Montágh Imre

Tiszta beszéd
Beszédtechnikai gyakorlatok
CALIBRA KIADÓ
ISBN 963 686 426 8
Raktári szám: CM 024
Kiadja a Calibra Kiadó, 1033 Budapest, Flórián tér 1.
(Levélcím: 1033 Budapest, Polgár u. 8-10.)
Telefon: 188-7789; fax: 250-0358
Felelős kiadó: Várhelyi István
Felelős szerkesztő: Kékes Mária
Műszaki vezető: Abonyi Ferenc
Borítóterv: Biró Mária
Készült a Múzsák Nyomdában
Az előszó elé:
Montágh Imre Tiszta beszéd című könyve többször is megjelent
változatlan utánnyomásban, ily módon megtartva mind a
sajtóhibákat, mind pedig az irodalmi anyag pontatlanságait. A
lehetőségekhez képest megpróbáltunk minden anyagot az eredetivel
egybevetni, s így kijavítani a hibákat - változatlanul hagyva a könyv
egészét.
Budapest, 1995.
Andics Orsolya, Ságodi Gabriella, Vecsey Katalin
Montágh Imre örökösei
Jól szólni dísz, derék dolog,
de a dísztelen csak dadog.
Ámbár dadogni dísztelen,
olykor dicsőbb, mint díszesen.

Weöres Sándor
 ELŐSZÓ
Ez a kötet régi adóssága a szerzőnek, kiadónak egyaránt. Első
tankönyvem 1962-ben jelent meg, s azóta jelentősen meggyűlt az
ismeretanyag is, de főként a gyakorlattár. Most, amikor
rendelkezésre bocsátom gyakorló szövegeimet - melyek egy részét
magam írtam, más részét a több évszázados magyar irodalomból
válogattam s alakítottam mondhatóvá - a Színművészeti Főiskolás
növendékeimen kívül az amatőr színjátszókra gondolok, akik évek
óta nélkülözik egy jól forgatható változatos anyagú gyakorlókönyv
használatát.
Rövid elmélet előzi meg a gyakorlatokat - részletekbe nem
bocsátkozom, akit bővebb ismeretek érdekelnek, mélyedjen el az
ajánlott szakirodalomban. Színészeknek, színjátszóknak
fogalmaztam, s színpadi beszédről szólok, de a kötet egy-egy részét
jól használhatják logopédus kollégáim, óvónők és tanítónők, magyar
szakos tanárok sőt főiskolai, egyetemi oktatók is. A klasszikus
szépségű beszédeket a szónokok figyelmébe ajánlom.
1976
Montágh Imre

A BESZÉDRŐL
A beszéd a legtökéletesebb kifejező mozgás (kifejező mozgások
még a gesztus és a mimika). A beszéddel kapcsolatban általában
csak a hallhatóság tényére gondolunk, s nem figyelünk arra, hogy a
hangokat beszédszervi mozgásokkal hozzuk létre. Beszédszervi
mozgásaink automatikusan zajlanak le, azt mondjuk, hogy a beszéd
automatizmus (mint például a járás, egy idő után az evezés, a
biciklizés, autóvezetés), éppen ezért beszédhibáinkról leszokni
elkeserítően nehéz, hiszen új automatizmust kell kiépítenünk (ez
nemegyszer egy áthelyezett villanykapcsolóval is csak hetek múltán
sikerül - pedig az csak egy mozdulat, míg egy sz, c vagy r átállítása
tizedmilliméteres, hangkapcsolatonként változó helyzetű
mozdulatocska-komplexus átvezérlését igényli, s a régit, közel két
évtized alatt, alig kiirthatóan rögzítették az idegpályák).
A beszédet nem örököljük, hanem a szüleinktől, illetve
gyermekkori környezetünktől tanuljuk. Úgy beszélünk, ahogyan
velünk beszéltek az első négy-öt évben. Ha a környezetünk
beszédhibás volt, mi is azzá lettünk, ha a környezetünk tájszólásban
beszélt, a mi kiejtésünkön is érződik az íz.
Beszédszerveinket viszont örököltük. A rossz hangadottság, a
torz fognövés, sőt még a nyelvmozgás ügyetlensége is öröklődik, a
fogékony hallással, a labilis beszédtempóval együtt.
Veleszületett adottságainkat azonban fejleszthetjük, s a
színésznövendékek egy-két éves tanulás után hamarosan szebben
beszélnek a szüleiknél, hangadásuk megerősödik, kiejtésük kitisztul,
tempójuk szabályosabb lesz, levetkőzik az otthoni hangsúlyhibákat.
A beszéd többcsatornás kifejezőrendszer. A szavak általános
tartalma gyakran megváltozik a hanglejtéstől, a hangszíntől, a
hangsúlytól; a beszédtempó, a hangerő, az artikuláció lágy vagy
erőteljes volta a beszélő lelkiállapotáról árulkodik. A pontos
szabályok szerint létrejött beszéd üres, szpíkerszerű; a szabályokat
nem tisztelő henye beszéd olykor magyartalan, olykor érthetetlen
vagy téves. Nehéz tehát azt a középutat megtalálni, ami nem szürkíti
ugyan a kifejezést, de tökéletesen érthető, úgy tartja be a
szabályokat, hogy az szinte észrevehetetlen, s az apró
szabálytalanságok nem gátolják, hanem szolgálják a kifejezést. (Egy
röviden ejtett "ugy!" mást fejez ki, mint egy "úgy", és mást az, hogy
"eegen", mint az, hogy "igen" - de aki mindig röviden ejti az "úgy"
szót, és rendszeresen "eegen"-t mond, az nem tud élni a
szabálytalanság kifejezést gazdagító eszközével.) Csak az lehet
szabálytalan, aki szabályos: ismeri a szabályokat.
A beszéd szabályaival a fonetika foglalkozik (Fónagy Iván,
Laziczius Gyula, Vértes O. András, Bárczi Géza, Deme László,
Subosits István, Molnár József a legfontosabb szerzők). A
szabályokra a szakkönyvek felhívják a figyelmet, de a beszédet
elméleti munkák alapján megtanulni lehetetlenség, mivel a beszéd
gyakorlat, és csak gyakorlattal lehet a beszéden változtatni, javítani.
A beszéd a személyiség legfontosabb megnyilatkozása, és bár
olykor egy tehetséges tekintetből vagy fintorból többet értünk meg,
mint hosszú-hosszú mondatokból, mégis beszéd-megnyilatkozásunk
fejlesztésén nem munkálkodhatunk eleget, hogy élményeinkről
élményeket kelthessünk, hogy lényünk visszhangot verhessen a
másikban.
Mindaz, ami a szavak tartalmán túli kifejezés területére tartozik
(hang, tempó, a beszédet kísérő mimika, gesztus, a lény beszéddel
párhuzamos megnyilatkozásai), a metakommunikáció témakörébe
vág, és gyakran lényegesebb, mint a pallérozott szövegejtés. Aki
beszélni tanul, nagyon vigyázzon, hogy miközben fejleszti a
szövegmondását, ne károsítsa a metakommunikációját, azaz
engedje az ösztönös megnyilatkozásokat is érvényesülni, s ne
hagyja, hogy a tudatos munka megölje az ihletet. Ezért szenteljünk
sok időt beszédkészségünk fejlesztésére, az oly fontos és később
gyümölcsözően beépülő mechanikus gyakorolgatásra, de amikor
művészetünket gyakoroljuk, már nem szabad a formai elemekre
fordítanunk a figyelem legerősebb sugarát, mert a tartalmi elemek
sínylik meg.
Beszédünk egész életünkön keresztül változik, alakul. A kezdeti
fegyelmezetlenségek a tudat felügyelete alatt lassan-lassan
irányított, taktikus beszéd-megnyilatkozásokká szelídülnek.
Megtanuljuk uralni a tempót, a hangot, és még a kiejtés lefolyását is.

A SZÍNPADI BESZÉDRŐL
A színpadi beszéd éppen abban tér el a köznapi beszédtől, hogy
bár nem köznapi beszéd, a köznapi beszéd látszatát kelti. Az, hogy
a színpadról, kívülről megtanult szöveget úgy tudjuk elmondani,
mintha az nem a színpadon, kívülről megtanulva hangzana el,
magában foglalja azt, hogy a színpadi beszéd szabályait
alkalmaztuk. Minél természetesebben hangzik a szó a színész
szájából játék közben, annál nagyobb a közönség elragadtatása,
ugyanakkor, ha a közönség soraiból botorkálna fel valaki a
színpadra, s szokott természetes módján igyekeznék ott
megszólalni, az nem hatna a természetes beszéd módján, hanem
vagy érthetetlen lenne, vagy "csinált" vagy kifejezéstelen.
A színpadi megnyilatkozást zavarja a színész és a néző közötti
nagy távolság. Zavarja, hogy nem saját gondolatainkat fogalmazzuk
spontán, hanem a másokét mondjuk kiszámítottan. Zavarja, hogy
beszéd-megnyilatkozásaink ritkán higgadtak, általában felfokozott
idegállapotban hangzanak el, s jól tudjuk, hogy az érzelmi feszültség
könnyen torzítja az érthető beszédet.
A színpadi megnyilatkozás többnyire lényegesen mélyebb értelmi
kifejezést tár föl, mint a köznapi beszélgetés tartalmi elemei (Németh
László), bravúrosabb tempót, replikázást kíván, mint az élet
(Shakespeare, Moliére), s nem egyszer veretesebb kifejezésmódot
(görögök). A legnehezebb azonban az olyan játék (Shaw, Ibsen,
Gorkij, Csehov), ahol a teljes természetesség látszatát kell kelteni
egy egyáltalán nem természetes helyzetben.
Mindehhez járul az, hogy a színészjelöltek általában rakva vannak
beszédhibákkal, hangadási zavarral, rosszul beidegzett
hangsúlyokkal, hadarási hajlammal, ritmushibával, s maga a
látottság, a nyilvános jelenlét is zavarja őket.
A színpadi beszéd jellege korszakonként változik. Korábban a
nemzeti jelleg dominált. Az anyanyelvi színjátszás hazafias
cselekedet volt. Később a deklamáció uralkodott, az illusztratív
előadásmód, a játék vállalása. Ezt követte a naturális beszéd, a
természetesség alapelve. Ma a hitelesség, a műfaji egységesség, a
sokszínűség, a jó értelemben vett bravúr és a személyesség
határozzák meg a célt.
,,A színpadi beszéd a köznyelv művészi változata, a beszélt
szépirodalmi nyelv. A mindennapi köznyelvi kiejtéstől három
vonatkozásban tér el: érthetőbb, szebb, és célirányosabb
beszédszervi mozgásokon alapszik. Érthetőbb, mert nagy
távolságról kell fontos információkat közvetítenie. Szebb, mert költői
szövegek tolmácsolására való. Célirányosabb beszédszervi
mozgásokon alapszik, hogy elejét vegye a nagy hatásfokkal beszélő
színész korai kifáradásának. (Érthetőbb mivoltára példa a gondos
szóvégejtés. Szépségét példázza fokozottan ritmikus jellege, azaz a
hosszú-rövid hangok ejtésének határozottabb elkülönülése. A
célirányosabb beszédszervi mozdulatok közül a kidolgozott
légzéstechnikát említjük.)" (M. I.: A magyar színpadi beszéd jellege
és pedagógiája - 1974.)
Ha rászánjuk magunkat a tanulásra, először is meg kell tanulnunk
hallani. Az első időben - ha már tudunk egy kicsit hallani -
megdöbbent majd bennünket az a sokféle beszédhiba és
modorosság, ami környezetünkben fellelhető, később majd kezdjük
észrevenni saját hibáinkat is. (Ez azonban ritkán tesz bennünket
bölcsebbeké mások megítélését illetően.) Amikor kezdjük látni a célt,
s fölfedezzük a leküzdendő hibákat, az első hónapok nagy
munkával, lendülettel és eredménnyel köszöntenek be. Ezután némi
stagnálás következik, egy kicsit visszaesik az érdeklődésünk, mert
felületes eredményeink nem vigasztalnak a makacs hibák
megmaradásáért. Később kezdjük látni az eredményt, ilyenkor már
otthoni környezetünk is észleli a változást, többnyire fejcsóválva,
hogy "kezdesz úgy beszélni, mint egy színész", meg "beszélj
rendesen, mint régen", "ne mélyítsd a hangodat", "régebben
gyorsabban beszéltél"... de ennek a korholásnak mi őszintén
örülünk, s azon kapjuk magunkat, hogy olykor már akkor is jól
beszélünk, ha oda se figyelünk, s hogy lám, veszekedés közben
milyen "jól visz a hangunk". Akkor aztán többnyire leállunk, és
visszaesünk. Ne legyen így!

A BESZÉDSZERVEK MŰKÖDÉSÉRŐL
A beszéd a belélegzéssel indul. A kilélegzés a gégében hanggá
alakul. A hang a szájban hangzóvá lesz. A hangzók szavakat,
mondatokat alkotnak, amelyeket dallamosan ejtve, szünetekkel
tagolva, hangsúlyozva, értelmes közlésekké rendezünk.
 A beszédtevékenység folyamatos, és az, hogy milyen elemekből
áll, tulajdonképpen a dadogóknál figyelhető meg a legjobban, hiszen
hol a lihegés, illetve a degeszre töltött tüdő kirobbanása, hol a hang
gégébe ragadása, fel-felszakadása, hol az artikuláló nyelv
géppuskazaja, az ajkak pattogása okozza a folyamat meg-
megszakadását. Mi, akik nem dadogunk, nemigen vesszük észre,
hogy mi történik velünk beszéd közben. Nem beszélünk tudatosan.
A szervezetünk spontán gondoskodik hosszabb mondandó előtt
nagyobb levegőről.
Az indulat önkéntelenül emeli a hangot, fokozza a tempót. A
kiejtés is tudatlanul zajlik, s bizony mi lepődünk meg a legjobban, ha
a fonetikus megmondja, hogy ennél vagy annál a hangnál hol van a
nyelvünk.
A színpadi beszéd tanulása megkívánja, hogy kezdetben a
tudatunk is erőteljesen részt vegyen a munkában. Meg kell
figyelnünk, hogy egy-egy szövegben hol vesszük a levegőt (hol
mutatkoznak a szólamhatárok, az értelmi egységek); észre kell
vennünk, hogy mi a természetes, de hangos megszólalás
magassága, s mi a módja a hangerőfokozás kevés fáradsággal járó,
rekedtség-megelőző izom-tevékenységének; figyelnünk kell a tiszta
magánhangzóejtésre (a széles, de nem túlzott artikulációra), a
pontos szóvégekre, az erőteljes jó sziszegőkre, az r hangokra; és
végül meg kell tanulnunk tudatosan hangsúlyozni.
Hogy mennyi a tennivalónk, azt mindig a társaink beszédén
figyelhetjük meg: nincs elég levegője, kifulladt, kellemetlenül kemény
a hangja, vagy túlságosan fakó, "szorít", ha indulatosan beszél,
zártszájú, vagy pösze, nem halljuk a szó végét, hibásan hangsúlyoz
stb.

A LÉGZÉSRŐL
A légzés is automatikus cselekvés. Nekünk átmenetileg tudati
befolyásolás alá kell vetnünk, hogy megtanuljunk jól lélegezni. Jó
hangadás, jó lélegzés nélkül elképzelhetetlen. A jó beszéd alapja a
biztonságos légzés.
Az élettan kétféle légzést különböztet meg: az életfenntartáshoz
szükséges élettani légzést és a hangadáshoz szükséges
beszédlégzést (respiratio muta és respiratio phonatoria). A
beszédlégzés gyorsabb és mélyebb belégzéssel jár, és hosszabb
kilégzéssel.
Attól függően, hogy mely izmok vesznek döntően részt a légzés
munkájában (hiszen a tüdő attól tágul, hogy vagy a mellkasunkat
szélesítjük, vagy a vállunkat emeljük, vagy a tüdő alatt boltozódó
rekeszizmot dolgoztatjuk), megkülönböztetnek mellkasi légzést,
vállövi légzést és rekeszlégzést. A rekeszizommal indított, de a
bordakosár tágításával folytatott belégzést nevezik kombinált
légzésnek. (A rekeszlégzést szokás hasi légzésnek is nevezni, mert
ennél a légzésnél a hasfal előredomborodik belégzéskor, és
visszahorpad kilégzéskor.) A színészek, énekesek, szónokok
évszázadok óta a rekeszizom működésén alapuló légzés
automatikus használatát alakítják ki.
A helyes légzés megtanulása egyáltalán nem ördöngösség, sőt
egyike a beszédpedagógia legkönnyebben művelhető területeinek. A
hiba általában ott van, hogy a megtanult új formát nem gyakorolják a
növendékek az automatizmus kialakulásának szintjéig, s így bár
tudnak helyesen lélegezni, az öntudatlan helyes használat némely
hallgatónál elmarad. Pedig néhány hónapos rendszeres munkával
elvethetjük egy életre a gondját a légzéstanulásnak, s az erőteljes
hangadás nem terheli majd a gégénket, mert a munka nehezét a
helyes levegőadagolással könnyítjük. Ha kevés a levegőnk,
önkéntelenül szorítani kezdünk, és ahelyett, hogy áradna belőlünk a
hang, préselődik.

A HANGADÁSRÓL
A tüdőből kiáradó levegő a gégében, egy zsilipen hatol keresztül
(a hörgőkön és a légcsövön jut el odáig). A zsilip két fala a két
hangszalag. Ha a hangszalagokat széttárjuk, (lélegző állás), a
levegő hangtalanul halad keresztül, ha a rést szűkítjük (h-állás) a h
hangot hozzuk létre - hallatszik a levegő surranása -, ha a
szalagokat lazán összezárjuk, és létrehozzuk a kiáradó levegő
közben a hangszalagrezgést (a rés nyílik-csukódik váltakozó
sűrűséggel, s az áradó levegő hosszanti rezgésbe kezd) zönge-
állás: hang keletkezik. Ismeretes még a zár-állás (ez történik a
köhögéskor), a fúvó-állás (ez szűkebb a lélegző állásnál, de hang
vagy zörej még itt sem keletkezik) és a suttogó-állás (ilyenkor a
szalagok zárnak, csupán a porcok között nyílik rés, és a porcok közt
préselődő levegő kelti az éles zörejt). A hangszalagok és a
kannaporcok által közrefogott rést nevezzük glottisnak, itt zajlik a
hang létrehozása, amely a száj- és orrüregben válik betűvel jelzett
beszédhanggá.
Minél szaporább a hangszalagok rezgése, annál magasabb a
hang, s minél nagyobb a kilengés, annál hangosabb a hang.
A hangszalagok által létrehozott hang csupán a forrás, amelyet a
rezonáns üregek (mellüreg, arc- és koponyaüreg) tesznek jól
hallhatóvá, ezek színezik zengővé, illetve csengővé a jól képzett
hangot. Attól függően, hogy mely üregek dominálnak a rezonancia
létrehozásában, beszélünk fejhangról és mellhangról; a sípszerűen
vékony, fejhang feletti hangadási módot falzettnek hívjuk.
A hangfekvés (tenor, basszus, szoprán stb.) részint a
hangszalagok hosszától függ (a hosszú szalagok mélyebb hangot
hoznak létre), részint a rezonáló üregektől.
Középhangsávnak nevezzük azt a hangterjedelmet, amelyen a jól
hallható kényelmes beszéd zajlik. Ezt a legkönnyebb úgy
megkeresni, hogy a legmélyebben kiadható hang fölött három
hanggal kezdünk skálázni fölfelé addig, amíg a kényelmes mellhang
tart. Ez némelyeknél egy kvint, másoknál egy oktáv. A
középhangsávunk alatti három hangot persze szintén használjuk a
beszédben, de nem ezen zajlik a beszédünk. (A "pontot" tesszük
csak lent le, a meghittség, a bizalmas közlés, a bánat hangsávja a
középhangok alatti terület.) Ha valaki állandóan a középhangsáv
alatt beszél, halk és rekedtes lesz a hangja. Nagyon sok "privát"
egész életén át így beszél. A középhangsáv fölötti területet is
használjuk. Itt zajlanak a dühös indulatok, a kihirdetés, a kiáltás
hangjai. A cirkuszi bohóc mindig a középhangja fölött beszél, ez
évszázados hagyomány. A kabarétréfákat is gyakran mondják a
középhangsáv fölött. Ez a terület hamisan cseng a hitelesség
szempontjából. A mélyebb fekvés az őszinteség, a magasabb
inkább a hazugság területe. (Gondoljunk az iskolai előadások
kiabáló beszédmodorára a gyermekszínészek gyakran magasított,
őszintétlenül ható hangvételére.) A színpadi beszédpedagógia első
célja a helyes légzés kialakítása, a második a középhangsáv
felismertetése és kimunkálása. Mostanában Magyarországon
szokássá lett a lehető legszűkebb hangterjedelmen beszélni (az
érzelemmentes beszédtől és az eleven gondolkodás hiányától
szűkül a beszédhang-terjedelem). Gyakran az "intellektuális"
színészi magatartás póza a motyogás és a szűk hangterjedelem. A
magyar beszéd pedig - bár többnyire ereszkedő dallamú - széles
hangterjedelmű. Érdemes megfigyelni ezt székely parasztokon vagy
az Alföld, a Dunántúl öreg magyarjain. A színésznek álladóan
dolgoznia kell a hangterjedelmén, hogy a középhangsávja minél
szélesebb legyen, a mély fekvés is hallhatóvá váljék, és a
magasságokat is mellhangból legyen képes megoldani. Lányoknak
nehezebb, mert ők könnyebben csuklanak fejhangba (néhány
iskolázatlan beszédű nő egész életén át fejhangon beszél, anélkül
hogy tudna róla), de a fiúknak is meg kell tanulniuk a
"szorításmentes" emelést.
A "hangelőrehozás" szintén fontos célja a színpadi
beszédpedagógiának. Írásban nehezen magyarázható meg a cél. A
száj- és arcüregi rezonancia fokozásáról van szó, a fölösleges
izomfeszültségek kioldásával, a beszédbiztonság megteremtésével.
A feszes ember hangja garatszínű, az oldott ember hangja nazo-
orális, a szájüregen kívül az orrüreg is részt vesz - enyhén! - a
rezonanciában, a felhangsáv dúsabb, a hang teltebb, kellemesebb, a
beszéd modulációgazdagsága nagyobb.
A hangadási hibák közül a legsúlyosabb, ha valakinek "nem
zárnak a hangszalagjai". Ez azt jelenti, hogy a korábban ismertetett
zsilip hangadás közben egy kicsit nyitva van, s a nyitott részen nem
keletkezik hang, csak zörej. Ez bekövetkezhet a hang túlerőltetése
következtében, kialakulhat "rossz szokásként", de lehetséges az is,
hogy szervi elégtelenség a torz képzés oka. A gégét gégetükörrel
vizsgálja a gégész vagy a foniáter ("hanggyógyász" orvos), és ha
netán hangszálcsomót lát, ami nem engedi a szalagok tökéletes
összesimulását (hangszalag-tyúkszem), műtéti beavatkozást
javasol, ha a szalagok átmeneti hurutos vagy duzzadt állapotát
tapasztalja, "némaságot" ír elő néhány napra, esetleg ecsetel. A
megfázás olykor kellemesen zengővé teszi a beszédet, de ilyenkor
vigyázni kell, mert ha túllépjük a gyönyörűen szóló szobahangot, a
hangtalanságig berekedünk. A kiszáradó torkúak többet vesződnek
a hangadással, mint a boldog "sleimosok". Az altok könnyebben
beszélnek, mint a szopránok. A basszus, a bariton jól hallhatóan tud
csevegni, de indulatában többnyire szorít, a tenor általában nem
meri használni szépen csengő beszédhangját (a magyar közízlés
ugyanis baritonpárti -az angol nem), így aztán rekedtes, száraz
hangon a középhangsáv alatt beszél.
A beszédhangnak állandóan úgy kell zengenie, illetve csengenie,
mint amikor az ember mell-hangon énekel! De nem úgy kell
beszélnie, mint ahogyan a képzett torkú énekesek énekelnek, mert
az túldíszített, rafinált hangadási mód, és a beszédben hiteltelen.
Küzdeni kell az orrhangzósság ellen (a dünnyögésre gondolunk,
és nem a dús rezonanciára). Az orrsövényműtétek ezen nem
segítenek, mert akinek az orrával baj van, az náthás zártsággal
beszél, az orrhangzós beszéd pedig éppen ellenkezőleg, általában
azt jelenti, hogy az orrüreg (a helytelen lágyszájpadmunka
következtében) túlságosan is részt vesz a beszédben.
Öblösítésnek hívjuk a mélyítést; levegősnek azt, ha valaki túl sok
levegővel beszél, és a levegő egy része zörejessé teszi a hangot;
szorít, aki a gége fölpréselésével hozza létre a kellemetlenül éles
hangot (olykor vidéki kántorok).

A KIEJTÉSRŐL
 A gégében tehát a tüdőből áradó levegő hanggá lesz, s ez a hang
a szájüregben hangzóvá formálódik. Nem mindig hangból lesz
azonban a hangzó (betűvel jelölt beszédhang), hiszen a h ugyebár
nem hangból lesz, hanem zörejből, és a zöngétlen mássalhangzók
sem lesznek hangból. Ilyenkor kerül sor a glottisban a fúvó-állásra.
A magánhangzók és a zöngés mássalhangzók hangból lesznek, a
zöngétlen mássalhangzók zörejből. A magánhangzók úgy
keletkeznek, hogy a gégéből áradó hang a szájüregben, az ajkak
formálása, a nyelv elhelyezése következtében sajátos színt kap. Az
u, ü hangokat összecsucsorított szájjal képezzük, az é, i hangokat
szélesre húzott ajakkal. Ajakkerekítéses hangjaink: ű, ü, ú, u, ő, ö,
ó, o, a; ajakterpesztéses hangjaink: i, i, é, e, á. Ha csak az ajkak
vennének részt a munkában, akkor az u-ü hangok között, vagy az o-
ö hangok között nem volna különbség, de a nyelv is módosítja az
üreget, kisebb vagy nagyobb teret biztosítva a rezonanciának.
Magas nyelvállású hangjaink az i, u, ü, közepes az é, o, ö, mély az
a, e, s a legmélyebb az á. (Az írásban nem jelölt, de a kiejtésben
szívesen hallott zárt e rövid kiejtésű, é-szerű hang, amelynél a
nyelvállás is, az ajakállás is az e és az é közé esik. Mesterségesen
nemigen tanítható, hiszen ejtési helyei tájegységenként is változnak.
Aki el akarja sajátítani ezt az ejtésmódot, áttekinthetetlenül sok szón
kellene a kiejtést gyakorolnia, figyelembe véve a ragozott formákat
is. Jó fülű ember azonban huzamosabb időt töltve zárt e hangot is
használó környezetben, képes az új ejtésmódot elsajátítani, mint
ahogy a tájszólás is ragad némileg felnőtt korban is. Ez a hang
sajnos kopik a magyarból, mivel alig van értelemmódosító szerepe.
Az i, ü, é, ö, e hangokat elől, a többit hátul képezzük.
A magánhangzók ejtéshibája leggyakrabban a zártszájúság. Ez
gyakran összefügg az első fogak csúfságával, amit a beszélő talán
önkéntelenül takargatni igyekszik. Tájejtési jelleg is lehet, vagy
gátlásosság. A színpadi beszédpedagógia fontos és jól elérhető
célja a száj kinyittatása. Erre szokták használni az állejtő
gyakorlatokat. Fontos, hogy az állunkat ne görcsösen húzzuk le,
hanem oldottan nyissuk. A görcsösség elleni küzdelem egyébként
általános törekvés a színészpedagógiában. A görcsös ember
tehetségtelen. A feszült igyekvés megöli a spontán erőket. A sűrű,
erőteljes, célra koncentráló igyekvés elűzi a segítő erőket, amelyek
csak az erőteljes nyugalom, a lény szent összpontosítása, a
továbblátás bölcsessége idején jelentkeznek.
A másik leggyakoribb hiba a helytelen ritmusú magánhangzóejtés.
Az á és az é legyen mindig hosszú! Az a és az e pedig mindig rövid!
A többi az ékezettől függően hosszú vagy rövid, hosszú szavakban
is, szóvégen is, és akkor is, ha az otthoni környezetben nem így
szokás!
A mássalhangzók akár zöngések (a gégében keletkezett hang
alakul hangzóvá), akár zöngétlenek (a gégét elhagyó hangtalan
levegő alakul hangzóvá)- a h hang kivételével, amely csupán a
gégében keletkezik -, a szájüregben keletkező zárlat, rés vagy
pergés következtében jönnek létre. Zárpattanással keletkezik a p, b
ajakhang, a t, d nyelvvel képzett fog-, illetve fogmederhang, a k, g
nyelvközéppel pattintott szájpadláshang. Résalkotással keletkezik az
f, v ajak-foghang, az sz, z fog-, illetve fogmederhang, az z, zs
mélyebb fogmederhang, a j szájpadhang, és a gégében keletkező h.
A kezdeti zár résbe oldódik a c, dz-nél (az sz helyén), a cs, dzs,
dzs-nél (az s helyén) és tz, gy-nél (a j helyén). A zár nem bomlik fel,
és orrhangot eredményez az m-nél (ajakhang),az n-nél
(fogmederhang) és az ny-nél (szájpadláshang). Nyelvhegyi
pergetéssel jön létre az r. Nyelvhegyi emeléssel az l oldalréshang.
A pöszeség azt jelenti, hogy valaki nem a magyar kiejtés
szabályai szerint képezi a mássalhangzókat. A pöszeség
megszüntetése a beszédhibák, beszédzavarok szakemberére
tartozik, a logopédus tanárra, aki diplomáját a Gyógypedagógiai
Tanárképző Főiskolán szerzi. A beszédhibák leküzdése
gyermekkorban többnyire egyszerű, felnőtt korban nemegyszer
reménytelen az automatizmus makacssága, a rögzült beszéd szervi
elváltozás, az önmagát rosszul ellenőrző csökkent hallásfigyelem, s
főként a keveset gyakorló felnőtt lustasága miatt.
A p hanggal ritkán van baj, törekedni kell a felpattanás erejére, s
hogy szóvégen is határozottan ejtsük.
A b hang zöngéje legyen erőteljes.
 A t hang olykor hibás, ha túl hátul képezzük, ahogyan Debrecen
körül szokás, s akkor angolosan levegős lesz. A szóvégi t-k gyakran
elsikkadnak. Ez nagy hiba. Igen nagy baj a hosszú tt-k rövid ejtése,
szóban, szóvégen egyaránt.
A k kiejtése nem okoz gondot.
A g legyen zöngés szóvégen is!
Az f kiejtése nem okoz gondot.
Vigyázzunk a v zöngéjére!
Az sz a legkritikusabb hang a színpadi beszédben. A szobában
hangzó tiszta kiejtés a színpadról nem mindig mutat hasonló
tisztaságot, mert ha kicsit is torzul az ejtés, azt a nagy távolság
fölfokozza. Megesik az is, hogy egy-egy sz hangra önkényesen
rámondja valaki, hogy pöszén képzett, mert eltér a kiejtés a bíráló
kiejtésétől; s a bíráló olykor maga is pösze, vagy a bírált ejtésétől
elütő, helyes variációt használ. Ahány beszélő, annyiféle sz ejtés, és
az eltérés nem biztos, hogy hibás. Egy önállóan kiejtett
szisszenésből a hátunk mögött - némi gyakorlat után - pontosan
felismerjük társunkat, annyira jellegzetes mindenkinek az sz hangja.
Ez függ a szájtértől, a fogazattól, de legdöntőbben a nyelv
elhelyezésétől. Egy járatos ember le tudja utánozni egy iskolai
osztály minden tagjának sziszegését, a megtévesztésig. Ebből
következik, hogy a pösze beszédűek is képesek a helyes formát
kiejteni, csak a beszédbeépítés okoz alig leküzdhető gondot. A
szabályos sz sem nem tompa, sem nem túlságosan vékony,
füttyszerű. A helyesen képzett sz szélesen erőteljes, és minél
öblösebb (anélkül, hogy s-szerű lenne), annál erőteljesebben
hangzik a színpadról. A fiúk sz hangjával ritkán van baj, de a
javíthatóság náluk általában rosszabb. A lányok sziszegése a
színpad számára többnyire elégtelen, de ők könnyebben szoktak
javulni. Ha ugyanis megszűnik a pöntyögő nyafogás, megszűnik az
sz-hiba is; a fiúknál azonban ha rossz az sz, kifejezett,
gyermekkorban rögzült, s többnyire rossz állkapocs-zárlattal járó
beszédhibával állunk szemben. Ha a fogak zárlata torz (túlságosan
mélyen van az áll, vagy túlságosan előreáll), rosszul törik meg a
kiáradó levegő, s az sz hang eltompul. Az sz hang javítása nagy
türelmet és hozzáértést követel. Csak fokozatosan lehet haladni és a
visszaesés gyakori. Általában úgy kapjuk a legkedvezőbb formát, ha
a nyelv hegye érinti az alsó fogmedret, a nyelv közepén vályúlat
képződik, a fogakat szembehelyezzük, és a levegőt a fogsor
közepére, a fogélekre irányítjuk. Ha a fognövés szabálytalan vagy
zizegő korona van az egyes fogakon, ez okozhat olyan kis
akusztikus eltérést, amely a köznapi élet során semmi gondot nem
okoz, de a színész életét megkeseríti. A durva hibák javítása (fog
közé tolt nyelvvel vagy fogélre helyezett nyelvvel, esetleg oldalozva
képzett sz hang) mindig eredményes és örömteli. Egy nagy
mozdulatot átállítani sokkal könnyebb, mint egy alig rögzíthető
mozdulatocskát. A javítást a fül elsődleges bevonásával kell végezni;
az izomérzet és a tükör ellenőrzése csak a munka elején fontos.
A z hang ugyanannyi problémát okoz elvben, mint az sz hang, de
itt a hibát a laikus fül kevésbé veszi észre, mivel a zönge elnyomja a
hibát, és a torzulat kevésbé hallható. Szinte szabályszerű, hogy
mindenki ugyanúgy ejti a z hangját, mint az sz-t, s ha az sz hibás,
szinte minden esetben hibás a z is. (Egy-két kivétellel találkoztam.)
A z javítása azonban alig okoz gondot, ha az sz-t rendbe tettük, mert
a z spontán rendeződik, vagy ha nem, akkor rövid gyakorlással az sz
helyére áll.
Az s hang a másik kritikus hangzó. Akkor szép, ha
karakterisztikusan sötét, mély, erőteljes. A férfiak s ejtése mélyebb,
mint a nőké. Ezért ha egy férfinak túlságosan világos az s hangja
(homoszexuális férfiaknál gyakori ez: így is szokták őket csúfolni),
érdemes a sötétebb színt kigyakorolni. A lányoknál sem engedhető
azonban meg, hogy fütyüljenek az s-ek. A jó hangzású s
létrehozható úgy is, mint az sz hang, csak mélyebbre húzott nyelvvel
és csücsörített ajkakkal, de kedvezőbb az a mód, amikor a nyelv a t
hangnak megfelelő felső helyzetbe kerül, s a t zárlatának óvatos
felbontása után marad résalkotó helyzetben. Az előrébb képzett s
világosabb, a hátrább képzett sötétebb.
A zs és az s összefüggése azonos a z és az sz összefüggésével,
ha az s rossz, rossz a zs is, ha megjavul, megjavul a zs is, illetve
olykor kicsit gyakorolni kell stb.
 A j, a h kiejtése nemigen okoz problémát. Gond azonban a ch-val
jelzett idegen szavakban használatos "ich laut és ach laut"
(technikus, bacchanália). Az első esetben a j hangot kell súgni, hogy
rájöjjünk a technikus ich lautjára, a második esetben hátul kell
keresnünk a levegőt fúvó vízcsap hangját.
A c hang problémaköre megegyezik az sz, z gondjával.
A cs hang problémaköre megegyezik az s, zs gondjaival. Olykor
a c vagy a cs hibás ejtése hívja fel az sz, s (z, zs) hibáira a
figyelmet. Gyakori az oldalazás, és ez meglehetősen makacs
kiejtéshiba.
A ty, gy ejtés sohasem okoz gondot, többnyire problémátlan az
m, n, ny is.
Az r hang a kritikus hangok közé tartozik. Találkoztam olyanokkal,
akik többéves logopédiai segítséggel sem tudták levetkőzni a
raccsolást. R hiba esetén mindig meg kell nézni a nyelvféket, hogy
nem túl rövid-e. Több növendékemnél vezetett a későbbi
beszédtanulás teljes sikerre, miután felvágattam a nyelvféket. A
lágyan ejtett r hangok általában jól javíthatók, a hátsó pörgést
mutató uvuláris r lényegesen nehezebben. Ha az r-hiba
semmiképpen sem küzdhető le (ritkábban fordul elő, mint egy-egy
makacs sz- zavar leküzdhetetlensége), d-szerű kiejtéssel el lehet
leplezni a bajt. A szabályos r a t helyén erőteljesen pereg. Ezt a
pergést kellő logopédiai szakértelemmel és rutinnal (hurkapálca
alátámasztással, tükör előtt) általában néhány hónap alatt el lehet
érni.
Az l hang nemigen okoz problémát.
A magyar írás fonetikus (tehát kiejtés szerinti, nem úgy, mint az
angol), de mégsem szabad minden esetben ragaszkodnunk a betűk
szabályos ejtéséhez - ez általános iskolát végzett emberek előtt nem
szorul bővebb magyarázatra. Csak néhány lényeges dologra hívjuk
fel a figyelmet.
Az n hang a legváltozékonyabb kiejtést igényli: m, p, b előtt m
lesz belőle (szénmedence, szénpor, szénből); f, v előtt az n hangot
is ajak-fog zárral képezzük (honfi, konvektor); j előtt nny lesz belőle
(kenje); ty, gy előtt ny (negyven tyúk, kengyel); k, g előtt hátul
képezzük (inkább, angol); h előtt orrhangzós magánhangzót ejtünk.
(huszonhárom).
Az m hangot is ajak-fog zárlattal képezzük f, v előtt (amfora). Az l
hang j-be olvad j előtt (éljen, teljesen, félj), és megnyúlik, de
igekötős kapcsolatban (eljött), valamint szóvég és szókezdet között
(Pál jön) nem mindig.
A j hang ny után nny lesz (anyjuk), gy után ggy (hagyjuk), ty
után tty (atyjuk). A t, d hangok sz, z, c, s, zs, cs hangok előtt
elvesztik a tiszta zárfelpattanást.
Az sz, z, c, s, zs, cs hangok egymás mellé kerülése a kiejtés
módosulásával járnak.
A zöngésség szerinti egymásra hatás közismert, ezen a téren
szinte senki sem hibázik, a téma tehát bővebb kifejtést nem érdemel.
Ép beszédérzékkel többnyire mindenki maga rájön a helyes
ejtésmódra. Egy dologra azonban figyelnünk kell. A színpadi beszéd
egyik fontos eleme a biztos érthetőség. A hangkapcsolatokból
származó ejtésmódosulás tehát csak akkor következhet be, ha nem
gátolja a világos érthetőséget. Viszont ha nem gátolja, és az irodalmi
nyelvben az ejtésmódosulás általános, akkor alkalmazni kell,
különben beszédünk eltér az elfogadott normától, amelynek
szolgálata a színész vagy szónok kötelessége.
A tiszta kiejtés, a hangkapcsolatok megfelelő ejtésmódja csak az
alapja a színpadi artikulációnak. Ez a követelmény minden hivatásos
beszélőt (rádióbemondó, riporter, tanár, szónok stb.) kötelez. A
színpadi beszéd többet kíván. Meg kell tanulni a követelményeknek
megfelelően beszélni bravúros helyzetekben is. Tehát ki kell alakítani
a helyes kiejtést nagy tempójú szövegmondásban. (Ismeretes, hogy
gyors beszéd közben a képzetlen beszédű emberek elnyelik a
szótagokat - főként a hosszú, nehéz ritmusú szavakban:
imperializmus, elszemtelenedett, tudatosítottad -, elkenik a
hangokat, rossz ritmusban beszélnek, azaz röviden ejtik a hosszú
hangzókat, nem mondják ki a szóvégeket stb.) Gyakorolni kell a
pontos ejtést suttogás közben és nagy hangerővel, különböző
hangmagasságban és más-más hangszínben is.
 Nincs annál szánalmasabb, mint amikor valaki hibásan
alkalmazza a tájszólást, hiteltelenül utánozza a beszédhibákat. Nem
árt tehát, ha a színész gyakorolja magát a karakterbeszéd területén
is, és szándékosan utánozza mások sajátos kiejtését, hogy eddze a
hallásfigyelmét, és szokják a tudatos beszédváltoztatás tartós
önfegyelméhez. Helyes, ha olyan formák gyakorolgatásán történik a
dolog, amiről az embernek mélyen beivódott élménye van, tehát volt
vagy jelenlegi tanáraink, régi vagy jelenlegi osztálytársaink beszéde,
a táj nyelve, ahonnan származunk, vagy ahol nyaralni szoktunk.

A HANGSÚLYRÓL, A HANGLEJTÉSRŐL
Shaw azt mondta, hogy igent tízféleképpen tudunk mondani,
nemet pedig százféleképpen.
Pécsi Sándor Fónagy Iván kérésére harmincféle módon kérdezte
meg, hogy "hány óra?"
A hangsúlyozás, a hanglejtés témaköre alig határozható meg
tudományosan. Ez a beszédtevékenység legvariábilisabb területe.
A helyes hangsúlyozás és hanglejtés zeneisége nyelvenként
változik. A magyar ereszkedő dallam, Bernstein szerint ez Bartók
zenéjéből fülbeötlően leolvasható, illetve Bartók zenéje követi a
magyar beszéddallamot. Az operák fordításakor súlyos gondot okoz,
hogy a német vagy az olasz dallam alá nehéz a magyar szöveget
fordítani, mivel a kérdés vagy az indulati kitörés dallamíve
nyelvenként változik.
A magyartalan hangsúlyforma, a magyartalan hanglejtés sérti a
magyar néző fülét, idegessé, dühössé teszi a nyelvi konvenciótól
való eltérés. Nem ritkán hall ilyet az ember: "kinyílik a bicska a
zsebemben, ha beszélni hallom", pedig csupán az anyanyelvben
megszokott formát nem tartja be az illető, s a hallgató úgy érzi, hogy
őt személyében és nemzeti közösségében sérelem éri. Alig
áthidalható ellenszenvet vált ki a rossz a hangsúlyozás, az idegen
beszéddallam. Tudnunk kell erről az érzékenységről, s nem szabad
eleve ellenszenvet kelteni beszédünkkel, sem a színpadon, sem a
szónoki emelvényen.
Mielőtt megkísérelnénk a nemzeti beszédnorma
hangsúlyozásban, hanglejtésben mutatkozó jellegzetességeit
ismertetni, foglalkozzunk az általános, minden nyelvre vonatkozó
színpadi hangsúlyozás, hanglejtés kérdéskörével.
Két véglet okozza a feltétlenül elkerülendő hibák zömét.
Az agyonhangsúlyozás és a hangsúlytalan beszéd.
Az agyonhangsúlyozók nem tudnak különbséget tenni a fontos és
a kevésbé fontos közlések között. Lekicsinylik hallgatóikat, és
bosszantóan szájba rágnak mindent, s ezzel elkenik a lényeget.
A hangsúlytalan beszédűek beszéde érdektelen, a monotónia
unalmas; modernkedő, hamis beszéd az ilyen.
Az első hibát többnyire a dilettánsok követik el, az utóbbit a rossz
útra került, blöffölő színészek.
A végletes hibákon kívül gyakori a téves hangsúlyozás. Ez a
mondanivaló félreértéséből adódik, Saját gondolatainkat ritkán
hangsúlyozzuk tévesen. A színész mások, gyakran igen-igen
magvas gondolatát tolmácsolja. A köznapi beszéd produktív beszéd,
a színpadi beszéd reproduktív beszéd. Megeshet, hogy a
reprodukció téves. Egy-egy Shakespeare-szöveg (de emlegethetjük
bátran a mi Németh Lászlónkat is) első olvasásra nem bomlik ki
teljesen. A színésznek el kell mélyednie a szövegben, és úgy kell
keresnie a hiteles hangsúlyokat, a kifejező hanglejtéseket, hogy a
kifejezés gazdagítása érthetőbbé tegye az olvasmányt, különben a
néző többet kap a műből, ha személyesen olvassa el. Megesik, hogy
a hangszínváltások, hanglejtés-variációk, a szemfényvesztő fokozás
áldozataivá válunk, csak éppen a mű kifejtése marad homályos, a
beszédzsonglőr ugyanis maga sem érti, hogy mit beszél, és a formai
elemek fölösleges felvonultatásával leplezi a mondanivaló
bizonytalanságát. (Gondoljunk mai magyar költők verseinek dilettáns
előadásaira.) A mondanivaló értelmezése nagyrészt rendezői
feladat. Az olvasópróbán, amikor a rendező felolvassa a darabot,
bármilyen tehetségtelen előadó is, mivel ő érti a művet, a puszta
felolvasása által - gyakran minden magyarázat helyett - a
hangsúlyokból, a hanglejtésből világossá válik a színész számára a
mondanivaló lényege, amelyet aztán ő előadói tehetségével
plasztikusabbá, átfűtöttebbé, csillogóbbá tesz.
Végül a negyedik hiba a hangsúlyozás, hanglejtés terén az
anyanyelv szabályainak megsértése. A beszéd konvencionális
jelrendszer, amely az egyéni mondanivaló szubjektivitását az
általános közlésformák keretei között tolmácsolja. Ha eltérünk a
nyelvi közösség kifejezési szokásaitól, megnehezítjük, vagy
lehetetlenné tesszük a megértést. A színpadon minden rezdülésnek
tartalma és célja van. Ha valaki a megszokottól eltérő módon
hangsúlyoz, vagy a hanglejtése idegenszerű, ez a színpadon azt
jelenti, hogy a megelevenítendő személy idegenszerű, nem azonos
a színpadi környezetével (a zsidós, a svábos, a paraszti hanglejtés
meghatározza a színpadi figurát). Ugyanakkor az is fontos, hogy
saját személyes ízeinkkel gazdagítsuk anyanyelvünket, ne csak
kapjunk tőle, adjunk is - hogy csak holtakról szóljak, emlékezzünk
Domján Edit sajátosan hízelgő, Pécsi Sándor önfeledt, Uray Tivadar
elegáns, Ajtay Andor charmeos, Kiss Manyi megható, Salamon Béla
mulatságos hanglejtésére - a személyesség ugyanis legalább olyan
fontos tényező a színpadon, mint az általános kifejezési formák
pontos ismerete.
A nyelvészet a szünetek, a tempóváltozások, a
hangszínváltozások, a magassági vagy dinamikai fokozások és
csökkentések, a hangsúlyok és hanglejtések kifejezést gazdagító
rendszerét mondatfonetikai eszközöknek nevezi.
A kifejezés legkisebb egysége a szólam. Ez állhat egy szóból, egy
mondategységből, egy mondatból, vagy kivételesen több mondatból.
"Volt egy falu - nem tudom, hol, - Abba' lakott - mondjam-é, ki? - Se
bajusza, se szakálla, - Egy szőrszála sem volt néki; -" Arany János
verssorai például így tagolódnak szólamokra. Vannak kétségtelen
egységek: "Volt egy falu", ezt ugyebár lehetetlen tovább tagolni: "volt
- egy - falu", így megváltozik teljesen az értelem: az kap hangsúlyt,
hogy volt, s ma már nincs, meg az, hogy csak egy volt, s nem több,
végül hogy falu volt, s nem város. Vannak azonban olyan
szólamegységek is, amelyek további tagolása lehetséges, s ez nem
hamisítja meg a mondanivalót: "Se bajusza, se szakálla" ez már
elképzelhető két szólamban is, akkor az előadás huncutabb,
lassabban hömpölygő lenne. A szólamtagolás tehát egyrészt
szorosabb függvénye az értelmezésnek, de összefügg az előadási
stílussal értelmező, oktató beszéd sűrűbben tagol, mint a gazdagon
áradó, érzelmi kitörést mutató szövegmondás) és a személyiség
belső tempójával, illetve a darab rendező által elképzelt menetével.
A szólamtagolás régen sűrűbb volt. A mai színjátszás kedveli a
nagyobb lélegzetű szövegmondást, talán mert értőbb vagy
legalábbis jártasabb a közönség (vagy csak türelmetlenebb?). A
szólamokat azonban nemcsak szünetekkel lehet egymástól
elválasztani - ez a legegyszerűbb, s talán legprimitívebb módszer. -
Lehet hangmagasság-váltással (a közbevetések mélyebben
szólalnak meg, az indulat mind magasabbra, magasabbra lendíti a
hangot, s a szólamok ejtése magasabb, magasabb hangon, vagy a
megnyugvás következtében mélyebb, mélyebb hangon történik)
vagy tempó-, illetve hangszínváltással is érzékeltetni a tagolást. A
szünetek nagysága döntő fontosságú a színpadi beszédben. A
szüneteket azonban átfűtött jelenléttel kell kitölteni, különben a
csönd modorossá vagy unalmassá válik.
A szólamok tehát közlésegységek. A közlést többnyire egy vagy
két szó hordozza, a többi csak kiegészíti. A lényeges szavakat -
illetve a magyarban általában azok első szótagját - emeltebb hangon
mondjuk: nagyobb nyomatékkal vagy magasabb hangon, egyszóval
hangsúlyt adunk a szónak. A hangsúlyozás összefügg a
szólamtagolással, mert a szólamoknak általában egy főhangsúlyos
és több mellékhangsúlyos szavuk van. (Azért ez a sok "többnyire"
meg "általában", mert a beszéd eleven jelenség, és tudományosan
éppoly nehezen közelíthető meg, mint a szerelem vagy a hazafiság.)
A szólam tehát a főhangsúly köré csoportosul. A magyarban a
főhangsúly gyakran áll a szólam élén. Ez sajátos, megbízható, s a
külföldiek szerint férfias ritmikát ad a nyelvünknek: Öreg ember- nem
vén ember. Az, hogy egy mondatban mi hangsúlyos és mi nem, csak
a teljes szövegrészlet elemzése után válik nyilvánvalóvá. Az
előadónak pontosan tudnia kell, hogy ki mondja kinek, hol, mikor s
milyen indítékból a szöveget, hogy megtalálja az aktuálisan
hangsúlyozandó szót. A hangsúlyviszonyok pontos felismerése a
színészi tehetség egyik fontos ismérve. A hangsúlyviszonyok árnyalt
megelevenítése a szövegmondást a dilettáns felolvasástól vagy
felmondástól az átélt művészi előadás szintjére emeli. A légzés, a
hangadás, a kiejtés remekül tanítható, a hangsúlyozás csak
elősegíthető, s a színésznövendék empátiájától (átérző, beleélő
képességétől) függ, hogy ezen a téren eléri-e valaha az ihletett
művészek színvonalát, vagy megreked a pontos, tanáros
értelmezésnél. Az empátiakészség azonban fokozható,
szeretetteljes figyelemmel, a növendék iránt táplált bizalommal, a
legjobb erőket mozgósító hiteles tanári tekintéllyel, mert ez a
képesség csak akkor mozgósítható, ha a növendék ugyan fontosnak
látja, hogy legelőnyösebb tehetségéről győzze meg a tanárát, de ne
szorongjon a váratlan variációk kiválasztása közben. A jó
hangsúlyozás alapja, hogy a mondanivalót megélt igazságként
közvetítsük, és a betanultság ne érződjék se a kiszámítottság
gondosságában, se a rögtönzés henyeségében. Ha azonban valaki
a szülői házban magyartalan hangsúlyrendszert, hibás hanglejtés-
variációkat sajátított el, az átélés hevületében ugyanezeket, a
számára hitelesnek hitt formákat fogja felmutatni. Bár - mint
mondottuk - a helyes hangsúlyozás a szabályok ismeretével aligha
sajátítható el, mert a számtalan variáció alig foglalható szabályokba,
néhány alapszabályt ismertetünk, hogy csökkentsük a
hibalehetőségeket.
A magyar beszéddallam alapformája az ereszkedő hanglejtés. Ez
összefügg azzal, hogy a magyarban többnyire a szavak első
szótagját hangsúlyozzuk (tehát itt emeljük a hangot, s ennek
megfelelően a további szótagokat ereszkedő jelleggel mondjuk), s a
szólamon belül is - főként ha a főhangsúlyos szó a szólam elejére
esik - általában ereszkedő a hanglejtés. A magyarban tehát a
szóhangsúly is, a szólamhangsúly is előrekívánkozik, s így a
mellékhangsúlyos, kisebb dinamikájú szótagok (szavakban a
páratlan szótagok) enyhe lüktetést adnak az ereszkedésnek. Az
ereszkedő dallam csak alapforma! Az egyszerű, érzelemmentes
közlések és a kérdőszót is tartalmazó kérdő mondatok hanglejtése
ereszkedő. A kérdőszót nem tartalmazó kérdő mondatok nem
ereszkedő jellegűek (vesd össze: Hány óra van? Nyolc óra van?
Nyolc óra van!) és nem ereszkedik a dallam az érzelemdús
közlésekben sem (vesd össze: Ne hagyj itt. Ne hagyj itt, te szemét,
csirkefogó fráter, mert fölpofozlak!). Nyitva hagyjuk a dallamot, ha
befejezetlen a közlés (Amint beléptem a szobába...), és lezárjuk, ha
befejezett (Beléptem a szobába...). Igen általános hiba, hogy valaki
akkor is kérdő dallamot használ - mint a kisgyerekek -, ha van
kérdőszó a mondatban és az, hogy soha nem fejezi be a
szólamokat. Az babona, hogy vesszőnél mindig fel kell vinni a
hangot, s pontnál leereszteni. Először is a vessző nem jelent
föltétlenül szólamhatárt, másodszor egy-egy vessző jelölhet
befejezett közlésegységet is - nem csak a pont -, s ilyenkor illik
levinni a hangot (figyeljétek meg a szpíkereket, minden vesszőnél
"pontot tesznek", nagyon helyesen, mert ők érzelemmentes,
értelmező, egyszerű kijelentésekre nevelt beszélők). Minél
érzelemgazdagabb a szövegmondás, annál szélesebb és
változatosabb a beszéddallam. (Figyeljétek a veszekedőket,
riportereket, a drukkereket, a jóízű öreg paraszt mesélőket stb.). A
hangsúlyszabályok közé tartozik az ellentétpár kiemelése, ez az
úgynevezett poláris hangsúly. (Nem kopasz, - hajas. Nem ittam, -
ettem.) Ugyanilyen általános szabály a közlés új elemeinek
hangsúlyozása (Beléptem a szobába. Beléptem, és olvasni kezdtem.
Egy új könyvet találtam. A könyvet a Corvina adta ki.). A föltárt
hangsúlyszabályok közé tartozik a párhuzamos tagok
hangsúlyozása. (A konyhában sem, a szobában sem, a kamrában
sem találtam.)
A színpadi beszéd alapvető mondatfonetikai eszköze a váltás.
Lépten-nyomon elhangzik ez a szó a rendező szájából: itt váltsál. Mit
jelent a váltás? A "privát" ember gyakran a legizgalmasabb élményét
is monoton egyformaságban adja elő, ugyanakkor a társaság
jópofája közömbös dolgokat is mulatságosan vagy izgalmasan
beszél el. Egyrészt azért, mert a verbális tehetség ért a mondanivaló
szerkesztéséhez (nem terjengős a bevezetés, jól időzített a poén,
figyeli a hallgatóság reagálását, s átsiet az érdektelen részeken
stb.), másrészt mert a mondanivalóját váltásokkal teszi érdekessé.
Megjegyzem, hogy a ripacs a váltásokból él! A váltásokat tehát igen
fontos alkalmazni, de módjával kell élni velük.
A váltás újfajta beszédmód alkalmazása, a nagyobb egységek
lehatárolására. A szólamokat kis szünetekkel vagy enyhébb hang-,
tempóváltoztatással tagoljuk, a nagyobb egységeket nagy
szünetekkel vagy váltásokkal ("itt nagyot válts!" - mondja a rendező,
vagy "itt egy csöpp váltás kellene"). A váltás történhet úgy, hogy a
feszült magasság rövid szünetközbevetéssel - esetleg anélkül -
oldottan a mélybe kerül, vagy a derűs hang robbanásszerűen
dühössé lesz, a nagy hangerő suttogásra vált, a monoton dallam
gúnyos szélességbe csap, stb. A váltás lebonyolítása igen nehéz, és
csak akkor hiteles, ha a lélek is követi a beszédmód változását,
egyszóval, ha a váltás töltött. Különben szánalmas üres hőbörgés az
egész. A másik mindennapos színészi beszédeszköz - amely
szintén a mondatfonetikai eszközök közé tartozik - a fokozás. A
fokozás többnyire az indulati állapot sűrűsödésének, vagy az
elbeszélés izgalomkeltő szándékának az eszköze.
A váltás is, a fokozás is fontos beszédtechnikai feladat. Mind a
kettőnek a gyakorlása fontos, hogy adott esetben könnyen
alkalmazható legyen. Ugyanígy fontos a változatos hanglejtés és a
hangsúlyozás variációinak gyakorlása, mert ha valaki nem fejleszti a
hangszerét, nem fog tudni szépen játszani.

A RITMUSRÓL
A magyar beszéd sajátos értéke fokozottan ritmikus volta. A
magyar artikulációs bázishoz hozzátartozik az időmértékes és a
nyomatéki hullámzás. (Artikulációs bázisnak nevezzük azt a
nyelvenként változó, tömören összefoglalt legfőbb sajátosságot,
amely meghatározza egy-egy nyelv beszélt formájának jellegét. A
magyar artikulációs bázist, a sajátos ritmuson kívül, jellemzi a pontos
hangzóejtés - nem nyeljük el a hangsúlytalan szótagokat, mint
például olykor a német -, a hangsúlyok nem túlságos kiemelkedése,
a többnyire ereszkedő beszéddallam, a hangsúlytól független
időmérték -a német nyújtja a hangsúlyos szótagot, a magyar nem -,
a zöngés-zöngétlen elkülönülés határozott módja, az erőteljes
nyelvhegyi r. A begyökerezett artikulációbázis okozza azt, hogy a
német kiejtéséről is többnyire felismerhető, hogy lengyel, magyar
vagy holland ember beszéli a németet.)
A ritmus nagyon fontos, a színpadi beszéd egyik alapeleme. A
ritmustalan beszédben vagy minden szótag rövid lesz - ezt nevezzük
pattogásnak -, vagy minden szótag hosszú lesz - ez a leptetés. A
pattogás a hadarók tulajdonsága, a leptetés főként női
beszédmodor, olykor együtt jár az ajkak modoros túlartikulációjával
és a hang monotóniájával.
A magyar beszédritmus kettős gyökerű. Egyrészt ékezettől és
mássalhangzók kettőzésétől függően olykor törvényszerűen hosszan
ejtjük a hangokat, másrészt az első szótag nyomatéka, és az a
törekvés, hogy a szavak hosszúságát a kiejtés hosszú szavaknál
kötelező meggyorsításával időben rövidítjük, majdnem szabályosan
dobolhatóvá teszi nyelvünket.
A színész az időmérték pontos alkalmazásával fokozza a beszéd
esztétikai hatását. A jó ritmusú beszéd önmagában is gyönyörködtet.
A magyar költészet és drámairodalom - a fordított művekre is
gondolunk - hemzseg az időmértékes soroktól, s ezeket szabályosan
illik ejteni.
Fontos szabály azonban, hogy se a nyomatéki ritmus (az első
szótagok hangsúlya), se az időmértékes szótagejtés nem ölheti meg
a sor tartalmát, nem keresztezheti az értelmi hangsúlyt. Régen
szokás volt skandálás közben a hosszú szótagokra indulatlan
nyomatékot adni, ez a szokás - igaz, hogy sajnos az időmértékes
versmondással együtt - már kiment az iskolai divatból.
Azt hiszem, alig szorul magyarázatra, hogy mikor hosszúak és
mikor rövidek a szótagok (rövid: rövid magánhangzó magában vagy
egy rövid mássalhangzóval - hosszú: hosszú magánhangzó
magában vagy mássalhangzóval, és rövid magánhangzó két vagy
több mássalhangzóval, illetve hosszú mássalhangzóval).

A BESZÉDSTÍLUSRÓL
Sztanyiszlavszkij óva int bennünket attól, hogy a színpadon bármi
is "általában" történjék.
A színpadi beszéd csak főbb ismérveiben általánosítható. Az
alapok tisztázása után fontos, hogy a színész gyakorolja magát
abban is, hogy különböző stílusoknak megfelelően is képes legyen
beszélni.
Hozzá nem értők részéről gyakran hangzik el a vád, hogy a fiatal
színészek nem beszélnek elég szépen. Ez egyrészt nem igaz, mert
igen sok a szépen beszélő színész a fiatalok között, másrészt az
úgynevezett szép beszéd önmagában ma már nem használható. Jól
kell beszélni. Tisztán, világosan, ügyesen és legfőképpen a
személyiségünknek megfelelően. A magas hangú színész ritkán
vívja ki az elismerést a szép beszéd kutatói között, pedig neki igenis
magas hangon - de technikailag felkészülve és mellrezonanciával
dúsítva - kell beszélnie. A belső tempó is személyiségjegy. A szép
beszéd számonkérői a lassú beszédet igénylik. A magyar beszéd
valóban lassabb, mint az olasz, de ha valakinek gyors a belső
tempója, annak - technikailag alaposan felkészülve, tehát mindent
hajszálpontosan ejtve - gyorsan kell beszélnie. Meg kell tehát
keresnie minden színészjelöltnek - tanára segítségével - azt a
beszédmódot, amely kitisztítva; megerősítve, gazdagítva valóban az
ő kifejezési módja, s ha a figura vagy a játékstílus megkívánja, akkor
ettől a saját beszédtől kell eltérni a kívánt stílus felé.
Minél nagyobb az eltérés saját beszédünk és a fölvett stílus között
- furcsa paradoxon -, annál könnyebb a megvalósítás. (Ezért
hasznos kezdeti időkben archaikus szövegeken dolgozni, mert a
szavak szokatlansága, a számunkra új - valójában nagyon is régi -
mondatfűzés veretes szépsége megkönnyíti a helyes és szép
beszédre való koncentrálást. Megjegyzem, hogy ilyenkor igenis
szépen kell beszélni, hiszen ezek a szövegek elsősorban esztétikai
élményt nyújtanak.)
A beszédstílus egyrészt követi az előadás stílusát, másrészt
alkalmazkodik a megelevenítendő figura beszédmodorához.
A naturális beszédstílus a legnehezebb. Amikor úgy kell
beszélnünk, mint ahogyan ma az életben szoktak, akkor állunk a
legközelebb ahhoz a mélyen gyökerezett beszédmódhoz, ami az
otthoni és az iskolai életben kialakult. Hadarni és motyogni kezdünk
halkan (hiszen ezt érezzük természetesnek), elharapjuk a szó végét,
és nincs rezonanciánk. Ezt a fajta beszédmódot csak az érett,
önmagukat át- meg átdolgozott színészek képesek tökéletesen
alkalmazni, akik már az életben sem beszélnek az előbb emlegetett
pongyola módon, s akiknél már mélyen automatizálódott az
erőlködésmentesen is jól érthető köznapi beszéd. A naturális beszéd
kezdőknek akkor sikerül, ha a hang növelése nem jár magasítással
(a rezonánsság a fő törekvés), és a kiejtés főként a nyelv
munkájában, s nem az ajkak túlartikulálásában teremti meg a
tisztaságot.
A romantikus beszéd sokkal könnyebb. Ilyenkor minden kicsit
túlzott. Erőteljesebb a hangvétel, szélesebb az artikuláció,
dallamosabb a beszéd. Romantikus drámák eljátszása igen jó
beszédiskola. Különösen jó beszédnevelő a romantikus előadás, ha
a szöveg versben van. Akkor aztán lehet csengeni-bongani, javul a
beszédritmusérzék, biztosítva van a tempó.
A brechti játék is kedvező beszédgyakorlat, mert a kívül maradás,
a gondolkodtató láttatás - más szempontból, mint a romantika -
pontosságra szoktat, lehetőséget ad a harsányságra. Az a
körülmény, hogy a színészek nem élik át a mondanivalót, hanem
csak felidézik a helyzetet, nem teremt olyan indulati belső
feszültséget, amely a beszédet végzetesen - vagy olykor nagyon is
magával ragadóan - megzavarná.
A mesejáték sok színt kíván. Alkalmat ad a hangszínezés, a
játékos ritmizálás, a daIlamos beszéd gyakorlására. Ilyenkor minden
plasztikusabb lesz. A bájos túlzások, a komikum és a tragikum
átmeneti szélsőségei nagy beszédtechnikai jártasságot igényelnek.
 Shakespeare nem azért nehéz, mert kevéssé tér el a köznapi
beszédtől, hanem mert nagyon is eltér. Ez az eltérés már oly nagy,
hogy technikai felkészültség nélkül egy-egy jelentős Shakespeare-
szerepet eljátszani lehetetlen. Gondoljunk Othello áradó érzéseire,
belső feszültségének fokozódásaira, hatalmas erejére és elveszejtő
gyengeségére; Jago sziporkáira, szuggesztív hatóerejére, a néző
által tudott, de Othello által nem is sejtett hazugságaira, amelynek
bizony jelentkeznie kell a hangban is. Júlia gyermeki öröme hogyan
vált át érett tragédiává. Mercutio beszédzsonglőr mutatványai.
Hamlet alig követhető belső gondolatainak hangos kivetítődése, a
Szentivánéji álom zeneisége a szövegben. Elég e néhány példa,
hogy a vállalkozó riadtan meneküljön beszédgyakorlatai közé, hogy
majdan felkészült technikával legyen képes a reá váró tirádákat
végiglélegezni, hanggal bírni, hangsúlyokkal megvilágítani,
beszédtempóval győzni.
A bohózat alaphangja fényes, tempója gyors. Szükséges a biztos
artikuláció, a ritmusérzék, a karakterizáló beszéd ízléses
mértéktartása, a poentírozás biztos szünetérzéke. A komikai elemek
itt néha annyira hanghoz, beszédhez kötöttek, hogy a néző olykor
évekig másra sem emlékszik, csak egy különös hangszínre vagy
beszéddallamra, amelyet valamelyik színész szájából hallott, s
olykor ez az élmény olyan nagy, hogy otthon évekig idézik a
családban; s innen van néhány mai unokának élménye Rátkai
Mártonról vagy Rózsahegyí Kálmánról.
Saját stílusa van az értekező prózának (száraz, pontos), az
anekdotának (széles, lassan hömpölygő), a tréfának (gyors, színes)
és a mesének is (az utóbbi jellegzetességeit Fónagy Iván
tudományosan vizsgálta; lásd ajánlott irodalom).
Másként hangzik el a vers költőnként, és másként műfajonként.
Csak neveket teszek egymás mellé: József Attila - Kosztolányi
Dezső, Vörösmarty Mihály - Dsida Jenő, Arany János - Ady Endre.
A tájleíró versek alkalmat adnak a láttatásra, a lassan hömpölygő,
kimért, szép beszédre.
Az anekdotázó versek lehetőséget nyújtanak az apróbb
váltásokra, olykor a megelevenítésre.
 A gyermekversek a beszédritmus, beszéddallam játékos formáit
segítik.
A forradalmi versek a hangerőfokozás, az emelt beszéd, a széles
ívek megformálására adnak alkalmat.
A lírai költészet egyike a legnehezebb anyagnak, mert a
személyesség és a csöndesség nagy beszédfelkészültséget követel.
(Halkan beszélni sokkal nehezebb, mint hangosan!)
A balladák elmondása kívánja a legnagyobb felkészültséget. A
hiteles megszólalás a láttatás, a feszültség érzékeltetése, a
fordulatok sodra éppúgy igénybe veszi a beszéd zeneiségét, mint az
előadó szuggesztivitását.
A karakterizálás (éppúgy, mint az előadási vagy a versmondói
stílus megragadása) nem nélkülözheti az ösztönösséget. Az erre
való hajlam egyéni adottság. Hevesitől tudjuk, hogy más a mímes
készség és más a lírai alkat - néha szerencsésen találkozik a kettő -
vannak parodisták, akik kiváló imitátorok, de képtelenek egy verset
belülről igazán elmondani, míg nagy lírai tehetségek alkalmatlanok
arra, hogy valakit hitelesen utánozzanak. Jelentős színészi hatást
lehet elérni a gazdag személyiség szereptől töltött, magával ragadó
felmutatásával, de bámulatba ejtő az a képesség is, ha valaki egy
jellegzetes embertípust a maga riasztó vagy szeretetteljes
mivoltában pontosan megformál.
A színészi önnevelésnek (s ezen belül a beszédnevelésnek) két
úton kell járnia. Ásnia kell befelé, és építkeznie kifelé. Egyfelől meg
kell teremteni azt a meg nem ismételhető embert, aki vagyok, hogy
személyességem mind erőteljesebben kibontakozzon, másfelől
figyelnem kell a világot, hogy a látottakat másoknak is felmutassam,
s ezzel gazdagítsam őket.
A karakter megragadásához nem árt, ha pszichológiai
jártasságunk van, ez módjával segíti az ösztönösséget (nem
módjával tönkreteszi). Tudnunk kell a két fő típusról, az introvertáltról
(befelé forduló, csöndes, elmélyedő) és az extrovertáltról (kifelé
forduló, színes, barátkozó). Mindkettő felismerhető a
beszédmódjáról. De felismerhető a szorongó és a gátlástalan, az
akarnok és a szerény, a ravasz és a korlátolt, az önimádó és az adni
kész is.
Persze tudjuk, hogy a karakter megnyilatkozásai korántsem
egyenletesek, hiszen befolyásol a partner, a pillanatnyi lelkiállapot, a
szituáció, a színész által tudott előzmény és következmény.

HOGYAN GYAKOROLJUNK?
A beszédtevékenység összetett jelensége négy, viszonylag
körülhatárolható egységre bontható: légzés, hangadás, kiejtés,
kifejezés.
Először a légzésünkkel kell foglalkoznunk, hogy megteremtsük a
jó hangadás alapfeltételeit, azután a hangadással, hogy biztosítsuk
kiejtésünk forrását, később a kiejtéssel, s végül a kifejezés
gazdagításával.
A légzőgyakorlatok célja a nagy kapacitású rekeszlégzés
kialakítása, és automatikussá tétele, A hangtalan belégzés
begyakoroltatása. A levegőbeosztás rekesz adagoló biztonságának
kialakítása. A szünettartás tudatosítása. Az egyenletes
hangadáshoz- szükséges kilégzés szabályozása.
A hangadó gyakorlatok célja a jól vivő középhangsáv felismerése
és kimunkálása. Az erőteljes mellhang erőlködésmentes kialakítása.
A rekedtes vagy levegős, öblösített vagy felszorított hangadás
megszüntetése. A hangelőrehozás. A hangterjedelem kiszélesítése:
A görcsmentes hangerőfokozás megtanulása. A hangadás
egyenletességének megteremtése a teljes hangterjedelemben.
A kiejtésgyakorlatok célja az oldott szájnyitás kialakítása. A
magánhangzók pontos színének kialakítása. A mássalhangzóejtés
kitisztítása (sz, z, c, s, zs, cs, - r). A gondos szóvégejtés
beidegeztetése. A pergő, tiszta szövegmondás kialakítása. A
szabályos beszédritmus megteremtése. A hangkapcsolatok
szabályos ejtésének kialakítása.
 A kifejezőgyakorlatok célja a szólamegységek felismertetése. A
szövegértelmezés jártasságának kialakítása. A hangsúlyviszonyok
tanulmányozása. A hanglejtés-variációk gyakoroltatása. A váltások
és fokozások megtanulása. A hangszíngyakorlatok kialakítása.
A beszédtechnikai gyakorlatok voltaképpen személyiségnevelő
koncentrációs gyakorlatok. A színész a színpadon állandóan
többfelé koncentrál, de a beszédére már nem, mert akkor nem tud
játszani, csak "beszélni", s ez a színpadi játék halála. A
beszédtechnikai gyakorlatok során megtanulunk koncentrálni, és
kialakítjuk azt a beszédet, amely később ráfigyelés nélkül is szolgálja
színpadi életünket.
GYAKORLATOK
 LÉGZŐGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES LÉGZŐGYAKORLATOK
1. Hanyatt fekvés, lazítás-feszítés.
2. Oldott hanyatt fekvés (relaxálás) önkéntelen rekeszlégzéssel.
3. Relaxálás tudatos rekeszlégzéssel.
4. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés fekve, rekesszel,
tenyérellenőrzéssel.
5. A kilégzés sz, s, f, h hangon történjék.
6. Fölállás csípőre tett kézzel, belégzés, kilégzés a körkörös
tágulás ellenőrzésével.
7. "Vonatba állás;' a légzés ellenőrzése egymáson.
8. Mély belégzés, elnyújtott kilégzés (kezek a csípőn); a kilégzés
sz, s, f, h hangon, a kilégzés elnyújtása 50-60 mp-ig.
9. Hangos számlálás 100-ig, húszankénti lélegzetvétellel.
10. Ugyanez székadogatás vagy dobálás közben.
11. Koncentrációs légzőgyakorlatok:
- Tizenhárom óra az egy óra
tizennégy óra az két óra
tizenöt óra az három óra...
- Egy óra az tizenhárom óra
két óra az tizennégy óra
három óra az tizenöt óra...
- Hétfőn szőlőt eszem kedden cseresznyét
szerdán szőlőt eszem csütörtökön cseresznyét...
- Héttőn cseresznyét kedden szőlőt eszem
szerdán cseresznyét csütörtökön szőlőt eszem...
- Januárban itthon vagyok februárban vidéken
 márciusban itthon vagyok áprilisban vidéken...
- Hétfőn te jössz énhozzám
kedden én megyek tehozzád
szerdán te jössz énhozzám...
...vasárnap együtt leszünk.
- Egy mellett nem három áll
kettő mellett nem négy áll
három mellett nem öt áll...
- Nem 3, nem 6, nem 9, nem 12, nem 15, nem 18, nem 21, nem
24, nem 27, hanem 30.
- Nem 9, nem 18, nem 27......hanem 90.
- Kettő meg kettő az négy
négy meg négy az nyolc,
nyolc meg nyolc az tizenhat...

SZÖVEGES LÉGZŐGYAKORLATOK
1. Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai (részlet):
Azon az éjjel; azonos szólamok.
2. József Attila: Mint a mezőn; növekvő szólamok.
3. Dsida Jenő: Arany és kék szavakkal; kél hatalmas szólam.
4. Babits Mihály: Esti kérdés; váltakozó nagyságú szólamok.
5. Mándy Stefánia: Csendítsd rá; játékos pergetés egy levegőre.
6. Konrád György: A látogató {részletek); a helyes légzés
alkalmazása.
Az első öt szövegben be kell tartani az előírt szüneteket, a hatodik
egységben meg kell keresni a szünettartás értelmileg, érzelmileg
indokolt helyeit.
A szövegek elsősorban a jó légzést szolgálják, de természetesen
törekedni kell a hangvétel tisztaságára (erőteljes, de nem erőltetett
mellhang), a pontos kiejtésre (szóvégek, hangkapcsolatok, hosszú-
rövid hangok) és a világos hangsúlyozásra, a hiteles hanglejtésre.
Kezdetben csípőre tett kézzel gyakoroljunk, hogy ellenőrizzük a
rekeszlégzést. Később vegyük el a kezünket. Adogassunk széket,
kössünk nyakkendőt, varrjunk fel gombot, labdázzunk, a
szövegmondással egy időben írjunk fel nehéz szavakat. Addig kell
mindent gyakorolni, amíg kívülről megy a dolog. Később a hang-,
illetve kiejtésgyakorlatok idején is vissza-vissza kell térni a
légzőgyakorlatokhoz.
Egy-egy légzőgyakorlatot (pl. a 3.-at vagy az 5.-et) használhatunk
a pályán fellépés előtt, részint az izgalom levezetésére, részint a jó
légzés érzésének felkeltésére.

1. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek

panaszai (részlet)
Azon az éjjel az órák összevissza vertek. (-)
-összevissza hosszú sz! -
Azon az éjjelholdfényben úsztak mind a kertek. (-)
-úsztak hosszú ú! -
Azon az éjjel kocsik robogtak a kapunk alatt. (-)
-alatt szóvégi tt! -
Azon az éjjel könnyben vergődtek a fülledt szavak. (-)
-ben vergődtek! -
Azon az éjjel égett szobánkba gyertya, lámpa. (-)
Azon az éjjel féltünk a borzadó homályba. (-)
-féltünk hosszú é! -
Azon az éjjel arcunk ijedt volt, halavány. (-)
-ijedt rövid j! -
Azon az éjjel halt meg szegény, ősz nagyapám. (-)
Azon a reggel csupa rokon jött, sirató nép. (-)
-rokon jött! -
Azon a reggel sürögtek az öreg mosónék. (-)
 -mosónék ritmusa! -
Azon a reggel kendővel kötötték fel gyönge állát. (-)
-állát! -
Azon a reggel lassan vezettek a földúlt szobán át. (-)
-földúlt!-
Azon a reggel rozsdás pénzt tettek kék szemére. (-)
-pénzt! -
Azon a reggel riadtan bámultam feléje. (-)
-riadtan bámultam! -
Azon a reggel csak hallgatott makacs ajakkal. (-)
-hallgatott! -
Azon a reggel olyan volt, mint egy néma angyal. (-)
-olyan volt!

2. JÓZSEF ATTILA: Mint a mezőn

Mint a mezőn a kisfiút ha
-kisfiút-
eléri a vihar (-)
s nincs tanya, anya, hova futna
kapkodott lábaival, (-)
a tömött, dühödt ég dörög,
-tömött, dühödt-
a tarlón szalmaszál pörög,
ő mint az állat, nyöszörög, (-)
-állat-
zokogna, de a félelem
-félelem-
elveszi könnye melegét,
sóhajtana, de hirtelen reá lehel a hideg ég (-)
s csak akkor, amikor sovány
testén és arcán halovány
borzongás villan, mint a villám
-villan, villám-
s fekete eső dől szakadva,
-eső dől-
az mintha belőle fakadna, (-)
-belőle-
mint mérhetetlen nagy sírás,
amely fölgyűl a földeken,
fénylőn csorog a zöldeken,
árkot betölt és gödröt ás,
hömpölyög a réten, az éren,
-réten, éren-
hömpölyög fönn a levegőben,
-fönn-
s a gyermek megindul a téren,
útja van ebben az időben -(-)
-útja-
így tört e vágy rám, ily veszetten
-az így és-
ily hirtelen, ily szilajon, (-)
-az ily hangsúlyos-
férfi létemre sírni kezdtem. (-)
-sírni-
S e könnyel ázott talajon, (-)
-ázott talajon-
hol nehezen emeli lábát
az ember, (-) ki pedig sietne -(-)
megállok most. (-) A kívánságát
-megállok, kívánságát-
észre se venném, (-) ha szeretne.
3. DSIDA JENŐ: Arany és kék szavakkal
Miképpen boltíves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát,
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren,
ül roppant asztalánál,
mely könyvekkel teli,
s a nagybetűk közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
mígnem szelíd mosollyal
lelkét kileheli -(-)
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökítni, drága
arany és kék szavakkal
csak téged festeni,
míg ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága,
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én szerelmem,
világ legszebb virága.

4. BABITS MIHÁLY: Esti kérdés

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, sima bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja (-)
s oly óvatosan, hogy minden fűszál
lágy leple alatt egyenesen áll (-)
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot (-)
és ugy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyű, sima, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek: (-)
olyankor bárhol járj a nagyvilágban,
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyújtják sorban a napfényű gázt; (-)
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat; (-)
vagy országúton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat; (-)
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán; (-)
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát; (-)
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze múltba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör, (-)
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
 lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is: (-)
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted: (-)
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való? (-)
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető? (-)
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő? (-)
miért az emlékek, miért a múltak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő? (-)
vagy vedd példának a piciny fűszálat: (-)
miért nő a fű, hogyha majd leszárad? (-)
miért szárad le, hogyha újra nő? (-)

5. MÁNDY STEFÁNIA: Csendítsd rá

Kis Magda feldobja, röptetve, szöktetve, az apja elfogja, pörgetve,
görgetve, bokorba gurítja, magasba hajítja, feldobja az apja, elkapja
Kis Magda
- a labda.

Csillog is, villog is, hullik is, múlik is, a füstös háztetőn a rücskös
hegytetőn, ezüstös fény, ragyogó! Hűvös is, befed is vetésen meleg
is jó takaró
- a hó

Mindennap megterem kot-kot-kot kotkodács, hej minden reggelen

szalma közt meglelem, ha fehér, megeszem, ha tarka, elteszem,
húsvétra tiéd lesz, zöld mintás, kéktintás, színekkel ékes, szép piros
festékes, kot-kot-kot-kotkodács de csinos, de csodás!
- a tojás.

Füleden berepül, a szádon kirepül, ha nem vagy egyedül, elkapja

pajtikád, issza is, vissza is hajítja, úgy röpül, mint a parittya, ha jó,
- a szó.

Kurjant, rikkant kakas, jérce, zöld az erdő, hegyek bérce, ágon

alma, bokron málna, Palkó csak a tóra járna, hogyha zuhog,
aláállna, minden ember mindig várja - néz az égre januárban, néz az
égre februárban: mikor jön hát, mikor végre, amit mindig újra vár
- a nyár.

Szájról jár itt szájra, nincs szárnya, mégis száll, pagonyból

virányra röppen szép virága. Ég lánya fakasztja búsaknak vigaszra,
föld fia szakasztja, veled is megosztja, dünnyögi, zümmögi vén s
fiatal
- a dal.

6. KONRÁD GYÖRGY: A látogató

a)
Ha íróasztalomnál ülve tenyeremet homlokomra szorítom, mert
mögötte, ahogy beléptem a hivatal kapuján, jobb és bal felől
zakatolni kezdett egy-egy elnémíthatatlan, törpe írógép, szakadozott,
kellemetlen mondatroncsokat dobálva figyelmem napról napra
zsugorodó mezejére, ha idegeimben elindul néhány korty pálinka,
mint egy porlepte, kivénhedt televíziós készülékben a villanyáram, s
ettől egész zsibbadt agyvelőm sercegni kezd, s megszabadulva a
tűrhetetlen kopácsolástól, elsötétített recehártyámon zajlani
kezdenek a képek, várakozásteljes, gyermekkori torlódással előbb,
bicegő, vonalas szerkezetekkel utóbb, ha nem szól senki, nem
erőszakoskodik a telefon, nem hörög a fűtőtest, nem hív senkit
sehová a hangosbemondó, nem dörren percenként a felvonófülke
csapóajtaja, nem kaparásznak ablakpárkányomon az örökké
hasmenéses galambok, és nem csoszognak ablakom alatt a
veszendő lábbelik tétova és leselkedő gazdáikkal az üveg mögött,
ha kiejtettem lomkamrához mindinkább hasonlító emlékezetemből
az öklüket rázó hadügyminiszterek, a puszta leheletnél is
kevesebbet mondó illetékes szóvivők, a bírósági üvegkalickában
bóbiskoló tömeggyilkosok, a halkan kicserélt mesterkémek, a
barátaikat felköttető, újdonsült népvezérek, az emberevő
istenkirályok, a szoborleleplező, új kenyeret szegő, hídavató,
díszszázad előtt ellépő, virágcsokros kislányokat homlokon csókoló,
üdvözlő táviratokat küldő és rendjeleket osztogató, katódsugarak
hullámain minden szobába bemosolygó buboréknagyságok tolakodó
nevét, ha előző este feleségemet átkarolva csendben végigjárjuk
szokott sétautunkat a hegyoldalon, ha a lakbért, villany- és
telefonszámlát már kifizettem, s maradt pénz tejre, húsra, almára,
kávéra, dohányra és borra is, ha éjszaka sikerült hosszan és ájultan
aludnom, majd, ha a keltőóra robbanásától a mosdó elé lökve
időben elvégeztem a fölkelés elhomályosuló gondolatokkal
központozott szertartásait, s a kávé friss gőzével fejemben, az
autóbusz ablakánál ülőhelyet kapva becsukódhattam felebarátaim
füsteső- és konyhaszagú kabátjai között, akkor, istenem, akkor is
csak olyan lesz ez a nap, mint a többi.
b)
Az embert kalodába vonja az idő, / nem a világtér és a történelem
láthatatlan, emberfölötti ideje, / nem a gyulladt vagy kialvó eszmélet
lüktető ideje, / hanem a keltőórában toporzékoló, ébredéstől
elalvásig rángató, kicsinyes, hasadozott és csaló hajcsáridő, / az
olcsón adható, drágán vehető idő, / a kuporgatva is elveszíthető, a
tékozolva is babusgatható, a kivilágítható és elsötétíthető, a
megszentelhető és bemocskolható idő, / a lépcsőn ziháltató,
villamosra ugrató, bélyegzőórával lepecsételt, gépekben zakatoló,
mozdulatokat rövidítő, egyforma teendők kürtőin átvonszoló, társak
mellett elcsúsztató, összecsavarodott körpályákon vezérlő,
érintkezések, súrlódások, összefonódások, elválások forgalmát
szabályozó, köznapi idő, / ez a nyugodt és megvesztegethetetlen,
néha kegyosztó és szeretetre méltó hatóság, / lehet elviselni,
hozzásimulni, lehet kis kedvezményeket kialkudni tőle, lehet / - mert
mindenkire súlyosul - / átmenetileg tudomást sem venni róla, / és
lehet iszonyodva, / naponta / beledögleni.
c)
A szürkülő délután egykedvű hangjai becsobognak az ablakon,
teherautó oldaldeszkája csapódik, valahol leeresztenek egy redőnyt,
ládákat dobálnak egymásra, locsolócső serceg, tolókocsi nyikorog,
távolabb szenet lapátolnak a járdáról bizonyára a pinceablakon át, a
hangosbemondó valamire figyelmezteti az árusokat, vödrök feneke
zörren élesen a járdán, alighanem a virágkereskedőké, kereplő szól,
nehézkesen, köhögve beindul egy motor, söprőgép durrog az úttest
szegélyén, vak ember botja kopog a ház falán, mozdony tolat
sípolva a közeli pályaudvaron, távolabb mentőkocsi szirénázik,
kivágódik a mozi ajtósora, tetőcserép csusszan le a szomszéd
házról, megakad az ereszcsatornában, a sarki kocsmából valakit
kilökhettek, pohár csörömpöl a kövezeten, zárás előtt a trombitaárus
portékájával rikongat, béke van.
d)
Hódolat a vándorló anyagnak a terepszínű proletár-teherautók
zörgő rakterén, folyami kavics, homok, kohókoksz, kiásott törmelék,
ócskavas, huzalgubancok lejtős halmainak, a betonelemeknek, vas-,
alumínium- és gumicsöveknek, deszka- és téglarakásoknak, kender-
és gyapotbáláknak, eternit oxigénpalackoknak, forgácsba ágyazott
kénsavballonoknak, kátránylemezeknek és bitumenhordóknak,
autóköpenyeknek acéldróttekercseknek; hódolat a trapéz alakú,
koporsó alakú, fektetett henger és hasáb alakú, négyzetes és
áramvonalas, hat-nyolc-tíz tonnás, három-négy-öt aknás, középen
árkolt, domború hátú, létrával, híddal átívelt, rekeszes vagy
egybenyitott, meggypiros, vajsárga, szilvakék, pisztrángezüst (a
benyomott, lecsapott, elgömbölyített orrú vezetőfülkével tömzsin
összenőtt vagy tőle vékony csuklós nyakkal elválasztott)
tartálykocsiknak, a közúti szállítás e formatervezett előkelőségeinek,
kiknek oldalán bizakodó zománcbetűkkel áll kiváltságos
rendeltetésük fölirata: "Tej", "Szesz", "Bor", "Szörp", "Benzin",
"Kénsav""Kenőolaj", " Toluol", "Furfurol" (elnyújtott karcsú ciszternák,
vörös acélkeretben, "Tűzveszély!", "Robbanásveszély!"); hódolat a
fagykamrás, hófehér hússzállító kocsiknak, a sajtharang formájú,
acélfonatú cementtartályvivőknek, a sátorként összehajló
házelemszállítóknak, az acéltornyukat roppant szarvként lebocsátó
emelődaru-kocsiknak, a csupa háromszögből összerótt, zömök
dömpereknek, valószínűtlen kagylós, süveges és csöves
felületeikkel a rohamnaszád és a föld-levegő rakétahordozóknak;
némi kétséges, görcsös, de engedelmes bámulat a nagy
ketreckocsiknak, melyeknek léckamrájából tehenek és lovak emelik
ki kötőfékkel rögzített tudós és elítélt fejüket, a kék-fehér csíkos,
mennyezetes, oldalt ablakos ponyvával elfüggönyzött
rendőrbuszoknak, melyekben mozdulatlan és nehéz arcú férfiak
ülnek egymással szemben, egérszürke öltözékben, térdük közé
állított géppisztollyal; és végül a kegyelet csöndje azoknak az
olajszürke, ablaktalan bádogládáknak, melyeknek középfolyosójáról
hat kulcsra zárható, sötét állófülke nyílik, és mindegyikben egy
ember áll.
e)
A háztömbnyi telket tégla alakban keretező, öles falazatú épület, a
vízszintes záródású emeleti ablaksorok alatt lemezborításos
koszorúpárkánnyal körülfuttatott egykori laktanya, az eredetileg is
szürkére festett, de a koromtól iszapszínűvé változott és csak a
begipszelt lövésnyomok helyén fehér himlőhelyes kórház bal oldali
szárnyának földszintjén, az udvari sarokcsatlakozás után mintegy
nyolclépésnyire, a lebetonozott és bástyás pártázatú téglafallal
körülzárt sétálótérség mögött, az elmebeteg férfiak két egymásba
nyíló teremből és egy oldalfolyosóból álló zárt osztályától, ahol az
utca felőli ablakokat sűrű fonatú, porszakállas acéldrót sodrony
borítja, s a termek mellett húzódó folyosó ablakai a betonburkolatú,
öt-hat méter széles sétálótérségre néznek, mert nyílásuk a
cölöprácson álló épület süllyedése és az udvar fokozatos
feltöltődése miatt eléggé lealacsonyodott, és mert a bástyás
pártázatú belső kerítésfal szokatlanul magas, az ablakok a fal
téglamintázatán és a mögötte boltozódó platánfák felső koronáján
kívül egyéb látnivalót nem kínálnak, a zárt osztálytól, ahol
termenként harmincasával tartózkodnak három hete vagy huszonöt
éve, szétfeslő, gombja vesztett, gumija szakadt pizsamáikban,
nadrágjukat csípőjükhöz fogva, vagy belőle koronként kilépve,
hosszú, alacsony padokon egymás mellett szorongva és kenyeret
majszolva, a folyosó régi, kilincstelen ajtó mögött toporogva vagy a
folyosóablakok orr- és homloklenyomatoktól zsíros üvegén át a
platánfa lombtetejére kibámulva, a lecsonkított, arasznyi lábakon álló
vaságyak matracán fejüket ingatva és tarkójukat hanyatt verdesve, a
ketrecágyak fenekén a háló zsinegét markolva, vagy az ajtó mögötti
szabad területen tengely- vagy keresztirányú, esetleg hurokvonalú
rituális sétájukon bolyongva az ápoltak, a zárt osztálytól, ahol
siettetni lehet az időt kártyával, ha az ápolók befogadják
játszmájukba az értelmesebb ápoltat, cigarettával, ha a
hozzátartozók időnként behoznak egy-két csomagot, vagy egy
módosabb betegtárs megajándékoz egy égő csikkel, a bélhurutos
agyalágyultak lemosogatásával, hosszú körmű lábujjak
morzsolgatásával, kenyérdarabkák koldulásával, tárolásával és
számlálgatásával, elkülönülő, páros vagy csoportos önkielégítéssel,
papucsharapdálással, egész napos, gyönyörűséggel teljes
mosolygással, félóránkénti elaprózott vizeléssel, vihogó
párnadobálással, ízeltlábúak rajzolásával, összenyálazott fényképek
dugdosásával, felforgató üzenetek rejtjelezésével, a főorvos
számára egy végül is mindig visszanyelt mondat fogalmazásával, az
ablak alatt elforduló gépkocsik dörejének megvesztegethetetlen
számontartásával, látomások öklözésével, rettegő falhoz lapulással
éveken át tartó némaságban, egy időtlen sláger dallamával,
legyőzhetetlenül, a nap bármely szakaszában, túl a szótár
pusztulásán, túl az örökjátszó mozi záróráján, túl a szomszédok
ámyékforgalmán, az elhárított nap és a kékre festett villanyégők
légoltalmi világosságában, nagyvizitkor és a halottszállítás ünnepén,
vízcsap alatt és szájra tapasztott takaró alatt is, míg csak át nem
villámlik az agyvelőn az elektrostimulátor tízezer voltos
fényrobbanása, a zárt osztálytól, ahol befejezhetném, félek.
f)
Átmegyek az úttesten, elhúzok az egymásra tornyozott ládák, a
spárgával összecsomózott kosarak, a téglával rögzített ponyvák,
nejlonlepedőkkel betakart cékla- és karalábéhalmok mellett,
kikerülöm a ládákon, zsákokon szendergő kofákat (térdüket
felhúzva, arcukat szemben egymás mellé fektetve, alig
azonosíthatóan rövid csomagok, nem úgy, mint a hanyatt fekvő,
térdüket szemérmetlenül széttáró hordárok a tolókocsikon), a
leleplezés derűjével nézem a bazáráruk nappal oly virágzó bódéit,
deszkák, póznák, vasállványok, padok, kecskelábak gyatra
alkatrészeire szétszerelve hevernek összeláncoltan a négykerekű
tolókocsikon, keresztülnyomulok a lécketrecekben alvó tyúkok s az
elfonnyadt káposzta támadó szagán, átlépem a négyzetes körútját
rovó éjjeliőr ingó árnyékát, magam mögött hagyom az összehordott,
szétosztályozott, külön raktárakban, pincékben és alagutakban
tárolt, erjedő, lágyuló, szagos nedveket eresztő táplálék szegfűvel,
magnóliával és fehér halotti koszorúval búcsúzó, ünnepélyes
sorfalát, hátat fordítok az ütemes fogyasztás, a lüktető feltöltődés és
kiürülés holdfényben ázó arénájának, és a térről szétágazó utcák
nyolc lehetősége közül egyet szabadon kiválasztok.
g)
Az este megadja magát az éjszakának, az utca a hazatérés
órájának. A délutáni műszak elereszti a fodrászlányokat, a
kávéfőzőnőket, a pénztáros- és takarító-, a tekercselő- és
bútorfényező-, a kémcsőfúvó- és gépkönyvelő-, a jelmezvarró- és
jegyszedő-, a kristálycukor-csomagoló és mosogatónőket. Kopognak
vasalt sarkukon csattognak térdig pántos saruban, rugóznak puha
bocskorban, rázökkennek magas szárú fűzős cipőikre, s nyomukba
erednek gumitalpakon, zsebrádióval és összegyűrt moziműsorral,
mogorván és elszántan, a lakatosok és tetőfedők, anyagraktárosok
és darukezelők, úthenger- és italboltvezetők, tűzifalehordók és
kocsimosók, előresietnek, hátranéznek, várakoznak, érdektelen
kirakatok előtt toporognak, lemaradnak és nekilódulnak, egyik
járdától a másikig, egyik mellékutcától a másikig sodródnak,
rágyújtanak és továbbiramodnak, mennek ötlépésnyi távolságban,
tulajdonjogukat a többieknek jelezve, mennek a perecet rágcsáló,
kirakatot néző, hajukat igazgató, dúdolgató, fonott hálóban kenyeret,
felvágottat és hajmosószert cipelő, fáradt arcú és rosszul kifestett
nők után, vastag és vékony, szőrös és csupasz lábikrák után, figyelik
a fehérneműszegélyek kidomborodását tapadó szoknyákon és
pulóvereken át, íves, hosszú hátakon és rövid, húsos hátakon,
száraz, könnyű combokon és visszeres, laza combokon, majd
hirtelen felzárkóznak, ha körülöttük szabad tér nyílik, valamit
mondanak, és már egy vonalban haladnak tovább, vagy néhány
mondat után oldalt kanyarodnak, körülkémlelnek, téveteg gőggel
irányt változtatnak, s már menetelnek egy másik alak után, bal
kezüket nadrágzsebükbe gyűrve, lemerevedett arcukon az
eredménytelen kóválygás üledékével, valami gyors és sikeres
megoldás egyre zsugorodóbb reményével, készen már mindennek
az elfogadására, mert vége a napnak, és még nem történt semmi,
mert minden lehetséges történés közül már csak ez az egyetlen,
amiben meg lehet kapaszkodni, mennek irtózva a kapuzárás
közeledő percétől, az izzadt albérleti éjszakától egy túlontúl ismerős
láb nyirkos érintésétől, mennek a kicsúszó gombok, a szétváló
kapcsok, a két előretartott karon lecsúszó melltartó, a térd alá
göngyölődő harisnyák, a gyerekfej nagyságú emlők, a
kamaszlegendákkal kárpitozott far, a fullasztó nyakgödör, mennek
egy megkülönböztethetetlen ágyék kettéolvadó ajkai felé, mennek
egy mindent elfelhőző nászéjszaka, a hús, a bőr, a szőr tüdőig-torkig
érő torlódása, mennek egy égető, szobrászi pillanatkép felé, mennek
egy betonozott mosókonyha, egy hátsó udvari szükséglakás, egy
áporodott alkóv, egy bádogredőnnyel elsötétített üzlethelyiség, egy
visszhangos pincelejárat, egy olajos hordókkal körülrakott gödör, két
összeillesztett kútgyűrű felé, mennek, amíg sajgó talpuk, szúró
gerincük egy névtelen útkereszteződésnél hírül nem adja, hogy már
csak aludni lenne jó.
 h)
Krisztus csavarja égre a szemét, rózsás arcú, cseresznyeszájú
megváltó egy képkeretező kirakatában, selymes szőke, ondolált
haján erdőnyi tüskével, és a három elmaradhatatlan mackó ott
játszik alatta a megdőlt fenyőtörzsön, - arcom is belép egy
aranyrámás, levéldíszekkel telecsiszolt, koporsó alaprajzú tükörbe,
fekete patak lopakodik át a zúzmarás erdőn egy baracklekvár-színű
hajnalon, és körös-körül cilinderes, frakkos, csokornyakkendős
kutyák ácsorognak lovaglókorbáccsal kezükben és szemüveggel az
orrukon, menyasszonyi fátylas oroszlán negédeskedik csepp
gázlámpa alatt, kis, aranysüveges robotember szaxofonozik űrhajója
mellett, és itt van a romolhatatlan születésnapi torta is, tetején
sapkás nyúlfej, táncoló kacsa és álcukordísszel pingált köszöntő
versike, felpumpált arcú slágerénekesek, középcsatárok és
világsztárok és többemeletes koponyájával, öklömnyi
járomcsontjaival a stilizált Lenin. Nem tudom levenni a szemem a
bazári hadfölszerelésről, a távirányítható piros csengettyűs tankról, a
villogni és kerepelni tudó géppisztolyról, a nyolckerekű
teherautócskára szerelt taktikai gumirakétáról, a kis, sárga
plasztikkatonákról, amint épp kézigránátjukat készülnek elhajítani,
vagy ódivatú szuronyos puskával hasba szúrnak egy sötétkék
plasztikkatonát. Az újrafelismerés ámulatával nézem révületünk és
földi bájunk, ünnepi perceink és sóvárgásunk, mindentudásunk és
harci lázunk jelvényeit, és miközben műfogsorkészítők és
foltozószabók, sérvkötőárusok és töltőtolljavítók, lábápolók és
gázszerelők, parókakészítők és szőrmepapucsárusok,
művirágtermelők és lúdtalpbetétárusok, sírkőfaragók és
jelmezkölcsönzők kis műhelyei, boltjai mellett visz el az utam,
kiegészítem a teljesedő látomást a lámpafényes, földszinti ablakok
jóvoltából a félmeztelen Máriával, kívül hordott szívének kis
tűzcsóváival, egy fölemelt lábú, csipkeszoknyás, kárminbugyis
kánkántáncosnővel a szekrény tetején két meggybefőtt között, egy
üvegfüggőcskékkel teleaggatott álvelencei csillár hat karján hat
érintetlenül lógó, mézszínű légyfogó tekerccsel s alattuk egy hófehér
hajkoronával, egy zöldesen derengő akváriumhoz támasztott,
bőrözött végű mankóval, kinagyított családi csoportképpel (a földön
törökülésben a gyerekek, a székeken egyenes derékkal a
nagyszülők, mögöttük kalaposan vagy hajadonfőtt állva a szülők, a
folytonosság oszlopai), egy elmocskolódott fallal, amelyen egymás
mellett sorakoznak a rajzszöggel felerősített gyásztáviratok és a
tulipános ingaórával, melynek nemzetiszínű faköpenyéből kivonult,
de visszatérni már nem tudott a felemelt lábú, kék csákós huszár.
Így, cukrászbarokk játszadozásban az ordas anyaggal, magunkhoz
édesgetve a lakatlan jövőt, a megszállatlan síkokat, egy paradicsomi
állatkert csacsogó ábráival megengesztelve falainkat, ezeket a
mészkukacos, de bennünket túlélő, köznapi szégyenektől, selejtes
álmoktól és lőtt sebektől ragadós falakat, férfimaggal és paranoiás
üdvösséggel nemző apáink üres szemű maszkja alatt talán
csakugyan élhetőbb az élet. Alig kifejtve magam e látomásból,
melynek egyik csücskébe magam is odaillek, baktatok tovább a
térről nyíló nyolc egyforma utca valamelyikén az irgalmatlan és
testvéri megértéstől, mit mondjak, szívósan.
i)
A falusi vasútállomáson mindössze fél percre állott meg a
gyorsvonat, öten-hatan szálltak csak le róla, mégis érdemes volt
kimenni elé. Kiemeltem az ablak mögül egy arcot, elkísértem
talányos úti céljához. Utaztam már vonaton, tudtam, hogyan néz a
félrehajtott fejű utas két bágyadt szemhunyás között az elinaló
távírópóznákra és az állomások előtt ácsorgó helybeliekre. Nézem
most magam egy tetszőleges arccal, mely homlokát a nemzetközi
expressz kék világú ablaküvegéhez támasztja. Beletöröl az ósdi
fedett csarnok elhanyagolt falába, utasok és búcsúztatók művi
holdfénnyel elúsztatott sokadalmába, ő, a távozó, rólam, a helyben
maradóról, mindent tud, amit egyáltalában tudni érdemes.
Holnapután reggelig összecsukódik mögötte néhány országhatár
fényképes űrlapokkal, érvényes pecsétablakokkal különböző formájú
tányérsapkák tisztelgésére szerzett jogot. Elnézi a fekete tehenet, a
fehérre mosott székesegyházat, az autóban telefonáló
vezérigazgatót, a motorozó néger apácát, a helikopterről rányitott
országúti kocsiforgalmat, a kétszázhuszon-hat melltartós próbabábut
egy nagyáruház teljes emeletén, a villanybiliárdtól elrángatott kurvát
és a porosan menetelő, bajuszos cserkésznőt, az undorodó
rendőrcipő előtt vinnyogó hímnő koldust és a kocsmában józanon
iddogáló munkásokat, ahogy elmesélik egymásnak, mit ettek nyári
vakációjuk alatt, ő is megkedveli a tengeri pókot, a langusztát, a
homárt, a bambuszos kacsát és a borban főtt kakastaréjt, s egy ősz
eleji kora délután soha eddig nem ismert nyugalommal hajtja hátra
tarkóját az óceánpart kavicsfövenyén, túl a vízköpő szörnyek
csordáin, túl néhány pirosra, kékre, ezüstre festett nukleáris
ipartelepen, s a köröző sirályok alatt, egy sótól szemcsés, partra
vetett szalmakalap mellett, a zsebéből előhúzott banán héjával
csapkodva a köveket, mikor így, fektében egy bárhová
behelyettesíthető kéz megérinti a szemhéját, és egy már otthonossá
vált hang idegen nyelven megkérdezi, mire gondol éppen,
voltaképpen nem gondol semmire, legföljebb arra, hogy milyen fura:
mögötte van ez az összeszabdalt földrész, itt is hagyhatná talán, de
néhány napig még elüldögél a tengerparti városka fogadójában,
aztán megunja a vizet, a kagylót és a halászokat, az örökké fürdeni
vágyó svéd lányokat, még a vörösbort és a hagymalevest is, a
nyirkos, szélverte ablakok mögött, és visszamegy, valamivel beljebb
a kontinensre, és amikor már a helyi híreket kezdi először olvasni az
újságban, és naponta mérgelődik a drágulás miatt, amikor a térkép
már a fiókjában hever, és kérdezősködés nélkül hazatalál, amikor a
szoba már átvette bőrének, dohányának, mosdószereinek szagát, és
amikor a földalatti-állomáson már harmadszor nyomja be egy vak
kínai pénzét a narancsszörp-automatába, amikor engedelmesen
sorba áll egy boltíves sötét hivatali folyosón, és nem mer szólni a
pipázó és fülét kapargáló tisztviselőnek, hogy már túlságosan régen
várakozik erre a pecsétre, akkor, azt hiszem, nincsen már sok
különbség köztünk, akkor talán már mindegy, hogy hol van,
voltaképp a bőrömben is lehetne, itt a pályaudvar indulási oldalán,
az ósdi fedett csarnok ritkuló tömegében, későn este, kevéssel éjfél
előtt, egy, a többi közül alig kiemelkedő, csak valamivel fárasztóbb
nap után, az összeszabdalt földrész egyik városában, amelyhez -túl
életünknek a felén -már igencsak hozzáköt az érdes megszokás.
 j)
Közben azonban várom ügyfeleimet.
Jöjjenek el vizsgáztatóink, a gyerekek, meleg kezükkel és illatos
koponyájukkal, öröklétben ingázó fűzős cipőjükkel és előszivárgó
mosolyuk érdemrendjével, őskori aggodalmukkal és rémületes
tanulékonyságukkal, akarnok mániáikkal és furakodó hízelgésükkel,
elkábíthatatlan önzésükkel és kísértő gyengeségükkel,
alkalmazkodásuk sérelmeivel és hitványságunk kaján lenyomatával,
jöjjenek a gyerekek, hozzák ide a kórházban, bölcsődében, orvosi
várószobában, idegenek karjában, sétatéri padon,
szemetesvödörben hagyott csecsemőket, a lehűlő testű, vizeletben
ázó, kiszáradó, párna alatt fuldokló, széngázból kimentett, falhoz
nyomott, földre ejtett, üvegcserép és krumplihéj között ótvarosan
fekvő csecsemőket, ezeket a hívatlan és bosszúálló ellenfeleket,
jöjjenek számozott fehérneműjükben és elforduló szemükkel az
intézeti gyerekek, az, aki hiába vár a rács mögött, mert senki sem
jön hozzá, akinek rimánkodó leveleire soha sem érkezik válasz, akit
be kell mutatni börtönből szabadult anyjának, aki lábujja közt égő
papírral rugdalózik, és eltakarja tintával befeketített nemi szervét,
akit örökbe fogadnak, hogy napközben vigyázzon a kutyára, és
felhozza a boltból a tejet, aki örül, mert várja karácsonykor egy
félkegyelmű öregasszony hájat szeletelve egyetlen szobájában,
nagy halom iszapszén és faforgács között, jöjjenek erdei avarban,
gyóntatófülkében, gyapotszállító uszályban, homoktároló ládában,
lakatlan sertésólban töltött éjszakáik után az elfogott csavargók, a
fiú, aki engesztelhetetlen, mert anyja az ágyból leköltöztette a földre,
hogy melléje az új élettárs fekhessen, a lány, aki izzó piszkavassal
akarta kiszúrni féltestvére szemét, de az utolsó pillanatban elejtette,
és kifutott ajtón, a kamasz, akit késsel üldözött a körfolyosón az
apja, s már majdnem utolérte, egy bibliás özvegyasszony kidugott
lába elé egy seprűnyelet; bevonszolta a fiút, és sírva-nevetve
csókolgatta a kezét, amíg ő evett és elaludt, s a másik, akit félőrülten
keres egy öreg házaspár értelmetlen sejtések után kószálva az
utcán, s a többiek, akiket selyemcukorral, könnyel és lendkerekes
tűzoltókocsival sem lehet otthon tartani, mert kimásznak az ablakon,
és bedobják iskolástáskájukat egy pincébe, és cipőtalpbélésük alá
rejtik a lopott pénzt, felfegyverkeznek iránytűvel, konyhakéssel, papír
álarccal, zseblámpával, és elindulnak a határra, nevelő szándékú
pofonok felé, és elmennének tengerentúlra, idegen bolygókra is, míg
a sötétzárkába nem kerülnek, ahol csak másodnaponként kapnak
enni, és fejbe rúgják a besúgót, meglátogatják anyjukat, és leütik a
pénzesfiók kulcsáért, és megbilincselt kézzel kiugranak a vonatból,
és a tárgyalóterem előtt áttörnek a nyugdíjas kíváncsiskodók
gyűrűjén, és sarkukban a loholó fegyőrrel felugranak egy induló
teherautóra, és átkúsznak a rabgazdaság letöretlen
kukoricatábláján, csíkos ruhájukat egy árokban kicserélve, és
kibontják a cellájuk falát, és átvetik magukat a kőkerítésen, de aztán
mindig megkerülnek, nádasban vacogva, feltört ajtajú nyaralókban,
tehervagonok cukorrépahalmán, rendőrségre surranó szerelmük
albérleti ágyában, míg végre bekerülnek a nagyidősök közé, s már
egyedül ülnek őszen, kopaszon a fegyház lovas kocsijának bakján,
keveset szólnak, motozáskor nincs mit elvenni tőlük, és elsírják
magukat szabadulásuk napján, mikor a nevelőtiszt kezet fog velük,
és minden jót kíván;
és jöjjenek szabadalmaikkal, rémverseikkel, divatlapokból és
pornóképekből összevágott collage-aikkal, cipőkrémes dobozba
rejtett rövidhullámú adóikkal, elektromos
maszturbálószerkezeteikkel, mérgezett baracklekváros-üvegekkel,
gombostűvel, jancsiszöggel és halszálkával megtöltött
süteményükkel, csecsemőjük fejéből kipiszkált légypetéikkel,
hüvelyükben elrejtett aranyláncaikkal, s egyéb agyafúrt bűnjeleikkel,
jöjjenek a forgó szeműek, a fekete fogú vacogók, az ujjukat szopók,
a tenyerüket kaparók, a kucsmájukba nyöszörgők, a vízipisztolyból
vitriolt fecskendők, a tudós székrőllefordulók, a tetovált fejűek, a
szappanbuborékot köpködők, akik olajfestékkel kenik be ablakukat,
nehogy a szomszéd benézzen hozzájuk, akik vizesdézsát tesznek
az ajtó elé, nehogy a házmester megerőszakolja őket, akik
esténként tűvel, cérnával bevarrják a zsebüket, nehogy a feleségük
belenyúlhasson, akik egymás után többször is különböző álneveken
mutatkoznak be, nehogy rájuk ismerjenek, akik névtelen feljelentő
leveleket írnak önmaguk ellen, hogy eltereljék a nyomozószervek
figyelmét, akik a konyhaasztalra kötözik gyermeküket, vizet
forralnak, és kést köszörülnek, hogy kimessék hasából egy vörös
hajú zsidó ószeres gyerekét, akik majd megtanulnak színes
papírokat ragasztani, akik havonta egyszer végignézhetnek majd
egy bábelőadást, akik hosszan várakoznak majd a csak kívülről
nyitható, fehér ajtó mögött, hogy egy belépőnek kezet
nyújthassanak, akik gyógyhatású virágcserepek és hímzett terítők
között teljesíthetik majd csíkos hálóköntösükben, mindig
ugyanazokra a kőkockákra lépve, sivatagi ingajáratukat, míg el nem
jöhetnek értük vagy kötött kabátjukért és jegygyűrűjükért a
szívópapírra sokszorosított levélben értesített hozzátartozók;
és jöjjenek az önzés egyeduralkodói, rögeszméik
papagájketrecében, elrákosodott tárgyatlan és megnevezhetetlen
sérelmeikkel, ezek a dühös telefonálók, akik sohasem kapnak
vonalat, a mentegetőzés részegei, ezek a titkos főügyészek, akik
sohasem tudják végérvényesen felmenteni magukat, ezek az emelt
fejű vértanúk, akik végül is vígjátéki félreértésekbe halnak bele,
jöjjenek a szeretet piócái és hörcsögei, ezek a fázékony kitaszítottak,
ezek a bélpoklosok, akiknek mindig elfelejtik a születésnapját, akik,
ha előlről ölelik őket, hátul már magányosak, akiknek gyémánt
félkrajcárját végül is mindig ellopja a kiskakas;
és jöjjenek a mindig alulmaradók, akiknek bordáját éveken át
nyomja egy acélrugó, akik hitvesi szeretetből soha nem tudnak
igazán kinyújtózni, akiknek sosem jutott még annyi tér sem, mint egy
civilizált börtön fegyencének, akik az ámyékszéken is visszafojtott
lélegzettel párosodnak, akik pinceablakukból évszámra csak a
cipőjét látják embertársaiknak, akik csak a negyedosztályú
koporsóban maradnak először magukra, akik körül a vas rozsdás, a
mész kukacos, a fa szuvas, a szövet fényes, az ablak viszont repedt
és homályos, minden tárgy elhasznált, öreg, és szertelazul a
megfordíthatatlan entrópia előrehaladott és valószínű állapotában,
akiknek otthonából néha megindul a látványos és szertelen
processzió (vonul kifelé az ünneplő ruha, a dunnahuzat és a
párnahaj, télen a nyári ruha, nyáron a télikabát, a falról lelép Mária,
elszaladnak a porcelánkutyák, kihátrál a rádió, utánarepül a terítő,
megkönnyebbülnek a polcok, levetkőznek a lószőr matracok, a
vezetékből kifut az áram, és lomha ütközésekkel megindulnak a
bútorok), akiknek ingét, lepedőjét úgy fogja meg a zálogházi becsüs,
mint egy húgyos pelenkát, a kacataikkal szembesülésnek ezek a
leforrázott vádlottai, az átrendezkedésnek,, új viszonylatok
fölállításának ezek a szürke ujjú hősei;
jöjjenek el az élhetetlenek, szerepük tuskókezű műszerészei, akik
alkatrészeik limlomából sosem tudják összeállítani magukat, akiknek
csak egy inggomb, egy telefonérme, egy aszpirintabletta hiányzik
ahhoz, hogy megvalósuljanak, ezek a mellőzöttek, akik soha semmit
sem kaptak ingyen, ezek a sereghajtók, akik álmukban sem jutnak
előbbre az utolsó előtti helynél, ezek a hátmegvetők,
búvóhelykeresők, akik két karju-kat már előre arcuk elé emelik, akik
abban sem lehetnek biztosak, hogy anyjuk másnap megismeri őket,
ezek a lábukat váltogató ácsorgók, akik végül is úgy döntenek, hogy
ezúttal sem csöngetnek be az ajtón, ezek a remegőszájúak, akik elől
a többiek valamit mindig eltitkolnak, akik végül is azért nem írják
meg azt a bizonyos levelet, mert nem tudják eldönteni, hogyan
szólítsák meg a címzettet, akiket az iskolaudvaron egyik
csapatkapitány sem választott be a csapatába, akiknek ráülnek a
kalapjára, és befokhagymázzák a gallérját, akik cukorkát és
feleséget mindig a maradékból választanak, akik minden hulló
köpésnek, égő cigarettavégnek, almacsutkának alásétálnak, akik
hetenként egyszer letudják a fürdést, a cipőpucolást és a közösülést,
akiknek mindig egy elúszó arc érdeklődik a hogyléte felől, akik
gyakran sírnak a tükör előtt, akik a székesegyházak ezüstangyalait
látják a napsütötte gang falán, akik az undor és az érzéketlen
otthonosság között, egy felfokozott és gyengéd órán meggyújtják a
meszkalinos ráismerés karácsonyi csillagszóróját, és törvénybe
iktatják semmiségük tapasztalata fölött a letartóztathatatlan
szemlélet szabadságát;
Jöjjön el mindenki, aki akar, egyikünk beszél, másikunk hallgat,
legalább együtt vagyunk.
 HANGGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES HANGGYAKORLATOK
1. Erőteljesen kitartott á, a, e hangok.
2. Az á magánhangzó fölsiklatása és kitartása fönn.
3. Ugyanez a többi magánhangzóval is.
4. A kitartott á majd a, illetve e hangok szirénázó fel-, illetve
lesiklatása.
5. Az előző gyakorlat megismétlése o, ö, é hangokkal.
6. Szirénázás u, ü, i hangokon.
7. Az áae - áae - áae - hangok egymás után ejtegetése
folyamatosan egy-egy magasságban, anélkül hogy észrevehető
volna, mikor oldódik egyik magánhangzó a másikba.8. Ugyanez az
oöé-vel.
9. Ugyanez az iuü-vel.
- A gyakorlatok a zongora kitartott hangjaira történjenek, a
középhangsáv megállapításával és rögzítésével.
10. Hangelőrehozó gyakorlat a mamama, mámámá, mememe,
momomo stb.hangsorokon.
11. Ugyanez a nanana, nánáná, nenene, nonono, nönönö,
nénéné stb. hangsorokon.
12. mánámanamene...jálájalajele...nálánalanele....stb.
hangsorokon.
13. Gyakorolgatás szavakon: málna, malom, mellé, nálam, liliom,
unalom, nulla stb. szavak mondogatása "elől", különböző
magasságon.
14. A tagok körbeállnak s egyikük "nem" jére a másik "igen" je,
vagy "de igen" je felel. Azonos hangmagasságon, és fokozva az erőt
és magasságot.
 15. Az előző játék a következő mondatpárokkal:
Te voltál - Nem én voltam
Mondd meg neki - Mondd meg te
Nem voltál ott - De ott voltam
Ne kiabálj - De kiabálok
Engedd meg - Nem engedem
Vállald el - Nem vállalom
Maradj - Nem maradok
Megmondtam neked hétfőn, hogy hozd be nekem szombatra, de
neked hiába beszél az ember! - Megmondtam neked hétfőn, hogy
nem tudom behozni szombatra, de te nem értesz a szóból!

SZÖVEGES HANGGYAKORLATOK
1. Weöres Sándor: Magyar etűdök 26.; középhanggyakorlat.
2. Tóth árpád: Láng; középhangsávskála:
3. Bősz Jenő: Favágók; hangelőrehozás.
4. Nem, nem, nem (népdal); hangelőrehozás.
5. Orbán Ottó: A bálna; hangelőrehozás.
6. Thomas Mann (Jékely Zoltán ford.): Ki harangoz?;
hangelőrehozás.
7. József Attila: Tömeg; hangerőgyakorlat.
8. Ábrányi Emil: Magyar nyelv; hangszíngyakorlat.
9. Orbán Ottó: Állatok innen-onnan; hangszíngyakorlat.
10. Kosztolányi Dezső: Ilona; hangszingyakorlat.
11. Paul Verlaine (Tóth árpád ford.): Őszi chanson;
hangszíngyakorlat.
12. Weöres Sándor: Dob és tánc; hangszíngyakorlat.
13. IV. Béla levele a Pápához; csöndes erő.
14. Dózsa György ceglédi beszéde; váltások, fokozások.
15. Pázmány Péter: A halálrúl; erőteljes középhang.
 16. Zrínyi Miklós: Ne bántsd a magyart; széles fokozás, váltás.
17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa; váltások.
18. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez; összetett hanggyakorlat.
19. Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékirata; váltások.
A gyakorlatok lényege a jó hangvétel, de ahogy a
légzőgyakorlatoknál vigyázzunk a jó kiejtésre, itt is gondot fordítunk
a nagyszerű légzésre és a kiváló értelmezésre, mert a 13.
gyakorlattól kezdődően a szövegek nyilvánvalóan
hangsúlygyakorlatok is.

1. WEÖRES SÁNDOR: Magyar etűdök

26.
Sándor napján megszakad a tél,
József napján megszűnik a szél,
zsákban Benedek
hoz majd meleget,
nincs több fázás, boldog aki él.

Már közhírré szétdoboltatik:

minden kislány férjhez adatik,
szőkék legelébb,
aztán feketék,
végül barnák és a maradék.

2. TÓTH ÁRPÁD: Láng

- Eldobtam egy gyufát, s legott
Hetyke lobogásba fogott,
- Lábhegyre állt a kis nyúlánk,
Hegyes sipkájú sárga láng,
- Vígat nyújtózott, furcsa törpe,
Izgett-mozgott, előre, körbe,
 - Lengett, táncolt, a zöldbe mart,
Nyilván pompás tűzvészt akart,
- Piros csodát, izzó leget,
Égő erdőt, kigyúlt eget;
- De gőggel álltak fenn a fák,
És mosolygott minden virág,
- Nem rezzent senki fel a vészre,
A száraz fű se vette észre,
- S a lázas törpe láng lehűlt,
Elfáradt, és a földre ült,
- Lobbant még egy-kettőt szegény,
S meghalt a moha szőnyegén.
- Nem látta senki más, csak én.

3. BŐSZ JENŐ: Favágók

Csim-bum, csim-bum,
mi dönög a dombon?
Két fejsze, ha mondom.
Ide üt, oda vág,
törik a fa derekát.

Csim-bum, csim-bum,
tekeredik a gyökér, -
hó rukk rajta,
délutánra teli lesz a pajta!

4. NEM, NEM, NEM (népdal)

Nem, nem, nem nem, nem, nem
nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda,
bunkós bottal ki nem ver.
 Bunkós bottal, fejszenyéllel,
majd beszélünk a fejével,
nem, nem, nem nem, nem, nem
nem megyünk mi innen el,
míg a gazda, házigazda
bunkós bottal ki nem ver.

5. ORBÁN OTTÓ. A bálna

A bálna, a bálna
tenger tehene,
hasa csupasz,
feje kopasz,
a füle fekete.

A bálna, a bálna,
folyton zabálna
hallevest reggelizik,
tengervizet iszik
a bálna, a bálna.

A bálna, a bálna,
hét tenger csodája!
Pléhtábla a víz alatt,
ez van rápingálva:
"Vigyázz, ha jön a bálna!"

6. THOMAS MANN: Ki harangoz?

Harangszó, harang-ár supra urbem, az egész város felett,
kongástól terhes levegő-egében! Harangok, harangok, lengenek-
hintáznak, ringnak-rengetőznek, meg meglódulva gerendáikon,
lábaikon, százhangúan, bábeli összevisszaságban. Súlyosan,
gyorsan csendülnek-bondulnak - nincs itt se ritmus, sem összhang,
egyszerre beszélnek, egymás szavába vágva, és önnön szavukba:
harangnyelv-kongatással, időt hagyván a zaklatott ércnek magát
kikongani, máris lendülnek a túlsó peremhez, önkongásukba, hogy
mikor zeng még az "In te Domine speravi", zeng már a "Beati,
quorum tecta sunt peccata", sőt élesen belecsilingel kisebb helyekről
is, mintha ministráns-fiú rázná meg a misecsengőt.
(Jékely Zoltán ford.)

7. JÓZSEF ATTILA: Tömeg

Munkát! kenyeret!
Munkát! kenyeret!
Jön a tömeg, a tömeg!
Mint a megriadt legyek
röpülnek róla a kövek.
Szálló szikla apró szikra,
mint ki a szemét kinyitja,
ha vasdorong ütötte meg.
A tömeg
járó erdő rengeteg,
ha megáll, vér a gyökere.
Termőföld talpa, tenyere
Százezer hegy a kenyere,
itala nem féme ködnek
s a ködök bár hegyet födnek,
a tömegnek nincs kenyere.
Kenyértésztaként dobódik,
hánykolódik, dagasztódik
a tömeg.
Tömény őssejt, püffeteg
tapogatóit kibontja,
nyúlik, válik amőbaként,
más dudorait bevonja.

Világ, bekap a tömeg!

Felleget fú orralika,
odvas foga
bérkaszárnyák görbe sora.
Kapkod, nyúl, ahová ér,
csűrért, gyárért, boglyáért,
hétórai munkáért,
a Göncölért, Fiastyúkért,
bővizű alföldi kútért -
Nyirkos, görbedő atyáim,
édes, sovány leánykáim
a tömeg.
Körötte füstölgő csövek.
Folyót piszkál a szalmaszál,-
ni, kapja, viszi már az ár!
és sodorja a padokat,
a kiszniket, a kocsikat,
a csákókat, a lovakat,
a fölmutatott kardokat.-

Óh!
Minden más hiábavaló,az alku, az átok, a csönd, a szó!
Ő
az épület s az építő
lenn alapkő és fönn tető,
a dolgozó, a tervező -
Éljen a munkásság, parasztság,
nem fogja polgári ravaszság,
fölrúgja milliónyi láb, -
 hú! tömegek, tovább, tovább!

8. ÁBRÁNYI EMIL: Magyar nyelv

Ó szép magyar nyelv! Aki egyszer téged
Ajkára vőn, többé nem dobhat el!
Szentség gyanánt hogy befogadja éked,
Őrző oltárrá válik a kebel.

Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme,

S erős, szilárd, mint hősök jelleme!
Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék,
S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég!

Minden, mi fejben vagy szívben fakad,

Tőled nyer pompát, színdús szavakat.
Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord,
Mint egy király az ünneplő bíbort!

Bír-e más nyelv úgy epedni,

Annyi bájjal, annyi kéjjel
Olvadóbb, mint lant zenéje
Holdvilágos, langyos éjjel,
Mely virágot s dalt terem,
Mikor ébren semmi sincs más,
Csak a fák sötét bogán:
Hangos, boldog csalogány
S boldog, néma szerelem...

Hát a csapongó
Gyorsszavu tréfák
Játszi szökését,
Festi-e más nyelv
Oly remekül?
Pattog a víg éle,
Ám sebe nem fáj,
Mert csak enyelgés,
Tarka bohóság
Volt az egész!...

Magasztos gyásznak bánat-dúlta hangja

Úgy zendül benne, mint egyház harangja
Mely messze hinti mély, komor szavát.
Búg, mint a gyászdal, mint sír-fáklya lobban,
S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban,
Úgy döng minden szó a kedélyen át!...

Ciklops pörölye, hogyha csatát fest,

Csatakürtök bősz riadása!
Halld! Halld!Száguldva, vihogva, kapálva
Dölyfös paripák robbannak elő.
Százak keze vág, százak keze lő.
Nem szárnyal a vér-ködös égre más,
Csak ágyúdörej, szitok és zuhanás!
Rázkódik a föld, iszonyodva reng,
Amerre a kartács vad tánca kereng!...
Dúl a szilaj kéz, csattog a kard,
Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart!

Hatalmas, szép nyelv,

Magyarnak nyelve!
Maradj örökké
Nagy és virágzó!
 Kísérjen áldás,
Amíg világ áll!
S legyen megáldott
Az is, ki téged
Ajkára vesz majd:
Elsőt rebegve
Végsőt sóhajtva!

9, ORBÁN OTTÓ: Állatok innen-onnan

Krokodil
Krokodil, krokodil, hétpróbás, bőrpikkelyes, sárbundás.
Krokodil, krokodil, kipislogsz a nádból, krokodil, krokodil, a
szemed sem áll jól!
Tigris
Tigris, tigris, ritkán mosdasz, inkább piszkos bundát hordasz.
Erdőben, mezőben udvarolsz jó erőben:
"Én vagyok a szörnyű Tigris, nálam szörnyebb tigris nincs is!"
Hattyú
Hess hattyú, lengeteg! Tündérszoknyád lengeted.
Folyó vize addig tükröz, szerelemtől elapad.
Hess hattyú, táncosnő, felhőtokban drágakő!
Vízre hajtod nyakadat, vízben nézed magadat.
Oroszlán
Kisoroszlán, gömbölyded, boldog, mikor bömbölhet.
Nagyoroszlán kevéssel, beéri húsevéssel.
Kisoroszlán, Nagyoroszlán, hol rohangál, hol poroszkál.
Kutyaszán
Csin, csini, csin, fut a kutyaszán
Fut a kutya, fut a kutya, vele fut a szán.
Csin, csini, csin, kutya-kutyaszán
Egy kutya, két kutya, három kutya, négy kutya.
 Csin, csini, csin, csuda kutyaszán
Csuda szán, csuda szán csuda kutyaszán.
Vadliba
Vadliba, liba, liba, liba, vadliba, huss!
Itt van a csuda, csuda, csuda- szép május.
Itt a tavasz, aranyos, erdő, mező csatakos,
harmatos, a cseresznye tűzpiros.
Vadliba, liba, liba, liba, vadliba, huss!
Itt van a csuda, csuda, csuda- szép május.

10. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Ilona

Lenge lány, aki sző, holdvilág mosolya: ezt mondja a neved, Ilona,
Ilona.
Lelkembe hallgatag dalolom, lallala, dajkálom a neved lallázva,
Ilona.
Minthogyha a fülem szellőket hallana, sellőket, lelkeket lengeni,
Ilona.
Müezzin zümmög így: "La illah il Allah", mint ahogy zengem én
Ilona Ilona.
Arra, hol feltűn és eltűn a fény hona, fény felé, éj felé,Ilona, Ilona.
Balgatag álmaim elzilált lim-loma, távoli, szellemi lant-zene, Ilona.
Ó az i kelleme, ó az l dallama, mint ódon ballada, úgy sóhajt,
Ilona.
Csupa l csupa i, csupa o, csupa a, csupa tej, csupa kéj, csupa jaj,
Ilona.
És nekem szín is ez, halovány kék-lila, halovány anilin, ibolya
Ilona.
Vigasság, fájdalom, nem múlik el soha, s balzsam is mennyei
lanolin, Ilona.
Elmúló életem hajnala, alkonya, halkuló, nem múló hallali, Ilona.
Lankatag angyalok aléló sikolya. Ilona, Ilona, Ilona, Ilona.
11. PAUL VERLAINE: Őszi chanson
Ősz húrja zsong, Jajong, búsong A tájon,
S ont monoton Bút konokon És fájón.

S én csüggeteg, Halvány beteg, Míg éjfél

Kong, csak sírok, S elém a sok Tűnt kéj kél.

Óh, múlni már, Ősz! hullni már Eresszél!

Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél...
(Tóth Árpád ford.)

12. WEÖRÖS SÁNDOR: Dob és tánc

csönd
béke
csönd
béke
fény
csönd fénye
béke csöndje
fény békéje csönd
fényes csönd béke
csönd béke fény
béke csöndes fénye
fény csöndje
csönd csöndje fény fénye béke
csönd fény
lombban kő
csönd köve
kövön fény csöndje
kőben csönd béke
kő békéje béke köve lombban
csönd fényes béke
kő lombban fény
kút csöndje fű
kútra hajló béke csönd
kút békéje indafű inda kő
lomb hintája kúton
fény ingája kútban
csönd dajkája
csepp
csepp
kút cseppje
cseppek csengő csöndje
csönd cseppje fény
kút habja kő lombja
fény csöndje béke
szél víz föld
kis patak irama
fény halmai
föld keblei
kút karjai
kő lábai
víztüdejű szél
lombtorkú csönd
fűruhájú fény
kőarcú béke
reggel
dél
este
éj
hajnal karéja
dél sziklája
alkony karéja
éj sziklája
csönd
béke
fény hímzése
hab szövése
szél fonása
füst rovása
tűz írása
örökös szálak verejtéke
só
orsó
koporsó
kop
kop
harkály
óriási csönd órája
sok külön kis csönd ingája
kövön gyík
fénylő néma bálvány
béke veled
szeretőd lappang
virágzó ág rejtekében
párod rejlik
minden kapu hajlatában
rend
ünnep
béke
rend köve
ünnep lombjacsönd füve
 béke kútja
szállj békés lomb csöndje
fényes ünnep ága lengj
ima irama
unalom fénye
csönd ünnep béke rend szállj
ima fény ünnep lengj béke
fény csönd
béke
csönd
csönd
béke
béke

13. IV BÉLA levele a Pápához

Minthogy Magyarországot a tatárok pestise nagyobb részben
pusztasággá változtatta, s mint a juhakolt a kerítés, úgy veszik körül
a hitetlen népek, egyedül nyugatról a németektől, mint azonos hitet
vallóktól kellene országunknak a segítség némi gyümölcsét vennie,
de innen is nem gyümölcsöt, hanem a villongás töviseit kell
éreznünk, amikor az ország javát váratlan rablótámadásokkal
ragadozzák el. Napról napra jönnek hozzánk a hírek a tatárokról,
hogy nem csak ellenünk készülődnek, akikre legjobban fenekednek,
amiért ekkora csapás után is vonakodtunk meghódolni, holott
minden más nemzet, amely ellen erejüket megmutatták:
Oroszország, Kúnország, Bulgária, mind adófizetőik lettek, hanem
az egész kereszténység ellen, egész Európa ellen töméntelen hadat
indítanak.
Amit a gyakorlati tapasztalat harcikészségünkből megmutathat,
azt már megmutattuk, amikor magunkat és a mieinket kitettük a
tatárok soha nem látott erejének. Hanyagsággal sem vádoltathatunk,
mert amikor a tatárok országunkban harcoltak ellenünk,
megkerestük az egész kereszténység három legfőbb udvarát, de
mindezektől semmiféle vigaszt, vagy segítséget nem kaptunk, csak
szavakat. Abban állapodtunk meg, hogy a Dunát várakkal erősítjük,
mert ez az ellenállás vize. Itt álltunk tíz hónapon át ellen a
tatároknak. Ha ezt - ami távol legyen - a tatárok egyszer birtokba
veszik, nyitva áll a kapu számukra a többi katolikus keresztény
ország felé is.
Íme tehát most valóban fenyegetni látszik a nagy szükség.
Nyissátok meg az atyai szívet a hit védelmében a köz javára az
üldöztetésnek emez idején.

14. DÓZSA GYÖRGY ceglédi beszéde

Magyar férfiak!
Mi sem utálatosabb isten előtt, mint ha a semmirevaló ember
hatalmaskodik embertársai felett.
Nincsen is nagyobb bűn, mintha emberek, hatalmukkal
visszaélve, szolgaságban tartják önnön nemzetük tagjait.
Polgártársai vagytok a magyar nemességnek, de nem
parasztként, hanem rabszolgául tart titeket.
Amit hoz az ugar a ti fáradságotok által, amit barmaitok adnak:
minden a nemesség prédája. Nekik szántjátok a földet, nekik ültettek
szőlőt, nekik neveltek nyájat és csordát: nektek csak szolgaság és
ínség marad.
Minden ember tudja Magyarországon, minő nyomorúság minden
napotok. Ha a nemes házat épít, ha nősül, ha leányát adja férjhez,
ha vendéget fogad, ha születik, ha meghal, ha a királyhoz megy a
maga dolgában - titeket fejnek: bármit tesz, a ti rovásotokra megy a
dolog.
Meddig tűritek még ezt a gyalázatot magyarok?
Kövessétek istent, ki összegyűjtött benneteket, és fegyvert adott
kezetekbe!
Rajta hát, támadjatok ellenségeitekre!
Oktalan félelem ne csökkentse bátorságotokat!
 Ne gondoljátok, hogy én elkerülöm a bajt, ha ti veszedelembe
kerültök. Ígérem, hogy szabadságotok visszaszerzésében vezéretek
leszek s - ha szándékunkat isten segíti - visszaszerzem azt;
fáradalmak közt veszedelmekben bátor leszek és hűséges! S ha
oltalmazótokul vezérré tesztek a hatalmamat javatokra használom
és ellenségeink megtörésére.

15. PÁZMÁNY PÉTER: A halálrúl

Se bölcsesség és szentség, sem erő és szépség, sem kincs és
gazdagság, sem uraság és birodalom, sem ifjúság és hatalom senkit
a halál nyilaitúl el nem rejthetett; fullánkjátúl meg nem menthetett.
És hogy régi dolgokrúl ne szóljunk; akik ezelőtt száz esztendővel;
mit száz esztendővel? húsz vagy harminc esztendővel ebben a
várasban laktak; ezeken az utcákon jártak; ezekben a házakban
éltek; gazdagságokat győjtöttek; vígan ettek, ittak: mindnyájan
megholtak. Valakik most itt jelen vagytok, rövid üdő forgásában
egytűl egyig meghaltok: úgyhogy legfeljebb negyven vagy talán csak
harminc esztendő után, egy sem él közületek: száz esztendő múlva
pedig azt sem tudják az utánunk valók, ha voltunk-e e világon? Sőt
akik most ismérnek holtunk után úgy emlékeznek rólunk, mint
álomban látott dologrúl. Amely házakban most laktok, amely
szépséget most bírtok, amely tiszteket most viseltek, azok mind
másokra szállanak: kik tirólatok annyit gondolkodnak, mennyit ti
gondolkodtok azokról, kik ezeket a házakat építették, és száz
esztendő előtt bírták; azaz csak neveteket sem tudják, és mintha
soha nem éltetek volna, feledékenységben lesztek.
Akarjátok-e érteni, mit tészen az, hogy meg kell halnunk? Annyit
tészen; hogy valamit bírunk, valamit remélünk e földön, azt mind el
kell hagynunk. Annyit tészen; hogy minden pompáktúl és
gyönyörűségektűl, minden tisztektűl és méltóságoktúl, minden
atyánkfiaitúl és barátinktúl, minden jószágunktúl és gazdagságinktúl
el kell szakadnunk. Annyit tészen; hogy a léleknek a testbűl ki kell
menni, e világot el kell hagyni: oly útra, oly országba kell lépni,
melyben azelőtt nem volt, és nem tudja, ki lészen angyal-é vagy
ördög? Annyit tészen; hogy ez a test, elsőben egészségtűl és
erejétűl azután minden érzékenységtűl, minden világi édességektűl
megfosztatik: föld alá tétetik, férgektűl megemésztetik. Annyit
tészen; hogy Isten ítélőszéki eleiben kell menni. Oda pedig sem
szolgánk és barátunk, sem kincsünk és gazdagságunk nem
késérhet: hanem csak cselekedetink jőnek utánunk, és azok érdeme
szerént vesszük jutalmat.
Ez a halál, melyen által kell mennünk; ennek emlékezetit kell
szívünkbe oltanunk, ha szentül akarunk élni.

16. ZRINYI MIKLÓS. Ne bántsd a magyart

Szegény magyar nemzet, annyira jutott-e ügyed, hogy senki ne is
kiáltson fel utolsó veszedelmeden, hogy senkinek ne keseredjék
meg szíve romlásodon, hogy senki utolsó, halállal való
küszködéseden egy biztató szót ne mondjon? Egyedül legyek-e én
őrállód, vigyázód, ki megjelentsem veszedelmedet? Nehéz ugyan ez
a hivatal nékem de ha az isten az hazámhoz való szeretetet reám
tette, imé kiáltok, imé üvöltök: halj meg engem, élő magyar, ihon a
veszedelem, ihon az emésztő tűz!
Magyarok, tinéktek szólok! Ez a rettenetes sárkány a török,
Váradot tőlünk elvette, sok ezer magyar lelket rabságba vitt, sokat a
kardnak élivel emésztett meg; Erdélyt, koronánknak egy legszebbik
boglárát elprédálta, fejedelmét eltiporta, gázolja nemzetünket,
országunkat, mint egy erdei kan a szépen plántált szőlőt. Kik
dicsőséges magyar vérnek maradéki vagyunk, az mi atyánkfiaiért,
atyáinkért, anyáinkért, feleségünkért, gyermekünkért, hazánkért meg
kell indulnunk, halálra is, ha kévántatik mennünk, mégis legalább
bosszút ezen a dühödt eben állanunk. Fegyver, fegyver, fegyver
kévántatik, és jó vitézi elszántság!
Vagy nem azoktul a vitéz magyaroktul szármáztunk-e mi, kik
kevés néppel számtalan sok ezer pogányokat kergettek? Nincsen-e
istennek hatalmában Hunyadi győzedelmeit, Mátyás király
dicsőségeit kezünkben ismég újonnan megvirágoztatni? De úgy, ha
mindnyájan egy szívvel, egy lélekkel, segítségül híván istennek
szent nevét, körmösen nyúlunk a magunk dolgához, és fáradunk,
vigyázunk, tusakodunk az mi életünkért.
17. II. RÁKÓCZI FERENC kiáltványa
Ismét felszakadnak a híres magyar nemzet sebei, a nemzet
szabadságának annyiszor mostohán kezelt sebesülése, s most már
az a veszély fenyeget, hogy tagjai lassú sorvadása közben az
ausztriai uralkodó ház végzetes uralma alatt az egészséges törzset
is a végső halálos pusztulásba dönti, s azt követeli, hogy karddal
vágjuk ki.
Ó kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság!
Katonai kényszer uralkodik, a börtönöket és a botozást
alkalmazzák, ellentmondó törvények, felújított perek, egymást érő
rablások, a hatalmasok önkénye, árvák elnyomása, özvegyek
kifosztása.
Elég soká űzött már gúnyt belőlünk a nagyravágyó osztrák
kormányzat kiterjesztett vitorlájú hajója, elég soká pompáztak a
kárunkra, hogy végre az isteni bosszúállás igazságos örvénye
végzetes árjával elnyelje őket.
Hadd lássa meg a világ jogosan megragadott fegyvereinket!
Életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad
akaratunkból édes hazánknak szenteljük. A keresztény világ előtt
tiszta lélekkel kinyilatkoztatjuk, hogy a fegyverfogásra nem az
uralom, nem a nyereség, nem a személyes dicsőség vágya
késztetett.
Kelt munkácsi várunkban, az úr 1703. esztendejében, június hó
hetedik napján.

18. KOSSUTH LAJOS: Kiáltvány a néphez

Atyámfiai! Véreim! Polgártársaim!
Az örökkévaló istennek nevében ki az igazságot védi, és
megbünteti az árulást, fegyverre szólítom fel a nemzetet: szegény
magyar hazánk megvédésére.
A magyar nemzet háromszáz esztendőn át sokat szenvedett.
Török és tatár dúlta édes hazánk kebelét, és a királyok idegen
gonosz tanácsosai és a hazának háládatlan fiai sokszor elárulták e
szegény nemzetet, de mióta isten e világot megteremtette, soha
még oly ocsmány árulást nem hallott az embernek fia, mint aminővel
most hazánkat meg akarják ölni a hitszegők.
Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak karját bírja, fel
nem kél hazáját védeni, akkor kiirtanak saját hazádból, szegény
magyar nép! Országodat, mit őseid vérrel szereztek, árulással
szétdarabolják. A magyar földet, mit véres verejték közt miveltél, s
mit a magyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára,
szabaddá tett, rácz rablók és illyr pártütők közt osztják ki, s téged,
szegény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nemzetek
sorából, hogy szegény hazádnak még csak neve se maradjon fenn.
Nem! Ezt az örökkévaló isten nem engedheti. A magyar nemzet,
melynek hűségéért, hosszas, türelmes szenvedéséért most ily
alávaló hitszegéssel, ily rút hálátlansággal fizetnek, nem lehet oly
gyáva, hogy védtelenül hajoljon meg a gyilkosok előtt, és veszni
hagyja szegény hazáját, zsákmányul a hitvány árulóknak.
Még a nyomorult féreg sem tűri, ha lábbal tapodják. A magyar nép
nem leszen, nem lehet gyávább a féregnél. Aki nem akar hontalan
vándor koldussá lenni, akinek szívében a becsületnek, a
hazafiságnak legkisebb szikrája ég, aki nem akarja a szolgaságnak
keserves bilincsét hordozni, akinek nője, gyermeke van, aki nem
akarja apái sírját megfertőztetni, aki nem akarja, hogy gyermekei
megátkozzák, aki szabadságot kíván e földön, s üdvösséget vár a
másvilágon: az fel fog kelni isten és a haza nevében, a rablókat,
pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hitszegést, és
Magyarország függetlenségét és a magyar nép törvényes
szabadságát megvédeni.
Atyámfiai, hallgassátok meg szavaimat!
Én a nép javáért éltem, szenvedtem, cselekedtem egész
életemben. És nektek igazat szólok, mintha isten előtt állanék. A
magyar nemzet 300 esztendő előtt ily feltétel alatt választott királyt, a
most is uralkodó házból: hogy Magyarországot, mint szabad és
független országot, saját törvényei szerint kormányoztatja.
Ilyen feltétel alatt engedte meg a magyar nemzet azt, hogy a
királyság firól fira örökségül szálljon.
 Ily feltétel alatt szállott a korona a mostan uralkodó királyra is.
Tizennégy király megesküdött az örökkévaló istenre, hogy az
ország szabadságát, az ország törvényeit meg fogja tartani.
De nekünk a királyi eskü semmit sem használt. Mert a királyok -
esküvel fogadott számtalan ígéreteik ellenére -mindig külföldön
laktak, ott idegen tanácsosokkal vették magukat körül, akik hazánkat
nem szerették, a népet sanyargatták, törvényeinket lábbal taposták,
s Magyarországot minden szabadságából kivetkőztették.
A nép fizette a terhes adót, tartotta az idegen katonát, ki miatt a
szegény népnek saját házában sem volt soha egy pillanatnyi
nyugodalma. De a keservesen fizetett adóból a nép javára soha egy
fillér sem fordíttatott. Soha a nép adójáról a király számot nem
adatott. Legnagyobb részét a népnek elnyomása végett tartott
idegen katona emésztette fel, a többit pedig kiküldték Bécsbe, ott
költötték el, s a népnek örökös ínséggel kellett küzdeni.
A ti fiaitokat, testvéreiteket elvitték katonának; de nem avégett,
hogy szegény hazánkat az ellenségtől megoltalmazzák, hanem
avégett, hogy más nemzeteket a karjaitok közül kiragadott magyar
katonák által járomban tartsanak és sanyargassanak, éppúgy, mint
titeket idegen katonák által járomban tartottak és sanyargattak.
És a nemzetnek soha senki számot nem adott, hogy hová
fecsérelték a magyar vitézeknek, a ti fiaitoknak vérét.
Idegen országokban vesztek el legnagyobb részben - s azon
országok népeinek átka kísérte őket sírjokba, akik pedig sok
esztendő múlva hazakerültek, koldusok gyanánt tértek meg
helységeikbe s nem volt aki őket szenvedéseikért megjutalmazza,
aki nekik egy keserves darab kenyeret adjon.
Ti robotoztatok, dézsmát adtatok, úri székeknek voltatok alávetve,
a föld, melyet véres verejtékkel míveltetek, nem nektek
jövedelmezett, szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet
míveltetek.
De a nemességnek igazságos része fel akart titeket törvény által
szabadítani.
 Én is egyike voltam azoknak, kik szabadságtokért küzdöttek sok
esztendők óta.
De a király idegen gonosz tanácsosai ellentállottak
szabadságotoknak, sőt sokakat közölünk üldöztek, sanyargattak,
amiért bátran és hangosan mertünk szólani.
És mivel eszerint a nép maga ki volt rekesztve a szabadságból,
mi nem lehettünk elég erősek szegény hazánk szabadságát
oltalmazni.
És szegény elárult hazánk minden szabadságából kivetkőztetett.
Olyan volt mint egy fejőstehén, amelyet a külföldi gonosz tanácsosok
számára hitszegő magyarok vérig fejtenek. Szegény magyar hazánk
ínség, nyomorúság, szolgaság tanyájává lett.
Ez volt a régi, keserves állapot, atyámfiai!
Végre az örökkévaló isten megsokallotta szenvedéseiteket,
megszánta szegény magyar hazánk szenvedéseit.
A múlt országgyűlésen még csak a nemesség hozott törvényeket,
de a nemesség követei és a mágnások között számosan valánk a
magyar népnek igaz barátai. Elhatároztuk: szegény árva hazánk
szabadságát visszaszerezni; de visszaszerezni nemcsak egyedül a
nemesség számára, de az egész népnek számára.
A nagylelkű nemesség elhatározá a néppel minden szabadságát
megosztani és a nép minden terheiben megosztozni. És semmit sem
kívánt a néptől egyebet, mint azt, hogy szeresse magyar hazánkat
és segítsen az árulók és zsarnokok ellen megvédelmezni.
Isten megáldotta igazságos küzdelmeinket.
Magyarország, Erdély, Horvát, Tótország népeit szabaddá tettük.
Robotot, dézsmát eltöröItük. Az adófizetés terheiben megoztoztunk.
Az ország védelmének kötelességében megosztoztunk. És a népet
minden alkotmányos szabadságnak részeseivé tettük.
Hogy pedig a népnek, az országnak ezen szabadságát idegen
gonosz zsarnokok meg ne ronthassák, felelős minisztériumot
alkottunk, valóságos nemzeti kormányt, mely oly emberekből álljon,
kik a nemzet többségének bizodalmát bírják, kik a népnek barátai,
kik annakjavát szabadságát szívből, lélekből előmozdítsák.
 És ezen nemzeti kormányt felelőssé tettük, hogy a nép, s az
ország szabadságát szentül megőrizze; a nép adóját a nép javára
fordítsa: arról a nemzetnek számot adjon, s a nemzet vérét nem
másra, mint az ország védelmére fordítsa.
És hogy ezen felelős kormány hazafiui kötelességének
becsületesen megfeleljen, a népnek azon hatalmat adtuk hogy
válasszon képviselőket, kik a kormánytól számot vegyenek, s a nép
javára törvényeket hozzanak, melyek szerint a minisztérium az
országot kormányozni tartozzék.
Ezt tettük a múlt országgyűlésen: ilyen törvényeket alkotánk. A
királynak elibe terjesztettük és a király e törvényeket megerősítette
és királyi esküjére szentül fogadta, hogy örökre meg fogja tartani.
Tette ezt a király szabad akaratból, tette esküvel erősített
kötelessége szerint.
A szerencse ezen igazságos kívánatainkat csak annyiban
segítette elő, hogy ekkoron a királyt nem vették körül hajdani gonosz
tanácsnokai, mert azokat a türelmét vesztett bécsi nép akkoron
elkergeté.
De alig múlt el néhány hét, a magyarnak halálos ellenségei, mint
a kígyók, ismét összeseregeltek a király körül és összeesküdtek
szegény magyar hazánk ellen, öszszeesküdtek a magyar nép
szabadsága ellen.
És ezen árulóknak az összeesküvés borzasztóan sikerült. Mert a
király e nyáron megbetegedvén, maga-magával annyira tehetetlenné
lett, hogy szegény hazánkat a hitszegő tanácsosok a király nevében
gyilkolnák meg.
Tudjátok hazám fiai! Szegény hazánkat minő irtózatos
szerencsétlenségbe sodorta immár az árulás. A vad ráczokat, a
rabló szerbeket a király nevében lázították fel, a magyar nép
kiirtására. És irtják a magyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt,
gyermeket. Porrá égetik a magyar falukat, s el akarják a magyar nép
földét foglalni. A király nevében esküdött össze ellenünk a
hazánkban tanyázó idegen katonaság, melyet véres verejtékkel
fizettetek és tápláltatok.
 A király nevében választották ki Jellasichot vezéréül a szegény
magyar nép ellen intézendő irtó háborúnak. A király nevében
lázították fel a horvátokat, akik velünk az ország minden közös
szabadságaiban megosztoztak, kiket mi, magyarok, testvéreinkül
fogadánk, akiknek még több szabadságot adtunk, mint amennyivel
maguk a magyarok bírtanak.
Ők csak félannyi adót fizetnek, mint a magyarok, katonát nem
tartanak, az ő földükről a kálvinista és lutheránus magyar vallása ki
van rekesztve, mint bélpoklos; nekik külön országgyűlésük is van, és
saját nyelvükön szabadon intézik beldolgaikat. Mindezen
jótéteményeket pedig azzal hálálják meg, hogy a pártütő Jellasich
vezérlete alatt mint vad ellenség rohanták meg országunkat, s
rabolják, pusztítják a magyar népet. A király nevében lázították fel a
magyar ellen az oláhokat, s a király nevében rohantak be a felföldre
fegyveres cseh rablók, a tót népet fellázítani. Szóval a király
nevében van hazánk vérrel és lánggal minden oldalról elborítva. És
tódul a sok fegyveres rabló, a sok háládatlan áruló minden oldalról
beljebb és beljebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld
hátáról.

19. BAJCSZY-ZSILINSZKY ENDRE emlékirata

Ne lelkesedjünk okvetlenül, amikor káromkodnunk, vagy sírnunk
kellene és ne erőszakoljuk magatartásunk önkéntességét, amikor
kényszer alatt cselekszünk. A szabadság nemzete nem keresheti a
maga boldogulását egyedül a mindenáron való könnyű
alkalmazkodásban és a természetes kockázatok mindenáron való
kerülésében.
Egy kis levegőt kérünk, ha mást nem, hát legalább a börtön vagy
az internálótábor levegőjét, a magunk törhetetlen és logikailag
verhetetlen külpolitikai ellenzékisége számára, hogy egy újabb
szörnyű omlás idején hitele lehessen szavunknak. Merem mondani
és vállalom a felelősséget minden mai és jövendőbeli fórum előtt,
hogy a magyar nemzet nagy többsége a mi ellenzékiségünk
táborában van. Micsoda igazság az, hogy quislingek, akik mögött
sem magyar múlt, sem magyar érdek, sem magyar hagyomány, sem
magyar nagyok nincsenek, csak az idegen érdekekhez való olcsó
alkalmazkodás, Rákóczi és Kossuth helyett Haynau és Bach
szelleme, szabadon kínálkozhatnak idegen hatalmasoknak - s
nekem és mindazoknak, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak, a
nemzet igazi elitje tekintélyes részének a magyar parasztság és
munkásság zömének hallgatnunk kell?! El kell hallgatnunk
panaszainkat is, aggodalmainkat is, legfőképpen pedig évezredes
igazságainkat.
Szabadabb szellemi légzést kérünk, nem a magunk érdekében,
hanem nemzetünk, történelmi hivatásunk s államunk függetlensége,
Magyarország és a magyar függetlenség jövendő megmentése
érdekében.
 KIEJTÉSGYAKORLATOK

SZÖVEGMENTES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Ajakkerekítés-terpesztés tükör előtt alkalmanként 50-szer, zárt
fogsorral.
2. Nyelvkörzés a fogakon kívül, az ajkakon belül nyitott szájjal -
mindkét irányban.
3. Alsófogmedri nyelvhegytámasz, nyelvközép emelgetéssel.
4. Erőteljes szájnyitás, lágyszájpad emelgetés tükör előtt.
5. Papírszelet pöccintés kézfejről p, t, k mássalhangzókkal.
6. B, d, g, illetve mb, nd, ng ciklizálás az erős zönge-
megszólaltatás érdekében.
7. F, v, f, v gyakorlat a zöngés-zöngétlen érzékeltetésére.
8. Sz felismerés hátmögötti szisszentéssel.
9. Sz variációk gyakorlása.
10. S felismerés hátmögötti susogással.
11. S variációk gyakorolgatása.
12. Sz, c, z gyakorlatok.
13. A j hang, az ich laut és az ach laut gyakorolgatása.
14. L gyakorlatok mozdulatlan állal.
15. Nálánálánálá, nalanalanala, nelenelenele nagyra nyitott
szájjal, mozdulatlan állal.
16. Jálájálájálá, jalajalajala, jelejelejele ugyanígy.
17. R gyakorlatok légzőgyakorlatként, pergetés, ameddig a levegő
tart.
18. R skála.
19. A hangkapcsolatok tanulmányozása bármilyen írott szövegen.
20. A ritmus ledobolása bármilyen írott szövegen.
 21. A magánhangzók színének tanulmányozása óvatos
nyelvmozdítással.
22. A magánhangzók színének tanulmányozása óvatos
ajakmozdítással.
23. Magánhangzó gyakorlatok: áaou, áeéi, áaoöuü.

SZÖVEGES KIEJTÉSGYAKORLATOK
1. Szógyakorlatok, a helyes kiejtés rögzítése, nyitás
2, Weöres Sándor: Kínai templom; gondos magánhangzó ejtés
3. Babits Mihály: Theosophikus ének; ajaktorna
4. Vidor Miklós: Nyelvgyötrők; pontos mássalhangzóejtés
5. Papp Tibor: Nevek; gyors, pontos beszéd, egy levegőre
6. Babits Mihály: Fekete ország; gyors, pontos beszéd, egy
levegőre
7. Weöres Sándor: Magyar etűdök (részletek: 9, 48); pontos ejtés
8. Kiss Dénes: Gyárlátogatás; hosszú mássalhangzók
9. Petőfi Sándor: Orbán; r-hangok
10. Sz gyakorlatok pöszéknek
11. C gyakorlatok pöszéknek
12. Z gyakorlatok pöszéknek
13. S gyakorlatok pöszéknek
14. Cs gyakorlatok pöszéknek
15. Zs gyakorlatok pöszéknek
16. Ismétlő gyakorlatok pöszéknek
17. R gyakorlatok raccsolóknak
18. Tamkó Sirató Károly: Országjárás; a helyes kiejtés
alkalmazása
19. Csukás István: Gilice-síp; a helyes kiejtés alkalmazása
20. Tarján Iza: Ungon-berken; a helyes kiejtés alkalmazása
 A pontos kiejtés anyaga következik. Ne elégedjünk meg a gyors
mondogatással, követeljük meg magunktól a pontos, gyors
mondogatást. A pöszék számára akkora anyagot állítottam itt össze,
amekkora magyarul még nem jelent meg. A menet szisztematikus
tessék betartani, és tessék rendbe jönni, ne bosszantsuk egymást! A
pöszék anyagát a nem pöszék is haszonnal gyakorolhatják. A
raccsolók anyaga mindenki számára hasznos, mert az r hangok
mostanában nagyon lágyak, és a színpad erőteljes pergést kíván!

1. SZÓGYAKORLATOK, A HELYES KIEJTÉS

RÖGZÍTÉSE, NYITÁS
már bár pár vár fáj zár szár cár
mar baj pad var faj zab szab cakk
mer begy per ver fej zeng szer cent
mór bor pór von Fót zord szór comb
mér bér pék vér fél zé szén cél
mö bőr pör vő föl zöld szög cö
míg biz pír visz fisz zim szív cikk
múlt búr pult vu fúr zug szúr cucc
mázsát bábát pápát vázát fáját zárát száját cápát
magyar badar panasz vasal falat zavar szaval caplat
megyek berek perek veszek felek zene szelek cement
mórok borok pórok vonok Fóton zokog szórok colos
mérés bélés pénzét vérét félét zéjét szélét cégér
mögött bőrök pörög vörös főzök zörög szőlő cölöp
mirigy bízik pirít vízi fityisz zizi színi cívis
múltunk búsul puhul vuvu fúrunk zúdul szúrunk cucu
mázsáját bábáját pápáját vázáját fájánál zárását szájánál cápáját
madarat babahaj parazsat vadakat falakat zabszalma szavakat
capcarap
meleget bereked pereket vezekel felemel zene zeng szerepel
cementtel
 móroktól boroktól póroktól vonótól fokokból zokogok szóródó
combokról
mérését bélését pénzénél vétkénél fészkénél zéjénél szélénél
cégérét
mömömö bőrökről pörökről vörösök főnököt zörömböl szövőnő
cölöpök
mit iszik bízik is pirít is virít is fityfirity zizit is szívni is cívis is
mázsájánál bábájánál pápájánál vázájánál fáklyájánál zárásánál
szállásánál cápájánál
madarakat babahajat parazsakat vasalatlanfakanalat zavartalan
szakadatlan capcarapcap
melegeket berekesztett perelgetett vezekeljen felekezet zene
zengett szerecsenek cement mellett
máma bába pápa váza fája zára szája cápa
mamám babám papám vagány falás Zalán szakács Cabán
máma már bábatál pávaláb vágatás fáradás záratás száradás
cápaszáj
mamával babával papával vattával falással Zalánnal szamárral
Cabánnal
nád láb rág dán táj zsák sár csáp
nap lap rag dal tag zsa sakk csap
nem len rend de teng zseb seb csepp
no lomb ront domb toll zsong sor csont
nép lét rét dél tél zsé sérv csép
nő lő rönk döng tönk zsö sör csönd
nincs liszt ring disz tíz zsír sir csíp
nu lúg rúg dúl túr zsupp súg csuk
nádját látják rántják dánját tátják zsákját sálját csápját
nagyja lantjarakja dajka tatja Zsazsa sanda csalja
neme lenge rendje dele tenger zsenge sejtje csendje
nono lopott rovott dobott tobozt zsongott sodrott csorgott
népét létét részét dérét téjét zséjét sérvét csészét
 növök lövök rönkök döngök tönkök zsözsö sörök csöngök
nini Lidi rikít díszít Tibi zsizsik sivít csitít
null-null lúdjuk rúgjunk dúlunk túrunk zsúrunk súgunk csukunk
nálánál lábánál Rábánál dámánál tájánál zsályánál Sáránál
császárnál
nagyapa lakatlan ragasztja darabka tagadja zsazsazsa savakkal
csak azzal
ne tedd el levente remete delente tengelye zsengelye sebhelye
csemege
nonono lópokróc robotol dobogó tolongott zsongódott sodródott
csókot lop
nénjénél lépését részénél dédété tépését zsécsézé sérvénél
csészéjét
nőttön nő lövőkről rögökről dörömböl tönkökről zsözsözsö sörökről
csömörről
ninini Lidi sír ribizli díszíti Tibit is zsizsizsi sivít is csitít is
náthájánál ládájánál rázásánál dámájánál támlájánál zsályájánál
Sárájánál császáránál
nananana lakatalatt ragasztva vandagasztatlan tapasztalat
zsazsazsazsa salaktalan csapat alatt
nemtelenek lehetetlen rendetlenek de szereted tehetetlen
zsebembe tedd sebhely mellett csemege lett
nála lába rája dáma támla zsálya Sára csárda
naszád lakás rakás dagály talán Zsadány saját csapás
nászdalát lázadás rángatás dámaság tálalás zsályaszár sárgaság
csámpaság
nagyjában lantjával rabjával dajkával találtam Zsazsával sajátja
családja

2. WEÖRES SÁNDOR: Kínai templom

Szent kert, bő lomb: tárt zöld szárny,
fönn lenn tág éj jő kék árny.
 Négy fém cseng: Szép, Jó, Hír, Rang,
majd mély csönd leng, mint hült hang.

3. BABITS MIHÁLY: Theosophikus ének (részlet)

A fény alatt, az ég alatt, a lég alatt,
a fény alatt, lég alatt, a jég alatt,
a fény alatt, a kék alatt, a zöld alatt,
a fény alatt, az ég alatt, a föld alatt,
a fény alatt, az árny alatt, a láng alatt

4. VIDOR MIKLÓS: Nyelvgyötrők

Roppant bottal koppantottam,
szöcském csacskán szökkent,
papnadrágban kappant fogtam,
macskám fecskét hökkent.

Derengett, borongott, merengett, szorongott,

kerengett dorong ott de nem vett korongot.

Körbe pörg e görbe körte,

hat gödörbe, vak tükörbe,
fürge ürge sürg e zűrbe
őt gyötörd, te rőt ökörke.

Szakállas sakál, ha választ, csak áll.

S e nótadacára spenót a szakálla.

Szegénylegény e vén cserény alatt,

elél, evén szerény lepény-halat,
szeszély fején e szép kemény kalap!
De félek én, mesém henyén halad,
 s felén e rémlegény belém harap.

Zabra zebra, zsebre zabra,

habra rebbents, hebrencs babra,
ugra-bugra, zsupsz a sutra,
pulyka-húzta pudva-dudva,
lukba rugva fúlt a kútba.

5. PAPP TIBOR: Nevek

Marci, Berci, Karcsi, Tercsi,
Ancsa, Jancsi, Bence, Jenci,
Ince, Vince, Lonci, Manci,
Lóri, Flóri, Frici, Franci,
Dani, Dini, Samu, Simi,
Lilla, Nelli, Ami, Imi,
Piri, Pali, Ili, Ali,
Lali, Lili, Vili, Vali,
Mári, Sári, Klári, Máli,
Mici, Maca, Zoli, Záli,
Misi, Masa, Emmi, Mimi,
Tibi, Tóbi, Tóni, Tini,
Ibi, Robi, Gabi, Giza,
Rozi, Rézi, Gazsi, Zsiga,
Margó, Gergő, Eszti, Kriszta,
Jóska, Pista, Böske, Miska,
Bori, Biri, Dóri, Kari,
Teri, Feri, Gyuri, Mari,
Panni, Fanni, Muki, Miki,
Sanyi, Manyi, Vica, Viki,
Józsi, Mózsi, Médi, Magdi,
Helga, Matyi, Tünde, Andi.
6. BABITS MIHÁLY: Fekete ország (részlet)
Fekete országot álmodtam én
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.
Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.
(Mond el fehérrel, pirossal, csíkossal, kockással, de elmondhatod
úgy is - ha embere vagy -, hogy imperialista, szocialista, fasiszta
vagy kuklukszklán.)

7. WEÖRES SÁNDOR: Magyar etűdök (részletek)

9.
Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz: olvad a jégcsap,
csepereg a víz.

48.
Tó vize, tó vize csupa nádszál
egy kacsa két kacsa oda-császkál,
sárban ezer kacsa bogarászik,
reszket a tó vize, ki se látszik.

8. KISS DÉNES: Gyárlátogatás

 Csitteg-csattog, pitteg-pattog, dibben-dobban, kippen-koppan,
rippen-roppan ez a gyár, hol a sok gép, a sok ember, fúr, farag, vág,
kalapál.
Kunkorodik göndör forgács, gőzkalapács hubbanik, csitteg-
csattog, pitteg-pattog, dibben-dobban, kippen-koppan, rippen-
roppan, jól halad a munka itt.

9. PETŐFI SÁNDOR: Orbán

Komor, mogorva férfiú
Volt Orbán,
Bár oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
De hisz mogorva ép azért
Volt Orbán,
Mert oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Oka egyébiránt maga
Volt Orbán,
Hogy oly vidám hajnal pirult
Az orrán.
Temérdek borfélét ivott
Meg Orbán,
Vidám hajnal azért pirult
Az orrán.

10. SZ GYAKORLATOK
szhi szhé szhe szhá szha szho szhö szhu szhü
szi szé sze szá sza szo szö szu szü
isz ész esz ász asz osz ösz usz üsz
isszi ésszé essze ásszá assza osszo összö usszu üsszü
ejszi ejszé ejsze ejszá ejsza ejszo ejszö ejszu ejszü
 ekszi ekszé eksze ekszá eksza ekszo ekszö ekszu ekszü
etyszi etyszé etysze etyszá etysza etyszo etyszö etyszu etyszü
elszi elszé elsze elszá elsza elszo elszö elszu elszü
erszi erszé ersze erszá ersza erszo erszö erszu erszü
epszi epszé epsze epszá epsza epszo epszö epszu epszü
s-sz (9-szer)
süszi söszé sosze saszá sásza seszo sészö siszu söszü
es-szi es-szé es-sze es-szá es-sza es-szo es-szöes-szu es-szü
ecs-szi ecs-szé ecs-sze ecs-szá ecs-sza ecs-szo ecs-szö ecs-szu
ecs-szü
ec-szi ec-szé ec-sze ec-szá ec-sza ec-szo ec-szö ec-szu ec-szü

szív szíj szik szilva sziget Szilvia

szín szid szít szikla szipog szigony
szirom szigorú szivar Szíria szivárvány szirt
színes színház szivacs Szicília szilvás szívesség
szék szén szét széna szédül széjjel
szél szép széf széle szépít szégyen
széles szélcsendes szétcincál szépséges Széchenyi szétzengett
szem szeg szent szelep Szeged szelvény
szed szegy szelet szelel szegény szedeget
szeleburdi szendereg szerény szemereg szeder szeret
szelence szemez szeles szecska szegecs szerencse
száj szánt szánkó száguld Száva számol
szám száll számít szállít száda szájal
szár szárít szárad számára szárcsa szárát
számítás szállítás Szása száz százados százas
szalag szalad szakad szappan szalámi szandál
szaval szabad szavak szakáll szabály szablya
szarka szamár Szahara szamovár szardínia szarkaláb
szamóca szavaz szakács szabás szavazás szalmazsák
szoba szoknya szól szólít szójabab Szováta
szóda szokott Szob szokik szovjet szonda
szór szorít szomorú szorgalom szorong szótár
szóvicc szódavíz szólás szocializmus szókincs szociális
szőnyeg szövet szőlő szög szövőnő szőke
szöglet szögel szöveg Sződ szövedék szökőkút
szörp szőrme szőr Szőreg szögmérő szörnyű
szöcske szövetkezet szövés szövetség szövegezés szőrözés
Szudán szunnyad szuffita szúnyog szultán szundít
szúr szurkol szurony szúrat szurkál szurok
szúnyogos szuvas szusszantás szusz szultánság szundítás
szülő születik szűnik szűk szűköl szűkül
szűrő szürke szürkület szüret szűr szűröm
szükség szülőház születésnap szüzesség születés szüzsé

visz hisz ápisz fityisz cisz tenisz

ész kész mész vész egész penész
sebész cipész zenész csempész csibész színész
tengerész régész merész rész kérész erdész
vesz tesz lesz repesz retesz eresz
halász vadász fogász kalász lovász toklász
kamasz tavasz mamlasz kopasz kuvasz tapasz
gonosz kosz hossz orosz porosz rossz
ősz bősz lősz szösz jössz nősz
húsz túsz humusz autóbusz kókusz fókusz
iszik viszik hiszik díszít vízszint kiszív
készétel mészégető mésszé nézz_szét részét vészét
messze eszem teszem veszem meszelő vesszen
másszál kászálódik házszám rászáll rászán gyászát
kasza aszal massza maszatol tavasszal kamasszal
oszolj osszon fosszon nyoszolya koszol gonoszok
 ússzunk túszunk buszunk bambuszunk kaktuszunk gyűszű
hiszékeny kiszédül déli_szél régi_szék piszék visszér
fészek művészek ügyészek bűvészek vegyészek színészek
leszáll beszámol beszánt beszámít beszállít leszárad
vadászat halászat szabászat fogászat borászat hadászat
aszály naszád kaszál kaszáló Naszály Hasszán
asszony haszon tavaszon kopaszon akasszon mamlaszok
viszek hiszek kiszed pisze díszeleg szisszen
Tiszán kiszámít nyiszál kiszáll iszák isszák
vissza kiszab kiszalad Tisza kiszabadít issza
viszont iszom kiszólít viszonyít iszony kiszól
eszik veszik teszik messzi veszít feszít
beszakad leszakít beszabadul leszab beszalad leszakad
úszik kúszik nyuszi alkuszik alamuszi puszi
tejszín fejszék fejsze hajszál hajsza hajszol
egy_szív egy_szék egy_szem egy_száj egy_szalag egy_szoba
fekszik megszédül megszed megszán megszab megszól
lépsz lopsz kapsz köpsz tépsz babszem
nem_szid nem_szép nem_szed nem_száll nem_szab nem_szól
elszív elszédül elszed elszáll elszalad elszól
eperszín erszény persze eperszár vérszag bérszolga
más_színű hússzínű kevés_szék véres_szem kisszerű piros_száj
vörös_szalag friss_szóda vasszög hess_szúnyog piros_szűr
varázsszem
Pécs_szélén kalácsszelet kavicsszem bocsszáj kapocsszög
bocsszőr
láncszem kötszer metszett harmincszor hatszor ötször

A szitával szitálunk. - A szél szétfújja a szénát. - Szedegeti a

galamb a szemet. - Száguld a szánkó. - Szandálban szalad a fiú. - A
szoknya a szobában van. - A szövőnő szövetet sző. - A szúnyog
nem hagy szundikálni. - A szünidőben a szüleimmel vagyok.
Szilvia szőlőt eszik a szobában. - Esztike hosszú szoknyában
szaladgál. - Guszti szépen szaval a negyedik osztályban. - A kígyó
kúszik-mászik a szikla szélén. - A halászok a Tiszán halásznak. -
Szépen meszelik a ház falát. - Ősszel szedik a szőlőt. - Szövetből
szabja a szabó a szoknyát. - A lisztet meg szokták szitálni.
Szil szál szalmaszál. - Szuszi-muszi nyuszika. - Hiszi a piszi. -
Eszem iszom szuszogok. - Teszek-veszek motoszkálok. - Isze-pisze
Esztike. - Kesze-kusza háló. - Szisszen-szusszan szöszmötöl. -
Össze-vissza szaladok.
A színjátszók egy része nem tud szépen beszélni. Pöszén
beszélnek. Szilvia szeretett szavalni, de rosszul mondta az sz
hangot. Pösze volt. Szomorú volt, hiszen tudta, szépen szavalni
pöszén lehetetlen. Eszerint szegény kénytelen volt beszédtanárral
vesződni, hogy sz hangjai szépek legyenek. Legelőször Szilvia
megtanulta a nyelve hegyét lent a foga alá illeszteni. Szembe hozta
a fogait. Sziszegett. Először föl-fölszaladt a nyelve, de előbb-utóbb
megszokta azt, hogy a nyelvét nem szabad a régi megszokott
helyére engedni. Amikor a sziszegőket már jól ejtette, szótagokat
mondtak: sziszészeszászaszoszöszuszü. Eztán jöttek a szavak:
szitakötő, szilvafa, szőlőszem, teniszlabda disznófalka tavaszi szél.
Mondatokat mondtak, amelyekben az sz hang többször szerepelt.
Próbálkoztak szavalattal de hamar észrevették, hogy Szilvia vagy
szépen beszél, de rosszul szaval, vagy szépen szaval, de rosszul
beszél. Tovább kellett sziszegni. Amikor Szilvia már beszélgetve jól
ejtette az sz hangot, újból kezdtek szavalni. Egyszer jól ejtette a
sziszegőket, egyszer rosszul, de már többször jól. Tíz hónapi
munkába került, míg kialakultak az sz hangok, de még aztán tovább
kellett figyelni egy darabig, hogy el ne tévessze a sziszegőket. Több
mint egy év után szűnt a pösze beszéd.

Szép a szemem. Szép a szájam.

Szép a szoba. Szép a szőnyeg...
 Eszik Szilvia. Eszik Gusztáv.
Eszik a nyuszi. Eszik a disznó...

Széket viszek. Szénát viszek.

Szalmát viszek. Asztalt viszek...

Szilvát eszem. Szőlőt eszem.

Tésztát eszem. Káposztát eszem…

Hosszú szalag. Hosszú meszelő.

Hosszú vessző. Hosszú piszkafa...

Köszön a vadász. Köszön a halász.

Köszön a bűvész. Köszön a színész...

Szánom bánom, -színe-java, -egy a haszna, -nesze neked, -bánja

a szösz. - sző-fon, tesz-vesz, -székely támad, székely bánja, -
tisztelet a kivételnek, - anyámasszony katonája, -majd felfalja a
szemével, -ne szólj szám nem fáj fejem.

Szil-szál-szalmaszál
lengő hinta messze száll

jön a vadász fúj a szél

nyuszi iszkol szalad fél

eszem-iszom dínom-dánom
szőlő szilva van a tálon
ingó-bingó hosszú fűszál
fúvó szélben lepkét hintál
 itt a hajnal kél a szellő
száll a légben könnyű felhő

Szilvi hosszút sziszegett,

Eszti néni nevetett:
jól van Szilvi, nagyon jó volt,
jól szisszentél, messze szólót.
Mondjad: sziszészeszásza,
iszi észé esze ásza.
Jöhetnek a szavak szintén,
szépen mondjad, épp úgy mint én:
szívem, székem, szemem, szám,
szellő, szőlő, szünet, szán,
iszom, eszem, sziszegek,
teszek, veszek, pisszegek,
hosszú szoknya keszkenő
piszkafa meg meszelő.
Szépen szól a Szilvi szája,
büszke nagyon a mamája.

A halász a Tiszán halászott, hosszan ült hasztalanul.

Bosszankodott. Hopsz, lesz valami a hálóban. Húzta, húzta, húzta,
nem tudta kiszedni. Jaj-jaj a hal húzta vissza a halászt. Egészen a
szigetig úszott vele. Szegény halász ott kászálódott ki. A hal aztán
büszkén mutatta uszonyaival a keszegeknek: ilyen hosszú halászt
fogtam.

Sok szilva. Sok szék. Sok szem. Sok szánkó. Sok szappan. Sok
szó. Sok szőlő. Sok szúnyog. Sok szülő.
Csupa szív. Csupa szén. Csupa szem. Csupa száj. Csupa szalag.
Csupa szó. Csupa szög. Csupa szú. Csupa szünet.
 Zsuzsi szitál. Zsuzsi szédül. Zsuzsi szemtelen. Zsuzsi számol.
Zsuzsi szalad. Zsuzsi szól. Zsuzsi szőke. Zsuzsi szundít. Zsuzsi
születésnapja.
Színes szivacs. Széles zászló. Szeles utca. Szalagos mackócska.
Szájas kisasszony. Szomjas cicuska. Szőnyeges szobácska. Szűkös
csészécske.
A zizi színes. Zenél a díszdoboz. Sündisznócska mozog a
bozótban. A faház meszes. Hízik a disznó. Ízlik a szilvásgombóc. A
szalmazsákban zizeg a szalma. Finom a mazsolás kalácsszelet.

ILLYÉS GYULA: Mozdony

S-sz, beh sok súly!
Meg se mozdul!
Friss szenet, ha bekapok:
messze, messze szaladok, szaladok...

NEMES NAGY ÁGNES: Mi van a szobában?

(részlet)
A szobában van az asztal, leterítve szép damaszttal.
A szobában van a szék. Nem mondom, hogy csodaszép.

FAZEKAS ANNA: Fűrész, fejsze, kalapács

Fűrész fejsze kalapács, kalapács, fészert eszkábál az ács.
Fúró vasszög reszelő, reszelő dolgozik a szerelő.

Köszöntő anyák napjára (népköltés)

Már megjöttünk ez helyre, anyánk köszöntésére.
Anyám, légy reménységben, Köszöntlek egészségben.
Amennyi a zöld fűszál, égen ahány csillag jár,
májusban a szép virág: annyi áldás szálljon rád.
GAZDAG ERZSI: Hófarsang
Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?
- Du-du, mindig ezt fújod.
Azt várom, míg elunod.

Most meg szederfánkra ülsz,

s szederfánkon hegedülsz.
Táncra hívod a havat
odakint a fa alatt.

Hófarsang van. Itt a tél.

Azért dudál ez a szél.
Egy szál zenész magában
sípol, dudál a bálban.

TÉNAGY SÁNDOR: Bolondos mondóka

Hétfőn egy szem makkot leltem,
kedden délben földbe tettem,
szerdán este vödröt vettem,
csütörtökön megöntöztem,
pénteken csak nézegettem,
szombaton már büszkélkedtem,
s akár hiszed, akár nem:
vasárnap az én tölgyfámról,
annak mind a tíz ágáról
száz szem makkot leszedtem.

BUDA FERENC: Messzi nyargal

Messzi nyargal a zivatar,
 elrepül a szelek szárnyán,
zeng a mező, pendül a dal,
fennen fénylik a szivárvány.

FEKETE GYULA: Vonatosdi

Pszüh... pszüh… -szisszen a pára: indul a gőzös nemsokára.
Szuh... szuh… -szusszan a mozdony: áll a bakter már a poszton.
Klitt... klatt… - kattog a váltó: szabad a pálya! -lobog a zászló.
Aki velem nem utazik, gyalog mehet Rakamazig...
Csattog a vas... hull a szikra hull...
Hallod-e, most... nekiszaba- dul,… hogy zaka- tol?...
Egyre csak azt... ziki-zaka- tolja:
a vas- utas potya- utas... potya- utas
a vas- utas, jól van néki dolga!

Egy szög miatt (angol gyermekvers)

Egy szög miatt a patkó elveszett,
a patkó miatt a ló elveszett,
a ló miatt a lovas elveszett,
a lovas miatt a csata elveszett,
a csata miatt az ország elveszett -
máskor verd be jól a patkószeget!
(Károlyi Amy átdolgozása)

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek

panaszai (részlet)
Este, este… Árnyak ingnak, és bezárjuk ajtainkat,
figyelünk a kósza neszre, egy vonatfütty messze-messze.
És a csend jő.
Alszik a homályos éjbe künn a csengő.
 A díván elbújik félve. Szundít a karosszék.
Álmos a poros kép.
Alszanak a csengettyűk. Alszanak már mindenütt.
A játékok, a karikahajtók, a szegény tükör is hallgatag lóg.
Ó, a néma csengettyűk. Az óránk is félve üt.
Alszik a cicánk s a vén szelindek, föl ne keltsük -csitt -e sok-sok
alvót.
Alszanak a régi réz-kilincsek s alszanak a fáradt, barna ajtók.

RADNÓTI MIKLÓS: Éjszaka

Alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

A három selyp (népmese)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy asszony, s annak
három lánya. Szépek voltak, szelídek, szerények, szemrevalók, de
mind a három olyan pösze volt, mintha csak egy foguk se lett volna.
Már itt lett volna a férjhez menés ideje, de ha megszólaltak, minden
legénynek elment tőlük a kedve. Egyszer egy idegen legény toppant
be hozzájuk. Nosza az asszony mindjárt kávét tesz föl, hogy majd
szépen megkínálja vele a legényt, de a lányoknak megtiltotta, hogy
egyetlen szót is szóljanak, beszél majd ő helyettük is. Hallgattak is
szépen, míg el nem kezdett futni a tej. Akkor aztán a nagyobb
elkiáltja magát: Put a té, put a té! A középső meg: Ne folj te, nem
fabad befélni! A legkisebb is megszólal persze: De drága a té,
péndér addák! Nosza elszaladt a legény. Szaladt, szaladt, még a
kávét sem várta meg.
Osztán még most is házasodik, ha eddig meg nem házasodott.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A szegény kisgyermek

panaszai (részlet)
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok más színű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
 Kiszínezném vele az életem.

11. C gyakorlatok
ci cé ce cá ca co cö cu cü
ic éc ec ác ac oc öc uc üc
ici écé ece ácá aca oco öcö ucu ücü
etyci etycé etyce etycá etyca etyco etycö etycu etycü
ekci ekcé ekce ekcá ekca ekco ekcö ekcu ekcü
elci elcé elce elcáelca elco elcö elcu elcü
szici szécé szece szácá szaca szoco szöcö szucu szücü
cs-c (9-szer)
csüci csöcé csoce csacá csáca cseco csécö csicü csicü
ecs-ci ecs-cé ecs-ce ecs-cá ecs-ca ecs-co ecs-cö ecs-cu ecs-cü
esz-ci esz-cé esz-ce esz-cá esz-ca esz-co esz-cö esz-cu esz-cü

cím cica cipő cinege cimbalom ciklámen cikcakk cin

cián cink cinke cipellő cipel cicoma Cili civil
citrom cifra cirógat cirkál ciripel cirok címer cirka
címez cinkos címzés cicomás címszó cincogás címes cicás
cél cédula cégtábla cékla célpont cég céh céllövő
cégér cérna célratörő célszerű cérnászacskó célrepülés cégjelzés
cédulás
célkitűzés céklás célzás célzatos céloz cédulázás cédrus cégéres
cement centi cethal cella cent Cegléd Cecília Celsius
centenárium ceremónia centrum center ceruza cenzúra cenzor
cezúra
cápa cáfol vár cárizmus cáfolat cammog cafrang cakkos
comb copf cókmók coboly col cövek cölöp Zürich
cucli cuppan cukor cudar cukrász cukrászda cukorka cumi

vicc bíbic tanítsz slicc skicc lassítsz vadítsz javítsz

 léc vigéc szanitéc vétsz éc-péc-kapuléc Regéc védsz síléc
necc vetsz metsz hecc ec-pec-kimehetsz ketrec jegec perec
pác Vác látsz akác rác srác sokác játssz
dac Bugac adsz kukac akadsz malac sápadsz tapadsz
kóc móc bohóc palóc kanóc vadóc daróc tanonc
kötsz Regőc teknőc befödsz ütsz futsz hűtsz sütsz
futsz luc dúc tudsz strucc hazudsz kuruc Bucz

Mici pici bicikli kicipel icipici Lici

lécét vécé pévécé ábécé récét jércét
ecet metszet becenév december jegeces neccet
fácán játsszál rácáfol fácános pálcát tálcát
kacat vacak Maca pacal vacakol kacag
pocok bohócok mócok kocog mocorog kócos
döcög pöcök teknőcök röcögtet röcögök ötszög
Laci katica boci buci Ica Teca
deci foci Béci anyuci hoci koccan

megcirógat megcéloz megcáfol megcukroz lakkcipő megcímez

lánc tánc sánc ránc kanca boncol
elcammog elcipel alcím polc filc töltsz
kis_cica kis_cél kis_cement kis_cár kis_cövek kis_cucc
lesz_cím lesz_cég lesz_centi lesz_cápa lesz_comb lesz_cica
fércel mérce tercel arc érc durcás

Cili a cicával játszik. - A cipőbolt cégtábláján cé betű van. - A

cementet Cegléden vettük. - A cápa nagyon nagy állat. - Cammog a
medve. - Finom a libacomb. - A cövek, a cölöp fából van. - Cumival
cuppog a pici baba.
Cipőt pucol Micike. - Kocog a paci, döcög a hintó. - Laci viccet
mond. - Teca kacag. - Ici-pici Micike. - Vicik-vacak hitvány kacat. -
Diceg-döcög a koca. - Bice-bóca bocika. - Inci-finci malacka. - Kuc-
kuc, ne köhögj. - Maci Laci tévé maci. - Kacag-kuncog a bohóc.
Cilike picike cicája meghűlt. Hapci, hapci, hapci-ci. Talán picit
hideg volt a tej, vagy éjjel a fal mellett vacogott, ott hideg volt a hely.
Hapci, hapci, hapci-ci. Köhögött a cica, hiába nyalogatta, pucolgatta,
melengette a mamája. Mici cica nem gyógyult meg a picike. Cilike
tejet melegített, egy pici tálba öntötte, egy icike-picike tablettát tett a
tejbe. Két nap múlva a cicuka meggyógyult, nem hallatszott a hapci,
hapci, hapci-ci.
Micike nem tudott tanulni a pici Lacikától, meg a nyávogó pici
cicától. Bejött a mamájuk, cumit adott Lacikának. Lacika elhallgatott,
de Micike picike cicája tovább nyávogott. Micike elvette a cumit a
mélyen alvó Lacikától, odaadta Micu cicának, nyugodtan tanulhatta
tovább a leckéjét.

Pici cica. Pici cipő. Pici cinke. Pici cédula...

Játszik Cili. Játszik Laci. Játszik Mici. Játszik a cica...
Vacak polc. Vacak cimbalom. Vacak cipő. Vacak cégtábla…

Cili hívja cicáját, ici-pici cilukáját, hívogatja: ci-ci-ci, ci-ci-ci-ci-ci-ci-

ci-ci. Laci játszik a kuckóban kockával meg macival, Ica, Vica képet
bámul, a képen egy boci van.
Mondok kilenc állatot, cé betű van benne, mondjad velem
hibátlanul, mintha könnyű lenne: cápa, fácán, boci, paci, cinege,
meg katica, koca, cinke, pici maci, mondd utánam Lacika.

Szép cipő. Szép cégtábla. Szép Cegléd. Szép cápa...

Húsz cinke. Húsz cica. Húsz cédula. Húsz centi...
Csendes cincogás. Csendes ciripelés. Csendes cuppantás.
Csendes kacagás...

A pákosztos cicácska tejesköcsögöt talált a táIcán, a tálca a

polcon volt, - A koszos koca kilenc malacával a pocsolyában
cammogott. - A lusta mackó téli álmát alussza a kuckójában. - A
pettyes katicácska pici fűszálacskán mászik. - A hatalmas cápa a
Csendes-óceánban ficánkol. - A fácánkakas pompás színes tollaival
délcegen lépked. - Lacika mackóban van, Micike pedig kockás
szoknyácskában. - A kacsacombot ecetes céklával esszük. -
Kilencvenkilenc, egy híján száz. - Az asztalos colstokkal méri a
deszkákat, ha polcot szab.

SEBŐK ÉVA: Cinegenóta

A borókaligetben, hol a fák törzse mazsolabarna, élt egy cinege,
cin-cin-cinege, szép tolla tarkabarka,valódi tarkabarka.
A borókaligetben, hol a bokrok zöldek, akár a körte, szállt az a
cinege, cin-cin-cinege, röpdösött körbe-körbe, folyton csak körbe-
körbe.
A borókaligetben, hol a gombák kalapja barackos sárga,
gyűjtögetett a cin-cin-cinege ezüst dalt ezüst kosárba, ezüst dalt
ezüst kosárba.

TARBAY EDE: Félnótás nóta

Volt egy legény, Cibere, volt néki egy szekere, hej, Cibere, Cibere,
hiányzott egy kereke.
Volt egy leány, Dilinkó, muzsikája tilinkó nem volt, csak fél kótája,
félig szólt a nótája.
Nótáztak és leszálltak, amerre csak a népek mind döcögtek, meg
fölültek, kocogtak, kacagtak.

CSÁNYI GYÖNGYI: Kéregető

- Plim-plim,.cin-cin! -Picinke citeráját a cinke kertek alján pengeti,
verkliként nyekergeti.
- Cin-cin! Téli, picinke kéregető a cinke, citeráját pengeti,
rezegteti, zengeti.

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY: Óc

 Óc, póc, galambóc, fekete gombóc.
Óc, póc, babakóc, fülem mellett van egy kis póc.
Ecki, becki, tengerecki, Tengerecki Pál!

Icinke-picinke (népmese)
Volt a világon egy icinke-picinke asszony. Annak az icinke-picinke
asszonynak volt egy icinke-picinke tehene. Azt az icinke-picinke
tehenet megfejte egy icinke-picinke sajtárba.
Abból az icinke-picinke sajtárból azt az icinke-picinke tejet
beleszűrte egy icinke-picinke szűrőn egy icinke-picinke fazékba. Azt
az icinke-picinke fazekat rátette egy icinke-picinke padra, s befedte
egy icinke-picinke fedővel.
Volt annak az icinke-picinke asszonynak egy icinke-picinke cicája.
Az az icinke-picinke cica odament az icinke-picinke fazékhoz,
felborította az icinke-picinke tejet. Ezért nagyon megharagudott az
icinke-picinke asszony. Felkapott egy icinke-picinke nyújtófát, és úgy
megütötte vele az icinke-picinke cicát, hogy mindjárt elszaladt.
Ha az icinke-picinke cica el nem szaladt volna, talán az én icinke-
picinke mesém is tovább tartott volna.

MÓRICZ ZSIGMOND: Iciri-piciri

Ajaj, hol volt hol nem...
Volt egyszer egy iciri piciri házacska; ott lakott egy iciri piciri kis
macska.
Volt annak két iciri piciri kis ökre, rákaptak egy iciri piciri kis tökre.
Csizmát húz az iciri piciri kis macska,hová lett az iciri piciri
barmocska.
Bejárja az iciri piciri kis erdőt, s nem leli az iciri piciri tekergőt.
Bejárja az iciri piciri kaszálót, s nem látja az iciri piciri kószálót.
Rátalál egy iciri piciri kis tökre, bánatában iciri picirit meglökte.
Felfordult az iciri piciri tököcske, benne a két iciri piciri ökröcske.
Megörült két iciri piciri ökrének: Vége van az iciri piciri mesének!
12. Z GYAKORLATOK
zi zé ze zá za zo zözu zü
iz éz ez áz az oz öz uz üz
izzi ézzé ezze ázzá azza ozzo özzö uzzu üzzü
emzi emzé emze emzá emza emzo emzö emzu emzü
egzi egzé egze egzá egza egzo egzö egzu egzü
elzi elzé elze elzá elza elzo elzö elzu elzü
erzi erzé erze erzá erza erzo erzöerzu erzü
szizi szézé szeze százá zsaza zsozo szözö szuzu szüzü
szicizi szécézé szeceze szécázá szacaza szocozo szöcözö
szucuzu szücüzü
zsüzi zsözé zsoze zsözá zsaza zsázö zsezo zsézu zsizü
edzi edzé edze edzá edza edzo edzö edzu edzü

zizi zigóta zihál zilált zizeg zivatar

Zénó zéró zérus zé_betű zene zeke
zendül zeng zebra zerge zengés zenész
zálog zár zápor závár zárva zárka
zab zakó zabla zakatol zabál zaj
zokni zokog Zoltán Zója zongora zord
zöld zömök zönge zökken zöm zörög
zuhany zúg zubbony zuhan zuhog zúzmara
zümmög züllött zűrzavar zűr zümmögés züllik

íz víz tíz hízz Aliz remíz

méz géz kéz nézz indonéz réz
evez nemez lemez tegez felez nevez
máz gáz váz megaláz magáz ádáz
az gaz halmaz falaz kanalaz Rakamaz
hoz doboz toboz koboz nyomoz fokoz
 őz köz ötvöz győz időzz főz
húz nyúz kalauz blúz tunguz grúz
űz fűz tűz bűz betűz gyűrűz

hízik izzik tízig vizit Gizi bízik

nézzék mézzé idézés elnézés mézédes igézés
ezzel vezet kezet lemezek erezet rezet
vázát házát lázát Lázár rázás gázálarc
azzal gazzal kazal bazalt haza laza
ózon hozzon pózol bozót bozont dolgozzon
özön győzzön főzzön özönöl közön előzzön
húzzuk nyúzzuk blúzunk kalauzunk megkoszorúzzuk nyúzzuk
űzzük tűzünk tűzzük güzü fűzzük betűzzük_ki

izé vizet vízállás izzad izom kizöldül

mézzel hézag nézzük Gézám Rézi lézeng
evezés bezár bezavar bezörget lezuhan kezünk
váza mázol ázik fázik lázít rázúdít
lazít azért vazelin hazám azóta lazán
dolgozik Rozi hozzá hozza mozi józan
huzat nyúzza búza dugóhúzó duzzog buzog

nem_zizeg nemzet nem_zár nem_zakatol nem_zokog nem_zöld

lagzi megzendül megzápul megzavar legzordabb megzörget
elzengi elzárkózik elzavar elzongorázza felzörög elzúg

A zizi zizeg. - A zé betű nehéz betű. - Zene zeng. - Nagy zajjal

zakatol a vonat. - Zoltán zokog. - Zúg a zuhany. - A mező zöld. - A
víz eloltja a tüzet. - Az őzike nézegeti magát a vízben. - A kazánban
ég a tűz. - A zümmögő méhek mézet gyűjtenek. - A ház mellett
zöldell a fű.
 Izeg-mozog Zolika. - Tűzzel-vízzel vigyázzál. - Ázom-fázom, nem
izzadok. - Kézen-közön eltűnt. - Ezzel-azzal-amazzal. - Zimmeg-
zümmög a mező. - Vigyázz, ha jön a vonat!
Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Miközben legelt, nézegetett
ide-oda vigyázott, fülelt, nehogy a vadász jöjjön a közelébe. A közeli
bozótban megmozdult valami. Az őz mozdulatlanul állt néhány
pillanatig, aztán felszökkent, tagjait elnyújtva szinte úszott a mező
fölött. A bozótból a vadász odalőtt. Az őzike azonban eltűnt a fák
között. A hegyek zengve visszhangoztak a zajtól. Aztán nem
hangzott egyéb, pusztán a mező zümmögött halkan.
Zoli vizet hoz. Zoli mézet hoz. Zoli hozza a vázát. Zoli hozza az
evezőt...
Zenél Elza. Zenél Zoltán. Zenél Lizi. Zenél Gizi...
Tíz doboz. Tíz toboz. Tíz zokni. Tizennégy ház...

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Ez itt a kék kannám. Ez a violám.
Vízzel töltöm kannámat. Öntözöm violámat.

Ez itt a kék tálam. Ez meg a tyúkom.

Vízzel töltöm tálamat. Itatom a tyúkomat.

Tűz, tűz, tűz! Ott a tűz!

Eloltanám, de nem teszem. Mivé lenne a két kezem?
Ó mint tűz!

Méz, méz, méz! Itt a méz!

Üvegtála teletöltöm, illatozó mézzel töltöm.
Itt a méz!

Víz, víz, víz! Ott a víz!

Túl a mezőn kéken villan. Kék vizén a ladik illan.
 Ó kék víz!

Szilvia zizit eszik.

Széna zizeg a kazalban.
Szegeden zene szól.
Százan száz zászlót visznek.
Szabja a zakót a szabó.
Szól a zongora.
Szövőgép zörög a gyárban.
Szúnyog zümmög a szobában
Zsuzsi zenél.
A dézsában víz van.
A mazsola mézízű.
A vizsla belegázolt a vízbe.
Mázsálják a zabot.
A zsebemben zizi van.
Bözsi moziba ment.
Dezső zongorázik.

Zoli és Zsolti a tűző napon pici zsömlécskéket csinálnakvizes

homokból. -Zenélnek, muzsikálnak a széles utcán a fölcicomázott
lakodalmasok. -A tűzoltók sebesen száguldanak a tűzesethez. -
Száz meg száz az éppen kétszáz. -A zsömle zizeg a zacskóban. -
Géza és Dezső hazafutnak a zuhogó esőben. -A vizeskancsó nem
mázas edény. -A pici őzike csetlik-botlik, sehogy sem áll a lábán. -
Zakatol a füstös vonat, sebesen száguld.

VARGA KATALIN: Gyermekversek

Tüzet vittem elejtettem, tűzbe majdnem beleestem,
tüzes volt a lapátom is, meggyulladt a kabátom is.
Tűz! Tűz! Tűz!
 Ne játssz vele, lásd, hogy tűz!

Vízből mertem, vizet mertem, víztől én is vizes lettem,

mert a vízbe beleestem, vízre többé nem mehettem.
Víz! Víz! Víz!
Jaj de hideg a mély víz!

Házasodik a manó. Van-e ház itt, eladó?

Nincsen itt más eladó, csak egy csizma, lakható.

Erdőn, mezőn aki van, ma még táncolni akar.

Nosza fogjuk a csizmát, építsük be a tisztást.

LELKES MIKLÓS: Vitorláson

1 x 10 az tíz. Csobog kéklő víz.
2 x 10 az húsz. Szellő-csikó húz.
3 x 10 az harminc. Amíg húz, hát baj nincs.
4 x 10 az negyven. Csuda jó a kedvem!
5 x 10 az ötven. A túlsó part ködben.
6 x 10 az hatvan. Bodri reánk vakkan.
7 x 10 az hetven. Büszke sirály rebben.
8 x 10 az nyolcvan. A mentőv hol van?
9 x 10 kilencven. Ha kell, vízből kimentsen!
10 x 10 az éppen száz. Vízbe ne ess, kis pajtás!

ILLYÉS GYULA: Munka

Az első megrázó élményem a kerék-abroncsozás lett.
Harapófogókkal ragadták meg a segédek a hatalmas széntűzben
izzó vaskarikát. Így futottak vele a fakerékhez.Az egyik inas a
nagykalapácsot tartotta, a másik a vödröket. A vaskarikát, amely
fehérenizzó állapotban tágult, a kerékre helyezték. Apám
villámgyorsan kezelte a kalapácsot. Közben vezényelt. A fa tüzet
vetett. Odazuhintottak egy félkanna vizet. A kerék gőzt s füstöt
lökött. Újból tűz lobbant. Újra víz. Aztán az utolsó gőz-bokor is
szétlebbent.
Az őzike a zöld mezőn legelgetett. Zizzent a bozót. Az őz
odanézett, mi az a zaj? Valami izeg-mozog a bozótban. Géza ült ott
fényképezőgéppel a kezében. A hiú őz azonnal mozdulatlan pózba
vágta magát.

13. S GYAKORLATOK
s-u s-ü s-o s-ö s-a s-á s-e s-é s-i
su sü so sö sa sá se sé si
us üs os ös as ás es és is
ussu üssü osso össö assa ássá esse éssé issi
ut-su üt-sü ot-so öt-sö at-sa át-sá et-se ét-sé it-si
ulsu ülsü olso ölsö alsa álsá else élsé ilsi
ursu ürsü orso örsö arsa ársá erse érsé irsi
uksu üksü okso öksö aksa áksá ekse éksé iksi
sz-s (9-szer)
szisü szésö szesu szásü szasa szosá szöse szusé szüsi
isz-su isz-sü isz-so isz-sö isz-sa isz-sá isz-se isz-sé isz-si
ucs-su ucs-sü ucs-so ucs-sö ucs-sa ucs-sá ucs-se ucs-sé ucs-si
ic-su ic-sü ic-so ic-sö ic-sa ic-sá ic-se ic-sé ic-si

súly, suba, suttog, suhan, súg, sunyi, súgó, suhint, sugár, súrol,
surran, sudár, súrlódás, súrolókefe, surrog, sugdolódzás, suhanc,
súlyemelés, súlyosbít, súlyzó,
sütemény, sült, süket, süt, sül, sütő, süveg, süllyed, sűrű, sügér,
sürgés-forgás, sürget, sürgöny, sündörög, süketség, sündisznó,
sütőkemence, süllyesztő,
só sólyom, sovány, sonka, sok, soha, sólet, som, sor sorompó,
sodrófa, sógor, sorrend, sorvad, sótartó, soros, sokszor, sorozat,
sorakozás, sorszám, sorsjegy, sósborszesz,
sövény, sőt sötét söprű, söpör, sör, sörény, sömör, söntés,
sötétség, söröző, söröskancsó, sötétzöld,
sajt, saláta, sakál, sakk, salak, satu, savanyú, sapka, sarok,
saroglya, sajtár, sarkantyú, saru, Sarolta, sakkozás, sajátságos,
sajtószabadság, sarjadzás,
sál, sámli, sánta, sáv, sámfa, sápadt, sás, sáska, sár, sátor,
sárkány, sárga, sárgarépa, Sári, Sándor, sápadság, sárcipő,
sárgabarack, sárgaréz, Sárospatak,
semmi, segéd, senki, selyem, selejt, seb, segít, seper,
selyemhernyó, semerre, sereg, seregély, serény,sebész, sebláz,
segédeszköz, segédszemélyzet, segítség,
séta, sétahajó, sétabot, sétány, sérült, sérteget, sérv,
síp, sí, siet, sima, simogat, sík, sikál, sikít, sír, sirály, Simontomya,
siker, sikátor, sintér, sivár, sietség, sípszó, sízik, sincs, sípcsont,
síléc, sikkaszt,
hús, tus, Etus, mókus, kapus, bús, fuss, koldus, Rókus, trópus,
borús, darus, árus, pszichológus, bacilus,
hűs, üss, kisbetűs, hegedűs, gyűrűs, becsüs,
hatos, kalapos, lakatos, alapos, fokos, okos, dolgos, gyalogos,
aranyos, darabos, akaratos, takaros, traktoros, haragos, kormos,
szalagos, zajos, maszatos, piszkos, mocskos, dacos, csapos,
ötös, ős, öblös, hős, tejfölös, felelős, ijedős, büdös, erős, rögös,
vörös, Kőrös, sörös, pörös, bőröndös, szellős, szöszös, közös,
közömbös, szőrös, göcsörtös, csőrös,
kakas, magas, has, vas, talpas, vajas, havas, kas, farkas, garas,
hármas, bogaras, agyaras, Fogaras, tarajas, fazekas, hazafias,
húszas, harcias, szorgalmas, mocsaras,
ás, lakás, más, bontás, pompás, lopás, vágás, állás, rakás,
akarás, vakarás, takarás, harapás, nyaralás, aratás, szabás, csapás,
csodás, szántás, kaszálás, kúszás, úszás,
leves, les, kedves, hetes, hentes, egyes, begyes, veres, egres,
keres, deres, eres, epres, repes, hitves, csendes, kezes, ecetes,
zsebes, cserepes, zengzetes,
kés, és, bélés, kevés, ülés, üdülés, kiütés, fütyülés, kerítés,
terítés, erődítés, fürdés, gyűrés, tűrés, sűrítés, rés, derítés, csípés,
zizegés, zsindelyezés, szigetelés, bicegés, színezés,
kis, Pilis, Julis, hamis, Maris, kőris, tigris, Boris,
búsul, fussunk, húsunk, kapusunk, logopédusunk, jussunk, oson,
kalaposok, lakatosok, bolondosok, hatosok, kösöntyű, ötvösök, ősök,
hősök, kössön, felelősök, hasam, Kassa, lassan, magasan,
tilalmasan, vasal, hasal, ássál, kását, lássák, állását, hallását,
látását, vallását, mese, Emese, esemény, keselyű, vese, begyesen,
késés, vésés, egészség, készség, vitézség, ügyészség, Misi,
kisiklott, kisiet, hamisít, kisimít, visít,
tusa, búsan, fussak, USA, öttusa, gyanúsan, juhsajt, falusi, dúsít,
búsít, gyanúsít, árusít, trópusi, óvatosan, alaposan, mosat,
hangosan, okosan, vasárnap, hasát, magasság, nyakasság,
hazafiasság, lassít, hasít magasít, havasi, vasipar, alkalmasint, ásó,
vásott lakások, szántáson, másol, kopások, ásít fásít megmásít
alásimul, rásiklik, rásípol, esély, besétál, tessék, etessél, vessél,
lesérül, véső, később elésöpör, későn, felésöpör, vésők,
elsuttog, felsüvít, felsóhajt, első, belső, elseje, korsó, borsó,
harsog, Varsó, harsány, versek, társít, hárs, mars, legsudárabb,
megsült, legsoványabb, megsajnál, megsegít, 20 sütemény, 20
suba, 20 sonka, 20 sajt, 20 sétabot.

Súg a súgó. -Sütik a süteményt. -Sós a sonka. - Sötét a sövény. -

Savanyú a saláta. -Sárga a sál. -Semmi sem. -Sétabottal sétálunk. -
Síppal sípolunk.
A sikló siklik a sásban. -A süni oson a keskeny ösvényen. -
Annuska mesét olvas. -Tessék sóssütemény. - Asóval ássák a földet.
-A vasalóval vasalnak. - Finom a húsvéti sonka. -Havas eső esik. -
Keskeny a vasúti sín. - Festékkel festi a kifestőkönyvet a kislány..-
Mesekönyvből olvassák a mesét. -Fésűvel fésülködnek.
Mese-mese meskete. - Tessék-lássék. - Sebbel-lobbal. - Se lát, se
hall. - Véges végig. -Meg se kottyan. -Idesüss. - Üsse kő. -Aki nem
siet, elkésik. -Ahogy esik, úgy puffan. -Eső után köpönyeg. -Ami
késik, nem múlik. -Végestelen végig. -Lassabban a testtel. -Oda se
neki. -Ez se jó, az se jó. -Ha te úgy, én is úgy.

Annuska és Sanyika keskeny úton sétálgattak. Melegen sütött a

nap. Július volt. A kislány és a kisfiú leültek a hűvösbe egy fa alá.
Sanyi ijedten pattant fel: tüskébe ültem. Nem tüske, nevetett
Annuska: süni. A kis állat félelmes tüskéi, mint hegyes tövisek
védték a sünike testét. Jó lenne magunkkal vinni, mondta Annus.
Hogyisne, meg se lehet fogni, felelte Sanyika, te még nem tudod,
milyen hegyesek a süni tüskéi! Különben siessünk, esni fog!
Valóban, pillanatok alatt sötét felhők gyűltek fölöttük. Helyes, fussunk
mondta Annus, és otthagyva a kis sünit, sebesen futottak fedél alá.
Másnap ismét végigsétáltak az ösvényen. Megint ott volt a kis
süni, de beteg volt. Betették a sünit a táskába, és siettek vele, hogy
segíthessenek. A táskát a konyhába, a sámli mellé tették, és a
veteményesbe mentek salátát tépni a süninek. Lompos kutya
beosont a konyhába. A sámli mellé settenkedett. Gondolta, kilopja a
táskából, ami benne van. Sajtot, sonkát sejtett benne. Óvatosan
bedugta a fejét: ki sem tudott gabalyodni. Táskával a fején vágtatott
a veteményesbe.

Széles suba. Széles sütő. Széles sonka. Széles sövény. Széles

sajt. Széles sál. Széles selyem. Széles sétahajó Széles sítalp.
Viccess süveg. Vicces sapka. Vicces sétabot. Vicce mese. Kilenc
sütemény. Kilenc sólyom. Kilenc sakk. Kilenc sajt. Kilenc sámfa.
Vizes salak. Vizes sás. Vizes sín. Vizes lakás. Vizes kés. Vizes
mosóteknő. Vizes mosogatótál. Vizes ásó. Vizes táska.

Zsuzsi csomagjában sajt van.

A zsákban csokoládét hozott a Mikulás.
A dézsában pancsol Annuska.
Zsolti ecsettel fest.
 Dezső bácsi mesél
A zsemlét elcsente a kiskutya.
A zsebemben nincsen semmi.
Mazsolás kalácsot sütött Emese.
A vizsla csontot és húst eszik.
Zsóka locsolja a muskátlit.

VARGA KATALIN: Süt a mama

Süt a mama, süt.
Süt a mama, süt.
Sárikának, Márikának
süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.

Süt a mama, süt.
Túrós rétest, mákos rétest
süt a mama, süt.

Rétest ettem kettőt.

Te is ettél, kettőt.
Kis Kelemen s Zakariás
evett tizenkettőt.

DONASZY MAGDA: Itt a kifli

Itt a kifli: ropogós!
Kicsit édes, kicsit sós!
Kakastejjel sütötték:
a kemence meg a pék.

ORBÁN OTTÓ: Napkérlelő

 Süss ide, süss ide, édes nap,
addig jó, míg fényes vagy!
Népi mondóka
Süssünk, süssünk valamit,
azt is megmondom, hogy mit:
lisztből legyen kerekes,
töltelékes, jó édes.

Sodorva, tekerve, túróval bélelve,

csigabiga rétes, kerekes és édes.

Súlyos suba. Súlyos sín. Súlyos vas. Súlyos ásó...

Keskeny sál. Keskeny kés. Keskeny vasút. Keskeny ösvény...
Vastag sütemény. Vastag sonka. Vastag bélés. Vastag véső...
Ásít Annus. Ásít Pista. Ásít Jóska. Ásít Misi...
Sanyi mesél. Édesanya mesél. Böske néni mesél. Jánoska
mesél...
Sós a sütemény. Sós a sonka. Sós a hús. Sós a leves...

Süt a nap, süt a nap, nagyon süt a nap,

Annus, Sanyi sétálnak a hűs fák alatt.
Esik eső, nem süt a nap, Annus, Sanyi otthon vannak,
okos kislány most nem sétál, otthon ül, vagy ablakban áll.

Este, este, késő este, elpihen a baba teste,

álmos a kis Jánoska, jólesik a vánkoska.
Ess eső hevesen, nőjön a fű kedvesen,
fényesedjen a faág, mosolyogjon a világ.

A kis kakas ásott, ásott, fölásta a fél világot,

sóskát vetett a földbe, leste, leste megnő-e.
 Eső esett, sütött a nap, nőtt a sóska napok alatt,
boldog volt a kis kakas, tele is lett négy nagy kas.

Süss fel nap, fényes nap,

a kis libák, hűs fűben, megfagynak.

TARBAY EDE: Macskazene (részlet)

Síp, síp, nádsíp fújd a végit, felvisít.

DONÁSZY MAGDA nyomán: Mókusgondok

-Makkos mókus! Fenn a fán,
Mi a bajod kis komám?
-Hej! Egyedem-begyedem,
Tanakodom: mit egyem?
Seje-huja! Lombos ág,
Bekapom a mandulát,
Nekiesem sebesen,
Hej! Egyedem-begyedem.

KORMOS ISTVÁN: Mese Vackorról

A csavargás
Volt egy boglyos, lompos, loncsos, és bozontos, Vackor nevű kicsi
medve, nem is medve, csak egy apró, lompos, loncsos és bozontos,
piszén pisze kölyökmackó.
Az volt ám csak nagy csavargó, egész nap járta az erdőt - hiába
kereste anyja, bömbölt utána apja.
Addig, addig, míg elérte, el az este. Este, este, csöndes este sötét
a távol a messze sötét a hegy és az erdő. Fenn az égbolt elsötétül, a
kék sötétebbre kékül sötét dunyha: száll a felhő.
Fél is ám a kicsi medve, mert elmosta, el az este, elmosta az
árkot-bokrot, amin által lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze
kölyökmackó az otthonát megkeresse.
És bánatában, vigasztalan búsultában szíve majdhogy
megszakad. Hát az apja mit csinál? Sűrű erdőn csatangolhat,
barlangokban barangolhat, míg egy fa alatt meglátja, ölbe kapja
csöpp fiát: És apjával akkor hazasétál Vackor.
Reggel
Másnap reggel a napocska sugarát özönnel ontja: rásüt a kerek
világra, Vackorék hűs barlangjába, és a barlang hűvös mélyén ama
alvó kölyökmackó híres, neves, nevezetes, piszén pisze csöpp
orrára. Hanem bizony kettőt ásít, óriásit, s fordul szépen a hasára.
Apja így szól: Kelj föl, Vackor, hogyha én elnáspángollak,
istenesen elporollak, sajogni fog ám a bunda!
Erre Vackor szökik talpra, két mancsával elfésüli kerek kobakján a
boglyos, lompos, loncsos és loboncos, híres, neves, nevezetes nagy
bozontját. Reggelije: tejeskávé, kávé mellé édes málé.
Hívja apja: induljunk az óvodába. És elindult akkor óvodába
Vackor.
Hej óvoda óvoda, de fényes az ablaka, zsibong a sok gyerek
benne; olyan, mint egy kacsalábon forgó, ékes palota.

KORMOS ISTVÁN: A kevély kiskakas

Hol volt, hol nem volt, volt egy kevély kiskakas, tarka tollas,
tarajas, piros lábú, piros csőrű, begyeskedő kiskakas. Ejhaj,
csibekas! Kevély volt a kiskakas.
Ez a kevély kiskakas, tarka tollas, tarajas, talált egy szem
gyöngyöcskét - csillogó, villogó, kényes, fényes gyöngyöcskét. Ejhaj,
csibekas! Megörült a kiskakas.
Hát a kevély kiskakas, tarka tollas, tarajas, kitátotta csőröcskéjét,
s hamm! bekapta gyöngyöcskéjét. Csőriben a gyöngyöcskével,
kényeskével, fényeskével, ide szállt, oda szállt, az udvaron
szaladgált a kis kevély kakaska. Ejhaj csibekas! Szaladgált a
kiskakas.
 Meglátta egy tyúkocska, s kérve-kérte: "Kakaska! Add ide a
gyöngyöcskét, hadd játszódjak kicsinykét." De a kevély kakaska a
gyöngyöcskét nem adta. Szaladt, szaladt messzire, gyöngyöcskével
csőribe', meg se állt a Tiszáig, Tisza szélső partjáig.
A víz fölé hajolva mit látott a habokba? Egy kevély kiskakast,
tarka tollast, tarajast, kényes, fényes gyöngyöcske ragyogott a
csőribe. Egy garas, két garas! Elámult a kiskakas!
Piros csőrrel tátogatott, gyöngyöcskéhez odakapott. Mikor csőrét
kitátotta, gyöngyét vízbe pottyantotta. Volt, nincs, hova lett? A
gyöngyöcske oda lett! Kukurikú, csibekas! Megjárta a kiskakas.

JÓZSEF ATTILA: Tiszta szívvel

Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám,
se bölcsőm, se szemfedőm, se csókom, se szeretőm.
Harmadnapja nem eszek, se sokat, se keveset.
Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom.
Hogyha nem kell senkinek, hát az ördög veszi meg.
Tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök.
Elfognak és felkötnek, áldott földdel elfödnek
s halált hozó fű terem gyönyörű szép szívemen.

ADY ENDRE: Szeretném, ha szeretnének

Sem utódja, sem boldog őse,
Sem rokona, sem ismerőse,
Nem vagyok senkinek,
Nem vagyok senkinek.
Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
De jaj, nem tudok így maradni,
 szeretném magam megmutatni,
Hogy látva lássanak,
Hogy látva lássanak.
Ezért minden: önkínzás, ének:
Szeretném, hogyha szeretnének
S lennék valakié,
Lennék valakié.

ILLYÉS GYULA: Gyermekkorom zivatarai

Az eső, az országos is, illetőleg főleg az, másutt cammogás,
egyhelyt-topogás - lassú helybenfutás, reménytelenül elsárosodó
országutakkal. A hegyi falvakban, ami az én gyermekkoromban még
Ozora is volt, az esők úgy jöttek, mint a lakodalmak. Hirtelenül,
mégis szertartásosan. Mindenkinek dolgot és élményt adva. Éles
kezdetük volt, éles végük, de még azután is rengetegutóeseményük.
Úgy jöttek, mint a gyorsvonatok. Az égbolt egyik felén még dühöngő
fénnyel uralkodik a nap. A böglyök élesebb csípése, a hangya-
karavánok vágtatása jelez ugyan valami sorsszerű sürgetést, de a
kövéren, ritkásan, gyémántos szikrázással leforgó első csepp olyan,
mintha egyben az utolsó volna. Mi ez a tikácsolás?
Az enyhén-lejtős főutca közepén végehosszatlanul húzódó
bokrokból a delelő tyúk haza iszkol. A bokor-sor megrezzen. Alatta a
mély, a lovasembert elrejteni képes patakágy egyszerre fölhördül.
Fehérsörényes fő emelkedik ki belőle, aztán piszkossárga hosszú
test. Örült szörnyek vágtatnak már, a bokrokat maguk alá gyűrve, a
házanként fölállított kis gyalogjáróhidakat magasba vetve. A
magyarázat: kint a felső határ cukorsüvegként meredő hegyeiben
már húsz perce zuhog a zápor; a rohanva összegyűlt víz előbb ért
ide, mint maga a borulás; ez a falu fölött csak most rántja el a
villámot, majd csörrenti össze a mennydörgés közeli cintányérjait.
De megesik, hogy a szörnyeteg a szabályosan lefolyt eső végén
vagy annak elmúltával tör be; ilyenkor a felhők ellenkező irányban
haladtak.
14. CS GYAKORLATOK
csu csü cso csö csa csá cse csé csi
ucs ücs ocs öcs acs ács ecs écs ics
ucsu ücsü ocsoöcsö acsa ácsá ecse écsé icsi
urcsu ürcsü orcso örcsö arcsa árcsá ercse ércsé ircsi
sucsu sücsü socso söcsö sacsa sácsá secse sécsé sicsi
c-cs (9-szer)
as-csu as-csü as-cso as-csö as-csa as-csá as-cse as-csé as-csi
ic-csu ic-csü ic-cso ic-csö ic-csa ic-csá ic-cse ic-csé ic-csi
cicsü cécsu cecso cácsö cacsa cacsá cöcse cucsé cücsi

csuka, csutka, csúnya, csúf, csuma, csúfol, csuha, csupán,

csúcs, csuk, csupa, csuklya, csukló, csuklik, csurran, csúszik,
csupasz, csúz, csúszós, csúzli, csúszás, csúszómászó, csúzda,
csülök, csüng, csücsül, csütörtök, csűr, csűrcsavar, csüng
csomag, csont, csónak, csobog, csoda, csók, csóka, csókol,
csokoládé, csomagol, csodálat, csóvál,
Csongrád, csokréta, csorda, csokor, csorog, Csongor,
csoszog, csomóz, Csobánc, csodás, Csóványos, csomagolás,
csöngő, cső, csönd, csöpög, csökken, Csöpi, csöpp, csőd,
csőr, csörög, csörömpöl, csömör, csöröge, csörgő, csöbör,
csősz, csöndes, csöves, csövezés, csökönyös, csöpögés,
csap, család, csalán, csak, csapat, csal, csajka, csak,
csat, csahol, csakhogy, csalafinta, csalogány, csata, csalfa,
csapás, csalás, csatázás, csatlakozás, csapszék, csapszeg,
csákó, csákány, csábít csámcsog, csáp, csácsog, csángó,
császkál, csábítás, csámcsogás, császár, csárdás, csámpás,
csengő, cseh, csekély, csekk, csel, csepp, cseléd,
cserép, cseber, csepereg, csermely, cserje, cser, cserény,
 csempész, csenevész, cselekvés, csengetés, cselédség,
csekélység,
cséve, cséplőgép, csépel, csésze, csészealj, cséplés,
csiga, csillag, csikó, csibe, csintalan, csinál, csipog,
csíz, csípős, csizmadia, csikós, csillagász, csilingelés,
papucs, kukucs, fuccs, Inárcs-Kakucs, fűts, hűts,
bocs, kapocs, locs-pocs, Mágocs, öcs,
pamacs, makacs, ács, kalapács, fakopács, Lukács,
meccs, bekecs, Pécs, Bécs, mécs,
kavics, javíts, indíts, Babits, taníts, lendíts,
kocsonya, locsog, bocsok, locsoló, locsol, köcsög,
kacsa, facsavar, acsarog, facsar, rácsát, kalácsát,
ecset, mecset, fecseg, kecses, becses, vétség,
bécsi, kocsi, vacsora, tócsa, loccsan, látcső,
felcsap, elcsábít, felcser, tölcsér, kulcs, váltson,
karcsú, Marcsa, Borcsa, Tercsi, harcsa, vércse,
lencse, kancsó, háncs, bogáncs, mancs, narancs,
megcsuklik, megcsókol, megcsap, legcsendesebb, megcsíp,
kis csuka, kis csülök, kis csónak, kis csöngő, kis csap,
kis csákó, kis csempe, kis cséve, kis csikó, vascső,
20 csutka, 20 csóka, 20 csöpp, 20 csikó, rosszcsont.

Csúfolódni csúnya dolog. -A csüggedt ember lecsüggeszti a fejét.

- A csomagban csokoládé van. -Csöng a csöngő. -Csattog a
csalogány. -Cseppen a csepp.-Csépel a cséplőgép. -Csillog a
csillag. -A bácsi tolja a kicsi kocsit. -A kicsi fiú pancsol a tócsában.
Csitteg-csattog. -Csurran-cseppen. -Liccsen-loccsan. -Csip-
csepp-cseppecske.-Csiga-biga. -Kicsi kacsa. -Kecske-fecske. -Csip-
csip-csóka.-Encsem-bencsem.

Csúnya csutka. Csúnya csomag. Csúnya cső. Csúnya csat...

Csillogó csöngő. Csillogó csajka. Csillogó csap. Csillogó csillag...
 Csinálom a csónakot. Csinálom a csákányt. Csinálom a
cséplőgépet. Csinálom a csizmát...

A csacsi csuda igénytelen állat, elég neki a csalán, a bogáncs. Ha

csínján bánunk vele, nem makacskodik, kicsiket lépkedve vidáman
üget a kicsi kocsi előtt, vagy csomaggal a hátán csöndben bandukol.
De ha megmakacsolja magát, csökönyösen megáll, hiába
csapkodjuk, vagy csalogatjuk, el nem indul. A kicsi csacsi nyakába
csengőt kötnek. Ott csetlik-botlik a mamája mellett csilingelve. A
tócsákban, csobogó patakokban megcsodálja csodás füleit,
csóválgatja fejecskéjét, belecsobban a pocsolyába, megcsendül
csengője, vidáman szökdécsel tovább.

Itt a kecske, ott a fecske, kecske, fecske, két fejecske.

Kicsi kacsa kacsácska becsobbant a tócsába,

pancsolt, locsbolt, tocsogott, a tavacska csobogott.

OIvad a jégcsap csöppen a csepp

csöpög a hólé csip-csep-csipi-csep

Sok csuka. Sok csont. Sok csokoládé. Sok család...

Szép család. Szép csapat. Szép csákó. Szép csikó...
Pici csónak. Pici csomag. Pici cső. Pici csibe...

A kecses kecske vidáman szökdécsel az akácos bozótban. -A

csinos köcsögben méz illatozik a polc szélén. -A fecskék a fészek
építéséhez szalmaszálacskákat, zöld fűszálat cipelnek. -Mocskos
csészéből még a macska sem issza meg a tejecskét. -A kocsis az
anyakanca mellett szoktatja a kocsihoz a pici csikót. -A száncsengő
kedvesen csilingel szánkózás közben a diccenő-döccenő úton.

VÉGH GYÖRGY: Dalocska

 Legszebb város Piripócs, ott lakik egy medvebocs: piripócsi
medvebocs.
Ha nem volna Piripócs, nem lenne a medvebocs: piripócsi
medvebocs!
Csip-csip csóka (népköltés)
Csip-csip csóka vak varjúcska, jó volt-e a kisfiúcska?
Ha jó volt a kisfiúcska, ne csípd meg őt, vak varjúcska!

TÓTFALUSI ISTVÁN: Soroló

Jégcsap, csepegő, füsti fecske, csevegő, csiga-biga, csoszogó,
kicsi kacsa, totyogó.
Csicsijja (népköltés)
Csijja, csicsijja, álmos a baba, aludj, kicsikém, csijja, kiscsibém.

KÉPES GÉZA: Jancsika meg a libák

Ihol baktat a csacsi, hátán ül a kis Jancsi.
Papírcsákó a fején, azért olyan nagylegény.

Odafutnak a libák, csapnak is nagy galibát:

csacsi orrát csipkedik, Jancsi lábát tépkedik.

Bőg a csacsi, rúgkapál, Jancsi vadul kiabál.

Sír Jancsika, könnye hull, leszállott a csacsirul.

A csákója leesett, a kardja meg elveszett.

A csacsira nem ül már, ezután csak gyalog jár.

DARÁZS ENDRE: Csupa sár

Most az utca Csupa sár, csupa sár,
Sári néni Kiabál, kiabál.
 "Hallottad-e Te macska, te macska,
Vigyázzál A talpadra, talpadra."

Ám a macska, Hiába, hiába:

Beugrott a Szobába, szobába.

Sári néni Kiabál, kiabál:

"juj a szobám Csupa sár, csupa sár."

VARGA KATALIN: Cirmos és Csóri

Cirmos cica s Csóri csóka csütörtökön este, csendben osont a
pincénkbe; egy kis egérlesre.
Csóri mondta: -Csak csendben!
Cirmos mondta: -Cikcakkban!
Csörrent a kulcs, nyílt a pince, s a két barát ámult. Csodálatos, jó
lakoma volt mi elé tárult.
Csóri mondta: -Csak csendben!
Cirmos mondta: -Cikcakkban!
-Cirmos, nézd, egy csupor tejfel! - súgta Csóri csóka. -Csurratott
méz az üvegben s jó bor a hordóba!
Csóri mondta: -Csak csendben!
Cirmos mondta: -Cikcakkban! Csórikám, e kerek sajtot - súgta a
kis macska - kóstoljuk meg. Csípj belőle, ne hagyd itt, te csacska!
Csóri mondta: -Csak csendben!
Cirmos mondta: -Cikcakkban!
Csupor tejfelt mind kinyalták, a mézet befalták, s nagyapó kis
bicskájával a sajtot felvágták.
Csóri mondta: -Csak csendben!
Cirmos mondta: -Cikcakkban!
Csakhamar a hordók mellett csücsült Csóri csóka.
- Csapoljuk meg, kedves macskám, ez lesz ám a móka!
 Csóri mondta: - Csak csapra!
Cirmos mondta: - Csurrantva!
Csapra verték, kicsurgatták bizony mind a hármat, mind megitták,
táncra keltek, csűrdöngölőt jártak.
Csóri mondta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!
Csattant a zár, s Cili néném futott le a zajra, csihi-puhi a seprűvel
mindkettőt elrakta. Csórit verte csak csendben, Cirmost verte
cikcakkban! Csend lett végre a pincénkben, nem szólt már a nóta.
Csapzott hátát nyalogatta cica s szegény csóka.
Csóri súgta: - Csak csendben!
Cirmos mondta: - Cikcakkban!

VARGA KATALIN: Mosó Masa mosodája

Mosó Masa a szorgos medve egy nagy táblára piros betűket
festett:
MINDEN MOCSKOS BUNDÁT TISZTARA MOS MOSÓ MASA.
-Ez lesz csak igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom. -
Segítsek?
-Van már segítségem -felelte Masa. Előkerült Mosó Masa kis
öccse, Misu is.
-Gyűjts rőzsét -reccsent a sok ág.
-Mit segítsek még?
-Gyújts tüzet a katlan alá! Segíts a dézsába vizet önteni! Készíts
kötelet is! Feszítsük ki két fa közé!
Miközben Masa és Misu sürgött-forgott, egymás után
megérkeztek a megrendelők.
Elsőnek a kényes hermelin érkezett:
-Tisztíts ki, kérlek.
Loccsant a víz, habzott a szappan. Megérkezett a fekete medve:
-Tisztíts ki engem is, kedves rokon!
 A kedves rokon másfél óráig csutakolta a medvét. Hanem ahogy
feltette a kötélre száradni, az egyik fa nagyot reccsent, és az összes
kimosott állat letoccsant a fűre.
Hű micsoda kavarodás támadt. A zergére ráesett a csíkos
tapírkölyök. A róka a puma alatt nyögdécselt.
-Ez ám az igazi mulatság! -rikkantott a csuklyás majom, s
jókedvűen tocsogott a kidűlt vízben.
-Kezdhetjük előlről az egészet! -sóhajtott Mosó Misu.
-Készíts, Misu, új fürdőt a vendégeknek!

15, ZS GYAKORLATOK
zsu zsü zso zsö zsa zsá zse zsé zsi
uzs üzs ozs özs azs ázs ezs ézs izs
uzsu üzsü ozso özsö azsa ázsá ezse ézsé izsi
ulzsu ülzsü olzso ölzsö alzsa álzsá elzse élzsé ilzsi
urzsu ürzsü orzso örzsö arzsa árzsá erzse érzsé irzsi
uvzsu üczsü ovzso övzsö avzsa ávzsá evzse évzsé ivzsi
ugzsu ügzsü ogzso ögzsö agzsa ágzsá egzse égzsé igzsi
suzsu süzsü sozso sözsö sazsa sázsá sezse sézsé sizsi
sucsuzsu sücsüzsü socsozso söcsözsö sacsazsa sácsázsá
secsezse sécsézsé sicsizsi
zizsü zézsu zezso zázsö zazsa zozsá zözse zuzsé zizsi
udzsu üdzsü odzso ödzsö adzsa ádzsá edzse édzsé idzsi

zsúp, Zsuzsi, zsúfolt, zsugori, zsugorodik, zsupsz,

Zsófia, zsold, zsombék, zsolozsma, zsömle, zsöllye,
zsalu, zsakett, zsarnok, zsarol, zsarnokság, zsaluzás,
zsák, zsálya, zsámoly, zsákbamacska, Zsámbék,
zseb, zsebkendő, zsemle, zsenge, zseni,
zsibbadt, zsibong, zsilett, zsindely, zsivaj, zsivány,
zsír, zsinór, zsiger, zsiráf, zsiradék, zsibáru,
 gúzs, rúzs, rozs, darázs, Balázs, garázs,
uzsonna, guzsaly, Dózsa, mozsár, rózsa, Bözsi,
mazsola, lazsál, Gazsi, mázsa, Ázsia, Rezső, dézsa,
pizsama, hátizsák, Izsák, muzsika, pázsit, pezseg, Pozsony,
morzsa, morzsol, Erzsi, torzsa, Börzsöny, horzsol, dörzsöl,
törzs, perzsel, Berzsenyi, torzsalkodik, bőrzsák.

Zsuzsanna babáját Zsuzsinak hívják. -A zsoldos katonák zsoldot

kapnak. -A zsalu fából van.-A zsákot a zsámoly mellé tették. -A
zsebemben zsebkés van. - Zsibonganak a tanulók a zsibongóban.
A pizsama zsebében zsebkendő van. -A zsákban mazsola van. -
Balázs uzsonnája vajas zsömle.-Zsipp-zsupp. -Kis zsák, nagy zsák,
hátizsák. -Zsákbamacskát ne vegyél! -Muzsikál a Zsuzsika. -Zsong a
méh a pázsiton.
Zsuzsi, Józsi Dezső Gazsi Bözsi és kis Balázs hátizsákkal a
hátukon elindultak a hegyekbe. Mentek mendegélték a pázsiton, hát
egy nagy vizsla toppant eléjük. Zsuzsi és Józsi nem ijedt meg, de
Dezső, Gazsi és Bözsike ijedtükben elfutottak, a vizsla meg utánuk.
Kis Balázs lekapta a hátizsákját, és elővett egy sonkás zsemlét, a
vizsla elé dobta. A zsivány vizsla abban a pillanatban békében
hagyta Dezsőt, Gazsit, Bözsikét, és fölkapva a finom uzsonnát
elinalt. Látjátok, mondta Józsika, ha féltek a kutyától, meg kell állni,
aki elfut, annak a kutya utánaveti magát. A ti butaságotok miatt
odalett kis Balázs uzsonnája. Odaadom Balázsnak a sonkás
zsemlémet, mondta bűnbánóan Gazsi, én pedig mazsolát adok a
zsebemből, toldotta meg Bözsike, és vidáman folytatták útjukat.

Zsolti muzsikál. Zsolti lazsál. Zsolti zsákol...

A dézsában pizsama van. A dézsában zsebkendő van. A
dézsában hátizsák van...
1 zsák zsömle. 1 zsák mazsola. 1 zsák zsebkendő...
Zsuzsika, Zsuzsika kell-e a muzsika: Nem kell a muzsika, kiáltja
Zsuzsika.
 Fusson Józsi, fusson Rózsi, Gazsi, Bazsi, Zsuzsóka, vajas kalács
mazsolával, itt a finom uzsonna!
Sok zsák. Sok zsebkendő. Sok mazsola. Sok pizsama…
Csíkos zsalu. Csíkos zsák. Csíkos zsebkendő. Csíkos pizsama...
Zöld zsombék. Zöld zsálya. Zöld pázsit. Zöld hátizsák...

A dézsában habzik a szappanos víz, mossák a zsebkendőket. -

Pici cseppek csillognak a most öntözött pázsiton. -Zsonganak,
zsibonganak a méhecskék a kasban, féltik a mézet. -A zsúpfedeles
házikó könnyen tüzet fog, vigyázni kell! -Az ételes dobozt a
hátizsákba teszik, a vizet meg a kulacsba. -Pici kacsák úszkálnak a
zsombékos vízben.

Zsipp, zsupp (népköltés)

Zsipp, zsupp kenderzsupp, ha megázik, kidobjuk, -zsupsz.

VIDOR MIKLÓS: Szalonnapirítás

Szedd a rőzsét halomba, halomba,
úgy sül meg a szalonna, szalonna!
Pattog a tűz, ficánkol, ficánkol,
szalonna sül parázson, parázson!

A muzsikus macska (angol gyerekvers)

A muzsikus macska kertünkbe szaladt,
Két duda nyekergett a hóna alatt.
Dönö-dön a nóta, nála sose más,
lakodalmat ül ma egér és darázs.
Fújd, cica, fújd, járd, kis egér
pördülj, darázs, fordulj, hogyha táncra kér.
(Tótfalusi István ford.)
Cini-cini muzsika (népköltés)
Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika,
jobbra dül, meg balra dül, cigánykoma hegedül.

Virág Erzsi (népköltés)

Láttál-e már valaha Csipkebokor-rózsát,
Csipkebokor-rózsa közt Két szál majoránnát?
Az egyik majoránna Mintha Erzsi lenne,
A másik majoránna Mintha István lenne.

Nézd, mama... (francia népköltés)

Nézd, mama, megy a zsiki-zsiki-zsiki, megy a zsuku-zsuku-zsuku,
megy a masina.
Én vagyok a masiniszta, megy a zsiki-zsiki-zsiki, megy a zsuku-
zsuku-zsuku, megy a masina.
(Weöres Sándor ford.)

TARBAY EDE: Réges-régi vadászének

Parázs pattog, szikra táncol, füst fut a csillagos égre,
nyárson vad sül, zsírja lángol, dalol a sátrak népe.

FAZEKAS LÁSZLÓ: A rózsa

A rózsa, rózsa fénylik estelig,
és illatával a kert megtelik.
Ha szárnyra, szárnyra kap az éjszaka,
emlékké lesz a rózsa illata.
A zsák
A zsák szállításra és tárolásra való. Zsákban szállítják a lisztet és
a burgonyát, de zsákban tartják a cementet is. Régebben a zsákok
zsákvászonból voltak, újabban elterjedtek a műanyagzsákok is. A
turisták hátizsákot és kenyérzsákot (vagy oldalzsákot) használnak.
Egy nagyméretű zsákba közel egy mázsa liszt fér, a cementzsákok
félmázsásak.
A mozsár
A régi háziasszonyok mozsarakban törték a diót, a borsot, s
olykor a cukrot is. A mozsarak többnyire rézből készültek, de voltak
vasmozsarak is. A mozsárban a mozsártörővel mindent apró
morzsákra lehetett törni. A szépen kitisztított mozsarak ma már csak
díszei a konyhának.
A dézsa
A dézsa víztároló edény. A dézsát fából készítik, és vassal
abroncsolják. Faluhelyen gyakran dézsát tesznek ki a gyerekeknek
pancsolásra. A tűző napon ilyenkor vidáman zsivajognak a Zsuzsik,
Erzsik, Zsoltikák a dézsa körül.
A zsámoly
Ritkán használjuk ezt a szót: zsámoly. Gyakrabban mondunk a
zsámoly helyett sámlit. A kis zsámoly nemegyszer kerek és inkább a
lábunkat tesszük rá, nemigen szoktunk a zsámolyon ülni. A papok
gyakran imazsámolyra térdepelnek, s azon imádkoznak.
A zsinór
A zsinórt sodorják. Zsinórt használnak a függönyökhöz, zsinórral
kötik meg a díszes zsákocskákat, zsinórral díszítik a zsinóros ruhát.
A zsinórok színesek., sokszor fényesek, olykor aranyozottak.
A mázsa
A mázsa többjelentésű szó. Jelent súlymértéket: száz kiló egy
mázsa, és jelent mérlegfajlát is; a több mázsát mérni tudó
óriásmérleget mázsának hívjuk. A hízott disznókat kisebb mázsán, a
teherautó-rakományt nagyobb mázsán mázsálják.

16. ISMÉTLŐ GYAKORLATOK

sziszészeszászaszoszöszuszü, sziszészeszászaszoszöszuszü,…
cicécecácacocöcucü, cicécecácacocöcucü,…
zizézezázazozözuzü, zizézezázazozözuzü,…
 susüsosösasásesési, susüsosösasásesési,…
csucsücsocsöcsacsácsecsécsi, csucsücsocsöcsacsácsecsécsi,…
zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi, zsuzsüzsozsözsazsázsezsézsi,…
szicizi szécézé szeceze szácázá szacaza szocozo szöcözö
szucuzu szücüzü sücsüzsü sucsuzsu söcsözsö socsozso sacsazsa
sácsázsá secsezse sécsézsé sicsizsi

szív szék szem száj szalag szóda szőlő szúnyog

cím cél cent cammog comb cövek cumi Zürich
zizi zéró zene zár zab Zoli zöld zuhany
visz mész vesz ász kamasz rossz ősz húsz
vicc léc vetsz Vác adsz móc kötsz ütsz
víz méz evez ház az hoz őz húz
iszik készétel eszem másszál kasza oszol köszön úszunk
Mici lécét ecet fácán kacat kocog döcög uccu
izzik nézzék ezzel ázzál azzal hozzon özön húzzuk

Mit sütsz kis szűcs? Tán sós húst sütsz, kis szűcs?

Kilenc öles köles kazal.

Százhuszonegy-kilenc
kilencszázkilencvenegy-kilenc
tízezeregy-kilenc
ezerkilencszázhúsz-kilenc

VARGA KATALIN: Ezt, azt, meg amazt...

Ezt a szoknyát készítettem.
Látod? Szépen kihímeztem.
Cérna végét megcsomóztam,
s itt a szélén körbehúztam.
 Tűbe új cérnát befűztem,
szoknyaalját jól feltűztem.
Szívem mégis marja a bú,
mert a szoknya így is hosszú.
Ezt, azt meg amazt,
vágj le róla egy araszt!

Azt az asztalt idetettem.

Ezt a kisteknőt rátettem.
Babaruhám beáztattam,
végig jól beszappanoztam.
Elszaladtam, visszatértem.
Hol van a víz? - nagyot néztem!
Teknőben cseppet sem leltem,
kifolyt, mire felfedeztem.
Azt, ezt meg emezt,
ez a teknő már nem ereszt!

WEÖRES SÁNDOR: Rongyszőnyeg (részlet)

147.
Keskeny út, Széles út, Kettő közt egy csorba kút.
Ha benézel, jól vigyázz, Rése száz és odva száz,
Ha sokáig kandikálsz, Virradóra megtalálsz.

Kis dió, Nagy dió, Kettő közt egy mogyoró.

Épült benn egy cifra ház, Terme száz és tornya száz,
Ha sokáig benne jársz, Esztendőre megtalálsz.

WEÖRES SÁNDOR: Magyar etüdök (részlet)

43
 Megy a kocsi, fut a kocsi:
Patkó dobogás.
Megy a vonat, fut a vonat:
Zúgó robogás.
Vajon hova fut a kocsi?
Három falun át!
Vajon hova fut a vonat?
Völgyön, hegyen át!

Zim, zim, megy a gép, megy a gép,

Fut a sinen a kerék, Forog a kerék.
Zum. Zum, nagy az út, nagy az út,
Fekete az alagút, A masina fut.

WEÖRES SÁNDOR: Csalóka Péter (részlet)

Megy az úton a katona, zúg a vihar, fuj a szél,
zúg-búg, fuj a szél, a katona sose fél.
Hogyha támad az ellenség, gonoszoknak odavág,
dirr-durr, odavág, sose bántsák a hazát.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: Akarsz-e játszani

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
 havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

17. R GYAKORLATOK
drá dra dre dro drö dré dru drü dri
srá sra sre sro srö sré sru srü sri
árrá arra erre orro örrö érré urru ürrü irri
rák, ránt, ráz, rág, ráma, rája, rács, Rába,
rak, rab, rag, ragad, razzia, rajkó, rabló, ragya,
rend, reggel, rejt, rebben, repül, repülő, rest, regény,
ront, robot, robog, rokkant, rohan, rozs, rossz, romlik, rózsa,
rövid, röhög, röntgen, rőzse, römi, röstell, rönk, rög,
régi, rékli, rét, rém, rémes, révész, rév, réz,
rúg,,rum, ruha, rúzs, rúd, Rudi, rusnya, rugó,
rügy, rüh, rühös, rüszt, rühell, rühatta, rühes, rücskös,
rím, rigó, rizs, rikkant, ringló, rivalda, ritka, ripacs,
vár, jár, sár, gyár, bár, zár, kár, tanár,
var, kar, akar, hamar, tar, zavar, hadar, badar,
ver, mer, eper, jer, hever, kever, teper, veder,
kor, tor, sor, gyomor, kóbor, szobor, fodor,
bőr, szőr, sömör, vödör, ökör, gyötör, gyönyör,
mér, bér, kér, vér, gyér, egér, fehér, kenyér,
úr, búr, húr, szúr, gyúr, hadúr, kandúr,
űr, zűr, tűr, kűr, gyűr, manikűr, pedikűr, Walkűr,
ír, hír, kefír, papír, tapír, szatír, manír,
sárrá, várrá, gyárrá, zárrá, cárrá, tanárrá, járrá, párrá,
arra, varrat, karra, Navarra, udvarra, amarra, magyarra, csavarra,
erre, merre, vederre, emerre, mederre, eperre, perre, Egerre,
orrom, borról, torról, mórról, korról, gyomorról, sorról, porról,
Győrről, bőrről, tőrről, csőrről, körről, vödörről, Gömörről, ökörről,
vérré, dérré, térré, ledérré, kövérré, vezérré, egérré, fehérré,
járás, zárás, várás, kárász, párás, bárány, párák, gyárát,
arat, garat, nyarat, akarat, madarat, szamarat, sarat, agarat,
keret, teret, szeret, szerelem, terelem, eret, kerevet, egeret,
torok, sorok, korok, mórok, porok, dórok, korog,
tőrök, török, körök, görög, sörök, pörök, zörög, csörög,
kérés, bérét, vérét, vezérét, testvérét, mérés, letérés, érés,
urunk, túrunk, fúrunk, gyúrunk, szúrunk, húrunk, gurul, zsúrunk,
ürü, gyűrű, tűrünk, szűrünk, zűrünk, gyűrünk, ürügy, ürül,
pirít, virít, kirí, mirigy, irigy, Iringó, Irinyi, írisz,
várat, járat, gyárat, zárat, varázs, parázs, darázs,
báró, járó, káró, záró, korán, borát, torát,
várunk, járunk, kárunk, zárunk, búrát, kúrát, túrán,
virág, bírák, sírás, király, máris, szárít, Párizs,
sirat, kirak, irat, virrad, Maris, tarisznya, karika,
bíró, síró, író, nyíró, Boris, borít, nyomorít,
írunk, sírunk, bírunk, nyírunk, muris, turista, Gyuri,
 drága, dráma, dragonyos, drapp, drót, drogéria, drukk,
trafik, traccsol, trón, tréfa, tréner, trubadúr, trikó,
srác, sramli, sróf, másra, hasra, ősre, húsra,
próba, prés, apród, epret, talpra, képre, kaprot,
megrág, megrak, megremeg, megró, megrövidít, megrémít,
megrúg,
elrág, elrak, elrepít, elront, elrökönyödik, elrémül, elrúg,

Rágom a rágógumit. Rabol a rabló.

Rendezkedik a rendőr. Rohan a robogó.
Rövid a rönk. Rémes a rém.
Rúg a rugó. A rüh rühességet okoz.
Rikkant a rigó. Drága a drágakő.
Tréfás traktoros. Srófol a srác.
Présel a prés.
Arra a karra. Erre a perre.
Sorról sorra. Sörről borra.
Körről körre.

Korán reggel harmatos gyepre heveredtem. - Ráront a török a

görögre. -Gyorsan forog a kerek korong. - Februárban gyakran korog
a róka gyomra. -A párom várva várom. - Hurrá itt a nyár! - Forog a
körhinta, röpülnek a gyerekek. - Forrón jó a forralt bor. -Pörről pörre,
bajról bajra. -Pergő nyelvvel ropogtatjuk az erret.

WEÖRES SÁNDOR: Magyar etüdök (részlet)

105.
Három görbe legényke, róka rege róka,
tojást lopott ebédre, róka rege róka,
lett belőle rántotta, róka rege róka,
a kutya lerántotta, róka rege róka.
 Egyik szidta gazdáját, róka rege róka,
másik meg a fajtáját, róka rege róka,
harmadik az ükapját, róka rege róka,
hozzá vágta kalapját, róka rege róka.

Ritka búza, ritka árpa, ritka rozs,

Ritka kislány, aki takaros.
(népdal)

Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó.

Görbe bögre, sárga bögre.
Jó nyár jár rája.

Kerek utca szegelet

Jártam arra eleget
Ha még egyszer ott járok
A rózsámra találok
(népdal)

JÓZSEF ATTILA: Regös ének

Komororrú bikát fejtem, rege, róka, rejtem,
sorsot nézni bikatejben,rege, róka, rejtem.
Hét csöböröm jó vasában, rege, róka, rejtem,
lobot vetött habosában, rege, róka, rejtem.
Lángos csöbörim befödni, rege, róka, rejtem,
szertefuttam rózsaszedni, rege, róka, rejtem.
Nép rozsa ring a rózsában, rege, róka, ejtem,
kasznár szíve káposztában, rege, róka, ejtem.
Keni urát oly kenőccsel, rege, róka, ejtem,
fizeti a népet lőccsel, rege, róka, ejtem.
 Váljon szénájuk szalmává, rege, róka, ejtem,
tányér tészta piócává, rege, róka, ejtem.
Láng legyen kecskéjük szarva, rege, róka, ejtem,
böködjön a paplanukba! Rege, róka, ejtem.

18. TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY: Országjárás

ELINDULTUNK
Balátára malátáért, Galántára palántáért,
Rabirázra paprikáért, Soroksárra salátáért,
Mocsoládra kocsonyáért, Kocsonyádra mazsoláért,
Cserenyésre cseresznyéért, Szerencs-érre szerencséért,
Pécelre mézért, Mézeskútra pénzért.
JÖTTÜNK-MENTÜNK
Nagylaposon -hegyesen, Homoródon -begyesen,
Hétrongyoson -feszesen, Lassú-réten -sebesen.
BE IS ÉRTÜNK
Verebesre -seregestül, Seregesre -verebestül, Fenekesre
fenekestül,
Csolnakosra csolnakon, Lovas-szirtre jó lovon, Szombathelyre
szombaton,
Hangosvölgybe -daltalan, Dalos-zúgba -hangtalan, Zajgóvárra -
zajtalan,
Szomjúhelyre szomjasan, Gyopárosra párosan,
Boldogkőre, Bársonyosra bársonyban és boldogan!

19. CSUKÁS ISTVÁN: Gilice-síp

Gyalókára gyalog mentünk, Vencsellőre elcsellengtünk,
Görgetegen átgörögtünk, Tiszasülyön elsüllyedtünk
Gyónon gyóntunk, Nyőgéren nyögtünk,
Dadon dadogtunk, Bujon bújtunk,
Duzson dúskáltunk, Dőrön dörmögtünk,
 Acsán acsarogtunk, -szemünk, szánk tátva, így értünk Tátra
s bedugtak, mert nem köszöntünk, Zsákán egy zsákba.
Bicsérden a bicsérdisták ránkolvasták a bűnlistát.
Mecsekszakálra mekegve kecskepatákon mentünk be,
sem aranyért, sem bagóért nem tatáltunk egy jó bordélyt
Orfűn fű nőtt az orrunkból, kaszát fentek irgalomból.
Sósvertikén vertikális cíncsatorrna, menny-kanális, lüktető,
nagy isten-erek kint a ház falán függenek.
Ásványrárón a föld alatt nyihognak az ásványlovak,
- szemük éjjel fölparázslik - egy sem pókos, egy sem sántít.
Gigén elkérték gigánkat, s rajt egy búsat trombitáltak,
aki hallotta gigánkat, szeme lassan könnybe lábadt.
Kömlőn tömlőbe, Süttőn sütőbe,
Ölbőn bő ölbe, Kámon kámzsába,
Bödén bödönbe, Zsibriken ibrikbe,
Pátrohán potrohába, Penyigén zöldültünk vén venyigén.
Bősárkányon szappannal mosdik a szárnyas, körmös hal,
míg az apja kövéren szunyókál a főtéren s rámordul:
"Még ezer év, s igen híres lesz e név!"
Etesen etessél, Pátyon pátyoljál, Imolán szeressél.
Ukkon egy mukkot, Kosdon egy kost,
Küngösön egy inget, Epölön kölest,
Látrányon kátrányt, Uppogon puttonyt,
Méhkeréken lépes mézet, Apcon, Pencen szövőszéket.
A horizonton gurul Görömböly, álmod pinceajtaján dörömbölj!

20. TARJÁN IZA: Ungon-berken

Inárcs-Kakucs, Kehida kehes lett a kis gida!
Neszele legelőjén eszel-e?
Ne szeleskedj, nesze te!...
Menjünk tovább, vándorútra, gyógyírt keresni a bajra!
 Messze vagyunk Váradoktól pedig ott már vár a doktor.
Sárvár, Váradok, addig el is fáradok,
Maglócán megpihenünk, Mártélyon kvártélyra lelünk.
Écs, Csécs, Vámospércs, Encsen, Pécsen ég a mécs...
Hejőbába! Hol a tejet fejő bába?!
Elment Perbálba, perdülni a bálba.
Ilocskán Ilonka csacskán tejet loccsant ócska rocskán.
Eszterágon Eszter, Ági hív hintázni.
Velemér - Jössz-e velem, Elemér?
Bú ért Buzsákon: kilukadt a búzás zsákom!
Alsótoldon toldják, Fóton megfoltozzák, Varsádon a szád
bevarrják.
Vác, Cece, Becefa, virágzik az ecetfa!
Sirokon sírok: merre van Szomor
Szomorún kordul a gyomor.
Kányaváron kánya vár rám, Várdán dárdás áll a vártán,
Makkoshotykán hetyke potyka, Nagytilajon tilalomfa.
Szőregen öreg bőregér, szőrbundában az egen mendegél...
Acsa, Pacsa, Töröcske, csíp a neved, Pölöske!
Halmajugra: majonézes hal ugrik a tálunkra.
Bánkon bánkódtunk, Viden vidámodtunk,
Selypen a pösze pék arra kért, fussunk Szulokra szurokért.
Bakon átbaktattunk, Hegyfalu falára másztunk,
ipi-apacs Ipacsfa, nem megyünk Nyakvágóra!
Ránk borult Palkonya palakék alkonya...
Tokod, Bokod, Berhida: meggyógyult a kis gida!
S hogy elértünk Kecskemétre bukfencezve fut a rétre,
Öcsöd, Bátya, Szalatnak mind utána szaladnak!…
HANGSÚLYGYAKORLATOK
1. Mondatgyakorlatok: hangsúly-hanglejtés próbálgatás.
2, Arany János: A fülemile -Hevesi Sándor jelölésével
3. Arany János: A bajusz; szólamkeresés, hangsúly bejelölés.
4. Bárczi Géza: A magyar nyelv életrajza: Előszó (részlet);
5. A Képes Krónikából; szép beszéd.
6. Misztótfalusi Kis Miklós: Mentség; ízes beszéd.
7. Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem -Az olvasónak; veretes
beszéd
8. Vitéz hadnagy; veretes beszéd
9. Bethlen Miklós: Önéletírás; anekdotázó beszéd.
10. Mikes Kelemen leveleiből; közvetlen beszéd.

Főként archaikus anyaggal foglalkozunk, mert annak nagy nevelő

hatást tulajdonítunk, meg aztán nagyon elhanyagoljuk mostanában a
régieket, legalább ebben a könyvben jussanak szóhoz.
A versmondás nem beszédtechnikai feladat, s a szavalat
beszédtechnikai megközelítése éppen olyan elhibázott dolog, mint a
színpadi szerep beszédtechnikai elemzése. A versmondásban is, a
színjátszásban is csak alkalmazni szabad a technikát, és nem
megtanulni. Megeshet, hogy egy-egy szerep eljátszása, vagy egy
vers elszavalása föltárja a technikai nehézségeket, akkor sem
szabad a művészi anyagot technikai feladatnak tekinteni, mert ez
éppen azt a közeget rontja, amely a művészi többletet adja a
színészi magatartáshoz. Más dolog, hogy a művészet helyes
gyakorlata közben önkéntelenül javul a technika.

1. Mondatgyakorlatok
Kimegyek az udvarra, járok egyet – Nem bírok bent maradni!
Ma tűrhető az idő - Jaj, de szörnyű pocsék idő volt a múltkor!
 Szeretem a magyar irodalmat – A demagógiát is, a giccset is
utálom!
Régen voltam színházban - De jó volna tehetségesnek lenni!
József Attila nagy költő – Mit szenvedett a drága József Attila!
Iskolába nem szívesen járok – Néhány órát nagyon szeretek!
Sokat kell még nekem tanulnom - Te, én jóformán semmit se
tudok!
Szeretem a gyerekeket - Te, olyan hülye felnőttek vannak, hogy
megáll az eszem!
A matematikához nincs sok érzékem - Ne kínozzatok!
Jó dolog a tavasz – Tudod milyen télen cipő nélkül?
Hány óra van? - Nyolc óra van?
Meddig voltál fönn tegnap? - Tizenegyig olvastál?
Kivel beszéltél ma? - Jánossal beszéltél?
Miért nem tornázol minden reggel? - Szoktál te tornázni?
Mennyi pénzed van? - Húsz forintod sincs?
Hol dolgoznak a szüleid? - Nem dolgoznak a szüleid?
Ki vezeti a csoportot? - Nálatok nincs vezető?
Hová mész vasárnap? - Otthon döglesz egész nap?
Mit olvastál utoljára? - Te csak ponyvát olvasol?
Merre jártál külföldön? - Nem jutottál még ki?
Igen. -Igen! -Igen? -Igen... -Igen, -"Igen"-Igen: -Igen;
Nem -De -Talán -Jól van -Szép -Jól láttad -Kérem -Te
Elhoztad nekem a könyvet.!?,:;-"
Veled nem lehet beszélni - "Már egy hete csak a mamára
gondolok"
Tőled kérek tanácsot - „Itt ülök csillámló sziklafalon"
Folyton csak várok rád - „A rakodópart alsó kövén ültem"
Neked semmi sem tetszik - „Elmondanám néked, ha nem unnád"
Jaj istenem mit csináljak - „Nem Pesten történt amit hallotok"
Sokat tudsz beszélni - „Egész úton hazafelé, azon gondolkodám"
 Ezt nem hittem volna rólad - „Mióta készülök, hogy elmondjam
neked"
Segítettél neki - „Felmagasodni nem bírhatsz, de lobogsz még,
szél kaszabolta magyar nyelv"

2. ARANY JÁNOS: A fülemile (HEVESI SÁNDOR

jelölésével)
Hajdanában, amikor még
Így beszélt a magyar ember:
Ha per, úgymond hadd legyen per!
(Ami nem volt épen oly rég) -
Valahol a Tiszaháton
Élt egy gazda: Pál barátom,
S Péter, annak tőszomszédja;
Rólok szól e rövid példa.

Péter és Pál (tudjuk) nyárban

Összeférnek a naptárban,
Könnyű nekik ott szerényen
Megárulni egy gyékényen;
Hanem a mi Péter-Pálunk
Háza körül mást találunk:
Zenebonát, örök patvart,
Majd felfordítják az udvart;
Rossz szomszédság: török átok,
S ők nem igen jó barátok.

Ha a Pál kéménye füstöl,

Péter attól mindjár' tüszköl;
Ellenben a Péter tyúkja
Ha kapargál
A szegény Pál
Háza falát majd kirúgja;
Ebből aztán lesz hadd-el-hadd,
Mely a kert alá is elhat!
Ez sem enged, az se hagyja,
S a két ház kicsinye, nagyja,
Összehorgolnak keményen,
Mint kutyájok a sövényen
Innen és túl összeugat
S eszi mérgében a lyukat.

De, hogy a dologra térjek,

Emberemlékezet óta
Állott egy magas diófa,
Díszéül a Pál kertjének.
A szomszédba nyúlt egy ága,
Melyet Péter, minthogy róla
A dió is odahulla,
Bölcsen eltűrt, le nem vága.
Történt pedig egy vasárnap,
Hogy a fentírt fülemile
Ép' a közös gallyra üle,
Azt szemelvén ki oltárnak,
Honnan Istent jókor reggel
Magasztalja szép énekkel:
Megköszönve a napot,
Melyre, im felvirradott.
A sugárt és harmatot,
A szellőt és illatot;
A fát, melynek lombja zöld,
A fészket, hol párja költ,
Az örömet, mely teli
Szivecskéjét elteli;
Szóval, ami benne él
S mit körében lát, szemlél,
Azt a pompát, fényt és színt,
Mely dicsőség
- Semmi kétség -
őérte
Jött létre
Csupán ő érette mind!
Elannyira, hogy Pál gazda,
Ki gyönyörrel ott hallgatta,
Így kiáltott örömében:
"Istenem uram,
Beh szépen
Fütyül ez az én madaram!"

"Kendé bizony az árnyéka!

Mert olyat mondok, hogy még a..."
Hangzik átal a sövényen
Egy goromba szó keményen.
"Hát kié - pattogja Pál -
Mikor az én fámra száll?"
"De az én portámon zengett:
Hogy illetné a fütty kendet!"
Pál nem hagyja: őtet uccse!
Péter ordít: ő meg úgyse!
Többrűl többre, szórul szóra,
Majd szitokra, majd karóra,
Majd mogorván
Átugorván
Ölre mennek, hajba kapnak;
Örömére a szent napnak
Egymást ugyan vérbe-fagyva, -
Hanem a jusst mégsem hagyva.

Pál azonban bosszút forral,

És ahogy van, véres orral
Megy panaszra, bírót búsít,
S melyet a vérszenny tanúsít
A bántalmat előadja.
Jogát, úgymond ő nem hagyja,
Inkább fölmegy a királyig
Térden csúszva: de a füttyöt,
Mely az ős diófáról jött,
Nem engedi, nem! halálig.
Nyomatékul egy tallért dob
Az igazság mérlegébe,
Mit a bíró csúsztat a jobb
Oldalon lévő zsebébe.

Pétert sem hagyá pihenni

A nagy ártatlan igazság:
Nem rest a bíróhoz menni
Hogy panaszát meghallgassák.
Így s úgy történt, - elbeszéli,
Övé a fütty, ő azt véli:
Nincs vármegye,
Ki elvegye,
Nincsen törvény, nem lehet per,
Hisz azt látja Isten, ember! -
De, hogy a beszédet össze
Annál jobb rendben illessze,
Az ütlegből sokat elvesz
És a joghoz egy tallért tesz,
Mely is a bírói zsebben
Bal felől, a szív iránt,
Meghúzódik a legszebben.

Felderűle a kívánt
Nap, mely a vitát eldöntse,
Hogy a fülemile-pörben
Kinek szolgál a szerencse.
Ámde a bírót most cserben
Hagyja minden tudománya,
És ámbátor
Két prókátor
Minden könyvét összehányja,
S minden írást széjjel túr is:
Ilyen ügyről,
Madárfüttyről,
Mit sem tud a corpus juris;
Mígnem a bíró, haraggal
Ráütvén a két zsebére
S rámutatván a két félre,
Törvényt monda e szavakkal
A szegény fülemilére:
Hallja kendtek!
Se ide nem, se oda nem
Fütyöl a madárka, hanem
(Jobbfelől üt) nekem fütyöl,
(Bal felől üt) s nekem fütyöl:
Elmehetnek.
 *
Milyen szép dolog, hogy már ma
Nem történik ilyes lárma,
Össze a szomszéd se zördül,
A rokonság
Csupa jóság,
Magyar ember fél a pörtül...
Nincsen osztály, nincs egyezség
Hogy szépszóval meg ne essék,
A testvérek
Összeférnek,
Felebarát
Mind jó barát:
Semmiségért megpörölni,
Vagy megenni vagy megölni
Egymást korántsem akarja.
De hol akadna ügyvéd
Ki a fülemile füttyét
Mai napság felvállalja!?

3. ARANY JÁNOS: A bajusz

Volt egy falu - nem tudom, hol,
Abba' lakott - mondjam-é, ki?
Se bajusza,
Se szakálla,
Egy szőrszála
Sem volt néki;
Annálfogva helységében
Nem is hítták egyéb néven:
Kopasz-szájú Szűcs György bátya;
E volt az ő titulája.
No mert (közbe legyen mondva)
Azt az egyet meg kell adni,
Hogy a Szűcs György falujában
Könnyű volt eligazodni:
Mivel ottan minden ember
Névhez jutott olcsó szerrel
Azon felül, mit az apja
Adott neki, meg a papja.
Nem tudom, ha más vidéken
Megvan-é e szép szokás,
Nem tudom; de nagy kár lenne,
Ha divatból úgy kimenne,
Mint például - hogy többet ne
Mondjak... a káromkodás!

Egyébiránt Szűcs György gazda

Semmit is el nem mulaszta,
Hogy bajuszát megnövelje,
Meglévén... a puszta helye. -
Kente, fente ő azt írral,
Kígyóhájjal, medvezsírral,
Ebkaporral, kutyatéjjel;
Meg is nőtt az minden éjjel
- Tudniillik: álmában;
S ha fölébredt, mennyi kéjjel
Tapogatta... hiában!

Ami pedig Szűcs György gazdát

Máskülönben illeti:
Nem bolond ember volt ám ő:
Ládájába' pénz, egy bögre,
Azonkívül juha, ökre
És - szamara volt neki.
Sőt, az is szent, hogy már régen
Ott ülne a bírószéken,
Hasa, hája, kéknadrága...
Minden kész e méltóságra:
De mit ér, ha nincs bajusz!
Ily anyám-asszonyos képpel
Sosem választá a nép el;
Szavazott rá tíz vagy húsz.

Ott ti, kiket a természet

Bajusz-áldással tetézett,
Ti nem is gondolhatjátok,
A csupasz száj mily nagy átok!
Ti, midőn a szúrós serte
Sima állatok kiverte,
Minden szentet sorra szedtek
S a beretvától sziszegtek!
Ti, ha egyszer hébe-korba'
Beleér levesbe, borba
Szegény ártatlan bajusz; vagy
Télen át rá jégcsap, zúz fagy:
Már az olyan nagy sor nektek!
Már ollót mit emlegettek,
Nem tudván, e szőr mily drága,
Becsesebb a drága gyöngynél:
E hiányzott csak Szűcs Györgynél,
S lám! hiányzott boldogsága.
Mily irigyen nézte másnak,
A legutolsó kapásnak,
Hogy mohos a szája-széle:
Bezzeg, cserélt volna véle!
De mi haszna! mindhiába!
Nincs orvosság patikába,
Széles mezőn, drága kertben,
Vagy más helyen,
Ami neki szőrt neveljen!
S már a bajszot úgy gyűlölte,
Hogy legott a méreg ölte,
Látva, hogy nő más embernek,
Vagy korommal fest a gyermek;
Sőt csupán ezér' a macskát
Sem tűrhette udvarában, -
S bajuszt kapván áldott nője,
Elkergette, vén korában.

Történt, hogy oláhcigányok,

(Tudvalevő nagy zsiványok)
Kóborlának a vidéken,
S megszálltak a faluvégen.
Nosza mindjár' sátort ütnek,
Tüzet rakva, főznek, sütnek
Abból, amit valahonnan
Más faluból idehoztak,
Minthogy onnan
Éhen-szomjan
Búcsú nélkül eltávoztak.
Meghíják a rokonságot,
A helybeli cigányságot
És ezeket tőrül hegyre
Kivallatják mindenképpen:
Mi van? hogy' van a helységben?
S a hallottat szedik begyre.
Épen mint a jó vezér,
Ha az ellenséghez ér,
Minden bokrot és fatörzsöt,
Minden zegzugat kikémel;
Lassan mozdul seregével,
Küld vigyázót, előőrsöt,
Puhatolja, merre gyengébb,
Hol erősebb az ellenség;
Nem siet, de csupa szemfül,
S mikor aztán ütközetre
Megy a dolog: gyors a tettre,
Veri a vasat, míg meg nem hűl.
Nemkülönben a bölcs vajda
Haditervet kohol mindjárt:
Nincsen egy ház, nincs egy pajta,
Hogy ne tudná csínyja-bínját:
Hol lakik dús özvegy asszony,
Kit jó móddal megkopasszon?
Melyik háznál van eladó
Sári, Panni, Zsuzsi, Kató,
Ki legény után bolondul?
Mert az a jövendölést
Megfizeti ám bolondul!
Kinek esett holmi kára
S van szüksége prófétára,
Hogy nyomába ne jöhessen,
Sőt, ami több, ráfizessen?
Ki szeretne gazdagodni,
Könnyű módon pénzhez jutni:
Ásni onnan, hova nem tett,
Vagy ha tett is,
A letett kincs
Időközben elszelentett?
Mindez a vén vajda gondja,
Ki nem adná egy vak lóért,
Hogy a magyar kész bolondja.

Nem kerülte el figyelmét

Szűcs György uram nyavalyája,
Gondolván, hogy ő kigyelmét
Egy kissé megberetválja.
Nem kell ahhoz néki szappan,
Anekül is mester abban:
Szőrmentibe vagy visszára
Beretválni nincsen párja.
Kivált most, hogy az idő
S alkalom oly kedvező:
Ripeg-ropog
A sarló fog,
Munkától ég a mező;
Nincsen otthon,
Csak az asszony,
Hogy megfőzzön,
Vagy dagasszon;
Vagy ha néhol egy beteg
Szalmaágyon fentereg;
Vagy a seprű, házőrzőnek
Felállítva küszöbre;
De ha Isten meg nem őrzi,
Ott lehet az örökre.
Egyedül van Szűcs György gazda,
Egy lélek sincs udvarában:
Hát im! a furfangos vajda
Beköszön a pitvarában.
"Ejnye gazduram, a kőbe!
Mi dolog az, hogy kigyelmed
Bajuszát levágja tőbe?
Magyar ember-é kigyelmed?"
Milyen szemmel nézett rája
Szűcs György gazda, képzelhetni:
A vasvillát sem lehetne
Mérgesebben odavetni;
De a cigány győzte szóval,
Hízelgővel, úsztatóval:
Míg György el nem panaszolta,
Hogy' áll a dolog mivolta.

"Szent Pilátus! minő szégyen!

Hát miér' nem mondta régen?
Sohasem volt? nem is termett?
Hát miért nem mondta kelmed?
Nagy bajusza volna régen:
Hisz ez az én mesterségem!"

Megörüle György a szónak,

Hogy bajusza lesz maholnap,
S mintha nőne a szép sörte,
Már a helyét is pödörte.
Sonka, sódar,
Füstös oldal,
Liszt, szalonna,
Főzelék,
Van elég;
Ráadásul jó ozsonna,
S valamit a vajda kére,
Megalkudva, megígérve.
Nosza, tüzet rak legottan,
Lobog a láng, bőg a katlan,
Száll a szikra, fojt a füst,
Fő a fürdő, forr az üst,
Benne mindenféle gyimgyom,
Holmi gizgaz, holmi ringy-rongy,
Ami úton, útfelen
Elhányódik vagy terem.
E bűbájos fürdőlében
Nő meg a György bajsza szépen;
S ha hibáznék egy kicsi:
A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád:

Szűcs György jó remény fejébe,
Nyakig ül a szennyes lébe,
istennek ajánlva dolgát.
A cigány sereg azonban
Beszivárog alattomban;
Jön elébb egy, aztán kettő,
Mintha csak úgy történetből:
Szerencsére a vajdának
Épen jó, hogy bebotlának!
Egy tüzet rak, más vizet mer,
Másik fát hoz... kell az ember;
Úgy szaladnak! úgy segítnek!
Dolgot ád a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pára

Szűcs uram fejét megjárja:
Elővesznek egy nagy ponyvát
És a fürdőkádra vonják;
S a kád mellett körbe-körbe
Tánc kezdődik, fürge, pörge;
Kalapácstól dong a donga,
"Tiktak, tiktak" foly a munka,
S egy bűvös dal
Ümmög halkal:
"Bajusza lesz Szűcs Györgynek,
Igen biz a szegénynek."
S míg a ponyvát sietősen
Jóerősen
Apró szeggel odaszegzi,
A cigányhad újrakezdi:
"Bajusza van Szűcs Györgynek,
Ne irigyeld szegénynek!"

Ezalatt a pénzes bögre

Búcsujárni ment örökre,
Követé a füstös oldal,
A szalonna, meg a sódar,
Az ágynemű, fehérnemű,
A vasféle, meg a rézmű.
Szóval, ami könnyen mozdult,
Lába kelvén, mind elpusztult,
Mert a gazda - "tiktak, tiktak" -
 Nem hallá, hogy zárat nyitnak.

Meddig üle György a kádban

Lepedővel leszögezve,
Nincs megírva krónikámban.
Csak annyi van följegyezve,
Hogy mihelyt abból kilépe,
Tükröt vevén kezébe,
Hogy bajuszát felsodorja:
Nem tehette, mert nincsen mit!
Mert bajusza nem nőtt semmit,
De igen a füle s orra!

4. BÁRCZI GÉZA: A magyar nyelv életrajza

Előszó (részlet)
Az emberi elme nagyszerű alkotásai között aligha van még egy,
mely alapvető fontosságban vetekedhetnék a nyelvvel. A nyelv,
gondolataink, érzelmeink kicserélésének ez a mindennapi
használatú eszköze mindennemű emberi fejlődésnek egyik legfőbb
tényezője,sőt föltétele. Neki köszönhető legnagyobbrészt, hogy az
egymást felváltó nemzedékek tapasztalatai halmozódhatnak, s az
utódokra átszállhatnak; hogy a természet közömbös vagy éppen
ellenséges erői ellen való harcot nem kell minden egyes
generációnak előlről kezdenie, sőt minden egyes embernek külön,
elszigetelten megvívnia. Valóban emberinek mondható társadalmat
még kezdetleges fokon sem lehet valamelyes nyelv nélkül
elképzelni. Kétségtelen, hogy a tagolt, hajlékony emberi nyelv az
emberiség legnagyszerűbb vívmánya, melyet mai változataiban a
nemzedékek végeláthatatlan sorainak állandó erőfeszítése teremtett
meg; olyan eszköz, melyet sohasem tudunk nélkülözni, s mely az
embert attól fogva, hogy zsenge korában eszmélni kezd, egész
életén át kíséri és szolgálja. S "a nyelv" mindenki számára
elsősorban az anyanyelv. Idegen nyelvet meg lehet tanulni, sőt
esetleg kivételesen igen jól is lehet tudni, de szinte sohasem úgy,
mint az anyanyelvet, melynek minden elemét ezer meg ezer emlék
színezi és tölti meg tartalommal, mely egész nevelkedésünket,
fejlődésünket kíséri, sőt bizonyos fokig gondolkodásunk formáit is
meghatározza.
A nyelv mint eszköz a legbonyolultabb gépezet. Ezt a gépezetet
működésében tanulmányozni, alkatrészeire bontani, e részek
szerepét, egymásba illeszkedésük módjait vizsgálni, titkait
megfejteni maga is, bonyolultságában olykor fárasztónak tetsző, de
a belemélyülő számára végtelenül érdekes és soha véget nem érő
tanulmány, Ámde ez a gépezet, úgy ahogy ma mindennapi
működésében, változatos felhasználásában megfigyelhető, nem
egyszeri alkotás, melyet valaha megteremtettek, s azóta jól-rosszul
jár, hanem szakadatlanul alakuló, fejlődő valami, melyet egy egész
nép évezredek, sőt évtízezredek óta szakadatlanul formál,
tökéletesít, a változó és rendszerint sokasodó szükségletekhez
idomít. (Ennyiben sántít a gépezethez való hasonlítás.) A nyelv tehát
történelmi produktum, és még mai szerkezetének sajátosságait,
bonyolult titkait is csak úgy lehet igazán megismerni és megérteni,
ha megismerkedünk a hosszú-hosszú fejlődés, alakulás
folyamatával. Nyelvtörténeti háttér nélkül nincs igazi, mélyebb,
tudatos nyelvismeret, márpedig a gondolkodó ember nem elégszik
meg az ösztönszerűvel, hanem tudatos ismeretekre törekszik. A
nyelvtani szabályokat a mai nyelv alapján föl lehet állítani (sok
megmagyarázhatatlan kivételt, látszólagos logikátlanságot
tudomásul véve), meg is lehet e szabályokat tanulni, mint a
matematikai képleteket, de a miértet és a hogyant, a levezetést,
mely a képlet tulajdonképpeni megértéséhez vezet, a nyelv
esetében a nyelv élettörténetének, fejlődése törvényeinek feltárása
adhatja csak meg. S e történet, melyet határozott törvényszerűségek
irányítanak, nemcsak a nyelvi rendszer alaposabb megértéséhez és
értékeléséhez segít hozzá, s egy életen át halmozódó
nyelvismeretünket bővíti ki előző korok nyelvi színeivel, de
önmagában is, részleteiben is színes, vonzó stúdium, mely
egyszersmind a nyelvet beszélő nép gondolkodásának fejlődésére, e
fejlődés sajátos vonásaira is világot vet, sőt általa egyes nyelvi
tényekben, mintegy megőrzött kövületekben elénk tárul a nép
viszontagságos történetének, elmúlt gazdasági és társadalmi
rendszereinek, egykori műveltségének számos emléke, a nép ködbe
vesző múltja.

5. A Képes Krónikából
Az Úr 1241-ik esztendejében Béla uralkodása alatt a mongolok
vagyis a tatárok ötszázezer fegyveressel törtek be Magyarországba.
Béla király a Sajó folyónál hadakozott eIlenük, de legyőzték.
Békeszerető ember volt, hadakban, csatákban nem volt szerencséje.
Szinte Magyarország egész vitézi népe odaveszett. A tatárok három
esztendeig maradtak Magyarországon, és miután a magyarok abban
az időben nem vethettek, ezért amazok kivonulása után sokkal
többen haltak éhen, mint ahányan fogságba estek vagy kard alatt
haltak. A király az Úr 1270. évében halt meg, május harmadikán,
pénteken, a szent kereszt megtalálásának napján a budai szigeten;
testét Esztergomban temették el a minorita testvérek egyházában,
ott nyugszik boldogan Mária nevű feleségével, a királyné
asszonnyal, a görög császár leányával és legkedvesebb fiával,
Bélával együtt. Virtusokkal teljes férfiú volt akinek emlékezete
minden magyaroknak és sok más nemzetbelieknek szájában édes,
mint a méz mai napiglan.
"Mária-oltáron, nézd, nyugszik a sírban a három:
Béla, neje s herceg - örvendjenek ők az egeknek!"
"Míg lehetett, ült trónja felett a király hatalomban:
Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan."

6. MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS: Mentség (részlet)

Aki a tengerbe esik vagy megissza mind, vagy kiúsz; másként
belehal. Ebben én benne vagyok, és ha tovább hallgatok, látom,
hogy vesznem kell. Sokan vannak ellenem.
Nékem Belgiumban olyan állapotom volt, hogy ha pénzgyűjtésben
gyönyörködtem volna, és célul nem töttem volna azt, hogy hazámat,
valamint lehet, segítsem, annyi idő alatt könnyen 40000 vagy talán
50000 forintot is gyűjthettem volna, és ha eddig ottmaradtam volna,
azt merem mondani, kevés erdélyi úr volna, akivel cserélnék pénz
dolgából. Ha pedig ott a házasságra vöttem volna magamat, amelyet
el nem távoztathattam volna semmiképpen, ha mégis tovább
ottmaradtam volna, akkor is kínáltak engemet olyan leánnyal, akivel
60 000 forintot adtanak volna, mert észrevették, hogy néha
targoncával tolták a pénzt szállásomra. Ilyen gazdag jövedelmemet
pedig könnyen elpazarolhattam volna én ott, a testnek minden
gyönyörűségi között, ha a más jó mesterembereket követtem volna,
akik többnyire azt cselekszik, hogy amit egynapi munkájokkal
keresnek, nem nyugosznak addig, míg azt korcsomákon és egyéb
hitván helyeken el nem tékozolják; én pedig csak azt is kárnak
tartottam annyi keresetem mellett, amit kenyérre kellett költenem
nyavalyás testemnek táplálására. Néha egy holnapig is bizony bort
nem ittam; és minél alábbvaló s olcsóbb eledellel lehetett, olyannal
éltem. Sokszor úgy kiadtam a pénzemet a könyvnyomtatóknak, hogy
kenyérvételre egy poltrám sem maradt.
Micsoda munkát töttünk azon a biblián, úgy, amint volt,
kinyomtatni. Nem sajnállottam ily drága időmet erre a munkára
fordítani. Merek dicsekedni minden jó lelkiismeret előtt, hogy soha a
magyar reformátusok ilyen megjavított bibliát nem láttanak. Jóllehet
pedig mindezt én jó lelkiisméret szerint cselekedvén, úgy tetszett,
hogy dicséretes dolgot cselekedtem. Az irégy szívek kiváltképpen,
látván, hogy egyébként sem árthatnak, magyarázták balra, hogy én
országgal akarok vetekedni, oly dolgot kezdvén, mely országot
illetett volna. Mások azt mondták, hogy nagy fába vágtam a fejszét.
De én nem hogy elcsüggedtem volna, hanem még inkább
megvetettem lábomat, és a biblia nyomtatását elvégezvén,
kinyomtatám az Új Testamentumot is. Azzal sem elégedvén meg,
mind e könyveimet békötettém még pedig többnyire aranyosan,
úgyhogy néha dolgozott én számomra húsz ember is.
Gondolkodóba esvén azért én (méltán, ha eszem volt), ha ugyan
odahagyjam-é olyan zsíros állapotomat, - mondék magamban -
hacsak külsőképpen kellene, itt örökké boldogul elélhetnék, mert
hovatovább inkább kiterjedne hírem, és vagy akarnám, vagy nem. el
kellene élnem. De meggondolván, mivégre fogtam istenem előtt
mindezekhez, hogy nemzetemnek használhatnék vélek, sok jó
igyekezetimnek jutalmául töttem fel én azt, hogy könnyen
megnyerem - mondok - azt, amit a külső gazdagságnál nagyobbnak
tartok, istenem és nemzetem előtt való kedvességet.
Az uraim azon vannak valósággal, hogy tőlem a vevőket
elidegenítsék. A szegény ember azért idegenkedik sokszor
gyermekének taníttatásától, hogy látja, mely sok esztendeig
kínoznak a skólákban majd mindeneket a deák nyelvvel. De ha csak
a maga nyelvén való olvasást tenné fel célul, kevés idő kellene arra,
és kevés volna olyan szegény ember, akitől annyi költség ki nem
sülne.
Azt forgatták ellenem nagy hévvel, hogy az urakon nagy
szemtelenséget követtem el és sokszor úgy bántam velük, amint
nem illett volna.
Őnagyságoknak, s őkegyelmeknek azt írtam, hogy a nemzet
hasonló a kenyérkérő gyermekhez, akinek ezt felelvén az apja:
"Fiam, se búzám, sem lisztem nincsen," - ő azt feleli: "Hiszem nem
kérek én sem búzát, sem lisztet, és nem kívánom, hogy ekével,
sarlóval, cséppel, malommal stb. bébelődjék, én csak kenyeret
kérek."- Tőlem is csak azt kívánják, hogy nyomtassak szépen,
azonban az ahhoz való készületet ingyen sem fizetik meg."
Hogy méltóságos gubernátor uramnak ezt írtam, hagy adni
kellene inkább, mint elvenni tőlem. Méltán szólhatok így: - Mit várom
mégis tovább a nagyságtok audienciáját? Ennyi ideig itt-
tekergésemmel nem tudék egyebet elérni, hanem hogy az urak
közül egyik a másikhoz igazit, mint egy bolondot! Mint egy
regalistának minden országgyűlésben ott kell nékem lötyögnöm,
fityegnem, s ugyan példabeszéddé lőttem már ezért az embereknél.
Mintha tőlem az szinte úgy meglehetne, mint mástól, akinek vagy
hivatala hozza, vagy valami érdeke van benne, holott én mintha
tövisen ülnék mindenkor, midőn otthon két betűöntő és nyomtató
műhelyem az én jelenlétemet (jól akarván dolgozni) igen
megkívánják.
 Ahhoz kell nyúlnom: sok nyavalyáimból való egyszeri
kimenekedésemre, hogy úgy veszessem magamat, mint Sámson,
közönséges romlással. Hazamenvén, mindazt, valamit ennyi
esztendők alatt annyi költségemmel és véres verítékemmel a haza
hasznára készítettem, mind öszverontván, még a port is leverjem
lábamról, mondván: Nem méltó ez az hely énhozzám! Bujdosásra
indulván, valahol járok Európában, teli torokból harsogjam: így
nyomorították meg a haza javára teljes lélekkel igyekező
szegénylegényt!

7. ZRÍNYI MIKLÓS: Szigeti veszedelem

Az olvasónak
Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta
historiáját; énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti
veszedelmet. Virgilius 10 esztendeig írta Aeneidost; énnékem penig
egy esztendőben, sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat.
Eggyikhez is nem hasonlítom pennámat; de avval ő előttök
kérkedhetem, hogy az én mesterségem nem az poesis, hanem
nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit írtam
mulatságért írtam, semmi jutalmat nem várok érette. Őnekik más
gondjok nem volt nékem ez legutolsó volt. Írtam, az mint tudtam,
noha némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem
szántam volna vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de
vagyon mind az holdban, mind az napban. Bizony szégyen nélkül
szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem
corrigáltam munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első
szülése elmémnek. Fabulákkal kevertem az historiát; de úgy
tanultam mind Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta,
megesmerheti eggyiket az másiktul. Török, horvát, deák szókat
kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam úgy, osztán
szegény az magyar nyelv: az ki historiát ír, elhiszi szómat.

8. ZRÍNYI MIKLÓS: Vitéz hadnagy - Dedicatio

Magyar vitézeknek dicsőséggel földben temetett csontjai és azok
nagy lelkei nem hadnak nékem alunnom, mikor kévánnám, sem
henyélnem, ha akarnám is. Igen szeretője vagyok az ő
dicsőségeknek, hogy én elmúlassam az ő intéseket, kiket nemcsak
nappalbéli elmélkedésemben juttatnak (eszembe), de még
éjtszakabéli elmémben is előmben tüntetnek, mondván: ne aludjál,
ne keresd a gyönyörűséget. Látod-e romlott hazánkat, melyet mi
annyi vérontással, verésekkel és untalan való fáradsággal nyertünk,
oltalmaztunk, és sok száz esztendeig megtartottunk. Kövesd az mi
nyomdokunkat, ne szánd fáradságodat, ne szánd véredet, ne szánd
életedet. Ezekkel az ösztönökkel serkentgetnek engemet
nyugodalmomban. De szerencsétlen én, hogy nem lehet az én
mentségem oly nyilván őnálok, mint az ő rettenetes vitézségek és
számlálhatatlan érdemek énnálam, mert bizonnyal okkal
panaszolkodhatnám nékik a szerencsére. Nem azért, hogy egyszer
hazánkat magasan felvitte, most mind alább-alább szállítja; azért
nincs mit panaszolkodnunk, tudván, hogy ez a világi törvény, hogy
aki benne születtetett, annak halála is következzék, és ez az
istennek akaratja. Sokáig volt dicsőséggel a szerencsének felső
kerekén a magyar fátum, ha most alább szállott, nem szokatlan
dolog történt rajta ebben az világban. Hanem azon panaszolkodnám
a szerencsére, hogy evvel a tehetséggel, evvel az hazám
szolgálatjához való készséggel, végezetre evvel a jó igyekezettel,
ebben a magyar romlásának évszázadába helyeztetett engemet, és
nem azokban a dicséretes időkben, melyekben az isten
kegyelemmel volt a magyarokhoz, és nem fordította volt orcáját
őtőlök, hanem rettenetessé tette volt azoknak, akik most unalommal
néznek reánk, és csúfsággal említenek bennünket. Talált volna talám
akkor ez a lélek, ki bennem vagyon, maga hajlama szerint
dicsőséges foglalatosságokat. De mire való leszen az most, hogy ne
aludjam, hogy ne henyéljek? talám inkább ez az idő olyat kéván.
Mire való hogy ne szánjam véremet, ne szánjam életemet? Miért
kévánjam tehát halálomat? Kit váltok s kit szabadítok meg véle?
Kevés az én életem ilyen nagy csorbát felépíteni, de még kevesebb
halálom. Hát mit tegyek? Mit csináljak tehát, ha nem aluszom?
Ebben a békességes században (ha annak kell mondani a török
rablásit) nekifogtam históriák olvasására. Én senkit tanítani nem
kévánok, hanem magam tanulni. Azért olvasó barátom, ha tetszik,
olvasd és aszerint munkálkodjál hazánknak hasznára és magad
becsületire.

9. BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás I.

Bölcső- és igen kicsiny koromról nincs mit írnom, bolondság is
volna. Hallottam az anyámtól, hogy rettenetes síró voltam, annyira,
hogy életemről is kételkedtek miatta; hihető, has- vagy valami egyéb
tagom fájdalmától lehetett, mert elmétől vagy szomorúságtól, amint
olyan még ész használata nélkül való életkorban az nem
származhatott. De akármitől volt, e bizonyos, hogy én midőn
felnevekedtem, sem a has- vagy gyomorfájásra, sem másképen
akármi, még nagy szomorúságért való sírásra is hajlandó nem
voltam, sőt mikor üdeje, helye, oka volt is, nehezen tudtam sírni;
mikor elkeseredtem is nagy nyomorúság és szomorúságimban,
gyakrabban vagy torkommal nyeltem, vagy orromon fújtam ki, vagy
mély keserves sóhajtásokkal, mely sírás és könnyhullatásnál sokkal
nehezebb volt. Vagy néha elmorgottam, haragudtam amely vétkes
dolog volt. Sokszor bizony talán pénzen is megvettem volna a sírást,
mert az könnyebb lett volna. Nevetséges, hiábavalóság és játékra,
mint akármely gyermek és ifjú, felettébb hajlandó, sőt vásott és a
játékban telhetetlen s fáradhatatlan volt az én gyermekségem és
felserdült ifjúságom; de nem veszteg ülő, mint a kocka, kártya,
hanem a testnek ingatásával járó játékokban gyönyörködtem, mint a
labda, forgattyú, parittya, teke, kézzel való hajigálás, vitéz játék,
versfutás, küzdés, ugrás, melyek miatt néha meg is vertek, nyíllal
való lövöldözés és madarászás. Mikor osztán nagyobbat nővén,
lóra, puskára, kutyára kaptam lövöldözés hosszú puskával,
pisztollyal, nyargalódás, fürjészés, magam kezemmel való rákászás,
halászás voltak igen a mulatságim. Mindazonáltal, mikor osztán a
gyermekségből kikelvén, eszemnek, házasságomnak és
emberségnek esztendeire jutottam, az én mulatságim nem mulatták
el énvélem a szükségesebb és hasznosabb dolgokat, mint a
könyvek olvasása, házi gazdaságom és közönséges tisztem s
hivatalomban való eljárást.
 Úgy hallottam, hogy mihelyt a hetedik esztendőbe fordultam,
mindjárt tanítani kezdettek az abc-ére mint gyermeket játékkal. Első
mesterem volt Naményi Mihály nevű, aki annakutána híres
prédikátor volt. Második mesterem volt Fogarasi Mihály, ki nemrégen
még él vala szép nagy vénségben és esperességben. Ez initiált a
deák nyelvbe, dirigáltatván Keresztúri Pál által. Egyszer Keresztúri
Pál Búnra jöve az atyámhoz, akkortájban az atyám s mesterem
olyan rendet szabtak vala nékem, hogy ebéd s vacsora előtt tanuljak
öt-hat szót, és amikor innya akarok, mondjak el abból egyet deákul s
magyarul, és úgy adnak innom, de ha nem tudom, nem adnak. Ott
ülvén már asztalnál, én előpattanék nagy felszóval, (mert úgy kellett
mondanom nagyon,) egy deák szóval, s innom adának. Hallván azt
Keresztúri, végére méne, s meghagyá az atyámnak, hogy az
napságtól fogva hagyják el azt a rendet, hadd ehessem bátran
asztalnál s vígan, mert az az egynéhány szó nem éri fel azt a kárt,
amelyet bátorságom, elmém és egészségemben tesznek véle, mely
bizonyos is. Elhagyák azért énnékem nagy örömömre, mert bizony
nagy iga volt rajtam, oly móddal nem is ehettem jól, csak a
vocabulákat mammogtam magamban; ha nékem Keresztúri Pál
akkori eszemmel, amint voltam, egy falut ajándékozott volna, nem
vettem volna kedvesebben tőle, meg is szerettem, dicsértem, hogy
micsoda jó vén ember az, még az apámnál is jobb. Amely is osztán
a keze alatt való tanulásomra sokat használt volt igen, mert siettem
keze alá és örömmel tanultam tőle, annál inkább, hogy ez a Fogarasi
rettenetes rútul vert, henyéltetett, amint ezt szokták mondani vagy
nevezni; mert hanyattán fektetett a földre, fejemet, két kezemet,
lábomat feltartatta vélem, hol egyik, hol másik talpamat csapta
lapockával, hol fejemet a háromágú lapos korbáccsal, hol féllábra
állított kőre, mire, egyszóval igen rútul és bolondul bánt vélem,
elannyira, hogy osztán az atyámnak panaszoltam, s megmondottam,
hogy bizony nem tanulok. Ezt pedig nem az én tanulásomért vagy
latorságomért, hanem maga bolondságából cselekedte csak,melyet
tovább nem terjesztek, kedvezvén emlékezetének, minthogy azután
tisztességes, tudós deák, és osztán prédikátor lett belőle, de az
bizonyos, úgy elkedvetlenített volt a tanulástól, hogy ha keze alól ki
nem vettek volna, bizony nem tanultam volna, azért is osztán
elbocsáták.

BETHLEN MIKLÓS: Önéletírás II.

Németújvárból mentünk Zrínyi Miklóshoz. Nagy
szerencsétlenségemre csak öt nap lehete véle ismérkedésem, s oda
lön. Magáról hogy írjak, nincsen erőm s üdüm reá, csak azt írhatom:
igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem
babonás, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű,
az olyanokat és az igazmondókat szerető, részegest, hazugot,
félénket gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatú szóval:
akkor magyar híres ember hozzá hasonló nem volt, sőt az én vékony
ítíletem szerént máig sem, sőt talán ezután sem lészen, noha az
Isten titka és tárháza véghetetlen. Szép őszi üdő járván, elmenénk
vadászni. Ő maga puskával béméne, és szokása szerént csak
egyedül búkálván, löve egy nagy emse disznót, s vége lőn a
vadászatnak. Azonban odahozá a fátum egy Póka nevű vadászt, ki
mondá horvátul: én egy kant sebesítettem, mentem a vérin, ha utána
mennénk, elveszthetnők. Az úr mindjárt mondá nékünk, kegyelmetek
csak maradjon itt: mindjárt visszajövök. Csak bocskorban lóra kapa,
stuc kezében, Póka után elnyargala: mü ott a hintónál beszélgeténk.
Egyszer csak nyargal Guzics, mondja a bátyjának: hamar a hintót,
oda az úr. Menénk amint a hintó nyargalhat és osztán gyalog a
sűrűbe. Majláni legelébb érkezék, hát Póka egy horgas fán, az úr
arccal a földön, s a kan a hátán: ő hozzá lő, elfut a kan, az úr felkél s
mondja: rútul bánék vélem a disznó, de ihol egy fa (melyet csatákon
is magával hordozott) sebtében állítsátok meg a sebnek vérét véle,
az arra igen jó. Eléggé próbálták véle, de híjába, csak elfolyt a vére,
először ülni, osztán hanyatt fekünni, végre csak meg kelle halni.
Rettenetes sírás lön az erdőben. Otthon fejér bársony dolmányba
öltöztették, és osztán eresztették a feleségét hozzája, aki eszén sem
volt buvában. Így lőn vége Zrínyi Miklósnak.

10. MIKES KELEMEN leveleiből

 I.
Édes néném, hálá légyen az Istennek, mi ideérkeztünk ma
szerencsésen, Franciaországból pedig 15. Septembris indultunk
meg. A fejedelmünknek, Istennek hálá, jó egészsége volna, hogyha
a köszvény búcsút akarna tőlle venni; de reméljük, hogy itt a török
levegő elűzi.
Édes néném, mi jó a földön járni. Látja kéd, még Sz. Péter is
megijedt volt, mikor a vízben sipadoztak a lábai; hát mi bűnösök,
hogyne félnénk, amidőn a hajónk olyan nagy habok között fordult
egyik oldaláról a másikára, mint az erdélyi nagy hegyek - némelykor
azoknak a tetején mentünk el, némelykor pedig olyan nagy völgyben
estünk, hogy már csak azt vártuk, hogy reánk omoljanak azok a
vízhegyek; de mégis olyan emberségesek voltanak, hogy többet
nem adtak innunk, mintsem kellett volna. Elég a, hogy itt vagyunk
egészségben; mert a tengeren is megbetegszik az ember, nem csak
a földön, - és ott, ha a hintó megrázza, elfárad, és jobb egyepetyéje
vagyon az ételre; de a halyóban az a szűntelen való rengetés,
hánykódás a főt elbódítja, a gyomrot felkeveri, és úgy kell tenni,
valamint a részeg embernek, aki a bort meg nem emésztheti. A
szegény gyomromnak is olyan nyavalyában kelletett lenni vagy két
első nap, de azután úgy kellett ennem, valamint a farkasnak.
Itt a fejedelemnek jó szállást adtak, de mi ebül vagyunk szállva,
de mégis jobban szeretek itt lenni, mintsem a hajóban.
Édes néném minthogy egynehány száz mérfölddel közelebb
vagyunk egymáshoz, úgy tetszik, hogy már inkább is kell kédnek
engemet szeretni: én pedig, ha igen szeretem is kédet, de többet
nem írhatok; mert úgy tetszik, mintha a ház keringene velem, mintha
most is a hajóban volnék.
XXVII.
Édes néném igen-igen szükséges kédnek egy hírt megtudni,
azért, hogy bolhák ne csípjék kédet. Tudniillik, hogy két gyorgyiánus
fejedelmet az atyafiai az országból kiűzvén, segítséget jöttek ide
kérni a császártól. Aki is segítséget adván nekik, a méltóságos
fejedelmek idejöttenek, hogy innét hajón a segítséggel a Fekete-
tengeren vissza menjenek. Őméltóságok pedig egy nyomorult
korcsmára szállottanak. Cselédjök elég vagyon, de az udvari nép
nem ruhásabb a mi cigányinknál. Azt pedig ne gondolja kéd, hogy
őméltóságoknak pénzek ne volna; mert valamég a cselédekben tart,
addig pénzek is lészen, mert amidőn a pénzek elfogy, kettőt vagy
hármat az udvariak közül eladnak és így a pénz elfogyván, az
udvariak is elfogynak.
Azt írta volt kéd a minap, hogy már ért franciául. Aztot igen jól
cselekszi kéd, hogy, idegen nyelvet tanul. Bár a mi földink azon
volnának, hogy idegen nyelvre tanyíttatnák gyermekeket, de az
olyan állapottal oly keveset gondolnak, hogy még csak az írásra és
az olvasásra sem kénszerítenék a leányokot, hogyha csak azoknak
nem volna arra kedvek -azt a két dolgot pedig egy nemes leánynak
nem csak illik, de szükséges tudni. Erre azt felelik némely csúfos
rövideszű anyák, hogy nem jó egy leánynak, hogy írni tudjon: azért
hogy a szeretőinek ne írhasson. Oh! mely okos beszédek ezek!
mintha az írás okozná a roszat és nem a rosz az írást. Nem akkor
történik meg atilalmas dolog, mikor egymásnak írnak, hanem, akkor,
amikor egymással vannak, és nincsen szükségek az írásra. Akár
tudjon a kéz írni, akár ne tudjon, de a szív eljár a maga dolgában.
Nekem úgy tetszik, hogy nemcsak azért írok kédnek, hogy írni tudok,
hanem azért, hogy a hajlandóság viszen reá. Mind ezekből azt
hozom ki, hogy az ilyen anyák nem okosan gondolkodnak. Akármely
szép legyen a gyémánt, de ha rútul vagyon metszve, nem becsülik.
Mindezekre, tudom, azt fogja kéd mondani, hogy még házas nem
vagyok, mégis az asszonyoknak akarok leckét adni. Nem akarok,
édes néném, nem akarok, tudom, hogy kéd is velem egy
gondolatban vagyon eziránt. Isten adjon olyan feleséget, aki írni és
olvasni tudjon, de ha nem tudna is azon lennék hogy
megtanyítanám, ha több esze nem volna is, mint egy macskának.
Édes néném, szeret-é kéd úgy, mint a macska az egeret?
Vagyon-é kédnek jó egészsége? Mikor látjuk meg egymást? Ma
talám nem, mert már tizenegy az óra és le kell fekünni; de, ha
lefekszem, úgy tetszik, mint ha feredném, mert a tenger habja
egészen bécsapván a házam alá, sokszor azt gondolom, hogy az
ágyamban locsog a víz.
 XXXII.
Micsoda szép állapot az: tegnap ebédet Ázsiában ettem, vacsorát
pedig Európában -ide pedig nem a levegőégben hoztak, hanem a
vízen. Mindezekből megüsméri kéd, hogy ide visszájöttünk, és a
táborozást elvégeztük. Az bizonyos, hogy nem az ellenség elől
jöttünk el, hanem a sok esső elől, amelyet el nem lehetett űzni, noha
két generális vagyon velünk. A mindennapi mulatság már itt abból
fog állani, hogy vagy Bercsényi uram jő mihozzánk, vagy mi
megyünk hozzája. -A vadászat sem múlik el, de az sem múlik el,
hogy ellenünk ne vadásszanak a portán; mert a német követ
legtöbbet azon elmélkedik, hogy nekünk árthasson; mi pedig
legkisebben sem ártunk néki. És nem tudom, mi végre kívánja
üldözni ezeket a szegény bújdosó magyarokat, akik itt a
tengerparton csak dohányoznak suhajtozással.
A talám tudva nincsen kédnél, hogy mi most is abban a
szándékban vagyunk, hogy Franciaországban visszámenjünk, és
hacsak a mi akaratunkon állana, ma indulnánk meg; de csak az
akarat áll mirajtunk, a tehetség pedig máson.
Meg nem kell, édes néném, az ígéretet másolni. A nemes vér,
amit fogad, megtartja. Ha magyarországi volna kéd, tartanék
valamitől; de erdélyi lévén, ott a nemes asszonyoknak a szavok
olyan állandó, valamint a brassai havas -tartsa meg hát kéd ígéretit,
és három vagy négy holnapját a télnek töltse el kéd itt a magyar
asszonyokkal. Való, hogy kéd lesz egyedűl erdélyi; de egy erdélyi
asszony nem ér-e annyit, mint tíz magyarországi? A rózsa többet ér
a kórónál -a nap fényesebb a holdnál. Mikor Magyarországon
fogyatkozás vagyon a napban, csak egy erdélyi asszonyt vigyenek
oda, annak szépsége elég fényességet ád. E nem dícséret, hanem
igazmondás. Ha az Isten őket szebbnek teremtette másoknál, ki
tehet arról? Arról sem tehet senki is, ha lefekszem, mert tizenegy az
óra. Ha a szerencsén nem fekszem is, csak jól alugyam - jobb az
egészség annál. Ezután csak azt nézem, mikor fog kéd ideérkezni,
de minden pereputyástól kell ide jönni.
XXXVII.
 Már mi itt derék házastüzes emberek vagyunk, és úgy szeretem
már Rodostót, hogy el nem felejthetem Zágont. De tréfa nélkül, édes
néném, mi itt igen szép kies helyt vagyunk. A város elég nagy és
elég szép, a tengerparton lévő kies és tágas oldalon fekszik. Az is
való, hogy Európának éppen a szélyén vagyunk. Lóháton innét
Constancinápolyban két nap könnyen el lehet menni; tengeren pedig
egy nap. A bizonyos, hogy suhult a fejedelemnek jobb lakóhelyt nem
adhattak volna.
A város felől azt mondhatom, hogy ezen a földön elmondhatní egy
szép városnak, amely nem olyan szélyes, mint hosszú. De akármely
szép házak legyenek itt a városokon, nem tetszhetnek szépeknek;
mivel az utcára nem hadnak ablakokot, kivált a törőkök azért, hogy a
feleségek ki ne láthassanak -micsoda szép dolog az irígység!
Itt az idegen senki házához nem mehet. Kivált az örmények
inkább féltik feleségeket, mintsem a törökök. Még nem láthattam a
szomszéd asszonyomot. Napjában tízszer is a kapuja előtt kell
elmennem, és, ha a kapuban talál lenni, úgy szalad tőllem, mint az
ördögtől, és bézárja a kapuját. Török urak vannak, de unadalmas
dolog törököt látogatni: egyik a, hogy törökül nem tudok; másik a,
hogy ha az ember hozzájok megyen, elsőben: no, ülj le - azután egy
pipa dohányt ád, egy findzsa kávét -hatot, vagy hetet szól az
emberhez, azután tíz óráig is elhallgatna, ha az ember azt elvárná.
Ők a beszéllgetéshez, nyájassághoz éppen nem tudnak.
Mind ezekből megláthatja kéd, hogy micsoda városban
telepítettenek le bennünket; annak micsodás lakosi vannak micsoda
környéke. De azt még meg nem mondottam kédnek, hogy én
micsodás szokást tartok. Az én szokásom a, hogy tíz órakor
lefekszem, és szemeimet bézárom, és rend szerént azokot fel nem
nyitom más nap hatodfél óráig. Ezt a dicséretes szokást mind télben,
mind nyárban megtartom. Azért ez a levél olyan hosszú, hogy már
tíz az óra, alugyunk hát, édes néném. De az egészségre kell
vigyázni, ha azt akarja kéd, hogy gyakran írjak. Más-szor többet,
vagy kevesebbet. Ihon azt majd elfelejtettem megími, hogy az a
veszett köszvény az urunkra jött alkalmatlankodni.
LXII.
 Édes néném, jó némelykor megbátorítani az embert, mert sokan
vannak olyanok, akik szégyenlik világosságra tenni gondolatjokot,
noha jobban gondolkodnak sokszor, mint azok, akik aztot csak
bátran kipökik.
Arról igen okosan gondolkodik kéd, hogy úgy szeretné neveltetni
a fiát és leányát, valamint ott Párisban nevelik a franciák. Mert
ugyanis nézzük el, hogy neveltetnek nálunk az iffiak közönségesen?
Legalább tíz vagy tizenegy esztendős koráig a faluból ki nem
megyen. Tizenkét vagy tizenhárom esztendős korában valamely
collégyiumban béplántálják, ahonnét huszonnégy vagy huszonöt
esztendős korában szabadul ki. Legelsőben is a mi deákunk azon
igyekszik, hogy cifra köntöse és paripája légyen, aztán faluról-falura
béjárja az atyjafiait. Asztalnál nagy gyalázatnak tartaná ha jól nem
innék. Ebéd után az asszony vagy a leányok házában bontja ki, amit
Vrgiliusból vagy Ovidiusból olvasott. De hogy az iskoláról való
emlékezetet is tellyességgel elfelejtse, szükségesnek gondolja lenni,
hogy a szolgálók közül kettőt vagy hármat szeretéinek fogadjon.
Egynéhány részegség után megmosván torkát a deák szótól és az
iskolai portól, ismét haza iromtat s legnagyobb gondja is a lesz, hogy
az apja vendégit megrészegítse, és az apjától is azért dicséretet
vegyen másnap. E szerént tölt el két vagy három esztendőt vagy a
vadászatban, vagy az italban, vagy a Vénus udvarában, és amit
egynehány esztendőkig tanult, azt egy kevés idő alatt csaknem mind
elfelejti.
Erről többet nem írok és többet nem írhattam volna, ha szinte fiam
volna is: de nincsen, és azt bánom. De azt is bánom, hogy ma ismét
sátorok alá jöttünk lakni; mert a napokban visszámentünk volt a
városban. Itt kell a vászon alatt perkelődni, és úgy süt a nap itt
minket, valamint a kolduslábat sütik a tűznél. Édes néném, az
egészségre vigyázzunk, és mondjon el kéd egy olvasót érettem,
mert a sok fülbenmászóval tele a sátorom.
CXII.
Amitől tartottunk, abban már benne vagyunk. Az Isten árvaságra
téve bennünket, és kivévé ma közüllünk a mi édes urunkot és
atyánkot, három óra után reggel. Ki sem lehet mondani, micsoda
nagy sírás és keserűség vagyon itt miközöttünk.
UtoIsó levelemet az elmúlt holnapnak 25-dik napján írtam vala.
Azután szegény mind nagy bágyadtságokot érzett. Igen keveset, de
másként mindent a szokás szerint vitt végben. Abban a
gyengeségiben is az esztergában dolgozott első Aprilisig.
Vrágvasárnap nem mehetett a templomban, hanem a közel való
házból hallgatta a misét. Hetfűn jobbacskán volt, kedden
hasonlóképpen, még a dohánt is megkívánta és dohányozott. De azt
csudálta mindenikünk benne, hogy ő semmit halála órájáig a háznál
való rendben el nem múlatott se meg nem engedte, hogy őérette
valamit elmúlassanak. Mindennap szokott órában felöltözött, ebédelt
és lefeküdt. Noha alig volt el, de mégis úgy megtartotta a rendet,
mint egészséges korában. Szeredán délután nagyobb
gyengeségben esett, és csak mindenkor aludt. Csütörtökön, igen
közel levén utolsó végihez, elnehezedék és az Urat magához vette
nagy buzgósággal. Tizenkét óra felé étszaka mindnyájan mellette
voltunk. Végtire szegény ma három óra utánreggel, az Istennek
adván lelkét elaluvék -mivel úgy holt meg, mint egy gyermek. Ő
szegény árvaságra hagya bennünket ezen az idegen földön. Az
Isten vigasztaljon meg minket!

RITMUSGYAKORLATOK
1. Weöres Sándor versei; időmértékes szövegmondás.
2. Horváth János: Versritrnusú szólások a kötetlen beszédben;
nyomatéki hangsúlyritrnus.
3. O Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások; nyomatéki
hangsúlyritmus.
4. József Attila: Ülni, állni, ölni, halni; nemzeti verselés.
5. Weöres Sándor: Robogó szekerek; időmértékes verselés.
6. Babits Mihály: Új leoninusok; időmértékes verselés.
7. Kalevala (Vikár Béla ford.); nemzeti verselés.
 8. Ovidius (Devecseri Gábor ford.): Átváltozások (részletek)
Philemon és Baucis; időmértékes mese.
Daedalus és Icarus; időmértékes mese.
Pyramus és Thisbe; időmértékes mese.
Pygmalion; időmértékes mese.
9. Papp Tibor: Pogány istentisztelet; összetett ritmusgyakorlat.

A ritmusgyakorlatként átnyújtott anyag alkalmat ad a

beszédesztétikai elemek gyakorlására. A gyűjtemény minden
darabja a szép beszédet szolgálja. A hangsúlygyakorlatok inkább az
értelmező beszéd összetett gyakorlatai voltak, ezek pedig a szép
beszéd gyakorlatai.
Jó lenne a magyar beszéd ritmusát föltámasztani. Kár lenne
Európa egyik veszendő értékét a minden más nyelvtől elütő magyar
beszédritmust a szomszédnyelvek hatására elpusztulni hagyni.
Figyelmes füllel hallgatva tragikus a folyamat, amely a magyar
beszédritmust fenyegeti. A színész sokat tehet a nyelvi kincsek
megőrzéséért. Ne feledjük, Mesofanti a múlt században még a
harmadik helyen emlegette a magyar nyelvet ritmikusság dolgában -
az olasz és a görög után (a nagynevű nyelvész több mint száz
nyelvet ismert).

1. WEÖRES SÁNDOR: A tündér

Bóbita Bóbita táncol körben az angyalok ülnek,
béka-hadak fuvoláznak, sáska-hadak hegedülnek.

Bóbita Bóbita épít, hajnali köd-fal a vára,

termeiben sok a vendég, törpe-király fia-lánya.

Bóbita Bóbita játszik, szárnyat igéz a malacra,

ráül, ígér neki csókot, röpteti és kikacagja.
 Bóbita Bóbita álmos, elpihen őszi levélen,
két csiga őrzi az álmát, szunnyad az ág sűrűjében.

WEÖRES SÁNDOR: Magyar etűdök

46.
Paripám csodaszép pejkó, ide lép, oda lép, hejhó!
Hegyen át, vízen át vágtat, nem adom, ha ígérsz százat.

Amikor paripám ballag, odanéz valahány csillag,

Amikor paripám táncol, odanéz a nap is százszor.

103.
Reggel süt a pék, süt a pék gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég, belepi a várost.

Taligán tol a pék gezemice-lángost.

WEÖRES SÁNDOR: Rongyszőnyeg

91.
Ha vihar jő a magasból, ne bocsáss el, kicsi bátyám.
Ha falomb közt telihold lép, kicsi néném, te vigyázz rám.

Falu végén van a házunk, a bozótból ki sem látszik,

de a cinke, ha leröppen, küszöbünkön vacsorázik.

WEÖRES SÁNDOR: Magyar etűdök

49.
Árnyak sora ül a réten. Nyáj zsong be a faluvégen.
Zúg-dong sűrű raj az fákon. Békák dala kel az árkon.
Bim-bam! torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder ágra. Lassan jön a pásztor álma.

Rezgő fű a feje-alja. Nyár-éj ege betakarja
Bim-bam! torony üregében érc-hang pihen el az éjben.

56.
Jön a kocsi, most érkeztünk, alaposan eltévedtünk,
derekasan áztunk-fáztunk, no de kicsit elnótáztunk.

Jegenyefa ingó-bingó, odaül az ázott holló,

teregeti csapzott tollát, keserüli holló-voltát.

54.
Égi csikón léptet a nyár, tarka idő ünnepe jár,
táncra való, fürdeni jó, nagy hegy alatt hűsöl a tó.

Hogyha kijössz, messzire mégy, hogyha maradsz, csipdes a légy.

Habzik az ég, mint tele tál, tarka idő szőttese száll.

57. (részlet)
Van-e szoknya eladó, tarkabarka suhogó,
a derékra simuló, nyárba-télbe jó?

Nincsen szoknya vehető, csak egy régi lepedő,

ráncos, rojtos, repedő, üsse meg a kő.

99.
Kürtős pogácsa, füstölt szalonna
itt van rakásra, díszlik halomba.
Minden kopasznak jut hajnövesztő,
minden ravasznak egy nyírfavessző.

Minden leánynak füstös kemence,

minden legénynek tág-öblű pince.

Minden leánynak szép rózsa, szegfű

Minden legénynek hátára seprű.

61.
Sej-haj, folyóba sok a hal valóba,
Dunába, Tiszába, se-szeri se-száma.

Sej-haj, vadonba kivirít a gomba

keményre, kerekre, ha bolond, ne szedd le.

Sej-haj fonóba sok a lány valóba,

ki barna, ki szőke, sose fuss előle.

91.
Éren-nádon sikló kúszik, kicsi patak-ágyon vízicsibe úszik.
Hajló nád közt kotlós zizzen, vízicsibe-népét tereli a vízben.
Ér tükrében látszik az ég is, fejetetején a vízicsibe-nép is.
Siklók, békák, pókok látják vízicsibe-pásztor vízicsibe-nyáját.

53.
Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa lábunk, venyige-térdünk,
szél se tudja merre térünk, jegenye-sudaras utakon élünk.

Zsong a kis szél, zúg a nagy szél, bokrot bolygat, bele ne essél.
Néha nyár jön, néha nagy tél, ha üres a szatyor, eleget ettél.
WEÖRES SÁNDOR: Rongyszőnyeg
31.
Szállnak az alkonyi felhők, mint halovány-hajú lányok,
tűz-színű csillag az ékük, libben a fátyol utánok.

Mennyei őzre vadásznak, nincs nyoma égi vadaknak.

Lassan a hegyre hanyatló Hold poharába zokognak.

72.
Duna mellett kopár fa, rászállott a madárka,
rászállott a madárka, vízre hajló ágára.

Kettőnket, te madárka, csak elbír a kopár fa,

ráülünk az ágára, fütyülünk a világra.

99.
Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája.
Zúg a tüske, szél szalad ide-oda, reszket a galagonya magába.
Hogyha a Hold rá fátylat ereszt: lánnyá válik, sírni kezd.
Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya ruhája.

WEÖRES SÁNDOR: Szarvasok

Legel a kis falu gulyája, nyugtalan a gulyás kutyája.
Idegen szagot sejt, a fejét fölvágja, szimatol a nedves szél
sodrába.

Szárnya kél a fehér homoknak, a völgyben szarvasok robognak.

Jönnek a szél-árka völgyből egyre többen, száz, meg mégtöbb
nyargal egy-seregben.
 A szittyós itatón megállnak, szarvaik kék eget kuszálnak.
Egy vén bika szétnéz, beleront a porba és nyomában dübörög a
horda.

WEÖRES SÁNDOR: Magyar etűdök

39.
Árok mellett üszkös a fadereka, üszkös a fadereka, kikorhadt.
Felhő-cápa úszik az egeken át űzi a hegyeken át a holdat.
Egyszer égig fölmásznék, mennyei cápát horgásznék,
Föl ne mássz, mert üszkös a fadereka üszkös a fadereka
kikorhadt.

2. HORVÁTH JÁNOS: Versritmusú szólások a

kötetlen beszédben
billeg-ballag ötöl-hatol hébe-hóba éjjel-nappal télen-nyáron girbe-
gurba lári-fári ákom-bákom elől-hátul dínom-dánom egytől-egyig üti,
veri térül-fordul
okkal-móddal étlen-szomjan tárva-nyitva jobbra-balra nyakra-főre
mende-monda körbe-körbe imitt-amott hegyin, hátán kutya baja!
élve-halva kékült, zöldült kipked-kapkod
ritka, mint a fehér holló
öregember nem vénember
nem nőnek a fák az égig
köd előtte, köd utána
maga alatt vágja a fát
láttam én már karón varjút
Illa berek, nádak erek
a jó bornak nem kell cégér
holtomiglan, holtodiglan
apád-anyád ide jöjjön
hamu alatt lappang a tűz legyen
neki könnyű a föld!
ide vele, ha van nyele!
nem mind arany, ami fénylik
felkopik az álla
ellátta a baját
van bőr a pofáján
kivágta a rezet
attul döglik a légy
visszafelé sült el
aki bírja, marja
ki ad többet érte?
madárlátta kenyér
végét járja, szegény!
egy csapásra kettőt
belészorult a szó
szakasztott az apja!
egy bordába szőtték
ha nem csurran, cseppen
széna-e vagy szalma?
nem sül ki a szemed?minden lében kanál
vak vezet világtalant
ahány ház, annyi szokás
áll, mint a Sion hegye
ne szólj szám, nem fáj fejem
pénz beszél, kutya ugat
ember kell a gátra!
csínján bánik vele
jön-megy, mint a szűcstű
eltűnt, mint a kámfor
kitették a szűrét
szoknya mellett nőtt fel
 jöttem, láttam, győztem
végestelen végig
megadta a módját
rossz fát tett a tűzre
igaza van benne
nem kerget a tatár!
tavasz akar lenni
lassabban a testtel!
nem fenékig tejfel!
süket, mint az ágyú
tente baba, tente
szólj igazat, betörik a fejed
eltalálta szarva közt a tőgyit
egyet mondok, kettő lesz belőle
síppal, dobbal, nádi hegedűvel
kénytelen-kelletlen
se ide, se oda
ez se jó, az se jó
hányódik-vetődik
új seprű jól seper
adtál uram esőt, nincs köszönet benne
ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát
amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra
amit veszt a réven, megnyeri a vámon
Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó
Bort, búzát, békességet, mákot, makkot, mogyorót

3. O. NAGY GÁBOR: Magyar szólások és

közmondások
Ne állj itt úgy, mint egy Á betű.
Aki á-t mond, bé-t is mondjon.
Elmegyünk Abára, a bornak javára.
Bizonytalan, mint az abai vacsora.
Ért hozzá, mint tyúk az ábécéhez.
Az ábécét se tudja, mégis papolni akar.
Nem együtt tanultuk az ábécét!
Az ablakon kérik, az ajtón nem viszik.
Örül, mint az ablakos, mikor hanyatt esik.
Ne akkor abrakolj, mikor indulni kell!
Ábrázatnak rossz, pofának megjárja.
Vastag abrosz, vékony ebéd.
Aki nem akar adni, azt mondja, hogy nincs.
Könnyű azt adni, ami nem kell.
Jobb egy adok, mint száz kérek.
Ágyba kicsi, bölcsőbe nagy.
Áldás, kegyelem, ezt a kis bort lenyelem.
Angyal a szava, de ördög a szíve.
Ahol nyájas az anya, kényes a leánya.
Nincs aratás munka nélkül.
Repedt az árboc, megállott a gálya.
Beszélhet annak az arkangyal is.
Itt az árok, most ugorj!
Ha van baj, ha nincs jaj, mindig panaszkodik.
Nem egész világ Baranya, laknak Somogyban is.
Egy jó barát a szomorúságban, felér százzal a vigasságban.
Új barátért el ne hagyd a régit!
Nehezebb a barátságot fenntartani, mint megkötni.
Bársony mellény, üres has.
Aki mást becsap, magát csapja be.
Kialudná a törököt Belgrádból.
Ne nevesd a bénát, ha te sánta vagy.
Inkább bendő szakadjon, minthogy étel maradjon.
 Iszik, mint a berényi török.
Rágódik, mint Berkes ökre.

4. JÓZSEF ATTILA: Ülni, állni, ölni, halni

Ezt a széket odább tolni,
vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni,
zsákomat a völgybe rázni,
vén pókomnak méhet adni,
öregasszonyt cirógatni,
jóízű bablevest enni,
sár van, lábujjhegyen menni,
kalapom a sínre tenni,
a tavat csak megkerülni,
fenekén ruhástul ülni,
csengő habok közt pirulni,
napraforgók közt virulni -
vagy csak szépet sóhajtani,
csak egy legyet elhajtani,
poros könyvem letörülni, -
tükröm közepébe köpni,
elleneimmel békülni,
hosszú késsel mind megölni,
vizsgálni, a vér hogy csordul,
nézni, hogy egy kislány fordul -
vagy csak így megülni veszteg -
fölgyújtani Budapestet,
morzsámra madarat várni,
rossz kenyerem földhöz vágni,
jó szeretőm megríkatni,
kicsi húgát ölbekapni
 s ha világ a számadásom,
úgy itt hagyni sose lásson -

Ó köttető, oldoztató,
most e verset megírató,
nevettető, zokogtató,
életem, te választató!

5. WEÖRES SÁNDOR: Robogó szekerek

Mennek a fuvarosok, a fekete dobosok a kerekeken éjszaka - a
tanyai kutyaugatásokon át, tova! s a falusi zárt kapuk álmain át, tova!
az úton a kétfele meredeken árny-hegyű jegenyesor innen is onnan
is árkai mentén.
A gyerekek alszanak, elviszi őket a fuvalom az égbe, hol érik a
csillag, e gömbölyű, de tövises alma, s a hold-fele kanyarog a hintafa
bársonya, cifra szalagja, de virrad, a kicsi öcsik és húgok álmai
hajnali légcsiga fonatain újra le, földre pörögnek.
Súlyos muraközi ló dobog, a kövön a pata kopog, a paripa föl-
nyihog -a falon a ló feje, hó-színen a fekete, tovasuhan - ablakon és
puha keszekusza mennyei álmokon átfut az árnyék.
Mennek a fuvarosok, aluszik a köpönyegük, ők maguk éberek - az
úton a kikeleti lombokon a szekerek erezete iramodik - ágyban a
kisfiú és húga mennyei hintafa ágain ezer üvegizmú, salátabokáju,
kakukfejü tarka lovat lát.

6. BABITS MIHÁLY: Új leoninusok (részlet)

Kékek az alkonyi dombok, elülnek a szürke galambok,
hallgat az esteli táj, ballag a kései nyáj.
Villám; távoli dörgés; a faluban kocsizörgés,
gyűl a vihar serege; még lila s már fekete.
Éjre csukódnak az aklok, jönnek az éjjeli baglyok,
csöndben a törpe tanyák, félnek az édesanyák.
 Sápad a kék hegytábor, fátyola távoli zápor;
szél jön; csattan az ég; porban a puszta vidék.
Szép est a szerelemre: jövel kegyesem kebelemre;
sír és fél a világ; jer velem árva virág.
Mikor ölembe kaplak, zörren az üveges ablak!
Hajtsd a szívemre fejed; künn az eső megered.
Sűrűn csillan a villám; bús szemed isteni csillám.
Míg künn csattan az ég, csókom az ajkadon ég.
Ó, bár gyújtana minket, egy hamuvá teteminket
a villám, a vihar; boldog az, így aki hal.

7. KALEVALA (részlet)
"Haj húgocskám, menyasszonyka,
Aranyalma, gyöngyömadta,
Hallj ide, míg én beszélek,
Más módon amíg mesélek!
Szép virág, ím indulsz innen,
Messze mégy, szamóca, menten,
Posztó-pelyhes elporoszkálsz,
Bársonybőrű bizony elszállsz
E híres-neves hazából,
E szépséges szép tanyáról;
Ihol másik házba röppensz,
Idegen családba csöppensz,
Más világ van másik házban,
Idegenben, más hazában,
Lépegetni gondolkodva,
Cselekedni fontolgatva,
Nem ahogy apád terein,
Avagy édsanyád mezein:
Hegyen-völgyön danolászni,
Úton-útfélen hújazni."

"Ha majd elhagyod e házat,

Végy eszedbe minden egy s mást,
Hadd csak itthon ezt a hármat:
A napfényes hosszú álmot,
Szülédnek szíves szavait,
Köpüléskor a vajosztást."

"Végy eszedbe minden holmit,

Álomtáskádat felejtsd itt,
Hagyd hazádbeli szüzekre,
A kemencesutba vetve,
Dalaid lócavégre vessed,
Ablakba te vidám versed,
Leányságod seprütőre,
Vesd vadságod lepedőre,
Padkára te rosszaságod,
Pallóra te lomhaságod,
Vagy nyoszolyódnak unszoljad,
Nyoszolyód kezébe nyomjad,
Nyoszolyód vigye harasztba,
Hangafüves helyre hordja."

"Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,
Atyád irgalmát tagadnod,
Ipad irgalmát fogadnod,
Mélyebben kell meghajolnod,
Ráadásul jó szót adnod."
"Új erkölcsöt kell követned,
Az előbbit elfeledned,
Szülőd irgalmát tagadnod,
Napad irgalmát fogadnod,
Mélyebben kell meghajolnod,
Ráadásul jó szót adnod."

"Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,
Bátyád irgalmát tagadnod,
Süved irgalmát fogadnod,
Mélyebben kell meghajolnod,
Ráadásul jó szót adnod."

"Új erkölcsöt kell követned,

Az előbbit elfeledned,
Húgod irgalmát tagadnod,
Ángyod irgalmát fogadnod,
Mélyebben kell meghajolnod,
Ráadásul jó szót adnod."

"Míg világ világul lészen,

Míg arany hold süt az égen,
Szokatlan ne házasodjék,
Járatlan ne menjen férjhöz!
Minden ház szokásra oktat,
Jó ház is szokásra szoktat;
Férj a kedvet megkísérti,
Kedvedet a legjobb férfi;
Ott van szükség szemfülesre,
Hol hibás a ház szokása,
Ott szorulnak az ügyesre,
Hol haszontalan az ember."

"Vőlegényke te szegényke,
Ne bántsd ám kis asszonyodat,
Ne fogd rá rabostorodat,
Bőrostorral meg ne bégesd,
Virgács végivel ne ríkasd,
Fészer sutjába ne síkasd!
Eddig apjánál se szokták
Bántani a kis asszonykát,
A rabostort rá nem fogták,
Bőrostorral nem bégették,
Virgácsvéggel nem ríkatták,
Fészersutba nem síkatták."

"Falmódra előtte állván

Maradj, mint a kapubálvány,
Ne engedd, hogy napa verje,
Ipa korholgatni merje,
Idegen szégyenbe keverje,
Szomszéd háznép becsmérelje.
Családod ha kér, hogy csapd meg,
Rokon rád esik, hogy rakd meg,
Csak nincs képed a kis árvát,
Lelked bántani, a drágát,
Akit három évig vártál,
Kit kecsegtetve kívántál."

"Vőlegény, a nőcskét szoktasd,

Arany almácskádat oktasd,
 Neveld ágyadon a kis nőt,
Az ajtó megett tanítsd őt,
Mind a két helyt egy esztendőt,
Egy kis évig szád szavával,
Másik évig szemjárással,
Harmadikban toppantással!"

"Ha még erre sem hajolna,

Szófogadó mégsem volna,
Hozz a nádasból egy nádszált,
Mezőről suhogó surlót,
A lányt avval engeszteljed,
Negyedik évben nőd neveljed,
A surlófűvel suhintsd meg
A sásosnak szélén intsd meg,
Ne nyúlj hozzá ostornyéllel,
Ne verd meg a lányt kötéllel!"

"Süve nyomban kérdezhetné,

Ipja fontolóra venné,
Falut járók észre vennék,
A falusi nők nevetnék:
Ez csatában csörtetett-e,
Ütközetben ügetett-e,
Vagy toportyánféreg marta,
Erdő medvéjének marka,
Avagy farkas-e a párja,
Medve a kenyeres társa?"
(Vikár Béla fordítása)

8. OVIDIUS: Átváltozások
Philemon és Baucis (részlet)
...hárs mellett tölgyfa magaslik
phryg halmok közepett, közepes kőfal körülöttük:
Nem távol tó áll, tó most, hajdanta lakott föld,
most szárcsák, vöcskök, vízityúkok lakhelye, posvány.
Arra halandó képében Jupiter s vele pálcás
gyermeke jött, Atlantiades, de levetve a szárnyát.
Kértek ezer házban pihenőt és éjjeli szállást,
zártak ezer házat reteszek; hanem egy befogadta
mégis a két istent, csak sásfedeles kicsi kunyhó,
ám jó Baucis anyó s vele egykorú férje Philemon
házasok ott lettek még ífjan, s ott öregedtek
együtt, és a szegénységet megvallva viselték
könnyen e kunyhóban, sose lázadt ellene lelkük;
ott urat és szolgát, vendég, be hiába keresnél:
ők az egész háznép, s a parancsot az adja, ki kapja.
Hát hogy az égilakók e szerény kicsi házhoz elértek,
és fejüket hajtván alacsony kapuján bekerültek,
már elibük széket hoz az agg, le is ülteti őket;
rá a serény Baucis takarót tesz, durvaszövésűt,
tűzhelye langyosodott hamuját tovasöpri, föléleszt
tegnapi csöpp parazsat, táplálja levéllel a lángot
s száraz kéreggel; lobbantja öreg lehelettel;
fölszelt mézgafenyőt, padlásról hozza a rőzsét,
tördeli szét, s a kis üstnek alá odarakja serényen.
Majd, a locsolt kertből ami zöldséget hoz a férje,
fosztja levéltől mind; azután kormos fatetőről
ágas villával leemel füstlepte szalonnát,
mit be soká őrzött, darabocskát szel le belőle,
és a tűzön buzgó vízben megfőzi puhára.
Múlatják az időt közben, csalják csevegéssel,
várakozásuk könnyű legyen. S ama bükkfa-medencét,
falbaütött szögről mely függött görbe fülével,
langyosodott vízzel töltik, fürdetni a lábuk;
állt a középen egy ágy, raknak rá nádbuzogánynak
pelyhével töltött vánkost; fűzből keret és láb.
Nádbuzogány-pelyhes vánkost tesznek kerevetre,
rendezik el buzgón; fűzből kerevet-keret és láb;
rá takarót tesznek, mit egyébkor elő sose vesznek,
csak szent ünnepeken; de bizony hogy ez is csak öreg volt
és foszlott, illő mindenhogy a fűz-kerevethez.
Dőlt le a két isten. Nekitűrőzködve, remegve
asztalt ád az anyó: de a háromból rövidebb volt
egy láb: tettek alá cserepet, s eltűnt a különbség,
már egyenes; lapját zöld ménta sikálja simára.
Tiszta Minervának kétszínű bogyója kerül rá,
s ősszel termő som borseprő-óvta gyümölcse;
répa, cikória is, sajttá sürüdötten aludttej,
s véle tojás, langyos hamuban forgatva kifőzött,
mindez agyagtálban. S keverő, ami éppoly ezüstből
volt vésett, vele meg faragott poharak, valamennyi
bükkfából, sárgállt vájt öblük szőke viasszal;
csöpp kis idő: s melegen küldött nekik étket a tűzhely,
végül a nem nagy időn át vénült bor jön utána,
s második asztalnak mindez hamar ad helyet aztán:
ott a dió, füge, ott az aszalt datolyák meg a szilva,
majd remek illatú alma kerül kereköblű kosárba,
s bíborosult vessző leszedett friss fürtje, a szőlő.
Ott közepütt, a fehér lépes méz; és ami legfőbb:
jóakaró orcák, sose rest, sose szűkös igyekvés.
Közben a kancsóról látják, hogy megtelik újra
mindig, amint kiürül, s hogy a bor megemelkedik önként,
megrémülnek, a furcsa csodán, tenyerét fölemelve
Baucis anyó könyörög s vele félénk férje Philemon,
rögtönzött kicsiny étkeikért a bocsánatuk esdve.
Volt egy lúdjuk, a kis kunyhó őrzője, egyetlen,
ezt a lakók le akarták vágni az égilakóknak;
fürge a lúd, repdes, fárasztja a két öregembert,
játssza ki őket igen hosszan, s fut az égilakókhoz
végül is oltalomért: mire ők tiltják leölését.
"Égből érkeztünk, bűnhődni fog itt a sok ádáz
szomszéd, érdeme díjában; de ti", szólnak, "a vészből
megmenekültök, igen; de ki kell most lépnetek innen,
s nyomdokaink kísérve, a hegy meredek tetejére
mennetek!" Így is tesz mindkettő, botrahajolva
lépdelnek föl a domb derekán igyekezve a vének.

Annyira voltak csak, mint nyíl tud szállni, a csúcstól,

s vissza amint néznek, látják, hogy lent az egész táj
mélyre, mocsárba merült, csak az ő kicsiny otthonuk áll még;
sírnak a szomszédok sorsán, s ámulnak az aggok;
s ím az a kettőjüknek is oly kicsi ócska lakocska
templommá válik: cölöp állott, most csupa oszlop,
sárgul a zsupp, s a tető tündöklik sárga arannyal,
díszes az ajtófél, márványból rakva a padlat.
Satumus fia most szelíden megkérdezi tőlük:
"Mondd, te igazságos vénember s hű felesége
ennek a jó férjnek, mire vágytok?" Csak keveset szól
Baucisszal, s közösen vele már ezt kéri Philemon:
"Itt mi a papjaitok, szentélyetek őrei légyünk,
s mert egyetértésben töltöttük az életet együtt,
 egy legyen elhívó óránk, sose lássam a sírját
én feleségemnek, ne temessen el ő soha engem."

Teljesedik vágyuk: hív őrei voltak a szentelt

helynek, míg éltek; s mikor őket az aggkor, az évek
megtörték, s mikor épp ama lépcsőn állva, az elmúlt
dolgokról szóltak, hát Baucis látja: Philemon
Iombosodik, s Baucist leveledzeni látja Philemon.
Már mindkettőnek kezdett arcára a lombcsúcs
nőni, mikor míg még lehetett, "Isten veled, édes
hitvesem!" ezt mondták, egyszerre, s az ágak is ekkor
és egyszerre belepték ajkuk: a thynosi tájon
azt az iker két fát a lakos mutogatja ma is még.
Ezt szavanemjátszó sok vén (nem volt oka csalni)
mondta el énnékem: magam is láttam koszorúkat
függni az ágakon ott, s szóltam, magam is, koszonúzva:
Égi legyen, kit az ég kedvel, s tisztelt, aki tisztel!"
(Devecseri Gábor ford.)

Daedalus és Icarus
Meggyűlölte ezenközben Krétát, meg a hosszú
számkivetést, mert vágyakozott haza Daedalus immár-
s foglya a tengernek. "Minos elzárta a földet
és el a tengert," szól, "de az ég csak nyitva; gyerünk hát:
mindenen úr lehet ő, de a tágas lég nem övé még."
Szólt, s új művészet, mire most szíve-lelke törekszik:
s újul a természet. Tollat sűrű rendbe rakosgat,
kezdi a kurtákon, melléjük rakja a hosszút,
mint lejtősen ahogy nőnének: hajdan a pásztor
sípja ekép magasult nem-egyenlő nád-darabokból;
majd közepütt szállal, köti lentebb össze viasszal,
és az egész toll-sort kicsikét görbére konyítja,
mint a valódi madár szárnyát. Fia, Icarus ott áll,
s hogy maga vesztével játszik, nem sejti sehogysem:
hol, mosolyogva, a szél-felfelfúdosta pihékért
kapdos, hol meg a szőke viaszt lágyítja hüvelykkel,
s apja csodás művét késlelteti játszadozással.
És hogy a legvégső simítást megkapta a munka,
két kifeszült szárnyán egyensúlyt ér el a művész,
és levegőt rezzent s ott leng, levegő magasán fent.
Oktatgatja fiát: "Közepütt szállj," adja tanácsát,
"Icarus, erre vigyázz, nehogy aztán, hogyha alant szállsz,
víz nehezítse a tollaidat, s tűz marja, ha túlfönt:
szállj csak a kettő közt! S intlek: ne figyeld a Bootest,
sem Helicét, sem az Orion kardját, a kivontat:
szállj, ahogy én vezetek!" S míg így repülésre tanítja,
már a szokatlan két szárnyat vállára szorítja.
Dolgozik és oktat, s öreg arcán könnyei folynak,
két keze is reszket. Csókot nyom a gyermeki arcra,
mit többé soha már, s szárnyán fölemelkedik, úgy száll,
kísérőjét féltve, elől, valamint a madár, ha
zsenge fiókáját fészekből légbe vezérli;
szállani hívja tovább, vészes tudományra tanítja,
lengeti két szárnyát, néz vissza, figyelve fiáét.
Lent a halász, remegő nádszárral míg halakat fog,
botra hajolt pásztor, s ekevasra hajolva a szántó,
látja, meg is döbben, s azt véli: kik útjuk a légben
így veszik, égilakók. Ők meg balkéz fele hagyták
Juno szent Samosát (Paroson túl, Deloson is túl),
jobbra Lebinthus esett tőlük s dúsmézű Calymne;
ekkor a gyermek kezd a szilaj röpülésnek örülni,
és vezetője fölé száguld, vágy vonja az égbe,
 tör magasabbra utat. Lágyítja közelben a hő Nap
tollai illatozó viaszát, körítő kötelékét;
olvad a könnyű viasz: csupaszon csap-csapkod a karja,
s már evezőtelenül nem fog vele csöpp levegőt sem,
ajka kiált, apját szólítja, de elnyeli ekkor
áradatába a kék tenger, mely róla nevet nyer.
Ekkor a bús apa - már nem is az! - szól: "Icarus!" így szól,
"Icarusom, hol vagy? Nyomodat hol-merre kutassam?"
"Icarus!" így harsan: s meglátja a tollat a habban;
már átkozza találmányát, teszi sírba a testet,
s kapta nevét az egész tájék amaz ott-nyugovóról.
(Devecseri Gábor ford.)

Pyramus és Thisbe
"Pyramus és Thisbe, legszebb fiú volt amaz egyik,
másik Napkeleten legszebb volt mind a leány közt,
s egymásnak szomszédai, hol, mondják, hogy a büszke
várost téglával körítette Semiramis egykor.
Ismeretet szomszédság ad s indítja szerelmük:
ez meg időveL nőtt; vágyták is a hitvesi fáklyát,
s tiltották a szülők. De amit megtiltani meddő:
egymásért azonos lobogással lángol a szívük.
S erről senki se tud; szavuk intés, titkon-adott jel;
rejtegetik tüzüket, s lobog az csak méghevesebben.
Keskeny kis hasadék támadt még kezdetidőben
építéskor amott, hol a két ház közfala állott.
Észre olyan sok századon át e hibát ki se vette,
s (mit meg nem sejtesz, szerelem?) szeretők, szemetekbe
tűnik: s ösvényt lel szavatok; gyöngéd susogással
száll a becéző szó egymáshoz biztosan által.
Gyakran, ahogy Thisbe itt állt és Pyramus ott túl,
s egymás ajkának leheletjét érzeni tudták,
"Jaj", szóltak "te irigy fal, mért állsz két szerető közt?
Oly sok-e engedned, hogy a testünk egybefonódjék?
Vagy legalább addig nyílnál, hogy csókokat adjunk.
Vedd mégis hálánk: mert meg kell vallani, néked
jár köszönet, hogy jószavaink egymáshoz elérnek."
Hasztalanul miután, kétoldalt, így keseregtek,
éj közeledtével búcsúztak, csókot is adtak
két külön oldalon ők, túlsó oldalra nem érőt.
Tűnt fel, az éj tüzeit tüstént tovaűzve, a Hajnal,
és a mezők dérlepte füvét szárítva, az új nap,
s ők a szokott helyen ott voltak. Hol gyönge panasz-szót
suttogtak hosszan, s döntöttek: az éjszaka-csöndben
rászedik őreiket, s ha lehet, kiosonnak a házból,
és ha az otthonuk elhagyták, el a házakat is mind,
messze mezőn nehogy eltévedjenek, össze Ninusnak
sírjánál jönnek, s fa tövénél búva, bevárják
egymásnak jöttét. A szederfát, rakva fehérlő
szedreivel, tudják: hűs forrás partja növelte.
Tetszik a terv. Lassan látszott tovatűnni a napfény,
végre a vízbe szakadt, s a vizekből éjszaka támadt.
Nagy ravaszul kioson Thisbe a homályban az ajtón,
rászedi háznépét, fátylával rejti a képét,
surran a sírdombhoz, s odaül, mit mondtak, a fához.
Ennyire bátorrá szerelem teszi. S íme, oroszlán
jön, vértől-habosult szájjal, barmot csak imént ölt,
szomszéd forrásnál kívánja eloltani szomját.
Hold sugaras fényében amint Babylon-beli Thisbe
ezt meglátja, rohan remegőn barlangi homályba.
S míg száguld, leesik válláról leple. Eloltván
bő vízzel szomját, míg lépdel a véres oroszlán
vissza az erdőségbe, üres leplére találva,
vériszamos szájjal széttépi a lenge ruhákat.
Később ér oda, és a nyomát jól látja a vadnak
Pyramus ott a homok sürüjén, s elsápad az arca;
majd, hogy a véráztatta lepelt is megleli, így szól:
"Minket, a két szeretőt, egy éjszaka küld a halálba.
Bár - méltó volt rá - a leány élt volna sokáig!
Bűnös az én lelkem: te szegény, én hoztam a veszted,
én, ki e félelmes vad helyre kicsaltalak éjjel,
és nem jöttem előbb. Tépjétek szerte a testem,
és vétkes szívemet faljátok vad harapással,
mind, ti oroszlánok, lakozói e szikla-vidéknek!
Gyáva, ki csak kíván meghalni." Fel is veszi leplét
Thisbének, s kijelölt fájukhoz, az árnyba ragadja,
könnyel a jólismert leplet s csókkal telehinti,
s "Vedd", ezt mondja, "az én vérem, lepel, ebben is ázz hát!"
És tőrét, mely övén díszlett, bemeríti hasába,
s késedelem nélkül kiragadja, halódva, a sebből.
Hullt le a földre hanyatt, s magasan fröccsent föl a vére,
nem másképp, valamint ha csöveknek megreped ónja,
és sziszegő kicsi nyílásból szökken ki a víz-ár,
s oszlopként a magas levegőt hasogatja sugára.
Annak a fának most, vérrel telehintve, gyümölcse
elfeketül, s a gyökér, melyhez lehatolt a sötét vér,
bíborosult színnel tarkázza a fenti gyümölcsöt.
Most, noha még retteg, nem akarja becsapni a kedvest,
s megtér már a leány, a fiút szeme, szíve kutatja,
s hogy mily nagy vészből menekült, el akarja mesélni.
Eljut a helyhez, a fához is ér, föl is ismeri lombját,
ám a gyümölcs színe más, töpreng hát, vajjon ez-é az.
Még kételkedik, ám veri ott vonagolva a véres
földet, látja, a test; hátrál, belesápad az arca,
s borzadozik, valamint tengernek sós vize, hogyha
sík színén lebegő szellő fuvallatja megy és jő.
És amikor már látta, hogy ez nem más: szeretője,
ártatlan karját verdeste goromba ütéssel,
tépte a fürtjeit és karjába karolva a kedves
testet, s könnyeivel sebeit telehintve, keverte
véréhez könnyét; hideg arcát csókja borítja,
s "Pyramus!" így sír fel, "tőlem, te szegény, mi rabolt el?
Pyramusom, no felelj; Thisbe, szeretőd, aki szólít;
halld meg a szóm, drágám, lehanyatlott arcod emeld rám!"
Haldokoló szemeit Thisbéje nevére kinyitja
Pyramus egyszer még, ránéz, s így hunyja le újra.
Néz a ruhára s a tőrnek puszta ivor hüvelyére,
s szól a leány: "A magad keze volt, s a szerelmed irántam,
mely a halálod hozta, szegény! De merész kezem erre
s van nekem is szívem: s ad erőt, sebet ütni, szerelmem.
Íme, követlek, holt; oka voltam, mondja a hír majd,
holtodnak s követője; halál volt, más se, mi tőlem
tépni tudott téged: s a halál sem tép tova tőlem.
Mégis, hozzátok kettőnk kérő szava szálljon,
ó, ti szegény szüleim, s ti szülői az én szeretőmnek,
hogy, kiket ennyire hű szerelem s végóra köt össze,
már irigyelni ne kívánjátok tőlük az egy-sírt.
És, fa, mely itt most egy nyomorult holttestre teríted,
s nem sok idő múltán kettőre az ágaid árnyát,
hordd az ölés jeleit mindig, s illően e gyászhoz,
hirdessék a gyümölcseid is feketén a halálunk."
Mondta, s utána a tőrt mellének szegzi, belédől
abba a vasba, mi még vérnedves volt az öléstől.
Égbeliekhez elér, a szülőkhöz is elhat az óhaj:
 mert a szeder feketén csillog mindig ha megérik,
és mi a két máglyán maradott, egy urna nyugosztja.
(Devecseri Gábor ford.)

Pygmalion
Pygmalion, látván, hogy ezek mily vétkesen élnek,
elborzadt buja bűnüktől, mit az asszonyi szívnek
nyújt bővebben a természet, nem vett maga mellé
asszonyt, nőtelen élt, nőtlen volt ágya sokáig.
Nagy művészettel készített szobrot eközben
hó elefántcsontból, amilyen szép nő a világra
nem születik sohasem; s a saját művébe bolondult.
Élő szép szűznek vélhetnéd könnyen e szobrot;
tán a szemérem tiltja csupán mozdulnia, vélnéd;
művészet fedi el, hogy csak művészet. Az ámult
Pygmalion az utánzott testtől gyúl szerelemre.
Ujjaival művét tapogatja: ha emberi test-e
vagy csak ivor; s hogy ivor, nem vallja be mégse magának.
Csókokat ad, s hiszi: kap; szól hozzá, tartja ölében,
és hiszi: ujjai lágy testébe nyomódnak a lánynak,
s fél, hogy kék folt kél a leányon, ahol tapogatta.
Mond gyöngéd szavakat, s azután ami kedves ajándék
mindig a lánynak, elé viszi: kagylót, sima kövecskét,
gyönge madárkákat, sok ezer színű, tarka virágot,
szép liliomszálat, festett labdákat, a fákról
Heliasok könnyét; testére ruhákat is aggat;
ujjait ékkővel s a nyakát csinosítja nyakékkel;
gyöngéd gyöngy a fülére, kerül kebelére kösöntyű:
mind illik neki ez; s nem csúnyább meztelenül sem.
Sidoni bíborral készült kerevetre teríti,
hitvesnek hívogatja, pihés párnára nyugosztja
végre nyakát, valamintha csak érezhetne akármit.
Jött Venus ünnepe, mely Cyprusban mindig igenszent,
és, szarvuk körülöntve arannyal, hullnak a tulkok
áldozatul, hószín nyakukat bárd metszi keresztül,
füstöl a sok tömjén; s ő, mint kell, áldozat-adva
áll meg az oltárnál, s félénk szava szól: "Ha ti mindent,
égiek, adhattok, vágyom feleségemül..." Azt nem
merte kimondani: "Őt", pusztán: "... egy olyant, ki hasonló."
Csakhogy arany Venus átértette (hisz ünnepi napján
ott volt), hogy mire áhítozik; s hogy kedvez e vágynak,
égig háromszor lobogó lánggal kimutatta.
Pygmalion hazatér, lányszobrát látni szeretné,
ágyra lefekteti, ád csókot neki, érzi: melegszik;
ajkát nyomja reá ismét, mellére az ujját:
s lám az ivor lágyul, s már nem mereven, benyomódik
vágyó ujja alatt, valamint a hymetti viasz, ha
nap heve éri, puhul, ha hüvelyk meggyúrja, igen sok
más alakot vesz föl, használják, hasznos eképp lesz.
Ámul, félve örül, s aggódik, hátha csalódik,
most a szerelmes, a vágyott lányt érinti meg újra.
Élő test! Ereit már vetni tapintja hüvelyke.
Most azután a Paphos-beli hős szívbéli szavakkal
adja Venusnak a háláját; és ajkait immár
nyomja a nem hazudott ajkakra; a szűz meg a csókot
érzi, el is pirul, és félénk szemeket vet a fényre,
és egyszerre az ég boltját és látja szerelmét.
Eljön az istennő is, mit megadott, ama nászhoz,
és hogy a holdnak szarva kerekre kilencszer egészül,
jő a világra Paphos, nevet ő ad majd a szigetnek.
(Devecseri Gábor ford.)
9. PAPP TIBOR: Pogány ritmusok
Az ötven éves
Weöres Sándornak
tiszta az ünnepi tisztás
kard-hegye éles hold
fákon lóg a sötétség
kör közepén a tűz (-)
*
zene zúg zene bőg / tűz ég puha tűz
vad zene zúg bőg / dob - - -
dob - - - / dob dob dob zene
dob - - - / kürt szól duda szól
síp szól duda szól / duda szól kürt szól
síp szól húr peng / bong zsong buja hang
bőgő zene búg / tűz ég puha tűz
harsona harsog / dob pergésben
ének kórus / zeng - - -
üst-dob kong bong / peng - - -
kong peng bong zsong / cseng - - -
síp szava siklik / s tűz ég fű közt
dob szó kürt szó / csík száll égig
rozsdás égig / föl csak csíkban a
füst - - - / dob dob dob zene
üsd - - - duda / dob dob dob duda
dob duda dob duda / üsd - - -
*
- - - - / fut a lova fut a lova
dob tőr tánc tűz / tíz - - -
dob tőr tánc tűz / tíz tűz tánc tőr
dob - - - / dob - - -
dob doboló zene / dob - - -
bőr duda duda szól / dob - - -
fényes doboló / dob - - -
síp szava kürt szava / csattog a ló pata
ordít a bömböl a / duda duda duda duda
síp szava kürt szava / duda duda duda duda
két kéz két kés / duda duda duda duda
két kupa négy kupa / duda duda duda duda
dob - - - / dob tőr tánc tűz
tíz tűz tánc tőr / vér völgy víz vár
füst-csík tűz-csőr / dob - - -
doboló fényes / dob - - -
duda zene zene duda / dob duda dob duda
dob - - - / - - - -
*
- - - - / ide oda fut a lova
tíz tíz tíz lova / csattog a lópata
futnak a vad pari- / pák - - -
ide oda fut a lova / síp szava kürt szava
hívja a várja a / dob tőr tánc tűz
tíz tűz tánc tőr / fűszál vas-víz
kő-kút tűz-csőr / dob - - -
dob duda duda dob / dob - - -
szép szügye fényes-e / éles a kés hegye
szőre sötét feje / csupa hab csupa dér
fuj a szél köp a vér / míg a tőr szivet ér
síp szava kürt szava / duda duda dob duda
harsog a harsona / duda duda dob duda
duda duda dob duda / duda duda dob duda
tűzbe a lópata / bőr szaga bűzlik a
réten a nádas ö- / lén - - -
 *
hajlik az ünnepi táncos
táncol a kör közepén (-)

föld víz nap hold föld (-)

föld hold nap víz tűz (-)
szél fák fű víz hal (-)
tűz tánc fül láb kar (-)
zöld szem két szem zöld (-)
föld víz nap hold föld (-)

tűzből futhat az árnyak

tűz közepéből a füst (-)
hajlik az ünnepi táncos
szél fúj dob pereg üsd (-)

dob dob dob duda / duda duda dob duda

dob zene dob dob / duda duda dob dob
duda - - - / dob duda duda duda
dob zene zene dob / dob - - -
dob dob duda dob / dob dob duda dob
dob dob duda duda / üsd - - -
 ÖSSZEFOGLALÁS
1.
A hiteles színpadi beszéd alapja az automatikus biztonságú
szövegtudás. Az ezredszer kimondott mondatot is úgy kell felszínre
hoznunk, mintha most mondanánk ki először. Nagyon kell értenünk
azt, amit beszélünk. A szöveg érzelmi színeit nem szabad erőltetni,
mert így hazugság születik. Hagyjuk, hogy hasson ránk a kimondott
gondolat és az átélt helyzet, s az érzelmi töltöttség magától létrejön.

2.
A helyes légzés mély, halk és önkéntelen. Nem azért tartunk
szüneteket, hogy lélegezzünk, hanem hogy tagoljuk a gondolatokat,
s közben lélegezzünk. A szüneteksokszor fontosabbak a kimondott
szavaknál. A tagolás biztonsága a beszéd biztonságát mutatja. A túl
rövid, kapkodó szünetek többnyire a szöveg üres felmondását jelzik,
A túlzott szünetek modorosak. A szünet addig tartson, ameddig
tartalmas.

3.
A jó hangadás erőlködés nélkül erős. Ne a torkunkat terheljük, a
rezonanciát fokozzuk. Szinte mindig mellhangon kell beszélnünk. Az
egészséges hang tisztán cseng. Se a hangmagasság fokozása, se
az erőnövelés ne járjon görcsös izommunkával. A széles
középhangsáv megteremti a moduláció biztonságát. A hang. akkor
szól elől, ha nagy hangerő mellett is úgy érezzük, hogy a gégénk alig
vesz részt a munkában.

4.
A pontos kiejtés az érthetőség alapja. Ejtsük szélesen az á-a-e
hangokat. Vigyázzunk a szóvégi k, t hangokra. Az sz-z-c hangok
gondatlan kiejtése a színpadról pöszeségnek hangzik. Ami jó a
szobában, nem jó a színpadon. Az r hang peregjen erősen. Kerüljük
a tájejtést. Ügyeljünk a ritmusra: figyeljük az ékezeteket. A hosszú
szavakat ejtsük gondosan, mert gyors tempó esetén gyakran
elmosódik egy-egy szótag.

5.
Ügyeljünk a helyes hangsúlyra, de ne hangsúlyozzunk minden
körülmények között föltétlenül szabályszerűen. Egy kis
szabálytalanság, olykor tartalmasabb a szabályosnál. Ne bízzunk
azonban az átélés biztonságában, mert megszokott hangsúlyhibáink
ilyenkor jelentkeznek leginkább. Föltétlenül tudnunk kell, hogy kinek,
mit, miért mondunk. Legyen bennünk eleven a közlés ereje.

6.
Vigyázzunk hanglejtés-kaptafáinkra. Majdnem mindenki mindig
ugyanabban a dallamban beszél. A hanglejtés-variációk tarkasága a
színészi képesség rangját jelzi. A lúlzás azonban ugyanolyan baj,
mint a szürkeség. A hanglejtés a színpadi beszéd legkényesebb
területe. Minél tehetségesebb valaki, annál találóbb hanglejtéssel
beszél. A ripacsság többnyire hanglejtés- karikatúrákat használ.

7.
A legkönnyebb érzelemmentes közlő prózát mondani. Ilyenkor
tartjuk be leginkább a beszédszabályokat. Irodalmi szövegek közül
az epika könnyebb a líránál. A lírai közlés mélysége megronthatja a
beszédet: a hang sokszor alig hallhatóvá halkul, a kiejtés olykor
motyogó lesz. A drámai dialógusok megkövetelik, hogy ne csak a
saját beszédünkre figyeljünk, hanem halljuk meg partnerünket is.

8.
A stilizált beszéd annál könnyebb, minél távolabb áll saját
ejtésmódunktól. A naturális színpadi beszéd a legnehezebb, az
archaikus a legkönnyebb. A klasszikus szövegek segítik a
beszédszabályok betartását. Az erőteljes játékmodor
beszédfeladatai könnyebbek, mint a csevegő, társalgó stílus
oldottsága. A játék segíti a beszédet, az intimitás mélysége nehezíti.

9.
A karakterbeszéd jó hallást, erőteljes emberismeretet kíván.
Magunkba kell inni a figurát, hogy a nyelvén megszólalhassunk. A
színészek többsége egyetlen beszédmodorban játssza végig a
szerepek százait. Minden ember másképp beszél. Minden
szituációban másképp beszélünk. Tudnunk kell, hogy: milyen ki?
mikor? hol? milyen kivel? beszél.

10.
Ismernünk kell anyanyelvünket. Föl kell
tárnunkbeszédfogyatékosságainkat. Tudnunk kell az irányt és a célt,
amerre elindulunk. Tudomásul kell vennünk, hogy lehetőségeink
korlátozottak, ne a meglevő hibák keserítsenek, hanem az elért apró
eredmények lelkesítsenek. Az eltúlzott beszédművelés rontja a
művészet eleven erőit, a beszédgyakorlatok elhanyagolása
dilettantizmushoz vezet.
 RÉSZLETEK A SZAKIRODALOMBÓL
HEVESI SÁNDOR: Az előadás művészete
(részletek)
Írásjelünk összesen 10 van, míg a zene a legkülönfélébb és
legkisebb színezeteket is jelzi. A legsűrűbb írásjelzés sem tudja az
élő beszéd minden tagolásbeli árnyalatát visszaadni. Ha a verseket
az eredeti interpunkció szerint mondjuk el, s minden vesszőnek
egyenlő értéket tulajdonítunk, vagyis mindegyik után egyforma nagy
szünetet tartunk, előadásunk sem világos, sem értelmes nem lehet.
Az író nemcsak kevesebb szünetjelet használ, mint amennyi szünet
van a beszédben, hanem akárhányszor a legfontosabb szüneteket
sem jelzi, s ilyenkor az előadó feladata, hogy az értelem fonalán
megállapítsa a szüneteket. Miben áll a jó hangsúlyozás? Lehetetlen
szabályba foglalni. A helyes hangsúlyozáshoz az szükséges, hogy a
szöveg értelmét öntudatossá tegyük magunkban, hogy
szétboncoljuk az egyes mondatokat, s azt, amit ösztönünk súgott,
megvizsgáljuk, ellenőrizzük, s csak a kritikai munka után hagyjuk
jóvá. Az ösztön úgyis nagyon kényelmes, szeret tört csapáson járni,
s könnyen enged a megszokott szórend és főképpen a ritmus
csábításának. Mennél finomabb hangsúlyokat talál az előadó egy
költeményben, annál finomabb az értelmezése.
Mindenki tudja, hogy a zenedarabok előadásában mily fontos
szerepe van a tempónak. A költemények tempóját nem szokták
meghatározni, ámbár a tempó itt is majdnem olyan fontos, mint a
zenei előadásban. A helytelen tempó ugyanazt árulja el, mint a hibás
hangsúly és a rossz interpunkció, hogy tudniillik az előadó nem érti,
amit előad. Egyazon költemény keretén belül is többféle lehet a
tempó, tehát míg egyrészt minden költeménynek megvan a maga
sajátos tempója, e tempón belül tömérdek változás lehetséges.
Tudnivaló dolog, hogy a beszéd tempója jellemzi az embereket is, s
nemcsak különböző érzéseknek, hanem a különböző karaktereknek
is megvan a saját külön tempójuk.
Ha valaki át tudja érezni azt, amit mondania kell, akkor ez az
érzés a hangjában is jelentkezni fog. Minden. érzelem vagy indulat
kifejezéséhez csak annyi hangot használjunk, amennyi okvetlenül
szükséges, mert a művészetben mindaz, ami felesleges, már hibás
is egyúttal.
Beszélni mindenki csak a maga természetes hangján tud, amelyet
folyton modulálni kell, de nem kiforgatni igazi mivoltából.

FÓNAGY IVÁN-MAGDICS KLÁRA: A magyar

beszéd dallama (részletek)
A hangmagasság is, a hangterjedelem is szorosan összefügg a
közlés módjával, jellegével, céljával. Érthető, hogy egy hosszabb
mondat világos tagolásához nagyobb hangterjedelem kell, ahogyan
nagyobb térre lenne szükségünk ahhoz is, hogy a hosszú mondat
rétegeződését, hierarchiáját papiroson érzékeltessük. A spontán
előadás erőtejesebb, élénkebb, a felolvasás kimértebb,
fegyelmezettebb. Lágy hangvétel, enyhébb nyomatékokkal
összefogott enyhén ereszkedő dallamívek jellemzik az elbeszélő
hangját. Az enyhén ereszkedő dallamívek az elbeszéléstől a
meséhez vezetnek. A mesén keresztül pedig mintha a zene felé
vinne ez az út. A beszéd ritmusa szabályosabbá válik, a szólamok
szinte zenei ütemekké szerveződnek. A mese jellegzetes
dallamformái a hétköznapi beszédből emelkednek ki, egyes köznapi
hanglejtésformák zenei megfogalmazásai. De várja és elvárja ezeket
a motívumokat a hallgató is, s talán nem is tekintené mesének az
olyan mesét, melyet nem a hagyományos mese-hanglejtés zenéje
kísér.
A harag okozta dallammódosulásból kiindulva azt mondhatjuk,
hogy az esetek jó részében a mondat hangfekvése feljebb tolódik,
és a hang a mondat végén sem száll le az alapszintre. Egyúttal
fokozódik a mondat dinamikája, a tempó lényegesen meggyorsul.
 A szorongás minden esetben szűkíti a hangterjedelmet, a
hangfekvés magasabb, a hang nem esik le az alapszintre.
A közönyösen odavetett mondatoknak is viszonylag szűk a
hangterjedelme. A dallammenet azonban sohasem emelkedő,
enyhén ereszkedik szólamonként. A hangfekvés középmély.
A lelkendező örömnek jellegzetesen élénk a dallama. A
hangterjedelem jelentékenyen megnő, a hangfekvés középmagas, a
hangszín világos.
A reménytelen szomorúság hangja középmély hangfekvésből
mintegy tercet esik.
A panaszos szomorúság dallama középmély szinten hullámzik
szűk hangterjedelemben. A tempó minden esetben lassabb az
átlagos beszédsebességnél.
A váratlan esemény bekövetkeztekor magasba szökik és hirtelen
leesik a hang, akárcsak a zavaró bizonytalanságot vagy nyomasztó
nyugtalanságot követő hirtelen megkönnyebbülés hatására.
A gyengéd hangvételre elsősorban a lágy artikuláció, az enyhe
nyomaték és telt zönge jellemző. Szélesen, "lágyan" ívelő a dallam
is.
Nem mindig ilyen naivan szembeszökő, szinte gyanúsan
szabályos a megfelelés a belső magatartás és a hangos kifejezés
közt. A színész előadásában a szöveg megelevenedik, az eredeti
közlemény bővül, gazdagodik, a művészi közvetítésben növekszik a
szöveg hírértéke.

DR. FRINT TIBOR: A hangképzés és zavarai

(részletek)
A hangképzés egyik előfeltétele a kilégzés levegőáramlása. A
hang tartama, intenzitása folyamatossága és szabályossága a
légzőmozgások függvénye. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy
hibás légzésmechanizmus esetén is egy ideig kifogástalan lehet
olykor a hangképzés, jóllehet a hangképző izmok túlfeszített
munkára kényszerülnek. Egy idő múlva azonban a hangképző izmok
kifáradása, eleinte múló, később végleges hangképzési zavarokat
idézhet elő. Köztudomású, hogy a hangképzési zavarok legnagyobb
részének kiindulópontja a hangtúlerőltetés. Nem ritka az sem, hogy
a keletkezett hangképzési zavar a hangszerv organikus elváltozását
okozza (hangszalagcsomó). A különböző funkciók (légzés,
hangadás, artikuláció, rezonancia) kapcsolatban vannak egymással,
és egymást kiegészítik. Bármelyik résznek természetellenes vagy
erőltetett működése átterjed az egész hangképző apparátusra, és
kialakul a hangképzés zavara. A "rossz szokás" eleinte nem tudatos,
mivel fülünk köztudomásúan igen pontatlan mércéje
hangképességeinknek. Később annyira rögzül a hibás hangképzés,
hogy a beteg nem tekinti kóros állapotnak, vagy ha mégis, akkor
nem tud leszokni róla.
Próbáljuk kifejleszteni és ellenőrizni az állkapocs ellazított
mozgását, a pontos artikulációt, a lágy hangindítást, a nyakizomzat
lazaságát, a légzés természetességét, a helyes hangeffektust (a
hang tisztaságát és csengő jellegét).
A hangbetegségek kezelésének eredményei néha igen jók,
máskor azonban csak javulásra számíthatunk, vagy pedig a beteg
állapota változatlan marad. A hangadás az egyén
személyiségkivetítésének egyik módja, s így előfordul, hogy a
személyiségzavar a hangképzés zavarában nyilvánul meg. A
neuraszténia jellemző tünete az idegrendszer ingerlékenysége és
fáradékonysága. A hisztéria lényegében fejletlen lelki alkat,
amelyben az idegrendszer ősibb rétegei: az érzelmek, indulatok,
ösztönök határozzák meg az egyén magatartását. A pszichaszténia
kórképébe tartozik a kényszer-, a szorongási, a félelmi és várakozási
neurózis. Az ilyen egyén bár értelmileg fejlett, hiányzik belőle az
önbizalom, tele van kétkedéssel, szorongással.
A meg nem értés és a közöny elkedvetleníti a beteget, és gátlólag
hat a beszédtanulásra. A megértés, a támogatás, a bíztatás
előmozdítja a munkát.

SZTANYISZLAVSZKIJ: A színész munkája

(részletek)
 A legtöbb helyen durva és erőszakos hatásvadászat folyik, s ez
menthetetlenül kisiklások felé taszítja a színészt. Ha a színész nem
áll azon a szilárd alapon, amelyet csak az átélés adhat meg,
eltévelyedik és elveszti azokat a jellegzetességeket amelyek
színessé teszik. Csak az átéléssel telített színművészet tudja
érzékeltetni a szerep szinte megfoghatatlan árnyalatait és
mélységeit. Csak az ilyen játék ragadja úgy meg a nézőt, hogy
megértse, de legfőképpen át is élje a színpadon történteket.
A természetnek szüksége van a jól kiművelt pszichotechnika
segítségére. Az "ösztönös" színészek nem ismerik el a technika
létjogosultságát. Az ilyen színészek játékukban csak az ihletre
számíthatnak. Ha azonban az ihlet elmarad, nem tudják mivel
kitölteni az üres, át nem élt szövegrészekben mutatkozó hézagokat.
Tanácstalanul botorkálnak a felemelő pillanatok és a műkedvelői
modorosság között. Egy szerepet át lehet élni minden egyes
alkalommal, de át lehet élni csupán egyszer vagy többször abból a
célból, hogy megfigyeljük a természetes érzés külső
megnyilatkozásait, és megtanuljuk azokat gépiesen megismételni.
Ez: a szerep illusztrálása. Az ember megcsodálja ezt a művészetet,
de nem hisz benne. Az illusztrálás művészetével nem minden
fejezhető ki. A kontárkodás ott kezdődik, ahol az alkotó átélés, vagy
az annak eredményeképpen jelentkező művészi illusztrálás
végződik. A kontár színész arcjáték, hang és taglejtések
segítségével csupán azokat a külsőséges sablonokat tálalja a néző
elé, amik állítólag az ember lelki életét fejezik ki. Nem létező érzések
halotti maszkját nyújtja valóság helyett. A ripacskodás elnyomorítja
és rossz útra viszi a színészi tehetséget. A kontár színész előre
kidolgozott sablonok alkalmazásával készül fel a valóságos érzések
helyettesítésére, a műkedvelő válogatás nélkül, a keze ügyébe eső
"általános" emberi, ki nem csiszolt sablonokhoz folyamodik.
Azonban sohasem szabad eltúlozni az igazsággal szemben
támasztott követelményeket sem, mert az az igazság túljátszásához
vezet, ez pedig a színpadi hazugságok legrosszabbja. A
hazugságtól való mértéktelen félelem viszont félszeg óvatosságot
eredményez. Mindkét hajlandóság ellen higgadtan, izgalom nélkül és
természetes határozottsággal kell küzdenünk.

FERENCZY GÉZA: Hangképzési hibák

Igaz, van, aki ösztönszerűen is általában helyesen működteti
beszélőszerveit; de még az ilyennek sem árt, ha tervszerűen végez
hangképző gyakorlatokat, így tudatosítja, fejleszti készségét. Olyan
ez neki, mint hangszeres zenésznek az ujjgyakorlat. Akár a
zenében, a beszélésben is könnyű észrevenni a különbséget az
ösztönös és a művészi képzésű közt.
Nyelvünknek jellemző sajátossága, hogy akár hangsúlyos egy
szótag, akár hangsúlytalan, egyforma tökéletességgel kell
képeznünk benne a beszédhangokat, Még a műveltek között is
sokan vannak, akik úgy képzelik a tökéletes kiejtést, hogy pontosan
az írás szerint kell beszélnünk. A háztól, házhoz szóalakban nem z-t,
hanem sz-et ejtünk. Helytelen és műveletlen a látja, útja kiejtés!
Eresszük szabadjára mondatunk hangsorát, hassanak egymásra
szabad természetességgel a szomszédos mássalhangzók. Az egy
szót hosszú gy-vel egymagában, származékaiban és vele alkotott
összetett szókban, ha magánhangzó következik a gy után: egy-egy,
mintegy, egyalakú, egyáltalában, egyaránt, egyelőre, egyenként,
egyes, egyesület,egyetért, egyik. Olykor szükségtelenül megnyújtják
a rövid mássalhangzót: heggeszt, köppeny, bakkancs, jappán.
Igen sok a hiba a kérdő mondatok hanglejtésében. "Ki volt itt?"
"Hova ment?" Az ilyen kérdőmondatok hanglejtése ereszkedő,
olyan, mint a kijelentő mondatoké. Más az eldöntendő kérdés:
"Megkaptad a levelemet?" Ilyenkor a hanglejtés középfekvésben
kezdődik, az utolsó előtti szótag magasra szökik, az utolsó pedig a
mélybe zuhan. Ha ugyanezt a mondatot kérdő -e szócskával
szerkesztem meg, akkor megint visszatérhetek a szokásos
ereszkedő hangmenethez: "Megkaptad-e a levelemet?"
Annak idején Kosztolányi Dezső így panaszkodott: nálunk
újabban szeretik az igét elválasztani az igekötőtől "el-viselhetetlen,
el-mentem hozzá és meg- tudtam tőle, hogy vér-mérgezése van".
Azóta sem változott a helyzet, ha ugyan nem rosszabbodott. Ezt
halljuk nap nap után: leg-nagyobb, leg-erősebb, leg-célratörőbb, leg-
csúnyább, sőt legesleg-csúnyább. A hangsúly és a hanglejtés
szorosan összefonódik. Ha helytelen a hangsúly, helytelenné válik a
hanglejtés, a mondat hangmenete, dallama is.

ZOLNAI BÉLA: Nyelv és hangulat (részletek)

Minden logikai jelentéstartalomtól függetlenül maga a beszélő
hangja is rengeteg variációját keltheti föl bennünk a hangulatoknak.
Ez a hang mindenekelőtt a beszélőszervek, az orgánum
milyenségén alapul, és a modulációk végtelen skálájával
rendelkezhetik. A legbanálisabb tartalmú vers is, megzenésítve vagy
elszavalva, nagy hatást gyakorolhat. Az operaszöveg, mint
olvasmány, ritkán tartozik a magasabb rendű költészet körébe. Az
emberi hang önmagában is, értelem nélkül hathat az idegekre, A
gyermekeket monoton dallal, verssel, mesével altatják. Az érzelem
elváltoztatja, a normálistól eltéríti a hangot és dallamot, ha ugyan a
gyakorlatban van ilyen desztilláltan "normális" hang és dallam.
VIII. Edward angol király lemondása a trónról - egy szerelmi
regény történelmi pillanata - erősen foglalkoztatta a sajtót és gazdag
anyagot szolgáltatott a beszéd fonetizmusának tanulmányozói
számára. A Reggel írta a király rádiószózatáról (1936.március 2.): "A
király hangja eleinte kissé elfogódott volt és halk, de az első mondat
ulán megerősödött és tisztán, világosan, érthetően csengett. Kissé
szomorú, bánatos, fályolozott hang, de férfias, rokonszenves és
közvetlen. A finom angol hangsúly a gondolat és érzés minden
árnyalatát éreztette." Shaw Johannájának berlini előadása
alkalmából az egyik kritikus a főszereplő hanglejtését jellemezte: "Ez
a hang nem szárnyal, csak meleg, őszinte és főleg tiszta.
Csodálatosan tiszta."
Zenei elemek nélkül nincs semmiféle beszéd. A zeneiség igénye
persze korszakonként változó. Hogy mennyire fontos eleme a
nyelvnek a melódia, mutatja az atény, hogy a hanglejtés önmagában
is a megértés.eszköze lehet. Egy olasz színész a számokat egytől
százig úgy tudta elszavalni, hogy a szavak eredeti jelentése teljesen
háttérbe szorult, és a hangsúly- melódia, gesztus-mimika vette át az
értelem, érzelem kife-jezését: a produkáló egy gyilkos lelki
összeomlását ábrázolta, a könnyekig megindult közönség előtt.
Egész dráma sűrűsödhetik össze egyetlen szóba.
A beszéd életteljességéről Bajor Gizi így nyilatkozott: "minden
azon múlik, hogyan hangsúlyozunk. A kiejtés a legfontosabb, a mód,
ahogyan beszélünk. Nem sietek, kihasználom az egyes szavakban
rejlő lehetőségeket. Alkalmazkodni kell a hanggal ahhoz, akivel
beszélünk. Sohasem szabad hadarni, sem elnyújtani a szavakat.
Minden szavunk olyan legyen, mint egy szem, ami belenéz a másik
lelkébe. Van egy szabály: nem szabad senkit utánozni. A kedvesség,
a közvetlenség a női beszéd legszebb alkatrészei, a nyávogás
viszont, vagy a szavak elnyelése és a locsogás a szexepil
legnagyobb ellenségei."

MOLNÁR IMRE: Eufonetika (részletek)

Mi tanítható, - mi tanulható?
Megfelelő, módszeres eljárással, sok minden tanítható és
tanulható. Elsősorban a mesterségbeli készség, a technika, majd
ennek alkalmazása. Mód van rá, hogy bizonyos rendszerességre,
önfegyelemre, művészi lelkiismeretességre, megbízhatóságra
neveljünk, segítsük a növendéket határozott művészi világnézete
kialakításában, csak egy nem várható, mert az nem adható: a
művészi tehetség. Bizonyos megbízható mesterségbeli tudáshoz
minden ép érzékű ember eljuthat, de ami ezen fölül a művészi
színvonalon következnék, az már a tehetség dolga. Ha ez hiányzik,
vagy fogyatékos, csak az utánzásig juthat el az előadó.
A technika nem öncél, de nélkülözhetetlen eszköz. Ha megszerzi
az ösztönös előadói tehetség, nincs előtte nehézség. De ha csak
fogyatékosan van birtokában, rnég gátlásnevelő tényezővé is válhat.
Ha beidegződött egy hiba, alig tudunk szabadulni tőle, mert az első
beidegzés kísértetiesen vissza-visszatér. Nyesegessük az ösztön
túlzásait, szabadítsuk fel esetleges bátortalanságait, vezessük rá
egymást arra, ami minden vonatkozásban a legnehezebb: tudniillik
megtalálni az eleget. A legkisebb merevség darabossá, nehézkessé
teszi a mozgásfolyamatot, pedig a szép ott kezdődik, ahol az
erőlködés megszűnik.
 IRODALOM
Aderhold, E.: Sprecherziehung des Schauspielers. Henschelverlag,
Berlin -1963.
Ascher O.: Beszédművészet. Színpad K. -1937.
Bárczi G.: Anyanyelvűek magyarsága. Akadémiai K. -1956.
Buda B.: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei. MRT
-1974.
Büky B.: A beszédtanítás pszichológiája. Tankönyv K. -1973.
Csűry B.: A szamosháti nyelvjárás hanglejtésformái. Bp. -1925.
Deme L.: Hangsúly, szórend, hanglejtés, szünet. A mai magyar nyelv
rendszere. Akadémiai K. -1970.
Deme L.: Szónokok, előadók kézikönyve. Kossuth K. -1974.
Fischer S.: Beszédtechnika. Művelt Nép K. -1955.
Fischer S.: A beszéd művészete. Gondolat K. -1966.
Fónagy I.: Füst Milán: Öregség -dallamfejtés. Akadémiai K. -1974.
Fónagy I.: Érzelmek kifejező mozgása a gége szintjén. Magyar
Pszichológiai Szemle XX. 2. -1963.
Fónagy -Magdics: A magyar beszéd dallama. Akadémiaí K. -1967.
Fnnt-Surján: A hangképzés és zavarai. Medicina K. -1969.
Grétsy L. (szerk.): Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Tankönyv K.
-1967.
Hevesi S.: Az előadás művészete. Gondolat K. -1963.
Horváth J. Versritmusú szólások a köteben beszédben. A magyar
nyelvtud. társ. -1958.
Jánosek, J.: Társadalmi kommunikáció. Közgazdasági K. -1972.
Jakobson, R.: Hang -Jel -Vers. Gondolat K. -1972.
Kálmán B.: Nyelvjárásaink. Tankönyv K. -1966.
Kanizsai D.: A beszédhibák javítása. Tankönyv K. -1954.
Kepich -Overbeck: Die Kunst des Sprechens. Henschelverlag, -
1953.
Kerényi M. Gy.: Az éneklés művészete és pedagógiája. Zenemű K.
-1959.
Knyébel M.: A színészi szó. Színháztud. Int. K. -1962.
Laziczius Gy.: Fonetika. Tankönyv K. -1963.
Lotz J.: Szonettkoszorú a nyelvről. Gondolat K. -1967.
Magdics K.: A magyar beszédhangok akusztikai szerkezete.
Akadémiai K. -1965.
Molnár I.: Eufonetika. Zeneműkiadó -1966.
Molnár J.: A magyar beszédhangok atlasza. Tankönyv K. -1970.
Montágh I.: Beszédtechnikai ismeretek. Népművelési Int. -1962.
Montágh I.: A magyar színpadi beszéd jellege és pedagógiája. Alt.
Nyelv. Tan. X. Akadémiai K. -1974.
Montágh I.: Gyermekszínjátszók beszédnevelő könyve. Népművelési
Intézet. -1977.
Montágh I.: A helyes hangadás kialakításának módszertana.
Tanulmányok a logopédia köréből. Tankönyv K. -1969.
Montágh I.: Az artikulációs zavarok logopédiai kezeléséről.
Tanulmányok a logopédia köréből. Tankönyv K. -1969.
Montágh I.: A hivatásos beszéd oktatásáról. A Beszédjavító Intézet
évkönyve. -1975.
Montágh I.: A pöszeség terápiája. Logopédiai jegyzet (szerk.:
Kovács Emőke) Tankönyv K. -1970.
Montágh I.: Beszédpedagógiai észrevételek a Színművészeti
Főiskolán. Az anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért. (szerk.: Szépe
Gy.). Tankönyv K. -1976.
Montágh I.: A logopédia helyzete hazánkban. Előadások a
beszédkutatás területéről. Tankönyv K. -1976.
Nagy J. B.: Köznyelvi kiejtésünk. Magyar Nyelvtud. Társ. -1941.
Rónai -Kerekes: Nyelvművelés és beszédtechnika. Tankönyv K.
-1974.
Seper -Montágh -Vinczéné: A gyakori beszédhibák. Tankönyv K.
-1970.
Subosits I.: Bevezetés a beszédpedagógiába. Tankönyv K. -1965.
Subosits I.: A nyelvi közlés alapjai. Tankönyv K. -1976.
Szaricseva, J.: A színpadi beszéd technikája. Magyar Színház és
Filmművészeti Szövetség. -1954.
Szende T.: A beszédfolyamat alaptényezői. Akadémiai K. -1976.
Terestyéni F. (szerk.): Nyelvtan, stílus, szónoklás. Kossuth K. -1960.
Tóth B.: Beszéd, jellem, személyiség. All. Gyermeklélekt. Int. -1948.
Vámos L.: A beszédoktatás problémái. Százéves a színésziskola.
Magvető K. -1964.
Vértes O. A.: Bevezetés a fonetikába. Tankönyv K. -1952.
Wacha I.: A bemondói beszéd akusztikumának stílusgondjairól. A
rádióbemondó beszéde. MRT.-1973.
Wacha I.: Az elhangzó beszéd főbb stíluskategóriáiról. Alt. Nyelv.
Tan. X. Akadémiai K. -1974.
Zolnai B.: Nyelv és hangulat. Gondolat K. -1964.
Zsolnai J.: Beszédművelés kisiskoláskorban. Főv. Ped. Int. 1977.