8.

Az egyházi társadalom a középkori Magyarországon

• Szent István – pápai és német birodalmi támogatással – tíz egyházmegyét alapí-
tott Magyarországon a 11. század elején, az egyház vezetője az esztergomi érsek,
és egy második érsekség is létrejött Kalocsán. Az egyházszervezet roppant szi-
lárdnak bizonyult, Mohácsig még négy egyházmegye járult a kezdeti tízhez (leg-
jelentősebb Zágráb), és néhány székhelyváltás is bekövetkezett (Bihar püspöki
széke pl. Váradra került). Az egyház irányítója a király, ezt a szerepét a 11. század
végéig a pápaság sem vitatta, utána a pápaság egyre inkább teret nyert a főpap-
kinevezések terén, de a királyi hatalom beleszólása is mindvégig megmaradt.
• Tíz falu vagy nagycsalád volt köteles templomot építeni kezdetben. A 11. század
végére kialakul a középszintű egyházigazgatás, a főesperesek intézménye. Az ál-
lamalapítás korában a bencés szerzetesség meghatározó, központjuk a pannon-
halmi apátság, amelyet még Géza nagyfejedelem kezdett el építeni. A püspöki
kar is bencések közül került ki kezdetben, később a királyi környezetében élő pa-
pokból választották ki leginkább a főpapokat. A 11. századi szentlegendákat is
bencések írták. Jelentős bencés apátságok még: Tihany, Somogyvár (francia kö-
tődés). Székesfehérváron világi prépostság szerveződött, a püspökségek és a
pannonhalmi bencés apátság mellett ez a legjelentősebb egyházi intézmény (ko-
ronázás, koronaőrzés, királyi alkancellár a mindenkori prépost).
• Az egyházak birtokokat kaptak jövedelemforrásul, a püspökségek és a pannon-
halmi apátság pedig tizedjövedelmekhez jutottak (a tizedet minden – nem szolga
jogállapotú – társadalmi réteg fizette a középkor első századaiban minden jöve-
delme után, pl. a király a pénzverésből származó bevétele után is!).
• A 11. század jelentős fejleménye a káptalanok létrejötte. Kétféle káptalan van,
székes~ a püspöki székesegyházak mellett, és társas~ok. A székesegyházak mel-
letti testületek a püspök tanácsadó testületei, saját birtokállománnyal, felügyelik
az oktatást, liturgiát stb. a püspöki templomban. A társaskáptalanok is jelentős
egyházak, olykor területi jogkörrel is (Szepesség egyházi irányítása pl. a szepesi
 2

préposté). A legfontosabb a már említett fehérvári. A káptalan vezetője tehát

prépost, tagjai pedig a kanonokok. Ők képezik az ún. egyházi középréteget, amely
Magyarországon a kultúra (egyik) hordozója volt a középkorban (külföldi egye-
temjárás, jogi ismeretek, udvari írásbeliségben szolgálat, kapcsolatuk a történet-
írással).
• További jelentős szerzetesrendek a bencések mellett: 12. században a ciszterciek
(szintén ún. monasztikus rend), a premontreiek (kanonokrend), Zirc jelentős cisz-
terci apátság, Lelesz és Jászó pedig jelentős premontrei prépostságok. 13. század:
koldulórendek megjelenése: ferencesek, domonkosok, kapcsolatban állnak a vá-
rosiasodással (városokban is szívesen telepednek meg), egyes feltételezések sze-
rint a ferencesek 15–16. századi társadalomkritikája hatott a Dózsa-parasztfelke-
lés ideológiájára, a domonkosok jelentős teológiai műveltséggel rendelkeztek.
Magyar alapítású remeterend a 13. századból: pálosok. Jelen vannak az egyházi
lovagrendek is a középkori Magyarországon (johanniták Székesfehérvárott).
• Az egyházak számos, mai szemmel államinak mondott funkciót is elláttak (házas-
ságügyek stb.), Magyarországon a közhitelű írásbeliséget is egyházi intézmények
intézték, ezek az ún. hiteleshelyek (mai megfelelőjük a közjegyző).
• A reformáció (1517, Luther Márton) éppen hogy csak megjelent a mohácsi csata
előtti Magyarországon, a városokban mutatható ki leginkább.
• Bizánci (keleti szertartású) egyházszervezet nem volt a középkori Magyarorszá-
gon, az Árpád-korban néhány bazilita (ez a bizánci férfi szerzetesség) és bazilissza
(ez a bizánci női szerzetesség) egyház létezik, párhuzamos püspöki szervezet ki-
építése (ez az ún. Turkia metropolitája-kérdés) viszont lehetetlenség volt. Keleti
szertartású keresztények voltak viszont a középkor folyamán bevándorló romá-
nok, kárpátukránok (ruszinok) és szerbek. Ők nem fizettek tizedet.

Thoroczkay Gábor