Kaspar Hauser, avagy Európa árvasága

A színdarab három jelenkori lexikon meghatározásával indul, Kaspar Hauser személyét illetően.

A brit Életrajzi lexikon 2001-es kiadása szerint:

Kaspar Hauser, aki 1812 körül született, 1828 májusában bukkant fel Nürnberg város piacterén. 16
év körülinek látszott, elméje azonban teljesen üres volt, viselkedése egy kisgyermekére emlékezt e-
tett. Később azt állította, hogy egy lyukban élt, egy férfi viselte gondját, aki később Nürnbergbe
hozta. 1833-ban halt meg, egy oldalába kapott sebtől, melyet – elmondása szerint – „az a férfi”
okozott. Sokan imposztornak tartották, aki végül öngyilkos lett, mások úgy gondolták, hogy magas
születésű volt és bűnténynek esett áldozatul.

Az Encyclopedia Britannica 1980-as kiadása szerint:

Kaspar Hauser 1812. április 30.-án Nürnbergben született, 1833. december 17.-én halt meg
Ansbachban. A német fiatalemberhez fűződik a XIX. század egyik legizgalmasabb rejtélye. Titok-
zatos a születése – némelyek szerint Károly Lajos bádeni uralkodó legidősebb fia volt, akit egy má-
sik ág intrikái által félreállítottak. 1829. október. 27.-én egy idegen állítólag megsebesítette, vagy ő
maga okozta a sérülést, amivel ismét a közfigyelem fókuszába került. Hauser 1828. május. 26.-án
bukkant fel Nürnbergben, teljesen zavarodott és inkoherens állapotban. Egy levél volt nála, valami
munkásembertől, aki állítólag 1812. október. 7.-e óta gondját viselte. Egy másik nála lévő irat, állí-
tólag anyjától származott, és a fiú születési adatain kívül azt közölte, Hauser apja egy lovassági tiszt
volt, aki már nincs az élők sorában. Hausert először egy Georg Friedrich Daumer nevű tanár nevel-
te, majd Stanhope negyedik lordja lett a gondviselője, egészen1832- ig.

Részlet a Spiegel című német folyóirat 1996. november 25.-i számának címlap történetéből:
„Kaspar Hauser mégsem volt elvarázsolt herceg”. A genetika tudósai végre megoldják az évszáza-
dos rejtélyt! Egy angol és egy német genetikai intézet – egymástól függetlenül – azzal az eredmény-
nyel zárta a Kaspar Hauser ruháin található vérminták vizsgálatát, hogy bebizonyosodott: Hauser
nem lehetett Stephanie de Beauharnais bádeni nagyhercegné gyermeke.

1
 ELŐJÁTÉK

A színen Kaspar Hauser, Daumer professzor és lord Stanhope

Kaspar

Nem láttam soha Napot,

Nem láttam soha Holdat,
Nem láttam soha csillagot,
Nem hallottam lépéseket,
Nem hallottam emberi hangot,
Nem tudtam, mi az, hogy lépés,
Nem tudtam mi az, hogy hang,
Nem tudtam mi az, hogy ember…

A föld alatt éltem, néha félhomályban,

Többnyire sötétben.
A tér ami körülvett
Alig volt nagyobb, mint az ágyam,
Ahol álomtalanul aludtam
És álom nélkül virrasztottam…

A kenyér és víz fogalmát nem ismertem.

De mind a kettőt jól ismerte a testem.
Csak ennyit, és semmi mást:
Kenyér, kancsóban víz, szalmaágy,
Órák, napok, hetek, hónapok, évek
mércéje nélkül
Mindig a jelen volt az élet.

Később azt mondták nekem,

Ismeretlenek akaratából
13 évig ez volt az életem.

Daumer professzor (75 évesen)

Szegény, tiszta, kezemre bízott gyermek!

42 éve, hogy véres árnyékod
Otthonra talált az éjjeleimben
Mert nincs nyugalom utánad itt a Földön
Rég nem vagy itt,
És mégis itt vagy
Százszor elevenebben.

Rossz tanítód voltam,

Még rosszabb védelmeződ.
Most, hogy megvénülve
Egy haszontalanul hosszú földi lét után
Magam is belépek a halál kapuján
Találkozunk majd, tudom.
Szólítani fogsz,
S a szent kötés sorsaink között
Megmutatkozik újra,
Ahogy a Földön nem tudott.

2
 Kaspar! Milyen lesz a jövő?
Ilyen múlt után
csak irtózat várhat Európára.
S a szörnyű pusztulás nyomán
Támad-e itt fejben-szívben-kézben
Olyan erő
Amely elér a kínlódó Földről hozzád?
És meghív, hogy trón nélkül
Mégis te uralkodjál
A szív eljövendő szándékain!

Arsenius/Stanhope

Születése kideríthetetlen,
Halála megfejthetetlen!
13 év után
Egy pincelyukból tébolyultan,
Angolkórosan kellett volna előkerülnie!
És ki jött elő?
Egy félkótya lelenc, egy műveletlen tahó,
Vagy egy színjátszásban tehetséges magamutogató?

Daumer

Halála sötét szolgálattevők

S névtelen megbízóik győzelmét hozta,
De miféle diadal jutott nekik?
Európa gyermeke halott.
Európa legjobb szellemei
Hazátlanul, csonka kötődésekkel
Bolyongva élnek és alkotnak fél erővel
azóta is.
Hazájukra a titkos ügynökök
Sötét korszaka következik.

Stanhope

Minden ember önmagáért,

Isten mindenki ellen!
Íme jelenünk és jövőnk
Egyetlen valóságos képe.
Öntelt ostobákat magasrendűségre
rábeszélni, minden korban
Biztos bukásra van ítélve!

Daumer

Önnön sötétségünk
Kínos ismerete nélkül
Sosem találunk rá
Az ember isteninek szánt lényére.
Kaspar Hauser története
A halálával nem ért véget…

3
 PROLÓGUS

Európának volt egy gyermeke,

Akit nem tudott megóvni a szeretet.
Orvul megölték, figyelmetlen szívek gyűrűjében
Halálába az anya árvult bele.

Árva Európa!
Kelet és Nyugat egymásba rohanó
Árhullámként csap össze
Alvó tested felett.
Békétlen lendületük
Nem talál benned nyugvóhelyet.

Európának volt egy gyermeke.

Amiért közénk érkezett,
Ami életéből fakadhatott volna:
A teljesületlen ember-jövendő
Fényes csóvában úszik ma is
Európa felett…
A felperzselt nagyszerűség
Szürke pernyéje naponta hull vissza
Árva fejünkre:
A semminél százszor gonoszabb „mintha”
Ami lett.

De megmaradt nekünk, az emlékezet!

Hazudni csak vízszintesen lehet.
És ma, az idő elérkezett:
Felfelé nyúlni, újból magunkhoz húzni
A végzet kínálkozó szálát,
Amely nekünk rendeltetett,
Akik vállaljuk a „mintha” helyett
Az igazság fájdalmas, félelmetes felkutatását.

4
 I. JELENET

Peregrinus
Mégsem leszek lélekgyógyász, anyám,
Ez az utolsó tanév megfojtotta az életemet.
Vagy nekem lett ismeretlen az,
Aki öt éve voltam,
Vagy a sokáig őrzött kamasz-akarat lángja
Kapott valami végzetes hideg zuhanyt bennem.
Ugye nem kívánod
Diplomát hozzak haza arról,
Hogy a lényegtelen összefüggések
Felkent lovagja lettem?
Anya
Peregrinus, fiam csendesedjél!
Háborgásod rég sejtett krízis jogos jele.
Nem tudhatod mennyire vártam,
Hogy kevés legyen neked,
Ami sorsodban idáig megjelent.
Eddig óvtalak, vétlen zúzódásaidon
Én voltam a kötés.
Mostantól én leszek a seb,
Mely lüktetni fog:
Indulj igazi tanulásod útján
A felismert végzet legyen a mestered!
Peregrinus
Tanuljak, hát ismét tanuljak!
Anyám, annyit tanultam már!
Robbanásig tömve az elmém
Tudással, mely rendszerezett, logikus, szakszerű,
Módszer, módszeren nyugszik.
A gondolatok négyzethálójában
Bármikor kiszámítható a valószínű.
De mit művel velem ez a tájékozottság?
Érzékeim bizonyosságok kábulatában
Alszanak nappal,
És valami sosemvolt, szörnyű idegenségben
Lebegnek éjszaka…

Anya
Álmodtál talán valamit, fiam?

Peregrinus
Bárcsak álom lett volna!
Ez az elmúlt éjszaka
A józanság végső peremére sodort engem.
Nincs mibe kapaszkodnom többé.
A képek igazát
Semmi sem támasztja meg bennem.
Mégis tudom, amit mutatnak
A kikerülhetetlen valóság maga.
Igazad lehet anyám!
Nincs már hová mennem,

5
 Mint vissza a múltba,
Hogy amit egykor megéltem
Jövővé formálódhasson az emlékezetemben.

Anya
Elmondanád az álmodat, fiam?

Peregrinus
Hogy mit álmodtam?
Ha mégis álomnak kell neveznem
Igazán akarod hallani?
Hallottam fáklyafényben zengő fogadalmat,
Láttam vezére nyomában támolygó
Ájult sokadalmat – szilánkok ezek …
De mindenek előtt és felett:
Azt álmodtam, hogy megöltük a jövőt!
Önmagunk és minden eljövendő gyilkosai lettünk
Még akkor is, ha nincs tőr a kezünkben…

Anya
Tőrt mondtál fiam?

Peregrinus
Tőrre emlékszem, anyám.
Apró végzetes fullánk,
Megfér a tenyérben,
Vagy valahol a mellen elrejtve
Várakozik észrevétlen.
Hogy kik hordják magukon?
Járkál itt közöttünk egy kicsiny sereg,
Úgy emlékszem, mintha heten lennének.
Ifjú mind, vagy érett, jó erőben.

Valahogy rám találnak,

Beköltöznek hozzám,
Etetem, altatom őket,
És faggatózom.
Azt mondják, hozzám
önismereti tanfolyamra jöttek.
Arcukat nem látom,
Maszkot hordanak mindig.
Tanácsomat kérik,
De mégis inkább
Ők tanítanak nekem valamit…

Valami kifejezhetetlen félelmes folyamatba

Terelik lassan az életemet.
Álarcuk különös formákba fagyott sima burok,
Melynek hasítékán egykedvűen
Vizsgálgatnak engem.

Egy nap aztán, tudtuk nélkül

Követem őket, ahogy szétszóródnak
Egy városi utca hullámzó tömegében.

6
 Látom őket, de rajtam kívül
senki nem veszi észre jelenlétüket.

Anya

Peregrinus, innen hadd folytassam én

Tovább a történetet!
A tömegben itt is, ott is
Elsápad egy ember,
Tesz még néhány támolygó lépést
Mielőtt összeesne.
A tömeg némán bezárul fölötte.
Nincs sikoly, nincs pánik,
Nem torpan meg a mozgás.
Tovább hullámzik az embertömeg.
Csupán annyi történt,
Hogy egy-egy ember szívét
Egy apró tőr oly módon sebezte meg,
Csak lassan szivárog el belőlük az élet.
Kihullanak a létből, dolguk végezetlen.

Peregrinus

A tőr mindig a szív burkát sebzi meg.

Néma villámként hatol be a testbe,
Akit eltalál, talán meg sem érzi,
Még tesz- vesz, lépeget,
Aztán kihull az emberáradatból.
Ki veszi észre, hogy valami történt?
Úgy tűnik senki sem.

Te mikor álmodtál erről anyám?

Ha ugyan álom az, amiben ma találkozunk
Mi ketten?

Anya

Amit egymásnak az elébb felmondtunk,

Valóság, fiam, és nem álom…
Ezernyolcszázharminchárom decemberében
Itt, Európa közepén egy ifjút
Így megsebeztek:
Három napig élt még,
Nem sokat mondott arról, ami történt.
Hiszen Ő volt a történet maga.

De előreszaladtam…
Most útnak indulunk mi ketten,
Hogy meglásd te is,
Amit egyszer nekem megmutattak:
Hiánybetegségeink,
Szörnyű iránytévesztéseink
Mostani sötétségét
Hadd enyhítse az eredetforrásból ide sugárzó fény,

7
 Melynek hiányától olyan üres lett az ember szíve,
Mint a fecskefészek, melyet jégbe vont a tél.

Peregrinus

Kamasz koromban azt tanítottad:

A végzet lánca nem ismer szemszakadást.
Anyám, lehetséges valamit, oly elsöprő sikerrel
Félreérteni
Ahogy az ember – ki tudja hány korszakon át –
Félreértette önmagát?

Neked köszönhetően tudom: ki-be járunk

A teremtés mindkét kapuján.
A múlt sokszor villan bennem egyet,
Egy régi élet szövegkönyvéből
Még idézni is tudnék talán…

Úgy sejtem, ez a múlt telítve lehet

Ugrásra kész befejezetlen lendületekkel.
Ezért mennénk vissza?
Mit adhat ez?
Lót felesége visszapillantott, anyám
És meglehet, szívét nem a múlt
Hanem a jövendő szörnyű képvilága állította meg!
De te is tudod:
Amitől ő szoborrá kövült
Attól nekem, mai embernek
Már a szeme sem rebben.

Anya

Peregrinus, aki ma vállalja

a gondolkodás kockázatát,
Annak meg kell tanulni az emlékezést!
Az életmohóság fényes sötétjében
Másképp nem ismerheti meg önnön erejét.

Peregrinus

Anyám! Egy gyilkossággal több vagy kevesebb…

Anya

Még akkor is ha önmagunkat

Már menthetetlenül megsebeztük volna,
A legfőbb irányadó életünk felett
Az emlékező önismeret.
Induljunk fiam!

8
 II. JELENET

Színhely: - a IX. század, Titurel egyszerű "palotája”

- Kaspar Hauser éteri szférája Európa felett,
- Az első Goetheanum

Titurel

Peregrinus, üdvözöllek!

Peregrinus

Ki volnál te?
Szép, derült szemű öregember?
Anyám hozott ide
De most eltűnt mellőlem!

Titurel

Családi ügyben tűnt el.

Ne légy aggodalmas, majd előkerül,
Ha újra dolga lesz velünk.

Peregrinus

Családi ügyben? Drága jó öreg!

Már megbocsáss, ez kissé sok nekem!
Volt egy kínos álmom- látomásom
Ezt elismerem.
És aztán itt van Kaspar Hauser esete.
Ez mind egyszerre talált meg engem.
Megtalált?
Falként rám omlott,
még most is szédelgek bele!

Titurel

Nyugalom fiam, nézz magad köré!

Ez a hely ismerős neked.
Búvóhelyed nem lehet,
De rövid időre itt megpihenhetsz.
A Szent Grál első otthona ez,
Valaha te is itt cseperedtél.
Férfivá és királlyá
Ezen a tájon lettél.

Peregrinus

Jó uram, egy pillanatra állj meg!

Tanultam, hogy a lélek
Ma amúgy is sérülékeny,
Így könnyen megadja magát
Régi szimbólumoknak.
Úgy tűnik javamat kívánod,

9
 Legalább te ne kísérts hát!
Ugyan mit jelenthetne ma nekem a Grál?

Arsenius ebben a pillanatban megjelenik Titurel mellett

Titurel

Azt, amit nekem!

Mi másért jöttél volna hozzám,
Te, a XXI. század kiművelt gyermeke,
Ide, a primitív IX. századba?

Peregrinus

Uram, az emberi léten ejtett szörnyű sebek,

Tudástól való undorom,
Egy ijesztő álom,
És anyám kergetett hozzád.
Sőt most már egy ketrecbe zárt,
állatként tartott gyermek,
Egy orvul szíven szúrt ifjú
Nehéz árnyéka is hozzám tapad
Lerázhatatlanul.

Titurel

Kasparról beszélsz.
De hiszen ő is a Grál-család gyermeke!
Te a jövőért jöttél ide Peregrinus,
S mert tiszta és jó okkal keresel
A kedvedért a jelenbe lépett a múlt.
Az ár, amit ezért fizetni fogsz,
Sejted, ugye, hogy nem kevés:
A jövőt is meg kell pillantanod.

Arsenius

Jó fiú, szép fiú, ígéretes gyermek!

Hogy létezel, hogy kérdezel
Mindez meghatóan földi és emberi.
Engedd meg, hogy léted egyszerű okába
Késedelem nélkül bevezesselek.

A szándéktalan véletlen valamikor,

A semmiből – gigászi detonációval –
Teremtett valamit,
S az ember
A tápláléklánc csúcsán mohó majom
Semmivé robbantja majd megint!

Íme a lelkedet szorongató jövő…

10
Kaspar

A kozmikus szeretet az egyetlen világalap.

Az ember, az Ige erejéből létbe gondolt szellem.
Az istenfiúság jelöltje
Egykor a mélybe zuhant,
És földi testet öltött magára.
Azért van itt, hogy a megbánás műhelyében,
A tükör hosszú vaksága után
Sorsa helyére szökkenve magára ismerjen,
S szabadon alakítson önmagán

Peregrinus Arseniusra mutatva Titurelhez fordul,

Peregrinus

Pihenőhelyről beszéltél uram?

Te is hallottad amit én?
A jó úgy tűnik bárhol,
Bármikor elgonoszulhat,
Még itt is, ahonnan a legmagasabb
Emberi törekvés valaha elindult…

Kaspar

Az ember gyilkolva is mindig szeretni tanul!

Titurel

Ha már tudod, hogy a jó elgonoszulhat,

A fordítottját is mérlegelned kell!
A legnagyobb gonosz is jóra van szánva.
Ennek kiváltó ügynöke
Senki más nem lehet csak az ember!

Peregrinus

Önnön erejét felmérni, ki merészeli?

Erények, melyek valaha a lelkekben éltek,
Ma hiánybetegségek.
Valaki mindennap sápadtan kihull
A reménykedők közül,
És előbb utóbb mindenkire sor kerül.

Arsenius

Törött ócskaságok között turkálva

Még utoljára mentsvárat építenél,
S kiírnád rá: ez az enyém!
Hogy önző akaratod malomkövén
Porrá zúzott ideáidnak
Méltó síremléket állíts!

11
 Most már ha jönne is pásztorotok,
Nyáját hamar szétugrasztom!
Míg őt, ki táplálni jött közétek
Ti farkasnak hiszitek majd megint,
S vicsorgó fogakkal tépitek le róla
Ártatlan rongyait…

Peregrinus Titurelhez fordul:

Furcsa tanácsadód van uram!

Titurel

Jogosan van helye itt mellettem!

A Világakarat rendelése szerint
Földi hazájáért eladta az égit,
S itt rekedt.
Arsenius a neve.
Ő a hazugság, a megtévesztés
Mindent halálra szánó szelleme.
Boldogtalan lény!
Csatáját rég elvesztette,
De jogosan kerülgeti az emberi lelkeket,
Mert sötét végzetétől senki más,
Csak az ember mentheti meg.

Addig is, amíg ez elkövetkezik

Haláltáncát bennünk kell járnia.
Zúzva szétveti hát századszor is, ami összetartozik
És kegyetlen prés alatt kényszeríti össze,
Ami egymástól idegen, távoli.

Kaspar

Aki születésekor kapott erőiről lemond,

Magára hívja ezt az idegen szellemet.
Férges gondolatok pusztítanak benne,
S a lelke határ és mérték nélkül támolyog
Káin füstjébe veszve.

Megjelenik az anya, mint Kundry, a Grál-küldött köpenyében

Peregrinus

Anyám, te vagy?
Most már végképp tanácstalan lettem.
Hogy nézel ki?
S hová vezettél engem?

Anya

Fiam! Minden földi életébe

Minden ember hoz magával

12
 Valami egyszerit és eredetit,
Amit aztán – földi módon – ehhez hozzá tanul,
Nem ritkán a hozott lényeget elfedi.
Ettől nyugtalan lesz – te is az lettél -
Áldott állapot,
Mely a forráshoz most visszavezethet,
Ahonnan életed vállalt feladata ered.

Nos hadd emlékeztesselek:

Áldás övezi életedet, ifjú Parsifal

Örömhírt hozok neked:
Fogadd alázatos szívvel tőlem
Aki mától alázatos szolgád vagyok:
A Grálon megjelent az írás,
Te vagy az új Grál-király!
Tudod jól milyen munka vár rád!
Gyógyító szavaidat várja
Gyógyító tetteidet kéri
Egy kábaságba merült
Szakadék felé rohanó világ.
A királyság, mely túl a Földön
A Holdon át a Szaturnuszig terjed,
Az egész földi világ javára
A te szellemi örökséged!

Peregrinus

Szerencsétlen, jámbor Parsifal!

Mivel hitt a szavakban,
Egyetlen mondatával
Fordíthatott a világ során!
De az ember, ma már csak kommunikál.
Beszélni régen elfelejtett.

Titurel

Fiam, a Grál minden földi ember

Eljövendő kincse,
Senki tulajdona vagy műve nem lehet!
A Grál azt szolgálja, aki szolgál neki.
Mestere türelemmel vár arra is,
Aki még nem keresheti.

Peregrinus

Titurel! A régi szövegkönyv itt van a lelkemben.

De ma büntetés nélkül jót tenni
Lehetetlen.
Ma a jóra sütik rá a gonosz bélyegét,
Hogy aki rásüti: a gonosz,
A jó maszkában tetszelegjen.Titurel

13
 A Grál szolgálata rég túlnőtt már
Egy világtól rejtett, tisztaságban óvott
Család vérvonalán.
Életemben egyszer a Grál Mestere előtt álltam
Mára a remény helytartója vagyok csupán.

Arsenius

Nos, hol lakik a te reményed, ifjú ember?

Ma már a legjobb időkben
Sem vagyunk messze a legrosszabbtól!
Alád trónt penderített a sors szeszélye, Parsifal,
Kasparnak – neki korona helyett -
Már ketrec és tőr jutott.
Életét nem óvhatta meg semmiféle szent vállalás.

Naiv lelkekben újra meg újra

Felvillanhat még a Grál,
Lehet belőle akár szellemtudomány:
Az eszköztelen jóság
Öncsaló bolondériája,
Ha engem kérdezel.
S ha életed ebbe belemártod,
Újra meg újra, sötétbe borít majd
Új meg új kudarcod,
Míg végül ernyedt lélekkel
szédülsz át a halál kapuján,
S korszakokra szóló felejtést
könyörögsz majd a sorstól.

Ifjú ember!
Mára mindent legyőzött az anyag,
Melyből vétettél valaha,
És ami visszanyel majd
Az erjedő ősiszapba,
Mely nálad furcsább lényt
Eddig még nem lökött ki magából.
De ki tudja?
A ma embere – már az én nevelésem –
Mint egyre okosabb csúcs-ragadozó,
Összegyúrhat még valami meglepőbbet is
A sárból!

Kaspar

Mi bánt téged Arsenius?

Arsenius összehúzza magát és átoson az első Goetheanum szférájába

Peregrinus
Kaspar! Öt évet éltél az emberek között.
Herceg voltál, vagy angyali küldött
Vagy valaki más?
Ki döntheti el utólag, ennyi idő után?

14
Kaspar

A döntés, a te kezedben nyugszik.

Peregrinus

Ki döntheti el ennyi idő után

Milyen lett volna Európa sorsa
Ha te lehettél volna
Az új Grál király?
Európát misztérium-térré avattad volna,
De szíven szúrtak huszonegy évesen.
Nincs nyugalom azóta
Az öreg kontinensen.
Üresen maradt egy trón
Az emberi szívekben,
És egyre szaporábban jár a tőr
Láthatatlan kezekben…

Kaspar

Nem a múltat kell eldöntened

Hanem a jövőt:
Ki veszi majd ki
A sok hirtelen kézből a tőrt?

Arsenius

A tőrt szorgos embertestvérek keze

Forgatja egyre sebesebben.
Nekem elhiheted:
Senki nem szervez összeesküvést
A szellemi álmodozók ellen.
Minek is?
Európa szegényebb lett még egy Grál-királlyal,
De kapott helyébe Hitlert és Lenint!

Azóta Európa keleti felén

A beavatottak követ törnek munkatáborokban,
Míg a szabad Nyugat értelmisége
Tibetben kajtatja előző életeit.
E sok makacs bolondéria
Tiszteletet igazán nem érdemel.
Meglátod, kiavatását művészi gonddal
Elvégzi majd maga az ember!

Titurel, már nagyon messziről szól:

Amíg a Földön akad egyetlen ember

Aki a Grálra emlékezik…

Kaspar
Addig a felébredt emberi tudatot
Senki nem tudja újra elrabolni.

15
Arsenius

Amíg, amíg!
És addig?
Tűrj, szolgálj, szeress!
Átkozott bolondok mantrája ez!
Vérszegény zsolozsmája
Visszhangot kiben verne?
Ma ki tölthetné meg, s mivel
A kiürült szíveket?

Kaspar

A Grál Mestere, aki kétezer éve

Kiontott vérének erejével
Az embert és világát
A jövőbe átvezette.

Peregrinus

Kaspar! Ha lehet válaszolj nekem!

Milyen lehetett az arcom
Mielőtt apám és anyám, itt a Földön
Egymással találkozott?

Kaspar

Éppen olyan arcod volt, mint nekem!

Peregrinus

De, ha te voltál a következő Parsifal,

Akinek egy mondata után
Már nem tehették fejére a Grál koronát,
Akkor segíts nekem, hogyan tovább?

Kaspar

Utánam is jött még valaki…

Arsenius

Ó hogyne, valaki!
Egy falusi állomásfőnök fia.
Aki az emberi tudat nagykorúságát
Jött bejelenteni
Neki már tőr sem kellett,
Gúzsba kötötték a saját tanítványai.

16
 III. JELENET

- Az első Goetheanum szférájában

Ita Wegman

Közép-Európának volt egy Mestere.

Értünk és közöttünk élt,
De nélkülünk kellett élnie.
Grál templomát,
Melyet nekünk épített, formált,
Felperzseltük,
Mert mindennél erősebben munkált bennünk
Az irritált kábaság.
Ha nyugtalanul is, de aludtunk
Amíg hozzánk beszélt.
Sem ismerni,
Sem érteni
Nem mertük szellemét.

Világvalóságok ajándékát hozta:

Anthropos! – kiáltotta felénk.
Ok és okozat láncát
Csak a szeretet bölcsessége törheti szét,
Ez a tudat kegyelme, az igazi megismerés…

De mi sem ismerni,
sem érteni
Nem mertük szellemét,
Hát foglyul ejtettük,
Az ájult tisztelet ketrecébe zártuk Őt.
És mint a beton szarkofág
Az elhamvadt templom felett
A gondolatok, az irtózattól oly mereven, hidegen
Köröznek ma is
A tett színhelyén…

Arsenius

Kínos egy történet,

De csak annak érhetetlen,
Aki makacsul titkos telítettséget
Feltételez az emberi szívekben.

Az „aranykor” valaha kilenc hidat ismert

Ég és Föld között.
Mára egy maradt,
Az is a halottak kapujának,
Ha volt is valamilyen szándék
A keletkezés folyamata mögött
A „teremtés” milliónyi
Elbűvölt kivitelezője
Művébe botorul beleszeretve
Sorban mind a Földre költözött!

17
 Amit ti teremtésnek hívtok
Az bukott mágusok kudarcos kísérlete
Másképp hogyan lehetne
Az úgynevezett jó
Ily szánalmasan bárgyú és eszköztelen.

Ita Wegman

Ősidők Testvérei!
A Ti teremtő erőtök
Legyen a mi bölcsességünk.
A magasságok világát, a mélységek súlyát
Kezetekből fogadtuk.
A Ti elvégzett munkátok
Váljon erővé lelkünkben,
Váljon erővé testünkben.

Peregrinus

Van még tovább is e kínos számadás?

Kaspar

A végzet lánca nem ismer szemszakadást…

Ita Wegman

Peregrinus!
Ezer esztendeje a vész nem sokat változott,
Csupán a páncél tűnt el az öltözetről,
Az emberben belülre költözött
A szívére szorult, máig levehetetlenül.

A XXI. századnak is vannak lovagjai,

Mert királyok és lovagok mindig lesznek
A Földön akkor is,
Ha portássapka ül a fejükön
Korona helyett.

A te életedben
A szív páncélja ellen
A szívből kimondott szó lesz fegyvered.
Neked sohasem valami ellen,
Mindig valamiért kell majd küzdeni,
És ha lecsapnak rád a szabad piac
Páncélozott szívű lovagjai,
Megtalálod a módját, hogy előlük kitérve
Életben tartsd mégis,
Amit el akarnának pusztítani.
Bátorság Peregrinus!

18
Peregrinus

Lehetetlen, amit javasolsz, asszonyom.

Nem érzek magamban bátorságot
Csupán a gyávaságtól iszonyodom
A kegyetlen élet szemeim előtt
Naponta zúzza szét a vergődő lelkeket,
És a jóakarat valóban szánalmasan tehetetlen.

Ita Wegman

Arsenius nyelvét milyen hamar megtanultad!

Ma úgy tűnik, az ember
A jót, vagy a rosszat
Egyforma bénasággal engedi magába
Ehhez is, ahhoz is hozzáilleszti lényét
Erőtlen megadásban.
Mégis: meg kell tanulnod szeretni ezt a furcsa életet,
Mindazzal, ami benne történik veled.
Mert minden földi történés
Mélyen elrejtett végső rugója: a szeretet.
Valaha az emlékezet végső határánál
Fenséges hatalmak segítő sugarában
Magad építetted végzeted.
Ugyan ki árthatna neked?

Arsenius

Hiába minden igyekezeted:

Nyugat embere Keletre fut megnyugodni,
Kelet Nyugatról másol „civilizációt”.
A Közép elnémult átjáróhely csupán,
Szél fordulására húz magára
Ilyen, vagy olyan színű kaméleon ruhát.

Ita Wegman

Jelenünk Testvérei!
Ti bölcsebbek vagytok nálunk.
Engedjétek ezt a bölcsességet
A lelkünkbe áramlani,
Hogy az Istenek gondolatai
Általunk megnyilvánulhassanak!

Peregrinus

Az istenek gondolatai…
Őrültnek kéne lennem
Hogy ezt valónak higgyem.
Szép kis jövő!

Ita Wegman
Jövendőnk Testvérei!
A világépítés tervét hordozzátok

19
 Akaratotokban.
Árasszátok tagjainkba erőtöket
Hogy a nagy lelkek
Bennünk testet ölthessenek!

Peregrinus

Bennünk?
Testet ölthessenek?
Kaspar, segíts nekem!

Lassan, töprengve fel-alá sétál, míg a háttérben megszólal a pünkösdi csángó dallam.

S a te piros véred, s az én piros vérem

Egy árokban folyjon, s egy malmot meghajtson
S az a malom pedig három kövű legyen
A legelső köve szeretetet járjon.

Lehet, hogy vannak másképpen őrültek is,

És lehet, hogy egyre többen lesznek.
Lehet, hogy megtalál engem valaki,
Mikor megtudja mit kérek tőle
Elébb agyon akar csapni
Rémült haragjában,
Aztán mellém áll mégis
e furcsa munkában.
Előbb ketten, hárman leszünk
Majd egyre többen…
Az éberen álmodók
A világ számára nem láthatók
A nagyhatalmú senkik

Lehet, hogy nekik kell menedéket építenem?

A hét álarcos feláll és odalépnek Peregrinushoz

Kórusban

Veled tartanánk Peregrinus.

Mi vagyunk a régi erények,
Melyek valaha az emberi lélekben éltek,
Ma halálos hiánybetegségek.

Egyenként

Én vagyok a derű,
Én a figyelem,
Én a békesség vagyok,
Én az alázat,
Én az odaadás,
Én a türelem,
Bátorság a nevem,

Leteszik a hét tőrt Peregrinus kezeibe.

20
Peregrinus

Ennyivel indulunk hát!

Kaspar, Még találkozom veled?

Kaspar

Nem leszek soha messzebb

Mint a lelkiismereted.

Peregrinus! Békéd még távoli,

Az út hosszú, a cél kimondhatatlan.
Vesd a világba minden vágyadat!
Aztán hajts fejet az Úr előtt,
Ki, nagy jóságában
Újabb terhek igájára alkalmassá avat!

Peregrinus

Tegyem lehetővé a lehetetlent?

Ennyi mindössze, amit tőlem kér az Úr?

Kaspar

Peregrinus, nem az út lehetetlen,

Hanem a lehetetlen az Út!

Ezután olvassuk fel a heti Világgazdaság………………..számából azt a cikk részletet, amelyben

végül kijelentik, a legújabb genetikai vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy Kaspar Hauser
valóban a bádeni trón örököse volt.

21