Mircea Toma

Ioan Vida Alkotmánya

Ioan Vida úr, Románia Alkotmányát, azon kívülre helyezkedve védi. 2001-ben
lett a törvény őre, amikor a Képviselőház javasolta őt az Alkotmánybíróság tagjának.
Ahhoz, hogy megértsük, miként jutott őurasága ahhoz, hogy kilépjen az alkotmányos
keretből, érdemes egy pillantást vetni az ő CV-jére:
Szarmiszegetuzán született, tehát génjeiben hordozza a dák-római kétértékűséget;
ennek az ambivalenciának a keresztjét 62 éve hordozza; az egyetem jogi karát
Kolozsváron végezte, pardon, Napokán. Aztán kijavította ideológiai gyengeségeit a
Gyurka Pistán" (Ştefan Gheorghiu Pártakadémia népi neve) és végül, előléptették a
Törvényhozói Tanácsba, abba melyik a Nagy Nemzetgyűlés által termelt törvényeket
ellenőrizte, s ebben a tisztségben érte őt az 1989-es műugrás. A demokratikus Parlament
visszanyerte őt, ahol a nép szolgálatába állította jogi szakértelmét, először az
Alkotmányozó Bizottságban, majd a Törvényhozási Főosztályon és, végül a Parlamenti
Munkálatok Főosztályán. Ezzel a főtisztviselői tapasztalattal kenték fel a RAB (Románia
Alkotmánybírósága - ford. megj.) tagjává, aminek elnöke is volt 2007-ben.
Meg vagyok győződve, hogy egyesek számára a 2007-es év említése nem
elegendő, mert akkoriban írogatta alá az AB határozatait, habár már lejárt a mandátuma.
A December 21 Egyesület, botrányt csapott akkor, még annál is inkább, mert az általuk
érvénytelennek tartott határozatok egyikének az lett a következménye, hogy a forradalom
egyes ügycsomói visszakerültek a nyomozó ügyészekhez, jelesen egyikük, mely önökben
is emlékeket idézhet fel - Ion Iliescué.
Na jó, miután túltette magát ezen a törvényszegés sajátos érzésén, igyekezett,
hogy összeférhetetlenné váljon: Az Alkotmány (144. cikkely) kimondja, hogy az
Alkotmánybíróság tagjai, semmiféle tisztséget nem tölthetnek be, sem az állami vagy
magánszférában, kivétel az egyetemi oktatói státusz. Vida úr az alkotmányjog tanára a
SNSPA (ez egy állami politikatudományi és közigazgatási főiskola) és a Temesvári
Nyugati Egyetemen doktori disszertációkat irányít. Na jó, emellett a két tevékenysége
mellett, melyet a törvény lehetővé tesz számára, őurasága, 2004-től tanszékvezető és a
SNSPA Szenátusának tagja is. Ezek adminisztratív tisztségek, tehát nem egyeztethetők
össze az ÁB tagságával.
Ezt az összeférhetetlenséget, amelyben ő terpeszkedik, már évek óta jelezték neki.
Erre a válasz az ő alkotmányjog szakértői elméjének mélyéből jött, hogy "azért
tanszékvezető, mert egyetemi professzor". Megkérdi a megyeháza, nekünk mondja hogy
van árja. (Ez egy román szójáték, eredetiben: Întrebat de Prefectură, el ne spune că are
sulă. Ami arra utal, hogy valakitől egyet kérdeznek, s ő mást válaszol.) De meg sem
fordul a fejében, hogy lemondana valamelyik tisztségéről. És nincs is miért, mert tudja,
hogy az Alkotmánybíróság tagjai estében az Alkotmányt a kollegái a Gyurka Pistáról
alkalmazzák. (Megjelent az Academia Caţavencu 2008 február 5-i számában. Ford. L.
L.)

Andrei Postelnicu
A szükséges bátorság
 Daniel pátriárkának alkalma van egy bátor cselekedetre éspedig,
hogy bocsánatot kérjen a románoktól azért, mert az Egyház együttműködött
a Szekuritátéval.
Ezekben a napokban , Németország és Románia egyszerre néznek szembe,
saját történelmük egy szégyenletes időszakával. Abból, ahogyan az egyik ország
bátorsága szembetűnik a másik gyávaságához képest, láthatjuk az egyik oldalát - az
erkölcsit - annak a középszerűségnek, amelyre Románia saját magát ítélte 1989 óta.
75 évvel Adolf Hitler hatalomra kerülése után, Németország még mindig
megtalálja a módját annak, hogy saját magának megígérje, nem felejti el a náci diktatúra
12 évének szörnyűségeit. Egy olyan korszak szomorú emlékeivel néznek szembe, mely
egy egész földrészt hagyott romokban. Kevesebb, mint 20 évvel Nicolae Ceauşescu
bukása után, Románia még megtalálja a lehetőségét azt kimondani, hogy 24 évnyi
ceauşiszta diktatúra szörnyűségei nem is annyira vészesék. Egy olyan korszak fájdalmas
emlékeit, amely elsősorban minket tett tönkre, a szőnyeg alá kellene seperni - ezt sugallja
az ország legmagasabb ítélő fóruma.
A sok országban áldozatokat szedő hitlerista diktatúra a világtörténelem
szégyenfoltja és, ezért, el kell fogadni minden szörnyűségében. A bűntények tanúi túl
sokan vannak ahhoz, hogy másként tegyünk, s a cinkosokat a mai nap is elítélik.
Németország felvállalta saját fájdalmas múltjának felelősségét, nem állott szándékában
vagy lehetőségében, hogy azt állítsa, hogy a 12 év nácizmus nem volt olyan rémséges,
miként egyes történészek hiszik. A ceauşiszta diktatúra, melynek áldozatai főleg a saját
népe soraiból kerültek ki, egy szégyenletes foltja egyetlen állam történelmének,
következésképpen szelídebb kifejezésekkel írható le. A bűntények tanúi kevesebben
vannak, minden érdekük megvan, hogy ne tegyenek másként, s a cinkosok felett nem
ítélkeztek a mai napig. Tehát Románia megfutamodik, saját múltjának felelőssége elől és
nem szalasztja el az alkalmat, hogy kimondja, hogy az a 24 ceauşiszta év nem is volt
olyan szörnyűséges, miként egyes történészek hiszik.
A Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács alkotmányellenessé
nyilvánítása, jogos zsivajt keltett. Mint sok más hasonló esetben, a jogi döntést, úgy tűnik
egy fekete lyukban született, amelyben nincsenek csupán elméletek és álokosságok
(szofizmák). Habár az az érv, hogy egy igazságszolgáltatás feletti struktúra veszélyes
döntéseket hoz egy jogállamban, tartalmaz némi igazságot, nagyon is elhanyagolja azt,
hogy valójában mennyire független a román igazságszolgáltatás. Hasonlóan, ugyanezen
érvelés úgy tűnik elhanyagolja azon ítélet konkrét jelentőségét, hogy a Szekuritáté
leleplezése törvénytelen lenne. Másképpen mondva: az Alkotmánybíróság érve, úgy
tűnik ügyvédi fondorlatok révén állt össze, mely tagadja Románia jogát, hogy békét
kössön saját múltjával.
Mindezekkel együtt, nem feledjük, hogy egy gyenge érv, nem dönt le rendszerint
egy erős intézményt. A CNSAS-t (=Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos
Tanács) torzulásokkal alkották meg, mivel egy erős CNSAS megléte nem érdeke a
megalkotóinak. Nem a lehető legerősebb intézmény, mely a Szekuritátéval
együttműködők leleplezésével foglalkozzon. Az egyetlen - ami egy elégtelen erény.
Egyiket a másikra, a CNSAS mint intézmény, tükrözi a Románia erőfeszítéseinek és
őszinteségének erőtlenségét, hogy felvállalja a múltját és rendbe hozza a jelenét.
Az Alkotmánybíróság döntésével, hogy a CNSAS-t törvényen kívül helyezze,
keletkezett egy erkölcsi űr, amelyet nem lehet majd gyorsan és könnyedén megtölteni.
Célszerű lenne, ha konkrét és döntő lépést ebbe az irányba éppen azon intézmény tenné
meg, amely eddig hallgatott - az Egyház. A ROE (=Román Ortodox Egyház) esélye,
hogy egy elsősorban erkölcsi jellegű válságban véleményt mondjon, teljesen más - ezúttal
kívánatos dimenzióban - a nácizmus és ceauşizmus párhuzamba állításáról.
Intézményként, a Katolikus Egyház elfordította fejét a nácizmus bűntényeinek
láttán és úgy tett, mintha nem látná azokat. A Katolikus Egyháznak viszont megadatott II.
János Pál bátorsága, aminek köszönhetően elismerte és bocsánatot kért elődeinek
erkölcstelenségéért (inkább gyávaságáért, bár az is egy erkölcsi kategória - L. L.), hogy
azok nem vettek tudomást a nácizmusról.
Tudjuk, hogy a ROE, összességében cinkosa volt a Szekuritáténak, a legjobb
esetben is csak az olcsó relativizálást választva, aminek nincs helye azon abszolutumok
között, aminek útját a lelkészek nekünk tanácsolják. A jelen helyzetben létező erkölcsi
űrben, Daniel pártiárkának alkalma van, ha nem kötelessége, jelét adja egy bátor és
erkölcsi tartásnak, amellyel csupán ő rendelkezik, éspedig azt, hogy bocsánatot kérjen a
románoktól, mert az Egyház együttműködött a Szekuritátéval és azt kérje az
együttműködő papoktól, ők is ugyanúgy tegyenek. Csupán akkor lesz megérdemelt
románoknak az egyház iránti bizalma, amiről a közvélemény kutatások beszámolnak, s
elkezdődhet a gyógyulás folyamata.
(Megjelent az Evenimentul Zilei 2008 február 9-i számában. Ford. L. L.)

Eliade Bălan
A korruptok nevében
Jó esélyünk van arra, hogy még sok évig halljunk a korrupcióról. A brüsszeli
jelentések soha nem bocsátják meg nekünk, ameddig szándékosan a legfelsőbb szinteken
késleltetik, a törvénytelenségek nagy vádlottjai ügyeinek megoldását. Még ha szelídebb is
a hangneme, az utolsó igazságügyi jelentés, megerősíti a bukaresti hatóságok
nagylelkűségét egyes politikusokkal szemben, akik a DNA (Korrupcióellenes
Ügyosztály) látókörébe kerültek. Innen is ered az a meggyőződés, hogy nem akarják a
törvényt minden esetben betartani és alkalmazni.
Ha az EU szintjén még mindig elégedetlenek ahogyan a korrupció elleni harc
folyik, ez azt jelenti, hogy a lényeges gond az, ahogyan értjük és elfogadjuk az
igazságszolgáltatás szerepét a lényegi átalakulások folyamatában. Elismerik a politikum
beavatkozását egyes bűnügyi vizsgálatok folyamatába. Beleértve azt, hogy akadályokat
gördítnek a Büntető Törvénykönyv alkalmazása elé, éppen azok, akiknek e téren
felelősségük lenne. A csoport és pártérdekek fénysebességgel közlekednek. Főleg akkor,
amikor az ügyészek kliensei a kormánnyal vagy parlamenttel szoros kapcsolatban levő
személyek. Mindaz, ami a múlt években történt, azt igazolja, hogy vannak a törvény
felett álló emberek. Ha a valóság mást mutatna, akkor ma már beszélhetnénk a
nagykorrupciós ügyekben kimondott ítéletekről. A legjobb jelzés lenne arra vonatkozóan,
hogy az igazságszolgáltatás teljes gőzzel működik és a reform elérte a célját. Abban az
esetben azt lehetne mondani, hogy a bírák függetlensége valódi és a politikai osztály
szintjén megvan a szükséges akarat, a valódi erkölcsi színvonal elérésére.
Ez egy be nem teljesült álom. Az okok ismertek. Akárcsak azok neve, akik nem
akarták, hogy a bíróság elé kerüljenek a korrupt tisztségviselők. Ahelyett, hogy segítenék
a DNA-t, inkább komoly akadályokat gördítnek elébe. Főleg a liberális kormány
miniszterei, kik úgy vélték, hogy a korrupcióellenes ügyészek tevékenysége, csupán egy
politikai fegyver az államelnök kezében.
Látták, hogy milyen botrányt váltott ki a nyolc miniszterből álló csapat bíróság
elé állításának kérelme, és kinek volt haszna az exminiszter Chiuariu hibás
intézkedéséből. Mi változott meg? Majdnem semmi. Miközben az EU Igazságügyi
jelentése felbátorít, Bukarestben kemény csata dúl az igazságügyi tárcáért. Úgy tűnik,
hogy a RAB (Románia Alkotmánybírósága) döntése a Norica ügyben nem állítja le a
küzdelmet. A liberálisok nem mondanak le a szenátorról, és nem hajlandók más jelöltet
megnevezni a tisztségre. Még akiknek korrupciós dossziéjuk van azok is csodálkoznak,
azon amit maguk körül látnak. Mindenképpen a botrány úgy tűnik az ő javukra és az ő
nevükben történik. A törvénynek ez rossz.
(Megjelent a România Liberă 2008 február 9-i számában. Ford. L. L.)