Báthory Zsófia

„…apámat…még gyermekkorában anyja, Báthori Zsófia fejedelemnő katolikus

hitre nevelte, így nagyatyám halála után… szívesebben maradt távol a
fejedelemségtől, minthogy szent hitéről lemondjon. Magasztal a lelkem, és dicsőít
téged, Istenem, hogy megerősítetted őt kegyelmeddel, és állhatatossá tetted őt
ebben a szent elhatározásban, mely rám is átáradt.”

Rákóczi választottja:
- „„Aspremont gróf gyakran tárta föl előttem valóban őszinte és igaz szeretettel
helyzetemet, és azokat a politikai megfontolásokat, melyek véleménye szerint
arra sürgettek, hogy gondolkozzam a házasságról. Arra hivatkozott, hogy utolsó
sarja vagyok egy olyan családnak, amelynek osztrák udvar ádáz ellensége,
ameddig nőtlen maradok, mindig azt fogják gondolni rólam, hogy ellenük
készülök valamire. …könnyen megeshet, hogy valamely rangomhoz nem illő
leányka szerelmétől elragadva valami illetlenséget követek el családom ellen, s ez
inkább segítené mint gátolná az udvar, hogy a méltatlan cselekedet személyem
megvetését vonja maga után. S még ha ez nem történnék is meg, a császár ha
eljön az ideje, jegyest kíván nekem adni, akit nem tanácsos visszautasítanom,
elfogadnom viszont talán terhes.
-

Rákóczi halála
• „Mikes Kelemen levelében olvashatjuk: „Virágvasárnap a gyengeség miatt nem
mehetet a templomban, hanem a közel való házból hallgatta a misét. A mise után,
amely pap odavitte neki a szentelt ágat, térden állva vette el kezéből, mondván,
hogy talán több ágat nem fog venni. ... Szeredán délután nagyobb gyengeségben
esett... Csütörtökön igen közel lévén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat
magához vette nagy buzgósággal. ... Tizenkét óra felé étcaka, mindnyájan
mellette voltunk. A pap kérdezte tőle, ha akarja-é felvenni az utolsó kenetet.
Intett szegény, hogy akarja. Annak vége lévén, az pap szép intéseket és
vigasztalásokat mondván neki, nem felelhetett reája, noha vettük észre, hogy
eszin van. Azt is láttuk hogy az intéskor a szemeiből könnyhullatások folytanak.
Végtire szegény ma három óra után reggel, az Istennek adván lelkét, elaluvék...”

Rákóczi József leányának végrendeletben hagyja :

• Apja végrendelete szerint: „egy arany órát, 3 nyest prémet és mindazt a
fehérneműt és bútort, ami Magis Dávid galatai francia ügyvivőnknél található.
Ugyane pontban azután intézkedik afelől is, hogy a Magisnál lévő
folyószámlájából Jozefa Sarolta nagykorúságáig utaljanak ki 10,000 piastert «a
Madame la Baronne Perravex», Jozefa Sarolta anyjának, hogy neki születéséhez
méltó nevelést adjon, azonfelül pedig 1000 piastert, hogy a kisgyermekkel
Franciaországba visszatérhessen.”
Rákóczi Györgyről jelentés:
1752-ben Párizs északi kijáratánál, a Saint Denis felé vezető úton fekvő, La Chapelle nevű
községben végleg letelepedtek. A következő évben, december 31-én Meunier királyi tanácsos,
rendőrfelügyelő – nem tudjuk, mily okból – részletes jelentést küldött Párizsba Rákóczi
Györgyék életéről.* Amit Györgyről mond, bizony eléggé szomorú. Hatalmas termetű, de
betegesen elhízott ember, akinek a mozgás annyira nehezére esik, hogy lakását sohasem hagyja
el, még templomba sem jár. Csak a királytól kapott pénzekből él, senkivel sem érintkezik és
naponta 10–12 üveg bort is megiszik. A ház körül fekvő elég nagy kertet egy kertész-házaspár
kezeli. A herceget egy inas szolgálja ki, egy személyben kocsisa is. Bois l’Isle asszony, akinek
Vexin faluban, Normandiában földjei vannak, szép, barna, 50 év körüli, hatalmas termetű nő.
Erélyes kézzel vezeti a háztartás gyeplőjét. Birtokáról sok mindenfélét kap, szárnyasokat,
gabonát. Személyzete egy inasból, egy szobaleányból és egy szakácsnőből áll. Rákócziék állandó
vendégei egy öreg báró és felesége, akik azelőtt a magyar királynő (valószínűleg Mária Terézia)
szolgálatában álltak. Rákóczi Györgynek nincsenek adósságai, mindenütt rendesen fizet.
Ebből a rendőri jelentésből eléggé hű képet kapunk arról a tétlen, szürke, de legalább gondtalan
életről, amelyben Rákóczi György 1756. június 17-én bekövetkezett haláláig élt. Az elhízott,
önmagával jóformán tehetetlen ember életének, 8455-ik évében váratlan gutaütés vetett véget.
Özvegye 12 évével élte túl: 1768-ban halt meg. Rákóczit a község temetőjében temették el. Párizs
nagyobbodásával ez a község beolvadt a terjeszkedő világváros keretébe. Az akkori temető helyén ma
a Place de Torcy fekszik. Azoknak a halottaknak csontjai, akikről utódaik nem gondoskodtak, közös
tömegsírbe kerültek. Ez lett Rákóczi György földi maradványainak is a sorsa.