Graham Hurley

Csak egy lépés a halál

Graham Hurley íróként és televíziós producerként egyaránt tevékeny.

Számos dokumentumfilmjével nyert már nemzetközi díjakat; ezenfelül ő a
Project Icarus segélyszervezet egyik vezetője is. Feleségével, Linnéi,
Portsmouthban él.
Magyarul megjelent már:
Graham Hurley Dübörgő vér
Graham Hurley
V S
Csak egy lépes
A HALÁL
Alexandra
A mű eredeti címe: Graham Hurley The Perfect Soldier
Copyright © Graham Hurley, 1996
A művet először a
macmillan PUBLISHERS LTD.
adta ki 1996-ban
Fordította: Babits Péter
Minden jog fenntartva. Tilos ezen kiadvány bármely részét sokszorosítani,
információs rendszerben tárolni, vagy sugározni bármely formában vagy
módon a kiadóval történt előzetes megállapodás nélkül; tilos továbbá
terjeszteni másféle összefűzésben, borítással és tördelésben, mint
amilyen formában kiadásra került.
A műben szereplő minden alak a képzelet szüleménye, és ezek bármilyen
élő, vagy már meghalt személlyel való hasonlósága pusztán a véletlen
műve.
&4&H iL>
ISBN 963 367 873 0
Magyarországon kiadja a Pécsi Direkt Kft. ALEXANDRA Kiadója
7630 Pécs, Alkotás u. 3.
Felelős kiadó a kft. ügyvezetője
FSZEK IX/2 könyvtár
0019600017608
Rae McGrath és Bili Yates nélkül ez a könyv soha nem születhetett volna
meg. Az ő szenvedélyük és elkötelezettségük segített át a nehéz időkön.
Mindkettőjüknek köszönöm. Köszönetet mondok ezenfelül Ian Braynek, az
Oxfam munkatársának; Chris Wadlownak, a Mayfair Dove Aviatontől; Carolyn
Grace-nek, Simon Howellnek, John Tillingnek és Tim O'Flynnek, a Mentsük
Meg A Gyermekeket alapítványtól; valamint a Lloyd's Aviation
szindikátusnak, melynek tagjai mindenben a segítségemre voltak. Köszönöm
továbbá Debbie McGrathnek és Moira Yatesnek a Macmillantől, hogy
kikezdheteden hitükkel és lelkesedéssel támogatták munkámat. Mint mindig,
ezúttal is köszönöm Lin Hurleynek, hogy életben tartja bennem a tüzet.
Tökéletes katonának nevezzük őket.Mindig tettre készek, hasem alszanak,
és sohasem tévesztenek célt.
PálulJefferson, aknamentesítésiszákem Brit katonai műszaki alakú
¦
Előjáték
Elsődleges célpont
Az aknák legfontosabb feladata, hogy megsemmisítsék első leges
célpontjukat, viszont bármennyire is szükségszerűn tűnjék megerősítésük a
hatásfok növelése érdekében, ez sej miképpen sem mehet a kompakt,
gazdaságos kiépítés rovásár
C. E. E. SLOANALEZRED Szárazföldi hadvise,
A sötétség hirtelen jött és megrabolta a világosságot.
A Land Rover első ülésén ült, miközben a fény elszivárgóit, a nyitott
ablakon át kinézve próbálta rögzíteni magában a ] ványt. Végtelen síkság,
sokkal laposabb, mint a szavanna a vái másik oldalán. A térdig érő fű
sápadtan zöldellt, minden perc egyre sötétebben, és amikor a szél az út
felé örvénylett, hu mok borzolták, akár egy ragadozó prémes bundáját.
Messzi horizonton magányos majomkenyérfa állt. A fa körül mindet lé a
végtelen táj.
Mellette a sofőrülésen ott feküdt a Motorola rádió-adóvevő, ő újra
eltűnődött rajta, hogy segítséget kellene hívnia, 1 James ezt úgysem
engedte volna. Sötétedés után tilos ezen úton járni, és máris komoly
bajba sodorták magukat azzal, h< megszegték az előírásokat. Ha
visszaérnek, még többen von majd össze a szemöldöküket, még több
kellemetlen kérd tesznek fel nekik, és talán még egy jelentést is
küldenek Luan ba. A férfi erre csak annyit válaszolna, tudja, mit csinál.
Kül< ben is azt mondta, nem marad soká. A kölyöknek feltehető nincs
komoly baja. Kificamodott a bokája. Eltévedt a szürkü ben. Akármi.
A póló, amit nemrég találtak, rajta a Manchaster United irattal, még most
is ott feküdt összegyűrve a műszerfal alatt, anyag kifakult a naptól; a
kölyök biztosan valamelyik rég e vozott katonától kaphatta ajándékba.
James azonnal kiszú az út mellett, egy szétfoszlott kartondoboz tetején.
Maria pc ja. Nem lehetett kétséges. Éppen tegnap látta, amint ruha g nánt
viselte, beburkolva vele egész törékeny alakját. Az eln>
póló Maria térdeit verdeste, ahogyan ott játszott a többi kölyökkel a
folyóparton. A kartondoboz maga is egy segélyszállítmányból származott,
rajta a jellegzetes Terra Sancta lógóval - a földet tartó felfelé
fordított tenyérrel.
James akkor lehúzódott az út szélére a Land Roverrel, kiszállt és
felvette a kartondobozt, majd felé mutatta a tetejére nyomtatott,
megfakult betűket. VIGYÁZAT szólt a figyelmeztetés. HIDRAULIKUS
BERENDEZÉS. EZ A FELSŐ OLDAL. Beemelte a dobozt a Land Rover gondosan
rendben tartott csomagtartójába, a takarosan elrendezett fúróeszközök
közé, majd visszasétált az aszfalt szélére, kezével beárnyékolva szemét a
lenyugvó nap éles fénye ellen, és a nevén szólongatva a kislányt.
Lefogadom, hogy tűzifát ment gyűjteni, mondta. Lefogadom.
Újabb tíz percet várt rá a kocsiban ülve és még mindig nem tudta, mit
tehetne. James már legalább egy órája elment - sokkal tovább maradt, mint
ígérte, és messzebb merészkedett, mint az biztonságos. Idekint mindenfelé
aknák bújnak meg a fűben. Gyalogsági taposóaknák, ahogyan hivatalosan
nevezik őket. Ezek felelősek a tucatnyi amputáltért, akikkel nap mint nap
találkozni. Los mutilados, ahogy a helybeliek nevezték őket. A
megcsonkítottak. Ezért nem szabadott idejönni, ezért volt ez tiltott
terület, és ezért kellett Jamesnek mégis a kislány nyomába erednie. Ebben
a korban még, magyarázta a férfi, az ember halhatatlannak hiszi magát.
Akárcsak a többi tízéves, ő is úgy gondolja, fontosabb dolgok is vannak
az életben, mint egy háromdolláros csészealj, teli nagy hatásfokú
robbanószerrel.
Megborzongott. A négy hónap a kórházban megtanította mindenre, amit csak
tudni lehetett a robbanószerekről. Önként jelentkezett Angolába, hogy az
élelmezési programban segédkezzen, de végül ebben a muengói kórházban
kötött ki, ahol mást se csinált, csak leszakadt végtagok megduzzadt,
vérző csonkjait kötözgette. Nap nap után látta, mire képesek ezek az
aknák, hogyan tépik fel a szöveteket és csontokat, hogyan döntenek romba
ártatlan életeket. Megkeresni Mariát ebben a sötétben, mondta Jamesnek,
több mint esztelenség. Használniuk kellene a rádiót, segítséget kellene
kérniük. Minden más értelmetlen őrültség.
12
De James nem hallgatta meg. Ebben - ahogyan minden m ban is - olyan
önfejű volt, amilyen csak egy Afrikába frissen kezett zöldfülű lehet. Nem
olyan bonyolult ez, mondta. Q épp katonai szemmel kell megnézni a terepet
és úgy kell meg teni az ellenség gondolkodásmódját, ahogyan mindent eltér
zett és eldöntött. Ez a terület túlságosan is nyílt, túlságosar üres és
kihalt, ameddig csak a szem ellát. Ilyen helyen még a zadók, még az UNITA
sem veszteget el túl sokat az aknáiból, gyelte, ahogy a férfi
zseblámpájának fénye beleolvad a sötéts< be, ahogy vidáman visszainteget
neki, és másra sem vágy annyira, mint hogy hihessen neki. Pedig jól
tudta, hogy még kor sem érné meg a kockázatot. Nem, ha cseppnyi értelem
s: rult az emberbe. Nem, ha kicsit is érti, mi folyik itt.
Ott ült a Land Roverben, mozdulatlanul, és az őt körülöli neszeket
figyelte. Néha meghallotta egy-egy kisebb állat nes zését a bozótban, a
sötétség mélyén, de James-nek nyoma sí volt. Idővel erőre kapott a szél,
vállára véve a bozótos porszá talaját. Kétszer megvillogtatta a
fényszórót - két ujj, amint m próbálja széttépni a Muengo felé vezető
kátyús aszfaltút szö tét. A jelzés pillanatnyi megnyugvással töltötte el,
holott nagy jól tudta, hogy a tűzzel játszik. Bármit is mondjon James,
éjs kánként igenis járnak UNITA fegyveresek ezeken a vidékeki hogy még
több aknával szórják meg a nagyváros környék Hogy pontosan mit is
művelnek, azt a huszonkilenc éves fran ápolónő nem tudhatta, de nem is
nagyon sietett kideríte Nem akart mást, csak sértetlenül visszakapni
James-t, és al gyan múltak a percek, egyre inkább ráébredt, hogy segítséj
lesz szüksége.
Már épp azon volt, hogy használja a rádiót, amikor meghall ta a lépteket.
Egy pillanatra megdermedt a Land Rover első ti sén, egyik kezével a
Motorolán, majd kihajolt az ablakon és gignézett az úton. Egy-két
pillanatig nem látott semmit, csaJ halvány vonalat, ahol az aszfaltkéreg
hirtelen véget ért, hogy] lyet adjon a kietlen tájnak. Azután újra
felhangzottak a lépti ezúttal sokkal közelebbről, a porban csoszogva. A
műszerfal fi nyúlt, felkapcsolta a keresőfényt és kitárta az ajtót.
James. Ni kell lennie. Talán összeszedett valami kisebb sérülést. Vagy e;
13
csak egyike az éretlen tréfáinak. Hát megjöttem. Épen és biztonságban.
Sajnálom, hogy megvárakoztattalak.
Megkerülte a Land Rover hátulját, eltelve a megkönnyebbüléssel, James
helyett azonban egy aprócska, mezítlábas gyerekkel találta szembe magát,
aki hatalmas szemekkel és bizonytalan mosollyal nézett fel rá. Egy
pillanatig képtelen volt másra, mint elkerekedett szemekkel visszabámulni
rá. Azután megértette.
- Maria?
A gyermek bólintott. -Si...
- Ondé é Senhor James?
- Náo sei.
Maria összevonta a szemöldökét és még egyszer megrázta a fejét, majd
előrehajolt, hogy megvakarja a térdét. Ugyanebben a pillanatban egészen
közelről rövid, tompa morajlás hallatszott, majd kőtörmelék kezdett
záporozni a Land Rover fémlapjaira. Christiannénak egy pillanatig fogalma
sem volt róla, mit történt. Ösztönösen a gyermek felé lépett, hogy
megvédje, azután a robbanószer fanyar illata sodródni kezdett felé az
úton, és ő visszasietett a vezetőfülkéhez, hogy vakon kotorászva
megtalálja a táskát, melyet mindenhová magával vitt. A táskában tartotta
az ér-szorítókat, a kötszereket és a fertőtlenítőt. Érezte maga mögött a
gyermeket, amint a nadrágja szárát rángatja, és felé fordult, hogy
felvegye, betegye az ülésbe és áthúzza a biztonsági övet a vézna test
felett.
- Restez la - mondta neki^rdes hangon. - Bougezpas.
A kislány elkerekedett szemekkel, rémülten meredt rá, ő pedig portugál is
elismételte az utasítást.
- Maradj itt. Ne mozdulj.
A gyermek némán bólintott, miközben ő benyúlt a fülkébe és magához vette
a Motorola rádiót. A Terra Sancta emberei a kettes csatornát használták.
Egy házban laktak, nem messze az ősi portugál missziótól, míg velük
szemközt az utca túlsó felén, az egykori iskola épületében, az
aknafelszedő brigád élt. Közel tartotta a Motorolát az ajkaihoz.
- Tangó Sierra - adta meg a hívójelet. - Vészhelyzet.
14
Még kétszer megismételte a Terra Sancta kódját, a szokásc nál is
vaskosabb francia akcentussal. Két hang is jelentkezt egyszerre. Az
egyiket, egy Domingos nevű angolaiét, azonn felismerte. Domingos együtt
dolgozott az aknamentesítő cs porttal. Alig két nappal ezelőtt még egy
sört is megosztott vei Gyorsan elmondta neki, mi történt, és megadta neki
az útbaig zítást, miközben igyekezett kiszűrni hangjából a feltörő pár
kot. Domingos megismételte az üzenetet és közölte, hogy azo nal indul.
- Merd - vett mély lélegzetet a lány. - Dépéche-toi.
Lekapcsolta a rádiót és az övére csatolta, majd megállt az t szélen a
simogató sötétségben és hallgatózni kezdett. Semir sem hallott. Se
segélykiáltást, se fájdalmas nyögést, semmit, válla felett
visszatekintett a Land Rover felé. A gyermek api arca az üveghez
préselődött. Az út Muengótól ideáig beletelh fél órába, gondolta, vagy
talán többe is. Ennyi épp elég ahho hogy James elvérezzen. Odalépett a
Land Roverhez, hogy váll ra vegye táskáját. Azután benyúlt a fülke
belsejébe és felkapcsc ta a fényszórókat, majd lezárta mindkét ajtót.
Maria mindt mozdulatát fürkész figyelemmel követte. Legalább a gyerme
biztonságban legyen, gondolta komoran. És a fények elvezet ide Domingost
is.
Az útszélen megállva sokáig habozott elindulni, amint tud tosulni kezdett
benne, mire is készül. Azután vonakodva c hagyta az aszfaltot és lassan
megindult a robbanás helyszír felé. A térdig érő fű fodrozódva vált szét
előtte; a keményi égett talaj visszaverte léptei neszét. Minden idegszála
megf szült. A robbanószer fanyar illata fokozatosan szinte fizikai j
lenlétté erősödött - nyers, rosszindulatú, keserédes bűzz amely máris a
torkát kaparászta. Legszívesebben megállt ve na. Legszívesebben hátat
fordított volna az egésznek és rohai volna egészen a Land Roverig.
Mindenhol szívesebben lett ve na, mint itt.
Óvatosan lépkedett előre és igyekezett Jamesre összpontos tani - hogy
milyen súlyos lehet a sérülése, és mit fog vele kezd ni, ha megtalálja. A
férfi feltehetőleg erősen vérzik és sokkos í lapotban van. A vérzést
elállíthatja az érszorító és kötszerek s
gítségétől, a sokk pedig még jól is jöhet, amennyiben megkíméli James-t a
legszörnyűbb fájdalmaktól. Egy biztos: a férfi most még nemigen lehet
tudatában annak, ami vele történt, és a következményekkel később is ráér
megbirkózni. Megállt egy pillanatra, visszatekintett az út felé és
rögzítette magában a Land Rover helyzetét. Próbált továbbra is egyenes
vonalban haladni. Most már erősen verítékezett; a vékony, átázott pamut
ing nyirkosán tapadt a hátához. Közelebb, biztatta magát. Még közelebb
kell kerülnöm.
Néhány pillanattal később ráakadt a fiúra; sötét tömeg az elfeküdt
fűszálak közt. Letérdelt mellé, elhessegette a máris felhőkben gyülekező
legyeket és leengedte a táskát a válláról. James még élt, de a légzése
sekélyes, alig hallható sóhajjá halkult, és amikor a nevén szólította,
nem kapott választ. Újra próbálkozott, a fiú fülére tapasztva ajkait.
- James?
Hiába várt választ. Most már érezte a vért; a hevenyészett tábori
kórházak forrón lüktető, öreg réztárgyakat idéző bűzét, és tudta, hogy
tévedett. Itt nem egy leszakadt végtagról vagy szilánkokra tört
csontokról van szó. Valami sokkal rosszabbról.
A sötétségben a kezei elkezdték felfedezni maguknak a test roncsait. A
mellkas alatt az ing teljesen szétfoszlott; a hasfal helyén vér és
felfeslett szövetek posványa nyílt, melyet csak néha borzolt fel az
elhaló pulzus lüktetése. Felegyesedett és nagyot nyelt, megküzdve a
feltörő rosszulléttel. Már nem akart tovább kutatni. Bármilyen hirtelen
késztetés is hozta őt ide ennek az aknamezőnek a közepére, mostanra
nyomtalanul elenyészett. Nincs az az érszorító, nincs az a kötszer, ami
ezzel boldogulhatna. Ami James Jordánból megmaradt, épp csak arra elég,
hogy eltemessék.
Félrekapta a fejét és zihálva kapkodni kezdte a levegőt, majd néhány
pillanat múlva visszafordult, hogy még egyszer utoljára megnézze magának
azt a James-t, akinek a képét magával akarta vinni. Nem a vért, a
zsigereket, a péppé zúzódott altestet. Az arcot. A sértetlen vonásokat.
Ingének kigombolt zsebében a férfi tartott egy öngyújtót. Tőle kapta
néhány héttel ezelőtt, a huszonharmadik születésnapjára,
16
és azóta is magával vitte mindenhová. Most kitapogatta az c gyújtó
formáját a sötétben, azután lassan előhúzta. Amily gyengéden csak tudta,
a férfi feje alá csúsztatta a másik kez hogy maga felé fordítsa. A légzés
mostanra elhalt, és a lány a s ve mélyén már tudta, hogy James
eltávozott. A láng első kíséri re fellobbant, és fakó fény ömlött az
arcra, ő pedig meredt nézte és próbált értelmet találni abban, amit
látott. Azután a j rányi láng kihunyt az esti szélben, és visszatért a
sötétség, ho magába burkolja a mindenséget.
Vo% ^^
17
Első könyv
Ellenintézkedések
Miután a tervezőben kialakul az akna koncepciója, azonr számításba kell
vennie azokat az ellenintézkedéseket, mely révén az aknát hatástalanítani
igyekeznek majd. Az igény, ho lehetőség szerint nehezen láthatóvá és
érzékelhetővé tegyük aknát, mindenképpen döntő fontosságú a tervezés
folyama ban, és óriási befolyást gyakorol az akna végső megjelenési f(
májára is.
C. E. E. SLOANALEZRED Szárazföldi badviset
Első fejezet
Molly Jordán korán ébredt és óvatosan kicsusszant az ágyb vigyázva rá,
nehogy férjét is felébressze. A talaj menti fagy p; célként vonta be a
fűszálakat a konyhaablak mögötti sötétbí és ő megborzongott a rideg
hajnali fényben, amint melegítő ben megállt a mosogató felett, és várni
kezdte, hogy felforrjoi víz a kannában. Barátai, akik vele együtt
fontosnak tartott: hogy kora reggel kocogjanak egyet, kivétel nélkül üres
gyom ral indultak útnak és ha az alkalom engedte, tudományos i;
nyességgel tárgyalták ki a tejsav és az energia-felvétel ke
összefüggéseket, ám Molly számára mindez semmit sem jel< tett. Egy csésze
tea nélkül egyszerűen képtelen volt életre keli
Fél órával később már egy mérföldet maga mögött tudott könnyedén szaladt
tovább. Örvénylő lélegzete felborzolt: mozdulatlan reggeli levegőt, amely
metszően és felhődéi kéklett. A nap még most is alacsonyan járt az
Északi-tenger f terpeszkedő csillámló mezők felett. A pálya végét fából
ács< évszázados kapu zárta le. Molly átcsusszant rajta, elkapva ke a
kilincs jeges érintésétől, majd újra felvette a ritmust és köve a csapást
a mező körül. Féltucatnyi birtokot került meg, miel újra rábukkant volna
a házhoz vezető útra.
Most már minden reggel kocogott és egyre nagyobb körö írt le a falu
körül. Ugyanazok a barátok, akik a tudós értekeze ket folytatták, arra is
figyelmeztették, hogy a futás könnye rögeszméjévé válhat, és persze ebben
is igazat kellett adnia kik Máris odáig jutott, hogy számára ez volt a
nap legértékes< órája, melyet kizárólag önmagának tartott fenn; a magány,
i lyet még becsesebbé tett, hogy saját fizikai erőfeszítésével 1
lett kivívnia. Kezdetben szerény célokat tűzött ki maga elé. Néhány laza
mérföld, annyi pihenéssel, amennyinek csak szükségét érezte. Ám hamarabb,
mint azt remélni merte volna, nyújtani kezdte lépteit és gyorsított a
tempón, mintha újra abból a mérhetetlen energiaforrásból meríthetne,
melynek jelenlétét legutóbb gyermekkorában érezte.
Azután kezdett el futni, hogy James Afrikába indult. Most, alig kilenc
héttel később, már hat mérföldet is megtett reggelente. Karácsony után
ennek a kétszeresére is képes lesz. És májusra, ha isten is úgy akarja,
csatlakozhat a többiekhez a Greenwich Parkban, bemelegítve első londoni
maratonjához. Sok nő tesz így az ő korában. Negyvenhét évesen még
bolondíthatja magát az ember azzal, hogy bármi lehetséges.
Átszaladt egy pocsolyán, csillogó jégszilánkokat szórva maga körül, és
Giles-ra gondolt. A férfi, mint mindig, most is megkönnyítette számára a
dolgot. Míg más férjek késői pubertáskorról és kapuzárás előtti pánikról
tréfálkoztak, addig ő komoly érdeklődést mutatott. Soha nem színlelte
ugyan, hogy osztozik vele a szenvedélyén, és abban sem lehetett biztos,
hogy férje megérti, miért csinálja ezt az egészet, de mint mindenben,
ebben is támogatta, büszke volt rá, és amikor reggelenként, nyolc után öt
perccel hazaérkezett, mindig várta otthon egy csésze frissen főtt tea.
Pedig mostanában a szokásosnál is nagyobb nyomás nehezedett a férfira.
Amióta csak az eszét tudta, a Cityben dolgozott, a Lloyd's-nál, és az
elmúlt évben a biztosítási piacot mintha állandósult krízis sújtotta
volna. A szenzációhajhász lapok persze most is lecsaptak - a biztosítási
üzlet elhúzódó válságáról cikkeztek, külön kiemelve a Lloyd's Neveinek
szörnyű veszteségeit -, ám valahányszor próbálta ezt a kérdést felhozni
előtte, hogy megtudja, pontosan mi is történik, azt a választ kapta, hogy
nincs miért aggódnia. A kérdéskör meglehetősen szövevényes. Még azok se
értik igazán, akik a csúcson vannak. így vagy úgy, de majd csak
megoldódik ez a probléma is.
Kihallott valamit férje hangjából, ami óva intette attól, hogy tovább
feszegesse a kérdést, és ezért egészen mostanáig nem is érezte szükségét,
hogy megpróbálja átvállalni a férfi terheinek
22
legalább kis részét. A munkája, végtére is, mindent megadi nekik - a
csinos udvarházat, Giles drága hajóját, a meglej tés-utakat a Covent
Gardenbe és a La Scalába, és nyaralásoka Távol-Keleten -, és Molly csak
nemrégiben kezdte megérte mennyire magától értetődőnek tartja ezt az
egészet. A házassá Giles-szal nem is lehetett volna tökéletesebb; maga a
megva sült leányálom. Még most is melegség, biztonságérzet és felh len
boldogság töltötte el a gondolatára. Ebben a világban, a ennél messzebb
talán nem is állhatott volna a tökéletestől, \ sok mindent köszönhetett
ennek a férfinak.
Amikor visszaért a házhoz, Giles-t házikabátban a konyhaa tal mellett
ülve találta. A vasárnapi lapok bontatlanul feküdi előtte a
konyhaasztalon. A férfi felnézett, amint belépett. A kor Molly
előrehajolt, hogy megcsókolja, rádöbbent, hogy a 1 je zokog. Egy
pillanatig döbbenten meredt rá, majd szoro: magához ölelte. Giles magas,
csontos férfi volt, viharvert, n cserzette arccal és ritkuló,
vörösesszőke hajjal. Közös életükt mindeddig egyetlen egyszer sem látta
sírni. Megszorította a zét. A férfi bőre fagyosan feszült az övéhez.
- Mi a baj? - kérdezte csendesen. - Mi történt? A férfi felnézett rá
kivörösödött szemeivel.
- Épp a Fegyvernyugvás Napján - felelt bizonytalan hangoi Gondoltad
volna?
A nő megrázta a fejét, egyre inkább összezavarodva. A Fe vernyugvás-napi
istentisztelet 10.45-kor kezdődött a taaróki A helybeli közösség
prominens tagjaként Giles-ra várt a adat, hogy felolvasson az írásból.
Tavaly is csinálta. Gyönyi volt.
- Szerelmem... - Magához szorította, miközben a férfi az o fújta. Érezte,
hogyan reszket a vékony selyem köntös alatt. -a baj?
Próbálta megsimogatni a fejét, de a férfi hirtelen felállt és ] ralökte a
széket az asztaltól, majd átsétált a konyhán, hogy kon tapogatózva a
kanna után nyúljon. Sokáig tartotta az edé a csap alatt, még azután is,
hogy megtelt. Molly egy hosszú p natig figyelte, majd eltolta magát az
asztal peremétől és felit a verítéket homlokáról a szék háttámlájára
akasztott törölkc
vei. Giles még most sem engedte el a kannát és dermedten nézte az
ablaktáblán gyöngyöző páracseppeket.
- Valaki telefonált - mondta ki végül.
- Kicsoda?
Ekkor, csakis ekkor kezdte el megérteni.
- Úgy érted, James cégétől? A Terra Sanctától?
- Igen.
- Jamesről volt szó?
- Igen.
Ő is talpra ugrott, kezeiben a törölközőt gyűrögetve.
- És mit mondtak? Miért telefonáltak?
A férfi megrázta a fejét, képtelenül arra, hogy válaszoljon, ő pedig
gyorsan átkelt a konyhán, kivette a kezéből a kannát és maga felé
fordította férje arcát.
- Giles, mondd el, mi történt. Mit mondtak? Baleset érte? - A férfi
bólintott, de most sem emelte fel a fejét. - Megsebesült?
- Igen.
- Vagy valami rosszabb történt? Rosszabb, mint egy sérülés? A férfi végre
felnézett és egy hosszú pillanatig némán meredt
rá. Azután újra rázkódni kezdett, könnyek peregtek végig az arcán és a
maradék önuralmát elveszítette. Molly újra magához szorította, máris
megérezve a legrosszabbat, s közben önkéntelenül is a pocsolyára és
szétszóródó jégszilánkokra gondolt. A kérdésére adott válasz, amikor
végre megérkezett, alig lépte át a hallhatóság határát.
- Meghalt - suttogta a férfi. - Azt mondták, James már nincs köztünk.
*
Giles ragaszkodott hozzá, hogy elmenjenek a Fegyvernyugvás-napi
istentiszteletre. A Szent Mihály a falu közepén állt; tömör, téglából és
terméskőből emelt építmény, körötte rep-kénnyel befutott sírkövekkel.
Molly és Giles az utolsók közt érkeztek. A templom ekkorra már zsúfolásig
megtelt. Két ülőhely várakozott rájuk az egyik első padsorban. Molly
férje nyomában haladt a kék szőnyeges
24
templomfolyosón, fogadva a bólintásokat, a mosolyokat és elrebegett
üdvözléseket. Jól ismerték ezeket az embereket. É tük legnagyobb részét
közöttük élték le. Molly számára értheti len módon mégis egy csapásra
idegenekké váltak; arcokká e olyan életből, melyről ekkor már jól tudta,
hogy soha töb nem lehet az övé.
Csendesen letérdelt férje mellé, miközben Giles mereven t ült a padba.
Amikor felnézett rá, férje szinte tudomást se v< róla. Arca merev,
érzelmektől mentes maszkká kérgesede színtelenné fakult, és amikor
elérkezett az ideje, hogy Giles o( lépjen a felolvasóasztalhoz és
belekezdjen az idézetbe, alig mert rá a hangjára, olyan erőtlenné és
bizonytalanná vált.
-Mindennek rendelt ideje van... - olvasta a férfi -, ideje vat
születésnek, és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, id> annak
kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Molly hagyta a mondatokat kicsengeni, jelentés nélkül, ér lem nélkül. Az
ő parányi lélekvesztőjük menthetetlenül feli rult, ezt jól tudta, és most
semmi sem számított annyira, m belekapaszkodni azokba a körülöttük úszó
emlékfoszlányok] amelyek mindkettőjüket megtarthatták a víz színén. James
l gyermekként, amint áttipeg egyik szobából a másikba, mim mozgásban,
maga előtt tolva a kiskocsit, amit még a nagyi ad neki. James begázol a
tengerbe, az első évben, amikor elvitt Frintonba; Giles szalmakalapban és
szandálban, amint elmag rázza nekik, hogyan kell pattogtatni a
kavicsokat. És Jan évekkel később, magasan, jóvágásúan, hangoskodva,
amint t tündöklő júliusi reggelen feltűnik az ajtóban, karján egy Chat
nevű lánnyal. Charlie hihetetlenül szép volt. Zöld körömlaki hordott és
orrvédőt. James akkor jelentette be, hogy eluíazr Marokkóba.
... ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak. Ideje van a s rétesnek és
ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és id a békességnek.
Giles befejezte a felolvasást, pillanatnyi szünetet tartott, m: az oltár
felé fordult és meghajtotta a fejét, mielőtt visszatért \ na a helyére.
Molly elhomályosuló tekintettel figyelte. Az olt hoz vezető lépcsősor
mentén a brit légió veteránjai sorakozt
25
kitüntetéseikkel, sapkáikkal, lankadt lobogóikkal. Feszesen álltak, igaz
hívőként, várva, hogy a harangok elverjék a tizenegy órát. Giles egy
helybeli srácot kért fel rá, hogy szólaltassa meg a lélekharangot, és
amikor eljött az idő, a fiú előrelépett és ajkához emelte kürtjét,
jelezve a kétperces néma gyász leteltét. Amint felharsant a kürtszó,
Molly mozgolódást érzett maga mellett. Giles kotorászott a zsebében egy
zsebkendő után, majd kilépett a padsorból és sietősen megindult a templom
hátsó ajtója felé. Molly hallotta a kövezeten kopogó lépteket, a súlyos
vaskilincs visszhangzó kattanását, és amint az utolsó hangok is elhaltak
a vén templom falai közt, lehunyta a szemeit és előrehajtotta fejét.
Immár bizonyosan tudta, mit kell tennie. Legalább az egyiküknek erősnek
kell maradnia. Ez a legkevesebb, amivel tartoznak a fiúknak.
Az istentisztelet végeztével Molly utat tört magának az oszladozó
tömegben, csoportról csoportra haladva, üdvözlő szavakat cserélve,
arcokat csókolgatva és magyarázkodva, hogy Giles-t kíméletlen hasfájás
gyötri. Igyekezett a legkisebb jelét sem adni annak, hogy más gondja is
lenne. Jól tudta, hogy nemsokára úgyis meg kell majd osztania James
halálhírét a többiekkel. A közösség tagjai elzarándokolnak majd az
ajtajukhoz, hangok vigasztalják majd a telefonban, levelek várják a
lábtörlőn - elárasztja őket a részvét árja. De most még semmi ilyesmit
nem akart. Időre volt szüksége. Magányra. Ma, erre a néhány röpke órára,
James nem lehet senki másé, csak az övé.
Egyedül gyalogolt haza, elutasítva minden ajánlkozót, aki haza akarta
vinni. A ház előtt autó parkolt, egy viharvert Ford Escort. Bekukkantott
az ablakán. A hátsó ülésen széthajtott térkép, egy papíron kézzel írt
útbaigazítás. Idegenek, gondolta. Talán Londonból.
Kinyitotta az ajtót. A konyhai asztalnál egy férfi és egy nő várta.
Mindketten teát kortyolgattak, és a nő éppen a Sunda^ Telegrciph hátsó
oldalát olvasta. Amint meglátták, mindketten felpattantak.
Molly kifejezéstelen tekintettel meredt rájuk.
- Nem tudom, segíthetek-e valamiben... - kezdte.
26
A férfi előrébb lépett. Fiatal ember volt, a húszas évei közep< kerek,
rózsaszín arccal, és vaskos szemüveggel. A Berghaus ai rák alatt Molly
kézzel kötött pulóvert és a nyaknál szélesre r tott farmeringet látott.
- A férje engedett be bennünket... - szabadkozott a fiatalé ber. - Most
fent van az emeleten.
- Jól van?
A pár nyugtalan pillantást váltott. A lány egy-két évvel lehet fiatalabb
társánál. Közepes hosszúságúra nyírt aranyló haj meleg mosoly.
Kinyújtotta felé a kezét.
-Az én nevem Liz - mutatkozott be, - ez pedig Robbie. A Te Sanctának
dolgozik.
Robbie bólintott és felajánlotta kézfogását.
- Azért jöttünk, hogy elmondjuk, mennyire sajnáljuk. Ha \ bármi, amiben
segíthetnénk... - Itt megállt, a lépcsők felé r tott ajtóra sandítva. -
Azt hiszem, a férjét nagyon megviselte e tragédia. Ami természetesen
érthető is. Nem akarja esetleg..
Molly azon kapta magát, hogy a fejét rázza.
- Nem - felelte és elkezdte kigombolni a kabátját, felkínálv párosnak
korábbi ülőhelyét. Miután helyet foglaltak, a lány deklődő pillantást
vetett az egyik konyhai szék háttámlájára < bott melegítő felé.
- Ki szokott kocogni? - kérdezte élénken. -Én.
- Valóban...? - A lány nyomban ezután visszazuhant a hall tásba és nem
feszegette tovább a kérdést. Robbie látható fes lyezettséggel köszörülte
meg a torkát.
- Azonnal idejöttünk, hogy meghallottuk - szólalt meg vég - Mrs. Jordán,
ez egyszerűen rettenetes. Nem is tudom... -zonytalan mozdulatot tett a
kezével. - Mi csak...
Molly a tűzhelyhez lépett és ellenőrizte a forró víz hőmérs letét. Még
maga is csodálta saját hidegvérét.
- Tudja, hogyan történt?
- Nem, nemigazán, legalábbis nem részletesen. -Valami azért biztosan
történt... - Feléjük fordult. - Az em
rek nem szoktak csak úgy meghalni.
- Nem, persze, hogy nem.
- Akkor hát... - Itt megállt, gondosan kitöltve a forró vizet a kávéra. -
Mondják el, mi történt.
A lány Robbie felé fordult. Robbie újra feszengeni kezdett. Molly is
helyet foglalt az asztalnál.
- Afrika teli van aknákkal - kezdett bele végül Robbie. - Ezt, gondolom,
már maga is hallotta.
- Igen - bólintott Molly. -James mesélt erről. A leveleiben.
- Igen, nos... - ráncolta a homlokát Robbie -, úgy tűnik, rálépett egy
ilyenre.
- És ebbe halt bele?
- Igen, attól tartok.
Molly egyetlen szó nélkül az ajkaihoz emelte a csészét. Eddig valamiért
azt gondolta, hogy James egyszerű közúti balesetben vesztette el az
életét. Isten a megmondhatója, akár az ő hibája is lehetett volna. Mindig
úgy vezetett, akár egy eszelős. De ez most egészen más. Ha egy akna ölte
meg, akkor az valaki más bűne. Hosszan tanulmányozta Robbie arcát a
csésze pereme felett.
- Azonnal vége is lett?
- Megbocsát?
- Azonnal megölte? Az az akna? Bang? Csak így egyszerűen? Vagy...
esetleg... tovább tartott?
- Nos... - habozott Robbie. - Mrs. Jordán, őszintén szólva, ezt nem tudom
megmondani.
- És miért nem?
- Mert én sem tudom. A kommunikáció Angolával, nos, nem épp a legjobb.
Alig tudjuk tartani a kapcsolatot egymással.
- Ez az akna... honnét került oda? Ki... - borzongott meg -... ki tette
oda?
- Nagyon sajnálom, de tényleg nem tudok ennél többet.
- De tudni fog, igaz, ha majd valaki elmondja.
- Igen, persze - bólintott lelkesen Robbie. -Amint hallunk valamit,
visszajövök, ezt megígérhetem. Addig is, szeretnénk, ha tudná, hogy...
tudja...
Molly nagyot kortyolt kávéjából és egy pillanatra sem vette le tekintetét
a fiú arcáról.
- Mondja, mivel foglalkozik - kérdezte - ebben a maguk szervezetében?
28
- Sajtóreferens vagyok. Én tartom a kapcsolatot a médiával
- És Liz?
- Ő a társam. Együtt élünk.
- Ő is a Terra Sanctának dolgozik?
- Nem, bár bizonyos körülmények között... - Itt megál újabb feszengésbe
kezdve.
- Erkölcsileg támogatja?
- Igen.
Molly Liz felé fordult. Liz arcán olyan ember mosolya i gyogott, aki nem
tudja, mire számítson a következő pillán; ban. Molly kinyújtotta a kezét
és gyengéden megérintette karját.
- Nagyon hálás vagyok - mondta - mindkettőjüknek. - Új Robbie-hoz
fordult. - Szükségem lesz a segítségére. Addig örülök, hogy eljöttek.
- Ez csak természetes, Mrs. Jordán. Bármiben segítünk.
- Köszönöm.
Molly felállt és az ablakhoz lépett. A jégvirágok mostanra i hervadtak,
és a pázsit szélén tyúkok szaladgáltak, eleség ut; kutatva. A kerítés
mögött a mezőn a négy bárányt látta, melyek születésük óta itt neveltek.
Újra Jamesre gondolt, az agráreg) temen eltöltött két évére és a
türelmetlenségére, hogy végre ] kerüljön abba, amit ő való világnak
nevezett. Az irodai mun mindig is untatta, túl nyugalmas volt és
nélkülözte a kihívá Molly a csap alá tartotta a csészét, hogy elöblítse.
- Muengo, igaz? Ott dolgozott James?
- Igen?
- Ismeri azt a helyet?
- Igen. Márciusban jártam kint.
- Helyes - fordult újra felé. - Akkor talán meg tudja mondai hogyan
juthatok el oda...
A hőség bugyborékolva tört elő a vörösre sült talajból, és An< McFaul
behajlította térdét, hogy a hideg vizes termoszért nyt jon. A bal lába
megint begörcsölt a térde felett, ugyanazon a h lyen, ahol korábban is.
Lassan ideje lesz abbahagyni. Lassan id je lesz átadni a stafétát
Domingosnak.
Felcsapta a szemellenzőt a jókora sisakon, kortyolt egyet a vízből, majd
megtörölte a száját és visszatekintett a válla felett. Vörös hegyű
karókkal szegélyezett csapás jelölte ki az aznap reggeli munka határát -
újabb tízméternyi sávot megtisztítottak az aknáktól; fárasztó
aprólékossággal Angola újabb parányi csücskét tették biztonságossá. A
megtalált és hatástalanított aknák ott hevertek, ahonnét előkerültek;
sötétzöld, férfiökölnél sem nagyobb hokikorongok rendszertelen sora a
porban. Tizenhármat letudott, gondolta komoran. Már csak úgy húszmillió
lehet vissza.
Feljebb az úton és biztonságos távolságban az angolai a távcsövéért
nyúlt, McFaul pedig fáradt mozdulattal emelte meg karját és írt le egy
kört ujjával a levegőben, ezzel jelezve, hogy kis híján átért. Még négy
perc, gondolta. Aztán már tényleg Domingos jön.
Egy hosszú pillanatig guggolva pihent, a lábszárát dörzsölgette és
érezte, ahogy a görcs lassan feloldódik. Már ötödik napja dolgoztak ezen
a területen, újabb csapást nyitva a folyópart felé. Ha a nagy UNITA
offenzíváról szóló híresztelések igaznak bizonyulnak, akkor a
segélyszervezetek mindenkit kivonnak Muengóból; ha pedig ez történik,
akkor a helybeliek ismét magukra lesznek hagyatva. Kevéske étel és semmi
tüzelőanyag, hogy rendesen elkészíthessék; visszatérés az észak felől
lomhán hömpölygő barnássárga vízhez. Kis szerencsével az aknamentesítő
csapat időben végez. Már ha az UNITA is úgy akarja.
McFaul újra leengedte a szemellenzőt, a vödörért nyúlt és újabb adag
vizet spriccelt szét, hogy meglágyítsa a megkérgesedett talajt maga
előtt. A nyár idén korán beköszöntött, és a végtelen sorban egymást
követő felhőtlen napokon a higany negyven fokig is felkúszott.
Energiaszolgáltatás híján és a generátorokhoz való tüzelőanyag szűkössége
miatt sötétedés után maga az élet is képtelen kihívások sorozatává vált -
hogyan maradjon józan az ember, hogyan próbáljon meg ellazulni és nem
gondolni a világ legrosszabb munkájára.
McFaul vállat vont és tekintetével pásztázni kezdte maga előtt a
megáztatott földet, majd újra lefeküdt a hasára és óvatosan becsúsztatta
a bajonettet a talajba, gondosan megőrizve a tizen-
30
öt-harminc százalékos dőlésszöget. A játékot csak úgy élhet túl, ha
rögeszmésen ragaszkodott a maréknyi szabályhoz: ne : ess, ne légy
elővigyázatlan, tanulj meg bízni a legegyszerűt módszerekben. Míg az
aknák évről évre okosabbak lesznek már alig tartalmaznak fémet,
rafináltan álcázzák őket, egyre h tékonyabb a védelmük -, addig a fickók,
akiknek fel kell szedn őket, egyedül a félméteres fémpálcában és az
összpontosít erejében bízhatnak. A megfigyelő szemében McFaul bizonya
furcsán festett, amint lassan araszolt előre, bajonettjével felmé ve a
talaj minden négyzetcentijét, ki és be, ki és be. Ha létez olyasmi, hogy
Zen kertészet, akkor ez az.
McFaul felhasználta az utolsó csepp vizet is a vödörből és kö ben le sem
vette a szemét a sötétebb földcsíkról. A kezeslábas f lett súlyos, fekete
kabátot - különlegesen szőtt vértezetet - \ selt és érezte, ahogyan a
verítékpatak végigszalad a mellkasán hasa irányába. A védőkabát kötelező
viseletnek számított id kint az aknamezőn. A fiúk közül néhányan UE-
kabátnak neve ték, az „Utolsó Esély" öltözetének, és Kuvait után McFaul
m; azt is tudta, miért.
Érezte, hogy a bajonett megfeneklik, és finom remegés szala< végig a
testén, amint kiszabadította a pengét és igazított a dőlé szögén, mielőtt
újra a talajba eresztette volna. Ha minél éleset szögben közelített, jó
esélye volt rá, hogy a penge hegye az akr oldalfalát érintse, és ne a
rendkívül érzékeny felső részt, nyomásérzékeny felső gomb hozta működésbe
az aknát, és mé egy kisgyermek súlya is elég volt ahhoz, hogy
bekapcsoljon.
McFaul elkezdte eltávolítani a földet, puha teveszőr ecset< használva a
feladathoz, és óvatos, körkörös mozdulatai lássa láthatóvá tették az
aknát. Ugyanaz a fajta, mint az összes több amit a területen eddig
kiásott - a kínai 72A típus. Parányi tárg alig nagyobb egy cipőkrémes
doboznál, a méhében hat unci nagy hatásfokú robbanóanyaggal. Nem a
legnagyobb durranás világon, de ahhoz épp elég, hogy leszakítsa az ember
lábát. 72A és a hozzá hasonló aknák tökéletesek az ilyesféle hadvist
léshez és üzletnek sem utolsóak, ha valakinek van három dollá ja a
dugeszban és nem különösebben izgatja magát a megnyc morodott asszonyok
vagy gyermekek miatt.
McFaul eltakarította az aknát rejtő föld maradékát és gyengéden kiemelte
a kis dobozt a lyukból. Szintben tartva a szerkezetet és az óramutató
járásával ellenkező irányban haladva lassan elkezdte lecsavarni a test
felső részét. Miután ezzel végzett, kiemelte a nagyobb tömegű
robbanószert begyújtó elsődleges töltetet és letette a földre, majd újra
összecsavarta az akna két felét és a szerkezetet lefektette az oldalára,
ezzel jelezve a felszedő brigádnak, hogy a 72A hatástalanítva van. Később
- mielőtt még a kölykök összeszedhetnék őket - egybe gyűjtik az aknákat
és biztonságos helyen elraktározzák őket, míg sor nem kerül a
megsemmisítésükre.
McFaul lassan ellazította a testét és felállt, hogy szemügyre vegye a
taposóaknát. Egyszerű, mégis rafinált szerkezet. A gumírozott
nyomásérzékeny pad egy konvex szénszálas membránon nyugodott, ami
meghajolt a talp nyomása alatt. Kambodzsában a helybeliek ungkiapnak
nevezték az ilyen aknákat. Az ungkiap békát jelent; ezzel utalnak a
beomló membrán jellegzetes roppanására, mielőtt az felrobbantaná a
töltetet és örökre megváltoztatná az ember életét.
McFaul megállt, hogy felemelje a vödrét és a termoszt, majd lassan
visszasántikált a karók által kijelölt biztonságos ösvényen. Domingos a
Land Rover mellett ácsorgott és a sofőrrel beszélgetett. Szokás szerint
rajzottak körülöttük a helybeli kölykök, és néhányan már a jármű
hátuljába is felmásztak, minden bizonnyal olyan tárgyak után kutatva,
melyekkel eljátszanak, és amelyeket adott esetben el is csenhetnek.
Közelebb érve McFaul már hallotta is őket; az izgatott visongással
tarkított kíváncsi locsogást. Mindig is lenyűgözte őt az ártatlanságuk,
ahogyan mohón vetették magukat minden újabb napra, és talán ez a nevetés
volt Afrika egyetlen olyan hangja, amely minden szörnyűség ellenére újra
és újra visszahozta őt ide.
Domingos feléje fordult, amint elérte a Land Rovert. Az apró, gyors
észjárású férfi a harmincas évei elején járhatott és mindig készséges
mosollyal fogadta McFault. Sápadtabbnak tűnt, mint a legtöbb angolai,
vélhetően a portugál vér keveredése miatt. Domingos most széles vigyorral
bemutatta a volán mögött ülő férfit.
- Senhor Peterson - mondta - Luandából.
McFaul elmotyogott néhány üdvözlő szót, és közben megla totta a sisak
övcsatját, hogy mielőbb megszabaduljon a neh fejfedőtől. Végigfuttatta
ujjait ősz sortéin és tudatában ve hogy Peterson fürkész tekintettel
követi minden mozdulat McFaul arcát és állát kékes, repeszvágta sebhelyek
szabdalták kuvaiti baleset öröksége. Bal lábának leszakadt alsó szárát
akk műanyagból és titánium ötvözetből készült művégtaggal póti ták, és a
protézis valóságos mesterműnek bizonyult. A jobb r pókon McFaul épp oly
természetesen járt vele, mint bármely más ember.
Peterson kiszállt a Land Roverből és felé nyújtotta kezét. He horgas
férfiú volt, hosszú, keskeny arccal, acélos szürke hajzatt és egy olyan
ember sápadtságával, aki csak most érkezett Eurój: ból. Úgy öltözött,
akár egy haditudósító. Laza khaki színű dzse viselt, vállpánttal és nagy,
gombos zsebekkel; az alatta hordi pólón McFaul a „Halál a halálbüntetés
híveire" feliratot olvash ta. A modorából viszont sugárzott a
közvetlenség; McFaulb mintha egy rég nem látott barátját üdvözölte volna.
- A híres McFaul - szólt elismerően -, valóságos legenda, mi hallom.
McFaul vállat vont. Hányszor hallotta már ezt? A bók ezút sem jelentett
semmit a számára.
- Ma reggel jött? - kérdezte jobb híján, megtörölve kezeit 1
zeslábasában.
- Na igen. Felkönyörögtem magam egy WFP Beechcraftra. 1 hittem, ők is
maradnak, de egyből tovább indultak Cubalba.
McFaul bólintott. A nagy orosz szállítógépek és a kisebb ref lők, mint a
Beechcraft is, még le-leszálltak Muengóban, bár gya totta, hogy hamarosan
ők is felhagynak ezzel a szokással. Az an rikai Stringer föld-levegő
rakéták túlságosan is nagy kísértést lentenek a helyi szakadár
csapatoknak, márpedig egy Stringer, még három mérföldről is le lehet
szedni egy Antonovot. Az ig ság az, hogy Muengóba már senki sem jár
szívesen.
McFaul előrehajolt és kinyújtotta a karjait, hogy Domingos húzhassa róla
a súlyos védőkabátot. Peterson némán figyelt* jelenetet. Arcára rákövült
a fáradt mosoly.
33
- A Terra Sanctától vagyok - mondta végül. - Területi képviselő.
McFaul elfogadta a Dőmingos által felkínált törölközőt és felitatta a
verítéket az arcáról. A területi képviselők viszonylag magtsan
helyezkedtek el a Terra Sancta adminisztratív szamárlétráján. A fickó
bizonyára a luandai parton bérel magának házat és úgy harminc önkéntes
dolgozhat az irányítása alatt. Nem mintha nem lenne fontos a munkája, és
persze korántsem egyszerű. McFaul kezdte érteni, miért olyan feszült
Peterson mosolya.
- A múlt éjszaka miatt van itt? A fiú miatt?
- Igen.
- A véleményemre kíváncsi?
- A segítségére lenne szükségem.
- Miféle segítségre?
Peterson tekintete Dőmingos felé villant, majd karon ragadta McFault és
próbálta arrébb vezetni a Land Rovertől. McFaul ösztönösen ellenállt a
kényszerítésnek. Nem akart részt venni semmiféle bizalmas beszélgetésben.
Most már Dőmingos se mosolygott.
- Kapni fogunk valamilyen jelentést? - kérdezte kényszeredetten Peterson.
- Természetesen.
- Láthatnám?
- Hogyne, amint kész leszek vele.
- Kinek küldik még el?
McFaul egy pillanatig némán meredt rá és lassan kezdte megérteni, miért
bajlódott Peterson azzal, hogy felkeresse.
- Lássuk csak - mordult fel. - A luandai iroda. A követség. A TFI... -
Vállat vont. - És mindenki más, aki a főnök szerint érdekelt lehet. Csak
rajta múlik.
Itt szünetet tartott, hogy a lista leülepedhessen. A TFI a Tengerentúli
Fejlesztési Irodát jelölte, a Fehér Ház külképviseleti szervét, amely az
aknamentesítési programot pénzelte és amely szoros kapcsolatban állt a
brit segélyszervezetekkel. Peterson ennek jegyében mindjárt rá is tért
volna a jelentés fontosságára, de McFaul rövid úton félbeszakította.
34
- Jordán igazi seggfejként viselkedett - morogta -, és nem volt az első
dobása.
- Ezt én is tudom. Nem is akarok mást, csak...
- Nem - rázta meg a fejét McFaul. - Figyeljen rám. Idekint sí bályok
vannak. Nem a saját szórakoztatásunkra találtuk ki őki Semmi értelme
ezekről vitát nyitni. Egyedül ezek számítana Meghatározzák, mit tegyünk,
és mit ne. A kölyök azt hitte, ho sérthetetlen. Mindent jobban tudott.
Nem lehetett beszélni vel<
- Értem.
- Biztos benne, hogy megértette?
- Igen.
- A főnökei is meg fogják érteni?
- Remélem.
- Én is. Az ő érdekükben. És maga miatt is.
McFaul elfordult és hagyta, hogy a dühe szabadon áradjc Múlt éjjel,
közvetlenül a riasztás után, felült a két tonnái Domingosszal. Órákig
várakoztak az út szélén a sötétben, hog] kelő nap első sugarainál
belapátolhassák James Jordán földi n radványait a hullazsákba.
Christianne - az ápolónő a Médeci Sans Frontierestől - mindent megtett,
hogy a segítségükre gyen, és ragaszkodott hozzá, hogy mellettük legyen,
míg a he testet ki nem hozzák. A fiú oktalanságának és vakmerőségén
láthatóan ő is megfizette az árát. Mindenki tudta, mit jelent n( ez a
kapcsolat. Szegény kislány.
McFaul az út szélén állt és végignézett a karók hosszú sori Peterson
csatlakozott hozzá.
- Csak azért jöttem - szólította meg -, hogy elmondja mennyire sajnálom.
- Hogyne.
- Nem mintha megkönnyíthetném a maga számára.
- Nem számít. - McFaul visszanézett a válla felett. - Magával szi a
holttestet? Helyhiánnyal küszködünk.
- Értem.
- A kórházban csak egy hűtő megy, és alig maradt üzemany a
generátorokhoz. Ha a rossz fiúk egy kicsit is összehangoljál
manővereiket, nem marad egy csepp sem. És akkor nekünk k eltemetnünk.
McFaul itt szünetet tartott, Peterson reakcióját figyelve. Szerencsére
viszonylag kevés önkéntes halt meg ilyen körülmények között, de amikor ez
mégis megtörtént, a maradványok hazajuttatása vált a legfontosabb
feladattá. Afrika magáénak követelhetett egy fehér életet, ám a fehér
test, bármennyire is összeroncsolódott, a saját otthonához tartozott.
Peterson rápillantott az órájára.
- Lehet, hogy délután lesz még egy járat - szólalt meg bizonytalanul. -
Nem mintha biztos lehetne itt bármiben is az ember.
Peterson feltekintett az égre, mintha a várható időjárást latolgatná. A
Muengóba vezető utat már hónapok óta járhatatlanná tették a taposóaknák
és az egyre gyakoribb UNITA támadások. Az egyetlen biztonságos út a
levegőn keresztül vezetett.
-Vasárnap van - mordult fel McFaul. - Vasárnap délután senki sem szeret
repülni.
- Akkor majd holnap. Esetleg azután. Vagy akkor már késő lesz?
McFaul egy-két pillanatig szótlanul méregette és hirtelen nagyon is
megérezte a vállaira nehezedő fáradtságot.
- Nekem ugyan nem - adta oda a sisakját a várakozó Domin-gosnak. - Én itt
dolgozom.
Robbie Cunningham az első winchesteri kijáratnál hagyta ott a
gyorsforgalmit, a szakadó eső áthatolhatatlan függönyét fürkészve, hogy
kikerülje az útmunkásokat. Lizt a chiswicki bérelt lakásnál tette ki,
majd az M3 felé vette az irányt, az utolsó erőfeszítést is kicsalogatva a
rozsdás Escortból. Westerby, a Direktor, fél ötre hívta össze a
találkozót. Kis szerencsével még odaérhet.
A Terra Sancta egy jókora viktoriánus plébánián tartotta fenn a
főhadiszállását, a város nyugati peremén. Ugyan a plébániához ragasztott
új hátsó épület számottevően megnöveli majd a rendelkezésre álló teret,
ám a projekt máris legalább másfél hónapos késedelmet szenvedett, és a
Direktor által csak „dolgozó méhnek" címzett önkéntesek még mindig a
főépület ketrecében nyomorogtak. Robbie egy ablakmélyedést osztott meg
egy faxgéppel, az ingatag oszlopban feltornyozott telefonkönyvekkel, és a
cégről szóló újságcikkeket össze-
36
gyűjtő irattartóval. Meglehetősen sovány irattartóval, ami a illeti.
Jókedvében a Direktor ezt a tényt csupán „kiábrándít nak" nevezte, de
Robbie-nak így sem lehetett kétsége felől mit ért ezalatt. A Terra Sancta
Harmadik Világban végzett ö kéntes munkája mindeddig elkerülte a lapok
címoldala Márpedig ebben a szakmában akinek a neve nem tűnik fel
lapokban, az mindörökre szegény marad.
A találkozóra a Direktor saját irodájában került sor. A helyis' egykor a
plébánia legnagyobb hálója lehetett, és valami horr lyos oknál fogva a
Direktor ragaszkodott még az egyik sarokb; megbújó antik kézmosóhoz is.
Akkor is az arcát szappanoz amikor Robbie bekopogott és belépett, a
hosszú asztal végéb lecsusszanva a két üres szék közül az egyikre.
Amennyire m tudta ítélni, a megbeszélés még nem kezdődött meg.
A Direktor visszatért az asztalhoz. Idősebbnek tűnt ötven! esztendejénél.
Formátlan szürke kardigánt viselt, alatta nyakb kigombolt inget. A
buggyos kordbársony nadrág szárára s pettyek tapadtak, és a Direktor haja
szokatlanul összevissza á Elhelyezkedett az asztalfőn, maga elé tolt egy
lezárt dossziét üdvözlő szavakat motyogott a fél tucat egybegyűltnek.
Robbie olvasta a dossziéra ragasztott címkét. James Jordán".
Mielőtt a Direktornak esélye lett volna elkezdeni, a Robi mellett helyet
foglaló nő összetekert telexet húzott elő kézit kajából és az asztalon
felé csúsztatta. A nőt Valerie-nak hívt Afrika az ő hatáskörébe
tartozott.
- Luandából jött, ma reggel - szólalt meg. - Gondoltam, lát) kellene.
A Direktor egy pillanatig némán meredt rá, arcán fájdalmas fejezessél.
Hírhedten gyűlölte a meglepetéseket. A segélyezés ő olvasatában a
fejlődésről szólt; a Harmadik Világról, amiri maga lassú tempójában, de
állhatatosan menetel előre a hí dás és önmaga megsegítése útján. Nincs
értelme siettetni a d gokat; nagy jelentőséget tulajdonítani egyes
eseményekn Nem volt két olyan szó, melyet annyira utált volna, mint a
„vál got" és a „vészhelyzetet".
Széthajtogatta a telexet és elolvasta. Azután felnézett, h< megossza a
tartalmát a többiekkel.
- Petersontól jött - jelentette be komoran. - Ugy véli, a sajtó emberei
bármelyik pillanatban a nyakunkon lehetnek.
Szándékoltan Robbie-nak intézte az utolsó szavakat, de a sajtóreferens
határozott fejrázással utasította vissza az állítást.
- Ennek semmi jele - közölte. - Legalábbis egyenlőre.
A Direktor vetett még egy reményvesztett pillantást a telexre, mielőtt
átadta volna Robbie-nak. Robbie gyorsan végigolvasta. Mielőtt Muengóba
repült volna, Peterson nyilvánvalóan kapott egy telefonhívást a luandai
Reuters tudósítótól, aki máris halottá a halott önkéntessel kapcsolatos
szóbeszédet. Az sem lehetetlen, hogy figyelemmel kísérik a kinti
szervezetek rádióbeszélge-tésejt. Mindenki ezt tenné. Peterson
természetesen letagadott mindent, de ettől függetlenül nemsokára
nyilvános bejelentést kell tenniük. Vajon hogyan kellene megjátszaniuk?
- Nos - higgadt le a Direktor és kezdte el törölgetni a szemüvegét. -
Akkor most mitévők legyünk?
Robbie épp készült megadni a választ, amikor kopogás hallatszott az
ajtón. Mielőtt a Direktor még reagálhatott volna, az ajtó felpattant, és
egy alak lépett be rajta. A fehér esőkabáton vízfoltok terjengtek, és az
esernyő nedves csíkot hagyott maga után, ahová csak ment a tulajdonosa.
-Jöttem, ahogy csak tudtam - szólalt meg az alak kapkodva. -Elnézést a
késésért. - A Direktor elhessegette az udvariasságot és láthatóan új
erőre kapott a látogató puszta jelenlététől is.
- Todd Llewelyn - tudatta az egybegyűltekkel. -Azt hiszem, senkinek sem
kell bemutatnunk. Volt olyan szíves felajánlani a segítségét, ha a dolgok
kezdenének...hmm... rázósak lenni...
Az arcok az asztal körül barátságos mosollyal nyugtázták Llewelyn
jelenlétét, és Robbie figyelte, ahogyan a férfi megszabadul fehér
esőkabátjától. Llewelyn jól ismert televíziós személyiség volt a
nyolcvanas években. Szögletes, kifejezésteljes arc és összeférhetetlen
természet - robbanékony elegy a realista dokumentumfilmekhez. Most,
valamivel túl az ötvenes évei derekán, félresöpörte őt a televíziós
forradalom, amely könnyen emészthető, simulékony szappanopera-sztárokkal
cserélte fel a kérlelhetetlen igazmondást. Robbie sok-
38
szór eltűnődött már azon, milyen süllyesztőbe kerülnek Llewelynhez
hasonlók. Most megtudta.
A Direktor valósággal kivirult a látogató jelenlétében, mi egy gyermek,
mikor megkapja legújabb játékszerét, miközbt Robbie hátradőlt a székben,
azon töprengve, ki teszi majd nu a nyitólépést. Talán Llewelyn. A
kezdeményezés volt a mási amit a Direktor ki nem állhatott.
Llewelyn lecsusszant egy üresen álló székbe, az asztal felt Robbie-ra
függesztve tekintetét. A tekintet - hűvös, kéméi és becsmérlő -
félreérthetetlen volt, egyenes hadüzenet, Robbie azon kapta magát, hogy a
jegyzettömbjébe firkáig; csak hogy zavarát és haragját leplezze. Hogy
Llewelynt nevt te ki média-tanácsadónak, a Direktorra vallott, hisz ez2
megint megtakarította magának, hogy szemtől szembe koi rontálódjon
Robbie-val. A Direktor nem tartott igényt a szí gálataira. És ezt így
adta a tudomására.
- A lényegre, Todd - mondta éppen a Direktor. - Te is tuc erről a
szerencsétlen históriáról. Beszéltünk erről telefonc Csakhogy egy kis
komplikáció adódott. Valerie?
A Robbie mellett ülő nő egy röpke pillantással felmérte a töb ek
reakcióját és máris felvette a fonalat. Közvetlenül Llewelynr intézte a
szavait. Néhány hónapja, kezdett bele, a Terra San igyekszik a minimumra
szorítani angolai tevékenységét. A belj litikai helyzet láthatóan kezd
kikerülni a kormánypártiak ke közül. A három évtizednyi polgárháború
térdre kényszerítette országot, és a legújabb választások sem oldottak
meg semmit. MPLA, Luanda szocialista kormányzata ugyan csekély többség
győzött, de a jobboldali ellenzék, az UNITA, nem hajlandó e merni az
eredményeket. Jonas Savimbi, az UNITA vezetője újL offenzívára szólította
fel híveit, és mindenfelé fellángoltak összetűzések, ahol a kormány vagy
Savinbi csapatai nyereg! érezték magukat. A vidék teljesen
elnéptelenedett, míg a nag> rosok zsúfolásig teltek. A harcoknak több
ezren estek áldozs és milliók kényszerültek arra, hogy elhagyják
otthonaikat. Ib körülmények között a Terra Sancta és a hozzá hasonló segi
szervezetek tehetetlenek. Vitatkozni lehet, sor kerülhet tóvá
találkozókra is, de a lényegen ez mit sem változtat. Angola le
lemez. A Terra Sancta máshol sokkal hasznosabban is elköltheti értékes
pénzalapjait.
Llewelyn figyelmesen hallgatta az összefoglalót, tekintetével egy
pillanatra sem hagyva el Valerie arcát. Amikor a nő lélegzetvételnyi
szünetet tartott, a férfi előrehajolt és felemelte a mutatóujját. A
számtalan dokumentumfilmből jól ismert póz.
- Akkor tehát kivonulnak? Ezt akarja mondani?
- Mi... nos...
- Igen vagy nem?
Valerie a Direktor felé sandított. A Direktor nyugtalannak tűnt.
- Egyenlőre még csak ott tartunk, hogy mérlegeljük a kérdést - magyarázta
sietve. - Hogy kivonulunk, az olyan... nos... túl nyers megfogalmazás.
- De erről van szó. Ez a lényeg.
- Alapjában véve... - engedte meg a Direktor vonakodva -...nos, igen.
- És szégyenkeznek a döntés miatt? Ez a gond?
- Nem, szégyenkezni azért nem szégyenkezünk. Csak úgy érezzük, ezt az
egészet nagyon könnyű... - Itt megállt, összevont szemöldökkel meredve
maga elé.
- Félremagyarázni?
- Igen, pontosan.
A Direktor hálásan mosolygott, lelkesen elfogadva a mentőkötelet,
miközben Robbie érezte, hogy az arcába szökik a vér. Rengeteg időt
eltöltött Angolában. Bár látta az országot a legr rosszabb formájában,
még mindig szerette azt a helyet. Nem ismert még egy országot Afrikában,
ahol akár csak hasonlóan kedvezőek lettek volna a lehetőségek: az olaj, a
gyémánt, és mindenekelőtt az emberek. Harminc ilyen év minden nemzetet
megnyomorított volna, de az angolaiak még mindig ott voltak, örök
optimistán, örök vidáman, a legparányibb jót is felismerve a ten-* gernyi
rossz közepén. Az ő nézőpontja szerint megbocsáthatatlan bűn lett volna
megvonni tőlük a segítséget. Angola óriási bajban van, ez nem is lehet
kétséges, és épp ezért nem szabad most magára hagyni. Haván bármiféle
értelme a Terra Sancta létének, akkor ez az.
40
Felemelte a kezét, magában elismételve a régi érveket, ám Direktor ügyet
sem vetett rá. Korábban számtalanszor kitárgy; ták már ezt, és a Direktor
a nyilvános ellenkezést sem szerett
Llewelyn hangosan elmélkedni kezdett, tekintetét lassan \ gighordozva a
jelenlévőkön és eközben megszilárdítva veze szerepét a találkozó
irányításában.
- Tehát valamennyien amiatt aggódnak - mondt^ -, hogy n gatív visszhangja
lesz az ügynek. A média amúgy is a nyakuk jár Jordán miatt, és félnek, mi
minden jöhet még... - Tekintei vei egyenesen a Direktort vette célba. -
Igazam van?
- Tökéletesen.
- Tehát a minimumra kell csökkenteni a károsodást. Úg] mondhatnánk, hogy
el kell térítenünk az ártó szándékot. Iga
- Sajnos igen.
Llewelyn bólintott és felnyitotta kézitáskáját. Egy sárga jej zettömböt
húzott elő belőle. A Direktor valósággal csüngött sí vain. A páciens
beteg. Fennáll a botrány eshetősége. Mit jav ilyen esetben a
tévedhetetlen médiaóriás?
Llewelyn lefirkantott valamit a jegyzettömbjébe.
- Tartja valaki a kapcsolatot a szülőkkel? - kérdezte anélki hogy
felnézett volna. Robbie megrázkódott.
- Igen - felelte halkan. - Én.
- És hogyan fogadták a hírt?
-Az apát nagyon lesújtotta. Az anya... - Itt habozni kezdett Nos...benne
nem vagyok biztos.
Llewelyn felnézett, arcán ugyanazzal a nyíltan ellenséges ki jezéssel.
- Nem biztos benne? -Nem.
- Hogy érti ezt?
Robbie vállat vont. Nem volt hajlandó kijönni a béketűrésbő -Afelszínen
nagyon összeszedett, megőrzi a hidegvérét... -elhallgatott és hagyta
kicsengeni a mondatot. - Az igazat mt vallva, el akar utazni Angolába. -
Az asztal végében a Direkt hápogva kapkodott a levegő után. Sikerült
alaposan megdc bentenie.
- Ezt komolyan mondja? - kérdezte.
- Igen.
- El akar utazni Angolába?
- Legalábbis ezt mondja.
- De hát miért?
- Hogy megtalálja a fiát. Hogy... - intett Jordán dossziéja felé -
kiderítse, mi történt vele. Hogy elbúcsúzzon tőle, gondolom.
Llewelyn hátradőlt a székében és közömbösen figyelte a szóváltást, mintha
már tucatszor hallotta volna korábban. Most először el is mosolyodott.
- Ez meglehetősen gyakori az ilyen esetekben... - szólalt meg. - Higgyék
el nekem, számtalanszor láttam már ilyet. Falkland a klasszikus példa.
Valahányszor az áldozatok listája megjelent, valósággal elárasztottak
bennünket. Érdekes, hogy főként az anyák...
- Megértem. - A Direktor most sem vette le a tekintetét Robbie-ról. - És
mit mondott neki?
- Mondtam, hogy ezt hihetetlenül bonyolult elintézni.
- Lehetetlen. Lehetetlen elintézni. - A Direktor összevonta a
szemöldökét. - És mit felelt erre?
- Nem felelt semmit.
Rövid csend állt be. Llewelyn tovább jegyzetelt a tömbjébe. Végül
gondosan letette a tollat az asztalra és összefonta maga előtt a karjait.
- Miért lenne lehetetlen? - kérdezte halkan. Robbie válaszolt volna, de a
Direktor félbeszakította.
- Először is, az egy háborús övezet... - kezdte -, már az odaju-tás is
felér egy rémálommal. Azután ott van maga a polgárháborús légkör. Az
olyan helyeken, mint Muengo, hihetetlen a káosz. Rengeteg a halott.
Gondot okoz az élelemellátás, nincsenek orvosságok, nincs elektromos
áram, ihatatlan a víz. A szituáció egyszerűen borzalmas, minden kicsúszik
a kezünk közül.
- Ezt értem - bólintott Llewelyn -, de ettől még nem lehetetlen odajutni.
A Direktor összevont szemöldökkel, zavartan és tehetetlen figyelte,
ahogyan Llewelyn tovább beszélget Robbie-val.
- Ez a Mrs. Jordán... - tűnődött el - ... milyen asszony?
- Ahogy mondtam.
- Ugy értem, milyen a megjelenése. Szép asszony? Szimpa kus? Kedves?
Robbie vállat vont.
-Jó negyvenes, alacsony, karcsú... - Itt szünetet tartott, vissa
emlékezve az összehajtott melegítőre. - És sokat mozog, azt 1 szem.
- Szép? - kérdezte újra a férfi. -Jó megjelenésű?
- Igen. - Robbie a homlokát ráncolta és furcsa mód sért érezte magát a
kérdés természete miatt. - Igen, határozottan í Szőke, karcsú, megnyerő
modorú, kedves szemű...
- Elszánt?
- Igen, mondhatjuk így. Nehéz ezt megítélni, de azt hiszem igen, az.
Újabb hosszú csend állt be, mialatt Robbie kényelmetlen fészkelődött a
kemény faszéken. Valami számára nem egészi érthető okból hirtelen úgy
érezte magát, mintha saját érd mességét kellene bizonyítania reménybeli
munkaadójára Llewelyn a körmeit tanulmányozta.
- És megbízik magában? - kérdezte végül.
- Hogy megbízik-e bennem?
- Igen.
- Fogalmam sincs. Csak egy órát töltöttünk el együtt. Tal még annyit
sem.
- De mégis mi a véleménye? Az ember megérzi az ilyesmit. Robbie némán
meredt rá és végre megértette, hová is tart e:
beszélgetés. Llewelyn azt akarta, hogy menjen vissza oda, ho keresse fel
újra azt a viktoriánus vízfestményre kívánkozó 1 udvarházat Essex északi
peremén. Valamilyen ajánlatot k majd elvinnie, a nyitó tétet abban a
játékban, melynek egyetl célja, hogy a Direktor végre kiszabaduljon a
csapdából. Ho pontosan mi lesz ez az ajánlat, azt Robbie nem tudhatta. Cs
annyit tudott, hogy ki kell tartania, bármi is legyen a követk< menye, és
meg kell oltalmaznia azt a szerencsétlen asszony Todd Llewelyn-féléktől.
Most először egyenesen belenézett Llewelyn szemébe, kiáll a jeges
pillantást.
- Igen - felelte. -Azt hiszem, megbízik bennem.
Harmadik alkalommal, hogy Molly felment a hálóba, ébren találta a férjét.
Megállt egy pillanatra a nyitott ajtóban, kezében egy csésze teával, és
letekintett a párnán nyugvó arcra. A férfi szemei tágra nyíltan, vakon
meredtek az éjjeliszekrényen álló üres üvegpohárra. Molly most először a
pohár szagát is megérezte. Brandytől bűzlött.
Sebesen lehajolt a párnához, a kiürült pohár mellett hagyta saját
csészéjét és megcsókolta férje homlokát. A férfi bőre fagyos volt az
ajkai alatt, és Molly odasietett a parányi háló ablakához, hogy
összehúzza a függönyt az egyre sűrűsödő kinti sötétség előtt. Mióta csak
a fiatal pár visszaindult Londonba, a tűzhely előtt kuporgott és erre a
jelenetre készült. Tudta, hogy nem lesz könnyű. Huszonhat éves házasságuk
során egyetlenegyszer sem ragadta magához a kezdeményezést. Legalábbis a
fontos dolgokban nem. Az ilyen válsághelyzetekben.
Leült az ágyra és megkereste férje kezét. Élettelennek, halottnak érezte;
éppoly hidegnek és üresnek, akárcsak a test többi részét. Beszélt neki a
Terra Sancta embereinek látogatásáról; hogy milyen kedvesek voltak vele.
Beszélt James balesetéről, hogy pontosan mi is történt. Giles most
először látszott életre kelni.
- Egy taposóakna? - kérdezte.
Ugy ejtette a szót, mintha teljességgel idegen lenne a számára - valami,
ami a távoli űrből érkezett és semmiképp sem tartozhat az ő életükhöz.
- Igen - felelte. - Úgy tűnik, mindenfelé ott vannak.
- És rálépett az egyikre?
- Azt mondják.
Giles lehunyta a szemeit és felnyögött; egy olyan ember reakciója, aki
már nem akar többet hallani. Molly megszorította a kezét, visszaemlékezve
a templomi falak közt visszhangzó szavakra. Mindennek rendelt ideje van;
ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak. Giles feltornászta magát
az ágyban és igyekezett felkelni, de Molly visszatartotta. A férfi
zavart, értetlen pillantást vetett rá.
- Mit akarsz? - kérdezte. - Nem vagyok beteg.
- Tudom. De beszélnem kell veled.
44

- De hát... - kezdett újra mozgolódni, hogy legalább a lábát 1 tehesse,

de idővel feladta a próbálkozást. Molly tovább cirógat a kézfejét.
- El kell mennünk oda - mondta csendesen. - Neked és n kem.
- Hová?
- Angolába.
- Miért?
- Mert... - Itt megtorpant, pedig tudta, hogy ez a kérdés is € hangzik
majd, és hogy neki meg kell majd válaszolnia. - Mert < fontos. James
halott, Giles. Eltávozott. És én nem tudom add elfogadni, míg nem jártam
ott.
Elfordította a fejét. Most első alkalommal érezte át telj< mélységében a
veszteséget; hogy mit raboltak el tőle; hogy r az, amit immár soha többé
nem kaphat vissza. James végk elment. Soha többé nem hívja fel váratlanul
valamelyik áll másról. Soha többé nem fog éjfélkor rántottát sütni nel
Soha többé nem fog veszekedni vele a rendetlenség miai Felállt, vakon
kitapogatva a radiátorra tett törölközőt, és ít itatta könnyeit. Giles
nem mozdult; arca éppoly krétafehi volt, akár a párna huzata.
- Nem tehetjük - mondta most. - Nem mehetünk oda.
- Miért nem?
A férfi meredt tekintettel nézte, állig magára húzva a takaró
- Lehetetlen t- felelte. - Nem tehetjük meg.
- De hát miért nem?
Giles megrázta a fejét, szemében a csapdába esett vad tekint tével, és
nem volt hajlandó válaszolni. Miközben őt nézte, Mol azon kezdett
töprengeni, mi történt a férjjel, akit olyan jól i mert - a meleg szívű,
nyíltan egyszerű férfival, aki mellett regg lente fel szokott ébredni.
Most értette csak meg, hogy James h lála őt is elvette tőle. Nem maradt
más hátra, csak egy másik ií fi, egy idegen.
- Nekem mennem kell - hajtogatta bizonytalanul -, akármi történik.
- Nem mehetsz.
- Miért nem?
45
- Egyszerűen nem. Ez van. Mi értelme lenne? A fiú halott. Azzal, hogy
odamész, még nem hozhatod őt vissza.
- De igen. Visszahozom.
A férfi értetlenül, kiürült tekintettel nézett fel rá, és Molly habozott
egy pillanatig, mielőtt újra letelepedett volna mellé. Ezúttal Giles
fogta meg az ő kezét.
- Úgy értem, a testét - szólt halkan. - Hazahozom a holttestét. Hogy
eltemethessük.
Egy pillanatig azt hitte, hogy Giles újra megroppan, de a férfinak
ezúttal sikerült megőriznie az önuralmát.
- Hogyan? - kérdezte végül. - Hogyan akarsz odajutni?
- Nem tudom - vonta meg a vállát. - Csak van valami módja. Biztos járnak
a repülők. Megvan rá a pénzünk. Nem lehet különösebb probléma.
A pénz említésére Giles a falnak fordította a fejét. Molly hallotta, hogy
odakint a sötétségben a macska kaparássza a konyhaajtót. Giles lehunyta a
szemeit. A szemei alatt apró izomrostok kergetőztek.
- Nincs pénz - mondta ki végül. Molly üres tekintettel meredt rá.
- Micsoda? Giles felnyitotta a szemeit és egy hosszú pillanatig egyetlen
szó nélkül nézett farkasszemet vele.
- Nincs pénz - mondta újra. - A szindikátusunk csődöt jelentett.
Milliókkal tartozunk. Százmilliókkal. A pénzünket akarják... - Itt kivárt
egy pillanatig. - Mindenünket, amink csak van.
MÁSODIK FEJEZET
Az első lövedékek éjfél után csapódtak be. McFaul ekkor m legalább három
órája aludt, elterülve tábori ágyán, a hálóhelj seggé átalakított
osztályterem egyik sarkában. Azonnal felé redt és kezével kotorászni
kezdett az ágy alatt a MagLite zse lámpa után, miközben kikukucskált a
moszkitóháló résein, lámpa fénysugara egy pillanatra megállapodott a
másik tábc ágyon, a helyiség szemközti sarkában.
- Bennie - sziszegte McFaul -, figyelj már, a szentségit.
Bennie felmordult, azután még mindig félálomban tíltakoz kezdett.
Hároméves együttlakásuk alatt McFaul még egyetleneg szer sem tapasztalta,
hogy Bennie jókedvűen ébredt volna. McFa kapkodva felcsatolta műlábát,
majd feltornászta magát az ágyról i sántikálva elindult a csupasz
fapadlón. A távolban meghallotta tompa morajlást, és azon kapta magát,
hogy a másodperceket sz mólja a következő robbanásig. A dörej végül
kellemetlen közelsé bői hangzott fel, megremegtetve a régi iskolaépület
tömbjét, i vele az ablakra akasztott elnyűtt takarót is. Aknavetők,
gondol McFaul. Feltehetőleg 120 milliméteresek.
Bennie is talpra vergődött és szitkozódni kezdett az átható s< tétben. Ő
és McFaul épp három nappal ezelőtt tárgyalták ki a 1 alakult helyzetet,
amikor a helyi kormánycsapatok parancsnoí megosztotta velük a legfrissebb
híreket. Az elfogott ellenségi katonák szerint az UNITA átfogó
offenzívára készült. Mint ; megszokott, a gyalogsági támadást ezúttal is
tüzérségi előkése tés előzi meg, aknavetők vagy ütegek, esetleg mindkettő
eg szerre. Dél-afrikai barátaiknak hála, a lázadók rengeteg fegyve rel
rendelkeznek. A bombázás akár napokig is eltarthat,
47
A közelben újabb robbanás hallatszott, majd egy gyermek panaszos
kiáltása. McFaul gyorsan ellenőrizte a helyiséget, végigpásztázva a
padlót a lámpa fénykörével. A Vöröskeresztnek volt egy bombabiztos
bunkerje innét fél mérföldnyire, és a veszélyhelyzetek esetén mindig
fenntartottak egy helyet neki és Bennie-nek. Bennie máris elkezdte
összeszedni a cuccát; egy táskába és egy hátizsákba becsomagolta
mindenét. A nehezebb eszközöket maguk mögött hagyták, bezárva azokat egy
megerősített szekrénybe. Ha az iskolaépületet közvetlen találat éri, a
felszerelés így is elpusztul, de a tárgyak zöme túlságosan is súlyos volt
ahhoz, hogy ilyen esetekben biztonságba helyezhessék. A fénykör most
megállapodott az iskolatáblára szegezett térképeken. A térképek nagy
felbontásban mutatták a területet, amelyen dolgoztak. Bennie és ő kínos
precizitással jegyezte fel rá az eddig elvégzett munkát. A térképek
létfontosságú információt tartalmaztak - mely utak biztonságosak, mely
mezők vannak még mindig aláaknázva, mely területek várnak még felmérésre.
Nélkülük kezdhettek mindent a legelejéről.
McFaul egyenesen a térképekre világított és közölte Bennie-vel, hogy
azokat mindenképp magukkal kell vinniük. Bennie a sötétben kuporgva
összehajtogatta a hálózsákját.
- Azt akarod, hogy hozzam őket?
- !gen.
McFaul elhagyta a termet. Amint kiért a folyosóra, az ablakon át
kikémlelt a trélerre kötözött vadonatúj gumicsónakra. Alig egy hónapja
jutottak hozzá - a tengerpartról szállították ide légi úton - és a csónak
máris nélkülözhetetlen eszköznek bizonyult. Talán meg kellene próbálnia
bevonszolni a tető alá? Vagy másképp megvédenie? Újabb gránátvető
dörrenését hallotta és lebukott az ablakperem alá, várva a következő
detonációt. Kis szerencsével a csónak is túléli a bombázást. Holnap majd
eljön és megpróbálja biztonságba helyezni.
Ahogy visszatért az osztályterembe, Bennie-t a térképek mellett találta.
A férfi a szájában tartotta zseblámpáját, miközben leszedegette a
térképeket, és motyogott valami kivehetetlent, amikor McFaul közölte,
hogy öt percük maradt. A tanterem szomszédságában egy raktár húzódott,
ahol a generátort és a fa-
48
gyasztót tartották, melyet egy kivonuló ENSZ különítményt' örököltek meg.
A hűtőt a generátor működtette, naponta reni szerint három-négy
alkalommal egy-egy fél órára. Ez rendsz rint bőségesen elegendő volt,
hogy minden hideg maradjo most azonban minden megváltozott. Talán több
napig is táv lesznek, s ezalatt elveszítik értékes hal- és
hústartalékaikat, gyöngyöző Sagres sörökről már nem is beszélve. McFaul
köz lebb hajolt a generátorhoz és ellenőrizte az üzemanyagszinte Teli
tankkal a gép negyvennyolc órán át működött. Miután te szivattyúzta a
karburátort, elégedetten rántotta meg az indít zsinórt. A generátor
elsőre beindult és azonnal felvette az üt met, McFaul pedig bezárta maga
mögött a raktár ajtaját és kitt te a „VIGYÁZAT -AKNAVESZÉLY' feliratú
táblát, ami mindedd hatásosnak bizonyult a fosztogatókkal szemben.
Most már Bennie is kiért a folyosóra és a sötétséget kémlel tekintetével.
Talált egy gumiszalagot is, amivel átköthette a te képeket. McFaul
megállt a nyitott ajtó mellett. A helyiséget mi is eltelítette a
kipufogógáz.
- Mehet?
-Ja.
Bennie kicsusszant az épületből, szorosan McFaul nyom ban maradva. Az
előre megbeszélt útvonalon hamarosan elj tottak Muengo kátyúkkal szabdalt
főutcájáig és meghúzódva árnyékokban házról házra haladtak. A legtöbb ház
máris elh gyatottan állt, magán viselve a korábbi ütközetek sebhelyeit
beszakadt tetők, megfeketedett falak, törmelékkel szegélyezi
bombatölcsérek. Ami faanyagot tartalmaztak - padlódeszká ajtók, elnyűtt
szekrények -, már rég elhordták a menekülte csak hogy némi tüzelőanyagra
tegyenek szert, melynek segíts gével megfőzhetik ételüket. A kísérteties,
roppant méretű r mai katolikus templom mellett McFaul megállt és
hátrainti Bennie-nek, hogy keressen fedezéket. Az UNITA aknaveti megint
rázendítettek, egyszerre öt-hat szólamban is. McFa véleménye szerint a
maximális hatótávolságon üzemeltek, 1 szén a becsapódások nem követtek
előre meghatározott ren szert és a nagy erejű robbanószer az eddig jól
bevált takti szerint véletlenszerűen záporozott a városra, hogy mielőbb i
49
bírja azt a megadásra. A kórház, jól tudta, máris ostrom alatt áll -
hozzátartozók érkeznek a haldoklókkal és sebesültekkel, hosszú sorok
kígyóznak a gyertyafényekkel pettyezett sötétségben, gyermekek ülnek
törökülésben a földön, felfelé fordított arccal és értetlen tekintettel.
A kórházban norvég orvosok dolgoztak, mindössze ketten, de váltásonként
így is egy hónapig maradtak és láthatóan kimeríthetetlen energiákkal
rendelkeztek. A gyógyszerellátás jelenlegi színvonalát tekintve kész
csoda, hogy egyáltalán boldogultak.
Az aknavetők egy pillanatra elcsendesedtek, és McFaul Ben-nie-vel a
nyomában sietően átkelt a templom melletti poros te-recskén. Nappal ez
volt a város szíve; a hely, ahol az itteniek kiteregették gyékényeiket,
hogy áruba bocsássák kevéske értéküket - néhány zöld banánt, gyökereket,
segélycsomagok ruhadarabjait, főzőolajjal félig telt befőttes üvegeket,
tejporral teli szakadt papírzacskókat, a külföldiek által használt szívós
takarófólia maradék végeit. Apraga, a piac, működésben tartotta a város
vérkeringését, és e nélkül Muengo már rég halott lett volna. A praga
lehelt életet a városba. Apraga maradt meg egyedül, amikor már minden más
a darabjaira hullt szét.
A gránátok ismét süvíteni kezdtek, és McFaul esetlenül botorkált tovább a
sötétben, hogy megtegye az utolsó néhány száz métert a Vöröskereszt
bunker felé, feledve a fájdalmat a lábában. A bunkerba a vöröskeresztes
tábort körülölelő fal egy hasadékán keresztül lehetett bejutni. A város
legutóbbi ostromát követően a svájciak elhozták ide a saját mérnökeiket,
hogy a már meglévő épület alagsorát átalakítsák. Megerősítették a
földszinti tartógerendákat, és betonnal öntötték ki a födémet. Az így
létrejött föld alatti helyiség nem lehetett sokkal nagyobb négy
négyzetméternél, viszont a közvetlen aknatalálatot kivéve teljes védelmet
biztosított a bent tartózkodóknak. A bunker saját energiaforrással és
vízellátással rendelkezett, és a tetőre szerelt nagy dipólantenna
rádiókapcsolatot biztosított Luandával, sőt ha a légköri viszonyok
engedték, akár Európával is. A muengói Vöröskereszt misszió vezetője a
bunker építésének befejezését fogadással ünnepelte meg, amelyre a többi
segélyszervezet munkatársait is
50
meghívták, és röviddel ezután máris újult erővel lángoltak f a harcok. A
bunker, ha csúcsra járatták, tizenöt embert vo képes befogadni.
McFaul megtalálta a bejárathoz vezető lépcsősort, mely mindkét oldalról
nehéz homokzsákok szegélyeztek. Félútc lefelé hirtelen egy arc tűnt elő a
sötétből és kérdőn meredt r juk. A bombázás egyre hevesebben
folytatódott, és McFaulm semmi kedve sem volt leállni vitatkozni.
-Porfavor... vámos!
Próbált tovább haladni, de a másik nem engedte és angolul c motyogott
néhány bocsánatkérő frázist. Beletelt egy-két máso percbe, míg McFaul
felismerte a hangot. Peterson volt az. A lát gató Luandából.
- Indult valahová? - kérdezte McFaul epésen. - Egy kis eí séta?
Peterson grimaszra húzta az arcát a félhomályban.
- Az ENSZcsapat adott szállást - magyarázta. - Azt ígérték, c: nálnak
valamit a holttesttel is.
- Milyen holttesttel?
- A Jordán fiúval.
- Mégis mit?
Peterson vállat vont és rémült szemekkel meredt az éjszakáb
- Megszerveznek egy repülőutat. Hacsak tud valami más 1 utat.
McFaul egy pillanatig nem felelt, majd sebesen lebukoi amikor egy gránát
vágódott egyenesen a templom előtti té re, sziszegő repeszeket és utcakő
törmeléket küldve maj köré az éjszakába. Néhány pillanattal később,
miután újra fi állt, McFaul próbálta tovább folytatni a megkezdett
beszélg test, de Peterson addigra nyom nélkül eltűnt. Bennie jelent
lépcsősoron, borotvált koponyáján gyöngyöző verítékkel, i tolni kezdte
maga előtt McFault a lenti megerősített acélaj felé.
- Ez meg ki volt?
- Peterson. A Terra Sanctától.
- Mit akar itt?
- Egy repülőt, ami kiviszi.
51
A lépcső aljában mindketten verni kezdték a súlyos ajtót. Bennie
felnevetett. - Álmodozzon csak - mondta. - Micsoda egy fasz.
Molly Jordán elkésett a találkozóról, melyet telefonon beszélt meg a
család ügyvédjével. Tizenegyre kellett volna a férfi irodájába érnie, de
egész délelőtt a falubeliek hívásait fogadta, miután James halálhíre a
címoldalon jelent meg a helybeli lapban. Kilenc órától kezdve a konyha
egy percre se ürült ki, és tízre Molly már kifogyott a vázákból is.
Amikor végre sikerült bezárnia az ajtót és elmenekülnie, meg a mosogató
is zsúfolásig telt íriszekkel és kardvirágokkal.
Most gyorsan átvágott az utcán, abban a reményben, hogy Patrick meg fog
bocsátani neki. Amióta csak az eszét tudta, a férfi ebben a szolid,
harmincas évekből származó házban tartott fenn irodát, Frinton
bevásárlóutcájában. Az utca egyik végét egy füves mező, majd a tenger
zárta le; míg a másikat az örökké becsukott és takaros fehérre festett
kapuk, melyek szinte hermetikusan elszigetelték a falucskát a
külvilágtól. Frinton - ötlött fel Mollyban, valahányszor itt járt -
egyfajta időhurokban létezett; ódivatúan, előkelően és elszántan arra,
hogy távol tartja magától a huszadik század gyarmatosító törekvéseit. Nem
voltak kocsmák. Nem jártak buszok. Alig néhány fűszerbolt. Ebbe a
különös, elfalazott közösségbe Patrick - a maga csendes, úri modorával,
és a golf iránt érzett gyengéd vonzalmával - tökéletesen illeszkedett.
A férfi a kis fogadótérben várakozott rá. Az általa ismert legtöbb
férfival ellentétben Patrick remekül boldogult az érzelmektől terhes
szituációkban - most is előrelépett és szorosan magához ölelte. A
kopottas tweedzakó ráncaiba beleivódott a finom pipadohány illata. Kedves
ember, gondolta Molly. Kedves, nagyon kedves.
Felmentek az emeleti irodába. Élénk napfény rajzolt szövevényes mintákat
a szőnyegre. A férfi megállt a sarokba állított pohárszék mellett,
elhessegetve Molly bocsánatkérését, amiért késve érkezett. Megkínálta egy
sherryvel, de Molly inkább teát kért.
52
- Alice-t mélyen lesújtotta a hír - tudatta a férfi. - O is itt va ha
szükséged lenne rá. Csak szólnod kell,
Molly bólintott. Alice-nak, Patrick feleségének, nem lehete saját
gyereke, ezért mindig is élénk érdeklődést tanúsító James irányába. Most
először ötlött fel Mollyban, hogy milye érzékeny lehetett a veszteség az
ő számára is.
Patrick hosszan beszélt, gyengéden visszaemlékezve James-re; különféle
kalamajkákra és a fiú felülmúlhatatlan tehetségére, hoj a legártatlanabb
helyzetben is bajba sodorja magát. A legkisebb 2 var vagy feszélyezettség
nélkül használta a múlt időt, és Molly aze kapta magát, hogy mosolyog a
régi történeteket hallva és furc mód megnyugvást érez. James valóságos
személy volt. Valódi vt Valódi könnyek. Valódi nevetés. Amikor
elhatalmasodott benne kísértés, hogy szentimentális érzelgősséggel
gondoljon vissza 1 mint afféle szentre, mindig erre kellett gondolnia.
Idővel megérkezett a tea is. Molly beleharapott egy kekszb aznap az első
falatba, majd Patrick Giles-ról kérdezett.
- Hogyan fogadta?
- Rosszul, ő... - Molly próbálta megtalálni a megfelelő sza\ kat. -
Mintha sokk érte volna, azt hiszem. Alig lehet ráismeri Úgy tűnik, arra
sem vágyik, hogy mellette legyek. Vagy hogy bi ki más mellette legyen...
Olyan... - Megrázta a fejét, még mind a kekszet forgatva a kezében. Giles
hajnali kettőkor feküdt cs le és akkor sem tudott aludni. O szokás
szerint korán reggel 1 indult futni, eltökélve magában, hogy megőrzi
magának ezt értékes órát, de mire hazaért, a férfi már eltűnt. Üzenet
nélki Magyarázat nélkül. Csak egy újabb pohár a mosogatóban, amt fanyar
whiskyszagot árasztott.
Patrick belekortyolt a teájába.
- Telefonált ma reggel - szólalt meg. - Fél hét körül.
- Giles?
- Igen.
- Micsoda véletlen. - Összevonta a szemöldökét és prób visszaemlékezni
rá, hogy említette-e férjének tervezett frintc látogatását. - Tudta, hogy
ide jövök?
- Nem, dé arra kért, hogy mindenképpen beszéljek vek Szóval... -
mosolyodott el - ...éppen kapóra jöttél.
53
- Miért akarta, hogy beszélj velem? Mit kell megtudnom tőled? Patrick
felállt és becsukta az ajtót. Mire újra leült, a mosoly
már szertefoszlott.
- Te is tudod, hogy bajban van. Úgy vélem, említette neked.
- Mondta, hogy csődbe mentünk. Erre gondolsz?
- Igen.
Patrick a kannáért nyúlt, felajánlva még egy csésze teát, de Molly a
fejét rázta. Megdöbbentette, hogy ez a férfi valószínűleg többet tud az
anyagi helyzetükről, mint ő maga. Érezte, hogy kissé elpirul, bár inkább
ingerültségében, mint zavarában.
- Patrick... - kezdte -, nem volt könnyű a számomra az elmúlt huszonnégy
óra. Pontosan mi az, amit tudatni akarsz velem?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Tőled. - Itt szünetet tartott és két kockacukrot ejtett a teájába. -
Hogy mennyit akarsz megtudni.
- A pénzről? Hogy mi történt?
- Igen.
- Mindent.
Patrick bólintott. Azután visszaült az íróasztala mögé, ölében
egyensúlyozva a csészét és az aljat. Giles, mint azt bizonyára Molly is
tudja, a Lloyd's aktív tagja. A Nevek szindikátusának vállal jótállásokat
és köt üzleteket. A Nevek azok a befektetők, akik a törzstőkét
biztosítják a profitrészesedés reményében. Egy jó évben tekintélyes
bevételre tehetnek szert, egy rossz évben azonban veszteségeket
szenvednek. És egy nagyon rossz évben előfordulhat, hogy csődbe is
mennek.
Molly bólintott, buzgón hallgatva a magyarázatot. Szégyenére legyen
mondva, de soha nem tudta megérteni ezt a szövevényes rendszert.
- És ki hozza a döntéseket a kockázatvállalásról? - kérdezte.
- Giles hozza. - Itt szünetet tartott. - Hozta.
- Csak hozta?
- Igen - bólintott a férfi. - A múlt hét végén megvonták tőle az aláírási
jogot. Szaknyelven szólva, felfüggesztették.
Molly próbálta befogadni a friss információt és most értette csak meg,
milyen poklokat kellett az elmúlt napokban Giles-nak
'
megjárnia. Bár Giles igyekezett ezt leplezni, Molly mindig tudta, hogy a
férje él-hal a versenyért. Ez néha az apróbb de gokban is megmutatkozott
- a szülői összejöveteleken James i kólájában vagy a baráti
csónakversenyeken. Hogy gondjai t madtak a munkahelyén, ráadásul fel is
függesztették, valóság( rémálom lehetett a számára.
- Mégis mi történt? - kérdezte. - Mit jelent az, hogy felfügges tették?
Patrick újra belekortyolt a teájába. A kérdés feszélyezett hor
lokráncolást csalt ki belőle.
- Giles a saját pénzét és a te pénzedet éppúgy befektette, ah gyan a
szindikátusét. A legtöbb üzlettársa is ezt teszi. Bevett g> korlat.
Molly bólintott. Ezt legalább megértette.
- Nyolcvannégyben - emlékezett vissza. - Azon a nyáron dö töttünkúgy,
hogyjames-t másik iskolába íratjuk. A középisko ban rettenetesek voltak
az év végi eredményei. Talán te is ei lékszel.
- Igen. Nagyon is.
- Giles azt mondta, hogy többletforrásra lesz szükségür Pénzre, úgy
értem. A Lloyd's szinte magától kínálkozott.
- Valóban. És Giles jó munkát végzett. A nyolcvanas évekb végig
kiemelkedően teljesített. Kíváncsi vagy a számokra?
Molly megrázta a fejét. A számadatok távol álltak tőle. Se kai inkább az
számított, amit a pénz révén megengedhett maguknak. James iskolái
korántsem voltak olcsók. Eltűr dött rajta, milyen hamar magától
értetődőnek tekintette új; tetű gazdagságukat. A külföldi nyaralásokat. A
ház átépítés A néhány hektár területet a lovaknak, majd később a bá
nyoknak.
- Mi történt? ~ kérdezte végül. - Mi ment rosszul? Patrick kiürítette a
csészéjét és visszatette a tálcára. A rész
tek, mondta, roppant szövevényesek, mindenesetre Giles s
viszontbiztosítást kötött. Ez gyakorlatilag annyit jelenti hogy részt
vállalt mások kockázatából annak reményéb< hogy osztozik a keletkező
profiton is. Ez a fajta biztosít rendszer a Lloyd's specialitása. Sokan
csinálták Giles kollé
55
közül a nyolcvanas években, és a haszon adott esetben csillagászati
lehetett.
- Akkor hát, mi ment rosszul? - kérdezte Molly türelmesen.
- Többé-kevésbé minden. Olajkutak gyulladtak ki. Lockerbie. Hurrikánok.
Földrengések. Amit akarsz. Óriási veszteségek. Hatalmas követelések. De a
legkellemetlenebb mind közül a környezetszennyezés, különösen Amerikában,
és ez az a pont, ahol Giles és egy-két kollégája a legérzékenyebb
veszteségeket elszenvedte. Adott nekem egy másolatot a vonatkozó
újságcikkekről. Itt vannak...
Patrick kihúzta a fiókot és elővett egy dossziét, majd egy összehajtott
újságkivágást csúsztatott át az asztalon. A cikk a The New York Times-ban
jelent meg. A szemcsés felvételen alacsony gyárépületet lehetett látni,
mögötte magas drótkerítéssel. A kerítésre erősített jókora táblán ez
állt: VESZÉLY! IPARI MÉRGEK! A kép alatt kéthasábos történet következett
egy New Jersey-i hadianyaggyárról, amely TK-fegyverek gyártására
szakosodott.
Molly felpillantott.
- Mit jelent az a TK?
- Terület korlátozás. Katonai zsargon arra, hogy ott tartják az
ellenséget, ahol ők akarják. A nagy hatásfokú robbanóanyagok helyett
különféle vegyi anyagokkal töltik meg a lövedékeket. Ezt a helyet már rég
bezárták. De úgy tűnik, a működésük során komoly környezeti károkat
okoztak.
- De hát mégis mi köze ennek az egésznek Giles-hoz?
- Az ő szindikátusa viszontbiztosította a kockázat egy részét. -Szünetet
tartott. - Nem, is elhanyagolható részét, ami azt illeti.
- És most rajtunk követelik a pénzt? - Molly megrázta az újságkivágást. -
Ezek az emberek követelőznek?
- Nincs más választásuk. Az amerikai kormányzatnak hatalmában áll
elrendelni a helyretételt. Hatalmas területről van szó. Több száz
hektárról. Gyakorlatilag el kell hordani az egészet. A jogászok még
vitatkoznak a költségeken, de a legszerényebb becslések is egymilliárd
dollárról szólnak.
- Egymilliárdról? - meredt a férfira Molly. Az összeg egyszerűen
hihetetlennek tűnt. - És ezt Giles-nak kellene kifizetni? Neki kellene
előteremtenie?
56

- Nem, ilyesmiről szó sincs. De ekkora összegnek még a tize is

iszonyatosan sok. Százmillió... - Megrázta a fejét. - Egész i gyón,
különösen, ha a szindikátus egyéb kockázatot is vállalt
- És így történt?
- Igen, amennyire én tudom, Gilest épp emiatt függesztett fel. A
cégvezetés úgy gondolja, ő a hibás a csődhelyzetért. Előr telén üzleteket
kötött. Dupla vagy semmi üzleteket.
- És igazuk van?
-Attól tartok, fogalmam sincs. De nem is ez a lényeg. A Lloy( állam az
államban. Nekik csak a reputáció számít.
Molly bólintott és végre megértette, miért volt olyan csend Giles, és
miért nem akarta megosztani vele a problémáit. A fé: mindig is büszke
ember volt. Még a múlt héten is - egészen í dig a pillanatig, míg el nem
vették tőle az állását - úgy érez esélye van megmenteni a helyzetet,
belekezdeni valami újba teljesíteni kötelezettségeit a szindikátus többi
tagja felé. Isméi annyira férjét, hogy tudja, a szindikátus bukása sokkal
nagyo súllyal nehezedett Giles vállára, mint a saját jövőjük. Mindig meg
volt verve ezzel a túlzott lelkiismeretességgel. Ez az eg; oka, hogy
annak idején beleszeretett.
- De miért nem mondta el azt az egészet ő maga? - kérde: inkább csak
önmagától. - Miért volt szüksége közvetítőre?
Patrick egy hosszú pillanatig nem válaszolt.
- Beszélnünk kell a következményekről - mondta végül -, akkor talán te is
megérted.
Todd Llewelyn félretolta tányérját és megtörölte a száját asztalkendővel.
A középkorú férfiak előtt álló kihívások kö; az egyik legnagyobb a
testsúly szinten tartása. Az ő munka ban a megjelenés mindennél
fontosabb, ám az alak megőr: sének árát folyamatos diétázással kell
megfizetni, ami külöt sen kellemetlen tud lenni, ha az ember meghívást
kap a ,. Belissimába".
Húsz évvel fiatalabb vendéglátója újabb tál Spagetti Me narát vett
magához. Martin Pegley pontosan egy éve töltő be új állását, és azt
találta az ünneplés legalkalmasabb forn jának, hogy magával vitte egykori
főnökét a Soho egyik li
57
jobb olasz éttermébe. Ezzel talán véget vethet a vég nélküli
telefonhívásoknak is.
Llewelyn chiantis pohara után nyúlt. Az ebédhez maximum két pohár járt.
Eddig még alig nyúlt az elsőhöz.
- Nos tehát, mit gondolsz? - kérdezte.
Pegley szemei a vonalas jegyzettömb felé villantak. Felírt minden egyes
programötletet, ahogyan Llewelyn elővezette őket, de eddig egyikük sem
csiholta ki belőle az érdeklődésnek még a szikráját sem.
- Nem rossz ez a hirosimai visszatekintés - felelt óvatosan -, de
őszintén szólva egy kicsit kilóg a profilunkból.
- A minimumra csökkentenénk az archív anyagokat - vágta rá Llewelyn
azonnal -, ha ez a gond.
- És mi lenne helyettük? Mit látnánk? Szóba se kerülhet, hogy
odautazzunk. Voltam Japánban a múlt hónapban. Botrányosak az árak.
- Ez nem probléma - válaszolt Llewelyn lelkesen. - Idehozatjuk a
fickókat. Itt csináljuk meg az interjúkat. A saját anyagunkat használjuk
tölteléknek. Minimális költség, maximális hatékonyság.
- Milyen fickókat?
- A túlélőket.
- Nem hiszem, hogy sokan lennének. Különben sem értem, mi lenne benne a
pláne.
Llewelyn egy pillanatra eltűnődött rajta, hogy a másik komolyan veszi-e.
Öt évvel ezelőtt, amikor még együtt dolgoztak az „igazi televíziózásban",
ahogyan Llewelyn nevezte, Pegley mellette volt kutató - okos, ambiciózus,
engedelmes. Most a fiatalabb férfi vezette az új People's Channel
programigazgatóságát, márpedig a napilapokkal és pénzügyi
érdekeltségekkel is rendelkező konzorcium azt a célt tűzte ki maga elé,
hogy alapjaiban változtatja meg a brit televíziózás arculatát. Pegley,
legalábbis a sajtóhíradások szerint, 6 millió fontos keret fölött
diszponált, és korábbi munkakapcsolatuk fényében Llewelyn semmi okát sem
látta, hogy ebből az összegből miért ne juthatna egy kevés neki is.
Vannak ötletei. Van szakmai múltja. Pegleynek mást sem kell tennie, mint
igent mondani.
58

Figyelte, amint Pegley tekintete visszavándorol jegyzeteir Llewelyn

valamennyi programjavaslata mellé apró ceruzajel tett. Ezek a jelek,
amennyire Llewelyn meg tudta ítélni, mir egyformák voltak. Ha tehát
Hirosima nem megy, akkor jog' san feltételezheti, hogy a többi is
balvégzetre van kárhoztatv Llewelyn a poharáért nyúlt és elhatározta,
hogy más taktik fog követni.
- Negyvenhét éves vagy... - kezdte -, boldog házasságban éls jól el vagy
eresztve anyagilag, jó a megjelenésed. Van egy fia Az egyetlen gyermeked.
O a te szemed fénye. Azután elutazik/ rikába. Egy segélyszervezetnek
dolgozik. Kutakat ás, vízvezet keket fektet, életeket ment, meg ilyesmi.
Ettől te csak még büs kébb vagy rá. Azután egyszer csak rálép egy
taposóaknára. Ban És ott hal meg.
Llewelyn hátradőlt, a chiantiját kortyolgatva és elégedetten csalival.
Pegley még mindig a spagettit tekergette a villájára, c felnézett és most
először mintha hamisítatlan érdeklődés cs lant volna a szemében.
- Tény vagy fikció? - Leemelt egy ezüstös kagylóhéj darabot nyelvéről és
gondosan letette a tányérja mellé.
- Tény. Tegnapról.
- Benne volt a lapokban? Más is tud róla?
- Eddig még nem.
- Mondd tovább.
Llewelyn megfontoltan vágott bele és igyekezett, a lehető le többet
kihozni mindabból, amit sikerült kipréselnie Robb Cunninghamből. Azelőtt
beszélt telefonon a fiatal sajtóreferen sel, mielőtt elindult az
étterembe, és egyúttal közölte vele, hoj mindkettőjüknek vissza kell
menniük a halott fiú anyjáho Cunningham azonban nem volt hajlandó
beszállni az ő játék ba. Ő a Direktornak dolgozik. Csak az ő megbízásait
kész végr hajtani. Llewelyn elkezdte kitörölni tányérját a kenyerével.
-Afrika izgató hely... - kezdte. - Ruanda, Mandela, amit cs; akarsz. De
vajon mennyire ismerjük valójában a fekete kon nenst? Hogyan mennek ott a
dolgok? A káoszt? Az öldöklés Mekkora kockázatot vállalnak az ilyen
fiatalemberek?
Pegley közbevágott.
59
- Melyik országról is lenne szó?
- Angoláról.
- Az merre van?
- Hát erről van szó. - Llewelyn előrehajolt és megkopogtatta az
asztallapot. -Az ismeretlen Angola. Az elfeledett háború. Menekültek.
Éhínség. Aszály. Járványok. Rettenetes tragédiák, és még csak nem is hall
róluk senki. Hidd le nekem, ideális alapanyag. ..
- Mihez?
- A filmemhez.
- De mi van az asszonnyal? Hogyan jön ő a képbe?
- Elutazik oda. Angolába. Hogy megtalálja a fiát.
- Azt hittem meghalt.
- így is van. Épp ez a lényeg. Egy újabb fehér áldozat. Afrika jövőjéért.
- Azért megy el oda, hogy visszahozza? Ezt akarod mondani?
- Igen, de ehhez előbb meg kell találnia. - Llewelyn felvette a kést az
asztalról és lelkesen gesztikulált beszéd közben. - Szőke. Nagyon szép
asszony. Középosztálybeli. És fehér. De mi mellette leszünk. Mindenen
keresztül.
- Ki az a mi?
- Én.
- Szóval te és ő mennétek... oda... - Pegley előrehajolt, újabb
rákszilánkot előpiszkálva a fogai közül.
- Angolába.
- Igen, persze. Te is vele mennél, hogy megtaláld a fiút?
Llewelyn megrázta a fejét. -Az igazságot - felelte. -Azért mennénk, hogy
megtaláljuk az igazságot. Hogy megtudjuk, mi is történt valójában. Azután
hazahoznánk a fiút. Utómunka, vágás, kezdhetnénk mindjárt az itteni
temetéssel is. A nő vidéken él, valahol Essexben. Ott lenne az egyház,
zöldellő temető, sok gyászoló. Az anya feltétlenül, és persze az apa is.
- És te?
- Talán, nem tudom, attól függ. Nem is lenne rossz... -Llewelyn félig
behunyta a Iszemét, ahogy próbálta elképzelni a jelenetsort. -
Kezdhetnénk egy flashbackkel, afrikai jelenetek váltakoznak a temetés
képeivel, áttűnés, aztán épp csak módjá-
60

val a por, a hangzavar, a mocsok, a kölykök, robbanás kép majd hirtelen

váltás, vissza a temetésre, bang, lezárt kopors bang, megint Afrika,
bang, koporsó a sírba, bang, porból vét< tünk... hé!
- Mi az?
- Micsoda főcím!
Pegley félretolta a tányérját és próbálta elkendőzni mosoly; Kutatóként
közel négy éven át dolgozott Llewelyn keze alá. A \ szekedések és a
megalomániás törekvések ellenére - a jellemt lenség és a hiúság dacára -
furcsa mód még mindig ragaszk dást érzett a férfi irányában. Todd
Llewelyn igazi túlélő. Sol nem fogadja el az elutasítást. Egyszerűen nem
hajlandó mega ni magát. És még most, jó néhány évvel a csúcs után is kép
előállni hasznosítható ötletekkel.
- És mire lenne szükséged - kérdezte elgondolkodva -, hoj ezt megcsináld?
- Megbízásra. És támogatásra. Lépnünk kell az ügyben. Mi lőtt valaki más
teszi.
Pegley egy hosszú pillanatig nem felelt. Azután összevonta szemöldökét.
- Tudod, azért még nem vagyunk teljesen egyenesben mondta végül -, úgy
értem ebben a People's Channel dolo ban...
Llewelyn pislogni kezdett.
- Nem vagytok egyenesben?
- Nem a pénzre értettem. Abból nincs hiány. Azzal nem lehi semmi gond. De
a hivatalos engedélyekkel már más a helyze Azt mondták, emiatt sem kell
aggódnom, de ettől függetlem még várjuk a jóváhagyást. Mármint
hivatalosan.
- Akkor hát hol a gond?
- Ki tudja? A technikusok szerint a széles sávú sugárzás félté elei nem
adottak, ami nekem teljesen kínai. Az az érzésem... Vállat vont. - Nézd
csak meg a szponzorokat. Aligha mi leszűr a kormány kedvenc csatornája.
Llewelyn bólintott. A People's Channel mögött álló lapcsc port a
centrumtól balra helyezkedett el, állandó tüskeként fi ródva a kabinet
oldalába. Pontosan ezért keltett fel ilyen mérti
61
kű üzleti érdeklődést az új koncepció. Komoly pénzeket áldoztak az olyan
történetekre, melyekhez senki más nem mert nyúlni. Egy magányos hang a
televíziózás rengetegében.
Llewelyn a chiantis palackra sandított. Az első pohár mindjárt kiürül.
- Azt mondod, hogy hivatalos engedély nélkül működtök?
- Nem, egyáltalán nem ezt mondom. Azt mondom, hogy egy-milliomod százalék
eséllyel előfordulhatnak kisebb fennakadások. Azt is megmondom, hogy
szerintem ez egy jó ötlet. Az emberarcú Afrika. Valami, amivel
mindannyian azonosulhatunk. Valami, amit még a tévé előtt ülő zombik is
megértenek. Hogy képzelted? Milyen hosszú lenne?
- Bő egy óra.
- A jogok?
- Az egész világra. Cserébe teljes támogatás. Plusz a nyomtatott anyag.
Külön költség nélkül.
Pegley bólintott és azonnal beleegyezett az ajánlatba, megérezve benne a
lehetőséget. Todd Llewelyn és az ő utazó háziasszonya éppen illeni fognak
a hétvégi anyagba. Már ha adásba kerülnek. Hasznos reklám. Használható
profil.
- Kamkordert viszel magaddal? - kérdezte. - Te magad filmezel?
Pegley figyelte, ahogy az idősebb férfi átgondolja a kérdést. Llewelyn
még a hatfős operatőri csapatok és a hegyekben álló ezüstös dobozok
világából jött. A videokamera használata nyilvánvalóan gyökeres
változásnak számított az életében, de láthatóan máris kezdett
megbarátkozni vele. Akárcsak a többi tévés egyéniség, Llewelyn is a
totális kontrollról ábrándozott.
-Azt akarod, hogy én vegyem fel? - Bólintott. - Hát persze, miért is ne?
A muengói harcok híre délutánra érkezett el a Terra Sancta Afrika-
részlegébe, Winchesterbe. Nem a luandai iroda jóindulatának köszönhették,
hiszen azt átmenetileg mindenki elhagyta. Egyenesen Genfből jött, a
Vöröskereszt főhadiszállásáról. A muengói Vöröskeresztmisszió jelenleg is
egy bunkerben üzemelt, az ottani központ alagsorában. A város állandó
tüzérségi
bZ
tűz alatt állt, bár áldozatokról eddig nem érkezett hír. Ann)
tudni lehetett, hogy Tom Peterson is a helyszínen tartózkodi]
Valerie Askham személyesen vitte meg a hírt a Direktorna
aki elolvasta a telexet, majd félretette maga mellé az asztalra.
- Megint ezek a harcok... - ráncolta a homlokát. - Mi a helyz az ENSZ-
szel? Még nem avatkoztak be?
Valerie bólintott. Amint a telex megérkezett, beszélt a luand ENSZ
irodával. Nekik voltak megfigyelőik a muengói körzetbe; akik máris
megpróbáltak tűzszünetet kiharcolni, hogy kimen kíthessék a
segélyszervezetek munkatársait.
- A körzetben merre vannak?
- Nem tudom pontosan. Azt hiszem, van saját bunkerjuk.
- Akkor mégis hogy akarják csinálni? Ha nem másznak elő? -Attól tartok,
fogalmam sincs. Normális esetben...
A Direktor közbevágott. Nem aludt jól és ennek számos jelét adta.
- Mit tudni Jordánról? Mit csinál Peterson? Próbálja kihozni fiút?
- Igen, gondolom azon fáradozik.
-Akkor meg miért nem... - Megrázta a fejét és elfordult, farai tan és
ingerülten. Valerie újból megpróbálta megértetni vele helyzetet. A harcok
kiújultak Muengo körül. Valószínűleg száz val halnak meg az emberek.
Sokkal fontosabb dolgok is vanm most, mint egy halott brit önkéntes földi
maradványai.
- Tudom, tudom, de ez semmit sem változtat a helyzeten. N künk kell
helyretenni ezt a dolgot. És nem lesz könnyű de gunk. Micsoda kellemetlen
ügy.
Valerie bólintott. Robbie Cunningham aznap reggel hozi nyilvánosságra
James Jordán halálhírét, de a médiák eddig nei foglalkoztak túl sokat a
kérdéssel. Néhány telefon jött csak a ti vétársaságoktól. A Guardian a
részletek után érdeklődött. Ám viszonylagos nyugalom sem zavarta a
Direktort abban, hogy s ját maga szítsa tovább a feszültséget. Valerie
korábban is lati már ilyennek, még azokban a napokban, amikor együtt
dolgo: tak a külügyminisztériumban. Akkoriban még becsületbeli köti
lességnek tűnt, hogy hajítsák félre a könyveket, alapítsanak eg
segélyszervezetet, és próbáljanak gyakorlati segítséget nyújtai
63
a Harmadik Világnak. Ma már korántsem voltak ennyire egyértelműek a
célok.
A Direktor visszatért az íróasztal mögé és játszadozni kezdett egy
gumiszalaggal.
- Mit gondol a mi Llewelynünkről? A tegnap estéről?
Valerie megnyalta szája szélét. A találkozó után hármasban elhajtottak
Winchesterbe vacsorázni. Llewelyn az idő javarészét azzal töltötte, hogy
hajdani dicsőségéről mesélt, majd tíz körül hirtelen útnak indult, hogy
még elkapja az utolsó vonatot London felé.
- Nem vagyok biztos benne, hogy kedvelem-e - felelt óvatosan.
- Van ennek bármi jelentősége?
- Talán tényleg nincs.
A Direktor beleunt a gumiszalagba és visszatért a bögréhez, amelyben az
íróeszközeit tartotta.
- Épp most állt elő egy ajánlattal - intett a telefon felé. - Rendkívül
vonzónak tűnt és meglehetősen.... - most először megengedett magának egy
mosolyt is - ... csavarosnak.
Már alkonyodott, mire Molly Jordán leért a kikötőhöz. A nap utolsó
sugarai szétfolytak a nyugati láp felszínén, és a mozdulatlan hidegben
élesen rajzolódtak ki a masszív famólókhoz kikötött hajók körvonalai.
Patrick szerint Giles aznap nem ment be dolgozni. Ahelyett, hogy
szembenézett volna az élveboncolással a Lloyd's-nál, úgy döntött, kivesz
egy nap szabadságot. Amikor Patricktól meghallotta a hírt, először
hitetlenkedve meredt rá. A fiú halott. Az életük romokban. És Giles csak
úgy elmegy vitorlázni. Ám minél inkább átgondolta és minél tovább figyelt
oda Patrickra, annál több értelmet talált a dologban. Az élet a sarokba
szorította Gilest. Pillanatnyilag talán valóban csak a hajóján lelhet
menedéket.
Molly leparkolta autóját férje Roverja mellett és egy hosszú pillanatig
mozdulatlanul ült a volán mögött, azon tűnődve, jó ötlet volt-e
idejönnie. A jacht mindig is Giles felségterületének számított és
valószínűleg egyenértékű azzal az újsütetű szabadsággal, melyet ő a
reggeli futásból merített. Igaz, hogy nyáron ő
64
is csatlakozni szokott hozzá, hogy a hétvégeken felhajózzanal part mentén
Aldeburgh és Southwold felé, és korábban, mik még James is velük élt,
valamennyien együtt vitorláztak el Béli umba. De még az ilyen alkalmakkor
is érezni lehetett, ho Giles meghívására vannak itt, Giles életének külön
bejáratú s; kában. AMollyJay - ilyen egyszerűen. Mindig is drága volt a
fé szívének. Csak az Isten a megmondhatója, hogyan boldogul nélküle.
Molly kiszállt, magára terítette kabátját és megindult előre
deszkapalánkon, amely a kikötő teljes hosszában futott a pa vonallal
párhuzamosan. Giles az elsők között iratkozott fel a ti listára,
biztosítva magának egy védett horgonyzóhelyét a hoss: kikötőben. Most már
láthatta is a kis hajót, beékelődve a külc féle vízi alkalmatosságok
közé. Egy gyönyörűen karbantartí Nicholson 35-ös, alacsony, kecses
vonalvezetéssel és mass; tíkfaácsolattal. Nem volt éppen olcsó, és Giles
hetekig tépel dött azon, hogy ennyi pénzt ki kell adnia, de éppen a nyolo
nas évek második felében tetőzött a thatcheri fellendülés ic szaka, és
Giles az ő unszolására végül is rászánta magát. Hisz olyan keményen
dolgozott mindig. Ő is megérdemelt egy ] vállon veregetést, egy apró
ajándékot a hétvégekre. Addig cs öreg lélekvesztőkön próbálhatta ki
magát. Miért ne invesztál! tott volna be egy igazi hajóba?
Most, hogy közelebb ért, Molly beárnyékolta szemeit a m fény elől, és
azon kezdett tűnődni, hogy Giles vajon járt-e kin tengeren. A fővitorla
le volt kötözve, és a fedélzeten sem Iá nyomát a rendetlenségnek, ami a
kihajózás legbiztosabb je Megállt egy pillanatra, letekintve az algák
zöld vonalára a \ szint felett, és egy újabb gondolt fogant meg benne.
Talán ez első alkalom, hogy Giles nem bajlódott a Molly Jay hajóte ének
megtisztításával. A jachtot kivétel nélkül minden egyes s: zon végén a
szárazföldre vontatta és sólyára emelte. Hogy le karítsa a nyáron a
hajótest aljára tapadt víz alatti növényeket, í emésztett majd egy
hónapot, és Giles gyakran egész hétvégei eltűnt vegyszeres vödre és
súrolókeféje társaságában. Ez a riti lé állt a családi élcek
középpontjában, amiért Giles ily nagy gyelemmel viseltetett Molly feneke
iránt, de idén - valamely (
65
ból - a hajó még mindig a vízen horgonyzott. Talán csak halogatja a
partra vontatást, gondolta Molly. Bár lehet, hogy erre is megvan a jó
oka.
Fellépett a fedélzetre és érezte, ahogy a hajó megring alatta. Lefelé
kezdett kapaszkodni a lépcsőn és közben Giles-t szólongatta. A kabin
ajtaja nyitva állt, és odabentről fény szüremlett ki. Mozgolódás
hallatszott, majd nemsokára Giles arca tűnt fel a nyílásban. Legnagyobb
megkönnyebbülésére férje mosolygott. A haja összevissza állt, és most is
azt az elnyűtt gyapjúzubbonyt viselte, amit tőle kapott. Már-már
hétköznapinak tűnt.
- Drágám... - nyújtotta felé a kezét és ölelte magához. - Épp időben
érkeztél a teára.
Molly lemászott a kabinba. Giles bekapcsolta a kis hősugárzót.
Összehúzott függönyeivel és a kis gázmelegítőn daloló teáskannával a
kabin meleg és meghitt helynek tűnt. Nem csoda, hogy inkább ezt
választja, gondolta Molly, mint egy újabb megszégyenítő napot az
irodában. Molly talált magának egy ülőhelyet a kis asztal mögött, és
kigombolta kabátját, mialatt Giles feltúrta a faliszekrényt, a
teafilterek után kutatva.
- Patrickkel minden rendben? - kérdezte.
- Vele minden rendben. Elvitt ebédelni.
- Valami elegáns helyre?
Molly megnevezte a Frinton's teraszát. Giles füttyentett egyet.
- Az már nem akármi.
Végre megtalálta a teászacskókat és a fortyogó vízzel teli forra-
lókannába vetette őket. Molly érdeklődéssel figyelte a legújabb-kori
átalakulást. Az idegen, akivel a múlt éjszakát töltötte, láthatóan egy
fesztelen, jó indulatú, sőt könnyed harmadik személlyé lényegült át.
Érezte, hogy megint kicsúszik a lába alól a talaj, és zavarodottságát
némi ingerültség is fűszerezte.
- Beszéltünk arról, ami történt, a pénzről, meg a többiről -szólalt meg
halkan. - Nem tudtam, hogy ilyen rossz a helyzet.
Giles hátrafordult, törölközővel megfogva a forró fémkanna fülét. Molly
most először vette észre az olajt a kezein.
- Szörnyű... - mondta éppen a férfi. - Attól tartok, ennél rosszabb már
nem is lehetne.
- De miért nem beszéltél nekem erről? Megkérdezhetem?
66

- Természetesen.
Giles letette a teáskannát, majd újra felé fordult, nekitámas kodva az
alacsony mosogatónak. Szálas termetű és magas fér ként folyton előre
kellett görnyednie az alacsony kabinban.
-Nos?
Molly igyekezett egy mosollyal felmelegíteni a kérdést. Más hiányzott
neki, mint egy újabb jelenet, még több könnyel. I kább ez a Giles, mint a
fagyos, beharapott ajkú roncs, akivel mi tegnap is megosztotta az
otthonát. Giles a cipőjét tanulmányc ta.
- Nem tudtam megmondani - felelte egyszerűen. - Egyszer en képtelen
voltam rá. Próbáltam, hidd el. Többször majdne sikerült is. Csak ültem a
vonaton és azon gondolkodtam, h gyan mondjam el. De valahogy... - vonta
meg a vállát - sosem került.
- Míg James meg nem halt.
- Igen, persze, James... - ráncolta a homlokát - ... más meg lágításba
helyezett mindent.
Molly egy pillanatig csak nézte, döbbenten a férfi hanghord zásától.
Mintha James máris egy hónapja halott lenne; elfo^ dott tény, egyike az
elkönyvelt sorscsapásoknak.
- Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte.
- Nos... - Most először nézett a szemébe. -Amikor ilyen dol történik az
emberrel, akkor Isten a megmondhatója, nem a j zálog miatt aggódik a
leginkább.
Molly elkapta a tekintetét és szorosabbra vonta magán a kai tot, ezúttal
már nem is ingerlékenyen, de haragosan.
- Szóval ez segített - mondta végül. - így oldódott meg a lemmád.
- Nem tudlak követni.
- Hogy James meghalt. így döbbentél rá, hogy mi az, ami ij zán számít.
Egy pillanatig csak néztek egymásra, majd Giles hasznossá t te magát a
kannával és sűrített tejet adagolt a csészékbe. Mo gondolkodás nélkül
elkezdte felszabadítani az asztal egy dar; kaját. Az asztalon hajózási
térképek hevertek, melyek sarkát n zes és lekváros üvegekkel súlyozták
le. Apró faforgácshalorn
61
lezte, hol hegyezte ki Giles a ceruzáját. Molly egy hamutartóba söpörte a
forgácsot, gyors pillantást vetve magára a térképre. A Cherbourg-
félsziget körüli területet látta, ahonnét vékony ceruzavonal futott a
Csatorna-szigetek irányába. Molly elkezdte feltekerni a térképet. Ahogy
Giles letette a csészéket az asztalra, feltűnt, mennyire reszket a keze.
- Ezt is el fogod veszíteni - mondta neki, gumiszalaggal átkötve a
feltekert térképet.
-Mit?
- A hajót. - Egyenesen a szeme közé nézett, mialatt férje letelepedett az
asztal túlsó felén. - Hogy a hétvégekre elmenekülhess valahová.
- Igen, gyanítom, így lesz - bólintott a férfi tárgyilagosan. -Csakis az
én hibámból. Senki más nem tehet róla.
Molly a teáért nyúlt. A bögre szinte perzselte a bőrét.
- Patrick mondja, hogy mindent el kell adnunk. Többé-kevésbé.
- Kivéve a házat.
- Igen. Ezt is mondta. Ott maradhatunk. Míg élünk.
- Igen.
- Azután az is a Lloyd's-ra száll.
- Igen.
- Minden mással együtt.
- Attól tartok.
Molly egy pillanatra elnémult és kezeit rákulcsolta a bögrére. Giles
tekintete elvándorolt a barométer felé. A nyílhegy a „Változékony"
irányba mutatott.
- Most már mindegy... - szólt Molly egy idő után.
- Parancsolsz?
- Már mindegy. Csak Jamesre gondoltam. Jó lett volna, ha hagyunk rá is
valamit, tudod, ahogy a szülők szokták. Most már erre sincs gondunk, nem
igaz?
Molly gyorsan félresöpörte a gondolatot, szégyenkezve amiatt, hogy a
keserűség ilyen könnyen felülkerekedik rajta. Tegnap a templomban
megfogadta magának, hogy erős marad és egyben tartja a dolgokat. Most,
alig huszonnégy órával később mégis ő az, aki hagyja eluralkodni magán a
kétségbeesést. Talán
68
mégis a pszichológusoknak van igaza. A nők tényleg a gyengéb nem. Sugárzó
mosolyt villantott fel Giles felé.
- Azért jöttem, hogy lássam, hogy vagy - mondta. - Aggódtai
miattad.
- Igen, persze... - bólogatott buzgón a férfi. - Sajnálom, hoj olyan...
tudod... tegnap... Nem tudom, mi történt velem. Oszii tén szólva, alig
emlékszem valamire.
- Felzaklatott a hír, drágám. - Megfogta a férfi kezét. - Ne: kell
mentegetőznöd.
- Igen, de... - hajtotta le a fejét szégyenkezve. - Nem volta sok
hasznodra, igaz?
- Nem, de egyikünk sem viselkedett túl bátran. - Elmosoly dott. -
Patricknek van igaza. Túl kell tennünk magunkat mind nen. Nincs más
választásunk.
A férfi élénken bólintott, majd hagyta elhalni a beszélgeté Erőt kell
venniük magukon és fel kell állítaniuk valamiféle rr netrendet, hogy mit
kell tenniük és mikor. És ez nem le könnyű feladat. Mintha Giles szép
csendben igyekezett volna lopózni abból a szobából, amit az életüknek
neveztek. Épp< elérhetetlen volt ma, akárcsak tegnap, csak most udvarias
ge tusokból épített falat maga köré.
- Még egy kis teát?
- Nem, köszönöm. - Közelebb húzta magához a bögrét. - ] méltem, hogy
komolyan elbeszélgetünk. Arról, mi fog most t tenni. Mennyi időnk maradt?
Mielőtt kiküldik a végrehajtót?
- Arra nem fog sor kerülni. -Nem?
- Nem - rázta a férfi a fejét - ha ügyesen csináljuk.
- Ezt hogy érted?
- Nos - vonta össze a férfi a szemöldökét -, részletes jegyzé kell
készítenünk. A vagyontárgyakról. Amiket birtoklunk. ÍV tán realizálódtak,
a pénz...
- Realizálódtak?
- Miután eladták őket. De van egy másik lista is. Azok a vagy tárgyak,
amelyeket megtarthatunk. Előre kidolgozott szabáb eljárások vonatkoznak
ránk. Meglehetősen egyértelműek, f" mi vagyunk az elsők, akik csődbe
mennek. Távolról sem.
69
- Értem. - Molly bólintott, végignézve a gondosan összerendezett és
felcímkézett irattartók során. Északi-tenger. Keleti-csatorna. Nyugati-
csatorna. - Tehát azt gondolod, hogy megérte? -kérdezte. - Hogy végül is
megérte?
- Micsoda?
- A Lloyd's. A beruházás. A kockázat. Minden, amit csak tettünk.
- Nem tudom - vonta meg a vállát Giles. - Azt hiszem, megvolt az értelme.
James jó iskolákba járt... - Itt hirtelen elhallgatott és elfordult,
Molly pedig ráébredt, milyen vékonyka is a közömbösség máza, ha egyetlen
szótól képes leperegni. James. Nincs többé. Felállt és esetlenül
megkerülte az asztalt. Minden hajó egyforma. Mindenfelé azok a
természetellenes szögek. Átfonta karjait a férfi nyakán engedve, hogy az
a kabátja redői közé temesse arcát. A puha kasmír elfojtotta a hangokat,
de a lényeget így is érthette.
- Sajnálom... - mintha ezt mondta volna a férfi - ... tényleg sajnálom.
*
A második éjszaka a bunkerben rosszabb volt még az elsőnél is.
McFaul a hálózsákban feküdt és próbálta nyomon követni a lehulló bombák
útvonalát. Napközben az aknavetők jobbára hallgattak, és időről időre
felmorajlottak a Catumbeláról, a part menti kormányzati légi bázisról
felszálló MIG-23-as vadászbombázók. A gépek párban repültek, alacsonyan
lopakodva a bozótos felett, hogy kioldhassák bombaterhüket, majd szinte
függőleges emelkedésbe kezdjenek - ez volt a kedvenc taktikájuk a hírhedt
Stingerekkel szemben. McFaul ugyan kételkedett a stratégia
eredményességében, ám egyedül ez a hang szolgált megnyugvására, és
bizonyította, hogy mégiscsak törődnek velük. Sötétedés után a
kezdeményezés visszaszállt a felkelőkre, akik valahonnét, úgy tűnt, újabb
ellátmányra tettek szert. A nagy 120 mm-es aknavetők dörején túl McFaul
felismerte a 81 és 60 milliméteresek éles, szaggatott ugatását is.
Közelednek, gondolta, és egyre szűkül a kör a rommá lőtt város körül.
Legutóbb, amikor
valaki kísérletet tett a megszámlálásukra, 60000 deslocado azaz
otthonából elüldözött ember élt Muengóban. Ha ezt ho: záadjuk az eredeti,
ugyanennyire rúgó lakossághoz, máris ren< kívüli véráldozatot kapunk.
McFaul felkelt és ellazította megdermedt tagjait. Az aljzat b< tonrétegét
sietősen fektették le, és a hálózsák vékony anyaj csak részben enyhítette
az egyenetlenség okozta kényelmedéi ségeket. Éjszakánként, mint most is,
a bunker megtelt tucatn vagy még több emberrel, kizárólag európaiakkal. A
csapat zön aludni próbált; hosszú, elmosódott alakok forgolódtak a cs
pasz villanykörte által vetett félhomályban. Az energiát az em leti
generátorok szolgáltatták. A svéd mérnökök bölcsen egy \ donatúj Hondát
helyeztek odafent üzembe, és a vöröskereszl sek láthatóan több hónapra
elegendő üzemanyaggal is rend< keztek. McFaul most is hallotta a
generátor halk zümmögési Mióta ebben a bunkerben lakott, a hang egy
pillanatra se
szűnt.
A bunker túlsó végében, a fenti házba vezető fa lépcsősor m
lett egy hatalmas HF rádió állt acél állványzatán, mellette r
hány helyben használatos Motorolával. Az egyik vöröskereszl
egész nap figyelemmel kísérte a muengói ENSZ képviselő és
UNITA parancsnokának beszélgetését. Ez utóbbi Katilo ezred<
nek hívatta magát. A Katilo ovimbundu nyelven annyit te
„nem adja meg magát". Az ENSZ reprezentáns csak annyi ide
szóló tűzszünetet akart kiharcolni Katilótól, míg a segélyszer
zetek munkatársait evakuálhatták. A Vöröskereszt szerint öss
sen huszonnyolc önkéntes tevékenykedett Muengóban, és k
tük a legtöbben egyenes parancsot kaptak szervezetüktől, he
hagyják el a helyszínt. A távozás azonban korántsem volt egys
rű. Az UNITA egységein túl az elaknásított terep minden irá
ban járhatatlan, és a tűzszünet nélkül még csak álmodni se le
arról, hogy bármelyik pilóta képes lesz ötven mérföldnél kö
lebb kerülni a város repterének lassan szétporladó betonjáhc
McFaul végigbotorkált a földön fekvő testek között és meg
a rádió mellett. A szolgálatos vöröskeresztes - egy Francois m
őszülő svájci - valaha egy genfi banknál dolgozott. Ő és McF
ugyanazon a fanyar humorérzéken osztoztak, valamint azo
71
meggyőződésen, hogy csakis kikezdhetetlen optimizmusuk vezérelhette őket
Afrikába, ahol ha valami rossz megtörténhet, akkor az meg is történik. A
svájci felpillantott, elnyomott magában egy ásítást, majd a rádióvevő
felé intett, melyből időnként recsegő hangok törték át a légköri zaj
szövetén.
- Luanda - szólalt meg a férfi kéretlen egyszerűséggel. - Aggódnak
miattunk.
- És mit mondtál nekik?
- Mondtam nekik, hogy minden olyan, mint múlt éjszaka volt. Csak még
rosszabb.
- És ők mit mondtak?
- Semmit.
McFaul bólintott. A polgárháború olyan, akár a bozóttűz - hónapokig
füstölög magában, azután hirtelen újra lángra lobban, a ki tudja milyen
politikai légáramlatok hatására. Valahányszor a kormány vagy a felkelők
csapatai megszagolták, hogy előnyre tehetnek szert, azonnal kiújultak az
összetűzések. A mészárlás hetekig is eltart, míg valamelyik oldal bele
nem un vagy ki nem fárad, és csak egy dolog biztos: a parancsnokok
szemében a legkevésbé fontos kérdésnek mindig a helybeliek boldogulása
számít. Rájuk, az általuk nem kívánt és nem is értett katasztrófa
áldozataira, nem gondolt senki.
Az egyik Motorolából egy hívójel hangzott fel, és McFaul azonnal
felismerte a helyi ENSZ képviselő, a mozambiki Fernando telt, zengő
hangját. Nyilvánvalóan még mindig a fegyvernyugvást próbálta eladni
Katilónak, bár a tárgyalások egy időre holtpontra jutottak.
McFaul kinyújtotta a kezét, hogy megtöltsön egy műanyag poharat a 40
gallonos vízkészletből, melyet további értesítésig be kellett osztaniuk.
A vízadagot máris korlátozták, személyenként és naponta hét pohárra, és
McFaul tudta, hogy még ennél is kevesebb jut majd, ha az ostrom
elhúzódik. Forróság uralkodott idelent; az állott levegőbe nyirkos föld
és mosdatlan testek szaga vegyült. Az emberek időről időre felmásztak,
hogy az emeleti illemhelyeken könnyítsenek magukon, de a két vécé közül
az egyik máris eldugult, és a bűz leszivárgott ide, ha csak résnyire
nyitották az ajtót a lépcső tetején.
72
Francois, a svájci, még mindig íróasztala fölé görnyedt és lej gyezte a
hallottakat a tömbbe. McFaul némán figyelte, mikö ben képtelen volt
követni a Motorolából folyékonyan áram portugált. Francois végül
hátradőlt és ledobta ceruzáját a jeg zetíömbre. McFaul felkínálta neki a
műanyag poharat.
- Nos? - kérdezte.
A svájci elgondolkodva kortyolgatta a vizet. Végül vállat vor
- A szokásos probléma - mondta. - Mindkét fél maga akar megszervezni a
kiürítést.
- Játsszák a fehér embert?
- Tout áfáit. - Felpillantott, fáradt mosollyal elismerve az é
helyénvalóságát. - Ami azt jelenti, hogy újabb néhány napra S2 míthatunk.
- Minimum.
A férfi bólintott.
- Pontosan.
- És Genf? New York? - McFaul a nagy rádiókészülék felé i tett. - Velük
beszéltél?
- Csak egyszer. Genffel. Azt mondják, Luandán keresztül me kapnak
mindent, amire szükségük van.
- Másvalami?
- Igen - nézett fel újra a férfi, ezúttal szélesen vigyorogva. - /
mondják, szörnyű az idő. Esik. Havazik. A hegyekben térdig é hó.
Újabb beszélgetésfoszlány reccsent fel a Motorola felől, McFaul
elfordult. Volt egy apró, külön bejáratú Sony rádiója azon hallgatta meg
a BBC World Service-t. A muengói őrületn nyilvánvalóan nem sikerült
beverekednie magát a fontos ns hírek közé, bár néhány sorban
megemlékeztek az elhunyt fia brit önkéntesről. Egyik híradásban sem
nevezték a nevén Jarr Jordánt, de így is egyértelmű volt, hogy kiről
beszélnek. McF; visszatért a helyére, a kertbe vezető lépcsősor mellett,
és eltűr dött a helyzet iróniáján. Odakint az éjszaka sötétjében száza
gyilkolják le a helybelieket, ám ők még csak említést sem ér< melnek. A
nagyobb és szenzációsabb tragédiákra éhes világ s mára Angola megmarad
rejtélynek, felfakadt tályognak Afr arcán. A politikai helyzet egyre
szövevényesebb, és úgy tűnik,
73
még csak angolul se beszél senki. Nem csoda, hogy a világsajtó más hírek
után néz.
McFaul visszafeküdt, vigyázva rá, hogy ne riassza fel a mellette hortyogó
alakot. Hellyel-közzel három éve dolgozott már Bennie-vel, és ebből
kettőt szinte teljes egészében aknamezőkön éltek le - először Kuvaitban,
majd McFaul felépülését követően hat hónapon át az afganisztáni
tébolydában. Itt történt meg, hogy McFaul először látta az
összefüggéseket - az aknákat, a pénzt, az áldozatokat. A fickók a
gyárakban megcsinálják azokat a vackokat, a fickók az öltönyökben pedig
úgy osztogatják őket, mintha cukorka lenne; egy kis édesség az Első
Világtól, egész társadalmak járomba fogására.
McFaul megborzongott a végtagjaiban elszabadult fájdalom nyomán - ez az
ár, melyet, úgy tűnik, immár örökre törlesztenie kell a tudásért cserébe.
Egészen Afganisztánig, egészen addig, míg nem járt azokon a magasan fekvő
legelőkön, mindez semmit sem számított. Véletlenül talált rá a kis afgán
kecskepásztorra; az összekuporodott tetemre a sziklák közt. A vérnyomok,
melyek máris megbarnultak, felfelé vezettek a hegyen, egészen az
ösvényig, ahol a fiú elveszítette a lábát.
Az aknát, valószínűleg egy kis PFM-I-est, az oroszok fektették le, és a
fiú végül a sokkba és a vérveszteségbe halt bele, mikor pedig már maga
előtt látta a völgyben szülőfaluját. Újabb statisztikai szám az öltönyös
fickóknak. Újabb apró diadal azoknak, akik be sem akarták engedni oda
őket. Később McFaul találkozott a családdal is, megtudta a fiú nevét és
megfogadta, hogy a maga módján egy napon bosszút vesz érte. A kiontott
vér - a sajátja és Mohamedé egyaránt - felelősséget rótt rá. És egy napon
valahogyan meg fog fizetni legalább egy kis részéért mindennek a
fájdalomnak.
Az egyik 120 mm-es akna a közelben csapott be, és a fülsisketítő dörejbe
belereszketett a fenti épület. Egy-két pillanatra még a generátor hangja
is megbicsaklott és a fény tovább fakult. McFaul mozgolódást érzett maga
mellett. Bennie felült, a szemközti falra meredve. McFaul a karjára tette
a kezét. Bennie feléje fordult.
- Főnök?
- Minden oké, haver. Mellé trafáltak.
74
Bennie bólintott, félálomban és zavarodottan. Azután me dörgölte a
szemeit.
- Akartam mondani valamit - motyogta.
- Mit?
- Az a tyúk az MSF-től. Christianne. A nővér. Már régóta kére Beszélni
akar veled.
- Miről?
- Nem tudom. - A férfi felásított és visszafeküdt a helyére. Valami
szívességet akar kérni, azt hiszem.
Harmadik fejezet
Molly az éjszaka közepén ébredt és egy pillanatig azt sem tudta biztosan,
hol van. James-ről álmodott. Fia egy medence vagy kis tó mellett
térdepelt. A levegő vibrált a forróságtól. A víznek furcsa, szinte élénk
zöld színe volt, és James összezárt tenyeréből lefetyelte, azután neki is
odanyújtotta a kezét - ahogyan kisgyermekként is oly sokszor
eldicsekedett a kertben talált szerzeményeivel. A gyerekes arckifejezés a
legtisztább elégedettséget tükrözte. Megcsináltam, erről árulkodott az
arca. Az enyém. Az én művem.
Molly a sötétséget fürkészte és végre felismerve a zajt az ablak felől.
Mikor lefeküdtek, feltámadt az északi szél, és most szakadt az eső,
kíméletlenül verve az udvarház védtelen falait. Az egyik csatorna a nagy
citromfa alatt máris eldugult a levelektől, és Molly hallotta, amint a
víz kibuggyan a peremén, majd a lenti kockakövekre fröccsen. Ez megint
James-t és a kis tavacskát juttatta az eszébe. Óvatosan kimászott az
ágyból. Jól tudta, hogy már semmi esélye sincs az alvásra.
Giles forgolódni kezdett, és Molly egy pillanatig azt hitte, őt is
sikerült felébresztenie. Azután a férfi felmordult, és a légzés üteme
lassan megint lanyhulni kezdett, jelezve az újabb mély álom kezdetét. A
tengerpartról egészen hazáig lépésben haladtak az autópályán. Itthon
Molly egyszerű vacsorát készített, és korán aludni tértek, közelebb
egymáshoz, mint hónapok óta bármikor. Még szeretkeztek is, gyengéden,
vigasztalóan, és Molly átadta magát a férfi vágyainak, hogy kielégítse
őt. Utána elsuttogta neki, mennyire szereti, milyen sokat jelent a
számára, és ujjával zárta le a férfi ajkait. Nincs több mentegetőzés,
súgta. Nincs több könny.
76
Odalent, Giles köntösébe öltözve, odahúzódott az elektromi kandalló mellé
és készített magának egy csésze teát. James levél it egy fiókos
szekrényben tartotta a telefon mellett. Most előhúz őket - tekintélyes
méretű csomag, egy Marks & Spencer bevásí lószatyorba rejtve. Vasárnap
óta kívánta, bárcsak újra elolvasta ná őket és megint együtt lehetne a
fiával, de valahogy sosem tak erre időt vagy helyet. Most, hogy a szél
bömbölve ostromolta házat és rajta kívül az egész világ aludt, megfelelő
alkalom kín; kozott erre.
Letérdelt a tűzhöz és kiteregette maga körül a leveleket. Le nagyobb
elképedésére James rendszeresen írt Afrikából. Ös szességében több mint
tucatnyi levelet küldött nekik, és bár kék katonai borítékok az utóbbi
időben kissé rendszertelen érkeztek, James a legtöbbször hat oldalt is
telirótt esetlen, kis ús kézírásával. Véletlenszerűen kiválasztotta az
egyik level< visszaemlékezve arra az estére, amikor Giles és ő kivitték
fiuk a repülőtérre. Az izgalom már a kocsiban is szinte tapintható zikai
jelenlétté erősödött. Miután három szorgos esztendőn közmunkát végzett -
helyettes földmérőként az önkormányz; irodán -, James most végre szabadon
szárnyalhatott és olyas\ lamibe kezdett, ami értelmét látta. Az esti
iskolák végre kifÍ2 tődtek. Birtokában volt a képességeknek, melyeket
Afrika me kívánt. Még arról is sikerült meggyőznie a Terra Sancta embei
it, hogy enyhítsenek a korlátozásokon, és ilyen fiatalon enge jék
kiutazni.
A Heathrow-n ő és Giles búcsút intett neki, megállva a kígyó sorok
mögött. Ekkorra James már túljutott a két kapun, aho beszállókártyáját
ellenőrizték, és megállt a jókora füstüveg aj mellett, amely a biztonsági
zónába vezetett. Az ajtóból röp pillantást vetett a háta mögé és feléjük
emelte a kezét, hány mozdulattal, mint mindig. Farmert viselt, és kedvenc
rögbi stíl sú pólóját; a vállán lazán átvetve a táska, melyet Giles adott
nt búcsúajándék gyanánt. Frissen nyírt hajával és azzal a könny vigyorral
tizenéves kamasznak tűnt.
Molly hunyorogni kezdett. Az ölében tartott levél lassan elrr sódott.
Összeráncolta a homlokát, kitöltött magának egy 1 teát, és szorosabbra
vonta össze Giles köntösét. James és Afril
77
jegyezte meg magában, milyen remekül kiegészítettékegymást. A tény, hogy
ez a hely lett a végzete, csupán vak véletlen. Ha újra megkapná az esélyt
- hat hónap Angola, saját program, saját döntések -, biztosan újra
visszatérne a repülőtérre, hanyag mozdulattal újabb búcsút intene, sarkon
fordulna és megint eltűnne azok mögött a füstüveg ajtók mögött.
Újra nekikezdett a levélnek. Muengóból érkezett és valamikor október
elején íródott. Ez azt jelenti, hogy James akkor már jó egy hónapja kint
lehetett. Molly lapozott egyet, és mint mindig, most elcsodálkozott azon,
milyen hamar sikerült a fiának megvetnie a lábát és milyen könnyedén
talált magára. James mindig is gyűlölt másoktól függeni. Bárhová is ment,
mindig mintha valami buborékban létezett volna, amely elszigetelte a
külvilágtól. Soha nem jött zavarba. Csak kevés dolog tudta ingerültté
tenni. Amíg maga mellett tudhatta a walkmanjét a kazettáival, és valaki
enni-inni adott neki, képes volt bármivel szembenézni, és közben nem túl
sokat gondolt másokra, vagy bármire, ami kívül esett aznapi teendőin.
Bizonyos szempontból áldás az ilyen korlátoltság, ez a csőlátás; és e
tekintetben nagyon is hasonlítottak egymáshoz Giles-szal - szolid,
kedélyes, az arroganciáig vastag bőrű férfi mindkettő. Az alma nem esik
messze a fájától, gondolta szomorúan, megint lapozva egyet. Legyen szó a
New Jersey-i környezetszennyeződésről vagy angolai taposóaknákról, a
számukra egyszerűen nem létezett akadály.
Egy szófordulat ragadta meg a tekintetét és késztette mosolygásra. James
első muengói feladatai közé tartozott, hogy kiépítsen egy
vízellátórendszert a folyó és a város között. Hogy ezt megtehesse,
Jamesnek létre kellett hoznia egy szikkasztóárkot. Mollynak fogalma sem
volt róla, mi is lehet ez, de James mellékelte a részletes műszaki
leírást, ábrákkal együtt. Először is ásott egy lyukat a folyóhoz közel.
Azután ezt félig betemette kőtörmelékkel, majd várt, míg a víz utat
talált magának a talajban a lyukhoz. Miután a lyuk feltelt, írta James,
már gyerekjáték volt átpumpálni a tartalmát egy tartályba. Másra se volt
szükség, csak egy vízpumpára és egy vízvezetékre, a másik végén egy
tartállyal. Molly újra megnézte magának a szót, „gyerekjáték", és
hallotta, ahogy fia kimondja, miközben maga elé képzelte örök-
78
ké nyugtalan és szórakozott vonásait. A gyakorlati kihívások viJ ga -
csavarok, anyák, bordák és tömítőgyűrűk - soha nem é resztettek félelmet
James-ben. Épp ellenkezőleg, ez tette oly; személyiséggé, amilyen végül
is lett. Az élet olyan, mondta ne nem is oly régen, akár egy
motorkerékpár. Ha mindent a megJ lelő sorrendben építünk össze,
reménykedhetünk benne, ho; működni fog.
Molly újabb levelet vett a kezébe, jó egy héttel későbbről, keresni
kezdte a jól ismert fényképet. Mint az várható volt, a f lyóparti lyukkal
James fergeteges sikert aratott. A közelben, e; kis kiemelkedésen, James
egy vízpumpát helyezett üzembe, éí felvétel azt a pillanatot örökítette
meg, amikor a szivattyú első adag vizet köpte ki magából. Végre
megtalálta a fényképei a kölykök körbeállják a kilövellő vízsugarat,
arcuk a kamera fe fordul, vékony, inas testük máris csupa víz. A
kamerához legk zelebb egy kislány állt. Az élénk piros szoknya legalább
háro számmal nagyobb volt rá, szinte komikusan óriási, egészen bokáját
verdeste, ám a széles mosoly az arcán elárult Mollyn; mindent, amit csak
tudni akart arról, hogy mit is keresett a fiai rikában. Megfordította a
felvételt. A hátuljára, gondosan me formált nagybetűkkel, James ezt írta:
MARIA ELSŐ ZUHAN ZÁSA- EGY VÉGET NEM ÉRŐ BARÁTSÁG KEZDETE!!!
Molly átolvasta a leveleket - még most sem bajlódva azz; hogy időrendi
sorba rendezze őket -, és boldogan merült ele ben az új életben, ahová
James vezette be. Akadtak rendkívi eredmények, melyeket fia gondosan
lejegyzett és tudatott. A ví csövek árkához James-nek sikerült találnia
egy markolót; e; hatalmas sárga jószágot, amely legalább négy felvételen
szer pelt. A markoló és a kezelője napi 400 dollárjába került a Ter
Sanctának, viszont sok hétnyi fáradságos kézi munkát takarítc meg és
rekordidő alatt juttatta a vizet a felhasználási helyre. E zel James
megszolgálta a helyi Terra Sancta képviselet elismer sét, és egy
levelében a maga teljességében idézte is a dicséi szavakat. „Fantasztikus
hírek az Első Fázisról. Hamarosan Lua dában folytatja. Csak így tovább!"
Ez a vállon veregetés kétségkívül James megelégedésére szc gált, noha
akadtak komorabb pillanatok is. James jellemző m
79
don nem sok jelentőséget tulajdonított ezeknek, de nyilvánvalóan több
összetűzésre is sor került közte és egy Muengóban állomásozó egykori
katona között. Ez a személy, akárki is legyen, a taposóaknák
felszedésével foglalkozott. Az ő feladatkörébe tartozott, hogy elmondja a
zöldfülűeknek, mire vigyázzanak és hová ne lépjenek, de James
nyilvánvalóan nem bizonyult túl hálás hallgatóságnak. „A fickó csak
problémázni tud", írta. „Azt hiszi, mi valamennyien sültbolondok vagyunk.
Ne tedd ezt. Ne tedd azt. Ne tegyél semmit. Mondtam is neki, hogy inkább
a kormánycsapatokkal kellene foglalkoznia." Molly maga elé képzelte a
szóváltást. A taposóaknák eddig nem sokat mondtak a számára, viszont az
utolsó negyvennyolc órában alig gondolt másra. Nagy aknák. Kis aknák.
Zöld aknák. Kék aknák. Még olyan aknák is, melyekből rajzfilmhősök bújnak
elő, hogy egész életében kísértsék az embert. Valójában eddig sosem
gondolkodott el az aknákról, hogy miként működnek és mit csinálnak.
Valahányszor James megemlítette őket, sosem bocsátkozott részletekbe. Úgy
tűnt, azok egyszerűen csak ott vannak, magától értetődően, a tájkép
részeként, éppoly megkerülhetetlenül, mint az elemek vagy az évszakok
váltakozása. James-nek nyilvánvalóan oda kellett volna figyelnie arra a
muengói férfira, de rá olyannyira jellemző módon nem figyelt oda. James,
akárcsak az apja, mindig mindent jobban tudott.
Molly felpillantott és hallgatta, ahogyan a szél megremegteti a garázs
tetejének laza cserepeit; azon tűnődve, hogyan juthat el valaha is
Angolába. Elolvasva a leveleket vethetett egy-egy futó pillantást az
ottani életre, egy film kiragadott részleteire, de ő ismerni akarta az
egész történetet, a teljes sztorit. Hogy pontosan megértse, mi történt -
milyen barátságok köttettek, milyen munkát végeztek -, osztoznia kell
fiával életének utolsó hetein. Anyaként ez a legkevesebb, amivel
tartozik.
Figyelme visszatért a legutolsó levélhez. James egy lányról írt, akivel
találkozott, egy Christianne nevű francia nővérről. Mint mindig, most is
mellékelt fényképet. A lánynak puha, ovális arca volt, szeplőkkel
pettyezve és gesztenyebarna fürtökkel keretezve. A fej kissé oldalt dőlt,
és a mosoly saját fiatalságának pillanataira emlékeztette Mollyt. Egy új
kapcsolat izgalmairól
8(5
árulkodott; a felfedezetlenben rejlő lehetőségekről. Nagyon i James-re
vallott, hogy ilyen bámulatos lányt talált magának, é a levelekből szinte
sütött a szenvedély. Christianne a jelek sz< rint tökéletesen beszélt
angolul. Több másik lány társaságába egy Médecins Sans Frontieres nevű
szervezetnek dolgozott, é lakóhelyükön ládaszám álltak a finomabbnál
finomabb fehé borok. A lányok valami bulit akartak csapni, és James-t
kérté fel, hogy gondoskodjon a zenéről. A levél végén James azon ti
nődött, hogy egy napon talán magával viszi Christiannét Angi ába. Azután,
megint csak rá jellemző módon, valami más ötlö fel benne. „Segítség!",
írta. „Reggel viszik a postát, és még nei osztottam el a rizs
fejadagokat. Eduardo ki fog térni a hitébe Muszáj mennem. Boa noite."
Molly összehajtogatta a levelet és az elektromos kandall kapcsolója után
nyúlt. Épp a múlt héten ment el egy könyve boltba és kereste ki a
kifejezést. Portugálul annyit jelentett, „ éjszakát".
Robbie Cunningham még az ágyban fekve bontogatta szül tésnapi ajándékait,
amikor a telefon megcsörrent. Liz hozta be mobilt a konyhából. Az
ébresztőóra az éjjeliszekrényen 7:54-mutatott.
- Halló?
- Itt Westerby. Van magánál toll?
Robbie a füléhez ékelte a telefont és a táskája után nyúlt, aze
töprengve, mi az ördögöt akarhat a Direktor ilyen korán. Mi tán még
mindig is adott órákat az egyetemen, tíz előtt sose szokott felbukkanni a
Terra Sancta winchesteri főhadiszállása Most türelmetlennek, sőt
izgatottnak hallotta a hangját.
- Colchester - mondta éppen. - Tudja, merrefelé van?
- Igen. Vasárnap jártunk arra. Útban Jordanék felé.
- Helyes. Van ott egy hotel a High Streeten. A Blue Boar. írja Robbie
felmordult igenlése jeleként és lefirkantotta a nevet
Direktor persze Llewelynről beszélt. Fél egykor annak a szál nak a
halljában fog várni. Robbie-nak ott kell találkoznia vek
- De miért?
- Azt akarom, hogy maga mutassa be.
81
- Kinek?
- Mrs. Jordannek. Öt perce beszéltem vele telefonon. Azt mondtam, hogy
maga felveszi és elviszi ebédelni. Tizenkettőre kész lesz. A lakásától
fél órányira fekszik a szálló.
Robbie összevonta a szemöldökét. Llewelyn az elmúlt huszonnégy órában
kétszer is megpróbálta rávenni, hogy hozza őt össze James Jordán
anyjával, de Robbie mindkétszer azt felelte, hogy most túl elfoglalt.
Most, úgy tűnt, nincs más választása.
- De hát miért? - kérdezte újra. - Miért kell találkoznunk?
- Kivisszük a nőt Angolába.
- Ki viszi ki?
- Maga. És Todd Llewelyn.
- De hát azt hittem, megegyeztünk abban, hogy...
Robbie egy idő után feladta, hogy belevágjon a Direktor szavába.
Llewelyn, hadarta a férfi, beszélt valamelyik ismerősével a tévében. Az
új People's Channel komoly sorozatot tervez a Harmadik Világról. Olyan
sztorikra vadásznak, amelyek Llewelyn szavaival élve „az elevenbe
vágnak". Új megközelítést akarnak, egy soha nem látott szemléletet a
segélyszervezetek munkájának bemutatására. James Jordán, úgy tűnik,
megragadta a fantáziájukat.
- Viszont ő halott - vetette közbe Robbie.
- Pontosan. Ez a tökéletes megközelítés. A számukra és a számunkra is.
- Ki mondja?
- Todd. Biztos a dolgában. Megvitattuk vele a profilunkat és úgy véljük,
ez meghozhatja a döntő áttörést. A legrosszabb esetben is kapunk egy órát
a nemzeti tévében. Természetesen ő is megérti a fenntartásainkat, de
szerinte egy ajándék ló fogait vizsgáljuk, és ebben egyet kell értenem
vele. Ha minden mástól el is tekintünk, egyszerűen nem engedhetjük meg
magunknak, hogy kimaradjunk ebből az ügyből. Egy sorozat a
közreműködésünk nélkül maga lenne a katasztrófa. Azonnal leírnának
bennünket.
- De a fiú halott - ismételte Robbie. - Amennyire tudom, besétált egy
aknamezőre, és csak önmagát okolhatja a haláláért.
82
lyasvalami ez, amiből feltétlen ki kell vennünk a részünké ogy fiatal
fiúkat a halálba küldünk?
Rövid csend állt be. Majd újra felhangzott a Direktor hangj; Ezúttal
sokkal ingerültebben.
- Magának igazán meg kellene értenie mindennek a jelentősi gét - mondta.
- Ez is része a munkaköri leírásának, PR kapcsol tok, meg ilyesmi.
- Ennek semmi köze a PR-hez - vágta rá Robbie. - A PR olya mi, amit mi
irányítunk, vagy legalábbis megpróbálkozunk ezzé Ez egészen máshová
vezet. Todd Llewelyn újságíró. Nem a r oldalunkon áll.
- Ez tévedés. Tiszteletdíjat kap tőlünk.
-Vajon eleget ahhoz, hogy megvásároljuk őt? Testestül-lelke tül? - Robbie
hirtelen elhallgatott, megérezve, hogy ezúttal t messzire merészkedett.
Elvitatkozni a PR koncepciójáról, az e dolog. De kétségbe vonni a
Direktor személyes ítélőképesség* az már egészen más. Ha így megy tovább,
azzal teheti emlékes tessé huszonhatodik születésnapját, hogy kezdhet új
állást 1 resni magának. Elkezdett mentegetőzni, de a Direktor leintett
- Nem, igaza van - sóhajtott fel. - Teljes mértékben.
- Csakugyan?
- Igen. Természetesen fennállnak bizonyos veszélyek. Tern szetesen nagyon
óvatosnak kell lennünk. Ezért akarom, ho maga is ott legyen. Llewelynnek
remek a szimata, és vélen nyem szerint nagyon is hasznos lehet a
számunkra. Ugyanaki mindig rajta kell tartanunk a szemünket.
Könnyen...hm... el velyedhet. Tud követni?
Robbie bólintott, máris heveny depresszióba esve. Az évek i rán fél
szemmel mindig is figyelemmel követte a Todd I welyn-félék tévés
karrierjének alakulását, félig traumaként, \ személyes tragédiaként
megélve az eseményeket. Robbie s mében a tévériporter nem volt más, mint
egy új állatfaj; egy gadozó, melyet mások szenvedései lakatnak jól.
- Azt akarja, hogy én emlékeztessen rá, hol a határ? Erről 1 ne szó?
- Igen, pontosan erről. A szavát adta, hogy nem fogja piszkí magát.
Tudja, hogy ki szándékozunk vonulni Angolából,
83
megígérte, hogy nem fog nekünk bekavarni. Akárhogy is, nem hiszem, hogy
Luandánál tovább jutnának. Amennyire tudom, Muengóban ostromállapot van.
- És mi történik a fiú holttestével?
- Peterson a múlt éjjel jelentkezett. Szerinte tűzszünet lesz. Ő majd
kihozza a fiút. - Itt szünetet tartott. - Biztos vagyok benne, hogy
Luanda megad Toddnak minden segítséget. Mondtam neki, hogy maga ismeri
azt a helyet. A helyi színfoltokra kíváncsi. Tudja, ahogy az ottaniak
dolgoznak.
Robbie nem felelt. Magában átgondolta, mit is sikerült eddig megtudnia
Angola fővárosáról. Luandában a „helyi színfolt" diplomatikus szófordulat
a teljes csődre - a kátyús utakra, az 1000 százalékos inflációra, a
rothadó szeméthegyekre. Mrs. Jordanre gondolt, és a hatásra, melyet az a
hely gyakorolni fog rá. Ha szembe akar nézni mindezzel, valóban nagyon
erősnek kell lennie.
, A Direktor már a kisbetűs résznél tartott - hogy meddig tart majd az
utazás, hívják-e vagy sem a férjet is -, és Robbie a jegyzettömb után
nyúlt, hogy mindezt lejegyezze. Eközben Liz tűnt fel a konyhából, kezében
parányi születésnapi tortával. A tetején egyetlen gyertyával. A lány
sugárzóan mosolygott felé, helyet csinált magának az ágy peremén és
puszit küldött felé, miközben a Direktor végre búcsúzkodni kezdett.
Llewelyn útlevelét máris az angolai nagykövetségen őrizték, hogy
beleüssék a vízumbélyegzőt. Robbie-nak fel kellett vennie Mrs. Jordánt,
és az ebéd után nekik is a követségre kell hajtaniuk. Három helyet
foglaltak a Sabena Brüsszelből induló holnap éjszakai járatára.
- És ki fizeti a számlát? - kérdezte Robbie, még mindig a tortával
szemezve.
- Egyenlőre mi, de a tévé kárpótolni fog bennünket.
- És Mrs. Jordán? Ő is igent mondott?
A Direktor megköszörülte a torkát a telefonban. Mintha kuncogott volna
egyet.
- Nem - felelte. - Úgy gondoltam, az lenne a leghelyesebb, ha maga
ajánlaná fel neki. Maga ismeri. Elég jó kapcsolatban vannak, mint hallom.
Csörögjön rám délután. Tudni akarom, hogy ment.
84
McFaul abban a házban akadt rá Christiannéra, melyet Médecins Sans
Frontiéres bérelt. Az ostrom második reggé éppoly békésen indult, mint az
első - a lázadók aknavetői hí nal óta hallgattak, nehogy elárulják
helyzetüket a felettük ci káló MIG-23-asoknak. McFaul kihasználta a
pillanatnyi nyugi mat és megtette a másfél mérföldnyi utat a
vöröskeresztes bu kertől Domingos házáig, hogy megbizonyosodjon róla, a h
angolai és családja sértetlenül vészelte át az éjszakai támadá:
Valamennyiüket egy kis asztal köré csoportosulva találta, a h venyészett
konyhaként szolgáló helyiségben, amint éppen e; tál cassaván osztoztak.
Egyetlen bomba sem hullt néhány sz méternél közelebbre, de a gyerekek egy
szemhunyást se aludtak egész éjjel, és Domingos felesége máris aggódott a
v ellátás miatt.
Néhány hónapja McFaul segített Domingosnak megépíte egy kis víztározót a
ház egy félreeső sarkában, de az esős évsz még nem köszöntött be, és a
tartály kis híján máris kiürt McFaul maga is vetett egy pillantást rá, és
megígérte, hogy 1 sőbb visszatér az iskolában őrzött nagy műanyag
kannákkal."; gallon víz még nem megoldás a problémára, de legalább meg
méli Domingost és feleségét néhány veszélyes úttól a folyóp tig és
vissza.
A törvény és rend ábrándja máris szertefoszlott Muengóban szóbeszéd
szerint az UNITA szimpatizánsai már kapcsolatba 1( tek a katonákkal,
ellátva őket információval és célpontok egyaránt. Alig valamivel hajnal
után rövid sortűz dörrent fe nagytemplom felől, annak jeleként, hogy
megkezdődtek a végzések. Ostromállapotban a kormánycsapatok sem bajlód'
túl sokat a bűnvádi eljárással. A gyanú és szóbeszéd bőséges elég volt
ahhoz, hogy valaki golyót kapjon a fejébe.
Christianne még nem kelt fel, amikor McFaul bekopogott ajtón. Az MSF egy
szerény, egyszintes koloniális épületet lak be, nagyjából negyed
mérföldnyire a kórháztól. Muengói m tékkel mérve a ház alig szenvedte meg
a háború viszontagság A stukkódíszes falak és a terrakotta tetőcserepek
máig serte
RS
nek maradtak, és a látható károsodások az akácfa letört ágaira
korlátozódtak. A csenevész fa a hajdani díszkert helyét jelző elvadult
barna aljnövényzet közepén magasodott,
McFaul megállt odakint a napsütésben és kivárta, hogy megnyíljon előtte
az ajtó. Alig múlt el tíz óra, de már nehezen lehetett elviselni a
hőséget. Végre felhangzott az ajtó felől a kulcs ka-parászása, és
Christianne állt előtte az árnyékos előtérben, a hideg padlón felfelé
kunkorodó lábujjakkal. A lány kikukucskált a szikrázó napfénybe, egyik
kezével beárnyékolva szemeit.
- Felébresztettem?
Christianne azonnal felismerte McFault és behívta a házba, mindkét
irányban felmérve az utcát, mielőtt becsukta volna maguk mögött az ajtót.
McFaul hallotta, hogy a kulcs újra megfordul a zárban. A ház hátsó
részében húzódott meg a konyha; egy hosszú, csupasz helyiség, az asztal
körül elrendezett négy székkel. Az asztalon a tegnapi étkezés maradványai
hevertek; egy kis halkonzerv és rizs, muszlinkendővel letakarva a legyek
elől. A helyiség túlsó felében összecsukható kempingfőző és néhány
kisméretű gázpalack állt. A tűzhely mellett ajtó nyílt a másik
helyiségre. McFaul egy hűtőt is látott a másik szobában, hasonlót ahhoz,
amit az iskolában hagytak.
McFaul lerogyott az egyik székre, miközben Christianne felvette bögréjét
az asztalról, majd belekukkantott, megnedvesítette az egyik ujját és
végighúzta a peremen. Azután lassan odasétált a mosogatóhoz. A mosogatót
ivóvízzel engedték tele. Christianne megmerítette a bögrét és felkínálta
McFaulnak. A férfi megrázta a fejét, tekintetével megakadva a falra
tűzött poszteren. A Pink Floyd a párizsi Odeonban. A legolcsóbb jegy is
95 frank.
- Mi a helyzet? - kérdezte a hosszúra nyúlt szünet után. - Sikerül
boldogulnia?
Christianne vállat vont és ajkához emelte a bögrét. Masszív kiállású lány
volt, erős, széles vállú, jó felépítésű, kerek arccal és fénylő
gesztenyebarna fürtökkel. Jó kedélyű és gyakorlatias teremtés, akit
McFaul az első pillanattól kezdve kedvelt. Most mezítláb, egy szál
elnyűtt rögbi pólóban és rövid nadrágban állt előtte. A póló vörös-kék
csíkjaiból és méretéből McFaul
86
gyanította, hogy a ruhadarab egykor James Jordanhez tartc zott. Talán
fiókszám állnak itt az ilyenek, gondolta, évekre elé Christiannénak. A
lány most éppen a kórházról beszélt. Naj tizennyolc órát dolgoztak. Az
épületet az éjszaka folyamán ké szer is találat érte - két bomba egyetlen
félóra leforgása alatt ¦ és a második elpusztította a folyosót, ahol a
megoperált bet* gek lábadoztak. Christianne kiürítette bögréjét és
megrázta fejét. Nyolc sikeres operáció, nyolc felépülés előtt álló bete
egy egész éjszaka munkája. Vége. McFaul bólintott és játszadozni kezdett
egy gyertyacsonkka
- Én úgy értettem - nézett fel -, hogy maga miként boldogul.
- Mármint a kórházban?
- Nem, belül... - Mélyen belenézett a lány szemébe. - Az a m sik éjszaka.
Az angol barátja.
- ki... - Christianne bólintott, végre megértette a kérdé: McFaul és
James Jordán viszálya közkeletű beszédtéma volt a s gélyszervezetek
munkásai körében, és McFaul soha nem rejt< te véka alá a fiú iránti
ellenérzéseit. Ám azon az éjszakán, amik James meghalt, mégis ő ment ki
arra az aknamezőre és félreti minden ellenségeskedést. Csak mert a lány
barátja halt meg barátja, aki olyan sokat jelentett neki. A lány
megérdemelt mi den figyelmet, együttérzést és tiszteletet. McFaul az eset
óta k szer is telefonált, hogy megtudakolja, hogyan vészeli át ezel az
időket, de egyik alkalommal se tudta Christiannét elér noha az aggódása
nyilvánvalóan eljutott a lány fülébe, és mo amikor igazán szüksége volt a
segítségre, tudta is, kihez ford jon.
Christianne egy pillanatig az üres bögrére meredt, m; visszatette az
asztalra.
- Azok a bombák... - szólalt meg. - A másik eltalálta a gene tort.
- Nincs áram?
- Nincs. Vannak gyertyák, de nincs áram a... gépekhez... comprend? - Itt
megállt, beharapva az ajkait, és McFaul egys riben megértette, mi
következik.
- Úgy érti, a hűtők se mennek? A lány bólintott.
87
I
- A hűtő. Csak egy van. Hatalmas darab, nagyon régi, nagyon zajos.
- Értem. Azt akarja mondani... A lány újra bólintott.
-James ott van. Még mindig a zsákban, amit maga hozott... Elkezdte
feltekerni egyik tincsét a mutatóujjára és hagyta kicsengeni a mondatot,
majd leült McFaullal szemközt és mélyen a szemébe nézett. - Tudom, hogy
James és maga nem voltak túl jóban, de ő még mindig sokat jelent nekem.
Nagyon sokat. Ő nem olyan volt, amilyennek maga megismerte. Lehetett
hangos és felelőtlen, bien sűr, de belül gyermek volt. Jószívű, kedves...
- És maga...?
- Szerettem. - A lány elengedte a hajtincset, de a tekintetét nem vette
le McFaul arcáról.
McFaul bólintott. Nem sok érzéke volt az ilyen jelenetekhez.
- Tehát, hol van most? - kérdezte.
- Még mindig a kórházban. Még mindig a hűtőben. De nemsokára... - Esetlen
grimaszt vágott. - Olyan az a hely, mint egy mészárszék.
McFaul kinézett az ablakon, a gyommal felvert kertre.
- Akkor hát, mi legyen? - kérdezte végül. - Azt akarja, hogy temessem el?
- Nem - rázta meg a lány a fejét. - Mikor együtt voltunk, még a baleset
előtt, meg kellett ígérnem neki valamit. Akármi is történne, vissza akart
menni Angliába, azt akarta, hogy a holttestét vigyék vissza. Megadta a
hely nevét, leírta nekem... moment...
A lány felkelt és elindult az ajtó felé, de McFaul utána szólt, hogy ne
fáradjon. Hogy James Jordán választása szerint hol kívánt nyugodni, az
most nem számított. Csak az, hogyan vigyék ki innét.
- Milyen hideg van abban a hűtőben? A kórházban?
- Kilenc fok Celsius, három órával ezelőtt. Nem meleg. De nem is hideg.
- Van más választásunk?
Christianne a nyitott ajtó felé intett a konyha végében. McFaul felállt
és ellépett az asztaltól. A nagy fagyasztó alig egyharmadát használták
csak ki, a fennmaradó helynek bőségesen elégnek
88
kellett lennie ahhoz, ami James Jordánból megmaradt. McFaul benyúlt az
egyik rekeszbe, a kézfejével ellenőrizve egy csomag garnélarákot. A
csomagot borító jégkéreg máris olvadozni kezdett, és a fiók aljában
tócsákban állt a víz. McFaul elhúzta a hűtőt a faltól, leakasztotta a
fémrácsot, és bekukkantott a gépezet belsejébe. A hálózati kábel az ablak
felé kígyózott.
- Mi a baj vele? - kérdezte. - Miért nem működik? Christianne intett,
hogy kövesse. A lány a konyhát átszelve a
kert felé vette az irányt. A fagyasztóból kiinduló kábel egy
elosztódobozhoz vezette őket. Az elosztóból egy vastagabb kábel indult
tovább az aljnövényzetben és egy olyan hordozható generátornál kötött ki,
amilyent McFaul még életében nem látott. Letérdelt mellé. Egy kis zöld
hüllő figyelte a közeli fal által vetett árnyékból. Hosszas vizsgálódás
után McFaul felállt..
- Megbuherálták - jelentette ki. - Valaki elvitte a gyújtótekercs
kábelét.
- CommenP.
- A kábelt. - McFaul a homlokát ráncolta, egyik kezével félkö rös
mozdulatot téve. - Ami összeköti egymással a gyújtóteker eset és a
gyertyát. Nézze. - Megmutatta a lánynak a fényes karco lásokat, melyeket
akkor ejtett valaki a motorblokkon, amikor ; csavarhúzójával próbálta
eltávolítani a kábelt. Christianne létéi delt mellé. Átható fertőtlenítő
szagot árasztott.
- Tegnap állt le - mondta. - Mielőtt visszaértem volna a kói házból. -
Odafordult hozzá. - Meg tudja szerelni?
McFaul a fejét rázta.
- Semmi szín alatt. Egy nem szabványos csatlakozó. Nincs ho; zá semmilyen
alkatrészem.
- Akkor most mi lesz?
Egy pillanatig némán nézett rá.
- Megesszük az ételt - felelte végül. - Méghozzá szélsebesei Mielőtt
megromlik. Van egy kis vaja? Fokhagymája? Áthozoi Bennie-t is. Már ha nem
probléma...
McFaul felállt és bicegve visszaindult a ház felé. A lány konyha ajtaja
mellett érte utol és keresztül vezette a férfit ; előtéren. A háló a ház
elülső részéből nyílt. A fém redőnyök j záródtak az ablakokon, és idebent
figyelemreméltóan hűv<
89
42
volt. McFaul megállt a nyitott ajtóban, bekémlelve a félhomályba. Még
ebből a távolságból is felismerte a felfordított kartondobozon álló
bekeretezett fényképet - a szőke sörtefrizura, a szélesen ülő szemek, a
mosoly, amely mindig azt sugallta, hogy viselője szarik az egész világra.
Christianne most a faládában kutakodott, míg elő nem húzott két palackot.
Megmutatta őket McFaulnak.
- Sok ilyen van - tette hozzá.
McFaul megnézte magának a palackokat. A címkék szerint „Sancerre". Nem
tudott meg semmi újat a fehérborokról, eltekintve a nyilvánvalótól. Egy-
két láda ilyennel még a rák is jobban csúszik. Egy pillanatig á homlokát
ráncolta, kezében méregetve az üveget.
- Rizs?
- Természetesen. -Sör? -Biensűr. Sagres.
- Oké - bólintott a férfi. - Bízza csak rám.
Kihátrált a szobából és a bejárat felé indult, elégedetten nyugtázva,
hogy jól mérte fel a lányt. Nem kellett magyarázkodnia. Christianne
nagyon jól tudja, hogy mennek itt a dolgok, ismeri a cserekereskedelem
alapszabályait - szívességért szívességet. Nemcsak szép, de okos is. Csak
a jóisten tudja, mit láthatott James Jordanben.
Odakint a napfényben a lány McFaul felé nyújtotta a kezét.
- Szükségem lesz egy kiskocsira - mondta -, vagy valamilyen talicskára.
A lány bólintott.
- Nem probléma. - Habozott egy pillanatig, az órájára pillantva. -Jöjjön
el a kórházba. Fel a lépcsőkön a második emeletre. Egy óra múlva ott
leszek.
- És a parti? A haverok? Azt csak Fernando hiszi, hogy meg tud szervezni
egy repülőutat. És addig megromlik minden.
McFaul most első ízben mosolyodott el és a lány felé nyújtotta a kezét.
Christianne gyorsan kezet rázott vele, viszonozva a mosolyt is.
- Ma este - felelte. - Sötétedés előtt.
90
Háromnegyed egyre járt, mire Molly Jordán a Blue Boára he télbe ért. Todd
Llewelyn a bárban várakozott, letáborozva eg jókora díványra a
panorámaablak mellett. Világosszürke nadr; got és krémszínű vászonzakót
viselt. Molly rögtön felismerte Garrick Club nyakkendőt és arra gondolt,
milyen jól áll a sápac rózsaszín inghez.
A férfi azonnal felpattant, biccentve Robbie Cunningham fel és a kezét
nyújtva Mollynak.
- Todd Llewelyn - mormolta. - Szeretném, ha tudná, menn> re sajnálom a
történteket.
Molly megköszönte az együttérzést és meglazította a sálja miközben a
férfi odaintette a pincért a nő kabátjáért. Lleweh idősebbnek tűnt, mint
amilyenre Molly számított; a bőr kis: megereszkedett az állánál és az arc
felpüffedt a szemek alai Százszor is látta őt a tévében - jobbára csak
azért, mert Giles í deklődött a jelenkori események iránt - és
meglepetten tapas talta, milyen feszültnek tűnik most a férfi.
Elmosolyodott, ho; némiképp oldja a feszélyezett hangulatot. Ha bárkinek
idege kednie kellene, mondta magában, az csakis én lehetek.
Jó húsz percen át maradtak a bárban. Robbie megrendelte italokat, Molly
pedig helyet foglalt Llewelyn mellett a díványo Idefelé Robbie röviden
elmondott mindent az angolai útról tolmácsolta a Direktor ajánlatát, hogy
a szervezet költségén i gye meg a repülőutat. Molly, egyik ámulatból a
másikba es\ emlékeztette rá a férfit, hogy alig egy napja a Terra Sancta
m kizárta egy ilyen utazás lehetőségét. Mi változott azóta? A kérd
láthatóan zavarba hozta Robbie-t. Beszélni kezdett valami dol
mentumfilmről és közölte, hogy Todd Llewelyn is érintett ügyben, de
láthatóan nem kívánt többet elárulni. Most, hogy csit sikerült
összeszednie a gondolatait, újra feltehette a k dést. Ezúttal Todd
Llewelynnek.
- Robbie mondja, hogy maga is Angolába szándékozik utaz valamilyen film
ügyében - kezdte óvatosan. - Egész pontos mi jár a fejében?
Llewelyn kézbe vette poharát. Megköszörülte torkát, előre! jolt és mélyen
zengő, higgadt, szinte bűnbánó hangon szól meg, amely személyes
védjegyévé vált a képernyőn.
91

- Ez csak nézőpont kérdése - felelte. - Egész életemben

dokumentumfilmekkel foglalkoztam és tudom, hogy ezek csak akkor működnek
jól, ha van mondanivalónk, ha van egy fontos üzenet... - Lepillantott az
italára. -James aközben veszítette életét, hogy a maga módján próbált
segíteni Afrikán. Úgy gondolom, ez egy fontos üzenet. És szerintem maga
az alkalmas személy arra, hogy ezt közvetítse.
- Én? - pislogott Molly. Robbie ilyesmiről nem beszélt. Semmi ilyesmiről.
- Igen - bólintott Llewelyn -, maga. Ha bárki ezen a földön ismer egy
fiút, akkor az csakis az édesanyja. Ki lenne rá alkalmasabb, hogy
elmesélje James történetét?
- De hát miért? Miért éppen James? És miért én?
- Mert ő igyekezte a legtöbbet kihozni magából - felelt Llewelyn
csendesen. - Mert ő minden tőle telhetőt megtett. Es mert a végén az
életét is fel kellett áldoznia ezért a célért.
Molly szinte megbűvölten meredt az arcra. A férfi egy-két pillanatra
megint régi fényében tündökölt - a gondosan hátrafésült haj, az acélos
csillogás a szemekben, a látszólagos feddhetetlenség. Mint egy simulékony
ügyvéd, szokta Giles mondani, egy jól sikerült védőbeszéd után.
- Robbie szerint maga szívesen eljönne - tette hozzá a férfi.
- Igen, így van.
-Akkor ez rendkívüli alkalom a maga számára. Angolában polgárháború van,
mint tudja. Ha magában utazna, vagy akár a férje társaságában, korántsem
lenne könnyű dolga.
- A férjem nem jöhet velem - vágta rá Molly.
- Valóban?
- Nem, ő most rendkívül elfoglalt. Van egy kis... - Itt vállat vont,
mintha az egész mit sem számítana.
Llewelyn most már áthatóan figyelte, kiesve a hűvös tekintély szerepéből.
- Mivel foglalkozik a férje?
- Ő... a Lloyd's-nál dolgozik...
- Bróker?
- Olyasmi... - Nagy lélegzetet vett. - Önhibáján kívül rendkívül nehéz
helyzetbe került. Maga valószínűleg úgyis többet tud
92
erről az egészről, mint én. Szóval... - Újra vállat vont. - Angol most
szóba sem kerülhet. Egyszerűen nincs rá ideje.
Llewelyn egy hosszú pillanatig nem mozdult, majd rápillar tott az
órájára. Egy pincér tűnt fel a három étlappal, melyeket h is osztott
közöttük. Llewelyn nem nyúlt a magáéhoz. Molly mos vette csak észre a
díványon a Financial Times egy összehajtot példányát.
- Egy kis forgatócsoport van odafent - kezdett bele Llewelyn - Egy
operatőr és egy hangmérnök. Ránk várnak, de a döntés magáé, egyedül és
kizárólag a magáé. Nem is próbálom rábe szelni. Megígérem.
Molly Robbie felé fordult, immár teljes zavarban. Robbie igye kezett
elrejteni saját meglepettségét.
- Itt? Az emeleten? Ebben a szállodában? - kérdezte.
- Igen.
- De miért?
Llewelyn újra játszadozni kezdett gin-tonikjával.
- A People's megkért, hogy csináljak egy interjút, mielőtt elin dúlnánk.
Természetesen csak akkor, ha erre Molly is hajlandc Úgy gondolják, fontos
megértenünk, hogyan érez most, miko még minden élmény ilyen friss, és úgy
vélem, ebben igazuk van Látnunk kell a kontextust, fel kell építenünk a
történet vázát, t gyász különös dolog. Megváltoztatja az embereket.
Rengeteg szer találkoztam már ezzel.
Molly bólintott. Ha mást nem, ennyit ő is jól megértett.
- De mi fog történni? - kérdezett rá. - Odafent?
- Nagyon egyszerű. Felállítottunk néhány lámpát a hálóban Ugy vesszük
fel az egészet, mintha az otthonában lenne. A ka mera sok közeli
beállítást vesz, főként az arcáról. - Téglalapo rajzolt a levegőbe,
bekeretezve vele a nő arcát.
- De miért nem jöttek el hozzánk? Ha ilyen fontos a dolog? Llewelyn
türelmesen elmosolyodott.
- Logisztika - felelte egyszerűen. - Tudom, hogy bután hang zik, de ennek
a forgatócsoportnak hatra vissza kell érnie a város ba. Egyedül így
lehetett megoldani. - Szünetet tartott. - De min mondtam, a döntés csakis
a magáé. Most pedig együnk. -Az ét lapok felé intett, felkapta a magáét
és az előételeket átugorv;
93
\
egyenesen rátért a főétkekre. MoUy újra Robbie-ra sandított. A férfi
arckifejezése ezúttal semmit sem árult el.
-Maga mit gondol? - kérdezte tőle.
Robbie végigfuttatta mutatóujját a menün, majd felpillantott.
- Toddnak igaza van - válaszolt óvatosan -, a döntést magának kell
meghoznia. Mi... vagyis Todd... nem tehet mást, mint elmondja, miről is
van szó. - Ezen a ponton egyenesen Todd szemébe nézett. - És az emeleti
csapat velünk jönne Angolába is? Feltéve, ha megyünk?
- Nem - rázta meg Todd a fejét. - Én fogom felvenni, egy kamkorderrel.
Se civakodás, se beállítások. - Meleg mosolyt küldött Molly felé. - Csak
jómagam.
Molly a levegőbe meredt a két férfi között, míg Llewelyn tovább
magyarázta a kamkorder működését; hogy mennyi időt és gondot takarítanak
meg meg maguknak.
- Csak mi hárman - jelentette ki a végén a férfi -, James nyomában. -
Előrehajolt és megpaskolta Robbie karját. -Jó cím lenne, nem gondolja?
Robbie tanácstalanul bólintott, mire Todd visszatért az étlap
tanulmányozásához. Egy idő után felpillantott Mollyra.
- Sikerült eldöntenie? - érdeklődött.
Molly a férfi felé fordult. Mindent érzett, csak éhséget nem.
- Csak egy rántottát vagy egy salátát kérek - válaszolt. - Valami
könnyűt.
- A filmre gondoltam. -Ó...
Molly próbálta leplezni zavarát. Tekintve jelenlegi anyagi helyzetüket,
egyedül Todd Llewelyn révén juthat el Angolába. Voltak bizonyos korlátjai
annak, hogy milyen árat hajlandó megfizetni az utazásért cserébe,
ugyanakkor mindennél inkább látni akarja azt a helyet, a részévé akar
válni, és meg akarja érteni, miért kellett James életének ilyen szörnyű
véget érnie.
- Beszéljen még... - húzta az időt - erről a filmről. Miért akarja
megcsinálni? Miért vállal ennyi fáradtságot emiatt?
Llewelyn elmosolyodott. A projekt, kezdte, máris rengeteget jelent a
számára, személyes értelemben is. Neki is vannak gyermekei. Meg tudja
érteni, milyen érzés lehet elveszíteni valakit,
94
'aki ilyen közel áll hozzánk. Ezért akarja ennyire ezt a filméi Már-már
kétségbeesetten akarja. Jobban, mint bármit, amit ec dig csinált. i Itt
szünetet tartott, kinyújtóztatva karját a szófa háttámláján.
-A maga filmje igazán egyszerű - fejezte be csendesen. - Az á dozatról
szól. És az emlékezésről. Ha megteszi, csakis James-ét tegye meg.
Molly egy pillanatra félrefordult, megrágva magában a hallói takat. Nem
szerette ezt a szót, áldozat. Soha nem ezt társított James-hez. Az
emlékezet azonban egészen más. Az számít. For tos. Emlékezni. Igen.
Összecsukta az étlapot és visszaadta a pincérnek.
- Rendben - bólintott -, de most azonnal csináljuk meg.
Robbie kísérte fel Molly Jordánt az interjú helyszínére. . 305-ös
szobában volt legkisebb a háló, és a forgatócsopoi félretolta a két
ágyat, hogy kis munkaterületet nyerjen az abla és az öltözködőasztal
között. Két széket állítottak fel ezen a he lyen. A függönyöket
összehúzták, hogy kirekesszék a tündökl délutáni napfényt. A székekkel
szemközt egy magas fémállv; nyon reflektorok sorakoztak.
Mielőtt eltűnt volna, hogy elintézzen egy telefonhívást, Llí welyn
bensőséges beszélgetést ígért; csak úgy, kettejük közöt Ne is figyeljen
oda a kamerákra, a lámpákra, a technikusokra egyszerűen csak
koncentráljon arra, amit érez. Molly viszor másra sem tudott gondolni,
csak hogy valóban át kell-e menni mindezen. Az aprócska szoba olyan
szűknek, olyan barátságt; lannak tűnt. Hogyan várhatják el tőle, hogy
ilyen körülménye között lecsupaszítsa a lelkét?
Már épp Robbie-hoz fordult volna, hogy segítséget kérjer amikor Llewelyn
tűnt fel a könyökénél.
- Molly Jordán... - mormolta, bemutatva őt a stáb tagjainak. Molly kezet
rázott az operatőrrel és a fiatal lánnyal, aki a har
got rögzítette, de egy pillanattal később már el is feledkezett nevükről.
Arcok voltak a sötétből, a fény túlsó oldaláról; betol; kodók az életébe,
melyet egy hirtelen döntése nyomán most fe tár a nyilvánosság előtt.
Leült. A lány egy parányi mikrofont csí{
95
\
tetett a hajtókájára, eligazgatva a zsinórokat a kabát belsejében, ő
pedig csak ült ott, és hagyta az egészet megtörténni. Olyan valótlannak
érezte az egészet, mintha valaki mással történt volna meg. Valaki más
fürdik a rivaldafényben. Valaki más forgatja nyugtalanul a gombjait.
Valaki más próbálja eligazgatni ruháján a láthatatlan ráncokat.
Egy kezet érzett a térdén. Llewelyntől kérdezte, hogy kezdhetik-e és
minden a legnagyobb rendben van-e. Hallotta magát, amint igennel felelt
mindkét kérdésre, éles ellentéteként annak, ahogyan valójában érzett.
- Minden rendben lesz - mondogatta a férfi. - Higgye el nekem.
Molly bólintott, egészen máshol járva és megadva magát a sorsnak. A férfi
megfogalmazta az első kérdést és James gyermekkoráról faggatta, Molly
pedig tehetetlenül figyelte magát, amint halkan és vontatottan belekezd
a.mondanivalójába. James épp olyan volt, akár a többi gyerek. Gyönyörű.
Zajos. Csintalan. Cserfes. Molly tudta, hogy valahol a fények mögött
Llewelyn őt figyeli; együtt érzően, minden kis történetet megértő
bólintással és mosollyal fogadva. Tovább rögtönözte a válaszokat. James
az iskolában. James, amint megtanul kerékpározni. James apja kis
lélekvesztőjén; a vézna kis test szinte elveszik a hatalmas narancssárga
esőkabátban. A dolgok, melyekre jól emlékszik. A képek, amelyeket
elraktározott magában.
Az interjú tovább zajlott, minden kérdéssel közelebb érve Afrikához,
közelebb a vasárnaphoz és közelebb a pillanathoz, amikor hazatért a
futásból, arcán az aranyló reggeli napfénnyel, és Gilest a konyhaasztal
mellett ülve találta. Azonnal tudta, hogy valami történt, bár beletelt
egy kis időbe, míg férje képes volt elmondani neki a szörnyű hírt.
Llewelyn közbevágott.
- Mit mondott?
- Mondott? - Molly üres tekintettel nézett a férfira. - Hogy mit mondott
Giles?
- Igen, hogyan mondta meg? Vissza tud rá emlékezni? Az ő szavaira?
96
Molly megrázta a fejét és hirtelen elvesztette a fonalat. Csu-foán a
küszöbönálló katasztrófa előérzetére emlékezett; a semmiből támadó
roppant hullámra, mely föléjük tornyosult, átcsapott a fejük felett és
magával sodorta egész addigi életüket. Érezte, hogy maradék önuralma is
kezd kicsúszni az ujjai közül és a szemei megtelnek könnyel, és gyorsan
félrekapta a fejét, elrejtve arcát Llewelyn elől, aki alig néhány
lábnyira ült tőle, teljes mozdulatlanságba burkolózva. Még soha nem
érezte magát ennyire kiszolgáltatottnak és magányos nak. Szipogni
kezdett, majd erőt vett magán és kézfej éve megtörölte a szemeit. Az
elmosódott foltból lassan kibonta koztak Llewelyn vonásai. A férfi
áthatóan figyelte minder mozdulatát.
- Tehát, hogy érezte magát? - kérdezte tőle kis idő múlva. -Amikor
megtudta a hírt?
Molly szóra nyitotta a száját. Majd összepréselte ajkait. Azutái rázni
kezdte a fejét.
- Rettenetesen - szólalt meg fojtott hangon. - Rettenetesei éreztem
magam.
Hosszú néma csend állt be. Llewelyn törte meg.
- És ő elment - mormolta. - Meghalt.
- Tudom.
- És ön bizonyára... - Itt megállt és hagyta kicsengeni a mor dat végét.
Molly lehunyta a szemeit. A szobában hirtelen kibírhatatlann fokozódott a
hőség. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy ké egy pohár vizet, de
azután meggondolta magát. Elkezdett felál ni és Llewelyn gyorsan
előrehajolt, hogy visszatartsa.
- A mikrofon... - suttogta - ... még nem vették le a drótokat Molly
elmotyogott egy bocsánatkérést és visszaült a helyén
ostobán érezve magát a könnyek, a túlcsorduló érzelmek és í idegenek
miatt. Azután egy árnyék tolakodott a fény elé, ( Molly elfojtott
szavakat hallott.
-Az Isten szerelmére...
Robbie hangja volt. A férfi most kapcsolta le róla a mikrófon majd
segített neki felállni. A fürdőben odanyújtott neki egy r deg vízzel
átitatott törölközőt, és Molly azt találta, hogy hálása
97
csüng a férfin, miközben az megszárogatja az arcát. Még akkor is a
törölközőbe temetkezett, amikor megnyílt a fürdőszoba ajtaja. Egy kezet
érzett a vállára nehezedni. Belenézett a tükörbe. Llewelyn állt a
zuhanyfüggöny mellett. Hirtelen másra sem tudott gondolni, csak hogy
bocsánatot kérjen tőle. Elrontotta a mulatságot. Cserbenhagyta a férfit.
Llewelyn megrázta a fejét és a tükörben szélesen elmosolyodott.
- Nagyszerű volt - mormolta. - Egyszerűen tökéletes.
Giles az íróasztalánál ült a Lloyd's-nál, amikor befutott a telefonhívás.
Félbehagyta a szendvicset és felvette a kagylót. A nap eddig sokkalta
kegyesebb volt hozzá, mint számította. Nem kapott határidőt a felszámolás
befejezésére. Nem kapott idézést, hogy jelenjen meg a Tanács előtt.
Mintha még a vezetőség is bátorítani igyekezett volna, pedig nekik aztán
igazán érdekükben állt volna melegen ütni a vasat. Giles persze tudta,
hogy mindettől függetlenül komoly, nagyon komoly bajban van. Nem lehet
kérdéses, hogy majd mindenét el fogja veszíteni. De egy kis diszkrécióval
- és sok jóérzéssel - talán megmenthet valamennyit a reputációjából.
A telefonkagylóban egy nő hangját hallotta. Megmondta ugyan a nevét, de
ettől Giles nem lett okosabb. A nő kérdéseket kezdett feltenni a
szindikátus teljesítményével kapcsolatban. Hallotta a szóbeszédet a
jókora veszteségekről és tudta, hogy mindez kapcsolatban áll az amerikai
érdekeltségekkel. Bizonyos Nevek nagy felfordulást csinálnak. Sokan
beszélnek arról, hogy jogi mederbe terelik az ügyeket. A nő minden
kijelentése után szünetet tartott, várva a megerősítést vagy az
elutasítást, de Gilesról lepergett minden. Az információ, amit a nő kér,
szigorúan bizalmas. Olyan dolgokat feszeget, amihez semmi köze. Nem áll
szándékában segíteni neki.
A másik végül taktikát változtatott.
- Úgy értesültem, hogy a fia belekeveredett valami balesetbe -közölte.
Giles megmerevedett íróasztala mögött. Az ebédidő leteltével a lenti
irodák újra kezdtek megtelni.
- Ki beszél? - kérdezte meg másodszor is. - Ki maga?
98
A nő újra megadta a nevét. Azt mondta, egy nagy vasárnapi lapnak
dolgozik. Egy informátornak köszönhette a tippet. Teljes mértékben
megbízott a forrásában. Újabb szünet.
- Úgy tudom, James Jordán az ön fia - folytatta a hang. Giles kábultan
bólintott.
- Volt - motyogta. - Az én fiam volt.
- Akkor talán beszélhetnénk róla, ha nem túl fájdalmas a dolog. A
szerkesztőm szeretné, ha a lapunk kaphatná a kizárólagosságot. Jövő
vasárnap már le is hozhatnánk a sztorit és...
Giles letette a telefont és mozdulatlanul ült íróasztala mögött. Amikor a
titkárnője néhány perccel később visszatért a friss kávéval, már nem volt
a helyén.
A muengói parti hatkor kezdődött. McFaul és Bennie azzal töltötte a
délutánt, hogy az aknamentesítő eszközök sértetlenségét ellenőrizte az
iskolában. Domingos is megjelent, alig várva, hogy hasznossá tegye magát,
de McFaul odaadta neki a két műanyag kannát és a Land Rover kulcsát,
azzal a szigorú utasítással, hogy annyi vizet fuvarozzon haza, amennyit
csak tud. Ha Domingosnak és családjának sikerül átvészelnie az ostromot,
szükségük lesz minden egyes cseppre. így aztán Domingos egész nap fel-alá
kocsikázott, megtöltve és kiürítve a kannákat, és a legutolsó körben
McFaul is elkísérte hazáig, indulás előtt egy teli zsák válogatott
konzervet is bedobva a csomagtartóba. Ha sor kerül az evakuálásra,
Domingos naegörökli az iskola teljes készletét, de McFaul eltökélte
magában, hogy a férfinak és családjának az addig hátralévő időben sem
szabad hiányt szenvedniük.
Most, valamivel hét után, Christianne az MSF ház ajtajában várt McFaulra.
McFaul már az előszobában meghallotta a konyhából kiszűrődő hangokat, és
felismerte Tom Peterson magas, őszes alakját is. Egész délután járta a
szóbeszéd a küszöbönállc tűzszünetről. Ha bárki biztosat mondhatott, az
csakis a Terra Sancta embere lehetett.
McFaul egy papírzacskót tolt Christianne kezei közé. A Ián} most is
Jordán öltözékét viselte, egy farmeringet, ezúton is ki nyilvánítva, hogy
még mindig valaki máshoz tartozik. Elvette McFaultól a zacskót és
belekukkantott.
99
- Ez gin? - kérdezte. McFaul bólintott.
- Gordons. - Elvigyorodott. - És Bennie hozott egy kis skótot is.
Megragadta a lány karját és behúzta a hallba. A konyhában nyüzsögtek az
emberek, és McFaul utat tört magának a távolabbi sarok felé, ahol
Francois, a svájci vöröskeresztes bizalmas beszélgetésbe merült egy
norvég sebésszel. Az asztalon mellettük máris számtalan italféleség
sorakozott - a Sancerre palackjai, portugál és dél-afrikai sörök dobozai,
és egy jókora üvegtál, a pereméig töltve valami bóléval. McFaul elismerő
pillantással mérte fel a látványt. Friss gyümölcsöt hetek óta nem
lehetett beszerezni, Christiannénak mégis sikerült rátennie a kezét
néhány narancsra, mangóra, banánra, sőt friss ananászra is. McFaul
kiszolgálta magát, majd megérezve maga mögött Peterson jelenlétét.
- Hogy ment? - kérdezte fel sem nézve.
Azóta nem látta a Terra Sancta emberét, hogy első éjjel találkoztak a
vöröskeresztes bunkerben. Francois szerint Peterson kapott egy
fekvőhelyet az ENSZ missziónál.
- Remekül! - felelte Peterson. - És úgy tűnik, Fernandónak sikerült
boldogulnia.
McFaul kihalászott egy újabb gyümölcsdarabkát a bólés tálból. Fernando, a
dagadt, örökké elégedett portugál volt az ENSZ helyi képviselője.
- Az UNITA együttműködik velünk?
- Igen.
- Komolyan?
- Fernando azt mondja. Az embereik Huambóban ígéretet tettek a
tűzszünetre és hogy szabad elvonulást biztosítanak. Ma szürkülettől
holnap szürkületig. Egész nap a telexen ültem. Luanda küld egy Herculest,
bár ezt még nem mindenhol erősítették meg.
- Mikor?
- Dél körül, remélem. - Finoman megérintette McFaul karját. - Ha
megkapjuk a megerősítést, maga lesz az első, aki megtudja. Ezt megígérem.
100
McFaul bólintott, leszopogatva az édes lét a narancs szélérc A bólé
rumból, fehérborból, és ki tudja még miből készült.
-Akkor tehát hazaviszi Jordánt? - mordult fel. - Küldetés telj' sítve?
- Úgy legyen. Winchester foglaltatott neki helyet a Sabena g pere. Úgy
hétvégére már otthon is lesz - ráncolta a homlokát. Ha minden jól alakul.
-Ja - nézett fel McFaul most először. - Kár, hogy meghalt.
A parti négy órán át tartott. Christianne ígéretéhez híven ft szolgálta a
rákot rizzsel, babbal és segélyszállítmányból szármai burgonyapürével is
körítve a tálakat. Nyolc körül Fernando is f( tűnt, hogy bejelentse, a
tűzszüneti megállapodást mindkét old Ion elfogadták. A luandai
vöröskeresztesek beígérték a Hercule; és a tehergépnek tizenegy-
harminckor kellett landolnia a hel reptéren. Valamennyi segélyszervezet
munkatársának jutott he a fedélzeten, és máris körbejárt egy
sokszorosított lap a kiürít pontos menetrendjéről. Amennyiben lehetőség
nyílt rá, mind< közlekedési eszközt és egyéb gépet az itteniek kezében
kell< hagyniuk. Ha ez nem ment, akkor egyszerűen a sorsára. A re tönzött
beszéd végén a World Food Programme egyik női alk mazottja felemelte
poharát és köszöntőt mondott. A konyha t lereszketett az üdvrivalgásba. A
jelenlévők közül a legtöbbe gondolta McFaul, elég régóta itt vannak
Angolában, hogy tudjí mikor kell elhúzni a csíkot. Ha a harcok újra
kiújulnak és UNITA csapatai beveszik magát a várost, semmi sem gátolha
meg a vérontást.
Valamivel később, Fernando távozása után, megkezdődi a tánc. Ekkorra
McFaul már az előtér padlóján ült, hátát a f nak támasztva, egy félig
üres Sancerrés palackkal a terc közt. Párok sétálgattak ki-be a konyha és
az elsötétített há szobában egyetlen tömegként hullámzó testek közt. A
zen< hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje - édes emlékeket ( resztett
McFaulban, bár ő inkább fordult vigaszért a 88 Sancerréhez, mint Diana
Rosshoz és a Supremeshez. A töb ékkel együtt elénekelte a „Baby Love"-ot
és a feje lassan k dett lehanyatlani a mellkasára, amikor egy kezet
érzett a k ján. Felnyitotta a szemét. Christianne hajolt fölé. A geszten
101
barna fürtök beárnyékolták a lány arcát. Az elbódult McFa-ulnak beletelt
egy-két pillanatba, míg ráébredt, milyen részeg maga a lány is.
- Miért kint? - tiltakozott, amikor Christianne magával kezdte húzni. -Jó
itt nekem. Minden oké.
- Kérem - mondogatta a lány. - Kérem.
McFaul egy pillanatig értetlenül nézte, azután vállat vont és engedte,
hogy felrángassák a földről. A lány kivezette az előtérből a sötétségbe.
Valaki füttyentett egyet, majd lelkesen tapsolni kezdett, mielőtt az ajtó
becsukódott mögöttük. McFaul nem hagyta el az üveget. Felkínálta
Christiannénak, de az csak a fejét rázta. Keresztülvágtak az úton, és
Christianne szinte azonnal botladozni kezdett az aljnövényzet csomói
közt. Amikor végképp elterült a földön, McFaulon volt a sor, hogy
felrángassa.
- Hogy fog ez hiányozni - mondta neki - holnap délután.
- Én nem megyek - vágta rá a lány. - Én aztán nem. McFaul felé fordult a
sötétben. A lány feje hátrabillent; a tágra
nyílt szemek a csillagokra szegeződtek. -Jó a bólé - közölte McFaul
szárazon. -Jó a parti.
- Komolyan beszélek. Nem hisz nekem, igaz?
- Nem.
- Hát jó - vont a lány vállat. - Ne higgyen.
Még távolabb sétáltak. Itt is, ott is, emberek mozgolódtak az
árnyékokban. Az itteniek nem rendelkeztek rádió adóvevővel, nem követték
a legfrissebb híreket és nem tudtak a frissen beígért tűzszünetről sem.
Sokkal inkább bíztak viszont a szóbeszédben és saját ösztöneikben, és az
esetek túlnyomó részében helyesen is tették. McFaul arrébb rúgott egy
szétszakadt műanyag zsákot.
- De miért? - kérdezte végül. - Miért marad? Christianne elkapta a
karját, egyszerre esetlenül és bizalmasan.
- Maga is látta a kórházat - felelte. - Látta, mi van ott.
- Igen, de... - kezdett tiltakozni McFaul, majd elhallgatott. A
megbeszéltek szerint ma találkoztak a kórházban; ebben a hevenyészetten
kialakított intézményben, amely egy félig gazdátlan épület két emeletén
kapott helyet. A kórház egyetlen
fagyasztójának- egy ruhásszekrény méretű orosz modellnc - a legnagyobb
részét James Jordán foglalta el, és egyáltah nem volt könnyű átvonszolni
a nehéz műanyag zsákot a seb sült és összetört testek között, melyek a
padló minden egy négyzetcentiméterét beborították. Christianne szerzett
va] honnét egy hagyományos bevásárlókocsit, és azon tolták k; holttestet
a kórházból a várakozó Land Roverhez, miközb< McFaulnak minden önuralmára
szüksége volt, nehogy ros szül legyen. A hely iszonyatosan bűzlött. Az
ablakkeretekre i szített kék műanyag fólia csak a legyek nagyját tartotta
víssí viszont mozdulatlan, szinte folyékonnyá áporodott tömeg változtatta
a levegőt; rettenetes, erjedt bűzzé, amely már ember torkát kaparta. A
szag Afganisztán hasonló helyei emlékeztette McFault. Akkor a problémát a
bombatámadás^ és a halottak iszonyúan magas száma jelentette. Christian
szerint itt az vallhatta magát szerencsésnek, aki minél elő meghalt.
- Nincsenek gyógyszereink - közölte -, de még fertőtle tőnk se.
McFaul bólintott. Korábban beszélt a norvég sebésszel, és c ezt mondta.
McFaul akkor megkérdezte a sebészt, miért n< megy vissza a kórházba, hogy
életeket mentsen, de a férfi vál vont és egyetlen kézmozdulattal
félrehessegette a kérdést. Ai kor a dolgok ilyen rosszra fordulnak,
mondta végül, akkor az vosok már nem segíthetnek. Sínbe lehet tenni egy
törést, be het kötözni egy sebet, el lehet állítani egy vérzést, de a
fickó lószínűleg így is belehal a vérmérgezésbe. Reménytelen eset,
gyintett újra a férfi. Rohadt egy eset.
- Mi a helyzet a vízzel? - kérdezte McFaul. Christianne most a „Hey
Jude"-ot énekelte, menet közben
találva hozzá a szöveget. Azután megállt és elfintorodott. ~ Nem jó -
válaszolt. - A víz nem jó. Pfuj. Borzalmas...
- És mit... - szánta rá magát a kérdésre McFaul -... mit tett ií na a
barátja? Ő is maradt volna? Akárcsak maga?
- Igen, persze. Beszéltünk erről. Sokszor. Szerette ezt a lyet. Úgy
gondolta, sokat tehet érte.
-Igen, értem.
103
- És tett is. Többet, mint gondolná.
- Persze. Nagy kár, hogy sosem figyelt másra. Christianne botorkálva újra
megindult a sötétségben, majd
újra elbotlott, és amikor McFaul talpra segítette, látta, hogy a lány
közben sírva fakadt.
- Minden rendben?
- Semmiség. Merde... - Megdörzsölte a térdét.
- Mi történt?
A lány egy pillanatig csak nézett rá, majd megrázta a fejét, elfordult és
bizonytalan léptekkel a parti felé vette az irányt; a puha, meleg
sötétség felé, amely a Támla Motown ritmusára lüktetett. McFaul utána
sietett.
- Figyeljen... - mondta. - Sajnálom. Tudom, hogy ez nem ért. Sokat ittam.
A lány megtorpant és újra szembe nézett vele, felfelé fordított arccal.
- Mondja, hogy elmúlik a fájdalom - suttogta. - Kérem, mondja.
McFaul lehajtotta a fejét és átkarolta Christianne vállát.
- Elmúlik, higgye el.
- Biztos benne?
- Igen - bólintott a férfi. - Biztos vagyok.
- Akkor... - érintette meg a lány a sebhelyet McFaul arcán - milyen
sokáig tart még?
McFaul hosszú ideig nem felelt.
- Hogy felrobban az ember, az semmi - válaszolt végül. -Könnyű halál.
Egy napon én is kiegyeznék vele.
- Kiegyezne?
- Igen - bólintott. -Az orvosok és a kórház. Ki lehet bírni. Az a másik
fájdalom, az elviselhetetlen.
- Commenfí - Christianne szemei tágra nyíltak.
McFaul vállat vont. Mióta csak elhagyták a Falklandokat, mindent megtett,
hogy fallal kerítse el magát a világtól. Gill-től. A házasságtól. Az
éjszakától, amikor kis híján megölte. Az a létező legrosszabb befektetés,
ha valaki másba veti az ember a bizalmát. Mégis, hit és bizalom nélkül az
ember semmi. Nincs válasz, gondolta, a lány haját simogatva, újra
Jordanre
104
gondolva; az iskolára és a vízhatlan hullazsákra a fagyasztó re készében.
Még azzal sem bajlódott, hogy szóljon Bennie-nel és ha holnap valóban
elköltöznek, akkor nem is lett volna é: telme.
Christianne szorosan ölelte magához, mohón szomjazva megnyugtató
szavakat. Ő pedig engedelmesen előrehajtotta fejét, ajkát a lány füléhez
préselte és elmondta neki, amit hall; ni akart - hogy semmilyen fájdalom
sem tart örökké és még legmélyebb seb is begyógyul egyszer. A lány
hálásan bólog; tott, majd idővel elindultak visszafelé, és ekkor McFaul
hirt< len villanást látott a horizonton. Egy pillanatig azt gondolt
villámlik. Azután újra és újra felvillant az a fény, majd a nag ágyúk
döreje feléjük morajlott a városon át; mert ezúttal nei aknavetők, de a
nehéztüzérség, az igazi lövegek nyitottak tüz< Muengóra. A látványtól
megbűvölten McFaul egy pillanat mozdulni sem tudott, azután rohanni
kezdett visszafelé : MSF házához, karjával átfogva a lány vállát,
miközben az elí lövedékek máris becsapódtak és a föld remegni kezdett a
ti puk alatt.
Todd Llewelyn otthon volt, Bayswaterben, amikor megkapta várva várt
telefonhívást. A Sunday Mirror éjszakás szerkesztőj vei még akkor
dolgozott együtt, amikor mindketten a régi lo doni Evening News
alkalmazásában álltak. A Mirror munkatí sa, mint mindig, most is sietősre
fogta.
- Ma kaptunk egy fülest a Lloyd's egyik brókeréről - közölte Giles
Jordán. Van vele valami ügyed?
Llewelyn nem kapkodott. Kinyújtotta kezét a távirányító ut; és lejjebb
vette a tévékészülék hangerejét.
- Hogy kicsoda? - kérdezte végül.
- Giles Jordán. A szindikátusa csődbe ment, és úgy halk tam, még a fiát
is elvesztette. Felrobbant valahol. Jól halk tam?
- Lehet - ásított Llewelyn. - Miért?
- Mert állítólag te csinálsz valami filmet a People's-nek. A fi ról. Meg
a sötét Afrikáról. Igaz vagy sem?
Széles mosoly terpeszkedett el Llewelyn arcán.
105
- Igaz - felelte -, méghozzá, attól tartok, miénk a kizárólag jog is.
- Na igen, de csak a tévére. Attól mi még belegyalogolhatu111. i
sztoriba. Igaz, hogy a fickó teljesen csődbe ment?
Llewelyn egy pillanatig máris maga előtt látta az újság szálai címét.
Valami kevésbé harsányra vágyott volna, de nem voli al ban a helyzetben,
hogy erről vitát nyisson.
Az órájára pillantott. Még van öt nap a hétvégéig.
- Vasárnapra kell?
- Lehet.
- Miért nem vártok ki vele? Míg visszajövünk.
Rövid csend a telefonban. Azután újra az éjszakás szerkesztő hangja.
Gyanakvó hangja.
- Mit kínálsz? Llewelyn vállat vont.
- Fotókat. Idézhető helybeliek. Totál színesben.
- És ki írja meg?
- Majd én.
- És mi lesz a People's-zel?
Llewelyn újra a távirányítóért nyúlt és csatornát váltott a tévén.
- Imádni fogják. - Újra elmosolyodott. - Megpuhítjátok nekik a népet.
Már majdnem éjfélre járt, mire Molly Jordán megtalálta az üzenetet. Az
interjú végeztével hagyta, hogy Robbie Cunningham hazahozza. A fiú kedves
volt és mentegetőzött, amiért ilyen helyzetnek tette ki. Tudatta vele azt
is, hogy Llewelyn rég túl van már a csúcson. Molly a szíve mélyén
egyetértett vele, de végtére is ő hozta a döntést, hogy megcsinálja ezt
az elvetélt interjút, ezért a hiba - ha ez egyáltalán hiba - őt terhelte.
Aki ilyen helyzetbe hozza magát, gondolta, ne is számítson másra.
Miután hazaértek, ragaszkodott hozzá, hogy adjon egy teát Robbie-nak,
mielőtt visszaindulna Londonba, és a férfi végül majd egy órát maradt.
Minél inkább megismerte, annál inkább megkedvelte őt, és amikor Robbie a
végén megkérdezte, hogy van-e még kedve Afrikába utazni, habozni kezdett.
106
Maga is eljön? - kérdezett vissza egy idő után. |t- Hogyne,
természetesen.
- És ő... az is ilyen lesz?
- Nem - rázta Robbie a fejét. - Egyáltalán nem.
Molly bólintott, megbízva Robbie szavában, és újra elismételte, milyen
fontos neki, hogy eljusson Afrikába. Miután a fiú elment, telefonon
felhívta Alice-t, Patrick feleségét, és áthajtott rrintonba. Szürkült és
Giles-nak még mindig semmi nyoma sem tolt, ő pedig semmit sem kívánt
kevésbé, mint egyedül maradni
a kihalt házban.
[ Tízre ért vissza és meglepetten látta, hogy a ház még mindig sötét.
Néhányszor bekopogott az ajtón, mielőtt keresgélni kezd-le a kulcsait,
majd beengedte magát. Szobáról szobára járt, a ne-Irén szólongatva
férjét. Giles járt itthon, ezt jól tudta. Egy pisz-ikos teáscsésze
árválkodott a mosogatóban, és a kanna a tűzhelyen még most is langyos
volt az érintésére. Bekapcsolta a fűtést ;és próbált a híradóra
összpontosítani, miközben hazavárta a fér-!}ét. Talán elment a kocsmába,
gondolta. Talán éppúgy szüksége van a társaságra, mint nekem.
Giles azonban éjfélre sem ért haza, és Mollyban ekkor ötlött fel, hogy
talán jobban körül kellene néznie a hálószobában. Hamar megtalálta az
üzenetet. Giles a párnája alá dugta, kék tintával megcímezett fehér
borítékban.
„Drágám", olvasta. „Elmegyek egy időre. Mindkettőnknek jobb lesz így, azt
hiszem. Később erős leszek, megígérem. Bocsáss meg. Giles."
Másodszor is elolvasta a levelet, egyre dermedtebben, majd lesietett a
földszintre, és kétszer is felemelte a kagylót, hog> segítséget kérjen
valakitől - Alice-tól, Patricktől, bárkitől -de egyszer sem tudta
rászánni magát a tárcsázásra. Azután hogy újra bekapcsolta a
tévékészüléket, mintegy véletlenü beléhasított a felismerés. A
meteorológus a Brit Szigetek tér képe előtt. Az Atlanti-óceán felől
légörvények közelednek, i Csatorna időjárása egyre rosszabbra fordul.
Holnapra viharo
szél, esőzés várható.
A kocsi kulcsai még a konyhaasztalon hevertek. Molly égv hagyta az
előszobában a lámpát és bezárta a bejárati ajtót mag
107
mögött. Olyan gyorsan hajtott, amennyire csak mert, kis mellékutakon
levágva a kerülőket. A kikötő parkolójának kapuját nyitva találta.
Végigrohant a deszkapalló lépcsőin, magában imád kozva, hogy Giles más
választ, más kiutat találjon, de amikor végre odaért a móló végéhez, már
tudta, hogy igaza volt. Giles helye üresen állt. KMollyJay kifutott a
tengerre.
Negyedik fejezet
Muengo ostromának negyedik napján a lázadók ágyúi hirtelen el hallgattak.
McFaul mélyen aludt, elterülve kölcsön vöröskereszté: ágyán. A Falkland-
szigetekről álmodott, most első alkalommal az óta, hogy a taktikai egység
tagjaként 1982-ben ott járt. A 45-ös kom mandóhoz csapták és San Carlos
Watertől nyugatra állomásozott Miként most, akkor is aknamentesítéssel
foglalkozott és semmitc sem rettegett annyira, mint az ellenséges
ágyúzástól. Az argentino] nagy hatótávolságú lövegeket vetettek be - a
105 milliméteres tarac kok és maroknyi, 155 milliméteres ágyú tizenhat
mérföldnyire is el repítette a lövedéket. Minél közelebb kerültek
Stanleyhez, McFai: annál inkább kitanulta az ilyen fegyverek
jellegzetességeit - a lőve távoli morajlását, a közeledő lövedék
visítását, és azt a rettenetes pi lanatot a becsapódás előtt, amikor a
vákuum kiszippantja a levegői és az ember belekapaszkodik a legközelebbi
fűcsomóba, betakarja fejét és szorosan összezárja a szemeit, a létező
legkisebb gombc lyaggá összehúzódva és várja a megváltást.
McFaul felmordult és felhúzta a térdeit az állához, megfeszítv testét a
közelgő robbanás előtt. Semmi sem történt.
- Andy... viens...
Felnyitotta az egyik szemét. Francois állt felette a félhomáh ban, a nagy
HF rádió felé gesztikulálva. A négynapos sörte kálói szerű külsővel
ruházta fel a férfit. McFaul hunyorogni kezdet Az órája szerint reggel
6:2l-re járt. Odakint a bombázás hallh; tóan abbamaradt. Talpra állt,
átlépett Bennie testén és követt Francoist a sarokban álló asztalhoz.
Egy fejhallgató feküdt az írómappa mellett. Francois intet hogy vegye
fel. McFaul leült a férfi mellé és fejére tette a fe
109
hallgatót, elutasítva a felkínált bögre vizet. Először csak statikus zaj
hallatszott, majd egy hang vált érthetővé, jellegzetes West Country
akcentussal. Ken Middleton volt az, a fickó, aki ide küldte és akinek
munkásélete javarészében elkötelezte magát.
- Ken - szólt bele a mikrofonba. - Merre vagy?
- Messze. Figyelj. A luandai fickó, akivel beszéltem, azt mondja, érik
egy újabb tűzszünet.
McFaul Francois felé sandított. Egy másik fejhallgató révén a svájci is
nyomon követte a beszélgetést, finom vállvonogatással és félmosollyal
nyugtázva a tűzszünetről szóló hírt. Middleton az evakuáció
menetrendjéről beszélt. Azt akarta, hogy McFaul és csapata olyan gyorsan
tűnjön el onnét, amennyire csak lehetséges. Lehetőleg a felszereléssel
együtt.
- Megértetted? - kérdezte katonásan.
McFaul helybenhagyása jeleként felmordult és maga elé képzelte Middletont
vadonatúj irodájában, a szellős irodaépületben, Wiltshire mélyén. A
Global Clearence Middleton szellemi szülötte volt; egy non-profit
szervezet, amely célul tűzte ki maga elé a Harmadik Világ megtisztítását
a taposóaknáktól. Middleton maga szenvedélyes ember, aki mély megvetéssel
viselkedik a nagy, üzleti alapon szerveződő aknász vállalkozások
irányában, és aki még a Globalt is segélyszervezetként jegyeztette be.
Életek és végtagok, szokta mondogatni. Ez számít, nem a nyavalyás profit.
Most éppen Mozambikról beszélt. Nyilvánvalóan újra sikerült
beletenyerelnie egy uniós pénzalapba. Mit szólna hozzá McFaul, ha áttenné
az állomáshelyét Afrika túlsó felére? McFaul megdörzsölte a szemeit.
Lényének egy része még mindig ott kuporgott a Két Iker árnyékában. Szinte
az orrában érezte a bűzt, amint az argentin lövedék lángra lobbantotta a
tőzeget.
-- Sok itt a tennivaló - mormolta.
- Nagyon igaz.
- Mármint itt.
- Angolában?
- Muengóban. - Szünetet tartott. - Egy ideig ellehetnénk Luandában, aztán
visszatérnénk. Nem lőhetik egymást örökké.
110
I - Háború folyik, Andy. Ostrom alatt tartják azt a nyavalyás h< lyet.
Nézzünk szembe a tényekkel, haver. Mindennek megvan maga helye és ideje.
Értesz ugye?
McFaul elmosolyodott, és mint mindig, most is megnyugvá: merített a másik
kéretlen szókimondásából. Middletonnál s ember azt kapta, amit látott.
Semmi átverés. McFaul még soh életében nem találkozott nálánál
elkötelezettebb, lelkesebb, e szántabb, mégis kevésbé szentimentális
alakkal. Talán épp e magyarázta, hogy a Global Clearance az ilyen
helyeken is jele lehetett. A szerény kezdetek óta Ken segélyszervezete
hét o szagban végzett aknamentesítést és sok McFaulhoz hasonló 1< szerelt
utásznak kínált munkát. Az elmúlt három évben Middli ton őt is a világ
legszörnyűbb helyeire elhajtotta, és neki mé csak eszébe sem jutott, hogy
nemet mondjon.
Francois, fején a másik fejhallgatóval, franciául kezdett el b< szelni,
majd kinyújtotta kezét a jegyzettömb felé és lekapa: egy üzenetet
McFaulnak. A „megadás" szót kétszer is aláhúzt; McFaul megkérte
Middletont, hogy maradjon még egy percij és Frangois-hoz fordult.
- A kormánycsapatok adták meg magukat?
- Még nem egészen.
- De arrafelé áll a rúdjuk?
- Katilo mindenesetre azt akarja. - Bólintott. - Bien sűr. McFaul
elgondolkodott a hallottakon. A rádió nem alkalmi
eszköz arra, hogy az ember megvitassa a legújabb politikai feji menyeket.
Hallotta, hogy Middleton újra beszélni kezd. Inte Francois-nak, majd újra
az adóvevő fölé hajolt.
-Azt akarom, hogy te és Bennie mielőbb kikerüljetek onnét mondta éppen
Middleton. - Mellesleg, kösz a telexet. Jamt Jordán. Az a fiú nagy farok
lehetett.
-Az volt.
- Nagy kár. Holnap este hívlak, ha bármit sikerül elérnem. í mondd meg a
francia ürgének, hogy köszönöm. Ha ő is úg gondolja, lenne egy helyem a
számára.
Jóízűt nevetett, majd kattanás hallatszott a vonalban és a Bi tish
Telecom központosa is kijelentkezett. Francois visszatért Motorolához, a
fejére szorítva a parányi hangszórót. Kis id
111
múlva letette az adóvevőt. Az éjszaka javarészében fent volt r*
kimerültnek tűnt.
- Délben újra tárgyalni fognak egymással - mondta. - Adclix talán nem
lesz gond.
Másfél órával később McFaul gyalog indult az iskola felé. A várost
füstfelhő ülte meg. A mozdulatlan levegő rothadó szemét és égő gumi
bűzétől volt terhes. Minden elhagyatottnak tűnt, semerre sem lehetett
mozgást látni. A széles főutca felszí nét új bombatölcsérek szabdalták,
és egy kedves gyarmati épület a nagytemplom terével átellenben még most
is füstölgött a közvetlen találattól. McFaul egy percre elgondolkodva
állt meg a járdaszélen. Domingos szerint alig egy éve itt még a Banco
Nációnál egy leányvállalata székelt; Muengo érdemtelenül parányi része a
civilizációból, banki átutalások és hitelszámlák formájában. Mindez
mostanra csupán egy újabb jellemző epizód egy ország haláltusájából -
üresen ásító ablaknyílások, megfeketedett falak, az utcán szétszóródott
törmelék. A közvetlen találat feltépte a hajdani főbejáratot, majd romba
döntötte az egész építményt. McFaul mozgolódást látott odabent. Egy idő
után egy fiatal, talán tizenöt éves angolai tűnt fel. Sárga rövidnadrágot
és hátrafelé fordított baseball sapkát viselt, és egy rózsaszín
lámpaburát hozott a szájában. Az egyik lába térdtől lefelé hiányzott, és
mankóján egyensúlyozva lelkesen üdvözölte McFault, mielőtt elbicegett
volna. McFaul addig figyelte, míg el nem ért a sarokra és el nem tűnt a
szeme elől. Angola hangja, gondolta. Kopp, kopp, kopp.
Az iskola épülete, Istennek hála, sértetlennek tűnt. A legközelebbi akna
is több száz méternyire innét csapódott be, és ahogy McFaul körbesétálta
az apró, egyszintes épületet, újra eltöprengett rajta, milyen hihetetlen
szerencsejátékká válik az élet egy bombatámadás alatt. Az egyik helyen
megússzák az emberek. A másikon meghalnak. Ilyen egyszerű.
A főbejáratnál viszont rá kellett döbbennie, hogy az ajtót
felfeszítették. Ők bezárták maguk után, ebben biztos volt, az ajtó most
mégis tárva-nyitva állt; a poros fapadlón bakancsok nyoma, a zár körül a
fa szétforgácsolva. Óvatosan belépett az előtér-
, rejtett csapdákat sejtve minden árnyékban. Hallotta, hogy a lizadó
csapatok máris bejárnak a városba. Korántsem vonzotta a gondolat, hogy
egy vigyorgó UNITA suhanc lője szét a fejét. A lolyosó, amely az
iskolaépület hosszában futott, üresnek tűnt, ne az ajtót, mely
alvóhelyükre - az egyik osztályba - vezetett, pzintén felfeszítették.
McFaul gyorsan ellenőrizte a legfontosabb dolgokat, a tartalék elemeket
és a hordozható Eskie-t, me-yet odakint használtak, de semmi sem
hiányzott. Csak amikor
tlépett a szomszédos tárolóhelyiségbe, akkor döbbent rá, mi történt.
A bűz szinte mellbe vágta; a kórház és a rothadó emberi hús 'mélyítő
szaga. Mély lélegzetet vett, mielőtt újra a kis helyiségbe hatolt volna.
A hatalmas fagyasztó tárva-nyitva állt, az ajtó a falnak támaszkodott.
Bentről minden étel és sör eltűnt, csak a hullazsák, melyet ő és
Christianne átcipeltek ide a kórházból; csak az feküdt a hűtő aljában,
vér és névtelen nedvek sekély pocsolyájában úszva. Magát a zsákot is
feltépték, vélhetően azért, hogy ellenőrizzék tartalmát, és McFaul azon
kapta magát, hogy James Jordán földi maradványaira mered. A felső test
megduzzadt, akár egy felfújt ballon, és az egyik kar szinte függőlegesen
meredt elő a merev zsák hasítékából. Ahol a detonáció feltépte az ágyékot
és a zsigereket, a felszakadt belső részek máris sziru-posan
feketéllettek és szinte kibuggyantak a zsákból, míg a szomszédos szövetek
is lassú rothadásnak indultak. A legiszo nyatosabb a fiú feje volt - a
koponyához tapadó szőke fürtökkel az egyik hiányzó szemmel és a másikkal
az orr maradványai fe lett.
McFaul irtózva fordult el, rácsapva a fagyasztóra az ajtót. Az el múlt
négy napban hevenyészett számításokat végzett, míg ; bunkerben
rejtőzködtek. A generátor úgy negyvennyolc órán á járt és működtette a
fagyasztót, így ha a benne lévő holmik szik lakeményre fagytak, néhány
napig még mindenképpen elálltai Nem számított viszont a kóbor behatolóra,
aki éhségétől űzve é kihasználva a bombázást, betört ide. McFaul
odahajolt az ajt mögötti szekrényhez és keresni kezdte az üzemanyagot,
hog újraindíthassa a generátort. Fogalma sem volt róla, hogy segí het-e a
helyzeten, ha még egyszer újra lefagyasztja a tetemet, d
113
az igazat megvallva ez nem is nagyon érdekelte. Amit az iméni meg kellett
látnia, azt a rothadó hústömeg a fagyasztó aljában, az több mint
gyalázat, több mint obszcén, és itt valószínűleg már semmi sem segíthet.
A fiú, végtére is, emberi lény volt. Ennél még James Jordán is különbet
érdemel.
McFaul kinyitotta a szekrényt és bekukkantott. Négy nappal ezelőtt hat
darab húszliteres műanyag kanna sorakozott itt takaros rendben. Négy teli
dízelolajjal, kettő benzinnel. A hat kanna együtt jelentette a Global
összes üzemanyag tartalékát; mindent, amijük csak a generátorhoz és a
Land Roverhez maradt. Most azonban a szekrény kongott az ürességtől.
Molly Jordán még akkor is szundikált, amikor a Sabena 747-es pilótája
bejelentette, hogy megkezdték a leszállást Luanda repülőterére. Robbie
Cunningham gyengéd érintését érezte a karján és kinyitotta a szemét,
mosolyt erőszakolva arcára. A fiatal Terra Sancta sajtóreferens foglalta
el a háromból a középső ülést. Mögötte, közvetlenül a folyosó mellett
ülve, Todd Llewelyn épp most fejezte be a reggelijét. A férfi valami
oknál fogva úgy döntött, hogy farmernadrágot és farmerkabá-tot húz, ami
egyáltalán nem illett az egyéniségéhez. Az öltözetet mintha most
akasztották volna le a vállfáról, és legalább egy-két számmal kisebb volt
Llewelyn méreténél.
- Kávét?
Robbie a saját csészéjét kínálta fel. Molly megrázta a fejét és fáradt
mosollyal közölte, hogy nem éhes. Utoljára múlt éjjel evett, valahol a
Szahara felett, majd a kishasai megálló előtt még egy filmet is
megnézett. Egyik esemény sem hagyott benne semmilyen nyomot - egy olyan
élet jelentéktelen epizódjai, amely kezd egyre valótlanabb lenni. Addig
halogatta a repülést, ameddig csak lehetett, kétségbeesetten kapaszkodva
a reménybe, hogy valami hírt kap Giles-ról. Minden reggel átolvasta a
lapokat és meghallgatta a híreket, előre rettegve aMolfyJay
katasztrófájának hírét. Valahányszor eljött a postás ideje, a hálószoba
ablakából figyelte az utat és a szíve mélyén abban reménykedett, hogy kap
egy levelet vagy képeslapot, amelyben Giles közli, hogy épségben partot
ért. Eljátszott a gondolattal, hogy felveszi a kapcsolatot a parti őr-
114
éggel, nem tudnak-e valamit a hajó hollétéről. Amikor azonban lemmi sem
történt - nem jött se levél, se telefon, se kopogás az Kjtón -, végül
kezdte elfogadni a tényt, hogy férje komolyan gon-'olta, amit az
üzenetben írt. Szüksége volt egy kis időre, egy-két hétre, hogy
elkönyvelje magában a dolgokat. Mire hazaér Afrikából, addigra bizonyára
Giles is visszajön.
Felhúzta a rolót az ablakon és kinézett. Az alant elterülő föld ritkás
felhőpaplanba burkolózott. Ki tudta venni a partvonalat, (a homokos
tengerpart keskeny sávját és egy kígyózó utat. Miniden szürkébb és
valahogy laposabb volt annál, amilyennek elképzelte. Érezte maga mellett
Robbie mozgolódását, ahogyan a férfi próbál kilátni mögüle, és
visszahúzódott az ülésébe. A gép balra kezdett fordulni, és beletelt egy-
két másodpercbe, mielőti Molly felismerte a nagyváros peremét.
Visszafojtott lélegzette meredt a kacskaringós utakra, az ország belseje
felé kígyózó vas útvonalakra. A nagyváros egy lagúna köré épült. A tenger
felől oldalon hosszú sárga homoksáv szaladt párhuzamosan a part vonallal,
elkerítve egy természetes kikötőt- míg a szárazföldöt dokkok, apró
játékdaruk sorakoztak, alattuk fürdőkádnyi tank hajókkal. A pilóta éles
szögben megdöntötte a gépet, és a szárn-alatt irodaépületek, forgalmi
dugók suhantak el) majd egy stadi on tökéletes oválisa - csupa olyan kép,
melyet Molly egy nyüzs gő európai nagyvárossal azonosított.
Robbie felé fordult és próbálta szavakba önteni meglepettsé gét. Valahogy
egzotikusabb jelenségre számított, valami sokkí afrikaibbra, nem erre. A
férfi elmosolyodott és egy pillanatr sem vette le tekintetét a
látványról. Már korábban is említette mennyire szereti ezt a kaotikus
helyet és hogy milyen nagyszt rűek a helybeliek. Moraj hallatszott, amint
kiengedett a futómí majd a pilóta elvégezte az utolsó korrekciókat is a
leszállás élőt Robbie az órájára pillantott.
- Negyed nyolc - szólt elismerően. - Most az egyszer még k( rabban is
érkeztünk.
Llewelyn szállt ki először és végigsietett a lépcsőkön, kezében
kamkordert szorongatva. Útközben mindenfelé filmezett, de belga légi
kísérők óvták attól, hogy Luandába érve is videózi kezdjen. Az országban
háború folyik. A repülőtér katonai bázi
115
ként is szolgál. Elég egy felemelt kamera, és máris letartóztatják.
Llewelyn figyelmesen végighallgatta a stewardesseket és egyetlen szót sem
felelt. Amint Molly most megállt a lépcsősor tetején, Iái hattá, ahogy a
férfi a hóna alá ékelt kamerával feléje fordul és i gép lencséjét
egyenesen a 747-esre irányítja. Llewelyn integetett, hogy induljanak el
felé, és Molly érezte, hogy Robbie is az olajos aszfaltcsík felé tereli,
de ellenállt a késztetésnek és alaposan kör benézett, a lehető legtöbbet
kihozva a pillanatból. A felhősa\ máris kezdett szétfoszlani, és minden
perccel egyre melegebb lett. A repülő vibráló gőzén túl egy másik, sokkal
földesebb illat terjengett; érdekes fűszerek, tengeri hínár és szennyvíz
különös elegye. Szinte azonnal James jutott az eszébe. Ahogyan először
beleszagolhatott Afrikába.
Vonakodva elindult az aszfaltsáv felé. Mindenfelé repülőgépeket látott
gurulni a kifutókon. Nagy, jeltelen szállítógépek; hasas teherhordó
monstrumok, az oldalukon ENSZ felirattal; kisebb kétmotorosok. Hallgatni
kezdte Robbie magyarázatát arról, hogy mi történik éppen, de a fülére
kellett szorítania a kezét, hogy kirekessze a hajtóművek sípolását. Ez
számított a legforgalmasabb órának a repülőtéren, amikor az első
segélygép^ek útnak indultak a kontinens belseje felé. Minden repülőgép
segélycsomagokat szállított. Néhány órán belül hazatérnek, hogy újra
megrakják őket, és már forduljanak is vissza.
- Miért? - tátogott Robbie felé, fejével a sorban álló gépek felé
biccentve. - Miért nem viszik az utakon?
Robbie Llewelynt kereste a tekintetével. A férfit mintha a föld nyelte
volna el.
- Az aknák - kiáltott vissza. - Elég egy rossz mozdulat, és...
Hirtelen elnémult, ráébredve, hogy mit is mondott, és szabadkozni
kezdett, de Molly megszorította a karját és megnyugtatta, hogy nincs
semmi baj. Egy sugárhajtómű fülszaggató sípolása szelte ketté a levegőt,
és Molly követte tekintetével Robbie kinyújtott karját, figyelve, ahogyan
egy pár karcsú vadászgép végigdübörög a kifutópályán. Miközben mindkettő
meredeken emelkedett a levegőbe, tűzlabdák pattantak elő a gépekből,
finom fekete füstöt hagyva maguk után, ami élesen kettéoszt a
fátyolfelhőket. Molly Robbie-hoz fordult.
116
1- Álcázás - mondta Robbie kurtán. I- Álcázás?
- Arra az esetre, ha valaki le akarná lőni őket. A rakéták bőkereső
rendszerrel vannak ellátva. Azt hiszik, hogy azok a világítófáklyák a
repülők. - Megállt és kivárta, hogy a gépek éleken délnek forduljanak és
eltűnjenek a szemük elől. Azután a lor betonbunker felé intett a
repülőtér túlsó végében. - Ott lartják a többit. Rendszerint párban
küldik ki őket. Orosz gé-
ek, MIG-ek. Leginkább reggel szeretnek támadni. Jobb, ha
ozzászokik a látványukhoz.
Molly bólintott és elgondolkodva újra felmérte a felszállásn váró gépek
sorát. Robbie már korábban ismertette a muengó helyzetet. A hely
valamilyen ostrom alatt áll. A Terra Sancta meg bízottja, akit James-ért
küldtek ki, egy föld alatti bunkerban él Komoly problémát jelent az
odajutás.
A Sabena utasai lassan a terminálépület felé vették az irányt Molly és
Robbie csatlakozott hozzájuk, miközben Molly to vább kereste Llewelynt,
azon tűnődve, legközelebb hol fog férfi felbukkanni. Átsétáltak egy
hatalmas teherszállító gé] szárnyai alatt. A gép hátsó rámpáját
leeresztették, és mögött egy teherautó várakozott áz aszfalton. A gép
roppant méhe sebesült katonák töltötték meg, kettes-hármas csoportokbar
egymásnak segédkezve. A járó betegek jobbára a fejükön és felső testükön
sérültek meg. A hordágyon fekvők alig volta eszméletükön. Molly felnézett
a várakozó katonákra, akik teherautó hátuljában ültek. Egyikük mindkét
szemét köti borította. Egy másik katona fejét gézbe bugyolálták, amel
máris átázott a vértől. A plató végében mankók támaszkodta a
vezetőfülkének.
Molly megrázta fejét, egy pillanatra kijózanodva a látottaktc Teherautók
tolattak a repülőgép rámpája felé, és koszos overa ba öltözött férfiak
elkezdtek jókora csomagokat rakodni a gc belsejébe. A csomagokat
madzaggal kötötték át, és a férfiak raklapokra halmozták őket, minden
raklapot külön rögzítve fedélzethez.
- Mi történik? - kérdezte Molly. - Mit csinálnak azok az embere Robbie
vállat vont.
117
- Segélyszállítmányok, gondolom. Ernyővel dobják le.
Odabent a terminál épületében teljes káosz uralkodott - kifelé tartó
portugálok szorongatták útlevelüket, egykedvű angolai tisztviselők
múlatták az időt az ellenőrzésekkel; a frissen érke zett utasok végtelen
sorokban kígyóztak, melyek időről időn minden látható ok nélkül furcsa
kanyarulatokat vettek. Robbií már korábban elintézte, hogy egy
testvérszervezet itteni képviselője kijöjjön eléjük, és a nő valóban ott
is várakozott a beván dorlási hatóság egyetlen íróasztala mellett. Az
apró, izgága te remtés diplomatastátusát senki sem vonta kétségbe a
nyakába akasztott igazolványt látva, és a segítségével sikerült utat
vágni uk maguknak az aprólékos vámvizsgálat formaságai közt.
Odakint a terminál épületét több száz helybeli kölyök tartotta ostrom
alatt. Valahányszor az ajtó megnyílt, valóságos ökölharcol vívtak azért,
melyikük vihesse az utasok csomagjait a távolabb várakozó járművekhez.
Még Llewelyn is csak tanácstalanul állt, derékig merülve a törékeny,
fekete testek között, míg Robbie lehámozott néhány narancsszínű 100000
kwanzás címletet és kiválasztotta segítőit. MoUy lenyűgözve figyelte,
milyen hidegvérrel találja fél magát a forgatagban. Attól a pillanattól,
hogy leszálltak, a férfi teljes otthonossággal mozgott.
Az autóút a repülőtérről végtelennek tetszett, a forgalom egyik
kereszteződéstől a másikig araszolt, a kis VW kombit minden oldalról
körbeékelték. Láthatóan egyetlen jármű sem úszta meg szárazon az
állandósult tumultust - kocsik szélvédő nélkül, gumik futófelület nélkül,
reflektorok üveg és körte nélkül. Mindenfelé teherautók tornyosultak
föléjük, tömött, fekete füstködöt eregetve magukból. Az egyik autó
visszapillantó tükréről szárított halak csüngtek alá. Egy másik ajtaját
nagy kaliberű lövedékek lyuggatták ki. Mégis, a zaj, a benzingőz és az
állandó tülekedés ellenére senki sem tűnt idegesnek, és MoUy meglepetten
látta, mennyire más ez a város, mint amilyennek még a levegőben
elképzelte.
Úgy tűnt, minden az összeomlás küszöbén áll - a szürke, poros
lakóépületek a szétmálló betonerkélyekkel és a rozsdás
légkondicionálókkal, a működésképtelen rendőrlámpák, az autók közt
kéregető nyomorékok, az út mellett sorakozó szeméthegyek közt kergetőző
gyerekek. Egy hosszabb kényszerű megállásnál Robbie
118
mutatott egy hevenyészett éttermet - három öltönyös üzletemer ácsorgott
egy 40 gallonos olajoshordó körül, apróhúst sütögetve a dübörgő lángok
felett. Hihetetlen látványosság, melyről liárom arra járó mezítlábas
angolai nő vonta el a figyelmet. Egyikük hátára szíjazta kisbabáját, még
a többiek piros műanyag tálakban megfeketedett banánt cipeltek a fejükön.
A legközelebb ielhaladó asszony figyelme valamiért az autóra és Robbie-ra
irá-jjnyult, és a férfi integetését az asszony a MoUy által valaha látott
llegszélesebb mosollyal viszonozta. Az asszony hosszú, élénk min-itás
anyagba burkolta testét, és a mosolya valahogy megváltoztatni látszott
ezt a tébolyult várost, most első ízben megsejtetve, hogy niért húzott
vissza ide Robbie szíve. Ezek az emberek sokkal nagyszerűbbek, mint a
környezetük. Látható közönnyel viselik a körülményeket és a
sorscsapásokat. És ami mindennél fonto-sabb, még mindig tudják, hogyan
kell nevetni.
Robbie kollégája a bérelt ház előtt tette ki őket, amely a Terra Sancta
főhadiszállásának adott otthont. A szerény, kétszintes villa előtt poros
előkert feküdt, néhány szebb napokat is látott lankadt pálmafával. Az
úton idefelé a másik önkéntes röviden összegezte Robbie-nak a Muengóban
kialakult helyzetet. Úgy tűnt, megint esély kínálkozott egy tűzszünetre,
de azért erre senki sem mert volna fogadni. A segélyszervezetek
munkatársai föld alatti bunkerokba vonultak vissza, és amennyire tudni
lehetett, egyikük sem sérült meg. Az evakuációra sort kerítenek, amint
mindkét fél abbahagyja a lövöldözést, bár a helyzel közkeletű
kifejezéssel élve még meglehetősen „képlékeny".
Robbie megállt a járdaszélen és lehajolt a nyitott ablakhoz hogy
megpaskolja segítőjük arcát.
- Köszönjük a fuvart - mondta. - így mindjárt más. A nő felnézett rá,
majd végigmérte Llewelynt és Mollyt. Lle
welyn máris munkához látott és lefilmezte a ház homlokzatát Mollynak
fogalma sem volt róla, mennyit tudott a nő az utaza suk valódi céljáról,
de a tekintetéből ítélve épp eleget.
- Semmi gond - felelte a nő szárazon. - Sok szerencsét. McFaul a folyóval
párhuzamosan futó úton zötykölődött, am
kor meghallotta a nagy teherszállító gép zümmögését. Korál ban úgy
döntött, hogy a Land Rover tankjának utolsó olajtartab
119
kait egy városi körútra veri el, de mindenekelőtt arról akart
megbizonyosodni, hogy Domingos és családja sértetlenül ve szelte át a
bombatámadást.
A teherszállító gép alacsonyan ereszkedett észak felől, olyan kis
magasságban, amennyire csak a pilóta engedhette. Talán ha kétszáz
lábnyira morajlott el a város felett, majd felemelkedeti egy kissé,
oldalt dőlt és széles ívben a pont felé vette az irányi, ahol a folyó a
Plán Alto távoli dombjai felé kanyarodott. Ahogy ;i pilóta befordította a
gépet, McFaul jól látta a leeresztett hátsó rámpát, és a sisakos
katonákat, amint a gép belsejét át meg átszövő biztonsági hálókba
kapaszkodnak. A repülő tovább folytatta a fordulást, egyenesen McFaul
felé véve az irányt, aki leállította a Land Rovert és önkéntelenül is
lebukott, amint a hatalmas teherszállító átviharzott felette és a gigászi
hajtóművek le-áramlásával felkavarta az út porát.
A katonák keményen dolgoztak és küszködve tologatták a nehéz fa
raklapokat a rámpa vége felé. A testes, leszíjazott csomagok sorban
lebucskáztak a peremről, és amikor a legközelebbi leért a talajra, a
raklap szilánkokra tört alatta, a szélrózsa minden irányába szétszórva a
rakományt. Tucatnyi raklap után McFaul feladta a számolást és eltűnődött
rajta, közülük vajon mennyi éli túl a kézbesítést. A teherszállító végül
meredeken emelkedni kezdett és máris jó egy mérföldnyire elhúzott, majd a
hajtóművek sípolása fokozatosan elhalkult és olyan csend telepedett a
városra, hogy McFaul meghallotta a géppisztolyok ke-repelését, messze, a
nagytemplom felől.
Egy pillanatig habozott, majd felismerte az AK-47-es szaggatott ugatását.
Kalasnyikovok, gondolta. Kormánycsapatok. Kétség nem férhet hozzá.
Megfordult az úton a Land Roverrel és elindult arrafelé, ahonnét jött. A
folyótól az út széles ívben kanyarodott a városközpont felé. McFaul
beletaposott a gázba, jobbra-balra csúszkálva, hogy elkerülje a
legnagyobb kátyúkat. Ha a harcok átterjedtek a vöröskeresztes bunker
közelébe, ő is ott akart lenni. Ha Muengóban lehetett még egyáltalán
biztonságról beszélni, akkor az csakis abban rejlett, ha együtt maradnak.
Néhány pillanattal később keményen bele kellett fékeznie. Előtte,
keresztbe fordulva a gyommal felvert útpadkán egy ki-
120
égett busz állt, mögötte a teherszállító gép talán legutolsó cso magjának
maradványaival. A busz mögé lekuporodva a koi mánycsapatok milicistái
egymást váltogatva ürítették tarjaikat nagytemplom irányába, majd
válaszként kurta sorozatok söpöi tek végig az úton. McFaul megtalálta a
hátramenetet és egy ke Zeli garázs mögött keresett menedéket, behúzódva a
Land Re vérrel az árnyékos fészerbe. Kiszállt a kocsiból, nekipréselte ai
cát a hűvös falnak és kikukucskált a téglák közti résen. Az összí tákolt
javítóműhely még most is dízelolajtól bűzlött, és az aljza betonja síkos
volt a lába alatt.
Odakint a napfényben a lövöldözés szórványossá szelídült; kormánycsapatok
sorozatai hol viszonzásra találtak, hol nen McFaul már azon kezdett
gondolkodni, hogy kilopakodik a g; rázsból, amikor a katonák közül kettő
elszakadt a fedezéktől í átrohant az úttesten. Egyiküket szinte abban a
pillanatban elt; lálták. A katona elterült a porban, majd az újabb és
újabb becs; pódó lövedékektől görcsösen rázkódni kezdett a teste. A mási
megtántorodott egy pillanatra, majd körülnézett és tovább n hant, menet
közben megragadva és visszafelé rángatva a léj szállítmány egy darabját.
Valami csoda folytán sértetlenül átvi szelte a negyven méternyi utat és
újra menedéket lelt a kiége busz mögött. A többi katona nekiesett a
küldeménynek és bu gón tépkedte a madzagokat, akár a kiskölykök a
karácson ajándék csomagolását. Lassan minden megtelt csomagolópapí ral és
a nevetés hangjaival, majd a lövöldözés elhalt, hogy ezú tal valamivel
távolabb csapjon fel megint. A kormánycsapatok < a muengói rendőri erők
küzdöttek meg egymás közt, hogy m lyikük szerezze meg az Antonovról
ledobott csomagok oros lánrészét.
McFaul várt még néhány percig és megbizonyosodott ról hogy a közvetlen
veszély elmúlt. Az ellátó gépek már három na ja szakadatlan érkeztek, a
luandai katonai főhadiszállásról ék ben tartva a muengói garnizont. A
vöröskeresztes bunkerból i Francois segítségével McFaulnak sikerült
nyomon követnie a sz vevényes alkudozást a kint állomásozó lázadó
csapatok és ; MPLA muengói erői között. Ha az UNITA nem garantálta voln
hogy az Antonov szabad átjárást kap, az utánpótlás sosem érke
121
hetett volna meg, ám ezért cserébe a muengói garnizon parancs noka
rákényszerült, hogy megossza a szállítmányt a lázadókkal Ez a
gyakorlatban annyit jelentett, hogy az ellátmányt felváltva hol a
szavannák felett, hol Muengónál dobták le. A megállapo dást hellyel-
közzel életben tudták tartani, annak dacára, hogy .1 muengói
szállítmányon még a katonai és a nem elhanyagolható létszámú rendőri
erőknek is meg kellett osztozniuk. Ez utóbbi szintén állig
felfegyverkezett és nem látta be, miért ne kanyaríthatna ki ő is egy
jókora szeletet a luandai tortából. Hogy ezek után mi maradt Muengo civil
lakosságának, felért egy rejtéllyel, bár McFaul elég régóta élt már itt,
hogy tudja, ők csupán kívülálló szemlélői az eseményeknek. Hacsak nem
birtokoltak valamit, amit elcserélhettek - feleséget, vagy mondjuk egy
lányt -, akkor a légi úton érkező élelmiszer nem talált utat a gyomrukba.
McFaul újra kikukkantott a fal résén. A katona, aki bevonszolta a
csomagot, most a busz mögött állt és egy dobozt tartott a szájához. Ebből
a távolságból Sagres sörnek tűnt, bár McFaul ebben sem lehetett biztos. A
másik katona teste még mindig az úton hevert. A feje körül sötét tócsába
gyűlt a vér, és a semmiből máris kisebb kutyafalka tűnt fel, a tetemet
kerülgetve és orrával bökdösve a halott katona zubbonyát.
A McFaul övére csíptetett Motorola ezt a pillanatot választotta, hogy
hirtelen életre keljen, és ő meghallotta hívójelét, a Golf Charlie Egyet.
Marokra kapta a rádiót, azonnal felismerve Francois hangját. Megkérte a
svájcit, hogy próbálja addig is elérni Domingost, míg ő visszaér. Az
angolainál is volt egy ugyanilyen adóvevő, de valami oknál fogva nem
válaszolt a hívásokra. Francois most is csak azt akarta közölni, hogy
eredménytelenek maradtak a hívásai.
- Senki sem felel?
-Rien.
McFaul morogva nyugtázta a hírt és a visszaindult a Land Roverhez. A busz
mögött és a kifosztott csomagok mellett kuporogó katonák alig néztek fel,
amikor kihátrált a garázsból és a folyó felé indult, majd ráhajtott a
poros útra, amely kivezetett a városból. Az út mentén mindenfelé
embereket látott, főként asszonyokat és gyermekeket, amint a víz mellett
guggoltak és feltöl-
122
ftttek minden tárolóedényt, ami csak a kezük ügyébe került. L letett a
folyó bármennyire szennyezett, az itteniek számára a v mindennél előbbre
való volt.
I Jó egy mérföldnyi út után egy göcsörtös, vén majomkenyér mellett McFaul
balra fordult, elhagyva a folyót és utat törve m Iának a Muengo ezernyi
nincstelenjének otthont adó szána mas, apró kalyibák közt. A viskókat
ágakból és kisebb fadaral okból tákolták össze, majd kék műanyag
fóliával, kartonlapo kai és elrozsdállt hullámlemezekkel borították. Az
aknák i csak kevés kárt tettek - egy-egy elszórt bombatölcsér, a deti
náció hatására összedőlt tucatnyi viskó. Az egyik ilyen romht maz mellett
egy asszony ásott, valószínűleg egy sírgödröt, m kisgyermeke valamivel
odébb játszadozott egy összetákolt ki kocsival. A kiskocsi kerekeit zöld
műanyag korongok helyett sítették, és McFaul önkéntelenül is
elmosolyodott, amint feli merte az olasz VS-50 gyalogsági akna
jellegzetes alakját. Talál konyságban szinte lehetetlen volt versenyre
kelni Muengo v cakölykeivel. Úgy tűnt, ezek a gyerekek egyáltalán nem
félnt a nagy hatásfokú robbanószerektől. Épp ellenkezőleg. Akai köztük
olyan is, aki éppenséggel ezekből élt, A kölykök ham megtanulták, hogyan
szedjék fel ők maguk az aknákat - h gyan hatástalanítsák és hogyan
emeljék ki a dobozból a robb nószert -, melyeket azután a piacon
értékesítettek, hol eg ben, hol darabokra szedve. A sértetlen aknát
halfogás céljáb a folyóba lehetett vetni, míg a hajszálvékonyra
felaprított ro banószerrel a tüzet táplálhatták.
McFaul tovább hajtott. A kalyibasor sok mérföld hosszan val ságos
nyomornegyedként húzódott, de itt legalább lehetc némi tulajdonviszonyról
beszélni. Ezek az emberek, ha mégo keveset is, de legalább birtokoltak
valamit abból, ami egyk Muengo volt - nem úgy, mint ezernyi honfitársuk,
aki vidékr vándorolt errefelé, a háború miatta kényszerűen feladva otth
nát és azzal együtt minden tulajdonát. Az ő számukra egy trágy létől
mocskos folyó partján és egy kartonlapokból eszkáb; házban lakni a
legmerészebb álmok közé tartozott, melym megvalósulásában egy percig sem
reménykedhettek. Ők jobb ra az egykori mozi épületében húzták meg
magukat; egy hoí
123
szú, fészerszerű épületben, melynek falait rég megfeketítette a számtalan
tűzvész füstje. A mozi vörös és elrozsdállt hullámlemezekből vetett
teteje még az első bombázásoknak áldozatul esett, így az itt lakó
családok ki voltak téve az elemek kényé -nek-kedvének. És mégis, az
ellenük szövetkező sorssal dacolva, valahogy sikerült életben maradniuk,
táplálniuk gyermekeiket és néha még megmosolyogniuk is az életet, amely
nem kínált számukra egyebet, csak végtelen nyomort. Kukoricakásán és
segélycsomagokon tengődtek, meg a vakhiten, hogy egy napon Angola
mégiscsak észhez tér. Hogy ezt a hitet mire alapozták, McFaul nem tudta
volna megmondani, de együtt élve ezekkel az emberekkel megtanulta őket
tisztelni bátorságukért és kitartásukért, és velük együtt arra az
álláspontra helyezkedett, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet.
A kalyibák mögött McFaul rátalált az aszfaltos útra, amely a városközpont
és a nagytemplom robusztus tömbje felé tartott. A városnak ezen a felén
portugál házak álltak, melyekben Muengo elenyésző méretű középosztálya
élt - angolaiak, akik Huambo vagy Benguela iskoláiba jártak, felszedtek
egy-két nyelvet, megismerkedtek a számítógéppel, vagy a hűtőgéppel, vagy
hogy miként hozzanak létre termelőszövetkezeteket, majd visszatértek ide
Muengóba, hogy munkára fogják újsütetű készségeiket.
Domingos is közéjük tartozott. A jó kedélyű, harminchárom éves angolai,
aki a Huambo Universityn szerezte gépészmérnöki diplomáját, aki azonnal
felkeltette McFaul figyelmét. A Global stratégiájának az is része vplt,
hogy egyes kiválasztott helybelieket megtanítottak rá, hogyan
hatástalanítsák maguk a taposóaknákat. Csak ezen az úton érhető el,
állította Ken Middleton, hogy egy ország valaha is megszabaduljon az
aknáktól. McFaul ennek jegyében már az első héten védőszárnyai alá vette
Domingost. Egyszerűen lenyűgözte őt a férfi természetes intelligenciája
és a sebesség, mellyel elsajátította a gyakorlati tudnivalókat. Domingos
ezenfelül jól beszélt angolul, ami ritka a vidéki Angolában. A két férfi
hamar összebarátkozott. Kétszer-háromszor egy héten McFaul Domingos
családjánál evett és ilyenkor kisebb ajándékokkal lepte meg Celestinát,
az angolai feleségét. Vacsora után, hacsak ki nem
124
tudta menteni magát, a kis kertben McFaulnak is részt kellet vennie a
gyerekek ádáz focicsatáiban is. A meccsek alatt győz te távol tartani
műlábától a kölyköket, akik teljes közömbös seggel viseltettek
fogyatékossága iránt és jelbeszéd útján tu
attak vele, hogy nem egy barátjuk láb nélkül is különbül fo cizik nála.
McFaul befordult a sarkon abba az utcába, ahol Domingos la kott.
Valamennyi ház portugál minta szerint épült, vörös terra kotta
cserepekkel, pasztellszínű stukkóvakolattal és nagy, re dőnyös
ablakokkal, melyeket esténként kinyitottak, hogy sza badon áramolhasson a
levegő. A függetlenség két évtizedébei a negyed lepusztult egy kissé a
peremkerület mentén, di McFaul így is kedvelte. Jókora teret és
viszonylagos nyugalma kínált. Ha félig lehunyná a szemét, gondolta
magában, aká egy portugál kisvárosba is képzelhetné magát, valahol Lissza
bontól délre.
Mióta elhagyta a városközpontot, McFaul most először súlyo
bombatalálatokat is láthatott. Először egy romhalmazzá lőtt hé zat.
Azután még egyet. Legalább 105 milliméteres tarackol gondolta McFaul. A
fél tető megsemmisült. Hiányzott a homlol fal. Az egyik hálószobát
egyszerűen félbevágták. Lelassított é óvatosan megkerült a Land Roverrel
egy jókora tölcsért az as; faltban, újra Domingosra gondolva és hogy
miért nem válaszol a hívásokra. A lázadók gyakran a helybeli lakosokkal
pótolták e veszett embereiket és rendszeresen foglyul ejtettek férfiakai
hogy azután uniformisba kényszerítsék őket. Jól ismerték a v; ros
alaprajzát. Ők tudták a legjobban, hová érdemes lőni. Pus; títsd ki a
középosztályt - rombold le otthonait, öld le gyermekt it, törd meg az
ellenállását -, és Muengo szívét téped ki. McFav tovább hajtott és jobb
kezével máris a Motoroláért nyúlt, immá biztosan abban, hogy valami
rettenetes dolog történt.
Domingos háza az utca végén állt. A közeli tüzekről felszáll füstfüggöny
miatt először azt hitte, hogy a ház teljesen elpus: tult. Azután
homályosan sikerült kivennie, ami megmaradt külső falakból. Legkevesebb
két találat, gondolta, és valószíní leg valami másodlagos robbanás is.
Élesen belefékezett, az utc közepén hagyta a Land Rovert és az utolsó
ötven métert gyalog
sántikálva tette meg. A ház belseje romokban hevert, mindem törmelékké
zúzott a beomlott tető. McFaul az utcán állt éa Domingost szólongatta.
Még abban sem lehetett biztos, hogy mikor rombolták le a házat. A
szomszédból, mikor bekopogott, nem kapott választ. A szemközti, szintén
kiégett, egyszintes ház üresen állt.
McFaul újra átvágott az úttesten, felkapaszkodott Domingos házának
leomlott homlokzati falára, és próbálta nem elveszíteni az egyensúlyát,
amint botorkálni kezdett a benti törmelékek közt. A romok közt kutatott,
félretaszítva a leszakadt tetőszerkezet darabjait, és azt ismételgette
magában, hogy ásnia kell, keresnie kell, tudnia kell a legrosszabbat.
Azután felsebzett kézzel és zihálva hirtelen megtorpant, amint figyelmes
lett valami másra, valami ismerősre - egy sárga-zöld ruhadarabra, ami a
leomlott fal alá szorult. Odalépett hozzá, félrelökte a téglákat, és
felemelte a porból Domingos nagy becsben tartott focimezét. A zöld és a
sárga, a brazil válogatott nemzeti színei. Az angolaiak imádták a brazil
focit és teljes meggyőződéssel állították, hogy hőseik tartják magasba a
jövő évi kupát is. A pólón ez állt: „BRAZIL - COPA MUND1AL '94".
McFaul megrázta az anyagot, majd egy-két pillanatig némán meredt a
romokra, mielőtt lassan visszasántikált volna a Land Roverhez, még mindig
a kezében szorongatva Domingos pólóját.
Molly a Café Palmeira félhomályában ült és arra várt, hogy elálljon az
eső. Még életében nem látott ilyen esőt. Mintha tömör, áthatolhatatlan
falat formált volna a lezúduló víztömeg, elrekesztve a kávézót a kinti
utcától. A járdán túl az úttesten máris barna folyam hömpölygött,
felkapva és magával sodorva a magasabban fekvő területek szemetét, és
miközben Molly figyelte, egy kutyát látott elúszni maga előtt, oldalt
fordult testtel, rozsdás konzervdobozokkal, eldobott üvegekkel és átázott
kartonokkal körülvéve. A csatornák fedelei lassan emelkedni kezdtek,
ahogyan alulról nekik feszült az ár. Néhány pillanattal később a víz már
sugárban tört fel a járda alól; hosszú, barna, tajtékos nyelvként
nyaldosva immár magát a kávézót is.
126
l Molly belekortyolt a kávéjába és azon tűnődött, hová tégy ¦majd fel a
lábát. A kávézó betonaljzatán fém székek és asztalod ¦Utak. Rajta kívül
láthatóan senki sem törődött az esővel. Oda
kint az utcán egy férfialak tűnt fel, fejére húzott kabáttal és a ke
Izében egy telexpapírral, melyet kétségbeesetten próbált megó\ I ni az
esőtől. Gyorsan bevette magát a kávézóba és lerázta maga [ ról a vizet.
Molly felállt és kihúzott egy széket, boldogan nyuj
tázva a férfi érkezését.
- Francba - vigyorgott Robbie Cunningham. - Ez hihetetler nem igaz?
Az eső még csak most kezdett el igazán szakadni. Alig eg perccel később a
kinti ponyvatető megadta magát a benn összegyűlt víz tömegének és teljes
hosszában végighasadt. Eg pincér tűnt fel mellettük, miközben Molly
szandálját máris e I lepte a víz. Robbie végigfutotta az étlapot, és
rendelt valami portugálul. Molly állította, hogy nem éhes, bár a férfi
unszolása ra ő is rendelt egy hot-dogot.
- Unt cachorro quente - mondta a férfi. - E dois cervejas.
: A pincér utat tört magának a pulthoz és nemsokára visszatért I
sörökkel. Molly figyelte, ahogyan kitöltötte az övét. Máris benn volt két
kávé és rettegett amiatt, hogy hol fog egy vécét találn Robbie felemelte
a poharát és köszöntőt mondott.
- A szomjúságra - mondta. - Legalábbis az én esetemben. Kisimította a
telexívet maga előtt az asztalon. Az üzene
Muengóból érkezett az elmúlt órában. Úgy tűnt, kínálkozi halvány esély a
tűzszünetre és az ostrom felfüggesztésére Molly megnézte magának a feladó
nevét. -KiazaT.P.?
- Tom Peterson. A fickó, akiről a gépen beszéltem. A luandí emberünk. Még
új itt, de megvan a magához való esze.
- És csapdába esett Muengóban?
- Igen. Akárcsak a többiek. Akkor utazott oda, amikor hallottul j mi
történt James-szel. Kellett valaki a helyszínen, hogy helyre t<
gye a dolgokat, és ő tűnt erre a legalkalmasabbnak. Akkor persz még szó
sem volt erről az ostromról. Erre senki sem számított.
- Akkor most mi lesz? - nézett körül Molly reménytelenül. - Ii fogunk
várni?
127
Robbie megrázta a fejét.
- Llewelyn dolgozik az ügyön - felelte. - Akármit mondok neki Muengóról,
ő mintha ott se lenne. így vagy úgy, de el szánta rá magát, hogy bejutunk
oda. Mondtam neki, hogy ilyesmivel még kísérletezni is őrültség, de az a
fickó egy másik bolygón él. Szerintem még azt sem tudja, hogy ebben az
országban polgárháború van. Nem hiszem, hogy bárki is említette neki.
- Vagyis... - vont vállat Molly - sikerülhet neki?
- Előfordulhat.
- És ez min múlik?
Robbie egy pillanatig nem felelt. Arca kipirult a nagy futásban, és
emiatt a szokásosnál is inkább emlékeztetett egy kerubra.
- Csak a pénzen - válaszolt kelletlenül. - És úgy tűnik, abból van neki
épp elég.
Egy órán át maradtak a kávézóban és még két sört legurítot-tak, mire az
étel megérkezett. Jó tíz perccel később kialudt a világítás, és a pincér
üres üvegekre ültetett gyertyákat vitt ki az asztalokhoz. Még alig múlt
dél, de odakint mintha máris szürkült volna. Az eső mostanra elállt, de
valami oknál fogva ettől csak még több víz zúdult alá a környező
dombokról, az utcán pancsikoló kölykök legnagyobb örömére.
- Maga megbízik benne?
Robbie még mindig Llewelynről beszélt. Molly komoran nézett rá.
- Kénytelen vagyok- felelte. - Nincs más választásom. Nélküle nem
boldogulnék.
- Miben?
- Nem tudhatnám meg az igazságot? Hogy mi történt valójában James-szel. -
Itt kivárt egy pillanatot. - És megteszek mindent, amit mond.
- De ez azért elgondolkodtató, nem? - intett Robbie a telex felé. - Mit
akarhat valójában Muengóban?
Molly elgondolkodott a kérdésen. Ez nyugtalanította, mióta csak
bezsúfolódtak a Blue Boar szálló levegőtlen hálójába. Jó néhányszor
megpróbálta felhozni a kérdést, amikor felcsörögte
128
¦ewelynt a megadott londoni számon, de valahányszor úg; ¦Dndolta, hogy
sikerült őt sarokba szorítania, a férfi mindig ki bujt az egyenes
válaszadás alól és olyan semmitmondó fráziso] mögé bújt, mint a
„tényszerű számadás" vagy a „szakmai áldó Hit". Szemtől szembe nem is
találkozott vele egészen addig a estéig, mikor elindultak a repülőtérre,
de addigra Llewelyn tel jc-sen eltávolodott tőle és egyfajta emelkedett
felsőbbrendűség gel kezelte őt, akár egy Harley Street-i pénzügyi
tanácsadó. H jobban belegondolt, a párhuzam nyugtalanítóan megállta a he
lyét. Llewelyn szemében ő csupán egy volt az élet áldozatai ke ¦ül.
Szenvedett, és olyan nyomás nehezedett rá, hogy majd be leroppant.
Llewelyn pedig aligha azért volt mellette, hogy meL könnyítse a dolgokat.
- Hiszen pontosan ez az, amit akar - tiltakozott Robbie, am kor próbálta
neki ezt elmagyarázni. - Ő így dolgozik. Maga bábu, és ő akarja rángatni
a madzagokat.
- De miért? - ráncolta a homlokát Molly. - Miért akarna el gem madzagon
rángatni? Mi ebben a jó neki?
- A hírnév - vágta rá a férfi. - Dicsőség. Ismertség. Az ő csillag
leáldozóban van. Kimerültek az elemei. Fel kell töltődnie. Mii lőtt túl
öreg lenne az újrakezdéshez.
- Ezt most komolyan mondja?
- A legkomolyabban. Az ilyen fickók a hiúságukból élne' ilyen
egyszerűen. Ha nincsenek jelen a képernyőn, senkik < semmik. Ez is
egyfajta betegség, egy szenvedély. A tévé tele va ilyenekkel. Odahaza ez
nem probléma, de idekint nagyon me nehezítheti a dolgunkat.
- Igen? És miért?
Robbie habozott egy pillanatig, és Molly ráébredt, hogy rr lyen régóta
készülődhetett már erre a beszélgetésre. A két féi közötti, korábban is
hűvös viszony az utóbbi időben fagypoi alá süllyedt. Az elmúlt másfél
napban Llewelyn az asszisztens ként kezelte Robbie-t; olyan emberként,
aki tőle függ, és a fiat labb férfi egyre nehezebben türtőztette magát.
- Ezek a fickók mind egyformák - legyintett éppen Robbie. Találkoztam
velük épp eleget. Előre megírják magukban egész történetet, és mindenki
csak az útjukban van, aki fel aki
129
ja nyitni a szemüket a valóságra. Ezt nevezik csőlátásnak. A tények itt
nem számítanak. Csak én, én, én.
Molly meredten nézte. Kihallotta a másik hangjából a mély megvetést és
félig értette is, miért neheztel ennyire Robbie, bál arra már képtelen
volt, hogy bármilyen konstruktív javaslattal előálljon. A sör, a
gyertyafény és a lábai körül örvénylő állott víz csak még bágyadtabbá
tette. Már semmi mást nem akart, csak Muengóba jutni. És megtalálni a
fiát.
- Eszerint azt mondja, hogy nem kellene odamennünk? - kérdezte
elgyötörten. - Erről lenne szó?
- Én csak azt mondom, hogy ez egy hihetetlenül veszélyes vállalkozás.
- Miért?
Robbie újra a telexre mutatott.
- Rádión sikerült beszélnem Petersonnal. Az egész hely egy romhalmaz.
Négy napja ágyúzzák. Fertőzött a víz. Nincs elég élelem. Nincs energia.
Már az utcákon is lövöldöznek. - Szünetet tartott. - Polgárháború folyik
az országban. Szerintem Llewelyn egyszerűen képtelen felfogni, mit jelent
ez. Ez nem olyasvalami, amit Angola az ő kedvéért művel, hogy ő videóra
vegye és Londonban eldicsekedhessen vele. Ez itt... igazi vérontás, igazi
fegyverekkel. Meghalhatunk. Valamennyien. Észre sem fogják venni.
-Akkor már értem. Ha ilyen rossz a helyzet, senki sem visz el bennünket,
senki sem fog odarepülni, márpedig repülőgép nélkül... -vonta meg a
vállát reményvesztetten - nem megyünk sehová.
Hosszú csend állt be. Odakint egy busz viharzott el a kávézó előtt,
kisebb szökőárat és lelkes gyermekvisongást ébresztve a járdákon. A
pincér elcsörtetett az ajtóig, megrázta az öklét és jobb híján fülön
csípte a legközelebbi gyereket. Robbie hátradőlt székében. Molly most
látta csak, hogy a férfi legalább olyan kimerült, mint ő maga.
- Mennyire akarja ezt az utazást? - kérdezte most vontatottan.
- Nagyon akarom. Azért vagyok itt.
A férfi bólintott és játszadozni kezdett a sörével.
- És ha Llewelyn előáll valamiféle javaslattal? Esetleg egy géppel? Egy
pilótával? Meg fogja kockáztatni?
130
E- Természetesen.
m~ Azok után is, amiket elmondtam?
- Igen. - Bágyadt mosoly játszott Molly ajkain. - Gondolon Kt hívják
csőlátásnak. Csak én, én, én.
I A pincér most énekelt, lelkesen verve valami portugál sláge Hitemét a
bádogtálcáján. Robbie egy ideig csak nézte, majd vállí iVont és a
telexért nyúlt, hogy összetekerje.
- Oké - szólalt meg a férfi egy idő után -, akkor azt hiszen lobb lesz,
ha elkezdjük megszervezni az utat. Üzemanyag. Ella ¦lány. Gyógyszerek.
Amire csak szükség lehet. Talán a segél szállítmányokkal együtt minket is
célba tudnak juttatni. így le; alább nem leszünk egyedül.
Megérkezett az étel. Újra esni kezdett. Molly egy-két harapá nyit
leküzdött hot-dogjából, majd kétségen felül érezte, hoj ki kell mennie.
Robbie magához intette a pincért, aki elővar zsolt egy kulcsot, néhány
újságpapírt, és egy piros-fehér ese
nyőt.
A vécé az étterem hátsó részéből nyílt. Nem volt teteje, és csempézett
padlón magasan állt a víz. Molly megtalálta a kei mia lábnyomokat a
központi lyuk mellett, és legjobb képesség szerint lekuporodott, egyik
kezével felhúzva szoknyáját, a rr sikkal megfogva az esernyőt. Mire
hasznát vehette volna, az 1 ságpapír péppé változott, és Molly céltalanul
ott kuporgott 1 vábbi egy-két percig, miközben a meleg eső tovább ömlött
az <
nyőre.
Az elmúlt néhány nap - Giles eltűnése, a hajsza a vízum után védőoltások,
az éjszakai repülés - kiégetett belőle minden fél met. Bármi is álljon
előtte, ő már képtelen befolyást gyakoro rá. Életének csupán egyetlen
sarokpontja maradt - James. M kell találnia. Karjába kell vennie
összetört testét. El kell búcsi nia tőle. Még egy végtelenül hosszú
percig elgondolkod azon, milyen lesz Muengo - hogy képes lesz-e
megbirkózni v I és mit találhat ott, ami megbékítheti fia elvesztésével -
, azul I minden figyelmeztetés nélkül visszatért az áram. A az ajtó fel<
rozsdás foglalatban felizzott a körte, és odakint az udvai diszkrét
köhécselés hallatszott* - Molly - suttogta Robbie -, minden rendben van
odabeni
131
Az üzemanyagszint mutatója már legalább három mérföldön keresztül az
„Üres" mezőben állt, amikor McFaul egyenesen behajtott a csapdába. Épp az
iskolaépület felé tartott, miután hiábavaló kutatást folytatott Domingos
után. Címről címre járt, barátokat és rokonokat vadászva, de senki nem
szolgált biztató hírrel a kis angolairól. A bombázás, mondta mindenki,
egyszerűen rettenetes volt. Abban a káoszban akármi megtörténhetett.
McFaul most lelassította a Land Rovert és üresbe tette a járművet, még
mindig Domingos eltűnésén tépelődve. Az út mentén rongyokba vagy
gyékényekbe csavart holttestek kezdtek feltünedezni, arra várva, hogy
valaki eltemesse őket. Előtte olajoshordók sorakoztak keresztben az úton.
Egy kivágott pálmafa csonkja mellett leégett katonai teherautó.
Katonáknak vagy rendőröknek semmi nyoma.
McFaul leállította a Land Rovert és kinyitotta az ajtót, hogy félrelökje
az egyik hordót az útból. Éppen kiszállni készült, amikor meghallotta a
félautomata fegyver zavarjanak kattanását. Eleinte nem kapcsolta össze a
hangot a saját személyével. Azután felhangzott egy lövés, majd még egy,
és ezzel egy időben a Land Rover szélvédője szilánkokra robbant szét,
beterítve a testét üveggel, és McFaul hallotta, ahogyan további sivító
lövedékek csapódnak egy közeli falba. Egy pillanatig habozott, egyik
lábával már kilépve az ajtókereten, majd meglátta a felegyenesedő hat
vagy hét katonát, jó száz méternyire magától. Néhányan közülük nevettek.
Másoknak az is gondot okozott, hogy felállja-nak. Az egyik katona újra
felemelte karabélyát és ezúttal gondosan célzott.
McFaul hátrameneti sebességbe lökte a váltót és eszeveszett manőverrel
visszafordult az úton, átkozva magát, amiért ilyen könnyű célpontnak
bizonyult. A fickók láthatóan a sárga földig leitták magukat.
Nyilvánvalóan kifosztották valamelyik segélyszervezet házát és magukkal
hurcoltak bármit, amit hasznosíthattak valamire; minden ehető és iható
anyagot. Ez történt az iskolával is. Azért tűnt el az összes üzemanyag és
élelem.
McFaul belegyorsított, magában imádkozva, hogy kitartson a dízelolaj.
Hallotta a kis kézifegyverekkerepelését és az utasfül-
132
ke mellett elsüvítő lövedékeket. A fickók csak szórakoznak eg-kicsit,
gondolta, mint egy agyaggalamblövészeten. Hirtelet éles, fémes hang
csendült a jobb füle mellett, és ő nekifeküd az ajtónak, miközben a
kilométeróra üvege a szeme láttár robbant szét. Belenézett a tükörbe,
megérezve, hogy a moto máris kezd kihagyni, de nem látott mást maga
mögött, csak keresztbe állított hordókat. Jobbra-balra kanyargott a Land
Re vérrel, hogy megnehezítse a katonák számára a célzást, é eközben egyre
inkább felgyorsult. Előtte a kereszteződésben jobb oldali lehajtó ágat
egy másik katonai teherautó zárta k mögötte még több fegyveressel. Fekete
arcok kémleltek ki vezetőfülke ablaka mögül. Egy kéz tűnt fel, majd
húzódoi vissza, és McFaul egy villanásnyi időre még látta is a feléje gi
ruló kézigránátot. Tudta, hogy meg fog halni. Túl közel var Támadói nem
téveszthettek célt.
Rátaposott a gázpedálra és balra kapta a Land Rover korm; nyát,
ösztönösen minél messzebb húzódva a gránáttól. A Lan Rover így oldalával
fordult a detonáció felé. Az első abroncso abban a pillanatban
foszlányokra szakadtak szét, az ajtók üveg berobbant, és McFaul érezte,
ahogyan a kocsitest megbillei Egy pillanatra már azt hitte, fel fog
borulni, és félrerántotta kormányt, hogy megtartsa az egyensúlyi
helyzetet. Még most tekintélyes sebességgel haladt és jól tudva, hogy
valahogya meg kell tennie a kórházig még hátralévő félmérföldes utat. V
lami forrót és ragacsosat érzett arca jobb oldalán; a vállába me sző,
égető fájdalom hasított. Valahányszor el kellett fordítani kormányt,
felhördült a fájdalomtól.
Az út végén befordította a megkínzott Land Rovert a kanyarb Hallotta,
ahogyan az abroncs maradványai az úttesten klí fognak, és ahogy a csupasz
fémperem nyers, reszelős hang kis rétében az aszfaltba váj. Előtte
feltűnt az elhagyott lakóépült amely otthont adott a kórháznak. A kórház
a felső két emelet foglalta el, és az ablakokat borító kék műanyag fólia
fölé vala egy nagyméretű vöröskeresztes zászlót aggatott. Arra a keres;
re összpontosított, elfeledve mindazt, amit maga mögött h gyott. A motor
egyre gyakrabban kezdett kihagyni, köhécselt görcsösen rángatózott, és az
utolsó néhány métert McFaul m
133
üresben tette meg, komótosan odagurulva az egykori főbejárat elé.
Egy pillanatot engedélyezett magának, hogy lecsusszanjon a volán mögött.
A válla teljesen érzéketlenné vált, és amikor keze vei végigsimított
arcán, megérezte a négynapos borosta szálai közé ékelődött
üvegcserepeket. A másik kezével megtalálta a/ ajtó kilincsét, rákulcsolta
saját vérétől iszamos ujjait, és egész testével ránehezedett az ajtóra,
hogy az végre kiengedje a roncsból. Azután a semmiből ismerős hangok
hallatszottak, valaki elkapta estében, és amikor határtalan fáradtság
árán felfelé fordította a fejét, felismerte a szeplőket és kunkorodó
gesztenyebarna fürtöket.
Christianne zihálva kapkodta a levegőt. Félrelépett, hogy a két apró
angolai kiemelhesse McFault az ülésből. Bevitték a lakóépületbe, majd fel
a lépcsősoron, mögöttük Christiannéval. McFaul legjobb képességei szerint
válaszolt a feltett kérdésekre. Igen, valószínűleg eltalálták. Nem, nem
fáj nagyon.
Felértek a második emeletre és áttolakodtak a mennyezetről lelógó mocskos
lepedők között. A helyiségben gyakorlatilag teljes sötétség uralkodott,
és mindenfelé fertőtlenítő szaga terjengett. Az angolaiak nyögtek az
erőlködéstől, míg McFaul testét felemelték az asztalra, és újra
Christianne arca jelent meg felette, miközben a lány a kezével óvatosan
megvizsgálta a sebesüléseit, elővett egy ollót és elkezdte levágni róla a
pólóját. McFaul érezte az olló hidegségét a bőrén, majd a lány arca ismét
beúszott a látómezőjébe, amint Christianne a vállát kezdte tanulmányozni.
Most valaki máshoz beszélt, franciául, és McFaul hallotta, hogy a férfi
felnevet. Egy pillanattal később meglátta a norvég sebész vidám ábrázatát
is. A visszapillantó tükör egy darabja beékelődött a felkar bőrébe.
Kicsit összekuszálta a kígyós tetoválást, de látott ő már súlyosabb
sebeket is. Belemártotta McFaul levágott pólóját a fertőtlenítőbe és
elkezdte tisztogatni a seb széleit. A perzselő fájdalom újra belemart
McFaulba, és egy pillanatra újra abban a kuvaiti kórházban feküdt, félig
eszméletlenül és próbálva értelmet találni abban, ami vele történt. Igaz,
amit a taposóaknák áldozatairól mondanak. Néhány óráig az ember semmilyen
fájdalmat nem érez. Amikor elveszítette a fél lábát, közel sem érzett
olyan fájdalmat, mint most ez.
134
I Christianne visszatért hozzá és egy csipesszel közelített az ar iához.
Hallotta, ahogyan az előbányászott üvegszilánkok egyen ként az
odakészített vesetálba csörrennek. A lány most már mo ¦olyogott, egyik
kezével a fejét tartva, a másikkal további szilán kokat keresve. Végül
elégedetten lépett hátrébb. E - Un moment - szólalt meg.
[ Eltűnt a szeme elől, majd a norvég sebész bekötözte a karját eg
[lepedőcsíkkal. A seb most kezdett csak el lüktetni, és McFaul ve
násai görcsbe rándultak, ahogy az orvos megkötötte az utolsi
I csomót. Később, ha majd talál valahol Novocaint, megpróbálj
össze is varrni a nagyobb sebeket. McFaul ellazította testét, verítt
kezve és a szemeit lehunyva. Tudta jól, milyen szerencsés. Eg
ilyen barikádnál, ha józan katonák lesnek rá, semmi esélye nei
| maradt volna. Az a gránát egy más alkalommal darabokra tépi
volna a testét. A sokk csak most hatalmasodott el rajta. Egész te
tében reszketni kezdett, a térdeit egészen az állához felhúzta <
ökölbe szorított kezeit mélyen eltemette a combjai közé. Fagyó
nak, üresnek érezte magát. Mintha utolsó csepp elszántsága i
bátorsága is elszivárgott volna belőle.
Mozgolódást érzett a feje felett, majd zavart köhécselés hall; szőtt.
Felnyitotta az egyik szemét. Megint Christianne tűnt f< és egy másik arc
az övé mögött. A homlokot kötszerbe bebugy lálták és az egyik szem alatt
lila udvar éktelenkedett, de a m soly így is félreismerhetetlen volt.
McFaul próbálta feltornász magát, de kudarcot vallott. Érezte, ahogy a
szemei feltein könnyekkel, és félrefordította a fejét, még mindig görcsös
rázkódva. Azután egy kéz kulcsolódott az övére, és meghalló a jól ismert
kuncogást. - Hé... - suttogta Domingos -, de jó, hogy látlak.
Ötödik fejezet
Todd Llewelyn a Presidente Meridien hotel előcsarnokában várakozott és
azon tűnődött, eljön-e egyáltalán a dél-afrikai, amikor hirtelen
felismerte az arcot a recepciós pultnál. A nő épp ekkor lépett be az
előudvarba. Elegáns és jól láthatóan drága ruhákat viselt. Az öltönyös
angolai a hatalmas Mercedes volánja mögött arra várt, hogy elküldje. Mint
a legtöbben, akik csak most érkeztek Angolába, a nő is kissé kábultnak
tűnt.
Llewelyn felkapta válltáskáját és közelebb húzódott a pulthoz. Egy forgó
állványon különféle külföldi magazinok sorakoztak, zömében legalább
hónapos darabok. A Time egy példányát kezdte lapozgatni, miközben
hallgatta, ahogy a nő előre lefoglalt lakosztálya után érdeklődik.
Londonból érkezett. Egy hétig szándékozik maradni. Letette Dior táskáját
a pultra és kotorászni kezdett útlevele után, azután érdeklődve,
érkezett-e számára bármilyen üzenet. A recepciós indult, hogy
ellenőrizze, és a nő elfordult, hogy bágyadtan odaintsen a Mercedes
sofőrjének. Felszedett egy kis súlyt, mióta Llewelyn legutóbb látta, és
csinált valamit a hajával is, de mesterkélt modorosságát nem sikerült
levetkőznie - az az erős smink, a túlzottan is készséges mosoly, és a
parányi ideg, amely néha megrebbent a szája sarkában.
A BBC-nél a főműsoridős dokumentumfilmek producereként Alma Bradley
sikeresen házasította össze egymással a harsány feminizmust és a
kíméletlen törtetést. Hosszú órákat szánt munkájára, nem ejtett
foglyokat, és mikor végre a szerkesztőhöz kerültek az anyagai, senki sem
akadt a Kensington House-ban, aki bukott volna az üzleten. Hogy Alma
mindig a
136
^lyén fog maradni, az nem lehetett kétséges. A kérdés csak L
volt, mit talál ki legközelebb.
¦ A recepciós a pult mögött talált egy üzenetet. A küldő neve bi
¦azolta Llewelyn legrosszabb félelmeit. - Senhor Tavares - közölte a
férfi - az információs hivataltó
l Alma köszönetet mondott és elolvasta, majd a táskájába rí
ketté az üzenetet. A Louis Vuitton poggyász máris felkerült hordár
kézikocsijára, hogy keresztülvontassák az előcsarnoko
[A nő követte a hotelalkalmazottat és eltűnt a liftben anélki hogy
egyetlen pillantást is vetett volna hátrafelé.
Llewelyn visszatért a magazinokhoz. Alma Bradley maga ve ;i két lábon
járó bizonyíték arra, hogy a televíziós dokume tumfilmek még ma is
pénzzel és hírnévvel kecsegtetnek. A t szabadúszó produkciós vállalata,
az ABTV, kapcsolatban á valamennyi fontosabb tévétársasággal. Alma
Bradley olyan le dületes csapatot épített ki maga köré, amely csak úgy
ontol magából az ötleteket, és amely már-már védjegyének tekinti te, hogy
mindig a megfelelő arcot válassza ki az igazán font témákhoz. Molly
Jordán ideális eszköznek bizonyulhatott ABTV számára, és ezt mi sem
bizonyíthatta jobban, mint az formációs hivatal vezetőjének üzenete.
Antonio Tavares vez te a kormányirodát, amely kapcsolatot tartott a
médiával. L welyn épp tegnap töltött el egy órát az irodájában. A férfi
be egyezése és egy tekintélyesebb pénzösszeg nélkül egyetl kockát se
filmezhettek. - Mr. Llewelyn?
A kellemes férfihangot súlyos dél-afrikai akcentus csúfította Llewelyn
megpördült. Egy húszas évei közepén járó fiatal f< állt az újságosállvány
mellett. Sokkal alacsonyabbnak tűnt, m amilyenre Llewelyn a
telefonbeszélgetés után - ki tudja miéi számított. A férfi kifakult
farmert és pamutinget viselt. Hoss szőke haja rákunkorodott ingjének
gallérjára, és egész visel dése azt az érzetet keltette, hogy jól érzi
magát napbarnítc bőrében. Egyik csuklóján elefántszőrből font karkötőt, a
m kon Seiko karórát viselt. Más környezetben elment volna kis<
filmsztárnak, esetleg egy hirtelen felkapott étterem tulajdo sának.
137
Llewelyn kinyújtotta felé a kezét. Kapcsolata a repülőtéren úgy mutatta
be neki a férfit, mint a legjobb pilótát egész Dél-AI rikában. Nem olcsó
persze, tette hozzá, viszont az ördögtől se fél. Ilyen fickóért imádkozik
az ember, amikor elszaródik az iclo, kimegy az egyik hajtómű, és valahogy
elkeveredik a környék térképe. Ilyen fickó kell annak, aki el akar jutni
Muengóba. A szakma művésze.
- Piet Rademeyer?
- Na igen.
- Örülök, hogy találkoztunk.
Rademeyer javaslatára átvonultak a szálloda kávézójába. A férfi láthatóan
jól ismerte ezt a helyet és útközben minden alkalmazottnak odavetett egy-
egy üdvözlést. Llewelyn félreeső asztalt választott, az egyik nagy
panorámaablak mellett. Rademeyer kávét és pirítóst kért, de engedte
Llewelynnek, hogy ő intézze a rendelést - bár ez sem tartotta vissza
attól, hogy időről időre félbeszakítsa az idősebb férfit már-már az
agresszivitásig egyenes kérdéseivel.
- Miért Muengo?
Llewelyn habozott. Még mindig Alma Bradley körül jártak a gondolatai. A
nő valahogy megszimatolta a sztorit. Talán a Guardian tudósítása nyomán.
Talán a Sunday Mirrortól szivárgott ki valami, mielőtt a hír beüthetett
volna. Akárhogy is, a lényeg ugyanaz marad. A vetélytárs jelenléte
mindent megváltoztatott.
- Üzleti ügy- motyogta Llewelyn. - Egyszerűen el kell jutnunk oda. Ez
minden.
- Miféle üzletről van szó?
- Az legyen az én dolgom.
- Tudja, hogy ostrom alatt tartják azt a helyet?
- Igen, természetesen tudom. - Llewelyn újabb szünetet tartott. - Akikkel
eddig beszéltem, azt mondják, ez nem jelenthet problémát. Magának
biztosan nem.
A fiatal pilóta felnevetett.
- Úgy értették, hogy én biztosan megkockáztatnám - mondta -, de ez
minden. Arra nincs garancia, hogy célhoz is érünk.
- Természetesen. De azért tesz egy próbát.
138
- Na igen, arról lehet szó - bólintott Rademeyer. - Mennyit fizd?
f - Mennyit akar?
I- Én kérdeztem előbb. Mondták, mennyi az átlagos tarifa?
! - Igen. Ötezer egy napra. Mindennel együtt.
I - Szorozza meg hárommal.
- Egy Twin Otterrel jönne?
- Nem. - Rademeyer gyümölcsízt kent maradék pirítósára. -
"'¦gy Dove-val.
- Az mekkora?
- Kisebb mint a Twin Otter. Maximum hat személy. Vagy kéve fiebb személy
és több csomag. Attól függ. Maga a megrendelő
aga mondja meg.
- A magáé a gép?
- Igen.
- A maga tulajdonában áll? -Igen.
- És így is tizenötezer dollár?
-Attól tartok. Mint mondtam, maga a megrendelő. Ha talál va lahol
olcsóbbat... - vonta meg a vállát -, egy kalap pénzt mej spórolhat
magának.
Llewelyn kitekintett az ablakon. Egy parányi halászcsónak an szolt ki a
tengerre, a lagúna koszos szürke vízét fodrozv; Tizenötezer dollár
hatalmas érvágás és jókora részt kiharap költségvetésből - nagyjából
ugyanannyi, amennyit a teljes ut; zásra és a szállásra fordítanak.
- Garantálja, hogy le tudunk szállni? -Azt már nem.
- Csak odavisz?
- Ja. És körülnézek. Ha lezárták a repteret, teherautókká traktorokkal,
bármivel, akkor rizikós lesz. Attól függ.
-Mitől?
- Hogy tudják-e, mit csinálnak. A Dove mokány kis gép. Me; vannak a maga
trükkjei.
Llewelyn bólintott, pedig még nem tudta, mi vár rá a beszélg tés végén.
Piet Rademeyer néhány éve még a dél-afrikai légiéi pilótája volt. Most,
úgy tűnt, azt tűzte ki célul maga elé, hogy <
139
éven belül dúsgazdag lesz. Ilyen árakkal egy kisebb vagyoni összeszedhet
karácsonyra.
- Azt mondják, vadászgépeket is vezetett.
- Mirage-okat - felelt a férfi kurtán. - Néha nagyobb gépeket is.
Beszéltek magának a fizetés módjáról is?
- Felét előre, felét a teljesítés után.
- Na igen, csakhogy dollárban. - A férfi keze a farmer hátsó zsebéhez
vándorolt. Llewelyn elvette az össze hajtott kártyát és kiegyengette az
asztalon. „Rademeyer Légiszolgálat", olvashatta rajta. Alatta egy luandai
postafiók címe állt.
-A másik oldalon - intett Rademeyer, nagyot kortyolva kávéjából.
Llewelyn megfordította a névjegyet. Egy johannesburgi cím és egy sor
számjegy, kézzel lejegyezve.
- A bankom - magyarázta Rademeyer -, és a számla száma.
- Azt akarja, hogy ide utaljam a pénzt?
- Igen.
- Mielőtt elindulnánk?
- A felét - bólintott a férfi. - De egy csekk is megteszi. Dollárban,
mint említettem.
Llewelyn végiggondolta a dolgot. Pegleyn keresztül kell szereznie egy
csekket Londonból. Egy ideig csinálhat úgy, mintha a 7500 lenne a teljes
összeg. Ezzel elkerüli a kimerítő vitákat. Nem mintha nem értené meg
Pegley szempontjait. Felnézett. Rademeyer a tükröt tanulmányozta Llewelyn
feje felett. Alma Bradley tűnt fel a kávézó túlsó végében. Középhosszú,
élénkzöld mintákkal megszórt sárga pamutruhába bújt; hosszú szőke haját,
melyet érkezésekor selyemszalaggal kötött fel, most szabadon engedte a
vállaira omlani. Llewelyn előrehajolt az asztal felett.
- Azért eszméletlen sok pénzről van szó - szólalt meg. - Mit szólna
ötezerhez előre, és ötezerhez a munka végeztével? Feltéve, hogy le tudunk
szállni?
Rademeyer semmilyen jelét nem adta, hogy meghallotta volna. Félig
elfordult, hogy követhesse tekintetével Almát, amint a nő leült és intett
a pincérnek. Llewelyn semmit sem kívánt kevésbé, minthogy a nő megtudja,
előtte ért ide. Rademeyer karjá-
140
r.i leletette a kezét. A dél-afrikai le sem vette a szemét vetélytárs
lói.
I - Oké - szólt Llewelyn kapkodva -, beszéljük meg a többit. M
kor fizessem az összeg másik felét?
| - Ha és amikor majd visszatérünk.
- Ha visszatérünk?
- Na igen. - Rademeyer végre visszafordult hozzá és gúnyon üdvözlésre
emelte üres csészéjét. - Isten hozta Angolában.
McFaul a zuhany alatt állt az iskolaépület hátsó felében és pr balta
lemosni magáról a kórház bűzét. A szag átizzadt öltözt ként tapadt a
testéhez. Mindenhol ott érezte. A hajában. A b rén. Még a tisztán
felhúzott khaki rövidnadrág ráncai közt is. E gedte, hogy a lehulló víz
elborítsa a testét és elszánta rá magi hogy megszabadul a rothadó hús és
az elzáródott latrinák álk bűzétől.
A zuhanyt Domingos tervezte, egy elfordítható váz teteje egy vizeskannát
erősítve. A kannát egy láncos áttétel billentet meg, és három fúrt lyukon
keresztül áradt a tiszta, hideg víz, m lyet ő és Bennie naponta felhúzott
a közeli kútból. McFaul hag ta, hogy a víz utója is a testére csepegjen,
majd visszatette a sza pánt a tartóba. A keményre főtt talaj a lába alatt
pépes sárrá ( vadt, áttüremkedve lábujjai közt, és McFaul máris megérezte
nap perzselő hevét a vállain. A törölközőért nyúlt, melyet az a
lakpárkányon hagyott, és szárítkozni kezdett, óvatosan kikéri ve jobb
karjának összevarrt sebesüléseit. Az öltéseket elmúlt < jel távolították
el. Christianne szerzett neki némi Novocaii melyet biztos helyen, az MSF
házában raktározott el, és fél üv vodka ígéretével az egyik norvég
sebészt is felébresztette. Ejfi re, bekötözött és lüktető karral, McFaul
már vissza is tért az isk lába.
Még mindig csepegő alsójában megkerülte az épület sark Christianne
készített neki egy karfelkötő kendőt - egy jókora pedővásznat, melyet
háromszög alakba hajtogatott -, és McFa még akkor is az egykezes csomóval
bajlódott, amikor meglátt; viharvert katonai terepjárót maga felé
közeledni a földútc McFaul gyorsan feladta a kísérletezést és
összehajtogatta a ke
141
dőt. A terepjáró csikorogva fékezett és egy fiatal tiszt szállt ki be
lőle. Cipzáros aktatáskát hordozott magával, és hófehér ingei mintha csak
most vasalták volna rá. A tiszt McFaul bekötözöl( karja felé intett. A
víz átjárta a gézt és máris rózsaszínre festette az anyagot.
- A parancsnok reméli, hogy jobban van - szólalt meg nehéz kesén. - Még
nem tudjuk pontosan, mi történt.
McFaul egy pillanatig értetlenül meredt rá és próbálta kitalál ni, mi
rejtőzik a készséges mosoly mögött. Azután az iskola nyitott kapuja felé
mutatott. Odabent jóval barátságosabb idő uralkodott. Bennie órák óta
elvolt; átkelt az egész városon, hogy felmérje a Land Rover sérüléseit.
McFaul odahúzott két széket az asztalhoz és a termoszból vizet töltött az
egyetlen tiszta üvegpo hárba. A fiatal tiszt a tiszta vízre sandított,
mielőtt a kezét nyújtotta volna.
-A nevem Tomas - mutatkozott be. -A parancsnoknak dolgozom.
McFaul elfogadta a felé nyújtott kezet és intett a tisztnek, hogy
foglaljon helyet. Korábban rádión beszélt Muengo katonai
főparancsnokságával. Tudni akarta, mire vélje a tegnapi incidenst.
Tévedés történt? Alkalmatlan időben tévedt az alkalmatlan helyre? Néhány
kölyök túl sok fegwerhez és túl sok Sagreshez jutott? Vagy valami
komolyabb dologról lenne szó? Egy előre megtervezett támadásról a
segélyszervezet egy nagy tiszteletben álló tagja ellen? Ez utóbbinak
McFaul nem adott ugyan sok esélyt, de a hárompercnyi rádióbeszélgetés
után sem lett okosabb. A parancsnok elfoglalt ember. Sok a munka. Talán
kiküld majd valakit az iskolához.
Tomas kézbe vette a poharat. Amikor az ajkaihoz emelte, alig érintette a
vizet.
- Kis híján megöltek - mutatott rá McFaul. - Ezt tudnia kell. Tomas
bólintott.
- Megsebesült - ismerte el sietve. - Tudni szeretnénk, pontosan mi
történt.
- A maguk katonái meg akartak ölni. Először egy úttorlasznál. Azután egy
kézigránáttal. - McFaul megérintette bekötözött karját. - Pontosan ez
történt.
142

I - Ertem.
[ A fiatal tiszt újra kelletlennek tűnt. A táskája után nyúlt és
széthúzta a cipzárt. Odabent nem volt semmi. A férfi egy pillanatig
fcavartan nézte, majd elkérte a Land Rover karbantartási köny-jvét.
r - Minek kell az maguknak? E - Mr. Bennie szerint szükségünk lesz rá: I
- Találkozott vele? Ma reggel? [ - Igen. A kórháznál. Az embereink
segítenek neki.
- Maguk akarják megjavítani?
I - Természetesen. A parancsnok ragaszkodik hozzá. Vannak mérnökeink. -
Megkockáztatott egy mosolyt. - Értenek a kétkezi munkához.
McFaul egy hosszú pillanatig némán meredt rá, a gesztust fon tolgatva.
Nem kapott ugyan formális bocsánatkérést, de azzá nem is ment volna
sokra. A Land Rovert viszont megjavítják. Eg) maréknyi fiatal katonát
hidegre tesznek. A Global Clearence-nek úgy látszik, mégiscsak van
tekintélye.
McFaul kinyújtotta a kezét és megragadta a poharat. Nagyo kortyolt a
vízből és felállt, nyirkos foltot hagyva maga után i szék ülőkéjén. Az
értékes sörkészletet a szomszédos hálóterem ben rejtették el. Ahogy
visszatért és bicegve odalépett az asztal hoz, a fiatal tiszt egy
pillanatra sem tudta levenni a tekinteté McFaul műlábáról.
McFaul letette a két sörösdobozt az asztalra, lerántva az egyik majd a
másik doboz fülét, majd megemelte az egyik Sagrest é intett a tisztnek,
hogy cselekedjen ugyanígy. A fiatal tiszt széle sen elvigyorodott.
- Fájdalomcsillapító - szólt McFaul rekedtes hangon. - Egés2 ségére.
Késő délelőttre járt, mire Molly Jordán megtalálta az áruhá zat.
Tizenegykor hagyta el a Terra Sancta házát, felfegyverke2 ve a Robbie-tól
kapott listával. Todd Llewelynnek láthatóan sj került kihízelegni a
pilótából, hogy elvigye őket Muengóba, d így is legalább egy napnak el
kellett még telnie, mielőtt útna indulhattak. A repülőgép, tudta meg
Robbie-tól, valahol a pai
143
mentén, Benguelánál pihent, miután elszenvedte a motor kisebb
átalakításait, és a férfi csak aznap délben indult útnak, hogy elhozza.
A Super-Africa három tömbnyire feküdt a vízparttól. Az egyemeletes,
alacsony betonépítményt öles vasrácsok óvták a kirakatoknál és két
fegyveres őr a bejárat mellett. A vevőközönség szinte kizárólag
európaiakból állt; főként nőkből, akik céltalanul őgyelegtek fel s alá a
folyosókon, és időről időre megálla podtak, amint valami érdekeset láttak
a polcok egyikén. A vásárlásra kínált árukészlet döntő részben
Portugáliában vagy Dél-Afrikában készült konzervhalból és durva papírba
csomagolt élelmiszerekből, rizsből, cukorból és kávéból állt.
A bevásárlólista, melyet MoUy magával hozott, Robbie szóhasználatával
élve „hiú ábránd" volt csupán, és miután kétszer is töviről hegyire
végigjárta az áruházat, Mollynak mindössze három tételt sikerült
begyűjtenie a listán szereplő termékekből. Egy pillanatig elidőzött a
hentespult előtt. A legyek sűrű felhőben gyülekeztek valami véres
húsdarab felett, míg az üzlet hátsó felében egy angolai épp egy kecske
tetemét aprította. MoUy újra a listára pillantott. A cukrot és a lisztet
sikerült kipipálnia, a három csomag kétszersülttel együtt, és hirtelen
jött sugallatának engedelmeskedve három tucat ásványvizet is levett a
polcról. Robbie listájának alján, az utolsó tétel utáni űrben, a papír
magán viselte egy, a tömbbe korábban bejegyzett üzenet átnyomódott
másolatát. Kis nehézség árán és legnagyobb megbánására, Mollynak sikerült
kibetűznie az üzenetet. Joggal feltételezte, hogy a férfi a beszélgetést
jegyezte le, amit a Terra Sancta muengói emberével folytatott. „Mielőbb
temetni", olvasta. „Ol-tatlan mész"?
Molly a szagoktól felkeveredett gyomorral elfordult a húsos pulttól. Már
a pénztár felé indult volna, amikor felfigyelt rá, hogy valaki
rámosolyog. Az öltözet üzletemberre vallott - könnyű öltöny, csíkos
nyakkendő, felfényezett cipők-, ám a férfi a többi vásárlótól eltérően
fekete volt. Nem sokkal lehetett több ötvennél és jókora súlyfelesleget
cipelt magán a halszálkás zakó alatt, viszont bámulatra méltó fürgeséggel
mozgott, amint feltűnt a szomszédos sor elején és Molly bevásárlókocsija
felé kezdett oldalazni. Az őszülő
144
afro frizura kissé vad külsőt kölcsönzött neki, és ahogy a mosol; 'egyre
szélesebb lett, a férfi egy tévés vetélkedő házigazdájára kez ídett
emlékeztetni, aki alig várja, hogy több millió dolláros ismerel ségével
megajándékozza Mollyt. - Maga Molly - szólította meg. - Az én nevem
Larry. Larr
Giddings.
Kinyújtotta Molly felé a kezét - hosszú ujjak, két vaskos gyűri
tökéletesen manikűrözött körmök. Giddings jól felismerhet amerikai
akcentussal beszélt; olyan hangon, mely felkínálta a újsütetű barátság
minden kényelmét. Molly is elmosolyodot Épp rákérdezett volna, honnan
tudja a másik a nevét, amikor férfi kinyújtotta a karját és maga felé
húzta. A karján Molly az ü: let egyik bevásárlókosarát látta. A kosár
alján hosszú bev;
sárlólista.
- Meg lehet itt bolondulni, igaz? És tudja, miért? Ezt nézze. Molly
lenézett a listára. Giddings mutatóujja a négyes tétéin állapodott meg.
Gyufa. - Múlt héten még százával álltak itt a esi magok. Ezrével. És mit
csinálok? Veszek belőle hármat. Hárrm asszonyom. És tudja mit? Ha egyszer
elment a hajó, nem jc vissza. Mostanában nem. Talán soha többet. És mit
csinálhat; ember? Eltekintve attól, hogy hülyének érzi magát? Hát igen. j
tényleg meg kell bolondulni. Hé... - A férfi elfordult és portug lul
szélsebesen beszélni kezdett a húsos pult mögött ácsorj hentessel, majd
visszafordult Mollyhoz. - A maga fia? Az il James? Molly hunyorogni
kezdett.
- Nos, igen.
- Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Ez mindé Ennyi. De komolyan
gondolom. Tényleg nagyon sajnálom. ] bármiben segíthetnék, csak szóljon.
Molly meredten nézte a férfit.
- De hát honnét tudja...?
Mielőtt még befejezhette volna a kérdést, Giddings benyúl kocsijába és
megütögette a rádióvevőt, melyet Molly a néha csomagnak támasztott.
Robbie ragaszkodott hozzá, hogy vij magával. Hazafelé szüksége lesz egy
fuvarra, mondta. Ezen resztül odaszólhat a Terra Sancta irodájába.
145
- Mindenki hallott róla, asszonyom. Mindenki, akinek van ilyenje. Egész
nap mást se csinálunk. Ráhangolódunk a csatornákra és okosodunk. Nem
haragszik? - A férfi elmosolyodott és felkattintotta a rádiót, közelről
is megvizsgálva a csatornaválasztót. Robbie utasítását megfogadva Molly a
kettes csatornán hagyta a készüléket. Most azon kapta magát, hogy
egyszerre több beszélgetés foszlányait hallgatja ki. Angol. Francia. Egy
másik nyelv, amit nem ismert fel azonnal. Újdonsült barátja visszatette a
rádiót a kocsiba. - Ilyen a világ, asszonyom - közölte sugárzó mosollyal.
- Mindannyiunknak muszáj hallgatózni.
Tovább sétáltak. Larry Giddings egy Aurora nevű cégnek dolgozott.
Alapvetően keresztényi szervezetnek írta le, amely az emberi szenvedés
enyhítésére jött létre. A kiterjedt hálózatot a North Carolina-i
Raleighből irányították, de maga Larry Fort Lauderdale-ből érkezett, ahol
magáénak tudhatott egy fényűző lakást, alig egy tömbnyire a tengertől. A
legtöbbször nagyon hiányolta azt a helyet, de hát neki is ki kellett
vennie a részét a szenvedésekből. Csak így érthette meg mások
nyomorúságát.
- Ráhangolódunk... - ismételte el -, és így okosodunk. A maga fia immár
az Úr oldalán ül. És az Úr gondoskodik az övéiről.
Beszélt még egy keveset James-ről - hogy a fiú halálhíre mennyire
megdöbbentette a közösséget és miként beszéltek róla a segélyszervezetek
munkatársai a rádióban, bevallva egymásnak legbelsőbb félelmeiket is. Az
egész országot teliszórták aknákkal. Mindenki hallja a híradásokat és
elolvassa a külön erről a térségről kiadott munkákat, de mindez korántsem
pótolhatja a személyesen szerzett tapasztalatokat, melyek lefordítják a
valóság nyelvére azokat az igényes grafikonokat és a szörnyű
fényképfelvételeket. Ami James-szel történt, máris tucatnyi más életet
változtatott meg örökre. Mindenki tud róla. És mindenki gyászol.
Mire a pénztárhoz értek, Molly kezdett összemelegedni Larry Giddings-
szel. A beszélgetésük olyan volt, akár egy nemrég felnyitott szénsavas
üdítő, amely felpezsdítette a kedélyét és feloldotta a magányát. A férfi
egy pillanatra sem állapodott meg. Az egyik pillanatban kéretlen
egyszerűséggel, a másikban burkolt homályossággal indult el egy-egy
gondolat mentén, hogy
146
azután hirtelen visszatérjen egy másikhoz, és közben kimerít en
értekezett az esős évszakról, a valutaváltásról, és hogy mié őrültség még
csak gondolni is a fürdőzésre a lagúna vízének 1 kötő felőli oldalán.
Végtelen gyengédséggel kezelte őt, ak egy jószívű nagybácsi. Törődik
vele, gondolta Molly. TényL odafigyel rá.
A pénztárnál a fiatal lány kétszer is átfutotta Molly tétele majd mindkét
blokkot átadta neki. A kettő közti különbség 3 000 kwanzára rúgott.
- Szabad?
Molly megmutatta Giddings-nek a blokkokat és figyelte, ami a férfi
gyakorlottan felméri a kocsija tartalmát. Végül Giddir vetett egy szigorú
pillantást a pénztárosra és odaszólt neki va mit portugálul. A lány
bólintott, és Molly habozott egy hoss pillanatig, mielőtt átadta volna a
férfinak az erszényét. Giddir kiemelte a nagy köteg bankjegyet, amit
Robbie adott neki, lel mozott kilenc narancssárga példányt, majd egy
tizedikkel k betekerte a csomagot. Tizenegyszer ismételte ezt el, majd
adott még néhány harsány színű papírpénzt.
- Ez mennyi összesen?
- Tizenegymillió.
- Tizenegymillió?
- Igen. Vagy ha úgy tetszik, negyvenöt dollár.
Az összeget megtoldotta még egy maréknyi másik bankjegg és az egész
köteget átadta a pult mögött várakozó lánynak, : közben Molly végre
megértette, mit is visz a többi vásárló a s rosan magához ölelt műanyag
szatyrokban. A színes zsáko kwanzás bankókkal tömték tele.
A pult másik oldalán Molly és Giddings átfurakodott a 1 tonsági őrök
között. Az utcára érve azonnal helybeli kölyl vették körül őket,
mindenféle használati tárgyakat kínálva adásra. A járdaszegély mellett
jókora amerikai autó vára zott. Az utasoldali ablak belső felére az
Aurora jelképének i fénymásolatát ragasztószalagozták fel. Larry
kinyitotta a há ajtót, elhessegette a kölyköket és elkezdte bepakolni M(
csomagjait is. Amikor Molly előhozakodott Robbie-nak ígéretével, hogy
vásárlás után odaszól rádión a fuvarért, a
147
fi az ajkai elé emelte mutatóujját és gyengéden az ajtó felé terelte.
- Hazaviszem, asszonyom - mondta. - Ez a legkevesebb, amit tehetek.
Robbie Cunningham dél körül újra kapcsolatba került Muen-góval, miután a
jókora Terra Sancta rádiót sikerült az ENSZ frekvenciájára hangolnia.
Amikor a kapcsolat létrejött, megadta a hívójelét és Tom Petersont kérte,
hozzátéve, hogy sürgősen beszélnie kell vele. A lány, aki a legtöbb
Muengóból kimenő ENSZhívást kezelte, szaladt, hogy felébressze Petersont.
A férfi valószínűleg a bunkerként is szolgáló alagsorba vonult vissza egy
kis ejtőzésre.
Amikor végre odaért a rádióhoz, a hangja álmosan csengett.
- Mi a helyzet? - kérdezte Robbie azonnal.
- Csendes. Azt hiszem.
Szünet állt be Peterson felől, és Robbie hallhatta, hogy a férfi a
háttérben franciául beszél a lánnyal. Robbie Szudánban már dolgozott vele
együtt és tudta, milyen jó füle van társának a nyelvekhez. Csak az ő
tudomása szerint négyet folyékonyan beszélt közülük. Peterson közben
visszatért a hallgatóhoz, hogy közölje, a fegyverek csakugyan
elhallgattak. Elszórtan akadt némi tűzharc a városban, de semmi komoly.
- Elég nagy a csend, hogy egy gép belopózzon?
- Minek?
Volt valami Peterson hangjában, ami óvatosságra intette Robbie-t. Ha
valóban gondok akadtak a repülőtéren, nem fogja megkockáztatni, hogy
rádión keresztül említsen ilyesmit. Az UNITA könnyedén katonai jellegűnek
minősíthetne egy ilyen információt, és a kémekkel errefelé sem szoktak
kesztyűs kézzel bánni. Túlélni csak úgy lehetett az ilyen konfliktusokat,
ha mindkét oldal felé megtartották a három lépés távolságot. Se
fegyverek. Se szívességek. Semmiféle utalás a taktikai helyzetre. Robbie
gyorsan Todd Llewelyn odafirkantott üzenetére sandított. Az általa bérelt
gép egy tonna terhet szállíthatott. Nem kérdés, hogy Peterson jól ki
tudná használni minden egyes grammját.
148
- Lehetőségünk lesz odaküldeni egy kisebb tehergépet - fel( te kimérten.
- Neked mire lenne szükséged?
- Antibiotikumokra. Tejporra. Üzemanyagra - vágta rá Pete son. - Élelem
is alig maradt. Már a kutyák is kezdenek eltűr dezni.
- Azonkívül?
Peterson sorolni kezdte a legszükségesebb dolgokat. Robb magához vett egy
papírívet és mindent lejegyzett. Amikor ví zett, újra megnézte a
rendelkezésre álló helyet. Egy tonna ne elég ennyi mindenhez. Peterson
közben a reptérről beszé ügyet sem vetve a hallgatózó fülekre. Az a
szóbeszéd járja, he lezárták. Teherautók állnak keresztben. Se ki, se be.
. - És ez már végleges?
- Senki se tudja.
- És ha holnap csak úgy betoppannánk?
- Kik? Kik toppannának be?
- Én. És még néhányan. - A listára pillantott. - Van esélye ; nak, hogy
le tudunk szállni?
- Ez hivatalos? - kérdezte Peterson zavartan. - Úgy értem, már az
evakuálás?
- Nem - rázta Robbie a fejét -, de elhoznánk a cuccot. Egy
szét, legalábbis.
Egy pillanatig a homlokát ráncolta, amint visszagondol Direktorra és az ő
asztalára Winchesterben. Ha csakugyan volt a cél, hogy a Terra Sancta
lógója felkerüljön az ors: összes tévéképernyőjére, akkor keresve sem
találhattak vo jobb módszert. Egy város ostrom alatt. Egy anya a fia nyoi
ban. És egy reptér, ami talán - de talán nem - megnyílik e tük.
- Mit gondolsz? - kérdezte Robbie. - Akarják, hogy megj
báljuk?
Odahajolt a rádióhoz és hallgatta, hogy Peterson ismét fra ául beszél,
ezúttal egy férfival. Amikor visszatért, a hangja vé len kimerültségről
tanúskodott.
- Fernando azt mondja, bonyolódik a helyzet. Ő nem látjL telmét.
- Értelmét? Minek?
149
- Egy hivatalos repülőútnak. Semmi olyannak, amire az áldását adhatná.
- Akkor most miben maradjunk?
Pillanatnyi csend állt be. Azután kényszeredett nevetés hallatszott.
- Maradjunk abban - felelte Peterson - hogy este még beszélünk.
Muengóban kora délután megnyílt az ég. A komor fellegek reggel óta
gyülekeztek a Plán Alto távoli csúcsai felett, és a levegő lassan
összesűrűsödött, súlyosan a közelgő zápor ígéretétől. A felgyülemlett
csapadék most könyörtelen záporként hullt a nyakuk közé, hangos
szörcsögéssel távozva a lepusztult csatornarendszerben, sár és törmelék
ingoványává változtatva a Vöröskereszt egykori kertjét.
McFaul és Domingos kisebb szökőárat támasztva bevette magát a drótkerítés
hasadékába. Bennie az egész délelőttöt azzal töltötte, hogy a Global Land
Roverével és a parancsnok által a rendelkezésére bocsátott maréknyi
szerelővel viaskodott. Hála erőfeszítéseinek, a Land Rover immár újra
csatarendbe állhatott. McFaul is jobb kedvre derült. Miután telitankolta
a kocsit és néhány kanna üzemanyagra is szert tett, még abba is
beleegyezett, hogy megszervezi Muengo halottainak temetését.
Bennie a Land Rover volánjánál várakozott, míg McFaul és Domingos bement.
Akárcsak McFaul, Domingos és a családja is megúszta kisebb sérülésekkel.
Egy közeli találat lerombolta az egyszintes ház homlokzatát, és
Domingosék ezután egy unokatestvérnél kerestek menedéket, mielőtt a
közvetlen becsapódás elpusztította volna a többit is. Domingos felesége,
Celestina, csúnyán felhasította a karját, de a férfi sérülései csupán
karcolásokra és horzsolásokra korlátozódtak.
Most is ő igazította el Bennie-t az építkezési területre, Muengo hajdani
buszpályaudvarának üszkös romjai mellett. Bennie lassan vezetett,
óvatosan kerülgetve a vízzel feltelt bombatölcséreket, míg McFaul
felkötözött jobb karral ült az utasoldali ajtó mellett és bal kezével a
repeszek nyomait vizsgálta a karosszéri-
150
án. A tegnapi incidens máris a múlt ködébe veszett. Tudnia kí lett volna,
mi következik - a katonák berúgtak és jóllaktak; rááí az ujjuk a
ravaszra. Látnia kellett volna előre. Nem okolhat se kit, csakis saját
magát. Legközelebb a világ minden szerencséj vei sem ússza meg ilyen
olcsón.
Visszatekintett Domingosra. Domingos szintúgy beszélt Tora kapitánnyal.
- Mit mondtál neki?
- Mondtam, hogy védelemre van szükségünk,
- Az ő embereire?
- Mindenkire. Mindkét oldalról.
- És mit felelt erre?
- Semmit. Vesztésre állnak. Az UNITA bevette a repteret. Es re a városban
lehetnek. Hallottad, mit csináltak északon? Ho bekerítették Cafunfót? A
gyémántbányákat?
McFaul megrázta a fejét és máris bánta, hogy belekezdett a 1 szélgetésbe.
Amikor az indulat magával ragadta, Domingos m< lepően kiállhatatlan
tudott lenni. McFaul korábban is észreve már ezt. A kis angolai most
megigazította a kötést a fején és öss: vonta szemöldökét az
összpontosításban.
- Az emberek elmenekültek. Sokan közülük a gyémánt] nyákban dolgoztak.
Zsákszám gyűjtötték a port a tárnákb; Néha apró gyémántokra is lehet
bukkanni a porban. Semmi ] moly. Nem nagy darabok. De egy férfi egész
évben jól tudja katni belőlük a családját...
Domingos bólintott és keresztülfúrta tekintetét a sártól pett zett
szélvédőn. Hangja alig hallható motyogássá halkult az < dobolása alatt.
McFaul oldalt sandított Bennie-re. A londoni nászt mindig is lenyűgözte
Domingos. Ez volt az első munkája rikában, és a kis angolai egészen
másmilyenek bizonyult, rr amilyenre számított. Az afrikaiak, legalábbis a
tankönyvek szer vagy éheznek, vagy egész nap csak henyélnek és ügyet se
vetne világra, oldalukon sokadik feleségükkel. Bennie tekintete m először
hagyta el az utat.
- Szóval - kérdezett rá, - mi történt a gyémántokkal?
- Lenyelték őket. Mielőtt elmenekültek volna. -És?
151
- A katonák, az UNITA katonái elfogták őket. Az egyiküket félholtra
verték. Tőle tudták meg, mi történt.
- És mit csináltak velük?
- Felvágták őket. Elevenen. Csak hogy megtalálják a gyémántjaikat.
- Bassza meg. Ezt te se mondhatod komolyan? - Benníe hitetlenkedve rázta
a fejét és visszakapcsolt egy sebességet, hogy kikerüljön egy félig
elsüllyedt villanyoszlopot, miközben Domingos lágyan felnevetett és
McFaul vállára fektette a kezét.
- Erted már, milyen parancsnokkal van itt dolgunk? Annak a fickónak sok
van a rovásán. És a katonáinak is.
A katonák az építkezési terület peremén várakoztak rájuk. Az ősrégi orosz
teherautó platóján kuporogtak, puskájukat torkolattal felfelé a térdük
közé szorítva, a harci sisakok pereméről lecsepegő esővízzel. A zápor
átáztatta terepszínű egyenruháikat, és a vékony pamutanyag a testükhöz
tapadt, furcsán idegen külsőt kölcsönözve nekik, mintha egy másik planéta
foltos bőrű, visszataszító követei lennének. Néhányan érdektelen
tekintettel követték, ahogyan Bennie megállítja az autót. Domingos
kiszúrta a rangidős tisztet és kiszállt, hogy beszéljen vele. A kerítés
mögötti területen felsejlettek az élénksárga, japán munkagép körvonalai.
A földgyalut néhány héttel ezelőtt még a segélyszervezet bérelte.
Domingos visszatért. Az eső máris eláztatta kötését és meglágyította a
fekete, megkérgesedett vért.
- Segíteni fognak - közölte. - De a tiszt tudni akarja, hol fogunk ásni.
McFaul már korábban kiválasztotta a helyszínt, és Bennie is magához vette
a munkagép kulcsait. Most Domingos vette át a Land Rover volánját, hogy
visszavezesse a kis konvojt a városba, egy mangóliget mellett emelkedő
dombhoz. A dombról lecsorgó esővíz máris ingovánnyá változtatta a
környező területet, és egy pillanatig McFaul biztos volt benne, hogy itt
feneklenek meg. Az eső lassan ritkult, a tornyosuló fellegek közt kezdtek
előtünedezni az égbolt vizenyős kék foltjai és a horizontot máris
elfelhőzte a földről felszakadó pára.
152
A fák alatt már ott parkolt az MSF Toyota Landcruiser tért járója. McFaul
odabotorkált, átküzdve magát a sártengen Christianne ücsörgött a kormány
mögött. Sápadtnak és e; kedvűnek tűnt; ujjai rendre visszatértek a kis
arany feszül hez, melyet a nyakában viselt. Mikor McFaul árnyéka a kab ra
hullt, letekerte az ablakot és tekintetével felmérte a U felkötözött
karját.
- Hogy van?
Minden a legnagyobb rendben, felelte McFaul. Még mim szégyellte magát
amiatt, ahogyan a kórházban viselkedett. Se életében nem veszítette el
ennyire az önuralmát, és ez bizony szempontból szörnyűbb volt, mint maga
a támadás.
- Sikerült kihoznia? - kérdezte a lánytól, bekukkantv; Landcruiser
hátuljába.
Christianne bólintott. Elhozta James holttestét az iskolát
Fertőtlenítette a hűtőt és egy üveg kölcsönvett arcvíz segítse vei
legjobb képessége szerint igyekezett semlegesíteni a sza kat. Kis
szerencsével, ha a helyzet is lehetővé teszi, estére r újra
beköltözhetnek. A lány ezt minden látható érzelem nél tudatta - csak egy
újabb feladat, egy újabb órányi takarítás -, McFaul így is jól tudta,
mekkora árat fizetett Christianne val( ban. Míg a lázadók el nem
foglalták a repülőteret, a lány bíí benne, hogy kimenekítheti innét
James-t. És most mégis el 1 lett temetnie.
McFaul benyúlt az ablakon, megnyugtató kezét a lány váll fektetve, és
Christianne egy hosszú pillanatig ráhajtotta a fe mielőtt hirtelen
elfordult volna. McFaul hátrébb lépett a tere] rótól és látta, amint a
katonai teherautó kerekei teljes fordula pörögve csúszkálni kezdenek a
nedves talajon. A katonák még össze kellett gyűjteniük a holtakat az út
mentén; a négy i rnuengói áldozatait. Senki sem tudta pontosan, hányan
vesz ték életüket a támadásban, de Bennie a reggeli javítások u
gyorsfelmérést végzett a Land Roverrel, és úgy számította, alább hatvan
embert kell eltemetniük. A férfi most is a munka kezelőszervei mögött ült
és le sem vette tekintetét a földről, a a mangófák alatt a domb emelkedni
kezdett. A nap immár for perzselt, kiégetve a kerekekre tapadt vastag
sárkérget.
153
McFaul érintést érzett a karján. Christianne állt mellette és Bennie
munkáját figyelte. Bennie most kezdett ráérezni a jármú irányítására;
fel-le mozgatta a kanalat és egyre nagyobb darabokat hasított ki az
átázott földből. A talaj itt sötétlően barna volt, okkersárga erezettel.
- Csinálta ezt már azelőtt is? - kérdezte Christianne.
- Évekkel ezelőtt. Egy építkezésen.
-Alors. Jó, hogy van ez a gép. Azt gondoltam... tudja... - tett a lány
néhány ásó mozdulatot -, hogy eltart egész nap.
- Szó sincs róla - rázta McFaul a fejét. - Bennie azt mondja, egy óra
alatt végez.
- Helyes. - Christianne le sem vette a tekintetét Bennie-ről. -James is
használta ugyanezt a gépet. Tudta ezt? Ugyanezt a gépet. A vízvezetékhez,
amit csinált.
McFaul némán bólintott, elvágva ezzel a társalgás fonalát. Bennie ügyesen
tornyozta fel a felpuhított földet az egyre mélyülő árok mellett. Egy idő
után McFaul meghallotta a visszatérő teherautó rekedtes motorhangját.
Körbe tekintett. A katonák a teherautó platóján álltak. Némelyikük
levette ingét és az arcára tekerte, beborítva vele az orrát és a száját.
Egy civil férfi is feltűnt. Egy fiatalember. Több számmal nagyobb
nadrágot és fakó kék inget viselt. McFaul Christiannétől megtudta, hogy ő
a helybesli pap.
- Meg sem kérdeztem... - kezdte zavartan McFaul. -Pardon?
-... nem szeretne-e külön sírt. - A Landcruiser felé biccentett.
Christianne megrázta a fejét és némán figyelte, ahogy a katonák
leugrálnak a teherautóról. A testeket úgy halmozták fel a földön, akár az
épületfa rönkjeit.
- Nem - mondta ki a lány. - Ha már Afrika, akkor biztosan így akarta
volna. Hogy együtt temessék a többivel. Egy sírba.
- Biztos benne? Csak mert...
- Nem - rázta meg a lány újból a fejét. - Egy sírba.
A katonák egyesével sorjázni kezdtek mellettük, meggörnyedve a lepelbe
burkolt tetemek súlya alatt. Christianne nézte, ahogy közelednek az ásító
árok felé és vigyáznak rá, nehogy elcsússzanak az alattomos iszapban.
154
- Gyerekek is meghaltak - szólalt meg idővel. - Sokan a ke házban. Maria
is köztük volt.
- Maria?
-A kislány, akit James megpróbált megmenteni. - Christian bizonytalan,
reményvesztett mozdulatot tett a kezével, miel( ujjai újra rátaláltak
volna a nyakában viselt feszületre.
Molly Jordánt három órára várták a brit nagykövetségen. B rabban
egyeztette az időpontot a titkársággal és meglepetten tesült róla, hogy
máris tudnak a jelenlétéről itt Luandáb; Maga a nagykövet igyekezett
kapcsolatba lépni vele. Akadtak zonyos kérdések, melyeket feltétlenül meg
kellett beszélnn Talán Mrs. Jordán lenne olyan kedves és beugrana, hogy
ezel tisztázhassák.
Larry Giddings, Molly új amerikai barátja ragaszkodott hí zá, hogy
személyesen vigye el. Viharvert kocsijával azután bi kant fel a Terra
Sancta irodája előtt, hogy Robbie elindult i hajtani a tonnányi
készletet. Todd Llewelyn megerősítet hogy holnap reggel útnak indulnak.
Reggel 8 órakor kellett lálkozniuk Piet Rademeyerrel a nemzetközi
repülőtéren dél-afrikai mindenkinél inkább meg tudja ítélni, hogy le ti
nak-e szállni Muengóban.
Larry Giddings a rozoga Buick volánja mögött ült és lasí araszolt előre a
forgalomban. Az Avenida Comandante Valód végtelen kocsisor vánszorgott a
Sao Miguel erőd felé, melyr tömbje barnán vibrált a forróságban. A Buick
légkondicionál rég megadta magát a kornak, és Giddings letekerte az ablak
egyik karjával kikönyökölve a rozsdás ablakkeretre, a másik! valami meleg
és pezsgő italt tartva, melyet az egyik utcai árui vásárolt. Molly
mellette ült, fél szemmel a műszerfal órájára padva. Könnyen ment a
beszélgetés a nagydarab amerikaival embernek csak hallgatnia kellett.
Giddings épp a rabszolgaságról beszélt. Angola sokáig els leges forrása
volt a brazil cukornádültetvényeken dolgozó i szolgáknak. Az angolok és a
portugálok százezrével hajózták szerencsétleneket, hogy az Atlanti-óceán
túlsó partján a zsú fedélközökből félholtan vonszolják partra és
éjszakára a fák]
155
bilincseljék őket. Giddings nézete szerint az itt lakók soha nem tudtak
leszámolni a múltnak ezzel a vészterhes örökségével. Aki egyszer
rabszolga, látszott kirajzolódni a következtetés, mindörökre az is marad.
Molly a homlokát ráncolta és csak félig követte az érvelés menetét. Alig
húsz percük maradt, hogy a követségre érjenek, és a forgalom semmi jelét
nem adta, hogy mozdulni szeretne.
-Azt akarja mondani, hogy megmaradtak rabszolgának? Hogy még most is
azok?
- Technikai értelemben véve, asszonyom, semmiképp sem. Egy rabszolga sem
akad köztük. De gondoljon csak bele. Ezerkilencszázhetvenöt. Tudja, mi
történt akkor? - Molly a fejét rázta. - A portugálok akkor mentek el.
Akadt egy kis gondjuk odahaza. Katonai puccs. És tudja, mi történt?
Magukkal vittek mindent, amit csak elvihettek. Ők, akik gúzsba kötötték
az egész országot. A fehér fickók irányították a bányákat, a halászatot,
a vasutat, amit akar. Vidéken ugyanez volt a helyzet. Hacsak valami
mozgott, ha valamit termeszteni, betakarítani, vagy javítani kellett, ott
állt mögötte egy portugál főnök. A feketék, a mestigos, lópi-kulát se
értettek az egészhez. Erről híresek. Nem kell hozzá agysebésznek lenni,
hogy kitalálja mi történt, miután elmentek. Függetlenség? Nemzeti
összefogás? Ugyan már. Afrika történelmének legnagyobb árvaházáról
beszélünk. 75-ben milliók és milliók várták, hogy valaki megmondja nekik,
mit csináljanak és mit gondoljanak; és higgye el nekem - intett bágyadtan
a tenger felé - a rossz fiúk csakis erre az alkalomra vártak.
Molly bólintott. A forgalom végre araszolni kezdett előre.
- A rossz fiúk?
- A szovjetek, asszonyom. Carlotta hadművelet. Még sosem hallott róla?
- Kellett volna?
- Nos, hát... - húzódott át a férfi egy másik sávba - a szovjetek
agyafúrt fickók. A kubaiakat használták. És ügyesen csinálták. Ugyanaz a
bőrszín. Nagyjából ugyanaz a temperamentum. Higgye el, lépni se lehetett
itt, hogy ne botlott volna kubaiba az ember. Csak úgy özönlöttek,
ezrével. Persze mi is itt voltunk, mi és a dél-afrikaiak. Mint egy vonal
a homokban.
156
Eddig és nem tovább. Tudja, hogy értem? Persze, hogy tudj de akkor azok a
diplomás kölykök ott Washingtonban hirt len felriadtak a vietnami
rémálomból, és sápítozni kezdtí mindenféle titkos hadműveletről,
ügynökökről, a szuven ritás megsértéséről, meg az összes maszlag, és
tudja, mi let Rájuk hagytuk az egészet.
- Kikre?
- A szovjetekre, asszonyom. Ezt magyarázom. Carlotta ha művelet. Tejet és
kétszersültet, és boldog karácsonyt a jó ön Oroszország Anyuskától. Ami
jó nekünk, az jó nektek. Tudj minek hívjuk mi ezt? Ott, ahonnét én
jöttem?
- Nem.
- Kommunizmusnak.
Giddings megrázta a fejét, inkább szomorúan, mint harag san, és Molly
rajtakapta magát, hogy azon tűnődik, milyen ici< lehet a férfi, és mivel
is foglalkozhatott a hetvenes évek köz pén. Csak minimális tudással
rendelkezett a hidegháborúról, ez nyilvánvalóan nem terjedt ki mindarra,
ami ezzel a sokat 1 tott várossal akkoriban történt.
Giddings most balra fordult, és a régi Buick végigsöpört n hány kihalt
mellékutcán. Nemsokára kockaköveken zötykölő tek. A házak évszázados
öregnek tetszettek; a keskeny ablakt seket elredőnyözték a nap kíméletlen
sugarai elől. Giddings < hajtott egy törmelékhalom mellett és kihajította
az üres ital dobozt az ablakon. Azután megnyalta az ujjait, egyiket a más
után, és elfintorodott.
- Gondolja, hogy túl sokat beszélek? Csak szóljon...
- Nem - rázta a fejét Molly - egyáltalán nem. Érdekes, an mond.
- ...mert vannak, akiknek nem tetszik az ilyen beszéd. Ami e gem illett,
engem mindig is lenyűgözött ez a hely. Akkor is. Mc is. Amúgy pedig... -
érintette puhán a karját - sok szerencséi nagykövet úrral.
Balra kanyarodtak, majd hirtelen megálltak. Egyenruhás gut ha állt a
biztonsági kapu mellett. A magas, fehér fal az utca telj hosszában
húzódott. Mögötte sápadt kék épület állt, rózsasz és lila virágokkal
díszítve. Giddings máris kipattant a kocsibe
157
hogy kinyissa Molly ajtaját. Sugárzóan mosolygott és éppen azt az
arckifejezést öltötte magára, melyet Molly először a hentespult előtt
láthatott. Megköszönte volna neki a fuvart, de a férfi elhessegette
magától az ilyen udvariasságot.
-Akarja, hogy megvárjam? Naná. Itt leszek. Vigyázzon magára. A
nagykövetet pedig üdvözlöm.
Todd Llewelyn a Terra Sancta házának földszinti irodájában üldögélt és
várta, hogy a telefon csörögni kezdjen. Közel egy órája várakozott már,
elterülve a törött karosszékben és mindeddig ellenállva a kísértésnek,
hogy elszundítson. A délelőtt javarésze arra ment el, hogy próbált
kapcsolatot létesíteni Londonnal, de végül csak valamikor az ebédidő
körül sikerült az üzenetet eljuttatnia. Életbevágóan fontos, tudatta a
lánnyal a Feople's Channel központjában, hogy beszéljen Martin Pegley-
vel. Szüksége lenne egy banki utalványra a muengói repüléshez. El akarta
újságolni Alma Bradley jelenlétét is. Valakinek szólnia kellene az ABTV-
nek, hogy csak az idejüket vesztegetik.
Pegley azonban nem volt bent az irodájában, és délután kettőig nem is
várták vissza. Llewelyn végül ingerülten megadta a Terra Sancta luandai
számát, a hatjegyű országazonosítóval együtt. Kétszer is elismételte,
hogy megbizonyosodjon róla, a lány nem értett el egy számot sem. Pegley
telefonálni fog, amint visszaérkezik. Llewelyn csak várjon a hívására.
Most tehát, jócskán három óra után, még mindig várakozott. A ház üresen
állt, mióta Cunningham elment valahová. Llewelyn rendszeres időközönként
felpattant székéből és szobáról szobára járt, próbálva lerázni magáról a
mindent lebíró fáradtságérzetet. Mióta csak találkozott a fiatal dél-
afrikai pilótával, teljes kimerültséget érzett. Kezdetben az
időeltolódásra fogta és a tényre, hogy most először neki magának kell
filmeznie. A bő óra, melyet az utcákon töltött a kis Sony kamerával,
csodálatos képekkel ajándékozta meg - megnyomorodott gyermekek, féllábú
veteránok; emberi hulladéka a háborúnak, amely magáénak követelte James
Jordán életét is - de a feladat, hogy részvétlenül filmre vegye
nyomorúságukat, gazdag fehérként a világ egyik legszegényebb
nagyvárosában, felette sem múlt el nyomtalanul.
158
Ez a fajta nyomás - a fürtökben rajta csüngő kölykök, az állani koldulás
- sem magyarázhatta azonban mérhetetlen fizikai í merültségét. Llewelynt
átlagos esetben csak még aktívabbá ti ték az ilyen kihívások. Ami azt
illeti, a szakmában éppen állói pessége és kérlelhetetlen állhatatossága
révén szerzett ne\ magának. Talán felszedett valamilyen fertőzést vagy
ilyesm Talán ráférne egy kis szieszta.
Llewelyn az irodában sétálgatott. A helyiség hűvös volt és gas. A padlót
gyékényekkel borították, és a magas, félig elfügL nyözött ablakokból egy
kertre nyílt kilátás. Mindkét asztalon i gatag papírhalmok tornyosultak,
és az egyiken, közvetlenül számítógép mellett, egy műanyag sdobozt
látott, benne egy f gömb alakú tárggyal, melyből mindenfelé érzékelők
álltak Llewelyn kézbe vette a tárgyat, a súlyát latolgatta, és tudta, ho
az ilyen bemutató aknákat soha nem élesítik ki.
Miután visszasüppedt a karosszékbe, maga elé tartotta az í nát, hogy a
napfény megvilágítsa. A forma félreismerheted volt - egy Valmara 69-es,
egyike az olasz gyalogsági aknákn; melyekről alig néhány napja olvasott.
A legegyszerűbb aknái csak rá kell lépni. A test súlya működésbe hozza az
aknát, és ember elveszti a lábfejét vagy akár az egész lábszárát. Ez a
szí kezet azonban sokkal kifinomultabbnak tűnt. Llewelyn vég futtatta
ujját az egyik érzékelőn, a hozzá erősíthető huzal befű lyukját keresve.
A védelmi minisztérium egyik alkalmazottjai kicsikart brosúra szerint a
huzal másik végét valami közeli tár; hoz kellett kötözni, lehetőleg
bokamagasságban. Ha valaki be botlik a huzalba, máris beindítja a
töltetet, és a detonáció n) mán az akna közepe felemelkedik. Az aknatest
alja újabb fémr zalt rejt, melyet a talpazathoz erősítenek. Ha megfeszül,
ez a r zal hozza működésbe a nagyobbik töltetet, amely jó ötvenmé res
körben pengeéles repeszek százaival szórja meg maga köi a levegőt. Ez a
másodlagos detonáció végez mindenkivel a k< nyéken, és a huzal
hosszúságával pontosan meghatározhai milyen magasságban következzék be a
gyilkos robbanás.
Llewelyn lecsavarozta az akna tetejét, hogy gyakorlati próbí tegye a
Londonban tanultakat. Az akna középső része szabadi mozgott, ő pedig
térde közé fogta a talpazatot és felfelé húzt;
159
magot, míg a huzal meg nem feszült. A brosúra igazat állított. Míg a
központi rész el nem érte a gyomormagasságot, a detonáció nem következett
be.
Llewelyn újra megismételte a mozdulatsort és közben azon tűnődött, hogy
mindezt szalagra kellene vennie. Kétszer is elolvasta a kis felvevő
leírását és hálószoba magányában már ki is próbálta az „önvideózást". A
legkönnyebben a tükör előtt tehette ezt meg. Először beállította a
távolságot és kijelölte a pontot, ahová állnia kellett, hogy pontosan
beleférjen a keretbe, majd megbizonyosodott arról, hogy nem a fénnyel
széniben állította be a lencsét. Azután letette a kamerát valami kevéssé
ingatag felületre és lenyomta az „X"-szel jelölt gombot. Ezzel adott
magának kereken tíz másodpercet, hogy összeszedje magát - ami bőségesen
elegendő, ha az ember ilyen régóta műveli már a szakmát és van
mondanivalója.
Llewelyn újra felemelte az aknát és visszaengedte a félgömböt a
talpazatra. A Terra Sancta vélhetően szemléltetési célokra használta a
tárgyat. Ez önmagában megért egy-két percnyi műsoridőt - ékes bizonyság
arra, miféle dolgok fenyegetik a nyugati életeket. Llewelyn hátradőlt,
lehunyta a szemét és magában összehozott egy-két hangzatos bekezdést,
mondjuk úgy harminc másodpercre valót, melyeket a megfelelő háttér előtt
előadhat - például odakint a szavannákon, Muengo külterületén, ahol
mindenfelé halálfejes figyelmeztető táblákat látni. VIGYÁZAT - AKNÁSÍTVA.
Beszélni fog a James halála előtti órákról; hogy mit akart a férfi véghez
vinni és miért merészkedett egy aknamezőre. A végére hagyja a frázist,
melyet szintén a brosúrában olvasott. Afrikában „Gyilkos Mezőnek"
nevezték a helyet. Ha ötven méternél közelebb mégy, hamburgerként végzed.
Llewelyn elpróbált egy-két variációt és elképzelve a hatást, melyet azok
az átlagos, középosztálybeli tévézőre tesznek. A gondolat zord mosolyt
csalt az ajkaira, és már a szomszédos asztalon heverő toll és írómappa
után nyúlt, amikor zümmögő hangot hallott, és a Terra Sancta jókora
telexgépe hirtelen életre kelt.
A telex a sarokban kapott helyet, a nagy rádió-adóvevő mellett. Llewelyn
felállt, elégedettséget és bámulatot érezve afelett,
160
hogy Pegleynek sikerült fellelnie a Terra Sancta telexszám; Biztosan
kapcsolatba lépett Winchesterrel, gondolta. Valószín leg próbálkozott a
nemzetközi vonalon is, de idővel feladi Llewelyn a gép fölé hajolt és
elolvasta az üzenetet, amint az ; jött a gépen. Azonnal felismerte, hogy
nem neki szánták.
„ROBBI CUNNINGHAMNEK", olvasta. „SÜRGŐS. A ROTTE DAM TANKHAJÓ JELENTÉSE
SZERINT EGY VÍZIJÁRMŰ RO CSAIRA BUKKANTAK AZ ÉSZAKI-TENGER DÉLI RÉSZÉN. A
J LEK SZERINT A VÍZIJÁRMŰ A MOLLY JAY JACHT, MELYN] BEJEGYZETT
TULAJDONOSA GILES JORDÁN. A MENTŐCSAI TOK MOST IS KUTATJÁK A KÖRNYEZŐ
TERÜLETEKET. EDD NEM TALÁLTÁK NYOMÁT EGYETLEN TÚLÉLŐNEK SEM. JA^ SOLJUK,
HOGY MRS. JORDANNEL EGYÜTT HALADÉKTALAN TÉRJENEK VISSZA. KÉRJÜK, MIELŐTT
VÁLASZOLJON. OPEI CIÓS IRODA. WINCHESTER."
Llewelyn másodszor is elolvasta az üzenetet, azután visszafi dúlt a
géphez. Ha Molly elolvassa ezt, akkor nem lesz repüli Muengóba, nem lesz
kirándulás az aknamezőkre, és neki a ke: be se kell többet vennie azt a
kamerát. A nő és Cunningham lesznek a legközelebbi gép fedélzetén, alig
tízpercnyi háttéri vételt hagyva a People's Channelnek, a folytatás
leghalványa reménye nélkül. Llewelyn nagyon jól tudta, hogy ezzel az erő
akár le is húzhatja a rolót. Egy második kört még Pegley S( kockáztatna
meg.
A szomszédos konyhában a mosogató mellett kávékiöntő á A kávészemek az
üveg alján ülepedtek meg, felettük egy-két 1 velyknyi sűrű folyadékkal.
Llewelyn fogta a kiöntőt és vissza tált az irodába. Átlátszó műanyag
fedél védte a gépet a portól a külső behatásoktól. Llewelyn hátrahajtotta
a fedelet, majd letöltötte a kávét a gépezetbe. Sziszegő hang
hallatszott, m éles pukkanás, és máris égett, csípős szag kezdett
terjengen zöld fény az irányítópanelen villogni kezdett, majd teljesen
hunyt.
Llewelyn lehajolt és kihúzta a csatlakozóvillát, majd jó hányszor újra
visszadugta, hogy biztosra mehessen. Ami! semmi sem történt - se zöld
fény, se készenléti jel - bedu hagyta a gépet és újra felállt. A
telexpapír tekercse két stenc
161
zett másolatot őrzött az üzenetről. Letépte valamennyit, azután
visszatette a helyére a hengert, mintha az üzenet soha meg sem érkezett
volna. Végül behajtogatta a Molly Jordán férjéről szóló híreket a zakója
zsebébe, letörölte a telex kezelőszerveit egy zsebkendővel, és
visszavitte a kiöntőt a konyhába. Néhány perccel később a számára
kijelölt emeleti hálóban máris úgy aludt, akár a bunda.
Molly Jordán másodszor is megkérte, hogy láthassa a helyszíni
jelentéseket. A nagykövet az íróasztala mögött ült, látható zavarban.
Pedig Molly azonnal megkedvelte az alacsony, szökés hajú férfit a
fiatalos mosollyal és a meleg kézfogással. Személyesen jött elő, hogy a
recepciós övezetben fogadja, és mire az irodába értek, egy tálca tea és
keksz várta őket az asztalon.
- Kérem... - mondta újra és felé nyújtotta a kezét.
A nagykövet felsóhajtott és láthatóan még mindig vonakodott átadni a
papírívet.
- Ez nem olyan egyszerű - kezdte a férfi. - Ha szigorúan vesszük...
-Afiamról beszélünk. Nem tudom, megérti-é, de...
- Tudom. Tudom. Csak... -A férfi újra felsóhajtott, majd előrehajolt és
átcsúsztatta az asztallapon az egyoldalas jelentést. Molly felkapta a
lapot és gyorsan átolvasta. A három tömör bekezdés pontosan tudatta, mi
történt James-szel. A városon kívül járt a Terra Sancta Land Roverével.
Szürkületkor tért vissza. Megállt az úton, hogy megvizsgáljon egy
otthagyott ruhadarabot. Ennek nyomán megindult befelé az aknamezőn.
Útitársa, egy Christianne Beaucarne nevű francia ápolónő, a Land Roverben
maradt. A gyermek, akit kerestek, végül is előkerült. James nem sokkal
ezután lépett aknára. A barátnő rádión értesítette a többieket. Mikor
megtalálták, a fiú már halott volt.
Molly felnézett. A nagykövet az arcát tanulmányozta a csésze pereme
felett.
- Sajnálom, Mrs. Jordán - szólt csendesen. - Nem kellemes olvasmány.
Molly némán bólintott, majd tekintetével visszatért a jelentéshez.
Valahogy soha nem gondolta volna, hogy ilyen lesz. Ilyen
162
hétköznapi. Ilyen átlagos. A hat nap, mióta együtt kellett élni James
halálhírével, valahogy sokkal nagyobb fontossággal n házta fel az
eseményt. A fia a Harmadik Világban élt. Segítette szegényeket és
elesetteket. A végén az életét is értük áldozta fe Ezzel meg is tudott
békélni. Ezzel. De amit itt olvasott, sokkal ii kább vallott közúti
balesetre - egyszerű ok és okozat; egy ros; döntés, egy pillanatnyi
könnyelműség, amiért mindannyiukra rettenetes árat kell fizetnünk.
Lehetett James ilyen átkozott ostoba? Ilyen önfejű? Lehetett?
Újra olvasta az utolsó bekezdést és a szavak kéretlen egyszer sége mögött
mintha egykedvű, monoton hangot hallott voln | Értetlenség és elfojtott
harag költözött a sorok közé. A fiát al posan kioktatták. Tisztában volt
vele, milyen kockázatot váll; Megmutatták neki az áldozatokat, beszéltek
a korábbi incide sekről, és figyelmeztették az egyetlen nyelven, ami
valóban ss mított - a feltépett hús és a kiömlött vér nyelvén. Mégis lerr
részkedett az útról, hogy másokat mentsen és végül önmag veszejtse. Bűn
és bűnhődés, gondolta Molly. Megszegted a s; bályokat. Viseld a
következményeket.
Kitört a karosszék fogságából és ujjaival görcsösen markolt; papírívet.
Nem akadt mondanivalója, egyetlen szó sem, hacs nem az, hogy mindenáron
oda kell jutnia; Muengóba kell repült és találkoznia kell ezzel az
emberrel, hogy elmondja neki: az ő igazán megérdemelt volna egy-két
dicsérő sort is. És hogy megti ja, ki gyártja ezeket az aknákat. És
egyáltalán mit keresnek ott, az ten szerelmére? Ki árulja őket? Ki rakja
le őket? És ki feledke meg róluk ezután? Tömören szólva, ki ölte meg
James Jordánt A nagykövet maga is talpra ugrott. Molly nem kért többet a
t ból. A nagykövet lassan visszaült.
-Jól értettem, hogy szándékában áll... nos... felkeresni a h( színt...?
Molly azonnal megértette a kérdés lényegét és felismert hangsúly hirtelen
változását. Robbie Cunningham korábbar gyelmeztette, hogy egy muengói
kirándulásra soha nem kap | nak hivatalos engedélyt. Épp ellenkezőleg, a
nagykövetség c bérei mindent elkövetnének, ami csak a hatalmukban áll, h<
visszatartsák őket.
163
- Nem - felelte óvatosan. - Itt akartam lenni, amikor hazaszállítják.
Mielőtt feltennék a repülőgépre.
A nagykövet egy hosszú pillanatig gondosan tanulmányozta az arcát.
- Tehát nem szándékozik Muengóba utazni? -Nem.
- Mert, tudja, azt a helyet ostrom alatt tartják...
- Igen, tudom.
- És tudja, hogy ez mit jelent? Hogy milyen egy polgárháború? Mennyien
esnek áldozatul? Hogy nincs ivóvíz? Nincs energia? -Szünetet tartott. -
Tudatában van annak, hogy...nos... hogy milyen helyzetnek tenné ki magát?
Hogy mekkora kockázatot vállalna? Milyen nehézségeket okozna magának...
és vélhetően nekünk is?
Molly lehajtotta a fejét és engedélyezett magának egy félmosolyt. Csak
játszadoznak, tudta jól. Mondatokat kellett elmondani, hatalmi pozíciót
kellett felvenni, figyelmeztetést kellett intézni. Arra az esetre, ha
történne valami. Egy pillanatig még azon is eltűnődött, hogy a férfi
talán magnóra veszi a beszélgetésüket, de azután elvetette a lehetőséget.
A férfi túlságosan is kedves, túl hétköznapi - nagyon is emberi.
Felnézett. A nagykövet felé nyújtotta a kezét. Molly előrehajolt és
esetlenül kezet rázott vele. A nagykövet elpirult.
-A jelentést, ha szabadna - kérte. -Attól tartok, nem is adhattam volna
ki a kezemből.
Molly egyetlen szó nélkül továbbította neki a lapot az asztallap felett.
A nagykövet kihúzott egy fiókot és elvett egy iratgyűjtőt. Molly a borító
ragasztott címkéjén felismerte a saját nevét. A férfi gondosan kettőbe
hajtotta a papírlapot, rápillantott az órájára és lejegyzett valamit a
borító belső oldalára.
- Ki írta ezt a jelentést? - kérdezte Molly. A nagykövet feltekintett.
- McFaulnak hívják - felelte. - Ő irányítja az aknák felszedését. Úgy
tudom, személyes kapcsolatban állt James-szel, és igencsak érintett a
balesetében is.
- Találkozott már vele?
- Igen, ami azt illeti.
164
- Milyen ember?
A nagykövet elgondolkodott a kérdésen.
- Hozzáértő - válaszolt végül. - Elkötelezett. Szenvedély* nos igen. -
Itt szünetet tartott, a homlokát ráncolva. - Azt ] szem, Kuvaitban ő maga
is aknára lépett.
- Ezért mondta, hogy személyesen is érintett James balese ben?
- Nem. - A nagykövet összecsukta az irattartót. - Ő ment t hogy kihozza a
maga fiát. Ő és a francia lány, aki a jelentésber szerepel. Ők is
meghalhattak volna. Nyugodtan mondhatjuk hát, hogy ő is érintett... -
csúsztatta vissza az irattartót a fiókl kerülve Molly tekintetét - nem
gondolja?
Már erősen sötétedett, mire az utolsó holttestet is leereszt ték a
tömegsírba. Kisebb tömeg gyülekezett a mangófák alatt a lenyugvó nap
hosszú árnyakat vetett, amint az afrikaiak hal taikat gyászolták.
McFaul a munkagép mellett állt. Christiannét figyelte és a várt, mikor
áll fel a lány. Christianne a hosszú árok peremén I delt, megállás nélkül
mozgó ajkakkal és imára hajtott fejjel.
- Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luc eis...
A lány keresztet vetett, mielőtt felállt volna. Azután visszaté Land
Cruiserhez, beszállt és magára csukta az ajtót anéll hogy
visszapillantott volna.
McFaul megragadta Bennie kinyújtott kezét és beszállt a sá markoló
fülkéjébe. Kékes füstfelhő szakadt fel a kipufogó amint a motor beindult.
Azután a munkagép kanala előrel dűlt, a kabin megpördült, és a nyirkos,
vörös föld első rögei takarták a várakozó holtak sorát.
Órákkal később, miután a sírgödröt feltöltötték, McFaul i mindig ott ült
a mangófák alatt, a csendes afrikai sirámokat hall va és figyelve, amint
az első csillagok felbukkannak az égboli Egész este ott maradt;
mozdulatlanul a lombsátor alatt. Végül lamikor éjfél után, hirtelen
megborzongott és talpra állt. Egy-pillanatig zavartan meredt a domb
lábánál húzódó sebhelyre,; tán elfordult és botorkálva megindult a távoli
város felé.
165
MÁSODIK KÖNYV
Hatékonyság
Habár az acélgömb a hatótávolság szempontjából mind'
képpen előnyös, a hatékonysága nemigazán megfelelő, miu
a legsúlyosabb sebeket az éles peremű, szabálytalan alakú re
szék okozzák. Ilyen alakzatokat kaphatunk például az előre
hornyolt acélköpeny, a felvagdalt fémrudak, illetve a csőbe
bák alkalmazásával. A srapneltípusú aknák hatékonyságát
mészetesen nemcsak az általa kibocsátott egyedi repeszek
lyensége jellemzi, hanem az együtthatás is, amely a célt egyi
jűleg támadó repeszek nagy számából fakad.
C. E. E. SLOANALEZRE1 Szárazföldi badvisi
Hatodik fejezet
Még sötét volt, mikor Molly Jordán felkelt. Az éjszaka javaré ét azzal
töltötte, hogy a moszkitóháló alatt fekve az álom és ébrenlét határán
sodródott, és próbálta száműzni magától ablakon túli világ hangjait. Egy
időre újra eleredt az eső. Éj után a távolban kézi lőfegyverek ropogása
hallatszott. Azut; már valamikor a hajnali órákban, egy hosszú, alig
emberi n gés is elért hozzá a szomszédos szobából.
Molly, immár felöltözve, óvatosan kilépett a folyosóra. A k vétlenül
mellette nyíló ajtó alján fénycsík szüremlett ki. Kéts: kopogott az
ajtón, alig hallhatóan. Az órája szerint még mini csak hajnali ötre járt.
Újra kopogott. Amikor semmi sem törté kinyitotta az ajtót és azonnal
felismerte a bűzt. Todd Llewe csupaszon feküdt az ágyon, eltekintve a
derekára tekert töröl zőtől. A tál az ágy lábánál félig megtelt
hányadékkal.
Molly habozott egy pillanatig, majd odalépett az ágyh Llewelyn nem
nyitotta fel a szemeit, és a légzése is norma nak tűnt. Molly
megérintette a lepedőt, melynek egyik sar a férfi görcsösen szorongatta a
markában. Az anyag nyirl volt az érintésére. Visszasietett a szobájába és
előhúzott« könnyű takarót az ágya alól. Amikor ráterítette a férfi teste
a szemek hirtelen felpattantak.
- Maga beteg - suttogta Molly.
Llewelyn üres tekintettel meredt rá. Arcának megszokott p teljesen
kifakult és parányi színfoltokká zsugorodott mind orcáján. A férfi nagyot
nyelt, azután megnyalta az ajkait. Nyel krétafehéren rakódott le a
lepedék. A padlóra letett pohár után nyúlt.
169
- Mennyi az idő? Öt körül? *
- Igen. Még korán van.
- Látja a táskámat? Az ágy alatt? Egy öreg sporttáskát?
Molly egy pillanatig értetlenül nézett rá, azután négykézlábra
ereszkedett. A táskán harsány színnel a „Santos" felirat virított.
- Ott van ~ felelte és feltornászta magát a földről.
- Hála legyen Istennek.
A férfi felkönyökölt az ágyban, az arcát dörzsölgetve. Álla szürke volt a
másnapos borostától. Molly újra a tál felé sandított.
- Hogy érzi magát? - kérdezte.
- Most már jobban.
- Mi történt?
- Nem tudom biztosan. Emlékszem rá, hogy fáztam, amikor lefeküdtem. Majd
megfagytam. Azután hirtelen melegem lett. Izzadtam, akár egy disznó.
Azután... - vonta meg a vállát - jött maga.
- Tényleg jobban érzi magát?
- Igen - bólintott Llewelyn. - Legalábbis azt hiszem. - A férfi vett egy
mély lélegzetet és engedte, hogy a feje visszahanyatlód-jon a párnára.
Molly lehajolt a tálért és magával vitte a folyosón át a
mellékhelyiségbe, ahol kiürítette a vécébe. Mikorra visszatért Llewelyn
hálószobájába, a férfi félig máris felhúzta rövid ujjú, fehér ingét.
Kurta, túlzottan is céltudatos mozdulatokkal öltözködött, mint egy
részeg, aki elhatározta, hogy lerázza magáról a kábulatot. Mollyt azonban
így se győzte meg.
- Biztos benne, hogy minden rendben lesz?
- Persze - felelt kurtán a férfi. - Köszönöm.
- Mégis mi történhetett?
- Fogalmam sincs. Valamit ehettem. Vagy ihattam. - Most először nézett
bele a nő szemeibe. - Ki tudhatja ebben a nyavalyás országban?
Fél hétkor indultak el a repülőtérre. Robbie kölcsönvett egy hatalmas
amerikai teherautót az egyik társ-szervezettől és mikorra felbukkant az
utcán a ház előtt, már három munkás órát tudhatott maga mögött, hiszen a
dokkoknál neki egyedül kel-
170
lett felpakolnia az előző nap vásárolt készleteket a kocsi pia jára. A
csomagok túlnyomó hányadát élelmiszerek tették k rizzsel és kukoricával
teli zsákok, magas proteintartalmú k szersült, nagy kiszerelésű
tejporkonzervek - de a ponyva al látni lehetett egy jókora, 40 gallonos
olajos tartályt is.
Molly felmérte a készleteket, mielőtt beszállt volna a négys mélyes
vezetőfülkébe.
- Miért a dokkoknál? - kérdezte Robbie-t. - És miért ilyen ] rán?
Robbie szorosabbra húzta az egyik kötelet, mely a rakomái rögzítette. A
férfi tenyere olajosan fénylett.
- Muszáj volt odamennem - felelte. - Máskülönben átverik embert.
A reptérre vezető úton máris csigalassúsággal araszolt előr forgalom,
zömében a városi elágazások felé tartva. A néhi Sonangol benzinkút előtt
végeláthatatlan sorok kígyóztak, é rendőrök által emelt kordonok kétszer
is megakadályoz őket a továbbjutásban. A második alkalommal a rendőri erő
egy osztagnyi katona is erősítette, és rövid szóváltást követe Robbie-nak
hátra kellett hajtania a teherautó ponyváját, h( néhány rendőr
felkapaszkodjon a platóra és megsápolja a gi dosan egymásra rakott
kartondobozokat.
Molly a fülke hátsó ülésén foglalt helyet, Llewelyn mellett egy idő után
ráébredt, hogy a férfi filmezésre használ fel rr den kényszerpihenőt, az
ablakhoz tartva és kabátja mögé r ve a gépet. Végül a rendőrök egyenként
leugráltak a platóró megálltak az útszélen. Egyikük jókora, „ÓVATOSAN -
SEGE SZÁLLÍTMÁNY" feliratú dobozt cipelt magával. Robbie viss
kapaszkodott a volán mögé és bevágta az ajtót, majd leteké az ablakot és
portugálul visszakiáltott valamit, miközben < idősebb rendőr
továbbhessegette őket. Miután újra nekivág az alattomos kátyúkkal
szaggatott úttestnek, a visszapilla: tükörben kiszúrta Llewelyn
kameráját.
- Tegye már el azt a vackot - szólt neki hátra - mielőtt v mennyiünket
letartóztatnak.
Molly dermedten nézte a két férfit. Ez volt az első alkalom, h Robbie
szemlátomást elveszítette a hidegvérét, bár Llewelyn
171
%
nek ellenére nyugodtan vizsgálgatta a számlálót a kamera oldalán. A
szürke reggeli fényben sápadtnak és betegnek tűnt, és Molly még azon is
eltűnődött, hogy hallotta-e egyáltalán, amit a fiatal Terra Sancta
alkalmazott mondott neki. Azután a férfi felnézett, és tekintete
találkozott Robbie-ével.
- Ezt nevezem kihívásnak. -Mit?
- Megcsinálni a filmjét úgy, hogy nem filmezek.
-Az én filmemet? - Robbie nem is bajlódott azzal, hogy leplezze
megvetését. - Most viccel, ugye? *
A repülőtéren mindenfelé katonákat lehetett látni. Kettes-hármas sorban
felsorakozva szűk kordonba fogták a terminál épületét és figyelemmel
kísértek minden egyes járművet, ami csak felbukkant az úton. Robbie ügyet
sem vetett rájuk. Elhaladt a főbejárat üvegajtaja előtt és egy bekötőutat
használva befordult egy nyitott kapun. A kapun túl álltak a
segélyszervezetek repülőgépei, melyeket Molly érkezésének napján is
látott. A sor végén, elkülönülve a többi géptől, egy jócskán öregebb
kétmotoros várakozott. A pilótafülke magasan ült a színezett plexibuborék
alatt; a géptörzsön négy kis ablak sorakozott egymás után. A repülőgépet
égszínkékre festették, míg a farokrészt egy madár fehérrel megfestett
körvonala díszítette.
Llewelyn előrehajolt, újra a kamera keresőjébe nézve és közben
utasításokat mormolva Robbie-nak. Molly látta, hogy valaki kiugrik a gép
hátsó ajtaján és felemeli a kezét. Az alacsony és testes férfi még
Robbie-nál is fiatalabbnak tűnt. Sportcipőt és farmert viselt, felette
könnyű bőrkabátot. Amikor a teherautó megállt, határozottan odalépett a
hátuljához, megemelte a ponyvát és tanulmányozni kezdte a rakományt.
Valamennyien kiszálltak a fülkéből. Llewelyn továbbra se hagyta abba a
filmezést. Lassan oldalazva körbejárta a repülőt, majd eltűnt odabent. A
távolban egy katonai helikopter tűnt elő a semmiből és kezdett el lebegni
a terminálépület felett, majd lassan leereszkedett egy jókora
teherszállító gép mellé. Molly figyelte, amint a helikopter ajtaja
félrecsúszik és féltucatnyi katona ugrik ki a reptér aszfaltjára. A
katonák maguk közt nevetgéltek, miközben meglazították sisakjuk szíját,
majd egy
172
láthatatlan kéz elkezdte kilökdösni a gépből a súlyos málh zsákokat. A
katonák szorosan markolták fegyvereiket, mielc lehajoltak az olajos
aszfaltra és vállukra vették a csomagok hogy egy várakozó teherautó felé
vegyék az irányt. Molly puha érintést érzett a karján.
- Piet Rademeyer. Örülök, hogy találkoztunk. Én vagyok a lőta.
Molly megrázta a kinyújtott kezet és követte a pilótát a gt hez. A
parányi kabin odabent forró olaj és kikopott bőr illa árasztotta. A
keskeny folyosó két oldalán csak egy-egy széksi nak jutott hely, és a
legtöbb ülőhelyet így is megszüntett< hogy helyet csináljanak a
teherrakománynak. Llewelyn má fel-le járkált a folyosón és kikukucskált
az ablakokon, arcán a szült összpontosítás jeleivel.
- Mit gondol? - kérdezte Rademeyert. - Hol lenne a legjob
- A legjobb?
- Filmezni. - Llewelyn türelmetlen mozdulattal intett a ka korder felé.
- Mozi is lesz? - Rademeyernek meg kellett görnyednie az a csony
kabinban. - Maga afféle médiamágus? Erről van szó? Mí az operatőrünk? A
világ szeme?
Llewelyn fittyet hányt a kérdezősködésre, ehelyett le tele] dett a jobb
oldali ülésre az első sorban és kifelé meredt az at kon.
- Mit szólna ehhez? Innét felvehetnem a felszállást? A les2 lást? Vagy
jobb lenne, ha maga mellett lennék? - A pilótafü: felé biccentett. - Ott
elől?
- Csinálhatja nálam is. Megülhet a másodpilóta helyén, de egyszer ott
van, ott is marad. Ha visszaérünk, felállhat, sétálj hat, csinálhat, amit
akar. Onnét előrefelé is veheti az egészet, pilótafülkébe vezető lépcső
felé intett. - Csak maradjon rr egyhelyben. Semmi gond.
- A felszállás alatt végig ott lehetek? És leszálláskor is? Rademeyer
vállat vont.
- Amit csak akar. Maga fizet.
Negyven perccel később már fel is szálltak. Robbie besz vezett néhány
angolait, hogy segítsenek felpakolni a ra]
173
mányt. Az élelem és az üzemanyag biztonságban a gép farrészébe került,
vastag kötélhálóval lerögzítve. Robbie unszolására végül Molly foglalta
el a másodpilóta helyét, bekötve magát az ülésbe és elfogadva a Rademeyer
által felajánlott fejhallgatót. Mollynak alkalma nyílt hosszabban is
elbeszélgetnie a férfival, miközben arra vártak, hogy a rakomány a
helyére kerüljön. Rademeyer Fokvárosban és Floridában is fenntartott egy
lakást, az év jelentős részét mégis úton töltötte -ahogyan ő nevezte, a
„frontvonalon" - és olyan helyekre eljuttatta az utasokat vagy a
teherrakományokat, ahová senki más nem merészkedett. A repülőgép is a
saját tulajdona volt. Az öreg De Havilland Dove, melyet alkalmi áron
vásárolt egy miamii kereskedőtől, tökéletesen megfelelt az ilyen célokra.
Tudomása szerint Kairótól délre ez volt az egyetlen fellelhető példány a
gépből. A férfi úgy tervezte, hogy amikor már belefárad abba, hogy nap
mint nap az életét kockáztassa, akkor luxuskirándulásokat fog szervezni a
milliomosoknak és a szeretőiknek, eljuttatva őket az olyan egzotikus és
elérhetetlen helyekre, melyek természetes szépségét mindeddig nem dúlta
fel a nagy nyugati irodák által toborzott turistasereg.
A tíz perc alatt, míg elbeszélgetett vele, Molly egészen összemelegedett
a fiatalemberrel és megkedvelte őt magabiztosságáért,
szenvedélyességéért. A pilóta egy kicsit James-re emlékeztette - ugyanaz
a felvetett áll, ugyanaz a fölényes legyintés, amikor a nehézségekre vagy
a kudarc lehetőségére került a szó - és Molly jót mulatott, amikor a
férfi kutatni kezdett ülése alatt és végül előhúzott tucatnyi kék pólót,
melynek mellrészére a gépen is látott fehér madarat nyomtatták. A pólókat
a legutóbbi országos választások alatt az ENSZ százával osztogatta, mint
a béke jelképét, így próbálva megolajozni az újsütetű demokrácia
fogaskerekeit. Rademeyer szerint a választás csak porhintés volt, napok
múlva már ki is tört a polgárháború, de neki a felfordulásban sikerült
rátennie a kezét néhány tucat ilyen pólóra és úgy döntött, hogy a gépet
is ilyenre festeti.
-A színeknek itt jelentősége van - közölte a férfi. - Talán maga is
észrevette.
- A feketére és a fehérre gondol?
174
- A kékre - vigyorgott Rademeyer. - Azt hiszik, az ENSZ-sz vagyok. így
nem lőnek le.
Most lassan végiggurultak az aszfalton és megcélozták a fé nyomokkal
tarkított betonsávot, amely a kifutópálya kezdet jelezte. Molly azelőtt
egyszer sem repült a pilótafülkében ülv és még Llewelyn sem törhette meg
a varázst, aki néhány méte nyire mögötte, a folyosó közepén filmezett.
Bal oldalt, jó sz; méternyire előttük, egy korábbi baleset elszenesedett
merne tóját láthatta, egy hajdan repülőgép formájú üszkös roncsot
szikkadt gyepszőnyegen; míg a repülőtér távoli sarkában brut lis külsejű,
terepszínűre mázolt vadászbombázók figyelték hal dásukat. Miközben
elgurultak mellettük, a személyzet éppen r kétákat szerelt fel az egyik
gép szárnya alá; sötétzöld kezeslába ba öltözött apró figurák küszködtek
a karcsú, ezüstös fegyvere kel. Rademeyer szerint ilyen bombákkal
Huambóban egész k rületeket tettek a földdel egyenlővé, csak mert az
egykor gy nyörű déli nagyváros ma az UNITA főparancsnokságának adc
otthont. Molly a fejét rázta, amint maga elé képzelte a véren zést. Alig
néhány napja mindez még reménytelenül távolin; tetszett - egy ismeretlen
háború képei a híradóból - de Mol furcsa mód máris itt érezte igazán
otthon magát, és többé ne tartóztatta se meglepetés, se rémület.
Miközben a pneumatikus fék sziszegett a talpuk alatt, Mol I
visszaemlékezett a tegnap esti vacsorára Larry Giddings-szt Pontosan
erről beszélgettek - egy polgárháború által megtép zott társadalomról.
Mint kiderült, Giddings az elmúlt tizenöt < javarészét Angolában töltötte
el, és átvezette az Aurorát az egy súlyosabb válságokon, miközben az
ország magállíthatatlan sodródott a széthullás felé. Vegyünk el mindent,
amit magát értetődőnek tekintünk, mondta, és az eredmény nagyon is 1
számítható. Vegyük el a szabadságot, szalasszunk el minden 1 tező
alkalmat a felzárkózásra, helyezzük törvényen kívül a leg tim, választott
kormányt, és előre látható módon káoszt és eri szakot kapunk eredményül;
egy ezer sebből, haldokló állatkéi vérző országot. És Angola még ennél is
rosszabb, toldotta me Angolát valójában meggyilkolták, aljas indokokból
és nyerésé vágyból, ráadásul az áldozaton mindenfelé ott láthatóak a kor
175
munizmus ujjlenyomatai. MoUy gondosan lejegyezte a szófordulatot, miután
visszavonult szobája magányába. Az apja is mondott valami hasonlót, még
hosszú évekkel ezelőtt, amikor az oroszok fallal kerítették el Berlin
keleti részét és hátat fordítottak a huszadik századnak, és Mollynak ő
jutott az eszébe, mialatt figyelte az étteremben Giddings-t az emberiség
végzetéről értekezni. Az apjának persze ebben is igaza volt. A
kommunizmus ujjlenyomatai. Mindenfelé.
Llewelyn paskolta meg a karját. Elérték a kifutópálya elejét, és
Rademeyer nekilendítette a gépet a felszállásnak. MoUy felvette a
fejhallgatót, miközben Llewelyn próbálta elmagyarázni, merrefelé is
kellene néznie a következő felvételen, de a hajtómű moraja egyre csak
erősödött, és MoUy a végén kényszeredetten bólintott a férfi felé, mintha
megértette volna az utasításait.
Rademeyer felé fordult és felemelte a hüvelykujját, ő pedig bólintott és
visszamosolygott rá, tökéletesen megfeledkezve Llewelynről és az ő
kamerájáról. Újabb szisszenés hallatszott, amint a fékek kiengedtek,
azután a kis gép megindult előre és végigzötykölődött a kifutón, miközben
Rademeyer a maximumra növelte a sebességet. Most már valóban gyorsan
haladtak és a szaggatott csík egyetlen vonallá mosódott össze a beton
közepén, majd Rademeyer visszahúzta a kormányrudat, a gép orra
felemelkedett, és a rázkódás abban a pillanatban megszűnt.
Mielőtt útnak indultak volna, a férfi megmutatta Mollynak, hogyan
használhatja a fedélzeti összeköttetést. Lenyomta a kis gombot az
ablakpárkányon a könyöke mellett.
- Két óra húsz perc - mondta éppen a férfi.
- Mi lesz azután?
v
- Muengo.
Tom Peterson húsz perccel ezután értesült a repülőútról. A
kormánycsapatok egyik teherautójában ült és próbálta elmagyarázni Muengo
vízellátásának nehézségeit a helyőrség parancsnokhelyettesének. Mielőtt
az ostromállapot megkezdődött volna, a Terra Sancta azt tervezte, hogy
több kutat is fúr az ellátás biztosítására. Egy új kút néhány nap alatt
elkészülhetett, és a folyóparti szivattyúházat ért aknatalálat után
jelentősen felértéke-
176
lődött az ilyen másodlagos vízforrások szerepe. A városlak közül sokan a
folyó vizét használták, csakhogy nem gondoskc tak a tisztításáról, lévén
nem jutottak tüzelőanyaghoz, hogy a zet legalább feUorralják. Napok
kérdése csupán, hogy kitörj egy súlyosabb járvány. Vérhassal máris
mindenfelé lehetett s molni. Egy kolerajárvány felérne egy
lidércnyomással.
Peterson arra biztatta a tisztet, hogy szálljon ki a teherautób és vessen
egy pillantást az új kútra. A Terra Sancta házában zött dokumentumok
szerint a kutat a helybeli munkások ásí ki, még a szerencsétlenül járt
James Jordán felügyelete alatt, a nek egy korábbi Oxfam felmérés nyomán
sikerült megtalálj egy víztartó talajréteget. A próbafúrások igazolták,
hogy az ér szonylag könnyen elérhető, mindössze négy és fél méterny
húzódik a talajfelszín alatt, és alig egy hétnyi munka után a fi víz fel
is tört. A felszíntől számított egy méteres mélységig a ] tat előre
kiöntött betongyűrűkkel rakták ki, és néhány n; munkával el is juthattak
a befejezésig.
A tiszt végül beleegyezett, hogy megvizsgálja a kutat. Fiatalé ber volt
még, nem lehetett több huszonötnél, és egy part me nagyvárosból, Sombéból
származott. Peterson megérezte, he nem lelkesedik sem a vidékért, sem a
háborúért, és hogy utóbbi négy nap történései őt is mélyen megrázták. A
férfi m ott állt a kút pereme mellett és lekukucskált a mélybe. Rozs<
vaslánc lógott alá a kút szája fölé ácsolt háromlábú faállványi és
Peterson megérezte az odalent húzódó édesvíz hűvös illái a nyirkos
földszagot, amely szülőföldje, Somerset kora n> reggeleit idézte fel
benne.
A tiszt kavicsot hajítqtt a kútba, kivárva a loccsanást. Portu lul
beszéltek egymással.
- Hány emberre lenne szüksége?
- Hatra, nem többre.
- Mennyi ideig?
- Három napig. Talán négyig. Lehet kevesebb is elég, ha n esik.
A tiszt bólintott. Közel hatvan órája kitartott már a tűzszür mely alatt
tovább folytak a tárgyalások a segélyszervezetek all mazottainak
kimenekítéséről. Katilo ezredes UNITA alakúk
177
szoros gyűrűt vontak a város köré, melynek sugara a nagytemplomtól
számítva sehol sem nőtt hat kilométernél hosszabbra Ha végeztek az
evakuálással, a harcok óhatatlanul kifognak újulni.
Peterson hátrébb lépett a kút peremétől. A repülőtér felé vezető út innét
alig százméternyire szelte ketté a bozóttengert, és ebből a távolságból
jól látszott az olajoshordók sora, melyet a felkelők használtak torlasz
gyanánt. A barikád túlsó felén a lázadók katonái sorakoztak fel;
mozdulatlan alakok terepruhába öltözve. Egyikük távcsövén keresztül a
kútnál gyülekező csoportosulást vizslatta.
- A vízellátás egyre nehezebben oldható meg - mutatott rá Peterson. -
Hétvégére mindenképpen üzembe kell helyeznünk a kutat. Ha még itt
leszünk.
- Egyetlen kút? - fordult felé a tiszt. - Hatvanezer emberre? -Vállat
vont és elfordult, nem látva további értelmét a beszélgetésnek, de
Peterson utána sietett, elszánva rá magát, hogy meggyőzi a másikat.
Korábban is sokszor találkozott már ezzel a megközelítéssel - a közömbös
meghajlással a körülmények hatalma előtt. A férfi a harcterek nyelvezetét
beszélte és nagyon is jól értette, mit sugall a közeli ellenséges
torlasz. Néhány nap múlva talán már ő maga is halott lesz. Miért bajlódna
azzal, hogy megássa a kutat valaki másnak?
Peterson újult erővel kezdett érvelni és rámutatott, hogy maguknak a
katonáknak is szükségük van tiszta vízre, de a tiszt már nem figyelt rá.
Kék színű ENSZ Landcruiser zötykölődött feléjük az úton. A jármű hatalmas
porfelhőt kavarva állapodott meg. Peterson azóta nem látta Fernandót,
hogy az ENSZképviselő a múlt éjjel hullafáradtan visszaért az UNITA
parancsnokaival folytatott újabb kimerítő egyezkedésről. Most, ha lehet,
még nyúzottabbnak tűnt.
- Maga mit tud erről az egészről? - kérdezte egy szuszra.
- Erről? Miről?
- Erről a repülőről? Ami ma délelőtt érkezik? - Peterson a fejét rázta és
kinyitotta a Landcruiser ajtaját, hogy kiengedje Fernandót. A hamutartó a
műszerfalon zsúfolásig telt cigarettacsikkekkel. Fernando koszos
zsebkendőt húzott elő a zsebé-
178
bői és megtörölte arcát. - Luanda hívott tíz perccel ezelőtt, reggel
hagyták jóvá egy gép felszállását. A gép nyolc harmi kor fel is szállt. A
maguk egyik emberével a fedélzetén.
- De hát a reptér le van zárva.
- Azt én is tudom. Épp ezért kérdezem magát. Fernando keze szinte önálló
életet élve vándorolt a gyűi
ing mellzsebéhez. Peterson visszautasította a felkínált Gitár és az
órájára pillantott, a fejében gyors számításokat végezv( repülőút
Luandából ide - hacsak nem MIG-en indul el vala) legkevesebb két órába
telik. És most negyed tízre jár.
- Akkor most mi lesz? - kérdezte.
- Ne tőlem kérdezze. Útközben szóltam Katilónak is. Elmo tam neki, mi
történt.
- És mit mondott rá?
Fernando elfintorodott a kérdés hallatán, hátat fordítói szélnek és
meggyújtotta cigarettáját. Peterson figyelte, ahog a szél szétfoszlatja a
füstöt, és kivárta a választ. Fernando lep kált egy darabka dohányt az
alsó ajkáról.
- Csak nevetett - felelte végül. - Ahogy mindig is szokott.
A Dove tovább zsongott, a sebességmérő mutatója el .«• mozdult a 130
csomóról, a táj lassan gördült el alattuk. T< mint másfél órája a
levegőbe emelkedtek, és Mollyt kezdtt nyomni az álom, miközben a
plexiüveget átjáró napfény kt te felforrósítani a kabin belső terét.
Rademeyer időről id előrehajolt és ráirányította a figyelmét az alant
elsuhanó lát! egy-egy érdekesebb részletére - egy hegyláncra, egy folyt
nyarulatra, vagy alig egy perccel előbb a Benguela vasút kony fekete
vonalára. Valaha, gondolkodott el hangosan Rs meyer, bárki vásárolhatott
egy jegyet Beirába, hogy vasú jusson el Afrika egyik feléből a másikba. A
háború követke ben ma már Benguela és a másik part menti kikötővá Lobito
harminc mérföldes környékére korlátozódott a va szolgáltatás. Az ország
belsejében az UNITA csapatai rég robbantották az összes hidat és
aláaknázták a sínpárokat szánva rá magukat, hogy először izolálják,
azután elpusztítj vidéki közösségeket. Molly meredt tekintettel figyelte
a tája
179
a háború nyomorúságán gondolkodott. Odalent most felhők kezdtek
formálódni - hófehér vattacukor-pamacsok az érintetlen dzsungel zöldjével
és barnájával a háttérben.
- Magát nem is zaklatja fel? - kérdezte hirtelen.
- Micsoda?
- Az öldöklés? A háború? A veszteségek? >
Rademeyer felé fordult. A poros repülőszemüvegen keresztül
is láthatta, hogy a férfi mosolyát próbálja leplezni.
- Miért kellene, hogy felzaklasson? Ez egy ilyen hely. Legalább harminc
éve folyik már ez a háború. Öregebb, mint én vagyok.
MoUy bólintott és Larry Giddings-re gondolt.
- A kommunizmus nem old meg semmit - legyintett. - Régen se működött, és
most se.
Rademeyer meredten nézte. A mosoly tovább szélesedett.
- A kommunizmus? Most tréfál, igaz?
- Nem - ráncolta a homlokát MoUy. - A kormányzat kommunista, nem igaz?
Emiatt folyik a háború. Ezért van ekkora felfordulás.
- Ki mondta ezt magának?
MoUy félrekapta a tekintetét és máris megbánta, hogy belekezdett ebbe a
beszélgetésbe. Talán Larry Giddings korántsem olyan megbízható forrás,
mint amilyennek tűnik. Talán számos egyéb nézőpont is létezik.
- Egy barátom - felelt vonakodva - még Luandában.
- És mit mondott még? Ez a maga barátja?
- Hogy semmi sem működik úgy, ahogy kellene. Igaza is van. Csak körül
kell nézni.
- És mindez a kommunizmus miatt van?
- Igen - bólintott bizonytalanul MoUy. - Igen.
- De miért?
- Mert a kormányzatnak felül kellene emelkednie a káoszon. Nekik kellene
helyre tenni a dolgokat.
Rademeyer most már harsányan nevetett, fejét hátravetve a támlának.
- A mi MPLA- barátaink? A kormány? Még hogy kommunisták? Ez még viccnek
is rossz.
180
MoUy érezte, hogy elvörösödik. Biztos volt benne, hogy ne értett félre
semmit. Az MPLA a kormányzat. A kormányzat koi munista. Az ellenfél az
UNITA.
- Az UNITA-t támogatjuk - szólt bizonytalanul. - A Nyugat éi maga
országa, Dél-Afrika... - fordult újra a fiatal pilóta felé márpedig akkor
a kormányzat a kommunista, nem így van?
Rademeyer mosolya hirtelen lehervadt. Valamit meglát< maga előtt és
egészen előrehajolt az ülésben.
- Valamikor így volt - mormolta - még a nyolcvanas évekbí Most már az
egész háború a hatalomról szól, ilyen tisztán és e| szerűen. Két galeri,
két gengszterbanda, két erős fickó, ; ugyanazt akarja. A legtöbb esetben
semmi sem különbözt meg őket egymástól.
MoUy ezen elgondolkodott néhány pillanatig és újra Giddit hangja csengett
a fülébe, amint jellegzetes amerikai akcentu val a kommunizmusról beszél.
- De akkor - mutatott MoUy a tájra alattuk - miért van ekki felfordulás?
- Mert ezek a fellegekben járnak, mind a ketten, mindkét dal. Ez a hely
potenciálisan iszonyú gazdag. Rengeteg olaj van szó, főleg fent, Cabinda
környékén. Hatalmas gazdagsági És mihez kezdenek vele? Fegyvereket
vásárolnak rajta. Te milliárd dollár értékben. És akkor még csak a
kormányról széltünk.
- És mi a helyzet az UNITA-val? - MoUy összevonta a szemöl két és próbált
visszaemlékezni a felkelők vezetőjének nevér Savimbival?
- O se különb. Az olaj helyett neki ott a gyémánt. Ő a gyem; ból pénzeli
a háborúját. - Rademeyer megrázta a fejét. - Ezr< halnak éhen az emberek
és ezek a fickók mást se vesznek, c fegyvereket. Próbált valaha
fegyverrel jóllakni? Micsoda... s ság!
MoUy épp időben nézett fel, hogy meglássa a sötétzölder mosódó csíkot
maguk mellett. Ösztönösen megkapaszko* a műszerfalban, amint a Dove
megrázkódott és oldalt bukc felkavarodott levegőben, de a biztonsági övek
megtartottá ülésben. Messze, mérföldekkel előttük, egy nyíl alakú kö
181
nalat ismert fel, amely szinte függőlegesen emelkedett a levegőben, majd
szembe fordult velük és egyre nagyobbá nőtt. Rademeyer is meglátta és
élesen oldalt kapta a gépet, lebukva a felhők sávja alá. A vadászgép
elsüvített mellettük - újabb elmosódott, sötét csík - azután hirtelen a
felhők burkolták be a gépet, a nap eltűnt az égről, és a plexiüvegen
nedvességcseppek kezdtek gyöngyözni.
Molly a szája elé kapta a kezét. Eddig nem maradt ideje a rémületre, de
most minden tagjában reszketni kezdett. Rademeyer kihozta a gépet a
bukófordulóból, és Molly érezte, ahogy a gyomra süllyedni kezd, benne az
émelyítő ürességgel. Azután a szárnyak megint függőlegesbe álltak és
belefordították a gép«t egy újabb fordulóba, ezúttal a másik irányban. A
gép kirobbant a felhők közül, és a föld ezúttal sokkal közelibbnek tűnt
alattuk. Maga mögött a kabinban tompa puffanást hallott, mely
megremegtette az egész géptörzset, amint egy súlyos tömeg landolt a
folyosóban. Molly most már halálra rémült és a szíve mélyén biztosan
tudta, hogy itt fog meghalni a levegőben. Rademeyer még szorosabbra vette
a forduló ívét, szinte az egyik szárnyvégen egyensúlyozva a gépet, és
Molly érezte, hogy egész arca lefelé ereszkedik, mintha egy rosszindulatú
óriás húzná maga felé. Az oldalablakon keresztül az erdőt látta, a most
már jól elkülönülő fákkal és a közeli szurdokban hömpölygő vízfolyással.
Azután a föld hirtelen felé lendült - egy mély, roppant völgy, és egy
domb hosszú, csupasz gerince. Molly felkészült a becsapódásra,
akaratlanul is azon töprengve, milyenek lennének a túlélés esélyei egy
ilyen zuhanás után, majd megérezte, hogy a gép emelkedni kezd alatta és a
motorok feljajdulnak, amint Rademeyer lázas küzdelmet folytat a magasság
visszaszerzéséért, utat törve magának a környező csúcsok között és
tekintetével nyugtalanul keresve a további vadászgépeket.
- Látja? - motyogta idővel. -Mit?
- Még célozni se tudnak rendesen.
McFaul a folyóparton állt, Muengo egyetlen hídja mellett, és a térdig a
vízben gázoló kölyköket és asszonyokat figyelte. Egész
182
éjszaka esett, és a vízszint legalább harminc centimétert emeli dett, ami
lehetőséget kínált arra, hogy végre kihasználja a gui csónakot és
felmérje vele a környék aláaknázottságát. A hely ség katonái a híd
környékén alaposan megszórták a folyó mii két partját. Százával
használták el a román gyalogsági aknáka vaskos, bakelitből készült MAI-
75-ösöket, és a megáradt fo néha felkapta és a sekélyebb részek felé
sodorta őket, ahol asszonyok mosták ruháikat és a gyermekek
tengeralattjáróst szottak.
McFaul félig visszafordult és intett Domingosnak, hogy ho a csónak
utánfutóját a vízpartra. A Global elsődleges feladati terület
megtisztítását tűzte ki, és bizonyos ritka alkalmakkc mint most is - ez a
feladat teljesíthetőnek tűnt. Az itteniek m tanulták, hogy bízzanak
benne, bár egyetlen kóbor akna e ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Domingos lassan odaaraszolt az utánfutóval a folyóhoz, ( hullámok
nyaldosni kezdték a csónak alját. A kölykök máris másztak a fedélzetre és
hangosan sikongattak jókedvükben kor McFaul próbálta elhessegetni őket.
Az itteniek O Mutilt Inglésnek, az angol kriplinek nevezték, és McFault
igene bosszantotta a tapintatlanság, míg meg nem látta azt az őszi
mosolyt az arcukon. Nyomoréknak lenni ebben az ország túlságosan is
közkeletű dolognak számított ahhoz, hogy szá mat érdemeljen érte.
McFaul jelzett Domingosnak és előrehajolt, hogy leakass trélert. Amikor
újra kiegyenesedett, Petersonnal találta sz közt magát. A magas Terra
Sancta alkalmazott az útról ide v tő biztonságos csapást használta és
most mozdulatlanul me a folyó túlsó partja felé, ahol a vízben a gyerekek
pancsikolta
McFaul elébe került, elzárva előle a kilátást. Alig néhány per ezelőtt ő
is hallotta az érkező gépről szóló pletykákat. A Lua felől közeledő gépen
állítólag utasok is vannak, és Peterson vánvalóan tudja a részleteket.
- Hányan jönnek ide?
- Hárman. Az egyik Robbie Cunningham. Ő a sajtórefe sünk otthon. Rendes
fickó.
- És a többiek?
183
- Az egyikük valami újságíró. A másik pedig a fiú anyja.
- A fiú?
-James Jordán.
Domingos felpörgette a Land Rover motorját. McFaul arrébb legyezte a
kipufogó füstjét. -Jordán anyja? - kérdezte rekedt hangon. - Mit keres
itt?
- Nem tudom. Nem mintha számítana. Amúgy se tudnak leszállni. A repteret
lezárták. A barátunk döntött így.
McFaul felmordult és figyelte, amint a Land Rover kerekei árkot vájnak a
nedves homokban. Akárcsak Fernando, az ENSZ képviselője, ő is megpróbált
tárgyalásokat folytatni Katilo ezredessel. Nyilvánvalóan küszöbönállt a
távozásuk, és mielőtt kivonták volna a csoportot, McFaul meg akarta
tisztítani a maréknyi létfontosságú csapást a város körül, hogy bizonyos
lehessen benne, a helybeliek legalább a folyóhoz és a néhány, még mindig
működőképes öreg kúthoz el tudnak jutni. A legtöbb út máris jócskán
beleesett Katilo embereinek lőtávolába, és mielőtt munkához látott volna,
visszavonhatatlan garanciát akart, hogy az UNITA egyetlen mesterlövésze
sem akar majd hősködni. McFaul eddig rádión keresztül folytatott
tárgyalásokat és Christianne segítségével franciául beszélt Katilóval.
Sikerült annyira felkeltenie az ezredes érdeklődését, hogy az másnap
délelőttre személyes találkozót kérjen a lázadók vonalai mögött, de hogy
az érdeklődés Christiannén túl egyébre is kiterjedt-e, azt McFaul csak
találgathatta.
- És mit fog Katilo csinálni - tűnődött fennhangon - amikor az a gép
feltűnik?
- Semmit, azt hiszem. Ha a pilótába szorult egy kis tisztánlátás, vet
ránk egy pillantást úgy tíz-tizenötezer lábról, és már fordul is vissza.
A repteret mindenfelé teherautókkal zárták le. Vagy visz-szatér Luandába,
vagy továbbrepül máshová. - Pillanatnyi szünetet tartott, míg felnézett
az égboltra. - Feltéve, hogy van elég üzemanyaga.
A Dove továbbra is alacsonyan repült, rátapadva a Plán Alto alacsonyan
fekvő lankáira, amikor Rademeyer a távolba kezdte kivenni Muengo
elmosódott foltját. Azonnal felkapta a gép orrát és
184
magasabbra kapaszkodott a felhők közt, majd odaadott Mollyr egy térképet
anélkül, hogy egyetlen pillanatra is levette voln; tekintetét a közeledő
hegygerincről.
- Talál egy frekvenciaszámot a tetején - szólt bele a mikrofc ba. - Az én
kézírásommal.
Molly megvizsgálta a térképet, miközben a gép meredek emelkedett tovább.
Huambo városát piros kör jelölte.
- Milyen számot keressek?
- Négy számjegy. Csak olvassa be nekem.
A fiatalos hang most egészen másként csengett. Mióta ta koztak a MIG-
ekkel, a férfi gyakorlatilag egy szót se szólt. Mos hűvös, tárgyilagos
hangnemben beszélt. Molly megtalálta, ai keresett - a négy számjegyet a
térkép tetején. Próbálta mega dályozni a térkép rázkódását, miközben
beolvasta a számol és figyelte, amint a férfi beállít valamit a
műszerfalon. Amikc műszer számlálója megegyezett a térképen látható
számokká férfi újra lenyomott egy gombot a kormányrúdon és elkez
sugározni a hívójelét. Hosszú idő után egy hang jelentkezett portugálul,
és gyorsan pergő beszélgetés vette kezdetét. Vé Rademeyer elégedetten
kijelentkezett és meredek balkanya fogta a gépet.
Amikor Molly újra ki merte nyitni a szemét, sűrű erdőség fe repültek,
hihetetlenül alacsonyan. A dzsungel fokozatosan kulni kezdett, míg a fák
utat nem adtak a fakózöld szavannár melynek széltől fodrozott és selymes
fényű felszíne egy a vadállat bundájára emlékeztetett. Alattuk folyóvíz
csillant, rr egy út mentén repültek tovább. Az úton páncélozott kocsil
teherautók sorakoztak. A ponyvák alatt katonák kuporogta padokon,
felnézve a Dove-ra és lelkesen integetve. Molly g dolkodás nélkül
visszaintegetett nekik, majd hirtelen ráébn hogy Llewelyn áll a válla
felett. Felnézett rá. A férfi egyik kez< kitámasztotta magát, míg a
másikkal a kamerát tartotta, n alig néhány centiméternyire Molly arcától
előrehajolt és igy( zett a lencsébe fogni a pilótafülke ablakának
egészét. Mély h dék nyílott a homlokán, és az arca két oldalára lassan
keze rászáradni a vérpatakok, melyek némelyike egészen kabátja lérjáig
elért, elfeketítve az anyagot. Az alvadt vér és a sápadt
185
az áporodott szagú hajléktalanokra emlékeztette Mollyt, akikkel londoni
útjain találkozott. Amikor a férfi végre leengedte a kamerát, egyfajta
téboly csillant a szemeiben - vad lángolás, melynek korábban nyomát sem
lehetett látni. Megkérdezte volna tőle, hogyan sebezte meg magát ennyire,
de mire szavakba öntötte volna gondoskodását, a férfi már el is tűnt.
A fejhallgatóban hosszú szünet után meghallotta Rademeyer hangját.
- Előttünk - szólalt meg a férfi. - Nézze. Molly elfordult és
visszaereszkedett a másodpilóta ülésébe, azt mondogatva magában, hogy a
legrosszabbon már túlvannak. A terep most emelkedni kezdett, és Mollynak
sikerült kiszúrnia a tisztást a sárgálló fűtengerben. A keréknyomok a
tisztás közepén arra utaltak, hogy ez a repülőtér, bár a kifutópályán
mindenfelé járművek, jobbára teherautók sorakoztak, és úgy tűnt, ezzel
eleve kudarcra ítélnek minden leszállásra tett kísérletet. Néhány
másodperccel később, amint elsuhantak a kifutópálya túlsó vége felett és
balra kezdtek fordulni, Molly már a katonákat is látta a teherautók felé
szaladni. A kocsik közül egy-kettő máris előreindult és zötykölődni
kezdett a sebhelyes földúton, és mire a gép leírt egy teljes kört a
repülőtér felett, a kifutópálya teljesen felszabadult.
Rademeyer élesen bedöntötte a gépet, jobb kezével a gázkart keresve. A
motor pörgése lelassult, majd az orr előrebukott, és Molly érdes
csikorgást hallott maga alatt, amint a futómű kiemelkedett a törzsből.
Rademeyer tovább billentette a szárnyat, immár egyre felszabadultabban és
olyan iramban veszítve a magasságból, amennyire csak a gép lehetővé
tette, majd teljesen leengedte a csűrőlapot, hogy még jobban lelassítsa a
gépet. Ötven láb magasságban előrébb tolta a botkormányt, tökéletesen
pozícionálva a gépet a kifutó irányában, és a Dove végigsiklott a földről
felszakadó forró légáramlatok között. Az orr még most is lefelé nézett, a
keréknyomok egyre közelebb kerültek hozzájuk, majd legutolsó pillanatban
Rademeyer teljesen visszavette a sebességet és felkapta a gép orrát, hogy
a futómű minél puhábban érintkezzen a sziklakeményre sült talajjal. A
hüvelykujjával óvatosan fékezni kezdett, és Molly sziszegő hangot
hallott, amint az
186
orr leereszkedett. A gép hosszas zötykölődés után még egysz megremegett,
majd megállapodott a kifutópálya közepén.
Llewelyn visszatért mellé, a szeme elé tartotta kameráját és szélvédőn
keresztül filmezni kezdte a repteret. Az egyik tehe autó teljes
sebességgel indult feléjük, a hátuljában három kat nával. Akárcsak a
kölykök a karácsonyi ajándékok előtt, a hai edzett férfiak is alig tudtak
uralkodni magukon.
Rademeyer újra a gázkar felé nyúlt és alapjáratra kapcsolta gép motorját.
Llewelyn még mindig a kamerával kötötte le rr gát és a lencsével követte
a teherautó haladását.
- Kik ezek a fickók? - kérdezte.
Rademeyer kiengedte a biztonsági övet és kinyújtóztatta a ti jait az
ülésben.
- A vendéglátóink - felelte.
- Nem állítja le a motort?
- Nem. Jön nekem hét és fél ronggyal.
- Hátul van. A „Santos" feliratú táskában. Idehozom. Llewelyn
visszahúzódott a kabinba. Molly hallotta az ajtó rí
tódását, majd a propellerek hangja hirtelen felerősödött. M( kereste
saját övének gombját, gondosan elrejtve arcát a többi elől. Csak az
elmúlt tíz percben, hogy maga mögött tudhatt vadászgépek okozta sokkot,
tudatosult benne teljes mélyséi ben, miféle utazásra vállalkozott. James
is valahogy így érkezl tett ide - előbukkanva valami viharvert
repülőgépből és kés2 arra, hogy belevágjon élete nagy kalandjába.
Molly a szemellenző felé nyújtotta a kezét, melynek hátsó dalára tükröt
szereltek. Egy hosszú pillanatig némán tanulr nyozta az arcát és közben
elszánta rá magát, hogy a lehető 1 jobban fog kinézni. Az elmúlt néhány
napban valahogy siker szert tennie némi barnaságra, és azáltal külseje -
a homlok: hulló rakoncátlan szőke tincsekkel és az óvatos mosollyal -
hazudtolt zaklatott érzelmeire. Némi súlyfeleslegtől is megs badult, ami
nem is állt rosszul és kicsit élesebben rajzolta ki arcélét. Miközben az
arcát vizsgálgatta, érezte, hogy a géptö megring alatta, amint valaki
felugrik a fedélzetre. Odakint h gok hallatszottak, majd Rademeyer hajolt
oda hozzá.
- Akkor most kiszáll, vagy mi lesz?
187
Molly bocsánatkérően bólintott és feltornászta magát az ülésből. Egy
pillanatra megállt a pilótafülke ajtajában, hogy megköszönje a fiatal
dél-afrikainak a repülést. A férfi elvigyorodott, pontosan úgy, ahogyan
James is tette volna; mérhetetlenül elégedetten önmagával.
- Én köszönöm - mondta. - Tessék. Emlékbe.
Nekiadta a pólót, amit a luandai repülőtéren mutatott neki, és Molly
gyorsan ezért is köszönetet mondott, miközben a férfi benyúlt farmerja
farzsebébe és előhúzott egy apró kártyát.
- Tessék - mondta újra.
- Mi ez?
Rademeyer úgy tett, mintha nem hallaná. Végigmérte a kabint a háta
mögött, a homlokát ráncolva. Valamit odakiáltott portugálul az egyik
katonának, azután kicsusszant az üléséből és intett Mollynak, hogy csak
menjen.
- Cím és telefonszám - mormolta. - Ha újra szüksége lenne rám.
A rakományt a katonák pakolták ki a gépből. Most éppen a súlyos
üzemanyagos hordót gurították végig a füvön és emelték be a teherautó
hátuljába. Llewelyn tűnt fel a gép farkánál és kezdte el használni a
kameráját, lassan közeledve a teherautó felé. Molly a gép ajtajából
figyelte, ahogy Robbie próbálja az útját állni, de az egyik katona előbb
ért oda. Nagydarab férfi volt, és láthatóan jócskán idősebb a többieknél.
Feltartotta a kezét, hatalmas tenyerével lezárva a felvevő lencséjét.
Llewelyn enyhén bosszúsnak tűnt, mintha csak egy arra haladó szúnyog
háborgatná. Leeresztette a kamerát, félrelépett és tovább filmezett. A
katona egy ideig meredten nézte, alig hallhatóan mormolva valamit, azután
újra odalépett Llewelyn elé és teljes erőből gyomorszájon vágta. Llewelyn
parányi sóhajjal az ajkán előrerogyott, összekuporodva a földön és saját
testével védve a kamerát. A katona egy pillanatig részvétlenül
tanulmányozta, azután belerúgott egyet a hátsójába és elindult vissza a
kocsihoz.
Molly leugrott a lépcsőről és odarohant Llewelynhez. A férfi lehunyta
szemeit és zihálva lélegzett - ahogyan azok szoktak, akiket váratlan
megpróbáltatás ér - miközben ajkai megállás
188
nélkül ismételgettek valami néma szitkot. Molly lehajolt hoz; és a
karjára fektette Llewelyn fejét. A nap ádázán sütötte a ta kóját, és
amikor felpillantott, látta, hogy a katonák meredte figyelik őket a
teherautó felől. Llewelyn keze megtalálta ; övét.
- Nem könnyű élet ez - motyogta - higgye el nekem.
A teherautó hátulján ülve hagyták el a repülőteret. Mialatt c
bukdácsoltak a poros földúton, melyet Molly a levegőből látó mögöttük a
Dove is nehézkesen mozgásba lendült. Molly viss2 nézett, görcsösen
kapaszkodva a ponyvatartó vasba, és figyel) amint a gép a kifutópálya
vége felé gurul és visszafordulva egy inkább felgyorsul - parányi kék
játékszer a táj zöldjének és b< nájának végteten háttere előtt. Négyszáz
méter után a gép a 1 vegőbe emelkedett és állhatatosan kapaszkodott
felfelé, mikc ben a teherautók újra felvették korábbi helyzetüket a
kifutón, Muengo ajtaja bezárult a hívatlan vendégek előtt. Néhány pil
nattal később az ő teherautójuk is megálljt parancsolt. Mo újra hangokat
hallott és megfordulva olajoshordók sorát látta út mentén. Még több
katona gyülekezett mögöttük; felfegyv< zett tizenévesek, vézna testükön a
lőszeres hevederek kereszt vei. Valaki a teherautó vezetőfülkéjében az
egyik katonával vi zott. Ahogy visszatekintett, Molly láthatta, amint egy
fekete k hevesen gesztikulál. Az olajoshordókon túl egy Land Rover vá;
kozott, a Terra Sancta emblémájával az oldalán. Robbie integ ni kezdett
felé.
A katona kiszállt a fülkéből és odaszólt Robbie-nak, hogy mt jen vele. A
Dove által leszállított készleteket át kellett rakodn Land Roverbe.
Robbie segített Mollynak és Llewelynnek lesz; ni a platóról. Llewelyn még
most is előregörnyedt és csak na nehézség árán tudott mozogni. Robbie
segédkezni próbált üzemanyagos hordónál, de az egyik katona elhessegette,
üzemanyag és az élelem felét áthordták a Land Roverbe. A töt a teherautón
maradt. Amikor Robbie tiltakozni próbált, L welynen volt sor, hogy
félrevonja.
- Nem éri meg - mormolta - higgye el nekem.
A teherautó újra útnak indult és lassan beleveszett az örvém porfelhőbe,
majd a torlasz mentén őrt álló katonák is hamar
189
veszítették érdeklődésüket. A férfi a Land Rovernél befejezte a rakomány
maradékának lekötözését és Molly felé indult.
- Tom Peterson - nyújtotta felé a kezét. - Hát, nem gondoltam volna, hogy
megcsinálják.
McFaul és Domingos a part mentén ringatózó csónakból nézték, ahogyan a
kis kék Dove köröz a város felett. Egy idő után a gép egyenesbe állt és
kapaszkodni kezdett felfelé, majd észak felé vette az irányt. Kétségkívül
sikerült landolnia, és McFaul tudni akarta, miért.
Domingos vállat vont. Ebben a háborúban már semmi sem okozhatott neki
meglepetést. A hajnal első fényénél jó egy órán keresztül böngészte a
romhalmazt, ami a házából maradt, és már csak kevéssé érdekelték az UNITA
játszadozásai. Egy halom kicsorbult edény, szakadozott ruhák, néhány hal-
és pácolt marhahús konzerv - mindössze ennyi maradt tizenhat évnyi
küszködés után, és még ez is áldásnak számított ahhoz a végtelen
nyomorúsághoz képest, melyben Muengo lakosainak zöme tengette az életét.
Épp az elmúlt éjjel kereste fel a hajdani mozit, hogy megnézze a
szomszédokat, akik szintén elvesztették a házukat. Az üszkös falak között
több száz család zsúfolódott össze, kitéve az időjárás minden
szeszélyének és olyan körülmények között, hogy a szégyenkezés Domingosba
fojtott minden szót. Magában gyorsan végigsorolta a tennivalókat.
Farkasszemet kellett néznie a körülötte tomboló primitív káosszal, ha
vissza akart szerezni egy-egy foszlányt a kényszerűen maga mögött hagyott
életből.
A part felé fordult és közben végigmérte a himlőhelyes földsá-vot, amely
a folyóhoz vezető csapás gyanánt szolgált. A vízfolyás a híd után
hirtelen kiszélesedett. Az asszonyok ide jártak mosni és itt a víz is
kevésbé volt szennyezett. Ezt a lázadók is tudhatták, hiszen még a harcok
korai szakaszában aknákkal szórták meg az ösvényt; főként a cipőtisztító
doboznál alig nagyobb kínai 72-es típussal. A sötétség leple alatt
dolgoztak és véletlenszerűen helyezve el az aknákat - néhányukat elásva,
másokat meghagyva a felszínen - s így McFaul csapatának nem maradt más
választása, mint hogy centiméterről centiméterre fésülje át
190
a keményre égett talajt, hosszú szuronyokkal döfködve a földi és kínos
lassúsággal nyitva folyosót a folyó felé. A kiújult harcc miatt négy
napja nem jártak már a területen, ráadásul a másod éjszakán lehullott eső
teljesen fel is lazította a talajt.
Domingos körülnézett. Eltérően a többi helyszíntől, melyek az elsők
között kellett megtisztítani, ez igencsak közel esett frontvonalhoz.
Távcsövön keresztül látni lehetett az innen al egy kilométerre eső,
frissen ásott UNITA lövészárkokat, bár e bői a távolságból valószínűleg
még a mesterlövészek se menn nek sokra.
- Délután megcsinálhatnánk - szólalt meg. - Én és Bennie. McFaul megrázta
a fejét, visszabotorkált a fedélzetre és igyek
zett egyenesben tartani a csónakot.
- Nem - mondta határozottan.
- Miért nem?
- Túl kockázatos "'Előbb hadd tisztázzam a dolgot Katilóv; Azután mindent
megcsinálunk, annak rendje és módja S2 rint. - Előrébb lépett az ingatag
csónakban és megkopogtat Domingos jegyzeteit. - Meddig jutottunk? Úgy
tűnik, mint] évekkel ezelőtt lett volna.
Domingos keresgélni kezdett a papírok között. Szokás szeri legutóbb is
kijelölte az aknamentesített terület szélét, de a hir len eső magával
mosta a fapeckeket.
- Nyolcvan méternyire - felelte, hunyorogva az éles napfér ben. - Még úgy
hét méter van vissza. Félnapi munka?
McFaul végigmérte a területet, azután megrázta a fejét.
- Szorozd csak meg kettővel - morogta.
Tom Peterson az MSF házába vitte Mollyt, ahol Christianne élt. Robbie
Cunnighamet és a tévést már korábban kitette ENSZtábornál, ahol Fernando
biztosított szállást a számukra. ENSZ képviselője az UNITA csapatok
sajátságos engedékeny gének tudta be biztonságos földet érésüket, és
láthatóan kív; esi volt útjuk minden parányi részletére. így vagy úgy, de
Robi Cunningham és társasága sikeresen feloldotta az ostromzára
Peterson lelassította a Land Rovert és próbálta kikerülni út közepén
haladó asszonyt, aki fából ácsolt taligát tolt ma
191
előtt. A talicskán apró koporsó feküdt. Amint elhaladtak mellette, Molly
visszafordult, hogy lássa az asszony arcát. Egyetlen szót sem szólt,
mióta a többieket kitették az ENSZ szállásán; csak meredten nézte a
törmelékhegyeket, a bombatölcséreket és a kiégett járműveket. Még azt is
alig hallotta, ahogy Peterson kifejezte a fia elvesztése felett érzett
sajnálkozását.
- Váratlanul érhette, gondolom - mormolta a férfi maga elé.
- Parancsol?
- Ez az egész. London után. - Szünetet tartott. - Londonban él, nem igaz?
Vagy valahol vidéken?
- Thorpe-ban - felelt Molly. - Essexben.
Egészen kicsavarodott az ülésben és még most is a koporsós asszony arcát
fürkészte. Előttük katonák haladtak, egy teherautót kísérve. Tucatnyi
vagy még több ernyedt zsák hevert a teherautó platóján, jobbára
láthatatlanul az utca szintjéről, de a tömeg a kocsi körül mégis percről
percre nőtt. Peterson újra lelassított, Thorpe-on gondolkodva. Egyszer,
még évekkel ezelőtt, egy esküvő okán járt arrafelé.
- Kedves templomuk van - folytatta a társalgást. - És jó a kocsma is.
King's Head? King's Arms?
- Maid's Head.
Most már Molly ís felfigyelt a tömegre. Az egyik katona gumibotjával egy
fiatal kölyköt csépelt, aki megpróbált felkapaszkodni a teherautó
hátuljába. A fiú mindkét kezét feltartotta, hogy védje a fejét, ezért a
katona a lábait kezdte ütni.
- Miért csinálja ezt? - kérdezte Molly. - Mi folyik itt? Peterson
felhajtott a Land Roverrel a töredezett padkára, hogy
kikerülje az egyre tovább duzzadó forgatagot. Az asszonyok a tömeg hátsó
sorából megfordultak és az autóba kukucskáltak; arcuk alig néhány
centiméternyire volt Mollyétól. Az éhínség és a túlélt támadások nyomai
élesen kirajzolódtak vonásaikra, és amikor egyikük megpróbálta kinyitni a
kocsi ajtaját, Peterson beletaposott a gázba és porfelhőbe burkolta az
egész szánalmas jelenetet.
- Egyedül a hadsereg jut élelemhez - magyarázta Peterson. -Kukoricához,
főként. A helybeliek szegények, nyomorúságos
192
körülmények közt élnek. Mi megteszünk minden tőlünk telhi tőt, de... -
rázta meg a fejét- ...a végén úgyis minden rajtuk áll.
- Rajtuk? Kiken?
- A hadseregen - felelte a férfi, majd mindjárt ki is javította m gát - a
hadseregeken. Ha majd úgy döntenek, hogy elég a véroi tásból, az
embereknek lesz mit enniük. Addig nincs mit tenni. A nő felé fordult. -
Ha valaki ebben az országban fiatal és féket nem sok választása marad.
Kerüli az egyenruhát és az éhenh lást kockáztatja, vagy beáll a seregbe,
és akkor valószínűit agyonlövik.
- Miféle választás az ilyen?
- Semmilyen. De a katonák legalább teli gyomorral haln; meg.
Molly lehunyta a szemeit és hátradőlt az ülésben. A hőség mi is
megizzasztotta; az ing sötét foltokban, nyirkosán tapadt a te téhez.
- Nem hittem el - mondta csendesen. - Azt hittem, hogy Lua da... - Itt
elhallgatott. Képtelen volt rá, hogy befejezze a mond tot.
- Hogy Luanda?
- Nem is tudom. Csak azt gondoltam... a szegénység, a szem mindenfelé, a
gyerekek az utcákon, a koldusok... de ez itt... rázta meg a fejét - ...ez
olyan középkori...
Elérték az MSF házát. Peterson lehúzódott a Land Roverre padka mellé és
kisegítette Mollyt a kocsiból, óvatosan kön nézve minden irányban.
Christianne tűnt fel a tornác ala Peterson korábban már értesítette őt
rádión Molly érkezés ről, és a lány azonnal a saját ágyát ajánlotta fel
neki. Most ki pett a napfénybe és Molly felé nyújtotta kezét. Molly derme
ten állt az úton, egy pillanatra teljesen összezavarodva. Azut felismerte
a puha, kerek arcot, a gesztenyebarna fürtöket é; lányos mosoly mögött
bujkáló hallgatag komolyságot, és r közben Peterson sarkon fordult, hogy
a Land Rover felé ind jon, a két nő máris szorosan megölelte egymást.
McFaul először akaratlanul is elnevette magát.
- Hogy mit csinál?
- Filmet.
- Itt? Ezért jött ide?
- Igen.
A látogató hívatlanul sétált be az iskola épületébe. Magas, kissé
görnyedt férfi volt, vérfoltokkal a gallérján és frissen szerzett, máris
elkékült zúzódással az arcán. Válltáskájából kisméretű kamerát vett elő
és úgy tette le az asztalra, ahogyan más a névjegyét McFaul megnézte
magának a szerkezetet. A Globalnek is használt egy ehhez hasonlót. Azért
vették, hogy helyszíni jeleneteket vegyenek fel az oktatófilmekhez.
McFaul maga is filmezett Afganisztánban, és le volt nyűgözve az
eredménytől. Felnézett a férfira.
- A Dove-val jött? Ma reggel?
- Igen.
- Szóval akkor riporter?
- Az bizony. Todd Llewelyn, a People's Channeltől. - Kicsit megingott a
lábán és ösztönösen megkapaszkodott az asztalban. - Ez az átkozott hőség
- tette hozzá. - És ez a repülőút... El se hinnék.
- Hogyan tudtak leszállni?
- Megfizettük.
- Mennyi kellett hozzá?
- Nem kevés.
Llewelyn most a térképeket nézegette, melyeket nemrég tűztek fel az
iskola táblájára. A térképek alatt, takarosan felhalmozva a fal mellett,
a felszerelés azon része állt, melyet McFaul és Bennie az elkövetkező
néhány napban biztosan nem fog használni. Fából faragott karók,
összekötegelve. Vörös és fehér színű műanyag szalagok hengerekben.
Tartalék védőöltözetek. Két akkumulátortöltő. Llewelyn átvágott a szobán
és kézbe vett egy öreg Schiebel aknadetektort, melyet McFaul arra az
esetre tartogatott, ha az új Ebingerekkel gond adódna.
- Lenyűgöző - szólalt meg Llewelyn. - Nem is gondoltam volna, hogy ennyi
mindenre van szükségük.
- Ez csak egy része a készletnek. A többit nap mint nap használjuk. Ezt
itt ma délután dobozoljuk be. Hogy kész legyen a szállításra.
- Elmennek? - kapta fel a tekintetét Llewelyn.
194
-Igen.
- Mikor?
- Azt senki se tudja. Talán néhány napon belül? - McFaul e hallgatott és
némán figyelte, ahogy a férfi kézbe veszi a félsz relés többi elemét,
majd tanulmányozni kezdi a térképeke Llewelyn kíváncsisága egyszerűen nem
ismert határokat.
- Ez a film... - kezdte McFaul. - Miről is szólna?
- Magáról. - Llewelyn ujjával lassan végigkövette a térképe a folyó
vonalát. - Magáról és a maga feladatáról. Hogy az él tét kockáztatja.
Hogy milyen csodákat visz végbe. - Itt hatá szünetet tartott, majd
feltette a koronát mondandójára. - Ke Middleton mondja így, nem én.
McFaul értetlenül pislogott. Legutóbb, hogy kapcsolatba k rült Ken
Middletonnal, a férfi másról se beszélt, csak a kivon lásról és az égető
mozambiki feladatokról. A filmet egyetlené^ szer sem említette.
"*
- Beszélt vele?
- Természetesen.
- Elment hozzá?
- Nem, Londonban találkoztunk. Kedves fickó. És nagyon i kötelezett.
- És ő mondta, hogy rendben van? - ráncolta a homlol McFaul. - Ez a
filmezés?
- Le van nyűgözve, feltéve, hogy oktatási szemszögből szei leljük az
egészet. És maguk valóban csodákat tesznek.
McFaul bólintott. Nem éppen a „csodatétel" az a kifejezés, n lyet Ken
Middletonnal azonosított, bár a szentimentalizmus l rántsem volt idegen
tőle. A férfi egész egyszerűen imádta vik gá kürtölni, mivel
foglalkoznak. Mindig is ilyen volt. Llewel közben visszatért az asztalhoz
és megtámasztotta elgyengült ti tét az egyik sarokban.
- De miért? - kérdezte McFaul. - Miért itt?
Llewelyn egy-két pillanatig némán tanulmányozta az arcát.
- Mert az ilyen filmekben mindig szükség van egy kulcsrr mentumra.
Valamire, amivel a horgunkra lehet csalni a nézők - Itt kivárt és az
órájára pillantott. - Úgy tudom, nemrégibenn szített el egy önkéntest.
Egy James Jordán nevű kölyköt...
195
Délutánra járt, mire Christianne kivitte Mollyt a sírhoz. Gyalogosan
indultak el, lassan végigsétálva a poros utcákon, és MoUy most első ízben
végre képes volt közönyösen szemlélni a romhalmazt maga körül. A lány
sokkal bensőségesebb kapcsolatot ápolt James-szel, mint azt álmodni merte
volna, vagy - az igazat megvallva - amilyent a fia megérdemelt. Az a
James, akit ő ismert - az energetikus, nyughatatlan és az arroganciáig
céltudatos fiú - mintha nem is ugyanaz a személy lett volna, akire
Christianne emlékezett. James, akinek a kamaszkora mintha sosem ért volna
véget, egy másik kontinensen végül férfivá érett.
- Tényleg ő szokott főzni magukra?
- Gyakran.
- És... - kérdezte MoUy vonakodva - meg lehetett enni?
- Out. Egyszerű ételeket csinált, természetesen, de itt nincs sok
választás. A rizst nagyon szerette. Chilivel. A fűszeres étel volt a
mindene.
Molly bólintott és visszaemlékezett, milyen szenvedélyesen szerette James
az indiai curryt. Amikor hazalátogatott, de nem akart éjszakára is
maradni, a legtöbbször azzal védekezett, hogy Thorpe-ban nem lehet kapni
egy tisztességes ételt.
- És a többi dolog? A főzésen kívül? Abba is besegített?
- Egy csomó dologba. Állandóan segített nekem. Olyan... -vonta össze a
szemöldökét a lány, az ide illő kifejezést keresve -gyakorlatias volt. És
mulatságos. Folyton megnevettetett. A kis ostobaságaival. A tréfáival. -
Bólintott. - Out.
Muengo külterületén jártak, ahol már kevesebb aknatölcsért kellett
megkerülniük és ahol a vályogból emelt viskók is jobbára sértetlenül
maradtak. A fehéren izzó hőségben lassan feltűnt a hely, melyről
Christianne korábban beszélt. A dombot tucatnyi mangófa koronázta, és a
lábánál ott feküdt a tömegsír. Christianne csak ma reggel tudta meg, hogy
a helynek neve is van. Az afrikaiak O Alto dos Mii Espiritos néven
nevezték. Az ezer lélek dombja.
-Járt már itt korábban is? James-szel együtt? Ez valami különleges hely?
-Nem. - Nagy kár.
196
Molly belekarolt a francia ápolónőbe. Szerette a lány tapini sát,
melegségét és erejét, ráadásul Christianne egy ritka képt séget is
magáénak vallhatott - a legközvetlenebb kérdést fel tu ta úgy tenni, hogy
parányi fájdalmat sem okozott vele.
- Azért jött, hogy magával vigye - mondta éppen. - Rossz tettük, hogy ide
temettük?
- Nem, egyáltalán nem.
- Biztos benne?
- Igen. - Molly megszorította Christianne karját. - Olyan kö; érzem magam
hozzá, ahogy magával beszélgetek. - A lány f< fordult. - Érti, amit
mondok?
Christianne a fejét rázta.
- Nem - felelte.
Molly megtorpant az úton és próbálta újra megfogalma: magában a
gondolatot. A lány előbbi kérdése rejtett ajtót nyit meg a fejében, és
ami e mögött feküdt, hirtelen mindennél f( tosabbnak tűnt.
- Azt hiszem, James alapjaiban változott meg - kezdte. - Azt szem,
történt vele valami. Talán csak felnőtt. Nem tudom, maga itt volt. Látnia
kellett. - Egy pillanatra elhallgatott. - "S értelme annak, amit mondok?
- Igen. Absolument.
- Akkor hát, mi történt? Mi változtatta meg? Christianne nem vette le a
tekintetét a közeli dombról. Dui
fából ácsolt keresztek meredeztek a lábánál. Némelyikükre zsafüzért
akasztottak. Az egyikre egy virágokkal teli kólás dol is került.
- Nem tudom - felelt a lány hosszas hallgatás után. - Csak tudom, hogy
nagyon hiányzik.
McFaul kiszállt a Land Roverből és egy teljes percig csak áll út mellett.
Amerre csak a szem ellátott, a szavanna és a vac terpeszkedett előtte; fű
zöldellt a lehullott csapadéktól. Az ; faltburkolat egy távolabbi
pontján, még messzebb a váró újabb UNITA úttorlaszt láttak; levágott
akácágat két olajosl dóra támasztva. Katonák figyelték őket távcsöveiken
keres: és nyomon követték minden mozdulatukat.
197
- Ennél közelebb nem mehetek - szólalt meg végül McFaul.
- Nem juthatunk el oda, ahol történt?
- Nem. Hacsak ki nem dumálja magát a barátainknál. Az pedig több napig is
eltarthat.
Llewelyn vállat vont és közölte, hogy nem fog ezzel fáradni. Máris
kinyitotta a háromlábú állványt és elhelyezte a tetején a kamerát. Most a
keresőbe hunyorgott és próbálta beállítani a jelenetet. Egy idő után
elégedetten felhorkant, odalépett a Land Rover hátuljához és kivette a
vörös táblát, melyet McFaul raktárából vett kölcsön. A táblán a fehér
koponya és keresztbe tett csontok alatt ez állt: „AKNAVESZÉLY!" Lelépett
az útról, egyik kezében a táblával, a másikban egy kalapáccsal. McFaul le
sem vette róla a szemét.
- Mégis mit csinál?
- Odamegyek - mutatott Llewelyn egy csupasz földdarabra, jó tíz
méternyire onnét. - Kiteszem ezt.
Tovább indult, és a térdig érő fű suhogva szétvált előtte. Azután egy kéz
súlyát érezte a vállán, mely határozottan visszafordította. McFaul most
már gúnyosan nevetett.
- Mi a gond? - kérdezte Llewelyn, látható ingerültséggel.
- Hogy mi a gond! Mégis mi a francot gondol, mi lehet itt a gond? Eljött
egészen idáig, több ezer mérföldet megtett. Lenyomta ezt a szar dumát a
nincstelenségről meg a Harmadik Világról, és hogy mi mindent tettünk,
hogy mindenfelé ott vannak ezek a kibaszott aknák, hogy az ország
kilencven százalékába a lábát se teheti be az ember. Egész nap mást se
csinált, mint engem filmezett, és közben be nem állt a szája, hogy hogyan
kell megtalálni a rohadékokat, micsoda kínlódás felszedni őket, és mi
történik, ha elcseszünk valamit. Látta a képeket, az összes szörnyűséget,
amihez hozzá kellett szoknunk, az elvérzett és féllábú kölyköket, a
megnyomorított embereket, és még azt kérdezi tőlem, mi a gond? Komolyan
akarja tudni? - Biccentett Llewelyn lába felé. - Vagy ez is csak
kutatómunka? Látni akarja, hogy tényleg működnek-e? Meg akarja tudni,
milyen érzés elveszíteni egy végtagot?
Llewelyn egy pillanatig bizonytalan tekintettel méregette. - Azt mondja,
veszélyes?
198
- Hát igen. Azt mondom, alig egy lépésnyire van attól, hoj szert tegyen
egy igazi angolai tapasztalatra. Ha tényleg ki akar próbálni, adjon egy-
két percet, míg arrébb megyek.
- Azt mondja, ez a terület is alá van aknázva?
- Abban bízhat. Mit gondol, miért kukkolnak azok a fickók torlasz mögül?
Elég egy ilyen, mint maga, és máris kezdődik tűzijáték. Azt mindenki
szereti.
- Francba.
Llewelyn óvatosan hátrálni kezdett, lábujjhegyen, akár e: kisgyerek a
hideg vízben. Azután megállt és határozott mozd lattal leszúrta a táblát
az út menti puha talajba.
- És most mit csinál?
- Akkor is leteszem ezt. Itt biztonságban vagyunk. - Llewel összevonta a
szemöldökét. - Nincs igazam?
Tíz perccel később Llewelyn készen állt a forgatásra. Hátrél vitte az
állványt az út közepére és állított a fókuszon, hogy kiz; ja a
látómezőből az aszfaltot. Úgy állt, hogy a válla felett tiszt kivehető
maradjon a halálos fenyegetés. McFaul korábban rr rámutatott, hogy még
csak hasonló tábla sincs azon a helyt ahol James Jordán a halálát lelte,
de Llewelyn ügyet sem vet rá. A valóságnak, intette le, néha szüksége van
egy segítő kéz Ha valaki száz százalékig ragaszkodik a tényekhez, csak a
szt útjába fekszik. A nézőket oda kellett szögezni a képernyők e és ennek
csakis egy módja létezett - elültetni a bizonyosság hogy valami szörnyű
dolog fog történni. Máskülönben elkal; dozik a zombik figyelme.
Most McFaul állt a kamera mögött. Llewelyn adott neki egy i niatűr
fejhallgatót, hogy nyomon követhesse a hangot. A ke sőben Llewelyn felső
testét látta, amint a kamera felé fordul egyik vállát kicsit leereszti,
hogy még nagyobb nyomatékot jon mondanivalójának.
- Kész van?
McFaul bólintott és lenyomta a Felvétel gombot. Piros jel kezdett
villogni a keresőben, ő pedig lenyűgözve figyelte, a gyan Llewelyn
megemeli az állát és James Jordánról kezd szelni. A kamera előtt a férfi
teljesen átalakult. Tekintélyt, molyságot és megértést kezdett sugározni.
Úgy beszélt a Te
199
Sancta önkénteséről, mintha világ életében ismerte volna. Adv:i volt
valaki, aki fiatal, fehér és a végletekig idealista. Valaki^ aki törődött
az itteniekkel. Valaki, aki változtatni akart a dolgokon. Iti élt és
dolgozott a bennszülött angolaiak között. Kutat ásott nekik, elvezette
hozzájuk a folyó vizét. Az ő ételüket ette, az ő dalaikat énekelte, az ő
táncaikat járta. Azután, egy forró nyári napon, egy lépéssel túl messzire
merészkedett; oda, ahonnét többé nincs visszaút.
Ezen a ponton Llewelyn széles mozdulattal a mögötte elterülő táj felé
intett. -Jól hangzik? McFaul felnézett. A kamera most is vette a
jelenetet.
- Nem élt közöttük - mutatott rá - senki se élne velük. És nem is evett
velük. Európai ember nem enne ilyesmit.
- A körítésre gondoltam.
- A mire?
- A körítésre, az előadásra - bosszankodott Llewelyn. - Jól hangzott?
Tetszett?
- Igen... - vont vállat McFaul és lenyomta a Szünet gombot. -Azt hiszem.
- Helyes.
Llewelyn megkérte, hogy közelítsen rá egy kicsit. A fejének kellett
kitöltenie a keretet. A második snittet is ugyanerről a helyről veszik
fel, és a kettőt egybemosva alakul ki az effekt.
McFaul kezdte elveszíteni a béketűrését.
- Effekt?
- Csak közelítsen rám.
- Már megtettem.
- Helyes.
Llewelyn újra elfordult, pontosan úgy, ahogyan korábban is tette. McFaul
lenyomta a Felvétel gombot, mire Llewelyn feje lassan a gép felé fordult
és tovább folytatta a történetet. James Jordán azért jött ki ide a
városból, hogy megkeressen egy eltűnt gyermeket. Rohamosan sötétedett.
Mindenki tudta, hogy a területet aláaknázták, de az ártatlan gyermek
élete a fiatal önkéntes szemében mindennél fon-tosabbnak tűnt. James
Jordán soha nem futamodott meg a kockázat elől. De a forró angolai
éjszakában cserbenhagyta őt a szerencse.
200
Llewelyn itt szünetet tartott. Azután hangja minden eddigir komorabban
zendült fel.
-Azonnal meghalt - intonált gondosan - amint az alig fél foi nyi
robbanóanyag darabokra tépte a testét.
Hosszú néma csend állt be. Azután McFaul lassan felegyene: dett a kamera
mögött. Llewelyn az arcát fürkészte és várta a akciót.
-Nos?
- A szerencsének ehhez semmi köze. A fiú azért halt meg, mi nem figyelt
oda.
- Ezt délután el is mondta a filmen. Megértettük, az uto szóig. Ez is
fontos, sokat tanulhatnak belőle az újdonsült önk< tesek. De több
szemszögből is meg kell világítani a dolgokat
- Ezt értem. De minek ez a szarság a szerencséről? Itt szó sii
balesetről. Emberi mulasztásról kellene beszélnie, nem vég2 ről vagy
szerencséről, vagy akármilyen kifogást is talál.
Llewelyn keresztülvágott az úton és elkezdte visszatekercse a szalagot,
egyik szemével a keresőre tapadva és ügyet sem ve McFaul kirohanására.
Amikor elérte az első jelenet elejét, viss játszotta a felvételt. McFaul
figyelte, ahogy egyre szélesebb r soly terpeszkedik el az arcán.
- Helyes - motyogta a férfi maga elé - nagyon helyes. Llewelyn egyik keze
a homlokára vándorolt és kitapogatt
sebesülés szélét. Amikor a snitt a végére ért, felemelte tekintt és
keresni kezdte McFault, aki ekkor már a Land Rover volá mögött ült.
Llewelyn leemelte a kamkordert és összecsukta L bakát. A vezető oldali
ajtó mellett megállt.
- Aggódtam egy kicsit a seb miatt - közölte - pedig nen olyan szörnyű.
Kicsit még hozzá is ad az anyaghoz.
McFaul egy pillanatig meredten nézte, majd beindította a 1 tort és
sebességbe tette a kocsit. Azután kihajolt az ablakon i dízelmotor
csörgése felett hüvelykujjával a távoli füstfelhő nyába bökött.
- A város arra van - közölte. - Hamar be fog érni.
Molly Christiannéval töltötte az estét, az MSF házában. Rol korábban
beállított egy maréknyi konzervvel, mely megmene
201
az UNITA fosztogatásától, és Molly tonhalból, rizsből és kevés
olívaolajból rizottót készített, miközben Christianne tartalék
akkumulátort keresett a rádió-adóvevőjéhez. Az öreg tölthető elemek mind
lemerültek, és rádió nélkül a lány olyan „nyamvadéknak" érezte magát.
Molly jóízűt nevetett, amint felismerte James egyik kedvenc
szófordulatát. Vacsora után ott üldögéltek a gyertyafényben és
Christianne azon tűnődött, mi minden történhetett volna még velük az
életben. Terveket kovácsoltak, hová szerettek volna elutazni. Berlin,
valami oknál fogva, a lista élén szerepelt. Után Dublin következett, majd
Báli és Kalifornia. Ahogyan sok minden másban, ebben is ugyanúgy
gondolkodtak. Ugyanazokat az ételeket szerették. Ugyanazokat a zenéket.
Ugyanazokat az egyszerű, mindennapos dolgokat. Az úszást. A röplabdát. A
hosszú túrákat a hegyek között.
- A hegyek messzire vannak innét - jegyezte meg Molly. - Az utazás nagyon
veszélyes lehet.
- Nem számít. Nekünk biztosan sikerült volna valahogy. Tudja, mit mondott
mindig? Ha éhes vagy, eszel. Ha valamit eléggé akarsz, eléred. Minden
lehetséges. Amíg komolyan gondolod. Hegyek? - Szomorkás mosoly villant
fel a lány arcán. - Pas de probléme.
Tíz óra után Christianne végül feladta a kutatást az akkumulátor után.
Molly figyelte, ahogy körbejárja a szobát, mindent visszarak az eredeti
helyére és előkészül a lefekvésre. Holnap egy kis szerencsével már
hallanak valami biztosat az evakuálásról.
Molly felállt és kinyújtóztatta tagjait, mielőtt hangot adott volna
utolsó kérdésének is.
- Egyáltalán nem is látta? - kérdezte. - James-t? Miután meghalt?
Christianne egy moszkitót kergetett egy vékony papírfedeles könyvvel.
Megrázta a fejét.
- Nagyon sötét volt már.
- De azután. Hogy visszahozták őt ide. Akkor se látta? -Nem.
- Még a kórházban sem?
202
- Nem. A testét betették egy zsákba, tudja, egy olyan műany zsákba... -
Christianne csapdába ejtette a moszkitót az egyik: rokban. Határozott
mozdulattal csapta a könyvet a falnak, m< hátrébb lépett.
- Egyszerűen csak eltemették?
- Amilyen gyorsan csak lehetett, igen.
- És... - meredt Molly mozdulatlanul az elkent vérfoltra a Ion - többé-
kevésbé egy darabban volt?
- Igen, igen. Bocsásson meg. Másodszor is kopogás hallatszott a bejárati
ajtó felől. Christian
elhagyta a szobát. Molly fojtott hangokat hallott az előtér felől, m; egy
árnyék tűnt fel, előregörnyedve a szobában. Molly megfordi A kandalló
párkányára támasztott fényképet nézte az előbb - Jam amint térdig gázol a
folyóba és a kamerába vigyorog, miközben m denfelől körülveszik a
kölykök. Még most is a kezében szorongatt képet.
- Ő Andy McFaul - mutatta be a férfit Christianne. - Ő is ism te James-t.
Molly felnézett az arcra. Az őszülő hajat a lehető legrövidel re nyírták
a koponya körül, és a gyertyafény mély árnyékokat tett az arc üregeire. A
Homlokon és az arc felső részén hang: lyos, kék sebhely szántott
keresztül, halálos komollyá tév( mégoly őszinte mosolyt is. McFaul,
gondolta. A név a jelen sen, melyet a nagykövetségen olvasott. A férfi,
aki oly kevés s; vesztegetett az ő halott fiára.
Molly Christianne felé pillantott és visszaadta neki James fo ját. McFaul
visszahúzta a kezét.
- Üzenetet kaptunk Luandából. - A férfi Christianne haszna hetetlen
rádiója felé biccentett. - Próbáltuk értesíteni magát i
- Valóban?
- Igen. A nagykövet kereste. Kapcsolatba akar lépni magává Itt kivárt egy
hosszú pillanatot. - Nekem úgy tűnik, sürgős ügy.
Hetedik fejezet
Másnap reggel McFaul félig még aludt, amikor Bennie közölte vele a
Katilóval kapcsolatos híreket. Az üzenet Fernandón és az ENSZ táboron
keresztül ért el hozzájuk. Az UNITA parancsnoka lemondta a délelőtti
találkozót. McFaulnak és Christiannénak pontban délután két órakor kell a
város északi peremén felhúzott úttorlasznál megjelennie, ahonnét
egyenesen Katilo főhadiszállására szállítják őket.
McFaul alig látott a méregtől, miközben felöltözött. Azzal, hogy fél
nappal későbbre halasztották a találkozót, értékes időt vesztegettek el.
Ha a pletykák igaznak bizonyulnak és az evakuálásra valóban sor kerül,
akkor talán épp ez a késlekedés fosztja meg Muengo lakóit az ivóvíztől. A
járható, biztonságos csapások jelenleg a folyó legszennyezettebb
szakaszaihoz vezettek, és legalább egy-két napra szükségük volt ahhoz,
hogy változtassanak a helyzeten.
Odakint McFaul dízelmotor csörgését hallotta. A motorhang hirtelen
elhalt, egy ajtó csapódott, majd szóváltás kezdődött. Az egyik hang
tulajdonosában Christiannéra ismert. A másik az asszony volt, akivel
előző este találkozott; a halott fiú anyja, Molly Jordán. McFaul
szitkozódva, fél lábon ugrálva vágott keresztül a szobán és kezdett
kotorászni a szeny-nyeshalom alatt, az utolsó tiszta inget keresve. Még
akkor is az inget rángatta magára, felszakítva ezzel a felkar öltéseit,
amikor az ajtó megnyílt mögötte. McFaul megpördült. Műlá-ba a szíjakkal
és csatokkal együtt az összecsukható tábori ágyon feküdt, és McFaul
végtelenül csupasznak érezte magát nélküle.
204
Elsőként Molly Jordán lépett a szobába. McFaul láthatta m götte Bennie-t,
amint épp azt magyarázza Christiannénak, ho a főnök ma kicsit későbben
kelt fel. Molly meredten néz McFaul bal lábát, amely a térd alatt egy-két
hüvelyknyire szű meg létezni. A bőrt összefogták és csonkba tömték; a
húst heg< szabdalták ott, ahol a sebészek eltávolították a repeszeket.
McFaul fél lábon állt, mozdulatlanul. Tekintve a körülmény ket, mást nem
is igen tehetett. Molly bizonytalanul tolatni ke dett az ajtó felé. Kék
pólót viselt, a mellrészén egy madár körv nalaival.
-Annyira sajnálom - motyogta. - Én nem tudtam... - McFa vállat vont.
- Nehéz éjszakám volt. Nem sokat aludtam.
- Nem, én arra gondoltam... - Molly megrázta a fejét és ut engedett
Bennie-nek. - Később visszajövünk.
Elfordult és kiviharzott az iskola épületéből. McFaul hallotta becsapódó
ajtót, a lépteket odakint, majd a felpörgő dízelmi tort, amint a
Landcruiser kilőtt. Túl későn, de eszébe jutott megváltozott terv.
- Mondd meg nekik, hogy Katilo csak délután jön vissza - kiá tott oda
Bennie-nek. - Mondd meg, hogy fél kettőkor találk< zunk.
A két nő egy órával később tért vissza. McFaul odaadta neki az utolsó
adag instant kávét, melyet mostanáig sikerült megőri: nie. A tanterem
egyetlen asztalát ülték körül, miközben Benni és Domingos odakint ládákba
csomagolta a tartalék felszerelés Végre hírt kaptak a luandai ENSZ
képviseletről is. A kiürítéssí kapcsolatos tárgyalások az UNITA
vezérkarával jól haladtak, és repülőgépre úgy három nap múlva már
komolyan számítani 1< hetett. A világélelmezési program munkatársai
önként ajánló ták fel egyik hatalmas Hercules teherszállító gépüket, és h
Katilo is úgy akarta, a hétvégére már biztonságos távolban mi guk mögött
tudhatták Muengót.
McFaul most kiürítette a kávéskannát Christianne csészéje be. Bennie-nek
valahonnét még kekszet is sikerült szereznie és McFaul Molly Jordán felé
tolta a tányért, esetlenül mente
205
getőzve a sajt hiánya miatt. Elmúlt éjjel az MSF házában csak futólag
találkoztak egymással, de a néhány percnyi félszeg beszélgetés nyomán is
megérezte az asszony mélységes zavarát és sebezhetőségét. A feszült
mosoly sem tudta leplezni, hogy Molly mennyire képtelen magára találni
ezen az elvadult helyen.
McFaul Christianne felé sandított. A lány már járt az ENSZ táborhelyén és
Fernandótól értesült róla, hogy Katilo későbbre halasztotta a
találkozójukat.
- Engedte Fernando, hogy használják a rádióját - kérdezett rá - és
beszéljenek a nagykövetséggel?
Christianne Mollyra pillantott, majd megrázta a fejét.
- Nem is kérdeztük.
- Miért nem?
- Én... - vonta meg a vállát a lány - nem is tudom. Mindannyian
elhallgattak, és a kinti útról beszűrődött a kala-
pácsolás zaja. Molly érdeklődéssel nézte a tábori ágyakat. A négy, könnyű
alumíniumból hajlított példány takarosan sorban támaszkodott a falnak.
- Az én hibám - szólalt meg végül, kissé belepirulva a vallomásba.
McFaul a tányérért nyúlt és elpattintott egy kekszet az ujjai között. Az
élelmezés egyre komolyabb problémát jelentett, és napok óta senki sem
evett rendesen.
- Meg sem próbálták?
- Nem.
- De miért?
- Ezt... - váltott egy pillantást Molly Christiannéval - nem könnyű
megmagyarázni. Az a helyzet, hogy mielőtt idejöttem volna, találkoztam a
nagykövettel. Kedves ember, roppant segítőkész, csak... - nézett végre
McFaul szemébe - nemigazán helyeselte az elhatározásomat.
- Az elhatározását?
- Hogy idejöjjek. Nagyon egyenes volt velem. Nem akart az utamba állni.
Csak éppen egyértelművé tette, hogy nem szabad tovább utaznom... hogy nem
szabad idejönnöm.
- Igaza is volt.

206
- Igen, bizonyára. így hát ön is megértheti, miért nem ak tam... -
Szomorú félmosoly csillant meg az arcán. - Úgyis vísí kell térnem
Luandába. Akkor majd közölheti velem, bármi is gyen a mondanivalója.
Elhallgatott, amint odakint újra kezdődött a kalapácsol; és McFaul
eltűnődött rajta, vajon mikor fognak végre rátér James Jordanre. Az ő
fejében a fiú halála máris' klasszik esetté érett; olyan iskolapéldává,
melyet még sokszor idéz fog, amikor legközelebb a hozzá hasonló
önkénteseket ok ja. McFaul olvasatában a fiú saját maga áldozta fel az
életí Bizonyára nem lesz könnyű ezt megértetni egy anyával, < meg kell
tennie.
McFaul felállt és odabicegett az ablakhoz. Bennie egész bel melegedett a
kalapácsolásba, és a zaj az őrületbe kergett McFaul kényszeredetten
becsukta az ablakot. Az ablaküveg n kitört, és a helyére beillesztett
farostlemez szürkületi sötétségi borította a szobát. A kalapácsolás zaja
hirtelen abbamarac McFaul Molly felé fordult.
- Jó lesz így?
-Jobban szeretném, ha nyitva maradna. Ha nem bánja.
- Csak azt gondoltam... - McFaul^negvonta a vállát és újra 1 nyitotta az
ablakot, majd elfoglalta helyét az asztal mellel Amint Molly felé
fordult, magában megállapodott annál a szí nál, amivel leginkább alkalmas
lehetett leírni James Jordán te tét. Öngyilkosság. A fiú öngyilkosságot
követett el. Amikc nem figyelt oda rá. Amikor sérthetetlennek hitte
magát. McF ul összerázkódott, amint felismerte az ablakon túli újabb hai
got. Llewelyn érkezett meg. Bizonyára idáig gyalogolt az ENS tábortól. A
férfi beszélgetésbe elegyedett Bennie-vel és végij szaladt a fejében
bizonyára jó előre felállított listán; hogy m lyen beállításokra lesz
szüksége a filmjéhez, mielőtt a Hercule leereszkedne az égből és véget
vetne a mókának. Fel akart venni az iskolát, egy imitált tanítási
jelenettel együtt. Ott lenn Bennie, magyarázta, amint épp az alapvető
fogásokat osztj meg a helybeliekkel. Azután lencsevégre kapná a korábba
már látott térképeket és az eszközöket, mielőtt használatba vt szik őket;
valakit, amint a számítógép mögött ülve begépeli
207
legfrissebb adatokat; és megint másvalakit, amint a rádió mellett ülve
színlelt beszélgetést folytat a központtal. Hadd lássa mindenki, milyen
kifinomult technikai eszközök állnak az aknamentesítést végző szakemberek
szolgálatában. A képzeletbeli film egyre tovább és tovább pörgött,
zsémbes morgásokat kicsalva Bennie-ből, és McFaul már azon a ponton járt,
hogy kimegy és szól Bennie-nek, inkább a ládázással törődjön, amikor
Llewelyn felemlítette Molly fiának nevét.
-Az a fiú, Jordán - mondta éppen Llewelyn. -A főnöke szerint néhány napig
a hűtőjükbe kellett tenni. Itt az iskolában.
- Na igen.
- Mert nem volt áram a kórházban? -Valószínű.
- A maga főnöke hozta őt ide?
- így igaz.
- Mennyi időre?
- Nem tudom. Talán pár napra. Elég időre, hogy mindent bebüdösítsen. -
McFaul talpra pattant és visszatért az ablakhoz. Hallotta, ahogy Bennie
felröhög, de arról már lekésett, hogy véget vessen a beszélgetésnek. -
Beszart a generátor - toldotta meg Bennie. - Elcsórták az üzemanyagot.
Fél mérföldnyire is érezni lehetett a bűzt, amilyen állapotban az a hulla
volt. Higgye el, nem egy hullát láttam már életemben, de ilyet még egyet
se. Látta a Nyolcadik utas a halált? Amikor azt a faszit kifektetik az
asztalon és kirobban belőle az az izé...
McFaul hangos csattanással bevágta az ablakot. A szoba újra elsötétedett.
Molly mozdulatlanul ült az asztal mellett. Amikor Christianne próbálta
megnyugtatni, csak a fejét rázta, összefűzte, majd kiengedte maga előtt a
karjait, azután mély lélegzetet vett.
- El kellett volna mondania - suttogta maga elé. - Hogy ilyen szörnyű
volt, el kellett volna mondania.
- Nem lehetett. -Nem?
- Non.
Molly egy hosszú pillanatig dermedten nézte, kifejezéstelen arccal.
208
- Milyen volt? f- kérdezte végül. - Amikor eltemette? Christianne
segélykérően fordult McFaul felé. McFaul lássa
isszaült az asztal mellé. Molly kézéi jéghidegek voltak az érinti sere.
-/ I
- Egy romhalmaz, Mrs. Jordán - szólalt meg halkan. - Eg romhalmaz volt
már akkor is, mikor megtaláltuk. És egy romha maz volt, mikor eltemettük.
Nem tehettünk semmit...
- Molly. A nevem Molly.
- Igen. Sajnálom.
- Mindent el tudok fogadni, csak mondják el. Ezért vagyok it Ezért jöttem
el ide.
McFaul habozott egy pillanatig és visszaemlékezett az éjszak; ra, mikor
Domingossal az oldalán kiment, hogy behozza a fi testét. Visszaemlékezett
az órákra, melyeket Christiannéval tö tött el az út mellett. Mire kínos
lassúsággal utat találtak magul nak a robbanás helyszínére, Jordán
maradványait már ellepték legyek. Egy-kettő még a szállítást is túlélte a
hullazsákban; napc kig hallani lehetett a zümmögésüket.
Molly nem vette le róla a tekintetét és választ várt a kérd< sere.
- Mennyit szeretne tudni? - kérdezte végül McFaul.
- Mindent.
- Nincs mit elmondani. Egy tapqsóakna okozta a halálát. Val< színűleg egy
felpattanó akna.
- Milyen az?
- Olyan akna... - vonta meg a vállát McFaul - ami felpattan.
- És hol robban? Milyen magasságban?
- Úgy egy méternyire a talajtól. Legfeljebb másfél méternyire. Molly
tenyérrel lefelé emelni kezdte maga előtt a kezét. Ara
kor elérte a gyomra magasságát, McFaul bólintott. Molly kez egy
pillanatra megreszketett.
- És ki gyártja ezeket az aknákat?
- Mindenki. Az amerikaiak. Az oroszok. Az olaszok. Évek ól szórnak ki
ilyeneket. A katonák mindennél jobban gyűlöli őket. Képzelheti, miért.
- És eladják őket? Ezeknek az embereknek? - Molly ernyec mozdulattal
intett az ablakon túli világ felé.
209
- Igen. Vagy egy közvetítőnek. Ez a valószínűbb. Rendesen így szokott
működni.
- És ezek... ezek a közvetítők...?
- Továbbadják az aknákat. Bárkinek, aki megfizeti.
- Pénzért adják-veszik őket?
- Természetesen.
- A nyereségért? Ez az egész csak üzlet?
- Igen. Először a közvetítőnek. Azután pedig... - vonta meg újra a
vállát McFaul - a vevőnek. A végfelhasználónak, ahogyan mi nevezzük őket.
Üzleti nyelven.
- Üzleti nyelven?
Feszült csend állt be. Christianne előrehajolt érintetlenül hagyott
második kávéja felett.
- Beszéltem Mollynak Mariáról... - kezdte. - Tudja, a kislányról...
McFaul bólintott. James Jordannel ellentétben a kislány túlélte az
aknamezőt, hogy alig egy héttel később a bombázásoknak essen áldozatul.
Christianne az anyját is ismerte, egy Chipenda nevű asszonyt, és Molly
azonnal közölte, hogy találkozni szeretne vele.
McFaul boldogan bólintott, amiért a beszélgetés végre más irányba
terelődött.
- Tudja, hol él?
- Igen. Az egykori mozi épületében. Ott ütöttek tábort. -Christianne
szünetet tartott. - Domingos jutott az eszembe. Kellene valaki, aki
fordít. Az asszony csak az ovimbundut beszéli. Arra gondoltam... -
sandított Molly felé - ha Domingos nem túl elfoglalt...
McFaul máris felpattant a székből és kibicegett a szabadba. Liewelyn
odakint guggolt a napfényben, tenyerén pihentetve kameráját, és épp*egy
jelenetet magyarázott Bennie-nek. Most azt színlelték, hogy az újonnan
érkezett felszerelést rakodják le, és Liewelyn utasításait követve Bennie
nekilátott a kicsomagolásnak. McFaul egy pillanatig némán állt, majd
közbevágott.
- Molly Jordán van itt - intette magához Domingost - és szüksége lenne
egy kis segítségre.
Molly nevének említésére Liewelyn azonnal felnézett.
210
- Itt? - kérdezte. - Itt van magánál?
- Igen.
- És mit csinál?
- Kávézik - fordult McFaul Bennie felé - és hallgatja a szar d mádat.
Bennie értetlenül nézte egy pillanatig, azután lehunyta a sz mét és
felnyögött.
- A francba - morogta. - Tényleg sajnálom, főnök.
- Hát azt baszottűl jól teszed.
Liewelyn közben talpra ugrott, el is feledkezve a kipakolási j lenetről.
- És mit fog most csinálni? - kérdezte. - Mihez kell Domingo
- Egy asszonnyal akar találkozni a városban.
- Kivel?
- Valakivel.
- Értem, de mégis ki az?
McFaul tett egy lépést Liewelyn felé, halálosan beleunva, ho ezzel a
bohóccal vitatkozzon, aki hívatlanul felbukkant itt a 1 merájával, a
három lábú állványával és a James Jordánról all tott fantáziáival.
Felkészült rá, hogy így vagy úgy, de lerendez kérdést, ám ekkor Molly
tűnt fel az iskola ajtajában. McFaul engedte az öklét és elfordult, hogy
megragadja Domingos k ját. A Global Land Roveré a közelben parkolt.
McFaul, még m dig remegve az indulattól, mindent elmondott Domingosn
Mollyról. Mrs. Jordán beszélni szeretne Maria édesanyjával, és Domingos
elkísérik az asszonyt. Domingos fog fordítani körülményeket tekintve ez a
legkevesebb, amit megtehetne Domingos bólintott és figyelte, amint az
angol nő feléjük ve az irányt és beszélgetésbe elegyedik Llewelynnel. A
Land Roi mellett megálltak. Liewelyn felnézett McFaulra.
- Szalagra kell ezt vennem - kezdte azonnal. - Nagyon fontc
- Mit akar felvenni?
- Ezt a találkozót. Mrs. Jordán és a lány édesanyja. Muszáj i vennem.
Életbevágóan fontos.
McFaul meredten nézte egy pillanatig, miközben újra kivö södött dühében.
Az előbb kellett volna leütnie a férfit, most n tudta. Világosan ki
kellett volna jelölnie a határokat; véget ve
211
ennek a médiacirkusznak. Llewelyn már a Land Rover ajtaját nyitotta.
McFaul Mollyhoz fordult.
- Szeretné, hogy velünk jöjjön? Hogy felvegye az egészet? Hogy szalagra
vegye, vagy amit akar?
Molly figyelte, amint Llewelyn kényelmesen elhelyezkedik a Land Rover
hátsó ülésén.
- Nem - felelte csendesen. - Nem szeretném.
Molly a Land Rover felé lépett. Llewelyn arrébb csúszott az ülésen, hogy
helyet csináljon a számára. Egyenesen belenézett a férfi szemébe és
megrázta a fejét.
- Sajnálom - mondta neki. - De nem akarom, hogy ezt filmre vegye.
Llewelyn hitetlenkedve nézett rá.
- Micsoda?
- Nem akarom, hogy maga is ott legyen. Ez magánügy. Én, Domingos és Mr.
McFaul.
- Andy - vetette közbe McFaul.
- Andy - Molly McFaul felé fordult, amint kijavította magát. -Csak mi
hárman megyünk.
Llewelyn a fejét rázta.
-Azért jöttünk, hogy ezt a filmet megcsináljuk - közölte érdes hangon. -
Jó lenne, ha ezt nem felejtené el.
- Maga jött azért, hogy ezt a filmet megcsinálja. Nekem egészen mások az
indokaim. Kérem... - nyitotta ki előtte az ajtót, finoman intve a másik
kezével - ha nem haragszik...
Llewelyn a szerződéssel kezdett érvelni. Molly félbeszakította.
- Nem kötöttünk szerződést - mutatott rá.
- Dehogyisnem. Maga írta alá. Azon a napon, amikor először találkoztunk a
szállodában. Colchesterben.
Molly alig emlékezett a sűrűn teleírt papírlapra, amit az interjú előtt
egy-két perccel toltak oda az orra alá.
-Azt mondta, az csak formalitás. Már emlékszem. Azt mondta, kell a
bürokratáknak.
Llewelyn vállat vont.
-A lényeg ugyanaz - mondta. - Maga elkötelezte magát a projekt mellett.
Mi hoztuk ide. Mi fizettük a költségeit. Ha mi nem segítünk, még most is
Essexben lenne.
212
Molly habozni kezdett. Mennyire szüksége lenne most a seg ségre. Robbie
Cunningham már az első pillanatban eltűnt Te Petersonnal. McFaulra
sandított. Nem olyan embernek látta, í sokat bíbelődne holmi
szerződésekkel. A férfi közelebb haj< hozzá.
- Mit akar csinálni?
- Találkozni akarok azzal az asszonnyal. A kislány édesany val.
- Egyedül?
- Magával és Domingosszal.
- És a kis barátunk?
- Nem - rázta meg a fejét. - Köszönöm, de nem. McFaul bólintott. Llewelyn
a kameráját tanulmányozta éi
szeméhez tartotta a keresőt, hogy állítson a fókuszon. McF; bicegve a
Land Rover túlsó feléhez került, majd kinyitott; hátsó ajtót és
kirántotta Llewelynt a napfényre. A gyűrött szonkabát alatt az újságíró
meglepően véznának tűnt. Közel sápadt és nyúzott volt az arca; inkább
szürke mint feh McFaul kísérni kezdte a férfit az iskolaépület felé. Ami!
Llewelyn siránkozni kezdett az elveszett felvétel miatt, lazít a
szorításon.
- Emlékszik még a hívójelre, amit a Terra Sanctánál használ! Llewelyn
bólintott, a karját dörzsölgetve.
- Tangó Sierra.
- Pontosan. És tudja, az minek felel meg? Idekint, a való vil ban?
Llewelyn a fejét rázta és némán figyelve, amint széles mos terül el
McFaul arcán. Egy pillanatig a két férfi némán méregé egymást. Azután
McFaul erőteljesen megveregette Llewelyn í lát.
- Azt jelenti, Tetű Szarzsák - közölte és hátat fordított.
A városközpont felé tartottak. Az utcák új életre ébredtek: éhség és
szomjúság előcsalogatta az embereket otthonaik t nedékéből. A nagytemplom
melletti téren még egy kisebb cse piac is működni kezdett; asszonyok
térdepeltek apró gyékér ik mellett, felkínálva megmaradt kevéske
tulajdonukat - egy i
213
réknyi morzsolt kukoricát, egy fél üveg elfelhősödött paraffinolajat.
A mozi épülete a nagytemplom mögött állt. Egykor ez jelentette Muengo
társasági életének központját; ez a hosszú, pajtasze-rű építmény, a
fehérre meszelt falakkal és a téglalap két végét lezáró díszes
homlokzattal. Két széles lépcsősor vezetett fel ide az utcáról, és még ma
is látni lehetett egy szakadozott plakátot az ásító hasadék mellett,
amely a hajdani üvegajtók helyét jelölte. A falragaszt eső verte és szél
tépázta, Molly mégis felismerte a két arc kifakult körvonalait, amint
szenvedélyes csókban egyesülnek. Ali McGraw. Ryan O'Neal. A Lőve Story.
Molly elmosolyodott, amint Domingos érintését érezte a könyökén. Beléptek
az előcsarnok félhomályába. Idebent egyedül a pénztárfülke acélváza
maradt érintetlen, a többit rég elhordták. Molly megtorpant egy
pillanatra és visszatartotta a lélegzetét. Füst bűzét érezte. Ez a hely
sokszor állt már lángokban, ebben biztos volt. Domingos máris eltűnt a
fal egy újabb hasadékán keresztül. Molly követte, a nyomában McFaullal.
Molly a napfényt látta maga előtt; a különös, hamuszürke fényt, amely
élesen metszett sugarakban szüremlett be az építőkövek közti réseken.
Előttük terült el a mozi központi helyisége, a vetítőterem, és Molly,
ezúttal teljesen kifogyva a lélegzetből, megtorpant egy olyan világ
határmezsgyéjén, melyet egyetlen mozifilm sem adhatott volna vissza.
A nézőtéren testek tengere hullámzott - asszonyok, gyerekek és öregek
kuporogtak csapatokba verődve a fejük fölé tornyosuló megfeketedett,
üszkös falak tövében. Tetőnek nyomát se lehetett látni, és az egész
jelenetet a több száznyi pislákoló tűz füstje fátyolozta el. Domingos
utat kezdett törni magának a földön kuporgó családok között, és Molly
vonakodva követte. Két angolai nővér emelkedett fel, felismerve és
köszöntve Domingost. Egyikük egy parányi, a pelenkától eltekintve csupasz
csecsemőt ringatott a karján, és Molly megtorpant egy pillanatra, hogy
megnézze a kisbabát és eltűnődjön rajta, vajon életben van-e még.
Odakint, a falazat egy akna ütötte nyílásán keresztül, törmelék- és
szeméthegyeket látott ~ rozsdás konzervdobozokat, eső áztatta kartondobo-
214
zokat, a segélyszervezetek által előszeretettel használt ki színű műanyag
fólia foszlányait - és közöttük számtalan kö köt, akik felforgatták a
hulladékot és valósággal beleásták rr gukat a szemétbe, abban
reménykedve, hogy bármi emés: hetőre lelnek. Asszonyokat is látott
odakint. Sokan közüli elfoszlott ruhaanyagokba burkolták arcukat a csípős
bűz i len. Molly is befogta az orrát és próbálta kirekeszteni az áp
rodott veríték és a füst bűzét.
Domingos valamivel odébb megállapodott. Egy asszony me guggolt le, aki a
fal tövében alakította ki talpalatnyi otthonát feje felett, két téglatömb
között, egy pár csupasz drót türeml dett elő egy törött foglalatból. Egy
gyermek feküdt az asszo ölében. Molly számára alig néhány hónaposnak
tűnt; párán ócska rongyokba bugyolált lény. A szemeit lehunyta, arcát ne
préselte anyja csupasz mellének, csuklója alig lehetett vas gabb egy
felnőtt hüvelykjénél. Egy idősebb gyermek is állt m lettük, a rongyos
alsótól eltekintve teljesen csupaszon. Jól látl tóan krónikus
szemfertőzéstől szenvedett; arca egyik felén s gás váladékcsík szivárgott
végig.
Domingos az asszonyhoz beszélt, és amint Molly felé inte az asszony
tekintetével követte kinyújtott kezét és bólintó Domingos felállt.
- A neve Chipenda - szólalt meg. - Maria volt a legidőse gyermeke. A fia
őt próbálta megmenteni.
- Maria - bólintott az asszony, felismerve a nevet. - Maria. Molly
letérdelt Chipenda mellé. A gyermek az asszony mell
megrázkódott és felnyitotta az egyik szemét, amint Molly a ke; nyújtotta.
Az asszony leplezetlen érdeklődéssel nézte Molly 1 zét; a gyűrűket és a
tökéletesre manikűrözött körmöket.
-Azért jöttem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom...-Mo felnézett
Domingosra, hogy időt adjon neki a fordításho2 hogy mennyire sajnálom a
lányát... a bombázást... - habo; kezdett - ezt az egészet...
Az asszony, Chipenda, azonnal bólogatni kezdett és mot] gott valamit a
saját nyelvén.
- Ez rettenetes. - Domingos játszadozni kezdett az időse gyermekkel. -
Azt mondja, rettenetes.
215
réknyi morzsolt kukoricát, egy fél üveg elfelhősödött paraffin olajat.
A mozi épülete a nagytemplom mögött állt. Egykor ez jelentette Muengo
társasági életének központját; ez a hosszú, pajtaszerű építmény, a
fehérre meszelt falakkal és a téglalap két végét lezáró díszes
homlokzattal. Két széles lépcsősor vezetett fel ide az utcáról, és még ma
is látni lehetett egy szakadozott plakátot az ásító hasadék mellett,
amely a hajdani üvegajtók helyét jelölte. A falragaszt eső verte és szél
tépázta, MoUy mégis felismerte a két arc kifakult körvonalait, amint
szenvedélyes csókban egyesülnek. Ali McGraw. Ryan O'Neal. A Lőve Story.
Molly elmosolyodott, amint Domingos érintését érezte a könyökén. Beléptek
az előcsarnok félhomályába. Idebent egyedül a pénztárfülke acélváza
maradt érintetlen, a többit rég elhordták. Molly megtorpant egy
pillanatra és visszatartotta a lélegzetét. Füst bűzét érezte. Ez a hely
sokszor állt már lángokban, ebben biztos volt. Domingos máris eltűnt a
fal egy újabb hasadékán keresztül. Molly követte, a nyomában McFaullal.
Molly a napfényt látta maga előtt; a különös, hamuszürke fényt, amely
élesen metszett sugarakban szüremlett be az építőkövek közti réseken.
Előttük terült el a mozi központi helyisége, a vetítőterem, és Molly,
ezúttal teljesen kifogyva a lélegzetből, megtorpant egy olyan világ
határmezsgyéjén, melyet egyetlen mozifilm sem adhatott volna vissza.
A nézőtéren testek tengere hullámzott - asszonyok, gyerekek és öregek
kuporogtak csapatokba verődve a fejük fölé tornyosuló megfeketedett,
üszkös falak tövében. Tetőnek nyomát se lehetett látni, és az egész
jelenetet a több száznyi pislákoló tűz füstje fátyolozta el. Domingos
utat kezdett törni magának a földön kuporgó családok között, és Molly
vonakodva követte. Két angolai nővér emelkedett fel, felismerve és
köszöntve Domingost. Egyikük egy parányi, a pelenkától eltekintve csupasz
csecsemőt ringatott a karján, és Molly megtorpant egy pillanatra, hogy
megnézze a kisbabát és eltűnődjön rajta, vajon életben van-e még.
Odakint, a falazat egy akna ütötte nyílásán keresztül, törmelék- és
szeméthegyeket látott - rozsdás konzervdobozokat, eső áztatta kartondobo-
214
zokat, a segélyszervezetek által előszeretettel használt k< színű műanyag
fólia foszlányait - és közöttük számtalan köl köt, akik felforgatták a
hulladékot és valósággal beleásták m gukat a szemétbe, abban reménykedve,
hogy bármi emés; hetőre lelnek. Asszonyokat is látott odakint. Sokan
közüli elfoszlott ruhaanyagokba burkolták arcukat a csípős bűz < len.
Molly is befogta az orrát és próbálta kirekeszteni az áp rodott veríték
és a füst bűzét.
Domingos valamivel odébb megállapodott. Egy asszony mel guggolt le, aki a
fal tövében alakította ki talpalatnyi otthonát, feje felett, két
téglatömb között, egy pár csupasz drót türemi dett elő egy törött
foglalatból. Egy gyermek feküdt az asszoi ölében. Molly számára alig
néhány hónaposnak tűnt; párán ócska rongyokba bugyolált lény. A szemeit
lehunyta, arcát ne] préselte anyja csupasz mellének, csuklója alig
lehetett vasi gabb egy felnőtt hüvelykjénél. Egy idősebb gyermek is állt
mi lettük, a rongyos alsótól eltekintve teljesen csupaszon. Jól látti
tóan krónikus szemfertőzéstől szenvedett; arca egyik felén sí gás
váladékcsík szivárgott végig.
Domingos az asszonyhoz beszélt, és amint Molly felé inte az asszony
tekintetével követte kinyújtott kezét és bólintó Domingos felállt.
- A neve Chipenda - szólalt meg. - Maria volt a legidősel gyermeke. A fia
őt próbálta megmenteni.
- Maria - bólintott az asszony, felismerve a nevet. - Maria. Molly
letérdelt Chipenda mellé. A gyermek az asszony melle
megrázkódott és felnyitotta az egyik szemét, amint Molly a kez nyújtotta.
Az asszony leplezetlen érdeklődéssel nézte Molly 1< zét; a gyűrűket és a
tökéletesre manikűrözött körmöket.
- Azért jöttem, hogy elmondjam, mennyire sajnálom... - Mo! felnézett
Domingosra, hogy időt adjon neki a fordításhoz hogy mennyire sajnálom a
lányát... a bombázást... - haboz kezdett - ezt az egészet...
Az asszony, Chipenda, azonnal bólogatni kezdett és moty gott valamit a
saját nyelvén.
- Ez rettenetes. - Domingos játszadozni kezdett az idősei gyermekkel. -
Azt mondja, rettenetes.
215
- Igen, az. Igaza van. Szörnyűség... - Molly elhallgatott, mini aki
nemigazán biztos benne, hogy mit is szeretne elmondani Mostanra McFaul is
csatlakozott hozzájuk, sápadtan és feszült arccal meredve a három élet
szánalmas roncsaira.
- Kérdezze a férjéről - vetette fel. - Kérdezze meg, hol van. Molly
bólintott. Domingos előállt a fordítással. Az asszony
most nagyon gyorsan kezdett el beszélni és egészen közel hajolt
Domingoshoz, mintha valami családi titkot osztana meg vele Domingos
kifejezéstelen arccal hallgatta. Végül bólintott és felegyenesedett.
Fáradtnak és egykedvűnek tűnt, mintha ezerszer hallotta volna már
ugyanezt a történetet.
- Azt mondja, közel egy éven nem látta már a férjét. Azelőtt egy faluban
éltek, innét három napnyira. Egyszer katonák jöttek és felgyújtották a
falut. Sokan a kunyhójukban haltak meg, halálra égtek. Ő és a férje
később megpróbáltak visszalopózni és új életet kezdeni, de a katonák
aknákat telepítettek a mezőkön, ezért mindenki félt visszatérni. Azután
megint katonák jöttek és elhurcolták a férjét a háborúba.
Molly az asszonyra nézett.
- Miféle katonák voltak?
Domingos fordított. Az asszony vállat vont. Különféle mintákat rajzolt a
porba, hogy a gyermekét szórakoztassa.
- Csak katonák - mondta Domingos. - Nem tudja, melyik oldalon harcoltak.
- És... - kezdte Molly - mikor fogja újra látni a férjét? Domingos az
asszony felé fordult, de ezúttal nem bajlódott a
fordítással.
- Honnét tudhatná? - kérdezte. - Talán máris halott. Talán egy napon
visszatér. Senki se tudja.
- És nincs semmi... semmi, amit tehetne? Valaki, akit megkérdezhetne?
Csak így elfogadja?
- Természetesen - mutatott körbe Domingos. - Mi egyebet tehetne?
Molly bólintott és próbálta a maga teljes mélységében megérteni az
asszony szenvedéseit. Semmit se tudni. Semmiben sem biztosnak lenni.
Amikor nem marad más, csak a fájó vesz-teseg.
/
216
- Mondja meg neki, hogy sajnálom - kérte Domingost jobb ján.
- Már megtettem.
- Mondja meg neki újra. - Sokáig nem szólt. - Ismerhette a mat? James-t?
Találkozott vele? - kérdezte végül.
Domingos odahajolt Chipendához és feltette neki a k dést, az asszony
pedig felnézett Mollyra és most először eln solyodott. Egy öregasszony
szája volt az övé; sok foga ki rött, míg mások teljesen hiányoztak.
Határozottan bólintc Domingoshoz intézve a szavait. Domingos
elmosolyodott
- Mi az? - kérdezte Molly. - Mit mond?
- Azt mondja, a maga fia bolond.
- Miért?
- Hogy egyáltalán idejött. Azt mondja, otthon kellett voi maradnia. És
sok fiút csinálnia.
- Igaza van. - Molly belenézett Chipenda szemébe. - Mom meg neki, hogy
igaza van.
Az asszony felnevetett, Molly lelkes helyeslését látva, és véj felé
nyújtotta a kezét. Molly megszorította, majd gyorsan kö lebb hajolt
Chipendához. A csecsemő az asszony mellén mi rázkódott a csók alatt, majd
újra lehunyta mindkét szemét, és aránytalanul nagy fej előrebukott.
Molly felállt. Domingos most McFaullal beszélgetett és a vt tőterem
távoli sarka felé mutatott. McFaul bólintott és odal jolt Molly füléhez.
- Domingos találkozni akar valaki mással. Guringónak hívja fickót. Ő itt
a főnök, a vén, a bölcs. A többiek Sobának hívj; Domingos szerint ő az,
aki segíthetne magának.
- Hogyan?
McFaul habozni látszott. Domingos máris utat tört magán az ámélkodva
figyelő családok közt.
- Domingos szerint ő ismerheti azt, aki lerakta az aknákat mezőn, ahol
James is meghalt.
Molly meredten nézte.
- Itt? Közülük valaki?
- Talán. Domingos sem biztos benne. De ha már eljöttünk ic ig... - vonta
meg a vállát McFaul - miért ne tehetnénk egy próba
217
A főnök a nézőterem rövidebb oldala mellett táborozott, amely egykor
vetítővászon gyanánt is szolgált. A fehér festés alig látszott már az
esőáztatta korom kérge alatt. A fal lábánál takaros halmokban tűzifa
sorakozott, melyet a lebombázott házak törmelékei közül hordtak ide
össze. A főnök életkorát lehetetlen lett volna pontosan meghatározni a
kopasz fej, csenevész test, a foltokban megtelepedett ősz szakáll és a
sárgás szemek alapján. A férfi keresztbe tett lábakkal ült, körülötte
gondosan elrendezve háztartási javai - egy bádogpohár, egy üres zsák, egy
kapavas, maréknyi elgörbült vasszeg, hat dinnyemag, két megfeketedett
kólás doboz és néhány kókadozó növény. Molly tisztes távolból mérte fel a
tablót és elhatározta magában, hogy a viszonylagos gazdagságnak e képét
haza fogja vinni magával. Bármennyibe is rosszra fordulnak a dolgok,
akármennyire is magával ragadja a kétségbeesés, ilyen sivár akkor sem
lehet az élete.
Domingos lekuporodott a főnök mellé és kifejtette, miért keresték fel.
Hosszas beszélgetés után az öregember talpra kászálódott és fejével
komoran biccentett Molly felé. Amikor befejezte a beszédet, Domingos
fordítani kezdett.
- Sajnálja, ami a fiával történt.
- Ismerte őt korábban is?
- Nem valószínű. Sokan meghalnak az aknamezőkön. Azt mondja, rég
abbahagyta már a számlálást.
Molly bólintott és újra végigmérte az öregembert, érthetetlen módon
bűntudatot érezve. Miért is lenne különleges az ő vesztesége? Miért
kellene James halálának számot tartania az itteniek érdeklődésére?
McFaul most azokról kérdezett, akik lefektették az aknákat. Miközben
Domingos feltette a kérdést a Sobának, Molly egy közeli asszonyt figyelt,
aki egy színtelen kásával táplálta gyermekét. Két ujját használta a
művelethez, minden falat után gondosan lenyalogatva őket. McFaul is a
jelenetet nézte. Molly megérintette a karját.
- Mi az?
- Pépesített kukorica. Mindenfelé nő. Funjénak nevezik a helybeliek.
218
- Es mit fog enni ő? - Molly még mindig az anyát nézte. - 1 után?
McFaul vállat vont és az alig egy ujjnyi funjéra. mutatott, a megmaradt a
cserépedény alján.
- Ami marad - felelte. - Itt nincs más.
- És milyen íze van?
- Teljesen íztelen. j
Molly bólintott és tekintetével visszatért a főnökhöz. Mi először
pontosan felismerte, mit írtak fel az öreg pólója „The Grateful Dead",
látta az elfakult emblémát a mellkas; „Ventura Stádium, '85". James,
gondqlta. Az egyik kedve együttese. McFaulhoz fordult. |
- Honnét szerezte ezt a pólót?
-Jótékonysági adomány. Amit a nyugatiak kidobnak. Nagy 1 Iákban hozzák.
Repülőn.
A főnök a zöldnövényekhez fordult, leszakított egy termést felkínálta
Mollynak. Molly már azon volt, hogy visszautasítsa, McFaul sietve
közölte, hogy muszáj elfogadnia. A Sóba sér érezné magát. Nem teheti meg,
hogy nem eszik vele. Molly < gedelmesen szót fogadott és lehántotta a
zöldség leveles rés it, majd a szájába tette a termést és lassan rágni
kezdte. Kezd ben keserűnek érezte, azután a növény égetni kezdte a száj
Egy pillanatig már azt hitte, hogy a gyomra meg fogja adni r gát, de
azután meghallotta McFaul furcsa mód megnyugt; hangját.
- Csak néhány kis rágás - súgta a fülébe a férfi. - Nem nagy < log.
Domingos újra talpra állt.
- A főnök egy Zezito nevű fickóról beszél. A lázadók néhí hónapja
magukkal vitték, de most újra itt van a városban.
-Hol?
- A kórházban. Néhány nappal ezelőtt dobták ki az egyik torlasznál.
Sokszor történik ilyen.
Molly a homlokát ráncolta, nemigazán értve a dolgot, McFaul elmagyarázta,
hogy az UNITA soraiban meglehetős kemény a fegyelem. Aki vét a szabályok
ellen, azonnal büntet kap, és a büntetések némelyike vadállatian
kegyetlen. A vég
219
hajtás után - mintegy figyelmeztetésként azok számára, akiket később
kényszerítenek az UNITA soraiba - a félig holt katonát vissza szokták
vinni a szülővárosába.
- És mi történt? Ezzel a férfival?
- Levágták mindkét fülét. És még egy-két testrészét.
- És még él?
- Igen. Valószínűleg beszélt a lázadóknak az aknamezőkről. Miután nagyon
jól ismeri a terepet, azok rábízták az aknásítási, de ragaszkodtak
bizonyos helyekhez, főleg az olyanokhoz, ahol növényeket termesztenek
vagy ahonnét az ivóvizet hordják. így lehet elűzni az embereket a
földjeikről. így lehet kiirtani a közösségeket. A mi emberünk a
kórházban, úgy tűnik, ettől akarta megkímélni a várost. Micsoda ostoba
fickó.
- Vagyis?
- Vagyis a drága aknákat a néptelen és jelentéktelen helyeken szórta
szét.
- Mint ahol James is...
- Előfordulhat. Főként, ha ugyanarról az aknamezőről beszélünk.
McFaul Domingosra nézett. Az angolai bólintott, megerősítve McFaul
szavait. Molly hátat fordított nekik. Alig egy órával ezelőtt, amikor még
ott ült az iskolában és hallgatta Bennie szavait az ablakon túl, egyfajta
mindent kioltó düh uralkodott el rajta. Bosszút akart. A bűnös nevét
akarta. Most megkapta. Csakhogy Angolában semmi sem olyan egyszerű, mint
amilyennek tűnik.
- Ez aZezito... McFaul vállat vont.
- ... úgy gondolta, helyesen cselekszik.
- Ez azt jelenti, hogy sikerült megkímélnie a várost az aknáktól?
- Úristen, dehogy. - Ahogy Molly felé fordult, mintha láng gyúlt volna
azokban a halott szemekben. - Tudja, hány aknát telepítettek eddig ebben
az országban?
Molly a fejét rázta. -Nem.
220
- Húszmilliót. Vagyis két darab jut minden egyes angolaira Elmosolyodott.
- Vagy ha úgy tetszik, egy darab minden egy lábra.
Todd Llewelyn hátrébb lépett a háromlábú állványtól és i tett Bennie-nek,
hogy kapcsolja csak be a kamkordert és ne ze meg a frissen rögzített
jelenetet. Amikor átrendezték a ta terem bútorzatát, két sor széket
helyeztek el az íróasztal és ablak közé. Az oktatások során használt
állványt Bennie a t< képekkel telitűzdelt fal előtt állította fel, a
táblára pedig e aknamező krétával felrajzolt körvonalai kerültek. Llewel
csak annyit kért a férfitól, hogy legalább néhány percen át h széljen, és
amikor a kamera elkezdte a felvételt, Bennie az< kapta magát, hogy máris
az aknamentesítés elméletéről gyakorlatáról értekezik.
Az aknákat, fejtette ki, rendszerint jól meghatározható m tázatban
helyezik el. Az „A" mintázat például egy nagy hatóé! jű páncéltörő akna,
melyet háromszögben három gyalogs; akna védelmez. Ha az ember a
helyszínen egy ilyen mintázat botlik, könnyedén meghatározhatja a
biztonságos „átjárók" helyezkedését, ami jelentősen megkönnyíti az aknák
„fels; dését". Az elmélet valóban működött, de csak egy szisztéma kusan
telepített aknamezőn. A Harmadik Világban a „fels; dést" semmilyen
támpont nem könnyítette, hiszen az aknái rendszerint véletlenszerűen
szórták el, nem követve semr lyen elkülöníthető mintázatot. Ilyen esetben
nincs más vála tás, mint centiméterről centiméterre, kínos alapossággal
m( tisztítani a területet, nem hagyva semmit sem a véletlenre. I nevezik
„100 százalékos mentesítésnek". Vagy más néven, t te hozzá Bennie, „100
százalékos macerának".
Bennie elégedetten lépett hátrébb a keresőtől.
- Óriási - kiáltott fel. - És ez hol fog lemenni?
- A People's Channelen.
- Az meg mi?
- Egy új műholdas adás. Biztos vagyok benne, hogy erre anyagra mások is
ráharapnak.
- Az ITV? A BBC?
221
- Talán - vont vállat Llewelyn. - Ki tudja?
Bennie belenézett a kamerába. Akárcsak a térképek hátterében felvett
előadás előtt, Llewelyn most is felépítette magában az összes jelenetet,
melyre szüksége volt a teljes anyaghoz. Bennie végignézett az üres
széksorokon.
- És mi lesz a hallgatósággal? Nem lesz egy kicsit tré, hogy a nagy
semmihez beszélek?
- Később majd behozzuk az embereket. Egyszerűen rákeverjük őket az
anyagra. Nem ez lesz az első eset. - Llewelyn elkezdte leszerelni a
kamkordert a háromlábú állványról. - Igazán arra lenne szükségem, amit az
aknamezőn veszünk fel. Ahogy maguk végzik a dolgukat.
- Tudom. Már beszéltünk erről.
- Akkor? Ma délután? Bennie vállat vont.
- Én szeretném. Tényleg. Tudja, hogy így van. De minden a főnökön múlik.
Azt mondja, beszélnie kell az UNITA-s fickókkal. Nehogy bevaduljanak.
- Előfordulhat ilyesmi? -Nem.
- Akkor hát mi a probléma? Bennie nevetni kezdett.
- Nincs semmi probléma. Ha már ilyen kurvára akarja azt a filmet.
McFaul és Christianne néhány perccel később érkezett az UNITA
úttorlaszához. Az ostromállapot első tapasztalataitól máris kimerült
MoUyt az MSF házában hagyták. McFaul egy akácfa árnyékában állította le
az MSF Landcruiserét, majd odasétált az őrkatonák sorához. A legtöbben
közülük alig nőttek ki a serdülőkorból és tekintetükkel szinte felfalták
Christiannét.
A francia ápolónő a legközelebbi katonához lépett, aki gyűrött sildes
sapkát viselt, és franciául beszélni kezdett a Katilóval megbeszélt
találkozóról, de a katona egy vállrándítással jelezte, hogy egy szót sem
ért az egészből. Amikor Christianne portugálul folytatta, a katona hátat
fordított neki és otthagyta.
222
Tíz perccel később egy hatalmas Toyota tűnt fel a távolban, j kora
sebességgel haladva. Csak nem messzire tőlük fékezett oldalt farolva az
úttorlasz mellé. Apró, takarosan öltözött fé szállt ki a kocsiból. Sötét
szemüveget, terepszínű nadrágot frissen vasalt amerikai haditengerészeti
inget hordott. Az övéi nagy kaliberű pisztoly lógott alá. Hosszú szárú,
fűzős bakancs nemrég fényesítették. A férfi egy pillanatig némán
tanulmányé ta McFault, majd odaintett a Toyota felé anélkül, hogy bái
mást pillantására méltatott volna. Egy másik férfi tűnt fel a ko<
belsejéből. Jócskán nagyobb volt társánál és fekete tereprur viselt. Két
hosszú anyagdarabot fogott a kezében, láthatóan e póló maradványait.
McFaul egyetlen szó nélkül vette tudomás a helyzetet. Szemkötők,
gondolta. Egy neki, egy a lánynak.
Christianne újra Katilóról kezdett beszélni, de a sötét szei üveges férfi
ügyet sem vetett rá. McFault közben motozásnak a tették alá. A férfi
kezei egy pillanatra megállapodtak bal lábs; rán, a térde alatt, és
kitapogatták a sima műanyagot a farm alatt.
-Oké?
McFaul vállat vont, lehajtotta a fejét és engedte a fekete i repruhás
férfinak, hogy bekösse a szemét. Hallotta, ho Christianne hangosan
tiltakozni kezd.
- Nyugalom - csitítgatta. - Csak elővigyázatosság.
Áthaladtak az úttorlaszon, majd a katonák besegítették őke Toyota
hátuljába. McFaul hallotta, hogy az ajtó becsapódik é; motor felpörög.
Azután gyorsulni kezdtek, és a nagy rugi könnyedén vették fel a
sziklakeményre égett föld kátyúit és bt kanóit. McFaul érezte maga
mellett Christianne testét. Meg! resté a kezét a sötétben és
megszorította. Az első ülésen vak cigarettára gyújtott. Érezte a dohány
illatát, a Dél-Afrikából h hozott anyag nyers, csípős aromáját, és mély
lélegzetet vett, r lásan, amiért megfeledkezhet a szemkötő áporodott,
fanyar b zéről.
Az utazás tovább folytatódott, a sofőr kíméletlenül nyírtL sebességváltó
áttételeit, a Toyota puhán ringott és hintázó McFaul kétszer is
hátrahajtotta a fejét, hátha lát valamit szemkötő alatti résen, de
mindkétszer csupán vékony fénys
223
- Talán - vont vállat Llewelyn. - Ki tudja?
Bennie belenézett a kamerába. Akárcsak a térképek hátterében felvett
előadás előtt, Llewelyn most is felépítette magában az összes jelenetet,
melyre szüksége volt a teljes anyaghoz. Bennie végignézett az üres
széksorokon.
- Es mi lesz a hallgatósággal? Nem lesz egy kicsit tré, hogy a nagy
semmihez beszélek?
- Később majd behozzuk az embereket. Egyszerűen rákeverjük őket az
anyagra. Nem ez lesz az első eset. - Llewelyn elkezdte leszerelni a
kamkordert a háromlábú állványról. - Igazán arra lenne szükségem, amit az
aknamezőn veszünk fel. Ahogy maguk végzik a dolgukat.
- Tudom. Már beszéltünk erről.
- Akkor? Ma délután? Bennie vállat vont.
- En szeretném. Tényleg. Tudja, hogy így van. De minden a főnökön múlik.
Azt mondja, beszélnie kell az UNITA-s fickókkal. Nehogy bevaduljanak.
- Előfordulhat ilyesmi?
- Nem.
- Akkor hát mi a probléma? Bennie nevetni kezdett.
- Nincs semmi probléma. Ha már ilyen kurvára akarja azt a filmet.
McFaul és Christianne néhány perccel később érkezett az UNITA
úttorlaszához. Az ostromállapot első tapasztalataitól máris kimerült
Mollyt az MSF házában hagyták. McFaul egy akácfa árnyékában állította le
az MSF Landcruiserét, majd odasétált az őrkatonák sorához. A legtöbben
közülük alig nőttek ki a serdülőkorból és tekintetükkel szinte felfalták
Christiannét.
A francia ápolónő a legközelebbi katonához lépett, aki gyűrött sildes
sapkát viselt, és franciául beszélni kezdett a Katilóval megbeszélt
találkozóról, de a katona egy vállrándítással jelezte, hogy egy szót sem
ért az egészből. Amikor Christianne portugálul folytatta, a katona hátat
fordított neki és otthagyta.
222
Tíz perccel később egy hatalmas Toyota tűnt fel a távolban, kora
sebességgel haladva. Csak nem messzire tőlük fékezett oldalt farolva az
úttorlasz mellé. Apró, takarosan öltözött fé szállt ki a kocsiból. Sötét
szemüveget, terepszínű nadrágot frissen vasalt amerikai haditengerészeti
inget hordott. Az övéi nagy kaliberű pisztoly lógott alá. Hosszú szárú,
fűzős bakancs nemrég fényesítették. A férfi egy pillanatig némán
tanulmányc ta McFault, majd odaintett a Toyota felé anélkül, hogy bái
mást pillantására méltatott volna. Egy másik férfi tűnt fel a koi
belsejéből. Jócskán nagyobb volt társánál és fekete tereprul viselt. Két
hosszú anyagdarabot fogott a kezében, láthatóan e póló maradványait.
McFaul egyetlen szó nélkül vette tudomás a helyzetet. Szemkötők,
gondolta. Egy neki, egy a lánynak.
Christianne újra Katilóról kezdett beszélni, de a sötét szei üveges férfi
ügyet sem vetett rá. McFault közben motozásnak a tették alá. A férfi
kezei egy pillanatra megállapodtak bal lábs; rán, a térde alatt, és
kitapogatták a sima műanyagot a farm alatt.
-Oké?
McFaul vállat vont, lehajtotta a fejét és engedte a fekete i repruhás
férfinak, hogy bekösse a szemét. Hallotta, ho Christianne hangosan
tiltakozni kezd.
- Nyugalom - csitítgatta. - Csak elővigyázatosság.
Áthaladtak az úttorlaszon, majd a katonák besegítették őke Toyota
hátuljába. McFaul hallotta, hogy az ajtó becsapódik é; motor felpörög.
Azután gyorsulni kezdtek, és a nagy rugi könnyedén vették fel a
sziklakeményre égett föld kátyúit és bv kanóit. McFaul érezte maga
mellett Christianne testét. Meg! resté a kezét a sötétben és
megszorította. Az első ülésen vak cigarettára gyújtott. Érezte a dohány
illatát, a Dél-Afrikából b hozott anyag nyers, csípős aromáját, és mély
lélegzetet vett, r lásan, amiért megfeledkezhet a szemkötő áporodott,
fanyar b zéről.
Az utazás tovább folytatódott, a sofőr kíméletlenül nyírta sebességváltó
áttételeit, a Toyota puhán ringott és hintázó McFaul kétszer is
hátrahajtotta a fejét, hátha lát valamit szemkötő alatti résen, de
mindkétszer csupán vékony fénys
223
ért el hozzá, amely egyedül az első ülések körvonalát rajzolta ki.
A kocsi végül lassulni kezdett. A megállást követő csendben McFaul
beszélgetés hangjait hallotta, majd valaki felnevetett. Azután a
mellettük nyíló ajtó szélesre tárult, és McFaul érezte, hogy egy erős kar
kirángatja az autóból. Mostanra elhagyta a kötést a karjáról és próbálta
megvédeni bal karjának öltéseit. Miután kinyújtóztatta a tagjait,
kivárta, míg Christianne is felzárkózik mellé.
- Mondja nekik, hogy vegyék le rólunk ezt a vacakot - szólt oda neki - az
Isten szerelmére.
Hallotta, hogy a lány tolmácsolja a kérést, előbb franciául, majd
portugálul. Ujabb harsány röhögés csapott fel, azután bizonytalanul
botorkálva megindultak előre az egyenetlen talajon. Hirtelen sokkal
hűvösebb lett. McFaul kavicsokat érzett a talpa alatt, majd nyirkos
kipárolgás ért el hozzá, akár egy mocsári szörnyeteg lehelete. Valaki
beszélt, hallhatóan franciául, és Christianne felelt neki. A lány hangja
óvatosságról, sőt kisebb ijedelemről árulkodott. Most először McFaul is
eltöprengett rajta, hogy talán mégsem volt a legjobb ötlet személyesen is
találkozni Katilóval.
- Mit történik? - mormolta maga elé.
Christianne nem válaszolt. A másik hang most közelebbről hangzott fel, és
McFaul finom arcszesz illatát érezte. Calvin Klein, ilyent használ Bennie
is. Ezután a csomót minden figyelmeztetés nélkül meglazították, majd
kioldották, és ugyanebben a pillanatban McFaul megérezte, hogy hátulról
egy széket tolnak alá. Csak ekkor kerülhetett le előle a szemkötő. McFaul
leült és a szemeit dörzsölgetve a félhomályt kezdte fürkészni, amely első
pillantásra leginkább természetes barlangra emlékeztette.
Katilo vele szemközt ült, elterülve egy összecsukható, magas háttámlájú
irodai széken. Az egyetlen fotó, melyet McFaul mindeddig látott a
férfiról, semmilyen támpontot nem nyújtott a felismeréshez. Katilo a
derekán övvel összefogott terepszínű nadrágot és egyszerű, olívazöld
pólót viselt. Széles mellkasán és karján csak úgy duzzadtak az izmok, és
amikor
224
elmosolyodott, egész arca végtelen magabiztosságról és er ről árulkodott,
csúcsformában lévő atlétát idézve. Franciái és Christiannéval beszélt, de
szemei szinte játékosan jártí ide-oda kettejük között. A csuklóján viselt
óriási Seiko tan sága szerint öt perccel múlt két óra.
- Azt mondja, hogy bocsássunk meg a szemkötő miatt - forc totta
Christianne - de reméli, hogy megértjük az elővigyázató ságát.
McFaul felmordult. A két óra öt perc azt jelentette, hogy töb mint húsz
percen át kocsikáztak. Tíz mérföld, mondta magába Talán még annyi sem.
- Beszéljen neki az aknamezőkről - fordult Christianne felé. Mondja el,
mit szándékozunk tenni.
- Azt kérdezi, innánk-e valamit. Sört vagy whiskyt tud felajá lani.
- Világosat - felelt McFaul kurtán, erőtlen mosollyal viszono va Katilo
szívélyességet. Semmit sem kívánt kevésbé, mint ves tegetni a drága időt,
de azt is tudta, hogy egy ilyen találkozó semmire sem megy, ha mellőzi a
rituális udvariasságot.
Katilo tapsolt egyet, és McFaul mozgolódást hallott maga m gött.
Hátrafordult. Csupasz villanykörték lógtak alá a fekete v zetékekről, és
a fejük felett a hasadékokkal barázdált sziklafel léten nedvesség
gyöngyözött. A kábelek egy hevenyészett fü göny mögött tűntek el. McFaul
generátor zümmögését hallót a közelben. Katilo újra megszólalt, telt,
mélyen zengő hangja Talán egy tréfával próbálta elütni a feszültséget,
mindeneset Christianne kényszedetten nevetett. McFaul visszafordult és a
találta, hogy Katilo előrehajol és karjait hosszan előrenyújt Christianne
térdén pihenteti a kezét. Egyik mutatóujján hat; mas ezüstgyűrűt hordott.
Christianne oldalt McFaulra sandított. Láthatóan halálra ve rémülve.
- Mit akar?
- Azt mondja, van pár új videofilmje.
- Videofilmje?
- Igen. Megnézhetjük a Baywatch-oí, vagy a Terminátor 2 Nem hiszem, hogy
tréfál.
225
A hevenyészett függöny kettévált, és a barlangot egy pillanati ;i
elárasztotta a külvilág fénye. Egy talpig menetfelszerelésbe öltözött
katona egy doboz világos sört kínált fel McFaulnak. Katik > az ajkán még
most is ott játszadozó félmosollyal, meredten figyelte. McFaul elfogadta
a sört, de visszautasította a felkínált poharat.
- Dél-afrikai? - kérdezte.
- Természetesen - bólintott Katilo. - Castle. A legjobb.
- Beszél angolul?
- Igen. A barátnője nem kér semmit? McFaul megrázta a fejét.
- Nincs abban a hangulatban - felelte. - És nem a barátnőm. McFaul nagyot
kortyolt a sörösdobozból. Az UNITA logisztikája láthatóan kiterjedt a
hadiellátmány megfelelő hűtésére is.
- Azért vagyunk itt, hogy az aknamezőkről beszéljünk - kezdett bele végül
- Muengo környékén.
- Meg akarják tisztítani őket?
- Igen, mielőtt elmennénk. Mint azt rádión is elmondtam. Nem mindet,
csak kettőt-hármat.
Katilo elgondolkodott az ajánlaton, rákönyökölve a forgószék karfáira és
maga előtt összefűzve az ujjait. Végül vállat vont.
- Miért is ne? - kérdezte. - Van még bőven aknánk.
- De biztosnak kell lennem.
- Miben?
-Az embereim biztonságában. - McFaul felemelte két ujját és belecélozott
a barlang sötétjébe. - Nem akarok balesetet. Nem akarok buta
félreértéseket. Hogy valamelyik katonája hősködni akarjon.
Katilo újra Christiannét kezdte tanulmányozni. Olyasvalaki hanyag
nemtörődömségével viselkedett, aki korlátlan idő és korlátlan türelem
birtokosa. McFaul újabb kortyot vett a szájába. Chrístianne
kényelmetlenül feszengett.
- Három nap múlva elmegyünk - folytatta McFaul. - Ezt maga is tudja.
- Természetesen.
- Három nap nem hosszú idő. Legalábbis a mi szakmánkban.
226
- Comment? - fordult Katilo Christiannéhoz.
- Troisjours ríest pas longtemps - fordított a lány azonnal pour trouver
les mines.
-Ah, bon.Je comprends. Exact - vigyorgott Katilo. - Ez a M McFaul, a
barátja... miért fáradozik egyáltalán? Miért teszi? H; nem tudja -
csettintett az ujjaival - hogy úgyis mindent elölri kezdünk?
Llewelyn a Global Land Roverén ment ki az aknamezőn Bennie és Domingos
társaságában. Az iskolában a három férfi j egy órán át vitatkozott a
jelenetről, mely Llewelyn szerint elei gedhetetlenül szükséges volt a
film sikeréhez. Pontosan megb szelték, hogy mit és főként hol kell
felvenniük.
Domingos várni akart, míg McFaul visszatér, noha nei azért, mert tartott
a rebellis csapatoktól, hanem mert feltétl nül bízott a férfi
ítélőképességében. Közel öt hónapja dolgi zott már a Főnöknek és egyetlen
olyan alkalomra sem eml kezett, hogy McFaul tévedett volna.
Szisztematikusan és el vigyázatosan dolgozott, és többé-kevésbé
sértetlenül me úszta - három olyan ok, amiért érdemes addig halasztaniuk
felvételt, míg meg nem kapják az ő jóváhagyását. Bennie, rr közben
Domingost hallgatta, csak a fejét rázta. Sürget az id Túlságosan is sok
múlik ezen a filmen, amit Llewelyn kész Ha életeket akarnak menteni, a
leghatékonyabb eszköznek nyilvánosság kínálkozik, és Bennie egyszerűen
nem tud jol módszert arra, hogy ezt mégkapják. Holnapig mindenképp*
várniuk kell azzal, hogy egy igazi aknamezőre merészkedj nek. Addig is
megcsinálhatják Llewelyn jeleneteit egy bizto ságos területen; olyan
helyen, amelyről mindketten tudja hogy meg lett tisztítva.
A Global Land Roveré a parton állapodott meg, a folyóhi vezető csapás
felett. Minden valószínűség szerint holnap re gel is ide térnek vissza,
ha már birtokolják Katilo áldását, Domingos feljegyzései szerint már csak
hét méternyi táv kellett megtisztítaniuk. Az út és az aknamező továbbra
is \ szélyes sávja közt jó nyolcvan méternyi mentesített terep i küdt,
ami épp elegendő egy médiacirkuszhoz.
227
Bennie kiszállt és odasétált a Land Rover hátuljához. Llewelyn
javaslatára egy láda bemutató aknát is kihoztak magukkal; robbanóanyagtól
megfosztott és főként oktatási célokra használi aknaházakat. Ha újra
eltemetik őket, minden további nélkül elmennek valódi aknának.
Llewelyn először egy aknakeresős jelenetet akart, ahol együtt dolgozik a
csapat - az egyikük elől, a másik mögötte, tetőtől-tal-pig védőöltözetben
- és az új Ebingereket használják a talajfelszín pásztázására. Az otthoni
stúdiókban alákevert zene az aknák előfordulásának valószínűségét
hangsúlyozza majd és ütemében igazodni fog a jellegzetes csipogáshoz,
amint az elektromos szenzorok érzékelik az elsütő mechanizmus parányi
fémelemeit. Llewelyn azt akarta, hogy miután lokalizálták az ellenséget,
hogy Domingos és Bennie menjenek végig az egész procedúrán - óvatosan
lefektetik az Ebingert a földre, munkához látnak a bajonettel és a
teveszőr ecsettel, meghatározzák az akna pontos elhelyezkedését, kivájják
körülötte a talajt és láthatóvá teszik az egész szerkezetet. Itt
sistergett az igazi feszültség; a nagy premier plánok, a ráközelítések, a
verítékben úszó arcok, a rezzenéstelen kezek; hús és vér, amint lándzsát
tör a taposóak-na könyörtelen mechanizmusával.
Bennie előrángatta a műaknákkal teli ládát a Land Rover hátuljából és
azon tűnődött, hogyan is fog festeni a film, ha egyszer összevágják. Nem
kedvelte túlzottan Llewelynt - túl erőszakos és túlságosan is elégedett
önmagával - de abban a pillanatban felismerte az arcát, hogy először
találkoztak, és elég volt meghallgatni őt ahhoz, hogy ez ember tudja,
tényleg érti a dolgát. Hogy mennyire fog beütni a film, azt csak a
jóisten tudja, de Bennie lassan már a lelkét is eladta volna azért, hogy
kikerüljön a tűzvonalból. Egy lepedő hetente nem rossz pénz, de Bennie
ösztönei egyre inkább azt súgták, hogy ideje valami biztonságosabb meló
után nézni, és ebben a szakmában bölcsen tette az ember, ha hallgatott az
ösztöneire.
Lecsúszott a partoldalon és letette a ládát az ösvény elején. Domingos a
Land Rover mellett állt és távcsövével a lázadók harcállását kémlelte,
melyet előző nap szúrt ki. Amikor Bennie felkapaszkodott hozzá, már
komoran ráncolta a homlokát.
228
- Mi a helyzet?
Domingos nem engedte le a látcsövet.
- Mindannyian bennünket néznek - válaszolt halkan - és f galmam sincs,
miért.
Katilo nekilátott a whiskynek. Közel egy órája ültek már ebbe a
barlangban. Mögöttük, az árnyékok mélyén, két katona néz nyálcsorgatva a
Baywatch egyik epizódját. Nyilvánvalónak 1í szőtt, hogy Katilo
kívánságára minden héten új kazetták érke nek Dél-Afrikából. Mint mondta,
nincs hatékonyabb eszköz harci szellem fenntartására.
McFaul megborzongott. A harmadik doboz sör nyomán a r rag tovább
keseredett benne. Ha Katilo azért hívta őket ic hogy egy kicsit
eljátszadozzon, hát legyen. A férfi amúgy is idegeire ment. A passziói, a
kicsinyes indítékai és az igyekeze hogy a maga javára fordítsa a háborút,
egyre ádázabb indulat lovallta McFault.
- És mi a helyzet ezzel a Zezito nevű fickóval? - kérdezte. - A kidobtak
az úttorlasznál? Nem volt már a hasznukra? Elcsesz valamit?
Katilo már korábban arrébb gurította székét és most oldalt i fél szemét a
Baywatch-on tartva, bár időről időre körbetek tett, hogy felvont
szemöldökkel Christiannét vizslassa. Zez nevének említésére megvonta a
vállát.
- Volt egy kis vita - felelte. - Az embereim közül néhány meg akarták
ölni.
- Talán jobban is tették volna. Talán az is emberségesebb !
volna.
- Gondolja? - Tekintete visszatért a tévé képernyőjére. A p; őrség egy
Stephanie-nak nevezett tagja gázolt át a hullámol valamelyik kaliforniai
tengerparton. A lassítás nyomán a 1; mellei fel-le ringtak a feszes
narancsszínű fürdőruha alatt. Ka odaszólt az egyik angolainak, aki
előrehajolt és visszatekerl szalagot, majd újra lejátszotta a jelenetet.
McFaul Christiann pillantott. A lány arca maszkká dermedt; tekintetét a
lábai e fekvő üres sörösdobozra szegezte. McFaul újabb adagot töl a Black
Labeles üvegből.
229
Zezito kicseszett magukkal? - érdeklődött. - Ott rakta le a/ aknákat,
ahol nem volt semmi hasznuk?
Katilo ügyet sem vetett a kérdésre. A katona a távkapcsolóval a kezében
hangos hahotára fakadt, amint gyorskeresésre állította a szalagot.
Stephanie lehajolt egy törölközőért, és a kamera látószöge nem sok
mindent bízott a nézők fantáziájára. A mozdulatsor hirtelen abbamaradt,
hogy Katilo megcsodálhassa az állóképet. Azután fordult csak McFaul felé.
- Mondjak valamit, Mr. McFaul? Az embereim sokkal inkább kedvelik ezt,
mint a pornográfiát. Rengeteg pornó kazettánk van. Dél-Afrikai
barátainktól kapjuk őket. Fehér nők. Sárga nők Fekete nők. Állatok. Amit
csak akar. De ez... - intett poharával a képernyő felé - ez tényleg
valami. Az embereim odavannak érte. Kérdezze csak meg őket. Menjen.
Legyen a vendégem.
McFaul elutasította a felkérést és újra eltűnődött azon, hol tanulhatott
meg Katilo ilyen jól angolul. Amerikai akcentussal beszélt, és minél
részegebb lett, a kiejtése annál eredetibbnek hangzott. A férfi egy
drágakövet viselt a jobb fülcimpájában. Gyémántnak tűnt és sziporkázva
tükrözte vissza a fényeket, amint Katilo elfordította a fejét.
- Kis híján halálra késelték Zezitót - kezdte újra McFaul. - Szeretném
tudni, miért.
- A barátja magának?
- Nem.
- Találkoztak már? -Nem.
.:..'¦
- Akkor miért érdekli ennyire, mi történik azzal az emberrel? Katilo
felhagyott a Baywatch-csal és amint átlendített testét
egy vászon tábori székbe, McFaul azonnal felismerte rajta a változást. A
kérdéseivel elevenbe hatolt és sikerült feldühítenie a férfit.
Katilo most előrehajolt és leeresztette jókora fejét. Az izmok
kötélcsomókként kezdtek kergetőzni feszes pólója alatt. ,
- Mi az, Mr. McFaul - kérdezte - nem tetszik, ahogyan háborúzunk?
- Nem - rázta a fejét McFaul - egyáltalán nem.
- Zezito miatt?
230
- Egy csomó dolog miatt.
- Mint például?
- Mint például az aknák.
- És van magának ezekhez bármi köze? Az aknákhoz?
- Van - mosolyodott el McFaul - ami azt illeti, nagyon is. É tudni
akarja, miért? Mert maga azt hiszi, minden olyan kibaszó egyszerű.
Ezrével hozatja ide az aknákat. Szétszórja őket. í azok meg is tesznek
minden tőlük telhetőt. Ha egy férfi ráléf felrobban. Ha egy kölyök
játszadozni akar, hamburger lesz bele le. Ha egy asszony tűzifát szeretne
gyűjteni, elveszti mindkét 1; bát és valószínűleg az arcát is. Szép kis
háború, ezredes. Jó so bátorság kellhet hozzá, letenni azokat az aknákat.
McFaul itt megtorpant és nagyon is tudatára ébredt annál hogy minden
katona őt nézi. Katilo most felszegte a fejét és vé eres szemeivel, némán
meredt rá. Egy whiskys palackot szoroi gatva kezében lazán lógatta karját
a szék kartámasza mellett.
- Ez a mi háborúnk, Mr. McFaul. Tudja, mit jelent ez? A mi n punk, a mi
országunk. A miénk. Nem a maguké. A miénk.
- A maguk vére?
- Igen, Mr. McFaul, a mi vérünk. Pontosan. A mi vérünk öml ki, a mi
vérünket vesztegetjük. Ha része lenne ennek az orszá nak, ha ide
született volna, maga is megértené. A háború az h ború. Egyetlen dolog
számít, a győzelem. Az emberek szenvei nek, igaz. De az emberek
győzedelmeskednek is. A végén.
McFaul félrekapta a tekintetét és nem is bajlódott azzal, hoj leplezze
ellenérzését. Hányszor hallotta már ezt a szarságot, háború, a nemes
kihívás. És a nép, apovo, aki mindent megért
- Kíváncsi lennék valamire - morfondírozott. - Hány aknát 1 het most
kapni egy százasért? Hány lábat és kart? Hány hónapn kórházat? Hány évet,
míg újra megtanul valaki járni? Próbálta v laha kiszámolni? Összeadni ezt
az egészet?
- Az aknák működnek - mormolta Katilo - és nem kerülni semmibe.
- Igaza van - bólintott McFaul. - Különösen, ha bóvlit vesz. Katilo
ajkához emelte az üveget, tekintetét egy pillanatra se
véve le McFaul arcáról. A „bóvli" ez esetben a klasszikus akn; olcsó
tömegutánzatait jelentette. Ezrével és ezrével kerültek
231
ilyenek Pakisztán és Kína gyáraiból, fillérekért kielégítve a Harmadik
Világ háború iránti igényét. Egy átlagos nyugati autó áráért Katilo
ezrével üldözhette el otthonaikból az embereket. A/ irodai harcosok ezt
nevezték „területkorlátozásnak". Egy újabb komplikált kifejezés az
éhínségre.
Katilo Christianne felé nyújtotta a lábát. Gumiból öntött egyszerű
papucsot viselt és a nagylábujjával dörzsölgetni kezdte a lány bokáját.
- Azt hiszi, bóvlit veszünk?
- Nem tudom. Azért kérdezem.
- Nem tudja megmondani? Miután kiásta őket?
- Néha meg tudom mondani - bólintott McFaul. - Néha meg nem.
Katilo elgondolkodott és visszahúzta a lábát. Azután félig elfordult és
odaszólt valamit az egyik őket figyelő katonának. A férfi azonnal
felpattant és elvágtázott McFaul mellett. Napfény ömlött a barlangba,
amint félrelökte maga előtt a függönyt.
Katilo felkínálta a palackot Christiannénak. Úgy tűnt, komolyan
elgondolkodik a kérdésen. Korábbi érdeklődése a Bay-watch iránt nyom
nélkül elenyészett.
- Mindenkinek szüksége van munkára, Mr. McFaul. Hogy éljen. Hogy egyen.
Ebben egyetérthetünk? - McFaul bólintott és a kezével megtalálta a lány
karját, hogy megnyugtassa. -Akár még szerencsésnek is nevezhetné magát,
nem?
- Miért?
- Mert soha nem fog kifogyni a munkából. Akárhová is megy, Ázsiába,
Afganisztánba, mindenfelé fog aknákat találni. És tudja, miért? Mert a
taposóakna a létező legtökéletesebb katona. - Öklével lecsapott nyitott
tenyerébe. - Bang! Mindig ott van. Mindig figyel. Sohasem fárad el.
Sohasem henyél. Sohasem issza le magát.
- Sohasem árulja el? Soha nem fordult elő, hogy maguknak kellett
megszenvedniük?
- Dehogyisnem, sokszor. Természetesen az én embereim se sebezhetetlenek.
Sokszor előfordul ilyesmi. De csak mert szegények vagyunk, Mr. McFaul. Mi
nem engedhetjük meg magunk-
232
nak a maguk háborúját. Drága rakétákat. Radart. Lopakodók Afrikában
minden olcsó.
- Ide értve az életet is?
- Igen - bólintott az ezredes - az életet is. Most már ért e gem?
McFaul előrehajolt, belelovallva magát a vitába.
- Igen - felelte - van viszont valami, amit nem értek meg. P gárháborút
vív. Az aknák segítségével próbálja megnyerni. 1 mire ez megtörténik,
egyszerűen nem lesz ország, amit m( nyerhetne. Az egész terület
járhatatlanná válik, kietlen sivat; gá. Az aknák működni fognak. Naná,
hogy működnek ma Tudja maga, mennyi időbe telne megtisztítani
Afganisztánt? F téve, hogy az egészet meg kellene csinálni? Talán egy
évszáz; ba. Száz évbe. Gondoljon csak bele. Egy egész kibaszott évs zad
erre menne el. Ennyit vesztenénk. Ezzel az erővel ato bombákkal is
megszórhatnánk. Hát ilyen a maguk háborúja.
Katilo a függönyt figyelte és várta a katona visszatértét.
- Emlékszik a választásokra? - kérdezte idővel. - Kilencven^ tőben?
- Olvastam róla.
- Oké. Én Luandában voltam. Tudja, mi történt akkor Luan ban? Bennünket
öldöstek. A kormány valamennyiünket le ali gyilkolni. Ezrek haltak meg.
És tudja, velem mi történt? Én m úsztam. Az embereimmel együtt.
Mindenfelé a kormány kz nái, az MPLA. Csak menekültünk és menekültünk.
Néha n kellett állnunk, hogy aludjunk egy keveset. Ezért minden éjí ka
aknákat tettünk ki, egy kis ajándékot azoknak, akik megp báltak megölni
bennünket. - Pillanatnyi szünetet tartott. -aknák vigyáztak ránk, Mr.
McFaul. Ezeknek az aknáknak kösz hetem az életem. Amikor a dolgok igazán
elszaródtak, ami kis híján kifogytunk az aknákból, a nyakunkban viseltük
ől Nem voltak kiélesítve, de készen álltak. - Bólintott. - Igei
nyakunkban hordtuk őket, higgye el...
McFaul meredten nézte egy ideig, azután nevetni kezdet metafora
tökéletesen ült. Egy ország, egy egész nemzet, an bizalmát a nyakában
viselt kompakt robbanószerbe veti. A újabb aknák 98 százalékban
műanyagból álltak. Ez gyakorlat
233
elpusztíthatatlanná és évtizedekre, sőt akár évszázadokra érzc kénnyé
tette őket a legkisebb testsúlyra is. Akárcsak Afganisztánban.
McFaul hirtelen huzatot érzett a vállán. Két katona lépett be, maguk
között egy súlyos faládával. Katilo utasította őket, hogy tegyék le, majd
előrehajolt és kihúzta túlélőkését a hüvelyéből. A fedél alá ékelte a
pengét és hirtelen mozdulattal felpattintotta A fa csikorogva megadta
magát és felemelkedett. A láda belsejében, gondosan megvetett
szalmaágyon, McFaul tucatnyi apró, tenyérnyi méretű taposóaknát látott.
Az aknák felszínét finom mintázat tarkította. Akárcsak az érdesre
koptatott kövek a folyó-ágyban.
- Tudja, mik ezek?
Katilo kivett egy példányt és odalökte McFaulnak. A katonák gyors
pillantást váltottak. McFaul átfordította az aknát.
- Difesa - hallotta magát. - SB-33-as.
Ellenőrizte az elsütő mechanizmust, azután kitapogatta a gumi membránt a
tetején. A vékony gumihártya márványeres mintát kapott, és finoman
ellenállt a nyomásnak, akár egy számítógép billentyűje. McFaul egy
pillanatra lehunyta a szemét és érezte a fejébe pumpált vér lüktetését.
Pontosan tisztában volt vele, mire képes ez az akna. Tudta, hogy a
levegőből is szét lehet szórni. Tudta, hogy fejjel lefelé is hatékony.
Tudta, hogy egy különleges réteggel bevonva még az infravörös
keresőfénynek is ellenáll. Jesszusom, még a köpeny színét is meg lehetett
választani, attól függően, milyen terepviszonyok közt akarták alkalmazni.
Az akna, melyet McFaul Kuvaitban beindított, „homoksárga" volt. Tudta,
mert megtartotta a combjából és a fenekéből előbányászott repeszeket, és
jó egy évvel később összevette azok színét a választékkal, melyet a
gyártó kínált katalógusában. Homoksárga, jegyezte meg örökre. Kellemes,
pasztell szín, míg az ember meg nem ismeri a sötétebb árnyalatát is.
McFaul hátradőlt a székben, ölében az aknával. Ez a láda SB-33-as volt az
utolsó, amire Katilótól számított volna.
- Guccinak is nevezik a szakmában - szólalt meg reszelős hangon. - Tudta
ezt?
234
Katilo bólintott, elégedetten vigyorogva.
- És gondolja, hogy csak másolat? Egy bóvli? Tényleg azt hit hogy nem
engedhetjük meg magunknak az eredetit?
- Azt mondta, szegények. Nem én találtam ki.
- Na igen, csakhogy a szegénység is viszonylagos, Mr. McFa Ezek még
mindig olcsónak számítanak a maguk tömegpuszt fegyvereihez képest.
McFaul bólintott, a kis aknát méregetve a kezében. Katilór igaza volt. Az
SB-33-ast egy olasz cég csinálta, a Fiat egyik leái vállalata, aki komoly
hangsúlyt fektetett rá, hogy termékei m< feleljenek a Harmadik Világ
szélsőséges elvárásainak is. McF; dermedten nézte a nyitott ládát és azon
töprengett, mi egye lehet még Katilónak odakint. A Muengo körül elszórt
szerke tek főként kínai, román és orosz típusok voltak - kellőképp
halálosak ugyan, de közel sem olyan kifinomultak, mint a 1 frissebb
nyugati fejlesztések.
- Amerikai aknákat is használnak? M-14-eseket?
- Igen, és M-16-osokat éppúgy. Akarja látni őket? McFaul a fejét rázta és
hirtelen újra arra a fiúra, Jan
Jordanre gondolt, akiről egészen mostanáig feltételezte, h( egy orosz
OZM-3-asra lépett. A sérüléseit kétségkívül egy pattanó akna okozta, és
Angolában mindenfelé ennek on verziójával találkozni. Most először ébredt
rá, hogy Jorc éppúgy áldozatul eshetett a jó nyugati technológiának is. N
mintha mindez számított volna.
Katilo jelt adott a katonáknak, és azok lehajoltak, hogy felk ják a
ládát. McFaul is visszatette volna az ölében tartogatott i dányt, de
ekkor egy kéz nehezedett az övére. Amikor felnéz McFaul Katilo arcát
látta maga előtt, alig néhány centiméten re. Most döbbent csak rá, hogy a
férfi legalább annyira séi dött, mint amilyen részeg.
- Maga ugye mindent tud ezekről, igaz? Tudja, hogy mibe rülnek?
k
- Persze.
- Akkor azt is tudja, hogy egy olyan bolond, mint Zezi nem számíthatott
irgalomra. Elvesztegetni ilyen anyag SB-33-asokat? - Katilo tartott egy
lélegzetvételnyi szünei
235
-Az UNITA mindig a legjobbat vásárolja, ezt mindenki tudj.i A legjobbat a
legjobbnak. - Bólintott és jókora öklével újra lecsapott kitárt
tenyerére. - Ismeri Kinshasát, Mr. McFaul i* Ismeri az ottani
barátainkat? Tudja, mennyire odafigyelnek ránk?
McFaul nem válaszolt. Kényelmesen hátradőlt a székben, de közben nagyon
is tudatában volt annak, milyen veszélyes fordulatot vett hirtelen a
beszélgetésük. Katilo belefáradt az észérvekbe és hogy védekezzen McFaul
nyugati rosszallásával szemben. Ebben a háborúban nem maradt hely a
humanista megfontolásoknak; az éhínség vagy az aknák által széttépett
kisgyermekek felett érzett szánakozásnak. Mindez az égvilágon semmit sem
jelentett. Katilo maga mondta. Más sem számít, csak a győzelem. És a
győzelem matematikája mindennél egyszerűbb. Mennyi erőszakot vagy képes
megvásárolni a pénzeden. És hová mész vásárolni, ha erre van szükséged.
Katilo tovább beszélt Kinshasáról. Kinshasa volt a szomszédos Zaire
fővárosa, Angolától északra, ahol az UNITA mindig is jelentős
támogatóbázist tudhatott maga mögött. McFaul egyszer eltöltött ott egy
kevéske időt, miközben arra várakozott, hogy megvesztegethesse a
megfelelő vámtisztviselőt és hozzájuthasson a Global tartalék
felszerelésből álló szállítmányához. Gyűlölte azt a helyet, a
züllöttségét és a korrupciót, és megesküdött rá, hogy soha nem fog
visszatérni oda. Luanda ahhoz képest kész Disneyland.
- Kinshasában vették ezt a holmit?
- Vesszük, Mr. McFaul. Kinshasában vesszük ezt a holmit.
- És jó vételt csinálnak vele?
- Pénzre gondol? - Katilo valósággal gurult a nevetéstől. -Azt hiszi,
pénzzel fizetünk? Kinshasában? - Hintázni kezdett a széken, előre-hátra,
és közben átkarolta térdét, akár egy túlméretezett gyerek. Azután
hirtelen elvakkantott egy parancsot. Mielőtt McFaul bármit tehetett
volna, karok ragadták meg, majd minden elsötétült és ő megérezte a
szemkötő keserű, áporodott bűzét. A csomó megszorult a koponyáján, és
apró, elhaló pihegés hallatszott Christianne felől. McFaul kiszabadította
a karjait és a lány után kapva próbált talpra állni, azután sikoly
hallatszott,
236
újra Christianne felől, és egy kéz a torkára zárult. McFaul kiérez te a
whisky bűzét Katilo leheletéből, amint a teste hozzápréselő dött az
övéhez, azután a nyomás enyhült a légcsövén, és valaki i háta mögött
összekötözte a csuklóit. Katilo hangja halkan, higgadtan csengett.
- Természetesen megtisztíthatja a csapásokat, Mr. McFaul. Há lás vagyok
érte. Nekünk is kell a víz.
McFaul hátrébb botladozott és kis híján elvágódott. Azután ; kezek
megperdítették és a függöny szétvált az arca előtt, amin kiléptek a
szabadba. Próbált megállni és Christiannéért kiáltani Már a
legrosszabbtól tartott és elképzelte Christiannét, amin védtelenül
hátramarad Katilóval, ám ekkor belebotlott a lányba aki franciául
szitkozódni kezdett. Katilo felröhögött, ismét vala hol a közelükben. A
terep emelkedni kezdett a lábuk alatt, é: McFaul valahol alattuk
vízcsobogást hallott.
Megtorpant, elveszítve minden tájékozódó képességét. Szé csapott az
arcába, és McFaul megérezte a szavannák forró, szá raz illatát. Mozgatni
kezdte a fejét, fel-le, balra-jobbra, és a ken dő pereme alatt próbált
újra rálelni a napfény soványka szeleté re. Azután hirtelen egyedül lett.
Egy pillanatra mozdulatlann; merevedett. Nesz sem hallatszott. Senki sem
szólt hozzá. A csuk lóján nem oldották meg a kötelet, de szabadon
mozgathatta kar jait.
- Christianne?
Semmi válasz. Egy közeli madár sikoltása. Szárnycsapkodás Azután újra
csend.
- Christianne?
McFaul kezdett visszafordulni, hallgatva az ösztöneire, melyei azt
súgták, hogy minél előbb hagyja itt az emelkedőt. A háta kö zepén
váratlanul egy mutatóujj bökött belé, azután elfojtott ne vetés és Katilo
hangja hallatszott, sokkal közelebbről, mintsen számította.
- Meleg napunk van ma, Mr. McFaul. Reméljük, tud úszni. McFaul túl későn
lendült előre és felnyögött, amint a hatal
mas karok összezáródtak a teste körül, megszorongatva fájc sebeit. Azután
a lábai alól elfogyott a talaj, és ő egyszerre a leve gőben találta
magát, majd zuhanni kezdett, mindenféle tám
237
pont nélkül és csak abban biztosan, hogy odalent valami rettenetes dolog
várakozik rá. Egy pillantással később lábbal előre becsapódott a folyóba,
és a víz felcsapott a derekáig, miközben bal lábának csonkja felvette a
landolás erejét. Újabb loccsanás hallatszott mellette, egy újabb vízbe
csapódó test zaja, és bizonytalanul kapkodó ujjak kezdték el kioldozni a
szemkötő csomóját. Christianne arca tűnt fel előtte; a lány csuromvizesen
csimpaszkodott a testén. A katonák felsorakoztak a folyóparton; súlyos
csizmáik sora alig kétméternyire esett McFaul fejétől. McFaul felnézett
és lerázta magáról a vizet. Azután Katilo tűnt fel, a whiskys palackkal
az egyik kezében, az SB-33-assal a másikban, rázkódva a nevetéstől.
Gúnyosan szalutált az aknát tartó kezével, miközben Christianne a
várakozó Toyota felé húzta McFault. - Vivaz UNITA! - üvöltöttek az
emberei. - Viva!
Délután közepére Llewelynnek sikerült végeznie az aknafel-szedési jelenet
legtrükkösebb részeivel. A helyszíni tudósítások húsz esztendeje alatt
elsajátította az operatőri munka minden csínját-bínját - mi hogy néz ki a
filmen és mit mikor kell kivágni - de egészen mostanáig nem ébredt rá,
milyen megerőltető ez a munka. Fókuszálások, snittek, látószög állítások,
ráközelítések. Domingos munkafázisai, újra és újra, az unalomig
elismételve, míg Llewelyn biztos nem lehetett benne, hogy minden létező
látószögből felvette.
Ebben a játékban, mondogatta magának, az igazi dráma a részletekben
lakozik. Az aknadetektor első rémisztő csippa-nása. A folyamatos visongó
hang, amint a pontos helyzet igazolást nyer. A finom tánclépések, ahogyan
Domingos körbejárja az elrejtett aknát, kihúzza bajonettjét, lassan
leereszkedik a hasára és szeme elé húzza ellenzőjét, ami egy baleset
esetén megvédené. A kis kínai 72A típust használták a bemutató céljára,
és Llewelyn számára a kulcsmomentum éppen az a pillanat volt, amikor az
akna először feltűnt, sötétzölden és rosszindulatúan előtüremkedve a laza
talajból. Három szögből is felvette a jelenetet, mindannyiszor kitakarva
és újra beborítva a műaknát, és közben mindvégig érezte, hogy a meg-
238
felelő aláfestő zene és hangeffektusok használatával döbbe netes hatást
érhet el.
Most, végtelenül elégedetten önmagával, Llewelyn visszain dúlt a Land
Rover felé. Az utolsó snittet már korábban alaposat elmagyarázta
Domingosnak. A kamera ezúttal a partoldal teteje ről követi nyomon, amint
pontosan elismétli a korábbi mozdu latsort. Miután az aknát kiemelték és
az oldalára fektették, újra; vállára veszi az Ebingert és tovább indul,
hogy megtegye a jó tíz méternyi utat. Ez a snitt szolgál majd
bevezetésként az egész je lénetsorhoz - Domingos a munka megkezdése
előtt, felszerel kezve és készen arra, hogy szembenézzen a halállal.
Llewelyn letette a kamerát a háromlábú állványra és meg szorította a
szárnyas anyát a tartólemez alatt. Bennie melletti ült és cigarettát
sodort magának. Miután Llewelyn végzet Domingossal, neki kellett majd
kezelnie a kamerát. A beígér jelenetek között szerepelt egy interjú is a
harctéri idegfeszült ségről.
Llewelyn ráközelített Domingosra és ellenőrizte a videokazet ta állását.
Egyórás szalagokat használt, és még mindig közel har mincöt perc felett
rendelkezhetett. Tekintetével visszatért a ke resőhöz és egy pillanatig a
képélességet próbálgatta, majd addij állított a felvevő helyzetén, míg a
kis termetű angolai pontosan; keret közepén nem térdelt. A tér fontos,
mondogatta mindij kedvenc operatőre. Mindig hagyj elég teret a téma
körül.
Llewelyn odakiáltott Domingosnak és intett neki. Domingo: jobbra-balra
kezdett pásztázni az Ebingerrel, majd egy idő utat megtorpant.
Leereszkedett a térdeire, majd lehasalt, hogy mun kához lásson a hosszú
bajonettel és az ecsettel, gondosan elta karítva a poros talajt az akna
körül. Végül végtelen elővigyázat tal kiemelte a 72-est és nekilátott a
hatástalanításának.
Bennie lenyűgözve figyelte a mozdulatait.
- Állati természetesen csinálja - jegyezte meg. - Született te hetség.
Llewelyn a homlokát ráncolta, a szája elé emelte mutatóujját é: tovább
filmezett. Domingos lassan talpra állt és az Ebinger utat nyúlt.
Ráakasztotta a szerkezetet a vállára, felemelte a sisak szem ellenzőjét
és cinikus vigyorral az arcán a partoldal felé fordult
239
Llewelyn odaintett neki, türelmetlenül várva, hogy felvegye végre az
utolsó mozzanatokat is, és Domingos elfordult, hogy a megtisztított
földsávon elinduljon a folyópart felé. A biztonságos övezet megállapított
határa nyolcvan méter. Domingosnak bőven maradt még mozgástere.
Llewelyn a keresőn keresztül figyelte és állított a fókuszon, ahogy
Domingos tovább haladt. Ugyanabban a méretben, hallotta a fejében, mozgás
közben is tartsd meg őket ugyanabban a méretben. Domingos egy pillanatra
kiesett az ütemből, majd tovább lépkedett. Llewelyn felemelte tekintetét
a keresőről, hogy lássa, milyen messzire jutott el. Van még legalább
hatvan métere, gondolta. Ha nem több.
A detonáció tompa, rövid, mérges vakkantás volt csupán; nem is
különösebben hangos. A test beleveszett az örvénylő füstbe és porba, és
amikor egy teljes perccel később a levegő kitisztult, Llewelyn semmi
egyebet nem látott, csak Domingos elzuhant testének mozdulatlan tömbjét
és Bennie-t, amint Domingos fölé hajol, hogy alátámassza fejét, majd az
út felé fordul és kétségbeesetten üvölteni kezd.
Nyolcadik fejezet
Molly Jordán éppen fényképezett, amikor meghallotta a rob bánást. Az
elmúlt óra javarészét a nagytemplomban töltötte; a ajtó melletti hűvös
kőlépcsőn gubbasztott és mozdulatlant meredt a hosszú folyosó végén
meghúzódó oltárra. Az oltáro túl - a boltíves mélyedésben, ahol egykor az
ablak lehetett - orr ladozó falazat keretezte az afrikai égbolt tisztán
átható, porszüi ke felhőkkel terhes kékjét. A felhők minden perccel
tovább épí keztek - a forró levegő azonnal kicsapódott, miután felszakadt
szavannákról - és Mollyt valósággal megigézte a látvány, mellyt
bizonyosan egyetlen színes üvegablak sem vetekedhetett. Euri pában,
gondolta, el kell határolnunk magunkat Isten mennyo szagától. Itt, hála
az UNITA bombázásainak, az üveg meg sei maradhatott volna. És nem is volt
rá szükség, hiszen a valósa képénél semmi sem lehet eredetibb.
Molly most leengedte a fényképezőgépet és azon tűnődőt honnét jöhetett a
robbanás hangja és vajon mit jelent. Alig tűt hangosabbnak távoli
ágyútűznél, de a hallatára mégis felcsapó a téren gyülekező asszonyok
hangja, és Molly feje felett a félh( mályban szárnyverdesés hallatszott.
Mindenfelé madarak fés keltek, ki-beröppenve a keleti falon ásítozó
hasadékon, és a hi telén zaj megriasztotta őket. Az egyikük, egy
denevérszerű t remtmény, közvetlenül az arca előtt vitorlázott el, és
Molly seb sen becsúsztatta a Christiannétól kölcsön kapott fényképezőg
pet a táskába, majd kisietett a templom kapuján.
Odakint az asszonyok az égboltra meredtek, és amint elh ladt közöttük,
felismert egy-két, korábban a moziban látott a cot. Az asszonyok némán
figyelték, ahogy elsiet mellettük, <
241
Molly futtában is elgondolkodott rajta, mire vélhetik feszült félmosolyát
és esetlenül üdvözlésre emelt karját. Sokkal többet szeretett volna tudni
ezekről az emberekről - hogy honnci jöttek, miként tudtak életben maradni
ilyen körülmények között - de ehhez az ő portugál tudása szánalmasan
elégtelennek bizonyult, és a korábbi beszélgetés Chipendával arra is
megtanította, hogy a két világ közt tátongó szakadék sokkalta szélesebb,
mint azt korábban gondolta. Semmi sem készíthette fel ezekre a
lecsupaszított életekre. Hogy kevés az ivóvíz. Élelem is alig. Remény
pedig éppenséggel semmi a dolgok jobbra fordulására. Ezek az emberek nap
mint nap a teljes reménytelenséggel néztek farkasszemet, és Molly magában
most is megújította esküjét, hogy erről a leckéről saját hazájában sem
fog elfeledkezni. Nem számít, mennyire rosszra fordulnak a dolgok, mindig
lesznek az övénél is szánalmasabb emberi sorsok.
Molly a tér túlsó felén megtorpant és visszanézett a nagytemplomra. Maga
az építmény és a környezete egy korábban Portugáliában látott jelenetre
emlékeztették. A fehérre meszelt, lilával szegélyezett falak, és az
egymáshoz közel ültetett fák állhattak volna bármelyik kisvárosban,
melyek Algarve dombvidékét pettyezték. Amikor James még egészen kicsi
volt, ő és Giles három egymást követő nyarat is egy ilyen helyen
töltöttek, és Molly most is fiára gondolt - ahogyan ott ült az ölében,
arcát odafordítva a kölcsönzött autó letekert ablakán beáramló hűvös
légáram felé, a feje körül repkedő aranyló fürtökkel. Miután néhány napot
eltöltöttek a tengeren, James bőre különös illatot vett fel, a napfénnyel
bearanyozott tengeri sóét, és Mollynak egy pillanatra a lélegzete is
elállt, amint az emlék újra felszínre bukkant benne.
Bennie az elsősegélycsomag aljában bukkant rá az ampulla morfiumra.
Feltépte az eldobható injekciós tű műanyag zacskóját és felszívta a
fecskendővel a színtelen anyagot. Tudta, milyen súlyos problémák
adódhatnak a fájdalomcsillapítók használatából. Ha túl sokat ad a
szerből, azzal késleltetheti a sebészi beavatkozást. O is hallotta a
rémtörténeteket a fickókról, akiket teljesen kiütött a szer, mire
megérkeztek a kórházba, és
242
meghaltak, miközben az altatás után az operáció kezdetét vái ták. Bennie
a fecskendőt kitöltő átlátszó folyadékra meredt é tovább tépelődött, hogy
felhasználja-e.
Domingos még ekkor is sokkos állapotban volt. A hátán fc küdt, félig
kicsavarodott testtel és lehunyt szemekkel. Job lábszára a térdkalács
alatt teljesen szétroncsolódott, a lábfeje fel sem lehetett ismerni, a
lábikra leszakadt izomrostjai egye len ínszálon függtek, a környező
szövetek megfeketedtek és e üszkösödtek a robbanás perzselő hőjétől. Maga
a térdkalács i felnyílt és láttatni engedte a combcsont elforgácsolódott
végé Domingos megrázkódott, majd felkönyökölt és kinyitotta szemeit,
értetlenül meredve a semmibe. Ahogy a fájdalom n datosult benne,
felnyögött és visszazuhant a földre, és egyi kezével próbálta meglazítani
az érszorítót, mellyel Bennie k( tötte át jobb combtövét. Az érkötés
nélkül Domingos biztosa meghalt volna a vérveszteségtől.
- Hé... ember...
Bennie Domingos keze után nyúlt. A védőköpeny megóvta férfi mellkasát és
hasfalát a legszörnyűbb repeszektől, de a m sik combba is alaposan
belehasított egy fémszilánk. Az arc és nyak szemellenző által nem védett
részei szintén több sebbi véreztek, nem is számítva a tucatnyi karcolást.
Bennie felnézett és újra Llewelyn után kiáltott. Csak néhár méternyit
engedte be a megtisztított aknamezőre, hogy megé tesse vele, mielőbb
segítséget kell kérniük a rádión. Llewelyn füléhez emelte a kezét. Bennie
újra próbálkozott.
- Mi történt? - kiáltotta.
Llewelyn még most sem tette le a kamkordert, és a hangja alig ért el
Bennie-hez.
- Már jön.
- Kicsoda?
- Peterson.
- Mikor?
- Most.
Bennie visszafordult Domingoshoz, azon tűnődve, hogy; lenne a
legcélszerűbb megmozdítani. A kis ember nem lehett túl súlyos. Nem olyan
a testfelépítése. Az órájára pillantott
243
próbálta megállapítani, mióta van helyén az érszorítás. A robb.i nás
máris mintha fényévekkel ezelőtt történt volna. Bennie i homlokát
ráncolta, felmérve a szétroncsolódott végtagot. A könyv szerint a csomót
minden tizenöt percben meg kellett lazítani, máskülönben a vérhiánytól az
egészséges szövetek is pusztulásnak indulnak. Kinyújtotta a kezét,
elhessegette a felhőben gyülekező legyeket és lassan kiengedte a csomót.
A végtag azonnal újult erővel kezdett vérezni, és Bennie egy teljes
percen keresztül engedte, a kötés erősségével szabályozva a véráramot,
mielőtt újra elszorította volna az ereket. Domingos mostanra visszanyerte
az eszméletét és kétségbeesetten rázta a fejét, mintha valami borzalmas
emléket próbálna lerázni magáról. Azt hiszi, az egész csak lidércnyomás,
gondolta Bennie. Átkozottul igaza van.
Felnézett, amint meghallotta a dízelmotor csörgését. Terepszínű teherautó
fékezett le a Land Rover mögött, és a platójáról kormánykatonák ugráltak
le, nyugtalan pillantásokat vetve a lázadók harcálláspontja felé.
Mögöttük Bennie felismerte Peterson magas, ösztövér alakját.
- Mondja meg neki, hogy forduljanak meg a teherautóval - kiáltott oda
Llewelynnek.
Llewelyn elindult a teherautó felé. Bennie innen is látta, hogy beszédbe
elegyedik Petersonnal. A teherautó tolatásba kezdett, hogy nehézkesen
visszaforduljon az úton, miközben Bennie a fecskendő után nyúlt és
ráhúzta a műanyag kupakot a tűre. Domingos szívós kis legény. Ha megússza
ezt az egészet, akkor morfium nélkül is boldogul. Letérdelt az angolai
mellé, közel hajolva Domingos füléhez.
- Hallasz engem, haver?
Domingos bólintott és nyelvével megnedvesítette alsó ajkát.
- Fel foglak emelni - suttogta Bennie. - Kiviszlek innét.
Domingos újra bólintott és erőtlen mozdulat tett jobb kezével. Bennie
most látta csak meg a nyers húst az alkarján; ott, ahol az Ebingert
vitte.
- Segíts - zihálta Domingos. - Segíts nekem.
- Menni?
- Igen. - Domingos próbált lábra állni. Bennie visszatartotta.
244
- Inkább viszlek. - Kivárt egy pillanatot. - Aknára léptél, cin bora.
Emlékszel rá?
Domingos egyre távolodott, és a tekintetén látszott, hog mindjárt újra
elveszti az öntudatát. Az apró angolai végül fels( hajtott és engedte
visszazuhanni a fejét, Bennie pedig ráébred milyen kevés idejük maradt.
Domingos alá csúsztatta a kezei majd felállt és egyetlen mozdulattal
felkapta az összetört teste egy pillanatig megküzdve ezért, hogy
megőrizze az egyensúlya A kis embert többet nyomott, mint gondolta volna,
és nem ve könnyű úgy elrendezni a lába maradványait, hogy szállítható í
lapotba kerüljön.
Bennie visszafordult és a homlokát ráncolva próbált visszaér lékezni,
melyik csapást használhatta Domingos. Jó hatvan m ternyi távolság
választotta el a partoldaltól, és olyan helyzeti került, amilyennel soha
nem akart szembenézni - egy barát összeroncsolt testét kellett kivinnie
egy éles aknamezőn keres tül. Minden létező tankönyvben az állt, hogy
ilyenkor ki kell v; ni, míg egy csapást megfelelően megtisztítanak, de
Bennie tu ta, hogy Domingos rég halott lesz, mire ez megtörténik. Ha m
akarta menteni, vállalnia kellett a kockázatot. Méghozzá aze
nal.
Bennie útnak indult. Egyesével lépkedett és tekintetével himlőhelyes
talajt pásztázta maga előtt. Jó húsz méternyire el te kis földhalom
jelezte azt a helyet, ahol Domingos és Llewel korábban filmeztek.
Alaposan bejárták azt a sávot, ráadásul Ebingerrel dolgoztak. Ha bármi
lett volna ott, bizonyára meg lálják. Tovább haladt, egyre szűkítve a
rést, a karjain Doming ernyedt testével. Vannak, akik ilyen helyzetben az
ima erejéb bíznának. Mások szerint az egész csak szerencsejáték; merő
letlen. Bárhogy legyen is, rajta most egyik megközelítés sem gít. Ahogyan
az sem, ha túl soká tépelődik azon, hogy mi tört het, ha csak egyetlen
egyszer is rossz helyre lép.
Bennie már csak egy lépésnyire járt az első földhányástól, vele a
területtől, ahol Domingos korábban dolgozott. Az ang( újra felnyögött, és
a feje oldalt bukott. A vér kezdett megkér sedni az álla alatt.
- Haver... - biztatta Bennie. - Haver...
245
Bizonytalanul megtett még egy lépést, azután nagy levegői vett és rohanni
kezdett, immár ügyet sem vetve az eshetőségre, hogy újabb aknát hozhat
működésbe. Látta, hogy Peterson feléjük indul. A férfi fehér inget
viselt. Feléjük nyújtotta a karjait.
- Gyorsan - siettette. - Majd én viszem.
Bennie a szuszból kifogyva megtorpant és átengedve Peterson-nak Domingos
terhét. Látta az elborzadt arckifejezést a másik arcán, amikor az először
mérte fel az angolai sérüléseit. Peterson ingét máris átitatta a vér.
Bennie tovább botorkált a partoldal felé és próbálta tartani vele a
lépést.
- Tíz perc - zihálta. - Azután lazítsa meg újra.
- Mit? Mit lazítsak meg?
- Azt a kurva érszorítót.
Peterson bólintott, le sem véve a tekintetét Domingos arcáról. Azután már
ott járt a partoldal lábánál és feltekintett az ott várakozó katonák
sorára, kétségbeesetten mutatva Domingos összeroncsolódott testét.
- Segítsen már valaki - üvöltötte - , az Isten szerelmére.
Két katona leereszkedett a kaptatón, hogy átvegye a terhet és cipelni
kezdje Domingost, azután Bennie tehetetlenül figyelte, ahogy az angolait
beemelik a teherautó hátuljába, miközben Peterson megállás nélkül ordít
velük. Egy pillanattal később a Terra Sancta embere már fel is
kapaszkodott a vezetőfülkébe és a vezetővel üvöltözött tovább. A kerekek
által felvert por még le sem ülepedett, amikor Bennie rádöbbent, hogy
Llewelyn most is ott áll a Land Rover mellett és szalagra rögzíti a2
egész jelenetet.
Bennie egy pillanatig dermedten nézte, azután keze az ingzsebéhez
vándorolt, ahol kitapintotta az elrakott fecskendő körvonalait. Már épp
követelni akarta Llewelyntől a kocsi kulcsait, amikor a riporter
leeresztette a kamerát és bevetette magát a vezetőülésbe. A motor első
szóra beindult, a kerekek kipörögtek, és a Land Rover üldözőbe vette a
távolban ponttá zsugorodó teherautót.
Christianne az iskolánál tette ki McFault. A visszaút Katilo
főhadiszállásától a Toyotán kevesebb mint fél órába telt, és a férfi
246
még most is csuromvizes volt. Az ajtó felé bicegett, majd megl< petéssel
tapasztalta, hogy zárva találja. Amikor a kulcsok utá kezdett kutatni,
eszébe jutott, hogy az MSF Landcruiserjében f< lejtette őket. A tartalék
kulcsot az iskolaépület túlsó oldalai egy törött szellőző-kerámia alatt
tartotta, és végül ezzel nyitoti ki az ajtót.
A tanteremben, az állvánnyal szemközt két sorba rendezte a műanyag
székeket. A táblára nagy vonalakban egy aknám zőt vázoltak fel. McFaul
egy ideig némán nézte, felismen Bennie macskakaparását, azután átsétált a
másik helyiségb melyet hálóteremnek használtak. Megtalálta a törölközőjét
< lassan vetkőzni kezdett, majd hirtelen abbahagyta és vissz tért a
tanterembe. A rádiókat és a töltőket a sarokban, az ír asztal alatt
tartották. Bennie-é eltűnt. McFaul felcsíptette a s játját a nadrágövére.
Bennie hívójele a Golf Charlie Kettő, férfi azonnal válaszolt, és McFaul
azonnal tudta, hogy valai baj van. Bennie a lényeggel kezdte és jól
hallhatóan közel á ahhoz, hogy könnyekben törjön ki.
- Gyere értem - utasította McFaul kurtán. - Útban a kórh felé.
- Nem lehet, főnök.
- Miért nem?
- Az a tévés fasz elvitte a Rovert. Egyszerűen itt hagyott.
Llewelyn a terepszínű teherautó mellett hagyta a Global La Roverjét. A
katonák a teherautó hátuljában gyanakodva figy ték, miközben átbotorkál
az egykori lakóépület maradvány szegélyező törmelékhegyek között. A
kórház a harmadik szin foglalta el; a piros-fehér vöröskeresztes zászló
most is erny* ten csüngött alá a tetőről; az ablakokat még mindig poros,
1 műanyag fóliával húzták be. Llewelyn belépett az épületbe kapaszkodni
kezdett felfelé a négy lépcsőfordulón. Idebent homály és átható
vizeletbűz uralkodott. A második emeleten mos kutya terpeszkedett a falon
tátongó, akna ütötte sebh előtt. Llewelyn tovább tört felfelé. A
betonpadlót feljebb fi vér szennyezte, jókora, sötét foltokban. Llewelyn
megtorpa visszalépett néhány fokot, majd a szeméhez emelte a kamera
247
úgy haladt tovább. Odafigyelni a fókuszra, mondogatta mag;i ban. Milliók
fogják újraélni az utazását.
A harmadik emeleten kék fóliafüggöny szigetelte el a szobákat, melyekből
a hevenyészett kórházat kialakították. Llewelyn átfurakodott rajta, le
sem véve szeméről a kamerát. Egy apró jel a keresőben az alacsony
fényerősségre figyelmeztette, de ő ügyet sem vetett rá. Megállt és lassan
végigpásztázta a helyiséget. A kinti napfény, amint átszüremlett a
műanyag fólián, különös kék árnyakat rajzolt fel a szoba falaira. A
padlón összetört testek hevertek, rendezetlen összevisszaságban. A
legtöbbjüket a csupasz betonpadlóra vagy vékony gyékényfonatokra
fektették; a gyékényeket vér és egyéb névtelen testnedvek itatták át.
Llewelyn egy ráközelítéssel próbálkozott és figyelte, amint az elgyötört
arcok egyre nagyobbra nőnek a keresőben. Egy kisgyerek, frissen
bekötözve, fehérbe bugyolált fejjel. Alig néhány cen-timéternyire tőle
terepszínű nadrágot és trikót viselő katona, aki elveszítette egyik
szemét és mindkét fülét. Llewelyn elidőzött az arc romjain és közben azon
tűnődött, mennyire jönnek majd ki a részletek a kész filmen. A legyek
serege zavartalanul zümmögött a lencse körül.
Hirtelen légáram mozgatta meg a műanyag fóliákat. Egy másik hdyÍSt8ben
valaki felsikoItott Llewelyn átlépett a testeken, másik szögből is
megörökítve a jelenetet. Most már tudta, hogy ez lesz az egész film
központi momentuma, hiszen ennél közelebb aligha férkőzhet ahhoz, ami
James Jordannel történt. Ha majd visszatér Londonba, könnyedén talál
szakértőket, akik védelmükbe veszik az aknás hadviselést. Valamelyik
katonai agytröszt alkalmazottai lesznek, talán a Stratégiai Tudományok
Intézetétől vagy akár magától a védelmi minisztériumtól. A modern
hadviselés módszereiről beszélnek majd, és annak szükségességéről, hogy a
teljes arzenált bevessék az adott konfliktusok esetén. Kétségkívül arra
is rámutatnak, hogy az aknákat felelősséggel is fel lehet használni, a
vonatkozó ENSZ protokollok figyelembevételével. A szakértők gondosan
artikulálnak és mérhetetlenül komolyak lesznek majd, de egyetlen
észérvükkel sem feledtethetik ezeket a képeket.
Llewelyn megállapodott egy ablak mellett fekvő asszonyon. Az asszony feje
a fal felé fordult, és amint a műanyag függöny meg-
248
rebbent a légáramban, Llewelyn hallotta, hogy fojtottan felz kog, egyik
kezét előrenyújtva és ujjait görcsösen ökölbe zárva fájdalomtól. Ami azt
illeti, Llewelynnek fogalma sem volt ról hogy ezek az emberek
valamennyien a taposóaknáknak estek áldozatul, de mindannak fényében, ami
Domingosszal törtét ennek nem is volt jelentősége. A sztori olyan
szilárdan áll a 1 bán és a képek olyan kifejezők, hogy ilyen kérdések
senkibi sem fogalmazódnak meg. Ez a véres valóság, gondolják maj Ezen a
helyen az olyan kölyköknek, mint James Jordán, vaj) kevés az esélyük a
túlélésre.
Llewelyn leengedte a kamerát és átlépett a másik helyiségbe sikoltozás
hangjai felerősödtek, és itt még több test hevert a f dön. Fiatal ápolónő
guggolt közöttük, aki bébitápszeres üvej tartott a kezében és a cucliját
igyekezett egy öregember szája tuszkolni. Az idős afrikai nem szenvedett
látható külső sérülé de Llewelyn még életében nem látott nála soványabb
ember - Domingos?
A lány felnézett és az ajtó felé mutatott. Llewelyn bólintott folyosó
végén újabb helyiségre lelt. Az ajtó résnyire nyitva á és mögötte
Llewelyn tompa mormolást hallott; egy ideg nyelvet, melyet nem ismert fel
azonnal. Belépett a szobái Domingos csupaszon feküdt egy fából durván
összeácsolt a talon. A fejénél középkorú angolai asszony állt. Az asszony
í tűrte az ingujját, és jobb karjából egy műanyagcső vezette ( vérét az
asztal alatt álló üres kólásüvegbe. A másik kézé Domingos fejét
simogatta, alig hallható hangon énekeige neki.
Llewelyn meredten nézte egy pillanatig, elfeledkezve mé kameráról is.
Azután egy fehér arc fordult felé, a Doming ápoló egyik sebész arca. Az
orvos egyik kezében fűrészt tarti a másikban az angolai jobb lábszárának
maradványait. Mi! látta, hogy Llewelyn felemeli a kameráját, egy
pillanatig hab ni látszott, azután egy vállrándítással visszatért a
munkán Llewelyn reszelős hangot hallott, amint a fém belevájt a cs tokba,
és Domingos megsebzett állatként kezdett el újra ü1 teni. Llewelyn
igyekezett mozdulatlanul tartani a kamerát orvosok kicsit megemelték az
ablakot borító fólia egyik sar)
249
hogy beengedjék a fényt, és máris mindenfelé legyek hemzsegtek. Llewelyn
állított a fókuszon, míg a skarlátszín izomcsomók, a sárgás zsírrétegek
és a csontok szikrázó fehérje be nem töltötte a látómezejét.
Az egyik sebész most megszólalt, és beletelt egy-két másodpercbe, míg
Llewelyn ráébredt, hogy a kérdést hozzá intézték.
- Mit keres itt, barátom?
A férfi erős akcentussal beszélt. Az egyik norvég sebész, gondolta
Llewelyn, akiről korábban Peterson is említést tett. A kérdés újra
felhangzott, és Llewelyn magyarázni kezdte, hogy filmet forgat a brit
televízió részére.
- Miről?
- Az aknákról - vágta rá Llewelyn - és erről az egészről. -Ja'.
A sebész újra felnézett. Kék, kockás inget viselt, a hozzá való viseltes
farmernadrággal. Sebészi mivoltára egyedül a véres gumikesztyűkből
lehetett következtetni.
- Akarja, hogy beszéljek? A maga filmjén?
Llewelyn bólintott és állított a lencse látószögén. A kesztyűk
megjelentek a keresőben. Azután a fűrész.
- Oké, amit most csinálunk, nagyon egyszerű. Lefűrészeljük a lábszárat,
olyan magasan, amennyire csak lehetséges. -A vágás felé intett, melyet
most is tovább mélyített a fűrésszel, jó három hüvelyknyire Domingos
térdkalácsa felett. - Máskülönben kezdhetnénk az egészet elölről. Tessék.
Nézze csak meg.
A fűrész belehasított a csontba. A másik sebésznek egyre nagyobb gondot
okozott lefogni Domingost.
- Adtak neki fájdalomcsillapítót?
- Vodkát.
- Nincs fájdalomcsillapító?
- Csak vodka.
A fűrész kis híján átért. Domingos ordítása elhalt.
- Mi lesz ezután?
- Megcsináljuk a másik lábat.
- Lefűrészelik azt is?
- Nem, helyre tesszük a csontot.
250
- És a többi? Az arca? A karjai?
- Nem probléma. Kis sérülések.
A fűrészelés abbamaradt, és a sebész különválasztotta a k csontdarabot,
azután elmetszette a maradék izom- és ínfoszl nyokat, időnként megállva,
hogy kipiszkálja a zöld műanyag r peszeket. Egyet feltartott a levegőbe
is, hogy Llewelyn alapos; megvizsgálhassa.
- Ezeket még a röntgen se mutatja ki. - Beleejtette az éles s: lánkot egy
tálba, azután Domingos lábának csonkját vette szei ügyre, további
repeszek után kutatva. Az aknákat, magyaráz! úgy állítják be, hogy
felfelé sugározzák a repeszeket, és azok ír lyen belevájják magukat a
húsba. A műanyag szilánkokkal egyi pedig sok minden bekerül - föld, fű,
homok, a bőrcipő vag) farmer foszlányai. Egyszer még egy szandál
leszakadt csatját megtalálta így. Sajnos a keresés sok időt vesz igénybe.
Talán é\ ezért is találták fel az aknákat, tűnődött el a sebész. Egyvak
megsérül. Ketten-hárman elviszik a kórházba, ahol egy egé orvoscsapat
több órányi munkája szükséges ahhoz, hogy mt tisztítsa a sebet.
- Ügyes - zárta le a gondolatmenetet - nem találja?
A sebész kollégája felé fordult. Egy üveg ásványvíz került elő másik
orvos felnyitotta a palackot, és a sebész locsolni kezdti tartalmával
Domingos csonkját, miközben tovább latolgatta angolai esélyeit a
túlélésre. Ha szerencséje van, megússza a f tőzést és begyógyul a sebe.
Ha nincs, idővel vissza kell téri ide, hogy eltávolítsák a többi halott
szövetet is.
- Szaláminak hívjuk - toldotta meg, majd ajkához emelte üveget és kiitta
az üvegből az utolsó kortyot - mert egyszei mindig egy szeletet vágunk
le.
Elfordult, karjával megtörölte az ajkait és fáradt mosollyal i zett a
kamerába. A sűrű borosta alatt a férfi végtelenül kimeri nek tűnt.
Vödörért kiáltott, és Llewelyn követte a bal kez amint összeszedte
Domingos alsó lábszárának maradványait asztalról és egy újságpapírba
csomagolta. Az átázott papírba 1 gyolált csomag a vödör mélyére került,
és Llewelynnek hirtel eszébe jutott a kutya, amelyik egy szinttel lejjebb
jóízűen h tyogott a falon ásító rés előtt.
251
A sebész most portugálra váltott és az asszonyhoz beszélt. Llewelyn
lassan végigpásztázta Domingos testét, míg el nem ért az arcáig.
- Ő kicsoda? - kérdezte, belevágva a beszélgetésbe.
A sebész újra felé fordult. Most húzta ki a műanyag csövet az asszony
karjából és épp azon volt, hogy a tűszúrás helyét leragassza egy
tapasszal.
- Ő a férfi felesége - válaszolta. - A neve Celestina.
McFaul negyven perccel később érkezett a kórházba. Útközben próbálta
elérni Christiannét a rádión, de idővel feladta a próbálkozást és
gyalogosan vágott át a városon. Már messziről kiszúrta a Global kórház
előtt parkoló Land Roverét. Llewelyn a volán mögött ült, fejét
hátrahajtva, lecsukott szemmel. McFaul feltépte az ajtót és megrázta a
karját.
- Mi történt?
Llewelyn felnyitotta az egyik szemét. Az arca teljesen elszürkült és úgy
összehúzta a testét, mintha azt is gondot okozna neki, hogy melegen
maradjon. Értetlenül meredt McFaulra.
- Baleset - nyögte ki végül. - Baleset történt.
- Igen, de hogyan? Miért?
Llewelyn dermedten nézte, azután rázni kezdte a
- Harmadik emelet - felelte - a folyosó végén.
- Rossz a helyzet?
- Szörnyű.
- Francba.
_________
McFaul bevágta az ajtót és visszakiáltott Llewelynnek, hogy
várja meg, majd bicegve elindult a hajdani lakóépület felé. Miközben
mászni kezdte a lépcsőfokokat, odalent meghallotta a Land Rover felpörgő
motorját, majd a kattanást, amint Llewelyn sebességet kapcsolt. Egy
pillanatig kísértést érzett rá, hogy visszaforduljon, azután tovább
kapaszkodott felfelé. Domingost a harmadik emeleten találta, immár
öntudatlan állapotban, de még mindig a sebészek kezei között. Egyetlen
pillantás elég volt McFaulnak ahhoz, hogy mindent megértsen. A súlyos
védőkabát megóvta a felső testet a komolyabb sérülésektől, és többé-
kevésbé az arc is sértetlen maradt, de csípő alatt
fejét.
252
csak a romok maradtak. A jobb láb csonkját mostanra átköti ték, és a két
orvos a másik lábat vette kezelésbe.
A térd felett ásítozó sebet megtisztították és gézzel bélelti ki. A
sebészek most a rögzítő rudat igyekeztek a helyére teni melyhez át
kellett hatolniuk az izmokon és a csonton. Kivé hedt, kézzel hajtott
szerszámot használtak a művelethez - e rozsdás, nyikorgó fúrót - és a rúd
éles vége folyton félrecs szőtt, amint kapcsolatba került a csont síkos
felületével, j acél idővel mégis átküzdötte magát a csonton, és McFaul
gyelte, amint felbukkant Domingos combjának túlsó oldala Hasonló
operációkat látott Kambodzsában is. A tartórúd s gítségével az orvosok
helyére húzhatták a csontot, olyan s lyokat használva, amikkel egymáshoz
igazították a végekel törés helyén. A folyamat hetekig is eltartott, de
kis szerencs vei Domingos legalább az egyik lábát újra használni tud
majd.
McFaul óvatosan eloldalazott a sebészek mellett, odabiccei ve
mindkettőjüknek. Jól ismerte ezeket az embereket. Soksz berúgtak már
együtt, osztozva a jó vodka iránti lelkesedésen a néhány órányi
feledésen. McFaul megállt Domingos feje mi lett. A sérülések a nyakán és
az arcán közel sem voltak oly; szörnyűek, mint amilyennek tűntek, és a
légzés üteme is álla dó maradt. McFaul megérintette az angolai arcát a
kézfejé\ és eltűnődött rajta, vajon mennyi idő múlva nyeri vissza a ti
jes öntudatát. A fájdalom szinte elviselhetetlen lesz majd, i még így sem
vetekedhet a tudattal, hogy az élete mindörök megváltozott.
McFaul elhessegette a legyeket és közben visszaemlékezi saját
lábadozásának első napjaira. Kezdetben magába zárk zott és egyszerűen nem
volt hajlandó elfogadni a valóságé Azután hetekre alámerült a legsötétebb
kétségbeesésbe, me adva magát az eshetőségnek, hogy élete hátralévő
napjait t lókocsiban kell majd leélnie. Csak később, mikor már enge;
telhetetlen dühe tüzelte, akkor próbálta életét újra valan lyen értelmes
mederbe terelni. McFaul most közelebb hajc Domingoshoz, ajkait a kis
ember fülére préselte és suttog kívánt neki jó szerencsét. A munkája meg
fogja várni. Ebbi
253
biztos lehet. De az önfeledt focizásnak a hátsó udvaron immár örökre
vége.
A sebészek megtisztították a sebet. Egyikük egy háromszög alakú műanyag
repesz felé intett, ami néhány átázott vattacsomó társaságában a
vesetálban feküdt. McFaul ügyet se vetett rá.
- Hogy van?
A testesebbik férfi vállat vont, ásványvizet locsolt gumikesztyűjére,
majd gondosan félretette a következő operációhoz.
- Minden oké. Normális esetben nem lehet probléma, bár... -intett körbe -
ez minden, csak nem normális.
- Magunkkal visszük. A repülőn.
- Persze. Addigra rendbe jön. Nem fogja jól érezni magát. De életben
lesz. - Csipeszt vett elő és kiemelte a repeszt a tálból. -Ez a
legnagyobb, amit találtunk.
McFaul egy hosszú pillanatig tanulmányozta a műanyag darabot. Kisebb
volt, mint egy postai bélyeg sarka; része az akna külső köpenyének,
melyet úgy terveztek, hogy a lehető legtöbb apró darabkává robbanjon
szét. A sötétzöld műanyagot borotvaélesre fente a detonáció.
A sebész megtisztogatta szemüvegét az inge sarkában.
- Mit gondolsz?
-Akármi lehet. Gyalogsági akna, az biztos, de hogy melyik típus? - McFaul
megvonta a vállát, visszaadva a repeszt. - Lehetetlen megmondani.
Végignézett Domingos ernyedt testén, majd hirtelen új gondolat fogant meg
benne.
- Nincs szükségetek vérre? A sebész megrázta a fejét.
-A felesége adott egy literrel. Ugyanaz a vércsoport. Ennyinek elégnek
kell lennie.
- Celestina? Ő is itt van?
- A szomszédban - bólintott a sebész. - Segít nekünk.
McFaul a hajdani lakás parányi főzőfülkéjében, a padlón ülve talált rá
Celestinára. Különféle hosszúságú lepedőfoszlányokat kötözgetett össze
egymással, hátát a falnak támasztva. A közeli széken egy párnahuzat
hevert, mellette kisebb kavicshalom.
254
McFaul letérdelt mellé és átkarolta a vállát. Akárcsak Domingc ő is jól
beszélt angolul.
- Minden rendben lesz - mondta neki. - Nem olyan szörny mint amilyennek
kinéz.
Celestina szembefordult vele és bizonytalan tekintettel felr zett rá.
Szép arcú, bár testes teremtés volt - egy teljes fejjel rr gasabb
Domingosnál - aki mindeddig sztoikus egykedvűség^ állta az ostromállapot
megpróbáltatásait. Elveszítette az otth nát és szinte minden tulajdonát,
mégsem adta fel a remén; hogy egyben tartsa a családot, melynek
középpontjában mind is Domingos állt. McFaul jól tudta, milyen sokat
jelent a száma a kis ember. Mindig cabrititónak, én kis kecskémnek nevezi
és a jellemzés pontosan rá is illett a fáradhatatlan és vidám ang laira;
játékosságára és határtalan életszeretetére. Ilyen emberi dolgozni nem is
munka, sokkal inkább élvezet. Ugyanez, go dolta most McFaul, igaz lehet a
házasságra is.
- Kiviszünk benneteket - nyugtatta az asszonyt. - Lesz he
mindannyiatoknak.
- És hová menjünk?
- Luandába - felelt a férfi, próbálva kicsiholni egy mosol
Celestinából.- Benguelába. Bárhová.
- Mi ide tartozunk. -Visszatértek, megígérem neked.
Celestina a szeme közé nézett és láthatóan egyetlen szav sem hitte.
McFaul megszorította a kezét. Jól tudta, mitől r( teg az asszony. Ugyan
miféle sors várhat egy nyomorékr Mindenfelé őket látni a nagyvárosokban -
ott koldulnak az i cákon és botladoztak a reggeli csúcsforgalom
közepette, eszméletlenségig részegen. Ha valaki elveszítette a lábát, a
kockáztatta, hogy a kolduscsürhe részévé válik és kisodród egy minden
eresztékében megroppant társadalom periféri jára. Az ENSZ-nek, mint
mindenre, erre is akadt egy frappái rövidítése. FHH. Fokozottan Hátrányos
Helyzetű. Angoláb; 15000-en tartoztak ebbe a körbe.
McFaul is nekitámaszkodott a falnak. Celestina végzett a 1 pedőkkel, és
most kavicsokkal kezdte megtölteni a párnah zatot.
255
- Mit csinálsz?
- Az orvosok mondták. Domingosnak. Átfúrtak valamit a lábán. Azt mondták,
súlyra lenne szükségük. - A párnahuzat felé intett. - Ezt csinálom nekik.
McFaul bólintott. Az összecsomózott lepedő egyik végét a tartórúdhoz
kötözték, a másikat a kövekkel teli huzathoz, majd a köveket
felfüggesztették valami állványra. A súly lassan, de biztosan visszahúzta
helyére a csontot.
-Visszajövünk még ide - biztatta újra az asszonyt. - Domingos túl értékes
ahhoz, hogy veszni hagyjuk. Rengeteget megtanult. És egy napon vége lesz
ennek a háborúnak. Minden háború véget ér egyszer.
Celestina a fejét rázta. A szomszédban a sebészek leemelték Domingost az
asztalról és norvégul szitkozódtak, amint valami leesett a padlóra.
- Rosszul van - nézett a szemébe az asszony. - Nagyon rosszul.
- Lesz még sokkal jobban is.
- Gondolod?
- Tudom.
A sebészek tűntek fel a folyosón, Domingos testét cipelve. A kötés a jobb
láb csonkján máris átázott a vértől. Celestina elkerekedett szemekkel
nézte férjét, azután a folyosó kiürült. Az asszony a térdei közé temette
fejét és rázkódni kezdett a zokogástól. McFaul próbálta megnyugtatni, de
azonnal megérezte, milyen hűvös, milyen távoli lett az asszony. Elkésett
a megnyugtató szavakkal. Hosszú idő után Celestina felé fordította
könnyáztatta arcát, és szeméből sütött a vádaskodás.
- Mindig azt mondtad, hogy vigyázni fogsz rá - suttogta. -Mindig azt
mondtad, hogy nem lesz semmi baj.
Mire McFaul visszaért az iskolába, Bennie is előkerült. A tábori ágyon
feküdt a félhomályban és tágra nyílt szemekkel meredt a megereszkedett
tetőre. A falon McFaul épp csak ki tudta venni Bennie gyermekeinek
ünnepélyes arcát; a három igazolványképet a 92 - 93-as West Ham
focicsapat poszteréhez tűzve.
McFaul lerogyott a fal mellé a szoba túloldalán és kinyújtotta bal lábát,
hogy megszelídítse a jobb láb csonkjában elszabadult
256
fájdalmat. Mialatt hazagyalogolt a kórházból, egész úton azo
gondolkodott, hogyan történhetett a baleset. Domingos biztc san tévedett.
így kellett történnie. Bennie ránézett, elfordítva fejét a párnán.
- Hogy van?
McFaul leírta Domingos sérüléseit. Kis szerencsével az egyi lábát még
megmenthetik. Ezután újra néma csend hullt a szob; ra. Celestina,
gondolta McFaul. És az ő kavicsos zsákja.
- Ellenőrizned kellett volna - mondta ki végül.
- Megtettem.
- Akkor ellenőrizned kellett volna még egyszer.
- Megtettem. Mondtam már a rádióban is. Jegyzetei voltai Még meg is
mutatta őket. A francba, hiszen alig pár napja hag; tuk abba. Négy napja?
Öt?
- Vasárnap volt - torkolta le McFaul kurtán. - Majd egy hét.
- Na igen, de mi egy hét? Ilyen dolgokat nem felejt el az en ber. Itt
aztán nem. Ő is pontosan tudta, mennyit csináltun meg. Le volt írva a
jegyzeteiben. Még a számítógépébe is bevitt őket. Feketén-fehéren.
Ellenőrizd, ha akarod.
McFaul bólintott és magában felrajzolta az aknamező képét, jelentéshez ki
kell majd nyomtatnia a számítógépes feljegyzési ket. Middleton
ragaszkodni fog hozzá.
- Milyen messzire jutott?
- Ötven méter. Talán hatvan. De ez a vége.
- Nem hiszem.
- Akkor ne hidd, baszd meg. Attól még igaz. - Bennie sérti dötten fordult
a fal felé. Néhány pillanattal később újra vissz; fordult. - És mi van,
ha egy kóbor akna? Amit nem találtatc meg a múlt héten?
McFaul nem felelt. Ugyanez a gondolat kísértette, mióta csa rádión
beszélt Bennie-vel. Ha nem Domingos hibázott, ha mé; is a biztonságos
zónán belül maradt, akkor talán egy olyan akn ba botlott, melyet korábban
nem fedeztek fel. Lehunyta a sz< mét, végiggondolta a lehetőséget és
közben próbálta felidézi magában azt a délutánt, amikor legutoljára
dolgoztak a foly< partra vezető csapáson. Hatalmas hőség volt, még a
szokásosn is nagyobb, perzselő forróság. Peterson aznap érkezett meg Li
257
andából. Rövid beszélgetést folytattak a Jordán fiúról. Peterson látni
akarta a helyszíni jelentést. A partoldalon beszélgettek, miközben
Domingos még egyszer körbejárt. McFaul megrázta a fejét és megadta magát
a feltámadó bűntudatnak. Visszaemlékezett az apró alakra a kiégett, vörös
földön, amint szorgosan jobbra-balra pásztáz a műszerrel, egymást átszelő
félkörökben, ahogy a nagykönyvben meg van írva, és semmit sem bíz a
véletlenre. Nem, ha már emberi mulasztásról beszélnek, akkor az sokkal
inkább a sajátja, mint az angolaié. Bennie felé fordult és új mederbe
terelte a társalgást.
- És kinek az ötlete volt ez az egész? - kérdezett rá. Bennie meglepetést
színlelve felkönyökölt, és ebből McFaul
azonnal tudta, hogy a másik számított a kérdésre.
- Hogy ott voltunk, arra gondolsz?
- Igen. Legutóbb még azt beszéltük, hogy a tanteremben lesz a felvétel.
Mi történt azután?
- Meg is csináltuk - felelt Bennie sietve. - A szomszédban. Én mondtam el
a szöveget, a tábla előtt.
- De miért mentetek a folyóhoz? Azután? Amikor tudtátok, hogy előbb
Katilóval kell egyezkednem?
- Én... - kezdte Bennie, majd vállat vont. - Olyan nyilvánvalónak tűnt, a
legcélszerűbb időtöltésnek. Alaposan felmértük azt a helyet. A faszi nem
hagyott nekünk békét, hogy milyen fontos ez az egész és hogy mindent fel
kell vennünk, hogy mindenki láthassa. Holnap úgyis elmegyünk innét,
mondta. A kutya nem fogja megtudni.
- Ezért csináltátok? Szót fogadtatok neki?
- Igen, addig úgyse fogta volna be a száját. Te is tudod, milyen.
Amellett... - fordult újra át, megbökve a párnát. - Nem is tudom. Úgy
gondoltam, te se lennél ellene, ez minden.
- Nem lennék ellene?
- Tudod, ennek az oktatófilmnek. Hogy megtanítjuk a helybelieket egy-két
fogásra, plusz telekürtöljük a világot is. Domingos is belement. És jól
is csinálta. A szerencsétlen... - Megrázta a fejét. - Soha többé nem
akarok ilyesmit látni. Soha. Kiszálltam a buliból, ami engem illet.
Inkább veszek egy újságosbódét. Egy sarki fűszerboltot. Kocsmát. Bármit,
csak ezt ne.
258
Bennie elcsendesedett, sodort magának egy cigarettát, é McFaul a
törölközőért nyúlt, hogy agyoncsapjon vele egy tei metes moszkitót. A
törölköző véres nyomott hagyott a koszo vakolaton. McFaul újra lehunyta a
szemét és igyekezett nen gondolni Domingosra. Bennie fészkelődni kezdett.
Hallotta amint keresztülvág a szobán, azután gyufa sercent, és a férj
elégedetten fújta ki a füstöt.
- Ha nem hiszel nekem - mormolta - a saját szemeddel i megnézheted.
- Hogyan? - kérdezte McFaul szárazon.
- A faszi videóján.
- Milyen videón?
- Amit csinált. Ott, a helyszínen. -Akkor is filmezett, amikor
Domingos...?
- Igen.
- Az egészet szalagra vette?
- Igen. És egy kicsit még azután is.
McFaul az ENSZ táborában találta meg a Global Land Roveré odakint az
utcán. Elbicegett mellette és megnyomta a csengőt nyitott kapu mellett,
azután tovább haladt a megerősített főbe járat felé. Lassan besötétedett
és a hevenyészett függönyök mc gül McFaul halvány fényeket látott
előszüremleni. Működik generátor, gondolta. Fernandónak bizonyára
sikerült rátennie kezét egy kevéske dízelolajra. Talán megsápolta a
szállítmány ami Molly Jordannel együtt érkezett.
Kétszer kopogott az ajtón és megvárta a választ. Végül az ajt kitárult
előtte. Peterson állt az előszobában. A férfi ingét kitei jedt vérfoltok
szennyezték, és egész megjelenése zaklatottság; ról árulkodott. Amint
meglátta McFault, együttérzően nyújtott felé a kezét.
- Rettenetesen sajnálom - mondta. - Hogy van Domingos? McFaul részletesen
beszélt az operációról, majd hozzátett*
Domingos és a családja is rajta lesz a repülőgépen, mely kim< nekíti a
segélyszervezetek munkásait. Minél előbb rendes kó: házi ellátást kell
kapnia Luandában, hogy utána néhány hón; pot a rehabilitációs központban
töltsön el, Bomba Altában.
259
- Ez nem olyan egyszerű - szögezte le Peterson.
- Miért nem?
- Ilyesmire még nem volt példa. Ha felvesszük őt a járatunkra, vajon
hányan akarnak majd hasonló elbánást? Gondoljon csak bele. Mindenkinek
lenne indoka rá.
A konyha ablakánál álltak. Egyetlen árva gyertya állt egy üres
szardíniásdobozban. McFaul lerogyott az egyetlen szem karosszékbe.
Hirtelen mérhetetlenül fáradtnak érezte magát.
- Súlyosan megsebesült. Meg is halhat.
- Sokan közülük súlyosan megsebesültek. Ez a járat bennünket menekít ki,
ezért indul. Nem a tömeges kivándorlás elősegítésére.
- Oké - vont vállat McFaul. - Akkor én maradok, őt pedig felírhatja a
helyemre. Egyszerű.
- Elsődleges fontosságú, hogy magát kijuttassuk. Utasítást kaptam
otthonról. Személyesen Ken Middletonnal beszéltem. Azt akarja, hogy
mielőbb térjen vissza.
-Azt akarja, hogy a csapatom térjen vissza. És annak Domingos is a része.
- A kórházban fekve is? Lábak nélkül is?
McFaul egy pillanatig dermedten nézte Petersont és végre megértette, mi
az, amit soha ki nem állhatott a férfiban. Volt olyan szenvedélyes és
elkötelezett, mint bármelyikük itt Angolában, de egy közhivatalnok
mentalitásával közelített mindenhez. Petersonnal beszélve az ember
visszatért a munkatalálkozók, az albizottságok és a precízen
megszerkesztett emlékeztetők világába. Politikus gondolkodás,
mindenekfelett. Mindent részletes elemzésnek kell alávetni. Afrika
azonban egyáltalán nem így működött. Afrikában az ember azt tette, ami
abban a pillanatban a leghelyesebbnek tűnt. És reménykedett, hogy nem
farag rá vele.
- Ki állítja össze az utaslistát?
- Fernando. És már végzett vele. Maga is kap másolatot - mosolyodott el -
úgy két nap múlva.
- Vegyék fel rá Domingost is.
- Én... - tett Peterson egy lemondó mozdulatot - mindent megteszek.
260
- Merre van Llewelyn?
- Nos, ez a másik probléma?
- Miért?
- Úgy tűnik, maláriás lett.
Todd Llewelyn az MSF házában feküdt, egyetlen lepedővel t karózva. Molly
Jordán mellette ült, ölében szivaccsal és egy mi anyag vödörrel. Llewelyn
mostanra önkívületi állapotba kerü és félrebeszélt; a feje megállás
nélkül ide-oda mozgott a párnái szemei kerekre tágultak, szája
szegletéből nyál szivárgott, bőre szinte perzselt.
- Quarto vinte e trés - ordította egyfolytában. - Quarto vin e trés.
Molly kicsavarta a vizet a szivacsból és felitatta a veríték Llewelyn
homlokáról. A férfi teljes közönnyel tűrte és szemm láthatóan nem is volt
tudatában az asszony jelenlétének. Mol Christianne felé fordult, aki
mögötte állt a félhomályban. > MSF valamikor az év elején beruházott
három napenergiá\ működő lámpára, de az egyetlen, melyet ez idáig nem
loptak i akkumulátorproblémákkal küszködött és csak fakó, sárgás fér
vetett, melynek köre alig terjedt az ágyon túlra.
- A huszonhármas szobáról beszél - mormolta Christianne Akármit is akar
jelenteni.
Molly vállat vont és visszaengedte a szivacsot a vödörb Christianne
azután tudta kétséget kizáróan diagnosztizálni maláriát, hogy Molly
megemlítette a korábbi rohamot, mely a férfi még Luandában ment
keresztül. Peterson sötéted előtt hívta fel őket az ENSZ táborhelyéről,
hogy Llewelyn n gas lázzal ágyban fekszik. Korábban az elviselhetetlen
hidej panaszkodott, most pedig az egekbe szökött a láza. Mit kellé
tennie?
Molly és Christianne kocsin átugrott Petersonhoz, és L welynnel együtt
tértek vissza. A férfi hátul ült a Landcr serben, teljességgel
mozdulatlanságba merevedve, közöm! sen a felkínált takaróra, kezében
görcsösen szorongatva 1 meráját. A felvevő most biztonságos távolban, az
asztalon küdt.
261
- Bevették a tablettákat? - kérdezte Christianne. - Mielőtt idejöttek?
Molly bólintott.
- De csak néhány napig szedtük őket. És mást nem is kaptunk. -És ő?
- Ugyanazt kapta, gondolom.
- Szedi még őket? Maloprimet? Valami hasonlót?
- Fogalmam sincs.
Christianne bólintott és tekintetével visszatért Llewelynhez. A férfi
most elcsendesedett, és a feje egy időre megállapodott az iszamos párnán,
de Christianne épp elég maláriás beteget kezelt már ahhoz, hogy
felismerje a tüneteket. A testhőmérséklet máris eléri a 40 °C-ot. Néhány
órán belül még ennél is feljebb fog szaladni. Miután a lázat letörik, az
egész testet kiveri a hideg veríték és a fejfájás enyhülni kezd.
Reggelre, kis szerencsével, túl is lehet az egészen. Ugyan a végletekig
kimerült és elcsigázott lesz, de többé-kevésbé minden visszatér a
normális kerékvágásba. Azután egy-két nap múlva minden kezdődik elölről.
Kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Christianne az ablakhoz lépett,
kikukucskált és azonnal felismerte McFaul ösztövér alakját. Beengedte a
férfit. Llewelyn újra üvöltözni kezdett, ezúttal egy ismeretlen nevét, és
McFaul megtorpant az előtérben.
- Kit hív? - vonta össze a szemöldökét.
Christianne vállat vont. McFaul elhozta Llewelyn táskáját és könnyű
szafari kabátját, melyet a férfi a repülőúton viselt. Amint elhagyta az
ENSZ táborhelyét, McFaulnak határozottan az az érzése támadt, hogy mind
Peterson, mind Fernando megkönnyebbül, amiért kapun kívül tudhatja
Llewelynt. Vidám estékre és a média csillogó világából vett szórakoztató
anekdotákra számítottak, ám ehelyett egy megszállott társaságában
találták magukat. A film. Mindig csak a film. Hogy milyen lesz majd. Hogy
mekkora hatással lesz az emberekre.
McFaul belépett a hálóba. Molly most már talpon volt és minden erejét
latba vetette, hogy lent tartsa az ágyon Llewelynt. A férfi, aki az
alsótól eltekintve teljesen meztelen volt, kétségbeesetten próbált
felülni az ágyban és eközben egyetlen csomóvá gyűrte össze lepedőjét.
McFaul keresztülsietett a szobán és
262
visszaerőszakolta Llewelynt a helyére. A szemek elkerekedv néztek fel rá,
de nem csillant bennük felismerés. A férfi nyaka kiduzzadtak az erek,
vállait és a mellkasát skarlátszín erek finoi hálója vonta be. Egy-két
pillanatig újult erővel vette fel a harcc McFaullal, azután feladta a
kísérletezést és halk sóhajjal hánya lőtt vissza az ágyra, majd egész
testében görcsösen rángatózi kezdett. Molly Christianne felé fordult. A
francia ápolónő mo először tűnt rémültnek.
- Mi az? - kérdezte Molly. - Mi történik vele?
- Nem tudom. Néha... - Christianne a vödör felé intett. - Pr bálja
lehűteni.
Molly néhányszor megpróbálta lemosni Llewelyn arcát, de férfi minden
kísérletére félrekapta a fejét, vadul csapkodva ki jaival és lábaival,
azután egy hosszú pillanatra teljes mozdul; lanságba dermedt, majd ismét
görcsös rángás szaladt végig testén. McFaul elkapta Christianne
tekintetét.
- Az agyat támadta meg? Christianne bólintott.
- Lehetséges.
- Van gyógyszer? Kinin? Pirimetamin?
- Itt nincs. Talán a kórházban. Nem tudom. A múlt héten p báltunk
összeszedni minden gyógyszert.
McFaul kérdő pillantással Molly felé fordult. Az asszony mi rázta a
fejét.
- Nincs nálam más, csak Nurofen - felelte a kimondatlan k désre - és
néhány antibiotikum. Mit ért azon, hogy az agyat
madta meg?
McFaul és Christianne gyors pillantást váltottak. Azután McF újra
végigmérte az ágyon fekvő Llewelynt.
-Agyi malária. A testhőmérséklet egyre feljebb és feljebb s kik. Egyszer
láttam csak ilyet, még Belize-ben. Nem szép látva
- Végzetes?
- A legtöbbször az.
McFaul áthajolt az ágy felett és most látta csak meg a kame Llewelyn
merev testtel feküdt az ágyon, ajkai valami néma i netet próbáltak
közvetíteni. McFaul Llewelyn mellkasára tap totta a fülét, hogy
kihallgassa a reszelős, ziháló lélegzetvétel
263
férfi válságos állapotban van, ehhez kétség sem férhet. McFaul megragadta
a kamkordert és ellépett az ágytól.
- Egyelőre semmit sem tehetünk - morogta és nekitámasztoi ta hátát a
falnak. - Meglátjuk, mi lesz.
Feltartotta a kamerát a fény felé és megnézte a számlálót. A kazetta
kevés híján a végéhez ért. McFaul ujjaival kitapogatta a gombokat és
elkezdte visszapörgetni a szalagot, azt latolgatva, hogy mennyi energia
maradhatott az elemben. A kamkorder, melyet Afganisztánban használtak,
feltölthető elemekkel üzemelt, és egy feltöltésre három-négy kazettát
vehetett vele végig. Ha lehetséges, ez a gépezet még ennél is
komolyabbnak tűnt.
Elérkezett a szalag elejére és a szeméhez emelte a keresőablakot. McFaul
elmosolyodott. Bennie állt esetlenül a fekete iskolatábla előtt, hogy
kifejtse az aknamentesítés elméletét, és közben mindent megpróbált, hogy
kemény fiúnak tűnjön, a született Mr. Lazának. Rendszeres időközönként
végigszántott ujjaival rövidre nyírt frizuráján, mindig a jobb kezét
használva a művelethez, és amikor harmadszor látta, McFaul arra is
rájött, hogy miért csinálja ezt. A tetoválás, gondolta, a hatalmas
tekergőző kobra, melyet a férfi a karján viselt. Újabb ékes bizonysága
annak, mennyire elkötelezte magát Bennie a veszélyes élet mellett.
A jelenetsor a végéhez érkezett. Még néhány képsor - Bennie tömpe ujjai a
hordozható számítógép billentyűzetén, a térképek a falon, az iskolaépület
kívülről - és máris átváltott a Land Rover belső terére, miközben a
terepjáró zötykölődve közeledett a folyóhoz vezető csapás felé. McFaul
felismerte Bennie-t és Domingost az első ülésen. Bennie mesélni kezdte az
ósdi viccét a rozmárról és az öszvérről, de Llewelyn egyetlen mozdulattal
elhallgattatta. A Land Rover csikorogva fékezett. Azután egy közelkép
következett Domingosról. Llewelyn alacsonyan tartotta a kamerát, hogy
elkaphassa Domingos tekintetét, amint az angolai oda-vissza pásztázza az
aknamezőt a szemellenző mögül, feje felett a fehéren tornyosuló
fellegekkel. Újra változott a kép - az Ebinger keresőfeje, Domingos keze,
a bajo-nett pengéje, majd az első pillantás az okkerszín talajból előtü-
remkedő apró kínai aknára. A jelenetsor újra és újra lejátszó-
264
dott a szemei előtt, különféle szemszögekből rögzítve, mikö ben Llewelyn
a háttérből irányította a szereplők mozgass Azután a kamera hirtelen
felkerült a partoldal tetejére, i Domingos először ponttá zsugorodott a
távolban, majd roh mosan nőni kezdett, ahogy Llewelyn ráközelített.
Amikor m egészen kitöltötte a keresőt, az angolai visszaforduít és< elm
solyodott. Odaintett a kamerának, és a napfény egy pillanat megvillant a
leeresztett ellenzőn, amint Domingos visszai dúlt a partoldal felé,
vállán az Ebingerrel.
McFaul ujja az Állj gomb felett várakozott a pillanatra, ami m nem
lehetett messze. Domingos félúton járt a megtisztított tei pen. Bennie
jelentését figyelembe véve most már nemsokí meg kellett történnie. McFaul
felnézett. Llewelyn újra összen dúlt és egész testével megemelkedett,
elcsavarodott a levej ben, majd ernyedten visszazuhant a matracra. A két
nő egysz re hajolt fölé. Molly a fejét simogatta és próbálta megnyugtatn
- Nyugi - ismételgette - csak nyugi.
McFaul egy pillanatig elnézte a jelenetet, majd visszafordul keresőhöz.
Füst és por terjengett mindenfelé. Ahogy kitisztul kamera előtt hirtelen
összefolyt a kép, amikor Llewelyn egys riben nem tudta, mit csináljon.
Miután a szédült mozgás ab maradt, McFaul megállította a szalagot és
próbálta betájolni r gát, hogy meghatározza, pontosan hol is következett
be a rob nás. A füstködön túl a folyópartot látta, legalább ötven méte
távolságban. Bennie-nek igaza volt. Nem lehetett kétséges, akna a
megtisztított területen robbant fel.
McFaul újra lenyomta a Lejátszás gombot, és a jelenet tov; folytatódott.
Domingos földön fekvő alakja lassan kezdett ki zolódni a füst- és
porfelhőben Idővel láthatóvá vált az összer csolódott jobb láb, és a
kiömlött vér visszatükrözte a szila-napfényt. McFaul döbbenten nézte.
Korábban is látott már hez hasonló baleseteket; férfiakat, akik az
ostobaságuknak v csupán a rossz szerencséjüknek köszönhetően foszlányo
robbantak szét, de a való életben valahogy minden egészen 1 volt.
Rettenetes, de valahogy mégis töredékesebb, hisz oly minden történt
egyszerre és az agynak a figyelemért küzdő pek ezreivel kellett
megbirkóznia. A jelenet, a könyörtelen r<
265
tás dacára, groteszkül hatott. A képek csak peregtek tovább, Domingos ott
feküdt, majd próbált felállni, de tehetetlenül visszahanyatlott, nem is
értve, mi történik vele.
McFaul újra felpillantott és látta, hogy Llewelyn lenyugodott egy kicsit.
Ugyan miféle ember az, aki képes nyugodtan megtartani a kamerát és tovább
filmezni, mikor valaki ott vérzik el előtte? Mi kellhet ehhez? Gyomor?
Hivatástudat? Egy-két hiányzó kerék? Visszatért a keresőhöz. Bennie
odaért Domingoshoz és letérdelt mellé, kétségbeesetten integetve Llewelyn
felé. Segíts, mintha Bennie ezt kiáltozta volna. Az Isten basszon meg,
csinálj már valamit. A felvétel tovább folytatódott, tökéletes
fókuszálás, tökéletes mozdulatlanság, és McFaul újra megrázta a fejét,
ujjával kitapogatva a Gyorskeresés gombot. Jól tudta, hogy viszolygása
előbb-utóbb józan megfontolásai fölé kerekedik. A gyomor és a
hivatástudat nem egyéb, mint üres mentség. Ez itt pornográfia, erkölcsi
züllöttség, nem más. Hogy valaki ezt csinálja a megélhetésért, az egész
egyszerűen beteges dolog.
Ellenőrizte a számlálót, azon tűnődve, mi minden lehet még a szalagon,
majd tekintetével visszatért a keresőhöz. Egy pillanatig nem értette, mit
lát maga előtt. Minden elmosódott. Azután arcok tűntek fel előtte, majd
kötések és sebek, óriási fekéllyé duzzadva a ráközelítésben. A képek
tovább sorjáztak és mindegyikük felülmúlta az előzőeket, azután hirtelen
két férfi állt egy asztal mellett, a fűrész fogai belekaptak a csontokba
és egy szike borotvaéles pengéje elmetszett egy izomszalagot. A kamera
néhány pillanat alatt végigjárt az összetört testen, és amikor végre
felismerte a borzalmas sikolyok mögötti arcot, McFaul felindult-ságában
azt sem tudta, mit érez valójában. A fickó követte Domingost. Utánament a
kórházba. Egyszerűen besétált oda, kiéhezve mások szenvedésére, és
odabent maradéktalanul ki is elégítették az étvágyát. Vér, szövetek,
szétfűrészelt csontok és egy olyan ember kínszenvedései, akiért McFaul
most habozás nélkül feláldozta volna az életét.
McFaul leállította a videót és megküzdött a feltörő rosszulléttel.
Christianne állt mellette.
- Hol a kabát? - kérdezte éppen.
- Milyen kabát?
266
- Llewelyné - biccentett a lány az ágy felé. - Átkutattuk a tásk ját.
Lehet, hogy a zsebében hordja a tablettáit.
McFaul ölében a kamerával felnézett a lányra és azt latolgatt hogy
érdemes-e egyáltalán megmenteni egy ilyen ember életé Azután vállat vont
és nehézkesen felegyenesedett. A kabát od kint feküdt egy szék
háttámláján. McFaul felkapta és visszaté vele a hálóba. Llewelyn most
nyögdécselt, de egyre halkabbí és erőtlenebbül. McFaul elkezdte átkutatni
a zsebeit. Az egyi ben talált némi készpénzt és egy doboz gyufát. A
másikban ej gyűrött papírzsebkendőt. Megnézte a belső zsebet is, majd el
húzott néhány összehajtott papírívet. A felső lapon megakadt szeme az
egyik soron. Átlapozta a többi ívet is, felismerve, hoi azok a felső lap
másolatai. Egy telexüzenet, gondolta, a másol tokkal együtt. Megnézte a
címzettet.
- Ki az a Cunningham? - kérdezte félhangosan.
Molly megfordult. Llewelyn mellett ült és a férfi kezét szoro gatta.
Llewelyn most lehunyta a szemeit és öntudatlannak tűni
- Robbie - felelte - a Terra Sanctától.
McFaul alig hallotta. Elolvasta a szöveget. Amikor befejezt Molly szemébe
nézett és visszaemlékezett az üzenetre, m lyet a nő Luandából kapott. A
nagykövet beszélni akar Mol Jordannel. Sürgősen.
McFaul összehajtotta a telexíveket. Molly Llewelyn fölé hajó Csak Giles
nevének említésére nézett fel újra.
- Ő a férjem - ráncolta a homlokát. - Miért?
Domingos másnap hajnalban 4.37-kor halt meg. Christiam vitte meg a hírt
McFaulnak az iskolába. Rádión keresztül érte tették a kórházból,
magyarázta a lány, és úgy gondolta, legjol lesz, ha személyesen közli.
McFaul köszönetet mondott ne majd visszatelepedett a székbe a tornácon,
ahol az egész éjs: kát töltötte.
A hajnal jó egy órával később virradt fel. McFaul felkeltél Bennie-t és
közölte vele, hogy visszatérnek a folyó melletti akr mezőre. Szükségük
lesz az Ebingerre, egy védőöltözetre és e bajonettre. Semmi egyébre.
Bennie vitázni kezdett volna, McFaul szó nélkül kiment.
267
Fél hétre, mire a nap felkelt, már ott parkoltak az aknamezőrt néző
domboldalon. McFaul a volán mögött ült és Bennie egyik saját kezűleg
gyúrt cigarettáját szívta. Amikor Bennie próbálta megtudakolni tőle, hogy
mégis mit keresnek itt, azt a választ kapta, hogy törődjön a maga
dolgával. Amikor beszédbe próbált elegyedni vele, McFaul úgy tett, mintha
ott se lenne.
McFaul végül befejezte a cigarettát és kiszállt a Land Roverből. Felvette
a védőöltözetet és odaszólt Bennie-nek, hogy hatvan méternyit tolasson
hátra a Roverrel és forduljon meg. Ha bármi történne vele, vigye őt
egyenesen a kórházba. Bennie úgy tett, ahogy mondta. Megfordult a
kocsival és megállt mellette.
McFaul elkezdett lefelé kapaszkodni a domboldalon, majd megtorpant, egész
testsúlyát a bal lábán pihentetve. Legalább egy percig állt mozdulatlanul
és meredt maga elé, majd nagyon lassan leguggolt a kaptatón. A fű
csomókban nőtt idefent a laza talajon. McFaul kihúzta hüvelyéből a
bajonettet és próbálgatni kezdte a földet maga mellett. Bennie teljesen
összezavarodva figyelte. Tegnap egész délután ezen a domboldalon jártak
fel s alá. Itt nem lehetett semmi. Ez egészen biztos.
McFaul talált valamit. A bajonett visszakerült a hüvelybe. A férfi
körülnézett és jelzett Bennie-nek, miközben lassan visszahátrált az útra.
Amikor félúton találkoztak, McFaul megmutatta az aknát. Alig lehetett
nagyobb egy hokikorongnál. Bennie tüzetesen megvizsgálta.
- Mi ez?
McFaul lassan végigpásztázta az utat és tekintete végül a lázadók
harcálláspontján állapodott meg.
- Difesa - felelte sokára. - SB-33-as.
Jócskán benne jártak már a délelőttben, mire McFaul megtalálta Tomast; a
fiatal tisztet, akivel a gránátos támadás után találkozott először. A
fiatalember egy hevenyészett íróasztal mögött ült, a hatalmas
buszgarázsban, melyet a hadsereg muengói főhadiszállásának
nyilvánítottak. Amikor McFaul megkérte, hogy sétáljanak egyet, távol a
többiek figyelő tekintetétől, a férfi egyetlen szó nélkül
engedelmeskedett. Odakint két katona rugdosta a focilabdát a garázs
falánál. Tomas egy kézmozdulattal elküldte
268
őket és miután felé fordult, a sebéről kérdezte McFault. McFa ügyet sem
vetett a kérdésre.
- Szükségem van egy fegyverre - kezdett bele, a visszavonu katonák felé
biccentve. - Valami olyasmire.
Az egyik katona felvette a fegyverét, egy Armalite-ot. Könn^ karabély
volt, szabvány amerikai modell. A fiatal tiszt meglepe nek tűnt.
- Miért?
-Az nem számít. - McFaul itt szünetet tartott. - És kellene n hány
tartalék tár is.
- Nem hiszem, hogy...
- Kérem. - McFaul egészen közel húzódott hozzá. - Ej M-16-os és néhány
tár. Ez minden. És akkor egálban vagyunk
- Egálban?
McFaul megérintette a karját. A sebet még most is kötözn kellett. Tomas
megértette a célzást.
- Mennyi időre? - kérdezte. - Mennyi időre lenne szükséj arra a
fegyverre?
McFaul vállat vont.
- Talán néhány napra.
- És utána visszahozza?
- Természetesen.
Tomas láthatóan feszengve körülnézett. A segélyszervezete munkatársai
soha nem hordtak fegyvert. Semmi sem garantí hattá jobban a
biztonságukat, mint hogy semlegesek mára tak. Miért akarja ez az ember
felrúgni mindezt? Miért akar r szese lenni ennek a háborúnak? Hangot
adott a kérdéséne de McFaul csak meredten nézte, azzal a különös, halott
kifej zéssel az arcán, mint akinek a beszéd - kérdések és válaszok már
rég nem jelentenek semmit.
- Az emberei kis híján megöltek - szögezte le.
- Ezért van szüksége arra a fegyverre?
- Nem, de ezért kellene teljesítenie a kérésemet. - McFaul ej pillanatra
elhallgatott. - Ismeri Domingost?
- Természetesen.
- Tudja, hogy az aknamezőkön dolgozik?
- Igen.
269
- Es van fogalma arról, milyen veszélyes munka az?
- Igen.
- Nos, Domingos meghalt.
Tomas elkerekedett szemekkel nézte.
- Egy akna? Úgy érti, egy akna ölte meg?
McFaul félrekapta a tekintetét. A katonák elérték az épület sarkát, és az
egyikük látható kíváncsisággal fordult vissza feléjük.
-Jó kérdés - felelte McFaul végül, a könyökénél ragadva és a garázs felé
terelve Tomast.
Kilencedik fejezet
McFaul másnap szürkületkor hagyta el Muengót. Bennie meg kérdezte tőle,
hová megy, de McFaul azt felelte, hogy ne törőd jön vele, majd amikor
Bennie fürkész tekintettel vizslatta a ba karján pihentetett Armalite
karabélyt, McFaul csak megvonta ; vállát és kilépett az iskola
épületéből, gondosan betéve mag; után az ajtót. A szíve mélyén tudta,
mennyire megkönnyebbül Bennie, amiért nem kellett részt vennie abban,
amit a főnök el tervezett - bármi is legyen az. Domingos halálával
kihunyt a féri merészségének utolsó szikrája is. Már semmi sem számítót
neki, csak hogy biztonságban hazaérjen.
Odakint a szabadban McFaul ellenőrizte a gumicsónak köte leit, majd
lekuporodott a sűrűsödő sötétben, hogy a trélert i Land Rover után kösse.
Maga mellett az Armalite-tal, lassai hajtott ki a városból. A
visszapillantó tükörben egész úton a utánfutót figyelte és igyekezett
csökkenteni a rázkódást. A fo lyó mellett egy földút tartott délnek, az
UNITA vonalai felé Egyik első munkájaként ő maga tisztította meg az utat,
és az Muengo lakosai azóta is naponta használták. Egy kilométernyi re az
UNITA által megszállt területtől sziklafal emelkedett a fc lyóparton, és
McFaul éles jobbkanyart vett, hogy a nap utolsi fényeinél becsusszanjon a
kiugró él mögé és elrejtse a kocsit figyelő tekintetektől.
McFaul egy pillanatig megállt a Land Rover mellett, sebesül karját
megmozgatva és közben számításokat végezve a fejéber Katilo tábora innét
öt kilométernyire lehetett. Hogy gyalogosai jusson el oda, szóba se
kerülhetett. Az egész területet elaknás tották. De ha az áramlatot
kihasználva a folyón teszi meg az utai
271
még a teljes sötétség beállta előtt odaérhet. Valahol a közelben
lefekszik és kivárja a hajnalt. És amikor Katilo feltűnik, ráharapva a
gondosan előkészített csalira, rácsukja a csapdát és megöli. McFaul a
folyópart felé bicegett. A terv egyszerűsége belülről melengette. Eddigi
életvitelétől eltérően ezúttal semmi teret nem engedett kompromisszumnak
vagy kétértelműségnek. Katilo meggyilkolása könnyedén elvezethet saját
halálához is, de valamiért ennek sem volt már jelentősége. Egészen
tegnapig úgy gondolta, hogy a harctéren töltött esztendők eltompították
az érzelmeit. Úgy gondolta, immúnissá vált minden mélyebb érzésre. De
tévedett. Domingos halála átbillentette a mérleget. A kis ember nem
maradhatott megbosszulat-lanul.
A folyó mellett elhagyott műanyag kanna hevert, lyukakkal tar-kítottan.
McFaul felfordította, letelepedett a félhomályban és tenyere mögé
rejtette a gyufa felizzó lángját. Afganisztán óta nem dohányzott
rendszeresen, de most valahogy helyénvalónak és megnyugtatónak tűnt
rágyújtani. A cigarettákat Christiannétól kapta. A bontatlan csomag dél-
amerikai dohányt még a Jordán fiú vette.
McFaul mélyen leszívta a füstöt a tüdejébe. Kezei még mindig a C4-es
édes, marcipános illatát árasztották. Ezt a szert használta, hogy
felrobbantsa a hatástalanított aknákat, és a délután javarészében a
töltetek előkészítésével foglalatoskodott, kipipálva az összes korábban
felszedett aknát a naplóban. Összességében 374 darab volt belőlük; a
Muengo környéki aknamezőkön végzett tizenhét heti kemény munka gyümölcse.
Aknák, a létező összes típusban és méretben. McFaul sokáig elnézte őket,
mielőtt feldrótozta a detonátort. Úgy érezte magát, mint egy régész, aki
egy sikeres ásatás után felméri új szerzeményeit.
Hátravetette a fejét és kék füstcsíkot engedett szabadjára a sűrűsödő
sötétségben, újra Katilóra és az általa választott hadviselés brutális,
kérlelhetetlen egyszerűségére gondolva. Hogy uralhassa a vidéket, el
kellett zavarni a parasztokat a földjeikről. A piszkos munkát az aknák
végezték el, végtagról végtagra, faluról falura; méghozzá oly csekély
áron, mellyel a világ bármely hadserege kiegyezett volna. Nem csoda, hogy
Katilo ilyen megszál-
272
lottsággal viseltetik az aknák iránt. Nem csoda, hogy alig várj mikor
dicsekedhet el legújabb szerzeményeivel.
McFaul keze az ing zsebéhez vándorolt, melyben ott lapt Llewelyn értékes
kazettája - egy órányi képanyag, amely elm séli majd a világnak, miért is
szolgált rá Katilo a csúfos végr Hogy valaki aknát használ, az önmagában
elítélendő. De ha v laki úgy szórja őket szét, mint Katilo, és ezzel
tudatosan halál! küldi a bátor férfiakat, akik az aknák felszedésének
szentelik él tűket, az már egyszerűen megbocsáthatatlan.
McFaul felegyenesedett és belepöckölte a cigaretta maradék a folyóba.
Mielőtt útnak indult volna, felrobbantotta a hatásta] nított aknákat. A
detonációba beleremegett a sokat látott várc madárrajok rebbentek az ég
felé; a környéken játszadozó köl kök izgatottan sikongattak. Néhány
pillanat múlva felizzott a i diók láthatatlan hálója is. Mégis megszegték
a tűzszünetet? 1 kezdődött az újabb bombázás? McFaul egy hosszú pillánál
hallgatta őket és eltűnődött azon, hogy talán magyarázattal t; tozna a
világnak, azután sarkon fordult és odaszólt Bennie-ne hogy ellenőrizze a
krátert, hátha maradt befulladt akna. Töbl már nem érdekelte ennek a
mocskos háborúnak egyetlen mc zanata sem.
Most, miközben újra talpra állt a Land Rover mellett, úgy ért te,
helyesen döntött. Lejárt a beszéd ideje. Ezek a fickók m hosszú évek
múlva is egymást fogják öldökölni. Látni lehetett arcukon - a
kormánycsapatok odabent a városban, az UNF emberei idekint a szavannákon.
Tébolyt tükröztek ezek az ; cok, kifogyhatatlan potenciált az esztelen
tombolásra és ei szakra. Ez hizlalta tovább a kereskedőket. Ez tette
kelendővé aknáikat, nemcsak itt Angolában, de mindenfelé a Harmadik1
lágban. Az aknák magjában maga az emberi gonoszság fészke A gonoszság,
melyet felismerve az embernek nem marad vála: tása.
McFaul kotorászni kezdett a sporttáskában. A klórozott i műanyag
palackjai mellett ki tudta tapintani a bomba körvor lait, a szögeket és
üvegcserepeket, melyeket ragasztószalagé erősített a délutáni
robbantásból megmaradt C4-es köré. í fontnyi ebből az anyagból több mint
elég a feladathoz. Egy ily
273
bombának szabályosan félbe kell vágnia Katilót. A gondolat mosolyt csalt
az arcára, azután összehúzta a sporttáska cipzárját és zsebre vágta az
Armalite tartalék tarjait. A tervéről egyetlen szó val sem árulkodott a
fiatal tiszt előtt. Ha minden úgy alakul, ahogyan eltervezte, hamarosan
úgyis mindent megtud róla.
Molly Jordán a vöröskeresztes bunkerben töltötte az estét, beékelődve egy
félmázsás rizses zsák és az asztal közé, melyen Francois kezelte a
hatalmas rádió-adóvevőt. Egész nap próbálta felvenni a kapcsolatot a
luandai brit nagykövetséggel, de valahányszor sikerrel járt volna,
Francois-nak mindig egy fontosabb kérdéssel kellett foglalkozni. Senki
sem vette a fáradtságot, hogy Mollyt is informálja, valószínűleg azért,
mert senki sem tudta biztosan, mi történik körülötte - bár a kihallgatott
beszélgetésekből és a jegyzettömbök sarkára odafirkantott üzenetekből
nyilvánvalónak tűnt, hogy ismét küszöbön áll a segélyszervezetek
evakuálása. Valami újra beindította a döntési gépezetet. Végső határidőt
szabtak, inkább órákat, mint napokat, és a rangidős munkatársak máris
arról beszéltek, hogy délre el kell rendezni mindent. Dél elmúltával,
amennyire az ilyent tudni lehetett, Muengót ismét a bombázások réme
fenyegette.
Francois, a Vöröskereszt rádióját kezelő fáradhatatlan svájci, most
hátradőlt székében. Ujjai elkékültek a rossz minőségű indigótól, melyet a
bejövő üzenetek kézi sokszorosításához használt. A rádió felé intett.
- Most hívnak. -Ki?
- A követsége. Luandából.
Francois nyugtázta a hívást, majd levette a fejhallgatót és odanyújtotta
Mollynak. Mire Molly feltette a fejhallgatót, a svájci máris félúton járt
felfelé a meredek falépcsőn, amely a bunker egyetlen működő
mellékhelyiségébe vezetett.
Molly felkattintotta a parányi mikrofont. Vékony/ erős akcentussal
beszélő férfihangot hallott, amint az ő nevét ismételgette.
\.
- Halló? - szólt bele a mikrofonba, némiképp ostobán érezve magát. -
Vége... ^^^^
274
A hang elenyészett, majd újra felerősödött. Várnia kellett. Ví laki
beszélni akart vele. Molly még akkor is az illető nevét kéi dezte, amikor
egy újabb hang hallatszott a fejhallgatóban, ezú tal sokkal erősebben. A
statikus zajon túl is felismerte a nagyke vetet, akivel Luandában
találkozott. Azonnal kipirult az arc; Nem szabadna itt lennie. A
tengerparton kellene múlatnia a időt, arra várva, hogy hazaszállítsák a
fia holttestét.
A nagykövet udvariasan megkérdezte, hogy mennek a dolgok
- Összevissza - felelte őszintén - mindenki lót-fut körülötten Nem
hiszem, hogy sok hasznomat vennék.
Hallotta a nagykövet kimért kuncogását, és maga elé képzel) a férfit,
amint ott ült luandai íróasztala mögött. Mögötte a faló a királynő
fényképe, mellette kedvenc kutyájával.
- Attól tartok, nem szolgálhatok semmilyen hírrel - kezdte nagykövet. -
Bárcsak tudnék bármi biztatót.
Molly magában átkozódott. A telex most is ott feküdt az ín asztal sarkán,
Annyiszor végigolvasta, hog^nemim^y^talált bei ne semmi értelmet. Giles
imádott hajója eltűnt. Vége a Mol Jciynelt. Túlélőknek semmi nyoma.
- Találtak újabb roncsokat? - kérdezte tompán.
- Nem tudok róla.
- De nem adták még fel a kutatást?
- Úgy tudom.
- Van egy olyan kis jeladója...
- Tudom. Az alapján találtak rá a mentőcsónakra, bár...
A nagykövet hangja bizonytalan kimenetelű csatát vívott egyre erősödő
statikus zajjal és végül alul maradt. Amikor n hány pillanattal később
helyreállt a kapcsolat, a férfi már Európa felé tartó repülőjáratokról
beszélt. Mollynak hely foglaltattak, Lisszabonon keresztül Londonba. A
férfi vet magának a bátorságot, hogy konzultáljon a portugál légiti
sasággal, a TAP-pal, aki beleegyezett, hogy elfogadja a vissi útra a
Sabena jegyét. A nagykövet a maga részéről azt tar csolta, hogy a
lehetőségek szerint mielőbb hagyja el Angolái
Molly bizonytalanul bólintott. Egész nap erre a beszélgetés és az újabb
hírekre várt. És nem tudott meg semmi újat. Ango ban véres polgárháború
dúl és ezrével halnak meg az embert
275
III
II
Saját gondja - fia elvesztése, a tengeren eltűnt férj - logisztik.
lábjegyzetté silányult, huszadrangú kérdéssé a fontossági lista A
nagykövet megígérte, hogy kimegy elé a reptérre, amim gép végre
megérkezik Luandába. Tekintve a Terra Sanctára n, hezedő nyomást, arra is
hajlandó, hogy egy-két éjszakára szál lást biztosítson neki a
nagykövetségen. Mollynak sikerült kipn selnie magából egy mosolyt és
félretolta a telexet maga mellől. A férfi ezúttal semmit sem bíz a
véletlenre, gondolta. Ha bezárja a nagykövetség aranyketrecébe, nem kell
tartania attól, hogy újra kiröppen.
- Nagyon kedves öntől, hogy veszi a fáradtságot - köszönt el de majd csak
találok magamnak valami helyet.
A nagykövet újabb udvarias kuncogással búcsúzott és sok szerencsét kívánt
neki, Molly pedig még mindig azon tanakodott, mihez kezdjen a fülébe
harsogó szerkezettel, amikor valami lecsattogott a falépcsőn és megállt
felette. Felnézett és azonnal megismerte az arcot. McFaul barátja,
gondolta. Aki olyan kíméletesen és tapintatosan emlékezett meg James
haláláról.
Bennie kicsit tántorgott, és a póló, melyet vékony vászonka-bátja alatt
viselt, úszott az izzadtságban.
- Eltűnt a főnök - kezdte kéretlen egyszerűséggel. - Nem találom sehol.
McFaul lassan ereszkedett le a folyóra és a hátára feküdt a gumicsónak
aljában. A víz nyugtalanul fodrozódott alatta, és amikor elfordította a
fejét, hogy arcát a vastag gumirétegre fektesse, hűvösnek és elevennek
érezte. Időnként át-átkukkantott a csónak peremén és próbálta megítélni
az áramlat sebességét, de Muengo után a partok egyre távolabb kerültek
egymástól és a folyó szélessége egyes helyeken a száz métert is elérte,
ami lehetetlenné tette a pontos becslést. Alacsonyan függő felhők
fátyolozták el a holdat, és a puha sötétségben McFaul mintha egyedül
járta volna a világot. Jól tudta, hogy hamarosan el kezdenie sodródni a
távolabbi part felé. A művelethez használhatja a csónak farlapjához
erősített kormánylapátot, ha pedig a víz túl sekélynek bizonyulna, akkor
egyszerűen átveti magát az oldalfalon és partra vontatja a gumicsónakot.
Időre/volt szüksége e
276
tisztességes terepszemléhez és az elrejtőzéshez. Azután végre leróhatja
az adósságát Domingosnak.
McFaul újra a hátán feküdt, ezúttal Celestinára gondolva. Vaskos kötegnyi
dollárt hagyott neki hátra. Az a pénz kétségkívül több, mint amennyit
Muengóban bárki valaha is látott, ám ezzel együtt sem több haszontalan
papírfecniknél. Hogyan is kárpótolhatna a pénz, amikor meghal valaki,
akit az ember szeret? Hogyan is vigasztalhatna meg egy gyermeket, akinek
az apja már soha többé nem tér haza? McFaul lehunyta a szemeit és
megérezte a folyó nyirkos, lápos leheletét. Ez az utazás nagyon is
esedékes. Lejárt az olyan kifogások ideje, hogy úgysem tud tenni semmit
ez ellen. Kitapogatta az óráját, majd közelről megnézte a világító
számlapot. 2.20. Az évnek ebben a szakában öt körül kezd el világosodni
az ég. Legkésőbb négyre a helyén kell lennie.
Bennie a tábori ágyon ült, arcát a kezeibe temetve. A képekről beszélt,
melyeket Llewelyn rögzített a helyszínen. McFaul parancsára neki is végig
kellett néznie őket és most egyetlen apró részletet sem hallgatott el
Molly elől. Hogyan próbálták a sebészek megmenteni Domingos egyik lábát.
Miféle hangokat adott a kézi fúró és hogyan küszködte át magát a csonton.
Molly törökülésben ült a padlón és hátát a fa rekeszfalnak támasztotta. A
Global utolsó tartalék sörétől kissé megszédült és csak félig figyelt oda
Bennie szavaira. Giles tőlem kapta azt a jeladót karácsonyra, jutott
folyton az eszébe. Szépen becsomagoltam és a fa alá raktam, de mégsem
tudtam megmenteni vele az életét. Miféle halál érte utol? Vízbe fulladt?
Vagy még rosszabbul járt? Meddig maradhat valaki életben a novemberi
tengerben? Vagy a víz ilyenkor olyan iszonyúan hideg, hogy az ember
azonnal elveszíti az eszméletét? Ezek a kérdések kergetőztek a fejében, ő
pedig mindent megpróbált, csak hogy ne lássa maga előtt a holttestét,
amint a hullámok kimossák valami idegen tengerpartra, hogy ott múló
médiaszenzációvá váljon, akárcsak a fia halála. Valahol azt olvasta, hogy
a holttestek felfúvódnak a tengerben, és visszaemlékezett egy filmre a
normadiai partraszállásról. Halott katonák khaki színű egyenruhában,
egymás mellé
277
fektetve Normandia rideg tengerpartján. Az értelmetlen veszte seg. A
gyászjelentések. A temetések. A végtelen fájdalom. Össze rázkódott és
hirtelen visszagondolt arra a kis udvarházra otl Thorpe-le-Sokenben.
Milyen hideg és üres lesz az a helv \ pénzügyi csőd réme tovább
fenyegeti, és neki le kell majd ülnie, hogy átválogassa összetört
életének cserepeit. Eladni Elköltő/, ni. Mennyire fogja gyűlölni. Tudta,
hogy így lesz. Ennél minden csak jobb lehet.
Lehunyta szemeit és rákényszerítette magát, hogy Bennie szavait figyelje.
A férfi újra McFaulról beszélt és arról, hogy milyen különösen
viselkedett egész nap. Olyan távolinak tűnt. Mintha nem is ezen a földön
járna. Bennie kotorászó ujjai rátaláltak a megürült vodkásüveg nyakára az
ágy mellett. A férfi magasba emelte a palackot, hosszasan nézte, majd
lassan újra leengedte
- Az én hibám - mondta végül.
- Micsoda?
- Hogy így eltűnt. Domingos. Az a tévés fasz. Ez/az egész szar-sag.
Várnom kellett volna. - Megrázta a fejét és Áönsajnálatban elmerülve
próbált a közöttük pislákoló gyertyi csonkjára összpontosítani. - Vannak
gyerekei? Bárcsak újra láthatnám az enyé-meket. Tudja, hogy értem? Ez a
hely? Jesszusom... - Bizonytalan mozdulattal az ágy fölé ragasztott
fényképek felé intett, és Molly legyőzte magában a kísértést, hogy saját
tönkrement életének romhalmazát állítsa szembe Bennie ömlengésével. Jó is
az ha vannak
'
gyerekek. Ha van kihez hazamenni.
- Beszéljen még McFaulról - szólalt meg ehelyett.
- Andyről? - ráncolta a homlokát Bennie. - Nem semmi fickó csak iszonyú
csökönyös tud lenni. Olyan dolgokat megcsinál' hogy nem is gondolná.
- Például? Miféle dolgokat?
Bennie egy pillanatig értetlenül meredt rá, mintha nem értene a kérdést.
Az ujjaival lassan újra körözni kezdett az üres vodkásüveg körül, majd
felvette és az ölébe ejtette a palackot Azután beszelni kezdett
Kuvaitról. Ő és McFaul ott találkoztak Mindketten a hadseregből
menekültek oda, tizenhárom évnyi szolgalat után magukra maradva, és
mindketten ugyanazt az üz-
278
leti szerződést írták alá, melyben vállalták, hogy a Sivatagi Viha után
eltakarítják az aknamezők szemetét. McFaulhoz mellei Bennie csak kezdő
lehetett, hiszen katonai pályafutásának jav; részét az ejtőernyősöknél
töltötte. Csak a vége felé sikerült b< kerülnie egy kilenc hónapos
tűzszerész alapkiképzésre. Molly megdörzsölte a szemét. Bárcsak aludhatna
egy kicsit.
- Ott mással se foglalkoztunk, csak a robbantgatással - folyta ta Bennie
és bizonytalan kézmozdulatot tett az ablak felé. - Tu( ja, amit ma
csináltunk.
- Az a nagy robbanás?
- Igen.
Molly bólintott. Megint a templomban volt, amikor a deton; ció
hallatszott, és most visszaemlékezett a hirtelen dörej ny< mán felrebbenő
madarak szárnyverdesésére.
Bennie tovább beszélt Kuvaitról. Ő és McFaul egy légkondic onált
hotelszobán osztoztak, egy nyaralóhelyen, a fővárost! délre. A társaság
terepjárója minden reggel begördült a térr hogy kivigye őket az
aknamezőre. A szerződéssel egy vagyoi kereshettek, de nagyon szorította
őket a határidő, és a társas; is felelőtlenül kezelte a dolgokat. Időről
időre megbetegedj az emberek, vagy felrobbantották magukat, ezért
Londonba kt lett telefonálni erősítésért. Mindennél inkább hiány mutatk
zott az olyan szakértőkben, akiket rá lehetett állítani az aknaft
szedésre. Egyre többen lettek viszont a szövegládák, zéró gy korlati
tapasztalattal - olyan fickók, akik remekül mutattak a k mera előtt és
aprólékos papírmunkával akarták elfedni hiányo ságaikat.
Molly egyre inkább figyelt, amint felismerte Bennie hangszí ének
változását. A férfi erősen összpontosított, teljesen megl ledkezett a
palackról és tekintetét le sem vette az egyre zsugor dó gyertyacsonkról.
- És mi történt? - kérdezte Molly csendesen.
- Andy mellett dolgozott egy okostojás, egy Tosh nevű fick Egyik éjjel
beseggelt és összeugrott a helybeli rendőrökkel. 4 arabok persze
bevarrták a sittre és azzal fenyegették, hogy levá ják a kezeit. Másnap a
fickó nem emlékezett semmire, és amik kiengedték, felült a legközelebbi
gépre. - Bennie elgondolko
279
va nézett fel. - Az a fickó, akit a helyére küldtek, reménytelin eset
volt, még nála is rosszabb. Kiderült, hogy valami volt kom mandós
Lutonból. Lószart se értett az aknákhoz.
- És együtt dolgozott... - kérdezett rá Molly - McFaullal?
- Na igen - bólintott a másik. - Andy persze az első perctől tudta.
Kezdettől ki volt bukva a fickóra. Csakhogy annak a szar-evőnek megvolt a
magához való esze. Elkábította Andyt a mese jével, a megromlott
házasságáról, meg hogy el kell tartania a kölykeit, és Andy hitt neki,
megsajnálta a szerencsétlen barmot, és megígérte, hogy megtanít neki
annyit, amennyivel... tudja., amennyivel elboldogul. De Andy csak púp
volt a hátán. Semmii nem tanult meg. Egyszerűen nem ment be a fejébe.
Bennie itt megállt, és Molly hirtelen visszaemlékezett a kék sebhelyekre,
melyek McFaul arcának felső felét szabdalták. Ez volt a legelső, amit
megfigyelt a férfival kapcsolatban azon az éjszakán, amikor McFaul
belépett Christianne szobájába a Luandából érkezett üzenettel. A
sebhelyek és azok a fakó, halott szemek.
- Hogy lehetett ilyen ostoba? Kockáztatni az élefétilyesmiért?
- Na igen. Viszont... - vonta meg a vállát Bennie -Andy is keresztülment
ezen. Azt gondolta, attól még a fickó lehjst kóser.
- Keresztülment? Min?
-A házasságon. A felelősségen. Az egész szarságon. Az első felesége
valami frontorvossal lépett meg, miközben ő délen állomásozott. A második
házassága pedig... arról jobb nem is beszélni. Egy évig se tartott, mégis
idegroncsot csinált Andyből.
Molly bólintott és újra a halott szemekre gondolt.
- Szóval ez az ember, akiről beszélt. Aki segített....
- Felrobbantotta magát. És Andyt is.
- Hogyan?
Bennie habozott egy pillanatig, majd keresgélni kezdett a párnája alatt
és végül előhúzott egy dobozka vágott dohányt. Cigarettát akart sodorni
magának.
- Egy csapatban dolgoztak, Andy és ez a fickó. Volt egy vezetőnk, egy
amerikai gyerek, igazi tökös fickó, de Andy soha egy szóval nem beszélt
neki a társáról. Kvóta alapján dolgoztunk, minden napra megvolt a kiadott
mennyiség. Vagy a felszedett
aknákat nézték, vagy a megtisztított terület nagyságát, miko hogy.
Andynek két ember munkáját kellett elvégeznie, hogy lt pest tartson a
többiekkel. Ráadásul arra is meg kellett tanítani azt a barmot, hogy ne
tegyen kárt magában vagy másokban... Bennie itt elhallgatott és nyelvével
megnedvesítette a cigarett; papír szélét.
- Meleg helyzet lehetett.
- Tűzforró. És tényleg iszonyú hőség is volt. Az ember viselt azt a
dögnehéz védőruhát, a veríték csak úgy patakzott a hátai Negyvenkét-
negyvenhárom fok is megvolt a napon. Ebből elé fél óra, és az ember
egyszerűen képtelen rendesen koncentrá ni. Még Andy is megroggyant.
- De azért tovább fedezte azt a másik férfit.
- Pontosan.
- És mi történt?
- Éppen arra tanította, hogyan kell kiemelni az aknát. Az a l emelés, az
a legszarabb az egészben. De meg kell lennie, hisze végül is ezért
fizetnek.
- És ott volt az a másik férfi?
- Ő csinálta. Először szabaddá kell tenni az aknát, meggyőző' ve arról,
hogy nincs körülötte semmi trükk, álcázott csapda, n egymás, azután
óvatosan ki kell emelni a szarost a földből. É pen ezt csinálta a fickó,
kiemelte a földből. Andy meg mellett fél térden, magyarázta a teendőket.
Persze ő is látta a vakondt rást. Tudta, hogy ott van, talán ha fél
méternyire az aknától. I nem volt akkora durranás, hogy odafigyeljen rá.
Molly értetlenül nézett.
- Vakondtúrás?
- Egy ilyen nagy gyík, vagy micsoda, az csinálja. Ilyen hoss: lehet... -
mért fel Bennie jó fél métert a levegőben. - Undorí egy állat, az biztos.
Szóval, egyszer csak előbújt ez a gyík. Hirl len kidugta az orrát a
földből.
- És az akna?
- Eldobta - bólintott Bennie. - Eldobta az a fasz. Egyenesen dobta maguk
közé. Bang. Ennyi. A faszinak annyi. Andyn annyi. A gyíkból szar se
maradt. Hihetetlen.
- Maga is ott volt? Látta, amikor megtörtént?
281
Bennie a fejét rázta. A fellángoló gyufa egy pillanatra kirajzolta az arc
éleit.
- Mérföldekre onnét dolgoztam, a tengerpart közelében, egy másik
aknamezőn. A legközelebbi kórház Kuvaitban, a főváros ban volt. Ott
találkoztunk aznap este. Soha többet ne lássam így Levágták a lábát. Az
arca egy romhalmaz. És majd felrobbant a méregtől.
- És a másik?
- Meghalt. A társaság ezután kezdett el jobban odafigyelni a
képzettségre. Valamennyiünknek volt biztosítása, muszáj is volt kötni, de
a fickó persze nem bajlódott ezzel. Andy próbált megegyezni a
társasággal, de azok elzárkóztak előle. Azt mondták, az ő hibája.
Jelentenie kellett volna a fickót, nem fedeznie. így még Andy biztosítása
is szart se ért. /
- És mit csinált?
Bennie felfordította a dohányos szelence tetejét, hogy hamutartóként
hasznosítsa. Most, hogy elmosolyodott, a vonásai újra ellágyultak.
- Majd egy hónapig bent tartották a kórházban. Mielőtt hazaküldték volna,
visszamentünk az aknamezőkre, csak ő és én. Volt kulcsom az egyik
terepjáróhoz. Mindenkiről tudtuk, merre lakik. A csoportvezetőt kerestük,
az amerikai faszit. Andy őt is okolta a baleset miatt. Azt mondta,
lehetetlen célokat tűzött ki eléjük. Korábban is sokszor próbált beszélni
a fickó fejével, de az oda se figyelt rá. - Bennie nagyot szippantott a
cigarettából és elégedetten elvigyorodott. - Kirángattuk a faszit az
ágyból, megkötöztük és kidobtuk a sivatagban, Andy meg közölte vele, hogy
egy éles aknamező közepén van. Azt mondta, egyetlen csapást
megtisztítottunk és azon most hazamegyünk, de ő is nyugodtan követhet
bennünket. A fickó szemét persze bekötöttük. Azt se tudta, hol van. Egy
centit se mozdult, míg meg nem találták.
- És az mikor volt?
- Másnap. Késő délután. Addigra jól átsült. Emlegette is egy darabig.
Molly a homlokát ráncolva próbálta elképzelni az emberrablást.
- A barátja tette? Alig, hogy kikerült a kórházból?
282
-Jobbára csak nézte és besegített, ahol tudott. Az egész az ötlete volt,
de kellett valaki, aki megcsinálja. - Bennie felneví tett. - Aznap éjjel
eltűntünk onnan. A társaság amúgy is csa kikúrt az embereivel. Azután
mentem át a Globalhöz. Andy i csatlakozott, amint jobban lett.
Bennie azután a Global Clearance-ről kezdett beszélni. H valaki üzleti
alapon szerveződő cégnél dolgozik, egy vagyor megkereshet, de elveszíteni
egy lábat csak azért, hogy ezzt elégedetté tegyük a részvényeseket,
meglehetősen ócska kii; tás. Bennie véleménye szerint akkor már inkább
olyanokkí kell dolgozni, akik hisznek is az egészben és nemcsak a gyoi
meggazdagodást tűzik ki célul. A Harmadik Világban hamar fe ismeri az
ember, mi számít igazán az életben. Itt senkinek ser jut eszébe a pénz
miatt aggódni.
- És McFaul így gondolkodik?
- Még inkább, mint én. Az ember sokáig csak külső szemlélő. - vonta meg a
vállát Bennie, körülnézve a sötétben - aztán egj szer csak azt találja,
hogy ő is a játék része.
Beletelt néhány pillanatba, míg McFaul felismerte a zenéi Legalább fél
órája kuporgott már a csónak aljában és kutatta legkisebb mozgás, a
leghalványabb fény nyomait. Jól tudtc hogy Katilo tábora már nem lehet
messze, ám a sötétség éppol áthatolhatatlan maradt, mint eddig, és
elvágta őt mindentől, k véve a folyó fodrozódó tükrét és a közeli eső
ígéretét. A zenébei egyik kedvencére, Dvoöákra ismert. Az Újvilág
szimfónia. Úg tűnt, valahonnét felülről érkezik. McFaul óvatosan
áttornászt magát a csónak peremén és halkan belecsobbant a vízbe, lába
val azonnal megtalálva a folyóágyat. A víz alig a derekáig éri McFaul a
kötélért nyúlt és vontatni kezdte a csónakot, szembei az árral, a túlsó
part felé. Most már biztosan tudta, hogy Katil< hifitornyát hallja a
barlangból. Még a hangszórókat is látta, ami kor Christiannéval ott járt.
A sötétség lehetetlenné tette a távol ság pontos felmérését, de úgy tűnt,
a zene közvetlen közelrő szól.
McFaul tovább gázolt előre, mellkasával nekifeszülve az áram latnak, és
minden erejével azon igyekezett, hogy kiverje a fejé
283
bői a zsákmányra éhes krokodilok képét. Néhány percnyi haladás után
érezte, hogy kezd fáradni. A bal láb csonkját kellemet" lenül dörzsölte a
protézis beillesztése, és McFaul egy pillanatig megállt a vízben, hogy
levegye testsúlyát a sérült végtagról és közben lehetőleg megőrizze az
egyensúlyát is. Maga előtt láthatta, ahogy a folyóvíz megtörik a túlsó
parton. A zene elhalkult kissé, és most alig hallhatóan nevetés hangjai
értek el hozzá. Mérföldekre onnét villámfény szelte ketté az éjszakai
égboltot, és McFaul meghallotta az első vízbe pottyanó esőcseppeket maga
körül. Az eső neki dolgozott. Az eső fedezékbe űzte a katonákat. Nem
mintha bárki is odafigyelt volna rá.
McFaul szorosabbra fogta a kötelet és tovább vonszolta a csónakot. A víz
egyre sekélyebb lett, csak alig a térdéig ért, és a kavicsréteg is
megkönnyítette haladását. Árral szemben haladt, lehajtott fejjel, az
egyre inkább eleredő esőben, és hamarosan csuromvizessé ázott. Nem
tudta,\llewelyn kazettája vajon mennyire bírja a vizet, és elgondolkodott
rajta, hogy talán át kellene tennie a sporttáskába. Végül ez ellen
döntött. Ha most átteszi a kazettát, azzal megkockáztatja, hogy elveszti
az uralmat a csónak felett. És ha a csónak elsodródik az árral, az egész
küldetés értelmét veszti.
Visszapillantott a válla felett és próbálta megítélni a Katilo felőli
oldal domborzati viszonyait. Szüksége volt egy helyre, ahol elrejthette a
csónakot és meghúzhatta magát hajnalig. Tovább gázolt a vízben, egyre
közelebb és közelebb kerülve a túlsó parthoz. Most már tisztán látta a
partoldalt, amely a folyó és a szavanna közé tolakodott. Gázlómadarak
fészkeltek az ingová-nyon, idáig hallotta kerepelésüket. Jó jel,
gondolta. Nincsenek krokodilok.
Tovább küszködött a minden perccel egyre súlyosabb csónakkal. Előtte egy
földnyelv nyúlt be a folyóba. Amint közelebb ért, már a kiégett füvet és
egy fa kiszáradt csonkját is láthatta. A földnyelv peremét éles sziklák
szegélyezték, és McFaul megpihent közöttük, azt latolgatva, hogy érdemes-
e elhagynia a folyó biztonságát. A magas fűben talán megpihenhet. Ha
átvontatná a csónakot az ingoványon, világosban is láthatatlan maradna,
lenne ideje egy tisztességes terepszemléhez és a távcsövet is hasz-
284
nálhatná. Egy ideig a lehetőségeket latolgatta, miközben ha gatta a
kabócák száraz csörgését, azután megrázta a fejét, elfő dúlt és tovább
gázolt a sekélyesben, követve a belógó földnye vonalát, amint az újra
egyre beljebb hatolt a folyóba. Az ilyen h lyek szinte kikövetelik
maguknak, hogy aknákat helyezzenek rajtuk, és ezt még Katilo is tudja.
Néhány perccel később már biztosan érezte, hogy helyese döntött. A kis
benyúlás homokos fövénnyé változott, amely öi magába kanyarodott vissza,
széles tavat körbekerítve a fol> holtágában. McFaul lépésről lépésre
fedezte fel a területet, m közben tovább vontatta maga mögött csónakját.
A fövenytorli dás a holt víz és Katilo tábora között húzódott, és a
vízpart ki zelségével egyre sűrűsödött rajta a vegetáció. McFaul méterek]
maga mögött hagyta a partvonalat, de még mindig derékig járt vízben és
biztos lehetett benne, hogy senki sem látja meg.
Elmosolyodott a sötétben és kikötötte a csónak vontatóköt lét egy belógó
ághoz. Kétszer is ellenőrizte a csomót, azután fe kapaszkodott a
fedélzetre. Jó három-négy centiméter magasa állt az esővíz a csónak
belsejében, és McFaul az Armalite utá nyúlt, hogy megtörölgesse. A
táskában törölközőt is hozott m gával. Felitatta vele az esőt az arcáról,
megérezve Bennie arcsz< szenek illatát, míg a másik kezével kitapogatta a
táskában Motorola adóvevőt, melyet még az iskolában megpreparált.
Motorola hasznos trükkjét még Észak-Írországban sikerült els játítania. A
C4-es felrobbantásához egy rádió-detonátorra le volna szüksége, melyet
külön az ilyen feladatokhoz alakította ki, Ken Middleton azonban nem
bízott ezekben a készüléke] ben. Az általuk használt frekvenciát sokszor
mások is haszna ták, és Kurdisztánban a Global éppen akkor veszítette el
egy j emberét, amikor egy polgári rádióadás véletlen robbanást idi zett
elő. Middleton azóta kitiltotta az összes rádiós detonátort Global
eszközállományából, ezért McFaul is rákényszerült, hoj; saját eszközt
készítsen az egyik tartalék Motorola áramköreine felhasználásával. Miután
végzett az összerakással, ellenőrizti hogy az áram alkalmas-e a detonáció
beindítására. A feszültsé elégségesnek bizonyult, és az apró detonátor
olyan erős stat kus zajt bocsátott ki, hogy Bennie még odakint is
meghallotta
285
McFaul most ellenőrizte az óráját és tovább kotorászott a sporttáskában.
A bombát felrobbantani egyszerű feladat -csak hívást kellett
kezdeményeznie a saját rádióján, egy másik Motorolán. Mindkét készülék
többcsatornás üzemmódban működött, és McFaul igyekezett kevésbé
használatos frekvenciát választani arra az egy-két percre, míg a bomba
élt. A sötétben beállította a keresőt. Hatos csatorna, gondolta komoran.
Sakk, matt.
Az eső mostanra elállt, és McFaul felnézett az égre, azt latolgatva,
mennyiben változtatják meg a felhők a napkelte szokványos menetrendjét.
Máris elmúlt négy.harminc. Az előző héten a nap szinte pontosan öt
órakor*kelt. Összevonta a szemöldökét, újra a folyó túlsó partja felé
fordttk-és^aróiiálta megítélni, mekkora távolság választja el Katilo
táborától. Mióta meghallotta a zenét, biztosan megtett néhány száz
métert. Ha megkétszerezi, akkor sem kap harci szempontból jelentős
távolságot. 40 méterről jó 90 százalékos találati arányt lehet elérni.
Megérintette az Armalite agyát. Egy golyóval talán biztosabban célt érne.
Azután száműzte a gondolatot a fejéből. Mindig az első, az ösztönös terv
az igazi. Katilo rászolgált arra, hogy megtudja, mi a szenvedés. Kis
szerencsével elég soká elél ahhoz, hogy megtapasztalja, mit érzett
Domingos. Egy golyó túlságosan tiszta ügy, túl gyors és túl irgalmas.
McFaul elnyomott egy ásítást. Holnap, Katilo után, felfelé kell majd
haladnia a folyón, vissza Muengóba. Hogy képes lesz-e megtenni az utat,
még nyitott kérdést; az viszont szóba sem kerülhetett, hogy a
szárazföldön keresztül érje el a célt. Túl sok a katona. Túl sok a
taposóakna. Próbálta elképzelni az utat. Ha minden a terv szerint alakul,
akkor nem kutatnak utána. A katonák balesetként írják le Katilo halálát,
rossz szerencseként avagy fekete mágiaként. Ellenséges tevékenységre nem
lesz bizonyíték. Nem lesznek lövésnyomok. Nem lesznek lábnyomok. Semmi
emberi. Csak egy szétfoszlott csónak és a szeretett vezér füstölgő
maradványai. Egy távirányítású bomba és a nyomorúságos halál illett csak
igazán Katilóhoz, akinek lelkén oly sok honfitársának halála száradt. És
- legalábbis elméleti szinten - McFaul akár meg is úszhatta.
286
Újra a túlsó part felé fordult és megérezte, hogy ritkulni kezd sötétség.
A madárcsicsergés új erőre kapott, fölébe emelkede a környező mezők és a
folyóvíz sustorgásának, és Katilo tábo felé sodródott, ahol a zenének
hirtelen vége szakadt. Egy pill natig semmi sem történt. Azután egy
nagyobb állat fájdalm; üvöltése harsant, és az idegborzoló hang egy
teljes percig kita tott. Mikor végre újra csend lett, McFaul meghallotta
a nevetg lő-tapsoló katonákat és egy másféle, Dvo0áknál mindenkép
modernebb zenét - gitárok, dobok és forró latin ritmusok kí tek szárnyra
a tintaszínű víztükör felett.
McFaul hallgatta a távoli hangokat, elűzte magától a nap el; moszkitóit
és újra Domingosra gondolt. Ha a kis angolai éln mennyire helytelenítené,
amire készül. Az erőszak, érvein soha nem lehet jogos. McFaul
elmosolyodott, fülében hallva férfi hangját, és maga elé képzelte
gesztusait; az arckifejezésé amint az igazát bizonygatja. Azután a
táskáért nyúlt és kinyitott Talán már eléggé kivilágosodott ahhoz, hogy
ellenőrizze a bor bát.
Mikor Molly felébredt, már hétágra sütött a nap. Hunyorog könyökölt fel
és végignézett a félhomályos szobán. Bennie a m sik ágyon feküdt
kiterülve, eltátott szájjal és most is tetőtől t; pig felöltözve.
Hangosan hortyogott; a mellkasa szabályos; emelkedett és süllyedt; egyik
karja lelógott az ágy mellett. Mol egy-két pillanatig némán nézte, majd
eltöprengett rajta, miért töltötte az iskolában az éjszakát. Emlékezett
Bennie duruzso hangjára, az aknamezőkről szóló történetekre, és arra, ho;
idővel McFaul ágyának kényelmére cserélte a rideg padlót. ] utánról
viszont nem maradt semmilyen emléke. Csak a megr könyödés, hogy egy
idegennel aludt egy szobában, és felébre ve még csak szégyent sem érez.
Amilyen csendesen csak tudott, lecsusszant az ágyról és odal pett az
ablakhoz. Valami nyugtalanította, bár nem tudta voli pontosan megmondani,
hogy mi. Odakint az út üresen veszeti semmibe. Molly keresztülvágott a
szobán és közben az órája pillantott. 5.47. Még korán van. Kinyitotta a
tanterembe veze ajtót, visszaemlékezve a vízre, melyet Bennie a viharvert
tűzolt
287
vödrökben tartogatott. A férfi előző este mutatta meg neki a helyet,
amikor elhozta a vöröskeresztes bunkerból. Molly akkor javasolta is, hogy
igyanak meg egy-két pohárral, de a férfi inkább választotta a kabátja
zsebéből előhalászott Smirnoffot.
Molly most odahajolt a legközelebbi vödörhöz, az állott vízbe mártotta
kezét és meglocsolta vele az arcát. Csak mikor felállt, akkor látta meg a
fiatal fiúkat a tanterem iskolapadjai mögött. Hárman voltak. Az egyikük
lassan felemelkedett a közeledtére és félénk mosollyal, tört angolsággal
elmagyarázta, hogy ők Domingos családjának a barátai. Az angolnak egy
másik Domingosra lesz szüksége. Ő és a többiek önként ajánlkoznak,
^si^"
Molly víztől csepegő arccal, dermedten nézte őket. Amikor a fiú
megkérdezte, hogy mi lesz a munkájuk és mikor kezdhetnek, Molly felemelte
kezeit, visszahúzódott a hálóterembe és becsukta maga után az ajtót.
Beletelt egy percbe, míg sikerült Bennie-t felébresztenie, majd beszélni
kezdett neki a szomszéd helyiségben várakozó fiúkról. Bennie értetlenül
ráncolta a homlokát, azután nehézkesen felállt és átcsoszogott a
tanterembe. Molly hallotta, hogy ráripakodik a fiúkra, majd arrébb tolt
iskolapadok és léptek zaja hallatszott, amint a látogatók távoztak.
Bennie visszatért a szobába. Molly az ablakhoz lépett, de a fiúk már
eltűntek.
- Komolyan gondolták? - kérdezte. - Tényleg akarnák Domingos állását?
Bennie zavartnak tűnt és kábán meredt az asztalra.
- Na igen - felelte végül - bármire hajlandóak lennének, csak
felkerüljenek arra a nyomorult gépre.
A férfi felvette a borítékot, kitapogatta a tartalmát, majd egyetlen szó
nélkül átadta Mollynak. Molly elvette. A csomag vaskosabb volt, mint
amilyennek tűnt. Az elejére Christianne nevét firkantották.
- Ki írta ezt?
Bennie már visszatért a tanterembe. Molly hallotta, hogy egy bögre vízzel
öblíti le másnaposságát.
- Andy - szólt vissza a nyitott ajtón át - mielőtt múlt éjjel elment.
288
Puskatűz ébresztette McFault. Egy-két pillanatig továbbra is karján
pihentette fejét és mozdulatlan maradt. A puskák renc szertelenül
kerepeltek; a hangjukból ítélve kis kaliberű kéz fegyverek lehettek.
McFaul felnyitotta az egyik szemét. A na; még mindig alacsonyan járt és
bearanyozta a folyóra telepedéi finom ködöt. Lassan megemelte a fejét. Az
Armalite az ölébe: feküdt. Ujjai rákulcsolódtak az agyára, majd óvatosan
kibiztos tották a fegyvert. A puskaropogás most hirtelen abbamaradt, é
kurtán elordított parancsok harsantak, majd egy motor kelt ke hécselve
életre. McFaul lassan felmérte a folyó túlsó partját. A elszórtan fákkal
tarkított partoldal alig nyolcvan méternyire hí zódott. Katonáknak semmi
nyoma.
Távolabb tüskés bozótok és az elefántfű sűrű függönye zárt el előle a
kilátást. McFaul a sporttáska után nyúlt és előhúzta távcsövet, azután
lassan belecsusszant a vízbe, megmaradva homokföveny közelében. A lába
alatt elrothadt növények bor tották a folyóágyat. McFaul érezte, ahogyan
gallyak pattannak í a csizma talpa alatt. Kellemetlen szag uralkodott
itt, az embe: ürülék bűze, és minél közelebb ért a fövenytorlódáshoz, a
bű csak annál erősebb lett.
McFaul megtorpant a vízben. A ritkuló fűcsomók közt mo; már végigmérhette
a folyó egy tekintélyes hosszát. Katilo táboi messzebbre volt, mint
számította, több mint ötszáz méternyin A szeméhez emelte a látcsövet és
beállította a fókuszt. A folyc parton egy sor teherautó parkolt;
körvonalaikat elmosta a föl< jük feszített álcaháló. Mindenfelé katonák
nyüzsögtek; egyese csoportokba verődve, mások a kis tüzek mellett
kuporogva. K< kes füstcsíkok kígyóztak a mozdulatlan levegőben, és
miközbe McFaul figyelte, egy katona felállt és eltűnt az egyik teheraut
mögött. Néhány pillanattal később újra megjelent, egy tehení rugdosva-
hajtva maga előtt. A többi katona harsány röhögést fakadt. A távcsövön
keresztül McFaul látta, hogy egyikük hev< nyészett lasszót készít egy
kötéldarabból. &
McFaul közelebb araszolt a homokfövenyhez és végigpásztá: ta a szemközti
partot. Távolabb a folyótól, egy bozótoktól mej tisztított területen,
nagy tüzérségi ütegeket állomásoztattak. I még több katona nyüzsgött,
derékig levetkőzve és ötszintes p
289
ramisokba halmozva a lövedékeket. A lövegek csöve Muengn felé irányult,
és az álcaháló alatt McFaul mintha a dél-afrikai G5-ös jellegzetes
körvonalát is felismerte volna. A G5-ös tizem >i mérföldre is pontosan
eljuttatta az aknákat. Muengo agóniája tehát még távolról sem ért véget.
McFaul visszatért látcsövével a folyópartra és próbálta össze vetni a
domborzati viszonyokat azzal a képpel, melyet korábbi látogatása óta
őrzött magában. Mikor bekötözték a szemét és levitték a barlangtól a
folyópartra, harminc méternél többel nemigen tehetett meg. A terepjáró a
közelben parkolt. Végigmérte a teherautók sorát. A járművek sora mögött
göcsörtös akácfa állt, és attól balra meredek sziklaszirt szökött
felfelé, mielőtt a talaj újra ellaposodott \folna. A szirt tövében jól
láthatóan két katona állt mozdulatlanul, néhány méternyire egymástól. A
tűz körül csoportosuló katonáktól eltérően ők szolgálatban voltak -
egyenruhájukon keresztben munícióval teli hevederek feszültek, kezükben
nagy kaliberű automata fegyvert tartottak. McFaul épp le akarta tenni a
látcsövet, amikor egy harmadik alak bukkant fel közöttük. A test
felépítése és mozdulatai szemernyi kétséget nem hagytak benne. Ahogyan
megállt, hogy elhessegessen egy moszkitót. Ahogyan odavetett néhány szót
az őröknek. A tunya, kora reggeli nyújtózkodás, karok a nyak mögött,
kezek a levegőbe emelve, végül csípőre téve, amint a vezér végignéz a
tábortüzek körül csoportosuló katonákon. Katilo. Nem lehet más.
McFaul most először érezte magában mocorogni a rettegést. Ha tévedett és
rosszul sül el a terve, Katilo szét fogja tépni. A szó szoros értelmében.
Méghozzá jókora közönség előtt. Valóban ezt akarná? Domingos vajon
kevesebbre tartaná, ha még most visszavonulót fújna? McFaul ezen
elgondolkodott egy pillanatig, majd félrehessegette a gondolatot.
Domingos soha nem tartja már semminek. Domingos halott. És ez az ember
gyilkolta meg.
McFaul visszatért a csónakhoz. Tételről tételre felmérte a sporttáska
tartalmát és megbizonyosodott róla, hogy elhozott minden szükséges
eszközt. A kulacsot felcsatolta a karabinerre. Az Armalite harmadik
tartalék tárját az övébe dugta. Az utolsó
290
darab kétszersültet megette. Végül kicsomagolta a C4-es össze ragasztott
tömbjét és helyére tette az apró, ceruzavékony detc nátort. Az elsütő
szerkezet a Motorolához kapcsolódott, melye most erős ragasztószalaggal
erősített a csomaghoz, miután meg bizonyosodott róla, hogy a készülék le
van kapcsolva. Ujjaival t tudta tapogatni a robbanóanyag belsejében a
szögeket és a te rött üvegcserepeket. A hajó orrába erős gumírozott
anyagbe egy háromszöget erősítettek a felfröccsenő víz ellen. A vastag ra
gasztószalaggal ez alá rögzítette a bombát. Ha valaki be is néz csónakba,
a bomba láthatatlan marad.
McFaul a vállára vetette az Armalite-ot, azután kioldozta a esc mót a
kötélen és vontatni kezdte a csónakot a folyó felé. Mé mindig a
homokföveny mögött rejtőzve felmérte a folyó áramlí sát megtörő
örvényeket és benyúlt a csónakba, hogy kivegye sporttáskát, benne a másik
Motorolával. A készüléket bedugt az övébe, majd teleengedte a sporttáskát
vízzel és hagyta elme rülni. Végül benyúlt a gumírozott anyag alá,
mutatóujjával meg keresve a Motorola billenőkapcsolóját. A fogadó oldalon
mir den készen állt. Elég egy hívás a saját rádióján, és a bomba fe
robban.
McFaul felemelte a látcsövet és végigpásztázta a folyót. A ví itt már
mélyebb volt, jócskán a derekáig ért. A távcsövön ke resztül láthatta,
hogy a katonák a teherautókat pakolják. Az á cahálót mostanra
lebontották. Katilónak nyomát se lehetel látni. McFaul visszanézett a
csónakra, majd felmérte a távolsi got közte és az árulkodó fodrozódás
között, amely a folyó fc áramát jelezte. Azután elfordította a
gumicsónakot, míg az orr az áramlat felé nem mutatott, és erőteljesen
meglökte. A esc nak kifutott a folyóra és addig lassult, míg el nem érte
főrámot, ahol lassan elfordult és sodródni kezdett lefelé.
McFaul máris visszahúzódott a sűrű növényzet rejtekébe, mé terekre a
folyóparttól, és felemelte a távcsövét, hogy nyomó: kövesse a csónakot a
fű és cserjék elmosódott foltjain túl. A esc nak még mindig forgott,
körbe-körbe, máris jó ötven méterny vei lejjebb a folyón. McFaul elnézett
a tábor felé. A katonák ke zül néhányan most is a teherautók körül
ténykedtek, míg máso a tábortüzeket taposták el. A csónakot, úgy tűnt,
senki sem fogj
291
észrevenni. Percek teltek így el. Szabad szemmel a csónak póni tá
zsugorodott a messzeségben. Azután hirtelen kiáltás harsam McFaul gyorsan
felkapta a távcsövet. A katonák egyike megláti;i a csónakot. A férfi a
parton állt és a folyó közepe felé mutogatott. Katilo barlangja alig
néhány méternyire mögötte nyílt.
McFaul megkereste a barlang bejáratát. A kint álló őrszemek egyike
eltűnt, míg a másik kezével árnyékolta be a szemét, amint a folyót
kémlelte. McFaul megtalálta a csónakot is; még mindig jó kétszáz
méternyire járt a tábortól. A barlang előtt most Katilo tűnt fel. Fehér
pólót viselt, betűrvéfterepszínű nadrágjába, és követte az őrszemeket &
folyó partja feleNMcFaul egy pillanatra leengedte a távcsövet, egyik
kezével kitapogatva az övébe dugott Motorolát. Előhúzta a rádiót és
bekapcsolta. Már nem kellett mást tennie, csak hívást kezdeményezni. A
hívógomb sárgán villant az előlap zöldjében. A sárga, legalább Katilo
számára, a halál színe.
McFaul újra belenézett a távcsőbe. A katonák félkörben felállva
belegázoltak a vízbe és készen álltak a csónak fogadására. McFaul
összesen négy egyenruhást számolt meg. A katonák egymás közt
beszélgettek, míg Katilo a folyóparton állt és őket figyelte. A katonák
elfogják a csónakot. Odaviszik Katilónak. Kivonszolják a vízből és
felajánlják neki, tiszteletük és csodálatuk jelenként, a férfi pedig
közel hajol hozzá, hogy megvizsgálja. Sárga gomb. Hatos csatorna.
Váratlanul felcsapó lángok. És a véres köd azon a helyen, ahol most még
Katilo áll.
McFaul most először meghallotta a hangokat. Férfiak hangját. Ügy
hangzott, mintha felé közelednének. McFaul ösztönösen előrébb húzódott és
lebukott a homokföveny fedezékébe. A katonák nemsokára tisztán láthatóvá
váltak. Hárman voltak és a tábor felé néztek, figyelve a csónak
elfogását. Most felnevettek. Csak az egyikük viselt fegyvert. Egy
pillanatra megálltak, alig ötven méternyire tőle, majd az egyikük
elkezdte kigombolni a nadrágját, és McFaul hirtelen ráébredt, mit
keresnek itt. A francba, gondolta. Az emberi ürülék bűze. Ezek az emberek
valami oknál fogva előszeretettel jártak ide üríteni.
McFaul a tábor felé fordult. A csónak már csak méterekre járt a rá
várakozó katonák karéjától. A katonák felé nyújtották a kezü-
292
ket. Katilo a mellkasán összefont karokkal tovább figyelte őke McFaul
lassan elkezdett felkapaszkodni a homokfövenyre. Ha katonák ide járnak
szarni, akkor ez a hely aknamentes. Anna kell lennie. Bárcsak találna egy
jó fedezéket, ahol legalább addi kihúzhatná, míg látná, hogy sikerült
véghez vinnie a tervet, f utána következő káosz úgyis alkalmat adna a
szökésre. A kati nák hanyatt-homlok rohannának vissza a táborba. Senki se
goi dolna arra, hogy átkutassa a partoldalt. Bárcsak. Bárcsak.
McFaul kimászott a sekély vízből, leeresztette az Armalite-< a válláról
és tovább kúszott a homokon. Amennyire csak leh tett, a földhöz tapadt
tüskés cserjék mögött, maga mellett ; Armalite-tal. Az ürülék bűze minden
mást elnyomott. A kat nák még most is társaikat figyelték. Amikor azok
megkapari tották a csónakot, üdvrivalgásban és tapsban törtek ki. Azutí
újra McFaul felé indultak, ezúttal gyorsabban mozogva. Eg; kük ráfordult
a homokfövenyre, térdig lehúzott nadrágban, többiek követték, még most is
nevetgélve. A kettő közül a m gasabbik csatlakozott az elöl haladóhoz és
lekuporodott tár mellé a fűbe. A másik sebesen elhaladt mellettük,
egyenest McFaul felé tartva. McFaul a katonákat figyelte a folyónál, ak
most Katilo felé kezdték vontatni a csónakot. McFaul szabi szemmel is ki
tudta venni a fehér pólós alakot, amint az őt ill tő ajándékot várta.
A fiatal katona most már nagyon közel járt. Mindkét kezével nadrágját
fogta. Azután meglátta McFault. Egy pillanatra me dermedt, mint aki nem
is hiszi, amit lát, és meredten figyelt amint McFaul félrelöki a rádiót
és felkapja az Armalite-ot. » első lövés a combján érte a katonát, aki
felsikoltott, összebicsa lőtt és a lábára préselte kezeit, miközben a vér
patakzani kezd< a felszakított anyag mögül. McFaul felegyenesedett. A
többi< teli torokból üvöltöttek, és a fegyveres férfi keresztülvágtázot
magas füvön. Egy pillanatra sebesült bajtársa fölé hajolt, ma
tekintetével keresni kezdte McFault és társa kinyújtott ujját k vetve épp
időben nézett fel, hogy lássa, amint McFaul kétsé beesetten a Motorola
után kap. McFaul ellenlábasa meglem tette a súlyos Kalasnyikovot,
próbálta célra tartani az ormótl fegyvert, majd eleresztett egy
hihetetlenül pontatlan sorozati
293
íoVö STéfsr ;ompa kerepelése éies visszhan^-»*
roiyo telett, es McFauJ innét is tisztán látta, ahogy a katonák el
engedik a csónakot és fedezékbe rohannak
katát" matk ^"T^ */* feL Egy macsétát h™ elő é, karját a magasba emelve
azzal támadt McFaulra. McFaul hárítot-
f 3'sö2 ^Tt^ ^^ Wlebb lépe» a ^náh™ a íegyver csövével belevágott az
arcába. Tisztán hallotta a szét
morzsolódó csontok ropogását, de a hatalmas katona m^ern
antorodott. Megfeledkezve még a macsétáról is puWul""
re. McFaul levegő után kapkodott. Próbálta kiszabadítani ma-
S elt fétTr tLStSŰlya lem tart°"a- Kéts^eesetten meredt lelteié, felig
lehunyt szemmel és máris szürkülő látással Többé
TeXk:baekeIte',h08y él"e Va8y haL MÍ"de" «L>LL az egész kibaszott világ
szartól bűzlik. Itt a vége
A folyó túlsó partján valaki felüvöltött. A katona habozni kez
naer2eTető r "E^ ^ «*" ^mánTkt
21 Zrtű?8a, k "S a 1' Vék°ny Patakban CSOr8°» vé-
gig az allan. McFaul mintha távolról figyelte volna meg mindezt
e^t:s
X7'A katona a homlokát ráncolta és odaszólt valamit a
^^trT MCFa^fre2te' h°*y » ^stsúlya áttevőd Azután a karok megragadták
és felrángatták a földről A törött fogú katona arca centiméterekre került
az övétől A szemek fe herjet vérerek tarkították; a lehelet alkoholtól
bűzlöttA^tona most vigyorogni kezdett, előrenyújtva kezét és
végigfottatva^ ujjat McFaul arcán. Azután az orrához emelte az u'át^gs zT
golta es felmordult, majd McFaul felé nyújtotta a kezét éTintett
hogy^nyissa ki a száját. McFaul értetlenül meredt a mutaóüJ? T T T ,en
UfÜlék szennye2te- A2 egész fejem olyan lett' Se^
iát McZlTf8 IS "^ aka"a' h0gy McFauI n^s* tó a szá-
at McFaul a fejet rázta. A mögötte álló katona szorosán tartotta a
karjait. McFaul próbált körülnézni, megtalálni a sebesült katonát és
megtudni, miért maradt abba hinelen a s kol^á
294
de a törött fogú katona feléje nyúlt és befogta az orrát - ahc gyan egy
gyereknek szokás, ha az nem akarja bevenni az orvo: ságot. McFaul
ellenállt az ösztökélésnek, hogy kinyissa a szája A mutatóujj tovább
várakozott, kissé behajlítva, tövig szarosat McFaul csak a fejét rázta,
máris könnyezve a megaláztatástó Bármit, gondolta. Bármit, csak ezt ne.
Ekkor hirtelen csobbanást hallatszott a folyó felől. Azután b< szed
hangjai a közelből. A szorítás a karján egy pillanatra ell; zult, és ő
épp időben kapta félre a fejét, hogy lássa Katilót á lépni a sebesült
katona mozdulatlan testén. A férfi azonnal fe ismerte McFault és
parancsot vakkantott a törött fogú katon; nak. Valahonnét egy kötéldarab
került elő, és McFaul csuklój; összekötözték a háta mögött, azután
keresztülhajtották a fi csomókon, vissza a homokfövenyre és a
folyópartra. A napfér sziporkázva tükröződött a hullámokon. McFaul
leeresztette fejét, lehunyta a szemeit és hagyta az idegen hangokat orvén
leni maga körül. Amikor végre felnézett, Katilo állt előtte és ;
elefántfűben alig látszó katonákkal üvöltözött. Amikor a kat< nák végre
feltűntek,, közre fogták sebesült társukat is. A v< még most is lüktetve
áradt a csúnya sebből.
A katonák lefektették társukat Katilo lábai elé, és a folyóv nyaldosni
kezdte a felszakadt húst. Katilo egy-két pillanatig t nulmányozta
emberét, majd lábával átfordította a testet. Mag; szárú, fűzős bakancsot
viselt, melyet gondosan tisztára töröl mielőtt McFaulhoz fordult volna.
- Maga tette ezt?
McFaul bólintott, nem bajlódva további magyarázkodással, i utolsó katona
is előtűnt az elefántfű közül. A Motorolát tartót a kezében. Átadta
Katilónak. Katilo tanulmányozta a készüléke Végül McFaulra nézett.
- A magáé?
McFaul ezúttal nem felelt. A tábor közelében a három katoi visszatért a
közben partra sodródott csónakhoz. McFaul Kati szemébe nézett. A férfi
megparancsolta a katonáknak, hogy c dozzák el a kezeit, azután felé
tartotta a rádiót.
- Hívja fel az embereit - utasította. McFaul a fejét rázta.
295
-Nem.
- Hívja fel őket, mondja el nekik, hogy lelőtte az egyik embc remet.
McFaul a sebesült, vízben fekvő katonára nézett. Erezte, hogy az ürülék
lassan rászárad az arcára. Katilo még most is az orni elé tartotta a
rádiót, miközben a. másik kezével lassan elkezdte kicsatolni az övére
erősített fegyvertokot. A tokból McFaul egy nagy automata agyát látta
előbukkanni. Kaulónak a tekintete sem rebbent. McFaul elvette a
Motorolát. Az őket figyelő veszélyt szimatolva a katonák hátrálni
kezdtek.
- Hívja fel őket - ismételte Katilo. - Azonnal. McFaul a fejét rázta.
- Nem. -A tábor felé nézett. Egy negyedik katona is csatlakozott a csónak
körül gyülekező csoporthoz. McFaul visszafordult Katilo felé. A férfi a
kezében fogta a fegyvert, melynek csöve egyenesen az ő homlokára
mutatott. Még közelebb lépett hozzá.
- Hívja fel őket - mondta halkan. -Nem.
McFaul lehunyta a szemeit és vett egy mély lélegzetet, mint aki tudja,
hogy elérkezett a vég. Azután nyomást érzett a sárga gombon, Katilo
ujjának nyomását, és hosszú, tompa robaj remegtette meg a levegőt a folyó
felett. McFaul felnyitotta a szemét. Mindenfelé madarak verdestek; riadt
szárnycsapásokkal hagyták maguk mögött a bozótokat. A tábor közelében
barna füst örvénylett lustán a folyó tükre felett. Mögötte, a keményre
perzselt földön, szétforgácsolódott testek hevertek a csónak foszlányai
mellett.
McFaul Katilo felé fordult. Az ezredes is a tábort figyelte, és
nyilvánvalóan lenyűgözték a látottak. Lassan kinyújtotta a kezét és
elvette McFaultól a Motorolát. Ujjai megtalálták és újra lenyomták a
sárga gombot. A körülöttük álló katonák egymásra sandítottak. Semmi sem
történt. Katilo egy pillanatig meredten nézte McFault, majd visszaadta az
adóvevőt. Az egyik katona előhozta az Armalite-ot. Katilo a fegyver felé
intett, immár látható türelmetlenséggel.
- A magáé? - kérdezte McFault.
296
- Igen.
Katilo hosszan tanulmányozta a fegyvert, majd beleereszt* két golyót a
földbe, McFaul lába előtt. A törött fogú katona t< dig a vízben állt, a
kezeit mosta és közben Katilót figyelte. Kati hosszan elnézte McFault,
érdeklődéssel és kissé szórakozottá Azután a sebesült katonához lépett és
nyitott szájába dugta Armalite torkolatát. Az egész tárat kiürítette,
mielőtt félrehí totta volna a fegyvert. McFaul a rosszulléttel küszködve
figyel ahogy a katonák a folyóba vonszolják a tetemet, majd rábízz az
áramlásra.
Katilo egykedvűen nézte meg az óráját, majd biccenti McFaul felé és
ovimbundu nyelven gyors parancsot vakkL tott. Azután halkan fütyörészve
elindult, hogy újra kereszt vágjon a folyón. A katonák körbezárták
McFault, a háta n gött újra összekötözték a kezeit, és taszigálni kezdték
Kat nyomában. Már jó félúton járhattak, amikor Katilo fütyö szése nyomán
McFaul végre felismerte a dallamot. Dvo0; gondolta. Az Újvilág szimfónia.
Christianne azonnal felnyitotta a borítékot, amint Mc visszaérkezett az
MSF házába. A francia nővér egész éjsz2 fent volt és Llewelynt ápolta. A
férfi láza szürkület után ú felszökött, és most félig öntudatlan
állapotban feküdt Chri: anne ágyában, a láztól csillogó szemekkel. Molly
végigmé az ágyon fekvő testet, miközben Christianne ollóval felvágt
boríték száját lezáró fehér szalagot. A három nap alatt I welyn tíz évet
öregedett. Sovány lett, beesett arcú és maga hetetlen - igazi öregember.
Christianne kiürítette a borítékot. Húszdolláros bankjegy hullottak az
asztalra. A lány elkezdte megszámolni őket. Hett darab volt belőlük.
- Ezernégyszáz dollár - szólt halkan Molly - és ez. Átadta Christiannénak
a finom, halványkék tintával hálóz
milliméterpapírt. McFaul az üres oldalra írta le üzenei Christianne
gyorsan átolvasta.
- A pénz Celestináé - nézett fel a papírból. - Azt moni Domingost
illetné.
297
-Nem.
- Hívja fel őket, mondja el nekik, hogy lelőtte az egyik emberemet.
McFaul a sebesült, vízben fekvő katonára nézett. Erezte, hogy az ürülék
lassan rászárad az arcára. Katilo még/fflöst is az orra elé tartotta a
rádiót, miközben a másik kezével lassan elkezdte kicsatolni az övére
erősített fegyvertokot. A rakból McFaul egy nagy automata agyát látta
előbukkanni. Kallónak a tekintete sem rebbent. McFaul elvette a
Motorolát. Az őket figyelő veszélyt szimatolva a katonák hátrálni
kezdtek.
- Hívja fel őket - ismételte Katilo. - Azonnal. McFaul a fejét rázta.
- Nem. -A tábor felé nézett. Egy negyedik katona is csatlakozott a csónak
körül gyülekező csoporthoz. McFaul visszafordult Katilo felé. A férfi a
kezében fogta a fegyvert, melynek csöve egyenesen az ő homlokára
mutatott. Még közelebb lépett hozzá.
- Hívja fel őket - mondta halkan.
- Nem.
McFaul lehunyta a szemeit és vett egy mély lélegzetet, mint aki tudja,
hogy elérkezett a vég. Azután nyomást érzett a sárga gombon, Katilo
ujjának nyomását, és hosszú, tompa robaj remegtette meg a levegőt a folyó
felett. McFaul felnyitotta a szemét. Mindenfelé madarak verdestek; riadt
szárnycsapásokkal hagyták maguk mögött a bozótokat. A tábor közelében
barna füst örvénylett lustán a folyó tükre felett. Mögötte, a keményre
perzselt földön, szétforgácsolódott testek hevertek a csónak foszlányai
mellett.
McFaul Katilo felé fordult. Az ezredes is a tábort figyelte, és
nyilvánvalóan lenyűgözték a látottak. Lassan kinyújtotta a kezét és
elvette McFaultól a Motorolát. Ujjai megtalálták és újra lenyomták a
sárga gombot. A körülöttük álló katonák egymásra sandítottak. Semmi sem
történt. Katilo egy pillanatig meredten nézte McFault, majd visszaadta az
adóvevőt. Az egyik katona előhozta az Armalite-ot. Katilo a fegyver felé
intett, immár látható türelmetlenséggel.
- A magáé? - kérdezte McFault.
296
- Igen.
Katilo hosszan tanulmányozta a fegyvert, majd beléereszt* két golyót a
földbe, McFaul lába előtt. A törött fogú katona t< dig a vízben állt, a
kezeit mosta és közben Katilót figyelte. Kati hosszan elnézte McFault,
érdeklődéssel és kissé szórakozottá Azután a sebesült katonához lépett és
nyitott szájába dugta Armalite torkolatát. Az egész tárat kiürítette,
mielőtt félrehí totta volna a fegyvert. McFaul a rosszulléttel küszködve
figyel ahogy a katonák a folyóba vonszolják a tetemet, majd rábízz az
áramlásra.
Katilo egykedvűen nézte meg az óráját, majd biccenti McFaul felé és
ovimbundu nyelven gyors parancsot vakká tott. Azután halkan fütyörészve
elindult, hogy újra kereszt vágjon a folyón. A katonák körbezárták
McFault, a háta rr gött újra összekötözték a kezeit, és taszigálni
kezdték Kat nyomában. Már jó félúton járhattak, amikor Katilo fütyö:
szése nyomán McFaul végre felismerte a dallamot. Dvo0; gondolta. Az
Újvilág szimfónia.
Christianne azonnal felnyitotta a borítékot, amint Mo visszaérkezett az
MSF házába. A francia nővér egész éjsza fent volt és Llewelynt ápolta. A
férfi láza szürkület után ú felszökött, és most félig öntudatlan
állapotban feküdt Chri; anne ágyában, a láztól csillogó szemekkel. Molly
végigméi az ágyon fekvő testet, miközben Christianne ollóval felvágt
boríték száját lezáró fehér szalagot. A három nap alatt L welyn tíz évet
öregedett. Sovány lett, beesett arcú és maga hetetlen - igazi öregember.
Christianne kiürítette a borítékot. Húszdolláros bankjegy hullottak az
asztalra. A lány elkezdte megszámolni őket. Hetv darab volt belőlük.
- Ezernégyszáz dollár - szólt halkan Molly - és ez. Átadta Christiannénak
a finom, halványkék tintával hálózi
milliméterpapírt. McFaul az üres oldalra írta le üzenet Christianne
gyorsan átolvasta.
- A pénz Celestináé - nézett fel a papírból. - Azt monc Domingost
illetné.
297
Visszaadta a lapot Mollynak. Llewelyn értetlen, ámélkodó tekintettel
meredt a vaskos pénzkötegre. Molly összehajtogatta a lapot és visszatette
a borítékba. McFaul gondos, hátrafelé dőlő betűkkel írt, akár egy
iskolás.
- Azt akarja, hogy juttassa fel az asszonyt a gépre - jegyezte meg Molly.
- Őt és a gyerekeit. Talán a pénzt is erre szánta.
- Ez nem fog működni. Soha nem engednék fel őket. Tudom, hogy mennek ezek
a dolgok. Ha egy afrikait elviszünk, el kell vinnünk valamennyit. Ezt
fogják majd mondani.
- Azért megpróbálni mindenképpen érdemes, nem? Christianne újra a
pénzköteghez fordult és a homlokát ráncolta.
- Mennyit is mondott?
- Ezernégyszáz dollár. Durván ezer font sterling.
- És ez a pénz Domingost illetné?
- A fizetése, gondolom.
- Az lehetetlen - rázta Christianne a fejét. - Tudom, mennyit fizettek
neki. Egy napra talán ha tizenöt dollárt. Angolában ez is szép pénz, de
ez... - Felvette az asztalról a dollárköteget és a súlyát latolgatta.
Molly figyelmesen nézte. Christianne egészen mostanáig nem csomagolt
össze, és lassan máris kifutottak az időből. Molly is megtalálta Peterson
kézírásos üzenetét, melyben pontosan meghatározták a kivonulás
időpontját. A luandai gépnek - egy hatalmas teherszállító Herculesnek -
kora délelőtt kellett megérkeznie. Mindenkitől elvárták, hogy pontban
9.30-kor megjelenjen az ENSZ támaszpontján, és a járművek tizenöt perccel
ezután indultak konvojban a repülőtérre. Csakis a személyes holmiknak
jutott hely, a munkaeszközöknek már nem. Az utasítások listája hosszasan
taglalta a tennivalókat, tárgyilagosan és részletekbe menően, felkészülve
minden létező eshetőségre. Luanda egy másik gépet is küld, egy kis Twin
Ottert. Az Otter a levegőben marad és a reptér felett köröz. Ha felkelők
megkaparintanák a Herculest és elvágnák az összeköttetést, az Otter akkor
is kapcsolatban marad a főhadiszállással. Hogy ezután mi történne, arra
már nem tért ki a felhívás, bár Peterson nem hagyott kétséget a muengói
önkéntesekben afelől, hogy mindannyiukat szemé-
298
lyes felelősség terheli. - Az a munkám, hogy biztonságban 1 juttassam
innen Önöket - írta. - Egyetlen hiba, egyetlen ros; számítás kockára
teheti az egész műveletet. Molly a pénz felé intett.
- Nem próbálja meg? Petersonnál? Christianne a fejét rázta. -Nem.
- Miért nem? '
Christianne lehajolt, hogy felvegye Llewelyn vesetálát. A fé többször is
hányt az éjszaka folyamán, és a bűz most is súlyos; nehezedett a
levegőtlen szobára.
- Nem lehet - felelte. - Nincs rá idő. Még hordágyat kell tal; nom ennek
az embernek. Be kell csomagolnom a holmiját. F kell készítenem az útra.
- Az iskolában vannak hordágyak - vetette fel gyorsan Molly Magam láttam
őket.
- Tudom. Viszont nincs hozzá jármű, ami elhozná.
- Miért nincs?
- McFaul elvitte a kocsit.
Molly értetlenül meredt a másikra.
- Honnan tudja?
Christianne elfordult, megtagadva a választ. Molly a kertb érte utol. A
lány a haldokló rózsabokor mellett ácsorgott Llewelyn vesetálát ürítette
ki.
- Mi történt? - kérdezte tőle. - Miért kellett elmennie? Christianne
kirázta az utolsó cseppet is a tálból, azután kis
rolta egy maréknyi fűvel. A napon máris meleg volt.
- Tudnom kell - erősködött Molly. - Tudnom kell, mit ment el.
Christianne nem felelt. Amikor az edény végre tiszta lett, elí jította a
fűcsomót és farmerjébe törölte a kezeit.
- Azt hiszem, Domingos miatt - felelt hosszú hallgatás után Szerette azt
az embert, a családját. Sokat beszélt róluk.
- De hát Domingos meghalt.
- így van.
-Akkor miért ment el? Miért kellett... - Molly hirtelen elhallj tott és
visszaemlékezett valamire, amit Bennie előző este mc
299
dott. Úgy tűnt, McFaul valahonnét szerzett egy fegyvert, valamilyen
puskát.
- Igaz, hogy szerzett egy fegyvert? Tegnap?
Christianne mintha nem is rá figyelt volna. Lassan visszaindult a ház
felé, majd belépett a konyha hűvösébe. Molly az órájára pillantott.
Néhány perc múlva nyolc. Lejárt a vita ideje.
- Másfél óránk van - mondta sietősen. - Én elhozom a hordágyat. Bennie
majd segít. Maga addig pakoljon össze.
Christianne a mosogató mellett állt. A csaptelepeket kezdte felfalni a
rozsda. /' \
- En nem megyek - szólt a lány csendesen. - Itt maradok. Molly
együttérzően, megértéssel mosolyodott el. Csodálta a
lányt bátorságáért. Csodálta függetlenségét. De a Muengóban eltöltött hét
nap sok mindenre megtanította Afrikával kapcsolatban. Fehér nőként,
egyedüli külföldiként megmaradni ebben a városban felért az
öngyilkossággal.
- Hová? - kérdezte tőle. - Mégis hová menne? Ki vigyázna magára? Mit fog
csinálni, ha ideérnek a felkelők?
Christianne máris az előtérben járt. Visszatértek a hálóba és Molly némán
figyelte, ahogy az ápolónő kiszabadítja a dollárköteget Llewelyn
szorításából. Újra feltette neki a kérdéseit, közben Christianne
bőröndjeit kereste. Úgy emlékezett, korábban látta őket. Talán a
sarokban, a ruhásszekrény mellett.
Christianne megrázta a hőmérőt. Amikor a higany visszaereszkedett a
normális értékre, Llewelyn szájába csúsztatta.
- Sürgősen kórházba kell kerülnie - mondta. - Beszéljen^vaia-kivel, amint
Luandába érnek.
*
Miután a katonák átkutatták McFault és megtalálták az apró videokazettát
az ingzsebében, visszalökdöstek a folyóba. A folyóparton sorakozó
egyenruhások leplezetlen érdeklődéssel figyelték, ahogy McFaul átgázol a
sekélyesen. A mögötte lépdelő férfiak, köztük a törött fogú katona, épp
elég időt eltöltöttek már a mundérban ahhoz, hogy tudják, mi következik.
Ha az an-
300
gólnak szerencséje van, egyszerűen agyonlövik. A másik altern tíva egy
kicsit hosszadalmasabb.
Amint kiértek a vízből, a partvonal mentén indultak továbl Valaki
takarókat dobott a szétfoszlott gumicsónak mellett hev rő testekre.
McFaul próbálta nem meglátni a mészárlást, de am kor egy pillanatra
megállt, hogy enyhítsen a kínzó fájdalmon lábában, a katonák tovább
rugdosták. Végül egy termeszvár me lett állították meg. A férfiak
körbevették és olyan pillantásokk méregetve, mint valami finom falatot. A
törött fogú katona leve te az ingét. A férfi kis arany keresztet viselt a
nyakában. McFai egy pillanatra sem vette le tekintetét a keresztről, jól
tudv hogy talán egyedül így élheti túl a rá váró borzalmakat. R kesszünk
ki minden mást az agyunkból, folyton ezt tanítottái Összpontosítsunk
valami valóságosra; valamire, amit magún előtt látunk. Vonatkoztassuk el
a szellemünket a testünktc Mondogassuk magunkban, hogy nem is fáj.
Az első ütések a meglepetés erejével hatottak. A semmiből zi dúltak rá és
kínzó fájdalmat ébresztettek a veséje táján. McFai levegőért kapkodott és
hátul összekötözött karokkal előrezi hant, amint lábai megadták magukat.
A törött fogú katona te egy lépést hátrafelé, felmérte a távolságot, és
egy pillanattal a előtt, hogy a sötétség lezuhant volna rá, McFaul egy
csizmata pat látott maga előtt, melyről még most is a folyó vize csepege
alá.
*
A jeltelen Hercules két kört is megtett Muengo felett, mielő meredeken
ereszkedni kezdett volna, hogy végül megcélozza keskeny kifutópályát.
Molly a Terra Sancta Land Roveré előtt 1 gyelte, az oldalán Bennie-vel. A
pilóta jól begyakorlott manőve rel tette le a gépet, majd visszamenetbe
kapcsolta a propeüen ket, és a roppant teherszállító hatalmas porfelhőt
kavarva mej állapodott a kifutón.
Mielőtt a gép újra mozgásba lendült volna, hogy közelebb gv ruljon,
Peterson kipattant a Land Roverből és a katonai teherai tók karéja felé
indult. A teherautók mögött UNITA harcosok v;
301
rakoztak kis csoportokba verődve, és amint a gép motorjai fel pörögtek,
hátat fordítottak a kifutónak és befogták a fülükei \ hatalmas gép
másodszor is befékezett, és a pilóta leállította i motorokat. A UNÍTA
katonák türelmetlenül integettek a pílót.i fülke felé, hogy minél előbb
eresszék le a gép hátsó rámpáját Katilo megkérte az árát a békés
elvonulásnak - élelemben, üzemanyagban, alkoholban, drogokban - és Molly
figyelő tekintetétől kísérten a rámpa lassan leereszkedett, hogy a
katonák felcsörtessenek a gép belsejébe.
Katilo emberei néhány pillanat múlva újra felbukkantak, hatalmas rizses
zsákok alatt görnyedezve. A katonai teherautók koromfekete füstcsíkot
eregetve feléjük indultak, és a platón ülő katonák egyenként leugráltak,
hogy segítsenek társaiknak.
- A tolvaj gazemberek - mormolta Bennie.
Molly némaságba burkolózott. Az elmúlt fél órát azzal töltötte, hogy
Petersonnal megvitatta Christianne helyzetét. Vissza kellett menniük,
hogy megkeressék a lányt. Nem volt más lehetőség. Ha egyedül marad
Muengóban, semmi esélye a túlélésre. Peterson végül a lány önzését
átkozva beadta a derekát, és Molly megérezte, hogy a férfi valamiért
személyes sértésként éli meg Christianne döntését. Őt bízták meg azzal,
hogy kimenekítse a segélyszervezetek muengói munkatársait Luandába, és a
feladat iránt elkötelezettségét senki nem is vitatta. Amikor Christianne
elhatározta, hogy itt marad, a jól felépített terv sikerességét
veszélyeztette.
Most Robbie Cunningham is csatlakozott Petersonhoz. Együtt indultak el,
hogy beszéljenek a személyzet egyik tagjával. A férfi az órájára
pillantott, és Molly látta, hogy megvonja a vállát. Eközben a gép
hátuljában is lelassult a munka. Néhány katona felfeszítette a faládák
tetejét, míg mások a teherautókra felpakolt csomagok tartalmát
ellenőrizték. Robbie odalépett hozzájuk és próbált beszélgetést
kezdeményezni, de a katonák ügyet sem vetettek rá, és Robbie idővel
feladta a kísérletezést. A fickók voltak erőfölényben. Ha vitába száll
velük, könnyen golyót kaphat a fejébe.
Bennie sodort magának egy cigarettát. Mielőtt elindultak, odaadta
Christiannénak az iskolaépület kulcsait és meghagyta a
302

lánynak, hogy nyugodtan használjon fel mindent, amit csak tL lál. Molly
azon volt, hogy megkérdezi, mégis mit kezdhet eg huszonkilenc esztendős
francia ápolónő több tonnányi akna mentesítő felszereléssel, de a végén
mégsem szólt a férfinak Bennie világa leszűkült arra a kilátásra, hogy
hamarosan a sárg földig ihatja magát valamelyik otthoni csehóban. Mások
sors már mit sem számított neki.
Molly megborzongott, amint McFaulra gondolt. Vajon hov mehetett és mi
történt vele? McFaul különös ember, különc sebb bárkinél, akivel csak
találkozott. Nyugtalanította a férfit kö rüllengő mozdulatlanság, az az
eltompult, már-már halotti kö zöny. Bennie történeteit hallgatva próbálta
elképzelni, miféli életet élhetett, és közben mintha ő is átélte volna a
szenvedése it. Nem a test, hanem a lélek nyomorúságát.
Bennie nevetni kezdett. Egy helybeli asszony rohant keresztü a
kifutópályán, mindkét karján egy-egy gyermekkel. A gép sze mélyzete még
mindig élénk beszélgetésbe merült Petersonnal A katonák lassan az asszony
felé fordultak.
- Mit csinál?
- Azt akarja, hogy vigyék el a kölykeit Luandába. A franc tudj; hogyan,
de átjutott az úttorlaszon.
Molly bólintott. A repülőtérre vezető utat a felkelők osztaga
felügyelték. Amikor a konvoj áthaladt, asszonyok tucatjai gyü lekeztek az
útszélen, lekuporodva a homokba és zsibongc gyermekekkel körülvéve. Akkor
Molly el is töprengett azon mit akarhatnak. Most már tudta. Valahogy
elmenekülni innét Valahogy megkímélni a gyermekeiket az eljövendő
szörnyűsé gektől.
- Mi történne velük Luandában?
- Koldulnának. Mint a többi nyomorult.
- Se szülők? Se rokonok?
- Mind így van vele. A szerencsétlenek. Molly újra bólintott és nem
erőltette tovább a beszélgetést
Bennie-vel beszélgetni nyomasztó tapasztalat volt; mint vetn: egy
pillantást egy olyan ember világára, aki mindig a legrosszabbat várja. Ez
is egyfajta lelki nyomorúság. Újra McFaul jutott az eszébe, majd
Christianne. Elmosolyodott. Ez a lelki
303
erő, gondolta. A merészség. Az elszántság, hogy valaki ne ússzon együtt
az árral. A lány talán még helyesen is teszi, hogy itt marad. Talán éppen
Muengo az a hely, ahová a hozzá hasonlók tartoznak. Nem számít, milyen
áron. Nem számít, mi lesz a következménye.
Peterson odaintett a lázadók egyik katonájának. Az asszony és a kölykök
eltűntek a repülőgép roppant méhében. A katona bólintott és végigtrappolt
a rámpán. Néhány pillanattal később újra feltűnt, maga előtt terelve az
öklével erőtlenül hadonászó asszonyt. Molly ide hallotta a sikoltozását
és kiugrott a kocsiból, elszánva rá magát, hogy tesz valamit az ügy
érdekében.
Félúton találkozott Peterspnnal.
- Beszéltek az MSF központjával - tért a lényegre azonnal. -Rádión.
í
-Kik? \
- A repülőgép személyzete. Úgy tűnik, Christianne felmondott.
Molly értetlenül meredt rá. Az asszonyt a két gyermekkel tovább terelték
az úttorlasz felé. Az őket kísérő katonák harsányan nevettek.
- Felmondott? Mikor?
- Tegnap. A Vöröskereszt csatornáján keresztül. - Peterson a homlokát
ráncolta. - Különös, hogy nem említette. Talán én le tudtam volna
beszélni.
Molly még mindig az asszonyt és a két gyermeket figyelte. Az egyik katona
fegyvere csövével ösztökélte őket gyorsabb haladásra. A gyermekek sírva
fakadtak.
- Nem hinném - mondta Molly csendesen.
McFaul alig volt eszméleténél, amikor meghallotta a Hercules morajlását.
A porban feküdt kiterülve és próbált felnézni a levegőbe, miközben hiába
várta, hogy szűnjék egy kicsit a fájdalom. Egy pillanatig úgy érezte, a
gyötrelem egyetlen porcikáját sem kíméli. Duzzadt, sebes ujjai
felfedezőútra indultak összetört arcán. A vér máris megkérgesedett a
forró napon, és amikor nyelni próbált egyet, megduzzadt nyelvével
megérezte fogai törme-
304
lékét. A gép egyre hangosabb lett, majd elzúgott felette, ő pedij felé
emelte erőtlen karját, bár maga sem tudta, miért. Egy pilla natra
megérezte a felette elsuhanó árnyat, majd a propellere! hangja
beleveszett a távolba, és ő ott feküdt, megadva magát; hőségnek és a
fájdalomnak. A termeszek, gondolta utoljára Mindenhol ott vannak.
Harmadik könyv
Tartósság
Az akna tartóssága és élettartama elsődleges szempont a terve zésnél. A
gyalogsági aknának mindenekelőtt vízállónak kell let nie, hogy a talaj
természetes kipárolgása, a harmat és a csapadé ne tehessen kárt benne.
Szélsőséges időjárási körülmények k( zött a nagy hőséget illetve a fagyot
is jól kell viselnie. Előrelátc an gondoskodni kell arról, hogy az akna
ne legyen kitéve a te mészetes bomlásnak, és így a kellő pillanatban
megfelelőé funkcionáljon.
C. E. E. SLOANALEZRED1 Szárazföldi hadviselt
Tizedik fejezet
Molly Jordán az asztalánál ücsörgött a Café Arcadia előtt Robbie
Cunninghamre várt. Nyolc óra körül járt az idő és er sen sötétedett. A
víztükör túlsó feléről idelátszottak az liba -Luanda lagúnáját övező
földnyelv - fényei. Az liba játszótér szolgált a város gazdag és szegény
lakosainak egyaránt; jó fog; jelentett a hajléktalan kölyköknek, míg a
kis tengerparti ká> zókban előszeretettel húzódtak meg az újságírók, a
zsoldosc és általában véve mindenki, aki torkig volt már az angolai p
gárháborúval. Molly itt töltötte el a délután javarészét és Lai Giddings
szenvtelen elemzését hallgatta arról, pontosan hol tévesztett utat ez az
ország. A fő problémát az idegenek jelent közölte a férfi. Bérelni
kellene egy 747-est és valamennyiükei kellene tessékelni, hogy -xpovo, a
nép végre a maga útján ke: hessen el járni. Mindjárt lenne béke. És
tiszta ivóvíz. És a jelen gi 2500 százaléknál alacsonyabb éves inflációs
ráta.
Molly a kávé után nyúlt. Több napja már, hogy visszaértek) andába, és
mindeddig sikerült elhárítania a nagykövetség deklődését. A repülőtéren a
megbeszéltek szerint találkozói követség emberével, egy barátságos fiatal
titkárral, aki gyűr fehér zakót viselt és - miután Molly udvariasan
visszautasító ajánlatát, hogy bekíséri a városba - az első adandó
alkalomi félrevonta, hogy a kezébe nyomja a TAP légitársaság repül< gyet
a másnap délben induló járatra; a maga részéről arra a m jegyzésre
szorítkozva, hogy a TAP híres a pontosságáról. Ajái tos idejében
bejelentkezni.
Molly a táskájába csúsztatta a jegyet, megköszönte a férfin; kedvességét,
majd közölte vele, hogy szándéka szerint egy ki
309
tovább fog maradni. Vannak dolgok, melyeket még el szeretne-intézni, és
nem szeretne elvarratlan szálakat hagyni maga után Amikor a férfi a
részletek iránt érdeklődött, Molly nem volt hajlandó többet elárulni.
Mint rámutatott, ő nem függ senkitől Nem kell határidőkhöz igazodnia,
magán kívül nem kell senki másra gondolnia. A Terra Sancta garantálta
neki a szállást, és ami kevéske pénze megmaradt, bizonyára elegendő lesz
ahhoz, hogy boldoguljon. Ahogyan mindezt előadta - udvariasan, de
határozottan és magabiztosan - , még őt magát is meglepte, és amikor a
követség munkatársa végül kényszeredetten visszavonult a kinti napfényen
áthevült Fronterába, MoUy hihetetlen megkönnyebbülést érzett. Az én
életem. Az én döntéseim. Az én jövőm.
/
Egy pincér bukkant fel és kergette el az aszta} körül somfordáló
utcakölyköket. Robbie épp elégszer figyelmeztette már a kölykök miatt.
Odakint étkezni pompás dolog ebben a hőségben, de ezzel az ember
óhatatlanul is magához vonzza a nincsteleneket, akik felajánlják, hogy
lemossák a kocsiját, odafigyelnek a mopedjére, vagy éppen segítenek
elfogyasztani a gőzölgő, fokhagyma illatú leves mellé felszolgált frissen
sült kifliket. A hét nap, melyet Muengóban eltöltött, többé-kevésbé
átformálta a teljes világnézetét, ide értve a jótékonyság fogalmát is.
Most, hogy a pincér visszatért az étterem épületébe, a kölykök újra
körözni kezdtek az asztalánál. Egy sem tűnt idősebbnek kilencévesnél.
Egyikük egy papírtányért egyensúlyozott a fején. Egy másik vézna testénél
több számmal nagyobb, nehéz kabátot viselt, míg a többiek jobbára
elrongyolódojtrrövidnad-rágot és mocskos pólót. Az egyik pólón kedves
pingvinek sorakoztak, és Molly felismerte a mintát egy régi Mothercare
katalógusból. A hónaljnál elrepedt póló láttatni engedte a fiú összes
bordáját.
Robbie néhány perccel később érkezett és fáradtan lezuhant mellé az üres
székbe, majd sört rendelt magának. Mióta csak visszatértek Muengóból, a
férfi éjt nappallá téve azon dolgozott, hogy megbirkózzon a
telexáradattal, amely a Terra Sancta win> chesteri főhadiszállásáról
futott be ide. Nyilvánvalónak tűnt, hogy a segélyszervezetek napjai meg
vannak számlálva Angolában. Az
310
ország égető szükségleteinek kielégítésében a kis önkéntes egy] tek
szánalmasan elégtelennek bizonyultak. A társszervezetek köi ben máris
megindult a szóbeszéd a nemtörődöm szervezésről hanyag helyszíni munkáról
és a fél napokat a tengerparton eltol önkéntesekről. Az angolai
beavatkozás minden szempontból h darc, és ezen a tényen Todd Llewelyn
dokumentumfilmje sem v toztat. Különben is, miért kellene egy
segélyszervezetnek televí ós dokumentumdrámákat szponzorálnia? Miért
érdekelné jobb a Terra Sanctát a képernyőkön eltöltött idő, mint az
ivóvíz és a ti tességes egészségügyi ellátás?
Robbie minden tőle telhetőt megtett a segélyszervezet itte állásainak
megerősítéséért, de már ő is kezdte elveszíteni a hi a Terra Sancta
vezetésében, és megérezte, hogy az esemény irányítása odahaza kezd
kicsúszni a kezük közül. A kiélez helyzetet csak tovább bonyolította a
hír, miszerint újabb té^ forgatócsoport érkezett a városba, egy bizonyos
Alma Brad vezetésével. A Direktor szerint, aki naponta telexet küldött W
chesterből, Miss Bradley tevékenysége csak árthatott a Te Sancta jó
hírének. Robbie ezt nem tartotta valószínűnek - m denesetre a nap
huszonnégy óráját e feladatnak szentelte.
A pincér megérkezett a sörrel. Molly kért magának még ( kávét. Robbie
megemelte a poharát és egyetlen korttyal eltí tette a jéghideg Sagres jó
felét. Azután kabátja belső zsebe nyúlt és vaskos köteg telexpapírt
húzott elő, hogy odatc Mollynak.
- Ez a magáé. Most kaptam a sajtóközpontban. Csak a jó tudja, hogy került
oda.
Molly máris dermedten kiegyengette a telexet az asztalor telex csak rossz
hírt jelenthetett. Megtalálták Gilest, és bedug valamelyik hullaházba.
Azt akarják, hogy repüljön haza és a nosítsa a holttestet. Nyugtalanul
futotta végig az elkenődött rokat és azonnal felismerte a nevet a lap
alján. A telex Páti Brogantől, a család ügyvédjétől érkezett, és amint a
tekint visszavándorolt a laptetőre, hogy azonosítsa az üzenet lényej
Molly visszaemlékezett a legutolsó alkalomra, amikor találd tak. Napokban
számolva alig néhány hétnyire esett tőle, Mollyt máris egy egész világ
választotta el attól az első eme
311
irodától Frinton főutcáján. Mintha nem is ebben az életben tör tént
volna.
Molly felnézett. Robbie ajornal de Angola címoldalát böngészte. -Jó hír?
- kérdezte anélkül, hogy felnézett volna. Molly újra végigfutotta a
telexet.
- Ki az a Vére Haliam? \
- Tory képviselő. Az egyik Temze völgyi választókerületből. Már nem
emlékszem, melyikből. - Robbie összehajtogatta és félretolta a lapot. -
Miért? j
- Úgy tűnik, ő is benne volt a férjem Szindikátusában. A Lloyd's-nál. Ő
és még néhány képviselő.
- Értem. - Robbie szemében hamisítatlan érdeklődés csillant. Kinyújtotta
a kezét a telex után. - Szabad?
Molly vonakodott. Mielőtt elindultak volna Angliából, bizalmasan beszélt
a férfinak Giles problémáiról. Robbie akkor rendkívül együttérzőnek
mutatkozott és elmagyarázta, hogyan működnek a Lloyd's megállapodásai
akkor, amikor a szindikátusok valamelyike bajba kerül. A helyzet, mint
mondta, korántsem olyan reménytelen, mint amilyennek tűnik. Joguk van a
házukban maradni, ráadásul jelentős részét megtarthatják annak, amit
Giles a továbbiakban keres. Most azonban, úgy tűnt, gyökeres fordulat
állt be.
Molly áttolta a telexet az asztalon. Robbie végigolvasta és hitetlenkedve
rázta meg a fejét.
- Meglepő - mondta végül.
- Micsoda?
- Ez az egész - bökött a telexre. - Hihetetlen.
- De miért?
- Az a cég New Jerseyben, amelyikről korábban beszélt. A hadianyaggyártó.
Új tanúk kerültek elő, a cég korábbi alkalmazottai. Gondatlanság vádjával
perelik egykori munkaadóikat. Néhányan daganatos betegségeket kaptak a
rossz munkahelyi körülmények miatt. Ennek fényében sokan úgy érzik,
joggal kérdőjelezhetik meg a környezetszennyezéssel kapcsolatos tényeket
is. A Lloyd's mindenesetre úgy döntött, hogy ők is jogi mederbe terelik a
kérdést.
312
Molly visszavette a telexet. A New Jersey-i céget Rossitern hívták.
- Tehát - nézett fel. - Mit jelent mindez?
- Meglazult a hurok a nyakuk körül. Egyelőre, legalábbis. Ne kell
helytállnia a követelésekért. Nem mentek csődbe. - A fé elvigyorodott és
újratöltötte poharát. - És nem lesz szükség ic közi választásokra sem.
- Hogyan?
-A három képviselő. Ha csődöt jelentenek, le kell mondani a parlamenti
helyükről is. Ami igencsak kellemetlen lenne. 1 kintve a legfrissebb
közvélemény-kutatások eredményeit.
Molly egy hosszú pillanatig bizonytalanul meredt maga e Patrick az
üzenetben elhúzódó bírósági eljárásról írt, bár n; ezt a kitörő öröm
jeleként is lehetett értelmezni. „Végtére is, nem rossz hír", írta.
„Imádkozzunk Giles-ért."
- Szóval megtarthatunk... - habozott Molly - mindent?
- Ami a jelent illeti - bólintott Robbie -, teljes mértékben.
- És később?
- Az attól függ, mi történik az amerikai bíróságokon. Leh hogy csak
rosszabbul járnak, a pereskedés költségeivel rr minden. De éppúgy
előfordulhat, hogy győznek és egy pem sem kell elveszteniük. Ki tudja?
Molly elfordult. A kölykök még mindig ott játszadoztak kö lőttük - arcok
a sűrűsödő sötétben, túl a világosság peremér fiú a túlméretezett
kabátban valahogy szert tett egy fél cipóra most darabokra tépte, hogy
felossza a többiek között. Molly < pillanatig eltűnődve figyelte és
visszaemlékezett az anyára, fel akart szökni a Muengóból induló repülőre.
Bizonyára it akad szép számmal olyan vidéki menekült, akit a háború tett
vává. Valamelyik segélyszervezet gépén érkeztek ide, hogy a tán a
sorsukra hagyják őket. Se szüleik, se tulajdonuk. Az ul kon kívül nincs
egy hely, ahol lehajthatnák a fejüket. Molly n egy pillanatig nézte őket,
azután összehajtogatta a telexet és lecsúsztatta a táskájába.
- Megtalálta azt a riporter barátját? - kérdezte, hogy témát toztasson.
Robbie nagyot kortyolt a söréből.
313
- Igen. A sajtóközpontban. Ezért is mentem oda. -Valóban akkora probléma,
hogy itt van? Csak nem... -vonta
meg a vállát Molly - ellenségek?
- Eddig még nem. Alma a gyémántokról szeretne filmet csinálni. Próbál
eljutni északra, a bányákhoz, ahogyan mindenki más.
Robbie félrekapta a tekintetét és elkérte az arra haladó pincértől az
étlapot, majd előrehajolt és újra felvette a történet fonalát. Angola,
magyarázta, potenciálisan gazdaa ország. Északon bőséggel találni olajt
és gyémántot. Az olaj árán a kormányzat a háborút finanszírozza - na meg
a tucatnyi vadonatúj Mercedest, melyek Luanda minisztériumai között
cirkálnak. A gyémántok Sarimbi UNITA seregének teremtik meg az anyagi
alapot.
- Sarimbi birtokolja a bányákat? Az UNITA?
- Mondjuk inkább úgy, hogy ők ellenőrzik azt a területet, ahol a bányák
találhatók. Cafunfónak nevezik azt a helyet, odafent Lunda Nortéban. A
legtöbb nyers gyémánt a határ túloldalán, Zaire-ban talál gazdára.
Vannak, akik vagyonokat keresnek az üzleten.
- Mégis kik?
- A bányászok. A gyémántcsempészek. Az UNITA. És akkor még ott van a De
Beers által felügyelt iparág. A dél-afrikaiak mindent megadnának érte,
csak hogy távol tartsák az angolai gyémántot a nyílt piacoktól.
Molly újra az utcakölykök felé fordult. Egyikük most négykézlábra
ereszkedett, hogy felszedegesse a nagyobb morzsákat a földről.
- A dél-afrikaiak megfizetik az angolaiakat, hogy ne kereskedjenek a
gyémántjukkal?
-Alma szerint ötszázmillió fontot áldoztak erre csak a múlt évben. -
Robbie felnevetett. - Fantasztikus világ ez, ha jobban megismeri az
ember.
- Akkor mi tartja vissza az ismerősét? Miért van még mindig Luandában?
- Az engedélyre vár. A kormányzaton múlik minden. Egy újságíró egymagában
talán képes lenne titokban megjárni az utat, de Almának rendes
forgatócsoportra, segítőkre, sok felszerelés-
314
re van szüksége. Tudja... - vigyorodott el újra - ő komolyan v szi ezt a
dolgot. Nem olyan, mint a barátunk.
Molly bólintott. Pontosan értette, mire gondol a másik. A kor látta
utoljára Todd Llewelynt, amikor útnak indult; Muengóból. A férfit
hordágyon fekve vitték fel a Hercules 1 délzetére, majd egy teherautó
platóján szállították be Lua dába. Amennyire Molly tudta, Llewelyn a
hetet az Amerú Boavida kórházban töltötte. Amikor Robbie szóba hozta a r
pülőjegyét és megjegyezte, hogy talán Llewelynt kellene mi lőbb
hazajuttatni, Molly azonnal önként ajánlotta fel a TAP j gyet, és
ragaszkodott hozzá, hogy a férfinak sokkal inkái szüksége van rá, mint
neki. Llewelynnek vissza kell jutn Angliába, a keményített hófehér
lepedők közé, ahol szaksz rű kezelést kaphat. Legjobb lenne, ha egy napot
se veszteg( ne tovább. Robbie-ra hárult a feladat, hogy előkészítse a fé
utazását, és Llewelyn másnap délben útnak is indult a hat; mas TAP Jumbo
Jet fedélzetén. Robbie szerint a férfi vajmi h vés hálát mutatott és
ragaszkodott hozzá, hogy a kamera é; filmek vele utazzanak. Robbie-nak
persze fogalma sem ve róla, hol keresse a férfi felszerelését, és ezt meg
is mond neki. Mindenesetre, mielőtt még a luandai reptéren elhagy volna a
gépet, alkalma nyílt rá, hogy törlesszen a férfinak, portugál stewardess
elkísérte egészen a lépcső tetejéig.
- Senhor Llewelyn azt mondja, nagy tévés sztár. - A stewa zavartnak tűnt.
- Igaz ez?
Robbie elmosolyodott, lelépett a gépről és még egyszer me rázta a fejét.
- Önkívületi állapotban van - magyarázta. - Tegnap még aj sebésznek hitte
magát.
Robbie most megrendelte a vacsorát. Molly halat kért, ő m; hasültet
választott. A pincér újra elhessegette a kölyköket, az tán visszavonult
az étterembe. Robbie előrehajolt, eltűntette sör maradékát is, és
hangosan tűnődni kezdett azon, mi \ majd Alma Bradleyre, ha mégis sikerül
neki eljutni az északi g) mántbányákhoz. Azon a helyen nincsenek
törvények; mintha ember egy időgépen visszatérne az aranyláz dicső
napjaiba, életkörülmények finoman szólva is kezdetlegesek. Minder
315
hord fegyvert. Emberek halnak meg, csak mert összeszólalkoznak egy doboz
sörön. Mégis, a gazdagság csábítása mindennél erősebb, hiszen egyetlen
maréknyi drágakő elég ahhoz, hogy egy férfi élete végéig táplálja a
családját. Robbie megrázta a fejét. Vajon miféle filmet akar összeütni
Alma egy ilyen témáról? A nő mindenesetre igazi klasszis a maga
szakmájában. Pontosan tudja, hogy mit akar, és bámulatra méltó
tehetséggel nyit meg olyan kapukat is, melyekkel mások nem is
próbálkoznának.
- Gondolja, hogy sikerül rábeszélnie őket?
- Megteheti. Ha eléggé akarja.
- Mióta próbálkozik márY
- Itt? Luandában? - Robbie a homlokát ráncolta. - Túl régóta. Épp ez a
probléma. Idejön egy forgatócsoporttal, azután csak ül és arra vár, hogy
az illetékesek meggondolják magukat. Az engedély nélkül meg van kötve a
keze. És minden várakozással töltött nap csak pénzkidobás.
\
- És mi történik, ha nemet mondanak neki?
- Keres magának másik témát. Ezt kell tennie. Nem lesz más lehetősége.
Azután pedig... - futtatta végig Robbie a mutatóujját az üveg nyakán -
csak az isten tudja.
- Gondolja... - kérdezett rá Molly - hogy megpróbálkozik a maga
anyagával?
- Persze - bólintott a férfi - ez is előfordulhat. Vagy interjút készít
valamelyik nagymenő politikussal. Dos Santosszal, az elnökkel, vagy
magával Sarimbivel, ha meg tudja őt szerezni, bár nemigazán ez a stílusa.
Ő a zavarosban szeret halászni. Ebben a legjobb, és ez az, amit az
emberek a legjobban szeretnek. - Felsóhajtott. - Ma este a Terra
Sanctáról beszélgettünk. Ő is hallotta a szóbeszédet. Mondtam neki, hogy
üres duma az egész.
- És hitt magának?
- Nem, de nem is ez számít. Ő senkinek sem hisz.
- Tud Llewelynről? Hogy mire készült?
- Nem. Hallotta a pletykát, hogy Llewelyn Afrikába készül, de ennél
tovább nem jutott. Azt mondta, különben sem hisz az egészben. Szerinte
Llewelyn képtelen lenne itt boldogulni.
- Igaza is van. Képtelen volt rá.
316
Robbie hirtelen felélénkülve bólintott és köszöntésre emel üres
sörösüvegét. A távolban Molly hallotta egy helikopter r torjának
kerepelését, majd a zaj egy hangosabb és hangosat lett, míg a gép fel nem
tűnt a fejük felett; kövér, fekete árnyé ként függve az éjszakai
égbolton. A keresőfény végigpásztázta vizet, és a helikopter alacsonyra
ereszkedett a lagúna fölött, ni előtt a távoli dokkok fojtottan izzó
fényei felé fordult voln Robbie némán figyelte, hátravetett fejjel és
belesüppedt a széi be. Már nem mosolygott.
A pincér visszatért az ételükkel. Molly az evőeszköz után nyúl Robbie
most sem mozdult.
- Mi a baj? - kérdezte tőle.
Robbie egy hosszú pillanatig nem felelt. Egyszerre végtelent fáradtnak
tűnt.
- Muengo ma délután elesett - mormolta. - Azt akartam, hog tudja.
Éjfél is elmúlt, mire a katona eljött, hogy megnézze McFaul Ott ült a
koszos gyékényfonaton, Katilo barlangjának végéber és az ujjait hívta
segítségül, hogy kikaparja a maradék sózoi marhahúst a konzervdobozból. A
fegyverek valamivel dél utá elhallgattak, és odakint a sötétségben a
tábor kihaltnak tűm Még a generátor is leállt.
A katona feléje lépett. A zseblámpa fénye rövid időre megálh podott
McFaul arcán, majd lassan végigpásztázott a durva he mokkő falakon.
Katilo egy régi karosszékben ült egy hevenye szett asztal mellett; arcát
pislákoló gyertya fénye borította ái nyékba. Mozdulatlanul figyelte
katonát, és amikor a fénypászm; felé lendült, jelezte neki, hogy
kapcsolja le. A katona motyogot valamit, amit McFaul nem értett. Katilo
kurta kézmozdulattá bocsátotta el emberét, majd a lámpa után nyúlt és
visszatért a: ölében széthajtogatott térképekhez. A generátor híján Katik
nem használhatta a kis CD-lejátszót, ami az asztal sarkán támasz kodott,
és nem szórakoztathatta magát a halomnyi videokazet tával sem. Ez utóbbi
tényért McFaul végtelenül hálás volt. Míg; videolejátszó működött, újra
és újra rákényszerült, hogy végig nézze Domingos szenvedéseit, és ez a
tapasztalat sok szempont
317
ból nagyobb gyötrelmet hozott a számára, mint a katonáktól elszenvedett
fizikai erőszak.
Katilo kék ceruzájával jegyzeteket készített a térképre, majd egy idő
után felnézett. Llewelyn kazettája feküdt a halom tetején. Katilo most
magához vette, a súlyát latolgatta. Amikor fele fordult, a fülében viselt
gyémánt sziporkázva szórta szét a gyertya halvány fényét. A zseblámpa
felé intett, amelyet korábban a katona használt.
- Azt mondja, maga volt az.
- Kicsoda?
- A kamera mögött. Azt mondja, látta/magát. Azt mondja, maga csinálta a
filmet. /
McFaul egy pillanatig nem tudta, mitieleljen. Katilo, akit ámulatba
ejtett mindaz, amit a filmen látott, két napja azt próbálta kiszedni
belőle, hogy ki a felelős ezekért a képekért. Újra és újra végignézte a
felvételt, rendszeres időközönként leállítva a szalagot, hogy
megcsodálhasson egy-egy jól sikerült részletet. A pillanat, amikor
Domingos az aknára lépett, valósággal lenyűgözte -a parányi, élénken
villanó lángnyelv; az ég felé robbanó rögök és porszemcsék; a ruhadarabok
szétszakadt foszlányai, amint lassan visszaereszkednek a földre. Oda-
vissza lejátszotta a szalagot és figyelte, amint a kis angolai darabjaira
szakad, majd újra egésszé válik. Kezdetben McFaul mindezt a férfi
szadizmusának tudta be. Katilo vérbeli pszichopata, semmi kétség. Élvezi,
hogy istent játszhat, hogy szörnyű sebeket és hirtelen halált
osztogathat, és a japán technológia most még azzal a lehetőséggel is
megajándékozta, hogy aprólékosan megcsodálja munkáját.
Idővel azonban kezdett megfogalmazódni McFaulban, hogy létezhet egyéb
magyarázat is. Katilo végtére is nem bolond, és érdeklődése javarészt az
alkalmazott technikára korlátozódott. Mindent tudni akart a módszerről.
Miért vett fel bizonyos jeleneteket teljes közelségből; bizonyos snittek
miért szerepelnek újra és újra, különféle szemszögekből; és ami
legfontosabb, hogyan fog festeni a kész film. Amikor szembesült a
kérdésekkel, McFaul rendre lerázta magáról a felelősséget. A filmet
valaki más készítette. Az ő munkája az aknamezőkön kezdődik, és ott is ér
véget. Katilo ügyet sem vetett mentegetőzésére és közölte
318
vele, hogy nincs semmi szégyellnivaló abban, ha valaki ilyen j leneteket
vesz fel. A férfit láthatóan most is végtelen elegedéi seggel töltötte
el, hogy bizonyíthatta McFaul hozzáértését.
- Látta magát - ismételte. - Az úttorlasznál. Maga ott állt ; úton, egy
másik emberrel. A férfi a kamerába beszélt. Maga fe vette. A katona
felismerte az arcát.
McFaul végre rájött; mire utal a másik. Nem is olyan régen v lóban ő
vitte ki Lleweiynt a városon kívülre. A riporter el akar magyarázni a
nézőknek, hogyan halt meg James Jordán. Ll welyn ott pózolt, háttérben a
végtelen szavannával, ő pedig v lóban ott állt a kamera mögött, hogy
megbizonyosodjon ról minden rendben halad. Llewelyn akkor egy képtelen,
elfoga* hatatlan magyarázattal állt elő, és ezzel annyira feldühített
hogy többé közelébe se ment annak a kamerának. Katilo azoi ban nem tudott
erről. Az úttorlasz mögött a távcső keresője) tapadó katonák operatőrként
azonosították McFault, és ez tény, úgy tűnt, mindent megváltoztat.
Katilo fészkelődni kezdett.
- Azt mondta, azelőtt katona volt.
- így igaz-
- Tudom - kocogtatta meg a kazettát. - Csak egy katona képt ilyen filmet
csinálni. Erős, nagyon erős embernek kell lennii Machismo, nem igaz?
McFaul újra Llewelynre gondolt. Csak egy katona képes err< Vagy egy
kiégett riporter, aki boldogan elcserélné bárki szenv< déseit arra, hogy
egy-két napra visszatérjen a rivaldafénybe.
Katilo most talpra állt. A barlang bejárata mellett nyíló, füj gönnyel
elrekesztett üreg egy hordozható hűtőgépet rejtett. M után lekapcsolták a
generátort, a fagyasztó gyorsan leolvadt, d a szekrény most is tömve volt
teli dobozos sörökkel. Katilo ele húzott két sört és az egyiket odalökte
McFaulnak. A doboz n< hányszor megpattant a kemény sziklaágyon, és amikor
McFav felrántotta a gyűrűt a tetején, a felhabzó sör beterítette. Katii
rázkódni kezdett a nevetéstől, azután kiválasztott egy újabb de bozt,
felnyitotta és odanyújtotta a másiknak.
A sör hűvösebb volt, mint amire McFaul számított. Nagyot koi tyolt belőle
és engedte, hogy feje nekitámaszkodjon a homokk
319
nyirkos felületének. A hideg folyadék lassan csúszott le a torkán A
legszörnyűbb fájdalmak mostanra elmúltak, elmosta őket a jótékony álom,
és McFaul azon kapta magát, hogy első ízben mérlegelni kezdi a túlélés
lehetőségét. Esélye sincs egy újabb hősi cselekedetre, viszont belebújhat
abba a szerepkörbe, melyet Katilo elképzelt a számára.
A felkelők parancsnoka visszatért a székéhez és oldalt helyezkedett el,
lábait lelógatva a karfáról. Újra kézbe vette a kazettát,
i
- Hol a kamera? - kérdezte váratlanul.
- Nem tudom - vonta meg a vállát McFaul. - Talán Muen-góban.
I
-Akkor megtaláljuk. Holnap. /
McFaul egy pillanatig dermedten nézte, azután végre megértette, miért
tűnik olyan elhagyatottnak a tábor. Muengo elesett. A teherautók mind
elindultak a városba. Elvitték a generátort is. McFaul nagyot húzott a
sörből.
- Oké - bólintott.
- Van még ezekből? - kopogtatta meg Katilo újra a kazettát. -Vehetünk fel
új jeleneteket?
- Persze.
-Muengóban?
- Ahol csak akarja.
Katilo elcsendesedett és latolgatni kezdte a lehetőségeket, miközben
McFaul tekintetével megkereste az asztalnak támasztott művégtagot. A
katonák azután szíjazták le róla, hogy visszavonszolták ide a
termeszvártól. Láthatóan örültek, hogy nem kell az őrzésével is
bajlódniuk. Nem mintha McFaul lett volna olyan állapotban, hogy a műláb
segítségével elszökhetett volna.
Katilo a térképekhez fordult, még most is mélyen belemerülve
gondolataiba.
- Ezt a filmet - nézett fel egy idő után - vissza kellene vinnie
Angliába?
- Igen.
- Hová? Kinek kell?
- A BBC-nek - vont vállat McFaul, aki egyre inkább belemelegedett
szerepébe. - Az ITV-nek. Mindenkinek.
320
- Be fogják mutatni?
- Igen.
- Biztos benne?
- Igen.
- Miért? Miért olyan biztos?
McFaul végiggondolta a kérdést és közben próbálta kiszámíta ni, merrefelé
tart ez a beszélgetés. Katilo ezredesi rangban szol gált. Az UNITA
szigorú fegyelmet tartott soraiban, de ez nem gá tolta a főtiszteket
abban, hogy egymással rivalizáljanak. Katilo nak aligha jött rosszul
Muengo bevétele. Talán most készpénzre akarja váltani. Talán növelni
akarja a súlyát. Talán még a sztár sággal is kacérkodik.
- A nyugati tévések bármit megadnak az ilyen felvételekért -felelt McFaul
óvatosan. - Egy rakás pénzt megérnek.
- Eladja őket? - nézte meg Katilo újra a kazettát. - El tudja adn őket?
- Természetesen.
- Mennyiért? Mennyi pénzért?
- Több ezer dollárért.
- És bemutatják? A tévében?
- Igen.
Katilo elégedetten bólintott, és McFaul visszaemlékezett a tör ténetre,
melyet még Luandában hallott egy amerikai diplomata tói. A férfi
Libériában dolgozott, több ezer mérföldnyire észak ra, míg ki nem robbant
az ottani polgárháború. Az ellensége csapatok megszállták a fővárost és
foglyul ejtették az elnököt hogy azután addig kínozzák, míg bele nem hal
a sérülésekbe Levagdosták a füleit, majd a szó szoros értelmében
felaprítottál a férfit, és az erről készült videofelvétel az egyik
legkeresettebl cikké vált Afrikában. Abban az időben, amikor még mit sem
tu dott erről a kontinensről, McFaul nehezen hitte a történetet bár
gyanította, hogy lehet némi igazságalapja. Akárcsak Bosznia ban és az
önállósult orosz tagköztársaságokban, Afrikában i tombolt az erőszak.
Hétköznapi megszokássá vált, mindenbei és mindenfelé ott volt. Mint egy
valuta az egymással versengi hadurak üzleteiben. Sokak számára az emberi
nagyság mértél egysége a kiontott vér lett.
321
Katilo felállt, hogy visszatérjen a hűtőhöz. Az alsó polcon Glenfiddiches
palackok sorakoztak egymás mellett. Katilo előhúzta az egyiket és
feltörte a pecsétet. McFaul az egyszerű aktusban az üzletkötés bevett
rituáléjára ismert. Először kitárgyalják a filmet. Azután együtt
berúgnak. És holnap, ha jól játszotta ki a kártyáit, visszatérnek
Muengóba, hogy megkeressék Llewelyn becses kameráját. Az a kamkorder a
kulcsa McFaul túlélésének A felvételek, melyeket a segítségével elkészít,
talán még haza is juttatják. Katilo népszerűségre vágyik, és McFaul a
választott eszköz, akimely ezt segíthet ngki elérni.
McFaul felnézett. Katilo állt felette, egyik kezében a palackkal, a
másikban egy pohárral. McFaul hunyorogni kezdett. A nagy arany Rolex
néhány centiméternyire lebegett az arca előtt.
- Szereti a skót whiskyt?
McFaul figyelte, ahogyan a fakó színű párlat feltölti a poharat. A döntés
megszületett, a tárgyalásnak vége, az üzlet lezárult.
- Persze - felelte McFaul - miért is ne?
Robbie Cunningham Molly hálószobájának nyitott ajtajában állt. Bágyadt
napsugarak csíkozták a fapadlót, és a félig zárt redőnyökön át Luanda
reggeli csúcsforgalmának tompa morajlása szüremlett be a szobába.
Molly felkönyökölt és kidörzsölte az álmot a szeméből, majd az ágy
melletti széken meglepetéssel vette észre a csészét és a csészealjat. A
Terra Sancta házában valódi fényűzésnek számított a tea.
Robbie elhelyezkedett a háló egyetlen karosszékében.
- Találkozom egy barátommal - kezdett bele. - Talán lenne kedve velem
tartani.
Kocsival tették meg a fél mérföldes utat a Meridián hotelig. Az
előcsarnok zsúfolásig telt a pénzváltókkal - az energetikus fiatalemberek
pénztől dagadó táskákat és elemes pénzvizsgáló készüléket hordoztak
magukkal. Molly letelepedett egy alacsony szófára és figyelte, hogyan
cserélnek gazdát a vaskos kwanzás kötegek.
- 1440-es szoba - tért vissza Robbie a recepciós pulttól. - Már vár
bennünket.
322
Lifttel mentek fel a tizennegyedik emeletre. Húsz év körüli, méreténél
több számmal kisebb köntöst viselő angolai nyitott ki előttük az ajtót. A
férfi állára apró vattafoszlány tapadt ot ahol a reggeli borotválkozás
alatt megvágta magát.
Alma Bradley az ablak melletti asztalnál üldögélt. Farmert é bő fehér
inget viselt; vállaira omló sötét haját hátul skarlátszí szalag fogta
össze. Egy kis hordozható írógép felett görnyedt í alig nézett fel, amint
Molly és Robbie a szobába lépett.
- Manoel - intett a fiatal angolai irányába. - A sajtóközpon
ból.
Manoel néhány kólát hozott a minibárból, miközben Mol megállt az ablaknál
és felmérte az alant elterülő panorámát, város túlsó végében, az
erődítmény mögötti dombon felismeri a nagykövetség épületének fakó
tömbjét. A domb lábánál, ; libát a várossal összekötő töltésúton
tucatnyi, kék egyenruh viselő férfit látott egy úttorlasz mögött. Larry
Giddings épp te nap mutatta meg neki őket. A férfiak Ray-Ban
napszemüveget < golyóálló mellényt viseltek, és láthatóan a saját
törvényeik sz rint éltek. A helybeliek csak nindzsáknak hívták őket.
Robbie leült a vetetlen ágyra és belekezdett Muengóban te tött hetük
taglalásába. Alma Bradley zavartalanul gépelt továb cigarettája
érintetlenül füstölgött a hamutartóban. A nő időr időre felvonta a
szemöldökét és közbeszúrt egy kérdést; ma végül kitépte a papírívet a
gépből és odaadta a fiatal angolaina A férfi magával vitte a lapot a
fürdőbe és becsukta maga után ajtót.
Molly még mindig az ablak mellett ácsorgott. Alma felpilla tott rá.
- Sajnálom, ami a fiával történt - szólalt meg. - Borzalmas hetett.
- Az volt.
Alma bólintott és újra Robbie-hoz fordult. A párnán, néha centiméternyire
a férfi térdétől, egy felnyitott doboz datolya küdt.
- Szolgálja csak ki magát. Azt mondja, vannak felvételek?
- Llewelyn csinálta őket. Sony Hi-8-on.
- És egész pontosan mit vett fel?
323
- Nem tudom. Nem láttam őket.
-Nagyszerű. Maga aztán tudja, hogy keltse fel az érdeklődést Alma
elnyomta az érintetlen cigarettát a hamutartóban és fel állt. Pompás
alakja van, gondolta Molly. Karcsú, mégis erőteljes A nő rápillantott az
órájára, majd franciául odakiáltott valamit ;i fürdőszobaajtó felé. Az
ajtó megnyílt. Manoel épp a haját mosta. Robbie nevetni kezdett, de Alma
máris lecsapott rá.
- Ki vele, mi a poén? - akarta tudni. - Honnan a francból tudjam, hogy
érdemes foglalkozni vele?
Molly a felvételekre gondolt. Pontosan tudta, milyen jelenetek
szerepelnek rajta. Bennie elmesélte neki, kockáról kockára. Kétszer is.
,
-James-ről szólnak- kezdte csendesen -^és az aknamezőkről
Alma értetlenül fordult felé.
- Micsoda?
- Azok a felvételek. Molly beszámolt róla, milyen jeleneteket vett fel
Llewelyn.
Először ő maga beszélt a balesetről, a saját szemszögéből rekonstruálva a
történteket, majd néhány utcai jelenet következett Luandából. Llewelyn
szalagra rögzítette a megérkezésüket Muengóba. Sokat filmezett az
iskolában, ahol az aknászok éltek. Azután kivitte Bennie-t és Domingost
az egyik éles aknamezőre. Valami az ablakon túl megragadta Alma
figyelmét, és a nő félig elfordult székében, hogy felmérje a mélységben
húzódó utcát.
- Azután Domingos aknára lépett és felrobbant - fejezte be Molly halkan.
- Hol volt akkor Llewelyn?
- Filmezett.
- Micsoda? - pördült meg Alma. - Mit mondott?
- Filmezett. Akkor és ott. Amikor megtörtént. Felvette az egé-
szet.
- Nem mondja komolyan. Ahogy a fickó felrobban? Felvette a szalagra?
-Igen.
- Maga látta?
- Nem - rázta meg a fejét Molly - de ismerek valakit, aki igen.
324
Alma bólintott és egyik kezével az írógép mellett hevén Marlboro után
nyúlt. A tekintetét egy pillanatra sem vette 1 Mollyról.
- M^van még azon a szalagon?
Molly beszélt neki a kórházi jelenetekről, melyek annyira fe zaklatták
McFault. Domingos a vérrel áztatott kórházi asztalo fekve, miközben az
egyik sebész lefűrészeli a lábát. McFaul r; gaszkodott hozzá, hogy Bennie
is végignézze, és Molly most az leírását ismételte, szinte szóról szóra.
A cigaretta ott csüngött Alma ajkai közé ékelődve, meggyújta lanul.
- És merre lehet ez a kazetta? Llewelynnél? Robbie a fejét rázta.
- Nem, nála biztosan nincs. Iszonyú cirkuszt csinált miatt; mielőtt
elment.
- Akkor hol van?
Robbie és Molly gyors pillantást váltottak. Azután Robbie va lat vont.
- Hogy őszinte legyek, nem jöttünk ki túl jól egymással.
- Kivel? Kivel nem jöttek ki túl jól?
- Llewelynnél. Nekem kismillió elintéznivalóm volt Muengi ban.
Képzelheti, mennyire nem értem rá a hülyeségeire.
Alma most először elmosolyodott.
- Értem. A Terra Sancta küldetése mindenekfelett. Pedig a ból, amit
hallottam... - rázta meg a fejét - meg kellene szere nünk azt a kazettát.
Végre sort kerített rá, hogy meggyújtsa a cigarettát és nagyi szippantson
belőle, miközben Molly próbált visszaemlékez arra az utolsó néhány napra,
melyet Muengóban töltöttek, i Christianne Llewelynt gondozta az MSF
házában. Az éjszakát amikor McFaul átjött az ENSZ bunkerjéből, és amikor
megtal; ta a Giles-ról szóló telexet. A telexet Llewelyn kabátjában. Ll
welyn az ágyban feküdt és összevissza beszélt a magas láztc McFaul a
szoba túlsó felében nézte a filmet a kamera kereső) ben.
- Magával vitte - mondta ki végül. - Biztos vagyok benne.
- Ki vitte el? - kérdezte Alma.
325
- McFaul. Nagyon dühös volt. A zsebébe tette a kazettát él többet nem
láttam.
- És hová ment ez a fickó? Ez a McFaul? Hol lehet most' Molly Robbie-ra
sandított. Robbie vállat vont és újabb datolv í-
ért nyúlt.
- Senki se tudja - felelt Molly helyett. - Egyszerűen eltűnt.
McFaul az egyik UNITA teherautó hátán utazva jutott vissza Muengóba.
Katilo magasodott félette, aki hatalmas kezeivel a vezetőfülke hátsó
falának kereszttartójába kapaszkodott és széles terpeszben megvetette
lábait, miközben a teherautó tovább dö cögött és bukdácsolt a kátyúkkal
szabdalt földúton. A város peremkerületén máris lebontották az
úttorlaszokW a katonák felpattantak és szalutáltak, amint a teherautó
elfaladt mellettük Katilo kurta biccentéssel fogadta tisztelgésükéi
Valahol talált egy gyűrött ejtőernyős sisakot, melyet most mélyen a
szemébe húzva v.selt. Amikor elfordította a fejét, hogy felmérje az aknák
okozta kart az út mentén, McFaul még a kiterjesztett szárnyak nyomait is
lattá ott, ahol a sapkáról letépték az eredeti jelvényt A vörös sapka
láttán Bennie jutott az eszébe, és amint éles kanyarral ráfordultak az
iskolaépülethez vezető útra, elgondolkodott rajta hogy vajon mi történt
társával. A barlangban töltött éjszakák és nappalok reménytelenül
egybemosódtak. Bennie azóta biztosan visszatért már Aldeshotba, az
élethez, melyet mindig is annyira hiányolt. Egy kis vásárolgatás a
Tescóban az asszonnyal Esténként néhány sör a haverokkal. Hétvégeken
kirándulás a kölykökkel McFaul tekintetével felmérte a város maradványait
- a porban kígyózó lehullott villamos vezetékeket, egy busz kiégett
csontvázát az út mentén rothadó hulladékhegyeket - és most először
megértett valamit Bennie külvárosi idilljének vonzerejéből. Ezzel
összevetve még Aldershot is csodálatos hely.
A teherautó csikorogva állt meg az iskolaépület mellett Katilót
mindenhová testőreinek kis csapata követte- négy egyenruhás férfi,
ugyanolyan Ray-Ban napszemüvegben és sárga selyemsálban. A katonák most
sarkig tárták a kaput és az alacsony téglaépület felé kocogtak, hogy
bekémleljenek a nyitott ablakokon és ellenőrizzék a csukott ajtókat.
326
Katilo a testőreit figyelte, mélyen gondolataiba merülve. Mim eddig
nyomát sem látták a kormányhoz hű csapatoknak, de mc a helybeli
lakosoknak seni. Az utcák kiürültek és semmi sei mozdult, kivéve a
bombázások nyomán felcsapó tüzeket és a n luk felszakadó tömött
füstfelhőket. Korábban, mielőtt elhagytí a folyóparti tábort, Katilo nem
győzte hangsúlyozni annak foi tosságát, hogy mielőbb megtalálják McFaul
kameráját. Körbe fo nak járni a város utcáin. Hatalmas tömeg gyülekezik
majd, üdvi valgás tör ki, talán a lázadók zászlói is ott repkednek majd a
ha térben. Katilo azt akarta, hogy a pillanatot videón tegyék halhata
lanná, annak bizonyságaként, hogy UNITA vetett véget Muenj régóta tartó
nyomorúságának. A város végre felszabadult. A kor munisták megadták
magukat. Az emberek visszakapják régi él tűket.
Ahogy Katilót hallgatta, McFaul önkéntelenül is eltűnődő azon, mennyire
gondolja komolyan a vezér ezeket a kijelentés ket. Mindkét oldalon
sportot űztek az önámításból, a hadvez rek hazafiasságukkal és
népszerűségükkel kérkedtek, pedig a csak egy kis időt is eltöltött az
angolaiak között, jól tudhatta ; igazat: xpovo, a nép belebetegedett már
a vérontásba és a pill natnyi előnyökért vívott végtelen ütközetekbe. Ez
a háború ré óta nélkülözött már mindenféle célt vagy értelmet. Szó sem ve
már a kommunizmus és a piacgazdaság vagy a Kelet és a Nyűg közti
ellentétről. Maroknyi, Katilóhoz hasonló hadúr szánta rá magát, hogy
egész városokat hajt az uralma alá és foszt ki k nye-kedve szerint.
Egyenruhás gengszterek, gondolta McFaul, amint Katilót : gyelte, aki most
megigazította sapkáját, mielőtt csatlakozott ve na testőreihez. Egyikük
lelőtte a lakatot az iskola bejáratárc Katilo kinyújtotta felé a kezét és
lesegítette McFault a teheraui platójáról, majd türelmetlenül intett a
szétforgácsolt ajtó fel Mielőbb körül kellett néznie odabent. Meg kellett
találnia a k meráját.
McFaul bicegve haladt végig a keményre döngölt csapásoi melyet még most
is a Global Land Roverének keréknyom tarkítottak. Odabent az
iskolaépületben áporodott szag ura kodott. A padlón friss állati ürülék
bűzlött, és valaki - felteh
327
tőleg Bennie - vidám hangvételű üzenetet firkantott a tábla ra. „ISTEN
HOZOTT AKNAVÁROSBAN", olvasta. „AHOL NYl GODTAN MEGVETHETED A LÁBAD."
McFaul keresztülvágott a hálóterem felé. Saját holmija a kötői t zsákban
most is ott feküdt az ágy lábánál, de a kamerának ny( >-mát sem lehetett
látni. A zsák tetején hagyta, ebben biztos volt. Összevont szemöldökkel
hajolt előre, hogy ujjai közé vegye a takaró egyik ráncában alig
észrevehetően megülő fekete hajcsatot. A hajcsatot az angol asszony,
Molly Jordán hordta. Aznap reggel is viselte, amikor átjött hozzájuk az
iskolába és amikor Bennie a maga keresetlen stílusában tudatta vele, hogy
mi is történt valójában a fiával. Látta rajta, amikor leült vele szemben
az asztal túlsó felén. McFaul Bennie ágya felé fordult és azon tűnődött,
hogy mi történhetett. Az ágy felett a falon most is láthatta a poros
ragasztócsíkokat, de a feleség és a kölykök fényképei eltűntek.
McFaul vállat vont. A szomszédos tanteremben Katilo a kézzel rajzolt és
az állványhoz szegezett térképet tanulmányozta. Muengo aknamezőinek
kerületét zöld filccel emelték ki; az egyenként kiemelt és
hatástalanított taposóaknák helyét parányi vörös keresztek jelezték.
Katilo a kereszteket számolgatta a felső térképen. Tizenhetet talált.
Odafordult a nyitott ajtóban megálló McFaul felé.
- Felrobbantottuk őket - közölte McFaul szárazon. - Arra az esetre, ha
újra fel akarná használni őket.
Katilo lapozgatni kezdte a féltucatnyi térképet az állványon. Akadtak
mezők, melyeket teljes egészében megtisztítottak. A többit még nem
nyilvánították biztonságossá. Katilo egy pillanatig tanulmányozta a
legalsó térképet, majd hanyag mozdulattal visszafelé kezdett lapozni.
Komoly gondban van, döntötte el magában McFaul. Olyan régóta szórja már
szét az aknáit, hogy nem emlékszik rá, új birodalmának mely részei
tiszták és melyek halálosak. Míg Muengo körül táborozott és egyre
szorosabbra vonta a gyűrűt a város körül, mindez nem okozott problémát a
számára. Most azonban minden megváltozott. Ha életben akarta tartani az
embereket, hozzá kellett férnie a mezőkhöz és a folyóhoz, csakhogy
mindkettőt az aknák zárták el előle.
328
Katilo tökéletes harcosai hirtelen átálltak az ellenséghez. Ham rosan azt
akarják majd, hogy minden aknát hatástalanítsanak dugjanak vissza a
dobozaikba. Katilo visszapillantott a válla felett.
- Hol van a kamera?
- Nem tudom. -Azt mondta, itt lesz.
- Eltűnt - vonta meg a vállát McFaul. - Megpróbálhatjuk mi néhány helyen.
Az MSF házához hajtottak. Negyven méterrel feljebb az utc; akna robbant
és teljesen lecsupaszította a ház előtt álló fa egy oldalát. A detonáció
nyomán betört a ház összes ablaka. Amik McFaul a bejárati ajtónál nem
kapott választ, a legközelebbi a lakkeret kitört üvegén próbált
bekopogni. Már épp azon vo hogy jó lábára támaszkodva bemászik a házba,
amikor Katii akLmindeddig a teherautóról figyelte, félrevonta őt az
útból, férfi egy pillanatig tanulmányozta a bejárati ajtót, majd hátrét
lépett és belerúgott a zárba. A fa azonnal megadta magát, Katilo kitárta
előttük az ajtót.
McFaul egyenesen Christianne hálószobájába ment. Amik legutóbb látta Todd
Llewelynt, a riporter görcsösen fetrenge ezen az ágyon, megadva magát a
maláriának. Minden valószín ség szerint őt is kimenekítették a
Herculesen, bár előfordulh; gondolta McFaul, hogy elhozták a kamerát az
iskolából, de az tán mégis itt maradt Christianne szobájában. McFaul
kutat kezdett. Legnagyobb meglepetésére Christianne ruhái most takaros
rendben sorakoztak a szekrényben. Odalépett az ág hoz és hátrahúzta a
lepedőt. Az ágy hűvös volt az érintésér McFaul a homlokát ráncolta, majd
felkapta a párnát a helyérc A párna alatt, műanyag zacskóba csomagolva,
olyan kazetták akadt, melyet Llewelyn is használt a gépében. A kazetták
társas gában maroknyi pótelemet és lencsét is talált. Katilo meglátta
szerzeményeit. Most először a férfi is elmosolyodott.
McFaul a kazetták felé intett.
- A kamera még nincs meg - közölte.
Katilo mosolya lehervadt. Odalépett az ablakhoz és pára csokat vakkantott
oda embereinek. A férfiak végigrohantak
329
csapáson a bejárati ajtóhoz, és egy pillanattal később McFaul már
hallotta is a fa reccsenését és az üveg csörömpölését, amint a katonák
szobáról szobára járva szó szerint ízekre szedték a házat. Fél óra
elmúltával jelentették, hogy nem találták meg a kamerát. Katilo a konyha
romjai közt állt, a mosogatóba gyűjtött alsónemű-halomra meredve.
Mutatóujja és hüvelykje-közé fogva lassan előhúzott egy fekete
csipkebugyit. Emberei szótlanul figyelték, követve minden mozdulatát.
- Nincs kamera? - kérdezte halkari.
McFaul a fejét rázta és visszaemlékezett a partira, melyet Christianne
rendezett ugyanebben a konyhában, egy röpke pillanatra nevetéssel,
zenével és poharak csilingelésével megtöltve a falakat. Christianne már
akkor megmondta neki, hogy nem fog velük együtt elmenekülni. Akkor nem
hitt neki és ráfogta a kijelentést az italra, pedig alig egy héttel
később a lány jótállt a szaváért. A romok közt mindenfelé annak jeleit
láthatta, hogy Christianne nem utazott el a többi segélyszervezet
munkatársaival. Ruhadarabok, könyvek, cipők kerültek /elő, és egy
boríték, teli fényképekkel. A fotók ott feküdtek kiterítve a zsíros
konyhaasztalon, és Katilo mostanra át is nézte őket, hogy azután
megemlékezzen arról a délutánról, mikor McFaullal együtt felkereste a
lány is őt a főhadiszálláson. Sok fényképfelvétel hétvégi kirándulások
alkalmával készült, és némelyiken Christianne félmeztelenül állt a sáros,
barna folyóvízben. A lánynak gyönyörű teste volt - telt, kerek mellekkel
és formás vállakkal, aranybarna bőrrel, hetykén felszegett fejjel és az
arcot keretező gesztenyebarna fürtökkel. Katilo sokáig elidőzött a
fényképek felett. Christianne mosolya elárult mindent, amit csak tudni
akart. Végül McFaulra bízta a fényképeket.
- Volt barátja?
- Igen.
- Angol? Mint maga?
- Igen.
- Csak fiatalabb - nevetett fel Katilo. - Igaz? - McFaul rábólintott.
- És halottabb - fordult el viszolyogva.
330

Elhagyták a házat. A testőrök magukkal hurcoltak mindi mozdítható értéket

és a teherautó hátuljába pakolták fel a zsá mányt, majd várták Katilo
további parancsait. Alaposan bem jártak már a délelőttben, ami rendesen a
legmozgalmasabb na szak Muengóban, de az utcákon még most sem mozdult egy
lek sem.
Katilo végigmérte McFault. Mindketten erősen verítékeztel korai hőségben.
- Gondolja, hogy magukkal vitték a gépen? Azt a kamerát? McFaul
visszafordult a ház felé. Christianne vissza fog téi
ide, és amikor ez bekövetkezik, a katonák elkapják. Máris for vérük.
Látta az arcukon, ahogy nézték azokat a fényképek ahogy kirángatták a
fiókokat, végigkutatták a ruhákat és beles; goltak a kis illatszeres
fiolákba, melyeket a lány egy faragott c bozban tartott az öltözködő
szekrényén. Ha a kezük közé kaj: rintják, az isten se segít Christiannén.
Azután, ha szerencse van, gyorsan végeznek vele. Ha nem, újra és újra
meggyalázz; esetleg átpasszolják a sereg többi részének. Egy kis
szórakozá katonáknak. Egy kis ajándék a hálás parancsnoktól.
Katilo tovább várakozott a válaszra. McFaul végül közölte ve hogy egy
helyen még érdemes lenne megnézni.
-Hol?
- Megmutatom.
A város romhalmazzal szegélyezett főutcája elvezette őke nagytemplomhoz.
A tető egyik vége közvetlen találatot kapc és az úton mindenfelé törött
tetőcserepeket lehetett látni. A lakat himlőhelyessé lyuggatták az aknák
repeszei; az ablakfül] ben megbújó gipszből öntött szent mostanra
elveszítette a feji
A volán mögött ülő katona gyorsan hajtott. Élvezte a sebes: get, miközben
a két szegély közt ingázott a teherautóval é; nagyobb törmelékhalmokat
kerülgette. A város másik felén ] egyszintes épületekből álló negyed
terült el, melyet még a pi tugálok hoztak létre több évtizeddel ezelőtt,
hogy otthont b tosítsanak az itt dolgozó hivatalnokoknak és mérnököknt
Domingos itt lakott, ahogyan testvére, Elias is. McFaul néhai szór járt
is Domingosszal Elias otthonában és most magabiz san irányította a sofőrt
a szövevényes utcák labirintusában, 1
331
resve a jól ismert tájékozódási pontokat. A második kör végén a pilóta
láthatóan egyre ingerültebb lett. Katilo minden parancsot csak egyszer
adott ki. Ha valaki habozott azt végrehajtani, a következmények kivétel
nélkül súlyosak és fájdalmasak voltak. Akkor most merre lakik McFaulnak
ez a barátja?
McFaul vállat vont. Öregember tűnt fel előttük az úton. Egy fa üszkös
maradványai mellett ácsorgott. A sofőr lassított, majd megállt.
- Elias - mondta McFaul. - Kérdezze Eliasról.
A katona ovimbundu nyelven szólította meg az öreget, aki lassan felemelte
összeaszott mutatóujját és egy ötven méterrel arrébb nyíló kanyar felé
intett. A sofőr felpörgette a motort, és az öregember beleveszett a
porfelhőbe. A kanyarral kiértek egy másik útra. A teherautó vezetője
számolgatni kezdte a házakat és az ötödiknél csikorogva fékezett. Egy
kutya feküdt kiterülve az úton, feltépett torka körül feketén hemzsegtek
a legyek. McFaul mély lélegzetet vett. Tudta, hogy nem sok ideje maradt.
A sofőrnek igaza volt; Katilónak nem erénye a tür^lem^Ha Christianne
nincs itt, aligha ússzák meg élve. Egyetlen ütőkártyája maradt, a kamera.
Ha nem birtokolja az eszközt, mellyel szalagra veheti Katilót, hajítófát
se ér az élete. Az sem valószínű, hogy Katilo értékelné az
aknamentesítésben szerzett érdemeit.
Kiszállt a teherautó fülkéjéből és keresztülvágott az úton. Most már
felismerte az egyszintes házat, a gyümölcsfákat a kapu mellett, a
redőnyös ablakok lehámló kék festését. Megállt a tornác árnyékában. Egy
gyík figyelte rezzenéstelen tekintettel, majd kilőtt a fedezék felé.
McFaul kétszer megkopogtatta a bejárati ajtót. Semmi sem történt.
Hallotta, hogy a teherautó hátfala lecsapódik, majd csizmák csapják fel a
port maguk körül. Hirtelen iszonyú meleg lett. Újra kopogott. Ezúttal
mozgolódást hallott odabentről, majd egy erőtlen gyerekhangot. Harmadszor
is kopogott, ezúttal Christianne nevét kiáltva. A testőrök már a kapu
mellett álltak és őt figyelték. Végre léptek hallatszottak bentről, és az
ajtó résnyire megnyílt. McFaul felismerte Eliast.
- Christianne? - kérdezte tőle.
332
Az angolai meglátta a kapu mellett várakozó katonákat és r< mülten rázni
kezdte a fejét.
- Nem - rázta a fejét. - Menj el.
- Kérem... itt van?
- Nem. - Elias próbálta becsukni az ajtót, de McFaul a résh tolta
csizmáját. Elias mögött a félhomályban mozgolódásra le figyelmes. Egy
arcot látott. Egy sápadt, halálra vált arcot.
- Christianne?
Betolakodott, nem is várva választ, majd betette maga mögött í ajtót.
Idebent az eldugult szennyvízcsatornák bűze keveredett fertőtlenítő
csípős szagával. A kis előszoba túlsó felében Chrisl anne egy csecsemőt
dajkált. Sokáig nézte McFault, mire sikerű felismernie az arcot, és
McFaul ráébredt, hogy a nagy verés óta ti körnek még csak a közelében sem
járt. Szörnyen nézhetett ki, megsárguló sebekkel és a borosta alatt
megduzzadt arccal. Chris ianne maga elé suttogott valamit, mire a másik
szobából Celestin tűnt fel, hogy átvegye a gyermeket. Amint félrelépett,
Christiann karjai máris szoros ölelésre zárultak McFaul teste körül.
Elias az al laknál állt és keresztül kukucskált a félig összezárt
redőnyököl Katonák közeledtek. Ketten. Már hárman. Négyen.
Christianne a másik szobába vezette McFault. Idebent még sí rűbb
félhomály uralkodott, és McFaul érezte, ahogyan a láb; megadják magukat.
Kinyújtotta kezét az asztal pereme felé és eg pillanatra sikerült
visszanyernie az egyensúlyát, majd újra mej szédült és elvágódott a
padlón, beleverve fejét a hideg padlók pókba. Amikor néhány másodperc
múlva visszanyerte az eszmt letét, hallotta, hogy a katonák a bejárati
ajtót verik. Valahol a ke zelben egy gyermek sírt fel. McFaul
feltornászta magát a földről, i másik szobából Christianne tűnt fel.
Valamit tartott a kezében.
- Mégis mit csinál?
A lány habozott egy pillanatig.
- Megállítom őket - felelte végül. - Odaadom nekik ezt. Akko majd
elmennek. Békén hagynak bennünket. - Gyors, türelmei len mozdulatot tett
a kezével.
- Mi az?
- Egy kamera. Az iskolában találtam. Bennie nekem adta a kul csokat.
333
McFaul hitetlenkedve meredt rá, majd visszahanyatlott a földre és
kínjában hangosan nevetni kezdett. Hallotta, hogy Christ-ianne az ajtóhoz
lép és franciául ordítozni kezd a katonákkal McFaul lassan talpra állt és
egyik kezével kitapogatta a koponyája hátsó felét. Máris érezte a
duzzanatot és amikor elkapta a kezét, ujjai ragacsosak voltak a vértől. A
katonák az ajtóban utal engedtek Katilónak, majd megcsodálták a
kamkordert, egymás kezéből kikapkodva a masinát. Katilo elvette tőlük a
játékszert és odanyújtotta McFaulnak. Nem maradt sok idejük. Fel akarták
venni, ahogyan visszafoglalják Muengót, és még vissza kell menniük a
reptérre, hogy sorba rendezzék a járműveket, mielőtt újra végigjárnák az
egész várost. Katilo felvételeket akart az út széléről, a teherautók
tetejéről, és minél többet a saját arcáról. Látta, milyen gondossággal
vette fel McFaul Domíngost az aknamezőn, mennyi jelenetet rögzített,
mielőtt a kis ember aknára lépett volna. Ugyanezt a figyelmet követelte
magának is, ugyanezt a kiemelt bánásmódot. Nem érte be kevesebbel.
McFaul bólintott és Megragadta Christianne kezét.
- Ő is velünk jön.
Katilo egy pillanatig habozni látszott. Christianne feszes Terra Sancta
pólót viselt, és a katonák képtelenek voltak levenni róla a tekintetüket.
Az ezredes végül megvonta a vállát.
- Oké - mordult fel és lepillantott Christianne kezére, melyet máris
McFaul vére szennyezett.
Molly Jordán még sosem járt Larry Giddings lakásában. A férfi javasolta,
hogy keresse fel. Mióta visszatért ide Muengó-ból, kétszer is találkoztak
- egyszer délután, az Ilhán; másodszor az Avenida Marginale kávézójában,
a Banco Nációnál rózsaszín épülettömbjével szemközt. Számára is
ismeretlen okból mindkét alkalommal teljes fesztelenséggel viselkedett az
amerikai társaságában. Kedvelte a férfi hangjának lágyságát, és hogy soha
nem erőszakolta magát a másikra. Kedvelte végtelen élettapasztalatában
gyökerező jó kedélyét, és hogy nem volt hajlandó komolyan venni se
Angolát, se önmagát. De mindennél inkább mégis azt szerette benne, hogy
mindig azt éreztette, szükség van rá; őrá is érdemes odafigyelni és az ő
334
tapasztalatai is figyelemre érdemesek, bármennyire is külöi böznek az
övéitől. Otthon szinte állandóan azt érezte, hog aranykalitkába zárja őt
a neme, a megjelenése és az a szeri mel látható tény, hogy a módos
középosztályhoz tartozil Giddings társaságában mindez mit sem számított.
A lakás az ENSZ irodához közeli Rua Abdul Nasser egy moder lakótömbjében,
a harmadik emeleten nyílt. Az utcán őrök állta a kapu mellett, bár egyik
lift sem üzemelt. Giddings felkísérte hat félemeleten, majd megállt a
lakás ajtaja előtt, míg előho gászta a kulcsokat. Korához és testsúlyához
képest meglehetc sen fiatalosan mozgott.
Az ajtó végül megnyílt és Giddings félrelépett, hogy beinvitál] Mollyt. A
lakás egy kis terasszal kiegészített társalgóból, egy főzc fülkéből, egy
keskeny hálószobából és egy elfüggönyözött kamr; ból állt, melyben a
zuhany, a kézmosó, és a vécé kapott helye Giddings hamar végzett az
idegenvezetéssel, és visszatértek a 1; kályos társalgóba. Az egyik falon
a New York-i Guggenheim mi zeum Edward Hopper kiállításának plakátja
függött; a lehajthat asztalon félkörbe rendezett családi fotók,
ugyanolyan keretber Molly négy képet látott, négy hét-nyolc év körüli
gyermekét. Vak mennyien feketék voltak, és Molly azon kapta magát, hogy
mej lépetten mered rájuk. Giddings valahogy túl idősnek tűnt ahho; hogy
ilyen fiatal gyerekei legyenek.
Giddings elmosolyodott, mint aki előre számított a kérdésre
- Valamennyiüket örökbe fogadtam - magyarázta. - Még né hány évvel
ezelőtt. Megfogtam a kezüket és hazavittem őkei Majd a frászt hoztam
Rose-ra.
Molly akaratlanul is elmosolyodott. Rose Giddings feleség volt, és róla
is látott már néhány fényképet. A férfi a tárcájábai hordta őket. Talán
épp amiatt érezte magát fesztelenül Gidding társaságában, mert a férfi
szemmel láthatóan még ma is fülig sze relmes volt a nagydarab, kedves
arcú, leginkább egy operaéne kesnőre emlékeztető asszonyba.
- A kölykök innen származnak? Úgy értem, angolaiak?
- Persze. Az egyikük luandai. Városi srác. A többiek vidékiek.
- És csak úgy beléjük botlott? - kérdezte Molly. - Összebarát koztak?
335
- Másképp nem megy. Az itteni kölykök fantasztikusak. Ezen is érzem úgy,
hogy egy napon még jóra fordulhatnak itt a dol gok. Kéregetnek,
koldulnak, az igaz. A kölyköknek nincs más választásuk. De látta, hogy
megosztoznak mindenen, amit kapnak? El tudná ezt képzelni odahaza?
Ahonnét mi jöttünk? A bőség földjén?
Sugárzó mosolyt küldött az asztalon sorakozó apró arcok felé, és Molly
arra a vacsorára gondolt, melyet Robbie-val osztott meg az Arcadiában.
Azok a parázsló tekintetek a fénykörön túli sötétben. Az étkezés végén,
míg Robbie rendezte a számlát, Molly kiürítette a pénztárcáját és az
összes aprót odaadta a legidősebb fiúnak, aknihhepélyesen szétosztotta a
szerzeményt a többiek között. Giddingsnek volt igaza. A fehérek sohasem
viselkednének így. Ahhoz túl sok a pénzük. Túlságosan is szabadjára
engedik őket. Furcsa, gondolta, hogy a vagyon mindig önzést szül.
Giddings kávét készített. Molly a kis kör alakú asztal mellett ült és a
férfi CD lemezei közt böngészett. A dzsessz-felvételek egy egész polcot
elfoglaltak, bár a legtöbb előadó neve semmit sem mondott Mollynak. -
Szereti a szaxofont?
A férfi máris visszatért. Egy tálcát egyensúlyozva a tenyerén és közben
berúgta maga mögött a főzőfülke ajtaját. A tálca közepén Jack Daniels-es
üveg állt, melynek tartalmát a férfi bőkezűen szétosztotta a két
pohárban, egy pillanatig sem bajlódva azzal, hogy megkérdezze Molly,
szereti-e a whiskyt. A kiöntőben gőzölgő friss kávé aromája eltelítette a
levegőt.
Giddings előrehajolt, kiválasztott egy CD-t és becsúsztatta a korongot a
lejátszóba. Molly felismerte a szaxofon lágy, telt hangját. A téma
távolról ismerősnek tűnt és James-t juttatta az eszébe. James serdülő
korának egy szakaszában kizárólag dzsesszt volt hajlandó hallgatni, egy
colchesteri klubban töltötte minden szabadidejét, és hajnaltájt mindig
azzal az elhatározással tért haza, hogy ő is vesz magának egy hangszert.
Molly nem tudta biztosan, de mintha egy szaxofont szeretett volna, és
elmesélte Giddingsnek, hogy kuporgatott rá hosszú hónapokon át, míg az
összegyűlt pénzt el nem verte egy matuzsálemkorú motorra.
336
Giddings elmosolyodott és lábával tovább követte a dobolá ütemét. Magasba
emelte poharát.
- James-re - mondta halkan. - A biztonságos utazásra. Egész délután csak
beszélgettek. Napnyugtára végeztek is
whisky javával. Molly odakint a teraszon, egy alacsony fotelbe ült és
figyelte a nyugaton pirosló égboltot. A nap már alacsc nyan járt és
minden pillanattal tovább fakult, feloldva az óceár ban vörös korongját,
de az olcsó benzin gőzével eltelt leveg mit sem vesztett forróságából.
Giddings mostanra átöltözött bő pólóba és laza farmerbe, terasz
betonpadlóján ült, hátát a francia ablaknak támasztv; és a whisky
maradékát dédelgette kezei közt. Molly végül bt szélt neki Giles-ról is.
A Lloyd's-szal és a saját anyagi helyzt tűkkel kapcsolatos hírek rég
elveszítették már jelentőségi ket. Ha tehetné, mindenüket elcserélné
férje biztonságos h; zatéréséért.
Giddings feltartotta a poharát és a sárgás folyadékon kereszti a lebukó
napba hunyorgott.
- Akar beszélni azzal a fickóval? i
- Kivel? \
- Azzal a Patrickkel? Akiről beszélt? Az ügyvéddel? Mert nei probléma.
Megvan a száma?
Giddings eltűnt a társalgó irányában, majd egy telefonnal té vissza.
Molly értetlenül nézett fel rá. Amióta csak visszatérte Muengóból,
szakadatlanul próbálta hívni Angliát, de az ittei központon túl egyszer
sem jutott. A nemzetközi vonalak őröld foglaltak voltak. Mint kiderült,
még Alma Bradley is mindé ügyét telexen keresztül intézett.
Giddings odanyújtotta neki a telefont.
- Csak gyerünk - bíztatta. - Menni fog. - Molly korábbi kísérli teiről
kezdett beszélni, de a férfi egy kézmozdulattal leintette. Most menni fog
- magyarázta. - Ez egy műholdas telefon. Nei nagy ügy, higgye el. Bízzon
bennem. Tudja az ország hívókó< ját? A telefonszámot?
Molly bólintott és nyomkodni kezdte a számokat. Nem é tette ugyan, hogy
mitől különb egy műholdas telefon a több nél, de ha most az egyszer
sikerül kapcsolatot teremtenie ot
337
hónával, nem is nagyon izgatta. A távolban fojtottan hallani lehetett az
automata kattogását. Azután a hívott szám kiesen gett. Molly hunyorogni
kezdett és felegyenesedett a székben Egyszeriben nagyon is érezte, milyen
sokat ivott. Patrick, gondolta. Talán épp most indulna hazafelé. És most
itt vagyok neki én.
A kagylót felvették, és Molly ráismert a portás szenvtelen hangjára. A
férfi magyarázni kezdte, miért nem kapcsolhatja most Patricket, de Molly
sietősen közbevágott.
- Mrs. Jordán vagyok - mondta. - Kapcsoljon, kérem.
A vonal egy teljes percre teljesen süket lett, és Molly már épp készült
visszatenni a kagylót, amikor meghallotta Patrick finoman árnyalt
hangját, amely nem tükrözött s&m meglepetést, sem tragikus érzelmeket.
- Molly? Te vagy az?
Molly újra hunyorogni kezdett. Luanda képe elmosódott előtte. Körülnézett
és közben a kézfejével megdörzsölte a szemeit. Giddings eltűnt.
- Igen, én - felelte szipogva. - Neyeí haragudj.
- Miért ne haragudjak?
- Semmi.
Egy pillanatra lehunyta a szemét és elszámolt ötig, elszánva rá magát,
hogy helyre teszi a dolgokat. Patrick arról beszélt, mennyire aggódik
miatta mindenki. Angola mintha millió mérföldekre lenne otthonról. A
legtöbben, akikkel beszélt a dologról, azt sem tudták megmondani, melyik
kontinensen fekszik.
- Pedig szép hely - hallotta magát Molly. - Igazán szép.
- Örömmel hallom. És te hogy vagy?
A beszélgetés tovább haladt ebben a mederben, és Molly közben nem szűnt
meg azon ámélkodni, milyen könnyedén visszabújt régi szerepkörébe. Ez az
üres fecsegés. A fia halott, a férje eltűnt, és ők arról beszélnek, hogy
van Alice, Patrick felesége. Még mindig annyira foglalkoztatja a golf?
- Közeledik a karácsony - nevetett fel szívből Patrick. - Kicsit hideg
van már a golfhoz.
A nevetés lassan elhalt. Néma csend állt be. Molly a beton egy repedésére
kezdett összpontosítani, miközben próbálta össze-
338
szedni minden bátorságát, hogy rákérdezzen Giles-ra. Tudni lehet valamit?
Feladták már a keresést? Lehet, hogy...? Patrick kéretlenül is felelt.
- A keresést négy nappal ezelőtt adták fel - közölte Mollyval -és attól
tartok, a jelek nem túl biztatóak.
- Miért? Mi történt?
Molly úgy érezte, mintha mozogna alatta a szék, majd ráébredt, hogy ő
ringatózik előre-hátra. Patrick hanghordozása. Rossz hírek. Nem kétséges.
- Mondj el mindent, Patrick - kérte. -Jogom van tudni.
- A francia halászok találtak néhány darabot a hajóból, azt hiszem,
tegnapelőtt. - Rövid szünetet tartott. - Boulogne-ba vitték őket.
- Miket? Miket vittek Boulogne-ba?
- Az árboc és a hajótörzs darabjait.
- A Mollyét? A Molly Jay-ét?
- Attól tartök,- igen. - Újabb szünet. - A halászok fenékhálót
használtak. A darabok a mélyből kerültek elő. Sajnálom.
Molly bólintott és az óceán felé fordult. A nap már majdnem alábukott a
vízbe.
- Ez már biztos? Hogy elsüllyedt?
- Attól tartok, igen.
- És Giles? Őt nem...? A halászok...?
- Semmi nyoma, úgy tudom. Az az igazság... november van, Molly. Beszéltem
a légi és vízi mentőkkel is. Az mondják, jó esetben egy óra, nem több.
- Egy óra?
- Egy óra a vízben. Azután már... iszonyú hideg a tenger, Molly.
- De hát vannak azok a védőmellények, meg a védőfelszerelések. Tudom, én
magam láttam a fedélzeten, mielőtt idejöttem volna. Olyan narancs színűk
van. Giles úgy nézett ki bennük, mint a Michelin-ember. Ott lógtak a... -
Mielőtt még befejezhette volna, újra meghallotta Patrick hangját.
- Egy óra - próbálta ráébreszteni a férfi az igazságra. - Még
mentőmellényben se több.
Molly bólintott. Tudta, hogy Patricknek igaza van. Az ott nem a trópusok,
ahol perzselő hőség melegíti a tengervizet és a
339
kölykök egész nap abban ugrándoznak, hanem a La Mancin •• -csatorna, a
tél közepén - palaszürkén, ellenségesen, jéghide gen. Megborzongott és
Giddings poharáért nyúlt, miközben próbált visszaemlékezni a térképre,
melyet aznap délután Iá tott a kabinban. Giles déli irányban akart
haladni, olyan útvonalon, amely keresztülvitte volna a Doveri-szoroson.
Az éjszaka, gondolta. Biztos elaludt vagy nem figyelt oda eléggé. És
nekiment valami. Valami, ami kettévágta a kis jachtot és szétszórta maga
mögött a roncsait a sötétben, hogy Giles reményvesztetten lássa, amint az
utolsó fények is kihunynak. Giles bizonyára tudta, hogy vége. Talán nem
is viselte azt a mentőmellényt. Talán az egész teljesen váratlanul
történt. Molly próbálta lenyelni a whiskyt, de nem tudta, ezért hagyta
visszacsorogni a szájából a pohárba. Patrick mondott valamit az
életbiztosításról is. Giles teljes körű biztosítást kötött, és Patrick
máris kapcsolatba lépett a biztosító embereivel. Kicsit hátráltatta az
ügyet, hogy a holttest nem került elő, de Patrick legjobb tudása szerint
igyekezett mindent elrendezni.
Molly kinyitotta a száját és próbált megszólalni, de semmi sem történt.
Hátrafordult, amint mozgást érzékelt maga mögött a társalgóban, majd
Giddings lépett ki a teraszra. Egy törölközőt hozott. Letérdelt Molly elé
és finoman felitatta a könnyeit. Molly görcsösen markolta meg a
törölközőt és temette bele az arcát, teljesen megfeledkezve a telefonról.
Giddings vette fel a kagylót, hogy rövid magyarázatot adjon és megígérje,
amint lehetséges, Molly újra telefonálni fog. Azután Molly érezte, hogy
gyengéden felkapják és beviszik a lakásba.
A hálószobában kellemes hűvös uralkodott a forró napnyugta után. Molly az
oldalára fordult és hallotta, amint az ajtó halkan becsukódik, majd a
szájába vette a hüvelykujját és szopogatni kezdte, ahogyan legutóbb
kisgyermekként tette. Az összehúzott függönyök borongós félhomályba
borították a szobát. Gyász és whisky ülte meg a sötétet, és mire Giddings
néhány perccel később visszatért, Molly már mélyen aludt.
Gyötrő szomjúság ébresztette. Lenézett az órájára. Éjfél is elmúlt már.
Lassan felült az ágyban, azon tűnődve, honnan származhat a könnyű,
műszálas takaró. Nagyon finoman kinyitotta a
340
társalgóra nyíló ajtót. Giddings ott feküdt összekuporodva a kanapén,
karjait használva párnaként. A fények nyugtalanul hunyorogtak a CD
lejátszó előlapján; a teraszra vezető ajtó most is tárva-nyitva állt; a
könnyű függönyt éjszakai szellő borzolta. Molly lassan visszahúzódott a
hálóba. Nem akarta felébreszteni a férfit, és már már úgy döntött,
megadja magát a szomjúságnak amikor meglátta a nagy pohár vizet az ágy
mellett. Az üvegpohárnak egy nyugtató levél és egy kézzel írt üzenet
támaszkodott „Vegyen be kettőt", olvasta a papírt. „Segíteni fog."
Molly a pohár után nyúlt. Máris mélyen szégyellte magát ai iménti jelenet
miatt. Az ő gondja, hogy boldoguljon a kialakult helyzetben. Ez az, amit
eddig olyan remekül csinált és amit esi nálnia kell élete hátralévő
részében, épb ezért megbocsáthatat lan dolog ennyire elengednie magát.
Nem kért az együttérzés bői. Nem akarta, hogy mások a sorsán
szánakozzanak. Azt akar ta, hogy valami erős és pozitív dolog süljön ki
ebből a szörnyí tapasztalatból. Nagyot kortyolt a vízből, majd lassan
megitta a; egészet. Amikor visszalépett az ágy felé, egy pillanatra
különö: hang szűrődött fel hozzá a lenti utcáról. Ismerősnek tűnt, de el
sőre mégsem tudta a helyére tenni.
Odalépett a nyitott ablakhoz, félrevonta a függönyt és kihajolt Egy
fiatal férfi sietett felfelé a dombon, meggörnvedt vállai alat két
mankóra támaszkodva. A rövidnadrág szára alól kikandikál bal lábának
csonkja. A mankók kopogása visszhangot vert ; környező épületek között,
és Molly még akkor is hallotta, miko visszacsusszant a lepedők közé.
Kopp-kopp, ment tovább a fia talember, kopp-kopp.
Tizenegyedik fejezet
Éjfél után újra szakadni kezdett az eső, függönyként hullva az iskola és
a közeli épületek elmosódott körvonalai közé. McFaul tábori ágyán feküdt.
A frissen megázott föld illatát ízlelgette és az odakint parkoló katonai
teherautók fémtestén kopogó esőcseppeket hallgatta. Katilo ötlete volt,
hogy vonjanak őrszemekből álló kordont az iskolaépület köré, ezzel is
hangsúlyozva McFaul fontosságát. Talán ha féltucatnyian lehettek odakint,
és McFaul elképzelte őket, amint ott kuporognak a csepegő ereszek alatt,
menedéket keresve a kíméletlen zápor elől.
A szoba túlsó felében Christianne aludt Bennie ágyában. McFaul ki tudta
venni a lány alakját a vékony lepedő alatt. Az arcát a fal felé
fordította, a térdeit egész a mellkasáig felhúzta és időről időre elhaló
sikolyt hallatott, mintha megérintette volna valaki.
Katilo betartotta az ígéretét és megengedte, hogy Christianne mellette
legyen a filmezés alatt, és a lány a legjobb tudása szerint segítette is
a munkában, bár a nap végére teljesen kimerült. Katilo hálásan még abba
is beleegyezett, hogy mindketten visszatérjenek az iskolába. Katonáival
biztosította a környéket és megajándékozta őket egy láda élelemmel, amely
a civileket kimenekítő Herculesen jutott el ide. Miután elfogyasztották
konzerv szardíniából és rizsből álló vacsorájukat, mindketten lefeküdtek.
McFaul elmosolyodott a sötétben. Míg Christianne aludt, a kamkorder
keresőjében végignézte a délután felvett anyagot. Egy amatőrhöz képest,
gondolta, remek munkát végzett. A kamera egyik áramköre folyamatosan
odafigyelt a megfelelő fókuszálásra, és az alkalmazott nézőpontok
pontosan azt a képet ala-
342
kították ki, melyet Katilo látni akart. Katilo harcosai kihajtottál
néhány helybelit az utcára, majd szerény felvonulás vette kezde tét,
amint a vezér formálisan is átvette az uralmat a város felett. I
helybeliek - akik szigorú parancsba kapták, hogy örüljenek -visszafogott
lelkesedéssel fogadták Katilo uralkodói integetését és McFaul legjobb
tudása felvette az út mentén gyülekezők ün népiesét. Egy-két helybelit
fel is ismert - a nőket és gyermeke ket, akiket az aknamezők veszélyeire
oktatott - és eltűnődöt rajta, hogy vajon milyen következtetést vonnak le
a jelenlétéből Azt gondolják, hogy mindvégig az UNITA-nak dolgozott? Vag
egyszerűen csak megvonják a vállukat és elfordulnak, mint aki rég
belefáradtak már abba, hogy próbálják megérteni a hábori eszelős
logikáját? A szíve mélyén persze McFaul is tudta, hog nem törődnek vele.
Ezeknek az embereknek sokkal fontosab dolga is akadt, minthogy egy
féllábú fehér ember árulásán ti nődjenek.
A szoba másik felében Christianne mozgolódni kezdett. A eső újult erővel
csapott fel, és zajosan csépelte a tetőt. Valahol helyiségben McFaul
kitartó csepegés hangjait hallotta, és feltó nyökölt, hogy azonosítsa a
szivárgás helyét. A legutóbbi bomb; zás során több találat is érte a
környező épületeket. Csak tv, délután látta a bombatölcséreket, de
azonnal tudta, hogy a d< tonáció összezilálta az iskola tetőcserepeit is.
Christianne mo már felébredt és egyenesen felült az ágyban, a mellkasára
szorí va a lepedőt. Ezzel egy időben a csepegés is felgyorsult, és a lár
franciául szitkozódni kezdett, miközben lábával a padlót kére te.
- Minden oké?
- Elázok - felelte a lány. - Merde.
Christianne felkelt az ágyból és a mennyezet felé fordult, bár sötétben
nem sokat láthatott. McFaul figyelte egy ideig, azutí kikászálódott az
ágyból.
-Jöjjön - mondta. - Én majd alszom a padlón.
Christianne már közelebb húzta a tábori ágyat a szoba közei felé és
próbálta kikerülni a többi szivárgást. Végül sikerült me találnia a
legszárazabb pontot és odaszólt a férfinak, hogy cs; nyugodtan feküdjön
vissza. Minden a legnagyobb rendben les
343
McFaul visszahanyatlott és a takaróért nyúlt, megkönnyebbülten, amiért
nem kellett egy újabb éjszakát éberen töltenie Katilo barlangjának
nyirkossága egészen a csontjáig hatolt. Nem akadt egyetlen porcikája, ami
ne sajgott volna.
Christianne visszafeküdt az ágyba és McFaul felé fordította arcát, majd
felé nyújtotta a kezét is és megérintette. McFaul érezte, ahogyan egész
testében megfeszül. A verés, melyet Katilo embereitől elszenvedett,
sokkal mélyebben érintette, mint azt be merte vallani magának. Nem
szükségszerűen az elszenvedett gyötrelmek, de sokkal inkább a
kiszolgáltatottság. Nem tehetett ellenük semmit, nem vehette fel a
harcot. Nem maradt egyéb, mint a megadás, és a körülményeket tekintve még
hálásnak érezhette magát, hogy ilyen gyorsan elveszítette az eszméletét7
így legalább némi szenvedést megtakarított magának. ^
Christianne suttogva kérdezte, hogy érzi magát. Eddig egyetlen szóval se
beszélt a lánynak az elmúlt néhány napról, csak ellenőrizte, hogy átadta-
e a pénzt Celestinának. -Jól - felelte most. -Jól vagyok.
- A feje? - A lány ujjai megtalálták a fején a pontot, ahol beütötte a
koponyáját. - Sebes még?
- Semmiség. Minden rendben lesz.
- És máshol? Mondja el, tudok segíteni.
Az ujjak sebesen végigjárták McFaul arcát, majd lecsusszantak a mellkas
felé, és McFaul rémülten kapta el a lány kezét. A teste nyomorúságos
romhalmaz, ezt ő is tudta. Christianne most olyan, mint egy váratlan
vendég, aki akkor bukkan fel a küszöbön, amikor az ember már hetek óta
nem takarított és nem rakott rendet. Örült, hogy láthatta. Szívesen
beengedte volna. Ugyanakkor szégyellte magát a hely állapota miatt és
rettegett az újabb sérülésektől, melyeket a lány üthetett a lelkén, ha
zavartan és túl gyorsan vonult vissza. Sok ilyen nő akad. Aki elvárja,
hogy minden tökéletes legyen.
- Figyeljen... - kezdte.
Látta, hogy a lány ajkai őszinte mosolyra húzódnak. Jót tett neki a
pihenés. Most már távolról sem tűnt olyan fáradtnak.
- Gyűlölte, igaz? - kérdezte váratlanul. -Kit?
344
- James-t. Ő azt mondta, maga gyűlöli.
- Tévedett. Én nem gyűlölök senkit. Csak az időt vesztegei aki
gyűlölködik.
A lány egy hosszú pillanatig elgondolkodva nézte, majd olda fordult az
ágyban és felkönyökölt. Feszületet viselt a nyaka ki rül és a vékony
aranylánc most előbukkant a póló mögül.
- És Katilo? - kérdezte végül. - Őt se gyűlöli?
- Ő más. Gyűlölöm, amit tett, amit most is tesz, de hogy sz mély szerint
is gyűlölöm-e...? - McFaul elgondolkodott ezen i rádöbbent, hogy ő maga
se tudja a választ.
- Pedig kellene. Gyűlölnie kellene. Ő a velejéig gonosz.
- Úgy gondolja?
- Tudom. Ott voltam aznap, emlékszik? - Visszahúzta a kez és megvakarta
az orrát, rn^jd újra feléje nyúlt, és az ujjak puh; landoltak az arcán. -
Azt hiszem, James rettenetesen féltékei volt. Csodálta, amit maga csinál.
Rendkívüli embernek tartót magát. Tudom, hogy így volt. Elmondta nekem.
- Akkor jobban oda kellett volna figyelnie rám - közöl McFaul szárazon.
- Tudom. Mondtam is neki. De ő egyszerűen másmilyen vo Soha nem figyelt
senkire. - Christianne itt elhallgatott egy pil natra. - Maga odafigyel
másokra?
McFaul felnevetett.
- Ez meg miféle kérdés? Persze, hogy odafigyelek.
- Odafigyelt a feleségére?
- A feleségemre?
- Igen, odafigyelt rá? Közel voltak egymáshoz?
McFaul dermedten nézett a lányra. Christianne mindig őszi tének és
pártatlannak mutatkozott. Talán épp ezért is kedve és kereste a
társaságát.
- Két feleségem volt - vonta meg végül a vállát - és úgy gönc lom,
mindkettőjükre odafigyeltem.
- De közel voltak egymáshoz? Igazán közel?
- Nyilvánvalóan nem. -Nem?
- Nem - rázta meg McFaul a fejét. - Az elején talán még igí de később...
eltávolodtunk.
345
- Mindig?
- Az én esetemben? - Bólintott. - Igen, mindig. McFaul hanyatt dőlt és
elfordította a fejét. Az elmúlt öt évben
ő is ugyanezekkel a kérdésekkel viaskodott. Ezernyi válasszal ia előállt,
ezernyi magyarázattal, de igazán egyik sem talált célt. Az első
feleségével túl korán házasodott össze. Túl fiatal voli még, túl
bizakodó, túl éretlen. Ennyit biztosan tudott. De a többit?
Megrázta a fejét.
- Nem tudom - felelte végül jobb híján. - Tényleg nem.
- Vannak gyerekei? t Nincsenek.
- Nem is akart gyerekeket?
- Dehogynem - vágta rá. - Nagyon is.
- És a felesége? Az első felesége? Ő akart gyerekeket?
- Persze. És próbálkoztunk is, higgye el.
- És a második felesége?
- Neki nem lehetett. Volt... - ráncolta a homlokát - egy kis problémája.
Christianne bólintott és nem folytatta a kérdezősködést, McFaul pedig
felnézett a mennyezetre és visszaemlékezett a levélre, melyet Gill
mutatott neki a falklandi háború utolsó heteiben, mielőtt végleg
otthagyta volna. Tíz évvel korábban, tizennyolc évesen, Gill balesetet
szenvedett lovaglás közben, és az eltört medencecsontot csak egy héttel
később tették helyre egy Buenos Aires-i kórházban. A levélben egy
argentin sebész megerősítette, hogy nincs sok esélye a fogamzásra. Nem
mintha Gill korábban bármikor is bajlódott volna azzal, hogy megossza
vele a hírt.
McFaul lehunyta a szemét. Újabb árulás, gondolta. Újabb vereség hazai
pályán.
- A házasság trükkös dolog - mondta végül. - Nem olyan egyszerű,
amilyennek tűnik.
- Azt gondolta, hogy az lesz?
- Valamikor igen. De már nem.
- Nos, akkor ki marad?
- Ki marad?
346
- Ki van az életében? Ki az, aki számít? Akinek írni szeretne? A
hiányzik?
- Senki.
- Senki?
- Nem, nincs senki. Vannak persze barátaim, olyanok, akikk szoktam
találkozni, akiket kedvelek. De nincs olyan, tudja... McFaul a homlokát
ráncolva próbálta megtalálni a helyes kifej zést. Amikor csaknem találta,
lassan Christianne felé fordult, sötétben nem mehetett biztosra, de
mintha felismerte volna kifejezést a lány arcán. - Nincs szükségem
szánalomra - tet hozzá.
Christianne azonnal rázni kezdte a fejét.
- Én nem szánakozom. Ez nem szánalom.
- Hanem mi?
A lány hosszú ideig szótlanul nézte, mielőtt közelebb húz dott. Az arca
most már egészen közel került, az ajkai lassan sz< váltak.
- Tudod, hogy van ez - suttogta - a legtöbb férfival... McFaul a fejét
rázta.
- Nem, nem tudom.
- Nem látnak tovább az orruknál. Nem látják a nyilvánvaló d< gokat, pedig
ott van az orruk előtt. James nem látta. Te sem. tudod, miért? Mert nem
veszitek a fáradtságot, hogy nézzetel
A lány feltérdelt a tábori ágyon és lassan áthúzta a fején a pó) ját.
Azután McFaul felé nyújtotta a kezét, megérintette és gye géden magához
vonta a férfit. McFaul a lány telt keblei közé mette arcát és
megnedvesítette ajkait, mielőtt nyelvével tánc kezdett volna az édes,
feszes bőrön, a mellbimbót keresi Gyengéden szopogatni kezdte őket és
érezte, ahogyan megdi zadnak a szájában, majd átvetette magát az ágyakat
elválasztó ren, leküzdötte a lány rövidnadrágját és magához szorított:
forró testet, nem törődve többet a sajgó sebhelyekkel. A Iá mozogni
kezdett alatta, belemarkolt a fenekébe és egyre lejjé húzta magához.
Azután hirtelen mozdulatlanná dermedt és lig felnyitotta a szemeit.
- Ne félj - suttogta.
- Ezt hogy érted?
347
- Ne félj. Nem bántalak.
McFaul tiltakozni kezdett, de a lány lepecsételte száját a sajátjával.
McFaul érezte, hogy a lábak szétnyílnak alatta és a kezek gyengéden tolni
kezdik a vállát, végig a testén, míg a férfi nyelve meg nem lelte a
szeméremszőrzetet és a mögötte megbújó, máris nedves ajkakat. A lány
ívben hátrahajolt és előretolakodva kínálta fel testét, és a férfi
felfalta, felfedezve magának az édesség egyre mélyebb rétegeit, miközben
a lány zihálva engedte át magát neki. Most megnyílt előtte, duzzadtan,
nedvesen, és a férfi feltornászta magát, hogy lassan, gyengéden belé
hatoljon. A lány keze egyre követelőzőbben húzta magához a testét, és ő
gyorsítani kezdett az ütemen. Egyre keményebben tolakodott előre,
lehunyta a szemeit és végleg elfeledkezett minden fájdalomról, minden
megaláztatásról. A lány most már hangosan sikoltozott, hol franciául, hol
angolul, James-t szólongatva, azután hirtelen hátrabukott és görcsösen
összerázkódott az orgazmustól, majd McFaul meghallotta saját vad,
önfeledt kiáltását is, mielőtt utolsó lökésével szinte megperzselte a
lányt, hogy utána arccal előre a verítéktől csillogó testre bukjon.
Egy hosszú percig néma csend ülte meg őket. Azután az eső dobolása lassan
közéjük férkőzött, és odakintről, a nyirkos sötétségből, nevetés hangjai
értek el hozzájuk.
Molly Jordán Alma Bradley hotelszobájának ablakához ült le, miután
végeztek az interjúval. Alma operatőre - egy Keith nevű szófukar skót -
ellenőrizte a szalagot egy kis színes monitoron. Alma mellette állt,
tekintetével a képernyőre tapadva.
- Most - szólalt meg.
Keith befejezte a szalag visszacsévélését. Rövid szünet után itt
folytatták az interjút. Molly Muengóról beszélt, hogy milyen hatást tett
rá a hely Luanda után. Többször is használta a „döbbenet" szót.
Megdöbbentette, hogy ilyen szegénységgel kell szembesülnie.
Megdöbbentette mindaz a nyomorúság, ami a háború nyomában járt.
Megdöbbentette, hogyan képesek az emberek ilyen körülmények között is
életben maradni. Ha hazatér, már soha többé nem élhet ugyanolyan életet,
jelentette ki. A kima-
348
radt buszjáratok vagy az utcai vandalizmus nem jelentenek számára semmit.
Muengo igen.
Alma bólintott. Csak nagy ritkán mosolyodott el.
-Jó volt - fordult felé. - Átkozottul jó.
- Maga is.
- Csakugyan?
Alma hanyagul félresöpörte az udvariasságot és figyelmév már a következő
jelenetre összepontosított, miközben Mol a saját szereplésével
elégedetten hátradőlt a székben. Aln Bradleyvel minden könnyedén ment -
egy őszinte beszélg tés; nők egymás közt. Alma nem tűzdelte meg a kérdést
Todd Llewelyn tettetett érdeklődésével. Nem színlelte, hoj mély
együttérzés és őszinte tisztelet fűzi interjúalanyaiho Nem a könnyes
vallomásokra hajtott. Egyszerűen csak tud szerette volna, hogyan élte meg
az egészet. Csak mondja el történetet, kötötte a lelkére már a legelején,
ne is törődje velünk. Molly pedig pontosan ezt tette. Beszélt James dönt
séről, hogy Afrikában szeretne dolgozni. Beszélt arról, h gyan értesült
fia halálhíréről; mikor határozta el, hogy elrep ide; és amikor egy
potenciálisan érzékeny részhez érte Alma csak bólintott és átsegítette
rajta. A beszámolót nem sz bad eltorzítani a „túlzott érzelgősséggel",
mondta a legvége hiszen a tények úgyis magukért beszélnek.
Alma most beszélgetésbe mélyült Robbie-val, és Molly lény gözve figyelte,
milyen határozottan és tárgyilagosan kezeli a r a felmerülő problémákat.
Soha nem árulkodott az érzelmeir és soha nem ment bele Llewelyn mocskos
játékaiba. Robbie új arról beszélt, milyen nehezen jutottak el Muengóba.
Azt a hely az UNITA tartja a markában. A Luandában székelő kormányz nem
szívesen adja áldását a hivatalos látogatásokhoz.
- Akkor mit lehet tenni?
- Nem tudom.
- Maguk hogyan jutottak be?
- Egy magángépen. Llewelyn kibérelt egy dél-afrikai fickc Nagy pénzért.
Hajlandó volt bármire.
- Hol lehet megtalálni ezt a fickót?
- Nem tudom - felelte Robbie újra -, de kiderítem.
349
Alma bólintott. Mindketten tudták, mennyire fontos visszatérniük
Muengóba. A film, melyről megállapodtak Robbie-val, a Llewelyn
videokazettáját helyezte a középpontjába. Ha még létezett, akkor csak
McFaulon keresztül találhatták meg. És a férfit leginkább Muengóban volt
érdemes keresni.
- Milyen ember? Ez a McFaul? - kérdezte Alma.
Robbie vállat vont és Molly felé sandított. Ő maga alig került
kapcsolatba vele. Molly még mindig az ablak mellett ücsörgött. Az új
film, amennyire látta, a Muengo környéki aknamezőkről szólt volna. A
számtalan élet közt, melyet a taposóaknák magukénak követeltek, ott volt
Jamesé és Domingosé is. Domingos lehetett angolai, James pedig külföldi,
a lényeg ugyanaz - mindketten segíteni akartak. Azzal, hogy plasztikus
részletességgel elmesélte mindkettejük élettörténetét, Alma
dokumentumfilmje a Nyugat lelkiismeretét volt hivatott felébreszteni.
Hiszen az aknák döntő hányada a világnak erről a részéről érkezik. A
Nyugat szedi meg magát Afrika nyomorúságán. Egyedül ez a megközelítés
vehette rá Mollyt, hogy kötélnek álljon. Egy ilyen film, döntötte el
magában, miután meghallgatta Robbie javaslatát, nyilvánvalóan többet ért,
mint Llewelyn vájkálása a magánéletében. Mollyt többé senki sem kérte,
hogy csupaszítsa le a lelkét. A gyász egyedül az övé, és nem tartozik a
közvéleményre.
Alma rendületlenül nézte tovább, még mindig választ várva a kérdésre.
- McFaul mindent tud erről - szólalt meg Molly csendesen. -Ő az, akivel
mindenképpen beszélniük kell.
- Rendben. - Alma ingerültnek tűnt. - Akkor mégis hol a pokolban lehet
megtalálni ezt a fickót?
McFaul a nagytemplom felé bicegett és közben próbált lépést tartani
Katilóval. A lázadók parancsnoka állt elő a felvétel ötletével. Már
pirkadatkor rájuk rontott az iskolába. McFaul Christianne mellett aludt
el és nem riadt fel a csizmatalpak robajára sem. Katilo két testőrével a
nyomában berobbant a hálóterembe és megbökte McFault a lovaglópálcával,
amelyet mindenhová magával vitt. Elégedettnek tűnt a tegnap készült
felvételekkel. Máris látszott, milyen csodálatos filmet készítenek
350
ők ketten. Elérkezett tehát az ideje, hogy megpróbálkozzanak valami még
merészebbel.
A nagytemplom előtti téren hemzsegtek az emberek. A tömé get javarészt
asszonyok és gyermekek alkották, akiket Katiit harcosai tereltek be a
városközpontba. A katonák leugrottak ; teherautók platójáról, megpakolva
a gyékénykötegekkel és ; nyomorúságos holmikkal, melyeket a helybeliek
áruba bocsát hattak. Katilo ott lépkedett közöttük és mindenkinek meg
mondta, hogyan fektesse le a gyékényét, milyennek szeretné lát ni a
helyet. Ma van a piac napja. A város végre belélegezheti ; béke édes
levegőjét. Az emberek adnak-vesznek. Vége az átko; háborúnak.
Az emberek a kedvére tettek, de közben gondosan kerülték a: őket figyelő
katonák hűvös tekintetét. Amikor az utolsó gyé kényt is kiterítették,
több mint harminc elárusítóhely keretezt< a poros teret, és Katilo újabb
parancsára az egyik teherautó vé gigjárt a helyek között, hogy a hátul
ülő katonák az ENSZ segély adományaival teli súlyos zsákokat lehajítsák a
várakozó árusok nak. McFaul figyelte az asszonyokat, amint feltépik a
zsákokat é; elkerekedő szemekkel mérik fel a tartalmukat, miközben alij
mernek hinni jó szerencséjükben. Statiszták, gondolta. Egysze rű filmes
kellékek a Katilo sztársága felé vezető úton.
Katilo keresztülvágott a téren. A szokásosnál is feszesebb pó lót viselt,
mely kihangsúlyozta széles vállait és hatalmas izmait és visszaintett
McFaulnak, hogy kezdje el felvenni a kereskedő ket. Minden egyes perccel
újabb helybeliek sereglettek a térre Katilo meg akarta örökíteni a vásári
zsivajt, az alkudozást és a pezsgő életet, annak legmeggyőzőbb
bizonyítékaként, hog> senkinek sincs félnivalója az UNITA uralmától.
McFaul bólintott.
- És azután?
- Azután, barátom, majd engem filmez.
- Mit csinál majd?
- Beszédet mondok.
Katilo elvigyorodott és nem kínált további magyarázatot, ehelyett
odalépett egy katonához, aki leejtette az egyik zsákot és mindenfelé
szétszórta a rizst, hogy hatalmas nyaklevest kenjen
351
1.1 ik 1/
le neki. McFaul úgy tett, ahogy megparancsolták, és körbejár! , téren,
hogy felvegye a jeleneteket, melyeknek Katilo a használ láthatta. Az
asszonyok ügyet sem vetettek rá; ott kuporogtak a -ENSZ adományok között
és csereberéltek az egyre nagyobb számban gyülekező városiakkal. McFaul
most döbbent csak r hogy az étel szétosztása a valóságban megtörtént és a
katona nem fogjak visszakövetelni tulajdonukat. Épp ellenkezőleg - a
élelem utat talál majd magának Muengo minden egyes sarkába és ezzel az
egyetlen cselekedetével Katilo új életre ébresztette a város törékeny
gazdaságát.
Miután végzett a filmezéssel, McFaul visszatért Katilóhoz A férfi a tér
közepén állt, testőreivel körülvéve, és sugárzó mosollyal figyelte a
zsibongó tömeget. Feje és vállai messze kimagaslottak a körülötte
örvénylő embertömegből, és leginkább cirkuszi porondmesterre
emlékeztetett, aki az aznapi nézőszámmal elégedetten alig várja, hogy
végre megkezdődjön az előadás. |
Megragadta McFaul karját és magával vonszolta a téren keresztül. A túlsó
oldalon állt meg, a lehető legmesszebb a templomtól. McFaulnak
készenlétbe kellett helyeznie a kamerát. Amikor elérkezik a megfelelő
pillanat, a vezér keresztülsétál a tömegen es belép a templomba, majd
odabent az oltár elé térdel és hálaimát rebeg a győzelem csodájáért. A
katolikus nézőközönség világszerte mély megelégedéssel látja majd ezeket
a képeket
McFaul a templom felé sandított és azon tűnődött, milyen állapotokra
talál odabent. Egy aknatalálat a fél tetőt elpusztította így a világítás
nem okozhat problémát, bár a törmelék valószínűleg teljes szélességében
elzárja a folyosót. Javasolni próbált egy terepszemlét, egy előzetes
felderítést, de Katilo elvetette az ötletet. Az ilyen dolgokat, ahogyan
minden mást is az életben legjobb azonnal elintézni. Ha Isten is úgy
akarja, sikerülni fog' McFaul vállat vont és csak annyit kért, hogy a
felvétel közben valaki átkísérje az örvénylő tömegen, mire Katilo
biccentett az egyik testőr felé és kiadta a szükséges parancsot.
McFaul ellenőrizte a kazettát. A szalagon még mindig maradt huszpercnyi
ido; ennyi bőségesen elég a jelenethez. A szeméhez emelte a kamerát,
kezére tekerte a hordszíjat és addig állí-
352
tott a fókuszon, míg Katilo egész felső teste a kockába nem fért Egy
átlagos filmen az ilyen jeleneteket valószínűleg egy formális interjú
keretében veszik fel, de a lázadók parancsnokának nerr volt ideje a
nyugati televíziózás udvariaskodó hagyományait követni. Pontosan tudta,
mit akar elmondani, és a legkevésbé kívánta, hogy bárki is közé és a
kamera közé férkőzzön. Az üzenet, gyanította McFaul, így is kellőképpen
célzatos lesz.
McFaul jelzett az egyik katonának, hogy kitűri az ingét és neki az ing
sarkánál fogva kell őt áthúznia a tömegen, majd a keresővel visszatért
Katilóhoz, lenyomta a piros gombot és megvárta, hogy a jelzés feltűnjön a
keresőben. Csak ezután engedte fel a hüvelykujját.
Katilo egy pillanatra összevonta a szemöldökét és tekintetével pásztázni
kezdte a tömeget, azután a kamera felé fordult és elindult, menet közben
mesélve a szavannákon töltött nappalokról és éjszakákról, melyek alatt
egyébre sem tudott gondolni, csak hogy mielőbb megszabadítsa Muengo népét
a kormánycsapatok istentelen kezei közül. Öblös, mélyen zengő hangja
volt, és remekül ki is használta ezt az adottságát, pontosan úgy, ahogyan
McFaul tudomása szerint napi 100 fontért a menedzserképzőkben is
tanítják. Beszélj úgy a kamerához, mintha személy lenne; valaki, akit jól
ismersz és akinek meg akarod tartani a barátságát. Ne éreztesd, hogy a
nézőkhöz beszélsz. Ne kiabálj. Ne használj fellengzős kifejezéseket.
Maradj egyszerű. Maradj közvetlen. Légy magabiztos. És beszélj úgy,
mintha komolyan gondolnád minden egyes szavad.
Ahogy közeledtek a templom felé, Katilo hatalmas kezét a mellkasára
fektette. Az utolsó bombázás éjszakája az ő számára is elmondhatatlan
kínokat okozott. Ez a rengeteg erőszak. Ez a rengeteg kiontott vér. És
mindez azért, mert a csapatok a városban nem voltak hajlandóak megadni
magukat. Egyetlen parancsnok sem élvezi a vérengzést, biztosította róla
hallgatóságát. De olyan parancsnok se akad, aki szívesen elvesztegeti
emberei életét. Ezért kellett átadni a szót a nehézfegyvereknek. És
Muengo falai végül leomlottak.
McFaul kockaköveket érzett a talpa alatt. A napfény eltűnt és hirtelen
sokkal hűvösebb lett. Katilo megállt. Felnézett. A kame-
353
ra követte hátravetett fejét és viaskodni kezdett a fényviszom¦< I
váratlan változásával. A háttérben elmosódva feltűntek a koi hadt
tetőgerendák, azután McFaul újabb rántást érzett az ingén Katilo tovább
elindult és tekintetével visszatért a kamera lencséjéhez. Azért jött,
hogy végre békét kössön. Nem a csatatér békr jét. Nem a tárgyalóasztalok
békéjét. Nem azt a békét, melyet egj napon Lusakának is alá kell írnia.
Egy egészen más békét, eg) békét önmaga és istene között. Katilo újra
megtorpant. Az Úr szólította. És Muengo visszatért az Úr gyermekeihez.
Katilo bólintott, majd elhaladt McFaul mellett. McFaul lassan elfordult
és követte a hatalmas alakot, miközben a testőrök azon iparkodtak, hogy
minél kevésbé legyenek az útjában. McFaul az oltárra irányította a
kamerát és lenyűgözve figyelte, amint Katilo fejet hajt a szentség előtt,
keresztet vet és letérdel az imádsághoz. Csodálatos képeket rögzített.
Katilo nyomában örvénylő porfelhő szakadt fel az épület törmelékeiről, és
a port a tetőn ásítozó réseken átszüremlő napsugarak szabdalták.
McFaul tovább vette a jelenetet és a másik kezével is alátámasztotta a
kamerát. Katilo végül felállt, lassan felé indult a folyosón, és amint
átküzdötte magát a törmelékhalmokon és elérte McFault, a kameráért nyúlt.
A felvert por megtelepedett a hajában és ősszé fakította, és McFaul egy
pillanatra megláthatta, milyen lesz öregembernek, ha valaha is megéri azt
a kort. Átadta a kamerát Katilónak. A parancsnok mostanra megtanulta,
hogy csévélje vissza a szalagot, és most a szeméhez emelte a keresőt,
hogy megnézze a jelenetsor végét. A templom belső terének képe mosolyt
csalt az arcára, majd bólintott és visszaadta a kamerát.
- Isten akarata - mennydörögte és az ajtó felé indult.
Piet Rademeyer egy pohár mangólevet dédelgetett kezei közt, mikor Molly
Jordán végre kiszúrta. A férfi a Bar Aiberto egyik sarkában ücsörgött, a
lábánál jókora, kék vászontáskával. A muengói repülőút óta valahogy szert
tett egy mély vágásra a bal szeme felett, és amikor felnézett, Molly
láthatta az öltések takaros sorát és alatta az élénk lila duzzanatot.
354
Rademeyer megrendelte az italokat a bárpultnál és amikc visszaült a
helyére, Molly gyorsan elnézést kért tőle, amiért ner hagyott neki békét.
Napok óta folyamatosan hívta a luandaí sz; mot, melyet a férfi meghagyott
neki a névjegykártyáján, és véj telén telefonüzeneteket hagyott a
rögzítőjén, míg Rademeye végre fel nem vette vele a kapcsolatot. A férfi
ötlete volt, hogy Bar Albertóban találkozzanak. Esténként zajlott itt az
élet - dif lomaták, az ENSZ képviselői, zairei gyémántkereskedők múla ták
itt az időt - de napközben egymaga lehetett az ember.
Molly egyszerűen nem tudta levenni a szemét a férfi sérülésé ről.
- Mi történt? Rademeyer vállat vont.
- Egy kis autóbaleset - vágta rá. - Nem az én hibámból. Molly gyorsan
témát váltott és Muengóról kezdett beszéln
bár megkímélte a férfit a legtöbb részlettől. Az a hely maga a ki osz.
Vajmi kevés fogalma volt róla, hogy mi folyik a színfalak mc gött, de
csak sajnálni tudja azokat az embereket, akiknek ott ke élniük. Nagyon
helyesen tették, hogy kivonták onnan a segél) szervezetek munkatársait.
Sajnos egy pár így is hátramaradt.
Rademeyer bólintott. Úgy tűnt, alig figyel rá és tekintetét in kább az
utcára nyíló ajtóra függeszti. A bárt kerékpárok é régi motorok
alkatrészei dekorálták, különféle maszkok é fegyverek alakjára
elrendezve. A hatalmas kávéfőzőgép mc gött sörtefrizurás, fiatal pincér
őgyelgett. Ahogy rámosolygot Rademeyerre, Molly láthatta, hogy a páros
jól ismeri egymást
- Akik ottmaradtak Muengóban... - folytatta Molly. - Az egyi kük a
barátom.
- Csakugyan? - Rademeyer a másik oldalra tette át a táskái hogy
könnyebben felállhasson az asztal mögül.
- Egy francia lány, ápolónő. A neve Christianne... - Molly eg pillanatra
elhallgatott, amint újra szembesült a fiatal pilót; szemmel.látható
érdektelenségével - ... a másik egy idősebi fickó, angol. Az aknamezőkön
dolgozik.
Az aknamezők említésére Rademeyer szemei nyugtalanu Molly felé rebbentek.
- Az UNITA elfoglalta Muengót - mutatott rá.
355
- Igaz.
-Akkor meg mit keresnek ott a barátai? Miért nem jöttek cl .1 többiekkel?
- Nem tudom.
- Mintha azt mondta volna, hogy a barátja az a francia lány
- Az is, csak... - Molly kissé kipirulva vállat vont. Rosszul ítélte meg
a pilótát. Rademeyer odafigyelt minden egyes szavára. A férfi most újra a
bár felé fordult, ahol a fiatal pincér a telefonba sugdolózott.
Molly előrehajolt. Érezte, hogy Rademeyer ideje nagyon is véges. Két
napjába telt, hogy egyáltalán találkozzon vele. Nem fog olyan könnyen
boldogulni, mint számította.
- Ki akarom hozni őket onnét - jelentette ki. -Amilyen hamar csak
lehetséges.
A pincér otthagyta a pultot és intett Rademeyernek, aki azonnal
felpattant és előrehajolt, hogy felkapja a földről a táskát. Molly a
karján érezte a szorítását. -Jöjjön velem - utasította a férfi.
Molly felállt és követte a másikat keresztül a helyiségen. A hátsó
vészkijáraton keresztül hagyták el a bárt. Odakint szakadt az eső, és a
sikátor szeméthegyei között hatalmas, négykerék-meghajtású Mercedes
várakozott. A közelben Molly kerékcsikorgást hallott, majd legalább két-
három férfi üvöltözését. Rademeyer belökte a Mercedesbe, és Mollyban most
először fogalmazódott meg, hogy ellen kellene állnia. Az embereket így
szokták elrabolni. Larry Giddings is figyelmeztette erre. Jobban oda
kellett volna figyelnie rá.
A Mercedes máris mozgásba lendült és végigsöpört a szűk sikátoron, koszos
barna vizet csapva fel maga körül. Molly hátul ült, beékelődve az ajtó és
Rademeyer csomagja közé. A sofőr angolai volt; köpcös fekete fiú jókora
fülbevalóval és ideges nevetéssel. Rademeyer portugálul osztogatta neki a
parancsokat. A főúton két sávon is átvágtak, ügyet sem vetve a keresztben
araszoló forgalomra, majd a nedves aszfalton suhanva kifelé indultak a
városból.
Molly felismert néhány jellegzetes épületet. A reptér felé tartottak.
356
- Mi folyik itt?
Rademeyer mostanra megnyugodott és hátranézett a vissza pillantó
tükörben.
- Kiszúrták magát - felelt kurtán. - Legjobb lesz, ha velem jön.
- Kik? Kik szúrtak ki?
- A nindzsa barátaink. A kékruhás fickók.
- Azt akarja mondani... - emlékezett vissza Molly a felfordulás ra, amely
az indulásukat kísérte.
Rademeyer bólintott.
- Néha minden látható ok nélkül felkapják a vizet. Próbálhatj; érvekkel
meggyőzni őket, de ritkán kaphatók a beszélgetésre Már az is elég a
letartóztatásához, hogy a társaságomban talál ják.
- Komolyan mondja?
- Nagyon is.
- Letartóztatnának?
- Igen.
- De hát miért?
- Összeesküvés vádjával. Államellenes bűntettek miatt. Tt dom, hogy
választások voltak, meg minden... - vonta meg a váí lát Rademeyer és
kikémlelt a szakadó esőbe - de a demokráci nem könnyű pálya. Különösen
nem a kezdőknek.
Molly meredten nézte és közben újra azon tűnődött, honnai szerezhette a
férfi azt a vágást a szeme felett. Az autóbalese egyre valószerűtlenebb
magyarázatnak tűnt. Nem csoda, h ennyire nyugtalan és feszült. A Mercedes
most lelassított és be állt a repülőtér felé araszoló kocsisorba.
Rademeyer elgondo kodott.
- Ezek a maga barátai... - kezdte. - Muengóban...
Most Mollyn volt a sor, hogy a férfi tekintetét keresse a vissz;
pillantóban. Rademeyer megjegyzése az esetleges letartóztatá: ról halálra
rémítette. A Larry Giddings-szel töltött egy-két ói semmi kétséget nem
hagyott benne az angolai igazságszolgált; tástilletően. Ha az ember
egyszer bekerül a rácsok mögé, aká mi megtörténhet.
-Az az üzenetrögzítő...
- Igen.
357
- Meghagytam rajta a nevem. És a Terra Sancta telefonszámát is.
- így igaz.
- Nem jól tettem. - Rademeyerhez fordult. - Igaz? Rademeyer játszadozni
kezdett a vászontáska cipzárjával.
- Az attól függ - felelte hosszas hallgatás után. - Néha nem dolgoznak
túl alaposan. Talán szerencséje lesz. Amúgy pedig...
- fintorodott el - sosem lehet tudni.
-Akkor most mondja el, mit csinált maga. Miért vannak ennyire... kibukva
magára?
Rademeyer elmosolyodott Molly szóhasználatát hallva, majd előrehajolt,
megkopogtatta a fekete sofőr vállát és portugálul kiadott egy utasítást.
A fiú bólintott és áthúzódott a Mercedesszel a padkához legközelebb eső
sávba. Molly maguk előtt a padka mellé rendszertelenül lehúzódott
járművek sorát látta. Az angolai beékelte a kocsit egy színezett üvegű,
karcsú BMW, és egy gumiabroncsokkal felpakolt, orosz gyártmányú teherautó
közé. A teherautó mögött két asszony görnyedt egy hevenyészett tűz
felett. Amikor kinyílt az ajtó, Molly megcsapta a szardínia bűze.
Rademeyer kinyújtózott és ásítozni kezdett. Egy menekülőhöz képest
hihetetlenül alacsonyan állt a vérnyomása.
- Nem válaszolt a kérdésemre - emlékeztette Mollyt. - Azt kérdeztem, mibe
keveredett.
- Semmibe. Próbálok megélni. Ez minden.
- És ez elég? Ahhoz, hogy felingerelje őket? ~ Még sok is.
- De miért?
Rademeyer újra megrázta a fejét és megtagadta a további magyarázatot. A
sofőr közben visszatért a kocsihoz. Nagy halom még gőzölgő kiflit hozott
magával, átázott újságpapírokba csomagolva. A sofőr kitámasztotta
térdével az ajtót, miközben felkínálta az egyik kiflit Mollynak. Molly
elvette és tovább várakozott Rademeyerre, aki gondosan tanulmányozta a
pékáru belsejét, majd elégedetten vájta bele a fogait. Molly fűszeres
illatot érzett; paradicsomot, borsot, és talán egy kevés zöld chilit.
Rademeyer megtörölte a száját a kézfejével.
358
- Ma délután Muengóba repülök - közölte. - Szívesen látom gépemen.
- Azt hittem, keresik magát.
- így is van. Néhányan.
- Akkor miért nincsenek itt a reptéren? Hogy megvárják? Rademeyer
végtelenül önelégültnek tűnt.
- A pénz miatt - felelte. - Ha bölcsen költi az ember és másol nak is
juttat belőle, akkor békében hagyják. Legalábbis a repté fickók. Ami
pedig a nindzsa barátainkat illeti? - húzta végig mutatóujját a szeme
feletti sebhelyen. - Nos, ők lekerültek bérlistáról.
Molly elgondolkozott egy pillanatig. Christianne. És McFau Két újabb ok,
hogy itthagyja Luandát.
- Tényleg Muengóba repül?
- Igen.
- Miért?
- Kézbesítés. Olcsóbb vagyok, mint a Federal Express. Rademeyer
megcsapkodta a vászontáskát.
- De hát a város elesett. Maga mondta.
- Persze.
- Ismeri azokat az embereket? Az UNITA-t?
- Üzletem van velük.
- És ezért...? Ott a bárban...?
Rademeyer a karjára fektette a kezét, hogy elcsendesítse. Az tán
odanyújtott neki egy zsebkendőt és biccentett a kifli felé.
- Egyen - mondta.
Molly nagyot harapott a péksüteményből. A halas tökeié nek isteni íze
volt. Amikor végzett, megtörölte a száját a zse kendővel és kinézett az
esőbe. Ma este kellett volna találkozn Giddings-szel. A férfi azután
legalább egy hétre elutazott Lua dából. És akkor ott van Robbie. És Alma.
Mindeddig nem em tette egyiküknek sem Rademeyert. Ez lett volna az ő
meglep tése.
- Mennyi? - kérdezte még teli szájjal. - Mennyiért visz Muengóba?
- Ingyen. Mindenképpen mennék.
- És mi a helyzet a visszaúttal? Kihozza a többieket is?
359
- Ezt még megbeszéljük.
- De visszajön?
- Muengóból? - vágott torz grimaszt Rademeyer. - Mérget vehet rá.
A férfi leküzdötte a töltött kifli maradékát, majd egyenként lenyalogatta
az ujjait. Csak ezután nyitotta ki a táskát és vett elő egy rádió-
adóvevőt. A táska belsejében Molly valami sötét tömböt látott, műanyag
fóliába csomagolva. Rademeyer bekapcsolta a rádiót. A készülék
automatikusan a kettes csatornára állt.
- Tessék - mondta a férfi. - Itt a lehetőség. Molly még mindig habozott.
Nem volt pénze. Még egy fogkeféje sem. Vagy egy váltás ruhája. Semmije.
- Talán a legközelebbi alkalommal kellene mennem - szólt bizonytalanul.
Rademeyer megrázta a fejét, konzultált az órájával, majd előreszólt a
fiúnak, hogy ideje indulniuk.
- Nem lesz legközelebb - vetette neki oda. - Mostantól kezdve nincs
legközelebb.
McFaul kora délután tért vissza az iskolába és amint belépett a kinti
forróságból, azonnal megérezte, hogy valami nincs rendben. Az épületet
fenekestől felforgatták, a tanteremből minden mozdítható faanyagot
elvittek. Eltűntek az ablak- és ajtókeretek, még a padlódeszkák jó része
is, és velük együtt az iskolapadok és székek, ahol egykor McFaul diákjai
ültek. Felfeszítették és kipakolták a ládákat, melyeket Bennie készített
elő a kitelepítésre. Katilo az evakuálás előtt megtagadta az engedélyt a
felszerelés elszállítására, és McFaul most már azt is tudta miért.
Letérdelt a törmelékhalom közepén és próbált minél pontosabb leltárt
felállítani a Bennie által becsomagolt holmikról. Az Ebingerek - a 2000
dolláros detektorok, melyek a földben rejtőzködő legkisebb fémdarabot is
képesek voltak felderíteni -biztosan eltűntek. A veszteséghez adódott még
a földmérő felszerelés, a prizmás tájoló, és rendkívül szeszélyes nagy
rádió-adóvevő. Velük együtt vesztek a GPS helymeghatározó eszközök is,
melyek műholdak segítségével határozták meg a földi pontok
elhelyezkedését. A betörők jobbára csak a hétköznapi
360
tárgyakat hagyták hátra - takarókat, gázfőzőt, néhány sátrai és tniközben
McFaul tovább kutakodott, újabb gondolat i gant meg a fejében.
Christianne tűnt fel a hálóterem ajtajában. Megállt a fakerett
megfosztott nyílásban, a csupasz téglafalak között. A katonj tudatta
vele, dél körül érkeztek, Katilo szigorú parancsára. Ne foglalkoztak
mással, csak az aknamentesítő felszereléssel és a anyaggal. A szomszédos
helyiségben, ahol ő és McFaul aludtí nem nyúltak semmihez.
McFaul még most is a szétszórt lábasok és serpenyők köz( térdelt. Hosszú
gondolkozás után felnézett.
- A laptop? - kérdezte. - A lemezek? Christianne bólintott.
- Azok is.
- Mindent elvittek? A lemezeket is?
- Igen.
McFaul lerogyott a fal mellé. A kis hordozható számítógép t; talmazott
minden adatot, amit csak sikerült egybegyűjteniük elmúlt öt hónapban.
Minden Muengóban eltöltött éber óráji minden akna, minden egyes
megtisztított földdarab azon a s: mítógépen és azokon a lemezeken lett
rögzítve. Bennie-nek 1< alább a lemezeket mentenie kellett volna. Még ha
Katilo mee tiltotta a kivitelüket, azért csak találhatott volna módot a
kin nekítésükre. Például egyszerűen belecsúsztathatta volna őke zsebébe.
Odaadhatta volna a gép személyzetéből valakinek. ] nem tette. Itt hagyta
a lemezeket, ahogyan minden egyebet McFaul tudta ezt. Amikor tegnap
ellenőrizte a felszerelést, azc nal kiszúrta a műanyagba csomagolt
laptopot és a csomag te jére rögzített lemezeket. Az adatokat ugyan a
számítógép n revlemezén is eltárolták, de ez most aligha jelentett
megválta hiszen azt is ellopták a lemezekkel együtt.
Ez megbocsáthatatlan, gondolta. Abszolút, százszázalél megbocsáthatatlan.
Christianne letérdelt mellé. McFaul másra sem volt kép csak hogy a fejét
rázza. Öt hónap. Háromszáz-hetvennégy emelt akna. A földek hektárjai,
melyeket biztonságossá tettel terményeknek, a kölyköknek, az állatoknak -
minden eg)
361
négyzetmétert gondosan nyilvántartásba vettek. Es ezek a feljegyzések
most eltűntek, és velük együtt az a biztonság, mely a Global védjegyévé
vált. Száz százalékos aknamentesítés, gondolta McFaul komoran. Ezt
ígérték. Soha nem működött ez másként. Nem is működhetett.
Christianne tovább beszélt a katonákról. Megtett minden tők-telhetőt,
hogy megállítsa őket, de azok ügyet sem vetettek rá. Ahogyan most McFaul
sem.
- Mi történt az állvánnyal?
- Azt is elvitték. Azt mondták, tűzifára van szükségük.
- És a térképek?
- A térképekről nem tudok semmit. Nem láttam őket.
- Miért nem, az Isten szerelmére?
- Én... - meredt rá Christianne.
McFaul felkászálódott, félretolta a lányt és újra kutatni kezdett a
szétszórt holmik közt. A térképek, gondolta. Soha nem vinnék el a
térképeket. Nem értik a piros pontokat, vonalakat, a furcsa stráfozást.
Szart se érdekli őket az ilyesmi. Semmit sem jelent a számukra. Csak
néhány koszos papírlapot. Félrelökte a takarókat. Berugdosta a
serpenyőket a sarokba. A térképek is eltűntek.
- Kik voltak ezek a fickók? Hová mentek?
- Nem tudom.
- Mi a nevük? Felismernéd őket?
- Talán - bólintott a lány óvatosan.
McFaul megtorpant az ajtóban. Katilo beköltözött az MSF házába. A kamerát
is oda vitte magával. Máris új filmekről áradozott, további snittekről
Muengo körül, majd egy egészen új jelenetsorról, valahol máshol.
Christianne megállt az ablak mellett és gondosan kihúzott egy faszáikát a
kezéből. Amikor McFaul elfordult és útnak indult, utána kiáltott.
- Hová mész?
- Megyek és megkeresem Katilót.
- Akarod, hogy elkísérjelek? McFaul vállat vont, túlságosan is dühösen
ahhoz, hogy a
lánnyal törődjön.
362
- Csinálj, amit akarsz - szólt vissza a válla felett és kibicegett
napfénybe.
Katilo a félkörben felsorakozott katonákhoz intézte szavait L MSF ház
konyhájában. Az egyik odakint álló testőr azonnal feli merte McFault és
végigkísérte az előtéren. McFaul most ott állt nyitott ajtóban és arra
várt, hogy a parancsnok végre befejezzi Katilo ovimbundu nyelven beszélt
és a hosszú monológnak jobb kezében tartott hajlékony bambuszpálca heves
mozdulat: ival adott nyomatékot. Mögötte ott állt az ellopott állvány.
McFaul tekintetével már átkutatta a helyiséget, de a kitelep tés nyomán
hátramaradt szemetet nem számítva a konyha űri sen állt. McFaul kivárt
néhány percet, majd elindult, hogy á kutassa a ház többi részét is.
Christianne hálószobáját mo Katilo lakta be. A generátor máris ott
duruzsolt az előkertbei hogy a hosszan kígyózó kábel életre keltse a
televíziót és videolejátszót. A képernyőn Katilo arcát láthatta; egy
kockát templom előtt lezajlott dicsőséges bevonulásból. A férfi felfe
nézett, a felette elsorjázó madárrajra, és a látószög csak me inkább
kiemelte izmos felsőtestét. Szinte bibliai jelenségne tűnt, prófétának,
aki eljött megszabadítani az ő népét, < McFaul megértette, hogy a vezér
szándékosan választotta ki e a képet és most már képtelen szabadulni
tőle. Újra és új visszacsévéli a szalagot, hogy kiválasztott szerepében
gyönyö ködjön. Megváltó. Király. Messiás.
McFaul lépteket hallott maga mögött és épp időben fordv. meg ahhoz, hogy
láthassa Katilo szálas alakját feltűnni az ajtók rétben. Az ezredes
végzett a feladatával és ahogy csatlakozc McFaulhoz, tekintetével azonnal
megtalálta a képernyőt.
- Nem rossz, mi?
McFaul bólintott, majd egyenesen rákérdezett az iskolából ( vitt
felszerelés sorsára. Katilo emberei egy kis méretű számít gépet is
elvittek. Hol van? Katilo felvette a videolejátszó távit nyitóját. A kép
megrebbent, majd mozgásba lendült. Katilo eli dúlt a nagytemplom felé. Ki
tudja, hányadszor.
- Elment - mormolta. - Már nincs itt.
- És hová ment?
363
- Huambóba - bólintott. - Most már az UNITA tulajdona.
- Mikor? Mikor vitték el?
Katilo elvigyorodott, miközben figyelte magát. Most a jókora faajtó előtt
állt és szenvedélyes beszédet mondott a békéről. A hálószoba ablakán
beszüremlő napfény épp a képernyőre vetült, és Katilónak egy pillanatra
le kellett térdelnie, hogy a visszaverődést kiküszöbölve csodálhassa meg
imádata tárgyát.
McFaul kezdte elveszíteni a béketűrését. Ez a bohóc tehet arról, hogy
mindenfelé aknákat szórnak szét. McFaul és csapata az életét kockáztatta
azért, hogy biztonságossá tegyék a környéket. A térképek vagy a
számítógépes adatok elveszítése ugyanazt jelentette, mintha minden aknát
újratelepítettek volna.
- A térképek - kezdte lassan. - Térképek voltak rátűzve arra az
állványra, amikor elhozták az iskolából. Hol vannak most? Mi lett velük?
Katilo ügyet sem vetett a kérdésre és megbűvölten meredt tovább a tévére.
Most ott térdelt az oltár előtt, a poros napsugarak aranyketrecében.
McFaul egy ideig nézte, amint a férfi keresztet rajzol magára, majd
odalépett a képernyő elé és elzárta Katilo elől a rálátást.
- A térképek - ismételte érdes hangon.
Katilo meglepetten nézett fel, mintha most először hallaná a kérdést. Egy
pillanatig csak a homlokát ráncolta, azután odalépett az ablakhoz és
leüvöltött az egyik testőrének. A katona futva közeledett; ugyanaz a
férfi, aki McFault a házba kísérte. Katilo elmormolt egy utasítást,
melyből McFaul egy szót se értett, és közben a tekintete máris
visszavándorolt a képernyőre. A készülék mögött McFaul most első
alkalommal ismerte fel a Glennfiddiches palackokat, melyeket legutóbb
Katilo hordozható hűtőjében látott. Katilo előrehajolt, vakon tapogatózni
kezdett kezével, majd ujjai rákulcsolódtak egy teli üvegre és kikapták a
sorból. A parancsnok fel sem nézett, mikor odalökte neki a palackot.
- Menjen a katonával - mondta. - Ő tud a maga térképeiről. McFaul rántást
érzett a karján. A katona húzta magával, hogy
elvigye őt a térképekhez. Kiléptek a napfénybe. A szomszédos épületet
egykor a testvérszervezet, az Oxfam használta, de most
364
katonák kuporogtak a kis tábortűz körül a kert egyik sarkában, körülöttük
jókora halom felaprított tűzifával. McFaul megtorpant, amint felismerte
az iskolai padok maradványait. A katonák közönyös tekintettel néztek fel.
Egyikük egy edényben funjéi kevergetett. McFaul jobban megnézte magának a
tüzet. Az egyik elszenesedett funérlap ismerősnek tűnt a számára.
Kinyújtotta a lábát, hogy átfordítsa. A lap másik oldalán még tisztán ki
lehetett venni a G-L-O-B- betűket, annak a feliratnak egy részét, melyei
Bennie oly nagy műgonddal festett fel az egyik ládára. Fekete festékkel.
McFaul végignézte, hogy csinálja.
A katonák még most is McFaulra meredtek, aki a jelbeszéd se gítségével
próbálta kérdezni őket a térképről. Kezdetben nerr értették, mit akar.
Azután a testőr a homlokára csapott és elma gyarázta a többieknek, mit
keres McFaul. Papírok voltak az áll ványra szegezve. Papírok, rajtuk
mindenféle jelekkel. Hol van nak most? Az egyik katona a tűzre mutatott,
majd eljátszotta hogy gyufát gyújt. A papír meggyújtja a tüzet,
magyarázta. A tű: megfőzi az ételt. Az ételt megtölti az üres gyomrot. A
többi kato na nevetve nézte színjátékát. McFaul egy idő után elfordult é:
sántikálva megindult a térdig érő fűben. Az arca nem árulkodót
érzelmeiről.
Már esteledett, mikor Piet Rademeyer kis kék Dove-ja leszállt, i
pneumatikus fékek felszisszentek, amint a gép megállapodott ; keskeny
leszállósáv végében. Katilo egyik teherautója máris feléjü] bukdácsolt a
földúton, majd nem sokkal később a katonák tatot szájjal figyelték, ahogy
a pilóta kisegíti Mollyt a gép hátuljából. A re pülőt biztosították
éjszakára, és a teherautó megindult Muengc felé, Mollyval és Rademeyerrel
a hátuljában. A város pereménél rá fordultak az immár sötétségbe
burkolózott útra, amely az iskol felé vezetett. Amikor a teherautó
megállt, Molly pislákoló gyertya fényt látott a helyiségben, ahol
korábban aludt. Rademeyer le eresztette a hátsó falat és leugrott a
teherautó platójáról. A kék vá szontáskát eddig egyetlen pillanatra sem
engedte ki a kezei közű A teherautó porfelhőbe burkolózva elhajtott.
Molly és Rademeyer egymásra néztek, aztán Molly elindult a iskolaépület
felé. A tanterembe vezető ajtó nyom nélkül el
365
tűnt. Ahogy átlépett a nyíláson, Molly felbukott valamiben, és
Rademeyernek kellett őt felsegítenie. Most már bizonytalanabb léptekkel
haladt tovább a helyiség túlsó végébe. A hálóteremre nyíló ajtó szintén
hiányzott. Látta, ahogyan a gyertya erőtlen fénye a csupasz/alakon
táncol, és megállt, hogy bekémleljen. A szoba túlsóvégében, a gyertya
mellett, két tábori ágy állt összetolva. Az^ágyakon mozdulatlan testek
feküdtek, és Molly mintha felismerte volna a francia nővér alakját, bár
ebben sem lehetett biztos. Halkan a nevén szólította a lányt.
- Christianne? \
Semmi sem történt. Molly Rademeyerhez fordult, már a legrosszabbtól
tartva. Rademeyer széthúzta a táska cipzárját és egy fegyvert húzott elő.
Molly dermedten figyelte. A jókora automata csöve végigpásztázta a
helyiséget, azután Rademeyer megindult előre. Molly most először figyelt
fel az üvegre. Rademeyer a közelebb eső tábori ágy mellett járt és
kinyújtotta a kezét, hogy hátrahajtsa a lepedőt. Azután rögtön engedte is
visszahullani.
-Magas fickó? - kérdezte. - Vékony? Sebhellyel az arcán?
Molly bólintott.
- McFaul - erősítette meg.
Rademeyer nevetni kezdett a félhomályban.
- Segg részeg - mondta. - A lánnyal együtt.
Éjfélre járt, mire Katilo felkereste őket az iskolaépületben. Molly a
motor köhögésére ébredt, majd hangokat hallott odakint. A sötétségben
semmit sem látott. Azután egy zseblámpa világított be az ablakon, hogy
körbejárja a hálótermet és végül a tábori ágyaknál állapodjon meg. Molly
mozdulatlanul feküdt. Máris úgy érezte magát, mint egy fogoly -
mosdatlannak, rémültnek és kiszolgáltatottnak.
- Molly? - Rademeyer hangjára ismert a fénykörön túl.
- Itt vagyok.
A fénypászma felé lendült. Molly eltakarta a szemét. A szoba másik
felében mozgolódás, majd egy elfojtott káromkodás hallatszott. McFaul,
gondolta. Felállt és odasétált az ágyakhoz. A fény követte. McFaul felült
az ágyon és a szemeit dörzsölgette.
- Mi folyik itt? H
366
- Én vagyok az. Molly.
- Kicsoda?
- Molly. Molly Jordán. - Itt szünetet tartott. -James édesanyja.
Christianne is fészkelődni kezdett és félrehajtotta a lepedőt,
majd Molly újabb hangot hallott az ablak felől. Ezúttal egy mélyen zengő
afrikai hang beszélt valamilyen partiról.
- Parti?
Christianne végtelenül zavartnak tűnt és átkarolta McFault. Az afrikai
teli torokból nevetni kezdett, amint a fénykör elhagyta a lány arcát és
végül az ágy lába mellett fekvő üres Glenfiddiches palackon állapodott
meg.
Az MSF Landcruiserjén hajtottak el, a kocsi volánjánál Katilóval. A
parancsnok láthatóan személyes használatra jelölte ki a járművet és most
éppen Christiannéval próbált beszédbe elegyedni. A francia nővér Molly és
McFaul között ült a kocsi hátsó ülésén, kezeibe temette arcát és
reménytelen küzdelmet vívott a kocsi ringatózó mozgása ellen. McFaul
egyenes derékkal, mozdulatlanná merevedve ült mellette. Mióta felismerte
Katilót a hálóterem ablakában, egyetlen szót sem szólt.
Molly az utca végéről kiszúrta az MSF házát. A szomszédos kertben
hatalmas örömtüzet gyújtottak, és a roppant lángnyelvek szikraesőt
szórtak a sötét égboltra. Mindenfelé hemzsegtek a katonák; ringatóztak a
zene ütemére, énekelgettek a feldúlt kertekben és kicsordultak az utcákra
is, hogy lassan, mosolyogva váljanak szét, amint felismerték Katilót a
Landcruiser volánjánál. Az utca mindkét szélén teherautók sora parkolt,
rajtuk még több katonával. Amikor Katilo megállt, hogy kinyissa az ajtót
és kiugorjon, Molly sokkal tisztábban hallotta meg a zenét. Valami
harsány, szenvedélyes, latin-amerikai ritmus szólt, és a katonák
önfeledten ugrándoztak a tűz körül.
Katilo kinyitotta a hátsó ajtót és intett McFaulnak, hogy szálljon ki.
Már a férfi látványa is rémületbe ejtette Mollyt. Katilóból szinte
sugárzott az erő, a tekintély. Bármit is akart, könnyedén megkaphatta.
Molly még életében nem látott olyan mosolyt, amely ennyire nélkülözte
volna a melegséget.
-A kamera, barátom. Képek. Még több képet akarok.
367
McFaul tovább meredt az örömtűzre. A táncosokon túl, kipányvázva az egyik
fa csonkjához, valami nagytestű állatot látott meg. Molly is felfigyelt
rá.
-Mi az?
McFaul átkarolta Christiannét.
- Egy ökör - felelte csendesen. - A ma esti műsor.
- Mit keres itt? \
McFaul a nő felé fordult, olyan pillantással, amely egyszerre tükrözött
szánalmat és megvetést. Rademeyer bedugta fejét az ablakon és kurta
fejmozdulattal Katilo felé intett.
- Komolyan beszél. Azt akárja^hogy kiszálljon. Valami filmről van szó. -
Nyugtalanul csengett a hangja.
McFaul felnevetett.
- Mondja meg neki, hogy a kamera gallyra ment. Mondja, hogy fel kell
tölteni az aksikat. Mondjon, amit akar.
Rademeyer visszafordult Katilóhoz. Az UNITA parancsnok hallott minden
egyes szót. Benyúlt a kocsiba és hatalmas kezébe fogta Christianne állát,
hogy maga felé fordítsa a lány fejét.
- Lesz egy kis buli - morogta. - Utána.
- Mi után? -Jó kérdés.
A férfi hagyta a szavakat kicsengeni, azután visszahúzta a kezét.
Rademeyer tért vissza.
- Nem tréfál, ember - sürgette McFault. - Én aztán ismerem a fickót.
- Tényleg?
McFaul minden látható érzelem nélkül nézte egy ideig, azután vállat vont
és kikászálódott a Landcruiserból, hogy egyetlen szó nélkül félretolja az
útjából Katilót és eltűnjön az MSF ház belsejében. Egy perc múlva
visszatért, és Molly felismerte Llewelyn kameráját a kezében. Katilo
közben csatlakozott a mulatozó katonákhoz és most magához intette
McFault. McFaul hátraszólt Rademeyernek, hogy hozza Christiannét. És
Mollyt is.
Molly beérte McFault, ügyet sem vetve a szemtelen, sokat mondó
pillantásokra.
- Mi történt Llewelyn kazettájával? - suttogta. - Amit itt forgatott?
Dömingosszal? 7
368
- Odabent - intett McFaul az MSF ház felé.
- Biztonságban? Sértetlenül?
- Az biztos. Odáig van érte.
A járdaszegélynél megtorpant és kihívóan nézett Katilóra. Molly megállt
mellette. Még itt is - jó húsz méternyire a pattogó örömtűztől - a bőrén
érezte a perzselő hőt. Különös szag terjengett körülöttük; átható,
csípős, keserédes aroma, és Molly forgatni kezdte a fejét, a szag
forrását kutatva.
McFaul a szeméhez emelte a kamerát és lassan végigpásztázott a tűz körül
gyülekező katonák arcán. Katilo emberei önfeledten nevettek és
tréfálkoztak. Sokan sörösdobozokat szorongattak a kezükben. McFaul
fittyet hányt Katilo hívogatására és oldalt lépett, egyre közelebb és
közelebb araszolva a tűzhöz. Rademeyer állította meg.
- Magát akarja.
- Bassza meg.
- Tegyen a kedvére, haver.
Katilo most közelebb húzódott hozzájuk és odahajolt Rademeyer füléhez. A
pilóta bólintott és eltűnt az árnyékok közt. Molly figyelte, amint
kapkodva beszél az egyik katonával. A katonatársaival ellentétben
fegyvert tartott a kezében, egy AK-47-est. Amikor előrehajolt, hogy
felvegyen valamit a földről, Molly azonnal ráismert Rademeyer
vászontáskájára. Rademeyer nemsokára visszatért. A kis, műanyag fóliába
zárt csomagot tartotta a kezében és próbálta átadni Katilónak, de a
parancsnok csak a fejét rázta és McFaul felé intett. Rademeyer közelebb
lépett, még mindig kezében szorongatva a csomagot. Molly értetlenül
nézett rá.
- Mi az?
McFaul le sem vette a tekintetét a keresőről.
- Ganja - felelt Rademeyer helyett. - Itt a buli ideje. Elment a? a csepp
józan eszük is. - Leeresztette a kamerát. - Nem érzi a szagát?
Valaki felhangosította a zenét. Katilo intett McFaulnak, hog) kövesse. A
férfi kedélyesen átkarolta Christianne vállát és köze lebb húzta magához,
akár egy kedves nagybácsi. Lassan körül járták a tüzet. A zsarátnok túlsó
felén, még mindig a fa csonkja
369
hoz kikötve, ott állt az ökör. A hangos zenétől és a kavarodástol
megrémült állat próbált arrébb oldalazni, de mindkét hátsó lábát
kipányvázták, és hatalmas feje köré is szoros hurkot vetéltek. Molly
meredten nézte egy pillanatig, a fekete szemekben táncoló lángokat
figyelve.
Amint Katilo közelebb ért, néhány katona kivált az ünneplő
tömegből\derékigkigombolt ingben és verítéktől fénylő testtel. Egyikük
zavartalanul dohányzott tovább, míg társai elkezdtek táncolni a csapdába
esett állat körül, tapsolva és csizmájuk talpával verve a zene ütemét.
Kívülről tudták a szöveget, és valahányszor egy sor végére értek, a
cigarettázó katona olyan közel hajolt az ökörhöz, hogy alig néhány
centiméternyire került az arcától, és belefújta a füstöt az állat
orrlyukaiba. Az ökör próbált visszakozni, de kötelékei minden
mozdulatával szorosabbra fonódtak rá.
Katilo egy-két percig figyelte a katonákat, miközben testével ringatózott
a zene ütemére és szorosan átölelte Christianne vállát. Amikor végre
elengedte a lányt, az kis híján elvágódott, és kellett kapaszkodnia
McFauIban, hogy visszanyerje az egyensúlyát. McFaul keze rátalált az
övére. Most Rademeyer elegyedett beszédbe Katilóval.
-Azt akarja, hogy innentől kezdve vegyen fel mindent - tolmácsolta
McFaulnak. - Azt mondja, ez nagyon fontos.
McFaul odasúgott valamit Christiannénak, és Molly látta, hogy a lány
betűri az ingét a farmerjába. Katilo összeütötte a tenyerét. Lassan az
összes táncoló katona mozdulatlanná merevedett. Katilo rövid beszédet
tartott, majd a katonák üdvrivalgásban törtek ki. A parancsnok ezután
türelmetlenül intett az Ak-47-est hordozó katona felé. A férfi előhúzott
egy hosszú macsétát. Katilo elvette tőle és ejtett néhány próbavágást a
levegőben. Emberei valamennyien elnémultak. A parancsnok az ökör felé
lépett. Az állat látta a közeledését és rémülten igyekezett hátrálni
előle, de a kötelek visszatartották, és Katilo alig egy pillanatot várt
csak, mielőtt felemelte a macsétát, hogy egyetlen jól irányzott csapással
átvágja a szerencsétlen állat légcsövét. Az ökör levegő után kapkodva
felnyitotta a száját, és Molly hallotta az utolsó sziszegve távozó
leheletet, amint az állat lábai megbicsaklot-
370
tak. Katilo újra a húsába hasított, tovább mélyítve a vágást, és a vér
szökőkútként tört fel a körben álló katonák felé, ahogy az állat a földre
zuhant.
Molly a rosszulléttel küszködve elfordult és hallotta, hogy a? emberek
éljenezni kezdik vezérüket, azután újra felcsapott a zene, és Molly
visszafordulva McFault látta, talán ha félméternyire a haldokló állattól,
amint követi Katilo minden egyes mozdulatát, miközben a férfi felvágja
késével a roppant hasfalat és kiontja a gőzölgő beleket a kiszikkadt
fűre. Amint végzett a munkával odalökte a vértől csöpögő macsétát a
várakozó katonának és intett, hogy végezzen a mészárosmunkával. Ezután
hátrébb terelte maga körül az embereket, majd elkezdte rávetni a tűzre az
iskolapadok utolsó maradványait, és a katonák segítettek neki, méL
magasabbra tornyozva a roppant örömtüzet. És amikor a kör kellően
szélesre tágult, Katilo Christiannét kezdte szólongatni.
A katonák az út mellett találtak rá a lányra, aki a magas fűber görnyedve
éppen a gyomrán könnyített. Odavonszolták és fel ajánlották Katilónak,
aki uralkodó kézmozdulattal bocsátotta e őket, majd megragadta a lány
kezét és megpörgette. Christi anne máris beleszédült a groteszk táncba,
de Katilo elkapta, mi előtt még elvágódhatott volna, és egyenesen
tartotta, széleser vigyorogva és fogadva emberei üdvrivalgását. Eszelős
táncba kezdtek - a bábos és a rongybaba - és az alig néhány méternyire
álló McFaul szorgalmasan szalagra vett mindent, közömböser Katilo
gúnyolódására, a kiáltozó katonákra és a zene üteméi visszhangzó több
száznyi csizmatalpra. Amikor Katilo végre el engedte a lányt, a zuhanó
testet követte a lencsével és hirteler ráközelített az afrikai lábainál
elterülő lányra.
Katilo megállt a lány felett és meredt tekintettel nézett le majd
elvakkantott egy parancsot és a zene abban a pillanatbar elhallgatott. A
férfiak mozdulatlanná kövültek. Senki sem kiál tott. Senki sem mozdult.
Katilo elkezdte kigombolni az ingét majd miután lecsupaszította
felsőtestét, tekintetével megkeres te McFault és megbizonyosodott róla,
hogy a férfi veszi minder mozdulatát. Azután újra szólt katonáihoz.
Rademeyer értett egy keveset ovimbundu nyelven. Molly a fér fi mellett
állt, és immár maga mögött hagyta az összes félelmét
371
A várakozás véget ért. Bármit is tesznek Christiannéval, azt vele is
megteszik. James talán nagyon is olcsón megúszta.
Rademeyerre pillantott és meglepetést olvasott le a férfi arcáról, mikor
Katilo beszéde véget ért. A lázadók parancsnoka még mindig ott állt
Christianne teste felett. A lány mozdulatlanul feküdt, térdeit egész
az^álláig felhúzta, a szemeit szorosan összezárta. Katilo még egy hosszú
pillanatig nézte, azután előrehajoli és betakarta az ingével. A katonák
hitetlenkedve nézték, majd kiábrándultan elkezdtek visszaszállingózni a
tűz felé. Molly némán figyelte őket, miközben szétáradt tagjaiban a
végtelen megkönnyebbülés. McFaul Rademeyerhez fordult.
- Mit mondott?
Rademeyer a katonákat figyelte, amint azok nekiláttak, hogy felaprítsák
az ökör még meleg húsát.
- Azt mondta, hogy holnap útnak indulunk. - Megvonta a vállát. - Van
valami dolga Zairében.
Tizenkettedik fejezet
Egy órával hajnal után hagyták el Muengót. Katonák jöttek értük
teherautókon és vitték ki őket a reptérre. A hűvös, kora reggeli fényben
a város szinte átlagosnak tűnt - asszonyok és gyerekek indultak a piacra,
öregek kotorásztak a szeméthegyek között, néha még egy-egy kóbor kutyát
is láttak, amint a partoldal kiszikkadt füvében a kövér fekete varjakat
hajkurássza.
Katilo előttük ért a felszállópályához és ott őgyelgett a gép körül,
miközben Rademeyer az utolsó, felszállás előtti ellenőrzéseket végezte. A
férfi valahonnét szerzett egy vadonatúj terepruhát, míg az oldalán
hatalmas automata pisztoly lógott. Éppen egy banánon rágódott, és amikor
McFaul leugrott a teherautó hátuljáról, az ingzsebébe nyúlt és odaadott
neki egy kis kazettát. A kamera, mint mondta, már a gép fedélzetén van.
Képeket akart a felszállásról, képeket a légi útról. Először Huambóba, az
UNITA északi főhadiszállására repülnek, és McFaulnak ott is filmeznie
kell majd. Katilo ezredesnek utazni támadt kedve, és mint mindig, most is
azt akarta, hogy a világ láthassa.
McFaul egyetlen szó nélkül elvette a kazettát. Christianne mái felszállt
a gépre és a bal oldali ülést foglalta el, közvetlenül az utasteret és a
pilótakabint elválasztó rekeszfal mögött. McFaul csatlakozott hozzá és
leült mellé a folyosó másik oldalán. Christianne alig vette tudomásul a
jelenlétét; elfehéredő ujjakkal, görcsöser szorongatta az övét. Az egész
éjszakát az iskolaépület egyik félree ső sarkában töltötte, néma
csendben, gondolataiba temetkezve éí túlságosan is megrendülten ahhoz,
hogy aludni vagy szólni tud jon. A háború véres valósága végül őt is
megtörte. Még Muengc iránti elkötelezettsége is semmivé foszlott.
373
Keletnek szálltak fel/Katilo a másodpilóta székébe ült, míg McFaul
próbálta megőrizni az egyensúlyát a pilótafülke nyitott ajtajában
megállva. A kamkordert nem lehetett egykönnyen használni a szűkös térbén.
McFaul a végén fel is adta a kísérletezést és karnyújtásnyira maga elé
tartotta a gépet, Katilóra irányította a lencsét és buzgófi reménykedett,
hogy így is kielégítő felvételeket készít. A Dove állhatatosan emelkedett
a hajnali párafelhők közt, és Katilo utasítására Rademeyer hosszú,
elnyújtott kört írt le a város felett, mielőtt Huambo felé fordult volna.
Molly is lefelé nézett az utaskabinban. Kétezer láb magasságból nézve
Muengót mintha meg sem érintette volna a háború; a pa rányí házak békésen
keretezték a csillogó folyót, tisztán ki lehetett venni a templom
tornyának elnyúlt árnyékát. Ahogy a gép tovább kapaszkodott felfelé,
Molly felismerte a városból kivezető utat és követni kezdte a vonalát,
míg el nem ért a mangófák-kal pettyezett dombhoz, amely alatt James
nyugodott.
Molly a hideg plexiüvegnek préselte arcát és a tájat fürkészte
tekintetével, miközben a gép tovább fordult észak felé. Christi-annéval
ellentétben neki sikerült néhány órát aludnia, és mostanra az elmúlt
éjjel eseményei furcsán távolinak tetszettek; mintha egy régi filmben
látta vagy egy regényben olvasta volna őket. Nem mintha nem hitte volna
el, hogy valóban megtörténtek. Épp ellenkezőleg, a szíve még most is
hevesen zakatolt, ahogy a dobozos sörökre gondolt, melyeket Katilo rájuk
erőszakolt. Mégis, volt valami az örömtűz körül lejátszódott
eseményekben, amely szinte összegzését adta az elmúlt két hétnek. Attól a
pillanattól kezdve, hogy a luandai repülőtéren leszállt a Jumbo Jet
fedélzetéről, Molly élete visszavonhatatlanul megváltozott. És nemcsak a
szagok, a hőség, a környezet miatt. Nemcsak a szegénység vagy a kényszerű
szenvedések miatt. Valami ennél sokkal személyesebb, bensőségesebb dolog
hatott rá. Eljött ide, hogy megtudja az igazságot James-szel
kapcsolatban, és ehelyett saját tudatlanságának, közönyének mélységeit
fedezte fel. Az élet egyszerűbb és mégis összetettebb lett a számára,
mint azt valaha képzelte volna. A dolgok, melyek egykor oly sokat
számítottak - pénz, vagyon, társadalmi rang -, értéktelenné silányodtak,
és amit eddig alábecsült - a törődés értékét, a rész-
374
vétet mások nyomorúsága iránt - hirtelen mindennél fontosab lett a
számára. Az élet, végtére is, mások életéről szól. Ha háts fordítunk a
többieknek, mi magunk leszünk semmivé.
McFaul visszahúzódott a pilótafülkéből és betette maga mc gött az ajtót.
Végigmérte Christiannét, majd lerogyott az ülésb Molly mellett és
előhúzott egy kazettát a zsebéből, hogy mej mutassa neki.
- Ezt akarta?
Molly megnézte a kazettát és azonnal felismerte Todd Lh welyn szálkás
írását a címkéjén. „Muengo", írta a férfi. „Aknamc zők".
- Ez az, amelyeken Domingos...
- Igen.
- Katilótól van?
- Igen.
- Ő adta magának?
- Nem tehetett mást. Szerepelni akar a filmben, amit neker kellene
leforgatni. Csomószor megnézte már, és ő sem ostob; Nagyon jól tudja,
mennyit ér. - Egy pillanatra elhallgatott. Odahaza - tette hozzá.
- És maga leforgatja neki azt a filmet?
- Igen - bólintott McFaul. - Mint udvari operatőr. Királyi kint vezessél.
- És hisz magának?
- Természetesen. Okosan is teszi.
- Úgy érti, hogy tényleg meg akarja csinálni a filmet?
- A legteljesebb mértékben. - McFaul felemelte a kamerát. Használtam
ilyet azelőtt is. Afganisztánban. Csak ráirányítja í ember valamire és
már fel is vette. Ügyes kis jószág.
- De mi lesz azután? Otthon? Mit fog azután csinálni?
- Összevágom az anyagot.
- Saját kezűleg?
- Ha nem lehet másképp, akkor igen.
Molly Alma Bradleyre gondolt. Mennyire lehet összetett dolc a
filmkészítés? Mennyire nehéz? Hosszú évek tapasztalatára va hozzá
szükség? McFaul újból zsebre tette a kazettát és a kan kordért
tanulmányozta.
375
- Van egy nő Luandáiban... - kezdte Molly - egy hivatásos tévés producer.
Angol. Londonból jött.
- Valóban? V
- Igen, és nagyon érdeklik... - vándorolt Molly tekintete-McFaul
ingzsebére - Llewelyn anyagai.
McFaul bólintott, ide egyetlen szót sem szólt. A megszokott maszk mögött
teljes átalakulás ment végbe. A szemek, gondolta Molly, azok árulkodnak;
valami parázslik, izzik bennük. A megkeseredett közöny, melynek a férfi
előző este tanújelét adta, mostanra nyom nélkül eltűnt. Molly áthajolt a
keskeny folyosón és próbálta túlsuttogni a motorok kitartó morajlását.
- A neve Alma... - folytatta. - Alma Bradley.
- Kinek a neve?
-A tévés producernek. Nagyon jók a kapcsolatai. Olyan... -vonta meg a
vállát Molly - kedves. Teljesen más, mint Llewelyn.
McFaul felhúzta szemöldökét Llewelyn nevének említésére, azután a gép
légörvénybe került és meredeken zuhanni kezdett, McFaul pedig épp az
utolsó pillanatban kapta el a kamerát, mielőtt az kibukott volna az
öléből. Védelmezőn szorította magához a gépet, miközben újra hátradőlt és
kinézett az ablakon. Molly latolgatni kezdte, hogy érdemes-e tovább
próbálkoznia. Ha Alma filmet készít az aknamezőkről, akkor Robbie is
levegőhöz juthat. Nem fenyegeti veszély az állását a Terra Sanctánál,
hiszen a szervezet megkapja az áhított nyilvánosságot, és nem kell kínos
magyarázkodásba bocsátkoznia Winchesterben. McFaul kezét érezte a karján.
A férfi a pilótafülke . felé biccentett.
- Még azzal se bajlódott, hogy testőrt hozzon magával - jegyezte meg. -
Nem árulkodik ez valamiről?
Molly értetlenül ráncolta a homlokát.
- Mégis miről?
- Katilóról és rólam. - Megpaskolta a kis kamerát. - Na meg erről.
A Dove negyven perccel később landolt Huambóban, miután szoros
dugóhúzóban leereszkedett a tízezer lábnyi magasság-
376
ból. Piet Rademeyer lassan gurult az olajosan csillogó aszfalté és
fokozatosan visszafogta a motorokat. Egyetlen gép parko csak a
terminálépület megfeketedett betontömbje előtt; ho padozott orrát egy
halom gumiabronccsal támasztották al Katilo tűnt fel a Dove
pilótafülkéjéből, hatalmas testével betol ve a keskeny folyosót, majd
megállt Christianne mellett és maL elé intette. A lány bizonytalanul
feltornászta magát az ülésbő kerülve McFaul tekintetét. Molly dermedten
nézte Christiannét.
- Mi történik?
- Leszállok. - A lány vállat vont. - Meg lett beszélve.
Felé nyújtotta hűvös, élettelen kezét, és Molly azonnal mej érezte, hogy
nem akarja folytatni az értelmetlen beszélgetés Azután Katilo tolni
kezdte a lányt maga előtt a folyosón, e Mollyt megcsapta a perzselő
hőség, amikor az ajtó megnyílt kabin hátsó felében. Odakint az aszfalton
egy teherautó tűnt fe majd felcsapott Katilo hangja, és Molly az ablakhoz
fordulva Iá ta, hogy éppen egy osztagnyi katonát igazít el. A teherautó
od; farolt a Dove-hoz, és Rademeyer portugálul kiáltozva végigold; Iázott
a folyosón. Az iskolából származó aknamentesítő felszen lést a
rakodótérben rögzítették le, és a géptörzs rázkódni ke; dett, ahogy a
katonák nekiláttak a kipakolásnak. Eközben újab jármű tűnt fel a
leszállópályán; egy koszos Peugeot, a karosszt riához rögzített jókora
vöröskeresztes zászlóval. A Peugeot a tt herautó mellett állt le. Egy
fiatal férfi és nő szállt ki belőle. A n odaszaladt Christiannéhoz és
átölelte.
- MSF.
Molly felnézett. McFaul állt meg fölötte és hajolt oda az ablal hoz. Hogy
kitegyék Christiannét, nyilvánvalóan az ő ötlete voli része a Katilóval
kötött egyezségnek. Miután több hónapos osi rommal sikerült elfoglalnia a
várost, Huambóban jelenleg a UNITA parancsolt, ám a városban több tízezer
menekült is ideij lenes otthonra lelt, és a Médecins Sans Frontiéres
munkásai it maradtak, továbbra is élvezve az UNITA főparancsnokság támc
gátasát. Rendszeresen közlekedtek a segélyjáratok Luanda felé és egy-két
nap múlva Christianne egy 747-es fedélzetén má úton is lehetett Európa
felé.
377
Molly figyelte, ahogy a lány beül a PeWot-ba. Veterán viharvert
uzemanyag-utantöltő kocsi tűnt fi most az aszfalton és Rademeyer maga
után kezdte vonszolni a súlyos csövet a Dove szárnya fele. Chnstianne a
férfira mutaLt, mondott valamit a mellette ulo nőnek és amikor a Peugeot
Wzgásba .endült hotelen elkapta Molly tekintetét. Molly felemelte a kezét
és visz > nozta Chnstianne fáradt üdvözlését, majd felnézett McFaulra
hogy lássa a férfi búcsúját, de McFaul addigra elfordult és nem adta
semmi jelet, hogy érdekelné a lány sorsa.
Fél óra múlva elhagyták Huambót és lassan újra felkapaszkodtak az
áttetszően kék égboltra. Katilo maréknyi friss gyümölcscsel a kezeben
tűnt fel újra és a kabinban telepedébe, ahol McFaul bajonettjevel
kedélyesen felnyitott egy túléret ana nászt. McFaul még Huambóban
előrement a pTlótafülkébe és megtalálta a térképet, melyet Rademeyer
használt az utazás so ran. A pilóta vékony ceruzavonallal előre bejelölte
az útirányt Huambotol északra, es a vonal Kinshasa felé mutatott. Az
egyetlen kitérőt egy Cafunfo nevű hely jelentette
Kinshasa^ Zaire fővárosa, alig egy órányi repülőútra feküdt a határtól
McFaul szerint Katilo egy kis üzletet akart itt nyélbe utm Találkoznia
kellett néhány kapcsolatával, akik a szocialis-
S t rInTta" Segíte"ék - °lyan -berekkel, akik nél-
kül az UNITA egész egyszerűen nem működhetett volna. Bajtársak voltak,
vagy ha ugy tetszik, útitársak a szabad Angola felé vezető hosszú utón,
és Katilo számára kiemelt fontossággal bírt hogy az o tarsasagukban is
megörökítsék. Hogy egészen ponto! san m. a találkozó tétje, azt McFaul
sem tudta, annál inkább számított viszont az útközben tett kitérő.
Cafunfo Lunda Nortéban a hatalmas északi tartományban feküdt és Angola
legfontosabb gyemantbanyainak adott otthont. McFaul maga soha nem járt
ott, de a hírét mindenfelé hallotta. Több millió fontnyi gyémán került
itt felszínre, bőségesen elegendő ahhoz, hogy működésben tartsa az UNITA
háborús gépezetét. Cafunfo afa hely gya-nitotta McFaul joggal, ahol a
lázadók a malacperselyt tarják
Molly neman hallgatta McFaul szavait és emlékezett rá hogy Robbie-tol is
valami hasonlót hallott még Luandában. EitőU
378
helyről beszélt ő is, ebben biztos volt. Alma töretlenül remér kedett
benne, hogy filmet forgathat Cafunfóban, bár egyetl kormánytisztviselőt
se talált, aki hajlandó lett volna kiállíta neki a hivatalos
engedélyeket. Pontosan emiatt kezdett el < deklődni a másik film után. És
Molly pontosan emiatt tért viss Muengóba, hogy megszerezze Llewelyn
elveszett kazettáját.
Állított az ülésen és kényelembe helyezte magát. A nap átft rósította a
kabin levegőjét, és az elmúlt viharos huszonnégy ó után végtelen békesség
áradt szét Mollyban. McFaul is új élet látszott ébredni. Magabiztosságot
és küldetéstudatot árasztó és amikor megnyugtatta, hogy az elkövetkező
néhány napb; nem lesz mitől tartania, ő boldogan hitt neki. Mintha
társasul záson lenne. Egy-két órára megállnak majd Cafunfóban, azut; már
repülnek is tovább Kishasába. Ott valószínűleg eltölteni egy éjszakát.
Talán még egy szállodába is bejelentkeznek. Meli víz. Szappan.
Megmoshatja a haját, belemerülhet egy fürdőká ba, tiszta ruhákba bújhat -
akár veszi, akár kölcsönzi őket. Mái gondolat is mosolyt csalt az arcára,
és végigtekintett az alatta < terülő tájon, Afrika végtelen, sápadtzöld
szavannáin. A szem kezdtek lecsukódni, és a motorok egyhangú ütemére
lassan < szunyókált, hogy perccel később riadva ébredjen. Katilo óris
teste töltötte be a szemközti ülést. A férfi az ablaknak préselte; arcát,
akár egy kisgyermek, és álmodozó tekintettel meredt a lí ványra. Hosszú
idő után ébredt csak rá, hogy Molly őt figyeli, < felé fordult az
ülésben. Az öblös hang most lágyan zengett, al hallhatóan a motorok
duruzsolása felett.
- Tudja, mit jelent az Angola szó? Kikongo nyelven? -Nem.
- Vasat. - Katilo elmosolyodott. - Érti ezt?
Molly újra felmérte a panorámát. Kígyózó folyót látott, mögc te kéklő
hegységet.
- A vas országa? - kérdezte. - Mint a gyémánt országa?
- Nem - szélesedett tovább Katilo mosolya. - Vasorszá Olyan, akár a
népe.
A Dove jó egy órával később lassan ereszkedni kezdett. Katii még mindig
ott ült a Mollyval szemközti ülésben, és most elfő
379
dúlt, hogy megrázza az alvó McFault. Ideje előkészíteni a kamerát. A gép
immár gyorsan veszített magasságából, amim Rademeyer visszafogta a
hajtóművek teljesítményét, és MoIIy az ablaknál ülve figyelte, ahogy a
gép élesen elfordul és üldözőbe veszi a végtelen szavannákon átrohanó
árnyékát. A szárny alatt egy folyó csillámló vonala tűnt fel. Ahogy
lejjebb ereszkedtek, a víz színe sárgásbarnára váltott, fehér pettyekkel
azokon a helyeken, ahol kiálló sziklák törték meg az áramlatot. A folyó
mindkét partján hatalmas aknák nyíltak. Emberek hemzsegtek a fejtésekben,
parányi fekete pontok, és Molly látta, ahogyan felnéznek a felettük
elmorajló gépre, kezükkel vetve árnyékot a perzselő nap ellen.
Katilo folyamatosan beszélt, belebújva az idegenvezető bőrébe. Az
embereket odalent kamanguistasnak nevezik. Illegálisan tevékenykedő
bányászok, zömében földönfutó angolaiak, akik mindent kockára tesznek
abban a reményben, hogy gyémántot találnak. A váratlan gazdagságról szóló
mesés történetek tízezrével hajtják őket ide az ország minden feléből.
Angola drágaköveit a legnemesebbek között tartják számon. Legtöbbjük a
folyó medréből, illetve a folyópartokon kerül a felszínre. Lejjebb az
állami vállalat, az Endiama fenekestől felforgatja a folyót és hatalmas
bulldózereket használ a művelethez, de itt a kamaguistas kézzel csinál
mindent. Minden héten, mesélte Katilo, tucatnyi holttest kerül elő a
folyóból; olyan bányászoké, akik a vízbe fulladtak, miközben az áhított
gazdagságot keresték. De minden héten akadnak olyanok is, akik néhány
drágakővel a kezükben bukkannak fel az örvénylő vízből, megváltva ezzel
saját és családjuk jövőjét.
A gép széles ívben tovább kanyarodott és lassan maga mögött hagyta a
folyót. Molly a futómű robaját hallotta maga alatt, majd a motor
hangfekvése megváltozott, az orr élesen előrebukott, és rohamosan
közeledni kezdett a szavanna barnászöld talaja. A landolás korántsem volt
zökkenőmentes, és a gép csak nagy sokára állapodott meg, hatalmas
porfelhőt kavarva maga körül. Katilo felugrott a helyéről és a hátsó ajtó
felé fordult. A keze szorosan markolta meg az automata fegyver agyát, és
Molly észrevette, hogy a biztosítópánt is szabadon lóg. A motorok egy
pillanatra
380

felpörögtek, ahogy a gép tovább taxizott a göröngyös kifutón. / ablakon

keresztül Molly egy hatalmas amerikai terepjárót látót egy Chevroletét,
amint lépést tart velük. Ketten utaztak az els üléseken; a volán mögött
ülő férfi szélesen mosolygott.
A repülőgép végre megállt, és Rademeyer lelőtte a motoroka Katilo máris
kilépett a hátsó ajtón és a terepjáró felé vette a irányt, egyik kezével
a pisztolytáskát gombolva. Molly a testé érezte a szavanna forró
leheletét, amint feltornászta magát a ülésből és követte McFault a
napsütésbe.
Katilo magához ölelte a kocsi sofőrjét. Alacsony, sovány fér volt,
sebesen villanó tekintettel, rózsaszín öltönyben. KatiL Dominique-ként
mutatta be nekik. A másik férfi közben megkf rülte a terepjárót. Rövid
csövű, fekete géppisztolyt hordozót magával és megrázta Katilo felé
nyújtott kezét, majd a két féri franciául üdvözölte egymást.
Valamennyien beszálltak a terepjáróba, hátrahagyva a gép pisztolyos
férfit a Dove őrzésére. Katilo ragaszkodott hozzá hogy lefilmezzék a
városba vezető úton, és McFaul most is a ke tesőre tapasztotta a szemét,
miközben a kocsi végigbukdácsolt; göröngyös földúton. Nemsokára
visszaértek a folyóparthoz. In nét a fejtések még nagyobbnak tűntek, mint
odafentről, é: Molly alaposan megnézte őket, miközben a Chevrolet elvihar
zott mellettük. Minden gödör mélyében férfiak hemzsegtek négykézlábra
ereszkedve és a csupasz kezükkel feltépve az isza pot. Csak annyi időre
álltak meg, míg néha csákányért vagy lapá tért nyúltak. Vas, gondolta
Molly. Vas, gyémántok, és heti tizen két temetés.
Húsz perccel később elérték Cafunfót. Az isten háta mögötti település a
teljes széthullás jegyeit mutatta - durva földutak, fahulladékból és
hullámlemezből összetákolt nyomorúságos viskók, és olyan jelenetek,
melyek még a békés Muengónak is szégyenére váltak volna. Mégis, a
nyomornegyedekben is számtalan jelét lehetett látni, miféle gazdagságot
hozhat a gyémántbá-n^ászat. Két kölyök focizott az út mellett, 100
dolláros Reebok edzőcipőben. Egy fiatal angolai Ray-Ban napszemüvegben és
bőrkabátban előrehajolt, hogy kinyissa egy sportos BMW ajtaját. Két
asszony egy Zanussi hűtőszekrényt vontatott maga után.
381
Molly érdeklődéssel nézte a különös várost és csak fél füllel hallgatta
Rademeyert. A pilóta láthatóan jól ismerte a helyet. A bőrkabátok,
mesélte éppen McFaulnak, konténerszám érkeznek ide. Több ezer dollárba is
belekerül egy darab, és még választani se lehet köztük, hiszen valamennyi
egyforma. Akárcsak a sportcipők, a hűtők, vagy a japán hifik, melyek itt,
Cafunföban, kötelezően hozzátartoznak a háztartáshoz. Ha valaki itt akar
élni, nem kevés pénzt kell keresnie. Egy sört még megúszott az ember egy
tízesből, de ha már a BMW-jét is meg akarta tankolni, akkor - legalábbis
a rosszabb napokon - nemigen kapott vissza-járót az ötszázasából.
A Chevrolet balra kanyarodott és megállt a felsorakozott katonák előtt.
Katilo megtalálta az elektromos ablakleeresztő gombját. Az egyik katona
feszesen szalutált, amint felismerte az ezredest, és félrelépett,
elhessegetve maga mellől a többieket is, majd a terepjáró befordult egy
védett udvarra.
Két göcsörtös fa között frissen mosott ruha száradt a kötélen; az egyik
fa árnyékában egy kecskét kötöttek ki az ott várakozó Mercedes limuzin
visszapillantó tükréhez, Az udvar túlsó végében alacsony vályogépítmény
állt, a fakeretes ajtó mindkét oldalán egy-egy állig felfegyverzett
őrrel.
Katilo kiszállt a Chevroletből és intett McFaulnak, hogy kövesse.
Rademeyer is kipattant, majd nyitva tartotta az ajtót Mollynak. A katonák
tisztelettudóan félreálltak és szégyenlős mosollyal viszonozták Katilo
széles vigyorát. A kalyiba belsejében a fém polcokon mindenfelé nyugati
holmik tornyosultak. Budweiseres üvegek. Mikrohullámú sütők. CD lemezek.
Molly még egy csomag Bath Oliverst is felismert az egyik sorban. Utoljára
a londoni Harrod's-ban látott ilyent.
Katilo máris beszédbe elegyedett egy köpcös angolaival, aki egy hatalmas
fa íróasztal mögött üldögélt. A rovarok és a nyirkos levegő rég felfalta
az íróasztal egyik lábát, melyet most egy halom külföldi magazinnal
támasztottak alá. Molly az újságokra meredt, magában azon tűnődve, hogy
Cafunfóban ugyan ki fizethet elő a Vogue-ra. Katilo harsányan
felnevetett, áthajolt az asztalon és lelkesen megrázta a felé nyújtott
kezet, majd bemutatta az angolait McFaul kamerájának. A férfit Ivannek
hívták, és
382
jó barátja volt Katilónak. Ő irányította Cafunfót. Semmi sem tö ténhetett
itt az ő engedélye nélkül.
Az angolai bólintott és minden lelkesedés nélkül néze bele a lencsébe,
mint akit nem indít meg különösebbe Katilo hízelgése. Az ujjain nehéz
aranygyűrűk sorakoztál zsebéből vastag 100 dolláros köteg kandikált elő.
Az íróaszt; szélére tolt mérleg után nyúlt, majd kihúzott egy fiókot mag
mellett és maréknyi átlátszó műanyag zacskót vett elő belőli Valamennyi
zacskó alján tucatnyi nyers gyémánt rejtőzött, í amikor elkezdte kirázni
őket a mérleg serpenyőjébe, a gy< mántok élesen metszett, üveges hangot
hallattak. Iván mag; hoz vette a számológépét, és miután a negyedik
zacskó tárta mát is a mérlegre rázta, bepötyögött néhány számjegyet í
Katilo felé fordította a gépet. Katilo elvette a számológépet L játékosan
letakarta a kamera lencséjét, míg leolvasta a sz; mot, majd franciául
mordult rá a férfira. Dominíque, az ölt( nyös angolai, előhúzott egy
tollat és aláírásával látott el eg papírívet, majd megmutatta az iratot
Katilónak, aki továbbac ta azt Ivannek. Iván elkezdte visszacsomagolni a
gyémántc kat, a serpenyőből visszaöntve őket a zacskókba. Katilo ellet
őrizte a zacskók épségét, majd vigyorogva tartotta fel ők( McFaul
kamerája elé, ahogyan egy horgász mutatja fel dí nyertes fogását. Nem
sokkal később újra a szabadban találta magukat, az őrök tiszteletteljesen
biccentettek feléjük, é Iván megállt az ajtónyílásban, hogy kedélyesen
eltréfálko: zon Dominique-kal.
Molly értett egy keveset franciául. Legjobb lesz még világo: ban
Kinshasába érni. Hogy ne kelljen osztozni a gyémántokon reptéri
hiénákkal.
Miután visszatértek a repülőtérre és Rademeyer újra tanko ta a gépet egy
40 gallonos hordóból, probléma támadt a Dov egyik motorjával. Kedvező
hátszélben taxiztak el a fák vonal; ig és Rademeyer már arra készült,
hogy felemeli a gépet, am kor a jobb oldali szárny felől határozott
dörrenés hallatszot Rademeyer próbálta stabilizálni a helyzetet egy
erélyes gá; fröccsel, de amikor újabb dörej következett, ezúttal már jóví
hangosabban, leállította mindkét hajtóművet és felbukkar
383
az utastérben, kezében maréknyi szerszámmal és egy „Jan Smuts Nemzetközi
Repülőtér" feliratú bevásárlószatyorral. - Oda a gyújtás - jelentette be.
- Gyertyát kell cserélni. Molly figyelte egy ideig az ablakon átszűrődő
forró napfényben és amikor két óra múlva felébredt, a férfi még mindig a
burkolatától megfosztott motor fölé hajolt, fejét és nyakát most mái-
széles karimájú szalmakalappal védve. Mire végzett a munkával, késő
délutánra járt, és az árnyékok hosszan elnyúltak a felszállópályán. Amint
bezárta a hátsó ajtót és visszatért a pilótafülkébe, Rademeyer újra
felpörgette a motorokat és addig járatta őket teljes gázon, míg meg nem
bizonyosodott róla, hogy a probléma magszűnt. Néhány perccel később már
újra a levegőt hasították a Cuango-folyó széles szalagja felett és Zaire
felé vették az irányt.
Kinshasa 500 mérföldnyire északnyugatra feküdt Cafunfótól, és alaposan
besötétedett, mire Rademeyer kinyitotta a fülke ajtaját és hátraszólt a
kabinba, hogy készülődjenek a leszállásra. Molly keresztülhajolt a
folyosón és felébresztette McFault, majd megszorította a biztonsági övét.
Alattuk, az ablakon keresztül elmosódottan, távoli fénypettyeket látott;
csillámló gyémántok a sötétség mélyén. Lassan ereszkedtek, és a város
kiterjedt alakot öltött alattuk, majd az egyik szárny hirtelen
leereszkedett és a jellegtelen sötétség visszatért. Néhány perccel később
Rademeyer leeresztette a gépet a kinshasai nemzetközi repülőtér
aszfaltcsíkjára, és Molly figyelte, ahogy a fékezés nyomán lelassulnak a
mellettük szaladó leszállófények. A távolban hasas Jumbo Jeteket látott
parkolni a terminálépület előtt. Molly egy pillanatig lenyűgözve nézte
őket, azután elmosolyodott magában és meglazította a biztonsági övet.
Ezek a gépek Európából érkeztek. Tíz órával ezelőtt még Párizsban,
Brüsszelben, vagy Lisszabonban voltak. A nevek mintha egy másik, idegen
világhoz tartoztak volna. A gépek ezzel az erővel jöhettek volna a
világűrből is.
Felnézett. McFaul állt felette, meggörnyedve az alacsony kabinban. Új
kazettát helyezett a kamkorderbe, majd kitámasztotta magát az ülés
támláján, miközben a gép tovább gurult a kifutópályán. Amikor végül
megálltak, McFaul behajolt a pilótafül-
384
kébe, hogy megkérdezze Katilót, mi legyen most, és Molly f gyelte, amint
az UNITA- parancsnok keresztül préseli testét a ajtón és kilép az
utasfülkébe. A transzfert már elintézte. Várja őket.
Fehér BMW húzódott oda a Dove mellé. Rademeyer lezárta gépet és
csatlakozott hozzájuk a kocsiban, majd odahajtottak ; terminálhoz. Az
épületben szinte tökéletes sötétség uralkodott Katonák és tisztviselők
hemzsegtek mindenfelé, ide-oda cikázv; a pultok között. Mindegyikük saját
lámpát és számológépet hor dott magával, és valahányszor megálltak,
bedugták a felszereié süket az aljzatokba, mielőtt ellenőrizték a légi
okmányokat. Pa rányi fénykörök a sötéten örvénylő káoszban. Molly már
koráb ban szólt Rademeyernek, hogy nincs itt az útlevele, de a fiatal pi
lóta gúnyos mosollyal félresöpörte a problémát. Katilo, súgtí oda neki,
már-már diplomáciai mentességet élvez. Senki sé szállna vitába vele. A
szabályok rá egyszerűen nem vonatkoznak
Molly követte a hatalmas angolait a zsúfolt csarnokon át. A padlón
mindenfelé szemét és üvegcserép hevert, és valahányszor megálltak,
idegenek tűntek fel mellettük, hogy átvegyék csomagjaikat, segítsenek a
vámvizsgálatnál, vagy nagy köteg helybeli valutát kínáljanak fel. A
kitartóbbak körülvették Mollyt és már-már elvágták a többiektől, amikor
McFaul visszafordult és erélyesen megragadta a kezét.
Odakint a várakozó taxik között újra meglátták a BMW-t. A hátsó ajtó
nyitva állt, és Katilo megállt a kocsi mellett. Biccentett McFaul
kamkordere felé.
- Készen áll?
McFaul megállt a járdaszegélyen, hogy besegítse Mollyt a kocsiba.
- Mit akar?
- Csak legyen készen.
- Mire?
Molly meghallotta Katilo harsány nevetését, azután a férfi fürgén
bepattant a sofőr mellé. Rademeyert mintha a föld nyelte volna el.
Biztosan akadt valami elintéznivalója a gép körül. A pilóta őriztetni
akarta a gépét, legkevesebb két fegyveressel. Ő majd külön megy be a
városba.
385
csak azután taszította el magától a hullát, hogy a lábával átfordítsa,
majd lopva vessen egy pillantást McFaul felé, mielőtt a maradék tárat is
beleüríti a férfi hasába. A tetem görcsösen rándult össze a belehatoló
lövedékektől, és Katilo még utoljára bele is rúgott, mielőtt visszaindult
volna a BMW felé. A műszerfal alatt talált egy bontatlan csomag
papírzsebkendőt és gondosan megtörölgette a kezeit, mielőtt folytatta
volna a telefonbeszélgetést. Molly lehunyta a szemeit. Kezével
kitapogatta a nyitott ablak keretét, kihajolt és beleokádott a kocsi
által keltett légörvénybe. Újra meghallotta Katilo hangját. A
telefonbeszélgetés mostanra véget ért, és a parancsnok látni akarta a
képeket. A képek remekül sikerültek, nyugtatta meg McFaul. Egyszerűen
fantasztikusak.
Katilo a Hotel Intercontinentalban foglaltatott szobákat. Molly még
mindig kábán és elveszetten vágott keresztül a hatalmas előcsarnokon,
ahol különféle jelek mutattak a jegyirodák, a teniszpályák, az
úszómedence, a szauna irányába. Az üzletek idebent még most is nyitva
voltak. Egy gyógyszertár mellett illatszerboltot látott, a polcaira
kiállított finom parfümökkel. Ahová csak nézett, Európa köszönt vissza
rá. Diorella. Johnny Walker. Benetton. Az ismerős7 nevek. A nevek, melyek
a hazafelé vezető utat kikövezték. Hogyan lehet mindennek bármilyen köze
Katilo hétköznapi, közönyös brutalitásához? És mikor lesz már vége a
borzalmaknak?
A liftek mellett Molly erőtlenül támaszkodott McFaulra. Katilo eltűnt
valamerre.
- Segítsen - könyörgött neki. - Kérem.
A liftek megnyíltak, és Molly érezte, ahogy McFaul megfogja a karját.
Hirtelen iszonyú hőség tört rá, és úgy érezte, menten elájul. A lift
szisszenve indult felfelé, majd az ajtó megnyílt, és ő váratlanul egy
folyosón találta magát, újra menet közben. Képek, gondolta, képek
mindenfelé. Az esőerdők buja vegetációja. Veszélyeztetett gorillafajok. A
szálloda úri közönségének felkínált egzotikus Afrika.
McFaul előrehajolt, hogy kinyissa az ajtót. Hatalmas szoba terült el
előttük; a súlyos franciaágyat lágy fényekbe burkolta a rejtett
világítás. Az ablak üvegtáblái a padlótól a mennyezetig elfog-
388

lalták a falat, és a fények félhomálya mögött Molly a folyó söté tükrét

látta. Nekitámaszkodott az ajtókeretnek és figyelte, ahog McFaul
összehúzza a függönyöket. A férfi még most sem vol hajlandó megszabadulni
a kamerájától.
McFaul odasietett hozzá, hogy megkérdezze, jobban érzi-magát. Molly azon
kapta magát, hogy a fejét rázza. Le akart fe küdni. Haza akart menni.
Megcsömörlött Afrikától, akárcsa Christianne.
McFaul nem szólt, csak lefirkantott valamit egy darabka papti ra.
Odanyújtotta neki. Molly elvette.
- Mi ez?
- A szobaszámom - biccentett a telefon felé. - Csörögjön, h szüksége
lenne rám.
- Nem lesz semmi baj.
- Nem - enyhült meg egy kicsit McFaul - fel van zaklatva, d ez minden. Ez
nem is lehet probléma, főként azok után, am ken eddig keresztülment. A
múlt éjszaka, akkor volt ba; Muengóban volt baj. Most már lassan
elrendeződnek a doi gok. Higgye el nekem.
Molly a fürdőszobába ment és kiöblítette a száját, azután leül az ágy
peremére és levette a cipőjét. Még mindig érezte a hányi dék ízét a
szájában.
- Muengo valóságos paradicsom ehhez képest. Gyűlölöm ei a helyet.
Gyűlölöm, hogy ilyen hidegvérrel gyilkolnak. Ért er gem?
- Igen. Természetesen megértem. - Szünetet tartott. - Aluc nia kellene.
Próbálja elfelejteni.
- Bárcsak el tudnám.
- Próbálkoznia kell.
Molly felnézett és eltöprengett rajta, vajon mit kellene tenni ahhoz,
hogy közelebb kerülhessen ehhez a különös férfihoz. A utolsó huszonnégy
óra megfosztotta a józan ítélőképességétő Már azt sem tudta, hol van.
Elveszettnek, kiszolgáltatottna érezte magát, és semmire sem vágyott
annyira, mint a bizonyo; ságra, hogy egy napon hazamehet innét.
McFaul lehajolt Mpllyhoz és egy pillanatra a vállára tette a ke zét.
Molly megfogta, minden erejével megszorította, majdzavai
389
tan elengedte. Hallotta a férfi lépéseit, amint keresztülvágott a
szőnyegen. Miután ismét könnyített a gyomrán, újra kiöblítette a szájat
es lerogyott a kád oldala mellé.
Egy idő után összeszedte magát és visszabotorkált a hálóba Az
oltozködőasztal mellett rátalált a minibárra. Kinyitotta a hűtőt
^választott három miniatűr vodkásüveget és egy doboz mangólevet.
Felsorakoztatta őket az ágy mellett, felhajtotta a takarót és meg azzal
sem bajlódott, hogy levetkőzzön. Újra egész testében remegni kezdett és
egyszerűen képtelen volt erőt venni magán Lehunyta a szemeit és próbált
egy sarokpontot találni; bármit amibe belekapaszkodhat; egy mentőövet a
háborgó tengerben' Egyszeriben a férjét látta maga előtt. Giles a
Mollyjay kabinja ban alít. Nyár volt, és Giles régi kék rövidnadrágját
viselte Felé je integetett. Molly a nevét kiáltotta és próbálta magára
vonni a figyelmet, de a férfi már elfordult és széles mosollyal nézett ki
a? ablakon.
Molly érezte, hogy forró könnyek perzselik az arcát. A könnvek
végigperegtek az árkokban és átnedvesítették a párnáját Giles-nak nem
szabadott volna így magára hagynia őt. Giles-nak maradnia keltett volna
hogy most megnyugtassa. Hogy szorosan magához olel^ itt kellene lennie
vele ezen a hajnali órán, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Ő is
egyetértene vele Katilóval kapcsolat ban. Az az ember egy szörnyeteg. Az
élet semmit sem jelent a számara.
Molly keze végigsöpört az éjjeliszekrényen és rátalált az esvik parányi
vodkásüvegre. Lecsavarta a kupakot és az orra alá tartót ta az üvegcsét.
Mindig is gyűlölte a tömény italokat, soha nem is elt velük, de most
semmilyen szagot nem érzett. Újra lehunyta a szemet es elgondolkodott
rajta, hogy talán haza kellene telefo nalnia. Kinshasából biztosan
egyszerűbb lehet telefonálni mint Luandában viaskodni a részvétlen
központosokkal. Felhívhatná Patncket es megtudhatná a legfrissebb híreket
Giles-ról- mee-tudhatná, hogy - valami csoda folytán - a férje
sértetlenül előkerült. Próbálta elképzelni a beszélgetést - Patrick
valószínűleg mar a lefekvéshez készülődik, megáll a hallban és felveszi a
tele font udvariasan és türelmesen, mint mindig, ő pillanatokon belül
u,ra könnyekben törne ki, ezt jól tudta, és idővel Patrick
390
rákényszerülne arra, hogy bevallja, amit amúgy is tud. Giles h; lőtt.
Megrázta a fejét és próbálta összeszedni magát, felidézv lelki szemei
előtt azokat a helyzeteket, melyekben egyedi kellett boldogulnia. A
futás, gondolta. A csapás, amely keres; tülvágott az úton, túl a csikorgó
kapu szárnyakon. Lábaina dobogása, amint ősszel keresztültáncolt a
lehullott faleveh ken; a tél első fagyos csókja az ajkain. Mostanra a
mezőszé sövényekre jégként kérgesedett rá a hajnali pára. Érezte a h deg
levegőt az ajkai között; hallotta a sirályok sikoltását, m< Ivet a
tengerről felszakadó széllökések sodortak a part fel< Próbált
belekapaszkodni ezekbe a képekbe, mint korábl helytállásának
bizonyítékaiba, de Giles hirtelen szétfoszlato mindent - a Molly Jay
fedélzetén sértetlenül tért vissza a óceánról; a tűzhelyen teavíz forrt,
-a. Daily Telegraph szétterí ve a lekvártól máris ragacsos
konyhaasztalon. Giles felnézet ahogy ő zihálva, kifulladva, mégis
diadalmasan beesett az a tón, edzőcipőjével széthordva az előszobában a
távoli vidi kek sarát. Hosszú lábait kinyújtóztatta az asztal alatt, hogy
f< léje tolja a székét, és közben máris nyúlt a teáskannáért. Felk nált
neki egy szelet pirítóst és közölte vele, hogy közönsége futóbolond. És ő
- még mindig kifogyva a szuszból, de szél< sen mosolyogva - lelkesen
bólogatott.
Molly felnyögött, oldalt fordult és beletemette arcát a párn; ba,
megfeledkezve a miniatűr vodkásüvegekről.
A telefon hajnalban ébresztette McFault. Lehempergett az ág ról, és
beletelt néhány másodpercbe, míg felismerte a hangot vonal túlsó végén.
- Ken?
- Igen.
- Megkaptad a telexet?
- Igen.
McFaul felült az ágy peremére. Múlt éjjel küldte el a telexet szálloda
recepciójáról és ragaszkodott hozzá, hogy azonnal ké: besítsék. Ken
Middleton normális esetben korán reggel már L íróasztala mögött ült. A
Global számos különböző időzónába
391
tevékenykedett, és Middleton mindig azzal kérkedett, hogy előbb kezd,
mint bárki más a csapatából.
Ken máris a jegyekről beszélt, miközben még egyszer ellenőrizte az
időpontot és a járatszámot.
- A tizenkettes, holnap.
- így igaz.
- De miért Párizs?
- Az van legközelebb. Nincs közvetlen járat.
- Biztos vagy benne?
- Igen. Múlt éjjel utánajártam. Az Air Francé délben indul. Az pont
megfelel nekünk. - McFaul szünetet tartott. Arra kérte Middletont, hogy a
két előre kifizetett jegyet az Intercontinentalba küldje. A telex nem sok
helyet hagyott a kétségnek. Muengo felért egy katasztrófával. Ő és Bennie
még hálát adhat a sorsnak, hogy egy darabban megúszta.
Middleton újra végigment a teendőkön. Ha az ember aknamezőkön dolgozik,
az alaposság válik a rögeszméjévé.
- És ki ez a Jordán? - kérdezte végül.
- Egy barátom.
- És miért mi fizessünk a fickónak?
- Egy hölgyről van szó.
- Hölgyről?
- Igen. Emlékszel James Jordanre? A srácra, aki aknára lépett? Elküldtem
neked a jelentést. Ó az anyja. ;
- De minek a jegy?
- Majd elválik. - McFaul elnyomott egy ásítást. - A helyedben én hosszú
távú befektetésként kezelném.
McFaul egy órával később hívta fel Mollyt. A nő azonnal felvette a
telefont, és a vékony, erőtlen hang azt jelezte, hogy Molly az éjszaka
javarészét ébren töltötte. McFaul beszélt neki az utazás
előkészületeiről. Nem fognak visszatérni Angolába, egyenesen hazarepülnek
Európába. A jegyek már készen állnak. Katilo rendezi a hotelszámlát. Csak
egy probléma van.
- Mi az?
- Az útlevél. Azt mondta, Luandában hagyta. El kell mennie az itteni
követségre. Ők kiadhatnak egy ideiglenes útlevelet.
392
Mondja nekik azt, hogy ellopták vagy ilyesmi. Sokszor előf( dul ilyen.
Molly tiltakozni kezdett és azzal érvelt, hogy nemigazán ke vélik a
nagykövetségen, de McFaul gyorsan közbevágott.
- Rademeyernek is itt kell lennie valahol. Majd beszélek ve hogy kísérje
el magát. Jobb lesz, ha együtt maradnak. Máskülc ben bármi előfordulhat.
- Bármi?
McFaul zaklatottságot hallott ki Molly hangjából és megnyu tattá, hogy
nincs mitől tartania. Egy kis hátszéllel a hétvégé már Angliában lesznek.
Marad rá elég ideje, hogy összekap magát.
- De miért? Mi lesz azután?
McFaul az íróasztalnál ült, az ablak mellett. A folyó túlsó pa járói
idelátszott Kinshasa testvérvárosa, Brazzaville - apró, val tóan fehér
épülettömbök a zöldellő hegyláncok háttere elő Molly elismételte a
kérdést, ezúttal ingerültebben, és McFaul < mosolyodott.
- Karácsony - felelte. - Már csak tíz napja maradt a vásárlásra
Katilo még az ágyban feküdt, amikor McFaul bekopogtatott; ajtaján. Az
ezredes szó nélkül beengedte McFault és elindult fürdőszoba felé. A
selyemköntös alatt teljesen meztelen voi McFaul letelepedett az egyik
karosszékbe és kivett egy csorm kasudiót a mini bárból. Katilo fél órával
korábban hívta át mag hoz.
- Délben, oké?
Katilo feltűnt a fürdőszoba ajtajában. A selyemköntös helye most
törölközőt viselt a derekán, és McFaul hallotta, ahogy forró víz megtölti
mögötte a fürdőkádat.
McFaul bólintott.
- Itt leszek - felelte. - Tizenkettőkor.
- Van még szalagja? Ezek a fickók rengeteget beszélnek.
- Nem gond.
Katilo egy pillanatig elgondolkodva nézte, majd visszahátrált fürdőbe.
Már korábban, a telefonon keresztül tisztázta a déli t; lálkozó
fontosságát. Akikkel találkoznia kellett, nagystílű játékc
393
ik;Tfk ^nettek az Angolában kialakult helvétet és az UNI FA mellett
tették le a voksukat. Reálisan gondoládé tárev lagos üzletemberek, ezért
nincs idejük a luandai szocllS " Bármilyen fegyvert be tudtak szerezni,
amit csak Katilo ml vezett, es a találkozót éppen azért szervezték, hogy
ö S2S" " nak egy méltányos bevásárlási listát
°sszeall,tsa-
Katilo olvasatában mintha egy jótékonysági akcióról lett volna szo,
segélyekről és könyöradományokról, di M Fau gyamtotta hogy sokkal inkább
lesz szó kőkemény üzletről A gyémántokért cserébe Katilo vásárolt magának
egy repülő gépre való nehézfegyvert. Ez már csak így működött Ezlh tett
az egyedüli az oka a cafunfói kitérőnek. ívan aki C^t igasgatta, minden
bizonnyal az UNITA védőszárnyai aíat"e vekenykedett. A védelemért cserébe
- az őrök az ajtónál t utcán sorakozó katonák - elvárták, hogy a
gvémánth" ' t egy jelentős hányadával támogassa'az Ü^T^X az olyanok
képviselték, mint Katilo; magas rangú harc éd pa rancsnokok, akik
felhatalmazást kaptak rá, hog^ a fe^X zesro tárgyaljanak. Mióta csak
Angolába érkezett Sauí
UNIT^h ," 1 P*rrCSn°k0k dvali2álá-röl hallott. Bár az UNI FA belső
fegyelme jótékonyan elfedte az ilyen feszüítsé geket, arra az esetre, ha
Sarimbi megnyerte a háborút mn denkeppen számolni kellett a széthúzással.
Győzelem esetén azonnal meg fog indulni a versenyfutás a díjakért Eg^
bár sonyszek a kabinetben. Egy külföldi megbízatás. Elmondhatatlan
gazdagság. Határtalan lehetőségek Nem csőd-, h7 Katilo ennyire
vadászta a népszerűséget. Mrika^aTakárc^k a vüag bármely más táján, egy
jól sikerült videó je entette a legrövidebb utat a népszerűséghez
intette a
Katilo beereszkedett a meleg fürdőbe és kikiáltott McFaulnak McFaul az
ajtóhoz lépett, hogy bekémleljen a párafüggön7mS " Katik>a műanyag
szappantartóval játszadozott; a hatafmaLmeg által krszontott víz alig
néhány centiméterrel maradt cs7aDe rem alatt. Meztelenül, kiterülve a
fürdőkádban, a férfi teljesen védtelen volt. Ennél könnyebben egyetlen
más kal^J^
SLT vele' ^ mé8is kö2ömbös maradí ^ i-
394
- Nagy buli lesz - szólalt meg. - El kell jönnie. A kamerájáv: együtt.
- Mikor?
- Nemsokára. Talán holnap. Talán azután.
McFaul leült a vécécsészére. Már korábban tisztázta, milye fontos
elrepülnie az Air Francé járatával, és most újra áttekir tette az érveit.
A tévés dokumentumfilm gyorsan romló ári cikk. Ha képernyőre akarták
vinni Katilo háborúját, gyorsa kellett cselekedniük. Ha itt marad
Kinshasában, a vágásra é szerkesztésre szánt értékes időt vesztegeti.
Katilo figyelmese hallgatta, miközben tovább játszadozott a
szappantartóval, é elfogadni látszott az érvelés logikáját. Amikor McFaul
befejem te, felnézett.
- Gondolja, hogy működni fog? Ez a videó?
- Igen.
- De az én számomra is?
McFaul ezen eltöprengett egy ideig. Veszedelmes lett voln alábecsülni
Katilót. Sokan megtették már, és a többségük valc színűleg rég halott.
- Mondja el, hogyan fogja megszerkeszteni - folytatta a pa rancsnok. -
Mondja el, milyen lesz.
McFaul vállat vont. Hogy a megfelelő szavakat mondja el ; megfelelő
sorrendben, még soha életében nem volt ilyen fon tos.
- Először is nagyon erőszakos lesz - kezdte óvatosan. - Na gyón véres.
- Az aknamezőkkel?
- Igen.
- És a barátjával? Domingosszal?
- Igen.
- És velem?
- Természetesen.
- Miért? Miért természetesen?
- Mert elsősorban magának köszönhető, hogy ott vannak azok az aknák.
Hosszú csend állt be. McFaul érezte, ahogy a veríték gyöngyözni kezd a
homlokán.
395
- Gondolja, hogy én öltem meg Domingost? - kérdezte Katilc végül.
- Tudom, hogy maga ölte meg Domingost.
Katilo egy hosszú pillanatig csak nézte. Azután lassan bólintott.
- Igaza van - mondta halkan. - De végül is győzelmet arattam.
A kinshasai brit nagykövetség a Zaire-folyó közelében feküdt. Piet
Rademeyer valahonnét szerzett egy vadonatúj Mercedest színezett
ablakokkal és most lehúzódott a követség előtti parkolóba. A kocsi
légkondicionálása nem működött megfelelően -forró levegőt fújt hűvös
helyett - de a férfi ennek ellenére sem engedte letekerni az ablakot.
Esküdözött, hogy ezzel elrontanák a kocsiról és róluk a képét, márpedig
Kinshasában semmi nem lehetett olyan fontos, mint a megjelenés.
Molly kiszállt a Mercedesből és elindult a követség kapujában őrt álló
gurkha felé. A szálloda egyik butikjában és a McFaultól kölcsönvett
pénzből új ruhát vett magának, de az anyag máris nyirkosán tapadt a
testéhez. Hogy új ruhát próbálhatott magára, felért egy megváltással. Az
elmúlt két hétben legalább öt kilót lepasszolt.
A gurkha egy kis irodába irányította. Mielőtt elindultak volna, Molly
idetelefonált a hotelből és kifejtette a problémáját. A központostól
kapott hívószámot és miután ezt bemondta, várnia kellett néhány percet,
míg a vastag táblaüveg mögött helyet foglaló tisztviselő végigfutotta a
listáját. Végül felnézett.
- Mrs. Jordán?
- Igen.
- A követségi ügyvivő beszélni szeretne önnel. Kérem, várakozzék odakint.
Molly köszönetet mondott és újra kilépett a napfénybe. Szürke, esővel
terhes felhők tornyosultak a folyó felett, és az Avenue de Trois mentén
sorakozó fákat egyre erősebb széllökések borzolták. Molly behajolt a
Mercedesbe, hogy tudassa Rademeyerrel, egy ideig valószínűleg várakozniuk
kell. A múlt éjjel érzett kétségbeesés mostanra nyomtalanul
szertefoszlott. A hazaút ígérete korábban elképzelhetetlen, végtelen
nyugalmat váltott ki benne.
396
Próbára tétetett és életben maradt. Senkinek sem tartozik boa
natkéréssel.
Az úton egy fiatalember tűnt fel a követség épülete felől és t invitálta
Molly. A nagykövetséget magas fal vette körül, a teteji szögesdróttal. A
fal mögött néhány barakk-stílusú építmény egy úszómedence húzódott meg. A
parkolóhelyeken Rangé R verek sorakoztak; a hozzájuk illő trélereken
pedig felfújható g micsónakok. Molly felmérte a látványt, miközben a
főbejár felé tartottak. Ha elvette a pálmákat és a bougainvilleákat, a Lo
don körüli hat megye bármelyikén érezhette magát.
A követségi ügyvivő negyvenes éveiben járó, kimért, kétrészi kosztümöt
viselő hölgynek bizonyult, aki hátul szoros kontyba fogta össze tincseit
és szinte permanens türelmetlenséggel t kintett a világra. Amikor Molly
leült az íróasztala elé, a nő e^ pillanatig sem bajlódott az udvarias
bevezetéssel. Egy telexi fektetett maga elé, melyen piros filccel jól
láthatóan bekariká: ták a kulcsszavakat.
- Kapcsolatba léptem Luandával - kezdett bele azonnal. - Eg; általán
nincsenek elragadtatva.
- Ebben biztos vagyok - mosolygott Molly. - Megsértettem v; lamilyen
törvényt?
- Aligha erről van szó. Amennyire tudom, azt tanácsoltál hogy ne utazzon
az ország belsejébe. Ön pedig szántszándéka figyelmen kívül hagyta a
tanácsukat.
- Igen.
- Nem is egyszer, de kétszer.
- Igen.
- És mindkét alkalommal... - A nő idegesen ráncolta a homlo kát és
keresni kezdte a város nevét a telexen.
- Muengóba mentem - segítette ki Molly. - Ott temették el a fi amat.
A nő bizonytalanul bólintott és egy pillanatra megakadt az ér velésben,
Molly pedig azon kapta magát, hogy az íróasztalár álló bekeretezett
fényképet nézi. Az ügyvivő egy vasrácsos kapu előtt feszített, zöld
anorákban és magas szárú csizmában. Mellette, meghajolva a heves szélben,
jó kiállású, hatvanas férfi mosolygott.
397
- Gondolja, hogy én öltem meg Domingost? - kérdezte Katil< > végül.
- Tudom, hogy maga ölte meg Domingost.
Katilo egy hosszú pillanatig csak nézte. Azután lassan bólintott.
~ Igaza van - mondta halkan. - De végül is győzelmet arattam.
A kinshasai brit nagykövetség a Zaire-folyó közelében feküdt. Piet
Rademeyer valahonnét szerzett egy vadonatúj Mercedesi színezett
ablakokkal és most lehúzódott a követség előtti parkolóba. A kocsi
légkondicionálása nem működött megfelelően -forró levegőt fújt hűvös
helyett - de a férfi ennek ellenére sem engedte letekerni az ablakot.
Esküdözött, hogy ezzel elrontanák a kocsiról és róluk a képét, márpedig
Kinshasában semmi nem lehetett olyan fontos, mint a megjelenés.
Molly kiszállt a Mercedesből és elindult a követség kapujában őrt álló
gurkha felé. A szálloda egyik butikjában és a McFaultól kölcsönvett
pénzből új ruhát vett magának, de az anyag máris nyirkosán tapadt a
testéhez. Hogy új ruhát próbálhatott magára, felért egy megváltással. Az
elmúlt két hétben legalább öt kilót lepasszolt.
A gurkha egy kis irodába irányította. Mielőtt elindultak volna, Molly
idetelefonált a hotelből és kifejtette a problémáját. A központostól
kapott hívószámot és miután ezt bemondta, várnia kellett néhány percet,
míg a vastag táblaüveg mögött helyet foglaló tisztviselő végigfutotta a
listáját. Végül felnézett.
- Mrs. Jordán?
- Igen.
- A követségi ügyvivő beszélni szeretne önnel. Kérem, várakozzék odakint.
Molly köszönetet mondott és újra kilépett a napfénybe. Szürke, esővel
terhes felhők tornyosultak a folyó felett, és az Avenue de Trois mentén
sorakozó fákat egyre erősebb széllökések borzolták. Molly behajolt a
Mercedesbe, hogy tudassa Rademeyerrel, egy ideig valószínűleg várakozniuk
kell. A múlt éjjel érzett kétségbeesés mostanra nyomtalanul
szertefoszlott. A hazaút ígérete korábban elképzelhetetlen, végtelen
nyugalmat váltott ki benne.
396
Próbára tétetett és életben maradt. Senkinek sem tartozik bo natkéréssel.
Az úton egy fiatalember tűnt fel a követség épülete felől és invitálta
Molly. A nagykövetséget magas fal vette körül, a tete szögesdróttal. A
fal mögött néhány barakk-stílusú építmén> egy úszómedence húzódott meg. A
parkolóhelyeken Rangé i verek sorakoztak; a hozzájuk illő trélereken
pedig felfújható; micsónakok. Molly felmérte a látványt, miközben a
főbejá felé tartottak. Ha elvette a pálmákat és a bougainvilleákat, a Le
don körüli hat megye bármelyikén érezhette magát.
A követségi ügyvivő negyvenes éveiben járó, kimért, kétrés; kosztümöt
viselő hölgynek bizonyult, aki hátul szoros kontyb fogta össze tincseit
és szinte permanens türelmetlenséggel kintett a világra. Amikor Molly
leült az íróasztala elé, a nő e pillanatig sem bajlódott az udvarias
bevezetéssel. Egy teles fektetett maga elé, melyen piros filccel jól
láthatóan bekarik; ták a kulcsszavakat.
- Kapcsolatba léptem Luandával - kezdett bele azonnal. - Ej általán
nincsenek elragadtatva.
- Ebben biztos vagyok - mosolygott Molly. - Megsértettem v lamilyen
törvényt?
- Aligha erről van szó. Amennyire tudom, azt tanácsolta hogy ne utazzon
az ország belsejébe. Ön pedig szántszándékk figyelmen kívül hagyta a
tanácsukat.
- Igen.
- Nem is egyszer, de kétszer.
- Igen.
- És mindkét alkalommal... - A nő idegesen ráncolta a homle kát és
keresni kezdte a város nevét a telexen.
- Muengóba mentem - segítette ki Molly. - Ott temették el a fi amat.
A nő bizonytalanul bólintott és egy pillanatra megakadt az ér velésben,
Molly pedig azon kapta magát, hogy az íróasztalát álló bekeretezett
fényképet nézi. Az ügyvivő egy vasrácsos kapi előtt feszített, zöld
anorákban és magas szárú csizmában. Mel lette, meghajolva a heves
szélben, jó kiállású, hatvanas férfi mo solygott.
397
- Az ember vállalja a kockázatot - mutatott rá Molly - amikor elveszíti
egy közeli hozzátartozóját, olyasvalakit, akit nagyon szeret.
-Aligha erről van szó, Mrs. Jordán. Ez itt nem Stowe-on-the-Wold.
- Változtat ez bármin is?
-Attól tartok, igen. -A nő hátradőlt a székben, láthatóan kissé
meglágyulva. - Sajnálom, ami a fiával történt. Valamennyien együtt érzünk
önnel. De az élet hihetetlenül veszélyes tud lenni odakint. Angolában
polgárháború folyik. Emberek halnak meg. - Vállat vont. - Mindig ez
történik. Mi megtesszük, ami tőlünk telik, de sosem könnyű.
- Mi nem könnyű?
- Megértetni a helyzetet az önhöz hasonlókkal.
- Úgy gondolja, otthon kellett volna maradnom?
- Úgy gondolom, Luandában kellett volna maradnia, ahogyan azt
tanácsoltuk. Természetesen jogában állt ide utazni. Végtére is, szabad
világban élünk. De azután... - sóhajtott fel - jobban oda kellett volna
figyelnie ránk.
Molly előrehajolt, hogy megigazítsa a ruhája szegélyét. Nem is emlékezett
rá, utoljára mikor lovallta magát ilyen dühbe. Mit tudhat ez a nő
egyáltalán James-ről? Honnét veszi a bátorságot, hogy az elmúlt két hét
eseményeit ennyire leegyszerűsítse?
- Azért mentem Muengóba, hogy megtudjam, mi történt a fiammal - kezdte
halkan. - Tudni akartam, hogy halt meg a fiam.
- Amennyire tudom, a fia aknára lépett.
- így volt.
-Akkor talán neki is jobban oda kellett volna figyelnie. A legtöbb
önkéntes sokkal óvatosabb. Csak kevesen halnak meg.
- Nem ez a lényeg.
- Hát akkor mi?
- Nem - rázta a fejét Molly, belevörösödve a haragba. - Az én fiam nem
egyszerűen meghalt. Megölték. Valaki megölte. Ezért akartam Afrikába
jönni. Hogy választ kapjak a kérdésemre.
- Egy akna ölte meg - ismételte az ügyvivő. - Egy akna miatt halt meg.
- Na persze. Csakhogy valaki odatette azt az aknát. Ezek nem természetes
körülmények között nőnek. Valaki gyártja őket. Va-
398
laki eladja őket. Valaki megveszi őket. Két héttel ezelőtt mt nem tudtam,
hogy megy ez. Ma már tudom.
- És ez megkönnyít valamit is? Hogy tudja?
- Igen, nekem könnyebb így.
- Miért?
- Mert... - Molly elhallgatott és a tekintete újra a bekereteze fényképre
vándorolt. - Mert ez fontos, ilyen egyszerűen.
- Kinek fontos? Magának?
- Másoknak. Más anyáknak. És más gyerekeknek. - A fotó fel intett. - Más
férjeknek.
Az ügyvivő tekintete fagyosabb lett, mint valaha.
- Az ott az apám - mondta végül - ha rá gondolt volna.
- Rendben - vonta meg a vállát Molly - akkor az apja. Nem e: számít.
Valaki, aki közel áll az emberhez, hirtelen meghal, é: maga tudni akarja,
miért. Ez nem Isten akarata. Nem földren gés, hurrikán, vagy hasonló. Egy
ember bűne. Valaki meghal Valakit megölnek. És másvalaki tehet róla. Ez
magának tényleg nem mond semmit? Tényleg ennyire ostoba lennék?
- Inkább esztelen. Esztelenül viselkedik.
- Esztelenül? Mert nem hagyom annyiban? Esztelen vagyok? -Molly
visszaemlékezett arra a reggelre ott az iskolában, amikor a nyitott
ablakon keresztül beszüremlett Bennie hangja, és ő pontosan megtudta,
hogyan is halt meg James. -A fiam alatt felrobbant egy taposóakna. Kis
híján a darabjaira széttépte. Egy hullazsákba vitték vissza Muengóba. És
nem tudták hová tenni. Volt egy barátnője, aki...
- Kérem, Mrs. Jordán...
Az ügyvivő a homlokát ráncolta és mély zavarában mindent megtett volna,
csak véget vessen ennek a kínos beszélgetésnek, de Molly a fejét rázta és
nem könyörült rajta. Ő kezdte ezt a beszélgetést, az Isten szerelmére.
Hát akkor most hallgassa végig.
- Az én fiam semmi rosszat nem tett. Ami azt illeti, épp egy gyermeket
próbált megmenteni. Lehet, hogy akaratos és önfejű volt, de a szíve
mélyén mindig tudta, níi a helyes. Segíteni próbált. Jelent ez magának
valamit?
- Természetesen.
399
- Azt is el tudja képzelni, hogy érzi magát egy anya? Amikor odahaza
egyszer csak kap egy telefonhívást, hogy az egyetlen fia meghalt?
- Rettenetes lehetett.
-Az volt. És igenis mindig lehet tenni valamit. A sírás nem old meg
semmit. Tudnunk kell az igazat.
- Mi az igazság, Mrs. Jordán?
- Az igazság az, hogy valaki megölte a fiamat. És nekem tudnom kellett,
ki volt az.
- És már tudja? Tudja a választ a kérdésére? Ismeri a nevet? Molly vett
egy mély lélegzetet és hagyta a haragját leülepedni.
Azután megrázta a fejét.
- Bárcsak ismerném - felelt csendesen. - Csakhogy ez soha nem ilyen
egyszerű, igazam van?
McFaul késve érkezett a déli találkozóra. Tíz perccel múlt el dél, mire
visszatért a 63 l-es szobába. Két hatalmas afrikai állt őrt az ajtóban,
mindketten fekete terepruhában. McFaul megmutatta nekik a szállodai
bejelentkezési lapját, és Katilót kereste. Amikor Katilo kinyitotta az
ajtót, McFaul elegáns szivar gazdag, súlyos aromáját érezte a levegőben.
Belépett és visszavette a csomagját az őröktől, miután azok alaposan
átvizsgálták. Két férfi ült a hosszú díványon. Egyikük -egy testes,
középkorú férfi, aki majd elfolyt gyűrött vászonöltönyében -jókora
szivart tartott húsos ujjai között, ami kékes füstköröket rajzolt a
levegőbe, miközben a férfi hevesen gesztikulálva tárgyalt egy valamivel
magasabb, jól öltözött, ötvenes feketével. Utóbbi haja szerteszét állt és
erősen őszült a halántékán. Amikor a fekete meglátta McFault, szélesen
elmosolyodott.
Katilo bemutatta a jelenlévőket egymásnak. A dagadt férfit Sar-kisnak
hívták, kereskedelemmel foglalkozott és szép házat birtokolt valahol a
bejrúti hegyek között. A másik Antwerpenből jött. Gyakran lejárt Zairéba
és mindent tudott a gyémántokról. Őt Mr. Lawrence néven mutatta be
Katilo, majd hozzátette, hogy a férfi nemzetiségére nézve amerikai,
Katilo személyes jó barátja, Angola erős szövetségese és természetesen az
UNITA támogatója.
400
McFaul eközben kicsomagolta a táskát, előkészítette a kam rát és azon
tűnődött, vajon figyelmeztette-e Katilo tárgyalópai nereit, hogy az egész
beszélgetést szalagra rögzítik. Az amerik mindenesetre felállt és
félrevonta Katilót, majd a páros hossz beszélgetésbe mélyedt a szoba
túlsó felében. Odakint mostan eleredt a zápor és szétmosta az ablakok
alatt elterülő város k pét. McFaul látta, hogy Katilo összevont
szemöldökkel rázza fejét, miközben Mr. Lawrence - aki drága, három
darabból áll jó szabású öltönyt viselt - udvarias, de határozott
mozdulato kai gesztikulál beszéd közben és mondanivalójának élét fino
mosollyal igyekszik tompítani.
Hosszú idő után a két férfi visszatért; az amerikait Katilo veze te
gyengéden, a könyökénél fogva. Katilo kissé csalódottn; tűnt, amikor a
dívány előtt álló alacsony, üveglapos asztalra m tátott. McFaul most
vette csak észre a gyémántokat. Fekete bá sonyanyagrá fektették őket, a
kávéskészlettel megrakott táli mellé. Sarkis előrehajolt, megbökdöste a
gyémántokat a mut tóujjával és külön válogatott egy kisebb darabot, majd
nagyít vett elő és alaposan megvizsgálta a drágakövet az ablak fény nél.
McFaul Katilóra sandított és megkérdezte, hogy mikor kez jen filmezni.
Katilo az amerikai felé fordult.
- Mr. Lawrence... - kezdte.
Lawrence Katilo karjára fektette a tenyerét, majd lassú, déli c
alektusban szólalt meg, mélyen zengő hangon és gondosan ari kulálva.
-Az ezredes beszélt nekem az ön filmjéről - vette át a szót - < amit
elmondott, izgalmasan hangzik. Szívesen lennék az önc segítségére, de
attól tartok, most mégsem tehetem. Az üzletür természete... - intett az
asztalon szikrázó gyémántok felé - no meglehetősen érzékeny.
McFaul közölte, hogy azt teszi, amire mindenki az áldás; adja. Katilo az
ötletgazda. De mielőtt belekezdenének az üzlet lésbe, levehetne őket,
csak úgy beszélgetés közben. így a közöl ség láthatná Katilo munkájának
másik oldalát, ugyanakkor nei kellene megosztani velük a titkokat is. Az
amerikai újra elmos< lyodott.
401
- Persze - bólintott - csak csinálja. De engem hagyjon ki.
- Komolyan gondolja? -Attól tartok, igen. Katilo némiképp ingerültnek
tűnt, de azután vállat vont. Sar-
kis máris végzett a gyémántokkal. Láthatóan őt se lelkesítette a
gondolat, hogy szerepeljen Katilo videóján, és ellenérzéseit nem is
rejtette véka alá.
- Miért nem említette, hogy erre készül?
- Nem gondoltam, hogy problémát okoz majd.
- Még hogy nem probléma? - hunyorgott Sarkis. - Ezt nem mondja komolyan.
Az amerikai újra helyet foglalt és a csészéje után nyúlt. Katilo, akit
megfosztottak a szereplés újabb lehetőségétől, látható sértődöttséggel
figyelte őket. A két férfi döntésével könyörtelenül meghúzta a vonalat,
ameddig Katilo elmerészkedhetett. Odakint a szavannákon játszhatott
istent, de itt őt is kötötték a játékszabályok.
Katilo végül odasétált az öltözőszekrényhez és odaszólt McFaulnak, hogy
készítse a kameráját. McFaul követte az utasítást és lenyomta a felvétel
gombot, amint az ezredes előrehajolt, hogy előhúzzon egy kartondobozt.
Katilo közelebb intette McFault és széttárta a kartondoboz füleit.
Odabent, a műanyag csomagolás ráncai között, több tucatnyi taposóak-nát
látott. Katilo kiválasztott egyet és egy-két pillanatig a kezében
méregette, majd hangosan elmélkedni kezdett az üzleti tárgyalás
jellegéről. Azért jött Kinshasába, hogy utánpótlásra tegyen szert. Vannak
barátai, akiktől megkaphat mindent, amit csak akar. A bemutató
példányokat ide küldik a szállodai szobájába. A többit egyenesen a
reptérre viszik. Katilo felnézett és összevonta a szemöldökét. - Minden
rendben van, Sarkis?
McFaul letette a kamkordert és a dívány felé fordult. Sarkis egy kis
bőrzacskóba söpörte a gyémántokat, ügyet sem vetve az epés kérdésre.
Lawrence, az amerikai, most az ablakban állt. Katilo újra megvonta a
vállat, majd odalökte az aknát McFaulnak. McFaul a bal kezével kapta el
és kényszeredetten hallgatta Katilo gúnyos nevetését.
402
- Ez a magáé, barátom - mormolta az ezredes. - Egy kis szuv nír
Kinshasából.
McFaul magával vitte az ajándékot a hotelszobájába. A PMN pusú akna kerek
volt, nagyjából akkora, mint egy hamutartó, i McFaul a súlyából érezte,
hogy nincs kiélesítve - csupán bem tató darab, mellyel a kereskedők
szoktak figyelmeskedni ügyf leiknek. A szovjet gyártmányú eredeti több
áldozatot követe már, mint bármely más aknatípus.
McFaul odalépett az ablakhoz. Az eső mostanra elállt, és ; egyik
brazzaville-i komphajó kiaraszolt a folyóra. A hajó alacs nyan ülte meg a
vizet és kissé megdőlt oldalra; a fedélzete hemzsegtek az utasok. Még
többen utaztak azonban a teteje és a kéményből felszálló zsíros, barna
füst ott örvénylett köze tük, miközben a komp lomhán Brazzaville
elmosódott folt felé vette az irányt.
McFaul újra lenézett az aknára és játszadozni kezdett a biztos tó
gyűrűvel. Százával emelt ki ilyeneket Afganisztánban. A gy rak
világszerte előálltak a saját másolataikkal, és Pakisztánba tucatjával
árulták őket a piacokon. A saját szemével látta miranshahi bazárban. Hat
dollár darabja. És semmi kérdezőski dés.
Visszatért az ágyhoz és lassan belemerült az emlékeibe. Afg nisztánban
gyakran talált félig elrejtett PMN-eket az aljnövén zet és kiszikkadt
fűcsomók között. Ilyenkor az ember átkozotti óvatosan jár el - lassan
tisztítja meg a környezetet, kis kerti sze számokat használ és eltávolít
minden vegetációt, mielőtt az c dalainál megfogva kiemelné az aknát;
olyan műgonddal, ah< gyan egy sebész távolítja el a cisztát. McFaul
lehunyta a szemi és újra a sziklás domboldalakon járt. Ahol a földön
összegömb< lyödve megtalálta Mohamedet, a kis afgán kecskepásztort. AJ
kor és ott vert benne gyökeret ez az engesztelhetetlen gyűlölet
McFaul ujjai rákulcsolódtak az aknára. Talán éppen ebben pillanatban
Katilo ezrével vásárol ilyeneket, miközben utasítá ad további típusok
beszerzésére. A gyémántok árán megkaph: mindent, amire csak vágyik. 72-es
típust, Valselát. SB-33-as Claymore-t. Amit csak be tud rakodni Rademeyer
Dove-jáb;
403
;s
a
Hogy még több sebésznek legyen muntsj u
lábú gyerek kolduljon LuandfuTc^n ' ^ még tÖbb *'"
McFaul lerogyott az ágyra. Ő és Bennie vittsi> • holttestét a
szülőfalujába, egy összevet 7 ^ 7^ M°hamed nyomorüságos település
e.takaróba c? takolt,^b^l álló levitték a domboldalon, .-fwSS^SST^ * * **
"' kat az omladékos talajon. A kölyök naook óf uT^™ * ^ teste
megmerevedett, a hüsát Z^S^^Z^J^' " Végtelennek tűnt az a gyalogút és a
fah.K ^ ke2dték kL
nézniük a szülők gyásSva, fs. itaLLL^ ^^ ^ nak nem adtak hangot. A* aknák
minded aTI ^^ magukénak követelték a földet és rakni J Sf a"dekuk
elle"ére béliek végtelen közönye. JS^S^^^ a ^ ek is némán tűrték, hogy
gyermekeik álrf ¦ ^ a2 ÍUenÍ"
valami volt ez, amivel együtl kelletted'TT ^"^ °^ lelhetetlen
időjárással, a^rmés ete^évef"' ^ * ^ jet helikopterekkel, melyek újra és
^TZf^X ^T^' lett, hogy még több aknát szórjanak szét ? * ^T*
*"
McFaul oldalt fordult és hagyta a földre-, u nap éjjelre abban a faluban
J^J^^Z K T" ** Másnap reggel ő maga rázta fel Mohamed u
"^
búcsút mondjon neki. Amikor vissza^f t^f T^' Bennie-vel, hogy nem elég
csupán felszed í', kÓ2ÖkC
évig is eltarthat, míg megtiLí^ a^^ " íf^ ^ módszernek is. Bennie
felnevetett ahr" lennÍe más
Jetnek. Életeket menthet ^Tm^éT " " ^ *"
McFaul újra elgondolkodott a kérdésen A i, , h felelősséget ró az
emberre. Ezt akarta^klonj°»^r mindig
apjának. És ezt próbálta éln^onj^^^^^
mért. Lábat lábért. Életet az életért újult '", " "*
nézett az órájára. Közelgett az idő. "^ Pa"am fel és
404
Tizenharmadik fejezet
Az Intercontinental Hotel szaunája beékelődött a külső úszómedence
öltözője és az épület keleti oldala mentén sorakozó fallabdapályák közé.
Molly az öltöző egyik szekrényében hagyta a ruháit, majd törölközőbe
bugyolálta magát. A szállodai alkalmazott a kis hideg vizes medencénél
biztosította róla, hogy a szauna szinte teljesen üres. Talán ha egy-két
vendég akad. Nincs tolakodás. Nem kell megizzadni a helyért. Molly
köszönetet mondott, kötelességtudóan mosolyogott a begyakorlott tréfán,
és elhúzta a nehéz fenyőfa ajtót. A forró levegő azonnal körülölelte, és
Molly élvezettel szagolt bele a gyanta illatába, immár bizonyosan abban,
hogy helyesen döntött. Valahogy el kellett terelnie a figyelmét Kinshasa
valóságáról. Kellett valami, hogy végre ne Katilóra gondoljon, vagy a
követségi alkalmazottra, vagy az újabb éjszaka kilátásaira ebben a
rettenetes városban.
-Hello...
Molly körülnézett. A szauna szinte üresen állt, eltekintve a férfitól,
aki az ajtóhoz legközelebb eső padon ücsörgött. Sárga törölközőt viselt a
dereka körül, és az egyik lába térdtől lefelé hiányzott. A végtag csonkja
az ülőpad deszkájának szélén himbálózott.
Molly az ajtó után kapott. McFaul derűs arckifejezéssel méregette.
- Túl meleg van?
- Egyáltalán nem.
- Akkor maradjon - biccentett McFaul az üres padok felé. -Velem ne is
törődjön.
- Nem arról van szó, csak...
405
- Nem?
S2^2édospadra.Kedve,fe^cfkbe^e0^;^1f^'
MrPo . !asztíiatatlan eszévé válnak.
McFauí a menttíkanálért nyúlt és líiahh ,h • ,
ró szénre, Molly pedig szta^ ^ ^ ^^ I°Csolt a for" , v F^uig
szinte azonnal meeére^te cim;„* • ~
mérséklet megugrik. Az izzón mkta(s ^f^™'"'* ^ szorosan magába burkolta.
Máris eróseo SS , "' kével a térdére támaszkodva elorehair.lt h™ r
li°ny°"
kezest a fallal. McFau, visszau a he^é e ÍSÍT^h" e?"t-
- Azok a kazetták - szólalt meg. - Mi lesz most velük?
- Hazav1Sszük őket. veiuK?
-Mi?
-Én - nézett fel a férfi, kézfejével letörölve a verítéket ¦ h lokarol -
es maga. Ha érez hozzá kedvet °m"
- De en nem magával vagyok
-" ™oCndnoí?nUnk M ^ mm« *» * ¦*»* >*t„e. McFaul vállat vont.
- Persze. Vagy bárki másra.
Molly egy pillanatra elbizonytalanodott Ezt a filmé, t Todd
Llewelyn kezdte el. Robbie mWhfoL meg
képbe Alma Bradley McFaul Zl CZUtán IéPett a
dik fél bevonását latolgatta ? § ny'Ivanvalóa" ^ hárma-
- Mégis kire gondol?
- Nem tudom. Nem értek ehhev a <-- - . ,
lasszon maga. ' A tCVeSek kÖ2Ü1 vaI^i?
Vá-
406
- De maga mindvégig ott akar lenni, igaz? A vágásnál? Akárrr is csinálnak
a filmmel?
- így igaz. Ez a feltétel.
- Mi a helyzet Almával? Akiről korábban beszéltem?
- Felőlem jöhet. Örömmel látom. Ameddig... - Itt megállt i összevont
szemöldökkel újra tanulmányozni kezdte a kezeit.
- Ameddig?
- Ameddig úgy lát mindent, ahogyan mi is láttuk, ahogy; megtörténtek a
dolgok. Nincs több mellébeszélés. Nincs töl púder. Katilo azt hiszi, hogy
mi afféle szórakoztató videoklip forgatunk. Llewelyn saját magát akarta
minél jobb színben f< tüntetni. És talán ennek az Almának is megvan a
maga külön b járatú szempontja. Csakhogy én nem ezt akarom, nem erre v;
szükségem. Az anyag, maga is láthatta, javarészt első kézb származik.
Miért nem vághatnánk mi össze azt a filmet? Miért i mondhatnánk el
mindent úgy, ahogyan történt? Nem vagy* ugyan filmrendező, de úgy
gondolom, nem szenvedünk hiár se alapanyagban, se mondanivalóban. - A
férfi most felnézett homlokán veríték gyöngyözött, a halánték erei
kiduzzadtak lüktettek, és most először Molly is megértette, hogy McFa
Semmivel sem volt immunisabb az elmúlt két hét eseményei) taint ő maga.
Ami velük történt, gondolta magában, McFault megérintette. Méghozzá
mélyen.
- Én úgy gondolom, hogy csodálatos munkát végzett. Ho képes volt mindezt
megtenni.
- Csakugyan?
- Igen - bólintott Molly. - Aznap éjjel, Muengóban, mikor taentünk ahhoz
az örömtűzhöz. Annikor lemészárolták azt az latot. Nem tudom, hogy volt
képes rá, hogyan tudta végignéz tín egyszerűen... - Megrázta a fejét és
egyik kezével szoros ímegmarkolta a törölköző csomóját a mellkasán.
McFaul újra a meriítőkanál után nyúlt. A víz az izzó szer Szisszent és
abban a pillanatban el is párolgott.
- Meg kellett tenni - mondta a férfi hosszú gondolkodás ut -- nem volt
más választásom. Ez hozott kii bennünket Muenj •ból. És valakinek
mindenképp meg kelleitt tennie. Az ember (egyszerűen nem tudják, mi
folyik itt. Fogalmunk sincs róla. i
407
- Nem?
- Nem - rázta meg a fejét Molly, még mindig az ajtó mellett áll va, majd
kierőszakolt magából egy újabb mosolyt és leült ;i szomszédos padra.
Kedvelte McFault, csak egyszerűen képtelen volt őt megérteni. A férfi
számára felfoghatatlanul veszélyes életet élt, és az erről árulkodó sebek
viszolygással töltötték el. McFaul élő bizonysága volt annak, milyen az,
ha azok a szörnyű aknák az élet elválaszthatatlan részévé válnak.
McFaul a merítőkanálért nyúlt és újabb adag vizet locsolt a forró szénre,
Molly pedig szinte azonnal megérezte, amint a hőmérséklet megugrik, Az
izzón lüktető levegő vastag takarója szorosan magába burkolta. Máris
erősen verítékezett és könyökével a térdére támaszkodva előrehajolt, hogy
kerülje az érintkezést a fallal. McFaul visszaült a helyére. A sötét,
napbarnított karok éles kontrasztot alkottak a test többi részével,
melyeken mindenfelé sebhelyek sárgállottak, végig a mellkasán és a hátán.
Molly kiterjedt horzsolásokat is látott, mintha a férfit hosszan
vonszolták volna a földön.
McFaul tisztogatni kezdte a port a körmei alól, és Molly nem bírta tovább
elviselni a közéjük telepedett csendet.
- Azok a kazetták - szólalt meg. - Mi lesz most velük?
- Hazavisszük őket. -Mi?
- Én - nézett fel a férfi, kézfejével letörölve a verítéket a homlokáról
- és maga. Ha érez hozzá kedvet.
- De én nem magával vagyok...
- Meg kell csinálnunk ezt a filmet. Maga is részese lehetne.
- Almára gondol? McFaul vállat vont.
- Persze. Vagy bárki másra.
Molly egy pillanatra elbizonytalanodott. Ezt a filmet még Todd Llewelyn
kezdte el. Robbie meghívására ezután lépett a képbe Alma Bradley. McFaul
pedig nyilvánvalóan egy harmadik fél bevonását latolgatta.
- Mégis kire gondol?
- Nem tudom. Nem értek ehhez. A tévések közül valaki? Vá lasszon maga.
406
- De maga mindvégig ott akar lenni, igaz? A vágásnál? Akárm is csinálnak
a filmmel?
- így igaz. Ez a feltétel.
- Mi a helyzet Almával? Akiről korábban beszéltem?
- Felőlem jöhet. Örömmel látom. Ameddig... - Itt megállt i összevont
szemöldökkel újra tanulmányozni kezdte a kezeit.
- Ameddig?
- Ameddig úgy lat mindent, ahogyan mi is láttuk, ahogya megtörténtek a
dolgok. Nincs több mellébeszélés. Nincs töb púder. Katilo azt hiszi, hogy
mi afféle szórakoztató videoklip forgatunk. Llewelyn saját magát akarta
minél jobb színben fe tüntetni. És talán ennek az Almának is megvan a
maga külön b járatú szempontja. Csakhogy én nem ezt akarom, nem erre va
szükségem. Az anyag, maga is láthatta, javarészt első kézb származik.
Miért nem vághatnánk mi össze azt a filmet? Miért r mondhatnánk el
mindent úgy, ahogyan történt? Nem vagyc ugyan filmrendező, de úgy
gondolom, nem szenvedünk hián se alapanyagban, se mondanivalóban. -A
férfi most felnézett, homlokán veríték gyöngyözött, a halánték erei
kiduzzadtak < lüktettek, és most először Molly is megértette, hogy McFai
semmivel sem volt immunisabb az elmúlt két hét eseményeir mint ő maga.
Ami velük történt, gondolta magában, McFault megérintette. Méghozzá
mélyen.
- Én úgy gondolom, hogy csodálatos munkát végzett. Hoj képes volt
mindezt megtenni.
- Csakugyan?
- Igen - bólintott Molly. - Aznap éjjel, Muengóban, mikor e mentünk ahhoz
az örömtűzhöz. Amikor lemészárolták azt az é latot. Nem tudom, hogy volt
képes rá, hogyan tudta végignézr Én egyszerűen... - Megrázta a fejét és
egyik kezével szorosa megmarkolta a törölköző csomóját a mellkasán.
McFaul újra a merítőkanál után nyúlt. A víz az izzó széni szisszent és
abban a pillanatban el is párolgott.
- Meg kellett tenni - mondta a férfi hosszú gondolkodás utá - nem volt
más választásom. Ez hozott ki bennünket Mueng ból. És valakinek
mindenképp meg kellett tennie. Az embere egyszerűen nem tudják, mi folyik
itt. Fogalmunk sincs róla. A
407
hiszik, bármit megoldhatnak egy nyereményjátékkal, egy rock koncerttel,
vagy egy jól sikerült tévés szerepléssel. Még soha senkinek nem jutott
eszébe, hogy ezek a szerencsétlenek nem ok nélkül éheznek. Tudja, milyen
gazdag lehetne ez az ország? -Szünetet tartott. - És tudja, hová áramlik
innét a pénz? Tudja, mire költik?
Molly bólintott. Rademeyer beszélt neki erről, még az első re-pülőúton,
Muengo felé.
- Fegyverekre? - vetette fel.
- Na igen - bólintott McFaul. - Géppisztolyok, aknák, lövegek, amit akar.
Mindkét oldalon. A Katilo-félék. A kormány. Mindenki. Tudja mennyit
költöttek el ezek a bohócok ott Luandában csak tavaly? A fegyverekre? -
Molly próbált visszaemlékezni a számra, de McFaul megelőzte. -
Kétmilliárd dollárt. Kétmilliárdot. Ennyit költött egy olyan kormány,
amely képtelen jóllakatni a népét. Egy kormány, amely nyomorékot csinál a
saját gyermekeiből.
Molly kihallotta az engesztelhetetlen haragot a férfi hangjából. McFaul
újra lehajtotta a fejét és ujjait szorosan egymásba fonta; a karizmai
kötélcsomókként kergetőztek. Molly még soha senkiben nem látott ennyi
felgyülemlett keserűséget. Nem csoda, hogy a férfi a szaunában keresett
menedéket. Egy kérdés már napok óta nem hagyta nyugodni. Sokáig
fontolgatta magában, hogyan tehetné fel a legfinomabban, de most már
tudta, hogy nem lenne értelme a szépítgetésnek.
-A saját sebei - szólalt meg csendesen. -Ami a lábával és az arcával
történt. Emiatt ennyire dühös?
McFaul lassan felemelte a fejét. Egy hosszú pillanatig némán nézte, arcán
elmélázó kifejezéssel, mintha benne még soha nem fogalmazódott volna meg
ez a gondolat.
- Nem - rázta meg végül a fejét - erről szó sincs.
- A barátja beszélt nekem ezekről. Bennie.
- Tényleg? Kuvaitról is, meg minden?
- Igen. Rettenetes lehetett. McFaul vállat vont.
- Ezért fizettek. Tisztában voltunk a veszélyekkel. Az egészen másmilyen
volt. Nem olyan, mint ez.
408

- Mint mi?
- Mint ez itt. Angola. Muengo... - Elgondolkodott egy pillán; tig. -
Ártatlan emberek, becsületes emberek. Olyan fickók, mir Domingos.
-Vagy James?
- Igen - bólintott. -Vagy James.
Molly nem szólt. Ez volt a legelső alkalom, hogy McFaul jelt adta halott
fia iránti együttérzésének, és Molly megkockáztató egy halvány mosolyt; a
hála parányi kifejezését. McFaul zavarta hajtotta le a fejét és csak
hosszú idő után nézett fel újra. Sokk; halkabban beszélt, elmélkedve,
harag nélkül.
- Ha valaki csak az üzletet látja - mondta - előbb-utóbb elv( szíti a
józan ítélőképességét. Olyan ez, mint bármely más üzle Szerződések.
Határidők. Ha csak a pénz érdekli, elfelejt gondo kodni. Ezért
fordulhatott elő... - intett bal lába maradvány; felé és hagyta
kicsengeni a mondatot.
Mollyban újabb kérdés fogalmazódott meg, amint feltáru előtte McFaul
lényének egy parányi része, melyet megérinth< tett.
- És ettől könnyebb elviselni?
- Mitől?
- A tudattól, hogy a maga hibája? Vagy hogy részben a maga h bája?
- Igen - bólintott a férfi - valóban hiba volt. És ilyent csak eg; szer
vét az ember. Vagy ott marad örökre, vagy olyan lesz, mit én. - Újra a
lábára meredt. A csonkot mély barázdák tagoltál akár egy hámozott narancs
tetejét.
Hosszú csend állt be.
- Bennie szerint valaki mást fedezett. Azt mondja, az ő hibáj volt. Nem a
magáé.
- Az édes mindegy. A legtöbb fickót a kapzsiság vezérli. E gyengeség. Én
pedig túlságosan engedékeny voltam. Ki kellé volna rúgnom azt a fickót.
Ez is egyfajta gyengeség.
- A részvét? Az együttérzés?
- A rossz emberismeret. Az a fickó született faszfej volt. - Mo: Molly
felé fordult. - Reménytelen eset vagyok. Nincs szerei
409
csém az emberekkel, mindig rosszul ítélem meg őket. Mindig így volt és
mindig így is lesz. Bennie erről nem mesélt?
- De igen - mosolyodott el Molly - mesélt.
- Nos, akkor.. - Újra lehajtotta a fejét és igyekezett témát váltani.
Vannak olyan cégek is Afrikában, folytatta, melyek üzleti alapon végzik
az aknamentesítést. Akárcsak Kuvaitban.
- Úgy érti itt, Angolában?
- Nem annyira. Inkább Mozambikban.
- De hát ez helyes, nem? Hozzáértőkről van szó? Akik tudják, mit kell
tenniük?
- Na igen. Csakhogy van egy kis csavar az egészben. A cégek némelyike az
aknák értékesítésében is érdekelt. Mindkét oldalon hasznot húznak.
Legyártják az árut. Elsózzák, majd néhány év múlva felbukkannak és
felszedik. Hát nem ügyes? Kétszer is megfizettetik ugyanazt. Egyszer,
hogy embereket ölnek vagy megnyomorítják őket. És mégy egyszer, amikor
már elegük lett ebből. - Komoran rázta meg a fejét. - Ez egy végletekig
mocskos üzlet. Ezért akarom annyira ezt a filmet. Az embereknek is
látniuk kell, mi folyik. Tudniuk kell róla.
- Be fognak valaha mutatni egy ilyen filmet?
- Isten tudja. Nagyon remélem.
- És ennyi elég? Vajon felfigyelnek majd rá az emberek? McFaul meredten
nézte, haragot és meglepetést tükröző tekintettel.
- Maga szerint nem?
- Én csak kérdeztem - ráncolta a homlokát Molly. - Az emberek annyi
mindent láthatnak manapság.
- És gondolja, hogy valami mással inkább felhívhatnánk a figyelmüket?
- Nem tudom. - Molly újra a végtag csonkjára meredt. - Nem tudom, mi
egyebet tehetnénk.
Szauna után McFaul lefeküdt aludni. Mire felébredt, majdnem teljesen
besötétedett, és a napnyugta utolsó fényei is lassan belevesztek a Zaire-
folyó széles szalagjába a szálloda ablaka alatt. Lassan, ráérősen
öltözött fel. Amikor a lifttel leereszkedett az előcsarnokba, Katilo
üzenete várakozott rá a recepciós pultnál.
Fel kellett vinnie a kamerát a szobájába és ott kellett hagynia e cédula
kíséretében, melyen leírja, hogyan kell üzemeltetni a j pet. Az ezredes
változtatott az aznap esti programon. Kilenc visszaér a szállodába.
McFaul összeszedte a kamerát és visszatért Katilo szobájáhc A déli
találkozó óta a lakosztályt kitakarították. A kávézóasztal egy tál friss
gyümölcs állt, a dívány feletti ablaknyílásban e váza illatos virág. A
függönyöket összevonták a panorámaab kok előtt, és gondosan elrendezték
az ágytakarót is. Az ágy m lett elegáns ezüst tálcán három pezsgős pohár
sorakozott. A t cán egy üzenet felhívta Katilo figyelmét a minibárra, és
amit McFaul kinyitotta az ajtaját, három üveg Krugot talált a jegesi
dörben. Becsukta az ajtót és elgondolkozva fordult újra az í felé. Három
pohár. Mindegyikhez egy-egy üveg.
A telefon lágyan trillázva csengeni kezdett az ágy melletti a tálkán.
McFaul ügyet sem vetett rá, ehelyett letette a kamerát öltözőasztalra.
Katilo nem határozta meg közelebbről, mi van szüksége a kamerára, de
McFaul gyanította, hogy egy ben séges jelenetet akart felvenni. A nagy
nemzetközi szállodák sz gáltak Kinshasa legszebb call-girlieivel. Az ide
látogató üzlete berek, akik eléggé begerjedtek ahhoz, hogy még az AIDS-i
megkockáztassák, néhány száz dollárért bármit megkaphatt Katilo számára,
tekintve magas katonai rangját, a teljes válasz rendelkezésre állt,
valószínűleg a ház kontójára. McFaul lehaj a kamkorderhez. A parányi
keresőn át az ágy jó háromnegyei befoghatta. Egy kicsit elmozdította a
gépet, először balra, a tán vissza, és magában azt latolgatta, Katilo
milyen felállást k vélhet a legjobban. Végül megállapodott a
beállításnál, ara befogta a teljes párnát és az üresen várakozó lepedő
egy jók sarkát.
A telefon újra megcsörrent. McFaul ezúttal felvette. Ra meyer szólt a
kagylóba.
- Katilo ott van?
- Nincs. ¦¦
- Nincs?
McFaul beszélt Katilo kamerával kapcsolatos utasításai Rademeyer
beigazolta a gyanúját.
410
411
- Ennek sosem lesz elég - nevetett fel. - Egy könyvben tartja a
fényképeit. Jó néhányszor végig kellett már néznem vele. - Ezután
megkérdezte McFault, látja-e a csomagot, melyet le kell szállítania.
Barna táska. Kicsi, akkora lehet, mint egy puhafedeles könyv. McFaul
végigpásztázta tekintetével a szobát.
- Nem - szólt be a kagylóba - nem látom sehol.
- A szekrényekben is nézte?
McFaul keresgélni kezdett. A minibár melletti fiókos szekrény egy
bibliától eltekintve üresen állt. A szoba túlsó felén, a zsalus ajtók
mögött tágas gardróbszekrény nyílt. McFaul elindult felé, megkerülve a
jókora franciaágyat, és még akkor is Rademeyer táskáját kereste, amikor
kiszúrta a drótakadályt. Mozdulatlanná dermedt. A vékony huzal
bokamagasságban húzódott, alig néhány hüvelyknyire a lábától. McFaul
tekintete követte egészen a falig. Az aknát, egy vízfesték méretű
Claymore-t, ragasztószalaggal rögzítették a takarólemezhez. A külső
köpenyen AZ ELLENSÉG FELÉ FORDÍTANDÓ szavakat olvasta le. McFaul óvatosan
hátrébb lépett. A huzal másik vége a balkonra nyíló ajtó zsanérjához
kapcsolódott. A drótakadályon túl nyílt a ruhásszekrény.
McFaul lassan megkerülte az ágyat. Azután lehajolt a Clay-more-hoz, hogy
megbizonyosodjon róla, nincs másik csapda. Egy ilyen aknát könnyű
összekapcsolni a drótakadállyal. Azután már elég egyetlen rossz lépés, és
a köpeny mögött rejtőző hétszáz acélgolyó ízekre szedi szét az embert.
Claymore aknákkal kiterjedt mezőket szoktak biztosítani. Aki száz
méternél közelebb került hozzá, azt le is írhatták.
Miután nem talált újabb kelepcére, McFaul tudta, hogy hatástalanítania
kell az aknát. Az övére csatolt bőrtartóban mindig magánál hordott egy
összecsukható, többfunkciós szerszámot. A szerszám drótvágóként is
alkalmazható volt, és McFaul letérdelt a Claymore mellé, hogy egyik
kezével mozdulatlanul megtartsa az elsütő szerkezet tűjét, miközben a
másikkal elvágja a drótot. Azután lábra állt, egy pillanatra meginogva,
és ráébredt, hogy az ingét csatakosra áztatta a hideg veríték. Csak
Katilo lehetett olyan eszelős, hogy megkockáztasson egy Claymore-t a
szállodai lakosztályában. Isten tudja, mi minden történhetett volna, ha
egy ilyen elszabadul idebent.
412
Eszébe jutott Rademeyer és újra felvette a kagylót. Amikor l zölte vele,
hogy sehol sem találja a táskát, a dél-afrikai szitkozc ni kezdett. Azt
tervezte, hogy elmegy valahová, erre most várh míg Katilo vissza nem tér.
Megadta McFaulnak a szobaszám; ha Katilo esetleg felbukkanna, majd
lecsapta a kagylót. McFa még most sem tudta levenni a tekintetét a
szekrényről. Az aj félig nyitva állt. Odabent ruhadarabok lógtak a
fogasokon, al; tuk a kartondobozzal, melyet korábban látott. McFaul
visszatt te a telefont és újra átvágott a szobán, gondosan megvizsgálva
szekrény alját, kutatva az újabb rejtett csapdák után. MiutÉ nem talált
semmit, letérdelt a doboz mellé. Odabent jól láthat* an gyalogsági aknák
húzódtak meg. McFaul összevonta a szeri öldökét. Talán tucatnyi különböző
akna is feküdt egymás h gyén-hátán, kiélesítetlenül. Látta a különféle
tokozásokat, a k műanyag hengereket, melyeket el kellett távolítani a
detonátc behelyezése előtt. Összességében az aknák alig érhettek néhán
száz dollárnál többet. Miért bajlódna valaki azzal, hogy álcázol csapdát
állítson alig tucatnyi használhatatlan aknának? Miért á lít olyan halálos
őrszemet, mint a Claymore?
McFaul saját szobája két szinttel lejjebb nyílt. A sporttáskáj zsebében
egy keskeny MagLite elemlámpát rejtegetett. Amiko visszatért Katilo
szobájába, bezárta maga mögött az ajtót és ; szekrény adta szűkös térben
nehézkesen lekuporodott a kar tondoboz mellé. Katilo fogasra felakasztott
terepszínű öltözékt áporodott szivarfüsttől bűzlött. McFaul felkapcsolta
az elem lámpát, és a ceruzavékony fénysugár a doboz mélyére hatolt. A
doboz alján, egy kilenc hüvelykes tankelhárító akna melleti megcsillant
valami. Egy kicsit elmozdította a lámpát, bekukkantott a dobozba, majd
próbálta felismerni a formákat a sziporkázó fények mögött. Szájába vette
a kis zseblámpát és máris pontosan tudta, mire bukkant. A Claymore talán
nem is olyan rossz ötlet.
McFaul egyenként kiszedegette az aknákat és gondosan lepakolta őket a
doboz mellé. A doboz alján kis műanyag zacskó húzódott meg. És a
zacskóban gyémántok szikráztak. McFaul feltartotta a parányi drágaköveket
a fény felé és még mindig zseblámpával a szájában próbálta megszámolni
őket. Tizenöt
413
után feladta. Negyven, ötven darab lehetett, talán még több. Odahaza
Európában egy vagyont megérnek. Itt Kinshasában Katilo több százezer
aknát is megkaphat értük. Ha elvette a gyémántokat és nemesebb célra
szánta őket, azzal legalább megtakaríthatott Angolának némi szenvedést.
Ennyivel is kevesebb leszakadt végtag. Kevesebb tönkretett élet. A
kilátás zord mosolyt csalt az arcára. McFaul lassan kimászott a
szekrényből és nekitámaszkodott az ágynak. Néhány perccel korábban,
amikor megtalálta az aknákat, még azon tűnődött, hogy elhelyezi a saját
álcázott csapdáját. Egy kis kínai 72-est például, kiélesítve és Katilo
párnája alá rejtve. Az elképzelés bámulatosan egyszerűnek tűnt - hosszú
évek szenvedéseit megfizetni egyetlen pillanatnyi szétforgácsolódott
csonttal és péppé foszlatott agyszövettel. De ahogy jobban belegondolt, a
tervet korántsem nevezhette bombabiztosnak. Mi történik, ha igaza van a
call-girlökkel kapcsolatban? Ha valaki más feje érinti először azt a
párnát?
McFaul habozott egy pillanatig, majd zsebre vágta a gyémántokat. Az ágy
melletti óra tanúsága szerint közel járt a nyolc óra. Elkezdte
visszacsomagolni az aknákat, majd egyenként és gondosan visszaeresztette
őket a láda aljába, azután ráébredt, hogy az egésznek semmi értelme.
Amikor visszaér, Katilo legelső dolga az lesz, hogy ellenőrizze a
Claymore-t. Ha elvágva találja a huzalt, azonnal a szekrényhez lép, és
miután megtudja, hogy a gyémántjai eltűntek, legelőször az ő neve fog
felbukkanni az agyában. Ki másnak van kulcsa a szobához? Ki képes még
hatástalanítani egy Claymore-t?
A telefon újra csörögni kezdett. McFaul elbizonytalanodott. Máris tíz
perccel elmúlt nyolc. Katilo talán még korábban visszaér. McFaul a
kamerára sandított, majd elvetette a gondolatot. Most semmi sem
számított, csak hogy mielőbb eltűnjön a szállodából. Minél kevesebbet
visz magával, annál jobb. Az ajtó felé fordult, majd megtorpant. Katilo,
amennyire ismerte, mindenképpen neki fog látni a mulatságnak. Gyémántok
ide, gyémántok oda, tartozott magának egy kiadós bulival.
Az íróasztalon McFaul talált egy jegyzettömböt. Bár a golyóstoll nem
működött megfelelően, és a keze is jobban reszketett,
414
mintsem bevallotta volna magának, sikerült olvashatóan lef kantani az
instrukciókat. „Ha megvan Bekapcsolás és a Saját N zet gomb", írta, „a
többi már magától megy."
Elmosolyodott, összehajtogatta a papírt és a kamera melle hagyta. Szép
kis búcsú, gondolta, és megtapogatta a gyémánt kat a zsebében.
Rademeyer a tévét nézte, amikor McFaul bekopogtatott hoz; és hívás nélkül
belépett a szobába. A hetvencentis képernyőn szoba túlsó sarkában éppen
Kevin Costner vívta mindent eldöi tő küzdelmét Nottingham seriffjével.
- Megtalálta a táskát?
Radeyemer elterült a karosszékben, kinyújtott karokkal és ti kintetével a
képernyőre tapadva. McFaul megrázta a fejét.
- Nem - felelt kurtán. - Lekapcsolná azt a vackot? Rademeyer felhúzta az
egyik szemöldökét.
- Miért?
- Csak kapcsolja le.
- Csak mondja meg, miért.
McFaul lehuppant a díványra és az üveglapos asztalra ürített Katilo
műanyag zacskóját.
- Honnét szerezte ezeket?
- Katilo szobájából.
- Maga megőrült, ember. Szét fogja tépni érte.
McFaul vállat vont. Mindent tudni akart a gyémántokról. Eze ket hozták
Cafunfóból? Ivantől, a kereskedőtől?
- Igen, valószínűleg.
- És Katilo mindig lenyúlja a szállítmányt?
- Persze. - Rademeyer egyesével megvizsgálta a köveket, fel tartva őket a
lámpa fényébe. - Egy itteni kereskedőhöz szoktarr elvinni őket. A fickó
mindig dollárban fizet. A pénz megy egye nesen a zürichi bankszámlára.
- Ezért akarta annyira a barna táskát?
- Persze. És olcsóbban dolgozom, mint a Federal Express.
- És mi lesz a többivel?
- Azzal fizet az áruért.
- A fegyverekre gondol?
415
után feladta. Negyven, ötven darab lehetett, talán még több. Odahaza
Európában egy vagyont megérnek. Itt Kinshasában Katilo több százezer
aknát is megkaphat értük. Ha elvette a gyémántokat és nemesebb célra
szánta őket, azzal legalább megtakaríthatott Angolának némi szenvedést.
Ennyivel is kevesebb leszakadt végtag. Kevesebb tönkretett élet. A
kilátás zord mosolyt csalt az arcára. McFaul lassan kimászott a
szekrényből és nekitámaszkodott az ágynak. Néhány perccel korábban,
amikor megtalálta az aknákat, még azon tűnődött, hogy elhelyezi a saját
álcázott csapdáját. Egy kis kínai 72-est például, kiélesítve és Katilo
párnája alá rejtve. Az elképzelés bámulatosan egyszerűnek tűnt - hosszú
évek szenvedéseit megfizetni egyetlen pillanatnyi szétforgácsolódott
csonttal és péppé foszlatott agyszövettel. De ahogy jobban belegondolt, a
tervet korántsem nevezhette bombabiztosnak. Mi történik, ha igaza van a
call-girlökkel kapcsolatban? Ha valaki más feje érinti először azt a
párnát?
McFaul habozott egy pillanatig, majd zsebre vágta a gyémántokat. Az ágy
melletti óra tanúsága szerint közel járt a nyolc óra. Elkezdte
visszacsomagolni az aknákat, majd egyenként és gondosan visszaeresztette
őket a láda aljába, azután ráébredt, hogy az egésznek semmi értelme.
Amikor visszaér, Katilo legelső dolga az lesz, hogy ellenőrizze a
Claymore-t. Ha elvágva találja a huzalt, azonnal a szekrényhez lép, és
miután megtudja, hogy a gyémántjai eltűntek, legelőször az ő neve fog
felbukkanni az agyában. Ki másnak van kulcsa a szobához? Ki képes még
hatástalanítani egy Claymore-t?
A telefon újra csörögni kezdett. McFaul elbizonytalanodott. Máris tíz
perccel elmúlt nyolc. Katilo talán még korábban visszaér. McFaul a
kamerára sandított, majd elvetette a gondolatot. Most semmi sem
számított, csak hogy mielőbb eltűnjön a szállodából. Minél kevesebbet
visz magával, annál jobb. Az ajtó felé fordult, majd megtorpant. Katilo,
amennyire ismerte, mindenképpen neki fog látni a mulatságnak. Gyémántok
ide, gyémántok oda, tartozott magának egy kiadós bulival.
Az íróasztalon McFaul talált egy jegyzettömböt. Bár a golyóstoll nem
működött megfelelően, és a keze is jobban reszketett,
414
mintsem bevallotta volna magának, sikerült olvashatóan lefirkantani az
instrukciókat. „Ha megvan Bekapcsolás és a Saját Nézet gomb", írta, „a
többi már magától megy."
Elmosolyodott, összehajtogatta a papírt és a kamera mellett hagyta. Szép
kis búcsú, gondolta, és megtapogatta a gyémántokat a zsebében.
Rademeyer a tévét nézte, amikor McFaul bekopogtatott hozzá és hívás
nélkül belépett a szobába. A hetvencentis képernyőn a szoba túlsó
sarkában éppen Kevin Costner vívta mindent eldöntő küzdelmét Nottingham
seriffjével.
- Megtalálta a táskát?
Radeyemer elterült a karosszékben, kinyújtott karokkal és tekintetével a
képernyőre tapadva. McFaul megrázta a fejét.
- Nem - felelt kurtán. - Lekapcsolná azt a vackot? Rademeyer felhúzta az
egyik szemöldökét.
- Miért?
- Csak kapcsolja le.
- Csak mondja meg, miért.
McFaul lehuppant a díványra és az üveglapos asztalra ürítette Katilo
műanyag zacskóját.
- Honnét szerezte ezeket?
- Katilo szobájából.
- Maga megőrült, ember. Szét fogja tépni érte.
McFaul vállat vont. Mindent tudni akart a gyémántokról. Ezeket hozták
Cafunfóból? Ivantől, a kereskedőtől?
- Igen, valószínűleg.
- És Katilo mindig lenyúlja a szállítmányt?
- Persze. - Rademeyer egyesével megvizsgálta a köveket, feltartva őket a
lámpa fényébe. - Egy itteni kereskedőhöz szoktam elvinni őket. A fickó
mindig dollárban fizet. A pénz megy egyenesen a zürichi bankszámlára.
- Ezért akarta annyira a barna táskát?
- Persze. És olcsóbban dolgozom, mint a Federal Express.
- És mi lesz a többivel?
- Azzal fizet az áruért.
- A fegyverekre gondol?
415
- Persze. Amit csak kapni a piacon. Katilo igyekszik követni a divatot.
Mindig a legjobb kell neki.
McFaul bólintott és Visszaemlékezett az első alkalomra, amikor abban a
vízparti barlangban találkozott Katilóval. A férfi akkor eldicsekedett
legfrissebb szerzeményeivel, a „Guccí"-nak is nevezett kis olasz
aknákkal, az SB-33-asokkal. Rademeyer le sem tudta venni a szemét a
gyémántokról.
- Tényleg ellopta ezeké? - kérdezte végül. - Egyszerűen elemelte a
szobájából?
McFaul ügyet sem vetett a kérdésre.
- Katilo kilencre ígérte magát - közölte. - El kell tűnnöm innen.
- Azt bölcsen teszi.
- És maga fog elvinni - folytatta McFaul. - Engem és Mrs. Jordánt. -
Rademeyer talpra ugrott és a magasba emelte kezeit tiltakozása jeléül.
- A francba, ember.
t- Komolyan beszélek.
- Lehet olyan komoly, amilyen csak akar. A válasz akkor is nem. Én
semmit se tudok erről az egészről. Se magáról. Se semmiről. Ha a folyóban
akar kikötni, az a maga dolga. De ne keverjen bele, rendben?
McFaul két halomra osztotta szét a gyémántokat. A nagyobbikat Rademeyer
felé tolta.
- A magáé - mondta. - Mrs. Jordán odalent vár az előcsarnokban. Megvan a
kocsi. Magáé a gép. El kel tűnnünk innen, mielőtt még kiborul a bili.
Rademeyer visszaült az asztal mellé, és a félelem lassan lefoszlott az
arcáról. Felvette a gyémántokat és a súlyukat latolgatta.
- Gondolja, hogy csak úgy elrepülhetünk innét?
- Igen.
- Tényleg azt hiszi, hogy ennyivel megússzuk?
McFaul fittyet hányt a kérdezősködésre, ehelyett az asztal fölé hajolt és
a kisebbik halmot besöpörte a kis műanyag zacskóba.
- A felét most. A többit a végén. - Elmosolyodott. - Rendben?
416
Rademeyer tekintete visszavándorolt a képernyőhöz. Lassan a
távirányítóért nyúlt.
- Telefonálnom kell - biccentett az ajtó felé. -Adjon öt percet.
McFaul az előcsarnokban találkozott újra Mollyval. Eddig egyetlen szóval
se beszélt neki a tervről. Egyszerűen csak közölte vele, hogy változott a
menetrend és korábban hagyják el Zairét, mint tervezték. Molly most ott
ült a szálloda egyik üzletében vásárolt vadonatúj Adidas sporttáska
mellett, és az arckifejezése elmondott McFaulnak mindent, amit csak tudni
akart.
- Örül, hogy elmehet?
- El sem tudom mondani, mennyire.
McFaul lehuppant mellé a székbe. Egy kisebb delegáció érkezett a hallba;
tucatnyi fekete üzletember, ugyanolyan lila öltönyben. A csapat odavonult
a recepciós pulthoz, és hamarosan élénk vita kezdődött a szobák
elosztásáról. Molly újra megkérdezte, hogy pontosan hová is mennek, és
McFaul hallotta magát, amint Angoláról kezd beszélni, miközben tekintete
egy pillanatra sem hagyta el a kinti utcára nyíló nagy forgóajtót.
- Angolába? Úgy érti, Luandába?
- Igen.
- Azt gondoltam...
- Rademeyerrel megyünk, és a Dove jó ha addig el tud repülni. - Egy
pillanatra elhallgatott. - Ez nem változtat semmin. Luandából
rendszeresen indulnak járatok Európába. Néhány napon belül otthon lesz.
- De mi lesz a jegyekkel? Az Air France-szal? Azt hittem...
- Ne törődjön ezzel. Ma este indulunk.
Valami a férfi hangjában arra intette Mollyt, hogy ne faggassa tovább, és
most először suhant át az arcán a kétely árnya. Valami történt. Valami
rettenetes dolog. És most menniük kell. McFaul megérezte a nő kezét a
térdén. Molly előrehajolt és felé nyújtotta egyik kezét.
- Mit fog most csinálni? - kérdezett rá. - Mondja el.
- Kicsoda?
- Katilo.
McFaul igyekezett könnyednek és gondtalannak tűnni.
417
- Semmit - dörzsölte meg fáradtan az arcát - egyelőre.
Rademeyer néhány perccel később érkezett. McFaul azonnal megismerte a kék
sporttáskáról. Legutóbb, amikor látta, a táskát fegyveresek őrizték a
muengói grillpartin. Felpattant és terelgetni kezdte Mollyt az ajtó felé.
Rademeyer odakint csatlakozott hozzájuk. Újra eleredt az eső; kövér
cseppek hulltak alá a tintakék égből. Rademeyer a szálloda tornácán
hagyta a táskát, azzal az utasítással, hogy McFaul és Molly ott várjanak
rá. A Mercedes egy közeli helyen parkolt, és még el kellett hoznia.
McFaul tiltakozni kezdett, de Rademeyer kabátját a fejére húzva máris
keresztülvágott a forgalmas úton és szaladni kezdett a szállodavendégek
számára fenntartott, szögesdróttal bekerített parkolóhely felé.
Az eső egyre inkább nekieredt, és az Avenue Batetela fáit hirtelen támadt
szél kezdte borzolni. A szél hátán elért hozzájuk a folyó szaga is,
Közép-Afrika mocsári lehelete. McFaul újra magán érezte Molly érintését
és a nő felé fordult. Molly belemeredt az éjszakába, az úton túlra, a
folyóparton is túlra. Az arca nem tükrözött semmilyen érzelmet, de McFaul
ennyiből is megértette, mennyire rémült lehet.
Túl az őrházon, amely a szállodához vezető behajtót őrizte, egy közeledő
autó fényszórói tűntek fel. A kocsi - egy hosszú, karcsú limuzin - most
kanyarodott le az útról, és a széles abroncsok sziszegve gurultak a
nedves aszfalton. A limuzin a ponyvatetős főbejárat előtt állapodott meg,
de a színezett üvegek továbbra láthatatlanná varázsolták az odabent
ülőket. Az első ajtó hirtelen felpattant, és egy magas, fekete terepruhás
férfi szállt ki. McFaul azonnal felismerte - az egyik testőr volt az,
akivel Katilo szobája előtt találkozott. A testőr most odahajolt a
limuzinhoz, hogy kinyissa a hátsó ajtót, és McFaul figyelte, amint Katilo
feltűnik - először a lábak, azután a karok, végül a test többi része is.
A férfi bizonytalan lábakon állt meg a kövezeten. Szemmel láthatóan
teljesen elázott. Meglátta McFault és fejedelmi mozdulattal a limuzin
felé intett.
-Akarja használni, barátom? Ma este? Maga és a barátnője? Kérem... -
Mollyt még egy elnagyolt főhajtással is megtisztelte.
Molly elfordult, de McFaul képtelen volt levenni a tekintetét a kocsiról.
A hátsó ajtó még most is nyitva állt, és a testőr franciául
418
beszélt valakihez, aki még odabent ült. Végül a fiatal nő is kiszállt a
kocsiból. Talán ha húszéves lehetett és az Air Francé ,egyenruháját
viselte; redős, kék szoknyát és hófehér blúzt. Rakoncátlan,
gesztenyebarna fürtjeit hátul szoros kontyban fogta össze. Mindent
összevetve, gyönyörű teremtés volt. Katilo sugárzó mosolyt küldött felé,
miközben bemutatta
^vícFault.
-Mon metteur en scéne - mondta. - O csinálja a filmemet. Katilo McFaul
felé fordult, várva a megerősítést, és McFaul rábólintott, még mindig a
lányra meredve. Egy hirtelen széllökés az arcukba fújta a hideg esőt, és
McFaul halk, elfojtott szitkot hallott, amint a lány a feje fölé emelte a
kezét, beugrott a tornác alá, majd hagyta, hogy Katilo karja átfonja,
megragadja, óvja és befelé húzza a szállodába. A lány felnézett az
ezredesre, és McFaul egy pillanatra mintha igazi melegséget látott volna
a mosolyában. Azután Katilo sarkon fordult, bevetette magát a
forgóajtóba, és uralkodói kézmozdulattal elbocsátotta a kocsit, a
testőrrel együtt. Most Rademeyer húzódott le a padka mellé, a Mercedes
volánja mögött ülve. A pilóta a letekert első ablakon át nézte, ahogyan
Katilo és a légi kísérő eltűnnek a hotel előcsarnokában. A recepciós
máris nyújtotta a kulcsot, és Katilo újabb színpadias gesztussal fogadta
a felajánlást, belebújva a kedélyes és jómódú afrikai üzletember bőrébe,
majd utat tört magának a zsúfolt előcsarnokon keresztül a liftekhez.
Ahogy az ajtók összecsukódtak mögötte, McFaul meghallotta Rademeyer
sürgetését a padka mellől.
Ráhajtottak az útra, és a szakadó eső köpenyébe burkolózva ott feküdt
előttük a folyóval párhuzamosan szaladó Avenue des Nations Unis. A
repülőtér felé jobbra kellett kanyarodni. Rademeyer balra jelzett. McFaul
előrehajolt és megütögette a férfi vállát.
- Hová megyünk? Rademeyer elmosolyodott.
- Kitérő - felelte kurtán. - Bízzon bennem.
McFaul egy pillanatig habozott, azután hátradőlt a puha bőrülésben.
Akármi történjék is ezután, a sorsuk Rademeyer kezében van. O az, aki
kiviszi őket a reptérre. Ő az, aki elvezeti a re-
419
pülőt. McFaul keze az ing zsebéhez vándorolt. Az utolsó néhány napban
mindenhová magával vitte a kis Hi-8-as kazettákat. Három kazettát
használt fel, és jól tudta, hogy ezeknek köszönheti az életét. Ez volt az
útlevele Muengóból kifelé. Ezek révén jutott el ide, Kinshasába. És most,
kis szerencsével, ezek révén láthatja meg újra otthonát. Elmosolyodott és
Molly kezéért nyúlt, azonnal megérezve a nő szorítását. Többet soha nem
fogja a Todd Llewelyn-féléken köszörülni a nyelvét. A médiának, lehetett
bármennyire beteges és álszent, néha igenis megvolt a maga haszna.
Rademeyer újra a visszapillantó tükörbe nézett, majd lassítani kezdett.
Kissé hátrébb a sugárút vonalától McFaul egy nagyobb épület sötétlő
tömbjét látta. Több emeletes lakóháznak, esetleg kisebb szállodának tűnt,
és átható feketeségbe burkolózott. Fényt sehol nem lehetett látni.
Rademeyer lekanyarodott az útról, óvatosan kerülgetve a kátyúkat. A ház
előtti parkolóban széles kanyart írt le, végigsöpörve a reflektorokkal az
elhagyott kocsik során. Az autók közül jó néhány teljesen kiégett,
másoknak hiányoztak a kerekei vagy az ajtói. Anélkül, hogy a Mercedest
leállította volna, Rademeyer végigpásztázta a sötétet, majd elégedetten
mordult fel, villantott néhányat a reflektorral és leállította a kocsit.
A motorhang megszűnésével McFaul nem hallott mást, csak az eső kitartó
dobolását a fémtetőn. Rademeyer ablaka lassan leereszkedett. Az eső zaja
egyszeriben hangosabb lett. Molly megborzongott és közelebb húzódott
McFaulhoz.
- Mi történik?
- Nem tudom.
Rademeyer kicsomagolt egy rágógumi lapkát. Az óra a műszerfalon 21.31-et
mutatott. McFaul előrehajolt.
- Nem zárják be a repteret éjszakára? -Nem.
- Akármikor felszállhat?
- Ha az idő engedi - bólintott Rademeyer - persze.
- És az eső? Nem fog bezavarni?
Rademeyer nem felelt. Kinézett az ablakon és belefúrta tekintetét az
áthatolhatatlan sötétbe. Az épület fenyegetően tornyo-
420
sült föléjük; valahonnét a közelből egy szennyvízcsatorna áporodott bűze
áradt. Rademeyer kényelmesen hátradőlt az ülésben és zavartalanul
ragozott tovább.
- Valaha ez volt a legjobb hotel a városban - szólalt meg hosszú idő
után. - Flitték volna?
- Csakugyan? - McFaul mozgolódást látott a parkoló árnyai között. Valaki
megmozdult. Talán ketten is voltak.
- Igen, a Hotel Okapi. Nagyszerű zene, finom ételek. Csodálatos panoráma.
- Mi történt vele?
- A zavargások során gyújtották fel. Néhány évvel ezelőtt. Eddig még
senki sem akadt, aki újra kézbe vette volna. Nem mintha sok megmaradt
volna belőle.
Az árnyékok eltűntek odabent az épületben. Most már Rademeyer is meglátta
őket. Előrehajolt és kutatni kezdett a műszerfal alatti polcon. Végül
megtalálta, amit keresett, felkapcsolta a belső világítást és kinyitotta
az ajtót, hogy kilépjen a szakadó esőbe. Molly dermedten figyelte, és
McFaul érezte, hogy görcsbe rándul kieste, amint Rademeyer kinyitja az
ajtót mellette. A hang kö/inyedén, szinte bocsánatkérően csengett. A
jókora automata c^söve alig néhány centiméternyire állapodott meg Molly
halántékától. >
- A többkgyérnántot. Csak dobja az ölébe.
McFaul Molly ielé fordult. Molly arca krétafehérré vált. Kapkodva szecfte
a levegőt és láthatóan keményen megküzdött azért, hogy ymegőrizze az
önuralmát. A gyémántok McFaul ingzsebében bújtak meg, az egyik kis
kazetta mögött. McFaul előhúzta a műanyag zacskót és óvatosan letette
Molly ölébe. A nő most már láthatóan reszketett.
- Adja oda. - Molly a zacskóért nyúlt, majd lassan kiadta az autóból. -
És most szálljanak ki. Mind a ketten.
Molly McFaul felé fordult. McFaul bólintott.
- Kiszállunk - mormolta.
Molly kilépett az ajtón. McFaul követte. A férfi pillanatok alatt «
bőrig ázott; az esőcseppek utat találtak maguknak a gallérja mögé is.
Lassan elindultak a hotel felé, maguk mögött Rade-meyerrel. A horizonton
villám cikázott keresztül, majd egy má-
421
sodperccel később a mennydörgés is végigmorajlott a folyón. A hotelhez
vezető lépcsőket síkossá tette az esővíz. Az előcsarnok bejáratát
megfosztották a hatalmas ajtószárnyaktól; a mennyezetről különféle
elektromos kábelek lógtak alá. Rademeyer elővett egy zseblámpát. McFaul
figyelte, amint saját árnyéka keresztülszeli az előcsarnok romhalmazát.
Az épületet felfaló lángok bűze még most, évekkel később is súlyosan ülte
meg a levegőt.
- Maradjanak itt.
McFaul megállt. Újabb hang hallatszott, érezhető amerikai akcentussal,
valahol a baljukon. McFaul Molly után kapott, kitapintva kezét a
sötétben. A hang nagyon is ismerősnek tűnt. Ma délben, gondolta. Az
összejövetel Katilo szobájában. A zilált hajú, ám választékos modorú
amerikai.
- Oltsa le azt a lámpát,
Rademeyer követte az utasítást. Az előcsarnokra egy pillanatra átható
sötétség borult, majd egy újabb zseblámpa fénysugara találta meg Molly
arcát. McFaul a nő felé fordult, aki a homlokát ráncolva meredt a fény
forrására.
- Larry? - kérdezett bele Molly a sötétbe. - Maga az?
McFaul kuncogást hallott a lámpa mögötti sötétből. Nem vette
le a tekintetét Mollyról, aki megkönnyebbülten rázni kezdte a fejét és
McFaul felé fordult.
- Ismerem ezt az embert. A neve Larry. Larry Giddings. Luandában
találkoztunk. Egy Aurora nevű segélyszervezetnek dolgozik.
A lámpa fényköre mozgásba lendült. McFaul lépteket hallott. Feltartotta a
kezét, védekezve a vakító fény ellen.
- Lawrence - mormolta. - A neve Lawrence.
A lámpa megállt, alig egy méternyire tőlük, elérhető közelségben. McFaul
egy kinyújtott kezet látott; hosszú, elegáns ujjakat, egyszerű
pecsétgyűrűt. Molly nem mozdult.
- Piet azt mondja, akadt egy kis problémájuk.
McFaul visszapillantott a válla felett. Rademeyer mögöttük állt. Az
automata csöve most is az oldalára irányult.
- így igaz - bólintott McFaul. - És mit mondott még?
- Azt mondta, ki akarnak jutni.
- Igen.
422
- Még ma éjjel.
- Igen.
- Hé - érintette meg az amerikai finoman Molly karját. - Barátok közt
van. Ne izguljon. Akar egy kicsit körülnézni? Mielőtt elindulnánk?
Megéri. Higgye el nekem.
A fénykör körbelendült és bevilágította a csupasz, eső áztatta falakat; a
lyukakat, ahonnét a légkondicionáló csöveit kitépték; a néhai recepciós
pult elüszkösödött maradványait; a kinti vegetáció ablakokon át
betüremkedő sötét ujjait. Egy bemélyedésnél, az egykori főbejárat
melletti árnyékokban, a lámpa fénye megállapodott egy pillanatra a kis
irodaszéfen. A páncélszekrény kitárt ajtókkal feküdt az oldalán és a
belseje tele volt üres, horpadozott sörösdobozokkal.
Az amerikai újra kuncogni kezdett. Azután McFaul kerékcsikorgást hallott
odakint, majd egy nagy terepjáró állt meg az épület előtt. A mögöttük
elterülő sötétségből hirtelen két ember bukkant elő. Mindketten fiatalok
és fehérek voltak. Egyikük rövid sörtefrizurát és feszes pólót viselt, és
McFaul azonnal felismerte a férfi jobb karján dédelgetett Uziífélautomata
jellegzetes profilját. A másik férfi sugdolózni kezdeuTRademeyerrel.
Giddingshez hasonlóan ő is amerikai akcentussal beszélt.
Giddings vezette a sort a bejárat felé. Odakint a zápor kifulladni
látszott. A lépcsősor tetején Rademeyer megállt McFaul mellett.
- Most már Larryvel vannak - mondta. - Egyszerűbb lesz így,
higgyen nekem. -Kinek?
- Maguknak - mosolyodott el a pilóta - és nekem is.
Biccentett Molly felé és jó szerencsét kívánt neki, majd elindult lefelé
a lépcsőkön, gondosan kikerülve egy döglött macska tetemét. Molly
dermedten figyelte, ahogy a Mercedes felé veszi
az irányt.
- A csomagom - kiáltott fel kétségbeesetten.
- Minden rendben, hölgyem. Gondoskodtam róla. Az amerikai a feszes
pólóban Molly könyökénél termett és a
lépcsősor aljában álló terepjáró felé biccentett, miközben egy újabb
villám egy pillanatra kirajzolta előttük a sötét Nissan
423
Patrol alakját. A hátsó ajtó máris nyitva állt, és a másik fiatalember a
parkoló árnyait pásztázta tekintetével. McFaul megrázta a fejét. Csodálta
a precizitást, amely a katonák legkisebb mozduA latát is jellemezte. Egy
félhivatalos katonai akcióba csöppentek, semmi kétség.
Giddings finoman megérintette a karját, és ő követni kezdte Mollyt a
lépcsőkön. A Patrol hátsó tere hatalmasnak tűnt. Az amerikai az Uzival
egy lecsapható ülésen foglalt helyet, McFaul-lal szemközt. A nehéz
robajjal becsapódó ajtó golyóálló páncélozást sejtetett. Az amerikai
mozdulatlanul tartotta kibiztosított fegyverét és kitámasztotta a lábait,
amint a terepjáró kisorolt a parkolóból. Amikor visszatértek az Avenue de
Nations Unisra, McFaul Rademeyer Mercedesét látta, amint átlendül a jobb
oldali sávba és lekanyarodik az Intercontinental felé. Most döbbent csak
rá, milyen agyafúrt módon játszotta meg a dél-afrikai a kártyákat. Bármi
is történt Katilo szobájában, ahhoz neki semmi köze. Az angol fickónak
nyoma veszett, és vele együtt a nőnek is, az ő keze azonban tiszta
maradt, és ha majd elérkezettnek látja az időt, csendben kemény valutára
válthatja át a csiszolatlan gyémántokat.
Molly közben beszédbe elegyedett Giddingsszel. Az amerikai a másik
lecsapható ülésen ült, felkönyökölve a térdére és ide-oda ringatózva,
miközben a Patrol egyre gyorsabban haladt a vízpart mellett. McFaul
nemsokára felismerte a jellegzetes épületeket, melyeket a reptérről
idefelé jövet látott. A város közepén balra fordultak, az üzleti negyed
felé. McFaul kezdett megnyugodni, amint az ismerős neveket látta. Hertz.
Barclays. Sabena. Egy bevásárlóközpont melletti sarkon a Patrol lassítani
kezdett. Keskeny utca vezetett a folyó felé. Félúton lefelé, egy magas
fallal körülzárt területnél a Patrol újra lefékezett és megvillogtatta a
fényszórókat, mire a súlyos acélkapu megnyílt előttük. Egyenruhás férfiak
váltak el az árnyékoktól, hogy tükrökkel ellenőrizzék a jármű alvázát,
majd McFaul hallotta, hogy a kapu bezárul mögöttük és elvágja őket a
külvilágtól.
A Patrol motorja leállt. A hátsó ajtó kinyílt, és McFaul egy kövezett
udvaron találta magát. Az eső mostanra teljesen elállt és a levegő eltelt
a friss illattal. Háromszintes épület magasodott
424
előttük. Idebent hűvös uralkodott, a padlót járólapok borították, a
falakat ízléses j^Föpükciók díszítették. Giddings megállt egy félig
összetekert zászló alatt, és McFaul felpillantva az amerikai lobogóra
ismert. GÍddings sugárzó mosolyt villantott Molly felé. Láthatóan nagyon
otthonosan érezte magát.
- Mondja, mit ettek mostanában?
McFaul elutasította a kimeiidatlan ajánlatot. Molly is csak egy italt
kért.
- Azonnal.
Végigsétáltak egy folyosón, és Giddings egy kis bárba vezette őket. A
helyiség üresen állt. Giddings elővett egy üveg Jack Daniel's-t, majd
félig megtöltött egy poharat és felkínálta Mollynak.
- Jéggel - mosolygott - ha jól emlékszem.
Molly bólintott és felnézett a Clinton elnök beiktatását ábrázoló
bekeretezett fényképre, ami a bár felett függött. Giddings még két italt
kitöltött és odasétált hozzájuk a helyiség túlsó végébe, majd
letelepedett a bőr karosszékbe és kigombolta a kabátját. Az öltöny,
melyet McFaul már Katilo lakosztályában is megcsodált, ezúttal is
makulátlannak tűnt. Még az eső sötét cseppjei is nyom nélkül eltűntek.
Giddings felemelte a poharát.
- Piet beszélt az Air Francé buliról - kezdte. - Ma éjjel itt maradnak.
Majd mi kivisszük magukat a reptérre. Semmi gond.
- Ki az a mi? - Molly volt az, aki feltette a kérdést. Giddings
bólintott, éppoly kedélyesen, mint mindig.
- Hát mi - mutatott körbe a kezével. - Mi és néhány haver. Rendes
fickók. Szeretni fogja őket.
- De ki az a mi, pontosan?
- Ezt nem mondhatom meg - mosolyodott el - pontosan. McFaul ellazította
testét a kényelmes karosszékben. A whisky
máris dolgozni kezdett; körbejárt testében és mindenfelé kikapcsolta a
riasztócsengőket. Hirtelen minden megvilágosodott előtte. Mindenfelé ezt
látni a Harmadik Világban. Az amerikaiak, a frissen vasalt öltönyökben,
amint hol az egyik, hol a másik oldalt támogatják adófizetőik pénzéből és
annak jegyében járnak el, amit Washingtonban úgy neveznek, „a
demokratizálódás fo-
425
lyamatának elősegítése". Angolában ez elsősorban az UNITA, és ezen belül
is Katilo támogatását jelentette. Erre szolgált a találka a 63 l-es
szobában. Erre utal a kapcsolat Rademeyerrel.
McFaul nagyot kortyolt italából. Giddings tovább mosolygott Mollyra.
- Ami azt a mai találkozót illeti - ráncolta a homlokát McFaul. -
Bocsásson meg.
- Szóra se érdemes.
- Zavarba hoztam.
- Engem nem - rázta a fejét Giddings - de a libanoni barátunkat már annál
inkább. Volt más választása? Ezzel a maga filmjével kapcsolatban?
- Nem, de most már nem is ez számít. Katilóhoz került a kamera. Amennyire
én tudom, ebből a filmből nem is lesz semmi.
- Valóban? - Giddings egyre óvatosabbnak tűnt. - Komolyan mondja?
- Persze.
- De én azt hittem... a barátunk azt mondta...
- Baromság. Én az aknamezőkön dolgozom. Mindig is ezt csináltam. Meg se
tudom különböztetni a kamera egyik végét a másiktól.
- Most viccel, ugye?
- Nem. Katilo persze másképp tudja. Én pedig nem bajlódtam vele, hogy
beavassam. Örülök, hogy ép bőrrel megúsztam. Ennek köszönhetem, hogy itt
vagyok. Ezért vagyunk még mindig egy darabban... - Itt elhallgatott,
kiürítette a poharát és elfogadta az újabb adagot, és közben nagyon is
tisztában volt vele, hogy Molly őt figyeli. A zavarodottság újra
visszatért a nő arcára; tekintete újra és újra Giddingst vette célba.
Alaposan meg kellett ismernie ezt az embert, gondolta McFaul, ha ennyire
megbízik benne.
Giddings felállt és eltűnt a folyosón, az étel késlekedése miatt
mentegetőzve. Molly végül levest, kétszersültet és egy könnyű salátát
rendelt. Miután a férfi kiment, Molly várt néhány pillanatot, majd
odafordult McFaulhoz.
-Ki ez?
McFaul vállat vont.
426
- CIA. Vagy valami ilyesmi. - Belenézett a nő szemébe. - Maga kinek
hitte?
- Mondtam már. Azt hittem, egy segélyszervezetnek dolgozik, az Aurorának.
Azt gondoltam, ő a vezetője.
- Talán valóban így is van. - McFaul elhallgatott egy pillanatra. - Mit
tud a CIA-ról? Ezekről az öltönyös fickókról?
- Amennyit tudni lehet... - tett Molly egy esetlen mozdulatot a
poharával. - Csak azt nem értem, hogyan passzol ez a többihez? Az Aurora
vallásos szervezet. Giddings Floridában él és evangélikus. Évek óta
dolgozik már Angolában. Nem hazudott, ebben biztos vagyok. Ami azt
illeti, én... - Molly hagyta kicsengeni a mondat végét és McFaul felé
fordult, mintha tőle várna választ a rejtélyre.
McFaul felhúzta nadrágja szárát és lazított kicsit a műlábát tartó
szíjakon.
- Kétfelé játszik - mondta végül - legalább kétfelé. Mindenhol így
csinálják. Kambodzsában. Afganisztánban. A Közel-Keleten. Ha azt mondja,
ezzel vagy azzal foglalkozik, valószínűleg el is hiheti. Épp csak a
többiről nem be^zéTsöha.
- És gondolja, hogy Larry isxfyen? \
- Igen. A |
- És ebből mire következtet? \
- Hogy igazi hazafi. Ezek a fickók küldetéshek veszik a munkájukat.
Harcba indulnak a szabadságért. A demokráciáért. Vagy akár az istenért.
Meggyőződésből cselekszenek, igaz hitből. Es a hit révén igazolják minden
tettüket.
- És Giddings esetében?
- Giddings esetében? - McFaul a folyosó felé intett a poharával. - Azért
jött ide, hogy Katilón tartsa a szemét. Az UNITA az v amerikai kormány
ügyfele. Washington mindig is őket támogatta. Valószínűleg még most is
így tesz.
- Milyen eszközökkel?
- Maga mit gondol?
- Nem tudom. Mondja meg.
Molly félig lenyűgözve, félig viszolyogva hajolt előre. Giddings-nek vagy
ételnek még mindig nem volt semmi nyoma.
- Milyen eszközökkel?- ismételte meg a kérdést. McFaul egy pillanatig nem
válaszolt.
427
- A tényeket akarja, vagy a spekulációt?
- A tényeket.
- Oké. - McFaul az ujjain kezdte el mutogatni a lényegesebb elemeket. -
Mobutu futtatja Zairét. Itt van neki segítségnek a CIA. Mobutun keresztül
Washington fegyvereket oszt. Az olyanoknak, mint Katilo.
- Úgy érti, Larry segít felfegyverezni őket?
- Neki is része van ebben, az biztos. Ezért futtatja a különféle
szervezeteket. Ezeken keresztül bonyolítja a dolgokat. Közvetlenül
Washingtonnal senki sem köthet üzletet, de minden áru tőle származik.
- Ezek az áruk... - fordult felé Molly teljes figyelmével. - Közéjük
tartoznak az aknák is?
- Természetesen.
- Amerikai aknák.
- Mindenfélék. Amit csak kapni lehet.
- Es azok így kerülnek Angolába?
- Igen. Többek közt oda is.
- De hogyan? Hogyan juttatják el őket oda?
-Jobbára repülővel. Maga is látta, milyen állapotban vannak az utak. A
többségük járhatatlan.
- De mégis ki szállítja le őket? Azokat az aknákat?
- Mit gondol?
Molly félrekapta a tekintetét és nem felelt. Rademeyerre gondolt, aki,
miután visszavonult a lakosztályába, talán most is a gyémántokat
számolgatja. Ha úgy vesszük, a fiatal pilóta egyetlen este valóságos
vagyonra tett szert. Akár vissza is vonulhat. Átadhatja a terepet
másoknak. Kockáztassák azok az életüket, miközben a muníciót
leszállítják. Az UNITA bizonyosan megfizeti a fuvar árát. És Közép-Afrika
teli lehet olyan pénzéhes, kalandvágyó fiatalemberekkel, mint Piet
Rademeyer. Molly megköszörülte a torkát. Érezte, hogy kipirul. A düh és a
whisky.
- Azt mondja, hogy Giddings látja el fegyverekkel Katilót?
- Azt mondom, hogy neki mindenképpen része van ebben.
- Tehát... - vetett Molly egy reményvesztett pillantást a folyosó felé -
az akna, amelyik megölte James-t, innét származott? Az ő kezein ment
keresztül?
428
- Igen.
- És Piet szállította le?
- Valószínűleg. Hacsak nem Dél-Afrikán keresztül érkezett... bár ez
esetben is ő lehet a kapcsolat. - Szünetet tartott. -Rademeyer egészen
más. Ő ezt a pénzért csinálja. Ilyen egyszerűen. Ezt talán könnyebb is
elfogadni.
- És Giddings? - Megnyalta az ajkait. - Larry?
- Ő a meggyőződése miatt.
- És ez változtat valamin?
- Persze - mosolyodott el McFaul, amint meghallotta Giddings lépteit a
folyosón. - Ettől csak még veszélyesebb.
Giddings feltűnt az ajtóban. Egy ezüsttálcát tartott a kezében és
készségesen eljátszotta az inast. McFaul felállt. Ki kellett mennie a
mellékhelyiségbe. Giddings elirányította, ő pedig kibicegett a bárból és
hátrahagyta az üre^-poharat a Jack Daniel's-es palack mellett.
I
Giddings felkínálta a tálcát Mollyinak. Molly félnézett és megrázta a
fejét. jr— )
- Nem, köszönöm. {
- Azt hittem, éhes.
- Az voltam.
- Valami baj van? Valami történt?
- Igen - bólintott Molly.
Egy férfi egy hosszú pillanatig aggodalmas arccal nézte, majd letette a
tálcát a bárpultra.
- Beszéljen róla. - Közelebb húzta a székét.
- Már megtettem. Luandában.
- A férje?
-James. A fiam. ,
- Hé... - ráncolta a szemöldökét Giddings. - Nem tudom követni.
Előrehajolt székében és sokáig csak nézte Mollyt, majd a poharáért nyúlt,
de a tekintetét ekkor sem vette le róla.
- Miért nem beszélt róla? - kérdezte meg végül Molly. ~ Miről?
- Erről az egészről - mutatott körbe Molly - a másik életéről. Amit itt
csinál. Hogy találkozik ezekkel az emberekkel. Az
429 >
\
UNITA-val. Katilóval. Hogy mindenféléket elad nekik. Fegyvereket. - Itt
egy pillanatig kivárt. - Aknákat is.
- Aknákat?
- Igen.
- Azt gondolja? Azt gondolja hogy aknákat adok ezeknek a bohócoknak?
- Igen.
- Nem igaz - rázta meg a fejét. - Találkozom velük, kétségtelen. A
nyomukban járok. Mondhatni követem minden mozdulatukat. De hogy aknákat
adok nekik? - Újra megrázta a fejét. -Nincs az az isten.
- De tudja, hogy itt szerzik be a fegyvereiket?
- Persze.
- És azt is tudja, mit kezdenek velük?
- Igen.
- Akkor a lényeg ugyanaz marad - dőlt hátra a karosszékben Molly - nincs
igazam? - Giddings komoran rázta tovább a fejét, de nem szólt semmit.
Molly sokáig csak nézte, azt kívánva, bárcsak megpróbálna védekezni,
bárcsak adna valamilyen magyarázatot. Végül újra előrehajolt.
- Soha nem beszélt ezekről a dolgokról.
- Soha nem kérdezett róluk.
- Mert nem is sejtettem őket. Soha nem gondoltam volna. Én megbíztam
magában, mindent elmondtam a problémáimról, bízni akartam magában. Azt
akartam, hogy a barátom legyen. Én...
Giddings közbevágott. Sértődöttnek tűnt.
- És nem voltam? Nem voltam a maga barátja?
- Igen, éppen erről beszélek. Az volt. És én hittem magának. Segített
nekem. Sokat segített. És erre itt van ez.
-Ez?
- Ez az egész. Segít fegyvereket eladni, segít nekik háborúzni, a
nyomukban jár és... ki tudja, mi mindent csinálnak még a magához
hasonlók. Én nem tudom, tőlem ne kérdezze. És mondjak valamit? Nem is
akarom tudni. Én csak vissza akarom kapni a fiamat. Ez vajon elég
szívszaggató pillanat egy ilyen szentfazéknak?
430
Giddings a keze után nyúlt és próbálta megnyugtatni, de Molly elhúzódott
tőle és minden erejével próbálta visszatartani előbuggyanó könnyeit.
- Azt gondoltam, hogy barátok vagyunk - mondta ki végül -de maga
becsapott engem. Mindvégig az orromnál fogva vezetett.
- De hát miért?
- Mert jól tudta, mit csinál. Hogy maga segített nekik megtenni. Maga...
-rázta meg kétségbeesetten a fejét, szembesülve az igazsággal - maga is
bűnrészes mindabban, ami történt. James. Domingos. Azok a szerencsétlenek
ott Muengóban. Azt akarja mondani, ilyen a háború. Hogy maga is nagyon
sajnálja. Hogy nekem is meg kellene értenem. Tudom, hogy ezt akarja
mondani. Megpaskolja a fejemet és közli velem, hogy nem értek semmit. Azt
mondja, ez az egész nagyon összetett és nagyon fontos, és ettől mi még
barátok maradhatunk. Nincs igazam?
Giddings bólintott.
- Igen - felelte halkan - baritok lehetünk. Hiszem, hogy mindezek
ellenére marad hely a barátságunknak. Bármit is gondoljon rólam.
- Nos, akkor téved.
- Bízom benne, hogy nem.
- Pedig téved. Maga gonosz ember, Mr. Giddings. Gonosz, mert pontosan
tudja, mit tesz. Tudja, hová vezet mindez. Tudja, mi fog kisülni belőle.
A magafajta emberek gyilkolják le az én fajtámat. Szentséges Isten... -
Molly félrekapta a fejét és most vette csak észre, hogy McFaul ott áll az
ajtóban. A férfi a szemébe nézett. És lassan bólintott.
McFaul az éjszaka közepén ébredt. Giddings az első emeleten adott neki
szobát. Apró és csupasz helyiség volt, egy ággyal, fém mosdóállvánnyal és
magas zsalukkal az ablakokon. Az ajtó az ággyal átellenben nyílt, és
mielőtt lefeküdt volna, McFaul labdát formált egyik zoknijából és az ajtó
mögé tette. A zokni most jó egy méternyire az ajtó mögött feküdt a
padlón. Tisztán látszott a redőnyökön beszüremlő félhomályban.
431
McFaul felkelt az ágyból. Lefekvés előtt a ruháit a sporttáska tetejére
hajtogatta. Most ezek is eltűntek. Egy teljes percig mozdulatlanul állt a
sűrű félhomályban és tudta, hogy jól mérte fel a helyzetet. A Giddingshez
hasonló emberek korántsem ostobák. Amatőr vagy sem, de McFaul használta
azt a kamerát, és a soha nem lanyhuló proparagandaháborúban a képek
jelentették a legnagyobb fenyegetést. Tegnap, Katilo lakosztályában
McFaul egyetlen kockát sem vett fel, de Giddings nem vállalhatta fel a
kockázatot. Neki biztosra kellett mennie.
McFaul magában elmosolyodott, majd odabicegett a mosdóhoz és vizet
fröcskölt az arcára. Régóta ez volt az első alkalom, hogy felcsatolt
műlábbal aludt, és bizony sokáig nem jött álom a szemére. De tekintve a
művégtag tartalmát, a benne rejtegetett kazettákat, a fáradtsága
kifizetődött. Egy ideig tanulmányozta az arcát a tükörben és egyenként
megérintette a sebhelyeket, egyre szélesebb mosollyal az arcán. Giddings
állni fogja a szavát. Holnap kiviszi őket a repülőtérre. Átsegíti őket a
formalitásokon. Amilyen gyorsan csak lehet, kitessékeli őket Afrikából.
Tizennegyedik fejezet
Molly félig még aludt, mikor meghallotta a kopogtatást a bejárati ajtón.
Kicsusszant az ágyból és odalépett a hálószoba ablakához. A központi
fűtés valami oknál fogva nem kapcsolt be, és Molly borzongani kezdett,
amint kikukucskált a függöny résén. Patrick Volvoja állt odakint.
ÁTice^lől ült, és amikor felpillantva meglátta Mollyt, integetni kezdett.
V-----^
Molly megtalálta Giles házi köntösét az ajtóra akasztva és szorosra vonta
az övet a derekán, n/íiközben lefelé sietett a lépcsőkön. A köntös
szorosan beburkolta Giles illatával. A falióra három óra tíz percet
mutatott. Alig/égy órája érkezett haza.
Patrick a bejárati ajtó előtt várakozott. Alice félúton járt a kerti
ösvényen. Patrick szinte szégyenlősen nyújtotta felé a hatalmas csokor
virágot.
- A család örökké hű jogi tanácsadójától - mosolyodott el. -Annyira
örülök, hogy hazatértél.
Molly készített nekik egy csésze teát, letakarította a nagy halom
bontatlan levelet a konyhaasztalról, és közben megállás nélkül a ház
állapota miatt mentegetőzött. Sietősen indult útnak. Megkérte ugyan a
bejárónőt, hogy időről időre nézzen utána a dolgoknak, és szegény asszony
bizonyára minden tőle telhetőt meg is tett, ám semmi sem teszi annyira
komorrá az otthont, mint a hosszú távollét.
- Természetesen, kedvesem - értett egyet Alice - természetesen.
Alice kövérkés, elkényeztetett asszony volt, jó néhány évvel idősebb
férjénél. Bár ő maga soha egyetlen gyermeket sem nevelt fel, többé-
kevésbé mindent tudott a gyermeknevelés-
433
ről és a szülő-gyermek kapcsolatról. Ide értve egy fiú elvesztését is.
Molly talált némi kekszet és próbálta ízlésesen elrendezni őket egy
tányéron.
- Ez csak alkalmazkodás kérdése - biztosította róla Alice. -Nem lesz
könnyű, hidd el nekem, de a végén neked is sikerül.
- Csakugyan? - Mollyt magát is meglepte a kérdés mögött bujkáló mély
érzelem. Ide úton a Heathrowról végig csak bámult kifelé a vonat ablakán.
Még soha nem érezte Angliát ilyen nyomasztónak. Az a hideg, szürke
égbolt. A véget nem érő külvárosok. A barátságtalan arcú menedzserek,
amint taxira várva sort állnak a Liverpool Streeten. Giles szerencsésnek
vallhatná magát, gondolta. Hogy búcsút intett mindennek.
Alice és Patrick burkolt pillantást váltottak egymással, és Molly
eltűnődött rajta, hogy vajon mit várnak tőle. Nyilvánvalóan kötelessége
lenne minél bátrabban viselkedni.
Felemelte a kannát és megkínálta Patricket még egy csésze teával.
- Beszélj Giles-ról - szólalt meg. - Mondd, hogy megtalálták. Patrick
zavartnak tűnt.
- Attól tartok, nem tehetem.
- Még a holttestet se?
- Még azt se. Egy napon talán, de... - nyúlt a cukortartóért, hogy
zavarát leplezze - egyenlőre még nem.
- Még előkerülhet?
- Igen... - sandított Patrick újra Alice felé - de hónapokba beletelhet,
talán még hosszabb időbe. Az ilyen dolgokat nehéz előre megjósolni.
Molly bólintott és nem szólt semmit, tovább melengetve kezét a
teáskannán. Az állomáson megvette a Daily Telegrapb egy példányát, és a
színes melléklet most is ott feküdt a földön, a lábai előtt. Karácsonyi
ajánlatok sorjáztak a lapokon, plusz egy külön szekció a felkapott
síparadicsomokról. Semmi olyan, ami számított. Semmi, aminek a legkisebb
értelme is lett volna.
Patrick előrehajolt az asztal felett és magára erőltette a bensőséges,
együttérző modort, melyet az irodájában is oly gyakran bevetett. Alice
diplomatikusan visszavonult a mosogatóhoz, fel-
434
tűrte az ingujját és felhúzta a gumikesztyűt. Molly eltűnődött rajta,
mennyi idejébe fog telni, míg elmossa a két csészét és a tányért.
- Beszéltem a biztosító embereivel - kezdett bele Patrick - a te
nevedben.
- Valóban?
- Azt hiszem, említettem is a telefonban. Mikor felhívtál. Múlt héten...
- Pillanatnyi szünetet tartott, majd folytatta. - Giles roppant előrelátó
volt. Az igazat megvallva, kicsit talán még túl is biztosította magát.
Molly bólintott, de továbbra is Alice-t figyelte. Az asszony most
másodszor látott neki a csészéknek.
- Mindig is hitt a biztosításokban - felelte szórakozottan - de hát nála
ez már szakmai ártalom, nincs igazam?
- Csakugyan - kuncogott kötelességtudóan Patrick - és helyesen tette.
Tudom, hogy ez most nem sokat jelent a számodra, de a végén elég
tekintélyes summát lesznek kénytelenek kifizetni. Amint megtalálják a
holttestet.
Molly bágyadt mosollyal jutalmazta erőfeszítéseit. A hála
megnyilvánulásának szánta, de azonnal látta, hogy csalódást okoz vele a
férfinak. Megfogta a kezét és megszorította.
- Köszönöm - hálálkodott. - Nagyon kedves tőled, hogy ennyit törődsz
velem. í
- Semmiség, kedvesem.
- Tényleg sokat jelent nekem. X \
- Tudom - paskolta meg a férfi a kézfejétV de ez még nem minden.
( \
- Nem? /
- Nem. A Lloyd's is megerősítette, Kögy-bír-óság elé viszi a New Jersey-i
cég követelését. - Bólintott. - Ennél jobb hírt már nem is kaphatnánk. -
Elengedte a kezét és körbemutatott a lakásban. -Vége a nyomásnak. Nem
lesz végrehajtás. Nem kell tovább aggódnod. Meglátod, a nyugalom csodákra
képes.
Atyáskodva elmosolyodott és hátradőlt székében, hogy helyet adjon Alice-
nak, aki az asztal körül kezdett el ténni-venni. Molly elnézte és
hirtelen végtelen fáradtságot érzett. Azt kívánta, bárcsak mindketten
elmennének már. Kis szerencsével néhány
435
perc múlva újra ágyba bújhat, hogy kirekessze a hálószobából a kinti
világ minden fényét és zaját.
Alice most a karácsonyról beszélt. Mit tervez Molly? Elmegy vá\ lahová?
Molly a fejét rázta és elnyomott egy feltörni készülő ásítást.
- Még nem gondolkodtam ezen, hogy őszinte legyek. Meg sem fordult a
fejemben.
- Akkor pedig át kellene jönnöd hozzánk. Nem gondolod, Paddy?
Patrick bólintott. Előhúzta a pipáját, és Molly elkerekedett szemmel
nézte, amint megtölti, majd hatalmas, tömpe ujjaival megnyomkodja az
illatos dohányt. A karácsony Frintonban felér egy örökkévalósággal -
három napnyi tobzódás az ízekben, ócska tévéműsor és semmitmondó csevely
a kandalló mellett. Kedves és jó szándékú emberek, csak épp majd
megfojtják az együttérzésükkel. Egy pillanatra megint eszébe jutott
Angola - a hátrahagyott jelenetek, az emberek - és döbbenten értette meg,
hogy máris hiányolja mindezt.
- Korán szoktunk étkezni - mondta éppen Alice. - Fél kettő körül. így van
időnk pihenni egy kicsit a királynő előtt.
Patrick bólintott és nagyot szippantott pipájából.
- Délelőtt egy kis séta. Tizenegykor templom.
- Mise után pedig sherry a parókián. Bensőséges körben. A lelkiatya kis
figyelmessége a rendszeres templomlátogatóknak.
Molly bólintott.
- Pompásan hangzik.
Alice visszatért a mosogatóhoz. Dúdolgatni kezdett magában, miközben
kicsavarta és gondosan összehajtogatta a mosogatóruhát. Patrick
megtalálta a bontatlan levélhalmot. Előrehajolt és felvette a legfelső
borítékot.
- Ezt már láttad?
Átadta a borítékot Mollynak. A krémszínű papírra zöld tintával egy
kapurostély képét és a „Képviselőház" szót nyomták. Molly felnyitotta. A
géppel írt, rövid levél részvétet nyilvánított Mollynak Giles halála
miatt. A levélíró állítása szerint jó barátja volt Giles--nek, és kétszer
is használta a „tragikus" jelzőt. Molly megnézte az aláírást. A név
ismerősen csengett, de nem tudta hová tenni.
436
- Vére Haliam? Patrick bólintott.
- Aylesbury képviselője. Sokkal inkább az üzlettársa volt Giles-nek,
mint a barátja. - Szünetet tartott. - Rendes ember, amennyire tudom.
Molly újra átolvasta a levelet. Vére Haliamét lesújtotta Giles halálhíre
és az utolsó bekezdésben nyomatékosan arra kérte Mollyt, hogy lépjen
kapcsolatba vele, ha bármire szüksége lenne.
- Üzlettársa? - nézett fel Molly a levélből.
-A szindikátusban. Giles több képviselővel is tartott fenn üzleti
kapcsolatot. Szinte sorban álltak nála, annyira értette a dolgát. -
Elmosolyodott és a gyufáért nyúlt. - Felteszem, Mr. Haliam is
megkönnyebbült. Az anyagi csőd igencsak kellemetlen helyzetbe hozta
volna. Ha a szindikátus ellehetetlenül, ő is elveszítheti a megélhetését.
- Valóban?
- Ó, igen. Az anyagi csődbe jutott képviselőket automatikusain
felfüggesztik. Ami igencsak kellemetlen lenne a pá/rtnak. Tekintve a
jelenlegi helyzetet. 1
Molly összehajtotta a levelet és végre emlékezett rá, hol i$ hallotta
utoljára Vére Haliam nevét. Robbie Cunnihgham e|n-lítette, még Luandában,
amikor együtt vacsoráztak a Café Acardiában. Robbie is eltűnődött a
véletlen egybeesésen, hogy Giles képviselőkkel megtűzdelt szindikátusa
hirtelen megmenekült a csődhelyzetből, és ezzel megmaradt a törékeny
kormányzati többség.
Molly visszatette a levelet az asztalra. Alice kifogyott a háztartási
munkákból és most Patrick széke mellett állt meg, kezeit könnyedén
megpihentetve férje vállán. Patrick egy pillanatra megpaskolta a kezét,
majd újra elmosolyodott.
- Örülsz, hogy itthon lehetsz?
Molly végigmérte a párost; élő bizonyságát annak, hogy két ember igenis
képes együtt túlélni az élet viharait.
- Nem - felelte az igazsághoz híven. - Azt hiszem, nem.
- Nem? - Patrick jókora kék füstfelhőt eregetett, majd szétfoszlatta a
kezével.
437
- Nem - rázta a fejét Molly. - Úgy érzem, mintha nem is itthon lennék.
Minden annyira más. Mintha még sosem jártam volna itt. Mintha nem ide
tartoznék. - Megborzongott és még szorosabbra vonta maga körül Giles
köntösét.
Alice vetett egy lopott pillantást az órájára.
- Ez csak természetes, kedvesen - nyugtatta meg - hogy így érez ilyenkor
az ember. Csak egy-két napig tart, meglátod. Lassan visszazökkensz a régi
kerékvágásba. Hidd el nekem. Addig is legjobb lenne, ha meglátogatnál
valakit. Ne legyél túl sokat egyedül.
Molly bólintott és igyekezett hálásnak mutatkozni. Alice az életről
alkotott megingathatatlan képével gondtalan, problémamentes létet
tudhatott magáénak, melyben nem kaphattak szerepet a kellemetlen
meglepetések. A legszörnyűbb dolog, ami vele történhetett - ahogyan azt
Patrick egy ritka alkalommal megvallotta - hogy késve ért a misére.
- Biztosan igazad van - bólogatott Molly. - Csak kimerült vagyok, ennyi
az egész.
- Ez természetes, kedvesem.
- És ezért kicsit házsártos is, azt hiszem.
-A legkevésbé sem, a legkevésbé sem. Molly, ha velünk nem lehetsz
őszinte... -Alice a kabátja után nyúlt és hagyta kicsengeni a mondat
végét.
Patrick látható vonakodással állt talpra, miközben felesége már a család
kutyájáról beszélt. El kellett menniük, hogy hazavigyék a kórházból a
kisebb műtét után még lábadozó állatot. A Sammyhez hasonló labradorokkai
nagyon kell vigyázni. Molly szorgalmasan bólogatott, miközben kikísérte
őket az előszobába - és miközben újra fenyegető súllyal nehezedett rá a
különbözőség a maga mögött hagyott különös világ és a középosztálybeli
Anglia bizonyosságai között. Muengóban Sammy jó ha öt percet túlélt
volna. Megnyúzták és megsütötték volna, hogy egy család egész héten
eléljen a húsán.
Patrick megállt az ajtóban. Begombolta a kabátját és kivárta, míg Alice
visszatér a konyhába, hogy magához vegye a táskáját. Amint kiért a
hallótávolságból, a férfi hirtelen odahajolt Mollyhoz és könnyedén
homlokon csókolta. Molly megdermedt, miközben a férfi keze megtalálta az
övét.
438
- Ha szükséged lenne rám, kedvesem - suttogta - csak egy telefonodba
kerül. ,
Sötétedett, mire McFaul kiért Middletonhoz. A Heathrow-n azzal kezdte,
hogy autót kölcsönzött magának, azután elhajtott Southsea-be, hogy
lepakolja a holmiját. Anyai ágon örökölt egy kis házat, amely alig
kőhajításnyira feküdt a tengertől, és itt szakított időt egy kis
szunyókálásra, mielőtt kicsiholt néhány csepp forró vizet a zuhanyból és
újra útnak indult. Saját kocsija - egy takaros rendben tartott, automata
váltós Escort - a sarki bérgarázsban pihent. Legutóbbi röpke eltávozását
azzal töltötte, hogy próbálta megtalálni a sértődé-keny váltó egy
kellemetlen hibáját, de most semmi kedve sem volt elölről kezdeni a
küszködést. Sokkal fontosabb teendők várták. El kell jutnia Kénhez, és
meg kell neki mutatni az értékes felvételeket. Rá kell vennie,
hogy^lkötelezze magát a film forgalmazása mellett. /
\
Ken Middleton szokása szerint éppen telefonált, amikor McFaul
megérkezett. A Global Clearancé egy vadonatúj épületben székelt a város
északi per^inérvfekvő^ipartelepen, és Ken a hatalmas emeleti helyiséget
kiáltotta ki saját irodájának. McFaul utoljára három hónappal ezelőtt
járt ezen a helyen. Akkor még üres héj volt csupán, mely a friss festék
és a frissen fűrészelt fenyőfa illatát árasztotta. Most leginkább katonai
harcálláspontra emlékeztetett. Két falat teljes egészében beborítottak a
térképek, és McFaul három különálló munkaállomást is felismert, külön
számítógépes egységekkel. Ezekről az állomásokról felügyelték azokat a
területeket, ahol a Global hangsúlyozottan jelen volt.
Middleton a „Délkelet-Ázsia" feliratú asztalnál ült éppen és egy távoli
hívóval vitatkozott egy detektor-szállítmányról. Apró, kerek arcú férfi
volt, ritkuló seszínű hajjal és kevéske túlsúllyal a csípőjén. Ez utóbbit
leginkább elnyújtott munkaidejének köszönhette. Akárcsak McFaul,
Middleton is idejekorán elvált, és miután kilenc előtt csak a legritkább
esetben hagyta el az irodát, szinte kizárólag házhoz szállított ételeken
élt. McFaul most is láthatta a legutóbbi szállítmány maradványait a
kukában - egy
439
összehajtott pizzás dobozt, rajta a rákérgesedett paradicsom-szósszal.
Middleton egy horkanással véget vetett a beszélgetésnek. Amikor felhívta
a Heathrow-ról, McFaul pontosan megadta Lle-welyn kamkorderének típusát.
Most Middleton az egymásra tornyozott kartondobozok felé biccentett.
Mindhárom doboz Sony feliratot viselt magán.
McFaul értetlenül nézte őket.
- Hát ez micsoda?
- Te kértél vágóeszközöket.
- Azt mondtam, érdemes lenne összerázni ezeket a felvételeket.
- Az ugyanaz, nem?
Middleton felállt, leemelt egy bajonettet az asztal feletti polcról és
fűrészelni kezdte a karton ragasztócsíkját. A férfi legendás
kíváncsisággal viseltetett minden technikai újdonság iránt. Úgy tervezte,
egy éven belül műholdas hálózatra fűzi fel a Global valamennyi
érdekeltségét és ennek segítségével percre pontos információhoz jut a
bolygón végzett összes aknamentesítési projekt állásáról. A terv némi
megalomániáról tanúskodott, mindazonáltal McFaul nem találkozott még
egyetlen emberrel sem a szakmában, aki ne viseltetett volna mély
tisztelettel Ken Middleton iránt. Ha a fickó bábjátékost akar játszani,
aki a világ összes táján egyszerre rángatja a zsinórokat, hát legyen.
Middleton eltökéltsége, mellyel valóságos keresztes háborút folytatott a
ta-posóaknák ellen, máris az érdeklődés homlokterébe tolta előre a
kérdést. Az akna a gonosz műve. Kölykök halnak meg miatta. Fel kell végre
nyitnunk a szemünket az igazságra. Üzenet vége. Middleton tanulmányozni
kezdte a legnagyobb doboz tartalmát. A kartonra ragasztott címke szerint
a gépet szerkesztő kontrollernek nevezték, és Middletonnak láthatóan
fogalma sem volt róla, hogyan működik. McFaul elmosolyodott és figyelte,
hogyan futja át a másik a kezelési utasítást. Mint mindig, most is a
végén kezdett bele és hátrafelé olvasott.
- Honnan van ez a sok cucc?
- Bristolból. Ma délután szállították le.
- Mennyi volt? Csak a kíváncsiság kedvéért.
440
Middleton ügyet sem vetett a kérdésre. A szponzorkeresésben eltöltött
hosszú évek alaposan megtanították rá, hogy soha ne beszéljen a
pénzügyekről, bármennyire is tehetségesen aknázta ki a potenciális
forrásokat. A brüsszeli bizottságok milliókkal járultak hozzá a
költségekhez, ezt McFaul biztosan tudta, de akadt például egy gazdag
hajózási vállalkozó Oslóban, aki szintén boldogan felkarolta az egyéni
kezdeményezéseket. A szerkesztő berendezés ára Middleton szemében alig
lehetett több aprópénznél.
- Mi történt Bennie-vel? Hallottál róla valamit? - Middleton le sem tudta
venni a szemét a csomagokról.
- Felső fiók - felelte. - Afrika íróasztal.
McFaul odabicegett az ajtó melletti munkaállomáshoz. A számítógépes
monitor fölé a Michelin nagy Afrika térképét szegezték, és tussal
gondosan körbekerítették rajta azokat a területeket, melyeken a Global
tevékenykedett. McFaul tekintete azonnal Angolát és Muengót, kereste. A
város piros gombostűt érdemelt, amely Middleton Színkód-rendszerében a
teljes csődöt jelölte. A pirosLgWTíbostűk azt jelezték, hogy küzdelmes
harcok árán kellett visszavonulniuk, dolgavégezetlenül, a több hónapos
aprólékos helyszíni munka után is létező legrosszabb eredménnyel.
- Felső fiók - ismételte Middleton - és sok szerencsét a kézírásával.
Bennie levele a luandai brit nagykövetség telexívei alatt kallódott és öt
oldalon át másról se szólt, csak hogy mi történt Muengóban. Márpedig
Bennie szerint minden rettenetesen ütött ki. A szervezés szart se ért, a
kutya se támogatta őket, a felek megszegtek minden írott és íratlan
szabályt. A Terra Sancta hívatlanul és váratlanul tűnt fel a színen, és
attól kezdve minden elszaródott. Azért van a Global, hogy aknákat
szedjen, vagy hogy betörjön a szórakoztatóiparba? Angola épp elég rázós
hely az olyanok nélkül is, mint Todd Llewelyn.
McFaul összehajtogatta a levelet és visszatette a fiókba. Middleton
közben kicsomagolta a többi berendezést is. McFaul egy darabig figyelte,
majd a fiók felé biccentett.
- Nem is találkoztál vele? Bennie-vel?
441
- Dehogyisnem. Tegnap volt itt. Hogy felvegye a hátralékát.
- Mit mesélt?
- Mesélt? - nézett fel Middleton első ízben. - Azt mesélte, hogy
eltűntél a nagy semmibe. Egyszerűen csak kisétáltál. Egy bazi nagy
puskával a kezedben.
McFaul ezen elgondolkodott egy pillanatig. Ha igent mond és elismeri,
hogy így történt, Middleton azonnal kiteszi a szűrét. Fegyvert hordani a
helyszíni munka során főbenjáró vétség, hiszen megkérdőjelezi a Global
semleges pozícióját. Middleton nem vette le róla a tekintetét, még mindig
várta a választ.
McFaul megrázta a fejét.
- Agyára ment a meló - felelte kurtán.
Elővette a kazettákat és letette őket az asztalra a szerkesztőgép mellé.
Middleton kíváncsian vizsgálta őket, majd felvett egyet és méricskélni
kezdte, el is feledkezve a fegyverviselés kérdéséről.
- Ez az a cucc, amiről beszéltél?
- Több órányi anyag. Ennél tovább nem is akarnád nézni.
- És te vetted fel az összest?
- Kettőt. A harmadik Llewelyné volt. Ő az fickó, akiről Bennie is írt.
- És mit akarsz velük kezdeni?
- Felhasználom őket.
- Ő tud róla? A jogos tulajdonos?
- Tudja a franc. Mit számít ez?
Middleton a homlokát ráncolta, amint újra letekintett a kazettákra. A
Global sikerének egyik kulcseleme az odafigyelés a legapróbb részletekre
is. Middleton már a kezdetek kezdetén tudta, hogy a harcot utcáról
utcára, összecsapásról összecsapásra kell megvívnia. Ha valaki olyan
nehézfiúkkal száll szembe, mint a hadiipar és a kormányzat, nem engedheti
meg magának a legkisebb hibát sem. Ha csak egyetlen egy kapaszkodót
kínál, az ellenség máris belemélyeszti az összes karmát.
- Ha ez itt az ő tulajdona, szükségünk lesz az engedélyére. Meg kell
keresned.
McFaul vállat vont. Logikus lépésnek tűnt. -Oké.
- Tudod, merre van?
442
- Nem. Legutóbb, hogy láttam, fél lábbal a sírban volt.
- Miért?
- Malária. Biztos kimenekítették Muengóból. Azután pedig hazahozták,
gondolom.
- így igaz, hazahozták.
Middleton végre otthagyta a dobozokat, hogy az Afrika íróasztal
fiókjaiban, a telexek közt kezdjen kotorászni. Végül megtalálta az
üzenetet, amit keresett.
- A múlt héten - közölte. - Annak a nőnek a jegyével szállították haza.
Teljesen kikészítette az ottani követség embereit.
- Mivel?
- Azt nem tudom, de alig várták, hogy megszabadulhassanak tőle. -
Middleton visszagyömöszölte a telexet a fiókba. - Beszélj a Trópusi
Betegségek kórházával. Talán még most is ott fekszik.
- Vagf fiaTott: \
- .Igen - vette észxe Middleton újra a vágógépet - vagy halott.
jj^z este Vége feléj rnár jócskán tíz után, elmentek a The Fox nevű
vendéjglőbe/a főút mellett. McFaul letelepedett egy karosszékbe a tűz
mellé, míg Middleton megrendelte az italokat. Beletelt egy kis időbe, míg
a férfi működésre bírta a vágógépet. A szerkesztő egységhez két
videomagnót és két monitort is adtak. A nyers anyag került az egyik
felvevőbe, míg a kiválogatott a képek a másikba. Middleton
megpróbálkozott egy-két jelenetsorral és általában véve mindent megtett,
hogy megbirkózzon ezzel az új technikai kihívással, de hamar ráébredt,
hogy az messze meghaladja az ő korlátait. A vágás nyilvánvalóan külön
művészet. Olyasvalakire van szükség, aki pontosan tudja, mit csinál.
Middleton visszatért a bárból McFaul Guinnesszével.
- Ismerek egy fickót, aki Salisbury közelében lakik - kezdett bele
azonnal. - Még tavaly írt nekem.
- Tényleg?
McFaul elvigyorodott és a Guinness után nyúlt. Middleton csak nemrég ülte
végig a nyomasztó filmanyagot. Egy ember felrobbant, a lába
foszlányokban. Még több sebesült a kórházban. Amputálás, érzéstelenítés
nélkül. Egy lemészárolt ökör, közvetlen közelről felvéve. Végül Katilo
kis mulatsága Kinshasa külvá-
443
rosában - a tizenéves rabló és tettestársa, vérben úszva, alig méternyire
a lencsétől. És Middleton egyetlenegyszer sem adta jelét a legcsekélyebb
érzelemnek sem, csupán arra az észrevételre szorítkozott, hogy az idő
rövid és el fog kelni egy kis szakmai segítség. Middletont csupán
annyiban érdekelte a kérdés, hogy McFaul képei újabb pisztolygolyók a
Global fegyverében. Minél előbb betölti őket, annál jobb.
- Filmek vágásával foglalkozik - folytatta Middleton - a neve Geoff. El
akarta mondani egy-két ötletét.
- És jó?
- Ugy tűnik. Elküldte nekem az egyik anyagát. A hajózásról. Ugyan szart
se tudok a jachtokról, de szerintem érti a dolgát.
- Akkor hát, mit csinálunk?
- Felhívom. Átjön beszélgetni. Te meg addig megkeresed Llewelynt. Ha
kell, megvesszük tőle az anyagot. - Megállt, amint egy újabb gondolat
fogant meg benne. - Az a fickó, a haverod a fekete gazember.
- Katilo?
/
- Igen, ő. Az felvétel ott a végén. Kinshasában. Ahol hazavágja ( azokat
a kölyköket. Nem lehet belőle per? Szándékos emberölés miatt? Vagy
ilyesmi?
McFaul egy pillanatig elgondolkodott a kérdésen. Nem látott semmi olyat
Kinshasában, ami akár csak halványan is törvényességre vagy rendre
emlékeztette volna. McFaul újra megragadta a Guinnesszes poharat, hogy
néma köszöntésre emelje.
- Nem probléma - felelte.
- Biztos?
- Száz százalék. -Akkor jó.
Middleton a narancslé fölé görnyedt és mesélni kezdte McFaulnak, hogy
mihez kezd a filmmel, ha egyszer elkészül. Mint mindig, most is a
technikai jellegű problémák foglalkoztatták a leginkább és máris arra
törekedett, hogy a lehető legnagyobb hatást érje el. Ez óriási
lehetőséget jelent a számukra, nem is kérdés. És talán jótékonyan
hozzájárul egy másik terv megvalósulásához is
- És mi lenne az?
444
- Rá kell zúdítanunk ezt az egészet a politikusokra. Át kell láttatnunk
velük a történések logikáját. Meg kell érteniük, mi folyik itt.
- Arra befizetek - fintorodott el McFaul, majd nagyot kortyolt
Guinnesszéből. Middleton évek óta kopogtatott már a politikusok ajtaján,
lobbizott a képviselőknél, szervezett partikat a pártkonferenciák alatt.
Minden új kapcsolatot büszkén jegyzett fel a regiszterébe, de a legtöbb,
amit eddig sikerült elérnie, hogy egy televíziós dokumentumfilmben nyolc
percen át szabadon beszélhetett Kambodzsáról. Middleton irányította rá a
producer figyelmét a Global tevékenységére a thaiföldi határhoz közeli
Battambangban, és a kiküldött tévés stáb szívszaggató felvételeket
készített az ottani megnyomorodott gyerekekről. Middleton maga is feltűnt
a filmben és vádaskodó hangnemben szólt az Első Világ részvétlenségéről.
Az adás után hetekig özönlöttek a levelek, és Middleton azóta is mindent
megpróbált, hogy még
\öbb adásidőhöz jusson, de minél több programot végigcsinált, annál
inkább rá kellett jönnie, mennyire kétélű fegyver a televí-zióYEgy hozzá
nem értő producer vagy egy vaskalapos műsorigazgató könnyedén intézhette
úgy, hogy öngólt rúgjanak. A
/Globalnekj teljes körű felügyeletre volt szüksége, egy olyan izgalmas
anyagra, melybe senki sem avatkozhat be. És most, hála McFaulnak,
rátették a kezüket egy ilyenre.
- A parlament a kulcs - magyarázta tovább Middleton. - Bevonjuk a
politikusokat is a filmbe. Hadd szégyenkezzenek.
- Mi miatt?
- Elsősorban azért, mert ők teremtik meg a törvényes kereteket. Hajlandók
ugyan aláírni az egyezményeket, de ezzel nem változik semmi. Ez többé már
nem elég. Teljes körű tilalmat akarunk. A gyártásra. Az árusításra. A
szállításra. A raktározásra. Mindenre, ami csak kapcsolatba hozható az
akna szóval.
- Most hülyéskedsz?
- Nem - nézett Middleton az órájára, miután végzett a narancslével. -
Éhes vagy? t
Egy indiai étterembe mentek. Middleton odanyújtotta az étlapot McFaulnak;
a pincér az ő rendelését már kívülről fújta. McFaul csirkeragut rendelt
többféle zöldségkörettel, miközben
445
H H
tovább hallgatta, hogyan akar Middleton nekiugrani a politikusoknak.
Máris létezett egy protokolláris megállapodás, melynek aláírói önként
vállalták, hogy tilalmat vetnek ki a taposóaknák exportjára. Amerika már
aláírta, ahogyan Franciaország és a piac több más szereplője is. A brit
kormány azonban mindeddig nemet mondott és elszánta rá magát, hogy nem
fogja megkötni a hazai gyártók kezét. Nagy-Britannia exportbevételeinek
jelentős hányadát - ahogyan arra a külügyminisztérium egyszer sem
mulasztott el rámutatni - a hadiiparnak köszönheti. A törvényi tiltás
felérne a gazdasági értelemben vett öngyilkossággal.
McFaul visszaadta az étlapot a pincérnek és megtoldotta a rendelést egy
újabb Guinnesszel.
- Azt mondod, hogy kénytelenek lesznek aláírni a megállapodást?
- Pontosan^ Rákényszerülnek, ha a placcon akarnak maradni. Az Uniót is
így kezelték. Tudod, hogy megy ez. A kivárásra játszanak.
- És te még kiszélesítenéd a tilalmat?
- Természetesen.
McFaul bólintott. Az érvelésben kétségkívül volt logika. A britek többé
nem érdekeltek az egyszerű taposóaknák forgalmazásában, amilyenekkel
teleszemetelték az egész Harmadik Világot. A gyalogsági aknák, mint a 72-
es típus is, egyre gyakrabban a kínai és pakisztáni gyárakban készülnek,
és néhány dolláros darabáron kerülnek forgalomba. Ezzel a pénzzel nem
lehet kifizetni Leeds vagy Birmingham munkásait. Ehhez valami sokkal
kifinomultabb dologra van szükség, aminek tisztességgel meg is kérhetik
az árát. Ilyen termék lehet az akna, ami bizonyos idő elteltével
megsemmisíti önmagát, vagy az az eszköz, amely lehetővé teszi, hogy az
aknák ki-be kapcsolgassák magukat. A technológia egyik esetben sem
filléres dolog. Viszont minél agyafúrtabb az akna, annál nagyobb a
profit.
Middleton irogatni kezdett. Mindenhová magával vitt egy kis
jegyzetfüzetet és felhasználásra készen tartotta maga előtt. Végül
letépte a legfelső lapot és átnyújtotta McFaulnak.
- Vedd fel a kapcsolatot a Trópusi Betegségek Kórházzal -mormolta. -
Tavaly az egyik emberem is ott kötött ki. Hol tartottam?
446
- A megállapodásnál.
- Á, igen. A britek meg akarják védeni a pozícióikat. Tudod, hogy van.
Csúcstechnológia a gyártásban. Szabad termelés, szabad forgalmazás.
Nekünk kell megállítanunk őket. Fel kell rúgnunk a megegyezéseiket.
Egyedül a teljes körű tiltás hozhat eredményt. Hiába zsúfoljuk bele a
csúcstechnikát egy aknába, attól az még akna marad. Ha ezt nem tudjuk
elérni, nem csináltunk szart se. Egyetértesz?
Anélkül, hogy választ várt volna, Middleton felállt és a mellékhelyiség
felé indult. Amikor visszatért, megtörölgette a kezeit a nadrágjában.
McFaul előrehajolt és megkocogtatta a megterített asztalt a villája
végével. Elég néhány óra Middleton társaságában, hogy az ember maga is
elveszítse a fonalat.
-i Az a nő, akivel visszajöttem - kezdte. - Akinek fizetted az út-ját.
- Jordán? Mrs. Jordán? Xlgen. Elveszítette a fiát.
- Emlékszem - bólintott Middleton. - Elküldted a jelentést?
- Igen... ő mindent látott. Ott volt. Es talán lenne némi mon-dani^alója
a dologról. - McFaul vállat vont. - Csak ennyit akartam/ \
yÉs megtenné? Beszállna a meccsbe?
McFaul nem felelt azonnal. Utoljára a repülőtéren látta Mollyt. A
földalattihoz vezető mozgólépcső mellett köszöntek el egymástól.
Megkérdezte tőle, hogy örül-e a hazaérkezésnek, és a nő buzgón
bólogatott, de az a hűvösség a tekintetében arról árulkodott, hogy aligha
gondolja komolyan.
- Igen - felelte végül. - Azt hiszem, igen.
Molly az elkövetkező hetet azzal töltötte, hogy átszortírozta az egész
házat. Két halom ruha. Két halom könyv. Felvételek, szalagok,
emléktárgyak, képeslapok - két ember nyomai, akik megosztották egymással
az életüket. Odalent, a ritkán használt étkezőben, a szőnyegen csinált
helyet a szétválogatott emlékeknek. Eddig a legnagyobb kupacot az olyan
holmik alkották, melyektől mindenképpen meg akart szabadulni. E mellett
szánalmasan kevésnek tűntek azok tárgyak, melyekről tudta, élete végéig
447
H H
megőrzi őket - fényképek, levelek, James iskolai bizonyítványai, Giles
szakmai oklevelei. A feladat óriásinak bizonyult és messze több idejét
emésztette fel, mint azt számította. Miután az első reggel kis híján újra
összeomlott, Molly új játékba kezdett. Azt beszélte be magának, hogy
idegen ebben a házban - csak egy látogató, egy jó szándékú,
középosztálybeli hölgy a faluból, és másvalaki kizökkent életét igyekszik
helyre tenni. A fortély működött is egy ideig. Még aludni is tudott.
Azután a harmadik nap közepe táján talált egy levelekkel teli táskát
Giles ruhásszekrényének aljában, és a játék abban a pillanatban véget
ért.
Végigsimított a leveleken, majd nagy kötegekben megragadta és az orrához
emelte őket. A papírok jól érezhető levendulailía-tot árasztottak, és
amikor jobban beleásta magát a táskába, megtalálta azt a néhány kézzel
varrott kis szövettasakot is, melyet még házasságuk első éveiben
készített. Ezek segítségével tartotta frissen a fiókba zárt ruhákat,
ahogyan azt az édesanyja tanította, és a gondolattól, hogy Giles is
ugyanezt tette a levelekkel, elszorult a torka. Egy-két percig
kétségbeesett küzdelmet vívott a feltörni készülő könnyekkel. Azután
előregörnyedt és kezei mögé rejtettével arcát az üres ház elől. A
tenyerét forró könnyek perzselték, és egész teste görcsösen rázkódott. A
gyász, gondolta komoran, levendulaillatú. Végül, amikor már úgy érezte,
egyetlen csepp könnye sem maradt, visszaült az ágyra, kifújta az orrát és
igyekezett újra a külvilágra összpontosítani.
Kiválasztott egyet az ölében tartogatott levelek közül, majd egy másikat
is végigolvasott. A legtöbb papíros a saját kézírását viselte magán -
szenvedélyes kirohanások, miután ő és Giles először találkoztak, először
feküdtek le egymással - de a többi, alig maréknyi levelet James írta az
apjának. Egyenként végigolvasta őket, kihallgatva a titkokat, melyekbe
igazán soha nem avatták be. Mennyire távolinak és erőtlennek tűntek azok
a hangok. Bármennyire is bánta, Angolában töltött napjai fallal
kerítették körül jelenkori életét; elvágták őt a múlttól és egészen új
irányba fordították. Tudta, hogy ezért inkább hálásnak kellene lennie.
Semmi sem lehetne rosszabb, mint a múlt csapdájába esni, néma
célpontjaként a részvétnek és szánakozásnak. A faluban máris elterjedt
visszaérkezésének híre, és özönlöttek a meg-
448
hívások. Beszállna negyediknek egy bridzspartiba? Kölcsönözné elegáns
báját egy amúgy unalmas és hétköznapi vacsorához? Lenne kedve szerepet
vállalni a karácsony esti színjátékban? Hálálkodva kerülgette a
meghívásokat és egyre újabb technikákat dolgozott ki rá, hogyrremet
mondhasson, de ne utasítson el senkit. Kedves emberek vették körül, igazi
barátok. Nem akarták bántani. Épp ^llenkezőleg - támogatást, társaságot,
sőt reménységet kínáltak. Csak éppen egyikük sem tudta, mire lenne igazán
szüksége. Egy_kis békére. És egy kis csendre.
A végén, miután vvisszarjyérte önuralmát, félretette a telefont és Giles
kabáijainak haima alá temette, amikor pedig a helybeliek eljöttek a
házhoz és bekopogtak a bejárati ajtón, a függöny mögé bújva talált
menedéket.
Hétvégére sikerült mindent rendbe raknia. A túlélés felett érzett
elégedettségében korán felkelt, felvette a melegítőjét és befűzte a
Reebokját. Kíváncsi volt rá, képes lesz-e boldogulni a körrel, melyet
azelőtt játszi könnyedséggel gyűrt maga alá. Eleinte csak lassan futott
és mélyen teleszívta tüdejét a friss levegővel. Csodálatos reggel volt;
metszően hűvös, mégis könnyed szellő sodorta idáig a tenger sós
leheletét. A szél hátán utazva ideért a szirtek alján megtörő hullámok
robaja is, és amikor Molly egy pillanatra megpihent a kerti kapu mellett,
a távolban láthatta a Felixstowe kikötőjében horgonyzó hatalmas tankhajók
hosszú, kékesen ködlő árnyékait is. A kristálytiszta levegőben napfény
szikrázott a hullámokon, és ahogy Giles-ra gondolt, megértette, miért
fontos emlékezni az ilyen napokra. Ha élne, már rég lent járna a
kikötőben, ott pepecselne a hajóján, mindenféle munkákat kitalálna
magának, és elmerülne a felhőtlen boldogságban. Egész életében semmi mást
nem kívánt, csak a napfény fagyos csókját, a hajó oldalát nyaldosó
hullámok locsogását, a nyugodt vizeken peckesen parádézó halászhajókat.
Elmosolyodott, ahogy Giles-ra gondolt, és megértette, milyen szerencsések
is voltak. Azután keresztülfurakodott az íves kapun és újra futni
kezdett, minden lépéssel új erőre kapva.
Amikor negyven perccel később Molly visszatért, Patrick Vol-vóját látta
odakint parkolni a ház előtt. Patrick a volán mögött ült; a jókora test
körvonalát még ebből a távolságban sem lehe-
449
tett eltéveszteni. Alice-nak nyoma sem volt. Egy pillanatra megfordult
Molly fejében, hogy visszafordul arra, ahonnét jött, és tesz még egy
kört, vagy esetleg keres egy utat a mezőkön keresztül és a hátsó ajtón
keresztül lopakodik a házba, de azután Patrick keze kinyúlt a kocsiból,
hogy állítson a tükrön, és Molly tudta, hogy már meglátta. Az ajtó
kinyílt. A férfi ott állt a felhajtón, karjait kitárva és sugárzó mosolyt
küldve felé.
- Molly! Mennyire örülök, hogy látlak!
Molly tovább indult. Még most is kapkodta a levegőt a futástól és tudta,
milyen ziláltnak tűnhet. Haja a homlokához tapadt, lábszárát sár
pettyezte. Giles öreg rögbis pólóján átütött a veríték. Megállt a kocsi
mellett és engedte, hogy Patrick magához ölelje. Dohány és arcszesz
illatát érezte, és egy pillanatig eltűnődött azon, vajon Alice is tudja-
e, mire készül a férje. A szombatokat rendesen a vásárlásnak tartották
fent. Patrickre várt a feladat, hogy a bevásárlókocsit tolja.
- Hát a bevásárlás? -kérdezte tőle. Patrick elfintorodott.
- Kimentettem magam - felelte.
Egy ideig ott álltak az úton, némán és esetlenül, majd Patrick fejével a
ház felé intett. Nyilvánvalóan megpróbált már bekopogni. Összeszedte a
tejes üvegeket, hogy átnyújthassa neki, de miután nem bukkant fel,
visszatette őket a helyükre.
- Nem akarsz behívni? - kérdezte most vidáman. - Nem innánk egy csésze
teát?
- Ha akarod.
Molly elindult előre és megkerülte a házat a hátsó bejárat felé. Valami
oknál fogva kényelmetlenül érezte volna magát, ha a férfi megtudja, hol
rejtegeti a bejárati ajtó kulcsát. Benyitott a konyhaajtón és egyenesen a
vízmelegítőhöz lépett. A férfi már le is vetette a kabátját és melegíteni
kezdte a hátát a radiátor előtt. Giles is ezt szokta csinálni, jegyezte
meg magában Molly és csak még inkább neheztelt az alkalmatlankodás miatt.
Patrick Alice-ról beszélt, akit a migrén az ágyban marasztalt. Úgy tűnt,
Alice esetében ez nem számított kivételesnek.
- Neki is mozognia kellene - folytatta a férfi - ahogyan te teszed. -
Ezután felidézte saját, futópályán eltöltött dicső napjait.
450
Valamikor még országos versenyen is szerepelt, egy 440-esnek nevezett
eseményen, és különféle érmeket nyert. Jól csinálta ezt is. - Yardokban
számolják, nem méterekben - toldotta meg. -Négyszáznegyven yard.
- Egyetlen kör, igaz?
- Pontosan. - Újra felragyogott a férfi mosolya. - Gondoltam, hogy
hallottál róla. y^ ~\
- Giles mesélte^Válamikor^iő is részt vett a versenyen.
- Azt nem morídta, hogy njilyen időt futott?
Molly próbált visszaemlékezni. A szomszédos szobában gyűjtötte qíísze a
réti papírókat é^ azt az oklevelet épp tegnap porolta le. /
- Ötvenkettő egész, három - felelte végül. - Legalábbis úgy
emlékszem. Patrick egy pillanatra elnémult, majd lassan bólintott.
- Remek eredmény - ismerte el sportszerűen. - Kiváló idő. Úgy tűnik,
szégyenben maradtam.
Molly kipréselt magából egy mosolyt és máris azon kezdett töprengeni,
hogyan szabadulhatna meg a férfitól. Egy sürgős találkozó mellett döntött
- egy teaparti, esetleg egy megbeszélés a parókián Giles
halottbúcsúztatójával kapcsolatban - amikor megérezte maga mögött Patrick
jelenlétét. Molly a mosogatónál állt, háttal a konyhának, és a férfi
hozzásimult a testéhez. Még a merevedését is érezte a rövidnadrágon
keresztül. Megdermedt, miközben a kezek felfedezőútra indultak a testén,
és végül megállapodtak a melleinél. Azután a férfi már a nyakát
csókolgatta és a nevét sugdosta. Évek óta szerelmes belé, de soha nem
merte neki bevallani. Senkinek sem beszélt erről. Nem gondolta volna,
hogy valaha is képes lesz Molly szemébe mondani.
Molly megfordult és hátrébb húzódott, mintha egy megrémült lovat próbált
volna megnyugtatni. Patrick kipirult; szemei csak úgy izzottak a vastag
szemüveg mögött; a korábban megismert visszafogottság most nyom nélkül
eltűnt.
- Senki sem fogja megtudni - zihálta. - Megígérem.
- Mit nem fognak megtudni, Patrick?
- Ami köztünk van. Közted és köztem. - Egy pillanatra lehunyta a szemét
és nagyot nyelt. - Használhatjuk a vendégszobát.
451
Megértem, hidd el. - Molly egy pillanatig dermedten nézte, azután nevetni
kezdett. A férfi felnyitotta a szemét és ráncolni kezdte a homlokát. - Mi
a baj?
- Te, szerelmem. - Molly előrehajolt, megpuszilta Patrick orra hegyét,
majd ujjával eldörzsölte a csókot. -Mindig is nagyon közeli barátom
voltál. Ahogy Alice is.
- Ő nem ért meg engem.
- A fiúk mind ezt mondják, Patrick.
- Mert igaz. Ő nem ért meg semmit. Ő... - Megrázta a fejét, de képtelen
volt levenni a tekintetét Molly melleiről. Végül lehunyta a szemét és
minden erejével megpróbálta összeszedni magát. - Giles sem volt angyal,
Molly. Ezt te is tudod, nem igaz?
A vízforraló sípolni kezdett, majd lekapcsolta magát. Molly érezte, hogy
a hideg veríték kiül az arcára.
- Egészerí pontosan mire gondolsz?
- Én csfik azt mondom... hogy minden férfinak megvan... -kezdett el
Patrick lázasan gesztikulálni a közöttük megnyílt szűkös térben - a maga
gyengéje.
- És hogy jön ez Giles-hoz?
- O sem volt kivétel, ez minden. Nem mintha kritizálni szeretném. Nehogy
félreérts. Egyszerűen ilyen az emberi természet.
- Miről beszélsz, Patrick?
- Semmiről, -zárkózott be hirtelen a férfi. - Semmiről az égvilágon.
Molly bizonytalan mozdulatot tett, majd gyorsan visszarántotta a kezét,
amikor a másik megpróbálta megcsókolni. Tudta, hogy ki kellene dobni a
férfit a házából és véget kellene vetnie ennek a kínos jelenetnek, de
valahogy mégsem tudta rávenni magát erre. Bizonyságot akart.
- Ki volt az, Patrick? - kérdezte csendesen.
A férfi immár józan, tárgyilagos pillantást vetett rá.
- Egy Carolyne nevű nő - felelte.
- Honnan tudod? ,
- Elmondta nekem.
- Mit mondott el?
- Hogy milyen sokat jelent neki az a nő.
452
- Mikor? Mikor történt ez? Mostanában? Vagy évekkel ezelőtt?
- Októberben.
- Októberben? Ez év októberében? -Igen.
Molly meredten nézte. Ősszel. Amikor először vett észre változásokat
Giles-on; a hosszú hallgatásokat, az álmatlan éjszakákat, a rendszeressé
váló italozást. Tudnia kellett volna. Gyanítania
kellett volna. Patrick arcára újra rádermedt a megszokott maszk. Nyíltság
és
aggódás, egyenlő arányban.
- Szeretett téged, Molly. Ebben nem szabad kételkedned. Mindig is
szeretett.
- Köszönöm, Patrick.
- Komolyan mondom. Soha nem okozott volna neked fájdalmat. Ahogyan én
sem. Ezért... - kockáztatott meg egy mosolyt -ezért jöttem el ma reggel.
- Hogy beszélj nekem Carolyne-ról?
- Hogy elmondjam... - pirult el ismét - mennyire szeretlek. Mindig is
szerettelek. Ajándékot is hoztam neked. Egy kjs^énv" léktárgy. Kettőnk
között. Én... - Kutatni kezdett a kabátja zsebében, és egy pillanatra
Molly már azt gondolta, egy gyűrűt hozott neki. Azután egy fénykép került
elő. Patrick szégyenlősen nyújtotta felé, akár egy félénk kisfiú. -Van
hozzá egy szép keretem iV - tette hozzá - ha gondolod.
Molly megnézte a fényképet. Patrick egy golfpálya közepén pózolt, magasba
tartva ütőjét.
- Ki csinálta ezt?,
- Alice. Ez a kedvence.
- És te nekem akarod adni?
- Van belőle még néhány. Alice azt mondja, ezen festek a legjobban.
Gondoltam, talán örülnél neki. Ez minden.
Molly még egy hosszú pillanatig tanulmányozta a fényképet, majd lassan
becsúsztatta Patrick zakójának felső zsebébe. Semmilyen álarc nem
palástolhatta a férfi arckifejezését. Végtelenül csalódottnak és
levertnek tűnt, mintha megfosztották volna jogos tulajdonától.
453
Molly elkezdte az ajtó felé terelni a férfit, miközben felvette a
kabátját a székről. Nem akarja, hogy még egyszer eljöjjön. Soha többé.
Az előszobában Patrick megtorpant.
- Nem akarnád mégis...? - vetett vágyakozó pillantást a lépcsők felé.
- Nem, köszönöm, Patrick.
- Csak gondoltam... -Akabátod.
Molly felé nyújtotta a súlyos tweed kabátot, ráhajtotta a férfi karjára
és kinyitotta előtte az ajtót. Odakint hideg szél fújt, Molly bele is
borzongott. Patrick még visszafordult az útról. Alice-nak nem szabad
megtudnia. Ó úgy tudja, a golfklubba ment. Összetörne a szíve, ha
rájönne. Molly megrázta a fejét,, majd becsukta az ajtót és hallgatta,
ahogy a férfi a kapu felé somfordál. Azután egyszer még megszólalt a
Volvo dudája, majd -végre - néma csend lett.
McFaul délben ért oda a kórházba. Szombaton a látogatási időt
gyakorlatilag nem korlátozták, legalábbis a nő szerint, akivel telefonon
beszélt. Todd Llewelynt mindjárt másnap ebbe a szárnyba szállították,
hogy felvették a Trópusi Betegségek Kórházába. A biztosítása
feljogosította egy külön szobára a negyedik emeleten, bár eddig nem sokan
vették maguknak a fáradtságot, hogy meglátogassák.
McFaul átvágott az úton és szorosabbra vonta gallérját a szemerkélő
esőben. A Marlborough Mayfair központjának egy csendes sarkában feküdt. A
füstüvegek és a forgóajtók egy elegáns hotel megjelenését kölcsönözték az
épületnek. A negyedik emeleti szobákat a központi folyosón található
nővérszobából felügyelték. McFaul megállt az íróasztalnál, megadta a
nevét és rákérdezett Todd Llewelynre.
Az ápolónő - sötét hajú, csinos walesi fiatalasszony - gyanakodva mérte
végig. - Rokona?
454
-Nem.
- Akkor a barátja?
- Inkább kollégák vagyunk.
- A tévénél? - mosolyodott el a nő. McFaul megrázta a fejét.
-Avaló életben.
A nő eltette a tollát, ügyet sem vetve a maró gúnyra, majd lapozgatni
kezdte az irattartókat a pult alatt. Azután hirtelen felnézett.
- Szívrohama volt, ezt gondolom tudja.
McFaul dermedten nézett vissza rá. Legutóbb, hogy Todd Llewelynről
hallott, a férfi maláriás rohamok közt vergődött. A szívrohamot eddig
senki nem említette.
- Nem - felelte vontatottan. - Ezt nem tudtam.
Á nővér komoran bólintott. Llewelyn a Heathrowról útban a kórház felé
hirtelen összeesett. Egy nappal később szállították át ide, a
Malboroughba. Túlélte a maláriát, csak hogy megadja magát egy agyi
vérrögnek.
- Mennyire súlyos?
- Attól tartok, nagyon is az. Mindkét karja. Mindkét lába. És
beszélni sem tud.
McFaul megrázta a fejét és azon tűnődött, mennyi lehet vissza a férfinak;
A ínŐLvér végigvezette a visszhangos folyosókon. Llewelyn szobája egy
hosszú közlekedő végén nyílt. Odakint az ajtó előtt a nővér megtorpant.JA
kis ablakon keresztül McFaul láthatta Llewelyn ágyának alsó szélét.
Mellette, háttal az ajtónak, egy asszony ült: . _^^
A nővér közelebb intette magához McFault.
- Az agya remekül működik - suttogta. - Hall és ért mindent. De ezzel
vége is.
- Ki van bent vele?
- Egy ápoló. Van belőlük több is. Az ő feladatuk váltogatni a csatornákat
a tévén. - Bekukkantott a szobába. - Természetesen van műholdvevőnk is.
Lehet miből választani. Ez a legkevesebb, amit tehetünk, a körülményeket
tekintve.
- Az ápoló bent fog maradni? Míg mi beszélgetünk?
- Nem - rázta meg a nővér a fejét - épp ezért fontos, hogy megtanulja a
kódokat.
455
- Kódokat?
- Hogy megértesse magát Mr. Llewelynnel. - Gyengéd pillantással mérte
végig a férfit. - Egy pislantás az igen. Kettő a nem. Ha csatornát akar
váltani, hármat pislant. - Elmosolyodott. -Ennyi maradt neki,
szegénykémnek.
- Ennyi?
- A tévé. Kinyitotta előtte az ajtót és finoman megérintette a székben
ülő idős asszony vállát, aki azonnal felállt és félrelépett, hogy helyet
adjon McFaulnak. McFaul végigmérte Llewelynt. A férfit felültették az
ágyban és a hátát több párnával alátámasztották. Zöld pizsamát viselt, és
a karjait gondosan elrendezték két támaszon. Haját nemrégiben
választották el és fésülték ki; a nyaka körül lemosható elokét viselt,
egy nagyobb változatát annak, amit a kismamák is hasznosítanak az
etetésnél.
McFaul leült és hallotta, hogy az ajtó becsukódik mögötte. Llewelyn arcán
egyedül a szemek mozdultak felé, és McFaul meglátta bennük a felismerés
szikráját. - Én vagyok az - kezdett bele. - Andy.
Llewelyn feje a televízió felé sandított. A képernyőn éppen egy
háziasszonyokból álló kar válaszolgatott a műsorvezető erotikus álmokra
vonatkozó kérdéseire. Az egyik asszony minden éjjel úgy feküdt le, hogy
ellenállhatatlan vágyat érzett egy nemi aktusra Laurence Harveyval.
Amikor a műsorvezető rámutatott a tényre, hogy Flarvey már rég halott, az
asszony közölte, hogy nem ez a lényeg. Halott vagy sem, ő mindent
megadna, csak egyszer vele lehessen. A hallgatóság lelkes tapsviharban
tört ki, miközben Llewelyn tekintete újra McFault kereste. A férfi
háromszor pislogott, majd újra jelzett. McFaul egy pillanatig zavartan
nézte, majd visszaemlékezett a kódra. A távirányító a szőnyegen feküdt a
szék mellett. McFaul lenyomta a csatornaváltó gombot. Egy pislantás
Llewelyn felől. McFaul kivárt. Újabb három pislantás. Ismét csatornát
váltott, majd még egyszer. Képek jöttek és mentek, messze túl gyorsan
ahhoz, hogy értelmet lehessen találni bennük, majd Llewelyn teljesen
abbahagyta a pis-logást, és McFaul épp időben nézett fel ahhoz, hogy
lássa, amint egy oroszlán széttép egy antilopot. A jelenet egy
vadállatokról
456
szóló dokumentumfilm részlete lehetett. Llewelyn meredten nézte, amint a
hatalmas állkapocs feltépi a szerencsétlen állat torkát. A közelben fa
magasodott, egy öreg majomkenyérfa; az alsó ágán fekete madarak
ücsörögtek takaros sorban, ügyet sem vetve az alant zajló mészárlásra.
McFaul nézte még egy pillanatig, majd lekapcsolta a televíziót.
- Muengóból jöttem - közölte komoran. - Sajnálom, hogy ilyen... - Itt
elhallgatott. Képtelen volt megtalálni a megfelelő
szót.
Llewelyn tekintete most sem hagyta el a képernyőt. A vonásokon feszülő
bőr papírvékonynak tűnt. Angola óta a férfi legalább száz évet öregedett.
McFaul könyörtelenül tovább folytatta és sokáig beszélt a filmről, amely
az általa leforgatott képekre épült. Az elmúlt három napot egy kis házban
töltötte, Salisbury közelében. Middleton kapcsolata meghívta, hogy legyen
ott a vágási munkálatok alatt, ő pedig az új Sony szerkesztőgéppel és a
nyers felvételekkel érkezett. Geoff, a vágó, fél napot csak arra szánt,
hogy áttekintse az anyagot, majd előálljon az úgynevezett „nagyoló
vágással". Valahonnét kerített egy blues zenét - a lehető legegyszerűbb
dallamot mollban, szaxofonon, néha egy-egy közbeszúrt basszussal. A
zenészek egy adott témára improvizáltak, és a muzsika hangjai
körüllengték a filmet, akárNa dohááyfüst; összefogták az anyagot,
feszültséget keltettek és oldottak, alakot adtak a sötét tartalomnak.
Maga a| film könyörtelefriií magával rántotta a nézőt már az első
pillanatból kezdve. A nyitójelenetben a legszörnyűbb képek párosultak a
szaxofon paríaszos felhangjaival, és McFaul most kockáról kockára
elmesélte az egészet. Elszánta rá magát, hogy megérteti az elgondolást
Llewelynnel.
Domingos halott, feltűnik a színen Katilo, amint diadalmasan bevonul
Muengóba, a kamera folyamatos mozgásban van, a felvételek nyersek, de
hatásosak, a lázadók parancsnoka egy pillanatra sem kerül le a
képernyőről. Ezután következik a jelenet a nagytemplom előtt, Katilo utat
tör magának a tömegben, ünnepélyes monológját azonban már félbeszakítják
a kórházban felvett rettenetes képek. McFaul tovább folytatta. Leírta a
grillpartit, az ökör lemészárolását, Katilo barbár tán-
457

cát Christiannéval. Azután a levegőbe emelkedtek, maguk mögött hagyták

Muengót, hogy leereszkedjenek a gyémántbányákhoz, és a szaxofon rekedt
szólóba kezdett, amint a folyó melletti tárnák elsuhantak alattuk.
Cafunfo után pedig következett Zaire. McFaul közelebb húzta a székét az
ágyhoz és minden apró részletről megemlékezett. Aprólékosan elmesélte
Llewelynnek, hogyan érkeztek Kinshasába; beszélt a két útonálló
haláláról, ahogyan Katilo szétloccsantotta a fejüket. A film itt, még
több mészárlással ért véget, amint a képek teljes kört írtak le, amely az
útra kifröccsenő vérrel tért vissza önmagába.
McFaul elhallgatott és Llevvelynre nézett. A férfi álla leesett a
mellkasára, de a szemei tovább csillogtak.
- Mit gondol róla? Nem rossz, mi?
Llewelyn pislantott egyet helyeslése jeléül, és McFaul figyelte, amint
egyetlen könnycsepp végigpereg az arcán. Megfogta a tá-masztékon
pihentetett halott kezet és együttérzően megszorította, miközben
hallotta, hogy nyílik mögötte az ajtó. Azután a walesi nővér hajolt az
ágy fölé, hogy megtörölje Llewelyn szemét és rápirítson McFaulra, amiért
felzaklatta a betegét.
- Felzaklattam? - állt fel McFaul. - Most viccel? Remekül szórakozott.
McFaul a Waterloo állomás nyilvános fülkéjéből hívta fel főnökét.
Megígérte, hogy értesíti Middletont a Todd Llewelyn ügy állásáról.
- Megbénult - közölte. - Nem tud beszélni. Nem tud írni. Nincs módja rá,
hogy tiltakozzon a munkánk ellen.
- Biztos benne?
- Naná, hogy biztos. Egész délután vele voltam. Szerencsétlen fickó,
szinte már sajnálom...
McFaul egy fociközvetítés hangjait hallotta a háttérben. A Swindon Town
iránti rajongás volt Middleton egyetlen, nem a munkához kapcsolódó
szenvedélye. Rövid szünet és egy felhorkanás után a férfi újra magához
vette a kagylót.
- Mi a helyzet a nővel? A barátoddal? Mrs. Jordannel?
- Próbáltam telefonálni. Állandóan foglalt. Nem tudom elérni.
458
- Csak próbálkozz tovább. - Újabb szünet. - Geoff délután átugrott a
filmmel.
- Na és?
- Szerintem döbbenetes. Csak így tovább. - Megjutalmazta McFault egy
kurta, örömtelen nevetéssel. - Most az egyszer talán még a politikusok is
meg fogják érteni az üzenetet.
Molly fél tízre ért haza a vendéglőből. Kora este a harwichi úton indult
el és próbált találni magának egy csendes, ismeretlen helyet - egy széket
egy nyugodt sarokban, ahol begubózha-tott az újságja és egy Campari
társaságában. Egyre nehezebben viselte az éjszakai egyedüllétet az üres
házban és a szombat este valahogy képtelen volt otthon megülni. Szükségét
érezte a biztonságnak, melyet más emberek jelenléte nyújtott. Nevetés és
beszélgetés hangjait akarta hallani maga körül, anélkül, hogy neki
magának is hozzá kellett volna járulnia mindehhez. Néhány ital után,
gondolta, a ház sem lesz már olyan ijesztő. Az alkohol eltompítja az
indokolatlan félelmeket. Kis szerencsével még egy kis álmot is lophat
magának.
A vendéglő azonban katasztrofális választásnak bizonyult. A sötétben a
The Wheatsheaf nevű hely hívogatónak tűnt félig elfüggönyözött
ablakaival, fa asztalaival és a meleg gyertyafénnyel, odabent azonban
csak egy apró, telizsúfolt helyiséget talált, melynek falait vitorlás
teherhajókat ábrázoló nyomatok díszítették. Akadt ezenkívül egy fél
szemére vak kutya, egy matuzsálemi korú spániel. Molly megvette magának a
Camparit és egy zacskó Tmpgyorót, majd letelepedett az egyik sarokba és
várni kezdte;, hogy % hely megteljen. Csakhogy nem történt bemmi. Az
atig-mároknyi törzsvendég mereven hajolt a pult fölé és sokatmpndó
pillantásokat vetett rá.
Molly valamiért darts párharcokat képzelt el maga köré, vidám, szomjukat
oltó fiatalokat, hangoskodást, kérkedést, zsivajt - igazi kocsmazajt.
Ehelyett egyre inkább azt érezte, hogy nem való ide. A hosszú csendek és
a fojtott hangú beszélgetések egyaránt arra utaltak, hogy a puszta
jelenlétével is megzavarja ezt a komor hétvégi rituálét. Valahányszor
fékcsikorgást vagy a kerekek zaját hallotta odakintről, újjáéledt benne a
remény, de ami-
459
kor semmi sem történt és a bejárat melletti álló óra már a kilencet is
elütötte, feladta a próbálkozást. Ennél még az üres házban is jobb,
döntötte el magában.
Miután hazatért, kitöltötte az utolsó kortyot is Giles Glenmo-rangie-s
palackjából, majd még mindig kabátban letelepedett a konyhaasztal mellé.
Szinte az egész napot arra szánta, hogy próbálta elfelejteni mindazt,
amit Patricktől hallott, de egyszerűen képtelen volt kitörölni magából a
nő nevét. Akár egy forrás a koponyájában, az a név újra és újra feltört
benne. Carolyne. Carolyne. Carolyne. Próbálta maga elé képzelni, arcot és
testet társítani a betűkhöz. Próbálta tárgyilagosan kezelni az ügyet és
azt mondogatta magában, hogy nem lehetett semmi komoly, csak egy
középkorú férfi néha-néha könnyített magán. Isten tudja, szerencsétlen
fickó talán halálra unta magát az ő társaságában. Huszonhét évnyi
házasság után ki viselkedne másképp? Olyan messzire ment, amennyire csak
mert - elképzelte még légyottjaikat is; valószínűleg Londonban,
valószínűleg ebédidőben és valószínűleg valamelyik kocsmában vagy
vendéglőben. Lopott pillanatok, kis privát oázis a tiszteletreméltóság
sivatagában. Vajon férjezett? Esetleg elvált? Egyedülálló? Van saját
lakása? Ott is találkoztak? Vagy inkább valami olcsó hotelbe mentek?
Odafirkantott nevek a vendégkönyvben és némi reményvesztett vergődés a
lepedők között? Egyenként küzdött meg a kérdésekkel, ahogy előrángatta
őket a tudatalattijából, és addig kérődzött felettük, míg a konyha lassan
elmosódott körülötte és a pohár a könyökénél ki nem ürült.
A telefon hangjára felugrott az asztaltól. Biztosan visszarakta a helyére
a kagylót, mielőtt elindult egy meghitt helyet keresni. Egy teljes percen
át mozdulatlanul meredt a készülékre. Azután lassú, bizonytalan
mozdulatokkal odasétált a szekrényhez. A telefon nem adta fel a csörgést.
Mielőtt elment, az üzenetrögzítőt is bekapcsolta, és a gépezet szerint
már korábban is keresték.
Végül felemelte a kagylót. Robbie Cunningham volt az. Molly azonnal
felismerte a hangot, és ahogy maga elé képzelte a férfit, széles mosoly
áradt szét az arcán. Végre egy fiatal. Végre egy becsületes ember. Végre
valaki, aki nem fog fájdalmat okozni neki. Beszélni kezdett és őszinte
érdeklődéssel figyelte, ahogyan szavai vidámparki kisautókként kergették
egymást és rendre össze-
460
ütköztek. Nevetni kezdett, amint kihallotta az aggódást Robbie hangjából.
A férfi napok óta próbálta már elérni. A telefon állandóan foglaltat
jelzett. Minden rendben? Sikerült magára találnia? Van bármi, amiben
segíthetne?
Molly tudatta vele, hogy minden a legnagyobb rendben. Kétszer is. Azután
sírni kezdett. Robbie mindent megpróbált, hogy megnyugtassa, és Molly,
miközben szárazra törölte szemeit a konyharuhával, iszonyú ostobán érezte
magát. Közölte, hogy valószínűleg berúgott. Legjobb lesz, ha lefekszik.
Legjobb lesz, ha kialussza magát. Sürgős ügyben hívja? Vagy esetleg
várhat holnap reggelig?
Robbie habozni kezdett.
- Igazából nem is rólam van szó - mondta végül - hanem Almáról. Alma
Bradleyről. Emlékszik rá?
Molly bólintott. Luanda, gondolta. A hatalmas lakosztály abban az előkelő
hotelben. A városra néző panoráma. Az interjú. Alma. Az arc a fények
mögött.
- Emlékszem - felelt rekedtes hangon. - Kedves asszony.
- Beszélni szeretne magával. Szeretné, ha találkoznának.
- Csakugyan?
Molly a homlokát ráncolta és arra gondolt, milyen praktikus dolog lenne
visszatérni Angolába. Afrika lehetőségei napról napra vonzóbbnak tűntek a
szemében. Ennél a helynél még Kinshasa is csak többet kínálhat. Molly a
telefonhoz hajolt és közölte Robbie-val, hogy örül, amiért otthagyta azt
a helyet. Talán ideje lenne, ha ő is otthagyná.
- Otthagyni? Afrikát? - Robbie hangja zavartnak tűnt.
- Luandát. Angolát. Akárhol is van most.
- Alma már hazajőtfrchiswickben él.
- Ó... - bólintott Molly, üres tekiráettel meredve a falra. - Szóval
Chiswickben. "~—-^
Robbie megadta a telefonszámát. Molly keresgélni kezdett egy tollat, de
sehol sem talált. /
- Megvan? V^_ _/.¦
- Nagyjából.
- Tudom, hogy késő van, de Alma nagyon hálás lenne, ha...
- Természetesen.
461
Molly lehunyta a szemeit és hirtelen azt kívánta, bárcsak véget érne már
ez a beszélgetés. Nem erre volt hangolódva. A való életre. Többé már nem.
Robbie közben visszakanyarodott oda, ahonnét elindult, és újra
megkérdezte, hogy minden rendben van-e. Molly közölte, hogy minden a
lehető legjobb, és komoly erőfeszítéseket tett, hogy kulturált módon
érkezzenek el a beszélgetés végére. Próbált visszaemlékezni Robbie
partnerének nevére. A férfi sokat beszélt róla Angolában és megosztotta
Mollyval közös terveiket.
- Es hogy van a csinos barátnője?
- Várandós.
- Micsoda?
- Terhes. Gyermekünk lesz. Június közepére várjuk. Ennél jobb hír nem is
kell. - Szünetet tartott. - Már csak egy tisztességes állásra lesz
szükségem. A Terra Sancta kezd kifulladni. Keresnem kell valami mást.
Méghozzá gyorsan.
Molly hallotta magát, amint lelkesen gratulál a csodálatos hírhez, azután
a gyermeknek még a gondolata is olyan súllyal nehezedett rá, hogy nem
volt képes tovább birkózni a beszélgetéssel és visszatette a helyére a
kagylót. Ő és Giles pontosan így érzett. Ugyanezt az izgalmat érezték,
hosszú évekkel ezelőtt, amikor saját terhessége orvosi megerősítést
nyert. Chelmsfordban éltek akkor. Vonattal ment be Londonba és megvárta
Giles-t a Lloyd's előtt, majd berángatta egy közeli kocsmába, hogy
tudassa vele a jó hírt. Már akkor, bő hat hónappal a szülés előtt is
biztosan tudták, hogy fiú lesz.
Ott állt a szekrény mellett, az üres pohárra és a konyhaasztalra meredve,
és azon tűnődött, megbontsa-e az egyik palack Rióját, melyet Giles
karácsonyra tett félre. Azután visszaemlékezett rá, hogy a rögzítőjén egy
üzenet várja. Lenyomta a Lejátszás gombot és nekitámaszkodott a széknek.
Kattanás hallatszott, majd hosszas statikus zaj, végül meleg,
kiegyensúlyozott, gyönyörűen intonált női hang. Sokszor telefonált már.
Egy találkozót szeretett volna megbeszélni vele. Londonban él, de
szívesen leutazna hozzá. Az időpont nem probléma. Amikor csak Mollynak
alkalmas. Megadta a telefonszámát, kétszer is elismételte, és Molly végre
talált egy ceruzacsonkot, amivel lejegyezhette. A szám
462

01296-tal kezdődött. Alma Bradley körzetszáma 0181. Ebben biztos volt.

Teljesen biztos. A nő üzenete lassan a végéhez közeledett. Vasárnap egész
nap elérhető lesz. Ha Molly lenne olyan szíves telefonálni.
Itt szünetet tartott, majd felkacagott.
-Ja, igen - tette hozzá könnyedén. - A nevem Carolyne.
Tizenötödik fejezet
Két nappal később és egy héttel karácsony előtt McFaul és Ken Middleton a
Green Park-i metrómegálló előtt találkoztak. Végigsétáltak a Piccadillyn,
utat törtek maguknak a karácsonyi bevásárlók tömegén és keresztülvágtak
az úttesten. Félúton a Shaftesbury Avenue-n balra kanyarodtak, a Wardour
Streetre. Az Alma Bradley által megadott cím az utca végén magasodó
házhoz irányította őket. McFaul lenyomta a kaputelefon gombját és megadta
a nevét.
Alma Bradley a lépcsősor tetején várta őket. Skarlátszín AIDS--szalagot
viselt fekete nadrágkosztümje hajtókáján, és kis, vágott végű szivart
szívott. Mindkettőjüket kurta, határozott kézfogással üdvözölte, majd
beengedte őket a folyosó végén nyíló helyiségbe. Hosszú, keskeny szoba
nyílt meg előttük. Az egyik falon dobozba zárt filmek sorakoztak; a
szemközti ablakot megereszkedett redőny zárta le. Az ablak alatti
asztalon McFaul a vágóberendezésre ismert, melynek segítségével Geoff
átszerkesztette az Afrikából hozott anyagot. Ugyanaz a modell. Pontosan
ugyanolyan.
Ken Middleton anorákja zsebében hozta el magával a Geoff által megvágott
szalagot. Az első, durva átszerkesztést követően Geoff meghúzott egy-két
jelenetet, melyet „erőtlennek" tartott, de ettől az anyag mit sem
veszített lendületéből, eredetiségéből. Épp ellenkezőleg; egyik
pörölycsapást a másik után mérte, könyörtelenül szétszúzva a Harmadik
Világról eddig alkotott sztereotip képeket. A címválasztás során
Middleton végül Geoff javaslatát fogadta el. Ahogy végighallgatta Ken
beszámolóit az aknamezőkről, a férfiban hamar megragadt „A tökéletes
katona"
464
frázis, melyet aknászok és kereskedők egyaránt előszeretettel használtak.
A kifejezés az örökké készenlétben álló, mindig halálos és könyörtelen
taposóaknákra utalt, de Katilóra vonatkoztatva nem volt mentes az
ironikus felhangoktól sem. Adva volt egy parancsnok, aki
lelkiismeretfurdalás nélkül bevetett mindenféle robbanóanyagot és úgy
teliszemetelte velük Angolát, ahogyan egy kiskölyök is minden bűntudat
nélkül hajítja el a csokis papírt az utcán. Katilo a valóság, a brosúrák
behízelgő szófordulatai mögött. Katilo az, akiről az öltönyös urak
valójában beszélnek, amikor a „területkorlátozást" és „költséghatékony
hadviselést" emlegetik. Ha elegyítjük az aknákat és a Katilo-féléket, a
filmben látható gyilkos és szó szerint robbanékony keveréket kapjuk.
A képernyő előtt három széket rendeztek el félkörben. Maga Alma a középső
székre telepedett le, miközben Middleton betöltötte a kazettát. A másfél
hétnyi idő alatt tökélyre fejlesztette a használati utasítás első oldalán
tanultakat.
- Milyen hosszú? - fordult Alma McFaul felé.
- Parancsol?
- Milyen hosszú a film?
- Ó... - ráncolta a homlokát McFaul - hát úgy huszonöt perc. Talán
valamivel kevesebb.
Alma egyetlen szó nélkül bólintott, és McFaul most figyelt csak fel rá,
hogy egy Harrods bevásárlószatyor lóg az egyik fogason. A nő is megtartja
a fontossági sorrendet, gondolta komoran. Huszonöt percnyi aknamező,
azután vissza a komoly dolgokhoz. Middleton elindította a kazettát és
helyet foglalt. McFaul leg-
iftábbrféítueátszor látta már a filmet, de ezúttal is engedte, hogy a
képek magukkal ragadják. A sötétebb jelenetek alatt Alma tükörképét
figyelte a képernyőn és csodálta, hogy a látottak semmilyen reakciót nem
csiholnak ki belőle. Amikor a norvég sebész végre átvágta a Domingos
lábát tartó utolsó foszlányt is és
"Tájságpapírba csomagolta a végtagot, Alma a táskáért nyúlt és rágyújtott
egy újabb manilára. Ettől eltekintve semmi.
A nő a vetítés végén megkérte McFault, hogy kapcsolja fel a lámpákat. A
férfi követte az utasítást, és amikor visszatért a helyére, Alma már a
taxit hívta. Az ötlet, hogy megnézze a nyers,
465
vágott változatot, tőle származott. Néhány nappal korábban lenyomozta a
Global főhadiszállását és telefonon felhívta Middle-tont, hogy
elmagyarázza neki, hogyan kapcsolódik a filmhez. Korábban készített egy
interjút Mollyjordannel. Betéve ismeri a történetet. Tudja, hogy egy sor
jelenetet felvettek a helyszínen. Segíthetne valamiben?
Most, miután letette a telefont, Middleton türelmesen várakozott az
ítéletre. Ennek a nőnek szinte korlátlan hozzáférése van a nagy
hálózatokhoz. Ő a legrövidebb ösvény a lehető legnagyobb nézettséghez.
- Rettenetes - szólalt meg Alma végül. - Felkavaró.
- Epp ez a lényeg.
- Ebben biztos vagyok, de így akkor sem adhatjuk le. így nem találunk rá
vevőt. Ezt garantálom.
Middleton és McFaul gyors pillantást váltottak. A vetítés előtt még
mindketten érzelemkitörésekre, sőt könnyekre számítottak. Nem erre a
hűvös elutasításra. Alma kivette a kazettát a gépből és tanulmányozni
kezdte.
- Ki vágta össze?
- Egy Geoff nevű fickó. Geoff Hunt.
Alma összevonta a szemöldökét, majd megrázta a fejét.
- Nem ismerem. - Felnézett rájuk. - Megvan a nyers változat? Amit odakint
vettek fel?
- Igen.
- Hol?
- Otthon. - Middleton szünetet tartott. - Miért?
- Szükségem van rá.
- Miért?
- Hogy összerakjunk egy realisztikus változatot, valamit, amit le is
lehet adni. - Lepöckölte a hamut szivarjáról. -Amit el is lehet adni.
- Az anyag nem a magáé - mutatott rá Middleton - hanem a miénk.
- Természetesen - vonta meg a vállát a nő. - Ha el akarják temetni, az
csak magukon áll. Én legfeljebb tanácsot adhatok: - A kazetta felé
biccentett. - így bármelyik hálózathoz is viszik el, ajtót mutatnak
maguknak.
466
- A négyes csatorna?
- Még ők is.
- Akkor hát... - vette át a kazettát Middleton - mihez kezdene
vele?
- Én? Szétszedném és kezdeném az egészet elölről. Molly Jordanre kellene
összpontosítani. Találkozott már vele? -Middleton a fejét rázta. - Pedig
kellett volna. Mély benyomást tenne magára is. Ő az ideális szemtanú. A
fiát veszítette el ezeken az aknamezőkön. Ezt nyilván maga is tudja. Járt
Angolában is. Ismeri a helyszínt.
McFaul fészkelődni kezdett.
- Ott volt - szólalt meg halkan és a képernyő felé biccentett -és látott
mindent.
- Mindent?
- Mindent, amiről ez a film szól. Kivéve Domingost.
Alma félig felé fordult a székében. Az arca döbbenetet tükrözött.
-Azt akarja mondani, hogy ő is keresztül ment mindezen? Az örömtűzön? Az
utcai rabláson?
- Igen.
- És maga nem vette fel? -Nem.
- De miért nem?
- Nem tűnt lényegesnek.
- Nem tűnt lényegesnek' Egy fehér nő a szörnyűségek közepette? Nem tűnt
lényegesnek? Tud maga egyáltalán bármit is a
\ televíziózásról? Hogy mit lehet eladni? Hogy mi szegezi a nézőiket a
képernyő elé? \ -lem. - McFaul átvette a kazettát és a zsebébe
süllyesztette. -Sókat tudok viszont Angoláról. És sokat tudok az
aknákról.
McFaul felállt. Middleton láthatóan feszengett. Alma visszakozni kezdett.
^4- Figyeljen... - kezdett kapkodni - nem szeretném, ha félreértene. Ezek
rendkívüli képek. Egész életemben nem láttam hozzájuk hasonlókat.
Istennek hála. De muszáj tárgyilagosnak ma: radnunk. A hálózatok soha nem
tűznének ilyesmit a műsorukra. Soha. Miért nem próbálkozunk meg egy másik
megközelítéssel?
467
McFaul már elindult az ajtó felé.
- Igaza van - mormolta. - Más megközelítésre van szükség.
Molly Jordán a Thorpe-le-Soken-i állomáson állt és várta a Londonból
érkező vonatot. Carolyne újabb üzenetet hagyott neki. Ha Molly nem mondja
le a találkozót, dél után három perccel érkezik.
Molly megborzongott. Vastagabb felsőt kellett volna húznia. A napot ugyan
nem takarta felhő, de a tengerről felszakadó hideg szél áthatolt a vékony
agóraszöveten. Fel-le kezdett járkálni a peron napfényes oldalán és
magában újra eltűnődött azon, hogyan kezelje az előtte álló néhány órát.
Mindenesetre lefoglalt egy asztalt az otthoni vendéglőben. Legalább lesz
miről beszélniük az embereknek.
A vonat becsörömpölt az állomásra és maréknyi utas szállt ki a kocsikból.
Legtöbbjük nyugdíjas volt, aki átugrott egy kicsit vásárolgatni
Colchesterbe. MoUy tekintetével végigpásztázott az arcokon és miközben
Carolyne-t kereste, belül meglepetten tapasztalta a feltörni készülő
kiábrándultságot. Egész délelőtt erre a pillanatra várt és semmi szüksége
nem volt egy újabb csalódásra.
Egy hordár tűnt fel, aki egy összecsukható rámpát tolt maga előtt. A
várakozó vonat mellett állt meg, hogy kihajtsa a rámpát és a felső végét
rögzítse a kocsi belsejében. A rámpa tetején ekkor egy idősebb nő jelent
meg, amint óvatosan araszolni kezdett hátrafelé, egy tolókocsit húzva
maga után. A tolókocsiban egy másik, sokkal fiatalabb nő ült. Mélykék
fejkendőt viselt, és amint a tolókocsi kigurult a szabadba, a napfény
kirajzolta a vonásait is. Gyönyörű arca volt; ovális, enyhén olívaszínű
bőrrel és koromfekete hajjal, melyet szoros kontyba fogott a fejfedő
felett. A nő küldött egy sugárzó mosolyt Molly felé és integetni kezdett
kesztyűs kezével.
Molly bizonytalanul elindult felé, bár alig hitt a saját szemének. A
tolókocsi mögött álló ápolónő most eligazgatta a takarót. A kifutó vonat
dübörgése ugyan elnyomta az első szavakat, de Mollynak nem is volt
szüksége bemutatkozásra. Ezt a hangot hallotta az üzenetrögzítőn.
Kétségkívül. Odahajolt a tolókocsihoz és felkínálta a kezét, de a nő
magához húzta és lágyan meg-
468
csókolta az arcát. Drága parfüm illatát árasztotta, talán L'Air du Temps-
ét. Molly szégyenlősen mosolyodott el, eltelve a megkönnyebbüléssel.
- Carolyne?
- Igen.
- Örülök, hogy találkoztunk.
Molly haladt a menet élén. Csak amikor kinyitotta a kocsiját, villant az
eszébe, hogy felvinni vendégét a faluba korántsem lesz egyszerű feladat.
Lopott pillantást vetett Carolyne felé. A nő gesztenyebarna szemei
huncutul csillantak meg, amint elmosolyodott.
- Hagyja csak Helenre - nyugtatta meg. - O egyszerűen csodálatos.
Az ápolóníő a tolókocsi mögött arra kérte Mollyt, hogy nyissa ki a
hátsó/ájtót. Azután leengedte a kocsi egyik kartámaszát és visszahúzta a
lábtámaszokat, majd a tolókocsit az autó mellé manőverezte és megállt
Carolyne előtt, hogy összehajtogassa a takarót és odanyújtsa Mollynak.
Ezután újra lehajolt, hogy Carolyne combjai alá csúsztassa a karját.
Carolyne Mollyra kacsintott és Helen nyaka köré fűzte a karjait. Az
idősebb nő magában háromig számolt, és Carolyne Helenre támaszkodva
egyetlen mozdulattal talpra állt. Kék rakott szoknyát és drága bőrcsizmát
viselt. Helen lassan araszolni kezdett a testtel a kocsi felé, majd
gyengéden leeresztette a hátsó ülésre és gyorsan behajtogatta a lábakat
is.
Molly a fejét rázta és próbálta maga elé képzelni Gilest, amint
végrehajtja az előbbi mozdulatsort. Ha ennyire bonyolult a szá-
máraíbeülni egy autóba, vajon mekkora erőfeszítést követelnek tőle $zok a
manőverek, melyek egy afférhoz szükségesek? Molly szégyenkezve nyitotta
fel a csomagtartót, amiért egyetlen percig ^_is-hallgatott Patrickre,
majd hátrébb lépett, amíg Helen összecsukta a tolókocsit és betette az
autó hátuljába. Amikor megemlítette a vendéglőt, Helen közölte, hogy nem
lesz semmi probléma. Évek óta együtt van már Carolyne-nal. Szeretné látni
azt a kocsmát, ami kifog rajtuk.
A The Béliben közvetlenül az ablak mellett kaptak asztalt. Carolyne a
tolókocsiban maradt és az ölében tartogatott tálcáról
469
evett. Azzal kezdte, hogy sajnos sürgeti az idő. Fél ötre vissza kell
érnie Londonba, és a vonat kettő tízkor indul. Molly bólintott, miközben
egyre inkább érdekelni kezdte a látogatás valódi indoka. Mindenképpen
köze lehetett Giles-hoz, de hogy pontosan hogyan, azt fel nem foghatta.
- Ismerte a férjemet?
- Igen - bólintott Carolyne, majd kinyújtotta a kezét és puhán
megérintette Molly karját - és nagyon sajnálom, ami történt. Igazán
sajnálom. Nagyon jó ember volt. Maga igazán szerencsés.
- Igen. Tudom, hogy az vagyok. Csak néha... tudja...
Molly elhallgatott és egy kanál leves mögé rejtette el zavarát. Carolyne
látható nyugtalanággal figyelte.
- Nem haragszik, amiért meghívattam magam? Hogy csak úgy felhívtam?
- Egyáltalán nem.
- Biztos benne?
- Teljes mértékben.
Carolyne bólintott, majd levágta a pástétom sarkát és egyensúlyozni
kezdte egy darabka pirítóson. Az ő férje, fejtette ki, Giles barátja
volt. Hosszú évek óta álltak főként üzleti jellegű kapcsolatban, és
alkalmanként, ha az idő engedte, Giles felkereste őket a házban. Ő is ott
találkozott vele először.
- Az otthonukban?
- Nem - mosolyodott el Carolyne. -A képviselőházban. Molly egy pillanatig
dermedten nézte. A krémszínű boríték,
jutott az eszébe. Amelyik azonnal felkeltette Patrick figyelmét.
- A férje képviselő?
- Igen.
- Vére Haliam?
- Igen.
- írt nekem. Nem gondoltam, hogy maguk... hogy maguk... házasok.
-Az én hibám. Említenem kellett volna a telefonba. - Felkacagott. - A
lényeg, hogy most itt vagyok, nem igaz?
Játszadozni kezdett a pirítósával. Kivételesen gyönyörű teremtés volt,
hosszú, karcsú ujjaival és tökéletes körmeivel.
470
- Mi történt? - intett Molly a tolókocsi felé. - Ugye nem haragszik, hogy
megkérdezem?
- Egyáltalán nem. Baleset történt.
- Mikor?
- Még évekkel ezelőtt. Floridában.
A történetet bizonyára több ezerszer elmesélte már. Tizenhét éves korában
mindene volt az úszás. Egy mólóról vetette magát a vízbe, de rosszul
számította ki a víz mélységét. Ennyi az egész.
- És mi történt?
- Kitörtem a nyakam. Ezt nevezik C6 törésnek. Felülről a hatodik
csigolya. - A vaj után nyúlt. - Csípő alatt teljesen megbénultam.
- Teljesen?
A nő felpillantott és fáradt mosolyra húzta az ajkait.
- Teljesen. Az idő javarészében Helen viseli a gondomat. A többit Vére
és én magunk közt is elintézzük.
- Már a baleset előtt is ismerte?
- Nem - rázta meg a nő a fejét. - Akkoriban indult Stoke Mandaville-ben.
Épp megnyerte az időközi választásokat és a kórház az ő
választókörzetéhez tartozott. - Itt megállt és újra a pirítóshoz fordult.
- Ha most azt gondolja, hogy a férjem született szent, akkor igaza is
van. Borzasztóan éreztem maga akkor, és Vére teljesen megváltoztatta az
életem.
Molly együttérzően bólintott.
- Akkor beszéljünk Giles-ról - javasolta.
^_=JKedves volt hozzánk. Vére csatlakozott a szindikátushoz. Ezt talán
maga is tudja. Rengeteg pénzt köszönhetünk neki, és szükségünk volt rá,
higgye el nekem. A biztosítók alaposan kibabráltak velünk a baleset után,
és a paralízis nem olcsó mulat-
ság.y
.Molly - áki a faluban végzett önkéntes tevékenysége révén jól tudta,
mennyibe kerül az állandó szakellátás - megértően bólintott. Önmagában az
egy teljes vagyont felemészthetett, hogy Helen állandóan mellette maradt.
- És Giles segített... a nehéz időkben?
-Teljes mértékben. Nagyon megkönnyítette számunkra a dolgot, és ez
korántsem mellékes Vére szempontjából. Ő mindig is
471
feljebb akart lépni. Hiszen tudja, milyenek a politikusok. Nem sok ideje
maradt volna rám. Azok a késő esti ülések a parlamentben. A végtelen
bizottsági ülések. Törvényalkotási feladatok. És a többi. - Lenyalta a
vajat az ujja végéről. - Mióta Helen mellettem van, én is élhetem a magam
életét. És ez nagyon fontos mindkettőnk számára, higgye el nekem.
Molly Helen felé sandított. A nő máris az óráját vizsgálgatta. Molly
előrehajolt.
- Giles szindikátusa csődbe ment - közölte. - Legalábbis azt gondoltuk.
- Igen. És Vére az elsők között tudta meg. Giles hívta fel a Lloyd's-
tól. Vére aznap véletlenül épp otthon volt.
- Mikor történt ez?
- Októberben. Soha nem felejtem el. Gilest nagyon megviselte az ügy. Vére
javasolta, hogy a városban találkozzunk.
- És találkoztak?
- Igen. Giles tényleg szörnyen nézett ki. Folyton azt próbálta
megtudni... hogy... hogy mibe kerül ez a csőd nekem. Azt ni-; szem, ez
zaklatta fel a legjobban. A gondolat, hogy esetleg egy otthonba kell majd
mennem...
- És mennie kellett volna?
- Igen - bólintott a nő. - Számot vetettünk. Vére és én. Giles szerint
háromnegyed millióval kellett volna elszámolnunk. Ez teljes csődbe
juttatott volna bennünket. Én a cheshire-i otthonban kötöttem volna ki,
Vére a munkaügyi központban. - Felnézett. - Tudja, mit jelent az anyagi
csőd egy képviselő számára? Ez is aggasztotta Gilest.
Molly visszaemlékezett az októberre. Nem csoda, hogy Giles annyira
visszahúzódott. Nem csoda, hogy nem tudott aludni. Carolyne gyors
pillantást váltott Helennel. Helen elővett egy borítékot és az asztalon
Molly felé csúsztatta.
- Nyissa ki - szólalt meg Carolyne - kérem.
Molly becsúsztatta a körmét a lezárt boríték füle alá és előhúzta a
nevére kiállított csekket. A csekk 47000 fontról szólt.
- Mi ez?
- Ez a magáé. Magát illeti.
- De mi ez?
472
- A biztosító ennyit fizet Giles jachtja után. A férje valamiért
bennünket nevezett meg kedvezményezettként. - Habozni kezdett. - Jót
akart nekünk. A maga férje annyira rendes ember volt. - A csekk felé
biccentett. - A férjem ragaszkodik hozzá, hogy elfogadja.
j
Molly félretolta maga előáía papírlapot. Nem teljesen értette a dolog
logikáját, de valahogy az most nem is tűnt lényegesnek. Giles mindig
mindent a felelősség felől közelített meg. Olyan teher volt ez, melyet a
sírig a vállán cipelt. Carolyne áthatóan figyelte, elfeledkezve a
pirítósról is.
- A férjem szeretné, ha tudná, mennyire felzaklatott bennünket Giles
halála. Bárcsak most is itt ülhetne közöttünk.
- Igen... - Molly újra kézbe vette a csekket, és azzal együtt visszatért
a régi bizonytalanság is. Ez a nő több mint gyönyörű, Giles pedig nagyon
eltudott lágyulni, különösen az elesettek és szenvedők láttán. Felnézett.
- Feltehetnék egy kérdést? Egy személyes jellegű kérdést?
- Természetesen.
- Mennyire volt közeli a kapcsolata Giles-szal?
- Épp eléggé, hogy hiányozzon.
- Gyakran találkoztak? Sokat beszélgettek?
- Igen - mosolyodott el a nő, majd előrehajolt, hogy megszorítsa Molly
kezét - és a legtöbbször magáról.
- Rólam?
- Igen, magáról. Giles istenítette. Elveszett volna maga nélkül. Öt
percig se tudta megállni, hogy ne magáról beszéljen. - Itt megállj:
egy4?illanatra, míg lesöpört egy morzsát a szoknyájáról. - Tulajdonképpen
ezért is akartam eljönni ide. Hogy a saját szememmel lássam: És mondjak
valamit?
\ í- Igen? \
X^Fgaza volt. - Előrehajolt és megcsókolta Molly arcát. - Teljesen kihűlt
a levese. És nekünk is indulnunk kell.
Molly talán egy perce sem ért haza, amikor a telefon újra csön-geni
kezdett. Az ablakon beszüremlő napfényben állt és éppen a vízforralót
töltötte fel. Sugárzónak, szinte mámorosnak érezte magát; lefoszlott róla
az elmúlt hét sötét és jeges szorítása. Oda-
473
sétált a telefonhoz és közben tekintetével megkereste a bontatlan
karácsonyi postát az asztalon. Tavaly színes krepppapírból készített
keretet, melyre egyenként feltűzte a karácsonyi jókívánságokat, és ezzel
sikerült feldobnia az egész lakást. Idén, jutott most az eszébe, megint
valami hasonlóval kellene próbálkoznia. Biztosan James is örülne neki. O
is ezt akarná.
Felvette a kagylót és azonnal megismerte McFaul hangját. Ahogyan azt is
tudta, hogy a férfi részeg. Egyből a keresztnevén szólította és késedelem
nélkül a tárgyra tért. Találkozott valakivel a film miatt. Újra akarták
vágni az egészet; meg akarták változtatni; biztonságos, elfogadható és
eladható áruvá akarták si-lányítani. Képtelenek megbirkózni az
igazsággal, a realitással, azt sem tudják, mit jelentenek ezek a szavak.
Másfél órán keresztül vitatkozott Ken Middletonnal. Még Ken, a nagy Ken
Middle-ton is a kétségeinek adott hangot. És járt ő valaha abban az
országban? Látta, amit ők láttak? Meg kellett élnie, hogy félbefűré-
szelnek valakit, akit szeret? Mollynak végre sikerült szóhoz jutnia.
- Ki az? Ki látta a filmet?
\
- Alma. A maga barátnője. Alma Bradley.
- És mit mondott?
- Épp most meséltem el. - Hosszú szünet állt be, mialatt McFaul
kotorászni kezdett a nyilvános telefonba való apró után. - Telefonálni
fog, ebben biztos lehet. Vagy ő, vagy Ken. Valaki szólni fog.
- Miért?
- Azt akarják, hogy újra álljon a nyilvánosság elé. Magát is akarják a
filmjükben. Csak az eladható témákra vevők. Semmi durvaság. Semmi
kegyetlenség. Miféle emberek ezek? Molly?
Molly a székért nyúlt és közelebb húzta magához, majd meglazította a
sálat a nyaka körül. Ahogy elhallgatta McFault, hirtelen teljes súlyával
nehezedett rá a tudat, mennyire hasonlítanak egymáshoz. Ő is ugyanezt az
utat járta, pontosan ugyanezt az utat, alig néhány nappal ezelőtt. Talán
Afrika miatt, gondolta. Talán Afrika tette ezt velük.
- Hol van most? - kérdezte a férfitól.
- Londonban.
474
- Nem akar idejönni? Hogy megbeszéljük a dolgokat?
- Nem. - A férfi máris megbánta a durva elutasítást és mentegetőzni
kezdett. - Csak mondja azt, hogy nem fogja megtenni, akármire is kérik.
- Nem fogom megtenni. - Molly elmosolyodott. - Akármire is kérnek.
- Megígéri?
- Igen. És egyébként sem tenném meg, még a maga kedvéért sem.
- Miért nem? - A férfi hangja szinte komikus módon sértődötten csengett.
- Miért nem?
Molly elgondolkodott egy pillanatig a kérdésen. Az igazat megvallva,
talán McFaul maradt az egyetlen ember, akiben kétkedés nélkül
megbízhatott. Egyetlenegyszer sem hagyta cserben. Egyetlenegyszer sem.
- Oké - adta meg magát. - Magának megtenném. De csakis magának. Jól
elvagyok a tévések nélkül is, higgye el nekem.
McFaul morgott valami kivehetetlent, amit Molly helyeslésnek vett. A
férfi ezután újra a filmről kezdett beszélni - hogyan vágták össze a
képeket és milyen üzenetet közvetítenek az olyanoknak, akik veszik a
fáradtságot, hogy odafigyeljenek. A lényeg az, hogy gyomorszájon rúgják a
nézőket a lehető legbrutálisabb/ képsorokkal. Az utolsó öt évben mást sem
akart, mint ezt áz üzenetet közvetíteni, és most végre megtalálta a
módját. / i
- DeVráintha azt mondta volna, hogy nem akarják bemutatni -vágott közbe
Molly. - Akkor mi értelme az egésznek?
- Meglesz átérteimé.
- Meg akarja változtatni?
- Nincs az az isten.
- Akkor hát?
Hosszú csend állt be. Molly a háttérben hallotta a hangosbeszélőt; a
15.32-es guildfordi járatot törölték. McFaul visszatért a telefonhoz.
- Kibérelünk valami helyet - felelte nehézkesen. - Meghívjuk a sajtót.
Azt a fickót a Terra Sanctától.
- Robbie-t?
475
- Ő kapcsolatban áll ezekkel az emberekkel, a riporterekkel. Ez a
munkája. O segíthet. - Szünetet tartott. - Szükségünk lesz egy
képviselőre is. Valakire, aki szponzorál bennünket. Kennek van néhány
javaslata, amit át akar passzírozni a törvényhozáson. Legjobb lenne egy
toryt találni. Ken szerint csak rájuk lehet számítani. Tőle kérdezze,
miért.
- Egy tory képviselő? - szaladt Molly tekintete a csekkre és azon Vére
Haliam elegáns aláírására. McFaul közben már egy másik vonalon haladt
tovább. Nemrég elment meglátogatni Todd Llewelynt. A fickó nyaktól lefelé
teljesen megbénult és egész nap a tévét nézi. Megvan neki az összes
csatorna. Kell lennie valamilyen módjának, hogy adásidőt kapjanak. Mit
tud Molly a műholdas televíziózásról?
- Egy tory képviselő - ismételte Molly. - Emlegetett egy tory képviselőt.
-Ja.
- Komolyan gondolta? Akar egyet?
- Igen.
- Oké, de akkor először telefonálnom kell egyet... - Itt, megállt. -
Tényleg akarja, hogy megtegyem?
A férfi sokáig nem válaszolt és Molly már azt hitte, visszatette á
kagylót. Azután megadott neki egy számot, ahol elérhette. Molly leírta a
számot és hallgatni kezdte, amint a férfi újra a filmről kezd beszélni.
Azután megint másról.
- Mondjak valamit? - kérdezte McFaul hirtelen. - Átkozottul jól
elboldogult Afrikában.
Molly az est hátralévő részében próbálta elérni Vére Haliamét. Amikor
felhívta a férfi levélpapírján található számot, egy titkár vette fel a
kagylót. A titkár emlékezett a nevére és megadott neki két londoni
számot. Az egyik egy lakáshoz tartozott, melyet Haliam alkalmanként
használt. A férfi tíz körül ért haza a lakásba. A hangjából túláradó
vidámság csendült ki.
Molly elnézést kért, amiért ilyen későn telefonál. Egy szívességet
szeretne kérni tőle. Reméli, nem tűnik megbocsáthatatlanul tolakodónak.
- Ne haragudjon, mit is mondott, mi a neve?
476
- Molly. Molly Jordán.
Rövid csend állt be, majd a férfin volt a sor, hogy elnézést kérjen.
Örül, hogy hallhatja a hangját. Borzasztóan sajnálja, ami Giles-szal
történt. Természetes, hogy mindenben a szolgálatára áll. Molly beszélni
kezdett neki az aknákról. Csak nemrégiben tért vissza Afrikából. A
taposóaknák rettenetes problémát jelentenek odaát. Elhallgatott, amint
egy nő hangját hallotta meg a háttérben. Carolyne, gondolta. A városban
tölti az éjszakát.
- Afrikában? - tért vissza Haliam a telefonhoz.
- Igen. Angolában.
- És azt mondja, csak nemrég tért vissza onnét?
- Igen.
- Istentelenül szörnyű hely, nem igaz?
Molly egy pillanatig dermedten nézte a kagylót és azon tűnődött, vajon
mennyit tudhat Haliam. Giles talán nem is beszélt nekijamesről.
- A fiam ott halt meg - felelte hosszas szünet után. - Azért utaztam oda,
hogy hazahozzam.
- Meghalt? James meghalt?
- Igen - nyelt nagyot Molly. - Rálépett eg/ aknáráX
- Szentséges Isten, nekem erről fogalmám-sem volt:xTudná tartani egy
pillanatra? A \
Molly ajtócsukódást hallott. Azután Hajlam visszatért és elmondta, milyen
rettenetesen sajnálja, amkjames-szel/történt. Giles után iszonyatos
csapás lehetett^-- 7
- Ez még Giles előtt történt. Mielőtt még Giles eltűnt.
- Értem. Nagyon sajnálom.
- Nem - rázta meg a fejét Molly. - Minden rendben. Sokáig egyikük sem
szólt. Molly görcsösen markolta a kagylót
és elszánta rá magát, hogy nem töri meg a csendet, míg Haliam meg nem
kérdezi, miről is akart beszélni. Valami a férfi hangjában - talán a
melegség, az őszinteség - Carolyne-t és a tolókocsiba kényszerített
életét juttatta eszébe. Ez az ember nagyon is jól tudja, mi a veszteség,
gondolta. Átélte már. Látta. Megbirkózott vele. Haliam újra feltette a
kérdést, és Molly bólintott, majd leült a székre a telefon mellett és
beszélni kezdett Angoláról. Leírta Muengót, a szörnyű életkörülményeket,
hogy mi mindent lá-
477
tott és tanult meg. Azért ment oda, hogy megtudja fia gyilkosának nevét,
de egészen más emberként tért vissza onnét.
- Miért? Mi változott meg?
- Nem tudom - ráncolta a homlokát Molly, eltépve egy meglazult
cérnaszálát a szoknyája szegélyén. - Azt hittem, a dolgok egyszerűek,
feketék vagy fehérek. Pedig nem azok.
- A gyász változtatta meg?
- Igen, és az emberi önzés. Ezek azok a dolgok, melyek felemésztik az
embert. Amelyek elvágnak bennünket.
- Mitől?
- Csaknem mindentől. Egy nevet akartam, valakit, akit okolhatok James
haláláért. De amikor ott voltam, amikor a végére jártam, már semmi sem
volt ilyen egyszerű. Azon a helyen szinte mindenfelé a káosz uralkodik.
Pedig az emberek csodálatosak. Különösen az asszonyok. - Molly
elhallgatott, amint eszébe jutott a kislány édesanyja, akivel a muengói
mozi romjai között találkozott. Chipendának huták. Chipenda elveszítette
a gyermekét és többé-kevésbé minden egyebet is. Az az öt perc, amit
Chipendával töltött, egészen más megvilágításba helyezett egy sor dolgot.
Például a saját helyzetét. Mindvégig McFaulnak volt igaza, james-nek
azért kellett meghalnia, mert nem figyelt oda.
-James mindig mindent jobban tudott - hallotta saját hangját a telefonban
- mindent.
- Giles is ezt mondta.
- Igen - bólintott Molly. - Csökönyös és önfejű volt a végtelenségig.
Mindent tudott. És ez ölte meg. Ez vitte el arra az útra.
- Bocsásson meg?
- Egy Maria nevű kislányt keresett. A lány elkóborolt a mezőkön, és James
utána ment.
- És a mezőt aláaknázták?
- Igen.
- De James azt gondolta, hogy biztonságban van?
- Nem tudom biztosan. Talán igen. Talán csak hősködni akart.
- Értem.
- Ostobaság volt.
478
- Igaz. Ugyanakkor bátor tett is. Ezt ne feledje, Molly. A bátorság nemes
tulajdonság, higgyen nekem.
Molly bólintott és újra Carolyne-ra gondolt, miközben tovább hallgatta
Haliam hangját a telefonban. A férfi újra Angoláról kérdezte. Molly azért
repült oda, hogy hazahozza James holttestét. Sikerrel járt?
- Nem. Ott temették el.
Beszélt a muengói tömegsírról. Túl későn érkezett. A kihanto-lás szóba se
kerülhetett.
- Sokat számított ez magának? Csalódottságot érzett?
Molly egy-két pillanatig elgondolkodott a kérdésen, azután megrázta a
fejét. Giles után a fia volt a legfontosabb személy az életében.
Hiányozni fog neki élete legutolsó napjáig, de ezzel együtt is sikerült
megbékélni azzal, ami történt. James-t és Afrikát egymásnak teremtették,
ezért nem kár, hogy ott temették el. Az ő lelke immár örökre Muengóhoz
tartozik. Nem valami komor temetőbe Essex mélyén. Hallotta Haliam
egyetértő morgá-sát, és a gondolat, hogy a férfi valamiért pontosan
megérti őt, mosolyt csalt az arcára. Vére Haliam, végtére is, jól ismerte
GÜes-t is.
A tekintete megint megállapodott a konyhaasztalon fekvő csekken, és Molly
újra köszönetet mondott a férfinak, egyúttal változtatva a témán is.
Ezután terelte csak a beszélgetést a Global Clearance felé. Dolgozik ott
egy McFaul nevű férfi. Aknamentesítéssel foglalkozik. Ő és a főnöke
szeretne egy támogatót a parlamentben. Haliam talán segíthetne nekik.
- Természetesen. - Haliam szünetet tartott. - Ez a McFaul, a barátja? -
Molly habozott egy pillanatig és alaposan megrágta magában a kérdést.
Azután elmosolyodott.
- Igen - felelte végül. -Azt hiszem, az.
A legrosszabb másnaposság már elmúlt, amikor a telefon megcsörrent.
McFaul a díványon feküdt, a karfán pihentette a lábát és Chris Reát
hallgatott. Kora reggel járt egyet a southsea-i tengerparton és engedte,
hogy a sós tengeri szél kiszellőztesse a fejét. Most a hóna alá dugta a
telefont és a harmadik teáért nyúlt, miközben azon tűnődött, hogy lehet
valaki ennyire vidám.
479
Molly a képviselőről beszélt, aki a férje szindikátusához tartozott és
akit Vére Hallamnek hívtak. Ma reggel találkozott vele. Úgy tűnt, lehet
rá számítani.
- Miben?
- Ebben az egészben. Az aknákkal kapcsolatban. Azt mondta, szívesen
megvitatja a kérdést. Ami azt illeti, meghívott bennünket vacsorára.
- Bennünket?
- Magát és engem. - Molly szünetet tartott. - És persze Kent is. Fel
tudna jönni Londonba? - Megadta neki a címet. A Savoy Hotel a déli
oldalon feküdt, a John Adam Streeten.
- A holnap estét javasolja - folytatta. - Karácsony után el kell utaznia
valahová.
McFaul lefirkantotta a részleteket a reggeli lapra és magában már azt
latolgatta, hogyan érje el Middletont. Legutóbb a férfi azt emlegette,
hogy Afganisztánba utazik. Valami probléma adódott az új programban.
Molly most Alma Bradleyről beszélt. Úgy tűnt, a nő egész reggel a
telefonon ült és azért könyörgött Mollynak, hogy jöjjön fel Londonba és
tárgyaljanak a filmről. McFaul, még most is Middletonon gondolkodva,
közbevágott.
- Ez a képviselő - kérdezte - tory? Hallotta, ahogy Molly felkacag.
-Annak kell lennie - jött a válasz. - Ki más lenne elég ostoba ahhoz,
hogy a Lloyd's-ba tegye a pénzét?
Middleton, mint kiderült, nem lehetett ott a Savoyban. Mire McFaul fel
tudta hívni az irodáját, már úton volt a Heathrow felé. McFaul
feltárcsázta a mobil számát is és beszélt neki a fejleményekről, de az
afganisztáni problémák nyilvánvalóan nagyobb súllyal estek latba. A
Global helybeli alkalmazottai vitába keveredtek egy elöljáróval, és az
ottaniak egyenesen Kabulból küldtek ki egy tisztviselőt, hogy döntsön a
kérdésben. A legközelebbi közvetlen járat három nap múlva indult, de
ennyi idő alatt a hatóságok akár ki is utasíthatták a Global külföldi
munkatársait.
Middleton valahol az M4-esen járt. A férfi hangja hol megjött, hol
elment, miközben a Global Rangé Roveré utat tört magának a karácsonyi
bevásárlók forgatagában.
480
- Hogy is hívják a fickót?
- Haliam - sandított McFaul a jegyzeteire az aznapi Guardian címlapján. -
Vére Haliam. Hallottál már róla?
McFaul válaszként a hajókürtöt hallotta, melyet Middleton nemrégiben
szereltetett fel a Rangé Roverre. Azután a férfi újra füléhez kapta a
mobilt. Vére Haliam Aylesbury képviselője. Fiatal és ambiciózus, egyike a
karrieristáknak, akik leszolgálták a maguk idejét a hátsó padsorokban és
most már előrefelé kacsintgatnak.
- Miért ő? - kérdezte Middleton. - Jobboldali. Igazi ultra. Unalmas
figura lehet.
- Isten tudja - vont vállat McFaul. A politika - miként az az életvitel
is, amelyet Middleton folytatott - örök rejtély marad a számára.
Middleton tovább spekulált, ami újabb kérdést vetett
fel.
- Tudja, hogy mire hajtunk? Támogatni fog egy ilyen manővert?
- Hallott az aknákról. Ennél többet szerintem még nem tudhat.
- De ismeri az álláspontunkat?
- Talán. Nem tudom.
- Elmondod neki? Vagy várni akarsz addig, míg visszatérek? McFaul úgy
tudta, hogy Hallamnek karácsony után el kell
utaznia. A vacsorameghívás túlságosan is jól hangzott ahhoz, hogy
visszautasíthassa. Bármilyen kapcsolatot is ápolt Molly a férfival, itt
az ideje, hogy a Global javára fordítsák.
- Ki ápol vele milyen kapcsokltot?
- Molly. Molly Jordán.
- Ismeri a fickót?
- Úgy tűnik.
McFaul hallotta Middleton zsémbes morgását. A férfi akkor szokta ezt a
hangot hallatni, amikor nem mentek túl fényesen a dolgok. McFaul tudta,
hogy ideális esetben a főnökének is részt kellene vennie a tárgyaláson. A
politikusokkal mindig ő szokott foglalkozni.
- Szükséged lesz a hivatalos álláspontra - mondta a férfi vonakodva. -
Szólj az irodának, hogy faxolják el neked. És legjobb
481
lesz, ha a filmet is megmutatod neki. Geoff csinált néhány VHS változatot
is. - Egy pillanatra elhallgatott. - És legjobb lesz, ha előbb
megvacsorázol. Utána már lehet, hogy nem lesz hozzá kedved.
McFaul újra jegyzetelni kezdett, bár még most sem értette teljesen
Middleton parlamenti manőverének lényegét.
- Akkor tehát mi a lényeg? - kérdezte. - Mire hajtunk?
- Támogatókra. Mutasd meg neki a tervezetet. Vedd rá, hogy írja alá.
Mondd neki azt, hogy sok szavazatot nyerhet vele.
- Mi lenne, ha elvinnénk valahová? Valami meleg helyre? Angolába?
A mobil hangját elnyomta a statikus zaj, azután Middleton nevetése
hallatszott.
- Azután a film után? - kérdezte. - Ezt te se mondod komolyan.
Molly másnap későn délután indult el Londonba. Vonatra ült,
elhelyezkedett egy üres első osztályú fülkében, hátradőlt és nézte az
elvonuló puszta, kietlen mezőket. Mióta beszélt McFaullal, egy újabb
telefonhívást is kapott Vére Haliamtól. A férfi az irodájából telefonált
és megerősítette a ma esti találkozót. Az American Bárban találkoznak,
fél nyolckor. Nyolcra foglaltatott asztalt a Grill Roomban. Arra az
esetre, ha ő és McFaul a városban szándékoznák eltölteni az éjszakát,
intézett nekik szállást is. A szobákat - ahogyan az étkezést is -
természetesen ő állja. Tekintve a körülményeket, ez a legkevesebb, amit
megtehet.
Molly most is a férfi hangjára gondolt, miközben a szerelvény
végigcsattogott Wivenhoe állomáson és a napfény utója megcsillant a folyó
tükrén. Vére Haliam úgy beszélt vele, ahogyan egy régi baráttal szokás -
igazi melegséggel, igazi ragaszkodással - és Molly hosszan eltöprengett
rajta, hogy hihet-e az őszinteségében, vagy ezt a kártyát alkalomadtán
minden politikus előhúzza a tarsolyából. Ahogy a férfit hallgatta, egy
pillanatra sem tudott megfeledkezni arról a pillanatról, mikor legelőször
látta meg a feleségét - a rámpán lassan leguruló tolókocsit, a térdeken
elsimított kockás takarót. Ilyen házasságban élni, egy életen
482,
át szembesülni a bénultsággal, mindez különleges embert kíván.
A vonat késve érkezett a Liverpool Streetre, és McFaulnak majd fél órát
kellett várakoznia az esőben, míg végül egy taxi kitette Mollyt a Savoy
előtt. A vászontető alatt álldogált, ösztövér alakját összehúzva a
vékony, övvel átfogott esőkabátban, és felemelte a kezét, amint Molly
elfordult a taxitól. Molly sietve átvágott az utcán és furcsa mód
túláradó örömet érzett, amiért a férfit láthatta. Lábujjhegyre ágaskodott
és megcsókolta mindkét orcáját, majd megnedvesítette az ujját, hogy
letörölje a rúzs nyomait.
- Másképp néz ki - szólalt meg. - A haja miatt?
McFaul látható zavarában bólintott és idegesen szántott végig ujjaival a
fejbőrén. Angolában rövidre nyírt sörtefrizurát viselt. Most
gyakorlatilag teljesen kopasz volt. A nő elnézte egy pillanatig, majd
belékarolt és magával kezdte húzni a nagy forgóajtó felé. Bent kellett
volna várakoznia, nem idekint a hidegben. Az ajtó elnyelte
mindkettőjüket. Az előcsarnokot pazarul feldíszített karácsonyfa uralta.
McFaul esetlenül, feszélyezet-ten fordult körbe. Két szőrmebundát viselő
nő idegesen topogott a lift mellett. Molly máris az American Bar
bejáratánál járt és Vére Haliamét keresve bekukkantott. A bár félig
üresen állt. Sötétöltönyös alak emelkedett fel lassan az egyik hátsó
asztal mögött. A férfi hosszúra engedte nőni szökés haját, mely így a
gallérjára kunkorodott; a mosolya tökéletes, fehéren szikrázó fogsort
engedett láttatni. Feléjük indult, szélesre tárva karjait. Ruganyosan
mozgott, akár egy atléta. Kicsattanóan egészsé-. gesnek tűnt, és barna
arcbőre is Londonon kívüli csendes lakó-helyre utalt.
- Molly Jordán?
Molly megrázta a felé nyújtott kezet, majd bemutatta McFault, aki
kipréselt magából egy feszült mosolyt.
- Italt?
Molly Camparit kért, McFaul maradt a Guinnessznél. Haliam az ide útról
kérdezte Mollyt, majd a karácsonyi előkészületekről, hogy végzett-e a
bevásárlással. A tegnap esti, már-már intim beszélgetés után furcsa volt
szembesülni a meleg, együtterzo
I
483
hang tulajdonosával. Nemrég múlt negyven, döntötte el magában Molly.
Legfeljebb negyvenöt lehet. Nem könnyű megítélni ilyen kirobbanó fizikai
kondíció mellett.
A pincér visszatért az étlapokkal, és Haliam arra kérte, hogy hagyja őket
az asztalon. Molly megszámolta az étlapokat. Három darab.
- Carolyne nem jön?
- Attól tartok, otthon kell maradnia. Kerülgeti az influenza. Ő is nagyon
sajnálja. - Egy pillanatra elhallgatott. - Nagyon lesújtotta James
halálhíre. Szörnyen érzi magát, amiért nem tudta.
- Nem számít. Nem az ő hibája.
- És Giles is. Ó olyan rendes, becsületes ember volt. Rettenetesen
hiányzik nekünk.
-Ahogy nekem is.
- Ez természetes. -A férfi átnyúlt az asztal felett, hogy együtt-érzően
végigsimítson a karján, és Molly finom, de nem tolakodó parfümillatot
érzett.
McFaul előhúzta a videokazettát a műanyag zacskóból. Letette az asztalra
Haliam pohara mellé.
- A Global nevében - mormolta. -- A főnököm úgy gondolja, talán szeretné
látni.
- Á... - érintette meg Haliam a kazettát az ujjhegyévet, de még most sem
vette le a tekintetét Mollyról. - Ez az, amiről a telefonban beszélt?
- Én magam sem láttam - vallotta be Molly. - De... tudja... talán holnap
vagy amikor lesz rá ideje...
- Természetesen. - Haliam kézbe vette a kazettát és óvatosan az oldalára
fordította. - Elég rázós anyag, mint hallom.
- Csakugyan?
- Igen - mosolygott a férfi McFaulra. - Könnyen terjed a szóbeszéd.
London korántsem olyan nagy, mint amilyennek látszik. Úgy tudom,
próbáltak találni egy tévétársaságot, amelyik vevő lenne rá. Igaz ez?
-Az igazat megvallva, mi nem eladni szeretnénk - vonta össze a
szemöldökét McFaul. - Mutassák be. Csak ennyit akarunk.
- Elmondani a világnak?
- Igen. És minél többen látják, annál jobb.
484
- Ertem.
A pincér visszatért, hogy felvegye a rendeléseiket, és ott
alkalmatlankodott Molly könyökénél, miközben próbáltak dönteni. Haliam
tradicionális karácsonyi vacsorát javasolt. Évek múlnak el, de ebben soha
nem lehet csalódni.
- Gyakran jár ide?
- Attól tartok, igen.
- Nem látszik meg - intett Molly a férfi csípője felé. - Bámulatos
emésztése lehet. Szerencsés alkat.
Haliam szerény mosollyal fogadta a bókot, majd rendelt egy palack
burgundit. McFaul steaket kért. A pincér eltűnt, és Haliam kényelmesen
elhelyezkedett a székben, magához véve a Perrier-es poharat.
- Akkor hát, beszélgessünk azokról az aknákról - indítványozta, majd
McFaul felé fordult. - Mintha semmit se tudnék az egészről.
„-----^ X^ N
X \
Az étkezés szinte az egész (estét kitöltöttem Haliam a nagy étterem,
távoli sarkában foglalt ásztalt, az egyik magas ablak mellett, ahol Molly
hátát a falnak vetve éVazételét piszkálgatva hallgatta, ahogy McFaul az
aknamezőkről mesél, Halk, monoton hangon beszélt, a tőle megszokott
szókimondással. Beszélt a régi időkről, amikor elsajátította a szakmát és
amikor még gondosan, terv szerint lefektetett aknamezőket tisztítottak
meg. Minden rendben ment, amíg engedelmeskedtek a szabályoknak.
Valamennyi aknamezőt felcímkézték és osztályozták, éppoly takarosan, akár
a virágágyásokat a parkban. Egyszerű diagramokat rajzolt fel a térítőre a
villa végével, és közben leírta az alapvető mintákat - a rombuszt, a
négyzetet, a nagy tankelhárító aknák körítését a GYA-kkal.
- GYA?
Haliam megállt, miközben egy kövér kelbimbót szúrt fel villájára. Minden
rövidítést fel akart oldani, semmi sem maradhatott rejtve előle. McFaul
most is készségesen fordította le a jellegtelen nagybetűket.
- Gyalogsági aknák. - A csomag cigaretta felé biccentett Haliam tányérja
mellett. - Vegye fel egy pillanatra. Mennyit
485
nyomhat? Ötven-hatvan grammot? Talán egy dekagrammot? Kevesebbet? - Itt
hatásszünetet tartott. - Tudja mennyi TNT-re van szükség egy végtag
lerobbantásához? Húsz grammra.
Újra ráhajolt az asztalra és nagyot kortyolt a vörösborból, mielőtt
beszélt volna neki a Falkland-szigeteken szerzett tapasztalatairól. Az
I982-es háború során harcolt ott. Néhány évvel később visszatért, immár
az aknamentesítő csapat részeként, hogy vadászni kezdjen a milliónyi
argentin akna után. A háború utolsó szakaszában az argentinok
helikopterekről dobták le őket, teljességgel véletlenszerűen és meg sem
kísérelve, hogy feljegyzéseket vezessenek az elaknásított területekről,
vagy hogy figyelmeztető jelzéseket helyezzenek ki. Ennek eredményeként a
szigetlakók rákényszerülnek, hogy hátralévő életüket az aknák
társaságában éljék le. Vannak a szigetnek olyan tengerpartjai, ahová
ember soha többé nem teheti be a lábát. Soha többé. Szikrázó, homokos
tengerpartok, melyeket kényszerűségből lezárnak mindenki elől. Ezt
tehetik az aknák. Ha egyszer rossz kezekbe kerülnek.
Molly megigézve figyelte McFault. Még soha nem hallotta, hogy így beszélt
volna; ilyen következetesen, ilyen megjelenítő erővel, ilyen kifejezően.
- Borzalmas - rázta meg a fejét. - Szörnyű. Haliam megtörölte a szája
sarkát az asztalkendővel.
- Egyetértek. Ez rettenetes.
McFaul felnézett és egy pillanatra megtört a varázs. A férfi szó-
rakozottnak és végtelenül fáradtnak tűnt. Haliam a tányérján maradt étel
felé biccentett, de ő megrázta a fejét és visszatért az aknamezőkhöz.
Beszélt a Harmadik Világ problémáiról és a földműves közösségekről,
melyek alól a robbanószerek a szó szoros értelmében kihúzták a talajt.
Leírta az Afganisztánban eltöltött időket; az embereket, akikkel
találkozott, és a gyermekeket, akiknek a temetését végignézte. Pakisztán
távoli vidékeinek piacairól beszélt, ahová a fegyverkereskedők elhordják
a holmit, amire már sehol nincs szükség. Kínai aknákat. Szovjet aknákat.
Amerikai aknákat. Százával. Ezrével. Mindegyik egy-egy újabb koporsó.
Mindegyik egy-egy újabb megnyomorított áldozat, koldus az utcákról.
486
A fogások jöttek és mentek, de McFaul alig nyúlt az ételhez. Angolában
jelen pillanatban több az akna, mint az ember. Kambodzsában komoly gondot
okoz a mankók beszerzése. Vannak persze olyanok, akik igyekeznek segíteni
az ottaniak helyzetén, de valahányszor visszatérnek, a dolgok csak
rosszabbra fordulnak. Lerakni egy aknát kevesebb mint egy percbe kerül.
Újra megtalálni és kiemelni, majd visszajuttatni a földet a jogos
tulajdonosoknak - ehhez talán egy emberöltő is kevés.
A pincér visszatért a ropogtatnivalóval és felkínálta az édes kekszekkel
teli tálat Mollynak.
- Vegyen egyet, hölgyem - unszolta. - Némelyikben tíz fontos bankjegyet
rejtettek el.
Molly és McFaul lopva pillantást váltottak. Haliam három süteményt vett
el, melyeket takaros rendben a tányérja mellé helyezett.
- Mondja meg, hogy segíthetnék - szólalt meg csendesen. McFaul elővette
az összehajtott faxpapírt és átcsúsztatta az
asztalon. Haliam elolvasta, majd felnézett.
- Felteszem, maga is tudja, hogy mi nem exportálunk ilyen aknákat -
biccentett a csomag cigaretta felé. - Ez a tegnap technológiája. A
kínaiakká), vagy a pakisztániakkal kellene beszélnie. Ők millió szám
állítják elő ezeketA
- Tudom. De mi teljés tilalmat szeretnénk elérni. Mindenía\VA
aknára.
- Ez nem lenne bölcs lépés. Ahogyan szükségszerű sem.
- És miért nem? /
Haliam a fax után nyúlt és gondosan kisimította az asztal lapján,
miközben Molly próbált vezérfonalat találni a sűrűn telegépelt oldalon. A
szöveg egy, a parlament elé terjesztendő formális indítvány. Valahol
félúton arról beszélt, mennyire szükséges a kormány részéről felismerni a
taposóaknák elfogadhatatlan természetét, és megtiltani mind a
gyártásukat, mind az exportjukat, a szállításukat és a felhalmozásukat.
Kétszer is elolvasta a mondatot. Itt nem sok hely maradt a
kétértelműségnek.
Molly felnézett, McFaul a süteménnyel játszadozott, miközben Haliam
rámutatott a hadianyagipar gazdasági jelentőségére. A fegyvereladás
valóságos sikertörténet. Angliának sikerült
487
kihasítania magának a világpiac 20 százalékát. Az exportszerződések
milliárdos nagyságrendűek. Minden tíz munkahelyből egy a hadiiparnak
köszönhető. Amikor végzett, széttárta a karjait, és Molly úgy értelmezte
a gesztust, hogy Haliam aligha hagyhatja figyelmen kívül ezeket a
tényeket. McFaul nem vette le a tekintetét Halkim arcáról.
- Nézte már végig, ahogy egy kisgyerek elvérzik? - kérdezte. -Vagy ahogy
egy anya fél lábon ugrálva kapálja a földet?
- Aligha erről van szó. Nem okolhatja a mi aknáinkat mindezért.
- Az akna az akna - mutatott rá McFaul. - Ebben a tekintetben nincs semmi
különbség.
- Téved. Jobban oda kellene figyelnie arra, amit az ágazat szakértői
mondanak. Ma délután velük is találkoztam. Nem akartam felkészületlennek
tűnni.
- Tudom jól, mit mondanak azok a hájfejek - vágta rá McFaul - és szarok a
véleményükre.
A japán pár a szomszédos asztalnál fészkelődni kezdett. Molly küldött
feléjük egy bátorító mosolyt. Haliam előrehajolt és türelmesen tovább
magyarázta az álláspontját.
- Epp ellenkezőleg - mondta. - Azt hiszem, nagyon is érdemes odafigyelni
rájuk. Komoly technológiát használnak a gyártás során. Amennyire én
tudom, a lehető legbiztonságosabbra igyekeznek megtervezni minden aknát.
Magának ez semmit sem jelent? Tekintve nyilvánvaló...öö...
elkötelezettségét?
McFaul egy pillanatra félrekapta a tekintetét, és Molly kinyújtotta a
kezét, hogy megnyugtassa és elejét vegye egy esetleges jelenetnek. A fax
most is ott feküdt az asztalon. Molly rátalált a szófordulatra, ami
korábban megragadta a figyelmét.
- Egy valamit nem értek - szólalt meg. - Mit jelent az, hogy
„önsemlegesítő"?
Haliam összehajtotta az asztalkendőt és gondosan letette a tányér mellé.
- Napjainkban ezzel a mechanizmussal szerelik fel az aknákat, melyek így
bizonyos idő elteltével ártalmatlanná válnak. Új technológia. A világ
vezető hatalmai alkalmazzák. - Elmosolyodott. -így mi is.
488
Molly McFaulhoz fordult, megerősítést várva, de McFaul ehelyett keményen
Haliam szemei közé nézett és meg sem próbálta leplezni megvetését.
- A britek mindig is ezt a játékot játszották - szólalt meg halkan. - De
akik odakint dolgoznak és azok, akik tudják az igazságot, be akarják
tiltatni az aknákat. Minden aknát. Mi azt mondjuk, az akna semmivel sem
különb, mint a vegyi, vagy a biológiai hadviselés. Azt mondjuk, ez is a
tömegpusztítás fegyvere. És tudja mit? Egyre többen akadnak a
kulcsszereplők között is, akik egyetértenek velünk. Vegyük az Államokat.
Vagy a franciákat. Ok képesek voltak önként vállalni a tilalmat. Se
export, se külföldi eladások. De a britek? Ők megpróbálnak a technológia
mögé rejtőzni. A barátainak igaza van. Vannak olyan aknák, melyek idővel
lekapcsolják magukat. Vannak olyanok, hogy beszélgetnek egymással, és még
lam-badázni is tudnak. A britek azt hiszik, ez a válasz. Ez megnyugtatja
a lelkiismeretüket. Az export megrendelések meg csak - özönlenek. Ami azt
illeti, még kérkednek is gerinctelenségük-kel. Beteszik a csillogó
brosúráikba. Ezt hívjak „értéktöbbletnek".
( / \ Haliam sértődöttnek tűnt.
- Ez így nem tisztességes... - mormoltay /
- Igaz. És tudja, miért? Mert olyan is akad köztük, amelyik egyáltalán
nem működik.
- Elenyésző számban.
I - Mit számít ez? Tízezrével adjuk el ezeket a vackokat. Elég egy
kakukkfióka minden százból, és máris ott vagyunk, ahonnét elindultunk.
Tudja, mekkora volt a meghibásodási arány az Öböl--háborúban? Ezeknél az
úgynevezett „biztonságos aknáknál"? Húsz százalék. Húsz százalék. Vagyis
minden öt aknából egy. És ezek most-is ott fekszenek. Most is halálosak.
- McFaul egy pillanatra megérintette az arcát, majd újra előrehajolt. -
Úgyhogy megmondhatja a barátainak, hogy tévednek. Nincs olyan, hogy
biztonságos akna. A biztonságos akna tündérmese. Egy akna soha nem lehet
biztonságos. Az akna gonosz és alattomos. Minden akna az. - Felkapta a
faxot, majd hagyta az asztalra hullani. -Még ma be kellene tiltani
valamennyit.
489
Haliam egy pillanatig szótlanul tanulmányozta McFault. A fejek
mindenfelől a séf felé fordultak, amint belépett egy hatalmas
születésnapi tortával. A szórványos taps egyre hangosabb lett. A séf
megállt egy asztalnál és egy piros ruhás lány számolgatni kezdte a
gyertyákat. Huszonegynél állt meg.
- És mit csinálna a rossz fiúkkal? - érdeklődött Haliam. - Egyszerűen
meghagyná nekik az aknákat, miközben minket megfosztana ettől a
lehetőségtől?
- Én nem így fogalmaznék.
- Hanem?
- Mi vagyunk a rossz fiúk.
- Ez naivitás, minden tiszteletem mellett. Mi a való világban élünk.
Legyen az bármennyire tökéletlen.
A születésnaposok felugráltak az asztal mellől, hogy lelkesen
gratuláljanak a séfnek. Molly a félig nyitott cigarettás dobozra meredt.
James, gondolta. Az iskola hűtőjében. Darabokra tépett testtel.
- igaza van - szólalt meg halkan, majd Hallamhez fordult. - Az akna
gonosz és alattomos. Én is láttam az eredményét. Ott voltam. És igaza
van.
Haliam néma együttérzéssel átitatott pillantást vetett rá.
- Természetesen - fordult újra McFaulhoz, - de én csak a saját
helyzetértékelésünket vehetem alapul. Biztosítottak róla, hogy nem
szegjük meg a szabályokat. Hozzá se nyúlunk olyan aknákhoz, amilyenek
többek között Angolába is utat találnak. Egyszerűen nem veszünk részt
ebben a játékban. Ragaszkodunk az aknák felelősségteljes
felhasználásához. Foggal-körömmel. Éneikül nincs üzlet.
McFaul újra fészkelődni kezdett.
- Felelősségteljes? Milyen tekintetben? -Ami a felhasználás módját
illeti.
- Mit akar ez jelenteni?
- Pontosan azt, amit mondok. Létezik egy megállapodás, egy törvény, maga
legalább annyira tudja, mint én. Az aknamezőket meg kell jelölni és fel
kell térképezni. A polgári lakosságot meg kell védelmezni.
- Csakhogy nem ez történik.
490
- Attól tartok, ebben nincs igaza. Amennyire én tudom, igenis megvédik
őket.
McFaul kurta, örömtelen kacajt hallatott.
- Járt valaha is háborúban?
- Nem, de ez nem jelenti azt, hogy...
- Tudja, mit jelent a háború? Amikor annyi szabályt megszegnek, hogy
végül csak egy marad? Ölj, vagy téged ölnek meg? Tudja, milyen a sötét
éjszaka? A szakadó esőben? Amikor vadásznak magára? - Elhallgatott, majd
bólintott. - Ki kellene próbálnia egyszer. Hogy olyankor mennyire érzi
magát biztonságban az ember. A maga térképével, zseblámpájával, meg a
biztonságos aknáival.
Haliam most először mutatta a bosszúság jeleit; apró, mérges pettyek
jelentek meg az arcán. Karácsonyi pudingja érintetlenül hevert előtte.
- Bocsásson meg - szólalt meg halkan. - Én csak próbálom elmagyarázni a
logikát az álláspontunk mögött.
- Itt szó sincs logikáról. Maga a kört próbálja négyszögesíteni. Ne-m fog
működni.
- Pedig muszáj lesz.
- De miért?
- Mert ezt az életformát választottuk. Egy országként. Egy nemzetként.
így vívtuk ki magunknak elismerést a világ nemzetei között.
- Ki az a mi? Kik választották ezt az utat?
- Én. És maga. És ötvenmillió honfitáfjsuilk^Attól tartok, demokráciában
élünk, Mr. McFaul. Bármennyire is nem tetszik ez magának.
\
- Rendben - kapta fel McFaul újra a faxot az asztalról. - Akkor miért nem
tárja ezt a képviselőház élé? Hogy lássuk, ki van még ellene? Hogy
lássuk, mennyi szavazatot érnek a megnyomorított anyák és gyermekek?
"Haliam a fejét rázta, inkább szomorúan, mint haragosan, és Mölly
hirtelen ráébredt, hogy valaki utat tör magának az asztalok között és
egyenesen feléjük tart. Fiatal nő volt, alig huszonéves, és élénk színű
nadrágkosztümöt viselt, mély kivágással. Haliam mellett megállt és
finoman megérintette a vállát. A
|
491
smink nélkül is gyönyörű szemek megcsillantak, amint a lány sugárzóan
elmosolyodott.
- Nálad van a kulcs?
Haliam felpillantott rá, majd végigtapogatta zakója zsebeit. Végül
megtalálta a kulcsot és átnyújtotta neki. A lány a füléhez hajolt és
súgott neki valamit, miközben Molly egy pillanatra újra elkapta az előbb
érzett finom parfüm egy foszlányát. A lány máris elfordult, kecsesen és
végtelen magabiztossággal, szabadkozva, amiért megzavarta a társalgást,
majd még egyszer visszapillantott a válla felett, hogy McFaulra
mosolyogjon. McFaul figyelte, amint lassan eltűnik a Grill Room
ajtajában, majd felvette az egyik süteményt és Haliam felé nyújtotta.
- Egye meg - mondta rekedt hangon - azután már mehet is lefeküdni.
Odakint az utcán, jó fél órával később, McFaul szorosabbra húzta a
gallérját a csípős szélben és odahajolt Mollyhoz, hogy elbúcsúzzon tőle.
- Nem muszáj elmennie - próbálta visszatartani Molly. - Szobát
foglaltatott magának.
- Ezek után? - Visszapillantott a válla felett a szálloda felé. A
vacsoravendégek szállingózni kezdtek kifelé az étteremből. Valahol az
épület mélyén a banda már melegített. Molly megkérte, hogy ne legyen már
ilyen mogorva. A politikusok már csak ilyenek. Egyetlen ügyet sem
viselnek a szívükön.
- Tudom. - Egy pillanatig elidőzött Molly arcán, majd gyorsan gombolni
kezdte a kabátját. - És ez is része a problémámnak.
Molly másnap visszatért Thorpe-ba. A délelőttöt vásárolgatással töltötte,
azután elkapta a kora délutáni vonatot és beült a túlfűtött fülkébe, hogy
Vére Haliamén gondolkodjon. A reggelinél újra összefutott a férfival. Már
kora délelőtt találkoznia kellett néhány üzletemberrel a Cityben, de
éppoly elragadó és figyelmes volt, mint mindig. Remélte, hogy a barátja
élvezte az estét. Nagy kár, hogy nem tudott tovább maradni. A maga
részéről természetesen meg tudja érteni az indítékait, és csak bánni
tudja, hogy nem találtak közös nevezőt. A politika a kompromisszu-
492
mok művészete. Akárhogy is, ebben a kérdésben a kormány az ő véleménye
szerint is helyes álláspontra helyezkedett.
Együtt sétáltak be az étterembe, és a férfi ismét az ablak melletti
asztalhoz vezette. Carolyne úgy tervezte, hogy a szentestét a családi
házban töltik, Chalfontsban, mielőtt elindulnának Val d'Isere-be. Talán
Mollynak is lenne kedve velük tartani? Molly meglepődött. Nem is a
meghíváson, de Val d'lsere-en.
- Carolyne is elutazik Franciaországba? - kérdezte. - Képes vállalni
ilyen hosszú utat?
- Dehogy, ő és Helen itthon maradnak - fordult felé szórakozottan a
képviselő. - Tudja, ahogy más asszonyok is.
Sötétedett, mire Molly visszaért a házhoz. Odahaza körbejárta a
földszintet, felkapcsolta a lámpákat és összehúzta a függönyöket. Még
mindig amiatt dühöngött, hogy nem mondta el Hallamnek, mit érez valójában
az aknákkal kapcsolatban. És most már, szentséges Isten, a házasságával
kapcsolatban is. Hogyan élhet valaki ilyen átlátszóan kettős életet?
Flogyan teheti ki a feleségét ilyen megaláztatásnak? És pontosan mit
értett azon, hogy „más asszonyok"?
Még mindig füstölögve feltett egy kanna vizet. A középosztály berkeiben
eltöltött fél élet, úgy tűnik, megfosztotta az igazi harag képességétől.
Mintha hiányoztak volna az idegszálai. Tegyék csak a megfelelő
környezetbe, hívják meg egy szállodába, pengessék meg előtte a szociális
érzékenység húrjait, és éppúgy fog viselkedni, mint a köreiben mindenki
más. Se lelkiismeret, se szégyenkezés, se jelenetek. Csak a konok
elszántság, hogy kellemesen teljen az esté. Finom borok. Finom ételek. Jó
társaság. Ezért kellett McFault Londonba hívnia? Ezt érdemli egy ilyen
szörnyeteg, mint HallamTl
Értetlenül rázta a fejét, újra és úpa megkérdezve magától, miért ilyen
gyenge és határozatlan. A neveltetés miatt? Okolja miatta az édesanyját?
Hogy/mindig csak a jó modor fontosságáról beszélt? Hogyan viselkedjünk
másoic társaságában? Mit gondoljunk másokról? Figyelte, ahogyan az első
páracsíkok lefoszlanak a kannáról. Mások fontosak. Persze, hogy azok.
Ennek a jegyében telt el egész felnőtt élete. És ez az, amit- talán
sikertelenül -

493
megpróbált átörökíteni James-re is. De hol maradt el mindez az elmúlt
éjjel? És ma reggel?
Újra McFaulra gondolt, amint ott ült a Savoy Hotel éttermében, szikár
testével az asztal fölé görnyedve, és az aknamezőkről beszélt, miközben a
finom étel ott hűlt ki érintetlenül a tányérján. Társasági értelemben
egyenlő a nullával. Nehézkes és goromba. Képtelen a semmitmondó
társalgásra. Hallamnek ugyanakkor pillanatnyi kétsége sem lehetett
afelől, hogyan érez valójában, és amikor McFaul hátralökte a székét és
kivágtázott a teremből anélkül, hogy hátrapillantott volna, MoUy
mérhetetlenül büszke volt rá. Szegénységi bizonyítvány, hogy nem mondott
köszönetet, hogy legalább nem nyújtotta a kezét búcsúzóul, de McFaul egy
másik világból jött. Hála Istennek.
Levette a kannát és leforrázta a filtert a forró vízzel. Az üzenetrögzítő
a konyhai telefonhoz kapcsolódott, és Molly most először látta meg a
villogó piros lámpát. A fény azt jelentette, üzenet vár rá. Letette a
kannát és az üzenetrögzítőhöz lépett. A kijelző szerint öt telefonhívás
is érkezett. A homlokát ráncolta és visszatekerte a kazettát, továbbra is
McFaulon gondolkodva. Szórakozottan nyomta meg a Lejátszás gombot és
hallgatta, hogy a hívó a sípszó elhangzása után visszateszi a kagylót.
Másodszorra sistergő hang hallatszott, majd újra csend. Molly riadtan
nézett körbe és érezte, ahogyan a jeges rémület a szívébe markol.
Visszarohant a hallba és ellenőrizte, hogy biztosan bezárta-e a bejárati
ajtót. Amint visszatért a telefonhoz, ellenőrizte a maradék három
üzenetet is. A hívó minden esetben letette a kagylót.
Beállította a szalagot és az órájára pillantott. Tíz perc múlva hat. Még
korán van. Arra gondolt, hogy elmegy itthonról és valami ürüggyel
felkeresi egyik falubeli barátját, de tudta, hogy ez nem oldana meg
semmit. Akármeddig is marad, bármilyen meleg lesz is a fogadtatás,
egyszer vissza kell térnie ide. Ebbe a házba tartozott. A mindennapi élet
részévé vált, hogy egyedül van.
Próbált megnyugodni és nekilátott a nagy halom karácsonyi képeslapnak,
melyeket mindenképpen el akart küldeni, de még erre az apró feladatra is
képtelen volt összpontosítani. A nevek immár semmit sem jelentettek a
számára. Az agya szabadjára en-
494
gedte az emlékeit. A harmadik képeslap után feladta az erőfeszítést és
újabb teát tett fel, majd ezzel is felhagyott egy pohár gin
kedvéért.
A telefon egy órával később csordult meg ismét. Felkapta a kagylót és
megtámaszkodott a szekrény oldalában. Angola után, mondta magának, képes
bármivel megbirkózni.
- Halló?
, .
A hívó nem felelt, pedig Molly hallotta, hogy a vonal tulso vegén valaki
zihálva lélegzik. Azután hang hallatszott, egy férfi hangja. Elmondta,
mennyire hiányzott neki. Elmondta, hogy most már minden rendben lesz.
Arra kérte, hogy fogjon egy tolat Molly meredten nézte a teáskannát.
Azután lassan az is elmosódott. Próbált megszólalni. Nem tudott. A hang
elhallgatott. A háttérben hallotta egy ajtó nyitódását, a forgalom zaját,
majd újra az ajtót. A hang visszatért. A nevén szólította.
Molly lehunyta a szemét és közelebb hajolt a teleionhoz.
- Giles - suttogta. - Te vagy az?
Epilógus
MoUy másnap indult el Franciaországba. Vonattal elment Londonig, majd
átszállt Portsmouth felé. A kikötőben, mielőtt taxival kiment volna a
komphoz, felhívta McFault. Amennyire tudta, a férfi háza alig néhány
mérföldnyire feküdt onnét. Giles ugyan feleskette a némaságra, de akkor
sem tudott ellenállni a kísértésnek.
- Egy időre elutazom - kezdte magyarázni, amint a férfi felvette a
kagylót. - Csak boldog karácsonyt szerettem volna kívánni.
McFaul meglepettnek tűnt.
- Boldog karácsonyt magának is.
- Komolyan gondoltam.
- Igen?
Hosszú, nehézkes csend állt be. A fülke maszatos üvegén keresztül Molly
látta, hogy egy hadihajó fut ki a tengerre. A nyirkos levegő függönye
hamarosan összezárult mögötte.
- Mihez kezd most?
- Nekilátok a festésnek. A nappali romokban hever. A nedvesség miatt van.
Még ezt a nyavalyás szőnyeget is ki kell cserélnem.
- Értem.
Molly épp készült felemlíteni Haliamét, de McFaul megelőzte.
- Ma reggel felhívtam az irodáját - közölte. - Elmondtam neki az újságot.
- Miféle újságot?
- A filmről. A Terra Sanctás haverja nem szólt?
- Nem.
Molly a homlokát ráncolta, amint McFaul beszélni kezdett Robbie
Cunninghamről. Az Oxfam felajánlott neki egy állást. A
496
sajtórészlegen fog dolgozni. Beszélt a cégnek a filmről, és úgy tűnik, a
vezetés azt akarja középpontba állítani a taposóaknák elleni kampányában.
Máris egy sor közéleti embert felsorakoztattak maguk mögé. A
szórakoztatóiparból. A sport világából. Néhány képviselő is kötélnek
állt. Egy kalap pénzt erre fognak költeni. Nagyon komolyan veszik a
dolgot.
- Azt mondják, ilyen film kell nekik. Feltéve, hogy elég kemény.
Molly elmosolyodott. Az elmúlt este után jó volt McFault nevetni hallani.
- Mennem kell, mindjárt indul a kompom.
- Valami kellemes helyre megy?
- Franciaországba. - Megnyalta a szája szélét. - Caenbe.
- Az jó messze van.
- Igen.
McFaul megdorgálta, amiért nem hívta magával, azután jó szerencsét kívánt
neki.
- Ott leszek a parton - ígérte. - Integetni fogok.
A komp három órakor indult. Molly ott állt a fedélzeten és figyelte,
ahogy a város tenger felőli oldala elfut mellettük. Egyszer mintha
valóban McFault látta volna és felemelte a karját, hogy odaintsen neki,
de a magas, esőkabátos alak közönyösen elfordult. Talán valaki más,
gondolta. Talán nem is McFaul.
A hajó már sötétben kötött ki. Molly csatlakozott a tucatnyi gyalogos
turistához a lépcsőn. A hajó szinte üresen közlekedett. Odakint férfiak
kiáltoztak. Morajló hang, majd éles csattanás hallatszott, amint a daru
helyére emelte a nagy, fedett hajóhidat, azután Molly érezte, hogy a
csípős esti levegő az arcába csap. Kikukucskált a sötétbe, hátha meglátja
valahol Gilest. Azt mondta, ott lesz valahol a rakparton. Azt mondta, nem
várhat rá a mólórj/ \
Az utasok elkezdtek szállingózni a sötétben. Molly hozzájuk csapódott.
Csupán egyetlen bőröndöt hozott magával. Giles azt mondta, karácsony után
vissza kell mennie. Fogalma sem volt róla, miért.
497
A mólón az utasok elindultak a távolabb várakozó busz felé. Hidegebb volt
itt, mint Portsmouthban. Molly szorosabbra vonta magán a kabátot és
eltakarta szemét a hatalmas lámpatestek rideg fény elől. Még akkor is
Gilest kutatta tekintetével, amikor megérezte a lágy érintést a karján.
Megfordult és leengedte maga mellé a bőröndöt. A férfi kabarjából
cigaretta finom aromája áradt. Beletemette az arcát. Biztos valami bárban
várt rá, gondolta. Talán órák hosszat.
Amikor visszanyerte az önuralmát, felnézett a férfira. Soványabbnak tűnt.
mint ahogyan az emlékeiben élt, de egy darabban volt, sértetlenül,
ugyanazokkal a vékony szarkalábakkal a szája és szemei szegletében.
- Alig merem elhinni - suttogta, - Azt hittem, csak egy mocskos trükk.
A férfi kocsival jött. Nyugatnak indultak, végig a sík normandiai parton,
lezárt házak és üres utcák mellett elsuhanva. A jobbjukon homályosan
láthatta a part menti sziklákon megtörő hullámokat. Giles beszélni
kezdett; elmondta, mi történt, hol járt eddig. A hajótörést ő találta ki.
Feláldozta a Mollyjay-t, hogy új életet kezdhessen. Molly eddig alig
figyelt rá és elmerült a boldogságban, amiért egyáltalán hallhatja a
hangját. Most kezdett csak rádöbbenni, hogy mit jelentenek a szavak.
- Te süllyesztetted el a jachtot?
- Igen. Én és egy barátom.
- És azután?
- Lengyelországba mentünk. Gdanskba. Az ő hajóján. - Szünetet tartott. -
Nem maradt más választásom.
Molly a férfi felé fordult. Az elsuhanó utcai lámpák fényében Giles
különös módon elégedettnek tűnt; olyan embernek, aki békét kötött
önmagával.
- És ez nem illegális? - kérdezte Molly. - Hogy eljátszottad a saját
halálod?
- De, attól tartok, az.
Molly némán bólintott. Azután odahajolt a férfihoz, szorosan átkarolta és
megcsókolta az arcát. A kocsi élesen balra lendült. Azután vissza. Giles
elvigyorodott. Egy pillanatra éppen olyan volt, mint James.
498
- Meg tudsz bocsátani? - kérdezte.
- Akármit.
- Biztos?
Molly bólintott, szemeivel az előttük fekvő utat pásztázta, és azon
gondolkodott, hogy önthetné szavakba az érzelmeit.
- Szeretlek - mondta végül.
Giles lefoglalt egy lakosztályt a La Trou Normand nevű szállodában.
Pearson néven szerepeltek a vendégkönyvben. Míg a recepciós a hátsó
irodában keresni kezdte a kulcsot, Molly elismételte néhányszor a nevet
és most először kényelmetlenül kezdte érezni magát. Az ő neve Jordán. A
Pearson egyáltalán nem tetszik neki. Tényleg úgy kell leélnie a hátralévő
életét, hogy valaki másnak adja ki magát?
Megvacsoráztak az étteremben. A hosszú, teraszos helyiség az épület
teljes hosszában húzódott. A széles panorámaablakok mögött távoli
világítótorony fénye pásztázta a ködöt. Giles a szindikátus bukásáról
beszélt. Kezdetben nem akarta elhinni. Mindvégig biztos volt benne, hogy
a New Jersey-i követelést soha nem nyújtják be. Csak amikor a Lloyd's
tanácsa behívatta, akkor kezdte felismerni, mennyire súlyos a helyzet.
- Ekkor hívtad fel Vére Haliamét. Giles meglepettnek tűnt.
- Igen, többek között. -Visszatért a rák ollójához és lefoszlatta az
omlós, fehér húst. - Honnan tudod?
-A felesége mesélte el. Carolyne. - Molly egy pillanatra megfeledkezett
az ételről. - Ha őket értesítetted, nekem miért nem mondtad el?
Giles letette a villát. A mosoly eltűnt az arcáról.
- Nem tudtam megtenni. Egyszerűen nem ment. Próbáltam, hidd el nekem.
Csak egyszerűn... vonta meg a vállát - leheteden volt.
- De neki elmondtad - erősködött Molly. - Carolyne-nak elmondtad.
- El kellett mondanom. Találkoztál vele? ~Igen.
- Nos, akkor tudod, miért. Egy szociális otthonban kötött volttá ki. Nem
engedhettem, hogy ez megtörténjen - nézett egyenesen Molly szemébe - nem
igaz?
499
Molly nem válaszolt, ehelyett elfordult és kinézett az ablakon. Eddig
csak keveset beszélt Afrikáról; hogy merre járt, miket látott, és
mennyire megváltozott.
-Azt hittem, meghaltál - kezdte bátortalanul. - Hittem nekik.
-Tudom, tudom.
- Előre eltervezted? Tudtad, hogy ez fog történni?
- Igen - bólintott a férfi. - Elterveztem. - A második palack vörösbor
után nyúlt és felkínálta Mollynak, de Molly a pohár szájára fektette a
tenyerét és a fejét rázta. A férfi habozni látszott egy pillanatig, a
saját pohara felé fordult, majd végül letette az üveget. - Gondolkodtam
róla, hogy elmondom Patricknek - tette hozzá - de végül lebeszéltem magam
róla.
- Azt jól tetted.
A férfi kihallotta az indulatot Molly hangjából és felhúzta a
szemöldökét, de Molly rázni kezdte a fejét, hogy elvegye a kedvét a
további kérdésektől. A pincérnő szakadatlanul ott tett-vett körülöttük és
láthatóan alig várta, hogy megteríthessen a reggelihez. Későre járt,
tizenegy is elmúlt. Giles felnézett és odaszólt valamit franciául. A lány
elpirult és bólintott, majd eltűnt a konyhába vezető ajtó mögött.
- Mit mondtál neki?
- Azt, hogy a feleségem vagy. És hogy régóta nem láttuk már egymást. -
Elmosolyodott. - Nincs semmi rossz az igazságban, ugye?
Felállt és leakasztotta a kabátját a szék támlájáról. Molly felé
nyújtotta a kezét. Molly nem mozdult.
- Nincs - felelte csendesen - és soha nem is volt.
A szálloda emeletén kaptak hálószobát. Molly és Giles ott feküdtek a
meleg takaró aíatt; a függönyöket széthúzták, az ablakot kitárták.
Megérkezett a dagály; a szirteket ostromló hullámok ott morajlottak az
ablakuk alatt.
Molly Muengóról beszélt. Látta, hol temették el James-t. Csendes, békés
hely, mangófák árnyékában. Találkozott James barátnőjével is.
Christiannénak hívják.
- Francia?
- Igen. Teljesen belé volt zúgva.
500
- Ez jellemző.
- Attól tartok, az. - Molly belefúrta tekintetét a sötétbe.
Valamivel később Giles a jövőről kezdett beszélni. Régóta kereste már a
helyet, ahol nyugodtan élhetnének. Volt hamis francia útlevele,
hitelkártyája, még francia bankszámlája is, de az élet Franciaországban
meglehetősen drága. Még ha figyelembe veszik a ház eladásából és az
életbiztosításból befolyó pénzt, akkor is bölcsebb dolog,, ha máshová
mennek. Egy Angliától minél távolibb országba. Valahol Európán kívül.
-Van ötlete, Mrs. Pearson?
Molly már órák óta ezen a kérdésen rágódott és jól tudta, hogy előbb-
utóbb fel fog merülni. Giles immár bűnöző. Amikor eljátszotta a saját
halálát, gyakorlatilag megfosztotta magát a lehetőségtől, hogy valaha is
visszatérhessen Angliába.
- Te mit gondolsz? - kérdezett vissza. - Szerinted hová kellene mennünk?
Giles sokáig nem felelt. Molly hirtelen felvillanó fehérséget látott a
sötétségben, amint egy sirály elvitorlázott az ablakuk előtt.
- Kérdezősködtem Dél-Afrika után - kezdte Giles. -Van egy-két kapcsolatom
ott. Olyanok, akikben meg lehet bízni. - Itt szünetet tartott. - Nincs
kiadatási megállapodás, ha csúszóssá válna a talaj, és eléggé kellemes
hely.
Molly bólintott. A válasz tökéletesen logikus; talán a legjobb választás,
tekintve az éles fordulatot, melyet Giles élete vett. Dél-Afrika a
legalkalmasabb hely begubózásra és a kényszerű nyugdíj kiélvezésére.
Giles bizonyosan talál egy kellemes helyet a tenger közelében. Vesz egy
kisebb hajót. Összebarátkozik a helybeli jachtklub tagjaival. Hamarosan
újra Thorpe-le-Sokenben érezheti magát. Molly elfordította a fejét,
miközben a férfi tovább beszélt I a Dúrban közeli nyaralóhelyekről és az
álomotthonról, ahol leélhetnék hátralévő életüket - a csodálatos
kirándulásokról és az emberekről, akik már korábban meghozták ugyanezt a
döntést. Az ingatlanárak esnek. Kezd beáramlani a spekulatív tőke. A
férfi Molly kezéért nyúlt a takaró alatt és megszorította. Molly
mozdulatlanul feküdt és ellenállt a kísértésnek, hogy oldalt forduljon és
véget vessen ennek a beszélgetésnek. Hasonló beszélgetésen vett
501
részt - nem is olyan régen, alig egy napja - a Savoyban. Spekulatív tőke.
Nagy fogás. Óriási lehetőségek. A szófordulatok, amelyek felépítették
közös életüket és megfizették a kényelmet, melyet mindig is magától
értetődőnek tekintettek. Lehunyta a szemét és elképzelte Haliamét az
asztal túlsó felén. Megborzongott. Hasonló körülmények között vélhetően ő
is ugyanezt a célpontot választaná és ugyanabban a jómódúaknak
fenntartott gettóban kötne ki. De ő nem ezt akarta. Nem bízhatott ebben.
Mindez csak tettetés. Nem vezet sehová.
Giles ujjai megtalálták a jeggyurűjét. A férfi közelebb hajolt hozzá a
sötétben és még mindig Dél-Afrikáról beszélt. Megerősítésre várt,
válaszra - bármire, amivel érzelmeiről árulkodik.
- Nos? - kérdezte végül. - Mrs. Pearson?
Molly nem válaszolt azonnal. Közelebb hajolt a férfihoz és lágyan
megcsókolta.
- Neked találták ki - suttogta. - Tökéletes.
Molly hajnalban ébredt. Szürke fény ömlött be az ablakon, kirajzolva az
ágyat. Egy pillanatig elnézte Gilest. A férfi arcát félig a párnába
temette, és szabályos lélegzetvétel arról árulkodott, hogy még mindig
mélyen alszik. Kicsusszant az ágyból és megállt az ablak előtt, míg
összeszedte a ruháit. A hall végében nyílt a kis fürdőszoba. Molly percek
alatt felöltözött és visszatért a hálószobába, hogy magához vegye a
bőröndjét. A jegyzetfüzetét egy lecipzározható belső rekeszben tartotta.
Amikor visszatért a folyosóra, leguggolt és a térdeire fektette a tömböt.
Szinte az egész éjszakát azzal töltötte, hogy a megfelelő szavakat
kereste, pedig a szíve mélyén ő is tudta, hogy semmi sem veheti el a
csapás élét. Az ilyen dolgokat legjobb gyorsan elintézni. Muengo után már
nincs visszaút.
„Örülök; hogy életben vagy", írta, „és borzasztóan sajnálom, hogy így
kell véget érnie. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, szeretlek. De a
többivel képtelen vagyok szembenézni."
Összehajtotta az üzenetet és egy pillanatra az ajkaihoz érintette, azután
becsúsztatta a hálószoba ajtaja alatt és elindult lefelé a^ lépcsőn.
Odakint teremtett lélek sem járt. Keresztülvágott/az úton és megállt a
védőgát mellett, szorosabbra vonva magán a
502
kabátot. Az ár már visszavonult és a nedves homok meg-megcsil-lant az
acélszürke fényben. Megborzongott és visszatekintett a szálloda felé. Az
összes emeleti szobán becsukták a zsalukat, kivéve a folyosó végén nyíló
ablakot. Egy pillanatig elnézte, amint a függöny sarka meglebben a hűvös
szélben, azután megfordult és elindult előre.
Molly már a kikötőben járt, amikor ráébredt, hogy aznap lesz a szenteste.
A terminál épületénél még ott látta a csatornát keresztülszelő óriási
komp fehér törzsét. Az utolsó járat indult Anglia felé. Megváltotta a
jegyét és cipelni kezdte a bőröndjét felfelé a lépcsőn, a várakozó
utaskísérő felé. Semmit sem kívánt kevésbé, mint Franciaországban tölteni
az ünnepeket. Franciaország éppoly valótlan és jelentéktelen hely, mint
Dél-Afrika. Nem, neki Angliába kell mennie. 0 oda tartozik. Egy napon ott
találja meg a történet boldog végét. Nem rejtőzhet villásreggelik és
életbiztosítási kötvények mögé, amikor szembe kell néznie fia halálának
kihívásával. James a Haliam-félék miatt halt meg. Az olyanok miatt, mint
Larry Giddings. Ha elmenekül Dél-Afrikába, azzal még nem változtat ezen a
tényen.
A komp néhány perccel később már indult is. Molly ott állt a fedélzeten
és addig nézte a távolba enyésző partot, míg a csípős hideg be nem
zavarta. Három fogásos ebédet rendelt magának és egy palack bordeaux-i
vörösbort, utána vásárolt egy üveg Armag-nacot a vámmentes üzletben és
visszavonult a társalgóba az Elle egy példányával. Mire felébredt, a komp
már a Wight-sziget környékén járt és nemsokára kikötött Portsmouthban.
A kikötőben a peron szinte kongott az ürességtől. Elsétált a jegyirodához
és megkérdezte, hogyan juthat el Essexbe. A legközelebbi vonat ötven perc
múlva indult Londonba. Kis szerencsével éjfélre akár otthon is lehet. Egy
pillanatig habozni kezdett. A középkorú nő az ablak mögött máris
visszatért a keresztrejtvényéhez. Amikor végre újra felnézett, Molly
elmosolyodott.
- Boldog karácsonyt - mondta, majd elindult az ajtó felé.
McFaul címét megtalálta a telefonkönyvben. Fogott egy taxit és megadta a
címet a sofőrnek. Lassan szemetelni kezdett az eső; a kerekek
felszisszentek az aszfalton, amint tovább halad-
503
tak a kihalt utcákon. McFaul a város keleti oldalán lakott. A tengerparti
úton haladtak, és amikor Molly kinézett az ablakon, eltűnődött rajta,
milyen fogadtatásra számíthat. A férfinak talán vendégei vannak. Talán
családja van. Talán ez az egész nem is annyira jó ötlet.
McFaul háza a tengerparti fennsík végében húzódott meg. Molly kifizette a
sofőrt és figyelte, amint a taxi fényei bevesznek a finom ködbe. Azután
odafordult a bejárati ajtóhoz. Odabentről zenét hallott; egy férfi mélyen
zengő baritonját. Egy teljes percig hallgatta, de nem emlékezett rá, hol
hallotta utoljára ezt a dalt. Azután halkan bekopogott az ajtón. Nem
kapott választ. Már újra kopogtatni akart, amikor a zene hirtelen
elhallgatott. Odabent egy ajtó nyílt, fütyörészés hallatszott, majd
McFaul léptei visszhangoztak végig az előszobában. Félreismerhetetlenül a
férfi léptei. Még a muengói iskolaépületből emlékezett rájuk. Kopp-kopp,
a csupasz deszkákon. Kopp-kopp.
Az ajtó kinyílt és McFaul állt előtte. Egyik kezében vékony szivart
tartott, a másikban festőecsetet. Molly előhúzta a palack Armagnacot és
felé nyújtotta.
- Ajándék - mondta egyszerűen.
McFaul egy pillanatig nem válaszolt. Azután elmosolyodott félrelépett és
behívta a házába.
Keresse boltjainkban!

¦..,..., ...
:í::-::V' ¦ ¦ ';.'!.;
«~:t
/

DÜBORGÚ VER
Keresse boltjainkban!
m®::
V ¦ ¦¦¦' ¦¦:.

Keresse boltjainkban!
A NEW YORK TIMES bestsellerUstájának éUovasa
PATRICK
•
'A
k
A legkiválóbb tengeralattjáró-hadviseléssel kapcsolatos regény a VADÁSZAT
A VÖRÖS OKTÓBERRE óta
'.
Keresse boltjainkban!
I
Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomdait.
Felelős vezető: György Géza vezérigazgató
Készült Debrecenben