Március 13, 2010

MARCEL MESSING (MM): ...felnéztem és a látótérben ott voltak az Ikertornyok; és ez több mint 20 éve volt, hogy ott voltam. És ránéztem az Ikertornyokra és láttam, ahogy összeomlanak, elpusztulnak - tűzben. Annyira féltem. A testem összes sejtjeiben éreztem. Tettem egy ilyen mozdulatot [megdörzsöli a szemét] - Ezt nem hiszem el. Nagyon megérintett. Aznap este felhívtam a lelki társamat és azt mondtam: Szörnyű amit láttam. Nem tudom megérteni. Nagyon erősen érzem, hogy ez meg fog történni. Nem tudom, hogy mikor, nem tudom, hogy miért, de ez meg fog történni. Ezután furcsa dolog történt. Mert Marijke vezetett, mindig ő vezet, és olyan három óra körül lehetett, Francia idő szerint, háromnegyed kilenc New Yorkban... körülbelül, ha jól emlékszem. Autóban voltunk és hirtelen azt mondtam: Marijke, át tudod tekerni, az adót, a rádióban? Mert nagyon, nagyon erősen érzem, hogy valami történik, aminek nagyon nagy hatása lesz. Hallottuk a rádióban, ugyanabban a pillanatban, hallottunk az Ikertornyok elleni nagy támadásról. Sok mindent tanultam. Találkoztam egy jogival, aki megtanította nekem a Bhagavad Gita titkait és aki egy kéziratot adott nekem. Látott engem egy álomban, azt, hogy Indiába megyek. És Tibeti kolostorokat is meglátogattam, mivel nagyon szoros kapcsolatot érzek a Tibeti emberekkel. Nagyon, nagyon szeretem őket – csodás emberek. Őszinték, nyitottak, erőszakmentesek, mert tudod, az egész világ tele van erőszakkal. A tanító azt mondta: El kell vinned az üzeneted az emberekhez. Menj. Számomra a cselekedés első lépései voltak ezek, cselekedni egy olyan alapról indulva, amiben minden nap abban az állapotban próbálsz létezni, amit Ghandi ahimsa-nak nevez, erőszakmentesség. Mert amit felfedezéseim során megértettem, olyan titkos páholyok anyagaiból, mint például a Skull and Bones... akkoriban elolvastam a Protokollokat; rengeteget olvastam a rejtett erőkről és a Külkapcsolatok Tanács (CFR), az ENSZ meg az Európai Közösség hátteréről. És akkor hirtelen megérted az egész összeesküvést. Mindent megértesz. És akkor egy mélyebb szinten azt is megérted, hogy a színfalak mögötti erők sokkal mélyebbre nyúlnak annál, mint amit az emberek gondolnak. Igazi, Gonosz erők harca ez a Fény ellen. Az interjú kezdete BILL RYAN (BR): Tehát Bill Ryan vagyok, Project Avalon-tol és nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek Marcel Messing barátommal. A mai dátum Március 13, 2010. Sokaknak Önök közül, akik nézik most ezt a videót, Marcel neve ismeretlen. És további felhajtás nélkül, Marcel, mivel ez a videó csak rólad szól... a te munkádról szól, a bölcsességedről, tapasztalatodról, észlelésedről, valamint az üzenetedről és megkérlek, hogy köszönts itt több ezer embert. Mondd el nekünk, hogy milyen üzenetet szeretnél átadni mindazoknak az embereknek, akik jelenleg ébredeznek világszerte.

MM: Már egész fiatalon rájöttem, amikor kis srác voltam, hogy a világ nem ugyanaz, mint amit a szívemben éreztem. Nagyon erős kapcsolatot éreztem ez emberi lények, állatok, fák, növények és a bolygó közt. És kis srácként felnéztem a csillagokra. Olykor arra gondoltam: Mik is ezek a csillagok? Lehet, hogy mi onnan jöttünk. Nagyon fiatal érzés volt a lelkemben, hogy a bolygónk nem minden. Több van a menny és a pokol között, ahogy Shakespeare mondta, mint amit láthatunk. Így nagyon sok felfedezést tettem és nagyon erősen éreztem, hogy minden egyes ember, akit a világon láttam ugyanúgy érez, mint én, ugyanúgy lát, ahogy én, ugyanúgy hall, ahogy én. És utána rájöttem, hogy ez nem így van. Nos, amikor fiatal vagy, egy picit elszigetelt vagy, egy picit magányos. Nem azért, hogy áldozat legyél, hanem ez egy belső érzékenység. És egy nap eldöntöttem, nagyon határozottan, hogy vagy a körülöttem lévő emberek őrültek, vagy pedig én vagyok őrült. És úgy döntöttem, hogy nem vagyok őrült. Nem szeretném azt mondani, hogy a körülöttem lévő emberek őrültek. Ez tiszteletlenség. Viszont így gondoltam és erősen éreztem: Légy aki vagy. Menj azon az úton, amin menned kell. Ne tégy olyat, amit mások szeretnének, hogy tegyél. Légy őszinte önmagadhoz. Légy őszinte a körülötted lévő élőlényekhez. Tehát az én utazásom nagyon, nagyon fiatalon kezdődött. Sohasem hagyott el az a nagyon erős belső érzés, miszerint spirituális lények vagyunk. Később, amikor tanulsz – és én egy olyan családban nevelkedtem, ahol sok tanulás volt, sok érdekes tudnivaló dolog – de nagyon erősen rájöttem, hogy a legfontosabb nem az agyadnak való tudás, hanem a szívednek való tudás. Tehát, amikor a természetben sétáltam és a madarakat néztem, amikor a fák suttogását hallottam és láttam az eget meg a csillagokat, volt egy nagyon fiatal, egy nagyon erős érzésem: minden Egy. Mi Egyek vagyunk. Miután felnősz és elvégzed a tanulmányaidat, később meg egyetemre mész – lehetőségem volt embertant, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanulnom – rájössz azért tanulsz, hogy többet tudhass a szíveddel, hogy jobban megértsd azt, hogy ki vagy te és azt, hogy mi vagy. Természetesen hallottam az evolúció elméletéről. Az antropológiai hivatásom révén például Charles Darwin elméletében is tanult vagyok. De olyan sok kételyem volt. Más könyveket is olvastam. Nagyon fiatalon, Ouspensky-t és Gurdjieff-et tanulmányoztam, Krishnamurti-t, Ramakrishna-t, Ramana Maharshi-t; később Balsikar-t. A Védákból tanultam, India ősi bölcsessége, az Advaita Vedanta-t, a non-dualizmust. A Zen hagyomány meg a Buddhizmus tanítóihoz látogattam el, Indiába utaztam, sok nagyon, nagyon jó emberrel találkoztam. Az egyetemen tehát rájöttem: Nagyon érdekes dolgokat tanulok itt, de ezek nem érintik meg a szívemet. És itt megállnék ennél a szónál, hogy "egyetem". Tudod, egy egyetemen több kar van, sok szakember. És rájöttem arra, hogy egy szakember az, aki nagyon sokat tud a kevésből. Specializálódott. Elvesztette az Egységet. Tehát rájöttem, hogy a tudományban nem találhatod meg az igazságot. Még egy fajta

" És akkor meglátod. Tabriz. hogy egy hazugság hálóba vagyunk belegabalyodva. És azt mondtam a diákjaimnak: Nem érdekel. Megtanultam azt.. Mostanra már rájöttem például arra. amiről néha nehéz beszélni. felkértek arra. olyan embereket akik mindenfélét lopnak. mi az az igazság? Ahogy Gandhi mondta. a kommunizmus háttereit tanulmányoztam és egy csomó olyan dolgot fedeztem fel. Ez mindennek az alapja: Egyek vagyunk és Egység vagyunk. olyan embereket akik annyira gazdagok. Nos. Miután 13 évig több ezer diákot tanítottam. úgy mint Meister Eckhart.. több tapasztalat után a saját életedben.. hogy az Egység a mi alapunk. felteszed azt a kérdést.. vagy egy agy. Tehát. most. olyan dolgok. vagy Jacob Boehme.. nyitottabb időkben. kezdve az alkímiai hagyományoktól. Ez a legfontosabb. És Indiában. hogy az emberi lény nem egy fizikai test. mindent ami ezzel kapcsolatosan megjelent. Rumi. vagy a Szufizmusról – Halai.. Az egyetemen ezt nem mondhatod. hogy tudós legyek egy nagy Amszterdami könyvtárban. Csak az érdekel. hogy mit jelenthet számodra az igazság. hogy Darwin elmélete egy csomó hazugság. A nagy misztikusokról találsz információkat. éhínséget. a fasizmus. filozófiát. Nem tudtam megértetni. És írtam is ezekről. hogy mi az Igazság. Ezután meg körülnézel és egy elkülönült világot látsz – küzdelmet. hogy jó emberi lénnyé váljatok.. mivel fiatal srácként tanultam mindezekről a vallásokról.. akik nem közismertek. lehetőségem volt az ősi tudást tovább tanulmányozni. Ott az egész ősi tudást meg lehet találni. Teljességgel tudat vagyunk. ami az Arab világból ered. mert akkor nem tudnál lediplomázni. Keletiek meg Nyugatiak.elmemanipuláció is van itt. bölcs emberekkel beszélgettem. a spiritualitásról.. hogy az Amszterdami könyvtárba kerültem. hogy: Hogyan lehetséges ez? Szükséged van minderre? Konfliktusban álltam önmagammal. Később viszont úgy döntöttem. különböző országokba utaztam. És arra gondoltam: megszeretném tudni mi a Gonosz eredete. hogy megkérdezed. összehasonlító vallástörténetet tanítottam. és együtt kutattuk az Igazságot. több ezer diákot. azáltal.. az egyetemi tanulmányaim után egy időre gimnáziumban tanítottam. amit már kisfiúként éreztem. földrengéseket. és szerettem a munkámat. hogy mi is a Gonosz? Honnan származik? Mert erős harcban voltam ezzel. Arról írtam. beszélhetsz róluk. Miért létezik? Miért van? Így hát a nácizmus. És azonnal felismertem. mivel . Nagyon hosszú utazásra volt szükség ennek a felfedezéséhez. csodás párbeszédeket folytattunk. még az erdőben is csodálatos tanítókkal találkoztunk. találkozókat. amit már évekkel azelőtt elkezdtem. tényleg tudat. Antropológiát. rájöttem arra. Kutattam. hogy mit kell tanulnod. tenger alatti rengéseket – és egy csomó hatalmat. amiről tilos beszélni. És elkezdődött az a kutatásom. És akkor hirtelen. hogy milyen végeredményt értek el a vizsgán. "Az igazság maga Isten. mivel nagyon erősen éreztem a szívemben. amiket nem találsz a jól ismert történelmi könyvekben. háborút. A könyvtár neve Bibliotheca Philosophica Hermetica. Lehetőségem volt egy csomó diákot tanítani. Tudtam. hogy tanulmányozni fogom Darwin-t.

olyan volt mint egy szeretet-energia. ahogy azt a Chrétien de Troyes-ban látni. ezt János evangéliumából is vissza lehet keresni: "Kezdetben volt az Ige”. hogy mi az Om. Őszinték. amit az Indiai erdőben is hallottam. Csodálatos tanítók. És a harmadik kézirat pedig de Boron-é volt. az Empire State Building-hez mentem. Találkoztam egy jogival. ami maga a harmónia. az Igéről.sokszor. és megkértek. És utána Rinpochekkal találkoztam. hogy mik azok a mantrák. Megtanultam.. . egy fény-energia. Egy álmában látott engem. az univerzum alapja. nagyon különös dolog történt. hogy együttérzés miatt teszik. És tanítottak minket. akiket kínoztak. És amikor évekkel később odakerültem az Amszterdami könyvtárba. azt. Miután megnéztük. amiket a saját tudatodban meg tudsz valósítani. Nagyon. Menj. azt. láttuk meg tanulmányoztuk a Kézirat a Grálról-t. ő meghalt és nagyon. Indiából visszafelé. erőszakmentesek. ha nem vagy közismert. Miközben a repülőgépen ültünk.. A kollégám meg én elmentünk New York-ba és miután megkerestük.. mivel nagyon erős kapcsolatot érzek a Tibeti emberekhez. hanem egy rezgést képviselnek. és ugyanakkor rengeteg erőszakot látunk körülöttünk. amit a szívembe ültetett: Mondd el az embereknek az igazságot és használj példázatokat a megértéshez.. ami harmóniát hoz. a Grál Kézirat.. Sok olyan dolgot tanítottak. hogy menjek el New York-ba egy Grál kéziratért de Boron-tól. Tanított engem. Tehát találkoztunk valakivel az erdőben. hogy mit jelent az Om Mani Padme Hum. nagyon szeretem őket – csodálatos emberek. hogy a kínzást a személyiségüknél magasabb szintre tudták emelni. hogy olyan véleménnyel szeretnénk lenni. az Egyesült Államokból is. hogy könnyebben érthető legyen. Kapcsolatban álltam egy csomó emberrel Európából. de Boron-tól. "értékes tanítók". azt hogy Indiába fogok utazni és. Egy nagy probléma számomra az. több dolgot tanított nekem és sok mindent tanultam. rengeteg lehetőséggel. Tehát az utazásom nem csupán elméletből állt. És Tibeti kolostorokat is meglátogattam. Tehát például. Az élet rengeteg eséllyel ajándékozott meg. Olyan emberekkel beszéltem. A Grál egy nagyon fontos szimbólum a Nyugati kultúrában. mert tudod. Megtanultam. egy erőt. miután beszélgettünk a kéziratról. nyitottak. hogy összhangban kell lenned az univerzummal ha beszélni akarsz az Om-ról. és ez egyszerűen. nagyon erősen megvilágosodott bennem az. hogy ezek nem csupán szavak. vagy Wolfram von Eschenbach műveiben. de Boron. sikerült néhány épületet építenünk az emberek segítéséért és az ottani utazásom során rengeteg dolgot tanultam.. Rinpoche. nagyon jó tanító lehetsz. a tanító azt mondta: El kell juttatnod az üzeneted az emberekhez. hanem gyakorlatból is. hogy ez egyben egy erő is és azt. hogy: Sosem használj erőszakot. hogy egy mélyreható találkozásunk lesz. Miután négy évet töltöttem az Amszterdami könyvtárban. az egész világért. India nagyon sok kincseiről tanultam. az egész világ tele van erőszakkal. Szóval néhány projektet sikerült elindítanunk Indiában. aki megtanította nekem a Bhagavad Gita titkait és aki egy kéziratot adott át nekem. ezt jelenti a nevük. Ez tehát egy rezgéserőt jelent. abban az országban. folytattam ezt az utazást. az utazásom meg felfedezésem során. és az amit mondtak teljesen megérintette a szívemet: azt. Azt. és nagyon erősén éreztem ugyanazt.

. hogy egy csendes helyre kell mennem – keveset beszélni. Halai. Egy csodálatos időszak volt. a spirituális történelemről szóló könyv segítségével. Egyben volt az áramlattal. megj. Olyan volt. A testem összes sejtjeiben éreztem.: A rózsa neve). És az a négy. elpusztulnak . hogy egyre jobban. elmélkedni. Szeretem ez erdőket. Szufizmusból: Rumi. Botticelli illusztrációival. a kéziratot. hogy ott voltam. azonnal érzem. ahol kiadták néhány könyvemet. Aznap este felhívtam a lelki társamat és azt mondtam: Szörnyű amit láttam. Minden embernek ezen a Földön megvan a saját dharma-ja. és ez több mint 20 éve volt. mivel az összes kézirat ott van. tanítottam. a sas kiáltását és a szarvasok beszédét. és Varsóban meg Gdańskban tanítottam. És az nagy kár lenne.. És ránéztem az Ikertornyokra és láttam. a fákat.Nem szeretem az ilyen dolgokat. vagy valamivel a Védákból.Ezt nem hiszem el. olykor az Avesztából. Nem tudom. a fákat. a hegyeket. Beszélem egy picit a madarak nyelvét. Perzsia bölcsessége. hogy beteljesítsük azt. hogy azért vagyunk itt ezen a bolygón. hatalmas tornyokkal. Más országokba is elmentem. a madarakat. Én jobban szeretem a tölgyeket. Jó volt. Nem tudom megérteni. a magány is lehetett. amit a Keleti népek dharma-nak neveznek: a belső feladatunk. Aztán olyan 15 év tanítás után. Viszont a háttérben mindig ott volt az aggódásom a gonosz miatt. erősen éreztem. India bölcsessége. amikor írta a könyvét a Rózsáról (ford. ahogy összeomlanak. sétálni. a lelki társam meg én. meditálni. nem tudom. Lengyelországba utaztam. A hegyekben a Bhagavad Gita-ból tanultunk. hogy ez nem az emberi lény rendszabályában való. más fontos Szufi mesterektől. a hegyet Namaste-val köszönteni. az erdőben lenni. a szívvel való megértés szintjére emelkedett volna. az eredetit. de ennek a tudásnak határa is van. akkor kárba ment az életed. Tehát fent voltam az Empire State Building tetején. beszélek az állatokkal. Minden napot egy meditációval kezdtünk egy. Ezután mindez ki ment a tudatomból. És akkor hirtelen egy erős érzésem támadt. a Divina Comedia-t. Egy csodálatos kéziratot kaptam egy igazi jogitól. mindaz amit tanultál szó szerint a tudatodba került. hogy mikor. Így amikor egy nagy városban vagyok. Tettem egy ilyen mozdulatot [megdörzsöli a szemét] . a hegyekben. meg más helyeken is. Eckhart Mester. Nem az én világom. a kígyókkal beszélni – nekik is saját nyelvük van – beszélgetni a sassal. négy és fél év után. ahol az igazi Grál kéziratokat tanulmányozhatod. Nagyon megérintett. hogy amit tanítottam jó volt. Nagyon erősen érzem. nagyon különös. úgy mint Eco. de ez meg fog történni. Tehát nagyon erősen éreztem azt. és ha megfeledkezel erről a feladatról. tényleg több ezer embert. Nagyon idegennek érzem magam a technológiai városokban. felnéztem és a látótérben ott voltak az Ikertornyok. Mindig visszatért bennem. mintha mindaz ami addig tudattalan volt egy. a feladata. amikor a könyvárban dolgoztam a gnosztikus hagyományon. hogy az élet lényegéről beszéljek és arról. még híres írók is eljöttek a könyvtárunkba. hogy ez meg fog történni. hogy miért.tűzben. ott van minden körülötted.. ahol igazából megértheted Dante gyönyörű kéziratát. Annyira féltem. És rájöttem arra. mindaz a tudás: Valóban ezt kell tenned? Abban az időben sok tanítást adtam. Körülbelül 11 évig éltünk Marijke. és csodálatos találkozásaink voltak ott. nagyon erős kapcsolatot érzek velük. olykor a miszticizmusból.

hogy elhagyhatod a testedet és azonnal eltűnsz.. A könyv cselekménye Indiában játszódik és a főhőst. hallani fogsz egy üzenetet. az... mivel egy élményt nem lehet elmesélni. Akkoriban tíz nap alatt megírtam a Forest of Initiation (A Beavatás Erdője) című könyvemet. Ha felértek oda. aki ezt mondja –. Nem annyira furcsa az. Figyeltük a Természet minden hangját. Csodálatos idők voltak. Ez egy nagyon különös élmény volt. Rengeteg energiát elvinne és jobb meghallani azt. próbáljatok nem mondani semmit. hogy történjen. és dél Franciaország barlangjaiba látogattunk el. amikor a hegyekben éltünk. De ennek van egy határa. Minden fény. ahogy az Indiaiak mondják. Nem álltál meg! És ismét. a tapasztalatomban ez olyasmi volt. hogy egyre jobban elengedtem mindent. aki mondta: Többet kell beszélned a saját élményeidről. ha úgy akarod – és ugyanakkor nem te magad vagy az. amit ebben az élményben tapasztaltam: Minden szeretet. És abban az állapotban úgy éreztem. hogy elő volt készítve. egy jó könyv. És tíz napra van szükségem a fizikai testemben ahhoz. és helyreállt a kapcsolat mindazzal. hogy mozogjak. amikor még Hollandiában éltem. hallani fogod a hangját. Ha valójában odahallgatsz a falevelek suttogására. Felkeltem és kimentem az erdőbe sétálni. amit később a mélységnek lehetne nevezni. amit akkor tapasztaltam. hatalmasat. Valami viszont visszatartott a testemben. A hegy csúcsán gyakran tanítani próbáltam – nem úgy értem. Djaiana-t. ami létezik. még azt is nagyon erősen éreztem. Mert én nem mertem. a magas hegyekhez. És aztán hirtelen eltűntem. amikor körben ültünk hegyek csúcsán. hogy az emberek megérthessék. Örömömre nem tanításokból kaptam ezt az élményt. . hogy nincs szükségem gyógyszerre. Például egy kis csoporttal egy hegycsúcsra mentünk és megkértem az embereket: Kérlek. hanem egy másfajta jelenségről. ami a testedben történik.. hogy nem igaz. és még akkor is ha elmesélsz egy élményt tudod. kisebb kirándulásokat tettünk emberek kis csoportjaival. ültem és csak néztem egy virágot a tavon. legyetek csendben. Nem is egészségről van szó. Minden tökéletes. amikben nem segíthetnek a könyvek. Nem volt alja. mert a Természet minden nap beszél. Egy könyv segíthet. amit a természet súg nektek. hirtelen egy mélyrehatóbb élményem volt – de nem pozitív. mivel hallani tudták a szelek nyelvét. hogy elmélyítsem. a szívverés. amit megtartasz magadnak meg barátok egy kis csoportjának. És ezután lenyugodott a testemben. Ha igazából meghallgatsz egy fát. És abban az időszakban volt az. de nem tudom másképp elmondani azt. hanem hagytam. hogy megalapozzam az élményt. Tehát az amit mondok lényegében hazugság. a saját életem ihlette. hogy egyik nap egy kis tóra néztem. A tanító az erdőből volt az. Annyira aggasztó volt! Le vagy dobva abba. elveszítünk minden kapcsolatot a Természet hangjaival. Nagyon vert a szívem – hatalmasat. És amikor a hegyekben voltunk. Mivel annyira zajosak vagyunk. amiket a fa leveleire alapozták. főleg éjjel. Ezután volt néhány élményem a hegyekben és ezek egy másik élményre emlékeztettek. általában 25 ember volt a maximum. hogy a múltban embereknek voltak olyan jóslatai. nem tettem. A tizenegy év alatt. egy spirituális könyv. Erősen éreztem a testemben. Eljön egy idő amikor le kell tenned a könyveidet és el kell engedned az egészet. Éjjel történt mindez.Mivel gyakran vannak olyan megértések. Tehát egy idő után már mertem erről beszélni.

hogy ez a New York-i emlék." MM: A költöztető cég. vagy 13. Mert ha tudnánk. igénybe kellett vennünk egy kis. az elköltözéssel kapcsolatban. Belgiumba. akik az ősi tudás birtokában voltak az Esszénűsöktől.. a munkádról meg a filozófiádról prezentáltál. melyek sorából emelkedett ki a csodálatos mester Jézus – tiltott tudás a Római-Katolikus Egyházban. hogy költő is volt. de már megvolt az első előadásom időpontja... akik Ariège-ban éltek. tehát szájról szájra terjesztik. a tizenegy éves időszak után. és rengeteg információkat gyűjtöttem. az egész bolygón sőt. Csendet engedtem meg magamnak. dél-Franciaországban. Egy nappal előtte a csillagokra néztem és pontosan 9/11én elköltöztünk. Francia idő szerint. azt.Az Indiaiak gyakran mondják: Ti. És utána nagyon erősen éreztem: Vissza kell menned.. aminek nagyon nagy hatása lesz. körülbelül. az Ikertornyokkal kapcsolatban. és elvesztettük a költői nyelvezetét. És teljesen meg voltam zavarodva. mi is az angol szó erre? BR: Úgy nevezzük. Abban az időben rengeteg információt gyűjtöttem a Katarok történelméről. a rádióban? Mert nagyon. . mivel a városaitok annyira zajosak. barlangokba látogattunk el. az adót. Nem halljátok a folyamaink hangjait.. Marijke azt mondta: Olyan sápadt vagy. BR: És. Mert a hegyekbe való utazás egyfajta menekülés is volt. Rendben. minek a címe az volt. nagyon tisztán emlékszem. mondta franciául: Que le onze septembre – csak 9/11-én. ez a forradalom a te személyes forradalmad is volt. még nem voltak meg az információim. egy olyan költővel találkozol. Ezután furcsa dolog történt. és tudtam. szervezetek által. ha megkockáztathatnám ennek a gyönyörű bevezetőnek a megszakítását. ha jól emlékszem. és olyan három óra körül lehetett. hogy A Bolygónk Hatalmas Forradalma. De nem: mi keresztre feszítettük Jézust például kétszer – az egyházak. Autóban voltunk és hirtelen azt mondtam: Marijke. nagyon erősen érzem. És hirtelen. Tehát időpontot egyeztettünk a költöztető céggel és nagyon. olyan emberekkel beszéltem akik ismerték a történelem élő szavait. 10-én. egy. egy nagyon erős érzésem támadt: Vissza kell menned Hollandiába. Olyan sok kemény év után szükséges volt. amik az utamba kerültek – tanulmányoztam őket. Tehát. az Esszénűs információforrásokból. amit az életedről. 15-én? Nem. amikor ott éltem. tizenegy évig kis kirándulásokat tettünk. Még nem voltak meg a forrásaim. és ha beleolvasol az Esszénűs evangéliumokba. át tudod tekerni. aki Rumi és Tabriz és mások szintjén van.. Nem lehet élni egy olyan városban. megvettük a házat és utána időpontot egyeztettünk a... Egy hatalmas forradalom pillanata ez az egész Földön. 14. hogy olyasvalami történik. háromnegyed kilenc New Yorkban. mindig ő vezet. egy házat ajánlottak nekünk Belgiumban.. hogy nyíltabban taníts. hogy lehetséges-e szeptember 9. hogy a srác elővette a naptárt és megkérdeztük. hogy ki is volt ő igazából. Nyugati emberek. Rendben. mindent elveszítettetek. És ezt újra felfedeztem ebben az időszakban. egy csodálatos embercsoport. Nos nem gondolkodtam el ezen. Eldöntöttük. Ellátogattunk nagyon mély földalatti barlangokba. ahol beavatások történtek a múltban.. mert Marijke vezetett. amiben nincs csend. Megláttam a Katarokkal való kapcsolatuk erősségét és mélységét. Ugyanabban a pillanatban meghallottuk a rádióban. de egy csodás menekülés. hogy "költöztető cég. hallottunk az Ikertornyok elleni nagy támadásról. Elmélkedést engedtem meg magamnak. a teljes naprendszerünkben.

és tanítasz. hogy nem mondanak igazat. Természetesen az elesett angyalokról is tanultam. és ismétlik újra. meditált. Ezt minden hagyományban megtalálhatjuk. De nagyon erősen éreztem. akkoriban elolvastam a Protokollokat. Mert amit felfedezéseim során megértettem. Mivel a múltban inkább olyan ember voltam. az utazásom után. hogy mindez manipulálva van. annyira hátborzongató. mint például a Skull and Bones. Nem mondhatom. Az. Nem kell magasztalnod magad. Igazi. a Gonosz Ereje. angol fordításban. hogy a média óriási. hogy ez nem egy politikai háború. MM: Teljesen így van. amiről saját magad is tanulnod kell nap mint nap. a devil az the-evil. És akkor hirtelen megérted az egész összeesküvést.. amit Ghandi ahimsa-nak nevez. És tudod. aki akár az univerzumban is egy hatalmas erő. Információkat találhatsz a Perzsa anyagokban. Buddha szútráiban is megtalálhatod. Miért ismétlik? Azért. a gazdasági tényezők első összeomlása. ahol Mara-ról. és ez egy második felfedezésem volt. Fel Fogunk-e Ébredni? Sosem írtam volna egy ilyen könyvet. a teljes tudatosságról adtam tanításokat. hogy minden nap így volt.. hanem a könyörület. mivel sok jel erre mutatott: az első terrortámadás. Olykor nem voltam harmóniában és azt gondoltam: Hogyan tehetnek emberek ilyet? Annyira kegyetlen. Ez volt a terrorizmus elleni háború kezdete. Tehát diák vagy. Luciferről. többet tudhatsz meg az ördögről. Mindent megértesz. Enoch könyvét – ez . hatalmas befolyás alatt van. erőszakmentesség. Ha a Korán-t nézed. Ez manipulálva van. mint lélek – a spiritualitás diákjaként – azzal a ténnyel. A devil (ördög) semmi több. Az első reakcióm nem a harag volt.. hogy a tudatodba ültessék azt a tényt. A terrorizmus elleni háború. hogy mindaz amit kívül látunk. a Gonosz miértjének a kutatása után. mint the evil (a gonosz). Helyes ez így? Helyes lenne. mint amit az emberek gondolnak. Ormazd. hogy voltak elesett angyalok. két lábbal a földön. hogy a te dharmád az. az ENSZ meg az Európai Közösség hátteréről. hogy cselekedj a Föld bolygón. a spirituális forrásokban. hogy ez maga a gonosz. és az egyházak azt tanítják. az a belsőnk. ez emberek többsége nézi a TV-t és az újságokat olvassa. ami nem teljesen éber. olyan titkos páholyok anyagaiból. És ők tudják ezt. ha nem jöttem volna rá. meg újra. Egy politikai háborúnak tűnik. Így aztán hirtelen megértettem. a tudatunk kivetítése. hogy a színfalak mögötti erők sokkal mélyebbre nyúlnak annál. amit leírtam az egyik könyvemben. Számomra a cselekedés első lépései voltak ezek. meg újra. hogy mik is a színfalak mögötti erők. hogy aggódsz. amit pár nappal később láthattunk a TV-ben. rengeteget olvastam a rejtett erőkről és a Külkapcsolatok Tanács. amiben minden nap abban az állapotban próbálsz létezni. aki elmélkedett. Gonosz erők harca ez a Fény ellen. És akkor egy mélyebb szinten azt is megérted. Tudják. a Fény Ereje ellen. cselekedni egy olyan alapról indulva. Ez nagyon különös.ugye? Mivel valamennyire összekötött téged.. Zoroaszter tájékoztatott minket Ahriman-ról. És a legtöbb ember azt gondolja ez csak egy mese. Teljesen tudatában voltam annak. Abban az időszakban tanulmányoztam az agyagtáblákat. De nem vagyunk tisztában azzal. a gonosz szellemről beszél.

ez sokak számára veszélyes lenne. és amit természetesen emberek ezrei szintén tapasztaltak 9/11 reggelén és. hogy idén vagy talán jövőre teljes lesz a Közzététel. hogy mindenki meg fogja tudni mi az igazi földönkívüliek rejtett történelme. hogy a történelmünket is manipulálták és rengeteg hazugsággal van körbekerítve. Miközben a történelem azt mondja. hanem a bolygó polgárai elleni háború. És nagyon sok utalást találni ezekben az eltitkolt könyvekben. nagyon erősen érzem. és most is. MM: Igen. hogy Az óriások voltak a földön abban az időben. és ha megérted a Gonosz eredetét. MM: Mm-hm. hogy rögtön utána rájöttél. gnózisban. hogy Lucifer az Egy fölé akarja helyezni trónját. rengeteg tanulnivalójuk van. nagyon sok kapcsolat volt a földönkívüliek meg a Föld között. Nephilim. vagy B’nai HaElohim: az istenek fiai. amik lényegében tudatlanok – mert ha igazából nem tudatlanságban élsz. és ezt minden egyes kultúra mitológiájában megtalálhatod. Ez azt jelenti. De ők nagyon vágyakoztak arra. héber nyelven. Ez tiltott tudás. Tehát ha ezek a Gonosz erők. hogy azt mondanád egy űrhajó vitte el. Tehát még ezeknek a lényeknek is. rengeteg nyom van.héber nyelven azt jelenti. úgy mint a Jubileumok könyve. hogy miként lehet összeállítani ezt a hatalmas összképet? Mert picit korábban arról a sokkról meg az ébresztőhívásról beszéltél. BR: Most viszont az ősi gyökerekről beszélsz. Ez nem a “Terrorizmus elleni Háború” volt. kivette őket. Például. hogy valami nagyon nem stimmel itt. arról..amit sok különböző kultúrában feljegyeztek. akik idejöttek a Földre. a nőkkel. hogy birtokolják a bolygónkat. néha óriásként. Mellesleg. hogy a Föld bolygónk évezredek óta manipulálva volt egy másik bolygó lakosai által. szürke lényként írják le őket. hogy a múltban. mert ha ezt megérted. sokan . ezt nem teszed meg. hogy 50 személyes csoportokban szálltak le a Hermon hegységben. hanem egy választási lehetőség –. ha ezekre a dolgokra gondolsz. Pár mondatot lehet találni. hanem a tudásban. Olyan módon vitték el a Földről. Tehát a kutatásomban a Gonosszal kapcsolatban – mi a háttere.. az elesett angyalok. és a tudomány is manipulálja a témát. ami az úgynevezett elesett angyalok történetéig vezethető vissza. Noé titkos könyve. hogy az univerzumban van egy lehetőség – nem egy kötelezettség. bármilyen szinten is éljenek. Itt voltak a Földön. miért nem tudjuk – nagyon határozottan rájöttem arra. hogy ez élőlényeknek. BR: Nos Marcel. mi a te megértésed arról.. a fénytestéről. ha Enoch könyvét olvasod. BR: . És ez az elkülönülés kezdete. Mert Hollywood manipulálja a témát. hogy birtokolják a naprendszert.. És ezt mindenhol megtalálod. látni fogod.. a Luciferiánusok történetét. a földönkívüliek látogatásaikat. az egyház manipulálta ezeket. hogy "a beavatott". Magas. De számomra nagyon tiszta volt az. az eredeti szöveg a Mer-ka-ba-járól beszél. A Holt-Tengeri Tekercsekben is megtalálod őket. Enoch könyve. a kisugárzásáról. mivel nem a megszokott módon hallt meg. Ez a mitológia Csillagok Háborúja. és kereszteztek az emberi lényekkel. Kigúnyolnak. Még a Genezisben is találsz egy pár ilyen szöveget. amit tapasztaltál.. lehetőségük van az Egység ellen cselekedni.

És ebből van két fajta. És amikor az óriásokról beszélek. ebben a gyönyörű testünkben. vagy Archontoi-nak vagy óriásoknak. Hogyan tették? Rendben – Meg kell értenetek. titkosszolgálatok közötti együttműködések. Hogyan tették? És ez is sokkolt. akik nagyon gonoszak. ezek az Anunnakik. Tehát a félelem a legerősebb fegyverük. és ha most előre ugrunk a jelenbe. vagy Nephilim-ek. minden társadalmi szinten. a fény kerekeire. hogy ezek az Archontoi-ok. hogy próbálták és próbálják rabul ejteni az egész bolygót. hogy a legtöbb embernek ezen a gyönyörű bolygón fogalma sincs arról. Vannak a kígyók. néhány mondatot az Archonról. Enuma Elish. és vannak a Nagas-ok. amit mondanak nekünk? MM: A titkos tudás az. És ott egyes szabályokat találhatsz. Szükségünk van a csakráinkra. Tehát nagyon lassan rabul lettünk ejtve. rengeteg dolog adatbankként. a Reptiliánok. amit mi Istennek nevezünk. 9/11 után.ami természetesen tiltott tudás .óriásokként említik őket. mint ahogy azt a Nag Hammadi szövegek leírják. Nagas kígyót jelent. MM: Mm-hm. rabul akarják ejteni az embereket ezen a bolygón. ami kapcsolatban áll az univerzum tudatosságával és a szeretettel. vagy sumérül Anunnaki-nak – “azok. Kairó közelében. több műhold. és szeretetből. a fejlettek. akik könyörületet tanítanak. hogy az uralkodók nagyon hosszú ideje itt vannak a Földön és. DNS adatbankok. Tehát. magasabb tudású lények más bolygókról. gyönyörű szövegek is vannak. Megrongálták a DNS kódot. több eljárást használnak. de hogyan áll össze az egész? Mi az összefüggés az ősi idők meg a mai idők közt? Mi ez a titkos tudás? És mi ennek a hazugságnak a lényege. A legelső. hogy nagyon. Tehát. és mi azt gondoltuk ez természetes. hogy nincs lehetőségünk arra. belbiztonság. Az Uralkodók. Ha tanulmányozzuk ezt a történelmet. BR: Nos. És nem mindenki érti. hogy milyen erők munkálkodnak emögött.. a Nag Hammadi-i leletek közt. Tehát ez azt jelenti. szükséged van egy egészséges rendszerre a testeden belül. biometrikus útlevelek. Hogyan tették? Először is. Ez azt jelenti. Miért? Amikor félsz. hogy még a Keresztény forrású ősi írásokban is . minden megváltozik a hormonális rendszeredben. Ahhoz. emberi lényekkel kereszteztek. hogy a testedben a helyes légkörben létezz. akik a mennyből a Földre jöttek” – a hetes számú agyagtáblán megtalálhatód. például van egy Fülöp Evangéliuma a Nag Hammadi szövegek közt.. nagyon gyorsan meglátjuk ezt az irányítórendszert: a Patriot Act. hogy “a bölcs kígyók helye”. akik igazi civilizációt tanítanak. És archon görögül azt jelenti – archontoi – az uralkodók. És ott rátalálsz arra.rengeteg információt lehet találni minderről. ezek a Gonosz kígyói. ahol gyönyörű írásokat találtak. az a félelem. És miért? . hogy teljes tudatosságot fejlesszünk ki. nem akarok szavakat adni a szádba. nagyon nagy mértékű manipuláció áldozatai. Szükségünk van a hormonális rendszerünkre. hogy amit mi Nephilim-nek nevezünk. Naga Hammadi azt is jelenti. akik bölcsességet adnak át. mivel akkoriban mindenre rájöttem. szkennerek.

Van valami erő amire ezeknek az isteneknek. Nem vagyunk mindig szentek. akiket ők rabszolgáknak neveznek. amikor elolvasta a Buddhizmus írásokat. viszont lelki szempontból mindannyian egyformák vagyunk.A legtöbb ember nem tudja. nem ítélkezek. amiről azt gondoljuk. hogy ennyire sok háború van?. mert a láthatatlan szinten tovább élnek. amit most mondok nagyon fontos.d-evil). és a királyok az istenek nevében uralkodnak. . Miért? Miért nem élünk szeretetben? Miért nem élünk könyörületben? Azt fedeztem fel. Ha meg akarják tartani a hatalmukat. létrehoznak például egy rokonságot (kinship). szertartásaik. akik nem szeretetben léteznek. az alanyok. Ha az egyikük meghal.. ha őszinte vagy önmagadhoz. ott olyan szövegeket lehet ott találni. Én sosem olvastam róla. mert még azok az emberek is akik gyakran olyat tesznek. hogy A vér egy különleges nektár. Tudnotok kell. szükségük van egy különleges nektárra. hogy ezek az erők nem csak fizikai síkon léteznek. van ott egy rész Goethe Faustjában. különleges vérrel. Tehát. Gyakran nem tudtam aludni! Miért létezik a gonosz. védte a fákat. kisfiúként ezt kérdeztem én is. mágikus módszereik. szükségük van azért. még mindig a testvéreink. Ha valaki tényleg egy jó király vagy királynő. ők a közvetítők az istenek és azok között. hogy itt egy másik vérvonalról van szó. Miért? Goethe beavatott volt.. Ezután megszabadult mindentől. mint például Ashoka császár Indiában. Viszont rengeteg olyan király van – kérem. hogy mit is tett.. hogy mi magunk miket tettünk előző életeinkben. ha az emberek azt kérdezik: Hogyan lehetséges. miszerint egyeseknek vérüket kell az isteneknek áldozniuk. hogy uralkodók – a láthatatlan légkörben és. vannak módszereik. egy számukra különleges létszint. Ha elolvassátok Goethe könyvét. Faust. És milyen nektárra? Vérre. ami nem emberi volt: védte az állatokat. ha elolvassátok Homérosz könyvét. az magyarul azt jelenti. Nem tudhatjuk. Tehát azért használják a félelmet. Csak akkor tarthatják meg a hatalmukat itt ezen a bolygón. És az ördög azt mondja: Nem. a királyi vér. békességre törekedett az országában. hogy helytelen vagy nem jó. mivel erről nem lehet túl sok könyvben olvasni.. egy híres császár aki az elején nagyon sok embert ölt és utána. az Odüsszeiát. Amikor Goethe azt mondja németül. Ekkor előveszi a tollát és alá akarja írni. hogy. amikor Faustnak alá kell írnia egy szerződést az ördöggel (a gonosszal . ami később királyság (kingship) lesz. Tehát a vérvonal azt jelenti. hogy életben tarthassák a finomabb testüket annak érdekében. erről szólt az utazásom. hogy felvehessék a kapcsolatot azokkal a titkos páholyokkal. ne a tollal írd alá. amit a Tibetiek Bardo-nak neveznek. amivel egy olyan állapotba kerülnek. hogy tovább uralkodhassanak – Archontoi azt jelenti. és itt csak az utazásom egy kis részéről számolók be. akikkel addig is kapcsolatba álltak. hogy ezek a Gonosz erők a félelemből keletkező negatív energiákkal táplálkoznak. rájött. "Blut ist ein ganz besonderes Saft". nem ellenzem. amit asztrális szintnek nevezünk. A saját véreddel kell aláírnod. de csak akkor értheted meg az anyag meg a tudat fejlődésének történetét. hogy ezek az emberek különleges DNS-el rendelkeznek. Tehát. Az emberek szeretnek szentek lenni.

Klímagate. A minden létező vagyunk. akiknek tanulniuk kell. hogy a Nagy Lélek engedte ezt szabaddá azért. hogy mi is lejöttünk ide. ez a saját történelmünk. hogy Isten – és mi ennek az Egységnek a kezei meg a szemei meg a hangjai vagyunk – a saját bölcsességéből tanulni képes. Véletlenül olvastam el ma reggel. Mivel a történet nagyon egyszerűen elmondja. hogy hátra hagytuk a Fény . Elfoglalták a bolygónkat. és ott egy rövid szöveget találni: Abban az időben. hogy mi az. hogy ez csak egy játék és ha azonosulunk vele. Igen. az tudatosság. akiknek szintén tanulnunk kell. mivel egy nagyon. a B’nai HaElohim-ek? Azt is mondhatjuk: Rendben. egy mátrixban. az élményeim után. az mozgást jelent.úgy gondolták. ami létezik. az. hogy milyen az Atya.az uralkodók . hogy szabad akaratukból tesznek gonosz dolgokat. mindenhol . Ez tehát annak a felfedezése is. lejöttünk egy céllal. Az új könyvemhez írtam egy picit és elővettem a Nag Hammadi írásokat. ezek csupán szavak -. Mert a legtöbb ember azt gondolja: Rendben. lehet. úgynevezett Logiumot veszünk Tamás Evangéliumából. Ez így is van. gazdasági összeomlás. hogy az amit mondtam nem teljes és nem helyes. én”.Tehát. a Nephilim-ek. És tudnotok kell. tehát ez azt jelenti. Az embereknek ezt nehéz elhinniük és megérteniük. mind veszélyben vagyunk. a tanulók azt kérdezik a mestertől: Kérünk. teljes tudatosság vagyunk. Nagyon erősen érzem azt. hogy könyörületet gyakoroljunk. hogy fel kell fognunk olyan történeteket. hogy a legtöbb ember nincs felkészülve az emberi lény evolúciójának legnagyobb változásaira és azt. ahogy én is érzem most. mert mi mindig arra gondolunk. Tehát egyrészt egy játékban vagyunk. Azt a tudást amit ezen a gyönyörű bolygón megértünk.. Ha tehát az univerzum fizikai formát ölt. létezik. aminek egy kis részét elmeséltem itt -és tudom.de ennél többről van szó. hogy tanuljunk. Kiment a Magvető. az állatokra. hogy a testvéreinkre is oda kell figyelnünk.mindig a tudatosság. a fákra. és rengeteg hatalmi erők félelmet használnak – bombatámadások. ami vagyunk. egyben az Anyáról is beszél. És megmondom. magyarázd meg nekünk. az a test. hogy “én. erre a bolygóra. amikor Krisztus az Atyáról beszél. És ebben a gyönyörű teremtésben megtapasztalhatjuk. hogy nagyon jól érezzük magunkat. Számomra ez egy gyönyörű történet. hogy mi is pontosan az elkülönülés? Mit jelent ez? Ha tehát a Tékozló Fiú és a Tékozló Leány Példázata azt mondja. Ez a példázat nem 2000 éves. miért jöttek ide az Anunnaki-k. ha egy gyönyörű szöveget. hogy tanítsa az embereket. én. Ez nagyon fontos! Ha több gyerekkel együtt játszunk. amit látunk. De ekkor nem veszünk figyelembe egy nagyon fontos szöveget Nag Hammadi-ból. Valamiféle eretnekségnek tűnik. az Archontoi-ok. mint például A Tékozló Fiú meg a Tékozló Leány Példázatát. az anyagot jelent. És azt mondja: Az Atya/Anya a nyugalom és a mozgás. akkor még a Gonosz erők is. Természetesen. azt bölcsességgé alakíthatjuk át. Leírtam az egyik könyvemben. Például. hogy “hátrahagytuk a fény és a szeretet palotánkat”. az Archontoi . dogmatikai véleményünk van arról. A klíma rohamosan változik és nagyon erősen érzem. de az anyag lényege. meg mi is. Tehát az. Ha viszont nem vesszük észre.kivétel nélkül . a csend és a szavak..

spirituális lények vagyunk és kaptunk egy ruházatot. Azok az emberek. GSM-t adnak. mint az Esszénűsök. Ugyanezt a történetet a Keleti hagyományban is meg lehet találni. Ezek nem rossz dolgok. elméleteket. amit legelőször kérdeztél: Mi vagy te? Ki vagy te? Annyira mélyen belemerült az anyagba. a tudatosságodban. és más finomabb testekkel. hogy elvesztettük a fénytestünket. a műholdak.. hogy nem csak a fénytest lehetőségét veszítjük el. a spirituális lehetőségeidet. hanem egyre nehezebbé is válunk az anyagban.. A példázat a sertés ételekről beszél. és mandaha’hai-ról beszélnek. hogy amennyiben lejöttünk erre a bolygóra és spirituális lények vagyunk -.Nietzsche filozófiája tiszta ateizmus és materializmus -. A példázatban ez azt jelenti. mivel nagyon mélyen bele kell merülnöd az anyagba az elkülönülés . ha jól használod az internetet. Fény a Fényben vagy – és ezt megtalálhatod minden hagyományban. műholdakat adnak. És amikor lejöttünk erre a Földre azzal kezdtük. az a te hited. nehéz ételeket. hanem halott táplálék. nem élő táplálék. hogy mindez egy nagy hazugság. ott van a GSM. de elvesztettük annak a lehetőségét. Tehát bízunk a technikai fejlődésünkben és nekik ez tetszik. egy időre elvesszük a fénytestedet – erről olvasni lehet ebben a csodálatos történetben – elvesszük a fénytestedet. a példázat azt mondja. hogy ne ébredjünk fel. Ez az. hogy elvesztetted a siddhi-idet. Internetet adnak. Ahogy a Protokollok mondják: Hadd higgyenek a Darwinizmusban.Palotánkat. Mandaha’hai azt jelenti. hogy a herceg elhagyja a Fénypalotát és anyagot ölt. az MTS. vagy az abszurd-izmus. Van ott egy kis történet arról. Egyiptomba és más országokba látogat el. technológiát adnak. meg Nietzschében meg a kommunizmusban. Ha viszont a tudatosságodban létezel tudod. Pontosan tudják hogyan kell létrehozni filozófiákat. A Mandeisták egy olyan csoport. Ez egy világi eszköz. hogy Isten. úgy mint a nihilizmus. Amikor a történet. De teljes tudatossággal használd. hogy elfelejtette azt. Ott van az internet. ez a Keleti hagyományban azt jelenti. amikor a Tékozló Fiú és Leány fel fognak ébredni. nanotechnológiát.nem majmokból származunk. Ezekben nincsenek vitaminok.vagy a kommunizmus. Ha viszont használod. amit az Atya/Anya mondott neki: Rendben. gnózis. Anyagi testtel indulsz útnak. hogy: Elvesztetted a Kincsedet. akkor a pénzük segítségével olyan rendszereket alakítanak ki.. Délután mondtam neked.. vonják le saját maguknak ezt a következtetést. rendben. hogy ma reggel egy csodálatos történetet találtam a Mandeisták hagyományában. egy anyagi ruházatot. de nem az enyém -. de egy kis időre elveszted a fénytestedet. hogy másféle ételekkel táplálkoztunk. megváltoztatja a táplálkozását és elfelejtette az életfeladatát. hogy eljön majd az idő. amit a Tibetiek Szivárványvagy Gyémánttestnek neveznek. a Nietzsche-izmus -. hogy használnunk is kell őket. Mert most például rengeteg embert tudsz elérni. de ne nekem. hogy a harmadik szemünkkel átlássunk az anyagon. Tehát ez a kis példázat azt mondja. Ha azt akarod hinni. mindenhol – akkor ez azt jelenti. Ha tehát az Anunnaki erők is értik mindezt és rabszolgává akarnak minket tenni. minden spiritualitásban. belső tudás. akik ezt szeretik mondani. hogy egy majom leszármazottja vagy. hogy Fény VAGYUNK. amik anyagi formában tartanak. vagy az Egyiptomi hagyományban Mer-ka-bának. nem emlékezett arra. Tehát a történet azt mondja. és megváltoztat mindent a testedben. Ez azt jelenti olyan játékot játszanak aminek a lényege az. Nem rosszak meg nem is jók és most lehet. Mindent megadnak nekünk. és Krisztus azt mondja. tudatosan tedd.

És mit csinál az Atya/Anya. Mert a Gonosz erők is tanítanak minket. amiben teljes tudatosság rejlik. Ne éljünk félelemben. annyira.. Meséltem neked délután egy másik kis. hogy a herceg felébred. a naprendszerünktől a Tejút – Hunab Ku. akkor rabszolgák vagyunk. A legfontosabb az. Krisztus.. és most a Halakból a Vízöntőbe való átmenetben vagyunk – egy időszak körülbelül 26. mert a másik oldalon lévő erők félelmet akarnak kelteni. kérlek gyere haza. hogy rengeteg kapu nyílik meg most és tudják. ébredj fel. ami abban az időben jó. Szerintem sok minden abból. Meg kell értenünk. hogy ebben az időszakban együtt kell működnünk. a spirituális erőnket. minden héten egyre jobban a Föld elkezd változni – egyre több földrengés. a Krishnák. Ha együttműködünk. nem vagy sem katolikus. Tehát a sas hátán lévő üzenet azt mondja: Kérlek gyere haza. Ezután a történet azt mondja. extrém időjárás. ez tévedés. Kérlek: ne féljetek. de ebben a csodálatos univerzumban mindig ott vannak az ébresztő jelek. arra. sem pedig iszlamista. és a tudományos forrásokból tudjuk. érezni tudod ezt az erős.állapotában. hogy a fotonövezetről van szó – ez egy annyira erős energia. ahogy a Mayák nevezik – közepéig. Ez megváltoztatja a DNS-ünket. az igazi tudatossága. Idejönnek. rövid történetet amit én nagyon szerezek. a csend meg a szavak – Isten mozgása. a legnagyobbak. Archontoi-nak nevezett erők manipulálnak. hogy még este is amikor az ágyban fekszel és a tested lepihen. A nagy változások. – teljes békességben van. Nem. egy szabad spirituális lény vagy. ami pont akkor jön. hogy minden nap egyre jobban. amikor a régi időszak befejeződik. hogy amennyiben elkülönülünk. sem hindu.. Természetesen emlékezned kell. Nephilim-nek. Tudják. és rengeteg lesz belőlük. a naprendszerben nyílik most ki. Az üzenet pedig a hírvivők – rengeteg szeretetteljes hírvivő jön le mindig a bolygónkra: a Buddhák. akkor meg tudunk bocsájtani. egy időre elkülönül és nem tudja kicsoda. mert ők is a testvéreink. mert olykor nagyon szörnyű dolgok történnek. Ez a fény.000 évig tart – és rengeteg kapu a Földön. és nem egy csoport tagja. ha az erőnket használjuk. És a Mayák például azt tanítják. és a testvére. A sas természetesen egy nagy lélek. hogy tanítsanak minket egy olyan rendszer keretein belül.. És a Gonosz erők tudják ezt. Elég volt. akkor könyörületet tudunk érezni. Ez egy hatalmas változás. hogy ez egy természetes ciklus. hogy szeretetben éljünk. sem buddhista.. a felhívás: Kérlek. az mindennek a vége. hatalmas energiát a testedben. úgy mint a Tékozló Fiú példázatban – aki az ő archetípusa. a Maya hagyományból. micsoda ő. de később fel kell nőnünk és túl kell lépnünk minden tudásrendszeren. más tanítók. még azt is megpróbálhatjuk. a király meg a királynő a palotában? Hát egy sast küldenek ki és a sas hátán ott van egy üzenet. hogy 2012 a változás pillanata. És ez annyira nehéz. amikor teljesen más csillagképbe lépünk. Ez manapság nagyon népszerű. amit mondanak teljesen igaz. A testemben is nagyon erősen érzem. Utána visszakapja a fénytestét és hazatér. mivel rengeteg ember azt gondolja: 2012. amit az általunk Anunnaki-nak.. emlékezz: egy spirituális lény vagy. nagyon szörnyűek. Szinte minden emlék. Mi volt a felfedezés? Isten mozgása – ezért van a nyugalom meg a mozgás. de az emberek nem mindig értik. Naponta . Meg kell értenetek. a Mohamedek. 2012. Elég volt. hogy mi a valódi jelentésük. amit olykor a Gonosz erők manipulálnak. hogy most egy erős energia jön le a Földre a Plejádokról.

Tehát az a fiatal srác. de nem tudják. ha az emberek tudatlanok. ami azt jelenti. a Babilóniai tudományban is megtalálhatod. akiket középen látnak és akik a tudat számos állapotában újjászületnek. egy dobozban. ez egy Anunnaki isten. akiknek különleges feladatuk van. azok maga a Buddha is. Például. a Gonosz korán. az a kor. majd a jövőbe. amikor a nő meg a férfi közti kapcsolat nem jó. Azt jelenti.. És amíg az elménk alapja a vágy. hogy nem létezik olyan Isten az univerzumban. Sok ember nem tudja. aki a saját farkát harapja meg. Az igazi Buddha a thangka-n kívül van. és a Gonosz csakis akkor létezhet. És minden alkalommal. 26. hogy ezen a . ők ezt Purana-nak hívják. Olykor annyira gyönyörű emberek vannak itt. hogy a dolgok ismétlődnek. Mert értitek. és akkor például bandákat alkotnak.. hogy vért áldozz neki. akik újjászületnek. és a második okot csak azoknak a titkos csoportoknak árulták el. igaz. ahogy Amerika elnöke mondja. az erők közötti játszmában. erre tanított minket a modern tudomány – hanem egyfajta mátrixban vagyunk. hogy egy nagy időszak is. meg gyerekeket. Talán.. amit az alkímiai tudás Ouroboros-nak nevez. Ez India ősi tudásában le van írva. amikor nem tudod ki és micsoda vagy. És ezt két okból tették: nekik is joguk van az életre. hogy: Ne ölj állatokat. akik megérthették – ezeknek az erőknek ez a táplálékuk. de ez nem tesz szabaddá. a mi időnkben majdnem véget ért. A Vaskoron haladunk most át. Ő ezt nirvánának nevezi. hogy a Buddha szellemünk. hogy ez egy lehetőség az univerzumban. ha nem születsz meg újra. Tehát amit valamikor tanítottam. de mozgásban. a ciklikus rendszer és az. aki azt kutatta. nem úgy. Létezik. a mészárlás kora. amikor a fiatalok bandákba kerülnek vagy nem tudják. mi addig tápláljuk a vágyainkat. a magányosság kora.. hogy nem lineáris időben élünk – a múltból a jelenbe. hogy 2012 Quetzalcoatl visszatérésének az éve. az a kor. amit a Hindu emberek Yugas-nak hívnak. mindig van némi változás. amit a Mayák mondanak. hanem a többi fiatalokról is. meg háborút. és egy nagyobb szinten Kalpas-nak. a gyilkolás kora. az a Buddhista thangka volt. akik az állatok vérét szeretik. és addig amíg vágyunk arra. És ha ezt megértjük. különböző személyekben. egy ciklikus rendszerben. akkor azt is megérthetjük. Akkor Buddha.000 éves – és ennél nagyobb is – véget ért. A végén a dobozban maradsz. az ő kígyó istenük. a kozmikus tudatosságunk az idő ura meg a tér ura.. és az azt jelenti. meg állatokat. mert az emberek nem tudják. Ez egy nyugati szó. A Katharok ezt endura-nak nevezték. hogy vége. ha az emberek nem tudják miként befolyásoljak a láthatatlan légkörök az anyagi légkörünket.. nem ugyanolyan mértékben. aki azt szereti. amikor az univerzum nagy időszakairól beszél – ha ez véget ér. amit mi reinkarnációnak nevezünk. vannak változó tényezők.. hogy lemészárolsz egy állatot azért. de szerintem másról van szó. Az alkímia tanulmányokban találni egy kígyót. egy reptilián. Ha tehát megérted azt. hogy azok. elkülönülésben. amikor négy nagy időszak véget ér – az. nem tehetik. Tehát középen is a Buddha van. például azt mondja: Eljön az idő. Néhányan azt gondolják: Ó. Nem csak az Indigó gyerekekről beszélek. az a kor. és én ezt nagyon jól megtanultam a Buddhizmusból is: elme-energia termelői vagyunk. A thangka közepén embereket láthatsz. Berosustól. hogy mi a tennivalójuk a bolygónkon. ők tenni akarnak valamit. és most. a cikluson kívül. hogy megölsz. amikor megállítjátok ezt a halált. hogy abbahagyod. Tehát az összes nagy mester arra tanított. hogy miért létezik a gonosz. nem tudják. az ősi bölcsek tudása. rájött.. olyan sok vért. ez azt jelenti. azt jelenti. Vannak viszont Anunnaki erők.áldozatokat hoznak. akinek tollai vannak. Ez azt jelenti. ha az emberek nincsenek ébren. amikor vallások állatokat ölnek az isteneikért.

hagyni.. akkor nem juthatsz el Isten Királyságába. hogy a nagy energia. nem erről beszélsz. A tűz meg az univerzum szelleme. és meg is értjük a gyönyörű szöveget a Nag Hammadi írásokból. én pedig jó vagyok egyfajta elkülönülést jelent. akik itt vannak a Föld bolygónkon. sajnáljuk. hogy másodjára is meg kell születnünk. ami igazából az öntudatunkhoz való visszatérés. hogy mindenki a testvérünk. A szeretet szelleme engedte szabadon mindezt. a Nephilim-ek.. addig itt maradunk. hogy Ők gonoszak. Olyan sok szenvedés létezik. az a belső tudás. Mindig az volt. Ez az univerzum ajándéka. keresztül.. sajnáljuk. de a remény ott van valahol. Minden. Az emberek nincsenek tisztában azzal. hogy mi. de sosem kell elveszítenünk a reményt. És te mit szeretnél? Azt szeretnéd. Egy eszköz próbálsz lenni. a tudás szintjén és a szenvedés szintjén. a folyam. hogy kicsoda. hogy mik az Anunnaki-k. A valódi lényeged egy persona – latinul per. hogy nincs pénzünk. hogy egyesek elvesztik a reményüket. hogy nem kell cselekednünk? Dehogy. Bill: Lényegében különböző dologról beszélsz.. Meg tudom érteni. rendben. . és nem a reinkarnációra gondoltak. annyi mint … rajtad keresztül megszólalni. hogy elvesztettétek a házaitokat. mivel azoknak az úttörőknek. MM: Remélem. akkor még csak az a gondolat is. hogy az agyukban új energiákat hoznak létre egy újjászületéshez. Most nagyon. Mindenki tudta. hogy a víz. hogy mit tesznek. Hadd kérdezzelek egy picit a reményről. soha ne veszítsétek el a reményt. De én azt mondom. mivel mindketten tudjuk. Most. Sosem lett meghatározva. Bill: Ez csodálatos. hogy egy nagyon. Valójában hősök -. hogy ők a teremtők. Ez borzasztó! Nem. És ez valahogy kordában tartotta az embereket. de olyan módon.nem egyéni szempontból. micsoda vagy. Meg tudom érteni. sonare. hogy érthetően mondom mindezt. Olykor néhányan közülük nagyon fáradtak. Ha tehát megváltoztatjuk a hozzáállásunkat. az Archontoi-ok. hogy minden rendben van. de az ugrás megtörténhet – rájössz. MM: Lényeges. Meglátjuk a mátrixot. de amíg vágyaink vannak. Például. sosem részletezték. hogy Obama Elnök választás-előtti propagandájában nagyon sokszor használták a "remény" szót és ezt az emberek egyfajta irányításának az eszközévé tették. Valójában irányítóeszközként használták. Bill: Nos. amiben nem függsz a cselekedeteid gyümölcseitől.. a tűz szelleme rajtad keresztül munkálkodjon. hogy: Nos tudjátok. És akkor megtehetjük azt a lépést. nagyon nehéz időket élünk át. Mindig történt volna valami holnap. Ez azt jelenti. Krisztus azt mondja: Ha nem születsz újjá vízből meg tűzből. mert Pandóra Szelencéje mélyén mindig ott van a remény. a fájdalom véget érjen. hogy az új ciklus tudatossággal fog kezdődni arról. Igen. nagyon mély tanítást adjon. ha meglátjuk. meglátjuk az erőket. hogy a szenvedés. Kibújhatunk a dobozból. ami gyönyörű. Tetszik neked? Még szenvedésben is az emberek olykor nem tudják. ugye? MM: Nem. És a “Tollaskígyó” visszatérése azt jelenti. Egyszerre két szinten is élhetsz.. Meglátjuk. nem tudom. akkor megtehetjük az ugrást – nem saját magad teszed meg. kemény dolguk van. Ezért tanítottak minket a nagy mesterek arra. Tehát akkor cselekedni fogsz. Azt hiszik.bolygón maradjunk.

egyben az embereket is felébresztik. hogy ne pazaroljuk az olajenergiánkat kívülre és ne égessük el. hogy az olajat a testünk lámpájába használjuk. Én nem erre gondoltam. ahogyan a legjobban meg tudom magyarázni: Jelenleg egy nagyon veszélyes helyzetben vagyunk. Változtathatnak egy picit a helyzeten. a végtelenség. Szóval mit tehetünk most. hogy befelé fordítjuk a figyelmünket és közben elmélkedünk.arról a forradalomról. mint. valamint az optimizmus okairól. Megpróbálom. Ezt teszik a vallások. és sok más videót is. Ezt ígérik az elnökök. Úgy értem. hogy egybehozzuk a legmélyebb érzést. mivel manipulálva voltak. Ez az univerzum alapja. amit szerettek. Szervezkedjetek. hogy meg tudják változtatni. Még az Anunnaki-k sem.. a hallhatatlanság. amit személyesen tapasztaltál a 9/11 események után. tehát elveszted a lelkedet. úgy értem. mivel a háttérhatalmaknak nagyon kemény tervei vannak. Beszéljetek a dolgokról. Mindez egy gyerekjáték. meditálunk és cselekedünk.. Azt kéri. beszéljetek a félelmeitekről. Éhesek a tanulásra. Gyakran mondom a fiataloknak Belgiumban. Szervezkedjünk. amivel az emberi lény rendelkezik – a szeretet. Először is örülök. hogy mit tegyenek és tudni akarják. amit leírtál. Hollandiában és más országokban: Kérlek gyűljetek össze.. az egyik könyvében azt mondja: Fel kell adnod az összes reményt. Tehát amikor a remény szót használom. Azt mondják: Mindent meg fogunk változtatni. amikor a világ egy annyira drámai helyzetben van? És ezt teljes szívemmel mondom. a saját tapasztalatomban. És emlékszem. a fejlődésünk legkritikusabb időszaka azt kéri tőlünk. elég is volt. Mondjátok el egymásnak. spirituális értelemben. Kezdjétek egy gyönyörű szöveggel és beszéljetek róla. Tudni akarják. sosem tudják. az érzelmeitekről. Tanuljatok. Használták és visszaéltek vele dalokban és irodalomban. és az emberek úgy használják. Nem.. Bill: Össze tudod-e kötni mindezt úgy. Arcon csapják az embereket és ez egy cselekvésre való felhívás mindazok számára. Ugyanazok a tényezők amik megváltoztatják a bolygót. Kezdjétek a találkozásaitokat egy gyönyörű zenei darabbal. most van egy új milliárdos Mexikóban. hogy milyenek legyenek.. ami nektek gyönyörű – békesség és harmónia. akkor mi is ugyanazt tesszük amit ők. a fény.erőszakkal válaszolunk vagy haraggal.ennek a videónak a befejezésében -. amik befolyásolják ezeket a drámai időket. hogy ezek a milliárdosok. Slim. vagy tiszteletlenséggel. az ébredésről amit tapasztaltál. hogy szeretet nem egy szó. tiltva voltak. hogy ennek a játéknak nincs vége? MM: Igen. nem kell elveszítened a reményt. a valós Igazság – a szeretet. éhesek egy útmutatásért. amiket sosem használtunk a bolygónkon. mert a bolygónkon lévő legnagyobb erő az..mivel egyre jobban tudjuk hogyan működnek . Egyszer nagyon megéríntett Krishnamurti. akik céllal vannak itt. Mi vagyunk . amiket elmagyaráztál. Sok ember azt hiszi. Tehát azt az erőt meg azokat a lehetőségeket kell használnunk. hogy nem változtathatod meg az univerzum alapját. Ez egy hamis ok. de ők is szenvednek. és ott volt Buffet. és Bill Gates. éhesek az információkra. Ha ezekre a tervekre . a kezdetlenség. hogy az embereknek okot adjon feltételezni. kezdjétek ezzel. de meditáljatok is. hogy belső milliomos vagy. aminek a közepén vagyunk. hogy nem tudatosítod azt. És sokak ezek közül nézni fogják ezt a videót. hogy az univerzum alapja. Mr. De az a szó. Találkoztam vele egyszer. Tehát amit tehetünk az. akik állítják. hanem egy erő. mert a remény az a jövő. nem is tudom mit. Miért mondta ezt? Azokból az okokból. Milliárdossá válni azt jelenti. hogy a remény témájánál félbeszakítottál. MM: Igen. Most. mint.Bill: És szeretném ha beszélnél -.

akik azt hiszik. aki idejön: Rendben. Sose felejtsétek el. Ez Szanszkritul azt jelenti. És a legfontosabb a fiatalok számára: felül kell múlni a félelmünket.minden meg fog változni a következő két. mint egy Deus ex machina. Nem olyan személyek vagyunk. az országainkban. ha felébredünk. tehát nekünk kell ezt a munkát elvégeznünk. mindenkinek aki ezt hallja: adj lehetőséget magadnak. Nem vagy képes megtartani az életedet. de nem úgy.és ezt annyira erősen érzem -. Gyülekezzetek – nemzetközi szinten. ahogy akarjátok. és most egy bizonyos véghez közeledünk. akik anyagba rekedtek. Nem a majom leszármazottai vagyunk. és kérlek. Nem külön testek vagyunk. akik azt gondolják: Meg tudom ragadni a bolygót. a boldogság csakis most lehetséges. Az életem ez egy utazás volt és most is egy utazás. Tehát belenézek a kamerába és az üzenetem különösen nekik is szól. Felül kell múlni a társadalmi rendszereket. a bölcs szüzek. ezt eltakarítjuk helyettetek. akkor egy szegény. Tehát visszatérve a reményhez. ha azt szeretnéd.a következő két. hogy ha a következő években azt szeretnéd . akkor szolgálnod kell őket. És a szívem legmélyéről mondhatom. ahogy a miniszter szó szolgát jelent. Kérlek. És sosem tudjuk megoldani a legeslegnagyobb problémákat amik most a bolygónkon vannak erőszakkal. ami vagyunk. Nem a tested vagy. Nem vádaskodok. mindent elvenni.a szüzek. amennyiben halljátok ezt. és rengeteg dolgot fedeztem fel. őket is megérinti. Felül kell múlni a vallást. mert ez az élet alapja. akik meg fogják mindezt változtatni. hogy hatalmi pozícióban legyél. még gazdagabb. Gyülekezzetek. a bölcs lelkek. minden ciklusban a tudatosság ereje hatja át. Egy részecske vagy. agresszióval. Te egy That VAGY. hogy “holnap eljön a boldogságod”. Felül kell múlni a politikai rendszereket. És a vőlegény semmi mást nem jelent. mint hogy egy hatalmas energia halad át a naprendszerünkön. mert a tudatosság egy annyira erős energia. hogy . az éhínség okozóinak lenni... Osszátok meg a tapasztalataitokat. úgy. Nem. a Földünkön keresztül. Legelőször nekünk kell megváltoztatnunk a bolygót szabad akaratunkból. mikorra a legnagyobb. a családi életünkben. egy csodálatos részecske ebben a teljesség testében amit univerzumnak hívunk és amit minden pillanatban. A politikai vezetők szintjén is láthatod: Hány vezető van. Minden -. Felül kell múlni a zűrzavart. éjjel-nappal. Mindenben. hogy léteznek szeretetteljes erők. ezeket mind eldobod. országszinten. hogy tudatosság vagy. A szíveink legmélyén ott van Isten szikrája. nem ítélkezek. az időjárás változások okozóinak lenni? Ez lenne a végső célotok a Földön? Teljesen meg vagyok győződve arról. hogy megváltozz. teljesség. és elhatároztam. fényben. szegény emberi lény vagy. Azokat a személyeket is. Ez volt az első kérdésed. még a saját testedet sem tudod megragadni. szeretetben. egy új lehetőséget hozva -. Nem úgy. Ez minden létezőben a legerősebb energia. Az ébresztőhívás nem azért van. hogy T-H-A-T. Tehát az utazásunk végén. hogy erőszakkal küzdjünk. hanem azért. minden élőlényt megérint. That olyan értelemben. a karmikus minták összes tényezői végbemennek nagyon nagy sebességgel a személyes életünkben. Sose mondjátok: Hagyjuk Istenre. aki tényleg az emberek szolgája? Ha vezeted az embereket. hogy uralkodni tudnak. És az összes ilyen őrült elmélet! Ha egy cseppnyi intelligenciád is van. Elveszítjük a zűrzavart. Imádkozzatok úgy. két és fél évben. két és fél évben. nézzetek magatokba: Ez lenne a végzetetek? Rabolni a bolygót. leghatalmasabb forradalom befejeződik. Tehát akkor mit tehetünk? Térjünk vissza abba. hogy öntudatra ébredjünk. Meditáljatok. Még azok az emberek is.

Nagyon érdekelne a te véleményed ezzel kapcsolatban. hogy a szeretet elkisér az utadon. igen. Mindannyian itt vagyunk a Föld Űrhajón. sok évvel ezelőtt. És ehhez mindegyikünknek köze van. ami létezik. mivel jól bepiszkítottuk ezt a helyet. És az egyik dolog amiről eddig is beszéltem. És akkor érzed minden nap. mivel olyan nagy spirituális elszigetelésben meg magányosságban élünk annak ellenére. És nem vagyok annyira biztos benne. közösség a szó szoros értelmében: összetartás. az. egy virtuális világ és ezért. akkor azt saját magammal teszem. amik sokféleképpen – az elektronikus korszak ellenére. ahogy mondtam. még akkor is ha nehéz pillanataid vannak. És ezután én személyesen azt hiszem. És ugyanakkor meditálni fogok. akkor saját magamra nézek. az elektronikus világ csupán egy helyettesítő. és.. És olykor az emberek nem tudják. meg fogom írni a könyveimet. Bill: Ez a neved jelentése. a színek meg a vallások sokasága. de érzed. mind ugyanannak a Napnak a sugarai. ki fogom adni a könyveimet egyetlen céllal: Mindig egy eszköz vagy. amik emberként mindannyiunk közt ott vannak. arra. hogy elektronikai módon össze vagyunk kapcsolva. és természetesen vannak ilyenek. hogy egyet fogsz érteni velem. Nem lesz hirtelen mindennek vége két éven belül. A neved nem jelentéktelen. egy közösség mint emberi faj.. akkor tudatosan tedd. Tehát kérlek fejezzétek be ezzel a sok fallal Izraelben. amit te mondasz: a közösség és az .. “Messing” alkímiai nyelvezeten azt jelenti. amiben most élünk – valójában erősebbek mint eddig voltak. hogy különálló helyzetekbe vagyunk. hogy van egy lehetőségablakunk ami még mindig nyitva van. ha jól értelek. Ha megütlek vagy megdobok egy másik embert egy kővel. amit mondasz. Ez az. Sok.. mindenért ami nem helyes. hogy ezt kell tennem. segítették egymást. az összes állatért. egy hírnök. de olykor egy megállapodást jelent.. De ha használod. Mert ami tényleg fontos az. A falak azt jelentik. egyáltalán nem. vagy más személykre. Egyiptom új falaival. Fejezzétek be a Kínai fallal. hogy ha rád nézek. MM: Nem. mint egy állítás. Az összes ember egész szépsége. Bill: Igen. azok a láthatatlan falak. az. hogy mi rejlik a névben. és azt. Bill: Ez nagyon találó. . hogy egy elég hosszú tisztítási időszaknak kellene bekövetkeznie. amit olyan nagy pusztítás ér. az egész ökoszisztémáért. hogy egy képességi fordulópontot érjünk el egymás közt azért.. és biztos vagyok benne.. Nektek is egy pillanatra el kellene csendesülnötök: Mit jelent a nevetek? Nem mondom.” Ez az első jelentése. de valójában egy kérdés volt. Tehát. Ez úgy hangzott.. használhatod. hogy az emberek hajlandóak lennének kinyúlni és egymást segíteni jelenleg. hogy egy név vagy egy szám nagyon fontos. A teremtés történetei mindig azt mondják. hogy értékes minden helyzetben és minden személy esetén. BR: De amit mondasz. nem? Jól értettem? MM: Valamennyire. Első sorban. Tehát úgy érzem. aki mindent összefüggésbe hoz. MM: Azt hiszem egyet tudok érteni sok mindennel..cselekedni fogok. hogy vissza kell állítanunk a közösség fogalmát. AZ énemre. amit a tanító az erdőből mondott: Meg kell valósítanod a dharma-dat. Nincs más út számomra. a Nagy Válság idején.. Van itt egy paradoxon. MM: Tehát összefüggésbe hozol mindent. hogy védett vagy. hogy “az. amikor az emberek tényleg bajban voltak. Felelősséget kell vállalnunk az összes emberért. a régi Berlini fallal. hogy a helyzetet ténylegesen visszaköveteljük mint sajátunkét.

. hogy nem érthetjük meg a Teremtést. Az igazi architektus. ahogy a Buddhista hagyomány mondja. borzasztóan meg fog változni. Olykor veszélyes lesz. hogy egymás szemébe nézhessünk. Tehát nagyon fontos időszak fog következni. a köveket. Próbálnak beledobni és belezárni a ketrecbe. Azt csak úgy tudod megváltoztatni. hogy mindennek van következménye. Kérlek próbáljatok nyugodtnak maradni és haladjatok a mozgással. Ez lehetetlen. rengeteg segítőkézzel. hogy egy kis borjú egy.. Ez azt is jelenti. olykor nagyon heves. Rá kell jönnünk. egymás szemébe nézünk. hogy rengeteg ember – rengeteg ember – felébredjen. hogy 2012 után a világ – és ebből a szempontból egyetértek a Mayákkal – hatalmasan. azt aratsz. vagy egy zsinagógában vagy egy mecsetben tanultam. arra. Kérlek. lehet. hogy: Visszajönnek majd egy más időben. hogy az igazi tervezőt nem egy Szabadkőműves páholyban találod meg. Azok. hogy mindannyian testvérek vagyunk. ebben az értelemben. meg a sok pénzt. a saját tudatosságomban tanultam azt. hogy tudják. hogy minden összefügg.. Most rengeteg lehetőségünk van. Azzá növekedik. a növényeket. azt jelenti. archè tecta. Tehát amit vetsz. mi pedig jók vagyunk.ez a Kelet i hagyományban a namaste. hogy ezeknek jelentőségük van a Földanya testében. teljesen szabaddá. És ha mindez összeolvad [összecsapja kezeit] . akik azt hiszik uralkodni tudnak ezen a bolygón. ne építsetek falakat: Ők rosszak. hogy: Rendben. mindig megtalálja az anyját. segíteni. úgy mint a kis bodhisattva. hogy ez a rend – és nem az "Új Világrendről" beszélek – ez a rend a harmónia alapját képezi az univerzumunkban. például. Szerintem rengeteg dolog fog történni. úgy mint Padmasambhava. rájönni arra. Erre tanítottak a Buddhista mesterek: Pattika Samu pada. mint ego: Én vagyok az óceán. azt fogod egy nap aratni. Még azoknak az erőknek sem kell elfelejteniük. Szeretem használni azt a példát. Tehát az elektronikai forradalom ketrece a testünkre is rossz hatással van. Ez nem így van. hogy a kettősség egy . Fennáll a lehetősége annak. úgy mint a könyörület és a megbocsátás. Biztos vagyok abban..igazi esszencia. Mindennek ami itt van a bolygónkon van egy szerepe. mert azt hiszitek ti vagytok a tervezők. egy meglepetésekkel teli időszak. hogy nem mi vagyunk az univerzum tervezői. hogy: Ő vagy ő a rabló.akkor te vagy maga az óceán.. De mondhatod azt.. Ez nem így van. Ezt nem egy templomban. hogy a Természet több lehetőséget kínál azoknak. hogy kicsodák és micsodák vagyunk. És azt is érzem. Ez azt jelenti. nem úgy mondom. Ha ellopod az olajat vagy ha elviszed az aranyat. hogy azt gondolod: Ó. akik nem tudnak most felébredni. De eljön majd az idő. Mi vagyunk az eredet. [nevet] Sajnálom! Ezen csak mosolyogni tudok. ha tudatosságban létezel. Nem gondolom. a csepp és a tudatosság óceánja. vagy más ezotériai hagyományban. és lehet. és ők ezt tudják – persze. több ezer tehénből álló csordából. ami azt jelenti. az sokáig fog tartani. Az összes ember aki most a politikában van és csinálják a nagy üzleteiket. akkor nem érted. ha nem tiszteljük az állatokat. Tehát a tettek is megtalálják a tettest. rájönni arra. mivel a kígyó ismét a farkába harap.ha a megbocsátás erejében tudunk . hogy mindenki meg fog változni az elkövetkező hónapokban meg pár évben. hogy a te szemedbe nézek. Az óceán ott van. Amit vetsz.. ráeszméljen az igazságra. mert segíteni tudunk egymáson -. mert mindannyian használjuk ezeket. Tehát gyakoroljuk a mélyebb dolgokat. és ugyanakkor cselekedjetek cselekedet nélkül.és ebben az értelemben saját magunkon is -. azt. akik szabaddá tehetik magukat. meg a nagy terveiket. 2012 nem a vég. a finomabb testeinkre. amit te fordulópontnak nevezel. De nem mondhatjuk azt..

hogy egy forradalom megy végbe a naprendszerünkben. Ezt leíratjuk és átfordíttatjuk. ha nem érted. ez a tudás átjött rajtad. Ezek csodálatos szavak. hogy ez mikor zárul be. Akkor a kapu bezárul. mert sosem tudhatod. Amikor ténylegesen felfedeztük ezeknek a dolgoknak a miértje legmélyebb alapját. fejezzétek be a saját nagy. Ez minden nap egyre világosabbá válik mindannyiunknak. akkor a karma magja rengeteg új szenvedés oka lesz. Epistis Sophia. amit az életed során megtanultál. Sokkal több embernek az Angol nyelvű területekről és sok más nyelvű területekről is hallaniuk kell azt. Figyeljétek a bolygókat. nagyon fontos szerepet játszol. Akkor késő. amit úgy éreznek megértenek. egy gyönyörű szöveget találhatsz: Kérlek. Hallgassátok a Földanya hangjait. hogy mit gondolok a soha alatt. hanem annak az üzenetnek. nagy terveitek szövését. megbocsátásban. hogy hatalmasat változik. Bill: Marcel Messing. amikor minden véget ér a karmikus mintában – menj át a Fény Kapuján. hogy mi történik. Nincs késő. Tehát ez egy kis része. és tudom. megértésben fejlődni. Ez egy kaland. Hallgassátok a naprendszerünk hangjait. Ó. ahogy azt Mária Magdolna rejtett evangéliumába olvashatod.. Egy igazság szóvivője vagy és megmaradsz ebben a szerepben több ezer más ember számára is. hogy Isten egy edénye vagy. nem az “én” üzenetemnek. Mert ha nem bocsájtunk meg.. És mit tesz a legtöbb ember? Új projektekbe kezdenek. Egy nagyon. akik mindannyian a tőlük telhető legjobban adják át azt az igazságot. de ő egy nagyon művelt. Az egyházak szajhának titulálták. és nagyon köszönöm a te részedet ebben. ami szerintem az emberi evolúció legfontosabb időszakán jön: Kérlek. Figyeljétek. nagyon köszönöm.maradni. ez teljesen őrültség! Fejezzétek be. a szenvedés megállításának egy nagy lehetősége. testvérem. a végső időkben – ami az az idő. Ő volt az egyik legbölcsebb nő. Kockáztasd meg. Figyeljétek. hogy mi történik a Nappal. MM: Csak annyit mondhatok. És az egyik szentírásában. hogy: köszönöm. beavatott nő volt. Figyeljetek. . hogy ők is hatalmasat változnak. csakis akkor tudunk könyörületben. Soha sincs késő.