F–84 Thunderjet

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az F–84 Thunderjet amerikai sugárhajtású vadászbombázó repülőgép volt,
melyet a Republic repülőgépgyár fejlesztett ki az Egyesült Államok F–84 Thunderjet
Légierejének (USAF) nappali vadászgépre kiírására 1944-es pályázatára.
1946-ban szállt fel először. Annak ellenére, hogy 1947-ben hadrendbe
állították, a Thunderjetnél annyi szerkezeti és hajtómű probléma lépett fel,
hogy a Légierő egy 1948-as tanulmánya alkalmatlannak ítélte minden
tervezett feladat végrehajtására és javasolta a program törlését. A repülőgépet
csak az 1949-ben megjelent F–84D típusváltozat kibocsátásával tekintették
szolgálatra teljesen alkalmasnak, és a konstrukció csak az 1951-ben megjelent
F–84G változattal lett elfogadott típus. 1954-ben az eredetileg egyenes
szárnyú Thunderjet nyilazott szárnyakat kapott, így alakult ki az F–84F
Thunderstreak vadászgép és az RF–84F Thunderflashfelderítő repülőgép.
Az USAF bombafegyverzettel felszerelt
A Thunderjet lett az amerikai légierő fő csatarepülőgépe a koreai háború alatt,
F–84E gépe felszállás közben a koreai
86 408 bevetést hajtott végre, a földi célpontok 60%-át semmisítette meg és
háború idején. A gépet 1952. augusztus
nyolc szovjet gyártmányú MiG–15 vadászgépet. Az összesen 7524 darab
29-én légvédelmi gépágyúval lelőtték
legyártott F–84-es fele NATO tagállamokban szolgált, és ez a repülőgép volt
az első, mely az amerikai légierő Thunderbirds bemutató kötelékében repült.
AZ Egyesült Államokban az F–84 Thunderjet 1948-tól 1957-ig volt Funkció vadászbombázó
szolgálatban. repülőgép
Gyártó Rapublic Aviation
Az F–84 volt az első sorozatban gyártott repülőgép, melynél rendszeresen
alkalmazták a légi utántöltést és az első vadászgép, mely nukleáris fegyvert is Tervező Alexander Kartveli
szállíthatott, nevezetesen a Mark 7 harcászati atombombát. Átalakított F–84- Gyártási 7524
eseket különleges programokban is felhasználták, így a FICON és Tom-Tom darabszám
fedőnevű kísérletekben F–84-esek dokkoltak B–29 Superfortress és B–36
Fő Egyesült Államok ,
Peacemaker bombázókon mint anyarepülőgépeken, az XF–84H
üzemeltetők NATO-tagállamok
Thundersreech pedig kísérleti szuperszonikus légcsavaros gázturbina hajtást
kapott.
Első 1946. február 28.
Az F-84 elnevezése kissé zavaró lehet. Az egyenes-szárnyú F–84A-tól F–84E- felszállás
ig és az F–84G típusokat Thunderjetnek hívták. Az F-84F Thunderstreak és az
Szolgálatba 1947 novembere
RF-84F Thunderflash ezektől különböző nyilazott szárnyú repülőgép volt. Az
állítás
XF-84H Thunderscreech az F-84F típus egy kísérleti változata volt
légcsavaros gázturbina hajtással. Az F-84F nyilazott szárnyú változata csak Szolgálatból 1957 (USA)
kevéssé tért el az egyenesszárnyú Thunderjettől, kevés számú nem egyező kivonva
alkatrésszel, ezért ez megtartotta az eredeti F-84 jelzést. Az F-84 gyártásának
Háromnézeti rajz
elhúzódása miatt újabb rendelést adtak fel egyenesszárnyú gépekre: ez lett az
F-84G.

Tartalomjegyzék
 Tervezés és fejlesztés
Alkalmazása
Műszaki adatok (F–84G Thunderjet)[2]
Külső hivatkozások
Jegyzetek
Irodalom

Tervezés és fejlesztés
1944-ben Alexander Kartveli, a Republic Aviation társaság vezető tervezője
dolgozni kezdett egy sugárhajtású repülőgép konstrukcióján abból a célból,
hogy felváltsa a P-47 Thunderbolt dugattyús motoros vadászgépet. Az első
Az F–84 Thunderjet háromnézeti rajza
próbálkozások, hogy a P-47 vadászgépbe sugárhajtóművet építsenek,
sikertelenek voltak, mivel a korabeli radiális kompresszorral gyártott A Wikimédia Commons
sugárhajtóművek átmérője túlságosan nagy volt. Ehelyett Kartveli és csapata tartalmaz F–84 Thunderjet
egy teljesen új repülőgépet tervezett, amelynek áramvonalas törzsét a kis témájú médiaállományokat.
keresztmetszetű axiál-kompresszoros sugárhajtómű töltötte ki, az
üzemanyagtartályokat a viszonylag vastag nyilazás nélküli szárnyba helyezte
el.[1]

1944. szeptember 11-én az USA Hadseregének Légiereje általános üzemelési

követelményeket bocsátott ki egy nappali vadászrepülőgépre az alábbi
követelményekkel: csúcssebesség 966 km/h, hatótáv 135 km, fegyverzet hat
12,7 mm-s vagy négy 15,2 mm-s géppuska. Ezen kívül az új repülőgépbe a
General Electric TG-180 jelzésű axiál-kompresszoros sugárhajtóművet
kellett beépíteni, mely a gyártás folyamánAllison J35 jelzést kapott.

1944. november 11-én a Republic gyárat megbízták az új XP-84-Model AP- Egy F-84G a Chaumont légibázison
23 repülőgép három prototípusának legyártására.[1] Mivel a konstrukció jobb (Franciaország) 1953-ban
teljesítményt ígért, mint a Lockheed P–80 Shooting Star és a Republicnak
nagy gyakorlata volt egyszemélyes vadászgépek gyártásában, nem írtak ki pályázatot a szerződésre. A Thunderjet nevet
választották, hogy folytatódjék a Republic Aviation hagyománya, mely a P-47 Thunderbolt vadászgéppel kezdődött, és hangsúlyozni
akarták az új sugárhajtást is. 1945. január 4-én, még a levegőbe emelkedése előtt kiterjesztették a megrendelést további 25 db YP-
84A gépre gyakorlati próbákhoz és 75 db sorozatgyártású P-84B vadászgépre, melyet később 15 db YP-84A-ra és 85 db P-84B-re
módosítottak.

Időközben a NACA szélcsatorna kísérletei hossz menti instabilitást és határréteg leválást mutattak ki a vezérsíknál nagy
sebességeknél.[1] A módosítások következtében a repülőgép tömege - aminek alapvető jelentősége volt az első sugárhajtóművek kis
tolóereje miatt - olyan rohamosan nőtt, hogy az USAAF kénytelen volt a teljes tömeget 6080 kg-ban limitálni. Ezeknek az előzetes
vizsgálatoknak az eredménye a harmadik prototípusban csapódtak le, melynek típusjele XP-84A lett. Ezt a gépet a sokkal erősebb
[1]
J35-GE-15 motorral látták el, legnagyobb tolóereje 17,8 kN volt.

Az XP-84 első prototípusát a hadsereg Muroc repülőterére (ma Edwards Légierő Bázis) szállították, ahol 1946. február 28-ánallace
W
A. "Wally" Lien ezredes szállt fel vele először. A második prototípus augusztusban követte. Mindkét gépet 16,66 kN tolóerejű J35-
GE-7 motor hajtotta. A 15 db YP-84A a Patterson repülőtérre (ma Wrigt-Patterson Légierő Bázis) került, üzemi próbákra. Ezeknek
továbbfejlesztett J35-A-15 motorjuk volt és hat 12,7 mm-es M2 Browning géppuskával szerelték fel, valamint ideiglenes, egyenként
856 literes szárnyvégi ledobható üzemanyag-tartályt kaptak. A hajtóművek leszállításának s az XP-84A repülőgépek gyártásának
késedelme miatt csak kevés repülési próbát tartottak, mielőtt az első sorozatgyártású P-84B kigördült volna a gyárból 1947-ben.
Különösen a szárnyvégi póttartályok befolyását a gép irányítására nem vizsgálták meg kellőképpen, ez később problémákat
okozott.[1]
Miután az 1947-es Nemzetbiztonsági törvény értelmében megalakult az Egyesült Államok Légiereje, a Pursuit (üldöző) elnevezést a
Fighter (vadász) váltotta fel, és a P-84 jelölésből F-84 lett.

Alkalmazása
Az F-84B, ami az YP-84A változattól a gyorsabban tüzelő M3 géppuskákban különbözött, 1947 decemberében került a csapatokhoz.
Mindjárt ezt követően azonban repülési korlátozásokat vezettek be: a legnagyobb sebességet Mach 0,8-ra korlátozták a kormányzási
átfordulás miatt, a legnagyobb gyorsulást pedig 5,5 g-re (54 m/s²) a törzs burkolatának deformálódása miatt. Ráadásul a
pótalkatrészek hiánya és karbantartási nehézségek jelentkeztek, emiatt a gépet a "szerelők rémálma" becenévvel ruházták fel..[1]
1948. május 24-én az egész F-84 flottára repülési tilalmat rendeltek el szerkezeti meghibásodások miatt.

Egy 1948-as felülvizsgálat megállapította, hogy az F-84B és F-84C repülőgépek

közül egyetlenegyet sem lehet szolgálatra alkalmasnak tekinteni, vagy képesnek
arra, hogy bármelyik kitűzött feladatát ellássa. Ennek ellenére a programot nem
függesztették fel, mert az F-84D-nél, melynek gyártása már előrehaladott állapotban
volt, a legfőbb hiányosságokat kiküszöbölték. Az F-80-nal való összevetése
kimutatta, hogy bár a Shooting Starnak rövidebb kifutás kellett felszállásnál, az
emelkedési sebesség kis magasságok esetén jobb volt és kitűnő volt az
irányíthatósága, az F-84 nehezebb fegyverzetet vihetett magával, gyorsabb volt, jobb
teljesítményt nyújtott nagyobb magasságban és nagyobb volt a hatótávolsága.[1] Az
USAF 1949-ben 8 millió dollárt költött arra, hogy az F-84B repülőkön mintegy 100
különféle módosítást hajtsanak végre, melyek közül legfontosabb a szárny
P-84B vadászgépek 1948-ban
megerősítése volt. Ennek ellenére 1952-ben az F-84B vadászgépeket kivonták az
aktív szolgálatból.[1]

Az F-84C valamivel megbízhatóbb J35-A13 motort használt és néhány konstrukciós módosításon is átesett. Mivel az F-84B-vel
lényegében azonos típus volt, ugyanazokat a szerkezeti korszerűsítéseket itt is végrehajtották 1949-ben. Az összes F-84C-t 1952-ig
visszahívták az aktív szolgálatból.[1]

Az F-84D esetében, mely 1949-ben került a csapatokhoz, a szerkezeti erősítéseket már gyárilag beépítették. A szárny vastagabb
alumínium lemezborítást kapott, az üzemanyag-rendszert télállóvá és a JP-4 üzemanyag fogadására alkalmassá tették és a
repülőgépekbe a sokkal erősebb, 22,2 kN tolóerejű J35-A-17 jelű gázturbinákat építették be. Kiderült, hogy a korábban nem vizsgált
szárnyvégi póttartályok nagy gyorsulások esetén erős csavaró igénybevételt okoznak a szárnyon, ezért utólag kis háromszögletű
terelőlapokkal látták el a tartályok külső oldalát. Az F-84D az USAF egységeinél 1952-ig, a Nemzeti Gárdánál pedig 1957-ig volt
szolgálatban.[1]

Az első minden tekintetben megfelelő Thunderjet az F-84E modell volt, mely 1949-től volt használatban. A gépet a J35-A-17
sugárhajtómű hajtotta, a szárnyszerkezet további erősítést kapott, a törzset a szárnytő előtt 305 mm-el, a szárny mögött 76 mm-el
meghosszabbították, hogy meg lehessen növelni a pilótafülkét és helyet kapjon az A-1C irányzék az APG-30 radarral, valamint
felfüggesztést a szárnyak alatt további külső üzemanyag tartályok számára.[1] Ez utóbbi 1370 km-ről 1600 km-re növelte a
hatósugarat.

A korszerűsítések ellenére az F-84E hadrafoghatósága gyenge volt: az állománynak alig a fele volt repülőképes az egész szolgálati
idő alatt.[1] Ennek legfőbb oka az Allison motorok rossz tartalékalkatrész ellátása volt. A követelmény a géppel szemben az volt,
hogy havonta 25 órát repüljön, 100 repülési óránként pedig motor felülvizsgálatot írtak elő. A tényleges repülési órák a koreai háború
és a hidegháború alatt jelentősen megnőttek és ez az Allison kapacitását olyan mértékben lekötötte, hogy komolyan korlátozta az új
motorok gyártását.[1] Az F-84E vadászgépeket az USAF 1956-ban vonta ki a szolgálatból, a nemzeti gárda 1959-ben.

Az utolsó egyenes-szárnyú F-84 az F-84G volt, mely 1951-ben került a csapatokhoz. A repülőgép a bal szárnyára légi utántöltő
csonkot kapott, robotpilótát,ILS leszálló rendszert, 24,7 kN tolóerejű J-35-A-29 sugárhajtóművet és felfüggesztési pontot egy Mark 7
atombombához.[1] Az F-84G-t az 1960-as évek közepén nyugdíjazták az USAF-nál.
Az 1960-as évek elején a vadászgépet intenzíven használta a portugál légierő az
afrikai portugál gyarmati háborúban.

Műszaki adatok (F–84G Thunderjet)[2]

Személyzet: 1 fő
Hossz: 11,60 m
Fesztáv: 11,10 m Egy portugál F-84-re bombát
Magasság: 3,84 m szerelnek a luandai légibázison az
Szárnyfelület: 24 m² 1960-as években a portugál gyarmati
háború idején
Üres tömeg: 5200 kg
Teljes tömeg: 8200 kg
Legnagyobb felszálló tömeg: 10 590 kg

Sugárhajtómű: 1 db Allison J35–A–29

Maximális tolóerő: 24,7 kN

Legnagyobb sebesség: 1000 km/h

Normál utazósebesség 770 km/h
Hatótávolság: 1600 km (belső üzemanyag tartályokkal)
Hatótávolság 3200 km (külső tartályokkal
Szolgálati csúcsmagasság: 12 350 m
Emelkedőképesség: 19,1 m/s

Szárny felületi terhelése: 342 kg/m²

Tolóerő/súly: 0,31

Fegyverzet:

6 x 12,7 mm-es M3 Browning géppuska 300 egyenként lőszerrel

legfeljebb 2020 kg össztömegű rakéta- és bombaterhelés, beleértve a Mark 7 harcászati
atombombát is
A-1CM vagy A-4 irányzék vagy MK-18 radar

Külső hivatkozások
Ez a szócikk részben vagy egészben a Republic F-84 Thunderjet című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk
szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Jegyzetek
Office of Air Force History, 1978. ISBN 0-912799-
1. Knaack, Marcelle Size.Encyclopedia of US Air 59-5.
Force Aircraft and Missile Systems: Volume 1 Post-
2. Encyclopedia of US Air Force Aircraft and Missile
World War II Fighters 1945-1973. Washington, DC:
Systems

Office of Air Force History, 1978. ISBN 0-912799-

Irodalom
Bowers, Peter M. and Enzo Angellucci.The American Fighter. New York: Orion Books, 1987.ISBN 0-517-
56588-9.
Donald, David and Jon Lake, eds.Encyclopedia of World Military Aircraft. London: AIRtime Publishing, 1996.
ISBN 1-880588-24-2.
Forrer, Frits T. The Fun of Flying. Gulf Breeze, Florida: Holland's Glory, 1992. ISBN 0-9714490-3-1.
Keaveney, K. Republic F-84/Swept-Wing Variants (Aerofax Minigraph, No 15). London: Aerofax. 1987.ISBN 0-
942548-20-5.
 McLaren, David. Republic F-84 Thunderjet, Thunderstreak & Thunderflash: A Photo Chronicle . Atglen, PA:
Schiffer Military/Aviation History, 1998. ISBN 0-7643-0444-5.
Swanborough, Gordon and Peter Bowers.United States Military Aircraft Since 1909. Washington, DC:
Smithsonian, 1989. ISBN 0-87474-880-1.
United States Air Force Museum Guidebook. Wright-Patterson AFB, Ohio: Air Force Museum Foundation, 1975.
Wagner, Ray. American Combat Planes, Third Enlarged Edition . New York: Doubleday, 1982. ISBN 0-385-
13120-8.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F–84_Thunderjet&oldid=19792528

”

A lap utolsó módosítása: 2018. március 31., 11:08

A lap szövege Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0licenc alatt van; egyes esetekben más módon is
felhasználható. Részletekért lásd afelhasználási feltételeket.