A varázskör szimbolikája

Bármilyen kör, amit meghúzunk, egyszerre lehet (mágikus) védelem, tér-idő

szimbólum, és határvonal is a való és a természetfeletti világ között.
A kör magában is védelem a gonoszok ellen, s ilyen a földre rajzolt vetülete a
minket övező védőmezőnek, az aurának is. Ezt a természetes védművet
használja és erősíti fel a mágus akkor, amikor nem is egy, de három vonallal
meghúzza varázskörét.

A varázskör így valójában az emberi hatókört, az aurát jelöli ki, azt a teret,
amelyben az ember biztonságban érezheti magát. A mágikus kör hiedelmének
gyakorlati alapja az, hogy a tapasztalatok szerint a kör egyébként is a
védekezésnek, a védhetőségnek a leginkább magától értetődő formája.

A kör a tér és az idő különleges kapcsolatára is utal, jelzi az ismétlődést, a

folyamatosságot, az örökkévalóságot, a tökéletességet, a végtelent, a semmit. Az
önmagába visszatérő vonal (ahogyan az uroboros, a saját farkába harapó kígyó)
egyben a zártság és a védettség, valamint a tér és az idő egységének jelölése is.

A körrel tehát a mágikus műveletet végző személy mintegy kiemeli magát a

fizikai tér szokványos világából, és ugyanakkor a lineáris időfolyamból is. Mindez
szimbolikusan jelzi azt a transszerű állapotot, melyben más idő- és
térfogalmakkal dolgozunk, hiszen ilyenkor egy megváltozott, módosult
tudatállapotban vagyunk, amelyben felbomlanak az idő és a tér korlátai,
“felhasad az idő kárpitja”, az ember szabadon át járhat a múlt, a jelen és jövő
között.
A mágus a körrel emlékezteti magát arra is, hogy ezen a területen belül ő a
halhatatlan test szövetével, vagyis a vákuum mélyén rejlő formáló mezőkkel
dolgozik, ez az a hely, mint a halhatatlan test leírásánál már láthattuk, amelyben
a gondolat teremt anyagot.

A körrel egyfajta “keretezést” is végzünk, ahogyan történik ez például a

műalkotások befogadása esetében is, amikor valamilyen kezdési aktussal
kifejezzük, hogy mostantól elvonatkoztatunk a hétköznapi élettől, figyelmünket
az alkotás belső világába összpontosítjuk, s ami innentől a záróaktusig tart, már
nehezen megfogalmazható valóságunknak egy más birodalmába tartozik.

Fontos, hogy a kör készítője a határvonalat valami jelen lévő dolognak érezze,
élőnek vizualizálja, ebben segít a tényleges megrajzolás, mivel így az elképzelt
határvonalat könnyebb létezőként tudomásul venni. E szempont
figyelembevétele után már tulajdonképpen mellékes, hogy a kör használója a kör
készítése során technikailag miképpen jár el.

Lehet a kör fehér, rézdróttal borított, húzható szentelt krétával, készülhet (kifelé
haladva) vörös, zöld és sárga színekben, melyek a fizikai, az asztrális, illetve a
mentális síkokat jelképezik, rajzolhatják földre, padlóra, készülhet papírból,
pergamenből, vagy akár, ahogyan a mai városi mágusok alkalmazzák: praktikus
textilből is, előnyomott mintákkal. Ebben az esetben a kör meghúzását imitálni
kell. A kört többnyire az óramutató járásával megegyező irányban hozzák létre,
tehát balról jobbra haladva.
Az legújabb kori ezoterikus irodalom még egy úgynevezett asztrálfűrész
kialakulását is javasolja, ami az aura határán helyezkedik el, s tulajdonképpen
gömb a gömbben, esetleg henger a hengerben, s benne az elemek ellentétes
irányban forognak nagy sebességgel. A körhöz hasonlóan az embernek önmaga
körül kell elképzelnie, és ez ugyancsak elsősorban védelmi funkciót lát el.

Mi történik a mágussal a varázsköre közepén? Miután a varázsló valóságos

létezővé tette a határvonalát, a négy égtájnak megfelelően gyertyákat helyez el.
A gyertyák kettős hatást fejtenek ki, egyrészt segítenek elégetni az esetleg leváló
vagy a mágikus működés során keletkezett szennyezett erőtereket, másrészt
pedig mindegyik körülbelül 1 méter sugarú körben harmonizálja is a teret,
gyengítve, egyes vélemények szerint pedig akár teljesen megsemmisítve a káros
földsugárzásokat.

A fehérmágus tere tehát egy energetikailag rendkívül erős fokú, megtisztított tér,
ahol biztonságban érezheti magát. (Jellemző a félelemre és az aggodalomra, ami
a mágikus műveletek során felébredhet az emberben, hogy a középkori
varázsköröknél a vonalon kívül még felrajzoltak egy háromszöget, hogy ha
valamilyen nem kívánt ártó teremtmény érkezne, oda lehessen parancsolni, és
ott csapdába ejteni a varázsmunka idejére.)

Ha a helyszín nincs kellően megtisztítva, vagy a varázsló nem készült fel eléggé,
esetleg tisztátalan, zűrzavaros gondolatokat, félelmeket és manipulatív
szándékokat hordoz, ezek tartalmai a varázskörön kívülre kényszerülhetnek
ugyan, de sunyin lapító gonosz kis sötétszürke, zöldesbarna, sötét szürkészöld
vagy fekete, sűrű ködgomolyagként várakozhatnak a mágusra, akire nyomban
rávetődnek, ha véletlenül kilép a körből, de akkor is, ha a szertartás végeztével
nem tudja magát megfelelően felvértezetté tenni.

Ezek a riasztó saját erők azonban tanulságosak is lehetnek, hiszen ki-ki’jobban

megismerheti saját árnyékszemélyiségének rejtett, szégyellt oldalait. A mágikus
művelet azonban könnyen lehet, hogy nem lesz sikeres ilyen körülmények között,
és igencsak megtörténhet, hogy saját felkavart, csapongó, irányítatlan erőink
zúdulnak vissza ránk.

A mágus a négy elemet is segítségül hívhatja, ehhez az szükséges, hogy a négy

gyertya területén képzeletében élénken kialakítsa négy, az ég és a föld felé is
határtalan, másfél-két arasznyi átmérőjű, áttetsző, energiával dúsan telített
oszlop képét. Az oszlopok a tűz, a víz, a föld és a levegő szimbólumai, de
vannak, akik szerint ezekben az irizáló piros, kék, zöld és sárga
energiacsatornákban a varázsló az elemi szellemeket hívja maga mellé.

Az ötödik elem, az éter a mágus halhatatlan testének aktivitása révén nyílik meg,
és egyesíti az összes elem mérhetetlen hatóerejét. El lehet képzelni, micsoda
rendkívüli építő (és persze sajnos pusztító) hatalom összpontosulhatna egy olyan
személy kezében, aki ezt az energetikai terhelést képes volna indukálni, elviselni
és irányítani.

Megoszlanak a vélemények arról, szabad-e egyedül varázsolni, vagy kell-e

emberi segítő. A famulus csak akkor támogatja a mágust, ha szükség esetén
képes a védelemre, és nem kell még az ő lelki és mentális épségéért is aggódni.
A riadalom, a pánik nagyon hamar rést üthet a varázskör védelmén, s ha valaki
nem erősít minket ilyenkor, akkor gyengít. Szokás a körbe nagyhatalmúnak
tartott őrangyalokat is meghívni, a nevük leírásával vagy helyes kimondásával.
A fehérmágus tapasztalhatja azt is, hogy a szertartás alatt védőszellemek, segítő
angyalok érkeznek, általában kettő, gyógyítás alkalmával azonban több is. Ez
csak akkor történik meg, ha a varázslás magas szintű, és a mágia célja
makulátlanul tiszta.

A helyesen végigvitt mágikus működés során a nyugati világ mágusa gondosan

leszigeteli magát egyrészt a földhöz, a talpcsakráin keresztül, másrészt a Föld
középpontjához, a központi energiavezeték ebbe az irányba történő
meghosszabbításával. Belső tisztulásáról már korábban gondoskodott, hiszen a
képzett mágus tudja, hogy a praxis előtt 7, 9, 14, 21 vagy 40 napra klauzúrába
kell vonulnia, ilyenkor megtisztítja testét, böjtöl, imádkozik, élénken koncentrál a
céljára, amelyet képek formájában rögzít és pontosít.

Alkoholt nem fogyaszt, sem kávét vagy teát, húst, fűszereket vagy sót.
Tartózkodik a nikotintól, és nem részesülhet érzéki örömökben. Napi többszöri
meditációval és imával tisztítja szellemét és lelkét, központi energiavezetéke és
csakrái nyitottak, kiegyensúlyozottak.

A varázslásra a műveletsor csúcspontján kerül sor. A varázskörben a mágus

kényelmes terpeszben áll, karját vagy egymáshoz képest 110-120 fokos szögben
az ég felé tartja, vagy vevő kezét emeli fel, adó kezét pedig maga elé nyújtja.
Tenyércsakrái aktívak, fénypásztához hasonló kisugárzásuk másfél-két méteres is
lehet. Az. ujjak végéből is lézerfényszerű nyalábok indulnak, amelyekkel a mágus
ugyanúgy tud működni a testi szövetekben, mint a formáló mezőkben, ahol a
képzeteinek megfelelő valóságot alakítja ki, és ezzel a gondolatmátrixot az
anyagvilág felé mozdítja.

Az égi és a földi energiákat fennakadás nélkül egyesíti, ötvözi és forgatja át a

szívcsakrájában, amely felfényesedik, sugárzóvá válik és megnagyobbodik.
Megdöbbentően nagy körfogatúvá nő a központi energiavezeték is, az eredeti 3-
4 cm-es átmérőről akár a teljes törzs méretére tágul, ám ez a méret fölfelé
tölcsérszerűen még nagyobbá, akár másfél méteres (!) átmérőjűvé is válhat.

Az ember ilyenkor úgy érzi, mintha a saját energiavezetéke belsejében volna, ám

ez az energiacsatorna a halhatatlan test anyagával azonosul, tehát a mágus
szinte a vákuum közvetlen alkotóeleme lesz. Ez az áramló, csillámló, fehéreskék,
vastag falú, egyre táguló energiaciklon magával is sodorhatja a felkészületlen
próbálkozót, aki nem tud mit kezdeni azzal az erővel, amit magához hívott. (A
sámánbeavatásoknál hasonló mélységbe és magasságba pillant a sámán is, aki a
testi feldarabolás pszichikus élményét éli át, s később gyakran többször is
“meghal” egy-egy szertartás során.)

A halhatatlan testről szóló részben már bőven írtam arról az átjáróról, amellyel
valójában a mágus (és persze a sámán, illetve néhány meditáló) is találkozik.
Hogy valóban létezik a varázsló körül és felett tapasztalt energiatölcsér, arra
különös megerősítésként szolgált számomra az a leírás, amelyben pszichikus
látással rendelkező Wicca-boszorkányok fogalmazták meg az eléjük táruló képet.

Eszerint az úgynevezett “hatalomtölcsér” ezüstös, kékes fényben jelenik meg, és

a mágikus kör közepéből spirál alakban emelkedik ki. A fehérboszorkányok arra
használják, hogy a rituális megjelenítés után a kitűzött célra vagy feladatra
irányítsák.

Ez az az energiacsatorna, amelyen át a fehérmágushoz megérkeznek szellemi

segítői. Őket többnyire szinte vakítóan fénylő fehér energiagomolyként tudom
csak azonosítani, arcukat ritkán lehet látni, külalakjuk lekerekített, rugalmas
tapintású, megnyúlt tojásdad, vagy óriási fordított vízcsepp formájú. Olyan,
mintha szép komótosan leereszkednének a tölcsér belsejében, magasan a mágus
felett lebegnek kétoldalt mögötte, vagy közvetlenül a háta mögött, de akkor is
fölötte.

A talajt nem érintik sohasem, alsó részüket gyakran csak elmosódva látom,
mintha a földhöz való közelség kissé szétrezegtetné őket, vagy mintha az
érzékelés korlátai miatt volnának határozatlanabb körvonalúak. Mint a
beavatásoknál, itt is fokozatosan haladnak a mágus felé, időt adva az
energiaszint megemeléséhez, az áthangolódáshoz. Ritkán jönnek kíváncsiságból,
inkább a mágus hívására, aki egy-egy meghatározott feladathoz kéri
támogatásukat.

Létezik olyan hagyomány is, amely megengedi, hogy a mágus személyes

segítője, familiárisa (kísérő szelleme) is részt vegyen az okkult eseményen. Ez a
boszorkányoknál (nyilván a sámánvilág örökségeként) többnyire állat, a
fehérmágusnál azonban magasrendű szellemlény, védőangyal.
Gyakran önként vállalt feladata az ember mindennapi védelme, s ha ki-ki tartja
vele lélekben a kapcsolatot, többnyire érezheti jelenlétét. A mágus biztonságos
környezetet teremthet számára, ha egy szimbólumot készít, amely az őrzőszellem
hívójele. Ismert őrangyalok (mint Mihály, Gábriel, Rafael vagy Uriel) névjele
hozzáférhető, ha azonban a védőszellem ismeretlen, bensőséges, meditációkban
zajló beszélgetések révén, vagy látó médiumok segítségével ismerhetjük meg
lényegét.

A személyes őrzőszellem a mágikus rítus során szimbólumához (pecsétjéhez,

névjeléhez) kötődve lebeg, kis opálosan fénylő energianyúlványokkal
lehorgonyozva a szigillumhoz. Ha csak a jelenléte kell, a legkisebb
energiavesztést biztosító gömb alakra törekszik, ám aktív időszakában
felemelkedik és megnagyobbodik, miközben földi kapcsolatát a jel révén
továbbra is megőrzi.

A pecsét alkalmazása túlbiztosításnak tűnik számomra, mert tapasztalataim

szerint a személyes védőszellem ilyen “megkötések” nélkül is a rendelkezésünkre
áll. Általában a mágus aurakörében találni, de azt, hogy az érkező segítőknél
alacsonyabban szervezett, nem mondhatnám.

Találkoztam már olyan esettel, ahol a lények egyenrangúak voltak (egyébként is

minden szellem, emberi és köztes létben élő is egyenrangú, csak nem egyenlően
fejlett), de volt olyan élményem is, ahol a személyes segítő kifejezetten emberi,
jóindulatú, rózsaszín és vagy világoskékes volt, és inkább hasonlított elhalt
rokonra, mint nagy tudású, de kimért mesterszellemre.

Ha mindenki megjött, akkor már csak az a kérdés, hogyan tartósítható a

varázslás eredménye?
Forrás: Hodnik lldikó, A lélek teste