1956-os forradalom

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet

megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik
legmeghatározóbb eseménye volt

Előzmények
Az országban szovjet mintájú proletárdiktatúrát építettek ki. Miután kiiktatták az ellenzéki pártokat,
egypártrendszer alakult ki, a politikai életet a Magyar Dolgozók Pártja uralta (MDP), a legfontosabb
hatalmi szerv a párt volt, és az ország tényleges irányítója a párt főtitkára, Rákosi Mátyás volt.

Erős személyi-kultusz épült ki Rákosi körül (szobrok, képek) Sztálin kultuszához hasonlóan, a szovjet
uniói mintát követve Magyarországon is bevezették Sztálin és Rákosi Mátyás dicsőítését. A gazdaságot
is szovjet mintára akarták formálni, a legfontosabb cél a gyors iparosítás és a mezőgazdaság
kollektivizálása volt, államosították az iskolákat.

Sztálin halála
1953-ban meghalt Sztálin, s a hatalmi harcból győztesen kikerülő Hruscsov a sztálinizmus
visszaszorítására tett kísérletet. Ezért Moszkvába rendelték a magyar pártvezetést, és utasították a
hibák (személyi kultusz, kuláklisták, erőltetett iparosítás) kijavítására. Rákosi megtartotta pártfőtitkári
tisztségét, de helyette Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki kilátásba helyezte az országgyűlés
szerepének növelését, az aránytalan, és az ország adottságaitól idegen iparfejlesztési politika
korrigálását, a tsz-esítés visszafogását és a törvénytelenségek megszüntetését, és amnesztiát ígért a
politikai foglyoknak. A reformpolitikát azonban idővel a moszkvai vezetés túlzottnak ítélte, és 1955-
ben Nagy Imrét eltávolították a hatalomból.

az 1953-tól kibontakozó pártellenzéket Magyarországon sem lehetett elhallgattatni, sőt a fiatal

értelmiséget magába foglaló Petőfi-kör egyre élesebben bírálta a pártvezetést. 1956 őszére a
társadalom számára is egyértelművé vált, hogy a párton belüli ellentéteket kihasználva változásokat
lehet elérni. Elsőként a fiatalok fogalmazták meg követeléseiket. 1956 októberében a szegedi egyetem
hallgatói kiváltak kommunista párt ifjúsági szervezetéből. Példájukat rövidesen az ország többi
egyetemén is követték. Októberben (22-én) a budapesti Műszaki Egyetem MEFESZ-szervezete 16
pontban fogalmazta meg az egyetemi ifjúság követeléseit. A törvénytelenségeket elkövető vezetők
(különösen Rákosi) megbüntetését, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, szabad választásokat és a
szovjet csapatok távozását sürgették. Gazdasági követeléseik közé tartozott a bérek emelése, a
tervgazdaság és a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálata.

A forradalom
1956. október 23-ára a budapesti Műszaki Egyetem hallgatói békés felvonulást szerveztek. A
műegyetemisták kezdeményezéshez több egyetem is csatlakozott. A tüntetés délután háromkor
kezdődött. A pesti egyetemisták a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol Sinkovits Imre színművész
elszavalta a Nemzeti dalt. Ezután a budai oldalon álló Bem-szoborhoz vonultak. Ide érkeztek a
Műszaki Egyetemtől induló műegyetemisták is.

A tüntetők – akikhez egyre több járókelő csatlakozott, köztük munkából hazatérő munkások – ekkor
már olyan nemzeti színű lobogókat vittek magukkal, amelyekből kivágták a gyűlölt Rákosi-féle címert.
A lyukas nemzeti zászló 1956 jelképévé vált. A Bem térről a tömeg egy része a Parlamenthez vonult,
ahol este Nagy Imre mondott beszédet. Egy másik csoport a Városliget felé vette az irányt, és az esti
órákban ledöntötték a rendszer jelképét, a hatalmas méretű Sztálin-szobrot.
A Magyar Rádió székháza előtt a kora délutáni óráktól kezdve egyre nagyobb tömeg várakozott. Azt
akarták elérni, hogy olvassák be a rádióba követeléseiket. Ehelyett este nyolckor Gerő Ernő, akkori
pártfőtitkár beszéde hangzott el, amelyben nacionalistáknak nevezte, és megtorlással fenyegette meg
a tüntetőket. A növekvő számú és egyre dühösebb ember láttán a rádiót védő ÁVH-sok este 9 körül a
tömegbe lőttek. Addigra a tüntetők is szereztek fegyvereket, katonáktól, rendőröktől és hadiüzemek
raktáraiból. Megostromolták, és másnap reggelre elfoglalták a rádió épületét. A békésnek induló
felvonulásból fegyveres felkelés lett.

A következő napokban számos vidéki városban tömegtüntetésekre került sor, a forradalom országossá
vált. A megrémült pártvezetés utasítására az Elnöki Tanács október 24-én Nagy Imrét nevezte ki
miniszterelnökké azzal a céllal, hogy lecsendesítse az általánossá váló elégedetlenséget. Október 25-
én a Parlamentnél békésen tüntető tömegbe lőttek.

Gerőt leváltották, s helyére a Rákosi börtönét is megjárt kommunistát, Kádár Jánost állították. Most
már ők is forradalomnak nevezték az eseményeket, feloszlatták a Magyar Dolgozók Párját (MDP), és
Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven új kommunista pártot alapítottak (november 1.). A
párt vezetésében bekövetkező változások eredményeképpen Nagy Imre meghirdette a felkelőkkel való
megegyezést, és hitet tett a forradalmi követelések végrehajtása mellett.

Forradalom leverése
Budapesten és az ország jelentős részén megszűntek a harcok, és helyreállt a rend. Moszkvában
azonban már eldöntötték, hogy katonai beavatkozással vetnek véget a magyarországi forradalomnak.
A döntésben szerepet játszott, hogy a nyugati hatalmak a szuezi válsággal voltak elfoglalva. Az
Egyesült Államok titkos üzenetben közölte Moszkvával, hogy hazánkat nem tekinti érdekszférájának.

Az előkészületek során Kádárt titokban Moszkvába vitték (november 1.). Őt szemelték ki a forradalom
utáni bábkormány vezetőjének. November 4-én vasárnap hajnalban újra támadásba lendült a szovjet
hadsereg. A szovjetek új kormányt állítottak az ország élére, amelyet Kádár János vezetett. Nagy Imre
november 4-én számos munkatársával együtt a jugoszláv nagykövetség épületében keresett
menedéket.

A magyar honvédség csak szórványosan védekezett, jelentősebb ellenállást a budapesti fegyveres

csoportok fejtettek ki. A kézifegyverekkel felszerelt felkelők komoly veszteségeket okoztak a szovjet
csapatoknak, azonban az új kormány a párt által létrehozott fegyveres erővel, az úgynevezett
pufajkásokkal és a szovjet katonák segítségével november közepére fokozatosan felszámolta az
ellenállást.

Megtorlás
A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több
mint 20.000 személyt börtönöztek be, tízezreket internáltak munkatáborokba. Mindezt úgy, hogy a
résztvevők jelentős része elmenekült az országból. Nagy Imre és társai lemondtak a menedékjogukról
és bízva a magyar kormány által tett bántatlansági ígéretben, a jugoszláv követség épületét elhagyták.

1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt
és társait halálra ítélték, és budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön
udvarán a legnagyobb titokban bebetonozták. A forradalom következményeként kb. negyedmillió
magyar hagyta el az országot, nyugatra menekülve.