SRÁCOK, FIGYELEM!

A könyv olvasása fiúknál

pattanásokat okozhat
HASZNÁLATI
UTASÍTÁS LÁNYOK RÉSZÉRE:

Ajjaj... Lizi és Tinka házába cserediák költözik. De

nem akármilyen! Lyukas, fekete harisnyájához skót
kockás miniszoknyát hord, nyaka körül pedig egy fém-
/
mel kivert, széles nyakpánt díszeleg. Es mennyire tisz­
teli a szabályokat! Semennyire. O Eleonóra, a csere bo­
szorkány. Úgy tör be a Schnabel-Meierbeer család éle­
tébe, akár egy hurrikán. Varázsol, ahogy a csövön ki­
fér, és félelmetes titkok lengik körül...
 Fordította: Zsidányi Lilla
© 2004 Egmont Franz Schneider Verlag, München
Illusztrálta: Betina Gotzen-Beek
Minden jog fenntartva!
A sorozat eredeti címe: No Jungs!
A kötet eredeti címe: Die Austauschhexe
Kiadja az Egmont-Hungary Kft., Budapest, 2007.
A kiadásért felel a kiadó ügyvezetője
Nyomdai előkészítés-. Janik Stefánia
Nyomdai kivitelezés: Gelbert Nyomdaipari Kft.
Felelős vezető: Gellér Róbert ügyvezető igazgató
www.egmont.hu
www.thomasbrezina.de
www.schneiderbuch.de
A CSEREBOSZI
Illusztrálta: Betina Gotzen-Beek
A Schnabel-Meierbeer család
egy család, hat NUVARÁ-val. Hogy mi
az a nuvará? Majd később 01020211
v’
De addig is hadd áruljak el egy-kéf családi
titkot!

Tinka Isti
Pontosan úgy érzi magát, mint Egyszerűen ellenállhatatlannak
Sissy császárné. tartja magát. Kérdés, hogy egyedül
marad-e ezzel a véleménnyel...
 2

Tivadar Gréta, az aggódó anya

Tényleg a pucér noeiket bámulja Furamód erőteljes érdeklődést
éjszakánként a tévében? vált ki belőle az egérízesítésü
macskaeledel.
A Schnabel-Meierbeer család

Hosszú ideig képes
azt trillá zni, hogy:
„Trallalla, trallalla, a szeretet
hangja szóljon ma!"
Dávid
Feltalálja a fenék-hastáncot,
és ő lesz a postások réme.
 G *\

Frank Borisz, a gondoskodó apa

Megdönti saját rekordját, Neki sem könnyű, ahogy azt már
mivel napi tíz szónál többet megszokhattuk.
enged ki a száján.
 Segítség, még egy fiű !
Ez a nap is ugyanúgy indult a Schnabel-Meier-
beer család életében, mint a többi. Naná, hogy
eszementen.
A konyhában Borisz, a gondoskodó apa, úgy
készítette el a reggelit, akár egy nyolckarú polip.
Az egyik karjával szendvicseket készített tíz­
óraira, a másikkal beleútötte a tojást a serpenyő­
be, a harmadikkal lekapta az éppen kifutó tejet a
gázról, a negyedikkel joghurtot vett elő a
fridzsiderből, az ötödikkel, hatodikkal és hete­
dikkel az asztalt terítette, a nyolcadikkal pedig
az izzadságcseppeket törölte le a homlokáról.
Gréta, az aggódó anya, éppen Dávidot, a leg­
kisebb fiút kapta el a grabancánál fogva.
- Most azonnal felhúzod a nadrágodat! Azt
akarod, hogy mindenki a fenekedet nézegesse?
- kiáltott rá.
9
 —Igen, kukkolják a popómat, kukkolják a po­
pomat! - kurjantotta Dávid lelkesen, és nagyon
örült, amiért az anyja ilyen jó ötletet adott neki.
Végigrobogott az előszobán, feltépte a bejárati
ajtót, kidugta a hátsóját a szabadba, és körözni
kezdett a csípőjével, akár egy hiperaktív hastán­
cosnő.
A postás épp akkor állt meg a kapu előtt, hogy
bedobja a leveleket a postaládába.
—Micsoda szemtelenség! —mondta felháboro­
dottan, mérges pillantást vetve a fiúra.
Isti ekkor jött le első emeleti szobájából. Elő­
ször a lépcső melletti tükör előtt állt meg, má­
sodszor az előszobatükörben csodálta meg ma­
gát, harmadszor pedig a tűzhely mellett ragadt
le, ahol felemelt egy tiszta serpenyőt, és elége­
detten szemlélte magát benne.
—Aki jóképű, az jóképű! —szaladt ki a száján,
miközben ellenállhatatlanfnak szánt) arckifeje­
zéssel magasba húzogatta a szemöldökét.
Ezután Frank botorkált le a lépcsőn, aki szin­
tén tizennégy éves volt, és egy osztályba járt Is­
tivel. A fülén fejhallgató volt, a szemét pedig egy
fekete napszemüveg takarta. Ezt csak a legrit­
kább esetekben volt hajlandó levenni. Lustán
vonszolta magát, hűen kedvenc mondásához,
10
amely így hangzott: „Minek rohanni, ha vánszo­
rogva is elérhetünk mindenhova?"
Tivadar, a legidősebb fiú a családban, kidugta
a fejét a konyha melletti szobájából.
- Csend legyen! Aludni akarok! Reggel háro­
mig tanultam!
Lizi, aki épp ekkor trappolt le jó hangosan a
lépcsőn, vidáman belevigyorgott az arcába.
- Mit tanulmányoztál olyan sokáig, he? Éjsza­
kai krimiket vagy pucér nőcikkel teli filmeket?
Tivadar erre úgy elpirult mint egy kisfiú, és
mérgesen becsapta az ajtót. Lizi valószínűleg rá­
hibázott az igazságra.
A legfelső lépcsőfokon ekkor Tinka, Lizi mos­
tohatestvére és boszorkánybarátnője jelent meg.
I.ebegő anyagból készült hófehér ruhát viselt,
hosszú, szőke hajában pedig saját készítésű, alu-
lóliából hajtogatott csillagok díszelegtek.
- Még mindig rajtad van a császárnédili? - só­
hajtotta Lizi, és beletúrt sötét, fürtös hajába.
- A teszt eredménye teljesen nyilvánvaló volt
magyarázta Tinka, majd elegánsan elindult le­
idé, a kezét kecsesen a lépcsőkorlátra helyezve.
Sissy császárné bennem született újjá.
Lizinek erőt kellett vennie magán, hogy ne
uvöltsön rá Tinkára.
11
 - Azt a tesztet csak az az idióta magazin talál­
ta ki, hogy teljesen behülyítsék az olyan✓ lányo-
kát, amilyen te vagy. Mi is a címe? LÁNYOK
AGYAMENTEN?
- Lendületes lendületben! - javította ki Tinka
egy kicsit sértődötten.
—Benned legfeljebb egy pöttyös hering szü­
letett újjá! - csattant föl Lizi, és a tincsei szépen
lassan elkezdtek égnek meredezni az ideges­
ségtől.
—Pöttyök? —kérdezte ijedten Tinka, és a tü­
körhöz sietett, hogy megvizsgálja az arcát —pat-
tanásügyileg.
Lizi úgy remegett ennyi hülyeség láttán mint
egy vulkán kitörés előtt.
- Mindenki asztalhoz! Valami fontosat kell
mondanom, mielőtt elmentek! - zengett Borisz
hangja a konyhából.
—jobb is, ha eszem valamit, mielőtt kannibál
lesz belőlem! - jelentette ki Lizi, sokatmondó,
szúrós pillantást vetve Tinka felé. Tinka azon­
ban nem fogta az adást: teljes lelki nyugalommal
gyakorolta a tükör előtt Sissy császárné szenvel­
gő nevetését.
Egy kis idő múltán végre a Schnabel-Meier-
beer család összes tagja ott ült a reggelizőasztal
12
körül. Még Tivadar is kimászott az ágyból. Kí­
váncsi volt, hogy Borisz mit akar mondani, és ez
a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a lustaságá­
nál. Amikor a két lány és a négy fiú végre elhe­
lyezkedett, és elégedetten csámcsogott, kanala­
zott, hörpintgetett, Borisz megköszörülte a tor­
kát, mint aki tudományos székfoglaló beszédre
készül.
- Mi a pálya? - érdeklődött Frank, miközben
szörcsögve eltüntetett a szájában egy kukorica-
pehellyel megrakott kanalat.
Borisz nagy levegőt vett.
- Vasárnaptól vendégünk lesz —jelentette ki.
- A szomszéd kutyus? — kérdezte Dávid re­
ménykedve.
- Nem kutyus! —nevetett Borisz mesterkélten.
Az egyik orvoskollégám fia költözik hozzánk
két hétre. A szülei fogják elhozni.
- Paraméterek? - hangzott Isti kérdése.
- Micsoda? - nézett rá az apjuk zavarodottan.
Mennyi idős? Mi a hobbija? Különleges is-
mertetőjele?
Aha! Egy évvel fiatalabb nálad és Franknál.
l éhát pisis!
Mi két évvel vagyunk fiatalabbak! - háboro­
dott lel Tinka.
13
 - Nézzetek csak magatokra. Még pelenkázni
kell benneteket! - vágott vissza Isti gúnyosan.
De hamarosan meg is bánta. Lizi a kiskanalát
szamócalekvár-kilövőnek használva egyenesen
Isti ingére röpített egy porció dzsemet. A frissen
mosott ingen nem mutatott valami jól a piros
szamócafolt.
- A fiút Frederiknek hívják. A szülei Dél-
Amerikába utaznak, és mivel még iskola van, a
fiúkat nem tudják magukkal vinni. Ezért kértek
meg engem, hogy hadd lakjon itt a kölyök két
hétig.
Gréta bátorítón Borisz felé bólintott.
- Aludhat Dáviddal a rácsos ágyban! - javasol­
ta Isti, miközben egy zöld szalvétával megpró­
bálta eltávolítani a foltot az ingéről. Ennek kö­
szönhetően a piros folt mellett zöld csíkok is
megjelentek.
- Ti ketten egy szobába fogtok költözni, a má­
sik szobát pedig átengeditek a vendégnek - adta
elő Borisz az elképzelését.
Isti erre lehúzta Frank füléről a fejhallgatót.
- Egy szobába kell költöznünk! —mondta neki.
- Soha! - vágta rá Frank gondolkodás nélkül.
Borisz az asztalra csapott, ugrásra késztetve
ezzel az asztalon lévő tányérokat.
14
 - Márpedig így lesz. És ezzel befejeztem a
vitát!
- Soha! - makacskodott tovább Frank.
Tinka megsajnálta Boriszt.
- Reggeli Medve, ne hozz nekünk még több
Iliit a házba! - nyüszögte, és fájdalmas arcot vá­
gott hozzá.
Borisz a mostohaapja volt, ezért Tinka nem
tudta neki azt mondani, hogy apu. Hogy meg­
oldja a problémát, a napszakok és az alkalmak
szerint más-más nevet adott neki. Borisz volt
már Reggeli Medve, Esti Medve, Tréfás Medve,
Morgós Medve és Doktor Medve is.
- Biztosan idegesíteni fog minket, és minden-
léle tréfát űz velünk, mint Isti és Frank. Kérlek,
Reggeli Medve, nem kell több fiú! - sopánkodott
lovább Tinka, és a hatás kedvéért könyörögve az
' gnek emelte széttárt karját. Lizi ezt már kicsit
mlzásnak érezte. Viszont a hatás nem maradt el.
A két fiú egy csapásra másként gondolt a ven­
dégre. Egymásra néztek, mintha azt mondanák:
I la a lányok nem akarják, akkor mi csak azért is
akarni fogjuk!"
■ Semmi probléma! Frank majd átjön hozzám
mondta Isti fennhangon, mostohatestvérének
' iv/.ont odasúgta: - De az én szobámban nem
15
csinálsz olyan disznóólát, amilyen a tiédben
van.
- Inkább fordítva - legyintett egyet Gréta. - Is­
ti, inkább te menj át Frankhoz. Legalább egy hó­
nap kellene ahhoz, hogy Franknál elfogadható
rendet csináljunk.
Frank szúrósan ránézett Grétára, majd vissza­
tette a fejhallgatót a fülére.
- Tehát akkor mindent elrendeztünk! - dör­
zsölte össze Borisz elégedetten a tenyerét. - Cso­
dálatos. Tudjátok, nagyon fontos nekem, hogy jó
benyomást tegyünk Frederikre és a szüleire.
- Frederik apukája egy olyan kórház igazgató­
ja, ahol Borisz is szívesen dolgozna —fűzte hoz­
zá Gréta, miközben megakadályozta Dávidot
egy kísérlet végrehajtásában.
A kis ördögfióka épp azt akarta kipróbálni,
hogy a vajas kenyér tényleg mindig a vajas felé­
vel pottyan-e a földre. Miképp Borisznak nyolc
keze volt, Gréta is nagyon sok szemmel rendel­
kezett. Miközben Dávidot rendreutasította, fel­
tűnt neki, hogy Tinka éppen csak csipeget a reg­
geliből.
-T in k a, egyél valamit a teán és a pirítóson
kívül!
- Nem kérek! - emelte fel a kezét elutasítóan
16
 I inka. - Sissy császárné annyit sem evett, mint
most én. Egyébként szeretnék egy fűzőt.
- Egy micsodát? - kérdezte Borisz, és majd­
nem kiesett a kezéből a zabkásával teli kanál,
amit épp szájához emelt.
- Egy fűzőt. Amit a has köré tekernek, és szo-
iosan összefűznek - magyarázta Tinka, miközben
tenyerét kis pocakjára szorította. Ki nem állhatta
azt a kis dudorodást a köldöke alatt. - A nőknek
a lűző miatt volt régen darázsderekuk. Azért vol­
tak olyan nádszálvékonyak.
- Csak arra vigyázz, nehogy elszorítsa az
agyadhoz vezető ereket - dünnyögte Tivadar
sóhajtva.
Nem, kislányom, biztosan nem fogok fűzőt
venni neked! - döntötte el Gréta végérvényesen.
I inkát elszomorították anyja szavai. Még sze-
tencse, hogy tudott varázsolni, és így bármit be
tudott szerezni magának, amit csak akart.
- Akkor vasárnap délben találkozunk! - állt fel
I i.:i az asztaltól.
Hogyhogy? Ma még csak péntek van! - mond-
t.i Borisz összezavarodva.
Jó reggelt, Reggeli Medve! - viccelődött vé­
li I inka. - Minden héten két napot a házunkban
i<>1Ilink!
17
 Az apjuk erre gondterhelten bólintott egyet.
- Egyszerűen nem tudok hozzászokni a do­
loghoz - mondta.
- De mi igen! —nevetett Tinka és Lizi, fogták
az iskolatáskáikat, és már kint is voltak a házból.
Számukra ez a két nap volt a hét legszebb két
napja. Ezeken a napokon a saját házukban lak­
hattak szülők nélkül, de ami sokkal fontosabb,
fiútestvérek nélkül. FIÚK KIZÁRVA! hirdette a
tábla a kertkapu fölött. És ezt a lányok nagyon is
komolyan gondolták.

18
 A csereboszi
I gy éve már semmi nincs úgy, mint korábban
volt. Egy évvel ezelőtt Tinka és Lizi még halálos
ellenségek voltak. Lizi akkoriban az apjával és
két fiútestvérével, Frankkal és Dáviddal lakott
együtt. Az anyukájuk már régen meghalt.
Tinka családja Tivadarból, Istiből és Grétából,
i anyukájukból állt. Az apjuk egy másik nő
miatt elköltözött otthonról, és a szülők elváltak.
Aztán egy nap hirtelen megtörtént: Gréta és
Borisz megismerkedtek, és egymásba szerettek.
I Ihatározták, hogy összeházasodnak, így Tinka
es l.izi hirtelen mostohatestvérekké váltak.
Körülbelül ebben az időben történt az is,
hogy a két lány egy iskolai feladat kapcsán meg­

19
ismerkedett Schicketanz nénivel. Az idős, hófe­
hér hajú hölgy nekik ajándékozta titokzatos és
csodákkal teli kertes házát. Schicketanz néni
azért hagyta el a várost, mert szerelmes lett, és
egyenesen Hawaiira költözött a szerelméhez.
A lányok sejtése beigazolódott: az öreg hölgy
tényleg boszorkány volt. A lányok a házzal
együtt megörökölték a néni boszorkányerejét is,
és ezzel együtt felvételt nyertek a Boszorkányok
Klubjába. Sőt még egy boszorkányiskolát is el
kellett végezniük, ahol a varázsigék mellett meg­
tanulták a különféle főzetek elkészítését és a re­
pülés tudományát is. A repülő seprűk teljesen új
modellek voltak, motorbicikli-kormánnyal és
-üléssel felszerelve. A modern boszorkányoknak
kötelező volt a bukósisak viselése is, mivel ezek­
nek a csúcsmodell seprűknek a sebessége elér­
hette akár a 100 kilométert is.
A nagy házban, ahová az újdonsült Schnabel-
Meierbeer család beköltözött, minden gyerek­
nek külön szobája volt, csak Lizi és Tinka kény­
szerültek közös szobába. Kiengesztelésül a szü­
lők megengedték nekik, hogy minden héten két
napot a saját házukban töltsenek. A ház titkát a
lányokon kívül természetesen senki sem ismerte.
Tinka és Lizi pénteken, suli után, egyenesen a
20
Kristály utca 77-es számhoz sietett. Megálltak a
lsertkapu előtt, és valami szép dologra gondol­
lak. Lizinek eszébe jutott az a gól, amit a futball-
( sapatban lőtt, Tinka pedig felidézte magában
Sissy császárné földig érő haját. A kertkapu ek­
kor magától kinyílt, miközben ezt csikorogta:
„( sak tessék!" Közben a kerítés lécei miákolva
üdvözölték a két lányt.
hzek a lécek első pillantásra olyannak tűntek,
mintha az asztalos pityókásan vágta volna őket
méretre: egyetlen egyenes szál sem volt közöt­
tük. Ha valaki azonban alaposabban megfigyel-
l<\ észrevehette, hogy a lécek macska formájúak.
I /ek a famacskák nyávogtak az imént, és ők vol-
t.ik azok is, akik ha kellett, karmaikkal védték a
kertet a hívatlan vendégektől.
A lányok végigmentek a ház felé vezető ka­
nyargós ösvényen, miközben a fák susogva üdvö­
zölték őket leveleikkel. A ház messziről sokkal
kisebbnek tűnt, mint amilyen a valóságban volt.
A lalak összevissza görbültek, mintha a ház dü­
löngélne egy kicsit, a tető pedig egy kötött téli
km smára emlékeztetett. A kerámiacserepek vidá-
m.m csillogtak a nyári napfényben, a zöld-fehér
■iMakkeretek pedig az ablakokat tágra nyitott, kí-
\ .mcsi szemekhez tették hasonlatossá.
21
 A bejárati ajtó piros színű volt, és a deszkákat
három kovácsoltvas pánt tartotta össze. A jó
megfigyelőknek nyomban feltűnt volna, hogy az
ajtón sem kilincs, sem kulcslyuk nem található.
Ez az ajtó csak akkor nyílt ki, ha valaki szépen
megkérte erre.
Tinka és Lizi megtették ezt. Az ajtó kitárult,
és közben kedvesen nyikorgott, mintha azt
mondaná, hogy „Tessééék belééépni!".
Az előszobában csillogó pontocskák és szikrá­
zó fények úsztak a falakon. A polcokon külön­
böző méretű kristályok sorakoztak, melyeken
megtört az ajtón és az ablakokon beáramló fény:
így jöttek létre a falakon táncoló mézsárga, hal­
ványkék és rubinvörös pontok. Egyik-másik drá­
gakő pedig egyszerűen magától fénylett.
Függetlenül attól, hogy kint napos volt-e az
idő, vagy sem, a levegő csillogott-villogott a bo­
szorkányházban, mintha több száz szentjános­
bogár táncolna odabent.
A házba belépve Tinka és Lizi hangos berre­
gésre lettek figyelmesek, mintha egy varrógép­
motor zakatolna mellettük. Aztán egy puha, sző­
rös, meleg test dörgölőzött a lábukhoz.
- Helló, Cosimó! Nézd csak, hoztunk neked
valamit! —trillázta Tinka, és előkotort a táskájá-
22
hói egy gumilabdát. Nagy lendülettel a földhöz
vágta, mire a labda felpattant, de nem esett visz-
sza a talajra. Egy láthatatlan erő eltérítette, és a
nappali irányába sodorta.
- Hozd vissza! - parancsolta Lizi, de csak egy
lelkes nyávogás volt a válasz.
Cosimó még Schicketanz nénihez tartozott,
es a lányok a házzal együtt őt is megörökölték.
A kandúr legfeltűnőbb tulajdonsága az volt,
hogy teljesen láthatatlan. Csak hallani és érezni
lehetett: ha messze volt, a nyávogásából kide-
nilt, hogy merre jár, ha pedig ott volt a közel­
ben, akkor a lányok ki tudták tapintani dundi,
szőrös testét.
Hirtelen heves kopogtatás hallatszott az aj­
tón. Tinka és Lizi ijedten összerezzentek, és kér­
dőn egymásra néztek. Általában senki sem jut el
.1 bejárati ajtóig: a kertkapu minden látogatót
megállít, az ajtó fölött pedig egy fából faragott
keselyű ül, aki jelez, ha valaki megáll a kertkapu
••lőtt. Hogyan kerülhetett valaki észrevétlenül a
bejárati ajtó elé?
Lizi összeszedte magát.
Ki van ott? - kérdezte mély, felnőttes han­
tion.
Kinyitni! Nincs időm az ilyesmire - hang­
23
zott a válasz, melyet további dörömbölések kö­
vettek.
Tinka odabólintott a piros ajtónak, mire az en­
gedelmesen kinyílt. Kintről egy kis fuvallat szür­
ke füstöt hozott be a házba. A füst egy férfi kö­
rül gomolygott, akin talán az volt a legfeltűnőbb,
hogy minden hosszú volt rajta. Hosszú volt a ke­
ze, a lába, az orra, de még az arca is. És minden­
nek tetejébe olyan arcot vágott, mintha egy ecet­
ből, citromléből és mosogatóléből készült keve­
réket erőltettek volna le a torkán. Mellette egy
hosszú, szürke kabátos, vékony nő állt, két kezé­
ben egy lila, kerek fogantyújú táskát markolász-
va. Vizenyős kék szeme hatalmas, sötét keretes
szemüveg mögött rejtőzött. A száját szív alakúra
csücsörítette, és állandóan húzogatta.
- J ó napot, Eduárd! - köszöntötte Tinka udva­
riasan a férfit. Közben gyorsan megvizsgálta a
lelkiismeretét, hogy nem varázsolt-e mostanában
valami tilosat. Eduárd Rock ugyanis a Boszorká­
nyok Klubjának képviseletében járt el. O volt a
felelős a boszorkányiskoláért, és ő fenyítette meg
azokat a boszorkányokat, akik megszegték a sza­
bályokat.
- Lizi, Tinka! //- bólintott oda Eduárd röviden
a lányoknak. - O Nettel kisasszony.
24
 A nő a szív alakú szájjal idegesen beletúrt az
arcát keretező szürke loknikba.
- Szervusztok, kedves gyerekecskék! - trilláz-
ta köszönésképpen.
Lizi orrlyuka kitágult. Mit kereshet itt ez az
ódivatú vénkisasszony?
Eduárd mérhetetlenül hivatalos arccal előhú­
zott egy papírt ütött-kopott bőrtáskájából.
- Lányok, nagyon szerencsésnek mondhatjá­
tok magatokat! Részt vehettek a fiatal boszorká­
nyok számára létesített csereprogramban.
- Nagyon szerencsések! - csicseregte Nettel
kisasszony. Beszéd közben alig nyitotta ki a szá­
lát, ezért a hang fütyülve hagyta el az ajkát.
- Cseremicsoda? - bukott ki a kérdés Liziből.
- Szombaton egy fiatal boszorkány érkezik
hozzátok, és egy hétig veletek marad. A követ­
kező szünetben pedig ti fogtok eltölteni egy he­
tet nála. Ezért hívják ezt a programot csereprog-
tamnak.
- Egy másik boszorkány? Ide? - kérdezte Tin-
ka. Az ötlet egyáltalán nem nyerte el a tetszését.
- Először itt fog lakni nálatok, aztán haza­
megy veletek a szüléitekhez is. Egész héten együtt
lesztek.
A lányok erre egyszerre legyintettek.
25
 - Lehetetlen! Hogyan magyarázhatnánk el
ezt Borisznak és Grétának? - kérdezte Lizi, majd
gúnyosan folytatta. - Mondjuk azt nekik, hogy
„Figyúzzatok, hazahoztunk még egy boszor­
kányt! Ugye nem gond?"
Eduárd unottan pillantott le hosszú cipője or­
rára, amiket úgy mozgatott mint két ablaktörlőt.
—Ezen a problémán már régen túl vagyunk
-jelen tette ki egy olyan felnőtt hangján, aki a
gyerekeket a világegyetem legbutább lényeinek
tartja (talán azért használt ilyen hangot, mert
ilyen felnőtt volt). Meglengetett a lányok előtt
egy papirost, majd így folytatta. - A szüléitek­
nek ezt a levelet fogjuk kipostázni.
Lizi türelmetlenül kitépte kezéből az írást.

Tisztelt Schnabel-Meierbeer asszony és úr!

Az Ismerjük meg egyma'st iskolaprogram szerve­

zésében szombaton egy cserediákot küldünk Önök­
höz, aki egy héten át együtt lakik és együtt jár
majd iskolába az Önök lányaival. Kérem, fogadják
szeretettel Eleonóra Jagdsneket. Elnézést kérünk a
késői értesítésért, de sajnos problémák adódtak
a seprüfutár-szolgálatban.

26
 A levél aláírása megtévesztésig hasonlított ah­
hoz a krikszkrakszhoz, amit az igazgatónő a bi­
zonyítványok alá szokott odafirkantani.
- Amit az iskolaigazgató küld, az minden szü­
lőt meggyőz! - nevetett Eduárd fölényesen.
- Főleg ha a levelet seprűfutár kézbesíti - vi­
gyorgott Lizi gúnyosan.
Eduárd értetlenül megvonta a vállát.
- Mi a baj a seprűfutár-szolgálattal? Az ő pos-
laseprűik szállítják ki a boszorkányok postáját.
Általában kicsivel éjfél után. A boszorkányiskola
postaseprűjét néhány napja egy kutya támadta
meg, és félig meg is ette. Ezért van a késlekedés.
- A szüléink teljesen normális emberek - idéz­
te a langaléta emlékezetébe Tinka türelmesen.
- Hogyan is felejthettem el? - bólintott gond-
//

terhelten Eduárd. - Hát persze! Ok csak azokat

,i régimódi postásokat ismerik.
Nettel kisasszony erre egy emelkedő szolmi-
zációs skálához hasonlatos nevetést hallatott.
I duárd kinyújtott ujjával a levélre mutatott, és a
lányok láthatták, ahogy a betűk átrendeződnek a
papíron:

...elnézést kérünk a késői értesítésért,

ami a postások sztrájkja miatt következett be.

27
 —Nettel kisasszony majd elmagyarázza a to ­
vábbi teendőket - mondta Eduárd, és kitépte
Lizi kezéből a levelet. A levél magától összehaj­
tódott és beleugrott a frissen odavarázsolt borí­
tékba. —A mi Nettel kisasszonyunk már sok éve
foglalkozik cserediákokkal, nem igaz?
Egy pillanatig úgy nézett ki, mintha Eduárd
kedélyesen meg akarná paskolni Nettel kisasz-
szony arcát. De aztán komoly arckifejezést öl­
tött magára.
—Most rohannom kell. A főboszorkánynak
szüksége van rám. Úgy tűnik, én vagyok az
egyetlen, akiben még megbízhat - sápogta, majd
megigazította lila színű dzsekijét, és kiegyenesí­
tette ingének hatalmas, vad virágmintával díszí­
tett gallérját. Búcsúzásképpen még gyorsan bic­
centett egyet, majd szürke füstté vált, és ebben
az állapotában nyílként lőtt ki az ég felé.
- No, akkor, gyerekecskék - köszörülte meg a
torkát zavartan Nettel kisasszony, miközben ha­
talmas táskájának fogantyúját markolászta. —Hol
fog aludni a másik boszorkányocska?
- H á t... fent csak egyetlen ágyunk van - mu­
tatott Tinka bizonytalanul az emelet felé. Igaz,
hogy ez a baldachinos ágy akkora volt, hogy
akár egy hattagú család is kényelmesen elalha-
28
lőtt volna benne, de a hálószobát a lányok sem­
miképp sem akarták mással megosztani.
- Nézzünk csak körül egy kicsit! - mosolygott
/avartan Nettel kisasszony szív alakú szájával, és
elindult befelé a házba.
A járása Tinkát egy olyan tyúk battyogására
emlékeztette, aki állandóan magokat keresget,
hogy felcsipegethesse azokat. Kis, kerek orrát
előretolva belépett a nappaliba, és körülnézett,
l inka és Lizi a válla fölött figyelték a tevékeny­
kedését, ami cseppet sem volt megterhelő, mivel
Nettel kisasszony egy fejjel alacsonyabb volt
náluk.
Tinka pillantása egy képre esett, ami Cosimót
ábrázolta még látható korában. A cica bundája
vöröses színben pompázott, keresztben fehér
( síkok futottak rajta végig, a farka hegye pedig
teljesen fehér volt. Lizi a padlóra több rétegben
leterített szőnyegeket nézte. A kis kanapét, a
magas karosszéket és az alacsony hokedlit szin­
tén szőnyeg borította.
A szoba sarkaiban különféle nagyságú, régi fa­
ládák álltak. A polcokon varázsporokkal és csil­
logó folyadékkal megtöltött üvegcsék sorakoz­
tak. Az üvegeken lévő címkék azt mutatták,
hogy itt a porrá zúzott denevérfogtól egészen a
29
szárított varangyosbéka-bibircsókig minden
megtalálható volt.
Nettel kisasszony léptei alatt besüppedtek a
puha szőnyegek.
—A kanapét lehetne ágyacskának használni
- ajánlotta.
Ekkor a kertből hatalmas ordítás hallatszott.
A lányok tökéletesen meg voltak győződve ar­
ról, hogy sárkányok nem léteznek, de ez a hang
pont olyan volt, mintha legalábbis egy hétfejű-
sárkány ordított volna (egyszerre hét fejjel).
Úgy szaladtak a bejárati ajtóhoz, mint akiket
puskából lőttek ki.

30
 Egy bika a kertben
Nem sárkány volt, hanem egy bika. Egy fekete,
i//.ó szemű bika. A fejét leszegte, szarvát előre-
./.egezte, az első patájával pedig a földet kapar-
i,i A kaparás eredményeképpen jól megtermett
ItK somók röppentek át a szomszéd kertbe.
Abbahagyni! - sipítozta egy hang, olyan kel­
lemetlenül, akár egy sziréna. - Most rögtön hagy-
i.ilok abba!
A Lukevszkyék! - sóhajtotta Tinka.
Ixikevszky úr és felesége a szomszédok voltak,
,ikik minden alkalmat megragadtak, hogy fel­
bosszanthassák magukat a lányok miatt.
- Tüntesd el ezt a bikát! —kiáltotta Tinka Li-
inek, miközben kezét parancsolón az égnek
emelte.
31
 - Én? Csináld te! - vágott vissza Lizi. - Nem
én hívtam
✓
ide!
- En sem!
Ekkor a bika ismét kinyitotta a száját, és egy
mély, dörgedelmes és bődületes ordítás hagyta
el a torkát. Kitágult sötét orrlyukán keresztül
nedves levegőt fújt kifelé.
- Férjike, azonnal hívd a rendőrséget! - köve­
telte magából kikelve, házsártosan óbégatva Lu-
kevszky asszony a férjétől.
- És mit mondjak nekik, szivecském?
- Azt, hogy a fruskák a szomszédban megint
vadulnak, és most éppen sárral dobálnak minket!
Mi mást mondanál?
Ekkor a bika felágaskodott, és ugrott egy ha­
talmasat. Beleremegett a föld, ahogy visszaért a
talajra.
- Tiltott kísérleteket hajtanak végre! - nyeke­
regte Lukevszky asszony. - A végén még minket
is a levegőbe röpítenek!
A bika most szaladt egy kört a kertben, és köz­
ben olyan erősen fújtatott az orrlyukán keresztül,
hogy a levelek leszakadtak a faágakról. Lyuk ke­
letkezett a fák között, melyen keresztül a lányok
pont ráláthattak a szomszédokra. A szomszédasz-
szony tigrismintás bikiniben állt a napozóágya
32
mellett. A bika észrevette, és érdeklődő ordítást
küldött felé.
- Bikaviadalokat tartanak a kertben! - kiáltot­
ta Lukevszky asszony, és a hangja olyan magas­
ságokban szárnyalt, amitől már az üvegpoharak
is megrepednek.
- Halló, rendőrség? - mondta férje a telefonba.
A vezeték nélküli telefont szorosan a füléhez szo-
i flotta, és a feleségéhez sietett. A fürdőnadrágja a
ilerekától egészen a térde aljáig leért. - A csitrik a
szomszéd kertben bikaviadalokat rendeznek! Ve­
szélyben érezzük magunkat!
I.bben a pillanatban a bika szuszogása lehal­
kult. Rosszindulatúan csillogott a szeme, aho­
gyan ránézett a mérges szomszédokra. Felemel-
ir első patáját, és körözni kezdett vele a levegő­
ben, mint aki egy hosszú nekifutásra készül.
A bika mindjárt támad! — sipítozta Lu­
kevszky asszony, és a férje mögé bújt fedezékbe.
I )e mivel Lukevszky úr sokkal kisebb volt, mint
<i, az asszonyból jobbra-balra és felül is igen sok
eltalálható felület lógott ki.
Hogyan állíthatnánk meg a bikát? - kérdez­
te l inka kétségbeesett hangon.
Te vagy Miss Memória! Te tudsz minden va­
rázsigét kívülről! - válaszolta Lizi kihívóan.
33
 Tinka lázasan kutatott az emlékezetében va­
rázsigék után. Az egyetlen, ami eszébe jutott,
így hangzott: „longusz-longusz-longusz". De ez
egyáltalán nem illett ide! Mindegy, Tinka ennek
ellenére eldünnyögte magában, és megcsinálta
hozzá a boszorkánytapsot is. Ökölbe szorította
a kezét, majd kinyújtotta a hüvelykujjait és a kis­
ujjáig és úgy ütötte össze őket, mintha tapsolni
akarna velük.
A bika fekete bőre erre ráncosodni kezdett,
majd minden egyes pólusából fekete, drótszerű
szőr kezdett nőni. Egy perc sem telt bele, és a bi­
ka testét burjánzó szőrtakaró borította. Az állat
olyan lett, mint egy hatalmas, kör alakú, négy lá­
bon járó hajkefe.
A bika maga is meglepődött az átváltozáson.
Tanácstalanul nézte a hirtelen kinőtt hatalmas
szőrmennyiséget.
Lukevszky asszony torkán egy hang sem jött
ki a félelemmel vegyes csodálkozástól.
A bika azonban gyorsan magához tért. Bő-
dült egyet, leszegte a fejét, és nekiindult. Patái
alatt megremegett a föld, ahogy vágtatva köze­
ledett a szoborrá dermedt szomszédok felé.
A Lukevszky házaspár meg sem moccant. M eg­
bűvölve, tágra nyílt szemmel, tátott szájjal áll­
34
lak ott, mint akiknek a félelemtől a földbe gyö­
kerezett a lábuk.
A katasztrófa elkerülhetetlennek tűnt. Másod­
percek kérdése volt, hogy Lukevszky úr a bika
egyik szarván, felesége pedig a másikon végezze.
A bika elérte a két telek közötti kerítést, és
úgy szakította át, mintha ott sem volna. A patái
mély nyomokat hagytak a fűben, de a Lukevszky
házaspár —meglepő módon —most nem izgatta
lel magát ezen.
- Varázsigét! —siettette Lizi a testvérét.
- Mane mu! - mondta Tinka magas fejhan-
Kon, alig hallhatóan, majd kinyújtotta a kisujjait
és a mutatóujjait, és végrehajtotta minden idők
leggyengébb boszorkánytapsát.
A varázslat hatott. Tinka lába mellett egy te­
hénke állt. Olyan kicsi volt, hogy még a lányok
térdéig sem ért, és olyan halkan bőgött, hogy azt
nkár nyávogásnak is lehetne nevezni.
Ami ezután történt, az hihetetlen volt. Lizi és
I inka sosem fogja megtudni, hogy vajon a nyá­
vogásszerű bőgés hatott-e vagy valami más. A bi­
ka az utolsó pillanatban megváltoztatta az útját,
oldalra billent, és elhúzott a Lukevszky házaspár
mellett. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a földig érő
ablakon keresztül betör a szomszédok nappalijá­
35
ba, de még mielőtt elérte volna az üveget, felol­
dódott és ragacsos, fekete massza lett belőle, ami
az ablakra placcsant, és széles sávokban indult
csordogálásnak.
Lizi és Tinka megkönnyebbülten fellélegez­
tek, és kis idő múltán a Lukevszky házaspárba is
visszatért az élet. Lukevszky úr átkarolta felesé­
ge vékony karját.
-J ó l vagy, szivecském? —nyüszögte.
Az asszony energikusan megrázta a férjét,
amikor észrevette azt a hatalmas fekete foltot,
ami a nappali ablakán keletkezett. Hitetlenked­
ve kapkodott levegő után.
- Ezt a két csitri követte el! - mondta, és arc­
kifejezése nem volt kevésbé fenyegető, mint az
imént a bikáé. - Valamit biztosan a levegőbe rö­
pítettek. Nézd meg a lyukat a kerítésen!
Tinka gyorsan elhadart egy varázsigét, és
megcsinálta hozzá a boszorkánytapsot is. A ke­
rítés drótjai erre úgy nőttek össze mint egy gyor­
san begyógyuló seb, a faágakból pedig újra elő­
bújtak a levelek.
- Egy lyukat sem látok itt! - válaszolta Lukevsz­
ky úr a feleségének.
- De ott kell lennie! —makacskodott az asz-
szony. - Biztosan összedrótozták!
36
 - Ilyen gyorsan?
- A titkosszolgálat egy tiltott, föld alatti la­
bort működtet a szomszédunkban. Az a két csű­
ri pedig biztosan két álcázott titkos ügynök!
- magyarázott Lukevszky asszony lelkesen, és
egyre jobban beindult a fantáziája. - Egy olyan
bombát akarnak kifejleszteni, ami minden abla­
kot összepiszkít. Csak így tudják majd eladni azt
a rengeteg tisztítószert, amit láncra vert rabszol­
gák állítanak elő a föld alatti bányákban!
- Elismerésem! A nőcinek aztán van fantáziá­
ja! - mosolygott Lizi.
- Történt valami? - csivitelte egy magas hang
a lányok mellett. Nettel kisasszony jött ki a nap­
paliból, és csodálkozó szemmel nézett Lizire és
linkára.
- O h , csak egy bika jelent meg a kertben.
Megesik az ilyesmi! —válaszolta Lizi megjátszott
magabiztossággal.
Nettel kisasszony erre ismét felkacagott, vé­
gigjárva a hangskálát a mélyektől egészen a leg­
magasabb hangokig.
- A csereboszorkányocskának jó helye lesz a
kanapén —mutatott vissza a kisasszony a nappa­
li felé. —És nálatok otthon biztosan van egy ven­
dégszoba.
37
 - Sajnos nincs —válaszolta Lizi.
- Akkor egy kanapé?
- Talán jobb lesz neki a mi szobánkban
- ajánlotta Tinka.
- Az lesz a legjobb, gyerekecskék - bólintott
rá Nettel kisasszony.
- És milyen tulajdonképpen ez az Eleonóra?
- érdeklődött Lizi.
- Egy kedves gyerekecske - emelte a kisasz-
szony elgondolkodva a mutatóujját az állához.
- Talán egy kicsikét furcsácska.
- Akkor olyan, mint Tinka! —kurjantotta Lizi,
és az ezüstcsillagokra mutatott, amiket barátnője
a hajában viselt. - Talált egy képet Sissy császár­
néról, ahol ilyen csillogó izék voltak a hajában,
erre ő is hajtogatott magának valami hasonlót
rágógumipapírból.
A kisasszony torkán erre újra kiszaladt egy
szolmizációs nevetés.
- A boszorkányocska holnap délután négykor
érkezik. Fogadjátok nagyon-nagyon kedvesen!
- mondta végül Nettel kisasszony, és karját a
magasba lendítve búcsút intett a lányoknak. Ez­
után két kézzel megragadta táskájának kerek fü­
lét, és azt kormányként használva eltűnt a hely­
színről.
38
 Amikor a lányok kettesben maradtak, Lizi szív
alakúra csücsörítette össze az ajkát.
-M a jd geggyöljük és bünygyürgetjük...
- csicseregte a kisasszony hangját utánozva.
- .. .a boszorkányocskát! - egészítette ki Tinka.
A két lány nevetett egy hatalmasat, majd fel­
ugrottak és a levegőben összecsapták a kezüket.
- Értesíteni kell a titkosrendőrséget! —hallot­
ták a szomszéd telekről Lukevszky asszony
hangját. - Férjike, hívd gyorsan James Bondot!
- O csak filmen létezik, szivecském.
- Az most mindegy! Beszélnem kell vele. Mel­
lettünk összeesküvés készülődik!
- De hiszen csak két kislányról van szó!
Na, ez volt az a kifogás, ami egy cseppet sem
hatotta meg Lukevszky asszonyt.
- Olvastam, hogy manapság a plasztikai sebé­
szek a nagymamákat is képesek újra kislányokká
varázsolni!
Lizi elfordult a kerítéstől, és legyintett egyet.
- Gyere, nagyi, az én öreg hasam már nagyon
üres, és szüksége van egy kis bélelésre! - mond­
ta Tinkának
- Én csak a petrezselyem csücskét vagyok haj­
landó megenni, és egy olyan levest, amibe egy
lél tyúklábat passzíroztak bele - jelentette ki
39
Tinka sóhajtva, majd magyarázatként hozzátet­
te. - Akár csak az előző életemben, amikor Sissy
császárné voltam.
- Akkor tegye sebességbe a hátsó felét, fensé­
ges asszonyom! - válaszolta Lizi nevetve.
A fűből Cosimó egyetértő nyávogása hallat­
szott. Egy kicsit mérges volt, amiért valaki össze­
járkálta a zöld gyepet, de az evés gondolata ha­
mar elvette a kedvét a mérgelődéstől.

40
Az epesárga könyv
Gyenge zápor söpört végig a városon, ezért Tin-
ka és Lizi a házban fogyasztották el az ebédjü­
ket. A boszorkányházban szerencsére nem kel­
lett hosszasan főzőcskézni: a konyha egészen
más lehetőségeket rejtett magában. Nem volt
modern, krómedényekkel felszerelt konyha, in­
kább egy olyan igazi boszorkánykonyhára ha­
sonlított, amilyeneket a mesekönyvekben látni.
A berendezés nagy része kőből készült. A nyílt
tűzhely fölött egy bogrács lógott, a mosogató
pedig egy mély, kikövezett nyílás volt, ahova a
lányok nem szívesen nyúltak.
A falban lyuk tátongott, ahonnan folyamato­
san hideg levegő áramlott kifelé. Ebben a lyuk­
ban volt Cosimó kiapadhatatlan tejesflaskája:
mindig újra tele lett, ahányszor csak a lányok
töltöttek belőle. Az ételeket is innen lehetett
elővarázsolni.
Tinka először Cosimó tányérját töltötte tele
41
 friss tejjel. A tálkát a padlóra tette, és Cosimó
rögtön hangos lefetyelésbe kezdett. Ahogy a ci­
ca láthatatlan nyelvét beledugta a tálkába, a tej
sima felületén apró hullámok jelentek meg.
Ezután Lizi cövekelt le a lyuk előtt, behunyta
a szemét, és a kezét boszorkánytapsra emelte.
Egy extra adag hagymával és paradicsomszósz-
szal megtöltött hamburgert képzelt maga elé,
majd háromszor egymáshoz érintette kinyújtott
hüvelykujjait és kisujjait. A lyukból először hi­
deg, ködös levegő áramlott ki, majd lassan elosz­
lott a köd, és a kívánt hamburger úgy tornyoso­
don Lizi tányérján mint egy többemeletes ház.
Ezután Tinka volt soron. Egy tányér gőzölgő
ételt varázsolt magának. Lizi kíváncsian figyelte,
hogy mi lehet az, de csak egy kevés barna szószt
látott a tányér alján.
- M i a szösz ez?
—Ez a Bouillon —mondta Tinka, és élvezettel
szimatolni kezdte az ételt. - Úgy készül, hogy
egy szelet húst belepasszíroznak egy tányér le­
vesbe.
—Buiimicsoda?
—Bu-i-jonak kell ejteni - szótagolta Tinka ezt
a bonyolult szót. - Sissy császárné főként ilyen
levesekkel táplálkozott.
42
 A lányok kényelmesen elhelyezkedtek a nap­
pali padlóján, a hátuk mögé pedig párnákat tor­
nyoztak fel. Lizi élvezettel harapott bele a hatal­
mas hamburgerbe, és teli szájjal nevetett, amikor
a zsömle másik felén kipottyant egy kevés salá­
ta, hús és sonka. Tinka unottan kanalazta a le­
vest, közben lopva irigy pillantásokat vetett a
hamburgerből kipotyogó finomságokra.
- Mi újság a boszorkányvilágban? —kérdezte
Lizi teli szájjal, majd felállt, és odalépett a falon
függő, kép nélküli, ovális képkerethez.
A már több helyen aranyozását vesztett ke­
ret alján egy kis fából faragott béka ücsörgött.
Ez a béka volt a bekapcsológomb. Lizi be­
nyomta a békát, mire a képkeretben villogó
fény jelent meg, mintha egy tévé lépett volna
működésbe.
A villogó fény lassan képpé alakult, és a keret­
ből borzas, fekete hajú nő nézett ki a lányokra.
- A BOSZORKÁNYHÍRADÓ adását látják!
- kiabálta, akár egy piaci kofa, és lendületesen
hátradobta a haját. - Hallgassák meg a boszor­
kányvilág legfrissebb híreit!
Ekkor a nő haja visszahúzódott a fejébe, és a
hosszú sörény helyett tüsifrizurája lett. Ezzel
egy időben az orra alatt bajusza nőtt, hosszúkás
43
arca szögletessé vált, az álla pedig hosszú és elő-
reugró lett.
- Főbb híreinkből —jelentette mély, dörmögő
hangján a férfi, akivé a nő átalakult. —Riadó a
Boszorkányok Klubjában! A titkos kamrából el­
tűnt az az epesárga könyv, ami a gonosz, fekete
varázslatokat tartalmazza. Auróra főboszorkány
Teofrásztusz Watsont, a híres nyomozót kérte
fel a bűnügy felderítésére.
Lizi teljesen elmélyedt a hírekben. Azt sem
vette észre, amikor hamburgerének többi összete­
vője is kicsusszant a két fél zsemle közül, és a tá­
nyérjára pottyant. Megbűvölve nézte a képer­
nyőt, ahol éppen az eltűnt könyvet mutatták.
A könyv formája teljesen átlagos volt, a színéről
viszont nem lehetett ugyanezt elmondani. A bo­
rító ugyanis belülről zöldessárga színben fénylett.
Tinka sikeresen rosszul lett ettől a színtől, és tö­
kéletes biztonsággal érezte, hogy még bottal sem
piszkálná meg ezt a visszataszító könyvet. Undo­
rodva fintorgott egyet, és nagy szögben hátra­
dőlt, mintha ezzel még távolabb tudna kerülni az
epesárga könyvtől.
Amikor a bemondó Teofrásztusz Watson ne­
vét említette, a képernyőn megjelent a férfi he­
gyes arca: a szeme félig le volt csukva, a szája fö-
44
lőtt pedig egészen vékony vonalban a bajsza dí­
szelgett. Éjfekete haja középen volt elválasztva,
és kétoldalt fényesen a fejéhez tapadt.
- Az elkövető számolhat azzal, hogy kizárják
a Boszorkányok Klubjából, hogy elveszíti a bo­
szorkányerejét, valamint hogy nem fog emlékez­
ni a boszorkányként eltöltött éveire. A büntetés
további része, hogy a bűnösnek tíz évig macska­
ként kell szolgálnia valamelyik boszorkány mel­
lett - folytatta a bemondó.
- Az epesárga könyv a fekete varázslatokkal
- ismételte Tinka olyan hangon, mint akinek cit­
romlevet fröcsköltek a szájába.
- Ezek biztosan azok a veszélyes varázsla­
tok, amikkel pusztítani is lehet - mondta Lizi,
és jó nagyra nyitotta a száját, mivel még abban
a hitben leiedzett, hogy a kezében lévő ham ­
burger több emeletből áll. Amikor azonban ha­
rapni kezdett, a foga - az elvárásokkal ellentét­
ben - először csak a levegőt szántotta, végül
pedig a vékony, töltelék nélküli zsemlébe fú­
ródott bele.
Tinkának ekkor eszébe jutott a fekete bika.
- Honnan jöhetett egyáltalán? - kérdezte.
- Lehet, hogy egy parasztgazdaság van vala­
hol a környéken - vonta meg a vállát Lizi.
45
 - De hiszen a bika fekete folyadékká változott
- gondolkodott Tinka hangosan.
- Akkor mégsem egy parasztgazdaságból szö­
kött meg - jelentette ki Lizi, miközben utánoz­
hatatlan műgonddal felcsipegette a tányérjáról a
hamburger lepotyogott összetevőit, és követhe­
tetlen sebességgel eltüntette őket a szájában.
- Mondd csak, miért varázsoltál a bikának olyan
furcsa szőrzetet?
Tinka arcán két piros folt jelent meg.
- Véletlenül - válaszolta kitérően.
Tinka megkönnyebbülésére Lizi nem akadt
fent a dolgon. Barátnője gondolatai már egészen
máshol jártak.
- Húzós lesz ez az egész ezzel a csereboszor­
kánnyal! - ju to tt Lizi eszébe.
- J a , elég szűkén leszünk! - válaszolta Tinka.
- O tt vagyunk mi, aztán még jön az a Frederik,
és ráadásul Eleonóra is ott lesz. Menetrendet kell
majd készítenünk a fürdőszobához, hogy ki mi­
kortól meddig moshat fogat, vagy fürödhet. Úgy
össze kell hangolnunk majd az érkezést és az in­
dulást, mint egy pályaudvaron.
- Eleonóra - mondta Lizi elgondolkodva. - Nem
éppen egy divatos név.
- A Lujza és a Katarina is úgy hangzanak,
46
mintha két nagymamát hívnának így —nevetett
Tinka.
Lizi erre összecsücsörítette a száját.
- Fogadjuk nagy-nagy szeretettel a holnap ér­
kező gyerekecskét! - utánozta Nettel kisasszony
hangját, majd felragyogott a tekintette, és így
folytatta. - Figyú, ismerünk valakit, akire tökéle­
tesen ráillik a neve!
Tinka bekanalazta az utolsó csepp levest is, és
kíváncsian nézett a testvérére.
- Hát a Lüüüükevszkyék! Senki sem lükébb,
mint a két Lükevszky!
Lizi annyira nevetett a saját poénján, hogy fél­
renyelt, és elkezdett köhögni. Tinka, akit szin­
tén rázott a nevetés, hátba akarta vágni a barát­
nőjét, de könnyek gyűltek a szemébe, ezért nem
vette észre, hogy Lizi fejére kevert le egy taslit.

47

/
Bocsi, anyu!
A szombati tanítás után Gréta megvárta a lányo­
kat az iskola előtt.
- Lizi, Tinka! - kiáltotta, és integetve elindult
a lányok felé.
A két lány meglepetten torpant meg, mire há­
tulról Anna és Gabi, az osztálytársaik ütköztek
beléjük.
Gréta olyan dolgot tartott a jobb kezében,
amitől Tinkának felgyorsult a szívverése. A levél
volt az, amit Eduárd az igazgató aláírásával kül­
dött a Schnabel-Meierbeer szülőknek. A levélből
úgy tűnt, mintha minden családhoz küldtek vol­
na egy cseregyereket, így Anna és Gabi családjá­
hoz is. Tinka ismerte az anyját, biztosan tudta,
hogy pillanatokon belül rá fog kérdezni...
—Szia, Anna! Te pedig biztosan Gabi vagy,
48
nem igaz? - köszöntötte Gréta barátságosan a
két osztálytársat. - Ti is izgultok?
- Van valami ok az izgalomra? - forgott Anna
lófarka kérdőn.
Gabi erre teli torokból nevetni kezdett.
- Még jó! Ma lesz a buli Robinál, aminek a
meghívójára azt írta, hogy „Belépés csak rossz
magaviselettel"! Szerintem ez lesz az év bulija!
Gréta zavartan nézett egyik lányról a másikra.
M egigazította feltornyozott frizuráját, amit
Tinka reménytelenül régimódinak tartott.
- Tulajdonképpen arra gondoltam, hogy...
- Szia, anyu! - kiabálta Tinka, belecsimpasz­
kodott anyjába, és megpróbálta őt elrángatni
Gabi és Anna közeléből. - Tök jó, hogy értünk
jöttél autóval. Iszonyú izomlázam van a tegnapi
tornaórától!
De Gréta szoborrá merevedve állt, és egy kéz­
mozdulattal jelezte a lányoknak, hogy várjanak
még.
- Nálatok hogyan lesz? — kiáltotta Gréta
Tinka válla fölött. - O tt fog lakni veletek a ...
Végre Lizinek is leesett, hogy Grétának sem­
miképpen sem szabad beszélnie a cserediákról.
Egyrészt azért, mert a levél hamis volt, másrészt
azért, mert rajtuk kívül senkihez sem érkezik
49
egyetlen cserediák sem. Ha ez kiderül, Gréta
egy csapásra ezernyi kérdéssel rohamozza meg
őket. Addig kérdezget majd, amíg ki nem szedi
a lányokból az igazság utolsó morzsáját is.
- Akkor sziasztok, lányok! - kiáltotta Lizi, és
olyan fenyegető arcot vágott, hogy Gabi és An­
na úgy érezték, jobb, ha elhúzzák a csíkot.
- Várjatok még! —szólt oda Gréta az osztály­
társaknak. —Még azt szeretném tudni, hogy...
Most aztán elég volt! Tinka boszorkánytapsra
emelte a kezét.
- Nix vox - dünnyögte magában, és közben
mereven anya torkára bámult.
A hatás nem maradt el. Grétának abban a pil­
lanatban elment a hangja. Megköszörülte a tor­
kát, köhögött, a nyakát ütögette, nyelt egyet, de
hiába. Végül csalódottan megcsóválta a fejét: a
torkából egyetlen hang sem tudott feltörni.
Anna lófarka ekkor még nagyobb forgósebes­
ségre kapcsolt, a duci Gabi pedig trombitasze-
rűen korgó hasát ütögette.
- Mennem kell - jelentette ki Anna olyan
hangon, mint egy elfoglalt üzletasszony.
- Éhen halok! - tudatta Gabi a többiekkel.
- Szegény anyu, jól elkapta ezt a nyári náthát!
Már régen ágyban lenne a helye! - mentette ki
50
Tinka az anyját, határozottan belekarolt, és a kis
bádogkasztnihoz vezette, amit Gréta az autójá­
nak nevezett. Amikor az osztálytársak látótávol­
ságon kívül kerültek, és senki sem volt a közel­
ben, akit Gréta megkérdezhetett volna, Tinka
feloldotta a varázslatot.
—.. .az a lány, aki ma érkezik! - sivította Gré­
ta, mintha a hangját hirtelen a nulláról teljes
hangerőre állították volna.
- Hát nem nagyszerű? —kérdezte Tinka meg­
játszott lelkesedéssel. - Nemcsak a fiúk kapnak
erősítést, hanem mi, lányok is. Természetesen
mára meghívjuk a lányt a saját házunkba, aztán
holnap együtt hazamegyünk.
—Feltétlenül meg kell még tudnom egy-két
dolgot a vendégünkről. Mennyi idős? A szülei is
vele jönnek? Hogyan tudnék kapcsolatba kerül­
ni velük? —kérdezte Gréta, és úgy tűnt, ez csak
az eleje a kilométer hosszú kérdéslistának.
- Anyu, ne csinálj ebből gondot! Mi majd elme­
gyünk Eleonóráért - biztosította Tinka, és közben
lázasan gondolkodott azon, hogy vajon hova fog
egyáltalán megérkezni a csereboszorkány.
Vélhetően egyenesen a Kristály utca 77-es
szám alá fut majd be. Nettel kisasszony fix, hogy
említette volna, ha másként áll a dolog.
51
 —Nekem is ott kellene lennem a megérkezé­
sénél. Biztosan alá kell írnom valamit! - ellenke­
zett az anyjuk.
Gréta régebben egy bankban dolgozott, ahol
megszokta, hogy minden, kis túlzással még a vé­
cépapír is csak úgy lesz érvényes, ha aláírja az
ember.
—Mit szeretnél? Átvételi elismervényt? Egy
csereboszorkány jön, nem pedig egy csomag!
—csattant fel Lizi.
Alighogy kimondta a szavakat, Tinka arca fáj­
dalmasan összerándult, mintha legalábbis gyo­
morgörcse lenne.
Gréta rosszallóan Lizi felé fordult.
—Kedves Lizi, nem is ismered azt a lányt! H o­
gyan hívhatod már most boszorkánynak?
A

—Oh, ezt csak bóknak szántam. Mi ketten...

—tette Lizi a kezét Tinka vállára —.. .mi ketten is
boszorkánynak hívjuk egymást néha. Csak úgy
viccből!
Gréta kételkedve nézett mostohalányára. Nem
tudta, hogy most higgyen-e neki, vagy sem.
—Eleonóra semmilyen körülmények között
nem töltheti az éjszakát abban az elhagyott ház­
ban. Mi lesz, ha történik valami? — emelte fel
Gréta a szemöldökét és a hangját.
52
 Ezen most Tinka kapta fel a vizet, és mérgesen
csípőre tette a kezét.
- Idefigyelj anyu, mi minden héten két napot
abban a házban töltünk. Értünk bezzeg egyálta­
lán nem aggódsz? - kérdezte a sértett önérzet
hangján.
- Nem így értettem a dolgot. Bennetek meg­
bízom, és h a ...
- ...ha pedig a betörőktől félsz, azok nálatok
is ugyanúgy betörhetnek, mint nálunk! Akkor
legalább még egy kis zsozsót is fizet a biztosító
- folytatta Tinka gúnyosan. - Igazán, anyu, hogy
mondhatsz ilyeneket?
- Csak rossz dolgokat tudok ma mondani,
nem igaz? —kérdezte Gréta, és tehetetlenül visz-
szaeresztette a szemöldökét.
Az iskola előtti tér már teljesen elcsendese­
dett, a diákok régen a buszmegállókban álltak
vagy a szüleik autójában csücsültek.
- J ó hétvégét, Tinka és Lizi! - hallatszott egy
erőteljes hang az iskola felől.
A hang az igazgatónőhöz tartozott, akinek
Sasszem volt a beceneve. Úgy suhant végig az
iskola folyosóin mint egy árny, és semmi sem ke­
rülte el a figyelmét. Még a pad aljára ragasztott
rágógumit is egyből kiszúrta, pedig azt csak úgy
53
lehetett észrevenni, ha az ember négykézlábra
ereszkedik.
- Igazgatónő! - lelkesedett Gréta. Nagyon
örült annak, hogy ezt a vékony, rövid, szürke
hajú nőt meglátta. Sietve elindult felé.
- Bocsi, anyu, de nem megy másként! - mor­
molta Tinka maga elé, ránézett anyja vékony ci­
pősarkára, és boszorkánytapsolt egyet.
A varázslat hatására Gréta mindkét cipősarka
egyszerre tört ki, ő maga pedig a hátsóján lan­
dolt. Kicsit olyan volt, mintha egy láthatatlan
falba ütközött volna.
- Megütötte magát? - kérdezte aggódva az
igazgatónő, miközben felsegítette Grétát.
- Oh, nem, tulajdonképpen én csak azt sze­
retném kérdezni, hog y ...
Tinka nagy levegőt vett, ugyanis újra varázsol­
nia kellett. Egy gyors boszorkánytaps, és anyja
egészen másként folytatta a mondatot.
- ...a pulóvert, amit visel, azzal az új mosó­
porral mossa-e, amit mostanában reklámoznak?
- Hogyan? - kérdezte az igazgatónő olyan
hangsúllyal, mintha azt kérdezte volna, hogy
„maga most szórakozik velem"?
Lizi tekintete mérgesen villant testvérére. Va­
lami értelmesebb nem jutott az eszébe?
54
 —Akkor csináld te! —sziszegte Tinka sértetten
Lizi felé.
Gréta maga sem értette, hogy miért beszélt
ilyen zöldségeket, hiszen valami egészen mást
akart kérdezni. Újra nekifutott.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy...
Most Lizi szája mozgott halkan, majd boszor­
kánytapsolt egyet.
- .. .egyetért-e azzal, hogy bevezessék az egér­
ízesítésű macskaeledelt.
- MICSODA? — kérdezte az igazgatónő, és
tágra nyílt szemében két hatalmas kérdőjel je­
lent meg. Gréta mindkét kezét a szája elé kapta,
és némán csóválni kezdte a fejét. Nem, nem,
nem, egyáltalán nem ezt akarta kérdezni.
—Csináljon úgy, mintha minden a legna­
gyobb rendben lenne! - súgta oda Tinka az igaz­
gatónőnek.
—Rendben? —furcsállta Sasszem, és a szemöl­
döke a csodálkozástól egészen szürke hajának
vonaláig szaladt.
Tinka ártatlanul ránézett, majd egy könyörgő
pillantás kíséretében így folytatta.
-T etszik tudni, mi, nők a családban fogad­
tunk a fiútestvéreinkkel. Ha most az igazgatónő
úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben
55
lenne, akkor egy hónapon keresztül a fiúk moso­
gatnak. Kérem, tegye meg anyunak ezt a szíves­
séget! A kabátzsebében egy bekapcsolt diktafon
lapul, ami minden szót felvesz.
- Fiútestvérek! - fújtatott kitágult orrlyukkal az
igazgatónő. - Nekem három példány is volt belő­
lük otthon. Egyik rosszabb volt, mint a másik!
Megbízhatatlan pernahajder mind!
Sasszem cinkosan rákacsintott Tinkára, majd
hangosan megszólalt.
- Igen, kedves anyuka, a pulóveremet csakis a
legújabb mosóporral mosom! —mondta, és hogy
fokozza a hatást, eldúdolta hozzá a reklám dalla­
mát. Igaz, hogy ezzel a dallammal egy padlócsi­
szolót reklámoztak, de a lelkesedés az, ami iga­
zán számít, nem az eredmény. - És a macskám
biztosan nagyon örülne, ha egérízesítésű macs­
kaeledellel etetném! Ha aláírásokat szeretne
gyűjteni ezért, én lennék az első, aki odaírnám a
nevemet a kérés alá.
Gréta a lányok keze után kapott. Eddig na­
gyon komoly asszonynak tartotta az igazgató­
nőt, de amit most mondott, az még rosszabb
volt az ő előbbi handabandázásánál is. Hirtelen
mindenki elvesztette az eszét?
- Ezer köszönet! - formálta Tinka hangtalanul
56
a szavakat, miközben odabólintott az igazgató­
nőnek.
- Most mennem kell! - fogta az adást az igaz­
gatónő.
- Nekünk is! - kiáltotta a két lány kórusban.
Jobbról és balról belekaroltak Grétába, és úgy
kísérték az autójához, amit csak levelibékának
csúfoltak mint két rendőr az elítéltet.

57
Csak semmi pánik!
- A z iskola-igazgatónőtök totál hülyének tart
engem! - panaszolta Gréta vezetés közben.
- Velünk, tanulókkal összehasonlítva, te telje­
sen normális vagy —nyugtatta meg Lizi.
—Csak az a gond, hogy annyi mindent kelle­
ne még tisztáznunk ezzel a cserediákkal kapcso­
latban!
- Mi tudunk mindent, ami fontos! - biztosí­
totta Tinka az anyját.
A lányok a hátsó ülésen ültek, és Gréta aggó­
dó pillantást vetett feléjük a visszapillantó tük­
rön keresztül.
—Biztosak vagytok benne? —kérdezte.
—Teljesen! —vágta rá a két lány.
✓

- Es hogyan fogadjátok a cserediákot? A hosszú

út után biztosan fáradt lesz. Az is lehet, hogy rá­
tör a honvágy. Mit fogtok akkor csinálni vele?
58
 Erre a két lány még egyáltalán nem gondolt.
- Majdcsak eszünkbe jut valami! - dugta előre
a fejét Tinka a két ülés között. - És ti hogyan fo­
gadjátok Frederiket vasárnap?
- Hú, ne is mond! - kapkodott levegő után
Gréta. - Még sütnöm kell egy sütit, fel kell ten­
nem a szebbik függönyt, és ki kell takarítanom
Isti szobáját is!
Tinka hátradőlt és győzedelmesen vigyorogva
nézett boszorkánybarátnőjére. Ez aztán telitalá­
lat volt! Gréta gondolatai már egészen máshol
jártak, úgyhogy a lányoknak átmenetileg nyug­
tuk volt.

Lizi Tinkára hagyta, hogy előkészüljön Eleonó­

ra fogadására, hiszen boszorkánybarátnőjének
//

sokkal jobb érzéke volt az ilyesmihez. O maga

inkább egy szőrös pókokkal és vékony, zöld kí­
gyókkal illusztrált könyvben mélyedt el, mely
csúszómászókkal kapcsolatos varázslatokat tar­
talmazott. Ezeknek a varázsigéknek bármikor
hasznát veheti majd, ha valakinek meglepetést
kell okozni.
Lizi röviddel négy óra előtt lépett ki a könyv­
társzobából, aminek tartalma még Schicketanz
néni gyűjtőszorgalmát dicsérte. Tinka ugyaneb-
59
ben a pillanatban jött le a lépcsőn, és jókedvűen
fésülgette selymes, szőke haját.
- A hajamat nyers tojássárgájával öblítettem
le —áradozott Tinka, és a magasba húzta a tin­
cseit, mintha angyalszárnyak lennének.
Lizi úgy csinált, mint aki mindjárt elájul a gyö­
nyörűségtől.
-Testvérem , a tojásfej! - sóhajtotta színpa­
diasán.
Tinka elvette az ajtó melletti kis asztalról az
összetekert üdvözlőfeliratot és kitekerte, hogy
Lizi is láthassa a művet. A tekercsen a következő
állt:
Isten kozott, Eleonóra!

- Mi van? —kérdezte Tinka.

Lizi ugyanis szimatolni kezdett.
- Mi az, megfáztál? —érdeklődött tovább egy
kicsit orrhangon, mint ahogy a császárnék a fil­
meken beszélnek.
- Bűzlesz! - állapította meg Lizi.
Tinka erre úgy rezzent össze, mintha valaki
egy vödör jeges vizet öntött volna a nyakába.
Beszagolt a hóna alá, hogy megvizsgálja a dol­
got. Nyáron néha itatóspapírt tett a hóna alá,
60
hogy az izzadságcseppek nehogy átüssenek a
pólóján.
- Babakakiszagod van!
- Micsoda? - kérdezte Tinka panaszos han­
gon. Lizi megismételte az előző kijelentését,
majd szemtanúja lehetett annak, ahogy a testvé­
re magába roskad.
- Savanyútej-szagra gondolsz?
- Lehetséges!
Tinka gyorsan felszaladt az emeletre, és Lizi
hallotta, ahogy kinyitja a zuhanyt.
- Boszorkány a láthatáron! Landolás négy
perc múlva! - jelentette kopasz nyakát nyújto­
gatva a fából faragott keselyű.
- Még négy perc! - kiáltotta fel Lizi.
Amikor Tinka újra megjelent, nedves foltok
éktelenkedtek a pólóján és a náciján.
- Még arra sem volt időm, hogy megtörülköz­
zek! —zihálta bocsánatkérően, majd odatolta a
hónalját Lizi orra elé. - Szagold meg!
Lizi úgy tett, mint aki nagyon szenved ettől,
de azért teljesítette a kérést. Szagolt egyet, el­
gondolkozott, majd újra szippantott, és elgon­
dolkozva grimaszolt egyet. Ezután még egyszer
beszívta a levegőt.
- Még mindig? - nyüszögte Tinka.
61
 - Nem, most már okés. Csak azt akartam,
hogy türelmetlenkedj még egy kicsit.
Tinka egy pillanatig úgy érezte, hogy mérgé­
ben mindjárt néhány csomót köt Lizi fürtjeire.
- De miért volt savanyútej-szagod? - tudakol­
ta Lizi.
Tinka először csak sértődötten hallgatott, de
aztán kirukkolt a válasszal.
- Mert én is tejben fürödtem, akárcsak Sissy
császárné. Csak az volt a baj, hogy három lejárt
tejet öntöttem bele a fürdővízbe.
Ekkor zizegés hallatszott a kertből, és ez meg­
akadályozta Lizit abban, hogy csípős megjegy­
zést tegyen barátnője fürdőjére. A ház ajtaja ki­
nyílt, és a lányok végignézhették a csereboszor­
kány landolását.
A távolból egy színes, gömbvillámszerű vala­
mi süvített feléjük. A fák koronái először zizegni
kezdtek, majd hatalmas robaj hallatszott, mintha
elefánt szállna le ejtőernyővel a kertbe. Levelek
hullottak le, ág zuhant a gyepre. Ezután ugyan­
az a gömbvillámszerű valami leborotválta a bok­
rok tetejéről a leveleket, szétlökte a kis ágakat a
szélrózsa minden irányába, majd egy hatalmas
harci kiáltás kíséretében a kikövezett úton ért
földet. Egy fekete bakancs sarkai fúródtak a kö­
61
vek közé, és húztak csíkot egészen addig, amíg a
vendégségbe érkezett boszorkány meg nem állt.
Lizi és Pinka kiszaladtak a házból, és elsőként
egy fekete, lyukakkal díszített, pókhálószerű ha­
risnyát láttak meg, mely két vékony lábat borí­
tott. A harisnya fölött skót kockás miniszoknya,
azon pedig lazán átvetve egy fémmel kivert öv
díszelgett. A vékony csípő fölött haragoszöld
színű póló, és egy lila színben pompázó dzseki
jelent meg az egyre oszló porfelhőből. Még fel­
jebb, a csereboszorkány nyakán fémmel kivert,
széles fekete bőr nyakörv volt, amiből a vasdara­
bok legalább kisujjnyi hosszan álltak ki. Amikor
Tinka még ennél is feljebb nézett, ijedten kap­
kodott levegő után: a lány arca egy halálfej volt!
A látási viszonyok szerencsére hamar normali­
zálódtak, és a lányok alaposabban szemügyre ve­
hették a vendéget. Megkönnyebbülten állapítot­
ták meg, hogy a halálfej tulajdonképpen arra a
bőrből készült bőröndre volt festve, amit Eleo­
nóra az arca elé tartott. A vendég letette a kof­
fert, és a két testvér döbbenten szemlélte a cse­
reboszorkány lila-feketére festett haját, mely
minden irányban szétállt. Egy ilyen frizurához
legalább egy doboz hajlakkra volt szükség!
- Helló, csajszik! - köszöntötte őket Eleonó-
63
ra, ahogy leszállt a seprűjéről. A repülő seprű
ugyanaz a modell volt, mint amilyenen Lizi és
Tinka is lovagolni szoktak.
Tinka csalódottan lógatta maga előtt az üd­
vözlőfeliratot, amiből jelen helyzetében csak
annyi látszott, hogy „óra!”
A csereboszorkány figyelmesen megvizsgálta
a két lányt, majd így szólt.
- J ó helyen járok? Ti vagytok Máié és Mafla?
Lizi tekintete haragosan felvillant, de ez Eleo­
nórát egy cseppet sem érdekelte.
- Kereplőt tartalékra, te fekete holló! — szi­
szegte Lizi olyan fenyegetően, mint egy kígyó.
- Nyugi, csajszik! - tanácsolta a csereboszor­
kány a két lánynak, és egy laza kézmozdulattal
odaparancsolta a seprűjét az ajtó melletti házfal­
hoz.
Ezután jól mulatva végigjártatta tekintetét
Tinka rózsaszín nadrágján és ciklámenszínű
pólóján.
- Ti egész nap pizsiben szaladgáltok?
Lizi fején már minden egyes tincs az égnek állt.
- Eltévesztetted a házszámot! Szerintem te a
Lipótmezőre indultál!
- De hiszen akkor jó helyen járok! - villantot­
ta vidáman a csereboszorkány Lizire a tekintetét.
64
 Tinka megfogta testvére kezét jelezve, hogy
nem kellene annyira felizgatnia magát. Lizi vi­
szont már annyira ideges volt, mint egy kitörés
előtt álló vulkán.
Eleonóra belépett az előszobába - nem, mint­
ha bárki is invitálta volna.
- A nagymamátokkal laktok együtt ebben az
ócska házban? - kérdezte, a kofferjét lazán át­
vetve a vállán.
Ez már túl sok volt. Lizi csípőre tette a kezét,
és tombolni kezdett.
- Ez a mi saját házunk! Csak a miénk! És ha te
csak kritizálni jöttél, akkor jobb lesz, ha elhúzod
a csíkot!
Tinka megpróbált örülni annak a pár másod­
perc nyugalomnak, ami Lizi kitörése után állt be.
—Hé, csajszi, ne pörgesd magad! Csak semmi
pánik! - válaszolta lazán Eleonóra. - Ha már egy
hetet le kell húznunk egymás mellett, próbáljuk
meg valahogyan túlélni!
Összehúzott szemmel méregetni kezdte Lizit
és Tinkát.
—Mondjátok csak, ti tulajdonképpen az oviba
jártok még, vagy esetleg már felvettek bennete­
ket az iskolai előkészítőbe?
Még mielőtt Lizi újra kitört volna, Tinka elé
65
állt, és teljesen magától értetődően válaszolt Eleo­
nórának.
- Még ovisok vagyunk. Tudod, kétszer meg­
buktunk a nagycsoportban. Te viszont elég stré­
bernek nézel ki!
A csereboszorkány egy pillanatra elveszítette
a hangját, majd jobb öklével belebokszolt a nyi­
tott bal tenyerébe.
- Jó beszólás, csajszi! Ezért kapsz egy pontot
- dicsérte Tinkát. - Most már azt is megoszthat­
nád velem, hogy hol fogok szunyálni.
- A nappaliban - válaszolta Tinka röviden, és
fejével a szoba irányába biccentett, aminek az aj­
taja a bejárattal szemben volt.
- Nincs külön szobám? - dohogott Eleonóra.
- Nem, a nappalit Cosimóval kell megosz­
tanod!
- Atya gatya, szuperbanya! Csak nem egy jó
pasiról van szó? A tesótok?
- Hmmm - gondolkozott Tinka hangosan.
- Egy kicsit szőrös, de különben rendben van.
/

Általában éjszaka érkezik.

- Legalább nem fogom halálra unni magam
- állapította meg Eleonóra elégedetten.
Lizi remegett az idegességtől. EJa Tinka nem
lépett volna rá a lábára, valószínűleg már a má­
66
sodik dühkitörésén is túl lenne. Szívesen meg­
mondta volna a magáét ennek a fekete holló­
nak. De miért is tanulmányozta ma olyan hosz-
szan azt a bizonyos boszorkánykönyvet? Pon­
tosan tudta a megfelelő varázsigét, és gyorsan el
is dünnyögte azt magában. Ezután négyszer
egymás után erősen összeütötte a kisujjait és a
hüvelykujjait.
Először csak zöld füst gomolygott a földön,
de aztán gyorsan egy nagy, csillogó bőrű, zöld
óriáskígyó lett belőle.
Tinka hátratántorodott. Még maga Lizi is
meglepődött a varázslat eredményétől. A kígyó
a csereboszorkány fekete bakancsa köré tekere-
dett, és a nyelvét öltögetve felnézett Eleonórára.
Eleonóra viszont nem futott el sikoltozva a
helyszínről. Nem zuhant magába, és pánikro­
ham sem rázta meg.
- Nekem is van otthon egy ugyanilyen! - kiál­
tott fel lelkesen, lehajolt, és két kézzel felemelte
a kígyót. A karjába vette, ringatni kezdte, és
közben úgy simogatta mint egy kiscicát. Még az
arcát is odadörgölte a kígyó háromszög alakú
zöld fejéhez. Végül a kígyó szemébe nézett, és ő
is elkezdte kinyújtogatni a nyelvét.
Lizi arcán erre megjelent egy vigyor.
67
 - Csajszi, azt hiszem, ez tetszik nekem! —je­
lentette ki.
Ekkor Tinka felől vészt jósló morgás hallat­
szott. Lizi meglepődve fordult oda testvéréhez,
és látta, hogy Tinka a gyomrára szorítja a kezét.
- Korog a gyomrom - jelentette ki zavartan.
- Vajon az ilyesmi Sissy császárnéval is meg­
esett?

68
Egy láthatatlan fal
- Figyú, Cosimó, ez itt a papucsom, nem egy
másik cica - magyarázta Tinka a kandúrnak.
Azt a bolyhos, rózsaszín plüsspapucsot visel­
te, amit a szülinapjára kapott, és amit Lizi re­
ménytelenül giccsesnek talált. Cosimó viszont
állandóan úgy dörgölőzött hozzá, mintha bele­
szeretett volna a két szőrös papucsba.
A lányok a nappaliban voltak. Lizi és Eleonó­
ra a párnákon terültek el, Tinka pedig a kanapén
helyezte magát kényelembe.
- Cosimó? Ide a pasival! - követelte Eleonóra.
Eljött az idő, hogy Tinka és Lizi Cosimó kilé­
tét illetően tiszta vizet öntsön a pohárba.
—Ki kell, hogy ábrándítsunk —kezdte Tinka.
- Cosimó nem egy fiú, hanem egy macska. Egy
láthatatlan kandúr.
69
 - Illik a papucsodhoz! - állapította meg Eleo­
nóra, és helyére igazította a kígyót, ami úgy te-
keredett a nyaka köré akár egy stóla.
- Eleonóra! - kezdte Lizi.
A csereboszorkány úgy húzta el a száját, mint­
ha nyers hagymába harapott volna.
- Ne merj Eleonórának nevezni! —fenyegette
Lizit. —A hócipőm is tele van ezzel a dögunal­
mas névvel. Úgy hívnak, hogy Nóra, vili?
- Tehát Nóra-vili - folytatta Lizi.
- Csak Nóra, okés?
- Tehát Nóra-vili-okés - ragaszkodott Lizi
makacsul az elnevezéshez.
- Nóra, Nóra, Nóra, Nóra! - kántálta a csere­
boszorkány mint egy régi népdalt, melyből kife­
lejtették a ritmust.
✓

- Oh, ez egy kicsit hosszú lesz. Mit szólnál,

ha inkább csak Nórának hívnánk? - javasolta
Lizi, és teli szájjal vigyorgott hozzá. A cserebo­
szorkány végre rájött, hogy Lizi egész mosta­
náig csak szórakozott vele, és dühében belebok­
szolt a levegőbe.
- Oké-zsoké, Gizi. Vagy Bizinek hívnak?
Nem, már tudom, Zizi a neved! És amikor kisba­
baként tele volt a pelenkád, Pisi-lizinek nevez­
tek, ugye?
70
 Nóra feldobta kezét-lábát a levegőbe, majd
hangos hahotában tört ki.
- Te pedig Dinka vagy! - kiáltott oda Tinka
felé. - Vagy Linka? Esetleg Sinka? Nem, tudom
már, Bűzinka!
Ezzel egy kényes pontra tapintott rá. Tinka
rögtön elkezdte a hónalját szaglászni, majd ösz-
szegörnyedt, és a hasát is megszagolta. Vajon ér­
ződik még a tejfürdő hatása?
- Mióta van az anyukátok a Boszorkányok
Klubjában? - tudakolta Nóra.
- A z anyukánk? O egyáltalán nincs benne
-válaszolta Tinka, miközben elégedetten meg­
állapította, hogy nincs már savanyú tej szaga.
- Világos! Akkor a papátok boszorkánymes­
ter! Állati!
Lizi elképzelte, hogy plüssmackószerű apja
éppen varázsol, és jót nevetett magában.
- Nem, apu csak annyira varázsló, amennyire
te egy amerikai ugróegér vagy.
- Nem fogom a dolgot - csóválta a fejét értet­
lenül Nóra, és megsimogatta a kígyót, aki össze-
tekeredett az ölében.
- A fiútesóink a totálhülyétől a félig hülye ka­
tegóriába sorolhatók.
- Gréta nem rossz - folytatta Lizi.
71
 - És Borisz Medve is csak brummog, de nem
harap! —zárta a sort Tinka.
Nóra csak fél füllel hallgatott oda. Egészen
más kérdések foglalkoztatták.
- Hogyan lehet varázslat nélkül élni? Csak azt
ne mond, hogy saját kezetekkel mosogattok el!
- Erre találták ki a mosogatógépet - válaszol­
ta Tinka.
Eleonóra úgy húzta el a száját, mintha Tinka
azt állította volna, hogy az edényeket mindennap
zöld orrnyálkahártya-maradványokba mártják.
s

- Es mi a helyzet a te szüléiddel?
- Már a dédnagymamám is benne volt a Bo­
szorkányok Klubjában. A dédnagypapám pedig
az első varázsló volt. Nálunk mindenki varázsol.
/

- Es mi a szüleid foglalkozása? - érdeklődött

Tinka.
Nóra erre úgy tett, mint aki mindjárt elalszik.
//

- OK egész nap csak a gyárukban csücsülnek.

Semmi más nem érdekli őket, csak az, hogy mi­
nél több varangyuk legyen!
- Most a pénzre gondolsz? - értetlenkedett
Lizi.
-A rra is. De mindenekelőtt a varangyos bé­
kákra. OK varangyos békákat tenyésztenek, szá­
rított varangyosbéka-izzadságot állítanak elő, és
71
hasonló cuccokat. Ö, mármint az apám, //
egy re-
pülőseprű-szervizt is üzemeltet, és O, az anyám
még oldatokat is készít. A virágoknak, hogy jó
erősek legyenek, hatalmas muszklikkal!
Tinkának feltűnt,// hogy Eleonóra
//
csak úgy hív-
ja a szüleit, hogy OK vagy O.
—Miért nem hívod őket apunak, anyunak,
vagy ilyesminek? —tudakolta.
// //

—Mert OK egyszerűen csak OK! —hangzott a

nyers válasz.
Eleonórának egyszeriben rossz kedve lett. El­
kezdte húzogatni a fekete harisnyáját, amikor
pedig észrevette a két lány pillantását, rájuk ripa-
kodott.
—Mit bámultok, he? Nehogy kiessen a szem­
golyótok!
Cosimó felébredt, kinyújtózott, nyávogott
egy nagyot, és feltűnően hangos trappolással
megindult a konyha felé.
—Nem vagy éhes? —kérdezte Tinka a cserebo­
szorkányt.
Eíatalmas ásítás volt a válasz. Nóra akkorára
nyitotta a száját, hogy a két lány egészen a man­
dulájáig leláthatott.
—Nem, ki van zárva, hogy kajáljak —jelentet­
te ki, majd intett, és kitessékelte a szobából két
73
vendéglátóját. Aztán még a kanapén elnyújtózva
utánuk szólt. - Ne zavarjatok, amíg szunyálok,
vili?
A két boszorkánybarátnő becsukta maga mö­
gött a nappali ajtaját.
- Mindig azt gondoltam, hogy nincs kint
mind a négy kereked - mondta Lizi Tinkának,
mintegy mellékesen, amikor kiértek a konyhába.
- De komolyan, hozzá képest te teljesen normá­
lis vagy!
Tinka bókként fogta fel a dolgot.

Nóra nem mutatkozott a nap hátralevő részé­

ben. Tinka néhányszor rátapasztotta a fülét a
nappali ajtajára, de csak halk szuszogást hallott
odabentről.
A két lány a könyvtárszobában töltötte az es­
tét a boszorkánykönyvek között. Párás volt az
idő, a levegő pedig szinte fullasztó. Tinka láza­
san kutatni kezdett a nadrágzsebében. Csak túrt,
egyre mélyebben, először az első zsebeiben, az­
tán a hátsókban, majd újra az elsőkben.
- Mi a szöszt csinálsz? - csattant fel Lizi mér­
gesen. - Olaj után kutatsz?
- A legyezőm! - szaladt ki Tinkából fájdal­
masan.
74
 - A micsodád?
Tinka utálta, hogy mindig elvörösödik, ha
Lizi rajtakapja valamin. Rettenetesen kínosnak
érezte a helyzetet.
- Legyezőt mondtál?
Tinka szégyenlősen bólintott egyet. Sissy
császárné a régi, megsárgult fotókon gyakran
volt látható legyezővel a kezében, amit az arca
elé tartott. Tinka ezen felbuzdulva kölcsönvett
egy legyezőt a suli szertárából, ahol a különféle
kosztümöket is őrzik. Akár a példaképe, Tinka is
legyezővel akarta hűsíteni magát az ilyen meleg
napokon. A legyező emellett arra is tökéletesen
alkalmas, hogy bizonyos helyzetekben - mint
például most - elrejtőzzön mögé az ember lánya.
- Egy olyan giccsesen csillogó halványsárga
izéről van szó? - kutakodott Lizi tovább.
Igen, a legyező pontosan így nézett ki. Tinka
tehát még egyszer rábólintott.
- A kanapén van! Azt hittem, hogy Cosimó új
játékszere!
Tinka hálásan mosolyogva felemelkedett, és
végigosont az előszobán. Óvatosan, két kézzel
lenyomta a nappali kilincsét, mire az ajtó egy
halk kattanással kinyílt. Nem akart zajt✓ csapni,
ezért lábujjhegyen lopakodott tovább. Es ekkor
75
hirtelen beleütközött egy láthatatlan falba. H an­
gosan felkiáltott,
✓
félig az ijedtségtől, félig a fáj-
dalomtól. Eles nyilallás szaladt keresztül az or­
rán, és ahogy megtapogatta, érezte, hogy az uj-
jai véresek lesznek.
Nóra a hátán feküdt, jobb és bal kezében két ha­
talmas párnát szorongatott. Kicsit felhorkantott a
zajra, az oldalára fordult, de nem ébredt fel. Tinka
egyik kezével az orrát szorongatta, a másikkal pe­
dig kitapogatta a láthatatlan akadályt. Olyan ke­
mény volt, mint a kő, és annyira hideg, mint a jég.
s

Es nem mellékesen teljesen láthatatlan is.

A kanapé előtt Eleonóra bőröndje feküdt.
Nyitva volt ugyan, de úgy volt fordítva a fedele,
hogy ne lehessen belelátni.
Tinka visszavonulót fújt, bement a konyhába,
és lemosta az arcát. Az orra már nem vérzett, de
olyan nagyra nőtt, mint egy krumpli. Fogott né­
hány jégkockát, és fájdalomtól lüktető szagló-
szervére szorította őket. így ment vissza testvé­
réhez a könyvtárszobába. Lizi, aki általában dur­
va volt, mint egy pokróc, rögtön megérezte,
amikor Tinkának vigasztalásra volt szüksége. Le­
tette a Varangyok, varjúk és kandúrok - melyik
háziállatot válasszuk? című boszorkánykönyvet,
és kérdőn felnézett Tinkára.
76
 —Attól tartok, most nem Sissy császárné arc­
masszázsát csinálod.
Tinka orrhangon tájékoztatta testvérét arról a
láthatatlan falról, amely megakadályozta abban,
hogy belépjen a nappaliba.
- Csak Nóra varázsolhatta oda! - vélekedett
Lizi. - Mindenesetre ez itt a mi házunk, és mi
nem hagyjuk, hogy kizárjanak minket!
Lizi felpattant és a nappali felé vette az irányt.
Tincsei szarvakként álltak az égnek. Feltépte az
ajtót, sokkal hangosabban, mint az imént Tinka,
és be akart süvíteni, de ő is ellenállásba ütközött.
Arcának jobb fele laposan felpréselődött a látha­
tatlan falra, a szeménél pedig olyan érzése volt,
mintha behúztak volna neki egyet. Tinka hallot­
ta, ahogyan testvére panaszosan szitkozódni
kezd, pedig a panaszkodás egyáltalán nem volt
az ő asztala.
A kanapéról ekkor felemelkedett egy lila-zöld
színű seprű, amiről kiderült, hogy tulajdonkép­
pen Nóra az. Félig leragadt szemmel nézett Lizi
felé.
—Ne zavarjatok! Kifelé! —vetette oda álomit-
tasan, és visszazuhant a párnára.
- Tüntesd el ezt az izét! - parancsolta Lizi, és
lapos tenyerével a láthatatlan falra csapott.
77
 - Milyen izét? - jött a hang a kanapé mélyéről.
- Na, mégis? Hát ezt! - dörömbölt Lizi a falon.
- De hisz nincs ott semmi!
- Tüntesd el, különben bibircsókot varázsolok
az orrodra!
- Hajrá! Csináld csak!
Liziben forrt a düh. Még mielőtt Tinka meg­
akadályozhatta volna, három lépést hátralépett,
és teljes erőből, vállát előreszegezve nekifutott a
láthatatlan falnak.
-Szzzz! - szaladt ki Tinka száján. Nem bírta
elnézni, ahogy testvére begyűjti élete eddigi leg­
kékebb és legzöldebb kék-zöld foltját, ezért az
arca elé kapta a kezét.
Amikor a kísérlet egy hangos kiáltásban, majd
egy elfúló hangban végződött, Tinka szétnyitot­
ta az ujjait, és kinézett közöttük.
Lizi nem kenődött fel a falra, és nem lógott
úgy ott a levegőben mint egy kilapított szúnyog.
Helyette az egyik fotelbe fúródott bele, a fene­
ke pedig az égnek állt. Nóra időközben teljesen
felébredt, és párnákkal kezdte dobálni őt.
- Kifelé! - nyekeregte élesen, miközben le­
pottyant a kanapéról a földre. Gyorsan becsapta
a koffert, és egész testével ránehezedett, mintha
féltené valamitől.
78
 A fotel megvédte Lizit attól, hogy teljes erő­
ből nekiszaladjon a valódi falnak. Lizi ezután zi­
hálva felállt, és kinyújtott mutatóujjával számon
kérni készült Nórát.
- A hajfesték az eszedet is kiszívta? - ripako-
dott rá a csereboszorkányra, miközben minden
szó után lihegve beszívta a levegőt.
Nóra még mindig úgy ült a kofferen mint egy
tyúk, aki épp a tojásait költi ki.
- Húzd el a csíkot, te kis pukkancs! Mindig is
tudtam, hogy tökhülyék vagytok!
- Semmi szükségünk nincs rád! Ha valaki el­
húzza a csíkot, az te leszel! - vágott vissza Lizi.
- Gyerekecskék, gyerekecskék! Legyetek ked­
vesek egymáshoz! - hangzott fel mellettük N et­
tel kisasszony trillázása.
Senki sem vette észre, mikor érkezett.

79
A zuhanórepülés

Egy szürke tincs belelógott Nettel kisasszony

szemébe, melyet egy gyors, ideges mozdulattal
helyreigazított. Sok értelme nem volt a dolog­
nak, mert a tincs a következő pillanatban ugyan­
úgy elszabadult.
- Gyerekecskék, mire jó ez a vita, és a csúnya
szavak? - csicseregte mézesmázos hangon a kis­
asszony. - Hiszen azért jöttetek össze, hogy ba­
rátnők legyetek!
- Barátnők? Ezzel a mérges kígyóval? Soha!
—buffogta Lizi dühöngve.
- Na, de gyerekecskék! Inkább nyújtsátok a
kezeteket, és béküljetek ki egymással!
Erre mindkét lány más-más irányba pillantott.
Nettel kisasszony belépett a nappaliba, meg­
80
fogta Nóra kezét, és Lizi irányába húzta. Lizi er­
re mélyen a zsebébe rejtette a kezét.
—Add csak ide a kezed! Béküljetek ki szépen!
- követelte Nettel kisasszony olyan hangon,
mint egy óvó néni.
Lizi nem teljesítette egyből a parancsot, mire
Nettel kisasszony mellé lépett, és megpróbálta
Lizi kezét erőnek erejével kirángatni a zsebéből.
Lizi nem akarta, hogy szétszakadjon a zsebe, ezért
végül engedett. A kisasszony úgy tette egymásra a
két lány kezét, mint ahogy azt a papok csinálják
esketéskor.
- Úgy, legyetek jó barátnők, és legyetek ked­
vesek egymáshoz!
—Uhh! —hangzott Nóra kommentárja.
—Váá! - jelentette ki Lizi.
- Hess, hess, menjetek ki gyorsan a friss levegő­
re. Majd az lehűti a forró fejecskéteket! - mondta
a kisasszony, kitárta széles köpenyét, begyűjtötte
alá a három lányt, majd a köpeny segítségével oda­
terelte őket az ajtóhoz.
Kint a kertben Tinkától jobbra Nóra morgott,
balra pedig Lizi. Tinka, aki nem bírta sokáig el­
viselni, ha ennyire nyomott a hangulat, egy ja­
vaslattal állt elő.
- Mit szólnátok, ha játszanánk valamit együtt?
81
 —Zuhanórepülés! —kurjantotta lelkesen Nóra.
Kinyújtotta a jobb karját, és a seprűje engedel­
mesen beleugrott a tenyerébe.
—Mi az a zuhanórepülés? - kérdezte Tinka
veszélyt szimatolva.
A válasz nem szavakban érkezett, hanem tet­
tekben. Nóra a bakancsa sarkával berúgta a mo­
tort. A seprű rögtön felbőgött, és még mielőtt
Tinka és Lizi közbeléphettek volna, a cserebo­
szorkány már tíz méter magasan körözött a leve­
gőben.
—De hiszen még világos van! - kapkodott
Tinka levegő után. - A Lukevszkyék meglát­
hatnak!
—Gyere le azonnal! —kiáltotta Lizi parancsoló
hangon. Nóra természetesen úgy tett, mintha
semmit sem hallott volna.
—Akkor majd mi leszedünk! —ordította Lizi,
és berobogott a házba, hogy kihozza a saját sep­
rűjét.
Vagyis hogy csak be akart robogni, de a piros
ajtó nem engedte be. Lizi, aki ehhez nem volt
hozzászokva, a homlokával nekiütközött az ajtó
deszkáinak. A kék folt mellé, ami a szemén volt,
most egy jókora púpot is sikeresen beszerzett a
homlokára.
82
 - Ez már megint ő volt! - pattogott Lizi mér­
gesen. - Direkt szórakozik velünk!
Időközben Nóra megtalálta, amit keresett.
A seprű kormányát előrehajlította, és zuhanóre­
pülésben megindult egyenesen a Lukevszky há­
zaspár kertje felé.
Lukevszky úr rögtön észrevette a furcsa jelen­
séget.
- Szivecském, egy lány repül felénk seprűn lo­
vagolva! - jelentette remegő hangon.
- Ne próbálj nekem mindenféle szamárságot
bemesélni! - dünnyögte a felesége.
- Huiiiii! - eresztett meg Nóra egy csatakiál­
tást, és kinézett magának egy pontot Lukevsz-
kyék kertjében.
Lizi még mindig a piros bejárati ajtóval volt
elfoglalva: kérte, könyörgött neki, hogy nyíljon
ki, majd megpróbálta belökni és felfeszíteni az
ujjával, de hiába.
Tinka a ház mögé szaladt, ahol egy hosszú
létra volt elfektetve. Gyorsan fogta, odahúzta a
sövényhez, felállította, és felmászott rá.
Nóra vadul körözött a Lukevszky házaspár
kertje fölött, körülbelül úgy, mint Dávid meny-
nyezetről lelógó játék repülője. A körök egyre
kisebbek és kisebbek lettek. Tinka időközben
83
felért a lépcső legfelső fokára, ahonnan teljesen
rálátott a szomszéd kertre.
A hosszú teraszasztalra törülközőt terítettek,
Lukevszky asszony ezen feküdt elnyújtózva, egy
szál eperpiros bikiniben. A hasán feküdt, a fejét
a kezére fektette, a szeme pedig csukva volt. Az
asztal mögött a kis Lukevszky úr állt, felhúzott
ingujjal, és a felesége hátát masszírozta.
- Tovább, férjike, csináld tovább! - sóhajtotta
élvezettel az asszony.
Teljesen nyilvánvaló volt, hogy mi jár Eleonó­
ra fejében. Lukevszky urat akarta bosszantani,
aki úgy kapott utána az egyik kezével, mintha
egy szúnyogot akarna elkapni.
- Szivecském, ez tényleg egy boszorkány!
- makacskodott Lukevszky úr.
- Te és a meséid! Hiszen tudod, mennyire sze­
retem, ha történeteket mesélsz nekem! —kunco­
gott kéjesen a felesége.
Nóra közben olyan mélyre szállt, hogy a ke­
zével simán megérinthette volna Lukevszky urat.
Úgyhogy meg is tette. Egy gyors kézmozdulat­
tal lekapta a férfi fejéről a kifordított madárfé­
szekre emlékeztető parókát. Lukevszky úr ko­
pasz fejjel, elkeseredetten vinnyogott. Ennek
hallatán végre a felesége is kinyitotta a szemét.
84
Az első pillantása Nóra éppen egy vad grimasz­
ba ránduló arcára esett. O tt lebegett kicsivel a
föld felett, a feje pedig egy magasságban volt
Lukevszky asszony arcával. Tinka nem gondol­
ta, hogy valaki képes arra, hogy egyszerre vicso­
rogjon, az arcát félrehúzza, és közben jó hosz-
szan kiöltse a nyelvét.
- Brrrrrraaaaa! - üvöltötte Nóra fenyegetőn.
Lukevszky asszony egy éles sikoly kíséreté­
ben felpattant. Felugrott az asztalról, és az ásó
után kapott, ami a fűben állt a terasz oldalához
támasztva. Vicsorogva elkapta az ásó nyelét, és
a lapátját Nóra irányába lendítette. De egy re­
pülő seprű ellen természetesen semmi esélye
nem volt. Nóra ügyesen kitért az ütés elől: az
ásó lapátja a fűbe fúródott, Lukevszky asszony
pedig ugyanazzal a lendülettel a földön lan­
dolt.
A csereboszorkány kárörvendő nevetéssel
visszarepült a lányok kertjébe.
- Ebből elég! Férjike, hívd a rendőrséget! - kö­
vetelte Lukevszky asszony, akinek földet éréskor
egy katicabogár kapaszkodott meg az orrán.
A férjecskéje viszont egyre csak azzal volt el­
foglalva, hogy pőre feje búbját álcázza. Gyorsan
a feje köré csavarta felesége pongyoláját, amitől
85
úgy nézett ki, mintha egy tibeti szerzetes és egy
arab sejk keveréke lenne.
Tinka fejében nem csak a vészharangok szó­
laltak meg, de még a vészvillogók is kigyulladtak
hozzá. Amikor Nóra a sövény mögött landolt,
Tinka mérgesen ráripakodott a lányra.
Nóra durcásan nézett rá. Ezeknek a lányoknak
tényleg a Lipótmezőn lenne a helyük! Az egyik
az ajtót feszegeti, a másik pedig összeborzolja
/
szőke haját, és szétszaggatja a pólóját. Es mint­
ha ez még mind nem lenne elég, ez az őrült a lét­
rájával a sövény felé billent, és hatalmas csatta-
nással eltűnt a levelek között.
Tinka ekkor egy hirtelen támadt ötlettel, át-
pördült a kerítésen, és a Lukevszky házaspár
kertjében ért földet.
- Segítség! —kiabálta.
Lukevszky asszony, aki a bikinijében úgy né­
zett ki, mintha valaki két piros pöttyöt húzott
volna egy ropira, körülbelül olyan pillantással
nézett Tinkára, mintha a lány a Marsról érkezett
volna. Tinka dülöngélve, lábát szétvetve szaladt
oda hozzá.
- Kérem, segítsen! Valami van a kertünkben.
Valaki, aki repülni tud. Egy olyan szerkezetet
használ a repüléshez, amilyeneket a titkos ügy-
86
nökök használnak a filmekben. Megtámadtak
minket!
Tinka háromlépésnyire megállt Lukevszky
asszonytól, és éktelen bömbölésbe kezdett töké­
letes hitelességgel. Abban az újságban, ahol
Tinka a Ki voltam előző életemben? tesztet
megoldotta, felsorolták a híres filmsztárok
trükkjeit is. A könnyek akkor jönnek a leghaté­
konyabban, ha az ember összeszorítja a szemét,
és valami szomorú dologra gondol. Tinka elkép­
zelte, hogy milyen lenne, ha a tükörből a feje
pattanásokkal tele, kopaszon nézne vissza rá. Er­
re a gondolatra biztosan elindulnak a könnyek.
- Mindig csak szidnak minket! - hüppögte szív--
szaggatóan. - Mindig mérgesek ránk. De mi telje­
sen áááááártatlanok vagyunk! Valaki más akar ki­
készíteni minket!
A mindig szitkozódó, vékony szájú szomszéd-
asszony erre úgy olvadt el mint vaj a pirítóson.
- Szegény gyerek! - sóhajtotta, odalépett Tin-
kához, és átkarolta csontos karjával. Parfümjé­
nek hervadt virág szaga volt, ezért Tinka egysze­
rűen nem vett levegőt. Lukevszky asszony meg­
cirógatta az elkeseredett kislány tarkóját, majd a
férje is csatlakozott hozzájuk, és megpaskolta
Tinka vállát.
87
 - Minden jóra fordul, meglásd! Minden jóra
fordul majd! - ismételgette mint egy lemezját­
szó, amin megugrott a tű.
- Az a valami leszállt nálunk a kertkapunál, az­
tán továbbrepült a bevásárlóközpont irányába
- folytatta Tinka hatalmas hüppögések közepette.
- Férjike, hívd a rendőrséget, hogy vizsgálják
meg a bevásárlóközpont légterét! - parancsolta
Lukevszky asszony, akár egy tábornok. - Mars a
telefonhoz!
A férje engedelmesen, kezét a fejére szorítva
becsámpázott a házba.
- Te szegény kiscica! Gyere, csinálok neked
egy kis mézes tejet, az majd megnyugtat!
Ez a szombat sok meglepetést tartogatott a lá­
nyok számára. De a legnagyobb meglepetés még­
is az volt, hogy Tinka egy egészen más oldaláról
is megismerte Lukevszky asszonyt.
- Köszönöm, de nem kérek. Haza kell men­
nem a testvéremhez. Szegény bezárkózott a vé­
cébe, és nem mer kijönni onnan - füllentette
Tinka, és letörölte a könnyeit az arcáról. - De
köszönöm szépen a kedvességét!
Lukevszky asszony olvadozó mosollyal az ar­
cán nézett Tinka után.

88
Egy madárijeszto
látogatása
- Te tetted ezt! Te varázsoltad el a bejárati ajtón­
kat! - hallotta Tinka Lizi hangját, amikor az u t­
cán keresztül
✓
visszatért a kertbe.
—Állítsd le magad, Pattogi! - dörmögött visz-
sza Eleonóra.
—Tartsatok szünetet! - sziszegte Tinka figyel­
meztetőn, és áliával Lukevszkyék irányába bő- /
kött. Ezután megmutatta összekarcolt kezét. - En
egy igazi hős vagyok, és elvárom, hogy csodálja­
tok. Sikerült elterelnem rólunk a gyanút.
Nórát nem igazán hatotta meg ez az egész, és
Lizi is mással volt elfoglalva.
—Ez az idióta még mindig nem hajlandó ki­
nyitni az ajtót! —mérgelődött.
Belülről Nettel kisasszony bátortalan kopog­
tatása hallatszott.
—Gyerekecskék, értem én a tréfát, de ami sok,
az sok. Nyissátok ki rögtön!
89
 —Csináld már! - ripakodott türelmetlenül Lizi
Eleonórára.
Nóra hanyagul boszorkánytapsra emelte a ke­
zét, elmotyogta magában a szükséges varázsigét,
majd kétszer egymáshoz érintette az ujjait. Az aj­
tó rögtön felpattant, és ugyanazzal a lendülettel
eltalálta Lizi tarkóját, ami eddig még teljesen ép
volt. Most viszont ott kezdett el nőni Lizi kettes
számú púpja.
Nettel kisasszony kilépett a kertbe, és mutató­
ujjával játékosan megfenyegette a lányokat.
- Gyerekecskék, gyerekecskék, ti három na­
gyon rossz boszorkányocskák vagytok. Hogyan
zárhattatok
//
be engem? Ejnye-bejnye!
—O volt az! - mutatott Lizi Nórára, majd mu­
tatóujját a csereboszorkányra szegezve dühösen
nekiszaladt. Nóra megfeszítette a hasát, és ami­
kor az Lizi ujjával találkozott, csak egy hatalmas
reccsenés hallatszott. Lizi feljajdult, és gyorsan a
szájába kapta a nyilalló ujját. De a fájdalom ettől
még nem múlt el.
- Sajnálom, de nem megy másként! - sóhaj­
totta Nettel kisasszony, majd hangosan a követ­
kező varázsigét kiáltotta. —Mollusz-muszusz!
Ezután határozottan boszorkánytapsolt egyet.
Lizin rögtön látszott a varázslat hatása. Maka-
90
csul égnek álló loknijai szelíden lekonyultak, ar­
cán pedig angyali mosoly terült szét.
- Trallalla, trallalla, a szeretet hangján szólunk
ma! - dalolta magas hangon.
- Trallalla, trallalla, ez a jó barátnők dallama!
- hangzott a válasz Nóra szájából. O is a varázs­
lat hatása alá került.
- Gyerekecske, figyelj csak! A következő né­
hány órában nem lesz köztük harag. De azért
ügyelned kell rájuk! - kötötte Nettel kisasszony
Tinka lelkére.
A kisasszony ezután újra megmarkolta lila tás­
kájának kör alakú fogantyúját, és úgy tekergette
azt, mintha autót vezetne.
- Nemsokára találkozunk! - búcsúzott el Tin-
kától, majd eltűnt egy szürke ködfelhőben.
- Labdázzunk egyet! - ajánlotta Nóra egy
szelíd bárány hangján.
- Hurrá! —lelkesedett Lizi, akár egy kislány.
Tinka hagyta a lányokat és bement a konyhá­
ba. Egy időre elfeledkezett Sissy császárnéról, és
a cérnavékony alakjáról. A lyukból egy szelet pi-
rítóst, hatalmas csokiszeletet, szamócát és egy
adag ketchupöt varázsolt magának. Ezek a kom­
binációk valahogy mindig megnyugtatták.

91
Nem mondhatjuk, hogy Tinkát teljesen meg­
nyugtatta volna Nettel kisasszony varázslata.
A testvére és a csereboszorkány egyfajta hipnózis
hatása alá került. Lizi lobonca úgy kornyadozott,
mintha drótkefelágyítóval kezelték volna, Nóra
pedig egy festékesbödönbe mártott fejű babára
hasonlított.
- Jól vagytok? —kérdezte Tinka újra és újra a
lányokat.
-Trallalla, trallalla, a szeretet hangja szóljon
ma! - hangzott Lizi válasza minden egyes alka­
lommal.
A három lány játékkal töltötte az estét. Tinka
a könyvtárszobában felfedezett egy társasjáté­
kot, amiben a figurák éltek és mozogtak a táblán.
A bábuk apró seprűk, bográcsok és békák voltak,
a kocka pedig két kis lábon állt, és állandóan in­
tegetett pálcikakezével. Gördüléshez a kezét és
a lábát használta, majd rekedt hangján világgá
kürtölte a dobás eredményét.
A három boszorkánypalánta egészen késő
éjszakáig társasjátékozott. Aztán egyszer csak
olyan fáradtak lettek, hogy Lizi és Tinka alig
tudták felvonszolni magukat az emeletre a bal-
dachinos ágyukhoz. Még a ruhájukból sem
volt erejük kibújni, csak besüppedtek a párnák
92
közé, melyek olyan puhák voltak, akár a fel­
hők.

Vasárnap Tinka ébredt fel elsőként. Álmos szem­

mel hunyorgott a nap felé, ami nem csupán az
ablakon sütött be, de még a plafonról is levilágí­
tott. A hálószoba mennyezete ugyanis napsza­
kok szerint változtatta színét és mintáját: éjsza­
kánként a hold és a csillagok látszottak rajta,
nappal pedig a nap. Tinka ásítva kiült az ágy szé­
lére. Mielőtt felállt volna, még végignézett sza­
kadt nadrágján és piszkos pólóján, majd csóvál­
ni kezdte a fejét.
Ekkor az előszobából harsant fel fülhasogató
erővel a fából faragott keselyű rikácsolása.
A madár csak akkor hallatta a hangját, ha vala­
ki a kertkapu előtt állt. Tinka rápillantott a kar­
órájára.
—Ez nem sámli! - szaladt ki a száján. Még csak
fél nyolc volt. Ki lehet az ilyen szokatlanul ko­
rán? Remélhetőleg nem aggódó Gréta, és nyug­
talan Borisz az!
Tinka álomittasan legyalogolt a falépcsőkön.
A fából faragott keselyű izgatottan csapkodott
fekete szárnyával, és vékony nyakát lefelé, Tinka
irányába nyújtogatta.
93
 - Egy madárijesztő jött hozzátok! - rikácsolta
rekedt hangján.
- Kicsoda?
- Madárijesztő! - ismételte a keselyű. Ennél
többet nem lehetett kicsikarni belőle.
Tinka kilépett a hűvös reggelbe, és mezítláb
addig a bokorig szaladt, ami mögül észrevétlenül
rá lehetett látni a kertkapura.
Amikor meglátta a látogatót, igazat adott a
keselyűnek. A kertkapunál álló férfi tényleg egy
madárijesztőre hasonlított. Sötét, borzos haja
volt, nyúzott arca, a kabátja pedig lomposan ló­
gott a vállán. Gallérját felhajtotta, és hatalmas,
sötét napszemüveget viselt, pedig egyáltalán
nem tűzött a nap.
Tekintete türelmetlenül pásztázott az utcában
fel-alá, mintha azt vizsgálná, hogy tiszta-e a le­
vegő. Mivel égen-földön senkit sem látott, fel­
emelte egyik hosszú lábát, hogy átmásszon az
alacsony kerítésen.
Ezt nem kellett volna megpróbálnia. A kerítés
famacskáinak ugyanis egyáltalán nem volt
ínyükre ez az eljárás. A kapu jobb oldalán lévő
famacska fújni kezdett, a bal oldali pedig fel­
emelt mancsával négy párhuzamos csíkot kar­
molt a férfi kabátjába. A hívatlan látogató erre
94
ijedten hátraugrott, és halkan szitkozódva meg­
szemlélte a károkat.
A madárijesztőszerű jelenség fölött egy éjfe­
kete varjú körözött a levegőben. A varjú egészen
sajátos, prüszkölő károgásokat hallatott.
Tinka végül elhatározta, hogy előmerészkedik
a rejtekhelyéről. A legjobb, ha az ellenség szeme
közé néz az ember! Ez is a Lányok lendületben
című magazin egyik bölcsessége volt.
—Jó reggelt! - köszöntötte lazán az idegent,
és közben úgy tett, mintha egészen véletlenül
járna arra.
- Te itt laksz? —kérdezte a férfi ideges sutto­
gással.
- Nem. Minden reggel bokorugrást játszik a
kertek kerítésein át, és most véletlenül itt ért föl­
det - hallatszott egy hang Tinka mögül.
Tinka hátrafordult, és egy totálkócos Lizit lá­
tott maga mögött. Még a párna gyűrődései is lát­
szottak az arcán.
—Utoljára kérdezem: itt laktok?
—Igen, miért? —Tinkának egyáltalán nem tet­
szett a férfi stílusa. De valahogy mégiscsak isme­
rős volt neki ez az ember. Bár tudná, honnan!
- Odaadott nektek tegnap valaki valamit meg­
őrzésre?
95
 Lizi szétvetette a lábát, és csípőre tette a kezét.
- Mi történik itt? Kihallgatás? - kérdezte mér­
gesen. Tinka megállapította, hogy Nettel kisasz-
szony varázslatának ereje tovaszállt. Nem tudta
eldönteni, hogy ennek örüljön, vagy sem.
- Van még valaki rajtatok kívül a házban? - ku­
takodott tovább a férfi.
Lizinek lassan elege lett a dologból.
- Igen, úgy kábé kétszáz hangya, három po­
loska és egy egér! - adta meg a választ.
Egy ideig úgy tűnt, mintha a férfi hatalmas po­
font akarna lekeverni neki. De aztán eltüntette a
kezét a háta mögött.
- Ha nem vagytok hajlandók az együttműkö­
désre, más módszerekhez kell folyamodnom!
- Módszerek? Miféle módszerek? —kérdezte
Tinka nyugtalankodva.
A madárijesztő az egyik kezével felhúzta a ha­
ját, ami úgy vált el a fejétől mint Lukevszky úr pa­
rókája. A vendéghaj alól előtűnt a férfi lakkal le­
lapított igazi haja. A másik kezével levette a
szemüvegét, így a lányok megláthatták az arcát is.
Tinka ekkor felismerte a férfit.
- Teofrásztusz Watson! - suttogta csodálattal
a hangjában.
- Ki a frász? - tudakolta Lizi ásítva.
96
 - A Boszorkányok Klubjának a nyomozója!
- figyelmeztette Tinka a testvérét.
- Es mit akar nálunk?
- Úgy sejtem - kezdte Teofrásztusz Watson
- ha ismertek engem, akkor ti is boszorkányok
vagytok. Ha nem válaszoltok rendesen a kérdé­
seimre, szörnyű helyzetbe kerülhettek!
- Ja, az epesárga könyvről van szó! —legyin­
tett Lizi, majd erőteljesen kihúzta magát. - Ter­
mészetesen mi loptuk el, de semmi vész! Tegnap
este bezabáltuk az egészet egy kis krumplisalátá­
val. Az összes oldalt! Sok mustárral. Erőssel!
Tinka hallotta, ahogy a ház közelében meg-
csörrennek a kavicsdarabkák. Megfordult, és látta,
hogy Nóra
✓
közeledik a bokrok mögött, a kavicsos
úton. Ásítás közben hátrahajtotta a fejét, mintha
egy madarat akarna bekapni reggelire. Amikor
végre kiásította magát, félig leeresztett szemhéján
keresztül a kertkapu irányába pislogott.
Nóra meglátta a kapunál álló embereket, és
olyan hevesen csukta be a száját, hogy a hang
egészen Tinka füléig eljutott. Egy csapásra éber
lett, és visszabújt a bokor levelei mögé. Lila haja
azonban elárulta, hogy még mindig ott áll, és kí­
váncsian hallgatózik. Úgy tűnt, mindenképpen
tudni akarja, mi folyik a kerítésnél.
97
 A nyomozó újra feltette az orrára a napszem­
üvegét, és helyreigazította a parókáját.
- Tudom, hogy mit gondoljak az ilyen szem­
telen viselkedésről! - mondta fenyegetőn.
Az utca végéből ekkor autóberregés hallat­
szott. A motor furcsa zakatolása biztonsággal je­
lezte, hogy nemsokára feltűnik Gréta a levelibé­
ka fedélzetén. Tinka kihajolt a kertkapun, és lát­
ta, hogy tényleg az anyja közeledik feléjük kis,
zöld autóján.
- Még látjuk egymást! - jelentette ki Watson
úr dühösen.
Ezután olyan mozdulatot tett, mintha cipzárt
húzna fel, ami ujjától egészen a feje búbjáig ér.
Ahogy a láthatatlan cipzár bezárult, a férfi is el­
tűnt a lányok szeme elől.
Az utca felől csikorgó fékezés hallatszott. A le­
velibéka motorja hörgött egyet, majd elhallgatott.
Gréta kiszállt az autóból, és meglepetten nézett
arra a pontra, ahol eddig Teofrásztusz Watson állt.
- E z az em ber... - bökte ki nagy nehezen
- .. .ez egy kísértet volt? Fényes nappal?
- Miféle ember, anyu? —vágott Tinka értet­
lenkedő arcot.
-E g y férfi! Itt állt egy ápolatlan hajú férfi.
Nem veletek beszélgetett?
98
 - /Nem! - adta Lizi az ártatlant. - Egy kutya volt
itt. Épp le akarta pisilni a kerítésünket, mi pedig
elzavartuk.
Tinka elismerően rákacsintott Lizire, amiért
ilyen kitűnő kifogást talált.
- Mizújs? —váltott témát Lizi.
- Megérkezett már a cserediák? — kérdezte
Gréta.
- Elát persze! - vágta rá Tinka, és a ház irá­
nyába pillantva odaszólt Eleonórának, akinek
színes hajkoronája még mindig a bokor mögött
virított. —Gyere, Nóra, üdvözöld az anyukánkat!
A csereboszorkány olyan félénken lépett ki a
bokor mögül, amilyennek a lányok még sohasem
látták, és habozva elindult a kerítés felé.
Gréta valószínűleg kapkodva jött el otthonról.
Feltűzött hajából elszabadult egy-két tincs, a
blúzát pedig sietségében félregombolta.
- Isten hozott ná... - itt elakadt, kereste egy ki­
csit a szavakat, majd így folytatta: - ...a lányaim
házában, aztán pedig nemsokára nálunk. Szólíts
egyszerűen Grétának!
Nóra visszafogottan bólintott, majd lassan
Gréta kinyújtott keze felé nyúlt.
- Lányok, készüljetek el gyorsan! Frederik és a
szülei már kilenckor itt lesznek. Hétkor felcsör­
99
gettek minket az álmunkból, hogy a repülőjük
korábban indul. Borisz azt szeretné, ha mi mind­
nyájan ott lennénk, amikor jönnek.
Lizi nem volt túl lelkes attól, hogy fél nappal
megrövidítették a boszorkányházban való tar­
tózkodásukat.
- Majd máskor bepótoljuk azt a fél napot!
- ígérte meg Gréta.
Lizi ebbe az üzletbe már belement.

100
Tinka nem tévesztette szem elől Nórát. Már a
csereboszorkány sem állt Nettel kisasszony va­
rázslatának hatása alatt, mégis teljesen szokatla­
nul viselkedett. Minden bizonnyal Teofrásztusz
Watson feltűnése okozhatta ezt a változást.
Tinkának az motoszkált a fejében, hogy vajon
milyen rejtegetnivalója lehet Nórának? Termé­
szetesen rögtön eszébe jutott egy csomó min­
den: az epesárga könyv, a láthatatlan fal, a be­
zárt ajtó és nem utolsósorban a koffer, aminek
titkát a csereboszorkány mérhetetlen szigorú­
sággal őrizte. De vajon miért?
Az utazás alatt Nóra mindvégig féltőn a koffer
zárján tartotta a kezét. A csereboszorkány Lizi
és Tinka között ült, ezért a két lány még suttog­
va sem tudott beszélni egymással.
O tthon teljes káosz várt rájuk. Borisz meglen­
dítette a porszívót, aminek zsinórja feldöntötte a
101
porcelán állólámpát, ami magával rántott egy
szobai pálmát is. A nedves föld egy része fel­
fröccsent a nappali falára, és fekete pontokat ha­
gyott maga után. A másik rész a földre borult ki,
és szétszóródott a szőnyegen. Borisz megpróbál­
ta porszívóval eltüntetni a nyomokat, amivel azt
érte el, hogy a nedves földdarabkák idővel be­
épültek a szőnyeg eredeti mintájába.
- Hát ő meg kicsoda? - kérdezte Nóra, ami­
kor meglátta Borisz harcát a porszívóval.
- Az apukánk - válaszolta Lizi, és egy kicsit
cikisnek érezte a dolgot. Főleg az a fehér kötény
nézett ki tökhülyén, amit Borisz a dereka köré
csavart.
A nappali asztalán Dávid táncolt. Épp meg­
szabadult mindazon ruhadaraboktól, amikbe
Gréta még reggel erőltette őt bele.
- Boldog vagyok, ha a popóm ragyog! - kur­
jantotta élvezettel.
A lépcső tetején két figura tűnt fel boxersort-
ban és szürke pólóban, akik távoli hasonlóságot
mutattak Istivel és Frankkal. A két fiú egyszerre
vett nagy levegőt.
- Csendet! Aludni akarunk! — üvöltötték teli
torokból.
- Dehogy alszotok! Felkelni! Az egész család-
102
nak együtt kell lennie, hiszen a lehetséges jövő­
beli főnököm és családja érkezik hozzánk! A leg­
jobb benyomást kell tennünk rájuk! - emlékez­
tette a fiúkat Borisz. Kirántotta a porszívó dugó­
ját a falból, mire a készülék előrezuttyant, telibe
találva a kristályvázát, ami ennek köszönhetően
atomjaira hullott.
És pontosan ebben a pillanatban megszólalt a
kapucsengő.
- Itt vannak! - kapkodott Borisz levegő után.
- Fél órával előbb. Biztos szándékosan csinálják.
Frühwind professzor ellenőrizni akarja, hogy
mindent kézben tartunk-e.
- Mutasd meg nekik a kertet, én addig kitaka­
rítok! - ajánlotta Gréta. - De ne siessetek!
Nóra némán körbejártatta a tekintetét. Látta,
ahogy Gréta felhúzza a gumikesztyűt, majd vö­
dörrel, szemeteslapáttal és egy kefével felszerel­
kezve kilép a kamrából.
- Lányok, ugye segítetek! - könyörgött Gréta.
- Naná, hogy de! - vágta rá Nóra, és Tinka a
szeme sarkából látta, ahogy kezét boszorkány­
tapsra emeli. Rá akart kiáltani a csereboszor­
kányra, de a szavak megakadtak a torkán.
Épp, amikor Gréta nekiesett volna a szőnye­
gen éktelenkedő foltnak, az fogta magát, és el-
103
tűnt a szeme elől. A szobai pálma magától lábra
állt, sőt még a leveleit is csinosan elrendezte.
- N a , de... —pihegte Gréta, miközben kezé­
vel valamilyen kapaszkodó után tapogatott.
A kristályváza és az állólámpa ismét összeáll­
tak és szebben csillogtak, mint új korukban, a
nappali fala pedig hófehérre változott.
Gréta a szívéhez kapott, és kezdte zihálva
venni a levegőt.
Nóra úgy pásztázta végig szemével a nappalit
mint egy radarsugár. A félig meztelen Dávid egy
tized másodperccel később frissen vasaltan, kö­
zépen illedelmesen elválasztott hajjal, bársony­
öltönyben és fehér ingben virított. Hiába pró­
bált rögtön megszabadulni a ruhadaraboktól, a
nadrág és az ing olyanok voltak, mintha rára­
gasztották volna.
Nóra pillantása ezután arra a két slampos
lényre esett, akik fiútestvérekként mutatkoztak
be. A srácok úgy bűzlöttek mint egy szellőzte­
tésmentes tornaterem, és szemüket is alig tudták
nyitva tartani. Nóra behajlított mutatóujjával
magához parancsolta a fiúkat.
Tinka látta, ahogy anyja dülöngélni kezd,
és úgy kapkod levegő után akár egy partra ve­
tett hal.
104
 Nóra hanyagul elvégezte a következő boszor­
kánytapsot, mire a két fiúról eltűnt a boxersort és
a póló.
Tinka torkán apró sikoly szaladt ki, és gyorsan
elfordult.
- Ezeknél még a gorillák is szebbek —állapí­
totta meg Lizi az elé táruló kép láttán.
Eleonóra nem zavartatta magát, és tovább va­
rázsolt. Most azonban már nem úgy, ahogy
Gréta és Borisz szerette volna, hanem inkább a
saját ízlése szerint.
A morcos Frank irokézfrizurát kapott, hozzá fe­
kete bőrnadrágot és egy fekete bőrdzsekit. A hiú
Istinek Nóra rövid hajat varázsolt, amibe halálfe­
jet borotváltak. A fiú meztelen karján izmok jelen­
tek meg, alulra pedig olyan nácit kapott, amiből
kilógott a fél feneke.
Gréta ereje utolsó morzsáit összeszedve oda­
botorkált a kanapéhoz, belehuppant, és az egyik
kispárnát védekezőn magához szorította.
- Hohó! Természetesen ön is sorra kerül! - kur­
jantotta Nóra, és félrebillentette a fejét.
- Kérlek, ne! - könyörgött Gréta nyüszögve, és
úgy fogta maga előtt a párnát mint egy pajzsot.
Nóra nem sokat törődött ezzel. Tökéletes fri­
zurát varázsolt Grétának, hozzá egy tökéletes
105
krémszínű blúzt és egy tökéletes világoszöld
szoknyát. Ezután elégedetten fellélegzett, és
még egyszer élvezettel körbenézett, hogy meg­
szemlélje az eredményt.
- Nem rossz! - állapította meg büszkén, majd
elismerésre váró arccal Tinka és Lizi felé pillan­
tott. - Miért törje magát az ember, ha varázsol­
ni is tud?
A két boszorkánybarátnő még mindig a nap­
pali ajtajában állt, teljesen kővé válva a félelem­
től, a csodálkozástól és a meglepetéstől. Most
aztán mindennek vége! Most már megtudják a
szüleik, hogy ők ketten igazi boszorkányok.
Borisznak és Grétának biztosan lesz egy-két sza­
va a dologhoz.
A csukott teraszajtón keresztül dörgedelmes
hang szűrődött be a házba.
- Semmi baj, ha nem takarítottak ki! Bár az
igaz, hogy én a kórházamban mindig nagy hang­
súlyt fektetek a rendre.
Ez biztosan Frühwind professzor hangja.
- Parancsolnak egy csésze kávét? - kérdezte
Borisz alázatosan. - Innen a teraszról gyönyörű
kilátás nyílik a kertre, amit a feleségem a virág­
boltjából származó csodaszép növényekkel ülte­
tett tele.
106
 - Fázom - elégedetlenkedett egy fiúhang, ami
egészen biztosan Frederikhez tartozott.
- Lajos, mondd csak, meddig kell még itt kint
a hidegben ácsingóznunk? - kérdezte az asszony
megkínzott hangon.
A nagyhangú professzor ismét Boriszhoz
fordult.
- Kedves Borisz, azt akarja, hogy a feleségem
megfázzon, és az egész szünidőt az ágyban tölt­
se? Engedjen már be minket a házba!
- Elnézést, nem vártuk ilyen korán önöket!
- csipogta Borisz egy tengerimalac hangján.
- Szerintem érdekes látni, hogy hogyan is él­
nek az emberek valójában —hallotta Tinka a nő
hangját.
A teraszra vezető üvegajtó kinyílt, és hűvös
szellő lebbentette meg a fehér színű függönyö­
ket. A szellő belefújt Gréta arcába is, egy kis
színt varázsolva rá.
Lizibe és Tinkába lassan visszatért az élet. Sö­
tét öltönybe erőltetett hatalmas pocak nyomult
be a nappaliba. A jelenséghez egy vastag, meg­
gyújtott szivar is tartozott, ami a puhány arc hú­
sos ajkai között csüngött.
Frühwind asszony a férje tökéletes ellentéte
volt, és olyannak hatott mellette mint egy kosz­
107
tűmbe öltöztetett pálcikaemberke. Frederik, aki
egy sildjével hátrafelé fordított baseballsapkát
viselt, enyhén elhízott alkattal rendelkezett, ami
- a tapasztalatok alapján —a sok chipstől, csoko­
ládétól, tévénézéstől és számítógépezéstől ala­
kul ki.
—Van itt kábelcsatorna vagy parabolaantenna?
—hangzott Frederik első kérdése.
—Hogy úgy mondjam, nálunk még a megszo­
kott reggeli káosz uralkodik —próbált Borisz elő­
re is elnézést kérni az általa feltételezett látvány
miatt. Háttal a nappali felé lépett be a lakásba,
hogy addig is szóval tartsa a vendégeit.
Frühwind professzor nagyot szippantott a szi­
varjából, és kék színű füstfelhőt pöfékelt ki ma­
gából.
—Borisz, ha maga ezt káosznak nevezi, kíván­
csi lennék arra, hogy milyen az, ha ki van taka­
rítva -jelen tette ki, és a hangjából valódi elisme­
rés érződött.
Borisz megfordult és végigjártatta tekintetét
azokon a pontokon, ahol az imént még koszfol­
tok éktelenkedtek. Az öltönyös Dávid láttán jó­
kedve kerekedett, de aztán észrevette Istit és
Frankot, a punktestvéreket, és nyomban ráncok
jelentek meg a homlokán.
108
 - A felesége rosszul van? - érdeklődött ag­
gódva Frühwind asszony.
Gréta még mindig a kanapén ült, és hevesen
kapkodta a levegőt.
- J ó napot! - erőltette ki magából, majd ami­
kor Nóra egy lépést tett felé, megpróbált eltűn­
ni a kanapé párnái mögött, mintha attól félne,
hogy Nóra megveri őt.
- Ok itt mind az önök gyerekei? - kérdezte
Frühwind professzor, miközben hatalmas testével
a kanapé felé nyomult, hogy üdvözölje Grétát.
- Csak ez a lány nem a miénk. O egy csere­
diák. Éppen most érkezett.
- Hé, papa, te bűzlesz! - állapította meg Eleo­
nóra, miközben az orrával malac módra szima­
tolni kezdett.
Valószínűleg még soha senki sem beszélt így a
professzorral.
- Nem kellene telepöfékelni a kéglit, vili?
- folytatta a csereboszorkány.
Erre Frühwind professzor szájából majdnem
kiesett a szivar.
- Utolsó figyelmeztetés: tedd le azt a bűz­
bombát, különben... - fenyegetőzött Nóra, és
már emelte is kezét a boszorkánytapsra.
Lizi előreszáguldott, hogy lefogja Nórát.
109
 - Csak lassan a testtel, csajszi! - súgta a fülébe.
- De ha egyszer hülyét kapok a szivaroktól!
—panaszkodott a csereboszorkány.
Ekkor Frühwind asszony kapcsolódott be a vi­
tába igen figyelemreméltó vehemenciával, még­
hozzá Eleonóra oldalán.
- Hallod, Lajos! Mások is szenvednek ettől a
szenvedélyedtől! Oltsd el a szivart!
A nagy testű professzor erre úgy vonult ki a
kertbe a szivarjával együtt, mint Dávid, amikor
valami huncutságon kapják. Mindenki döbben­
ten nézett utána.
- Na, ugye füst nélkül is elvan, nem igaz? - je­
lentette ki Nóra elégedetten, amikor a profesz-
szor visszajött.
Most Boriszon volt a sor, hogy majdnem ájul-
tan essen össze.
Tinka lázasan gondolkodott, hogyan lehetne
megmenteni a helyzetet. Volt egy olyan boszor­
kánytaps, amivel ki lehetett törölni a kellemetlen
történéseket az emberek agyából. De ez sajnos
most nem jutott eszébe.
- Kedves hölgyem, tehetek valamit önért?
- kérdezte Frühwind professzor segítőkészen
Gréta felé fordulva. Gréta ugyanis még mindig a
kanapé egyik csücskében ült összegömbölyödve,
110
és úgy szorította magához a párnát mint egy
óriási plüssmacit.
- Biztosan idegösszeomlásom van - motyogta
Gréta alig érthetően.
Frühwind professzor erre aggódóan Boriszra
nézett.
- Kolléga úr, lehetséges, hogy ön túl sokat vár
el szegény feleségétől? Úgy tűnik, tényleg ideg­
összeomlást kapott. Lehet, kedves kolléga, hogy
kevesebbet kellene dolgoznia, és több időt szen­
telnie a családjának.
Eddig minden tökéletesen ment, most azonban
Borisz reményei úgy omlottak össze mint egy
kártyavár a szélviharban. Szegény Borisz teljesen
tanácstalanul állt ott, és megpróbálta lenyelni a
torkában keletkezett focilabdát. Amikor ez sike­
rült, akkor sem tudott megszólalni - ugyanis ad­
digra a feje lett teljesen üres.
Tinkának végre támadt egy ötlete.
- Átment a vizsgán, átment a vizsgán! - futott
oda ujjongva a professzorhoz.
A professzor, aki félhosszú, szürke haját len­
dületesen hátrafésülte, az egyetemi évei óta nem
hallotta ezt a szót.

111
A Gréta-Tinka
- Anyu attól félt, hogy maga egy szívtelen em­
ber, és hidegvérrel kizsákmányol másokat!
Mondta is Borisznak, hogy nem szeretné, ha egy
ilyen embernek dolgozna - kezdte Tinka a ma­
gyarázatot, miközben egy bocsánatkérő pillan­
tást küldött a szülei felé. —Bocs, hogy elárulom,
de nem tehetek mást. Professzor úr, maga sokkal
kedvesebb, mint az orvosok a tévében!
—Komolyan? —kérdezte Frühwind professzor.
Ez hízelgett az önbizalmának.
—Annyira megható, hogy rögtön így odafi­
gyelt anyura. Anyu fantasztikus volt, ugye? - mu­
tatott Tinka a kanapé felé, ahol anyjából, aki a
párnák mögött rejtőzött, csak egy kis darab vilá­
goszöld szoknya és egy kis blúz látszott. Ezután
Tinka bizalmasan odahajolt a vendégekhez, és
ezt súgta. - Anyu játszik a helyi színtársulatban.
Már előre elpróbálta az egészet.
11 2
 Frühwind asszony erre élesen nevetni kezdett.
- Lajos, szerintem ez fantasztikus! A nő levizs­
gáztatja a férje leendő főnökét. Bátor asszony,
meg kell hagyni!
Sajnos Gréta még mindig nem volt képes arra,
hogy elhagyja a rejtekhelyét, és úgy viselkedjen
mint egy normális ember. A sokk, amit átélt, egy­
szerűen túl nagy volt.
- Kérem, hagyjanak anyunak néhány percet,
hogy újra visszatérjen a valódi énjéhez! - kérte
Tinka komoly hangon. - Nagyon a szívén viseli
a színészetet, és mindig kell neki pár perc, mire
visszazökken a valóságba.
Tinka egész testével nekiveselkedett, és meg­
próbálta Frühwind professzort a konyha irányá­
ba taszigálni.
- Látniuk kellett volna, ahogyan Júliát játszot­
ta. A Rómeójával annyira valódira sikerült a csók­
jelenet, hogy ő ott... —folytatta Tinka, miköz­
ben szemével Borisz felé mutatott - ...tisztára
Féltékeny Medvévé változott!
A professzort követte a felesége, csak Frederik
maradt állva, mintha a földbe gyökereztek volna
a lábai.
- Szerintem nem játszik - állapította meg duz­
zogva.
113
 Most Lizi boszorkánytapsolt egyet. Egy vi­
dám nótát varázsolt a fiú szájába, amit a követ­
kező két órában fütyörészni fog. A lényeg, hogy
az előbb felmerült gyanúját senkivel sem tudja
majd megosztani.
Végre kiürült a nappali, csak a lányok, Nóra és
Gréta maradtak bent.
- Hol marad a felesége? Egy ilyen érdekes
asszonyt feltétlenül meg kell ismernem kicsit
közelebbről! - zengett a professzor hangja a
konyhából.
- Beleöntjük Grétába az idegnyugtató cseppe­
ket, amit úgyis szedni szokott - suttogta Lizi. - Az
egész üveggel.
- Nem! - tartotta vissza Tinka. - A gyógysze­
reknek mellékhatásai is vannak. Lehet, hogy kó­
mába esik ennyi idegnyugtatótól.
Lizi igazat adott a testvérének.
Nóra az ajtókeretnek támasztotta a vállát, és
karba fonta kezét.
- Mit stresszeltek? - mondta teljesen hanya­
gul. - Egyikőtök varázsolja bele magát Gréta
alakjába, és helyettesítse őt!
Tinka, aki épp anyja kezét paskolgatta, fel­
nézett.
✓
- Es az működik?
11 4
 Nóra lazán megcsinálta a boszorkánytapsot.
A tekintete ide-oda vándorolt Gréta és Tinka
között, olyan sebességgel, mintha egy felgyorsí­
tott teniszmeccset nézne.
-V á rj egy kicsit! - próbálta Tinka megállíta­
ni, de már túl késő volt.
Tinka még mindig a kanapé mellett guggolt,
két tenyerében anyja kezével. Erezte, hogy a
nyakát és a tarkóját valami lassan húzni kezdi.
Lizinek csak ritkán állt el a szava, de ez a pil­
lanat pont ilyen pillanat volt. Az egyik göndör
tincsét a mutatóujja köré csavarta, és úgy nézte,
hogyan emelkedik a magasba Tinka és Gréta bő­
re a ruháikkal együtt. Mintha csak álruhák lettek
volna rajtuk. Lent közben arc nélküli figurák je­
lentek meg, akik csillogó, ezüstösen szikrázó
anyagból álltak.
Egy pillanat! Lehet, hogy ez csak Nóra egyik
rossz tréfája? Lizi a csereboszorkány felé fordí­
totta a fejét, de a lány teljesen elmélyült a varázs­
lásban. Éppen kinyújtott mutatóujjait keresztez­
te, mire Tinka és Gréta álruhái helyet cseréltek
egymással. Gréta bőre Tinka csillogó, arc nélkü­
li testére ereszkedett le, Tinkáé pedig az anyuká­
jáéra. Nóra most erőset boszorkánytapsolt, mire
a testek és az álruhák egybeforrtak egymással.
115
 Tinka az egész folyamatból csak arra emléke­
zett, hogy sok ezer, csillogó ezüstkoronácska
lebegett körülötte. Amikor Gréta bőre ráborult,
forró hullám öntötte el a testét. Az ezt követő
boszorkánytaps után Tinka pontosan úgy érez­
te magát, mint előtte, vagyis hogy mégsem
pontosan.
Olyan volt, mintha egy hatalmas maszk lenne
rajta, és a szemnek kivágott ovális lyukon át fi­
gyelné a nappalit, Lizit és Nórát.
- Oh, istenem! - szaladt ki a száján, amikor
végignézett magán.
Először is valami gömbölyödött a blúza alatt,
és lent is sokkal, de sokkal kövérebb volt, mint
egyébként. A csípője kerek volt, és érezte,
ahogy zsír veszi körül az egészet. Nem, ez már
nem az ő kis pocakja volt, hanem az anyja hasa.
Olyan kövér lett, mint az anyja!
Tinka hirtelen rájött, hogy Nóra varázslata
működött: valóban sikerült belebújnia az anyu­
kája bőrébe. Amikor nagy nehezen feltápászko-
dott a kanapéról, olyan érzése volt, mintha ne­
héz súlyok lennének minden oldalról ráaggatva.
Teljesen szokatlanul érezte magát nagy és kicsit
molett testében.
- Hé, ketyeg az óra! - figyelmeztette Nóra.
11 6
—Csak tíz perced van, aztán újra cserélnetek
kell! Csak addig működik a varázslat.
- De most mit csináljak? - hallotta Tinka saját
magát az anyja hangján megszólalni.
- Menj be a konyhába. Magyarázd el a pro­
fesszornak, hogy menned kell. Aztán húzd el a
csíkot! - adta ki Lizi a parancsot.
Lizi eredetileg a kezénél fogva akarta behúzni
a konyhába Gréta-Tinkát, de aztán megijedt at­
tól, hogy nehogy elszakadjon a bőrálca.
Tinka ekkor nekiindult. Úgy érezte, olyan
szögletesen mozog, akár egy robot. Régen a lo­
vagok érezhették hasonlóan magukat többkilós
felszerelésükben.
Kinyílt előtte a konyhaajtó. A szemnek ké­
szült lyukon keresztül Tinka látta, hogy a pro­
fesszor ott ül az asztalnál.
- Kedves asszonyom! —mennydörögte felé a
professzor, feltápászkodott, és még kezet is csó­
kolt neki.
A professzorné nem tudta levenni a szemét
Frankról és Istiről, akik még nem érezték túlságo­
san otthonosan magukat punkbőrükben. Tinka
már emelte is a kezét, hogy szükség esetén vissza­
varázsolja őket. A fő, hogy Borisz megkapja azt az
állást a kórházban, amit annyira szeretett volna.
117
 —Én is szeretnék egy
/
ilyen kakastaréjt! —nya-
valyogta Frederik. - Es miért kell nekem mindig
felhúznom a nadrágomat? Ennek a fiúnak is egé­
szen lent van!
Frühwind asszony odalépett Gréta-Tinkához,
és bizalmaskodva ezt súgta a fülébe.
—Hogyan engedheti meg a fiainak, hogy így
nézzenek ki? Nem vad ez egy kicsit?
Tinkának nem kellett sokat gondolkodnia a vá­
laszon.
- Az a fontos, hogy ők jól érezzék magukat a
bőrükben. Ezért szemet hunyok a dolog fölött.
Hiszen tudja, fiúk!
- Mindegy, hogy fiúk vagy férfiak, olyan,
mintha egy másik bolygóról jöttek volna —vág­
ta rá Frühwind asszony, majd Frederikhez for­
dult. —Na, jó, ha megkérdezed ezeket a kedves
fiúkat, honnan van ilyen frizurájuk, te is csinál­
tathatsz valami hasonlót.
—Annyira totáluncsi itt minden! - jelentette ki
Frederik.
Az apja megpróbálta hangos nevetéssel túl­
harsogni a fiát; és ezzel kifejezni, hogy mit is
gondol ezekről a kölykökről.
- Kedves kolléga úr, a kórházam igazán örül­
ne, ha egy olyan remek ember, mint ön, nálunk
118
dolgozna. Az orvosi képességeit eddig is nagyra
becsültem, de azt még nem tudtam, hogy más,
kitűnő tulajdonságokkal is rendelkezik.
Tinkának szörnyű gyanúja támadt, amikor a
professzor egy rajongó pillantást vetett rá. Ez
a pasas teljesen belezúgott! Vagyis hogy nem be­
lé, Tinkába, hanem Grétába.
- Kedves hölgyem, nem lenne kedve önnek is
nálunk dolgozni? —ajánlotta a professzor.
- Nem! - vágta rá Tinka olyan gyorsan, mint­
ha a professzor azt kérdezte volna, hogy szeret-
ne-e kígyóhúsból készült ragut enni. Majd ami­
kor meglátta a professzor
X
csalódott arckifejezé-
sét, hozzátette: - Épp most nyitottam meg a vi­
rágüzletemet!
A professzor elfogadta a választ.
Ekkor Lizi dugta be a fejét az ajtón.
- Nahát, már kilenc perccel elmúlt kilenc óra!
- kiáltotta izgatottan, és a kilenc percet még job­
ban kihangsúlyozta.
Tinka megértette az üzenetet.
- El kell búcsúznom önöktől! - magyarázta
sajnálkozva. - A kedves virágaimnak mindennap
szükségük van rám! Nagyon szép utat kívánok, és
ne aggódjanak Frederik miatt. Nálunk minden
gyerek jól érzi magát!
11 9
 Alighogy ezt kimondta, az asztal alól olyan
hang hallatszott, mintha valaki anyagokat tépne
szét. A vendégek és családtagok egyszerre néz­
tek le, és látták, ahogy az asztal alatt Dávid csík­
ról csíkra letépi magáról az öltönyét. Még mi­
előtt bárki bármit is mondhatott volna, Gréta-
Tinka már el is tűnt az előszobában.
- Drágám, várj egy kicsit! - hallotta Tinka Bo­
risz hangját maga mögött. Utánajött és átfogta a
derekát. Az arca egészen közel volt Gréta álru­
hához, és így Tinkához is. - Mihez kezdenék
nélküled?
Borisz hálásan sóhajtott egyet, behunyta a
szemét, és az ajkát közelítette az ál-Gréta ajká­
hoz. Tinka legszívesebben azonnal kibújt volna
az álruhájából. Gréta orrlyukán keresztül az a fű­
szeres illat nyomult Tinka felé, amit Borisz min­
den borotválkozás után az arcára szokott kenni.
A

Erezte a leheletét és a bőrének a melegét. „Segít­

ség!" dörömbölt Tinka fejében.
- Gréta - kiáltotta Lizi megjátszott felháboro­
dással.
Borisz úgy ugrott hátra, mint akit rajtakaptak,
és felöltötte zavarodott „jaj-hol-vagyok" plüss-
mackó arckifejezését.
- Bocsi, nem akartam zavarni, de épp most hív-
120
ták Grétát a virágpiacról - füllentette Lizi arcátla­
nul. - Vagyis, izé, azt akartam mondani, hogy az
illető ott van a vonalban. A tulipánok miatt tele­
fonált.
- Tulipánok? Nyáron? Hiszen azok csak ta­
vasszal virágoznak!
Tinka megint érezte azt a bizonyos húzódást
a tarkóján. A visszaváltozás megkezdődött, és
Borisz még mindig itt áll előtte!
- Dávid bedugta a fejét a sütőbe! - kiáltotta
Lizi, mivel semmi más nem jutott az eszébe.
Dávid és a sütő kombinációja azonnal hatott.
Borisz olyan gyorsan vágtatott vissza a konyhá­
ba, hogy a cipője felporzott a padlón. Gréta ál­
ruhája épp abban a pillanatban emelkedett a
magasba, amikor Borisz hátat fordított neki.
Szerencsére nem fordult vissza, és nem látta,
ahogy a kedvese kísérteiként lebeg végig a pla­
fonon.
Gréta álruhája úgy lebegett a nappali felé mint
egy kimosott ruha, amit levettek a szárítókötél­
ről. Vele szemben Tinka álruhája közeledett,
hogy elfoglalja megszokott helyét Tinkán. Ami­
kor az egyesülés megtörtént, Tinka már nem lát­
ta magát óriásnak, és kitűnően érezte magát - im­
máron a saját - bőrében.
121
 - Menjünk inkább ki a nappaliba, ott kényel­
mesebb! - hallatszott Borisz hangja a konyhából.
- Dávid, te velem jössz, és mellettem is maradsz!
Tinka, aki még mindig azzal volt elfoglalva,
hogy vizsgálódva húzogatta a bőrét a kezén,
ijedten összerezzent. Mellette Lizi ugyanezt tet­
te. Gréta még mindig ott feküdt összegömbö­
lyödve a kanapén, sokkos állapotban.

12 2
 Szent Habakuk!
A két testvér ott akart maradni az ajtóban, hogy
vállvetve elállják a nappaliba vezető bejáratot.
Nóra odaállt eléjük, és gúnyos vigyorra húzta
a száját.
A kanapé előtt Gréta állt makkegészségesen.
Csak az volt rajta a furcsa, hogy úgy rángatózott
mint egy kutya, aki épp kijött a vízből.
- Mindenki így tesz, akinek kitöröltek valamit
az emlékezetéből! - súgta oda nekik Nóra ma­
gyarázatképpen, és boszorkánytapsot mutatott a
kezével. Tehát megint varázsolt, és ezzel Gréta
fejéből teljesen eltüntette az elmúlt fél óra törté­
néseit.
Nem volt nehéz elmagyarázni Frühwind pro­
fesszornak, hogy miért maradt Gréta mégis o tt­
hon. Tinka azt állította, hogy az anyukája végül
123
is telefonon keresztül mindent el tudott intézni.
Gréta egy kicsit zavartan figyelt, de közben
megkönnyebbülten vette észre, mennyire lelke­
sedik a professzor Boriszért.
- Biztosan senkinek sem fogunk itt hiányozni
- súgta Lizi Gréta fülébe. - Majd este visszajö­
vünk. Van még egy kis elintéznivalónk.
Gréta nem lelkesedett az ötletért, de Frühwind
professzor ismét lecsapott rá, ezzel megakadá­
lyozva, hogy tiltakozzon a lányok terve ellen.
A három lány olyan észrevétlenül lopózott ki a
házból, hogy még egy lopakodásért kitüntetett
fekete párduc is megirigyelhette volna őket.
A pincelejáratnál Isti lépett eléjük teljesen vá­
ratlanul.
- Hé, te! - kiáltotta Nóra felé.
A csereboszorkány jókedvűen végigmérte a
közeledő fiút, miközben várakozóan oldalra bil­
lentette a fejét.
Isti a hüvelyujját a nácijába akasztotta, és
megpróbált olyan laza lenni, amennyire csak tő ­
le tellett. De ez számára, nem volt kifejezetten
egyszerű feladat. O, aki mindig olyan volt, mint­
ha skatulyából húzták volna ki, és minden reggel
egy órát töltött fésülködéssel, most nem érezte
magát túl jól a bőrében.
124
 - És mi a helyzet velünk, kettőnkkel - próbál­
ta meg macsó stílusban előadni magát.
- Nincs esélyetek, egy aprócska sem —jelen­
tette ki Nóra, és ismét végigmérte Istit a lábujjai­
tól egészen a feje búbjáig.
Isti erre egy csapásra olyan lett, mint a sírós
kisfiú, aki nem kapja meg áhított nyalókáját.
- Hé, de miért? Olyan jót, mint én vagyok,
úgysem kapsz egy ideig!
- Te egy... - kezdte Nóra, majd nagy levegőt
vett, és úgy folytatta: - ...túl fiatal, túl kicsi, túl
jól nevelt, túl kedves és túl unalmas fickó vagy.
Egyszóval semmi menő nincs benned! A szerkód
pedig...
Nóra itt sokatmondóan elhallgatott, és köz­
ben összehúzott szemöldökkel méregette Istit.
- Gőzöm nincs arról, hogy hogyan került ez
rám! - tiltakozott Isti. - Önszántamból sosem
vennék fel ilyen szörnyű cuccokat.
- Pontlevonás! - hallatszott Nóra megsemmi­
sítő hangja. - A szerkód az egyetlen elfogadha­
tó dolog rajtad!
Nóra először Lizire, majd Tinkára kacsintott,
és felemelt fejjel elvonult Isti előtt.
- Csajszik, elhúzzuk a csíkot! - vezényelte
közben.
125
 Alig csukódott be utánuk a ház ajtaja, Lizi
máris hatalmas hahotában tört ki.
Tinka csak apró mosolyra húzta a száját, mert
kicsit sajnálta a bátyját.
- Klassz voltál! - dicsérte Lizi a csereboszor­
kányt, és a vállára tette a kezét.
- Nektek viszont nem lehet túl jó ebben a
kégliben nuvarával.
- M i az a nuvará?
- NUlla VARÁzslással.
- Nuvará —vihogta Lizi. —Ez jó szöveg, ezt
meg kell jegyeznem!
Lizi és Nóra úgy mentek le az utcához a kis
lépcsőn keresztül, mintha újdonsült barátnők
lennének.
- Nem gondoltam volna, hogy egy boba így
tudja feszíteni mások idegeit - folytatta Lizi elis­
merően.
Most Nórán volt a sor, hogy elcsodálkozzon.
- Boba? Ezt még nem hallottam!
- BOszorkányBArátnő - magyarázta Lizi
bennfentes hangon a szót —, amit abban a pilla­
natban talált ki.
Tinka a két lány mögött lépkedett, és teljesen
kirekesztettnek érezte magát.
- Szegény Tinka, mostanában kitört rajta a
126
Sissy császárné dili - pletykálta Lizi. Tinka nem
találta tisztességesnek, hogy testvére így kibe­
széli, de azért nem szólt egy szót sem. - Már
reggeli tornát is akart velem csinálni, Sissy
császárné módra. Hogy hajolgassunk együtt
rögtön ébredés után!
- Váááá! - jelentette ki Eleonóra undorodva.
- Nincs is reggel lustálkodás nélkül!
- Éljen a reggeli lustálkodás! - kiáltották egy­
szerre.
Most már Nóra is átkarolta Lizit. Úgy lépked­
tek összefonódva, mintha mindig is testi-lelki jó
barátnők lettek volna. És teljesen el is feledkez­
tek Tinkáról.
Tinka egy ideig még követte őket, aztán meg­
elégelte a dolgot. Egy gyors pillantással meg­
győződött arról, hogy senki sincs a közelben,
majd maga elé képzelte a városszéli kastély tü­
körtermét, és háromszor összeérintette a kisuj-
jait és a hüvelykujjait.
A boszorkánytaps hatására Tinka pontosan
abban a pompás teremben landolt, ahova két
héttel ezelőtt az osztállyal is ellátogattak. Fényes
aranytárgyak és csillárokon függő szikrázó kris­
tályok vették körül. Igazi előkelőségillat áradt
mindenből. A kastélyt csak tizenegy órakor nyit­
127
ják ki a nagyközönység előtt, így egy órán ke­
resztül császárnénak képzelheti magát anélkül,
hogy bárki is meglátná.
A varázsigéket, amik az álmai teljesüléséhez
szükségesek voltak, kívülről megtanulta. Először
is földig érő hajat növesztett magának, a követ­
kező lépésben pedig művészien befonta és fel­
tűzte azt. Fehér selyemruhába bújtatta testét,
majd hajába olyan kristálycsillagokat varázsolt,
melyeket Sissy császárné is viselt. Utolsó simí­
tásként egy nagy legyező következett.
Tinka ezután fenségesen, felemelt állal lépett
a tükrök elé. Büszkén csodálta a tükörképét. Ki­
nyitotta a legyezőt, és óvatosan az arca elé emel­
te, mint Sissy császárné a fotókon.
Ezután halkan egy keringőt kezdett dúdolni,
majd a zene ritmusára körbeforgott. Egyik kezé­
vel bő ruhájának szélét emelte magasba, nehogy
rálépjen a selyemre. Elképzelte, hogy körülötte
párok suhannak díszes báli ruhákban, //
csinos
frakkokban és fess egyenruhákban. O maga a
császár karjaiban táncolt, aki kék szemével mé­
lyen az ő szemébe nézett, és ezt suttogta.
- Szent Habakuk! Ez nem lehet igaz!
A tükörterembe megálmodott udvari bál képe
egy szempillantás alatt szertefoszlott. Tinka kő-
128
 vé dermedt a rémülettől. Úgy figyelt, hogy még
a levegőt is visszatartotta.
Ki beszélhetett hozzá? Végigjártatta a tekinte­
tét a szárnyas ajtókon, de senkit sem látott. A hang
olyan közel szólt a füléhez, mintha egy szellem állt
volna közvetlenül mellette. Egy olyan szellem, aki
valószínűleg nagyon hasonlított Lizire, egyrészt,
mert a hang mintha az ő hangja lett volna, más­
részt a Szent Habakuk! Lizi egyik kedvenc felkiál­
tása volt.
Tinka érezte, ahogy a suhogó selyemruha
alatt hevesen, szinte kétszeres erővel és kétsze­
res gyorsasággal ver a szíve. Nemcsak az volt a
baj, hogy valami tilosat tett, hanem az is, hogy
nem akarta, hogy rajtakapják. Ha Nóra és Lizi
követték, akkor most biztosan egymást fogják
túlharsogni a gúnyolódásban. Nem, erre most
tényleg nincs semmi szüksége.
A kastély többi terme teljesen csendes volt.
Az ablakokon keresztül madárcsiripelés és egy
páva rikácsolása hallatszott be.
Lehet, hogy Tinka csak képzelődött? Vagy
Lizi még az álmaiba is követni tudja? Tinka nem
csodálkozott volna, ha Lizi erre is képes lenne,
végül is teljesen ki volt akadva a császárnémániá­
ja miatt.
129
 Tinka újból végigjártatta a tekintetét a ter­
men, majd miután semmi gyanúsat nem vet ész­
re, ismét táncpózba vágta magát: a jobb kezét
csípőre tette, a bal kezét pedig felemelte, és az
elképzelt császár kezébe helyezte. Ahogy félig
lehunyta a szemét, szinte maga mellett érezte a
fiatal császárt. A férfi finoman előrehajolt, és már
nyitotta is a száját, hogy valami édeset súgjon
szíve hölgyének.
- Magasságos Szent Habakuk! Nem!
Tinkát ekkor elfogta a pánik. Mindkét kezével
megmarkolta a ruháját, és szaladni kezdett. Vala­
ki elrejtőzött a teremben, és most csúnya tréfát
űz vele. Valószínűleg a testvére az és Nóra, de
ezúttal nem fog némán szenvedni. Most a fejük­
re olvassa, mit gondol róluk. Ez a két alamuszi
nyuszi azt képzeli magáról, hogy különlegesek,
és hogy nyugodtan szórakozhatnak másokkal.
De ezúttal megkapják a magukét!
A tükörterem berendezése csupán néhány fe­
hér és vörös anyaggal behúzott székből állt, ami
mögött képtelenség lenne elrejtőzni. Tinka a
mély ablakbemélyedésekbe is bekukkantott, de
nem látta sem Eleonóra lila-zöld haját, sem Lizi
vad tincseit.
- Nincs nálam az epesárga könyv. Becsszóra!
130
 Most már nem volt kétség: Tinka valóban Lizi
hangját hallotta. A hang közvetlenül a füle mel­
lett szólt, de nem visszhangzott a nagy terem­
ben, inkább olyan volt, mintha Lizi egy kis helyi­
ségben beszélne.
Lizi a boszorkányház nappalijában lenne? De
vajon miért kiabált, és hogy lehet az, hogy Tinka
hallja őt. És mit akart az epesárga könyvvel?
Tinka fejében úgy követték egymást a gondo­
latok, mint amikor egy sor egymás mellé állított
dominónál az első dominót elindítják, az meglö­
ki a másodikat, az feldönti a harmadikat, és így
tovább.
Tinka egyes számú gondolata a következő
volt: eszébe jutott a nappaliban lévő láthatatlan
fal, aminek az volt a szerepe, hogy őt és Lizit tá­
vol tartsa a koffertől.
A második gondolat: a kofferben valami tiltott
dolog volt, sőt lehet, hogy valami olyan, amit
Nóra ellopott.
A harmadik gondolat: az epesárga könyvet is
ellopták. Teofrásztusz Watson nyomozott utána.
A negyedik gondolat: Teofrásztusz reggel a
Kristály utca 77-es szám előtt tűnt fel, mert úgy
sejtette, hogy ott van az epesárga könyv.
A ötödik gondolat: a könyvnek valóban ott
131
kellett lennie, mivel Nóra magával hozta azt. De
a gyanú így Lizire terelődött.
A hatodik gondolat: Lizi büntetésből elvesz­
tette boszorkányerejét, és macskává változott.
Tíz évre.
A hetedik gondolat: meg kell mentenie Lizit!
Még akkor is, ha ezt egyáltalán nem érdemli
meg.

132
Boszorkány-
segélyhívás
Tinka kitűnő volt az egyik helyről a másikra va­
rázslásban. Mindössze arra volt szüksége, hogy
pontosan elképzelje a helyet, ahova el akart jut­
ni, majd a távolságtól függően erősebben vagy
gyengébben kellett boszorkánytapsolnia. Ha túl
erősre sikerült a boszorkánytaps, fennállt a ve­
szély, hogy túlrepül a célon. Tinka behunyta a
szemét, és maga elé képzelte kertkaput. Amikor
újra kinyitotta a szemét, már ott állt féllépésnyi­
re a kert kapujától. A kapu ki-be csapódott,
mintha mondani akarna neki valamit.
Csak most jutott Tinka eszébe, hogy még
mindig a fehér báli ruhát viseli, és hogy a haja
még most is egyméteres. Egy apró varázslat, és
Tinka máris visszaváltozott Sissy császárnéból
teljesen normális Tinkává.
Már éppen belépett volna a kertbe, amikor
megérezte, hogy valami szőrös és meleg dörgö-
133
lőzik a vádlijához, és finoman beakasztja a kör­
mét a nadrágjába.
—Hagyjál most, Cosimó, Lizihez kell men­
nem! - torkollta le Tinka, megfogta a cica látha­
tatlan mancsát, és letette a földre. Cosimó tilta-
kozóan nyávogott. - Most nem tudok veled ját­
szani. Majd később kapsz tejet is, rendben?
—Cukorfalatka, ha most nem figyelsz rám, ak­
kor soha többé nem lesz tej a számomra! - hal­
latszott egy orrhang Tinka lába mellől.
Tinkával a délután folyamán másodszorra
esett meg, hogy egy ismerős hangot hall, de nem
látja a hang gazdáját. Ezt a hangot mindenesetre
egyetlenegyszer hallotta, és akkor nagy veszély­
ben voltak.
—Cosimó, te beszélsz? - kérdezte Tinka tür­
kiz színű cipőjétől. Arra gondolt, hogy Cosimó
ott lehet valahol a cipő közelében.
—Nem, egy zöld erdei manó!
Ekkor megcsikordult a Lukevszky házaspár
kertkapuja, olyan iá hangot adva ki magából,
mint egy szamár. Tinka csak második pillantásra
ismerte fel a szomszédokat. Mindketten fekete
motorosruhába préselték magukat, és úgy néztek
ki egymás mellett mint egy virsli és egy szalámi.
A fejükön fehér bukósisak volt, és Lukevszky úr
134
 még egy régimódi motorosszemüveget is képes
volt felvenni.
A járda mellett hatalmas motor parkolt, ma­
gas, felhúzott kormánnyal. Pont olyan, amilyen­
ről Borisz álmodozott mindig.
A szomszédasszony odaintett Tinkának vas­
tag bőrkesztyűbe bújtatott kezével, majd odasie­
tett hozzá.
- Mondd, hogy húzzák el a csíkot! - morogta
Cosimó mogorván.
- Edeském... - fuvolázta Lukevszky asszony
- .. .feltétlen el kell mesélnem neked, hogy a fér-
jecském mit meg nem tett azért, hogy megkapja
ezt a robusztus és veszélyes motort, amit tegnap
látott meg egy kirakatban.
A szomszédasszony mély levegőt vett, és nem
hagyott kétséget afelől, hogy nagyon, de na­
gyon hosszú lesz a mondókája. Cosimó türel­
metlenül bökdöste Tinka lábát.
- O h . . . nagyon izgalmas - mondta Tinka
akadozva. - Megbeszélhetnénk ezt egy másik al­
kalommal?
- Nem, nem, ezt most rögtön hallanod kell!
- ragaszkodott a dologhoz Lukevszky asszony.
- Kérem, ne! - nyüszögte Tinka panaszosan.
De a szomszédasszony nem kegyelmezett, szo-
135
rosan átkarolta Tinka vállát, és olyan erővel tar­
totta, amit Tinka nem is feltételezett róla.
- Küldd ezt a nagyit a pletykaklubba! - köve­
telte Cosimó olyan hangosan, hogy azt
Lukevszky asszonynak is hallani kellett volna.
De a nő se nem látott, se nem hallott: túlságosan
el volt merülve saját történetében.
Tinka elnézett mellette a motor felé. Lukevsz­
ky asszony először nem is figyelt oda, de aztán
türelmetlenül megkérdezte.
- Nem tanították meg neked, hogy rá kell
nézni a felnőttekre, ha veled beszélnek?
Tinka felsóhajtott és anélkül, hogy levette
volna a szemét a motorbicikliről, megszólalt egy
jósnő hangján.
- Látom a jövőt! Benyomódott bukósisakot lá­
tok, egy m entőautót és szétszakadt bőrruhákat!
Lukevszky asszony levegő után kapkodott.
- Egy baleset! Egyszer utaztunk egy autóban a
férjikémmel, és az totálkáros lett. Mindenki
megsérült, csak mi nem!
Tinka feladta a reményt, hogy Lukevszky asz-
szony valaha is befejezi a karattyolást.
- Férjike, mondd csak, ugye biztosítva va­
gyunk?
Lukevszky asszony kérdőn a férjére nézett, aki
136
egy ronggyal épp a kipufogót polírozta csillogóan
fényesre. Tinka kihasználta az alkalmat, és besza­
ladt a kertbe, hogy a bokor mögött elrejtőzzön.
- Edeském, hogyan tudsz... - fordult a szom­
szédasszony ismét Tinkához, majd kérdő han­
gon folytatta. - Edeském? Edeském?
Mély, kísérteties hang válaszolt neki. Tinka
persze rögtön felismerte, hogy Cosimó beszél.
- Az ön által keresett személyt visszarendel­
ték az űrhajójára —jelentette ki.
Lukevszky asszony kővé dermedve állt ott, és
még pislogni sem mert.
- Férjike - pihegte, ugyanis hang nem jött ki
a torkán, csak meleg levegő.
Tehát a szomszédai földön kívüliek lennének?
Vajon szólni kellene a rendőrségnek? Tegnap már
megfenyítették őket az alkalmazottak, amiért fél­
revezették a hatóságot. Senki sem akarta elhinni
nekik, hogy a seprűn lovagoló lány ellopta
Lukevszky úr parókáját.
Tinka a zöld bokor mögött rejtőzött, és kezé­
vel a földet tapogatta.
- Cosimó, hol bujkálsz?
- Pont itt állok előtted, cukorfalat!
- kiadottam Lizi hangját, pedig jó messze vol­
tam tőle!
137
 - Az egy boszorkány-segélyhívás volt —hang­
zott Cosimó gyors válasza. - A boszorkányba­
rátnők veszély esetén képesek egymás hangját
hallani, még akkor is, ha messze vannak egymás­
tól. Ilyen esetekben én is tudok beszélni, mint
azt te is hallhatod!
Tinka rábólintott. Még Schicketanz néni ru­
házta fel a kandúrt ezzel az erővel, és így a cica
segíteni tud a lányoknak, ha azok veszélyben
vannak.
- A z epesárga könyv... - kezdte Tinka, de
Cosimó rögtön a szavába vágott.
- Nem kellett volna hallgatnom a dologról
—kesergett a kandúr önmagát vádolva. — De
megfenyegetett, hogy ha beszélek, akkor elárul­
ja nektek a titkomat. Ezért nem szóltam. Arra
gondoltam, hogy úgyis nemsokára elviszi magá­
val, és akkor majd senki sem vesz észre semmit.
Tinka összeráncolta a homlokát.
- Egy pillanat. Milyen titokról van szó?
- Én ugyanis nem voltam mindig kandúr - vá­
laszolta Cosimó alig hallhatóan.
Tinkának derengeni kezdett a dolog.
- Büntetésből varázsoltak macskává? - kér­
dezte.
Sajnálkozó nyávogás volt a válasz.
138
 - És ki voltál előtte?
- Egy varázsló! Egy varázsló, aki nagyon sze­
rette a szép nőket és a drága sportkocsikat. Szin­
te minden második héten tönkrementem, és
ezért kölcsönvettem egy könyvecskét a Boszor­
kányok✓
Klubjának könyvtárából.
- Es az tilos?
- Na, jó, nem pont a könyvtárból kölcsönöz­
tem ki, hanem a tiltott kamrából.
- Elloptad az epesárga könyvet a fekete va­
rázslatokkal?
- Nem. Az ilyesmi csak tényleg olyan ütődött
boszorkányoknak jut az eszükbe, akik valami
szörnyű dologra készülnek. Én a nagy mázlik
könyvét csentem el. Ezután háromszor megnyer­
tem a lottófőnyereményt, két kaszinóban bankot
robbantottam, és mindig az én sorsjegyeimet
húzták ki.
- Tilos saját magunknak pénzt varázsolni!
—magyarázta Tinka fölényesen.
- Azt már én is megtanultam, te okostojás!
-v á g o tt vissza Cosimó mérgesen. - Mit gon­
dolsz, miért kell huszonöt évet bundában lehúz­
nom, és zuhanyozás helyett tisztára nyalnom
magam?
- Kemény büntetés!
139
 A kandúr ekkor csüggedten morgott egyet.
- Ha mindennek vége, akkor akár az utcára is
kitehettek. Majdcsak meghúzom magam vala­
hol, és biztos akad hetente egy-egy sovány egér!
- Mindenképpen maradsz! - nyugtatta meg
Tinka. - De mi az, hogy „ha mindennek vége"?
- Kisbogaram, az a gálád nőszemély nálatok
rejtette el az epesárga könyvet!
Tinka erre az egyik öklével a másik tenyerébe
bokszolt.
- Tehát a gyanúm beigazolódott!
Tipikus Lizi. Egy csalóval sikerült összehaver­
kodnia. Nóra valószínűleg gonosz tolvaj, és Lizi
így még nagyobb pácban lehet.
- Az a Teofrásztusz itt volt. A varjúja, amit ke­
resésre használ, nálatok szimatolta ki a könyvet.
A fickó követelte, hogy Lizi adja elő az ellopott
tárgyat, és varázslattal lezárta a házatokat. Lizi
és a lila hajú most nem tudnak kijönni. Teofrász­
tusz már elment Aurélia főboszorkányért.
- Lizi ártatlan! A csereboszorkány a hibás
mindenben! - csattant fel Tinka.
- Gyerekecske, gyerekecske, szegény, szegény
gyerekecske —trillázta valaki fölötte.
Tinka felugrott ijedtében, és Nettel kisasz-
szonnyal találta szemben magát. A kisasszony át-
140
fogta a vállát, és úgy folytatta. - Micsoda szörnyű
dolgokat hallok! Gyere, vigasztaljuk meg gyorsan
a boszorkánybarátnődet! Biztosan nem szándéko­
san lopta el azt a csúnya, gonosz könyvet!
- De nem Lizi volt az! - kelt Tinka testvére
védelmére. - A tolvajt úgy hívják, hogy...
- Csak csendesen, nem szép dolog vádaskod­
ni! - pirított rá a nevelő hajlamú boszorkány,
csontos mutatóujját a magasba emelve.
Tinka lábánál Cosimó fújtatott és prüszkölt.
A karmát olyan mélyen belevájta Tinka nadrág­
szárába, hogy az szétszakadt. A kandúr valószí­
nűleg csak akkor tudott beszélni, ha kettesben
voltak.
- J ó l van, Cosimó! - nyugtatta meg Tinka a
cicát. - Nettel kisasszony csak segíteni akar.
- Semmi rossz nem történhet veletek, kedves
kis boszorkányocskák! - csicseregte Nettel kis­
asszony mézesmázos hangon. —Majd én megvé-
delek benneteket!
- De hiszen Nóra a tettes, akit maga hozott
hozzánk csereboszorkányként. O lopta el a
könyvet! - kiáltotta Tinka nyugtalanul. Elvisel­
hetetlennek érezte Nettel kisasszony butaságát.
Lassan elérték a házat, ami első pillantásra
pontosan úgy nézett ki, mint máskor.
141
 Cosimó ekkor dobhártyaszaggató kiáltást hal­
latott. Teljes erőből nekiugrott Tinka mellkasá­
nak, és majdnem felborította. De Nettel kisasz-
szony elkapta, és továbbvonszolta őt a ház felé.
Cosimó most hátulról próbálkozott újra: neki­
ugrott a gazdájának, és belemélyesztette karmait
a pólójába. Úgy lifegett Tinka hátán az anyagba
kapaszkodva akár egy hátizsák.
- Hagyd abba, Cosimó! - gurult dühbe Tinka,
és megpróbálta lerázni a macskát.
A bejárati ajtó kicsapódott, és Lizi jelent meg
zihálva az ajtókeretben. Az arca pipacspiros
volt, szemét pedig tágra nyitotta.
- Minket vádol! - kiáltotta a barátnője felé.
—Pedig Nóra volt az! —válaszolta izgatottan
Tinka.
Nettel kisasszony, aki Tinka mögött állt, két
kézzel megragadta a ficánkoló Cosimót, és teljes
erőből elhajította a Lukevszky házaspár kertje
felé. A kandúr repülés közben teli torokból nyá­
vogott. Tinka kétségbeesetten nézett utána
(mármint a hangjának, természetesen).
Lizi mögött most Eleonóra tűnt fel, összevissza
hadonászva.
—Te ütődött, ostoba liba! Nem én voltam!
Hagyjatok ki ebből az egészből!
142
 - Gyerekecskék, mindjárt megtudjuk, hogy ki
volt az! - nyugtatta meg Nettel kisasszony a lá­
nyokat, és közben magával húzta a berzenkedő
Tinkát.
Lizi megpróbált kimenni az ajtón, de megint
egy láthatatlan falba ütközött.
A bozót hangosan recsegett és zörgött,
Cosimó pedig elkeseredetten nyávogott. Tinka
úgy érezte, hogy a kandúr mondani akar neki va­
lamit.
Nettel kisasszony és Tinka elérték a láthatat­
lan falat, amely belülről áthatolhatatlan volt. Kí­
vülről viszont egészen másképp állt a dolog.
Tinka és a kisasszony akadály nélkül be tudtak
lépni a házba. Amikor Tinka megfordult, és ki­
nyújtotta a kezét, tenyerén érezte a hideg, sima
felületet.
- És most térjünk vissza ahhoz, hogy✓
ki volt a
tettes - kezdte Nettel kisasszony. —En pontosan
tudom. A fekete varázslatokat tartalmazó epesár­
ga könyv tolvaja...
Nettel kisasszony csontos mutatóujja ekkor
úgy emelkedett a magasba mint egy startoló ra­
kéta, és elegáns kört írt le a levegőben. Ezután is­
mét a föld felé mutatott, pontosan oda, ahol a
tolvaj állt.
143
A fekete mágia
Lizi hátrálni kezdett.
- Nem! - szaladt ki a száján.
Tinkának elakadt a lélegzete, és úgy érezte,
mintha elállna a szívverése.
Nóra egy hitetlenkedő grimaszba húzta az
arcát.
- Mi van itt? Kandi kamera? - kérdezte meg­
lepetten.
Az előszobát magas, gonosz nevetés rázta
meg. Tinka észrevette, hogy a csillogó és szikrá­
zó kristályok fénye egyre halványul. Kis idő
múltán a kövek teljesen elveszítették az erejüket,
és már csak csúnya, szürke fénnyel pislákoltak.
A nevetés éles sikítássá alakult, ami arra kész­
tette a fából faragott keselyűt, hogy a szárnyát a
fülére tapassza.
Cikázó villám indult ki az előszobából, és ezer
darabra törte a nappali ajtaját. A szőnyegre hasadt
144
deszkák repültek, a levegőben égett szag terjen­
gett, és forgácsdarabok szálltak szerteszét. A kö­
vetkező villám a kanapét sújtotta. A vastag rugók
kipattantak a huzatból, és úgy szökkentek az ég
felé mint a kis, dobozokból előugró, rugólábú já­
ték bohócok. A kanapé szürke bélésanyagának da­
rabkái úgy keringtek a levegőben mint télen a hó-
pelyhek. Mintha egy hatalmas felhő hullott volna
darabjaira. A piszok befedte a polcokat, szőnye­
geket és a kispárnákat. A kanapé belseje feltárult.
Bentről zöldessárga fénysugár világított kifelé,
de nem a szokásos fénnyel. A fénysugár inkább
olajos ködhöz hasonlított, amibe fekete gőz ve­
gyült. Nettel kisasszony sietős léptekkel a kana­
pé mellett termett, és ujja hegyével kivette belő­
le a kis, kézre álló könyvet.
A könyv borítója mozgott, ami egyáltalán
nem volt meglepő egy boszorkánykönyv eseté­
ben. De ennek a könyvnek a borítóját méregsár­
ga csótányok, százlábúk, mérges kígyók, skor­
piók, éles tüskék és csúnya, harapós pofájú rova­
rok borították. A lények szorosan egymáshoz
nyomódva csúsztak-másztak, és közben büdös,
undorító szagot árasztottak magukból, ami kö­
rüllengte a könyvet. Tinkának már a látvány is
elég volt ahhoz, hogy rosszul legyen.
145
 A kertben Cosimó tombolt, de mondandóját
nem tudta közölni a lányokkal.
Tinka, Lizi és Nóra csak álltak ott, és nagy sze­
meket meresztettek Nettel kisasszonyra és az uni­
verzum egyik legveszélyesebb könyvére. A bo­
szorkány szája már nem volt szív formájú. A szá­
jából, akárcsak a szeméből, csupán vékony, go­
nosz csíkok látszottak. Szürke tincsei kiegyene­
sedtek, és fejéhez tapadva hátrasimultak.
- A kedves Nettel kisasszony volt az! - rázta a
boszorkányt újra a nevetés. —A nemes Nettel
kisasszony, akinek olyan ütődött lányokra kel­
lett vigyáznia, amilyenek ti vagytok!
A kisasszony ezután előrehajolt, és gonoszul
behúzta a nyakát. A könyvet fenyegetőn a há­
rom fiatal boszorkány felé nyújtotta, majd né­
hány lépést tett feléjük.
- A Boszorkányok Klubjában legfeljebb arra
voltam jó, hogy elmosogassam az edényeket
—fröcsögte rosszindulatúan. — Aurélia, az a
mintaboszorkány, még csak nem is köszönt ne­
kem. De most minden másképp lesz!
Felemelte az epesárga könyvet, és köröket írt
le vele a feje fölött. A könyvből szürke köd
áradt, a belsejében félelmetes arcokkal és grima­
szokkal.
146
 - Ezek a varázsigék a világ leghatalmasabb
boszorkányává tesznek!
Lizi tért először magához a csodálkozásból.
- De mi mindent elmesélünk annak a Watson-
nak és Aurélia főboszorkánynak!
Nettel kisasszonyból ezek a szavak mindössze
egy félelmetes hahota előhívására voltak ele­
gendők.
- Csak rajta, kis boszorkányom! És ugyan mi
haszna lenne?! Az epesárga könyv elvezet a ti
házatokhoz, de innen nem vezet tovább.
A három lány ezt nem igazán értette.
- Már tíz éve tervezem ezt a napot, és ma vég­
re elérkezett!
Tinka tapogatózva maga mögé tette a kezét.
A láthatatlan fal még ott volt. Ha Lizi és Nóra
eddig nem tudták elhagyni a házat, akkor ez
valószínűleg Nettel kisasszonynak sem fog sike­
rülni. Tehát a saját csapdájába esett!
- Aki a kezében tartja ezt a könyvet, az le­
győzhetetlen! Annak mindenben segít a fekete
mágia. Se átok, se varázsige és egyáltalán semmi
sem fog rajtam!
Bizonyságul elrobogott Tinka mellett, és ke­
resztülment az ajtón. Számára nem létezett a lát­
hatatlan fal!
147
 Ahogy visszajött, ajka körül gonosz mosoly
játszott.
- Nézzétek csak, mim van nekem! —kiáltotta
a lányok felé, és lila táskája mélyéből előhúzott
még egy epesárga könyvet, ami megtévesztésig
hasonlított az eredetire.
- Kapd el! —kiáltotta, és odadobta a könyvet
Lizinek.
Lizi ösztönösen kinyújtotta felé a kezét.
A könyv még jó kétlépésnyire volt tőle, amikor
Lizit hatalmas ütés lökte hátra. A könyv sértetle­
nül huppant a földre, és ott is maradt.
Most Nóra lendült, hogy felemelje, de ő sem
jutott közelebb hozzá, mint Lizi. Ugyanaz az
ütés vágta földhöz: olyan volt, mintha egy látha­
tatlan bokszkesztyű csapott volna le rá.
Ezután a borítóból kis ráklábak nőttek ki,
amik segítségével a könyv a kanapéig gyalogolt.
- Senki sem érintheti meg! —kezdett a magya­
rázatba Nettel kisasszony. —Természetesen min­
den boszorkány azt gondolja majd, hogy ti vará­
zsoltátok el a könyvet. Senki sem tudja, hogy ez
nem az eredeti! Arra pedig senki sem lesz képes,
hogy kinyissa, és rájöjjön, hogy a könyv csak
üres lapokból áll.
Nettel kisasszony itt egy kis szünetet tartott,
148
és közben a táskájába csúsztatta az igazi epesár­
ga könyvet.
- Az igazi pedig itt lesz nálam, és itt is marad
örökre - magyarázta, majd lendületesen bekap­
csolta a táskát.
A boszorkányházban egy végtelennek tűnő
pillanatig síri csönd lett.
—Ti egyébiránt nagyon hasznosak voltatok
számomra, kis boszorkányocskák! Jó macskalétet
kívánok! - búcsúzott Nettel kisasszony, az ajtó­
hoz ment, majd gyorsan hozzátette. - Ja, és óva­
kodjatok a kedves kisasszonyoktól!
Ujfent félelmetes kacagásban tűrt ki. Maga­
biztosan kilépett a szabadba, és feloldódott egy
szörnyű, sárgászöld füstben, ami majdnem meg­
fojtotta Cosimót.
Lizi felpattant, és a boszorkány után rohant.
Igen ronda, placcsogó hang jelezte, hogy bele­
ütközött a láthatatlan falba. A lány lecsúszott
a fal mentén a földre, Tinkának pedig már a
placcsanás puszta hangja fájt.

A három boszorkánypalánta olyan messze akart

lenni a szörnyű könyvtől, amennyire ez az adott
helyzetben csak lehetséges volt, ezért felvonul­
tak az emeletre.
149
 Az egész emelet egyetlen szobából állt, ami­
nek ferde falait háromszögű tetőablakokkal sza­
kították meg. Az egyik falnál baldachinos ágy
állt világossárga függönyökkel. A vörös ágyne­
műn különféle méretű aranycsillagok fénylettek.
A fölöttük elterülő mennyezet ugyanolyan kék
volt, mint odakint az ég.
Az egyik fal mellé széles fiókos szekrényt tol­
tak, aminek lendületes formái Lizit erősen emlé­
keztették egy japán szumóbirkózóra. Vele szem­
ben, a másik falnál —leginkább az angol király­
nő palotája előtt álló erős testőrre hasonlító
—szekrény emelkedett.
Tinka keresztbe vetett lábbal ült az ágy szé­
lén, Nóra a kispárnák közé fészkelte be magát,
Lizi pedig a matracokat bokszolta az öklével.
- Ez a szélhámosnő! - mérgelődött, de aztán
fájdalmas grimaszra húzta a száját. A láthatatlan
fallal való összeütközés óta minden kimondott
szó fájt neki.
- A z t hittem, te vagy a tolvaj - vallotta be
Tinka Nórának.
A csereboszorkány épp piszkot piszkált a kör­
me alól.
- Világos! Aki úgy néz ki, mint én, az csak tol­
vaj lehet!
150
 - Nem azért! —csattant fel Tinka. —Inkább az
volt a gond, hogy annyira fura voltál, és mindig
úgy rejtegetted a kofferedet. És mert az a látha­
tatlan fal feltűnt a nappaliban.
- Soha senkit sem engedek a kofferem közelé­
be. Ebben őrzöm ugyanis a naplómat. Az anyám
például állandóan meg akarja nézni, hogy mi van
benne.
- Mindennek az a Nettel az oka! —sziszegte
Lizi halkan, minden egyes szónak egy újabb
bokszütéssel adva hangsúlyt. - Azt a bikát is biz­
tosan ő varázsolta a kertbe, hogy elvonja a fi­
gyelmünket, így nyugodtan elrejthette a köny­
vet a kanapéban.
- Miért féltél Teofrásztusz Watsontól? —kuta­
kodott tovább Tinka.
Nóra elhúzta a száját.
- Az anyám nagykutya a Boszorkányok Klub­
jában. Egy évvel ezelőtt elszöktem otthonról, és
a szüleim akkor ezt a kopót küldték a nyakamra,
a szimatoló varjújával együtt. Teofrásztusz meg­
talált,✓ és úgy hurcolt haza mint valami bűnözőt.
- Ártatlanok vagyunk! - bokszolt Lizi újra a
párnába.
- Es hogyan fogjuk bebizonyítani? - sóhajtot­
ta Tinka letörten.
151
 - Nóra, te szerencsétlen! - hallotta a két test­
vér a csereboszorkány sóhaját.
- Ne beszélj hülyeségeket! — szólt rá Tinka
csendesen.
- Mindig ezt mondják az őseim: Nóra, te sze­
rencsétlen! Amit Nóra tesz, az mindig balul üt ki.
Ahol Nóra van, ott csak a baj van. Nóra a család
szégyene! - mondta a csereboszorkány, és ösz-
szehúzta a szemöldökét. — Ezért öltözködöm
így. Ha egyszer szégyen vagyok, legyek igazi
szégyen! Az őseim legyenek tisztában vele, hogy
miért szégyellnek az emberek előtt.
- Ennyire rossz a helyzet? - kérdezte Tinka
együttérzéssel.
- Még rosszabb - dünnyögte Nóra.
Az előszobából hangok szűrődtek fel.
- Itt van a könyv! - magyarázta Teofrásztusz,
miközben majd szétvetette a büszkeség és az
elégedettség. — Kedves Aurélia, hát nem meg­
mondtam önnek, hogy visszaszerzem a könyvet?
- Hihetetlen, hogy még a boszorkányokban
sem lehet megbízni! - vélekedett a Boszorká­
nyok Klubjának főnök asszonya, és olyan inten­
zíven csóválta a fejét, hogy az szinte felhallat­
szott az első emeletig.
- Hát ennyi volt - állapította meg halkan Tinka.
152
 - Hol vannak a tettesek? - kérdezte lent Teof-
rásztusz.
Rekedt kiáltás hangzott fel, és a fekete varjú,
akit Tinka reggel a kert fölött látott körözni, fel­
repült az emeletre. Onnan válaszolt hívogató ká-
rogással.
- Fent bástyázták el magukat! - jelentette ki
Watson.
- Gyertek le most rögtön! - parancsolta Auré­
lja főboszorkány. A hangja fenyegetően csen­
gett.

153
 . v5

Macskaszemek, és az igazság
Tinka megfogta Lizi és Nóra kezét, és szorosan
tartotta őket.
- Ha lemegyünk, akkor elvesztünk!
—Ha nem tesszük meg, akkor pedig feljönnek
értünk - háborgott Lizi, és a tincsei az égnek áll­
tak a tehetetlen dühtől.
Nóra felugrott az ágyról, és megtörölte a szemét.
- Majd azt mondom, hogy én voltam az!
Hadd varázsoljanak macskává. Tökmindegy!
Legalább akkor majd egeret fogok, és valami
hasznomat is veszik!
—Nóra, ne! - kiáltott utána Tinka, de a csere­
boszorkány már a lépcsőfordulónál járt.
Lizi gyorsan utána akart szaladni, és sietségé­
ben hátrafelé pottyant le a magas ágyról, Tinká-
nak pedig a lába gabalyodott bele az ágynemű­
154
be, és az egész takarót magával rántotta a földre.
A két lány botladozva követte Nórát, aki már
megérkezett az előszobába.
—Én loptam el a könyvet! —kiáltotta.
Lizi és Tinka egymás mögött robogtak a lép­
csőn, amikor Tinka elvétett egy lépcsőfokot, rá­
esett Lizire, majd őt is magával rántva érkezett
meg a legalsó lépcsőfokra. A két lány zuhanás
közben teljesen összegabalyodott, és a lendület
továbbvitte őket egészen Aurélia lebegő, bíbor­
narancs köpenyének aljáig. A két testvér zavar­
tan felemelte a fejét. A pillantásuk Aurélia arcá­
ra esett, ahol az állán lévő csillag formájú anya­
jegy mellett most egy rosszalló pillantás is meg­
jelent.
—Nem ő volt! —bökte ki Lizi.
Ekkor fekete, élére vasalt nadrágba bújtatott
láb lépett melléjük, és két éjfekete szempár né­
zett le rájuk.
—Vajon ki más tette? —kérdezte Teofrásztusz
olyan hűvösen, hogy majdnem jégkockák po­
tyogtak a szájából. Odafordult Nórához, aki ma­
gába roskadva, leszegett fejjel állt ott. - Erről a
jómadárról itt tudunk már egyet s mást. Szegény
szülők, szegény tiszteletre méltó Jagdschneck
házaspár!
155
 - Mi akart ez lenni? Egy bátorságpróba? - csó­
válta a fejét lassan és aggódva Aurélia főbo­
szorkány.
//
- Örült egy ötlet, annyit mondhatok! - hor­
kant Teofrásztusz, akár egy víz alól frissen felbu­
kó rozmár. - Hogy juthatott eszedbe? Ennyire
izgalmas dolog behatolni a titkos kamrába? Mi
vonzott benne a legjobban? Hogy csak egy em­
ber léphet be a kamrába,
✓
és hogy a kamra ezután
rögtön bezárul? Es hogyan sikerült elterelned a
baglyok figyelmét, akik őrt állnak, és kamerasze­
mükkel mindent felvesznek, ami a titkos kamrá­
ban történik?
Tinkának és Lizinek egyszerre jutott eszébe
ugyanaz a gondolat. Valószínűleg nem sokat
segít majd a dolgon, de egy kis időt nyerhet­
nek vele.
✓ /
- En voltam! En loptam el a könyvet! - jelen­
tette ki Lizi megjátszva az áldozatot.
- Nem, én voltam az! Én loptam el a könyvet,
és én tereltem el a baglyok figyelmét! - mondta
erre gyorsan Tinka. ✓
- Hallgassatok! En voltam az! Ti ketten jó
kislányok vagytok, én vagyok a hunyó! - szólt
közbe Nóra hevesen.
Aurélia főboszorkány nyugtalanul pislogott
156
ide-oda a lányok között. Teofrásztusz cérnavé­
kony bajsza rángatózni kezdett.
- Csak egy lehetett közületek, ugyanis a tit­
kos kamrába csak egyvalaki léphet be. Tehát ki
volt az?
- Én! - hangzott a három lány egybehangzó
válasza.
- Akkor mind a hárman büntetést kaptok! —ja­
vasolta Watson.
- Végül nem marad más választásunk. Az
epesárga könyv nem egy közönséges könyv
- mondta Aurélia lassan és elnyújtottam Meg­
próbált időt nyerni a gondolkodásra.
Az ajtó elől panaszos nyávogás hallatszott.
Minden szem odafordult, és nem mindennapi lát­
ványban volt részük. Cosimó bundájából ugyan­
is zöld lángok csaptak a magasba. Teofrásztusz
rémületében hatalmasat kiáltott. A lángok, amik
a macska szőréből és lompos farkából csaptak ki,
láthatóvá tették Cosimót.
- Veszélytelen! - magyarázta Tinka nyugod­
tan. Egyszer már látta Cosimót ilyen állapotban,
és akkor ő is rettenetesen megijedt tőle. - O spé­
ciéi belülről szeretett volna fényleni, hogy látha­
tó legyen, de Schicketanz néni azt nem engedte
meg neki.
157
 —Ne zavarj minket! —szólt rá Aurélia szigo­
rúan Cosimóra.
A kandúr erre felborzolta a szőrét, és levele­
ket, ágakat ragasztott a bundájára.
—Kérlek, engedjetek be! —könyörgött elkese­
redetten.
—Hogyhogy nem tudsz bejönni? —csodálko­
zott a Boszorkányok Klubjának főnöke.
—A ház összes nyílása el van varázsolva, hogy
ne tudjak bemenni, és segíteni a boszorkányaim­
nak, pedig Schicketanz néni ezt tanította nekem.
Aurélia főboszorkány gondolataiba mélyedt,
majd kinyújtott mutatóujjával az ajtó felé muta­
tott. Olyan hang hallatszott, mintha egy papír­
lapot szakítottak volna félbe. Az égő Cosimó há­
lásan bólintott, és áthuppant a ház küszöbén.
Tinkának majd megszakadt a szíve, amiért ilyen
állapotban látta Cosimót. Szívesen megvigasz­
talta volna, de a kandúr elment mellette, és egye­
nesen Aurélia előtt csücsült le, a mancsát illedel­
mesen egymás mellé téve.
—Te vagy Szixtusz Xavér, nem igaz? —kérdez­
te tőle Aurélia olyan hangon, mint aki mindent
tud a kandúrról.
—Én vagyok az, szépségem — dorombolta
Cosimó, de aztán gyorsan észbe kapott, és komo-
158
lyan, tárgyilagosan folytatta a mondókáját. —Ta­
núja voltam annak, hogy mi minden történt eb­
ben a házban. Mint ahogyan azt ön is tudja, a
macskák rendelkeznek olyan képességekkel, mint
a baglyok, és ők is képesek elraktározni képeket a
szemükben. Olyan nagy boszorkányok, mint te,
szépségem...
Cosimó itt újra észbe kapott, és a mancsával
lekevert egy pofont saját magának.
- ...m in t ön, tisztelt főboszorkány, képesek
arra, hogy ezeket a képeket láthatóvá tegyék.
Kérem, rendelkezzék velem! így pontosan meg­
tudhatja, mi is történt valójában.
Lizinek, Tinkának és Nórának gőze sem volt
róla, hogy mire gondolt Cosimó. Aurélia főbo­
szorkány viszont pontosan tudta, miről beszélt a
kandúr, és ajkát csücsörítve, halkan cuppogva íz­
lelgette az ötletet.
—Felejtse el a kandúrt... - vágott közbe Teof-
rásztusz, és pillantása Nórára villant. - Ez a ré­
mes teremtmény volt a tettes.
Aurélia nem is figyelt rá.
—Kész vagy? —kérdezte Cosimótól. —Ez a fo­
lyamat sajnos kicsit fájdalmas.
—A lányokért mindenre képes vagyok! —je­
lentette ki Cosimó hősiesen. Felállt, és úgy ült
159
vissza, hogy szemével az előszoba falát bámulta.
Ezután bólintott, jelezve, hogy mehet a dolog.
A lányok még mindig nem tudták, mi fog tör­
ténni. Nézték, ahogy Aurélia főboszorkány be­
hunyja a szemét, és egy nagyon hosszú varázs­
ige mormolásába kezd. Erősen koncentrálva
mozgatta az ajkát, miközben apró szüneteket
tartott, hogy a kezével boszorkánytapsokat
hajtson végre.
A végén egy erőteljes kézmozdulatot tett,
mintha le akarná szakítani a függönyöket az ab­
lakról, és ezzel sötétség borult a szobára. A kris­
tályok fényei elhalványultak, az ablak- és ajtó­
nyílások pedig feketék lettek. Csak Cosimó vilá­
gító bundája fénylett haloványan.
A kandúr szeméből sziszegő hang kíséretében
vékony fénysugár áradt ki, ami egyre szélesebb
és szélesebb lett. A szeme vetítőként árasztotta a
fényt a könytárszoba melletti világos falra. Az
imbolygó felvételeken Nettel kisasszony lát­
szott, amint előveszi az elrejtett könyvet. Tisz­
tán kivehető volt az alakja, ahogy ott állt, kezé­
ben az epesárga könyvvel. Ezután a második
könyv is előkerült a táskájából.
Aurélia mozdulatlanul állt, Teofrásztusz Wat-
son pedig egyre jobban előrehajolt. Cosimó tel-
160
jesen kimerült, és egy fáradt nyávogás kíséreté­
ben eldőlt oldalra. Ugyanabban a pillanatban a
szeme is elsötétedett, és a bundája lángolása is
abbamaradt. Az ablakokon keresztül újra nappa­
li fény szűrődött be a szobába.
Tinka felugrott, és Cosimóhoz szaladt. Simo­
gatni és cirógatni kezdte a nehezen lélegző
kandúrt.
-J ó l vagy? Mondj már valamit, Cosimó! - kér­
lelte a kandúrt.
Cosimónak csak egy gyenge nyikkanásra fu­
totta az erejéből, majd szétnyitotta kiszáradt
száját, mutatva, hogy mennyire szomjas. Tinka
rögtön rájött, hogy ez mit is jelent.
—Tejecskét szeretnél? Gyere, most egy extra
adagot kapsz!
Tinka nem látta a cicát, de azt hallotta, ahogy
Cosimó rögtön talpra ugrott, és hangosan trap-
polva, serényen elindult a konyha irányába.
—Nettel kisasszony... —dünnyögte maga elé
Aurélia főboszorkány, aki alig akart hinni a sze­
mének. Mindenesetre nem volt kétséges, hogy a
varázsállatok csak azt tudják felvenni a szemük­
kel, ami valójában megtörtént.
—Ez azt jelenti, hogy ez itt ártatlan - kombi­
nált Teofrásztusz. A szavainak hangsúlya meg-
161
egyezett a panaszkodó kisfiúéval, akinek elvet­
ték a kedvenc játékát.
- Csak azért mondtam, hogy ezeknek a csaj­
sziknak itt ne essen bántódásuk. Már úgyis elég
bajuk volt miattam! —vallotta be Nóra.
- Most már aztán fogd be a kereplődet, te ka­
varógép! - csattant fel Lizi. - Igaz, hogy a falra
lehet mászni tőled, de valójában egyáltalán nem
vagy rossz. Nélküled apu sohasem tett volna
olyan jó benyomást az új főnökére.
Nóra a cipője hegyével köröket rajzolt a sző­
nyegre.
- De nálatok nem is lett volna szabad vará­
zsolni. Teljesen kiakadtatok a varázslataim miatt!
Teofrásztusz egyáltalán nem figyelt oda a lá­
nyok beszélgetésére.
- Most rögtön elindulok, és megkeresem azt a
Nettel kisasszonyt! így félrevezetni engem,
Teofrásztusz Watsont, a sikeres nyomozót! Ezt a
szégyent. Ezt még megkeserüli az a nőszemély!
- dünnyögte maga elé, majd felhúzta az előtte
lévő láthatatlan cipzárt, és eltűnt a házból.
Ekkor villám csapott le a mennyezetről, ami­
nek hatására minden jelenlevő ijedten a falhoz
lapult. A villám fénye megtestesült. Az előszobá­
ban egy nő és egy férfi jelent meg.
162
 —Csak öt percünk van, különben elkésünk a
megbeszélésről! - mondta az asszony, miközben
a határidőnaplójában lapozgatott.
Lizi rögtön sejtette, kik lehetnek a látogatók.
Amikor a férfi meglátta a szép számban össze­
gyűlt boszorkányokat, felöltött az arcára egy üz­
leti mosolyt.
—Szép jó napot mindenkinek! —mondta, majd
Nórához fordult. - Csak meg akartuk nézni,
hogy megy a sorod a cserecsaládnál!
Ezután
/
Aurélia főboszorkányra pillantott.
- Oh, Aurélia, te is itt vagy! Micsoda véletlen!
— lelkesedett, majd egészen közel ment Nórá­
hoz, és elkomorulva odasúgta neki a szája sarká­
ból. - Idehallgass, te család szégyene, mit követ­
tél el már megint?
Jagdschneck asszony kétrészes, szűk szok­
nyás, szürke kosztümöt viselt, ezért csak tipegve
tudott járni. Színpadiasán széttárta a karját, úgy
közeledett a lányához.
- Eleonóra, gyermekem, adj egy puszit anyu­
kádnak! - kiáltotta, és úgy tett, mintha átölelné
a lányát, aki csak állt ott mint egy frissen kifara­
gott kőszobor.
Lizi észrevette, hogy Jagdschneck asszony nem
is érintette hozzá az arcát Nóra arcához. A háta
163
mögött lopva az órájára pillantott, és belenézett a
határidőnaplójába is.
- Mi történt már megint? - sziszegte a füle
mellett. - Még egy ilyen eset, és beteszünk a ne­
hezen nevelhető boszorkányok intézetébe!
Ezután az elfoglalt hölgy Aurélia felé vette az
irányt.
- Édesem, te mindig személyesen törődsz a
csereboszorkányokkal? Milyen lelkiismeretes
vagy, ez megható!
A Boszorkányok Klubjának főnöke karba fon­
ta a kezét.
- Igen, néha törődnöm kell a fiatal boszorká­
nyokkal, akikkel otthon túl keveset foglalkoznak
- válaszolta veszélyesen nyugodtan.
A Jagdschneck házaspár erre kiegyenesedett,
és felszegték az állukat.
- Hát ezt meg hogy értsük? Mi mindent meg­
teszünk a lányunkért! - válaszolta élesen az asz-
szony.
- Rosszul van nevelve, és ez a te hibád! - mond­
ta a férje szemrehányóan.
- Én? Mindig én? - vágott vissza Jagdschneck
/ /
asszony. - Hát ki cserélte ki a pelenkáját? En! Es
ki nem volt soha otthon? Te!
- Elég legyen! Végeztem! Most megmutatjuk,
164
milyen felelősségteljes szülők vagyunk! - zárta le
a vitát Nóra apukája egy lendületes kézmozdu­
lattal, majd a lányához fordult. - Mi figyelmez­
tettünk téged! Most aztán elég volt! Elmész abba
az intézetbe, és punktum! O tt majd rendre taní­
tanak! Rendre és fegyelemre!
- A lányunk egy tolvaj! - kesergett Jagdsch-
neck asszony, és kezével színpadiasán törölgette
a homlokát. - Mi erről aztán egyáltalán nem te­
hetünk!
- Hát miről tehettek? - érdeklődött Aurélia.
A Jagdschneck házaspár egyre idegesebb lett.
- Mi aztán semmiről! - nyögte Jagdschneck úr
magába roskadva.
- Tehát arról sem, hogy a lányotok olyan bá­
tor volt, hogy meg akarta menteni a barátnőit, és
magára vállalta a lopást, amit el sem követett. Ez
igazán nemes cselekedet volt!
A Jagdschneck házaspár először meg sem hal­
lotta, hogy mit mondott Aurélia, és tovább kese­
regtek romlott vislekedésű gyermekük miatt.
- A lányotoknak és a barátnőinek nagy szere­
pe volt abban, hogy az epesárga könyv tolvaját
megtaláljuk!
Nóra szülei csak most kaptak észbe.
- Nem Eleonóra a tolvaj?
165
 Lizi három lépést tett előre, szemét összehúz­
ta, kezét pedig csípőre tette.
-T é n y leg így gondolkodnak a lányukról?
Szégyelljék magukat! - szidta le a szülőket.
Aurélia főboszorkány elégedetten nevetett, és
ezt nem is rejtette véka alá.
- Eleonóra? - hallatszott Jagdschneck úr el­
haló hangja.
Nóra elhúzta a száját, és folyamatosan harap-
dálta a szája szélét. De aztán a könnyek erősebb­
nek bizonyultak, és feltartóztathatatlanul po­
tyogni kezdtek a szeméből.
- Mindig is szálka voltam a szemetekben
—hüppögte.
A szülők zavartan néztek körbe.
- Az tökmindegy! - jelentette ki Lizi.
Jagdschneck úr és a felesége meghatottan egy­
másra néztek. Jagdschneck asszony letette a ha­
táridőnaplót, és odaszaladt a sírdogáló Nórához.
Szűk szoknyája miatt elbotlott, és ha Nóra nem
kapja el, valószínűleg a földön landolt volna. De
így egymás karjaiban kötöttek ki, igaz, hogy aka­
ratlanul, de ez most egyáltalán nem volt fontos.
Tinka visszajött a konyhából Cosimóval. A kan­
dúr úgy berregett mint egy varrógépmotor, Tinká-
nak pedig fehér tejcsík virított bajusz gyanánt a
166
felső ajka fölött. Érezte, hogy valamiről lemaradt,
és a testvéréhez fordult magyarázatért.
Lizi már bele is kezdett volna a történetbe, de
ekkor Aurélia főboszorkány szólalt meg.
- A tolvaj személyének leleplezésében termé­
szetesen Szixtusz Xavérnak, kandúrnevén
Cosimónak is fontos szerepe volt. Jutalomkép­
pen, a Boszorkányok Klubjának nevében, elen­
gedem a büntetés hátralevő részét, és vissza­
adom Cosimónak az emberi alakját. Nem kell
tovább macskaként szolgálnia ebben a házban.
Tinka és Lizi már nyitották volna a szájukat,
hogy ellenkezzenek, de aztán mégsem mondtak
semmit. Cosimó már nagyon a szívükhöz nőtt,
de nem akarták tőle elvenni ezt a lehetőséget.
- Várj egy kicsit, szépségem... - hallatszott a
talajról Cosimó hangja, majd gyorsan helyesbí­
tett - ...vagyis hogy tisztelt főboszorkány. An­
nak is megvan az előnye, ha valaki láthatatlan
kandúrként él!
Hatalmasat prüszkölt, és a leheletének enyhén
savanyú tej szaga volt.
- Megvan a betevő tejadagom, a lányok ked­
vesek, kényeztetnek, és még macskamenyasszo­
nyaim is vannak, akikkel esténként a holdat le­
het bámulni. Még egy kicsit kibírnám ezt az éle­
167
tét. De ha meggondolom magam, akkor minden­
képpen jelentkezem majd!
Aurélia főboszorkány, aki már boszorkány­
tapsra emelte a kezét, most elgondolkodva leen­
gedte.
—Na jó, legyen, ahogy szeretnéd.
Nóra ekkor szipogva odalépett Tinkához és
Lizihez, és kézfejével megtörölte az orrát.
—Jó nagy balhét csináltunk, mi, csajszik?
Tinka és Lizi lelkesen rábólintottak. Az biz­
tos, hogy az utolsó két nap minden volt, csak
unalmas nem.
—Biztosan örültök, ha megszabadultok tőlem.
Tehát elhúzom a csíkot hazafelé.
—Nem — vágta rá Lizi hevesen. — Maradsz
még egy hetet!
—Egy olyan házban, ahol nem lehet varázsol­
ni? Ahol nuvará van? A falra másztok majd tő ­
lem, mert nem tudom visszafogni az ujjaimat.
—Jól fogunk szórakozni! - mondta Lizi és ösz-
szedörzsölte a két tenyerét.
—Csinálok neked olívaolajos fürdőt, ahogy
Sissy császárné szerette - ajánlotta Tinka.
—Mi vagyok én, salátalevél? —horkantott N ó­
ra összehúzott szemöldökkel.
Tinka erre megbántottan elhallgatott. Amikor
168
Nóra rájött, hogy Tinka kedvességből ajánlotta
a fürdőt, majd hozzátette.
- Persze az is lehet, hogy jól fog esni. Miért ne?
Tinka erre sokatmondóan Lizi felé bólintott.
- Látod, Nóra hajlandó valami újat kipróbálni.
Nem olyan makacskodó, mint amilyen te vagy!
Lizi hajtincsei erre mérgesen vigyázzba vág­
ták magukat.
A

- En? Makacskodó? Hallgass, te giccsparádé!

- csattant fel, de aztán elhallgatott, vigyorogni
kezdett, és így folytatta. - De azért tudod, hogy
irtó uncsi lenne nélküled az élet!
Tinka büszkén nevetni kezdett. O is ugyanezt
gondolta Liziről.
Végül Nóra kinyújtotta a kezét, átkarolta
jobbról Tinkát, balról pedig Lizit.
- Ezek a csajszik teljesen hibbantak, az egész
családjukkal együtt! - kürtölte világgá.

169
Sziasztok!

Thomas Brezina va­

gyok. Ha egy történet
végére érek, mindig
elfog a szomorúság.
A befejezés annyit je­
lent, hogy búcsút kell
vennem két igazi barát­
tól, jobban mondva ba­
rátnőtől. De, amikor az
utolsó sorokat írom, valahol a fe­
jem egyik eldugott zugában már felbukkan egy új
ötlet arról, hogy mi is legyen Tinka és Lizi leg­
újabb kalandja. Mindenesetre egyet már tudok:
egy állatról fog szólni.
Ha többet szeretnétek megtudni rólam, vagy
meg akarjátok nézni, hogy miket írtam, látogas­
sátok meg az internetes oldalamat:
(www.thomasbrezina.com)!
O tt még kérdéseket is tehettek fel nekem!
Üdvözöllek mindnyájatokat, és varázslatos na­
pokat kívánok nektek!
tok2~

U i.: Sok köszönet Betina boszorkánynak, aki a

a /

FIUK KIZÁRVA könyvek varázslatos képeit raj­

zolja!
 A LEGNEPSZERUBB
í IFJÚSÁGI SOROZAT!

N/.AR, tesők,
ZyftZAVAH...

M icsoda
lökött família!

www.egmont.hu
 Thomas Brezina

- Szupersrácok
kozmikus küldetés
zizroNsÁGb
ÖVEKET
r fiEKA?C50£A/x/
A NÉGY
5 2 0PEffjóFEj
1. rész ^KCIÓBií 2. rész
M n v Ol í

4. rész

5. rész 6. rész 8. rész

www.egmont.hu EGM ONT
 T e is lemetsz id«utaz«!
THOMAS BREZINA

sorozat
Kalandos utazás vár rád a vérszomjas dinoszauruszok világába,
majd rád hárul a feladat, hogy megmentsd
a jelent, de ehhez ki kell ruccannod a középkorba!
A 3. kötetben találkozhatsz Sátán Bill-el, a kalózkapitánnyal,
a negyedik időutazás pedig egy vad és vérszomjas
harcosokkal teli viking faluba visz téged!

THOMAS BREZINA

1. kötet: 2. kötet:
A T. Rex vére A Fekete Herceg

3. kötet: 4. kötet:
A kalózok kincse A vikingek köve

Soha ne hagy el társaid!

Csak együtt élhetitek túl a kalandot!
Mindig legyen nálad az IDŐUTAZÓ-DEKÓDERED,
ez majd átsegít a nehézségeken!
EG M O N T w w w .e g m o n t.h u
EGY KÜLÖNÖSEN
MEGHATÓ, FELKAVARÓ
ÉS NAGYON IZGALMAS
REGENY!
Katié tizenötödik
születésnapja
láthatóan ugyanúgy
indul, m int minden
évben...
...egészen addig, amíg
egy apró csomagot
nem kap, ami
o
fenekestül felforgatja
az életét.
A szülei, akik
állítólag már nyolc
éve halottak, most
egy felvételen
figyelmeztetik:
Katié más,
egészen más,
m int a többiek.
A gond csak az, hogy ezt senkinek nem árulhatja el.
Mikor egy betörés során valaki az ajtajukra mázolja
vörös betűkkel: „Gyilkos!”, Katié kénytelen bevetni
titkos képességeit...

EGM ONT www.egmont.h

 1 6 . rész

Thomas Brezina
A szülőszelídítő varázsige

Boszibosszantás szülői szinten! Tinka és Lizi legszíve­

sebben a föld alá süllyedne, amikor Gréta testhez álló
trikóban, ezüstparókával jelenik meg, Borisz a suliban
hirdeti kőkorszaki mobiltelefon-ellenes előítéleteit.
Lehetnének a szülők még ennél is cikisebbek?
Szerencsére a nagy varázsigeíró versenyen megszületik
a szülőszelídítő varázsige. De ki állhat valójában
a boszibajnokság mögött?
Egy biztos: nem a Boszorkányok Klubja...

176 oldal. 9 éves kortól ajánlott!

www.egmont.hu
 Isti
át, mint Egyszerűen ellenállhatatlannak
í. tartja magát. Kérdés, hogy egyedül
marad-e ezzel a véleménnyel...
 Tivadar Gréta, az aggódó anya
Tényleg a pucér nöcikef bámulja Furamód erőteljes érdeklődést
éjszakánként a tévében? vált ki belőle az egérízesítésü
macskaeledel.