Gunagriha

Sorsnavigátor
A tudatos sorsalakítás kézikönyve
Gyakorlati spiritualitás

Gunagriha
Sorsnavigátor
A tudatos sorsalakítás kézikönyve Gyakorlati spiritualitás

©Madal Bal, 2010 Második, átszerkesztett kiadás

ISBN 978-963-9793-11-8
Minden szerzői jog fenntartva Utánnyomás csak a kiadó engedélyével
Tartalom

1. A titok 7
2. Te vagy a 9
varázsló
3. A belső erő 15
4. Isteni életmód 23
5. Önfegyelem 35
6. Spiritualitás 41
7. Amit eszel az 57
vagy
8. Amit 61
gondolsz azzá
válsz
9. Amit érzel, 67
azt magadhoz
vonzód
10. Materializmus 77
11. A hit 85
12. A spiritualitás 95
mértékegysége
13. Emberi és 101
isteni szeretet
14. A mosoly 109
15. Jövő nélkül 117
16. Az idő 123
17. Élj a jelenben 131
18. A szív és az 141
értelem
19. Szíviskola 153
20. A 171
gyakorlatokhoz
21. Meditáció 179
22. Utószó 193
23. Nem fejezet 199
24. Függelék – 205
Héthetes
gyakorlatsor

A titok
Egy végtelen és szerény lény vagyok.
Nem is hiszed, hogy én vagyok.
Ezen nem csodálkozom, mert
Én sem hiszem, hogy én vagyok.
Kicsi és nagy egyszerre vagyok,
A naggyal a kicsiben lakok.
Ha a nagyból kimegyek, csak kicsi vagyok.
Ha a kicsiben maradok, a nagy is vagyok.
Én csak én vagyok, vagy te is vagyok?
A fejem ezt fel nem foghatja,
Mert neki ez az ön-ellentmondása.
Ti vagytok ti, vagy én is vagytok?
Ez lenne hát a titok?

Te vagy a varázsló
 Képzelj el egy életet, ahol a sorsod forgatókönyvét te írod meg, ahol az
történik veled, amit pozitívnak tartasz, amit te magad akarsz, ahol te magad
alkotod, állítod össze az életed. Képzelj el egy életet, ahol az álmaid
valósággá válnak, ahol nincs félelem, ahol a szeretet uralja egész lényedet,
és így boldogságban, megtörhetetlen boldogságban élsz; ahol belső békéd
kiteljesedése gyönyörrel tölti be léted, függetlenül más emberek
magatartásától, mert nincsenek kétségeid, bizonytalanságaid, törhetetlen
önbizalommal rendelkezel, hiszen te vagy a varázsló. Azt teszel, amit
akarsz, egy varázsló képességével, erejével megteremtett meseéletet. És
most nem virtuális életre gondolok, hanem a valós életre.
Azt állítom, hogy te máris varázsló vagy, azt állítom, hogy most is
mindnyájan egy olyan életet élünk, ahol mi magunk határozunk meg
mindent, ami velünk történik, akkor is, ha mi magunk ezt nem tudjuk.
Szomorú, hogy inkább rossz sorsot varázsolunk, ami még szomorúbb, hogy
ez alól senki sem kivétel, te sem, bármennyire is azt hiszed, hogy a véletlen
döntő tényezője létednek, vagy, hogy mások kovácsolják sorsodat. Az
ember sajnos ezt nem látja; úgy képzeli, hogy az életét más emberek, és
általa nem befolyásolható tényezők szabják meg. Ezért aztán fél a rossztól,
majd a félelme által magához öleli a rosszat, és ha már sok rosszat élt át,
akkor a jó létezésében is kételkedni kezd. Beletörődik, és elfogadja a
"megváltoztathatatlant", mert az élet ilyen, és nincs benne semmi több,
mármint több öröm. Realisták leszünk, amely állapot nem sokkal áll a
pesszimizmus fölött. A tiszta realista ember logikus gondolkodásának
foglya, és képtelen a hitre. A hit viszont nem racionális. Ezért a realista nem
tud új világot teremteni, mert nem képes, illetve nem is akar álmodni, persze
nagyobb hibákat sem követ el, de száraz és unalmas életet él saját
kiszámított, megváltoztathatatlan materiális keretei között. Az idealista
álmodik, és meg is valósíthatja álmát, ha elég erősen kapcsolódik hozzá. Az
ember egyik legcsodálatosabb eszköze a fantáziája, amelyet sajnos nem
nagyon veszünk figyelembe, és gyakran fölösleges dolognak,
időpocsékolásnak tekintjük, pedig valójában értékelnünk és ápolnunk
kellene. Ugyanis, ha képesek lennénk száz százalékban kontrollálni
fantáziánkat, érzéseinket, és azt, hogy mit fogadunk be általuk, és mindent,
amit megélünk ellenőrizni tudnánk, vagyis tudatosan élnénk, akkor a
fantáziánk vízióvá válna, amellyel saját kényünk-kedvünk szerint tudatosan
formálhatnánk világunkat. Most is ezt tesszük, most is valósággá válnak
érzéseink, fantáziaképeink, persze csak úgy, amilyen formában most
vannak: kaotikusan, válogatás nélkül, ellenőrzés nélkül, házasságot kötve a
negatívval. így éljük belső szellemi világunkat, és emiatt természetesen
külső életünket is, kaotikusan, válogatás nélkül, ellenőrzés nélkül, társulva
a negatívval. Persze ennek nem örülünk, de nem is tudjuk, hogy mi magunk
vagyunk saját problémáink forrásai. Ezért aztán másokban keressük és
véljük megtalálni az okot.
Minden, amit teszünk – ahogyan élünk, ahogy gondolkodunk és
ahogyan érzünk – megszabja sorsunkat, életünket, akkor is, ha tudatosan
tesszük ezt, és akkor is, ha csak spontán élünk. És pontosan ez a baj; mert
minden pillanatnyi hamisság, minden apró füllentés, minden, akár jó
szándékkal megjátszott nem őszinte cselekedet végzetes barázdákat, ha
ugyan nem szakadékokat vág sorsunk mezején, amelyeken egyszer majd
elkerülhetetlenül át kell kelnünk. Ugyanakkor minden kételyünk és
félelmünk a saját művünk, önmagunk által felállított akadályaink,
amelyeket a magunk erejéből nem tudunk átlépni. Mi magunk szüljük őket.
Ily módon saját csapdáinkba esünk bele.
A külső és belső életünk együtt működnek; ha most rosszkedvem van,
és ezért nem használok ki egy jó helyzetet vagy nem teszek meg valamit,
mert depresszióm nem engedi, az befolyásolja további sorsomat,
helyzetemet, negatívan befolyásolt helyzetem viszont belső állapotom
ismételt rosszabbodásához vezet, és a kör bezárul. Mindebből arra
következtetek, hogy én egy peches ember vagyok, akinek egyszerűen nem
jönnek össze a dolgok. Átadom magam a rossz érzéseknek, és anélkül, hogy
tudatosulna bennem, tönkreteszem saját sorsomat. Más szóval rossz
forgatókönyvet írok magamnak. Ilyenkor persze az ember minden
problémájára talál bűnbakot. Az ilyen talált bűnbakok iránti kritika, utálat
vagy gyűlölet egész természetünket átformálja, és negatív vágányra tereli.
Ezáltal mindenféle rossz dolognak megnyitom magam. Az életem keserű
szenvedéssé alakíthatom.
Vigaszképp elmondom: nincs olyan helyzet, ahonnan ne lenne visszaút,
nincs reménytelen helyzet. Van egy amerikai mondás, mely szerint csak
akkor vagy elveszve, ha koporsógyártással foglalkozol, és az emberek többé
nem halnak meg. Egyébként mindent meg lehet oldani.
De mint szabad akarattal rendelkező varázslók, választhatunk, hogy mit
teszünk bele varázskalapunkba, hogy aztán azt megvalósítsuk az élet
színpadán. Szabadon választhatunk, hogy milyen varázspálcát használunk,
ez a döntés a miénk. Választhatunk szűk értelmünk ereje – mint mások
kritizálása, az elutasítás, vagy akár a gyűlölet –, vagy tágas szívünk mindent
befogadó toleráns részvét-szeretet ereje között. Minden ember mind a két
varázspálcával rendelkezik. Te is. Varázslatunk eredménye ennek
megfelelően alakul.
Földi varázslói létünknek van egy kikerülhetetlen törvénye: a varázslás
kényszere. Akár akarod, akár nem, akár tudsz róla, akár nem,
mindenképpen rákényszerülsz a varázslásra, saját sorsod teremtésére.
Pontosan ez a varázslási kényszer az, ami az embert előbb-utóbb a saját
természete elleni harcra kényszeríti, illetve egy tudatosan ellenőrzött
életmódra. Ide akkor jut el az ember, amikor rájön arra, hogy az éppen
folyamatban lévő tettei, gondolatai és érzései meghatározzák sorsát. Ez nem
mindig vehető észre, mert a varázslás és az idő nem direkt szinkronban
mennek. Általában az idő megkésve követi a "varázsigénket". Az
emberekben ez nehezen válik tudatossá, bárha többnyire érezzük, hogy
hogyan kellene élnünk, de mindenki számára nehéz az önmagával vívott
harc.
Ezért légy kedves, részvétteljes, megértő és szeretetreméltó minden
emberi lénnyel! Egyiküknek sem könnyebb a sorsa, mint a tiéd, és
mindenkinek le kell küzdenie saját korlátait, ha nem most, akkor később. A
lelki fejlődést nem lehet kikerülni, csak az időt tudjuk húzni és ezáltal
szenvedéseinket halmozhatjuk.

A belső erő
1987-ben történt, hogy elkezdtem keresni a belső erőt. Tulajdonképpen
nem is tudtam, hogy mi az, de éreztem, hogy nekem erre van szükségem.
Akkoriban még hipnózissal is foglalkoztam, azért, hogy nagyon sikeres
fogorvos legyek, és minden hipnóziskezelés után teljesen ki voltam
készülve. Úgy éreztem, mintha kicsavartak volna, nem maradt bennem
semmi belső tartás, semmi erő. Ezért gondoltam, hogy nekem belülről
hiányzik az erő, tehát belső erőre van szükségem. A hipnózis egyébként jól
ment volna, csak ez a belső gyengeség volt, ami végül visszatartott attól,
hogy nagy hírnévnek örvendő milliomos legyek. Tehát nekem sürgősen
belső erőre volt szükségem, mert az életem értelmére, vagyis pénzre ment a
dolog, így elkezdtem a belső erő után kutatni. Többször is eljártam
ezoterikus könyvesboltba, hogy a belső erővel kapcsolatos információkat
találjak. Viszont egy szót sem találtam róla! Ilyen könyv nem létezett, úgy
látszik, addig még nem írtak erről, de még csak más könyvben sem találtam
utalást a belső erőre, hogy mi is lehet az tulajdonképpen, amit keresek.
Mi is az az erő, vagy képesség, mely segítségével egy ember mindent
kibír, illetve elbír, mindegy, hogy milyen pszichikai megterhelésnek teszik
ki? Mi is az az erő, amely mindig jókedvet és belső egyensúlyt képes adni?
Hát nem egy belső erő, amely minket belülről tesz erőssé?
Az ember csak másodsorban anyagi lény, elsősorban lelki, aki önmagán
belül él így mindenki a saját maga világát éli, de nem csak éli, hanem
alkotja, formálja, és átalakítja életét, vagy jobbra, vagy rosszabbra. Erről
sajnos az ember többnyire nem tud semmit, és azt képzeli, hogy minden az
anyagon múlik.
 Az ember tudatlanságában azt képzeli, hogy belső gazdagsága egyenes
függvénye külső gazdagságának. Vagyis úgy gondolja, hogy beteljesülés
utáni éhségét testi vagy anyagi dolgokkal meg lehet szüntetni. Evés, ivás,
dohányzás, élvezeti cikkek fogyasztása, vagy a vagyon halmozása nem fog
soha beteljesüléshez vezetni, mert az anyagi dolgok végesek, viszont az
ember belső éhsége a végtelenség után sír. Rossz irányba keresve az ember
kiég, tönkremegy. Akárhol figyelmesen körülnézel az élet mindig ezt
igazolja. A belső gazdagság nem vásárolható meg pénzért ugyanúgy, mint
ahogy belső erőt sem árusítanak a közértben, de még az ezoterikus boltban
sem. Az életben azt látjuk, hogy a milliárdos alól ugyanúgy csúszik ki a
talaj, mint a koldus alól. A nagy gazdasági válságok idején a gazdag ember
talán gyakrabban vet véget életének, mint a szegény.
Érdekes módon mintha a pénz általában a belső erő rovására menne,
legalábbis egy idő után; persze itt is van kivétel. A sok pénz azonban nagyon
sok ember belső értékeit megrontja, mert az anyagi gazdagsággal, és a vele
járó hatalommal megnő az ember egója is, túlértékeli személye fontosságát,
és a külvilággal alkotott egészséges harmóniáját túlburjánozza büszkesége
és felsőbbrendűségi érzése. Nem mindenki érett a külső gazdagságra sem,
ezt nagyon sok lottó milliomos példája jól mutatja.
Mindezeket összevetve igaz a mondás, hogy a pénz nem boldogít,
esetleg néha megnyugtat, bárha a pénz hiánya sem tett még senkit boldoggá.
Persze így nézve a szegénység sem erény, ami után törekedni, vagy amit
elfogadni kellene.
Belső erejüket tekintve az emberek között érthetetlenül hatalmas
különbségek vannak. Képzelj el egy testileg gyenge kis asszonyt, aki már a
második gyermekét temette el, és mégsem omlik Össze; aki még mindig tud
mosolyogni, és megvan hozzá a képessége, mondjuk úgy: belső ereje, hogy
keserű sorsa ellenére méltó módon élje az életét. Azután képzelj el egy
nagy, erős férfit, akit megcsal a felesége, ezért megöli őt, azután öngyilkos
lesz. Ehhez hasonló dolgokat naponta látunk.
Vagy például van, aki nem tudja elfelejteni gyermekkori lelki traumáját,
egész életében szenved tőle, és tönkreteszi saját és társai sorsát is, míg ott
van a sorstársa, aki tudja, hogy megtörtént vele a dolog, de képes elhatárolni
magát az eseménytől, nem az szabja meg életét, és még csak nem is zavarja
őt.
És mi más határozná meg a csodaszámba menő gyógyulásokat, ha nem
a belső erő? Mi köze van ezeknek az anyagi és élettani törvényekhez?
Tényleg csak szerencse kérdése, hogy valaki meggyógyul a halálos
betegségből, amelybe ezer sorstársa belehal? Valahol kell lennie valaminek,
egy ezt meghatározó törvénynek.
Egy ismerősöm mesélte az USA-ban a nagyapjáról, hogy
megbetegedett. Az orvos közölte a szomorú diagnózist: rákot állapítottak
meg nála. Felvázolta a lehetséges kezeléseket is. "Doktor úr, sajnálom, de
nekem nincs időm rákosnak lenni.", mondta az öregúr, faképnél hagyva a
doktort. Gondolom, hogy valami kevésbé időigényes kezelésnek szívesen
alávetette volna magát, de az ismertetett gyógymódokra nem futotta az
idejéből, majd kezelés nélkül is elmúlt a betegsége.
Hasonló dolgokat nap mint nap tapasztalunk. nem zár ki semmifajta
vallást, nem zár ki semmifajta vallást, De azt is nap mint nap érezzük
önmagunkon, illetve önmagunkban, hogy belső erőnk ingadozik, hogy ha
tragédiák nem is következnek be, mégis sokszor szomorúan járjuk
életutunkat, anélkül hogy okunk lenne a bánatra.
Néha elég a borús idő, egy emlék, egy eltört kedvenc bögre, egy
ajtócsapódás, egy karcolás az autón, akármi, hogy elrontsa a napunkat.
Vajon a belső erőnk elfogyott, vagy átfordult a negatív oldalra? Sokszor, ha
valaki a környezetünkben rosszkedvű, átvesszük a hangulatát, vagy
hagyjuk, hogy egy – jogos vagy jogtalan – kritika lehangoljon, ami mind
belső gyengeségünket mutatja. Ezenkívül természetesen fizikai hogylétünk
is megszabja belső erőnk készenléti állapotát. Gondoljunk csak arra, amikor
náthásak vagyunk, hová, és milyen mértékben süllyed le kedélyállapotunk.
Muszáj ennek így lennie? Vajon tényleg a környezetemnek kell
meghatároznia, hogy vidám, boldog vagyok-e? Miért nem tudja az ember
saját hangulatát irányítani? Hiszen ez olyasmi, ami csak ránk tartozik.
Tulajdonképpen ebbe nem szólhatna bele senki, mégis kiszolgáltatottnak
érezzük magunkat. Nagyon sérülékenyek vagyunk.
Valóban környezetünknek, sorsunknak kiszolgáltatva kell élnünk? Ha
az ember néhány év után képes élettársa elvesztését elfogadni, és ismét
mosolyogni, teljes életet élni, akkor miért nem képes ugyanerre pár nap
vagy hét után? Mi ez a belső erő, amely olykor fantasztikusan ellenáll, és
győz, máskor pedig minden ellenállás nélkül hagyja legyűrni magát egy
semmiség által? Azt látjuk nap mint nap, hogy a gyengeség emberi; igen,
de az ellentéte, az erő is az. Erre is nap mint nap számtalan példát láthatunk.
Ki dönti el, hogy milyen legyen a kedélyem? És miért nem én?
Mi alapján dönti el a természet, hogy kinek mennyi jut ebből a bizonyos
belső erőből? Tudjuk-e befolyásolni, és ha igen, mi által, hogy belsőleg is
erősek legyünk? Lehet a belső izmokat is edzeni, mint a testünket, vagy ezt
egyszerűen a véletlen dönti el?
Vajon létezik egy belső rendszer, amellyel a belső gazdagságunkat
igenis ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani? Vagy tényleg csak a szerencse, a
pech és a káosznak kell életünket irányítani?
Hol keressem a belső erőt, ha keresni akarom azt? Hogyan tanuljak meg
boldognak lenni/ Miért kellene hagynom, hogy a negatív érzéshullámok
megbénítsanak engem, ha vannak emberek, akik nem hagyják, hogy az
enyémhez hasonló helyzetben ez történjen velük? Vannak, akiket
egyáltalán nem is önt el efféle negatív hullám az adott esetben. De miért
nem? És engem miért?
Ezek és ehhez hasonló kérdések vetődtek fel bennem, amikor a belső
erőt kerestem. Aztán elkezdtem meditálni, vagyis visszavonulni a belső
csendbe; kezdtem megváltozni, és ezáltal sok mindent megláttam. Saját
magamat tanulmányozva, sok mindenre rájöttem, ami az emberben lezajlik,
miközben a belső erőt szerettem volna valahogy megfogni, összefogni,
megfogalmazni.
Rájöttem, hogy a belső erő nem egyetlen fajta erő, amit önmagában
birtokolni lehet. Úgy gondoltam, hogy a belső erő sok, belső értéket
képviselő tulajdonság és képesség gyűjtőneve, mint ahogy a virágcsokrot is
egy szóval fejezzük ki, pedig sok és sokféle virág alkothatja. Ez is igaz
valahol, azonban a belső erőt nem lehet így csokorba fogni, sem részekre
választani, mert a belső erő önmagában egy hatalom. Ha valakiben belső
erőt érzékelünk, akkor a belső hatalom jelenlétét látjuk benne. Egy hatalom,
amelyet megidézhetünk, és kényünk-kedvünk szerint meg is tarthatunk
magunknak, sőt szolgánkká tehetjük, ha nincsenek belső gyenge pontjaink,
amelyek sajnos a legtöbbünkben ilyen-olyan formában megvannak.
Ezeknél a gyenge pontoknál a belső erő elakad, vagy megszűnik, vagy
éppen átfordul a negatív oldalra. A belső hatalom nem akar gyengeségekkel
együtt létezni, ezért ha jelen is volt, visszavonul. Ilyen gyenge pontok
lehetnek a gondolkodásunkban, az érzéseinkben, nem is beszélve számtalan
vágyunk gyengítő szerepéről.
Íme egy gyakorlat, amelyet, mint a többieket is a Mesteremtől tanultam.

Ha padlón vagy

Egy napon, amikor padlón vagy, ahogy mondani szoktak, vagy

egyszerűen rossz napod van, kezdd el a mosolyodat erőltetni és ismételd
állandóan: boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok, egy igazán
boldog napot élvezek. Hálás vagyok azért, hogy boldog vagyok. Boldog
vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok... Akkor elképzeled, és megidézed,
hogy milyen érzés, amikor boldog vagy. Idézz fel egy napot, eseményt
életedből, amikor igazán boldog voltál, kapaszkodj abba, és ismételd azt,
ami most nincs. Boldog vagyok, boldog vagyok, boldog vagyok... Eközben
mosolyognod kell, akkor is ha sírsz közben!

Tudom, hogy most sokat követelek, tudom, hogy nem könnyű ezt
megtenni, amikor az egész tudatodat átadtad a rossznak, kifeküdtél
áldozatnak, mint a kecskebéka az úthenger elé, és teljesen értelmetlennek
tartod, hogy felállj, legszívesebben csak a halál gondolatával foglalkoznál.
De pontosan ezt az átadást a rossz iránt kell megállítanod. Ez egyedül csak
tőled függ, senki mástól. Hidd el nekem! "Betegséged" ápolása nem segít
helyzeteden, nem változtat meg sem embert, sem folyamatot az életedben.
Egyedül te hagyod magad esni, senki más.
Ebben a "padlón vagyok" állapotban nagyon sok az önsanyargatás,
önsajnálat, ami viszont csak az ego tulajdonsága, nem az igazi lényedé.
Valójában nem te, az igazi én ítéled magad önkéntes fogságra. Ezt
lényednek csak az ego része, az értelmed által megformált éned teszi veled.
Tehát igenis lehet tenni ellene, és ha nem is hiszel benne, akkor is tedd meg,
csak próbaképpen. Ha kitartóan megteszed, akkor rájössz, hogy a belső erő
mindenkori partnered, és elválaszthatatlanul rendelkezésedre áll, ha társulsz
vele. Rájössz, hogy nem kell önként hátat fordítanod neki. Nem kell a
kárhozatba taszítanod önmagad! Nem kell elfogadnod az önsanyargatást!
Nem kell így gondolkodnod: Hát akkor csak azért is legyen rosszabb és
rosszabb, majd ha meghalok, meglátja a világ, hogy pótolhatatlan vagyok.
Helytelen, a világ nélküled is megvolt egy pár évtizeddel ezelőtt, és
ugyanúgy nélkülözni is tud majd egy pár évtized múlva. A világban csak a
magad boldogságáért vagy, semmi másért. Hidd el nekem!
Ha nagyon határozott vagy, és tényleg gyors sikert akarsz, akkor ki kell
nevetned énednek azt a részét, amely ezen gondolatoknak adja magát.
Figyeld csak meg, hogy működik, és milyen gyorsan. Úgy fog felállni a kis
béka, mintha nem is lett volna szó az úthengerről.

Isteni életmód
Isten a világot tökéletesnek teremtette. A természet zsenialitása
felülmúlhatatlan, és az ember a természet része. így az ember is, mint
élőlény, zseniálisan tökéletes teremtmény, amely a természet szabta ideális
feltételek között tökéletesen működik. Az ember a természet ereje által
egészségesnek és boldognak teremtetett. Ha természetének, és a
természetnek megfelelően élne, akkor mindig egészségesnek és boldognak
kellene lennie, mert neki is, mint minden élőlénynek a Földön tudnia
kellene, hogy számára mi a tökéletes tennivaló.
De akkor mi a baj velünk? Miért vannak fizikai fájdalmaink? Miért
vannak lelki problémáink? Elszakadtunk a természettől, elszakadtunk a
Teremtőtől, vagyis elvesztettük kapcsolatunkat Istennel? Vagy lehet, hogy
még meg sem teremtettük ezt a kapcsolatot? Lehet, hogy nem tudjuk Istent,
a forrásunkat megfelelő szinten értékelni?
Mindenképpen felmerül a kérdés: miről beszélek? Milyen Istenről van
szó? Mit értek vagy mit nem értek azalatt, hogy Isten? Isten nem azonos
azzal, akit a templomokban keresünk, és akit a szertartásokban vélünk
megtalálni. Istent nem is lehet a vallási dogmák szűk keretei közé
bepréselni, és milyenségét pusztán az értelmünkre támaszkodva leírni.
Persze meg megérteni sem lehetséges, mert ahhoz értelmünk túlságosan
korlátozott.
Isten nem lehet az a valaki sem, akitől félnünk kell, mert megbüntet
bűneink miatt. Ha ebben hiszel, akkor legfeljebb a bűnben hiszel, de nem
Istenben. Az sem Ő, aki tőlünk távol, valahol az égben van; akinek végtelen
hatalma miatt koldusnak, alacsonyabb rendűnek, könnyen
megsemmisíthető kukacnak kell éreznünk magunkat. Isten nem mumus,
akit félelemkeltésre használva megalapozhatjuk, vagy megőrizhetjük
emberi erkölcseinket.
Istent a materializmus sem tagadhatja meg, mert akkor Önmagát tagadja
meg. Istent nem tagadhatja meg az evolúcióelmélet sem, mert ismét csak
önmagát tagadja meg. A materializmus, az evolúció nemcsak hogy
megférnek Isten mellett, hanem valamiképpen ugyanazon dolog részei is.
Isten végképp nem az, akinek a nevében ezreket és százezreket
gyilkoltak és gyilkolnak meg, csak azért, hogy saját istenüket másokra
erőltessék, vagy mások istene iránti gyűlöletüket kifejezzék. Isten nem is
az, akit a különböző vallások maguknak kisajátítanak, áruba bocsátanak,
egymást konkurálva túlkiabálják, mint a piaci kofák. Isten nem az, akiért
vallásháborúkat lehet vívni, mert azáltal csak istentelenebbé válik az ember.
Sri Aurobindo, a nagy jógi azt mondja: "Mennyi gyűlöletet és butaságot is
képesek az emberek, elegánsan becsomagolva vallásnak nevezni."
Meg kell különböztetnem Istent és a vallást, ezért egyáltalán nem az
emberi értelem érdekeinek megfelelően megformált "Teremtőről" beszélek.
Az emberek megszokták, legalábbis Európában, hogy ha az Isten szó
elhangzik, akkor a vallás vagy az egyház fogalma társul hozzá. Ez azért van,
mert az egyházak monopolizálták Istent, és sok országban még az állam is
támogatja monopolhelyzetüket. Sokkal több vallásos állam létezik
napjainkban, mint azt gondolnánk, még a világ nyugati felén is, annak
ellenére, hogy az emberek többsége nem vallásgyakorló. Az állami hatalom,
az állami erőszak szívesen társul vallásokkal, hogy hatalmát megerősítse.
Ez alól Magyarország szerencsére kivétel. A modern értelemben vett
vallásszabadság először a korabeli Magyarország területén valósult meg,
pontosabban Erdélyben.
De valójában mi is az Isteni? Az, ami tökéletes, aminél nem lehet jobb,
egy "non plus ultra." Ezt értette az ember időtlen idők óta az Isten kifejezés
alatt, és ezért kereste Istent az ősidők óta, mert az emberben erősen él a
tökéletesség utáni vágy. Függetlenül attól, hogy az ember mit cselekszik,
mit él át, jót-e vagy rosszat, mindig a tökéleteset próbálja megalkotni, arra
törekszik, de ha nem is törekszik, mindenki arról álmodik. Ezen törekvése
miatt cseréli ki az ember a régit újra, függetlenül attól, hogy az jó-e még,
vagy sem. Itt az ember az utóbbi időben átesett egy kicsit a ló túlsó oldalára,
mert most már azt képzeli és éli is, hogy mindent meg is kell csinálnia, ami
lehetséges. De mindent megtéve, ami lehetséges, az ember túlságosan
kihasználja és felhasználja a Föld tartalékait, ezzel tönkretéve saját életterét.
A tökéletességet az embernek nem csak a külső dolgokban, hanem saját
természetében is keresnie és építenie kellene, ahhoz, hogy tökéletesség
utáni álma beteljesüljön.
Az ember tökéletesség utáni vágya nem függ a vallásától, de még csak
istenhitétől sem. Mindenkinek keresnie kell azt, hiszen legtöbben érezzük,
illetve tudjuk, hogy akár tudatos, akár nem tudatos tökéletlenségeink
baklövéseink valódi forrásai.
Figyeljük meg! Jóllehet az ateista tagadja Isten létét, de vágyik arra,
hogy ó is tökéletes, vagyis isteni legyen, még abban is, hogy tökéletesen
bizonyítja istentagadását. Az isteni törvények minden emberre érvényesek,
ha törődik Istennel, ha nem. Mindegy, hogy valaki hisz vagy nem hisz
Istenben, gyakorol-e valamilyen vallást, vagy sem, imádkozik, vagy sem;
ha az illető tökéletessé akar válni, ha az életelve a jóság, és a jóságában
próbálja nagyságát megvalósítani, akkor ő isteni életmódot él. Ez az ember
már nem tartja helyesnek az elvet, hogy a cél szentesíti az eszközt.
Önmagában azt utánozza, és úgy próbál élni, amit isteninek nevezünk,
akkor is ha ő nem föltétlenül így fogalmaz vagy ebben hisz. így olyan fonák
helyzettel is találkozhatunk, hogy egy istentagadó esetleg jobban szolgálja
az Istenit, mint egy hívő, mondhatnám azt is, hogy istenibb, mert
egyszerűen jobb.
Isten pontosan úgy ott van az ateistában is, mint a hívőben, vagy
bármiben. Isten a tökéletes tökéletesség, ami az egész világon mindenben
megtalálható. Isten maga a természet. Isten maga az anyag, illetve az anyag
mögötti, az anyagot összetartó energia. Ő az, aki összetartja az
Univerzumot. Ő a transzcendentális valóság is. Isten így egyben a legkisebb
és a legnagyobb a látható világon belül, és azon kívül is. Isten az atom és a
galaxis, Isten a hangya és az elefánt. Isten nagysága nem csak azért
felmérhetetlen, mert Ő a végtelen, hanem azért is, mert minden
teremtményében, így a pici hangyában is a maga teljességében tökéletesen
benne van, irányítja és átéli teljességében annak életét.
Ez a "Minden", amit Istennek nevezünk a külső (fizikai) és belső (lelki)
törvényekkel és szabályokkal tartja fenn a harmóniát Önmagában, a
Mindenségben, a világűrben, a természetben és annak minden apró
alkotóelemében, így bennünk, emberekben is.
Egyik ilyen belénk táplált törvényszerűség például az is, amiről most
beszéltem, a tökéletesség utáni törekvés, de persze nagyon sok ilyen törvény
létezik. Természetesen bár a törvények itt vannak, azok azonnali betartása
nem feltétlenül kötelező, mert az egyik törvényszerűség épp az ember
viszonylagos szabad akarata, amely értelmével együtt adatott neki.
Tudniillik, a szabad akarat nélkül az értelem nem is lenne értelem. Hiszen
attól értelem az értelem, hogy szabadon dönthet, jót is és rosszat is.
A szabad akaratot azért nevezem viszonylagosnak, mert mégsem élhet
az ember "míg világ a világ", az isteni törvényekkel ellentétben. Ennek
előbb-utóbb olyan horderejű következményei lesznek az egyén életében,
vagy a társadalomban, amelyek megváltoztatják az ember gondolkodását,
ami után be fogja tartani a saját kárán megtanult, és számára fontossá vált
isteni törvényt, akkor is ha ő azt nem isteni törvénynek ismeri fel. Lehet
például, hogy az ember keserű tapasztalatai folytán egy kicsit szelídebb
lesz, amit nem föltétlenül nevez isteninek, bárha az. A szabad akarat határai
sokszor nagyon tágak, mivel mind Isten, mind az Ő türelme végtelen.
Szabad akaratunk ellenére az isteni törvények keretében élünk, és azok
határait megsértve sokszor szenvedünk. Sajnos mi, emberek soha, vagy
csak ritka kivétellel tudunk a jó dolgokból tanulni. Ha az ember túl nagy
jólétben, biztonságban él, akkor nem az isteni tulajdonságokat fejleszti
magában, hanem az "önző én" tulajdonságait, mint a büszkeség, a
felsőbbrendűség érzése, és így tovább.
Leginkább az állatok világában látható, hogy az ott működő tökéletes
összhang és rendszer csak a látható mögött rejlő aktív intelligenciával
tartható fenn. Isten létére legkönnyebben az állatvilágában lehet
bizonyságot találni, mert ott nincs értelem, amire rá lehetne fogni a
megvalósuló folyamatokat. És mivel nincs értelem, nem zavarja össze a
dolgokat, ehelyett csodálatos rendek és rendszerek valósulnak meg, mint
például a méhek vagy a hangyák világában. Az ember erre nem figyel, mert
gondolkozásában a természet az természetként, Isten pedig Istenként,
egymástól elválasztva van jelen, illetve többnyire Istent valami elvontnak
képzeli, mondhatnám természetellenesnek.
A természet külső, látható és belső, láthatatlan, megszámlálhatatlan
törvényei mind Isten szabályai, mint például a gravitáció, vagy az emberi
lelkiismeret törvényszerűségei.
Ha az ember vét ezen törvények ellen, szenvedést okoz magának. A
fáról leugorva kezét vagy lábát töri, míg a gonosz cselekedettől, előbb vagy
utóbb lelkileg, vagy akár fizikailag is szenvedni fog. Minél belsőbb síkon
hat a törvény, illetve minél érzékenyebb síkon helyezkedik el a mentális
vagy a pszichikai világban, annál nehezebben ismerhető fel az ember
számára, hiszen hatásai nem azonnal érezhetőek, nem szemmel láthatóak,
mint amikor csontja törik a gravitáció miatt. Azonban minél láthatatlanabb
síkon szegjük meg az isteni törvényt, hatása annál erősebb, komplexebb. Ha
a gravitáció erejének teszed ki magad, eltörik a lábad, majd begipszelik,
idővel pedig meggyógyul, hogy újra futni tudj. Ha viszont nem őszinte
belső hozzáállással vagy mások iránti rossz indulattal építesz fel egy
folyamatot az életedben, akkor ez egész sorsodra negatív hatással lesz,
amitől akár életed végéig is szenvedhetsz. Vagy ha egy erős negatív
energiával társulsz, például félelemmel vagy gyűlölettel élsz évtizedeket,
ezek megbetegíthetnek, akár meg is ölhetnek.
Ez valahol azt jelenti, hogy az az ember, aki leugrik a fáról, azért, hogy
kipróbálja, vajon tud-e repülni, nem követ el olyan mértékű önkényes, buta
baklövést, mint az, aki érdekből szerelmet vall, házasságot köt, vagy
csalással lendíti fel üzletét. Egész biztos, hogy az utóbbi többet szenved,
csak nem látja, mikor és hogyan rontotta el az életet, míg az előbbi számára
minden nyilvánvaló, és a kórházi napok után túl is van a nehezén.
Az isteni törvényszerűségeket felismerve és velük harmóniában élve az
ember nagyon gyorsan pozitív változást tapasztalhat, akkor is ha még régi
"varázslásainak" nem pozitív következményeivel kell élnie egy ideig. Itt
egyaránt gondolok belső világunk, érzéseink békével telt harmóniájára és
fizikai jólétünkre. A belsőt mindig követi a külső. A külső mindenben a
belső megnyilvánulása. Saját élettörténetem élő bizonyítéka ennek.
Az ember a belső világát érintő törvényszerűségeket részben már ősidők
óta ismeri, és ősidők óta harcban áll önmagával, hogy betartsa-e ezeket a
törvényeket, vagy sem. Ez tulajdonképpen a külső érdekek és a belső
értékek közötti harc. Például az adott ígéret feladása egy előnyösebb anyagi
helyzetért. Ez azért van, mert a materialista értelem csak kifele orientált és
vak ahhoz, hogy belülről tudná látni az összefüggést a két dolog között.
Ez a harc tépelődésként jelenik meg, ami annak a következménye, hogy
az ember szabad akarata nem elég erős saját természetének
megváltoztatásához. Vagyis nem tud nemet mondani a benne lakó kísértő
erőknek. Tulajdonképpen erről a belső harcról szól az élet. Az élet nem a
mulandó örömökért létezik, mélyebb értelme, illetve célja van. Aki ezt nem
akarja figyelembe venni, ráfizet, mint a repülést gyakorló ember.
A belső tépelődés egyébként ideális táptalaj a vallás számára, mert az
ember úgy érzi, hogy saját felelősségét átruházhatja vallásának törvényeire,
illetve képviselőire, akiktől viszont a lelkiismeret-furdalás alóli felmentést
várja el. Persze az ember nem, vagy csak későn jön rá arra, hogy egy
bizonyos vallási felekezethez való tartozás, amivel bizonyos mértékig lerója
vallási kötelezettségeit, nem teszi őt istenibbé. Bárha lehet, hogy az ember
átmenetileg boldogabb azzal, amit az a hit hoz magával, hogy valami jót
tett. Az ember boldogsága azonban nem vallásában van elrejtve, hanem az
emberre vonatkozó isteni törvényszerűségek betartásában. Vagyis az ember
boldogsága saját önfegyelmének függvénye.
Mivel Isten mindenben ott van – mert hiszen teljes egészében Ő maga
alkotja mindkét valóságot, az anyagit és a transzcendentálist is –, ezért
játékába mindent és mindenkit belevon, törvényeit mindenen és mindenkin
végrehajtja. Még rajtad is.
Az ember elsősorban azért nem foglalkozik Istennel, mert nem látja,
és elképzelni sem tudja Őt az anyagi világban. A transzcendentális világ
pedig jobb esetben egy teljesen különálló, esetleg elképzelt túlvilágként
jelenik meg számára. Ezért az ember nem is lát Istenben semmi előnyösét,
sem az anyagi jólétével, sem pedig lelki boldogságával kapcsolatban. így
marad inkább a kézzelfogható valóságnál, és az istenkép inkább egy
nevelés eredményeként kialakuló, néha terhes kötelességeket magában
hordozó vallásként van jelen, amelytől sokszor csak
hagyománytiszteletből vagy félelemből nem válik meg. Csak akkor próbál
az ember néha elképzelt Istenéhez fordulni, ha nagy bajban van, és
sürgősen csodára lenne szüksége. De lehet akkor venni az első úszóleckét,
amikor már itt az árvíz?
A másik dolog, amiért az ember istenhite elvész, vagy ki sem alakul,
azért van, mert az ember saját gondolati elvárasai szerint állítja fel
istenképét. Van a rossz és van a jó. Hányszor halljuk, hogy ha létezne egy
irgalmas Isten, nem engedné, hogy ez és ez a dolog megtörténjen. A logikus
értelmezés szerint egy Isten által szabályozott életben nem lehetne
szenvedés, mert Isten a jó, az ördög a rossz, és ha Isten az erősebb, akkor
csak a jó létezhetne életünkben. Mindent elválasztunk és csak úgy tudunk
látni. Az emberi értelem semmit nem lát a belső világból, nem ismeri a lélek
világát, nem látja annak folytonosságát, nem látja az életeket áthidaló belső
valóságot, és ezért nem látja az életeket áthidaló belső igazságot sem.
Egyszeri életének tükrében nem láthatja, hogy a lélek, illetve a belső lény
számára a testtől való leválás csak egy felvonás a végtelen hosszú életében.
Az ember csak egy pillanatnyi jelenet szereplőit látja, és ennek
következtében a forgatókönyv ezen kis részében csak tettest és áldozatot lát.
Persze én nem vitatom, nem könnyű belátni vagy legalább beérezni az
anyag vagy az idő mögé, és ezért az újjászületés elméletét is csak egy hitnek
mondhatjuk. Nem könnyű a dolgok mélyére látni, vagy tapasztalatokat
szerezni, de hányan próbálják meg? Elenyésző mennyiségű ember veszi a
fáradtságot, hogy önmagába, saját belső világába nézzen.
Belső spirituális tapasztalatok, konkrét belső érzések nélkül, vagyis
belső vezetés nélkül egy erős istenhit a gyakorlatban sajnos nagyon sokszor
félresiklik. A pusztán a dogmák diktálta, tisztán értelemben élt
vallásgyakorlás legtöbbször a fanatizmus süppedő mocsarába fullad, és így
az eredeti, szép Isteni célok inkább romboló tevékenységbe torkollanak. így
aztán Istent az emberiség a történelem folyamán szemétládává degradálta
le. Ez a folyamat sajnos még mindig nem állt meg, ezért nem csodálkozom,
hogy vannak emberek, akik az Isten szó hallatára a hátukat mutatják.
 Végül is mivel minden Isten, mindenben Ő van, ezért a lehető
legegyszerűbb, legkönnyebb és legközelebb, saját magadban Őt megtalálni.
Próbálj az érzéseidre hallgatni, próbáld meg Istent, vagyis a tökéletességet
utánozni, azt, amit te magad annak képzelsz, vagy szívedben annak érzel.
Ne másokat utánozz, légy feltétel nélkül olyan, amilyennek a tökéletes
világot, a tökéletes embert szeretnéd látni! Ez az isteni életmód.

Önfegyelem
Válj azzá, amit Istentől elvársz, vagyis válj tökéletessé. Vagy ha nem
megy, akkor legalább utánozd azt! Ez nem egy vallás, hanem az univerzum
törvényei szerinti életmód. Ennek a gyakorlását nem egy dogma
szabályozza, hanem saját lelkiismereted, saját felismerésed, tudatod
folytonos fejlődése. Ha így állsz hozzá az élethez, akkor az isteni törvények
keretében egyszerűen boldog vagy, és garantáltan megszűnnek problémáid.
Ez isteni életmód, egyszerűen kifejezve spirituális életmód.
Mi teszi az emberi életet emberivé? Az önfegyelem. Az embert a
társadalmi fejlődése rákényszeríttette az önfegyelem gyakorlására. A
társadalom előírásait az embernek követnie kell, mert ha nem teszi, akkor a
közösség megbünteti, bezárják, vagy akár meg is ölik. így az ember
kénytelen állati ösztöneit, érdekeit, vágyait bizonyos keretek közé szorítani.
Az önfegyelem a kiút az állati birodalomból.
Minimális önfegyelmet a környezetünk követel, de én ennél többről
beszélek. Ez persze nem a legkönnyebben megvalósítható életmód. Ha az
összes, az életünkben megjelenő vágynak életteret adunk, és ezeknek
megfelelően életvitelünket mindig ide-oda kanyarítjuk, az nem isteni élet.
Ennek csak az lesz az eredménye, amit a nóta is mond, hogy az embert
vágyai vezérlik, nem pedig elvei. De már Buddha óta minden igaz próféta
azt tanítja, hogy a vágy és a szenvedés egyazon szendvics teteje és alja,
amelyet csak együtt lehet fogyasztani.
Az isteni élet az önfegyelem kiteljesedésének az útja. De ha az
embernek önfegyelmet kell gyakorolnia, akkor rövid távon nézve azt
képzeli, hogy ezzel az életmóddal nem jár jól, illetve elesik sok örömtől és
boldogságtól, amelyekkel a vágyak hitegetik. Azonban hosszú távon ez
egyáltalán nem igaz, sőt az ellenkezője az igaz.
A vágyak mindig a csalódás hordozói. Az életben - ha a kísértésnek
engedünk, és hátat fordítunk kötelességeinknek, adott szavunknak,
megszegjük ígéreteinket, leépítjük belső értékeinket, csak azért, hogy újabb
vágyaink után futhassunk - számolnunk kell azzal, hogy majd a később
benyújtott számlát is ki kell fizetnünk, amely biztos nem okoz majd nekünk
boldogságot. Lehet, hogy nem látjuk tisztán az összefüggéseket, lehet, hogy
már nem is emlékszünk, de valamiért szenvedünk. Ilyenkor persze Isten a
hibás, Őt hibáztatjuk, mondván, hogy Ő vert meg minket. Mindig ha nem
látjuk az okot, Istent okoljuk. Pedig csak egyszerűen a természet belső
törvényei reagálnak az általunk kibocsátott energiára. Ugyanúgy, mint
ahogy a vágyak a csalódás hordozói, az Önfegyelem a beteljesülés futára.
Amikor az ember nekikezd valaminek az életben, kétféleképpen állhat
a dologhoz: van a "szeretnék" és az "akarok". Ha szeretnél a lottón nyerni,
mint minden ember a földön, az egy dolog. Én is szeretnék, de nem
vásárolok lottószelvényt. Ha viszont lottószelvényt is vásárolsz, akkor már
tettél valamit, akkor akarat van a "szeretnék" mögött, tehát esély is van, még
akkor is, ha az a lottó esetében elenyésző. Ha "akarsz", akkor azért hajlandó
is kell légy valamit adni, tehát teszel érte. Persze, ha tényleg "akarsz", akkor
a legjobb, ha mindent adsz, aki vagy, teljes önodaadással állsz neki a
dolognak. Ez a dolog az, amely az akaratot "materializálja", erővé teszi. Az
önfegyelem az akarat végrehajtója.
Ha valaminek nekifogsz az életben, mindig jól gondold meg, valóban
akarod-e? Mert ha csak szeretnéd, mint az emberek milliói, akkor csak
idődet és energiádat fecséreled, viszont ha akarod, akkor hatalmas esélyed
van, mert akkor hajlandó vagy érte fizetni is. Az isteni törvényszerűség is a
kapitalizmus alapján megy. Az egyéni erőfeszítés az Isteni Kegyelem
mágnese.
Ha nem spirituális módon él az ember, akkor már teljesen a vérében
van, hogy minden megjelenő buktatónál feladja elhatározását. Az
önfegyelem a szabadon engedett értelemben csak egy csökevényes szerv,
olyan mint a vakbél. Az önfegyelmet azért kerüljük, mint a pestist, mert
általában valamilyen lemondással jár, azt pedig az ember nem kedveli. A
lemondást fájdalmas élményként éljük meg, legyen bármilyen apróság is,
legalábbis egy fegyelmezett élet elején. Ez a fájdalmas élmény önsajnálat
képében lép be a pszichébe. Miért fáj a lemondás? Azért, mert minden
lemondás egy kötődést rángat, tép, szakít szét bennünk. Ha viszont a belső
világunk tükrében néznénk az életünket, látnánk, hogy a kötődés
gyengeség. Kötődéseink által megalkuvók, megvásárolhatók, sőt
zsarolhatók vagyunk, egyszóval gyengék. Ha őszintén megvizsgáljuk
életünket, akkor látjuk, hogy ez fájdalmasan igaz.
Az önfegyelem gyengeségünk pusztítója, tehát mindenben külső vagy
belső sikerünk fundamentuma. Minden sikeres ember tudja, hogy sikerének
titka az önfegyelme, ugyanúgy minden sikertelen ember is, ha őszinte tudja,
hogy sikertelenségének oka önfegyelmének a hiánya.
Erről eszembe jut Petőfi. Ezek a sorok, és az egész vers mi más, ha nem
felhívás az önfegyelemre?
Ha férfi vagy, légy férfi,
S ne hitvány gyönge báb,
Mit kény és kedv szerint lök
A sors idébb-odább.
Félénk eb a sors, csak csahol;
A bátraktól szalad,
Kik szembeszállanak vele...
Azért ne hagyd magad!

Ha férfi vagy, légy férfi,

S ne szád hirdesse ezt,
Minden Demosthenesnél
Szebben beszél a tett.
Építs vagy ronts, mint a vihar,
S hallgass, ha műved kész,
Mint a vihar, ha megtéve
Munkáját, elenyész.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Legyen elved, hited,
És ezt kimondd, ha mindjárt
Véreddel fizeted.
Százszorta inkább éltedet
Tagadd meg, mint magad;
Hadd vesszen el az élet, ha
A becsület marad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Függetlenségedet
A nagyvilág kincséért
Árúba ne ereszd.
Vesd meg, kik egy jobb falatért
Eladják magokat.
"Koldusbot és függetlenség!"
Ez légyen jelszavad.

Ha férfi vagy, légy férfi,

Erős, bátor, szilárd,
Akkor, hidd, hogy sem ember
Sem sors könnyen nem árt.
Légy tölgyfa, mit a fergeteg
Ki képes dönteni,
 De méltóságos derekát
Meg nem görbítheti.
(Petőfi Sándor, Pest, 1847. január.)

Ez azért jutott eszembe, mert gyermekkoromban, úgy 10 éves korom

körül, amikor felfedeztem, hogy hol is élek, a kommunista Romániában -
vagyis a hazugságban -, Petőfi verseit szavalva nyeltem könnyeimet és
készültem mártírként meghalni a szabadságért. Ezek a versek voltak akkor
a mantráim, és ezek a mantrák indították el bennem a belső sírást, aminek
folytán Ausztriába kerültem. Úgy látszik belső lényem nem sokra tartotta
az esetleges mártíromságomat.

Spiritualitás
A továbbiakban többször olvashatod majd ezt a kifejezést: spirituális.
Spirituális alatt első lépésként azt értem, amikor valaki a belső világával, a
belső lényével is foglalkozik. Megpróbál azzal kapcsolatot teremteni,
azáltal, hogy igyekszik tudomásul venni a belső lényéből jövő jelzéseket,
amelyek érzések formájában mindenkiben jelentkeznek. Tehát olyan
módon él, hogy érzéseinek sokaságában kiigazodjon, megtanulja, hogy
melyik érzés honnan ered, és mit akar közölni, melyik jön az értelemtől,
melyik a vágytól és melyik az intuíciótól. Mondhatnám úgy, hogy
megtanulja, hogyan mozogjon tudatosan és akaratlagosan érzésvilágában és
ezen keresztül uralja életét.
Ami az érzéseket illeti, a könnyebb érthetőség kedvéért hadd mondjak
neked egy példát az állatvilágból. Vegyük a patkányt. A patkánynak nincs
értelme, de az itteni példa szerint épp ez a szerencséje, mert ez segít neki a
túlélésben. Szóval tudjuk, hogy ha egy városból a patkányok elmenekülnek,
akkor ott valami baj fog történni, általában földrengéstől vagy árvíztől kell
tartani. A patkány veszélyt érez, és menekül. Gondolom ilyenkor egy rossz
érzése keletkezik, ami miatt elszalad a környékről.
Ha nekünk rossz érzésünk van bármivel is kapcsolatban, akkor esetleg
megpróbálunk rájönni, hogy mi az oka, vagy van-e egyáltalán racionális oka
rossz érzésünknek, és értelmünk hoz egy döntést, nem hallgatva a buta
érzésekre. Többnyire viszont nem is akarjuk a rossz érzés és egy adott
helyzet közti kapcsolatot tudomásul venni, hogy ne kelljen változtatni a
helyzetünkön, vagy lemondani arról, amire vágyunk.
A patkány csak egy állat, mégis túléli a katasztrófákat. Az állatvilágban
példák végtelen sorozatával találkozhatunk, mivel ott nem az értelem
uralkodik, ezért az érzés szabadon diktál. Például a 2004-es indonéziai
szökőár idején a parthoz közel lévő elefántok elrohantak egy magaslatra,
kitépve a cölöpöket, amelyekhez ki voltak kötve, még mielőtt az ár látható
lett volna. Egyenesen hihetetlen az ember számára, hogy a méhek milyen
csodás rendszerben élnek, vagy hogy a pici hangyák államhoz hasonló
rendszereket és szövetségeket hoznak létre, értelem nélkül, pusztán érzéseik
által irányítva. Az ember sem kevesebb, mint az állat, neki is vannak
érzései, de nem tudja őket kellőképpen kihasználni, mert a gondolatok,
melyek durvábbak, erősebbek, gyorsabbak, jobban az előtérben vannak,
mint az érzések, elvágják a gondolkodó ember tudatát az érzések világától.
így az ember a városban marad, és a fejére esik a tégla, ellentétben a
patkánnyal, amely a katasztrófa után ismét elfoglalja régi életterét.
Az ember, ha kellőképpen értékelne a természetben, és különösképpen
az állatvilágban zajló történéseket, akkor már régen rájött volna arra, hogy
le van maradva, illetve zsákutcába jutott, az értelem zsákutcájába. Régen rá
kellett volna jönnie, hogy itt vitathatatlanul az anyagi, a fiziológiai élet
mögötti rejtett intelligencia uralkodik, illetve irányít. Rá kellett volna
jönnie, hogy az állatok hiányzó értelmét Valaki oly módon pótolja, amire
az okos ember nem képes. Arra is rá kellett volna jönnünk viszont, hogy
nem vagyunk alacsonyabb szinten, mint az állatok, ezért ez az irányítás
nekünk is rendelkezésünkre kell hogy álljon. Mi is kellene érezzük
számunkra a tökéletest, mert minden élőlény érzi, nem pedig kigondolja azt.
Ez nem azt jelenti, hogy a spiritualitás abból áll, hogy a patkány szintjét
kell megvalósítanunk, közel sem. Viszont ha az ember megtanulja
meghallani "belső hangját", akkor az érzéseivel értelmi döntéseit ki tudja
egészíteni, mert megérzi, hogy mi a helyes, mi a tökéletes. Az hogy 2×2
néha 5, vagy csak nulla, azt csak az érzések képesek közölni, az értelem
nem, mert értelmesen nézve csak négy lehet az eredmény. Tulajdonképpen
az ember akkor kezd tökéletes lénnyé válni, amikor érzésvilága megnyílik.
Ha a külső tudás és a belső rejtett tudás, a bölcsesség kéz a kézben jár, csak
akkor lesz képes az ember tökéletes döntéseket hozni. Addig teljességében
ki van szolgáltatva a vágyak kísértésének, a gondolatok tévedéseinek.
Einstein is előnyben részesítette az intuíciót az értelemmel szemben. Úgy
emlékszem azt mondta, hogy az intuíció az, ami számít, igaz, hogy ő
túlszárnyalta az emberi értelem határait.
Az intuíció teszi az embert tökéletessé. Az intuíció az értelem fölöttese.
Az értelem az intuíció üzenetét sohasem kételyezi meg, minden egyebet
igen. Az intuitív értelem minden ember rendelkezésére áll, de csak a
gondolatai mögött, illetve azok nélküli állapotában. És pontosan ez a fonák
helyzet a nehézség. Vagyis az, hogy az ember egy csodálatos eszközzel
áldatott meg, az értelemmel, amely azonban működése által elválasztja az
embert a még csodálatosabb képességétől, az intuíciótól. Az ember kell
találjon egy módot arra, hogy mindkét képességét használni tudja.
Tulajdonképpen a spiritualitásban erre megy ki a játék.
A spiritualitás nem dualitás. Az érzések síkja csak egy dolog, a
spirituális ember egyebet is próbál élni, mégpedig az egységet. A spirituális
ember megpróbálja életvitelén keresztül az egységet élni, vagyis nem
határolódik el másoktól, mások helyzetétől, mert látja, és érzi is, hogy
bennünk emberekben ezerszer annyi közös dolog van, amely összekapcsol
minket, mint amennyi szétválaszt. Ha csupán értelmünkkel vizsgáljuk az
életet, akkor mindig a különbségeket helyezzük előtérbe, és ezáltal sokszor
kizárunk másokat az életünkből, ugyanakkor Önmagunkat is bezárjuk,
beszűkülünk; és minél beszűkültebb az ego, annál inkább szenvedünk, mert
az ego olyan, mint a spanyolcsizma: feszítésre szorul. Tehát minél több
embert és tőled idegen dolgot zársz ki magadból, minél több más felfogású,
más kultúrájú, más vallású vagy nemzetiségű embertől tartod távol magad,
annál nagyobb az esély arra, hogy szenvedni fogsz, mert annál
magányosabb leszel, beszorulva szűk világodba.
Az ember pedig olyan lény, aki csak a tágasságban tud beteljesedni, nem
pedig az elzárkózásban. Persze most a belső tágasságról beszélek. A belső
tágasság nem más, mint az ember tudatának kiterjedése, és ezt a spirituális
gyakorlatok tudják elindítani.
A spiritualitás tulajdonképpen az egocentrizmus ellentéte. Nézzük meg
egy kicsit az egocentrizmust. Az egocentrizmus egy helytelen
életszemléletünkből ered. Az ego az értelem terméke, természetünk és
nevelésünk eredménye.
Itt most egy kicsit ismételném magam, hogy az értelem határait,
korlátait jobban szemléltessem. Mint már említettem hipnózisban az ember
olyan dolgokra is emlékszik, amelyek éber állapotában ködbe vesznek.
Ugyanakkor az is ismert tény, hogy hipnózisban ki tudjuk kapcsolni
fájdalomérzetünket, ezt az orvosok nap mint nap használják is. Hipnózissal
leszokhatunk dohányzásról vagy más szenvedélyeinkről, esetleg meg is
gyógyulhatunk betegségekből stb.
Hogyan lehetséges, hogy hipnózisban, mikor nem is önmagunk
vagyunk, ahol csak értelmünk alapvető funkciói működnek, ahol szabad
akaratunkat valaki másnak átadtuk, a korlátlan tudás és természetfölötti
erők területére jutunk, uraljuk őket, ennek ellenére éber, vagyis "teljesen"
tudatos állapotunkban, jóllehet szabad akarattal vagyunk megáldva,
képességeink korlátozottak? Vajon merre kell valójában keresnünk a teljes
tudatosságot?
Az értelmünk, melyet mi kincsünknek tartunk, elvakít minket, illetve
kizár valamiből, ami tulajdonképpen mi magunk vagyunk. Mondhatnánk
ügy is, hogy működése által önmagába zár, és ott megetet egy kicsi, értelmi
képességcinknek megfelelően többé vagy kevésbé korlátozott
"énecskével". Más szóval, nem látod a fától az erdőt. Mihelyt azonban
akaratunkat önként átadjuk, vagyis az egónkat feladjuk, mint a hipnózis
folyamán, amelyben fellazul makacsos én-érzésünk, rögtön tágasabb
tudatnak örvendhetünk.
Tetszik vagy sem, egy tudat-börtönben élünk - ami valójában
tudatlanság -, egy meghatározott korlátozott térben, ahol meghatározott
mértékű szabad akarattal rendelkezünk, amely elhiteti velünk, hogy
tökéletes szabadságban létezünk, és életvitelünket mi magunk irányítjuk.
De ha belső, tágas tudásunk rendelkezésünkre állna, amelyet a hipnózis
példájából láttunk, de amelyből értelmünk kizár, akkor teljesebb
információk birtokában más döntéseket hozhatnánk, életünket teljesen más
szemszögből néznénk, és valószínű, hogy jelenlegi "szabad" akaratunkat is
újraértelmeznénk.
Honnan láthatom helyesen önmagamat, logikusan működő értelmem
kényszerzubbonyából, vagy elcsendesített elmém tágasságából? Akkor ki is
vagyok? Az, akit értelmem határain belül énemnek tekintek és behatárolok,
vagy ennél több, az, aki az előbbiek mellett értelmem határain kívül vagyok,
akinek a határait belátni sem vagyok képes? Tehát valójában a
határtalansághoz lenne közöm? Anyagilag nézve, mint az Anyaföld
gyermeke, az univerzum gyermeke is vagyok. Végül is miért lenne
lehetetlen, hogy ezt a tényt szellemileg átérezhessem, vagy átélhessem?
Gondoljunk csak az atomfizika jelenlegi kvantumkutatásaira és azok
felfedezéseire, mármint, hogy a kvantumok, az anyag legkisebb részei
egymással kommunikálnak.
A legdöntőbb tényező az igazság felismerésében a nézőpont, az, hogy
honnan nézem a dolgokat, kintről, vagy csak bentről? Most mondok egy
példát arra, hogy önmagunkat talán csak egyszerűen rossz szemszögből
ítéljük meg, ami miatt az egocentrizmus egy elkerülhetetlen és helyes
életmódnak tűnik.
Ha azt állítom nektek, hogy holnap reggel a Nap nyugaton fog feljönni,
és keleten nyugszik le, akkor ü nem is fogjátok kinyilvánítani a rólam
alkotott véleményeteket, egyszerűen hátat fordítotok nekem, és azt
gondoljátok majd, hogy felejtsük el ezt az embert, szegény nem tudja, mit
beszél. Persze igazatok is van. Az élettapasztalat titeket igazol, hiszen nap
mint nap látjátok, hogy a Nap keleten kél, és nyugaton megy le, immár
évezredek óta. Ez egy olyan igazság, amire mérget vehetünk, mert a Nap
holnap sem fog cserbenhagyni bennünket, hogy csak az én kedvemért
nyugaton keljen fel.
De vajon helytálló igazság-e ez? Tényleg mérget vehetünk erre? Nem,
mert ennek az igazságnak az az alapja, hogy a Földet helyeztük a központba,
vagyis a geocentrizmus elmélete. A valóságban azonban nem a Föld a
központ, hanem a Nap. Ha pedig ilyen szempontból nézzük a dolgot, akkor
már nem igaz, hogy a Nap keleten kel, és nyugaton megy le, hiszen a Nap
meg sem mozdul. A Föld forog saját tengelye körül, az általunk keletnek
nevezett irányba, 24 óra alatt egyszer, felületen mérve kb. 40 ezer kilométert
megtéve. Ezért jelenik meg keleten a mozdulatlan, izzó égitest, majd az
ellenkező irányban, nyugaton szem elől veszítjük, szintén a Föld forgásának
következtében.
Tehát a dolog csak nézőpont kérdése. Milyen nézőpontból tekintünk a
dolgokra? A helyes, az igazi központból, vagy egy másik, általunk igazinak
vélt központból? Példánk alapján látjuk, hogy az, amit mi igazságnak
tartunk, amire mérget vennénk, eltűnik, mint a szappanbuborék. Többé nem
igazság, de nem csak, hogy nem igazság, jelentőségét is teljesen elveszíti,
lényegtelenné, értelmetlenné válik azáltal, hogy az igazi központból
vizsgáltuk meg a dolgot.
Lehet, hogy ugyanez a helyzet önmagunkkal is? Sajnos magunkat is és
a környezetünket is mindig csak az "énecskénkből" tudjuk nézni, az
egónkból, ahol az értelem bilincseibe vagyunk zárva, ami miatt csak
önmagunkat látjuk, ugyanúgy, mint ahogy a fenti példa esetében egy lapos
földet látunk a lábunk alatt. Az egocentrizmus az emberiség sok ezer éves
végzetes tévedése. Azt hisszük magunkról, amit látunk, ugyanúgy, mint a
Föld esetében, amelyet a Nap körbejárva keleten kel és nyugaton nyugszik.
Tehát a kérdés az: helyesen érzem és látom, hogy én, aki saját problémáimat
átélem, és saját magam szerint a legokosabb vagyok, a központ is vagyok,
amiért harcolnom kell? Ez az igazi központja a világnak és a világomnak?
Ez kell az igazi célja legyen életemnek? Az értelmünk által támogatott
egónk mindenképp ezt állítja. Ez azonban csak az az igazság, amelyet
egónkban élve látunk. Azonban azt részigazságnak csak akkor tudom
felismerni, ha korlátozott értelmi állapotomnál tágasabb képességekkel
rendelkezem. Az egocentrizmus bárha betegesen rövidlátó életszemlélet,
amely a szenvedést magával hordozza, mégis uralja az egész emberiséget
és így közösen szenvedünk, azáltal, hogy egymás ellen harcolunk.
Nem csak önmagunkat, hanem az egész világot is az egocentrizmus
börtönének a falán át látjuk, önmagunk szűrőjén keresztül; ennek ellenére
meg vagyunk győződve, hogy mindent tudunk, hogy a tökéletes igazság
birtokában vagyunk. Ezen meggyőződésünk alapja, az, hogy látjuk a
dolgokat, mint ahogy mindennap látjuk a Napot keleten felkelni, és
ugyanúgy azt is mindennap tapasztaljuk, hogy annyit birtokolunk, amennyit
kiharcoltunk magunknak. Sajnos az ego, az értelemmel együtt nem képes
túllátni önmagán, így az önző érdekszférájától sem tud elkülönülni. Ez fő
korlátja is, és ez lesz a veszte is. Itt arra gondolok, hogy az ember idővel
rájön az értelme korlátozottságára és akkor a megfelelő helyre parancsolja
azt, ami által az ember magasabb szintre lép a fejlődés létráján. Tehát én,
ismét csak magamból kiindulva, úgy látom, hogy az értelem korszakának
vége is van, mint ahogy kezdete is volt a reneszánsz korában.
Az egocentrizmusból ered egész életvitelünk, kultúránk. Civilizációnk
minden részének az egocentrizmus az alapja. Az egyszerű parasztembertől
kezdve a leghíresebb értelmiségiekig, mindenki vagy szinte mindenki így
él, mert ez az értelem világa. Ezáltal, mint egyén, te, én, ő és mi
mindannyian azzal vagyunk elfoglalva, hogy egyéni érdekeinkért küzdünk,
sajátunknak vélt igazságunkért harcolunk, és saját anyagi javainkat
gyarapítsuk. Nem is gondolunk semmi másra, akkor sem, ha vannak
idealisták közöttünk, akik másban hisznek, mást hirdetnek. Ez azért van,
mert túl sokszor láttuk már, hogy a vizet prédikálok bort isznak, és hogy
minden szentnek maga felé húz a keze. Ezért nem tudjuk elhinni, de még
elképzelni sem, hogy esetleg egy ezzel gyökeresen ellentétes
életszemlélettel sikeresen lehetne élni ebben a világban.
Pedig lehet. Én sajnos ismét nem tudok jobb példával szolgálni, mint
önmagammal. Nekem jól működik, hogy az egységért, az egészért élve
boldog legyek és belső gazdagságom kinyilvánulása lásson el külső, anyagi
javakkal. Nem az ego, hanem az egység a központ, ahonnan nézni kell az
életfolyamatot.

Itt van egy vicc, vagy vicc ez?

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget...
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a
Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket, és
megengedi a szent embernek, hogy betekintsen...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék, benne ízletes étellel.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak
voltak. Az összes éhezett. Mindenik egy hosszú nyelű kanalat tartott a
kezében, ami oda volt kötözve a kezéhez. Mindegyikük elérte a ragus tálat
és vett egy kanállal. De mivel a kanál nyele hosszabb volt, mint a karjuk,
nem tudták a kanalat a szájukhoz emelni.
A szent ember megborzongott nyomorúságukat, szenvedésüket látva.
Isten ekkor azt mondta:
- Amit most láttál az a Pokol volt.
Majd mindketten a második ajtóhoz léptek. Isten kitárta azt és a látvány,
ami a szent elé tárult, ugyanaz volt, mint az előző szobában. Ott volt egy
nagy kerek asztal, egy fazék finom étellel. Az emberek az asztal körül
ugyanúgy hosszú nyelű kanalat tartottak a kezükben. De ez alkalommal az
emberek jól tápláltak, mosolygósak voltak, és nevetve beszélgettek
egymással.
A szent ember ekkor azt mondja Istennek:
Én ezt nem értem!
Ó, pedig ez egyszerű - válaszolja Isten -, ez igazából csak képesség
kérdése. Ok megtanulták egymást etetni, míg az önző emberek csak
magukra gondolnak.

Ez a vicc is mutatja, hogy az ember tudná, hogy egocentrizmussal élni

nem vicc, de valahogy nincs meg a késztetése hozzá, nincs meg a bátorsága
sem hozzá, hogy változtasson. Mert fél, hogy mi lesz, ha nem jön be neki
az eredmény?
A spiritualitás az egység, a spiritualitás az isteni, vagyis a tökéletesebb
szint, mert kiemel minket az egocentrizmusból, és szabadon repít az
univerzális égbolton. A spiritualitás - tulajdonképpen a belső megvalósított,
illetve a tapasztalás által felfedezett belső tágasságunkon keresztül -, azt a
meggyőződést sugallja nekünk, hogy mi, emberek egy közös forrásból
eredünk.
Mivel ez a meggyőződés az ego határain túli életmód tapasztalatain
keresztül jön létre, ezért a spiritualitásban élt egység nem egy mentálisan
kierőszakolt, vagy szabályok által irányított, dogmák által támogatott,
mesterségesen létrehozott hozzáállás. Ez azért valósul meg az egyénben,
mert az ember az önmagában felfedezett belső, határtalan teret (tágasabb
tudatát) másokban is észreveszi. Úgy is mondhatnám, hogy önmagad
fedezed fel másokban, és ebből következik az, hogy bele tudod élni magad
mások helyzetébe, illetve egységet érzel velük. A spiritualitás üzenete az
emberiség egysége, az ember elválaszthatatlansága az egésztől, mind az
emberiséget, mind pedig a természetet illetően.
Nekem személyesen olyan isteni szerencsém volt, hogy találkoztam egy
"fehér hollóval", utánoztam őt, és ezáltal azt éltem, illetve élem, ami a
lényem mélyén a legtermészetesebb: a feltétel és elvárás nélküli
önodaadást, az egocentrizmus ellentétét. Ez pedig az öröm és a boldogság
forrása. Régebben soha nem hittem volna, hogy mások örömét átélni
százszor szebb, mint a sajátomat; hogy az igazságot hiába hajlítod a magad
irányába, mert nem marad igazság; hogy ha mások érdekeiért élek, az nem
csak boldogságot, hanem anyagi jólétet is hoz magával. Igen, ez valóban
így van, nem tévesztettem össze a szavakat. Egyszóval, a jóságon keresztül
épített nagyság az egyetlen stabil, valódi emberi nagyság, amely
boldogsággal jár.
Így nekem saját életem bizonyította be, hogy nem az egocentrizmus a
helyes nézőpont. Ha boldogan akarunk élni, akkor nem élhetünk
önmagunknak, mert ebben az esetben akarva, nem akarva csak a
szenvedésnek élünk. Persze bátorság kell ahhoz, hogy kiállj, és az általános,
megrögzött világszemlélettel ellentétesen élj, még akkor is, ha ez egy privát
ügy.
Mi ennek a gyakorlati következménye? Vegyük például az én
helyzetemet, mert hát csak azt vehetjük. Én a munkámat egyetlen dolognak
tekintem, szolgálatnak. Szolgálom az embereket, anélkül hogy személyes
érdekeimet figyelembe venném, az még gondolatban sem jelenik meg
számomra. Semmiképpen nem akarom döntésüket olyan irányba
befolyásolni, ahol nem teljesen az 6 érdekükben történik minden. Ez akkor
is érvényes, ha az ó érdekük miatt veszteséget kell szenvednem. A kifejezés
jó, de én a veszteségtől nem szenvedek. A lényeg ebben az, hogy mindez
nem elhatározásból, mentális beállítottságból, hanem az emberek iránti
egység érzéséből és szeretetből fakad. Ebben találom meg örömemet. Ez
egy természetes folyamat, ami saját belső képességemet szabadította fel,
nem pedig egy elv vagy előírás eredménye. Természetem átalakulásának a
normális következménye. Ezt sohasem terveztem, illetve nem is törekedtem
rá, ez jött és van. Ezt a hozzáállást nyilvánvalóan valláson keresztül, vagy
helyes erkölcsi, tehát értelmi hozzáállással is el lehet érni valamilyen
szinten, ezt nem is kérdőjelezem meg. A kérdőjel mindig az, hogy mi okoz
nekünk boldogságot.
A spiritualitás spontán életmód, nem egy vallás. A vallás
megmagyarázza az embernek Istent, és arra kér, hogy Isten kedvére
tegyünk, úgy, ahogy azt a vallási előírás kimondja. A spiritualitás is Isten
kedvére tesz, arra ösztönözve az embert, hogy Istenné váljon. A folyamatot
pedig, hogy hogyan tegye, a saját szíve és lelkiismerete diktálja, ezért ez
egy nem kierőszakolt, természetes folyamat és ennélfogva boldoggá teszi
az embert. A vallásban mindig egy mereven megszabott távolság van Isten
és ember között, míg a spiritualitásban nincs határ az Isten-tudat és az ember
tudati fejlődése között, mert azok egymást lépésről lépésre közelítik meg,
azért, hogy egymásba olvadjanak. A vallásban az ember féli Istent, vagy
könyörög hozzá, mert Isten nagysága számára felmérhetetlen; a
spiritualitásban az ember Istent, mint sajátját, magához öleli, hiszen az Ő
szeretetét magában érzi. A vallásban az ember a hívő, aki felnéz Istenre, a
spiritualitásban az ember mint Isten partnere, segítője és kalákása itt a
Földön.
A spiritualitás tehát egy olyan életszemlélet, amely természetes módon,
erőszak és merev előírások nélkül minden élőlény egyforma jogának tekinti
az Istentudatot, és minden élőlényt az Isten-tudathoz vezető út különböző
szakaszain lát haladni. Ezért a spirituális embernek a jobbá válás, a tudati
fejlődés, a tökéletesedés, vagyis önmaga túlszárnyalása, meghaladása az
egyéni célja. Ebből következik, hogy a spiritualitás nem másokkal történő
összehasonlítás, versengés vagy küzdelem, hanem saját énünk egyéni,
folytonos túlszárnyalása.
Így a spiritualitás nem zár ki semmifajta vallást, mert attól független.
Tehát nem kell vallásodat feladd, hogy sorsodat navigáld, vagyis spirituális
életmódot folytass.

Amit eszel, az vagy

A sors egyéni formálása már a materialista síkon megkezdődik, így látta
már az ókori kínai filozófus is, hogy a táplálékkal együtt tudatot viszünk be
a testünkbe, a növényét vagy az állatét, vagy a nem természetes táplálékét,
manapság a vegyiparét, mindennek a tudatát, amit elfogyasztunk. Ezért
mondta: az ember az, amit eszik. Ezt mi sajnos még ma sem igazán hisszük
el, vagy nem akarjuk észrevenni, pedig ezúton életünket, sorsunkat a
leganyagiasabb síkon változtathatjuk meg. Az általunk fogyasztott
táplálékon és felhasznált élvezeti cikkeken keresztül a sorsunkat is
megváltoztatjuk, mert egyrészt megváltozik természetünk, és így a világgal
szembeni reakcióink is mások lesznek, tetteink következményei pedig
életünk irányát befolyásolják; másrészt egészségünk önkéntes
rombolásával gyökeresen tönkretehetjük magunkat. Ezt még a
legmateriálisabb ember is megértheti.
Nem célom a különböző táplálkozási módokat megtárgyalni, de ha arról
beszélgetünk, hogy sorsunkat mi magunk alakítjuk - és ez ennek a könyvnek
a témája -, akkor annyit meg kell említeni, hogy a test túl- vagy rosszul
táplálása különféle betegségek kialakulásához vezethet. Például ha a sok
evés eredményeként kialakult magas vérnyomásunk következtében egy
dühkitörésünk alkalmával agyvérzést kapunk, akkor esetleg lebénulva kell
leélnünk akár több évtizedet is. Ki a hibás a sorsunkért ebben az esetben?
Vagy kérdezhetném, hogy vajon Isten vert-e meg minket, hogy betegen kell
élnünk, mert fájnak az ízületeink, vagy egyéb egészségügyi problémáink
vannak, azon ételek miatt, melyeket nem szükségből, hanem csak pusztán
az élvezet kedvéért elfogyasztottunk?
Most ne soroljuk fel, hogy miképp, és mi mindennel mérgezzük meg
testünket, amely tulajdonképpen szellemünk megnyilvánulási eszköze,
földi boldogságunk lakhelye kellene legyen. Azt a testet, amely lehetővé
teszi, hogy belső értékeinket társainknak és az emberiségnek felajánljuk,
anyagi vagy szellemi formában. Önkéntesen romboljuk testünket amely
nemcsak anyagi javak felhalmozását teszi lehetővé, hanem belső értékek
gyűjtését, tudatosságunk elmélyítését is.
 Sok velem egykorú embertársam, akiknek egy része már nyugdíjban
van, panaszkodik, sajnáltat ja magát, és elvárja, hogy őt, mint áldozatot,
előnyökben részesítsék, valamint hogy korát tiszteljék. De miért kellene az
egész világnak tisztelnie és részvétet éreznie irántuk? Sok idős ember ravasz
módon kihasználja kora és betegsége révén környezete tiszteletét. Ezt az
édesapám esetében tapasztaltam. Nem hiszem, hogy ez csak az öreg székely
ravaszsága lenne. De mit kellene tisztelni a korban? Az öregség nem érdem,
senki sem tett érte semmi különlegeset, nem kell hozzá akaraterő, kitartás;
az öregség eljött, és mindenki életében eljön, aki nem fiatalon hal meg. A
legtöbb betegséget pedig az ember száján keresztül szedte össze élete
folyamán, vagyis saját maga okozta. Én mégis részvétet érzek irántuk, de
csak tudatlanságuk miatt; azért, mert figyelmen kívül hagyják azt a tényt,
hogy a szájukon keresztül önként egy rosszabb sorsot rágtak ki, illetve be
maguknak, mint ami egyébként jutott volna nekik. Öregségükre pedig az
önsajnálattal még a tudatukat is megbetegítik.
Persze nekem könnyű, mert egészséges vagyok, mint ahogy ezt tőlük
sokszor hallom. De ez nem irigyelni való, mivel ők csak az egészséget
akarnák, a vele járó életmódot, önfegyelmet nem. Nem azért élek, hogy
egyek, hanem azért eszem, hogy éljek, ez az elv. Mit és mennyit, ez a
kérdés.
Az ember a táplálkozásával is sajnos odajutott, mint minden egyébbel,
hogy csak a külső felszín számít, nem a belső tartalom a lényeg. Az egész
táplálkozást az íz határozza meg elsősorban, másodsorban és harmadsorban
is. Kevés azon emberek száma, akiket a felszín nem csábít el. Az ember
általában nem is akarja meggondolni azt a tényt, hogy testi és ez által lelki
jóléte is attól függ amivel egyesül. Igenis egyesül. Mert mint ahogy a levegő
által az ember oxigénnel egyesül, amitől él, ugyanúgy a táplálékkal is
egyesül. Egyébként ha az ember túl sok oxigént kap, akkor elszédül majd
elveszíti eszméletét is. Ugyanúgy ha az ember túl sokat zabál, beteg lesz,
akár halálát is okozva ezzel. Amikor táplálékot viszel magadba sokszor még
percek sem kellenek és a vérben máris kimutatható, hogy mi is csúszott le
a torkodon.
Jefferson amerikai elnöktől származik állítólag ez a nagyon találó
mondás: "Soha sem bántuk meg, amit nem ettünk meg".

Amit gondolsz, azzá válsz

A gondolatok ereje finomabb síkon működik, mint a fizikai tápláléké,
így a hatása is erősebb. A puha mindig erősebb, mint a kemény, legyőzi a
szilárd, merev dolgot, mint ahogy a víz a sziklát, és még sorolhatnánk. Ez
is egy, már az őskortól fogva ismert igazság.
Légy olyan, mint a víz, ami minden formát elfogad, körbefogja és
megöleli a testeket, a sziklát sem támadja, hanem átölelve formálja és
áramvonalasra gömbölyíti azt, lemosva éles, durva széleit, amíg kedvére
való formát nem ér el. Minél finomabb valami, annál biztosabb, és nagyobb
az átalakító hatása, míg a durvább dolgok inkább eltörik az átalakítandó
dolgokat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha csendben példát mutatsz,
több változást hozhatsz létre környezetedben, mint ha hangosan tanácsaidat
osztogatod.
Lehet, hogy sok kellemetlenséget megspórolnánk, illetve boldogabban
élnénk, ha ezt az elvet családunkban, baráti körünkben is alkalmaznánk.
Lehet, hogy gyermekeink nevelése is hatékonyabb lenne ezzel a
módszerrel; igaz, ahhoz példamutatás és türelem szükséges, ami nehezebb,
mert ezzel nem a gyerek fegyelmezése van előtérben, hanem az
önfegyelem.
Ne légy merev a gondolkodásodban; ha valami nem egyezik az
elveiddel, ellentétes velük, keresd meg benne azt, ami szerinted is igaz lehet
belőle! Ne ragaszkodj mindenáron ahhoz, amit te magad igaznak tartasz;
mindig hagyj egy kiskaput, egy lehetőséget a mások igazságának is! Az egy
igazság elve az embert a fanatizmusba viheti, az pedig merev, minek
következtében eltörsz és szenvedni fogsz. A fanatikusnak nincs
humorérzéke sem, a saját rögeszméjét illetően pedig egyáltalán nincs. A
fanatikus akkor sem boldog, ha győz, mert a boldogság és a fanatizmus
kerüli egymást.
Az ember hajlamos az előítéletekre, és gyakran a saját véleményét tartja
a leghelytállóbbnak. Arra is hajlamos, hogy azt képzelje, mindenki más
olyan, mint ő, tehát a dolgokat csak úgy lehet megközelíteni, ahogyan ő
teszi. De vajon tényleg mindenki ugyanazon a véleményen van?
Az mondják, hogy Isten igazságtalan volt a földi javak elosztásában,
egyedül az értelmi képességet osztotta el helyesen: mindenki azt hiszi, hogy
neki van a legtöbb belőle. Persze ez csak egy vicc, de van benne valami
igazság. Ennek az az oka, hogy az értelem nem képes kívülről látni
önmagát, ezért nem is tudja magát mással összehasonlítani. Az értelem nem
tud a mással azonosulni, csak elkülönülni attól. Ez a gondolkodás egyik
hiányossága.
Soha ne feledd, hogy igazságod egy végtelen lépcső egyetlen
lépcsőfoka. Az értelem csak a gondolkodás eszköze, és nem több,
egymagában közel sem teszi ki az embert. A rideg értelem, amely csak
gondolkodik és ítél, nagyon hideg, és nem humánus. Erre a történelem
számos példával szolgál. Az értelem mellé más is kell, szükség van mellé
legalább egy csipetnyire a gazdag, varázslatos, gyermeki fantáziából, és
persze kell a hit szabad tágassága is. Egy pusztán racionális ember olyan,
mint egy hideg leves só nélkül, vagy olyan se.
Minden, amit a világban látsz, gondolatból született, minden. Ez nem
csak a tárgyakra, eszközökre vonatkozik, de részben az emberi sorsokra is.
Tehát vigyázz, milyen gondolatokkal játszol!
Muhammad Ali nevét mindenki ismeri, mert a bokszbajnokok bajnoka
volt. Valahol azt olvastam róla már nagyon régen, hogy utcagyerekként nőtt
fel, és azért kezdett bokszolni, mert ebben látott esélyt. Aztán az elejétől
kezdve naponta elmondta magának: "Boksz-világbajnok vagyok". Ezt
pedig naponta, órákon keresztül folyamatosan ismételgette, állítása szerint.
Az eredményt ismerjük.
A Titok című könyv már nem titok, bárki elolvashatja, és bárki
megváltoztathatja a sorsát, ha a gondolatait el tudja választani egymástól,
és csak arra gondol, amire akar, vagyis ami neki jó. Aki erre nem képes,
annak pedig nem volt szerencséje. Gondolkodj pozitívan, válaszd meg, mit
gondolsz, ne engedd magadba a rossz gondolatokat, és így tovább. Ezek
mind jó tanácsok, de nagyon nehéz a szabadon eresztett értelem mellett
bármit is megvalósítani belőlük, mert az értelemnek nem igazán tudunk
parancsolni. Ez alól csak kivételek vannak.
Olvastam valahol egy rövid történetet, amelyben egy tündér elárulta a
szegény embernek, hogy miként áshat ki egy bizonyos kincset. A feltétel az
volt, hogy ásás közben nem szabad a vízilóra gondolnia. A szegény ember
órákig ásott izzadva, de a kincsnek nyoma sem volt. Ekkor dühösen lecsapta
az ásót, és ezt mondta: "A fene ott egye meg, amióta élek, soha nem
gondoltam a vízilóra, de most csak az jár a fejemben!"
A Titok alapvetően jó könyv. Jó oldala, hogy a sorsunk
megváltoztatására inspirál, arra, hogy életünk irányítását vegyük a saját
kezünkbe, ugyanakkor megmutatja, hogy a felelősség egyedül minket terhel
azért, amit megélünk, vagy meg kell élnünk. Maga a szerző nem adott hozzá
sokat a könyvhöz, és ezért nincs is igazi, jól működő receptje a tervszerű,
jobb élet megvalósítására. Legfeljebb egy parkírozó hely megszerzésére. Az
tényleg működik, kipróbálhatod!
Istent Univerzumnak nevezi, vagy az Univerzum törvényének. De ki ez
a törvény, ki ez az egész Univerzumot átfogó hatalom? Ki Ő, aki egyetlen
ember szilárd hite miatt képes folyamatokat, eseményeket, vagy akár kész
tényeket megváltoztatni? Ki Ő, aki képes minden aprósághoz hozzászólni,
például szabaddá tenni egy parkolóhelyet? Alig kezdjük a belső törvényeket
betartani, illetve azok szerint élni és máris válaszol. És kinek a kedvéért
teszi, ha nem a saját maga öröméért? Hát nem ez a belső erő, a hatalom, aki
bennünk és velünk él, akit Istennek is nevezhetünk, vagy aminek akarunk?
Tizenöt éves koromtól kezdve arról álmodoztam, hogy Bécsben
vagyok; állandóan erre gondoltam, és csak ezt láttam magam előtt. Éjjel és
nappal ezek a gondolatok uraltak, és én hagytam magam uralni általuk.
Ebben úsztam belsőleg, rengeteg energiát fektettem ebbe, illetve minden
energiám erre ment, annyira, hogy két életem volt, egy külső, ahol a testem
vegetált, és egy belső, amit a fantáziámmal felépítettem.
Tizennégy évvel később, amikor Bécsbe jutottam, felismertem az
utcákat és üzleteket, amelyeket a képzeletemben és álmaimban láttam
olyannyira, hogy egyes helyeket kívülről látva tudtam, hogy néz ki belül. A
látomás nem hagy cserben minket, mert ő a belső valóság, és ha megfelelő
erővel követjük, a hit erejével, akkor megvalósul.

Amit érzel, azt magadhoz vonzod

Az érzések síkja még finomabb, mint a gondolatoké, erőteljesebb és
teljesebb. Az érzések, amikor megjelennek egész lényünket eluralják, ezért
az élőlényekre gyakorolt hatásuk erősebb és gyorsabb, közvetlenebb, mint
a gondolatoké, bárha az átlagos mentalitású emberi lény esetében a
gondolatok többnyire elnyomják őket. Érzések lényünk több részéből
eredhetnek. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni őket, ahhoz, hogy egy
bizonyos fokig ellenőrizni tudjuk azokat.
Az érzésekkel is úgy vagyunk, mint a gondolatainkkal: tönkretehetik
életünket, de ugyanúgy a mennyországba is vihetnek. Ha valakit utálunk,
gyűlölünk, vagy irigykedünk rá, ha valakitől, valamitől folytonosan félünk,
vagy valami egyebet élünk meg a negatív emberi érzelmek hosszú listájáról,
akkor ezek az érzések kihatnak egész fizikai rendszerünkre, szerveinkre, a
mirigyeink működésére, a vérképző rendszerünkre, és sorolhatnánk a
hosszú listát. Vannak orvosi kísérletek, ahol az alanyokat a mérőműszerek
sokaságára kötik, miközben pozitív és negatív dolgokat vetítenek, vagy
mondanak nekik. Ha ezeknek a méréseknek az eredményét látjuk, akkor
megölhet a csoda, hogy miért, de miért kell ezen dolgok ismeretében még
mindig az agresszív, meg horror filmeket forgalmazni? Pénzért.
Egy negatív érzésekkel eltelt ember, és egy boldog, nyugodt ember
rendszere között ég és föld a különbség. A mai technika mérőmódszereivel
gyorsan ki is mutatható, hogy bizonyos érzések megjelenése hatalmas
változásokat hoz létre a vér összetételében, a hormonrendszerben és ezen
keresztül az egész szervezetben, akár másodperceken belül is.
Persze érzéseinket menedzselhetjük is, hogy egész modern legyek,
manapság mindent menedzselünk és mindenki menedzser, nem csak a
munkahelyén, hanem a családi és baráti kapcsolatokban is. Ezért
megtehetjük, és meg is tesszük sokszor, hogy miközben valakire
irigykedünk, vagy elítéljük az illetőt, gratulálunk neki, és dicsérjük,
szeretetet mutatunk valaki iránt, miközben valójában féltékenyek vagyunk
rá, vagy például segítünk valakinek, holott igazából a fenébe küldenénk őt.
Mindezek az állapotok, amikor nem vagyunk őszinték magunkhoz,
hasonlóak a saját kivégzésünkhöz; ezek betegségünk kiindulópontjai, mind
fizikailag, mind lelkileg, ugyanakkor sikeres, boldog életünk sírásói is
egyben. Nem őszinte megnyilvánulásaink még inkább tönkretesznek
minket, mert a rossz érzéseinket hazugsággal próbáljuk elfojtani.
Társunkat könnyű becsapni, akár évtizedekig vagy egy életen keresztül
is, sőt, még önmagunkat is sokszor becsapjuk, tudatosan vagy nem
tudatosan; viszont Istent, az univerzális Törvényt nem lehet becsapni. A
belső erő hat, annak hatni kell, mert úgy működik, mint a fizika törvényei,
mint az említett gravitáció: a kő nem áll meg sem a levegőben, sem a víz
felszínén. Ugyanígy egy hazugság sem lehet a boldogság vagy a béke
fundamentuma, mert ezek az érzések úgy válnak el egymástól, mint olaj a
víztől. Azokat nem tudod összemenedzselni.
Ilyen esetekben a negatívnak adod el magad, és akkor annak rabja vagy,
akkor ő diktál. Az érzéseket nem lehet becsapni, azok mindenképpen
hatással vannak egész lényünkre, illetve a belső erőre. Az érzésekkel nem
lehet viccelni sem, úgy, mintha azt gondolnánk: "Most ezt nem teszem
komolyan, csak neki mutatom úgy, mintha..." Az érzés egy bizonyos
állapotot hoz létre az egész rendszerben, jót vagy rosszat, hozzá társuló
minden finom árnyalatával együtt, és ez az állapot a testben is kialakul.
Minden érzés, amelyet átélsz, vagy csak úgymond átfut rajtad, fizikailag
kihat a testedre. Szellemed modellálja testedet. A fent említett negatív
érzésekkel megmérgezed a tested, úgy, mintha mérget vennél be, csakhogy
ez nem órák alatt hat, és hatása sokkal maradandóbb; így aztán esetleg nem
tudod, hogy miért vagy beteg, na meg azt sem, hogy miképp gyógyulj meg.
Az embernek nagyon meg kell gondolnia, hogy megéri-e neki egypár,
számára nem szimpatikus emberre fecsérelt negatív érzései miatt feladni az
egészségét.
A pozitív érzések természetesen ugyanúgy hatnak. Mi az oka például
annak, hogy egy kedves háziállat társasága akár meg is tud gyógyítani? Ezt
a dolgot a pszichológusok állatterápiának nevezik. Ez viszont egyszerűen
egy lény által bennünk kiváltott, ismétlődő Örömérzet, mely abból a tényből
következik, hogy ez a lény mindig pozitívan viszonyul hozzánk. Könnyű
neki szeretni, nemde? Persze, mert neki nincs esze, így nem ítélkezik, és
nem gyanúsít. Nem vár el semmit csak ad, örömet ad, pozitív energiát áraszt
felénk. Azt mi viszont gyanú és bizalmatlanság nélkül tudjuk tőle elfogadni,
mert benne, állat lévén, nem lát az egónk konkurenciát. Az öröm érzése
pedig megteszi hatását a tested síkján is. Akinek kutyája van, az tudja, miről
beszélek.
 Az öröm gyógyír, kivéve a gonosz értelem szülte szörnyű mérget, a
kárörömet. A legtöbb ember mégis elköveti azt a hibát, hogy nem adja át
magát teljesen az öröm érzésének, a pozitív érzelmeknek. Nem fejezi ki
örömét elég szabadon. Sokan úgy érzik, hogy nekik elég, ha másoknak
örömet okoznak, mert ez a kötelességük, majd szerényen befelé fordulnak,
és ott elvannak. Ez viszont mártíromság, ami egyszerre negatív és
önromboló érzés. Mások pedig gyengeségnek találják, hogy ússzanak az
örömben, hogy átadják magukat neki; megint mások pedig már nem is
gondolnak az örömre, lemondtak róla, átsiklottak fölötte. Ez mind
helytelen, mert megvonod lényedtől a legjobb megelőző gyógyszert, amit
még a biztosítónak sem kell kifizetni. Igaz, az már lassan úgysem fizet
szinte semmit.
Ez is egy okkal több, hogy vigyázz, hogyan élsz. Az öröm a belső erő
üzemanyaga. Ha örülsz, akkor éld át igazán, szabadon és őszintén, úgy, mint
egy gyerek!
A szeretet a legmagasabb rangú, legértékesebb pozitív érzés. Persze a
szeretetnek is sok fajtája van, a kérdés az, hogy hogyan bánunk vele,
mennyire tudjuk azt átérezni, feltétel nélkül adni, illetve továbbadni.
ismét egy gyakorlat, arra az esetre, ha valaki negatív erőket vált ki
benned, ha nem szeretsz valakit, vagy ha valaki kifáraszt, elveszi az
energiádat.

Ha problémád van valakivel

Ha a környezetedben olyan ember van, aki negatív energiát sugároz,

vagy számodra egyszerűen nem tűnik szeretetre méltónak, akkor tedd a
következőt.
Próbálj legalább egy jó tulajdonságot találni ebben az emberben. Egyet
mindenképpen kell találnod; ha többet is találsz, az még jobb, de egy is elég.
Ennek a tulajdonságnak viszont olyannak kell lennie, ami a te
meggyőződésed szerint is jó dolog, illetve te szereted ezt a tulajdonságot.
Például egy gonosz ember is szereti a gyerekét, ha őt nem, akkor a kutyáját;
vagy például lehet valaki rosszindulatú, de őszinte. Örömhír! Az anyós
esetében rögtón megvan a pozitív tulajdonság, hiszen ő kedves hitvesünk
anyukája. Ez persze csak vicc, ez még nem elég, másvalamit is találnod kell.
Ezzel akkor már meg is fogtuk a megfoghatatlant. Mindenkinek van
valamilyen pozitív tulajdonsága. Ezt a jó tulajdonságot kapcsold a
személyéhez, úgy, hogy ha rá gondolsz, mindig ez a tulajdonság jelenjen
meg előtted. Ha találkozol vele, ha együtt vagytok, valahányszor látod őt,
mindig erre a tulajdonságára gondolj, ezt lásd benne, semmi mást. Ha ezt
teszed, már magadban mosolyogsz is, és képes leszel szeretni benne ezt a
tulajdonságot. Ezáltal az 6 negatív energiája nem tud többé hatni rád,
ugyanakkor te sem bocsátasz ki irányába negatív energiát, hiszen találtál
benne egy szeretetreméltó dolgot, és máris a legpozitívabb energiával
dolgozol. így megszűnik az a problémád, hogy valaki más miatt magadnak
áss vermet. Ha te nem bocsátasz ki negatív energiát valaki felé, aki
negatívan viszonyul hozzád, akkor nem is tudja elvenni az erődet. Ezek az
emberek csak a negatív csatornán adnak és vesznek. Ha ez nincs,
tehetetlenek.
A kérdés persze az, hogy mit tegyél akkor, ha sok ilyen emberrel van
dolgod. Egyszerű, ugyanazt. Mindegyikükben keress egy pozitív
tulajdonságot, azt kösd a személyéhez, és mindegyikkel játszd el ugyanazt a
fent leírt játékot.
Ha pedig minden emberben rosszat látsz, akkor magadban kell keress
egy jó tulajdonságot és eljátszd a fent leírt játékot, amikor tükörbe nézel.
Ne ijedj meg, ez megint csak vicc!

Ez egy nagyon jó gyakorlat arra, hogy képesek legyünk kivédeni a

minket támadó, és a belőlünk kiáramló negatív erőket. Tökéletesen lehet
vele védekezni. Nincs hangja, és nem is lesz belőle vita, sem újabb
feszültség. Mivel bennünk játszódik le, garantáltan jó minőségű eszköz
békénk barkácsolására. Ha ezzel egy kicsit fellazítjuk belső viszonyunkat a
másik féllel, és valahogy össze tudjuk hozni, feltétlenül beszélgessünk el
vele arról, hogy mit is érzünk és gondolunk. Persze csak abban az esetben,
ha simán megy, és ennek mindenképp egy későbbi lépésnek kell lennie. A
helyzet az, hogy ha feltárjuk a bennünk lévő negatív érzéseket, akkor fényt
engedünk azokba, miáltal azok feloldódnak. Ezenkívül nagyon sokszor
megtörténik, hogy az ember sokat hozzágondol és hozzáépít a másik
megnyilvánulásaihoz. Vagyis sokszor az alapján értékeljük ki a másikat,
ahogy mi gondolkodunk róla. Hogy mit értek ez alatt? Ezt:
Egyszer a nyuszinak kölcsön kellett kérnie a medve fűnyíró gépét.
Rossz viszonyuk miatt nem szívesen tette meg, de most szorult helyzetbe
került, mert az ő gépe elromlott. Ebben a szorult helyzetben kedvetlenül
elindult a medve házához, és így morfondírozott: "Most biztosan megint ki
fog röhögni, és ha lesz ott valaki más is, majd azt mondja: 'Na nézd a kis
taknyost, már fűnyíróra sem jut neki.' Talán szerencsém lesz, és egyedül
van otthon, de akkor megint elkezd ugratni, hogy milyen nagyon félek a
farkastól. Akkor még azt is mondhatja: 'Aztán ha meglátod a farkast, amikor
viszed a fűnyíró gépemet, nehogy összecsináld magad a félelemtől, és
otthagyd a drága gépet a farkasnak!' De az is lehet, hogy egyszerűen
becsapja az ajtót az orrom előtt. Igen, végül is ez a legjellemzőbb a medvére.
Hiába fogok szépen köszönni, esetleg rám köp egyet." Miközben ezek a
"pozitív" gondolatok jártak a fejében, oda is ért a medve házához, és izgatott
állapotban, dobogó szívvel becsengetett. A medve megjelent az ajtóban, és
köszöntötte:
Szervusz, kedves nyuszi barátom! - erre a nyuszi azt mondta:
Tudod mit, fújd fel a fűnyíró gépedet, nem is kell! - és ezzel faképnél
hagyta a megdöbbent medvét.

Ezzel csak azt akarom elmondani, hogy az ilyen helyzetek sokkal, de

sokkal gyakoribbak az életben, mint ahogy azt bármelyikünk is elképzelné.
Egy érdekes dolog, ami gyakorlat is lehet, ha valakinek szüksége van
rá. Ezzel megláthatjuk, hogy mennyire befolyásolják az érzések, a
képzelőerőnk a fizikai tulajdonságainkat.

Ha fogyni akarsz

Nyugodtan leülsz, lazult meditációs állapotban, és behunyt szemmel

elképzeled, hogy egy toll vagy, egy finom, puha kis madártoll. Ha a
madártollat kézben tartod, nem érzel semmi súlyt, mert oly könnyű, hogy
szinte magától repül Ha egy tollnak érzed magad, akkor nagyon könnyű
vagy, és ezt az érzést kell átélned. Az ember az érzéssel megadja az
értelemnek azt a bizonyosságot, hogy könnyű teste van, az értelem pedig az
ő részéről továbbadja a testnek az utasítást, hogy súlyt kell veszítenie. Az
értelem nyomást gyakorol a fizikai testre, bármit is szeretne elérni. Jelen
esetben ez pedig fogyást jelent, függetlenül attól, hogy diétázunk-e, vagy
sem! Most nem viccelek!
Ha ismételten átéled az érzést, hogy könnyű vagy, ha már jól
begyakoroltad, akkor ezt a nap folyamán sokszor fel tudod idézni, aminek
folytán az egész anyagcserédet átalakíthatod. Persze ennek is, mint
mindennek, a gyakorlat az alapja, de a módszer tökéletes, mert a belső erő
természetes hatásához tartozik, nem erőszakos módon történik, így nem
okoz stresszt. Olyan, mint a lassú víz, amely partot mos.
Természetesen ezzel a fordított folyamat is aktiválható, csak ekkor
ólomsúlyúnak kell érezned magad, és jól táplálkoznod. De a gyakorlat ilyen
célra való használata könnyebb, mert a táplálkozás a test öröme.

Egyébként már tudományos kutatások is megerősítették, hogy az

elhízás először az agyban történik meg, emiatt ugyanonnan kiindulva meg
is lehet szüntetni. Végül is minden tudati kérdés, minden a tudatban
kezdődik, ezért minden a tudat révén képes a legtermészetesebb módon
megváltozni.
 Még egy gyakorlat, ami érzékeny, gyenge testünknek sokszor
segítségére lehet. A fájdalom megszüntetéséről van szó. Ez egy másfajta
erővel dolgozik, de szintén a képzelőerőn keresztül.

Ha valamid fáj

Ha fáj valamid, próbálj fényt küldeni a fájdalomba. Ez is azzal kezdődik,

hogy laza állapotban - már amennyire a fájdalom engedi - leülsz, és
elképzeled, hogy fentről fény sugárzik le a fájdalmad középpontjába. Ez az
elképzelt fény bármilyen lehet, lényeg, hogy fényt képzelj el, amely fentről
áramlik a testedbe, a fájdalom központjába. Azt kell érezned, hogy a
fájdalom sötétség a testedben, amelyet a fentről alászálló fény megvilágosít.
A fény megvilágosítja és átalakítja a benned lévő sötétséget, vagy az
elhagyja a testedet.
Akik ebben nagyon előrehaladottak, azok a fájdalomban akár örömet is
tudnak lelni. Na de ne túlozzunk, az is elég, ha a fájdalom megszűnik.

Materializmus
A materializmusról meg kell emlékeznünk. Azért írom, hogy
megemlékezni, mert csődbe ment, vagy meghalt szegény, ahogy tetszik. Az
anyagot addig bontottuk kisebb és kisebb részecskékre, amíg rájöttünk,
hogy nincs külön anyag és külön energia. így az anyag valahogy eltűnőben
van, hiába, hogy benne élünk, megfoghatjuk, és magunk is anyagból
vagyunk, legalábbis makroszkopikusan. Most valahol itt tartunk.
De nézzük csak meg a testünket, mint anyagot. Az atom az anyag azon
legkisebb komplex része, amely még az elem tulajdonságait hordozza. Az
atom közepében van az atommag, és körülötte keringenek az elektronok,
amelyek az atommaghoz képest elenyésző méretűek. Az elmélet az volt,
hogy az atommag tömegénél fogva vonzóerőt gyakorol a nála sokkal kisebb
elektronokra, és ez tartja össze az atomot. A probléma csak az, hogy az
atommag az elektronoktól olyan hatalmas távolságra van, hogy nem is lehet
hatással rájuk, vagyis nem tudja befolyásolni azok viselkedését. Ha az
atomot képzeletünkben akkorára nagyítjuk, hogy az atommag egy méter
átmérőjű legyen, akkor az elektronok tőle tízezer méterre, vagyis tíz
kilométerre helyezkednek el, minden irányban, tehát egy húszezer méter
átmérőjű gömböt alkot az elektronok pályája. Az még nem lenne baj, hogy
nem tudjuk, miért ilyen nagy az atom, ha ilyen kis részecskék alkotják, a
probléma az, hogy nem tudjuk, hogy ebben a húszezer méteres átmérőjű
térben mi van magán a téren belül. Vagyis nem tudjuk: mi vagy ki tartja
össze az anyagot? Tulajdonképpen ebben a térben "semmi van", illetve
nincs semmi. De mivel a materializmus nem tudja és nem is szabad neki a
semmit elfogadni, illetve nem hihet benne, ezért a tudósok azt állítják, hogy
ezt a teret "sötét anyag", illetve "sötét energia" tölti ki, aminek az
összetételét nem ismerjük, nem lehet benne kimutatni semmit, tehát
magyarul ismeretlen, vagyis névvel ellátott "semmi". Elméletileg ez a
"sötét" rész, amely az Univerzum nagy részét "alkotja", tartaná össze a
látható anyagot, de még eddig nem sikerült semmi kísérleti bizonyítékot
szerezni létezésére. Ezért én itt az egyszerűség kedvéért "semmi" szóval
jelölöm meg mind a "sötét anyag" mind pedig a "sötét energiát" és "szilárd
anyagnak" nevezem a számunkra megfogható, a látható anyagot. Bárha ma
már tudjuk, hogy a "szilárd anyag" is csak az energia egyik, rezgésben lévő
megjelenési formája. Tehát az anyag egy sűrített energia.
Valójában ez a nyitott kérdés a magyarázata a Svájcban, a CERN által
megépített 27 km-es részecskegyorsító segítségével végzett lázas
kutatásnak. Ennek segítségével remélik megtalálni tudósaink a
magyarázatot a materializmus megmentésére. Ezért a CERN egy kórház és
a gyorsító az intenzív osztály, ahol a haldokló materializmust próbálják
megmenteni. Egyes tudósok azt mondják, hogy Istent kell megtaláljuk,
amiért viszont a nagyfőnök haragszik, mert ő istentagadónak vallja magát.
Persze a kérdés mindig az, hogy micsoda vagy kicsoda Isten?
Na, most lássuk csak, hogyan hat ki testünkre ez a dolog, mármint az a
tény, hogy az atomokon belül ilyen nagy méretű "semmi" van. Tehát, ha
csak a "szilárd anyagot" vennénk, vagyis az atommagot és az elektronokat
- bárha az atommag is üres belül, de azt most hagyjuk -, akkor egy átlagos
felnőtt ember kb. egy gombostűfej méretű anyagból állna, bennünk minden
egyéb a mikroszkopikus részekre darabolt üres tér, a "semmi".
Ennél a gondolatmenetnél álljunk meg egy pillanatra; valójában erről a
"szilárd anyagról" is bebizonyosodik, hogy nem szilárd, ha további részekre
osztjuk, mert azt is csak bizonyos frekvenciájú energia alkotja, a kvantumok
(ez anyag és energia is egyben). Ezen picuri részecskéknek az a
tulajdonsága, hogy hol anyagként, hol pedig energiaként viselkedik, és ezt
a viselkedést az ember szubjektív megfigyelése befolyásolja, valamint a
részecskék egymás között tértől függetlenül információkat cserélnek ki,
mintha intelligenciájuk lenne. így ez a legpicuribbra lebontott anyagi
részecske is teljesen betett a materializmus elméletének. Ez a mai fizikának
a legizgalmasabb része.
Tehát ha kivesszük a semmit a testből, akkor az majdnem húszezred
részére csökken, vagyis csupán egy porszem marad belőle. Hetven kilós test
3,5 gramm "tiszta anyag", a többi a "semmi". Ez ugyan hihetetlen, de létező
tény, amelyet tudósaink ultra és még ultrább mikroszkópok segítségével
bizonyítottak. Ugyanez érvényes az univerzumra is, amelynek kb. 94
százaléka "semmiből", bocsánat "sötét anyagból" áll, és ez tartja össze az
egész univerzumot, a materializmus számára jelenleg megmagyarázhatatlan
módon.
Ennek bárki utána olvashat tudományos folyóiratokban. Lehet, hogy 1-
2 százalékot tévedek, de ami a matériát illeti, jelenleg ezek tudományos
tények.
Mindenesetre ezek után bárki elgondolkodhat azon, hogy: ki vagyok,
mi vagyok? Ha az anyagi testtel azonosulok, akkor annak a porszemnyi
anyagnak tartom magam, ami elégethető, megsemmisíthető. Ha a nagyobb
résszel azonosulok, akkor pedig az energia vagyok, ami bújócskát játszik az
anyagi részecskékben. Persze amikor erős testi fájdalmaink vannak, akkor
nem is vitás, hogy a szörnyű anyag az alkotónk, bárha a fájdalom sem
anyag. Azonban, amikor például vágyaink vagy lelkiállapotunk miatt
szenvedünk, akkor már az anyagtól távolibbnak látjuk magunkat. Az
világos, hogy mindkettő vagyok, de nem csak test, hanem még nagyobb
arányban a testet betöltő, feltöltő "semmi", azaz energia, erő is. Akkor
viszont ennek megfelelően kellene élnem, vagyis nem csak az anyagi test
ápolásának, vágyainak kellene szentelnem valamit, hanem a benne rejlő
belső erő törvényeinek, szükségleteinek is. így tudok egész ember lenni, az
egészben élni, illetve testi és lelki "egészségnek" örülni.
Most képzeld el a testet - persze ez minden testre vonatkozik: az
állatokra, a növényekre és a tárgyakra, a vízre és levegőre, mindenre -, ha
az ember egy testtel egyenlő mennyiségű energiából, azaz belső erőből áll,
akkor ez az erő csodát művel. Hiszen úgy feldíszítette magát
mikroszkopikus részecskékkel, magát is mikroszkopikus részecskékre
darabolva, hogy teljesen szilárd testnek tűnik, pedig a rajta lévő anyagi dísz
csak mintegy húszezred része az egésznek. Viszont annyira apró, hogy csak
milliós nagyítással válik láthatóvá, és így a turpisságot még csak észre sem
lehet venni. Az is világos, hogy a formát az erő adja meg, hiszen önmagát
rakja körbe pici díszekkel, amelyek nagy mennyiségben láthatóvá válnak és
formát képeznek.
A régi jógik azt mondták, hogy az anyagi világ csak illúzió. Ha
meggondolom, hogy az atommag és az elektronok egy erőtér körül
úszkálnak a térben, amely húszezerszer nagyobb, mint a részecskék, akkor
az általuk használt kifejezés az illúzió teljesen érthető. Ezenkívül, ha
figyelembe vesszük a kvantumokat, akkor az anyag nincs is, illetve minden
anyag egy erőnek ilyen vagy olyan megnyilvánulása. Egyébként Einstein is
azt mondta, hogy "a valóság csupán illúzió, bár nagyon kitartó."
A régi jógik azt is mondták - és ezért a materialisták kinevették őket -,
hogy "a semmi minden, és ha megismered a semmit, mindent tudsz."
Azonban a nevetés ellenére nagyon úgy tűnik, hogy a jógiknak lesz igazuk.
 Ezek szerint tehát minden lényt egy belső erő irányít, amely valamilyen
törvény alapján ilyen vagy olyan tapasztalatoknak teszi ki a lényeket,
melyek aztán annak megfelelően fejlődnek, hogy milyen visszajelzéseket
váltanak ki bennük a külvilágban nyert benyomások, tapasztalatok. így a
belső erő bizonyos irányba alakítja, formálja a lényt, de akár tönkre is teheti,
megsemmisítheti az anyagi kivetülést, az életet, ha azt találja számára
megfelelőbbnek. A belső erő az élet korlátlan ura.
Ha már a materializmusról beszélünk, meg kell említenünk az emberi
értelmet is. A materializmus állítása szerint az anyag határozza meg a
szellemet. Az anyag szülte a szellemet, az emberi értelemet is és ugyanúgy
a hozzá tartozó memóriát is.
Itt azonban utalnom kell a hipnózisra. A hipnózis egy beszűkült értelmi
állapot, amelyben az értelem gátlásai nem érvényesülnek. Ebben az
állapotban az ember olyan dolgokra emlékszik, amelyekre nem hipnotikus
állapotban, működő értelmével képtelen. Nagyon régi, akár csecsemőkori
emlékek is tökéletesen felidézhetőkké válnak. Viszont olyan dolgok is
eszébe jutnak az embernek, amelyek nincsenek az emlékezetében. Például
az ember képes tökéletesen elmesélni helyzeteket a műtőből, ahol
narkózisban feküdt a műtőasztalon. Ugyanakkor köztudott dolog, hogy
hipnózissal meg lehet szüntetni a fájdalmat, akár nagyobb sebészi
beavatkozások esetében is; vagy például hipnózissal a vérzést is el lehet
állítani. Ezek után felmerül a kérdés: vajon melyik anyagi részünk az, amely
a fizikai, fiziológiai törvényeket kikerülve természetfölötti erőket tud
mozgósítani? Az értelmen túli tudás és a természetfölötti képességek,
amelyeket a hipnózis esetében látunk, nem az anyagi, de még csak nem is
az emberi értelem tartozékai. Igen ám, de mégis csak valahol lenni kell
annak a résznek bennünk, amelyen keresztül ki tudjuk értékelni a nem
racionális tudomásulvételeinket is.
Az agykutatásból régen ismert az a tény, hogy a két agyfélteke
különböző tudatért felelős. A bal agyfélteke a számok világa, ő a
meggyőződött materialista. Itt él az ego is, az elválasztottság érzése. Ez a
félteke tervez a jövőben, vagy feldogozza a múltat és analizál és szintetizál,
és azok eredményeit ki is akarja vitelezni a jobb agyfélteke világával
szemben, mert szerinte a cél szentesíti az eszközt. Ez a hely a logikai
értelem műhelye és a számító, a szemet szemért, fogat fogért világunk
központja.
Ezzel ellentétben a jobb agyfélteke a belső érzések és belső energia
tapasztalatok feldolgozó része. Ez a félteke a jelenért felelős, az ami most
van, az amit érzek és pillanatnyilag átélek. Ezáltal átélhetőek a spirituális
tapasztalatok és a sok nem logikát követő érzés is úgy mint a szimpátia,
tolerancia, mások iránti egységérzés, empátia, részvét, szeretet és az ezeken
túlmenő érzések is, mint például a telepátia, a másodtest érzése. A jobb
agyfélteke képes feldolgozni a nem materiális világ tudomásulvételeit.
Azt is tudjuk, hogy általában veleszületett képességüknél fogva a
nőknél a jobb agyfélteke dominál és ezért érzékibbek, toleránsabbak és az
anyai szeretetre képesek. Általában a férfiak bal oldali túltengessél
racionálisabbak, ezért keményebbek és erőszakosabbak is. Ok inkább
képesek megtagadni gyermeküket, ami az anyák esetében inkább ritkaság
számba megy. A történelmünk során és jelenünkben is, rengeteg háborúban
a férfiak az embereket irtották és irtják, míg a nők ezt pótolták és pótolják.
Ezért vagyunk még itt.
Ez a két fajta világ kint a társadalomban és bent az egyén agyában is
egy bizonyos konfliktusban él. Ezt a kétfajta világot a könyvben szinte
minden fejezetben felismerheted és végigkövetheted.

A hit
Minden, amit átélünk, annak a függvénye, hogy milyen erős a hitünk,
illetve hogy miben hiszünk, mennyire vagyunk képesek hinni belső
erőnkben, mennyire vagyunk képesek hinni az isteni Kegyelemben,
mennyire vagyunk képesek hinni önmagunkban. A hit erő, a hit tudás, a hit
látomás, ami megvalósul.
Középiskolás koromban román nyelvből nem tanultam semmit. Ezt
vegyétek szó szerint, annyit tudtam a román irodalomról, mint ti, az
anyaországiak többsége, vagyis semmit. Az érettségi napján reggel hatkor
fölébredve felnyúltam a fejem fölötti polcra, ahol négy román tankönyv
volt, az elmúlt négy év anyaga. Találomra levettem egy könyvet, és
kinyitottam. Egy nem túl híres költőről volt szó, akiről sem addig, sem azóta
nem hallottam. Két oldalnyi anyag volt róla, amit szó szerint megtanultam,
az ott lévő verssel együtt. Ezután elmentem a vizsgára, ahol az asztalon pár
száz cédula hevert, ezek közül kellett húzni. Tudtam, hogy meg fogom
találni azt az egy tételt, amit megtanultam. Egész idő alatt, reggel óta semmi
más nem járt az eszemben, csak ebbe kapaszkodtam, nem láttam, nem
hallottam, ez volt az egyetlen célom; mint egy őrültet a rögeszméje, úgy
kísért a gondolat. Nem imádkoztam, nem izgultam, nem féltem, nem
kételkedtem; egyszerűen tudtam. Tudtam, hogy megtalálom. Lassan
végighúztam a kezem a cédulák fölött, és egyszer csak éreztem, hogy
megvan, ez az. Kivettem, és teljes nyugalommal olvastam rajta azt, amit
már úgyis tudtam: az én újonnan megismert költőm nevét.
Ez volt az első eset életemben, amikor tudtam, hogy nem szerencsém
volt. Adóig minden alkalommal azt hittem, hogy szerencsés voltam, vagy
hogy a véletlen abban az adott helyzetben nekem kedvezett. Ekkor viszont
rájöttem, hogy ez egy törvényszerűség. Azért találtam meg a tételt, mert
tudtam, hogy megtalálom, nem csak reménykedtem benne, mint addig sok
más dologban, ahol kétség és vágy keveredett. Amint erre rájöttem,
elkezdtem ezt gyakorolni. így sikerült a felvételi vizsgám a főiskolára, és
ott is minden vizsgán azt a tételt húztam, amit én magam előre
kiválasztottam. Ez nem volt titok, mindenkinek előre elmondtam, hogy ezt
és ezt tudom a legjobban, ezért ha bemegyek a vizsgára, akkor majd ezt a
tételt húzom. A kollégáim mindig gyanakodva néztek rám, és azt mondták,
hogy az ördöggel cimborálok, mert ilyesmi legfeljebb egyszer történik az
életben, az lehetetlen, hogy minden egyes alkalommal működjön. Ilyenkor
próbáltam megmagyarázni nekik, hogy ez nem szerencse, hanem tudás
kérdése. A szerencsét tudni kell, ahogy akkor fogalmaztam. A tudás pedig
azt jelenti, hogy nincsenek kétségeid, mert ha te magad tudsz valamit, abban
nem kételkedsz. Te tudsz valamit, és az megtörténik. Ez egy kicsit nehéz,
mert az emberek általában csak azt tudják, ami már megtörtént, és ebből azt
a következtetést vonják le, hogy minden egyéb bizonytalan. Hiszem, ha
látom alapon.
De a hit konkrét tudás, és mint minden tudás, a hit is egy erő. A hited
látja azt, amiben hiszel, és mivel látja ezért tudod, hogy van. Ezért a hit egy
belső látás. A hit nem az esélyeink százalékának a mértéke, mert a hit csak
száz százalékkal élhet. A hit nem a kételyeinktől való menekülésünk, mert
a hit nem ismer kételyt. A hit nem biztatás, mert nem ismer
bizonytalanságot. Az igazi hittel látod, ami történni fog, ezért a hit látás
szem nélkül. A hit nem a reménységünk keretbe foglalása, mert a hitnek a
reményhez semmi köze.
A hitet mint belső tudást kell átélni. Ez nem csak a belső életünkre
érvényes, hanem a külső elért sikereink meghatározója is. A hit tudás, de
nem a műit tudása, hanem egy, a jelenben még meg nem történt dologé.
Amikor gyermekek voltunk, nem birtokoltunk semmit, csak a
szüleinket. Nem törődtünk semmivel, nem tudtuk mennyi pénzük van a
szüleinknek, miből vásárolják a tízórainkat, a cipőnket, miből fizetik a
villanyszámlát. Nem törődtünk a holnappal, a jövővel, a felnőttek
komplikált világával Csak egy dolgot birtokolunk: a szüléinkbe vetett hitet.
Ok voltak mozgó, nyüzsgő fantáziánkkal betöltött világunk egyetlen biztos
pontja, amire számíthattunk. Az ő szavuk volt a megrendíthetetlen, szent
igazság. A szavuk azért volt igaz, mert ők mondták - ennyire egyszerű volt.
Az ő szavuk volt életünk axiómája. Hitünk mindennél erősebb volt, mert
értelmünk még szervezetlen mivoltából kifolyólag nem is volt más
alternatíva. Ez a hit volt gondtalan játékunk alapja, ez a hit volt határtalan
vidámságunk oka, kristálytiszta, naiv bizalmunk építőköve, és szabadon
csapongó fantáziánk hajtóereje. Gyermeki szabadságunk és boldogságunk
alapja a hitünk volt, körülötte forgott a világ. De mi a felnőttkor
szabadságának és boldogságának az alapja?
Mit gondolsz, tudnál ismét gyermek lenni? Minden gondolatodat,
minden kétségedet, minden gondolatod szülte gondodat egy biztos, stabil
pontba, az Isten, a Teremtőd iránti hitedbe beledobni, hogy akörül forogjon
minden, csak akörül? Képes vagy felnőtt fejjel ugyanúgy hinni Istenben,
mint ahogy gyermekként szüléidben hittél, alternatíva nélkül, vakon? A
legkisebb kétely és fenntartás nélkül? Képes lennél ezért ésszerű
gondolataidat megtagadni, mint ahogy annak idején az idegen ember
véleményét megtagadtad, ha az szüleid szavát cáfolta? Képes lennél nem
törődni a holnappal, nem félni a jövőtől, az öregségtől, a szegénységtől?
Képes vagy abszolút mindent, amid van, és abszolút mindent, aki vagy,
Isten Lábához dobni, ugyanúgy, mint ahogy a szüleidnek átadtad magad, és
anyád ölében elernyedve vigaszra leltél?
Istenhited akkor teljes, ha képes vagy feladni mindent, a nyereség utáni
vágyadat, a veszteségtől való félelmedet; ha képes vagy maradéktalanul
kiszárítani vágy óceánodat. Istenhited teljes, ha a ma mögött nem látod a
holnapot, a tiszta szeretet mögött nem látod a félelmet, az emberi szeretet
mögött nem látod a csalódást, a pénz mögött nem látod a kísértés
lehetőségét, a pénztelenség mögött nem látod a gondot, mások hibái mögött
nem látod a tökéletlenségüket, a kritika mögött nem látod a sértést, és a
tetted mögött nem látod az elvárást.
Istenhittel élve életedet úgy fogadod el, ahogy Ő alakítja, nem ahogy te
látod azt jónak, hiszen az Ő döntéseit nem tudod átlátni, mint ahogyan
szüleid döntéseit sem tudtad átlátni annak idején, de sohasem kételkedtél
bennük; ha duzzogtál is, tudtad, hogy a javadra vannak. Most még
duzzognod sem kell, mert felnőtt vagy, csak tudnod kell, hogy életed Isten
által megszabott menete valóban a javadra van. Ez azért kemény nemde?
Pedig hatását tekintve egy felülmúlhatatlan recept.
Ha Istenhited teljes, akkor mindig csak ma élsz, nem holnap, nem
tegnap, csak ma. Mivel viszont hagyod, hogy Ő tegye meg a dolgokat, meg
kell tanulnod várni, mert Ő nem siet, hiszen rengeteg ideje van; ezért te üres
leszel, teljesen üres, fájdalmasan üres, mert megszoktad, hogy te vagy, aki
adsz, és ezért cserébe kapsz, aki tevékenységénél fogva nem akárki, hanem
valaki. De ha valaki vagy, nem lehetsz gyermek. Egy gyermek nem valaki,
ő egyszerűen egy darab vidámság, aki, ha egyik pillanatban sír is, a
másikban már nevet. Az átadás szülte ürességedet a gyermek gondtalan,
vidám derűje kell betöltse, az a derű, amelyet mint felnőtt, már majdnem el
is felejtettél.
Igaz mi mindnyájan csak addig vagyunk büszke felnőttek, amíg egész
jól mennek a dolgaink. Amikor viszont egy hatalmas őrültséget követünk el
vagy egy tragédia ér utol, amelyet végzetesnek látunk, olyankor síró
gyermekekké válunk és rimánkodva a szülőnkhöz fordulunk, Istenhez,
akinek meg lenne a képessége megmenteni minket és szerintünk szülői
kötelessége is azt megtenni. Add meg Uram, de most rögtön, alapon.
Annak ellenére, hogy jó dolgunkban nagyon nehéz ismét gyermekké
válni, nagyon nehéz Isten gyermekének lenni, mégis sokkal könnyebb
gyermeknek lenni, mint szülőnek, gondterhelt felnőttnek.
Persze most azt gondolod: ez a pasi lehet, hogy kedves, de bolond; van
egyáltalán fogalma az életről? Képzeld el, van. Mind a két fajtáról. Voltam
én már keserves tapasztalatokat gyűjtő, gondterhelten harcoló felnőtt is a
javából, azonban kipróbáltam ezt a nem annyira normális Isten gyermeke
játékot is. Nem állítom, hogy hirtelen, egyik napról a másikra meg lehetne
ezt valósítani, és nem is lenne helyes erőszakosan megvalósítani. Nem,
ehhez át kell alakulni azzá, csak azzá, ami egyébként mi mindnyájan amúgy
is vagyunk. Ez az átalakulás egy egész biztos dolog, garantált, mert amivé
válnunk kell, azok már vagyunk is. Ezért ez mindenkinek sikerül, aki akarja.
Régi nagy tanítóink mind a hit erejéről beszéltek. Jézus is - többek közt
- azt mondta, hogy ha hited lenne, akkor képes lennél a legnagyobb fát is
gyökerestől kitépni, és a tengerbe dobni. Sri Aurobindo azt mondta, hogy te
az orvosokban és a gyógyszereikben hiszel, hozzájuk kell menned, mert
tőlük meggyógyulsz, de ha egy kuruzslóban hinnél, tőle is ugyanúgy
meggyógyulnál. Különbség mindig a hitedben van. Ezek a példák persze
kifogyhatatlanok. De hiába mondunk bármit, mert az okos értelem tudja, és
vallja is, hogy a Jézus, vagy más próféták hirdette életmód csak egy utópia.
Használhatatlan ócskaság. Viszont hányan tudunk kiállni, és azt mondani:
én kipróbáltam és mindent, de mindent rátettem? Akik erre képesek, azok
már tudják, hogy a hit igenis működik és itt szó sincs utópiáról.
Tulajdonképpen mi emberek sokkal több dologban hiszünk száz
százalékban, mint azt gondolnánk. Sajnos nagyon sok negatív dologban
hiszünk, mert az egyik kétség magával hozza a többit. A kétség szülte idea
olyan, mint a gaz, elszaporodik, és mire észrevennéd, már képtelen vagy a
tiszta, erős hitre. Sok olyan biztos "tudásunk" van, amiről nem is
gondolnánk, hogy kétség a gyökere, és korlátozó a hatása. De sajnos ezek
vezetnek minket, ezek szerint élünk, ezért rosszul élünk. Tehát megvan a
képességünk a hitre, ezért csak a hitünk tárgyát kell lecserélnünk. Azzal
meg is változik az életünk.
Egy istenien varázslatos törvénykeretben élünk, ahol szabadon, isteni
módon játszhatnánk, ha tudnánk, ha meglenne hozzá a bátorságunk, az
akaratunk, a kitartásunk és elsősorban a hitünk. Játszhatnánk a
gondolataink, az érzéseink, a vízióink által felépített és materializált
világunkban, a mi magunk tudatosan alkotta világunkban. Játszanánk, mint
gyermekkorunkban, és most is hagyhatnánk, hogy Teremtőnk
gondoskodjon a tízórainkról. Az ember azonban önkéntesen elhagyta a
biztos szülői házat. Vándorbotot véve a kezébe, bezárta maga mögött az
ajtót, és hogy árvasága biztosítva legyen, ezért a kulcsot is eldobta. Aztán
szenved, na meg szenvedése miatt panaszkodik is.
Így felnőttek lettünk és önkéntes árvaságunkban a véletlenben hiszünk.
Legtöbbünk azt hiszi, hogy ebben a varázsvilágban Isten nem partnerünk,
mert Ő azt tesz, amit akar, és mi túlságosan kis porszemek vagyunk ahhoz,
hogy számítanánk a sors lépéseinek eldöntésében. De szerintem olyan Isten,
amilyent az emberek elképzelnek - aki a maga útját járja, és ide-oda lökdös
minket az Ő átláthatatlan terveinek megfelelően - nincs is. Isten az
emberiségben az embereken keresztül hat. Mindent az embereken keresztül
rendez el a Földön, neki nincs más teste itt, amellyel cselekedjen, csak a
miénk, nemde? Persze mi választhatunk, hogy isteni életmódot éljünk vagy
sem.
Az ember nem látja, nem tudja azt, hogy az általa élt és kibocsátott
legfinomabb energia is hatást gyakorol a világra, valamint a saját sorsára a
belső erőn keresztül. Igen, az ember tud teremteni, ő a Teremtő képmása.
Most ne nevess rajtam, mert ez nem vicc; az ember igenis alkot, teremt. Az
anyagi világban minden, amit magad körül látsz, az gondolatként született
az ember fejében. így alkotott mindent. Azonban az ember alkothatna a
materiális világon túl is, ha legnagyobb és legvégzetesebb tévedését, az
önlebecsülését széttörné, eldobná végre. Az ember hite önmagában sántít.
Az ember mivel nem él isteni életmódot, még nem hiszi el, hogy ő Istennek
egy része. Az ember egyszerűen nem tudja elhinni, hogy létezhet egy a
tökéletességéhez vezető, járható út, ezért aztán nem is keresi, vagy feladta keresni
és eltengődik a hétköznapok szürkeségében.

Az önlebecsülést elfogadva az ember odadobja magát az erők prédájául,

és teljesen kontroll nélküli életmódjával feláldozza akaratát, teremtő erejét
a rövid távú úgynevezett életörömök oltárán, és a szenvedés útját választja.
Nem jó az értékrendszerünk, illetve nem tudjuk milyen varázslatos erővel
rendelkezünk, nem tudjuk mivel játszunk.

A spiritualitás mértékegysége
Szeretni valakit, aki minket szeret, nem művészet. Szeretni valakit, aki
nem szeret minket, isteni. Azokat szeretni, akik minket is szeretnek, teljesen
normális, nincs benne semmi magasztos. Erre még az állatok is képesek; az
én kutyám, Beauty, azokat is szereti, akik nem szeretik, akik félnek tőle, és
kerülik őt. Szeretne a közelükbe menni, hogy megnyalja a kezüket, és
hozzájuk bújjon, amit persze ők nem akarnak; félnek tőle, mert nagyon
nagy. Beauty azokkal a kutyákkal is örömmel játszik, amelyek morognak
rá, vagy hozzákapnak; ő csak lehasal és vidáman ugrál. Akkor mi a
csodálatos az emberi szeretetben?
Az ember szereti a gyermekeit vagy más családtagjait, barátait, és
mindenkit, aki közel áll hozzá. De mi van azokkal, akik a körön kívül
vannak? Az emberi ego, mint egy sűrű, sokrétegű szűrő, beborítja, elzárja a
szeretetet, és szigorúan beosztja, számon tartja, és kiosztja. Nem pocsékolja
el, és érdem szerint adja, vagy vonja vissza. Mondhatnám úgy is, hogy
spórol vele. Az emberi szeretet nem ismeri a feltételnélküliséget. Mindig
van egy határ, ahol megszűnik létezni. Gondolj csak a "testvéri szeretetre"
egy esetleges hagyatéki tárgyalás után; nem is beszélve a válásokról.
Az ember igazi, isteni szeretete azok iránt is megnyilvánul, akik nem
szeretik, vagy utálják őt. Amikor a mindenre kiterjedő szeretet gyökeret ver
az emberben, akkor a belső erő is stabilizálódik, ellenőrizhetővé válik, nem
jellemző, hogy átfordul a negatív oldalra, illetve nem hagy el minket, és
nem engedi, hogy magunkba zuhanjunk. Ebben az állapotban az ember
másként, mondhatnánk úgy, hogy varázslatosan működik.
A tökéletes ember vagy istenember egyszerűen szeret, és nem bocsát
meg, mert nincs, amit meg kellene bocsátania. Szeretete a védőpajzsa, ezért
sérthetetlen. Ezért nem kell többé küzdenie azért, hogy mások iránti rossz
érzései ne hagyjanak nyomot lényében, mert a rossz érzéseknek a szeretet
nem enged teret. Az istenember akaratától függetlenül szereti azokat, akik
nem szeretik őt; szeretete nem szándékos, egyszerűen adott. Amikor az
ember belső világába betör az isteni szeretet, valami összetörik, elromlik
benne, és nem tud többé úgy létezni, mint azelőtt, mint hétköznapi ember;
szíve valamiképpen elködösíti ítélőképességét. Szíve tágulása háttérbe
szorítja egóját. Mondjuk úgy, hogy nem törődik annyit magával, illetve
saját érdekeivel, mert szeretete lett a fő értéke, fő érdeke pedig ennek az
értéknek a megerősítése. Ez az ember már tudja, hogy szeretetével spórolni
vétek, mert ezáltal beszűkül az. A szeretet csak úgy nőhet, ha tovább terjed,
kiárad belőlünk, és átáramlik másokba. Az ember rájön, hogy az ereje csak
akkor lesz határtalan, ha a szeretet átfolyik rajta, másnak adja át, válogatás
nélkül szétosztogatja. Önmagának semmit nem kell megtartania, mert
mindig tele van vele. Szeretete kisugárzásán keresztül önodaadása kiterjed.
így az ilyen ember egója kezd fellazulni, megrendülnek tartóoszlopai, az
egyéni érdekek és az elkülönültség érzése. Itt példaként megemlítenék egy
nyugati embert, akit mindenki ismer, aki a szeretetén keresztül
halhatatlanná vált a történelemben, pedig semmi javakkal nem rendelkezett.
Assisi Szent Ferencről beszélek, aki minden lényt egyformán szeretett és
még az állatoknak is prédikált.
Az istenember szeretete egy kis részvéttel is társul, mert nem csak
szereti, hanem sajnálja is azokat, akik nem szeretnek, és együtt érez velük,
mert jól látja, hogy ez szenvedésük oka, és semmi más. Látja, hogy a
szenvedés fagyos kórokozója úgy eltűnhetne, mint tavasszal a hó, ezért
szeretetével belülről próbálja felolvasztani azt. Az istenember szereti azokat
is, akik begubózva járnak, és tüskések, mint a rémült sün. Az istenember
szereti a rózsabimbót is, akkor is, amikor az még csak a tüskék közt
jelentéktelenül rejtőzik, mert ő már látja a kivirágzott, illatozó rózsát. Ez
tulajdonképpen az isteni szeretet titka. Nem a felszínt, hanem a mélységet
szereti. Nem azt szereti, amit a szemével lát, hanem azt, amit a szívével
érez. Nem nézi, de még csak nem is érzi azt, amit a tüskék mutatnak vagy
tesznek neki, hanem a rózsát csodálja. Igen, az ember ilyesmire is képes, ez
nem lehetetlen.
Ha nem ápolod szívedben az Isteni Szeretetet, akkor mi tesz téged
többé, mint egy fejlett lelkű kutyát? Mitől vagy más, mint az emberek
többsége, és mitől vagy spirituális, ha szeretetedet egy sértő szó kiolthatja?
Hát nem a szeretet a spiritualitás mértékegysége?

A szeretet erőt ad, és mindent

Ülj le ellazított testtel, egyenes derékkal, csukd be a szemed. Ismételd a

szót, és próbáld átérezni: szeretet. Szeretet, szeretet, szeretet. Miközben
ismét és ismét kimondod, érezd azt, hogy a kezeid, lábaid, szemeid, tested
minden része megerősödik, képességeid megnőnek. Miközben ezt
mondogatod: szeretet, érezd, hogy karjaid erősebbek lettek, nem azért, hogy
harcolj, hanem hogy jobban tudj másokért dolgozni. Koncentrálj a
szemeidre, miközben a szeretet szót ismétled, és érezd azt, hogy szemed
azért van, hogy csak jó dolgokat lásson mindenkiben. Aztán ugyanúgy
koncentrálj a füleidre, és érezd, hogy azokkal csak jó dolgokat akarsz
hallani mindenkiről. így sorban végig koncentrálhatsz minden szervedre,
megerősítve azokat, a szeretet szót ismételve.
Aztán a végén koncentrálj a saját éntudatodra, miközben a szeretet szó
ismétlődik benned, és a szeretet-érzéssel próbáld tágítani a tudatodat, hogy
mind többé és többé válj. Ez jól fog működni, mert az igazi szeretet
határtalan.

Ez a gyakorlat nem vicc. Általa megerősítheted tested bármelyik részét,

ugyanakkor értelmedet szelídebbé, toleránsabbá teheted. Ha eltelik tested a
szeretettel, akkor azt finomnak, könnyűnek és erősnek érzed majd. A
szeretet erősít, gyógyít, és minden bajt megelőz. Tedd meg, éld bele magad,
tanulj meg szeretni! Tanuld meg használni a létező legpozitívabb energiát!

Emberi és isteni szeretet

 Ha a gyönyörrel teli univerzális szeretetet kalitkába zárjuk, azt emberi
szereretnek nevezzük. Az emberi szeretet szeretetet követel, és ha nem is
követel, akkor legalábbis elvárja azt. Az emberi szeretet az értelmen
keresztül az igazságossághoz is kapcsolódik, vagy ragaszkodik, ezért az
emberi szeretet akár gyűlöletté válhat. A gyűlölet a ragaszkodás negatív
formája, lényegében véve megfojtott szeretet, egy szeretethulla. Viszont ez
is ugyanolyan erős kötődés. Minden kötődés rossz, de negatív formája
romboló is. Elsősorban az őt hordozó lényt rombolja.
Az isteni szeretet soha nem vár el szeretetet, de nem vár el semmi mást
sem. Ez azért van, mert az isteni szeretet képes azonosulni, teljesen másként
működik. Csak a saját létéért létezik, senki és semmi másért.
Ilyenkor az ember nem úgy szeret, mint családtag, vagy emberi lény,
hanem úgy, mint lélek. A lélek szeretete emberfölötti, ezért vagyunk
képesek vele hihetetlen módon minden élőlényt egyformán szeretni. A lélek
szeretete az isteni szeretet; ez nem cselekvés, mint amikor egy ember
szeretetet gyakorol, ez egy állapot.
Egy állapot, amelyben nincs kritika, csak megértés, nincs gyűlölet, csak
részvét, nincsenek másokkal szembeni negatív érzések, csak együttérzés. A
mások iránti szeretet pedig annak az érzésnek az újraélése, amit régebben
szeretteink, és saját magunk iránt éreztünk, csak most egy lényegesen
magasabb, sokkal tágasabb síkon tapasztaljuk ezt. Nincs az én, aki szeret,
csak a minden iránti elfogadás. Az isteni szeretet "ragályos"; akit istenien
szeretnek, az maga is képessé válik istenien szeretni. Ezért változik meg
például az az ember, aki egy igazi spirituális mestert szeret, mert megnyitja
magát a mester isteni szeretetének.
Az isteni szeretet megtanít arra, hogyan szeressem önmagam, hogy
belső lényemet tökéletesen tudjam szeretni. Ez egy állapot - akármilyen
bután is hangzik -, amikor az ember önmagába szerelmes. Ez nem a saját
testünk, a család vagy az érdekek szeretete, nem is arra irányul, amit az
életben megvalósítottunk; ez egy extázisos szerelmi kitörés saját szívünk
iránt. Ez az isteni szeretet, amely a saját szívünkben kezd kivirágzani. A
mélyen bennünk lakó lény iránti szeretet nélkül képtelenek vagyunk minden
lényt szeretni.
Az isteni szeretet megmutatja, hogy szeretetre méltó vagyok. Ebben a
különleges érzésben fedeztem fel, hogy én egy belsőleg értékes lény
vagyok. Az ilyen Önszeretet az önleértékelés halála, amely megtörhetetlen
önbizalmat szül.
Az Önszeretet érzésével az ember önértékelése nem függ többé a
múltban elkövetett hibáitól, sem pedig mások dicséretétől; így az ember
megtanulja, hogy önmagát lelki tulajdonságai, képességei szerint ítélje meg,
amelyek most mintegy megnyílnak neki.
Az önszeretet egy kulcs, amely nélkül nem nyitható meg énecskénk
várának a kapuja, hogy az egyetemesség felé tágulhassunk. Csak ha képes
vagyok saját belső lényemet szeretni, csak akkor tudom meglátni, és
szeretni más élőlényekben is a belső lényt. Ekkor mások lényét sajátomként
érzékelem, mert az isteni szeretet összeköt, és egységbe olvaszt minket.
Ahogy mások szemébe nézünk, megnyílik szívünk, és a másik szemében
önmagunkat látjuk. Ez nem önámítás, nem csalóka képzelődése az elmének,
ez egy valódi tapasztalat. így láthatjuk másokban önmagunkat, azt a lényt,
akit magunkban is szeretünk. Ezért kell megtanulnunk elsősorban mély
önvalónkat szeretni.

Szeresd magadat!

Az egyik legfontosabb, de kellemes és könnyű gyakorlat, amely örömet

okoz, örömet fokoz, és minden nap újabb örömélménnyel gazdagít. Ezt a
gyakorlatot kár lenne kihagynod, ha szép életet akarsz élni.

Szeresd magad, és ezt mutasd is ki! Minden reggel állj a tükör elé, és
mosolyogj a számodra legfontosabb, legszeretetreméltóbb emberre,
Köszönd meg, hogy benne élhetsz, hogy vele élhetsz, és erezz mély szeretetet
iránta. Nézz mélyen a szemébe, hatolj a szívébe, hogy megérezd a mélységes
szeretetet benne.
Érezz hálát azért, hogy benne laksz. Napközben, ha munkahelyeden a
mellékhelyiségben időzöl, nézz a tükörbe, és széles, őszinte mosolyoddal
szeresd önmagad. Használj ki minden alkalmat, hogy szeretet-játékodat
gyakorold, nem tudod eltúlozni. Erezd, hogy ennél megfelelőbb testben nem
is lakhatnál. Még ha valami hiányossága is van, ez a test akkor is
tökéletesen képes kifejezni azt a lelki lényt, aki igazából vagy. Bármilyen
gondod merüljön is fel, gondolj magadra, tükörképedre, és mosolyogj
magadnak. Ne törődj azzal, amit az emberek mondanak, hogy csak a bolond
örül magának. Ez a merev, büszke értelem kijelentése. Igenis örülj
magadnak! Neked egyébként sem szükséges normálisnak lenned, neked
boldognak kell lenned. Olyan sok szomorú normális embert találsz az utcán,
ne állj be soraikba! Légy boldog, hogy életedet varázsolni tudd! Légy bátor,
és ne hallgass se a más, se a saját gyáva értelmed kétségeire, főleg abban
ne, ami a saját énedet illeti. Mosolyogj magadnak! Örülj magadnak! Akkor
észreveszed szemeid mélyén a varázslatos csodás lényt, aki vagy.
 Ahhoz, hogy szeretni tudd magad, el kell fogadnod önmagadat, úgy
ahogy, és amilyen vagy, akkor is, ha jelenleg a jó és a rossz, a helyes és
helytelen, a szép és a csúnya keverékének tartod magad. Gondolj arra, hogy
ez a test vágyaid, tulajdonságaid, törekvéseid alkotása, annak ellenére, hogy
képtelen vagy átlátni a születés függönyén. Ha el tudtad fogadni magad,
akkor meg kell bocsátanod magadnak, függetlenül attól, hogy milyen rossz
dolgot tettél, vagy milyen hibát látsz még magadban. Aztán jön a szeretet.
Szeresd magadat! Ha nem szereted önmagad, ha nem bocsátasz meg
magadnak, ha elítéled magad, akkor ezt az állapotot magaddal hordozod,
kisugárzód, mint energiát, és ezt az emberek megérzik rajtad; ha nem is
látják, de érzik. Ha otthon, amikor "négyszemközt" vagy magaddal és
lebecsülöd Önmagad, akkor hiába próbálsz egy maszkot felölteni majd ha
elmész otthonról, az sem fog segíteni rajtad, mert a belső energiád azt üzeni
másoknak, hogy nem vagy értékes.
Ebben az esetben viszont hogyan várhatnád el, hogy másoktól
elfogadást, megbecsülést, szeretetet, szimpátiát kapj, vagy hogy egy új
munkahelyen jó benyomást kelts? Csak azt kapod tőlük, amit te sugárzol
feléjük. Ez is egy törvény.
Amikor félelemmel és aggodalommal telve öleled magadhoz
gyermekedet, azt hiszed, hogy szeretetet adsz neki? Nem, valójában
aggodalommal és félelemmel töltöd fel őt. Ezeket az erőket magunkban
hordozzuk és kibocsátjuk, annak megfelelően, hogy miként értékeljük
önmagunkat.
Figyeld meg: vannak emberek, akik nem egyenesek, olyan dolgokat
tesznek, úgy viselkednek, ami elítélendő, ami gyakran az erkölcsi értékeink
határait is sérti, de nem tudunk igazából haragudni rájuk, mert
mosolygósak, mert önmagukat jónak tartják, szeretik magukat, vidám
csibészek. Önszeretetük és a hitük, hogy ők jók, az oka annak, hogy újra
meg újra segítünk nekik kisebb-nagyobb szélhámosságaikban is amit mi
esetleg nem tennénk meg. Ha az önmagad iránti megbecsülés, szeretet
lényeges és szilárd tartozéka lényednek, akkor az emberek melléd állnak,
mert azt adják vissza, aminek te tartod magad, amit magadról hiszel.

Nem vagy egyedül

Ha egyszer már szereted magad, akkor azt kell érezned, hogy Isten
sokkalta jobban szeret téged, mint te önmagadat. És ennek tényleg így kell
lennie, hiszen Isten Önmaga a Szeretet, azzal teremt, és azzal tartja fenn
teremtményeit, Ha szenvedsz valamitől, lehet az meghűlés vagy bármi egyéb
probléma, talán úgy érzed, hogy senki sem érez együtt veled, senki sem
szeret téged, mert egyedül kell szenvedned; de ez nem igaz. Van Valaki - és
ez a Személy benned van -, aki, ha te szenvedsz, sokkal jobban szenved
nálad, és ha boldog vagy, akkor Ő sokkal boldogabb, mint te magad. Aki
akkor is szeret téged, amikor te utálod magad. Ezzel viszont szenved
miattad.
Próbáld meg ápolni magadban azt az érzést, hogy a belső erőd, Isten,
aki saját éned magasabb rangú része, mindig érzi, amit te érzel, csak sokkal
erősebben. Ezért ha te szereted magad, akkor Ő sokkal jobban szeret téged.
Ha ezt az érzést kifejleszted magadban, akkor a belső erőd soha nem
hagy el, mert eggyé válsz tágasságával, és minden érzésedben társadnak
érzed. Mindig veled van. Tehát ne felejtsd el: egy olyan lény vagy, aki soha
nincs egyedül.

Ezt meg kell tanulnod! Lehet, hogy az elején képzelődésnek tartod, nem
tudsz benne hinni, de ha kitartasz mellette, akkor konkrét belső valósággá
nő majd benned, ami az életedet hihetetlen mértékben biztonságosabbá
teszi. Ha Istent állandó kísérőtársadnak tudod tekinteni, és képes vagy
mindig számítani szeretetére, akkor megszűnnek az emberekkel kapcsolatos
problémáid, mert az isteni szeretettel szemben minden ember szíve
megnyílik. Miért? Mert az isteni szeretet mindenben és mindenkiben jelen
lévő pozitív erő, a mindent átható belső erő, amellyel némi gyakorlás után
bizonyos fokig képes leszel azonosulni és társként tudod tudatosan
magaddal hordozni. Ezáltal pedig másokban ugyanazt ki tudod váltani.
Azért én nem ajánlom, hogy fűnek-fának kikürtöld, hogy te mindig
Isten társaságában járkálsz és tevékenykedsz. Ez azt hiszem nem válik
előnyödre, esetleg csak egy korai nyugdíjazáshoz lenne jó kiinduló pont. Ez
pontosan olyan, mint hogy én sem szoktam a pácienseimnek szerelmet
vallani, bármennyire is Öntsön el az isteni szeretet műtét közben. Ezért
vannak még pácienseim.

A mosoly
Az értelem egy lift, amellyel mehetsz lefelé, a pokol felé, vagy felfelé,
a mennyország felé. Ebben a liftben van egy gomb, amely a liftet mindig
felfele irányítja. S hogy mi ez a gomb: a mosoly.
Ha meditálsz, és egy kis békét, szeretetet nyersz általa, akkor azt szét
kell szórni, tovább kell adni, mert másképpen nem gyarapodik. Tehát
mosolyogj! Isten bak akkor ad újabb táplálékot, ha azt továbbadjuk a
világnak. Ha nem meditálsz, és még nem tettél szert belső békére, de meg
akarod azt szerezni, ez akkor is érvényes rád. Ez a gyorsabb út: add át kevés
kincsedet másoknak, hagyd, hogy átáramoljon rajtad, mert így még
gyorsabban és több belső vagyonra teszel szert. Nem az a gazdag, akinek
sok van, hanem az, aki sokat ad, tartja a régi mondás.
A mosoly szerepe belülről kifelé az, hogy megmutatja belső, általában
pozitív hozzáállásunkat egy bizonyos dologhoz vagy személyhez, így a
mosoly, amikor belülről fakad, egyfajta közlés, amely a belső állapotot
közvetíti a világnak. Tehát egy belülről kifelé tartó üzenet.
A mosolynak szerepe van kívülről befelé is, amiről azonban csak
kevesen tudnak. A mosoly kívülről befelé alkotó tevékenységet folytat. Azt
hozza létre, amit kifejez, így ha a mosoly csak kívül jön létre, akkor egy
üzenetet visz befele: pozitívnak kell lenni. Tehát ha nincs sok okod arra,
hogy őszintén mosolyogj, akkor nagyon sokat kell mosolyognod, hogy
feltöltődjenek a belső tartalékaid. Ez hasonlít az edzéshez, az izomzat
fejlesztéséhez. Ha erős izmaid vannak, akkor nagy súlyokat tudsz mozgatni.
De ha elkezdesz súlyokat mozgatni, és mindig a tűrőképességed határáig
mész, akkor elkezd fejlődni, nőni az izomzat. Ezt teszi a mosoly is; ha
gyakorlód, a boldogságizmaidat edzi, belső békédet, harmóniádat építi.
A mosoly nyitás a világgal szemben. Mosoly nélkül magadra maradsz,
mert bezárkóztál. A mosoly a béke, a szeretet, a boldogság, vagyis az élet
értelmének az üzenete. Benned van jóság és szeretet, miért is ne lenne, és
ez neked elég; de ha ebből semmit sem adsz át az embereknek, és bent őrzöd
a lakásodban, akkor mi értelme az ittlétednek, úgy értem a földi
tartózkodásodnak? Ha vagyonra törekszel, de nem akarsz egy fityinget sem
kiadni belőle, akkor miért dolgozol érte keményen? Ha hét lakat alatt őrződ
a pénzed, és mindig el van zárva, akkor csak meg fog dohosodni, te pedig
élhetsz majd koldusként. Egyébként ilyen emberek is vannak. Bécsben
történt, hogy egy hajléktalan halála után 250 ezer dollár értékű készpénzt
találtak a cuccai között, amit az állam örökölt. Képzeld mennyit cipelte és
féltette a bankókat, hogy aztán az egészet adóba fizesse.
Ha nem költöd el a pénzed szegény vagy, ha nem adod ki belső
értékeidet, boldogtalan vagy. Ha mind külsőleg, mind belsőleg gazdag
akarsz lenni, kell mozogjon a vagyonod azért, hogy az energia szabad
áramlatának része lehess. A pénzben a legszebb az, amikor elköltjük, vagy
szívünk szerint odaadjuk. így van ez a belső valutával, a mosollyal is. De
vigyázz, mosolyodat szíved szeretete kísérje, mert ha nem így teszel, akkor
hamis pénzzel fizettél! Tehát mindig mutasd ki pozitív érzéseidet, értékelve
például mások kedvességét, mert ezzel kamatozik a "pénzed".
Ne értékeld le a mosolyt! A mosoly, amely mögött nincs elvárás, nincs
gondolat, csak a szeretet érzése, az egy nagy erő. Erő, amely jobbá téve az
embereket jobbá teszi a világot. Pozitív energia, amelyet kibocsátasz, és
önmagától visszatalál hozzád. A mosoly nem csak külső üzenet, külső
pozitív erő, amelyet értelmileg kielemezhetsz és értékelhetsz. A mosoly egy
pozitív, belső erő hordozója, akár látja ezt az értelem, akár nem. Egy mindig
őszintén mosolygó ember legyőzhetetlen.
A mosoly az értelem derűs állapotát hozza magával. Az értelem morcos,
ködbe borult állapota a mosoly szellőjétől kitisztul, figyeld meg ezt
magadon. Figyelj jobban a pozitív dolgaidra!
A mosoly, ha nem is oldja meg mindig a problémáidat, feloldja azokat.
Akár mosolyogsz, akár nem, a probléma az probléma marad - akkor miért
ne mosolyognál? Ha a problémád buktatóján állva mosolyogni tudsz, akkor
értelmed könnyebben találja meg a megoldást. Amikor valaki valami nagy
butaságot követ el munka közben, és az értelmem elkezd morogni: "Na, a
fene egye meg, ezt most megint nekem kell kimosnom", rajtakapom
magam, hogy elmosolyodom. Ettől az egész helyzet komorsága oda lesz, és
már ki is nevetem magam, hogy milyen komolyan álltam hozzá kezdetben
a dologhoz, pedig milyen egyszerű! Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen
tudatot, milyen energiát használsz. Te is meglátod majd, csak figyelj jobban
a pozitív dolgaidra!
A mosoly nem csak azt teszi boldoggá, erőssé, aki mosolyog, hanem azt
is, akire mosolyognak, még akkor is, ha ezt ő nem látja, vagy nem veszi
rögtön észre.
A mosoly megosztás. Feltisztult, kiderült, felhőmentes lélek-égboltod
osztod meg a világgal. Egy kis fényt viszel mások életébe. Légy istenien
milliomos, és adj és adj! Mosolyodon keresztül juttass boldogságot
másoknak! Ezt mindenki elfogadja, ha tudja ezt, ha nem, ha akarja, ha nem.
Százszor annyit kapsz vissza, mint amennyit odaadtál, persze csak akkor,
ha nem vársz el érte egy fittyinget sem.
Ha nem mosolygunk, akkor az élet játékában nem használjuk ki, nem
értékesítjük egy nagyon nagy előnyünket, mert a mosoly az adu. Milyen
játékos az, akinek kezében az adu, de nem játssza ki azt, és emiatt veszít?
Miért is rendelkezel aduval, ha nem akarsz, vagy nem tudsz vele játszani?
Vagyis miért élsz, ha nem akarsz gazdag lenni? Tehát adj!

Soha ne nézz tükörbe anélkül, hogy ott egy tökéletes, őszinte mosolyt
ne látnál! Ilyenkor gyűjtőd a pénzed.
Soha ne várd meg, hogy rád mosolyogjanak, mosolyogj elsőnek! Soha
ne nézz embertársadra mosoly nélkül!

A keleti földrészen nehezebb előre mosolyogni az emberekre, mert ott

mindenki rád mosolyog, úgy, mintha már évek óta rád várna. Keleten és a
Távol-Keleten a mosoly kultúra. Úgy tűnik, az emberek arrafelé többet
tudnak a fent leírtakról. A mosoly tulajdonképpen a lét művészetének egy
tartozéka, olyan értelemben, hogy eszköze is - mert nem lehetsz a léted
művésze, ha nem mosolyogsz -, de ugyanakkor kifejezése is, mert a
mosolyod létművészi alkotásod hírnöke a világ felé.
Nálunk, Európában is nehéz bárhol, akárkinek előre mosolyogni, mert
az emberek megdöbbennek, és félni kezdenek tőled. Félnek, hogy akarsz
valamit, vagy valami bajod van, mármint a dinnyéddel. Próbáld meg,
tényleg nem egyszerű!
Ha például a földalatti megállójában végigmész az emberek közt, és
elkezdesz mindenkire mosolyogni, nem csak úgy félszegen, hanem
teljességében, őszintén, úgy, ahogy magadnak mosolyogsz a tükörben,
akkor nem lesz nagy sikered. Könnyedén megszámolhatod, hányan
mosolyognak vissza. Az emberek nagy része elfordul, vagy másfelé néz, de
azért szemmel tart téged, és reméli, hogy ennél nagyobb baj nem történik. -
Mit is akarhat? - gondolják. - Szegény, de nem csoda, ő is csak ennek a
szörnyű világnak az áldozata. De most mondok valamit: akkor is ha
bolondnak tartanak, az emberek kaptak valamit, valami jót, és még utána
visszaemlékeznek arra a mosolygós bolondra. Ha őszintén mosolyogsz,
mindig adsz.
Ezen a mosolytalan világon ideje lenne változtatni. Ki más teheti meg,
ha nem mi, te és én?

Gyakorlat a hétköznapokra Vásárolj erőt a

bevásárlóközpontban

Ez egy olyan példa, amelyet én magam éltem át, és amelyet te is

átélhetsz, kipróbálhatsz. Végig kellett mennem egy szombati napon Bécs
legnagyobb bevásárlóközpontján, az egész SC Süd-ön. Ez Európa
legnagyobb konzumtemploma, ahol a konzum hívői a fogyasztói
társadalom megszámlálhatatlan bálványát imádják. Ez valóban így van.
Amerikában láttam, hogy a kirakott áruk végigböngészése a vasárnapi
családi program, amelyre szépen felöltözve jönnek az emberek, ugyanúgy,
mint ahogy gyerekkoromban az unalmas istentiszteletre cipeltek magukkal
engem a felnőttek. Ott azért volt rossz, mert nem szabadott ugrálni, játszani,
és nem értettem semmit. Ezt az újfajta vallást sem értem, mert ha valamire
szükségem van, megvásárolom legfeljebb 3 perc alatt, és kész. Soha nem
szerettem az ilyen helyeket, mert a tömeg elszívta az energiámat. Minden
bevásárlás után fáradt voltam, a fejem zsongott, a lábaimból kiment az erő
- igaz, ilyesmire nehéz is engem rávenni.
Az említett esetben a feleségem kért, hogy az állítólag ott lévő
bioboltban vásároljak meg neki valamit. Ő mindig, mindent megtesz értem,
akár kérem, akár nem, ezért nem akartam neki nemet mondani. Később
kiderült, hogy ott már megszűnt a biobolt, viszont tanultam, illetve
felfedeztem valamit.

Vegyes érzésekkel elindultam, és megnéztem magamnak az embereket:

kik is ok, akik elszívják az energiámat? Ezrével voltak, a szó szoros
értelmében egymást érték, egymásnak és nekem ütköztek. Gondoltam, ha
már itt kell lennem, megpróbálom szeretni ezt a sok ezer embert. Néztem az
arcokat, fiatalt, öreget, szegényt, gazdagot, ápoltat és ápolatlant,
mindegyikre rámosolyogtam, és szeretetet küldtem pillantásommal,
mosolyommal. Ilyenkor szívemből küldöm a szeretetet, egy nagyon erős
pozitív energiát, amely bennem is csodálatosan jó érzést vált ki. Ezt
képességem szerint mind átadom, illetve továbbadom. Most ezt mindenkinek
igyekeztem a tekintete mélyére fecskendezni. Nagyon gyorsan zajlottak le a
találkozások, egy másodperc vagy annak töredéke alatt, de minden ember
lényének éreztem a rezgését, az állapotának üzenetét, és ami a fő, én is
mindenkinek elküldtem üzenetemet. Ez egy meglehetősen intenzív
koncentrációs folyamat. Érdekes talán még azt megjegyeznem, hogy egyik
kezemen meg tudtam számolni, hányan mosolyogtak vissza rám. Az emberek
az ilyen helyeken nincsenek a legjobb tudatállapotukban, és persze idejük
sincs. Bevásárlási stresszben vannak. Mert ilyen is van. Ebből a
legszörnyűbb fajta a karácsonyi, amelyik a szeretet ünnepének közeledtével
járványszerűen tör az emberekre.
Hosszú idő bejárni az egész központot, jó 45 percig tartott. Én egész
idő alatt csak a szeretetre összpontosítottam, a mellkasom közepére,
ahonnan az erő jött és jött. Amikor a végére értem, tele voltam energiával,
friss és boldog voltam; a lábam könnyű volt, futni volt kedvem. Mondtam
is magamnak, hogy ez így bizony döfi, érdemes lenne még egyszer
végigmennem, pedig nem vásároltam semmi olyasmit, amit pénzért
árusítanak.

Vagy talán azért nem találtam meg a bioboltot, mert én ott inkább
eladni, mint vásárolni akartam? Nem a megfelelő dologra koncentráltam, és
talán mégis ott van az a bolt? Ujjé, erre csak most gondolok, ahogy ezeket
a sorokat írom, jobb lesz erről nem szólni a feleségemnek. Pszt!

Jövő nélkül
Mi, emberek, nem jól bánunk az idővel. Az időt ellenségnek tekintjük,
ami érthető, mert úgy érezzük, hogy elveszi tőlünk az életet. És aki csak
ebben az egy életben hisz, annak az egyetlen életét veszi el. Az ember pedig
nem is szeretheti a gyilkosát, erre csak Jézus és próféta társai voltak
képesek.
Az k\ő elrabolja az életünket, előtte pedig elvisz a fémkorszakba, ahogy
a németek mondják. Tudod, hogy az milyen? Az, ami nálam is
bekövetkezett: ezüst a hajban, arany a szájban, titán az ízületekben és ólom
a lábakban. Szóval ezért ellenség az idő, és ezért áll vele harcban az ember,
mert az ember az idővel is úgy van, mint egyébbel, többet szeretne belőle,
mint amennyi neki jut. Több oka is van annak, hogy stresszben élünk az idő
miatt: vagy mindig túlságosan sietünk, vagy mindig elkésünk. Mindkettő
stresszt okoz.
Az időt három részre lehet osztani, és ezek közül az ember csak kettőben
szeret élni, a múltban és a jövőben, miközben egész élete a jelenben zajlik.
És mi itt fogunk mellé. A múlt dolgain való rágódásra fordított idő és
energia szinte ugyanannyit vesz el tudatosan élt időnkből, mint az alvás, van
akinél talán még többet is.
A jövő tulajdonképpen nem létező dimenzió. Tervezünk és tervezünk,
persze ezzel együtt számolunk is, ami ismét csak kárba veszett energia, mert
számaink a jövőre, a feltételezéseinkre, a semmire épülnek. A rajzfilmekben
gyakran szerepel egy jelenet, amiről nekem mindig a jövőben való tervezés
jut eszembe. Nekem a kedvenc filmem a Tom és Jerry. Sajnos nem sok időm
van rá, pedig olyanokat tudok kacagni rajta, hogy még a kutyám sem tud
nyugodtan horkolni tőle. Amikor Tomot megkergeti a kutya - persze azért,
mert Jerry keresztbe tett neki -, szegény Tom pedig rohan, rohan, észre sem
véve, hogy már a szakadék fölött van; amikor lenéz, rájön a szörnyű
helyzetre, és többet nem tud lépni a semmiben, így zuhanni kezd, és elterül.
Ilyennek látom én a jövő terveit, fellegvárait kergető embert is, mert a jövő
csak az egyén gondolataiban létezik, amikor pedig jelenné válik, akkor a
legtöbb terv kútba esik.
Számomra hatalmas spontán felismerés volt, amikor rájöttem arra, hogy
jövő nélkül is élhetek, és megéreztem a tőle való függetlenségemet, mert
nem kellett mindig azon tépelődnöm, hogy mi lesz majd ekkor és ekkor.
Akkoriban írtam a következő sorokat:
Elvesztettem a jövőt. Nincs többé. Nincs jövőm, csak vagyok. Nem
tudom elképzelni többé a jövőt, nem érzem, nem látom. Nem tudok rá
gondolni, hiányzik az agyamból az a rész. Nagyon szokatlan állapot, mert
amióta az eszemet tudom, ezzel éltem, illetve érte ékem.
A jövőért tanultam, a jövőért dolgoztam, spóroltam, érte éltem, érte
sportoltam, érte fogyókúráztam, mindent, de mindent érte tettem. Az én
jövőmért, és a családom, a gyermekek jövőjéért.
A jövő volt ígéretekkel teli, ugyanakkor makacsul követelőző, állandó,
hűséges élettársam. Ő volt sötét, szomorú életem reményteljes hajnala,
napfelkeltéje, ő volt vidám életem ígéretföldje, egész gondolkodásom
táptalaja. Mélységeim és magasságaim értelme, lassan pedig mindené.
Egyszerűen nem létezett nélküle sem gondolat, sem tett. Hűséges
élettársként mindig szigorú volt, vele nem lehetett kukoricázni, egyszerűen
nem volt humor-érzéke. Őt mindig komolyan kellett venni, mert ha nem,
akkor ijesztgetni kezdett. Persze csak a gondolataimon keresztül; de a jövőt
mindenkinek ülik félni, és komolyan dolgozni érte. Már az elemi iskola is
ezzel kezdődik.
Az életet végigkísérő félelem nagy részben a jövő függvénye. Ugye, mi
általában mindig csak a gondolatoktól félünk, az elképzelt rossztól, amely
a jövőben esetleg megtörténhet. Tehát a jövőtől félünk, a gondolatainkban
felépített jövőtől. Nem a múlttól, és szinte soha a jelentől. Ha nincs jövő,
akkor nincs félelem sem?
Most, hogy a jövő többé nincs, egy érdekes állapot alakult ki bennem.
Nem hiányállapot, mert egyáltalán nem hiányzik, sőt, tökéletesen
megvagyok nélküle, egyszerűen szokatlan ez a szabadság, hihetetlen ez a
függetlenség, felfoghatatlan ez a kötetlenség. A jövő nélküli állapotomban
átélt belső csend, mély nyugalom és tágas Öröm mind azt mondják nekem,
hogy eddigi életem jelenében mindig a jövő választott el a boldogságtól. Ez
érdekes és meggondolandó, akkor is, ha ez nem tűnik egészen normálisnak.
Egy nagy űr jött létre bennem, ahogy a "hű élettársam" hirtelen, egyik
napról a másikra meghalt. Hirtelen halál volt, számomra váratlan, és a
helyét nem is tölti be semmi. Most, ahogy nélküle élek, és telnek a napok,
kezdek rájönni, hogy a jövő nem is létezett soha, ugyanúgy, mint ahogy
most sem létezik. A jövő csak gondolkodásom selejtterméke volt. Egy
illúzió, egy álom, egy rémálom. Rémálom, mert mindig hajtott valami után,
mindig stresszt okozott, és újabb célokat, illetve - jövőt biztosító célok
formájában - burkolt vágyakat festett fel a horizontra. Egy délibáb utáni
hajsza volt az egész életem. Ezáltal ő volt az élet kaotikus zenebonájának a
karmestere.
Mostanság olvastam egy filozófustól, hogy "az idő nem múlik el, csak
mi múlunk el." Ez valóban így van. Az idő mindig volt, van, és ha mi már
nem leszünk, akkor is mindig lesz. Az idő időtlen örökkévalóság. Ezért az
idő tulajdonképpen az időtlen jelen. Csak mi futunk ki belőle, mi múlunk
el. Olyan, hogy jövő, nem létezik, csak elképzeljük, mert tapasztalataink is
azt mutatják, hogy holnap is a jelenben kell lennünk, és halálunk napjáig
mindig a jelenben élünk, húsz év múlva ugyanúgy, mint ma. De mi nem ezt
látjuk, nem ezt akarjuk látni, inkább a délibábot próbáljuk valóságként
átölelni, így a jövő érdekében jelenünkben mindig rohanunk, kapkodunk, és
egy elvárásokkal megfertőzött állapot kedvéért feladjuk jelenünket. Ezáltal
nem tudjuk boldogan átélni azt, nem tudjuk átélni létünk mélyét. Sajnos
nem tudunk helyesen élni. Ne vedd olyan komolyan a jövődet, ne rohanj
érte, hanem hagyd, hogy az bekövetkezzen, mint jelened!

Az idő
Mert ki múltját elfelejti, jelent csak az érdemel. Ezt nem hibásan írtam
le, szándékosan fogalmaztam így.
Nem akarom bántani a múltat; sem az emberiségét, sem a nemzetét, sem
a tiédet. Nem is akarok senkinek az esetleges múlt iránti tiszteletébe
beleszólni. Csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a múltnak
spirituális szempontból teljesen más szerepe van. Úgy értem, hogy nincsen
pozitív szerepe, mert halott. Egy múmia, amelyet történelem könyveinkben,
múzeumainkban, családi albumjainkban őrizgetünk.
Hogy is mondta Einstein? Az ember a történelemből azt tanulja meg,
hogy az emberiség a történelemből nem tanult semmit. Valahogy így.
Szerintem ez azért van, mert az ember nem akarja elfelejteni múltját, ezáltal
kötődik hozzá, és újra meg újra azt ismétli meg, bárha ő úgy képzeli, hogy
ha tanulmányozza, akkor tanul belőle. Ugyanezt teszi az egyén is, az ő saját
kis történelmén belül.
Ha jól meggondolod, az elmúlt eseményeket nem hozhatod vissza, hogy
átírd, kijavítsd őket. A tavalyi hóból nem tudsz hóembert építeni. Nézd meg,
milyen rövid a nap, főleg ha nem a megszokott rend szerint éled, mint
például vasárnap; reggeltől estig szinte csak egy pillanat- Az évek telnek,
és hiába várunk valami nagy dologra, hogy magától bekövetkezzen, semmi
sem történik, csak az idő telik. Ereztétek már, hogy milyen kegyetlen az
idő? Sosem bocsát meg, az elszalasztott lehetőség örökre elvész, és talán
csak az értelmedben marad meg, fájdalmas gócként, amely életedet soha
meg nem békülő társként kíséri. így igaz, az időnek nincs humorérzéke, nem
mondja soha: "Hé, partner, ne izgasd magad, ez csak egy vicc volt/' Nem,
az időnek nincs humora, és részvéte sincs. Az idő faképnél hagy minket,
hátat fordít, és eltűnik, mi pedig itt maradunk tehetetlenségünkben, a
felgyűlt születésnapjainkkal, es az óhajjal-sóhajjal, hogy miért is nem
kezdhetjük újra. A múlt értéktelen béklyó a lábainkon. Nem enged gyorsan
megváltozni. Részben olyan, mint a bűntudat. Lehet, hogy jobb leszel tőle,
de nagyon lelassít, viszont a múlt csak lelassít.
Mivel nem tudsz felejteni, ezért tulajdonképpen múltad vetülete vagy,
megkötnek régi tetteid, gondolataid, érzéseid. Egy-egy rossz tapasztalat
olyan mély nyomot képes hagyni bennünk, hogy a következő alkalommal
helytelenül döntünk, csak azért, mert félünk. De a múlttól félni butaság,
mert az már nincs, elolvadt, mint a tavalyi hó. Mégis, a negatív tapasztalat
előítéletek formájában tovább él bennünk, amelyek aztán nem engednek új,
szabad döntést hozni, elfogulatlanul cselekedni a megfelelő helyzetben. Ha
meg akarsz változni, ha a jelen pillanattól fogva tényleg egy varázslatosan
boldog eletet akarsz élni, akkor el kell válnod a múltadtól. Ahhoz, hogy
boldog légy, felejtened kell.

Egy kis gyakorlat, melyet a múlt selejttermékei ellen

használhatsz.

Ez egy "ima", olyan értelemben, hogy többször elolvashatod, amely

inspirálhat abban, hogy múltbéli hibáidat elfelejtsd. A múlt hibái sokszor
annyira megzavarják elménk békéjét, hogy semmi más nem jár a fejünkben,
csak az elkövetett "tragédiát" gondoljuk át újra és újra, százszor, ha nem
ezerszer. Ez nem csak boldogtalanná tesz, de bevésődik emlékeinkbe is, ami
miatt később egy, az élet nyújtotta új helyzetben ismét helytelenül
reagálunk, most már az emlék, a múlt miatt.
Ha az itt következő szöveg inspirál, vagy ha úgy érzed, hogy segít
abban, hogy megpróbálj egy új életet kezdeni, "újjászületni", akkor
olvasgathatod. Ennek persze csak akkor van értelme, ha át is érzed, és
érzésedet igyekszel egész nap megőrizni. Ha ezt gyakorlód, az sokat
segíthet, de ugyanakkor rájössz, hogy felejteni nem is olyan könnyű, talán
még nehezebb, mint tanulni.

Ma behúztam magam mögött a függönyt. Lezárom a történelmemet.

Nincs múlt, csak egy behúzott függöny van. Ha visszagondolok a tegnapi
napra, nem látom, csak a függönyt. így nem láthatom az életem kudarcait
sem.
A függöny elválaszt hibáim sorozatától, baklövéseim akadály futásától,
a tökéletlenségeimtől, amelyek így nem láthatók, és így nem is tartoznak
hozzám. Ezért a mai naptól kezdve csak a tiszta jelenből áll az életem.
Nulláról kezdek. Mivel hiányzik a múltam, ezért nem tudom megismételni
azt. Ugyanakkor hiányzik a motiváció, hogy kijavítsam régi hibáimat,
veszteségeimet nyereséggé alakítsam. így nem vagyok kényszerhelyzetben.
Javításra nincs is szükség, mert most jó vagyok, hiszen letöröltem a
táblát. Végül is minden újszülött jó és ártatlan. Az élet elején álló gyermek
nem hibáztatja magát, hanem várja az életet. Nem lép elkövetett hibáinak
csapdájába, mert ilyenekkel nem rendelkezik. Most, a mai naptól kezdve én
is így élek.
Egy új élet a régi testben. Újjászülettem. Ha magamra gondolok, csak
egy vastag, zárt függönyt látok, más nincs bennem. Itt állok a függöny előtt,
és nincs mögöttem színpad, nincs mögöttem tér, így nem tudok hátralépni,
nincs mire támaszkodnom, nincs mit előhoznom, egyszerűen nincsenek
tapasztalataim. Csak itt, a függöny előtt állhatok, a "Mostban", ahol egy
teljesen új élet, az átadás-élet van. Az átadás a hibátlan tökéletesség-élet,
amely csak a múlt teljes kizárásával élhető. Többé nem kell tennem semmit,
mert nincsenek tartozásaim, ígéreteim, javítanivalóim; a függöny mindent
eltakar és lezár. Nincsenek feladataim, nincsenek terveim. Nem kell
megoldanom semmit, nem kell kitalálnom semmit, és pont ez a cél.
Elfogadni azt, ami van, csak arra reagálni, ami magától adott, fejet hajtani;
s lehetőleg tökéletes eszközévé válni ennek a folyamatnak, amit életnek
nevezünk.
Nincs felelősség, nincs aggodalom és feszültség. Ami jön, és adatik,
azért Isten a felelős, azért esetleg az 0 fejének kell fájnia, ha van neki
ilyesmi. Én nem állok szembe a belső erővel. Nem harcolok többé vele a
múlt függvényeként, hanem hozzábújok és átadom magam neki.

Nem azt mondom, hogy el kell hinned, hogy múlt nélkül is lehet élni;
én csak azt mondom, hogy próbáld ki. Ha megválsz múltad negatív
eseményeitől, tapasztalataitól, attól még mindig elő tudod hozni életed
inspiráló érzéseit, amikor az megédesítheti jelened. Van még valami, ami
ide tartozik. Ha már "újjászülettél", akkor ne csak a múltat zárd le, hanem
próbálj meg úgy élni, és olyannak lenni, amit tökéletesnek hiszel. Légy
olyan, amilyennek a tökéletes világnak kellene lennie. A tökéletesség az
Isteniség. Légy Istenember! Vagyis éld a le-hetetlent, azt ami még nem
vagy! ÉIj egy szent napot! Légy egy napra szent!
Ez a gyakorlat sok örömet ad, új dolgokat láthatsz meg magadban, a jót
is, és azt is, hogy mi akadályoz abban, hogy jó legyél. Spirituális fejlődésed
jövőjét a mában próbálod élni. Izgalmas, érdekes tapasztalat, azonban nem
olyan könnyű, ezzel szemben nagyon megéri.

Gyakorlat; Szent nap

Reggel, miután meditáltam, letérdelek, és hálát adok neki, a belső

erőnek, hogy ma ismét spirituális életet élhetek, és kérem Őt, hogy segítsen,
hogy ma tökéletes legyek. Kérem, hogy engedje meg erre a napra, csak erre
az egyetlenegy röpke napra, hogy aszerint élhessek, amilyen még nem
vagyok, de lennem kellene. Ezen az egy napon engedje, hogy olyan legyek,
amilyennek 0 lát, illetve Ő szeret engem. Majd egész nap, minden emberi
kapcsolatomban az Ő isteni türelmét gyakorlom, és ezáltal, csodálatos
módon, birtoklom is, azért, hogy Őérte éljek, ne magamért; nem gondolok
egyéni érdekeimre és véleményemre, hogy csak az iránta való szeretet
sugározzon rólam. A mai szent napon nincs kritika, de még csak vélemény
sem; ha nem kérdeznek, hallgatok. Nem állítom szembe az egómat
másokéval, mert ma szent nap van, és ezért nem az egómat használom,
hanem a magasabb, szentebb részemet. Nem harcolok az igazságért,
hagyom, hogy mások örüljenek vélt igazságaiknak.
Ezen a szent napon minden órában, minden percben megjátszom a
tökéletes Lényt, az isteni Tudatot, ezért a belső erőben úszom, Azt teszem,
ami most még nem a természetem, de amivé válni akarok, vagyis
megjátszom az Istenembert. Mindenben azt teszem, amit a tökéletes
embertől elvárok.
Tudjátok, mi történik? Az idő nem fut el többé, az idő beteljesít, és
boldogsággal önti el lényemet. Az emberek pedig Örülnek, kinyílnak
körülöttem, és teljesen meghíznak bennem, játékból gyakorlott
tökéletességemben. Ali ez, ha nem csoda? Este letérdelek, és hálát adok az
engedélyért, a kegyelemért, hogy belekóstolhattam a játékba, és láttam,
hogy tökéletes lény vagyok, illetve a tökéletesség már meglévő része vagyok.

Nem is gondolnád mekkora örömet ad, ha saját egódat, érdekeidet

félreállítod, ami sokunknak nem is olyan könnyű, de egy ilyen szent nap
után látni fogod majd, hogy nem veszítettél semmit. Sőt, jóságod boldoggá
tesz.
Ezt próbáld ki, ezt ki kell próbálnod, és nem fogsz csalódni; próbáld ki,
nem tudsz kudarcot vallani, mert itt nem is létezik kudarc, csak fejlődés,
mert ha pár órát, vagy pár nekirugaszkodást elértél, akkor már mindent
elértél; mert az idő nem áll meg, holnap is jön egy szent nap, hogy folytasd
tökéletesség-játékodat.
Itt megemlíteném, hogy a hála egy csodálatos eszköz. Ha jelen
pillanatban életutadnak egy kevésbé kellemes szakaszán jársz, akkor is légy
hálás. Légy hálás, hogy sikerült egy pár órára, vagy akár pár percre
tökéletesen jónak lenned. Ha már megtanultad, a legrosszabb helyzetben is
erezhetsz hálát, ilyenkor nem a rosszért vagy hálás, hanem azért, hogy
helyzeted nem rosszabb ennél. Ezt nem viccből írom. Meglátod, hogy segít,
garantálom, hogy segít, mert a hála a rossz helyzetek és rossz hangulatok
oldószere. A hála pajzs, mely megvéd az élet nyílvesszőitől. Nem is
gondolnád, hogy egy röpke hálaérzésnek hatalmas ereje van.

Élj a jelenben!
Ezt a fejezetet talán nem lesz könnyű mindenkinek megérteni. Elnézést
kérek, de nem tudtam ennél egyszerűbben megfogalmazni. Igaz, hogy a
spiritualitás egyszerű dolog, de van, aki úgy érzi, hogy ez amit itt írok már
filozófia. Egyébként ez csak azért van így, mert az időt sem könnyű
megérteni, illetve nem is értjük, csak benne élünk. Olyan, mint az
elektromos áram, nem értjük, hogy mi az, de használjuk. Sokak szerint nincs
is idő, de az ősz hajszálaim ez ellen tanúskodnak. Nem baj, ha nem tudod
megérteni, de próbáld meg gyakorolni, idővel megérzed, hogy mi a jelen.
Akármit képzelhetsz a jövőről, számodra mindig csak egy röpke
pillanatként, mint jelen fog bekövetkezni, és mint jelenben leszel benne.
Számunkra a jövő csak mint a jelen pillanata válik megfoghatóvá, illetve
valósággá. Lehetsz tíz, húsz vagy Ötven évvel idősebb, mint ma, akkor is
minden évben, hónapban, napban, órában és percben csak a jelen
pillanatában lehetsz. Vagy meg tudod fogni, és használni, tudomásul venni,
vagy nem. Ezzel azt akarom mondani, hogy ha ma nem tudsz a jelenedben
élni, abban kiterjedni, akkor a jövődet sem tudod átélni. A jelen az, ami
számít. Vagyis a jövődben sem tudsz többet élni, mint a jelenedben.
Ha az. eljövendő jelenedben, tehát a jövődben is csak a jövőről
fantáziálsz, akkor a mai jövőd is jelen nélkül marad, vagyis csak álmodozás
lesz. Minden jövő csak jelenként létezik, mert amíg nem létezik, addig csak
egy fogalom, elképzelt dolog. Amikor viszont létezik, akkor jelen. Az idő
nagyon komplikált dolog. A jogik szerint csak jelen létezik, a múlt, a jelen
és a jövő egyszerre történnek, de ez valahol egy másik dimenzióban látható,
amely a jógik számára hozzáférhető. Mi az idő szűk kalitkájába vagyunk
zárva.
Azt hiszem, hogy rosszul értelmezzük az időt, mármint a múltat, a jelent
és a jövőt. Önámításban élünk, amikor várunk valamire, ami a jövőben fog
bekövetkezni, ami majd mindent megváltoztat, hogy álmaink, amelyeket
képtelenek vagyunk a jelenben megvalósítani, beteljesüljenek.
Önámításban élünk, mert amikor a ma jövője jelenné válik, akkor már a
holnap és a holnapután jövője után futunk. Ezzel valahogy elmenekülünk a
jelenből, becsapjuk önmagunkat. Ebből az következik, hogy a jelenben
kellene megszereznünk, felépítenünk mindent, mármint azt, ami ahhoz
szükséges, hogy át tudjuk élni, és élvezzük a Földön töltött időnket. Pozitív
jelenérzésemmel pozitív erőtérré válok állandó jelenemben. Tehát csak a
ma víziója számít; nem kell elhagynom a jelent, mert az mindig tart.
Nincs jövő, csak vagyok - ez lenne a jelszó. Csak a jelen csendjében
vagyok. Nincs a fejemben terv, akarat, tehát nincs benne gond sem. Miből
is születhetne? A jelenből szinte soha.
Mi a jelen? A jelen nagyon érdekes dolog, mert ha nem élek benne,
akkor nincs is, tudniillik minden másodperc rögtön a múltba csúszik,
mihelyt megérkezik a következő. Semmi sincs itt, semmi sem marad meg.
Az értelem a jelent is nem érzékelhető darabkákra osztotta, mihelyt
megépítette az időmérőt.
 Csak akkor vagyok képes a jelenben élni, ha értelmemet bizonyos fokig
uralni tudom, ha képes vagyok lecsendesíteni ide-oda ugráló, izgága
gondolataimat. Ha behatolhatok a lelassult gondolataim közti résekbe,
akkor egyszerűen fogalmazva benne ülök a jelenben, amelyet már nem a
másodpercek rohanása diktál, nem az idő határoz meg, hanem létem
tágassága birtokol. Tehát a jelen egy olyan érdekes dolog, hogyha benne
vagyok, akkor létezik, és tudomásul veszem, de ha nem vagyok benne,
akkor nincs is, illetve csak az idő megfoghatatlan, szűk rése. Valahogy
elcsúszom fölötte. A jelen talán ha nem is a másik dimenziója a létnek, de
kétségtelenül bejárat ahhoz.
Így nézve a dolgot úgy tűnik, hogy a jelen, létem mélyebb átélése. Ha a
jelenben vagyok, akkor én vagyok a jelen, mert ott a tudomásul vételemben
nincs más, csak én. Tehát a jelen nem más, mint az Énem belső átélése az
örök jelenben. Ebben a mondatban nagy betűvel írtam az Ént, mert
különbséget akarok tenni a hétköznapi értelemben használt "én" és a leállt
értelemben, az idő rohanó másodpercei mögött átélt Énem, vagyis a belső
Én között. Ezt azért teszem, mert a bennem lévő Énem mindig a jelenben
van, függetlenül attól, hogy én látom-e, függetlenül attól, hogy tudomásul
veszem-e ezt. Hogy egy kicsit érthetőbb legyen a saját énünk, mondjuk azt,
hogy bent a jelenben átélt, tágas létünkben tapasztalt Énünk nem más, mint
a megszokott, saját énünk terjedelmes, mély, kivetülése. Ebből képesek
vagyunk, illetve mindenkori jogunk, hogy erőt, tágasabb tudatot,
emberfölötti akaratot és még sok minden mást a felszínre hozzunk, vagyis
külső létünkre kivetítsük. Ez azért mindenkori jogunk, mert a belső Én a
saját, igazi valónk, csak mi leválasztva élünk tőle.
Énemnek a jelenben végtelen ideje van. Ő az örök jelen, a Most. Azt is
írhatom, hogy én vagyok a jelen, mert ha én nem vagyok ott, akkor
számomra az nem létezik, bárha tágasabb Énem ott van, de figyelmem,
vagyis az én-érzésem nincs ott bent. Igen, a jelen egy privát birodalom, ahol
csak én és Én vagyok.
Ezért a belső, az igazi Én átélése csak a jelenben lehetséges, és a jelen
is csak az Énben érezhető, vagyis csak ott létezik. így érzésem szerint, ők
ketten mélyen, legbelül egyek. Ezért persze csak ha kapcsolatom, bejáratom
van a jelenbe, vagyis egy lecsendesített értelemmel tudok az Énemből belső
erőt meríteni. Ez a fő problémánk, mert le kell állnunk. Ha egy általam
irányított, tökéletesen ellenőrzött elmével rendelkezem, akkor az egész nap
folyamán belső erő tör fel mélyebb Énemből. Ezt érzések formájában fizikai
síkon is megtapasztalhatjuk, ugyanakkor emberi kapcsolatainkat is átitatja
ez az állandó energia. Mondhatnám úgy is, hogy rendezi életemet, illetve
egy mélyebb síkon élek. A másik irányból fogalmazva azt is állíthatom,
hogy énem befele kitágult, elmélyült és én szabadon az én-érzésemmel oda
vagy bemegyek vagy sem. Ez rajtam múlik. Ha oda bemegyek, akkor több,
tágasabb vagyok. Erősebb vagyok, mert egész lényemmel egy vagyok.
A jelen nem az értelem felületes szórakozása, vagy unalma, mint ahogy
azt az értelmünk látja. A jelen bennünk van, és ha benne élünk, akkor nincs
unalom, és nincs szórakozás, csak igazi, mély beteljesülés, és ezáltal belső
béke létezik. Ezt mondja belső tapasztalatom, gondolat-szegény állapotom;
illetve nem is mondja, hanem megajándékoz vele.
Mi a tervezés? A tervezés értelemszerűen várakozás
 valamire, aminek
bekövetkeztét feltételezzük. A tervezés becsukja a jelen ajtaját. Elválaszt a
lényemtől, mert elhagytam a jelent, mivel a tervezéskor a jelent a jövőbe, a
nem létezőbe vetítem, ezért elveszítem, hiszen nem létező szférákban járok.
Emiatt nem tudom érezni a létemet. Nem az Énem, hanem csak a
gondolataim és vágyaim alkotta fellegváraim érvényesülnek bennem,
vagyis azokká válok, nem valósággá. Ha a jövőben élek, félrelököm,
elnyomom, illetve megfojtom igazi önmagamat, emiatt pedig feszültség van
bennem, mert meg akarom előzni az időt, vagy legalábbis küzdök vele,
illetve többet akarok élni, vagy más tempóban, nem a nap huszonnégy
órájában, hiszen előremegyek onnan.
Lehet, hogy ezt nem veszem észre, mert nem tudom, hogy más állapot
is létezik. Hiszen számunkra, akik képtelenek vagyunk a jelenben élni, a
követelőző vágyak, a megoldhatatlannak tűnő problémák, a testi vagy lelki
fájdalmak által átitatott létünk a megszokott állapotunk. Lehet, hogy nem is
tudjuk, hogy feszültség nélküli állapot is létezik, de mindenképpen a
jelentől való menekülésünk megfoszt békénktől, és emiatt ez az állapot
szinte minden bajunk forrása. Kivétel nélkül minden gondunktól csak a
jelenben tudunk megszabadulni. Bajaink nem szűnnek meg sem holnap,
sem tíz év múlva, mert az élet mindig újakat hoz. A problémáinktól csak itt
és most, a jelenben tudunk elválni, illetve bizonyos távolságban élni tőlük.
Az idő elmoshat és meg is szüntethet bizonyos dolgokat, de problémáink
átélését most is, és tíz év múlva is csak a jelenben, és a jelen által tudjuk
megszüntetni, máshogyan nem.
Hogyan juthatunk a jelenbe? Sehogy, nem kell odajutni. A jelen
állandóan bennünk van, mi pedig állandóan benne vagyunk. Itt egy nagyon
paradox helyzet jön létre, mert jóllehet a jelen mindenkor a lehető
legközelebb áll hozzánk, pontosan úgy, ahogy Énünk is önmagunkhoz van
a legeslegközelebb, mégsem vagyunk képesek egyik pillanatról a másikra
odajutni, ahol tulajdonképpen vagyunk. Mondhatnám azt is, hogy valaki
fogva tart a saját házunkban, és ezért nem élhetjük igazi énünket.
Fogalmazhatunk úgy is: bár házunkban vagyunk, mégsem vagyunk otthon.
Ha az idővel rohanó értelmünktől, vagyis a börtönőrünktől valamilyen
módon megszabadulunk, vagy ha ő egy kis békét elsajátítva börtönőri
tisztségéről önként lemond, akkor túlzsúfolt gondolattárunk nem választ el
többé saját otthonunktól, a jelentői. Akkor képesek leszünk saját Énünket,
a jelent tudomásul venni, átélni. Akkor tudatunk a jelenhez kötődik, akkor
otthon vagyunk, mondhatjuk, hogy hazaérkeztünk. Akkor a jelen az
egyetlen kötődésünk, ami azt jelenti, hogy nincs kötődésünk, mert a jelen a
tágas, határtalan lét.
Eletünkben mindent a tartós örömért, boldogságért teszünk, mindenben
és mindenhol azt keressük. Minden vágyunk és törekvésünk mögött
beteljesülésünket, a tökéletes boldogságot véljük megtalálni, ezért küzdünk
értük. Ugyanakkor a legbiztosabb, ingyenes, parlagon heverő örömet a
földön hagyjuk, nem hajolunk le érte, elmegyünk mellette. Tudniillik a
jelenben élni spontán örömet jelent. Ezt megfigyelhetjük fordított
helyzetben. Ha egy nagyon örömteli napot élünk és igazán boldogak
vagyunk, akkor mindig a jelenben maradunk, csak azzal foglalkozunk, ami
körülöttünk történik és boldogságunkat mindenkire sugározzuk. Olyankor
nem kívánunk tervezni sem, hagyjuk a jövőt, élvezzük a jelent. Ez mondjuk
nem tartozik közvetlen ide, de mint érdekességet megemlítem. Az igazi
boldogságnak még az érdekessége, hogy mindenkivel meg akarjuk osztani
azt. A boldogság akkor teljesül be, ha megosztódik. Mindenesetre a
boldogság és a jelen, bármelyik végéről nézzük is őket, kapcsolatban
vannak.
A lét tudatos átélése, az életenergia bennünk való áramlásának átélése
ok nélküli, kifogyhatatlan örömmel ajándékozza meg lényünket. A lét
öröm, ha tudomásul vesszük, ha rá figyelünk, vagyis ha létünk tudatában
vagyunk. A lét pokol is lehet, ha nem törődünk vele, ha ellökjük magunktól,
és körmünk szakadtáig valami másba kapaszkodunk. A lét adta öröm,
ingyen van, és állandóan nyitva van, mint az éjjel-nappali. Végül is ez az,
amit az idő ajándékoz nekünk, de mi nem ismerjük fel, vagy nem akarjuk
felismerni ezt az ajándékot. Inkább elutasítjuk, szélmalom-harcunkat vívjuk
és az idő negatív oldalára összpontosítunk. Nem jó a hozzáállás, nem jó az
értékrendszer.
A jelen Összekapcsol a belső erővel. Ha nem tervezek, a belső erő
dolgozik helyettem. Ezt nehéz csupán az értelem által megérteni, vagy
elhinni, pedig ha hagyjuk, a belső erő jobb munkát végez, mint mi. 0 nem
tervez, Ő alkot. Nem az jön létre, amit én akarok, (hiszen valójában nem is
akarok semmit, ha a jelenben élek), hanem az, amit Ő alkot, amire valóban
szükségem van. Én pedig elfogadom ezt, és ennek megfelelően élek. Ez
átadás. Nem a vágyaim, és az akaratom határozzák meg, hogy mire van
szükségem, hanem a belső Én. Ez egy harc nélküli életmód, amelyben az
élet áradatával együtt úszva azt érem el, amit el kell érnem. Ezért nem is
akarok többé az árral szembe úszni, hiszen az sokkal fárasztóbb.
Ha az idő után futok, mint azt legtöbbünk teszi, akkor versenyt futok az
idővel. Néhányunknak ideiglenesen sikerül is megelőzni az időt. Ez a
stressz. De mivel időbe ágyazott lények vagyunk, nem élhetünk büntetlenül
az idő előtt. Az idő visszavág. Sikertelenség, betegség, és egyebek folytán
hirtelen kiszalad a talaj a lábunk alól, és mi zuhanni kezdünk, amellyel aztán
nem csak boldogságunk, hanem egész létünk megkérdőjeleződhet.
Ha a jelenben élek, nem futok az idő után, mert ha a jelenben vagyok,
akkor mindig a megfelelő helyen vagyok, és ráérek, mert az idő bennem
létezik, és nem rajtam kívül. Hogyan is kergethetném azt, ami itt bennem
van? Nem futok az idő után, de még csak nem is haladok az idővel.
Megálltam. így most az időnek elkerülhetetlenül felém keli jönnie, mert az
időnek törvényszerűen el kell telnie. A jövő, mint örök jelen folyik felém,
illetve mondhatnám azt is, hogy belém, de talán leghelyesebb, ha úgy
fogalmazok, hogy bennem, rajtam keresztül. így az idő többé nem
ellenségein, hanem barátom, aki csodálatos, tökéletes gyümölcseivel lep
meg, én pedig hálás vagyok ezért. Hálás vagyok, hogy az időben vagyok.
Minden a helyére kerül, de nem úgy, ahogy azt én kitalálnám, hanem
tökéletes tökéletességgel, vagyis isteni módon.

Gyakorlat: Élj a jelenben!

Nem várok semmire. Nem várok semmire, csak vagyok. Nem kell, hogy
bármi bekövetkezzen, semmi, csak vagyok. Nem várok semmire.
Nem várok el senkitől semmit. Nem várok el sem embertől, sem Istentől,
sem az élettől semmit; csak létezem. Most, itt, az állandó jelenben. Miért?
Mert megtanultam, hogy csak a jelen egyszerűségében, az élet jelenlegi
mostjában élhetek. Csak ez az egyszerű lét az enyém. Ha nem kapaszkodom
bele, ha nem válok eggyé vele, akkor semmim sem marad. Csak becsapom
magam, mert a jelenen kívül semmi más maradandóan értékes nem létezik.
Minden egyébbel csak áltatom magam, túlhajtom magam, egy elképzelt
délibáb-életet kergetve. Ha megtanultam a jelenben élni, megszűnnek
elvárásaim. Tehát nem várok el semmit! Nem várok el senkitől semmit! Nem
várok el semmit!

A szív és az értelem
A vitális ösztönvilágod nem látszik, mégis érzed, hogy van, hiszen 6
dirigál a testednek es szinte bármikor képes legyőzni büszke emberi
akaratodat.
 Az értelmed sem látható, mégis hiszel benne, illetve tudod is, hogy ő
létezik. Az értelmünk olyan, mint egy szervünk a szervezetünkben, csak ez
egy nem látható helyen van, belső világunkhoz tartozik.
A belső világunkban van még egy igencsak fontos, erős szervünk,
amely szintén a láthatatlan birodalomban lakik. A spirituális szívünk.
Képességeit tekintve fölülmúlja az értelmet, mégis aligha törődünk vele,
illetve nem vesszük tudomásul. Ez azért van, mert az értelem termelte
energia, a gondolatok durvább síkon hatnak és elnyomják a finomabb síkon
dolgozó érzéseket, amelyekkel a szív kommunikál velünk.
Ahhoz, hogy az ember tökéletesen működjön nem elég csak az értelmét
használni, szüksége van a szívére is. A szíven keresztül tudjuk a normális
értelem fölötti intuitív értelmünk üzeneteit észlelni, mert a szív az
érzésvilágunk kútja. A cél az lenne, hogy szívünk megnyitásával belső
vezetésünk élővé váljon és előtérbe kerüljön, annyira, hogy életvitelünk
irányítását átvéve. Ha szívünk gyorsabban érez, mint ahogy az értelmünk
gondolkodik, akkor nyert ügyünk van, tartósan boldogok vagyunk, illetve
pozitív állapotunkat nem veszítjük el. A szívnek gyorsan és erősen kell
éreznie, hogy átvegye a fő szerepet az esetleg bennünk feltörő negatív
értelmi reakciók leállításában. A lenti példa is ezt mutatja. Erre törekedni
kell. A törekvés mindennek a titka. A következő eset, amelyhez hasonlókat
gyakran átélek, lehet egy jó gyakorlat is, de ha nem így gondolod, akkor is
megéri kipróbálni.

Egy példa a spirituális élet gyakorlati

megvalósítására:

Egy hivatalban voltam, ahová a jogosítványomért kellett bemennem,

mert valahogy hozzájuk került. Az autóm volt a hibás, mert nagyon erős, és
főleg gyors. Így szegény fejem a kocsim áldozatává vált.
Tehát fogadóóra volt, én pedig bekopogtam a megfelelő szobába, és
kedvesen köszöntem a bent dolgozó hölgynek, aki egyedül volt az irodában.
Nem kérdezte, hogy miért jöttem, vagy bármi egyebet, egyszerűen közölte,
hogy neki most se ideje, se kedve nincs velem foglalkozni, mert ő is és a gépe
is foglalt. Végül hozzátette, hogy várjak a folyóson, amíg majd hív. Nem volt
szeretetre méltó, úgy is mondhatnám, hogy undok volt. Vagy ha nem is volt
az, annyi biztos, hogy irántam semmi szimpátiát nem mutatott. Az is lehet,
hogy nem mutatott semmit, egyszerűen semmibe vett.
Ilyenkor minden ember maga döntheti el, mi módon telik el napjának
többi része. Eldöntheted, hogy használod-e az értelmedet, vagy sem,
harcolsz az igazságért, vagy inkább a belső erőre bízod a helyzet
megoldását.
 Én mindenesetre a parancsnak engedelmeskedve kimentem, hogy
megvárjam, amíg megjön a hölgy munkakedve, vagy megváltozik a
kedélyállapota. Nem ment fel sem a cukrom, sem a vérnyomásom; leültem
egy székre a folyóson, és becsuktam a szemem. Magam elé képzeltem a
hölgy arcát, egész lényét, és a szívembe engedtem, majd felnagyítottam,
hogy betöltse az egész mellkasomat, lényemet. Aztán szeretni kezdtem. (Ha
még nem tudod bárkivel eljátszani ezt a szeretet-játékot, akkor az a legjobb,
ha közeli családtagodnak - például anya vagy testvér - képzeled, illetve
érzed az illetőt.) Ezután pedig kértem Istent, hogy adjon neki egy kis békét,
és oldja meg a problémáit, amelyeket magában felhalmozott, hogy tudjon
kedves lenni szegény, és ne kelljen szenvednie. Éreztem őt, és a gondjait,
minden bennem volt, és minden a szeretetben úszott. Azt hiszem, pár perc
telhetett el - bár nem figyeltem az időt -, amikor kilépett az ajtón a hölgy
fülig érő mosollyal, és betessékelt. Esküszöm, hogy egy teljesen más ember
állt az ajtóban, nem az, aki kiparancsolt az irodából. Minden a legnagyobb
rendben ment, és megkért, hogy ha a kasszánál kifizettem az illetéket, akkor
nyugodtan jöjjek be, akkor is, ha lenne bent valaki. így is történt, majd az
illeték befizetése után a hölgy felállt, és kikísért az ajtón, ahol kedvesen szép
napot kívántunk egymásnak, és meggyőződésem, hogy ez be is következett.

Ehhez hasonló helyzetekre sajnos gyakran kerül sor az életben, így nem
kell sokáig várnod, hogy kipróbáld ezt a játékot. De pont ezért lehet
alaposan megtanulni. Tehát most is, mint mindig, minden rossz egy esély is
a jóra.
Ebből az esetből láthatjuk, hogy nem mindegy milyen energiával
dolgozunk a környezetünkkel való kapcsolatunkban. Tudatosan kell az
energiát megválasszuk és azzal éljünk. Egyáltalán nem mindegy, hogy
milyen erőknek adjuk át magunkat, mert azoknak megnyílunk, így
kiszolgáltatjuk nekik sorsunkat. Sajnos az ember ügy képzeli, hogy neki
harcolni keli. Azt gondolja, hogy csak harcban tudja kivívni a szerinte neki
kijáró tiszteletet, méltóságot, és az általa vélt igazságát, valamint az egoja
egyéb táplálékait. De én állítom neked, hogy szeretni is elég, mert az
mindent megold, és mindent megad.
Az értelem azt mondja, hogy kölcsönkenyér visszajár. Ezért az értelem
szempontjából nézve az én fent említett reakcióm nem igazán helyes. Az
ember mindig igazságot és igazságosságot akar látni, és azt ki is akarja
harcolni, vagy ha kiharcolnia nem is sikerül, legalább ki akarja nyilvánítani,
jól megmondani a véleményét. A vitától, a harctól aztán szenved, mert
többnyire nem sikerül neki kiharcolnia, amit akart, de még ha sikerül is,
maga a harc kimeríti vagy esetleg fáj a gyomra tőle. Ezek a harcok ugyanis,
mindig a mélyebb vitális lényünktől jönnek, a köldök tájékáról.
 Értelmeddel legjobb esetben az igazsághoz juthatsz hozzá, de ez nem
vezet el a boldogsághoz. Mit ér a te pici igazságod, amit egy pár nap alatt
elfelejtesz? Mit ér, ha tarsolyodban van a kivívott igazságod, de felmegy a
vérnyomásod? Azt mondod, igazságszerető vagy. Ez szép és jó, én is az
vagyok, de te még nem jöttél rá, hogy szeretetünk tárgya még nem született
meg ezen a Bolygón, nincs látható dimenziónkon belül. Persze az igazságot
ettől még szeretni kell, mert ha nem, sohasem fog felderengeni. Légy
igazságszerető, de ne igazságharcos. Az igazságharc engem a régen oly
gyakran emlegetett békeharc kifejezésre emlékeztet. Később sokan
belefáradnak ebbe a kilátástalan harcba, és gyakran ismétlődő
sikertelenségeik miatt átallnak azok táborába, akiknek csak egyetlen
igazság a fontos, a sajátjuk. Sok igazságharcos megalkuszik, vagy eladja
magát az ellenfélnek. Ezért úgy tűnik az igazságharc sem teremt
igazságosabb világot.
Az értelem vezérelve: szemet szemért, fogat fogért, míg a szív
vezérelve: mitől vagyok boldog? És mitől vagyok boldog? Attól, hogy jó
vagyok, és a jóságomat egy bársonyosra kibélelt kamrában őrzöm a
szívemben. Jóságom boldogság-motorom üzemanyaga. A boldogság nem
föltétlenül, vagy csak nagyon ritkán kapcsolódik az igazsághoz. A jósággal
ugyanez a helyzet, ő sem az igazság függvénye, mert az igazi jóság feltétel
nélküli, és csak Önmaga öröméért létezik, semmi másért. Ha nem ezért
létezik, akkor az nem jóság, csak valamilyen tudatos vagy nem tudatos,
érdekből megjátszott szerep. Az én elvem az, hogy legyen másé az igazság,
az enyém meg a boldogság.
Ha boldog vagy, ha örömet érzel, hol érzed azt? A szívedben. Sohasem
azt mondod, hogy feszül a fejed az örömtől, hanem hogy repes a szíved az
örömtől. Az igazságtól nem repes semmi, az agyad aztán végképp nem. Ha
sikeresen küzdesz meg az igazságért, átmenetileg talán büszke leszel tőle,
de boldog nem, és kivívott igazságod mindenképp a feledés áldozatává
válik. Büszkeséged viszont egód dióhéjának falát erősíti, hogy
feltörhetetlen legyen, hogy még szűkebb tudatban élj, és ezáltal szenvedj.
Tehát az igazságharc nem hoz semmit a konyhára. Viszont örömérzésed
nem csak azzal az állapottal ajándékoz meg, amelyet boldogságnak
nevezünk; hosszú távon lelki egyensúlyod, lelki fejlődésed tápláléka, amely
tudatod tágítását szolgaija. Ezért meg kell tanulnunk a szívünkben élni,
bármenynyire is felsőbbrendűnek érezzük értelmünket, és élvezzük annak
furfangos cseleit. Ha kicsit eltávolodunk tőlük, akkor látjuk, hogy azok
mélységükben mind üresek.
Bármi is vált ki belőled örömérzést: egy virág, egy dicséret, vagy akár
a pénz, azt mindig a szíved tájékán érzed. Az öröm és boldogság otthona a
szív, míg a kételkedés, a félelem és a hatalomvágy a fejben lakik.
 Az ember igazi központja a szíve tájéka, ez a test es az egész lény
középpontja is; oda mutat az ember, ha azt mondja: én. Sohasem a fejedet
kopogtatod meg az ujjaddal, hogy az énedre mutass. Esetleg másoknak
mutatod azt. Mi több, az emberszabású majom is a mellét veri, ha győzelmét
hirdeti. Persze ezt csak viccként említem, mert a majomszabású ember is
ezt teszi, mikor győzelmét hirdetve a mellét öklözi.
Ha beteljesülten szeretnél élni, akkor a szív az elsődleges központ, azt
kell fejlesztened, megerősítened. Arra kell figyelned, hogy az érzések
feltétlenül szabad tisztást kapjanak értelmed gondolatainak sűrű erdejében.
A gondolatoknak félre kell állniuk, hogy az érzések lényünk mélyebb
rétegeinek üzeneteit soron kívül át tudják adni. Az érzéseket nem lehet
váratni, mert elmúlhatnak, ha túl nagy a gondolatok ereje. Az érzések
előkelő vendégeknek számítanak, és az első sorban van a helyük.
A szívünk érzéseink antennája, és a felfogó készülék is. Ha szívünk
kitágítjuk, vagyis ha felismerjük belső tágasságát, és ennek tudatában élünk,
akkor csodálatos mélyebb képességeink mindennapivá válnak számunkra.
Az ember hajlamos lenne úgy fogalmazni, hogy természetfölötti
megérzésekre tett szert, azonban ez nem igaz, mert ezek a megérzések nem
természetfölöttiek - hiszen az állatok is rendelkeznek velük -, hanem az
értelem, a logika határait sértő tudomásul vételek. Racionális értelemmel
nem magyarázhatók, nem felfoghatók, ettől függetlenül azonban teljesen
normális képességek, amelyek leegyszerűsítik, könnyebbé teszik
mindennapi életünket, és biztonságot nyújtanak nekünk.
Létezik egy belső vezetés, amely a magasabb rendű intelligencia
megnyilvánulása, és független az értelemtől - ahogy ezt a már a többször
említett állatvilág esetében is látjuk - tökéletesen működik. Ezt a belső
vezetést egy gondolkodó lény is képes megtapasztalni akkor, ha a szíve és
az értelme támogatják egymást, és együttműködnek, valahogy összenőnek
és nem külön működnek. Ilyenkor nincs is gondolat a szív érzése nélkül és
nincs gondolat, amit a szív ne követne. Ebben az állapotban a belső vezetés
mindig tudatos. Ez egyébként aránylag könnyen elérhető, csak dolgozni kell
rajta. Ha elkezdünk a szívünkkel foglalkozni, akkor nagyon hamar
tapasztalatokat is szerzünk.
Érdekes, hogy a belső vezetés az idő és a tér korlátai nélkül dolgozik,
ezért mindig megbízható. Hosszú távon garantálja, hogy nem okozok
feleslegesen problémákat magamnak, és nem teremtek rossz helyzeteket.
Érzéseim szerint kellene döntenem, ami általában könnyű, de legtöbbször
nem is olyan egyszerű. Sokszor megérezzük, hogy valami nem jó nekünk,
de ott van az értelem, amely számít, és ott van a környezetünk, ami elvár.
Nem könnyű a szerepet visszautasítani. Igen, ez egy szerep, amelyet a
társadalomban játszunk, és melyben a partnereknek megvannak a maguk
elvárásai. Csak akkor fognak megtapsolni minket, ha az elvárásaik
beteljesülnek. A taps pedig nagyon csábító, és az ember hajlamos az
érzéseivel szembe állva szerepelni érte.
Sokszor hiába állsz elő buta érzésekkel, hogy kimentsd magad, amiért
nem tettél eleget az elvárásoknak. A környezeted nem, vagy csak nehezen
fogadja ezt el. Az ember élete során utólag számtalanszor rájön, hogy
helytelenül döntött. Ha viszont visszagondol ezekre a helyzetekre, és
őszinte magához, akkor arra is rájön, hogy szinte mindig volt egy sejtése,
amelyet nem tudott, vagy nem akart figyelembe venni, gyakran csak azért,
hogy ne tűnjön gyengének. Szinte mindig az történik, hogy belső
vezetésünk meg akar minket óvni, próbál figyelmeztetni, de általában nincs
akit. Hiába, szabad akarattal rendelkezünk. Jogunk van rosszul dönteni.
Ha megtanultunk a szívünkben élni, akkor egy bizonyos folytonos,
állandóan jelenlévő boldogság és örömérzés van a birtokunkban.
Nevezhetnénk ezt harmóniának, ahol nincs kapkodás a gondolatok és a
vágyak fergetegében. Akkor nagyon könnyen tudunk reagálni a belső
figyelmeztetésekre, mert harmonikus állapotunkat zavarja meg a vészjel.
Végül annyira erős lesz a bennünk feltörő negatív érzés, hogy nem is tudunk
masr tenni, mint amit a belső közlés diktál. Ha idáig eljutunk, nem kell soha
gondolkodnunk döntéseink helyességén, nem kell tanácsot kérnünk, és nem
kell kételkednünk sem. Akkor csak azon kell dolgoznunk, hogy ezen
állapotunkat még jobban engedjük kiépülni, hogy belső vezetésünket
elfogadjuk, és hálásak legyünk érte.
Az érzés megdöbbentő intenzitással képes velünk közölni egy bizonyos
dolog jövőbeli negatív fejleményeit, amelyek talán csak évek múlva
következnek be. Makacsul követeli, hogy véget vessünk bizonyos
dolgoknak. Igaz, hogy a racionális értelem nagyon gyakran ellenszegül, és
- mintha szándékosan tenné - a rossz felé visz minket. Minden, amivel az
életben találkozunk, kivált bennünk valamilyen érzést. Igaz, ezt
számtalanszor, vagy legalábbis többnyire nem vesszük tudomásul, mert a
durvább erők, a gondolataink, vagy vágyaink erősebben hatnak és mintegy
félrelökik azt.
Viszont ha képesek vagyunk olvasni önmagunkban, akkor rájövünk,
hogy az érzést kiváltó tárgyat vagy eseményt még csak nem is kell látnunk,
vagy saját magunk által megtapasztalnunk; elég, ha csak hallunk róla, vagy
más módon tudomásunkra jut, és már ki is alakul bennünk a rá vonatkozó
üzenet, ami megmondja, hogy ez a dolog számunkra jó-e vagy sem: például,
hogy valami valóban vagy csak az én esetemben rossz. Ennek semmi köze
nincs a térhez és az időhöz sem, vagyis mindegy, hogy a világ másik részén
van, vagy hogy a jövő vagy múlt dolgáról van szo. Ebben a folyamatban
persze az értelem is komoly szerepet tölt be, hiszen az állatoknak csak a
pillanatnyi, jelen helyzetre vonatkozóan vannak ilyen figyelmeztető
érzéseik, amelyek cselekedeteiket befolyásolva, vezetik őket. Az emberek
esetében az a jó, hogy az érzéseket fel tudjuk mérni, így gyakorlati hasznuk
felsorolhatatlan. Persze ez csak akkor igaz, ha a gondolkozást nem visszük
túlzásba.
Mivel mi értelemmel megáldott lények vagyunk, ezért érzéseink
tudatosságunk kiegészítőiként jelennek meg. Mondhatnám azt is, hogy
belső lényünk érzésvilágán keresztül mintegy tudatilag kiterjedünk, többek
leszünk a puszta értelemnél. Szívünkkel és érzéseinkkel azonosulva, úgy,
ahogy a polip kapcsolatban áll környezetével csápjait használva, mi is
kapcsolatban állunk a környezetünkkel, a világgal, az emberekkel és az
embereket mozgató erőkkel, tértől és időtől függetlenül. Tehát nem történik
itt semmiféle ördöngös dolog, pusztán egyesül a szív és az értelem
képessége, és ezáltal az értelem szűk határai meglazulnak, átjárhatóvá
válnak. Lebontjuk, illetve kitágítjuk azokat. Mondhatnánk úgy is, hogy
képesek leszünk testünket nem csak a bőrünk határáig érezni, hanem
energetikusán annál sokkal távolabb, és ezáltal képesek vagyunk nem
látható dolgokat megérezni.
Ezt mi belső tudásként éljük meg. Tudunk valamit, ami nem
bizonyítható. Tudjuk, hogy ez egy létező dolog, de nem racionális. Tudjuk,
mert bízunk az üzenetben, hiszen már számtalanszor tökéletesen
bizonyított. Mint ahogyan a hit látás szem nélkül, az érzés tudás értelem
nélkül. Ezt a tudásunkat többnyire csak saját problémáink megoldásra
használhatjuk, mert nem bizonyíthatóak. Hiába állítanád, hogy valaki nem
őszinte, mert ha nincs rá semmi bizonyítékod, akkor az értelmi síkon csak
rágalmazás lenne, tehát inkább hallgatsz.
A szív és az értelem tökéletes összenövésével lesz tökéletes az ember.

Szíviskola
Itt találsz egy pár dolgot, ami a spirituális szív iránt inspirál és egy
gyakorlatot a védelemre.
A probléma az, hogy elsősorban az értelmünket fejlesztjük, a szívünket
pedig másodsorban sem. Gyermekkorunkban erősen vonzódunk a
spiritualitáshoz, amelyet azonban értelmünk fejlődésével elveszítünk. A
kisgyerek nem tud az értelmében élni, mivel az még nem szervezett, ezért
nem is rabja gondolatainak. Érzései szerint él. Mindenki barát, mindenki
iránt szeretetet és mindenkivel egységet érez, persze csak addig amíg nem
érzékel negatív érzéseket valaki felől. Az elemi iskolások szívükből
mondják a versikéket, és minden egyebet is a szív erejével sajátítanak el.
Ezért van az, hogy ha egy gyerek megijed, mindent elfelejt. Ha viszont
boldog, akkor minden, amit hallott vagy látott, átfolyik rajta, a szülők nagy
örömére, akik a kis palántát zseninek tartják, pedig csak a szíve nagy.

Az iskola képezi az értelmet, de ki fejleszti a szívet?

Olyan tantárgy, hogy boldogság, nincs az iskolában. Azt, hogy hogyan

éljünk harmóniában a világgal, és elsősorban önmagunkkal, nem tanítják.
Problémáink már kisiskolás korunkban kialakulnak. Különböző okok miatt
szomorúak, depressziósak leszünk, átmenetileg elveszítjük életkedvünket.
Azonban sem a szülői házban, sem az egész iskolában nincs senki, aki
megtanítana minket arra, hogy békénket, egyensúlyunkat önmagunkban
kell megtalálnunk. Ezért már kisiskolás korban megtanuljuk azt a helytelen
hozzáállást, hogy másoktól függ az örömünk, más személyek boldogságunk
forrásai. Megtanuljuk, hogy másoktól elvárjunk, azáltal, hogy vigasztalásra
szomjazunk, mert ez tűnik az egyetlen megoldásnak. Nem tanuljuk meg,
hogy az erő bennünk van, hogy nem kellene mást tennünk, mint pár percre
visszavonulnunk a szívünkbe, ami pedig a gyerekkorban egyszerű, magától
értetődő dolog. Nem tanuljuk meg, hogy a szívünket, mint pajzsot
használjuk a negatív energiával szemben. Nem tanít meg senki bennünket
arra, hogy miként fejlesszük szívünket, vagy legalábbis hogy hogyan
őrizzük meg annak nyitottságát. Nincs erre megfelelő tantárgy - szív-
fejlesztő óra, szívnevelés -, nincs ebben illetékes tanár, aki eleget meditált
volna, hogy vezethessen minket, hogy megmutassa nekünk, hogy
értelmünket nem kell elválasztanunk a szívünktől. Nincs, aki megtanítana,
hogy ne felejtsük el: szeretetre éhes, szeretettel teli, feltétel nélküli
szeretetre képes lények vagyunk. Nincs, aki megtanítana, hogy önmagunkat
teljes szívünkkel szeressük, ne csak érdekeinket kedveljük értelmünkkel.
Nincs, aki megtanítana, hogy nem szégyen az, amivel születtünk, nem
kell elrejtenünk szeretet utáni vágyunkat, és szívünk megértését a világgal
szemben. Nincs, aki megtanítana, hogy a kimutatott szeretet nem
gyengeség, hanem erő, saját belső erőnk. Nincs, aki megtanítana arra, hogy
ha önmagunkat felajánljuk, akkor boldogok leszünk. Nincs, aki
megmondaná, hogy aki önzetlen szolgálatot gyakorol, az nem ostoba,
hanem az önmegvalósulás útján halad, isteni módon él, és ez a legjobb
befektetés számára. Öszegezve: valakinek meg kellene tanítania minket,
hogy nem kell gyermeki szívünket bezárnunk és megfojtanunk ahhoz, hogy
felnőttek legyünk, mert nem a felnőtt szív, hanem a gyermekszív az igazi
emberi szív.

Az értelem megtanít, hogyan nyerhetünk,

míg a szív tudja, hogy boldogan élhetünk.
Az értelem zokog, ha veszít,
 a szív mosolyog, ha magából kiszakít.

Éles értelmünk mindig számol és számít. Ez az ő módszere, amivel

boldoggá próbál tenni minket, az általa kikalkulált nyereség révén. Ha a
nyereség valóban be is jön, amit az értelem számításai egyáltalán nem
garantálnak, az még nem jelent boldogságot, az csupán gondolataink pozitív
élményekkel való táplálása; mert abban a pillanatban, amikor a veszteség
árnyéka megjelenik, vagy felvetődik létezése, elönt bennünket a negatív
gondolatok áradata.
Az igazi boldogság olyan állapot, amelyben ha a nyereség mérlege
negatív irányba billen is, nincs negatív érzés. Nem örülünk neki, de a
harmónia megmarad. És mivel nincs negatív érzés, nincs felelem sem.
Egyszerűen a nyereség utáni vágyunk és a veszteségtói való félelmünk
határain kívül élünk. A boldogság olyan állapot, ahol a pozitív érzések
uralkodnak, a negatív gondolatok pedig, ha megjelennek is, erőtlenek. Az
érzések intenzitása egyszerűen nem is engedi a gondolatokat értelmünkben
szétterjedni. Ezt az állapotot az átlagos, értelmi ember is megélheti rövid
időre, de csak nagyon ritka, különleges alkalmakkor, a spirituális embernek
pedig ez a célja.
A boldogság osztozni akar. Egy boldog ember azt szeretné, hogy mások
is érezzék azt, amit ő. Magából másoknak is adni akar, mert teljesen
egyértelműen érzi, hogy ezáltal nő belső gazdagsága, és boldogabb lesz.
Egy boldog emberrel könnyű üzletet kötni, és minden szempontból könnyű
vele együtt élni.

Az értelem megtanít mindenáron győzni,

a szív pedig enged
lelkiismeret-furdalás nélkül élni.

Értelmünk megalázónak tartja, ha nem győztesen hagyja el a csatateret. A

vitát neki kell lezárnia, övé kell hogy legyen az utolsó szóból font
babérkoszorú. Szerintem ez azért van, mert az értelem, és az értelem által
fenntartott személyiség, az ego, nagyon gyenge. Az ego beteges kényszerrel
bizonyítani akar a világnak. És mivel bizonyítania kell, mindig birtokolni
akarja az igazságot, hogy learathassa az érte járó rövid, átmeneti tapsot. Az
értelem által felépített én, az ego mögött nem áll belső erő. Az ego
hátterében csak egy délibáb áll, amelyet egy vézna, beképzelt, büszkeséggel
telt, nagy halom bizonytalanság alkot. A belső lény, az élet hordozója, a
lélek egyáltalán nem az ego tartóoszlopa, közel sem. Ezért az ego,
bármennyire is nagyra hízott is fel, gyenge, az akaratereje pedig csak
gyengécske.
 Mélyen önmagában az értelem nagyon is tudatában van ennek a
gyengeségnek. Az értelem nem teljesen ostoba, mert hát értelmes. így, ha
őszinte önmagával, akkor tudja, hogy gyenge lábakon áll, és sorsát nem
képes tökéletesen irányítani, emiatt pedig sok tennivalója van. De mivel
ismeri gyengéit, mindig megjátssza a világnak nem létező erejét. Az ego
abból él, és annak él, hogy játszik; az ego a haláláig szolgálatban lévő
színész, aki mindennap küzd, és megjátssza önmagát, mindig az aktuális
véleménynek megfelelően, mindig környezete elfogadásának vagy
elutasításának megfelelően élve, egójával az ember mindig azt játssza el,
amit elvárnak tőle. Az ego egy sajnálatra méltó bohóc. így az élet színpadán
mindig a közönség elvárásainak akar megfelelni, hogy szerepe, illetve
fontossága minél nagyobbnak és nagyobbnak tűnjön. Az ego a tapstól függ.
Szerepét nem a belső szuflőr súgása szerint játssza. Nem is próbál a súgóra
figyelni, pedig az mindent megtesz, hogy a helyes forgatókönyvet az
értelem tudtára adja.
A szereplésről jut eszembe a vicc a lóról, meg a farkasról. Ehhez
hasonló hibát az ember is sokszor elkövet, de utólag mégis mást hibáztat;
ez a különbség a viccben szereplő farkas és az ember között.
A ló vágtázik az erdőben, rohan. A sűrűből egyszer csak kiugrik egy
hatalmas, erős farkas, és megáll, szemben a lóval. A ló megtorpan, és egy
ideig farkasszemet néznek, vagyis csak a ló néz farkasszemet.
Azt mondja a farkas: - Pont kapóra jössz, már három napja nem ettem,
így most felfallak.
Azt nem teheted - feleli a ló -, mert az én életem közösségi érdek. Egy
borzasztó fontos üzenettel rohanok az állatok parlamentjébe; ez az üzenet
az összes állat javat szolgálja, így persze a tiédet is.
Mesélhetsz, amit akarsz - mondja a farkas koma -. de én akkor is át
harapom a torkodat, és megeszlek.
Már ne tedd azt - válaszol ismét a ló -, legalább olvasd el előbb az
üzenetet, ami miatt annyira rohannom kell, vagy vidd tovább te, ha már én
nem leszek. Nézd, itt van felírva a hátsó patámra.
Ezen a farkas elmorfondírozott egy ideig. Töprengett, csóválta a fejét,
bólogatott magának igenre is, meg nemre is, míg végül beleegyezett. Így
aztán a ló háta mögé került, és annak felemelt patája fölé hajolt, hogy
elolvassa az üzenetet. De mielőtt bármit is láthatott volna, rettenetes erővel
kilendült a ló lába, és fejen rúgta az éhes farkast, mire az eszméletlenül
elterült. A ló folytatta vidám vágtáját, és az állati erkölcsnek megfelelően,
elsősegélynyújtásra nem is gondolt. A farkas koma vagy két óra nem
önkéntes alvás után zsongó, nyilalló fejjel ébredt, és elkezdte szidni magát:
- Én hülye, hát nem egy lelőni való idióta farkas vagyok? Hogy is lehettem
ennyire bolond, hogy ilyen helyzetbe hozzam magam? Egyedül én tehetek
mindenről. Miért kellett nekem megjátszanom, hogy tudok olvasni?
 Az értelem szerepel, önmagát megjátssza,
a szív kilétét őszintén feltárja.

A szívnek nem kell semmit sem bizonyítani, ő nem rendelkezik egy

általa felépített személyiséggel, amelyet istápolni és mutogatni kellene. Ő
csak van, úgy, ahogy adatott, ahogy született. Soha sem akar többnek
látszani, mint ahogyan őt látják, akkor sem, ha helytelen megvilágításban
látják. Az ego viszont abban a pillanatban, amikor valaki a tulajdonságait
tárgyilagosan, valóban csak tárgyilagosan kezdi elemezni, máris úgy érzi,
hogy őt helytelen megvilágításban látják, vagyis sértegetik, támadják.
A szívember őszintén kinyílik. Neki mindegy, milyennek tartják, vagy
látják őt, mert belső harmóniában él. Nem szerepel, nem rejti el hibáit sem,
nem akar nagyobbnak látszani sem kisebbnek, nem kell bezárkóznia, mert
nem rendelkezik feldíszített homlokzattal. Tehát nincs kirakata. Erre azért
nincs szüksége, mert a szívember egója fellazul, valahogy elromlik, vagy
talán elkopik? Ezt egyszerűsége hozza magával. Ez azért történik, mert
belső lényéből előtérbe kerülnek igazi tulajdonságai, belső képességei.
Lassan saját belső erejének megnyilvánulásává válik.

Az értelem anyagi gazdagságra törekszik,

míg a szív a tartós boldogsággal megelégszik.

Az anyagi gazdagság mint a boldogság alapfeltétele jelenik meg az értelem

által felvázolt életvitelben. Ez mindaddig nem is lenne nagy baj, amíg odáig
nem jut a dolog, hogy az élet minden részét a gazdagság elérésének, vagy
megőrzésének vágya uralja. Ezáltal az ember értékrendszere csak ebbe az
irányba fejlődik, ami aztán előbb vagy utóbb fellazítja az erkölcsi szabályok
határait, és fokozatosan kisebb-nagyobb megalkuvásokra kényszeríti az
embert. Durván kifejezve áruba bocsátjuk magunkat. Ez persze valamikor,
valahol visszaüt, és aláássa boldognak vélt állapotunkat. Ez pedig egy, a
lélek által beállított vezérlőrendszer révén történik meg. Ennek a
rendszernek a neve lelkiismeret. Ha a rendszer belép a piros zónába, az
nagyon nagy fájdalmat tud okozni. Bármennyire is igyekszik kikapcsolni az
ember ezt a rendszert, az mindig működik, és ha tudatosságából sikerül is
kiseperni ezt a funkciót, az tudat alatt tönkreteszi őt.
Mind a gazdagság, mind a szegénység tudati kérdés. Mindkettő
ragaszkodásból alakul ki. Mindkettőről le kellene válnia az embernek, hogy
azt élhesse ezen a téren is, amit a belső lénye sugall Ő pedig nem akar
tönkretenni minket, ez biztos. Sem a belső, sem a külső szegénység nem
erény.
 Az értelem elvárásból cselekszik,
míg a szív csak önmagáért törekszik.

Az elvárás az értelem számításainak automatikus következménye. A

"ha adok, akkor kapok" elvén úgy gondolkodik, hogy ha adok, akkor
kapnom is kell, muszáj. Ezáltal az értelem szinte minden vállalkozásában
és életfolyamatában meghatározza saját elvárásait. Az elvárás már
önmagában aláássa a belső harmóniát, akár teljesül, akár nem. Azért érzi
úgy az ember, hogy jóságával visszaélnek, mert elvárással teszi a jót. Ha a
jót csak a saját belső öröméért teszi valaki, azzal nem lehet visszaélni.
Hogyan is lehetne? Hiszen miután megtette a jót, már beteljesült.
A szív nem számítgat, a szív csak önmagáért tesz. A szív arra törekszik,
hogy önmaga legyen, hogy önmagát adja. Önodaadása lesz örömforrása.
Nem vár el semmit, mert meg van elégedve önmagával, és nem függ
senkitől. Neki nem kell semmi és senki más, csak önmaga. így a szív
számára ismeretlen az "adok-kapok" játék, az ő játéka az "adok-vagyok".

Az értelem a külső teret birtokolni vágyik,

míg a szív a belső tágasság fölött uralkodik.

Minél többet tudunk sajátunknak, annál jobb. Minél nagyobb a

lakásunk, a kertünk, az íróasztalunk, annál elégedettebbek vagyunk. Persze
ha a házaink, telkeink száma növekszik, akkor még inkább kényelemben
érezzük magunkat értelmünk foteljében.
A szív a belső tágasság tulajdonosa, A belső tér tulajdonképpen a
szívben helyezkedik el, ott lehet megtapasztalni. A belső tágasság, amelyet
átélhetünk, nem más, mint hogy tudomásul veszünk valamennyit a szív
belső határtalanságából. Minél nagyobb a belső tágasságunk, annál nagyobb
a belső erőnk is. A belső tágasság minden negatív dolgot magába szív, mint
egy szivacs anélkül, hogy az a legkisebb mértékben ártana neki, vagy
bármiféle erőfeszítésébe kerülne.
Azonban a birtokolt telek mérete nem szabja meg a belső tágasság
méretét. A kettő nem függ össze.

Az értelem rohan, a mát holnappá teszi,

míg a szív a jelen nyugalmát lélegzi.
Az értelem a múltat siratja,
a szív pedig a jelent tágítja.

Sok oka van annak, hogy az ember mindig rohan. Az ember valóban
szeretné ma megtenni azt, amit csak a jövőben tehet meg. Szeretné most
elérni azt, amit csak évek múlva érhet el. Az ember szeretne a belső sávon
haladva élni, hogy mindig tudjon előzni, és nem csak társait, hanem az időt
is szeretné megelőzni. Amikor az ember versenyben áll az idővel, azt ő
stressznek nevezi. Ennek az ember elégedetlensége az oka. Többet szeretne
teljesíteni, mint mások. De a teljesítmény növelése nem hoz beteljesedést.
Persze az időt nem lehet megelőzni, nem úgy találták ki. Külső, anyagi
világunk paramétereiből nem lehet büntetlenül kilépni. így nem lehet az élő
anyagot - vagyis a testet -, a teret, és az időt elhagyni, mert ez nem felel meg
a játékszabályoknak. Ha mégis megtesszük, szenvedünk.
Szívünkben az elfogadásban élünk. Létünket átéljük, és megelégszünk
tágasságának tudomásulvételével. Az elfogadás a beteljesedés kapuja.

Az értelem a jövőre épít,

a szív a jelenben vidít.

Sajnos az időt nem akarjuk elfogadni; sem fiatal éveinkben, sem akkor,
amikor ősz hajszálaink már megszámlálhatatlanok. Pedig az idő
meghatározó tényező, amely annál inkább szorít, minél jobban kapálózunk
ellene. Az idő vasfogai nem kegyelmeznek. És mégis, az idő is hordoz
magában valami pozitív jelenséget; a jelent. Ez egy paradox helyzet, de az
ember tulajdonképpen azért rohan, mert szeretné élvezni a jelent, csak ezt
mindig elfelejti. Persze nem ma szeretné élvezni a jelent, hanem majd a
jövőben. Majd ha ezt meg amazt megvalósította és ideje lesz rá. A jövő a
jelen része, a jövő most kezdődik, tehát a jelenben van; ha ma teszel valamit,
azt a jövődért is teszed. Nem rohanni, hanem tenni kell. A jelent a jelenben
kell és lehet megtalálni. A jelen az idő azon része, amelyben barátokká
válhatunk vele, de még ha nem is barátkozunk össze, legalább kibékülünk.
A jelen az idő vasfogát bársonykesztyűs kézzé alakítja át. A jelen a szív
beteljesülése. A jelen a földi mennyország. A jelen mindenki számára
szabadon hozzáférhető; szabadon, de nem könnyen.

Az értelemnek sosincs ideje,

a szívnek mindig eljön az ideje.
Az értelem szívesen megváltoztatná a múltat,
a szív nem sírja vissza a tavalyi havat.

A szívünk képes a jelent átélni, az értelem soha. A szív kivárja, hogy

érezhesse a jelent, míg az értelem percekre és másodpercekre bontja az időt,
csak azért, hogy bebizonyítsa a jelen szinte nem létező, röpke pillanatnyi
jellegét; míg a szív ezen röpke pillanatba kapaszkodva átéli a pillanat
kiterjedését, és magába szívja a lét örömét, az örökkévalóság leheletét.
Persze ez csak a gondolatok mögött élhető át.
 Stressz az értelem tápláléka,
nyugalom a szív lakomája.

Ahhoz, hogy az értelem Formában érezze magát, egyszerűen szüksége

van bizonyos mennyiségű stresszre. Ez az értelem hajtóereje, mert ez felel
meg az értelem egyik jellemzőjének, a gondolatok gyors pörgésének. Az
értelemnek valamiért mindig pörögnie kell, ami persze ismét csak a stresszt
fokozza, és egyszerűen lehetetlenné teszi a belső béke elérését. Ez olyan,
mint az óceán felszíne, ahol szél és viharok váltják egymást, és soha nincs
nyugalom.
Ha a szívedben vagy, akkor nem a viharok tépte felszínen élsz. Akkor
egy mélyebb rétegünkben élünk, mintha az óceán felszínéről mélyebbre
süllyednénk, ahol nem érnek el a viharok. Itt élve is részt lehet venni az élet
minden folyamatában, csak nem kell lihegni miatta.

Az értelem vére a kétség,

a szív tartalma az egység.
Az értelem önmagában kételkedik,
a szív biztonságával nem kérkedik.
Az értelem életét félelem kíséri,
a szív a folytonos nyugalmát élvezi.

Az értelem kételkedik. Kételkedik, nem csak a jövőben, hanem saját

döntéseiben is. Az értelem a kétségek által fejlődik, mert mindig új dolgokra
törekszik, megkételyezve a régiek helyességét. Ugyanakkor az értelem
szenved is a kétségtől, mert önmagában is kételkedik. Az értelem nem
ismeri döntéseinek eredményét; ebből fakadnak a félelmei. A kétség az
értelem hajtómotorja és a vére, ezért elválaszthatatlanok. Ez bizonyos
szinten előreviszi a világot, de önmagára kivetítve nem teszi boldoggá az
embert.
A szív tartalma az egység; belefér a régi is, meg az új is. Az szív
sohasem kételkedik érzéseiben. Nem utasítja el az egyiket, hogy aztán az
ellenkezőjét érezze, és aztán még ki tudja hányszor megváltoztassa érzését.
A szív nem "gondolja" meg magát. A szív - ellentétben az értelemmel - érzi
döntései eredményét, hiszen ebből fakad az érzése és ezért nyugodt is.

Az értelem a király nagyságáért imádkozik,

a szív a szent jóságáért esedezik.

Nem kell sokat magyarázni, hiszen mindnyájan álmodoztunk a

nagyságról, hírnévről. Sok emberben fájdalmas gócként marad meg, ha nem
vitte túl sokra, ha nem érte el azt, amit szeretett volna, és akár depressziós
is lehet emiatt, vagy a gyermekeire akarja erőszakolni gyengesége miatt
feladott álmait.
Szívünkben pedig jobbak szeretnénk lenni, ha egyszer nem voltunk elég
jók, mert a jóság a szív öröme. Ha spóroltál a jóságoddal, fáj a szíved. Ezt
pedig csak saját jóságoddal gyógyíthatod.

Az értelem szenvedő lény,

a szív nyugtató vény.

Amikor az értelmeddel hoztál egy döntést, és a dolog félresikerül,

olyankor ugyanaz az értelem, amely a döntést szülte, szembefordul veled,
és becsmérelni kezd, amiért rosszul döntöttél. Ezt pedig egyfolytában
ismétli és ismétli, hogy szenvedést okozzon neked. Örömét találja abban,
hogy önsanyargatásod miatt lelki gyötrelmeket élsz át. Ez fonák helyzet,
mert végül is ő szenved, de az értelem furcsa. Azt hallottam valahol, hogy
az emberi értelem Isten humorérzékének a bizonyítéka. Az értelem csak
akkor vállalja döntése eredményét, ha az pozitív, de akkor nagyon.
Ha tényleg bajban vagy, és el tudsz tölteni pár percet a szívedben, akkor
nem lesz szükséged altatóra. Nem tudod sanyargatni magad. Úgy tűnik,
mintha az ember önmagában hordozná a megoldást minden problémájára,
csak be kellene nyúlnia érte szív-patikájába.

Büszkén jótékonykodik az elme,

szerényen ad a szív puszta jelenléte.
Az értelem kérkedve aláírja adományát,
a szív névtelenül megosztja önmagát.

Az ego elvárja, hogy nevét kiírják a szponzorok listájára. Az ego

megmutatja, hogy ki az "úriember". Büszke, ha ad. A jótékonykodás nagy
hátulütője az, hogy táplálja a felsőbb- és alsóbbrendűségi érzést, ami
semmiképpen, senkinek nem segíti a lelki fejlődését. Ez csak fokozza az
elválasztottság érzését. Az is megtörténhet, hogy valaki ily módon nagy
adományaival negatív energiával tölti fel önmagát és így a sorsát is. Ezért
ha adsz, bújj el!
A szív csendben ad, akkor is, ha nem látják, mert ő a másik örömét érzi
át. Csupán saját öröméért ad, amelyet névtelenül élvez. Ez az isteni mód,
hiszen Isten sem írja alá a tetteit.

Az értelem célját keresi tévetegen,

a szív hazaérkezett véglegesen.
 Értelmi szinten az ember élete végéig próbálja megvalósítani önmagát,
nem tud megnyugodni, mindig többet vár el magától, mert az ego mögött
nincs igazi tartás. Ezért rossz irányba próbálkozik. Az ego bármilyen
önmegvalósítási kísérlete egy mellékvágány, amely mindig egy zárt
alagútban végződik.
Ha a szívben keressük önmagunkat, már az első lépéstől kezdve
nyugodt otthonunkban érezzük magunkat, mert belső erőnket érezzük. Nem
kell sehová elmennünk, semmi mást nem kell kipróbáljunk, semmit nem
kell megjátsszunk, mert mindenkori szintünknek megfelelően lépéseink
beteljesítenek.

Oltalom

Érdekes az a tény, hogy míg fiatalkoromban nagyon sokszor

szenvedtem balesetet, mostanában, már nem is tudom, mióta nem történt
semmi ilyesmi. Pedig nem hajtok lassabban, mint régen, sajnos inkább az
ellenkezője igaz. Azokban az esetekben többnyire én voltam a hibás, és
legtöbbször autóknak koccantam hátulról. Mindig rohanás, be a kocsiba, és
nyomás a stresszel.

Ez egy gyakorlat ami segít abban, hogy elkerüld a feszültséget, az

értelmi stresszt, a veszélyt ott, ahol a leggyakrabban bajba juthatsz. Persze
ezt a gyakorlatot végezheted bármilyen tevékenység előtt, akármikor,
amikor fontos, hogy nyugodt légy, és a belső erőd megóvjon az esetleges
veszélyektől, tehát mindig. A legtöbb veszély a közlekedésben rejlik, ezért
ajánlom ezt a gyakorlatot autóvezetés előtt.
Ha beültél a kocsiba, ne indulj el rögtön, ne rohanj. Helyezkedj el
kényelmesen, ne sajnálj egy-két percet az idődből. Egy piros lámpa sokkal
többe kerül, mint ez a gyakorlat, nem is beszélve bajokról. A nyugodt
alaphangulat sokszor megmenthet minket talán több órás időveszteségtől,
és a velejáró kellemetlenségektől is. Én nemegyszer kerültem már el így
balesetet, pontosan a pár perc különbség miatt. Három lassú, nyugodt, mély
belégzés következik, amelynek orron keresztül kell történnie, kilégzéskor
pedig hasból kell kipréselnünk a levegőt. Ez a három nyugodt, mély légzés
egy olyan állapotot hoz létre, ami segít, hogy belső erőnket mozgósítsuk. Ha
ez megtörtént, és ellazultunk, akkor a szívünkre fogunk figyelni egy percet.
Azért írok egy percet, mert ha csendben vagy, akkor egy perc is hihetetlenül
hosszú idő, és ha még kezdő vagy ebben, akkor hiába írnék három percet,
ami igazán jó lenne, mert addig nem tudsz kitartani. Akkor a legkönnyebb
figyelmünket a szívünkre irányítani, és ott tartani, ha kezünket a mellkasunk
közepén tartjuk, mert akkor van egy támpontunk, amely leköti a
figyelmünket, Tehát akkor egy percre azt kell éreznünk, hogy most a lényem
központjára figyelek, semmi másra, léhát elfelejtek mindent, és a következő
imát ismétlem háromszor, teljes lélekkel:

"Külső életemben meghívom Istent, az Erőt,

Hogy oltalmazzon engem!
Belső életemben meghívom Istent, a Fényt,
Hogy megvilágosítson engem!"
(Sri Chinmoy)

A gyakorlatokhoz
A spiritualitás nem tesz túlvilági ígéreteket, mint a vallások. A
mennyország a Földön van, és a saját testünkben is élhető, ugyanúgy; mint
a pokol. A spiritualitás az emberi természet átalakítását jelenti itt, a Földön.
Az emberi természetet csak az emberi testben lehet átalakítani, hiszen csak
ott létezik, nem a túlvilágon. Ott csak megpihenünk. Ha tulajdonságaink és
képességeink nem isteniek, a túlvilágon sem érezhetjük istenien magunkat,
mert hiszen csak ezek a tulajdonságaink és képességeink vannak. Belső
isteni tulajdonságaink és képességeink örökségünk a túlvilágra, ha úgy
tetszik, vagy örökségünk a következő életünkre, ha úgy tetszik. Az, amit
magunkkal vihetünk, nem az anyagi gazdagságunk. Anyagi jólétünk
használatra van, nem halmozásra, és nem is természetünk átalakítására.
Belső gazdagságunkat kell halmoznunk, azáltal, hogy életünket átalakítjuk.
Ahhoz, hogy az életünket átalakítsuk, meg kell változtatnunk
életvitelünket. Néhány irányelvet meg kell tanulnunk, és ami még
nehezebb, rengeteg dolgot el kell felejtenünk. Ebben a könyvben szerepel
néhány irányelv és gyakorlat a spirituális élet megkezdéséhez, Gyakorlat,
amely nem csak a meditációt, hanem a mindennapi élet különböző
konfliktusainak megoldását is segítheti. A gyakorlatokra az alább
következő alapszabályok érvényesek. Ha tényleg eredményt akarunk elérni,
akkor a következőket meg kell szívlelnünk.
A spirituális gyakorlatokról általában azt kell tudnunk, hogy nem elég
csak értelemből, mechanikusan elvégezni őket. Ami legfőképp számít, az
az őszinteség és az érzés. Egy perc tökéletes, őszinte odaadás többet ér, mint
egy óra gépies tevékenység. E nélkül az egész olyan lesz, mintha tévénézés
közben imádkoznánk. Tehát teljes odaadással, mély érzéssel kell a
gyakorlatokat végeznünk, és rendszeresen ismételnünk kell azokat, hogy
azonosuljunk velük, mintegy részükké váljunk, vagy mondhatjuk úgy is,
hogy a gyakorlatok részünkké váljanak. Vagyis arra kell törekednünk, hogy
azzá váljunk, amit gyakorlunk. Mindezek persze a meditációs gyakorlatokra
is vonatkoznak, amelyek a Meditáció című fejezetben találhatóak.
A spiritualitás nem más mint lenni, és valamivé válni. Az egész dolog
annyiból áll, hogy ma vagyok valaki, és holnap válok valakivé. Persze azzá
akarok válni, ami több, mint ami ma vagyok; ez azt hiszem, világos.
Azonban a "lenni" többet jelent a gondolkodásnál. Gondolkodom, tehát
vagyok, mondja a homo sapiens. Ennek az ellentéte azonban nem igaz, mert
ha nem gondolkodom, attól még nagyon is átélhetem a létem. A "lenni"
jelen esetben azt jelentené, hogy tudatosan élek, egész nap tudomásul
veszem, hogy vagyok, nem csak a világ rohanását érzékelem. És ebben a
tudomásulvételben őszintén elismerem, hogy milyen vagyok, és azt egy az
egyben elfogadom. Igenis, ma ez vagyok, ilyen vagyok, ezért ezt élem, ami
most van. Ha rossz az, amit látok, az sem tragédia, mert ha tudomásul
veszem, elfogadom, hozzányúlok, akkor képes vagyok formálni.
Tehát ma vagyok, és azt elfogadom, átélem, és aztán átformálom.
Ezáltal olyasvalakivé válok, aki képes bennem, és rajtam keresztül élni a
tökéletes beteljesedést.
Minél gyakrabban sikerül napközben lélekkel telten gyakorlatainkra
gondolnunk, annál gyorsabban válunk spirituálissá. Tehát akkor ts
gondolok az új "edzőtervemre", amikor nem "edzek". Tudatosan kell
foglalkoznom a dologgal. Én sokszor állítottam be az órát rendszeres
időközönkénti jelzésre, hogy eszembe jusson a spiritualitásom, vagy egy
bizonyos új gyakorlatom.
Minél rendszeresebben gyakorlunk, annál gyorsabban építünk.
Bolygónkon az egész természetre vonatkozó törvény a rendszeresség, mint
a napszakok és az évszakok váltakozása, az élőlények viselkedési mintái, és
sok egyéb dolog. Az ember, mint a természet szerves része, arra reagál a
legjobban, ami rendszeresen megtörténik, időben és térben is, ha ez
lehetséges. A rendszeresség és a mindennapi gyakorlás a siker kulcsa. A
rendszerességgel, és az ismételt gyakorlatokkal szemben az értelem eléggé
elutasító. Azonban ha meggondolod, az életedben minden ismétlések
sorozata, igazán minden, és ha elkezded figyelni magad - amit az ember
többnyire nem tesz -, akkor rájössz arra is, hogy az életed minden területén
tetteid egy rendszeres ismétlés.
Persze a gyakorlatokhoz idő is kell. Mindenkinek huszonnégy óra áll
rendelkezésére, és attól függően, hogy mit is akarsz igazán, azt részesíted
előnyben azzal szemben, amit csak szeretnél. Ezért mindenképpen időt kell
szánnod a gyakorlatokra, ha egy varázséletet akarsz élni. Véleményem
szerint a legjobb onnan elvonni az időt, ahol az értelem zabál. Igen. az
értelmünk-zabái, túltáplált, el van terebélyesedve, és ezért hatalmas
étvággyal szív magába minden információt, legyen az hasznos vagy
haszontalan. Az értelem azonban nem olyan mint a test, amelyet ha
túltáplálsz elterebélyesedik, hanem többnyire összezavarodik, túlságosan
pörög és ezt a szádon keresztül is kinyilvánítja, ott kifolyik a sok betömött
dolog, azért, hogy ki ne pukkadjon.
Azonban ha lényünkben teret akarunk engedni a céltudatos
varázslatnak, valamint meg akarjuk nyitni érzéseinket felfogó szívünket,
akkor itt-ott el kell vennünk az értelem fölösleges, meddő táplálkozásának,
vagyis a szórakozásnak az idejéből. Másképpen nem fér bele minden a
huszonnégy óránkba.
Van azonban még egy fontos dolog, amelyet figyelembe kell vennünk.
Ha ki akarjuk cserélni a programot agyunk merevlemezén, akkor nem elég
a meglévő hibás programokat kijavítani, lecserélni a könyvben leírt
gyakorlatok segítségével. Tennünk keli még valamit, ami bizonyára sokunk
értelmében vált ki nemtetszést. Arról van ugyanis szó, hogy ha át akarunk
alakulni, akkor az új dolgokat, amelyeket most vésnénk az agyunkba, meg
kell válogatnunk. Mert ha a gyakorlatokkal korrigálunk, de újabb hibás
adatmennyiséget halmozunk fel, akkor nem haladunk kielégítően. Ezzel azt
akarom mondani, hogy ha például a szeretetet szeretnénk magunkban
honosítani, és állandóan élővé tenni, akkor nagyon le fog minket lassítani
például az, ha esténként, a gyakorlat elvégzése után durva krimik és
horrorfilmek jelenetei vésődnek az agyunkba. Ha egy tisztább életmódot
választunk, akkor a tisztábbat kell választanunk az új dolgokban is. Tehát
ha megnézek egy filmet, akkor célomnak megfelelően meg kell
válogatnom, hogy mit is nézek meg. Választhatok paródiát, komikus
dolgokat vagy a klasszikusokat, és így tovább. Ha már lövést kívánok látni,
akkor inkább nézzek egy cowboyt, és ne egy elmebeteg sorozatgyilkost, és
így tovább; mindenre van alternatíva.
Nem akarok senkinek sem prédikálni, de őszintén leírom, amit látok,
amit én magam is átéltem, ahogy én magam is megváltoztam. Én ma nem,
hogy nem akarok, de nem is tudok megnézni egy horrorfilmet, mert szívem
megnyitásán keresztül átélem azt, sajátomnak veszem, vagyis benne
vagyok, ezért szenvedek, úgy, ahogy a valóságtól is szenvednék. Lehet,
hogy neked ez gyengeségnek tűnik, de az azonosuláshoz való képességem
megadja nekem azt, hogy belelássak más emberekbe. Tudom, hogy ő
milyen, és ezt felhasználom az életemben, de ez a képességem azzal is jár,
hogy egyéb dolgokba is beleérzek, azonosulok velük, valóságként élnek
bennem. Ezt én erőként, nem pedig gyengeségként élem meg.
Van még egy másik dolog is, mégpedig az, ahogyan kifejezem magam,
mert megnyilvánulásaim direkt hatással vannak a tudatomra. Ez azt jelenti,
hogy ha érzéseim, véleményem kinyilvánítására trágár, csúnya
kifejezéseket használok - még akkor is, ha ezt csak szokásból teszem, nem
komolyan gondolva -, akkor ezek befolyásolják a folyamatot, amellyel
életemet meg akarom változtatni. Ha másképp nem is, de felületessé
tesznek. Természetesen mindenki esetében csak saját magára tartozik, hogy
hogyan fejezi ki magát, mint ahogy az is csak rá tartozik, hogy miként
alakítja életét, teremti meg saját sorsát, vagyis hogyan, illetve mit varázsol
magának. Én magam Erdélyből származom, ahol a nyelv is, mint az
egyszerű székely, két lábbal áll a földön. Nem azt mondom, hogy
szenteskedjünk, ha nem vagyunk szentek, de ezen a téren is figyelnünk kell
önmagukra, ha varázslatos eredményt akarunk.
Ne ess kétségbe! Az elején úgy érezheted, hogy túl sok önfegyelemre
van szükséged, amellyel talán még nem rendelkezel. Ez igaz. Minden
kezdet nehéz, de tudom, hogy eljön az idő, amikor az önfegyelem lesz a
szórakozásod, spirituális gondolataid pedig örömforrásaid. Minél előbbre
haladsz az úton, annál kisebbek lesznek a megmászni való hegyek.
Sok örömet, de mindenekelőtt sok hasznot kívánok! Amikor eljutsz
odáig, hogy hasznosnak érezd a spiritualitást, akkor már magától fog menni.
Ha padlón vagy (21. oldal)
Ha problémád van valakivel (71. oldal)
Ha fogyni akarsz (74. oldal)
Ha valamid fáj (76. oldal)
A szeretet erőt ad és mindent (98. oldal)
Szeresd magadat! (103. oldal)
Nem vagy egyedül (106. oldal)
Vásárolj erőt a bevásárlóközpontban (114. oldal)
Újjászületek (125. oldal)
Szent nap (128. oldal)
Élj a jelenben! (139. oldal)
Bárhol az életben (142. oldal)
Oltalom (168. oldal)

Meditáció
A meditációról olvasni olyan, mintha egy finom ünnepi étel ízéről
olvasnánk. Szép és jó, de ha az ízlelőbimbóknak nem jut semmi, akkor nincs
személyes tapasztalat sem, akkor hiába jó a szakácskönyv. Ha nincs
személyes tapasztalat, nincs meditáció sem, mert akkor csak a kívánság,
esetleg a kíváncsiság marad. Az igazi meditációt nem lehet szavakkal leírni.
Először is azért, mert az emberi nyelvben nincsenek rá szavak; nem tudjuk
leírni a belső csend különböző fajtáit, és az azt kísérő érzéseket. Másodszor
pedig azért, mert minden ember másként éli meg azt az állapotot, amelyben
a gondolatai mögé próbál visszavonulni. A meditáció nem olyan recept,
amely minden esetben, mindenki számára ugyanazt az ízt hozza össze.
 Bárha az ember igyekszik meditálni, a meditációs állapot mégsem az
ember szándékától függően jön létre, ez egyszerűen egy az emberben már
meglévő adottság, amely mindig jelen van, áramlik és átélhető. Azért nehéz
megtanulni, mert nem kell tenni semmit, és az a legnehezebb. Az ember
megszokta, hogy mindent neki kell megtennie, legalábbis ezt érzi. Itt pedig
pontosan ezt kell feladni.
A meditáció nem más, mint belső lényünk finomanyagi, árnyalt
energetikus rezgéseinek megtapasztalása, és ezen tapasztalaton keresztül a
meditáció bejárattá, vagy átjáróvá válik egy másik világba, a belső világba.
Ezért a lelkünkkel való kapcsolatot meditáció közben tudjuk átélni. Viszont
mindannyiunk lelke más, ezért a meditációt mindenki másként éli meg. A
sok itt felsorolt meditációs gyakorlat közül az, ami az egyik embernél
működik, a másiknak talán nem nyújt semmit. Mindenkinek azt a
gyakorlatot kell használnia, amely a legkellemesebb a számára, azt keli
ismételnie és fejlesztenie.
A meditációt meg kell kóstolni, át kell élni! Pár percre be kell lépnünk
képzeletünk világába, ott kell megvalósítanunk belső, pozitív, isteni
tulajdonságainkat vagy képességeinket. Ha ezt sokszor ismételjük, rájövünk
arra, hogy képzeletünknek alkotó, átalakító, gyakorlati ereje van. Igen,
gyakorlati, amellyel a világban betöltött helyünket tetszésünk szerint
kényelmes nyugággyá, vagy dinamikus, a teremtést irányító vezérlőpulttá
alakíthatjuk, sőt mindkettő együtt is működhet.
A képzelőerő a belső valóság azon formája, amely az anyagi világban
még nem nyilvánult meg, de ha foglalkozunk vele, ha meditálunk, ha
magasabb rendű erőnket, vagyis lelkünk akaraterejét ráirányítjuk, akkor
materializálódik.
A meditáció megtanít minket arra, hogy belső világunk alakítja külső
létünket, és hogy ez irányítható, attól függően, hogy milyen erőknek adjuk
át magúnkat. Külső létünk annak megfelelően alakul, hogy tudatosan
irányítjuk-e belső világunkat vagy öntudatlanul a külső világ csillogó fényei
után kapkodunk, mint az éjjeli lepke, amely a lángba repül.
Koncentrációs képességünk segít meditációnkban. Meditációnk segít,
hogy koncentrációs képességünk erősebb legyen. Koncentrációs
képességünkön keresztül rendet teremthetünk értelmünkben. Az értelemben
egy bizonyos fokú nyugalom és rend jön létre, egyrészt megerősödött
koncentrációs erőnk, másrészt a meditáció, a lélek fényének hatása által.
Ezáltal tudunk életmódot változtatni, illetve ezáltal változik meg az
életmódunk.

Miért meditálok?

Azért meditálok, hogy lelkileg erősebb legyek.

 Azért meditálok, hogy a beteljesülés állapotát átélhessem.
Azért meditálok, mert a külső világ önmagában nem képes
maradéktalanul boldoggá tenni.
Azért meditálok, mert a belső csend átélése örömet ad.
Azért meditálok, hogy az élet óceánjának viharos felszínéről mélyebb
rétegekbe jussak, és ezáltal érezhessem és láthassam életem mélyebb
értelmét.
Azért meditálok, hogy belső Lényemmel kapcsolatban legyek, mert azt
az érzést, amit ő vált ki bennem, semmi és senki más nem képes adni.
Én azért meditálok, mert egyszerűen nem élhetek meditáció nélkül.

Mi a meditáció, illetve mi nem az?

A meditáció egy állapot. A meditáció a semmittevés állapota. Nem

teszek semmit, de semmit, tehát nem is gondolkodom. Ebben az állapotban
visszavonulok a cselekvés területéről. Nem akarom befolyásolni a világot,
nem akarok aktív része lenni a világnak. Beülök a szívembe, és éberen
őrködöm, hogy az érzéseim ne kószáljanak szanaszét. Ez azt jelenti, hogy
semmit sem teszek, de azt éberen teszem. Tehát a semmittevés állapotát
teljes koncentrációval igyekszem megőrizni. Ennek következménye az az
általánosan ismert paradox helyzet, hogy a meditáló ember elektromosan
mért agyhullámain (EEG) egyszerre vannak jelen a legmélyebb alvás és a
legerősebb koncentráció jelei. Jóllehet a meditáció semmittevés, mégis
egyfajta belső dinamizmus megnyilvánulása. A semmittevés nehéz munka.
Tehát a meditáció nem puszta álmodozás, nem csak andalgás valahol az
ébrenlét és az alvás határán. Nem adom át önmagam az értelem furcsa
képzelődéseinek, különböző fény- vagy képjátékainak. A meditatív
állapotban jelen lévő koncentráció belső tágasságunkra irányul, amely a
gondolatok sötét függönye mögött éli végtelenség-valóságát.
A meditáció egy eszköz. Maga a meditáció nem a cél, csak a jármű,
amely elvisz minket a célhoz. De ezzel is teljesen más a helyzet, mint az
élet egyéb dolgaival. Az életben, ha teszünk valamit célunk érdekében,
akkor elvárjuk, hogy a cél, vagy legalábbis annak egy része megvalósuljon.
A meditációval nem ez a helyzet, jóllehet, okkal meditálunk, de nem
várhatunk el semmit.
A meditáció elvárás mentesség, A meditációnak megvannak a maga
törvényei, és nem az értelem tervei szerint dolgozik. Meditációnkban belső
lényünk szabja meg, hogy mi és mikor történik. Ezért a meditáció bizonyos
fokig az elfogadás gyakorlása, annak átélése. Tapasztalatom szerint a
meditáció végül elvezet az általunk kiszabott célhoz, de ez nem, vagy csak
nagyon ritkán történik meg közvetlenül. Ott más sorrendben válnak valóra
a dolgok, mint ahogy az türelmetlen értelmünknek kedvére való lenne.
Minden a maga idejében jön, és ezért a dolgok tökéletesen helyükre
kerülnek.
Ismét egy paradox helyzet. Amiért meditálunk, azt nem várhatjuk a
meditációtól, sőt, a meditációtól semmit sem várhatunk el. A meditációba
vetett elvárás elrontja a játékot, és az, aminek történnie kellene, az, ami
végül elvezet célunkhoz, nem vagy csak késve történik meg, és az sem
biztos, hogy az elképzeléseink szerint. Ezért itt az akarat feladásáról van
szó. A meditáció egy olyan állapot, ahol az ember a szabad akaratát
felajánlja istennek. A meditáció egy akarat nélküli állapot, amely képes egy
tökéletes akaratot, a lélek akaratát számunkra feltárni. Minden paradox lesz,
mihelyt elhagyjuk az értelem területét.
A meditáció tudattágítás. Hogy mi az? Vegyünk egy mesét! Volt
egyszer egy béka, amely egy kútban született, ott nőtt fel, így számára a
kútja volt az egész világ. Történt egyszer, hogy egy balatoni béka beleesett
a kútba. A kútban lakó békánk, mint házigazda, beszédbe elegyedett vele:
- Honnan jössz? - kérdezte a balatoni békát.
- A Balatonról! - válaszolt ő büszkén.
- Mekkora az a kút? - érdeklődött a mi békánk.
- Hát az nagyon nagy - mondta a jövevény.
- Talán háromszor is nagyobb mint ez a kút?
- Nem, sokkal, de sokkal nagyobb, nem is tudom milyen nagy, nem
láthatod a végét, nem is tudod átúszni egyik végétől a másikig, akkora mint
az egész világ! - felelte a balatoni béka, megosztva saját tapasztalatait.
Erre a mi kis kúti békánk sértetten visszavonult, es bolondnak nevezte
vendégét.
Ez egy jó példa arra, hogy a tudat milyenségét érzékeltessük, de ne
gondoljuk, hogy az ember esetében is teljesen így van, illetve ennyire
egyszerű a dolog. Sem a lakhelye, sem a világról szerzett tapasztalatainak
mennyisége, sem lexikális tudása nem képes egymagában tudatát magasabb
szintre emelni. Például bármennyire is művelt legyen egy ember, ha például
erős nacionalista érzelmei vannak, amelyekhez kötődik, nem képes átölelni
a világot, mert nemzeti tudata megbéklyózza.
Minél szűkebb az ego, annál szűkebb a tudat is. Vagyis minél több
korlát és kötődés között élünk, annál alacsonyabb szintű a tudatunk. Mik a
korlátaink? Furcsa módon a korlátozó öntudataink, amelyekre oly gyakran
büszkék vagyunk, mind korlátoznak minket. Nem engedik, hogy
univerzális emberi lénnyé váljunk, aki tudatával mindent képes átölelni.
A családi, a nemzeti, a faji, a vallási vagy a szakmai Öntudat és egyebek
bezárnak minket azáltal, hogy másokat kizárnak a körből. Ezek a mi
kútjaink. Minél jobban körbezárnak tudati korlátaid, annál kevésbé vagy
képes másokat önmagadnak látni, illetve önmagadat valaki másnak
tekinteni. Mondjuk úgy, hogy minél kevesebb dologhoz kötődsz, minél
kevesebb dologgal azonosulsz, annál tágasabb a kutad, annál inkább
balatoni vagy akár az óceánban lakó béka vagy.
Ha meggondoljuk, ezek a tudatdarabkák mind belénk nevelt dolgok,
egyik sem velünk született tulajdonságunk. A meditáció viszont azt az
énünket tárja fel, amely velünk született, és nincs tudati korlátok közé
szorítva. Ezért kell sok mindent elfelejtenünk, azért, hogy igazi ősi
énünkkel találkozzunk. Gondolom azt említenem sem kell, hogy egy
óceánban élő béka nemcsak hogy szabadabban, és ezáltal boldogabban is
él, mint egy kúti béka, de sokkal többet is tehet egy jobb világ születéséért,
már puszta létével is. Persze ezt emberre kivetítve gondolom.

Az értelem lecsendesítése.

Használj egy felsőbbrendű erőt!

A probléma ott van, hogy ha a fejedet használva és a fejedben próbálsz
meditálni, akkor a gondolatok állandóan megzavarnak. Az értelem
természeténél fogva örömmel fogad minden gondolatot, jót, rosszat, istenit,
istentelent. Ha emberi akaratoddal próbálod az értelmedet ellenőrizni, az
annyit ér, mintha egy legyet kérnél meg, hogy ne zavarjon. A légy viszont
természetéből fakadóan szemtelen, és zavarja az embereket.
Az értelmet csak egy magasabb rendű erő tudja lecsendesíteni, mert
önmagától nem képes megnyugodni. Ez az erő a lélek ereje. Ezért szívünk
mélyérői elő kell hoznunk lelkünk erejét. Ez persze nem látható, vagy
megfogható; a képzelőerőnket kell segítségül hívnunk.
Két szobával rendelkezel: az értelem szobájával és a szíved szobájával.
Jelenleg az értelmed szobája sötét, tisztátalan, kivilágítatlan. Azonban a szív
szobája mindig nyitva áll a fény előtt, mert a lelked főképp ott lakik.
Ahelyett, hogy az értelemmel, az értelemre koncentrálnál, koncentrálj a
szívedben lévő valóságra, erre meditálj, és akkor ez a valóság előtérbe kerül.
Tehát most képzeld el fénnyel teli szívedet, amely, ha megnyitod, képes
fénnyel elárasztani lényedet.
Amikor már jól elhelyezkedtél szíved szobájában, es feltöltődtél a lélek
fényével, akkor bemehetsz az értelem szobájába, hogy azt is
megvilágosítsd.

Az életben

A modern spiritualitás célja az, hogy megváltoztassa az életünket. Az

életünk pedig a hétköznapok apróságaiból áll. Nem kell addig várnod, amíg
jól megtanulsz meditálni, ahhoz, hogy hétköznapi tevékenységeid közben
is megpróbálj spirituális életet élni. Már a kezdet kezdetétől, az első naptól
törekedj arra, hogy szívedet kedves társadnak érezd.
 Próbáld naponta többször, mindennapi teendőidet végezve, bármilyen
tevékenység közben azt érezni, hogy életviteled központja fejedből a
mellkasod közepére költözött. Ahhoz, hogy ez értelmed számára is
világossá váljon, akár oda is teheted a tenyered az említett helyre.
Erezd, hogy új irodát nyitottál, egy tágasabb irodát, ahol nincsen
feszültség, és ami fő, nincsenek indulatok sem. Egy tágasabb irodát vettél,
hogy ne légy hely szűkében. Mostantól ez lesz a főnöki iroda, és innen
irányítod majd életviteled.
Egy ilyen játék segítségével nagyon hamar rájössz majd arra, hogy a
meditáció nem csak annyiból áll, hogy csendben visszavonulsz az élet
forgatagától, hogy felfedezz valamit önmagádban. A meditáció ennél
gyakorlatiasabb dolog, aminek be kell töltenie, erővel kell ellátnia
mindennapjaidat. Végül is ez a legfontosabb, az életed átalakítása. A
meditáció nem a másvilágra való felkészülés, hanem isteni élet a földön.
Tényleg egy más világot élünk majd meg, de nem a másvilágon.
Spirituális szívedet nem láthatod, de tudsz gondolni rá, úgy, ahogy
bárkire vagy bármire tudsz gondolni, akit vagy amit nem látsz; így a
szívedre is. Gondolj úgy rá mint a legjobb barátodra, mert hiszen az is. Ha
pedig intenzíven rá, és csak őrá gondolsz, akkor a szívből előtör a lélek
ereje, és máris meditálsz. Minden más lesz.

Óriás virág

Végy egy virágot, ami tetszik neked. Tedd magad elé, hogy könnyedén
tudd nézni, ne kelljen sem a nyakad, sem a szemed megerőltetni, körülbelül
olvasótávolságba. Nézd a virágot sokáig, és figyeld a részeit, a szirmait,
ahogy összefutnak, illetve kibontakoznak, figyeld meg jól a színeket.
Mindezeket kövesd végig értelmeddel is, és lehetőleg jegyezd meg jól.
Tanuld meg a virágodat, minden egyes részét, ügy, mintha vizsgáznál
belőle, tehát nagyon jól meg kell ismerned. Ez aránylag könnyen megy, mert
nem kell leállítanod gondolataid áramlását, vagy harcolni ellenük. így
mindig van min gondolkodnod, és szabad is a virágodra gondolnod.
Amikor már jól tudod a leckédet, vagyis ismered a virágodat, akkor
csukd be a szemed, és idézd fel azt belsődben. Ez nem lesz nehéz, mert ha
sokáig nézel egy tárgyat, utána csukott szemmel is magad előtt látod azt.
Idézd fel a szirmokat, a színeket, minden részt, hogy tökéletesen lásd magad
előtt. Mivel jól megtanultad, most csukott szemmel újra felépíted azt minden
részében. Ahogy ezzel kész vagy, kezdd el lefelé csúsztatni a mellkasod
irányába a belső virágodat, amíg le nem érsz a mellkas közepéig. Majd
tartsd ott, és figyeld a virágot, minden részletével együtt. így a. virág a
részeddé vált, benned van.
 Ahogy nézed a virágot a szívedben, látni fogod, ahogy elkezd nőni. Ezt
persze a képzelőerőd segítségével teszed. Látod ahogy a belső virágod
nagyobb lesz, aztán még nagyobb, és még nagyobb, egyfolytában növekszik,
míg végül kitölti a mellkasodat, és ezáltal kezd betölteni téged, Amikor a
virág már nagyobb, mint a tested, akkor te leszel része a virágnak, vagyis
eggyé válsz vele. Ha már végigjátszottad a gyakorlatot egyszer-kétszer,
akkor a virágod akár szoba méretűre is megnőhet, te pedig csak egy apró
része leszel például az egyik szirmának.
Időzz annyit ebben az állapotban, amennyit jólesik. Egy virágban ülni
kellemes, de virágként ülni még kellemesebb. A virág a szépség, a tisztaság
jelképe. A virág mindig kedvességet és őszinte jó szándékot fejez ki. Ha egy
virággal azonosulsz, szépnek és jónak érzed magad, így sokkal könnyebb
szeretetté válni.
Amikor ebben az állapotban időzöl, néha feloldódsz, nem kötődsz
magához az állapothoz sem. Ez jó.
Ez a gyakorlat két dolgot is hoz magával. Az egyik az, hogy azonosulsz
a virággal, a tisztasággal, az őszinteséggel, a másik pedig az, hogy
hozzászoksz, hogy a szíred tájékán növekedést erezz, vagyis megérzel
valamit a szív tágasságából. A gyakorlatot az teszi könnyűvé, hogy végig
lehetővé teszi az értelmi tevékenységet.

Válj az illatozó virággá

Képzeld azt, hogy bementél egy virágoskertbe, tele sok sok virággal.
Válassz ki egy virágot, és menj egész közel hozzá, csodáld meg a szépségét,
és szagold meg, érezd az illatát. Mondd el néhányszor magadban: "Ó
Istenem, annyira szeretnék olyan tiszta és szép lenni, mint ez a virág/'
Hagyd, hogy ez a mondat pár percig a füledben csengjen, és érezd át az
óhajodat.
Aztán képzeld el, hogy hatalmas, végtelenségbe nyúló szépség árad
beléd a virágból. Képzeld el, hogy az összes jó tulajdonság, amit a virágban
láttál, a szépség, tisztaság, illat, ártatlanság, béke, fokozatosan mind beléd
hatoltak, és mind benned vannak.
Most vedd észre, hogy mennyire szeretted ezt a virágot, és mennyi
örömet adott neked. Az elején tőled teljesen elválasztva létezett. Aztán
szépségét és valóságát apránként saját testedbe és szívedbe engedted.
Kérlek, most próbáld meg azt érezni, hogy nincs tested, nincs értelmed,
egyáltalán nincs semmid. Gondolj magadra úgy, mint egy virágra. Mivel te
is virág lettél, ugyanúgy kell értékelned és szeretned önmagad, mint ahogy
a virágot értékeled és szereted.
Az Arany Lény

Képzelj el egy Arany Lényt, és érezd, hogy Ő végtelenül szebb, mint a

legszebb gyerek, akit valaha is láttál a földön. Ez a Lény a te szeretett
Legfelsőbb Urad. Egy isteni szerető vagy, és az Arany Lény a te istenien
szeretett Urad.
Ezután képzeld el, hogy te és a te szeretett Urad együtt vagytok a
Himalája legmagasabb csúcsán, vagy a Csendes-óceán legmélyén. Azt
képzeld el, ami neked jobban tetszik, illetve könnyebb. Ha ezt már érzed,
akkor kezdj csendben mosolyogni.
Aztán pár másodperc elteltével érezd azt, hogy most te vagy az Arany
Lény, és szeretett Urad az isteni szerető. Tehát szerepet cseréltetek. Ez
olyan, mint egy bújócska. Amikor te vagy a Legfelsőbb Szeretett Ur, akkor
az isteni szerető keres téged, és amikor te leszel az isteni szerető, akkor te
keresed Szeretett Uradat. így egyik pillanatban az isteni szerető vagy, a
következő pillanatban pedig a Legfelsőbb Szeretett Ur.
Arra kérlek, hogy ezt a gyakorlatot kezdetben félig nyitott szemmel
végezd, később, ha akarod, be is csukhatod a szemed.

Tisztaság

A fizikai tisztaság a patyolat tisztára való mosdás, a vitális tisztaság egy

nyitott szív, a mentális tisztaság pedig az istentelen és egészségtelen
gondolatok hiánya.
Mihelyt meglátsz egy virágot, az értelmed szépséggé, tisztasággá, egy
illattá válik. Ha egy virágra nézel, a fejed tiszta gondolatokkal telik meg.
Azonban a virágot figyelmesen, szívből és alaposan meg kell nézned. Nem
elég csak rápillantani és közben hagyni, hogy az értelmed szabadon
csapongjon. Minden erőddel a virágra kell összpontosítanod.
Nézz reggel a virágra, érezd az illatát, és rögtön érzed a virág
tisztaságát. Abban a pillanatban, amikor egy virágot nézel, még akkor is,
ha nem tudatosan teszed, belélegzed a virág tisztaságát.
Vagy - szintén reggel - érezd azt, hogy egy rózsabimbó virágzik ki
benned, egyik szirom bontakozik ki a másik után; akkor a rózsa tisztasága
és illata teljes külső és belső létedet átitatja.

Egy láng a szívedben

Azért nem tudsz kielégítően koncentrálni, mert az értelmed nem

fókuszált. Az értelmed mindig más és más dolgokra összpontosít, sok nem
kiránt gondolat áldozatává válik. Az értelem nem eléggé megvilágosult,
ezért kérlek, képzelj egy gyönyörű lángot a szívedbe, amely megvilágosít
téged.
Majd próbáld meg elképzelni, hogy ez a láng megvilágosítja az
értelmedet. Hozd fel ezt a megvilágosító lángot a szívedből az értelmedbe.
Ezután fokozatosan fénycsíkok fognak megjelenni az értelmedben.
Lehet, hogy a szíved lángja most még pici és pisla-kóló, nem egy
erőteljes láng, de egy nap ez a láng minden bizonnyal a legerőteljesebb és
a legmegvilágosítóbb lánggá fog válni. Tehát minden nap, mielőtt
imádkoznál vagy meditálnál, kérlek, próbálj meg elképzelni a szívedben egy
lángot, egy lobogó lángot. Miután az értelmed elkezd megvilágosodni,
nagyon, nagyon könnyű lesz hosszabb ideig és mélyebben koncentrálni.

További meditációs gyakorlatokat (mp3) találhatsz a honlapomon:

www.gunagriha.hu, www.sorsnavigator.hu

Utószó
Szeretnék köszönetet mondani azért, hogy úgy élhetek, ahogy élek, és
ezt ki is nyilváníthatom. Úgy érzem, hogy ehhez a könyvhöz hozzátartozik
az is, hogy elmondjam, miért tudom, hogyan tudom a könyvben foglaltakat
megélni és megfogalmazni.
Hálás vagyok Mesteremnek, Sri Chinmoynak mindenért, amit adott,
amire tanított, de ez így nem elég. Elmesélem, hogyan alakult ez ki bennem.
Persze ezt csak utólag tudom így látni, az egyes fázisokban még nem
tudtam, hogy mi is történik velem.
Mesteremet nagyon szerettem, amikor a testében élt. Ontotta belém az
Isteni Szeretetet, ahogy minden tanítványába, és az idő teltével, az irántam
nyitott szívén keresztül mind jobban és jobban megszerettem Őt. Képes
lettem volna szó szerint mindenemet, még az életemet is odaadni érte,
bármelyik pillanatban. Mondhatnám fanatikusan szerettem, de persze Ő
nem ezt akarta, Ő csak azt akarta, hogy adjam neki tökéletlenségeimet. Az
sikerült is rendesen, nem is maradt üres kézzel.
Igazán annyira szerettem, hogy az már mindenek fölötti volt, valójában
nem is volt normális. Ez azért volt nagyon jó, mert semmit nem ítéltem el
cselekedeteiben vagy szavaiban, és ezért nem is távolodhattam el tőle, mert
szeretetem erősebb volt esetleges kritikámnál. De én Őt szerettem, és mivel
testében létezett, ezért én ott láttam Őt. Nem szerettem túlságosan azokat,
akik közénk álltak, és megakadályozták, hogy lássam a Mestert, sem azokat,
akik elítélték, vagy nem szerették, és azokat sem, akik gondokat okoztak
Neki. Majdnem mindenki közömbös volt számomra a Mesteremen kívül.
Mesteremet azért szerettem annyira, mert nem csak a testet, az embert
láttam benne, hanem mindig éreztem a teste mögött a végtelent. Mégis
szenvedtem, amikor elhagyta a testét. Ha elveszít valakit az ember, mindig
szenved, mert nem tudja, hová irányítsa a szeretetét, amelyet az elhunyt
iránt érzett, legyen az családtag, közeli barát, vagy bárki, aki sokat jelentett
neki. Emlékszem, ahogy anyukám halálakor az iránta érzett szeretetem a
torkomat szorongatta, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy
tulajdonképpen a szeretet kínoz. Akkor átadtam szeretetem Istennek, hiszen
Ő adott nekem egy ilyen csodálatos anyukát. Ekkor jöttem rá, hogy
anyukám Isten Szeretetét adta át nekem. Abban a pillanatban, amikor Istent
úgy szerettem, ahogy édesanyámat, felvidultam, és mosolyogtam a koporsó
mellett, úgy, hogy az már kínos volt, mert normális ember nem lehet boldog
az anyja koporsója mellett. Vagy mégis?
De most ennél is nagyobb tragédia ért. Azt hittem, nem leszek képes
túlélni szeretett Mesterem elvesztését, mert nekem Ő volt mindenem. Az
élet értelmetlenné vált számomra, semminek nem volt értéke. Úgy függtem
ettől a szeretettől, mint a kábítószeres a drogtól. Akkor még nem tudtam,
hogy a spirituális mester iránti szeretet teljesen más és az nem öl meg,
hanem kiterjeszt. Azt sem tudtam, hogy semmi különbséget nem jelent az,
hogy Ő emberi testben él-e, avagy sem.
Egy egész évig kínlódtam a kiutat keresve, és Mesteremet is kínoztam.
Láttam Őt vízióimban és álmaimban, melyekben vigasztalt, de nem nagyon
hagytam magam. Aztán miután kihevertem a sokkot, Mesterem iránti
szeretetem kezdte elfoglalni az őt megillető helyet életem pódiumán.
Eleinte nem jöttem rá, hogy mi történik. Szeretete terjedni kezdett bennem,
kezdtem vadidegen embereket szeretni. Vicces helyzetekben öntött el a
szeretet, például egy boltban, egy szörnyen kövér hentes bácsi láttán
gyönyörteljes extázisba estem, mert Istent megláttam benne. Úgy éreztem
le kell térdelnem előtte. Az ember kicsit vagy nagyon bolond lesz ettől az
intenzív érzéstől. Egyik tanítvány társam látványa, aki nem szeretett engem,
most egyszerre a gyönyör érzetét váltotta ki bennem, annyira szerettem őt.
Szerettem pácienseimet, idegeneket, mindenkit. Ezek az élmények
hasonlóak voltak ahhoz, mint mikor Mesteremet szerettem, de világosan
éreztem Istent az emberekben és az állatokban is. Most már mindenkit képes
vagyok szeretni, mindenkit. És azokat tudom a legjobban szeretni, akik nem
szeretnek vagy negatívak irányomban. Ez egyfajta áldás, akkor is ha ők ezt
nem érzik.
De nem csak az embereket tudom szeretni. Például a minap a kezemre
szállt egy darázs, és megcsípett. Nem tettem semmit, ami ezt kiválthatta
volna. Borzalmasan fájt, és az ember ilyenkor nem udvariaskodik, nem
gondolkodik. Rácsaptam, és a földön ráléptem, széttapostam. Amikor
rátettem a lábam, azon kaptam magam, hogy fájó kezemet számban tartva
imádkozom. Ő Uram, szegény ártatlan lénynek adj már magasabb rendű
életformát! Egyszerűen az történt, hogy a darazsat is szerettem, és nagyon
sajnáltam.
Hát normális ez? Mindenesetre szerencse, hogy ezt a könyv végére
írtam, máskülönben talán nem is olvasod el. Vagy hátulról kezdted az
olvasást? Akkor kár volt a pénzért.
Legjobban szülőhazámat szeretem, aki testet adott nekem, ezt a
gyönyörű de szenvedő, boldogtalan Bolygót, együtt a rajta lévő összes
tökéletlen lénnyel, akik tudatlanságukban kínozzák őt, így kínozva
önmagukat. Az sem tűnhet normálisnak, hogy bennem csak egy szeretet él,
egyetlenegy, de az tágas és határtalan; nem tudom másként szeretni a saját
gyermekem, mint a más gyerekét, vagyis az idegent, vagy másféle
szeretettel szeretni a kutyámat, mint az embereket. Sajnálom, de ez az
igazság. Nem rendelkezem szeretet fajtákkal, fokokkal.
És hogy miért írom le mindezt? Azért, mert rájöttem, hogy most tudom
Mesteremet a legjobban megközelíteni. Most, hogy Ő már nem az a test,
amiben lakott, a szeretetem minden testben megtalálja Üt: emberben,
kutyában vagy akár darázsban. Az iránta érzett emberfeletti szeretetem most
az univerzális életben találja meg Őt. Ezáltal viszont kiterjedtem, több
lettem. Mesterem ezt mondta nekünk: "Nem vagyok ez a test, valami más
vagyok, azt a valami mást tudod megvalósítani, ha a hajómban ülsz és
mindig, mindig a kedvemben jársz..." Ezt Ő mondta, de ki tudta volna szó
szerint venni? Sokszor sajnálom, hogy nem tudtam ezt az egy szeretetet még
az Ő földi idejében mindenki és minden iránt érezni. De ugyanakkor látom
azt is, hogy ez nem lehetett másként, ennek így kellett történnie. Az Ő testi
megnyilvánulása a testemhez beszélt, és csalóka volt, mint minden itt a földi
játékban, mert minden azt hiteti el velünk, hogy mindnyájan egymástól
teljesen elválasztott lények vagyunk.
Mesteremet csak akkor élhetem át ismét, ha kilépek ebből a csalóka
játékból, és tökéletesen tudatosodik bennem, hogy mindenki vagyok. Ezt
mondja az iránta érzett szeretetem, mert ha a Mesterem szeretetévé válok,
akkor a Minden vagyok. Hogy is tudná az ember megvalósítani a
kereszténység fő alapelvét: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", ha
nem érzi felebarátját önmagának, vagy önmagát felebarátjának? Lehetetlen.
Egyszer együtt ültünk a Mesterem, én és még pár tanítvány. Mindenki
rengeteget kérdezett, Ő pedig mindenkinek válaszolt. Én csendben ültem
egész idő alatt. Mesterem végül megkérdezte: "Gunagriha, te nem akarsz
semmit kérdezni?" Azt válaszoltam, hogy nem. "Nem vagy kíváncsi
semmire?" Újra nemmel feleltem. Akkor ezt mondta: "Igazad van, csak egy
fontos kérdés létezik: Ki vagyok én? Igaz, hogy te nem kérdeztél, de én
megmondom neked a választ erre a kérdésre, amely szintén egy kérdés: Ki
nem vagyok én?" Akkor bólongattam, mert hát az én Gurum mondta, de
nem értettem meg. Hogyan is érthettem volna, ha csak Őt szerettem?

Nem fejezet
Figyelem! Ez a rész nem tartozik a könyvhöz. Ezt elolvashatod, ha
elpocsékolni való időd van.

A szerzőről, a szerzőtől

Nem tervezett gyermekként egész fiatalon születtem 1949. július 8-án

reggel 6 körül. Sokat sírtam és csecsemő koromban többször is meghaltam
Anyukám nagy bánatára. Viszont egy kedves gyermekorvos mindig
újraélesztett Anyukám örömére. Mindez Erdélyben a hegyek között, a
leghidegebb vidéken történt, a gyergyói medencében, Ditró községben.
Ennek következtében ma sem szeretem a telet, mert mindig fázom.
Legjobb veleszületett tulajdonságom, hogy marhára tudok felejteni. Ez
már nagyon korán, elemi iskolás koromban jelentkezett. Ez csodálatos
dolog. Az iskolában bosszantottak vagy akár bántalmaztak is, mert nagyon
vézna, gyenge alkatú voltam, és én szomorúan hazavonultam. Másnap
viszont nem tudtam miért is kell Péterre vagy Jánosra haragudnom, így
legtöbbször olyan gyermektársammal osztottam meg a tízóraimat, aki
azelőtt bántott. Ahogy az értelmem kezdett kicsit fejlődni, na nem nagyon
sokat, de annyit igen, hogy ez a dolog már bosszantani kezdett. Úgy tizenkét
éves korom körül füzetet vezettem az "ellenségeimről" mert másként
sohasem tudtam, ki mivel sértett meg. De a jegyzetemet mindig
elfelejtettem magammal hordani. Most viszont már annyira fejlődök ismét
a gyermekkor felé, hogy mar csak észre sem veszem ha sértegetni akarnak.
Mások hívják fel a figyelmemet, hogy nézd lábvégre akarnak venni, de azt
is elfelejtem. Manapság azokat a cédulácskáimat is elfelejtem magammal
vinni, amelyeket feleségem tanácsára írok fel, vagy ő ír fel, hogy a
tennivalóim ne maradjanak el. De sajnos elmaradnak.
Szerencsére a feleségem nem felejt annyira, és a körülöttem lévő
káoszban, szétdobált dolgaim így mindig újra elő tudnak kerülni. Nem
hiszem, hogy önállóan életképes lennék.
Soha senkinek nem kellett megbocsátanom semmit, mert nem volt mit,
hiszen mindent elfelejtettem. Feledékenységem aztán kiterjedt arra is, hogy
mindig elfelejtettem, hogy ki és mivel tartozik nekem, legyen az pénz vagy
egyéb dolog. Ebből soha nem lettek problémák, mert az adósaim is
többnyire feledékenyek voltak. Azonban azt is elfelejtem kinek mivel
tartozom, de ezt hiteleseim megoldják.
A kutyám ennek az ellentéte, ő haragot tart. Elvittem kutya panzióba,
ahol egyébként nagyon szeret, és őt is ott nagyon kedvelik, de 3 hét sok volt
neki. Éhségsztrájkba kezdett, és amikor hazajött 8 napig haragot tartott.
Elfordult és nem "beszélt" velünk, és még egy finomságért sem volt
hajlandó megalkudni. Neki jobb a memóriája. A kutyát azért említem, mert
az életemhez tartozik. A kedves gyermekorvosnak is kutyája volt, és nekem
is mindig kutyám volt. A kutyámat most legalább annyira szeretem mint
magamat. Lehet az nem sok, de lehet, hogy nagyon sok.
Alaptermészetem: javíthatatlan optimista vagyok. Ha a szakadékban
fejjel lefele zuhanok, akkor is arról vagyok meggyőződve, hogy ennek jó
vége lesz. Nem hiszek a rosszban, nem hiszek a bűnben sem; egyszerűen
nem tudok hinni a gonoszban sem, akkor sem ha néha nyilvánvaló, mert
úgy látom, hogy ő a jónak az álarca. Így életemben már többször
elvesztettem mindenem, mármint a pénzemet, és mindig újra kezdtem.
Belső értékeimet is elvesztettem egyszer, attól aztán felébredtem, és akkor
ellentétes irányba kezdtem újra az életem.
Húszévesen nem hittem, hogy velem is megtörténhet ez a tragédia,
mármint az, hogy hatvan leszek. Ennek az irreális optimizmusom volt az
oka. Ma viszont úgy érzem, hogy húsz vagyok, ez pedig a javíthatatlan
optimizmusomról tanúskodik.
Igen, itt túl sok minden összejön, ami nem tűnik normálisnak. Apám
bolondnak tartott, de főleg azért, hogy nem eszem húst, Anyám is
bolondnak tartott, azért mert nem a valóságban élek, hanem a felhőkben
hordom a fejem, mint ahogy ő mondta. Tanáraim nem értékeltek valami
nagyra, inkább kicsire, de ez köztünk egy kölcsönös egyensúlyt váltott ki.
Ez nekem soha nem okozott problémát, csak nekik. Engem ez nem tudott
letörni, mert én tudom, hogy nem vagyok normális, de azért még nem
vagyok kezelésre szoruló és bezárni való sem. így másokat is szabadon
bolondíthatok. Apám mindig azt mondta, amikor előadásokat tartottam,
hogy egy bolond százat csinál. Bárcsak igaza lenne! - gondoltam mindig.
Pácienseim hála Istennek nem tartanak bolondnak, de ez csak azért van,
mert ők nem tudják, hogy munka közben is meditálok. Ez remélem köztünk
marad.
Egy pár dolgot tekintve "lelki sérültként" születtem. Ebben semmi
érdemem nincs, ez egyszerűen adatott. Tizenéves voltam, amikor
barátaimtól próbáltam kideríteni, hogy mi az, hogy irigység, mi az hogy
féltékenység, mit is érez olyankor az ember? Ez teljesen hiányzott belőlem,
programozási hiba, vagy talán isteni ajándék?
Székelynek születtem, ebből kifolyólag nagyon egyszerű lettem.
Könnyen ki lehet velem jönni, ahogy a feleségem mondja; azért meg kell
jegyeznem, a régebbi időben nem így nyilatkozott. Gyermekkoromban
lótrágyával gurigáztunk, mert ugye nálunk hiányzott a golflabda. Ma is a
székely axióma szerint élek: "Tehénszar mindig lapjára esik." Ez azt akarja
jelenteni, hogy a megtörtént tények kész helyzetet teremtenek. így nagyon
könnyű az életet úgy elfogadni, ahogy van.
Már 30 éve Ausztriában élek, ahová mint politikai menekültet fogadtak
be, amiért még ma is hálás vagyok osztrák polgártársaimnak. Ha jót tesznek
velem kevésbé felejtem el, ez erősíti a szabályt, hogy feledékeny vagyok.
Az életemben a rossz dolgokat elfelejtettem, így nagyon szép életem volt és
van.
Két fiam van, de egyikből sem lett fogorvos. Azt mondtak kell fejlődés
is legyen a világon. Teljesen igazuk van, és igazuk lett. Jó fiúk, nagy fejek
és nagy szívek, ami ritka együtt.
Számtalan sok barátom van, ellenségem egy sem, legalábbis nem
közölték velem, és én nem tartok senkit ellenségemnek, még az időt sem és
a halált sem.
1987-ben Sri Chinmoy, spirituális mester az életembe jött. Eszembe
sem jutott volna ilyesmi után kutatni, de ő jött és magával ragadt.
Életvitelemet 180 fokban változtatta meg. Hazárdjátékos típusú emberként
mindig mindent egy lapra tudtam és szerettem tenni. Nem egyszer történt,
hogy egy hónapig nem volt mit ennem, mert egy éjszaka alatt elpókereztem
minden pénzemet. Többnyire mindig vesztettem. A spiritualitásban viszont
tényleg mindent egy lapra kell tenni, ezért nekem könnyebb volt. Mindent
rátettem, mármint a Gurumra, és nyertem.
Az életem fő része a belső világomban zajlott le, úgy mint neked is, nem
látható módon, az érzéseimben. Lelki fejlődésem létem fő jellemzője, úgy
mint neked is. Lehet, hogy ezt nem így véled, de ez csak azért lehet - ha így
lenne -, mert benned ez nem annyira tudatos. Egyébként egyformák
vagyunk, ez is egy fix ideám, amire időnként durván ráfizetek, de mit
tehetnék, ha nem tudok normális lenni?
Rossz tulajdonságaim? Azokat mind elfelejtettem.
Te se dédelgesd rossz tulajdonságaidat, azokat ellenségeid kellőképpen
ápolják helyetted!

Sorsnavigátor függelék
Sri Chinmoy Belső Iskola

"Nem mennyből jött szentekre,

 Csupán földi keresőkre van
Szükségünk,
Akik hisznek a békében,
És békében akarnak élni."

"Mi hisszük és valljuk, hogy minden emberben megvan a rejtett

képesség, hogy elérje a Végső Igazságot. Azt is valljuk, hogy az ember nem
maradhat és nem marad örökre tökéletlen. Minden ember Isten eszköze. Ha
üt az óra, minden egyéni lélek Isten belső parancsára hallgat majd. Ha az
ember Istenre hallgat, tökéletlenségei tökéletességgé, tudatlansága tudássá,
kereső értelme kinyilatkoztató fénnyé és bizonytalan valósága mindent
betöltő Istenséggé alakul."
(Sri Chinmoy)

Részletek a Sorsnavigátor tanfolyam résztvevők leveleiből (Tanfolyam:

2009. nov. - 2010. jan.)

Köszönöm a péntekeket Neked és a nagy "Családomnak", akik

folyamatosan felteszik azokat a kérdéseket, amik bennem is felmerülnek.
Egyszer egy levelemben azt írtam, hogy én még nem részesültem az isteni
Kegyelemben, de rá kellett jönnöm, hogy folyamatosan kapom és kapom,
és mint meleg puha tenyéren adnak egyre tovább, feljebb előrébb..., vagyis
egyre jobban tudatosodom és egyre inkább ráébredek az igazságra, amit
mindig is kerestem. Persze nem volt ez olyan egyszerű. Sokáig álmodtam a
téli álmomat, mire "ébredezni" kezdtem és szembesültem a saját kis vitális
lényemmel. Volt sok sírás-rívás zokogás, amikor kezdtem felismerni a
hibáimat és amíg el nem tudtam fogadni őket. Érdekes módon, amikor ez
megtörtént fogták magukat és elhalványultak... Vagyis egyszer csak
elkezdtem a jóra fókuszálni, azt hizlalni és ez mennyivel felemelőbb, arra
nincs is szó! Rengeteg próbatételen mentem keresztül, amit gyakran nem
álltam ki, de legalább felismertem és megbántam szívből. Haladtam tovább,
mert a "múlt, por"...
Köszönöm, hogy járhatok hozzátok, hogy tanulhatok. Ezer Hála és
köszönet mindenért!
Györgyi

A legfontosabb élményem a tanfolyam kapcsán, az a tevékenység

közbeni meditatív állapot megélése volt.
Végeztem a szokásos kerti munkákat, miközben mormoltam magamban
a lelkemnek jóleső megerősítéseket, majd azon kaptam magam, hogy a
tevékenység, amit adóig nehezen végeztem, örömmel és élvezettel tölt el.
Sőt, észrevétlenül könnyebbé vált és felemelő lett.
 Nem sokkal később, a körutam kapcsán azt vettem észre, hogy nagyon
jólesik a számomra ismeretlen embereket - csak úgy távolból, a tudtuk
nélkül - megszeretni, és nyitott szívvel fordulni feléjük és küldeni valami
szeretet-hullámot nekik.
Kifejezetten felemelt az élmény. Nemhogy fáradt, sokkal inkább
feltöltődött lettem általa.
Az első Héthetes gyakorlása során szép lassan eszméltem rá, hogy
egymásra tökéletesen épülő és egymást kiegészítő gyakorlatokat végzek.
Hiszen hiába a magamra figyelés, ha nincs pozitív hozzáállás
magamhoz és a világhoz.
Hiába a szívbe vonulás, ha nem tudok magamra és csakis magamra
fókuszálni a sok és szüntelen minősítés helyett.
Hiába a tisztaság, ha előtte nem megy az őszinteség.
És ha már mindez megy, szinte magától megérik a hála a szívemben,
ami egyenes indikátora a boldogságnak.
Nagyszerű ez a felépülés minden szinten.
Márti

A második héthetes mindezt csak meg jobban mélyíti és szakadatlan

tartja éberen.
Márti
Nagyon komolyan gondolom, hogy jót kell sugároznom a világ felé
"gyakorlom is" sőt néha "sportot" űzök a metrón, áruházban vagy
hivatalban és valóban működik, BOLDOGGÁ tesz. A legcsodálatosabb
hogy nagyon sok szorongást és buta bűntudatot oldott fel bennem.
Edit
Köszönöm a levelet, és az előadásokat! Nagyon tetszett az egész
előadássorozat, a könyvek, a Héthetes tűzetek, a gyakorlatok és minden más
is.
Hunor

Héthetes
Függelék a Sorsnavigátorhoz

"Kezdj el egy új életre gondolni!

Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíved folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
 (Sri Chinmoy)

A Sorsnavigátorban leírtakat a következőképpen értelmezhetjük. Az

ember értékrendszere rosszul van felépítve, nem a megfelelő dolgokra
helyezi a hangsúlyt. Egyszerűen nem jó a rangsorolás, többnyire teljesen a
feje tetejére állt. Ez a helytelen értékrend uralja életünket, illetve rontja el
azt.
Az anyag és az anyagi értékek vannak előtérben, nem pedig az energia,
amely minden anyag alkotója, vagyis mindennek a háttere, alapja, illetve
okozója. Nem azt keressük, hogy milyen energiával éljünk, hanem azt, hogy
mit birtokoljunk. Nem a belső energiáinkat megválogatva építünk belső
gazdagságot, hogy ez aztán kinyilvánulva ellásson minket a szükséges
anyagi eszközökkel, hanem kaotikus belsőenergia-rendszerünkkel
próbáljuk markunkat megtölteni, és emiatt aztán frusztráltan tapasztaljuk,
hogy az anyagiak vagy kicsúsznak kezünkből, vagy csalódást okoznak.
Nem lényünk mélyéből, az energiaforrásunkból fakadó érzéseink
vannak előtérben, hanem a felszínen csapkodó, kételkedő, bizonytalan és
nyugtalan gondolataink kötik le teljes figyelmünket. Ezáltal képtelenek
vagyunk tökéletes döntéseket hozni, mert fogalmunk sincs saját lényünk és
így saját életünk rendeltetéséről.
Az ember, a saját életétől kezdve a nemzetközi politikával bezárólag,
létét elsősorban aszerint szervezi meg, hogy mi választja el őt másoktól,
miben más, mint a többi ember, csoport, nemzet, vallás, stb. Pedig az
előtérben a minket összekötő dolgoknak kellene lenniük, nem azoknak,
amik szétválasztanak minket. Az embernek az egység felé kell törekednie,
mint ahogy az, ha lassan is, de történget a világban.
A világ a nagyságot fizeti meg, nem pedig a jóságot. A nagyságot
tapsolja, majmolja, körülrajongja, függetlenül attól, hogy van-e annak
tartalma, vagy sem. Nem érdekli a belső érték, mert a nagyság elvakítja.
Minden társadalmi szinten a nagyságot értékeli az ember, és ezzel együtt a
hatalmat. Belsőnkben pedig a jóságnak kellene a nagyság fundamentuma
legyen, vagyis a jóságban kellene az emberi lénynek a nagyságot élnie.
Ezt a listát bővíthetnénk, de nem ez a cél. Célunk itt felajánlani egy
olyan programot, amellyel bármelyikünk felülvizsgálhatja értékrendszerét,
újraoszthatja önmagának a lapokat. Önmagának, egyedül személyesen
önmagának.
Ennek semmi veszélye nincs, talán esetleg az, ami velem történt annak
idején, hogy a környezetem bolondnak tartott. A szüleim, a barátaim, egyes
pácienseim és mások. Szerencsére a feleségem nem. Ő is beállt velem a
táncba, és így együtt voltunk bolondok, de csak egy ideig. Amikor a
gyümölcsök kezdenek beérni, akkor a barátok is kezdenek visszatérni, és
sokan mások hirtelen ismét megértők lesznek irántunk.
 Tehát itt van, nézd meg, próbáld ki, és fizess érte! A pénznek is van a
belső világban megfelelője, ügy hívják, hogy törekvés.

"Nyisd ki egy új élet kapuit!

Boldog leszel.
Csukd be régi életed kapuit!
Boldog leszel."
(Sri Chinmoy)

Bevezetés

A Héthetes egy olyan spirituális munkaterv, nevezzük mi öröm tervnek,

melynek segítségével kipróbálhatod a Sorsnavigátor című könyvben leírt
spirituális életmódot. Egy élettervet ajánl, amely gyakorlati módon kívánja
bizonyítani, hogy az egyéni törekvés a sorsot közvetlenül formálni tudja.
Ahhoz, hogy ezt felismerd az itt következő terv segítségével teljesen át kell
alakítanod az energia-háztartásodat, oly módon, hogy az életben itt-ott
leselkedő negatív erőknek semmi esélyük ne legyen nálad. Ez minden
ember esetében működik, mindenki számára egyformán hatásos. Persze az
egy más kérdés, hogy az emberek tömege inkább csak sodródik, és inkább
elszórakozik, minthogy az önfegyelmét strapálja.

"Ki mondja, hogy nincs fegyver a sors ellen?

Legyőzheted a sorsodat,
Ha a türelem magját veted,
És az akarat gyümölcsét szeded"
(Sri Chinmoy)

Azt is szeretném megjegyezni mindjárt itt az elején, hogy az életmód,

amellyel itt megismerkedsz, csak az elején tűnik szigorúnak, mert ha az
ember hozzászokik egy másfajta életmódhoz, akkor az lesz az alapvető, a
természetes. Na de ez a kérdés csak azokban vetődik fel, akik már
teljesítették a Héthetest. A Héthetes egy kóstoló, és garantált bizonyíték
arra, hogy bennünk több van, mint gondolnánk. Sokfajta elmélet van, de a
gyakorlat a bíró. Tehát ha tudni akarod ki kell próbálnod!

"Nem létezik olyan, hogy szerencse. Bármi jó történik az életedben. Az

tudatos vagy nem tudatos belső felkészülés eredménye."
(Sri Chinmoy)
 Ebben a részben azokról az általános dolgokról olvashatsz, amelyeket a
Héthetes tanfolyam alatt tenned kell, vagyis rendszeresen kell meditálnod,
mozognod, valamint még egy-két dolog. És ugyanakkor nem kell
megtenned sok mást, amit eddig megtettél. Összefoglalva a dolgot: talán
kevesebb új dolog van, arait meg kell tenned, mint régi, amelyet nem kell
többé gyakorolnod, de ezekkel nem kell foglalkoznod, mert ennek magától
kell jönnie.

"Változtasd meg magad lassan és vidáman. A körülmények azonnal és

elképzelhetetlenül megváltoznak."
(Sri Chinmoy)

Aztán következnek a gyakorlatok, pontosabban egy hét részből álló

gyakorlat. Ezt a hét dolgot kell a fejedbe vésned, és megpróbálnod ezek
szerint élni. Ha másként nem megy, az is elég, ha naponta egypárszor,
mondjuk hétszer - itt minden hét - rágondolsz, és elolvasol egy aforizmát
vagy verset, amely az adott témához tartozik. Ez a hét dolog, amit
nevezzünk felhívásnak, vagy nevezzük belső kiáltásnak, a hét napjainak
megfelelően van elosztva, például az első a hétfőhöz tartozik. így magadban
erre a dologra kell figyelned, arra koncentrálnod és aszerint viselkedned
minden hétfőn hét hétig, tehát ez a gyakorlat hétszer (hét hétfőn) lesz a nap
fő feladata. A cél az lenne, hogy már az első hét után mindenből megjegyezz
valamit, és már ekkor kezdd el figyelni bent önmagad, hogyan reagálsz a
környezeted hatásaira. Az idő eltével rájössz, hogy akár kóborló
gondolataidat is irányítani tudod, ami rengeteg energia megtakarítást is
jelent, azonkívül, hogy tudatosan formálod életed.
Tehát a Héthetes egy folyamatot indít el bennünk, abból a célból, hogy
tudatosan egy belső, tiszta, pozitív életet éljünk. Mint már tudjuk külső
életünk belsőnk tükre, és ha azt akarjuk, hogy sorsunk jó és boldog legyen,
akkor belsőleg is jóvá és boldoggá kell válnunk. A Héthetes nem egy olyan
dolog, hogy ha most foglalkozni kezdek ezzel, akkor egy kis csoda történik
az életemben, ami aztán majd abbamarad. Ez nem egy fogyókúra, hogy
most oda az 5 kiló és aztán ismét itt az 5 kiló. Nem! A Héthetes olyan
átalakulást indít el, amely belső törvényeink alapján képes életünket
tartósan átalakítani, mondjuk úgy, hogy örökre. Ez nem vicc, mert a
következő életedben is jobb lapokkal indulsz.

"Ha azt gondolod, hogy az életnek magasabb célja tan, akkor teljesen
készen állsz a spirituális életre."
(Sri Chinmoy)
 A Héthetes felébreszti bennünk a megfigyelőt. Úgy is mondhatnám,
hogy figyelmesebben éljük belső életünket. Le kell válnunk embertársaink,
a közösség lüktetéséről, olyan módon, hogy megőrizzük belső értékeinket,
elveinket, és nem utánozzuk a világot. Ez azért szükséges, mert belső,
pozitív életmódunkat meg kell védenünk, vagyis nem akarjuk csak azért
feladni, mert mások nem így élnek. Tehát ha most az elején még nincs is
erőnk embertársainkat - pozitív energiánkat használva - magunkkal ragadni,
legalább mi magunk meg akarjuk azt tartani. Ezért inkább egyelőre
visszahúzódunk, nem kell mindenben részt vennünk, amiről az emberek
tárgyalnak, nem kell okoskodásunkat felajánlva tanácsolnunk, mert egy
ideig tanácsaink nélkül is megoldhatók a világ problémái. Vagyis kerüljük
azokat a dolgokat, amelyek a tudatunkat lefelé húzzák.
Ezáltal olyan erővé válunk, amely a kavargó negatív hatások között is
stabil, tiszta marad, ellenáll. Olyanokká válunk, mint a lótuszvirág, amely
hiába van az iszapban, amikor kiveszed, akkor patyolat tiszta, nem tapad rá
mocsok. A lótusznak mikroszkopikusan egy sajátos felülete van, amely nem
enged semmit rátapadni, nem tudja semmi sem bepiszkítani. Mi is ilyennek
akarjuk szívünket látni. Ebből jön az ötletem, meditálj a lótuszvirágra!
Lehet, hogy ez a dolog jelenleg nagyon távolinak, szinte
megvalósíthatatlannak tűnik egyesek számára, de nem ez a lényeg. Itt a
lényeg csak az, hogy te ilyen akarsz-e lenni, vagy sem? A többire nem kell
gondolj, hanem meg kell próbálnod. Ha komolyan olyan életér akarsz élni,
ahol a problémáid fölé emelkedsz, akkor persze folytatnod kell a Héthetest.

"Van egyáltalán valaki, akinek Isten nem adja meg a szükséges képességet,
hogy megújítsa Önmagát, ha őszintén akarja/ " (Sri Chinmoy)

Végy magadnak egy füzetet vagy noteszt, és jegyezd fel naponta, hogy
mit sikerült megvalósítanod, mit felejtettél el, és milyen tapasztalatod van,
milyen kérdés merült fel benned. Ahogy a német mondja: A bizalom jó, de
az ellenőrzés jobb. Ezzel a spiritualitás egyik fontos pontján dolgozunk: az
önellenőrzésen. Ez lesz a munkafüzeted, ill. örömfüzeted. írd rá a neved és
a címet: Örömfüzet!

Meditálj rendszeresen

A meditáció csupán egy eszköz, olyan mint egy szerszám, amellyel

valamit alkotsz. A cél nem a meditáció, hanem a spiritualitás. Az pedig azt
jelenti, hogy boldogan és stabilan a földön állunk és járunk, problémáinkat
uraljuk és nem fordítva. A meditáció mint eszköz garantáltan a
legmegfelelőbb erre.
 "Nem számít hány hibát követsz el, nem számít mennyire
hasznavehetetlennek érzed magad, nem számít hány gyengeséget őrzöl
kincsként tudatosan vagy öntudatlanul, ha fenn tudod tartani barátságodat
az örökké-szerető, örökké-ösztönző, Örökké megvilágosító barátoddal, a
meditációval, akkor egészen biztosan felfedezed életed valódi értelmét"
(Sri Chinmoy)

Azt már tudjuk, hogy a meditáció adja meg a képességet sok mindenre,
amit az új életünkben birtokolni akarunk. így a meditáció segít abban, hogy
parancsoljunk értelmünknek, segít abban, hogy érzéseinket könnyebben
felfogjuk, és kiértékeljük, segít a külvilág iránti érzéseink
megválogatásában, és segít abban is, hogy vad indulatainkat és ösztöneinket
emberhez méltó módon tudjuk irányítani.

"A meditáció nem csak azt jelenti, hogy behunyt szemmel egy helyben ülünk.
A meditáció szerető gondolatot tiszta gondolatot, Önodaadó gondolatot is
jelent napi törekvés-életünkben."
(Sri Chinmoy)

Itt szeretném elmondani, hogy a meditáció nem kényszerít minket

semmire, a meditációtól nem válunk függővé, a meditáció nem vesz el
tőlünk semmit, a meditáció csak ad. Nem kell félned attól, hogy tudásod
vagy bármely képességed nem használhatod, ha meditálsz.
Ha 30 évet meditáltál, akkor is bármikor abbahagyhatod, és attól fogva
nem meditálsz. Ha 30 évig egy ellenőrzött életmódot folytattál, akkor is
visszatérhetsz előző életmódodhoz, senki és semmi nem akadályoz meg
ebben. Abban sincs erőszak, hogy mennyire akarod ellenőrizni az életedet.
A tudatfejődési létra egy olyan dolog, amely felfelé csak nehezen és
fokozatosan járható, vagyis nem lehet egyből két, három szintet ugrani,
mert a régi szokásaid visszahúznak, azonban lefelé haladni, vagy akár leesni
sokkal könnyebb, még akkor is, ha régi szokásaid már nem húznak vissza,
mert ezekkel mindig rendelkezel, akkor is ha kinőtted őket, bármikor szabad
akaratod szerint használhatod őket. így a létrán bármikor szabadon mehetsz
lefelé.

"Minden gondolat, az élet-létra fontos foka: Vagy segít fölfelé mennünk,

vagy arra kényszerít, hogy lefelé menjünk"
(Sri Chinmoy)

Tehát ne félj, hogy a meditáció elrabolja a szabad akaratodat, vagy hogy

nem élhetsz bármilyen alacsony tudati szinten, ha te úgy akarod. Az állati
életmód és az állati tulajdonságok minden emberben megvannak.
Egyszerűen van, akinek muszáj őket használni, mert másként még nem tud
élni, viszont van, aki képes egy ennél magasabb szinten élni annak ellenére,
hogy ő is teljességében birtokolja azokat.

"A szív-erőt kivéve, nincs más erő, amely megszelídítené az ember sötét
energiával elárasztott állati életéi."
(Sri Chinmoy)

Az új életed tartozéka: napi meditáció. Korán reggel, mielőtt bedobod

magad az élet tengerébe, megtisztálkodsz, és tiszta ruhában leülsz
meditálni. Ezek a külsőségek igenis számítanak. Mi, Sri Chinmoy
tanítványok fehér ruhában meditálunk, mert egyszerűen tisztábbnak vagy
talán fénnyel telibbnek érezzük magunkat ettől. Teljesen más érzés, ha tiszta
fehérbe vagy öltözve, mint tiszta sötétbe, egyszer próbáld ki. Minden
apróságot használj ki, ami segít! Nem a mennyiség, hanem a minőség
számít! Ez az elv egyébként új életed szinte minden tartozékára vonatkozik.
Azért írom, hogy szinte, mert a sportolásban azért a mennyiség egy fontos
tényező, és talán fontosabb is, mint a minőség, amit ebben az esetben csak
a saját egyéni képességekhez kell viszonyítanunk.

Privát ügy

"Ha mindenben, amit teszel barátaid jóváhagyására vársz, ebben az

életedben egyáltalán nem leszel sikeres semmiben."
(Sri Chinmoy)

Mindnyájan tudjátok, hogy jelenleg nem a spiritualitás az általánosan

elterjedt életforma. Ha ez nem így lenne, akkor nem olvasnád ezeket a
sorokat, mert én sem írtam volna ezt a könyvet. Na most tudnunk kell, hogy
amit az emberek megszoktak, és amilyen szabályok szerint élnek, azt
helyesnek tartják, az a normális. És még ha néha nem is tartják helyesnek,
akkor sem akarnak változtatni rajta, mert a változás mindig energiát,
dinamizmust igényel, az pedig a nehezebb út. A változás általában az
emberi kényelem esküdt ellensége. Ezért találkozhatunk azzal, hogy valaki
harcol egy bizonyos életforma vagy szokás megtartásáért, jóllehet, azt ő
valójában nem is tartja ideálisnak. Az ember egyszerűen nem lát, vagy nem
akar látni más lehetőséget. Nem is akar kipróbálni mást. Hogy is szokták
mondani? Inkább a biztos rossz, mint a bizonytalan jó, vagy a járt utat a
járatlanért el ne hagyd soha.
 Ezért ha épp arra készülsz, hogy kipróbálj egy másfajta életformát, nem
ajánlom neked, hogy lelkesedésedet megoszd másokkal. Nagyon is
valószínű, hogy leforráznak, és kételkedő, lebecsmérlő szavaik mély
sebeket vágnak őszinte, de még friss és törékeny lelkesedéseden. Sokszor
egy olyan ember, akit nagyra értékelsz, negatív véleményével erős kétséget
ébreszthet benned, melyre a spiritualitásban, főleg a kezdetén semmi
szükséged nincs.

"Az óra ütött számodra. Haladj a saját képességed szerint! Miért várnál
azokra, akik nem állnak készen, hogy magasra, magasabbra, a
legmagasabbra repüljenek?"
(Sri Chinmoy)

Záróként egy kis figyelmeztetés. Légy résen, illetve légy figyelmes arra,
hogy a spirituális szívedben meditálj, illetve ott érezd magad, oda
koncentrálj. A spirituális szív egészen magasan van a mellkas közepén. Ha
nagyon ellazulsz és úgymond kényelmesen magadba süllyedsz, lejjebb
mész, mint a mellkasod közepe; ha már a gyomorszáj tájékára vagy még
alacsonyabbra kerülsz, akkor megtörténhet, hogy kellemetlen szívdobogást
kapsz, olyat mint amikor félünk. Ennél nagyobb baj nem történik, de ha nem
ismered, akkor ez is elég ahhoz, hogy megijedj. Ez viszont csak azért van,
mert megnyitottad magad az alacsony vitális központ, a köldök központ
fele. Az pedig mindnyájunkban a félelem, agresszió, szexualitás, a
szadizmus, a gyilkosság, a halál lakhelye. Ez az alsó világok kapuja.
Ezért a legbiztosabb egy kezdőnek, hogy kezét a mellkas közepére
tegye, mindaddig, amíg megtanulja, hol is van lényének a központja, a
szíve.

Testedzés

Akármennyire is büszke legyen az ember az értelmére, az emberi testet

az izomzat uralja, és mondhatjuk, hogy a mozgási rendszere teszi ki. Az
anyagcserénk még mindig a kőkorszakbeli, és így minden az izomzat
ellátására van kivetítve. Ugyanakkor az izomtevékenység tartja
egészségesen és boldogan a testet, az általa termelt hormonjaival és egyéb
anyagokkal. Elmondhatjuk, hogy az izom és a zsírsejtek aránya a legtöbbet
mondó egészségi mutató.
Ezzel semmi újat nem mondok, ezt a legtöbb ember tudja és érzi is.
Semmiféle termékből nem vásárolnak meg az emberek olyan fölöslegesen
sokat, mint a kondi gépekből. Fölöslegesen sokat, mert nem használják
őket. Ebből az látszik, hogy bennünk nagyon is tudatos a jobb, tökéletesebb,
egészségesebb életmód utáni vágy. Ugyanakkor emberi akaratunk nem bír
a test tunyaságával. Pedig mennyivel jobb és kellemesebb kondi gépen
eltölteni egy órát, mint az orvos várószobájában. És mennyivel kellemesebb
a kilátás gyaloglás közben a mezőn vagy az erdőben, mint a kórház
ablakából. Nem lenne rossz erre többször gondolni!
A testi tunyaság csak az egyik probléma, a másik az értelem kísértése,
mármint, hogy a tv és a számítógép érdekesebb, mint a testedzés. Azonban
ha csak a fejünkben van tömérdek mozgás, és az izmainkban nincs, akkor
az - ebben a még kőkorszaki szervezetben - tönkreteszi a harmóniát. Ez is
egy oka, hogy a nem kiegyensúlyozott értelmi korszak az emberiség
számára zsákutca.
Csak hogy röviden rávilágítsak az izomzatnak az értelemre gyakorolt
hatására, megemlíteném, hogy az izomtevékenység hatására termelődő
endorfinok az értelmet vidítják, örömérzetet váltanak ki, és aki ebből
elegendő mennyiséggel rendelkezik, arra nem jellemző, hogy depressziós
lesz, de még csak pesszimista sem. Ennyire egyszerű. Mostanában láttam
egy "majomembert" a Youtube-on. Ő egy indiai fiatalember, aki
depressziós volt, és azon gondolkodván, hogy miképp ölje meg magát,
nézegette hogyan ugrálnak a majmocskák.
Akkor támadt az az ötlete, hogy ezt ő is meg tudja tenni. Ha mar úgyis
mindegy volt neki, félelem sem volt benne, ezért "majomember" lett.
Ténylegesen úgy megy fel a meredek falon, mint egy majom, a mélység
fölött szaltózik és ugrál, egyszerűen hozzátapadva a falhoz. Azt a jelzőt
kellene használjam, hogy emberfölötti, ha nem tudnám, hogy ez is igenis
emberi. Egészséges, izmos, csillogó szemű emberré vált. Rá is érvényes a
fiam kedvenc Nietzsche-idézete, hogy ami nem öl meg, az megerősít.
Spirituális szemszögből nézve a testmozgás mellőzhetetlen dolog. Már
a fent leírtak is fontos tényezői sorsunk alakításának, azonban nekünk,
spirituális embereknek ennél többet is jelent. A test és a lélek
elválaszthatatlanok, legalábbis a halálig. A test a templom, és a lélek az oltár
benne. Ha a templom rossz állapotban van, akkor az oltárból áradó szépség
és áldás sem élvezhető. Ha valamid fáj, nem vagy boldog, meditálni sem
tudsz.
Ha testünket elhanyagoltuk, megmérgeztük, akkor honnan vesszük az
akaratot, hogy életformánkon változtassunk, annak érdekében, hogy lelki
tulajdonságaink birtokába jussunk; hiszen még testünk pozitív
tulajdonságai is távoliak számunkra. Az akarat legtökéletesebb edzője a
sport. Ez viszont kölcsönös, mert a sportoláshoz is akarat kell, így ezek
kölcsönhatásban vannak. De hidd el nekem, nem igaz az, amit mindnyájan
vallunk, hogy a fent leírtak csak a fiatalokra érvényesek, mert nekik
szükségük van a sportolásra, karakterük fejlődése érdekében. Ez ugyanúgy
érvényes a negyvenen felüli társaságra, az "uralkodó korosztályra is. Sót,
pontosan az ő társadalmi felelősségük követelné meg leginkább a karakter
állandó karbantartását. Sajnos ma nem ez az általános nézet, és nem ez a
gyakorlat sem.
Szóval az akaratra szükségünk van, és minden lehetőséget meg kell
ragadnunk, hogy erősebbek legyünk ezen a téren. A sport viszont megmutat
nekünk még valamit, amire szükségünk van. Függetlenül attól, hogy hány
évesek vagyunk, és milyen a kondíciónk, a sport mindig önmagunk
túlszárnyalásának érzésével ajándékoz meg minket. Rendszeres
gyakorlással túllépjük előző teljesítményünket. Ez persze egyrészt
mindenkinek örömet okoz, másrészt azonban hatalmas önbizalmat,
önmagunkba vetett hitet, bizonyosságot szül. Ez egyszerűen a sportolásból
következik, anélkül hogy gondolnánk rá. Erre pedig az új életben
elengedhetetlenül szükségünk van.
Önmagunk túlszárnyalása magától értetődő állapottá kell váljon.
Önmagunk belső túlszárnyalása nélkül nem tudunk életünk hatékony
varázslójává válni. A sport segítségével fizikai síkon látjuk meg, hogy mi
az ön túlszárnyalás, míg belső gyakorlataink eredményeként belenövünk az
állandó belső öntúlszárnyalásba, éspedig abba, hogy tudatunk segítségével
igenis képesek vagyunk többé, tágasabbá válni, képesek vagyunk
előítéleteink korlátait átlépni. Képesek vagyunk a kútból a tágas Balatonba
átköltözni. És nemcsak hogy képesek vagyunk rá, hanem örömmel is válunk
másokká. Ezt úgy éled meg, mint egy kalandos utazást, ahol minden
folyamatban egy-egy új emberrel találkozol, és ezek az új emberek mind te
vagy, aki túllépett, és bátran elhagyta régi énjét.

"Ha már jó vagy, szárnyald túl a jóságod. Ha már tökéletes vagy,

szárnyald túl a tökéletességed."
(Sri Chinmoy)

Uj napi életviteledbe be kell iktatnod a mozgást! Hogy milyen

mértékben? Amilyen mértékben képes vagy rá: ha csak sétálni tudsz, akkor
sétálj, amíg el nem fáradsz, ha tudsz gyorsabban is gyalogolni, akkor tedd
azt kifáradásig, és így tovább. Aztán dolgozd meg a karjaidat, es tornáztasd
egész testedet. Ha tolószékben élsz, akkor használd kar-, mell- és
nyakizmaidat. Nincs olyan állapot, amelyben ne lehetne elkezdeni. Nincs
olyan állapot, amelyen tudatunk segítségével ne lennénk képesek tudatilag
felülkerekedni.
Mostanság hallottam az Államokban, hogy újabban még a
csontritkulásos betegek kezelésében is azzal a módszerrel érik el a legjobb
eredményeket, ahol a betegek súlyokkal dolgoznak. A beteg egy fél kilós
súllyal kezd tornázni, hogy a súly a csontjait terhelje, aztán ezt egy kilóra
növeli, és így tovább. Ez is azt bizonyítja, amit az ember régóta tud, de
sajnos csak tudja, és nem nagyon teszi: hogy a tevékenység gyógyít,
formában - vagyis egészségesen - tart, míg a tétlenség leépít, betegít. Ez
egész lényünkre vonatkozik.
Itt jegyezném meg azoknak válaszolva, akiknek most az a gondolatuk
támadt, hogy bizony ők aztán eleget mozognak, mert egész nap dolgoznak.
A sport és a munka azonban nem ugyanaz, közel sem. A munkában csak
egy bizonyos izomcsoport dolgozik a megszokott tempójában, amely
fáradtságot esetleg kiválthat, örömet viszont nem. Ha az eddig inaktív
izomcsoportokkal kezdesz gyakorolni, csak akkor éred el a fent említett
eredményt.

"A futás megfiatalítja a testet.

A törekvés megfiatalítja az életerőt.
A mosolygás megfiatalítja az elmét,
A szolgálat megfiatalítja a szívet.
A szeretet megfiatalítja a lelket."
(Sri Chinmoy)

A fejlődés

Ha a rendszeres gyakorlásról beszélünk, amely a spirituális fejlődés

alapja, akkor el kell mondanom, hogy a fejlődésben lehetnek esések. Nem
mindig fölfele ível a fejlődés görbéje. Vannak napok, amikor rögtön boldog
vagy, csodálatosan érzed magad. Aztán egy pár ilyen szép nap vagy akár
hét után is, megtörténhet, hogy egyszer csak érthetetlen módon jön egy
rossz nap. Egy olyan nap, amikor minden ok nélkül pontosan az ellenkezőjét
érzed, mint azelőtt, vagyis padlón vagy. Ez nem muszáj mindenkivel így
legyen, de akárkivel megtörténhet. Ez teljesen normális dolog, mert azok az
erők, amelyekkel addig éltél, visszajelentkeznek és kérik vissza a helyüket,
vagyis téged nem akarnak egykönnyen feladni. Az élősködők még
visszatámadnak a takarítás közben. Végül is a tudatos élet, amelyet élni
kezdtél, az egy kihívás a tudatlanság ellen.
Ha ez történne veled, kérlek ne ijedj meg, ez nem azért van, hogy a
gyakorlatok neked ártanának, sőt, ez inkább egy bizonyítéka annak, hogy
igenis használnak és felfele ívelsz. Tehát ne ess kétségbe, hanem nyugodtan
folytasd az ön átalakító munkádat. Ha pedig erre egyszerűen erőtlennek
vagy kedvetlennek éreznéd magad, mert hát a padlón vagy, akkor vedd a
Sorsnavigátorban lévő gyakorlatot, ami minden bizonnyal segíteni fog. De
általában egymagában már az is elég, ha tudatában vagy annak, hogy e2 egy
normális átmeneti helyzet.
 Hétfő
"Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíved folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
(Sri Chinmoy)

Vezettesd magad!

"Elképzelhetetlenül hosszú utazása végén

Az intellektus így szólt az intuícióhoz:
'Igazán őszintén a tiéd vagyok."
(Sri Chinmoy)

Tedd mindig a helyes dolgot! Miért? Ahhoz, hogy a boldogság állandó,

hűséges élettársad legyen, mindig a helyes dolgot kell tenned. Egyrészt
azért, hogy belső békédet ne zavard meg, vagyis ne legyen lelkiismeret -
furdalásod, másrészt pedig azért, hogy elméd békéjét ne zavard meg, vagyis
ne bosszankodj azon, amit tettél. Ha új életet kezdünk, akkor nem akarjuk
tovább gyűjteni a problémákat, tehát már most, az első lépéseknél kezdjük
el megtanulni a helyes dolgot tenni. Meg kell tanulnunk a vezettetést.
Hogyan tudsz úgy élni, hogy a jövőt illetően a helyes dolgot tedd?
Minden élőlény, függetlenül az intelligenciaszintjétől, rendelkezik azzal a
képességgel, hogy a számára helyes, mondhatnám a tökéletes dolgot teszi.
Ez magának a teremtésnek az eredménye. Ez ugyanúgy vonatkozik az
állatokra, mint az emberekre. Ezen képesség hordozója pedig az élőlény
belső lénye, aki az életenergia hordozója. Ő az anyag mögötti aktív, belső
intelligencia képviselője.
Belső lényünk mindig szolgálatban van, a nap 24 órájában, ő sohasem
alszik vagy pihen. Ezért nekünk csak kapcsolatot kellene teremtenünk a már
meglévő képességünkkel, vagy hadd mondjam inkább úgy: adottságunkkal.
Amikor ez a kapcsolat kezd kialakulni - azt mondtam kezd, tehát még
nagyon az elején -, már megjelenik a vezetés, számunkra felfogható érzések
formájában.

"Becsüld meg szíved lágy hangjának tökéletességét, ha azt akarod, hogy

külső zavar-életed megvilágosodjon és tökéletesedjen."
(Sri Chinmoy)
 Persze kezdetben nem lesz könnyű különbséget tenni a vágy parancsai
és a belső lénytől eredő érzéseink között. Nagyon sokan összetévesztik az
életerő ösztönös érzéseit vagy a vágy csalóka, mézédes ígéretét a szív
érzéseivel. A spirituális mesterek azt mondják, a fő különbség az, hogy a
belső lényből fakadó érzést nem szokta az ember megkételyezni, mint
ahogy az intuíció közlésében is képtelen kételkedni. Egyszerűen tudja, hogy
az helyes, és mukk van.
Személyes tapasztalatom az, hogy a lélek elsősorban azt jelzi
intenzívebben, hogy mit ne tegyek meg. A léleknek sokkal nehezebb
leállítani egy - az értelem által hozott - rossz döntést, mint valamit
elvégeztetni. Ezért erősebb a tiltó jel. Ha a lélek közölni vagy kiviteleztetni
akar valamit, akkor könnyebben használja az értelmet, ahol az üzenet saját
gondolataként, ötleteként merül fel, amelyet persze az ember szívesen
végrehajt, mint sajátját. Tehát nekünk nem kell azzal foglalkoznunk, hogy
mit is tegyünk, hanem főleg arra keli figyelnünk, hogy mit nem szabad
megtennünk. Azonban erre nagyon kell figyelnünk, meg kell állnunk egy
percre, és meg kell próbálnunk megérezni, vajon valóban boldogok
vagyunk-e, ha megtesszük az adott dolgot.
Ez az én esetemben így volt, és ma is így van. Ezért feltételezem, hogy
mások esetében is így lesz. Az utam legelejétől kezdve megjelentek bennem
a tiltó érzések; ezek úgy jelentkeztek, hogy rosszul éreztem magam, amikor
bizonyos dolgot meg akartam tenni. Azonban én kemény fiú voltam, a 30
évi kommunizmusbéli tapasztalataimmal simán tudtam rossz érzéseim
ellenére is cselekedni (lévén ott mindig rosszul éreztem magam), amire
aztán sorozatosan ráfizettem. Idővel a rossz érzés erősödött, mert a normál
adagot nagyon bírtam, gondolom az én esetemben azért nőtt oly erősre,
hogy átütőereje számomra is érthető szintre kerüljön. Azt hiszem, hogy ez
szinte a legtöbb kezdőnél így van, mármint az, hogy a tiltó érzések jelennek
meg először. Ma ez nálam úgy működik, hogy fájdalmasan erős érzés villan
be, bármivel kapcsolatban, amit tenni akarok, ha belső lényem nem akarja
azt. Olyankor elmerülök ebben az érzésben, nagyon gyorsan megtalálom az
okát, és ahogy feladom a dolgot, megszűnik a harmóniámat megbontó rossz
érzés.

"Szírem erőforrásai végtelenül bővebbek, mennyiségben és

minőségben, mint életem követelményei"
(Sri Chinmoy)

Összefoglalva. Tudatosan élt új életünkben az első naptól kezdve, főleg

minden hétfőn:
 El kell kezdened odafigyelni az érzéseidre, mindig, amikor valamit el
kell döntened. Ha bizonytalanságot, gyomortájék körüli rossz érzést
tapasztalsz, akkor fel kell adnod, mindegy, mibe is kerül. Ehhez kell vedd a
bátorságot, attól függetlenül, hogy másoknak mi a véleménye rólad. Most
az átalakításban sokkal fontosabb kell legyen számodra az érzésed
tudomásulvétele és önmagad állandó figyelése, mint maga a cselekedeted,
amelyhez fűződik.

Hétfő
Örömtervi összefoglaló

Hétfőn valamikor el kell olvasnod a hétfőre írt szöveget: Vezettesd

magad!
Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a
nap folyamán Összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne,
hogy legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy
alkalommal elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy
óra idő. Ha többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször
mondod, annál gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elméin megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni.

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt melyen önmagádban átélni
- mondd el hétszer:

"A szívemre figyelek! Tettben gondolatban és érzéseimben egy

tökéletes lény vagyok, ezért a szírem finom, kedves suttogását
figyelembe veszem. Mindig a szívemre hallgatok!"

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
 Háromszor talán összejön. Inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd meg engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Kedd
"Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíved folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
(Sri Chinmoy)

Viselkedj helyesen!

"Nem tudjuk, miért töltjük időnket azzal, hogy könyörtelenül szidunk

másokat ahelyett, hogy istenien megvizsgálnánk saját életünket."
(Sri Chinmoy)
 Viselkedj! Mit is jelent ez? Kicsit úgy hangzik, mint amikor a
gyermekeket elengedjük valahová, és ezt adjuk útravalónak. Ez nem csak
kicsit hangzik így, hanem nagyon is így van. Hétköznapi életünk
energiáinak a megválogatásában gyermekek vagyunk, méghozzá rossz,
neveletlen gyermekek, akik mindenhez hozzányúlnak, mindent
megrongálnak, és nemtörődömséggel, vállukat vonogatva élik önrongáló
életüket.

"Gyűlölet-fegyvered már azelőtt megsebesít, hogy a célra irányítanád."

(Sri Chinmoy)

Képzeld azt, hogy gyerek vagy, és nem tudsz jól viselkedni, most
viszont meg kell tanulnod. Ebben a játékban most te vagy a gyerek is és a
felnőtt is. Te vagy a belső gyerek, és a magaddal szembeni szigorú felnőtt
is. Te leszel az, aki ellenőrzöd gyermek-énedet.
Persze itt a viselkedés alatt teljes egészében egy belső folyamatot értek,
amely azonban igenis kivetítődik a külsőre is. Vagyis jól viselkedni azt
jelenti, hogy nem jár a szád, ha kell, ha nem kell, és minden körülmények
között szeretetre méltó vagy. Kevesebbet kell beszélned, ami a negatív
megjegyzéseket, a kritikát, a kéretlen tanácsokat illeti. Ez az elején nem is
lesz olyan egyszerű, de ne légy türelmetlen, ne csüggedj, ha csak
egyetlenegyszer is nyertél, akkor azt már csak ismételni kell!
Belülről nézve akkor nem jár a szád, amikor - valami, szerinted nem
helyes dolgot, nem kedves embert vagy folyamatot látva - nem indul meg a
fejedben a belső szád, és magadban "beszélve" letolod, leértékeled,
kritizálod, megtámadod, elutasítod, utálod vagy akár gyűlölöd azt. Ha nem
állítod le a "belső szádat", akkor nem voltál szeretetre méltó és
szeretetteljes. Nem viselkedtél jól, mert odaadtad magad a negatív
energiának, és te magad váltál annak forrásává. Ezáltal nem szándékosan
ugyan, de ténylegesen táplálod a rosszat a világban, pedig alapjában véve
te magad elítéled azt. Tehát figyelj!

"Minden jó gondolat
Egy kis mennyország.
Kérdezd meg a szíred, hogy igazam van-e.
Minden rossz gondolat
Egy nagy pokol.
Kérdezd meg elmédet, hogy igazam van-e."
(Sri Chinmoy)
 Ellentétben az eddigi spontán életvitelünkkel, az új életben nem aszerint
viselkedünk, reagálunk, amit mások mutatnak felénk, illetve adnak nekünk.
Nem is aszerint reagálunk, amit saját előítéleteink diktálnának, amelyek
már szokásainkká váltak. Megneveljük magunkat, hogy elveink szerint
éljünk, ne pedig csak mások egojának, illetve a világnak buta tükre legyünk.
Jobb sorsunk érdekében kell, hogy tartásunk legyen!

"Ne félj mások romboló tetteitől! Attól félj, amit e tettek kiváltanak
belőled/'"
(Sri Chinmoy)

A következő sorokat nagyon jól szívleld meg, jegyezd meg, tanuld meg,
és ehhez tartsd magad. Az új életedben meg kell kímélned saját magad!

"Minden gonosz gondolat kivétel nélkül, teketória nélkül és

elkerülhetetlenül visszaszáll rosszindulatú gazdájára."
(Sri Chinmoy)

Érdemes saját sorsodat rosszra fordítani, csak mert mások rosszak?

Nem. Tehát állítsd le rossz gondolataidat! Nem megy egyből? Nem számít,
a lényeg, hogy figyelj, figyelj, figyelj jól magadra, es gondolj az új életre.
Csak ma, kedden!

"Minden keresőnek az ön-ellenőrzés oroszlánjává kell válnia, mielőtt

arról álmodhatna, hogy önzetlen szentté válik."
(Sri Chbimoy)

Összefoglalva, hogy teljesen megértsd a keddi programot. Kedden arra

figyelsz, hogy nem engedsz ki magadból negatív energiát, sem tettekben,
sem gondolatban, sem érzésekben. Ha még nem tudod az esetlegesen
megjeleni) negatív jelenséget pozitívra váltani, ami egy pár hét után menni
fog, akkor gondolj csak magadra, törődj csak magaddal. Ezt nem csak azért
tesszük, hogy másoknak ne ártsunk, hanem főleg azért, hogy ezekkel ne
kelljen az életünkben ismét találkoznunk. Minden energia visszamegy a
forrásához, olyan mint egy bumeráng. Kedden bumeráng nélkül akarunk
élni.

Kedd
 Örömtervi összefoglaló

Kedden valamikor el kell olvasnod a keddre irt szöveget: Viselkedj

helyesen!

Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a

nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Hétbetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt melyen önmagádban átélni
- mondd el hétszer:
"Magammal törődöm. lettben, gondolatban és érzéseimben
egy tökéletes lény vagyok, ezért magammal, csak magammal,
a tökéletességemmel törődöm."

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a sziveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
Háromszor talán összejön. Inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd cl vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.
 Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,
ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Szerda
"Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíred folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
{Sri Chinmoy)

Adj
"Tudni akarod, mi isteni?
Elmondom:
A gondolatok uralmán túlnövő jóságod
Tökéletesen isteni."
(Sri Chinmoy)

Az a legfontosabb, hogy ne árassz ki rossz energiát magadból. Ezzel a

"Viselkedj helyesen!" részben már megismerkedtünk. Ezáltal nem rontasz
további sorsodon.

"Minden gondolat fontos.

Minden tett jelentós"
(Sri Chinmoy)
 Azonban ennél tovább kell lépned! Célunk egy szép, jó. boldog életet
teremteni. Mint tudjuk, minden energia, amelyet kibocsátasz, visszatalál
hozzád; ez egy törvényszerűség és ezt nem lehet eleget emlegetni. Ebből
következik, hogy jó életünk érdekében jót kell adnunk.
Célunk elérése szempontjából az lenne a feladatunk, illetve
önmagunkkal szembeni kötelességünk, hogy legalább próbáljunk meg
mindenki iránt jó szándékot kinyilvánítani. Ehhez még csak a szánkat sem
kell kinyitnunk, mert elég ha ez csak belsőleg történik meg. Az a legjobb,
ha ezt érezzük is, de ha ez nem megy, akkor legalább gondolatban tedd ezt.
Vagyis látsz valakit, mindegy kit és gondolatban kívánj neki aznapra
szerencsét, örömet vagy egyszerűen csak valami jót.
Ennél még egy lépéssel jobb, ha másoknak jót kívánunk, és a saját jó
tulajdonságainkból belsőleg adunk nekik. Én a jó tulajdonságaimat, nem
csak közös meditációkban ajánlom fel minden társamnak, hanem bárkinek,
bármikor belsőleg odaszoktam ajándékozni. Ha látok egy fukar embert,
akkor neki adom bőkezűségemet például és így tovább. Én ezeket érzéssel
teszem, nem csak gondolattal.
Persze a legjobb az, ha megtanulunk belsőleg szeretet adni
mindenkinek. Ez ha most nem is megy, el fog jönni az idő, hogy szinte
magától megjelenik.
Ezek egy létrának a lépcsőfokai, nem kell egyszerre mindegyikre
fellépned. Kezdd el fokozatosan, mindenkivel szemben valamennyit, azt
ami megy. Tehát ez lenne az a módszer, amellyel sorsunkat, illetve
Önmagunkat jó szándékkal, jó kívánsággal és szeretettel tudjuk ellátni.

"A mai tiszta gondolatok vésztartalékok a holnap belső vészhelyzetei

számára."
(Sri Chinmoy)

Ez szép és jó, azonban könnyebb leírni, mint megtenni. Igen ám, de

mégis meg lehet tenni, ez simán benne van az emberi képességek
kincstárában. Ha valaki meg tudja tenni, akkor valakik is meg tudják tenni.
A probléma az, hogy életünk során ezt senki sem tanította és nem is
próbáltuk. Gyermekkorunktól, csak a világ felé mutatott viselkedésre
neveltek. "Köszönj szépen, és mosolyogj is hozzá! Hadd lássa a bácsi, hogy
milyen kedves emberek vagyunk." Aztán hogy a bácsiról mit gondolunk,
vagy mit érzünk, az úgysem látszik, és amikor esetleg később halljuk is,
hogy szüleink otthon, a négy fal közt, a bácsiról rosszat beszélnek, akkor
már szét is vált a külső meg a belső, ami aztán úgy is maradt. Azonban
örökre nem kell úgy maradnia.
A legegyszerűbb ezt a játékot idegenekkel kezdened, olyanokkal, akiket
talán először látsz életedben. Nem kell hozzá semmi különös, látsz valakit,
és egy kedves, jó gondolatot küldesz feléje. Olyankor is meg kell tenned
ezt, ha az illető a lábadra lép, vagy sietségében félrelök, vagy ami még
nehezebb, akkor is ha valaki paraszt veled. Ilyenkor már nehezebb, mert
egód sértve érzi magát, de próbáld meg nem komolyan venni. Gondolj
mindig arra, hogy ha te teszel ilyesmit, mindig van rá magyarázatod, és
egész biztos, hogy neki is van. Mindig azt tartsd szem előtt, hogy a jobb
sorsodért dolgozol, mellékesen megjegyezve ettől viszont mindenki jobban
jár.
Aztán amikor meditációs gyakorlataid folytán már kezded megtanulni,
hogy hogyan légy a szívedben, akkor érzés formájában küldheted a
jóindulatot, jóakaratot vagy szeretetet. Ez úgy működne, hogy amikor
gondolatban jót kívánsz neki, akkor próbálj a szívedbe menni, oda
koncentrálni. Végül ez sem nehéz, csak egy kis képzelőerő kell hozzá.

"Amikor jó vagy, minden nap a születésnapod. Amikor rossz vagy,

minden nap halálod napja,"
(Sri Chinmoy)

Szeretetet ajándékozni negatív embereknek a csúcs. Ha a legmagasabb

fok. Ez egy nagy kihívás, de nagy öröm is. Ami ebben nagyon érdekes, az
az, hogy az eredmény azonnal és látványosan jelenik meg. Ezek az emberek
hihetetlen módon, szemmel láthatóan változtatják meg viselkedésüket.

"Aki vidáman ad, az áramló folyó,"

(Sri Chinmoy)

Gondolj mindig arra, hogy mindenkit szeret valaki, a gyermeke, a

családja, a barátai, és így tovább, függetlenül attól, hogy miként néz ki, és
hogyan viselkedik. Végül is így nyilvánul ki az isteni szeretet, társainkon
keresztül. Azonkívül arra is gondolj, hogy te most egy új életet élsz, egy
tökéletesség-játékot játszol. Ezért előnyöd van a másikkal szemben, de te
sem voltál mindig ilyen, te sem igyekeztél mindig szeretetre méltó lenni.
Tudod azt, hogy a legkönnyebben úgy adhatod át ezeket a gondolatokat
vagy érzéseket, ha mosolyogsz? Tedd ezt az elején olyan mértékben,
ahogyan a másik fél elfogadja, és te sem jössz zavarba. Ezt jól lehet érezni,
és mindig a határon belül tudsz maradni. Ezzel azt akarom mondani, hogy
minden helyzetben, és minden emberre mosolyoghatsz elsőnek. Persze
mosolyoghatsz szeretettel valakire akkor is, ha az illető háttal áll neked,
mert itt belső energiát adsz át, azt pedig nem kell látni, és azonkívül saját
örömedért teszed. A hatás garantáltan ugyanaz, mindkettőtök számára.
Később, ha erősebb vagy, ha már tapasztalatot és bizonyosságot szereztél
arról, hogy mit és milyen erősen tudsz adni, akkor majd te szabod meg a
mosolyod mértékét. Mások pedig követnek téged. Ez azért lesz így, mert
tudatosul benned, hogy milyen csodálatos kinccsel rendelkezel, amit
másokkal megoszthatsz. Ez pedig erős tartást és bizonyosságot ad neked,
mert tudod, hogy adsz.
Összefoglalva. Minden szerdán igyekszel egész nap, mindenhol adni és
adni. Most eldobjuk a bumerángot, olyan bumerángot, amit visszavárunk.
Ameddig utazol a buszon vagy a kocsidban, mindenhol embereket látsz,
akikre rásózhatod kedvességedet, jó kívánságaidat, és ha egész jó napod
van, akkor szeretetedet is. Aztán ott van a munkahelyed, az új életed új
esélye. Valahogy ki kell bocsátanod őket ahhoz, hogy visszatérjenek. Ok
belső életed postagalambjai.

"Adj! Ne megragadj!
Sokkal messzebb elérsz majd,
Mint a karod.

Add át magad! Ne követelj!

Eredményed messze felülmúlja majd
Képzeleted égboltját."
(Sri Chinmoy)

Szerda
Örömtervi összefoglaló

Szerdán valamikor el kell olvasnod a szerda napjára írt szöveget: Adj!

Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a

nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
 Én csak egy új életre kezdek gondolni.

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt mélyen önmagádban átélni
- Mondd el hétszer:

"Pozitív energiaforrás vagyok. Tettben, gondolatban és

érzéseimben egy tökéletes lény vagyok, ezért csak pozitív
energiát sugárzók. Pozitív energia-forrás vagyok."

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
Háromszor talán összejön. Inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Csütörtök
 "Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíred folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!''
(Sri Cbinmoy)

Tisztaság

Ha rendesen megmosdasz, és az öltözeted patyolat tiszta, akkor azt lehet

mondani, hogy ez a gyerek aztán tiszta!
Viszont itt most a belső tisztaságról van szó. Hogy az mi? Az minden,
amit el tudsz érni, ha a spirituális életmódnak megfelelően élsz. A tisztaság
azt jelenti, hogy elmédben nem keringenek tisztátlan gondolatok, akár
életedre, akár természeted bármely részére értve. A tisztaság azt jelenti,
hogy érzéseidben nincs jelen a negatív oldal. A tisztaság azt jelenti, hogy
önmagadnak adott szavad és ígéreted szent, tehát cselekedeteidben nem
jársz kerülőutakon. A tisztaság azt is jelenti, hogy az emberiség erkölcsi
értékei véredben vannak, azokat szigorúan betartod, mert benned ezek
teljesen spontán módon élnek.

"Hívd meg a tisztaság életét őszinteséged által. Hívd meg az isteniség

lélegzetét tisztaság-életed által."
(Sri Chinmoy)

Általánosságban véve a tisztaság egy olyan állapot, amely magától él

benned, vagyis a lényeg az, hogy nem kell már ellenőrizned magad, nem
kell önfegyelmet gyakorolnod, mert a belső tisztaság egy olyan magától
értetődő állapot, amely életedben teljesen természetes módon jelen van, így
nincs is más alternatíva. Ha belsőd tiszta, akkor nincs benned harc, mert
ebben az állapotban az ember problémái teljes mértékben megszűnnek. Ezt
elérni, ezt élni a cél.

"A tisztaság nélküli vitális öröm a belső szegénység jele. A tisztaság ön-
odaadás nélkül lehetetlen valóság,"
(Sri Chinmoy)

A tisztaság spirituálisán a mindent jelenti; ez egy gyűjtőnév arra az

állapotra, amelyben képes vagy spontán módon átadni önmagad, a belső
lényed, a lelked diktálta életfolyamatnak. Ez az állapot a tökéletes béke,
boldogság, külső és belső bőség garanciája.
 Ebből végül is az derül ki, hogy a tisztaság elérése nem egy hét, de még
csak nem is hét hét kérdése. Ezzel már az első napoktól kezdve
foglalkoznunk kell, erre kell törekednünk. Ki kell alakítanunk magunkban
egyfajta sóvárgást a tisztaságunk után.
Így már az első héttől kezdve csütörtökön a belső tisztaságra gondolsz,
arra vágyódsz, és legalább hétszer tisztaság-idézeteket olvasol, vagy ha már
megjegyezted ezeket az idézeteket, akkor elmondod őket, ami még sokkal
jobb.

"Intenzíven vágyakozz
A tisztaság tengere iránt,
Ha azt akarod, hogy életed
Olyan tágas és olyan tökéletes legyen,
Mint az isteniség égboltja,"
(Sri Chinmoy)

Csütörtök
Örömtervi összefoglaló

Olvasd el ma a csütörtökre írt szöveget: Tisztaság.

Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a

nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni,

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt mélyen önmagádban átélni
- Mondd el hétszer:
 "Tiszta vagyok! 'lettben, gondolatban és érzéseimben egy
tökéletes lény vagyok, ezért külső és belső tisztaság az életem.
Tiszta vagyok!"

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
Háromszor talán összejön. Inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Péntek
"Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíred folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni/"
(Sri Chinmoy)
 Légy őszinte!

Őszinteség nélkül a "sorsnavigáció" egyáltalán nem működik, illetve

minden "sorskereszteződésben" a rossz útra térít.
Kétfajta őszinteség van (vagy nincs): a külső és a belső. A külső az
világos, mindenki számára érthető, és megvalósítása is jobban
ellenőrizhető. Ellenőrizhető, de sok esetben nem könnyű megvalósítani. Az
emberek nagy többsége őszintének tartja magát, de ez csak azért van, mert
az ember túlságosan elnéző önmagával.
Ez szerintem nagyon hasonlít az alkoholfogyasztáshoz. Aki minden este
megiszik egy-két sört vagy két-három pohár bort, nem tartja magát
alkoholistának, és persze az sem, aki hétvégeken teszi ezt, picit nagyobb
mértékben. Ő ezt sör- vagy borkultúrának nevezi. Sértő is lenne számára,
ha alkoholistának neveznék, mert ő - állítása szerint - nem függő. De ha azt
mondod, hogy ha szerinte ez így van, akkor három hónapig egyáltalán ne
igyon alkoholt, akkor legtöbbjük megdöbben, hogy milyen erős belső
követelőzéssel kell megharcolnia. Persze legtöbbjük inkább feladja ezt a
harcot, minthogy önmagát kínozza, mert mi célból tenné ezt?
Természetesen a rendszeres alkoholfogyasztás sem föltétlen vezet
betegséghez, de megszokáshoz mindenképp. És aki megszokta az italt, az
alkoholista, kicsit vagy nagyon, de az. Függővé vált, és ezért kötődése van,
nem szabad ember. Ezt csak mint példát mondom a saját hajdani életemből.
Ha valaki szigorú őszinteségre ítéli el önmagát, amelyet
önmegfigyelésen keresztül ellenőriz is, csak akkor fog rádöbbenni, hogy
milyen sokszor, és legtöbbször értelmetlenül, egész lényegtelen dolgoknál
kell leállítania magát, hogy az egyszerű, fakó, mondhatnám unalmasnak
tűnő, csupasz igazsággal éljen. Ennek a folyamatnak a kezdete egyesek
számára olyan, mintha az élet fűszerét vennék el tőlük. Ezt te nem is
gondolnád magadról, és olyanoknál is így van, akikről szintén nem
gondolnád.

"Az őszinteségnek megvan a képessége, hogy mindent leegyszerűsítsen.

A tisztaságnak megvan a képessége, hogy mindennek örüljön."
(Sri Chinmoy)

Akkor döbben rá az ember, hogy néha csak azért lapátol rá az igazságra,

vagy vesz le róla, hogy érdekes legyen, előtérbe kerüljön, vagy hasonló
okokból. Ezekkel az egyszerű dolgokkal nem is lenne nagy baj; a baj csak
azzal van - mint az alkoholnál is -, hogy hozzászokunk, belenövünk, és nem
lehet többé őszintének nevezni minket. Ebből következnek aztán a rázósabb
dolgok, és elcsúszik a sorsunk, mert a hazugság olyan, mint a jeges út.
Ennél nagyobb baj az önmagunkkal szembeni őszinteség hiánya. Az
emberek sajnos ennek tömegesen esnek áldozatul. Elnézőek vagyunk
önmagunkkal szemben, és őszintétlenül bemagyarázunk saját magunknak
olyan dolgokat, amelyek minket önmagunk számára jobb fényben tüntetnek
fel. Hogy ezt legyőzzük, nagyon szigorúan szembe kell szállnunk az
egónkkal, ha sorsunkat csak pozitívnak akarjuk látni. Azonban hidd el, ezt
is át lehet vészelni, és amikor már túl vagy rajta, hihetetlen teher hull le
rólad, sokkal egyszerűbb és szabadabb leszel.

"Ha nem vagy magaddal brutálisan őszinte, nem fogsz tudni egyetlen
ugrással átkelni a tudatlanság tengerén"
(Sri Chinmoy)

Az őszinteség fundamentuma az egyszerűség (vagy fordítva), és ez az,

amit többségünk nem visel el önmagával szemben. Az egyszerűség
túlságosan lapos az egónak, nem tudja magát díszíteni vele. Még a
spirituális embernek is nagy problémát jelent ez a dolog, mert egy idő után
tökéletesen őszintévé válik másokkal szemben, másoknak tett ígéreteit is
betartja. Azonban többnyire nekik sem sikerül önmagukkal szemben
őszintének lenni, és önmaguknak tett ígéretüket betartani. Ez az őszinteség
legnehezebb, azonban spirituális szempontból elengedhetetlen fajtája.
Ezen a területen mindnyájunknak van még mit dolgozni. Viszont azt is
el kell mondanom, hogy ehhez nem szükséges olyan erős akarat, mint sok
minden máshoz, például a fent említett alkohol-megvonáshoz, és gyorsan
érhetünk el eredményeket. Ez viszont nagyon nagy figyelmet követel, és
persze szigorú következetességet.
Azért ne törj le, ha néha-néha mégis füllentesz, vagy becsapod magadat,
de legalább vedd észre. Egy megszokott életformát nehéz átalakítani, és ez
egy lassú folyamat. Sohase azt nézd, ahol elbuktál, mindig azt figyeld, ahol
sikeres voltál! Ez nagyon fontos!
Összefoglaló. Tehát most hét hétig minden pénteken figyeled magad, és
nem hagyod a füllentéseket kicsúszni a szádon. Erre gondolsz egész nap.
Tehát mivel péntek úgyis a böjt napja, ezért hazugság-böjtöt tartasz. Ne
nevess, mert nem is olyan könnyű!

"Imádságteli őszinteséged
A tökéletességed kezdete.
Lélekteljes tisztaságod
Az elégedettséged kezdete."
(Sri Chinmoy)
 Péntek
Örömtervi összefoglaló

Olvasd át valamikor a pénteki szöveget: Őszinteség.

Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a

nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni.

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt mélyen önmagádban átélni
- Mondd el hétszer:

"Őszinte vagyok! Tettben, gondolatban és érzéseimben

tökéletes lény vagyok, ezért magammal es a világgal teljesen
őszinte vagyok. Őszinte vagyok!"

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
Háromszor talán összejön, inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________
 Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy; és még
nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sn Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Szombat
"Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíved folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
(Sri Chinmoy)

Hála

"Elméd egy dolgot tesz csak:

Mindennap elismerés-leveleket
Ír önmagának.
Szíved egy dolgot tesz csak:
Mindennap hála-levelet
ír Istennek."
(Sri Chinmoy)

A hála egy nagyon elhanyagolt, mondhatnám semmibe vett dolog a mai

világban. Olyan mintha még nem is létezne, csak egy üres szó. Pedig a hála
egy olyan erő, olyan képesség, amelyet a hét legfontosabb dolog közé kell
venni. A hála hatása csodálatos, csak nem látjuk, igaz nem is gyakoroljuk.
Elképzelhetetlen mélységben nyitja meg bennünk a beteljesüléshez vezető
utat.
Hogyan is működjön ez a hála-gyakorlat? Mindenkinek vannak jó
képességei, neked is, és nem is csak egy. Gondoltál valaha arra, hogy
milyen lenne ezek nélkül az életed? Gondoltál valaha arra, hogy ezek
ajándékok számodra? Megkaptad őket, ezért természetes a meglétük,
ugyanúgy, mint ahogy természetes az is, ahogy a szüléidtől kaptái dolgokat,
szeretetet, anyagi javakat és még sok minden mást. De én azt mondom, hogy
ez nem igaz, ez nem természetes. Nézd, hány ember van, aki nem
rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyeket te kaptál! Ha még eddig
nem történt meg, akkor ma, szombaton legyél hálás értük! Légy hálás azért,
amid van! Többé ne elégedetlenkedj amiatt, amid nincs! Légy hálás azért,
aki vagy! Ne elégedetlenkedj többé azért, hogy nem más vagy!

"Szíved hála-lángjai egy láthatatlan erőt képesek és fognak létrehozni,

amely egy napon még a te puszta emberi szemednek is láthatóvá válik,"
(Sri Chinmoy)

A hála, érdekes módon, felfokozza pozitív tulajdonságainkat. A hála

nem csak a belső beteljesülés kulcsa lehet; a hálával eltelt képességeink
megerősödnek, és negatív tulajdonságaink gyengülnek. Ha hálás vagyok
egy bizonyos képességemért, akkor hálaérzetem ismétlése folytán az a
bizonyos képességem erősebbé válik, még tökéletesebb lesz. Egy nagyon
érdekes érzés is megjelenik ezzel együtt, mert olyan, mintha a képesség nem
az enyém lenne, bárha énbennem van, és én használom. És így még inkább
képes vagyok hálásnak lenni érte, ami ismét csak erősít rajta.
Ha hálás vagyok azért, hogy nem még nagyobb baj ért, mint amilyenbe
kerültem, az mindenképp a baj megoldásához segít. A hála olyan energia,
amely alkot is, és rendet is teremt. Úgy tűnik, hogy a hála az Isten
Kegyeimét közelebb hozza az emberhez. Minél hálásabb vagy, annál
gazdagabb vagy kívül-belül.
A hálát azért felejti el szívesen az ember, mert valahogy nem fér meg a
büszkeségével. A hála talán lefarag egy kicsit az énecske fontosságából. Az
ego jobban szereti, ha neki hálásak, mint ha őneki kell hálát éreznie. Az ego
büszkesége a hálát megalázónak találja.
Teljesen mindegy, hogy ki iránt érzel hálát, a Teremtő vagy a természet,
vagy bármi; bárki más iránt. Hálás lehetsz például a sorsnak, embereknek,
és így tovább. A lényeg, hogy a hálaérzet kialakuljon benned, és te átéld azt.
Vannak emberek, akiknek ezt meg kell tanulni, mert egyáltalán nem
ismerik. Ha ezek közé tartoznál, az sem számít, hiszen gyakorlat teszi a
mestert.
 Összefoglaló. Egy új pozitív energiával ismerkedsz meg, egy alkotó és
boldogító energiával. Lehet, hogy nehéznek, fárasztónak tűnik hétszer is
hálásnak lenned, de ma szombat van. Ha hálás vagy azért, hogy ezt a
szombatot is megérted, egyet máris letudhatsz. Persze hálás lehetsz azoknak
is, akik annak idején bevezették a szabad szombatot, ez már kettő. Hálás
lehetsz azért, hogy megismerkedsz a hála erejével. Ez ismét nem vicc.
Voltál ma már hálás azért, hogy egészséges vagy? Voltál ma már hálás
azért, hogy nem vagy betegebb?

"Isten kedvenc tápláléka

Szívem
Hála - könnyeiből
És életem
Elégedettség-mosolyából áll."
(Sri Chinmoy)

"A lelkesedés kezdi az utazást.

Az eltökéltség folytatja az utazást.
Az önátadás befejezi az utazást.
A hála nemcsak teljessé teszi az utazást,
Hanem elégedetté is teszi Istent
Az Ő saját Módján.
(Sri Chinmoy)

Szombat
Örömtervi összefoglaló

Elolvasod valamikor a háláról írt szöveget, hogy tudd miért kell

gyakorolnod.
Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a
nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:
 Egy új életre kezdek gondolni!
Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni,

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt mélyen önmagádban átélni
- Mondd el hétszer:

"Hálás vagyok! Tettben, gondolatban és érzéseimben tökéletes

lény vagyok, ezért csupa hála-áradat az életem. Hálás vagyok"

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
Háromszor talán összejön, inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.
- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet
inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj: Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.

Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és

te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasol.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

Vasárnap
 "Kezdj el egy új életre gondolni!
Őszinte elméd megtanít, hogyan láss hozzá.
Tiszta szíred folytatja majd helyetted.
Csak kezdj el egy új életre gondolni!"
(Sri Chinmoy)

Örülj!

"Változz meg belsőleg fenntartás nélkül!

Örülj az énednek feltétel nélkül!
Ma, holnap és minden nap."
(Sri Chinmoy)

Örülj! Örülj! Örülj! Örülj, hogy süt a nap! Örülj, hogy felhős az ég!
Örülj, hogy lélegzel, hogy élsz! Örülj, hogy vagy! Örülj, hogy helyed van
ezen a gyönyörű bolygón!
Az öröm kifejezője a mosoly. Mosolyogj! Mosolyogj magadnak!
Mosolyogj másoknak, feltétel nélkül, elvárás nélkül.

"Bárhol vagy, barmit teszel,

Próbálj igazán boldog lenni!
Pszichikai boldogságod segíteni fog,
Hogy egy tiszta és lélekteljes tudatot tarts fönn.
(Sri Chinmoy)

Lásd a szépet a teremtésben, és örülj, hogy annak része vagy!

Ne félj attól, hogy örömöd esetleg erőltetettnek tűnik. Ha ezt a magad
kedvéért teszed, és nem másoknak játszod meg, akkor az erőltetett öröm is
őszinte örömmé válik, csak mosolyogj hozzá. Ez csak gyakorlat kérdése.
Tehát belsőleg, vagyis önmagadnak akkor is örömet játszhatsz meg, ha az
jelenleg hiánycikk nálad. Hidd el nekem, ha ezzel a Héthetessel ezen a hét
fronton megindítod az életed átalakítását, akkor az örömérzés-szintedet te
magad tudod beállítani. Ez nem vicc, mert megtanulod, hogy az örömed
nem másoktól függ.
Ráadásul ma vasárnap van, és ez már egymagában nyomós ok az
örömre, ezért ma legalább hétszer ne feledkezz el róla! Ma, mivel vasárnap
van el kell olvasnod a Sorsnavigátorban A mosoly fejezetet, és hétszer kell
gyakorolnod, tükörben az őszinte mosolyod. Ne félj, ez nem fárasztó,
vasárnapra nem is mernék fárasztó dolgot ajánlani. Végül is ma az Ur Napja
van.

"Minden nap egyetlen

Tanulnivaló van:
Hogyan legyünk őszintén boldogok."
(Sri Chinmoy)

Vasárnap
Örömtervi összefoglaló

Olvasd el a Mosoly fejezetet a könyvből, és gyakorold a mosolyt.

Reggel ha felébredsz, elmondod a keretbe foglalt dolgokat, amelyet a

nap folyamán összesen hétszer kell megismételned. A lényeg az lenne, hogy
legyen felosztva a nap szakaszaira. Tehát nem úgy, hogy egy alkalommal
elismétled hétszer, hanem legyen lehetőleg köztük legalább egy óra idő. Ha
többször sikerül, az csak előnyödre válik, minél többször mondod, annál
gyorsabban változol.
__________________________________________________
- Mondd el a Héthetes mottóját a következő formában:

Egy új életre kezdek gondolni!

Őszinte elmém megtanít, hogyan lássak hozzá.
Tiszta szívem folytatja majd helyettem.
Én csak egy új életre kezdek gondolni,

- Kezedet tedd a szívedre, hunyd be a szemed, és

- miközben igyekszel ezt mélyen önmagádban átélni
- Mondd el hétszer:

"Boldog vagyok. Tettben, gondolatban és érzéseimben egy

tökéletes lény vagyok, ezért az öröm elválaszthatatlan
pajtásom. Boldog vagyok"

Ezt számolhatod az ujjaidon, miközben a kezed a szíveden van.

Ha nincs időd, vagy még nincs elég nyugalom az értelmedben,
hogy hétszer el tudd mondani, akkor mondd ahányszor bírod.
 Háromszor talán összejön. Inkább kevesebbet, de azzal tarts ki.
Egész biztos, hogy idővel nő a képességed.

- Választhatsz még egyet a mai nap idézetei közül is, amelyet

inspirálónak találsz, és ha belefér az idődbe, mondd el vagy
olvasd el.
__________________________________________________

Meditálj; Ehhez mindenképpen fel kell kelned. Ha kezdő vagy, és még

nehéznek találod, akkor válassz tetszésed szerint egy vezetéses meditációt
a CD-ről vagy a www.gunagriha.hu honlapról. Ez csak pár percedet veszi
igénybe, azonban a legfontosabb dolog. Végezheted ezt egy mp3 lejátszóval
és fülhallgatóval is, így nem zavarsz senkit.

Sportolj, mozogj valamit, amit tudsz, amire lehetőséged van, aszerint,

ami a bevezetőben van leírva. Ha ez időbeosztásod miatt reggel nem jön
össze, átteheted a nap másik szakaszára is.
Napközben ha sikerül néha rágondolnod, hogy egy új életet kezdtél, és
te a teremtés tökéletes része vagy, az már egymagában is nagyon jó.

Este ismét kell meditálnod, mielőtt lefekszel.

Amikor időd még engedi, nagyon jó, ha spirituális írásokat olvasói.
Persze én a Mesterem, Sri Chinmoy könyveit ajánlom, gondolom ezen nem
csodálkozol, de persze olvashatsz bármit, ami spirituális irányba inspirál.

A napi hétszeres ismétlések hatásának

magyarázata

Az előzőekben röviden céloztam arra, hogy az emberi értelemnek van

egy gondolkodó meg egy megfigyelő része. A megfigyelő része az
értelemnek az, amely jelzi nekünk, hogy gondolatainkkal nagyon
elkalandoztunk. Például, ha mosogatsz vagy barkácsolsz, gondolataidban
elvándorolsz és egyszer csak megdöbbenve észreveszed, hogy már anyósod
temetésén fogadod a részvétnyilvánítókat, meghirdetted lakásat, amelyet
végre örökölsz. Ez csak egy példa, ne vedd személyesen. Szóval, amikor
észreveszed, hogy hová is kalandoztál el, akkor kapcsol be az értelmed
megfigyelő része. Vagyis arról az értelmi felismerésről beszélünk, amely
segítségével ellenőrizni tudjuk gondolatmenetünket és viselkedésünket.
Amellyel úgymond kívülről látjuk magunkat. Azt nap mint nap
felfedezhetjük, hogy ha ez a részünk jobban résen lenne, akkor nem
felejtenénk el dolgokat, nem szóródna szét koncentrációnk, vagyis
többnyire sikeresebbek lennénk. Nem is beszélve a rengeteg energiáról,
amelyet elveszítünk a szabadon csapongó gondolat-áradattal, így kevésbé
fáradnánk el. Tehát egy jobb önellenőrzés mellett, jobb életminőséget
élvezhetnénk.
A spirituális ember célja, hogy értelmének a megfigyelő része fölénybe
kerüljön a gondolkodó résszel szemben, annyira, hogy uralkodjon. Ez azért
szükséges, mert ha érzéseinkben, gondolatainkban, valamint abban, hogy
milyen erőkkel szövetkezünk, egy tökéletes ellenőrzésre törekszünk, akkor
igazán minden percben figyelnünk kell önmagunkat, hogy hová kalandozik
el a gondolkodásunk, milyen nem produktív, sőt ártalmas gondolatokat és
vele együtt érzéseket engedünk magunkban élni, illetve még ápolunk is. A
megfigyelő részünket erősítjük, mondhatnám eddzük azzal, ha naponta
többször is megszakítjuk az értelem fontos, ésszerű tevékenységét és azt
végeztetünk vele egy rövid időre, amit mi akarunk. Tehát ezek az ismétlések
egyrészt azért fontosak, mert erősítik értelmünk megfigyelő részét. Ha ezt
ismételten gyakoroljuk, hamarosan észrevesszük, hogy a megfigyelő
értelem adott esetekben többször és hamarabb jelentkezik, mint azelőtt tette.
Például amikor megindul egy teljesen fölösleges kritika valaki iránt, már az
első gondolatnál bekapcsol és rámutat hibánkra, amelyet így leállíthatunk.
Ez csak az egyik dolog, a másik viszont az, hogy ezek a napi ismétlések
erősítik az akaraterőnket és értelmünkkel szemben előnyösebb helyzethez
juttatnak. Hogyan? Például, ha én most elhatározom, hogy délután még
háromszor, előre kiszabott időben, ismét elvégzem a gyakorlatot, akkor nem
biztos, hogy pontosan ebben az időben olyan helyzetben leszek, hogy el is
végezzem a gyakorlatot. Többnyire nem, és akkor azt mondom, hogy nem
jött össze a hét alkalom, de hát nem tehetek róla. Azonban pontosan itt van
a kutya elásva. Itt két dolog áll egymással szembe. Az egyik én vagyok, aki
szeretne ura lenni az életének, és az ebből eredő elhatározásom, hogy
például du. 4-kor szent célom érdekében elvégzem a gyakorlatot, a másik
pedig, aki szemben áll velem, az az adott helyzet, amelyet az értelem
ésszerűsége szilárdan támogat. Értelmünk tudja, hogy a tevékenységünket
pontosan akkor és pontosan az adott helyzet miatt nem lehet megszakítani,
mert az értelmetlen lenne, vagyis egy bolondság. Ez a tény az adott
helyzetben ugye egy sokkal erősebb erő, mint az én, aki szeretne
megváltozni, vagyis az akaratom.
Most már kipróbáltad ezt a gyakorlatsort, és tudod, hogy nem lehet
100%-ban elvégezni, mert az ujjaidon sorolhatnád a jól megindokolt
okokat, hogy melyik alkalommal, miért nem lehetett megtenni. Persze
minden egyes okod, amelyet felsorolsz teljesen helytálló, tökéletesen igaz.
Igen, de gondold csak meg a következő dolgot! Az értelem minket mindig
az ésszerűség, a logikus tények alapján dirigál. Végül is érvei helyessége
által vált életünk mesterévé. Igen ám, de most ebben az új helyzetben, a
Sorsnavigátor ösztönzésére, a racionalizmus keménykezű diktatórikus
vezetői pozícióját át akarjuk venni. Ez persze nem azt jelenti, hogy a
racionalizmust ki akarjuk irtani. Nem, de a diktatórikus vezetését nem
akarjuk eltűrni, vagyis egy bizonyos fokú szabadságot akarunk. Ennek
érdekében történik ez a gyakorlatsorozat, az örömterv.
Ez pedig azzal kellene kezdődjön, hogy hétszer egy nap kényszerítjük
az értelmet feladni a helyes dolgot, vagyis megszoktatjuk, hogy amit az én
akar, az előnyt élvez az ésszerűséggel szemben. Kezd most világossá válni,
hogy mire megy ki a játék? Igen, a játék arra megy ki, hogy kényünk-
kedvünk szerint vagy akaratunk szerint, ahogy tetszik, szembe tudjunk
szegülni a tökéletes, helyes érvekkel. Csak ez a képességünk tudja
biztosítani, hogy azt éljük, akik vagyunk.
Minél inkább helytelen megszakítanunk a Folyamatot, amelyet
végeznünk kell, annál inkább meg kell tennünk és meg is lehet tenni. Persze
ennek az értelem nem tud örülni és az örömtervünket, bolondság-tervnek
nevezi. De gondold meg, akármi történhet veled, ami miatt az ésszerűség
követését meg kell szüntetned. Például, ha rosszul leszel, ha elszédülsz, ha
hasmenésed van, ha az aktuális malacnátha karmai közé kerülsz, vagy bármi
hasonló problémád lesz, úgyis le kell állj a folyamattal, amit végzel. A
különbség csak az, hogy ebben az esetben nem a betegséged, hanem az
akaratod az, amely a kötelesség vagy a józan ész fölött győzelmet arat.
Persze ha olyan munkád van, ahol más ember esetleg szenvedhet attól,
ha te leállsz, akkor ez egy kivétel kell legyen. Mert ha te például egy kötelet
tartasz, amelynek a túlsó végén egy ember lóg, nem engedheted el a kötelet,
hogy imára kulcsold kezeid, mert szerencsétlen összetöri magát és ezáltal
egész biztos nem válsz istenibbé. Minden egyéb, ami azt magyarázza, hogy
most miért nem teheted meg, amit akarsz, az tiszta ésszerűség, amely fölött
meg kell tanulnod uralkodni, illetve meg kell tanulnod egyszerűen felrúgni.
A racionalista értelem nem a spiritualitás végrehajtója, mert szíved igencsak
sokszor logikátlanul dönt és mégis az tesz boldoggá.
Ha a dolog a meditációra is vonatkozik, illetve azzal is összefügg.
Amikor meditálunk, akkor nem akarunk gondjainkkal foglalkozni, nem
akarunk a fontos tennivalóinkon elmorfondírozni, pedig az értelem ezeket
sürgősnek tartja, előtérbe helyezi, és azt állítja, hogy most nem
csendesítheted őt le, illetve nem vonulhatsz félre tőle, mert hiszen ezeket a
mindennapi gondokat és problémákat csak ő tudja megoldani, itt és most
rögtön. Ha nem gyakoroljuk a fent leírtakat, illetve ha az értelmet nem
tanítjuk meg arra, hogy neki minden fajta ésszerűségével együtt a sarokba
kell húzódni, amikor mi egyebet akarunk tenni, akkor soha nem tudunk
másként élni, mint ahogy eddig is éltünk. Hogy is van Henry Fond
mondása? Ha mindig csak azt teszed, amit tudsz, mindig csak az maradsz,
aki vagy
 Az értelem nevelése, olyan mint egy kutya oktatása. A kutya kedves is
és hasznos is és szeretetreméltó is, meg minden, azonban, ha nem fekszik
le és nem marad nyugton a parancsunkra, akkor előbb utóbb az idegeinkre
megy, illetve mindig azt kell tennünk, amit ő akar. Arra is meg kell
tanítanunk a kutyát, hogy parancsainkra indulatait is elnyomja. Ugyanez a
helyzet az értelemmel is. Hogyan is tudnád értelmed indulatait visszatartani,
ha nem vagy képes őt egy teljesen normális tevékenységben megállásra
késztetni?
A napi hétszeri gyakorlás tehát azért fontos, mert minden vonalon egy
önmegfigyelő és önkontrollal töltött életmód alapjait rakja le.

Gratulálok! Befejezted a Héthetest, ami egy nagyon nagy kitartásról

tanúskodik. Én hálás vagyok neked ezért, igazán és őszintén. Miért? Mert
jobbak lettünk. Remélem, hogy ezt egyértelműen te is érzed, mármint azt,
hogy életedben egy pozitív változást tudtál létrehozni. Ha ez így van, akkor
nem kellene leállnod, nem kellene még leparkolj azzal, amit eddig
megvalósítottál. Gyakorolj tovább, lépj tovább! Most ismét elkezdheted, és
ismét kezdő leszel egy magasabb szinten, mint azelőtt.
Ami még varázslatos, hogy a pozitív energia élése, nem függ más
emberek életmódjától, ez csak a te privát ügyed. Ez a csodálatos a varázsló
játékban, hogy akkor is működik valaki számára, ha mások nem teszik vagy
akár ellene is tesznek. Te magadnak megalkothatod a saját
mennyországodat.
A következőt, a Második Héthetest megtalálod füzet formájában vagy
keresd az interneten, a www.gunagriha.hu, illetve a www.sorsnavigator.hu
oldalakon.