You are on page 1of 1

Zsubrits Adél - CME2BW

Sarkadi Imre – A gyáva

Sarkadi Imre alkotásai közül még nem volt szerencsém olvasni, azonban A gyáva igencsak
megtetszett szomorú hangvétele ellenére. A történet könnyen olvasható volt számomra,
olvasás közben úgy éreztem, mintha egy napló bejegyzéseit olvastam volna (amit az E/1-es
elbeszélőmód is segített).

A történet középpontjában Éva áll, egy harmincéves nő, aki már kilenc éve él házasságban,
amely azonban nem nyújt neki boldogságot. Saját bevallása szerint is önzésre épül a
házasságuk: a férje egy csinos, fiatal nőre vágyik, akit dekorációként mutogathat baráti
társaságaiban, Éva pedig élvezi a luxuséletet, amit férje ad meg neki. Egyikük se boldog, Éva
mégis képtelen kitörni ebből az életből, hiába is próbálkozik többször. Pistával való
kapcsolata, viharos gyorsasággal kezdődik, de olyan hamar véget is ér. A fiú iránt érzett
szerelme elhiteti vele, hogy kontrollal rendelkezik élete felett, akár szabadon is cselekedhetne,
azonban mégsem elég elszánt és kitartó, hogy teljesen újrakezdje vele az életét. Váratlan
cselekvéseivel (pl. a vipera mérgének kivágása, vagy a hernyó bekapása) próbálja
bebizonyítani bátorságát, ezek azonban egyáltalán nem hitelesek, mindenki átlát rajtuk. A mű
végén csalódottan látja be: "[…] láttam, hogy most már ez mindig így lesz, míg megöregszem
és meghalok”. A történet megállíthatatlanul halad előre a szomorú végkifejlettig, habár a
Pistával való megismerkedésnél még reményteli, a változás lehetőségét csillantja meg mind
Éva, mind az olvasók előtt, a mű végére egyértelművé válik Éva sorsának
megmásíthatatlansága.

A történet többi szereplőjére is igazán illik a gyáva tulajdonság. Mindegyikük látszólag


elégedett az életével és a párkapcsolatával, de egyiküknek sincs igazán tehetsége, bármilyen
megkülönböztető tulajdonsága, amivel kiemelkedhetne a többi szereplő közül, mégse mernek
kilépni ebből a „langyos pocsolyából”. Bence, a szobrász igazából tehetségtelen, barátai se
értenek a művészethez, a szobrot is csupa sablonos, hozzá nem értő jelzőkkel illetik, amik
azonban elegek Bence hiúságának. A szoborról egyedül Pista nem mond véleményt, ezzel is
elkülönülve a többi átlagos karaktertől. Ő tudna egy másik életet kínálni Évának, azonban a
nő ettől, a hétköznapi életformától még inkább fél, ezt be is látja, ezért is hagyja ott Bencét
végérvényesen a mozi előtt, hogy aztán Tibor felkeresésével végleg visszatérjen a történet
elején már bemutatott szürke, boldogtalan életébe.

You might also like