1.

7 Természeti erőforrások

CÉLOK
Ennek a leckének az a célja, hogy

 megismerje a természeti erőforrások jelentését, csoportosítási

lehetőségeit.

A cél elérése érdekében képesnek kell lennie:

 értelmezni a természeti erőforrás definícióját,

 példát mondani a természeti erőforrásokra.

TANULÁSI IDŐ
60 perc

A természeti erőforrások értelmezése és csoportosítása

Természetföldrajzi környezeten a földfelszín meghatározott részén található domborzat,

éghajlat, talaj, ásványi kincsek, flóra és a fauna tájalkotó elemek rendszerét értjük,
amelyekdinamikus egyensúlyban, illetve az ember általi átalakítás adott stádiumában
vannak.

A természeti környezet alkotói:

 a kozmoszféra,
 és a geoszférák: atmoszféra, hidroszféra, litoszféra, pedoszféra, bioszféra

Eredet szerint a természeti erőforrások lehetnek

a) biotikus erőforrások: a bioszférát alkotó elemek (pl. erdő, állatok) és ezek származékai, a
fosszilis szerves üzemanyagok (olaj, szén)

b) abiotikus erőforrások: nem élő szervezetek származékai (pl. föld, víz, levegő, nehéz fémek)

A természeti erőforrások többféleképpen csoportosíthatók. A társadalom számára

hasznosítható természeti erőforrások a természet fogalmánál szűkebb kategóriaként, annak
csak az emberi társadalommal kapcsolatban álló elemeit, a társadalom által érintett, ill.
felhasznált részét foglalja magába, a földrajzi környezet legstabilabb, leglassabban változó
eleme. Ebben az értelemben a természeti erőforrások közé a természeti elemeknek azon
köre tartozik, amely felhasználható az energiatermelésben, az élelmezési
cikkek termelésében, ipari nyersanyagként, turisztikai vonzerőként vagy segíti más források
hasznosítását.

A legtöbb ipari termék alapanyagát valamilyen természeti erőforrás adja, amelyet

nyersanyaggá alakítanak át. A gazdasági növekedés szempontjából azonban a természeti
kincsek változatossága a döntő és nem az egyetlen tényezőben való gazdagság.

A gazdaság fejlődésére és területi alakulására ható természeti tényezőket az alábbiak szerint

csoportosíthatjuk (G. Fekete 2000):

Ásványkincsek

 energiahordozók (szénfélék, kőolaj, földgáz, olajpala, sugárzó anyagok)

 ércek (fémtartalmú ásványok és kőzetek)
 vegyipari alapanyagok (kősó, kálisó, kén, foszfor tartalmú ásványok, egyes ércek,
kőszenek, szénhidrogének)
 építőanyagok (márvány, azbeszt, kavics, homok, bazalt, andezit, mészkő, dolomit,
kaolin, perlit)
 egyéb ásványkincsek (bentonit, kriolit, kvarcit)

Éghajlat, időjárás

 hőmérséklet
 csapadék
 páratartalom
 légnyomás
 szélirány

Víz

 ivóvíz
 öntözővíz
 ipari víz:

o magas vízigényű ágazatok (timföldgyártás, cellulóz és papíripar, sólepárlás, kohászati

ágazatok)

o nyersanyagként felhasználó ipari ágazatok (söripar, konzervipar, szikvíz és üdítőgyártás)

 víztározók
 halászat
 energiaforrás
 szállítási útvonal

Domborzat
  reliefenergia
 mikroformák

Talaj

 minősége
 szilárdsága

Egyéb (pl. földmozgások)

Fosszilis és megújuló energiaforrások

A természeti erőforrások egyik legfontosabb csoportja, egyben a gazdaságfejlesztés

alapfeltétele is azok a természeti elemek, amelyek közvetlen energiatermelésre is
hasznosíthatók. Ezek a természetben megtalálható energiaforrások, megújuló képességük
tekintetében, alapvetően megújuló, illetve nem megújuló (fosszilis) típusokba
kategorizálhatók. A megújuló energiaforrások fogyasztási rátája alacsonyabb, mint a
képződési rátája, a nem megújuló energiaforrások fogyasztási rátája pedig magasabb, mint a
képződési rátája.

A fosszilis energiahordozók (kőszén kőolaj, földgáz) a nem megújuló energiaforrások körébe

tartoznak. Azokat a készleteket, amelyek több száz millió év alatt halmozódtak fel, az
emberiség néhány száz év alatt felemészti. A kőszenet ipari méretekben kb. 400 éve, a
kőolajat kb. 100 éve használják. Számítások szerint a kőszénkészletek még néhány száz évig,
a kőolajkészletek 30-60 évig biztosítják a világ energiaszükségletét.

OLAJCSÚCS (OIL-PEAK)

Az olajkitermelés már most lemenő ágban van, és a szén, a földgáz, az urán hanyatlása is 16-
18 éven belül elkezdődik, nem pótolható velük az olaj. A fosszilis, azaz nem megújuló
források aránya 91 százalék volt 2007-ben a világ energiafogyasztásában, 2012-ben pedig
még mindig 88 százalék.

Egyes kutatások szerint 2006-ban a világ túljutott az olajhozam csúcsán, azaz ekkor állt a
legtöbb olaj az emberiség rendelkezésére. Azóta szinten tartják, de nem tudják növelni a
kitermelést, és várhatóan 2020-tól geofizikai okokból már csökkenni fog a kitermelhető
mennyiség - ha továbbra is ilyen ütemben nő a fogyasztás.

A geofizikusok egybehangzó becslése alapján könnyen kitermelhető (azaz 1 hordó erőforrás

ráfordításával 5-8 kitermelt hordót eredményező) olajból már nincs több a Földön; és 90
százalék annak az esélye, hogy nagy mezők már nincsenek feltáratlanul. Jelenleg az
olajkészletek harmada már kimerülő mezőkről származik, amelyekre nagyjából állandó 4
százalékos csökkenés jellemző: a világméretű termelés tehát több mint egymillió hordóval
csökken évente. Kőolaj ezután is lesz, azonban egyre kevesebb és egyre drágábban
kitermelhető, a világ szükségletei és igényei viszont még mindig folyamatosan növekednek. A
földgáz, a szén, az urán hozamcsúcsai előrejelzések szerint 2020 és 2030 között érik el
kitermelésük csúcsát.

Az emberiség jelenleg a fosszilis energiahasználat rövid, ugrásszerű növekedésének

csúcsánál tart, és arra készül, hogy belépjen egy soha nem tapasztalt mértékű, ismeretlen
rendszerbe: egy olyan erőforrás elveszítésének korába, amely a növekedés és a fejlődés
vitathatatlan motorja volt.

Jelenlegi tudásunk szerint az olajnak nincs egyenértékű alternatívája. A ma ismert megújulók

előállításához is olaj, fosszilis energia kell.

Forrás: fna.hu

1.7.1 ábra. Olajhozam csúcs a világ különböző régióiban

Energy Watch Group 2008

A fosszilis energiahordozók véges készlete miatt a nukleáris energia vagy a megújuló

energiaforrások használata kerül előtérbe.

A megújuló energiaforrások kihasználása az energiaellátás hosszabb távú racionalizálásában

és a környezetkárosítás csökkentésében egyaránt fontos szerepet játszik. Ma már egyre több
ország él azzal a lehetőséggel, hogy a rendelkezésére álló megújuló energiaforrásokat
hasznosítsa. A gazdaságos hasznosítás lehetősége természetesen az illető ország
adottságaitól is erőteljesen függ. A megújuló energiák hasznosítása terén a legnagyobb
problémát az okozza, hogy túlnyomó részük időben változó mértékben áll rendelkezésre,
eltérően a felhasználás igényeitől. A megújuló energiák hasznosítására irányuló kutatások és
fejlesztések egyik sarkalatos kérdése ezért az energiatárolás ipari méretekben történő
megvalósítása. A megújuló energiaforrások közé tartozik a napenergia, a szélenergia, a
különböző formában megjelenő biomassza, a geotermikus energia és a vízenergia.

1.7.2 táblázat. A megújuló energiaforrások alkalmazási lehetőségei

Forrás Felhasználás Terület

Fűtés, melegvíz előállítás,
Lakosság, mezőgazdaság,
Napenergia szárítás, aszalás, villamos
egyéb hőtermelés
energia termelés
Villamos energia termelés,
Szélenergia Lakosság, mezőgazdaság, ipari
vízszivattyúzás
Mezőgazdaság, lakosság,
Fűtés, melegvíz előállítás,
Geotermikus energia gyógyturizmus, egyéb
villamos energia termelés
hőtermelés
Melegvíz előállítás, fűtés, Mezőgazdaság, lakosság, ipar,
Száraz biomassza
gőztermelés, szárítás egyéb hőtermelés
Motorhajtás, termikus
Folyékony és gáznemű Közlekedés, mezőgazdaság,
hasznosítás, villamosenergia
biomassza ipar, szolgáltatás
termelés
Vízenergia Villamosenergia termelés Ipar
 1.7.2 ábra. Megújuló energiaforrások részesedése az összes energiafogyasztásból (2012)

Energy Watch Group 2008

1.7.3 ábra. Megújuló energiaforrások részesedése az összes energiafogyasztásból (2012)

Eurostat 2013

Összefoglalás és irodalomjegyzék
A természeti erőforrások a természeti környezetben megtalálható elemek, amelyet az ember
valamilyen feldolgozási folyamat során tovább tud hasznosítani. Csoportosíthatjuk a
gazdaság fejlődésére ható természeti erőforrásokként (ásványkincsek, éghajlat, víz,
domborzat, talaj); vagy eredet szerint (biotikus és abiotikus). A globális energiaigény
növekedésével összefüggésben egyre gyakoribb a természeti erőforrások energiacélú
hasznosítása szerinti megújuló, illetve nem megújuló energiaforrások csoportosítása.

Irodalomjegyzék

G. Fekete, É. 2000: Általános gazdaságföldrajzi jegyzetek. Miskolci Egyetem Regionális

Gazdaságtani Tanszék. Miskolc
1.9 Tájpotenciál

CÉLOK

Ennek a leckének az a célja, hogy

 megértse a tájpotenciál fogalmát,

 megismerje a tájpotenciállal összefüggő hazai környezetpolitikai
irányokat.

A cél elérése érdekében képesnek kell lennie:

 értelmezni a tájpotenciál definícióját,

 bemutatni a hazai környezetvédelmi stratégiák vonatkozó részeit.

TANULÁSI IDŐ
45 perc

A tájpotenciál értelmezése

A tájgazdálkodási stratégiák egyik kiemelt célja a tájpotenciálok optimális hasznosítása. Első

megközelítésben a tájpotenciál a táj teljes gazdasági kapacitását jelenti (Neef 1966, 1969),
de elkülöníthetjük a táj természeti részpotenciáljait is (Haase 1978), mint pl.:

 biomassza produktivitási potenciál

 vízszolgáltatási potenciál
 hulladék elhelyezési potenciál
 biotikus szabályozási potenciál
 geotermikus potenciál
 rekreációs potenciál

A természeti tájpotenciál összességében a társadalom számára valamilyen környezeti

haszonnal, illetve előnnyel járó táji adottság. A táj ökológiai szolgáltatásainak
kapacitásátkifejező tényező, függetlenül attól, hogy az kihasználásra kerül e, avagy sem.

Egyre elterjedtebbek a tájpotenciál-vizsgálatok gyakorlati célú alkalmazásai:

 tájértékelés, tájpotenciál vizsgálatok

 tájtervezés és földhasznosítási tervezés, táj rehabilitáció, tájgondozás
 tájmenedzsment, tájvédelem és természetvédelem
 a kultúrtáj elemzése, a természet és társadalom közötti dinamikus kapcsolatok
  tájváltozások modellezése a gyorsan változó térségekben
 ökoszisztémák által nyújtott szolgáltatások
 rurális térségek problémái (tercier szektor terjeszkedése és hatásai a tájban)
 a fenntartható, környezetkímélő mezőgazdaság szerepe a tájban
 tájökológiai válaszok a táj mintázat változásaira
 tájak a jövőben - prognózis
 tájesztétika

A tájpotenciál megőrzésének és fejlesztésének szakági feladatai

A tájpotenciálok megőrzése és fejlesztése, mint sarkalatos természetvédelmi cél számos
ország, így hazánk környezet- és természetvédelmi stratégiájában is megtalálható.

Magyarországon, már az 1997-ben elfogadott és 2002-ig szóló I. Nemzeti Környezetvédelmi

Programjában is különös figyelmet szentel ennek a kérdésnek:

„Az emberi élet feltételeit fenntartható módon biztosító környezetgazdálkodás alapja a

társadalmi tevékenységeknek egymással és a környezeti feltételrendszerrel való
összehangolása. Ez a társadalmi munkamegosztás magas foka, a munkamegosztásból eredő
érdekütközések, a természeti, a társadalmi és a gazdasági adottságok és folyamatok
bonyolult egymásra hatása miatt összetett feladat. A környezetvédelem eredményessége
ezért igazán a természeti, a társadalmi és a gazdasági tényezőket egyaránt magába foglaló
tájvédelem szintjén biztosítható." (NKP I)

Az NKP I a tájvédelmi problémák sorában tárgyalja a tájpotenciálokat érintő legfontosabb

megállapításokat:

(a) a tájak teljesítőképességének, terhelhetőségének, önszabályozó képességének

csökkenése;

(b) a térszíni folyamatok kedvezőtlen irányú megváltozása

(c) a természeti értékek degradációja;

(d) az egyedi tájértékek és a tájkarakter elemeinek pusztulása (kunhalmok, malmok, tanyák,

hagyományos gazdálkodási típusok);

(e) a tájesztétikai értékek csökkenése (pl. Balaton, külszíni bányák).

A dokumentum megállapítása szerint a készítés időpontját megelőző időszakban a

tájhasználat során hasznosított nemzeti vagyon hosszú távon nem segítette elő a
tájpotenciál megőrzését vagy fejlesztését, csökkentve ez által a későbbi más-vagy többcélú
területhasználatok lehetőségét. A tájvédelmi problémák elsősorban a megfelelő tájvédelmi
szemlélet hiányából, a tájvédelmi szempontok érvényesítési lehetőségeinek, eszközeinek
hiányosságából eredtek.

A II. Nemzeti Környezetvédelmi Program (2003-2008), habár a tájpotenciálokat nem is

nevesíti, a biológiai sokféleség megőrzése és a hazai tájak védelme érdekében kiemelt
feladatként említi a megfelelő területhasználati szerkezet kialakítását, a természeti
rendszerek körültekintőbb, a terhelhetőséget meg nem haladó használatát, működésük
védelmét és helyreállítását (NKP II).

A 2009-2014 közötti időszakra tervező III. Nemzeti Környezetvédelmi Program a természeti

rendszerek (természetföldrajzi tájak) működése, valamint ennek eredményeként az ún.
„ökoszisztéma szolgáltatások" kapcsán említi meg a tájpotenciált és a környezeti
szabályozó- és regenerálódó képességet, terhelhetőséget. Ezek alakulása összefonódik a
térszerkezet, valamint az azt alkotó elemek/rendszerek minőségi jellemzőinek változásával.

A táj szerkezetének, jellegének, ökológiai, ökonómiai és tájesztétikai potenciáljának

megőrzése a tájképvédelmi övezetek és az országos ökológiai hálózat (azaz a Nemzeti
Ökológiai Hálózat) kijelölésével és szabályozásával megtörtént.

1.9.1 ábra. Nemzeti Ökológiai Hálózat

HASZNOS LINK
Nemzeti Ökológiai Hálózat

A dokumentum megállapítja, hogy a kedvezőtlen mezőgazdasági szerkezet és a

hagyományos tájszerkezet és tájjelleg fenntartásában szerepet játszó tevékenységek
támogatásának hiányarontották a tájpotenciált.

A program keretében indult meg a települési szintű tájak és kultúrák sokszínűségét őrző
természeti, kultúrtörténeti vagy esztétikai emlékek, egyedi tájértékek felmérése (tájértékek
kataszterezése, lásd: 1.10. lecke).

Összefoglalás és irodalomjegyzék
A tájpotenciál valamilyen társadalmi vagy gazdasági haszonnal járó tájalkotó elem vagy
annak rendszere által nyújtott közjó, illetve szolgáltatás. Természeti részpotenciálnak is
hívjuk, ebben az értelemben számos potenciál létezik, attól függően, hogy a táj mely
alrendszere és annak melyik tulajdonsága a meghatározó. A tájpotenciál, mint
össztársadalmi érték komoly védelemre szorul, ezért a nemzeti környezet- és
természetpolitikák egyik kiemelkedő célként határozzák meg e táji értékek megőrzését,
illetve fejlesztését, ezért hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap a tájpotenciál védelme.

Irodalomjegyzék

Haase G. 1978. Zur Ableitung und Kennzeichnung von Naturraumpotentialen. Petermanns

Geographische Mitteilungen112: 113-125.

Gimessy L.: A tájpotenciál. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest 1984.

Neef E. 1966. Zur Frage des gebietswirtschaftlichen Potentials. Forschungen und Fortschritte
40: 65-79.

Neef E. 1969. Der Stoffwechsel zwischen Natur und Gesellschaft als geographisches Problem.
Geographische Rundschau 21: 453-459.

Nemzeti Környezetvédelmi Program I. (1997-2002)

Nemzeti Környezetvédelmi Program II. (2003-2008)

Nemzeti Környezetvédelmi Program III. (2009-2014)

1.12 Tájökológiai alrendszerek

CÉLOK
Ennek a leckének az a célja, hogy

 megismerje a tájökológiai alrendszereket és azok funkcióit

A cél elérése érdekében képesnek kell lennie:

 felsorolnia tájökológiai alrendszereket,

 példákat hozni az alrendszerek funkcióira.

TANULÁSI IDŐ
60 perc

Tájökológiai rendszerek funkciói

A tájökológiai elemek tájökológiai alrendszerekbe rendeződnek, amelyek az alábbiak:

1. Kőzetszféra
2. Domborzat
3. Klíma
4. Vízrendszer
5. Talajszféra
6. Növény és állatvilág
7. Emberi társadalom

Az eltérő működésű tájökológiai alrendszerek kölcsönkapcsolatait más néven funkcionális

kapcsolatoknak is nevezhetjük. Egy-egy alrendszer különböző funkciókat láthatnak el a
tájban.

A kőzetszféra a talajok kialakításában játszik jelentős szerepet (litomorf talajok, tápanyag

ellátottság), a bányászat révén intenzíven hat a tájváltozásra (felhagyott bányák,
meddőhányók, rekultiváció), a hulladéktárolás folyamán lényeges, hogy az adott talajalkotó
kőzet impermeábilis-e vagy permeábilis, a földrengés veszélyességi foka is nagyban függhet
és atomerőművek, vasutak, felhőkarcolók tervezésénél fontos, továbbá hidrológiai
sajátosságai révén a toxikus és radioaktív hulladékok elhelyezésének feltétele lehet.
 1.12.1 ábra. Hulladéklerakó

A domborzat a táji adottságok meghatározó rendszere, térbeli rendező erőként hat a többi
komponensre. Meghatározó jelentőségű a mikroklíma kialakulásában (hőmérséklet,
csapadék, mikroklíma, lefolyás, beszivárgás, felszínalatti vizek), a lejtőviszonyok jelentős
szerepet játszanak az eróziós és akkumulációs viszonyok kialakulásában (lejtőszög,
lejtőhossz, kitettség), valamint az élőlények létfeltételeinek kialakulására (pl. síksági,
hegyvidéki élet-közösségek) és a tájhasznosításra van hatással (erdő, mezőgazdasági
hasznosítás, rekreációs hasznosítás, tájszépség, tájesztétika).
 1.12.2 ábra. Lejtőkategória (Nagy-Berek)

A klíma több tájkomponens megváltoztatásával hat a tájfejlődésre, ezért a többinél

magasabb rendű tájkomponens. Meghatározza a morfológiát, s annak megfelelően alapvető
létfeltételeket biztosít, a mezőgazdasági hasznosítás típusát, döntőszerepe van a tájak
anyag-és energia háztartásában. Mivel adatokkal jól jellemezhető a táj a klímamérések
birtokában, ezért a tervezésnél kiemelt szerepe van. A mikroklíma tovább tagolja a tájat, az
állományklíma, városklíma vizsgálatok speciális klímafolyamatokat tükröznek, s
meghatározóak a hasznosítás szempontjából.

A víz a Föld felszínén különböző halmazállapotban mindenütt jelen van. Állandó

körforgásban van, az anyag és energiaszállítás közege, vízháztartási egyenleg írható le a
tájban. Szilárd halmazállapotú formájában az aprózódás (pl. fagy okozta) folyamataiban
játszik fontos szerepet, az anyagszállítás közege (hordalékszállítás, lerakás), a felszínformálás
(völgyképződés, kanyarulat átvágás, arealis és lineáris) tényezője, a kémiai mállás (korrózió,
karsztosodás, bauxitképződés, talajosodás) feltétele, biológiai folyamatok közvetítője (élő
anyag alkotóeleme, élettér, tápanyag közvetítő).
 1.12.3 ábra. Vízfolyás

A talaj, tájalkotó komponensek kölcsönhatásában jön létre (kőzet, domborzat, klíma,

növényzet), fontos szerepet játszik a tájökológiai rendszerek kialakulásában, a külső hatások
kiegyenlítésében. Biológiailag aktív közeg, amely a környezeti hatásokra változik, puffer
képessége jelentős (a talaj eredeti tulajdonságai biztosítják a puffer képességet, ha
megváltozik, változik a tájfejlődés iránya, pl. savanyodás), filter képessége ugyancsak fontos
(túlzott terhelése csökkenti a szűrőképességet), a tájháztartást térben differenciálja
(különböző tápanyag-ellátottság), humusztartalma különböző hasznosítást tesz lehetővé (pl.
csernozjomok vagy savanyú erdőtalajok).

Az élővilág elrendeződését a domborzat és a klíma befolyásolja, ezért az abiotikus

tényezőkkel szemben alárendelt. Tevékenységével visszahat a tájra (eróziócsökkentés,
fényviszonyok megváltoztatása), az emberi tevékenységgel szemben kicsi a védekező
képessége, s ez tájökológiai szempontból figyelembe veendő, a terület potenciális
természetes vegetációja tükrözi a geoökológiai adottságokat, ami a tájhasznosítás számára
fontos. A termőhely produktivitása a biomassza produkcióval adható meg (ez a megkötött
energiamennyiséget adja), ami szintén a hasznosításban fontos.

Az ember a különböző alrendszerek működését különböző erősséggel befolyásolja, meg-

határozó lehet a működés szem-pontjából. A kőzet, a domborzat és a klíma kevésbé
befolyásolható (vannak példák azonban az erős befolyásolásra is pl. gátépítés, globális
felmelegedés), ugyanakkor a víz, a talaj, valamint a növény-és állatvilág jobban változtatható
az emberi tevékenység hatására (települések talaj és felszín minőségeinek a megváltozása, a
klímaváltozás, zaj és légszennyeződés stb.). Az ember által erősen befolyásolt ökológiai
rendszert nevezzük a teljes emberi ökoszisztémának.
 1.12.4 ábra. Teljes emberi ökoszisztéma

NAVEH, 1980

A táji rendszerek egy speciális típusa a városi ökoszisztéma. A városi ökoszisztémák az

energia egy részét a Naptól kapják, de a természeti rendszerektől eltérően a napenergián
kívül fosszilis energiaforrások felvételére kényszerülnek, azok elégetéséből, vagy
átalakításából (mechanikai, hő és villamos energiából) származó energiaforrásokat
használnak (Kerényi, 1995).

A városi ökoszisztéma a természetes ökoszisztémákhoz képest képtelen az önszabályozásra

(autroreguláció), hogy anyag- és energiaigénye különböző nagyságú és távolságú
forrásterületekről pótolható, ami számos esetben regionális jellegű degradálódást idézi elő
(Eriksen, 1968). Sok növény- és állatfaj nem képes a városban megélni, ezért a természetes
táplálkozási lánc fenntartása itt lehetetlen (1.12.5 ábra).
 1.12.5 ábra. A város, mint ökológiai rendszer
Nagy 2008
Összefoglalás és irodalomjegyzék

A geoökoszisztéma egymással funkcionális kölcsönhatásban álló alrendszerekből tevődik

össze. A táji ökorendszerek a kőzet, a domborzat, a klíma, a víz, a talaj, az élővilág és az
ember, illetve társadalom. A humán rendszerek két típusa a Teljes Emberi Ökoszisztéma,
illetve a városi ökoszisztéma.

Irodalomjegyzék

Duray, B. 2012: Kutatási jelentés (kézirat). Central Europe Operational Programme 2007-
2013 program keretében megvalósuló VITAL LANDSCAPES (Valorisation and Sustainable
Development of Cultural Landscapes using Innovative Participation and Visualisation
Techniques) című, 2CE 164P3 számú projekt.

Eriksen, W. 1968: Die Stadt als urbanes Ökosystem, Feredinand Schöningh. München,
Paderborn Blutenburg Verlag.

Kerényi A. 1995: Általános Környezetvédelem. Szeged, Mozaik Oktatási Stúdió.

Kevei-Bárány I 2005: Tájökológia. Előadásjegyzet (kézirat).

Nagy I. (2008): Városökológia, Dialóg-Campus, Budapest-Pécs. 335 o.

Naveh, Z., 1980: Landscape ecolgyas a sciencific and educational tool for teaching the total
human ecosystem. In: Bakshi, T.S.- Navaeh, Z.(eds.): Environmental education. New York-
London Plenum Press. 149-163.
1.13 A táji ökoszisztéma

CÉLOK

Ennek a leckének az a célja, hogy

 megismerje a táji ökorendszer fogalmát, felépítését és jellemzőit,

 képet kapjon a táji ökorendszerek tulajdonságairól és működéséről.

A cél elérése érdekében képesnek kell lennie:

 összefoglalni a táji ökorendszer fogalmát,

 leírni a táji rendszerek felépítését, tulajdonságát
 értelmezni a működési elvet.
 leírni a tájstabilitás lényegét.

TANULÁSI IDŐ
60 perc

Táji rendszerek felépítése és jellemzői

Az előző fejezetben láttuk, hogy a tájökológiai elemek tájökológiai alrendszerekbe, táji

ökoszisztémákba rendeződnek, amelyek funkcionálisan kapcsolódnak egymáshoz.

Az ökoszisztéma (Ellenberg 1973) az életközösség (biocönózis) és élettelen környezete

(biotóp) közti nyílt kapcsolatrendszer, amely bizonyos fokú önszerveződésre képes. A
biológiai értelemben vett ökoszisztéma tér semleges, nincs térben konkretizálható jelentése,
míg a tájökológia tulajdonképpen az ökoszisztémákat kutatja, és a térbeliséget biztosítja. A
táji ökoszisztéma (geoökoszisztéma) magába foglalja az egész társadalmi-gazdasági (szoció-
ökonómiai) szférát is, annak a teljes földrajzi környezetre gyakorolt hatásával együtt.

Odum (1983) szerint a táji ökorendszer az élettelen és élőközösség közötti funkcionális

kapcsolat megjelenési formája.

Jellemzői:

 az anyag és energiaáramlás,
 a táplálék-lánc,
 a diverzitás,
 a biokémiai tápanyag-ciklus, és
 a fejlődés.
A táji ökoszisztéma egy magasabb komplexitású rendszer, amelyben a szukessziós
törvényszerűségek az antropogén hatások miatt regresszívek is lehetnek. Tájökológiai
aspektusból az ökoszisztéma élőlényekből, technikai rendszerekből és élettelen
alkotórészekből álló rendszer, amelynek elemeit egymással és környezetükkel az anyag- és
energiacsere köti össze. Ezek szerint az ökoszisztéma típusok:

 természetes,
 természet közeli és
 természetestől távoli lehetnek.

A tájökológiai rendszerek kölcsönhatása és stabilitása

Az ökoszisztéma alapvető rendszertulajdonságai az alábbiak:

 az alkotóelemek rendszerint önmagukban is részrendszereket alkotnak

 az alkotóelemek egymás közti kapcsolatai erősebbek, mint az egyes elemek
rendszeren kívüli kapcsolatai
 az alkotóelemek rendszerszervező (rendező) elvek alapján kapcsolódnak össze
 az elemek között alá- és fölérendeltségi ún. hierarchikus viszony van
 a rendszer egészére jellemző, új integratív tulajdonságok nem vezethetők le az
alkotóelemek tulajdonságaiból (az egész több mint részeinek összege)
 az alkotóelemek kapcsolódási módja és formája a rendszer struktúrája
 a rendszernek van definiálható határa, ami a kimenet (output) és a bemenet (input)
helye
 a rendszer időben változik, a pillanatnyi helyzet az ún. állapot
 a szabályozók olyan elemek, amelyek az anyag- és energiaáramlás eloszlását, ill.
mennyiségét befolyásolják
 a rendszer működését egyrészt erősítő (pozitív, kumulatív), másrészt gyengítő
(negatív, kompenzáló) visszacsatolások (feed-back) jellemzik

A rendszerelméletekből kiindulva tehát, összességében azt lehet mondani, hogy a rendszer,

több mint az azt alkotó elemek összessége, lényege az integrált rendszerelemek közötti
kölcsönkapcsolatok és hatásokkal értelmezhető.

A georendszerek a rendszerek egy típusát képviselik, a környezeti rendszerek csoportjába

tartoznak, legfontosabb tulajdonságuk:

 szerkezetük fennmaradása szüntelen, anyag- és energiaáramlás eredménye

 önszervező képesség: visszacsatolásos információáramláson alapul
 normális visszacsatolás: olyan módosító hatások kifejtése, amelyek korrigálják a
működést, fékezik vagy meggátolják a kiinduló állapotot módosító hatásokat

Az alrendszerek egymásközti kapcsolatát a geoszinergetikus (egymás hatásait átszövő) jelleg

uralja, ezért a tájökológiát geo-szinergetikai tájkutatásnak nevezzük. Ha megismerjük a
kapcsolatok mennyiségi jellemzőit, megállapíthatjuk a táji rendszer teljesítőképességét,
terhelhetőségét is.

A tájökológiai rendszereket működésük alapján az alábbiak szerint csoportosíthatjuk:

  A vertikáliskapcsolatok tópikus szinten fejlődnek ki. Ennek a kapcsolatrendszernek
alapos feltárására van szükség. Bármely tényező megváltoztatása a többi tényező
megváltozását eredményezi.

 A horizontáliskapcsolatok értékelése is elengedhetetlen, mivel egyetlen tájökológiai

rendszer sem értelmezhető a szomszédos rendszerektől függetlenül.

A tájalkotó elemek nem egyformán stabilak. A kőzet relatíve állandó, kis mértekben változik
(kőbányászat), a domborzat jelentősebb változást képes produkálni (gátak, meddőhányók), a
globális felmelegedés mérsékelten, a városklíma ugyanakkor az infrastruktúra kiépítések és
területhasznosítás változások következtében jelentős gyorsasággal képes változni. A vízrajzi
tényezők gyors változásai elsősorban emberi hatásokra következnek be (folyószabályozás,
lecsapolás, öntözés stb.), a talajrendszer talajművelés, öntözés, beépítés során gyorsan és
radikálisan alakulhat át. Az élővilág legfeltűnőbb változásai a szukcesszió változása.

Az ökológiai stabilitás az ökoszisztéma látszólagos változatlansága, a zavaró hatásokkal

szembeni ellenállása, dinamikus egyensúlyát jelenti. Általános felfogás, hogy annál stabilabb
az ökoszisztéma, minél több faj alkotja (nagy biodiverzitás). Ugyanakkor létezik ennek
ellenpéldája is: például a nádas társulások esetében. Ez alapján tehát a biodiverzitás mellett
az ún. trofikus diverzitás lehet a tájökológiai rendszerek stabilitásának kulcskérdése
(tápláléklánc).

TROFIKUS DIVERZITÁS

A trofikus vagy más néven funkcionális diverzitás a trofikus kapcsolatok összetettségét, az

anyag- és energiaáramlás mikéntjét jellemzi.

A táplálékláncban egymás fölött elhelyezkedő szintek: termelők a növények, elsődleges

fogyasztók a növényevő állatok, ezeket fogyasztók a ragadozók. A termelők és fogyasztók
trofikus szintjei a táplálékláncban felfelé haladva egyre kisebb biomasszát képviselnek és
egyre rosszabb abszolút és fajlagos tápanyag- és energiahasznosítással működnek (Mokka
lexikon).

A táji ökoszisztémák külső egyensúlya az alrendszerek külső hatásokra való reagálásán

keresztül értelmezhető. Ez a reakció kétféle lehet:

1. rezintens (ellenálló),
2. és fllexibilis (rugalmasan ellenálló)

A tájökológiai diverzitás ezek alapján három típusa különíthető el:

1. alfa diverzitás: faji változatosság

2. béta diverzitás: belső strukturális változatosság
 3. gamma diverzitás: a tájalkotók térbeli egységeinek, mozaikjának területi
változatossága

A tájökológia a két utóbbit vizsgálja elsősorban.

Összefoglalás és irodalomjegyzék

A tájak működésének feltárásához ismerni kell a tájak szerkezetét, belső összefüggéseit,

mert csak ennek ismeretében lehetséges a tájhasznosítás optimalizálása. A táj szerkezetét a
tájak komponensei között térben és időben érvényesülő külső és belső kapcsolatok
rendszere adja, amely anyag- és energia formájában valósul meg. A térszerkezet
megismerése mellett fontos az anyag-és energiaáramlás meghatározása, mivel ez utóbbi
adja a tájökológiai rendszerfunkcionális szerkezetét. A térbeli- és funkcionális szerkezet
feltételezi egymást

Irodalomjegyzék

Ellenberg H. 1973: Ökosystem forschung. Springer Berlin

Kevei-Bárány I. 2005: Tájökológia. Előadásjegyzet (kézirat).

Odum, H.T. 1983. Systems Ecology, an introduction. John Wiley & Sons, New York.
2.9. Tájhasználat változás okai

CÉLOK

Ennek a leckének az a célja, hogy

 megismerje a tájhasználat változásért felelős legfontosabb hajtóerőket.

A cél elérése érdekében képesnek kell lennie:

 felsorolni és példát mondani a hajtóerőkre.

TANULÁSI IDŐ
45 perc

A tájváltozás hajtóerői

Mint korábban is láttuk, a különböző antropogén tevékenységek által generált tájhasználat-

változások speciális folyamatokon (drivers) keresztül fejtik ki hatásukat (impact factor). A
tájhasználat és a felszínborítás változásait generáló társadalmi-gazdasági, intézményi és
környezeti faktorokat, mint a tájváltozás hajtóerői, úgynevezett közvetlen, illetve megerősítő
okokra bonthatók, valamint a hajtóerők a globálistól a lokális szintig fejtik ki hatásukat. A
változásokat kiváltó okok egymásra folyamatosan hatnak, azok csak a társadalmi-gazdasági
és környezeti kontextusban vizsgálhatók teljes körűen

Az alábbiakban a táj változásait okozó legfontosabb faktorokat tekintjük át, különös

tekintettel a mezőgazdasági területhasználatokra, mint a legnagyobb és legintenzívebb
földhasználat-változással érintett területeket.

Népességnövekedés

A mezőgazdasági területnövekedés legfontosabb hajtóereje a lakosságszám növekedése

(Foley et al., 2011; Bruinsma, 2009; Ramankuttyet al., 2002). A pozitív korreláció egyrészt a
növekvő népességgel arányosan növekvő élelmiszerigénynek köszönhető, másrészről az
ember inkább olyan helyeket keres letelepedésre, amelyek mezőgazdálkodásra is
alkalmasabbak. Ez a viszony a technológia fejlődésével és a kereskedelem globalizációjával
azonban valamelyest gyengültek.
 PÉLDA

Kínában a „Zöld Forradalom" idején a mezőgazdasági területek expanziója sokkal lassabb

volt, mint ha nem javult volna a termelékenység. Ez azt jelenti, hogy ha a gabona hozama
nem változott volna 1950 és 2000 közötti időszakban, akkor a szántók területe, mintegy 1,8
md hektárral kellett volna növekedniük, hogy kiszolgálják a gabonaigényt. Ehelyett a gabona
hozamnövekedése 1961 és 2005 között, mintegy 77%-os volt, a szántók terület pedig csak
14%-kal nőtt meg.

Jövedelemnövekedés

A globális átlagjövedelmi szint emelkedésével együtt járó táplálkozási szokások megváltozása

egyben az élelmiszer termékszerkezetére is hatással van. A jövedelmi szint emelkedése miatt
bekövetkezett élelmiszer- és rostanyag-igény növekedés, mintegy 0,27% volt az elmúlt 60
évben (Buchanan et al. 2010). A növekedés ugyanakkor regionálisan differenciált: a fejlődő
országokban nagyobb, mint a fejlett világban. A nagyobb jövedelemmel a zöldség, gyümölcs
és hús, valamint tejtermékek fogyasztása növekszik.

PÉLDA

A témával foglalkozó kutatások szerint, a fejlődő országok tejfogyasztása évenként 3,3%-kal

fog növekedni 1993 és 2020 között. Ennek a növekménynek 60%-a Ázsiában várható és csak
17%-a a Szaharától délre eső afrikai országokban. A hús- és tejfogyasztás miatt gyarapodó
állatállomány a mezőgazdasági területek extenzifikációját eredményezi, mivel ennek
eltartásához a gabonatermesztésnél sokkal nagyobb földterület és vízfelület szükséges. Jó
példa erre, hogy míg 1 kilogramm sonka előállításához 15 m3 víz szükséges, miközben 1
kilogramm gabonához csak mintegy 0,6 m3.
 2.9.1 ábra. Állat- és gabonatermékek vízigénye

SIWI 2005

Városodás

A városok területnövekedésével párhuzamosan 2008-ra a Föld városi népessége meghaladta

a vidéki népességét (ENSZ 2008, Tollefson 2011) és 2050-re várhatóan aránya el fogja érni a
lakosság 70%-t (Seto és Sheperd 2009). A városok csak 3%-t teszik ki a Föld felszínének,
miközben az ott folyó társadalmi és gazdasági folyamatok következtében az összes szén-
dioxid kibocsátás mintegy 78%-ért tehető felelőssé, továbbá az ivóvíz 60%-t fogyasztja a
városi népesség és az ipari fafelhasználás több mint háromnegyede (76%) irányul városi
terekbe (Grimm et al. 2008).

Infrastruktúra

Az úthálózat-fejlesztés csökkenti a tranzakciós költségeket, ugyanakkor megkönnyíti a

természeti erőforrásokhoz való hozzáférést. E tevékenység egyik legsúlyosabb
tájdegradációs vonatkozása az erdőirtás.

PÉLDA

Az erős intézményrendszerű fejlett országokban az útépítésekkel járó erdőirtás mértéke

jellemzően kisebb, szemben a gyenge érdekérvényesítő képességű, labilis
intézményhálózattal rendelkező fejlődő régiók országaiban. 1990-2010 között Európa és Kína
erdőterületei növekedtek, Észak-Amerikában pedig stagnált, miközben ezekben a
térségekben nagyon fejlett és sűrű közúthálózatok épültek ki, továbbá erős
intézményrendszerük és közepes vagy magas szintű jövedelem jellemzi az itt található
országokat.

Nem csak az úthálózat sűrűsége, de annak elérhetősége, illetve az elektromos hálózathoz és

telekommunikációs infrastruktúrához való hozzáférés is összefüggésbe hozható a
mezőgazdasági területek produktivitási tényezőjével. Ennek az lesz az eredménye, hogy a
szegényes úthálózattal rendelkező térségekben csökken a produktivitás, ezért erdő, illetve
természet közeli tájak alakulhatnak át agrárterületekké, de akár az erdőgazdálkodás célú
fakivágás is megnövekedhet.

Élelmiszerárak

Az élelmiszerárak adott esetben ösztönzőleg hatnak a föld megművelésére. A közelmúlt

élelmiszerár-növekedéssel együtt járó földhasználat növekedése jól illusztrálja ezt az
összefüggést. A nagy volumenű földszerzések, -vásárlások egyben tájhasználat-változást is
eredményeznek. Ennek tipikus trendje figyelhető meg a fejlett országokban zajló
mezőgazdasági támogatási-ösztönző rendszer keretében. A nagyüzemi gazdaságok céljából
kialakított új földterületeken jellemzően monokultúrás termesztés váltja fel a korábbi
közösségi-családi gazdálkodás keretében, akár vetésváltás vagy területpihentetéssel
gondozott fenntartható földhasználatot. Mindez akár a biodiverzitás elvesztésével is járhat.
A külföldi földtulajdonok nagy száma tipikusan a földbőséggel rendelkező, ugyanakkor
gyenge közigazgatási-agrárpolitikai rendszerrel rendelkező országokban eredményezhet
ilyen tájdegradációt.

Másik tájhasználat-változással összefüggő tényező az élelmiszerárak rugalmasságának

kérdése. A magasabb jövedelemmel rendelkező országokban kvázi merev árszabályozás
alakult ki, míg a szegényebb országokban a rugalmas árpolitika. Ennek következménye a
gazdag országok magas élelmiszerára miatti földkonverzió.

Nemzeti és nemzetközi szakpolitikák

A nemzeti és nemzetközi kereskedelem szintén hatással van a földhasználat-változás

dinamikájára és irányára. Míg a jellemzően élelmiszerimportra berendezkedő országok
inkább a fogyasztókat védő árpolitikát folytatnak, addig az élelmiszer-exportőrök a termelői
oldalon vezetnek be protekcionista intézkedéseket.

PÉLDA
2008 és 2011 közötti nemzetközi kereskedelmi politika különböző intézkedéseinek hatására
a rizs árban 31%-os, a búzáéban 13%-os, míg a kukoricáéban 18%-os változás következett be.

A kereskedelmi szabályozók árpolitikán keresztüli közvetett földhasználat-befolyásoló hatása

mellett, fontos megemlíteni a közvetlen tájhasználatokat generáló szakpolitikákat is. Az
utóbbi évtizedekben nagy számban kerültek kidolgozásra olyan nemzeti fejlesztési
stratégiák, amelyek kifejezetten a föld igénybevételének minőségét és mértékét határozzák
meg. Ezek többnyire különböző agrárpolitikai, terület- és vidékfejlesztési stratégiák.

Zöldenergia

Napjaink legújabb földhasználatot befolyásoló tényezője a bioenergia célú

területhasznosítás. A folyamatot két tényező befolyásolja: egyrészt a hagyományos (fosszilis
vagy nem megújuló) energiaforrások egyre korlátozottabb rendelkezésre állása, másrészt a
közlekedés-szállítás és a termelőipar növekvő energiaigénye.

A mezőgazdasági potenciál és a megújulók iránti igény egyik eredője a bioenergia előállítása

(ld: biomassza). Komoly dilemmát jelent, hogyan növeljük a bioüzemanyag-ipart, hogy
közben ne sérüljön az élelmiszeralapanyag-termelés szektor. A bioüzemanyag iránti igény
növekedése a meglévő növénytermesztésre, fokozott tájhasználat-változásra, a biodiverzitás
csökkenésére és a vízbázisra van veszéllyel.

Az élelmiszer- és energia alapanyag termelés területi versenye egyértelműen a földterületek

termőképességének, azaz a minőség függvénye. E folyamatban prognosztizálható a
gyengébb adottságú szántók konverziója.

Összefoglalás és irodalomjegyzék

A tájfejlődés során lejátszódó társadalmi-gazdasági tevékenységek a földhasználaton

keresztül fejtik ki hatásukat a környezetükre. Az emberi hatásra bekövetkező funkcionális és
szerkezeti változásokkal járó tájdinamikai jelenséget nevezzük tájhasználat-változásnak, a
tájalakító közvetett és közvetlen hatástényezőket pedig hajtóerőknek vagy drivernek. A
legfontosabb antropogén tájváltozást generáló folyamatok: a népességnövekedés,
jövedelemnövekedés, városodás, infrastruktúra fejlesztés, az élelmiszerárak változásai,
valamint a zöldenergia vagy bioenergia.

Irodalomjegyzék

Bruinsma, J. 2009. The resource outlook to 2050: By how much do land, water use and crop
yields need to increase by 2050? 33 pp. Expert Meeting on How to Feed the World in 2050.
Rome, FAO and ESDD. (Available at: ftp://ftp.fao.org/docrep/fao/012/ak542e/ak542e06.pdf
Buchanan G., R. Herdt and L. Tweeten. 2010. Agricultural productivity strategies for the
future - Addressing U.S. and global challenges. Issue paper.Council for Agricultural Science
and Technology.

Foley J., N. Ramankutty, K. A. Brauman, E.S. Cassidy, J.S. Gerber, M. Johnston, N.D. Mueller,
C. O'Connell, D.K. Ray, P.C. West, C. Balzer, E.M. Bennett,S.R. Carpenter, J. Hill, C. Monfreda,
S. Polasky, J. Rockström, J. Sheehan, S. Siebert, D. Tilman, and D.P. Zaks. 2011. Solutions for a
cultivated planet.Nature 478: 337-342.Ramankutty N., J.A. Foley, and N.J. Olejniczak. 2002.
People on the Land: Changes in Global Population and Croplands during the 20th Century,
Ambio,31(3): 251-257.

Grimm N.B., S. H. Faeth, N. E. Golubiewski, C. L. Redman, J. Wu, X. Bai, and J. M. Briggs.

2008. Global Change and the Ecology of Cities. Science 319, 756-760.

Nagy I. (2008): Városökológia, Dialóg-Campus, Budapest-Pécs. 335 o.

Seto K. and J.M. Shepherd. 2009. Global urban land-use trends and climate impacts. Current
Opinion in Environmental Sustainability 1(1):89-95.

Tollefson J. 2011. Seven billion and counting. A look behind this month's global population
landmark reveals a world in transition .Nature 478, 300.

UN (United Nations) 2008 World Urbanization Prospects: The 2007Revision Population

Division of the Department of Economic and Social Affairs of theUnited Nations Secretariat
http://esa. un.org/unup, last accessed 21 September 2011.