Csodaszarvas

„Történt azután egy napon, hogy vadászni indultak; a pusztaságban szarvasünő bukkant elébük; ezt
a Maeotis ingoványaiba üldözték; futott előlük. Mikor azonban ott teljességgel eltűnt előlük, sokáig
keresték, de semmiképpen fel nem lelhették. Bebolyongták azután ezt a mocsárvidéket, és úgy
találták, hogy az alkalmas nyájak legeltetésére. Visszatértek hát atyjukhoz, és tőle engedelmet
kapván, minden jószágukkal bementek a maeotisi mocsarakba, és ott is maradtak. Maeotis vidéke
pedig Perzsaországgal határos; egyetlen gázló kivételével mindenfelől tenger övezi; folyóvizekben,
növényekben, erdőben, halban, vadban, madarakban bővelkedik; ki-be járni ott bajos dolog.
Elérkezvén tehát a maeotisi mocsarakba, nyugton megültek ott öt évig. A hatodik esztendőben pedig
kimentek; a pusztaságban a sátrak alatt véletlenül a Bereka-fiak feleségeire és gyermekeire
bukkantak, amint férjeik nélkül a kürt ünnepét ülték, és történetesen éppen zene hangjai mellett
táncot jártak; jószágostul gyorsan elragadták őket a Maeotis ingoványaiba. A vízözön után ez volt az
első rablás. Úgy esett, hogy ama csatában a leányok között Dul alán fejedelemnek két leányát is
elragadták; egyiket Hunor, másikat Magor vette feleségül: ezektől az asszonyoktól erednek mind a
hunok vagy a magyarok.” (Geréb László fordítása

Emese álma ( Álmos monda)

„Álmos az első vezér. Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek,

amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes
vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát.
Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el
Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és
mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és
ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás
közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy
azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és
vezérek voltak születendők.

VÉRSZERZŐDÉS

Akkor közakarattal Álmos vezérnek ezt mondták: »A mai naptól kezdve téged vezérünkké és
parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged.« Majd a fent említett
férfiak mindegyike Álmos vezérért – pogány szokás szerint – saját vérét egy edénybe csorgatta, s
megitta, esküjét ezzel szentesítette. És noha pogányok voltak, mégis azt a hitet, melyet akkor egymás
közt esküjükre tettek, mindhalálukig megtartották úgy, amint ez az eskü itt következik.: „Az eskü első
szakasza így hangzott: Hogy ameddig csak az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér
ivadékából lesz a vezérük. Az eskü második szakasza így hangzott: Hogy ami jószágot csak
fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Az eskü harmadik szakasza így
hangzott: Hogy azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost
urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország
tisztségeiből. Az eskü negyedik szakasza így hangzott: Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a
vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére
omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Az eskü ötödik szakasza
így hangzott: Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel
kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.

Lehel és Bulcsu mondája

„955-ben, I. Ottó uralkodása alatt történt, hogy a magyarok Németországot erősen feldúlták, de
amikor Augsburg városához értek, ott erős ellenállásra találtak. A város melletti Lech-mezőn vívott
véres csatában a németek a magyarokat megszorították, egy részüket kegyetlenül legyilkolták,
másokat pedig fogságba vetettek. Azon a helyen foglyok lettek Lehel és Bulcsú kiváló kapitányok és a
császár elé vezették őket. Mikor a császár kérdezte, miért olyan kegyetlenek a keresztények iránt, azt
mondják: »Mi a legfőbb Isten bosszúja vagyunk, tőle küldve ostorul hozzátok. Ti akkor fogtok el
bennünket, és öltök meg, amikor mi megszűnünk titeket üldözni.« A császár azt mondta nekik:
»Válasszatok magatoknak halált, amilyent akartok!« Lehel így felelt: »Hozzátok ide kürtömet,
amelybe előbb belefúvok, aztán felelek neked.« Odavitték a kürtöt, és a császárhoz közeledve, mikor
nekikészült a kürtfúvásnak, erősen homlokon vágta a császárt, kit egy csapással megölt. S azt mondta
neki: »Előttem fogsz menni, és szolgálni nekem a másvilágon.« Mert az a hite a szittyáknak, hogy
akiket életökben megöltek, azok szolgálni tartoznak nekik a másvilágon. Haladéktalanul lefogták
őket, és Regensburgban bitófán megfojtották.

A FEHÉR LÓ MONDÁJA

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannonia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a
világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldtek egy hírszerzőt, név szerint Kund fia
Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki. Amikor Kusid Magyarország
közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld
jó és termékeny, a folyó jó és füves. Mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez,
aki Attila után ott uralkodott, a morva fejedelmet Szvatopluknak hívták. Kusid köszöntötte és népe
nevében, átadta ajándékát: Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Cserébe egy kulacs vizet
kértek a Dunából, egy marék földet és egy kis füvet a mezőkről. Amikor Szvatopluk a magyarok
szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy
megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátotta el. Kusid pedig a Duna vizéből
kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az
övéihez visszatért. Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a
füvet megmutatta, mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos
ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. Ezután Kusidot a fejedelemhez visszaküldték. Árpád vezér ezalatt a
hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa.
Ekkor más hírmondót küldöttek a fejedelemhez, ilyen követséget bíztak rá: - Árpád és vitézei neked
azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A
földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod
miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad. Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták,
mosolyogva így szólt: - Azt a lovat bunkósbottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos
nyerget a Duna vizébe hajítsák! Erre a követ így szólt:- Ha a lovat megütteted, a mi kutyáink egyék
meg, jól kikerekedik tőle a horpaszuk, ha a féket a fűbe kiveted, kiássuk és a gyerekeknek adjuk a
cifra játékot, ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaink az aranyos nyerget a partra kiteszik és
hazaviszik. Amikor a fejedelem ezt meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól.
Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult. A
magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek.
Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt. A magyarok egészen a
Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.