Professional Documents
Culture Documents
kézikönyv
az
Apáczai Kiadó
6. osztályos
(kerettanterves)
Történelem
tankönyvéhez és munkafüzetéhez
CELLDÖMÖLK, 2002
Az 6. osztályos
Történelem tanári kézikönyv
anyagát írta és összeállította
BÁNHEGYI FERENC
Lektorálta
3
I.
ÓRAI MUNKA:
Az ôskor és az ókor fôbb tudnivalóinak átismétlése után illesszük a tanult korszakokhoz a középkor
fogalmát, idôszakát.
A tankönyv (tk.) 4. és 5. oldalának szövege és képei alapján kövessük nyomon azt a történelmi folyam-
atot, amely Európa térképének átrajzolását érzékelteti a Római Birodalomtól kezdve a germán királysá-
gokon keresztül a Frank Birodalom kialakulásáig.
OTTHONI MUNKA:
Ismételjék át a tanulók az 5. osztályos tankönyv és munkafüzet (mf.) segítségével a Római Birodalom
kettészakadásáról tanultakat. Elemezzék az ehhez tartozó térképeket!
ÓRAI MUNKA:
Foglalkozunk a tk. 5. oldalának térképe illetve a 6. oldal képei alapján Nagy Károly történelmi
szerepével!
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a tanulók rövid beszámolót Nagy Károly életérôl, illetve oldják meg a mf. 3. o. 2. feladatát!
4
2–3. óra
AZ URADALMAK VILÁGA
ÓRAI MUNKA:
Nyugat-Európa új országaiban új gazdasági és kulturális rendszer alakult ki, ami az új társadalmi
rétegek létrejöttének következménye volt.
nemesek jobbágyok
újlatin germán
5
A gazdasági élet központja az uradalmak lettek.
az uradalom részei
a földesúri szolgáltatások
(úrbér)
iparosok az uradalmon
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 4. o. 5. feladatát!
4. óra
AZ ARAB BIRODALOM
ÓRAI MUNKA:
Mohamed próféta élete és az iszlám hit kialakulásának összefüggése.
az iszlám kialakulása
6
Elemezzük a tk. 9. és 10. o. képeit!
Keressünk olyan közös vonásokat, amelyek a keresztény és az iszlám vallásban egyaránt
felfedezhetôek!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 4. o. 6. feladatát!
Készítsenek kiselôadást Mohamedrôl, illetve az iszlám vallásról!
ÓRAI MUNKA:
Keressük meg a térképen Gibraltárt, s kövessük nyomon az arabok (mórok) európai hódításának útját!
Határozzuk meg a kalifa fogalmát!
Keressük meg a térképen Bagdadot, Isztambult, Kairót és Córdobát!
Legkésôbb ezen az órán osszuk ki a fogalomkártyás feladatokat, aminek gyakorlatát már 5. osztály-
ban megismerték a gyerekek. Négy tanuló közül egy dolgozza fel az új fogalmakat, egy a neveket, egy
a födrajzi neveket és egy az évszámokat!
5 – 6. óra
EURÓPA ÁLLAMAI AZ EZREDFORDULÓN
ÓRAI MUNKA:
Európában a középkor kezdetén a négy égtáj szerinti felosztás alapján alakultak ki az államok. A Frank
Birodalmat követôen a Német-római Császárság lett Európa legerôsebb hatalma a pápaság mellett.
pápák császárok
ellentét
7
a vikingek által bejárt földek
Anglia
(normannok)
Bizánci Birodalom
az állam az egyház
8
Beszélgessünk a nagy egyházszakadás máig tartó érvényességérôl!
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a tanulók beszámolót, illetve kiselôadást a Canossa-járásról, illetve Cirill és Metód
tevékenységérôl!
Oldják meg a mf. 5. o. 9. feladatát!
7. óra
A HÛBÉRI RENDSZER. A LOVAGOK ÉLETE
ÓRAI MUNKA:
A feudalizmus gazdasági és társadalmi rendszerét a hûbéri láncolat határozta meg, amelynek élén a
király állt.
Melyik már tanult ábrához hasonlítható a „hûbéri láncolat”?
király
fônemes fônemes
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a tanulók a tk. 17. o. lakótorony leírása,
illetve olvasmányaik alapján beszámolót a lovagok lakhe-
lyérôl!
Oldják meg a mf. 5. o. 11. feladatát! Egy nagybirtokos nemes lakhelye
ÓRAI MUNKA:
A lovagok életét, tetteit a lovagi erények határozták meg.
lovagi erények
lovagrendek
Olvassuk el közösen a tk. 18–19. o. Aki többet akar tudni! szövegét, és beszélgessünk a lovagok, illetve
a nemesek öltözködésérôl, étkezésérôl, szórakozásáról és fegyvereikrôl!
8–9. óra
A PARASZTOK ÉLETE.
A MEZÔGAZDASÁGI TERMELÉS
ÓRAI MUNKA:
Foglaljuk össze a falusi házakról és berendezésükrôl, a parasztok öltözködésérôl, étkezésérôl,
szórakozásáról tanultakat.
a ház és berendezése
egy légterû bútor (láda, asztal) a szerszámokat egyetlen nyílás a család 6–7 tagú
szalmafedeles is a házban tartották az ajtó
(4 x 7 m)
öltözködés
étkezés
szórakozás
10
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 6. o. 12. feladatát!
Készítsenek beszámolót olvasmányaik alapján a 11–12. századi nyugat-európai parasztok életmódjáról!
ÓRAI MUNKA:
A középkor gazdasági életét zömmel a mezôgazdaság jelentette, ami a jobbágyok munkájára alapult.
új termelési módszerek
10. óra
A KÖZÉPKORI KERESZTÉNY EGYHÁZ.
A TEMPLOMOK ÉS KOLOSTOROK VILÁGA
ÓRAI MUNKA:
Ismételjük át a kereszténységrôl, a keresztény egyházról eddig tanultakat!
Elemezzük a tk. 22. o. ábráját!
pápa
(Róma)
T K T K T K T K T K T K
T = templom
K = kolostor
11
Mi a különbség a székesegyház és a falusi templom között?
Oldjuk meg a mf. 7. o. 15. feladatát!
a papok tevékenysége
az egyház jövedelmei
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a gyerekek beszámolót, illetve kiselôadást a papok életérôl, tevékenységérôl!
ÓRAI MUNKA:
A szerzetesek az egyház mûködését a papokétól részben eltérô módszerekkel gazdagították. A kolostor
az apátság, a zárda, az apáca, a rend fogalmának tisztázása, megbeszélése.
12
nevezetes szerzetesrendek
(13. század)
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók mf. 7. o. 16. feladatát!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást a szerzetesekrôl, vagy a rendalapító szentekrôl!
11–12. óra
AZ EGYHÁZ HATÁSA.
A KERESZTES HÁBORÚK
ÓRAI MUNKA:
Elemezzük a tk. 25. o. képeit és szövegét!
az egyház hatása
éles
eretnekek szembenállás inkvizíció
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 7. o. 17. feladatát!
13
Gyûjtômunka egy közeli templom, egy egyháztörténeti gyûjtemény, illetve más keresztény intézmény
(római katolikus) emlékanyagából.
ÓRAI MUNKA:
A kereszténységet veszélyeztetô iszlám elleni hadjáratok közel két évszázadon át elhúzódtak.
keresztes háborúk
(1095–1270)
13. óra
KÖZÉPKORI VÁROSOK
ÓRAI MUNKA:
A városok kialakulása, illetve annak népessége megbontotta a feudális rendet, a fejlôdést.
A városok lakossága már egy új réteget alkotott, hiszen sem nemesek, sem jobbágyok nem voltak. Ez
az új társadalmi réteg a polgárság.
polgárság
14
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 8. o. 19. feladatát!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást az európai városok kialakulásáról!
Gyûjtômunka.
ÓRAI MUNKA:
A városi élet lényegesen eltér a nemesek, lovagok, papok, és a jobbágyok életmódjától.
a városi élet
-piactér -vízi
-bolthálózat -szárazföldi
14. óra
A CÉHEK KIALAKULÁSA
ÓRAI MUNKA:
Határozzuk meg a céh fogalmát, szerepét!
a céh
a céhszabályok
a technika fejlôdése
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 9. o. 21. feladatát!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást a céhek életérôl konkrét példák alapján!
15–16. óra
A KÖZÉPKOR TUDOMÁNYA.
A MÛVÉSZETEK FEJLÔDÉSE A 10–15. SZÁZADBAN
ÓRAI MUNKA:
A mûvelôdés, a tudomány alapja az iskola.
a középkori iskolarendszer
latin nyelven
alapiskola
trivium quadrivium
az elsô egyetemek
„skolasztika”
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 9. o. 22. feladatát!
Írjanak beszámolót a magiszter tevékenységérôl!
ÓRAI MUNKA:
A középkor kultúrájának legszebb, leglátványosabb emlékei a román stílusú templomok és egyéb
mûvészeti alkotások.
a román stílusjegyek
az építészet kiegészítôje
17
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a gyerekek rajzokat a román stílusjegyek felhasználásával!
Gyûjtômunka. Könyvek, képeslapok, fotók, rajzok, bélyegek gyûjtése, melyeken román stílusú ábrák,
épületek láthatók.
17–18. óra
A GÓTIKA ÉS A RENESZÁNSZ
ÓRAI MUNKA:
A középkor leglátványosabb stílusirányzata a gótikus, azaz a csúcsíves stílus.
a gótika jegyei
élet Firenzében
18
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 10. o. 24. feladatát!
Rajzoljanak reneszánsz stílusú ábrákat a tk. 37. o. ábrái alapján!
19–20. óra
HÁBORÚK, JÁRVÁNYOK, A VÁROSOK FEJLETTSÉGE
ÓRAI MUNKA:
A 14–15. századi Európát, különösen ennek nyugati felét a sok szenvedés, a háborúskodás jellemezte.
a százéves háború
(1337–1453)
huszita háborúk
Jan Hus (Husz János) a pápa és a császár Konstanz (1415) Csehország (1419)
tanításai fellép Husz ellen huszita háborúk
harca
A háborúk mellett megjelent a pestisjárvány, ami még attól is nagyobb pusztítást végzett.
a nagy pestisjárvány
(1348)
19
Elemezzük a tk. 40. o. képeit!
A járványok gyakran az egészségtelen városi közegbôl indultak ki.
Olvassuk el közösen a tk. 41. o. szövegét, s beszéljük meg azt!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 10. o. 26. feladatát!
Készítsenek kiselôadást az Európát dúló háborúkról, járványokról, a középkori városokról!
21. óra
ÖSSZEFOGLALÁS
22. óra
TÉMAZÁRÓ
Javasolt ponthatárok:
0 – 35 = 1
36 – 45 = 2
46 – 70 = 3
71 – 84 = 4
85 – 96 = 5
20
I.
KÉPEK A KÖZÉPKORI EURÓPA ÉLETÉBÔL
1. Nagy Károly (768–814) 46 éves uralkodása alatt megteremtette az európai középkor mintaál-
lamát. Ehhez azonban számos akadályt le kellett gyôznie. Egészítsd ki a hiányzó adatokat!
50
a) Nagy Károly élete során hozzávetôleg ____________________ hadjáratot vezetett.
longobárdok
b) Itáliát a ____________________-tól szerezte meg.
szászok
c) Hosszú háborúkat vívott a pogány ____________________ ellen.
avarokra
d) Rátámadt az ____________________ is, akik a volt Pannóniát, (a mai Dunántúlt) uralták.
Aachen
e) A királyi palotát ____________________ városában építtette fel. 5
8
b) Írd be az árába a jobbágytelek részeit! HÁZ
Milyen szolgáltatásokkal tartozott a job- UDVAR KERT
bágy a földesurának?
dézsma (terményadó)
__________________________________
robot (ingyenmunka), ajándék
__________________________________
Hogyan nevezzük összefoglalóan a szol- SZÁNTÓ
gáltatásokat?
úrbér
__________________________________ 8
21
4. A vikingek alapították meg Észak-Európa legtöbb államát, így például Dániát, Norvégiát és
Svédországot. Hová vezettek hadjáratokat a különbözô viking népek az akkor ismert világban?
Írországot, Angliát és a Frank Birodalom egy részét
A dánok ______________________________________________________________________
Izlandot, Grönlandot, az észak - amerikai partvidéket
a norvégek ____________________________________________________________________
Oroszországot
a svédek _________________________________________________________ hódították meg.
3
5. Jelöld be a hûbéri láncolat egyes elemeit az egyszerûsített ábrába! Használd az alábbi
rövidítéseket! K
K = király Nb Nb Nb
Nb = nagybirtokos
Kb = középbirtokos Kb Kb Kb
Kisb = kisbirtokos
j = jobbágy Kisb Kisb Kisb
Melyik réteg nem tartozik a felsoroltak közül a hûbéri láncolatba?
a jobbágy
______________________________________________________________________________
Fogalmazd meg röviden, hogy mi ennek az oka?
A jobbágyok nem tartoztak bele a hûbéri láncba, mert nem volt földtulajdonuk.
______________________________________________________________________________
7
6. A keresztény egyház tanítása, hatása.
a) Írd be az alábbi meghatározáshoz tartozó fogalmakat!
freskó
A templomok belsô falait díszítô festmény a _________________.
legenda
A szentek életérôl, csodatételeirôl szólt a _________________.
Jézus Krisztushoz és a híres szentekhez fûzôdô személyes tárgyak, csontmaradványok,
ereklyék
ruhadarabok az _________________.
b) A keresztény egyház tanait sok esetben meg kellett védeni az azzal szembehelyezkedôk ellen.
Az egyház tanaival, a pápa és a püspökök életmódjával szembeszállók voltak az
eretnekek
_________________.
inkvizíciót
Az egyház vezetôi velük szemben felállították az ______________, Szent Törvényszéket
azaz a ___________________.
6
7. Hol alakultak ki a középkori városok?
templomoknál malmoknál hidaknál
6
8. Pótold az alábbi szövegekben a hiányzó részeket!
azonos mesterséget
A céh az _____________________ iparosok
ûzô _____________ érdekvédelmi
és kereskedôk _________________
szabályok
szervezete volt. A céhek tevékenységüket szigorú _____________szerint végezték.
munkaidôt
Meghatározták a ______________, minôségét
a nyersanyag és a késztermék ______________ árát .
és _______
általuk karbantartott bástyához
A céhtagoknak a várost ért támadás esetén kötelességük volt az ___________________________
vonulni. 8
22
9. Mely „tantárgyak” tartoztak a középkori iskolarendszerbe?
ALAPISKOLA
TRIVIUM QUADRIVIUM
magiszter
Hogyan nevezték a tanítómestereket?________________________________________________
14
10. Rajzolj le egy román és egy gótikus templomot! Törekedj a fontosabb stílusjegyek kiemelésére!
román gótikus
Milyen román kori mûvészeti alkotásokat ismersz a templomépítészeten kívül?
dombormûvek, szobrászat, festészet, könyvmûvészet, vár és lakóház építése, stb.
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________
Franciaországban
Hol épültek fel az elsô gótikus katedrálisok? ____________________
Melyik mûvészeti ágakban használták?
ötvös, kovács, építészet, ékszerek
a fémet: ______________________________________________________________________
szobor, építészet
a követ: ______________________________________________________________________
18
11. Hol alakult ki a reneszánsz stílus?
Firenzében, Itáliában
______________________________________________________________________________
újjászületés
A reneszánsz jelentése: __________________________________________________________
emberközpontúság
A humanizmus jelentése: ________________________________________________________
3
Összesen: 96
23
II.
MAGYARORSZÁG AZ ÁRPÁDOK IDEJÉN
23–24. óra
LETELEPEDÉS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN.
A KALANDOZÁSOK KORA
ÓRAI MUNKA:
A 895–900 között végbement letelepedés a magyar nép talán legfontosabb történelmi tette volt.
Elemezzük a honfoglalást a tk. 44. o. térképe alapján!
letelepedés
a magyarok
törzsek, nemzetségek középen a fejedelem gyepük kialakítása szervezett
szerint telepedtek meg törzse szállt meg katonai erô
a Kárpát-medencében
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 11. o. 2. feladatát!
Készítsenek beszámolót a honfoglalók kultúrájáról, mûveltségérôl!
24
ÓRAI MUNKA:
A letelepedést befejezô 899. évi észak-itáliai hadjárat a hét évtizeden át tartó hadjáratsorozat kezdete
volt. Ôseink gyôztesen bejárták Európa nagy részét.
Elemezzük a tk. 45. o. térképét!
a kalandozások célja
OTTHONI MUNKA:
Készüljenek a tanulók a tk. 46–47–48. o. alapján a legismertebb kalandozó mondákból!
Oldják meg a tanulók a mf. 12. o. 4. feladatát!
25. óra
A FEJEDELMEK KORA
ÓRAI MUNKA:
Az önálló magyarság történetének elsô évszázada Álmostól Vajkig, a fejedelmek irányításával zajlott.
Álmos
Árpád
Zolta
Taksony
Géza
Vajk
25
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 13. o. 6. feladatát!
Készítsenek kiselôadást, illetve beszámolót Géza fejedelemrôl!
ÓRAI MUNKA:
Géza halálát követôen trónviszály alakult ki.
trónviszály
(997)
26. óra
SZENT ISTVÁN, AZ EGYHÁZSZERVEZÔ
ÓRAI MUNKA:
István koronázására 1000. december 25-én került sor.
26
a királyi hatalom megszilárdítása
leverése, az ország egységének megteremtése
Esztergom Kalocsa
Veszprém Gyôr Pécs Vác Eger Bihar Gyulafehérvár Csanád
az elsô apátságok
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 14. o. 9. feladatát!
Elemezzük a tk. 52. o. térképét és képeit!
Készítsenek a tanulók kiselôadást Gellért püspökrôl!
ÓRAI MUNKA:
István király mûve a törvényeken alapul.
törvények
27
27. óra
SZENT ISTVÁN, AZ ÁLLAMALAPÍTÓ
ÓRAI MUNKA:
Elsô királyunk egyházszervezô munkája mellett elvégezte az államszervezés legfontosabb feladatait is.
az államalapítás
várnépek
feladatai
a királyi tanács
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 15. o. 11. feladatát!
Készítsenek beszámolót, vagy kiselôadást István király uralkodói gyakorlatáról, illetve Fehérvárról, az
ôsi magyar fôvárosról!
ÓRAI MUNKA:
Az ország gazdasági, társadalmi, vallási életének szervezôi, irányítói az ispánok voltak.
az ispánok feladatai
28
Oldjuk meg a mf. 15. o. 12. feladatát!
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a gyerekek fotókat, feljegyzéseket az Árpádokat, különösen Szent István királyt ábrázoló
mûemlékekrôl, emlékhelyekrôl. Ezt a gyûjtômunkát gyakorolják az egész tanév során.
28. óra
TRÓNVISZÁLYOK ÉS POGÁNYLÁZADÁSOK KORA
ÓRAI MUNKA:
Szent István halálát követôen zavaros idôszak következett.
a trónviszályok okai
29
Elemezzük a tk. 58. o. képeit!
Oldjuk meg a mf. 15. o. 13. feladatát!
Péter hûbéresküt tett a német királynak, ami a magyarok szemében árulásnak számított.
pogánylázadások
(1046)
I. András uralkodása
(1046–1060)
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 15. o. 14. és 16. o. 15. feladatát!
Készítsenek kiselôadást a trónviszályok korának legérdekesebb eseményeirôl!
ÓRAI MUNKA:
A trónviszály András és öccse Béla viaskodásával folytatódott.
I. Béla uralkodása
29. óra
SZENT LÁSZLÓ, AZ ÚJ REND MEGSZILÁRDÍTÓJA
ÓRAI MUNKA:
László király a magyar történelem egyik legnépszerûbb uralkodója, aki jó hírnevét még herceg korában
szerezte.
30
Szent László tettei
OTTHONI MUNKA:
Oldjátok meg a mf. 16. o. 17. feladatát!
Készítsenek a gyerekek beszámolót László király életérôl, illetve gyûjtsenek képeket, könyveket Szent
Lászlóval kapcsolatos emlékekrôl, emlékhelyekrôl!
ÓRAI MUNKA:
László király az új rendet gazdasági intézkedései és törvényei révén teremtette meg.
gazdasági intézkedések
31
30. óra
MAGYARORSZÁG A 12. SZÁZADBAN
ÓRAI MUNKA:
László király törvényei rendet, biztonságot teremtettek. A 12. században két nagyjelentôségû király
uralkodott, akik méltó utódai voltak Szent Lászlónak. A század Könyves Kálmán uralkodásával
kezdôdött és III. Béla országlásával zárult.
31. óra
A KIRÁLYI HATALOM HANYATLÁSA
ÓRAI MUNKA:
A 13. század az Árpádok Magyarországának romlását hozta, aminek belsô és külsô okai voltak.
Belsô ok: a királyi birtokok eladományozása.
Külsô ok: a tatárjárás.
rokonsága belsô - Barcaság
széthúzást keltett - keresztesháború a köznemesség kialakulását
segítette
Oldjuk meg a mf. 17. o. 20. feladatát!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 17. o. 19. feladatát!
Készüljenek kiselôadással az Aranybullát értelmezve!
ÓRAI MUNKA:
II. Andrást fia, IV. Béla követte a trónon, akinek uralkodását a tatárjárás élesen kettévágta.
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 18. o. 21. feladatát!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást Julianus barát útjairól, s a magyar szentekrôl, különös tekintet-
tel Szent Erzsébetrôl, és Szent Margitról!
33
32. óra
A TATÁRJÁRÁS (1241–1242)
ÓRAI MUNKA:
Elemezzük a tk. 70. o. térképét!
Keressük meg a térképen a Mongol Birodalom központját!
a muhi csata
OTTHONI MUNKA:
Elemezzék a muhi csata helyszínét és az összecsapás lefolyását a tk. 71. o. térképe alapján!
Keressék meg a térképen a király menekülésének útvonalát, valamint Klissza és Trau várát!
33. óra
A MÁSODIK HONALAPÍTÁS.
AZ ÁRPÁD-HÁZ KIHALÁSA
ÓRAI MUNKA:
IV. Béla a tatárok hirtelen kivonulása után visszatért, de reménytelennek tûnô, siralmas kép fogadta.
A király azonban óriási hittel és akaraterôvel fogott hozzá az ország újjáépítéséhez.
Tettével méltán érdemelte ki a „második államalapító” nevet.
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 19. o. 24. feladatát!
Keressék meg a térképen a IV. Béla által kialakított városszervezeteket, bányákat!
ÓRAI MUNKA:
IV. Béla halálakor újra erôs, szilárd Magyarország állt a Kárpát-medencében.
az utolsó Árpádok
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 20. o. 27. feladatát!
Készítsenek beszámolót az utolsó Árpádokról!
Tegyenek látogatást – ha lehet csoportosan – az ópusztaszeri Emlékparkba, ahol keressék fel a ma-
gyar királyok panoptikumát is!
35
34. óra
AZ ÁRPÁD-KOR MÛVELTSÉGE
ÓRAI MUNKA:
Az Árpád-kor kultúráját kevés emlék ôrzi, de ami van, az nagyon becses és értékes számunkra.
írásos emlékek
irodalmi emlékek
képzômûvészet
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 20. o. 29. és 30. feladatát!
Gyûjtsenek képeket, prospektusokat, fotókat, könyveket az Árpád-kori mûemlékekrôl!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást a tk. 82. o., és saját olvasmányaik alapján a koronázási ék-
szerekrôl.
A gyerek – lehetôség szerint – tegyenek látogatást a Parlamentbe, illetve a Nemzeti Múzeumba, ahol
megtekinthetik a magyar koronázási ékszereket!
36
35. óra
ÖSSZEFOGLALÁS
36. óra
TÉMAZÁRÓ
Javasolt ponthatárok:
0 – 35 = 1
36 – 45 = 2
46 – 70 = 3
71 – 85 = 4
86 – 97 = 5
37
II.
MAGYARORSZÁG AZ ÁRPÁDOK IDEJÉN
I.
II.
Ópusztaszer
NÁDOR-
ISPÁN
KIRÁLYI TANÁCS
45 vármegye ispánja
9
5. Húzd alá az ispánok feladatait az alább felsoroltak közül!
bíráskodás - _____________
_________ adók beszedése - püspökök kinevezése - plébánosok kinevezése - katonai vezetés -
____________
_________________
várépítés szervezése - birtokelosztás - ___________ _____________
határvédelem - vámok behajtása - ________________
vásárok felügyelete
7
6. Jelöld be a vaktérképen Szent László (zölddel) és Könyves Kálmán (pirossal) hódításait!
Várad
Somogyvár
Szent
Szent László László Könyves Kálmán
Könyves Kálmán
Jelöld be a térképre Váradot és Somogyvárt! 6
Muhi
Trau 8
1-3-5 2 - 6 - 7 - 9 - 10 - 11 4-8
40
11. A 13. század végére kialakuló új réteg nevét rejtettük el a keresztrejtvényben.
Összesen: 97
41
III.
A VIRÁGZÓ KÖZÉPKOR MAGYARORSZÁGON
37. óra
KÁROLY RÓBERT „KINCSES MAGYARORSZÁGA”
ÓRAI MUNKA:
Az Árpád-ház kihalását újabb trónviszály követte, amely három európai család között zajlott.
a nápolyi
Anjou Károly Róbert
(1301–1308)
a cseh a bajor
Premysl Vencel Wittelsbach Ottó
OTTHONI MUNKA:
Oldjuk meg a mf. 22. o. 1. feladatát!
Készítsenek kiselôadásokat a Károly Róbert életét bemutató mondák alapján!
Négy tanuló kezdjen hozzá a fogalomkártyák elkészítéséhez, amelyeket az összefoglaló órán
lehet majd haszonnal alkalmazni.
ÓRAI MUNKA:
Károly Róbert a szétzilált, kifosztott országot újra virágzóvá tette. Ebben a gazdasági intézkedések ját-
szották a fôszerepet.
gazdasági intézkedések
42
Elemezzük a tk. 86–87. o. képeit és térképét!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 22. o. 3. feladatát!
38. óra
KÁROLY RÓBERT AZ „ IDEGEN MAGYAR”
ÓRAI MUNKA:
Károly Róbert a gazdasági intézkedések után egy új szervezésû hadsereget hozott létre, melyet a ma-
gyar hûbéri rendszer, a familiaritás alapján épített fel.
43
Zászlós (banderiális) hadsereg
Károly Róbert uralkodása alatt nem indított hódító háborút, kivéve az 1330-as havasföldi
hadjáratot. Ez azonban tragikus eredménnyel végzôdött.
a visegrádi királytalálkozó
városfejlôdés
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 23. o. feladatát!
Hogyan nézhetett ki Buda az Anjou-királyok korában? Kutatómunka.
39. óra
NAGY LAJOS, A LOVAGKIRÁLY
ÓRAI MUNKA:
Nagy Lajos gazdag örökséget vett át apjától, melyet hadjáratai révén tovább gyarapíthatott.
44
hadjáratok
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 23. o. 6. feladatát!
Készítsenek kiselôadást Nagy Lajosról, a lovagkirályról!
Gyûjtômunka. Az Anjou-kort idézô könyvek, képek, fotók, prospektusok gyûjtése.
Vegyenek részt – lehetôség szerint – olyan lovagi tornákon, bemutatókon, amelyek ezt a kort idézik.
Ilyenek láthatók Budán, Visegrádon, Diósgyôrben, Sümegen és számos más helyen.
ÓRAI MUNKA:
Nagy Lajos 1351-ben hozott törvénykezései, gazdasági intézkedései Magyarország történelmének az
Aranybulla után a leghosszabb ideig fennálló törvényeit eredményezték.
Nagy Lajos Magyarországáról elmondható, hogy államiságunk ezer esztendeje alatt ekkor volt
területünk a legnagyobb, szinte már birodalmi méreteket öltött.
45
az Anjou-kor paraszti társadalma
30 város
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a mf. 25. o. 10. ábráját!
40. óra
LUXEMBURGI ZSIGMOND CSÁSZÁR KORA
ÓRAI MUNKA:
Zsigmond Nagy Lajos király lányát, Máriát vette feleségül, így került a magyar trónra.
A császári trónra is pályázó uralkodó szembekerült az Anjouk híveivel, sôt azok politikájával,
kulturális örökségével is.
városfejlôdés
Nyugat-Európa hatása
polgárházak üzletek
46
Oldjuk meg a mf. 25. o. 11. feladatát!
Zsigmond európai jelentôségû uralkodó volt, akinek politikája meghatározta a 15. század elsô felének
eseményeit.
Zsigmond külpolitikája
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 25. o. 12. feladatát!
Készítsenek kiselôadást a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelésrôl!
41. óra
AZ ANJOU-KOR ÉS A ZSIGMOND-KOR MÛVELTSÉGE
ÓRAI MUNKA:
Az Anjouk az itáliai és a francia mûveltséget terjesztették el Magyarországon, amelynek nyomai a
mûvészet minden ágában fellelhetôek. Ugyanakkor azonban az, sajátos magyar hagyományokkal páro-
sult.
szobrászat
Kolozsvári-testvérek
47
festészet
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 26. o. 13. feladatát!
Képek, tárgyak, könyvek gyûjtése, kiselôadás készítése.
ÓRAI MUNKA:
A Zsigmond-kor kultúrája gyökeres változást hozott az Anjou-korhoz képest, de ugyanakkor ki is
egészítette azt.
iskolák
egyházi oktatás
42. óra
HUNYADI JÁNOS, A TÖRÖKVERÔ
ÓRAI MUNKA:
Hunyadi János felemelkedése, az óriási birtokok megszerzése igazi középkori karrier volt. Hunyadi bir-
tokai jövedelmét a török elleni hadjáratokra fordította.
48
Hunyadi János hadjáratai
kormányzói jogkör
korlátlan hatalom királyt helyettesítô személy nincs király nem koronázták meg
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek kiselôadásokat, beszámolókat Hunyadi Jánosról, illetve hadjáratairól!
43. óra
A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL
ÓRAI MUNKA:
Kövessük nyomon a térképen török elôrenyomulását Konstantinápolytól Nándorfehérvár felé!
elôkészületek
a nándorfehérvári erôk
49
Elemezzük a tk. 103–104. o. képeit és térképét!
a csata
(1456. július 4.)
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a gyerekek kiselôadást Nándorfehérvár ostromáról!
Oldják meg a mf. 27. o. 16. feladatát!
44. óra
MÁTYÁS KIRÁLY URALKODÁSA
ÓRAI MUNKA:
A Hunyadi család három férfi tagja közül 1458-ra már csak a 15 éves Mátyás volt életben.
Szilágyi Mihály Garai és Újlaki béke a fônemesekkel a huszita erôk a török elleni
félreállítása megnyerése megosztása védekezés
ígéretekkel szervezése
50
Mátyás megteremtette az alapot a békés építômunkához, ami után meghozta a gazdasági intézkedéseit.
gazdasági intézkedések
A gazdasági és politikai ügyeket a kancellária intézte, amelynek élére az atyai jó barát, Vitéz János
került.
Mátyás erôs, ütôképes „fekete serege” hatalmának, elképzelései végrehajtásának záloga volt.
51
Mátyás külpolitikája
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 28. o. 19. és a 29. o. 20. feladatát!
Készítsenek kiselôadást, beszámolót Mátyásról olvasmányaik, illetve a mondák alapján!
45. óra
MÁTYÁS RENESZÁNSZ UDVARA
ÓRAI MUNKA:
Mátyást nem csak a tettei, hanem maradandó alkotásai is naggyá teszik az utókor számára.
a nagy építkezések
52
Oldjuk meg a mf. 29. o. 21. feladatát!
Elemezzük a tk. 109–110–111. o. képeit!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 29. o. 22. feladatát!
Készítsenek tablót a Mátyás-kori reneszánsz emlékek képeibôl!
Szervezzenek egyéni vagy csoportos látogatást valamelyik Mátyás által emeltetett mûemlékhez, vagy
az ezt a kort bemutató múzeumba!
Ajánlottak Jankovics Marcell rajzfilmjei.
46. óra
A JAGELLÓK KORA
ÓRAI MUNKA:
Mátyás halálával pótolhatatlan ûrt hagyott, az erôs, személyére épülô központi hatalom hamarosan
összeomlott.
trónviszály
A Mátyást követô Jagelló (II.) Ulászló (1490–1516) uralkodása alatt szétesett az erôs központosított
királyi hatalom.
nemesség ellentéte
a fôrendek a köznemesek
a király támaszai bírálják a királyt
és kihasználói
Szapolyai János felemelkedése
négymillió jobbágyot
érintett
53
A belsô feszültség, a gyengekezû király, a török veszély, a kincstár kiürülése többek között
Magyarország történelmének legnagyobb parasztháborújához vezetett.
az elégedetlenség
parasztfelkeléshez vezetett
a nemesek bosszúja
47. óra
A MOHÁCSI VÉSZ.
MAGYARORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSA
ÓRAI MUNKA:
Magyarország II. Ulászló 26 éves uralkodása alatt az összeomlás szélére jutott. Utódja fia, az akkor
tízéves gyermek, II. Lajos lett.
hatalmi viszonyok
54
Oldjuk meg a mf. 31. o. 25. feladatát!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 31. o. 26. feladatát!
Készítsenek kiselôadást, beszámolót V. Károlyról, Nagy Szulejmánról, illetve II. Lajosról!
ÓRAI MUNKA:
Magyarországon tudták, hogy közeledik a veszedelem, de még seregszervezô fôvezért is csak nagy
nehézségek árán tudtak megbízni Tomori Pál személyében.
Mohács következményei
15.000 magyar halott II. Lajos halála a királyné elmenekült a török kirabolta
Budáról az országot
7 fôpap 28 fônemes
trónviszály
a nemesek újra szembekerültek
egymással a király személyét
keleti országrész illetôen nyugati országrész
Magyarország kettészakadt
(megszûnt az ország önállósága)
55
Oldjuk meg a mf. 32. o. 28. a. feladatát!
a török visszatérése
János király halála (1540)
az ellentét kiújult II. János
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 32. o. 28. b. feladatát!
Készítsenek kiselôadást Habsburg Ferdinándról, illetve Fráter Györgyrôl!
48. óra
ÖSSZEFOGLALÁS
Elemezzük a vegyesházi királyok családfáját, s adjunk magyarázatot arra, hogy az idegen családból
származó uralkodók milyen jogon kerültek a magyar trónra!
49. óra
TÉMAZÁRÓ
Javasolt ponthatár:
0 – 30 = 1
31 – 40 = 2
41 – 55 = 3
56 – 66 = 4
67 – 78 = 5
56
III.
A VIRÁGZÓ KÖZÉPKOR MAGYARORSZÁGON
1. Károly Róbert, hatalmának megszilárdítása érdekében az ország gazdasági életét tette rendbe.
Soroljuk fel a rövid ismertetôk alapján legfontosabb gazdasági rendelkezéseit!
3. Nagy Lajos 1351. évi törvényei közül a legfontosabbakat egy-egy mondattal ismertetjük.
Határozd meg ezek alapján, melyik törvényrôl van szó!
a) A nemes nem adhatja el a birtokát, és nem is ajándékozhatja el senkinek.
ôsiség törvény
_____________________________________
b) A kilencedik tizedet a nemes köteles beszedni a jobbágyaitól.
kilenced
_____________________________________
c) A fônemes és a köznemes bírói ítélôszéket hozhat létre a saját birtokán.
úriszék
_____________________________________
d) A nagybirtokosok gyakorolhatják saját birtokukon a halálbüntetés jogát is.
pallosjog 4
_____________________________________
57
4. Zsigmond uralkodása alatt nagy lendületet vett a városfejlôdés. Jelölj be a vaktérképen néhány
szabad királyi várost (pirossal), bányavárost (feketével) és mezôvárost (zölddel)!
9
A felsorolt városok között van három kakukktojás. Melyek azok?
Indokold meg a válaszodat!
Pest - Pozsony - Sopron - Kolozsvár - Buda - Nagyszombat - Eperjes - Bártfa - Kassa - Várad
Pest, Kolozsvár, Várad. Nem tartoztak a tárnoki városok közé.
______________________________________________________________________________
5
5. Hunyadi Jánosnak a törökkel történt legemlékezetesebb összecsapásait soroltuk fel alább. Az
események, a csatahelyek és az évszámok azonban összekeveredtek. Kösd össze az összetartozókat!
6. Mátyás ifjúkoráról szól az alábbi szöveg. Pótold a hiányzó részeket, hogy teljes legyen a rövid
életrajz!
1443
Hunyadi Mátyás ________-ban Kolozsvárott született. Édesanyja _________________
______________ Szilágyi Erzsébet , az
Szilágyi Mihály húga volt. Nevelôje a kiváló tudós, _______________,
ôt sokszor segítô ___________ Vitéz János aki
esztergomi
késôbb ______________ érsek lett. 1456-ban, apjuk halála után Mátyás és testvére
László
_____________ kivégezték
az ellenpártiak fogságába esett. Lászlót Budán ______________ , Mátyást pedig
királyt
Prágába vitték. Onnan már mint megválasztott ______________ hozták haza 1458-ban. 9
7. A Mátyás király udvarában élô kiváló mûvészek és tudósok egy része Itáliából érkezett.
Kösd össze a személyneveket a hozzá tartozó alkotással!
Bonfini nyomdát alapított
Janus Pannonius esztergomi érsek
Hess András költô, pécsi püspök
Galeotto Marzio Corvina könyvtár könyvtárosa
Thuróczy János történetíró
Vitéz János Chronica Hungarorum 6
58
8. Jagelló (II.) Ulászló királysága alatt az erôs központi hatalom szétesett.
Pótold a hiányzó szöveget, s megtudod, hogy mi történt a király 26 éves uralkodásának ered-
ményeként!
tíz
II. Lajos ____________________ húsz
éves volt, amikor a trónra került, s ____________________
évesen már halott. A gyermekkirály országát két nagyhatalom szorongatta. A német-római császár
V. Károly
____________________ Nagy Szulejmán
és a török szultán ____________________. Mind a két uralkodó biro-
dalma történetének legjelentôsebb alakjai közé tartozott. Így következett el az 1526-os esztendô,
bukását
amely a Szent István teremtette önálló Magyarország ____________________ jelentette.
5
9. Rajzold be a két sereg összecsapását!
Írd le a kulcsszavak segítségével a mohácsi csata történetét!
Írd be a seregek létszámát!
A magyar támadás átgondolatlan, tervszerûtlen
volt, ami a teljes vereséghez vezetett.
csapdába
rohantak
25.000
menekülése,
halála
elsô roham
60.000 ágyútûz
visszafordult
bekerítés
15.000
20.000 fô
10
10. Hogy nevezték a három országrészt? Kik uralták?
I. János, majd
Nagy Szulejmán I. Ferdinánd
János Zsigmond
6
Összesen: 78
59
IV.
AZ ÚJKOR KEZDETÉN
50. óra
A NAGY FÖLDRAJZI FELFEDEZÉSEK
ÓRAI MUNKA:
Keressük meg a térképen a tk. 122. o. említett földrajzi helyeket!
A nagy felfedezések a portugál és spanyol hajósok nevéhez kötôdik.
portugálok
spanyolok
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a mf. 33. o. 2. feladatát!
60
Elemezzék a térképeket, különös tekintettel az említett tengeri útvonalakra!
Készítsenek kiselôadást a nagy felfedezôkrôl!
ÓRAI MUNKA:
Az óceánra is kiterjedô felfedezéseket nagyban segítették a technikai újítások.
Nézzünk meg egy rövid filmet – ha lehetôség van rá – a korabeli hajókról, technikai eszközökrôl!
A felfedezôket az anyagi hasznot nézô hódítók követték, ami új fejezetet nyitott Európa és Amerika
történelmében.
51. óra
AZ ÔSI AMERIKAI KULTÚRÁK.
KÉT VILÁG TALÁLKOZÁSA
ÓRAI MUNKA:
A bátor hajósok nem minden cél nélkül vállalták a veszélyes utakat. Az arany, és az értékes nyer-
sanyagok, drága fûszerek mellett új termôföldet kerestek.
harc a gyarmatokért
Portugália Spanyolország
gyarmata lett ellentét gyarmata lett
pápai szerzôdés
(1494)
Brazília Közép- és Dél-Amerika
többi része
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 34. o. 6. és 7. feladatát!
Készítsenek kiselôadást a hódításokról és a nagy hódítókról, illetve az amerikai ôslakosokról!
52. óra
A FELFEDEZÉSEK HATÁSA EURÓPÁRA
ÓRAI MUNKA:
Az európai, illetve a Földközi-tengeri kereskedelem az óceánokat átívelô útvonalak felfedezésével hát-
térbe szorult.
Atlanti-óceán Indiai-óceán
- Amerika - India
- Afrika - szigetvilág
- Ázsia keleti része
62
A 16. század elsô felében megtörtént a világ elsô felosztása. Az átalakuló kereskedelem gyökeresen
megváltoztatta Nyugat-Európa népeinek életét.
A változások kulcsát a textilipar jelentette, ami óriási lendületet adott a manufaktúraipar
fejlôdésének.
a tôkés vállalkozó
manufaktúraipar
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek beszámolót a manufaktúraipar mûködésérôl, a textilipar fejlôdésérôl!
ÓRAI MUNKA:
városiasodás polgárosodás
53. óra
REFORMÁCIÓ ÉS ELLENREFORMÁCIÓ
ÓRAI MUNKA:
Az új gazdasági, társadalmi változások hatással voltak a szellemi életre, így a vallásra is.
63
A feltörekvô új réteg (a városi kereskedôk, manufaktúratulajdonosok, bankárok) szembekerült
érdekeibôl eredôen a római katolikus egyházzal, s új vallást teremtett magának. Ez az új vallási
eszmeáramlat a reformáció.
Míg a gazdasági és társadalmi változások Angliában és a Németalföldön mentek végbe, addig a vallási
megújulás Németországban kezdôdött el.
Németország hátrányai
pápai rendelet
búcsúcédulák árusítása
(pénzszerzô akció volt)
evangélikusok reformátusok
(Luther követôi) (Kálvin követôi)
64
Elemezzük a tk. 130. o. képeit!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 35. o. 10. feladatát!
Készítsenek kiselôadást, beszámolót Luther Mártonról, Kálvin Jánosról, illetve az új vallásokról!
ÓRAI MUNKA:
Oldjuk meg a mf. 36. o. 11. és 12. feladatát!
Olvassuk el közösen a tk. 131. o. Az ellenreformáció címû fejezetét és beszéljük meg annak tartalmát!
Loyolai Ignác
(Jézus társasága) jezsuiták barokk stílus tridenti zsinat Szent Törvényszék
az ellenreformáció az elpártolt hívôk millióit térítette vissza a római anyaszentegyházhoz
54. óra
II. FÜLÖP SPANYOL BIRODALMA
ÓRAI MUNKA:
Spanyolország II. Fülöp uralkodása alatt világhatalomnak számított.
Oldjuk meg a mf. 36. o. 13. feladatát!
Elemezzük a tk. 132. o. térképét!
Német-római Császárság
(V. Károly)
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 36. o. 13 b. feladatát!
Készítsenek kiselôadást II. Fülöprôl!
65
ÓRAI MUNKA:
II. Fülöp szerepe, hatása
(a nagy fordulatok szerepe, hatása)
reformáció
55. óra
ANGLIA A 16–17. SZÁZADBAN
ÓRAI MUNKA:
Anglia részben sajátos földrajzi helyzetébôl eredôen sajátos történelmi eseményeken ment át.
Kivételes történelmét kivételes uralkodóinak is köszönhette.
VIII. Henrik
anglikán egyház
(katolikus és református elemek)
66
Oldjuk meg a mf. 37. o. 14. feladatát!
I. Károly kivégzése
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a mf. 37. o. 16. feladatát!
Készítsenek kiselôadást Cromwell Oliverrôl!
56. óra
ÓRAI MUNKA:
Franciaország történelmének legfényesebb és leghosszabb idôszakát kitöltô uralkodó XIV. Lajos, a
napkirály volt.
a napkirály
abszolutizmus
67
Oldjuk meg a mf. 38. o. 17. o. feladatát!
Versailles
fényei árnyai
- sok száz fényes terem XIV. Lajos - spanyol örökösödési
- ünnepségek, vadászatok fáradhatatlan, napirend háború
- a korlátlan hatalom szerint dolgozó, minden - Európa királyai
jelképe iránt érdeklôdô király volt összefogtak ellene
- a nemesség fényûzô
életet élt, de nem
végzett hasznos
munkát
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a mf. 38. o. 18. feladatát!
Készítsenek kiselôadást XIV. Lajosról, illetve Nagy Péterrôl!
57. óra
TUDOMÁNY ÉS MÛVÉSZET A KORA ÚJKORBAN
ÓRAI MUNKA:
A 16–17. század a természettudományos felfedezések nagy idôszaka, a géniuszok évszázada volt.
csillagászat
68
A tudományos élet középpontjába a kísérleti fizika került, amely révén több évszázados, sôt évezredes
tanok, nézetek dôltek meg.
kísérleti fizika
A 16–17. század nem csak a tudósok, hanem a kiemelkedô mûvészek korszaka is volt, akiket azóta sem
tudtak túlszárnyalni.
képzômûvészek
(reneszánsz)
OTTHONI MUNKA:
Készítsen a tanuló egy nagy tudósról vagy mûvészrôl kiselôadást, illetve beszámolót!
69
58. óra
ÖSSZEFOGLALÁS
Ismételjük át a fogalomkártyák segítségével az újkor kezdetének történelemformáló eseményeit,
fogalmait!
Foglaljuk össze a térképek, vaktérképek felhasználásával a nagy földrajzi felfedezésektôl a reformá-
ción keresztül Nagy Péter Oroszországáig az eddig tanultakat!
Lapozzuk végig a tankönyv IV. fejezetét, s adjunk magyarázatot olyan képekre, ábrákra, amelyek
értelmezése nem világos mindenki számára!
Ismételjük át a munkafüzet 1–20. feladatsorát, s pótoljuk a hiányt, ahol szükséges!
Hallgassuk meg az elmaradt kiselôadásokat, s értékeljük az eddig még nem értékelt beszámolókat!
59. óra
TÉMAZÁRÓ
Javasolt ponthatárok:
0 – 35 = 1
36 – 45 = 2
46 – 70 = 3
71 – 84 = 4
85 – 95 = 5
70
IV.
AZ ÚJKOR KEZDETÉN
2. Kolumbusz kortársai közül sok bátor hajós vágott neki az óceánnak, s váltak nagy felfedezôkké.
Kösd össze az összetartozó neveket, évszámokat és felfedezéseket!
Diaz 1519 megkerülte a Földet
Vasco da Gama 1487 újra megkerülte a Földet
Magellán 1577 elérte a Jóreménység fokát
Drake 1498 Megtalálta az utat Indiába 8
3. Amerika ôslakói, államalkotó népei közül sorolunk fel néhányat. Milyen történelmi, kulturális
fogalom tartozik az egyes népekhez? Kösd össze az össze tartozó adatokat!
olmékok az Andok-hegység népe
aztékok az elsô piramisok építôi
inkák a „jaguárok népe”
maják a piramisvárosok építôi
Miért nevezzük Közép- és Dél-Amerikát Latin-Amerikának?
Közép- és Dél Amerikában a portugál és spanyol nyelvû hódítók rendezkedtek be. A portugál és
______________________________________________________________________________
spanyol nyelvek latin eredetûek, így lett az újlatin nyelvet beszélô népek földje Latin-Amerika.
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________
6
4. Az ipar fejlôdése átalakította Európa nyugati felének gazdasági életét.
Írd a táblázat megfelelô helyére a felsorolt fogalmak számjelét!
1 - 3 - 6 - 11 - 15 2 - 7 - 10 - 13 - 14 5-9 4 - 8 - 12
71
5. Jelöld be Európa vaktérképére Wittenberget (Wi), Genfet (G), Wartburgot (Wa) és Tridentet (T)!
N
A
P K
G
10
6. Mely reformációval kapcsolatos fogalmakat rejtenek az alábbi meghatározások?
Hanza - városok
Kereskedôvárosok Németország északi részén ________________________________________
búcsúcédula
Az ember bûneit feloldó cédula ____________________________________________________
evangélikus
Luther tanításából kialakult vallás __________________________________________________
A „genfi pápa” Kálvin János
________________________________________________________________
Az eleve elrendelés elve predesztináció
________________________________________________________
unitárius
A Szentháromságot tagadó felekezet ________________________________________________
6
7. a) A 16. század nagy fordulatai közé tartozik az anglikán egyház megteremtése.
Kinek a nevéhez fûzôdik? ______________________________________________________
VIII. Henrik
A király egy személyben az állam és egyház feje.
Mi volt a lényege? ____________________________________________________________
Kik között zajlott a trónért folyó hatalmi harc, amelynek vallási színezete is volt?
Anglia (I.) Erzsébet és a skót Stuart Mária.
______________________________________________________________________________
72
a francia XIV. Lajos
8. Ki volt a Napkirály? ____________________________________________________________
Hol látható a palotája, melyet ma is világ legszebb kastélyaként tartanak számon?
Versaillesban (ma Párizs része)
______________________________________________________________________________
Mit jelent az a neki tulajdonított, de csak a legendák közé sorolható mondás, hogy
„Az állam én vagyok!”?
Minden kérdésben személyesen döntött.
______________________________________________________________________________
Miért érdemelte ki a Napkirály jelzôt?
A Nap az ókortól kezdve az uralkodói hatalom isteni eredetét jelképezte. Ezt a Nap - kultuszt újí-
______________________________________________________________________________
tották fel a reneszánszban, majd XIV. Lajos uralkodásakor.
______________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________
Mire alapozta XIV. Lajos az erôs központi hatalmát?
A hivatalrendszere és a hatalmas hadserege.
______________________________________________________________________________
7
9. Mit jelentenek az alábbi kifejezések és kit takar egy - egy megfogalmazás?
Föld középpontú világkép
geocentrikus: __________________________________________________________________
heliocentrikus: Nap középpontú világkép
________________________________________________________________
ellipszis pálya: a bolygók pályája nem szabályos kört ír le
________________________________________________________________
a 17. század a nagy tudósok kora
géniuszok évszázada: ____________________________________________________________
Kopernikusz
a heliocentrikus világkép kidolgozója: ______________________________________________
Newton
a fizika fejedelme: ______________________________________________________________
6
10. Párosítsd az alábbi reneszánsz kori mûvészóriásokat alkotásaikkal, illetve a hozzájuk tartozó életrajzi
adatokkal!
Utolsó vacsora Milánó
Róma Leonardo da Vinci Firenze
Mózes Franciaország
repülési kísérletezés Michelangelo Dávid
Mona Lisa ôsei magyarok
Németország Capitolium tér
Sixtus kápolna Dürer Négy apostol.
Pieta
15
Összesen: 95
73
V.
MAGYARORSZÁG AZ ÚJKOR KEZDETÉN
60. óra
A HÁROM MAGYARORSZÁG
ÓRAI MUNKA:
Ismételjük át a mohácsi tragédia eseményeit és következményeit! Vizsgáljuk meg a három részre sza-
kadt ország egyes részeinek helyzetét!
a hódoltság
(török uralom alatti terület)
szandzsákok pusztítása
(épületek) mûkincsekben
emberekben
kádi
az Erdélyi Fejedelemség
(az önálló állam kényszerbôl jött létre)
a Magyar Királyság
részére
74
Oldjuk meg a mf. 40. o. 1. feladatát!
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 40. o. 1. b feladatát!
Készítsenek kiselôadást Fráter Györgyrôl vagy János Zsigmondról!
61. óra
A VÉGVÁRI KATONÁK A VÁRHÁBORÚK HÔSEI
ÓRAI MUNKA:
A török terjeszkedése új végvárak kiépítését követelte meg.
új végvár rendszer
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a mf. 41. o. 2. feladatát!
Elemezzék a térképeket!
75
ÓRAI MUNKA:
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a gyerekek tetszés szerint beszámolót egy várostromról, illetve valamelyik magyar hôsrôl!
Oldják meg a mf. 41. o. 4. a. feladatát!
Rajzoljanak le egy várat a tankönyv vagy más könyv, ábrái képei alapján!
ÓRAI MUNKA:
Olvassuk el közösen a tk. 153–154. o. A végvári vitézek élete címû olvasmányt, s a szöveg és a képek
alapján beszéljük meg tartalmát!
Oldjuk meg a mf. 42. o. 4.b. feladatát!
Szervezzünk látogatást valamelyik török építészeti emlékhez Budára, Egerbe, Pécsre, Szigetvárra,
Érdre!
Oldjuk meg a mf. 42. o. 5. feladatát!
OTTHONI MUNKA:
Olvassák el és dolgozzák fel a gyerekek a mf. 43. o. 5. e. feladatát, illetve írjanak a török társadalom
bármely részérôl egy kiselôadást!
62. óra
A REFORMÁCIÓ ELTERJEDÉSE MAGYARORSZÁGON
ÓRAI MUNKA:
A 16. század elsô évtizedeiben Magyarország a hadak vonulásának, az eszmék terjedésének a vallások
háborújának kereszttüzébe került. Nagyon nehéz idôszak volt, amely évszázadokra rányomta bélyegét
történelmünkre.
szétszakítottság
mohácsi tragédia a reformáció terjedése
Magyarország
török katolikusok
hadjáratok Habsburg ellenállás
elnyomás
76
Oldjuk meg a mf. 43. o. 6. feladatát!
a reformáció központjai
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 43. 7. feladatát!
Készítsenek kiselôadást, illetve beszámolót a magyar reformáció valamelyik jelentôs alakjáról!
ÓRAI MUNKA:
A magyarországi reformáció a felvidéki lakosság körében és Erdély több térségében terjedt el. Erdély
elsô fejedelme (János Zsigmondot nem számítva) Báthory István még nem volt református. Ennek
ellenére a reformációt segítô intézkedéseket hozott.
Báthory István
63. óra
A HAJDÚK ÉLETE.
A BOCSKAI-FELKELÉS
ÓRAI MUNKA:
A sok szenvedés, ami Magyarországot érte, hadba kényszerítette az alföldi marhapásztorokat, a
hajdúkat is.
A hajdúk Bocskai István szolgálatába léptek.
77
Erdély és Felvidék
„Basta szekere”
szabadságharc
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 44. o. 11. feladatát!
Készítsenek Bocskairól kiselôadást, illetve a hajdúkról beszámolót!
64. óra
ERDÉLY ARANYKORA
ÓRAI MUNKA:
Bocskai halála után Erdély ismét elviselhetetlen körülmények közé került. A szétzilált ország
élére Bethlen Gábor került.
78
Bethlen Gábor fejedelemsége (1613–1629)
(Erdély aranykora)
gazdasági intézkedések 1620-tól Magyarország
- új vámok erôs béke a mûvészetek, fejedelme
- bányák nyitása központi törökkel tudományos
- földek visszavétele hatalom élet,
- kézmûvesek, iparosok építkezések
támogatása fejedelmi udvar
(Gyulafehérvár)
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek a tanulók kiselôadást Bethlen Gáborról, illetve a koráról!
Gyûjtsenek a korabeli Erdélyrôl könyveket, képeslapokat, térképeket!
65. óra
AZ ELLENREFORMÁCIÓ, A KATOLIKUS MEGÚJULÁS
ÓRAI MUNKA:
A 17. század derekán – különösen a fônemesek közül – sokan visszatértek a katolikus hitre. A folyamat
egyik fôszereplôje Pázmány Péter volt.
Pázmány Péter
79
Oldjuk meg a mf. 45. o. 13. feladatát!
a magyar ellenreformáció
OTTHONI MUNKA:
Készítsenek kiselôadást a tanulók Pázmány Péterrôl és képes beszámolót a magyarországi barokk
mûvészetrôl!
66. óra
ZRINYI MIKLÓS A NEMZETI FÜGGETLENSÉGI
MOZGALOM ÉLÉN
ÓRAI MUNKA:
Miközben Erdélyben veszélybe került a béke a fejedelmek viszálykodása miatt, addig a délnyugati
országrészben feltûnt a magyar politika történelmének egyik legnagyobb alakja.
Zrínyi Miklós
történetíró
felismerése
cél
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a tanulók a mf. 46. o. 15. feladatát!
67. óra
BUDA VISSZAFOGLALÁSA ÉS A TÖRÖK KIÛZÉSE
MAGYARORSZÁGRÓL
ÓRAI MUNKA:
Zrínyi halála a fôurak részérôl szervezkedést váltott ki.
a fôúri összeesküvés
Wesselényi Ferenc Nádasdy Ferenc Zrínyi Péter Frangepán Ferenc Rákóczi Ferenc
81
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 46. 17. feladatát!
Készítsenek kiselôadást Thököly Imrérôl, Zrínyi Ilonáról, illetve a fôúri összeesküvés valamelyik
tagjáról!
ÓRAI MUNKA:
A császári haderô benyomult az országba.
a Szent Liga
(1684)
68. óra
II. RÁKÓCZI FERENC A SZABADSÁGHARC ÉLÉN
ÓRAI MUNKA:
A magyar történelem egyik legnagyobb jelentôségû szabadságharca II. Rákóczi Ferenc személyéhez
fûzôdik.
apja I. Rákóczi Ferenc anyja Zrínyi Ilona mostohaapja Thököly Imre nagybátyjai
Zrínyi Miklós
és Zrínyi Péter
82
a felkelés kibontakozása és elsõ szakasza
hadi sikerek, az ország keleti fele a felkelôk kezére jut (1703–1707)
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 47. o. 21. feladatát!
Készítsenek beszámolót, kiselôadást Rákóczi Ferenc életérôl, illetve a szabadságharc eseményeirôl!
69. óra
A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC BUKÁSA
ÉS AZ EMIGRÁCIÓ
ÓRAI MUNKA:
A szabadságharc elsô éveiben kedvezôen alakuló külsô és belsô feltételek megváltoztak.
Oldjuk meg a mf. 48. o. 23. feladatát!
bukás
83
A szabadságharc bukása megosztotta a kuruc nemességet. Sokan kiegyeztek Béccsel és itthon
maradtak.
Rákóczi és hívei nem egyezkedtek, vállalták a külföldre való menekülést, az emigrációt.
a Rákóczi-emigráció
OTTHONI MUNKA:
Oldják meg a gyerekek a mf. 49. o. 24. és 50. o. 28. feladatát!
70. óra
ÖSSZEFOGLALÁS
71. óra
TÉMAZÁRÓ
Javasolt ponthatárok:
0 – 25 = 1
26 – 39 = 2
40 – 49 = 3
50 – 65 = 4
66 – 76 = 5
84
V.
MAGYARORSZÁG AZ ÚJKOR KEZDETÉN
13
85
3. Írj le a Bocskai-szabadságharc eseményei közül egyet-egyet az alábbi évszámokhoz!
Erdély és a Felvidék elfoglalása
1604 ________________________________________________________________________
1605 Bocskait Erdély fejedelemévé választották
________________________________________________________________________
1606 Megkötötték a bécsi békét
________________________________________________________________________
6
4. Bethlen Gábor uralkodásának idôszakát nevezzük Erdély aranykorának.
Csoportosítsd a fejedelem intézkedéseit a táblázat alapján!
1 - 8 - 11 - 12 - 13 2 - 4 - 5 - 10 7-9 3 - 6 - 11
7. Egészítsd ki a szöveget!
szatmári békét 1711. április 30-án gróf _____________
A ___________ Károlyi Sándor és gróf ____________
Pálffy János kötötték
Rákóczi
meg ____________________ nagymajtényi síkon a
távollétében. 1711. május 1 - jén a _____________
12.000
__________fôs Lengyelországban volt, hogy segít-
kuruc sereg letette a fegyvert. Rákóczi ekkor ________________
Nagy Péter
séget kérjen ____________orosz cártól. A fejedelem visszakaphatta volna birtokait, ha leteszi a
hûségesküt , de erre ô nem volt hajlandó. Vállalta inkább az _____________
_____________ emigrációt . 10
Összesen: 76
86
KERETTANTERVI KIEGÉSZÍTÔ
A kerettanterv által meghatározott „kötelezô” témákra az Apáczai Kiadó 10 órát javasol. Azok az
osztályközösségek, amelyek a javasolt „kötelezô” tananyagot is feldolgozzák, az I. változat szerint ha-
ladjanak. A tanári kézikönyv a fentiekben a II. változat alapján dolgozta fel a 6. osztályos tananyagot,
azaz nem számol a javasolt két témakör tanításával.
A kötelezô feladatok feldolgozása mind a tanár, mind a tanulók részérôl nagyobb önállóságot követel,
mert a két témakör részletesebb kifejtésére nincs lehetôség a könyvben.
65–69. óra
ÁRPÁD-KORI EMLÉKEK A MAI
MAGYARORSZÁGON
ÓRAI MUNKA:
Célunk az Árpád-kor ritka, de becses emlékeinek feltérképezése, különös tekintettel a lakóhelyen,
illetve annak közelében fellelhetô emlékek megismertetése.
A témát már ajánlatos az I. fejezet tanulása során kiadni, de mindenképpen a II. fejezet, az Árpád-kor
tanulmányozása elôtt. A mai Árpád-kori emlékek megismerése jelentôs mértékben segíti a honfoglalást
követô három évszázad történelmének megértését.
Nemzetünk, népünk történelmének elsô évszázadai a felfelé ívelést, az építkezés idôszakát jelentik, s
ezt a példát közvetítik ezek a régmúlt századok.
OTTHONI MUNKA:
Szervezzünk látogatásokat az Árpád-kori emlékhelyekhez, illetve az Árpád-kor emlékeit bemutató
múzeumokba. Utazásaink során fotózzanak, jegyzeteljenek a gyerekek, s gyûjtsenek térképeket,
prospektusokat, ismertetôket, szerezzék be a Tájak - korok - múzeumok kiskönyvtára sorozat témánkhoz
kapcsolódó füzeteit.
Az ismeretszerzés másik nagy lehetôségét a könyvek, folyóiratok, cikkek kiadványok gyûjtése, tanul-
mányozása adja.
Az így összeállított képeket, jegyzeteket, cikkeket gyûjtsék össze egy olyan füzetbe, ami tartalmazza
majd mindkét kerettantervi kiegészítô témát.
ÓRAI MUNKA:
Az Árpád-korral kapcsolatban elsôsorban a kis falusi templomok jutnak eszünkbe, de legrégebbi
váraink, városaink alapjai, szobrok, dombormûvek, ötvösmunkák, egyházi és királyi emléktárgyak,
fegyverek, ereklyék, oklevelek, szintén a kor mûvészi színvonalát tükrözik.
A munkát kezdjük a tervezéssel, az elméleti alapokkal. Készítsünk térképet, útitervet –
lehetôségeinkhez mérten – elôször a szûkebb, majd a tágabb lakóhelyünkrôl. Amennyiben lehetôségünk
van rá, a mai országhatárokon túli nevesebb magyar emlékeket is feldolgozhatjuk.
87
SZEMPONTOK A FELDOLGOZÁSHOZ:
A történelemtanár az osztályközösség érdeklôdését, felkészültségét, földrajzi helyzetét, anyagi
lehetôségét és más itt fel nem sorolt körülményeit figyelembe véve választhat az alábbi szempontok
közül, illetve kombinálhatja azokat tetszése szerint. Természetesen az sincs kizárva, hogy teljesen más,
a saját maga által elképzelt vagy kipróbált módszert alkalmazza.
A lényeg az, hogy a gyerekek úgy ismerkedjenek meg a ma is fellelhetô Árpád – kori emlékekkel, hogy
az számukra ne jelentsen terhet, nyûgöt, hanem élményszerûen épüljön be tudatukba, erôsítve nemzeti
érzéseiket.
1. Közelíthetünk a témához az elsô, Szent István alapította tíz püspökség emlékeinek dokumentálása
révén. Szerencsére közülük Csanád, Várad és Gyulafehérvár kivételével a mai Magyarország
területén fellelhetôk a püspöki székhelyek. Csanád és Várad Erdély területén a mai magyar határtól
hozzávetôleg tíz kilométeren belül elérhetô.
Ugyanakkor Esztergom, Kalocsa, Vác, Gyôr, Veszprém, Pécs és Eger könnyen elérhetô, kedvelt
kiránduló célpontoknak számítanak. Különösen a dunántúli iskolások vannak kedvezô helyzetben.
Az István király által alapított püspöki tartományok és székhelyek zöme érintetlen maradt, bár a
történelem viharai idônként változásokat követeltek.
Mária Terézia idején, 1777-ben szervezték meg a székesfehérvári és a szombathelyi, 1804-ben
pedig a kassai és szatmári püspökségeket.
A Csanádról idôközben Temesvárra átkerült püspöki székhely 1923-tól Szegeden van.
Mindezeket, s még sok egyéb apróságot a gyereknek nem kell tudni, de lehet ez a szempont is
kutatási téma.
2. Feldolgozhatják a tanulók az elsô magyar apátságoknak, illetve azok alapításának, mai állapotának
történetét, helyzetét. Ilyen helyek Pannonhalma, Veszprémvölgy, Tihany, Pécsvárad,
Bakonybél, Zalavár, Somogyvár, Zirc és számos más apátság.
88
a várakat, s mindenki külön-külön erôdöt ismertet. Elképzelhetô az is, hogy csak a lakóhelyen álló,
vagy a lakóhelyhez közeli várat mutatják be.
5. A román stílust magán viselô Árpád-kori építészet legszebb emlékei a Dunántúlon, a Felvidéken és
Erdélyben egyaránt fellelhetôk, amelyek zömmel templomot jelentenek.
Ilyenek a Dunántúlon: Zalavár, Zselicszentjakab, Pécs, Mánfa, Simontornya, Somogyvár,
Tihany, Velemér, Türje, Öskü, Lébény, Csempeszkopács, Ják, Pápóc, Hidegség, Gyôr és min-
denek elôtt Esztergom és Székesfehérvár.
A Felvidéken Eger, Feldebrô, Bélapátfalva, Boldva, Vizsoly, Karcsa, Szalonna, a határon túl
Szlovákiában Szakolca, Zsolna, Szepeshely.
Erdélyben Várad, Szentjobb, Kolozsmonostor, Gyulafehérvár, Vízakna, Udvarhely,
Szentannna, Székelyvásárhely, míg az Alföldön Ócsa, Kalocsa, Kerekegyháza, Szeged román
kori építményei érdemelnek említést.
7. Külön említést érdemelnek az Árpád-kor pénzei, melyekrôl érdekes kiselôadást lehet tartani, ha az
alábbi szempontokat vesszük figyelembe.
Milyen elv szerint verették a királyok a pénzt?
Milyen anyagból készültek az egyes pénzérmék?
Mi volt a nevük az egyes királyok korában, s milyen értéket képviseltek az érmék?
Próbáljuk meg összehasonlítani – vásárló erejüket tekintve – a mai pénzekkel!
Ki verethetett pénzt a középkorban és ki verethet, nyomtathat pénzt ma?
Volt-e egységes pénzrendszer az Árpád-korban?
8. Az Árpád-kort kutató régészet gazdag sírlelet anyaggal büszkélkedhet, hiszen mind a honfoglalás,
mind az azt követô évszázadok korából egész falvak temetôjét tárták fel. A „legbeszédesebb” emlé-
kek a sírok, hiszen közülük számos épen maradt, és sokat elárul a kor szokásairól ruházatáról,
fegyvereirôl, használati eszközeirôl. A királyi, nemesi temetôk mellet újabban a köznépi (falusi)
temetôk is feltárják titkaikat.
A megadott szempontok csak ötleteket adnak, természetesen lehet más témák, szempontok alapján
is kutatásra ösztönözni a gyerekeket.
A lényeg azonban az, hogy a 6. osztályosok ismerkedjenek meg részletesebben, egy életszeletnek
jobban a mélyére hatolva, államalkotó népünk történetének elsô szakaszával, s annak tanúságait,
üzenetét vetítsék ki napjainkra.
A szaktanár, a nevelô célja – szándékunk szerint – az legyen, hogy kaotikus korunk ifjúságának
példát, fogódzót adjon egy olyan magyar korszak révén, amely sok nehézsége ellenére is felfelé
ívelô, Magyarország dicsôségét hirdetô idôszak volt.
89
70–74. óra
MAGYARORSZÁG KERESKEDELMI KAPCSOLATAI
A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN
ÓRAI MUNKA:
Történelmi tananyagaink során rendszeresen tapasztaljuk, s ezt a gyerekekben is tudatosítani kell, hogy
a társadalom életének mozgatórugója a gazdasági élet. Egy nép, egy ország boldogulása, jóléte mind a
múltban, mind a jelenben a mezôgazdaság, az ipar, s a kereskedelem teljesítményétôl függ.
A történelem másik üzenete, s ezt már az ókorról szóló tanulmányaink óta megfigyelhettük, hogy a
földet mûvelô parasztok, az üzemekben, gyárakban gürcölô munkások szinte éhbérért dolgoztak, addig
a kereskedôk általában jól éltek, gazdag emberek voltak A termelô (paraszt, iparos) ember munkáját a
kereskedô fölözte le. Az sem volt mindegy, hogy milyen kockázatot vállat a kereskedô, hiszen a helyi
boltosok, vándorkereskedôk, vásározók alig emelkedtek ki az átlagpolgárok közül, addig a nagy távol-
ságokat bejáró vállalkozók lettek a város leggazdagabb emberei.
Házaik a város fôterén álltak, s annak ékei, legszebb épületei voltak. Legtöbbszôr gazdagon díszített,
emeletes kôépületek hirdették tulajdonosaik anyagi helyzetét.
OTTHONI MUNKA:
Ismételjék át a tanulók a kereskedelemrôl eddig tanultakat, s legyenek tisztában olyan fogalmakkal,
mint cserekereskedelem, árutermelés, pénzforgalom, pénzváltók, bank, vállalkozó, helyi és távol-
sági kereskedelem, szárazföldi és vízi (folyón és tengeren) kereskedelem, karaván, kereskedôhajó.
A sort lehet folytatni, hiszen az árucserével kapcsolatos tudnivalók koronként, árufajtánként változtak.
ÓRAI MUNKA:
A magyarországi kereskedelem, tekintettel földrajzi helyzetünkre, történelmünk alakulására, nyer-
sanyag készletünkre, lényegesen eltért például az angol, a spanyol, vagy az itáliai gyakorlattól. Nem
volt például tengerünk, leszámítva azokat az idôszakokat, amikor elôdeink birtokolták az Adriai-tenger
egy részét. Ugyanakkor a folyami hajókon - különösen a Dunán közlekedôkön - jelentôs nemzetközi
árucserét bonyolítottak le.
Magyarország rendelkezett azonban számos olyan termékkel, melyek európai, sôt világhírnévre tettek
szert. Közöttük a mezôgazdasági termékek vezettek, mint például a búza, amelybôl a legjobb ízû
kenyeret lehetett sütni. Lókivitelünk, valamint a lábon Európa távoli városaiba kihajtott szarvasmarha
mindig biztos piacot talált. Boraink a legjobbak közé tartoztak, hiszen a középkorban terjedt el a toka-
jiról, hogy „a borok király, a királyok bora”.
Keresett volt a „fehér arany” az erdélyi só, a fa és számos olyan termék, amely a Kárpát-medence hírét,
nevét messze földön hirdette.
SZEMPONTOK A FELDOLGOZÁSHOZ:
Tekintettel arra, hogy 6. osztályos tanulókról van szó, csupán a középkor és a kora újkor idôszakába
mehetünk vissza a múltba. A késôbbi korok, azaz a 18-19-20. század kereskedelmének tanulmányozása
nem feladatunk.
Ugyanakkor napjaink áruforgalma, pénzvilága, a multi cégek magyarországi jelenléte lehet az össze-
hasonlítási alap. Ebbôl is csak annyi, amennyit a gyerekek látnak, tapasztalnak maguk körül.
90
Gondoljunk csak a reklámhadjáratokra a tévében, a rádióban, az óriásplakátokon, az áruházakban
látható hirdetésekre, s máris lesz témánk bôven.
A kiegészítô anyagot az egyes fejezeteknél, az adott korban is tárgyalhatjuk, de lehet az utolsó
témakörnél, a kora újkori Magyarország tanulásakor, összefoglalva ezáltal az egész évi, kereskedelem-
mel foglalkozó ismereteinket.
1. Ôseink már akkor számottevô kereskedelmet folytattak, amikor az Ôshazától eljutottak a Kárpát-
medencéig. Gondoljunk csak arra, hogy a népünkrôl szóló elsô írásos emlékek, az elsô híradások
arab és perzsa kereskedôk, illetve bizánci császárok tollából származik. Ôk pedig fejlett
kereskedelmet ûztek, s partnereik között ott voltak a magyarok is.
A kazár kapcsolat, s más nomád népekkel történt találkozás szinte biztos, hogy folyamatos
kereskedelmi kapcsolatot is jelentett elôdeink számára.
2. A honfoglalást követô hét évtizeden át, tartó kalandozások, mint láthattuk, részben kereskedelmi
célt is szolgáltak. Különösen a Bizánc felé vezetô utakkal kapcsolatban vannak ilyen információink.
A kalandozások során ôseink belovagolták Európa jelentôs részét, s ezalatt megismerték azokat a
nyugat-európai országokat, melyekkel késôbb majd élénk kereskedelmet bonyolítanak le.
5. A mohácsi csata után az ország szétesése, romlása következett, de az élet nem állt meg.
Kereskedni kellett, s ebben még a fô ellenség a török is fontos közvetítô szerepet vállalt.
Ugyanakkor a szétesett országrészek egymással is rákényszerültek a kereskedelemre, hiszen Erdély
a Magyar Királysággal és Hódoltsággal egyaránt cserélt árut.
Gondoljunk csak arra, amikor a marhahajcsárok (hajdúk) lábon kihajtották úttalan utakon a csor-
dákat Németországba, illetve más európai országokba.
91
6. A mai állapotok élesen eltérnek történelmünk elsô évszázadainak kereskedelmi gyakorlatától. Elég
ennek bizonyítására megemlíteni az óriási technikai fejlôdést, különös tekintettel a szállító jár-
mûvekre, az utakra és vasútakra.
Az összevetés tanulságos, hiszen a páratlan technikai fejlôdés mellett az alapfeltételek nem sokban
változtak.
A Kelet–Nyugat találkozás, a hídszerep, az ország számos elônytelen gazdasági kapcsolata, amely
Magyarországot csapdába ejtette, kihasználta, ezek ma is valós állapotok.
A fenti szempontok csupán ötletek, példák, amelyek lehetôséget adnak arra, hogy ezeréves
kereskedelmi szokásainkat, gyakorlatainkat összevessük. Mindez természetesen a 6. osztályos
gyerekek szintjén és érdeklôdésük függvényében történjen.
92
ÉRDEKESSÉGEK A KÖZÉPKORBÓL
93
Melyik középkori események, fogalmak tartalmazzák a „3-as” számot?
Hármas királytalálkozó, háromnyomásos gazdálko-
dás, harmincadvám, harmincéves háború, bányabér-
harmad
Ki a pán és ki a bán?
A pán lengyel nagybirtokos nemes, a bán horvát mél-
tóságnév, majd Magyarország délvidéki országrészé-
nek kormányzó fôtisztviselôje.
Tudod-e, hogy melyik városnál hitte a II. Endre seregében szolgáló Makó vitéz, hogy már Jeruzsálem-
hez érkeztek?
A dalmáciai Split (Spalato) városánál.
94
TARTALOMJEGYZÉK
95