Nero, a véres költő

A helyszínt, ahol a történet kezdődik nagyon pontosan megismerjük.

Egy térről van a szó, a Forum Cupidinisről.
Nyár van, tikkasztó meleg, annyira, hogy egy lélek se jár az utcákon.
Az árusok hiába várnak, senki nem veszi az árút.
Főleg gyümölcsöt, süteményt és kalácsot árultak.
A császár Tiberus egykori házában lakott, Palatinus dombján, ő volt az egyetlen a
városban akinek nem volt melege.

Kr.u. 54-ben íródik a történet, a trónon az öreg, elfáradt Claudius ül.

Felesége, Agrippa kihasználja az uralkodó rossz memóriáját és szelídségét, a
legtöbb szolgája már nem is áll mellette.
Azonban fia, a 17 éves Nero herceg rendesen gondoskodik minden nap apjáról.
Nem tetszett neki, hogy csak kihasználják őt.
Ezenkívül csodálta is édesapját, mindig meghallgatta történeteit és rajongója volt
írásainak, mivel a költészet nagyon érdekelte.
A szeretet kölcsönös volt Claudius mindig csak dícsérni tudta Nérót.
A császárné utálatára is volt magyarázat, ugyanis három éve kitagadta édes fiát
Britannicust, ezért nem szerette ha együtt voltak.
Így következett be, hogy Agrippa megbánás nélkül, közömbösen, Nero szeme láttára
megmérgezte a császárt.
A haláleset után Nerót császárrá avatták, de ettől nem lett boldogabb.
Újra és újra lejátszódott fejében a temetés, de igazi apján is elgondolkodott, akit
ugyan nem ismert, most szivesen beszélt volna vele.
Kétségbeesett volt és nem tudta mit tegyen ilyen fiatalon.
Ahogyan telt az idő, és nekilátott az uralkodásnak, volt elképzelése Athén
jövőjéről, építészetileg.
De belül rájött, hogy igazából unatkozik, és nincsen kedve semmihez.
Minden nap fölkel és ugyanaz várja.
Értelemszerűen ebből a körből kiakart törni, ezért Senecához, a nevelőjéhez, aki
egy ben költő és bölcsész is volt, hozzát fordult.
Ő először nem hitt Nero szenvedésének, amikor meghallotta, de ahogy a fájdalmáról
beszélt, rájött, hogy félreismerte a fiút.
Sose látta őt még ilyennek, nem lehetett kiismerni.
Az ifjú uralkodónak rémálmai voltak, és irigyelte azokat akik boldogak és
szenvedélyük van valami iránt.
Gyötrelmében felkelt, és elkezdett játszadozni azzal amije csak van.
Részeges estéje volt, ekkor jött rá, hogy mágváltozott hangulata és egy szokatlan
komfortot talált benne.
Nádat fogott a kezébe és írni kezdett, reggelig meg sem állt.
Rögeszmésen jvította a művét még hibátlan nem lett.
A tökéletességre törekedett, félt, hogy nem tetszik mésnak, vagy magának.
Első elégiáját, Senecának mutatta be, kire az apjaként tekintett már.
Nero nem volt megelégedve a versével, aggódott, amíg Senece meg nem nyugtatta.
Csak hogy igazából írásanem tetszett neki, üres volt, mégis növelte önbizalmát.
Senecának az volt a terve, hogy közelebb kerüljenek és fölülről irányíthasson.
Ugyanakkor nem akarta, hogy több költővel ismerkedjen a császár, őt magának akarta.
Ezalatt Agrippa átvette az államügyeket, Nero pedig az alattvalóival kis tréfákat
üzött, ezzel szórakoztatta magát.

Az esti kalandjai társaival eldurvultak, néha már oly morbid dolgokat csináltak, a
lakosság azt hitte gyilkosság folyik náluk.
A filozófus, Seneca persze ebben nem támogatta, de nem is szót semmit.
Valamiféle konfliktus alakult ki az aggok és fiatalok között, Nero többé már nem
tisztelte nevelőjét, átlagosnak nézte.
Ilyenkor szeritnem már írhatom le a császárt "megszállott" költőként.
Aki bármi rosszatt mondott róla, vagy írásáról megfizetett érte, így járt a
testvére, Britannicus is.
Nero sokszor nem tud eligazodni saját gondolatai között, mit akar, akkor most ő a
jó, vagy a rossz?
Ezért is volt ijesztő mások számára, érzelmi kitörései során.
Nem félt segítséget kérni, sokaknak elmondta, hogy szenved, egy mágushoz is elment.
Egy ideig babonás is lett, jóslatoknak hitt csak, hogy szerencsés és nagy költő
legyen.
Ez után más probémái is kialakultak.
Kövérnek tartotta magát, fogyni akart, hogy olyan legyen, mint Britannicus.
Gyümölcsoket nem evett, gyakran csak vizet ivott és hánytatta magát.
Emiatt egy időre gyenge és beteg lett.
Fanatikussága nem állt le más művészetekben is kipróbálta magát.
A tökéletességre törekszett, énekelt és lanton játszott.
Hallucinálni is elkezdett, bánata majdnem megsemmisítette önmagát.
Ez a szál is vezetett ahhot döntéséhez, hogy véget akar betni testvére életének,
talán féltékenységből.
Úgy gondolta, ha ezt megteszi egy időre véget vethet gyötrelmének.
Bátyja halála után megkönnyebült másra is tudott összpontosítani.
Agrippára megharagudott, száműzte őt.
A feleségét, Octaviát kezde megunni.
Soha se szerette őt, már más társaságra vágyott.
Epaphroditus összeállított neki egy férfiakből álló közösséget, mind okosak és
szépek voltak, Nerot szórakoztatták egész nap.
Egy nap cimboráival ment színházba mikor egy gyönyörű asszonyra lett figyelmes,
megragadta őt szépsége.
Meghívta őt egy találkozásra, ám a nőnek, Poppaeanak, volt férje, Otho.
Összehangolódtak, de Poppaea nem engedhette meg magának, hogy egy ekkora rnagú
férfihoz legyen köze.
Nerónak innentől az élete egy lejtőn indult el.
Ugyan szerelmileg nem volt problémája, talált magának párt, de mégse tehette őt
semmi boldoggá.
A lefnagyobb sikert akarta magának, nem érdekelte, miképp szerzi azt meg.
Bármi áron a legnagyobb költő és művész akart lenni.
A juvenálián kisebb versenyt is rendez Poppaea híresebb költők számár, de ezt Nero
nyerte meg.
Ennyi sikerélményben része lehetett, de ezután elvesztette motivácoóját.
Nincs többé ösztönzés benne, képtelen újra írni.
Szerelme, Poppea már nem érez felé semmit, kiszeretett belőle.
Octaviát, aki soha nem szerette száműzte majd később lefejezte.
Ezek után csak követték egymást a rossz dolgok, császár saját magának ásott
magának gödröt, akaratlanul, feldúltságból.
Agrippát kivégeztette, Senece ártatlanul egy mészárlás áldozata lett.
Poppaea, a császárné egy másoló fiúval kezdett el járni, féltékennyé téve Nerot.
A császár persze próbált újra boldogságot keresni, versenykocsis lett, és sokat
költekezett szabad idejében.
A birodalmat erős hadak veszélyeztették és az éhínség is kialakult.
Zodicus és Fannius barátait is elvesztette, feleségét feldúlásből megölte, a
várandó babával együtt.
Nem maradt senkije, az alattvalói nem szerették, a katonák és a szolgák is ellenne
fordultak.
Nero megvégső kétségbeesése közepette egy karddal véget vet az életének.
"Ha boldog vagyok, boldogtalan vagyok"

Kosztolányi Dezső 1921-ben írta ezt a történelmi-lélektani regényét.

Thomas Mann méltató előszót írt a műhöz.
Az ókori Rómában játszódó történet főhőse Nero császár, de a filozófus, Seneca
alakja is végigvonul a regényen.
Az Írószövetségen belüli konfliktusok és Szabó Dezsővel történő szakítása után
keletkezett regény történelmi kulisszák közé helyezi az átélt korabeli eseményeket,
a háború utáni társadalom válságát.
Az ókori Rómában játszódó példázatában megpróbált leszámolni 1919 utáni
illúzióival, s egyben védelmébe venni a maga ingadozó-tévelygő magatartását.
Egymást kizáró tevékenységként mutatja be a művészetet és a politikát.
Kosztolányi a római császár átváltozását ábrázolja dilettáns költőből vérengző,
tébolyult fenevaddá.
Nero alakjában Szabó Dezsőt és a modern politikusokat karikírozza, Britannicus és
Seneca alakjában pedig önmaga idealizált szerep-képét adja, ezúttal inkább elemző
részletességgel, mint objektív iróniával.
A regény legsúlyosabb szereplőjének, Senecának szájába adja azt a védőbeszédet,
melyet valójában önmagának szánt: