Móra Ferenc

Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. – Szeged, 1934. február 8.) magyar író, újságíró,
muzeológus, a „tiszteletbeli makói”. Móra István testvéröccse, Móra László költő nagybátyja.

Élete[szerkesztés]
Szegényparaszt családból származott, apja Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja
Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények
között végezte. A budapesti egyetemen földrajz-természetrajz szakos tanári diplomát szerzett, de
segédtanárként csupán egy évig tanított a Vas vármegyei Felsőlövőn.
Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913–1919 között
főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik
nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota
tisztviselője, könyvtárosa volt, emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett, 1908-ban a
Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is
elvégezte. Tömörkény István 1917-ben bekövetkezett halála után a múzeum igazgatója lett.
Móra Ferenc 1911–1920 között a Szeged szabadkőműves páholy tagja volt, számos tisztséget betöltött,
avató beszédeket tartott és szabadkőműves verseket írt.[1][2]
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt
anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai: A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány. Szeged, 1926).
Hírlapi cikkei, gondosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái a
szegedi Délmagyarország hasábjain jelentek meg. 1922-től a Világ c. liberális napilap munkatársa volt, majd
annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.

Írói pályája[szerkesztés]
Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény,
Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920).
Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt.
Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi.
Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait
és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása c. regényében, amely az író életében önállóan
nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden, azonban ez nem az eredeti teljes szöveg volt,
hanem cenzúrázott változat, amely több mint 200 változtatást – természetesen nem az író szándékai szerinti
változtatást – tartalmazott. 1956-ban Hannibál tanár úr címmel filmre vitték, szintén az akkori hivatalos
kultúrpolitikai „irányelveknek” megfelelően.[3]
1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését.
1905-től Az Én Újságom c. gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei,
amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává
tették. Mély barátság fűzte Juhász Gyulához.
Művei több idegen nyelven is olvashatók.

Régészeti tevékenysége[szerkesztés]
1904-ben került az intézményhez Móra Ferenc, a természetrajzi tár rendezésére. E tevékenységen túl részt
vett a néprajzi gyűjtésben is, de – mint múzeumi szakember – közismertté ásatásai révén vált. Az akkori
igazgató, Tömörkény István volt. A munkáért a város fizetést nem tudott biztosítani, de a végeztével
Tömörkény Mórát, mint szakdíjnokot maga mellé vette. Első ásatására Tömörkény küldte ki. 1907-től indult
a csókai ásatása, melyet aztán hét szezonon keresztül folytatott. Ez tekinthető egyik legnagyobb ásatásának.
1908-ban részt vett egy kolozsvári régészeti tanfolyamon, ahol a tudomány akkori állása és a
legkorszerűbbnek tekinthető ásatási módszereken túl alapos tipológiai ismeretekre is szert tett. 1917-től,
Tömörkény halálától Móra vette át a Kultúrpalota irányítását. 1920-ban felvette a múzeum numizmatikai
gyűjteményének kezelésére Banner Jánost, aki 1925-től már önálló ásatásokat is folytatott a megyében.
1924-től a korábbiakhoz képest nagyobb felületű és több ásatást folytatott a Dél-Alföld teljes területén,
illetve még szabadsága alatt is foglalkozott régészettel, például amikor 1932-ben a Balatonnál egy bronzkori
urnát bontott ki.
Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását, és a
vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy
nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott
pénzösszege nem tudta fedezni. Bizonyított tény, hogy Móra még a saját anyagi erejéből is finanszírozott
ásatásokat, különösen az 1924 utáni időszakban.

Juhász Gyula, Móra Ferenc és Réti Ödön Makón (1924)

Publikációi közül kettő: a kunágotai honfoglalás kori lovassírok, valamint a népvándorlás és honfoglalás
kori temetkezések néprajzi szemszögből vizsgáló publikációja. 1925-ben Balázs Péter, Kunágota
segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az
év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel.
Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert
volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korra tudta
keltezni az előkerült leleteket. Az ásatás a kor általános színvonalán, kutatóárkos módszerrel folyt, a
temetőről Móra összegző felszínrajzot készített.
Az Ethnographia 43-as, 1932-ben megjelent számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban
előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze . A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori
temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető,
mindegyikben több mint 200 sírral. Móra ezen temetőkben tett megfigyeléseire hívta fel a szakma figyelmét.
A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg.
Felvetette, hogy Fehértó A (352 sír) és Fehértó B (90 sír) között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az
A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a B temető az A-hoz képest
nagyobb sírjai, valamint a B temető A-hoz képesti melléklet gazdagságában látta alátámasztani. Ugyanebben
a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt
kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény
temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen
cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el.
Leírja, hogy háromféle lovastemetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló
fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor csak a lószerszám kerül a sírba, ló
nem. Az ásatásai során találkozott az avar fülkesíros temetkezési formával, de nem ismerte fel, s állva
eltemetett halottaknak vélte őket.
Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged
város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi
pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották. Való igaz, hogy Móra pályájának elején
több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint a
részletes dokumentációk hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is. A
mostani, részletesnek mondható dokumentációs rendszer kifejlődéséhez több generációnyi régészeti
tapasztalat volt szükséges, melynek részét képezte a Móra és kortársai által gyűjtött rengeteg tapasztalat is.

Művei
NÉVADÓNK ,MÓRA FERENC ÉLETE

Móra Ferenc Kiskunfélegyházán született, 1879. július 19-én. Író, újságíró, muzeológus. Szegényparaszt
családból származott. Édesapja Márton, foltozó szűcs. Anyja Juhász Anna, kenyérsütő asszony.
Tanulmányait – a család szegénysége miatt – nehéz körülmények között végezte. A Budapesti Egyetemen
földrajz – természetrajz szakos tanár diplomát szerzett, de csupán egy évig tanított, mint segédtanár, a Vas
megyei Felsőlövőn. Innen még a század elején mint a Szegedi Napló munkatársa került Szegedre.
A lapnak 1913-tól 1919-ig főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. 1904-től a város
Somogyi Könyvtárának és a Városi Múzeumnak őre, majd 1917-től a múzeum igazgatója. Komoly értéket
jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló
beszámoló jellegű tanulmányai.
Hírlapi cikkei, pontosan szerkesztett és tökéletes stilisztikai bravúrral felépített tárcái, a szegedi
Délmagyarország hasábjain jelentek meg. Tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy társaságnak. Pályáját versírással
kezdte, de később is irogatott verseket. Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának
egyik legérzékenyebb ábrázolója. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez
közelálló világos magyaros stílus jellemzi.
1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. Az
„Én újságom” című gyereklapban több mint 1000 írása jelent meg. Ifjúsági műveinek ihlető anyagát
gyermekkori élményei szolgáltatták és a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették.
Meleg barátság fűzte Juhász Gyulához.

Juhász Gyula és Móra Ferenc.

Művei több idegen nyelven is olvashatók.
1934. február 8-án hunyt el Szegeden.

1879. július 19-én született Móra Ferenc

"Minden kisgyerek okos, a legtöbb ember ostoba. Ezt teszi a nevelés."
Móra Ferencet élete és munkássága Szegedhez köti, sokoldalúan és hallatlan munkabírással gazdagítja a
város kulturális életét. A népnemzeti iskola ízlésével és lírikusi ambíciókkal kezdi irodalmi pályafutását,
majd Pósa Lajos felfedezettjeként Az Én Újságom hasábjairól mint mesemondó, ifjúsági író válik
országosan ismertté.
Az elmúlt évtizedekben aligha nőtt fel valaki magyarként, hogy ne ismerkedett volna meg a hatrongyosi
kakasokkal, a kéményseprő zsiráfokkal, a csókái csókával, a bolondos csicseriekkel, az író megannyi címen
és számban összegyűjtött, kiadott meséivel.

Első ifjúsági regénye az Öreg diófák alatt {1906), később Dióbél királyfi (1922) címen még csupán emlékek
láncolata. A Rab ember fiai (1908) az igazi, egységes vonalvezetésű ifjúsági regénye, mely az utolsó erdélyi
fejedelem, Apafi Mihály idején játszódó, kalandos, mesés elemeket is alkalmazó história. Történelmi
indíttatású könyv a Mindenki Jánoskája (1911) is. Világirodalmi példák után Móra Ferenc a magyar
rókaregény megteremtője is, a Csilicsali Csalavári Csalavér (1913) egy mindig éhes és mohó rókacsalád
története.
Legismertebb, immár klasszikus gyermekregénye a Kincskereső kisködmön (1920), tele népmesékbe illő
fordulatokkal, erkölcsi példázatokkal. Az író a magyar nyelv különleges művésze, írásainak olvasása a
nyelvművelés nagy lehetősége. Móra Ferenc tankönyvíró is. Természetrajz (1909) könyve első
osztályosoknak szól. A Betűország virágos kertje (1925-1929) öt kötetben az egykori elemi iskola mind a
hat osztályának készül.
Az író az Alföld szerencsés kezű archeológusaként is ismert, régészeti cikkeinek gyűjteménye: Utazás a
földalatti Magyarországon (1934). Prózaművészetének tartóoszlopa két nagy regénye: az Ének a búza-
mezőkről (1927) és az Aranykoporsó (1932).
A legnagyobb magyar gyermek- és ifjúsági könyvkiadó 1957 óta viseli az író nevét.