Mravcsik Z OFKD 2012

XIII.
Országos Felsőoktatási
Környezettudományi
Diákkonferencia
FELHAGYOTT SZŐLŐK BOTANIKAI ÉS TÁJTÖRTÉNETI

VIZSGÁLATA AZ ÉSZAKI-CSERHÁTBAN
Szerző:
Mravcsik Zoltán
Szent István Egyetem
Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar
Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet
Természetvédelmi mérnöki
MSc II. évfolyam
Témavezető:
Dr. Malatinszky Ákos
egyetemi docens
SZIE-MKK-KTI
Külső konzulens:
Harmos Krisztián
természetvédelmi terület-felügyelő
BNPI
Veszprém
2012. április 6-7.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék...................................................................................................................1
1. Bevezetés..........................................................................................................................2
2. Célkitűzések......................................................................................................................3
3. Előzmények, szakirodalmi áttekintés................................................................................4
3.1. Természetföldrajzi háttér.................................................................................................4
3.1.1. Földrajzi elhelyezkedés.............................................................................................4
3.1.2. Domborzati adottságok.............................................................................................4
3.1.3. Földtani adottságok...................................................................................................4
3.1.4. Éghajlat.....................................................................................................................5
3.1.5. Vízrajz.......................................................................................................................5
3.1.6. Talajok......................................................................................................................5
3.2. Élővilág............................................................................................................................6
3.2.1. Állatvilág...................................................................................................................6
3.2.2. Növényvilág..............................................................................................................7
4. Vizsgálatok.......................................................................................................................9
4.1. Történeti adatok gyűjtése.............................................................................................9
4.2. Aktuális adatok gyűjtése............................................................................................10
4.3. A gyűjtött adatok értékelése.......................................................................................12
5. Vizsgálati eredmények és megvitatásuk.........................................................................13
5.1. Botanikai eredmények...................................................................................................13
5.1.1. Az edényes növénytaxonok ökológiai mutatók szerinti megoszlása......................13
5.1.2. Védett és lokálisan értékes növénytaxonok............................................................14
5.2. Tájtörténeti vizsgálatok eredményei..............................................................................17
5.2.1. A szőlőtermesztés történetének rövid áttekintése...................................................17
5.2.2. Szőlőtermesztés Nógrád megyében........................................................................18
5.2.3. Az egyes mintaterületek tájtörténete és botanikai jellemzése.................................19
5.2.4. A mintaterületek fajlistáinak multivariációs elemzése...........................................29
5.2.5. A cönológiai felvételek multivariációs elemzése.....................................................29
5.3. Állattani értékek.............................................................................................................30
6. Következtetések és javaslatok..........................................................................................31
7. Összefoglalás..................................................................................................................34
8. Forrásmunkák jegyzéke..................................................................................................35
9. Köszönetnyilvánítás........................................................................................................37
10. Mellékletek...................................................................................................................38
1
1. Bevezetés
A Cserhát északi peremén lakom, a Karancs lábánál, Salgótarjánban. Nagyszüleim a
közeli Nógrádmegyer és Etes községben élnek, ahol a nyarakat gyermekkorom óta töltöttem
és töltöm. Sokat jártam velük szőleikbe, s eközben figyeltem fel a művelt szőlők között
elterülő felhagyott parcellák vadvirágainak sokaságára, amelyekről már egyetemi
tanulmányaimnak köszönhetően megállapíthattam, hogy védett fajok is előfordulnak
közöttük. Ezért kezdtem el e növényzeti szempontból kevéssé ismert területek beható
vizsgálatát.
Ezen a csodálatos vidéken élek már több mint két évtizede, de még most is csak
ismerkedem a tájban fellelhető, természetes úton vagy emberi hatás eredményeként létrejött
értékekkel. A táj azonban folyamatosan változik, egyrészt természetes folyamatok, másrészt
az emberi behatás, gazdálkodás változásai miatt. A települések határában régebben jelentős
területen művelt szőlők és gyümölcsösök napjainkra szinte teljesen eltűntek.
Magyarországon a szőlő- és bortermelésnek gazdag hagyományai vannak. A
honfoglaló magyarok érkezése előtt több száz évvel is komoly szőlő-bor kultúra lehetett
hazánkban, és azóta a régészeti és irodalmi források alapján végig követhető a hazai szőlő- és
bortermelés története. Napjainkban azonban már csak a nagy történelmi borvidékeinken
történik jelentősebb méretű szőlők művelése, s összességében az ország mezőgazdaságilag
hasznosított területének kevesebb, mint 2 %-án folyik szőlőtermesztés.
A felhagyott, ma már nem szőlőként jelölt területeken érdekes fajokkal, élőhelyekkel
és folyamatokkal találkozhat a vizsgálódó személy, sok hasonlóságot és különbséget fedezhet
fel a majdnem azonos természeti adottságokkal rendelkező helyszíneken. A természeti
folyamatok lehetőséget teremtettek természetközeli állapotú és a természetes száraz
gyepekhez hasonló fajkészletű élőhelyek kialakulására. Néhány parcella az 1960-as, 1970-es
években történt felhagyás óta teljesen érintetlenül hever, a szukcesszió különböző stádiumait
mutatva, számos botanikai és zoológiai ritkaságot őrizve. A tájtörténet és a botanikai
viszonyok összekapcsolt vizsgálata érdekes elképzelésnek tűnt a munka kezdetén…
2
2. Célkitűzések
Hazánk földrajzi adottságai lehetővé teszik a változatos, unikális fajokban is
bővelkedő élőhelyek létét. Az ember is a természet része, így hatással van a többi alkotóra,
általában túlságosan is. A folyamatosan, évszázadok alatt alakított felszínek azonban sok
esetben – gyakran az ökológiai adottságoknak megfelelő művelésnek, vagy épp a
felhagyásnak köszönhetően – fajgazdagabbak lettek és különleges értékek hordozóivá váltak.
A szőlőhegyek az ország nagy részén már a középkor óta megtalálhatók. A szőlővel beültetett
táj történeti alakulása az emberi közösségekkel kölcsönhatásban tűnik elénk (Csoma, 1997). A
történelem során a települések többségén, amelyeknél a földrajzi adottságok lehetőséget
biztosítottak, kialakultak a szőlőhegyek.
Az Északi-Cserhátban általában minden település határában műveltek annyi szőlőt és
gyümölcsöst, amennyi a közösség igényeit kielégítette. Napjainkban egy-két sor még díszeleg
a kertekben, de már összefüggő, domboldalakat lefedő szőlőt nem látni ezen a vidéken. A
határban egykor művelt parcellákon még 1-2 tövet találhatunk, ami igazolja az „öregek
meséit”, de ezeken a területeken általában a „gaz” az úr. Néhány ilyen, másodlagosan
kialakult terület kiemelkedő értéket képvisel. A ma hazánkban megtalálható fajgazdag
gyepek, sztyepprétek jelentős része hegylábperemi felszíneken, felhagyott szőlők és
gyümölcsösök helyén alakult ki (Illyés-Bölöni, 2007).
Dolgozatom megírásával szerettem volna felhívni a figyelmet az Északi-Cserhátra,
azon belül is a felhagyott szőlőkre, a területek jelenlegi állapotát jellemezni és értékelni,
valamint megvizsgálni a felhagyások okait. Munkám során a következő kérdésekre kerestem
a választ:
 Mik voltak a szőlők felhagyásának legfőbb okai az Északi-Cserhátban?
 Hogyan változtak a területek a felhagyás óta?
 Milyen természeti értéket képviselnek, milyen a természetességi állapotuk,
természetvédelmi szempontból hogyan jellemezhetőek ezek a területek?
 A kilenc vizsgált település szőlőterületeinek mérete hogyan változott?
 Milyen növények telepedtek meg a vizsgált települések felhagyott szőlőiben?
 Milyen ritka, védett botanikai értékeket hordoznak és azokat hogyan
őrizhetjük meg?
3
3. Előzmények, szakirodalmi áttekintés
3.1. Természetföldrajzi háttér
„A Cserhát az Északi-középhegység szerkezeti-morfológiai szempontból egyik
legváltozatosabb mezorégiója.” (Frisnyák, 1988)
3.1.1. Földrajzi elhelyezkedés
A kiválasztott területek az Észak-magyarországi-középhegység nagytájban, a
Cserhátvidék középtáj Szécsényi-dombság és Litke-Etesi-dombság kistájainak területén
helyezkednek el (Marosi és Somogyi, 1990). Karátson (2000) az Északi-Cserhátot tekinti
kistájnak, amelyet három kistáj-részletre, a Terényi-dombságra, a Szécsényi-dombságra és a
Litke-Etesi-dombságra lehet szétválasztani. A Cserhát tágabb értelemben az a nagy
kiterjedésű tájegység, amelyet nyugaton a Börzsöny, északon az Ipoly, keleten a Tarján-patak
és a Zagyva, délen pedig az Alföld határol.
Kilenc települést vizsgáltam, közülük Kishartyán, Sóshartyán, Ságújfalu és Etes a
Litke-Etesi-dombság részei, Nógrádmegyer, Magyargéc, Szécsény, Rimóc és Nagylóc pedig a
Szécsényi-dombsághoz sorolhatók. Tekintettel arra, hogy a vizsgált 9 település Marosi és
Somogyi (1990) kistáj-kataszterében két kistájhoz tartozik, dolgozatomban a vizsgált területet
Karátson (2000) újabb keletű besorolása alapján az Északi-Cserhát megnevezéssel illetem.
3.1.2. Domborzati adottságok
Az Északi-Cserhát uralkodóan dombsági jellegű, de erősen tagolt, mozaikszerűen
felaprózódott tájegység (Karátson, 2000). A Litke-Etesi-dombság 150 és 400 m közötti tszf-i
magasságú hegységközi dombság. Az intenzív eróziós és deráziós folyamatok következtében
a felszín csuszamlásokkal, suvadásokkal, eróziós völgyekkel szabdalt. A kiemelkedő
felszínek gyakori alkotója a lajtamészkő. A talajerózió közepes mértékű, a vizsgált területek
közelében néhol nagymértékű. A Szécsényi-domság hasonló átlagmagasságú tagolt dombság,
amelynek gerincét Nógrádmegyer környékén az É-ÉNy – D-DK-i irányú andezittelérek adják.
Ezeket keresztirányban eróziós völgyek darabolják (Marosi és Somogyi, 1990).
3.1.3. Földtani adottságok
Az Északi-Cserhátot oligocén homokkővel, miocén slírrel és tarka agyaggal borított
dombok, andezitkúpok és telérek teszik változatossá. A peremeken szoliflukciós vályog és
lejtőlösz maradt fenn. Mindkét kistájat főként neogén üledékek építik fel. Jellemző a
középmiocén slír és a lajtamészkő, a Ménes-pataktól D-re pedig felsőoligocén agyagmárga és
homok található, melyeket andezittelérek tagolnak. A Dobroda- és Ménes-patak völgyei által
tagolt részen gyakoriak a tömegmozgások (Karátson, 2000).
4
3.1.4. Éghajlat
A kistájak mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz éghajlatúak. Az évi napfénytartam
1900 óra körüli. Az évi középhőmérséklet 9,0°C, a vegetációs időszakban 16°C. Évente
körülbelül 175-180 fagymentes nap várható. Az évi abszolút hőmérsékleti maximumok átlaga
33°C, a minimumoké -18°C. Az évi csapadék átlagosan 610 mm, a vegetációs időszaké 360
mm. Az uralkodó szélirány Ny-i, ÉNy-i, átlagos sebessége a 2 m/s-ot meghaladja. Éghajlati
szempontból a terület erdőgazdálkodásra és kevésbé hőigényes mezőgazdasági kultúrák
termesztésére alkalmas (Marosi és Somogyi, 1990).
3.1.5. Vízrajz
A Litke-Etesi-dombság a Ménes- és a Dobroda-patak vízgyűjtője. A Szécsényi-
dombság a Csitári- és a Szentlélek-patak vízrendszerét öleli fel. Ezek a kisvizek csak árvizek
idején öntik el a völgytalpakat. A Ménes-patak völgyében jelentős a feltöltődés. Összefüggő
talajvíz csak a fővölgyekben alakul ki, ahol 4-6 m mélységben érhető el. Jellege kalcium-
magnézium-hidrogénkarbonátos, kemény, szulfáttartalma meghaladja a 300 mg/l-t. A kistájak
rétegvizekben sem bővelkednek. Állóvizek közül megemlítendő a Komra-völgyi ivóvíztározó
(49 ha) Litke közelében, és néhány horgásztó, mint például a szécsényi sóderbánya tó vagy a
természetes befolyással nem rendelkező Etesi-tó (0,5 ha) (Marosi és Somogyi, 1990).
3.1.6. Talajok
Az Északi-Cserhátban a talajok nagyjából egyharmada agyagbemosódásos barna
erdőtalaj, közel fele barnaföld, míg a többi földes kopár, kovárványos barna erdőtalaj, fekete
nyirok és réti talaj (1. táblázat) (Barczi, 2004). Az agyagbemosódásos barna erdőtalajok
harmadidőszaki üledéken képződtek, vályog és agyagos-vályog mechanikai összetételűek.
Vízgazdálkodásuk a gyenge vízelvezető képesség miatt kedvezőtlen. Az erózió veszélye
nagy. A barnaföldek nagyrészt löszös alapkőzeten és harmadidőszaki üledéken alakultak ki.
Mechanikai összetételük vályog vagy agyagos vályog, vízgazdálkodásuk és termékenységük
kedvező. Az V. talajminőségi kategóriába sorolhatók. Jelentős még a köves-földes kopárok
részaránya, melyek termékenysége kis szervesanyag-tartalmuk miatt gyenge. A
patakvölgyekben megtalálhatók a homokon képződött réti és öntés réti talajok is, ezeket
szántóként és rétként hasznosítják (Marosi és Somogyi, 1990).
1. táblázat: A Litke-Etesi-dombság és a Szécsényi-dombság talajtípusai (Marosi és Somogyi, 1990.)
Talajtípus Aránya a Litke-Etesi- Aránya a Szécsényi-

dombságban (%) dombságban (%)
Köves és földes kopárok 16 10
Agyagbemosódásos barna erdőtalaj 64 57
Barnaföld 12 28
Réti talajok 8 4
Réti öntéstalaj - 1
5
3.2. Élővilág
3.2.1. Állatvilág
Állatföldrajzi besorolás szerint a Cserhát – a Börzsönnyel, a Mátrával és a Bükkel együtt
– a Matricum faunakörzet Eumatricum faunajárásába tartozik. Az Északi-Cserhát állatvilágának
feltártsága területileg egyenlőtlen és erősen hiányos. Már a jelenlegi ismeretek is igen értékes,
egyedi faunát mutatnak, de több rendszertani csoportban várható értékes fajok felfedezése.
A patakokban előfordulnak védett vízirovarok, pl. pataki szitakötő (Orthetrum
brunneum) és feketelábú szitakötő (Gomphus vulgatissimus). Egyes kis tavakban előkerült a
ritka piros szitakötő (Leucorrhinia pectoralis). Sziklagyepekben és lejtősztyeppekben gyakori
a bikapók (Eresus cinnabarinus) és a pokoli cselőpók (Lycosa vultuosa). A védett imádkozó
sáska (Mantis religiosa) gyakori. A bogárfauna kevéssé vizsgált, a futóbogárfélék több védett
faja is képviselteti magát, leggyakrabban bőr- (Carabus coriaceus), rezes (C. ullrichi) és kék
futrinka (C. violaceus). Idősebb tölgyerdők ritka faja a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo). A
Litke-Etesi-dombság oligocén homokkövén kialakult sziklagyepek és sztyepprétek
kiemelkedő lepke-élőhelyeknek adnak otthont, a sóshartyáni Hencse-hegyen például mind a
négy hazai plebejusboglárka-faj előfordul, legértékesebb a fokozottan védett fóti boglárka
(Plebejus sephirus), amelynek tápnövénye, a szártalan csűdfű (Astragalus exscapus) itt
tömeges. Az éjszakai lepkék közül a kis pávaszem (Eudia pavonia) jellemző (Harmos, 2008).
Jelentős természetes állóvíz nincs a területen, a víztározók halfaunája pedig telepítések
által szabályozott. Nagyobb értéket képviselnek a patakok, ám ezek ökológiai állapota sem
teszi lehetővé érzékenyebb fajok megjelenését. Legjellemzőbb a szivárványos ökle (Rhodeus
sericeus), a fenékjáró küllő (Gobio gobio) és a domolykó (Leuciscus cephalus).
A kétéltűfauna gazdag. Sokfelé előfordul a pettyes gőte (Triturus vulgaris), a barna
ásóbéka (Pelobates fuscus), a barna (Bufo bufo) és a zöld varangy (B. viridis), a kecskebéka
(Rana esculenta), az erdei béka (R. dalmatina), a vöröshasú unka (Bombina bombina) és a
zöld levelibéka (Hyla arborea). A gyepi béka (Rana temporaria) kifejezetten ritka. A hüllők
leggyakoribb képviselői a fürge (Lacerta agilis) és a zöld gyík (L. viridis). Sziklás helyeken él
a fali gyík (Podarcis muralis). A kígyók közül réz- (Coronella austriaca), vízi- (Natrix
natrix) és erdei siklóval (Elaphe longissima) találkozhatunk (Harmos, 2008).
Az Északi-Cserhát madárfaunáját az utóbbi évtizedben vizsgálták a Bükki Nemzeti
Park Igazgatóság munkatársai. Az itteni falvakban is fellelhető fehér gólya (Ciconia ciconia)
Nógrád megyei állománya az utóbbi időkben erősen csökkent. Nagyobb vizek hiányában a
vízimadarak nem gyakoriak, vonuláskor is csak kisebb számban láthatóak. Kiemelkedő
szerepet játszanak a ragadozó madarak. Nagyobb kiterjedésű erdőkben költ a darázsölyv
(Pernis apivorus). Parlagi és békászó sas csak a Cserhátalján és a Kelet-Cserhátban fészkel. A
leggyakoribb ragadozómadár az egerészölyv (Buteo buteo). A barna rétihéja (Circus
aeruginosus) a nádasok ritka fészkelője. A galambalkatúak mind a négy hazai faja gyakori a
6
területen. A baglyok közül gyöngybagoly (Tyto alba), erdei fülesbagoly (Asio otus) és
macskabagoly (Strix aluco) gyakoribb, míg a kuvik (Athene noctua) és a füleskuvik (Otus
scops) napjainkra erősen megritkult. A gyurgyalag (Merops apiaster) kisebb kolóniáit
homokbányákból ismerjük, a vizsgált területen Sóshartyánban találkozhatunk vele. A
harkályok valamennyi hazai faja előfordul, de a fehérhátú harkály (Dendrocopos leucotos)
nagyon ritka fészkelő. A füsti- és molnárfecskék (Hirundo rustica, Delichon urbica) már nem
gyakoriak a településeken. A hollók (Corvus corax) száma nőtt, de a varjaké (Corvus
frugilegus) folyamatosan csökken. A kisebb énekesmadarak számos faja kedvező élőhelyet
talál a változatos, mozaikos élőhelyeken (Harmos, 2008).
A települések közelében és belterületükön is megjelenő keleti sün (Erinaceus
concolor) mindenütt jelen van. A rovarevők közül gyakori az erdei (Sorex araneus), a mezei
(Crocidura leucodon) és a keleti cickány (C. suaveolens). A közönséges denevér (Myotis
myotis) elhagyott épületekben, templomtornyokban nagyobb csapatokban is fellelhető, a kései
denevérnek (Eptesicus serotinus) csak kisebb kolóniái ismertek. A korai denevér (Nyctalus
noctula) az erdőkben és a településeken is gyakori. Legismertebb ragadozó emlősünk, a róka
(Vulpes vulpes) mindenütt előfordul, ahogy a borz (Meles meles) is. Találkozhatunk nyuszttal
(Martes martes), nyesttel (M. foina), közönséges görénnyel (Mustela putorius) és hermelinnel
(M. erminea) is. A vadmacska (Felis sylvestris) jelenléte is kimutatható (Harmos, 2008).
3.2.2. Növényvilág
A két kistáj növényföldrajzilag a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Északi-
középhegység flóravidékének (Matricum) Nógrádi flórajárásába (Neogradense) tartozik.
Hazánk területén a Cserhát, a Gödöllői-dombság és a Börzsöny nagy része az alkotója.
A Cserhát flórája egypólusú: erősen dominálnak a szubmediterrán–kontinentális
flórahatások, kárpáti elemek alig jelennek meg. A Szécsényi-dombságban és a Litke-Etesi-
dombságban már egyes élőhely-típusokban (bükkösök, gyertyános-tölgyesek, félszáraz
irtásrétek) erősebben jelentkezik a hegyvidéki hatás. A Cserhát nagy részén fás vegetáció
lehetett, valószínű, hogy a középhegységi cseres-tölgyesek (Quercetum petraeae-cerris) és a
hegyvidéki gyertyános-tölgyesek (Carici pilosae-Carpinetum) voltak a leggyakoribbak,
melyeknek mérete az emberi beavatkozás (erdőkiélés, erdőhasználat, majd erdőgazdálkodás)
következtében jelentősen lecsökkent és homogenizálódott. Jelenleg az akác (Robinia pseudo-
acacia) térfoglalása a meghatározó, mellette a természetszerű élőhelyek folyamatosan
zsugorodnak és már csak foltokban találhatóak meg. A Szécsényi-dombságban ezek a kis
élőhely-szigetek a Cserhátban egyedülálló, értékes élővilágnak adnak otthont. A Litke-Etesi-
dombság geológiai, geomorfológiai értékei jól ismertek a szakirodalomból (pl. Kőlyuk-oldal,
Páris-patak völgye), átfogó florisztikai kutatások azonban csak az elmúlt években történtek
Az oligocén kori meszes homokkövön kialakult sziklagyepekben és sztyeppréteken
számos értékes növényfaj fordul elő. Ezek a gyepek antropogén eredetűek, az erdőirtás utáni
7
legeltetéses használatnak köszönhetően jöttek létre. A meszes homokkövön kialakult
sziklagyepek gyepalkotó növénye a deres csenkesz (Festuca pallens). A jobb állapotú
sztyeppréteken a csinos és a kunkorgó árvalányhaj (Stipa pulcherrima, S. capillata), a
lappangó sás (Carex humilis), helyenként az élesmosófű (Chrysopogon gryllus) jelentős
borítása jellemző. A sziklagyepek és a lejtősztyeppek növénytani jelentőségét kiemeli néhány
védett növényfaj nagy egyedszámú állományának jelenléte. Meszes homokkövön kialakult
sztyeppréteken jelelenik meg a szártalan csűdfű (Astragalus exscapus) és a kisfészkű
hangyabogáncs (Jurinea mollis). Előbbi fajnak szép állományai vannak a környéken,
hasonlóan a tavaszi héricshez (Adonis vernalis) és a fekete kökörcsinhez (Pulsatilla pratensis
subsp. nigricans). Számos további, kisebb egyedszámban előforduló védett növényfajt
ismerünk ezekről az élőhelyekről, így a leánykökörcsint (Pulsatilla grandis), sömörös kosbort
(Orchis ustulata), erdei szellőrózsát (Anemone sylvestris), piros kígyósziszt (Echium
maculatum). A Litke-Etesi-dombság vízhez kötődő növénytársulásai erősen visszaszorultak,
de két helyen, az etesi Árnyék-alján és Sóshartyán szélén is előkerültek gyapjúsásos láprétek
állományai. Közös, értékes fajok a széleslevelű ujjaskosbor (Dactylorhiza majalis), a kétsoros
káka (Blysmus compressus) és a kétlaki macskagyökér (Valeriana dioica) (Harmos, 2008).
Jelentősen alakította a tájat a szőlő- és gyümölcstermesztés, valamint a legeltetés. A
felhagyott szőlők változatos félszáraz irtásrétekké alakultak. Országos jelentőségű a nagylóci
Kő-hegy, amelynek szőlők helyén kialakult irtásrétjén számos, a Cserhátban ritka faj is
megjelenik és orchideafajokban is bővelkedik, melyek közül a fokozottan védett
papucskosbor (Cypripedium calceolus) állománya az utóbbi években vált ismertté. Az
endrefalvi Szőlő-hegy is kiemelkedő jelentőségű, itt a tarka nőszirom (Iris variegata), erdei
szellőrózsa (Anemone sylvestris), békakonty (Listera ovata), méhbangó (Ophrys apifera),
vitézkosbor (Orchis militaris) és Szent László-tárnics (Gentiana cruciata) is előkerült
(Harmos, 2009).
Az inváziós fajok sajnos minden élőhelyet veszélyeztetnek, a fafajok közül a fehér
akác (Robinia pseudo-acacia), a lágyszárúak közül a siskanádtippan (Calamagrostis
epigeios), a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), a betyárkóró (Conyza canadensis) és
a még csak néhány ponton megjelenő selyemkóró (Asclepias syriaca) jelentik a legnagyobb
problémát. Ezen fajok nem csak területeimen, hanem országszerte is rohamosan terjeszkednek
(Botta-Dukát et al., 2008).
8
4. Vizsgálatok
Annak érdekében, hogy a felhagyott szőlőkben lejátszódó folyamatokat jellemezni
tudjam, történeti és aktuális adatok gyűjtésére és összehasonlítására volt szükség. Tájtörténeti
kutatásokat végeztem, hogy feltáruljanak előttem a szőlőhegyek alakulásának képsorai, illetve
botanikai kutatásokkal igyekeztem az ezek eredményeként létrejött értékeket megismerni.
Terepi vizsgálataimat Etes, Ságújfalu, Kishartyán, Sóshartyán, Nagylóc, Rimóc,
Magyargéc, Szécsény és Nógrádmegyer települések közigazgatási határain belül (Mellékletek
1. és 2. ábra) végeztem, amely körülbelül 19825 hektár összefüggő területet foglal magába
(http3). A településeken belül az alábbi földrajzi megnevezésű területeket (szőlőhegyeket)
vizsgáltam:
 Kishartyán: Kis-Pályi (Kh. 1. mintaterület)
 Sóshartyán: Palincás vagy Nagy-szőlő (Sh. 1.), Bordéc-tető (Sh. 2.)
 Nógrádmegyer: Csinger-hegy (Nm. 1.), Agyagos-tető (Nm. 2.), Agyagos-dűlő É-i
része vagy Batonca (Nm. 3.), Kis-völgy (Nm. 4.), Mura-hegy (Nm. 5.)
 Ságújfalu: Illés vagy Aranyvölgyi-szőlőhegy vagy Ördögűző (Ság. 1.), Festékesi-
hegy (Ság. 2.)
 Etes: Kis-verő vagy Szurdok-alja (E. 1.), Nagy-osztás (E. 2.), Árnyék-oldal (E. 3.),
 Magyargéc: Kerek-hegy (Mg. 1.)
 Szécsény–Benczúrfalva: Szőlő-hegy és Öreg-hegy (Sz. 1.)
 Nagylóc: Veres-oldal és Köszörű-tny. (Nl. 1.), Kő-hegy (Nl. 2.)
 Rimóc: Sajgó (R. 1.).
4.1. Történeti adatok gyűjtése
1. A SZIE Könyvtárában igyekeztem a hazai szőlőtermesztésről minél több
információt megszerezni. A másodlagosan kialakult gyepekről is sok anyagot gyűjtöttem.
2. A salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban főként tájtörténeti irodalmakat
kerestem, de földrajzzal és mezőgazdasággal kapcsolatos könyvekből is igyekeztem hasznos
információkat feljegyezni.
3. A Hadtörténeti Múzeum Térképtárában átnéztem az első, a második és a harmadik
katonai felmérés térképeit, valamint eddig elzárt XX. századi katonai térképeket, az innen
szerzett adatokat az egyes mintaterületeim tájtörténeti leírásánál felhasználtam.
4. A Nógrád Megyei Levéltárban a vizsgált településekkel és Nógrád megyével
kapcsolatos tájtörténeti, gazdasági iratokat kerestem több ízben. Belepillanthattam statisztikai
kimutatásokba, Nógrád vármegyéről szóló könyvekbe, tizedjegyzékekbe és a községek szőlő-
és gyümölcsterületeinek nyilvántartásaiba is (ha volt ilyen).
5. A tájtörténeti kutatáshoz az alapokat az irodalmi források jelentették, de azok
pontos értelmezéséhez szükségem volt a helyi adatközlők szíves segítségére is, hozzájutva így
egyébként nem megszerezhető információkhoz. Sok területen az idősebb személyek
9
elbeszélései pontosabbnak bizonyultak, mint bármelyik térkép vagy írott dokumentum. A
következő személyekkel készítettem interjút (zárójelben az általuk jól ismert település): Tóth
János (Nógrádmegyer, Sóshartyán, Kishartyán, Ságújfalu, Magyargéc), Krizsanyik Jolán
(Nógrádmegyer, Sóshartyán, Magyargéc), Mravcsik József és neje (Etes), Máté Sándor
(Etes), Laci bácsi (Etes), Vartik Anett (Sóshartyán), Hegedűs László (Etes), Sulyán József
(Ságújfalu), Győri Gusztáv (Ságújfalu, Kishartyán), Lipthay Antal (Szécsény–Benczúrfalva),
Imre bácsi (Rimóc, Nagylóc). Minden vizsgált településről volt legalább egy-két interjúalany,
akiktől a művelés módjáról, időtartamáról és néha még a termesztett szőlő- és
gyümölcsfajtákról is tájékoztatást kaptam.
6. A Nógrád Megyei Földhivatalban, az általam és konzulensem által megírt kérelmek
elbírálása után engedélyt kaptam arra, hogy a vizsgált kilenc település szőlő és gyümölcsös
művelési ágba tartozó területeinek változását a statisztikai kimutatások, kataszteri és más
térképek útján nyomon követhessem, a szükséges információkat, adatokat feljegyezhessem,
Nagy László iránymutatásával.
7. Felhasznált tájtörténeti irodalmak: A kilenc település szőlőgazdálkodásának
megismeréséhez először a befoglaló közeg, a Kárpát-medence és Nógrád megye
szőlőgazdálkodását kellett megismernem. Feyér (1981) 1848-ig mutatja be a hazai
szőlőtermesztési viszonyokat, Csoma (1997) a táji változásokat helyezi előtérbe, Gyulai
(1999) a szőlőtermesztést az agrobiodiverzitás változásán keresztül vizsgálja, Balogh (1998)
átfogó képet ad. Szombathy (1976) a megyére és a Cserhátra vonatkozó adatokat közöl,
amelyekből a táj változásáról, alakulásáról informálódhattam. Vármegyei szintű jellemzést
nyújt Borovszky (1911) is, míg Mocsáry (1826) és Shvoy (1875) már röviden,
településenként is jellemzi a tájat. Az egyes települések szőlőterületeinek elhelyezkedését,
azok változásainak történetét a katonai felmérések, kataszteri és más földnyilvántartási
térképek alapján ismertem meg, de információt nyújtottak a községek iratai is (Etes
nagyközség iratai, 1867-1960).
4.2. Aktuális adatok gyűjtése
1. Publikációk gyűjtése. A vizsgált területről nagyon kevés botanikai és tájtörténeti
adat jelent meg, de a Cserhátról szóló munkákból, tudományos folyóiratokból és a BNPI
adattárából sikerült az Északi-Cserhátra és a két kistájra vonatkozó adatokat összegyűjtenem.
A földrajzi elhelyezkedés, földtani és domborzati adottságok jellemzéséhez Marosi és
Somogyi (1990), Frisnyák (1988), Juhász (1987) és Karátson (2000) munkája adtak
iránymutatást. A talajtani adottságokról és a vízrajzi viszonyokról Marosi és Somogyi (i.m.),
Barczi (2004), illetve Harmos (2008) munkáiból tájékozódtam. A felhagyott szőlők területén
létrejött gyepek kialakulásának és jelentőségének megismeréséhez nyújtott alapot Illyés és
Bölöni (2007). Az állat- és növényvilág rövid bemutatását Harmos (2008) kézirata adja,
feldolgozza az Északi-Cserhátra vonatkozó írásos dokumentumokat és saját adataival
10
kibővítve összefoglalja azokat. Munkáját saját megfigyeléseim alapján dolgoztam fel, így
igyekeztem olyan élőlényeket bemutatni, amelyeket magam is láttam a területen. A terület
flórájának és vegetációjának bemutatását Csiky et al. (1999) és Csiky (2004) nyújtja. Az
inváziós fajokról jelentős információkat szereztem Botta-Dukát et al. (2008) munkájából. A
Cserhát természetvédelmi szempontból fontos rovarfajairól Kovács (1989, 1993), Kovács és
id. Kovács (1995), illetve Harmos et al. (2003) közölnek számottevő adatokat. A halfaunáról
Harka és Sallai (2004), a madarakról Drexler (1996) munkáiban találunk nagy mennyiségű
publikált adatot. A kétéltű-, hüllő- és emlősfaunára vonatkozó publikálatlan adatok a Bükki
Nemzeti Park Igazgatóság adatbázisaiban vannak összegyűjtve.
2. Információ szerzése a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaitól. A BNPI
Nógrádi Tájegységének dolgozói (Judik Béla, Harmos Krisztián, Stoszek Krisztina, Lantos
István, Joó Miklós) rendelkezésemre bocsátották az 1990-es években készült 1:10000
méretarányú EOV térképeket. Az általam vizsgált területekre vonatkozó botanikai
dokumentumaik nincsenek, de személyes tapasztalataikat, ismereteiket megosztották velem.
3. Saját terepi felvételezések. 2007 tavaszától végeztem botanikai kutatásokat a
területen. Az egyes mintaterületeket legalább háromszor látogattam meg egy vegetációs
időszakban, összesen körülbelül 40 terepnapot töltöttem botanikai vizsgálatokkal. A
vegetációs időszak különböző időpontjaiban jártam végig a mintaterületeket és az összes látott
edényes növénytaxont feljegyeztem. A terepi munkám során sok segítséget nyújtott Harmos
Krisztián, aki néhányszor velem tartott és segített a növény- és állatfajok pontos
beazonosításában. Malatinszky Ákos is többször kilátogatott a helyszínekre és botanikai
szaktudásával a segítségemre volt. A legtöbb időt egyedül töltöttem terepen, ekkor Simon
(2000) kötete volt segítőm és a növénytaxonok megnevezésénél is ez volt irányadó. A
jelenlegi állapotokat tehát személyes bejárások során ismertem meg.
A cönológiai vizsgálatokat 2010 nyarán és őszén végeztem témavezetőm segítségével,
illetve útmutatásai szerint. Először lehatároltam a vizsgálni kívánt területet, majd random
módon generált számpárok segítségével kvadrátokat jelöltem ki. A hasonló területeken
alkalmazott 2×2 méteres mintanégyzetek mellett döntöttem. A szükséges mintavételszámot a
fajtelítődési görbe segítségével határoztam meg, amelyet a felvételezéssel párhuzamosan
készítettem addig, amíg a görbe már nem emelkedett tovább. A kijelölt területek DNy-i
pontjából indulva mértem ki a randomszámok által meghatározott pontokat, amelyek az egyes
kvadrátok DNy-i sarkait jelölték. Az első randomszám a hosszabb oldallal párhuzamos
irányba, a második pedig az arra merőleges irányba történő kitérést jelezte. A kvadrátok
pontos kimérése mérőszalaggal történt. A fajtelítődési görbe miatt az egyes mintaterületeken
eltérő mintavételszámra volt szükség, hiszen a kisebb alapterületű és homogénebb
fajösszetételű területeken kevesebb minta is hűen tükrözi a vizsgált alapsokaságot. A
cönológiai vizsgálatokat Braun-Blanquet (1951) módszerével végeztem, de a fajok borítását a
11
későbbi multivariációs elemzések érdekében százalékban adtam meg. Összesen 90 db
kvadrátot vettem fel a következő mintaterületeken: Mg. 1., Sz. 1., Nl. 1., Nl. 2., R. 1., Nm. 5.
4.3. A gyűjtött adatok értékelése
A mintaterületeket Borhidi (1993) munkájának felhasználásával jellemeztem a
növényfajok szociális magatartási típusai és természetességi értéke, illetve ökológiai
indikátorértékei alapján (SBT-, Val-, TB-, WB-, RB-, NB-értékek) és Simon (2000)
munkájának felhasználásával természetvédelmi érték kategóriák szerint (TVK) is. A fajok
TVK-értékek szerinti megoszlásáról az összes vizsgált területet értékeltem. Ugyan a Borhidi-
féle Val-értékek és a Simon-féle TVK-értékek egyaránt a növények természetességét
értékelik, de fontosnak tartottam mindkét botanikus értékszámai szerint bemutatni a fajok
megoszlását, a mintaterületek természetességi értékének bemutatása érdekében.
Térinformatikai eszközökkel szemlétetem a védett növénytaxonok előfordulási adatait a
mintaterületeimen. A védett fajok esetében a védettség tényének megállapítását a 13/2001.
(V. 9.) KöM rendelet alapján végeztem.
A mintaterületek tájtörténetének jellemzésénél bemutatom, hogyan változott a terület.
Az ehhez áttekintett térképek közül a legfontosabb, minden területhez meglévő szelvények az
alábbiak voltak: a II. katonai felmérés (1819-1869) 1:75000 méretarányú digitalizált
adatbázisa, az 1856-1890 között 1:2880-as méretarányban készült ún. kataszteri térképek, az
I. világháború után (1923) reambulált és új felmérések alapján készült 1:25000 méretarányú
szelvények digitális változata és az 1952-es és 1988-as állapotokat jelző Gauss-Krüger
térképszelvények voltak. A jelenlegi állapotokat a Mellékletek között megtalálható 2005-ös
légifotók tükrözik, amelyeken a megtalált védett növénytaxonok előfordulásait jelölöm.
A mintaterületek és mintanégyzetek multivariációs elemzését SYN-TAX
programcsomag (Podani 1994, 1997) segítségével végeztük el Ádám Szilvia segítségével.
Ennek során hierarchikus (clusteranalízis) módszert használtunk, ahol a fajok előfordulását
(bináris elemzés: Czekanowski-Sorensen függvény), valamint a borítási értéket is figyelembe
vevő függvényt (Euklideszi távolság) alkalmaztunk.
12
5. Vizsgálati eredmények és megvitatásuk
5.1. Botanikai eredmények
A vizsgált mintaterületeken összesen 330 edényes növénytaxont regisztráltunk,
amelyek listája a Mellékletek 5. táblázatában található. A feljegyzett taxonok közül 24 védett:
Linum tenuifolium L., L. hirsutum L., L. flavum L., Astragalus exscapus L., Orchis militaris
L, O. purpurea Huds., O. morio L., O. ustulata subsp. aestivalis (Kümpel) Kümpel et
Mrkvicka, Aster amellus L., Adonis vernalis L., Stipa pulcherrima C. Koch, Jurinea mollis
(L.) Rchb., Pulsatilla grandis Wender., P. pratensis subsp. nigricans (Störck) Zamels,
Ornithogalum pyramidale L. Gentiana cruciata L., Prunella grandiflora (L.) Scholler,
Anemone sylvestris L., Polygala major Jacq., Scabiosa canescens W. et K., Iris variegata L.,
Dianthus collinus W. et K., Gymnadenia conopsea (L.) R. Br., Epipactis helleborine(L.)
Crantz.
A védett fajok természetvédelmi értékeit a Mellékletek 1. táblázata mutatja, amelyben
az is megtalálható, hogy mely növényfajt melyik mintaterületen regisztráltuk.
5.1.1. Az edényes növénytaxonok ökológiai mutatók szerinti megoszlása
Az Északi-Cserhát szőlőhegyein összeírt edényes taxonok közül a természetes
termőhelyek szociális magatartási típusaihoz a specialista (S), a kompetítor (C), a generalista
(G) és a természetes pionír (NP) fajok tartoznak (Borhidi, 1993). A regisztrált fajok 56%-a a
fenti kategóriák valamelyikébe sorolható. A legnagyobb százalékban, 40%-kal a generalisták
vannak jelen, ezeket követik a kompetítorok 7%-kal, a specialisták 5%-kal, illetve a
természetes pionír növények 4%-kal.
A bolygatott, másodlagos és mesterséges termőhelyek növényeinek magatartási
típusaihoz tartoznak a zavarástűrő természetes növényfajok (DT), a természetes gyomfajok
(W), a ruderális kompetitorok (RC), az agresszív tájidegen inváziós fajok (AC) és a
meghonosodott idegen fajok (I). A meghatározott fajok 44%-a tartozik e kategóriákba a
következő megoszlásban: DT: 26%, W: 12%, AC: 2%, RC: 2%, I: 2%.
Mindezek alapján az Északi-Cserhát felhagyott szőlőinek növényzete mostanra a
természetközeli állapotokat idézi, gyomfajokat és pionírokat elvétve tartalmaznak e gyepek.
A fajok relatív hőigény (TB) szerinti megoszlás alapján az Északi-Cserhát felhagyott
szőlőinek növényzete a Borhidi (1993) által felállított 9 kategória közül 5-be tartoznak. Döntő
többségük indikátorszáma 5 vagy 6, ezek a montán lomblevelű mezofil erdők (5) és a
szubmontán lomblevelű erdők övére (6) jellemző fajok. Ezt követik a termofil erdők és
erdőssztyeppek övének növényfajai (7). A szubmediterrán sibljak és sztyepp öv növényfajai
(8) 11%-kal képviseltetik magukat. A montán tűlevelű erdők öve vagy tajga öv fajai (4)
mindössze 1%-kal részesednek.
13
A talajvíz-, illetve talajnedvesség indikátorszámok (WB) Ellenberg 12-fokú skálája
alapján az erősen szárazságtűrő növényektől az alámerült vízi növények felé halad. A fajok
28,8%-ára a 3-mas indikátorszám jellemző, amely olyan szárazságtűrő növényeket jelöl,
amelyek alkalmilag üde termőhelyeken is előfordulnak. A félszáraz termőhelyek növényei (4)
23,5%-ban vannak jelen. A fajok 18,5%-a félüde, 6,9%-a üde termőhelyet jelöl. Jelentős
arányú (13,5%) a jelenléte azoknak a szárazságjelző növényeknek, amelyek hosszú száraz
periódusú termőhelyeken is megélnek (2).
A fajok a talajreakció relatív értékszámai (RB), mészkedvelő-mészkerülő csoportok
közé való tartozása alapján, főként a 6-os, 7-es és 8-as indikátorszámok között oszlik el,
amelyek a gyengén baziklin fajokat, amelyek sosem fordulnak elő erősen savanyú biotópban
(6), a neutrális talajok növényeit, ill. széles tűrésű indifferens fajokat (7) és a gyengén
savanyú talajok növényeit (8) jelölik. A 9-es indikátorszámmal jelölt mész-, ill. bázisjelző
fajok kisebb arányban vannak jelen,.
Nitrogénigény (NB) szempontjából a fajok legnagyobb része a 2, 3 és 4-es értékszám
között oszlik meg, 21%-24%-18% arányban, vagyis erősen tápanyagszegény, mérsékelten
oligotróf, illetve szubmezotróf termőhelyet jelölnek. Steril, szélsőségesen tápanyagszegény
termőhelyet jelző fajok (1) 7%-ban, mezotróf viszonyokra utalók (5) 14%-ban vannak jelen.
Kisebb arányban a 6, 7, 8 és 9-es indikátorértékű fajok is jelen vannak. Az Északi-Cserhát
vizsgált felhagyott szőlőinek növényzete tehát jórészt tápanyagszegény körülményekre utal, s
ez jól alátámasztható az egykori kapálásos szőlőművelésből eredő, az erős lejtőszög által is
befolyásolt erózióval.
A fajok természetességi értékszáma (Val) -3-tól +10-ig terjedhet (Borhidi, 1993). Ezen
a skálán a fajok többsége (39%) a 4-es értéket foglalja el, a védelemre érdemes fajokat jelentő
6-os pontszám kritériumainak a fajok 5%-a felel meg. A fajok természetvédelmi
értékkategóriák (TVK) szerinti megoszlása alapján, a természetes állapotokra utaló fajok
aránya 56,8%, ezen belül a kísérő fajok (K) aránya a legnagyobb (42%), a társulásalkotó
fajoké (E) és a védett fajoké (V) 4,9%, illetve 7,4%, míg a pionír fajoké (TP) 2,5%. A
degradációra utaló fajok aránya 43,2%, amelyből 23,6%-ot a zavarástűrő fajok (TZ) tesznek
ki, 17,2% a gyomfajok (GY) része, 1,5% a gazdasági növényeké (G) és 0,9% az adventív
fajoké (A). Ez alapján az Északi-Cserhát vizsgált felhagyott szőlőinek növényzete a
természetközeli állapotokat idézi.
5.1.2. Védett és lokálisan értékes növénytaxonok
A megtalált védett taxonokat és természetvédelmi értéküket a Melléklet 1. táblázata mutatja.
Általunk megtalált, illetve ezekhez legközelebbi publikált előfordulási adataik a következők.
Adonis vernalis L.: Az Nm. 2. és a Ság. 2. mintaterületen kisebb populációja él. Legközelebb
Sramkó és Magos (2007) jelzi Bátonyterenye-Márkházapuszta: Kökényes-völgyben.
14
Anemone sylvestris L.: Az Nm. 5. mintaterületen Quercus pubescens alatt néhány tő
(Harmos, 2009 publikálta). Sámsonháza: Brezina; Nagybárkány: Csűd-hegy; Mátraszőlős:
Nagy-Rednek; Buják: Bokri-hegy, Csirke-hegy (Harmos et al. 2001).
Aster amellus L.: Az Nm. 1. és R. 1. mintaterületen szép populációját találtam. Az Észak-
magyarországi-középhegységben (pl. Medvesen, Karancsban, Cserhátban) gyakori (Farkas,
1999). Dornyai (1925) a Salgón, Csiky (1997) a Salgó sziklagyepeiben, Harmos et al. (2001)
Mátraverebély: Kő-szirt-hegy, Hollókő: Öregszőlő, Sámsonháza-Nagybárkány: Csűd-hegy
megjelöléssel jelzik a környéken legközelebbről.
Astragalus exscapus L.: Az E. 1. mintaterületen (a Kis-verő D-i lejtőin). Környékbeli adatai:
Cserhát (Vácduka: Kiós-h.), Medves, Karancs (Kishartyán, Karancsalja) (Farkas, 1999).
Kárpáti (1952) művében Karancs-Medvest közöl, közelebbi helymegjelölés nélkül.
Legközelebb Etes határából ismert. Harmos (2009) Nógrádmegyer: Bérc-oldalról jelzi.
Dianthus collinus W. et K.: (Mellékletek 27. ábra) Az Sz. 1. mintaterületen kisebb
csoportokban találtam meg. Legközelebbi adatai: Pásztó: Nagy-rétek, Bátonyterenye:
Lengyendi-Galya hegyi rétje (Sramkó et al., 2003); Ecseg: Bézma déli oldala, Buják:
Bokriszőlők alatt (Harmos et al., 2001)
Epipactis helleborine (L.) Crantz: Az R. 1. mintaterületen (Sajgó) 1 tő. Langa (1987) a
medvesi Gortva-völgyben, Csiky (1997, 2004) a Karancs-Medves több pontján jelzi.
Gentiana cruciata L.: Az R. 1. mintaterületen (Sajgó). Legközelebb Pásztó: Muzslai-üdülők
mellett (Sramkó et al., 2003); Farkas (1999) nem jelzi a Cserhátból. A Cserhát flórájára új.
Gymnadenia conopsea (L.) R. Br.: R. 1. mintaterületen szép számban. Farkas (1999) nem jelzi
a Cserhátból. Legközelebbi adata a Mátrából származik, Bátonyterenye: Lengyendi-Galya
(Sramkó et al., 2003). A Cserhát flórájára új.
Iris variegata L.: Az Sz. 1. mintaterületen szép állománya él. Legközelebbi adatai
Sámsonháza: Brezina: Sámsonháza-Nagybárkány: Csűd-hegy (Harmos et al., 2001).
Jurinea mollis (L.) Rchb.: Az E1. mintaterületen (Kis-verő DNy-i részén) 4 tövet
regisztráltam. A Cserhátból csak a vácdukai Cseke-hegyről van publikált adata (Farkas, 1999).
Linum flavum L.: A R. 1. és Nm. 5. mintaterületeken. Utóbbiról már leírták (Harmos, 2009).
Linum hirsutum L.: Több mintaterületen: Kh. 1., Sh. 2., Nm. 1., Nm. 2., Nm. 5., Ság. 1., E.
2., R. 1., Sz. 1. Farkas (1999) Kishartyán megjelöléssel közli.
Linum tenuifolium L.: A jobb állapotú területeken megtaláltam (Kh. 1., Sh. 2., Nm. 1., Nm.
2., Ság. 1., Et. 2., R. 1.). Farkas (1999): Cserhát (Vácduka). Legközelebb: Bátonyterenye
(Sramkó-Magos, 2007). Csiky et al. (1999) a Medves-vidék több pontján jelzi.
Orchis militaris L.: Az Nm. 1. és 2., Ság. 1. és 2. területeken kis számban volt jelen.
Legközelebbi adatai: Karancs, Cserhát (Farkas, 1999); Mátraszőlős, Bátonyterenye (Harmos
et al., 2001). Nógrádmegyer: Mura-hegyen ismert (Harmos, 2009).
15
Orchis morio L.: Csak a Ság. 1. mintaterületen találtam 2 tövet, de a Sh. 2. mitaterület
határától néhány méterre is megtalálható, elképzelhetö, hogy innen a szőlőhegyre is bejut.
Legközelebb Sámsonháza, Márkháza, Bátonyterenye (Harmos et. al, 2001).
Orchis purpurea Huds.: (Mellékletek 25. ábra) A Kh. 1., R.1., Nm. 2. és 5., területeken,
utóbbiról már publikálták (Harmos, 2009).
Orchis ustulata subsp. aestivalis (Kümpel) Kümpel et Mrkvicka: Az R. 1. mintaterületen kb.
tíz tövet számoltam, 2010. július 14-én még virágzott néhány tő. Északi-középhegységbeli
(Tornai-hg., Zempléni-hg., Bükk-fennsík) (Simon, 2000) előfordulásai mellett a bujáki Csirke-
hegyen ismert (Harmos et al. 2001); Farkas (1999) helymegjelölés nélkül közli a tőfajt.
Ornithogalum pyramidale L.: E. 2., Sh. 2., Nm. 2., Ság. 1. Ság. 2., Kh. 1. területeken.
Legközelebbi publikált adata: Márkháza (Harmos et al., 2001).
Polygala major Jacq.: A Nm. 5. mintaterület nyugati részén jellemző. Középhegységeinkben
gyakori (Simon, 2000). A területről ismert (Harmos, 2009).
Prunella grandiflora (L.) Scholler: Az Nm. 5. mintaterület gyepalkotó növénye. Ecseg:
Parlag (Harmos et al., 2001). A területről már publikálta Harmos (2009).
Pulsatilla grandis Wender.: Az Nm. 5. mintaterületen 2009 márciusában 22 virágzó tövet
számoltam, addig a BNPI által nem volt ismert ez az előfordulása. Nagybárkány: Csűd-hegy;
Sámsonháza: Brezina, Buják: Zsellérföld (kb. 800 tő), Csirke-hegy (kb. 1000 tő),
Mátraverebély: Kő-szirt-hegy (kb. 50 tő) (Harmos et al., 2001). Legközelebb a Sóshartyáni
Hencse-hegy Természetvédelmi Területen találták meg (BNPI).
Pulsatilla pratensis subsp. nigricans (Störck) Zamels: Az E. 1. területen 6, a Kh. 1.-en 2
tövet számoltam. Farkas (1999) helymegjelölés nélkül közli a Cserhátból. Legközelebbi adata:
Nagybárkány-Sámsonháza: Csűd-hegy (Harmos et al., 2001).
Scabiosa canescens W. et K.: Az Nm. 5. mintaterületen néhány tő, Farkas (1999) is közli.
Stipa pulcherrima C. Koch: A Sh. 2. mintaterületen. Farkas (1999): Kishartyán.
Mátraverebély-Szentkút: Meszes-tető, a déli oldal andezit kibúvásán (Sramkó és Magos,
2007). Penksza és Tóth (1992) mészkőről jelzi innen. Harmos (2009) Nógrádmegyerről jelzi.
Fentieken túl említést érdemelnek a felhasznált irodalmak és konzulenseim szerint a

következők, mivel a térségben ritkák vagy értékes rovarfajok tápnövényei: Aster linosyris,
Astragalus onobrychis, Bupleurum affine, Campanula sibirica, Carex halleriana, C. humilis,
Centaurea indurata, C. macroptilon, Cephalaria transsylvanica, Chamaecytisus austriacus,
Chrysopogon gryllus, Clematis recta, Deschampsia caespitosa, Dianthus giganteiformis subsp.
pontederae, Dorycnium germanicum, Euphorbia salicifolia, Frangula alnus, Fraxinus ornus,
Hippocrepis comosa, Linum austriacum, Onobrychis arenaria, Ononis pusilla, Quercus
pubescens, Rapistrum perenne, Rosa gallica, Sideritis montana, Silene dichotoma, Teucrium
montanum, Thymelaea passerina, Trifolium rubens, Xeranthemum annuum, X. cylindraceum.
16
5.2. Tájtörténeti vizsgálatok eredményei
5.2.1. A szőlőtermesztés történetének rövid áttekintése
Magyarországon a szőlő- és bortermelésnek gazdag hagyományai vannak. A
honfoglalás előtti magyarság szőlőtermesztéséről igen kevés adatunk van. A legtöbb támpontot
a nyelvészeti elemzések szolgáltatják (Gyulai, 1999). Ezek alapján feltételezhető, hogy már az
V. században az Azovi-tenger mentén a szomszédságukban élő népekkel egyetemben eleink is
ismerték a szőlő hasznosítását (Feyér, 1981). A magyarság őshazájából nyugat felé vándorolva
ismerkedhetett meg a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel is. A Kárpát-medencébe érkezve
több évszázados szőlő–bor kultúra nyomait találták (Csoma, 1997). Régészeti bizonyítékok
szerint a rómaiak Pannóniában magas szintű agrotechnikával műveltek szőlőt (Müller, 1982).
A ligeti szőlő és a kerti, bortermő szőlő kivadult változatai a Duna völgyében, az ártéri
területeken mindenhol honosak voltak és a Kárpát-medence természetes növénytakarójának
részét képezték. A galériaerdőkben az ún. lugasos megjelenésű, élőfára kúszó szőlőt
szüretelhettek az itt termő gyümölcsökkel együtt. Később a gondozásba vett meggyökeresedett
liándarabokat, vesszőket, bujtványokat máshová, egy kedvezőbb, a településekhez közelebbi
domboldalra ültették át. Így a 13-14. századra már több kisebb-nagyobb szőlőhegy is kialakult.
Két különböző szőlőművelési technológia terjedt el. A Dunától keletre és északkeletre a
vándorló életmódú szőlőművelési jellegek érvényesültek. Főként a ligeterdőkben termő kúszó
szőlők szüretelése és az erjesztett bor vermekben való tárolása volt meghatározó. Ezzel
szemben a rómaiak által meghonosított szőlőművelésre már a telepítések, szakszerű
növényápolás és hordóban tárolás volt jellemző. A XI. században a hazai szőlőművelés elérte
középkori elterjedésének földrajzi határait. Ezeket általában a 9-21˚C évi középhőmérsékleti
izotermákkal húzzák meg. Északi határa a tölgyes zónáéval esett egybe (Csoma, i.m.).
A szőlőterületek robbanásszerű növekedése a XIII. században a tatárjárás után
figyelhető meg. Folyamatos erdőirtásokkal próbáltak elegendő helyet biztosítani a parcelláknak.
A jobbágyi szolgáltatások fontos részét képezte a bor-dézsma és a szőlőművelésre alkalmas
területek is magas értéket képviseltek (Balogh, 1998). A török hódoltság sem korlátozta a
szőlőkultúra fejlődését, sőt új fajtákkal bővültek ültetvényeink, a csemegeszőlő-termelés
fellendült. A felszabadító háborúk után azonban tapasztalható visszaesés, de a XVIII. század
közepén újra növekedett a szőlőterület és a megtermelt bor mennyisége (Gyulai, i.m.).
Komoly visszaesés a XIX. század végén bekövetkezett filoxérajárvány idején
következett be. A szőlő gyökértetű (Phylloxera vastatrix) közel egy évtized alatt kipusztította
Franciaország szőlőinek csaknem felét és 1875-re hazánkban is megjelent. A szőlőterületek
230 ezer hektárra, a megtermelt bor mennyisége kb. 1 millió hl-re zsugorodott (Balogh, i.m.).
Az országban gyakorlatilag újra kellett kezdeni a szőlőtelepítést (Ángyán et al., 2003).
A homoki szőlőtermesztés nyújtott megoldást a filoxéra megállítására, a direkttermő
külföldi fajták terjedtek, a régi magyar fajták egy részét a Miklóstelepen létrehozott
17
szőlőtelep próbálta megmenteni. Az I. világháborúig a szőlőterületek nagy részét
visszatelepítették, de a trianoni békediktátum után 25 ezer hl-re esett vissza az addig 1 millió
hl-es export. Egy liter bor olcsóbb volt, mint 1 liter szóda (Balogh, i.m.).
A II. világháború után az iparosítást helyezték előtérbe, a szovjet típusú
mezőgazdasági termelőszövetkezetek szétzúzták a szőlőtermelést és a borászatot. Ökológiai
adottságoktól függetlenül nagyüzemi fajtasorokat telepítettek. A gépekhez szabott művelési
hátrányokat új hibridek tömegeivel próbálták ellensúlyozni. A rendszerváltást követően a
szőlőültetvények elaprózódtak, sokat elhanyagoltak, a termelés 25 %-kal visszaesett (Balogh,
i.m.), jelenleg hazánk mezőgazdaságilag hasznosított területének 2 %-án folyik (Bényei, 1998).
5.2.2. Szőlőtermesztés Nógrád megyében

Nógrád megyében nem volt olyan jelentősége a szőlőtermesztésnek, mint a nagy
történelmi borvidékeinken, de itt is hozzátartoztak a táj képéhez a szőlővel beültetett
domboldalak. „E vármegyében úgynevezett szőlőuradalmak nincsenek” (Borovszky, 1911).
Mocsáry (1826) így emlékezik: „ez a’ Mohátsi veszedelem előtt, (…) leginkább a’
szőllő-mívelés által virágzott.” Megemlíti, hogy a tatár és török dúlás idején sok szőlőt
felhagytak és ezek a területek 150 év alatt teljesen beerdősültek.
Szombathy (1976) is megerősíti, hogy „azért lehetett ezen a vidéken nagyobb hatása a
török megszállásnak, mert a megyében elég sok várbirtok volt, melyek ellátásában a szőlők
nem voltak elsődlegesek (…) a megye területén lévő sok várbirtok már a régi időkben is
megkívánta a szántóföldek, rétek, erdők erőteljes kiaknázását, s ez meg is történt alaposan”.
A XVIII. században jelentősen megnőtt a szántóföldi gazdálkodás és ekkor a szőlő-,
dohány- és gyümölcstermesztés is új erőre kapott (Szombathy, i.m.). Borovszky (i.m.) Penc,
Kozárd és Szanda környékét is jó bortermő körzetnek mondja. Konkrét északi-cserháti
települést nem említ, valószínűleg azért, mert itt kisebb területeken, jelentéktelenebb
mennyiségű és minőségű bort termeltek. A filoxéra gyorsan végigjárta pusztító útját: 1888-
ban 12802 kataszteri hold területen műveltek szőlőt, 1899-re ez 132 kat. holdra esett vissza.
A vármegyében termelt bor minőségét Borovszky (i.m.) így értékeli: 60% elsőrendű
asztali bor, 15% pecsenyebor, 5% vörös bor, 20% gyengébb asztali bor. A szőlőfajták közül a
következőket említi a területről: Fehér: Ezerjó, Mézesfehér, Olaszrizling, Pirosdinka, Sárfehér,
Bogdányi dinka, Juhfark, Zöldszilváni, Kövidinka és Muscat lunel; Vörös: Kadarka, Oporto,
Nagyburgundi, Merlot, Cabernet. A vizsgált településeken adatközlőim szerint az alábbi fajták
voltak a legnépszerűbbek: Oportó, Izabella, Törökbálint, Noha (Nova), Konkordi, Elvira,
Otthello, Piros- és Fehér delevári. Az 1960-as évektől a Bakó is elterjedt (Tóth János ex verb.).
„Azt a tényt, hogy hogyan változik át egy határozottan mezőgazdasági jellegű vidék
ipari vidékké, legjobban talán Nógrád megyében lehet tanulmányozni” (Szombathy, i.m.). Az
1950-es évek megpecsételték a mezőgazdaság, így a szőlőtermelés sorsát is az északi-cserháti
régióban. Az addig gazdálkodó parasztember menekül a földtől és kényszerűségből az iparban
18
helyezkedik el. Az 1950-es és 1960-as években végrehajtott szőlőrekonstrukciók növelték a
művelési területeket (Mellékletek 2. és 3. táblázat), de ezek már nagyüzemi fajtasorok,
amelyeket nem hagyományosan műveltek, hanem a gépeké lett a főszerep. Az 1970-es évekhez
képest a megye szőlőterülete mára töredékére csökkent: napjainkban a mezőgazdaságilag
hasznosított területek kevesebb, mint fél százalékán folyik szőlőtermesztés (Nógrád megyei
statisztikai évkönyv, 2006).
5.2.3. Az egyes mintaterületek tájtörténete és botanikai jellemzése

Etes, Kishartyán, Sóshartyán, Ságújfalu, Nógrádmegyer, Magyargéc, Szécsény,
Nagylóc és Rimóc. A kilenc település egymást követi a dombokkal tagolt vidéken
(Mellékletek: 1. és 2. ábra). Adataim alapján Rimóc, Nagylóc és Szécsény kivételével egyik
településen sem volt jelentős szőlőtermelés (Mellékletek 3. táblázat), de mindenhol találtam
olyan területet, ahol legalább az elmúlt évszázad valamely szakaszában szőlőt műveltek. A
települések összes külterületen lévő felhagyott szőlőterületét vizsgálni szerettem volna, de
végül csak azok kerültek bele a dolgozatomba, amelyek tájtörténete a kutatásaim alapján
hitelesnek mondható. Az egyes mintaterületeken leírt növényfajok összegezve a Melléklet 5.
táblázatában találhatóak.
5.2.3.1. Kishartyán
„földje hegyes-völgyes, fehéragyagos és sovány (…) szőleje meglehetős” (Shvoy, 1875)
Kh. 1. mintaterület, Kis-páli, Kis-pályi
Tájtörténet: A katonai felmérések nem jeleztek szőlőt vagy gyümölcsöst, de az 1867-es
kataszteri térképek már jelölik itt a szőlőt, amely valószínűleg a század elején is jelentős
méretű volt (Schneider, 1972). Az 1959-es földnyilvántartási térképek változatlan méretű
területen jelzik a szőlőt, de az itt is látható 1952-es térképkivágaton csak néhány parcellányit
jeleztek. Az 1960-as, 1970-es években még szőlőként jelzik a térképek, de ekkor a művelt
parcellák területe folyamatosan csökkent. Az 1980-as években felhagyták a művelést és
később semmilyen más hasznosítás alá nem vonták (Máté Sándor ex verb.). Jelenleg még
látható néhány szőlőtő és a parcellahatárokra ültetett gyümölcsfák közül is él még néhány, a
terület bokrosodik, de nyílt gyepi részek is szabdalják a lejtőt (Mellékletek 3. ábra). A
területtől ÉNy-ra egy dombon már az 1960-as évek elején felhagyták a szőlőművelést, itt a
vegetáció hasonló, de akácosodik és a fenyérfű kezdi jellegtelenné tenni a területet.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 3. ábra) fekete kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp.
nigricans), borzas len (Linum hirsutum), árlevelű len (L. tenuifolium), nyúlánk sárma
(Ornithogalum pyramidale), bíboros kosbor (Orchis purpurea).
Inváziós fajok: Előfordul egynyári seprence (Erigeron annuus), de nem okoz problémát.
19
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 53%, ebből a kísérő fajoké
(K) 43%, a társulásalkotóké (E) 4%, a védetteké (V) 4%, a pioníroké (TP) 2%. A degradációra
utaló fajok aránya 47%, ezek 30%-ban zavarástűrők (TZ), 17%-ban gyomok (GY).
5.2.3.2. Sóshartyán
„földje hegyes-völgyes, sárgaagyagos, csak nagy szorgalommal művelhető, de azért mégis
jóltermő (…) szőleje középszerű, erdeje tölgy és cser” (Shvoy, 1875)
„rétjeit a hegyekről jövő iszap nagyon rongálja (…) van itt egy sós forráskút is, melly
azonban nem használtatik” (Fényes, 1851)
Sh. 1. mintaterület, Nagy szőlő, Szőlő
Tájtörténet: Sóshartyán Nógrádmegyerrel határos részén található ez a déli kitettségű, erősen
gyomosodott, parlagon hagyott terület, amely körülbelül az 1920-as évektől az 1970-es évek
végéig szőlőművelés helyszíne volt a térképek szerint. Valószínűleg a XIX. század második
felében is volt itt szőlő, mert a kataszteri térképeken zártkertként jelzik ugyan, de a terület
neve már ekkor is Nagy szőlő. A katonai felmérések térképei nem jelezték, de Shvoy (1875)
már említést tesz a sóshartyáni szőlőről. A domb aljában a közút és a szőlő között egy
időszakos vízborítású terület van, amelyet a nád (Phragmites australis) mellett bodnárzó
gyékény (Typha latifolia) borít. A terület nagy részét sűrű akácos (Robinia pseudo-acacia)
borítja (Mellékletek 4. ábra).
Ritka, védett fajok: Nincsenek a területen.
Inváziós fajok: egynyári serence (Erigeron annuus), kanadai aranyvessző (Solidago
canadensis), betyárkóró (Erigeron canadensis), siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) és a
selyemkóró (Asclepias syriaca) is jelen van a területen, de a legnagyobb veszélyt az akác
(Robinia pseudo-acacia) gyors terjeszkedése jelenti.
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 33%, melyet teljes
egészében a kísérő fajok jelentenek. A degradációra utaló fajok aránya 67%, ezek
megoszlása: 37%-ban zavarástűrők, 4%-ban gazdasági növények, 2%-uk adventív faj (A),
24%-ban pedig gyomfajok.
Sh. 2. mintaterület, Bordéc-tető

Tájtörténet: Sóshartyán település része, Bordéc-tető déli lejtőin található, amelynek egy része
felhagyott szilvás. A terület alatt parlagon hagyott szántó található, ahonnan terjed a kanadai
aranyvessző (Solidago canadensis). A XIX. század második felében ültetett szőlőt a filoxéra
elpusztította. Ezután, a területen először 1960-ban jelöltek szőlőt, de nagyobb részét
gyümölcsös foglalta el. A 1970-es évek végén felhagyták a szőlő- és gyümölcstermesztést. A
terület, körülbelül harminc éve „érintetlen”, azaz közvetlen emberi hatás nem éri.
Napjainkban néhány öreg gyümölcsfát találunk a gyepterületen.
20
Inváziós fajok: A terület cserjésedik és terjed a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis)
és a siskanádtippan (Calamagrostis epigeios), amelyek borítása még nem jelentős, de
beavatkozás hiányában növekedhet.
Természetvédelmi érték : A természetes állapotokra utaló fajok aránya 59%, ezen belül a
kísérő fajok (K) aránya 39%, a társulásalkotó fajoké (E) 10% és a védett fajoké (V) 10%. A
degradációra utaló fajok aránya 41%, ezek megoszlása: 28%-ban zavarástűrők (TZ), 13%-
ban pedig gyomfajok (GY).
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 5. ábra) nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale),
árlevelű len (Linum tenuifolium), borzas len (L. hirsutum), csinos árvalányhaj (Stipa
pulcherrima).
5.2.3.3. Nógrádmegyer
„tágas sok javakkal bővölkedő határral” (Fényes, 1851)
„földje részben jó, részben partos, sovány. Szőlője kevés és silány bort termő.” (Shvoy, 1851)
Nm. 1. mintaterület, Csinger-hegy, Megyeri szőlő
Tájtörténet: Nógrádmegyer külterületén, a településtől ÉK-i irányban a Csinger-hegy déli
oldalán három kisebb völgy területén található a Megyeri szőlő. A második katonai felmérés
gyümölcsöst jelez a helyszínen, de valószínű, hogy szőlőművelés is volt már ekkor. Az 1868-
ban készült kataszteri térképen már igen nagy területen jelölnek szőlőt, amelynek nagy részét
az 1960-as évek elején még művelték, azonban az évtized során a szőlőművelést felhagyták,
a szőlőkarókat tüzelőnek hordhatták el az egykori parcellatulajdonosok. A domblábi részek
szántóként, illetve a domboldalak legelőként és gyepként történő műveléséről ad számot az
1978-ban készített földnyilvántartás, de a terület nagy része érintetlen maradt. A szőlők
mellett nagyobb gyümölcsös volt a területen. A domblábaknál sok még ma is termékeny
gyümölcsfa található, legfőképp szilva (durgó, veres, bertőci, sárga ringló, muskolat fajták a
helyiek elmondásai, megnevezései alapján), alma és dió, amelyeknek még ma is szép termést
adnak. A falusiak napjainkban is leszüretelik, általában cefrének, de az édesebb, nagyobb
szemű szilvából lekvárt és befőttet is készítenek. A domboldalak aljában még jellemző a
legeltetés, amelynek egyetlen hátránya, hogy minden tavasszal felégetik a területet és
általában nem csak a legeltetett rész szenvedi el az égetés káros hatásait. Tavaly (2009) ez
április 3-án történt, de nem ritka az április végén történő égetés sem, amely jelentős károkat
okoz a kibúvó kosborokban és a rovarfaunában. A terület enyhén cserjésedik, de még így is
jó minőségűnek mondható.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 6. ábra) nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale),
árlevelű len (Linum tenuifolium), borzas len (L. hirsutum), néhány tő vitézkosbor (Orchis
militaris), a csillagőszirózsa (Aster amellus) több száz töves állományát találtam.
Inváziós fajok: Csak az akác (Robinia pseudo-acacia) jelenléte ad okot az aggodalomra.
21
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 60%, ezen belül a
kísérő fajok (K) aránya 49%, a védett fajoké (V) 11%. A degradációra utaló fajok aránya
40%, ezek megoszlása: 21%-ban zavarástűrők (TZ), 8%-ban gazdasági növények, 11%-ban
pedig gyomfajok (GY).
Nm. 2. mintaterület, Víg András szőlője, Bikk lapos fölötti szőlő

Tájtörténet: Az Agyagos-tető déli részén elhelyezkedő kis területű, jó állapotban lévő zárt
gyep, két oldalról cseres erdők szegélyezik, amelyek szélén terjed az akác, veszélyeztetve a
jelenlegi élőhelyet. A második világháborútól az 1960-as évek elejéig (TSZ-be vonás) volt itt
Víg Andrásnak szőlője (Tóth János ex verb.), innen kapta helyi nevét. Az 1952-ben készült
térkép jelez szőlőt, de korábban ettől nagyobb területet boríthatott. Minimális szőlő ma is
található, főként a területet szegélyező gyümölcsfákra (szilva, dió) felfutva. Cserjésedik.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 7. ábra) Megtaláltuk a nyúlánk sárma (Ornithogalum
pyramidale), bíboros kosbor (Orchis purpurea) és vitéz kosbor (O. militaris), árlevelű len
(Linum tenuifolium) borzas len (L. hirsutum), néhány példányát, a tavaszi héricsnek (Adonis
vernalis) 2008 és 2009 tavaszán is több száz tőből álló állományát figyelhettem meg.
Inváziós fajok: Az egynyári seprence (Eigeron annuus subsp. annuus) és a siskanádtippan
(Calamagrostis epigeios) jelenlegi borítása még nem jelentős, de kezelés hiányában rossz
irányba változhat a helyzet. Az akác (Robinia pseudo-acacia) két oldalról szűkíti az értékes
gyepi részeket.
kísérő fajok (K) aránya 50%, a társulásalkotóké (E) 2%, a pioníroké (TP) 2% és a védetteké
(V) 6%. A degradációra utaló fajok aránya 40%, ezek megoszlása: 28%-ban zavarástűrők
(TZ), 2%-ban gazdasági növények, 10%-ban pedig gyomfajok
Nm. 3. mintaterület, Batonca

Tájtörténet: Nógrádmegyer nyugati részén található kis területű szőlő, mely a Géci-lapos
felől közelíthető meg. A történeti téképek tanúsága szerint az 1960-as években műveltek itt
néhány parcella szőlőt, az 1980-as években történt felhagyás után legelőként hasznosították,
de jelenleg semmilyen művelés nem történik. Nagy foltban rezgőnyár (Populus tremula)
terjed.
Ritka, védett fajok: Nincs a területen, nem is várható.
Inváziós fajok: A siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) kezdi elborítani az egész területet
és a betyárkóró (Conyza canadensis) is jelen van.
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 42%, ezen belül 36%
kísérő faj (K), 4% társulásalkotó (E) és 2% pionír (TP). A degradációra utaló fajok aránya
58%, megoszlásuk: 37% zavarástűrő (TZ), 5% gazdasági, 16% gyomfajok.
22
Nm. 4. mintaterület, Kis-völgy
Tájtörténet: 1868-ban még szántóként hasznosították a terület. Az 1950-es években telepített
szőlőt az 1960-as évek közepén beszántották és gyümölcsöst telepítettek a helyére. Ma a
szőlő múltra már semmi sem utal (Mellékletek 9. ábra). A gyümölcsös főként szilva- és
diófákból áll, nem gondozzák, megkezdődött a cserjésedés.
Inváziós fajok: Az egynyári seprencén (Erigeron annuus subsp. annuus) és a kanadai
aranyvesszőn (Solidago canadensis) kívül az akác (Robinia pseudo-acacia) is behatolt.
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 44% (kísérő fajok
34%, társulásalkotók 10%). A fajok 56%-a degradációra utal (33% zavarástűrő, 5%
gazdasági, 3% adventív, 15% gyomfajok).
Nm.5. mintaterület, Mura-hegy
Tájtörténet: A területre a XX. század elején telepítettek néhány parcella szőlőt és

gyümölcsfát, melyet a II. vh. után már nem is műveltek. Cserfákkal tarkított, az akác erősen
nyomul be a területre, ami a védett és értékes növényfajok szempontjából sorsdöntő lehet. A
közeli legelőkről minden tavasszal átterjed a tűz, minél később történik annál nagyobb
károkat okozva a terület flórájában és faunájában.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 10. ábra) Legnagyobb számban a nagyvirágú gyíkfű
(Prunella grandiflora) és a bíboros kosbor (Orchis purpurea) volt a területen, de
megtalálható az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris), a sárga (Linum flavum) és a borzas
len (L. hirsutum), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), a nagy pacsirtafű (Polygala major)
és a szürkés ördögszem (Scabiosa canescens) is.
Inváziós fajok: Az akác (Robinia pseudo-acacia) és a selyemkóró (Asclepias syriaca) terjedése
veszélyezteti a jó állapotban lévő gyepet. Utóbbi még csak a terület DNy-i szegélyén jelent
meg.
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 74%. A kísérő fajok (K)
47%-kal, a társulásalkotók (E) 10%-kal, a pionírok (TP) 2%-kal, míg a védett fajok (V) 14%-
kal részesednek. A degradációra utaló fajok aránya 26%, ezek 19%-ban zavarástűrők (TZ),
2%-ban gazdasági növények (G), 6%-ban pedig gyomfajok (GY).
5.2.3.4. Ságújfalu
„határja jó, bár hegyes, szőlő-hegye megjutalmazza a’ munkás iparkodó embernek fáradságát
(…) leginkább a különös gyümöltsfákkal megrakott kertek érdemelnek figyelmet” (Mocsáry,
1826)
„szőleje középszerű, tölgy- és csererdeje szintén” (Shvoy, 1875)
23
„határja hegyes, de azért termékeny, szőlőhegye hasznos” (Fényes, 1851)
Ság. 1. mintaterület, Aranyvölgyi-szőlőhegy
Tájtörténet: Az 1940-es évektől az 1970-es évekig termeltek szőlőt, de még az 1980-as
években is szőlőként jelölték. Két kisebb domb alkotja, melyek É-D irányban húzódnak
egymással párhuzamosan. A keletebbre találhatón jó állapotú, nagy kiterjedésű
tollasszálkaperje-gyepet találhatunk, amely kis mértékben cserjésedett. Veszélyeztető tényező,
hogy a domb lábánál, szántón terjed a kanadai aranyvessző (Solidago canadensis). A nyugati
dombon a tollas szálkaperje (Brachipodium pinnatum) csak foltokban van jelen.
Ritka, védett fajok (Mellékletek 11. ábra): Árlevelű (Linum tenuifolium) és borzas len (L.
hirsutum), vitézkosbor (Orchis militaris), nyúlánk sárma (Ornithogalum pyramidale); 2009
tavaszán 2 tő agárkosbort (Orchis morio) is dokumentáltam a területen.
Inváziós fajok: A nyugati, cserjésedő domb a szennyezettebb kanadai aranyvesszővel
(Solidago canadensis), siskanádtippannal (Calamagrostis epigeios), akáccal (Robinia
pseudo-acacia), de a jobb állapotú keleti dombon is megjelentek ezek a fajok. A domb
lábánál fekvő szántón terjed a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia).
Természetvédelmi érték: A növényzetben a természetes állapotokra utaló fajok aránya 57%,
ezen belül a kísérő fajok (K) aránya 37%, a társulásalkotó fajoké (E) 9% és a védett fajoké
(V) 11%. A degradációra utaló fajok aránya 43%, ezek megoszlása: 27%-ban zavarástűrők
(TZ), 2%-ban adventív fajok, 14%-ban pedig gyomfajok.
Ság. 2. mintaterület
Tájtörténet: A Festékesi-hegy déli oldalán egy nagyobb parcellányi szőlő volt itt a második
vh.-t követően, az 1960-as évek elejéig. A művelés felhagyása óta nem történt beavatkozás.
A terület erősen cserjésedik, ami rontja a zárt gyep minőségét.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 12. ábra) Nyúlánk sármát (Ornithogalum pyramidale),
vitézkosbort (Orchis militaris) és tavaszi héricset (Adonis vernalis) találtam a területen, de
lehetséges árlevelű len (Linum tenuifolium) és borzas len (L. hirsutum) jelenléte is.
Inváziós fajok: A siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) és az akác (Robinia pseudo-
acacia) rontja a terület állapotát.
kísérő fajok (K) aránya 29%, a társulásalkotó fajoké (E) 6% és a védett fajoké (V) 10%. A
degradációra utaló fajok aránya 55%, ezek megoszlása: 39%-ban zavarástűrők (TZ), 10%-
ban gazdasági növények, 6%-ban pedig gyomfajok.
4.2.3.5. Etes
„földje jó búzatermő, rétje is jó volna, de az Etes-patak áradásának és beiszapolásának
gyakran van kitéve”, „szőleje ámbátor jó fekvésű és meglehetős bort termel, csakhogy el van
hanyagolva”, „erdeje cser, tölgy, elhagyatott” (Shvoy, 1875)
24
„földjei igen jól míveltetnek; rétje, erdeje van” (Fényes, 1851)
A vizsgált települések közül ez található legészakabbra, határából szép kilátás nyílik a
Karancsra.
E. 1. mintaterület, Szurdok oldal (Szurdok alja, Nagy serjén)
Tájtörténet: A Kis-verő déli részén Etes és Ságújfalu községek határán található,
közigazgatásilag Etes része. A 2. katonai felmérés és a kataszteri térképek már jeleznek a
területen szőlőt és valószínűleg azóta a terület különböző részein folyamatosan termesztették.
A második világháborútól egészen az 1950-es évek végéig intenzív szőlőművelés volt az
egész területen. Az 1960-as években osztatlan közös tulajdon lett, de az addig gondozó
generációk kiöregedtek és utódaik már nem folytatták a művelést (Máté Sándor ex verb.).
Egy-két parcellát még az 1980-as évek elejéig gondoztak, de aztán azt is felhagyták és azóta
semmiféle mezőgazdasági művelés nem történt. Erről tanúskodnak a még föllelhető
szőlőtövek, amelyek közül néhány szerencsésebb példány egy-egy régi gyümölcsfára vagy
nagyobb cserjére felfutva még ma is termést érlel. Ma a területen zárt gyepeket találhatunk,
melyeket átjárhatatlan cserjések tagolnak. A parcellahatárokon idős gyümölcsfák díszlenek,
főként szilva. A birsalmafák kivadult hajtásai is megtalálhatóak. A hosszú időn keresztüli
kapás művelést igazolják a néhol erodált felszínek és a kőrakások is. A domb aljában illegális
hulladéklerakás nyomai lelhetők fel.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 13. ábra) Szártalan csüdfüvet (Astragalus exscapus),
kisfészkű hangyabogáncsot (Jurinea mollis subsp. mollis) és fekete kökörcsint (Pulsatilla
pratensis subsp. nigricans) találtam a területen. További bejárások során várható még ritka fajok
előkerülése.
Inváziós fajok: A megnyíló gyepfoltokba az egynyári seprence (Erigeron annuus) hamar
betelepszik. Néhány helyen már záródott az akácos (Robinia pseudo-acacia) néhány molyhos
tölgy (Quercus pubescens) hagyásfával. A siskanádtippan (Calamagrostis epigeios), kanadai
aranyvessző (Solidago canadensis), erdei iszalag (Clematis vitalba) és földi bodza
(Sambucus ebulus) terjedése is szűkíti az értékes gyepek területét.
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 69%, ezen belül a kísérő
fajok (K) aránya 50%, a társulásalkotó fajoké (E) 13%, a pionír fajoké 2% és a védett fajoké
(V) 4%. A degradációra utaló fajok aránya 31%, ezek megoszlása: 20%-ban zavarástűrők (TZ),
2%-ban adventív fajok, 2%-ban gazdasági növények, 7%-ban pedig gyomfajok.
E. 2. mintaterület, Nagy-osztás
Tájtörténet: A Nagy-osztás déli lejtőin az 1950-es 1960-as évben műveltek szőlőt. Egy része
a lakóházak kertjét alkotta, melyek közül néhányat a ’80-as években is gondoztak (Máté
Sándor ex verb.). A terület cserjésedik és egy foltban fiatal akácos alakult ki.
25
Ritka, védett fajok (Mellékletek 14. ábra): Az árlevelű (Linum tenuifolium) és a borzas len
(L. hirsutum) gyakori, nyúlánk sármával (Ornithogalum pyramidale) ritkán találkozhatunk.
Inváziós fajok: A betyárkóró (Conyza canadensis), siskanádtippan (Calamagrostis epigeios),
kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) nem kívánatos. Az alsó részen egy legalább 15
éves akácos (Robinia pseudo-acacia) található, ami terjed – valószínűleg azért itt, mert a
szerves törmelék ide hordódott le és üdébb is ez a rész.
kísérő fajok (K) aránya 30%, a társulásalkotó fajoké (E) 3%, a pionír fajoké 4% és a védett
fajoké (V) 4%. A degradációra utaló fajok aránya 59%, ezek megoszlása: 32%-ban
zavarástűrők (TZ), 1%-ban adventív fajok, 26%-ban pedig gyomfajok.
E. 3. mintaterület, Árnyék-oldal
Tájtörténet: Etes déli határában az 1950-es években telepítettek szőlőt, melyet már az 1970-
es években felhagytak. Még az 1988-ban készült térképen is jelezték a szőlőt, de művelés
már nem folyt (Laci bácsi ex verb.). Az északias kitettségű domboldal lábánál található az
Etesi Fás Legelő TT. A területet cseres-tölgyes szegélyezi. Előrehaladott a cserjésedés-
beerdősülés, már erdei fajok is megjelentek.
Inváziós fajok: A kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) és egynyári seprence (Erigeron
annuus) itt is megtalálható.
kísérő fajoké (K) 53%, a társulásalkotóké (E) 13%. A degradációra utaló fajok aránya 34%,
ezek megoszlása: 29%-ban zavarástűrők (TZ), 5%-ban pedig gyomfajok.
4.2.3.6. Magyargéc (Nagy-Géc)

„földje partos, völgyes, nehéz munkálatú, (…) rétje sok és jó, azonban mégis vízáradásnak
kitéve (…) szőleje elhanyagolt, erdeje nincs.” (Shvoy, 1875)
Mg. 1. mintaterület, Kerek-hegy
Tájtörténet: A területre a XIX. század első felében telepítettek szőlőt, amely a filoxéravész
idején teljesen tönkrement, csak a gyümölcsfák maradtak meg. A XX. század közepén újra
beültették, az 1960-as évek közepéig művelték, majd felhagyták. A terület É-i részén
áthatolhatatlan akácos terjed (Mellékletek 16. ábra).
Ritka, védett fajok: Nem voltak a területen.
Inváziós fajok: Az egynyári seprence (Erigeron annuus subsp. annuus), siskanádtippan
(Calamagrostis epigeios), kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), selyemkóró
(Asclepias syriaca) és akác (Robinia pseudo-acacia) is megtalálható itt.
26
kísérő fajok (K) aránya 34%, a társulásalkotó fajoké (E) 6%, a pionír fajoké (TP) 3%. A
fajok 57%-a degradációra utal, megoszlásuk: 38%-ban zavarástűrők (TZ), 3%-ban gazdasági
növények (G), 1%-ban adventív fajok (A), 14%-ban gyomfajok (GY).
4.2.3.7. Nagylóc
„földje homokkal kevert agyag, igen jó televényes. Rétje is jó. Szőleje sok, de középszerű,
erdeje tölgyes, sok és jó.” (Shvoy, 1875)
Nl.1. mintaterület, Boros-völgy (Kavicsos-hegy D-i oldala, Köszörű-tny.)
Tájtörténet: A vizsgált dokumentumok alapján az 1850-es években már volt szőlő a területen,
a kataszteri térképeken látható, hogy az egész terület fel volt parcellázva. A filoxéravész után
elhanyagolták a megmaradt tőkéket és a terület nagy részét legelővé alakították. A XX.
század második felében néhány parcellát felújítottak, hírmondóikat, csakúgy, mint néhány
gyümölcsfát, ma is megtalálni. A terület nagy részét fás legelőként használják (Mellékletek
17. ábra), juhokkal legeltetik.
Ritka, védett fajok: Nem találtam védett fajt a területen.
Inváziós fajok: A siskanádtippan (Calamagrostis epigeios) jelen van, az akác (Robinia
pseudo-acacia) pedig a kisebb erdőfoltok fafaja a területen.
Természetvédelmi érték: Természetes állapotokra utal a fajok 46%-a (kísérő fajok (K) 37%,
társulásalkotók (E) 4%, pionírok (TP) 5%). Degradációra utaló fajok aránya 54%, ezek 25%-
ban zavarástűrők (TZ), 1%-ban gazdasági növények (G), 28%-ban pedig gyomfajok (GY).
Nl.2. mintaterület, Kő-hegy

A Kő-hegy kis részét vizsgáltam, mert jelentős részén már erdő található. A területen
szigetszerűen található egy-egy nagyobb kiterjedésű (0,5-2 ha) gyepfolt. A hegy Szécsény és
Nagylóc között húzódik. A XIX. században mindkét településnek a hegyvonulat DNy-i
kitettségű oldalán voltak a legfontosabb szőlőültetvényei.
Tájtörténet: A Kő-hegyen már az első katonai felmérés idején (1783-1786) is nagy területen
folyt szőlőművelés, melyet a filoxéra tett tönkre az 1890-es évek elején. Az 1920-as térképen
még jelzik ugyan, de ekkor művelés csak néhány parcellán folyt (Imre bácsi ex verb.). A
század közepére nagy cserjésedő foltok alakultak ki, melyek folyamatosan nőttek.
Napjainkban a terület nagy részét cseres-tölgyes erdő borítja, melyben beágyazódva szűkülő
gyepfoltok találhatóak.
Ritka, védett fajok (Mellékletek 18. ábra): Tavaszi hérics (Adonis vernalis) és
csillagőszirózsa (Aster amellus) tarkítja a gyepet.
Inváziós fajok: A vizsgált részeken az akác (Robinia pseudo-acacia) jelenik meg.
27
kísérő fajok (K) aránya 46%, a társulásalkotó fajoké (E) 9%, a védett fajoké (V) 3% és a
pionír fajoké (TP) 3%. A degradációra utaló fajok aránya 39%, ezek megoszlása: 28%-ban
zavarástűrők (TZ), 11%-ban pedig gyomfajok (GY).
4.2.3.8. Szécsény
„Szőleje sok és jó, mely könnyű asztali bort termel, nagyobbrészt Schillert.” (Shvoy, 1875)
Sz.1. mintatreület, Szőlőhegy (Mogyorós)
Tájtörténet: Benczúrfalvától É-ra fekszik. Napjainkban Szécsényhez tartozik, de korábban az
endrefalvi és a benczúrfalvi lakosoknak volt itt szőlője, míg a Shvoy által említett szécsényi
szőlők a Kő-hegy vonulatán voltak a XIX. század végén. Az itt művelt szőlő képezte az
endrefalvi lakosság legfőbb jövedelemforrását az 1870-es évek végén.
A mintaterület Ny-i részén már az első katonai felmérés idején is szőlőművelés folyt. A 2.
felméréstől egészen a XX. század második feléig a térképek is igazolják, hogy kisebb
változást leszámítva folyamatosan szőlő- és gyümölcsművelés jellemezte a területet. Az
1950-es, 1960-as években folyamatosan szűnt meg a szőlőtőkék gondozása. Napjainkban
nem művelik a területet, de biogazdálkodást terveznek rajta (Lipthay Antal ex verb.). A
szőlők és gyümölcsfák maradványai ma is láthatóak.
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 19. ábra) Tarka nőszirom (Iris variegata) szép állománya,
kisebb számban borzas len (Linum hirsutum) és dunai szegfű (Dianthus collinus) is
megtalálható.
Inváziós fajok: Egynyári seprence (Erigeron annuus subsp. annuus), siskanádtippan
(Calamagrostis epigeios), kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) és akác (Robinia
pseudo-acacia) rontja a terület természetvédelmi értékét.
kísérő fajoké (K) 43%, a társulásalkotóké (E) 3%, a pioníroké 2% és a védett fajoké (V) 3%.
A degradációra utaló fajok aránya 49%, ezek megoszlása: 27%-ban zavarástűrők (TZ), 2%-
ban adventív fajok (A), 4%-ban gazdasági növények (G), 16%-ban pedig gyomfajok (GY).
4.2.3.9. Rimóc
„Rétje jó. Szőlője sok, de rossz karban. Erdeje nincs.” (Shvoy, 1875)
R.1. mintaterület, Sajgó
Tájtörténet: A XX. században a rimóciak legnagyobb területű szőlőhegye volt. A térképek
szerint is már az 1800-as évek 2. felétől az 1950-es évek végéig nagy területen műveltek
szőlőt, ezután mérete fokozatosan csökkent. Napjainkban még található 1-2 művelt parcella a
helyszínen, de ez már jelentéktelen egykori méretéhez képest.
28
Ritka, védett fajok: (Mellékletek 20. ábra) Nagy számban él szúnyoglábú bibircsvirág
(Gymnadenia conopsea), bíboros kosbor (Orchis purpurea), sárga len (Linum flavum),
csillagőszirózsa (Aster amellus), Szent László-tárnics (Gentiana cruciata), kisebb állományban
sömörös kosbor (Orchis ustulata subsp. autumnale), borzas (Linum hirsutum) és árlevelű len
(L. tenuifolium). A széleslevelű nőszőfűnek (Epipactis helleborine) 1 virágzó példányát
sikerült dokumentálni.
Inváziós fajok: Egynyári seprence (Erigeron annuus subsp. annuus), siskanádtippan (Calamagrostis
epigeios), kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), akác (Robinia pseudo-acacia).
Természetvédelmi érték: A természetes állapotokra utaló fajok aránya 61%, ebből kísérőfaj
(K) 49%, társulásalkotó (E) 5%, védett (V) 7%. Degradációra utal 39%-uk: 22% zavarástűrő
(TZ), 2% adventív (A), 2% gazdasági növény (G), 13% pedig gyomfaj (GY).
5.2.4. A mintaterületek fajlistáinak multivariációs elemzése

A bináris elemzésben (Mellékletek 21. ábra) legalacsonyabb különbözőségi értéken az
1.(Kh. 1.) és az 5. (Nm. 2.) minta válik el, tehát ezek a területek nagymértékben hasonlítanak.
Legfontosabb oka az lehet, hogy mindkét területen az 1960-as évek elején hagyták fel a
szőlőművelést és azóta nem történik hasznosítás, valamint a délies kitettség is igaz mindkettőre.
A 14. (Mg. 1. mt.) és 17. (Sz. 1. mt.) minta is nagy hasonlóságot mutat. Mindkét
területen szőlő volt a XIX. században is, melyek területileg változtak, de az 1960-as évekig
folyt szőlőművelés és valószínűleg talajtani szempontból is hasonlóak.
Nagyon szépen kirajzolódik, hogy a 2. (Sh. 1. mt.), a 6. (Nm. 3. mt.) és a 7.(Nm. 4. mt.)
minta egymásra jobban hasonlít, mint a többi mintára. E területekről tudjuk, hogy a
mintaterületek közül ezek képviselnek legkisebb értéket a növényfajok alapján. A természetes
állapotokra utaló fajok aránya mindhárom területen alacsony. A 6. és 7. minta alacsonyabb
különbözőségi szinten válik el egymástól, amit az egymáshoz való közelségük is befolyásolhat.
A 13. (E. 3. mt.) minta kapcsolódik legmagasabb különbözőségi értéknél, ami nem
meglepő, hiszen e terület áll a szukcesszió legmagasabb szintjén (megkezdődött a beerdősülés).
5.2.5. A cönológiai felvételek multivariációs elemzése
Hat mintaterületen (Nm. 5., Mg. 1., Nl. 1., Nl. 2., Sz. 1., R. 1. mt.) 90 kvadrátban
vizsgáltam a borítási értékeket. A multivariációs elemzésnél a fajok előfordulását, valamint a
borítási értéket is figyelembe vevő függvényt alkalmaztunk. Az egyes mintaterületekhez a
következő mintanégyzetek tartoznak: R. 1. mintaterület: 1-29., Sz. 1. mt.: 30-46., Mg. 1. mt.:
47-61., Nl. 1. mt.: 62-73., Nl. 2. mt.: 74-83., Nm. 5. mt. 84-90. mintanégyzetig.
A Mellékletek 22. ábrán látható, hogy az Nl. 1. és Sz. 1. mintaterületek, valamint a Nm.
5. és Nl. 2. mintaterületek egymáshoz nagyon hasonlítanak, ami azért lehetséges, mert ökológiai
adottságaik nagyon hasonlóak. Kitűnik az is, hogy az R. 1. mintaterület válik el legmagasabban,
29
aminek oka az lehet, hogy élőhelyi szempontból ez a legértékesebb, nagy területen fekszik, sok
növényfaj él itt és az értékes és védett fajok is itt fordulnak elő a legnagyobb egyedszámban.
A Mellékletek 23. ábrájáról leolvasható, hogy a homogénebb adottságokkal rendelkező
területen felvett kvadrátok fajösszetétele hasonló. Jól elkülönülnek az 51…53. mintanégyzetek,
amelyek nagy része az Mg. 1. területhez tartozik (kék jelölés). A hasonló ökológiai
adottságokkal rendelkező területekre eső négyzetek fajösszetétele mintaterületen belül (az ábrán
zölddel jelezve: 28…22.-ig 11 darab az R. 1. területen volt, a 31...35. kvadrátok az Sz. 1.
területről származnak, a 64...65. és a 67., 66. kvadrátok az Nl. 1. területen voltak) és különböző
területeken (pl. a 81…89. kvadrátok az Nl. 2. és az Nm. 5. területeken helyezkedtek el – piros
jelölés) is hasonlított. Az utóbbi csoportban az a közös, hogy mindegyik mintanégyzet
szárazabb, nagy lejtőszögű részre esett, ahol erdősődő foltok szegélyezték a területet, amelynek
mikroklimatikus hatása is lehet. Ilyen tulajdonságú részek a többi területen nem voltak, ezért
válik el más felvételektől nagy különbözőségi értéknél.
A Melléklet 24. ábrán felfedezhető, hogy az egy mintaterületen belül felvett
kvadrátokban található növényfajok és borításuk hasonlóak (kékkel jelölt párok: 56., 55.
kvadrát: Mg. 1.; 87., 90.: Nm. 5.; 40., 36.: Sz. 1. mintaterületen helyezkedett el), de látható az is,
hogy egy terület rendkívül heterogén, hiszen azonos mintaterület két különböző részén vizsgált
1-1 kvadrát egészen különböző képet is mutathat. A többitől nagyon különbözik a 22. kvadrát,
amely az R. 1. terület domblábi részére esett. Fontos kiemelni, hogy olyan minták között is
mutatkozott hasonlóság, amelyek nem magyarázhatóak az ökológiai adottságok egyezőségével,
ezeknél a közös pont a felhagyás óta eltelt idő volt. Ezeket az ábrán pirossal jelöltem. Így
például a 42…62. kvadrát mindegyikén az 1930-as évekig folyt művelés. Ugyanez látható a 79.
(Nl. 2. mt.) és a 34. (Sz. 1. mt.) mintanégyzetnél, amelyek területén az 1940-es évek elejéig
folyhatott a gazdálkodás. Valószínű, hogy a 9., 7. (R.1. mt.), a 33. (Sz. 1. mt.) és az 57. (Mg. 1.
mt.) felvételek is az 1960-as évek elejei felhagyás miatt mutatnak ilyen mértékű egyezőséget.
Megállapítható tehát, hogy sok esetben az elhelyezkedésükben és ökológiai adottságaikban
különböző területek azonos időben felhagyott parcelláira eső kvadrátok jobban hasonlítottak
egymásra, mint az azonos adottságokkal rendelkező, de nem azonos ideje felhagyott részek. Ez
adott területen belül is megállapítható volt, és különböző területeken felvett kvadrátok között is.
5.3. Állattani értékek
Állattani célú kutatásokat nem végeztem. A látott fajokat a Melléklet 4. táblázat mutatja.
30
6. Következtetések és javaslatok
Dolgozatom célkitűzései között megfogalmazott kérdésekre vizsgálataim alapján a a
következő válaszokat adtam, következtetéseket vontam le, illetve javaslatokat teszem.
Mik voltak a felhagyások legfőbb okai az Északi-Cserhátban?

A XIX. és XX. században két fő oka volt a szőlőművelés felhagyásának egy-egy
területen. Az egyik az 1800-as évek végi filoxéravész volt, amikor a szőlőkártevő által
elpusztított növények helyére már nem telepítettek újakat. A másik nagy felhagyási hullám az
1950-es, 1960-as években kezdődött, amikor a politikától függő mezőgazdasági
szerkezetátalakítás következtében sok terület „gazda” nélkül maradt.
Hogyan változtak a területek a felhagyás óta?

A vizsgált 18 terület közül csak a Nm. 1. mintaterület egy részén folyik ma is
„gazdálkodás”, ahol szarvasmarhával és juhokkal legeltetik az egykor szőlővel borított terület
kis részét. Az R.1. mintaterületen még van 1-2 jó állapotú szőlőparcella, de területük nem
jelentős. A Nm. 4. mintaterületen pedig a szőlőt kiszántották és gyümölcsöst telepítettek a
helyére, ezért ez nem is nevezhető felhagyott szőlőnek. Az összes többi terület felhagyása óta
emberi beavatkozástól mentes, így az azokon kialakult képet a természet alakította ki. Ahol az
inváziós fajok meg tudtak telepedni, ott évről-évre nő a borításuk. Amely területeken az
inváziós fajok aránya még alacsony, gyakran értékes fajokat is felsorakoztató száraz gyepek
alakultak ki néhány évtized alatt.
Milyen természeti értéket képviselnek, milyen a természetességi állapotuk,

természetvédelmi szempontból hogyan jellemezhetőek ezek a területek?
Azt tapasztaltam, hogy a felhagyott területeken 20-30 év alatt olyan vegetáció
alakulhatott ki, amelyben számos védett és ritka növényfaj találja meg életfeltételeit. Beható
vizsgálat nélkül is ki merem jelenteni, hogy a felhagyott szőlők állattani szempontból is jelentős
élőhelyek, ezért átfogóbb kutatást érdemelnek. Az egyes területek növényfajainak TVK-
kategória szerinti megoszlása alapján a legtöbb mintaterület természetességi állapota jó, 1-1
kiugró értéktől (Sh. 1.: 33%, illetve Nm. 5.: 74%) eltekintve a természetes állapotokra utaló
fajok aránya 40% és 70% közötti. Aggodalomra ad okot azonban az inváziós fajok jelenléte,
főként azokon a területeken, ahol terjedőben vannak, hiszen beavatkozás nélkül más addig
„tiszta” területek is megfertőződhetnek.
A fajlisták, illetve cönológiai felvételek multivariációs elemzései alapján
megállapítható, hogy sok esetben az elhelyezkedésükben és ökológiai adottságaikban
különböző területek azonos időben felhagyott parcellái jobban hasonlítanak egymásra, mint az
31
egy mintaterületen belüli, azonos adottságokkal rendelkező, de nem azonos ideje felhagyott
részek. Ez alátámasztja a tájtörténeti kutatások jelentőségét a természetvédelemben.
A kilenc vizsgált település szőlőterületeinek mérete hogyan változott?

A vizsgált településekről elmondható, hogy nem nagy bortermelők, de mindegyikük
határában volt kisebb-nagyobb művelt szőlő, amelyek mérete kis mértékben változhatott a
művelés során. Megállapítható, hogy a települések határában jelenleg nincs szőlőművelés, csak
a lakóházakhoz tartozó kertekben folyik, amely a helyi igényeket fedezi. A szőlőterületek
változását csak a XX. század közepétől lehet hitelesen végigkövetni, de támpontnak már a
katonai felmérések térképei is megfelelőek, és a legtöbb esetben a XIX. század végéről pontos
információnk vannak. A mintaterületek bemutatásánál röviden beszámoltam minden egyes
terület tájtörténetéről is.
Milyen növények telepedtek meg a vizsgált kilenc település felhagyott szőlőiben?

Az Eredmények fejezetben részletesen vizsgáltam és elemeztem a mintaterületeken
felvett növényfaj-listákat, az egyes területeken leírt növényfajokat a Melléklet 5. táblázata
tartalmazza. Vizsgálati eredményeimet összegezve elmondható, hogy a felhagyott szőlők
területén a növényzet a természetközeli állapotokat idézi, gyomfajokat és pionírokat kevésbé
tartalmaznak e gyepek. Sok esetben tehát védett fajokat rejtő értékes gyepek alakultak ki. Az
összeírt 330 edényes növénytaxon közül 24 taxon védett és további 32 faj érdemes említésre
ritkasága, lokális értéke miatt.
Milyen ritka, védett botanikai értékeket hordoznak és azokat hogyan őrizhetjük meg?
A botanikai eredményeknél a védett fajokat a 1. táblázatban soroltam fel és az
előfordulási adatokat is összegyűjtöttem. A lokálisan ritka fajokat is kiemeltem. Ezek
megőrzése a Javaslatok fejezetben leírt beavatkozások elvégzésével lehetséges.
Vizsgálati eredményeim értékelése alapján az alábbi javaslatokat teszem.

1. Védelem alá helyezés
A vizsgált területek közül természetvédelmi értékük alapján védelemre javasolom az alábbi
mintaterületeket: Kh. 1., Nm.1., Nm. 2., Nm. 5., Sh. 2., Ság. 1., Ság. 2., E. 1., Nl. 2., R. 1.
A természetvédelmi hatóságokkal egyeztetve, védelmi programok, kezelési tervek kidolgozása
javasolt ezeken a területeken.
2. A területek kezelésére vonatkozó javaslatok

A kevésbé értékes területeken javasolt az újbóli művelésbe vonás, vagy más művelési ágban
való hasznosítás, amely lehet legeltetés vagy ős- és tájhonos, termőhelynek megfelelő
fafajokkal történő telepítés.
32
Az értékesebb területeken (Kh. 1., Nm.1., Nm. 2., Nm. 5., Sh. 2., Ság. 1., Ság. 2., E. 1., Nl. 2.,
R. 1.) természetvédelmi célú kezelés javasolt, gazdasági hasznosítással vagy anélkül.
Gazdasági hasznosítással:
 különböző élőhelytípusok szerinti kis intenzitású extenzív legeltetés,
 meghatározott időpontban történő kaszálás.
Gazdasági hasznosítás nélkül:
 cserjeirtás,
 inváziós növények célzott irtása.
Az értékes fás növényzettel borított élőhelyrészek (molyhos tölgyesek, sztyeppcserjések)
kímélete fontos bármely kezelés esetén.
A Nm. 1. és Nm. 5. mintaterület egy részét minden tavasszal felégetik azért, hogy a
cserjésedést megakadályozzák és a háziállatoknak ne az elszáradt lágyszárúak közül kelljen
kiválogatni a zsenge, friss füvet. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy nem megfelelő időben
és nem kellő körültekintéssel történik. A tűz nem válogat, a védett, ritka növényekben és az
ízeltlábú faunában is nagy károkat okoz a tavaszi égetés. Gyakran előfordul, hogy a tűz
nagyobb területet emészt fel, mint amekkorát leégetni szándékoznak. Néhány évenként,
szakaszosan felváltva végezve, egy ellenőrzött télvégi (hómentes időben, fagyott talajon a
talajban lévő növények áttelelő szervei és a telelő állatok, főleg ízeltlábúak védelme érdekében)
az égetés hasznos lehet, de kizárólag akkor, ha az a természetvédelmi érdekek
figyelembevételével történik a kijelölt helyeken.
3. A dolgozatomban közölt eredményeket és javaslatokat hasznosítani tudják:

1. A helyi önkormányzatok
 településrendezési terveknél,
 települési környezetvédelmi programokban,
 helyi jelentőségű védett természeti területek kijelölésekor, tervezésekor.
2. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál

 védetté nyilvánítások során,
 szakhatósági eljárásokban szakértői véleményezések során.
3. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

 szakhatósági eljárások során.
33
7. Összefoglalás
Dolgozatomban az Északi-Cserhát területén 9 település külterületén vizsgáltam meg
minden olyan, szőlőművelés alól kivett területet, amelyekről hiteles történeti és aktuális
adatok gyűjthetők össze (18 mintaterület).
A tájtörténeti vizsgálatok során a szőlőtermesztés Kárpát-medencei fejlődésének
tükrében elemzem Nógrád megye szőlőgazdálkodásának történetét. Összehasonlítást adok az
országos változások és a vizsgált kisrégió (Kishartyán, Sóshartyán, Ságújfalu, Nógrádmegyer,
Etes, Szécsény, Nagylóc, Rimóc települések közigazgatási területe) változásainak
hasonlóságairól, különbségeiről. Bemutatom, milyen növényfajok jelennek meg a felhagyott
szőlők területén, mint különleges tájtípuson. Fajlistámat Borhidi (1993) szociális magatartási
típusai és természetességi értékei, illetve ökológiai indikátorértékei (SBT, Val, TB, WB, RB,
NB értékek) szerint, valamint Simon (2000) természetvédelmi érték kategóriái alapján
jellemzem. Minden mintaterületet önállóan is értékeltem és jellemeztem, így azok
különbségei és hasonlóságai is megismerhetőek.
Munkám során összesen 330 edényes növénytaxont írtam össze, ezen belül, 24 védett
(Linum tenuifolium, L. hirsutum, L. flavum, Astragalus exscapus, Orchis militaris, O.
purpurea, O. morio, O. ustulata subsp. aestivalis, Aster amellus, Adonis vernalis, Stipa
pulcherrima, Jurinea mollis subsp. mollis, Pulsatilla pratensis subsp. nigricans, P. grandis,
Ornithogalum pyramidale, Gentiana cruciata, Prunella grandiflora, Anemone sylvestris,
Polygala major, Scabiosa canescens, Iris variegata, Dianthus collinus, Gymnadenia
conopsea, Epipactis helleborine), illetve 32 lokálisan értékes növénytaxont jegyeztem fel a
szőlőhegyekről. A védett növénytaxonok előfordulási helyeit ponttérképen dokumentáltam.
Bináris elemzéssel és klaszteranalízissel értékeltem a mintaterületek fajlistáit, illetve a
cönológiai felvételeket. A felhagyott szőlők, mint élőhelyek jelentik az alapjait azoknak a
másodlagos élőhelyeknek, amelyek az ember formálta tájban az ismertetett értékeket
hordozzák.
Az élőhelyek védelmével és megfelelő gondozásával őrizhetőek meg ezek az értékes
fajok, ezért javaslatokat tettem az egyes védelemre érdemes területek természetvédelmi
kezelésére.
34
8. Forrásmunkák jegyzéke
Ángyán J., Tardy J., Bakonyi G., Turcsányi G. (2003): A mezőgazdálkodás és a természetvédelem
egymásrautaltsága. In: Ángyán J., Tardy J., Vajnáné M. A. (szerk.) (2003): Védett és érzékeny természeti
területek mezőgazdálkodásának alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 50-51. p., 68-70. p., 246-248. p.
Balogh I. (1998): A magyar szőlőtermesztés, borászat múltja és jelene. In: Balogh I., Bényei F., Botos E.,
Herpay B., Lőrincz A., Munkácsi J., Szabó A., Szendrődy Gy., Urbán A. (1998): A szőlőtermesztés
helyzete és kilátásai. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok osztálya, Budapest, 1-5.p
Barczi A. (2004): Magyarország tájai és talajviszonyai, egyetemi jegyzet, 27. p.
Bényei F. A magyar szőlőtermesztés helyzete. In: Balogh I., Bényei F., Botos E., Herpay B., Lőrincz A.,
Munkácsi J., Szabó A., Szendrődy Gy., Urbán A. (1998): A szőlőtermesztés helyzete és kilátásai. Magyar
Tudományos Akadémia Agrártudományok osztálya, Budapest, 2.p.
Borhidi A. (1993): A magyar flóra szociális magatartás típusai, természetességi és relatív ökológiai
értékszámai. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Természetvédelmi Hivatala és a Janus
Pannonius Tudományegyetem kiadványa, Pécs 610pp.
Boros Ádám útinaplói (1936, 1958) MTM Növénytára (Kézirat)
Borovszky S. (1911): Magyarország vármegyéi és városai: Nógrád vármegye 203-204. p.
Csiky J. (2004): A Karancs, a Medves-vidék és a Cerová vrchovina (Nógrád-Gömöri bazaltvidék) flóra- és
vegetációtérképezése (digitális dokumentum)
Csoma Zs. (1997): A középkori magyarországi szőlőhegyek arculatának kialakulása és a szőlő-bortermelés
kettős gyökere. In: Füleky Gy. (szerk.) (1997): A táj változásai a Honfoglalás óta a Kárpát-medencében.
Gödöllői Agrártudományi Egyetem MSZKI, Gödöllő, 127-160. p.
Etes nagyközség iratai 1867-1960 (65. doboz / 134. füzet Szőlő és gyümölcsterületekről nyilvántartás) (1938):
Összeírás a szőlő- és gyümölcsterületekről a 83.500/1938. I/2 FM rendelet alapján, Nógrád M. Levéltár
Farkas S. (1999): Magyarország védett növényei, Mezőgazda Kiadó 416 pp.
Fényes E.: Magyarország Geographiai Szótára, Pest 1851. Nyomtatott Kozma Vazulnál I/93.p., 312.p.,
III/77.p., IV./4.p
Feyér P. (1981): A szőlő- és bortermelés Magyarországon (1848-ig). Akadémiai Kiadó, Budapest, 384 p.
Frisnyák S. (1988): Magyarország földrajza Tankönyvkiadó, Budapest 1988. 251. p., 253. p., 598 pp.
Gyulai F. (1999): Az agrobiodiverzitás változása a Kárpát-medencében. Fenntartható Fejlődés Bizottság,
Budapest, 73-82. p.
Harmos K., Sramkó G., Stadler Á. (2001): Adatok a Cserhát edényes flórájához. Kitaibelia 6(1): 73-86.
Harmos K. (2008): Nógrád - Novohrad Geopark 1-8. p. (Kézirat)
Harmos K. (2009): Zöld Horizont (2009. április) 4. évfolyam 1. szám (12.) 2. p.
Illyés E., Bölöni J. (2007): Lejtősztyepek, löszgyepek és edőssztyepprétek Magyarországon, Budapest, 12-29.
p., 91-103. p.
Juhász Á. (1987): Évmilliók emlékei – Magyarország földtörténete és ásványi kincsei , Budapest
Karátson D. (2000): Magyarország földje In: Pannon Enciklopédia, 333-336p.
35
Marosi S., Somogyi S. (szerk.) (1990): Magyarország kistájainak katasztere. MTA Földrajztudományi Kutató
Intézet, Budapest, 791-794. p., 798-802. p.
Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény 1870-1970
Mocsáry A.: Nemes Nógrád Vármegyének Históriái, Geographiai és Statistikai Esmertetése, Pest 1826. 272. p.
Nógrád megye fontosabb statisztikai adatai (1958) (Központi Statisztikai Hivatal Nógrád Megyei Igazgatósága)
Nógrád megye statisztikai évkönyvei: 1965, 1970, 1980, 1999, 2006
Nógrád Vármegye Adóközségeinek területe és kataszteri tisztajövedelme mívelési áganként és osztályonként
1909. törvénycikk alapján (1913) Magyar Királyi Állami Nyomda
Podani J. (1994): Multivariate data analysis in ecology and systematics. SPB Publishing, The Hague.
Podani, J. (1997): Syn-Tax 5.1: New version for PC and Macintosh computers. - Coenoses 12:149-152.
Schneider M. (szerk.) (1972): A nógrádi adózó nép viszonyai 1828-ban (1972) / Helyzetkép a mai Nógrád
megye községeiről az országos összeírás alapján, Salgótarján
Shvoy M. (1874 – 1875): Nógrád megye leírása. (Kiadási hely nélkül.)
Simon T. (2000): A magyarországi edényes flóra határozója. — Tankönyvkiadó, Budapest, 976 pp.
Sramkó G., Magos G. (2007): Néhány adat a Keleti-Cserhát és tágabb környéke edényes flórájának
ismeretéhez. Kitaibelia 12(1): 133-137.
Sramkó G., Vojtkó A., Harmos K., Magos G. (2003) Adatok a Mátra és környéke edényes flórájának
ismeretéhez. Kitaibelia 8(1): 139-160.
Szombathy V. (1976): Nógrádi útikalauz 7-23p., 30.p.
Tardy J. (2003): Magyarország természeti értékeinek állapota és a természetvédelem célkitűzései. In: Ángyán
J., Tardy J., Vajnáné M. A. (szerk.) (2003): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának
alapjai. Mezőgazda Kiadó, Budapest, 50-53. p.
Történeti Statisztikai Kötetek / Szőlőtermelés (községsoros adatok) (1873 – 1965)
Z. Botta-Dukát and L. Balogh (2008): The most important invasive plants in Hungary Vácrátót, 2008 255p.
Internetes hivatkozások:
http1: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=sub_678 (hozzáférés: 2010. szeptember 22.)
http2: http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=sub_685 (hozzáférés: 2010. október 14.)
http3: http://hu.wikipedia.org (hozzáférés: 2010. október 28.)
 http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%B3sharty%C3%A1n
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Kisharty%C3%A1n
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Etes
 http://hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A1g%C3%BAjfalu
 http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%B3gr%C3%A1dmegyer
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarg%C3%A9c
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Rim%C3%B3c
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyl%C3%B3c
 http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9cs%C3%A9ny
http4: http://www.archivportal.arcanum.hu/kataszter/ (hozzáférés: 2010. október 14.)
36
9. Köszönetnyilvánítás
Szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, dr. Malatinszky Ákosnak, aki a téma

kiválasztásától a dolgozatom elkészüléséig instrukciókkal halmozott el, a terepi munkám
során pedig botanikai szaktudásával volt segítségemre.
Köszönettel tartozom Harmos Krisztiánnak, akitől a terepi munkám során, a területek
jó ismerőjeként sok segítséget kaptam.
Köszönettel tartozom Lantos Istvánnak és Szép Milánnak, akik a térinformatikai
feldolgozásban nyújtottak jelentős segítséget.
Köszönöm a türelmét minden adatközlőmnek, akik helyismerete segítette dolgozatom
elkészülését.
Köszönöm Ádám Szilviának a multivariációs elemzések elkészítésében való
segítségét.
További köszönettel tartozom: a SZIE Könyvtárának a dolgozóinak, a Balassi Bálint
Megyei Könyvtár dolgozóinak, a Nógrád Megyei Levéltár dolgozóinak, a BNPI/Nógrádi Tv.-
i Te. munkatársainak, a Hadtörténeti Múzeum Térképtárában dolgozóknak, Fábián Józsefné
Ágnesnek, Nagy Lászlónak és Bata Tibornak (Nógrád Megyei Földhivatal), Papp Gábornak
(MTM Növénytár), a SZIE Természetvédelmi- és Tájökológia Tanszék oktatóinak és
családomnak.
37
10. Mellékletek
1. ábra: A vizsgált terület (Készítette: Lantos és Mravcsik, 2010)
38
39
Előző oldalon: 2. ábra: A mintaterületek elhelyezkedése (EOV rendszerű topográfiai térképen 1:100000
méretarányban) (Készítette: Lantos és Mravcsik, 2010)
1. táblázat: Az egyes szőlőhegyeken feljegyzett védett növénytaxonok és természetvédelmi értékük
S S Tv-
K S S N N N N N M S N
á á E E E N R i.
Mintaterület h h h m m m m m g z l
g g 1 2 3 l1 1 ért.
1 1 2 1 2 3 4 5 1 1 2
1 2 . . . . . eFt-
Faj neve . . . . . . . . . . .
. . ban
Adonis vernalis - - - - X - - - - X - - - - - - X - 2
Anemone sylvestris - - - - - - - X - - - - - - - - - - 2
Aster amellus - - - X - - - - - - - - - - - - X X 2
Astragalus exscapus - - - - - - - - - - X - - - - - - - 5
Dianthus collinus - - - - - - - - - - - - - - X - - - 5
Epipactis helleborine - - - - - - - - - - - - - - - - - X 5
Gentiana cruciata - - - - - - - - - - - - - - - - - X 10
Gymnadenia conopsea - - - - - - - - - - - - - - - - - X 5
Iris variegata - - - - - - - - - - - - - - X - - - 5
Jurinea mollis - - - - - - - - - - X - - - - - - - 2
Linum flavum - - - - - - - X - - - - - - - - - X 5
Linum hirsutum X - X X X - - X X - - X - - X - - X 5
Linum tenuifolium X - X X X - - - X - - X - - - - - X 5
Orchis militaris - - - X X - - - X X - - - - - - - - 10
Orchis morio - - - - - - - - X - - - - - - - - - 10
Orchis purpurea X - - - X - - - - - - - - - - - - X 10
Orchis ustulata subsp.
- - - - - - - - - - - - - - - - - X 10
aestivalis
Ornithogalum
X - X - X - - - X X - X - - - - - - 2
pyramidale
Polygala major - - - - - - - X - - - - - - - - - - 5
Prunella grandiflora - - - - - - - X - - - - - - - - - - 5
Pulsatilla grandis - - - - - - - X - - - - - - - - - - 10
Pulsatilla pratensis
X - - - - - - - - - X - - - - - - - 5
subsp. nigricans
Scabiosa canescens - - - - - - - X - - - - - - - - - - 5
Stipa pulcherrima - - X - - - - - - - - - - - - - - - 5
2. táblázat: Szőlőterületek változása Nógrádban (Saját, a Nógrád megyei statisztikai évkönyvek nyomán)
Év Szőlő (ha) Gyümölcsös (ha)
1873 6928 ?
1895 2526 ?
1915 1399 ?
1935 1561 ?
1960 2013 ?
1965 2457 ?
1970 2797 4148
1975 2359 4045
1980 1525 3074
1990 1078 1825
1997 1092 1835
2000 1206 2029
2005 460 3135
40
3. táblázat: A települések szőlőterületeinek változása (1873-1965) ha-ban kifejezve (Forrás: Történeti
Statisztikai Kötetek, Mezőgazdasági Statisztikai Adatgyűjtemény 1870-1970, Nógrád Vármegye
Adóközségeinek területe és kataszteri tisztajövedelme 1913 ) (Készítette: Mravcsik, 2010)
Év
Település 1873 1895 1915 1935 1965
Etes 6 11 - - 9
Kishartyán 28 13 - - 5
Sóshartyán - 1 6 5 23
Nógrádmegyer 52 41 9 10 7
Magyargéc 76 50 16 11 -
Szécsény 196 87 32 14 12
Nagylóc 150 - 1 0 14
Rimóc 108 33 2 3 47
Ságújfalu 5 5 - 1 10
A 9 település 621 241 66 44 127
Nógrád megye 6928 2526 1399 1561 2457
A mintaterületek 2005-ös állapota a 2007-2010 között megtalált védett

növényfajokkal (Készítette: Lantos és Mravcsik, 2010)
3. ábra: A Kh. 1. mintaterület 4. ábra: Az Sh. 1.mintaterület 5. ábra: Az Sh. 2. mintaterület
6. ábra: A Nm. 1. mintaterület 7. ábra: Az Nm. 2. mintaterület
41
8. ábra: Az Nm. 3. mintaterület 9. ábra: Az Nm. 4. mintaterület
10. ábra: Az Nm. 5. mintaterület 11. ábra: A Ság. 1. mintaterület
12. ábra: A Ság. 2. mintaterület 13. ábra: Az E. 1. mintaterület
14. ábra: Az E. 2. mintaterület 15. ábra: Az E. 3. mintaterület
42
16. ábra: Az Mg. 1. mt. 17. ábra: Az Nl. 1. mt. 18. ábra: Az Nl. 2. mt.
19. ábra: Az Sz. 1. mintaterület 20. ábra: Az R. 1. mintaterület
Term. Term.
véd. ért. véd. ért.
Magyar név Latin név (eFt) Magyar név Latin név (eFt)
Atalantalepke Vanessa atalanta 2 Mezei nyúl Lepus europaeus -
Barázdabillegető Motacilla alba 10 Mezei poszméh Bombus agrorum -
Barna rétihéja Circus aeruginosus 50 Mezei tücsök Gryllus campestris -
Barnabundás Polyommatus Molnárfecske Delichon urbicum 10
boglárka admetus 10 Mókus Sciurus vulgaris 10
Darázsölyv Pernis apivorus 100 Nagy kúpfejű
Egerészölyv Buteo buteo 10 szöcske Ruspolia nitidula -
Énekes rigó Turdus philomelos 10 Nagy
Erdei béka Rana dalmatina 2 szarvasbogár Lucanus cervus 2
Erdei pinty Fringilla coelebs 10 Óriás
Éti csiga Helix pomatia 2 énekeskabóca Tibicina haematodes 2
Fácán Phasianus colchicus - Őz Capreolus capreolus -
Fecskefarkú Rézsikló Coronella austriaca 10
lepke Papilio machaon 2 Róka Vulpes vulpes -
Fehér gólya Ciconia ciconia 100 Melanargia
Fekete rigó Turdus merula 10 Sakktáblalepke galathea -
Fürge gyík Lacerta agilis 10 Sárga
Gímszarvas Cervus elaphus - gyapjasszövő Eriogaster catax 50
Gyurgyalag Merops apiaster 100 Seregély Sturnus vulgaris 1
Házi méh Apis mellifera - Szajkó Garrulus glandarius -
Hegyi Szarka Pica pica -
törpeboglárka Cupido osiris 50 Széncinege Parus major 10
Holló Corvus corax 50 Tövisszúró
Imádkozó sáska Mantis religiosa 2 gébics Lanius collurio 10
Kardoslepke Iphiclides podalirius 10 Vaddisznó Sus scrofa -
Karvalyposzáta Sylvia nisoria 50 Zöld gyík Lacerta viridis 10
Kék futrinka Carabus violaceus 2 Zöld küllő Picus viridis 50
43
Előző oldalon: 4. táblázat: A területeken összeírt állatfajok és természetvédelmi értékük (http2. alapján)
Bináris elemzés (Sorensen)
21. ábra A mintaterületek bináris elemzése
22. ábra: Szőlőhegyenként készült cönológiai felvételek fajonkénti borításának átlagolásával készült
elemzés
44
23. ábra: Kvadrátonkénti cönológiai felvételek fajlistái alapján készült bináris elemzés
24. ábra: Kvadrátonkénti cönológiai felvételek alapján Euklideszi távolsággal vizsgált, a borítási
értékeket is figyelembe vevő elemzés
45
5. táblázat: Az Északi-Cserhát szőlőhegyein összeírt növényfajok listája
Acer campestre L. Bromus hordeaceus L. Chondrilla juncea L.

subsp. hordeaceus Chrysopogon gryllus
Achillea collina L.
Bromus inermis Leyss. (Torn.) Trin.
Achillea nobilis L.
Bryonia alba L. Cichorium intybus L.
Acinos arvensis (Lam.)
Dandy Buglossoides arvensis (L.) Cirsium arvense (L.) Scop.
I. M. Johnst. Cirsium eriophorum (L.)
Adonis vernalis L.
Bupleurum affine Sadler Scop.
Agrimonia eupatoria L.
Calamagrostis epigeios (L.) Cirsium vulgare (Savi) Ten.
Agropyron intermedium Roth
Host. Clematis recta L.
Calystegia sepium (L.) R.
Agrostis stolonifera L. Br. Clematis vitalba L.
Agrostis tenuis Sibth. Campanula bononiensis L. Clinopodium vulgare L.
(capillaris L.)
Campanula glomerata L. Colchicum autumnale L.
Ajuga chamaepitys (L.)
Schreb. Campanula patula L. Consolida regalis S. F. Gray
Allium scorodoprasum L. Campanula persicifolia L. Convolvulus arvensis L.
Allium vineale L. Campanula rapunculoides Conyza canadensis L.
L. Cornus sanguinea L.
Ambrosia artemisiifolia L.
Campanula rapunculus L.
Anagallis arvensis L. Corylus avellana L.
Campanula sibirica L.
Anemone sylvestris L. Crataegus monogyna Jacq.
Campanula trachelium L.
Anthemis tinctoria L. Crepis rhoeadifolia M.B.
Carduus acanthoides L.
Anthericum ramosum L. Cucubalus baccifer L.
Carduus nutans L. subsp.
Anthyllis vulneraria L. Macrolepis (Peterm.) Cydonia oblonga Mill.
subsp. vulneraria Kazmi Cynodon dactylon (L.)
Arctium lappa L. Carex halleriana Asso Pers.
Arenaria serpyllifolia L. Cytisus scoparius L.
Carex humilis Leyss.
Aristolochia clematitis L. Dactylis glomerata L.
Carex spicata Huds.
Arrhenatherum elatius (L.) Daucus carota L.
Carex stenophylla Wahlbg.
P.B. ex J. et C. Presl Deschampsia cespitosa (L.)
Artemisia campestris L. Carex tomentosa L. P. B.
Artemisia vulgaris L. Carlina vulgaris L. Dianthus collinus W. et K.
Asclepias syriaca L. Carpinus betulus L. Dianthus armeria L.
Asparagus officinalis L. Centaurea biebersteinii DC. Dianthus carthusianorum L.
Aster amellus L. Centaurea cyanus L. Dianthus giganteiformis
Centaurea indurata Janka Borb. subsp. pontederae
Aster lanceolatus Willd. (Kern.) Soó
Aster linosyris (L.) Bernh. Centaurea jacea L.
Diplotaxis muralis (L.) DC.
Centaurea macroptilon
Astragalus exscapus L. Dipsacus fullonum L.
Borb.
Astragalus glycyphyllos L. Centaurea pannonica Dorycnium germanicum
Astragalus onobrychis L. (Heuff.) Simk. (Gremli) Rikli
Bothriochloa ischaemum Centaurea scabiosa L. Dorycnium herbaceum Vill.
(L.) Centaurea spinulosa Rochel Echinops sphaerocephalus
Brachypodium pinnatum L.
Centaurium erythraea Rafn.
(L.) Echium vulgare L.
Brachypodium sylvaticum Cephalaria transsylvancia
(L.) Schrad. Elymus hispidus (Opiz)
(Huds.) Roem. et Schult. Melderis
Briza media L. Cerinthe minor L.
Elymus repens (L.) Gould.
Bromus commutatus Chamaecytisus austriacus
(L.) Link Epilobium collinum Gmel.
Schrad.
Epipactis helleborine (L.)
44
Crantz Inula salicina L. Nigella arvensis (L.)
Equisetum arvense L. Iris variegata L. Nonea pulla (L.) DC.
Erigeron acer L. Juglans regia L. Odontites lutea (L.) Clairv.
Erigeron annuus (L.) Pers. Juniperus communis L. Odontites rubra (Baumg.)
Eryngium campestre L. Opiz.
Jurinea mollis (L.) Rchb.
Onobrychis arenaria (Kit.)
Euonymus europaeus L. Knautia arvensis (L.) Coult. Ser.
Eupatorium cannabinum L. Koeleria cristata (L.) Pers. Ononis arvensis L.
Euphorbia cyparissias L. Lactuca serriola L. Ononis pusilla L.
Euphorbia salicifolia Host Lathyrus hirsutus L. Ononis spinosa L.
Euphorbia virgata W. et K. Lathyrus latifolius L. Orchis militaris L.
Euphrasia stricta Wolf. Lathyrus tuberosus L. Orchis morio L.
Euphrasia tatarica Fisch. Lavatera thuringiaca L. Orchis purpurea Huds.
Falcaria vulgaris Bernh. Lembotropis nigricans (L.) Orchis ustulata subsp.
Fallopia convolvulus (L.) Griseb. aestivalis (Kümpel) Kümpel
A. Löve Leontodon hispidus L. et Mrkvicka
Festuca rubra L. Leucanthemum vulgare Origanum vulgare L.
Festuca rupicola Heuff. subsp. vulgare Lam. Ornithogalum pyramidale
Festuca valesiaca Schleich. Ligustrum vulgare L. L.
Linaria genistifolia (L.) Oxalis acetosella L.
Filago arvensis L.
Mill. Pastinaca sativa L. subsp.
Filipendula vulgaris Mönch Linaria vulgaris Mill. pratensis (Pers.) Celak.
Fragaria vesca L. Linum austriacum L. Petrorhagia prolifera (L.)
Fragaria viridis Duch. Ball et Heyw.
Linum catharticum L. Petrorhagia saxifraga (L.)
Frangula alnus Mill. Linum flavum L. Link
Fraxinus ornus L. Linum hirsutum L. Peucedanum alsaticum L.
Galium mollugo L. Linum tenuifolium L. Peucedanum cervaria (L.)
Galium verum L. Lap.
Lotus corniculatus L.
Genista germanica L. Phleum pratense L.
Luzula campestris (L.) DC.
Genista tinctoria L. Picris hieracioides L.
Lythrum salicaria L.
Gentiana cruciata L. Pimpinella saxifraga L.
Malus domestica L.
Geranium columbinum L. Pinus sylvestris L.
Malus sylvestris (L.) Mill.
Geranium sanguineum L. Plantago lanceolata L.
Medicago falcata L.
Glechoma hederacea L. Plantago media L.
Medicago lupulina L.
Gymnadenia conopsea (L.) Poa angustifolia L.
Melampyrum arvense L.
R. Br. Poa annua L.
Melampyrum barbatum W.
Gypsophila muralis L. Poa compressa L.
et K.
Helianthemum ovatum Melampyrum nemorosum Polygala major Jacq.
(Viv.) Dun. L. Polygonatum odoratum
Heracleum sphondylium L. Melampyrum pratense L. (Mill.) Druce
Hieracium pilosella L. Melica ciliata L. Populus tremula L.
Hippocrepis comosa L. Melica transsilvanica Schur Potentilla arenaria Borkh.
Hireacium umbellatum L. Melilotus albus Desr. Potentilla argentea L.
Holcus lanatus L. Melilotus officinalis Pall. Potentilla heptaphylla Jusl.
Hypericum hirsutum L. Morus alba L. Potentilla recta L.
Hypericum perforatum (L.) Muscari comosum Mill. Potentilla reptans L.
Inula britannica L. Muscari racemosum (L.) Potentilla rupestris L.
Inula conyza DC. Lam. et DC. Prunella grandiflora (L.)
Inula ensifolia L. Myosotis arvensis (L.) Hill Scholler
45
Prunella laciniata (L.) Nath. Salvia verticillata L. subsp. orientalis Celak.
Prunella vulgaris L. Sambucus ebulus L. Trifolium alpestre L.
Prunus armeniaca L. Sanguisorba minor Scop. Trifolium arvense L.
Prunus avium L. Scabiosa canescens W. et Trifolium aureum Poll.
K. Trifolium campestre Schreb
Prunus domestica L.
Scabiosa ochroleuca L. Trifolium medium Grufbg.
Prunus spinosa L.
Securigera varia (L.) Lassen Trifolium montanum L.
Pulicaria dysenterica L.
Sedum acre L. Trifolium ochroleucum
Pulmonaria mollis Wulf.
Senecio erucifolius L. Huds.
Pulsatilla grandis Wender.
Senecio jacobaea L. Trifolium pratense L.
Pulsatilla pratensis subsp.
nigricans (Störck) Zamels Seseli annuum L. Trifolium repens L.
Pyrus pyraster (L.) Seseli osseum Cr. Trifolium rubens L.
Burgsdorf Setaria pumila (Poir.) R. et Turritis glabra (L.) Bernh.
Quercus cerris L. Sch. Valeriana officinalis L.
Quercus petraea Setaria viridis (L.) P.B. subsp. officinalis
(Mattuschka) Lieblein Verbascum chaixii Vill.
Sideritis montana L.
Quercus pubescens Willd. Subsp. Austriacum (Schott)
Silene conica L. Hay.
Quercus robur L.
Silene dichotoma Ehrh. Verbascum phlomoides L.
Ranunculus acris L.
Silene latifolia Poir. subsp. Verbascum phoeniceum L.
Ranunculus auricomus alba (Mill.) Greut. Et Burd.
Verbascum thapsus L.
Ranunculus polyanthemos Silene vulgaris (Moench)
L. Garcke Veronica austriaca subs.
Teucrium (L.) D.A.Webb
Rapistrum perenne (L.) All. Solidago canadensis L.
Veronica spicatum (L.)
Reseda lutea L. Stachys annua L. Opiz
Rhamnus cathartica L. Stachys recta L. Vicia angustifolia L.
Rhinanthus minor L. Stipa capillata L. Vicia pisiformis L.
Robinia pseudo-acacia L. Stipa pulcherrima C. Koch Vicia tenuifolia Roth
Rosa canina L. Tanacetum vulgare L. Vicia tetrasperma (L.)
Rosa gallica L. Teucrium chamaedrys L. Schreb.
Vicia villosa Roth
Rubus caesius L. Teucrium montanum L.
Vincetoxicum officinale
Rubus fruticosus L. Thymelaea passerina (L.)
Moench
Coss. Et Germ.
Rubus idaeus L. Viola canina L.
Thymus odoratissimus Mill.
Rumex acetosa L. Viola hirta L.
Thymus pannonicus All.
Rumex acetosella L. Viola kitabeliana R. et Sch.
Tilia cordata Mill.
Salix cinerea L. Vitis vinifera L.
Torilis japonica (Houtt.)
Salvia nemorosa L. DC. Xeranthemum annuum L.
Salvia pratensis L. Tragopogon dubius Scop. Xeranthemum
Tragopogon pratensis L. cylindraceum Sibth. Et Sm.
46
25. ábra: Bíboros kosbor, szőlő tő mellett a Nm. 2. 26. ábra: Harmos Krisztiánnal – a védett fajokat
mintaterületen (Fotó: Mravcsik, 2009) regisztrálni kell
(Fotó: Malatinszky, Kishartyán, 2008.)
27. ábra: Dianthus collinus a Sz.1. mintaterületen 28. ábra: Néhány növénytaxon beazonosítása
(Fotó: Mravcsik, 2010) csak Malatinszky Ákos segítségével sikerült
(Fotó: Mravcsik, 2010)
47

Mravcsik Z OFKD 2012

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Mravcsik Z OFKD 2012

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

XIII.

FELHAGYOTT SZŐLŐK BOTANIKAI ÉS TÁJTÖRTÉNETI

Talajtípus Aránya a Litke-Etesi- Aránya a Szécsényi-

Fentieken túl említést érdemelnek a felhasznált irodalmak és konzulenseim szerint a

5.2.2. Szőlőtermesztés Nógrád megyében

5.2.3. Az egyes mintaterületek tájtörténete és botanikai jellemzése

Sh. 2. mintaterület, Bordéc-tető

Nm. 2. mintaterület, Víg András szőlője, Bikk lapos fölötti szőlő

Nm. 3. mintaterület, Batonca

Nm.5. mintaterület, Mura-hegy

Tájtörténet: A területre a XX. század elején telepítettek néhány parcella szőlőt és

4.2.3.6. Magyargéc (Nagy-Géc)

Nl.2. mintaterület, Kő-hegy

5.2.4. A mintaterületek fajlistáinak multivariációs elemzése

Mik voltak a felhagyások legfőbb okai az Északi-Cserhátban?

Hogyan változtak a területek a felhagyás óta?

Milyen természeti értéket képviselnek, milyen a természetességi állapotuk,

A kilenc vizsgált település szőlőterületeinek mérete hogyan változott?

Milyen növények telepedtek meg a vizsgált kilenc település felhagyott szőlőiben?

Vizsgálati eredményeim értékelése alapján az alábbi javaslatokat teszem.

2. A területek kezelésére vonatkozó javaslatok

3. A dolgozatomban közölt eredményeket és javaslatokat hasznosítani tudják:

2. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságnál

3. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

Szeretnék köszönetet mondani konzulensemnek, dr. Malatinszky Ákosnak, aki a téma

1. ábra: A vizsgált terület (Készítette: Lantos és Mravcsik, 2010)

A mintaterületek 2005-ös állapota a 2007-2010 között megtalált védett

3. ábra: A Kh. 1. mintaterület 4. ábra: Az Sh. 1.mintaterület 5. ábra: Az Sh. 2. mintaterület

6. ábra: A Nm. 1. mintaterület 7. ábra: Az Nm. 2. mintaterület

10. ábra: Az Nm. 5. mintaterület 11. ábra: A Ság. 1. mintaterület

12. ábra: A Ság. 2. mintaterület 13. ábra: Az E. 1. mintaterület

14. ábra: Az E. 2. mintaterület 15. ábra: Az E. 3. mintaterület

19. ábra: Az Sz. 1. mintaterület 20. ábra: Az R. 1. mintaterület

Bináris elemzés (Sorensen)

21. ábra A mintaterületek bináris elemzése

Acer campestre L. Bromus hordeaceus L. Chondrilla juncea L.

You might also like