You are on page 1of 324

Scyta Pap Miklós

TAIKI
tanítások
© Papp Miklós, 2013

ISBN 978-963-08-5771-0
ELÔSZÓ:
Az eredeti tudás nincs könyvben, nem vésték kőbe sem, és nem
másolja mások tudását.
A tudás nem köthető stílusokhoz, vallásokhoz, vagy hatalmi el-
vekhez.
Az eredeti tudás maga a tiszta forrás, ami mindenki számára el-
érhető, és alkalmazható. Aki képes ráhangolódni, az könnyedén al-
kalmazni is tudja.
A tudás egységes. Egyaránt energia, információ, védelem, és gyó-
gyító erő.
Elérésének feltétele a tudatosság.
Félelemtől, gátaktól, dogmáktól mentes megvilágosodott tudat
képes létezni a középpontban, és képes árasztani a tiszta fényener-
giát.
Ez egyáltalán nem misztikus dolog, nem kiválasztottság kérdése,
hanem mindenki által elérhető természetes forrás.

- Akkor mégis mit tanít ez a könyv?


- A forrás elérésének módját. Az üresség elérését, a dogmák felis-
merését, a gátaktól való megszabadulást.
- Akkor mit kell megtanulni?
- Semmit. Megérteni kell a lényeget, nem bemagolni dogmákat.
- Mi a lényeg?
- Ősforrás megismerése, dogmák felismerése, gátaktól való meg-
szabadulás.
- Ezt már mondtad, de ehhez egy élet is kevés.
- Ha megtapasztalod a középpont erejét, akkor egy pillanat is
elég
- Mihez elég egy pillanat?

-3-
- A megvilágosodáshoz.
- Mi az a megvilágosodás?
- Tudatosságra ébredés, felismerés
- Mit kell felismerni?
- Önmagad képességeit.
- Én nem tudok semmit.
- Ezt hiszed most, de a felismeréskor megérzed, hogy Isten vagy.
- Ezt honnan veszed?
- Régi tanításokból.
- Jézus is mondott valami hasonlót.
- Így van. Elkezdted a felismerést.
- Magamtól is felismerhetem?
- Persze, ha logikusan gondolkozol, és kielemzel mindent, nem
hiszed el a dogmatikus tanításokat.
- Honnan tudom, hogy mi az igaz, és mi a dogma?
- „gyümölcséről ismerni meg a fát.”
- Ezt is Jézus mondta.
- Így van. Ami működik az az élő.
- Élő?
- Működő tudást nevezték így.
- Kik?
- A tudás őrzői.
- Azok kik?
- Ezért fontos az őstudás ismerete, hisz amit tudtak régen, az újra
működtethető
- Miért nem működik?
- Eltüntették az ősi tudást.
- Miért?
- Mert a tudatlan ember könnyebben befolyásolható, könnyebb
uralkodni rajta.
- Ezért tanítják, hogy „bűn a tudás?”
- Többek között.

-4-
Ez a beszélgetés két fél közt zajlott.
1.- Van akit az érdekel, hogy kik ezek. Tanító és tanítványa? Ta-
lán szellemi segítő?
Ők az „okoskák”, a fölösleges tudás gyűjtői, a kíváncsiskodók.
2.- Van akit inkább az érdekel, hogy mit mondanak.
 
Utóbbiaknak készült ez a könyv

-5-
DE MI A CSUDA AZ A TAIKI?
RÖVIDEN:
Taiki a legegyszerűbb út a megvilágosodáshoz.

HOSSZABBAN:
Minden kőben benne van egy csodálatos szobor lehetősége, csak
a FÖLÖSLEGET le kell faragni róla.
A tudat a léghajóhoz hasonlít, mert ha kidobják a fölösleget, ma-
gától felemelkedik.
Már Platon is elmondta, hogy mire képes az ember, amit Jézus,
és mások is megerősítettek, de az emberi tudat nem képes felfog-
ni milyen képességekkel is rendelkezik. Önmaguk által állított kor-
látjait képtelenek átlépni. Pedig a megvilágosodás elérése csak egy
pillanat.
Az ősi tudást keresem és gyakorlom sok-sok éve.
Nem üres filozófiákat, sem merev dogmákat, vagy bizonytalan
hittételt nem tudtam elfogadni, hanem csak élő, működő tudást.
Őseink tudták, hogy minden a természet része, így semmi sem ter-
mészetfeletti. Nem a szélsőségek harcát vívták, hanem a közép ere-
jét árasztották, a hármasság elve alapján.
Ezáltal hihetetlen képességek kezdenek el működni. Mint látás,
érzékelés.
A közép leglátványosabb megtapasztalása, a kiáradás erejének
önvédelmi alkalmazása, mely leginkább a magabiztosságot erősíti.
Aki képes egy támadót megfékezni a kiáradás erejével, az képes
bármilyen negatív energiát semlegesíteni a gyógyításban, vagy a
mindennapi életben is.

-6-
Nem jó és rossz hálójában kell vergődni, nem kell senkit legyőz-
ni, elég, ha önmagunk gátjait fékezzük meg,
Két könyvet írtam már a taikiról, és videókat készítettem, ame-
lyek elmondják a lényeget, és tájékoztatnak a lehetőségekről.
A taiki egyszerű módszert ad át az útkeresőnek, de az alapokhoz
fontos egy - három személyes beszélgetés, beavatás, a középpont
megélése, a kiáradás megtapasztalása. Ezek után mindenki egyéni-
leg képes a fejlődésre. Innentől kezdve akár távoktatás segítségével
is lehet újabb információkat megérteni, módszereket tökéletesíteni,
bár ezek után is segíti a hatékonyságot a kapcsolat fenntartása, ami
akár levelezés útján is fenntartható.
 
Sokan az ismereteket halmozzák, pedig az értelmezés sokkal
gyorsabb fejlődést biztosíthatna számukra is.
A tanulás megtanulása ráhangolódás, dogmák lerakása.
Nem újabb ismeretek halmaza, hogy a káoszt növelje, hanem a
dogmák felismerése után az útkereső könnyedén továbblépve el-
éri az ürességet, hogy a  tiszta forrás beáramoljon. Ez a tudatosság.

Tiszta vizet a pohárba


Tiszta fej, vagyis tudatosság.
Ürességnek fordítják a keleti tanokban.

A tanításról akarom a könyvemet megírni, de az emberek még el-


akadtak a magolásnál, mások tudásának lemásolásánál.
Eratoszthenész, a görög bölcs két bot segítségével meghatározta a
föld kerületét, amit évezredek multán drága műszerek segítségével
csak igazolni tudtak. Más felismerések, így születtek a logikus gon-

-7-
dolkodás, a megértés, elemzés, logika útján. Ezt még apáink is jó-
zan paraszti észnek nevezték.
Ez mind feledésbe merült. Ismeretek halmozása, tudat manipu-
láció, agymosás után már képtelenek az emberek lehívni a tudást.
Már nem értik, vagy túl misztifikálják, azt ami régen egyszerű és
természetes volt.
Leírom a gondolataimat, hogy rögzítve legyenek, kiírom ma-
gamból, mert így kapok újabb információkat, és elküldöm mások-
nak, mert majd valaki talán megérti…
Harminc év alatt sok tanfolyamra rengeteg pénzt költöttem,
mire rájöttem, mennyire fölösleges volt. Meg tanultam tanulni. A
tudatosság által mindez öt perc alatt megtanulható lett volna. Meg-
értettem Platon az ókori bölcs mondását, hogy „mindent tudunk,
csak felejteni kell a fölösleget” megértettem a japán harcművészek
„üres tudatról” szóló tanításait. Dogmák, gátak nélkül felszabadul a
tudat. És érthető lesz Jézus tanítása „Istenek vagytok!”
Én ezért nem akarok tanítani újabb okosságot, és még több
módszert. Mást jelent a taiki módszer. Ez a ráhangolódás, a kiára-
dás megtapasztalása.
Az emberek téves tudásvágy által hajtva dogmákat magolnak,
és módszereket sulykolnak, a befogadó üresség elérése helyett. Ezért
képtelenek megvilágosodni, így sosem érik el a tudatosságot.
Nem magolni kell az információkat, hanem megtanulni, ta-
nulni.
Aki rászokik a gyógyszerek segítségére, az egyben leszoktatja a
szervezetét az öngyógyító mechanizmusról.
Aki csak hallgatja mások előadásait annak a tudatossága bezár-
kózik. Leszokik a gondolkodásról, elveszti a problémamegoldó ké-
pességét. Nem lesz ötlete, hiszen mástól vár megoldást, más segít-
ségére támaszkodik.
Aki gondolkodik, elemez, az serkenti, felébreszti a tudatát, gya-
korlással bizonyságokat szerez, így egyre magabiztosabbá válik. Aki

-8-
magabiztos, az meghallja a belső hangot, és saját ötletével, saját
maga oldja meg a problémáját, ami így mindig a legegyszerűbb
megoldás lesz, mert a tudatosságot ismerte fel.
Remélem a kedves olvasó már ismeri az első két könyvemet a
taiki őstudásról!
A harmadik könyv így válhat teljesen érthetővé.
A Taiki nem csak elméletekről szól, hiszen aki a beavatások ré-
szese is volt, az tapasztalatokat is gyűjthetett önmaga képességei-
ről. Aki ilyen előzményekkel fogja kézbe e könyvet, azok számá-
ra gyakorlati kézikönyv, vagy ötletár lesz. Aki képes ráhangolód-
ni a könyv lényegére, annak feltárulnak olyan titkok is, amit nem
nyomtattak bele, de attól ott vannak.
Aki a taiki őstudásról ebből a könyvből értesül először, annak ér-
dekes világot tár fel, és erősen gondolkodóba eshet, hogy elhiggye
e, vagy ne.
Nem kell semmit elhinni, de érdemes kipróbálni, ahogy mások
is tették, és rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb minden, mint ahogy
eddig gondolták.
Jó szórakozást kíván:
A szerző
Felismerés:
Az emberek egy sárba taposott gyémánt, és egy díszesen csoma-
golt üvegdarab közül
mindig az utóbbit fogják választani.
Ráhangolódás:
Az intuíció mindenkinek működik, de csendesen szól, és más
frekvencián.
Az ego viszont jobban szereti a harsány reklámokat.
Imagináció
A negyedik dimenzió nyelve a képi megjelenítés /imagináció/
ezért közölnek álom által.

-9-
A mágikus gondolkozás eszköze, hogy amit el tudsz képzelni, azt
meg tudod valósítani.
„Tégy úgy mintha….” Fikciónak hitt dolgok is így valósultak
meg legtöbbször.
Képzeld, rajzold, filmezd le, beszélj róla, elemezd a lehetőséget,
gyakorold stb.
Ha érted megtudod csinálni, ha lehetetlennek tartod akkor kép-
telen leszel megcsinálni.
Ez a TITOK.

„Mindent tudunk, csak felejteni kell”- hallottam Platon az ókori


bölcs tanácsát, és azóta én is többször továbbadtam, mert rájöttem,
hogy ennél egyszerűbben nem lehet a misztikus utat megértetni.
Saját fiamon tapasztaltam, hogy ha nincs elrontva a tiszta, termé-
szetes tudat dogmákkal, neveléssel, társadalmi elvárásokkal, akkor a
természetes képességek működnek.
„Istenek vagytok” mondta Jézus, hiszen mindenki a mindenség
része, csak ezt elfelejtjük, így természetes képességeinket is elnyom-
ja a rárakódott sallang, fölösleges dogma, félelem.
A fiamat a hittan sem tudta „elrontani”, pedig első áldozásra lis-
tát kellet volna készíteni „bűneiről”, de nem volt neki.
-Szófogadatlan?
-Nem.
-Rossz?
-Nem.
-Rosszul tanul?
-Nem.
-Hazudik?
-Nem.
-Tisztelendő atya, miért nem lehet úgy kérdezni, hogy jó gyerek,
szófogadó, jó tanuló, bűntelen?
-Bűn nélkül nincs ember.

-10-
-Akkor az a bűne, hogy nincs bűne.
-Így már jó, csak legyen bűne, amit meggyón.
-Nem mondok véleményt, hiszen Jézus is mondta: „nem tudják,
mit cselekszenek”. Agykontrolos, hipnózis alapismeretekkel, is ért-
hető, hogy a nem, ne, tiltást a tudatalatti nem érzékeli, nem ismeri,
így a ne ölj, ne lopj és a többi tíltást sem dolgozza fel megfelelően a
tudatalatti, hiszen ölj, lopj kifejezés marad csak belőle.
A teremtő valószínűleg ezt az embertől is jobban tudja, hiszen el-
vileg mindent tud, tehát ilyen parancsot nem adhatott. Sosem ér-
tettem a vallásokat, hogy miért nem a valóságot tanítja a dogmák
helyett.
Jézus ki is javította ezt, miszerint a SZER – etet, éltet. Nem azt
kell tanítani, mit nem szabad, hanem azt, mit tegyünk. Ez így ter-
mészetesebb.
A taiki ebből a központi SZER-ből töltődik, és kiárasztás kereté-
ben azt tanítja, hogy mire képes a tiszta tudatú ember.
 
Előző életem egyikében döbbentem rá, hogy mire képes egy ter-
mészetesen létező emberi lény, akinek természetes minden, ami
másoknak természetfeletti, pedig minden a természet része. Megle-
pő, de egy régmúltban élt gyermek az egyik tanítóm. A lényeget ál-
tala értettem meg.
Akkor most ki, vagy mi van elrontva?
Aki nem leigázni akarja a természetet, hanem megérteni, eggyé
válni vele, annak megnyílik a természet, hiszen az ősi bölcsek sze-
rint „Minden rokonom”
A megvilágosodás egy pillanat annak, aki eléri az „ürességet”.
A tanulás azok számára hosszú, akiknek előbb meg kell tisztítani
a tudatát a dogmáktól, rárakódott sallangoktól.

-11-
Sárkánykirályok
A gyékénypapucs már foszladozott a fiú lábán, de ment rendület-
lenül az öreg szerzetes után.
Sokat hallott már a vízesés mögött lakó sárkánykirályokról.
A helyi parasztok féltek a titokzatos fényektől, és messzire ke-
rülték a helyet, a szerzetesek meg nem beszéltek a hozzájuk betérő
gyógyulni vágyóknak semmit.
Amit nem ismernek, attól félnek, és gonosz démonokkal azono-
sítottak mindent.
A fiú nem félt, hiszen a szerzetesek nevelték pici korától. Nem is-
merte a családját, a kolostor volt az otthona.
Másként látta a világot, mint a vele egykorú gyerekek a faluból.
Nem szeretett velük játszani, mindentől féltek. Tőle is. Pedig nem
szeretett verekedni. Ahhoz a nagyobb fiúhoz sem ért hozzá tegnap,
csak nem akarta, hogy nekirohanjon. Azt mondták, hogy elgán-
csolta, pedig meg sem moccant.
A követ sem akarta hozzádobni, hiszen őt célozták, ő csak eltérí-
tette. Nem tehet róla, hogy a nagy fiú ott lapult mögötte.
Érezte, hogy aljas szándékkal osont oda, de a követ nem akarta
hozzávágni. Nem mindig tudja irányítani az erőt, leginkább csak
eltéríteni képes magától a támadást.
De most azért jön a mesterével, hogy beavatást kapjon a sárkány-
királyoktól. Nap-hon sziget igazi uraitól. Van császár is, de az csak
a népnek parancsol, hiszen még ő is a szerzetesekhez jön tanácsért.
Nagyon ősi tudást őriznek ők. A nagy sziget elsüllyedt, és ide kerül-
tek a rovott lemezek, és agyagtáblák. Egyszer már látta ezeket ami-
kor beküldték takarítani. Korhadt polcokon porosodtak a viaszkos
vászonba burkolt csomagok.

-12-
A kristály is magától kapcsolódott be, amikor megsimogatta.
Olyan szép fényes volt, de aztán még fényesebb lett, csak úgy világí-
tott a félhomályban. Érdekes képek villogtak belőle. Repülő fényes
tárgyak, meg fényes ruhába bujt emberek. A szerzetesek is szoktak
így fényleni amikor gyakorolnak. Ők meditációnak nevezik, pedig
mozognak közben. Ilyenkor a tatami fölött lebegnek. Szerette ami-
kor őt is felemelték, pedig nem is értek hozzá. Nem félt akkor sem,
csak furcsa volt felülről nézni a tizenkét szerzetest, ahogy körbe áll-
va, felfelé nyújtják a kezüket. Akkor mosolyogtak rá. Máskor olyan
komolyak. Mindig arról beszélgetnek, hogy sok a gonosz ember,
akik bántják az embereket. Pénz meg hatalom kell nekik.
Nagyon buták. Az nem is fénylik, így mint a boldog ember.
Félnek mindig, és katonák meg fegyverek kellenek, hogy meg-
védjék őket. Pedig van kezük. Elég lenne inteni, és a támadó elesik.
Lehet, hogy ezt sem tudják? Nagyon buták.
Még lebegni sem tudtak. A faluban is látta, hogy a nagyurat két
szolga cipelte hordszéken. Nagyon fáradtak voltak. Látta, és csak
segíteni akart nekik, amikor lebegtette egy kicsit a hordszéket. Nem
tehet róla, hogy azok megijedtek, amikor nem ért le a lábuk, és le-
borították a hordszéket. A mester akkor nagyon mérges volt rá. Pe-
dig nem akart ő semmi rosszat.
 
Ekkor mesélte el a mestere, hogy az embereknek nem ez a ter-
mészetes. Ez rejtett tudás, amit őrizni kell, mert visszaélhetnek vele
gonosz emberek.
A főpap nagyon öreg, megélt már tízszer tíz telet, és neki is me-
sélte a dédapjának a dédapja, hogy akkor, szóval nagyon régen, a
csillagokból jöttek emberfélék, és tanították a földieket.
Sokáig béke volt, de jöttek más lények is a földre, akik háborút
szítottak. Pikkelyes hüllőszerű lények voltak, ezért mindig maszkot
viseltek, hogy hasonlóknak láttassák magukat. Tudásuk gyengébb
volt, így nem bírtak a földet termővé tevő segítő istenségekkel. Más

-13-
taktikát választottak. Ígéretekkel, ajándékokkal csábítgattak törzse-
ket, és arra tanították „kiválasztottjaikat,” hogy mennyivel kényel-
mesebb, ha rabságban tartott emberek dolgoznak helyettük.
Ármányt, cselszövést tanítottak nekik. A jószándékú embereket
könnyű volt megtéveszteni. Aki befogadta őket, azt kitúrták saját
házából. Rablást, gyilkosságot kentek ártatlan emberekre, míg ők
megjátszották az áldozatot, a szenvedőt. Sajnáltatták magukat, és
lázítottak békés törzsek ellen. Mások harcoltak helyettük, de ők
ültek a fő helyekre. Előbb csak törzsi vezetők, papok lettek, majd
ahogy a társadalmak fejlődtek, egyre nyíltabban foglalták el a ki-
rályok, vallási vezetők bíbor székeit. Megvették a tudó embereket,
hogy őket szolgálják, aki nem vállalta, azt megölették.
Így süllyedt az aljas anyagi világba a szellem embere.
Az első nép égi tudásával nem tudtak mit kezdeni, mert nem
működik az ő szolgálatukban. Néhány módszert ismernek, de az
egységbe nincs belátásuk. Nincs rá szemük, mert a lélek fénye nem
világit számukra. Egyedül az anyagi világ az ő lehetőségük.
Az embereknek már ez a természetes, hiszen azt tanulják, hogy
szenvedniük kell, szolgálni a „kiválasztottakat.” Elfordultak az ős
szellemtől. A teremtő erőtől.
Törvényekkel, vallási dogmákkal korlátozzák a szabadságot.
Letompítják a tudatot, engedelmes birkákat tenyésztenek saját
hatalmuk érdekében.
- Rólunk már nem tud a világ. A shinto egyik szektájaként léte-
zünk, de őrizzük az ősi tudást, ahogy ránk bízták.
A bolygó szív csakráján él egy nép, amelyik képes majd újra mű-
ködtetni ezt az erőt. Ők a génjeikben hordozzák a csillagerőt. Ki-
törülhetetlenül. Majd egyszer ráébrednek, milyen könnyen tudják
ezt alkalmazni. Onnan képesek felemelni a világ rezgésszintjét, ami
felülírja az ármány rezgését.

-14-
- Én ezt már láttam álmomban. Mondtam, amikor Yko letakar-
ta a kristályt.
- Regresszióban láttad
- Azért tűnt olyannak, mintha megélném?
- Te voltál Michogi...
- Akkor én már tanultam ezeket?
- Ezért volt könnyű beavatni!
Ez talán egy regény bevezetője is lehetne.
Mégis valósnak tűnik. Ahogy elkezdtem ráhangolódni, elkezd-
tem gyakorolni, az energia életre kelt. Működött. Meglepő dolgo-
kat csináltam edzések keretében. A meglepőbb mégis az volt, ami-
kor másokat tanítottam, azonnal megértették, és azonnal tudták al-
kalmazni. Működött nekik is. Képes voltam tanítani. Az erőt átad-
tam. Egyszerűen, azonnal. Hókusz pókusz nélkül. Nem kell álbe-
avatás. A rezgés emeli fel mindenki rezgését.
A MAG gének léteznek sok száz esztendő után is. Kitörülhetet-
lenül.
Az igazi égi vér. Kék vér nem az arisztokrácia ismertetője eredeti-
leg, hanem a mag népének ereiben csörgedezik.

-15-
 
A barlang
Michogi nem félt az élő múmiáktól, inkább érdeklődéssel lépett
be a barlangba. Sokat hallott már a seninekről, akik könnyedén lép-
nek át minden létező dimenziót. Fizikai testüket csak kapcsolat-
ként használják a fizikai világhoz. Egész életükbe a halálra készül-
nek, pedig sosem halnak meg.
Fenyőtoboz magvát eszik, hogy a sejtjeik gyantától váljanak ma-
radandóvá, arzénes forrásból isznak, hogy a test baktériumai elpusz-
tuljanak, így sosem romlik el a testük, ha el is hagyják azt hosszabb
időre. Legendának is meseszerű, mégis valóságban állnak előtte, és
élnek.
- Gyere velem fiam. Nyújtotta aszott kezét az egyik öreg. Cson-
tot érzett csak a bőr alatt. Hús nem volt a kézen, de forró volt. Élő
ember keze.
- Látom nem félsz.
- Nincs bennem félelem sensei.
- Ezért vagy itt.
- Tudom, végigmegyek az úton.
- Remélem nem fordulsz vissza.
- Soha nem fordulok vissza!
 
Különleges alakulatoknál bevett szokás a túlélési gyakorlat.
Alapkiképzés után egy szál késsel ledobják a vadonba, vagy egy
havas hegycsúcsra. Innen saját leleményességének, kreativitásának
segítségével, kell eljutni egy megadott helyre.
Ez vagy sikerül vagy nem.
A misztikus iskolák beavatása évezredek óta hasonlóan műkö-
dik, de nem csak fizika, hanem lelki és szellemi szinten is meg kell
küzdeniük.

-16-
Kreativitásuk, mágikus tudásuk, harci gyakorlatok, és érzelmi ál-
lapotuk függvénye, hogy kijutnak e a barlangból.

 
TANÍTÁS – TAN átadás – TAN- itatás
 
A mag népét sosem tudták legyőzni nyílt csatákban.
Attila hun király sem csatában esett el. Megmérgezte az akiben
megbízott. A saját felesége. Szkita királyok sora esett áldozatul ár-
mányos gyilkosságoknak.
A Pártus birodalmat, akikkel a római birodalom nem bírt, bel-
ső összeesküvés bomlasztotta szét. Kárpát medencei magyarok el-
len egyesített európai sereg nem bírt, de saját királyuk eladta őket.
Ősidőktől kezdve a föld felvirágoztatásán dolgoztak. Energia ter-
mő piramisokat emeltek a föld számos pontján, melyeket sárkány-
vonalak/ley vonal/ kötnek össze, hogy termővé tegyék a földet.
Ahova az ármány betette a lábát, ott sivatagossá váltak a földek, pe-
dig a Szaharában is találtak barlangrajzokat, vizet hajókat, és úszó
embereket ábrázolva. /Almássy gróf felfedezése/
A vizekben bővelkedő Kárpát medencében már az idén kiszárad-
tak a folyók. Minek a jele lehet ez? A piramisok energetizálása meg-
szűnt, így folyamatosan állnak le. Földdel beborított hegyek jelzik a
helyeiket, de nem szabad beindítani. Legfőképp a pilisi három pira-
mist nem szabad bolygatni, nehogy beinduljon a magasabb rezgés.
Legyen inkább sivatag? Vajon meddig bírja a föld a kiszipolyozást?
Lehet csak kitalálom ezeket, mert ez csak regény...talán nincs is
igazam.
Nincs igazam???
Talán ez nem is regény, hanem...
- „Mit akarsz ezzel, végig se olvassák, olyan hosszú...
- Majd valaki elolvassa!
- Aki elolvassa, az sem válaszol neked...

-17-
- Majd valaki válaszol!
- Ingyen tartottad a ráhangolást, mégse jelentkeztek...
- Kilencen jelentkeztek!
- A kilencből csak öten válaszoltak...
- Majd a többi is megérti egyszer!
- Azt várhatod...
- Várom!
- Ennyire nyugodt vagy?
- Nem, csak úgy csinálok...
- Miben hiszel?
- Nem hiszek, tudom!
- Mit tudsz?
- Amit nem neked fogok elmondani!
- Hát kinek?
- Akik majd megértik!”

Égi segítők megtanították a földi embernek, hogy vessenek mag-


vakat, hogyan termeljenek élelmet maguknak.
Szellemi erejük, és technikai tudásuk segítségével köveket moz-
gattak, és hoztak el távoli helyekről, hogy peremes gúlákat építse-
nek, a bolygó több helyén, és termővé tegyék a Földet.
Ármány megbízottai szorgos munkásoknak álcázva lázították az
embereket.
Ne hagyjátok elnyomni magatokat. Látjátok, míg ők hatalmas
emlékműveket építenek saját dicsőségükre, ahelyett hogy gépeik-
kel helyettetek termelnének. Sokan hittek nekik, és megölték azo-
kat akik tudták, hogy az égiek segítenek, és tanítanak, nem igáztak
le senkit.
Az égiek látván, hogy nem igénylik a segítségüket eltávoztak a
földről.
Ármány törvényt hozott, hogy csak őt lehet imádni, és minden-
ki őt szolgálja ezután. Aki lázadni mert kegyetlen halált halt. Kisebb

-18-
lázadások felütötték a fejüket, de ezeket eltiporták. A törzseket ár-
mány hívei uralták, akiket királyként császárként szolgáltak. Ezek
egymás ellen is indítottak háborúkat, mert a hatalmi vágy munkál-
kodott bennük. Mindig többet akartak. De ármány ennek örült, lé-
nyeg, hogy béke ne legyen, mert akkor az emberek gondolkodni kez-
denek. Ne legyen jólét, mert akkor művelődésre is lenne idejük. Le
kell kötni az erejüket munkával, háborúkkal. Igyekeztek butaságban
tartani az embereket. Volt amikor tilos lett az írás, olvasás, ez csak a
papi rend kiváltsága lehetett. És elnevezték ezt civilizációnak.
Amikor nagyon lázadoztak, akkor ravasz engedményeket tettek.
- Nem vagytok rabszolgák, jobbágyként művelitek ezután a föld-
jeiteket, amit a földesuratoktól kaptok, És adót fizettek az állam-
nak, és a papoknak. Kiderült, hogy rosszabbul jártak
- Rendben, nem vagytok többé jobbágyok, parasztok lesztek ez-
után. Ígérték nekik később, de rájöttek semmi nem változott.
- Rendben van nem kell a földet túrni, jöhettek a gyáraimba
dolgozni, kaptok fizetést, de akkor nektek is fizetni kell a lakásért,
az élelemért, mindenért. Rájöttek, hogy annyi pénzt kaptak csak,
hogy ne haljanak éhen, és bírjanak dolgozni a tulajdonosnak.
- Rendben van nem kell, hogy nekem dolgozzatok, lehetsz vál-
lalkozó saját cégedben. Adok hitelt, hogy elindulj, de kamatos ka-
mattal fizeted vissza.
- Rendben van, nem kell egy királyt szolgálni. Demokrácia lesz.
Szabadon választhattok, és majd ők eljárnak az érdekeitekben.
Nem jöttek rá, hogy akárkire szavaznak az nem az ő érdeküket
szolgálja, hanem mind az ármány képviselője.
Égi küldöttek időnként eljöttek szétnézni a földre.
Segíteni akartak, tanítani, mint régen, de az emberek már ész-
re sem vették őket, nem ismerték fel őket, vagy ha felismerték, ke-
resztre feszítették, mert ármány képviselői résen vannak, és elhite-
tik az emberekkel, hogy ez a helyes cselekedet minden ember ré-

-19-
széről. És az emberek hisznek, mindent hisznek, nem akarnak tud-
ni semmit.
 
„A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.”
senin
 

Elvetett mag:

Michogi ecsettel rajzolta a kanjikat, hogy leírja első versét, mely-


nek címe:
 
első vers:
cseresznye fa még virágban
gyümölcsét már kívánnám
zöld kisbéka ugrál széjjel
nem kaptam ma teát mézzel
kijöttem most mezítláb még
mert egy kicsit meditálnék
a terembe a nap már besüt
a mesterem meg éppen bejött
 

Átlényegülés:
 
Michogi nem mehetett még kisebb korában a farkasokkal játsza-
ni, de a kolostor vörhenyes színű „rókakutyájával” gyakran azono-
sult. Négykézláb futkározott a kistermetű kutyával, a táljából evet,
és mellette aludt.
Ez ott akkor természetes volt.
„ azt érted meg amivel azonosulni tudsz” tanították a szerzetesek.
A gyerek képes volt kutyaként gondolkodni, és gondolati úton be-

-20-
szélgetni is, de így tett a kisbékákkal, és madarakkal is. a szerzetesek
egymással is így kommunikáltak, ezért neki sem kellett sosem szól-
ni, csak ha elmerült valamiben.
könnyedén lépett növényi vagy állati létformákba, de az emberek
gondjait is képes volt „belülről” szemlélni.
 
Az ember mindig elégedetlen az adott körülményekkel.
Amikor jobbra változik, akkor is még jobbra vágyakozik, ha ros�-
szabb akkor szenved, és lassan beletörődik, de sosem elégedett.
Aki túlélési gyakorlatok során extrém körülmények közt próbál-
ja jól érezni magát, az kalandnak tekinti.
Átlényegülés során viszont a testi dolgok fölé emelkedik a szel-
lem.
A gyakorlatot végző megérti a világot, hiszen a létezést tapasztal-
ja meg. Minden jóvá válik, hiszen az egységet éli meg.
Aki megtapasztal létformákat azt többé nem gátolja a test börtö-
ne. A gyakorlatok során megtapasztalja, hogy minél jobban kötött
egy testi forma annál szabadabb lesz a szellem.
Minél jobban megközelíti az adott létforma helyét, életmód-
ját, annál egyszerűbb az átlényegülés, és annál realisztikusabb az él-
mény. átlényegülés során az érzékek, képességek fejlődnek elsősor-
ban, de megkönnyíti az empatikus, beleérző  tudatosságot is.

„A bonyolultnak tűnő elmélet a gyakorlat során válik egyszerű-


vé.”
senin
 
Nyisd ki a szemed és meglátod.
Csináld és rájössz.
Gyakorold és tapasztalod.

-21-
A kút
A leizzadt versenylovakat sétáltatják, mielőtt bekötik az istállóba,
és friss vizet adnának neki, nehogy tüdőgyulladást kapjanak.
A gyerekeket is figyelmeztetik, hogy kimelegedve ne igyon hir-
telen vizet.
Michogi nem szorult tanácsokra. Megszokta, hogy nem hallgat a
test hisztis vágyaira. A szellem tudta mi a helyes.
Gyakorlás után szomjas volt. Teste vágyakozott a hűsítő víz után.
Levette a gyakorló gi felső részét, és áttörülte verejtékes testét.
Elrakta az eszközöket, és elindult a sárkányos ivókút felé. Megsi-
mogatta a bronz szobor pikkelyes fejét. És ráhangolódott az ivásra.
Nem csak a testet akarta lehűteni. Azt egyszerű elemsűrítéssel, vagy
hármas melegítő energiavezeték szabályozásával, masszírozásával is
megtehette, ha nem volt víz.
A víz programot vitt a testbe, nem mindegy milyen rezgést jut-
tatunk be. Nézte a csobogó vizet, és már ez felüdítette. Kézbe vet-
te az ivó bambuszt, de mielőtt a vízbe merítette, végig simította a
nyelét. Az emberek nem is sejtik mennyi információ rezgést hor-
doz minden tárgy. Letisztította, és csak rezgést vitt bele, egy gondo-
latot, - miközben a vízbe merítette, miközben ívott, - hálát adott,
- mindenért.
Nem kívánt mindennap mást, nem vezérelték vágyak. Többet
kapott mint más ember, aki állandóan könyörög, vágyakozik, még-
is szenved, mert még nincs meg mindene. Hálát adott, hogy a for-
rás része lehet, hálás volt, hogy képes segíteni másoknak, hálát ér-
zett a teremtés képességéért.
Üresség volt a mindenség kulcsa. A forrás is az ürességből fakad,
mert áramlani tud rajta a víz. Ha föld, vagy kő torlaszolná el, meg-
szűnne az áramlás. Az emberek, földi javakért, anyagi érdekekért

-22-
bezárják a forráshoz kapcsolódásukat, ezért szenvednek, vágyakoz-
nak.
Az üresség elérője, képpes segíteni, gyógyítani. Nem koldult,
mint a Buddhista szerzetesek, hiszen tudott teremteni.
Aranyat, gazdagságot is tudtak, de ezt titokba tartották, nehogy
fegyverrel kényszerítsék erre hatalomra vágyók.
Semmi olyat nem vehettek volna a pénzért, amit így nem tudtak
volna megteremteni. Ismert gazdag embereket, akik egész vagyonu-
kat odaadták volna, ha visszakapják, egészségüket, vagy elvesztett
családtagjaikat. A pénz világában nem tapasztalt igazi boldogságot
sem. Félelem, irigység, aggodalom vetett árnyékot a boldogságra.
  
Japán szerzetesekről írok, pedig ez a mag népe táltosairól szól.
A hun tudatosság örököseit mindig üldözték, és kiirtották a gyö-
kereket is, pedig a mag az létezik. Japán hegyeiben a szerzetesek
őrizték, az első néptől kapott tudást, hogy visszaadják a mag nép-
ének, amikor már elültethető a szívekben újra, mert termővé csak a
Kárpáth medencében válhat újra az ősi mag.
Taiki az a forrás, az őserő kiáradása.
Tai-tos a forrás ismerője, kiárasztója, ő a magyar táltos.
A tudatosság fényét a magyar gének őrzik, csak meg kell nyit-
ni azokat.
A beavatás titka, már nem rejteki tudás, hanem valóság.

-23-
 
ÖRA
A szerzetes fiú gyerekkorától másként látott, mint a falubeliek.
Csak ráhangolódott, és látta a test körül a színes rezgést. Tudta,
hogy nem a színek a fontosak, hiszen azok a pillanatnyi hangulatot
fejezték ki, ami az energia csokrokból áradt.
Inkább a tisztaságát figyelte, a szellem rezgését.
Akinek fátyolos, ködös volt az nem tiszta ember, akinek tiszta
színek ragyogtak az megbízható lehet. Volt akinek sötétszürke fol-
tok tarkították az energiaburkot, az gondokkal, fájdalmakkal küsz-
ködött, míg a vörös folt betegséget jelzett. A faluban ritkán látta azt
a fénycsíkot ami időnként nyílként hatolt a fejbe, és a szerzetesek-
nél gyakori volt. Ez a felismerés fénye.
A szerzetesek legtöbbje megvilágosodott, hiszen nem a szenve-
dést választották, hanem a tudatosságot.
  Elég ráhangolódni az őra/aura/ rezgésére. Ellazította nézését,
csak úgy révetegen nézett bele a világba, és a természet felfedte előt-
te valódi rezgését.
Az emberek mindenre túlzottan koncentrálnak, emiatt feszültek
idegesek.
Múlt héten a mesterét kísérte el egy zen kolostorba, és ott is lát-
ta, hogy milyen feszes tartásban, feszesen koncentráltak. Nem vilá-
gosodnak meg gyorsan.
Vallások dogmák megkötik a szellemet, merev szabályok mérge-
zik a lelket, és aszkézissel gyötrik a testet.
A saját kolostorában ismeretlenek voltak ezek gátló módszerek.
Nekik természetes volt, hogy a szellemvilággal állandó kapcsolat-
ban álltak.
Ők nem vallásokat csináltak, hanem megélték a teremtő egysé-
gét.

-24-
Koncentrált tudati energia: 
Figyelem elterelés, mozdulat, beszéd érintés, és a tudat kiakad.
A REM fázis eléréséhez további mélyítés szükséges, de a harc el-
dőlhet ennyitől.
Betegség legyőzése, vagy támadó blokkolása ugyanattól a tudati
energiától lép működésbe.
Amikor ezt a tudati energiát közvetlenül az átirányított ener-
giába koncentráljuk akkor lényegében elég egy „intés” ami külső
szemlélő számára hihetetlennek tűnik.
Fontos a nyugalom, a magabiztos tudat, az üresség, hogy a kiára-
dás erejét ne akadályozzák a félelem gátjai.
Félelem esetén a támadó lesz hatással ránk, vagy a betegség lehú-
zó energiái blokkolják a gyógyító erőt.
Harci gyakorlatok segítik a magabiztosság elérését, valamint a
hatékonyság megtapasztalását, hiszen aki képes egy támadót így
megállítani, az képes a betegséggel is szembeszállni.
Legyint A-KAR, ha tudja mit AKAR.
Michogi egyenlő szárú keresztet rajzolt az energiamezőbe.
Külföldről visszahozott tudás alapján ezt aurának ismerik, de a
japánok még ÖRA néven nevezik, hisz így még érthető a hun nyelv,
hogy Ő-RÁ. ez az ő fénye, ragyogása. Ezt is elfelejtettük már, nem
tudunk magyarul, nem ismerjük az eredetit, az eredetet, marad a
másolat.. Marad az aura.
Megbontotta a megszálló démon egységét négy-felé.
Így legyengítve, egyenként húzta ki a testből, és semlegesítette
azokat a középpont egysége révén.
Kezdtem érteni, hiszen a kereszt egyenlőszárú volt, nem keresz-
tény feszület. a legősibb védelem szimbóluma, működés közben.
Érdekes volt ezt meglátni, és rádöbbeni az egység értelmére. az egy-
ség győzelme a megosztott erő fölött.

-25-
Turáni átok? Hogy jön ez ide? Egy japán szerzetes gyerek mutat-
ja meg a Hunok egységét?
Elhagyták a Teremtőt, egy misztikus Istenkép miatt?
Nem értjük Jézus tanításait?
Nem bűnösök, hanem Istenek vagyunk?
Ne higgyünk, hanem tudjunk? „szemetek van mégsem láttok”
Ezt már hallottam valahol. és már értem is. köszi……..

„a Hun ember amikor eszik, nem beszél, hiszen programoz-


za az ételt”
Michogi nem volt Hun, hiszem már Nippon /Nap-hon/ gyer-
meke volt, de génjeiben hordozta a Hun tudatosságot.
Tudta, hogy nem az a lényeg, mit eszik, hanem, hogyan?!
Amikor nem eszik, akkor is képes energiával feltölteni fizikai tes-
tét, de az étel programozható, így azzá válik, amire programozta.
Asztali áldás a szerzetesek számára nem egy bemagolt szöveg el-
mondása volt, hanem tudati energiát küldtek a tál fölé.

Teremtő része vagyok,


Ételemmel eggyé válok,
Energia örök körforgása -
Mindenség eggyé válása!
 
Íze legyen, energiát adjon teste számára, de ne terhelje le az ener-
giáit az emésztés. a legfinomabb étel is íztelen lehet, vagy gyomor-
fájást okozhat nem megfelelő tudatállapot esetén. Amikor a test kí-
vánja csak, így megcsömörlik, mert hiába parancsol megálljt a tu-
dat. Energia-dús táplálék is válhat gyomrot terhelő fájdalommá,
amikor nincs összhangba a tudattal. Fontos, hogy a programozott
táplálékot az utolsó rizsszemig elfogyassza, hiszen a pazarlás negatív
erőket aktivál. Ahogy neki magyarázta mestere, hogy megsértődik,
és ellene fordul a „kint hagyott” táplálék.

-26-
Aki nem képes ráhangolódva enni, az mohó lesz másban is. Aki
kapkodva gyakorol, az sosem ér célt. Nem szabad „érdekes techni-
kákra” vadászni, hanem csak a nyolc körcikk vonala garantál ered-
ményességet.

Michogi ismerte a gravitáció törvényét, bár nem ezen a néven.


Nem magyarázta a tudományos téziseket, hanem megélte azo-
kat.
Vonzás, taszítás, magnetizmus egyszerűen tudati kivetülés volt
számára. A kiáradás energiája változó iránya, egyszerű pólusvál-
tás. gyógyításnál mindig ezt alkalmazták. Egyik kézzel kihúzták a
fájdalmat, vagy negatív energiát, míg a másikkal feltöltötték építő
energiával.
Harci gyakorlatoknál is alkalmazták húzó vagy toló erőként.
Amikor lehozták a tudást a földre a mag-ősök, vagy ahogy ma is-
merik magosok, mágusok, az égi járművek is antigravítációs tech-
nikát alkalmaztak. a mag-ősök tanították az embereket a földműve-
lésre, és tudatosabb életre. képesek voltak lapos köveken is röpköd-
ni, de hatalmas kőtömböket is lebegtettek, hogy energia gyűjtő gú-
lákat, peremes piramisokat emeljenek.
Számára nem hihetetlen legendák voltak ezek, bár nem tudott
még lapos köveken utazni, de kisebb tárgyakat képes volt tudati
pólusváltással lebegtetni. első lépésként az anyagi részecskéket ren-
dezte egy irányba, így az ellentétes energiák külön váltak. Nem is-
merte a molekulákat, nem ismerte a mágnesesség fogalmát, de be-
lelátott az anyagba egyszerű tudat kivetítéssel. Gyógyításnál is ezt
alkalmazta, és a megtévedt sejteket, amit manapság rákos daganat-
ként ismernek helyes irányba terelje. A tenyerén fekvő fadarabot és
a kiáradó energiát azonos pólusra állította. a fadarab felemelkedett,
majd ugrott egyet, és megfordult a levegőben. Az ellentétes pólus
került alulra, így a kéz most taszítás helyett bevonzotta. Következő
gyakorlatként a „kiegyenlítést” is alkalmazta. alsó tenyérrel taszítot-

-27-
ta, míg a felsőt vonzóvá kódolta. Így már stabilan lebegett a fadarab
a tíz éves szerzetes kezei közt.
Amikor visszajöttem regresszióból, sokáig tűnődtem a hihetetlen
képsorokon. Talán majd a tudósok is rájönnek mennyire egyszerű
a gravitáció felülírása.

Muga gyakorlatok:
 
Michogi szerette a fegyveres gyakorlatokat, bár sosem volt rá
szüksége. Nem akart megölni senkit, hiszen győzni másként is le-
het.
A fegyver tanította mindig valamire. Formájával a szépérzékét
fejlesztette. Kovácsolni még nem tudott, de a fonást mindig magá-
nak végezte. Szerette ezt a kardot, és a kard is szerette őt. Nem kel-
lett irányítani, a kard vitte a kezét. Amikor bekötötte a szemét, még
egyszerűbb volt minden.
Nem zavarta semmi. Csak a kardra összpontosított. Nem kon-
centrált a kardra, ezt csak a chan budhisták /zen/ teszik, amíg bele
nem fáradnak. Sosem értette, miért bonyolítanak mindent az em-
berek, amikor egyszerűen hatékonyabb minden. Aktív meditáció
nem is fárasztó, hiszen a mindennapi tevékenység része, nem kíván
külön időt. Mindenhez alkalmazható alvás, gyakorlás, munka, ta-
nulás, evés közben is.
Aktív meditációban nem koncentrálnak egy pontra, hanem össz-
pontosítanak.
Az ugyanaz. - Gondolják most az olvasók., - csak játszok a sza-
vakkal.
- Kedves olvasó, nem ugyanaz. Koncentrálás, az egy pontot je-
lent. De pont és a körülvevő tér aminek jelképe a kör és benne a
pont, az maga a MINDENSÉG. Legkisebb és legnagyobb. Pont és
kör egysége. Összpontosítás az egységet, a mindenséget jelenti.

-28-
- Egység és mindenség? Megint játék a szavakkal
- Nem játék, ez a tudat kiterjesztése, japánul MUGA, a tér érzé-
kelése.
A fiatal szerzetes ezt gyakorolta, vagyis ez által gyakorolt.
- Nem mindegy?
- Nem teljesen, de ne zavarj, majd megérted valamikor.
Tudat kiterjesztés, egység mindennel, egység a karddal, egység
az erővel. A kiterjesztés behatárolt tere most a gyakorló udvar volt.
Ami ezen belül volt azt érzékelte. Nem KI-áradást gyakorolt, ha-
nem engedte, hogy a Mindenség Ki-Áradó ereje irányítsa a kardot,
ő csak fogta.
Vastag bambusz botok voltak a földbe szurkálva. A kiterjesztés
során ezekről verődik vissza a rezgés /denevér módszer/
Mozgás erősebb rezgést kelt, de ezek is érzékelhetőek. Lépett, vá-
gott, fordult, vágott, lépett vágott, fordult. Megállt a kard a levegő-
ben. Ez nem bambusz.
- Michogi jössz a faluba? Kérdezte mestere, miközben eltolta a
nyakánál megmerevedő kardot.
 

-29-
Erdôben
A szerzetes egymás elé rakta lábait, egyvonalba, ahogy gyors lép-
tekkel ment a hegyen. Látszólag csak erre figyelt, mert ez tette lehe-
tővé számára az érzékelést. Nagy gyékénykalapja megvédte esőtől,
széltől, meg a külvilág zavaraitól. Aki egy dologra figyel, az nem ve-
szi észre a világot, de aki semmire sem figyel, az mindent észrevesz.
Hosszú hegyi utjain mindig kihasználta a sárkányvonalak energiá-
ját, így sosem fáradt el. Ezt alkalmazta minden szerzetes vándorút-
jai során.
Letért az útról, hogy átvágjon az erdőn. Rövidebb az út, de nem
csak ezért. Szerette ezt az erdőt. A bambuszerdőt azt nem. Üres volt
mégis hangos. Zavarta a gyorsan növő bambusz hangja. Nem kell
különös képesség, mindenki halja, mert nagyon gyorsan növekszik,
és ez hallható. Kifinomult érzékelése erősebben közvetítette ezt a
ropogó hangot. A lombos erdő viszont kedvére volt.
- Szervusz fa. Lépett az első fához. Két kézzel érintette meg. Nem
ölelte át, hiszen, nem töltekezni akart a fa erejétől, nem volt beteg.
Energia áramlott a fa kérgébe, és egybefolyt a fa energiájával. Érez-
te a zöld ízt a szájában is. A fa kapcsolatban állt a többi fával, nö-
vénnyel. Egységben, szimbiózisban éltek. Közös tudatuk volt. Ez
az erdő szelleme. Sötétzöld pontok az energiahálón a nagy fák, hal-
ványzöld a fiatalabb cserjék, fekete elszáradt fák, és vörös haldokló
növények. Térképként látta az erdőt, és azonnal odaért a tudata ah-
hoz,  amit meg akart nézni. Érzékelte a beteg fákat, a kis hajtásokat,
a jajgató letört ágakat, kivágott fák haldoklását is.
Ami él az érez.
Nem kell hang, hogy a fájdalom rezgését közvetítse.
A fájdalomrezgés kikapcsolható, az életrezgés kihúzható, így
nincs fájdalom. Olyan mint az altatás. Így segített a kivágott fák ha-
láltusájában, de így szedett gombát is. Eső után rengeteg kalap bujt

-30-
ki az avarból.  Vászontáskáját megrakta a szebb példányokkal, de
mást is érzett, ami nem bújik ki a földből, de illata van. Ezt jobban
szeretik a falubeliek. Több tojást is adnak érte. Malacokkal szokták
keresni, de a fiúnak nem kellett segítség. Érzékei magas rezgésen
működtek. Nem kellett keresni, tudta hol kaparjon a botjával. tele-
rakta a táskát, majd a vállára vetette, és ment tovább.

-31-
Faluban
A fiú rámosolygott a lányra. Nem történt semmi.
Általában kap visszajelzést, hiszen aurája beleért mások rezgésé-
be, és hatott rájuk.
A lány nem érzékelte. Tudata le volt szorítva. Belenézett a gon-
dolataiba. Érezte a szomorúságot. Nagy gondban volt. Pozitív rez-
gést küldött a tudatába.
Melletted a segítség.
- Üdvözöllek szerzetes, nem vettelek észre
-  Mi baja az édesanyádnak
- Honnan tudod?
- Ezért nem vettél észre.
- Nagyon beteg.
- Megyek veled. Nem kérdezte, hogy elkísérhetlek e, megnézhe-
tem e a beteget? Tudta mit kell tenni, határozott volt. Alacsonyabb
rezgésű emberek úgysem tudnak megfelelően dönteni, miért kér-
dezze őket. Az emberek fölöslegesen beszélnek, cselekvés helyett.
Megkérdik egymástól.
- Hogy vagy? De nem érdekli a válasz. Amennyiben a másik még-
is válaszol, az csak panaszkodás a gondjairól, problémáiról. Nem
tudván, hogy ezzel pont a problémákat erősíti, hiszen ahol a gon-
dolat, ott a rezgés, ami a tudatodban van, azt erősíted. Tudatos em-
ber inkább azzal foglalkozik, ami megoldást jelent, és megcsinálja,
nem töpreng a gondjain. Megszokások, szabályok irányítják életü-
ket, tudatosság helyett.
-    Jó napot mondanak illendőségi szabályokra hivatkozva, de
nem kívánnak jó napot, hiszen bemagolt dogmát ismételnek, érze-
lem nélkül. Átoknál, viszont tesznek bele dühöt, érzelmet, ezért ha-
tékonyabb mint a jókívánság. Furcsák az emberek, nem tudnak tu-

-32-
datosan élni. Őt tartják furcsának, pedig ő természetesen él, a ter-
mészetre hangolódva, egységben a Mindenséggel. Az emberek fél-
nek a kamiktól, és áldozatokat mutatnak be, meg füstölőket éget-
nek, segítségért könyörögnek, ahelyett, hogy meghallgatnák az égi-
ek tanácsait.
Közben megérkeztek a kis kunyhóhoz.

-33-
A gyógyító harcos
Michogi belépett a kunyhóba, és érezte a negatív erők jelenlét-
ét. Itt nem nehéz betegnek lenni.
Nem a sötét és nyirkos környezet az oka, hiszen fényes palotában
is lehetnek negatív rezgések.
Ez lehet a hely rezgése, de általában emberek vonzzák ezeket ma-
gukhoz.
Előző lakó rezgése, vagy rosszindulatú cselekvések is okozhatnak
ilyet, de a jelenlegi lakó félelme, aggódása is megteremti a lelket
romboló rezgést.
Mivel az emberek semmit nem tudnak erről, hiszen mindent a
kamik /szellemek/ jó vagy rossz szándékának tudnak.
Az asszony ágyban feküdt, észre sem vette a belépő fiút. A köszö-
nést sem fogadta.
Az ifjú szerzetes kettőt tapsolva kamikat hívott segítségül, és fel-
töltötte a teret a kiáradás erejével. Ezzel védőburkot hozott létre,
hogy külső lehúzó erők ne háborgassák.
Kis terpeszben, kissé szétárt karokkal állt, de szelleme már az as�-
szony testét járta. Végignézte a leblokkolt energia csokrokat, és rá-
talált az uralkodó lehúzó erőre.
A fekete sárkány teljesen uralta a testet. A vörös sárkány körbe-
járta, és az ellentétes erők összecsaptak.
Az asszony testét forró láz, és hideg borzongás gyötörte. Vergő-
dött a belsejében tomboló vihartól.
A két sárkány ádáz harcot vívott a testért. Fertály óráig dúlt a
küzdelem, mire az örvényből, két szelíden forgó sárkány vált, egy-
mást kiegészítve építő, és romboló erők.
Visszaállt a test harmóniája.

-34-
Michogi tudta, hogy a harc nem az ellentétes erők megsemmisí-
tését jelenti, hanem a harmónia visszaállítását.
A lányt megtanította a kiáradás használatára, hogy állandó feltöl-
tést biztosítson a kunyhónak, és maguknak.
Az asszony jobban lett.
Hazafelé azon elmélkedett, hogy az emberek mennyire elfelejtik
a természetességet, a harmóniát.
Félelemben élnek, és harcolnak mindig valamivel.
Látta az új vallás rituáléját is, ami látványos, de hatástalan küzde-
lem a démonok ellen.
Tisztánlátóként figyelte, hogy csak mondják, de nem is csinál-
nak gyakorlatilag semmit. De a megfélemlített emberek oda men-
nek. A megvilágosodást ígérik, mégis a szenvedést tanítják. Hallott
egy másik vallásról is, ahol születéstől bűnösként kezelik az embert.
Nincs szemük ezeknek, nem látnak!?
Minden botnak két vége van. Jobb és bal, hiába vágom le az
egyik végét, akkor is két vége marad, jobb és bal.
Ellentétes erőket harmonizálni kell, és a középpontból irányíta-
ni. Ez a hármasság elve. három sárkány eggyé válik, és teremt.
Túl egyszerű, hogy megértsék?
 
A fehér a nyugati mentalitásban jelent jót, pedig a valóságban ez
tudatlanság színe. A fehér ami minden szint visszaver, és a fekete
ami mindent magába fogad.
Ez a föld mindent magába szívó ereje, hogy teremtővé alakítsa
azt. A vörös az aktív erőt jelzi. Nincs jó vagy rossz, hiszen a terem-
tés, és lebontás az örök körforgást jelenti.
Gyógyításkor, mégis a vörös feltöltő ereje kell a lebontó erővel
szemben. Ezért volt a vörös és fekete sárkány harca. Táltosok hason-
lóan vörös, és fekete bika képében harcoltak. Aki fehér és fekete bi-
káról ír vagy olvas, az nem érti az eredeti jelentést. Az illúzió meg-
tévesztése már uralkodik az elméjében.

-35-
WARPAHOKA
Az indián nevem Fehér Róka, bár nem tartom magam indián sá-
mánnak, és nem tartom magam táltosnak sem.
Sokkal ősibb, az a tudás amit kutatok és gyakorlok.
Mindenben lehetnek látványos dolgok, melyek segítik a figye-
lem-felkeltését, ezek külsőségek. A szellemi érték, csendben, és lát-
hatatlanul árad. - A tudatosság forrása, amit mindig harcos szer-
zetesek őriztek, hogy visszaadhassák a Hun örökséget, a Mag nép-
ének.
 
- Warpahoka!
- Ki az? Riadtam fel a révülésből, bár így csak egy valaki szólított
- Gyere velem!
- Szürke Farkas nem látlak!
- Nem tudok átmenni, de Hókaróka segít.
- Szia Rókuci. Térdeltem le a pici fehér segítő állatkámhoz, aki
fehér róka volt gyöngysorral a nyakán, és emberi vigyorral hosszú-
kás fején.
- Gyere súgta, és gondolkodás nélkül kiléptem a kőkörből.
- Táltos vagyok, testet váltok, ott legyek ahol akarok mondtam
ösztönösen a mondókát, és megváltozott a táj. A liget fái helyett
pálmafák, és tengerpart jelent meg.
- Mi ez, én nem ide jöttem.
- Hát ez az! Súgta a kísérőm.
- Mi? Kérdeztem, de zöld felhőkből pénzeső hullott, majd temp-
lomban imádkozó emberek közt szárnyas angyalok előtt láttam
magam. Műanyag kajáért álltak sorba, és azt hitték boldogok.
- Gyere szaladt fel egy hegyre velem. Furcsa felhők borították az
eget. Kockás csíkok hálózták be a földet. Fölötte lila energia rács.

-36-
- Védőháló súgta a rókuci
- Mit véd?
- Az emberi tudatot
- Mitől védi?
- Istentudattól zárja le az embereket.
- Ezért nem lehet szellemszintre emelkedni?
- Se ki se be. Csak földi sugárzás kereng
- Manipulálják az embereket?
- Illúzióba kényszerítik őket
- Mit tehetünk?
- Már semmit, lekorlátozott tudat már nem érti a megvilágoso-
dást.
- Ne mondd ezt, te ravaszdi vagy, biztos tudsz egérutat
- Róka vagyok nem egér. Nézett vissza fülig érő vigyorral, és ez
egy rókánál elég hosszú.
- Gyere velem………
 
A tudatháló befolyásolása hat mindenkire, csak a tudatosságra
ébredő kerül ki a hatása alól.
Ártalmatlannak tűnő KI-áradást bárki gyakorolhat.
Aki megérzi a lehetőséget, az környezetében érhet el komoly rez-
gésszint emelést. Ezáltal megtörténik az ég-föld- ember összekötés
is. Aktiválódik a génekben elrejtett MAG, és jeleket sugároz a töb-
bi fényőr felé. Egyéni gyakorlók így álnak össze csoportokká, ami
beindítja sárkányvonalakat, és feltöltődnek a peremes gúlák. Lé-
nyeg, hogy minden csoport azonos időben gyakorolja, hogy egy-
ségbe forrjon. Sok kis ugrás kevés a magasugráshoz.
Ígérgetés az ármány eszköze, a fény a cselekvéstől kezd áramlani.
Parányi de fürge neutronok mozgatják az atomot, ami nagy dol-
gokra is képes.
Nem üres lelkesedés kell, hanem gyakorlati tapasztalatok.
A lánc erejét a leggyengébb láncszem határozza meg.

-37-
A kitsune a japán róka példaképként lett az emberek elé állít-
va. megerősítve hitüket az aktuális uralkodói rend iránt egy akkori
bölcs uralkodó Tokugawa Iyeyasu által.
Az emberek akkoriban szinte együtt éltek a rókákkal és rengeteg
mesét, legendát szőttek köréjük.
Azonban nem csak a japánok hitvilágában játszik fontos szere-
pet a róka.
Észak-Amerikai indiánok egy legendája így szól:
Voltak az állatok, az első ősatya kora előtt réges régen mikor a
nap fiatal volt és nem nagyobb egy csillagnál, mikor a Föld fiatal
volt és a magas fenyők nem voltak hosszabbak egy nyílnál...Ezt az
állapotot, tehát a világot, hitük szerint az Ezüst Róka teremtette.
Számos más kultúrában is szerepet kap. Olyan állat mely szimboli-
kus erővel bír. Különleges képességeket tulajdonítanak neki, mely ál-
tal lelke többé nem szimplán állati azaz mono hanem kamivá válik.
A hétfarkú róka átsuhan a szellemszintek között, ezért kapcsola-
tot is tud teremteni.
Egy róka mindíg az adott feladat szerint él, általánosan erkölcsös
és minden helyzetben olyan táncot lejt e világ pengeélén hogy ab-
ból lehető legjobb végkimenetelt érje el minden helyzetből.
Mancsait óvatosan helyezi egymás  után, hálásan fülelve közben
a Legfensőbb Énje hangjára.
Egy róka számára aki emberi testet öltött nem az a feladat hogy
róka legyen hanem hogy megpróbálja az embert egyensúlyba hozni
önmagában s azt sugározni a külvilág felé.
A róka hallja a transzcendentális visszhangokat s látja viselkedése
miként hat környezetére.
Minden pillanatban képes lehet elérni a ,,mennyet,, de a ,,po-
kol,, szintjéig is süllyedhet.
A menny itt olyan szituációt jelen melyben az egymásra hatás
törvénye minél több aspektusban pozitív visszhangú az egyén visel-

-38-
kedése által(tehát másokra nézve is pozitív). A pokol ennek épp el-
lentéte.
A róka a feladatára ébredt lélek szimbóluma mely szemét a célról
le nem véve táncolja egyéni táncát a világban.
A tudat harmóniába került a tudatalattival. Tisztán érkezik az Is-
teni energia a chakrákon át s harmadik szeme elvezeti őt a görön-
gyös úton.
Az egész lényege az az állapot, mely folyton a Harmónia elérésé-
re törekszik.
Meg kell találnod a célodat. Mivel az Egy mindenkit névvel te-
remtett, keresd meg a neved és az elvezet a célodhoz.
Az emberek célja valójában hogy hallgassanak megérzéseikre,
legfensőbb énjük, a kollektív tudat hangjára s aszerint tevékenyked-
jenek, felhasználva azokat a képességeiket melyekben a legjobbak.
Ilyen képessége mindenkinek van. Mindenki képes alkotni jót, -
ez az Egy ajándéka.

Warpahoka!
Warpahoka! Szólt a sámán
Szürke farkas már várt rám
Tanuláshoz mestert ne keress
Természet az mely elvezet

Szellem utak csapásain


Fák fölötti ösvényein
Erdő szellem megmutatja
Titkait mind eléd borítja

-39-
Tiszta szívvel lépj előre
A természet rejtekébe
Mindig írok, de mit várok
Értő fülekre hol találok

Versem tovább ki olvasná


Ha iméljei közt találná?
Ha emberekkel nem beszélek
Megindulnak bennem a rímek

Lehet talán nagyon remek


Bár igazából kesergek
Mondanám ha lenne kinek
Verset írok, de minek?

Tudnék én nagyon okosokat


Bölcseket is nagyon sokat
Gyakorlat kell, nem üres duma
Tapasztalat nem megy sutba

Ami működik, az az élő


Szebb jövő, így talán eljő
Egység kéne, de nagyon
Jobb lenne már abba hagynom?

-40-
Ráhangolódás:
Ráhangolódás, átlényegülés a taiki módszer legizgalmasabb ré-
szei.
Ráhangolódás segíti a tisztánlátást, az érzékelést, és a tudatossá-
got.
Alapgyakorlatok segítik a kreatív tudat felébredését, a felismerés
hatékonyságát. A tanítvány rájön a lényeg meglátására, képes önál-
lóan megtisztulni a dogmáktól, rárakódott sallangoktól, hogy ráta-
láljon a forrásra, az eredeti jelentésre, értelmezésre, ezért képes azt
működtetni is.
A gyakorlat egyszerű kereséssel kezdődik, ez segíti a ráhangoló-
dás megértését.
Aki nem veszi komolyan, az képtelen belemerülni a témába, és
nem találja kedvét benne.
Aki beleteszi önmagát, - tenmagát, és kedvét leli a gyakorlat-
ban, vagyis íze lesz a gyakorlatnak, az megérzi, tapasztalja IZ-TEN
kapcsolatát. Túllép a száraz dogmákon, unalmas keresgetésen, hi-
szen kitárul egy új világ. Megnyílnak zárt síkok, a keresett témá-
ról ömlenek az információk. Régen még könyvek estek a lábam
elé, vagy épp arról beszéltek az emberek, a tv-ben az volt a téma, és
az interneten is előbukkantak rejtett ismeretek, amiről fogalmunk
sem volt.
Az információ áradással nincs is gond, túl sok is lehet.
Ezért fontos az elemzés, rangsorolás. Az eredeti megtalálása, a
sallangok letisztítása.
Ebben segítséget nyújt a csoport, melynek tagjai a csoportvezető
irányítása mellett, keresik a lényeget. Megdöbbentő és érdekes dol-
gok tárulhatnak fel közben, és ez újabb kutatásokra ösztönöz.
A továbblépés a kreativitást fejleszti. A tanítvány beleéli magát
a témába, ami már a későbbi átlényegülés érzelmeibe is bepillan-
tást enged.

-41-
Legérdekesebb gyakorlatok a jedi, vagy az indiánsámán világá-
nak megélése volt. A kreatív játékon túl különleges világok váltak
érthetővé, és működővé. Nem szaladtunk túl a fantázia világába,
hanem szigorúan a működő lehetőségek határáig mentünk.
Nem készítettünk fénykardot, mert tudtuk, hogy az nem létezik,
de ráhangolódás kellékeként sokat segített, sőt gyógyító energia nö-
velő pálcaként, botként is kiválóan működött. A vívás gyakorlása-
kor is a bekötött szemű megérzést sikerült gyakorolni a fénykard-
nak álcázott botokkal. Az indián sámán ráhangolódás segített a tá-
bor előkészítésében, és a dimenziós kapcsolatok megértésében, mű-
ködtetésében.

-42-
A dobos révülése, avagy
aktív meditáció mindenkor

Kezemben egy darab fa, egy pálca. Milyen fa lehet?


Talán kőris? Kör is? Mit köt egybe a kör? Az egységet, a minden-
séget. Ez a pálca hoz össze a mindséggel? Olyan mint egy ember.
Egy nyúlánk ember végtagok nélkül. Hiányos? Vagy része valami-
nek? Kiegészítés lenne. Az én részem, engem egészít ki? Kettő van
belőle. Párban vannak. Akkor hogy egészítene ki engem? Én vagyok
a harmadik. Én kötöm össze , és fogom a kezeimmel. Szépek vagy-
tok, formásak. Sima csiszolt a testetek.
Együtt tudunk alkotni? Rezgést hozunk létre? Igen hárman egy
rezgést.
A dob volt a táltos lova, ami átvitte más dimenziókba. Én rock
zenét játszok. Játszok? Nem munka, kedvtelés, tehát működni kell
a révülésnek itt is. Kezem elindul. Rezgésbe hozzuk az egyik do-
bot. Több is van? Nem ez az egység, amit közös rezgésbe hozok
most, két dobverő társammal, és dobtársaimmal. Egyek vagyunk.
Egy rezgés köt össze. Érzések színek hangulatok vibrálnak körülöt-
tem, bennem. Hol vagyok? Csodálatos! Mi ez? Én vagyok? Az uni-
verzum? Egyek vagyunk. Víz folyik. Tengerben vagyok? Vizes a pó-
lóm. Nem, én vagyok vizes. Megizzadtam. Mit néznek a többiek.
Tényleg jó voltam? Nekem tapsol a közönség? Mi történt?......
Amikor valaki egy könyvben a betűket, szavakat, mondatokat
rakja össze olvasás címszó alatt az a magoló tanulás.
Amikor valaki már a sorok között olvas, az tudatosság.
A ráhangolódás, elemzés ezt a tudatosságot fejleszti.
A dogmatikusan gondolkozó, csak azt tudja amit elmondtak
neki, és képtelen nyitni bármilyen irányba. Az ilyen szellemiségű
ember képtelen összerakni a mozaik darabkákat, hiszen csak azt lát-
ja amit elé raknak, arról tud beszélni amit bemagoltattak vele.

-43-
A tudatos tudja, hogy nem MI, hanem a HOGYAN a lényeg.
Nem számit, hogy milyen téma, milyen stílus, hogyan hívják,
hanem csak az a lényeg hogyan csinálják, milyen tartalmat adnak
neki.
A taiki módszer ezért működik indián sámánként, jediként,
ninjaként, gyógyító szerzetesként vagy bármiként. Ez az átlénye-
gülés titka.
Aki vitatkozik, az nem érti, aki érti az csinálja.

Egy csepp vagyok a mindenségből


Vagy a mindenség vagyok az égből?
Ég – föld – ember hármasságból,
Mi van ha mégis kimaradok?
Természetes a földi létem
Mégis természetellenesen éltem?
Elszakadva égtől, földtől mindentől
Ennyi észt adott csak a Teremtő?
Elhagytam, de visszavár az egységbe
Hármasságban ölel majd a kebelére
Világosság gyúlna kobakomban
Mielőtt térek égi otthonomba
Földön is lehetne értelmesen élni
Nem kellene itt mindentől félni
Természettel eggyé válva békében,
Nem leigázni hatalom reményében.

-44-
Íze, szépsége, lényege:
Michogi nem nevezte ráhangolódásnak amit csinált, egyszerűen
megtalálta mindenben a jót, így volt íze a dolognak és szépnek ta-
lált mindent, neki ez volt a lényeg, ez volt a dolgok lelke.
Képes volt a felmosórongy szépségét is meglátni, így a dojo fel-
mosása is élmény volt számára.
Nézegette az ócska kopott rongyot, ami kimonó lehetett szebb-
korában. A minták megkoptak, a hímzés elfoszlott, de kivehető volt
a sárkány, a virágszirom, és más megfakult, de amely most újra iz-
zott, és fénylett, - a fiú tudatában. Emberek rezgését tárolta, gondo-
latok érzések bújtak elő, hiszen ha ráhangolódott valamire az meg-
nyitotta önmagát.
Számára a rongy nem rongy volt, hanem egy eszköz, amellyel az
edzőtermet tisztává teheti. Együtt képesek csak erre, hiszen a rongy
önmagában nem tudja felmosni, de ő sem képes erre rongy nélkül.
Egymásra voltak utalva, egy volt a feladatuk, egységben kellett eg�-
gyé válniuk. Nem csak bevizezte a rongyot, hanem megfürdette a
behangolt vízben, hogy kreatív rezgést árasszon. A rongyról lemos-
ta a negatív rezgést a piszokkal együtt, és feltöltötte építő rezgéssel.
Megérezte az a nedvességi fokot, amellyel nem áztatta el a deszkát,
de nem is maradt száraz, poros. Annyi nedv volt a rongyban, hogy
a víz kiemelkedő csíkokban futott a deszka szálain. A szórt fény fel-
erősítette ezt a mintázatot, és a napsütés páraként magához emelte.
Ezt a fényrezgést töltötte a dojo padlózatába, ezért volt kellemes
az edzés a szerzetesek számára.
És ez csak egy egyszerű felmosás volt.
A szerzetes tudta, nem az a lényeg mit csinál, hanem az, hogyan.
Szerette a hogyant.

-45-
Üresség elérése
Michogi nem kérdezte, hogyan kell elérni az ürességet, hiszen az-
zal máris problémákkal tömte volna a tudatát.
Elengedte a gondolatokat, elengedte a problémákat, elengedett
mindent, egyszerűen a jelenben élt.
Nem választotta külön, hogy most meditálok, most csendben
kell lennem, és koncentrálok egy dologra, hiszen ezzel máris gon-
dolatokat indít el, ami lavinaként ezer más gondolatot görget ma-
gával. Nem fárasztotta magát, hogy egy dologra koncentráljon, hi-
szen amire koncentrálni kell, az már nem üresség, az energiát igé-
nyel, az energiát fen kell tartani, és ellenkező hatást vonz be, nem
az ürességet.
A vallások találnak ki imákat, és meditációs technikákat, hogy
valamit tanítsanak, a káoszból.
A szellem, vagyis az Istenek útján járók aktív meditációt végez-
tek, és megélték a mindenséget.
Bármit amit végeztek, vagy gyakoroltak, azt ráhangolódással tet-
ték, így minden gondolat, energia a cselekedet része volt. Nem volt
gondolat, csak a gyakorlás maga.
Elég volt tudatosítani magában mit fog elkezdeni, és ráhangoló-
dott.
A légzésére figyelt, ez volt a középpont, közben a távolba révedt,
így befogta a mindenséget. Középpont, és végtelen kör. Eggyé ol-
vadt a mindenséggel. A kamikat nem kellet hívni, hiszen a min-
denség részei ők is. Nem kell bemagolt imákat mondogatni, hiszen
tudják, mit akar. Egy rezgés, egy tudat. Nincs felesleges gondolat,
csak az van, amit csinál.
A nyílvessző közelről: Apró részletek a toll szálairól, a bandázs ki-
lógó vége, karcolások. Ezernyi részlet, ami segíti a középpont eléré-
sét. Figyelme a részleteken, tudata a messzeségben. Nem koncent-
rál a célra, nem érdekli az eredmény, hiszen az feszültséget okozna.

-46-
Ő csak lőni akart, tudta hogy sikerül, hiszen maga előtt látta a cél-
ba csapódó vesszőt.
Nem bontotta részekre: hogy most ráhelyezem a veszőt a húrra,
most feszítek, célzok, elengedem.
Egy folyamat része volt, a szellem lőtt, a test csak elengedte, sza-
badjára bocsátotta a suhanó vesszőt, hiszen az is tudja a dolgát.
Hosszan nézett a cél felé, nem látta, de tudta, hova csapódik. Hal-
lotta a koppanást, de nem rángatta le a bambusz íjat, a yumit, nem
rohant az eredményt nézni. Csak lőtt. Élvezte a nyugalmat, a kerin-
gő energiát, az üresség erejét.

A tér felezése:
A szerzetes nagyobb és erősebb volt. Hátulról átfogta a fiút. A fa-
lig kellett eljutni.
Michogi megfelezte a közte és a túlsó fal közti teret.
Tudatát oda helyezte előre. Nem az esélyeit latolgatta, hiszen
nem is volt esélye az erős férfival szemben. Nem gondolt a kudarc-
ra, nem gondolt arra, hogy mennyit kell még mennie, miközben
visszahúzzák. Csak ment a teste a tudata után, amely folyamatosan
felezte a még meglévő távolságot. Nem érzett visszahúzó erőt, csak
ment előre.
Ez a gyakorlat segít megérteni, hogy mennyire könnyebb amikor
nem a kudarcra gondolunk, és nem is a célra. Egyszerűen a közép-
pont erejét használjuk, és haladunk.
A ping pong labda gyakorlatnál tanultuk, hogy találd meg a
tárgy középpontját, a súlypontot, majd tedd arrébb a középpontot,
és még arrébb. Mi fog történi?
 

-47-
Vallások?
- Mester mi milyen vallást gyakorlunk?
- Nekünk nem kell vallás, hiszen az zsákutca. Mi egységben
élünk a teremtővel.
- Az emberek miért csinálnak akkor vallásokat?
- Nem az emberek teszik, hanem akik föléjük akarnak kerülni,
hatalmat akarnak.
- Azt mondják közvetítenek Isten felé.
- Tudod, hogy nincs szükség közvetítőkre.
- Akkor miért mondanak ilyet?
- Csak mondják, de igazából elzárják a teremtőtől az embereket.
- Az emberek miért hagyják ezt?
- Megtévesztik őket, hamis ígéretekkel.
- Nem látják, hogy becsapják őket?
- Az emberek már nem tisztánlátók, félelemben élnek.
- Nem jó nekik az egész?
- Már nem tudják milyen az egységben létezni, a végletek háló-
jában vergődnek.
- Nem tudják a hármasságot?
- A fogalmaknak új jelentést adtak, értelem nélkül.
- Akkor hogyan teremtenek?
- Nem teremtenek, vágyakoznak
- A vágyak szenvedést okoznak
- Szenvednek is
- Jó ez nekik?
- Nem tudják mi a jó, már csak erkölcsi tanításként hallanak róla.
- Megvilágosodást ígérnek a szenvedésért.
- Neked nem kell megvilágosodni, mindig is a fényben éltél.
- Az emberek elhagyják a fényt, hogy szenvedés útján visszatér-
jenek?
- Jól látod

-48-
- Ez butaság
- Az emberek ezt választották.
- Az új vallás főpapjait úgy kísérgetik, mintha a Teremtő lenne.
- A teremtő nem kíván el ilyen pompát. A „fény-űzésről” már
meséltem neked.
- Amikor elhagyják a természetes fényt, és mesterségesen akar-
ják utánozni?
- Igen!
- Ők is ismerik a Szert?
- Miért gondolod ezt?
- Szerzetesnek neveztetik magukat.
- Ezt is csak mondják, fogalmuk sincs a középpontról.
- Nem is tisztánlátók?
- Tudtommal nem. Csak beszélnek a megvilágosodásról.
- Nem értem az embereket
- Ha nagyobb leszel majd megérted őket.
- Már nagy vagyok, elmúltam hét éves, és többet tudok, mint a
falusiak.
- Igazad van, te nem vagy elrontva.

A taiki tudatosságról tanít.


A vallás elkülönülést jelent az egységtől.
A hit bizonytalanságot fejez ki.
Az egyszerű embereknek mesélnek jelképes történeteket,
akik nem képesek megérteni a valóságot.

Hozzászólás:

Kedves Mester!
Mint oly sokan országunkban én is katolikus családba szület-
tem, megkereszteltek. A szüleim annak idején - ahogyan ők is tanul-
ták a szüleiktől - beírattak hittanra, és megkaptam a római katoli-

-49-
kus rítus szerinti „avatásokat”, - mint első áldozás, majd bérmálkozás.
Aztán amikor felnőtt lettem elgondolkodtam, hogy mit is adtak mind-
ezek számomra, és nem találtam semmit, nem volt semmi olyan dolog,
ami emlékezetes lett volna ezekhez méltón kapcsolódóan. Az első ál-
dozásból arra emlékszem, hogy finom volt a kakaó, a bérmálkozáshoz
kapcsolódó emlék a szép fehér ruha. Vagyis üres ceremónia volt mind-
kettő. Nem éreztem igaznak, csak valami csalárd játéknak. Majd ami-
kor már nekem is családom, gyerekem lett, jöttek, hogy fizessek x ös�-
szeg egyházi adót, mert ha nem teszem, akkor sem keresztelőt, sem ál-
dozást, sem temetést nem lehet szertartással elvégezni. Ezen megbot-
ránkoztam, hogy hol van itt az emberség és a jó érzés, vagy csak a
pénzre van szükségük, mint ahogy annak idején az egyházi tizedre.
Szüleim temetésekor döbbentem rá, hogy tényleg csak a pénzről van szó.

Én úgy gondolom, hogy a vallás(ok) bizonyos emberek anya-


gi világbeli érdekeinek céljából lettek létrehozva és kialakít-
va. A vallás által lehet befolyásolni és félelemben tartani az em-
bereket, a tömegeket. A félelemben tartott tömegeket le-
het a legkönnyebben vezetni, a saját érdekeiknek megfelelően.

Írtam arról, hogy egy görög tudós a ismertetésében az állította,


hogy a póknak hat lába van. Évszázadokig minden tudós ezt másol-
ta át tudományos értekezéseibe, míg valaki egy nagyítóval megnéz-
te...- hogy bocsika, - de a póknak nyolc lába van.
A taiki a tudatosságról szól, nem a másolásról.
Reméltem, hogy a többség már képes gondolkodni, és nem fa-
nyalodik bizonyság nélküli másolatokra.
Gondolkozzunk egy kicsit.
Ariman, egy sumer anyagtábláról vett elnevezés, értelmetlen for-
dításban. Ez nem név, hanem fogalom, egy ártó erő fogalma: ÁR-
MÁNY, ÁRTÓ erő, ezt jelenti a Set SETÉT, SZÉTHUZÁS is, va-
lamint EL SATAN, vagy Lucifer. Ezek nem köthettek szövetséget,

-50-
nem söröztek egymással, mert egy fogalom mid, más kultúra, más
elnevezése.
Egyszerűsítés miatt, hogy az egyszerű tudatú nép is értse meg-
személyesítették ezeket, mint ISTEN fogalmát is, aki nem a felhők
közül kukkoló személy, és nem írogat egy nagy könyvbe, hogy mit
hibáztál.
Akinek a tudata még ezen a szinten tart, az higgyen tovább, és
csatlakozzon valamelyik agymosó vallási szektához, de a megvilágo-
sodáshoz, kicsit tisztábban kellene látni.
AT-MA szinten csak az talál bármit, aki tudja mit keres.
Jézust megkérdezték:
Hol találjuk Istent?
Nem itt vagy amott hanem…
Gondolom a választ mindenki tudja aki nem szektás.

Böjt

Nem a élelem felől kell megközelíteni a böjtöt, nem a félelmet


kell erősíteni, nem éhezni! Szellemed irányít, a középpontban lé-
tezel. Én akkor eszek, ha nincs jobb dolgom, vagy társaságban va-
gyok, nem azért mert éhen halok ha nem eszek. Ha több napig tá-
borozok, vagy valamit csinálok, akkor nem érdekel az evés. Fordíts
a gondolkodáson!
Minden egyszerű, ha nem bonyolítod.
A hármasság elve szerint, a test-lélek-szellem közül ne a test, vagy
lélek dirigáljon, hanem a tiszta szellem, így a böjt is egyszerű. Ez is
a középpont megélése.
 

-51-
Vall-ás

A sátán, és hűséges alattvalói eredményesen dolgoznak.


Átvették a földön a hatalmat, és sikeresen elpusztítják a földet.
Ezt vállalták. De mi a helyzet a”jókkal”, akik évezredek óta har-
colnak a gonosz ellen?
- Mennyire hatékony amit cselekszenek.
- „bocsáss meg nekik, nem tudják mit cselekszenek”
- Miért nem tudják? Nem látják kinek a hatalmát növelik verej-
tékes munkájukkal?
- „ a pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve”
- Azt hangoztatják, hogy harcolnak, de kinek az oldalán?
- Isten bárányai békés emberek
- Ezért hagyják, hogy a vágóhidra tereljék őket?
- Várják a megváltást
- Más harcoljon helyettük?
- Minden héten Istentiszteletre járnak, és buzgón imádkoznak
- Ez a gonosz elleni harcuk? Miért csak tisztelik, miért nem kér-
dezik?
- Imájukban könyörögnek.
- Miért gondolják, hogy a teremtőhöz beszélni kell, hiszen min-
den gondolatukat ismeri.
- Így tanulták a papoktól
- Akkor a papok se tudják mit kell tenni?
- Díszes templomokat építenek Isten dicsőségére
- Miért nem az emberek jólétére költenek?
- Saját hatalmukat növelik
- Miért nem a gonosz uralmát gyengítik?
- Abból nincs hasznuk.
- Értesz már valamit?

-52-
- Vallás előtti időkben egységben éltek a teremtővel, - a SZER-
éltette őket, mert a SZER-ETET mondta Jézus is aki szintén a ter-
mészetbe járt, nem fénytől elzárt kő építménybe, -fény-űző temp-
lomokba.
Harmóniát, csak harcos SZER-zetes képes megtartani, aki
EGÉSZ, nem FÉL-elemben, dogmákkal korlátozott vágóhidra te-
relhető birka.
- „gyümölcséről ismerszik meg a fa”
- mennyi idézetet tudsz
- olvasom a bibliát is…….
Mi az eredeti jelentése a SZER-ZETES fogalomnak?
SZER-ES, SZERZET-ES,
Miért harcos szerzetesek őrizték az ősi tant? 
 
Vélemény:
 
- A taikival sem lettem szerencsésebb...
- Ezt hogy érted?
- Hát azóta sem sikerül semmi.
- Mit gyakorolsz a taiki módszerből?
- Hát semmit, mert félek, hogy szerencsétlen leszek.
- Most csinálod, vagy nem?
- Hát nem csinálom, mert félek tőle.
- Nem azt tanultad, hogy ne félj, mert amitől félsz azt vonzod be?
- Erre nem emlékszek.
- Mire emlékszel?
- Hogy Istenek vagyunk, meg ilyesmi...
- És mi ezzel a gond?
- Én nem hihetem el, én keresztény vagyok.
- Keresztények is követhetik Jézust?
- De hát követem.

-53-
- A dogmákat követed. Bűnbocsánatért könyörögsz, tehát meg-
erősíted magadban, hogy bűnös vagy!
- Mind bűnösek vagyunk.
- Látod ez sem Jézus tanítása.
- Hát kié?
- Nem ismered saját szektádat?
- Az nem szekta.
- Minden agymosó szervezet szekta. Nézd meg a lexikont!
- Ez igazi egyház Jézus alapította.
- Soha nem tett ilyet. Nem mondta, hogy járjatok kőtemplomba!
- A pápa Isten földi helytartója.
- Ezt terjeszti magáról, meg hogy tévedhetetlen, mégsem gyógyít,
és nem  követi a hagyatékot.
- De féli Istent.
- Te is félsz, ez a gondod, ezért nem látod magadban a teremtőt
- Magamban?
- Mondtam, hogy hallgass inkább Jézusra, ő is ezt mondta. Nézz
utána
- Honnan tudsz ennyi mindent?
- Tudod, én nem könyörgök annak aki úgyis tud mindent, ha-
nem meghallgatom inkább.
- Honnan tudod hol van?
- Jézus elmondta mindenkinek

Az információ minél több kézen megy keresztül annál inkább


torzul félreértelmezés, vagy szándékos ferdítés miatt. Valóságot csak
eredeti információ adhat.
Az igazi tudás olyan mint a szerelem. Lehet róla beszélni sokat,
lehet tudományosan elemezni, de akkor lesz érthető ha megéled sa-
ját magad. Ha ebből sem érhető, hogy miért nem magoljuk mások

-54-
tudását, hanem gyakoroljuk a tapasztalás érdekében, akkor semmi
értelme a magyarázatoknak.

Ráhangolódás:
Michogi kiskorában idegesítően kérdezgetett.
- Miért zöld a kisbéka?
- Honnan esik a víz fentről?
- Hova tűnik a cseresznyefa virág?
Gyerekeknél előfordul a felesleges kíváncsiság, sőt tudásvágynak
titulálják.
Már elmúlt tíz éves, és megtanult tudatosan kérdezni.
Nem kérdezett összevissza, hanem egy témát elemzett, majd gya-
korolt, és azzal kapcsolatban kérdezett. Így tapasztalat útján rögzült
benne a tudás.
- Miért vágsz a bottal, ha nincs is éle?
- Próbáld ki, milyen ha rácsapsz, és milyen amikor elhúzod kör-
ívesen , mintha kard lenne.
Michogi nem tett fel újabb kérdést, amíg meg nem tapasztalta.
Rácsapott a bottal a homokkal töltött zsákra, és az vissza csapott.
Érezte ahogy a rezgés végigszalad a csontjain. Újra felemelte a bo-
tot és lecsapott. Rájött, hogy ilyenkor védtelen. Van egy holt idő.
Most körívesen vágott a bottal, amely végigsiklott a zsákon, még-
is kilengett a nehéz zsák, nyolcas alakban lendítette vissza, így nem
állt meg a lendület. Nem kellett gyorsítani, nem fékezte a becsapó-
dás.
Folyamatosan támadott, mégis elől volt a bot, és állandó védel-
met is biztosított. Rájött, hogy ezt évekig magyarázhatták volna,
nem értette volna, de gyakorlatban rögtön ráérzett a lényegre.
Gyakorolt hosszabb, rövidebb botokkal is. Mind másként mű-
ködött. Nem választott kedvencet, de rögtön érezte, melyik miben

-55-
jobb. Gyorsabb, erősebb vagy keményebb. Támadó vagy védekező
eszköz. Gyakorolt csukott szemmel, hogy érezze a botot, érzékelje a
távolságot, megérezze a célpontot.
Ráhangolódott az eszközre, a térre.
Nem kérdezte, hogy:- Melyik bot a legjobb?,- Hogy számoljam
ki a hatásos távolságot? - Milyen szögben tartsam a botot?
Nem kérdezett, csinálta, és a bot megmutatta magát. Ráhango-
lódott a zöldségpucolásra, és a kés megmutatta, milyen szögben áll-
jon, hogy gyors, és gazdaságos legyen a hámozás. Ráhangolódott
a halsütésre. Érezte az illatból, a zsír sercegéséből meddig süljön a
hal. Megtanulta, ha nem fél a kudarctól, ha nem gyötrik kétségek
az eredményt illetően, sőt nem állít célt maga elé, csak élvezi amit
csinál, abból csak jó sülhet ki, mint a hal.
Rájött, ha ráhangolódik egy feladatra, akkor tudja azt is hogyan
csinálja. Nem kérdezősködött már, nem problémázott, csak csinál-
ta. Megbeszélte mesterével, hogy mit csinál, hol tart vele, milyen ta-
pasztalatokat szerzett. Nem a mester véleményére volt kíváncsi, hi-
szen elég volt a közös beszélgetés, hogy lássa a válaszokat. Elég volt
a mester biztató bólintása, hogy tudja jól csinálja. Régebben fontos
volt a tanácsa, útmutatása, de a ráhangolódás gyakorlása már meg-
nyitotta kreatív tudatát.
Amikor kíváncsian kérdezgetett, akkor legtöbbet felejtett, hiszen
azon gondolkodott, hogy mit nem ért, ezért amit értett azt is kisza-
ladt a fejéből, hiszen nem rögzítette gyakorlatot.
Már nem kérdez, hanem beszélget a témáról. Onnan indul amit
ismer, amit tud, és rájött, hogy amint kimondja amit tud, újabb
friss információ világosítja meg elméjét. Amikor kimondja ötletét,
hogyan képzeli el, hogy valósítaná meg, és nem gond ha butaságot
mond is, hiszen rögtön bevillan a megoldás.
Beszélget, elemez, és ráhangolódik.
Ráhangolódik amikor shakent /dobófegyver/ dobál, akár bekö-
tött szemmel, ráhangolódik a gyógyításra, ráhangolódik a küzde-

-56-
lemre, ráhangolódik a másik ember tudatára. És valami elkezd mű-
ködni, és nem kételkedik a sikerben, hiszen eggyé vált a témával, a
gyakorlattal, az emberekkel, a mindenséggel.
 
Michogi tudatával könnyen azonosulok. Elég hihetőnek tűnik,
hogy előző életben közöm volt hozzá. A testi különbségek azonban
kiütköznek, nem vagyok annyira ügyes, és a halat sem szeretem. Így
érthető a japán kultúra iránti érdeklődésem, bár a mai japán szolga-
lelkűsége taszít, és gyilkolják a delfineket is.
A szellemi örökség megőrzése azonban felbecsülhetetlen.
Ez is szorosan kapcsolódik a ráhangolódás témájához, hiszen elég
megnyitni egy előző élet fiókját, és áramlik az ismeretek halmaza.
Érdekes dolog egy tiszta szemen keresztül tekinteni a világra.
Egyszerű természetességgel állni a feladatok mellé. De miért téved
ez a tekintet állandóan a konyha felé? Értem. Megint halat sütnek.

-57-
Tudatáthelyezés:
Michogi nézte a kerti tóban úszkáló piros és fehér halakat. Csak
ilyen színű volt mindig, valami ősi jelkép, de ezt nem értette.
Nem gyönyörködni akart bennük, azt hamar megunta. Tíz éve
ugyanúgy úsznak. A víz alatti élet jobban érdekelte, az annyira más.
Halként úszkálni, az jó. Nem csak úgy, hogy a gondolatát beleküldi
a hal fejébe, és látja a víz alatti köveket, azt szerette, ha érzi is a víz
áramlását, és tudja az úszóját mozgatni. Hallá változott. Nem va-
rázslat történt, nem a teste változott hallá. Ő változott hallá, nem a
teste, hiszen nem azonos a testével, ezt már régen is tudta.
Kisebb korában sem okozott ez gondot. A kolostor kertben ját-
szott mindig, és nézte a kisbékákat. Amikor eltűntek a kövek rejte-
kében, akkor ment utánuk, és megnézte hol laknak. Sosem zavar-
ta, hogy a testében van e vagy nincs, neki ez természetes volt. Ami-
kor elmesélte a szerzeteseknek, azok egymásra néztek, és csak en�-
nyit mondtak
Ügyes vagy!
Jól esett a dicséret, de szerinte nem csinált semmit, csak megnéz-
te a kisbékákat a kövek alatt. Már nagy fiú volt, szerzetesnek is be-
avatták, már tudja, hogy ezt nem mindenki tudja, sőt a falubeliek
közül senki, még a felnőttek sem. Ők a testükkel azonosítják ma-
gukat. Sírnak, ha fáj a testük, és szenvednek a hidegtől, és panasz-
kodnak ha éhesek.
Furcsák a kinti emberek. Miért ragaszkodnak a testükhöz en�-
nyire?
Tudta azt is, hogy a testet uralja a szellem, és akár át is változ-
hat, vagy eltűnhet, ha lebontja a testet, majd újra felépíti valami-
lyen alakban. Látott már ilyen gyakorlatot, de még nem gyakorol-
ta. Úszkálni így is tudott. A főpap azt is megcsinálta, hogy amikor
többen rátámadtak, egyszerűen eltűnt, és a kertben jelent meg újra.

-58-
Állítólag sok energiába kerül ez a gyakorlat. A kamikat sem idézik
meg fizikai alakban, hiszen beszélni másként is lehet velük.
A yamabushik legendás nagymesterei sokszor bemutatták ezt az
átlényegülést, és a magyar táltos legendákban is találhatunk nyo-
mokat.
A biblia is megemlíti Jézus eltűnését a templomból, de a legfris-
sebb, amit élő szemtanuk írtak le az, hogy Uyeshiba az Aikido meg-
alapítója, is képes volt hasonlókra.
Tehát a kérdés nem az, hogy lehetséges e a test lebontása, vagy
az átlényegülés, hanem az, hogy milyen szinten vagy képes megcsi-
nálni.
Mert képes vagy erre is.
„Néztem a felröppenő sólymot, hosszan, és éreztem ahogy tolla-
imat borzolja a szél, és már fentről láttam a tájat, és azt, hogy vala-
ki lentről engem néz hosszan.”
 

Tudatkihelyezés:
 
Michogi ült a kertben a fa alatt, és közben sétált. Ez a két külön-
álló tevékenység nem szokatlan a tudatosságra ébredt szerzetesek-
nek. Nem kell testelhagyás, hogy a tudatával körbenézzen a kolos-
torban. Régebben ellenőrizni kellet, hogy valós, tényszerű dolgo-
kat, tárgyakat eseményeket lát e, hogy magabiztosságát növelje, de
már nincs erre szüksége.
Tudja, hogy amit így lát az valós, sőt valósabb mert az érzéseket,
gondolatokat is képes így látni.
A szerzeteseknek nem volt rejtegetni valójuk, így nem számított
leskelődésnek ez sem. Nem is éltek ezzel vissza, hiszen általában
nem egymást fürkészték, hanem távolabbi helyszíneket. Így szerez-
tek híreket a világból, igy nézték meg a falusiakat, hogy mire van
szükségük.

-59-
A fiú most mégis a kolostorban „sétált”. Igazából a konyhát akar-
ta megnézni, mert éhes volt.
Amikor böjtöl, akkor hetekig nem érdekelte az ennivaló, mert
arra volt hangolva, de most evésre volt hangolva.
Sült halat látott a rizsköret mellé, és most nem neki kellett meg-
pucolnia. Most csak enni megy a konyhába.
 

Gyakorlat:

Gondolatban” átmegy a szomszédhoz, és megnézed mit csinál.


Utána felhívod, vagy megnézed, hogy tényleg azt csinálja e.
Megnézed a kutyát merre van, és utána ellenőrzöd, hogy valós e.
Tapasztalatokat kell gyűjteni a bizonytalanság ellen.

Tudatkihelyezéssel nem akartam foglalkozni, Egyik tanítványom-


nak is beszóltak a sikeres gyakorlatért, hogy „nem illik kukkolni”.
Lehet hogy van benne igazság, de akkor ne gyakoroljunk semmit.
Nem illik megvédeni magunkat, hiszen Jézus azt mondta, ha pofon
vernek, tartsd a másik orcádat is, de nem illik gyógyítani sem, hi-
szen majd a teremtő meggyógyítja, ha az a sorsa.
Tehát ne csináljunk semmit, majd más intézkedik helyettünk.
De azt is hallottam, hogy segíts magadon, és akkor Isten is meg-
segít.
Azt is tanácsolták, hogy azzal foglalkozzam csak aki komolyan
vesz engem, és a gyakorlást.
Tehát nekik írok:
Tudatkihelyezés klasszikus módja, hogy ellazulva, meditálva be-
mondanak egy nevet életkort, lakcímet, és hiába nem ismered de
megjelenik előtted, és látod hogy néz ki, milyen környezetben él,
esetleg mi a gondja, baja.

-60-
A taiki módszer ettől továbbmegy, amiről a kettes beavatáson be-
széltünk, és gyakoroltátok.
A következő lépés, amit ma gyakoroltam, hogy el lazulás, medi-
táció nélkül, munka közben, forgalomban, bárhol képes legyél rá-
nézni bármire bárhonnan. Nyitott szemmel is lásd, amit akarsz.
Jólehet nem annyira pontos, bár lehet részletekért visszanézni köz-
be közbe.
Jó gyakorlást, vagy kötekedést, aszerint kinek mi az útja, felada-
ta, célja.

Gyökér:
- Rég láttam mester.
- Egy hónapig Kumanóban voltam.
- Tanít valamit mester?
- Ha akarod, - ütötte mellbe a fiút.
- Mit éreztél?
- Fájt.
- Mi történt?
- Hátra léptem, majdnem elestem.
- Jó. Akkor most képzeld el, hogy legyökerezel a talpaidon ke-
resztül, és földanyácska elszív minden rád ható energiát.
- Elképzelem.
- Megütlek megint. Mit érzel?
- Semmit, nem fáj.
- Mi történt?
- Nem estem el, meg sem moccantam.
- Ügyes vagy. Gondolkodj rajta mit tapasztaltál.
- Köszönöm mester.
 

-61-
Szellemvilág:
Michogi nem idézett szellemet, nem könyörgött a kamiknak se-
gítségért. Nem ment a temetőbe áldozni, nem félt a szellemektől.
A szellemek betöltötték életét, együtt élt velük. Bármelyik fény-
lénnyel tudott beszélgetni, ha akart.
Tudta, hogy ártani nem tudnak neki, becsapni nem tudják ala-
csonyabb rezgésű kamik. A magasabb rezgésűek meg szívesen segí-
tették. Nem várta, hogy testet öltsenek előtte, nem hívta őket ha
beszélni akart velük.
Tisztában volt vele, hogy ő is ugyanolyan szellem fizikai testbe
zárva. Mivel tudta, hogy nem azonos a testével, így bármikor le is
vethette azt. Kilépett a testéből, és ő ment a szellemvilágba. Rezgést
váltott, magasabb szintre.
Fizikai szinten sem az érdekelte, hogy mit mondanak az embe-
rek, hiszen a száj hazudhat is, hanem a szellemét kereste. A tudat-
ra kapcsolódott inkább. Nem a gondolatát olvasta, hanem az érzel-
meket, a szándékot.
Nem volt mindig csendes, hiszen a hangot is szerette, főként az
ének rezgését. Sokszor dúdolgatott magában is, de a hazugságot
rögtön kiszűrte, és továbbment inkább. A fizikai testet nem csak az
ének miatt szerette, hanem a mozgás, a gyakorlások miatt is. Test-
nélküli szellem ezt nem képes tapasztalni, milyen amikor irányítja a
testét. Az izmok koordinálását, ahogy ugrik, gurul, fordul, szalad...
  
Nők napja, föld napja, valami napja, más napja. Mindennek van
már napja, amikor rágondolunk, és megyünk tovább. Ezeket embe-
rek találták ki, de a halottak napja teljesen más. Nem azért találták
ki, hogy kimenjünk a temetőbe, és egy gyertyagyújtás erejéig em-
lékezünk, hogy valaki valamikor köztünk volt. A temetőhöz sincs
köze, hiszen ott csak a levetett test porlad.

-62-
A kiszabadult lélek dimenziója ezen a napon van átfedésben a fi-
zikai dimenzióval. Ilyenkor a legkönnyebb a szellemvilággal kap-
csolatot létesíteni. Mégsem figyel senki rájuk. Az emberek kimen-
nek a temetőbe, és az ismerős szelleme utána megy, hogy találkoz-
zon a még testben raboskodó rokonával. De hiába, az nem figyel rá.
Az önző ember csak elmondja a magáét, ezt imának nevezi, de
nem várja meg a szellemvilág válaszát, tanácsát. A legtöbb ember
félelemben él, és a frász törné ki, ha meglátná, vagy hallaná az el-
hunytat.
Álszent módon, úgy tesz mintha hiányozna, de igazából nem is
akar találkozni. Pedig nem lenne nehéz kihasználni a lehetőséget.
Aki nem FÉL, hanem egész, annak elég ráhangolódni, hogy érzé-
kelje, vagy meghallja azt, aki miatt a temetőbe látogatott.
- Te látsz?
- Csak ha nézlek.
- Kérlek segíts!
- Mit tudok tenni?
- Szólj az asszonynak, hogy engedjen el.
- Melyiknek?
- A Marinak.
- Mari néni, aki anyósommal beszélget?
- Igen.
- Ki vagy?
- Köblös Józsi.
- Rendben.
- Köblös néni! Üzent a Józsi bácsi.
- Az uram már meghalt.
- Azért üzen, hogy engedje el.
- Én már eltemettem.
- De még siratja, hogy „miért hagytál el, mi lesz velem.”
- Igy van fiam.
- De addig nem tud elmenni a fénybe Mari néném.

-63-
- Bolondot űzöl belőlem?
- A Miklós beszél a szellemekkel. - Erősített meg anyósom. - Is-
meri valahonnét...
- Amíg itt van egyre jobban ráfog szokni a pipára.
- Pipázol Marikám? Nézett rá anyósom.
- Mióta elment a Józsi szívogatom a pipáját, pedig nagyon bü-
dös.
- Mert nem ment el, és átveszi a szokásait, ez egyiküknek sem jó.
- Mit csináljak.
- Mondja ki, hogy” elengedlek Józsikám, távozz békével”
- Elengedlek Józsi...-
- Távozz békével!
- Ja igen, és távozz békével. - Kezdett zokogni az asszony, majd
megkönnyebbült, hiszen nagy teher távozott a lelkéből.
- Én is kérhetek valamit? Hallottam a hátam mögül.
- Inkább hazamegyek. Nem értem, miért nem tanítják az embe-
reknek a szellemtan alapjait sem. Nem lenne ennyi kóbor szellem.
- Nem jó ha sok időm van, mert elkezdek gondolkozni. „Halot-
tak napján” azonban sok időm van. Nem szeretek a temetők kör-
nyékén tartózkodni, mert az itt ragadt szellemek zaklatnak. De én
nem halott látó vagyok, hogy egyenként magyarázzam nekik, amit
nem tanultak meg az anyagi világban.
Az „élőknek” akartam megmutatni, hogy szellemszinteken ho-
gyan lehet emelkedni.
Ahogy a „holtak” nem képesek megszabadulni az anyagi világtól,
a testben raboskodó is ragaszkodik a berögzült dogmákhoz, a meg-
szokott magolásos tanuláshoz.
Nem értik miről beszélek. Csak kíváncsiskodnak, de nem tanul-
nak meg kérdezni, hiába hívtam fel ere többször a figyelmet. On-
nan indulj amit tudsz, ne kapkodj, tanulj meg kérdezni.

-64-
Fentről:

- Az emberek nem igénylik a tudást?


- A történelem ismétli magát.
- Hogyan?
- Legutóbb 2012-ben adták vissza a magnépének a tudást
- Azóta csak száz év telt el, de nem találom a nyomát sem.
- Az emberek csak egy - két technika iránt érdeklődnek, amit
használni tudnak saját céljaikra. Magukba fordulnak, és még arra
sem válaszolnak, hogy miért nem akarják a megvilágosodást. Egy-
szerű kérdések voltak, de válaszra sem méltatták.
- Pedig mindent megkaphattak volna?
- A harmónia, csak akkor működik, ha egységben van.
- Mem értették?
- Nem akarták érteni, nem elemezték ki, nem gyakorolták, nem
tapasztalták.
- Miért?
- Ragaszkodnak a dogmáikhoz, a fejük tele volt mindig tévesz-
mékkel.
- De így szenvednek
- Igen, de ezt fogadják el természetesnek.
- Nem az a természetes, ha mindent tudnak, mindent látnak?
- Az emberek szeretik ha megmondják nekik mit tegyenek
- De akkor be csaphatják őket
- Be is csapták, ármány hívei betiltották a tudást, így tudják irá-
nyítani az embereket.
- Akkor mindig rabszolgák maradnak?
- Többször levittük a tudást, de nem érnek rá ráfigyelni
- Nem tudják milyen lehetőséget hagytak ki.
Sajnos nem, de ne törődj velük angyalkám. Ott egy szép felhő
szörfözz rajta.
 

-65-
2012.-ben ez a néhány kérdés maradt megválaszolatlan, így értel-
mét vesztette a tudatosság megnyitása.
Kelt: felhőváros 2112

Olvasás:

A gyermek aki ismerkedik a betűkkel, ismeretlen szövegben csak


azt a néhány betűt ismeri fel amit már megtanult. Nem tudja értel-
mezni a szöveget, csak önigazolásként „olvas” néhány ismerős be-
tűt. A figyelmetlen olvasó ember is beleesik ebbe a hibába, hogy
egy szövegből csak az ismerős fogalmakat, mondatokat fogja fel,
míg a többin átszalad a tekintete. A tudatos ember viszont kieme-
li a számára ismeretlen, vagy érthetetlen írásokat, és elkezdi kiele-
mezni, hogy vajon miért arról írnak, beszélnek. Érteni akarja, nem
elolvasni.
A tudatos ember a következő fázisban már olyat fog olvasni, ami
nincs is leírva, hiszen ekkor a könyv már csak eszköz a tudatosság
kapcsolatára, mint a jósnőnek a vetőkártya,Harmadik fázisban a
könyv már nem kihívás, hiszen a rezgését veszi át, és a lényeget ál-
tala hívja le. Ekkor már néhány perc elég az olvasásra, vagy ki sem
kell nyitni a könyvet.
A módszer tanítható, de aki a taiki módszer szerint a nyolc kör-
cikk alapján gyakorol annak erre nem kell külön időt fordítani, mint
ahogy a többire sem, hiszen a ráhangolódás mindent működtet.

-66-
HARCI GYAKORLATOK
Az első tréning:
Elsőnek lépett a dojóba. A legfiatalabb szerzetes volt, neki kellet
felmosni a termet.
Mégis szerette a harci gyakorlatokat. A munkát is szerette. Ko-
molyan vette az aktív meditációt. A zöldségpucolás, is gyakorlat
volt a számára.
Most is a felmosóronggyal gyakorolt.
A hajlékonyságát edzette. Nem térden csúszkált, hanem lehajolt
előre oldalra sőt hátra is. Időnként kézre állt, és úgy mosta a desz-
kákat. A szerzetesek sokszor az ajtóban állva figyelték a gyakorlást.
Nem léptek be, amíg be nem fejezi. Tisztelték a munkát. Szeret-
ték a fiút.
Egyéni gimnasztikai, és erősítő gyakorlatokat végeztek.
Nem parancsszóra cselekedtek. Tudták a dolgukat.
Érezték amikor a nagymester mondani vagy mutatni akar vala-
mit. Csendben köré álltak ilyenkor, és figyeltek.
Nem mutatott újabb technikát, nem kellett lemásolni semmit.
Maguktól jöttek rá a megoldásokra. Tudatosságot gyakoroltak.
A fiú még emlékezett az első próbálkozásaira.
A mester hosszú botot, úgynevezett BO-t forgatott a kezében.
- Hogyan állítanátok meg egy ilyen támadást?
- Kitérés, elhajlás, közbeszúrás hangzott el.
- És te? Fordult a fiú felé.
- Védd ki.
- A fiatal szerzetesnek meglepődni sem volt ideje, nem is ezt tet-
te. Hozzávágta a mesterhez a felmosó rongyot.
A szerzetesekben meghűlt a vér. Sajnálták a fiút, hogy milyen
büntetést kap ezért a sértésért, de a mester nagyot nevetett.

-67-
- Ez a legjobb megoldás. Megtörte a lendületet. Nem gondol-
kodott, cselekedett. Ezentúl részt vehetsz a felnőttek gyakorlása-
in fiam.
 

Hozzáállás:

Amivel foglalkozol, arra hangolódj, és találd meg benne azt ami


jó neked.
Hibás, és nem célravezető amikor megismerés helyett hasonlít-
gatni akarod máshoz.
Kapsz egy almát, de a körtéről beszélsz, arról, amiről valaki be-
szélt neked, vagy talán találkoztál is vele.
- A körtének körte íze van, ennek meg nem.
- A körtének teljesen más az alakja, hasonlít a villanykörtéhez,
ez meg nem.
- A körte körtefán terem, és körtének is hívják, ezt meg nem.
Ezzel a hozzáállással biztos hogy nem ismered meg az almát, el-
lenben, ha az almával ismerkedsz tapasztalhatod az alábbiakat:
- Az alma szép kerek.
- Az alma szép piros, sőt másfajta is lehet.
- Az alma finom, és alma íze van.
- Az almának a magja is hasznos a szívre.
- Ráhangolódással egyre többet megmutat magából az alma is, és
még más téma is.

 A púpos:
 
A szerzetes betért a fogadóba, hogy egyen egy tál zöldséges üveg-
tésztát. Itt készítették a legjobban.
Egy öregember hordta ki a kancsókat a részeg földműveseknek.

-68-
- Nem vagyunk szamurájok, hogy földig hajolj előttünk
- Húzd ki magad vén ember
- Csak gödörben tudsz hanyatt feküdni?
Eddig még nem látta itt.
- Mit kérsz fiam? Lépett hozzá az öreg
- Még nem láttalak itt bátyám.
- Egy hete érkeztem.
- Mért hagyod, hogy gúnyoljanak?
- Púpos vagyok fiam
- Minden ember egyforma. Segítsek?
- Mit?
- Megtanítlak a teremtő szemébe nézni. Gyere velem. Mentek a
hátsó kertbe. Három ujját érintette össze mindkét kezén, és az öreg
gerinc csigolyáit lazította a kiáradó energiával. Megnyújtotta a be-
görcsösödött inakat. Az izmok engedtek, és nyúlni kezdtek. Az öreg
látványosan egyenesedett felfelé. A lapocka torzulását nem tudta el-
simítani, de a gerinc helyreállt.
- Hogy hálálhatom meg fiam?
- Légy boldog bátyám. Egy zöldséges tésztával megvendégel-
hetsz, úgysincs pénzem.
- Örömmel fiam. Mentek vissza az asztalokhoz.
- Nézd a púpost.
- Mi… a franc.???
- Átvertél minket vénember, hogy koldulni tudj?
- Dolgozok, nem koldulok.
- Ne szórakozzatok az öreggel, hagyjátok dolgozni.
- Mit szólsz bele a felnőttek dolgába kölyök.
- Ne rúgj, a döglött tigrisbe, mert lehet csak alszik.
- Te lennél a tigris?
- A tigris láthatatlan a sűrűben, amíg támadni nem kezd.
- Megint a tigrissel jössz? Dobta a fiú felé a kancsót.

-69-
- Ne törd össze azt, ami másnak még jó lenne. Kapta el röptében,
és tette az asztalra a fiú az agyag kancsót.
- Ezt kapd el. Csapott felé botjával a férfi. A szerzetes lazán hajolt
félre, és csak az alkarját érintette meg a támadónak.
- Elzsibbadt a kezem. Mit csínáltál?
- Sok volt a szaké.
- Mit csínáltál a barátommal?
- Madarat tolláról, embert barátjáról ismerni meg.
- Mit hadoválsz? Fogta meg a fiú vállát, de az csak megnyomta a
hüvelyk ujját, és a férfi ordítva engedte el.
- Meguntad az életed szerzetes? Állt fel harmadik társuk.
- Most támadsz, vagy csak beszélgetni akarsz? Állt fel a szerze-
tes is.
- Megöllek mint egy kutyát.
- A kutyát se bántsd. lábát félrehúzta, mert a feléje rohanó férfi
valamitől elesett, és beverte a fejét az asztalba.
- Ezt te csínáltad? Álmélkodott az ex púpos.
- Dehogy. Hozzá sem nyúltam, nagyon részeg volt.
- Szerintem csínáltál valamit.
- Te is főztél tésztát nekem?
- Ja igen hozom.
- Fáradtak vagytok, haza akartok menni pihenni. Dobot a része-
gek felé, egy gondolatenergiát. Mire a férfiak ásítozva egymást tá-
mogatva kimentek a fogadóból.
 
„A hihetetlen is érthetővé válik a gyakorlás során.”

-70-
Harc nélkül
Szívesen gyakorolt fegyverekkel, de csak aktív meditációként al-
kalmazta, meg a testi mozgás kedvéért.
Régóta tudja, hogy a harcot az energiák, és a mentális rezgés
dönti el az igazi harcos számára.
„Az igazi harcos, aki harc nélkül is győz” bölcsesség csengett a fü-
lében, ahogy botként forgatta a yarit, majd elhajította a céltáblába.
A kamát gurulásból vette kézbe, és néhány veszélyes mozdulat után
a céltábla tetejében landolt. Karddal vágott, shakent dobott, majd
megállt kifújni magát.
Megjöttek a többiek.
A nagymester nem jött. Más tartotta tréninget. Végül is min-
denki mester volt. Inkább közös gyakorlások voltak ezek, nem irá-
nyított edzések. Aki tudott valami használhatót az bemutatta. Egy-
mást segítették.
Versengtek azon, hogy ki képes messzebbről megállítani egy tá-
madást. A dojó kicsinek bizonyult. Az energia határtalan.
Szeretett az energiára hangolódni. Kiárasztani a tenyerén, vagy a
harmadik szemén keresztül.
Nem kellett elképzelni, hiszen látta, ahogy méterekre előre nyúl,
és megérinti az energiakézzel a támadó vállát.
Régebben örült, ha valahogy megállította a támadót, de más ké-
pes finomabb rezgéseket küldeni. Irányítani képes a kiáradást. Ké-
pes volt hatni a támadó karjára.
...Energia labdát dobott, ha gyengíteni akarta a támadó karját.
...Energia nyilat lőtt ki ha zsibbasztani, vagy bénítani akarta azt.
Folyamatos energiasugárral irányítani lehetett a támadó kart. Csa-
varni, vagy visszavezetni lehetett a támadó feje felé. Elég rémisz-
tő volt amikor a fegyver saját gazdáját veszélyeztette. A támadó tu-
datában volt mindenek, de a karját már nem volt képes irányítani.

-71-
„Az igazi harcos az aki harc nélkül is győz.”
Ezt mondják az ősi szamuráj legendák, de igazából ezt a titkot a
Hunok ismerték, - a KI áradó erő alkalmazását. A japánok tudják,
hogy csak megőrzésre kapták, amíg vissza adhatják a MAG nép-
ének.
 
Aki hatékonyan akar gyógyítani az energiával, annak magabiz-
tosan, és koncentráltan kell KI-árasztani az Univerzum energiáját.
Igazi hatékonyságnak csak akkor vagy a birtokában amikor akár
egy agresszív támadás negatív energiáját tudod semlegesíteni egy
pillanat alatt.
Ameddig erre nem vagy képes, csak áltatod magad és másokat a
bizonytalan képességedbe vetett hiteddel.
Eben segít a TAIKI módszer.
Az energiagyógyítás során ha nem érzékeled az energiád haté-
konyságát, akkor ez csak próbálkozás marad. Bármilyen beavatás
után ha az univerzum energiáját hívod segítségül, nem tudhatod
amíg nem látod, vagy érzékeled mire vagy képes.
Elvileg bármit gyógyíthatsz, akár több címre is táv gyógyíthatsz,
de ha bizonytalan vagy el se kezd, ha félsz akkor ezt a rezgést kül-
död tovább.
Az igazi harc amikor harc nélkül győzöl, tehát a harcművészet
nem a verekedésről szól.
A küzdelem amikor legyőzöd saját félelmedet, kétségedet, lusta-
ságodat, majd győzedelmeskedsz mind a negatív energiák, mind a
betegség felett.
A harcművészet során próbálhatod ki az azonnali hatást, így kel-
lő magabiztosságot szerezhetsz az energia fókuszálásában.
Ha egy támadót nem vagy képes megfékezni, hogyan juttatod el
távolabbi célok felé hatékonyan?
Aki érti a lényeget, az gyakorolhatja.

-72-
Stílus bemutató
A támadó stílusa, elárulja a szellemi képességét is. Mondta az
öreg szerzetes, és megütötte a fiút
Michogi köhögni kezdett a szegycsontját ért erős ütéstől. Kifújta
a levegőt, és már egyenesen állt mestere előtt.
- Ez csak azért működött, mert váratlanul ért. A harcos felkészül
a küzdelemre, és várja a támadást. Izmai megfeszülnek, és így ke-
vésbé hat az ütés. - Újra ütött de a fiú mellizmai tompították a tá-
madás erejét. Nem is köhögött.
Érezhetted a különbséget fiam?
Éreztem.
Támadj mondta az öreg, és alkarral hárította a támadást, majd
megcsavarta a karját, és földre kényszerítette a fiatal szerzetest.
Ez már technikai tudást feltételez, tehát gondolkodni kell.
Támadj. Hárította az újabb ütést a tenyerével. Nem fogta meg,
csak tolta és irányította a föld felé.
A következő támadásnál hozzá sem ért, csak a támadó kart kísér-
te a tenyerével, mégis földre kényszerítette a fiút.
A végén már a közelébe sem jött, csak nézte, és a gondolatával
irányította a földre.
- Ezt nem értem mester.
- Csináld és rájössz! Minél lágyabb a mozgásod, annál finomabb
energiát vagy képes irányítani. Minél keményebb a támadás, annál
lazább légy. A vizet nem lehet megmarkolni. Siklott ki az öreg kí-
gyószerű lágy mozgással Michogi fogásaiból.
Ezt a vízszerű tudatot irányítsd a támadóra, és vedd át az irányí-
tását. Minél lágyabban követed a fizikai mozgást, annál könnyeb-
ben tudod majd irányítani.

-73-
Ezt a mozgást átviszed az energia mezejére, és a testet is arra moz-
gatod amerre akarod.
Így elesek.
Mert én irányítalak...
A lábam összerogyott, nem birok állni.
Az izmaid nem engedelmeskednek már, olyan vagy mint egy
rongybaba.

„Gyógyítónak” szükséges a harci gyakorlat?


 
A harcművészet nem verekedés, hanem önfejlesztés.
Többször említettem, hogy a gyógyítás alapja az önbizalom, va-
lamint a magabiztos technikai tudás.
Az energia hatékonyságát csak a harci gyakorlatokban lehet ered-
ményesen tesztelni, nem beszélve a mentális képességek fejlesztésé-
ről.
Régen nem is volt különválasztva, csak miután egyesek nem ér-
tik a harci gyakorlatok lényegét, és félnek mindentől, bár aki féle-
lemmel van tele, az hogyan akar másoknak segíteni?
Nem véletlen, hogy a tudás őrzői gyógyító harcos szerzetesek vol-
tak.

Szellemkard:
Lazán fogtam a bokkent /gyakorló kard/
Görcsösen ezt nem lehet végrehajtani. A merev izmok lassítják
a mozgást. A szemem be van kötve, hogy ne zavarjon meg a látás,
mert az lassítaná a végrehajtást. Hosszú idő telik el amíg a szem ér-
zékelése eljut az agyba, és onnan továbbmegy a parancs az izmok-
hoz, hogy mozduljanak. Tudom, hogy lehet másként is. Tudom,
hogy mások is képesek rá. Uyeshiba az Aikido megalapítója fény-

-74-
csíkot látott a lövedék előtt, és úgy tért ki. Kassai Lajos lovas íjász
is fény csíkot érzékelt a nyílvessző és tábla közt. Előre mentek az
időben az érzékeléssel. Nekem be van kötve a szemem. Ez a mód-
szer nem használható. Muszashi a legendás kardvívó a kardjára bíz-
ta magát. „tedd amit tenned kell” mondta, és hagyta működni a ki-
áradás erejét. Sámángyakorlatban ezt Szent Mihály kardja néven ta-
nultuk. Engedd,hogy a kard mozgassa a tested. Legyen. Kifújtam a
levegőt,és vele a maradék feszültséget is. Testem ellazult, lelkem le-
csendesedett, szellemem azonban kiterjedt. Felső tudatom egybeol-
vadt a világmindenség kiáradásával, az erővel.
Kezdhetitek. Szóltam a tanítványoknak, akik körbe vettek, és kis
labdákkal kezdtek dobálni. A körülölelő teret érzékeltem, a kiára-
dó nyugalmat, majd a hullámokat keltő becsapódást. Testem elfor-
dult, de a kard nem találta el a labdát.
Lazíts! Mélyítettem tudatomat. Ez csak labda, ne félj! Testem
mozdult, hárította a labdát, nem kellet elhajolni sem. Megy ez ne-
kem! Villant be, de ki is zökkentem, így a következő labda elérte a
fejemet.
Lazíts! Lazíts! Fújtam ki a feszültséget. És hárítottam a labdákat.
Engedd el magad, engedd a kardot ez járt a fejemben, majd meg-
szűnt a gondolat, a nyugalmat éreztem, a nyugalmat árasztottam,
hagytam megvalósulni az erőt.

Hozzászólás
Mint a jedik amikor a lebegő gyakorló gömbformájú cuccal gyako-
rolnak. Csak át kell adni magunkat az ERŐ-nek. Majd az vezeti ke-
zünket. A labdák rezgését lehet érzékelni és így azt is tudjuk merre és
hol találhatók. Ha nem állítunk akadályokat magunk elé akkor kön�-
nyedén megvalósítható.
Barátommal kipróbáltuk csukott szemmel érzékelni a baseball ütőt
mikor közel ért hozzánk szóltunk ,hogy állj. Kosárlabdával és kipró-
báltuk de az sokszor nem sikerült gátakat építettem magam elé. Pe-

-75-
dig csak labda volt. A körgyűrű amiket vittem a táborba azok is ezt a
célt szolgálták. Becsuktam a szemem feldobtam és próbáltam érzékel-
ni, hogy hol van... és elkaptam. Ha pedig nem sikerült újrapróbálkoz-
tam vele.
Attila

Átadás:

A támadó kart lehet kemény alkaros blokkal hárítani. Lehet te-


nyérrel eltolni, majd lehet érintés nélkül irányítani. Ekkor már ke-
vés a technika bemutatása, hogy két centire a karjától követed a
mozgást, majd elhúzod a tenyered, és a támadó kar követni fog?
- Nem fog, hiszen csak egy fizikai mozgást másoltál.
- Hát mi kell még?
- Megvan a hármasság benne?
- Milyen hármasság?
- Mit tanultál eddig?
- Test szellem lélek?
- Csak ennyi?
- ?????????
- Mozgás – légzés - vizualizáció, nem hallottál?
- De igen
- Akkor mi a lényeg?
- Követem a kezemmel, lélegzek, hogy meg ne fúljak, és képze-
lődök
- Minden védelemnél ezt kell?
- Biztosan, ha te mondod.
- Én nem ezt mondtam
- De ezt mondtad: Mozgás-légzés- vizualizáció... nem hallottál?
- Lemásoltad amit mondtam, de mit értesz belőle?
- Mozgás, légzés, vizu-izé, vagyis képzelgés.

-76-
- Én hármasságot mondtam
- Azt is mondtad
- Csak a hármasság a lényeg, ezek egyike a mozgás légzés vizua-
lizáció.
- Ki tudod mondani, hogy vizu-izé, erre vágsz fel?
- Nem felvágok, nyakon váglak, ha nem a hármasságot mondod
- Hármasság. Így jó?
- De érted is?
- Mit?
- A hármasság elvét?
- Persze: három, hármas, hármasság...
- Ne ragozd, értsd.
- Nem értem.
- Addig nem megyünk tovább.
- Akkor értem.
- Rendben. Itt most egy hosszabb szöveg következne a hármas-
ságról, de arról már sokat beszéltem.
- Csak ennyit tanítasz?
- Nekem ennyit sem mondtak.
- Mert olyan szuper izé agyú vagy.
- Ráhangolódok.
- Ja, olyan.
- Hangolódj te is.
- Lá lá lá…
- Ne így, irányítsd a kezem.
- Ne érjek hozzá?
- Ne érj hozzá.
- Mire gondoljak?
- Semmire, a szándék már kiadta a parancsot, csak a légzésed-
re ügyelj
- Jön a kezem után a kezed.
- Látod sikerül.

-77-
- Szívatsz? Te csinálod.
- Én csak hagytam, te irányítod.
- És ha nem hagyod?
- Az a következő lecke
- De sirály.

A szellemharcos:
- Most el tudom fordítani a kezem.
- Persze, mert nem az ütésre koncentrálsz, hanem arra, hogy mit
csínálok, és folyamatosan korrigálod. Valódi támadásnál, csak az
ütésre figyelsz, így eltéríthető
- Az energia hogyan tudja a fizikai testet befolyásolni?
- Egy nagy golyót egy kicsi is el tud téríteni az eredeti vonalától,
ha megfelelő szögben ütközik vele.
A tudati energia is lehet fókuszált, eltérítő, megállító, vagy folya-
matos irányító is.
- Rugjál - A szerzetes félre húzta felsőtestét a rúgás elől, és egy
energia labdát dobott a rúgó lábra.
- Lelassult a lábam, nincs benne erő.
- A támadó energiát ennyi is semlegesíti.
- Az a kis levegő?
- Ez energia. A finomabb energia irányítja a durvább energiákat,
ahogy a magasabb dimenzió az alacsonyabbat.
- Dimenzió?
- Kiterjedést dimenziónak nevezik. Egy dimenzió a pont, kettő
a vonal, és három a fizikai test. Az árnyékod két kiterjedésű, ezért
kétdimenziós.
- Lépj arrébb, és figyeld az árnyékod.
- Jön velem.
- Mert te háromdimenziós vagy, a sík két kiterjedés, és a magas-
ságod adja a hármat.

-78-
- Amerre mozog a három a kettő követi.
- Így van. A hármat mi vezérli?
- Csak nem a négy? De az mi?
- De igen, a négy. Ez a szellem rezgése.
- A szellem irányítja a testet?
- Igen.
- A kamik/istenségek/ irányítják a földi embert is.
- Igen, meg a benned élő szellem is.
- Én is szellem vagyok?
- Igen, és aki tudatosan éli ezt meg, az képes hatni a fizikai testre.
- Így lehet gyógyítani is?
- Ez a szellemgyógyítás elve is, és a harcművészetben is így hasz-
nálható, vagy az élet minden területén.
- A harc nem csak verekedés?
- Egész életünk harc, harc a gyógyítás is, hiszen a betegséggel kell
küzdeni. Aki nem elég magabiztos, az képtelen győzni az élet bár-
melyik területén.
- Ha nem ütök, hogyan győzök?
- Nem legyőzni kell a támadót, hanem felülírni a támadószán-
dékát.
- Lebeszélem a verekedésről?
Valahogy úgy, csak nem szóval, hanem egy energia labdával, vagy
mással.
- Mi az a más?
- Hova sietsz? Ezt tanuld meg előbb.
- Már tudom.
- De nem gyakoroltad eleget, és nem vagy magabiztos.
- Akkor megyek gyakorolni.

-79-
Szellemharc
Tárgymozgatás alap gyakorlata a papírnyíl forgatása. Ez egyszerű
energia áramoltatás. Ez mindenkinek sikerülni szokott az első be-
avatást követően.
A tudat használata már nagyobb koncentrációt igényel.
Egy könnyű ping-pong labda megfelelő a gyakorláshoz.
Egyszerű tudat áthelyezés a második beavatás alapján. „ott legyek
ahol akarok” vagy a „testem középpontja vagyok, én vagyok abban
a meghatározó erő” ezt a középpontot helyezzük a labda közepébe.
Miután a középpontot arrébb visszük a labda követi a mozgást, az
egyensúly-törvény szerint.
Harc közben azonban nincs idő ilyen meditációkra.
Azonosulni a tükörmódszerrel a legegyszerűbb, hiszen a tükör-
kép rögtön azzá válik ami.
A tudatkapcsolás is képes a támadó mozgásának blokkolására, elég
a szemébe nézni, vagyis a harmadik szemmel a homlokára kapcsolód-
ni, és a tudatában felülírni az agresszivitást, békés beszélgetésre.
Ez leghatásosabb fegyveres támadás esetén. Aki fegyvert fog az
kiszámíthatóbb, hiszen biztosan azzal támad, míg pusztakéznél,
bármi lehet.
Magasabb rezgésről irányítani a legérdekesebb.
Elég rákapcsolódni az alacsonyabb rezgésre, és irányíthatóvá vá-
lik a támadó mozgása.
Az energia lehúzás vérnyomás csökkenéssel jár, így rögtön meg-
nyugszik a támadó. Megszédül, és elveszti a támadó kedvét.
Nyugodt ember nem támad, és nincs mit lenyugtatni, tehát kell
a támadó szándék.

-80-
Minél agresszívebb a támadó, annál alacsonyabb a rezgése, és an-
nál könnyebb beavatkozni. A ráhatás lehet blokkolás, vagy teljes
földre vitel is.
Ha részletesebben írok róla még bonyolultabbnak tűnhet, de a
beavatott aki érti a hármasság elvét, és képes a ráhangolódásra, az
gyakorlat közben rögtön megtapasztalja a működés egyszerűségét.

Hozzászólás:
Érdekes én nemrégen azt tapasztaltam, hogy ha kiürítem a tudatom
és ösztönösen harcolok akkor mindig nagyobb sikereket érek el. Úgy
mint a szellemkardozásnál... tedd amit tenned kell... csak itt a testem-
nek mondom. A testem magától kezd el mozogni... Érdekes! Gyakorol-
tam olyat is, hogy csukott szemmel voltam, és dobálták rám a labdákat
és az összeset elkerültem.. viszont azt még nem tudtam, hogy elkapom
a labdát csukott szemmel lehet jobban a testemre kell hagyatkoznom,
hogy had mozogjon magától, akkor talán jobban sikerül.

Van olyan oktatás, fórum, ahol csak meghallgatják, elolvassák


az „okosságokat” és elfelejtik, vagy növelik ismereteik káoszát.
A taiki módszer mindenben a hármasság elvét követi. Tudatos-
sághoz kevés az ismeret önmagában, elemezni, átbeszélni kell, és
gyakorolni, hogy tapasztalat alapján is rögzüljön, e-nélkül ugyan-
olyan hatástalan ismeretek maradnak, mint a többi nyugati tanítás,
vagy tanfolyamok halmaza.
Aki nem tud harcolni, az nem képes küzdeni a betegséggel, nem
állja meg a helyét a mindennapokban sem.
Akiben félelem van, az energiák által még jobban erősödik az is.
Aki energiával képes egy támadót megállítani, az biztos lehet
benne, hogy képes az energiát irányítani használni, ez más energiás
módszernél bizonytalan hit kérdése csupán.
Csak a harcos képes a jót, az érdekeit megvédeni.
A szellemharc nem azonos a verekedéssel

-81-
Ez a harc nélküli győzelem.
Mindenki a saját szemén keresztül szemléli a világot.
A szemet takaró fátyol, annál sűrűbb minél mélyebbre süllyedsz
az anyagba.
Ez a szellem rezgése. Magasabb szellemiségű a jót látja minden-
ben, míg mások a rosszat mindenben.
A taiki arra tanít, hogy keresd a jó, a használhatót mindenben, és
mindenkiben. Ne legyenek elvárásaid, ne légy elfogult.
Én a fegyveres gyakorlatokban az önbizalom, és ügyesség fejlesz-
tését találtam meg.
Akik ellenszenv miatt elhatárolták magukat ettől, mert nekik a
gyilkolás eszköze, vajon milyen fátyol van a szemük előtt?
A kereszténység a bűnről beszél, keresztes háborúba küldték híve-
iket. Kik látnak terroristát mindenkiben? Keress hasonlókat, találsz.
Én tanultam a ninják harcművészetét, mégsem lettem aljas gyil-
kos. Mást tanultam belőle.

Energiás, mentális védelem rendszere:

- Lendület megbontása, megzavarása!


- Energia labda blokkolásra!
- Tudatenergia megállításra!
- Taiki kéz.
- Távhatások, ütések, lerántások energiával.
- „Aura kócolás.”
- Mentális módszerek.
- Szuggesztiók.
- Koncentrált tudati energia.
- Atlantiszi pálca, és sámánbot technika.
- Tükörmódszer.
- Energia burok.

-82-
- Energiafal aktiválás.
- Fájdalom törlés.
- Fájdalom levezetés.
- Fájdalom visszacsatolás.
- Csoport gyakorlatok.
- Csoport húzás, tolás, lehúzás.
- Csoport hipnózis.
- Azonosulni a tükörmódszerrel a legegyszerűbb, hiszen a tükör-
kép rögtön azzá válik ami.
- A tudatkapcsolás is képes a támadó mozgásának blokkolásá-
ra, elég a szemébe nézni, vagyis a harmadik szemmel a homloká-
ra kapcsolódni, és a tudatában felülírni az agresszivitást, békés be-
szélgetésre.
Ez leghatásosabb a fegyveres támadás esetén. Aki fegyvert fog
az kiszámíthatóbb, hiszen biztosan azzal támad, míg pusztakéznél,
bármi lehet.
- Magasabb rezgésről irányítani a legérdekesebb. Elég rákapcsolód-
ni az alacsonyabb rezgésre, és irányíthatóvá válik a támadó mozgása.
- Az energia lehúzás vérnyomás csökkenéssel jár, így rögtön meg-
nyugszik a támadó. Megszédül, és elveszti a támadó kedvét. Nyu-
godt ember nem támad, és nincs mit lenyugtatni, tehát kell a tá-
madó szándék. Minél agresszívebb a támadó, annál alacsonyabb a
rezgése, és annál könnyebb beavatkozni. A ráhatás lehet blokkolás,
vagy teljes földre vitel is.
 

Kidolgozásra váró módszerek:


- Hipnózis hogyan használható védelemre?
- Tárgymozgatás energiával, vagy mentálisan. Pl. a támadóhoz
vágok egy söröskorsót, vagy autót.
- Vagy elképzeltetek vele valami érdekeset, félelmeset.

-83-
 „Hallom és elfelejtem
Látom és emlékezem
Teszem és megértem”
Szókratész

Energiás kísérletek:
 
Hihetetlennek tűnt, amikor először láttam távolról hatástalaní-
tani egy támadást.
Energiát használtam már gyógyításra, de azonnali hatáshoz erős
koncentrálás kell. … Azt hittem.
Nem tanították a módszert évekig, helyette a tanulás képességét
adták át, egy érintéssel, és ez jobbnak bizonyult.
„Mások tudása nem a tiéd” hangzott a fejemben. Amire rájössz
az a tiéd.
Tudatosságra ébredtem.
Kerestem, elemeztem, gyakoroltam.
Szemináriumokra jártam, mestereket kerestem, videókat néz-
tem, de mindenki csak egy-egy bemagolt technikát mutogatott. A
lényeget nem ismerték.
Nekem ez kevés volt. Nem dicsekedni akartam látványos mutat-
vánnyal, érteni akartam a működést.
Meditáltam, és gyakoroltam. Volt ami sikerült, volt ami nem.
Volt akin megtudtam csinálni, volt akin nem.
Ez kevés volt nekem. Nem mindig volt kivel gyakorolni, hiszen
mindenki a kész tudást akarta lemásolni. De sehol nem volt kész
tudás. Tudás morzsák voltak csak.
Kísérletezni senki nem akart. Mindent azonnal akarnak.
Amit tudtam, az is több volt már attól, amit máshol mutogattak,
és tanítani nem is tudták.

-84-
Én mindent tudni akartam a harc nélküli harcról, és tanítani is
akartam. Egyszerűen, gyorsan, hatékonyan.
Megvan! Nem tökéletes még, de a lényeg megvan. Gyakorolni
kell, finomítani, de megvan. Egyszerűbb bárminél. Hatékonyabb
bárminél. A kulcs a kezemben van!
  

Dvadcat agyin
Huszonegyes barakk lakója volt a beregi öreg. A nevét se tudta
senki, ő volt Beregi bácsi. A muszka őrök se foglalkoztak vele. Fél-
tek az őrültektől.
Én tudtam csak hogy nem bolond. A csalánlevest is ízessé tette,
egy csipetnyi szuvas fűrészporral.
A sebet is gyógyította, egy marék szuvas fűrészporral.
- Ennyi mindenre jó ez forgács?
- Ez? Semmire nem jó, de kell a látható, hogy a láthatatlan mű-
ködjön. Nem értettem, de valami működött. Nem tudtam, mi a
tudománya, de időnként eltűnt a lágerből, és nyulat vagy fácánt
hozott. Levesbe tette, mert így többen is megízlelhették a hadifog-
lyok közül. Tanárember voltam, de ettől az embertől tanulni akar-
tam. Beszélgetett velem, de nem tanított. Egyszer láttam, hogy haj-
nalban a kapu felé sétál, és az őrök nem zavarták vissza, hanem ki-
zavarták a kapun.
- Szobáka, szobáka, davaj. Kiabálták.
Létszám ellenőrzéskor már mellettem ált a sorban.
- Hogy ment ki?
- Kutyának néztek valamiért.
Nem kaptam bővebb választ… Később sem.

-85-
Tanulni akartam, de nem sikerült. Az öreget máshová szállítot-
ták, vagy eltűnt. Engem néhány hónap múlva szökés közben agyon-
vertek a muszkák puskatussal.
Zsongó fejjel tértem vissza a regresszióból.
Tudom ki voltam. A hivatalos verzióban ez állt Kertész Miklós
vérhasban meghalt. A Miklós nevet tőle örököltem.

 Pásztorok mesélték:
Kelemen igazi tajtos volt. Mesélte Csóka pásztor. Együtt őriztem
vele a Cikola-szigetnél.
Nem sokat beszélt, de valahogy mindig segített.
Tavasz vót mán, amikor Kápos sógorba esett a kórság. Egész este
nyögött, felébredtem ám, oszt látom, a Kelemen helye meg üres.
Utána mentem, oszt látom ám, a Dunán felfelé evezni. Kíváncsi
vótam, mit akar Ű éccaka a vízen.
Utána eveztem a szigetig, de nem tanáltam ottan emberfiát, ha-
nem két lú viaskodott egymással. Amikor a vörös lú tűzzé vált, a fe-
hér is eltűnt a nádasba.
Amikor visszaeveztem a Kelemen a helyén aludt, de csuron víz
volt. Verítékezett a teste. Ja reggelre Kápos sógornak semmi baja
nem vót már. Nem mondtam senkinek, de szerintem a tajtos Kele-
men küzdött meg a kórsággal fehér lú képében.

A Vasvári koma is tudó vót, de az ávósok miatt senki nem be-


szélt erről.
Az öregapja lelke kőtözött bele, mert az vót Isten embere régön.
A beregi láp még nagy vót akkoriban, oszt a birkák gyakran be-
tévedtek.
Úgy esett, hogy mentem az egyik után, és meg is tanátam a zsom-
békosban. Ölben hoztam visszafelé, amikor egy toportyán féreg né-

-86-
zett szembe velem a nádasból. Nem félek én a farkastól, ha nálam
van a öregapám fokosa, de most a bárányt fogtam két kezemmel. A
fenevad nekem ugrott, hogy elragadja a gyapjast, én meg hanyatt
zuhantam a vizenyőbe. Ekkor bukkant fel egy nagy fehér farkas,
oszt neki ugrott a másiknak. Tépték harapták egymást, de a fehér
elzavarta a szürkét.
Amikor visszatértem a tűzhöz ott ült a Vasvári koma csapzottan
vérző kézzel, de azt mondta fát vágott, oszt akkor sérült meg. A töb-
biek mondták, hogy utánam indult, de fával tért vissza. Nem is be-
széltünk többet, mindenki azt gondol amit akar.

Átlényegülés
Gondolati úton, vagy testkilépéssel bármilyen élőlény érzéseit,
érzelmeit meglehet ismerni, de a legnagyobb tapasztalat, hogy ezek
után nem azonosulunk testünkkel.
A szellem tudatossá válik. Lehet megfigyelni, kirándulni, kalan-
dozni, de igazán a tapasztalat, ami a szellemet építi.
A legnagyobb és legkisebb felismerése, segít az egység megérté-
sében.
Amikor egybe látod a világ érzéseit, de ez nem káoszként jelent-
kezik, hanem érzékelhető részek összegévé.
Amikor a legkisebb sejt, vagy DNS része tudsz lenni, akkor rá-
eszmélsz, hogy a világ nem az amit eddig láttál, a világ nem úgy
működik, ahogy eddig tapasztaltad.
Miért írjak le ilyen dolgokat, ha az első lépcsőn sem akarnak túl-
lépni?
Van aki ettől a szikrától lobban lángra.
Miért kell felgyújtani?
Az értelem szikrájáról beszélek.
Jól van na, értem én.

-87-
Tudom, hogy érted, de más fogja érteni?
Persze, én látom, amit még nem látsz.
De nagyra vagy!
Nem vagyok nagy, de a része vagyok.
Meddig legyek még itt?
Kapcsold le a gépet, és gyere velem.

Megvilágosodásról:
A buddhisták azt mondják, hogy megvilágosodás előtt teszik a
dolgukat, megvilágosodás után teszik a dolgukat.
Semmi nem változik. Nem lesznek más emberek, nem csinál-
nak csodákat, csak tudatosabban teszik amit kell, ezért más embe-
rek lesznek, és csodákat tesznek. De ez már természetes számukra,
és nem számit különlegesnek.
A megvilágosodott nem veszi észre a változást, de a környezete
észreveszi, hogy megváltozott.
Tehát mindig a körülötted lévő eseményeket figyeld, és észreve-
szed a változást.
A megvilágosodott nem tesz csodákat, hiszen önmaga a csoda.
A megvilágosodott hat a környezetére, emeli annak tudati rezgését,
stb. Most ennyit erről.
Egyszerű hipnózisban is lehet törülni a teljes tudatot, és más ir-
ható helyette.
Bérgyilkosságra is rávehető akarata ellenére.
A koncentrált tudati energia, a szellemi beavatás, nem képes
azonnali megvilágosodásra?
Dehogynem, csak ez nem kényszerítés, és nem erőltethető az
egyén akarata ellenére, mert ez nem ártás, nem ármány szolgálatá-
ban történik.
Fontos az elengedés, a felismerés, a tapasztalat.

-88-
Akit akarata ellenére, vagy felkészületlenül viszik el a megvilágo-
sodáshoz, az nem érti mit lát, mit érez, sőt félni fog, vagy megőrül,
hiszen nem ezt tanították neki eddig, mást szuggeráltak, hiszen il-
lúzió világában élt. A felébresztés így veszélyes lehet.
Aki elengedte gátjait, tökéletesen felismeri a körülötte lévő vilá-
got, az egy érintéssel is képes a megvilágosodásra.
De aki keveri a Jézus által említett mennyei atyát Mózes szövet-
ségesével, aki angyal démon fogalmakkal sincs tisztában, az furcsán
érezné magát az asztrál világban.
Írtam erről, és kezdtem beszélgetést erről is, de nem sokan értet-
tek.
Elengedés –ráhangolás - kiáradás hármasságból az első kettőt
megkaptad. Megnyitottam a kaput, hogy lépj tovább. Szellemi se-
gítőt kaptál, hogy gyakoroljatok. Aki elsőn elengedte a gátjait, az
könnyen továbblépett, könnyen kapcsolatba lépett a szellemi segí-
tővel, vagy akár Ykoval. A többinek nem folyamatosan segítek az il-
lúzió felismerésében, és törlésében. Van, aki inkább ragaszkodik a
dogmáihoz, és vitázik erről.
Van, aki gyakorol a taiki módszer szerint van, aki továbbra is bo-
nyolítja azokat. Folyamatosan javaslom a ráhangolódási gyakorla-
tokat, közös gyakorlásokat szervezek. ki az akadálya a megvilágoso-
dásnak? Mit vársz a megvilágosodástól? Nem érzel semmit? Nem
értesz jobban semmit? Nem érzékelsz másként semmit? Mit gyako-
rolsz, és hogyan?

Tudatosság gyakorlata:
Az emberek kérdeznek, mert tudásvágy hajtja őket.
Azt hiszik, kíváncsisággal előbbre jutnak.
Nem ismerik az alaptörvényt sem.
Amire gondolsz, amivel foglalkozol, annak adsz erőt, azt erősí-
ted.

-89-
Aki azt kérdezi, amit nem tud, azt erősíti, hogy nem tudja.
Ezért nem hatékony a magolós, kérdezős tanulás.
A tudatosság alapja: onnan indulj ahol vagy.
Azt gyakorold, amit tudsz, és ne kérdezz, hanem beszélgess róla.
Beszélj arról, hogy mit csinálsz, mi a tapasztalat, mi a akadály ho-
gyan oldanád meg? Ha így állsz egy témához, akkor kérdezni sem
kel, hiszen a megoldás magától előjön.
A ráhangolódás gyakorlata legfontosabb leckéje, a kérdezés tu-
dománya.
A titkos módszereket akkor add tovább, amikor már jobbat
tudsz. „titkok könyve”
 
„Táltos iskolába” jártam amikor először olvastam Wass Albert
Hagyaték című könyvét a táltosokról.
Volt egy rész, amikor a román Jugenau ezredeshez ment az öreg
táltos, hogy a magyar foglyokat kihozza a börtönből.
Az ezredes Pisztollyal akarta lelőni az öreget, de az néhány szó-
val úgy hatott a rendőrfőnökre, hogy annak kezét megégette a fegy-
ver, és elejtette.
Kérdeztem az oktató „főtáltost”, hogy ez hogyan lehetséges, de
azt a válasz kaptam, hogy ez csak mese.
Akkor távoztam a tanfolyamról, és megfogadtam, csak akkor
mernék táltosnak nevezni bárkit, amikor hasonló dolgot megcse-
lekszik. Tizenöt évig kutattam a lehetséges módszereket, és mára
már tanítani is tudom.
Véd-elem gyakorlat fegyveres támadás esetén:
Fegyveres támadás esetén lehet a tudatot blokkolni, a támadó
szándékot semlegesíteni, felülírni, de elég a fegyvert /pisztoly, kés,
bot/ tartó kezet irányítani.
Pszichológiai szempontból is hatékony, amikor a támadó saját
fegyverével néz szembe.

-90-
A kapcsolat ne legyen ellenséges, hiszen a negatív energia erősí-
ti a negatív energiát. „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”
tanítást alkalmazva megértőnek kell lenni.
- Megértelek, hiszen a te helyzetedben ez a leghelyesebb cseleke-
det
- Nem akarsz bántani, Te jó ember vagy léleksimogatással meg-
teremthető a kapcsolat.
- Ez a fegyver nehéz neked, nem bírod, látod lefelé megy a kezed
szuggesztióval átvehető az irányítás.
Energiazárlat, vagy a taiki kéz kinyúló energianyalábjával kap-
csolatba lépünk a támadó energiamezőjével, majd a karjára össz-
pontosítjuk a kiáradás rezgését. Közrefogva, de nem érintve fizika-
ilag a kart finoman irányíthatjuk, csavarhatjuk, vagy önmaga ellen
fordíthatjuk saját kezét, amit ekkor már képtelen irányítani.
 

Mag hármassága
A mag magában hordoz minden információt, ahhoz, hogy tere-
bélyes nagy fává serdüljön, de ez kevés.
Fontos a föld ereje, ezért legyökerezik, és fontos a fény ereje,
ezért felfelé is levelet hajt.
A tudás önmagában nem ér semmit. A MAG- népe tudta az
alapigazságot, hogy minden a hármasság által működik.
Elemzés, megértés stabilizálja az információt, de a gyakorlással
teljesedik ki megtapasztalássá.
Egyik sem ér önmagában semmit, de a három egysége teremtő-
vé válik.
Föld Anyácska, Ég Atyácska, az összekötő ember által tud meg-
nyilvánulni az anyagban.
Minden reggel háromszor végezte el az összekötő gyakorlatot.
Érezte, ahogy feltöltődik

-91-
I-MA:
Imádkozni mindenki tud.
Legalábbis azt hiszik, hogy el kell mondani néhányszor az imád-
ságos versikéket, mondókákat, és máris eleget tettünk a Teremtő el-
várásainak.
Hasonló tévedések a vallás más területén is előfordulnak, hiszen
nem a szellem egysége a lényeg, hanem a lelkiség ápolása.
Teljesen külön fogalmak amúgy, de ha így jó nekik tegyék azt.
Nem akarok téríteni senkit, semmilyen irányba, de ha valaki ér-
deklődik annak elmondom. Az igazságot.
I-MA a most szava. A nem cselekvés szava. Ősi, és ismeretlen
erők csatornája.
Hármasság, középpont, ráhangolódás után jöhet az I-MA meg-
élése.

Közös rezgés
- Értem, de nem mindig tudom megmagyarázni. De érdekes!
Michogi először regressziós hipnózis során jelentkezett, mint elő-
ző életem egyike.
Később már nem kellett hipnózis ahhoz, hogy lássam, halljam,
egyszerűen megéltem. Tanultam ön-magamtól.
Elég ráhangolódni, vagy hagyni, hogy segítsen. Amikor kinyi-
tunk egy előző életet, az nem titok többé, és amit akkor tanultál, az
használható most is. Gátat te szabsz magadnak.
Kapcsolat külső segítő szellemekkel, vagy önmagaddal már nem
tűnik meglepőnek.
De időnként meglepődök.
A fiam még általánosba járt, amikor megjegyezte otthon.
- Apa tudod, hogy a tanáriban mindig veszekednek?

-92-
- Mit kerestél a tanáriban?
- Csak benéztem.
- Nyitva volt az ajtó?
- Dehogy a Zsóka néni bevitt.
- Miért mit csináltál?
- Ő nem tudott rólam.
- Akkor hogy mentél be?
- A fejében?
- Tessék?
- Belemásztam a fejébe, és ott maradtam.
- Miért.
- Nem értettem, hogy mit mond, és megnéztem, majd ottmarad-
tam, és benéztem a tanáriba. Mondta teljesen természetesen.
- Ezt kitől tanultad
- Tőled
- Én nem tanítottalak erre.
- De csak nem tudsz róla. Van egy kis szerzetes a fejedben.
- Ezt honnan tudod?
- Láttam. Sokáig tartott, amíg észhez tértem, és kezdtem megér-
teni. Sokat játszunk, kirándulunk, edzünk együtt. Közös rezgésen
voltunk mindig is. Értjük egymást. A közös rezgés által eggyé vá-
lunk, és így amit tudok, az rá is hat. Hallottam, hogy a régi meste-
rek nem tanítottak, hanem közös rezgésre emelték tanítványaikat,
és így adták át a tant. De most megtapasztaltam én is a közös rezgés
erejét. Meglepődtem, de már értem.
 

-93-
A forrás
Kis hegyi falu határban jóízű forrás fakadt. Régen sokan jártak a
friss vízért, de később lusták voltak a falu végéig menni, inkább fúr-
tak közelebb kutat maguknak. Poshadt ízű volt, de közelebb volt.
Egy vállalkozó hallott a forrásról, és tartálykocsikkal elszállítot-
ta messzi külföldi országba, ahol csapvízzel hígította, és díszes pa-
lackokba töltötte.
Ezt reklámozta minden média, és óriás plakát.
Divat lett ezt inni. Vették is a falusiak, hiába drága volt, és csap-
víz ízű, de elhitték, hogy minden betegségre jó, és tiszta hegyi for-
rásból való. Már senki nem emlékezett arra, hogy ez valamikor in-
gyen az övék volt.
 
A földi ember vágyik a tudásra, keresi az ezoterikus, misztikus le-
hetőségeket.
Talál is messzi országokból behozott tudásmorzsákat, fényes, de
bonyolult köntösbe öltöztetve. Drága tanfolyamokon eladják ne-
kik ugyanazt különböző elnevezés alatt. Bemagolt módszerek kötik
a tudatot földi síkra, dogmák kényszerítik zsákutcába a szellemet.
Elhitetik velük, hogy a tudatosság kapuja, csak sokévi szenve-
dés, rengeteg próbatétel után is csak a kiválasztottaknak nyílik meg.
Elég lenne kettőt összehasonlítani, hogy rájöjjön a turpisságra,
és inkább a forrást keresné. Nyitott szemmel rájöhetne, hogy a for-
rás közvetlen közelébe van, csak be kell lépni az ajtón, ami mögött
újabb ajtók nyílnának meg számára. „Csak tárd ki a karjaidat, és
megnyílik a forrás!”
„Onnan indulj ahol vagy, abból meríts, amit tudsz, de gyakorolj,
és megnyílik a többi kapu” erről regél az ősi módszer, de inkább fi-
zetnek módszerekért, és mástól várják a csodát.

-94-
„A csoda benned van Istenek vagytok”- hangzik a belső sugallat,
de nem halják, csak a hangos szónokokat, mert az útkereső „hallga-
tó lett, nem tudatos tanítvány.

Gyakorlás
Amit nem ismer attól fél az ember, de ami tudatos számára azt
felülírhatja. - Ez volt tapasztalható az energia burok gyakorlatnál is.
A laza energia áramlik a legjobban, ez is jó tapasztalat, valamint
az, hogy amit „beleteszel” azt tudd is kivenni, akkor nincs gond.
Akkor is alkalmazható, ha más tesz bele negatív rezgést, vagy fáj-
dalmat.
Mint ahogy Tátus fájdalmait vettem ki, amitől évek óta szenve-
dett.
Ez történt a válladnál, és ez történt, amikor Atilla kezébe vittem
a kristályrezgést, és lezsibbadt a keze.
Ezért fontos, hogy tudjátok mit miért tesztek, és tudd kezelni. Ez
a gyógyítás alapja is.
„Az igazi harcos, nem csak legyőzi a támadót, hanem meg is gyó-
gyítja, de még jobb harc nélkül győzni”

Harcos szerzetes alapszabály


Fizikai mozgás jelzés küld az agynak, és mozgósítják amit kell.
A lelki folyamatok is beindítanak folyamatokat. A tudatosság lé-
nyege, hogy rögtön a tudatban keletkezikik, felülírja a test, és lélek
problémáit, kikerüli a gátakat. Ez a szellem hatalma a test és lélek
felett. De az emberek jobban szeretik a bonyolult dolgokat.
„Kelj fel és járj” írta át Jézus a béna tudatát.
Egy érintésbe sűrítve a koncentrált tudati energiát, az akaratot.

-95-
Nem kért, nem próbálkozott, hanem hatott rá.
Különböző hatásfokkal lehet a tudatra hatni Ez a gyógyító fel-
készültségétől, magabiztosságától, de a fogadó gátjaitól, ellenállá-
sától is függ.
Beavatás is átadható egy érintéssel, de a beavatandó tudatgátjai
akadályozzák az eredményességet.
Ezért kell a felkészülés, a megismerés, az elengedés, hogy tiszta
tudattal fogadhassa a jelölt az érintést.
Amikor a beavató olyan magas rezgéssel rendelkezik, hogy min-
den ellenállást képes felülírni, elvárható az a tisztaság, hogy ne akar-
jon ezzel visszaélni. Másik lehetőség, hogy alacsonyabb szintű be-
avató is képes beavatásra, de ebben az esetben a beavatott közremű-
ködése is szükséges, vagyis engedélye, felkészültsége, dogmanélkü-
lisége, elengedő képessége az üressé váláshoz. Hipnotikus trükkök-
kel akarata ellenében is felülírható a tudat, de ez fekete mágikus te-
vékenységnek minősül, még show biznisz esetén is.
Önvédelmi gyakorlás esetén is felülírható a támadó szándék, de
egyéni siker hajszolás érdekében, már visszaélésnek minősül.

-96-
Jézus erô a SZER-ETET
Négy őselem a föld, levegő, tűz és víz egyensúlya, vagyis harmó-
niája eredménye a középpont ereje a SZER, ami éltet, etet. Tehát a
SZER-ETET.
A középpontban álló átengedi a SZER erejét, amit Jézus-erő-
ként, vagy szeretet energiaként ismernek.
Így válik érthetővé az a mondás, hogy „ha megdobnak kővel
dobd vissza kenyérrel” vagyis negatív támadó erővel szemben ne
negatív erőt alkalmazz, hiszen az erősíti azt, hanem pozitív energi-
ával semlegesítheted, javíthatod, vagy gyógyíthatod a romboló erő-
ket.
„Ha tudod, hogy egyszerű, akkor könnyen megvalósítható, de ha
azt hiszed, hogy bonyolult, akkor sosem lesz elérhető” Egy sennin
mondása…
A taiki módszer ezt gyakorlatban is működteti.
Nem kell hozzá nagy tudás, csak egyszerű felismerés.
A Mennyei Atya is folyton fejlődik, ahogy Jézus megsúgta ne-
künk.
A taiki fejlődés, onnan indul, ahogy vagy, ahol vagy.
Egy egyszerű oktató is tud segíteni a továbblépésben.
Nem előtte kell szenvedni, tanulni, hanem rögtön alkalmazha-
tó, és folyamatosan tapasztalsz, azáltal egyre többet érthetsz a világ
működéséből.

-97-
A parkban:
Törékeny nő száll le a buszról. Szétnéz, hogy elkísérné e valaki,
mert félt egyedül. Senki nem jött arra. Egyedül elindult a parkon
keresztül. A közvilágítást mindig összetörik. Sötét van, és még sö-
tétebb alakok lézengenek a parkban. Félem szorítja a szívét, ami-
kor bevillan valami a tudatába. Legyek én a fény. Egyenletesen lé-
legzik, hogy lenyugtassa magát, majd az energiát kezdi maga köré
kiárasztani. Örvénylő védőburok veszi körül. Nyugalmat áraszt két
méteres körben. Nincs félelem, nem gondol semmire, nehogy be-
vonzza magához.
Akik folyton sértik, mocskos megjegyzéseket tesznek, most észre
sem veszik. A lépcsőházhoz érve elmosolyodik. Láthatatlan lettem,
ez érdekes. A lakásba felérve boldogan mesélné, mi történt vele,
de párja veszekedve fogadja. Nem talál valami fontosat, és csak-
is az asszony tehette el. Majdnem válaszolna ugyanolyan stílusban,
hogy mit csináljon ideges párja, de ehelyett, megint egyenletesen
lélegzik, hogy lenyugodjon, majd a nyugalmat kiárasztja a lakás-
ban. Párja lenyugszik, és annyit mond.
- Ja már tudom hová tettem reggel. És elmegy. A gyerekeken már
nem is csodálkozik, hogy nem marják egymást ahogy szokták, ha-
nem békésen együtt játszanak.
- Ez tényleg működik. Mosolyog tovább. Holnap a hisztis főnö-
köm is megjavítom. Sokáig nem gyakorolta, mert azt mondta ma-
gának, hogy erre nincs ideje, de ma rájött, hogy nem külön idő
kell, hanem ez a mindennapok része lehet, ha harmonikus életet
akar maga körül.
- Talán ha többen gyakorolnánk a KI-árasztást a világot is job-
bá tehetnénk? Gondolta, de magában tudta is a választ. Lenne en�-
nyi tudatos ember?

-98-
Kiárasztás teszt
KI-áradás, vagy I-MA gyakorlat a középpont erejének megta-
pasztalása.
Annyira egyszerű gyakorlat, hogy semmit sem kell csinálni, csak
üresé válni.
Azzal rontják el, hogy csinálni akarnak valamit, gondolatot tesz-
nek bele, elképzelnek fényeket, társakat.
A harci gyakorlat segít megtapasztalni a hatékonyságát minden
energiás gyakorlatnak.
Segít a félelem törlésében, az önbizalom erősítésében is.
Aki csak „úgy csinál” mintha kiárasztana, de tele félelemmel,
bizonytalansággal, képzelődéssel, az képtelen megállítani a feléje
karddal rohanó támadókat.
De aki képes rá, abban nem marad kétség a középpont erejéről, a
mindenség kapcsolatáról, vagy gyógyító képességeit illetően.
I-MA gyakorlat ősi jelentése most, vagyis Isten teremtő erejé-
ben létezni. /nem emlékezni, vagy vágyakozni/ ez a jelen megta-
pasztalása. Nem képzelgős meditáció, álszentségeskedés…
Ez a teljes egység megtapasztalása, ezért lehet a tesztet is végre-
hajtani.
 Harminc év alatt nem találtam hatékonyabb módszert a megvi-
lágosodásra, mint a ráhangolódás.
Aki komolyan vette eddig, az elérte a mesterszintet, vagy előt-
te áll.
Ha tudtok jobbat, akkor ne titkoljátok, de ha nem, akkor inkább
próbáljátok ki, nincs vesztenivaló, csak nyerhettek!
Ráhangolódás célja, hogy képes legyél „józan paraszti ésszel” lo-
gikusan gondolkodni, kreatívan cselekedni, alkotni.
Mentes lehess dogmáktól, berögzött gondolkodási sémáktól,
megszokásoktól, elvárásoktól.

-99-
Ha én mondom el, akkor nem te elemzed, így nem magadtól
jössz rá, tehát nem jutottál előbbre.
Aki kimásol mástól oldalakat, az nem a saját vélemény.
Ha már saját gondolatként jön valami, az már haladás, de a hár-
masság elve alapján érdemes támogatni. Ha csak lóg a levegőben,
vagy egy lábon áll, az billeg, tehát nem valós.
Meg kell tanulni a keresést, elemzést is, megbeszélés, tervezés,
gyakorlás, tapasztalat alapján lehet elfogadható bármilyen tájékoz-
tatás.

Bármilyen témában találd meg az eredeti


jelentést.
Pl. Ki a mester?
- bárki önműködően lehet mester, aki elvégez egy csomó tanfo-
lyamot, és megfizeti az árát?
- Aki bemagol néhány technikát, szimbólumot, mint egy „beta-
nított munkás”?
- Aki a bemagolt ismeretek egy részét vizsga címén, képes vis�-
szamondani?
- Aki a bemagolt tudást továbbadja, hogy „betanított munkáso-
kat” képezzen?
- Aki nem magol, hanem az elveket alkalmazza kreatív ötletként?
- Aki érzi, tudja azt is amit nem tanítottak, ezt adja tovább, az el-
veket, kreativitást tanítja, tanulást tanít?
 

Továbblépve a témában:

Általános, megszokott dolog, hogy a tanulási folyamat végén


mesteré válik a tanuló, az adott szakmában:

-100-
Egy ácsmester lehet kétszeres vagy többszörös ácsmester, ha meg-
tanul közben egy másfajta szeget is beütni, vagy más formájú tetőt
készíteni?
Egy szakácsmester újfajta lecsó elkészítése után kétszeres szakács
mester lehet?
Harcművészetben hogyan lehet valaki 10x, vagy 30x-os nagy-
mester?
Mi lehet az eredeti alapelv? Mi a forrás?
Ráhangolódás még egyszer:
Véleménye mindenkinek van. Erről vagy beszél, vagy nem.
Az hogy a vélemény mennyire sajátja, vagy különböző hatások
által formált teljesen mindegy. Egyszerű magyarázat, vagy valóság-
tartalma van az is mindegy, hiszen csak egy vélemény.
Vélemények ütköztetésére, vitákra alkalmas, másra nem.
A taiki mindig a forrást, az eredetet keresi minden témában.
Amiről minden dogma, minden sallang le van tisztítva.
Aki megtanulta a ráhangolódás módszerét, az könnyedén meg-
tisztít minden információt, ez a tisztánlátás alapja.
A taiki témák, felvetett kérdések a gyakorlást szolgálják, hogy ké-
pesek legyetek tudatosan gondolkozni.
Az nem ráhangolódás, hogy olyan válaszok érkeznek, hogy én így
tudom, nekem így mondták.
Elemezd, hogy ki mondta, és miért mondta, mi a valóságalapja.
Ha így elemzel elindulsz a tudatosság lépcsőin, ha nem akkor
csak magolni tudod mások tévedését.

Rend, káosz és egyensúly:


A rend merev, szabályozott élet, amely megöli a szellemet. Ez
a célja. Ármány világa szabályokat, törvényeket, tiltásokat alkot.
Minden szabálynak, senki nem képes megfelelni. A lélek illúzióba

-101-
menekül, de káosz uralkodik rajta. Semmit nem ért, nem lát tisz-
tán, hiányzik az értelem, a tudatosság, a szellem.
Egyensúlyt csak a szellem képes teremteni, aki felülről átlátja a
káoszt, és szabályos helyett tudatosságot teremt.
Nem tiltások kellenek, hanem, azt tedd másoknak, amit szeret-
nél, hogy veled tegyék.
Ennyi volt a Szkiták törvénye, ezt akarta vissza hozni Jézus.
De már őt sem értették.

Tegnap belenéztem egy Steven Segal filmbe, nem is emlékszem


másra csak egy mondatra. „ha elmondom, hogy kell megcsinálni,
az felejthető, de ha magadtól jössz rá, akkor az tudás lesz!”

A taiki módszer ugyanerről szól. Ne magold mások tudását, mert


akkor sosem válsz tudatossá. Elvezetlek a kapuig, de neked kell be-
lépni. Rávezetlek az útra, de neked kell végigmenni. Kinyitom tu-
datod kapuját, de a rádöbbenést meghagyom neked. Ez a ráhango-
lódás lényege, nem az hogy tálcán adhat mindent. Ezért fontos a
csoportos, és aktív beszélgetés.
A ráhangolódás gyakorlata nem függ beavatásoktól, de a beava-
tottak gyakorlásának sikere nagyban függ a ráhangolódás képessé-
gétől.
Mesterszintre készülők is akadtak már el, csupán a ráhangolódás
hiánya miatt.
Végül is a fejlődés nem erőszak, hanem csupán lehetőség.
 
A cipész a ragasztó szagú kis műhelyében egykedvűen szegelte
vissza a leesett cipősarkot, és ragasztotta a felvált fröccsöntett gu-
mitalpat.
A fröccsöntett gumi nem érdekelte, a fröccs öntés a söntésben
hamarabb jutott eszébe mindig. Unta a munkát, unta az életét.
- Jó napot, lépett be egy férfi a műhelybe, és belépett az életébe is.

-102-
- Mit akar?
- Szegecsfej kellene.
- Nem árulok szegecset.
- Javításra kellene a tarsolyomhoz, kiesett egy szegecs. Mutatta a
fémlappal díszített bőrtarsolyt.
- Szép munka, maga is bőrös
- Csak hobbi szinten, szeretek barkácsolni magamnak.
- Magának?
- Az ember többre képes, mint hogy mások által készített, mások
által elhordott dolgokat foltozzon. Az ember kreatív munkára ké-
pes, hogy fejlődjön testileg, szellemileg és lelkileg.
- Maga valami szektás?
- Dehogyis, hiszen a vallások dogmákba kényszerítik a lelket.
- Akkor miről beszél?
- Az ember határtalan lehetőségéről.
- Nekem ez a műhely a lehetőségem.
- Dehogy ez a műhely a kreatív lehetőségek tárháza.
- Baj van a szemével? Ez egy poros lyuk?
- A szellem tesz naggyá, vagy semmivé.
- Értenem kéne?
- Csinálnia kellene.
- Mit?
- Önmaga feltárását. Ügyes keze van, tegye hozzá a kreativitást.
Kezdjen el alkotni. Csináljon egy tarsolyt, vagy tarsolyokat, és min-
dent, amihez kedve van. Amit örömmel végezne, és akkor örömmel
jönnek magához az emberek.
- Én suszter vagyok, nem értek a bőrdíszművességhez.
- Én sem, de meg tudtam ezt a tarsolyt csinálni, maga meg ért is
a bőrhöz.
- Nincs pénzem drága bőrökre.
- Ezt egy ócska táskából készítettem. Ember én kreativitásról be-
szélek, elég ráhangolódni, és a többi adja magát.

-103-
A susztert mintha áram cirógatta volna, valami meleg érzés fu-
tott át az idegszálain. Valami rezgés átragadt az idegenről. Valami
fény gyúlt a szemében.
Még aznap este csinált tarsolyt. Nem géppel varrta, hanem pici
lyukakba vékony bőrcsíkot fűzött.
Szép volt. A másikat már duplán fűzte, a harmadikra vésett va-
lamit. Érdekelni kezdte. Kereste kik hordanak manapság ilyen régi
tarsolyt. Jó emberekre talált. Megtudta, hogy ez egy ősi forma. A
koponya formája. A tudatosság jelképe. Minden tarsoly egyedi lett,
mert érezte a kreativitást a kezeiben. Érezte a rezgést a fejében. Jöt-
tek az ötletek. És jöttek a megrendelések, mert egyre szebb munkák
kerültek ki a keze alól.
Alig várta a következő napfelkeltét, hogy újra alkothasson, vagy
megmutassa a barátainak, az érdeklődőknek, a megrendelőinek.
Ekkor hallotta meg a táltos dob hangját. Lelke érezte a rezgést.
Dobot készített, dobolt. Magasabb szintről jöttek a rezgések, vala-
mi elindult. élni kezdett.
Erről már nincs mit írni. Megyek tovább.

A taiki módszer eltér a megszokott magolós tanulástól.


Nincs előadó, aki elmond egy csomó „okosságot” és a tanuló
hallgatja. Egy részét talán megérti, de nagyobb része átszalad az
agyán.
A tanító – tanítvány kapcsolatban a közös rezgés a lényeg.
Rezgésszint emelése alkalmával a tanítvány kis segítséggel, de
magától rájön a lényegre. Megtanul ráhangolódni arra, amit csinál.
Eggyé válik vele, és így nyílik meg az a tudás, ami másként nem
megismerhető.
Megtanul kérdezni, és már nem csak kíváncsiskodik fölösleges
kérdések által, hanem  elemzi és tapasztalja is a dolgokat.

-104-
Kiáradás
Kétpontos ellazulás/középpont megérintése/ után csoportos gya-
korlás esetén egymáskezét fogva /pólusváltás figyelmében/ elkezd-
jük a kiáradást.
Nem két kézzel lőjük ki a semmibe, hanem spirális forgásba hoz-
zuk, hogy mindent átmosson, felemeljen /a teret mindig határoz-
zuk meg, nehogy a semmibe menjen. /saját auránk, egy lakás, egy
város, vagy Kárpát medence az erősségtől függően/
Balkézből /szív felől/ indítjuk és jobbal fogadjuk, hogy még na-
gyobb lendülettel balra kiengedjük. Csoport esetén a kör közepe a
középpont. Egyéni gyakorlás során, TEN-magad leszel a közép, és
körülötted áramlik az örvény.
Amikor elég gyors az áramlás érezhető a könnyűvé válás, vagy le-
begés érzése.
Az örvény gyorsuló mozgása felemel. Emelem a kezemet fogó-
kat, és a kör többi tagját. A liget fölött pörgünk egyre gyorsabban
egyre magasabban. A Kárpát medence több pontján felvillannak
fénylő pontok, melyek egy nagy örvénybe egyesülnek.
Tisztító spirális fény tölcsér átmossa  negatív rezgést, és felemel
minden anyagba süllyedt rezgést. A tiszta tudat áramlik, megtisztul
az elme, világos építő gondolatok emelkednek felszínre. Az eltapo-
sott mag csirázni kezd.

Kiárasztás teszt:
Egy pohárba töltött víz olthatja a szomjad, de ugyanaz kilöt�-
tyintve nem sokat ér.
Jó szándékú, de megtévesztett emberek meditációs energiáit
gyakran megcsapolják az illúzió világában.

-105-
Mentális energiát termel a meditáció, és „elképzelt célok” amely
rögtön a „védőháló, vagy mentális antennák fogságában köt ki.
A hatékony „kiáradás” energiáját ne szórjuk szét a világba, és ne
képzelődjünk mellette.
A középpont erejét magunk körül forgatjuk, és spirális alakban
bővítjük folyamatosan minden gyakorlat alkalmával.
Ennek eredménye a rezgés emelés. Ez ad védelmet, és hatékony-
ságot. Nem kell semmi kapcsolódást elképzelni, hiszen az csak il-
lúzió. Az energiák maguktól kapcsolódnak, ha elég nagy a kiterje-
désük, hogy összeérjenek, így hatványozódik meg a hatékonyság.
Alap mágikus tudás esetén is tudható, hogy az energiának for-
mát, teret kell adni, elemsűrítés, vagy gondolat forma esetén is.

KI-áradás, vagy I-MA gyakorlat a középpont


erejének megtapasztalása.
Annyira egyszerű gyakorlat, hogy semmit sem kell csinálni, csak
üresé válni.
Azzal rontják el, hogy csinálni akarnak valamit, gondolatot tesz-
nek bele, elképzelnek fényeket, társakat.
A harci gyakorlat segít megtapasztalni a hatékonyságát minden
energiás gyakorlatnak.
Segít a félelem törlésében, az önbizalom erősítésében is.
Aki csak „úgy csinál” mintha kiárasztana, de tele félelemmel,
bizonytalansággal, képzelődéssel, az képtelen megállítani a feléje
karddal rohanó támadókat.
De aki képes rá, abban nem marad kétség a középpont erejéről, a
mindenség kapcsolatáról, vagy gyógyító képességeit illetően.
I-MA gyakorlat ősi jelentése most, vagyis Isten teremtő erejében
létezni. /nem emlékezni, vagy vágyakozni/ ez a jelen megtapaszta-
lása. Nem képzelgős meditáció, álszentségeskedés.

-106-
Ez a teljes egység megtapasztalása, ezért lehet a tesztet is végre-
hajtani.

Hozzászólás:
Az elején míg nem próbáltam ki ezen gondolkoztam én is. Gyakor-
latban egyszerűbb a dolog. Elsősorban onnan, hogy mire hangolódok
rá. Mikor olvasom a gondolatait, mint egy villám ugranak be a dol-
gok, vagy kép vagy hang, vagy tudati formában a lényeg, hogy érzed,
ahogy beáramlik. Másodjára mikor komolyabban ment a gyakorlat
szinte a cselekvés előtt egy másodperccel történt, így nem volt időm raj-
ta gondolkodni, főleg nem hogy én találjak ki valami mozdulatot. Mi-
kor küldtem neki egy gondolatot , tudatosan arra koncentráltam, át-
állt a tudatom rá, a szuggesztiót pedig egyszer-kétszer- vagy háromszor
is megismételtem neki.
Így a válasz egyszerűen annyi, hogy úgy tudod megkülönböztetni,
hogy tudatosan figyelsz rá, ha kipróbálod érezni fogod a különbséget is
a két gondolatforma között is, durva példával olyan mint két különbö-
ző étel ízét éreznéd.
 

Ráhangolódás fontossága:
- Fontos a ráhangolódás?
- Nem, ha mindegy mi sül ki belőle.
- Sütünk főzünk?
- Akár főzhetünk is. Akinek mindegy mit talál az üres hűtőszek-
rényben, akinek mindegy mit tálal a családjának ebédre annak nem
fontos a ráhangolódás.
- És akinek nem mindegy?
- Az megnézi milyen nyersanyag szükséges, megnézi mi található
a hűtőben, és mit kell beszerezni. Megnézi a tűzhelyet, megnézi az

-107-
edényeket. Érdeklődik milyen ízlés szerint kell főzni, és milyen újí-
tásokat tud belevinni az íz-világba.
- Ennyi?
- Ez az előkészület. Hozzájön az öltözék, kötény, védőkesztyű,
hámozó kés, fakanál és társai. Milyen segítségre számíthat, hány
főre kell főznie
- Ennyi?
- Főzés, sütés, majd terítés, és tálalás, sőt mosogatás is ide tarto-
zik.
- Ez bonyolult
- Talán elsőre, de aki képes ráhangolódni, annak egyszerű.
- Még jó, hogy a taikisok mindig közösen ráhangolódnak a be-
avatásra, és gyakorló táborokra
- Gondolod, hogy aki egy héttel a tábor előtt még azt sem tudja,
hogy akar e jönni, az rákészült bármire is?
- Hááááát?...
- Mire jó az őstörténet kutatása, megismerése?
- Talán arra, hogy dicsekedjünk ősi nagyságunkkal?
- Nem, inkább, hogy meg tudjuk mit tudtak régen.
- Az mire jó?
- Hogy megismerd, mit titkolnak el az emberek elől
- Mit titkolnak el?
- Mindent, hiszen csak a buta embert tudják irányítani
- Nem buták az emberek, sokat tanulnak.
- Csak magolnak, de nem tudnak
- Mi a különbség?
- Az igazi tudás nem mások tudásának lemásolása
- Hogyan?
- A tanulás megtanulása az, amikor mindenki lehívja a szüksé-
ges tájékoztatást
- Miért nem ezt tanítják?

-108-
- Az embereket a dualitás világába kényszerítik, a jó és rossz vi-
lágába vergődnek
- Van más is?
- Aki megismeri az ősi tudást, a forrást, az rájön a hármasság el-
vére.
- Az micsoda
- Nem csoda ez a valóság, amikor a szélsőséges erőket harmoni-
zálják, az egység érdekében.
- Lehet erről többet tudni
- Hát ha érdekel az ősi tudás akkor igen.

Taiki tudatosság:

Csendben kopogtam a lakásajtón.


Kultikus okokból nem használjuk a csengőt.
Bentről hallottam, hogy megy a mosógép.
Hangosabban kell kopognom, vagy dörömbölni, hogy ezt meg-
hallják. Gondoltam, de már nyílt az ajtó.
- Hallottad a kopogtatást fiam?
- Nem hallottam semmit, de ki kellett jönnöm ajtót nyitni.
Megint működött a közös rezgés a fiammal.
Lehet sokat beszélni, lehet kitalálni technikákat, lehet aszkézis-
sel szenvedni, lehet éveket meditálni, de tudást átadni csak azonos
rezgésen lehet.
Elég együtt gyakorolni, és átíródik az is, amiről nem is beszélte-
tek, nem is gyakoroltatok.
Beavatáson, közös gyakorlások alkalmával könnyedén gyakorol-
ható minden, hiszen közös rezgésre hangolódott mindenki.
Később, aki folyamatosan ráhangolódik a mester vagy csoport
rezgésére, az egyedül képes fejlődni. Aki kilép a középpont rezgé-

-109-
séből, az átveszi a környezete lehúzó rezgését, és nem képes felül-
emelkedni ezen.
Ez a kiegyenlítődés. A közlekedő edényben is egy szintre áll be a
folyadék minden ága.
Ezért fontos a szinten tartás.
Ez a rezgésre vonatkozik, hiszen minden rezgés, ez viszont már a
felismeréshez tartozik.
Lehet a szinten tartást a csoport erő kapcsolatával, vagy magas
szintű rezgés elérésével, beavatások útján.
Mindkettő lényeges eleme a gyakorlás, fejlődés, szinten tartás.
Természetesen nem csak ennyi tanulható ezáltal, hanem sokkal,
sokkal több.
Aki taiki módszert akarja elsajátítani, annak érdemes rám hango-
lódnia, és ne a saját tudástárába akarja ezt illeszteni.
Ne hasonlítgatni akarja a meglévő ismereteihez, hanem megérte-
ni, elemezni, gyakorolni akarja.
Ne ragaszkodjon a dogmáihoz, ne másoljon másokat, hanem ke-
resse az eredetet, a forrást.
Aki már ismeri a forrást, az bármilyen irányból, bármilyen témá-
ból lebontja a sallangokat, és megtalálja mindenben a használhatót,
az eredetit, míg mások csak dogmákat idézgetnek, saját gondolat
nélkül, gyakorlati tapasztalat nélkül.
Én nem néhány harci, vagy gyógyító módszert akarok tanítani,
hanem ezt a gondolkodást, elemző készséget, tiszta tudatosságot, a
közös rezgést, a megvilágosodást.
Ha nem veszed komolyan, az nem a taiki módszer hibája, mert
ez mindenkinek működik egyszerűen, hatékonyan.

-110-
SZER
A szerzetesek körbeálltak a ligetben.
A főpap kettőt tapsolt, hogy meghívja a segítőket, és körbejárt,
hogy levédje a kört.
A kétélű kardon keresztül energiát árasztott, és kört rajzolt a
földre. Szárított zsályával is körbe füstölt, hogy a szellemek látha-
tóvá váljanak.
Visszatérve a kör közepére kezeit az égre emelte, és félkört írva
lehozta a térdéig. Dobbantott a lábával, és bezárta a védőburkot, a
fénygömböt. Táltos dobok szólaltak meg. A rezgés erőt gyűjtött a
szer részére.
Kétélű kardot, mellyel az ellentétes erőket harmonizálja, az ég
felé emelte. A kard hegyén fényes lángok csaptak ki, ez mártotta a
kör közepén megrakott máglyába. A tűz fellobbant.
Négy szerzetes egymás után emelt ki puszta kézzel egy-egy para-
zsat, és a négy égtáj felé vitte.
Az első keletre ment, hogy meghívja a levegő szellemét.
Keleti rőzse rakásra rátette a lángoló parazsat a szerzetes, és kar-
jait az égre emelve elmondta:
- Itt hozom a fényt, és a levegőt keletre.
Derítse fel ligetünket az isteni fény és járja át az élet lehelete.
A másik délre ment:
- Itt hozom a fényt és a tűzet délre.
Derítse fel ligetünket az isteni fény, és járja át az élet melege.
Nyugaton a következőt mondta:
- Itt hozom a fényt, és a vizet nyugatra.
Derítse fel ligetünket az isteni fény és mossa tisztára.
Északi rőzsére is rátette a parazsat a szerzetes, és karjait az égre
emelve elmondta:

-111-
- Itt hozom a fényt és a földet  északra.
Derítse fel ligetünket az isteni fény és töltse fel erővel.
A szer vezetője kardját ismét az égre emelte.
A kard hegyén fényes gömb alakult ki. Ezt az erőt belemártotta a
kehelybe. A megáldott borból  löttyintett a tűzbe, és a földre, majd
kortyolt kettőt, majd továbbadta.
Ég és föld szellemeit hívta. Engedélyt, és erőt kért, hogy esőt hoz-
zanak a kiszáradt földekre.
Könyörögni a bűnösök szoktak.
Nem kértek, nem imádkoztak, hanem cselekedtek. Egyek voltak
a természettel. Szél pajtást hívták, és testüket hátrahagyva felemel-
kedtek vele, hogy vízpárát gyűjtsenek, felhőt keressenek.
Szellem nem képes az anyagi világban megnyilvánulni, csak ke-
resni tudtak. Szél terelte a felhőket egyre nagyobb tömegbe, míg az
esőfelhők, már nem bírták a víz súlyát, és elengedték az esőt. Sűrű
zápor hullott a szomjas földekre.
A lakomát a szellemekkel együtt tartották hajnalig.
Kakasszóra ébredt a világ, a szellemek eltávoztak.
 
1Xű
az
1X1
Mert az X
A SZER jele

A SZER tartása kapcsolat


A mindenséggel
Ennek a jele
+
Ez adja az erőt
Körbezárva a forrás, és mindenség
Jele.

-112-
A szárnyas nap a kiáradás jele
Ez az átlényegülés
megvilágosodás
szimbóluma

erőhívás
szellemnyitás tapssal

ötszög állás
háromszög, majd rombusz a kézben

ég-föld-ember a hármasság jegyében

a SZER tartása, vagyis a középpontban létezés


égi védelmet biztosít

SZER vagy csak rész?

Aki megszabadul dogmáitól, az tisztán látja a forrást amiben tisz-


tulhat, hiszen a feladatod nem a keresés, hanem ennek őrzése, tisz-
tántartása.
Őseink SZERT tartottak, vagyis ráhangolódtak a világminden-
ségre. A középpont energiáját kiárasztva magasabb rezgést hoztak
létre a tudatban, és a természetben.
Szakrális helyek segítségével hangolták be a Kárpátmedencét, és
a világot.
Ezek az erők már gyengültek, és eltűntek, így a negatív erők
okoznak káoszt, katasztrófákat.
Aki szeretne jobb világot, az tanulja meg a rezgésszint emelését,
hogy csoportos szert tarthasson.
Megmutatom a hogyant, és csak gyakorolni, működtetni kell.

-113-
A KI-áradást olyan hatékonysággal kell működtetni, hogy akár
egy támadót is megfékezzen. Nem véletlenül voltak régen harco-
sok, szerzetesek és gyógyítók egy személyben a Tan őrzői, a SZER
tartói.
A KI-árasztás hatékonyságát többek között a mellékelt videó is
érzékelteti.
Csoporterő esetén a hatékonyság többszöröződik, és segít a tuda-
tosság emelésében, és a szűkebb, vagy nagyobb környezet rezgésé-
nek emelésében, harmonizálásában.
Érdeklődőknek a részletekről is regélek.
Ne hidd el, de próbáld ki. ha nincs benned FÉL-elem, akkor
vagy teljes, vagyis EGÉSZ-séges.
A jövőt Te építed.

-114-
Lendület
Miért gyors a taiki módszer?
Mert a megvilágosodás csak egy pillanat.
Mert nem köti le magát lelki problémákkal, nem gátolják testi
adottságok, hanem szellemi kapcsolatot létesít a középpontba való
csatlakozással.
A magasugró sosem vinné át a lécet, ha csak kis szökdécselésekkel
próbálkozna. Fontos a lendület egy szint eléréséhez.
Fontos a szint rögzítése a beavatással.
A szellem irányítása esetén nem alakul ki lelki válság, és nem
függ az izmok tömegétől.
A félelem törlésével egésszé válik, az egység része lesz.
Lendülettel egyszerű, halogatva lehetetlen.
Az emberek azért buknak el, azért nem érik el a megvilágosodást,
mert először mindennek, és mindenkinek meg akarnak felelni. Ér-
teni akarják a világot, anélkül, hogy tisztánlátók lennének. Tapasz-
talat nélkül azonban megtévesztik őket.
Ezért állandóan zsákutcákba kerülnek.
A taiki módszer viszont rögtön lehetőséget ad a használatra, így a
tapasztalatok közben értik meg a világ működését.
 

Megvilágosodás és felismerés:
A megvilágosodott tudat felismeri a valóságot, és aki felismeri a
valóságot, az képes a megvilágosodásra.
Nem a magoló tudás hozza a tudást, hanem a megtapasztalás,
ami hármasság elve alapján működtethető.
 

-115-
Kulcsok a felismeréshez:
Ármány uralja a földet.
Az illúzió világában élőket képes manipulálni, és uralkodni a lel-
keken. Dogmákkal gátolja a megvilágosodást.
Alsó három szellemszintig uralja a tudatot. Ezt nevezi karmának.
Aki felismeri a hármasság lehetőségét, azt nem tévesztik meg a
dogmák.
A megvilágosodott szellem képes ezen túllépni, így eléri a negye-
dik szellemszintet..
Szellemi kapcsolatokhoz fölösleges közvetítő.
Testi szenvedés nem segíti a szellemi fejlődést
Szellemi szinteket csak lendületből lehet meglépni
Senki nem fog megváltani, Te vagy sorsodnak kovácsa.
 
Aki ezeket érti, az képes a megvilágosodásra, míg mások csak be-
szélnek róla.
Aki válaszolni tud az elérte az első mesterszintet.
Aki megéli ezt, már meglépheti az első lépcsőt.
Számára kinyílik az ajtó. Ez a beavatás misztikája.

Az eredeti jelképek egyeztek az univerzum, és a fizika törvénye-


ivel is.
A későbbi korokban, már csak szimbolikusan találtak ki hason-
lókat, a működés igénye nélkül.
Fehér a nyugati mentalitásban jelent jót, pedig a valóságban ez
tudatlanság színe. A fehér ami minden szint visszaver, és a fekete
ami mindent magába fogad.
Ez a föld mindent magába szívó ereje, hogy teremtővé alakítsa
azt. a fekete a pihenés, a megújulás színe is.  A vörös az aktív erőt
jelzi. Nincs jó vagy rossz, hiszen a teremtés, és lebontás az örök kör-
forgást jelentik.

-116-
Fénnyé válás:
Eredetileg a fehér a gyász színe, hiszen tudták, hogy a szellem a
fénybe távozik. Ez volt a fénnyé válás kora. Később is elégették a
testet. A fekete azután lett gyász szín, hogy a földbe temették.
Ahogy a tudást bűnné degradálták, úgy lett a fekete a gonosz szí-
ne. félelmet ültettek a tiszta szívekbe.
Gyógyításkor, mégis a vörös feltöltő ereje kell a lebontó erővel
szemben. Ezért volt a vörös és fekete sárkány harca. Táltosok hason-
lóan, vörös, és fekete bika képében harcoltak. Aki fehér és fekete bi-
káról ír vagy olvas, az nem érti az eredeti jelentést. Az illúzió meg-
tévesztése már uralkodik az elméjében.
 

Stigma:

Szentté emelik azt, akin Krisztus stigmái feltűnnek. Fekélyes se-


bek a tenyerén. Pedig nem is tudatosan vette át Jézus szenvedését. A
sámánok legalább tudták, hogyan vegyék át a beteg bajait, de csak
azért, mert könnyebben megküzdött a betegség démonnal. Tehát
tudatosan cselekedett. A stigma hordozója a tudatába vési be a stig-
mát, és az megvalósul. Nem valódi jel, hiszen Jézust nem a tenye-
rén szögezték fel, hiszen akkor leszakadt volna, ott nincs tartás, de
így ábrázolták tévesen, az anatómia ismerete nélkül, és ezt képzeli
magának az álszent.
Ez semmi szentséget nem bizonyít, csak a tudat teremtő erejét.
A tudatos ember ezt hasznosabb célra is alkalmazhatná, nem csak
szenvedésre.
Ez viszont jó példa az átlényegülés hatékonyságára.
Nem fontos testileg átváltozni valamivé, hogy testi jegyeit, ké-
pességét átvegyük.

-117-
Amíg ismerték és alkalmazták az átlényegülés képességét, addig
egyszerűen fénnyé váltak, amikor megunták földi létüket.
Nem szenvedésre programozták testüket, hanem fényenergiává.
Ezt tette Jézus, és megcsinálták az Árpád házi szentek is, valamint
a Pálosok sem hagytak maguk után porladó testet.
Ehhez a kulcs az átlényegülés.
Amíg azonosulsz a testeddel, addig nem leszel képes átlényegülni.
Szerezz bizonyságot, hogy a tudatos átlényegülés hat a fizikai tes-
tedre.
Amikor testen kívüli révülésben démonokkal, sárkányokkal küz-
desz vissza térve láthatod, hogy a testedet karmolások, zúzódások
borítják.
Szellemharc után érzed ütések, rúgások nyomait.
Elegendő gyakorlat után ez már nem számít, és nem fontos, hogy
átíródjon, de megbizonyosodtál, hogy átírható. Átlényegülsz valódi
ló testébe, és érzed a nyeregheveder szorítását, a zabla vas ízét, a pál-
ca csípését. A sarkantyú félelmetesebbnek tűnik, pedig nem annyi-
ra fájdalmas. a fájdalom iránt érzett félelmeken kell túllépni, ezért
ne pincsi kutyaként gyakorolj.
Visszatérve még érzed ezeket, de nem zavar, sőt kalandnak ér-
zed. Túlélő gyakorlatok célja is, hogy extrém körülmények esetén
se szenvedj, hanem élvezd a kihívást.
Szerezz tapasztalatot, hogy nem a tested irányít, nem függsz a
testedtől. Ha félsz, az élményektől, ne indulj szellemutazásra. Ma-
radj a relaxnál, képzelj angyalkákat magadnak.
Szerintem már ez is sok, a csendben meditálgatóknak.
További lépés ezek ismeretében, az, hogy lépj a fényenergiába,
vagyis élj a középpontban, és a testedet töltsd fel ezzel, de ha még
maradni akarsz a földön, akkor csak áraszd szét a fényt az emberek-
re. Gyakorold az energiás védelmet, és ha képes vagy egy támadót
megállítani, akkor nyugodtan gyógyíthatsz is vele.

-118-
Amikor eléred azt, hogy szellemed akadály nélkül ki be járkál a
fizikai testedből, akkor kezdődhet az igazi kaland.

Béke?
- Békéről beszélsz, mégsem hagysz békét a tanítványoknak.
- Aki érdeklődik, az még nem tanítvány. Tanítvánnyá válás, egy
hosszabb folyamat. A béke nem tespedést jelent, de én harmóniáról
beszélek, ami a két ellentétes erő működése által jön létre.
- Működés? Nem csak úgy van? Nem elég ha egyenlő a jin-jang?
- Működtetni kell a középpontból, ekkor van egyensúly. Ekkor
van tapasztalat, ami megerősít, önbizalmat ad. Ekkor érted, ez a tu-
dás.
- Az nem tudás, ha elolvasok, meghallgatok valamit?
- Az csak információ, ami lehet téves, vagy félrevezető is.
- Honnan ismerem meg?
- Ami működik, az élő, tudás, a többi csak átverés, illúzió.
- Ezért mondod állandóan, hogy gyakoroljanak?
- Ezért is, hiszen az kevés, hogy azt hiszi, hogy érti, tudja, de ak-
kor lesz bizonyos, ha ki is próbálja, vagyis gyakorolja, működteti.

Beszélgetés:
- Nem egyértelmű az írásod, azt sem tudom, kik beszélgetnek a
párbeszédes részeknél.
- Az jó, akkor sikerült elkerülni a szájbarágós leírást
- Ez miért jó?
- Gondolkodni tanít, képzelő erőt aktivál.
- Az emberek nem ezt szokták meg
- Ezért nem fejlődnek
- Ettől jobban fognak?

-119-
- Aki nem azon rágódik, hogy kik beszélgetnek, hanem azt figye-
li, és elemzi, hogy miről beszélnek.
- Tehát ha két kisbéka bölcselkedik, az is ér annyit, mintha egy
nagynevű professzor tálalná?
- Tudatos embernek igen, ha a kisbéke királyfivá is képes változ-
ni, bölcs is lehet. Bár nem elég bölcselkedésről beszélni, hiszen az
fikció is lehet.
- Hazugság?
- Én szebben mondtam. Ha nem működő tényekről beszél vala-
ki, akkor semmi értelme, hiába mondja híres ember, bármilyen szé-
pen, és hosszan.
- Mi a tényszerű?
- Ami egyszerű és logikus, és mindenki által elsajátítható. Budha
is mondott valami hasonlót
- Arra gondolsz, „hogy nem az a lényeg hogy mi a gyümölcs neve
„alma”, „apple” vagy „jabloki”, hanem, hogy milyen az íze.”
- Ezt én mondtam.
- Budha mást mondott, és hosszabban. Ezt mondta:
- Hallgassunk a 2600 évvel ezelőtt élt Gautama Budhára:
Ne higgy annak, amit hallottál, ne higgy a hagyományoknak csak
azért, mert számos nemzedéken át öröklődött!  Ne higgy semmiben
pusztán azért, mert sokan fecsegnek róla! Ne higgy csak azért valami-
ben, mert az egy öreg bölcs írásbeli hagyatéka! Ne higgy a feltétele-
zésekben! Ne hidd igaznak azt, amihez megszokás miatt kötődsz! Ne
higgy azért, mert mestereid vagy az öregek tekintélye megköveteli!

Átlényegülés, közös rezgés, együtt


gondolkozás:
Burgonya, kolbász, tojás, tejföl egymás mellé pakolva csak bur-
gonya, kolbász, tojás, tejföl marad, ha nem kerül a sütőbe, hogy

-120-
összesüljenek, egybe érjenek, és átlényegült ízeikkel rakott krump-
livá váljanak.
A taiki módszer fontos része a ráhangolódás, a közös rezgés eléré-
se, azonos gondolkodás.
E nélkül csak technikák gyűjtögetője, ismeretek magolója ma-
rad mindenki.
Mester –tanítvány viszony alapja a közös rezgés, a tan átadása
nem is történhet másként, csak a közös rezgés által, a tan maga a
rezgésemelés, nem üres infók halmaza.
Beavatás kulcsa a közös rezgés. Mesterré válás nem a bemagolt
technika által jut senki, hanem az egység rezgésének megélésével.
Ráhangolódással könnyű mesterré válni, e nélkül lehetetlen.
A ráhangolódási gyakorlatokra jelentkeznek tízen, elkezdi kettő,
de általában egyedül csinálom végig.
Ha nem érthető valami, ne félre állj, hanem kérdezz, elemezz,
gyakorolj, tapasztalj.
A ráhangolás lényege, hogy beszélgessünk egy adott témáról. kö-
zösen hangolódjunk rá, és egymásra. Közösen tervezzünk. és gya-
koroljunk.

Kudarc és felismerés címet is adhatnám a véletlen tapasztalás-


nak.
Amikor az energia védelmi hatásait kutattam, annak örültem, ha
sikerült megállítanom a támadót.
Amikor egyre magabiztosabban koncentráltam a kiáradást, ak-
kor kudarcnak vettem a sikertelen gyakorlatokat.
Egyik beavatás alkalmával újra gyakoroltunk, és kísérleteztem,
hiszen mindig kihasználtam a lehetőséget, hogy van kin gyakorol-
ni.
Az egyik támadóm botot fogott a kezébe, és a karomra csapott.
Nem fogta vissza a támadást, és nem blokkolta az energia sem.

-121-
Másodjára, sőt harmadjára sem. A bot nagyot koppant alkaro-
mon.
Az ilyen sikertelen védés legfőbb oka a szándék nélküliség szo-
kott lenni, nincs támadó szándék, nincs agresszivítás amit semle-
gesíthetne a kiáradás. Mint a favágás, düh nélkül, de erővel. A ku-
darcnak ez a magyarázata, de valami mást vettem észre. Három erős
ütés a karomon. Fájdalom, törés, zúzódás a várható eredmény.
Nem éreztem fájdalmat, ezért is kísérleteztem harmadjára is.
Nem volt törés, de még nyoma sem a csontot, izmot zúzó csapás-
nak. A kiáradás ereje megvédett, miután hatástalannak bizonyult a
támadással szemben.
Tapasztalat, hogy nem szükséges külön a támadásra, vagy véde-
kezésre koncentrálni, elég a kiárasztást gyakorolni, és az megteszi
amit lehet.
Érdekes volt.

A lényeg megtalálása:

Egy könyvet néhány perc alatt is el lehet olvasni, ha megtalálod


az a szót, vagy mondatot, ami kibontja a lényeget.
Tehát kell egy mag, amiből kihajt a terebélyes fa.
Minden tanítás, információ csak segít, a lényeg feltárásában.
Van amikor gátakat, dogmákat oldanak fel az elemzések, van
amikor az irányt mutatják, vagy értelmezik azokat.
Aki sok fölösleges „tudást” halmozott fel annak nehezebb a lé-
nyeget meglátni, hiszen folyamatosan máshoz hasonlítgatja, és nem
látja a lényeget.
Aki nincs „elrontva” fölösleges dogmákkal, vagy könnyedén el-
engedi azokat, így a tiszta tudat meglátja a lényeget. Ez a megvilá-
gosodás.
Aki egyszer ráérzett a lényeglátásra, annak a továbbiakban is elég
egy felvillanás, hogy lássa az irányt.

-122-
Ezért legalább egyszer érdemes komolyan venni az elemzés-gya-
korlás tapasztalás elvét.

 
Megvilágosodásról:
a budhisták azt mondják, hogy megvilágosodás előtt te-
szik a dolgukat, megvilágosodás után teszik a dolgukat.
Semmi nem változik. Nem lesznek más emberek, nem csinál-
nak csodákat, csak tudatosabban teszik amit kell, ezért más embe-
rek lesznek, és csodákat tesznek. De ez már természetes számukra,
és nem számit különlegesnek.
A megvilágosodott nem veszi észre a változást, de a kör-
nyezete észreveszi a változást.
Tehát mindig a körülötted lévő eseményeket figyeld, és észreve-
szed a változást.
A megvilágosodott nem tesz csodákat, hiszen önmaga
a csoda. A megvilágosodott hat a környezetére, emeli anak tudatti
rezgését. Stb. most ennyit erről.
egyszerü hipnózisban is lehet törülni a teljes tudatot, és más ir-
ható helyette.
Bérgyilkosságra is rávehető akarata ellenére.
A koncentrált tudatin energi, a szellemi beavatás, nem képes
azonnali megvilágosodásra?
Dehogynem., csak ez nem kényszerítés, és nem erőltetthető az
egyén akara ellenére, mert ez nem ártás, nem ármány szolgálatá-
ban történik.
Fontos az elengedés, a felismerés, a tapasztalat.
Akit akarata ellenére, vagy felkészületlenül viszik el a megvilá-
gosodáshoz, az nem érti mit lát, mit érez, sőt félni fog, vagy meg-
őrül, hiszen nem ezt tanitották neki eddig, mást szuggeráltak, hi-
szen illuzió világában élt. A felébredés igy veszélyes lehet.

-123-
Aki elengedte gátjait, tökéletesen felismeri a körülötte lévő vilá-
got, az egy érintéssel is képes a megvilágosodásra.
De aki keveri a jézus által emlitet mennyei atyát mózes szövet-
ségesével, aki angyal démon fogalmakal sincs tisztában, az furcsán
érezné magát az asztrál világban.
 
A megvilágosodott ember nem feltétlenül szent is egyben, sőt a
szentek nem is világosodtak meg, hiszen az csak egy keresztény ado-
mányozott rang, semmi köze a szellemi szintekhez.
A megvilágosodás felébredést jelent. felébredést az illúzió világá-
ból. a megvilágosodott ráébred saját tudatosságára, tisztánlátó lesz.
A tisztánlátás nem jelent feltétlen aura látást, de a lehetőség megvan
benne, hiszen bármilyen képességet elő tud hívni, hiszen megsza-
badul a gátaktól. Felismeri a lehetőségeket, meglátja a valóságot. Ez
lehet gondolati megértés, érzékelés, vagy energia látás. Minden rez-
gés, a fizikai testet körülvevő ritkább rezgést nevezik aurának. Aki a
rezgéseket felismeri, az nem korlátozódik az aura nézegetésére, hi-
szen a minden rezgésbe minden érzékelés beletartozik.

Tudatosság gyakorlata:

az emberek kérdeznek, mert tudásvágy hajtja őket.


Azt hiszik kíváncsisággal jutnak előbbre.
Nem ismerik az alaptörvényt sem.
Amire gondolsz, amivel foglalkozol, annak adsz erőt, azt erősí-
ted.
Aki azt kérdezi amit nem tud, azt erősíti, hogy nem tudja.
Ezért nem hatékony a magolós, kérdezős tanulás.
Tudatosság alapja: onnan indulj ahol vagy.
Azt gyakorold, amit tudsz, és ne kérdezz, hanem beszélgess
róla. Beszélj arról, hogy mit csinálsz, mi a tapasztalat, mi a

-124-
probléma, hogyan oldanád meg? Ha így állsz egy témához, ak-
kor kérdezni sem kel, hiszen a megoldás magától előjön.
A ráhangolódás gyakorlata legfontosabb leckéje, a kérdezés
tudománya.

Szabad akarat:
 
Szabad akarat egy lehetőség volt.
A szabad szellem lehetősége, hogy kipróbálja magát az anyagban.
„kelj fel és járj” írta át Jézus a béna tudatát.
Egy érintésbe sűrítve a koncentrált tudati energiát, az akaratot.
Nem kért, nem próbálkozott, hanem hatott rá.
Különböző hatásfokkal lehet a tudatra hatni, ez a gyógyító fel-
készültségétől, magabiztosságától, de a fogadó gátjaitól, ellenállásá-
tól is függ.
Beavatás is átadható egy érintéssel, de a beavatandó tudatgátjai
akadályozzák az eredményességet.
Ezért kell a felkészülés, a megismerés, az elengedés, hogy tiszta
tudattal fogadhassa a jelölt az érintést.
Amikor a beavató olyan magas rezgéssel rendelkezik, hogy min-
den ellenállást képes felülírni, elvárható az a tisztaság, hogy ne akar-
jon ezzel visszaélni. Másik lehetőség, hogy alacsonyabb szintű be-
avató is képes beavatásra, de ebben az esetben a beavatott közremű-
ködése is szükséges, vagyis engedélye, felkészültsége, dogmanélkü-
lisége, elengedő képessége az üressé váláshoz. Hipnotikus trükkök-
kel akarata ellenében is felülírható a tudat, de ez fekete mágikus te-
vékenységnek minősül, még show biznisz esetén is.
Önvédelmi gyakorlás esetén is felülírható a támadó szándék, de
egyéni siker hajszolás érdekében, már visszaélésnek minősül.
 

-125-
Oktatásról:
 
Sokan azért torpannak meg a fejlősben, mert képtelenek beszél-
getni az adott témákról, és gyakorlat híján tapasztalatuk sincs. csak
„hiszik” hogy értik.
Oktatáshoz nem kell mesterszintű tudás, hiszen az oktatás egy
tanulási forma.
A felületes gondolkodás miatt, a legtöbb ember könnyedén rá-
mondja egy ismeretre, hogy tudom, értem, de amikor másnak kel-
lene elmondani, bemutatni akkor jön rá, hogy nem érti a lényeget.
Egy tanuló, egy kérdező más szempontból közelíti meg a témát,
amire esetleg nem is gondolkodtál, vagy tovább siklott a figyelmed.
Ezért hatékony tanulási módszer az oktatás.
- Mit tudsz oktatni?
- Amit eddig tapasztaltál.
- Mit tudsz tanulni?
-  Amire nem tudsz válaszolni, és elkezdesz kutatni, gyakorolni.
- Hogyan tudsz gyakorolni?
- A nyolc körcikk témaköre szerint, spirális folyamatos fejlődés-
sel, a ráhangolódás módszerével.
 

Oktatói lehetőségek:
Gyakorláshoz, ismeretterjesztéshez javasolt a csoportos forma.
Csoportos gyakorlások hatékonyságához fontos egy képzett ok-
tató. Ezoterikus körként a legegyszerűbb csoportokat működtetni
művelődési házakban, iskolákban.
- Legalább két beavatással rendelkező, és a kiáradás szakszerű le-
vezetését koordináló taikis legyen.
- aki ismeri a taiki elveket, képes a módszerről, ősi tudásról be-
szélni, vagy beszélgetést levezetni.

-126-
- gyógyítás irány esetén egy kiárasztás energia körébe külsős is be-
ültethető, hogy érezze az energia örvény jótékony gyógyító hatását.
- egyéb gyógyító ismeretekkel is rendelkező oktató a csoport se-
gítségével rendkívüli eredményeket érhet el, és ez propagandának
is hatékony.
- harci irány gyakorlás során az oktató a kiárasztás önvédelmi
gyakorlását gyakoroltathatja, irányíthatja a csoportban.
- aki rendelkezik valamilyen harcművészeti ismerettel, az alap
önvédelmi gyakorlatokkal színesítheti a gyakorlást.
- komolyabb oktatás, gyógyító tevékenység, beavatás vagy edzés
szervezése, csak mesterszint elérése után javasolt.

Aki csak „halmozza a tudást” az nem tudja működtetni, mert


nem érti. Fölösleges téglákat gyűjt, amiben botladozik, ez gátolja
a haladásban.
Aki azt használja amit már ért, az tapasztalatot szerez, és bevonz-
za a kiegészítő, bővítő tudást hozzá. Ez az építkező tudás, ahol he-
lye van mindennek, és látványosan fejlődik.
Vagyis ne kérdezgess, inkább mond el, mit csinálsz. Beszélj róla.
Ez a fejlődés titka, hogy bevonzd a szükséges tégládat a helyére.

A beavatás tudatosságra ébredés.

Ez történhet egy pillanat alatt, bár a legtöbb ember számára el-


érhetetlen.
Nem kiválasztottság kérdése, nem is pénzkérdés.
A beavatás nem kézrátétellel energia csatornázás, hiszen az ener-
gia lételemünk, így születéstől kezdve rendelkezik mindenki ener-
gia csatornákkal. A tudatlanság a tudatosság legfőbb gátja.

-127-
A lényeg megtalálása:
Egy könyvet néhány perc alatt is el lehet olvasni, ha megtalálod
az a szót, vagy mondatot, ami kibontja a lényeget.
Tehát kell egy mag, amiből kihajt a terebélyes fa.
Minden tanítás, információ csak segít, a lényeg feltárásában.
Van amikor gátakat, dogmákat oldanak fel az elemzések, van
amikor az irányt mutatják, vagy értelmezik azokat.
Aki sok fölösleges „tudást” halmozott fel annak nehezebb a lé-
nyeget meglátni, hiszen folyamatosan máshoz hasonlítgatja, és nem
látja a lényeget.
Aki nincs „elrontva” fölösleges dogmákkal, vagy könnyedén el-
engedi azokat, így a tiszta tudat meglátja a lényeget. Ez a megvilá-
gosodás.
Aki egyszer ráérzett a lényeglátásra, annak a továbbiakban is elég
egy felvillanás, hogy lássa az irányt.
Ezért legalább egyszer érdemes komolyan venni az elemzés-gya-
korlás tapasztalás elvét.

Átlényegülés:
- Nem bírom!...
- Nem vagyok képes rá!...
- Ezt lehetetlen megcsinálni mondják az emberek, mégis időn-
ként átlépik a fizikai test korlátait, hátrahagyják félelmeiket, és hi-
hetetlen dolgokra képesek. Mentális blokkok szabadulnak fel, ha az
élethelyzet megkívánja, amikor egy anya a gyermekét menti, ami-
kor valaki életveszélyben van.
Ezek a képességek azonban tudatosan is megnyithatóak. Hip-
nózis segítségével sportolókat tréningeznek, katonákat képeznek ki

-128-
gyilkoló gépekké. Üzletemberek pénzszerzésre aktiválják megérzé-
süket.
A leblokkolt képességek megnyithatóak, sőt az emberi korlátok
az állatok tulajdonságaival is fokozhatóak átlényegülés során.
Germán és Kelta harcosok a medve és farkas erejével szálltak
harcba, miközben a harci hőt fokozták testükben. Így váltak hőssé.
Uyeshiba a legendás harcművész lovakkal edzett, és hihetetlen
erőre tett szert cingár alakja ellenére.
Taiki táborban a farkassá válást gyakorolták, és rugalmasabb
mozgásuk, szaglásuk, hallásuk érezhetően javult.
Versenyfelkészítésben is alkalmaztuk az átlényegülést. Ahogy a
második beavatáson tanítottam, azzal is lehet megérteni állatokat,
embereket.
Egységben létezve a természettel, minden élőlényt meglehet ér-
teni. ez a nyelveken szólás, vagy értés, nem az értelmetlen hadová-
lás, ahogy a „szentlélek általi megszállást” értelmezik az átlényegü-
lés három szinten lehetséges.
- Tudati úton, ezt tanultátok eddig.
- Szellemi úton /testkilépés gyakorlata,
- Fizikai átlényegülés, testet öltés.

Minden rezgés.
A rezgés átadódik, így kisugárzása észlelhető, ha arra a rezgésre
hangolódsz.
A mikrofon membránja rezgéssé alakítja a beszédet vagy zenét.
Ezt a rezgést tárolja, majd továbbítja a hangszóró membránjához,
ami visszaalakítja azt emberi hanggá, vagy zenévé.
Amikor elménk, szellemünk kapcsolatba lép a tárgynak, vagy
élőlénynek a rezgésével, tehát nem a fizikai részével, majd visszaala-
kítja azt, vagyis értelmezi, képi vagy tudati információként.

-129-
A taiki módszer megvilágította a középpont elérésének lehető-
séget.
Az emelkedés folyamatos, ami a középpontból spirálisan felfelé
halad, a nyolc körcikken keresztül.
Mindegy mikor kezded el, mindegy milyen szinten vagy, hiszen
a tapasztalat saját szintednek megfelelő lesz.
Ez sosem ismétlés lesz, inkább tapasztalat.
Amennyiben nem értesz valamit, elakadsz, ha nem elemezzük
ki, ha azért nem csatlakozol, mert szerinted ez más és tudod, akkor
ezért zökkensz ki.
Ha viszont más témába kapkodsz, akkor segítség nélkül nem
tudsz tovább lépni, vagy engem zökkent ki a folyamatból.
Ne hidd el, de próbáld ki, lehet, hogy igazam van. Amennyiben
továbbra is csak hallgató maradsz, az nem a fejlődés módszere.

Elemzés –gyakorlás - tapasztalat a hármasság


kulcsa.
„Mindent tudunk, csak felejteni kell a dogmákat” mondta Platon
az ókori bölcs. Azóta még többet kellene felejteni, hiszen a tévtan-
ok mindent elfednek.
A gyökere ugyanaz mindennek, keresd a forrást, ha mindent
tudni akarsz, ne a dogmákat akard értelmezni.
Ez csak egy jó tanács, nem akarok vitázni senkivel, mert nincs
értelme.
Nézz utána, gyakorold, és tapasztalj. Ami működik, az az élő, a
többi dogma.
Az emberek képességeit gyerekkortól fokozatosan korlátozzák,
tudatosságát leszűkítik, bezárják, hogy kellően irányíthatóak legye-
nek.
De!

-130-
A mentális blokkok feloldhatóak. Ezt nevezték beavatásnak.
A képességek megnyithatóak olyan mértékben, amiről egy átlag
embernek fogalma sincs. Ez a ráhangolódás.
A tudatosság korlátlan kiterjedést érhet el. Ezt nevezték megvi-
lágosodásnak. Az emberek csak a dualitást ismerik, és a jó és rossz
hálójában vergődnek.
A tudatos ember felismeri a hármasság elvét.
Az igazi hármasság a szélsőséges erők harmonizálása, eredménye,
a középpont elérése, és aktivizálása.
Ez a hármasság egy pillanat alatt a koncentrált tudati energiával
aktiválhatóak. Ez az ősi tudás kulcsa.

A modern oktatás előadásokból, és hallgatókból áll.


A hallgató meghallgatja, bemagolja a rengeteg anyagot, majd
visszamondja, amire emlékszik.
Ez nem tudás, hiszen a bemagolt anyag egy részét képes vissza-
mondani.
Az ősi tan átadói tapasztalást adtak át, illetve a megtapasztalás
képességét.
Nem magolni kell, hanem megtanulni, tanulni.
A tudatos tanítvány képes olyan ismeretet is lehívni, amire a ma-
goló hallgató sosem lenne képes.
Én nem előadást akarok tartani, nem mesélni akarok érdekes
dolgokat, hanem beszélgetni, elemezni, tapasztalni.
Bármilyen téma alkalmas a ráhangolódásra. Erről már többször
írtam.
A lényeg, hogy együtt elemezzük, és hangolódjunk, így engedjük
át magunkon az infókat.
Nem fontos alaptudás, csak ne mond, hogy nem tudsz semmit
a témáról, mert így le is zárod a tudatot. Valamit lehet tudni, vala-
mit hallottál, vagy keresgélhetsz, kutathatsz a témában… csak han-
golódj rá!

-131-
Aki ezt a módszert követi, meglepő ismeretekre tehet szert, ellen-
tétben a magolókkal, az ismeret halmozókkal.
Amikor valaki elmondja milyen egy virág. Elmondja milyen a
színe, a szirma, a szára, vagy tudományosan elmagyarázza a műkö-
dését, de mégsem tudják milyen a virág. Mester és tanítvány közös
rezgésen éltek, így megmutatták milyen virágnak lenni. Mélyebb
megismeréshez már tudni kell virággá válni. Ez az átlényegülés, a
metamorfózis, testkilépés, kishalál stb.

Felismerés?

Leeset a tantusz, mondják arra, aki hirtelen megért valamit.


Villámként jött a felismerés kifejezés ugyanezt jelenti, de sokkal
valósabb.
A tisztánlátók látják, ahogy egy fénycsík csapódik az ember fejé-
be, és tágra nyílik annak szeme. Ez a felismerés.
Többször láttam már előadásaim során, ezért neveztem felismerő
tanfolyamnak, vagy „HOPPÁ” – rájöttem, előadásnak.
A borzongás szintén a felismerés jele. Egy zene kiválthat ilyen ér-
zést, vagy bármi, ami ismerős érzésként tölt el.
A borzongás nem azonos a félelem szívbe markoló érzésével, vagy
a hidegrázással.
A borzongás az idegszálakon futó energia, a felismerés energiája.
A borzongás jelzi, hogy nem átlagos ember vagy, hanem aki ér-
zékeny a világra.
Nyitott az érzékelésre.

Már kiderült, hogy mi vagyunk a legzseniálisabbak, legősibbek


stb. Nem erről akarok beszélni.
Jobban örülnék, ha mi lennénk a legleleményesebbek, örömre
képesek, tenni vágyók, boldogságra születettek stb.

-132-
„Amikor kopogtat a lehetőség akkor kell beengedni.
Amikor tovább áll, már nem lehet visszahívni.”
Sennin bölcselet.

A ráhangolódás lényege.
Mindenki egy dologra koncentrál egyszerre.
Rendszertelen gyakorlás szétszórt tudatot eredményez. Ez hatás-
talan eredményeket okoz.
A nyugati, mentalitás szoktatta hozzá az embereket, hogy bármi-
kor megvehető bármi.
Kivéve a szellemiség.
Tudom, hogy mindenki sokat tud, nem is erre akarok még egy
lapáttal tenni.
Platon is megmondta, hogy mindent tudunk, csak felejteni kell.
Többször említettem, hogy nem újabb, és még több módszert ta-
nít a taiki, hanem a ráhangolódást, a tudatosságot. Nem magolást,
hanem a tanulást tanítom.
„Nem az a lényeg, hogy mit, hanem az, hogyan?”
A tudatosság elérését több irányból is végigcsináltam, bemutat-
tam.
Harcművészet, táltos gyógyítás, energetika, indián sámán, vagy
legutóbb a jedi képzés keretében.
Aki egyiket is végigcsinálta a tematika szerint az megtapasztal-
hatta saját lehetőségeit.
Ezért sajnálom, ha valaki el sem olvasta a módszereket, nem ele-
mezte, így nem értette.
Nem gyakorolta, így nem tapasztalta. Én mindegyiket komolyan
vettem.
„Én megyek utamon, akit érdekel az velem tart” mondom har-
minc éve, de ez nem kötelező.

-133-
A tudatot nem elveszik, csak lekorlátozzák, blokkolják rárakó-
dott dogmákkal, téveszmékkel.
A tiszta, eredeti tudás érdekében ezt kell meg tisztítani.
Ezért fontos az eredeti tanítások, és fogalmak értelmezése, nem a
jelenlegi ferdítést alkalmazni.
Daimon eredetileg istenséget, majd isteni képességű lényeket je-
lölt. Utána lehet nézni, ez sem titok. A héber tanítások szedték szét
angyal és démon fogalmakra. Az eredeti hármasság elvét kettőre
korlátozták, hogy a középről ne is tudjanak. Így törülték a szelle-
met, és maradt a test. Lélek fogalma.
Ármány és illúzió világa maradt azoknak, akik nem tudják, hogy
a „tiltást!” a tudatalatti „parancsnak!!!” ismeri fel, mert nem tudja a
„ne,”és „nem” szavakat értelmezni.
Ezt alap-ezoterikus iskolában, vagy agykontrol tanfolyamokon is
tanítják. Ez minden hipnózis, és szellemgyógyítás alapja is! Ez sem
titok!
Tehát a tízparancsolatot nem adhatta a Teremtő Isten, és erre Jé-
zus is figyelmeztetett.

- Mit tudsz az első népről, akik széthordták a tudás magját?


- Abból ered minden más tanítás. Ezeket kell először felismerni,
majd megismerni, hogy - eredeti tudásról beszélhessünk.
- Mélytudati, vagy alfaszintet, a 4 hrz. rezgést tanítja, alkalmaz-
za minden meditációs, hipnózis, agykontroll iskola, tanfolyam. A
pozitív tudat hívei is erre buzdítanak, mert ez bárki által módosít-
ható, programozható tudatállapot. Ez nem titok, ezt illő minden-
kinek tudni.
A tudatalatti irányítja programozás szerint az én tudatot, a fizikai
tudatot, vagyis a mindennapi viselkedést.
Aki ezt tudja helyesbíteni, és nem hat rá mások befolyása, akkor
egészséges, boldog életet élhet. Beavatásokon ezt megtanítottam.

-134-
- A magas szintű rezgéssel kapcsolatban álló szellemtudat viszont
tabutéma, vagy nem is tudnak róla.
- Ezt nevezik Istentudatnak is,
- Ármány-illúzió világa, és közép.
Én tudat- lelki szint- szellemi szint.
Ego- mélytudat- magas tudat.
- Én még mindig a szellemtudatosságot próbálom megértetni.
Mélytudati szint az a lelki szint, így egyszerű programozással bár-
milyen lelkiállapot előidézhető.
- Az illúzió világában ilyen egyszerű illúziót létrehozni, hogy föl-
di síkhoz kösse a szellemet. Ha a szellem nem is tud a szellemszint-
ről, hogyan is szabadulhatna ki a körforgásból?

- Jaj de sok gondom van! - Sóhajtott fel egy munkatársnőm.


- Miért csinálsz magadnak gondokat? - Kérdeztem vissza, mire be-
szélgetni kezdtünk. A végén megértette, hogy nem mások „átkoznak,”
nem adnak problémát, nem az oka a betegségnek, hiszen mindenki
magának teremti azt meg tudatlanságból, lustaságból, irigységből stb.
Így hiába mutatnak kiutat, ha mindenki a saját bajához ragaszko-
dik, mert azt már megszokta.

Lázálom
Testem forr, mert lázban fő,
Lázálom felrepít földi testből
Ez a kapocs mely volt rég
Mikor otthonom volt az ég
Leszületni nem akartam már,
Visszajönnöm nem volt muszáj,
De el akartam mondani mégis,
Beszennyezve már az ég is,

-135-
Alsó létsík zord urai őrzik,
Továbbjutást ők így megelőzik,
Bűnös lelket szuggerálják:
Szabad szellemet gátolják
Négyévesként ébredtem fel,
Földi létet így ismertem meg.
Ujra lent, hogy elmondhassam,
Már nem tudom mit akartam,
Hazugságban élnek itt lent,
Nem is értem, mit reméltem?
Miért hallgatnának reám,
Jobb ha befogom a szám!

Én szívesen beszélgetek bárkivel, aki úgy érzi, hogy igazi tudás


van a tarsolyában, és nem akar megetetni átlátszó téveszmékkel.
Az nem nagyon érdekel, hogy mennyi évet töltöttél dogmák ma-
golásával, vagy milyen nagy nevek tanfolyamain ültél.
Nem érdekel, hogy hibátlanul tudod e továbbadni mások bema-
golt gondolatait.
Az érdekel ami saját tudásod, ahogy Te értelmezed a világot, lo-
gikus gondolkodásod szerint.
Tisztán látsz e, tudatosan éled e világodat. Tudod e mit beszélsz,
és kitudod e elemezni azt…
A tudás itt kezdődök, és ezután nyílik a tudatosság.
Én az ősi forrásnak MU szigeti kultúrát tartom, amit az első nép,
a HUNOK vitték szét a világban.
Régebben beszélgettem a HUNA sámánok módszereiről, egy
Ma-Uri masszázs ismerőjével. Nekem rögtön feltűnt a HUN kife-
jezés, de lehurrogtak, hogy semmi közük a Hunokhoz, majd foly-
tatta:
„Polinéz szigetvilágból eredő gyógyító masszázs. Alapját a Huna
életfilozófiája képezi, amely közel ötezer éve él az Új-Zélandon,

-136-
Hawaiin és a Húsvét-szigeteken élő népek között. A Huna rejtett
tudás, melynek ősi forrását a plejádokról érkező csillagemberek ad-
tak át a Csendes-óceán partján, az ún. Mu-n élő embereknek. Meg-
mutatták nekik, hogyan lehet a test-lélek-szellem háromságának
harmóniáját elérni a gondolatok és az energia segítségével.
Így eljutott Ő is a MU szigetig, de még ekkor sem kapott észbe:
Miért is csodálkozok akkor Atlantiszi angyalok „ismerőin” és ha-
sonlókon, hogy fogalmuk sincs mit csinálnak, csak bemagolnak va-
lamit.
„Szemetek van mégsem láttok?”
Ehhez tették hozzá a későbbi polinéziaiak azt a testmunkát,
amely egységes rendszert kovácsolt az addig ismert filozófiával.
Eszerint az érintés, a tánc és a zene felszínre hozza a lélekben
rejtőző sötétséget, és fénnyé alakítja az ember belső és külső vi-
lágának harmonizálása által. Ezáltal bárki megszabadulhat a belső
korlátaitól, hogy aztán képes legyen megélni álmait.
A sátán egyik fogadása az volt, hogy milyen könnyen átverhető
az ember.
Épített egy-házat, amire kiírta, hogy Isten háza. Angyal szárnya-
kat ragasztott vállaira, és egy dobozzal kiállt az ajtóba. A dobozra
rá volt írva, hogy: „Isten dicsőségére,”… és az emberek bőven ada-
koztak.
Egy gyerek volt, aki még tiszta tudattal rendelkezett, mert nem
fertőzték meg dogmákkal, de szülei már elcipelték abba a házba…
„mert oda menni kell.”
- Ez Isten háza?
- Igen gyermekem, rá van írva.
- A mindenség vajon hogy fér be egy ilyen épületbe?
- Ne okoskodj, hidd el, hogy itt van.
- Miért hordja a galamb szárnyakat az, az ember?
- Az egy angyal Isten hírnöke!
- Miért szedi el a pénzeteket?

-137-
- Isten dicsőségére gyűjt.
- Miért kellene a mindenhatónak az emberek pénze? Biztos,
hogy neki gyűjti?
- Majd ha nagyobb leszel, megtanulsz hinni. Ne kérdezz butasá-
gokat már.
- Nem kérdek. És nem kérdezte, meg, hogy a fehér lepedő alatt
miért lóg ki egy patás láb. Kereste a rejtett kamerákat, mert érezte,
hogy ez egy átverős show, amit az egész világon sugároznak.

Hogyan alakul ki a betegség?

Az ember eredendően az abszolút EGÉSZ-ség állapotában van.


Ez azt jelenti, hogy egyensúlyban van az ember isteni léte és embe-
ri léte.
A betegségek kialakulása mindig annak a következménye, hogy
túlsúlyba kerül az emberi lét, – mert „emberek vagyunk…” Ez azt
jelenti, hogy az ember elzárta magát a valódi létállapotától, azaz va-
lódi önmagától. Azt is jelenti, hogy elzárja magát azoktól az isteni
energiáktól, amelyek más esetben akadálytalanul áramlanak hozzá.
Emiatt alakul ki a betegség. Az elzártság anyagi, energetikai, pszi-
chés, szellemi és spirituális problémák által valósul meg.
A taiki energiája visszaállítja az elveszett egyensúlyt és újra har-
móniát teremt az ember isteni és emberi léte között.

A betegségek legfőbb okai


Tudjuk jól, hogy a negatív gondolatok, a stressz, az idegesség
legyengítik az immunrendszert, roncsolják a szervezetet. A stressz
megnyilvánulásai közé tartozik többek között a szabálytalan szívve-
rés, zsibbadás, remegés vagy a kezdődő cukorbetegség.
Stresszes állapotban fogékonyabbak vagyunk a vírusokra is.

-138-
A gyűlölet, a harag is önpusztító hatással van ránk.
A félelem, lelkiismeret-furdalás és önmarcangolás képes arra,
hogy kóros sejtburjánzást hozzon létre a szervezetünkben.
A test reagál a lélek állapotára. Jelez, ha a tudatalatti üzeneteire,
figyelmeztetéseire nem figyelünk oda.
Legtöbb esetben ezt sajnos betegség előidézésével teszi. A legne-
hezebb feladataink közé tartozik, hogy megtaláljuk problémáink
valódi okait. Bizonyos betegségeket a szervezet önvédelemből gyárt,
ilyen lehet például a kóros elhízás, amellyel megmagyarázhatjuk és
bebizonyíthatjuk magunknak, hogy miért nem akarunk társaságba
járni vagy akár csak változtatni életünkön.
Így már igazolva vagyunk, nem kell szembenéznünk a változta-
tás felelősségével. Ez persze csak egy egyszerű példa, az emberi lé-
lek ennél jóval bonyolultabb, a tudatalatti megnyilvánulásai pedig
meglehetősen rafináltak. Lehet vitatkozni arról, hogy létezik-e vé-
letlen, és el lehet gondolkodni azon is, hogy egy önhibánkon kívüli
balesetet hogyan és miért vonzottunk be életünkbe.
De inkább a változtatásra összpontosítunk, testileg-lelkileg, alfá-
ban és bétában mindent tegyünk meg azért, hogy meggyógyuljunk!

Pozitív gondolatok és harmónia


A pozitív gondolatok már önmagukban gyógyító
erejűek. Pihenéssel, relaxációs gyakorlattal ellensúlyozhatjuk
a stressz okozta gyengeséget. Ha harmóniában élünk
önmagunkkal, szervezetünk is harmóniába kerül velünk. A
harmóniát akkor tudjuk elérni, ha tudatunk minden szintjén
egyetértünk önmagunkkal.

A közép mindazok szellemi otthonául szolgáljon, akik a spiritu-


alitás örök, alapvető igazságai után vágyakoznak. Napjainkban az

-139-
anyagelvűség és az ezoterikus sokféleség, túlkínálat egyszerre van je-
len, így sokak számára nehézséget jelent a tájékozódás, annak a he-
lyes útnak megtalálása, amely mentes az egyén szabadságának kor-
látozásától éppúgy, mint az ezoterikus közhelyektől, vagy a cso-
davárástól. A történelmi idők gondolatvilágát, képzési rendszerét
szem előtt tartva, az taiki célja olyan elméleti és gyakorlati tudás át-
adása, melynek elsajátítása az ember alapvetően adott képességein
nyugszik, s amelyet mindenki beépíthet a mindennapi életébe, tá-
mogatva ezzel saját spirituális fejlődését éppúgy, mint mások egész-
ségét, anyagi és spirituális értelemben egyaránt.
A mester mindig az Atya szeretetével átitatva szemléli a Világ-
egyetemet. Elfogadja földi feladatát, és teljes odaadással éli azt át.
Nem él elvontan a világtól, hanem mindkét lábával szilárdan a föl-
dön áll. Tudja, mi a lényeges, és mi nem az, mert saját lényével tisz-
tában van. Nem áll a dolgok felett, hanem azok közepében nyug-
szik, s így képes az események belső összefüggéseit felismerni és
megtapasztalni. Ismeri a teremtés mindhárom művét gondolata-
inkon, szavainkon és tetteinken keresztül. Tudatában van a Jó és a
Rossz közti különbségnek és annak, hogy a Jó és a Rossz csak a mi
értékrendszerünkben létezik. Tudja, hogy az Univerzumban a leg-
fontosabb a Harmónia, a Jó és a Rossz egyensúlya. Felismeri, hogy
a Fény Árnyék nélkül nem létezik, és hogy mindennek van polari-
tása, amelyre szükség van.
Egységben él minden élő rendszerrel és létezővel. Az emberek-
ben és az állatokban égő isteni tűz iránti alázat kizárja, hogy a véd-
telen teremtményeknek szükségtelenül fájdalmat vagy kárt okoz-
zon. Csak szükségből, életmentés és életfenntartás végett pusztít el
más életet. Mindenfajta életet a Mennyei Atya templomaként tisz-
tel. A Föld és a Természet az élő anyja, segítője és gyógyítója testé-
nek, szellemének és lelkének. Életét tudatosan éli, annak ismereté-
ben, miért és hova érkezett a Földre. Felismeri a tanítások alapelve-
it, és azt, hogy minden élőlényt a kiegyenlítődés törvénye irányít.

-140-
Tisztában van azzal, hogy minden negatívitás és betegség a diszhar-
móniából fakad. Megtanulta az anyag, különböző rezgéseit felis-
merni, és azokat összhangzattá alakítani.
Gondolkodása nem csak a mostani életre korlátozódik. Az Idő-
ben állandó jelenként tekinti a Világ folyását, jövő, múlt jelen eg�-
gyé válik az isteni Harmóniában. Mindennel összeköttetésben áll,
így a magány és az egyedüllét nem létezik számára.
Számára a halál az Atyához való visszatérés kezdete, Egy születés,
vissza az őseredeti léthez. Egész lényéből az Atya szeretete sugárzik,
amely állandóan benne lakozik, összekötve a türelemmel, a megér-
téssel, és a tudás békéjének jóságával.

Mint villám jött a felismerés,


Titokfátylán megnyílt a rés,
Van, amit még nem ismerek?
Kutatni én mindig merek,
Járt út engem nem érdekel,
Rejteki utakat fedezek fel
Egyedül, vagy egy társsal,
Kutatok én bárki mással
Dogmákhoz nem kötődöm
Hazugságot, mind kilököm.
Visszamegyek az időben
Feltöltődök az erőben,
Tudatosság útját járva,
Tiszta tudást így meglátva,
Előhozom, és gyakorlom
Rezgésszintre hangolódom.

Lég a jégen az lék, lég a kalimon az lik, ebből csináltak lyukat, ami-
nek már nincs értelme.

-141-
Kalim a nemez, a jurta anyaga, de ebből volt a kal-ap is. Vagy posz-
tóból, amit a fosztóban csináltak. A kalimot tömörítették, kalapálták,
kalimpálással.
Az értelmes nyelv így vesztette el lelkét, csak bemagolt szavak lettek,
amit nem tudnak értelmezni a mai emberek, mert nem tudnak ma-
gyarul. De a helyesírás felismerő sem ismeri már ezeket, csak a műsza-
vakat. Érdekes? Vagy szánalmas?
 

Csillagvándorok:

A fejlődő kultúrákat csak segítették, elindították a fejlődést.


„Egy éhezőnek adsz egy halat, az újra éhes lesz, de ha megtanítod
halászni, akkor el tudja látni magát”
Hasonló elvek alapján segítettek minden bolygón. Nem leigáz-
ni akarták őket, de nem is helyettük végezni mindent. Nem akar-
ták elfoglalni a bolygókat, nem is maradtak, csak addig ameddig
szükséges volt.
Ha szükséges volt vissza tértek. „kérjetek és megadatik.”
Ha lassabb volt a fejlődés, többet segítettek, de ha nem volt rájuk
szükség elmentek a bolygóról. Erőszakhoz ritkán nyúltak. Ha a la-
kosság úgy gondolta, boldogulnak nélkülük, elmentek. Ez a szabad
akarat. A földieket is figyelmeztették, hogy nem jó irányba men-
nek, mert vezetőik kihasználják őket, de a tömeg nem hallgatott
rájuk.
Veszélyes komolyabb fejlődést a kezükre hagyni. Két központi
szigetet is elsüllyesztettek már emiatt.
Csak az őrzők maradtak hátra a mai napig.
 

-142-
Rezgésről:
Lelkiségünk, gondolatvilágunk egyik jellemzője a rezgésszin-
tünk. Nagyon jól megmutatja, hol állunk a „felébredt” emberré vá-
lás folyamatában.
A csakráknak, jellemző rezgésszámuk, színük, energiájuk (mére-
tük) és forgási irányuk van.
Ez kihat az ember spirituális síkjára, amelyből ösztönös megér-
zés, (intuíció), bölcsesség és tudás meríthető. A kundalini az, az
energia, amely valamennyi csakrát mozgósítja, ébreszti.
Az egyén fejletsége is hat a csakrák rezgésére, tehát a rezgés vál-
toztatható, emelhető, vagy csökkenthető.
Leggyorsabb hatás a beavatások által érhető el, és rögzíthető.
Beavatásokkal és sok-sok gyakorlással lényegesen meg tudjuk
emelni alap rezgésszámunkat. Ezzel egyre magasabb dimenziókhoz
tudunk kapcsolódni.
Egyes tanítások szerint, az alacsony rezgésszámú emberek men-
tálisan visszamaradottak, önzőek, agresszívek, barbárok, lelketlenek
stb.
A lényeg keresésekor, ne hagyjuk magunkat megzavarni a formák
sokszerűségével. pl. a sárkányt sokféleképp ábrázolják, de Isten vagy
angyali ábrázolásokat is találunk, aminek semmi köze a valósághoz.
Anyagi formához, csak az anyagi világba süllyedt ember ragasz-
kodik.
A tudatos ember képes ezeken túllépni, és a lényeget megtalálni.
A ráhangolás gyakorlása nem csak a taiki működtető része, ha-
nem a mindennapi életben, gyógyításban, harcművészetben alkal-
mazható képességeket nyit meg.
Ha érted amit tanulni akarsz, könnyebb elsajátítani.
Ha ráhangolódsz valamire a képességed kiteljesedik általa.
Sokan szeretnének a szellemvilágtól kérni tanácsot, ezoterikusok
szeretnének az Akasából olvasni, de igazán fizikai szinten sem tud-

-143-
nak keresni. Nem tudnak kikerülni a hivatalos információ özön-
ből, képtelenek a valódi értéket meglátni, elhiszik amit mondanak
nekik.
A ráhangolás első fokozata ebben segít.
Adott témakörben ismeretek kutatása, elemzése közösen, megle-
pő felfedezésekkel.
Tanuld meg észrevenni, ami a szemed előtt van.
 

Vallás vagy tudatosság?

Keresd a forrást...ami vallássá lett az már nem tiszta, hiszen EZT


VALLOM, függetlenül a valóságtól.
A tudatosság viszont természetes kapcsolat az világegyetemmel,
az egységgel.
Jézus is a természetbe, ligetbe, leggyakrabban az olajfák helyére
járt révülni.
A keresztények akkor kitől tanulták, hogy a templomba kell imá-
kat mondani, ahelyett hogy inkább meghallgatnák a lehívott infót?
Az első vallások a természet-vallásból osztódtak, és váltak dog-
mákká.
Az eredeti Shinto a természet útja volt, Mu sziget örökségének
őrzőiként. Ez változott az idők folyamán. A Shinto is vallás lett, és
változott.
Én egyik vallást sem tartom követendőnek, csak eredeti tudást.
Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összes-
sége. A shintó szó jelentése: az istenek útja, helyesebben „a szelle-
mek útja,” ugyanis a shintóista szemléletben a hagyományos érte-
lemben vett istenek helyét szellemek (kamik) töltik be. Az ősi val-
lásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no micsinek is,
amely szintén „az istenek útját” jelenti.

-144-
A XII. században számos törekvés jött létre a shintó eredeti ál-
lapotának a visszaállítására. Az új shintó monoteista vallássá vált, a
kamik, az istenek csupán megnyilatkozásai, aspektusai a világot át-
ható egyetlen isteni princípiumnak.

Tudatosság:

A vallások átfedéseit a másolódás okozza, de ez csak a külsősé-


gekben jelenik meg. Tartalom hiányosságait a dogmák bonyolításá-
val igyekeznek titkolni.
Az emberek is megszokták, hogy elemzés nélkül átmásolják má-
sok tudását. Bemagolnak dolgokat, ahelyett, hogy megtanulnának
tanulni, vagyis maguknak hívják le a tudást.
Usui legfőbb tévedése az volt, hogy először a kereszténységben
kereste az energiás gyógyítás lehetőségét, majd egy másik vallásban
a buddhizmusban, amit már keverve hoztak vissza Japánba. Nem
nézett szét a legrégebbi japán természet vallás a shinto tanaiban, így
csak parányi részeket tudott lehozni az egységből.
Természetes, hogy nem találhatta meg, amit keresett.
Keresztény ima, vagy buddhista meditáció csak a tudatosság al-
sóbb régióiba képes betekinteni, így csak rész infókat csapolhat az
egységből.
Uyeshiba már gyerekkorától a shinto papoktól tanult, így képes-
ségei jóval erősebbek is voltak. Keresd a forrást!!!

Lendület:
A magasugró ugrik egy kicsit, majd legközelebb megint ugrik
egy kicsit, és amikor kedve van, megint ugrik egy kicsit. Hiába várt

-145-
arra, hogy összeadódnak a kis ugrások egy akkora ugrássá, ami elég
lenne a rúd átugrásához, de nem jött össze.
Sokan így próbálkoznak feladatok végrehajtásánál, vagy szintek
elérésénél.
Ez a magasugrónak sem sikerül, és másnak sem.
Aki ráhangolódott, és felkészült, annak egyszerűbb egy szint len-
dületből való elérése. A szint rögzítése után lehet pihenni, amíg
neki nem kezd egy másik szintnek.
A kudarc legfőbb oka a halogatás, mert a rezgésszint újra lesül�-
lyed, és a lelkesedés lelohad. Ez kudarcélményhez vezet.

Rezgőkéz:

A szerzetes hozzáért a kristályvázához, és nem történt semmi.


Hozzáért egy másikhoz, ami azonnal szétrobbant.
- Az első nem működött?
- Az később fog robbanni, időzítve van.
- Időzítve?
- Rezgő szikra lett belehelyezve, ami egyre erősödik, majd szétve-
ti a kristályszerkezetet.
- Mint a híd amelyen katonák masíroznak?
- Igen, de a szélvihar is rombolt már le hidakat így, és Bruce Lee-t
is így ölték meg
- Úgy tudom gyógyszertől agyi daganatot kapott.
- Ez a hivatalos verzió, mert nem tudják mitől robbant szét az
agya, nem ismerték a rezgőkezet.
- Ez egy technika?
- A kiárasztás egy fokozata.
- Több fokozata is van?
- Igen. Ez a legveszélyesebb!
- Miért?

-146-
- Mert ha nem jól árasztasz ki, akkor a kéz csontszerkezete kezd
rezgésbe, a mi a kézfej elvesztését okozhatja.
- Szétrobban a kéz?
- Pontosan, vagy lebénul.
- Csak közelről működik?
- Nem, lehet ezt is távolról.
- Csak gyilkolásra használható?
- Negatív sejteket, vagy daganat is lerombolható vele.
- Nem veszélyes?
- De igen, ritkán használják.
 

Füst:

Ahol a tudat ott az energia. Villant be a tudatomba, de ez nem


volt új. Tenyér közepén kiárasztva lehet gyógyítani, vagy akár a vé-
delemben alkalmazni.
Mást akartam. A szerzeteseknél többször elámultam, ahogy a szá-
raz zsályát kézzel meggyújtották.
Behajlítottam ujjaimat, és mint egy parabola fókuszáltam az
energiát. Ez egy gyakorlótárs tenyerébe irányítva már égető érzést
okozhat. Összezárva az ujjaimat már enyhe füst keletkezik. Meg-
gyújtom a kalumet /szertartási pipa/ száraz dohányát és a négy ég-
táj felé fújom.
Elmosolyodom, ahogy eszembe jut az a sok tévedés, amit ezote-
rikus rituálékon mondanak, hogy a füst megtisztítja a teret. Ugyan
mitől? Negatív rezgéstől, ártó démonoktól? Nem is hat rá a füst.
Akkor miért füstölnek még a templomban is? Mert nem tudják mit
cselekszenek.
Szertarás alkalmával a négy égtáj erőit, segítő szellemeit hívjuk,
a füst egyszerűen láthatóvá teszi a finom rezgést, ahogy az ablak-
redőnyön beáramló fénycsíkokban válnak láthatóvá a porszemek.

-147-
Emberek tucat számra veszik az illatos füstölőket, pedig nem is
akarnak segítő szellemekkel beszélgetni, sőt halálra rémülnének, ha
megjelennének előttük. Pedig ez a hívójel egyik része. Az emberek
tudatlanul szórakoznak a szellemvilággal.
Ha látó vagy megfigyelheted, hogy a megszálló szellemek, nem
félnek a füsttől, sőt füstös helyeket keresnek, hogy lezüllött, részeg,
kábszeres, vagy akaratgyenge személyeket, esetleg szórakozásból
szellem idézgető diáklányokat megszálljanak.
Nem a temetőkben lebegnek a sírok fölött, hanem a kocsmák
rezgésével töltekeznek.
Nem erdők friss levegőjére vágynak, hanem diszkók lélekrombo-
ló rezgésére. Ezek itt ragadt tudatlan szellemek, akik földi életüket
akarják folytatni, vendég testben.
Tehát füstöléssel nem tartod távol őket, sőt!
Segítő szellemeket viszont másként kell bevonzani.
A tudatalatti irányítja az emberi cselekvést.
Ezért minden mesterkedés, amit a tudatalattiba szuggerálnak,
a vallási „bűnös vagy”-tól, a reikin át, a milyen fogkrémet vegyél,
vagy a politikai átverésekig.
Van jó, és hasznos szuggesztió is „egyre jobban vagyok”-tól, a
sport teljesítmény fokozásán keresztül a gyógyítás, vagy káros szo-
kásoktól megszabadításáig.
Elhitetheted másokkal vagy magaddal, hogy ügyetlen vagy, nem
vagy képes rá, vagy azt hogy képes vagy rá, ügyes vagy. A döntés a
tiéd.
A taiki viszont a tudatosságról /felső tudatszint/ beszél, hogyan
irányíthatod saját életedet, ne rád hasson a környezet, hanem te
légy hatással a környezetedre, emeld annak rezgését.

Hozzászólás:
Már percekkel a gyógyítás megkezdése előtt ráhangolódtam a gyógyí-
tásra. A két pontos ellazulással elengedtem a feszültségem és a kételye-

-148-
im. Szellemi segítőmet meghívtam, hogy segítsen a ráhangolódásban és
a gyógyításban.
Édesapámnak évek óta hasnyálmirigy gondjai voltak, műtötték is
többször, most cukorbeteg lett tőle. A kétpontos ellazulással hamar si-
került alvás közeli állapotba hozni, majd a kényelmes napozószékben
lassan hátradöntöttem. Most rákapcsolódom az ő energiáira a maga-
sabb rezgéssel átveszem a teste fölött az irányítást (harcművészetben az
alap gyakorlat, van benne – tapasztalatom.)
Most én irányítom a szervezetét. Minden rokonom - jutott eszembe
a mondat: kedves hasnyálmirigy, örülök, hogy megtaláltalak és, hogy
beszélhetek veled. Most alul működöl a sok évnyi helytelen táplálkozás
és a több orvosi beavatkozás miatt, de helyre hozlak téged, hogy újra
rendesen működj, és megfelelő inzulint tudj termelni. Harmadik sze-
memmel láttam és egyben éreztem is, ahogy a sejtek újra építik ma-
gukat, igen így jó, mostantól jól működsz, meglepő módon éreztem is,
mintha az én testem lett volna. Mikor befejeztem a hasnyálmirigyet a
szívét és az érrendszerét is kitisztítottam, majd belőttem neki a normál
vérnyomást. Feltöltöttem őt energiával, majd felkeltettem. Utána még
meg masszíroztam a nyakát, hogy magához térjen. Újult erővel ment a
dolgára, nekem pedig jó tapasztalás volt ez.

A „vizsgálatiban” sötét arcok meredtek rám.


- Koszos fehér rontja a levegőt.
- Fehér a tisztaság jelképe barátom.
- Lecigányoztál?
- Haragszol rám, vagy csak kóstolgatsz? Lazán „lenéztem” hogy
levegyem az agresszivitását. Ezt az egyszerű módszert a második
beavatáson szokták megérteni a tanítványok. Nem olyan feltűnő,
mint a kézzel végrehajtott energia lehúzás. A belső vigyor, túl le-
alázó lett volna számára. Az összpontosított tudati energia rögtön
megtette hatását.
- Itt én vagyok a főnök.

-149-
- Akkor mért vagy becsukva? A főnöknek kint helye.
- Nagy a pofád!
- Tudom, ezért hoztak be.
- Én rablásért vagyok itt. Húzta ki magát.
- Leütöttél egy gyereket?
- Dehogy öregasszony volt.
- Látom sokat gyúrtál rá.
- Mindig gyúrok.
- Jó vagy szkanderben?
- Csak nem kihívsz? Kétszer akkora a bicepszem köcsög.
- Akkor könnyedén behajtod a karomat.
- Lazán!
- Csináld, - nyújtottam elé a karomat. Birkózni kezdett vele, míg
lazán vigyorogtam.
- Nagyon leizzadtál. Mikor kezded el?
- Nem bírom. Adta fel.
- Ez sirály, nem bírsz a kis öreggel? Néztek rá a többiek.
- Bunyóban jobb vagyok.
- Gondolod? Egy érintéssel kiütlek
- Engem? Soha!
- Nézd a kezem. Érzed, hogy nem bírod felemelni a kezedet.
Megérintelek itt!
- Megölted? Nem lélegzik - Néztek a többiek döbbenten.
- Meg. Feltámasszam?
- Hogyan?
- Nézzétek a plafont, nehogy leessen. Tereltem el a figyelmet, mi-
közben, visszahoztam a légzés ritmusát.
Hihetetlen varázslatnak tűnt nekik, de sokat gyakoroltam, hogy
szót értsek kemény gyerekekkel.
„Ismerd meg a veszélyt, hogy elkerülhesd” volt a jelmondatom
kiskoromtól.

-150-
Kedvenc gyakorlatom volt kocsmában gyakorolni a harc nélküli
harcot, de besétáltam a nyírbátori roma negyedbe is, és ki is jöttem
onnan. Két mesterszintű tanítványom tudott csak ezekről az „utak-
ról” egyik ki is próbálta.
De erről majd máskor.
Nem akarok senkit rábeszélni veszélyes próbálkozásokra, de bár-
mikor belefuthattok hasonló szitukba.
A behajlíthatatlan kar mindig jó kezdés az erős fiuk leállítására, a
többi meg csak ráadás.
Ha nincs benned fél-elem, akkor könnyedén tudsz hatni bárkire.
A magabiztosság fejlesztéséről már beszéltem az előző fejezetekben.

Radiesztézia
Lényege, hogy pálcával, ingával, és egyéb érzékeléssel bárhol
mérni tudjunk pozitív, és negatív földsugárzást, energia helyeket,
energiavonalakat. Segítségével megtalálhatóak a természeti kincsek,
és elveszett tárgyak.
Használható ezen kívül negyedik dimenziók kapcsolat felvételre,
és még másra. A kiárasztás segít a káros energiák átalakításában, és
bármilyen hely pozitív energiával történő feltöltésében.
Tartósabb pozitív helyek a piramisok, magaslatok, kunhalmok
dombok. Feltöltés után ezek akkumulátorként működnek év-
századokon keresztül. Amennyiben folyamatosan töltődnek, pl.
SZERT tartanak ezek újból működni képesek. Ha nincs folyama-
tos feltöltés, vagy negatív energiák rombolják, akkor ezek a helyek
lemerülnek, mint a piramisok is. Ezek tarják működésben a föld
energia mezőjét, vagy negatív csüggedtes mezőt generálnak. Tuda-
tos ember nem nézegeti ezeket a helyeket, hanem környezetében
tölt fel magaslatokat, pl. Fényliget.

-151-
Ráhangolás
Nem az a lényeg, hogy MIT csinálsz, hanem az HOGYAN.
Az nem TAIKI módszer, hogy futólag elolvasol egy levelet.
Az nem TAIKI módszer, hogy egy érdekes videón látott gyakor-
latot próbálsz az alapok ismerete nélkül lemásolni.
Az első beavatáson elmondtam, bemutattam, hogy a tudatos,
elemző, logikus gondolkodás mennyire fontos a felismerésekhez.
TAIKI módszer a közös ráhangolódással kezdődik, ami által el-
éred a tudatosságot, és megnyitod elrejtett képességeidet.
Aki mások tudását akarja másolni, aki módszereket akar bema-
golni, az nem a tudatosság útját járja.
A tudatosság kulcsa a ráhangolódás. A taiki módszere ezt tanítja
meg az érdeklődőknek.
Ebben segít a közös témáról beszélgetés, elemzés, rákészülés, és
gyakorlás. Így könnyedén megérthető, elsajátítható a ráhangolódás
gyakorlata, hogy később önállóan képessé váljon a taiki a tudás rez-
gésére hangolódni.

ESP
DR J.B.Rhine a DUKE egyetemen végzett kísérletei alapján ki-
jelentette, hogy a médiumok érzékelési képességei valódiak.
Ezt el is nevezte „különleges érzékelésnek.” - „Extra sensory
perception-nek ESP”-nek nevezte el.
Abban tévedett csupán, hogy ez a képesség nem csak néhány kü-
lönleges emberé.
A képességek mindenkiben benne vannak, csak fel kell szabadí-
tani ezeket.
Le kell bontani a gátjainkat, meg kel szabadulni a dogmáktól,
amelyek fogva tartják szellemünket. Ez a tiszta tudatosság.

-152-
Ha nem sikerül valami, az nem a módszer hibája, és nem jelen-
ti azt hogy nem vagy rá képes, hanem valamit nem jól csinálsz, ki-
hagysz valamit, vagy gátjaid vannak még ez irányba. Tapasztalni
kell, meggyőződni, hogy ezeken túlléphess.

„abba kell hagynunk egymás legyilkolását. Mindannyian ugyan-


annak az élő organizmusnak a része vagyunk, amit világnak ne-
veznek…Ha ebből eltávolítunk valakit, az olyan, mintha magunk-
ból távolítanánk el egy sejtet. Minden lény az egység része, ami egy
lénnyé olvad össze. Ez egy intergalaktikus lény”.
/Noory, 1995/

„Minden rokonom!”
„Ami fent az lent!”
„Minden az egység része, minden mindennel összefügg.”
Ugyanazt mondják a bölcseletek, és aki ezt megérti az képes
használni is.
Aki képes az egységre hangolódni az érti a természet lényeit, is-
mereteket tud lehívni, és küldeni
Az ESP kártya nem volt téma, csak azért említettem, hogy fölös-
leges bonyolult dolgokat kitalálni, amikor van egyszerűbb.
Forgó nyílról a könyvben volt szó. Egyszerűen radírba szúrt gom-
bostű hegye megfelelő tartónak, hogy energia áradást teszteljünk.
Kapkodással kudarcélményt, és gátakat építünk magunknak.
Nem az a lényeg, hogy MIT csinálsz, hanem az HOGYAN.
Az nem TAIKI módszer, hogy futólag elolvasol egy levelet.
Az nem TAIKI módszer, hogy egy érdekes videón látott gyakor-
latot próbálsz az alapok ismerete nélkül lemásolni.
Az első beavatáson elmondtam, bemutattam, hogy a tudatos,
elemző, logikus gondolkodás mennyire fontos a felismerésekhez.
TAIKI módszer a közös ráhangolódással kezdődik, ami által el-
éred a tudatosságot, és megnyitod elrejtett képességeidet.

-153-
Elég válaszolni a leveleimre, és beszélgetni a feltett kérdésekről,
témákról.
Így marad meg a KÖZÖS REZGÉS!!!
Az világegyetem törvényei örök érvényűek, univerzálisak, és
mindenkire vonatkoznak.
A földön szabályokat, törvényeket gyártanak, de ezek hazugság-
ra, vagy megfélemlítésre épülnek.
Tökéletlenek, hiszen állandóan átírják, módosítják, és csak az át-
lag polgárra vonatkozik, hiszen a gazdagok, és bűnözők kikerülnek
ebből a körből.
Egy gondolat? A politikus azért kapnak fizetést, hogy működő
törvényeket alkossanak. Ha ez sikerült volna, akkor nem kellene ál-
landóan újakkal próbálkozni. Egy munkahely akkor fizet az alkal-
mazottjának, ha az rendesen elvégzi a munkáját. A politikusok ezek
szerint nem képesek megfelelő törvényt alkotni, vagyis nem végez-
nek érdemi munkát. Akkor miért fizeti ki őket az állam, aminek a
szolgálatában állnak?
 
Taiki a forrás, az ősi tudás, ami kihat az élet minden területére.
Nincs olyan élet-tevékenység, amikor nem alkalmazható a taiki
módszer.
Sokan mégis arra hivatkoznak, hogy nincs idejük a taikit gyako-
rolni.
Ezek szerint fogalmuk sincs a lehetőségről.
- A taiki módszer védelmet ad, gyógyít.
- A taiki módszer megszünteti a stresszt, fájdalmat.
- Magasabb rezgésre emeli a környezetünket: /család, munka-
hely/.
- Magasabb tudatból a legjobb megoldást, ötleteket hívja le.
- Cselekvő elmélkedésként működik munka, sport, házimunka
közben is.
- Védelmet, biztosit, és üzemanyag megtakarítást vezetés közben.

-154-
A tudatos ember állandó kapcsolatban létezik a teremtővel, nem
csak vasárnap jár „Istentiszteletre.”
  

Jó tanácsok kezdőknek:
Beavatás után többen úgy érzik, hogy képesek másokat tanítani,
beavatni, de ameddig nem érted magad sem, addig egy „okoskodó”
is képes kidumálni, és visszahúzni a dogmák mocsarába. Okosko-
dókat küldjétek hozzám, én már „jól kezelem” ezeket.
Megmutathatsz egy látványos „energiázást”, és ez a másiknak is
„működik.
Ez természetes, hiszen a beavatott rezgése hat a gyakorlóra is, de
igazából az ismerős ezáltal nem lesz beavatva, és ő egy harmadik
személyen nem képes megcsinálni, csak ha a beavatott is ott van.
Megint egy bizonyság, hogy valami fejlődés történt, amit észre
sem vesz a beavatott önmagán.
Képes vagy alapszinten hatni másokra, de még nem éred el a gyó-
gyító-, a tanító-, vagy beavató- mesteri szinteket.
Láthatsz aurát, színes energiamezőt mások körül, érzékelhetsz
dolgokat, de még nem tudod irányítani ezeket. Ez a fejlődés jele,
de ne idegenekkel beszéld meg, mert nem értik, és „lehúzzák” lel-
kesedésedet. Beszélgess élményeidről a taiki csoporttal, akik értik,
és örülnek sikereidnek.
Ne támaszkodj senkire, mert akkor csak annyit tudhatsz, amen�-
nyit ő tud.
A kérdést magadnak tedd fel, és megkapod a választ, hiszen én
is, más is abból a forrásból merítünk. Egy könyvtárba járunk, ta-
nuld meg használni.
A tudatos ember nem kérdezget másoktól, hanem megbeszéli a
tapasztalatait. Ez az egyéni fejlődés titka.

-155-
Fontosak a kezdők hozzászólásai, tapasztalatai.
Nekem ezek már természetesek, így észre sem veszek sok olyan
dolgot, ami másnak érdekesség.
Ahogy az alábbi levél is bizonyítja, legtöbbször nem vesszük ész-
re a változást, amit külső szemek vesznek észre. „pl. én nem vet-
tem észre, de az edzőm mondta, hogy sosem voltam ezelőtt ennyi-
re ügyes”
Fontos, hogy beszélgessünk, mert ez lelkesíthet másokat, ötlete-
ket kaphatunk ezekből a írásokból.
A „kis csodákat” érdemes kielemezni, hogy ne menjünk el a na-
gyobb mellett.
A „ne ne kövess, tanulj meg horgászni” nem jelenti azt, hogy ne
beszélgessünk.
Ne támaszkodj senkire, mert akkor csak annyit tudhatsz, amit
ő tud.
A kérdést magadnak tedd fel, és megkapod a választ, hiszen én
is, más is abból a forrásból merítünk. Egy könyvtárba járunk, ta-
nuld meg használni.
A tudatos ember nem kérdezget másoktól, hanem megbeszéli a
tapasztalatait. Ez az egyéni fejlődés titka.
Én közkincsé teszem a tudást, miért nem várhatom ezt mások-
tól is?
Számomra ez a nyitottság, nem az hogy csendben nézek ki a fe-
jemből, és kesergek a világban.
 

Beavatáson

Szendvics, ásványvíz, kényelmes fotel várta a beavatásra érkező-


ket a tágas edzőteremben.
Nagyra értékeltem ezt a gesztust, bár én nem ettem, és nem ül-
tem egész nap.

-156-
Sokan érkeztek, mégis időben el tudtuk kezdeni az előadást.
A logikus gondolkodást bemutató beszélgetés sokak szemét fel-
nyitotta a valóság meglátására.
Mindenki a „csoda módszereket várta” de tisztánlátás nélkül
nincs egyéni fejlődés. Ezek fontosak, azoknak, akik nem akarnak
elakadni néhány látványos bemutatónál.
A megértés az alapja a fejlődés lehetőségének.
A négyórás beszélgetést érdeklődve hallgatták, hiszen új megvilá-
gításba helyezte az eddigi merev gondolkodást.
Érdekes volt látni az elkerekedett szemeket, az értelem felvillaná-
sait. /ez felvillanó fénycsík formájában jelentkezik./
Az érdeklődők szeméről folyamatosan hullott le a fátyol, ami a
tisztánlátás akadályozza, és egyre feljebb emelkedted a ragaszkodó
szorításából.
A tudatosság észrevétlenül emelkedett magasabb rezgésre, és a
gyakorlatokhoz érve, már mindenki könnyedén megcsinálta az
addig „hihetetlennek tűnő” gyakorlatokat. Érintéssel, érintés nél-
kül, háttal fordulva áradt az energia, ami nem igényelt semmiféle
„csakranyitogatást”
Elég volt rádöbbenniük, hogy ez a képesség bennük van.
Egyre többen kezdtek hinni Jézusnak, miszerint: „Istenek vagy-
tok”
Ezért érthetetlen számomra, hogy hazatérve, miért süllyednek
sokan vissza alacsonyabb rezgésre, és tűnnek el a süllyesztőben,
ahelyett, hogy gyakorlással, és csoportos kapcsolattartással tovább
emelkednének a szellemi rezgés lépcsőin.

Hozzászólás
A férjemmel nyáron voltunk beavatáson, akkor úgy cseppentünk
bele, hogy előtte nem volt ismeretünk a Taikiról, csak Vera néni íro-
gatott róla valamicskét. Azonban amikor a Ligetben megtapasztaltuk,
hogy mire is képes az energia, mire is vagyunk képesek, azóta, elvá-

-157-
laszthatatlanul része az életünknek a Taiki. Az első beavatásunk óta
nap, mint nap azzal kezdjük, hogy a földet, az eget és magunkat össze-
kötjük. Ez elmaradhatatlan. Ezt követi a kiárasztás, amit célzottan a
saját auránk, a közvetlen környezetünk jobbítására tesszük. Ezzel kap-
csolatosan úgy érzem, hogy javult a munkahelyi légkör, ami korábban
annyira feszültséggel teli volt, hogy szinte dermedten állt a levegő. Nem
tudom, hogy ennek oka-e az, hogy az én magam rezgése emelkedett és
felülemelkedtem, s ezért nem vettem magamra a dolgokat vagy való-
ban oldottabb lett a légkör.
Most, amikor Debrecenben voltunk előtte már olvastuk az ajánlott
könyveket, ismerkedtünk a Taikival, úgy érzem jobban elmélyült. Most
már a részletekre is tudtam figyelni. Nagyon jól éreztem magam a be-
avatáson, s várom a következőt, mert tudom, hogy ebben a rendszer-
ben nagyon lehet fejlődni.
Tegnap Budapesten volt csoporttalálkozó, gyakoroltuk a közös
kiárasztást, beszélgettünk arról, hogy ki hogyan tudja beépíteni a min-
dennapokba a Taikit, beszélgettünk az őstörténelemről. Próbálgattuk
az energiát érezni, irányítani, gyógyítani, stb. 4 órát volt együtt a cso-
port. Jó lenne az ilyen találkozásokat rendszeressé tenni.
Üdvözlettel: B.

Hozzászólás
Üdv mindenkinek,
Most Debrecenben voltam az I. beavatáson, azóta még csak 3 nap
telt el, élem a megszokott életemet, de naponta többször gyakorlom a
KI-áradást. Talán ezért, talán nem, de a tegnapi edzés (judo) mintha
egy kicsit jobban ment volna, bár semmi különleges, az embernek van-
nak rosszabb és jobb napjai. Viszont a végén odajött az edzőm, hogy
nem tudja mi történt, de mostanában nem látott ilyen jól mozogni.
Ezek szerint ő külső szemlélőként nagyobb változást vett észre, mint én
saját magamon.
Üdv:

-158-
Péter

Hozzászólás
Üdv mindenkinek,
Nekem ma annyi sikerült, ami meglepett, hogy a kisfiúnk (aki bár
pár hetes) nem tudott elaludni sírt stb. Egyszer csak odamentem, és
harmadik szem, és a valahol a hasánál megérintettem a két mutatóuj-
jammal és annyit mondtam aludj és egyből csendbe maradt. :)
Isten Áldjon titeket!

Hozzászólás
Balázs írta,
Kimegyünk a mezőre és átvesszük az edző ruhát. ez esetben karate
felső vagy ninja esetleg judó, de bármi lehet, amiben jól érzed magad
és át tudsz lényegülni azzá, amivé szeretnél. Ez esetben én yamabushi
voltam, de mostanság Harcos szerzetes szeretek lenni.
Ekkor leülünk és beszélgetünk, hogy ki mit tapasztalt, milyen ötletei
vannak, hogy érzi magát, mi volt az elmúlt egy hétben. Így egymásra
hangolódunk, majd a 8 körcikk elvén kezdünk gyakorolni.
Beszélgetünk az őstörténelemről, Attiláról. a hunokról yamabushikról,
kappákról, mitológiai lényekről egyéb történésekről, Ufókról. a jelenle-
gi világról és a helyzetről.
Ezután majd gyógyítunk.
Mivel kevés a beteg így hát csak aura foltozás van, meg testellazítás,
esetenként csontkovácsolás, de az ritkább.
Jön a szellemtan, amikor levisszük egymást aludni és a szellemi segí-
tőnkkel beszélünk (Attilának altatás nélkül is nagyon jól megy), vagy
előzőéletekbe megyünk vissza. Akkor van olyan is, hogy fény lényeket
hívunk, hogy bölcsességet adjanak. Próbálunk tudatosan kilépni a tes-
tünkből. Akkor tudatunkat programozzuk, hogy késelő cigányok le-
gyünk, vagy Berzerkerek akik dühből vadul támadnak. Ezeket a véde-

-159-
lem előtt csináljuk, így jobban megy a gyakorlat és van támadószán-
dékunk.
Ezt követi a Mágia, ami igen összetett, mert sok dolgot csinálunk.
Legtöbb gyakorlatban benne van, és minden gyakorlat benne van a
másikban is. Például elemeket sűrítünk, és gömbként valahova lerak-
juk, valamelyikünk rááll, aki nem sűrítette, és érzékelni fogja, hogy mi
történik. Földnél nehézség érzett jön elő. Tűznél meleg. Víznél hideg.
Szélnél már nem tudom, mert nem gyakori.
Szertartás dobolunk én nem mivel dobom nincs, de összpontosítok
és beszélgetünk fákkal és segítőkkel. Persze, én gondolat útján és kép-
átvitellel.
Extraszenszba sorolhatnám azt, hogy kártyával szórakozunk igen
jó dolog :D Mi színes lapokat használunk nem magyar kártya. És el-
sőnek átlényegülünk: a kártyát nézegetjük, meg simogatjuk szagoljuk
homlokunkhoz tesszük és ezután lefordítva megkeverve megtaláljuk…
:D Szóval Jedizünk: Nem ezeket a droidokat keresik. Kard csapás, szó-
val fejbe csapnak hátulról, de te hamarabb érzed, és ezért elhajolsz. De
akár a csukott szemes kardozás is ilyen.
Kiáradás is összetett, úgy, mint a legtöbbje a 8 körcikknek. Kiárasztást
a gyakorlatok végén csinálunk, szóval készek vagyunk a 8 körcikkel és
nekem menni kell a vonathoz, akkor csinálunk egy kiárasztást, meg
ahol edzünk, egy burkot képzünk beprogramozva, hogy itt fejlődhes-
sünk, és jó kedvünk legyen.

Védelem: A kedvencem, mivel nagyon látványos és karban tartja


a testet. Hát itt dobálunk fákat csukott szemmel aszalt szilvával, mi-
vel már csak az van, vagy kővel esetleg kis fadarabokkal. Ez segít az
összpontosításban, majd jönnek a rúgások. Amikor le akarom rúgni
Attilát,elnehezíti a lábamat. Persze ez ösztönből jön már. Vagy nekifu-
tok és jönnek a térítések a lábgáncs, persze 3 méter távolságból nekifu-
tok 10 méterről, de már 3. méter és végem van. Akkor fegyvert fogunk
egymásra. Szerintem jó túsztárgyaló lennék, :D Attila nem tudott lelő-

-160-
ni, mert annyira nevetett. Jól van haver, tedd le a puskát és igyunk meg
egy sört, én fizetek. Te el akarsz innét menni a puskát pedig leereszteni,
nagyon nehéz a kezed. Eközben a beszédközben a szemébe nézel és az
ujjaidat előre teszed, mintha megadnád magad… :D hehehe nahh…,
de itt jön a csavar. Mondtam a mágia és a kiárasztás megjelenik. De
akár a gyógyításban a tünetek felismerését is mondhatnám, ilyenkor lá-
tod a bőr mozgását, az erek lüktetését a levegővételét, ahogyan a pulzu-
sa magas, majd a kezeddel, a mágia segítségével kiárasztod és progra-
mozod szavakkal. Nagyon viccesek vagyunk, és sokat nevetünk persze
ezt a sok gyakorlás teszi. Eleinte nem ment így. Vannak új ötletek, azo-
kat megnézzük és megcsináljuk. Az edzés végére pedig kiárasztás van és
távozunk békével és harmóniával.

A kiáradás gyakorlásáról:
A kiáradás, csak az alapja a taiki módszer lehetőségeinek, de ez a
gyakorlat is képpes meglepetést okozni.
Kiáradás során a rezgést emeljük.
Ez önmagában is hatással van ránk, és környezetünkre, hiszen ki-
oltja a negatív rezgést, és a pozitív rezgést erősíti.
Az alábbi eset viszont azt bizonyítja, hogy a programot, kívánsá-
got is képes felerősíteni:
középpont = egyensúly
egyensúly = harmónia
harmónia megtartása = fél-elem mentesség
fél-elem mentesség = egész-ség
az egész megtartása = működtetés
működtetés = harcos szellem
harcos szellem = harcos szer-zetes
szer-zetes = szer elérője
szer elérése = középpont

-161-
Problémakeresők klubjába csatlakozik a legtöbb ember. Ked-
velik a fizikai fájdalmakat, és a lelki siránkozást, ezért a szellemről
teljesen elfelejtkeznek. Törülték a hármasságból is, és a lelkiséget
magasztalták fel, pedig a szellem mindent felülír, hiszen kapcsolat-
ban áll a magas tudattal. Nem teremt, rosszat, ártó dolgokat, hiszen
átírja, vagy semlegesíti azokat. Ha a tudat fölötte áll a testi és lelki
tudatnál nem problémát teremt, hanem a megoldást, a harmóniát.
A taiki az eredeti forrást keresi, és gyakorolja.
Az energia vezetéken található pontok magyarul életpontok. Így
tanították a hunok a kínaiaknak, japánoknak, indiaiaknak is, ahol
más elnevezéssel illették. Ezzel nincs is gond, ha nem változtatná-
nak rajta, és nem sajátjuknak tüntetnék fel. A kínaiak tudják, hogy
honnan kapták, és a japánok is.
Ezt alkalmazza az akupunktura, akupresszura, dimmak, kyusho,
és mások is részben, hiszen az egészet ők nem ismerik, mint a szel-
lem, és hármasság kapcsolatát sem.
Legtöbbnél hiányos, vagy torzított, vagy részleges felhasználást
ismernek.
Eredetileg gyógyító és harcművészeti alkalmazásra is tudták hasz-
nálni.
365 életpontból az indiaiak csak 107 pontot tudnak aktiválni.
Legtöbb titokban tarja, és bonyolítja, pedig a tisztánlátó előtt
nincs titok, csak akik nem ismerik fel a szellem lehetőségeit.

Hozzászólás:
Azon a július-végi két napon szintén ott voltam...Csak annyit tud-
tam, hogy láttam néhány videót, ami elég valószerűtlennek tűnt. Gon-
doltam, hogy ezt meg kell nézni közelebbről!
Nem olvastam el a könyveket és nem volt semmi rálátásom a témára.
Nem jártam egy tanfolyamra sem, nem ismerem a reikit és más hason-

-162-
lót, a hideg kirázott mindenféle kézrátételes gyógyítástól és keleti harc-
művészettől...
Nem volt semmi elvárásom, valahogy mégis oda kerültem...
A hely, ahova kivitt Miklós, „megütött” valamiért. A Fényliget. Ami-
kor elkezdődött az elméleti oktatás, akkor értettem meg, miért vagyok
ott. Miklós szavait előre hallottam, tudtam, mit fog mondani a követ-
kező pillanatban... ugyanezt élem magam is már régóta. A gyakorlatok
természetesek, minden érzékelés magától értetődő. Annyi a különbség,
hogy már TUDOM, mi ez, hogyan működik, és hogyan tudom fejlesz-
teni. A többi rajtam múlik.
A lev.listában jó dolog, hogy megjelennek rajta a tanításaid, hiteles,
tiszta és jó szándékkal. Ez miatt érdemes a listát látogatni, tőled na-
gyon sokat lehet tanulni.
Ui. Mielőtt elmentem nyáron a beavatásra, készítettem egy kérdőho-
roszkópot, hogy lássam szükséges van-e a tanításodra. Mondanom sem
kell a horoszkóp megmutatta, hogy szükségem van rá, továbbá, hogy
Mesterként és emberként is kiemelkedő vagy.

Érzékelés-gyakorlás:
Érzékelés alapelv, hogy a tudat tudja, hogy nem csak a megszo-
kott érzékszervekkel lehet érzékelni. A túlélési gyakorlatok célja is
az, hogy szélsőséges körülmények közt is érezd jól magad, ne csak a
megszokott fényűzésben.
Szobában, vagy szabadtéren egyaránt gyakorolható.
Tegyél le akadályokat egy adott térben, amit kerülgetni kell, át-
lépni rajta, vagy átbújni alatta.
Memorizáld a tárgyak elhelyezkedését, majd csukd be a szemed,
és próbálj ütközés nélkül elmenni köztük. Ha neki mégy valami-
nek, vagy bizonytalan vagy, nyugodtan nyisd ki a szemed, nehogy
pánikolj.

-163-
Amikor elég magabiztosan sétálsz, csukott szemmel nehezítsd a
gyakorlatot. Kösd be a szemed, és próbáld belső látással látni a tár-
gyakat. Menj másik szobába, ahol nincs megszokott sorban az aka-
dály. Ha van segítőd, rendezze át a szobát. Komoly gyakorlás esetén
hamar megszokod a tájékozódást. Próbáld az utcán este, vagy sötét
pincében eljutni az ajtóig, és nyisd ki a lakatot, csukott szemmel.
Célba dobást is először gyakorold nyitott szemel, majd becsukott
szemmel, és végül bekötött szemmel. Lehet egy vagy több célra, és
mozgás közben is.
 
Csak az igazat!

A valláskritika, nem ateizmus, hiszen a vallásoknak semmi közük


az Isteni valósághoz, ezért vallás.
- „Hiszem, és vallom! - Vagyis nem tudom.”
A szellem eltüntetése a hármasságból.
Az anya eltüntetése a hármasságból.
Istentudat eltüntetése a hármasságból.
A hármasság eltüntetése a tudatból.

Akupunktúra a vitál-pontok szurkálása gyógyító célból.


Kínai módszerként ismeri a világ, bár a kínaiak tudják, hogy a
Hunoktól kapták ezt is. /Nem kell elhinni, nézz utána!/
A kínaiak sok év alatt bemagolják a pontok helyét, és irányát, de
a hunok, ezt látták, érezték, hiszen ezt nem lehet csak úgy „kitalál-
ni.”
A taiki az egyszerű módszert oktatja mindenből, dogmák, sallan-
gok nélkül.
Nem kell bemagolni a 365 pontot, hanem az érzékelést kell fej-
leszteni, ami a többi módszernél is alkalmazható. Tehát az alapokat
jól megtanulod, akkor mindent tudsz!

-164-
Gyógyításban és harcművészetben egyaránt használható, de harc
közben rögtön tapasztalható a hatása. Ebből is látszik, hogy bema-
golt tudás nem sokat ér támadás esetén, és nem tűket szurkálunk,
hanem összpontosított energiát.

„Igazad van, a saját szemszögedből, hiszen nekem is ez lenne a


véleményem, ha csak annyit tudnék erről, mint te”
Ezekkel a szavakkal lehet megtörni a vitatkozás élét.
A vitázó együttérzést tapasztal, és ránk figyel.
Nem emelkedik tovább a fal közénk, és nem csak mondjuk a ma-
gunkét. A figyelem lehetővé teszi, hogy ráhangolódjunk a tudatára,
és megértsük a lényeget.
Gyógyításkor, támadás megfordításakor, is ez e célravezető mód-
szer, hogy fordítsunk a kialakult helyzeten.

Teljesség:
Beszéltem a nyolc körcikk összevonható értékeiről.
Érzékelés útján felmérem a hozzám fordulót.
Pálcával ellenőrzöm a kérdést, majd az arcon, vagy szem írisz-
ben is megnézem a helyes diagnózist. Ebből egy is elég, de a pon-
tosság kedvéért más módszert is előveszek, a lényeg, hogy gyakor-
lok közben.
A görbe orr már szemből elárulja, hogy gerincferdülés okozza a
tartás, légzés, és szívproblémát.
Csontkovácsolást energiával lazíthatom, majd a kétpontos gerinc
zárlat lassan kiegyenesíti a csigolyát. Közben szellemsebészeti mód-
szerrel a tüdejét tisztítom, és látom, ahogy egyenletesen lélegzik. A
végén két csigolya érintése nyomán lassan lehajlik a bokájáig.
Milyen körcikk van, melyeket használtam fel?

-165-
A nyolc körcikk egyenletes gyakorlása biztosítja a teljes kört, a
teljességet, ami megnyitja a középpont erejét.
Aki szép sorba hanyagolja ezek megismerését, gyakorlást, az egy-
re jobban eltávolodik a középponttól.
Ez elég sokszor megemlítettük már.
A védelem is a teljesség része. Nem csak az önbizalom fejlesztés,
a koncentráció, megérzés gyakorlása miatt, hanem az érintéses gyó-
gyítás rávezető gyakorlatai is ezáltal, mérhetők meg: mint ahogy az
energia hatékony használata, a támadó megállításával mérhető.
Legtöbben mégis keverik, vagy hasonlítgatják a verekedéssel a
harcművészetet.
Energia pályák, hálózzák be a fizikai testet, amelyek az életpon-
tokon mozgósíthatók, vagy szedálhatók energiazárlat, vagy mág-
nes-kéz segítségével.
Akupunktúra, akupresszúra is ezeket a pontokat alkalmazza,
csak bonyolultabb formában.
Legegyszerűbb a két pont érintése, melytől lezsibbad a támadó
karja, és ezáltal a vérnyomás is normalizálható.

Koncentrációs gyakorlatok.
Ülj le és figyeld a gondolataidat.
Ülj le és csak egy dologra figyelj.
Ülj le és mondogass egy mantrát.
Olvasó golyócskák segítségével számold a hibáidat.
Ezek a mágikus összpontosítás alapgyakorlatai, ezeket másolja
minden ezoterikus iskola minden tévedésével együtt. Sosem lehet
így összpontosítani, csak a hibáinkat erősítjük, kudarcélményt rak-
tározunk tudatalattinkba, ami a magabiztosságot gyengíti.
Én sokáig csináltam, kisebb nagyobb sikerrel.

-166-
Semmi haszna, mert ezt így nem tudod hasznosítani, öncélú fe-
lesleges gyakorlatok.
- Tudod-e miért akarsz összpontosítani?
- Mi a célod?
- Mit akarsz elérni vele?
Amikor már tudod miért akarod, akkor rögtön fölöslegesé is vá-
lik, mert elég ráhangolódni arra amit csinálni akarsz, és átváltasz
aktív meditációra, ahol nem az ego akar koncentrálni, hanem a tu-
datfeletti irányit. Így nem öncélú unalmas gyakorlat lesz, hanem
érdekes gyakorlás, cselekvő meditáció. Passzív, erőltetett, képzelgős
meditálást csak az folytat, aki nem tudja mi az aktív meditálás.
Ennek alapja a ráhangolódás, amiről már sokszor beszéltem, sőt
csoportosan is próbáltam végigcsinálni.
Bárhol gyakorolható, hétköznapi munka, hobbi, sport, önvéde-
lem során is. Lényeg a tevékenység olyan legyen, amit szeretsz, ked-
vel végzed, legyen ÍZ benne.
Én a „dobálózást” szeretem, mert az lehet egyedül, és a ligetben
senki nem zavar. Nem kell megfelelni senkinek, nem célirányos,
mert nem akarok teljesíteni, csak gyakorolni. Így lehet annyira rá-
hangolódni, hogy már csak a célt látom, és nincs félelem, vagy két-
ség, hogy nem találom el. Nincs félelem, nem izgulok, nem rontom
el, ezért eltalálom, akár csukott szemmel is. Ezt az állapotot nem
lehet ülő elmélkedéssel meg sem közelíteni. Képzelgés és gyakorlat
közt van egy kis különbség.
 

Beavatások:
I.
Beavatás általánosságban azzal egyenlő, hogy megmondják, hogy
képes vagy rá, te is meg tudod csinálni. Eddig is tudtad, volna, csak
nem tudtál róla, de nem a kézrátételtől nyílik meg az energia csa-
torna, hanem a születéstől kezdve nyitva van, hogy élhess.

-167-
II.
Komolyabb szintű, amikor a beavató elvisz egy szellemszintre,
és megnyitja az aktuális kaput, és bemutat az ottani szellemi segí-
tődnek.

III.
Emberi lény számára elérhető legmagasabb beavatás, ha közös
rezgésű tanító tanítvány testkilépés után, együtt bejárják a szellem-
szinteket, dimenziókat, szembesíti felkészültségével, képességeivel,
félelem nélkül, a közép védelmének tudatával néz szembe bármivel.

Egyik „érdeklődő” írta, hogy megrendült a bizalma a taikiban,


mert egy katolikus oldalon azt olvasta, hogy a reiki sátáni dolog.
Megosztanám másokkal ez ügyben lehívott gondolataimat, hát-
ha vannak még akik, dogmákban élnek, és nem képesek logikusan
gondolkozni.
Először is semmi köze a taikinak a „reikih féle beavatásokhoz”
És nem szeretem, ha bármi máshoz akarják a taikit hasonlítgat-
ni. Erről már írtam.
Ami jobban zavar, az a szűklátókörű dogmatikus gondolkozás.
„ Keresztényként, nem ismerni Jézus azon mondását” más sze-
mében a szálkát, sajátjában a gerendát sem látja./
Nem vall nagyfokú tájékozottságra.
Osui a reiki megalapítója keresztény volt, de Jézus kézrátételes
gyógyításáról a keresztények nem tudtak semmit.
A sátán nem szokott gyógyítani, ahogy az ószövetség Jehovája
sem tett ilyet, csak gyilkolt. Miért nem látják ezt a keresztények?
A cikk írója szerint azért sátáni az egész, mert buddhista, és azok
nem istenesek.
Amennyiben a cikk írója kilépne dogmákba zárt világából, lát-
hatná, hogy a hét szellemszint negyedik része a Buddha, vagyis a
megvilágosodás szintje. Tehát jó úton halad, de csak a felénél tart.

-168-
Ezek szerint a keresztények az irányt sem ismerik, hogy akarnak
odaérni?

A kiáradás energiája, amiről már írtam:

„Ki-áradt a KI, és anyaggá lett a földön” olvasható az ősi agyag-


táblákon a KI-áradásról. Ami ott van mindenhol, és ez éltet min-
dent. Nem beavatás kérdése, hiszen e nélkül nem is élne senki.

Tanulási módszerek:
Fizikai szint:
Hosszú módszer az infók bemagolása, a módszerek sokévi gya-
korlása, mely változást hoz a tudatosságban, és összehangolja a
mozgáskészséget. /Idő igényes, fárasztó módszer./
Lelki szint /tudatalatti programozás
Gyorsabb módszer, amikor rögtön a tudatalattiba írjuk be a ja-
vulást, fejlődést /illúziót, befolyásolást, vallást is ide programozzák,
egyéni, vagy tömeg hipnózissal/
Szellemi beavatás, vagy tudatfeletti ráhangolás:
Leghatékonyabb! Azonnali hatás fizikai, és lelki szintre is, amikor
a rezgésszintet emeljük a megfelelő rezgésszámra. - /Egyéni képessé-
gek fejlesztése, és megvilágosodás lehetősége./
Ezt is ismerem!
Ez a vallási vakbuzgóság, erről is beszélek beavatáson.
Tudatos ember túl-lát a dogmákon.
Istenről nem beszélni kell, hanem benne létezni

„Márk 16:17, 18, „ Azokat pedig, akik engem követnek, ilyen je-


lek követik: az én nevemben ördögöket űznek, jövőbe látnak, nyel-
veken értenek. Képességeket vesznek föl, és ha valami halálost isz-
nak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyul-
nak.”

-169-
„Nem értitek az én beszédimet, mert én a mennyei atyától való
vagyok, ti pedig az ördögnek fiai. - Mondá Jézus Mózes követőinek.

Jézust ugyanígy becsmérelték, mert nem értették.


Lk 11,14-23.
Egyszer kiűzött egy ördögöt, amely néma volt. Amikor az ör-
dög kiment, a néma megszólalt, a nép pedig elcsodálkozott. De kö-
zülük néhányan így szóltak: „Az ördögök fejedelme, Belzebub ál-
tal űzi ki az ördögöket.” Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kí-
sértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: „Min-
den ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház ház-
ra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat
fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki
az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti
fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Is-
ten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az
Isten országa.

- Ezt az evőpálcikát elengedem. Elhiszed, hogy leesik?


- Elhiszem!
- És ha nem hiszed el?
- Akkor is leesik.
- Így van, nem a hited miatt működnek a dolgok, hanem a tör-
vényszerűségek miatt.
Ezek a gondolatok újra eszembe jutottak, amikor a Gyulai várjá-
tékon, egy gólyalábon kezdtem egyensúlyozni.
Fizikai törvény szerint ez bizonytalan, könnyen felborulok vele.
Próbálom elhinni, hogy képes vagyok rá, de a félelem erősebb.
Remeg a lábam, szorosan markolom a gólyaláb nyelét, de az eltá-
volodik tőlem, ahogy a lábam félrenyomja. Fél méter magasan ál-
lok, de eldőlni sokszor az sok. Fáj a bokám, fáj a térdem. Lehetet-
len megállni. Gólyalábas bábjátékosok két méter magasban bohóc-

-170-
kodnak, szökellnek, sőt egy lábon állnak. Biztosan. Olyan termé-
szetesnek tűnik innen nézve.
Természetes. Ez az. Ne gondolkodjak, ne féljek. Legyek termé-
szetes. Egy vagyok a két rúddal. Ez a lábam meghosszabbítása. Nem
megy el tőlem, nem görcsölök egyensúlyozással. Állok egyenesen.
Lépek előre, ahogy a gólyaláb nélkül lépnék. Egyszerűen, természe-
tesen. Lépegetek… Ez tök jó! Magasabb vagyok mindenkinél. Né-
zelődök. Élvezem ezt. Nem félek! Megtaláltam a lényegét. Van ÍZE.
Fél lábon állok. Nem egyensúlyozok. Egyszerűen felemelem a lá-
bam, és állok. Egy gólyalábon. Nem billegek, mert nincs a fejem-
ben, hogy ez bizonytalan, és billegnem kellene. Természetesen álok
egy lábon. Természetesen megyek két lábon. Ez természetes! És ta-
nulságos, hogy csak természetes gyakorlás által lehet felismerések
szerezni. Ez a tapasztalat!
A régi mesterek nem sokat magyaráztak. Együtt élt velük a tanít-
vány, és ragadt rá az idők folyamán sok minden.
Feladatokat adtak nekik, és talányokat. Ezáltal fejlődtek.
A taiki módszer lehetővé teszi a gyors fejlődést, ezért a megértés-
re, tudatosságra törekszik. Elveket, egységet tanít, mégis sokan vá-
logatnak a lehetőségekből, és csak egy-egy érdekes technikát akar-
nak bemagolni. Így sosem alakul ki a tanító tanítvány viszony. Ál-
landó kapcsolat esetén, közös beszélgetések, elemzések során érthe-
tővé vállnak a fejlődési szintek.
Működő bizalom esetén tapasztalat szerzés céljából, új, és isme-
retlen gyakorlatokba is belenyúlnak.
A szakácstanuló először belerakja a levesbe az alkotó részeket,
annak ellenére, hogy nem tudja még milyen ízekké alakul át.

Tanmese:
A szerzetesek egy régi történetet mondtak el okulásként, a jelöltnek:
Volt egy tanítvány, aki minden nap vizet hordott két nagy favödör-
rel a forrástól a kolostor udvarán felállított dézsáig.

-171-
Amikor megtelt a dézsa tenyérrel kellet az kicsapkodnia.
Mindezt mindennap elvégezte. Unta, és panaszkodott, hogy mikor
tanulhat már harcművészetet is.
Csak csináld! Mondta a mestere.
Két év multán a mestere haza engedte a falujába.
- Mit tanultál. Kérdezték az ismerősök.
- Tudsz már harcolni? Kérdezték a családtagjai.
- Csak vizet hordtam.
- Nem akarod elmondani mit tudsz?
- Nem tanultam semmit.
- Lenézel minket, hogy nem mutatsz semmit nekünk?
- Nem tudok semmit! - Kelt ki magából, és tenyerével mérgesen rá-
csapott a vastag tölgy asztalra. Az asztal szétrepedt, és ekkor értette
meg, hogy mit fejlődött észrevétlenül a gyakorlatok során. Attól kezd-
ve nem kételkedett mestere szakértelmében. Gyakorolta, amit kellett.

Ez létező oktatási módszer. Vastenyérnek hívják. Erőnléti edzés-


ként máshol is alkalmazzák. Légző gyakorlatokkal energetikai szem-
pontból is hatékony.
A képzési idő mindig hosszú, kivéve a taiki módszert.
Amikor vívni jártam, félévig kardot sem látunk. Csak lábmunka.
Roggyasztott térdekkel lépés előre hátra, ugrás, kitörés.
Edzés végén remegő lábakkal mentem a kollégiumba.
De a lábam megerősödött, és később már nem gátolt a tréning-
ben.
Shaolin kolostorban három évig csak lábmunkát csinálnak a je-
löltek.
A gyakorló téren a kövekbe koptatott mélyedések jelzik a sok-
éves gyakorlást.
Harcművészetekben a fájdalom küszöb emelését a tréningek is-
métlődő fájdalmai emelik olyan szintre, hogy ne sírjon a harcos egy
pofontól, vagy más fájdalom se zökkentse ki a harcból.

-172-
Ezek a módszerek a fizikai test kínzása által ölik meg a lelket.
A taiki módszer viszont rögtön a tudatban kapcsolja ki a fájdal-
mat, és a tudatban aktiválja a módszereket. Ez a tudatosság. Ezért
gyorsabb módszer, mint a másik irányból való megközelítés. Én vé-
gigcsináltam minden irányt, ezért van tapasztalatom erről is.

A szerzetesekhez csak többhónapos várakozás, és nehéz tesztek


után lehetett bekerülni, így akinek sikerült, az igyekezett komolyan
venni a gyakorlatokat.
A mester - tanítvány közti bizalmat az alábbi módon tesztelték:
Első nap megmutattak a leendő tanítványnak, egy mély gödröt,
amiben éles, rozsdás kardok, kaszák voltak bedobálva:
-Jegyezd meg, nehogy beleessél, ha este jössz vízért!
Megjegyeztem mester.
Néhány hónap multán, a mester felkeltette a tanítványt:-
- Gyere velem!
- A tanítvány követte a hegyi ösvényen.
- Ismerem az utat, erre járok vízért, itt egy kanyar, itt egy fa, itt van
a gödör, és arra a forrás. Gondolkodott magában, és szótlanul ment
mestere után.
- Állj meg, és ugorj.
- Hogyan? Öntötte el a félelem a szívét. Itt van a gödör.
- Ugorj. Szólt ismét a mester.
Ugorjak? Gondolatok cikáztak a fejében. Ha leugrok, szörnyetha-
lok, az éles kardok által… ha nem ugrok, elzavarnak, és sosem tanu-
lom meg a szerzetesek tudását, pedig ez a vágyam. Inkább megha-
lok akkor. És leugrott. Nagy meglepetésére, semmi nem vagdosta ös�-
sze, mert puha homokba esett. Megcsinálta a bizalom tesztet. Bízott a
mesterében.

-173-
Gyakorlatok airsoftra hangolva
Fókuszálás a célra.
Egyenletes séta, de nem figyeljük az egyenetlen terepet, csak a
célt. Érezd a melletted haladó társadat, nem nézed, de érzed, hogy
melletted halad, és a célra koncentrál. Folyamatos egyes lövésekkel
lövöd a célt. Több dolgot csinálsz egy időben, mégis a célon tartod
a figyelmedet. Egyszerre összpontosított, és kiterjesztett figyelem.
Ez a leghatásosabb gyakorlat erre.
Sörös doboz célok különböző távolságokon, különböző magas-
ságokban. Dombra felfelé haladunk. Az első célra összpontosítunk.
Lövés. Koppan a fémdoboz! Kileng a doboz! Tovább megyünk.
Már a következő cél koppan, és kileng.
Élő cél. Mozgás észlelése. Felbukkanás. Fedezékbe húzódni.
Több irányból lőnek. Megoszlik a figyelem. Bekerítenek. Helyzet-
változtatás. Mozgás észlelése, lövés, fedezékbe húzódás. Felbukka-
nó alak. Tűz alatt tartom, de figyelem a jobb oldalon célra tartót,
ahogy előbújik. Óvatlan volt. Láttam, lőttem. Első célpont is fel-
néz, azt gondolta, nem figyelek. Tévedett.
Ezek segítik az alap képességek fejlesztését. Összpontosítást, tér-
érzékelést.
Következő a fedezék mögötti rejtőzködő érzékelése auranézéssel.
Vibrála levegő ahol élőlény rejtőzik. Jobb, mint a hő-fénykép.
Időlassítás gyakorlás során a lövedék válik érzékelhetővé, és ki le-
het térni előle. Airsoftnál ez nem nagy sebesség, de alapgyakorlat-
nak megfelel.
Talán egyszer majd a taikisok is érdeklődnek hasonló gyakorlat
iránt.

-174-
Megvilágosodás: 
Megvilágosodás egy pillanat alatt is lehetséges.
Tisztánlátás a megvilágosodás alapja.
Előzetes ismeretek feltárása, és beszélgetés lehetősége, értelme-
zés céljából.
További ismeretek a könyvek, és videók adnak, így mire az ér-
deklődő beavatásra eljut, már egyszerűen levetheti gátjait, megsza-
badulhat a ragaszkodástól, így könnyedén megvilágosodhat.
Aki nem használja ki a lehetőséget, azok ragaszkodnak megszo-
kott gátlásaihoz, így saját maguknak emelnek leküzdhetetlen aka-
dályokat.
Beavatás során megtapasztalják a közös rezgés erejét, és könnye-
dén megcsinálnak hihetetlenek tűnő dolgokat.
Megnyílt képességük maradandó lenne, sőt a végtelenségig fo-
kozhatná, ha tovább erősítené a közös rezgést, gyakorlatok, beszél-
getések, elemzések által. Tevékeny gyakorlók gyors fejlődésként élik
ezt meg.
- Holnap gyakorlunk, el tudsz jönni,
- Természetesen, mit segítsek?
- Csak gyere el.
- Megyek.
- És te tudsz jönni?
- Esőre áll, nem megyek.
- Múlt héten nem esett.
- Akkor meleg volt, inkább strandoltam.
- Gyakorolni mikor akarsz?
- Ezeket már tudom.
- Miből gondolod?
- Szerintem már értek mindent.
- Szerintem meg semmit nem értesz. Nem az a néhány techni-
ka a lényeg, amivel a működést szemléltettem, hanem a közös gya-

-175-
korlás, ahol tapasztalatokat szerezhetsz, valamint egy rezgésre ke-
rülve adható át olyan infó, amely nem, szavakban, és nem techni-
kákba van kifejezve. Így érheted meg a ráhangolódást, így tanulod
meg az ismeretek lehívását, így tapasztalod meg a tanító-tanítvány
kapcsolat lényegét.
- Nekem elég, amit tudok.
- Rendben, nem erőltetem.

-176-
Hármasság
Ki áradt a KI, és anyaggá lett a földön” olvasható az ősi agyagtáb-
lákon a KI-áradásról.
A szellem leszállt az anyagba, hogy tapasztalatokat szerezzen.
Érzéki lelke érzékelte a szépséget, és érzelmeket.
Fény és árnyék ellentétes ereje hozta mozgásba a tudatot.
A szellem képes volt önálló fejlődésre.
Árnyékból ármány lett, és a fény illúzióját használta fel megté-
vesztésre, és elvágta az utat a tudatosság felé.
Évezredek alatt már csak a megvilágosodottak emlékeztek a hár-
masság harmóniájára.
Istentudat helyett a mélytudatba ültettek istenképeket, vágyakat
szuggeráltak, és bűntudatot.
Irányíthatóvá lett a szellem, karma tudat rángatta vissza az anyag-
ba.
„Bűn a tudás!” sulykolták az embereknek, és meggátolták, hogy
legalább a negyedik szellemszintet elérjék.
Az alsó hármat az ármány uralta, és őrizte a kaput.
Hiába jöttek segítők fentről, az emberek nem értették a megsza-
badulás módját, az értelem fénye kihunyt a szemekből, azt hitték ez
a szabadság, azt hitték önállóan cselekednek, azt hiték csak ennyi-
re képesek. Azt hitték a jó harcol a gonosz ellen, nem látták, hogy
ez csak színjáték, illúzió, mint az egész életük. Leragadtak a hitnél,
mert már nem tudtak semmit a hármasság lehetőségéről, a szellem
szabadságáról.
- Neked adom ezt a világot, uralkodjunk együtt! Mondta a sá-
tán Jézusnak
- Mit adnál nekem? Enyém az egész világ, csak azokon van hatal-
mad, akik nem engem követnek.

-177-
Tudta, hogy a megvilágosodott tudatot a sátán nem uralja. Iste-
nek vagytok mondta mindenkinek, mégsem követték. Inkább kö-
nyörögnek anyagi javakért, és eladják lelküket földi hatalomért.
Tűrnek és szenvednek tudatosság helyett.
Alvó tudatuk helyett a lelküket mérgezték, az illúziók az érzel-
mekre hatnak, a vallások tucatjai kötik meg a lelket.
A szellem alszik, nagyon mélyen, nem hallja a hívó szót.
Az ego már fel sem ismeri a szellemet, csak a dualitást ismeri.
Testi örömök, lelki vágyak kielégítése a célja. Tudatalatti progra-
mok irányítják cselekedetét, mert a szellem alszik.
A megvilágosodottak mondják, hogy ez a felébredés, de nem
akarnak felébredni az álomvilágból. Elég, ha hasonlít valami a va-
lósághoz.

Első lépés, a felismerés:

Akinek valami szokatlan, az nem jelenti, hogy lehetetlen, csak


esetleg nem találkozott még hasonlóval.
Nem hihető egy taiki videó, nem érthető a taiki módszer?
Akkor még nem tetted meg az első lépést a felismerés felé.
A taikisok a baltát nem csak favágásra használják, hanem érzéke-
lésre. A késsel nem csak kenyeret szelünk, hanem érzékelést fejlesz-
tünk. A harcművészet egy taikis számára nem verekedést jelent, ha-
nem önmagunk gátjainak legyőzését, önbizalom fejlesztést.
A számtalan lehetőség, nem végeláthatatlan magolást jelent, ha-
nem ráhangolódást a forrásra.
A vallások kritikája, nem Istentagadást jelent, hanem közvetlen
kapcsolatot, ezért, a természetfeletti is természetes számunkra.
Semmi nem szokatlan annak, aki nem a szokások rabja, nem ra-
gaszkodik be rögzött dogmákhoz, hanem tisztánlátó.

-178-
Tudatos?
Isten fogalma azonos a vallással?
Egyáltalán nem, csak rá hivatkozva végeznek agymosást embe-
rek tömegei fölött. „Az egyház dogmái fontosabbak Isten törvénye-
inél”- katolikus alaptézis.
Más vallásban is nyomon követhető, mennyire eltérnek az erede-
ti céltól. Buddha sem a szenvedés, vagy aszketikus életmód miatt
világosodott meg, „követői” mégis a szenvedést válasszák, ugyanúgy
mint a keresztények, akik még „bűnösnek is vallják magukat” pedig
Jézus is másról beszélt.
Berögződött szokások, társadalmi elvárások szabályozzák az em-
berek életét. Illúzió, áldemokrácia mocsarába süllyednek bele, és
nem látják a kiutat.
Kishitűség gátolja Istentudatuk felismerését, megkérdőjelezik az
egyszerű lehetőségeket. Egész életünk harc, a betegséggel is harcban
ál a gyógyító, mégis elutasítja a harcos útját.
Airsoft lövészetre invitálásom is „minek az” reakciót vált ki, elem-
zés helyett. Mindent elemezz, és tapasztalj, ne mondj meggyőződés
nélkül semmit.
- A harcművészet nem verekedés, hanem magabiztosság fejlesz-
tés, tehát a lövészet célja nem gyilkolás, hanem KONCENTRÁCÓ!
- Uyeshiba az aikidó megalapítója háborúban tesztelte érzékelő
képességét, úgy hogy igazi ellenség igazi puskával lőtt rá. Ő kiállt a
lövészárok fölé, és elhajolt a feléje röpülő lövedékek elől. „látta elő-
re a fénycsíkot.
- Airsoft hasonlót nyújt veszély nélkül.
- Folytathatnám, de minek, hiszen aki mindent megkérdőjelez
elemzés, gyakorlás, tapasztalat helyett, az sohasem fogja megérteni,
csak bemagol dogmákat, és próbál megfelelni a társadalmi elvárá-
soknak, és fogyasztói szokásoknak.

-179-
Ki-hallgatás
- Miért félsz tőlem?
- Neked kell félned a törvénytől
- Akkor miért bilincseltél meg?
- Ez az eljárás.
- Félsz, hogy megszökök?
- Elengedlek, ha megígéred…
- Nem ígérek semmit, nem vagyok politikus.
- A nagy pofád miatt vagy itt.
- Tilos igazat mondani?
- Lázítasz!
- Demokrácia, szólásszabadság ismerős számodra?
- Ne tegezz, ez kihallgatás!
- Kinek kell hallgatni?
- Beszélned kell!
- Hallgatást mondtál.
- Csak így mondják.
- A beszélést hallgatásnak?
- Ne kavard a szavakat, bezavarsz!
- Van családod?
- Két gyermekem van.
- Te jó ember vagy, miért csinálod ezt?
- Ezért fizetnek.
- Miért nem a bűnözőket üldözöd?
- Aki a törvény ellen vét az bűnöző?
- A törvényt a hatalom hozza, saját érdekük védelmében!
- Igen tudom.
- A törvény nem a népet védi.
- De a törvényt be kell tartani.
- Nem a nép a bűnös, hanem aki ellopja az országot a gyerme-
keid elől.

-180-
- De a törvényt szolgálom.
- Tehát aki fizet, azt szolgálod, mint egy bérgyilkos. nem a bűnt
üldözöd.
- Háát igen.
- Erre esküdtél?
- Háát ezért fizetnek.
- Okos rendőr vagy látod?

Hozzászólás:
Én megpróbáltam a rapidolvasást egy különleges asztroló-
gia könyvvel, amit már régebben szándékoztam elolvasni, de so-
sem volt időm rá. Először olvastam belőle 10 oldalt visszafelé sor-
rendben, utána átlapoztam a könyvet, miközben révetegen néztem.
Aztán amikor ezt is befejeztem kinyílt a könyv a kezemben egy rész-
nél, ahol nagyon érdekes dolog volt leírva, még egy-két helyen beleol-
vastam és félretettem.
Majd napok múlva is jutottak eszembe dolgok belőle, de olyan érzé-
sem támadt, mintha nem olvastam volna, hanem a saját gondolatom-
ként jönne elő. Utánanéztem a könyvben és benne volt.
Ezután is fogok még így olvasni.

A kiárasztással meg érdekes tapasztalatom volt ma. Munkaidőben


mentem egy orvosi vizsgálatra, ami két részből állt. Az elsőn túl vol-
tam utána következett még egy ultrahang, de ott sokan vártak. Nem
tudtam mit tenni leültem becsuktam a szemem, a kezemet széttettem
és kiárasztottam. Arra gondoltam közben, hogy sietnem kell a munka-
helyemre, hívjanak be soron kívül. Nem azonnal, de három emberrel
előbb hívtak be, mint a sorom lett volna.
Ildikó

-181-
Tudatosság:
Visszatérő ”álomnak” hittem régebben, hogy megyek az utcán,
és mondja valaki
- Miért nem repülsz?
- Ja igaz. Rugaszkodtam el és úsztam a levegőben. Természetes-
nek éreztem, mégis álomként gondoltam rá, míg ki nem elemez-
tem, hogy az álom, nem az ágyról való felkeléssel kezdődik, hanem
valaminek a közepén vagyok. Menekülök, félek, verejtékben úszok,
és rugdalózva ébredek fel.
Ezek a séták mások voltak. De akkor még nem tudtam mi a test-
elhagyás. Hamar rájöttem, hogy valós helyeken, valós eseménye-
ket láttam ekkor. Mindig utána jártam ezeknek, és éreztem, hogy
nem álom volt. Testelhagyás, gondolatformában, vagy tudati rész-
ként mindegy volt, hiszen nem éreztem különbséget, nem tudtam
mit csinálok, de érdekes volt. Amikor később tudtam mit csinálok,
már nem csak sétákra futotta az esti órákban…
Érdekelne, hogy mások mikor jöttek rá, hogy nem csak álmod-
nak, hanem tudatosan kószálnak esténként, éjféltől kakasszóig.

Hozzászólás:
Többször előfordult néhány éve, hogy álmomban felismertem, hogy
álmok... Tudtam, hogy hol van a fizikai testem, ki vagyok, milyen na-
pot írunk, mi a fizikai világ realitása. Eleinte ennyi volt.
Bújtam a könyvtárat, kerestem a választ, hogy mi a csuda ez az
egész. Tudatos álmodásként találtam meg, több könyvet elolvastam
róla. A gyakorlásnak köszönhetően egészen klassz életem volt álmom-
ban. Már nem csak tudatára ébredtem az álomnak, hanem élni is tud-
tam benne. Nem voltak korlátok, nagyon élveztem pl. a repülést, és ne
nevessetek ki, de állandóan gyümölcsöket ettem. Kitaláltam, mi lenne
jó, és a következő sarkon már ott is volt... és valóságos élmény volt maj-
szolni a szamócát, cseresznyét télvíz idején… és hasonlók.

-182-
Később egyre jobban összemosódott a két élet, gyenge pillanataimban
nem tudtam, hogy ébren vagyok, vagy álmodom. Ez viccesen hangzik,
de higgyétek el, nem az. Ez a történet kb. 13-15 éve volt. Sokáig egyál-
talán nem történt semmi, mostanában is ritka élmény.
Tudom, hogyan lehet begyakorolni, bár Miklós erre biztosan mást
mondana....

Mit kezdünk a tudással?


A mester megérintette a tanítvány homlokát.
- Már mindent tudsz
- Mi az a minden?
- Például tudsz fára mászni
- Mi az a fa, és miért másszak fel rá?
- Na, akkor kezdjük onnan, hogy mit kezdjél a tudással.
Tehát nem a „minden tudással” van gond, hiszen egy pillanat
alatt lehet megvilágosodni, van aki egy hónapon belül ért el mester-
szintű tudást, de a legtöbb ember nem tudja mit kezdjen vele, van
aki évek multán sem érti a lényeget, mert nem kezdte el gyakorol-
ni, van aki hasonlítgatni akarja más módszerekhez, vagy ragaszko-
dik a bemagolt dogmáihoz.
Ezért kell végig gyakorolni a lehetőségeket, hogy tapasztalja,
hogy mire képes, rájöjjön, hogy minden egyszerű.
 

Mesterfok:
Mesterré nem attól válik valaki, hogy a tanulószintek után egy
mesterszintű tanfolyamot is végig ül.
Fontos az alaptanfolyamok megértése, és gyakorlása. Tapasztala-
tokat kell szerezni, és a magabiztosságot növelni.

-183-
Szemernyi kétség vagy félelem nem maradhat, hiszen a további-
akban ugyanúgy erősödhetnek… „A dagály minden hajót felemel!”
Oktatóként fontos még gyógyítóként, vagy harcosként működő-
képes technikákról tapasztalni, hiszen nem bemagolt szöveget kell
oktatni, hanem ami működik.
Őstörténet, és spirituális magabiztosság talán ekkor a legfonto-
sabb. Akit „kidumálnak” az nem alkalmas oktatónak.

Mestertechnika:

Érzelem érintés:
Minden rezgés. A fizikai test ugyanúgy, mint a finomabb rezgé-
sű aura. Elvileg mindegy honnan hívjuk le a z érzelmi, vagy gondo-
lati ismereteket. Kezdőknek mégis a fizikai test érintését javaslom.
Már túl lehetsz a tárgyak érintéséből lehívott rezgés ismereteken.
Meg tudod állapítani honnan való, vagy milyen jellemű volt előző
gazdája stb.
Ha még nem akkor maradj a fizikai érintésnél.
Legegyszerűbb a váll érintése. Egyszerűen lazán, miközben ma-
gad is ellazítod, és hagyod, hogy a gondolatok áramoljanak.
Benne vagy a rezgésében. Érzed mennyire feszült, ezt könnyedén
leveszed róla, és elernyedő teste mutatja, hogy ellazul.
Ahol a figyelem, ott az energia, ezt megtanultad kezdőszinten,
most elég megfordítanod, hogy a rezgést újra ismeretté alakítsd.
Olyan, mint a telefon. Egyszerű ugye?
Gyógyításként a letisztított negatív rezgéseit visszafordított pozi-
tív energiává alakítva.
Önvédelemben érdemesebb távolabbról végezni a rácsatlakozást,
ha nincs lehetőség baráti beszélgetésre.

-184-
Versenyen nem fontos lenyugtatni, mert akkor nem lesz küzde-
lem, inkább a dühöt, vagy félelmet érdemes erősíteni az ellenfél tu-
datában. Így képtelen tudatos gondolkodásra, és könnyen hibázik.

Hármasság elve az ismeretekben:


„ Ami nem ál három lábon az billeg” emlegetem már többször
az alapelvet, amit most az információk kapcsán újra hangoztatok.
Egy állítás nem állítás igazát egy durva, de ragadós példával tu-
dom legjobban szemléltetni.
Egy állítás: A baracklekvár, és az emberi ürülék hasonló, mert
krémes állagában megegyezik. Ez igaz, de további íz, és szaghason-
lóság már nem. Tehát ez az állítás erősen téves.
A taiki mint ősforrás mindent magába fogad, mert egységes tu-
dást hordoz. A kiszakadt módszerek azonban csak részekben hason-
lítanak, de távol állnak az egységtől.
Például, mert a világegyetem energiáról beszélünk, nem azono-
sítható a reiki vagy hasonló leszűkített módszerekhez, hiszen ha-
tékonyságában, vagy módszertanában eltérő. Reiki mester szinten
sem voltam olyan dolgokra képes, amit most egy taiki első beavatá-
son már a kezdők is könnyedén megcsinálnak.
Tehát fölösleges hasonlítgatni bármihez, főleg nem a maradi
pénzlehúzós tanfolyamokhoz. Nem magolós bekódolt technikákat
tanítok, hanem tudatosságot, ami által bárki képes magától is fej-
lődni.
Ha igazi fejlődésre vágyódsz, minden állítást a hármasság szerint
mérlegelj.

-185-
Hatékonyság:
„Tudok úszni, csak vízben még nem próbáltam!”…Jutott eszem-
be ez a vicc, amikor az „energiás gyógyító” dicsekedett, hogy akár
táv-gyógyítani is tud bárkit.
- Próbáltad?
- Még nem, de így tanították
- Hogy gyakoroltad?
- Sehogy csak mondták, hogy lehet.
- Igazad van, tényleg lehet, de amíg nincs tapasztalatod, nem le-
hetsz magabiztos a sikerben, ezért szoktuk tesztelni ezt is.
- Hogyan?
- Nyújtsd ki a kezed, és áraszd az energiát.
- Csinálom.
- Még nem jó, könnyedén behajtom a karodat…
- Mi köze ennek hozzá?
- Megmutatom, nem erőlködök, csak árasztom a KI-t.
- Nem bírom behajtani.
- Ilyenkor árad az energia, nem tanultad?
- Ezt nem, csak mondták, hogy lehet.
- És ezért fizettél is?
- Igen, sokat.
- Én mutatok mást is ingyen.
- Mutass!
- Tíz métere állok tőled, bár biztosan kilométerekre is tudsz hat-
ni a tanfolyamos energiáddal.
- Így mondták.
- Akkor csináld, hogy érezzem.
- Csinálom, érzed?
- Nem. Inkább cseréljünk.
- Érzek valamit. Zsibbad a fejem, szédülök. Most melegszik a ha-
sam, most gyengül a lábam. Érzem, ahogy irányítod az energiát.

-186-
- Látom, kezded érteni, ha nem gyakorold a hatékonyságot, nem
leszel magabiztos gyógyító sem.
- Értem. Tehát az kevés, hogy azt „hiszem,” tudni kell.
- Kezdesz megvilágosodni
- Érzem. De akkor mi a jó, az ilyen átverős tanfolyamokban?
- Én sajnálom, akik nem ismerik fel az átverést, de tudod, hogy a
törvény szemében az is gazember aki asszisztál az átverésekhez, még
ha nem is tud róla.
- Én sem ismertem fel, hogy nem igazi beavatást kaptam a „csa-
tornázással.”
„... Nem tudják, mit cselekszenek!”
Sokszor feltették már a kérdést, hogy miért foglalkozok olyanok-
kal, akik régóta nem gyakorolják a taikit, miért írogatok, ha talán
el sem olvassák?
Amikor régebben önvédelmet oktattam gyerekeknek, nem a leg-
jobbakat választottam ki versenyekre, hiszen legtöbb gyerek azért
jött edzésre, hogy megtudja védeni magát.
- Aki gyenge, ügyetlenebb másoknál annak legnagyobb szüksé-
ge van a segítségre. Többet kellett velük foglalkozni, de jó volt lát-
ni, ahogy ügyesednek, és az önbizalmuk is megnőtt.
Ezért csinálok, olcsó mindenki számára elérhető tanfolyamokat,
hogy megértség milyen egyszerű minden.
- Tudom, hogy nem értik, mert nem ezt szokták meg. Nem ér-
tik miért nincs levágva a fű a ligetben, miért javaslom a sátorozást.
Hát van ilyen, hogy nem a hely rezgését figyeli, hanem hogy miért
nincs levágva a fű.
A természetet nem leigázni kell, nem átalakítani, hanem együtt
élni vele, hogy megértsük az egységet, a természetességet.
- Miért nem kérek többet abból, hogy szállodákban rendezzük
meg az előadásokat. Sokkal előkelőbb lenne, nem néznék le a taikit.

-187-
- Újra és újra próbálom megértetni, hogy az ember természe-
tes képessége sokkal nagyobb lehetőséget tartogat, mint a bekó-
dolt ego.
- Egyszerű és természetes a teremtett világ, csak le kell tisztítani a
megtévesztő bonyolult dolgoktól.
- Nagyon jól ismerem a drága, külföldről visszahozott csoda-tan-
folyamokat. A hosszú időn keresztül csepegtetett tudásrészeket,
amelyek sosem állnak egységgé, hiszen nem is akarják, hogy érthe-
tő legyen.
- Én szívesen feltártam mindent mindenkinek, kértem, hogy be-
széljük át, ha valami nem érthető, de lépjünk túl a dogmákon, tév-
tanokon, mert addig nem képes önállóan fejlődni senki. „A legtöbb
ember önmagának állít leküzdhetetlen akadályokat”
Gyerekesnek tartanak alap gyakorlatokat, ezért képtelenek rá-
hangolódni a gyakorlatokra. Minél jobban ragaszkodnak bemagolt
tudáshoz, annál nehezebb lesz számukra a természetes érzékelés -
Szívesen segítek a magányosan próbálkozóknak, sőt kérem, hogy
tartsuk a kapcsolatot, beszélgessünk, elemezzük a dolgokat, hogy
sikeres tapasztalatok születhessenek. Unalomig ismételgetem, hogy
mindenki képes a csodáknak vélt dolgokra, hiszen Jézus nem a le-
vegőbe beszélt, amikor kihangsúlyozta „Istenek vagytok” Ezért len-
ne egyszerű a képességek megnyitása, vagy akár a mesterszint eléré-
se, bár ehhez kevés. - „Azt hinni, hogy már mester” nem ártana mé-
lyebb ismeretek megszerzése, és gyakorlati tapasztalat sem. Az egy-
ség nem egy technika ismeretét jelenti, hanem az egészet egyben.

A tanulás egyszerűsége:

Sokan próbáltak már dicsekedni, hogy hány évig tanultak „ne-


ves mesternél”

-188-
rangos címeket magukra aggató Avatárnál, főtáltosnál, gurunál”,
mégis csak bemagolt szöveget képes elmondani, vagy besulykolt
szimbólumokat mutogat. - ez öt perc alatt megtanulható, de mit
tudsz? Kérdezem. - hát ezt mindet. - ez nem a te tudásod. Mi a ké-
pességed? Látó vagy? Mit érzékelsz? Képes vagy testelhagyásra, vagy
bármilyen szellemi képességre? A lényeget öt perc alatt meglehet ta-
nulni. Amit évekig magolnak, az sosem lesz szellemi út. Az alapel-
veket kell megérteni, a ráhangolódást kell gyakorolni, az összefüg-
géseket kell alkalmazni, a többi jön magától. A tudat megtisztítása,
a szellem felszabadítása teszi lehetővé, hogy képes legyél a mindent
tudásra, hogy felismert saját képességeidet, és kishitűséged, félel-
med törlése segít a végrehajtásban, nem a bemagolt dogmák.

Allergia:
Érzem, hogy augusztus van. A média állandóan sulykolja a tu-
datalattiba, hogy kötelező allergiásnak lenni ilyenkor.
Nem kezdem el kutatni, hogy macskaszőr, vagy szobapor, eset-
leg a közellenség parlagfű az oka, lényeg, hogy nehezebben kapok
levegőt.
Alapelv, hogy nem szedek gyógyszert, hiszen azzal a szervezet ön-
regeneráló képességét rontom el. Orrmasszázs ideiglenes segítség,
veseenergiázás, erősíti az immunrendszert, bár ez nálam nem prob-
léma. Érzékenyebb vagyok az átlagembereknél, és ez nem csak a
szellemi érzékenységben nyilvánul meg.
Légzés gyakorlat segíti a légzést, és egyúttal energiafeltöltést is ad.
Kiárasztás magam körül. Bal kézből, jobb kézen keresztül magam
körül egyre erősödő örvény keletkezik. Elengedem a negatív energi-
át. Egyre könnyebben érzem magam, egyre könnyebben lélegzem,
egyre jobb a közérzetem.

-189-
Rájöttem valamire, vagy inkább megerősített egy gondolatot
bennem.
Örülök annak, hogy nem csak nálam működött az egy érinté-
ses beavatás, vagy annak, hogy én is képes vagyok így továbbadni.
Több beavatott /alapbeavatással is/ képes magától rájönni mód-
szerekre, csak mert komolyan veszi a ráhangolódást.
Legtöbben még mindig a csoda módszert várják, technikákat
akarnak bemagolni, mert nem értik a lényeget. „mindent tudunk,
csak el kell felejteni a ragaszkodásokat, a kishitűséget.”
Aki természetesnek fogja fel a tudást, az csinálja, és működik
neki, míg mások valami bonyolult rituálét várnak, mert megszok-
ták, hogy minden bonyolult az életében, és nem képes átlépni a ter-
mészetességbe.
Van aki, azonnal megvilágosodik, míg mások azt sem veszik ész-
re, hogy beavatás misztériumán mentek keresztül.
Van, aki megéli, míg mások nem értik a hármasság elvét.
Van, aki tiszta tudattal találja meg a forrást, míg mások dogmák-
ból állítanak maguk elé leküzdhetetlen akadályokat.
Van, aki azonnal gyakorolni kezd, míg mások hetek, hónapok,
évek múlva is azon töpreng,  hogyan kezdjen hozzá.
Összegezve, sikerült meggyőződnöm arról, hogy nem a taiki
módszerrel van gond.
 
Az Aranykorban nem hit kérdése volt isten léte, hanem a min-
dennapok része.
Nem dogmákról vitatkoztak, hanem megélték azt.
Nem FÉL-elemben éltek, hanem EGÉSZ-ségben.
Nem hoztak földi törvényeket, mert az Univerzum törvényei ha-
tározták meg mindennapjaikat.
Nem bűnben, hanem bőségben voltak.
Nem félték, hanem tudták kapcsolatukat a teremtővel.

-190-
Ezt a tudást Mu szigetről örökítették Atlantiszra, amiről még
Platon első kézből kapott információkat, de már akkor is ara intet
mindenkit, hogy felejteni kell a rárakódott dogmákat, hogy újra a
tiszta forrásból meríthessünk.
 
Kíváncsiság:
Kíváncsiság, amikor nem is igazán akarnak valamit.
„A megvilágosodás egy pillanat” nem kell készülni rá, csak akar-
ni kell.
Aki akar valamit, akkor azt nem érdekli más, nincs számára aka-
dály. Buddha számtalan sikertelen aszkétizmus, és szenvedés után
leült a fa alá, és azt mondta: „addig nem kelek fel amíg meg nem
világosodok” ezért világosodott meg, nem a fölösleges gyakorlatok
által.
Több tanítványom „fontos” kérdésekkel ostromol. Én mindig el-
mondom, mit, hol keressen ebben a témában, majd néhány nap
után rákérdek, hol tart.
- Az már nem érdekel, sokkal fontosabb kérdés izgat…
- Aki félig megy az úton, nem fog célba érni.
Minden kőben benne egy szobor lehetősége,
Csak a fölösleget kell leszedni róla.
„Istenek vagytok” Jézus
 

Pszichiátria:

- Mióta hall hangokat a fejében?


- Doktornő talán ilyenekben hisz?
- Ez a dolgom, hogy megállapítsam ki a normális.
- Amit a többség csinál az a normális doktornő szerint?
- A modern társadalom kiszűri a normálistól eltérőket.

-191-
- A doktornő szerint normális dolog, hogy azt a fogkrémet veszi,
amit a reklámon lát.
- Természetesen, hiszen meggyőző a hatékonysága.
- A doktornő nem ismeri a film trükköket, a manipulációt, a tö-
meghipnózist?
- Dehogynem tanultam az egyetemen.
- Látom nincs tapasztalata ezen a téren.
- Az a dolgom, hogy feltegyem ezeket a kérdéseket.
- Ön nem is kérdez, hanem az én kérdéseimre válaszol.
- Tessék?
- A doktornő egész élete tudatmanipulációból áll, nincs tuda-
tos gondolata, könnyen manipulálható, látja, hogy nem mozog a
szám, mégis hallja a fejében a kérdéseket, mert érzi hogy melege
van, ezért kigombolja a blúzát… A búzaföld fölött kék bálnák el-
nyúlnak, mert a nyúlnak ízletes répa terem, az ilyen fehér nyuszik
számára
- Mak mak…
- Alá akarja írni, hogy normális vagyok, köszönöm nyuszika!
- Bejönnének kérem, a doktornő hangokat hall a fejében…

Utcán:

- Adj egy cigit haver


- Adhatok kettőt, hogy megkínálod a barátodat, és te leszel a csá-
szár a szemében.
- Aa…
- Olyan rendes vagy, hogy elkéred a cigimet, így nem fog nekem
ártani
- Mi van?
-Kköszönöm, hogy feláldozod az egészségedet miattam!
- Én?

-192-
- Nagyon jó srác vagy, kár, hogy nem bírod a kezed felemelni, lá-
tom a lábad is beremeg, összefog csuklani, nagyon gyengének érzed
magad. Segíts már neki, fogd meg, így te is gyenge lettél, üljetek le
a földre nyugodtan, és pihenjetek. Emlékezz, hogy meg akarod ver-
ni a melletted ülőt. „Ha megütnek jobbról, tartsd a bal orcádat is”
Emlékezzetek a zöld marslakóra. Sziasztok…
 
Ericson aki nem a telefont, fedezte fel, hogy az ego milyen kön�-
nyen összeomlik, és befolyásolható lesz a tudatalatti.
A taiki tudatosság, viszont a befolyásolás kivédését tanítja, a tu-
datfeletti védelmét aktiválja a KI-áradás gyakorlásával.
Hatékonyság, a HAT-ás megismerése. Ne a világ hasson rád,
hanem Te légy hatással a környezetedre. Ez a rezgésemelés a KI-
árasztás lényege.

Az erő működtetése:
A beavatás során a beavatott megelőlegezett bizalmat kap az Uni-
verzumtól, vagyis megtapasztalja a középpont erejét, egy magasabb
szintű rezgés formájában. Nem szükséges sokévi tanulás, szenve-
dés, aszketizmus, csak a szándék, és a vállalása, a kiáradás működ-
tetésének.
A középpont ráhangolódáshoz szükséges a beavatóval való kap-
csolattartás, mindaddig, amíg a beavatott nem képes harmonikus
kört kialakítani, így létrehozva a középpont energiáját.
Erre alkalmasak a nyolc körcikk gyakorlatai.
A gyakorlatok segítenek a fejlődésben is, hiszen spirál alakban
növekszik az ismeretek sokasága, mindez a közép energiájától mű-
ködtetve.
Tehát aki nem távolodik el a középtől, az egyben a tudatosságot
is növeli.

-193-
„Amit az égben láttak, azt valósítják meg a földön” mondták a
Pálos szerzetesek, vagyis eggyé válik az ÉG-FÖLD-EMBER együtt
létezve a teremtővel, állandó kapcsolatot kialakítva, nem csak hét-
végi „Istentisztelet” látszatát keltve.
Azok, akik nem tartják a kapcsolatot, és nem gyakorolják a kö-
zéppont elérését, egyre jobban eltávolodnak ettől.
Akik a beavatás után nem gyakorolják a kiáradást, megtörik a
lendületet, és később már nehezebb újra felpörögni a megfelelő rez-
gésre. Egyre jobban elsodródnak a fénytől, és negatív energiákat
vonzanak maguknak.
A megbocsátás működik az Univerzum részéről, de a bizalom
már nem olyan erős.
Áldozás vagy áldozat?
Az áldozat törvénye:
„Valamit valamiért”
A fény önzetlenül ad, amíg tovább árasztod azt.
Anyag megmaradás törvénye: semmi nem keletkezik a semmiből.
Szamuráj törvény: mielőtt másokat akarnál legyőzni, magadat
győzd le. A félelmed, a lustaságod, a gátjaidat stb.
Platon: mindent tudsz, csak felejtsd el a gátjaidat, dogmáidat.
Szkita törvény: önmagad negatív tulajdonságait áldozd fel a fej-
lődésed érdekében.
A fény követői mindig a tisztaságot, az ürességet hirdették, hogy
beáramolhasson a tiszta forrás fénye.

Áldozás törvénye:

Saját céljaidért ne másokat áldozz fel!


Ármány erői azonban mindig másokat áldoztak, mert az ármány
csak vérrezgésen keresztül tud megnyilvánulni.
Vártam, hogy nyugati mentalítású ember is tudja ezt alkalmazni.

-194-
Nem a porosodó technikák gyűjtögetése a lényeg, hanem az ami
van. Ha egy technikát ismer valaki, és azt gyakorolja, az spirálisan
összeszedi és kinyitja a többi képességet. Nem sírni kell, hogy mit
csináljak, nem várni kel, hogy mikor lesz idő gyakorolni. Nem tan-
folyamokon kell ülni, hanem csinálni.
Nem várni kell a csodára, hanem megcsinálni. Ennyi a titok, ami
sosem volt titok, és rájöttetek, hogy a megvilágosodás egy pillanat,
beavatás egy érintéssel átadható, annak aki nem zárkózik dogmák
mögé.
 

KI-áradás gyakorlása:
Amikor képes vagy egy támadót megfékezni,
Akkor készen állsz a gyógyításra is!
Van, akit nem érdekel az ismétlés, ezért nem gyakorol?
Ezzel elvágja a fejlődés lehetőségét, hiszen a lendület törik meg,
és újrakezdéskor kénytelen ismételni.
A létkerék kereknek tűnik, mégsem ismétlődik a nyolc körcikk.
A gyakorló látszólag körben halad, az egyensúly kialakítás, és a
középpont megteremtése érdekében, de a spirális út mindig újat
mindig többet nyújt a gyakorló számára.
Ugyanaz a gyakorlat is magasabb szintről teljesen mást mond,
más tapasztalatot nyújt, ezt csak a gyakorló érzékeli. Ilyenkor már
nem szükséges irányítás, más feladat, gyakorlat kérése, hiszen aki
lendületben van, és a forrásból táplálkozik, ugyanazt lehívhatja. Ek-
kor válik önműködővé a gyakorlás, ekkor válik tudatossá a gyakor-
ló. Ekkor már nem tőlem várja az útmutatást, hanem tudunk a ta-
pasztalatokról beszélgetni, ötletet, módszert cserélni. Itt kezdődik a
mesterfokozat.
Taiki mester, aki mindezt a taiki szellemében, csoport érdekkel
egyetemben cselekszik, tanít, népszerűsít.

-195-
 Példázatok:

A lényeg. Él, lél, lélek, lényeg hasonló fogalmak mert ez élteti


működteti a dolgokat, lényeget.
Élettelen tárgyak lelkével, lényegével egységbe kerülni segíti a ha-
tékonyságot.
Pl. késdobásnál ha nem az ego dirigál, hanem a késre hangolód-
va engedjük, hogy kiteljesedjék, vagyis nem gátoljuk a sikeres célba
érését, nem rontjuk el.
Aki vallási dogmáit nem képes levenni, az idáig sem képes felnő-
ni, és nem tud az állatok vagy növények lényegével sem eggyé válni.
A példánál maradva, az sem jut el a lényegig, aki a kés lényegét a
markolat fajtáknál, anyagánál keresi, és magyarázza, hogy mindent
tud erről, hiszen látta a Rambo filmben a túlélő kést is.
A mágia önmagában nem jó vagy rossz, fehér vagy fekete, így a
kés is használata során válik valamivé. A lényege az alkalmazhatósá-
gának sokrétűsége. „gyümölcséről ismerhető meg a fa”

Elvek, természeti szabályok:

- Kell sárgarépa a húslevesbe?


- Igen hangzik a válasz, de ettől még nem lesz húsleves, csak vá-
lasz egy kérdésre. Igaz válasz, de teljesen haszontalan, és fölösleges.
Elszigetelt, semmitmondó válasz. Aki elmondja a húsleves recept-
jét, még mindig csak egy bemagolt tudást ad tovább.
Aki elvekről beszél, vagyis a répa szükségességét az ételekben, va-
lamint a többi összetevő felhasználhatóságát, variációs lehetőségeit,
az olyan lehetőséget ad tovább, amiből olyan étel is készülhet, amit
még más nem csinált, mert az elveket, lehetőségeket továbbították
az érdeklődő számára.

-196-
Ezért fontos az elvek megértése, összességében szemlélni a dolgo-
kat, és gyakorlással tapasztalatokat szerezni.
Ettől lesz másabb egy taiki beavatás a magolós, egyoldalú tanfo-
lyamoktól.
 

A tiszta fénytudatból
„Olvasó” nem Akasháról beszél, hanem az eredeti AT-MA foga-
lomról.
Nem beszél atlantiszi angyalokról, vagy „Tibeti reikiről” ha tisz-
tában van az eredettel. Nem várja Plejádok megváltását sem.
A természet egysége sem engedi, hogy az ember magáról vallja
azt, hogy mindenen uralkodhat a földön, mert csak neki van lel-
ke, vagy tudata, vagy kiválasztott embernek, népnek fajnak tarta-
ná magát.
Alapfogalmak is betájolhatják az egyén ismereteit, vagy gátjait.
Aki harmóniában létezik, az egységet tanul /SZER/, nem része-
ket /RÉSZ/
Aki egységben szemléli a világot, az nem kapaszkodik dogmákba,
és megérti, hogy mások miért mondják azt, amit mondanak, miért
teszik azt, amit tesznek.
Mesterem mondása:
„ Én is úgy gondolnám mint Te, ha csak annyit tudnék erről
mint Te.”
Egyoldalú gondolkodás, szemlélet helyett nézzünk mindent
több oldalról, felülről, azaz egységesen.
„A tudatos megcsinálja, az egoista meg azon gondolkodik, hogy
miért lehetetlen.”
Sennin bölcselet
- Hová tűnik a lelkesedés?

-197-
- Sokan jártak már az akasában vagy, ahogy eredetileg nevezték
az AT-MA fényrezgésében.
- Néhányan Pálosz barlangjában is megérezhették a fényrezgést.
Beavatás alkalmával a ligetben is magasabb rezgésre kerülnek a
legtöbben, ezért ott minden érthető, és minden sikerül.
- Hazatérve visszasüllyednek az anyagi világ rezgésére, és mivel
nem tartják a kapcsolatot, nem gyakorolják a kiárasztást, nem tud-
nak mit kezdeni a tanultakkal, nem képesek alapkérdéseket, gon-
dokat megoldani.
- Legtöbbször ez az oka visszahúzódásnak, eltávolodásnak.
- Akkor nem a lustaság?
- Nem lusták az emberek, hiszen akarnak valamit, de kishitűek.
- Nem hisznek magukban?
- Igazából semmiben, ezért befolyásolhatóak.
- Értem, és köszönöm.
- Ne vedd a szívedre.

Miért nehéz következtetni a tudatosság szó jelentésére? Hiszen


magyar nyelvből és magyar gondolkozásból adódóan adja magát.
Tudat, a szellemünk tiszta léte, az Isteni képmás, az örök, aminek
nincs kezdete vagy vége, mert kiesik az idő fogalmából. Tudat-os
bármi cselekedet, amiben a tiszta szellem van jelen s ami a szelle-
mi közép pont eléréséhez vezet. Nem másol gyakorlat, hanem tisz-
ta módszer aminek értjük a lényegét. Én is másolgattam techniká-
kat, többféle képen is a harcművészettől kezdve az energia gyakor-
latokon át a gyógyításig sok mindent, rájöttem, hogy a tudatosság (
tehát a megértés) nélkül egyik sem ér semmit. Később mikor meg-
értettem a TUDAT erejét és TUDTAM a módszert sokkal hatéko-
nyabban tudtam HAT ni. Így lesz a TUD-atból HAT-ás. Példával
írom le:

-198-
Hozzászólás:
Harc: Mikor az ember begyakorolja a különböző technikáka,t ak-
kor hamar rájön ( és ezt még el is mondják a mesterek is ) hogy az ut-
cán képtelenség használni, leblokkolsz, félsz, nem jut eszedbe hogyan is
kéne kicsavarni a kést a kézből, évekig ismétlik amíg esetleg meg tudják
valósítani reflex szerűen, és ilyenkor sem biztos a dolog. Tudatos harc-
nál, (mikor megtanulsz érzékelni, üressé válni és azonnal cselekedni),
akkor arra eszmélsz, hogy a tiszta tudat vezérli a tested. Fordul, ránt,
csavar és az ellenség hip-hop a földön. Magasabb szinteken ez úgy zaj-
lik le, hogy a támadó megtorpan és már nem is tudja miért akart meg-
támadni. Ez az, amikor a felsőbb Isteni tudattal tud az ember HAT-ni
a világra. Ez a TUDATOSSÁG, én így éltem meg így tapasztaltam, és
amit e-képpen meg tudok csinálni, azt nevezem TUDÁSNAK.
Gabi

TUDAT: a TELJESSÉG tudat veled valamit - ha kikapcsolod


az elmédet -, amit az elméddel nem tudhatsz. Az elmével /gondol-
kodással/ élt élet csupa ELM(e)ÉLET, csupa illúzió. A TUDATOS
élet a korlátlan valóság.

Én végigültem semmitmondó hosszú előadásokat, végigcsi-


náltam sok gyakorlást követelő de eredménytelen tanfolyamo-
kat, ezért értem miért mondják az emberek, hogy nincs időm
erre vagy arra. Rájöttem hogy ez csak agymosás, vagy pénz-
lehúzás. igazi mester által, igazi technika három perc alatt át-
adható, megtanulható, annak aki nem gátolja saját fejlődését.
- annak, aki nem magolni akar, hanem a lényeget megérteni
- Akiben nincs félelem.
- Aki nem csak hiszi.
- De tudja hogy képes bármire.
- Aki csinálja az tapasztal.
- Aki kifogást keres, akkor azt talál, tapasztalat helyet.

-199-
Hozzászólás:
A tűzlégzést, mágneskéz működtetését azóta alkalmazom, hogy ki-
próbáltuk, s azóta ugyanúgy működik. Mikor májusban, egyik éjjel
befulladt a 3 éves lányom, az a jellegzetes „ugató” köhögés (hogy a lai-
kusok is értsék), ezzel a technikával szüntettem meg. Bár másnap, mi-
vel éjjel igen ijesztő volt, elvittem a biztonság kedvéért (na meg főleg
a bennem levő kételyek eloszlatása végett) dokihoz, a röntgen teljes tü-
dőben lerakódást mutatott. Megismételtem a tűzlégzést, párosítva két
kéz pozícióval, azóta sincs semmi probléma, szinte azonnal megszűnt,
de még nátha sem alakult ki nála.(természetesen semmilyen gyógyszert
nem kapott!)

Hozzászólás
Ez csak EGY példa, írhatok rengeteget, és távban is remekül műkö-
dik!!!
Régebben én is a megszokott, belém nevelt gondolkozásmóddal gon-
dolkoztam. De ez nagyban korlátozott. Rájöttem, hogy ettől meg kell
szabadulnom és a természetes, eredeti gondolkozásmódhoz kell vissza-
térnem, mert az nem szab nekem korlátokat. Sokszor úgy gondolkod-
tam, hogy: „ezt nem lehet megcsinálni” meg úgy, hogy ez „úgyse sikerül”
és nem is sikerült. De most már tudom, hogy minden lehetséges. Most
így gondolkozom:”Minden lehetséges, csak csinálni kell. Vagy, hogy mi-
ért ne lenne, ennek a gondolatnak igaza kipróbálom vagy utánna né-
zek és rájövök, hogy igaza van. Minden sikerülhet, csak rá kell jönni a
„hogyanra” :D :D Gyakorolni is úgy érdemes, hogy azt gyakorold, amit
már tudsz, és erre kell építeni. Amiből még nincs meg a kellő alapod
akkor arra meg értelmetlen még építeni. Megfelelő alapokat pedig gya-
korlás árán szerezheted meg. :)

Hozzászólás:
Kedves Mindenki, Köszönöm Miklós segítségét, hétvégén hosszú va-
júdás után megtudtam, hogy a Tai-Ki egy egész más gondolkodásmó-

-200-
dot is kíván, nem a hétköznapi - nem az van, amit én szeretnék, ha-
nem TUDOM (nem csak hiszem) hogy ha a középpontban vagyok,
akkor van erőm, energiám, amit gondolattal irányíthatok jól fogal-
maztam Attila? Erre az állapotra mondta az öreg táltos a Hagyaték-
ban, hogy átengedjük magunkon a Fényt, ami bevilágíthat a sötét kat-
lanokba is? (gyakoroltam pénteken-szombaton és vasárnap reggel is,
több –kevesebb sikerrel,
De, nem adom fel).
Szeretettel Ita

„Ami működik az, az élő!”

- Oktatás, és tanítás közti különbséget már sokszor beszéltük.


- Amit elmondanak, azt figyelmen kívül hagynak.
- Amit bemagolnak az felejthető.
- Amiről beszélgetnek, és elemzik, az rögzül.
- Amit gyakorolnak az tapasztalatot nyújt.
A KI-áradás gyakorlata nem azonos a jó-szándékú, de képzelgős
elmélkedésekkel, melyekkel tömegeket szoktak ámítani.
Tapasztalatokat kell szerezni a megbízható működéséről egyéni,
majd csoportos gyakorlás során is.
- Egyéni hangulat javítása.
- Családi feszültség enyhítésére.
- Munkahelyi viszály csillapítására.
- Védőburok stabilizálására.
- Támadó szándék megfékezése stb.

1. ellazulás kétpontos technikával


2. ÉG-FÖLD-EMBER hármasság megteremtése
3. KI-áradás gyakorlata

-201-
Tudatos középpont:

„Testem középpontja vagyok - az univerzum középpontja va-


gyok, én vagyok abban a meghatározó erő.
Átlényegüléskor „„testem középpontja vagyok, a lény /állat, nö-
vény ember/ középpontja vagyok”
Tárgymozgatásnál: „testem középpontja vagyok, a labda közép-
pontja vagyok” stb
A kiáradás lényege, hogy a középpontban állunk, és magunk kö-
rül árasztjuk a KI-t. nem küldözgetjük összevissza, mint ahogy a
képzelgős „meditálók” szokták, akiknek fogalmuk sincs a mágikus
tudatosságról.
Az egyéni örvénylő erők kapcsolódnak össze csoport erővé, és a
csoportok kapcsolódnak egységgé.
Illúzió világában megszokott megtévesztés, hogy „hidd el” kép-
zeld el”, hogy lekösse a tudatot földi síkra.
Az ősi tudás azonban a megtapasztalásra törekszik.
„Ami működik az az élő,”
Az energia két ellentétes +- pólus által jön létre, de az energia már
nem jó vagy rossz, hanem energia. Ezért a jó szándékú energiát tud-
ják ártó célra transzformálni.
„A pokolhoz vezető út is jó szándékkal van kikövezve.”
A jó szándékú, de nem tudatos, és gyenge energiákat tudatosan
irányítják ártó gondolatformákba. /Pl. Vatikáni körtér az antenna-
ként tevékenykedő oszloppal./ hol van még hasonló?
Földmentő meditációs próbálkozások is erre a sorsra jutnak, sőt
azért szervezik, és az illúzióba terelt tömeg adja az energiát hozzá.
Ha egy pénzgyűjtő perselyre, vagy alapítvány reklámja jó célokat
hirdet, nem tudod a célállomást.
Illúzió világa így működik, csak tudatossággal láthatsz tisztán.
Ezért van szükség tudatos, felkészült, beavatottakra.
Igy érthető?

-202-
KI-áradás:
„Ki-áradás gyakorlása során nem hatnak ránk a környezetünk le-
húzó erői, hanem hatunk a környezetünkre, azáltal hogy magasabb
rezgésre emeljük azt.”

Taiki alap elv

„A problémát magadnak teremted, és ha félsz tőle, még erőt is


adsz neki.”
Sennin bölcselet Yko üzenete által
 

Fájdalomról:

A fájdalom tudati jelenség, ezért csökkenthető, vagy megszüntet-


hető tudatossággal. Ez a III. beavatás témája volt.
A fájdalmat teljesen megszüntetni nem szabad, mert jelzés érté-
ke is lehet.
Gyógyítás közben is jelentkezhet fájdalom, ami a gyors változás
miatt érzékelhető. Fejfájás energia túltelítettség esetén is jelentkez-
het, ami földeléssel megszüntethető.
A vándorfájdalom is bizonyítja, hogy nem valós, hanem tudati
érzékelés. Ilyenkor érdemes a fájdalomra „vadászni” és energiazár-
lattal blokkolni a teljes felszámolásig.
Akik a félelem törlését sikeresen gyakorolták, azok a fájdalommal
is képesek megküzdeni.
”Az élet harc azoknak akik nem képesek harc nélkül győzni.”
Sennin bölcselet

-203-
Beavatás:

A megjósolt jégeső helyett, Fényliget ismét ragyogó napfényben


várta az utolsó beavatásra érkezőket. A meleg miatt többször kértük
szél pajtást, hogy ventilátorként mozgassa meg a levegőt.
Ez a legtöbb résztvevő számára már természetes volt, sőt másnap
reggel a gyülekező felhőket már nem is nekem kellet eltologatni, hi-
szen mindenki képes volt rá. A rezgésemelés másban is megmutat-
kozott, hiszen olyan gyakorlatokat, amelyeket eddig csak én csinál-
tam a videókon bemutató jelleggel, ekkor már mindenki könnye-
dén megcsinálta.
Ekkor vált érthetővé, hogy nem a sokévi technikai magolás szá-
mit, hanem a rezgésszint emelés, melynek segítségével rögtön képe-
sé váltak az addig hihetetlennek tűnő gyakorlatokra is.
Így nem volt meglepő az sem, hogy szellemutazás során, ráhan-
golódva a gondolatrezgésre, már akkor tudták a gondolatomat, mi-
előtt kimondtam volna, hogy meghallja a fülük is.
Mélytudat szinten, amúgy sem hallják a hangot, vagy környezeti
zajokat, csak aki félig éber maradt.
A megvilágosodás első lépcsője, megtapasztalni, hogy semmi sem
bonyolult, vagy természetfeletti, hiszen minden a természet része,
ezért természetes, és EGY-szerű, az EGY-ségre hangolódva.

Hozzászólás
Nekem ez volt most a tanulság.
Üdvözlök, mindenkit. Balázs vagyok. 21 éves, magas kopasz és nem
vagyok fajgyűlölő. Egy Fonyódi Tibor könyvet olvastam, ami a háború
művészetéről szólt. Ezekben egy régi avar, szkíta történetek voltak ka-
landregény képében leírva. A Torda című könyvében, egy Táltosról írt.
Amikor végigolvastam, elhatároztam, hogy Táltos leszek, és jelenlétem-
mel emelni fogom a hangulatot :) értse mindenki úgy ahogyan akarja.
Megnéztem a spirituális valóságot és minden nap meditáltam 3 hóna-

-204-
pon keresztül, amíg egyszer csak kiléptem a testemből, persze nem  tu-
datosan és az Űrben voltam. (Tudom, hogy furcsán hangzik, de azóta
megváltozott az életem). Magyarázatot akartam találni erre és minél
jobban Táltos akartam lenni. Ebben segített nekem a Magyar Kirá-
lyi hírlap egyik szerkesztője, atyaég, aki videókat küldött, hogy nézzem
meg, mert ő csak ennyivel tudd segíteni. Hosszú, hosszú keresgélés és ku-
tatás után egyszer csak alább hagyott a lelkesedésem, mert nem találom
az utat. Imába tettem a kezemet és megkértem, hogy Istenem segíts utat
mutatni, Ez volt a taikis videó. Voltak benne harcoló emberek, (Hát
én szeretem az ilyet, thaiboxoltam 1,5 évig és boxoltam 2évig. Gondol-
tam ezeket leküzdöm, hiába csinálják az ő taikijüket) Nézek egy újabb
taikis videót, ahol Szkíta Papp Miklós dobol. Hát elsőnek elvigyorod-
tam, hogy mi lesz most, révülés vagy ilyesmi? Erre pár ember nekiront,
és azok összeesnek. Nem akartam hinni a szememnek. Többi videóba is
olyan dolgot láttam, ami a fizikai könyvben tanultaknak ellent mond.
Nem akartam elhinni, ezért a jól bevált Magyar Királyi hírlapos mon-
dással azonosultam…, hogy ha nem hiszel, járj utána.
Írtam Miklósnak egy levelet és elmeséltem a meditációs dolgot, meg
hogy egyszer kiléptem a testemből és az űrben bóklásztam, nagyszerű
élmény mert a testem mindenütt bizserget és mintha sugarak lettek vol-
na körülöttem. Nah, szóval írtam neki, amire ő vissza írt, és meghívott
egy beavatásra, akkor találkoztam vele először. Meg elküldte a máso-
dik könyvét, az elsőt megvettem, amit el is olvastam. Láttam, hogy ír
a táltosokról is.
Most történt a nyáron, július vége felé. 2 megállóval Kisvárda előtt
a vonaton, annyira lelkes voltam, hogy nagyon jól éreztem magam.
Egyik Falubeli ismerősöm Gergő elkísért, mert ő is hasonló mágikus
dolgokat csinált, a baráti körében és nekem is próbált mutatni és taní-
tani, csak én nem voltam vevő rá. Másrészt, rajta akartam kipróbál-
ni azokat a dolgokat, amiket majd Miklós tanít nekünk, hisz ha egy
idegennel csinálnám azt hinném, hogy csak egy beépített ember, aki-
nek ezt megéri, ha hülyét csinál belőlünk. Gergő még segített a vonato-

-205-
zásban is, mert ő jobban jártas az átszállásokban. Szegény depresszió-
san jött. éreztem rajta, de próbáltam Kisvárdára koncentrálni és csak
boldog voltam.
Miklóst megtaláltuk az állomás mellett és elvitt a telkükre. Felver-
tük Gergővel a sátrat. addig ők is elkészültek és visszamentek a töb-
biekért, akik érkeztek a beavatásra. Én nagyon Izgultam. Szerintem
Gergő, csak leplezte. Körbe jártuk a helyet. Kis egyszerű telek, sok fá-
val és fűvel. Még a videó helyszínét és kellékeit, a céltáblát is láttam. És
megláttam a totemet és abban gyönyörködtem. Gergővel beszélgettünk,
hogy mi minden fog történni, ha tényleg azok lesznek, amik a videó-
ban én befogok szó szerint SZ@rni. Persze az izgalomtól! Megjöttek a
többiek, csupa idős ember, elég kevesen voltunk, meg is voltam döbben-
ve, én olyan 200-300 emberre számítottam, hisz Miklósnak a videó-
it látva, ki nem akarna ilyeneket elsajátítani? Erre voltunk 11-en. ta-
lán egy korombeli volt, az a lány akit Miklós a gyakorlati dolgoknál
elaltatott.
Mire mindenki leverte sátrát, felmentünk egy helyre, ahol a termé-
szet lágy öle körbe ölelt bennünket és gyermekeivé fogadott. Leültem
ilyen kis fatuskóra, és hallgattuk Miklós beszédét, amiben a gátjainkat,
a berögződött hitünket, akarta elvenni, meg amit az iskolákban tanul-
tunk, hogy elfelejtsük. Olyan nyilvánvaló dolgokat magyarázott el jó-
zan paraszti eszével, ami csuda dolognak számított nekem. A jó a rossz
csak nézőpont kérdése, és hogy ez a kettőségen alapul, ami két lábon
van, az billeg, de ami hármon az stabil. És ezt bebizonyította egyszerű
fizikával. Sok bölcsességet adott át nekünk. Végül jöttek a gyakorlatok.
Beálltunk és egy kényelmes matracra zuhantunk becsukott szemmel és
alászálltunk mint Jézus, hogy újjá szülessünk, ezzel ledobva saját gát-
jainkat. Miklós eldöntött minket, de nem fizikai kezével lökött, hanem
az erővel, amivel mi magunktól érthetetlen okból csak eldőltünk. Az-
tán nekünk kellett döntögetni az embereket. Elmagyarázta, hogy ho-
gyan használjuk a hármasság elvét, és csináljuk természetesen. Gergőt
el kellett döntenem. Kipróbáltam és eldőlt. Nem akartam hinni a sze-

-206-
memnek, hogy ilyen van. Eldőlt! Értitek? Eldőlt! Aztán próbáltuk úgy,
hogy akit el kell dönteni, annak háttal állva fogjuk csinálni. Húúúú
nekem az nagyon ment alig mozgattam a kezemet 3szor és már eldőlt
az egyik néni! Én döntésközbe a láthatatlan szellemi kezemmel rákap-
csolódtam, és láttam az éterikus testét és a pontokat. a másik kezemmel
meg az erőt alkalmazva hatottam rá. Nagyon jó volt és ment nekünk,
mindannyiunknak. :) Ment és ment. Hihetetlen, de ment. Olyan vi-
dámak voltunk, hogy egy ilyen egyszerű de még is külső szemmel nehéz
dolgot vittünk véghez.
Utaztunk is szellemhajóztunk. révültünk. Másnap reggel gyógyítot-
tunk is. szellem kardoztunk. (megjegyezném, ez mai napig a kedven-
ceim közé tartozik) Aztán Miklós kérdezte, hogy tudok-e comb rúgást
végre hajtani (Igen megszólalt bennem az egó és a magabiztos thai box
tudat.) Persze, hogy ne tudnék? Thai boxoltam, mondtam neki lelke-
sedve. Akkor rúgjam meg. Combon is rúgtam 2 szer, mondta, hogy
most akarattal és szándékosan rúgjam meg. Oda mentem és megrúg-
tam, de a lábam kicsúszott, mondom, csúszik a cipőm, aztán rúgtam
őt még egyszer és ő csinált egy kézmozdulatot a levegőben, amitől a lá-
bam a földre esett. Minden rúgásnál ez volt és egyre idegesített. Mon-
dom ilyen nincs, próbáltam, de nem tudtam megrúgni, minél inkább
ártani akartam és bizonyítani, hogy thaiboxoltam és egy öreg embert
le tudok rúgni, annál inkább nem ment. Mondta lökjem meg. Mon-
dom ez semmiség számomra. Ránéztem és mondtam magamba, hogy
jól van, most meglöklek úgy, mentem felé és lökni próbáltam, amikor a
kezével valamit simogatott a levegőben én meg azt éreztem, hogy a ke-
zemet húzza valami lefelé. A számat tátottam, hogy mi a frász törté-
nik? Hát ilyen nincs emberek, hogy ne tudnék ellökni egy nálam ala-
csonyabb embert. Hát ilyen nincs, és dühből meg akartam lökni, hát,
ami akkor történt az volt az a pont, amikor átestem az izgalmakon,
hogy tényleg van ilyen. Ez az amit az elején írtam, hogy beszarok ha
ilyet csinál és igen. Ilyet csinált. Megyek és ő a lábával a levegőt eltolva
az én lábam kimozdult és elestem. Ő hozzám se ért mire odaértem vol-

-207-
na elestem. A lábam ment a másik irányba. Eszem megállt tőle, és csak
röhögtem magamba, hogy héj, ezt hogy csinálja? Nem értettem. Aztán
elkezdődött a videó. Nah, akkor jött rám, az, hogy úristen kamera van
és én beégek, hogy ő simogatja, meg rugdossa a levegőt és én össze vis�-
szaesek. erőt vettem magamon és támadtam, löktem, rúgtam és mind-
hiába. Ami betalált volna neki, az csak épp hogy hozzáért vagy súrol-
ta. A többiek meg nevettek rajtam, szerencsére a gátakat elengedtem
és velük nevettem és örömből. Elengedtem, azt, hogy így látnak, hogy
Miklós csak úgy elbánt velem és még hozzám sem ért. Csak nevettünk.
Jó volt nagyon! Bebizonyította számomra, hogy amit a videóiban
mutatott, az tényleg van és igaz. Saját bőrömön tapasztaltam, nem
akartam neki hinni ezért is erősködtem, hogy lerúgjam, meglökjem és
annál rosszabbul estem. Ha akart volna szerintem meg is ölhetett vol-
na, mert egyszer neki rontottam és ő rúgott egyet a levegőbe. Nemért
hozzám, értitek? Nem ért hozzám, de a hasam környékén egy nyomást
éreztem és a lábaim hátrálni kezdtek és hátra estem :)
Ez volt a holt-pont, amikor átléptem, azon, hogy valóság az amit ő
csinál, és minden a természetességen alapul, csak nem használjuk már
ezt. Visszamentünk 3 előző életbe, aztán találkoztunk a védő szelle-
münkkel védő állatunkkal, amivel egyesülhettünk is. Újra azt éreztem,
amikor kilépek a testemből azt a kellemes és sugárzó bizsergést a testem
körül :) Akkor még nem beszéltem a szellemmel. Aurát is láttunk. Volt
egy nagyon ügyes nő, akire én nagyon büszke voltam. Olyan sikeresen
látta az aurát. Ő is látta, hogy kékes sárgás Miklós aurája, de ő ráadá-
sul a fénylényeket is érzékelte.
Vége a beavatásnak. A tanultakat elsajátítottuk, :) egy élmény volt.
Mind Gergő és én jól éreztük magunkat. Gergőnek elmúlt a levertsége
pedig öngyilkos akar lenni. Végre nem nyomasztotta az, hogy elhagy-
ta a barátnője én meg boldog voltam, hogy ő boldog és hogy átjár ben-
nünket ez az energia, ami mindenbe benne van :) minden apró atom-
ban…
Napjaim a Beavatás után.

-208-
Gergővel az első napok jók voltak, csináltuk a KI-árasztást. Az én
nevelő faterom nem veszekedet velem, és visszafogta az ivászatot :) Ő
egy alkoholista, és rossz ember, persze ezt a régi Balázs mondaná, a
mostani azt mondja, hogy kóbor lélek, aki odafigyelést és törődést igé-
nyel.
 Szeretett és Béke mindegyikőtöknek. Balázs vagyok
 
Hozzászólás,
Endre írta,
A sárkány légzés lehet hogy kedvencem lesz mert már 3 gyógyítás-
ban alkalmaztam és remek! Azt élvezem, amint hömpölyög a tűz elem
ahogy befúvom a gerincbe. Úgy érzem magam, mint egy sárkány.

Rövid és velős tanítás:


Egy kisfiú odament az apjához, és játszani akart vele. De az apjá-
nak nem volt rá ideje, és kedve sem. Az apa elgondolkozott azon, ho-
gyan foglalhatná le a kisfiát.  
Egy újságban megtalálta a Föld részletesen megrajzolt képét. Kitép-
te a képet, 
és sok kis darabkára vágta össze. Utána odaadta a fiúnak, hogy
rakja össze, és úgy gondolva, hogy a gyermek most hosszú időt el
fog tölteni ezzel a nehéz kirakós játékkal.
A fiú leült a sarokba, és elkezdte összeállítani a darabkákat. Néhány
perc múlva odament az apjához, és megmutatta neki a kész képet.
Az apa nem akart hinni a szemének, és megkérdezte a kisfiútól, hogy
sikerült ez neki ilyen rövid idő alatt.
A gyermek azt válaszolta: A kép hátoldala egy embert ábrázolt. Azt
raktam össze. És amikor az ember már rendben volt, akkor a világ is!
Hozzászólás,
Nagyon köszönjük Neked a hétvégét. Nem is gondoltam, hogy ennyi
új dolgot tudsz majd velünk megtanítani, bemutatni. Bízom abban,
hogy még sok dolgot tanulhatunk Tőled. Az a pár dolog, ami nem úgy

-209-
működött elsőre, majd idővel a sok gyakorlás hatására működni fog.
Örülök, hogy bemutattad a középpontban állás jelentőségét. Remélem,
nem kedvetlenít el végleg pár ostoba hozzászólás itt a levelező listán.
Nagy szükség van arra a tudásra, amit Te adni tudsz
Üdvözlettel,
Laci

Hozzászólás
Sziasztok!
Marika vagyok, az elmúlt hétvégén a párommal együtt voltunk je-
len a beavatáson. Nem „szűzen”, de messze nem készen érkeztünk. So-
kat vártunk, nagyon sokat, nem tagadom... és még többet kaptunk!
Jó amit csinálsz, mert a lehetőséget megadod!!! Ez fantasztikus! És
azzal, amit tapasztal, még ha kis idő alatt is, sok mindent megért az
ember. De más helyett nem lehet gyakorolni...

A taiki a közép elérése

Aki a közép erejét, a tiszta fény energiájában létezik az nem véde-


kezésre pazarolja energiáit fölöslegesen.
Nem támad fölöslegesen. Tudja, hogy ő a fény.
Aki fél az védi magát negatív energiákkal szemben.
Aki fél az támad, mert bizonyítania kell erejét.
Taiki a tudatosságot fejleszti.
A tudatosság amikor nem mások ötleteit másoljuk, nem mások
irányítják cselekedeteinket.
A gyakorlás során nincs jó vagy rossz ötlet, megoldás.
Lényeg, hogy gondolkodj, elemezz, kutas a témában.
Amire ráhangolódsz, ahhoz szellemi segítséget kapsz.
Mennél komolyabb a hozzáállásod, annál komolyabban vesznek
az égiek is.

-210-
Ismerd fel mi az, amit az egód, a vágyad diktál, így nem lesz za-
varó gondolat, csak a tiszta információ.
Ismerd fel, miben tévednek a „tanácsadók.”
Bízzál magadban, a megérzéseidben, így azok erőre kapnak.

ÖT -LET
Aki nem fejleszti a kreativitását, az mindig más gondolatát utá-
nozza, magolja, hajtja végre.
Nincs önálló gondolata, cselekedete.
Aki harmóniára törekszik, és egyesíti az öt elem erejét az, létesít
kapcsolatot a magas tudattal.
Eléri a tudatosság felső szféráit, vagyis feljut a LÉT_RA tetejére.
ÖT elem egysége adja a LÉT fokait ez az ÖT_LET, vagyis krea-
tivitás, alkotókészség.
Ezt jelenti a kreativitás fejlesztése. Így érthető, miért tartottam
volna fontosnak ezt a képzést?
ENERGIA,
TUDATOSSÁG,
ÉRZÉKELÉS,
KREATIVITÁS,
Ezek a gyakorlatok azokat a képességeket fejlesztik, amelyek a
mindennapi életben, a gyógyításban vagy a harcművészetben is al-
kalmazhatók.
Ez teszi lehetővé, hogy ne mások gondolatát, módszereit utánoz-
zuk, magoljuk, hanem a tiszta forrásból merítve, saját ötletként va-
lósíthassunk meg dolgokat.

Egész-ség

Jó és rossz egyaránt eltérít a középpontból

-211-
Az ókori Kínában az orvosokat nem azért díjazták, nem azért be-
csülték meg, ha meggyógyították a betegeiket, hanem azért, ha a
rájuk bízott emberek nem betegedtek meg. Ma ettől a mélysége-
sen humánus szemlélettől alaposan eltávolodott a modern orvosi,
egészségügyi felfogás. Ma mindenáron ki akarjuk vizsgálni és meg
akarjuk gyógyítani az embereket. Ez persze helyén is lenne, de va-
jon foglalkozunk-e eleget az egészségesekkel, a panaszmentes em-
berekkel?

Harmónia, egyensúly elve.

A világ harmóniára törekszik. Ha az egyik oldal túlsúlyossá válik,


a másik oldal kiegyenlít.
Ne másokat okoljunk, a hibákért, először saját egyensúlyunkat
szerezzük meg.
Legegyszerűbb, ha a középpontban létezünk, így nincs gond az
egyensúllyal. Harmóniában élhetünk, és ezáltal, másokat is bevon-
zunk.
Ha segítünk másoknak, azzal a negatív oldalt erősítjük. Alamizs-
nát adunk a koldusnak, rászokatjuk, hogy ebből megélhet.
Gyógyítunk anélkül, hogy a betegség okait feltárnánk, és kijavít-
tatnánk a beteggel, amivel még súlyosabb okokat idézünk elő. Mert
a szervezet erősebben figyelmezteti majd, hogy gondok vannak.
A gyógyszerfogyasztás leszokatja a védekezésről a szervezetett.
Cél a közép elérése.
Ezáltal rácsatlakozunk a világmindenség energiájára.

Hozzászólás:
Én tapasztaltam, hogy működik a taiki módszer, meggyőződtem,
hogy átadható, tanítható könnyedén egyszerűen hatékonyan.
A lényeget viszont nem tudta betölteni. A közös célért senki nem
kezdte el a rezgésemelés érdekében a kiárasztást sem egyénileg, sem cso-

-212-
portosan. A ráhangolódási gyakorlatokat is csak egyénileg csináltam vé-
gig mindig. A megvilágosodás sem lett fontos senkinek.
Így értelmét vesztette a Hun örökség terjesztése.
Egyéni célok, dicsőség szerzéshez, üzleti sikerekhez, gyógyításhoz elég
néhány alaptechnika is.
Magán-levélbe már megköszöntem Miklósnak a hétvégét.
Aki nem vett még részt ilyen találkozáson, szerintem az nem is-
merhette meg valódi isteni voltát, és kívülállóként nem tudja ér-
tékelni a szerepét a teremtésben. Én is bízom, hogy talán nem
ez volt az utolsó beavatás abban a szép ligetben. Amiben tu-
dunk, mi is segítjük Miklós munkáját. Sok tanulni való, gya-
korlás van még előttük. Hiába van már nálunk a „távkapcsoló”
az elem Miklósnál van. Nélküle nem tudunk haladni, fejlődni.
Biztosan el tudja majd dönteni mi a következő, megfelelő lépés ez
ügyben. Addig is azt kérem azoktól a régebben ezen a listán lévők-
től, hogy Ők is kapcsolódjanak bele ebbe a munkába ismét, mond-
ják el hogy mi változott meg az életükben és a környezetükben. Azt
is írják meg, ha esetleg semmi változás nem történt, abból is tanul-
hatnak a többiek.
Még egyszer, köszönöm hogy ott lehettünk.:
Laci

Hozzászólás
Szia, Mikós!
Gergő vagyok, bámulatos!!! volt a tábor. évek óta először éreztem
magamat jól. Harmóniában a környezetemmel, ebben a többiek és te
is nagyon sokat segítettetek. Neked pedig szeretnék köszönetet mondani
mindenért, és leginkább azért, mert segítettél találkozni farkas bará-
tommal. Érzem a jelenlétét, és pálca segítségével tudok vele beszélgetni.
Ma futni voltunk a srácokkal. Rég nem futottam, nem is bírtam na-
gyon. Aztán eszembe jutott „Táltos vagyok, testet váltok, ott legyek ahol
akarok.” Farkassá válva mentem tovább és furcsa volt egyre gyorsabb és

-213-
gyorsabb lettem élesebb lett a fény, az illatok, a hangok. Fél perc múl-
va hallottam, hogy a többiek szólnak, hogy ne olyan gyorsan, mert nem
fogom bírni. Itt az egom visszarántott, de utána még birkóztunk egy
kilométeren át, majd megpihentem és erőt merítettem fentről és lentről,
mindenhonnan. Megnyugodtam.
Most már nem érzem céltalannak a létezésem, újra egy falkához tar-
tozom, és úgy érzem TE és Mindenki aki a táborban volt ugyanúgy ré-
sze ennek a falkának.
Tisztelettel Gergő
  

Csoporttudat:
Egy csoport csak egységben működik.
A lánc erősségét, a leggyengébb szem határozza meg.
A léggömbön már egy lyuk is, gondot okoz.
Ezért nehéz nagyobb csoportot működtetni.
Csoportmunka esetén mindenkinek tisztában kel lennie a céllal,
a feladatokkal.
Aki kíváncsiságból, vagy úgysem sikerül gondolattal vesz részt az,
az egészet lerombolja
Ha kerek a kerék, akkor gördül.
Ezért fontos, hogy mindenki értse a középpont hármasság elve, -
dogmamenteség- alapjait.
Tudja az alapgyakorlatokat, /középpont elérése, kiárasztás, szel-
lemtudat irányítása, ráhangolódás, átlényegülés/.
Ebben az esetben egy csoport nagy távolságból is képes egymás-
ra hangolódni, és eredményesen működni.
Gyakorlások tapasztalatai, sikerélmények beszámolói nem maga-
mutogatás, hanem a többiek motiválása.
Aki nem mer kérdezni, ragaszkodik a dogmáihoz, mert nem
érti, nem elemzi a dolgokat. Tapasztalat híján önmagának hazudik,

-214-
nehogy kimaradjon a „buliból” ami a csoport működését gátolja,
szándékosan, vagy öntudatlanul.
Ezért fontos a közös beszélgetés, félreértések elemzése, tévedések,
akadályok megelőzésére, kijavítása.
Aki rájön, hogy milyen egyszerű, annak már EGY - szerű, hiszen
az EGY-ségben létezik.

A tudás HAT-alma:

HAT-ás, HAT-ékonyság lényege az egyesített hat-alom, vagyis fé-


szek, energiacsokor /csakra/.
Akire nem hatnak negatív rezgések, és képes hatni a környezeté-
re, vagyis aki képes arra, hogy KI-árasztás gyakorlása során egy tá-
madót megfékezzen, az képes a gyógyításra, és kisebb nagyobb kör-
nyezetében a rezgésemelésre, tisztításra.

Hozzászólás:
Amit Te tudsz az, átlagembernek csoda. Csoda, amit az akaratod,
kitartásod és tudatod szül. Kevés emberben találkozik egyszerre e há-
rom, de lehet több tényező. Miután megnéztem a filmet azt mond-
tam „ez igen!” Minden ember ilyen magas fokon kellene, hogy művel-
je azt amivel foglalkozik, amit szeret, ami szenvedélye. Szerintem so-
kan megcsodáltuk amit teszel, és nem is „mertünk „megszólalni, leg-
alább is, én így voltam. Úgy tűnt, hogy a szó túl kevés ahhoz, amit sze-
retnék mondani.
Egyet kívánok Neked: Sok tanítványod legyen!
Üdvözlettel Veronika

Hozzászólás:
- Tegnap csináltam egy gyakorlatot, olyasmit, mint a ráhangolódás
és most már látlak.

-215-
És tudlak.
És értelek.
Nem tudom ez meddig lesz így, de most így van.
Látom az embereket.
Akikkel találkozok azok mind ismerősnek tűnnek, de nem tudom
elhelyezni, hogy honnan. Olyasmi mintha régi emlékem lenne róluk,
miközben tudom, hogy nem onnan ismerem őket, csak egyszerűen is-
merősek.
Látom a családjukat, ha akarom hogy milyenek, otthon amikor sen-
ki nem látja őket.
Látom az állatokat.
Értem a viselkedésüket, a beszédüket. Látok a szemükkel pillanato-
kig, de nem fekete- fehéren.
Látom a felhőket tologató kicsi lényszerű dolgokat, aki egyre izgá-
gábbak, ahogy közeledik az eső.
Látom a szomszédot a falon keresztül.
Látom, hogy van e a boltba amit szeretnék venni, hogy ki van bent
és, hogy nyitva van e.
Látom az eltitkolt érzelmet, de nem tudom megmondani a mögöt-
te lévő gondolatot.
ilyesmiket…
És látom a tűz közepén lévő kicsi kis lényecskét, aki együtt táncol a
tűzzel.
Üdv: É.

- Mennyire biztos, hogy nem képzelődsz?


- Abszolút!
- Lementem a boltba és megnéztem.
- Szóba elegyestem pár emberrel akiket „láttam” és kérdeztem az
unokákról. Volt aki képet is mutatott és pont olyan amit én is láttam,
a felhőket tologató kicsi lényekről nem tudok meggyőződni, de ha gyor-

-216-
sabbak lesznek akkor esni fog az eső függetlenül attól, hogy amúgy mit
gondolnék.
Tehát ha nincs felhő, de gyorsulnak a mitugrászok akkor jön a felhő
és fél óra alatt esni is fog.
Amiről lehetett meggyőződtem.

Akadályok:

Beavatáson mindenkinek működik minden, és nagyon lelkesek.


Megtapasztalják az egyszerűséget, az ürességet, a szerénységet.
Hazatérve ez a lelkesedés dicsekvésbe csap át. Félre dobva a ta-
nácsolt alapgyakorlatokat, a ráhangolódást a középpontra, inkább
a látványos technikákat akarják mutogatni családtagoknak, mun-
katársaknak.
A kudarc itt kezdődik.
Nem a rezgés megtartására törekednek, a ráhangolódást figyel-
men kívül hagyják, és nincs meg a hármas kapcsolat. ÉG-FÖLD-
EMBER sem. Csak fizikai mozdulatok kevésnek bizonyulnak a
másik két, /test - lélek/ rezgése nélkül.
Akinek működik, az kielemzi, ráhangolódik a módszerre. Nem,
az EGOJÁT hizlalja bizonygatásokkal. Nem akar megmagyarázni
olyan dolgokat, amiket még önmaga sem ért, csak hallott róla. A
MAGA-BIZTOS gyakorló, szerez csak tapasztalatot, és így indul a
tudatosság felé. ELEMZÉS-GYAKORLÁS-TUDATOSSÁG.
Gyakorláskor is előfordulhat kudarc, ha nincs megfelelő ráhan-
golódás, nincs meg a támadó szándék a partner részéről, vagy szán-
dékosan ellenáll, hiszen tudja mi várható. Éles helyzetben azért
könnyebb a végrehajtás, vagy gyógyítás esetén ezért fontos a beteg
beleegyezése a kezelésbe.
Kudarc esetén is hasznos a konzultáció, és a problémák kielem-
zése, bár legtöbben inkább a fürdővízzel kidobják a babát is, mert

-217-
azt hiszik hogy ha valami elsőre nem működik akkor az nem is jó,
hiszen a hiba nem bennük van.
Harmónia a gyakorlásban:
A nyolcküllős létkerék a szimbóluma a harmóniának. Nem kap-
kodva a körcikkek közt, vagy csak az éppen tetsző dolgokkal fog-
lalkozva, hanem folyamatos növekvő spirál alakban lehetséges a tu-
datos fejlődés. Csak a kerek kerék gurul zökkenőmentesen, a többi
döcög, vagy teljesen elakad.
Konzultáció ebben is sokat segíthet.
 
Hozzászólás:
Tegnap, délután a próba kedvéért kétszer két órán át energiáztam
magam, hogy fölemeljem a rezgésem... Eredmény, éjjel két óráig nem
aludtam, de annak ellenére, nagyon jól éreztem magam. Ugyanis na-
pok óta küzdök az átlényegülési gyakorlattal, eredmény nélkül. Este,
amikor kinyitottam a könyvet, messziről kiabált a megoldás. „A TU-
DAT MEGJELENÍTI, A TEST IDOMUL HOZZÁ!”... Természete-
sen most jön a gyakorlás.
Ahhoz, hogy észrevegyünk valamit, és MEGÉRTSÜK!!!, meg kell
hogy legyen hozzá a megfelelő rezgésünk... Ugyanezt mondhatom el
a segítőinkről: Hogy érezzem jelenlétét, fel kell emelnem a rezgésemet.
S hogy mindez tudomásomra jutott, rá kellet hangolódnom a problé-
mámra.
 
Tanításról
Mindenki gyors technikát, módszert akar csak, pedig állandóan
mondom, hogy a ráhangolódás az alapja mindennek.
Jézus mindent egyszer mutatott be, hogy lehetséges /vízen-járás,
gyógyítás, bor-gyártás, stb./ nem ismételte mindennap ugyanazt.
Sai baba is addig tudott valamit, amíg egyszer csinálta, de mi-
után rá kényszerítették, hogy naponta kétszer mutasson „csodát”

-218-
arra már gagyi trükkel volt csak képes. Csak a vakon hívők nem lát-
ták ezt.
Tehát visszatérve a ráhangolódáshoz, sokkal egyszerűbb lenne
elemezve, ötletcserékkel.
De ezt is sokat mondtam már. De így fölösleges tanításról beszél-
ni. Én rászánok egy hét szabit, hogy kidolgozzak, elemezzek, kísér-
letezzek egy-egy ötletet. Ez érdekes dolog, és hogy leírom ezt, így
újabb ötletet kapok.
Mindig van ötletem, infóm, gyakorolni valóm. Nekem jó, de le-
hetne jobb is, és hasznosabb másoknak is.
Magyar nyelv titkai:
Táj- behatárolt tér, forma, test. /tai japánul, kiejtve táj/.
Tál-behatárolt tér, forma,
Az-tál tér, szint behatárolása,
Asztal- föld feletti tér, szint,
Asztrál- föld feletti tér, szint.
Mén- ló - táltos,
Menybolt – kupola,
Mennyország - felsőbb szellemszint,
Mennyek - hét szellemszint,
Ménhon - táltos szint,
Men-tál – táltosszint,
Mentális - szellemi szintű,

WARPAHOKA a természetről:
Jó természetű ember aki nincs elrontva.
Természetes az, ami alapból, ösztönösen is működik.
Természetesnek, csak a természettel egységben lehet, hiszen az
maga a Teremtő.
Vajon mi a tudás?
A tudás az, amikor valaki egy képletbe be tud helyettesíteni,
mint 2r x pi, vagy aki megalkotta a képletet?

-219-
Akik modern drága eszközökkel kiszámolják a föld kerületét,
vagy aki háromezer évvel előttük már kiszámolta két bot árnyéká-
nak segítségével? Aki mindent bemagol, de mégsem lesz tudatos,
vagy aki ráhangolódik egy kérdésre, és lehívja a választ?

Hozzászólás:
Ez csak úgy jött.
Haza fele tartottam, csodáltam a felhőket, a kék eget, éreztem a szel-
lő gyenge fújását, az ilyen sétálgatás mindig előhozza a bennem élő sá-
mánt aki a természethez szól.
Ahogy sétálgattam, a fák között valami megszólított, hát rájöttem,
hogy a fák azok, éreztem őket, éreztem, hogy örülnek nekem. Már séta
közben is fának éreztem magam, hiszen rájuk hangolódtam aprán-
ként. Lassan mozogtam, éreztem a kérget, ami körbevesz, a földbe mé-
lyedő gyökereimet amelyek isszák az életet adó vizet földanyácskából,
éreztem, ahogy kinőnek az ágaim, ahogy kinőnek a leveleim, ahogy ki-
csíráznak a kis almák rajtam. Felkerestem egy eldugott kis helyet ahol
megálltam és átadtam magam ennek az átlényegülésnek. Hirtelen pul-
záló zöld energiát éreztem magam körül, nyugodt kellemes, lágy érzé-
sek fogtak el. Minden egyes almát gyermekemnek éreztem, egy kis ka-
ticabogár szállt a lábamra, aminek örültem hisz megeszi a tetveket a
kérgemről, kis hangyák csoportja élt rajtam, éreztem, ahogy a szél fúj-
ja a nagy lombkoronámat, már egyáltalán nem éreztem a külvilágot a
szokott módon, régen almafa voltam. Megköszöntem a gyakorlást a ter-
mészetnek és hazajöttem.

-220-
Nimrud fia
Tejúton jöttek a nagyok.
elvetették itt a magot.
Szíriuszon két nap ragyog,
Nimrud fia, szkíta vagyok.
Íjam van és tele tegzem,
Régóta Istent tegezem.
Embert ezért nem magázok,
Isten képet nem gyalázok.
Isten cseppje vagyunk itt mind,
Teremtőként jöttünk ide is mi.
Jézus mondá: „mind istenek vagytok!”
Teremtsünk jobb világot, nagyot.
Egység útja mindig nyitva
Szélsőséget egybe tartja,
Forduljunk a fény felé hamar,
Hagyjuk magára azt aki kavar.
Ha felébred jöhet ő is középre,
Nem lesz neki jobb elégve.
Fénykapuja nyitva elvégre,
Így lesz e versnek jó vége.

Hozzászólás:
Tökjó ez a rezgésszínt emelés. A körülöttem lévő emberek teljesen
megváltoztak Ennek nagyon örülök mert néha tényleg az idegeimre
mentek :
Az először csak azt éreztem, hogy minden helyzetben jól éreztem ma-
gam utána meg már ez más emberekre is átragadt valamennyi ebből,
nem hatottak rám és ezért valahogy mikor elkövettek egy hibát akkor
azt észrevették és tanultak belőle.

-221-
Pl. Apa valamiért kiabált velem haza-felé már nem emlékszem rá,
hogy miért és egy kis idő múlva bocsánatot kért és megfogadta, hogy
soha nem fog velem így beszélni. Egyébként eddig, még soha nem visel-
kedett így apa.
.Az emberekkel jobban kijövök és sokkal magabiztosabb lettem tök
jó érzés! Táborból hazaérve próbáltam megtartani azt az érzést, rez-
gést, amit ott éreztem. Ez sikerült is. Érdekes volt, hogy minden hely-
zetben jól éreztem magam. Régebben voltak olyan munkák vagy dol-
gok, amiket szenvedve éltem át, de most valahogy élveztem. Szerintem
az történt, hogy ráleltem mindennek az ízére, amihez hozzákezdtem.
Ha valaki negatív energiákat sugárzott felém akkor azok nem hatottak
rám és nem keltettek bennem is negatív rezgéseket és ezáltal, nem erő-
södött ez a lehúzó rezgés. Azokkal a személyekkel, akik a negatív rez-
géseket sugározták azoknál eltűntek ez és egy pozitív, emelő rezgés ke-
rült annak helyére. Ez után próbáltam azt az embert egy jobb ember-
ré emelni úgy, hogy elképzeltem ezt a személyt egy hibátlan, jobb em-
bernek és erősen összpontosítani erre. Egy kis ideig ezt tartottam és si-
került. Az emberek, akiken ezeket megcsináltam valahogy megváltoz-
tak és jobb emberek lettek. Az is érdekes volt, hogy sokkal nagyobb lett
az önbizalmam és jobban kijöttem az emberekkel. Így olyan egyszerű
minden és természetes. :) 
Attila
Hozzászólás:
HOGY IS MONDJAM?...
Én az igazságot le szeretem tisztázni, ha bele is törik a nyakam. Tu-
dom, hogy nem volt éppen igazam, mert valamit biztos elvétettem...
Yko és a segítőm mellé, a Mestert is megemlítettem. Ekkor, hogy ké-
séssel e vagy időzítve beugrott a látóterembe egy kicsi csillag. S akkor
ahogy fölvettem a könyvet, a „Tanulás megtanulása”-nál nyílt ki, pedig
az ismétléssel még nem értem oda... Olvasni kezdtem... MINDENT
MEGKAPTÁL, DE NEKED KELL MŰKÖDTETNI?...

-222-
Ez akkor nem egyszerűen hangzott, hanem teljes értelemmel az
agyamba robbant be. Minden itt van, csak működtetni kell! ITT
VAN!!!
Ez nem egyszerű születés, vagy szülés... EZ KÜZDELEM! - ÖN-
MAGAMMAL!
Megnyugodtam, most már révben vagyok. Küzdeni fogok, ha kell!
Csak lelket kell vernem a csoportba... No de most már nagyon szé-
pen beindult a fórum is...nagyon örülök, s annak hogy meg fogjuk is-
merni a Mesternek a vidámabb arcát is. A TANÁR-asztó akkor él, ha
áraszthatja a tant... Ha van kinek!...
Az éjjel kipróbáltam a testkilépést... Gondolatban kimentem az ud-
varra,... a kertbe. Nézegettem a földieper palántákat. Láttam az egyet-
lenegy érésbe hajló epret, majd gondolatba visszajöttem, és megkérdez-
tem magamtól, hányadik blokkban van az érő eper? Ötödik! Reggel az
volt az első hogy ellenőrizzem... ötödik!... Meghatározta a napomat!
Vn.

Öreg remete vigyázott a tudás fájára.


Nem azért, hogy el ne lopják a termést, hiszen mindenkinek szí-
vesen adott belőle, nem az övé volt, hanem mindenkié.
Azért volt ott, hogy elmondja mindenkinek, ne tékozolják el az
adományt, hanem okosan használják. Ültessék el a magot, gondoz-
zák, és használják a termését, hogy minél több legyen belőle, jusson
majd minden embernek, élőlénynek a földön is.
Mindenkinek segíteni akart, de egy idő után látta, hogy legtöb-
ben nem veszik komolyan, sem őt sem a tanácsát, és a tudást sem
ültetik el, nem gondozzák, hagyják megrohadni, elfelejtve a fiók
mélyén, vagy kidobva a szemétre.
Néhányan terjeszteni kezdték, hogy „a tudás bűn” ezért az embe-
rek félni kezdtek, és elkerülték a fát. Helyette pénzért vették a rém-
hírterjesztőktől a hamissággal keresztezett termést. Az emberek sok

-223-
év alatt ezt hitték tudásnak, és az eredeti fára már nem is emlékez-
tek. Ették, amit kaptak.
  

Mennyi idő?

Az elefántot ne egy oldalról nézzétek, mert abból sosem lesz egy-


séges elefánt, csak részlet valamiből.

A tudatosság egy érintéssel átadható, a megvilágosodás egy pil-


lanat.
Honnan tudom? Kipróbáltam!
 
Azt mondjátok, hogy a tanulás hosszú folyamat.
Igazatok van, honnan tudom? Kipróbáltam!
 
„Amiről nem tudsz, az nem jelenti azt, hogy nincs, csak még
nem találkoztál vele.”
 
A magolós tanulás nagyon sok időbe kerül, és nem is visz köze-
lebb a megvilágosodáshoz.
 
A betanított munkás a szalag mellet bemagol egy munkafolya-
matot, és végzi évekig, de fogalma sincs az egész gyártásról. Nem
lesz tudatos, nincs kreatív ötlete sem.
 
Aki ilyen módszerhez ragaszkodik, az képtelen továbblépni.
Minden jobb ezoterikus tanítás a felejtéssel, gondolat- takarítás-
sal, üresség elérésével kezd. Ahol bemagoltatnak szövegeket, szim-
bólumokat, dogmákat, annak nincs köze a szellemiséghez. Az csak
jobban rögzül az anyaghoz. Erről beszéltem beavatáson.

-224-
 Aki azonnal letudja tenni a gátjait /első beavatás/ az azonnal tu-
datossá válhat. Aki ragaszkodik a dogmáihoz, annak tényleg sok
idő a tapasztalás.
A hármasság ismeretével, és alkalmazásával a tudatos ember
azonnal lehívhat bármilyen ismeretet, energiát, csak rá kell hango-
lódnia.
 Nem probléma, ha az okoskodókra hallgattok, akik nem tapasz-
talták meg a tudatosságot, nem baj, ha drága tanfolyamokat ültök
végig „hallgatóként”, nem baj, ha rengeteg bemagolt ismeret okoz
káoszt a fejekben.
„Majd rájöttök!” Vagy nem?…

Sokan azt tartják, hogy ezek az előtanulmányok vezetnek a meg-


világosodáshoz, mert kell egy fejletségi szint ehhez…
A megvilágosodott viszont látja, hogy mennyire fölösleges volt
ezeket a dogmákat bemagolnia, és hiábavaló gyakorlatokkal szen-
vedni.
Ezért mondta minden „felébredt”, hogy a megvilágosodás csak
elhatározás kérdése, nem az aszketikus élet érdeme.
A tapasztalat azt mutatja, hogy az emberek szívesebben halmoz-
zák a tudás morzsákat, még ha fölösleges, vagy megtévesztő infóról
is van szó. Azt hiszik, majd jó lesz valahová, pedig ha kielemeznék,
vagy átbeszélgetnék ezeket, rájönnének, hogy egyáltalán nem illik
bele a tudás kirakós játékába. Ez a megtévesztés a legfőbb akadálya
a megvilágosodásnak.
Egy nagytakarítás a fölösleges dolgoktól, a dogmáktól való meg-
szabadulás, egy alapos tudattisztítás segíthetne átlendülni az akadá-
lyokon, hogy elindulhasson a fejlődés.
„Ezért mondta Platon is hogy: „mindent tudunk, csak felejte-
ni kell…”

-225-
Igyekeztem ezt tudatosítani, megtanítani a ráhangolódást, vagy
a kérdezés módszerét, de senki nem csinálta végig ezeket, mert „fö-
löslegesnek tartják”
Én tudom, hogy e nélkül évekig nem lesz továbblépés.
Tudom, hogy ezzel egyszerűbb lett volna.
Én elmondtam, de nem erőltetem senkire.
Csak így elmaradt a folytatás is, pedig érdekes lehetőségek, és ta-
pasztalatok várakoznak a titok fátyla mögött.

Révülés:

- Hogyan menjünk kisgazdám, mint a szél vagy mint a gondolat.


Kérdi a táltos paripa a népmesékben.
- Mint a gondolat. Felelte a legkisebb királyfi, és Feleli minden
tudó, táltos, mágus, beavatott, hiszen tudják a gondolat a leggyor-
sabb.
A tudatos beavatott elmondja a rejteki rigmust, és hipp hopp ott
terem.
- Táltos vagyok, testet váltok, ott legyek ahol akarok.
Ennyi kell az átlényegüléshez is, hogy, más testben, létformában
lélegezz. Később ki sem kell mondani, rá sem kel gondolni, hiszen
a tudat maga az energia, ami röpíti a szellemet.
Sokan nem képesek a testüket elhagyni, de van, aki erős összpon-
tosítással, vagy önkínzó módszerekkel elhagyja fizikai testét, hogy
asztrál szinten barangolhasson.
A tudatos beavatott azonban tudja, hogy a szellem szabad, ez a
test, amit visel, csak egy ruha, egy burok, amit bármikor levehet.
Saját én tudatunk tartja fogva szellemüket.
Nekem az okoz problémát, hogy a testemben maradjak. Ha csak
egy kicsit is nem figyelek magamra, rögtön kívülről vigyorgok a tes-
temre, semmilyen ego nem kötöz már meg.

-226-
Érdekes érzés, ahogyan testem elnehezül, és szűknek bizonyul.
Fejemnél érzem a szorítást, ahogy kibújok a testből. A fizikai test
lefolyik rólam, mint ahogy a vízből kiemelkednék.
Ekkor szoktam visszahúzni magam. Ez elég gyakori. Diákko-
romban tanárnő anyámnak árulkodtak a tanárok.
- Az ábrándos lelkű fiacskád megint nem figyelt. Tudtam az anya-
got, mert kívülről figyeltem, de nem szeretem a szűk helyet.
Kiléptem, ha fájt valami, vagy beteg voltam, vagy csak unatkoz-
tam. Nekem ez természetes volt, egészen addig, amíg rám nem eről-
tették az egót. Figyelni kellett, összpontosítani, szabályokat magol-
ni, viselkedést tanulni. Embert faragtak belőlem, vagyis Lefokoz-
tak emberré. Elvárásoknak kellet megfelelnem, nehezebben ment a
tanulás, mert magolni kellett felesleges dolgokat. A szabad szellem
rab lett a testben, már nem segített.
Súgott valamit, de nem értettem, nem figyeltem rá. Irányított va-
lami felé, vagyis tudat alatt érdekeltek természetfölötti képességek,
világok, de ezt csak a fantáziámnak tulajdonítottam.
Nem értettem, nem hittem ezeket. Nem is segített senki, hogy
felnyissa a szememet. Mindenki az anyagban szenvedett.
A szellem azért erőseb volt. Lassan, de biztosan irányított, hogy
ismerkedjek az ismeretlennel
Sok évig tartott, hogy a lehetőségeket elérjem, de azért kézen fog-
va vezetett.
- Ez miért jött elő?
- Ebből fogom megérteni, miért nem értenek meg?
- Nem értem, ne fárassz.

-227-
A ráhangolódás csodája:
Szürke farkas nem tanított szavakkal. Nem is beszélt, csak rit-
kán. Úgysem értettem volna. Sétáltunk a vadonban, vagy ültünk
a tipiben, de mindig kellemes volt. Szerettem a közelében létezni.
Igen, nem csak voltam mellette, hanem a létezést érzékeltem. Nem
olvastam a gondolataiban, hanem érzékeltem a rezgését. Nem érzel-
mek voltak ezek, hiszen állandóan nyugodt, kiegyensúlyozott volt.
Lehet, hogy ő irányított a tudatomban, végül is mindegy volt. Ér-
tettük egymást, egymásra voltunk hangolódva. Érdekes volt. Kézzel
sem intett, vagy mutogatott. Egyszerűen tudtam, hogy azt mond-
ja: állj, figyelj, nézd a fát.
Amikor egy állat nyomát mutatta, vagy egy letört ágat, láttam
magam előtt, ahogy a vad elhaladt néhány órája, vagy perce.
Amikor tűzet raktam, vagy vizet hoztam, azt is éreztem, hogy
megkért rá. Semmi különlegest nem csináltunk, csak együtt rezeg-
tünk. Egyek voltunk. Én voltam a fiatal lába és keze, ő volt az én
tudatom. Igen egyszerűen átírta tudatát az enyémbe. Így tanított.
Így gyógyítottunk a törzsben, vagy elvitt a szellemvilágba. Ezt soha
senkinek nem mondtam még el, úgysem hinnék el. Nekem is hihe-
tetlen volt. Tavaly nyárig.
Sok mindent tudtam, de ezt a sok év tanulásának, olvasmánya-
imnak, vagy tanfolyamaimnak gondoltam.
Amikor a fiammal kimentünk fényligetbe gyakorolni, még nem
sejtettem, hogy én is képes vagyok így átadni bármilyen tudást.
Csak gyakoroltunk. Íjászkodtunk, kardoztunk, baltát dobáltunk.
Hirtelen jött az ötlet, nem is mondtam mit akarok, csak bekö-
töttem a fiam szemét.
Így dobálj.
De, így nem látok semmit!
Nem is kell. Tudd, hogy képes vagy rá. - Tettem a fejére a kezem.
Meleg a kezed apa.

-228-
Tudom.
De ez nem olyan gyógyító meleg.
Hanem?
Olyan buborékos, felemel…
Akkor jó. Itt a balta dobd el.
Nem látom hová, nem találom el.
Nem baj, ha nem találod el, csak dobd.
Rendben. Dobta el a tönk közepébe. Szólni sem mertem, csak
adtam a kezébe a másikat.
Dobd ezt is.
Ugye mellé ment?
Hát majdnem. Eldobta ezt is és a harmadikat, majd kelevézeket
dobált. Egy csúszott félre. Nyitott szemmel sem ment jobban. Le-
bontottam valami gátat, a gátlást.

Az angyal megjelent a félhomályban. Fehér galambszárnyát ös�-


szezárta, és jóságosan vigyorgott.
- Ne félj tőlem. Üzenetet hoztam.
- Nem félek. Mért vagy angyalnak öltözve.
- Angyal vagyok.
- Jelmezbál van a Mennyországban?
- Igazi angyal vagyok, szárnyam is van.
- Ezért nem hiszek neked.
- De hát angyal vagyok.
- Ne akarj átverni. Mutasd magad.
- Nem hiszel az angyalokban? Változott át fénylénnyé.
- Többet tudok róluk, mint hogy higgyek.
- Sok energiát elpazaroltál, látom, gyengülsz.
- Akarsz mondani valamit?
- Hát igazából csak erre jártam.
- Gyakorolsz?
- Szórakozok az embereken.

-229-
- Angyalt játszol nekik?
- Igen, nagyon mókás, mindent elhisznek.
- Mit mondasz nekik?
- Értelmetlen szöveget, de annak is örülnek.
- Nem is látnak.
- A tudatukra vetítem magam.
- Nekem miért jelentél meg?
- Nem fértem a tudatodhoz.
- Nem voltam lezárva.
- Más rezgésen vagy.
- Most is a tudatomba beszélsz.
- Már ráhangolódtam, vagy te rám.
- Unatkozol?
- Eléggé.
- Miért nem segítesz az embereknek? Állítólag ez a dolgotok.
„angyaloknak.”
- Nem lehet segíteni, le vannak kódolva.
- Ez mit jelent?
- Képtelenek fejlődni. Ha látnak, egy fénylényt bármilyen for-
mában nem tanulni akarnak, hanem könyörögnek, imákat hadar-
nak. Nem is figyelnek ránk.
- Mit tudsz tanítani?
- Gyógyítást.
- Energiát adsz?
- Dehogy, hiszen az mindenkinek van. Érzékelést fejleszteném.
- Miért nem teszed?
- Nem akarják.
- Mit?
- Az egészséget.
- Ezt hogy érted?
- Az ember önmagát pusztítja. Így kódolták.
- Milyen kódokról beszélsz?

-230-
- Káros szokások, negatív szuggesztiók.
- Nem lehet változtatni?
- Lehetne, de nem akarják.
- De hát mindenki az egészséget hajszolja.
- Miután tökre tette a testét. Mindent elfogad amire azt mond-
ják „biztosan használ majd!”
- Nem lehet orvos mindenki.
- Nem is kell, hogy orvos legyen, egészségesnek kell maradni.
- Ezt hogyan?
- A tudat képes kiválasztani mi a jó számára és mi a káros. Ezt
akartam fejleszteni.
- Egészség érzékelés?
- Igen. A normális szervezet tudja, mi kell számára, de az átkó-
dolt, már képtelen erre.
- Elfogytál.
- Mennem kell.
- Gyere máskor is!

Az emberek ragaszkodnak a megszokásaikhoz.


Berögződött, merev gondolkodásmódtól képtelenek kiszakadni.
Új ismeretet, mindig az általuk megismert tudáshoz hasonlítgat-
nak, így könnyedén átsiklanak lényeges dolgokon.
A meglévő tudást akarják építgetni, gyűjtögetik az ismeretet, így
képtelenek a zűrzavart letisztítani.
Nem elemzik, nem kutatják az eredetet. Bizonytalan tudást is el-
fogadnak, ha az éppen divatos irányzatot képvisel. Sok ember fizet
érte, vagy a médiák által felmagasztalt guru tart tanfolyamot. Nem
veszik észre az agymosás veszélyét.
Miután tudatukat bekódolták, már képtelenek tiszta tudatosság-
ra, mindent hisznek, mindent vesznek, mindent esznek.
Nem a tiszta tudást keresik, hanem bemagolni akarnak újabb és
újabb „csodamódszert”.

-231-
Nem értik a „mindent tudunk, csak felejteni kell” módszert.
Félnek elengedni az összekuporgatott tudásmorzsákat, így nem
érik el az ürességet, a tiszta tudatot. Nem tud beáramolni a tudatos-
ság. Megszokta a bonyolult módszereket, így túl egyszerűnek, hihe-
tetlennek tűnik az elengedés módszere. Nem csinálja végig a ráhan-
golódás játékos lépéseit, mert túl gyerekesnek tűnik számára. Meg-
teremti magának a bonyolult szenvedéssel teli világát, és távolinak
tűnik a megvilágosodás lehetősége.
Ekkor már hiába mondja Jézus: „Istenek vagytok!”

A „meditálók”

Energiát fektetnek be abba, hogy elérjék az ürességet. Gondolat


energiával elképzelnek tájakat, eseményeket, figyelmüket összpon-
tosítják, vagy mantrákat mondogatnak.
Ezek ellentmondanak az üresség fogalmának. Ebből is látszik,
mennyire nem képesek tudatosítani, amit csinálnak.
Az értelmezés magában hordozza a megoldást. Az üresség fogal-
ma önmagáért beszél. A nem a cselekvés visz a célhoz, nem az eről-
tetetett koncentráció.
A sáros vizet kavarjuk, tehát energiát, munkát alkalmazunk, az-
zal csak felkavarjuk. Ugyanez történik a tudattal, így csak a zűrza-
vart erősítjük. Amikor azonban hagyjuk leülepedni a sarat, a víz
magától megtisztul, ahogy a tudat is. Ezt segíti az cselekvő elmél-
kedés.
„Az egyszerű dolgok mindig hatékonyabbak, mint a bonyolul-
tak.”

-232-
Üresség lehetőségei:
Aki „valaki” akar lenni, az le is köti magát, hiszen görcsösen ra-
gaszkodik „valamihez”
A senki viszont bármivel azonosulhat.
Az üres tudat, nem ütközik más rezgéssel nem akarja felülírni,
vagy kioltani azt. Átengedi önmagán. Ezáltal érzékeli a másik rez-
gését, hangulatát, gondolatát. Tud azonosulni, átváltozni, ha szük-
séges. Az ürességen átengedett rezgés viszont megváltozik. Lenyug-
szik, mert nem ütközik ellenállásba, nem gerjeszt hullámokat.
Az üresség elnyeli a feszültséget, agresszivitást, így önvédelem-
re is alkalmas.
Átalakítja a stresszt, a negatív energiákat, így gyógyításra is al-
kalmas.
Az üresség alkalmas bármilyen forma felvételére, így az átlénye-
gülés is könnyedén kivitelezhető.
„Isten nem az égben van, hanem benned, a fában, a kőben min-
denben ott van, mert Ő a mindenség”
Aki a középben létezik, az tapasztalja az egységet.

Aki kiüríti a tudatát, és hagyja keresztül áramlani magán az Erőt,


az eléri az ürességet. Kívülről úgy tűnik, mintha mély meditáció-
ba került volna, és nem lenne tudatában a környezetének. Ebben
az állapotban nagyon nehéz érzékelni a gyakorlót, vagy befolyásol-
ni az Erő segítségével.
Az üresség elérése magától is létrejön, ha hagyjuk lecsendesíte-
ni a tudatot.
A ninjutsuban ezt a láthatatlanság eszközeként is alkalmazták.
Erről írtam a könyvemben is, de most újra időszerű lett egy tapasz-
talat miatt.
A munkahelyemen kenyeret pirítottam a teakonyhában, és ezt
megérezhették kint is.

-233-
- Ki pirít kenyeret?
- Nem tudom, megnézem.
- Nincs bent senki. Halottam, és láttam benéző munkatársamat,
aki nem vett észre, pedig előtte álltam egy méterre.
Hasonlót többször is tapasztaltam, amikor a bejáraton belépő el-
haladt mellettem, és a munkatársaktól érdeklődött felőlem, akik
megmutatták, hogy ott álok mellette.

Felismerés:
Vállald fel bátran TENmagad
Hogy több lehess, mint önmagad
Miért nem világosodik meg mindenki?
A fizika törvénye szerint is a centrifugális erő a szélsőségek felé
sodorja a tudatot.
A centrifugában forgó ruhanemű is a dob falához préselődik.
Minél gyorsabb a forgás, annál erősebb ez az erő, annál nehezebb
a közép elérése.
A világ gyorsul, ezt mindenki érzi.
Az ármány világa, amit a keresztények sátánnak ismernek, leg-
főbb célja az egységbe érkezés /közép/ megakadályozása.
A tudatnak előbb akadályokat küld, hogy megakadályozza a fej-
lődést. /idő, pénz, és egyéb akadályok./ aki ezen túljut, az értékessé
válik az ármány világa számára, és igyekszik a saját oldalára állítani.
megkísérti ígérgetésekkel, vagy félelemmel tölti el a szívet.
Az illúzió világa fénynek álcázva magát, hitegeti a tudatlan lényt.
Távoli célokkal, reményekkel kecsegtet, ami sosem válik elérhető-
vé. Ezáltal dogmák csapdájába csalja, és reménnyel eteti. A töme-
gek ennek is bedőlnek. Aki ezek után még is eléri a tudatosságot, az
igyekszik megszabadulni ettől a hamis világtól.

-234-
A kérdésekre nem azért várok választ, mert nem tudom, hanem
ezáltal fejlődik a tudat. Erről már többször írtam. A keleti tanítá-
sok ezt koan-nak nevezi, mely a tanítványt gondolkodásra serken-
ti. Nincs jó vagy rossz válasz, csak válasz van, hiszen csak az vála-
szol, kit érdekel, izgat a téma, ezért gondolkodik, utána jár, kérdez,
ezáltal fejlődik.

Elvárások:
Aki elvárásoknak akar megfelelni, az nem tudja elengedni magát.
Aki merev dogmák szerint él, az képtelen ellazulni.
A kötelezettségek lekötik a tudatot.
Az ego a tudatosság gyilkosa.
A félelem megköti a szárnyalást.
Amit lehetetlennek tartasz, azt nem is tudod elképzelni.
Amit nem tudsz elképzelni, azt nem is tudod megteremteni.
Ezek elengedése az első lépcsőfok a megvilágosodáshoz.
A tanítvány rezgésszintje határozza, hogy milyen ismeret jön le,
mit adhatok át, mit mutathatok számára, mi emeli éppen a hit-
szintjét. Nem elkápráztatni akarok senkit /az illúzió világa ezt meg-
teszi/ megértetni akarom a dolgokat, összefüggéseket, elveket taní-
tok. A gyakorlatok az akkori helyzetek megerősítésére szolgáló be-
mutatások csak. Nem öncélú „csodák”

Biztosíték?

Érdekes kérdés indította el az alábbi gondolatokat.


Milyen garancia van arra, hogy mindenkinél működik az amit
csinálok, amit tanítok?
Az orvos biztosan szavatolja, hogy a hozzáforduló beteg mindig
meggyógyul?

-235-
Az egyetem mindig biztosítja, hogy a tanulók mind Nobel-díjas
tudósok lesznek?
Az edző mindenkiből olimpiai bajnokot nevel?
Én csak elültetek egy magot, különleges képességeket nyitok
meg, és tanácsot adok a gyakorláshoz.
Volt, aki múlt héten harcművészetben lett világbajnok ennek kö-
szönhetően, volt, aki a gyógyításban, oktatásban, vagy tanulásban,
üzleti életben alkalmazza különleges képességeit.
De van aki, évek óta egyhelyben topog, problémázik, mert „nincs
ideje” gyakorolni. nem veti le gátjait, nem engedi el dogmáit.
Hozott anyagból dolgozok.
Tőled függ, mihez kezdesz ezzel a lehetőséggel.
Amikor én elmentem tanfolyamokra, csak azt mondták meg hol
lesz megtartva, és mennyiért.
A többi titok, amit csak akkor tudhatok, ha befizetem a díjat, és
végigülöm az előadást.
Ezért gyanús, hogy én minden kérdésre válaszolok, még videókat
is mutatok róla, és nem kérek pénzt érte?
Így már nem éri meg eljönni. Adjak garanciát róla?
Ezek nekem is új dolgok. Évekig kerestem mindenfelé a világ-
ban, és senki nem biztatott, hogy ezt valaha is újra működtetni tud-
ja valaki.
Összeszedtem a szétszórt tudást, megtanultam, működtetni, és
kidolgoztam, hogyan lehet nyugati gondolkodású embereknek át-
adni, akiknek nincs ideje, hogy gyerekkortól ebben gondolkodja-
nak, nincs már hitük semmiben, mert tele van a fejük kreált gon-
dokkal, dogmákkal.
Te vajon milyen biztosítékot adsz, hogy komolyan veszed a taní-
tást, és szorgalmasan gyakorolsz? Mi a biztosíték, hogy nem hasz-
nálod alantas, vagy önző célra?

-236-
TAIKI TEMATIKA
1. A taiki az ősforrás, minden ebből árad, ezért nem csak egy harc-
művészeti stílus.
Nem tanulni kell, hanem felejteni /berögződött gátakat, dog-
mákat./
Minden kő magában hordozza a szobor lehetőségét…
2. A taiki titka az, hogy a nyolc körcikk segítségével a középpont
erejét használhatjuk.
Ezért olyan ismeret és energia is használható, aminek tudatában
sem voltunk.
3. A taiki nem technikák bemagolását, hanem a képességek fejlesz-
tését tanítja.
A TAN-ulás képességét nyújtja.
Amire ráhangolódsz, azt le is tudd hívni.
A taiki módszer az állandó ráhangolódást, a középpont rögzíté-
sét teszi elérhetővé. 

-237-
8 KÖRCIKK
A bennünk lévő Világosság nem a miénk. Ellenkezőleg! Mi va-
gyunk az Ő tulajdona.
Nem mi irányítjuk.
Nem alkalmazhatjuk kényünk-kedvünk szerint.
Nem élhetünk vissza vele.
Ezt nem lehet áruba bocsátani.
Ezzel nem lehet manipulálni sem.
Ne gondolja senki, hogy ezt ő sugározza ki, hogy ez az ő dicső-
sége.
A Világosság önmagából fénylik, nem kér engedélyt, sem irányí-
tást. Mindenkiért fénylik, folyton-folyvást, mert Ő a bennünk lévő
Isten, életünk és létünk alapja.
Az egyetlen, amit tehetünk érte, hogy elállunk az útjából, és
hagyjuk fényleni...
Ez az üresség titka!

Szkíta létkerék,
Az ősi mágikus tudás jelképe a Szkíta létkerék, ami nyolc kör-
cikkből áll.
A teljesség titka, hogy mindennel foglalkozni kell egyenletesen,
hogy ne döccenjen a kerék.
Ebben az esetben kiteljesedik a középpont ereje, a tengely, ami
mozgatja, tartja az egészet. Ez az egység.
Aki csak „halmozza a tudást” az nem tudja működtetni, mert
nem érti. Fölösleges téglákat gyűjt, amiben botladozik, ez gátolja
a haladásban.

-238-
Aki azt használja, amit már ért, az tapasztalatot szerez, és bevonz-
za a kiegészítő, bővítő tudást hozzá. Ez az építkező tudás, ahol he-
lye van mindennek, és látványosan fejlődik.
Vagyis ne kérdezgess, inkább mond el, mit csinálsz. Beszélj róla.
Ez a fejlődés titka, hogy bevonzzad a szükséges tégládat a helyére.
Mindent vagy semmit ezt kínálta az ősi tudás.

A nyolc cikkből álló kerék ennek az egységnek a jelképe volt.


A könnyedén gördülő kerék a zökkenőmentes életet segítette
mégis az emberek félelemből, lustaságból, tudatlanságból leragad-
nak egy egy résznél.
A gördülékenység megszűnésével akadályok merülnek fel, ami
fokozódik a negatív gondolatok problémabevonzó hatásával.

1. ŐSTÖRTÉNET, ŐSKULTÚRÁK:
Amit régen tudtak, az megtanulható.

2. EGÉSZ-SÉG, GYÓGYÍTÁS:
OK-OKOZAT, BETEGSÉG MINT JELZÉS
A jelzések megértése, javítása /arc, szem, talp jelzései/
Pozitív gondolkodás, tudatos táplálkozás, tudatos életvitel.

HIBA FELMÉRÉS, NEGATÍV OKOK FELISMERÉSE


Inga, pálca, megérzés, harmadik szemes-látás.

Kézi gyógymódok, masszázs.

Érzelmek, és szervek.

-239-
Fantom-gyógyítás, szellemsebészet.

Fájdalom kikapcsolása.

Vérzés elállítása.

Öt elem és a meridiánok,- nádik- a gyógyításban.

3. SZELLEMTAN:
Napi programozás /pozitív tudat/.

Szellemszintek ismerete.

Kapcsolat szellemi segítővel.

Meditációs technikák.

Szellemutazás, révülés.

Dimenzió-utazások.

Előző életek feltárása.

Megérzések.

Harmadik szem fejlesztése.

-240-
4. MÁGIA:
A MAG tudása. A természet erőinek ismerete, tisztelete.

Összpontosítás, Elemek sűrítése, harmonizálása, kiárasztása.

Mágikus gondolkodás, világegyetem törvényei.

Háromszintű mágia: átviteli.

Ceremoniális mágia, segítő hívása.

Magas szintű, - szellem szintű mágia.

5. SZERTARTÁS:
Kapcsolat a szellemi segítőkkel.

Szertartások, táltos- dob-technikák.

6. KÜLÖNLEGES-ÉRZÉKENYSÉG KÉPZÉS:
MEGÉRZÉSEK / első gondolat, belső látás stb/.

Tudatáthelyezés /élettelen tárgyak, növény, állat, ember.

Tudatkiterjesztés /esettanulmány/.

Jóslások, harmadik-szem fejlesztése.

Pálca, inga, kártya, tábla, tükör használata.

-241-
7. KI-ÁRADÁS:
Energia Sűrítés, irányítás, energia mágnes.

Koncentrálás, vizualizálás, átlényegülés.

Figyelem, üresség elérése.

AT MA átjutás a középponton.

8. VÉD-ELEM:
Fizikai test karbantartása, Ügyesség fejlesztése.

Aktív meditáció /test-lélek-szellem összehangolása/.

Íjászat, lövészet a célzást, a koncentrálást segíti.

A célzás nélküli lövészet a megérzés gyakorlásához kiváló.

Becsukott szemes lövészet, ráhangolódás a magas szintű irányí-


tásra.

Energiafejlesztés, irányítás, Vitál-pontok ismerete.

Öt elem, és a meridiánok /energia vezetékek/ egymásra hatásai.

Vitál-pontok, és Ki energia alkalmazása az önvédelemben.

A taiki harcművészet segít a FÉL-elem törlésében, hogy az egy-


séget semmi ne vágja félbe.

-242-
Elősegíti a mindennapos stressz leküzdéséhez szükséges túlélési
reflexek kialakulását.

Magabiztossá, nyugodttá tesz. Összpontosítást, ügyességet,


megérzést fejleszt.

A támadástól való fél-elem a támadót erősíti.

Amikor nyugodt a tudatod, energiával blokkolod a támadó tu-


dati rezgéseit. Megszűnik ezzel a támadó szándék.

Az energia és vitál-pont harcművészeti gyakorlása, megfelelő is-


meretet ad a gyógyításhoz is.

Önvédelem, íjászat, lövészet mind a harcos szellemi útját segíti.

Harcművészet: többet ésszel, mint erővel.

A harcos a tudatosság elérésére törekszik.

A tudatos harcost nem befolyásolják téveszmék.

A küzdeni tudás, a magabiztosságot erősíti.

Aki nem tud küzdeni, az nem éri el a célját.

A harcost nem befolyásolhatja a félelem.

-243-
Az élet küzdelem:
Ha tudod, min kell váltóztatni, változtass, és gyakorold azt!
Először fel kell tudni ismerni a gátakat, hogy továbbléphess.
Miket gyakorolsz? Mit tapasztalsz közben? Milyen képességet
szeretnél, amit másban látsz? Maximum azt lehet elmesélni, mit
tesz érte, miket gyakorol, hogy az a képesség erősödött benne, a
többi mind rajtad múlik...
Pl. az cselekvő elmélkedés, - amit egész nap lehet alkalmazni, -
hozza magával a képességeket, a fejlődést, mindent, amivel jelen-
ben vagy folyamatosan. Így megszűnik a polaritás.

A nyolc körcikk nektek már nem fontos, csak kiegészitő lehető-


ségként, ötletként irtam. a középponti ráhangolódást másik, egy-
szerűbb módszerrel adtam át nektek.
Csoportos beavatásnál változó az eredmény, hiszen nem minden-
ki egyformán felkészült, vagy nyitott.
A magot elültettem, és segítettem a ráhangolódást
megtapasztaltani, valamint az energia áradását is kezetekbe adtam.
Ha gyakorlod az energia gyakorlatokat, azok is oldják a blokko-
kat.és a kéz is melegszik.
az aktív meditációt is javasoltam.

harcművészet segíti az önbizalom fejlesztést.


amennyiben íjászatra nincs lehetőség,/bár mindenütt vannak
már klubok/ lövészet, késdobálás, darts, vagy hasonló ami a kon-
centrációban segít.
lövészethez mi az airsoft fegyvereket használjuk. engedély nélkül,
akár szobában is gyakorolható vele célzás, koncentrációt segíti. ma-
gabiztosságot, és sikerélményt ad.

-244-
A 8 körcikk a lehetőségeket rendszerezi, de nem egyszerre kell
megismerni.
Elmondtam, hogy a régi módszer szerint mindent folyamato-
san gyakoroltak, és így alakult ki a harmónia, a kerek kerék, ami-
nek volt közepe.
Újabban viszont a középpont elérését mutatom meg, és onnan
lehet folyamatos spirál irányú gyakorlással bővíteni az ismereteket.
Mindent átadok a beavatások alkalmával ehhez, csak aktiválni
kell a gyakorlással.
 
Onnan indulj ahol vagy. amíg nem látsz, képzeld el.
Amíg nem vagy képes azonnal ellazulni a kétpontos módszerrel,
addig használd a lépcsőt.
Egy átlényegülést különböző szinteken is meg lehet élni.
gondolat formától is ellehet jutni a testkilépésig.
lényeg a gyakorlás, és a szisztematikus 8 körcikk szerinti gyakor-
lás. nem célravezető a kapkodás, a csak ami tetszik forma.

Azt tapasztaltam, hogy aki tudatosan keresgél, és nem akad el


dogmáknál, nem áll meg indiai, kinai, sumer  eredetnél, az tör-
vényszerűen eljut a hunokig, és a hármasság elvéig.
te miben látod az ősi tudás eredetét? nem az a lényeg, hogy én
mit tudok, hanem aki megérti a tudatosságot, az meddig képes fel-
tárni a valóságot.
én nem kész tudást hoztam, hanem a tanulás képességét, a tuda-
tosság lehetőségét.
az elméletet le lehet hívni, de a gyakorlati részt újra működtetni
kell, és ezért kísérletezek a mai napig.

-245-
Étkezés:
Attila írta: Mennyiben tartod Te fontosnak a húsevés mellőzését?
- Nem tartom fontosnak.
- A tudatosság dönti el, mit egyél, nem a szokások.
Mérget is ehetsz ha „tudod,” hogy nem árthat neked. Nézd meg
a mágusokat, vagy a „Hagyaték” könyvet… A növény is él, tehát
mindenképp gyilkolsz, hogy élhess, a bűnösség gondolatát, a lelki-
ismeret-furdalást erősítik csak az ilyen eszmék. Ha ismered a TOR
fogalmát talán képben leszel ezzel is.
- Miért szélsőségekkel foglalkozol?
- Így nem fejlődsz. Gyakorolj, tapasztalj inkább…
A tudatos ember nem az evéstől teszi függővé magát. Ha akar,
nem eszik, mégis meg van gondja, ha kell, mindent megeszik, még
sincs gondja.
- Az eszmék rabja viszont leköti magát a dogmákhoz, ezért kép-
telen magasabb rezgésre jutni.

- Azt értem, amit írsz, de annyiban nem segít, „hogy a hús rezgé-
se - nem húz le,” …ha ez van a tudatodba elültetve, akkor lehúz, de
akkor minden hatással van rád, nem csak a hús, nem vagy a magad
ura… nem a szellemed irányít!
- A tudatos embert nem a vágyai vezérlik, és nem is fojtja el azo-
kat…
A vágyakat testi vagy lelki dolgok irányítják, de akinél a szellem
van magasabb szinten, arra nem hatnak ezek a vágyak.
A tudatos ember teremt, és nem vágyakat teljesít, vagy küzd le…

A régi ember tort tartott. ha meghalt valaki /halotti tor/ vagy ha


megölt egy állatot /disznótor/ néven még van nyoma a dolognak,
szellemiségben már nincs. már nem megváltás a halál, nem kisérik
a fénybe a lelkeket. már visszatartják szánakozással a szellemet, és

-246-
gyilkolják az állatokat, mert enni kell. nem ezt kell, gondolkodni
kellene.

Metamorfózis
Szőrös hernyó is képes rá,
Ha feltekeri magára gubóját,
Külvilágtól elzárva változik,
Magába fordulva létezik.

Átlényegül pillangóvá, széppé,


Mikor gubója elválik ketté,
Megtettem én is, amit kellet
Gyakorló időm, ím’ letellett.

Tudást hoztam, gyógyítottam,


Érdeklődőket megtanítottam,
Mesterszintre kit felhoztam,
Szer körében beavattam.

Tovább lépek, jól tudom,


Vajon mivé változom?
Belső fényem figyelem,
Test börtönét leteszem.

Fény tölti be szellemem


Változás feszíti testemet
Kőszikla, ha kettéválik
Friss erő majd kiáramlik.

A fény hogyan árad szét,


Jövő titka maradjon még!

-247-
A beavatás titka
A beavatás tudatosságra ébredés.
Ez történhet egy pillanat alatt, ugyanakkor a legtöbb ember szá-
mára elérhetetlen.
Nem kiválasztottság kérdése, nem is pénzkérdés.
A beavatás nem kézrátétellel energiacsatornázás, hiszen az ener-
gia lételemünk, így születéstől kezdve rendelkezik mindenki ener-
gia csatornákkal. A tudatlanság a tudatosság legfőbb gátja.
Bízd magad a szellemedre!
Kösd be a szemedet, és csinálj valamit úgy, hogy a szellemed irá-
nyit. Íjászkodj, vezess autót vagy bármit…
Nem mered? Ezek szerint a félelem uralkodik még benned?
Nem hiszed, hogy sikerül? Ezek szerint nem hiszel Isten segítsé-
gében!
Nem tudod, hogyan kezdj hozzá? Ezek szerint nincs még kapcso-
latod a szellemeddel!
A mélytudati szint a lélek szintje. Alacsony frekvencia, majdnem
alvás. Megvilágosodást felébredésnek mondják. Magasabb frekven-
cia, szellemtudat szintje. Logika szerint sem alkalmas mélytudati
meditáció, magasabb frekvencia elérésére, de ez benne az átverés,
- hogy ezt nem is mondják az illúzió világában, mert nem érdekük,
a felébredés.
Rezgést tanítja, alkalmazza minden meditációs, hipnózis, agy-
kontroll iskola, tanfolyam. A pozitív tudat hívei is erre buzdítanak,
mert ez bárki által módosítható, programozható tudatállapot. Ez
nem titok, ezt illő mindenkinek tudni!
A tudatalatti irányítja programozás szerint az én tudatot, a fizikai
tudatot, vagyis a mindennapi viselkedést.
Aki ezt tudja helyesbíteni, és nem hat rá mások befolyása, akkor
egészséges, boldog életet élhet. Beavatásokon ezt megtanítottam.

-248-
A magas szintű rezgéssel kapcsolatban álló szellemtudat viszont
tabutéma, vagy nem is tudnak róla.
Ezt nevezik Istentudatnak is.
Szellemünk mindent tud, a bennünk élő szellemi lény mindenre
képes, de sajnos legtöbben a létezéséről sem tudnak.
Törülték a szellemet, a gondolkodásból is. A vallások lélekről be-
szélnek csak.
Pedig a hármasság elve szerint test-lélek-szellem az ember egésze.
Szellem a horrorfilmek szereplője lett, amitől félni kell. De fél-
ni kell Istent is a vallás tanításai szerint, félni kell mindentől, hiszen
bűnben él az ember!
Ezt el is hitetik vele, és fogalma sincs a szabad szellemről, amit
rabságban felejtett.
Az átlagember megszokta, hogy mások gondolkodnak helyette.
Elfogadta végrehajtó szerepét. Elhitte, hogy közte és Isten közt is
képviselőre van szüksége.
A tudatos ember viszont tudja a lehetőségét.
Az átlagember elvárja, hogy mások olvassák fel neki a könyvet,
sok pénzért. Elhitették vele, hogy képtelen az olvasásra. Amit így
megjegyez, vagyis bemagol, azt hiszi tudásnak.
A tudatos embert viszont megtanítják olvasni, és kinyitják előt-
te az egész könyvtárat.

Ármány-illúzió világa, és közép.


Én-tudat- lelki szint- szellemi szint.
Ego- mélytudat- magas-tudat,
Én még mindig a szellemtudatosságot próbálom megértetni.
Mélytudati szint az a lelki szint, így egyszerű programozással bár-
milyen lelkiállapot előidézhető.

-249-
Az illúzió világában ilyen egyszerű illúziót megteremteni, hogy
földi síkhoz kösse a szellemet. Ha a szellem nem is tud a szellem-
szintről, hogyan is szabadulhatna ki a körforgásból?

Kerek az egész!
Aki átlátja az egészet, rendszerben éli életét, az megteremti a har-
móniát, ha rendszeresen lépne kapcsolatba a természettel, sportol-
na, beszélgetne emberekkel tudatosan.
Akár főzés, takarítás közben, megvilágosodhatna,
Akár a munkahelyen tehetne csodákat, teremthetne harmonikus
környezetet maga körül.
Akár gyógyíthatna energiával, hiszen ehhez nem kell reiki beava-
tás, alapból működik, csak nem tudják.
A gond ott kezdődik, hogy hiába születik fénylényként az anyag-
ba az ember, már gyerekkorban elrontják. Szándékosan, és tudat-
lanul nevelik, formálják a család és társadalom elvárásainak megfe-
lelően.
Amikor érzi, hogy az élet többről szólna, mint anyagi javak haj-
szolása, vagy szenvedéssel eltöltött évek, másoknak megfeleléssel,
már nem találja a visszautat teremtőjéhez. Ezoterikus iskolák csak
lekorlátozzák tudatát, bekódolják, hogy mennyit tudhat, és még
ennek is örül.
Belekényszerítik egy illúzió világba, és kiszolgálójává válik az ár-
mány világának. Tudatába beleírják, hogy bűn a tudás, ne is keres-
géljen, lelkét elrabolják a karma eszméjével, elhitetik vele, hogy bű-
nösnek született, és örüljön, hogy egyáltalán él!
Pedig nem erre teremtődött az ember, ha a középpontban létez-
ne, tapasztalhatná lehetőségeit, de nem képes már megvilágosodni,
mert nem találja a visszavezető utat.

-250-
Hagyja magát elbutítani, mert lusta gondolkodni, nem elemzi
a dolgokat, nem érti, nem látja a lehetőségeket, nem gyakorol, így
nem tapasztal…
Dogmák szűrőjén keresztül érzékeli a világot, így meg sem látja,
meg sem halja, meg sem érti a hívó szót.
„Szemetek van, mégsem láttok!”

Az ERŐ tudományos alapja:

Kvantum fizika: a fizika azon ága, amely az egész apró jelenségek-


kel, a részecskék viselkedésével foglalkozik.
Képzeljük el, hogy minden hullámtermészetű körülöttünk, és
bennünk is. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan hatunk önmagunk-
ra, és a környezetünkre egyszerre, és az, azonnal visszahat ránk.
Ez alapja a tudatosságnak. A megfigyelés, már befolyásolja a rez-
gés tulajdonságát, a tudatosság pedig irányítja azt.

Átlát a szitán.

Ez vajon nem hasonló a megvilágosodáshoz, vagy egészen mást


jelent?
Aki a valamire fókuszál az csak a dróthálót látja, önmaga akadá-
lyaként, de aki a semmin keresztül a semmibe réved /harmadik sze-
mes nézés/ annak feltárul a mögöttes világ.
Az üresség elérése a titka a megvilágosodásnak, a keleti tanítá-
soknak,
és a harcművészeteknek is.
EGO három betű, mégis csak egy a tudat hármasságából. Ez az
Én tudat, az önző, és a legrosszabb megoldást választó tudat. Sok-
szor észre sem veszi, hogy tudatalatti irányítja, az ego csak végre-

-251-
hajtja azokat. A tudatalattival viszont az a gond, hogy bárki prog-
ramozhatja kívülről is. Nevelés, társadalmi elvárások, média által,
vagy erősebb mentális képességű ember szuggesztióival is. Mivel a
hármasság fogalmáról csak keveseknek van ismeretük, így a tudat-
feletti működéséről nincs is ismeretük.
Aki hetente újabb tanfolyamokra fizet be, az csak félelem, hogy
lemarad valamiről.
Aki viszont jelen tudására támaszkodva gondolkodik, elemez,
majd keresgél további infókat a témához, sajátos többoldalú véle-
ményt alkot a dolgokról. Mi lehet a jó, vagy rossz ebben? Így rög-
tön a közép erejét érezheti, és felismeri a lehetőségeket
- Mitől félek?
- Mi lesz a legrosszabb, ha nem sikerül? Gondolatokon túllépve
félelemmentesen tapasztalatot szerez, majd elemez és kutat, és gya-
korol.

Érzékelés fejlesztése
Fejleszteni azt lehet, amiről tudod, hogy létezik.
Először be kell kapcsolni az eddig nem használt képességeket.
Az átlag-ember csak a megszokott érzékeire támaszkodik.
Ezeket kell lekapcsolni, hogy újakat kapcsolhass be.
Ne az érdekeljen, hogy más mit tud, hogyan csinálja, mert ez le-
gátolhat.
Kísérletezz önmagadon!

- Miért relaxálsz így?


- Meditálok, ahogy tanfolyamokon oktatják
- De tudod, hogy az nem meditáció?!
- Másoknak ez a meditáció.
- Ez csak lassítja a rezgést, és mélytudatba visz.

-252-
- Azt mondják, hogy pörgök, mert nem bírnak lépést tartani ve-
lem.
- Ez miért gond?
- Hogy nem értenek?
- Az hogy pörögsz, ez a természetes rezgés.
- Nem is akarják érteni a rezgést, nekik a pörgés rohanást, kap-
kodást jelent.
- És neked?
- A felébredést, a megvilágosodást, magasabb tudati rezgést.
- Elmondtad a három tudatszintet?
- Állandóan a hármasság elvét mondom, de elakadnak a duali-
tásnál.
- Jó és rossz harca? Így tényleg nem jutnak feljebb.
- Én tudom, és mondom, de nem értik.
- Ezért mennek lefelé?
- A lélekszintet, a mélytudatot hiszik elmélkedési kapunak.
- Azt bárki befolyásolhatja.
- Azt hiszik tiszta tudatnak…
- Miért nem a magasabb rezgésű szellemtudatból táplálkoznak?
- Te vagy a tiszta szellem, miért engem kérdezel, neked kellene ta-
nítanod engem is.
- Igaz, de nekem természetes, amiben létezek, és nem érthető a
tudatlan viselkedés.
- Én az anyagi világban élek, de én sem értem, miért nem akar-
ják érteni a magasabb rezgést.
- Nem tudnak ráhangolódni.
- Tessék?
- Nem érti, nem fogja fel, nem tud ráhangolódni stb. Ez, mint a
tudati rezgést példázza. Lebutított, lelassított tudat alacsony frek-
vencián rezeg. Képtelen venni a gyorsabb, magasabb rezgéseket.

-253-
A tudatmódosítást, befolyásolást viszont közvetlenül ezen a rez-
gésen továbbítják, így lehet hülyíteni az embereket, legegyszerűb-
ben.
Így hiába tárják eléjük az igazságot, képtelen felismerni, mert
nem tud ráhangolódni.
Aki megérti, az egy pillanat alatt megvilágosodhat, és emelheti
saját, majd környezete rezgését, kis csoport esetén akár nagyobb te-
rület tudatrezgését is emelhetné.
De előbb érteni kellett volna a lényeget. Tehát hiába a sok ma-
gas-színtű beavatás, ha az ugyanúgy az illúzió rezgését erősíti csak.
A hit jellemzi a tévedést, bizonytalanságot, míg a tudás az állan-
dó tudatosságot.
A lélektudat a lecsendesített tudat nyugtató hatása, a lelket meg-
nyugtatja ugyan, de nem azonos a szellem tudatossággal. A tudat-
alattiba beirt képek, szuggesztiók az illúzió erősítését szolgálják, de
nem vezet magasabb tudatossághoz. Ezért sokan hiszik, hogy tud-
nak valamit, pedig ez csak a tudatalatti programok működése.
- Ezt mondjam el az embereknek?
- Egy részét elmondhatod, hiszen úgysem értik, így számukra ti-
tok marad.
- és ha mégis?
- Aki képes az értelmét felfogni, annak elmondhatod a többit is.

Aktív meditáció: Lényege, hogy nem igényel külön gyakorla-


tot, hanem a mindennapi tevékenység része. Ebből adódik a pör-
gés, míg a másik az alvás módszere.
A mélytudati szint a lélekszintje. Alacsony frekvencia, majdnem
alvás.
A megvilágosodást felébredésnek mondják. Magasabb frekven-
cia, szellemtudat szintje. A logika szerint sem alkalmas mélytuda-
ti meditáció magasabb frekvencia elérésére, de ez benne az átverés,

-254-
hogy ezt nem is mondják, az illúzió világában, mert nem érdekük,
a felébredés.
A tudatalatti irányítja programozás szerint az én tudatot, a fizi-
kai tudatot, vagyis a mindennapi viselkedést.
Aki ezt tudja korrigálni, és ne hat rá mások befolyása, akkor
egészséges, boldog életet élhet. Beavatásokon ezt megtanítottam.
A magas szintű rezgéssel kapcsolatban álló szellemtudat viszont
tabutéma, vagy nem is tudnak róla.
Ezt nevezik Istentudatnak is.

Nincs partner, nincs idő, ezek a leggyakoribb kifogások, ha vala-


ki nem akar gyakorolni.
Amikor rászánja valaki magát, elkezd egy gyakorlatot magolni.
Én nem néhány technikákról beszélek, hanem ráhangolódásról,
ami egy folyamat eredménye, ami által érzékelés, energia, gyógyí-
tás, önvédelem és egyéb képességek egyaránt fejlődnek.
Néhány egyszerű leckét kell végig csinálni, kielemezni, gyakorol-
ni, ahogy tanácsoltam.

A szellem:
Szellemünk mindent tud, a bennünk élő szellemi lény mindenre
képes, de sajnos legtöbben a létezéséről sem tudnak.
Törülték a szellemet, a gondolkodásból is. A vallások lélekről be-
szélnek csak.
Pedig a hármasság elve szerint test-lélek-szellem az ember egésze.
Szellem a horrorfilmek szereplője lett, amitől félni kell. De fél-
ni kell Istent is a vallás tanításai szerint, félni kell mindentől, hiszen
bűnben él az ember!
Ezt el is hitetik vele, és fogalma sincs a szabad szellemről, amit
rabságban felejtett.

-255-
Amit nem használnak, az elsorvad, visszafejlődik.
Van olyan ember, aki 10-20-30-40 vagy több éve egyáltalán nem
engedte ki a szellemét a palackból. /hány éves is vagy?/… A szel-
lem ellustul, megsértődik, és befelé fordul. Újra elő kell venni, ba-
rátkozni kel vele, játszani hívni, gyakorlatokkal fejleszteni újra ak-
tivizálni kell!
Tudom, ezt mondják sokan:
Én szellemes vagyok.
Én a szellemi utat járom.
Én tanfolyamokra járok.
Én meditálok.
Én beavatásokat kaptam.
Gratulálok, akkor bízd magad a szellemedre!
Kösd be a szemedet, és csinálj valamit úgy, hogy a szellemed irá-
nyit. Íjászkodj, vezess autót stb..
Nem mered? Ezek szerint a félelem uralkodik még benned?
Nem hiszed, hogy sikerül? Ezek szerint nem hiszel Isten segítsé-
gében?
Nem tudod hogyan kezdj hozzá? Ezek szerint nincs még kapcso-
latod a szellemeddel?
Van aki felkapja a fejét:
Na akkor mit kell csinálni?
Semmit! Én azt várom, hogy valaki a fejéhez kapjon és azt mond-
ja
- HOPPÁ! Én már értem miről beszél Miklós. Megvilágosod-
tam!
Nem kell semmit mondania, hiszen már százszor elmondta.
- Akkor mit csinálsz?
- Hát semmit.
- Hol kezded ezt?
- Ahol éppen vagyok.
- Hogyan kezded?

-256-
- Elengedem a mindent.
- Hogyan?
- Semmihez nem kötöm magamat, semmihez nem ragaszkodok,
így semmi nem gátol az emelkedésben…
- Hogyan?
- Felismerem a gátjaimat, felismerem önmagamat, felisme-
rem az anyagi ragaszkodást, felismerem a lelki kötődést. Felis-
merem a MIT és HOGYAN lényegét. Nem kilépek az életből,
hanem megélem az életet, nem kizárom kapcsolataimat, hanem
minőséget adok annak.
- Úgy beszélsz mint egy mester
- Mert ugyanazt a forrást hívom le.
- Érted? - hogy ÉRTED!!! - történik minden!?
- TUDOM!!!!
Hit vagy tudatosság?
Egyszerű kísérlettel bárki meggyőződhet a hit és a tudatosság kü-
lönbségéről.
Egy nagy sík, egyenes terepen éjszaka, vagy bekötött szemmel el-
indul egyenesen előre valaki, néhány órás séta után kiderül, hogy
körbe haladt.
Hiába hiszi, hogy egyenesen megy, mégis jobb vagy bal irány-
ba folyamatosan kanyarodik. Egyenesen csak tudatosan, állandó
irány-igazodással lehet egyenesen haladni.
Az embereket így kényszerítik kényszerpályára, hogy ne tudja-
nak az ördögi körből eltávolodni, mindig visszatérjenek a földre.
Ezt csak tudatosságra ébredve képesek megtenni. Addig csak hiszik,
hogy tudják merre haladnak.
Mit tudtok erről? Kaptatok ehhez beavatást?

-257-
Kulcs a megvilágosodáshoz:

Atya- gyermek kapcsolatban, nincs szükség szerződésre, pecsé-


tekre.
A hun-szkita-magyar nép ezzel tisztában is volt. Testvéri segítség,
az tedd mással, amit szeretnél, hogy veled tegyék elv szerint éltek.
Ez a természetesség.
A szövetség, szerződés, már érdekek szerint történik, magában
hordja az átverés, kihasználás, szerződésszegés lehetőségét.
Szimbólumok, pecsétek, angyalhívó jelek, démonpecsétek, „egy
gójnak, bármit ígérhetsz, azt nem kell betartanod törvények, - egy-
oldalú banki szerződések vajon hová tartoznak?
Talán már más is meglátta, hogy a taiki módszer egységébe bele-
fér bármi más néven ismert módszer, de bármi más módszer csak
önmagát ismeri.
Én ezért ismerem a sámán, reiki, mátrix, táltos, atlantiszi, tibeti,
indiai iskolákat, módszereket, hiszen része az ősi tudásnak.
Ezt a tudást morzsánként szórták szét a földön, és dogmákkal,
sallangokkal tették bonyolulttá, elérhetetlenné. - Ahogy a köny-
vemben már írtam róla.
Egységesíteni, egyszerűen működtetetni, csak a forrás ismere-
tében a hármasság elve alapján lehet. Újra elmondom, hogy nem
más stílusok, rendszerek ellen beszélek, amikor megvilágítok téve-
déseket, hiszen „EGY”-ség van csak, ezért a zsákutcáktól, bonyolult
módszerektől akarok mindenkit óvni.

-258-
Tanácsok TAN-ítóknak:
Elemzés lényege, hogy egy dolgot több oldalról is megnézünk.
Elemző készség, amikor nem csak beszűkült gondolkodással,
korlátozott ismeretek birtokában nézünk valamit, hanem a megfi-
gyelés tárgya, pont az, amit nem ismerünk.
Ez a tudat nyitása. „vajon mért úgy gondolkodik, miért azt
mondja, miért úgy látja a dolgot kérdések elemzése, új oldalról tár-
hat fel egy ismeretet.
Vita, amikor két oldal, különböző látásmódja ütközik. Zárt tu-
dat esetén eredményre nem vezet. Vitába bonyolódni ezért fölösle-
ges energiapazarlás.
Amikor téves nézetek miatt alakul ki beszűkült tudat, akkor is-
meretek, tények tapasztalatok megmutatása vezethet a tudatosság
nyitásához. Amennyiben a másik hajlandó végigcsinálni azokat…
Maradi nézetek, alap-információk hiánya néhány kérdéssel fel-
tárhatóak, és javíthatók, ha az alany tényleg fejlődni akar, és csak
megtévesztés áldozata.
Aki viszont képtelen felülemelkedni az illúzió világán, ragaszko-
dik a téveszméihez, azt ajánlatosabb békén hagyni, hiszen a bonyo-
lult zsákutcát választotta.
Szánalomból legtöbben tovább próbálkoznak beszűkült tudatú
emberek nyitásával, de a legritkább esetben hoz eredményt. Az ilye-
nekből lesznek a tanfolyamokat „hallgatók” akik bemagolt módsze-
reket képesek csak elsajátítani. Ezek arra büszkék, hogy mennyi év
alatt mennyi tanfolyamot ültek már végig. Tudatosságuk nem mű-
ködik, így alap dolgokra is csak bemagolt dogmákkal tudnak vála-
szolni.
A józan paraszti gondolkodásúaknak, viszont egyszerűen csak
utat kell mutatni, és magától rájön, hiszen képes a logikus gondol-
kodásra, birtokában van az elemző készség. Ezeknek fölösleges elő-
adásokat hallgatni, mert képesek behívni az infót, ezeknek csak kö-

-259-
zös rezgés, gyakorlás, elemzés szükséges a fejlődéshez, a tudatosság
eléréséhez.

Tanácsok Beavatóknak:
Bárkit el lehet vinni a misztikus kapukig, de belépni csak a felké-
szült tanítvány képes.
Ahol működik a mester-tanítvány kapcsolat, ott megvan a közös
rezgés. A beavató tudja mire képes a beavatandó.
Tudja e majd kezelni a problémákat?
Tudja e elhárítani a felmerülő akadályokat?
Hogyan lép túl egy helyzeten?
Félelmét kívül tudja e hagyni, vagy elhatalmasodik majd rajta?
Mennyire sikerült kreatív képességét fejleszteni?
Szellemi síkon mennyire tud tájékozódni?
Képes e kapcsolatba lépni szellemi síkon bármilyen lénnyel?

Ősi tudás, ősi módszer szerint:

Modern formában is működik, de ez nem tanfolyami módszer,


hanem a mester tanítvány közös rezgésre hozása.
Régen a tanítvány együtt élt mesterével, és így kerültek közös
rezgésre.
Így könnyedén cseréltek gondolatokat, értették egymást, tapasz-
talati úton tanultak.
Régebben harcművészetet, haditornát, sámán, táltos ismereteket
egyaránt tanítottam. A srácok nemcsak edzésen találkoztak velem,
hanem előtte utána, amikor csak lehetett.
A taiki tanítás is azzal sikerült, akivel rendszeresen beszélgettünk,
gyakoroltunk, nem csak a taikiról, hiszen nem a mit, hanem a ho-
gyan elv működik mindig.

-260-
A távoktatás:
Azért dolgoztam ki a távoktatást, hogy kapcsolatot tartsuk: kö-
zösen gondolkodjunk pl. a hollóról, ami által szintén eljutottunk a
táltosokig, szent királyokig, szent remetékig, és szellemi tanítók, va-
lamint középkori gyógyítók is képbe kerültek egy varjúmadár által.
Ha emlékszik valaki erre…

Nem a téma a lényeg!


Utolsó témaként a Jediket gondoltam, hiszen mindenki által is-
mert, és a harcostól kezdve a gyógyító, mindent átható energia az
erő is megtalálható benne. Ezt kellett volna közösen felépíteni, kö-
zösen ráhangolódni, közöse gondolkodni, hogy egyszerűen közös
rezgésen könnyedén megtapasztalható lett volna a mester szintű
rezgés is.
De tapasztalnom kellet, hogy ennek a lényege sem jutott el se-
meddig.
Az átlényegülés magyarázatát is csak kritika érte, senki nem
mondta hogy „én értem”
Miért könnyebb magolni? Miért könnyebb részeknél elakadni?
Miért gondoljátok, hogy én kötekedek? Miért gondoljátok, hogy
én zavarom meg a fejeket? Nem látni, hogy egyszerűsíteni próbá-
lok? Nem érthető, hogy tiszta tudatról beszélek? Talán újszerű? Ta-
lán szokatlan a módszer?
Senki nem látja, hogy ez az ősi letisztult módszer, és a magolás
keverése zavarja meg a tudatot?

-261-
Én megyek az utamon!

Aki megért, az velem tart. Ezt elmondtam már negyven éve is,
mégis azt hiszik sokan, hogy másokhoz hasonlóan bemagoltam va-
lamennyi ismeretet, és azt tanfolyamokon továbbadom.
Aki húsz éve tanult nálam valamit, az már nem értené, amiről
mostanában beszélek. És aki kimaradt néhány évet, hónapot, azok
sem képesek felzárkózni…
Én beszéltem a lendület fontosságáról sokszor, egyszerű gyakor-
latokat kellett volna csak végigcsinálni, alapelveket megérteni, ta-
pasztalatokat gyűjteni vitatkozás helyett.
Állandó kapcsolat, elemzés, szükséges, ami közös rezgést tart!
Az első könyvemben már beszéltem a rakott krumpli effektusról.
A rakott krumpli ÁTLÉNYEGÜLT ízeit, az EGYSÉGET kínál-
tam a taikival, mégis alkotórészekhez ragaszkodnak emberek. Éhség
ellen bármi jó, gondolják, így misztikus éhségükben meg sem kós-
tolják az átlényegült ízeket, hiszen egy-két alkotórészt csak egymás
mellé raknak, vagy külön fogyasztják. Krumpli-vallás, tojás-guru,
tejfel-tanfolyam hirdeti az egységet, de csak részeket kínál!
Átlényegülés, amikor lényében, önvalójában átváltozik, beavató-
dik, és teljesen más rezgésű, tudatú lénnyé válik. Ez az egység, har-
mónia, megvilágosodás!
A húsleves akkor válik megfelelő összetevőkből azzá ami, amikor
minden megvan, tehát kerek egész, és beavatódik, megfő. Ha fele
összetevő hiányzik, és félig főzik meg, akkor vízízű hús, és zöldség
lesz, de nem húsleves. Ez volt a lényege a rakott krumplinak is, de
látom minden magyarázatra szorul…
Más íze van, ha sütés, vagy főzés előtt eszük meg az alkotórésze-
ket.

-262-
Rezgéselmélet:
Minden rezgés, közös rezgés, rezgésemelés.
Ennek semmi köze bemagolt ismeretekhez, vallásos dogmákhoz,
diplomákhoz, tanfolyamokhoz…
Aki megérti az képes továbblépni a titokzatos úton!
Ez a megértés, ráhangolódás, átlényegülés, - tapasztalati lehető-
sége.
Mondhatnám, hogy unatkoztam, de mivel még azt is gyakorlás-
ra fordítom, így nem teljesen igaz!
Talán jó példa azoknak, akik azért nem gyakorolnak, mert nincs
idejük,,vagy nincs kivel.
Volt egy zacskó savanyú cukorka, és időnként muszáj a fogamat
rongálni valamivel, meg szeretem is.
Gyufásdobozokba raktam őket, egy doboz egy cukorka, meg né-
hány üres doboz. Játszottam úgy hogy pálcával mértem ki, de igye-
keztem megérzés útján is kitalálni melyik doboz rejt cukorkát.
Ha üres dobozt nyitottam ki, akkor a következő találatot nem ér-
demeltem meg.
Nem folyamatosan ettem cukrot, inkább a gyors ráhangolódást
gyakoroltam ezzel. Mikor megkívántam, ellazultam, és tippeltem.
Jó gyakorlat, és nem fontos cukorkával. Legyetek kreatívak. Jó
gyakorlást.

Játékos tanulás:
- Játékosan tanulni? Az olyan gyerekes dolog. Indiánost, meg
jedist játszani?
- Mit? Hogy a játék aktív meditáció? Ezáltal elérhető a közép-
pont tudatossága, ami fejleszti a kreativitást?
- Áhhh, ez a Miklós mindig másként beszél, mint amit megszok-
tunk.

-263-
Egy felnőtt ilyet nem tehet. A felnőttnek meg kell felelni a tár-
sadalmi elvárásoknak, a vallások dogmáinak. Különben is mit szól-
na a szomszéd?
Ja, igen, talán Jézus mondott valamit, hogy legyetek olyan, mint
a gyerekek, mert ők jutnak el istenhez, de az egyház mást állít, min-
dent tilt, és ennek meg kell felelni. Egy felnőtt ne akarjon megvilá-
gosodni, tőle elvárják, hogy földhöz kötött lélek legyen, ne akarjon
már felemelkedni, hiszen erre nevelik egész életében. Az egyházak
szelíd birkája, az ármány kiszolgálója akar maradni.
Cserébe kap illúziót, hitegetést, miért is akarna Istenhez emel-
kedni?
Amennyibe ezek a Te gondolataid, akkor fölösleges ráhangolódá-
si leckékre időt pazarolni. Nem is akarsz megvilágosodni!

Vissza az ősforráshoz!

Az ókorban tudták, hogy a föld gömbölyű, világtérképüket ta-


lálta meg Kolumbusz is ami alapján elindult. Kiszámolták két pál-
ca segítségével a föld kerületét. Tudták, hogy a föld és a bolygók a
nap körül keringenek. Utakat építettek, víz és csatornahálózat volt
városaikban.
Ezt a középkorban tiltották, eltűntették. aki hangoztatta az ősi
tudást, azt elégették. Kosz és fertő volt, pestis járvány tört ki, ami
Európa felét megölte. Jézus tanításait elferdítették, a világ legna-
gyobb könyvtárát felégették. elhitették, hogy a tudás bűn.
És még mindig nem érthető miért fontos visszamenni az ősfor-
ráshoz?
Miért kell letisztítani a tant a maradi felfogásoktól? Nem láttok,
nem érzékeltek semmit?

-264-
Kutatni sem kell, mert elétek raktam mindent! Készen! Csak
működtetni kellett volna. Nem hinni kell, hanem tudni, elemezni,
gyakorolni. Mégis az üres, merev dogmáknak hiszitek még mindig.
Fél-elem mardossa lelketeket!
Tisztítsátok le!!!
Az üresség nyitja meg a tudat kapuit, nem a dogmák halmozása.

-265-
Tükörmódszer
Nem volt nehéz a tükörvilágba belépnem.
Rég túl vagyok azokon a görcsös próbálkozásokon, amikor per-
cekig álltam a tükör előtt, és tudatomat kivetítve elfoglaltam helye-
met a tükörképben. Innen néztem önmagamat, majd visszatértem
önvalómba, majd ismét a tükörbe.
Már tudom, hogy ez a játék, csak az ego megtévesztését szolgál-
ja, mint minden meditációs technika. Az ego megzavarodik, és már
nem gátolja a szellemet így könnyen léphetünk másik dimenzióba.
Miután valakinél már tudatossá válik a szellem hatalma, könnye-
dén létesíthet kapcsolatot szellemi világokkal.
- Miért jöttél?
- Furcsa az emberek gondolkozása.
- Most jöttél rá?
- Dehogy, csak mindig elkeserít, mennyire ragaszkodnak a ma-
radi felfogásokhoz.
- Ezt tanulták, ebben nevelkedtek.
- De elmondtam, hogy van más lehetőség.
- Nem akarnak változni.
- Elméletileg akarnak, ne nincs önbizalmuk a gyakorlatokhoz.
- Talán csak lusták.
- Van, amire nem lusták, de valami visszatartja őket, hogy egysze-
rű módszereket megtapasztaljanak.
- Uralják a tudatukat, te is tudod ezt.
- Igen, de ezért akarom hogy tudatossá váljanak.
- Értelek. Ráhangolódtam a gondolatrezgésedre. Tehát az zavar,
hogy az emberek nem ismerik fel, hogy illúzióvilágban élnek, amit
az ármány irányít. Nem értik, hogy a föld az ármány birtokában
van, pedig a keresztény biblia is megemlíti. Nem értik, hogy a kar-

-266-
ma tudat gátolja meg őket a pokol elhagyására. Tudatháló gátolja
a szellemi energiák beáramlását a földre. Tudatába sincsenek, hogy
megvilágosodás által kerülhetnek ki ebből a körforgásból. Tévtano-
kat magoltatnak velük, megváltással hitegetik őket, csak hogy tűr-
jék az elnyomóikat. Elkeserít, hogy nem tudtad megtanítani őket,
inkább hisznek dogmákat, mint tudjanak a tényekről. Nem ér-
tik a hármasság elvét, nem törekednek megtapasztalásra. Taníta-
ni akarsz, de tovább is lépnél. Mesterekkel szeretnél gyakorolni, de
nem hajlandók rád hangolódni.
- Ne folytasd, tudom, hogy megértesz.
- Ne törődj velük

Hét mester
Ne ragaszkodj semmihez az ősi tan szerint,
Ne akadj el egy szinten, lépj tovább megint.
Gyógyítás szintjét már végigjártam régen,
Tanító fokokat három módszerben is értem.
Módszert kidolgoztam, évekig tanítottam.
Tudásom legjavát két könyvben megírtam.
Fényligetben Szert tartottam, égieket hívtam,
Kudarcom regéltem, ezért sokat sírtam.
De volt ki megértette ősi tan lényegét,
Ha ők továbblépnek, avatnám mesterré.
Heten, ha lennének, változást hoznának,
Fényrezgést emelnek ennek az országnak
Tudatot nyitnának sok ezer embernek,
Nem lennének szolgái idegen népeknek,
Én segíteném őket magasabb szintemről,
Mutatnám az utat fényesebb rezgésről.
Mesterekből táltost, nem hetet, de százat,
Taníthatnánk sorban, ennek a világnak.

-267-
Áldoztam magamat szernek gyűrűjében,
Segítséget kaptam égi fény mezőben.

A dobos révülése, avagy aktív meditáció


mindenkor:
Kezemben egy darab fa, egy pálca. Milyen fa lehet?
Talán kőris? Kör is? Mit köt egybe a kör? Az egységet, a minden-
séget. Ez a pálca hoz össze a mindséggel? Olyan, mint egy ember.
Egy nyúlánk ember végtagok nélkül. Hiányos? Vagy része valami-
nek? Kiegészítés lenne. Az én részem, engem egészít ki? Kettő van
belőle. Párban vannak. Akkor hogy egészítene ki engem? Én vagyok
a harmadik. Én kötöm össze, és fogom a kezeimmel. Szépek vagy-
tok, formásak. Sima csiszolt a testetek.
Együtt tudunk alkotni? Rezgést hozunk létre? Igen hárman egy
rezgést.
A dob volt a táltos lova, ami átvitte más dimenziókba. Én rock
zenét játszok. Játszok? Nem munka, kedvtelés, tehát működni kell
a révülésnek itt is. Kezem elindul. Rezgésbe hozzunk az egyik do-
bot. Több is van? Nem ez az egység, amit közös rezgésbe hozok
most, két dobverő társammal, és dobtársaimmal. Egyek vagyunk.
Egy rezgés köt össze. Érzések, színek hangulatok vibrálnak körü-
löttem, bennem. Hol vagyok. Csodálatos! Mi ez? Én vagyok? Az vi-
lágmindenség? Egyek vagyunk. Víz folyik. Tengerben vagyok? Vi-
zes a pólóm. Nem, én vagyok vizes. Megizzadtam. Mit néznek a
többiek. Tényleg jó voltam? Nekem tapsol a közönség? Mi történt?

-268-
Átokföld
Átkozott a föld, ahol a sátán az úr,
Hol minden fényt az illúzió álnokul kitúr.
Kreativitás helyett megmondják mi a jó,
Bűn a tudás ezt tanítják. Nagy hűhó!
Természet helyett, kőtemplomba terelnek,
Angyalt démonnal össze-vissza kevernek.
Káosz az agyban, nem kell érteni semmit.
Ne akarj tudni, csak birkaként bégetni…
Higgy el mindent a hatalomnak,
Nem kell tudnod, hogy mit lopnak.
Zombi embert kinevelik, terelgetik,
Fényűzésüket veled megfizettetik.
Próféták tanait már nem érted,
Lélekvadászok kapdosnak érted.
Ne magolj, légy tudatos! Mondanám…
Bár jobb lenne ha befognám a szám!

Az út a lényeg nem a cél


- Mondták a régi bölcsek.
Csináld és tapasztalsz, - tanács hasonlót jelent.
Aki csoda módszert, gyors sikert hajszol, az gyakorlatilag semmit
nem tapasztal, csak hiszi, hogy tudja.
Aki olvas egy könyvet, az tudatilag megnyílik, vizuálisan fejlő-
dik de, akinek csak elmondják a tartalmát, az sosem érti a lénye-
get, mégis rámondja, hogy ismeri a könyvet. Messze nem ugyanaz.

-269-
A tudatosság az egység kiáradása.
A tudatosság az egység kiáradása, amikor kerek a létkerék, és
nemcsak egy küllő, vagy körcikk működik belőle.
Egy dolog is nagyon jó, és hasznos. Bemagolhatsz gyógyító mód-
szereket, bemagolhatsz ételrecepteket, és főzhetsz finomakat, de ez
nem minden.
Ha megelégszel egy résszel, akkor ne is olvasd tovább.
Az egységet sokkal könnyebb elérni és általa tudatossá válni,
mint bemagolni bármi mást.
A taiki módszer a mindent átható tudatosságot nyitja meg, ha
túllépsz a magoláson, a dogmákon, és egységben nézed a világot.
Ne ragaszkodj semmihez, engedd el, lépj túl rajta, érd el az üressé-
get, és tiéd a mindenség tudása, a tudatosság. Ez a megvilágosodás.
Akinek tele a feje magolós tudással, sőt sokat fizetett is érte, az
nehezen engedi el ezt tudom, de azt is tapasztaltam, sőt meglepőd-
tem olyan tanítványok beszámolóin, tapasztalatain, akik egyszerű-
en csak csinálták amit kellet, és maguktól rájöttek a lényegre, tuda-
tosan alkalmazzák azokat, engedik kinyílni képességeiket. Én ezek-
re vagyok büszke, mert látom, hogy értik a módszert. Nem magol-
nak, hanem értelmezik, elemzik, gyakorolják.
Régebben igyekeztem újra és újra elmagyarázni ezt a dogmákhoz
ragaszkodóknak, de már megértettem, hogy nem is akarják megér-
teni, elemezni, gyakorolni. Ők csak egy újabb magolós módszert,
vagy érdekes előadást vártak. Az ilyen beavatás elvész, mert hiába
kaptak kulcsot, be sem lépnek a könyvtárba, vagy el sem kezdik az
ismerkedést az ott található tudással.

-270-
A tisztánlátás
Lényege, hogy felülről nézi az összefüggéseket.
A tisztánlátó ismeri az eredet forrását, nyelvét, tudását.
Ismeri az emberiség bölcsőjét, az első mágikus tudású népet, akik
által ismerték meg a tudást más kultúrák. Akik átvették azok már
nem mondhatják, hogy ők találták ki, hiszen az égiek által jutott
hozzánk.
Aki mást állit, az nem tisztánlátó, vagy szándékosan megtévesztik
az embereket. Bármit lehet hinni, de tudni csak a valóságot.
Én csak ezért szoktam kijavítani a téves elnevezéseket, hogy ne
szemellenzősen nézzétek a világot. Harminc évet kutattam, hogy
megtaláljam az eredeti forrást, ezért zavar ha valaki 8000 éves tibe-
ti reikit, vagy atlantiszi angyalokat említ.
Gondolkozz, mielőtt kimondasz valamit? Az kevés, hogy így hal-
lottam.
Nézz utána, elemezd, tapasztalj!
Szeretnéd jobbá tenni a világot? Ez nem megy azzal, ha
tanácsokat osztogatsz, ez nem megy azzal sem, ha a hibákat észreve-
szed és kipellengérezed. Nem megy egyáltalán, ha más hibáit óhaj-
tod kijavítani.
Miért? Mert nincs lehetőséged más embereket megváltoztatni.
Nem is a te dolgod, ez Isten munkaköre. Viszont mégis van egy
módja annak, hogy jobbá tedd azt. Hogyan? Jobbá téve önmagad.
A világot csak azzal teheted jobbá, ha példát mutatsz.
Lehet egy gyermeket okos tanácsokkal nevelni, ha te nem azt
éled, amit tanácsolsz? Lehetni lehet, de eredménytelenül. A gyer-
mek azzá válik, ami te vagy, nem azzá, amit te tanácsolsz. Tanácsod-
nak nincs ereje, de léted egy bizonyíték.
Hidd el, ez mindig így volt és örökre így is marad. Ugyanez a
helyzet a közvetlen és közvetett környezetünkben is, amelyet lé-
tünkkel befolyásolunk. Amit élünk, az vagyunk, és ami vagyunk,

-271-
azt adjuk a világnak. A többi szereplés, betanult színdarab. Ezért el-
kerülhetetlen, hogy változnod kell, ha változtatni akarsz.

Tanmese:
Ócska birka ól, korhadt alacsony kerítéssel, mégis fogva tartja a
szelíd juhokat.
A bárányok bégetnek, várják, hogy a pásztoruk megetesse őket.
Folyton éhesek, nem is sejtik mennyire meggazdagodtak rajtuk a
pásztor és rokonai. Ők termelik a gyapjút, de a pásztor adja el, azt
jó pénzért. Birkatürelemmel tűrik, amikor a gazda elvágja torkukat.
Ez a sorsuk így tudják. Azért élnek, hogy a pásztorok jól éljenek be-
lőlük. Nem szabad tudniuk semmit „bűn a tudás!”
Nem is sejtik, hogy milyen alacsony kerítés választja el őket a sza-
badságtól. Ha néhányan összefognának, kidönthetnék a kaput…
Átugrani sem lenne nehéz, de senki nem próbálta még eddig. Öreg
kos mesél időnként arról, hogy régen ők nem is birkák voltak, ha-
nem táltos lovak, de a fiatalok csak nevetnek rajta…
Mi lehet a folytatás? A befejezést magadnak írod, mint a sorso-
dat is. Tudtad?

Ahol a tudat ott az energia.


Ha nem tudod hol a forrás, nem kapsz tiszta infót.
Ameddig tele a fejed zavaros téveszmékkel nem tudsz tudatos
lenni.
Ezt tapasztalom, ezért akarom, hogy mindenki tisztán lásson.
Első beavatáson szoktam erről beszélni.
Aki fehérszárnyú angyalokkal akar beszélgetni, annak kreál a tu-
data olyat, de az nem valódi fénylény.
Aki ismeri a valóságot.
Az nem beszél badarságot.

-272-
Átlagember:
Az átlagember megszokta, hogy mások gondolkodnak helyette.
Elfogadta a megvalósító szerepét. Elhitte, hogy közte és Isten közt
is képviselőre van szüksége.
A tudatos ember viszont tudja a lehetőségét.
Az átlagember elvárja, hogy mások hogy kész tudást kapjon. El-
hitetik vele, hogy képtelen önmaga boldogulni. Amit készen kap,
azt hiszi tudásnak.
A tudatos embert viszont megtanítják olvasni, és kinyitják előt-
te az egész könyvtárat.
Talán így érthetőbbé vált a taiki módszer?

Rész-infók:
A tanfolyamokon sok pénzért, érdekes ismeretet adnak.
De ezek csak rész infók, amelyeket képtelen egységes egésszé ös�-
szeállítani kerek egésszé.
Ezeket is bonyolulttá, dogmákba szorítva árulják, hogy hosszabb
időn keresztül gombolhassanak le komoly összegeket az útkeresőről.
Jól hangzó nevekkel ékesítik irányzatukat, aminek semmi köze a
valósághoz.
Több helyről szednek össze módszereket, így még nagyobb a ká-
osz.
Nézz szét, elemezd ki, és meglátod!
Atlantiszról alig tudnak valamit, még a helyét sem ismerik. A
médiumi, vagy angyali közvetítések nem pontosak, hiszen az ego
hozzátesz, vagy szortíroz.
/Nem beszélve arról, hogy ha angyalnak nevezi magát a közvetí-
tő, akkor már tiszta az info./ miért is?

-273-
Egyenes ági beavatásokról beszélnek, de ezt csak száz évre vissza-
menőleg tudják, - nem sok ezer évre visszavezetni.
Én ezeket mind végigjártam, kipróbáltam, ezért kerestem egye-
nes ágat.
Szellemi kapcsolatok is működnek, de ami nem áll három lábon,
azt nem veszem készpénznek.
Atlantisz előtt MU szigeti kultúra már létezett, és a yamabusiknak
köszönhetően a kultúra megőrződött. Élő átadás a mai napig. A
magyar gének ezt magukban hordozzák, csak egy érintés kell, hogy
kinyíljon.
Nem drága tanfolyamok, sok idő, és mégis csak egy morzsa jut
a tudásból.

Vázlat a tan átadásáról:

Jézus egyenes-ági beavatást kapott, hiszen akkor még létezet a


fény vallása. A pártus mágus papkirályok még gyakorolták azt. /há-
romkirályok/
Tanítványainak is átadta, akik keletre /pártus birodalom/ men-
tek árasztani a fényt.
Saul nem kapott beavatást, így a következmény már tisztán lát-
ható. /zsidó kereszténység, sötét középkor stb./ táltosok, táltos ki-
rályok sokáig őrizték még a tant, de mára az eredeti pálos rend is
eltűnt.
Buddha nem kapott beavatást, így tanai is csak részlegesek. Usui
japán létére amerikai kereszténnyé lett, azt sem tudta hol keresse az
energiagyógyítás lehetőségét. A Buddhistáknál kötött ki, ezért csak
egy részt sikerült a kiáradásból megértenie. Uyeshiba már Shinto
papoknál tanult, így hatékonyságán is látszik a beavatás. Tanítani
viszont nem tudott, így követői, csak a külsőségeket másolják.
Amennyiben valaki tiszta tudattal megérti tanaimat, azzal tudom
folytatni a gondolatmenetet, de aki dogmatikusan, beszűkült tuda-

-274-
tával, csak szentségtörésnek látja írásomat, annak fölösleges bármit
is mondanom.
Gondolkodj, és elemezd ki.

Hogyan?!

Nem az a lényeg, hogy MIT? tanulsz, MIT? csinálsz, hanem a


HOGYAN?! Hogyan tudsz ráhangolódni, hogyan éled meg amit
éppen csinálsz. Ez az aktív meditáció, ezáltal kerülsz a középpont-
ban, ezáltal élsz egy energiafolyamban. Így éred el a KIÁRADÁST,
így ömlik az ismeret, a könyvemben sokat írtam ezekről.
Elvileg bárki bármikor könnyedén megtudna világosodni, ha
tudná mit miért csinál.
Kerek az egész. Aki átlátja az egészet, rendszerben éli életét, az
megteremti a harmóniát.
Ha rendszeresen lépne kapcsolatba a természettel, sportolna,
beszélgetne emberekkel tudatosan, akár főzés, takarítás közben
is, megvilágosodhatna, akár a munkahelyen tehetne csodákat, te-
remthetne harmonikus környezetet maga körül. Akár gyógyíthat-
na energiával, hiszen ehhez nem kell reiki beavatás, alapból műkö-
dik, csak nem tudják.
A gond ott kezdődik, hogy hiába születik fénylényként az anyag-
ba az ember, már gyerekkorban elrontják. Szándékosan, és tudat-
lanul nevelik, formálják a család és társadalom elvárásainak megfe-
lelően.
Amikor érzi, hogy az élet többről szólna, mint anyagi javak haj-
szolása, vagy szenvedéssel eltöltött évek, másoknak megfeleléssel,
már nem találja a visszautat teremtőjéhez. Ezoterikus iskolák csak
lekorlátozzák tudatát, bekódolják, hogy mennyit tudhat, és még
ennek is örül.

-275-
Belekényszerítik egy illúzió világba, és kiszolgálójává válik az ár-
mány világának. Tudatába beleírják, hogy bűn a tudás, ne is keres-
géljen, lelkét elrabolják a karma eszméjével, elhitetik vele, hogy bű-
nösnek született, és örüljön, hogy egyáltalán él.
Pedig nem erre teremtődött az ember. Ha a középpontban létez-
ne, tapasztalhatná lehetőségeit, de nem képes már megvilágosodni,
nem tudja a visszavezető utat.
Hagyja magát elbutítani, mert lusta gondolkodni, nem elemzi
a dolgokat, nem érti, nem látja a lehetőségeket, nem gyakorol, így
nem tapasztal.
Dogmák szűrőjén keresztül érzékeli a világot, így meg sem látja,
meg sem hallja, meg sem érti a hívó szót.
„Szemetek van mégsem láttok”

Tanmese

Éhes kimerült emberek érkeztek egy tisztásra.


Egy ott élő ember drága pénzért ételt és pokrócot adott nekik.
- Áldott jó ember. Hálálkodtak a többiek.
- Nem kéne elmondani nekik, hogy veszélyes itt éjszakázni? Kér-
dezte a felesége.
- Akkor nem lenne bevételem.
- A hegyről szaladt le egy másik ember.
- Emberek ébredjetek, ne aludjatok itt.
- Ne zavarkodj!. Zavarták el, meg sem hallgatták.
- Micsoda erőszakos ember. Köptek utána.
- Az ember szomorúan ment fel a hegyre
- Talán erőszakosabbnak kellett volna lenem, de nem hisznek ne-
kem.
- És nézte, hogyan mossa el őket az árvíz.

-276-
Mágia:
A mágia valójában tudást jelöl. A mágia nem varázslat, mert a
varázslat csak egy illúzió. A mágia csak a „hozzá nem értő” számá-
ra tűnik illúziónak. A mágia lényegében az elme játéka természetfe-
lettinek hitt módon. A mágia a kívánt cél érdekében, a tudás birto-
kában hatást gyakorol a világra. Az igazi mágia - valódi tudás a ha-
tás létrehozásának és a hatás következményének ismeretét egyesíti.

Tanmese
A szerzetes meditált az erdőben. Ott futkosott körülötte egy egér,
erre rászólt: - „Mit piszmogsz itt körülöttem nem látod hogy az Is-
tenséggel keresem a kapcsolatot?”
- „Hogy találnád meg az Istenséggel, mikor még velem sem talá-
lod meg a kapcsolatot?...

Tanulás:
Amikor valaki egy könyvben a betűket, szavakat, mondatokat
rakja össze olvasás címszó alatt az a magoló tanulás.
Amikor valaki már a sorok között olvas, az tudatosság.
A ráhangolódás, elemzés ezt a tudatosságot fejleszti.
A merev gondolkozó, csak azt tudja, amit elmondtak neki, és
képtelen nyitni bármilyen irányba. Az ilyen szellemiségű ember
képtelen összerakni a mozaik darabkákat, hiszen csak azt látja, amit
elé raknak, arról tud beszélni, amit bemagoltattak vele.
A tudatos tudja, hogy nem MIT, hanem a HOGYAN a lényeg.

-277-
Nem számit, hogy milyen téma, milyen stílus, hogyan hívják,
hanem csak az a lényeg hogyan csinálják, milyen tartalmat adnak
neki.
A taiki módszer ezért működik indián sámánként, jediként,
ninjaként, gyógyító szerzetesként vagy bármiként. Ez az átlénye-
gülés titka.
Aki vitatkozik, az nem érti, aki érti az csinálja.

Miért nehéz?
Miért nehéz túllépni a dogmatikus gondolkodáson. Ha valaki
az elferdített „szent hármasságot” bemagolta nem értheti az ere-
deti hármasság elvét? ennyire reménytelen lenne a tudatosság
felébresztése, amit megvilágosodásnak neveznek?
Mestereim megmondták, hogy a nyugati gondolatvilágú embe-
rek képtelenek megérteni az ősi tant.
Illúzióvilágban élnek, akik már csak „hisznek, de nem tudnak”
ezért csak kiszolgálói az ármány képviselőinek.
Én a könyveimben írtam, és beszéltem is a beavatásokon az egy-
ség eléréséről, de az embereknek csak egy két érdekes módszer kell.
Az ősi tant gyógyító harcos szerzetesek őrizték, erről is írtam a
könyvemben, ezért hasonlítanak a Jedikre.
Nem harcolni akartak, hanem a béke, a tudás őrei voltak. Az el-
lentétes erőket harmonizálták.
A Jedik a jó és sötét oldalt is ismerték csak, nem a hármasság el-
vét, de ez a forgatókönyvíró hiányos forrásából ered.
Őrizni, védekezni, harcolni, gyógyítani csak az tud eredménye-
sen aki harcos, és jártas a fegyveres gyakorlatokban, ami önbizalmat
fejleszt, és segít a félelem törlésben is.

-278-
Átlényegülés, ráhangolódás, rend:
Témája sem lett egyértelmű mindenki számára. Igyekeztem nyu-
gati tudathoz átformálni a tanítási módszert, ehhez kértem a segít-
séget is. Fontos, hogy beszéljünk át mindent, hogy mennyire érthe-
tő. Elemezzük ki a gyakorlatokat is.
- Van olyan népcsoport ahol csigát esznek, amire azt mondjuk
fuj!
- Máshol a lárvák, és bogarak számítanak a legfinomabb cseme-
gének, amire mások azt mondják fújj!
- Van aki a disznóhúsra mondja azt fújj!
- Igen, pedig az európai ember kedvelt húsfajtája.
- Más ízlések lennének?
- Dehogy, ezt szokták meg, ezen nevelkedtek.
- Akkor a családi nevelés határozza meg az ízlést?
- Nem csak az, a társadalom, a politika, a vallás, mint formál-
ja a tudatot.
- Formálja a tudatot? Akkor ez agymosás féle.
- Inkább kódolás. Programokat hajtanak végre az emberek.
- Akkor hol van a szabad akarat?
- Mióta országok közt határokat húztak, emberi törvényeket
hoztak, szabályok közé kényszerítik az embereket.
- De hát ez mindig is így volt. Ez a rend alapja.
- Kinek a rendje? A hatalomra vágyók korlátozzák a szabadságot
a törvényekkel, ami rájuk viszont nem vonatkozik. Ezért butítják
az embereket, korlátozzák a tudatukat, hogy könnyebb legyen szol-
gasorba tartani őket.
- Akkor mégsem ez a rend?
- Az embert nem arra teremtették, hogy sok millióan dolgozza-
nak néhány nagyravágyó kényelméért.
- Ez olyan utópista gondolkozásnak tűnik, amik forradalmak-
hoz vezetnek.

-279-
- Igen szélsőséges gondolkodók sokszor sodorták forradalmakba
az embereket, de én másról akarok beszélni.
- Van más lehetőség?
- Persze. Visszatérés az isteni tervhez.
- Mi ebben az új? Minden vallás ezt hangoztatja.
- Nem egészen. A vallások saját dogmáikat terjesztik, sokszor
erőszakosan.
- Új vallásról beszélsz?
- Nem új, és nem vallás. Tudatosság.
- Amiről nem tudsz, azt nem keresed.
- Amit nem ismersz, azt nem is találod meg.
- Amit rögzítesz a tudatalattidban, azt észreveszed, azt érzékeled,
azt tudod.
- Az IMA megélése:
- Régen révülésbe /áhítat/ kerültek, és hálát adtak ezért.
- Ma imádkoznak /könyörögnek/ hogy áhítatba essenek.
- Mennyire tudatos ez?
- Mennyire tudatos, hogy előbb vitába szállnak, minthogy meg-
érteni próbálják a másikat?
A tudatos ember tudja, látja, érzi, hogy a másik miért azt mond-
ja, miért úgy cselekszik, hiszen ha csak annyit tudna a témáról ő is,
akkor szintén így beszélne, de mivel többet tud, és kielemzi több ol-
dalról, majd felülről összerakja, így teljesen más az eredmény.
Régebben írtam az elefánt példázatot.

Tudatosság:
Mi a megvilágosodás szerinted? Mit jelent számodra az önálló
gondolkodás? Mit jelent egy tudatmezőre csatlakozás?
Amikor a kérdésekre a választ nem bemagolt dogmák szerint vá-
laszolják meg, hanem elemzés, kutatás felismerés alapján józan pa-

-280-
raszti ésszel logikus választ tud adni valaki. Amikor valaki túllép a
félelmein, berögződött szokásain, a ráerőltetett dogmákon, rájön,
hogy minden a természet része, ezért természetes, így nem szab ön-
magának gátakat, számomra ez a tudatosság.

A tudat hármassága:

Testtudat - EGO
Lélektudat - mélytudat /befolyásolható tudatalatti.
Szellemtudat - magas szintű tudat /tiszta tudat kapcsolata.
Amikor két vagy több ember nem nézetekről vitázik, mert elté-
rő látásmódjuk zavarja az EGYSÉG megértését, hanem közös for-
rásból merítve segítik egymást a fejlődésben, beszélgetéssel, elem-
zéssel, gyakorlással…
Az első könyvem elején írtam a TUD-AT, TUD-ÁT, TUD-ÁS
eredeti jelentéseiről. Írtam a hármasság elvéről is. A jelenkor elfer-
dített ismereteit az éntudatról, öntudat, pénz-tudat vagyis az EGO,
nem érdemes alapként venni. A tudomány csak a mélytudat befo-
lyásolható részét kutatja. A hármasság elve meg eltűnt a múlt ködé-
ben. Sajnálom, ha ennyi tanfolyam és könyv magyarázata ellenére
még ezek nem letisztult fogalmak.
Rengeteg gondolat áramlik hihetetlen sebességgel. Olyan mintha
minden rádióadó egyszerre szólna. Aki ezt felismeri, csak egyszerű-
en ráhangolódhat arra, amire kíváncsi, és érzékelheti az adást. Ahol
a tudat ott az energia. /Második beavatás anyaga./
Üres kifogás, hogy „nincs kivel gyakorolni” bármikor bárhol gya-
korolható, és partner az egész világ. Akarat a lényeg, a többit adják
hozzá. A gyakorlás ne menjen át lehallgatásba.
Ne élj vissza a képességeiddel. Az energiát ne alkalmazd alantas
célokra. A visszahatáson kívül a szellemi fejlődésed is megrekedhet.

-281-
Érzékek fejlesztése:
A hatodik érzék alapja: tudd, hogy képes vagy rá, a többi csak
gyakorlás kérdése.
Lazulj el az energiazárlat segítségével. Én tudatod küld el egy me-
leg tengerpartra, hogy felsőbb tudatodat ne zavarja.
Gondolatokat, érzéseket könnyedén lehívhatsz a gyakorló part-
nerről, ha túllépsz a fizikai szint rezgésein. Lásd, képzeld, imagináld
körülötte a fényes burkot, és csak figyeld a gondolatokat, érzéseket.
Néhány perc múlva beszéljétek meg a tapasztalatokat.
Aki nem hiszi, úgysem gyakorolja, aki nem gyakorolja, az úgy-
sem tapasztalja.
- Miért kell magázódni?
- A tisztelet jele szerintem.
- Istent nem tiszteled?
- Dehogynem.
- Akkor miért tegezed?
- Én tegezem?
- Mindenki aki imádkozik.
-?
- Miatyánk ki vagy a mennyekben szenteltesség meg a Te neved,
stb.
- Igazad van.
- Szerinted tudják az emberek mit miért csinálnak?
- Így már bizonytalan lettem.
- Jön a karácsony. Tudják mit ünnepelnek?
- Jézus születését, ezt mindenki tudja.
- Jézus nem akkor született. A biblia sem említi ezt. Később lett
keresztény ünnep ez is, mint a többi.
- Amerikában egy hónapig tart a karácsony. Santa Klaust várják.
- Az a Holland telepesek sánta Kálmánja, a pulyaszedő zsákjával.
- Látod, mennyire elferdítenek mindent?

-282-
- Az emberek mindent elhisznek.
- Semmit nem elemeznek, nem gondolkodnak, ezért oda terelik
őket, ahová akarják.
- Mint a birkákat.
- Aki beteg ne akarjon gyógyítani, mert csak átviszi a saját rez-
géseit.
- Aki nem lát tisztán mit tud tanulni? Az ismeretek csak zűrza-
vart okoznak, és egyszerű logikus kérdésekre sem tudnak válaszol-
ni, csak amit bemagoltak.
Aki nem látja az egészet, nem tud tanítani, csak elmondja a be-
magolt ismereteket.

Hozzászólás:
Voltak a mágusok, a MAG-ok. A MAGA szó szerintem az magok/
mágusok megszólítása volt. Akiket magáztak, azok egy külön kaszt
volt. Ez egy jelzése volt a mágusok iránti tiszteletnek.
Nem néztem utána, egyszerű intuíció…

A felkavart tudat a káosz:


- Lecsendesíteni erővel nem lehet,
- De a nyugalom hatására letisztul.
- A tiszta tudat megszabadul gátjaitól,
- És kibontakoznak rejtett képességei.
- Rezgésszintekre való ráhangolódás eredménye,
- A különböző szintű energiák, lehívása,
- Kiárasztása, irányítása…

-283-
Gondolatok az egységről:

- Egész a harcos, ha nem fél.


- A nem fél a harcos akkor nem kér kegyelmet.
- A becsület harcosa teljesíti vállalását, küldetését.
- A büszke harcos nem koldul, és nem könyörög.
- Ki tudja folytatni?

Ráhangolódás:
A megérzés mindenkinek működik, de csendesen szól, és más
frekvencián.
Az ego viszont jobban szereti a harsány reklámokat.

Imagináció:
- A negyedik dimenzió nyelve az elképzelés.
- A képi megjelenítés /imagináció/,
- Ezért közölnek álom által.
- A mágikus gondolkozás eszköze, hogy amit el tudsz képzelni,
azt meg tudod valósítani.
- Tégy úgy „mintha!”…
- „Fikciónak” hitt dolgok is így valósultak meg legtöbbször.
- Képzeld, rajzold, filmezd le, beszélj róla, elemezd a lehetőséget,
gyakorold stb.
- Ha érted megtudod csinálni, ha lehetetlennek tartod, akkor
képtelen leszel megcsinálni.
Ez a TITOK!
A betegség jelzés! - hogy az életvitel eltért a harmóniától, ezért a
gyógyulás módja a visszatérés.

-284-
Az emberek a dualitás világában ellentétek hálójában vergődnek.
A jó és rossz fogalma irányítja létüket.
Aki nem ismeri a hármasság elvét, az sosem találja meg a közép-
pontból irányítható egyensúlyt, a harmóniát.

EGO:
Három betű, mégis csak egy a tudat hármasságából. Ez az Én
tudat, az önző, de a legrosszabb megoldást választó tudat. Sokszor
észre sem veszi, hogy tudatalatti irányítja, az ego csak végrehajtja
azokat. A tudatalattival viszont az a gond, hogy bárki programoz-
hatja kívülről is. Nevelés, társadalmi elvárások, média által, vagy
erősebb mentális képességű ember szuggesztióival is. Mivel a hár-
masság fogalmáról csak keveseknek van ismeretük, így a tudatfelet-
ti működéséről nincs is ismeretük.
Aki hetente újabb tanfolyamokra fizet be, az csak félelem, hogy
lemarad valamiről.
Aki viszont jelen tudására támaszkodva gondolkodik, elemez,
majd keresgél további infókat a témához, sajátos többoldalú véle-
ményt alkot a dolgokról. Mi lehet a jó, vagy rossz ebben? Így rög-
tön a közép erejét érezheti, és felismeri a lehetőségeket.
- Mitől félek?
- Mi lesz a legrosszabb, ha nem sikerül? Gondolatokon túllépve
félelemmentesen tapasztalatot szerez, majd elemez, kutat, és gya-
korol.
Sok évet töltöttem ismeretek keresésével, és rengeteg tanfolya-
mon is részt vettem régebben. Tapasztalatból írom az alábbiakat.
Az útkereső lelkesen járogat tanfolyamokra. Csodát vár, de leg-
többször csalódik. Hosszú előadásokat hallgat meg, különböző té-
mákban, eltérő álláspontokról. Egyre zavarosabb lesz az ismeretek
zűrzavara.

-285-
Gyakorlatokról is mesélnek neki, de nem éli meg, mert sokan
vannak a tanfolyamokon. Hazaérve elvész a csoport rezgésemelő
hatása, és nincs kivel gyakorolni, vagy kipróbálni frissen szerzett
tudását. Környezete nem segíti ebben, sőt lehúzza maradék lelke-
sedését is.
Ezért fontos a kapcsolat megtartása az oktatóval, a csoporttal.
Személyes, vagy levelező formában is sokat segíthet egy beszélge-
tés, hogy értelmezzék az ismereteket, megbeszéljék a lehetőségeket,
és túllendítsék egymást az akadályokon. Egyedül is lehet rengeteg
dolgot gyakorolni, van lehetőség a fejlődésre, de működő kapcsolat
nélkül ez mind szétesik.

Tanulás hármassága:

- Az ismeret önmagában semmit sem ér, még ha azt, akkor se, ha


„hiszed” hogy érted, tudod.
- amikor beszélgetsz róla, elemzed rájössz a hiányosságra, újabb
kiegészítő infókat hívsz le ezáltal. Teli pohárba nem tudsz önteni, és
a friss patak nélküli tó is elmocsarasodik.
- a gyakorlat viszont rögzíti a tanultakat, és a tapasztalat megerő-
sít abban, hogy ne csak hidd, hanem tudd.
Aki nem így tanul, az csak magol, ami nem tudás.

Lazán fogtam a bokkent /gyakorló kard/


Görcsösen ezt nem lehet végrehajtani. A merev izmok lassítják
a mozgást. A szemem be van kötve, hogy ne zavarjon meg a látás,
mert az lassítaná a végrehajtást.
Hosszú idő telik el, amíg a szem érzékelése eljut az agyba, és on-
nan továbbmegy a parancs az izmokhoz, hogy mozduljanak. Tu-
dom, hogy lehet másként is. Tudom, hogy mások is képesek rá.

-286-
Uyeshiba az Aikido megalapítója fénycsíkot látott a lövedék
előtt, és úgy tért ki. Kassai Lajos lovas íjász is fény csíkot érzékelt a
nyílvessző és tábla közt.
Előre mentek az időben az érzékeléssel. Nekem be van kötve a
szemem. Ez a módszer nem használható.
Muszashi a legendás kardvívó a kardjára bízta magát, „tedd amit
tenned kell” - mondta, és hagyta működni a kiáradás erejét.
Sámángyakorlatban ezt Szent Mihály kardja néven tanultuk. En-
gedd, hogy a kard mozgassa a tested.
Legyen!
Kifújtam a levegőt, és vele a maradék feszültséget is. Testem ella-
zult, lelkem lecsendesedett, szellemem azonban kiterjedt. Felső tu-
datom egybeolvadt a világmindenség kiáradásával, az erővel.
- Kezdhetitek. - Szóltam a tanítványoknak, akik körbe vettek, és
kis labdákkal kezdtek dobálni. A körülölelő teret érzékeltem, a ki-
áradó nyugalmat, majd a hullámokat keltő becsapódást. Testem el-
fordult, de a kard nem találta el a labdát.
Lazíts! Mélyítettem tudatomat.
Ez csak labda, ne félj! Testem mozdult, hárította a labdát, nem
kellet elhajolni sem.
Megy ez nekem! Villant be, de ki is zökkentem, így a következő
labda elérte a fejemet.
Lazíts! Lazíts! Fújtam ki a feszültséget. És hárítottam a labdákat.
Engedd el magad, engedd a kardot ez járt a fejemben, majd meg-
szűnt a gondolat, a nyugalmat éreztem, a nyugalmat árasztottam,
hagytam megvalósulni az erőt.

Hozzászólás:
Mint a jedik amikor a lebegő gyakorló gömbformájú cuccal gyako-
rolnak. Csak át kell adni magunkat az ERŐ-nek. Majd az vezeti ke-
zünket. A labdák rezgését lehet érzékelni és így azt is tudjuk merre és

-287-
hol találhatók. Ha nem állítunk akadályokat magunk elé, akkor kön�-
nyedén megvalósítható.
Barátommal kipróbáltuk csukott szemmel érzékelni a baseball ütőt
mikor közel ért hozzánk szóltunk, hogy „állj!”. Kosárlabdával és kipró-
báltuk, de az sokszor nem sikerült gátakat építettem magam elé. Pedig
csak 1 labda volt.
A körgyűrű amiket vittem a táborba azok is ezt a célt szolgálták. Be-
csuktam a szemem feldobtam és próbáltam érzékelni, hogy hol van…
és elkaptam. Ha pedig nem sikerült újrapróbálkoztam vele.
Attila

Goethe:
„Ha olyannak látjuk az embereket amilyenek, akkor rosszabbá
tesszük őket. Ha viszont úgy kezeljük őket, mintha azok lennének,
aminek lenniük kellene, akkor segítjük őket azzá válni, amivé ké-
pesek.”

Egy kísérlet:
- „Ellazulok, mindent tudok” megérintettem a homlokomat, és
a tarkómat, hogy bekapcsoljam a felső tudatosságomat. Nagy nyu-
galom áradt el zsigereimben, és éreztem az erő áradását. „Ahol a tu-
dat ott az energia” villant be a törvény. „ott legyek ahol akarok” így
van elrejtve a táltos mesékben a titok, hogy a gondolat irányítja az
erőt, csak adjunk programot neki.
- Érzékelni akarom a felém repülő dárdát, és fizikai érintés nél-
kül eltéríteni.
- Apa kész vagy? Hallom a fiam hangját.
- Igen, kapcsold a videót!
- Megy!

-288-
- Dobhatod a dárdát. Fújtam ki a levegőt, és vele a maradék fe-
szültséget. Érzékeltem a teret, az energiák vibráltak. A tér nyugal-
mát áramlás zavarja. Testem félig elfordult, és tenyeremből elindul
a kiáradó energia. Nem érzek fájdalmat talán sikerült elkerülni a
hegyes dárdát. Leveszem a kendőt a szememről.
- Vissza nézzük a videót?
- Persze…

Gyakorló:
- Ezt lehetetlen megcsinálni. Szólalt meg a tanítvány
- Rendben, akkor menjünk haza
- De mester azért jöttem, hogy megtaníts bekötött szemmel lát-
ni!
- Azt mondtad lehetetlen.
- De megakarom tanulni!
- Akkor gondolkodj a feladatról, elemezd a lehetőséget
- Értem. Láttam már hasonló dolgot. A mester is megcsinálta, a
vakok is jobban tájékozódnak, mint aki becsukja a szemét, a dene-
vér sem a szemével tájékozódik, tehát lehetséges!
- Mi kell hozzá?
- Talán másként gondolkozni, más érzékkel „látni” mint amit
megszoktam.
- Mit szoktál meg?
- Az öt érzék használatát.

Amit az emberek jó és rossz harcaként élnek meg, a rájuk


kényszerített dualista világképben, valójában az ármány és illúzió
megtévesztő világa. Nem egymás ellen, hanem egymást kiegészítve
egy céllal működnek, hogy eltitkolják a hármasság elvét, a közép-

-289-
ponti tengely szerepét és erejét. Ezzel meggátolják a szellem lehető-
ségét, a kiáradás fényforrásának elérését, a megvilágosodást.
Nem tanulni kell, hanem felejteni. Túllépni a merev gondolko-
dásmódon, téveszméken.
Ha felismered a megtévesztés világát, lebonthatod a gátjaidat.
Minden kőben benne van egy szobor lehetősége, csak le kell fa-
ragni a fölösleget róla.

Visszacsatolás gyakorlat:
Kézfogás, csukott szem egyik megérintése hátán, karján mire a
másik érzékeli, mintha őt érintették volna
Számolás és szem figyelése. A gondolt szám irányába mozog a
szem, tágul a pupilla.

A nem-cselekvés hatalma:
Lao-ce
TAO TE KING
Az Út és Erény könyve
(Weöres Sándor fordításában)
„Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással,
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.”

-290-
- Úgy tűnik, nagyon is gyakran épp az ész miatt térülünk rossz
irányba, aztán bóklászunk napestig, követve a fák tetejét lengető szél
visszhangját, amely pedig olyan valódinak hangzott! Miért nem hall-
gatunk inkább arra a belső hangra, amely megmutatja az Igazi Utat?
Benjamin Hoff: „Micimackó és a Tao”

A bennünk lévő Világosság nem a miénk. Ellenkezőleg! Mi va-


gyunk az Ő tulajdona. Nem mi irányítjuk, nem alkalmazhatjuk
kényünk-kedvünk szerint, nem élhetünk vissza vele. Ezt nem le-
het áruba bocsátani, ezzel nem lehet manipulálni sem. Ne gondolja
senki, hogy ezt ő sugározza ki, hogy ez az ő dicsősége. 
A Világosság önmagából fénylik, nem kér engedélyt, sem irányí-
tást. Mindenkiért fénylik, folyton-folyvást, mert Ő a bennünk lévő
Isten, életünk és létünk alapja.
Az egyetlen, amit tehetünk érte, hogy elállunk az útjából, és
hagyjuk fényleni...
Ez az üresség titka.

Aki csak „halmozza a tudást” az nem tudja működtetni, mert


nem érti. Fölösleges téglákat gyűjt, amelyekben botladozik, mert
azok, gátolják a haladásban.
Aki azt használja, amit már ért, az tapasztalatot szerez, és bevonz-
za a kiegészítő, bővítő tudást hozzá. Ez az építkező tudás, ahol he-
lye van mindennek, és látványosan fejlődik.
Vagyis ne kérdezgess, inkább mond el, mit csinálsz. Ez a fejlődés
titka, hogy bevonzd a szükséges tégládat a helyére.
- Majd ha felérek a csúcsra, megnézem a táj szépségét.
- Majd ha sok pénzem lesz, akkor foglalkozok majd a pénzszer-
zésen kívül mással is.
- Majd ha lesz kivel gyakorolni, akkor elkezdem.
- Majd ha mindent tudok elméletben, akkor elkezdem a gyakor-
lást is.

-291-
- Majd ha lesz edzőterem, akkor edzek … Sok hasonló kifogás-
sal találkoztam már.
Édesanyám is azt hajtogatta, hogy:
Majd ha nyugdíjas leszek, lesz időm mindenre. Lett is. Agyvér-
zéssel feküdt évekig, majd meghalt. Volt ideje, de nem tudott már
semmit sem csinálni.

Érzékelés fejlesztése
Fejleszteni azt lehet, amiről tudod, hogy létezik.
Először be kell kapcsolni az eddig nem használt képességeket.
Az átlagember csak a megszokott érzékeire támaszkodik.
Ezeket kell lekapcsolni, hogy újakat kapcsolhass be.
Ne az érdekeljen, hogy más mit tud, hogyan csinálja, mert ez le-
gátolhat.
Kísérletezz önmagadon.
„Aki nem kapcsolja fel a lámpát, az továbbra is sötétben botor-
kál”
Vagyis érdemes használni azt a tudást, ami már megvan, gyako-
roljunk.
Egyszerű gyakorlatok által megdöbbentő fejlődést tapasztalhat,
aki komolyan veszi a leírtakat.
Üres kifogás, hogy nincs kivel gyakorolni, hiszen a legtöbb ta-
pasztalás magányos gyakorlások által mutatkozik meg.
Kishitűség azt hinni, hogy nem vagy képes a fejlődésre.
Hasonló dogokra szeretnék rávilágítani.
Hatékony módszerekkel akarok segíteni a fejlődésre vágyóknak.
Én szeretnék olyan csoporttal gyakorolni, akik nem csak hallgat-
ni akarják a különlegességet, hanem el akarják sajátítani. Akik nem
ragadnak le az alapoknál, hanem hajlandóak kibontani saját képes-
ségeiket érzékelés, vagy mentális szinten is.

-292-
Tanuló-jellemzés:
1. Öntelt, vagy dogmatikus.
Van aki a saját szemszögéből lát csak, mint ahogy a dogmánál
az elefánt példával szemléltettem. Azt hiszi, hogy tud mindent.
Megmagyarázni akar, és nem megérteni dolgokat.
2. Gyűjtögető:
Nincs rendszerezett tudása, sem tapasztalata. Van, aki kérdezget,
és a saját tudását a magyarázatokkal próbálja feltölteni, elemzés
és gyakorlat nélküli elméleteket halmoz össze.
3. Ráhangolódó, érteni akaró:
Van aki abból indul ki amit tud, és ért, és azt gyakorolja, elemzi,
így újabb ismereteket hív le, és önálló fejlődés indul be nála is.

Mi a valóság?
Nincs valóság, csak az, amit a tudatban leképezve valóságnak
élünk meg.
Másként lát a kutya, a méhecske, a sas, mint az ember, és nekik
az a valóság, de egy színtévesztőnek is az a valóság amit lát. Más-
ként érzékelünk hideget, meleget, másként reagálunk eseményekre,
más szemszögből látjuk a világot, más környezetben-társadalomban
élők, mást érzékelnek valóságként. Mindenkinek az a valóság, ami
a tudatában megjelenik.
De a tudat átírható, programozható, láttatható vele bármilyen
kép, esemény, amit valóságként él meg.
Ez lehet jó és rossz szándékú beavatkozás, vagy tudatmódosító
szerek hatásai által egyaránt.
Amit elhitetnek a tudattal, azt éli meg valóságként.
Csak a megvilágosult, tiszta tudat képes ezen felülemelkedni.

-293-
Szeretem az olyanokat, akik nem a dogmákhoz ragaszkodnak,
hanem gondolkodnak.
A szellemgyógyászathoz még annyit, hogy ezek a módszerek csak
elképzeltetik a pácienssel, hogy szellemek, vagy angyalok gyógyít-
gatják, és ettől nő a hitszintje, ami hozzásegítheti a gyógyításhoz. A
taiki szellemgyógyításban viszont a szellemtestet felküldjük a szel-
lemvilágba. A negyedik dimenziós javítás után vetül le ismét a há-
romdimenziós anyagi világba. De én is sokáig használtam a másik
módszert, csak elég időigényes.

A tanulás megtanulása:
Aki igazából tanulni akar, az megfelelő alázattal fordul a tanu-
lás felé.
Nem azt kritizálja, hogy a mester, oktató miért úgy csinálja, mi-
ért arról beszél, pedig szerinte nem is úgy kell, nem is arról kellene
beszélni, HANEM:
- Próbálja megérteni, hogy miért pont úgy csinálja, miért arról
beszél.
- Nem biztos, hogy „mindig a tanár a hülye.”
- Lehet csak különleges, egyedi a módszere, hogy hatékonyab-
ban adja át a tudást, lehet, hogy a képességeket akarja fejleszteni,
nem magolni való módszereket sulykol.
- Nem biztos, hogy mindig a legjobb módszer fejjel a falnak ro-
hanni, néha egyszerűbb lenyomni a kapu kilincsét.

Honnan tudom, hogy a módszerem jól működik?


„Gyümölcséről ismerjük meg a fát!” Ha meggyógyul, akkor jó,
de ha nem hiszel magadban, és nem „TUDOD” az eredményt el se

-294-
kezdd, csak ha magabiztos vagy, erről írtam. A szellem ereje, a győ-
zelem biztosítéka.
Nem néhány módszer megismerése a lényeg, mint már több-
ször hangsúlyoztam, a magabiztosság fontosságát, ezt segíti a harc-
művészeti gyakorlatok sora, a túlélő táborok, stb. vagyis amiről ed-
dig beszéltem,
Az energia kiárasztásban akkor lehetsz biztos, amikor képes vagy
megállítani a támadót is vele. Fontos, hogy az alapok meglegyenek,
és egyre érdekesebb dolgokat csinálhassunk.

A szellem győzelme az anyag felett

Szellemműtétre hangolódtam, amikor megszólalt Yko: -


- Zavart érzek a tudatodban, miért nem összpontosítasz?
- Mielőtt másokat legyőznél, győzd le önmagadat. Ezt mondják
a harcművész tréningeken, de nem értelmezik. Mit jelent igazából?
- A szellem győzelme az anyag felett.
- Ezt még jobban nem értem. Addig érthető volt, amikor úgy
magyarázták, hogy ne a test vezényeljen, hogy éhes, fázik, fáradt,
vagy cigi, kábítószer adagját követeli a szervezet. Ezt akaraterő tré-
ningekkel lehet erősíteni, például, a túlélési gyakorlatok is ezt szol-
gálják, hogy szélsőséges körülményeket se érezzük szenvedésnek, ne
a vágyak vezéreljenek stb.
- Jól mondod, ezek is nagyon jók és hasznosak az ember számára,
de az igazi fejlődés: A szellem győzelme az anyag felett.
- Magadat ismétled?
- Nem, csak minden fejlődés ide irányul.
- És mit jelent ez?
- A szellem győzelme az anyag felett…
- Ezt mintha halottam volna, de részleteznéd is?

-295-
- A tibetiek ismert tumó gyakorlata, egy vizsga példája, hogy a
szellem hogyan tudja felülírni a fizikai test igényeit.
- Amikor a hidegben kiülnek, meztelenül, és olyan belső hőt ter-
melnek mégis, hogy vizes lepedőket szárítanak meg rajtuk.
- Ez az alapja, hogy önmagad testét tudd uralni.
- Akkor nem ez a csúcs?
- Ez, csak alapvizsga a szerzeteseknek.
Jézus módszere, amikor a szellem a szellemnek parancsol, hogy
gyógyulj meg, vagyis a szellem gyógyítsa meg a saját testét.
- Ez a szellemgyógyászat módszere is.
- Pontosan, ez lehet a középfok.
- Van felsőfok is?
- Még felsőbb is. A következő, amikor rögtön az anyagot uralod
a szellemeddel.
- Így lehet gyémántot varázsolni, vagyis materizálni?
- Azt is lehet, de maradjunk a gyógyításánál, hiszen amikor ura-
lod az anyagot, átváltoztathatod pozitív energiává, a megcsomóso-
dott negatív rezgéseket.
- Daganatról beszélsz?
- Arról is, de lehet vesekő, vagy ciszta, hogy a közismerteknél ma-
radjunk.
- Ki kell vágni, el kell távolítani.
- Vagy átváltoztatni.
- Átváltoztatni?
- Most te ismételsz? Minden rezgés.
- Ezt tudom.
- A rezgést a gondolat irányítja.
- Azt hiszem erről is hallottam.
- Ha tudod, miért nem csinálod?
- Mit?
- Tudod az elméletet, az összefüggéseket, mégsem vagy képes a
gyakorlatban megcsinálni?

-296-
- Nem is próbáltam, nem vagyok Jézus.
- Jézus nem azt mondta, hogy csak ő képes rá, hanem hogy min-
denki.
- Tudom „Istenek Vagytok” de olyan nehéz elhinni.
- Akkor ne hidd, csináld, és tapasztald.

Hozzászólás:
BŰN = BŐN.
A BŐN = bő fény.
A bőn vallás volt a szkítáknak a vallása.
A keresztények találták ki azt a kifejezést, hogy ne ess bűnbe. Vagyis
ne vedd át ezt a vallást. Ne gyakorold és tagadd meg.
Valahol azt is hallottam, hogy a szkíták istent aranyló napként írták
le vagy aranyló napnak nevezték. Ez is a bő fényre utal.
Ha azt is számba vesszük, hogy a szkíták tudták, hogy ők is istenek
akkor gondolom, ez a tulajdonság és magas fokú kiáradás jellemez-
te őket is.

Hozzászólás: - Visszhang:
A szombaton felébresztett ötös fogat tagjaként, írom most az élmé-
nyeimet.
Annak ellenére, hogy minden csoporttársammal életemben először
találkoztam, hamar kialakult köztünk az összhang, elfogadtuk egy-
mást. Mivel már pénteken este megérkeztünk a klubba, az esti beszél-
getés három és fél órája úgy szállt el, mintha csak egy perc lett volna.
Az erős külső zajforrások sem tudták békés alvásunkat megzavarni,
mindannyian kipihenten ébredtünk. A szokásos reggeli tennivalók köz-
ben megismerkedtünk a háziakkal, és kellemesen elbeszélgettünk. Köz-
ben megérkezett Miklós, és Attila is, így már teljes létszámban kezdhet-
tük tudatunk ébresztését. Volt is jó pár hoppá érzés, miközben kaptuk
a gyújtást a Miklóstól! Szó szerint gyújtást, hiszen nekem nagy élmény
volt tenyeremben tartani a tűzgolyókat, mozgatni őket, majd eloltani.

-297-
Ennél nagyobb élmény, az a felismerés volt, - már a fénykertben,- hogy
tudom irányítani az egyesített energiákat, és tudok velük egy másik
emberre hatni. A Kata meg is jegyezte, hogy milyen boldog, és felszaba-
dult vagyok, mintha kicseréltek volna reggel óta.
Gyakoroltunk örömmel, felismerésekkel, és repült az idő. Eltelt a dél-
után is. Az a felismerés, hogy lassan el kell, köszönnünk, el kell indul-
nunk, már nem töltött el örömmel. Elköszöntünk Attila csoporttár-
sunktól, és TAI-TOS mesterünktől. Autóink után hosszasan futott az
a német vizsla kutyus, aki szinte az egész napot velünk töltötte. Ahogy
néztem a visszapillantó tükörben, kajla farok csóválással, és lógó nyelv-
vel, mintha azt mondta volna, gyertek máskor is, visszavárlak benne-
teket, jó volt együtt lenni. Én is ezt érzem, ezt mondom. Jó, nagyon jó
volt ott a fénykertben, egységben lenni veletek, és annak minden lakó-
jával.
Mikor hazafele Hatvanban elköszöntünk Katától, megbeszéltük,
amint lehet, újra összejövünk. Megkérjük Miklóst, adjon nekünk he-
lyet a fénykertben, és vezessen bennünket tovább a megvilágosodás út-
ján!
Budapesten, elköszönve Gyuritól, és Janitól, már egyedül marad-
tam a gondolataimmal. Bőven volt időm az érzéseimet elemezni, hi-
szen még 180 km megtétele várt rám. Sok új élmény erősen dolgozott,
kavargott bennem. Egy érzés azonban elnyomta a többit, mégpedig az
a bizonyosság, hogy ettől a naptól már semmi nem ugyanaz, mint ami
korábban volt. Egy új életminőség kapuja nyílt ki számomra, amelyen
boldogan léptem be, mindannyiunk mestere segítségével.
Hogy mi változott az óta? Tiszta tudattal fekszem le esténként, ki-
pihenten ébredek reggelente, és egyenes gerinccel, emelt fővel megyek az
emberek közé, és járom az utamat tovább.
Baráti szeretettel: Csaba.

-298-
Hozzászólás:
Első beavatásom bebizonyította, hogy a kitartó keresés meghozza
gyümölcsét. Kb. 11 év telt el az első harcművészeti edzésem óta. Agy-
kontroll, rei-ki, tanulás, könyv-hegyek, tévutak és tapasztalatok alap-
ján csak egy kérdésem maradt: „Hol voltál eddig Miklós?”
Ha egyetlen beavatással ekkora változást tudtál elérni bennem el
sem tudom képzelni, hol a vége...
Hét elején még némi bizonytalansággal álltam ugyan neki a
kiárasztásnak, de az a hét második felére teljesen megfordult, a
mindennapi tevékenységeim aktív részévé vált. (autó vezetéstől a
mosogatásig). A hét elején még volt olyan összeütközés helyzet (ha-
ragos vásárló), amiben elvesztettem az egységemet, de visszajátszot-
tam magamban a helyzetet és rájöttem a hibámra. Belementem a
játékba és erőre - erővel reagáltam. Pozitívan ítélem meg, hogy egy-
részt észrevettem a problémát, másrészt nem keltettem magamban
bűntudatot a viselkedésem miatt, harmadrészt pedig, hogy a követ-
kező hasonló szituációban nem követtem el újra ugyan ezt a hibát,
hála a kiárasztásnak. A munkahelyi kollektívámat, amely nem ke-
vés negatívitásnak van kitéve, könnyedén magammal emeltem és az
egész munkaidőt vidáman dolgoztuk végig. A csaknem válásig ju-
tott házasságomban is rég elvesztett harmónia állt be újra. Az pe-
dig, hogy az általad elhangzott mondatokat részben tovább adhat-
tam egy tóparti beszélgetésen úgy, hogy láttam a felismerés mor-
zsáját komoly életcélokra világított rá, melyeket oly rég kerestem.
B.

Kreatív elme
A legtöbb ember az életében megtanultak 75% -ra emlékszik
csak. Hogyan tudhatná azt, amit nem is tanult?

-299-
A tudatos ember azonban arra is képes választ találni, amit nem
tanult, olyan dolgokat is képes megcsinálni, amiről még nem tu-
dott.
Aki megszokja, hogy mások gondolkodnak helyette, az nem ké-
pes a tudatmezőre kapcsolódni.
Aki más gondolatait hallgatja tanfolyamokon, könyvekből olvas-
va, de nem elemzi, nem beszélget róla, nem gyakorolja, akkor az so-
sem válik saját tudássá.
Aki bemagolja mások által nyújtott ismereteket, és csak vissza-
mondja elemzés, tapasztalat nélkül, annál nem alakul ki működő
tudatosság.
A beavatás alapja, a tudatosság elérése, megnyitása, működtetése.
Mester az, aki átadja a tudatossághoz vezető kulcsot, míg az csak
előadó, aki bemagolt ismereteket, kényszerit a hallgatókra.
Általában ötperces beszélgetéssel kideríthető, hogy ki járt elő-
adókhoz tanfolyamokra magolni, és ki lett tudatos valódi mester
által.
A tudatos ember képes önállóan ismeretet lehívni, saját gondola-
tait elmondani/ nem másokét lemásolni/.
Képes elemzéssel a lényeget feltárni, és gyakorlással, tapasztalás-
sal rögzíteni. Ez a mag, amely egyéniséget teremt, képességeket ak-
tivál, összességében szemléli a világot, így megértő részévé válik a
természetnek, természetessé válik.
Rájön, hogy semmi sem természetfeletti, hiszen minden a termé-
szet része, tehát természetes.
„Minden rokonom.”
„Istenek vagytok.”
„Más tudása nem a tiéd!”figyelmeztet az ősi tan, és sokan nem
értik, vagy megsértődnek, hogy nem akarok módszereket tanítani,
hanem a tanulást oktatom.

-300-
Nem az oktató által bemagolt ismereteket kell tovább adni, be-
magolni, hanem ugyanazt a könyvtárat, forrást megmutatni a kere-
sőnek, hogy a tiszta tudásból meríthessen.

Gyakorlás:
Az ember biomechanikai mozgása lényegében finom mechanikai
mozgásra épül. Ilyen például az autóvezetés, amikor azokat a moz-
dulatokat végezzük, melyeket egyébként is végzünk. Az energetika,
vagy belső erő ( KI, Chi,...stb) a szellem tudat ereje, ami a tettben,
akaratlagos, és tudatos mozgásban nyilvánul meg. Amit meg aka-
rok tenni, azt kigondolom, eldöntöm, és megteszem. Ha ez nincs,
akkor nem működik! A tudat szétszórását, irányítását meg lehet ta-
nulni!
Ismerjük meg magunkat (tudatosság). Legyünk tisztában képes-
ségeinkkel, mentális, és fizikai szinten egyaránt. Akkor lehet a part-
nert (támadót) irányítani, ha tudatosan cselekszik, vagyis valóban
meg akar támadni!

Javaslat:
Egy-egy támadást valósan vitelezzetek ki. Tehát akarjon a part-
ner támadni. Akkor működik, úgy is, hogy hozzá sem érek! Ehhez
tisztában kell lenni az emberi test mozgásával, a tudat szétszórásá-
val (elterelés), valamint az energia mozgatásával ( test-tudat-légzés-
energia).
Lazuljatok el, és lélegezzetek természetesen. Orron be, szájon ki,
annyi levegőt vegyenek, amennyire szükség van. Figyeljék a légzést,
de ne irányítsátok. Az magától működik. Ha jól csináljátok, akkor
hasi légzést fogtok önműködően végezni. Be, és ki, semmi mást.

-301-
Ritmus:

A mozgást-légzést-figyelmet hangoljátok össze valamilyen gya-


korlatban. Előbb önállóan, később partnerrel. Vegyétek fel a má-
sik ritmusát, figyeljétek, tudatosítsátok (érzékeljétek a jelenlétét).
A megfelelő ritmus érzése nagyon fontos az energia áramlásában,
megérzésében. Lassan gyakoroljatok!

Az igazi beavatás egy érintés által történik. Ez a tudatosság meg-


nyitása. Régen évekig készítették fel a jelölteket erre a pillanatra,
hogy kezelni tudják a hirtelen áramló tudást, képességet.
Három fontos részből áll:
Elengedés, gátak felszabadítása, a ragaszkodás elengedése, üres-
ség elérése. Nyugati mentalítású embernek ez a legnehezebb, mert
képtelen elengedni a bemagolt ismereteket, be rögzött szokásokat.
Gyűjtögetni, és birtokolni akar, így önmagát gátolja.
Ráhangolódás a kulcs a rejtélyes kapuk átlépéséhez, de ezt nem
lehet azonnal, kapkodva, elvárásokkal telve. Játékos gyermeki tudat
elérése szükséges. „Legyetek olyan, mint a gyermek” üzente Jézus is,
de minden megvilágosodott elme érti ezt.
Kiáradás, az energia, mozgatása gyakorlások által. A tiszta for-
rás fenntartása, csak állandó folyamat eredménye lehet. A szelle-
mi kapcsolatok ápolása a SZER tartása által, nyolc körcikk szerin-
ti gyakorlás.
Az ember féltve őrzött egy szál virágot. Ezért észre sem vette,
hogy egy virágoskert közepén ül.
Így féltik sokan a tudásukat, nem is sejtik, hogy nem elvesztik
azt, hanem megsokszorozhatják, ha tudatosan tanulnak.
Az üresség nem a megszerzett tudás törlését jelenti, hanem na-
gyobb teret a befogadásra. Az ÉN tudat helyett a TEN-ger minden-
ségét adja, IZ-TEN kiáradását. Ez a VILÁGMINDENSÉG.

-302-
- Ezer dolognak vagyok a mestere, a taiki mestere is akarok lenni.
- Akkor ne légy ezermester, felejts el mindent.
- Én tanulni akarok, nem felejteni.
- Akkor tanulj attól a virágtól, attól a hangyától, attól a sólyomtól.
- Én nem értem a tanításukat.
- Mert ezer dolgot bemagoltál, de nem tanultál meg tanulni. Ha
üres lenne a tudatod, nem gátolnának bemagolt dogmák, ráhangolód-
nál a természetre, ha tudatos lennél, akkor nem ezer dolgot tudnál, ha-
nem MINDENT, mert akkor nyílik meg számodra a MINDENSÉG.
- Az egót áldozd fel a tudatosság oltárán

Az áldozat eredetéről:

Nem voltam harcos alkat. Nem szerettem verekedni. A nyu-


galmat kedveltem, a békére törekedtem. A békés embert piszkál-
ják, aki hagyja, magát azt kihasználják. Eredetileg csak önvédelmet
akartam tanulni. Amikor egy folyamat beindul, mást is hoz magá-
val.
Információt. Találkoztam a keleti elméletekkel, meditációval, fi-
lozofikus tanokkal, és a harc nélküli harc eszméjével.
De csak elméletileg, hiszen senki nem tudott róla semmit. Le-
gendaként kezelték.
Én nem, ezért kerestem, kutattam, utánajártam.
Mást is találtam. Az őstudás forrását, amelyből nem csak a harc
nélküli harc, hanem minden ered.
A mindennapi élet lényege, hogy mennyire bírják elviselni a vi-
lág ráhatásait, vagy az ember mennyire képes hatni a környezetére.
Akit sodor az ár, és képtelen irányítani élete hajóját, az kön�-
nyen fennakadhat veszélyes zátonyokon. Ügyesebbek képesek kor-
mányozni, és irányítani önmagukat.

-303-
Ők tudják, hogy a harcművészet az ügyességet, az önbizalmat
fejleszti. Nem mondják, hogy nincs idő, hiszen maguknak osszák
be azt.
Amíg más ember harcol az idővel, a pénzszűkével, a főnökével, a
családjával, addig a tudatos ember önmagát fejleszti, a képességeit,
és gyakorolja a ki árasztást. Harmóniát teremt maga körül. Maga-
sabb rezgésre hozza a környezetében élőket. Nincs feszültéség, vita,
negatív rezgés.
Észreveszi a feltáruló lehetőségeket, és elfogadja azokat. Meg-
ismerésre törekszik, kielemzi, és gyakorolja azokat. Nem magolja
mások ismereteit, hanem át átalakítja a lényeget. A lényeg minden-
nek a lénye, ami mozgatja, élteti, lelkesíti. Ez a lélek. Lélegzet által
jut energiához a test is.
- Az van amit meg-lel.
- Megint filozófus állapotban vagyok?
- Hagyjam már abba, úgysem érdekel ez senkit.
- Talán mégis…
- Mert azt mondják „érdekel”? Vagy azok csak kíváncsiak?
- Talán igazán is érdekel majd valakit, akivel beszélgethetek erről,
kielemezhetjük, gyakorolhatjuk…
- Álmodozol?
- Tudom, hogy van ilyen érdeklődő valahol.
- Csak még nem ébredt fel?
- Lehet…
A kutya vadul ugat a kerítés mögött. Mutatja, hogy ha lehetne,
szétszedné az utcán sétálót. Amikor odaér a véletlenül nyitva ma-
radt kertkapuhoz, meglepődik, és elkullog. Nem igazán akart meg-
harapni senkit, csak jó volt mutatni.
Sok ember így van a tanulással, a szellemi fejlődéssel. Úgy csinál,
mintha érdekelné, de ha gyakorolni kell, vagy elmenni valahová,
akkor inkább elhallgat, vagy kifogásokat keres, hogy miért is nem
tud pont most ezzel foglalkozni…

-304-
Tudatosságra ébresztés, I. fokozat
Beavatás, kiavatás, csatornázás, behangolás, szuggesztió fogalma-
kat gyakran hallani különböző tanfolyamokon, amikor úgy csinál-
nak, mintha megnyitnák a koronacsakrát, vagy energia csatornát,
ami elvileg eredetileg is nyitva van, hisz e nélkül nem élne az ember.
Ember embert nem avathat az ősi tan szerint sem. Akkor mit je-
lent a taiki beavatás?
„Beavatás” kifejezést azért használjuk, mert ezt ismerik, de már
az elsőn mindenki megtudja, hogy ezt tudatosságra ébredésként
értjük.
Megvilágosodás jelentése felébredés, a tudat eszmélése, az illú-
zió világából.
Az első előadás segíti a felismerést, az elengedést a dogmák gátja-
itól. Nem szájbarágós előadást hallanak az érdeklődők, hanem a lo-
gikus gondolkodás módszerét, ami felismerések sorozatát indítja el.
A beavatást segítő, segíti megtisztítani a tudatot, hogy a szellem
bepillantást nyerjen a tiszta tudat fényébe. Ezek után rendszeres
gyakorlattal ez a tudatosság fenntarható, és önálló fejlődést biztosít.
Ez csak egy lehetőség mindenkinek, de aki nem gyakorolja, az
úgy jár, mint a járatlan út, újra belepi a dudva.
Az alvó tudat az ideális talaj, a hatalom birtokosai számára, hi-
szen az ilyen szellemi rabszolga azt teszi amit parancsolnak, szug-
gerálnak számára. Ez a tudatállapot megfelel a vallás, politika, és
multik számára.
Ezt minden erővel rögzítik, hogy a szellem itt ragadjon életeken
keresztül, az ármány erőinek szolgálatára. Halvány sejtelmük sincs,
hogy milyen rabszolgaságban élnek.
Az ébredező tudatú szellemi útkereső, sem látja tisztán az átve-
rést, és mindent elhisz, így zsákutcákba csalják.
„Jönnek, majd akik az én nevemben hazug próféciákat terjeszte-
nek” mondta Jézus,

-305-
Ezért nem az ismereteket kell halmozni, hanem a legfontosabb
az információk elemzése a hármasság elve alapján. A felismerés rög-
zíti a tiszta forrást, és újabb tapasztalatokat hozhat. Tudj, ne csak
higgy” mondja az ősi tan. Ami nem működik az nem is élő. Az
igazi tanítás a tanulás megtanulása, hogy az útkereső ne magoljon
fölösleges dolgokat, hanem tudjon felejteni, letisztítani sallango-
kat, dogmákat, gátlásokat. Tudjon logikusan, „józan paraszti és�-
szel” gondolkozni.
Sokan tanulnak, rengeteg tudást magolnak be, mégis alapkérdé-
sekre, nem képesek válaszolni, mert azt még nem tanulta, nem rág-
ták a szájába, mit feleljen.
Ez nem tudás, csak magolás.
A tudatosság az a képesség, hogy nem tanult dolgokban is érezze
a válaszokat, kielemezve érthetővé, logikussá váljon minden.
„Minden kő magában hordozza egy csodálatos szobor lehetősé-
gét, csak le kell faragni a fölösleget.”

-306-
Bölcsek útja:
Már az első könyvemben leírtam ezt a bölcsességet, mely meg-
határozóvá tette útkeresésemet, hogy „ha valamiről nem tudsz, az
nem azt jelenti, hogy nem létezik, hanem, lehet kevés az ismere-
ted.”
Azóta is elmondom, hogy nem érdemes rögtön rávágni, hogy
nem igaz, nem úgy van, hanem próbáld értelmezni, vajon miért
ezt, miért így …
„Azt tedd mással, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek” hirdették
a Szkíták a lelkiismeret aranytükre törvénye alapján. SZER-ETET:
SZERT tartottak, hogy egy rezgésre kerüljenek a Világmindenség
erőivel. Ez éltette, etette őket.
„Amit az égben láttak, azt valósították meg a földön” a Szkita/
Pártus” Jézus ezeket a régi törvényeket hozta el, újította meg. Taní-
tani jött, nem a bűnt váltotta meg. Feláldozták fekete bárányként.
A fokos listán illő lenne ezeket ismerni, és ószövetség helyett a
„fokos szövetségét” javaslom tanulmányozni: a sumér/magyar/ bib-
liát, őstörténetről, Hunokról, teremtéstörténetről…
A bölcs ember így beszél: „nekem is az lenne a véleményem, ha
csak annyit tudnék mint te, ha csak egyoldalúan nézném én is a
dolgokat, de mivel több irányból is megismertem, így átlátom az
egészet.”
A bűn, vagyis régiesen bőőn a bőséget jelentette. Amikor nem
félték Istent, hanem tudták. Együtt éltek az égiekkel, nem istentisz-
teletre jártak hétvégén, hanem megélték a kiáradást…
De már mindegy, akit nem érdekel, annak, jobb félnie és szen-
vednie. Hogyan lett ebből bűn? Hogyan lett Szét egy vallás Istene?
Hogyan ferdítették el Jézus tanításait? Hiába mondta, hogy… Mit
is mondott erről?

-307-
Gondolkodni való a kezdőknek, csemege a MESTERKÉPZŐ-
NEK.

Beavatás, ráhangolódás:
Elragadtatás, elragadó érzés, felemelő érzés mai napig élő fogal-
mak, bár eredetei jelentésüket már nem ismerik, pedig ezek a be-
avatás részei voltak.
„hús húst nem avathat” tudták régen, vagyis ember embert nem
avathat.
Egy mester, guru, vagy mágus senkit nem avathat magasabb
szintre, csak segít a ráhangolódásban, elvisz a kapuig.
Hiába nevezik beavatásnak a fizetett tanfolyamokon azt, ami-
kor a tanfolyam vezető, akárhogy nevezteti is magát ráteszi a ke-
zét a tandíjat befizető fejére, és beavatja, vagy megnyit csatornát,
koronacsakrát, vagy akármit. Ez csak színjáték. Elhitethet vele ér-
zéseket, de ezek csak pillanatnyi lelki befolyások, mulandó érzések.
Az igazi beavatás megköveteli a ráhangolódást, hogy közös rez-
gésre kerüljön a „beavató mesterrel”
Hozzám is többen jöttek, vagy akarnak jönni, úgy hogy csak va-
lakitől hallott rólam. Én mindig elmondom, hogy előtte beszélges-
sünk, akár levelezés útján, hogy ismerkedjünk, ezáltal közös rezgés-
re kerüljünk. Ez az előkészület, hogy a jelölt tisztázza magában fé-
lelmeit, tév-ismereteit.
Legtöbben megszokták, hogy elég befizetni valamennyi összeget,
és hallgathatnak előadást.
Én mindig elmondom, hogy nem az információ halmazt akarom
a fejekben növelni, hanem letisztítani a tudatot, ráhangolni maga-
sabb rezgésekre. Ezért kérdezek, tanácsot adok a felkészüléssel kap-
csolatban, de ezt kioktatásnak veszik, és megsértődnek.
Ezért mondom gyakran, hogy nem értenek meg, nem értik a
taiki módszert, nem értik a ráhangolódás szerepét. Aki szimpla

-308-
„hallgatóként jön egy beavatásra, az általában az alapokat sem érti,
mint a hozzászólásokból is gyakran kiderül. Aki megérti a lényeget,
az viszont képes az önálló fejlődésre.
„Az út a lényeg nem a cél” tartja az ősi bölcsesség.
A mai ember mégis a kész dolgokat keresi.
Kidolgozott sablonos iskolák, tanfolyamok nem tanítanak meg
tanulni, csak magolni. A kísérletezés, a gyakorlás hozza elő az élő
tudást, ami sajátja lesz az útkeresőnek, lényévé válik a lényeg.
Nem fejleszti a kreativitást ha egy gyakorló tábor kész tervet kí-
nál, hiszen a fejlődés alapja a ráhangolódás, ami az előkészület, a
beszélgetés és elemzés közben alakul, fejlődik.
Erről elég sokat beszéltem már… mindhiába…
Az álmodónak a rémálom addig tart ameddig fel nem riad álmá-
ból, vagy jobb esetben amikor rádöbben, hogy álmodik, és onnan
irányítani képes álmait. Ez a tudatos álom.
Az illúzió világában élő is addig szenved, ameddig el nem éri a
megvilágosodást.
Ezért nevezik a megvilágosodást, felébredésnek.
Tudatos álom, és tudatos élet, ez a tudatosság.
Ez lett volna a célja a beavatásoknak, a gyakorlótáboroknak is.
Alapismereteket nyújt az útkeresőknek, gyakorlati tapasztalatot
ad az alapokkal már megismerkedett, de elakadt úton járóknak, és
hihetetlen lehetőséget tárt volna fel a mesterszintet elérőknek.
Én megértem a habozó, halogató embereket, akik kifogásokat
gyártanak kibúvóként a beavatás alól, a gyakorlások halogatására,
hiszen a sok száz év tudatmódosító kódjait nem képesek felülírni
maguktól, és ezt tapasztalat nélkül nem is fogják megérteni.
Nekem ennyi lett volna a dolgom, hogy összerakjam az elfele-
dett ősi tudást, és lehetőséget dolgozzak ki a gyakorlati működteté-
sére, átadására. Ez megtörtént, hiszen három alapbeavatással önál-
ló tudatosságra lehet képes a gyakorló, a további extra tanfolyam a
képességek kibontakozását segíthették, míg mesterszintek lépcső-

-309-
in korlátlan magasságokba emelkedhetett volna a lényeget értő, és
gyakorló emberi testbe zárt szellem…

Ki a szellemharcos?

Szellemharcos az, aki három szinten is képes megvívni a harcot,


hogy gyógyítson, és segítsen másokon.
Akiben félelem van a harc iránt, vagy a fegyverektől retteg, az so-
sem lehet igazi gyógyító.
Akiben nincs FÉL-elem, az lehet egész. Aki nem EGÉSZ-séges,
az ne akarjon másokat gyógyítani.
Képes vagy e betegség démonokkal küzdeni valakiért?
Képes vagy golyózáporba belemenni, hogy kihozz egy sebesültet?
Ez a szellemharcos, nem a kifogást kereső álszent.
Érti ezt már valaki?
A kelta regék a Keltoi, vagyis keletről jöttek legendái.
A MAG népe aki keletről jött, és ők kerültek kapcsolatba ama-
zon nőkkel /szkíta és görög regék/, és Dul Király tündér lányaival /
csodaszarvas/ csángó emlékezet, aranyos szeglet/ Tündér Szép Ilo-
na, Dingir Ilu-na /magyar népmesék, sumér –magyar biblia/
A táltost tudónak nevezték, ahogy Thot istenséget, a háromszo-
ros bölcset, /Hermes Trismegistos-t/ is, akik nem féltek, hanem
mindent tudni akartak, nyitottak voltak a tudásra, tudatosak vol-
tak.
- A misztikum olyan titokzatos valami?
- A titok nem attól titok, hogy nem mondják el, hiszen bármi-
lyen ismeret lehívható.
Erről Jézus is beszélt, és sok más megvilágosodott szellem is.
A titok azért titok, mert ha könyveket írnak is róla, akkor sem ér-
tik, csak a beavatottak.

-310-
Aki nem érti a hármasság elvét, a ráhangolódás gyakorlatát nem
csinálta, nincs tudatában, hogy „minden rezgés” annak az egyszerű
dolgok is titokzatosak maradnak.
Minden élőlény, tárgy egyéni rezgést hordoz. Még a múltnak is
megőrződik a lenyomata.
Ez alkalmas időutazásra?
Igen. De az emberek még mindig a fizikai testet akarják vis�-
szavinni az időben, pedig „feltámadáskor, vagy reinkarnáció” során
sem a test épül újjá. Ebben a bekódolt tudatúak hisznek már csak.
Fizikai testben tehát nem valószínű, regresszióban lehetséges, de
sok benne a „takarás” amit a hiányos ismeretek okoznak, ezért a tu-
dat próbál rá valami magyarázatot keresni. Pl. tudományos ismere-
teket csak az fog regresszióban áthozni, aki itt is rendelkezik vala-
milyen hasonló ismerettel.
Így van. Regresszióban a tudatalattiból hoznak elő emlékképe-
ket, ami keveredik ego kreált képekkel, vágyakkal, hiszen általában
nem a letisztult tudatúak utaznak ezzel a módszerrel.
Van más módszer is?
A hármasság elve alapján törvényszerű egy harmadik módszer is.
Ami az alapelvek ismeretében egyszerű. Aki gyakorolta a tárgyak
rezgéséről lehívott információszerzést, aki gyakorolta az átlényegü-
lést, a ráhangolódást, ismeri a szellemtan lehetőségeit, az bármilyen
korba, bármilyen személy életét végignézheti, élheti, hogy tapaszta-
latokat szerezzen.
Egyszerűnek tűnik.
Igen, akinek nincsenek titkok már.
Bárki képes rá, aki az alapelvek ismeri. Aki túllépett a gátlásokon.
Nem árt egy személyes tárgy, vagy fénykép az adott személyről
előgyakorlatként megfelel a tárgyak rezgése általi infók /ez ellen-
őrizhető is/ valamint az átlényegülési gyakorlatok.
A hármasság elvére figyeljetek.

-311-
Kedves Múlt !
Köszönöm a leckéket, amiket kaptam tőled. Köszönöm, hogy
ezek által felnőhettem, megtanulhattam, megtapasztalhattam min-
dent, ami jobbá tett. Köszönöm, hogy feltártad titkaidat, hogy
megismertem a valóságot. Köszönöm, hogy átléphettem a dogmá-
kon, és már nem hatnak rám a megtévesztés módszerei.
Talán a Jövő majd segít, hogy mások is megértsék a múlt értéke-
it, és használni tudják az igazi Szakralitás erőit.
Tudom, hogy ennek érdekében elég, ha a Jelenben létezem.
Köszönettel
Scy-ta
a hármasság megtartója.

-312-
TESTVÉR EGY TEST EGY VÉR SZERTARTÁS:
EGY VAGYOK AZ ÉGGEL,
EGY VAGYOK A FÖLDDEL,
EGY VAGYOK A VILÁGMINDENSÉGGEL.
AZ EGY RÉSZE VAGYOK,
ÉN VAGYOK AZ EGY.
MINDEN ROKONOM,
MERT TESTVÉREM AZ EGYBŐL.

AMIT ESZEL AZZÁ VÁLSZ


FÖLD TERMETTE, NAP ÉRLELTE
AKI EBBŐL RÉSZT VESZ
EGY TESTTÉ VÁLIK.

FÖLD TERMETTE, NAP ÉRLELTE


AKI EBBŐL RÉSZT VESZ,
EGY VÉRRÉ VÁLIK
EGY TEST, EGY VÉR TE VAGY TESTVÉR!

-313-
További információ:

scita@freemail.hu

Videók
http://taikijitsu.freeblog.hu/

Honlap
http://taikijitsu.wix.com/taiki#!home/mainPage

fórum
http://www.freeforum.hu/taiki#forum26846

Ezuton is köszönetet mondok :

Kovácsné Nóri
Molnár Andrea
M-né, Deák Vera.
És másoknak

A TAIKI eddig megjelent könyveihez való önzetlen segítsé-


gükhöz.

-314-
TAIKI könyvek:
TAIKI a harcművészet mágiája

TAIKI a beavatás titka

TAIKI tanítások

-315-
-316-
Tartalom
ELÔSZÓ: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3
DE MI A CSUDA AZ A TAIKI?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6
Tiszta vizet a pohárba. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7
Sárkánykirályok. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12
A barlang. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16
TANÍTÁS – TAN átadás – TAN- itatás . . . . . . . . . . . . . . . . 17
Elvetett mag: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20
Átlényegülés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20
A kút. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 22
ÓRA . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 24
Koncentrált tudati energia:  . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 25
Muga gyakorlatok:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 28
Erdôben. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30
Faluban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 32
A gyógyító harcos. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 34
WARPAHOKA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 36
Warpahoka! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 39
Ráhangolódás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41
A dobos révülése, avagy aktív meditáció mindenkor. . . . . . . . . 43
Íze, szépsége, lényege:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 45
Üresség elérése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 46
A tér felezése:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 47
Vallások?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48
Böjt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 51
Vall-ás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 52
Ráhangolódás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 55
Tudatáthelyezés:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 58
Tudatkihelyezés:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 59
Gyakorlat: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 60

-317-
Gyökér: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 61
Szellemvilág:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62
Fentről:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 65
Olvasás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 66
HARCI GYAKORLATOK . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67
Az első tréning:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 67
Hozzáállás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68
A púpos:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68
Harc nélkül . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 71
Stílus bemutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 73
„Gyógyítónak” szükséges a harci gyakorlat?. . . . . . . . . . . . . . 74
Szellemkard:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 74
Átadás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 76
A szellemharcos:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 78
Szellemharc . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 80
Energiás, mentális védelem rendszere:. . . . . . . . . . . . . . . . . . 82
Kidolgozásra váró módszerek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 83
Energiás kísérletek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 84
Dvadcat agyin . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 85
 Pásztorok mesélték:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86
Átlényegülés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 87
Megvilágosodásról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 88
Tudatosság gyakorlata: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 89
Mag hármassága. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91
I-MA:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92
Közös rezgés. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 92
A forrás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94
Gyakorlás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95
Harcos szerzetes alapszabály. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 95
Jézus erô a SZER-ETET. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 97
A parkban:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 98
Kiárasztás teszt. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 99

-318-
Bármilyen témában találd meg az eredeti jelentést.. . . . . . . 100
Továbblépve a témában:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 100
Rend, káosz és egyensúly:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101
Kiáradás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
Kiárasztás teszt:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 105
KI-áradás, vagy I-MA gyakorlat a középpont erejének
megtapasztalása.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 106
Ráhangolódás fontossága:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107
Taiki tudatosság:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 109
SZER. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 111
SZER vagy csak rész? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 113
Lendület. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115
Megvilágosodás és felismerés:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 115
Kulcsok a felismeréshez:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 116
Fénnyé válás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117
Stigma:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 117
Béke? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 119
Átlényegülés, közös rezgés, együtt gondolkozás: . . . . . . . . . 120
A lényeg megtalálása: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 122
Megvilágosodásról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123
Tudatosság gyakorlata: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 124
Szabad akarat:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 125
Oktatásról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126
Oktatói lehetőségek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126
A beavatás tudatosságra ébredés.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 127
A lényeg megtalálása: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128
Átlényegülés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128
Minden rezgés.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129
Elemzés –gyakorlás - tapasztalat a hármasság kulcsa.. . . . . . 130
Felismerés?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 132
A ráhangolódás lényege. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 133
Lázálom. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 135

-319-
Hogyan alakul ki a betegség?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 138
A betegségek legfőbb okai. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 138
Pozitív gondolatok és harmónia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 139
Csillagvándorok:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 142
Rezgésről:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 143
Vallás vagy tudatosság?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 144
Tudatosság:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
Lendület: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 145
Rezgőkéz:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 146
Füst:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 147
Radiesztézia . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 151
Ráhangolás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152
ESP . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 152
Jó tanácsok kezdőknek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 155
Beavatáson. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 156
A kiáradás gyakorlásáról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 161
Érzékelés-gyakorlás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163
Csak az igazat! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 164
Teljesség: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 165
Koncentrációs gyakorlatok.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 166
Beavatások:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 167
A kiáradás energiája, amiről már írtam:. . . . . . . . . . . . . . . . 169
Tanulási módszerek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 169
Gyakorlatok airsoftra hangolva. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 174
Megvilágosodás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 175
Hármasság. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 177
Első lépés, a felismerés:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178
Tudatos?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 179
Ki-hallgatás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 180
Tudatosság:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 182
Mit kezdünk a tudással?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183
Mesterfok: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 183

-320-
Mestertechnika: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 184
Hatékonyság:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 185
A tanulás egyszerűsége:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 188
Allergia: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 189
Kíváncsiság: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
Pszichiátria:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 191
Utcán: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 192
Az erő működtetése:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 193
Áldozás törvénye:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 194
KI-áradás gyakorlása: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 195
Példázatok:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196
Elvek, természeti szabályok: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 196
A tiszta fénytudatból . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 197
„Ami működik az, az élő!”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 201
Tudatos középpont: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 202
KI-áradás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203
Taiki alap elv . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203
Fájdalomról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203
Beavatás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 204
A taiki a közép elérése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 210
Egész-ség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 211
Harmónia, egyensúly elve. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 212
Csoporttudat:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 214
A tudás HAT-alma:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 215
Akadályok:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 217
Nimrud fia. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 221
Öreg remete vigyázott a tudás fájára.. . . . . . . . . . . . . . . . . . 223
Mennyi idő?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 224
Révülés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 226
A ráhangolódás csodája:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 228
A „meditálók” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 232
Üresség lehetőségei: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 233

-321-
Felismerés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 234
Elvárások:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235
Biztosíték? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 235
TAIKI TEMATIKA. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 237
8 KÖRCIKK. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 238
Szkíta létkerék,. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 238
1. ŐSTÖRTÉNET, ŐSKULTÚRÁK:. . . . . . . . . . . . . . . . 239
2. EGÉSZ-SÉG, GYÓGYÍTÁS:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 239
3. SZELLEMTAN: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 240
4. MÁGIA:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 241
5. SZERTARTÁS:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 241
6. KÜLÖNLEGES-ÉRZÉKENYSÉG KÉPZÉS:. . . . . . . . 241
7. KI-ÁRADÁS: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 242
8. VÉD-ELEM:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 242
Az élet küzdelem:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 244
Étkezés: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 246
Metamorfózis. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 247
A beavatás titka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 248
Ármány-illúzió világa, és közép. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 249
Kerek az egész!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 250
Az ERŐ tudományos alapja:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251
Átlát a szitán.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 251
Érzékelés fejlesztése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 252
A szellem:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 255
Kulcs a megvilágosodáshoz: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 258
Tanácsok TAN-ítóknak:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 259
Tanácsok Beavatóknak:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 260
Ősi tudás, ősi módszer szerint:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 260
A távoktatás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 261
Nem a téma a lényeg!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 261
Én megyek az utamon!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 262
Rezgéselmélet: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263

-322-
Játékos tanulás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 263
Vissza az ősforráshoz!. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 264
Tükörmódszer . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 266
Hét mester. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 267
A dobos révülése, avagy aktív meditáció mindenkor:. . . . . . 268
Átokföld. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269
Az út a lényeg nem a cél. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 269
A tudatosság az egység kiáradása. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 270
A tisztánlátás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 271
Tanmese: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272
Ahol a tudat ott az energia.. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 272
Átlagember: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 273
Rész-infók:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 273
Vázlat a tan átadásáról:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 274
Hogyan?! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 275
Tanmese. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 276
Mágia: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277
Tanmese. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277
Tanulás:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 277
Miért nehéz?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 278

Átlényegülés, ráhangolódás, rend: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 278


Tudatosság:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 280
A tudat hármassága:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 281
Érzékek fejlesztése:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 282
A felkavart tudat a káosz: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283
Gondolatok az egységről:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 284
Ráhangolódás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 284
Imagináció:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 284
EGO:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 285
Tanulás hármassága:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 286
Goethe: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 288

-323-
Egy kísérlet: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 288
Gyakorló:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 289
Visszacsatolás gyakorlat:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 290
A nem-cselekvés hatalma:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 290
Érzékelés fejlesztése. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 292
Tanuló-jellemzés:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 293
Mi a valóság? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 293
A tanulás megtanulása:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 294
Honnan tudom, hogy a módszerem jól működik? . . . . . . . 294
A szellem győzelme az anyag felett . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 295
Kreatív elme. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 299
Gyakorlás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 301
Javaslat: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 301
Ritmus: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 302
Az áldozat eredetéről:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 303
Tudatosságra ébresztés, I. fokozat. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 305
Bölcsek útja:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 307
Beavatás, ráhangolódás: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 308
Ki a szellemharcos? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 310
Kedves Múlt ! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 312
TESTVÉR EGY TEST EGY VÉR SZERTARTÁS: . . . . . . 313
TAIKI könyvek:. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 315

-324-

You might also like