You are on page 1of 1

Márti születésnapi köszöntője

Elérkezett ez az év is, amikor Te már a 80 évesek táborát gyarapítod. A jókívánságaimat magam


és társaim nevében mivel is kezdhetném, mint egy szép Babits Mihály verssel.

Rossz utakon döcög már velem


Rossz utakon döcög már velem
az életem
de minden útját szeretem
Mint akivel egy bolond vonat
vad ég alatt
sivár, gonosz tájon halad.
S amint fa és cserje tünedez
elrévedez:
Zord út, de milyen érdekes!
Egymás után marad minden el
Kopár e hely!
De szívem fölizgulva ver.

Az életed során számtalan szép örömteli emlék raktározódott el szívedben, ugyanakkor tudom,
hogy Neked is kijutott a szomorúságból is, amikor a verőfényes remény útját beborították a
fekete felhők.
Istenben vetett hitünk, reményünk számtalan rossz dolgon átsegített, és lehetővé tett, hogy csak a
szép fiatalkori, családi, baráti később már az éltünk derekán a kiterjedt ismeretségünk révén
mind több és több vidám, kellemes emlékek jussanak az eszünkbe, ha visszatekintünk a már
letöltött éveinkre.

Születésnapod megemlékezésekor jó egészséget, erőt, szeretetben gazdag éveket kívánunk.

A jó Isten éltessen nagyon sokáig!

Keresztury Dezső versével zárom jókívánságaimat.

Vénen is
Érett az alma
Már leszakadna
De én nem, mégsem
Vágyom nyugalomba
Csendül a csengő
Van még teendő
Amit elértem
Alig elegendő
Túl már a távol-
Tünt ifjúságom
Mindig mindenben
Csak előre vágyom.

You might also like