Az elhívás lépcsoi - Ez 1,28-3,3

A Bibliában olvasunk arról, hogy Isten embereket keres, embereket akar elhívni az o szolgálatára. Az
aratnivaló sok, de a munkás kevés. Elottünk most Ezékiel próféta példája áll, hogyan hívta el ot Isten
a szolgálatra. Itt szó kell legyen arról, hogy az üdvösségre való elhívás után Isten a szolgálatra akar
elhívni, beállítani. A nekünk adott tálentumot, gírát - a példabeszéd szerint - el is áshatjuk, de a
gazda számon kéri azt. Ha így teszünk, minket is gonosz szolgáknak lehet nevezni. Ha üdvösséget
nyertünk, Isten számon kéri tolünk, hogyan sáfárkodtunk vele. Isten hív bennünket a szolgálatra.
Nem egyforma szolgálatra, hanem külön megbízatás szerint. Nincs semmilyen sablon. Mindegyik
elhívás külön történet.

Az elhívás alapelveit, lépcsoit, fokozatait láthatjuk ez igében. Ma lemérhetjük magunkat, hol is

állunk mi ezen az úton. Ez a három lépcso, három parancs, felszólítás, ami most nekünk szól:
Eloször, állj lábaidra! másodszor: Küldelek én téged! majd a harmadik: Mondjad nékik! Ezzel a
három felszólítással szeretnék foglalkozni, hogy az ige mérlegén lemérhessük magunkat.

I. Miért mondja Isten Ezékielnek, hogy állj lábaidra? Azért, mert azelott épp Isten
dicsosségét látta, és azt olvassuk, hogy "orcámra esém". Leesett, mint egy holt. De ekkor jött az elso
felszólítás: Állj lábaidra!

Ézsaiás is amikor látta Isten dicsoségét, orcájára esett, leborult. János Páthmosz szigetén, amikor
látta a Feltámadott Úr dicsosségét, orcájára esett. Saulus amikor találkozott az Úrral és az o
dicsoségével a Damaszkuszi úton, látott nagy fényességet, leesett. Az Úr azt mondja neki, kelj fel!
Állj lábaidra! Ha láttuk Isten dicsoségét, ha találkozásunk volt már az Úrral, akkor most ez a
következo lépés: Állj lábaidra! Ha volt leborulásunk, most kell következzen a lábainkra állásunk.
Kelj fel! Ott fenn a hegyen, a három tanítvánnyal együtt ha mi is láttuk volna Isten dicsoségét, biztos
mi is egyetértettünk volna Péterrel: jó nekünk itt lenni... építsünk itt három hajlékot... itt nagyon
közel van a mennyország... lakjunk itt. De az Úr nekünk is azt mondaná: keljünk fel, menjünk le a
völgybe! Ott várnak a betegek, a megszállottak, vár a munka.
Másszóval, ha már kaptál üdvösséget, ha kegyelemben részesültél, ha Istennel volt találkozásod, ami
megváltoztatta az életed, akkor következik mint elso felszólítás az elhívás folyamatában: Állj
lábaidra!

Így tágul ki elotted a látóhatár. Így tudsz felfele is tekinteni. Nem henyélésre, pihenésre hív most az
Úr, hanem munkára. Állj lábaidra! Nemcsak imádkozni kell, hanem cselekedni is. Bun akkor
imádkozni, amikor cselekedni kellene, és bun akkor cselekedni, amikor imádkozni kellene.
Egyszer két istenfélo ember futott a vonathoz, nagyon igyekeztek, hogy elérjék azt, mert már
hallatszott a robogása ahogy közeledett. Akkor az egyik így szólt: Tudod mit? Gyere térdeljünk le, és
imádkozzunk, hogy elérhessük a vonatot. Erre a másik azt mondta: Nem úgy! Fussunk ahogy csak
bírunk, és közben imádkozzunk! Ez a ketto együtt kell járjon. Állj lábaidra!
Ha nem tudsz még megállni saját lábaidon, még nem lehet munkát bízni reád. Ha nem tudsz
szilárdan állni a viharban, a próbák között, akkor még nem vagy alkalmas az Istentol kapott feladat
teljesítésére. Állj lábaidra! - szól a felhívás. Lehet, hogy Ezékiel nem lett volna képes felállni, de
arról tesz bizonyságot, hogy "jöve belém lélek, és állított engem lábaimra, és hallám azt aki szól vala
nékem".

Természetes, hogy nemcsak Isten dicsossége teríthet le minket... Leteríthet a bun, a gonosz, az
ellenség, a nehézségek, próbák amelyekkel küszködünk. De bármi ok miatt estünk is le, most szól a
felhívás: állj lábaidra!
II. Aztán következik a második felszólítás, az elhívás második lépcsoje:
Küldelek én téged! Ne rettegj és ne félj, mert én küldelek téged. Én küldelek! Mintha Isten
menne személyesen a pártüto nemzetséghez, Izrael népéhez. Úgy ahogy Góliáth ellen is Isten ment
Dávid személyében. Ahogy a fáraó ellen Isten ment Mózes személyében, azt mondva, hogy
Egyiptom minden istene ellen ítéletet tartok, én az Úr! Eredj Mózes, én küldelek téged! Jeremiás
személyében is Isten ment, prédikálni a népnek, ezért nem hallgathatott. Isten küldte el.
Ez nagyon fontos, hogy Isten küld. A küldetés parancsa nekünk újszövetségi hívoknek is szól:
azoknak, akiket elobb lelki értelemben lábaira állított. Akik már feltámadtak a halálból, a bunbol, és
készek fogadni ezt a felszólítást.

De hová is küldte Ezékielt az Úr? Kemény beszéd az, amit itt hallunk: a pártos nemzetséghez
küldelek téged. A kemény orcájú fiakhoz, a makacs szívuekhez. Bogácsok és tövisek közé.
Skorpiókkal kell együttlakoznod. Az Úr Jézus szavai szerint: küldelek, mint bárányokat a farkasok
közé. Menj. Indulj. Ha az ellenség közepébe is kelljen menni, ne félj tolük. Ide küldelek téged. Oda
kell menned. Ezek kell megtérjenek.

Most átgondolhatnánk azt, ahogyan Isten küldöttei kivitelezték megbízatásukat a Bibliában.

Hasonlóképpen küld minket is az Úr. Jól érezzük magunkat azok között, akikkel egy húron
pendülünk, akikkel összedobban a szívünk, akikkel együtt hiszünk, remélünk, egymást szeretjük,
közösségben vagyunk, de az Úr felszólítása indulást parancsol most nekünk. Menjetek ki! Menjetek
e széles világra! A pártos fiakhoz, a makacs szívuekhez, azokhoz, akik nem hisznek Istenben, akik
ellenséges indulattal vannak, a farkasok, bogácsok, skorpiók közé... Menjetek! Jánosok, - de Júdások
közé is. A megkövezés, arculverés, ostorozás, halál vidékére. Egy hitbeli vállalkozással, indulj! Törd
meg elszigeteltségedet, zárt körödbol lépj ki. Aki lábaira állt és lélek jött belé, aki Isten társaságához
tartozik, aki megváltásban részesült annak tovább kell lépni egy lépéssel az elhívás lépcsojén:
Küldelek én téged, eredj!

III. De ezek után is még mindig van egy harmadik lépés, egy harmadik
parancs: Mondjad nékik! Ezt azért parancsolta az Úr, mert Ezékiel jóllehet lábaira állt mert
lélek jött belé, erot kapott erre, aztán elment Tel Avivba, a foglyokhoz, de ott nem tudott
megszólalni. Látva azok szenvedését, ott ült némán hét napig közöttük, és nem szólt semmit. Ezért
Istennek egy harmadik felszólítással kellet megerosítse Ezékiel elhívását: beszélj! mondjad nékik!
Vagy hallják, vagy nem.

Többször ismétli az Úr azt, hogy ok pártos ház, és nem számít az, hogy ok meghallgatják-e az
üzenetet, vagy nem. Neked menni kell. A magveto az igét hinti. Aztán, hogy a mag milyen földbe
hull, az már nem Ezékiel dolga. Te mondjad nékik! Isten készíti el szíveket, o adja a növekedést. Te
vess, plántálj, öntözz!

Pál apostol Timótheushoz írt második levelének negyedik részében azt írja: Kérlek azért az Isten és a
Jézus Krisztus színe elott, aki ítélni fog éloket és holtakat az o eljövetelekor és az o országában,
hirdesd az Igét, állj elo vele alkalmatos és alkalmatlan idoben, ints feddj, buzdíts teljes béketuréssel
és tanítással. Mert lesz ido, amikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját
kívánságaik szerint gyujtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülök; és az igazságtól elfordítják
az o fülöket, de a mesékhez odafordulnak. De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista
munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Röviden: hirdesd az igét! Nem tapasztalataidat,
nem önmagadat, nem filozófiákat, nem hazugságot, nem emberi tanításokat, szenzációkat... hirdesd
az igét! Mondjad nékik, vagy hallják, vagy nem hallják. Lesz ahol az Úr üzenete nyitott fülekre talál,
de lesz ahol majd lepereg, visszahull, nem kell az ige. Te ne törodj azzal. Hirdesd. Beszélj! Mondjad
nékik!
Az is le van írva, hogyan tehette ezt meg Ezékiel. Adott az Úr neki egy tekercset, amit kinyitott neki,
hogy elolvassa azt. Elol és hátul tele volt írva gyászénekkel, nyögéssel és jajszóval. Majd miután
elolvasta, meg kellett egye azt. Megette, és olyan lett az o belsejében, mint az édes méz. Ez egy
jelképes cselekedet volt. Azt jelentette, hogy miután így azonosult azzal az üzenettel, amit az Úr
adott neki, akkor mehetett prédikálni. A szívébol, a belsejébol jött az üzenet, hiszen megette, részévé
vált az. Gyászénekeket, nyögéseket és jajszókat mondani... kemény beszéd volt az.

Így látjuk ezt Jeremiásnál is, a síró prófétánál. Jaj, hogy megsötétedett a színarany, jaj, hogy milyen
nyomorúságban van Sionnak leánya! Sírt, jajgatott és nyögött. Gyászéneket énekelt. Ez volt az az
üzenet, amit nekik mondani kellett.

Nekünk mást mond az Úr most. Elmenvén e széles világra hirdessétek... a gyászéneket? a jajszót?
Az ítéletet? Nem. Az evangéliumot! Az örömhírt! Váljon ez részünkké, jöjjön a bensonkbol az
üzenet. Mondjad nékik! Így szól az Úr Isten! Vagy hallják, vagy nem. De te hirdesd az örömhírt, az
evangéliumot minden teremtésnek. Erre akar az Úr elhívni minket ma. Ilyen munkára akar beállítani.
Eloször: állj lábaidra! Serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog néked a Krisztus.
Másodszor: én küldelek téged! eredj, indulj el, tedd meg az elso lépéseket. Aztán: mondjad nékik!
Hirdesd az igét, a Krisztusról szóló örömhírt!
E három lépcso közül nem tudom, hogy te melyiken állsz, melyik az, amely neked szól? Mi az, amit
neked tenned kell most? De bárhol légy, kívánom, hogy halld meg Isten felszólítását, amit
személyesen neked mond, és engedelmeskedj az o hívásának. Egyik énekünk azt mondja: Halljad a
hívást, hívo ifjúság, az Úr szája szól, vedd füledbe jól! Szent hivatásra, kedves zengemény, kérdi
most az Úr, kit küldjek el én? Mondja el szíved, szent ígéreted, Uram ímhol vagyok én, küldj el
engemet.