Dr.

Fodor Tamás
Dr. Orbán Ferenc
Dr. Sajtos István

Mechanika
V égeselem-módszer
Elmélet és alkalmazás

Szaktudás Kiadó Ház

 Mechanika

V égeselem-módszer
Elmélet és alkalmazás
Dr. Fodor Tamás - Dr. Orbán Ferenc - Dr. Sajtos István

Mechanika

V égeselem-módszer
Elmélet és alkalmazás

Szaktudás Kiadó Ház

Budapest, 2005
 A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Tankönyv-
és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében jelent meg.

Ez a könyv az Intézményközi Tankönyvkiadási Szakértő Bizottság támogatásával készült.

Az agrár-felsőoktatásban javasolt tankönyv.

Szerző:

Dr. Fodor Tamás, egyetemi docens, Soproni Egyetem

Dr. Orbán Ferenc, főiskolai tanár, PTE PMMFK
Dr. Sajtos István, egyetemi docens, BME, Építészmérnöki Kar
Dr. Bárczi István, ny. főiskolai tanár, SZIE YMMF

© Dr. Fodor T., Dr. Orbán F., Dr. Sajtos I., Dr. Bárczi, I., 2005

ISBN 963 9553 48 4

Szaktudás Kiadó Ház Rt.

1101 Budapest, Monori utca 1-3.
Telefon: 262-5747
Felelős kiadó a kiadó elnök-vezérigazgatója
A kiadó rendelkezik az ISO 9001:2000 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal

,Certified 6уфуап{
ISO 9001
 Tartalom

1. B evezetés....................................................................................................... 9
1.1. Végeselem-módszer (V E M )................................................................ 9
1.2. Szerkezetek m od ellezése.......................................................................11
1.3. A VEM felhasználó és felelő sség e.......................................................13
1.4. A végeselem-módszer kialakulása,
gyakorlati felhasználása......................................................................... 15
1.5. Példák a végeselem-módszer alkalm azására.......................................18
1.5.1. Rácsos tartó rúderőinek számítása..............................................18
1.5.2. Furattal gyengített lemez feszültségei.......................................19
1.5.3. Kéttámaszú tartó sajátfrekvenciája........................................... 22
1.5.4. Külső nyomással terhelt hengeres tartály..................................25
1.5.5. Monolit vasbeton födémlemez igénybevételei.........................26
1.5.6. Fagerenda sajátfeszültségei az instacioner
nedvességvezetés következtében................................................28

2. A végeselem-módszer mérnöki megközelítése........................................... 31

2.1. Potenciális energia minimumtételének használata............................. 33
2.2. Rúdelem.................................................................................................... 37
2.3. G erendaelem ........................................................................................... 58
2.4. Tárcsaelem ek........................................................................................... 69
2.4.1. H árom szögelem ........................................................................... 70
2.4.2. N égyszögelem ............................................................................. 72
2.5. Lem ezelem ek........................................................................................... 77

3. Tartószerkezetek mechanikája .................................................................... 83

3.1. Tartószerkezetek osztályozása................................................................83
3.2. A rugalmasságtan alapegyenletei.........................................................83
3.3. A rugalmasságtan fontosabb peremérték-feladatai............................. 93
3.3.1. A rúdszerkezet perem érték-feladata.........................................93
3.3.2. A tárcsaszerkezet peremérték-feladata...................................... 95
3.3.3. A lemezszerkezet peremérték-feladata.......................................97

5
4. A végeselem-módszer matematikai m egközelítése................................ 105
4.1. A peremérték-feladatok megoldásának m ódjai.................................. 105
4.2. A peremérték-feladat variációs m egfogalm azása..............................105
4.3. A lényeges és természetes perem feltételek......................................... 109
4.4. A Ritz-m ódszer.......................................................................................109
4.5. A végeselem-módszemél alkalmazott ap proxim áció .......................112
4.6. A végeselem-módszer geometriai interpretációja..............................114
4.7. A végeselem-módszer alkalmazása
rugalmasságtani feladatokban ............................................................. 115
4.7.1. R údszerkezet................................................................................ 119
4.7.1.1. Áttérés globálisról lokális
vonatkoztatási ren d szerre......................................... 121
4.7.2. Tárcsaszerkezet............................................................................123
4.7.2.1. Áttérés a globálisról lokális
vonatkoztatási ren d szerre......................................... 125
4.7.2.2. Parametrikus elem ek.................................................. 128
4.7.3. Lem ezszerkezet............................................................................129

5. A végeselem-módszer elemei, elem típusai.............................................. 133

5.1. Interpoláció, folytonosság, lokális közelítés.......................................133
5.1.1. Egyváltozós függvények, vonalelemek.................................... 139
5.1.1.1. C° folytonos vonalelem ek......................................... 140
5.1.1.2. C 1 folytonos vonalelem ek......................................... 143
5.1.2. Kétváltozós függvények, felületelem ek .................................. 145
5.1.2.1. C° folytonos felületelem ek.......................................145
5.1.2.2. C 1 folytonos felületelem ek.......................................156
5.2. A geometriai tertomány (szerkezet) felosztása (véges) elemekre . 164
5.3. Koordináta-rendszerek............................................................................165
5.3.1. Globális koordináta-rendszer.....................................................165
5.3.2. Lokális koordináta-rendszer....................................................... 165
5.3.2.1. Lokális koordináta-rendszer a globális
koordináta-rendszerből származtatva.......................165
5.3.2.2. Paraméteres koordináta-rendszer..............................166
5.4. Paraméteres elem ek................................................................................ 167

6. Modellezés, szerkezet-m odellezés............................................................. 169

6.1. K om piláció..............................................................................................169

7. Numerikus kérdések, hibaanalízis................................................................171

7.1. Lineáris egyenletrendszer megoldása, megoldási m ó d o k ..............171
7.2. Numerikus integrálás, tartományiintegrálok kiszám ítása................. 173
7.3. A konvergencia-sebesség és h ib ab ecslés........................................... 175

6
8. Függelék........................................................................................................179
8.1. Mátrixszámítási ismeretek.....................................................................179
8.1.1. Definíciók, je lö lé se k ...................................................................179
8.1.2. Alapműveletek m átrixokkal....................................................... 181
8.1.2.1. Egyenlőség...................................................................181
8.1.2.2. Összeadás, számmal való szo rzá s........................... 181
8.1.2.3. Mátrixok s z o rz á s a .....................................................181
8.1.2.4. Determináns, kvadratikus mátrix in v e rz e ............182
8.1.3. M átrixok m érhetősége................................................................ 183
8.2.6. M átrixok deriválása, integrálása................................................ 184
8.2. A funkcionálanalízis alapfogalm ai....................................................... 184
8.2.1. A lineáris t é r ................................................................................ 185
8.2.2. Norma, normált lineáris t é r ....................................................... 186
8.2.3. Operátor, funkcionál...................................................................187
8.3. Rúdszerkezetek számítása mátrix elm ozdulás-m ódszerrel............. 188
8.3.1. Bevezetés....................................................................................... 188
8.3.2. Egyszerűsítő feltevések, je lö lé s e k ............................................189
8.3.3. Külső és belső erők, elm ozduláso k......................................... 190
8.3.3.1. A csomóponti teher.....................................................190
8.3.3.2. A belső e rő k ................................................................ 191
8.3.3.3. A rűdvégpontok elm ozdulása.................................. 192
8.4.4. A geometriai m átrix..................................................................... 193
8.3.5. A merevségi m á trix ..................................................................... 194
8.3.5. A rúdszerkezet alapegyenlete.....................................................196
8.3.6. Az alapegyenlet m e g o ld ása....................................................... 196
8.3.7. Szám példák.................................................................................. 197
8.3.7.1. Eltolható csomópontű szerk ezet............................. 197
8.3.7.2. Fix csomópontú szerkezet......................................... 199
8.4. Rúdszerkezetek számítása átviteli m átrix o k k al............................... 202
8.4.1. Bevezetés.......................................................................................202
8.4.2. Az állapotvektor........................................................................... 203
8.4.3. A szakaszmátrix........................................................................... 203
8.4.4. A pontm átrix................................................................................205
8.4.5. A mátrixlánc előállítása............................................................. 205
8.4.6. A kezdőponthoz tartozó állapotvektor elő állítása..................206
8.4.7. Szám példák.................................................................................. 211
8.4.7.1. Kéttámaszú t a r t ó ...................................................... 211
8.4.7.2. Nem süllyedő alátámasztású, többtámaszú tartó . 213
8.4.7.3. Folytonosan rugalmasan alátámasztott tartó . . . . 215

Irodalom ............................................................................................................ 218

7
 1. Bevezetés

Szerkezeteket tervező mérnök - függetlenül attól, hogy a szerkezet gép, épü­

let vagy valami más - óhatatlanul is találkozik a végeselem-módszerrel,
amennyiben számítógépet vesz igénybe a számításaihoz a szerkezet bonyo­
lultsága, esetleg kényelemszeretet vagy a módszer vélt/valós pontossága,
gyorsasága miatt.
Könyvünk áttekinti a végeselem-módszer (VEM) alapelveit, alkalmazási
módját lineáris, statikai problémák esetén. Felhívjuk a figyelmet az esetleges
buktatókra és arra, hogy a VEM alkalmazása nem helyettesíti, és nem is teszi
szükségtelenné az elemi statikai, szilárdságtani ismereteket, sőt ezekre ala­
pozva lehet csak elvégezni a számításhoz szükséges előkészítő munkát és az
eredmények értékelését.

1.1. Végeselem-módszer (VEM)

A végeselem-módszer numerikus eljárás, aminek a segítségével fizikai prob­

lémákhoz rendelhető matematikai modellek vizsgálhatók, oldhatók meg. A
megoldásfüggvénynek a numerikus értékeit határozzuk meg a vizsgált tarto­
mány kijelölt pontjaiban.
Lineáris, statikai problémák elmozdulás módszerrel történő megoldása ese­
tén a megoldásfüggvény a szerkezet elmozdulás függvénye.
A végeselem módszerrel vizsgálhatunk akár statikai, dinamikai, hővezetési
stb. feladatokat is.
A matematikai modell minden esetben peremérték-feladat (parciális diffe­
renciálegyenlet kiegészítve a szükséges peremfeltételekkel), ortogonalitási
feltétel vagy stacionaritási feltétel formájában fogalmazható meg. Ezek nume­
rikus megoldását végezzük el a végeselem-módszerrel.
A VEM kétféle módon is tárgyalható. Az egyik a mérnöki megközelítés,
ami sok heurisztikus elemet is tartalmaz és matematikai értelemben nem pre­
cíz. A másik módja a VEM bevezetésének matematikai alapokról történik.
A jegyzetben mindkettő megtalálható (a 2. és 3. fejezetben).
Mérnöki módon így foglalhatjuk össze a végeselem-módszert. A szerkezetet ré-

9
székre osztjuk, ezeket elemeknek nevezzük, 1.1. ábra. Az egyes elemek viselkedé­
sét egyszerű függvényekkel jellemezzük, majd az elemeket az ún. csomópontokban
„összekapcsoljuk”. Ez a folyamat egy lineáris egyenletrendszerre vezet. Statikai
problémáknál az egyenletek a csomópontok egyensúlyát fejezik ki. Az egyenlet­
rendszer esetenként több száz ismeretlenje megköveteli a számítógép használatát.
Precízebben megfogalmazva a VEM olyan módszer, ami a megoldást sok
darabból összerakott approximációs polinomok segítségével állítja elő. Az
elemek feletti függvényértékek, pl. az elmozdulás függvény, a csomópontok­
ban ismert függvényértékekből határozhatók meg az előre felvett interpoláci­
ós függvények segítségével. Az elemek összekapcsolásával a teljes függvény
megadható ilyen darabokból összerakott módon.
A csomóponti függvényértékeket úgy határozzák meg, hogy egy függvényt,
pl. a potenciális energia függvényt minimalizálnak.
A minimalizálási eljárás eredményeként lineáris egyenletrendszert kapunk,
aminek az ismeretlenjei a csomóponti elmozdulások vagy azok deriváltjai.
A módszer tehát nem más, mint az ún. lokális közelítés elve. A vizsgált tar­
tományokra vonatkozó egzakt megoldásfüggvényeket résztartományokra fel­
vett közelítő megoldások illesztésével approximáljuk (közelítjük, becsüljük).
A feladat matematikai megfogalmazása során mátrix formalizmust haszná­

1.1. ábra. A vizsgált tartomány (durva) felosztása elemekre.

Síkbeli modell (pl. fogaskerékfog)

ló
lünk, ami lehetővé teszi az egyenletek tömör írásmódját és általános számító­
gépi programok készítését. A matematikai alapok ismertetésekor pedig a
funkcionálanalízis fogalom és eszköztárát használjuk. Rövid mátrixszámítási
összefoglaló található a 8.1. mellékletben és a funkcionálanalízis egyes fogal­
mait a 8.2. mellékletben ismertetjük.
A végeselem-módszer előnye az, hogy a vizsgált szerkezetnek tetszőleges
lehet az alakja, a megtámasztása és a terhelése. Ilyen lehetőséget az analitikus
módszerek (eddig még) nem tudnak biztosítani.

1.2. Szerkezetek modellezése

Valós szerkezetek végeselem-módszer szerinti analízise többlépcsős feladat,

1.2. ábra. Minden lépés tartalmaz közelítést, egyszerűsítést, ami előrevetíti,
hogy az eredmények érvényessége korlátozott, és minden esetben szükséges
azok ellenőrzése.
A valós szerkezethez első lépésben egy mechanikai modellt rendelünk. Ez
annak eldöntését jelenti, hogy a szerkezet pl. rúdszerkezetként, tárcsa- vagy
lemezszerkezetként modellezhető-e, vagy ezek valamilyen kombinációjaként.
Ezt nemcsak a szerkezet mérete, geometriája, hanem a vizsgálat célja is befo­
lyásolja. Ha pl. egy keretsarok megtervezése a cél, akkor a rúdszerkezeti mo­
dell használhatatlan eredményeket ad a keretsarok szempontjából. Kétdimen­
ziós, felületszerkezeti modell szolgáltat megfelelő információt a keretsarok
működéséről.
A mechanikai modellhez ismerni kell a szerkezet geometriáját, anyagának
jellem zőit (anyagmodell), támaszait (idealizált) és a terheit (idealizált).
Az így megadott mechanikai modellhez rendelhető annak matematikai mo­
dellje, ami nem más, mint a mechanikai modell viselkedését leíró egyenletek
összessége. Ezek az egyenletek kifejezik a szerkezet egyensúlyát, figyelembe
veszik az alakváltozások kompatibilitását és a szerkezet anyagának tulajdon­
ságait, viselkedését.
Az egyenletek felírásakor is bevezetünk újabb egyszerűsítéseket, közelíté­
seket (pl. Hídszerkezeteknél a síkkeresztmetszetek elvét, a Bemoulli-Navier
hipotézist).
Ennek a matematikai modellnek a numerikus (közelítő) megoldása
végezhető el a végeselem-módszerrel.
A VEM a szerkezet modelljének felosztásával (diszkretizálásával) és az ele­
mek felett használt interpolációs polinomokkal újabb közelítéseket visz be a
megoldási folyamatba, hiszen mind a felosztás, mind az interpolációs polinom
(elvileg) tetszőlegesen megválasztható.
Ez a modellezési folyamat magában hordozza a hiba lehetőségét.
Hibák a mechanikai modell kialakításakor:
- nem megfelelő geometria felvétele

11
A szerkezet Mechanikai VEM modell

1.2. ábra. Szerkezetmodellezés

 - hiba a támaszok jellegének megítélésében
- hiba a terhek felvételében [a teher jellegében (koncentrált, megoszló),
a teher nagyságában]
- hiba a szerkezeti modell felvételében (rúdszerkezet, felületszerkezet, ...)
- hiba az anyagjellemzők megválasztásakor
Hibák a VEM alkalmazásakor:
- a szerkezet mechanikai modelljének nem megfelelő felosztása (disz-k-
retizációja) (kevés elem, rossz elemgeometria stb.)
- nem megfelelő interpolációs polinom használata (ezt a felosztás is befo­
lyásolhatja)
- az egyenletrendszer megoldásának numerikus hibája.
Mindez előrevetíti, hogy a numerikus eredményeket mindig ellenőrizni
kell, 1.3. ábra. Lehetőleg még a VEM számítás előtt kézi számítással, statikai,
szilárdságtani ismeretekre támaszkodva, vagy kézikönyvekben található ered­
ményeket felhasználva elemeznünk kell a vizsgált szerkezetet, hogy a VEM
eredményeit ellenőrizni tudjuk, és az esetleges hibákat fel tudjuk fedezni.
A várttól jelentős eltérések a modell hibáira, vagy a meg nem értett fizikai
viselkedés utalnak. Az eltéréseket ki kell küszöbölni, vagy logikailag meg kell
magyarázni, mielőtt elfogadjuk a VEM eredményeket.

Megoldandó Fizikai Előzetes

probléma viselkedés VEM modell
elemzése
(ID, 2D, 3D
modell)
i'
ivozeniu
Szükséges-e számítások a Módosított
VEM VEM VEM modell i
használata eredmények (elemsürítés,
ellenőrzésére jobb interpolá­
f
nem ciós polinom)
i
V 1 nem
Van analitikus 1
megoldás _____ 1________
Elfogadhatók-e az eredmények? 4
Kicsi-e a hiba?
[ VEGE I A módosítás (kicsit) befolyásolja az
eredményeket?
p ro g ra m

1.3. ábra. A végeselem analízis folyamata

13
 1.3. A VEM felhasználó és felelőssége
A végeselem-módszer használata a gyakorló mérnök számára számítógép-
programok használatát jelen ti. A program ok általában sok választási
lehetőséget kínálnak fel. így a felhasználóban sok kérdés merülhet fel, ame­
lyekről döntenie kell, mielőtt megkezdené a feladat megoldását.
Ilyen kérdések tehetők fel: milyen elemeket és mennyit kell használni? (Az
elemen nemcsak annak geometriáját, hanem a használt interpolációs polinomot
is értjük.) Hol kell sűrűbb, és hol lehet ritkább az elemfelosztás? Lehet-e egysze­
rűsíteni a modellt? A valóságos szerkezet mely részeit és milyen mélységig kell
modellezni? Milyen pontosságú lesz az eredmény, és hogyan lehet ellenőrizni?
Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, nem feltétlenül kell
teljes mélységig ismerni a VEM matematikáját. De mindenképpen meg kell
értenünk az elemek viselkedését, hogy megfelelő elemalakot és megfelelő in­
terpolációs polinomot választhassunk, megóvva magunkat a félreértésektől és
a túlzott elvárások okozta csalódástól.
Mindig észben kell tartani, hogy a VEM numerikus megoldását adja egy
mechanikai modellnek. Ez azt is jelenti, hogy a modell felépítésénél alkalma­
zott feltevéseket, közelítéseket figyelembe véve kapunk eredményeket, tehát
a feltevéseken, közelítéseken túlmutató kérdéseinkre nem tudnak a VEM
programok válaszolni.
Ha mindezt tudjuk és betartjuk, akkor is előfordulhatnak hibák. Ha azonban
van (legalább durva) kézi számításunk, akkor ezek a hibák is észrevehetők,
kiküszöbölhetők.
A kereskedelemben kapható VEM programok használatához tehát szüksé­
günk van a statikai, a szilárdságtani és a végeselem-módszer (legalább mérnö­
ki szintű) ismeretére, és mindezek mellett sok, a VEM valós feladatokra való
alkalmazásával szerzett, tapasztalatra.
A felelős VEM alkalmazó képes a megfelelő mechanikai modell kiválasztá­
sára, és a kapott eredmények helyes értelmezésére és értékelésére. Tudatában
van annak, hogy felelős a VEM alkalmazásával kapott eredményekért még
akkor is, ha az esetleges hibákat programhiba eredményezte.

14
 1.4. A végeselem-módszer kialakulása,
gyakorlati felhasználása
A végeselem-módszer rugalmasságtani alkalmazásának lényege, hogy a vizs­
gált szerkezetet geometriailag egyszerű, véges számú, egymást nem metsző
résztartományokkal, ún. elemekkel fedjük le, geometriailag diszkretizáljuk.
Az elem ek csomópontokon keresztül kapcsolódnak egymáshoz. A keresett
megoldásfüggvényt az elemek felett interpolációs/approximációs függvények
segítségével írjuk le. A közelítő függvény ismeretlen együtthatóit pl. a poten­
ciális energia funkcionál minimum feltételéből határozhatjuk meg.
A végeselem fogalmának geometriai alkalmazása már az ókorban fellel­
hető, hiszen a kör kerületének számításához 2000 évvel ezelőtt felhasználták,
azaz a diszkretáció, mint a modellalkotás eszköze nem korunk eredménye. Ar­
khimédész a testek térfogatát véges térfogatelemekkel határozta meg.
A végeselem-módszer (VEM) századunk kiemelkedő mérnöki szellemi tel­
jesítménye, melynek kifejlesztése a repülőgépiparban kezdődött, és csak
később terjedt el más civil mérnöki területekre. Napjainkban a legtöbb mérnö­
ki szakma az eljárás használatát nem nélkülözheti. A gyakorlati alkalmazás­
hoz szükség volt a nagyteljesítményű számítógépek megjelenésére. Ez a ma­
gyarázata annak, hogy csak az ötvenes évek tájékán foglalkoztak az eljárással
komoly formában. A VEM csírájában már a második világháborút
megelőzően megszületett [Martin-Carey,1976], [Páczelt, 1994a], [Páczelt-
Scharle, 1987], [Müller-Rehfeld, 1999].
A repülőgépek tervezése a mérnökök egyik legnehezebb feladata, mert mi­
nimális súly mellett maximális biztonsági követelményeknek kell megfelelni.
Az 1940-es évek elején a konstruktőrök szorgalmazták a nagyszilárdságú
könnyű alumínium ötvözetek alkalmazását, és a szerkezeti analízis finomított
módszereinek kifejlesztését. A statikai és dinamikai problémák analitikus
megoldásához bevezették a mátrix-algebra módszereit, amellyel a 40-es évek
végéig eredményesen dolgoztak. Később, a gázturbinás hajtóművek megjele­
nésével a repülési sebesség drasztikus emelkedése miatt a hagyományos sár­
kány szerkezeteket nem lehetett alkalmazni. Az új kihívásoknak, követelmé­
nyeknek kellett eleget tenni. Az új követelmények közé tartozott a csapott,
delta szárnyak alkalmazása, a levegő összenyomhatóságának figyelembe vé­
tele. A régi szerkezeti anyag helyett is új anyagot, titán ötvözetet használták.
1947-ben S. Levy sikerrel alkalmazta az erőmódszert a csapott szárnyak szer­
kezeti analíziséhez. A számításokhoz már számítógépet használt, és a lineáris
algebrát alkalmazta. A módszert sokan továbbfejlesztették, és ezzel az
erőmódszer újjáéledt és terjedt. Ennek ellenére a delta szárnyak analízisét nem
tudták kielégítő módon megoldani. Ekkor kezdődött az alapvetően új utak
keresése, mely az elmozdulás-módszer irányába mutatott.
Több kutató közül a Boeing Társaság M. J. Turner által vezetett kis kuta­

15
tócsoportja találta meg a helyes megoldást, mely a végeselem-módszer meg­
születéséhez vezetett 1956-ban. A végeselemnek, mint fogalomnak a beveze­
tése R. W. Clough (1960) nevéhez fűződik. A módszer kifejlesztésének pon­
tos időpontja azért bizonytalan, mert a hidegháború időszakában a katonai
repülőgépek tervezése szigorúan titkos körülmények között folyt, és csak jó ­
val később terjedt el a civil mérnöki szakmákban. Az új módszert a szerkezet
analízisben elsőként hajlított lemezeknél használták.
A módszer kifejlesztésének első stádiuma a hatvanas évekre tehető, amikor
azt tisztán mérnöki szemlélet (heurisztikus út) alapján fejlesztették. A máso­
dik fejlődési stádium a hetvenes években kezdődött az eljárás egzakt matema­
tikai kidolgozásával, amikor a matematikusok is bekapcsolódtak az elméleti
vizsgálatokba. Ekkor vált nyilvánvalóvá a klasszikus variációs módszerek és
a parciális differenciálegyenletek közötti gyümölcsöző kapcsolat, amely a
mérnöki feladatok igen tág körének hatékony megoldását tette lehetővé szám­
talan peremérték- és kezdetiérték-feladatra vonatkozóan.
A végeselem-módszer továbbfejlesztésében a következő egyetemek illetve
szakemberek vettek részt:
Prof. R. W. Clough Berkeley, California, USA
Prof. O. C. Zienkiewicz Swansea, Wales, Nagy-Britannia
Prof. Veubecke Lüttich, Belgium
Prof. J. H. Argyris Imperial College, London
Prof. J. H. Argyris Stuttgart, Németország
Az első számítógép az IBM UNIVAC volt, amelyen véges-elem programot
futtattak.
Manapság a végeselem-módszert már szinte minden mérnöki szakterületen le­
het alkalmazni. Azt lehet mondani, hogy lassan a mérnökök „ceruzája” lesz, ugyan
úgy, mint a rajzoláshoz használt ceruza, csak sokkal összetettebb feladat megoldá­
sát teszi lehetővé. Nézzük meg, hogy milyen fontosabb alkalmazási területei van­
nak a végeselem-módszemek, ahol a használata ma már polgárjogot nyert.
A végeselem-módszer hagyományos alkalmazási területei:
1. Járműipar: űrhajózás, repülőgépipar, hajógyártás, autógyártás.
2. Gépipar: nukleáris ipar (atomerőmű tervezés), energiaipar, gépgyártás,
szerszámgépipar, biztonságtechnika.
3. Építőipar: teherviselő szerkezetek rekonstrukciója, tervezése és fejleszté­
se (mély és magasépítési szerkezetek, geotechnika).
A végeselem-módszer új alkalmazási területei:
1. Elektronika
2. Mikro-mechanika
3. Biológia
4. Fizika
5. Geofizika

16
 6. Orvostudomány
7. Faipar: teherviselő faszerkezetek tervezése, fejlesztése, szerkezeti kapcso­
latok, faanyag szárítása, hidrotermikus kezelés, ragasztása, tömörítése stb.
8. Általában a kutatás segédeszköze.
A végeselem-módszer ipari alkalmazása jól kimutatható anyagi előnyökkel jár
az alkalmazójának a termék fejlesztése során, vagy a létesítmény tervezésénél.
A termék élettartama általában folyamatosan csökken a technológiai
fejlődés miatt. Ezért mind kevesebb idő marad az új gyártmány fejlesztésére.
Az előállítási költség 75%-át teszi ki a fejlesztési költség. A végeselem-mód­
szer ezt a költséget képes jelentősen csökkenteni, mert a lineáris feladatok
80%-a a hagyományos kísérleti munka igénybevétele nélkül megoldható. A
nemlineáris problémák ma is jelentős kísérleti munkát igényelnek.
A módszer terjedését jelentősen segítette a számítógépek kedvező ár-telje­
sítmény viszonya és a hozzáférhetőség is.
1980-ban, egy számítóközpontban bérelt éves gépidő 100 000 □ 150 000 □
volt, addig 1993-ban már csak 25 000 Q Az 1980-ban megjelenő munkaállo­
mások tovább javították a kedvező helyzetet, mert a kedvező teljesítmény
mellett javult a számítógépek jobb hozzáférhetősége is. 1990-től a hálózatok
megjelenése az erőforrások és az alkalmazási lehetőségek ugrásszerű bővülést
jelentette.
Ekkor már a legkisebb mérnöki irodákban is lehetővé vált a számítógép
használata a műszaki tervezésben.
A műszaki tervezésben, fejlesztésben és kutatásban a mérnöki tevékenység­
nek azon részét, amelyben a számítástudomány, számítógép közvetlen alkal­
mazást nyer, számítógéppel támogatott mérnöki munkának CAE (Computer
Aided Engineering) nevezzük, amely gyűjtőfogalom és nagyon sok szakterü­
letet ölel fel.
A CAE három nagy területre lehet felosztani:
- Geometriai tervezés,
- Számítógépes grafika, animáció,
- Numerikus módszerek.
A CAE-numerikus módszerei: numerikus analízis módszerei, diszkretizá-
ción alapuló eljárások (végeselem-módszer, peremelem-módszer, véges diffe­
renciák módszere stb.), szimuláció (diszkrét és folytonos), optimalizáció
(lineáris és nemlineáris programozás, optimális tervezés)
A végeselem-módszer elsősorban a CAE-numerikus módszeréhez tartozik, de
jelentős mértékben alkalmazza számítógépes grafikát és geometriai tervezést is.
A mechanikai tervezést és fejlesztést végző mérnök munkája összetett tevé­
kenység, mert a koncepcionális tervezéstől a megvalósításig terjed a munká­
juk. A következőkben a gépszerkezetek, illetve az épületszerkezetek
teherviselő szerkezeteinek fejlesztésével kapcsolatos fő tevékenységi köröket
mutatjuk be. Egy létesítmény, vagy egy gyártmány fejlesztése a koncepcioná-

17
lis tervezéssel kezdődik, melynek célja a termékkel szemben támasztott köve­
telmények megfogalmazása és a funkcionális kielégítése. Ezután következik a
termék részletes szerkezeti tervezése és optimalizálása. Ezen a szinten lép be
a végeselem-módszer, mint a teherviselő szerkezetek erőtani tervezésének ha­
tékony módszere. A módszert nem csak szilárdságtani feladatra lehet alkal­
mazni, hanem igen távoli mérnöki területeken, mint például, hőtanban, áram­
lástanban, villamosságtanban, elektronikában, akusztikában továbbá ezek
kombinációjában is, melyet kapcsolt feladatoknak nevezünk. A szerkezetana­
lízis és a szerkezet, gyártmány terveinek elkészítése után következik a kivite­
lezés (gyártás), vagy a modellezés (kísérleti gyártás).

1.5. Példák a végeselem-módszer alkalmazására

Ebben a fejezetben a VEM alkalmazására mutatunk be példákat. A feladatok
egy része túlmutat a könyvben található tananyagon. Ezek azt a célt szolgál­
ják, hogy az olvasó képet kapjon arról, hogy a végeselem-módszer milyen
széles körben alkalmazható. A példák másik részének nemcsak a szemléltetés
a célja, hanem első gyakorló feladatokként is ajánljuk, hiszen ismertek a kiin­
duló adatok és az eredmények is. Javasoljuk, ha erre lehetőségük van, hasz­
náljanak különböző elemtípusokat és különböző sűrűségű elemfelosztást,
hogy tapasztalatokat szerezzenek arról, hogy ezek hogyan befolyásolják az
eredményeket.

1.5.1. Rácsos tartó rúderőinek számítása

A rácsos tartók egyenes tengelyű rudakból álló szerkezetek. A rudak egymás­

hoz hegesztéssel, csavarozással vagy szegecseléssel kapcsolódnak csomóle­
mez segítségével vagy anélkül.

400 N

1.4. ábra. A rácsos tartó mechanikai és egyben végeselem-modellje

18
 1.5. ábra. A rácsos tartó deformált alakja

A valóságot leegyszerűsítve a rudak kapcsolatát csuklósnak tételezzük fel.

Másként: úgy ítéljük meg, hogy a rudak kapcsolata csak csekély mértékben
gátolja a rúdvégek elfordulását, ami hajlító-nyomatékot okozna a rudakon. Az
így kapott mechanikai modellt vizsgáljuk végeselem-módszerrel. Ha az ele­
mek hossza megegyezik a rudak hosszával, akkor a mechanikai modell és a
végeselem-modell azonos. Ha a rudak csak a csomópontokban terheltek, ak­
kor a rudak húzottak vagy nyomottak lehetnek.
A rudak modellezésére használt elem az ún. rácsrúd elem, truss elem.
A számításokhoz ismernünk kell a rudak keresztmetszeti területét és anya­
guk rugalmassági modulusát. A=100 mm2, E=210 Mpa.
A tartó deformált alakját az 1.5. ábra mutatja.
A számítás során kapott eredmények:
Rúderők: Sj = S2 = 1200 N,
53 = S6 = -1342 N,
54 = S5 = -1040 N,
57 = S9 = -377 N,
58 = 533 N.
Lehajlás: ey2 = -0 ,8 4 mm.
A rúderőkre kapott eredmények a kézi számítással meghatározott értékek­
kel megegyeznek.

1.5.2. Furattal gyengített lemez feszültségei

A csavarlyuk környékén kialakuló feszültségkoncentráció miatt, a csavaro­

zott, szegecselt kapcsolatokhoz használt lemezek kritikus helye a csavarlyuk
környezete.
Határozzuk meg az 1.6. ábrán látható furattal gyengített, húzott lemez­
ben keletkező maximális feszültséget és az AB pontok közötti feszültségel­
oszlást.

19
 1.6. ábra. A lyukasztott lemez geometriája és terhe

A végeselem modellhez használt geometria és terhek az 1.7. ábrán láthatók.

A szerkezetnek a negyedét veszzük csak figyelembe a geometriában és a ter­
helésben levő kétszeres szimmetria miatt. Az AB vonalon a vízszintes eltoló­
dást, a CD vonalon pedig a függőleges eltolódást nem engedő támaszokat al­
kalmazunk. Az 1.6. ábrán koncentrált erőként mutatott terhet a valóságnak
megfelelően, a keresztmetszeten egyenletesen elosztva vesszük figyelembe.
A z elemek csomópontjaiban az előbbi egyenletesen megoszló teherből szá­
míthatók az elemek csomópontjain működő koncentrált erők.
A végeselem-modellhez síkbeli feszültségállapotban levő tárcsaelemet
használtunk (plane2d).
A számításokhoz ismernünk kell az anyag rugalmassági modulusát és
Poisson tényezőjét. E = 210 Mpa, v = 0,3.
A koncentrált erő hatására feszültségkoncentráció keletkezik. Ez látható a
terhelt oldal sarkainál az 1.8. ábrán. Az erőbeviteli helyeken érdemesebb sű­
rűbb hálózatot készíteni.

1.7. ábra. A végeselem modellhez használt geometria és terhek

20
 V on M i s e s
2 0 9 . 01305)
1 9 3 .0 1 3 0 0
1 7 6 .0 8 0 0
1 5 9 .0 8 0 0
1 4 2 .0 8 0 0
1 2 6 .0 8 0 0
1 0 9 .0 8 0 0
9 2 .1 0 8 0 0
7 5 .4 0 8 0 0
5 8 .6 0 8 0 0
41 .9 0 8 0 0
2 5 .1 0 8 0 0
8 .3 7 0 8 0 0

1.8. ábra. Az összehasonlító, von Mises feszültségek eloszlása

és az elemek kiosztása

Jelene esetben a furat környékét vizsgáltuk, ezért az

elemfelosztás így is megfelelő, mivel a tehernél kialakuló
feszültségtorlódás nem befolyásolja a tőle távol levő, a
vizsgálat szempontjából érdekes helyen kialakuló feszült­
ségeloszlást. Az előbbi megállapítás összhangban van, ill.
következik a Saint-Venant-elvből. A lyuk környéki fe­
szültségeloszlás és a teher környéki zavart feszültségel­
oszlás között van egy kb. két elem széles zóna a tényleges
tehernek megfelelő egyenletes feszültségeloszlással. Ez
megfelel a mechanikai modell szerinti eredeti szándék­ 1.9. ábra. Feszültség
nak. (a x) eloszlása
A m aximális feszültség а В pontban keletkezik. az AB vonal mentén
a x = 213 Mpa. Az AB vonal menti feszültségváltozást az
1.9. ábra mutatja.
Az állandó keresztmetszetű lemezben készített furat megváltoztatja feszült­
ségeloszlást. A kialakuló feszültségkoncentráció miatt a legnagyobb feszült­
ség a furat közelében keletkezik.
Érdemes összehasonlítani az eredményt a gyengített keresztmetszetben

számítható feszültséggel o átl = = 100 Mpa < crx = 213 Mpa .

К 120

Jelentősen nagyobb a tárcsamodellel kapható feszültség, mint az elemei szi­

lárdságtan szerinti átlag feszültség.

21
 1.5.3. Kéttámaszú tartó sajátfrekvenciája

Statikai problémákon tál dinamikai feladatok megoldására is alkalmas a vé-

geselem-módszer. A megoldás során azonban nem lineáris egyenletrendszert,
hanem sajátérték feladatot kell megoldani.
Határozzuk meg az 1.10. ábrán vázolt kéttámaszú tartó első három saját-
frekvenciáját. A tartó saját tömegén túl a támaszköz közepén m tömeg is ter­
heli a tartót.

A m=1000 kg
У
/s
X
1=10 m
+ +
1.10. ábra. A kéttámaszú tartó mechanikai modellje

A számításban használt adatok:

Anyag: E= 200 Mpa,
p = 7850 kg/m3,
g= 9,81 m /s2;
A keresztmetszet geometriája:
A = 0,01 m2,
I = 2 x l(H m 4.
A végeselem-módszerrel történő számításhoz a tartót hat egyenlő hosszúságú
elemre bontottuk fel és síkbeli tartónak tekintettük, síkbeli gerenda elemet hasz­
náltunk. A hat elem geometriailag lehetővé teszi az első három sajátfrekvencia
meghatározását, mivel a hat elemhez tartozó csomópontok mozgása jól leírja az
első három sajátrezgés alakot. (Megjegyezzük, hogy négy elemet használva már
jó becslés adható az első három sajátfrekvenciára. Négynél kevesebb elemmel
azonban a harmadik sajátfrekvencia már nem számítható.)
A tartó az analitikus számításokhoz egyenértékű tömegből és helyettesítő ru­
góból álló rendszerrel is modellezhető, 1.11. ábra.
Az l /к rugóállandó a középen egységnyi koncent­
rált erővel terhelt kéttámaszú tartó lehajlásával
egyezik meg.
A végeselem módszerrel kapott eredmények
az 1.12. ábrán láthatók az első három sajátfrek­
venciához.
Az összehasonlíthatóság érdekében a számí­
tott és az analitikusan meghatározott eredmé­
nyeket a következő táblázatban foglaltuk össze.
1.11. ábra. A tartó helyettesítő Az analitikus modell szerinti első sajátfrek­
dinamikai modellje vencia a következőképpen számítható:

22
 A számított érték Analitikus eredmény Végeselem-módszer
Az első sajátfrekvencia, Hz 5,93 5,93
A második sajátfrekvencia, Hz 44,85 44,8
A harmadik sajátfrekvencia, Hz 75,81 75,8

A tartó tömege: mt = A x / x p = 785 kg.

1.12. ábra. Az első három sajátrezgés alak és sajátfrekvencia

/ , = 5,93 H z ,/2 = 44,85 H z ,/3 = 75, 81 Hz

23
 A tartó közepére redukált összegzett tömeg:
mred = m + mü£d = 1000 + 0,485 x 785 = 1380,73 kg.
Az első sajátfrekvencia:

1
/t= — 5,93
2я Vm red s

A második sajátfrekvencia, mivel a második sajátrezgés alak olyan, hogy az

m tömeg nem mozdul meg, megegyezik a csak az önsúlyával terhelt kéttáma­
szú tartó második sajátfrekvenciájával.
Az analitikus és a végeselem-módszerrel kapott eredmények jó egyezést
adnak ebben az egyszerű esetben viszonylag kevés elemszám esetén is.

1.13. ábra. A tartály geometriája és a szimmetria miatt

egyszerűsített mechanikai modell

24
 1.5.4. Külső nyomással terhelt hengeres tartály

Vizsgáljunk meg egy külső nyomással terhelt hengeres tartályt, 1.13. ábra.
A föld alatti tartályok vizsgálatának fontos része az üres tartály külső nyomás­
sal szembeni horpadási stabilitásának igazolása.
A stabilitásvesztéshez, héjhorpadáshoz tartozó kritikus terhet másodrendű
elmélettel lehet meghatározni. A kritikus teherhez tartozó teherparamétert
sajátérték feladat megoldásaként kapjuk, a dinamikai feladat megoldásához
hasonlóan.
A vizsgált tartály adatai:
L = 6000 mm,
Dk = 2200 mm,
t = 6 mm,
E = 210 Mpa,
n = 0,6 .
Legyen a teher p= 1 N/mm2, így a kritikus teherparaméter közvetlenül a kri­
tikus teher nagyságát adja meg.
A végeselem modellben a mélydomborítású fenéklemezhez háromszög ala­
kú vékony héjelmet, a hengeres részhez pedig négyszög alakú héjelemet vá­
lasztottunk. A modell 576 elemet tartalmazott és a pkr = 0,0815 N/mm2. Az
edény hengeres részén gyűrűirányban n = 4 horpadási hullám alakult ki, alko­
tóirányban pedig fél hullám. A horpadási alak az 1.14 .ábrán látható.

1.14. ábra. A tartály horpadási alakja

25
 A lineáris horpadási elmélet szerinti kritikus teher az n gyűrű irányú horpa-
dási hullámszám függvényében:
2 E 2n2 —1,3 'í ( t \
Pkr = — + 0,73 E- -1 + - 0,0800 Mpa
( i 2- i ) a 2 D„ N ) KDk >

n -L
ahol N = 1+ A hiba mértéke 2%.
n -R к

1.5.5. Monolit vasbeton födémlemez igénybevételei

Épületek jellemző szerkezeti eleme a monolit vasbeton lemez. A z épületekkel

szemben támasztott funkcionális és formai építészeti igények ritkán eredmé­
nyeznek egyszerű geometriájú födémeket. így a szakkönyvekben megtalálha­
tó, egyszerű geometriájú lemezek igénybevételeit megadó táblázatok csak
korlátozottan használhatók. Feltételezve a lemez rugalmas viselkedését és re­
pedésmentes voltát, a lineárisan rugalmas anyagot használó végeselem-mód-
szer segítségével könnyen meghatározhatjuk bonyolult alaprajzú lemezek le­
hajlását és igénybevételeit is.
Számítsuk ki az 1.15. ábrán megadott monolit vasbeton lemez lehajlását és
igénybevételeit
A lemez vastagsága 20 cm, rugalmassági modulusa 2880 kN /cm 2, Poisson
tényező 0,15.
A födémlemez lehajlását és igénybevételeit az 1.16. ábrán láthatjuk. Felhív­
ju k a figyelmet arra, hogy a lemez tényleges lehajlása a kiszámítottnak 3-4-
szerese is lehet a lemez vasbeton anya­
gának kúszása miatt. A m ásik lehajlást
növelő hatás a vasbeton lemez berepe­
dése. A repedés csökkenti a lemez me­
revségét a berepedt tartományokban,
ami növeli a lehajlást. A repedés miatti
merevségváltozás a lemeznek csak bi­
zonyos részein következik be. Ennek az
eredménye az igénybevételek átren­
deződése lesz.
Vasbeton lemez esetében a lineáris
statikai számítással meghatározott ered­
ményeknek, az előbb mondott hatásokat
figyelembe vevő, értékelése és haszná-
1.15. ábra. A födém geometriája lata a tervezési munka fontos lépése.

26
1.16. ábra A födém lehajlása és igénybevétele
a) lehajlás, b) mx nyomaték, c) my nyomaték

27
 1.5.6. Fagerenda sajátfeszültségei az instacioner
nedvességvezetés következtében
A faanyag higroszkopikus tulajdonsága miatt alakváltozások keletkezhetnek
nedvességi állapotváltozás alkalmával külső mechanikai kényszerek nélkül is.
Abban az esetben, ha az így kialakult alakváltozások nem tudnak szabadon lét­
rejönni, akkor ezek belső erőket, azaz zsugorodási feszültségeket, vagy más né­
ven sajátfeszültségeket okoznak. Az így keletkező feszültségek szinte mindig
károsak, mert az anyagban repedéseket, vagy tönkremeneteli határállapotot idéz
elő, ha mértékük a kritikus szintet túllépi. Röviden a szerkezet minőségére
döntő hatást gyakorolnak. Ezért a sajátfeszültségek minőségéről és nagyságáról
pontosan tájékozódnunk kell, mivel teljes kiiktatásuk általában nem lehetséges.
Vizsgáljunk meg a sajátfeszültségek alakulását egy 2,4 m támaszközű
240 mm magasságú téglalap szelvényű fagerendában, ha a gerenda feletti tér­
ben a levegő páratartama 100% és a gerenda alatt pedig 60%. A valóságban
ilyen eset beázás alkalmával fordulhat elő. [Fodor, 1996]
A feladat megoldása két részből áll. Először meghatározzuk, hogy az eredetileg
egyenletes eloszlású 10% egyensúlyi fanedvességű gerendában 6,7 óra elteltével
milyen lesz a nedvességi skalármező eloszlása. Az inhomogén nedvességi mező
a gerendában zsugorodást idéz elő, amely gátolt és ennek következtében belső
erőket okoz. A megoldás második részben külső mechanikai terhek hiányában a
zsugorodás okozta belső erők meghatározása a cél. A zsugorodás jelenségét a ru-
galmasságtani feladat megoldásakor kinematikai teherként vesszük figyelembe.
Kapcsolt mezős feladatnak hívjuk azt az esetet, ahol a peremérték-feladat
adatait egy másik peremérték-feladat megoldása szolgáltatja ugyanazon
mezőre vonatkozóan. Ebben a példában a nedvességvezetési feladat megoldá­
sa szolgáltatja a rugalmasságtani feladat adatait.
A feladat rugalmasságtani részében a gerendát tárcsaként modellezzük. Az
alkalmazott végeselem a 4 csomópontú tárcsaelem, amellyel a vizsgálati tar­
tomány geometriailag jól lefedhető. Feltételezzük a geometriai és fizikai linea-
ritást és az anyag homogén izotróp viselkedését.
A mechanikai szerkezetanalízis során elsőként az egyensúlyi alakot vizs­
gáljuk, mert ebből a szerkezeti elmozdulásokon kívül globális képet kapha­
tunk a belső erők minőségéről és esetleg azok eloszlásáról is. Bonyolult szer­
kezeti geometria és terhelés mellett általában nem lehet általános következte-

у. 7 7. ábra. A beázott gerenda egyensúlyi alakja

28
téseket levonni az egyensúlyi alakból. Az egyensúlyi alak tájékoztat a véges-
elem-modell helyes megválasztásáról is.
A beázott gerenda esetében az egyensúlyi alak 1.17. ábrán látható. A be­
ázásból származó alakváltozás olyan eloszlású lesz, hogy a tartót kiemeli,
mintha előfeszített szerkezet lenne.
A belső erők eloszlását a vizsgált időpontban a tartó végeken célszerű néz­
ni, mert itt van jelentős változás, míg a középső tartórészben viszonylag egyen­
letes megoszlást mutat. A tartóvégekben ébredő feszültségek összesítését az
1.18. ábrán láthatjuk. A H a tartó magassága, az anatómiai irányok L és R, ahol
L a rostirány, R pedig a sugárirány. A faanyag esetében az anatómiai főirányok­
ban a rugalmassági és a szilárdsági anyagállandók lényegesen eltérnek egy­
máshoz képest, ezért kell az irányokat megkülönböztetni. Az F56 II. a fenyőfa
gerenda szilárdsági kategóriáját jelenti, amelyhez tartozó határfeszültségek ér­
tékei az ábrán láthatóak. A szerkezetben ébredő feszültségi mező minősítését a
tényleges feszültség és a neki megfelelő határfeszültség összevetésével végez­
zük. Tervezésnél általános elv, hogy a feszültségmező intenzitása a lehető leg­
egyenletesebb legyen, mert ez biztosítja a szerkezet legnagyobb élettartamát.

IF 56 II.| Онь- 25 N /m m 2 Он„у = 18 N /m m 2

°Hh = I N/mm2 a f1ny = 4 N/mm2
oR = 2 ,4 N /m m :

i-
V ///////A

1.18. ábra. A gerendavég belső erőinek eloszlása

29
 2. A végeselem-módszer mérnöki megközelítése

A végeselem-módszer (továbbiakban VEM) numerikus, közelítő eljárás, töb­

bek között bonyolult mechanikai problémák modelljeinek vizsgálatát teszi
lehetővé. Matematikailag nem más, mint peremérték-feladatok numerikus
megoldási módja. A mechanikai modellekhez rendelhető differenciálegyenlet
a peremfeltételekkel együtt jelenti a peremérték-feladatot.
A peremérték-feladat megoldásfüggvényét előállíthatjuk, pl. olyan án. bá­
zisfüggvények lineáris kombinációjaként, amelyeket a vizsgált tartománynak
csak egy résztartományán értelmezünk, és az egyes bázisfüggvények csak a
résztartományok különböznek zérustól. Ezek a résztartományok az egész tar­
tománynak véges nagyságú kis elemei, röviden (véges)elemei. Ilyen elemek
egymás mellé illesztésével állítjuk elő a teljes, vizsgált tartományt, és az ele­
meken értelmezett függvények illesztésével állítjuk elő a keresett megoldás­
függvényt.
Mechanikai problémák megoldásakor a vizsgált tartomány a szerkezetet
megadó geometriai modell.
Másként megfogalmazva: a VEM alapelve a következő, a vizsgált szerke­
zetet vonalak (vagy felületek) seregeivel véges számú elemre bontjuk. Az ere­
deti szerkezet folytonosságából származó követelményeket (egyensúly vagy
kompatibilitás) általában csak egyes pontokban, az elemek csatlakozási pont­
jain, vonalain megadott csomópontokban elégítjük ki. A csomópontok helyét
és számát elvileg tetszőlegesen választjuk meg, legtöbbször a hálózati vona­
lak metszéspontjaival esnek egybe.
A szerkezetek elemekre való felbontásával találkozhatunk a keretek elmozdu­
lás-módszerrel való számításakor is, a keret elemi tartókra való felbontása során.
így a szerkezetek egy részének elemekre való felbontása természetesen
adódik, ilyenek: pl. a rácsos tartók, folytatólagos többtámaszú tartók és keret­
szerkezetek. 2.1. ábra. Ezekben a példákban az elemek többé-kevésbé egybe­
esnek a szerkezet valóságos részeivel, rúdjaival.
Tárcsák és lemezek esetében az elemekre bontás nem ilyen egyértelmű.
Ezeknél a szerkezeteknél a következő kérdések merülnek fel:
1. Hogyan osszuk fel a szerkezetet elemekre? Milyen típusú elemeket hasz­
náljunk?

31
 2. Hogyan kapcsoljuk össze az elemeket? Hogyan újuk fel az elemeken ér­
telmezett megoldásfüggvények közötti kapcsolatot?
3. Milyen közelítő függvényeket használjunk az egyes elemeken?
Az első kérdésre a választ a szerkezet típusának ismeretében lehet megad­
ni. Lemezszerkezethez lemezelemet, tárcsához tárcsaelemet kell használni.
A második kérdéssel kapcsolatban az mondható, hogy nem szükséges az
elemeket elválasztó teljes vonalon előírni a kapcsolati feltételeket. Elegendő
csak egyes pontokban, ün. csomópontokban, előírni a csatlakozó függvények
értékét és bizonyos számú deriváltjainak értékét. A mechanikai feladat jellege
(az elem típus) szabja meg a minimálisan szükséges előírások milyenségét.
A harmadik kérdést vizsgálva, ha a közelítő megoldásfüggvény kielégíti a
statikai feltételeket, akkor ez a függvény a terhek és a feszültségek közötti ös­
szefüggést kell megadnia. Az ismeretlen csomóponti erőket a kompatibilitási
feltételek segítségével határozzuk meg. Ebben az esetben beszélünk a VEM
erőmódszeres változatáról.
H a a közelítő függvény kielégíti a geometriai feltételeket, akkor ez a függ­
vény a csomóponti elmozdulások és az elem tetszőleges pontjának elmozdu­
lása közötti kapcsolatot adja meg. A függvényt elmozdulás-függvénynek ne­
vezzük. Az ismeretlen csomóponti elmozdulásokat az egyensúlyi feltételek
alapján határozzuk meg. Ebben az esetben beszélünk a VEM elmozdulás­
módszeres változatáról.

rúdelem tartóelem

2.1. ábra. Szerkezetek felosztása elemekre:

a) rácsos tartó, b) többtámaszú tartó, c) keret, d) tárcsa, e) lemez

32
 A szerkezetek vizsgálatára az elmozdulások ismeretlenként való kezelése
könnyebb, mint az erőké. így a végeselem-módszer elmozdulás-módszeren
alapuló változata terjedt el. A továbbiakban csak az elmozdulás-módszeren
alapuló végeselem-módszerrel foglalkozunk.
Az elmozdulás-módszer esetében valamely egyensúlyi egyenlet azt fejezi ki,
hogy a vizsgált csomópontra a csatlakozó elemekről átadódó erők és a csomó­
ponti külső terhek összege zérus, a csomópont egyensúlyban van. A csomópon­
ti egyensúlyi egyenleteket a csomóponti elmozdulások függvényében lehet fel­
írni. Az egyensúlyi egyenleteket az energia- (potenciális energia) vagy munka­
tételek segítségével állítjuk elő.
Első lépésként az elemeknél határozzuk meg a csomóponti erők és elmoz­
dulások közötti kapcsolatot. Az elemek összekapcsolásával építjük fel a szer­
kezetet úgy, hogy a csomópontokban az elemek az alakváltozások során is
kapcsolatban maradnak.
A továbbiakban először a potenciális energia minimumtételének alkalmazá­
si módjával, majd a végeselem-módszer elemi úton való felépítésével foglal­
kozunk.

2.1. Potenciális energia minimumtételének használata

A tartószerkezetek egyensúlyi állapota vizsgálható energia módszerrel is.

A későbbiekben, pl. tárcsaelemeknél, a csomópontok elmozdulásait a poten­
ciális energia minimumának tételével határozzuk meg.
Rugalmas rendszerek a stabilis egyensúlyi helyzetének szükséges és elég­
séges kritériuma, hogy a teljes potenciális energiának minimuma legyen. A té­
tel csak konzervatív külső erőrendszerrel terhelt rugalmas rendszerekre igaz.

Tétel: Lineárisan rugalmas anyagú testek esetén az összes geometriailag

lehetséges elrhozdulás-alakváltozás rendszer közül az a tényleges, vagyis
a test stabilis egyensúlyi helyzetének megfelelő rendszer, amelynél a tel­
jes potenciális energiának minimuma van.

A teljes potenciális energia:

П = n b + Пк (2 . 1 )
n b A belső erők potenciálja, azaz a rendszerben vagy szerkezetben felhal­
mozott ún. belső energia. A belső potenciál a belső saját munka ellen­
tettje.
П к külső erők potenciálja, ami a külső munka ellentettje. Potenciális ener­
giája csak konzervatív erőknek van, amelyeknek a munkavégző képes­
sége (energiája) csak a hely függvénye. A legfontosabb konzervatív erő
a súlyerő.

33
 2.2. ábra. Konzolos tartó koncentrált erővel.
- pontos megoldás, - közelítő megoldás

M2
Hajlított gerenda esetén a belső potenciál: П,; = - W bs = — ds
1Y 7

a külső potenciál pedig П к = -W k összefüggésekkel számítható.

Egy rugalmas anyagú konzolos tartó esetén maga a tartó alkotja a rendszert,
a terhelő erők és támasztó erők a külső erő rendszert, az igénybevételek ösz-
szessége a belső erőrendszert.
Határozzuk meg egy konzolos tartó rugalmas vonalának egyenletét a poten­
ciális energia minimumának tétele segítségével, 2 .2 . ábra.
A tartó rugalmas vonalának alakját, lehajlás függvényét, közelítsük másod­
fokú polinommal: / , , ,
w(x) — C\ + c2 ■X + Сук* + c 4 • X3 (2 .2 )
Cj, c2, c3, c4 ismeretlen állandók a felvett függvény paraméterei.
Ha a tartó rugalmas vonalának egyenletét ismerjük, úgy bármely pontjának
elmozdulása a síkkeresztmetszetek elvének elfogadása mellett meghatározha­
tó. A végeselem-módszer is polinomokat használ az elmozdulások közelítő le­
írására.
Ha a geometriai korlátozásokat, geometriai peremfeltételeket, is figyelem­
be vesszük, pl. X = 0 helyen a w = 0 , és az alakváltozott tartónak az érintője
vízszintes ugyanitt (w = 0 ), akkor a polinom két paramétere kiküszöbölhető.
Ekkor a polinom a következő alakra egyszerűsödik:
w(x) = c 3 • X2 + c4 • X3 (2.3)

Ez a függvény geometriailag lehetséges, a geometriai peremfeltételeket

kielégítő, lehajlás függvényt ad meg.

34
 A belső potenciális energia hajlított tartóknál, ha E • J = állandó:
1 M2 E -j\ (2.4)
П,
í Mh d s = h J '
42 Í E - J j0 V ) dx
A külső potenciál pedig:
П к = - W k = - F • w(l) (2.5)

A teljes potenciális energia (2.3) függvény segítségével:

П = n ö+ П А J(2 c3 + 6 c4 x J d x - F - ( c ^ ■l 2 + c4 -/3). (2.6)

2 о
A teljes potenciál a c 3 és c 4 paraméterek függvénye. A függvény minimu­
mának (szélsőértékének) szükséges feltétele:
ЭП 0П
= 0. = 0 (2.7)
de-. de.

— = 0 = E j f a c 3 -l + 6 c 4 -l2) - F l 2 ( 2 . 8)
дсъ

= 0 = E- j($ • c3 • Z2 + 1 2 • c4 ■í 3) - F • Z3
dc4
(2.9)
és egyenletrendszerből:
F l F
c, ---------; c4 = ---------- ( 2 . 10)
3 2 EJ 6EJ
Visszahelyettesítve a (2.3) egyenletbe a rugalmas vonal egyenletét kapjuk

w ( x ) = — — -($l-x2 - x 3) ( 2 . 11)
6 EJ

A végeredmény megegyezik a rugalmas vonal differenciálegyenletéből kapott

eredménnyel. A differenciálegyenletből kapott lehajlás függvény is másodfokú po-
linom alakú, koncentrált erővel terhelt tartók esetén. Természetesen a lehajlás függ­
vény segítségével meghatározható hajlítónyomaték és nyíróerő ábrák is megegyez­
nek a pontos megoldással.
Azonban ha más közelítő függvényt használunk, akkor csak bizonyos hibá­
val kaphatjuk meg az eredményt.
f n л
Ja v a so lju k az o lv a só n ak , h o g y p ró b á lja k i a w ( x ) = c. 1 — COS— X fü g g v é n y t.
21 ;

35
 A függvény kielégíti a befogásra vonatkozó peremfeltételeket, tehát geo­
metriailag lehetséges.
A számításokat elvégezve a következő megállapítások tehetők, ha a pontos,
(2.3) szerinti megoldással összevetjük a mostani eredményeket (2.2. ábra szag­
gatott vonala):
- A két lehajlás függvény alakja nem nagyon különbözik. A maximális le­
hajlásokat összehasonlítva a hiba 1,4%, egyébként pedig 18% nagyon ki­
csi függvényértékeknél.
- A nyomatéki ábrák alakja nagyon eltérő. A pontos nyomaték! ábra három­
szög alakú, a koszinuszos lehajlás függvénnyel pedig koszinusz függvény
alakú. A maximális nyomaték 19%-al kisebb, mint a pontos érték. A legna­
gyobb hiba pedig 27%.
- A nyíróerő ábrák alakja teljesen eltérő. A pontos állandó nyíróerő ábra he­
lyett szinusz függvény alakú az ábra, és a befogásnál nulla a nyíróerő ér­
téke. A pontos értékhez képesti hiba -100% és +28% között változik.
A pontos megoldás a tartó minden pontjában kielégíti az egyensúlyi és
kompatibilitási egyenleteket is, míg a koszinuszos függvénnyel kapott
közelítő megoldás csak integrál értelemben, átlagosan tesz eleget ugyanezek­
nek az egyenleteknek.
Arra is szeretnénk felhívni itt a figyelmet, hogy a potenciális energia mini­
mumtételének használatakor csak a geometriai peremfeltételeket tudtuk figye­
lembe venni. A statikai peremfeltételek (a konzoltartó esetén a szabad rúdvé-
gen a nyomaték és a nyíróerő a tehernek megfelelően adott érték) teljesítése a
felvett közelítő függvény „pontosságától” függött. A pontos függvény esetén
teljesült az összes, míg a közelítő függvény esetén csak részben teljesültek a
statikai peremfeltételek.
A végeselem-módszer alkalmazásakor nem a teljes szerkezet feletti elmozdulás­
függvényt vesszük fel, hanem csak a szerkezet (tartomány) egy része (az elem) fe­
lett. Az elemek feletti függvények illesztésével állítjuk elő a teljes (a szerkezet) el­
mozdulás-függvényét.
A 2.2. ábra szerinti pontos lehajlás függvénynek durva közelítése egy, a függ­
vény két végpontját összekötő egyenes. De jól közelíthető ugyanez a függvény
egy poligonnal, szakaszonként egyenesekből álló függvénnyel. A poligon egyes
szakaszait tekinthetjük a végeselem-módszer elemének, a felette levő lineáris
függvényt pedig az elem feletti közelítő függvénynek. Az elmozdulás-függ­
vényből deriválással származtatható mennyiség (pl. elfordulás függvény) pedig
a szakaszonként lineáris függvény deriváltjaként adódó lépcsős függvény.
Ha nem túl nagyok az elemek, akkor lépcsős függvénnyel is jól közelíthetők a
függvények. (Megjegyezzük, hogy ha második deriváltat is kell használni az
ismeretlen mechanikai mennyiségek meghatározásához, akkor a lineáris
közelítő függvény nem alkalmas a feladathoz, mivel a lineáris függvény máso­
dik deriváltja zérus, így a kérdéses mennyiségre semmitmondó eredményt ka-

36
punk. A 2.2. ábrabeli feladat esetében is így van. Lineáris közelítő függvény
(még poligonális közelítő függvény) esetén a nyomaték függvény zérus függ­
vény lenne.)
A továbbiakban először az elemek, majd a szerkezet végeselem elmozdu­
lás-módszer összefüggéseit írjuk fel, figyelembe véve az adott mechanikai
problémánál alkalmazandó közelítő függvény jellegét, illesztési módját.

2.2. Rúdelem

A rúdelem (angolul truss) olyan speciális tartó, amelyben csak normálerő ke­
letkezik. Ilyenek a rácsos tartó rúdjai.
Összefüggés a teher és egyéb jellemzők között:
Húzott - nyomott, lineárisan rugalmas anyagú rúd esetén az alábbi össze­
függések ismeretesek a teher, igénybevétel és a rúdtengely irányú elmozdu­
lás-függvény között.
A rúdtengely irányú elmozdulás: u(x)

A rúdtengely megnyúlása: s x ^ = d u (x) (2 . 1 2 .a)

dx

A normálerő: yv(x) = EA s x =EA d u (A (2 . 1 2 .b)

dx

A rúdtengely irányú teher: qx ^ = - dN(*) E \ dU{l) (2.12.C)

dx dx2
Az utóbbi egyenlet adja meg a teher és a rúdtengely irányú elmozdulás­
függvény közötti kapcsolatot. Ennek a másodrendű differenciálegyenletnek a
peremfeltételeket is kielégítő megoldása a rúd „pontos” elmozdulás-függvé­
nye. Ebből és a fenti (2.12.b) egyenletből az igénybevétel is számítható. Az el­
mozdulás-függvény ( 2 . 1 2 .c)-ből egyszerű integrálással számítható.

и • dx ■dx + CxX + C 2 (2.13)

A C x, C2 integrálási állandók a peremfeltételekből határozhatók meg. A

(2.13) összefüggés szerint az elmozdulás-függvény legalább lineáris függ­
vény, ha nincs megoszló teher a rúdon. Állandó megoszló teher esetén az el­
mozdulás-függvény másodfokú parabola alakú, mivel a konstans függvény
kétszeres integrálja másodfokú parabola.

37
Direkt megoldás:
Először határozzuk meg egy rúd húzási merevségét:
Egy befogott rúd (2.3. ábra) esetén a következő jó l ismert egyenletek írha­
tók fel:
N
A feszültségek és igénybevételek közötti kapcsolat: cr = — N - g A (2.14.a)
A

Geometriai egyenlet: e x = — ; AL = s x L (2.14.b)

Anyagegyenlet: er = E s x; e x - (2.14.C)

X, и

2.3. ábra. A csak normálerővel terhelt rúd

A (2.14) egyenletekből rudat terhelő erő (a rúdon működő normálerő) és a

rúd megnyúlása közötti kapcsolat:

N = ^ - - A L = k N AL <2-15)
L
DL a rúdvégi eltolódások különbsége, a rúd megnyúlása. A (2.15) egyenlet­
ben kN nem más, m int a rúd elmozdulás-módszer szerinti húzási merevsége,
az egységnyi megnyúláshoz tartozó normálerő értéke.
A Hídtengely irányú elmozdulás-függvény lineáris (lásd (2.13)-t is): (2.15)-ből

Befogott rúdnál DL az L hosszúságú rúd végének elmozdulása és

így általánosítva az egyenletet írhatjuk, hogy:

и (x)= c. + c 2 ■X = 0 H-------X (2.16)

w 1 2 EA
Az elmozdulás-függvény azért lineáris, mert nincsen rúdtengely irányú
megoszló teher. Megjegyezzük, hogy (2.14.b) is csak ebben az esetben érvé­
nyes. Egyébként (2.13)-t kell használni.

38
Példa a):
A következőkben először használjuk az elmozdulás-módszert egy egyszerű
szerkezetre.
Vizsgáljunk meg egy három különböző keresztmetszetű részből álló rudat.
(2.4. ábra.) Határozzuk meg a rudak csatlakozási pontjainak elmozdulását és
a rúdrészekben keletkező igénybevételeket (normálerőt).
A 2.4. ábrán feltüntettük az egyes rúdszakaszokra működő normálerőket és
a rudak csatlakozási pontjaiban (a csomópontokban) működő terheket (külső
erőket) és igénybevételeket (belső erőket). Az 1^4 sorszámok a szerkezet cso­
mópontjai. A rúdrészeket 1-3 sorszámmal láttuk el.
Az egyes rúdszakaszokon működő normálerő (igénybevétel) és a rúdsza-
kasz megnyúlása (A rúdvégek elmozdulás különbsége) között felírhatok a
következő egyenletek (2.15) alapján:
(2.17)
N \ = “ ■■AL .
L

V 2 = e a ’ -a l . (2.18)
L

ea> a l . (2.19)

A rúdrészeket összekapcsolódó „keresztmetszetek”, a csomópontokra felír­

hatok az alábbi vetületi egyensúlyi egyenletek, 2.4. ábra:

© © © ©
Aj
f2 a, F3 A3 К
................................ ^ t___Ж____________ : ___^ .......................
4 /
/
—*~uj=0 —>- U2 ~^u3 V- щ=0
<______ к ________ _ ._______ к_ ._____ L

N1 N, N3 N3 .
4 Ж

N2 n2

< } > —>

Ni 1 F 2 N 2 N2 1 F, Nj
2.4.ábra. Változó keresztmetszetű rúd

39
 F2 + N 2 - N l= 0, N x - N 2 = F2 ( 2 . 20 )

N3 + £3 - N2 = 0, N2 - N 3 = £ 3 ( 2 . 21 )

Az egyenletekben megjelelő normálerők a csomópontokra működnek. Ezek

ellentétes irányúak a rúdvégekre működő normálerőkkel, a hatás - ellenhatás
törvénye miatt.
Az N x rúderő a szerkezet 1-es pontjában, /V3 rúderő a szerkezet 4-es pontjá­
ban a támaszerő.
Végül a szerkezet folytonosságára felírható, ha figyelembe vesszük az 1, 4
pontokban a befogás kényszerét, az elmozdulás-mentességet, hogy:
AI,| —- U2 —1/ j —1/1
/\F2 —m3— (2.22.a.—
c)
AL3 = u4 - м3 = —m3
u l-u 4 az egyes csomópontok elmozdulásai. Az ul=u4=0 feltételek jelentik
a peremfeltételt.
Ezen egyenletek az ún. összeférhetőségi egyenletek.
A (2.20-21) egyensúlyi egyenletbe helyettesítsük be a (2.17-19) egyenlete­
ket.
EA, £4
■AL, - " 2 • AL 2 = F, (2.23)
L L 2 2

£A 2 EA-,
•AL 2 3 • A L, - E, (2.24)
L

A (2.23-24) egyenletek úgy értelmezhetők, hogy a csomópontokra működő

külső terhek (az egyenletek jobboldala) egyenértékűek a rúdvégi normálerők
eredőjével (az egyenletek baloldala). A (2.23-2.24) egyenletek bal oldalán
levő tagok előjelét a rúdvégi normálerők vektora alapján lehet megállapítani.
Majd ezekbe az elmozdulásokat, (2.22), is behelyettesítve kapjuk:
EA, EA,
'•A L, -——- AL , = F, (2.25)
L L

EA, EA, (2.26)

2- al .- ------- - AL , - F ,
L 2 L 3 3

Rendezés után:
£A , _ £ 4 j 4] £4 2
*2 £ “ 3 —' 2 (2.27.a)
L L

40
 еа2 ( е а 7 ЕА
----- и2 + ------ + = F, {2.21 .Ъ)
L 2 I L

vagy az egyenletrendszert mátrixformában írva:

E A x+ E A 2 EA2
L L u2
(2.27)
EA2 E A 2+EA 3

1
Ugyanez más alakban:
f \
EA2 EA2
'E A l “0 0 ■
0 и . [ F 2, ] (2.28)
L L 2

_________ i
L +

m
О
EA2 EA2 и 3 Е 3 _
0 0

1
V L L у

A (2.27) egyenlet a példa elmozdulás-módszerrel történő megoldásához

tartozik, ahol az együttható mátrix a szerkezet merevségi mátrixa, az egyes
részek merevségeiből kombinálva. Az egyenletrendszer felírásakor a geomet­
riai peremfeltételeket is figyelembe vettük. A (2.28) formában felírt egyenlet­
ben elkülönítettük egymástól az egyes rúdrészekhez tartozó merevségeket,
merevségi mátrixokat.
A (2.27) egyenletrendszer megoldása után a (2.22) és (2.17-2.19) egyenle­
tek felhasználásával számíthatók az egyes rúdszakaszokon működő nor­
málerők.
Példa b):
Oldjuk meg most úgy ezt a feladatot, hogy először egy rúdszakaszra (rúd-
elemre) vonatkozó egyenletet, merevségi mátrixot határozzuk meg, és ebből
állítjuk össze a szerkezet egyenletét, merevségi mátrixát.
Tekintsük az ún. két csomópontos rűdelemet, 2.5.á bra.
A csomópontok megnevezését, a pozitív csomóponti (rúdvégi) elmozdulá­
sokat és rúdvégi erőket a 2.5. ábrán láthatjuk. A csomóponti és rúdvégi elmoz­
dulások azonosak, mivel merev kapcsolat van a rúd és a csomópontok között.
A csomóponti erők irányát és nagyságát a hatás - ellenhatás törvénye, illetve
az csomópont egyensúlya szabja meg.
Tételezzük fel, hogy щ Ф 0; u} = 0. Ekkor j helyen mereven rögzítettük a ru­
dat. A terhelés pedig Fxi. A rúdvégi teher és a csomóponti elmozdulás közöt­
ti kapcsolatot az alábbi egyenletek adják (2.15) felhasználásával.
F.=— u (2-29)
* L
41
 * -Fxi X -Fx; J
> F, -> 4 —^
Í4T

2.5. ábra. Két csomópontos rúdelem

EA (2.30)
F xj = - F xi = - — Ui

H a most, щ = 0; Uj ф 0, akkor j helyen mereven rögzítettük a rudat, és (2.15)

segítségével a következő egyenletek írhatók fel.

tT7 = -----
EA и (2.31)
XJ L 1
„ „ EA
F Xi = - F xj = - — - u j (2.32)

A rúdnak mindkét végén bekövetkezhet mozgás. Ekkor щ Ф 0; и} Ф 0, és а

két előbbi eset szuperpozíciójaként kapjuk a csomóponti elmozdulások és
rűdvégi erők közötti kapcsolatot kifejező egyenleteket.
(2.33)
F • K4 . « )
L

Г EA ( Л (2.34)

Amelyeket mátrixegyenlet formájában átírva:

EA ■ 1 -Г FXi
(2.35)
L -1 1 ui. Л .

Ebben az elem űn. merevségi mátrixa

'1 -í
к (2.36)
L -1 1

42
 A 2.5. ábra alapján a (2.35) egyenlet jobboldala kétféleképpen is
értelmezhető. Az egyik lehetőség, hogy F xi és F xj a csomóponti mozgásokhoz
tartozó rúdvégi erők (igénybevételek). Ekkor az egyenlet ezt a tényt rögzíti,
vagyis az egyenlet bal oldala a csomóponti mozgások ismeretében meghatá­
rozott rúdvégi erőket adja meg. Másik lehetőség pedig az, hogy F xi és Fxj a
csomóponti mozgások előidézéséhez szükséges csomóponti erők (2.5. ábrán
szaggatott vonallal jelzett vektorok). Ekkor a (2.35) egyenlet tartalma az,
hogy a csomóponti erők (2.5. ábrán szaggatott vonallal jelzett vektorok) és a
rúdvégi erők (igénybevételek) egyenértékűek.
Ha (2.35) egyenletet átrendezve írható fel a csomópontok egyensúlyi
egyenlet-rendszere. (Az egyensúlyi egyenletek most csak vetületi egyenlete­
ket jelentenek.)
0 W, > xi"
+ (2.35.a)
0 Lи j j LFXJJ

Az egyenletben a negatív előjelű tag nem más, mint a csomópontra működő

rúdvégi erők ellentettje, lásd a 2.5. ábrát.
A (2.36) mátrix elemei a csomóponti egységnyi elmozdulásokból keletkező
rúdvégi erőket jelentik. Pl. a mátrix (1,1) eleme azt jelenti, hogy az Fedik cso­
mópont egységnyi elmozdulásához mekkora erőre van szükség az Fedik rúd-
végen. A mátrix (1,2) eleme pedig azt jelenti, hogy az y-edik csomópont egy­
ségnyi elmozdulásához mekkora erőre van szükség az Fedik rúdvégen. Mivel
az Fedik csomópont egységnyi elmozdulásához az Fedik és y-edik rúdvégen
is tartozik egy erő, de ugyanez a helyzet a y-edik rúdvégnél is, ezért négyele­
mű a mátrix.
A rúdelemre meghatározott merevségi mátrix (2.36) felhasználásával old­
juk meg a 2.6. ábrán látható feladatot, ami megegyezik a 2.4. ábrán látható fel­
adattal, de most először a peremfeltételektől, támaszoktól eltekintünk.
A szerkezetnek négy csomópontja van. A négy csomópont elmozdulása és
a csomóponti terhek (F j- F 4) közötti kapcsolatot megadó egyenleteket kell fel­
írnunk, ha az elmozdulás-módszert használjuk a feladat megoldására. Az

2.6. ábra. Változó keresztmetszetű rúd, mint négy csomópontos szerkezet

43
egyes rúdszakaszokhoz (elemekhez) tartozó egyenletek, merevségi mátrix is­
mertek (2.35).
A szerkezethez tartozó merevségi mátrix, egyenletek, az elemekhez tartozó
mennyiségek „összege”. Az „összegzésnél” figyelembe kell venni a szerkezet
csomópontjainak sorszámozását és a szerkezethez tartozó egyenletrendszer
méretét, amikor az elemekhez tartozó 2 x 2 méretű merevségi mátrixokat „ösz-
szegezzük”. A (2.37) mátrix egyenletben, jól látható, hogy az egyes elemek­
hez tartozó merevségi mátrixokat a szerkezet merevségi mátrixának megfelelő
méretű mátrixokban hogyan helyeztük el, az elemvégi csomópontsorszámnak
megfelelően. Az egyes tagokban jelölt particionálás kijelöli az elemek merev­
ségi mátrixát, mint a szerkezet merevségi mátrixának egy blokkját. A szerke­
zet merevségi mátrixának az elemek merevségi mátrixából való előállítását
nevezzük kompilációnak. (Megjegyezzük, hogy az elemek merevségi mátri­
xa, a csomópontok sorszámozásától függően, nem mindig kerül egy blokkba.
Javasoljuk az olvasónak, hogy oldja meg ügy is a feladatot, miután a koordi­
náta-rendszer transzformációjáról szóló következő részt is tanulmányozta,
hogy a 2 és 4 csomópontok sorszámát felcseréli.)
A következő egyenlet, (2.35)-nek megfelelően, a szerkezet négy csomó­
pontjára felírható egyenértékűségi egyenlet. Bal oldalon vannak a csomópon­
ti mozgások következtében keletkező rúdvégi erők. Ezek egyenértékűek a
jobb oldalon levő csomóponti erőkkel, terhekkel.

f
' 1 - 1 !о o" ’o I 0 0 !о
EA, -1 i !о 0 EA, o i 1 -1! 0
+ -------
*4 0 0 0 0 L 2 0 -1 i |0
!о
1-----
ío ‘

0 0 |o 0 0 j 0
V

X w,
0 о ! 0 0 " r*l
ЕАЪ 0 о i 0 0 u2 f2
0 u3 (2.37)
0 í 1 -1 Fi
0 о ! -1 1
) _M4_ kJ

44
 Elvégezve a kijelölt műveleteket:
1

1
3
EAX
1 —
0 0
1
Ly 1 Lx

__ 1
1
EAX 11 E A X EA, ea2 U!
1 -+ — - 0
Li 1
1 l2 L2 u2 f2
1
1 ea2 E A 2 EA, EA3 m3
0 1 ---- - + — -
1 L3

2*3
1 L2 L2 L3 _M4_ (2.38)

1
1
1
EA, EA,
0 1 0
1
1

Ha visszatérünk az eredeti példához, akkor ott U] = u4 = 0 volt, és ebben az

esetben F x és F4 erők támasz (támasztó) erők, melyek meghatározhatók, ha u2
és m3 ismert. Az u2 és щ meghatározására elegendő a következő mátrixegyen­
letet megoldani, ami (2.38) középső blokkjához tartozik. A támaszoknak, geo­
metriai peremfeltételeknek, megfelelő sorokat és oszlopokat töröltük a szerke­
zet merevségi mátrixából. Az 1. és 4. oszlopok törölhetők, mivel az elmozdu­
lás ezeken a helyeken zérusértékű. Az 1. és 4. sor azért „törölhető”, mert az
első és negyedik egyenlet a másik kettőtől függetlenül megoldható az u2 és m3
ismeretében, és az f j , F4 támaszerőket szolgáltatja.
EA, EA- EA2
1
i

L2 u2
__ __

(2.39)
<£4

EA- EA , E A ,
- +— 1
1
1

Az egyenlet megegyezik (2.27)-el, ha a rúdhosszakat azonosra vesszük.

Vegyük észre azt is, hogy ha már (2.37)-ben figyelembe vesszük a perem-
feltételeket, akkor az megegyezik (2.28) egyenlettel.
Az előző esetben a szerkezet merevségi mátrixát közvetlenül állítottuk elő,
az utóbbi esetben pedig az elemek merevségi mátrixaiból építettük fel a szer­
kezet merevségi mátrixát.

A rúdelem merevségi mátrixának és tehervektorának

végeselem-módszer szerinti meghatározása

Korábban megadtuk a rúdelem lineáris elmozdulás-függvényét (2.16), ami

pontos, ha nincs megoszló teher a rúdon.
írjuk most fel ezt az elmozdulás-függvényt a csomópontok elmozdulásai­
nak segítségével. Határozzuk meg c0 és c, paramétereket az u(0) = щ és u(L) =

45
Mj feltételekből. Mivel az elmozdulás-függvény két paramétert tartalmaz, ezért
két feltétel szükséges a meghatározásukhoz. Emiatt két csomópontos a rüdelem.
A csomópontok koordinátáinak behelyettesítésével kapjuk a következő alakot:
и - И, f ^ X
U ( x) ~ C 0 + C \ X = U i + — ----------- X — U i 1 - - + U . — (2.40)
V -J 7 L

Ezt mátrix egyenletté alakítva:

I x
1 - * (2.41)
L !L uj_

Ami más jelölésekkel: (2.42)

и az elmozdulás függvények vektora (most csak и(х) függvényt tartalmazza),
N a bázisfüggvények mátrixa (most nem mátrix, hanem vektor), e a csom ó­
ponti elmozdulások vektora (most a rűdvégi elmozdulások értékeit tartalmaz­
za). Az N mátrix elemei a bázisfüggvények, amelyek lineáris kombinációja­
ként kapjuk a közelítő elmozdulás-függvényt az elem felett. Az N mátrix ele­
meit, a bázisfüggvényeket is megadtuk a 2.5. ábrán. A közelítő elmozdulás­
függvény (2.41) szerinti kifejezésében a függvény paramétereinek fizikai je ­
lentése van, a csomópontok elmozdulása. A közelítő függvény (2.16) szerinti
formájában a paramétereknek nincs közvetlen fizikai jelentése.
Az elmozdulásokból meghatározhatjuk az alakváltozásokat és a feszültségeket.

duM ... d ,1 ----X1 —

! ДГ 1 Г uL
UL
dx dx L ! L\ uj _ L Uj

Más jelölésekkel: e = L - u = L - N - e = B e (2.43.b)

s az alakváltozás függvények vektora, L a differenciál operátor mátrix (most

egy elemű, skalár, és az x koordináta szerinti deriválás műveletét tartalmazza),
В az alakváltozás-elmozdulás mátrix, ami a bázisfüggvények L-ben meghatá­
rozott „deriváltjait” tartalmazza.
A rúd anyaga lineárisan rugalmas, a viselkedést a Hooke törvény írja le.
ax = E ■e x (2.44.a)

Más jelölésekkel: a = D- £ (2.44.b)

a a feszültség, igénybevétel függvények vektora, D az anyagtörvény merev-
ségi mátrixa, most skalár, az anyag rugalmassági modulusát tartalmazza.
A rúdelem csomópontjainak elmozdulását a potenciális energia minimum
tételéből határozhatjuk meg. A teljes potenciális energia:

46
 d V - \ u ■p - d x - u (Xk)F w -> min (2.45.a)

Л a rűdtengely mentén megoszló terhek vektora (most a Hídtengely irányú

megoszló teher függvénye). A külső terhek potenciális energiájának számítá­
sánál az integrálást a teher működési „felületén” kell elvégezni. A Hídelemnél
a rúd tengelye mentén. F (xk) az xk helyen működő koncentrált erők vektora
(most a rúdtengely irányú erő).
Behelyettesítve a (2.43.b-2.44.b) összefüggéseket:

П = - e T\ B T D B d V e - e T \ f f p d x - e TN Tx F Ut) (2.45.b)
2 V~ Sa
A potenciális energia függvényben a változók a csomóponti elmozdulá­
sok eT = [м и ■] • A csomóponti elmozdulások függetlenek az integrálási tarto­
mánytól és ezért kiemelhetők az integráljel alól. A belső potenciál a csomó­
ponti elmozdulások kvadratikus függvénye, míg a külső potenciál azok lineá­
ris függvénye. Az integrál kifejezések számíthatók, mivel a bázisfüggvények
ismertek. Határozzuk meg a potenciális energiafüggvény minimum pontját:
( \
dl\ (2.46)
J B T - D B d V ■e - J N : pdx+ N F = 0
de 1 =(**)-<**>
\v

К e - q— e = 0— , К ■~e = —e
q (2.47)
=e — =e

К az elem merevségi mátrixa, qc az elem tehervektora, ami az elemen működő

teherből származó, és közvetlenül a csomópontokon működő csomóponti ter­
hek eredőjét (összegét) tartalmazza.
(2.47) első egyenlete a csomóponti egyensúlyi egyenleteket tartalmazza, a
második egyenlete pedig a csomóponti erők és a rúdvégi igénybevételek
egyenértékűségét fejezi ki. Természetesen a két egyenlet tartalma azonos,
ezért a továbbiakban mindkét alakot egyensúlyi egyenletnek fogjuk nevezni.
Behelyettesítve a rúdelemre vonatkozó ß és D értékeket kiszámítható a Híd­
elem a merevségi mátrixa. Az integrálást először a rúd keresztmetszeti terüle­
tén, majd a hossza mentén végezzük el:

47
 К ■В d x =

1
L
1 ! Г ' 1 - f
EA f _ L (2.48.a)
J 1
d x J íi
x=0 L ! L L - 1 1

L
A rúdelem tehervektora <&., például a rúdon végig egyenletesen megoszló
rúdtengely irányú teher esetén:

L -1- PxL
dx= \ ___L • p d x = _ 2 __ (2.48.b)
J X
PxL
*=0
LL J 2

A tehervektor elemei megegyeznek a két végén befogott rúdelemre, elmoz­

dulás-módszer segítségével meghatározható reakcióerőkkel. A vektor első
elem e az í-edik a második eleme pedig ay-edik csomópontra működő erőt je ­
lenti.
Ennek megfelelően a csomópontokon működő koncentrált erőkből szárma­
zó tehervektor a csomóponti erőket tartalmazza:
~FX~ ' 0 '
q = =N (T0 ) FXli + =N( LT) FXJ. = + = > ,r (2.48.C)
le
0

A rúdelem ismét levezetett merevségi mátrixa (2.48.a) megegyezik az

előzőleg meghatározott merevségi mátrixszal (2.36), mivel a levezetésnél
használt elmozdulás-függvény megegyezik az előző levezetések során megha­
tározható elmozdulás-függvénnyel. Az elem merevségi mátrixának ismereté­
ben a szerkezet merevségi mátrixa a már ismertetett módon állítható össze. A
2.6. ábra szerinti feladat tehervektora a (2.48.c) összefüggésnek megfelelően
a csomóponti koncentrált erőket tartalmazza.
Megjegyezzük, hogy a lineáris elmozdulás-függvény feltételezése csak
koncentrált erőkkel terhelt rúd esetén ad pontos megoldást. Megoszló terhelés
esetén csak közelítő a lineáris függvény. Ez azt jelenti, hogy pl. állandó meg­
oszló teher esetén a másodfokú elmozdulás-függvényt elemenként lineáris
függvénnyel közelítjük. A közelítés pontossága annál jobb, minél több elem­
re osztjuk a szerkezetet. (Másként fogalmazva a másodfokú polinom sok da­
rabból álló poligonnal jól közelíthető.)
A most bemutatott általános módszer bonyolultnak látszik, de pl. tárcsa ele­
meknél már csak ez használható.

48