PDF Childrens Literature and Transnational Knowledge in Modern China Education Religion and Childhood Shih Wen Sue Chen Ebook Full Chapter

Children’s Literature and Transnational
Knowledge in Modern China:

Education, Religion, and Childhood
Shih-Wen Sue Chen
Visit to download the full and correct content document:
https://textbookfull.com/product/childrens-literature-and-transnational-knowledge-in-m
odern-china-education-religion-and-childhood-shih-wen-sue-chen/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...
Biota Grow 2C gather 2C cook Loucas
https://textbookfull.com/product/biota-grow-2c-gather-2c-cook-
loucas/
Assessment in Early Childhood Education 6th Edition Sue

C. Wortham
https://textbookfull.com/product/assessment-in-early-childhood-
education-6th-edition-sue-c-wortham/
Migration Religion and Early Childhood Education Ednan

Aslan
https://textbookfull.com/product/migration-religion-and-early-
childhood-education-ednan-aslan/
Literature and Literacy for Young Children; Envisioning

Possibilities in Early Childhood Education for Ages
0–8; 8th Edition Giorgis
https://textbookfull.com/product/literature-and-literacy-for-
young-children-envisioning-possibilities-in-early-childhood-
education-for-ages-0-8-8th-edition-giorgis/
Childhood and Parenting in Transnational Settings
Viorela Ducu
https://textbookfull.com/product/childhood-and-parenting-in-
transnational-settings-viorela-ducu/
Young Children s Play and Environmental Education in

Early Childhood Education 1st Edition Amy Cutter-
Mackenzie
https://textbookfull.com/product/young-children-s-play-and-
environmental-education-in-early-childhood-education-1st-edition-
amy-cutter-mackenzie/
Comparative Perspectives on Early Childhood Education

Reforms in Australia and China Josephine Ng
https://textbookfull.com/product/comparative-perspectives-on-
early-childhood-education-reforms-in-australia-and-china-
josephine-ng/
Voices of Transgender Children in Early Childhood

Education: Reflections on Resistance and Resiliency
Ashley L. Sullivan
https://textbookfull.com/product/voices-of-transgender-children-
in-early-childhood-education-reflections-on-resistance-and-
resiliency-ashley-l-sullivan/
Postsecular Feminisms: Religion and Gender in

Transnational Context Nandini Deo
https://textbookfull.com/product/postsecular-feminisms-religion-
and-gender-in-transnational-context-nandini-deo/
CHILDREN’S
LITERATURE AND
TRANSNATIONAL
KNOWLEDGE IN
MODERN CHINA
EDUCATION, RELIGION,
AND CHILDHOOD
SHIH-WEN SUE CHEN
Children’s Literature and Transnational
Knowledge in Modern China
Shih-Wen Sue Chen
Children’s Literature
and Transnational
Knowledge in Modern
China
Education, Religion, and Childhood
Shih-Wen Sue Chen
Deakin University
Melbourne, VIC, Australia
ISBN 978-981-13-6082-4 ISBN 978-981-13-6083-1 (eBook)

https://doi.org/10.1007/978-981-13-6083-1
Library of Congress Control Number: 2019933330
© The Editor(s) (if applicable) and The Author(s) 2019

This work is subject to copyright. All rights are solely and exclusively licensed by the
Publisher, whether the whole or part of the material is concerned, specifically the rights of
translation, reprinting, reuse of illustrations, recitation, broadcasting, reproduction on
microfilms or in any other physical way, and transmission or information storage and retrieval,
electronic adaptation, computer software, or by similar or dissimilar methodology now
known or hereafter developed.
The use of general descriptive names, registered names, trademarks, service marks, etc. in this
publication does not imply, even in the absence of a specific statement, that such names are
exempt from the relevant protective laws and regulations and therefore free for general use.
The publisher, the authors and the editors are safe to assume that the advice and information
in this book are believed to be true and accurate at the date of publication. Neither the
publisher nor the authors or the editors give a warranty, express or implied, with respect to
the material contained herein or for any errors or omissions that may have been made. The
publisher remains neutral with regard to jurisdictional claims in published maps and
institutional affiliations.
This Palgrave Macmillan imprint is published by the registered company Springer Nature
Singapore Pte Ltd.
The registered company address is: 152 Beach Road, #21-01/04 Gateway East, Singapore
189721, Singapore
For my parents, Tung-jung Chen and Pi-fen Liu
Acknowledgments
This book project was conceived during my post-doctoral fellowship at

the Australian Centre on China in the World, the Australian National
University (ANU). I am grateful to Benjamin Penny, Gillian Russell, and
Julianne Lamond, whom I met at the ANU, for their encouragement and
support. I would also like to thank my colleagues at Deakin University,
particularly Clare Bradford, Kristine Moruzi, Thomas Sandercock, and
Rebecca Hutton, for their feedback and comments on my work. My
thanks also go to Michelle J. Smith, Sin Wen Lau, Candy Ng, and Leanne
Lee for reading drafts of some of the chapters, and to Sang Ye, who
pointed me to the photo of the schoolmaster and his family (Fig. 2.1).
Rongfang Pan was a valuable research assistant.
Archival research was supported by generous grants from Deakin
University, the Australian National University, the International Research
Society for Children’s Literature, and the National Library of Australia
Fellowship, supported by Ryan Stokes. I would like to thank the librarians
and archivists at the National Library of Australia, Bodleian Library,
Oxford University, the Australian National University, the Presbyterian
Historical Society, USA, and Cotsen Children’s Library, Princeton
University. My sincere thanks to the following librarians in the Asian col-
lections of the National Library of Australia: Dipin Ouyang, Xiaoli Li,
Bing Zheng, Jie Chen, and Ping Yang. Margy Burn, Robyn Holmes, and
Beth Mansfield at the National Library of Australia were also very helpful.
Special thanks go to Tara McGowan at the Cotsen Children’s Library,
Mayumi Shinozaki at the National Library of Australia, and Naoko Kato
vii
viii ACKNOWLEDGMENTS
at the University of British Columbia Library for answering my questions

about Japanese-language materials.
Many friends and family have been there for me during the process of
writing this book, including Hsiao-Wen Chen, En-yi Lin, Maple Lee,
Diana Williams, Wendy Ho, Nancy Chiu, Janice Poon, Candy Ng,
Grammy Ngai, and Zoey Wei. I am deeply indebted to my loving and sup-
portive parents Tung-jung Chen and Pi-fen Liu, both retired professors.
My father Tung-jung Chen checked my translations and proofread por-
tions of the manuscript.
I am grateful to the publishers and editors of the following journals:
International Research in Children’s Literature, Barnboken—Journal of
Children’s Literature Research, and Australian Literary Studies for per-
mission to reproduce my work. Portions of Chaps. 1 and 3 are derived
from “‘To write for children, and to write well’: Protestant Mission Presses
and the Development of Children’s Literature in Late-19th and Early-
20th Century China,” Barnboken—Journal of Children’s Literature
Research, Vol. 39, 2016, pp. 1–20. Chapter 3 is a revised and expanded
version of “‘To favourably impress the Oriental mind with Western knowl-
edge’: Xiaohai yuebao (The Child’s Paper, 1875–1915) and International
Print Culture,” Australian Literary Studies, Vol. 29, No. 3, 2014,
pp. 59–73. Sections of Chap. 4 originally appeared in “Childhood,
Learning and Play in the Mengxue bao (The Children’s Educator,
1897–1902),” International Research in Children’s Literature, Vol. 11,
No. 1, 2018, pp. 1–16.
Contents
1 Protestant Missionaries, Chinese Intellectuals, and

Children’s Literature 1
2 The Filial Child and the Evangelical Child in Translated

Bestsellers and Forgotten Tracts 37
3 “Instructive and Amusing”: Xiaohai yuebao (The Child’s

Paper, 1875–1915) and Childhood 73
4 Learning and Play in Mengxue bao (The Children’s

Educator) and Qimeng huabao (Enlightenment Pictorial)109
5 Educating the Child: Textbooks, Primers, and Readers145
6 Conclusion181
Glossary191
Bibliography203
Index239
ix
About the Author
Shih-Wen Sue Chen is Senior Lecturer in Writing and Literature at

Deakin University. She holds a PhD in Literature, Screen and Theatre
Studies from the Australian National University. She is the author of
Representations of China in British Children’s Fiction, 1851–1911 (2013)
and has many essays published in peer-reviewed journals and edited
collections.
xi
Note on Transliteration, Chinese
Characters, and Abbreviations
I use Hanyu pinyin for transliteration, except for citations from sources where
alternative systems of transliteration are used. Wherever possible, I provide the
pinyin equivalent when quoting these sources, except for Peking and Canton, for
which I have preserved the common English spelling. All translations are mine,
unless otherwise stated. For consistency, traditional Chinese characters are used in
the glossary and bibliography.
Abbreviations
ABCFM American Board of Commissioners for Foreign Missions
APMP American Presbyterian Mission Press
ARATS Annual Report of the American Tract Society
ARCLS Annual Report of the Christian Literature Society
ARCRTS Annual Report of the Chinese Religious Tract Society
ARSDK Annual Report of the Society for the Diffusion of Christian and
General Knowledge Among the Chinese
ATS American Tract Society
CLS Christian Literature Society for China
LMS London Missionary Society
RTS Religious Tract Society
XHYB Xiaohai yuebao
xiii
List of Figures
Fig. 2.1 Photo of a schoolmaster with his family, Wenzhou, Zhejiang,

China, ca. 1900. (Courtesy of Robert Grierson Papers, Special
Collections, Yale Divinity School Library) 53
Fig. 3.1 Illustration of a camel. From Dili zhi wenda (Colloquial
Geography, 1896). Text by M. A. Posey. (Courtesy of the
National Library of Australia) 82
Fig. 3.2 Photograph of Mr. Tsoong Ts-nung (Zhong Zineng), Assistant
Editor. From Huatu xinbao (Chinese Illustrated News), vol.
27.10 (1907). (Courtesy of the National Library of Australia) 86
Fig. 3.3 Illustration of a kangaroo. From Diqiu shuolüe (Illustrated
Geography, 1856). Text by Richard Quarterman Way. (Courtesy
of the National Library of Australia) 98
Fig. 4.1 Cover of Mengxue bao (The Children’s Educator), no. 20
(1898). (Courtesy of the National Library of Australia) 112
Fig. 4.2 Cover of Qimeng huabao (Enlightenment Pictorial), vol. 10
Fig. 4.3 Illustration of students studying. From Mengxue bao (The
Children’s Educator), no. 23 (1898), 12. (Courtesy of the
National Library of Australia) 126
Fig. 4.4 Cover of Mengxue bao (The Children’s Educator), no. 24
Fig. 5.1 Illustration of two girls reading. From Huitu wenxue chujie
(Illustrated Elementary Chinese Literature), vol. 6, 1905. Edited
by Du Yaquan. (Courtesy of the National Library of Australia) 160
Fig. 5.2 Illustration of boys playing. From Gailiang huitu wuzishu
(Improved Illustrated Book in Five-Character Lines, 1901).
(Courtesy of the National Library of Australia) 174
xv
CHAPTER 1
Protestant Missionaries, Chinese Intellectuals,

and Children’s Literature
In 1913, an article entitled “Children’s Republic” (ertong gongheguo) in

the missionary periodical The Child’s Paper (Xiaohai yuebao) informed
readers about a curious piece of American history (vol. 39.6, 8–10).1
According to the author, “Shaonian” (Youth), in 1860, a man named
William gathered a group of poor, uneducated children he saw wandering
the streets of New York to work in his fields outside the city. His motiva-
tion was to help these young people realize that earning a wage is hard
work. Those who performed well, earned more, while those who did not,
received less. Observing the inevitable disagreements that erupted among
the children, William set up a “children’s court” presided over by a judge
who was chosen by the members of the group. The judge’s role was to
adjudicate and resolve conflicts within the community. If a child was pro-
nounced guilty, there was no corporal punishment. Rather, he must sleep
on the ground instead of on his bed. The shame of being seen on the floor
was enough to dissuade others from behaving badly. As the population of
this village grew, William devised other systems until it became a
“Children’s Republic.” There was a currency system and a “government”
consisting of an elected president, members of the Senate, and the House
of Representatives who worked together to oversee the legislative, admin-
istrative, and judicial systems. A library, a museum, and a park provided
places of respite after work. There was also a school that mostly taught
morals, although the article does not state the number of hours the chil-
dren spent there. William was strict about visitations from parents, and he
© The Author(s) 2019 1

S.-W. S. Chen, Children’s Literature and Transnational Knowledge
in Modern China, https://doi.org/10.1007/978-981-13-6083-1_1
2 S.-W. S. CHEN
also personally headed a training program to prepare the children in case

they had to be drafted into the armed forces when they grew up and left
the community. As news of this establishment spread, the number of chil-
dren admitted continued to increase until it became a “republic” of around
20,000 people.
The article promotes values such as the importance of a good work
ethic and the need for order and structure in a child’s life. Yet, it simulta-
neously offers the idea that children can be agentic, a concept that was
not widely circulated in early twentieth-century China. The article confi-
dently suggests that children can be independent, make good decisions
about governance, and submit to each other’s authority with minimal
adult supervision. Shaonian also presents the notion that children are the
hope of the nation, because, at the end of the article, readers are informed
that President (Woodrow) Wilson used to be part of the “Children’s
Republic.” Although the “Children’s Republic” is unlikely to have actu-
ally existed, this detail implies that a child does not have to be born into
an elite family in order to become the president of the United States.
Considering that China had then recently become a Republic in 1912,
this article’s publication was timely. Children, as the symbol of hope of
China’s future, became particularly pronounced in the late Qing
(1644–1911) and early Republican (1912–49) period.2 This is evident in
much of the literature produced for children in the late nineteenth and
early twentieth centuries. For example, the Children’s World (Tongzi shi-
jie) periodical proclaimed in its inaugural issue of April 6, 1903, that
“whether China will rise or fall in the twentieth century depends on
the youth!”3
The image of the agentic child in the “Children’s Republic” deviated
from dominant attitudes toward children in traditional Chinese culture,
where parents regarded children as their property (Bi and Fang 2013, 55)
and not “independent beings with their own thoughts and characteristics”
(Li 2004, 190). Children in Imperial China were expected to feel grateful
to their parents for bringing them into the world, and expectations placed
on them related to how they expressed their filial piety (xiao), a key virtue
in the Chinese society. Glorifying one’s parents was the ultimate goal of
filial piety, according to Classic of Filial Piety (Xiao Jing), a canonical
Confucian text. The image of childhood in the “Children’s Republic” may
also surprise readers whose impressions of missionary periodicals are that
they are highly conservative and pious. Not only does the “Children’s
Republic” lack a church, but God is never mentioned in the article. As this
PROTESTANT MISSIONARIES, CHINESE INTELLECTUALS, AND CHILDREN’S… 3
example and others in this book will demonstrate, the image of the child
and attitudes toward childhood in reading materials for Chinese children
published during the late Qing and early Republican era was varied and
even contradictory.4 Translators and authors were influenced by Japanese,
American, British, French, and German constructions of childhood.5
Some of the literature the Protestant missionaries and the Chinese authors
produced for Chinese readers was translated, transformed, and circulated
overseas in multiple directions, signaling the transnational nature of chil-
dren’s print culture.
It is important to examine how children and childhood are constructed
in these texts, because, according to Ann Anagnost, the figure of the child
is “a recurring site for expressing concerns about the reform of the national
culture in modern Chinese history” (1997, 198). Many researchers under-
score the importance of considering the historical, cultural, and economic
contexts in which childhood is constructed and defined (Anagnost, 198;
Davin 1999, 14; Pozzi 2015, 336). Examining the figure of the child in
children’s texts published in China in the late nineteenth and early twen-
tieth centuries can illuminate the values that children represented, because
children’s literature is purposeful, “its intention being to foster in the child
reader [an understanding] of some socio-cultural values which, it is
assumed, are shared by author and audience” (Stephens 1992, 3). The
dominant ideologies that circulated during the period of a text’s produc-
tion are usually consciously or unconsciously reflected in the work.
However, a text may also try to challenge certain hegemonic attitudes
toward children, as the “Children’s Republic” article attempted.
This book argues that late Qing and early Republican Chinese chil-
dren’s literature presented multifaceted models of childhood through
periodicals, tracts, novels, primers, readers, and textbooks published by
Protestant missionaries and Chinese intellectuals. Different images of
childhood in the texts offered the child reader windows into other cultural
childhoods and suggested alternative ways of being. These models of
childhood, including, but not limited to, the agentic child, the evangelical
child, the playful child, the participatory child, and the questioning child,
disrupted the dominant Confucian model of childhood and challenged
the common cultural script of what it meant to be a child in this period of
dramatic transition from the dynastic Qing empire to the Republic of
China.6 Stories of exemplary self-sacrificing children who demonstrate
their filial piety by behaving in extreme ways to show their devotion to
their parents and, by extension, ancestors, were the dominant scripts in
4 S.-W. S. CHEN
Confucian texts. Scripts “are mental schemata that are internalized by the
participants in any given cultural system” and “are maintained by contin-
ual externalization through narrative artifacts…. In literary terms, scripts
are substantiated by stereotypical plot structures, motifs, and metaphors
recycled from one story to another” (González and Wesseling 2013, 259).
Scripts can shape readers’ understanding of their role in society and their
relationships with others (Stephens, 14). Because Chinese children were
exposed to the familiar script of the filial child, they may have anticipated
a certain sequence of actions when reading new literature produced at this
time, and would probably have been surprised when events did not unfold
according to the dominant script. Emer O’Sullivan emphasizes the impor-
tance of acknowledging “the simultaneous presence of different ideas of
childhood” (2005, 62), and it should be noted that besides the dominant
Confucian image of the child, other ideas of childhood influenced by
Buddhist and Daoist views existed. However, the Confucian ideal was
most prevalent.7
While many of the late Qing and early Republican children’s texts did
not propose radical or revolutionary new ideas of childhood, some of
them challenged the familiar script by showing children, particularly girls,
behaving outside expected norms. Such narratives argued against the
familiar Confucian script and provided new ways of thinking about adult-
child relationships where children are not voiceless or powerless. These
different representations of childhood signaled a shift toward more diver-
sified, less one-dimensional images of children in the twentieth century.
Numerous scholars have discussed the figure of the Chinese child that
emerged during and after the May Fourth period (ca. 1916–24).8 Kate
Foster (2013) points out that the idea of the child as both pure and a savior
was emphasized in the May Fourth era, but the image of a “tainted” or
“evil” child emerged later. Xu Xu observes that the “modern Chinese
child” in this period was “an essentialized human being possessing a set of
innate characteristics, such as imagination, curiosity, purity, and inno-
cence, and was made biologically and psychologically different from
adults” (2013b, 35). Discourses around conceptions of the child and chil-
dren’s literature that circulated during the May Fourth period have been
dissected by Chang-tai Hung (1985), Catherine Pease (1995), Mary Ann
Farquhar (1999), Bi Lijun (2010), Andrew F. Jones (2011), Xie Xiaohong
(2011), Xu Xu (2013a, b), Fang Lijuan (2015), Zhu Ziqiang (2015), Lisa
Chu Shen (2018), and many others who point out the influence of
American educator John Dewey (1859–92) and German pedagogue
Friedrich Fröbel (1782–1852) on these Chinese discussions of childhood.

A more child-centered approach to education and writing for children was
advocated during the May Fourth era.9 In On the Study of the Child (Ertong
xue gailun), published in 1921, Ling Bing noted, “Everyone who
researches education knows now that the child ought to be placed in the
center” (cited in Jones 2011, 226, original emphasis). Jones observes that
the intellectual discourse during the May Fourth period was characterized
by a “preoccupation with children” and that the figure of the child was
ubiquitous in popular culture during the Republican era, particularly
between 1917 and 1937 (2011, 112). He also argues that for Chinese
intellectuals, childhood development was linked to national development
and children’s literature was “increasingly seen as one of the most impor-
tant forms of evolutionary agency left to intellectuals beleaguered by what
was seen as China’s backwardness vis-à-vis the imperial powers” (Jones,
151, original emphasis). However, the period prior to May Fourth has not
received much critical attention.
Hu Congjing’s Wan Qing ertong wenxue gouchen (Research Papers on
Late Qing Children’s Literature) (1982) is a short book that examines
children’s literature of the late Qing period. He mentions Xiaohai yuebao
(The Child’s Paper), the first Chinese children’s periodical, and Mengxue
bao (The Children’s Educator), the first periodical for children established
by Chinese intellectuals, but provides only a cursory examination of these
texts. Xu Lanjun and Andrew F. Jones’s edited collection Ertong de fax-
ian: Xiandai Zhongguo wenxue ji wenhua zhong de ertong wenti (The
Discovery of the Child: The Problem of the Child in Modern Chinese
Literature and Culture, 2011) contains two chapters on Qimeng huabao
(Enlightenment Pictorial), one on The Children’s Educator, and another
on Mengxue keben (Primary Readers), with analysis focusing on the edu-
cational aspect of the texts and the image of childhood.10 Zhang Mei
(2016) provides insightful analysis of the visual images in The Children’s
Educator, Enlightenment Pictorial, and Xiaohai yuebao in her book Wan
Qing wusi shiqi ertong duwu shang de tuxiang xushi (Illustrated Narratives
in Reading Materials for Children in the Era from Late Qing to May Fourth
Movement). Zhongguo xiandai ertong wenxue shigao (A Preliminary
History of Modern Chinese Children’s Literature) (1993) by Zhang Ziwei
has one chapter about children’s literature before the May Fourth
Movement, but it only examines the translations of Aesop’s fables and a
few other texts. Limin Bai’s Shaping the Ideal Child: Children and their
Primers in Late Imperial China (2005b) devotes one chapter to a
6 S.-W. S. CHEN
iscussion of Lin Shu’s work for children and Liang Qichao’s calls for new
d
writing for children.11 Ershi shiji Zhongguo ertongwen xueshi (A History of
20th Century Chinese Children’s Literature, 2006), edited by Zhang
Yongjian, only has one chapter on children’s literature before the May
Fourth period, with brief introductions to the different genres of literature
available in the late nineteenth and early twentieth centuries.12
While monographs have been published on missionary literature in
late-nineteenth and early-twentieth century China, most discuss writing
for adults. John T. P. Lai’s Negotiating Religious Gaps: The Enterprise of
Translating Christian Tracts by Protestant Missionaries in Nineteenth-
Century China (2012b) focuses specifically on tracts, and primarily on
adult tracts. Although one chapter is about tracts for children and insight-
fully examines The Peep of Day, Lai mainly analyzes issues of translation.
Chinese Fiction of the Nineteenth and Early Twentieth Centuries: Essays by
Patrick Hanan (2004) includes a chapter on missionary novels of the
nineteenth century, but primarily explores missionary authors’ works for
adults. Children’s literature is mentioned only in passing, as is also the case
in Song Lihua’s Chuanjiaoshi hanwen xiaoshuo (A Study of Western
Missionaries’ Chinese-language Novels) (2010a), Zhao Xiaolan and Wu
Chao’s Chuanjiaoshi zhongwen baokanshi (A History of the Missionaries’
Chinese Press, 2011), and Roswell Britton’s The Chinese Periodical Press,
1800–1912 (1933).13
This book analyzes how the Chinese children’s texts published in the
fifty-year period between 1865 and 1915 offered alternative models of
childhood, which ushered in ensuing dramatic and intense debates about
children and childhood. It begins in the 1860s, with the publication of
Hengli shilu (1865), a missionary translation of Mary Martha Sherwood’s
bestselling The History of Little Henry and His Bearer (1814), and con-
cludes at the beginning of the May Fourth era when the term ertong de
wenxue (a children’s literature) was coined by Zhou Zuoren (1885–1967),
whose brother Lu Xun (1881–1936) has been hailed as “the founder of
modern Chinese children’s literature” (Ban 2014, 30; Naftali 2016, 27;
Jiang 1961).14 Zhou’s term appeared in 1920, but there is no consensus
on when “children’s literature” appeared in China. Some argue that it
emerged in 1908 with the publication of “A Kingdom without Cats” (Wu
mao guo) by Sun Yuxiu (1871–1922), “the founding father of Chinese
fairy tales” (Ho 1997, 130; Huang 2018, 59; Fang 2015, 32).15 Others
believe that Ye Shengtao’s “The Scarecrow” (Daocaoren), published in
1923, marked the “beginning” of modern Chinese children’s literature
(Bi and Fang 2013; Stroganova 2014; Wang 2015). Yet another view is
that literature for Chinese children existed before the twentieth century
(Hu 1982; Hung 1985; Song 2010a; Tse 2013; Wang Quangen 2018;
Zhang Xianghuan 1988). I agree with the latter view, because, as this
book will demonstrate, both Protestant missionaries and Chinese intel-
lectuals, highly concerned about China’s future toward the end of the
Qing dynasty, tried to use children’s literature to help the future genera-
tion gain the knowledge they needed to become useful members of a
new society.
Attitudes Toward Children and Childhood

Debates about when childhood was “discovered” in Europe as well as in
China illustrate the challenges of defining childhood, a fluid concept that
has shifted over the centuries and across cultures (Ariès 1962; Pollock
1983; Adams 1998).16 Concepts of childhood were not static in dynastic
China. Historians generally agree that childhood was recognized as a
distinct category of life prior to the modern era, broadly defined as starting
in the mid-nineteenth century (Bai 2005b; Hsiung 2005; Kinney 1995;
Lee 1984; Wicks and Avril 2002). The relationship between children’s
literature, the child, family, and nation has been inextricably linked for
centuries (Li Lifang 2013, 82).17 Children’s lives were closely tied not only
with their immediate family but also with a long line of ancestors and a
web of complex kinship networks (Chang 2013, 2; Foster 2013, 36). Anne
Behnke Kinney notes that two views of childhood existed in China, “the
prevailing notion that childhood is a phase of human development which
is not valued for its own merits but also, simultaneously, a deep reverence
for the intellectual and moral potential of the child, which required devel-
opment through education” (1995, 12). However, a child’s individual
rights were not necessarily recognized. Rather, adults felt it was imperative
that children contributed to maintaining the reputation of the family unit,
social stability, and moral order (Apter 2013, 3; Kinney 2004, 7). This
gradually changed in the late nineteenth century, when “[Chinese] chil-
dren were recognised as having specific needs and are more complex than
they were previously given credit for” (Stevens 2004, 676). The image of
the child in children’s literature as well as in public discourse shifted during
the early twentieth century.
Late Qing intellectuals and reformers emphasized the importance of
children as the future of China, a view shared by Protestant missionaries
8 S.-W. S. CHEN
who believed that children were “far easier to improve than the grown-up
Chinese” (“Summary of News” 1875, 468). Missionaries and Chinese
intellectuals produced children’s literature because of a mutually held
belief that children were malleable. Children needed adult guidance to
lead them on the right path. For missionaries, this meant children should
be led toward a deep knowledge of God, while the Chinese intellectuals
felt children needed to be equipped with knowledge to save China. Prolific
translator Lin Shu (1852–1924) stated in 1898, “Don’t let rotten stuff
enter children’s minds, enlighten children by using [new] knowledge”
(cited in Bai 2005b, 182). As noted translator and scholar Yan Fu wrote in
1902, “Of all the evils which confront China, ignorance is the most dire,
since it is only knowledge which can overcome all of China’s ills” (cited in
Davin 1987, 38).18 Thus, for Chinese reformers, the highest priority for
the next generation was the acquisition of skills that would enable them to
protect China against encroaching foreign powers.
A key event that heightened anxieties about China’s future was Japan’s
victory in the First Sino-Japanese War (1894–95). This war was preceded
by severe losses in the two Opium Wars (1839–42; 1856–60) and the
Sino-French War (1884–85), despite attempts during the Self-
Strengthening Movement (ca. 1861–95) and the Hundred Days Reform
(1898) to modernize China. Qing officials set up official agencies in the
1860s to engage in systematic translation projects because translation was
regarded as key to “learning from the West” (xixue). By 1895, twenty-two
institutions had been set up for teaching “specific branches of western
knowledge” (Bastid 1987, 8). Attempts to modernize China had previ-
ously focused on improving the country’s technological and military capa-
bilities, but, by 1897, it was beginning to be understood that change
needed to be made in other areas such as politics, economics, culture, and
education (Qian 2015, 5). Reformers and intellectuals argued that if
China was to progress and resist military invasions and colonizing forces,
the education system needed to be changed. New textbooks were needed
as well (Bai 2008, 214). Some Chinese officials regarded foreign educa-
tion as “an instrument of intellectual and moral formation which enabled
individuals to construct a nation” (Bastid, 9). Although intellectuals
engaged in debates about different educational approaches, they agreed
on the transformative power of education. As Paul J. Bailey observes,
“moderates and radicals exhibited boundless confidence in the power of
education to bring about positive change and transform the people into a
patriotic and economically productive citizenry” (1990, 83). Influential
writer Liang Qichao (1873–1929) asserted that if China wanted to sur-

vive, children’s brainpower needed to be developed. He proposed a sys-
tematic approach to teaching children in “On the Education of Children”
(Lun youxue) (1897). According to Liang, the main reason why China
lagged behind other nations was that its problematic education system
stifled children’s creativity because of its overemphasis on rote memoriza-
tion of texts written in wenyan (classical Chinese), which was very different
from baihua (colloquial or vernacular Chinese). Children were not given
the opportunity to explore their creativity. Advocating a synthesis of
Chinese and Western learning, reformers such as Liang, who had spent
many years in Japan after 1898, also wanted to learn from that country,
where they had witnessed its many achievements. These include the devel-
opment of a powerful navy and army, the establishment of an advanced
transport system, and the cultivation of a highly educated population.19
These reformers were also curious about how that small country had won
the 1895 war against China. Particularly appealing to some intellectuals
was the way Japan was able to draw upon Western learning without losing
Confucianism (Bai 2007, 110).
Intellectuals in the early twentieth century tended to believe that edu-
cation could save the nation (Song 2010b, 8). Chinese educators, reform-
ers, and writers who were concerned about China’s future during this
period of uncertainty and political unrest debated the definition of child-
hood, the “perceived qualities of children,” and the sociopolitical role that
young people should play in the formulation of a strong and modern
nation (Naftali, 13). The majority of writers agreed that childhood was a
stage of life when one must prepare for adulthood (Hsiung 2005, 164).20
Children were critical for China’s survival, and childhood was the crucial
period in which one’s ideas and habits were formed and established.
Missionaries hoped that if children converted after reading Christian chil-
dren’s literature, they would grow up to establish a strong Chinese church.
“The hope of China is in her children,” American missionary H. G.
C. Hallock (1870–1951) wrote (1913, 2). Scottish missionary Alexander
Williamson (1829–90) expressed the same sentiment during the 1890
General Conference of the Protestant Missionaries of China:
The young are our hope,—If we lose them we lose everything. Their minds
are eager for knowledge,—receptive, plastic, of vivid imagination, full of
wonder and responsive to truth and honor, and delighted with fresh facts
and new information. This is the nature of the young mind in every nation;
10 S.-W. S. CHEN
and if we neglect or fail to impart those wondrous facts which demonstrate

the existence and attributes of God and so touch their conscience, quicken,
purify and elevate their imagination, we shall fall in everything. If we neglect
these things we are recreant to our highest duty. (1890a, 530)21
Williamson was clearly worried about the consequences of “losing”

Chinese children to non-Christian beliefs. However, he also emphasized
the universal attributes of childhood, noting optimistically that children
are “eager for knowledge” and more receptive and responsive to new
information, irrespective of race or nationality.
A similar claim about the plasticity of children’s brains was espoused a
few years earlier in 1882 by a reviewer of Xiaohai yuebao (The Child’s
Paper), who declared that the periodical could “educate the young, who
will constitute this class in the next generation. Their minds are now plas-
tic, and those who wish to give them correct views should avail themselves
of the opportunity” (“Foreign Chinese Literature” 1882, 336). These
descriptions of children’s minds as “plastic” coincide with English philos-
opher John Locke’s notion that children are tabula rasa (blank slate).
According to Locke, the child’s mind is as “white paper void of all charac-
ters,” simply waiting to be imprinted (2008, Chapter 1). Locke’s thoughts
concerning education were widely accepted by British and American chil-
dren’s authors (including missionaries) from the eighteenth century to the
nineteenth century (Lerer 2008, 104–5). These ideas about children’s
minds are not exclusively Western concepts. Noted Chinese painter and
scholar Yan Zhitui (531–91) asserted in the sixth century that
When men are young, their minds and emotions are not settled. With
whomever they closely associate, they are imbued, soaked, molded and dyed
with the way of thinking, laughing, and acting. Even though they have no
intention of imitating their associates, they are quietly moved and uncon-
sciously changed, and naturally they end by resembling each other. (Cited in
Knapp 2005, 71)
These observations, written several centuries apart, reflect the adult

assumption that children are easily influenced and can be more readily
molded because they are young.22 What children are taught and what they
read, therefore, have the power to make them great resources for the
Chinese nation (Stevens 2004, 575). Many Chinese intellectuals and mis-
sionaries were motivated by these ideas to produce reading materials for
children during the late Qing and early Republican period.
What Did Chinese Children Read?

In China, children sang songs, chanted nursery rhymes, and listened to
folktales. They also enjoyed stories originally intended for adults, such
as The Romance of the Three Kingdoms (fourteenth century) and Journey
to the West (sixteenth century). In the late Qing dynasty, however, chil-
dren’s reading was closely entwined with education rather than enter-
tainment (Fang 2015, 29–30; Hung 1985, 110). The image of the
ideal Chinese child was upheld in many of the texts published for chil-
dren in the late Qing and early Republican period. Through reading or
listening to stories about exemplary children, children were taught the
ideal model of precociousness, studiousness, self-restraint, and discern-
ment (Saari 1990, 45).23 Boys were expected to keep their clothes neat
and tidy and their desks clean. An ideal child spoke softly, seldom
laughed, walked upright, and listened to his or her father (and older
brothers, if any) (Hsiung 1998, 144). Rituals and submission to elders
were an important part of children’s lives because age hierarchies dic-
tated their world (Bai 2005b, 208; Hsiung 2000, 275–76). Ideal chil-
dren were humble, obedient, diligent, respectful, and quiet instead of
“frivolous, noisy, critical, vulgar, and lighthearted” (Hsiung 2005,
187; Saari 1990, 45). Children’s acts of obedience signaled maturity
and wisdom. Historical evidence suggests that children who acted like
miniature adults from a young age were preferred and extolled over
“childlike” boys and girls who played aimlessly. Children who seemed
mature for their age were elevated as exemplary role models like the
ones immortalized in Confucian texts (Bai 2005b; Naftali; Wicks and
Avril; Zhou 2009).
Young readers mostly perused classics such as the Thousand-Character
Text (Qianziwen, sixth century), One Hundred Surnames (Baijiaxing,
tenth century), and Three-Character Classic (Sanzijing, thirteenth cen-
tury, also known as Trimetrical Classic),24 books that functioned as literacy
primers which introduced children to “an ethical, social, and cosmological
order” rather than stories written to entertain children (Jones 2011, 74).
Even though book prices were not exorbitant, often costing less than a
bowl of noodles, literacy rates were low (Rawski 1979, 121).25 According
to estimates, out of a population of 450 million in the nineteenth century
(Reed 2004, 5), in 1877, approximately 75 million were children under
12 S.-W. S. CHEN
the age of ten, and they were mostly illiterate (Gibson 1877, 67). However,
because there are varying definitions of the word “literate,” literacy rates
that are cited also differ. There was a distinction between “full literacy,”
“functional skills in reading and writing,” and “rudimentary literacy
skills,” depending on one’s socioeconomic status (Bai 2005b, xiv; Johnson
1985; Rawski 1979). This may explain why literacy rates among men
ranged from as low as five percent in some estimates to as high as forty-five
percent in others (Reed 2004, 5).26 Some scholars believe that in the
1800s, thirty to forty percent of Chinese men were literate, which was
relatively high compared with Europe at the time, whereas only two to ten
percent of women could read and write (Woodside and Elman 1994,
530–31). However, missionary John Gibson speculated that the literacy
rate was even lower. In 1877, he stated that only one percent of women
could read, compared with ten percent of men. Gibson concludes that
there were less than twelve million readers in China. He admits that this is
only an estimate, but his argument is that there was “an exaggerated idea
of the number of those who can read in China” (1877, 66). Regardless of
the exact number, these figures reveal that the number of boys who could
read was significantly higher than the number of literate girls, because
most girls were denied formal schooling until the early twentieth century.
Education for children before the age of six or seven was usually con-
ducted at home.27 One Hundred Surnames, Thousand-Character Text, and
Three-Character Classic provided children, mostly boys, with knowledge
of roughly 2000 Chinese characters, “which was the vocabulary acquired
by boys from elite families before enrolling in formal studies with a tutor”
(Rawski 1979, 47). Children also read The Twenty-four Exemplars of Filial
Piety (Ershisi xiao, thirteenth to fourteenth century), a book children still
read today.28 The stories therein were retold in various primers, such as the
Ming dynasty book Mengyang tushuo (Illustrations and Explanations for
Children). Presented as “true stories,” these texts aimed to instill Confucian
values in the implied readers through anecdotes of children demonstrating
filial piety (Mo and Shen 1999). These primers socialized children into a
world where loyalty to the ruler, social conformity, and duty to the family,
particularly to parents, were of utmost importance (Hsiung 2005,
163–64). The filial child was the ideal child (Bai 2005b).29
In addition to the popular titles mentioned above, illustrated character
books, which used pictures to teach character recognition, were read by
younger children. The books function virtually like an illustrated glossary
(Rawski 1979, 128–37). Because these books were easier for children to
understand, they were used to instruct younger children. The first illus-
trated Chinese primer, Xinbian duixiang siyan (Newly Revised Reader
with Four Characters to the Line and Pictures to Match), appeared in
1436,30 over two hundred years before the first Western children’s picture
book Orbis Sensualium Pictus (Visible World in Pictures) (1658) was pub-
lished (Hummel 1946, 21–22). Children from lower-middle-class families
may only have read illustrated character books that helped them master
basic vocabulary that was essential in their daily lives as they eschewed the
imperial examinations for careers in commerce, craftsmanship, or agricul-
ture (Minjie Chen 2015, 30).
Illustrated character books vary from the Confucian classics in that the
former is concerned with lexicon that non-elite readers used in their every-
day activities, whereas the latter is concerned with Confucian ideas and
more philosophical issues (Rawski 1979, 137). Boys from literati or elite
families were usually aged six or seven when they began to study the Four
Books (Analects, Great Learning, Mencius, and Doctrine of the Mean) and
Five Classics (Book of Rites, Book of Changes, Book of History, Book of Songs,
and Spring and Autumn Annals) under a tutor to help them prepare for
the civil service examinations, which were taken by young men across the
country who aspired to become high-ranking officials (Woodside and
Elman, 548).31 These esoteric texts, written in classical Chinese, were dif-
ficult for children to understand, and students were made to memorize the
lines without comprehending their meaning. Formal schooling began at
the age of ten, and “by thirteen the student will have studied music,
poetry, dance, ritual, archery, and horsemanship” (Tu 1976, 109).32 At
the age of fourteen or fifteen, girls pinned up their hair in the hairpin (ji)
ceremony, marking their passage to adulthood (Hsiung 2005, 184). For
boys, the rite-of-passage ritual—the capping ceremony (guan li)—was
held as they turned twenty (Hsiung 2005, 184; Tu, 109).33 As these time-
lines suggest, adults needed to invest a lengthy period of time on instruct-
ing children to become “complete people” (cheng ren, literally, “becoming
a person”). As adults, they were expected to worship their ancestors and
continue the family line (Naftali, 22).
However, alternative models of childhood, mainly from the United
States, Britain, Japan, France, and Germany, were introduced through late
Qing children’s print culture. These models, some more subversive than
others, projected different images of childhood for children to consider.
As Nicolai Volland argues, “print culture played an essential role in the
ongoing processes of defining the formal and aesthetic dimensions of
14 S.-W. S. CHEN
literature in China” (2015, 360). Print culture also played a part in shap-
ing and defining children’s literature as a genre. Missionaries began pub-
lishing literature for children a few decades earlier than the Chinese
intellectuals, whose efforts to produce new reading materials for children
were more concentrated after the 1890s, as heightened anxieties about
China’s future permeated society.
Missionary Print Culture for Children

As part of transnational networks in the nineteenth century, missionaries,
diplomats, and migrants contributed to the transmission of knowledge
and the spread of print culture through various channels.34 However, as
David Finkelstein points out, “we have no map of the global nature of
industrialized, nineteenth-century printing activity in English-speaking
worlds (or others for that matter), nor is there a clear map of the flow of
skills, tools, people and knowledge circulating around global networks
and geographical nodes” (2014, 152). While the role the Protestant mis-
sionaries played in refining printing technologies in China has been well
documented by scholars such as Christopher A. Reed (2004), Xiantao
Zhang (2007), and Su Jing (2014), their influence on the development of
Chinese children’s print culture has not yet been explored in depth.
Since the early nineteenth century, missionaries had been publishing
Chinese-language religious materials for adults, and a few for children,
such as Walter Medhurst’s Ying’er shuke (Child’s Primer), printed in the
1830s.35 Shanghai became the center of print culture as missionaries estab-
lished their own presses there because this treaty port was recognized as a
center of commerce and a city full of evangelical opportunities (Chen
2016, 4). With the help of rapid mechanized printing technologies, mis-
sionaries quickly produced Chinese Bibles, tracts, and other religious
material. Chinese colporteurs (usually Chinese men employed by the mis-
sion presses to distribute bibles and tracts) were hired to distribute the
texts to various parts of China. Before the Treaty of Tianjin was signed in
1858, the role of colporteurs was particularly important because mission-
aries were only allowed to go on day trips outside of the treaty ports and
could not reach the interior provinces.36 As the missionary press became
more secularized in the 1870s, more children’s books, tracts, and eventu-
ally periodicals appeared (Volz and Lee 2009, 172).37
After much debate about whether they should publish non-biblical
materials such as periodicals and newspapers, most missionaries concluded
that such literature would benefit the Chinese people because they could
re-read printed material many times, whereas they may forget the weekly
sermons they heard. Not only would these publications be good for stu-
dents in schools, patients in hospitals would benefit from them too.
Moreover, according to American missionary S. L. Baldwin (1835–1902),
“comparatively illiterate people … will learn something from good pic-
tures and stories, when they will learn in no other way” (1877, 211).
Baldwin also hoped that they would “help to foster a taste for reading
good books” (211). Presbyterian missionary Hunter Corbett (1835–1920)
mentioned the need for publishing books for children in particular:
I believe, without reserve, that one of the most important duties of the
Religious Tract Society is to secure and publish suitable literature of a pious
character for this class [children]—books well written and well illustrated.
Mrs. Browning has said: ‘No child can be called fatherless who has God and
his mother. No youth can be called friendless who has God and the compan-
ionship of good books.’ (1903, 30, original emphasis)
Baldwin and Corbett’s remarks reflect their confidence in the transforma-

tive power of reading “good books.” The importance of a special litera-
ture for children is highlighted in a review in The Chinese Recorder
(1867–1941), “To write for children, and to write well, is perhaps one of
the most difficult parts of this department. Yet it is well worth the pains
to cultivate this kind of composition; and we therefore look with favor on
every attempt that is made to create a juvenile literature” (“Our Book
Table” 1874, 303–4). Sourcing and translating books for children was
the first step to introducing Chinese children to different models of
childhood.
The mission presses that published children’s literature in Chinese, such
as the American Presbyterian Mission Press (APMP), Chinese Religious
Tract Society, and Christian Literature Society for China (Guangxue hui,
CLS), were mainly supported by the Religious Tract Society (RTS) and
the American Tract Society (ATS). The RTS and ATS were powerhouses
in the children’s book industry in the nineteenth century that produced
millions of copies of children’s books, tracts, and periodicals (Butts and
Garrett 2006; Haynes 1986).38 The RTS was noted for publishing The
Boy’s Own Paper (1879–1967) and The Girl’s Own Paper (1880–1956),
while the ATS produced The Child’s Paper (1852–97). Lai points out that
the RTS and the ATS “emerged as the predominant missionary institutions
16 S.-W. S. CHEN
in sponsoring the global production and publication of Christian litera-

ture,” noting that, in 1913, the RTS provided seventy-two percent of the
total income of the local tract societies in China and the ATS supplied
ten percent (2008, 74). Because the mission presses relied heavily on the
RTS and the ATS, the materials they produced for Chinese children were
primarily evangelical in nature. Missionaries translated popular Christian
novels written by Mary Martha Sherwood and Hesba Stretton, and they
also authored original works. Some publications, the Xiaohai yuebao, for
example, introduced knowledge of nineteenth- century natural history,
astronomy, and physiology, as well.
Xiaohai yuebao was published by the APMP, which was established in
February 1844 in Macao before moving to Ningbo in 1845, and finally to
Shanghai in 1860. By the 1890s, the Press was printing over forty million
pages per year based on selections by an Editorial Committee (Farnham
1895, 73; Fitch 1882).39 In 1882, the APMP set up a central book depot
in Shanghai, but it is unclear how many local residents walked in to pur-
chase reading materials for children. Although the APMP and the Chinese
Religious Tract Society continued to publish materials for children after
the turn of the century, the CLS was the driving force behind children’s
literature in the early twentieth century, particularly after 1912 (Ho 1988,
81). Although the CLS became known for its children’s publications in
the Republican era, it was established with a different target audience. The
CLS had its origins in the Society for the Diffusion of Christian and
General Knowledge among the Chinese (SDK), which was founded in
1887 in Shanghai, with the goal of reaching the literati and government
officials of the ruling Qing court. One of the SDK’s early publications was
Chengtong huabao (The Chinese Boy’s Own, 1889–91), a periodical that
contained articles on natural history, biography, travel, history, science,
and “the Romance of Missions.” Edited by D. S. Murray of the London
Missionary Society (LMS), it was described as “an exceedingly attractive
publication” (C. F. R. 1889, 136). Other short-lived children’s periodicals
published by the Christian Literature Society include Haiti huabao (The
Little One’s Own, ca. 1886–88), edited by Mrs. Foster, and Xunmeng
huabao (The Child’s Illustrated News, 1888–90), edited by Alexander
Williamson. These three periodicals did not run for very long, possibly
because their content was similar to the already established Xiaohai yuebao
and the market was too small for four children’s periodicals to survive.
Not only did the CLS publish books in Chinese translation for children,
such as Charles and Mary Lamb’s Tales from Shakespeare (1807), Margaret
Gatty’s Parables from Nature (1855), Frances Hodgson Burnett’s Sara

Crewe (1888), and Elizabeth Wetherwell’s The Wide, Wide World (1850),
the Society began to import English books in 1914 by becoming agents
for Oxford University Press, John Murray, Sampson Low, Longmans, and
other presses (27th Annual Report 1914, 6). The CLS was also known for
its Fuyou bao (Happy Childhood, 1915–50) magazine. What distinguished
this periodical from earlier ones is that most of “the short stories were
written against a strong Chinese background, using common Chinese
names and describing daily happenings which were familiar to its young
readers” (Ho 1988, 229).40 The content of Happy Childhood reflects a
stronger sensitivity toward the target audience’s interests compared with
earlier missionary publications.41
These mission presses took different readers from across China into
consideration, publishing not only in guanhua (“official speech,”
Mandarin) but also in local dialects. The selection process for translation
included factors such as the availability of the book or tract and its status
in the source country. For example, Teddy’s Button (1896), a million-copy
bestseller by Amy Le Feuvre published by the RTS (Hewitt 1949, 64), was
translated by Ada Haven Mateer (1850–1936) into both guanhua and
wenyan (1908, 1910). Bestselling authors such as Mrs. O. F. Walton,
whose books reportedly filled half the nurseries in England, were an obvi-
ous choice for missionaries who wanted to translate English books for
children into Chinese.42 Walton’s Christie’s Old Organ, Or, Home Sweet
Home (1873), a popular Sunday School prize that had sold over a million
copies in English by 1949 (Hewitt, 64), was translated as Anle jia (Peaceful
and Happy Home) by Mary Harriet Porter in 1875.43 In 1881, Mrs. R. G.
White translated Christie’s Old Organ as Fuqi di (Blessed Land), but
Porter’s translation and its subsequent revised editions (1882, 1900,
1911) proved to be more popular (Song 2010a, 193). According to an
Annual Report of the Chinese Religious Tract Society, 54,000 copies of
Christie’s Old Organ were published in 1883–84 (18). In the 1890s,
Chinese children consumed the story with great interest (Lai 2012b,
173). Walton’s popularity was exceeded by Hesba Stretton (Sarah Smith),
although both authors’ names were included in the top ten favorite
authors list among British girls in 1884 (Ellis 1969, 72).44 Adelia M. Payson
translated Jessica’s First Prayer (1867) into Fuzhou dialect in 1878.
Subsequently, Mrs. H. C. DuBose’s translation of Stretton’s Alone in
London (1869) was published in 1909. Meg’s Little Children (1868),
18 S.-W. S. CHEN
which had sold 350,000 copies within the first ten years of publication,
was translated by Mary Crossette in 1913 (Rickard 2006, 110).
Chinese Print Culture for Children

Before 1898, most of the children’s texts produced by the Chinese presses
were reprints of classics such as the Three-Character Classic, with little
original material published specifically for children (Tse, 7). Some authors
revised and repackaged existing primers for children. For example, Yu Zhi
issued a version of The Twenty-four Exemplars of Filial Piety specifically
for girls in 1872. Chen Chunsheng rewrote classic tales into colloquial
Chinese in his Aesop of the East (Dongfang Yishuo, 1906). Other Chinese
intellectuals attempted to introduce readers to different childhoods by
translating children’s literature from around the world, such as Der
Schweizerische Robinson (The Swiss Family Robinson, 1812) and Deux ans
de vacances (Two Years’ Vacation, 1888). Not all of the translators con-
sulted the original source text.45 In 1902, Liang Qichao translated Jules
Verne’s novel Le Tour de la France par deux enfants (The Tour of France
by Two Children, 1877) from a Japanese version of an English translation
of the French source text. Both Liang Qichao and his mentor Kang
Youwei (1858–1927) were optimistic about the influencing power of fic-
tion. Liang Qichao “advocated the novel as an educational device for its
ease of comprehension,” and Kang Youwei noted “the popularity of nov-
els and their consequent suitability as texts to teach children” (Huters
2005, 107, 109). Publishers of translated literature, including Biaomeng
Translation Press, New Fiction Press, and Grove of Fictions Press, were
concentrated in Shanghai.46 This is not surprising, because, as Reed has
demonstrated, Shanghai’s “modern publishers transmuted China’s mil-
lennium-old print culture and three-century-old print commerce into
modern industrial print capitalism” between 1876 and 1937 (17). In
Shanghai alone, there were approximately 300 publishing houses and
booksellers in the late nineteenth and early twentieth centuries. Among
these publishers, the Commercial Press (Shangwu yinshuguan) came to
dominate the textbook market.
In 1897, the Commercial Press was established by former students of
the Presbyterian-run Lowrie Institute (Qingxin Shuyuan) who had learned
printing, engraving, and bookbinding techniques there.47 They opened a
branch in Hankou in 1903, and expanded its printing efforts to Beijing in
1905. This prominent publishing house is still in operation today. The
Another random document with
no related content on Scribd:
Így jár életem részleteivel az emlékezetem is. Olyan vihar volt az
ifjúságom, bárha külsőleg gondtalan volt és vidám, de lelki világom
viharai úgy kergettek át az élet tájain, mint a szél azt a falevelet és
az a néhány részlet, amely mélyebben bevésődött emlékezetembe,
úgy tünik föl, mint ama megpihenés szigetei, mint az eszmélés
sajátságos fészke. Közöttük elzúg a sodró szél és mintegy sötét
porfelhőkbe dobott, szinte megvakítva a legközelebbi tisztánlátásig.
És ahogyan véletlenül és önkényesen kiválasztottaknak látszanak
azok a helyek, amelyeken a szél elbocsájtja könnyü áldozatát, úgy
emlékeim sincsenek egymással semmiféle vonatkozásban és
fejlődésemmel sincsenek fölismerhető összefüggésben. Egyszer
nevetséges semmiség körül forognak, máskor jelentéktelen
különösségek körül, amelyekről nem tudnám megmondani, miért
éppen ezek ragadtak meg az emlékezetemben. Ritkán maradt meg
az emlékezetemben olyan élmény, amely döntő változást vagy
fordulópontot jelent az életemben. Így például emlékszem arra, hogy
egyszer mint kis fiú arra kértem az apámat, távolítson el egy csomót
egy zsinórról. Apám létrán állott, hogy egy vörös lámpást aranyos
láncon a menyezetre akasszon és lehajolt, hogy segítsen rajtam.
Akkor négy éves lehettem. Ez legrégibb visszaemlékezésem. Sokkal
később képet láttam, amelyen folyó partján, mező alján fehérruhás
asszonyok ültek székeken, azután ismét hatalmába kerített a feledés
homályos vihara mindaddig, míg iskolába nem kerültem. A kényszer
és kötelesség ez első napjainak benyomásaiból a legtisztábban az
maradt meg, hogy az a fiú, aki az iskolapadban a szomszédom volt,
egy napon két palavesszőt hozott, amelyek csaknem félig vörös és
aranyozott mintájú, brokátszerű papirral voltak körülragasztva.
Lelkem szegény levelét ezeken a palavesszőkön pihentette meg a
zavaros vihar. Mosolyogsz azon és csodálkozol, hogy miért mondom
el mindezt neked? Összefügg azzal, amit előbb elmondtam és azzal,
amit még el akarok neked beszélni. Sohasem jártam másképpen,
mint a gyermek és talán nem tévedek, ha fölteszem, hogy a legtöbb
embernek egész életén át ugyanez a sorsa. A fejedet rázod. Nos,
hát mondjad el, hogy a legutóbbi évből való emlékeid miféle
vonatkozásban vannak lelked fejlődésével. Máris habozol és
nemsokára szövevényes utaknak és a pihenés meg nem értett
helyeinek kúsza képe lesz előtted! Ki tanulta meg, hogy a lelkével
éljen? Pedig csak ott van az út, amelynek értelme és célja a
megismerés, a megismerés azonban megszünteti a zavaros vihart,
mint ahogy egykor Krisztus szava lecsöndesítette a szelet a
hullámok fölött és az így nyert nyugalomból az el nem mulónak
tükörképe fénylik és bezárja a kört a tiszta szívben.
Valamivel magasabban vagyok, mint te. Mérd meg; tenyérnyivel
magasabban. Ebből a helyzetből szól hozzád egyszerű szavam, de
abban az időben, amikor az életet szenvedtem, mint sokan, én is
csak levél voltam a világ komor szelében. Így fiatal szerelmem ama
boldog napjairól is csak keveset tudok elmondani, oly keveset, hogy
mosolyognál szegénységemen. A szerelem nyugtalanságában
ébred föl az első figyelmeztetés, de a lelkem nem értette meg, a
halállal föltámad az utolsó figyelmeztetés, mert hidd el nekem,
senkihez sem megy a halál, hogy időt ne engedne neki, a
szellemvilág egy fénylő alakja egy pillanatra mindig visszatartja a
borzalmas kaszát és a tiszta szemek nálad rólad kérdezősködnek.
– Várj, – kiáltottam, – várj, hadd kérdezlek! Ha a halál ruhájában
hátrafelé tekintve a jövő tisztább birodalmából szólsz hozzám, akkor
mondj meg nekem egyet, egyet mindenekelőtt, egyet a
legérthetőbben, mondd meg, mi az igazság.
A halott a csillagok fényében mosolygott.
– Ó, te élő ember, – mondta jóakaratúan. – Ugyan mit nem
kérdezel! Az igazság inkább az, ami téged kérdezésre unszol, mint
az, amit bármikor is feleletül kaphatnál. Aki megízlelte az igazságot,
nem kérdez többé senkit, mert tudja, hogy az igazság szentsége az
üdvösségnek, melyre elhivattatott. Az igazság hang a mulandóban
való otthon nélkül, virág gyökér és talaj nélkül. A lélek tiszta
mélységeiben virágzik, illatozik és sugárzik. Aki érezte szagát,
fényét, nem kutatgatja többé lényének értelmét, megmagyarázni az
igazságot nem lehet, de érezni lehet és benne lehet lenni.
– Ha visszatekintek a Reginával töltött boldog napokra, – folytatta
a halott kis hallgatás után az elbeszélését, – azt hiszem, hogy úgy
az örömmel, mint a szenvedéssel a gyermekségemért fizettem meg.
Gyermeknapjaim külső lefolyásukban bizonyára olyanok voltak,
aminőket általában boldognak szoktak mondani, derűlten teltek el és
akadályok nélkül, de azt hiszem, hogy ez a jólét lett a végzetem. A
gyermek létében fölbukkanó akadályok, az életnek minden
keménysége, amelyet idő előtt éreznie kell, egyáltalán nem hatnak
oly károsan, mint általában hiszik. Lehet, hogy a lélek egyik-másik
gyönge hajtását zavarják a fejlődésben, sőt le is törik, de
egyszersmind kifejlesztik a lélek ellenálló erejét és ez az utóbbi
hasznosabb a földi utazásra nézve, mint amennyire káros az előbbi.
Ezt a valóságot magamon tapasztaltam és azon az igazságon
alapszik, hogy igazi kedélyt alapjában nem lehet károsan
befolyásolni, gyönge ellenálló erőt ellenben, amely nagy dologra
tartogatja magát, nagyon is erősíteni lehet. Így fölnövekedésem
éveiben szellemem és lelkem gyönge és ingatag sarjakat fakasztott
és bár senkinek sem voltam terhére, amikor férfi kezdtem lenni, de
magam sem voltam fölvértezve szorongattatások ellen. Sejteni
kezdtem, hogy csak azért voltam kedves az emberek szemében,
mert életjogaimat korlátoztam és amikor láttam, hogy annak az
emberi közösségnek, amelybe jutottam, szolgáló tagja lettem,
hasznos, tűrt és becsült, rájöttem egyszersmind arra, hogy a
sekélyes társadalmi életnek nyujtott kis szeretetadományok kedvéért
eltemettem magamban ez erős és kiméletlen egyéniség iránt való
nagyobb szeretetet.
Efféle megfontolgatások és következtetések akkor bizonytalanul
ébredeztek öntudatomban és pedig annál inkább, minél jobban
szembe állította a szerelmem jellememet és személyemet a tiszta
természet jelképével, amelyet Regina lénye mutatott. De nem
kínoztak túlságosan, mert nagyon is tapasztalatlan voltam, semhogy
sokkal többre ne becsültem volna a szerelem lecsillapító
jótéteményeit, mint a legnagyobb igazságosságra való könyörületlen
akaratát. Azok közé a boldog emberek közé tartoztam, akiket vakká
tesz a szerelem, vakká mindenekelőtt a saját igényeik értéke vagy
értéktelensége iránt. Joggal hirdetem ezt az állapotot földi
boldogságnak, mert jaj a léleknek, amely szerelme tüzében látni tud,
fájdalmasabb a végzete mint a vértanúk szenvedésének útja.
Mindezzel azonban csak azokban a napokban jöttem igazán
tisztába, amikor Regina egy másik férfi iránt kezdett érdeklődni. Az
idén kora tavasszal láttam azt az idegent először. Meleg, gyönge
szívemet, mintha hideg kéz markolta volna meg, rettegés fogta el,
anélkül, hogy meg tudtam volna magamnak magyarázni, mi okozta
ezt a megrázkódtatást. Vasárnap délután volt és Reginával a folyó
partján ültem kis erdei vendéglő előtt. A parton gyermekek régi
csónakkal játszadoztak és a tavaszi fény ott csillogott a vizen. Mivel
későre járt az idő, a legtöbben a vendégek közül már útra keltek a
város felé. A kert elhanyagoltnak és egyszersmind otthonosnak
tetszett, a lenyugvó nap sugarai a bükkök ágainak fiatal zöldjén
keresztül végigúsztak az elhagyott asztalokon és székeken és a
földön papirosfoszlányok hevertek. Az idegen az erdőből jött egy
kisérővel és a korcsmárost hívta, akivel valami okból civakodni
kezdett. Talán megtagadták tőle, amit kivánt, talán csak Regina
figyelmét akarta magára terelni, biztosan nem tudnám megmondani,
mert erre az emberre az első pillanattól kezdve azzal az előitélettel
tekintettem, amelyet az irigység és a csodálat szül. Vannak férfiak,
akiknak megjelenését, mint láthatatlan folyam, erejük és képességük
atmoszférája lengi körül, sőt úgy látszik, mintha átlátszó köpenyként
a vállukon viselnék sorsukat, végzetüket vagy szerencséjüket, látjuk
őket lépni, járni, szeretni vagy beszélni és egyidőben lesujtanak és
magukhoz vonzanak. Mások érdeklődésének világát, a körülöttük
levő fényecskék gyönge sugarát beleszívják élethatalmuk forróbb
zónáiba, közvetetlenül jóakaratot vagy ellenérzést, de minden esetre
állandóan érdeklődést keltenek. Azok a férfiak, akik személyük e
hatását nemcsak ismerik, de uralkodnak is rajta, gyakran már nem
tudják minden egyes esetben, hogy ezt a hatást mennyiben
érvényesitik alkalmilag, véletlenül vagy szándékosan.
Elfogtam egy pillantást, amelyet az idegen Reginára vetett,
hosszú, fölbátorítóan nyugodt pillantást, amikor fejét félig feléje
fordította. És különös, hogy amily szemtelennek tűnt föl állhatatos
nézése, az arcán tükröződő szeretetreméltó bámulás, derűlt és
őszinte csodálkozása éppen oly öntudatosnak és szinte
szükségesnek tetszett, hogy igazán nem tudtam, büszke legyek-e
vagy haragra lobbanjak. Hasonló hidegvérrel készítette elő a velünk
való megismerkedést. Föltünő érdeklődésén való fölháborodásomat
annyira fokozta, hogy később büszkeségből mindent inkább meg
tudtam volna tenni, mint azt, hogy visszautasítsam
csónakkirándulásra szóló meghívását. Odajött az asztalunkhoz. Úgy
tett, mintha arra menve akkor vett volna észre bennünket, szinte
hirtelen ötlet hatása alatt megállott, kalapot emelt és megszólított
bennünket. Gúnyos mosolya, amellyel habozásomat fogadta,
meggyőzőtt arról, hogy szántszándékkal hívott ki és hogy önérzetem
fölingerlésével hasznára akarta fordítami ellenállásomat. Tekintete
azután rólam nyugodtan, csaknem szomorú bátorítással a leányra
vándorolt, majd némiképpen sajátmagára és úgy éreztem, hogy a
szeme azt mondja nekem: ennek a leánynak érzelmeit nem
merészeled magadért kockára tenni vagy kipróbálni.
Magától értetődött tehát, hogy bár tisztában voltam azzal, hogy
esztelenül cselekszem, beleegyeztem, nehogy erkölcstelennek
tűnjek föl. Azt vártam, hogy fölháborodás vagy harag
megkönnyebbülést fog nekem szerezni, de az idegennek
magatartása következtében megcsalódtam e várakozásomban,
szeretetreméltó volt és tapintatos, Regina iránt nem volt
figyelmesebb mint irántam és a legkevésbbé az a tapasztalatom
elégített ki, hogy ha már önző számítás volt az eljárásban, nagyra
becsülte a jegyesemet. Este együtt tértünk vissza a tavaszi erdőn
keresztül és a városka kapujánál váltunk el egymástól, miután
közösen kifejeztük ama reményünket, hogy ismét találkozni fogunk.
Regina utunknak utolsó részén, amelyet apja házáig kellett
megtennünk, élénk volt és vidám, nyiltan és tartózkodás nélkül
elmondta, hogy az idegen nagyon tetszett neki és hogy a barátja
nyilván a kisérők ama fajtájához tartozott, akik csak éppen kisérők,
ott vannak, de egyébként nem számítanak. Észrevehetőleg gúnyolta
és a róla mondott könyelmű itélet egyes részletei, melyeket
magamra is vonatkoztathattam volna, sértettek. Valószínűleg csak
lehangoltságom tette lehetővé ezt a fölfogásomat és Regina
beszédje egyáltalán nem izgatott volna, ha már nem lettem volna
érzékeny és bizalmatlan azzal a képpel szemben, amelyet ezen az
estén az idegen mellett én magam nyujtottam.
Viszonyunkban azután elkövetkezett egy időpont, amely
lehetetlenné tett és annál jobban megzavart, minél határozottabban
bizonyos terv szerint cselekedtem. Egyszer ajánlatosnak tartottam,
hogy hidegebben és önérzetesebben lépjek föl, másszor meg azt
hittem, hogy kemény elzárkozottságommal igazságtalanságot
követtem el. Nemsokára azonban azt gondoltam, hogy a némi kis
lenéző leereszkedéssel párosult engedékenység is oktalan és
melankólikusnak, mindig gondolatokba elmerűltnek mutattam
magamat. És képzeletben mindig magunk közt láttam az idegent, aki
elrabolta biztosságomat. Sohasem beszéltünk többé róla, szinte
elfeledtük és eltűnt az életünkből, de mégis naponta érezni véltem a
befolyását. Nehány komoly vagy víg megjegyzését visszaidéztem az
emlékezetembe és megfelelő helyzeteket teremtve, amelyeket
Regina sem meg nem értett, sem meg nem tűrt, mert megérezte
bennük az önkénykedést, titokban cáfolgattam Regina előtt azokat a
megjegyzéseket. Magányos bánkódás után áldott órában egyszerű
elhatározás mentett meg: elhatároztam, hogy a jövőben csak
olyannak fogok mutatkozni és úgy fogok cselekedni, amilyen vagyok.
Megvetéssel néztem vissza arra a nevetséges fáradozásra, amelyre
az elhamarkodott féltékenykedés kényszerített, nem értettem meg
boldogságomat és a könnyezésig szégyeltem magamat, mert azt
mertem remélni, hogy szemfényvesztéssel megvigasztalhatom és
meggyógyíthatom szenvedésemet. Betörőnek láttam magamat, aki a
maga házába tör be és szenvedtem, mert életem boldogságát a
magam teljes mivoltomnak kockáztatása nélkül akartam
megerősíteni vagy kiküzdeni.
Most azonban hogy megfontolva és szent buzgalommal kezdtem
Reginával beszélni és azon iparkodtam, hogy gondosan mérlegelt
szavakkal csak legigazibb érzelmeimet tárjam ki előtte, azt kellett
látnom, hogy kevesebb figyelemmel hallgatott, hogy mintha csak azt
várná, hová lyukadok ki, kissé gúnyos kiváncsisággal, sőt csaknem
lenézően vizsgálgatott, hogy azonban mindenesetre
bizalmatlankodott és csak ritkán egy-két pillanatig törődött velem
komolyan. Ekkor fölismerni véltem, hogy a nő alapjában véve
keveset törődik a férfi őszinteségével, csak azok a megnyilvánulások
érdeklik, amelyek csakis őt illetik és hogy többre becsüli a személyét
érintő hazugságot az igazságnál, amely túlterjed az ő pillanatnyi
érdeklődésének világán. Emellett észrevettem, hogy jószándékú
odaadásom visszautasítását olykor gyöngeséggel határos
ingerültsége váltja föl, amely siránkozásban, makacskodásban és
szeszélyességben nyilvánult meg, de nem volt szeretetreméltóság
híján és konok, hanem tele volt fájdalommal és mintha ártatlan
türelmetlenség könnyeit fojtotta volna vissza.
E kínzó szorongattatásomban én ostoba ismét elmulasztottam az
egyetlen utat, amely a közösségünkben történt titkos szakadást
áthídalhatta volna. Az a kívánságunk, hogy egy szeretett nő lelkének
kitárjuk magunkat, abban a mértékben veszít gyöngén elkeserítő
kielégületlenségéből, amely mértékben odaadta magát nekünk, mert
a gyermek az egyszerű embert is szinte megnyugtatja az odaadásra
való törekvésében és belső erejének kimutatásában. Nem voltam
több egy egyszerű embernél és felelőségérzet meg mélyebb
becsvágy hiányában szűkölködő lényem legalább azzal a haszonnal
járt, hogy sohasem éltem vissza frivol gondolkozású nő érzelmi
világával, amint azok szokták tenni, akik kötelességérzésüket nem
tudják az asszonyhoz és a gyermekhez való viszonyukra korlátozni.
Ismerőseim egyike megkérdezte tőlem egyszer, vajjon egyáltalán
nem veszem-e észre, hogy menyasszonyom és jövendőbeli
hitvesem magaviselete ha nem is tesz éppen csúffá, de mégis kissé
nevetségessé tesz. Körülményesen szőtte egymásba szavait és a
felebarátjáért aggódó ember köpenyében állott elém, amely ruhát
gyakran választják az emberek, hogy kárörömüket leplezzék vele.
Nagyon komoly volt és atyai, én azonban örvendezőnek és
gyermekesnek láttam, de ahelyett hogy arcul ütöttem volna, úgy
fogadtam a szavait, ahogyan hozzánk, bajban levő szegényekhez
illik, gondtalannak és hálásnak mutatkoztam, gyanakvó
mosolygását, kissé meghökkenve, hasonlóval viszonoztam és
megigértem neki a helyzet megvizsgálását. Emellett éreztem, miként
áramlik ki a vérem a szívkamrákból és fenyeget megfulladással,
aggodalmam akkora volt, hogy nem tudtam semmit sem gondolni,
sem határozni még akkor sem, amikor már régóta ismét egyedül
voltam. Először éreztem egészen világosan, hogy nincs semmiféle
eszköz, az erőnek, a cselnek, az alázatosságnak semmiféle
eszköze, amely ilyen hatalmakkal, ha életünkre törnek, szembe
tudna szállni. Jóakaratú árulómnak minden szavát, már amikor
elhangzott, egykedvűen eleresztettem a fülem mellett, de ez a
magatartásom megbosszulta magát később, amikor nyilatkozatait
visszaidéztem az emlékezetembe és értelmüket meg súlyukat
mérlegelni próbáltam. Este együtt mennek a városligetbe és a
városban mindenki, aki nem olyan könnyelmű és tájékozatlan mint
az az idegen, egészen jól tudja, melyik pad van ott a legrejtettebb
helyen, de Reginán mégis csak csodálkozni kell. Ezzel nem akar
semmi becsületbevágót mondani, igazán nem, csak éppen nem elég
óvatosan cselekszik. Körülbelül így hangzottak a gúnyolódó
szánakozással teli fulánkos szavak. Nem láttam a gyalázatomat,
nem megcsalt bizalmamat, csak Reginát, a nagy szőke leányt,
kedves élettulajdonomat láttam egy másik ember kezének,
szemének és akaratának hatalmában.
Egyre jobban hatalmába kerített az az egyetlen kivánság, hogy
legelőször is mindenekelőtt bizonyosságot szerezzek. Elégtétel,
büntetés, megbocsátás és talán egy megujult fájó boldogság,
minden attól a bizonyosságtól függött, amelyre törekedtem, amelyet
kerestem és amely megölt engem. Estéről-estére elrejtőztem az
erdőben a fenyők alatt, ama pad közelében, amelyet nekem
megjelöltek, miután előbb a szokott esti órában gyanutlannak és
elfogulatlannak mutatkozva, elbúcsúztam Reginától. Már a negyedik
estén megláttam mindkettőjüket, amint a homályos úton közeledtek.
Regina habozva ment a férfi mellett, kissé a karjába kapaszkodott és
szalmakalapját erőtlen kezében vitte. Amikor leültek a padra, amely
mögött a fenyőágak alatt feküdtem, Regina mély sóhajtását és
sírását hallottam. Az idegen bátorította. Szavait nem értettem, bár
tisztán hallottam a hangját, amely lágy volt és kissé éneklő, de a
szavakat zúgó gyűlöletemben, amely eltöltött, mint a tenger hangja
valami nagy csigát, nem tudtam elfogni. Azt azonban megértettem,
hogy az érdeklődés, amely lelket adott a szavaknak, sokkal
lagymatagabb, nyugodtabb és közönbösebb volt, mint aminőnek
látszani akart. Szavaiból bizonyos egykedvű, csaknem neheztelő
mellékzönge volt kiérezhető, amelyet leplezni óhajt az az ember, aki
már biztos a győzelmében és még kiméli a legyőzöttet, hogy várt
megadásának meggondolatlanul elébe ne vágjon. Éreztem, hogy a
Regináért folytatott küzdelem órái már mögötte vannak és hogy ez
az erdei esti séta erejének volt az eredménye. A meghatottság
élessé teszi az érzékeket és egyszersmind meg is bénitja,
kinyilatkoztatásokat tesz a megszokott tudás helyére és mint valami
megváltozott tükör, eltolódva mutatja minden tapasztalat egész
eredményét.
Itt ezen az ágon, a haláltól megnyomorítva, úgyszólván csak mint
meghalásom példázata függök, mert valójában azon az estén a
fenyőágak alatt haltam meg. Lassan, kortyról-kortyra, mint valami
méreggel telt serleget üritettem ki életem derűltségébe a halált, hogy
maró sötétsége lassanként megemésszen. Erős testem és lelkem
egészséges volt, töretlen emberi voltom tudata, mint meleg érzékeny
vér áramlott rajtam át. Éreztem miként oszlik föl magamban énem,
megfigyeltem haláltusáját, elszáradását, mint valami virág
pusztulását a száraz csészében, amelyet könyörtelen tűz lassan
ízzóvá tesz.
A két alak fönn, magasan fölöttem, a hold halvány fényétől
körülölelve hosszú csókban olvadt össze, de Regina hirtelen, mintha
fájó csúfság esett volna meg rajta, eltépte magát. De mintha valami
démon kiáltotta volna oda nekem, megéreztem, hogy fölháborodása
leplezett csábítgatás és ereimben megállott a vér. Az idegen pedig
ravaszul és elnézően, a boldogságérzetet eláruló különös módon
nevetett és ez akkora gyűlöletet szított a véremben, hogy
összeharapdoztam a kezemet, nehogy fölordítsak. Láttam, hogy
Reginát ez a nevetés megijesztette, vállánál fogva megint ellökte
magától a szorongatót, hogy a holdfénynél arcába tekinthessen. De
ez tovább nevetett, csak még egykedvűbben, vágyakozva és annyira
tele ártatlan győzelmi tudattal, hogy megrettentem tőle. Ekkor a
leány, mint valami állat, megborzongató megadásban halkan és
panaszosan fölkiáltott és meghatóan bűnös mozdulattal lebocsátotta
a karját. Panaszos és édes nyöszörgése irtózatos látomásokkal
töltött el. Egy haldoklót láttam, már teljesen föloszlót, amint vihogva
gyöngyöző bort szürcsölget és egy pajkos leány meztelenül és
szemtelenül szemérmetlen táncot lejtett a temetőben. A két
különböző lény arca, mint a sárga márvány hidegen és csöndesen
fénylett, a két test egymás mellett feküdt mint rögei a fölszántott
földnek, amely tele volt nagy világos virágokkal és a leány a halott
kialudt szeme fölött táncolt. Kár, kár, hogy nem volt már jogom
fölugorni és a boldoggá tett embert galád mámorában megfojtani,
nem tehettem, az előttem levő mozdulatlan fenyőágakat kellett
figyelnem, mert mindenikükön a holdfénynek parányi, ezüstös útja
futott végig, amely csillogott mint a hó és a földön is szorosan álam
előtt két kis gomba ütötte föl a fejét, az egyik valamivel nagyobb mint
a másik, de mindkettő még igazi törpe társaik közt. A hold halvány
világában gyöngéden és tisztán állottak gömbölyü fejecskéikkel, mint
nagy barna gyöngyök. Hirtelen magamat láttam a két gomba közt
jönni, úgy ahogyan vasárnaponként szoktam sétálni és a gombák
árnyékuk különös világában védelmet adtak nekem.
Ott feküdtem és nagyokat, lassan és csöndben lélekzettem,
hiszen nem volt szabad zavarnom és úgy éreztem, hogy a tüdőm
hideg üreg a mellemben. Szívem tompa kalapácsütésekkel verte a
földet, amelyre kezem és állam támaszkodott, gyantaszagú volt és
hozzám kegyes. Hálából sírni tudtam volna, gyermeki és értelmetlen
módon, de sírásom rokon lett volna azzal, amelynek könyével a
kiskorúak tehetetlensége zokog az anyához.
Ruha és levél suhogott köröskörül a nyomasztó
mindenhatóságban, amely legyőzött mindnyájunkat, mindenkit a
maga végzete szerint. Most lomha, vontatott lépések zaja vegyült
bele szívem dobogásába, az üres padra ráesett a holdfény és az
ülés alatt átnézve, messze az erdő lombjai mögött színesen pislogó
csillagot láttam az égen. Így egyedül feküdtem most és néztem az
égen a csillagot. Milyen messze is volt az a csillag. Eszembe jutott,
hogy sohasem törődtem az égi csillagokkal, amelyek földi talaj nélkül
haladnak tovább, mily kegyesek, mert nem törődnek a vágyainkkal,
tiszták és jók a távolból. Semmi elérhetőt nem fogok többé
megérinteni, fölmentve akarok lenni és út nélkül akarok tovább
haladni. Lassanként, mint ködön áttörő látomásban, tisztán állott
előttem, hogy az út, a kötelesség és a szándék elgondolt,
meghatározott és kijelölt pályája volt, az amely a földet oly
fájdalmassá teszi.
Amikor nemsokára hazamentem, hogy az éjben elhozzam a
kötelemet és azután visszatértem erre a helyre, ahol rámtaláltál,
könnyű volt a szívem és nem szenvedtem. A sors első súlyos
csapása és amaz órák közt, amelyekben a fájdalom belénk ékelődik,
üres tér van. Kissé szégyenkezve még ezen a téren haladtam
keresztül. Gondolataim ismét a rendes útra terelődtek ugyan,
különösen amikor szobám megszokott dolgait láttam, a barátságos
butort és Regina bekeretezett képét, de tulajdonképpen csak tárgyi
tereken mozogtak és magammal csak mellesleg foglalkoztak. Amíg
az élők közt voltam, legutolsó elégtételem, amelyre emlékszem, az
volt, hogy ura voltam a testemnek és az eltávozásra irányuló
vágyam szerencsére egészen új lényben fogamzott meg. Így azután
nem kínok közt távoztam az életből, hanem a szégyenkezés
érzetével, amelybe didergő fájdalom vegyült. Ebben az állapotban
határoztam el, amikor kivilágosodott, hogy virágokat keresek és
búcsúzóul leteszem, de ez nem bánatból történt, hanem inkább
udvariasságból, ahogyan tehetetlen emberek szokták tenni, akik
bocsánatot szeretnének kérni állapotukért. A léleknek ehhez hasonló
fölbuzdulását olykor haldoklókon is észrevették; nekünk
meghalóknak valahogyan kínos, hogy már nem vagyunk teljes
erőnkben. Nem tagadom, hogy Reginára és halálomra vonatkozó
gondolatok is foglalkoztattak, de jelentéktelen természetűek voltak
és fontosság nélkül, aminthogy életemben a szabadsághoz vivő ez
az út el volt zárva létem elől. Abban csúcsorodtak ki, hogy jó lesz, ha
hamar elkotródom, mert ha a szerencsém most ez egyszeri fontos
alkalommal cserbenhagy, akkor egy ismételt találkozáskor nem
lennék ügyesebb és a lassú sülyedéstől sokkal jobban féltem, mint
az ismeretlen haláltól. Lehet, hogy a közönséges gondolkodás nem
így szokott okoskodni, de a szerelem ismeri ezt a hangot, mert a
világ folyásában olykor az értelemmel ellentétben igazolja magát, és
aki nemesen gondolkodik, gyakran irigyli a holtakat.
Szerelmem nyugodt lelkiismeretet adott a tettemhez. Ó,
gondoltam, a szerelem hatása alatt milyen jó is a lelkiismeretünk
minden cselekedetünkben, még a legrettenetesebbikben is. Nincs
jog, amely vitássá tehetné a szerelem jogát. Mit törődik a gyermek
az emberek tilalmával és ennek következményeivel, ha a természet
engedelmet adott neki? Kesernyés, kissé dacos diadalérzet
lelkesített és gyásszal meg fénnyel teli bátorság.
Testem összeroppanása és rövid ellenállása, amikor ezen a fán a
halál erőszakosan megérintette, mély, izzó gyönyört okozott,
összeolvadt a testem és a lelkem, valami amit elvesztettem
boldogítva belém tért és én tudtam, mi volt az. Órák ketyegését
hallottam és láttam anyám arcát, akit életében alig ismertem.
Most itt ülsz és rám bámulsz, de nem veszed észre, hogy a
reggeli csillag már világos égtájon pislákol és hogy itt-ott fölébred a
csöndben a madarak szava, gyönge, érces hanggal, mintha acélt
élesítenének vagy vékony üveg törne össze. Ha a fák közül kiérsz
majd a földekre, hajnali derengésben lesz a tájék előtted és
nemsokára a magasba röpül a pacsirta. Amikor ott látlak, lélekzetet
véve és okosan gondolkozva, élve, teli várakozással,
visszaemlékezésem lassan ismét reménységgé válik. Mily szép az
élet. És még mindig tart, még mindig…
HATODIK FEJEZET.
Teja.
Abban az időben történt, amikor jóllehet már elmultam húsz éves,

először jutottam könyvekhez és igazán olvasni kezdtem. Könnyű
podgyászomban egyre több helyet foglaltak el a könyvek, alig
maradt egy tizedrésznyi hely az élelmiszer és a fehérnemű számára.
Nappal és éjjel válogatás nélkül elolvastam mindent, amihez
hozzáférhettem és amit kerestem vagy ajándékba kaptam, annak
minden fölösleges garasáért könyvet vásároltam. Ez a hajlamom,
mint minden amire ráadtam magamat, zabolátlan szenvedélyemmé
vált és helytelen kizárólagossággal hódoltam neki, miatta minden
mást elhanyagoltam és csekélyre becsültem, még magamat is.
Minden igazi szenvedély sajátossága az, hogy gazdáját kiméli a
legkevésbbé.
A patakban mostam az ingemet és a szabadban háltam, gyakran
nappal, mert ébren sokkal jobban bírtam a hideget, mint alva és
hogy éjjelenként olvashassak, mindig volt velem gyertya, amely a
szénakazalnál, az erdő mélyén vagy a padláson ott égett kinyitott
könyvem mellett. Ha meleg és száraz idő volt, inkább a szabadban
maradtam, lombsátrat építettem és barlangot kerestem buvóhelyül
és gyertyám világa odacsalta az éj állatait. Mindig azt a költőt, akit
éppen olvastam, tartottam a legnagyobbnak mindazok közt, akik
valaha éltek, mint ahogyan olyan lelkek szokták tenni, akiknek
tapasztalata még nem forog saját élményük biztosított középpontja
körül.
Az izzó öntudatosságtól egészen legmélyebb megalázkodásomig
végigkóstoltam a megérző embereknek minden boldogságát és
minden szenvedését, teljesen elvesztettem elfogulatlan
biztosságomat a szellemi világgal szemben és homályos sejtés
lélekzetfojtó elfogódásában most előszőr értettem meg, mekkora
utat kell a lelkemnek megtennie, míg visszanyeri természetének
nyugalmát, amelynek szerénységéből fölriasztottam. Ez a
szenvedéssel teli út a gondolatokon át a sorsa mindenkinek, aki
öntudatosan járja életének útját, ezt a kijelölt utat, amelyet mégis
sajátmagának kell megépítenie. Csak az élettel szemben gyávákat
és a nem őszintéket kiméli meg és még azok közül is, akik fiatalos
lelkesülésből és az igazság megismerésének vágyából léptek erre
az útra, csak a legkevesebben térnek vissza önmagukhoz.
Eltévednek a gondolatok és érzelmek számtalan fonalának
labirintusában, amelyek hálóként körülszőtték az emberiséget. Egy
napon azután, az úton kimerülten összerogyva, idegen tűznél
melegednek és nem a maguk szabadságának világát lélekzik be.
Mert a legtöbb ember nem bízik sem a maga bölcsességében, sem
a maga jogában, sem a maga hibájában. Igaz, hogy ezek mégis
komoly emberek és senkisem nevet rajtuk, de akinek elég nagy
volna a szíve, mégis sírna miattuk.
Az emberek nem azért bíznak keveset a maguk értékében, mert
kevés az eszük és hiányos a gondolatviláguk, hanem mert
fogyatékos a szeretetük. Csak a maguk szeretete erejének a tudata
ad az embereknek igazán bátorságot, szabad lelkiismeretet,
bizalmat a jogukban és erőt hibájuk fölismerésére. Ezekben a
dolgokban rejlik az emberi boldogság és az a hazatérés, amelyet a
világ bölcsei áldozatnak vagy beteljesülésnek mondanak és az
egyház föltámadásnak nevez.
De mi sors érheti az embert ifjúságában! Le akarom írni
élményeimet Tejaval. Úgy érzem, mintha felelnének egy kérdésre,
amely gyakran nyugtalanitott és a feleletet nem tudom másképpen
elmondani, csak ebben a történetben. Ha leírom, nem azért teszem,
hogy mások megtudják vagy elhigyjék, hanem mert jól esik, ha
mindenre erősen visszagondolva emlékezetemben foglalkozhatom
vele. Az emberi szellem valamely művének igazsága különben sem
az események sorrendjében rejlik, hanem csak abban, hogy mi a
viszonyuk egymáshoz és az élethez, valamint abban, hogy
alkalomadtán mit mondanak róluk.
Ez a történet nem új, mert már sokan átélték és még sok ember
át fogja élni, mindenki a maga módja szerint. Persze az átélés az a
művészet, hogy a jelenségeken kivül azok okait is fölismerjük és
ezért viszont Teja sokaknak idegen és bár találkoztak vele, mint én,
róla csak a maguk bajára való visszaemlékezés maradt meg. Ezt a
különös leányt nyárutóján az erdőben kora reggeli órában láttam
meg. Áttetsző hajnali köd úszott a nyirfákkal és fenyőkkel födött
előttem elterülő völgyön, fönn a szálerdő szélén a vörös reggeli nap
megvilágította a fák koronáját. A lomb itt-ott már a nyárutó színét
öltötte magára, csöppek hullottak és a gyalogszeder megérett a
tisztások kapaszkodóin. Szarkacsörgés megállított az utamban,
minden friss és elhagyott volt körülöttem a reggeli világban.
Valahányszor szép volt az idő, újra lemondtam arról a tervről,
hogy téli tartózkodásra biztos helyet keressek magamnak, csak az
éjjelek okoztak gondot, rosszabb volt a sorom, mint bármikor és a
legutóbbi hetekben csaknem mindig a szabadban kellett az éjszakát
eltöltenem. Nem tudom, meddig álltam gondolatokba elmerűlve a
reggeli napban, amelynek gyönge melege lassanként fölfrissítette a
véremet, amikor észrevettem, hogy nem voltam egyedül. Nem
messze tőlem ledöntött fatörzsön, az erdő szélén vadászsátor alatt
vadászruhába öltözött fiatal hölgy ült, fegyvere a térdén, tekintete a
völgy ölén. Oldalvást pillantottam meg és sokáig figyelmesen
szemléltem, de nem tudtam tisztába jönni azzal, hogy mi bilincsel le
annyira megjelenésén. Még azt sem tudtam, hogy egyáltalán
lebilincsel, csak mint érzékeim gondolattalan foglya néztem őt.
Azután odamentem, meghajoltam és alázattal köszöntöttem. Olyan
kalapom volt akkor, amelyet a karimája kiválóan alkalmassá tett a
köszönésre és ezért ez a szokatlan találkozás különös örömet
szerzett nekem. A fiatal hölgy rám tekintett, de nem viszonozta
köszönésemet, hanem csak vizsgálgatott nyugodt szemmel. Azt
hittem, hogy talán megijesztettem és hogy alakom, különösen az
erdei magányosságban és e szokatlan órában, nem tölthette el
föltétlen bizalommal. De tévedtem, az aggodalomnak árnyéka sem
látszott okos arcán, amely figyelemmel felém fordult.
– Kisasszony, gondolja meg – mondám, – hogy a port ha kissé
be van aranyozva, a leggyakrabban többre becsülik, mint az aranyat,
ha kevés por födi. Barátságos szavakat kérek.
Finom homloka mögött mintha idézetemről gondolkodott volna,
azután tiszta szeme föltünően és biztosan föl s alávándorolt rajtam;
hamar észre lehetett venni, hogy figyelmét semmi sem kerülte el és
semmit sem kimélt. Azt gondoltam, hogy most formálja meg itéletét
rólam, tehát be kell avatkoznom. De a fiatal hölgy megelőzött,
látszólag kielégítve a nagy szó értelmétől, amely az elmult éjjeli
olvasmányomból maradt az emlékezetemben, mosolygott és így
szólt:
– Fönntartással elhiszem az aranyat, de az már pártoskodás, ha
kabátjának a porát kevésnek mondja. Honnan vette azokat a szép
szavakat?
Mialatt a kezemmel megpróbáltam a kabátom kiporolását, már
elhangzott a második kérdés:
– Hová iparkodik? Korán kelt föl.
– A bizonytalanságba kisasszony. Az erdőben aludtam.
Leültem a fatörzs végére és ezt kérdeztem:
– Mi van itt a vadásztáskájában?
– A reggelim.
– Mi a menykő!
Mosolygás és szó nélkül odanyujtotta nekem a táskáját.
– Nem akarom megrabolni, de talán osztozkodhatnánk, –
mondtam.
– Igen, ezt megtehetnők… – ismételte meg lassan indítványomat
és szűntelenül figyelmesen vizsgált.
– De mégis megvárom, míg a vadászást befejezi és jobban is
szeretném, ha ön osztana.
– Jól van, de a vadászáshoz nem sokat ért,
– Gyerekkoromban az apámmal néhányszor elmentem vadászni,
de azóta…
– Már csak így… – vágott bele a szavamba.
Eleresztette a puskát és mindkét kezével belemarkolt sűrű szőke
hajába. Mozdulata olyan meggyőzően hű volt és arca olyan
pompásan utánozta valami tetves csirkefogó arckifejezését, hogy
hangosan nevetnem kellett. Ő nem nevetett velem.
– Mi az, – kérdezte gyermekesen, – nincs igazam?
– Ilyesmit még sohasem láttam, – feleltem őszintén. – Előkelő
hölgyből egy pillanat alatt csirkefogóvá tud változni.
– Pedig magának nem egészen idegen ez az átváltozás.
Az arca komoly volt. Úgy láttam, mintha a nevető fény, amelynek
huncutsága lelket adott a szemének, finom két fátyol mögé bujt
volna. Ez a kifejezés olyan hirtelen vágyat ébresztett bennem, hogy
megijedtem. Titkos aggodalmat éreztem, de egyszersmind
kijózanodást is. Így szóltam:
– Amikor idejöttem, attól féltem, hogy megijed tőlem, de most
látom, mily ostoba volt ez a föltevésem, hiszen önnek erős fegyvere
van.
– Csak ez a puska, – vetette oda, de tekintete mélyen a
szemembe vésődött és észrevettem, hogy a felelettel kitért, de hogy
szavaimat úgy értette, ahogyan én gondoltam. Tekintete érdeklődést
árult el és egyszersmind kétséget az iránt, vajjon gyors fölfogásomat
nem köszönte-e meg időnek előtte azzal, hogy kötélnek állott.
Egyszerűen és barátságosan mondá:
– Nos, egyék.
A fiatal hölgynek sokkal jobban kellett volna késlekednie
adományával, hogy egykedvűvé vagy vakmerővé tegyen. Nekem
nem az evés volt a fődolog, talán megértette, hogy miért és ezért
nem unszolt többé. Kis idő mulva mintha régi ismerőssel beszélne,
ezt mondta:
– Akkor indultam el, mikor a kastélyban még mindenki aludt. Van-
e valami szebb, mint fölébredni hajnalhasadáskor, szabadon és
egyedül lenni és kimenni a szűz hajnali harmatra? Mély álom után
hatalmas, tiszta élettel van tele a korai óra, a csönd, a hegy, a mező,
az erdő, a kebel. Gazdagnak, jónak és mások fölött állónak érzem
magamat, csak lassanként a nap teltével hull por a vérbe,
gondolatok, összehasonlítások…
Gyönyörrel hallgattam szavait és nem éreztem a szükségét, hogy
feleljek. Aki igazán egyedül van, a váratlan vallomást a maga titkolt
boldogságaként fogadja, mint ahogyan a szomjas ember gyorsan és
szótlanul kiüríti a vizespoharat. Amikor tovább beszélt, úgy éreztem,
mintha ilyen poharat ürítettek volna ki a fejemre.
– Magának másként kell öltözködnie. Ebben a ruhában
nevetséges keveréke a papjelöltnek, a cirkuszi bohócnak és az utcai
rablónak. Jobb lesz ha csak egyik mellett marad meg. Nagyon kínos
lehet, ha az ember nyomorúságában még komikusan is hat.
– Nem törődöm azzal, minek látszom.
– Ebben tetszeleg magának, valószínűleg azért mert e
pillanatban nem tehet mást. Hát ez is valami, de nem sok. Egyre
megy, hogy maga minek nevezi a helyzetét, mindenesetre szomorú
és szenvedni fog miatta nem csak külsőleg, nem talán csak
egészségileg, hanem általában. Azonkivül a ruha, amelyben valaki
szemünk elé kerül, mindig valami vonatkozásban van az illető
lényével és mindenkinek joga van ahhoz, hogy idegen embert a
külseje szerint értékeljen.
– Nem véletlen, nem is a magam önkénye, hogy úgy élek, amint
látja. Ahonnan eljöttem, nyomorultnak éreztem magamat; amióta
azonban úgy élek, mint most, jól vagyok. Ahol születtem és
nevelkedtem, nem találtam magamnak helyet, megkiséreltem, hogy
engedmények tételével kivárjam, miért vagyok a világon, de eközben
rájöttem, hogy ezek az engedmények megrontottak. Tudom, hogy
két baj körül a kisebbiket választottam.
– Képzelem, mennyire megveti a tanácsokat abból a világból,
amelyből mint gondolta, menekülnie kell, mert nem tudott
beleilleszkedni. Az én indítványomnak azonban semmi köze sincsen
azoknak az embereknek önhitt magabizásához, akiket az élet még
alig érintett. Lehet, hogy magának egy ideig szüksége van erre a
zabolátlanságra, de célnak ezt mégsem tekintheti.
– Talán végzet, amely önnek csak e külső formában nem tetszik.
A mi korunk legjobbjai csavargók.
– Milyen határozottan mondja ezt! Mintha a bibliából olvasná.
Hogyan lehet ez? De nem kell felelnie. Akárhogyan gondolja is,
minden attól függ, hogyan érti meg az ember a korát és kiket
nevezünk a legjobbaknak.
– Valamely kor legjobbjai azok, akik megadják neki szellemi
jellegét, akik tovább fejlesztik és egyszersmind egykor az emberek
szemében állandóságot adnak neki.
– De mi köze van ennek a csavargókhoz?
Megcsalódottnak látszott.
– A vágyódásnak, mint a szerelemnek, nincsen hajléka.
Szürke szeme kételkedő figyelemmel nézett reám; elmélyedése
mintha egyidőre elrabolta volna szabad biztosságát. Azután
nyugodtan és meggyőződéssel így szólt:
– Gyűlölöm a szegénységet és a megalázást, amellyel az embert
sújtja. A nyomorban gonosz az ember és akarata ellenére gonoszat
tesz és fájdalmat okoz magának. Nem is tehet másként. Talán igaza
van abban, amit az emberi érzelmekről mondott, minő a szerelem,
és a vágyódás, talán úgy áll a dolog, ahogyan mondja, de mégsem
kényszeríthet senkit sem az utcára csak azért, hogy része legyen
bennük.
– Kinek adtam tanácsot? Tényről beszéltem, ahogyan látom,
éppen úgy mint ahogyan ön a szegénységről, a megalázásról és
következményeiről beszélt. Ha a vágyódásnak és a szerelemnek
nincs hajléka, akkor nem lesz palotájuk azoknak, akik igazán tele
vannak velük. Többet nem mondok. Ketten szerelemről beszélnek,
az egyik zokog és a másik nevet, másik kettő vágyódásról beszél, az
egyik meghal, a másik vihog.
– Kérem, csak ne faljon föl. Másik kettő pedig szegénységről
beszél. Az egyiknek része volt benne az elzüllés határáig,
végigkóstolta gyalázatát egészen a lealacsonyodásig és megromlott
a vére és a lelke, a másik fiatalos kalandvágyból, kiváncsiságból
vette magára. Az egyik én vagyok és a másik maga. Mit néz rám
olyan hitetlenül? Nem maga követelte, hogy senkit se itéljünk meg
csupán külső megjelenése szerint? Maga a kastélyra gondol,
amelyről beszéltem, azt és úri ruhámat illeti hitetlen mosolya, de
mégis igaz, amit mondok. Magának sohasem volt vándorlása
közben olyan nyomorúságos fekvőhelye, mint nekem
gyerekkoromban abban a nagyvárosi pincében, ahol születtem és
fölnőttem.
– A lelke jóságában nem tett kárt.
– Honnan tudja ezt oly határozottan? Ha csak a fele igaz
azoknak az igényeknek, amelyekre az imént célzott, akkor óva intem
a csalódástól arra az esetre, ha fáradságot venne magának, hogy a
lényemet illető elsietett állításának helyességét alaposan
megvizsgálja. Nem tételezem föl ezt az érdeklődést, de nem
gyávaságból vagy gyermeki utálatból gyűlölöm a szegénységet,
hanem azért, mert ismerem pusztító hatásával együtt.
– Szép lenne és boldoggá tenne, ha alkalmam nyilnék arra a
vizsgálatra, amelytől óva int.
– Nem vonom ki magamat alóla, – mondta egyszerűen és meleg
nyilt mosollyal a fiatal leány. – Örülök, hogy önnel találkoztam, mert

PDF Childrens Literature and Transnational Knowledge in Modern China Education Religion and Childhood Shih Wen Sue Chen Ebook Full Chapter

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

PDF Childrens Literature and Transnational Knowledge in Modern China Education Religion and Childhood Shih Wen Sue Chen Ebook Full Chapter

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Children’s Literature and Transnational

Knowledge in Modern China:

Biota Grow 2C gather 2C cook Loucas

Assessment in Early Childhood Education 6th Edition Sue

Migration Religion and Early Childhood Education Ednan

Literature and Literacy for Young Children; Envisioning

Young Children s Play and Environmental Education in

Comparative Perspectives on Early Childhood Education

Voices of Transgender Children in Early Childhood

Postsecular Feminisms: Religion and Gender in

ISBN 978-981-13-6082-4 ISBN 978-981-13-6083-1 (eBook)

Library of Congress Control Number: 2019933330

© The Editor(s) (if applicable) and The Author(s) 2019

This book project was conceived during my post-doctoral fellowship at

at the University of British Columbia Library for answering my questions

1 Protestant Missionaries, Chinese Intellectuals, and

2 The Filial Child and the Evangelical Child in Translated

3 “Instructive and Amusing”: Xiaohai yuebao (The Child’s

4 Learning and Play in Mengxue bao (The Children’s

5 Educating the Child: Textbooks, Primers, and Readers145

Shih-Wen Sue Chen is Senior Lecturer in Writing and Literature at

Fig. 2.1 Photo of a schoolmaster with his family, Wenzhou, Zhejiang,

Protestant Missionaries, Chinese Intellectuals,

In 1913, an article entitled “Children’s Republic” (ertong gongheguo) in

© The Author(s) 2019 1

also personally headed a training program to prepare the children in case

Friedrich Fröbel (1782–1852) on these Chinese discussions of childhood.

Attitudes Toward Children and Childhood

writer Liang Qichao (1873–1929) asserted that if China wanted to sur-

and if we neglect or fail to impart those wondrous facts which demonstrate

Williamson was clearly worried about the consequences of “losing”

These observations, written several centuries apart, reflect the adult

What Did Chinese Children Read?

Missionary Print Culture for Children

Baldwin and Corbett’s remarks reflect their confidence in the transforma-

in sponsoring the global production and publication of Christian litera-

Gatty’s Parables from Nature (1855), Frances Hodgson Burnett’s Sara

Chinese Print Culture for Children

Abban az időben történt, amikor jóllehet már elmultam húsz éves,

You might also like

1 Protestant Missionaries, Chinese Intellectuals, and

2 The Filial Child and the Evangelical Child in Translated

3 “Instructive and Amusing”: Xiaohai yuebao (The Child’s

4 Learning and Play in Mengxue bao (The Children’s

5 Educating the Child: Textbooks, Primers, and Readers145