You are on page 1of 3

Ahhoz, hogy tűz esetén a tűzoltóság a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érjen,

elengedhetetlen, hogy haladéktalanul értesüljenek arról, hogy szükség van rájuk.

Kezdjük mindjárt az elején…

Törvény írja elő, hogy aki tüzet észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a tűzoltóságnak. Ez
természetesen az eloltott, vagy a maguktól kialudt tüzekre is vonatkozik!

Jó tudni, hogy a tűzjelzés történhet a rendőrségnek, a mentőknek, vagy akár a polgármesteri


hivatalnak is, hogy kötelesek vagyunk tűzjelzés céljából rendelkezésre bocsátani telefonunkat,
ha arra valakinek szüksége van, hogy minden településen nyilvános távbeszélő állomást kell
üzemben tartani tűzjelzés céljára, valamint, hogy a tűzjelzés díjtalan.

Segélykérő telefonszámok:

105 segélykérő vonal

A vonal végén a tűzoltóság jelentkezik, ahol éjjel-nappal fogadják a hívásokat. A telefonszám


sajátossága, hogy az ország bármely pontjáról hívható, azonban mindig a hívás helyszínéhez
legközelebbi tűzoltóságon csörög.

A telefonhívásokat minden esetben digitálisan rögzítik, amely például segítséget nyújthat abban
is, hogy a szándékosan megtévesztő jelzőket a rendőrség gyorsabban kézre kerítse.
112 segélykérő vonal

Ez egy olyan telefonszám, amelyről az Európai Unió területén bárhonnan éjjel-nappal kérhető
segítség, ugyanis a segélyvonal az összes tagállamban működik.

A rendőrség, a tűzoltóság, valamint a mentőszolgálat is értesíthető erről a telefonszámról, ami


azért praktikus, mivel a tapasztalatok szerint veszélyhelyzetben a különböző telefonszámok
nem mindig jutnak az eszünkbe.

A számot egyébként azért is érdemes megjegyezni, mivel a kormány úgy döntött, hogy 2012.
december 31-ig kiépül egy egységes 112-es segélyhívó központ, és a tervek szerint az eddigi
segélyhívó számokat (104, 105, 107) fokozatosan kivonják majd a rendszerből.

Jelenleg a két segélyhívó rendszer (112 és 104, 105, 107) párhuzamosan működik.

2012. február 10-e a 112-es segélyhívószám európai napja volt, amelynek kapcsán az Unió
felmérést végzett, amelynek szomorú eredménye, hogy az európai lakosok 75 %-a nem ismeri
ezt a telefonszámot.

Mit mondjunk segélyhíváskor?

A tűzoltóság segélykéréskor meghatározott sorrendben rögzíti az esemény adatait, ezért persze


fontos tudnunk a tűzesetről minden fontos információt, azonban mindig az ügyeletes kérdéseire
válaszoljunk.

Minél alaposabban adjuk meg a tűzeset adatait, annál gyorsabban és pontosabban lehet
meghatározni a tűz felszámolásához szükséges segítség mennyiségét, és milyenségét.

A következő kérdésekre lehet számítani, felkészülni:

A tűzeset pontos címe

A legegyszerűbb, ha megadjuk a várost, utcanevet, házszámot, és ha tudjuk, akkor az épület


rendeltetését, intézmény nevét (pl.: irodaház, bevásárlóközpont, X. Y. általános iskola, X. Y.
élelmiszer bolt, stb.).

Természetesen lehet olyan helyzet, amikor nem tudjuk, vagy nem lehet a pontos címet
meghatározni, és a helyszín sem azonosítható könnyedén, de ilyenkor mindenképpen praktikus
megadni valamilyen tájékozódási pontot, ami lehet akár magas épület, építmény, amelyhez
viszonyítva a tűzoltók megtalálják a helyszínt.

Mi történt, mit lát, mit tapasztal.


Itt kell elmondani, hogy mi az, ami ég, mekkorák a lángok, milyen a füst, hogy a tűz csak egy
helyiségben ég, vagy esetleg már az egész lakásban. A tűzoltóságnak fontos lehet még esetleg,
hogy érezhető-e gázszag, tapasztalható-e szikrázás, vagy bármi szokatlan.

Milyen magas az épület, hány emeletes.

Természetesen nem mindegy, hogy a tűz egy kétszintes családi házban, vagy esetleg egy 10
emeletes társasházban ég-e, mivel a magasabb épületek oltásához szükség lehet magasból
mentésre alkalmas tűzoltó járműre is.

Veszélyben vannak-e személyek, sérülés, haláleset történt-e?

Talán nem mindenki tudja, de ha tüzet jelzünk, és tudjuk előre, hogy valaki megsérült, nem kell
külön értesíteni a mentőszolgálatot, hisz ha a tűz jelzésekor a tűzoltóság ilyen információt kap,
külön kérés nélkül megteszi azt.

Lehet-e a helyszínen bármilyen veszélyes dolog, körülmény.

Itt a legkülönbözőbb, és akár legszélsőségesebb tényezőkre kell gondolni, mint a maró,


mérgező anyag, nagy mennyiségű éghető anyag, éghető folyadék, gázpalack, bármilyen
veszélyes állat, stb.

A jelző neve, telefonszáma

A tűzoltók helyszínre jutását nagyban megkönnyítheti, ha a ház előtt, utcasarkon, akár éjszaka
zseblámpával jelezve várják Őket. Ez főleg olyan helyszíneken lehet fontos, amelyek
megközelítése, megtalálása gondokat okozhat (pl. erdőben).

You might also like