SZILVÁSI LAJOS

Vízválasztó
REGÉNY
SZÉPIRODALMI KÖNYVKIADÓ
Arra riadt fel, hogy tüdeje zihálva szivattyúzza a párás, ful-
lasztó levegőt. Csuromvíz a haja a verejtéktől.
Mozdulni akart, kitörölni homlokából a tapadó hajszálakat.
Karja nem engedelmeskedett. Szíve fölött tompa nyomás fe-
szült, egyenletes, bénító kisugárzás a váll és a hónalj irányába.
Ma se volt elég két csomag cigaretta . . .
Meg kell mozdulnia. Nincs ostobább halál, mint alva vagy
félálomban megdögleni. Ha sikerül felkelnie, és ha lesz elég ere-
je, hogy kibotorkáljon a fürdőszobába, a vízcsap alatt megsza-
badulhat ettől a fojtogató szorongástól. Pocsék álma lehetett,
attól erőtlen az egész teste.
Kinyitotta a szemét. A sarkig tárt ablakon át a sötétkék ég-
boltra látott. Csupa csillag. Tenyérnyi felhő sincs az égen, mégis
olyan sűrű a párától túltelített levegő, mintha vihar készülne.
A kikötőben rekedten búgott egy hajó kürtje. t tenger ontja
a rengeteg párát. Három éve fuldoklik ettől a karib levegőtől.
Voltaképpen hozzá is szokhatott volna a fulladásos ébredések-
hez. Muszáj felkelnie ! Megint kerülgeti az álom. Ha enged a te-
hetetlenségének, újra elkábul, és megfullad álmában . . .
A szomszéd szobában felnevetett álmában a gyerek. Álmodik.
Nehezen aludt el az este. Talán már utazik álmában, repülőgé-
pen ül vagy Londonban sétál. A televízióban már látta Londont,
az a néhány percnyi kép is elég nyersanyag egy fiú képzeletének.
Az utazás izgalma tartotta sokáig ébren. Nagy utazás. Át a fél
világon, amíg hazaérnek. Hónapok óta együtt tervezi az anyjá-
val. Minden este itt hasaltak a szoba közepén, a szőnyegen, a ki-
terített térképek fölött . .
Végre sikerült megmozdulnia. Kibújt a lepedő alól. Csak le-
pedővel takarózik minden éjjel, de ez a vászon is meleg, és szinte
olyan nehéz, mint egy vattapaplan. Víz kell! A fürdőszobáig
tizenöt lépés. Havanna és Prága között több mint tízezer kilo-
méter a távolság. Prágától a magyar határ négyszáz kilométer.
A határtól hazáig száz kilométer se . . . De mielőtt hazaér Víz-
választóra, be kell járnia fél Európát, mert a felesége és a fia há-
rom esztendőn át erről az utazásról álmodott itt Kubában, a tik-
kasztó hőségben, tízezer kilométernyire a kisvárostól, ahová a
felesége viszolyogva, kényszeredetten készül vissza . . . A fiá-
nak mindegy, Vízválasztóról legtöbbször csak annyi jut eszébe,
hogy három év alatt pocsékul lehangolódott az otthoni zongo-
rája.
Most, hogy végre a lábán áll, végre könnyebb a lélegzése, de
a szíve körül nem szűnik a nyomás. A fürdőszobáig tizenöt lé-
pés, hazáig több mint tízezer kilométer . . . Hány óra lehet? Dél-
előtt tízkor indul a gép a repülőtérről La Habana - Prága.
Lába alatt halkan reccsent a padló. Megállt, hallgatózott.
Rozika lélegzése egyenletes : nem neszelt fel az ő mozgására.
Óvatosan nyomta le a kilincset. A fürdőszoba ajtaja alig nyik-
kant. Meztelen talpát hűsen simogatták a kőkockák. Behúzta
maga után az ajtót, kitapogatta a falon a villanykapcsolót. A fény
beleszúrt pupillájába. Behunyta a szemét, nekidőlt a falnak.
Mintha az éles fénytől szédült volna meg . . .
Lassan felemelte a kezét, és kitörölte homlokából a haját.
A szívétől, ettől a nyomástól emeli nehezen a karját. Majd a víz,
az majd életre galvanizálja. Belenézett a tükörbe. Karikás a sze-
me, csapzott a haja, borostás a képe, szinte fekete vagy kék a két
barázda a szája mellett. Otthon meg kell vizsgáltatnia magát . . .
Nagy lélegzetet vett, és lehajolt a mosdó csapja alá. A víz vé-
kony sugárban, de hűvösen folyt a fejére, mintha gyöngéd, hi-
deg ujj nyomkodta volna a bőrt a haja alatt. Ettől mindjárt rend-
be jön. Kitisztul a feje, elmúlik a szorongása. Orvos? Otthon
már nem is lesz szüksége orvosra. Elég lesz a pihenés . . .
Odatartotta száját a vízsugárhoz, megforgatta nyelvével a kor-
tyot, de nem nyelte le. A havannai víz ihatatlan. Három éve nem
ivott jó vizet. A régi, gyerekkori víz volt a legjobb, az igazi, amit
a kerekes kútból lehetett húzni. Óvatosan kellett maga felé bil-
lentenie a vödröt, nehogy ráloccsanjon a víz, egyszer mégis vé-
gigöntötte ünneplő ruháját . . . A gimnáziumban meg a kollé-
giumban mindig csapról ittak. A rézcsapról jobban ízlett a víz,
mint a pohárból . . .
Felegyenesedett. Hajából patakokban folyt végig az arcán,
barnára égett bőrén a víz. Nyúlt a törülközőért. Bal karja még
mindig nehéz, a nyomás a víz hűsétől se múli.k a szíve tájáról.
Soká lesz reggel, és soká lesz tíz óra.
Leoltotta a villanyt. Az ajtó újra vékonyan nyikkant.
- Feküdj már le . . . - Álmos-nyűgös Rozika hangja. - Mi
bajod? -
- Semmi.
- Egész éjjel mászkálsz . . .
Nem felelt. Mondja, hogy nem mászkált?
Meggyújtotta a cigarettát a szája sarkában, és elnyúlt a heve-
rőn. Szeme újra hozzászokott a szoba félsötétjéhez. A fal mellett
három bőrönd, amit magukkal visznek a repülőgépen. A többi
holmijukat már mind elszállítótták, azok hajóval kerülnek át
Európába. Rozika mindent precízen leltározott, akár egy anyag-
könyvelő.
- Aludj már, ne cigarettázz, kérlek . . . Éjjel se esik ki a szád-
ból...
Elnyomta a cigarettát. Rozika ideges, másképpen lázas az uta-
zástól, mint a gyerek. Izgatottan örül Londonnak, a Loire völ-
gyének, Párizsnak, Svájcnak, de Ausztriának már nem örül,
mert innen már vissza vezet az út Vízválasztóra, a kisvárosba,
ahonnan három éve kiszabadult, és ahová sohase menne vissza,
ha tőle függne. Itt Kubában se érezte jól magát. Nyomasztották
az üres üzletek, a rossz éttermek : régi olvasmányaitól tobzódó-
szórakozó világvárosnak képzelte Havannát, tömött áruházak-
kal, izgalmas játékkaszinókkal, félvilági mulatókkal, luxusautók
sokaságával, s három évet kellett töltenie egy szegény ország
szegény fővárosában, ahol az emberek a forradalmat követő
jenki blokád szigorú jegyrendszerében szűkölködnek, s ha van
pénzed, az is hiába, nincs mire elköltened . . .
- Maradt még egy refresco?
- Hozok.
Kibotorkált a konyhába. Két üveg szénsavas üdítőt látott az
este a hűtőszekrényben. Rozika most már nem alszik el reggelig.
Ha a fiú nem itta meg vacsora után a refrescót . . .
A hűtőszekrény felső rácsán ott feküdt a két kis üveg. Kinyi-
totta az egyiket, poharat borított a szájára.
Rozika felült a heverőjén.
- Köszönöm.
Ovatos, lassú kortyokkal nyeli a refrescót, minden cselekede-
tében, minden mozdulatában ösztönösen ésszerű. Ha elepedne
a szomjúságtól, akkor is lassan inna, nehogy leforrázza a tor-
kát.
- Kérsz még?
- Nem. Aludjunk. Az este hullafáradt voltál, most meg nem
alszol. Hajolj ide . . .
Hűvös és puha a szája, s még nedves a refrescótól.
- Csupa víz a hajad.
- Lecsurgattam vízzel.
-- Itt maradsz? - Rozika odébb húzódott a heverőn, és ujjai
hegyének alig érezhető érintésével kényszerítette, hogy feküd-
jön mellé.
A kikötőben megint felbúgott a hajókürt. Mintha csak nyúj-
tózott volna, Rozika egyetlen mozdulattal bújt ki könnyű háló-
ingéből. Forró a két melle, a dereka, a combja. Akkumulálja a
bőre az erős karib napsütést. Víz és napsütés . . . nem hízott el,
mint a legtöbb magyar asszony, pedig ő se dolgozott három
évig. Apró remegések vibrálnak a combjaiban . . .
- Te !
Rozika szája rápréselődött a vállára. Két lányos mellén szinte
kihegyesednek az izgalomtól az apró bimbók. Visszafojtja a lé-
legzetét, a szomszéd szobában nem ébredhet fel a fiú.
Csak ez a tompa görcs múlna el a szíve tájáról. De ezt Rozika
vibráló, meztelen karjainak, feszes combjainak szorítása se old-
ja. Lüktet a halántékán az ér, reszket Rozika csípöje. Utolsó éj-
szakájuk Havannában . . .
- Te . . . te . . . - Apró remegésekkel, kapkodó suttogással,
lassan csillapult mellette Rozika borzongó teste. - Ugye, Párizs-
ban is? . . . Annyit gondoltam már rá, hogy Párizsban, legalább
egy éjszaka . . . Igérd meg!
Elmosolyodott. Rozika ujjai megkeresték a száját.
- Ne nevess ki . . . Azért akarom, hogy emlék legyen. Lega-
lább egy olyan emlék . . . Aztán úgyis minden mindegy. Vissza-
menni oda . . .
- Valamikor magadtól jöttél utánam Vízválasztóra. Senki se
kényszerített.
- Valamikor . . . Akkor is miattad. Most is miattad megyek
vissza. Ha tehetném, azt is elfelejteném, hogy Vízválasztó egy-
általán a világon van. - Suttogása alig hallhatóvá fojtódott. -
Nem akarom megint elkezdeni . . .
Jobb is. Elégszer kellett végighallgatnia a csak-egy-szavadba-
kerülne litániát. Csak egy szavadba kerülne, hogy ne kelljen visz-
szamennünk oda az isten háta mögé, Vízválasztóra. Csak egy
szavadba kerülne . . .
- Miért nem hagytad, hogy kidobjam azokat a leveleket?
- Ezt se kezdd újra. Nem elég, amit mondtam? Nem fogok
beleavatkozni semmibe, megígértem.
- Mondod itt, Havannában. De ha ott leszünk, addig fognak
piszkálni, hogy mégis belekeveredsz . . .
- Hagyjuk abba.
Vállára húzta Rozika fejét, s úgy igazította, hogy a szíve fölé
feküdjön az arca, arra a tájra, ahol a tompa görcs feszül mozdu-
latlanúl az izmok között. Az ablak nyitott négyszögében még
mindig élesek a csillagok. Ha pirkadna, gyöngülne a fényük. Jó
volna elkábulni . . . Ez a forró, karcsú test mindjárt elalszik
mellette. Jó volna egy cigaretta is, de ha megmozdul, kiveri az
álmot Rozika szeméből.
Vízválasztó . . . Rozika ösztönei pontosak. Hagynia kellett
volna, legalább az időleges megnyugtatásáért, hogy kidobja a
leveleket, ahogy a fölösleges lomokkal végzett csomagolás köz-
ben.
Autó húzott el a három emeletnyi mélységben az ablak alatt.
Csattog minden szelepe, agyonhasznált motor. Akár az ő szíve.
- Aludj - súgta a bőrére Rozika cserepes szája. - Utoljára al-
szol itt.
A nagyváros és a kisváros között az a különbség,
hogy egy nagyvárosban többet lát az ember,
egy kisvárosban viszont kénytelen többet meg-
hallani.
jean Cocteau
Vízválasztó harminckétezer lakosú város Nyugat-Magyarorszá-
gon, az osztrák Alpok keleti nyúlványainak tövében. A város
szélének egy-egy pontjától alig száz méternyire húzódik a határ,
amelynek egyik rövidebb szakaszát a Veres-patak bal ága alkot-
ja, miután a nyolc-tíz méter széles, gyors folyású víz kettéválik
a várostól északra púposodó mészkőszikláknál. A város a patak
két ága között fekszik, neve tehát megfelel topográfiai szerepé-
nek: vízválasztó a patak két ága között.
Az ásatások és levéltári papírok tanúsága szerint már a ró-
maiak is kihasználták a hely kedvező adottságait: írásos emlé-
keket őriz Vízválasztó múzeuma arról, hogy Claudius császár -
hasonlóan a közeli Szombathelyhez, az egykori Savaria kolóniá-
hoz - Vízválasztó területén is elrendelte kisebb castrum építé-
sét, hogy a megerősített tábor helyőrsége állandóan biztosítsa
a mai Sopron és Bécs felé vezető utat.
Az utóbbi néhány évszázadban Vízválasztó módos városká-
vá fejlődött. A patakot kettéválasztó mészkősziklák alatt a le-
felé ereszkedő hegyoldalban építkeztek a tekintélyes hivatalno-
kok, a tehetős iparosok és a leggazdagabb szőlőtermelő birto-
kosok : a vagyonosabb polgárok így bizonyos magasságból szin-
te szemmel tartották a völgyet, ahol régebben a jobbágysorúak,
később a kevés földű parasztok, a múlt századtól pedig a kék-
festő üzemek és más iparok munkásai is laktak, s élték szegé-
nyes, de nem nyomorúságos életüket. keresetük ingadozásait
ugyanis-kihasználva a határ közelségét---a második világháború
végéig, de még ez után is három-négy éven át csempészkedéssel
igyekeztek ellensúlyozni.
A hidegháborús világpolitika
- s más körülmények - parancsára a határ szigorúan lezárult, s a
helyzet ilyetén alakulása nemcsak a csempészetet fojtotta meg:
Vízválasztó azokból az előnyökből se részesedett, amelyeket az
ésszerű és az erőltetett iparosítás egyaránt jelentett az ország más
vidékeinek. A város szőlőtermelőit - ahogy az egész ország pa-
rasztságát - az ötvenes években adók és beszolgáltatások terhei
nyomták, s megtörtént, amire pedig emberemlékezet óta nem
volt példa, hogy szinte fél évtizeden át egyetlen új vessző se ke-
rült a sűrű levű burgundi borokat termő földbe Vízválasztó
szőlőparcelláin. Hat esztendeig vegetált a város. A munkaképes
lakosság harmincöt-negyven százaléka dunántúli gyárakban
keresett munkát, vagy építkezésekre szegődött, de voltak szép
számmal, akik a fővárosba, sőt az Alföldre - háromszáz kilomé-
ternyire - kény-szerültek, s beletörődtek, hogy jó esetben két-
hetente, de többnyire csak havonta egyszer keveredjenek haza
hét végén, fél vagy másfél napra a családjukhoz.
Csak 1955 -ben jutott eszébe valakinek a fővárosban, hogy Víz-
választó is a világon van. Nem véletlenül. Nyáron meghalt a
város országgyűlési képviselője, s aki a helyébe lépett - bizo-
nyos Máté Boldizsár vasesztergályos a helybeli gépjavító üzem-
ből kilincselni kezdett Budapesten a város érdekében, türel-
mesen vagy konokul, s talán a szívós akaratának köszönhető,
talán - egyesek szerint - annak, hogy jókedvében találta a par-
lament üléseinek szünetében az ország valamelyik mindenható
vezetőjét: hamarosan határozat született, hogy Vízválasztón
elektroncsőgyárat kell létesíteni.
Az építkezés rövidesen megkezdődött, s minden zavaró té-
nyező - köztük 1956 októbere - ellenére,
megindult
a termelés az új gyárban, amely az ország neves villamosipari
vállalataihoz képest kicsi volt, de az a körülmény, hogy ötször
akkora földterület tartozott hozzá, mint amekkorán épületei áll-
tak, arról árulkodott, hogy sor kerülhet nagyarányú fejlesztésé-
re is, bár egyelőre egyetlen illetékes sem nyilatkozott a további
tervekröl.
A gyár összes műszaki vezetője -- az első igazgató,
a fővárosból került Vízválasztóra. Néhány fiatal mérnök
kivételével valamennyien tapasztalt villamosipari szakemberek
voltak. Ök se merték letenni a nagyesküt, de magukban és egy-
más között bizonyosak voltak benne, hogy a gyár bővítésére
hamarosan sor kerül, s Lády Zoltán ebben a perspektívában
bízva szorgalmazta a rohamléptű szakmunkásképzést, jóllehet
időről időre gondot okozott az újabb és újabb szakmunkáscso-
portok munkába állítása és folyamatos foglalkoztatása. Nem-
egyszer megesett, hogy könyörögnie kellett nagyobb és még
nagyobb volumenű megrendelésekért, majd pedig - már a meg-
rendelésekkel a nyakán-attól izzadt a mérnökeivel együtt, hogy
leszerelje a zúgolódást, ami a második műszak bevezetése miatt
támadt. Mire sikerült felszámolni a gyáron belüli munkanélkü-
liséget - amitől közvetlenül függötf a keresetek emelkedése -,
és mire a két műszakos termeléssel a megrendeléseket is üteme-
sen teljesítették végre, nyakukon volt a rég várt, újabb gond:
megkapták a pénzt a további fejlesztésre.
Négy év alatt gyáregységgé nőtt a mikrohullámú üzem. Fel-
épült az Elektronika I. és az Elektronika II. részleg. Létszámban
négyszeresére bővült, és új, háromemeletes épületbe költözött
a fejlesztési főosztály. Betonutak hálózták be az egész telepet.
Ebben az évben a gyár, amely már csaknem hatvan száza-
lékban mikrohullámú csöveket, illetve mikrohullámú készülé-
keket állított elő, s főleg lokátortechnikai gyártmányaival szer-
zett piacot Kelet- és Nyugat-Európában, felvette a Radius Hír-
adástechnikai Művek nevet.
1966-ban Lády Zoltán vezérigazgató átesett az első szívinfark-
tuson. A magas, sovány férfi szervezete erős volt, kibírta az első
infarktust. A második 1967 tavaszán érte. Ezt már nem élte túl.
Vízválasztó sohase látott temetésen akkora tömeget, mint ami-
kor a Radius első igazgatójának koporsóját engedték földbe.
Lády Zoltán halála után néhány hónapig miniszteri biztos
állt a gyár élén, majd ősszel megérkezett az új igazgató: Snádler
Endre.
A Vízválasztót félkaréjban övező hegyek gerincéről derült idő-
ben a Semmeringet is látni lehet. Ilyenkor a négyszáz-ötszáz mé-
teres magasság kemény levegője egyszerre pihentet és fáraszt.
Ha esők jönnek az osztrák Alpokból, a felhők mélyre ereszked-
nek a város fölött, s ha nem esik, de borult az ég, akkor is gyak-
ran napokig párásak a tetők a mészkősziklák lejtőjére épült fel-
sőváros barokk patríciusházain.
Vízválasztó legmódosabb polgárai meg a környék féltucatnyi
kisebb földbirtokosa, akik a téli hónapokat hagyományosan a
belsővárosban vásárolt vagy örökölt házukban - ezekben a ki-
sebb palotának is beillő épületekben - töltötték, már a két világ-
háború között sokat költöttek a száz-kétszáz-háromszáz eszten-
dős házakra: szigeteltették a nedvesség ellen a vastag falakat,
újra vakoltatták a homlokzatokat, rendbe hozatták a kapukat-
ablakokat, a kovácsoltvas kosaras erkélyeket, modernizálták a
fűtést, fürdőszobákat csináltattak, így aztán a régi házak nem-
csak megszépültek, de egészséges lakásokká is váltak. Az 50-
es évek második felében a műemlékvédelem is törődni kezdett
Vízválasztó néhány reneszánsz és több tucat barokk házával, jó
néhány egykori tulajdonos helyett is, akik a háború végén, a
visszavonuló németekkel együtt, szedték a sátorfájukat, és el-
tűntek szerte Európában vagy a tengeren túl. A háború egyéb-
ként nem sok kárt tett a belsővárosban, s így a szerencse és a mű-
emlékvédelem jóvoltából Vízválasztónak ez az ódon fertálya
manapság is valóságos szabadtéri múzeum: állandóan vonzza a
turistákat és meglehetősen gyakran a filmeseket is, akik törté-
nelmi hangulatú helyszíneket keresnek.
Itt a felsővárosban, a Kaptató néven ismert, meredek utcában
- hivatalos neve István király út - a legszebb épület az a kis ba-
rokk palota, amely valaha egy Tihaméry nevű földbirtokosé
volt. Erre jártában a legtöbb turista lefényképezi konzolos erké-
lyei, vaspántos, nehéz tölgykapuja és magasföldszinti ablakai-
nak művészi kovácsolású védőrácsai miatt. A környék lakói
tudják, hogy minden reggel hét óra előtt tíz perccel hosszú, csil-
logó, fekete Chevrolet áll meg a boltíves, vaspántos kapu előtt,
ahonnan azonnal - vagy legfeljebb egy perc múlva - középter-
metű, hízásnak indult, de még nem kövér, ötven év körülinek
tetsző férfi lép ki, hóna alatt lapos, fekete, bőr irattartóval. Bic-
cent a hozzá hasonlóan testes sofőrnek, aki kinyitja neki a Chev-
rolet első ajtaját, s néhány másodperc múlva az elegáns kocsi
nekirohan a lejtős útnak. A sofőr nem törődik a sebességgel,
mert a Kaptatóba merőlegesen torkolló utcák sarkán három-
szögletű közlekedésrendészeti táblák kötelezik a mellékutcák-
ból esetlegesen érkező járműveket, hogy adjanak elsőbbséget az
István király út forgalmának, elsősorban a Chevroletnek, mivel
éppen a fekete kocsi utasának kívánságára kerültek a táblák az
utcasarki oszlopokra. A luxusautó utasa ugyanis Snádler Endre,
a Radius vezérigazgatója.
A Chevrolet végigrobog a Kaptató lejtőjén, amely Vízválasz-
tó főutcájába, a Május 1. útba torkollik. Itt a kocsi lassít, lega-
lábbis 1968 tavasza óta. Addig reggelente, ha esőtől vagy olvadó
hótól volt csatakos a Májús 1 út, a Chevrolet széles gumiabron-
csai alól méterekre fröccsent szét a mocskos hólé vagy a sáros víz
a járdák embereire is, az autóbuszmegállókban várakózókra is.
Akik rendszeresen reggel hét előtt gyalogolnak múnkába, vagy
várakoznak az autóbuszra, ma is beidegzett reflexszel húzódnak
a házak falához, vagy hátrálnak a megállóból, ha a Kaptató lej-
tőjén feltűnik a fekete autó. Snádler vezérigazgató sofőrje vala-
mikor középszerű ökölvívó volt, de ez a körülmény nem riasz-
tott vissza két fiatalembert attól, hogy 1968 tavaszának egyik
esős estéjén a Kispipa Vendéglő közelében elcsípjék, és kék fol-
tosra verjék. "a dagadt volántekerőt", ahogy azután a rendőrsé-
gen jegyzőkönyvileg rögzítve is titulálták az egy kori bokszolót.
A Radius üzemi főorvosa egyszer társaságban hosszasan elmél-
kedett arró l, hogy az ökölvívásban minden ütés felér egy-egy
gyöngébb agyrázkódással, amiből következően számos bok-
szoló vonul vissza szellemi adottságainak kisebb-nagyobb mér-
vű csökkenésével ettől a sporttól. Bakondi főorvos szerint ilyes-
mi történt a vezérigazgató sofőrje; Kendly esetében is, mással
ugyanis nem lehetne magyarázni, hogy a kiadós verés után is
végig-végigcsapta csatakkal a gyanútlan, tájékozatlan vagy nem
elég fürge gyalogosokat Vízválasztó főutcáján, s nem is ritkán,
hiszen a vidék szubalpin éghajlatából adódóan a várost sok csa-
padék éri. A Radius egyik szakszervezeti értekezletén többen is
felháborodottan szólaltak fel Kendly miatt. Igéretet kaptak,
hogy a gépkocsivezető megfelelő figyelmeztetésben fog része-
sülni. Valóban, a vezérigazgató nem útközben, a gépkocsiban
feddte meg Kendlyt: időt szakított, hogy külön raportra ren-
delje magához egyik délelőtt tizenegy órára, s a fejmosás a vezér-
titkárság szerint tizennyolc percig tartott. Azóta a helyzet meg-
változott: a Chevrolet minden reggel lassít a Május 1. út torko-
latánál.
A fekete kocsi rendszerint hét óra után öt perccel fordul be a
Radius főkapuján, ahol az egyik portás már háromnegyed hétkor
kiáll a sorompóhoz, hogy az autó közeledtét figyelje. A Chevrolet
a központi irodaház fedett feljárója alá kanyarodik, az egykori
ökölvívó kinyitja a kocsi ajtaját, Snádler vezérigazgató kiszáll,
és a forgó üvegajtón besiet a pálmákkal telerakott előcsarnokba.
Bár szobája a második emeleten van, nem használja a liftet: für-
ge, csaknem ruganyos léptekkel halad felfelé a lépcsőkön, nem
sietősen, de nem is olyan lassan, mintha fárasztaná a két emelet.
Mindenkinek az arcába néz, aki szembe jön vele a lépcsőn, s
gyors biccentéssel, de néha szóval is fogadja az emberek köszö-
nését. Ha biccent, laza szálú, barna hajából egy tincs előrecsú-
szik a homlokára, de egy gyors fejmozdulattal mindjárt vissza is
rázza. A szembejövők közül senki se kísérli meg, hogy szót vált-
son vele. Az előző vezérigazgatót, Lády Zoltánt úton-útfélen
megállították az üzemrészekben is, a vezérigazgatóságon is,
amely az ő idejében - három évvel korábban - feleakkora volt,
mint amekkorára azóta nőtt. A szokás, hogy a vezérigazgatóval
mindig lehet beszélni, Snádler érkezése után szinte azonnal meg-
szűnt. Az embereknek tudomásul kellett venniük, hogy a dol-
goknak és ügyeknek pontosan szabályozott rendjük van, s ha a
vezérigazgató mindenkit meghallgatna, aki nem is rá tartozó
kérdésekkel vagy közlésekkel fordul hozzá, azon vehetné észre
magát, hogy éppen a kötelességeire és a kifejezetten tőle várt
döntésekre nem maradna ideje. Ezért - és egyéb okok miatt - az
emberek leszoktak arról, hogy rövid úton keressenek kapcsola-
tot az új vezérigazgatóval. Snádler tehát háborítatlanul ér fel a
második emeletre, itt végigsiet a bordó futószőnyeges folyosón,
kulccsal kinyitja az utolsó ajtót, amely a külön mosdóján át ve-
zet a szobájába. Megnézi magát a mosdó tükrében, az évszaktól
vagy az időjárástól függően itt akasztja fel télikabátját vagy fel-
öltőjét, gyakran a kezét is leöblíti, majd belép dolgozószobájá-
ba, helyet foglal a koloniál íróasztal mögött, és megnyomja a
mahagóni kazettán sorakozó csengőgombok egyikét - a har-
madikat, amely a személyi titkárnőjének jelez -, s ezzel elkezdő-
dik a nap a Radius vezérigazgatóságán.
A Kaptatón - az István király úton -, a kis barokk palotában,
reggel hét után ketten maradnak : egy fiatalasszony, aki ilyenkor
még sűrűn elfüggönyözött emeleti hálószobájában alszik, és egy
ötvenéves, de fiatalosan izmos, nagydarab özvegyasszony, aki
már háromnegyed hat óta ébren van -- minden hétköznap fél
hétkor adja asztalra a reggelit Snádler vezérigazgatónak -, s
amíg az emeleten alvó fiatal nő fel nem ébred, élvezi a reggel nyu-
galmát: komótosan kávézik, és egyik cigarettát szívja a másik
után. Csak a keddi és a pénteki reggele nem ilyen csöndes: eze-
ken a napokon az ő dolga, hogy kiadja a munkát a bejárónőnek,
aki hét órára érkezik.
A ház asszonyának Viola a neve, a házvezetőnőé - a határszél
német ajkú falvaiban gyakori név - Frida:
Viola - szűkebb, ha nem is baráti körben, Vízválasztón is,
Budapesten is Vivi a beceneve - Snádler vezérigazgató felesége.
Huszonegy éves, izmosan karcsú, gesztenyefényű haját rövidre
vágva viseli, üde a bőre, zöld szeme élénk, s maradéktalanul
szépnek lenne mondható, ha pisze orra nem zavarná szív alakú
arcának harmóniáját. Diákéveiben rendszeresen tornászott, de
nem versenyszerűen, csak annyit, hogy ruganyos legyen a teste,
ám se a lábán, se a karján ne erősödjön aránytalanná az izomzat.
Amióta férjhez ment, azóta is minden reggel rövid tornával kez-
di a napot. Az emelet egyik udvari szobájában, ahol a két gard-
róbszekrénysor között gyűrűt és egysoros bordásfalat szerelte-
tett fel magának, nyitott ablaknál végzi pontos sorrendben a
gyakorlatokat. Tíz-tizenöt perces torna után, rendszerint nyolc
órakor száll be a fürdőkádba, s ettől az időponttól csak olyan
reggeleken tér el, amikor - szép időben ezerötszázas Fiatjával,
a téli hónapokban inkább vonattal - felutazik Budapestre. Eze-
ken a napokon, havonta négyszer-ötször, korábban kel.
Amíg az asszonya előkerül a fürdőszobából, Frida asztalra ké-
szíti a második reggelit, amely sokkal bőségesebb, mint a vezér-
igazgatóé volt, részint mert Snádler diétázni kénytelen, de fő-
leg azért, mert Vivi ésszerű életvitelének egyik alapszabálya:
úgy reggelizz, mint egy király, úgy ebédelj, mint egy polgár,
úgy vacsorázz, mint egy koldus - tehát bőséges reggeli, gyönge
ebéd, jelképes vacsora az étrendje. Reggelire Frida hideg sültet,
lágy tojást, vajat, sajtokat, halkonzervet-asszonya külön kíván-
ságára egy-egy nap kaviárt is -, paradicsomot, zöldpaprikát,
gyümölcsöt, sok pirítóst és nagy kancsó tejet rak az asztalra, ki-
véve a hónap bizonyos négy napját, amikor Vivinek sincs ét-
vágya a sok görcsoldó tablettától.
Kedden és pénteken, amikor a bejárónő feldúlja a házat, Vivi
maga vásárol be ebédre-vacsorára a piacon és a boltokban. Gya-
log sétál végig a városon a piacig, fogadja sokak köszönését,
egy-egy nőismerősével néhány perces beszélgetésre is megáll,
majd autóbuszon viszi haza a két megtömött szatyrot, mert dél-
előtt szinte üres Vízválasztón az autóbusz. A piacon kedvelik a
kofák, mert sohase alkuszik, és biztos vevő a legdrágább primő-
rökre is.
Amíg Frida az ebédet főzi, asszonya visszavonul az emeletre.
Itt a középső, nagy szobában szereltette fel sztereo rádiójának
és ugyancsak sztereo lemezjátszójának hangfalait, itt tartja, kü-
lön szekrényben, szakszerűen katalogizálva, gazdag hanglemez-
gyűjteményét, itt az íróasztala, és itt áll a hangfalak tengelyében
óriás plüssfotelja is. A berendezést dohányszínűre pácolt zon-
gora egészíti ki, szobadíszként, hiszen se Snádler, se Vivi nem
tanult zongorázni. A hangszer tetején bronz Beethoven-mell-
szobor néz komoran maga elé.
Vivi szereti a zenét, s jóllehet nem kapott semmiféle képzést,
vele született muzikalitással élvezi a régi és a modern szerzőket
egyaránt. Nemegyszer késő éjszakáig kuporog az óriás plüss-
fotel ölelésében, s forgatja egyik lemezt a másik után: szinte
gyerekesen belefeledkezik a dallamokba. Amint belép ebbe a
szobába, mindig azonnal megszólal a zenegép, kivéve azokat az
alkalmakat, amikor azért ül le íróasztalához - legalább egyszer
hetente -, hogy naprakészre rendezze könyvelését. A számokba
ugyanúgy belefeledkezik, mint a muzsikába, ezért hallgat a ze-
negép, ha Vivi számol.
A zongorához hasonlóan dohányszínűre pácolt íróasztal szak-
szerű könyvvitelt zár el illetéktelen szemek elől, olyan pontosan
vezetett bevétel-, kiadás- és ügymenet-nyilvántartást, amiről fel
se lehetne tételezni, hogy ennek a huszonegy éves, fiatal nőnek
a munkája, aki sohasem tanult könyvelni. Vivi rózsaszín dosz-
sziéban adminisztrálja a háztartás bevételeit és kiadásait, zöld
dossziéban azoknak az ügyeknek az alakulását, amelyek haszná-
ból a férjével közösen részesedik, és szürke dossziéban könyvel
minden egyéb bevételt, ami kizárólag őt illeti: Ha bevásárlás
után beletemetkezik a könyvelésbe, abba se hagyja, amíg Frida
ebédelni nem hívja. Ilyenkor gondosan bezárja az íróasztalt,
amelynek tartalmához senkinek semmi köze: Snádler is csak a
rózsaszín és a zöld dosszié adatairól kaphat tájékoztatást.
A zöld dosszié anyaga kéthetenként, a szürke dosszié havonta
egészül ki. Vivi a hónap elején és közepén ebéd után beül a fe-
hér Fiatba, és eltűnik a városból. A házvezetőnő sohase meri
megkérdezni, hol jár ilyenkor az asszonya. Frida utálja Snád-
lert, ezért feltételezi, hogy Vivinek szeretője van, akivel kéthe-
tenként valahol vidéken találkozik, s félti a fiatalasszonyt, jólle-
het Snádler sohase kérdezi ilyen napokon, hogy miért nincs ott-
hon a felesége. Ha Vivi a hónap elején autózik el délutáni kiruc-
canásra, minden alkalommal jókora zacskó friss csiperkegom-
bát hoz haza, s Frida nem érti az összefüggést.
Más délutánjait Vivi a városi nőtanácsban tölti, vagy teni-
szezni jár. Néha - ritkán - vendégségbe megy, s elvétve fogad
is vendégeket, jobbára egy vagy több gyári fejes feleségét, aki-
ket Frida ki nem állhat, mert barátságos - netán éppen hízelkedő
- viselkedésük mögül kiérzi az irigységet vagy a rosszindulatot
az asszonya ellen. Ezek közül a nők közül Frida egyetlenegyet
talált csak rokonszenvesnek, azt is mindössze egyszer látta,
mert - már az egyszeri látogatást követő napon - az a fiatalasz-
szony a férjével, a fejlesztési főosztály vezetőjével, kiment kül-
földre, ahogy Vivi mondta, Kubába, ahol az a nagy, szakállas
ember az úr, és azóta se jöttek vissza. . . .
Ha Snádler is, Vivi is otthon tölti az estét, s ha történetesen
vendégeik sincsenek, a vezérigazgató is gyakran beül a zeneszo-
bába, s feleségével együtt hallgatja egy ideig a muzsikát. Ha be-
szélgetnek, halkan teszik, mert Frida még egyszer se hallotta ki
- éppen a zeneszoba ajtaja körül lévén dolga -, hogy miről dis-
kurálnak. Snádler hosszabb-rövidebb idő után otthagyja a ze-
nét, lemegy a földszintre, a nappaliban odaül a televízió elé, s
addig nézi a műsort, amíg el nem álmosodik. Hálószobája a nap-
paliból nyílik. Elalvás előtt sokszor égve felejti a lámpáját, hiá-
ba figyelmezteti Frida minden két hónapban, hogy már megint
egész vagyont fizettek a villanyért.
A felsővárosban tizenhat régi ház maradt üresen a háború vé-
gén. Ezeket a város vette kezelésbe. A tucatnyi helyiségből álló,
úri lakásokból több kisebb lakást alakítottak ki az idők során,
ezért Vízválasztó sok régi háza ma már jobbára csak homlok-
zatában és architektúrájának fő vonalaiban őrzi a múltat: belül
- a célszerűség és a lehetőségek szerint - falak tűntek el, vagy új
válaszfalakat húztak fel, hogy ahol öt család kényůelmesen elfér,
lakjon is öt család. Nemcsak az elhagyott házak sorsa alakult
így: azok a tulajdonosok is eladták leválasztható lakrészüket,
akiknek a lakásínség növekedtével gondot okozott a nagy lakás,
s a leválasztás révén részint pénzhez juthattak, részint elejét ve-
hették, hogy a városi tanács rászorulóknak utalja ki a fölösleges
helyiségeket. A leválasztott lakások zörnét később a Radius vet-
te át. Így jutottak a felsővárosban lakáshoz a gyár műszaki ve-
zető gárdájának legrégebbi emberei.
A Kaptatón - valamivel feljebb, mint a Radius mindenkori
igazgatója által lakott barokk palota - másik egyemeletes, ba-
rokk épület is áll. A kapu alatt a három csengő mellett három
név: Tóth Edgár, Lissai Péter és Bojtár István.
A három csengő közül kettő jó ideje nem működik. Tóth Ed-
gár mérnök agglegény; s már egy éve idegszanatóriumban ke-
zelik. Bojtárék három esztendeje Kubában vannak, ahol Bojtár
István -- a Radius fejlesztési főosztályának vezetője - 1968 óta
államközi szerződés keretében dolgozik, s a hosszú kiküldetésre
magával vihette feleségét és fiát is.
A két lezárt lakást hetente egyszer Lissai Péter nyitja ki a ta-
karítónőnek,. aki végigszellőzteti a szobákat, és gondoskodik
róla, meg ne egye a bútorokat a por. Lissai Péter --- az Elektro-
nika I. vezetője a Radiusban - kéthetente feleségével együtt be-
ül kis Steyr-Puchjába: ilyenkor meglátogatja Tóth Edgárt az
erdődi idegszanatóriumban. Ugyancsak kéthetente levelet ír Ha-
vannába, hosszú leveleket, vállalva felesége gunyoros megjegy-
zéseit a grafomániájáról, ami megbocsátható lenne egy lozop-
ternek, de érthetetlen egy villamosmérnök esetében. A csinos,
kerek arcú, szőke asszony egy ideig igyekezett megértetni a fér-
jével, hogy ami a levelekben áll, csak arra való, hogy keserítse
Bojtárt ott Kubában, szaporítsa amúgy is sok gondját ott a tá-
volban, de miután belátta, hogy hiába beszél, egy-egy megjegy-
zéstől eltekintve felhagyott a lamentálással, s több mint két éve
bele se olvas a férje leveleibe, éppen csak odaírja az utolsó oldal
végére a nevét.
Lissai - haja egy árnyalattal sötétebb szőke, mint a feleségéé,
s már ritkul is - reggel hétre jár ki a Radiusba, ahol fél négykor
végez, s háromnegyed négyre haza is ér. Két esztendeje vette
fel ezt a szokását : korábban rendszeresen késő estig bent ma-
radt a gyárban, s ha fáradtan lezöttyent a vacsorájához, nem volt
kedve beszélgetni a feleségével. Az asszonynak tulajdonképpen
örülnie kellene, hogy Lissai Péter megváltoztatta az életrend-
jét, s hogy mégsem örül, annak nem egyszerűen az az oka, hogy
Péter ugyanolyan keveset beszél, mint két évvel előbb. Annak
idején a fáradtságtól nem volt kedve kinyitni a száját, mostaná-
ban elfojtott feszültség van hallgatásában. Néha órákig fekszik
a kanapén, s szórakozottan kalandozik egyik állomásról a má
sikra a táskarádió hullámhosszain. Két év alatt végigolvasta az
egész magyar regényirodalmat, ha ugyan nem az történt, amire
a felesége gyanakszik, hogy csak futott a szeme a sorokon, de
oda se figyelt a szövegekre. Kéthetenként türelmetlenül várja a
postát, Bojtár levelét Havannából, s újra meg újra felbosszantja
magát, mert a levelek rendszertelenül érkeznek.
Lissai Péter Vízválasztón ismerte meg és vette feleségül Mag-
dát, miután - első felesége hirtelen halálát követően - az akkori
igazgató, Lády Zoltán lehozatta Pestről, hogy megbízza az ak-
kor még épülő Elektronika I. vezetésével. Magda alig egy hó-
nappal az érettségi után került a szálloda recepciójára. Péter
hetekig lakott a szállodában, s amikor kiköltözött, megkérte
Magda kezét, akivel jóformán csak köszönő viszonyban volt.
Bojtárékkal és Tóth Edgárral együtt költöztek be a barokk ház-
ba a Kaptatón.
Lissai és Bojtár barátsága régen, az első gimnáziumban -
kezdődött. A két asszony is gyorsan megbarátkozott,
s mivel Tóth Edgár agglegényi mivoltában ugyanúgy bizonyos
gondozásra szorult, mint Bojtárék akkoriban született kisfia, a
ház lakói természetes módon szoktak össze. A férfiakat a mun-
kájuk is összekötötte, a két asszony pedig a mindennapok közös
gondjai közepette alakította ki a ház szokásait, amibe a közös
nagytakarítások mellett az is beletartozott, hogy ha akár Rozi-
kának, akár Magdának nem volt ideje főzni, a másik családnál
mindig jutott mindenkinek vacsora, s ha akármelyikük lesza-
ladt a városba, mindig beszólt a másikhoz, hátha akad valami
komissió, amit útközben, a maga dolgával együtt, elintézhet . . .
Ha pedig Tóth Edgár érezte magányosnak magát a földszinti
garzonlakásban, Bojtárék vagy Lissaiék ajtaja mindig nyitva
állt előtte, amit ő azzal is igyekezett viszonozni, hogy eleinte a
Radiusból hazafelé sétáltában, később pedig - miután kinevez-
ték az átviteltechnika gyáregység vezetőjévé - már a Trabant-
jával, mindig megállt a bölcsődénél, majd az óvódánál, egy
ideig az iskolánál is, hogy hazahozza Istvánt, ha még ott éri a
gyereket.
Amint az ifjabb Bojtár járni kezdett, a ház szűk udvarának
egyedüli birtokosává nevezte ki magát, a felnőttek tehát kény-
telenek voltak kiirtani a kerek virágágyból a három tüskés rózsa-
fát, állandóan zárva kellett tartaniuk a pinceajtót, rekeszt kellett
fabrikálni a szeméttartálynak, nehogy hozzáférjen a gyerek . . .
Tóth Edgár gondoskodott az egész udvar füvesítéséről, s akár
egy született angol, naponta locsolta és gyakran nyírta a gye-
pet. István főleg a locsolást élvezte, mindig ott bukdácsolt, ha
pedig Edgár felemelte a földről, mindig a torkához kapott, hogy
megfogja a hórihorgas, keszeg férfi vékony nyakán a le-föl ug-
ráló ádámcsutkát.
István zenei adottságait is Edgár fedezte fel, s az ő unszolá-
sára egyeztek bele Bojtárék, hogy a gyerek hatéves korától zon-
gorázni tanuljon. Egy év múlva, saját zongoráján, itthon is gya-
korolhatott már a fiú, s attól fogva délutánonként - vasárnap és
ünnepeken még délelőtt is - a hétről hétre nehezebb gyakorla-
toktól visszhangzott a szűk udvar mindaddig, amíg a szüleivel
együtt a gyerek is elrepült Kubába. Edgárnak ezután hetekig
fájt a feje a csendtől. Fejfájása - egyéb okok miatt - néhány hó-
nap múltán elviselhetetlenné fokozódott, s ősszel kénytelen-
kelletlen engedett Lissai Péternek : kivizsgáltatta magát, és ellen-
kezés nélkül vállalta, hogy meghatározatlan időre az erdődi
idegszanatórium lakója legyen. Aznap este, hogy így alakultak
a dolgok, magda hirtelen rádöbbenéssel jegyezte meg gyepnyí-
rás közben, hogy Edgár szinte megkönnyebbülten vonult be a
szanatóriumba.
A város déli határában kilóméteres átmérőjű, szinte szabályosan
kerek fenyves zöldell télen-nyáron. Nehéz gyantaillatát néha a
városig hordja a szél. A ligeten egyetlen út vezet át, amit 1966-
ban megszélesítettek, és aszfalttal is burkoltak. Mellette, szinte
a fenyves mértani közepén, kiirtották a vén fákat, s az így nyert
nagy tisztáson építkezni kezdtek. A következő évben már meg
is indult a munka az intézetben, amely gyorsan benépesült be-
szédhibás, nagyothalló, süket és süketnéma kisfiúkkal, kislá-
nyokkal. A szomorú arcú, torz mosolyú vagy kifejezéstelen te-
kintetű gyerekeket néha - kisebb-nagyobb csoportokban - be-
vitték Vízválasztóra, ahol gyógypedagógus kísérőik megmuto-
gatták nekik a felsőváros régi épületeit. Egy ízben a gyógypeda-
gógúsok arra is engedélyt kaptak, hogy huszonöt-harminc gye-
rekkel meglátogassák a Radius néhány műhelyét. Ezzel a nappal
kezdődött a Radius Művek és a fenyőliget gyógypedagógiai in-
tézetének kapcsolata.
A fejlesztési főosztály néhány fiatal mérnöke rövid tájékozó-
dás után megállapította, hogy az intézet igencsak rászorul a se-
gítségre, különösen ami a gyógyításban alkalmazható műszer -
eket és készülékeket illeti, mert ilyen eszközökkel alig-alig látták
el az új létesítményt. A Radius három szocialista brigádja vál-
lalt védnökséget az intézet felett. Mérnökök, műszaki rajzolók,
műszerészek fogtak munkához, hogy külföldi szakirodalom
alapján optikai-akusztikai készülékeket, technikai segédeszkö-
zöket szerkesszenek és építsenek, s ha egy-egy darab elkészült,
a gyógypedagógusok mellett ülve tanulmányozták, mennyiben
vált be, mennyiben szorul tökéletesítésre. A munkát ingyen vál-
lalták, a kiküszöbölhetetlen költségeket a Radius fedezte.
Amikor Snádler átvette az ügyeket, referáltatott magának a
Radius és a gyógypedagógiai intézet együttműködéséről is.
Akik ott voltak a megbeszélésen, nem sok jót olvastak le a ve-
zérigazgató arcáról. Snádler megjegyzés nélkül hallgatta végig,
amit a szocialista brigádok vezetői és a mérnökök mondtak, ki-
számíttatta, mennyibe kerül évente a vállalatnak a védnökség, a
csaknem háromszázezer forintos összeg hallatán se szólt, majd
azzal bocsátotta el az embereket, hogy hamarosan vissza fog
térni a kérdésre. Mindenki arra számított, hogy Snádler befa-
gyasztja a pénzforrásokat, s talán azt is megtiltja, hogy társa-
dalmi munkában a gyáron belül dolgozzanak tovább az intézet-
nek szánt készülékeken.
Három hétig semmi sem történt, majd november elején Snád-
ler kocsija megállt a fenyőliget közepén, ahol az intézet kapuja
előtt már tucatnyi gyógypedagógus toporgott a szitáló esőben,
ideges várakozással, hiszen a védnökségben részt vevő munká-
soktól és mérnököktől azonnal megtudták, hogy az új vezér-
igazgató megkérdőjelezte a védnökséget. Snádler körüljárta az
intézetet, türelmesen végighallgatta a bőbeszédű tájékoztatást,
amivel a pedagógusok megnyerni igyekezték, nem fogadta el a
feketekávét, amivel megkínálták, s már kifelé tartott, amikor
félrevonta dr. Jelen Arankát, s közölte a karcsú, dekoratív meg-
jelenésű igazgatónővel, hogy a jövőben maga veszi kezébe a
védnökség ügyét. Felhívta a nyúlánk fiatal nő figyelmét, hogy
ezután minden kéréssel vagy tervvel hozzá forduljon, s meg-
ígérte, hogy amennyiben reálisnak ítéli az elgondolásokat, sze-
mélyesen intézkedik az ügyben.
A védnökség tehát folytatódott, a korábbiakhoz képest annyi
változással, hogy Snádler minden héten referáltatott az elvég-
zett munkáról, emellett maga is rendszeresen kilátogatott az in-
tézetbe. Dr. Jelen Aranka társaságában beült egy-egy foglalko-
zásra, érdeklődött, beszélgetni próbált azokkal a gyerekekkel,
akik a legtöbbet fejlődtek, sőt, egyik vadászatáról hazajövet az-
zal a hírrel lepte meg az igazgatónőt, hogy - amennyiben a sza-
bályok is engedik - két őzgidával ajándékozza meg a gyereke-
ket. Néhány nap múlva kiküldette a Radius rezsiüzemének két
lakatosát az intézetbe, hogy dróthálós kerítést csináljanak az
őzeknek, s amint elkészült a karám, elhozatta a pátrói erdészet-
ből a két fiatal őzsutát.
A következő tavasszal megjelent Vízválasztón a televízió
egyik riporterstábja, hogy tízperces adást forgasson a gyógype-
dagógiai intézet életéről. A riport előkészítése közben termé-
szetesen szóba került a védnökség is. A televíziósok keresni
kezdték, ki az irányítója ennek a szép vállalkozásnak, s miután
kiderült, hogy sem a brigádokban, sem a mérnökök között nincs
senki, aki a védnökség vezetőjének lenne tekinthető, a riport
szerkesztője - aki előző nap a Radius vezértitkárságán is tájéko-
zódott - úgy döntött, hogy a védnökségről Snádler nyilatkoz-
zék, ami azért is természetes, mert a Radius vezérigazgatója a
munkájával járó temérdek elfoglaltság mellett arra is szakít min-
den héten időt, hogy kilátogasson az intézetbe, illetve személye-
sen ellenőrizze a védnökség keretében megígért segédeszközök
mindenkori készültségi fokát. A riport végül tíz perc helyett
húsz perc hosszú lett, s a Radius vezérigazgatója háromszor for-
dult elő benne: először azt mutatta a kép, hogyan tanácskozik
dr. Jelen Arankával, másodszor, néhány mérnökkel és tucatnyi
brigádtaggal a háttérben, a riporter kérdéseire válaszolva ismer-
tette a védnökség kialakulását és eddigi eredményeit, majd az
utolsó snittben gyerekek között fényképezték le, az őzek drót-
karámja előtt, s itt röviden még arról is beszélt, hogy rendszere-
sen tanulmányozza a vonatkozó külföldi irodalmat, mert köte-
lességének tartja, hogy ötleteket adjon a védnök brigádoknak
és mérnököknek további segédeszközök megtervezéséhez és ki-
dolgozásához.
A televíziós riportot követően két budapesti napilap is visz-
szatért a témára: az egyik részletesen méltatta Snádler érdemeit
is, a másikban nem esett szó róla, de az írás közepén egy bekez-
dés olyan sután követte az előzőt, hogy az írás zökkenéséből a
tapasztaltabb újságolvasók - egyesek némi malíciával is - arra
következtettek Vízválasztón, hogy hosszabb-rövidebb részt
egyetlen tollvonással húzott ki a cikkből a szerkesztő, s bizonyá-
ra éppen a kihúzott szöveg vonatkozott Snádler vezérigazgató-
ra, aki Budapesten, előző beosztásában talán ismerte a szóban
forgó szerkesztőt vagy főszerkesztőt, s az sem kizárt, hogy nem
volt jó a viszony közöttük, hiszen kinek ne lenne ellensége ezen
a földön . . .
Snádler nem vett tudomást a cikkről, s amikor dr. Jelen
Aranka szóba hozta, hogy az egyik riportban méltatlanul elhall-
gatták érdemeit, azonnal más irányba terelte a beszélgetést :
megkérdezte az igazgatónőt, hallott-e róla, hogy a város már
nyelvére vette kettejüket. Élve az alkalommal, tapintatosan ar-
róLis érdeklődött, miért él egyedül a fiatal és szemrevaló gyógy-
pedagógus. Dr. Jelen Aranka kitért a kérdés elől, bizonytalan
általánosságokat mondott, s szavaiból Snádler csak annyit tu-
dott kiszűrni, hogy egy - ma már érdektelen - érzelmi törés után
kérte vidékre helyezését.
a fenyőliget és a város között öt háromemeletes, modern ház-
tömb áll: hármat a Radius építtetett, kettőt a dolgozók lakás-
szövetkezete. A másfél szobás, kétszobás, két és fél szobás laká-
sok modernek, tehát a helyiségek kicsinyek, de jól fűthetők, s
a lakók állandó melegvíz-ellátását is biztosítja a távfűtés. Az öt
háztömb sokat enyhített Vízválasztó lakásgondjain, de a teljes
megoldáshoz kevésnek bizonyult: a városban még mindig sok
a társbérlet és zsúfolt lakás, ahol szülők és időközben megháza-
sodott gyerekeik laknak együtt, s a tanács lakásosztályának nyil-
vántartása szerint arra is van példa, hogy három család - nyolc-
tíz ember - él együtt szoba-konyhás lakásban. Az öt tömb még
el sem készült, amikor már tervezték, hogy rövid időn belül
további százhúsz lakást kell építeni, de a terv megvalósítására
egyelőre nem kerülhetett sor.
A magyar gazdaságirányítás reformja - 1968. január elseje -
óta a remdelkezések értelmében a szociális kiadások a vállalatok
részesedési alapját terhelik, azt az összeget, amely az összes nye-
reségből felosztásra kerülhet. A részesedési alap terhére kellett
volna tehát megindítani az új építkezést is, s éppen emiatt osz-
lott meg az illetékesek véleménye: A vitában nemcsak a gazda-
sági és műszaki vezetők, de a szakszervezeti funkcionáriusok és
a pártbizottság is két táborra szakadt. Az egyik vélemény szerint
az egész vállalatnak érdeke, hogy javuljanak a dolgozók lakás-
viszonyai, mivel így több embert lehet tartósan érdekeltté ten-
ni abban, hogy megmaradjon a Radiusban. A másik vélemény
szerint méltánytalan és igazságtalan megrövidíteni a vállalat va-
lamennyi dolgozóját azzal, hogy mindössze százhúsz ember
miatt mindenki kevesebb nyereségrészesedést kapjon. Snádler
vezérigazgató ismételten meghallgatta mindkét nézet képvise-
lőit, gondolkodási időt kért, majd arra az álláspontra helyezke-
dett, hogy míg a vitatkozó táborok meg nem egyeznek, kifeje-
zetten helytelen volna, ha személyesen döntene a százhúsz lakás
építési költségeinek ügyében. A százhúsz lakásos tömb hívei
időközben örömmel vették tudomásul az 1968 január elsején
életbe lépett új jogszabályt, amely lehetővé tette, hogy a válla-
latok vezetői a fejlesztési alap nyereségből képzett részének ma-
ximum tíz százalékát a lakásépítések támogatására fordítsák,
hivatkozásukra azonban olyan választ kaptak, hogy a Radius
fejlesztési alapját folyamatban levő beruházások terhelik, így a
vezérigazgató az engedélyezett tíz százalékból, legjobb szán-
déka mellett is, csak másfél százalékkal segíthetné a tervezett
lakásprogramot, s a másfél százalék engedélyezésére - amennyi-
ben egyetértés alakul ki végre arról, hogy a többi költség az
egész kollektíva nyereségrészesedését csökkentse - Snádler elv-
társ hajlandó is Ezt a tájékoztatást a mikrohullámú műszerészek
egyik szakszervezeti csoportjának ülésén egy Fábián nevű mű-
szerész, aki nemrég nősült, sunyi szemfényvesztésnek titulálta.
Indulatos megjegyzését a szakszervezeti bizottság úgy értékelte,
hogy elítélendő, de -- éppen a felszólaló fiatal kora és bonyolult
családi helyzete miatt - nem érdemel külön vizsgálatot és ezzel
járó retorziót a sajnálatos ifjonti hevesség. Snádler értesült ugyan
a fiatal műszerész kifakadásáról, de nem méltatta megjegyzésre,
csupán arra szorítkozott, hogy megismételte: tartja magát a már
ismertetett álláspontjához. A kérdés így függőben maradt, s a
százhúsz lakás építéséhez azóta se fogtak hozzá.
Az öt lakótömb egyikében - a B lépcsőház első emeletén -
1968 ősze óta a gondok ellenére is kihasználatlan egy lakás.
Nem üres, csak lakatlan, már majdnem két esztendeje. A nyil-
vántartásban Ugron Sándor nevén szerepel, s ezt a nevet a Ra-
diusban mindenki ismeri. Ugron volt a Radius pártbizottságá-
nak titkára. Ez a csepeli munkásfiú az érettségi után két évig a
csőgyár hideghengersorán dolgozott, s csak akkor iratkozott
be az egyetemre, amikor sikerült elég pénzt összespórolnia ah-
hoz, hogy tanulmányai idején ne kelljen a csekély ösztöndíjból
szűkölködnie. Így is fiatal fővel került 61-ben Vízválasztóra,
hogy a Radius fejlesztői között készítse el diplomamunkáját.
A diploma megvédése után se ment vissza Budapestre, mert
Lády Zoltán arra biztatta, hogy munkája mellett levelező úton
szerezze meg a közgazdász képesítést is. Tanulmányaihoz min-
den segítséget megkapott a vállalattól, s három év múlva kezé-
ben volt a közgazdász diploma is. T 66-ban választották meg a
pártbizottság titkárává, s ebben a minőségében függetlenítet-
ték is.
Az akkori igazgató és a pártbizottság fiatal titkára között -
minden vitájuk ellenére - kitűnő volt a kapcsolat: a másfél év-
tizedes korkülönbség ellenére egyenrangú partnerek lettek. Ug-
ront megviselte Lády Zoltán halála - azokban a hetekben lefo-
gyott, s amúgy is sápadt, sovány arcán ráfeszült a csontokra a
bőr -, mintha idősebb testvérét vesztette volna el .az igazgató
hirtelen halálával. Egyébként is mélyen ülő szeme szinte eltűnt
erős szemöldöke árnyékában.
Az új vezérigazgató és Ugron között kezdettől kimérten ud-
varias volt a viszony. Az akkor harmincéves mérnök közgaz-
dász - a pártbizottság titkáraként - ismerte Snádler kinevezésé-
nek körülményeit, s mielőtt sor került volna kettejük között az
első nézeteltérésre, az említett körülmények ismeretében nem
telt tőle több hűvös igyekezetnél, hogy korrektül működjék
együtt a Radius Művek új fejével. Első éles véleménykülönbsé-
güknek éppen a tervezett százhúsz lakás volt az oka. Ugron ha-
tározottan követelte, hogy Snádler járuljon hozzá az új háztömb
felépítéséhez, s ilyen értelmű határozatot akart elfogadtatni a
pártbizottsággal is. Javaslatához azonban nem kapta meg a sza-
vazattöbbséget. A pártbizottság ülésén egyetlen szavazatkülönb-
séggel vetették el indítványát, illetve úgy döntött a testület,
hogy a vezérigazgató érveit méltányolja, s későbbi időpontban
tűzi újra napirendre a kérdést. Snádler ugyanis azzal érvelt az
ülésen, hogy ha van problémakör, amiben érvényesülnie kell az
üzemi demokrácia elveinek és gyakorlatának, akkor éppen a
nyereségből képzett részesedési alap mirefordítása az.
Másodszor az átviteltechnikai gyáregység Gagarin-tekercse-
lőszalagjának ügyében került szembe egymással a pártbizottság
titkára és a vezérigazgató. 1967 tavaszán ugyanis a gyáregység
vezetői-éppen a pártbizottság javaslatára-módosították a mun-
kaszervezést: külön szalagot képeztek azokból a tekercselőnők-
ből, akikről tudták, hogy nehéz családi körülmények között
élnek: egyedül nevelik gyermeküket, sokgyermekesek vagy
várandósak. Lehetővé tették, hogy ezek a nők egyműszakos be-
osztásba kerüljenek, s mivel a város óvodái fél hétkor vagy hét
órakor nyitnak, a munkakezdést is későbbi időpontra állapítot-
ták meg, aminek megfelelően a Gagarin-szalag később is vég-
zett. A szalagra beosztott asszonyok így is elégedettek voltak, s
közülük öten - kihasználva kedvezőbb időbeosztásukat - ta-
nulni is kezdtek : ketten a villamosipari technikumban, hárman
gimnáziumban.
Amikor Snádler 1968 őszén váratlanul úgy döntött, hogy a
Gagarin-tekercselőszalagon meg kell szüntetni az egy műszakos
munkát, határozatát azzal indokolta, hogy a közgazdasági elem-
zések szerint - ezt a kifejezést minden értekezleten többször is
használta - nem rentábilis a Gagarin-szalag kivételezett munka-
rendje, s mivel a szalagon dolgozó asszonyok selejtszázaléka a
kedvezmények ellenére is magasabb, mint a gyárrészleg többi
szalagjainak seleitátlaga, sem gazdasági, sem morális szemszög-
ből nem tartja indokoltnak az általános munkarendtől való ilyen
eltérést; egyébként elődie - mint értesült - a Gagarin-szalagon
az egy műszakos munkát iigyis csak kísérletként engedélyezte.
Ugron ezen az értekezleten nen szólalt fel. Értelmetlennek
ítélte, hogy ismét a nyilvánosság -- a gyár legrangosabb vezetői
- előtt kerüljön szembe a vezérigazgatóval, de még aznap délig
összeszedette a szükséges adatokat, éjfélig áttanulmányozott
minden bérügyi és egyéb kimutatást, s reggel saját statisztikájá-
val ült be Snádlerhez bizonyítani, hogy a Gagarin-szalag se-
lejtjének alakulása tíz hónap átlagában csak ezrelékekkel tér el a
többi szalagon kimutatott értékektől, ami pedig az egy műsza-
kos munka rentabilitását illeti, ennek a szociális intézkedésnek a
morális haszna messzemenően ellensúlyozza a vállalat mérlegé-
ben egyáltalán nem számottevő veszteséget. Snádler figyelme-
sen végighallgatta a fiatal mérnök közgazdászt, majd bosszús
sajnálkozással jegyezte meg: Ugronnak, mint a pártbizottság
titkárának az előző napi megbeszélésen módja lett volna előadni
mindazt, amit most elmondott, s ő - mint a vállalat vezérigaz-
gatója - akkor figyelembe is vehette volna ezeket az érveket, de
az után, hogy tegnap váltózatlan maradt a döntése, ma már
nem változtathat rajta, nem alakíthat ki maga ellen olyan véle-
ményt, hogy kapkod az intézkedéseiben. Ezzel-mondta-a ma-
ga részéről egyszer s mindenkor le is zárta a kérdést.
A harmadik vitára -- immár összetűzésre -- Snádler további
két döntése adott okot, amelyekkel előbb három, majd újabb
két téma munkálatait függesztette fel a fejlesztési főosztályon.
A vita, amely a Radius vezető garnitúrája jelenlétében is, négy-
szemközt is hetekig folyt, a napok múltával egyre élesedett,
legalábbis, ami Ugron argumentumait illeti, aki előbb ismételten
hangsúlyozta, hogy helytelen ilyen döntést hozni a fejlesztési
főosztály vezetője, a Kubában tartózkodó Bojtár István véle-
ményének meghallgatása nélkül, majd-hivatkozva a vezérigaz-
gató megnyilatkozásaiban oly gyakran elhangzó közgazdasági
szemléletre - a piackutatás adataival bizonygatta; hogy a felfüg-
gesztett fejlesztési témák két-három év múlva a maradást vagy
a visszavonulást jelenthetik a Radius számára több piacon is, s
amikor két hét után sem ért el eredményt érveivel, az egyik vitá-
ban a gyáregységvezetők előtt arra a kijelentésre ragadtatta ma-
gát, hogy Snádler tájékozatlansága, amit nem is akar jelzővel
illetni, egyszerűen megdöbbenti őt . . . A vezérigazgató, aki
már ezt a bizonyos megbeszélést megelőzően kétszer is tárgyalt
Ugron miatt a megyei pártbizottságon, harmadik látogatása al-
kalmával gondterhelten mondta el hogy nem kevés aggoda-
lommal tölti el a pártbizottság fiatal titkárának magatartása: a
gyakorlat mindinkább azt látszik bizonyítani, hogy olyan nagy
vállalat esetében, mint a Radius FIíradástechnikai Művek, a párt-
bizottság titkárának felelős posztját a pártmunkában tapasztalt,
idősebb elvtárssal kell betölteni, nem pedig egy fiatal értelmisé-
givel, aki már kora miatt sem lehet elég higgadt és megfontolt.
A tnegyei pártbizottságon hamarosan határozat született, hogy
Ugron Sándor elvtársat felmentik a Radius pártbizottságának
titkári tisztéből, s hároméves pártföiskolára küldik Budapestre.
Ezt a döntést - állt a határozatban - elsősorban Ugron érdeké-
ben hozták, akire a pártföiskola elvégzése után nagy teladatok
várnak.
1968 őszén Ugron bevonult a pártfőiskolára. Egyszobás la-
kása azóta üresen áll. Szellőztetését és idöközönkénti takarítását
a Gagarin-szalagról vállalta az egyik asszony, aki három műsza-
kos munkája miatt minden második vasárnap másfél éves ikrei-
vel együtt jelenik meg a B lépcsőház első emeletén.
Vízválasztó főutcája, a Május i. út a város közepén szép térré
tágul, amit szabályos hatszög mentén szecessziós, illetve eklek-
tikus stílusú, tekintélyes épületek vesznek körül: a háromeme-
letes postahivatal, a kétemeletes bank, az ugyancsak kétemeletes
városi kaszinó - ma a városi pártbizottság, a nőtanács és a Kom-
munista I júsági Szövetség közös székháza -, a háromemeletes
városi tanács, a kéttornyú katolikus újtemplom s végül a soker-
kélyes Korona-szálló.
Amióta a város nem tekintendő közvetlen határövezetnek,
s különösen az utóbbi években, miután már határsáv-látogatási
engedély se kell ahhoz, hogy valaki Vízválasztóra utazzon, szin-
te hónapról hónapra nő az idegenforgalom, s a Korona-szálló
már régen nem elég a turisták elszállásolására. A város idegen-
forgalmi hivatala ezért több mint száz lakást is bekapcsolt a fize-
tővendég-szolgálat hálózatába, gondosan ügyelve arra, hogy a
vendég mindenütt kellően szeparált szobába kerüljön, és fürdő-
szoba, de legalább külön mosdóhelyiség álljon rendelkezésére.
A több mint száz szoba közül ötöt a Radius bérel állandóan a
fizetővendég-szolgálattól.
A japán akácokkal szegett Patak utcában, amely a felsőváros
alatt merőlegesen metszi a főutcát, s jobbra-balra kifut a Veres-
patak két ágáig, a 15 . szám alatti, sárgára festett, copf stílusú
házban kétszobás, külön fürdőszobás lakrészt bérel a fizetőven-
dég-szolgálat, illetve a Radius Művek. Itt lakik - amíg nem si-
kerül önálló lakáshoz juttatni - Lajtos Kálmán, a Radius vezér-
titkárságának vezetője, már csaknem három éve vállalva a kü-
lönélést a fővárosban maradt családjától.
Snádler 1968 tavaszán intézkedett a vezértitkárság - hivatalo-
san: titkárság-megszervezéséről, s a munkával Lajtos Kálmánt
bízta meg, akit két héttel korábban helyeztetett át Budapestről.
A vezérigazgatói utasítás a titkárság keretébe vonta a személy-
zeti osztályt, továbbá arról is rendelkezett, hogy a titkárság gon-
doskodjék a vállalati szuperellenőrzésről, két pénzügyi főrevi-
zorra, két jogászra, két közgazdászra, illetve egy műszaki főre-
vizorra bízva a Radius műszaki és gazdasági területeinek rend-
szeres és időszakos felülvizsgálatát. Ha rutin feladatokról volt
szó, a titkárság beosztottai Lajtosnak számoltak be, különleges
feladataikat viszont általában közvetlenül a vezérigazgatótól
kapták, s ilyen ügyekben közvetlenül neki tettek jelentést, ám
gyakorlatilag sokszor megtörtént, hogy a különleges teendőket
is Lajtos útján közölte velük Snádler, s a jelentések is a titkárság
vezetőjéhez futottak be.
Snádler tizennégy-tizenöt éve, még Budapesten figyelt fel
Lajtosra, akit magasabb rangú beosztottai törekvő, hallatlan
munkabírású, gyors felfogású és mindezek mellett jó humorú
fiatalemberként jellemeztek. Maga elé rendelte az akkor huszon-
három éves, kicsattanóan piros arcú, mindig jól fésült előadót,
s mivel személyes benyomásai is megerősítették az egybehangzó
véleményeket, alkalmat adott Lajtosnak, hogy emelkedjék a
ranglétrán: különleges feladatokkal bízta meg, hogy az így ka-
pott jelentések alapján tájékozódjék bizonyos problémákról.
A tapasztalatok azt igazolták, hogy Lajtos könnyen szót ért az
emberekkel; s nemcsak gyorsan dolgozik, de az értékítéletei is
pontosak. Fél év múlva a fiatal előadóból főelőadó, majd cso-
portvezető lett, s nem kellett volna sokat várnia osztályvezető-
helyettesi kinevezésére sem, ha nem jön közbe 1956 októbere.
A legnagyobb lövöldözések napjaiban Lajtos is szükségét érez-
te, hogy kezdeményezzen valamit, s a fővárosban gomba módra
szaporodó kisebb-nagyobb fegyveres csoportok mintájára hoz-
záfogott, hogy személyes parancsnoksága alatt afféle házi nem-
zetőrséget szervezzen. A csoport tevékenysége ugyan abban
merült ki, hogy megvámolta a vidékről érkező teherautók liba-
küldeményeit, de miután Budapesten elhallgattak a fegyverek,
Lajtosnak mégis meggyűlt a baja a karhatalommal: letartóztat-
ták, s hiába magyarázta, hogy nemzetőr alakulatát éppen az el-
lenforradalmárokkal szemben akarta bevetni, átadták az ügyész-
ségnek. Snádler, néhány ügyész ismerőse segítségével, emelte
ki a Markó utca egyik zsúfolt cellájából, tanúsítva, hogy Laj-
tos a maga szervezte nemzetőrséget valóban szembe akarta for-
dítani az ellenforradalmárokkal. Ezt követően azonban hetekig
nem engedte maga elé Lajtost, aki - nem elbocsátva, de minden
munka nélkül - napról napra összetörtebben, de változatlanul
jól fésülten kuporgott reggel nyolctól délután ötig csoportve-
zetői szobájában. Amikor végre Snádler színe elé került, meg-
mentője előbb olyasmit kérdezett tőle, eleget főtt-e a saját levé-
ben, majd azt tanácsolta neki, hogy ezután semmit se tegyen
anélkül, hogy őt meg ne kérdezné. Lajtos a tőle megszokott sza-
pora szöveggel kezdte biztosítani Snádlert, hogy egész életére
lekötelezettje marad, de mielőtt részletesen kifejthette volna,
mi mindenre lesz képes, hogy háláját bizonyítsa, gazdája a sza-
vába vágott, megismételte, mihez tartsa magát, s ezzel véget is
ért az audiencia. Csak egy év múlva kezdte érezni - kisebb-na-
gyobb feladatok gyors és sikeres megoldását követően -, hogy
mégis van módja visszanyerni megmentője jóindulatát, s alig
hitte, hogy már bizalmas, majd szigorúan bizalmas munkákat is
bíz rá Snádler. Az elismerés nemcsak a feladatok színvonalának
emelkedésében, de gyakran jelentős összegű jutalmakban is
megnyilvánult, osztályvezető-helyettesi kinevezésére azonban
évekig kellett várnia, s alig költözött új, reprezentatív szobájá-
ba, Snádlert Vízválasztóra szólították a körülmények. Ekkor azt
hitte, elhagyta a szerencse, s annál nagyobb volt a meglepetése,
amikor egy hónap múlva Snádler táviratilag rendelte Vízvá-
lasztóra. Megbeszélésük, amely főleg a megszervezendő vezér-
titkárság jövő feladatai körül forgott, igénybe vette egész dél-
előttjüket, de fél egykor mindketten elégedetten keltek fel:
Snádler a faragott vezérigazgatói íróasztal mögül, Lajtos az író-
asztal előtt árválkodó székről.
A formaságok gyors elintéződése után Lajtos elkezdte új éle-
tét Vízválasztón, s a Radiusban nemcsak azt bizonyította be,
hogy változatlanul nagy a munkabírása és töretlen a szorgalma,
de azt is, hogy nélkülözhetetlen.
Másfél kilométernyire a város alatt tölgyerdő kezdődik, s hosz-
szan kíséri a patak bal ágát. Harminc méternyire a parttól föld-
szintes, alpesi stílusú ház áll, erős terméskő alapon, faragott ge-
rendás tornáccal, csúcsos, piros cseréptető alatt. a vá-
ros és a Radius közösen adta a pénzt a ház építésére, azzal a cél-
lal, hogy tehetséges fiatal festőművészek - egyszerre legfeljebb
ketten - tanyázzanak itt, s merítsenek témát a tájból meg Víz-
választó embereinek életéből. A két műteremlakásban évekig
cserélődtek a festők - mindegyik három-négy hónapig dolgo-
zott itt, magányosan vagy családostól -, január elejétől
viszont csak egy lakója van a háznak, de ez a lakó azóta állandó:
Fogarasi-Kiss Albert.
Ezt a nevet az ötvenes években széles körben ismerték az or-
szágban. A pályatársak közül a rossz nyelvek azt híresztelték,
hogy Kiss azért vette fel a Fogarasi előnevet, mert stílusban és
témákban vele azonos, sikerekben viszont nála eredményesebb
egyetlen vetélytársa, Szandai-Stauffer is dupla nevet viselt.
Fogarasi-Kiss monumentális képei, illetve az ezekről készült
színnyomatok országszerte mindenütt megtalálhatók voltak, a
nagy gyűléstermektől a tanyasi iskolákig, a képeslapoktól az év-
fordulós kiadványokig. Különösen széles körben terjedtek mun-
kásidilleket ábrázoló alkotásainak reprodukciói: a jól táplált,
derűs mosolyú kohászok és szövőnők a vasúti várótermek falá-
ról, a fűszerüzletek kirakataiból, de a talponállók pultjai fölül is
ránéztek mindenkire, s jókedvet sugározni voltak hivatottak.
Az 1956-os természeti és politikai földrengést követően hir-
telen megcsappant az érdeklődés Fogarasi-Kiss festményei iránt:
Az ötvenes évek végén kimaradt a művészek szakszervezetének
vezetőségéből is, s ekkoriban úgy hírlett róla, hogy - bizonyos
ideig tartó depressziós szakasz után - hozzáfogott átértékelni
szemléletét, s nagy igyekezettel kezdte alakítgatni új festői stí-
lusát. De ebben az időszakában, sőt, a később alkotott festmé-
nyeivel sem sikerült elérnie, hogy megváltozzék a műkritiku-
sok, illetve a közönség róla alkotott véleménye. Élve ezért a po-
litikai konszolidáció adta lehetőségekkel, végigjárt több nyugat-
európai országot, részint tanulmányútként, részint értékesítő
körútként hasznosítva az utazást. Absztrakt festményei hoztak
is bizonyos üzleti eredményt, de mivel konokul váratott magára
az átütő siker, úgy határozott, hogy hazatér azon a mutatósra
glancolt Opel Rekordon, amit Düsseldorfban nagy kedvezmény-
nyel vásárolt a híres "autós Becker" egyik használtkocsi-telepén,
akinek védjegye - zöld kéz a kettes számmal, utalva a másodkéz-
re - akkor már ismert volt a gazdasági csodától ujjongó Német
Szövetségi Köztársaságban mindenütt.
Hazatérése után Fogarasi-Kiss Budapesten is össze hozott egy
kisebb tárlatot, s itt mutatták be előbb Snádler feleségének, majd
Vivi közvetítésével megismerkedett Snádlerrel is, aki egyik bu-
dapesti tárgyalása alkalmával meghívta Vízválasztóra az amúgy
is megüresedő alpesi házba. Fogarasi-Kiss gondolkodási időt
kért, de amikor már harmadik hete hiába várta a Radius vezér-
igazgatójának unszoló levelét, maga fogott tollat, és megírta,
hogy bár számos jobb lehetőséget hagy kihasználatlanul, Víz-
választó és környéke szépségeiről szerzett információi annyira
felkeltették érdeklődését e város és táj iránt, hogy az előnyösebb
ajánlatokkal szemben inkább a Veres-patak-parti művésztelepet
választja, bízva abban, hogy ottani munkásságával hozzájárul-
hat a Radius műkincseinek gyarapításához. Emellett természe-
tesen - idejétől függően - rendelkezésére áll magánmegrende-
lőknek is.
A keszeg termetű, kecskeszakállas, szúrós szemű művészt és
szokásait csakhamar megismerte a fél város. Megszokták félre-
vágott, fekete bársony baret fejfedőjét, mindkét válláról lelógó,
sárga szarvasbőr zekéjét, itt-ott festékfoltos, barna cajgnadrág-
ját és Krisztus-saruját, amit zokni nélkül viselt. Tudomást sze-
reztek arról is, hogy amíg nem fagy, a művész sohasem alszik
bent az alpesi házban: maga építette, négy vékony gerendára kö-
tözött szalmafedél alatt tölti az éjszakát a vízparton, estétől reg-
gelig belélegezve az éjszaka illatait, s töltekezve az éj neszeivel,
a tücsökcirpeléssel, a békák zenéjével, a baglyok szárnyának
alig hallható hussanásaival és a patak vizének halk halcsobbaná-
saival, Éjszakáit csak akkor töltötte bent a házban, ha - ami elég
gyakran előfordult - hölgyvendéget vitt haza az Opel Rekor-
don. A vízválasztói Alpes Bárban vagy másutt, például szom-
bathelyi vagy soproni mulatóhelyeken honos lányokat ugyanis
nem kerülték el úgy a patakparti szúnyogok, mint őt.
Amint megérkezett Vízválasztóra, a Radius kulturális alap-
jából - Snádler javaslatára - havi háromezer forintos ösztöndí-
jat szavaztak meg neki, annak ellensúlyozására, hogy időlegesen
feladta fővárosi életét. Fogarasi-Kiss hálás volt az ösztöndíjért
a vállalat vezetőinek, s mintegy háláját kifejezendő, többüket
rendszeresen meg is hívta az alpesi házba, és ott bepillantást en-
gedett az alkotás folyamatába, illetve egész életébe. Vendég-
szeretete esetenként odáig terjedt, hogy megosztozott Lajtossal
egyůik-másik nőjén, hiszen ki érthette volna meg mélyebben a
Radius vezértitkárságának családjától távol élő vezetőjét, mint
aki szintén vállalta, hogy itt éljen, messze az olyannyira meg-
szokott fővárostól . . .
Időnként Snádler is érdeklődést mutatott a festő munkája
iránt, s ilyenkor rendszerint a gyógypedagógiai intézet igazgató-
nője társaságában érkezett. Fogarasi-Kiss többször is tapintato-
san magukra hagyta őket, de dr. Jelen Aranka - bizonyára ta-
pasztalatlanságból fakadó ügyetlensége miatt--egyszer sem hasz-
nálta ki ezeket az alkalmakat, öt percnél tovább sohasem maradt
kettesben a vezérigazgatóval. aztán halk beszélgetésbe kezd-
tek hármasban müvészekről és művészetekről, főleg festőkről
és festményekről, s a diskurzus közben Fogarasi-Kiss szívesen
kínálgatta vendégeit változatos italkészletéből, amely Snádler
engedélyével és Lajtos vezértitkár figyelmességéből a fogyasz-
tástól függően újra és újra kiegészült a Radius reprezentációs
kerete és egyéb pénzügyi keretek terhére.
Vízválasztói tartózkodásának első három hónapjában Foga-
rasi-Kiss a mészkősziklák tetejéről megfestette a város és a Ra-
dius Művek látképét, s az impresszionizmus és a realizmus je-
gyeit egyaránt magán viselő festmény a vezérigazgatóság ta-
nácstermének falára került. Felajánlotta Snádlernek, hogy meg-
festi az ő és a felesége portréját is, de a vezérigazgató nem volt
hajlandó ilyesmire, s az asszony mellképe se készült el, mert
bizonyos idő után Vivi egyrészt elunta a több órás üléseket, más-
részt többször is megjegyezte, hogy nem tetszenek neki a róla
készült vázlatok. Fogarasi-Kiss a félbemaradt portrét egyéb fél-
kész festményeivel együtt tette félre, mivel egy ideig úgyis szü-
neteltette munkáját, nemcsak Vivi miatt, hanem azért is, mert
márciustól a Radius Műveknek más szolgálatokkal lehe-
tett hasznára. Ekkor érkezett meg - korábban Párizsban, majd
a francia Riviérán megkezdett kooperációs megbeszéléseket kö-
vetően - az első, még csak kéttagú francia küldöttség, hogy Víz-
választón folytassa a tárgyalásokat.
A vendégeket elvitték a fővárosba is, de ott a két francia üzlet-
ember csakhamar megunta a silány sztriptíztáncosnőket, s mind-
kettő annak a kérésének adott kifejezést, hogy szeretne igazi ma-
gyar érdekességekkel megismerkedni. Végiggyönyörködték a
balatoni tájat, mértékkel élvezték a füredi, badacsonyi, somlói
borokat, majd - Vízválasztóra visszaérve - az egész napos tár-
gyalás után Snádler meghívta őket a művésztelepre, miután még
déltájban intézkedett, hogy Lajtos szállíttasson ki több láda kü-
lönféle italt a sofőrrel az alpesi házba. Fogarasi-Kissnek - annak
ellenére, hogy az italok érkeztéből látogatókra is következtet-
hetett - este hölgyvendégei voltak: két fiatal, izmos cigánylány
a városi művelődési ház népi tánccsoportjából. A két tempera-
mentumos, fiatal nőstény azonnal felkeltette a francia urak ér-
deklődését, akik örömmel zökkentek ki az egész napos megbe-
szélés tárgyilagos légköréből, s kikapcsolódásukra az alpesi ház
két műteremlakásánál alkalmasabb helyet keresve se lehetett
volna találni. Snádler korán hazahajtatott, de Kendlyt azonnal
visszaküldte a Chevrolettel a művésztelepre, hogy -- ha kell,
akár reggelig - a vendégek rendelkezésére álljon.
Monsieur Duvernet és monsieur Grürdaud ezután még több
mint egy hétig járt ki az alpesi házba, ahol Fogarasi-Kiss ellátta
őket itallal és mindig friss szendviccsel, ami délutánonként szin-
tén a vezértitkárság intézkedésére érkezett. se-
kély francia nyelvtudásával is betöltötte a tolmács szerepét,
majd észrevétlenül elhagyta a házat, kiült a vízpartra, szívta az
üde, esti levegőt, és hallgatta a sötétség neszeit, hiszen a két mű-
terem heverőin a két francia úr már nélküle is megértette magát
előbb a két cigánylánnyal, aztán más hölgyekkel, akiket -- a mű-
vésztelep házigazdájaként - szintén ő hívott meg a francia vendé-
gek felfrissítésére.
A két franciát követő más francia mérnökök és üzletemberek
után néhány svéd, holland, nyugatnémet szakértő is élvezhette
az alpesi ház vendégszeretetét, s ha nem külföldiek foglalták le
Fogarasi-Kiss estéit, gyakran akadtak látogatói a gyár magasabb
vagy kevésbé magas, de fontos beosztású vezetői közül, akik
természetesen szintén Lajtosnak, mint a vezértitkárság vezető-
jének tudtával jártak ki felüdülni a művész és hölgyvendégei
társaságába.
A Veres-patak jobb oldali ága minden második-harmadik tava-
szon megduzzad, s a századfordulóig gyakran el is öntötte az al-
sóvárost, a Vízválasztót érintő vasútvonalat ezért célszerűen úgy
tervezték, hogy az állomásra befutó sínek töltése egyben védő-
gát legyen a víz ellen. A töltésen belül - már tudatos városren-
dezési szempontoknak megfelelően - egyenes, egymásra merő-
leges utcák épültek ki, csupa kertes családi házzal, amelyekben
vasutasok, kistisztviselők, mesteremberek teremtettek otthont
maguknak. A kertek tavasztól őszig színesek és illatosak a sok
virágtól, s melegebb időben esténként mindenki a növényeit
locsolja, ki öntözőkannából, ki gumicsőböl.
ebben a városrészben virágnevet visel a legtöbb utca. A Re-
zeda utcát arról lehet messziről megismerni, hogy elején és végén
két-két nagyra nőtt jegenye rezgeti leveleit. Az utca csupa föld-
szintes háza közül. kifehérlik az egyetlen manzárdos épület;
amelynek kertje is különbözik a többi kerttől: elég széles út
szeli ketté, s itt parkol az a szürke Volkswagen mikrobusz, amit
ugyanúgy ismernek az egész városban, mint a ház gazdáját,
Baksa Bálintot és hét gyerekét, akiket tizenöt év alatt anélkül
szült neki dús hajú felesége, hogy elformátlanodott volna a sok
terhességtől.
Baksai Bálint kezdettől a Radius főkönyvelője. Zsírpárnás
arcával, jámbor - néha szinte együgyűnek tűnő - mosolyával
inkább hasonlít olyan kocsmároshoz, aki mindig ráfizet az üzle-
tére, mint elsőrendű pénzügyi szakemberhez, akinek évtizedek-
re visszamenően fejében van minden hatályos vagy érvénytelen
rendelet, végrehajtási utasítás és mindezek valamennyi módo-
sítása. A híradástechnikai iparban dolgozó kollégái körében
régtől arról nevezetes, hogy beosztottai nem ismerik az időszak
végi hajrát, ellenkezőleg, keze alatt a legidegesebb könyvelő
vagy más számviteli beosztott is előbb-utóbb rászokik a tem-
pós munkára és az ehhez elsajátítandó, higgadt magatartásra.
Baksa Bálint legrégebbi barátai se tudják eldönteni, hogy ott-
honról telepítette-e át a gyárba ezt a nyugalmat, ami nélkül meg
lehetne bolondulni hét gyerek között, vagy a munkahelyéről
táplálta-e át otthonába a szabályt, hogy mindennek megvan a
maga ideje, s ha az ember nem engedi kizökkenni magát az op-
timális ütemből, sohase fogja a haját tépni idegességében. Pon-
tosság, fegyelem, egyenletes tempó - ezek Baksa Bálint törvé-
nyei, amelyeket sohase hangoztat, de folyton érvényesíteni tö-
rekszik.
Ami feletteseit illeti, velük szemben mindig csak egyetlen
igénye volt: ne avatkozzanak bele zavaróan a munkájába. Ezt
az igényét se hangoztatta soha: amíg Lády Zoltán állt a Radius
Művek élén, nem kellett szóba hoznia, a vezérigazgató-válto-
zást követően pedig nem látta értelmét, hogy kérje vagy köve-
telje. Ötvenhat éves volt, amikor Snádlert kinevezték Vízválasz-
tóra, s nagy emberismeretével gyorsan tisztázta magában, mi-
hez kell igazodnia ezután. Viselkedésében és munkavitelében
maradt, aki volt, gondolatait pedig megtartotta, s ezzel a maga-
tartással elkerülte, hogy akár egyetlenegyszer is ellentmondani
kényszerüljön az új vezérigazgatónak. Amint tudomására ju-
tott, hogy Snádler a vezértitkárság keretében megszervezteti a
vállalati szuperrevíziót, azonnal rájött, hányadán áll vele: Snád-
ler tapasztalt vezető, aki nemcsak a kiskapukat, sőt, a legkisebb
kapukat ismeri pontosan, de azt a gyakorlatot is megtanulta al-
kalmazni, hogy az esetek döntő többségében minden ügyből
csak akkor lesz ügy, ha a főnök, mondjuk a vezérigazgató,
ügyet akar csinálni belőle, s ami még lényegesebb, Snádler az a
fajta, aki nemcsak ellenőrizni nem hagyja magát a főkönyvelője
által, de arról is gondoskodik, hogy a főkönyvelő - teljesítve az
államtól ráruházott kötelességet - az állami fegyelmet biztosító
és érvényesítő intézkedéseinek is csak a vezérigazgató útján sze-
rezhessen érvényt. Ezután, a személyi változások, illetve többek
hatáskörének szűkülése vagy bővülése láttán, Baksa Bálintnak
nem okozott nehézséget, hogy megfejtse a viszonylag egyszerű,
gyakorlatilag mégis nehezen áttekinthető módszertant, neveze-
tesen a dolgok olyatén kuszálását, hogy a bizonylati fegyelem-
ben se legyen elsimíthatatlan hiba, de ami miatt megsértették,
a célt is elérjék. Tudta, hogy sziszifuszi munkával, az Elektro-
nika II. rekonstrukciójával összefüggésben is, a Radius Művek
balatonfüredi üdülőjének hirtelen megvásárlásával és korszerű-
sítésével kapcsolatban is ki tudná deríteni a tehergépkocsik fu-
varjainak, az építőanyagok mozgásának vargabetűs szabályta-
lanságait, de azt is tudta, hogy közben hozzáértő kezek úgy ku-
szálnák tovább a szálakat, hogy a nagy apparátust igénylő vizs-
gálat végén legfeljebb egy-két kis csirkefogó nyaka maradna a
hurokban.
Mindössze kétszer engedett a hiúságának, ezekben az esetek-
ben is éppen csak éreztetve Snádlerrel, hogy az ő szeme könnyen
megakad bizonyos anyagkönyvelési ellentmondásokon. A ve-
zérigazgató tudomásul vette főkönyvelője észrevételeit, s to-
vábbi kivizsgálásra a vezértitkárságnak adta át az ügyeket. En-
nek utána - a kipróbáltnál is szűkebb baráti körben - Baksa
egyetlen ízben hajlandó volt elmondani véleményét és tapasz-
talatait, de mindjárt meg is bánta, hogy hagyta elszabadulni a
nyelvét. Barátai - köztük Lissai Péter és Ugron Sándor - a be-
csületére, közismert tisztességére hivatkozva vetették szemére,
hogy ő az egyetlen ember, aki képes a disznóságok tételes bizo-
nyítására, s mégis hallgat. Névnapja lévén, többet ivott szoká-
sos három-négy deci vörös boránál, s másnap ennek tudta be
mély ségesen szégyellni való szavait, amelyek igazak ugyan, de
még a barátai előtt se hangozhattak volna el az ő szájából. Ug-
ron Sándor csak a névnapja miatt jött haza hét végére a pártfő-
iskoláról, s már vasárnap vissza is utazott, tehát huzamosabb
ideig nem kellett újra a szemébe néznie, így csak Lissai Pétert
kezdte kerülni, nehogy már a látása is eszébe juttassa, amit a
névnapján motyogott az ötvenkilenc évéről, a hét gyerekéről,
a Lády Zoltán sorsával fenyegető szívéről meg végül arról - s
ezt a néhány szót rühelli leginkább -, hogy a főkönyvelői szé-
kéből akar nyugdíjba menni, s nem akármilyen csökkentett ke-
reset alapján járó nyugdíjból akarja végignyomorogni az öreg-
ségét. Ha Lissai Pétert sikerül is kerülnie, nem ritkán bizonyos
viszolygással gondol a fejlesztési főmérnök, Bojtár Pista hama-
rosan esedékes hazatérésére, éppen amiatt, mert - a Havannából
küldött levelek szerint - Bojtár őt továbbra is legközelebbi ba-
rátai egyikének tekinti.
Látszólag semmiben sem különbözik tehát Baksa Bálint ko-
rábbi önmagától - munkatársai körében nyugodt és kedélyes,
minden nyári este sokáig öntözi virágait a kertben, s vasárna-
ponta kirándulni viszi feleségét és hét gyerekét a Volkswagen
mikrobuszon-, de akik még hajlamosak arra is emlékezni, hogy
Lády Zoltán idejében a gyár vezetőinek hétfői eszmecseréjén -
amit Snádler rendelkezésére kollégiumnak hívnak - ez a csön-
des ember, a maga higgadt modorában, az igazgatóval is, má
sokkal is gyakran összevitatkozott, ma már csak bizonyos be-
idegződött reflexnek engedelmeskedve fordulnak felé a hétfői
megbeszéléseken egy-egy olyan pillanatban, amikor valahogy
természetes lenne, hogy a főkönyvelő is hallassa véleményét az
amúgy is egyre sekélyesebb megbeszéléseken.
A Veres-patak mindkét ága mentén több tucatnyi horgászkuny-
hó és pecapad sorakozik, közelebb-távolabb egymástól. A Ra-
dius horgásztársaságának országszerte híre van, tagjai számos
versenyt nyertek. A horgászsport hívei körében a Duna és a
Tisza meg más messzi folyók mentén is közismert Hubert Antal
neve, akit Vízválasztón is nagyra becsülnek a pecázók, pedig
ritka eset, hogy egy horgász a saját pátriájában is próféta legyen.
Szombat délutánonként a főutca járókelői mindig találkoznak
ezzel a zömök, szeplős emberrel, aki - hacsak nem védi tilalmi
idő a halakat - jobb lábát húzva sántikál ki a városból, vállán
vízhatlan tokban a botjaival, vízhatlan zsákban az egyéb felsze-
reléseivel. Sokan köszöntik, hiszen jóformán mindenki ismeri:
ő a Radius személyzeti főnöke. Tudják a megrokkanása törté-
netét is, 1944-ből, amikor kommunistagyanús elemként tartóz-
tatta le a Gestapo, majd átadta a nyilasoknak, akik bevágták egy
menetoszlopba, és útnak indították Németországba. A fegyve-
res őrség, amely a foglyokat kísérte, sokallhatta a létszámot, s
naponta gondoskodott a rábízott menetoszlop ritkításáról. Az
agyonlövetésre kijelölteknek maguknak kellett megásniuk a
gödröt valahol az út mentén, s a hullákra a másnap kivégzendők
kapartak földet. Hubert a golyókból csak a lábába kapott kettőt,
de eszméletlenül esett össze. Reggel ujjnyi földréteg alatt éb-
redt, s lassan elhitte, hogy él. Meg is maradt, de jobb lába meg-
rövidült, térdben pedig meg is bénult a golyóktól. Amikor a fel-
szabadulás után újra megjelent Vízválasztón, sokan arra számí-
tottak, hogy ő lesz a könyörtelen bosszúálló, aki nemcsak az itt-
hon ragadt néhány nyilast, de azokat is börtönbe juttatja, akik
hosszabb-rövidebb ideig hajlamosak voltak hinni a németek
győzelmében. Hubertnek lett is volna ehhez hatalma, hiszen a
demokratikus rendőrségen a politikai ügyeket bízták rá, ő azon-
ban nemcsak arra használta fel beosztását, hogy hosszabb-rövi-
debb időre megszabadítsa a várost bizonyos valóban jobboldali
elemektől, de arra is, hogy lehetetlenné tegye olyan emberek
meghurcolását, akik ellen a feljelentést személyes bosszú diktál-
ta. 1949 -ben hirtelen parancsra át kellett adnia munkakörét egyik
beosztottjának, ugyanakkor át kellett vennie a köztörvényes
bűnügyeket. Rövidesen letartóztatták, s államellenes szervez-
kedés vádjával kilencévi börtönre ítélték. 1954-ben amnesztiá-
val szabadult, 1956-ban megsemmisítették a perében hozott íté-
letet, s rehabilitálták, majd - több mint nyolchónapos kórházi és
szanatóriumi kezelés után - 1957 tavaszán került vissza Vízvá-
lasztóra. Az ajánlatot, hogy lépjen vissza a rendőrség köteléké-
be, megrokkant egészségére hivatkozva nem fogadta el, de a
nyugdíjaztatás lehetőségével sem élt. A Radius szervezése, majd
indulása idején előbb a munkaügyi csoportot, később az osz-
tályt vezette, 1960-ban pedig a személyzeti osztály vezetésével
bízta meg Lády Zoltán, aki már jóval korábban felfigyelt ennek
a sokat szenvedett rokkantnak az emberismeretére is, körülte-
kintő emberbecsülésére is. Bár később, egy-egy fegyelmi ügy
során, bosszúságában káromkodva jelentette ki, hogy kár volt
ilyen széplélekkel kezdenie, aki ott is enyhítő,körülményeket ke-
res, ahol a legkeményebb intézkedésre van szükség, egyszer se
fordult meg a fejében, hogy le is válthatná - ha másért nem, gya-
kori betegeskedése miatt.
Miután Snádler megérkezett, a személyzeti főnök fáradhatat-
lanul igyekezett segíteni neki, hogy általában is pontos áttekin-
tést szerezhessen a vállalat személyi ügyeiröl, meg egyenként is
pontos képet kapjon mindazokról, akik nagyobb vagy kisebb
kulcspozíciókat töltöttek be, s így elsősorban érdekelték az új
vezérigazgatót. Csakhamar észre kellett azonban vennie, hogy
Snádler már nem közvetlenül tőle informálódik, hanem ha meg
akar tudni valamit, Lajtos útján teszi fel a kérdéseket. A dolgok
ilyetén alakulását hamarosan követte az ügyrendi intézkedés,
amellyel Snádler a vezértitkárság keretébe vonta a személyzeti
osztályt. Hubert, több napos töprengés után, jogának és köte-
lességének érezte, hogy a személyzeti osztály helyzetének meg-
változását és egyéb tapasztalatait a városi pártbizottság tudo-
mására hozza; ahol tudomásul is vették a történteket és a véle-
ményét, de egyúttal közölték vele, hogy egyrészt nem látják
szükségesnek, másrészt nem is áll módjukban, hogy beleszól-
janak a Radius vezérigazgatójának voltaképpen nem is támad-
ható intézkedéseibe. Ugyanilyen választ több ízben is kapott
Hubert, amikor a későbbiekben már kifejezetten panasszal for-
dult a pártbizottsághoz, kifogásolva, hogy Snádler gyáregység-
vezetőket és más kulcsembereket vált le anélkül, hogy őt, a sze-
mélyzeti főnököt megkérdezné, aki pedig bizonyára le tudta vol-
na beszélni helytelen intézkedéseiről, amelyekkel kipróbált mű-
szaki vezetőket mozdított el helyükről, s cserélt fel bizonyítot-
tan kisebb képességü és vezetői adottságok tekintetében is ki-
fogásolható pártfogoltjaival.
Amikor sor került Komáromi Kolos, a műszaki igazgató el-
mozdítására - akit egyébként a külkereskedelmi minisztérium
örömmel vett át -, Hubert elvesztette türelmét, s rászánta ma-
gát, hogy kenyértörésre vigye a dolgot. A Radius pártbizottsá-
gának ülésén - már Ugron Sándor távozása után - hosszú és
indulatos felszólalásban támadta a vezérigazgatót, s arra számí-
tott, hogy az ülést követően Snádler intézkedni fog az ő levál-
tásáról is. Ehelyett a vezérigazgató előbb a pártbizottság ülésén
magyarázta el - fáradt hanghordozással és minden indulat nél-
kül -, hogy intézkedéseit gondos megfontolással hozta meg,
közölve egyúttal, hogy jogainál fogva nincs szüksége arra, hogy
átnyúljon Hubert elvtárs feje fölött". Egyébként - tette hozzá
elmúltak azok az idők, amikor, a személyi kultusz légköré-
ben, mindenható volt a személyzetis, kezében az emberek sor-
sával. Sajnálja - fejezte be kedvetlenül -, hogy erre a változásra
éppen Hubert elvtársat kell emlékeztetnie. Ettől a naptól már
Lajtos útján se vette igénybe Hubert munkáját.
Hubert Antalnak bele kellett törődnie, hogy Snádler nem
váltja le, s - éppen leváltása hiányában - nem követelhet vizsgá-
latot maga ellen, amely vizsgálat során terítékre kerülhetne a
vezérigazgató egész káderpolitikája. Sokáig forgatta magában
a gondolatot, hogy kérje nyugdíjaztatását, de mivel ebbe a szán-
dékába kemény akaratú felesége is beleszólt - többször is emlé-
keztetve, hogy ő már éppen eleget szenvedett, szűkölködött,
sőt, nélkülözött, mégpedig éppen a férje miatt -, minden ma-
radt a régiben. Hubert hamarosan azon vette észre magát, hogy
már nem a fáradtságát kipihenni jár le horgászbotjaival a vízre,
hanem az egyik semmittevést váltja fel a másikkal, amikor üres
íróasztala helyett a Veres-patak sima vagy széltől borzolt vizét
bámulja maga előtt, s arra a kimondatlan kérdésére se kellett vá-
laszt keresnie, miért sántikál fáradtan haza a gyárból is, vízparti
horgászhelyéről is. Utközben ugyanúgy köszön, vagy fogadja
a köszönéseket, mint két-három évvel korábban, legfeljebb ma
már senki se állítja meg az utcán kisebb-nagyobb gondjával,
hiszen az emberek minek fordulnának olyan valakihez, akinek
semmi hatásköre: se használni, se ártani nem tud senkinek Víz-
választón . . .
Az eső elállt, de a felhők vastag tömegei még egymást kergetve,
és egymást fedve jöttek, jöttek a csatorna irányából. Az Austin
szélvédőjére sűrű párák csapódtak. Bojtár újra bekapcsolta az
ablaktörlőt.
- Nem fáztok? - nézett előbb Rozikára, majd hátra, a fiára.
A két egyforma, bogárfekete szempár feléje fordult. Rozika
megrázta fejét, a gyerek barna képén gyors fintor futott át,
majd cinkosan hunyorított:
- Ronda idő, de anya Camagüey ben is fázott. Pedig ott negy-
ven fok volt . . .
Bojtár visszahunyorított. Két éve vitte körül Rozikát és a fiút
Kuba tartományain. A srác akkor kilencéves volt, éppen csak
meg tudta értetni magát spanyolul, de ha frissítőt kellett szerez-
ni az üres üzletekben, peregni kezdett a nyelve. Camagüeyben is
ő mentette meg az anyját, amikor Rozika didergett kínjában a
forróságtól és a levegő szinte százszázalékos relatív páratartal-
mától.
A széles aútóúton szemből kamionok követték egymást,
óriási, nyerges szerelvények. Párafüggönyök szálltak együtt a
konténerekkel és a leponyvázott szállítmányokkal.
- Mennyi még Doverig?
A gyerek maga mellé nyúlt, ölébe vette a térképet.
- Negyven lehet . . . Lemérjem?
- Hagyd . . .
Krémszínű Bentley előzte meg az Austint, legalább kilencven
mérföldes sebességgel. A gyerek felkapta fejét a fütyülő-sister-
gő hangra, s utánabámult a fehér árnyéknak, amely máris alig
látszott a nehéz vízfelhőtől, amit maga után húzott.
- Azannya! - kiáltott fel, s nyelt egyet utána.
Bojtár rápillantott Rozikára.
- Egy ilyen megfelelt volna? - intett előre az állával.
Rozika vállat vont.
- Hagyjuk . . .
Bojtár rásimogatott a kezére. Hagyjuk . . . Most már úgyis
mindegy. Rozika majd megszokja ezt az ezernyolcszázas Aus-
tint. Viszonylag kis kocsi, mutatósabbnak gondolta, amikor
még Havannában kiválasztották a prospektusból. Csinos for-
májú, relatíve olcsó is, ez derült ki a prospektusból, meg az is,
hogy erős motor, strapabíró konstrukció. Szemtől szembe, már
a Piccadillyn, a szalonban sorakozó, tucatnyi nagy kocsi kö-
zött, szerény kis járgánynak látszott. Nem lehetett nem észre-
venni Rozika arcán a csalódást. Nem szólalt meg, hogy nagyob-
bat, mutatósabbat vagy tekintélyesebbet szeretne, de ahogy a
szeme lopva sorra vette a szinte kétszer akkora Fordokat, sőt,
az Austin gyártmányok közül is a sokkal méltóságosabb Prin-
cesse-t, fekete,szemében benne volt a vágy, hogy ezek közül a
nagyok közül valamelyik, az lenne az igazi . . . Amikor Márkus
doktornak tavaly lejárt a kiküldetése, és hazament Havannából,
a megtakarított dollárjaiból Stuttgartban vett kocsit, gyönyörű,
hófehér Diesel Mercedest, közvetlenül a Mercedes gyártól. Ka-
rácsonyra, üdvözlő kártya helyett, levelezőlap nagyságú fény-
képet küldött a Mercedesről és a családjáról. Öten feszítettek a
hosszú, fehér kocsi mellett . . .
- Te ebben az Austinban is tetszeni fogsz otthon.
A fényes, fekete szempár bosszúsan villant. Rozika szép fejé-
nek hirtelen mozdulatától Iibbent egyet nyaka körül a vörös-
barna sörény.
- Mondtam, hagyjuk. Egyszer már megmagyaráztad . . .
Valamivel több mint háromezer dollárt spóroltak meg Ha-
vannában. Az ezernyolcszázas Austin ára 2750 dollár. A Bri-
tish Leyland ügynökség az ajánlatában azt írta, hogy módjában
áll tizenöt százalék diplomatakedvezményt és tíz százalék export-
kedvezményt adni. a különbségből
telik pótalkatrészekre, és végig Nyugat-Európán se kell fillé-
reskedniük.
A gyerek megbökte a hátát.
- Azt mondtad, tankolni fogunk. - Kimutatott az ablakon,
a közeledő töltőállomás felé. - Itten?
Bojtár elmosolyodott.
- Itt. - Lekanyarodott balra, a kisegítő sávra. A srác ismét
akcióba léphet. Mindhárman meglepődtek Londonban, ami-
kor már a szálloda recepcióján - Hotel Astra, Bankstone Gar-
dens ro. - kiderült, hogy hiába az ő bőséges szókincse, István
tud igazán angolul : a havannai iskolában a spanyol mellett a hét-
köznapok angolját is megtanulta, s mihelyt erre rájöttek, a gye-
rek azonnal beletalálta magát tolmácsi minőségébe. - Nos . . .
Megállt a kocsival, kipattintotta a tank nyílásának fedelét, s
kinyitotta Istvánnak a hátsó ajtót.
- Intézkedjen uraságod.
A gyerek kiugrott, felnézett a kétméteres kútkezelőre, és gyors
szóval megmagyarázta, hogy olajcsere nem lesz, csak benzint
kér. A nagy ember komolyan bólintott, s nyomatni kezdte a ben-
zint a tartályba. István ott maradt mellette, komoly képpel, fél
szeme az automata számlálóján, jobb keze a,zsebében, ahol a
vagyonát őrzi. A benzinkutas ember rántott egyet az overállján,
s kérdezett valamit a gyerektől. István újra felnézett rá, s amíg
felelt, megnézte magát az Austin ablaküvegének tükrében. In-
tett is, valahová a háta mögé, s ha nem is hallatszottak be a ko-
csiba a szavak, a mosolyából és a kézmozdulataiból ki lehetett
találni, hogy a kútkezelő azt kérdezte, hol szerezte a kreolbarna
színét, s ő azt magyarázza büszke-sebesen, hogy Havannából
jönnek, írom Cuba, előbb Prágába repültek, onnan másik gép-
pel átjöttek Londonba, és most mennek haza, Magyarországra,
előbb át a Csatornán, aztán Calais, Boulogne-sur-Mer, Párizs,
Troyes, Bázel, Zürich . . .
A srác zavartan elhallgatott, s mindjárt be is kopogtatott a
kocsi ablakán. Bojtár lehúzta az üveget.
- Apa, hogy mondják azt angolul, hogy osztrák Alpok?
- Austrian Alps.
- Yes, thank you . . . - István visszafordult a kútkezelőhöz,
aki éppen kikapcsolta a töltőt, s mondta tovább : - Salzburg,
Viena and the hungarian frontier, after that our country, Hun-
gary, do you understand?
A kétméteres óriás megfontoltan bólogatott, s amikor a gye-
rek kezet nyújtott neki, csaknem elfeledkezett a benzin áráról.
Bojtár kinyújtotta a pénzt, s rámosolygott a fickóra, aki ud-
variasan becsukta István után a hátsó ajtót.
A kutak sora mögött, nagy gyep közepén, csupa üveg büfé
fénylett a gyönge napfényben, ami tankolás közben kezdett át-
derengeni a ritkásabb felhőkön.
- Isztok valamit? - nézett előbb Rozikára, majd a gyerekre.
Rozika az órájára pillantott.
- Nem vesztünk időt?
- Majd erősebben rálépek a gázra.
Megkerülte a kutakat, és beállt a drug-store elé, a többi par-
koló kocsi közé. Vállának, derekának jólesett, hogy kiszállha-
tott a kormánytól, és nagyot nyújtózhatott.
Rozika felnézett az égre. Fáradt az arca. Ilyenkor láthatókká
válnak szeme körül a barna bőr máskor észrevehetetlen vonal-
kái, amikből öt év múlva vagy tíz év múlva ráncok, már ügyes
krémekkel se eltüntethető szarkalábak lesznek.
Átfogta Rozika vállát.
- Ma már nem esik többet.
- Bár igazad lenne. Amióta itt vagyunk, mindig esik. Ha még
egy napig kell esőben csatangolni, megutálom Londont.
A gyerek közben előreszaladt, s már a drug-store lépcsőjéről
integetett, hogy igyekezzenek..
A kocsisorból, a csupa fekete vagy sötétebb árnyalatú autó
közül előfehérlett egy ezerötszázas Fiat. Rozika szeme rebbent
egyet.
Bojtár elmosolyodott.
- Ennek olasz a rendszáma.
- Miért mondod? - villant idegesen a két nagy, fekete szem.
- Mert sejtem, mire gondoltál.
Miért gondoltam volna rá?
- Az allergiád . . .
- Már nem vagyok allergiás rá. - Rozika megállt, s kivett egy
cigarettát a kézitáskájából. - Egyébként egyáltalán nem való-
színű, hogy Vivi még mindig azzal a kocsival jár. De ha igen,
az is közömbös. Csak téged hagyjon békén.
- Ki?
- Vivi.
Bojtár nevetett.
- Eddig csak Snádlertől féltettél. Most már őnagyságától is?
Korrekt az az asszony az urával, a nagy korkülönbség ellenére,
nem kezd ki senkivel, a legkisebb gyanúra se adott okot soha,
olvashattad azokban a levelekben . . .
- Nem olvastam.
- Ha kikezdett volna valakivel, vagy ha tán hagyta volna,
hogy hírbe keverjék, olvashattál volna róla. Vízválasztón ne
tudnák?
A kocsiban észre se vette, hogy fáj a feje. Tüzet adott Roziká-
nak, újra átfogta a vállát, és úgy vezette, hogy kikerüljék a lá-
buk alatt fénylő víztócsát.
- Minden jel szerint kizárólag egymásnak élnek.
- Mi ütött beléd? - nézett fel rá Rozika.
- Kiújult az a szokásom, hogy csupa jót mondjak mindenki-
ről, aki eszembe jut.
- Éppen róluk . . .
- Miért ne? Minden tapasztalat azt bizonyítja, hogy eszményi
házastársak.
Kinyitotta Rozika előtt a drúg-store vastag üvegajtaját.
Érdekes: Vízválasztón gyorsan kiderítették, hogyan és miért
került Snádler a Radiusba, de arról, hogy ki volt korábban,
senki nem tud semmit.
A háború vége felé, 1944-ben, Snádler Endre vasesztergályos
huszonöt éves volt. Budapest Józsefvárosban, a Danka és Társa
cégnél dolgozott. Mivel a kis üzem - összesen negyven embert
foglalkoztatott - hadimegrendeléseket teijesített, munkásainak
többségét már a háború elejétől felmentették a katonai szolgálat
alól, kivéve azokat, akik - megszegve a cégtulajdonosok rendel-
kezését és a belépéskor önként aláírt kötelezvényüket - hagyták
magukat beszervezni a vasasszakszervezetbe. Danka és Társa nem
foglalkoztatott szervezett munkásokat, s akiről ez előbb vagy
utóbb kiderült, annak nemcsak felmondtak, de egyúttal az
üzem katonai felügyelőjéhez is javaslat ment, hogy az illetőt hív-
ják be frontszolgálatra. Snádlert ilyen veszély nem fenyegette.
Miután apja, aki vasutas volt, 1938-ban nyugdíjba vonult,
beköltöztek egy újlipótvárosi bérkaszárnya alagsorába, ahol el-
vállalták a házmesteri teendőket. Nyugdíjaztatását követően az
öreg hamarosan meghalt, s a házmesterség Snádler beteges any-
jára maradt, aki éjjel mindahányszor dideregve kelt ki takarói
alól, ha kaput kellett nyitnia. Snádler szánta az anyját, de az in-
gyen lakással járó házmesterséget is sajnálta volna feladni, ezért
maga vállalta az éjszakai kapuzást. Bírta is a strapát, erős, fiatal
szervezete nem érezte meg a folyamatos alvás hiányát. Bent az
üzemben a munka sem az eszét, sem az erejét nem vette külö-
nösebben igénybe : állandóan nagy szériás munkákat kapott -
harckocsik és terepjáró teherautók javításához gyártottak kü-
lönböző méretű csapszegeket -, s két széria között nemegyszer
arra is jutott ideje, hogy tíz percet vagy negyedórát bóbiskoljon
az egyik szerszámszekrény takarásában.
1944 nyarán - a Budapestet ért egyik angolszász légitámadás
során - a Danka és Társa cég is bombatalálatot kapott. A helyre-
állítás lassan haladt, s akiket időlegesen nem lehetett ellátni mun-
kával, szabadságra küldték. A hirtelen rászakadt szabad időt
Snádler igyekezett hasznosan eltölteni. Megállapodott apja
egyik kollégájával, aki már szintén nyugdíjas volt, s vasúti sza-
badjegyét kihasználva, rendszeresen járt vidékre élelemért, hogy
segít a szállításban, s ennek fejében részt kap a haszonból is.
A Budapestre hordott élelmiszernek nem kellett piacot keres-
niük. Miután a németek megszállták Magyarországot, a Sztó-
jay-féle csatlós kormány gettókba terelte a zsidókat, majd el-
kezdődött a kiirtásra szánt emberek Németországba hurcolása
is: Budapesten az országos helyzettel szemben csak az volt a
különbség, hogy - a fővárosról lévén szó - itt a zsidókat egye-
lőre sárga csillaggal megjelölt házakba kényszerítették, de a
csillagos házak lakóira is csaknem ugyanolyan súlyos megszorí-
tások és korlátozások vonatkoz tak, mint a vidéki gettók lakói-
ra. A zsidókat nyomorító intézkedések főleg az élelmiszerellá-
tásban okoztak gondot a csillagos házakban zsúfolódó embe-
reknek, akik egyre több s hamarosan minden áldozatra készek
voltak, hogy legalább viszonylag elegendő élelemhez jussanak.
A legtöbb zsidó család rendelkezett anyagi tartalékokkal, s
azoknak, akik bizonyos kockázatot vállalva, hajlandóak vol-
tak élelmet szállítani a csillagos házakba, az élelemért magas árat
fizettek pénzben vagy - a viszonyok mind fokozódó súlyosbo-
dásával - aranyban, ékszerben.
1944 október tizenötödikéig az öreg vasutas és Snádler vi-
szonylag kevés kockázattal üzletelt: Mindenesetre a haszon sok-
szorosan meghaladta a vállalt kockázat mértékét. Snádler na-
ponta számolta pénze gyarapodását, s azzal biztatta öreg anyját,
hogy a saját kis kertes családi házat, amit egész életük munkájá-
val nem sikerült elérniük, ő hamarosan megszerzi neki. Október
tizenötödikétől azonban - miután a német megszállás a nyilas
hatalomátvétellel súlyosbodott - Budapesten is elszabadult a
pokol: a zsidók zömét már a fővárosban is gettóba zárták, s a
nyilas razziázókkal szemben a semleges országok követségei
által védett csillagos házak már viszonylagos biztonságot sem
nyújtottak. Az öreg vasutas ekkor - jó orral - abbahagyta az
üzletet. Snádler meghallgatta ugyan társa figyelmeztető szavait,
de úgy kalkulált, hogy mivel az öreg kilépett az üzletből, ezzel
arányosan nőnek az ő lehetőségei. Ekkoriban ugyanis már nem
ő szállította Pestre az élelmet, hanem csak átvette a csomagokat
azoktól a vasutasoktól, akik előbb az öreggel együtt, majd az
öreg nélkül, és már kizárólag neki szállítottak. Elegendő élet-
tapasztalat híján, és az egyre magasabb haszonkulcstól elvakul-
va, képtelen volt a veszélyek józan mérlegelésére. Túlbecsülte
magát, azt hitte, hogy elég óvatos és ügyes, s ezt a hitét nem
utolsósorban arra alapozta, hogy ismerte a környék nem egy
nyilas pártszolgálatosát, akik - tapasztalatai szerint - nemcsak
szemét alakok, de förtelmesen buták is voltak.
November elején csípték el a nyilas fegyveresek, szerencsét-
lenségére ékszerekkel és több mint kétezer pengővel a zsebében.
Azonnal hazahurcolták, feltúrták a házmesterlakást, ahol-a ké-
sőbb felvett jegyzőkönyv szerint - nyolcezer pengő értékű ék-
szert és több mint ötezer pengő készpénzt találtak. Valójában
csaknem kétszer ennyi ékszer és tizenkétezer pengő került a ke-
zükbe, de feljebbvalóiknak csak a jegyzőkönyvbe vett mennyi-
séget adták át.
Snádler töredelmes vallomást tett, s a zsidófaló újságokban
olvasott frázisókra emlékezve, azt vallotta, hogy a zsidók ron-
tották meg, kihasználták az emberségét, amikor - legelőször -
rávették, hogy élelmet szerezzen a csillagos házakban éhező gye-
rekeknek, s ezt az első esetet követően zsarolni kezdték: felje-
lentik, ha nem szállít továbbra is. Ilyen értelmű vallomásaival
azonban nem jutott volna sokra, ha közben beteg anyja - aki
éppen a fiát ért szerencsétlenség miatt kapott valahogy erőre -
nem talál rá egy távoli rokonára, aki időközben Ujpesten nyilas
körzetvezető lett. Az öregasszony kétségbeesett könyörgésére
a körzetvezető közbelépett Snádler érdekében, akit így egyelőre
nem állítottak bíróság elé. Mivel a front egyre közeledett a fő-
városhoz, és a nyilasok lába alatt égni kezdett a talaj, Snádler
hamarosan a sopronkőhidai fegyházban találta magát, számos
budapesti politikai fogollyal együtt, akiket a nyilasok szintén
átszállítottak a nyugati határszélre.
A börtönben nem sokat törődtek vele. Mivel jó erőben volt,
s nem tartozott a prominens politikai foglyok közé, beosztották
házi munkásnak. Ebben a minőségében kübliket hordott, részt
vett a kaja kiosztásában, s az is kötelessége volt, hogy nyitva
tartsa a szemét és a fülét. Snádler a házi munkások közül sem-
miben sem tűnt ki, de panasz sem volt rá, tette a dolgát, s aján-
déknak tekintett minden újabb napot, amikor ismét nem hívat-
ták, hogy viselt dolgairól faggassák, vagy bíróság elé állítsák,
Időközben Budapesten a bérház, ahol anyja lakott, ágyú-
vagy bombatalálatokat kapott, kigyulladt, s akik a házban éltek,
néhány kivétellel odavesztek, köztük Snádler anyja is. Akik
,megmaradtak, az ostrom végéig ott húzták meg magukat, ahol
tudták, majd a főváros felszabadulása után szétszóródtak, hiszen
szikrányi reményük se lehetett, hogy a romba dőlt bérkaszárnya
valaha is felépül. Az öreg és beteg házmesterné maradványait
tömegsírba földelték el, de arról semmi nyom nem maradt, hogy a
sok tömegsír közül melyikbe dobták.
1945 tavaszán Snádlert, a sopronkőhidai fegyház számos rab-
jával együtt, Ausztriába vitték, ahol már végképp nem tartot-
ták számon, így lassanként hinni kezdte, hogy minden megpró-
báltatás ellenére is a szerencse fia, Hitében végleg az a pecsétes
papír erősítette meg, amit a tábor felszabadulása után kapott az
illetékes szovjet katonai hatóságtól. Az írás igazolta, hogy Snád-
ler Endre politikai fogoly volt a sopronkőhidai fegyházban, s
ilyen minőségében joga van arra, hogy minden illetékestől se-
gítséget kapjon. A papír mellé Snádler egy öltözet magyar baka-
ruhát is szerzett, s végre levethette a csíkost.
Alig egy hónap múlva a volt politikai fogoly jelentkezett Bu-
dapesten a Nemzeti Segély illetékes irodájában, ahol egy nafta-
linszagú civil ruhát és némi készpénzt utaltak ki neki. Itt egy
tisztviselő, akit a kommunista párt delegált a Nemzeti Segély-
hez, arra is felhívta figyelmét, hogy haladéktalanul jelentkezzék
a kommunista párt budapesti központjában, ahol majd gondos-
kodnak róla, hogy olyan munkát kapjon, amivel eredményesen
szolgálhatja a demokratikus Magyarország építését, a reakció és
a fasizmus végleges megsemmisítését.
Snádler négy napig gondolkodott, jelentkezzék-e a budapesti
pártházban. Időközben egyre a várost rótta, anyja után kuta-
tott, majd amikor bele kellett törődnie, hogy az öregasszony
meghalt, a sírját kereste, de arról se tudott meg bizonyosat, hol
nyugodhat. Egyik délelőtt a Teleki téri feketepiacon összeakadt
egy nagy darab sofőrrel, aki Kendly néven mutatkozott be, s
mivel egyedül érezte magát a birtokát képező romlakásban,
meghívta magához Snádlert. A szomszéd romházban találtak
két lyukas matracot, s ezzel az új lakó fekhelyhez is jutott.
Barangolás közben Snádler mindennap átböngészte az újsá-
gokat, tájékozódni akart a helyzetről és a lehetőségekről. Az
egyik riportban arról olvasott, hogy 1944 novemberében és de-
cemberében több antifasiszta ellenálló csoport is harcolt Buda-
pesten, s tagjaik csak fedőnevükön ismerték egymást: az egyik-
nek Szír volt a fedőneve, a másiknak Sabu, és így tovább. A ri-
port sajátos gondolatmenetet indított el Snádler fejében, majd
töprengéseit újabb momentum is befolyásolta. Fárasztó csatan-
golásainak egyik délutánján ragyogóan sütött a nap, jólesett le-
ülnie a Múzeum kertben. Néhány lépésnyire tőle két idősebb
férfi napozott a fűben. Akarva-akaratlanul hallotta, mit beszél-
nek. Olyasmiről volt szó, hogy a kommúnisták és a nyilasok kö-
zött csak az a differencia, hogy a nyilasok csak a zsidók vagyonát
vették el, a kommunisták pedig minden pénzes ember értékeit
ki akarják sajátítani, függetlenül attól, zsidó-e az illető vagy
sem. Ezek a szavak szeget ütöttek Snádler fejében, s mire elszán-
ta magát, hogy elmenjen a budapesti pártházba, kikalkulálta,
hogy semmiképpen nem válik javára, ha ott azzal indokolja le-
bukását, hogy pénzes zsidóknak szállított élelmet . . .
A budapesti pártbizottságon egy alacsony, rokonszenves nő
elé került, aki elolvasta a szovjet parancsnokság által kiállított
szabadulási papírt, majd kérdéseket tett fel. Snádler szűkszavúan
felelgetett. Szerényen hangsúlyozta, hogy az elvtársnő ne te-
kintse őt hős antifasiszta ellenállónak, hiszen az ő esetében mind-
össze arról volt szó, hogy élelemmel látta el az egyik kis partizán-
csoportot, amelynek tagjai közül is csak egy elvtárssal állt kap-
csolatban, akit - furcsa módon; hiszen tömzsi fiatalember volt -
Zsiráf fedőnéven ismert. Sajnos, ennél többet nem tud mondani
tevékenységéről, ami érthető is, hiszen - s közben az újságban
olvasott riportra gondolt - kapcsolatuknak alapszabálya volt,
hogy minél kevesebbet tudjanak egymásról. Tőle mindössze
annyit vártak el, hogy vállalja a veszélyt, ami az élelem megszer-
zésével és továbbításával járt. Ma már - tette hozzá - szerencsé-
jének tartja, hogy igazán nem tudott semmit zsiráfról és társai-
ról, mert így hiába kínozták meg többször is a nyilasok, hiába
verték mindennap, hiába próbálták minden eszközzel megtörni,
semmiképpen nem válhatott árulóvá . . .
Amikor az alacsony, rokonszenves nő a tervei felől érdeklő-
dött, Snádler - emlékezve a szavakra, amiket a Nemzeti Segély
irodájában hallott attól a kommunista tisztviselőtől - ismét sze-
rényen és szűkszavúan felelt: a megváltozott helyzetnek meg-
felelően akarja folytatni, amit az ellenállás idején vállalt a de-
mokratikus Magyarországért, a reakció és a fasizmus ellen . . .
Nem látta, hogy az íróasztal mögött ülő asszony miket jegyzett
fel róla, de amikor felállt, hogy kis ideig a folyosón várjon, elé-
gedett volt magával, érezte, hogy kedvező benyomást keltett.
Jó fél órát kellett várakozni aa folyosón, s az időt azzal csapta
agyon, hogy szóba elegyedett két bányásszal, akik valahonnan
észak-Magyarországról jöttek fel a fővárosba, hogy panaszt te-
gyenek a közellátásnál tevékenykedő bizonyos urakra, akik
rendszeresen zavart okoznak a bányászoknak szánt élelmiszer-
szállítmányok továbbításában. Snádler elfogadta a kapadohányt
és a cigarettapapírt, s indulatosan helyeselt, amikor a két bá-
nyásztól azt hallotta, hogy az éhező emberek a bányákban a leg-
erélyesebb intézkedéseket követelik - beleértve a halálbünte-
tést is - a feketézők és a spekulánsok ellen, legyenek azok akár
közönséges kereskedők, akár a különböző kormánybiztossá-
gokon siberkedő urak . .
Időközben előkerült az alacsony, rokonszenves nő is, s mi-
után néhány szóval eligazította a bányászokat, kihez fordulja-
nak, visszatessékelte a szobájába Snádlert. Előbb arról beszélt,
amit Snádler úgyis tudott, hogy az ország az éhínség küszöbére
került, majd röviden ismertette vele a kommunista párt köz-
ponti vezetőségének tervét, amely szerint az állam által igénybe
veendő készletek összegyűjtésének és megfelelő tárolásának-el-
szállításának biztosítására ki kell építeni a közellátási miniszté-
rium helyi szerveit, főleg erélyes nagyüzemi munkásokból, akik
más munkakörben már bizonyos szervező készségről tettek ta-
núbizonyságot, ezeket el kell látni közlekedési eszközzel, és meg
kell adni nekik a munkájuk végzéséhez szükséges hatáskört,
hogy a közigazgatással karöltve felkutassák, és szükség esetén
igénybe vegyék a helyi készleteket, illetve mozgósítsák a lakos-
ságot a beszolgáltatás teljesítésére, és a beszolgáltatás teljesítése
kérdésében ellenőrizzék is a helyi közigazgatást. Ö úgy gondol-
ja - mondta rövid szünet után -, hogy Snádler elvtárs, aki lebu-
kása előtt szintén üzemi munkás volt, az ellenállás idején szerez-
hetett olyan tapasztalatokat, amelyek birtokában hatékonyan
léphetne fel a beszolgáltatás szabotálói és vámszedői ellen. Az a
kérdés, mosolygott rá Snádlerre, vállalkozik-e erre a nehéz, ál-
dozatos, kemény munkára, a kommunista párt megbízóttjaként.
Snádler megkérdezte az elvtársnőt, meg tudná-e kínálni egy
cigarettával, majd rágyújtott, töprengőn nézte cigarettája füst-
jének kanyargó csíkját, s kisvártatva ő is elmosolyodott, mond-
ván, hogy ha érdemesnek tartják ilyen beosztásra, ő kész tovább
szolgálni a célokat, amikért ma - sóhajtott - már nem olyan meg-
próbáltatásokat kell vállalnia, mint a nyilasok börtönében. Ezt
a munkát természetesen nemcsak a kommunista párt megbi-
zottjaként, hanem tagjaként akarja végezni, s kéri az elvtársnő
gyakorlati tanácsait további teendőit illetően.
Másnap már tagja volt a kommunista párt lakóhelye szerinti
alapszervezetének. Közben a Nemzeti Segélytől ismét kisebb
pénzösszeget vett fel, amiből legalább élelmezhette magát né-
hány napig, amikor is megkapta kinevezését a Pest-Pilis-Solt-
Kiskun vármegyei közellátáshoz. Időközben jelentkeznie kel-
lett az Elhagyott Javak Kormánybiztosságán is, ahol szegényes
kétszobás lakrészt és némi bútorzatot utaltak ki a nevére, de a
lakást és a bútorokat csak annak utána vette át, hogy elfoglalta
beosztását a közellátásnál. Egyik este búcsút mondott társának
a romlakásban, s megígérte, hogy viszonozni fogja Kendly szí-
vességét. A sofőr elkísérte egy darabon, s ami ekkor történt,
abban Snádler ismét szerencséjének bizonyítékát látta, ugyanis
három vetkőztető támadta meg őket, s ekkor derült ki, hogy
Kendly nemcsak sofőr, hanem amatőr ökölvívó is: technikás
ütései mind pontosan ültek, s a három támadó kereket oldott.
Snádler kifújta magát, s azon hirtelenében úgy határozott, hogy
magával viszi Kendlyt új lakásába. Néhány hét múlva azt is si-
került elintéznie, hogy a beosztásához kapott ócska Opelnak
Kendly legyen a sofőrje.
A közellátás terén kifejtett tevékenysége révén hamarosan
felemás hírnévre sikerült szert tennie Pest-Pilis-Solt-Kiskun
vármegyében. Munkáját eredményesen végezte, nem hagyta
sem kijátszani, sem megvesztegetni magát. Néhány hónap alatt
sokfelé megismerték, s ha a helyi szervek hírt kaptak esedékes
érkezéséről, tudták, hogy nehéz napokra kell számítaniuk. A he-
tek és hónapok során különféle jelentések követték egymást
Snádler erőszakosságáról, nemcsak a kormánykoalícióban részt
vevő más pártok helyi embereitől, de több esetben községi kom-
munista pártszervezetektől is, amelyek szintén azt panaszolták,
hogy Snádler nem tesz különbséget a gazdag paraszt és a nyo-
morult újgazda között, nem hajlandó tudomásul venni, hogy
ezek a tegnapi cselédek és napszámosok, akik a földosztás jó-
voltából nemrég jutottak néhány holdhoz, a beszolgáltatást il-
letően közel sem olyan teherbíróak, mint a gazdaságilag erősebb,
régi gazdák.
A Magyar Kommunista Párt titkársága akkoriban döntött
arról, hogy az új káderek nevelése céljából fejleszteni kell az ok-
tatást, s egyebek között hathónapos központi pártiskolát kell
szervezni a káderek képzésére. A hamarosan létrehozott hat-
hónapos pártiskolának Snádler az elsők között lett hallgatója,
miután illetékes pártszervek előtt sikerült bebizonyítania, hogy
megpanaszolt cselekedeteiben az éhező nép érdekeinek és a párt
céljainak szolgálata vezette, s ha módszereinek voltak hiányos-
ságai, azok ideológiai képzetlenségéből fakadtak.
A hathónapos központi pártiskolán Snádlert rövid idő múlva
a legszorgalmasabb hallgatók között tartották nyilván.
A pártiskolára küldött kommunista munkások legtöbbje csa-
ládot hagyott otthon, nemcsak vállalva, de a családdal is vállal-
tatva a nehézségeket, amiket a családfő távolléte okozott. A ro-
hamosan súlyosbodó infláció miatt ugyanis az üzemek munkásai
azt követelték, és - elsősorban a kommunista pártszervezetek
hajthatatlanságának köszönhetően - el is érték, hogy bérük zö-
mét természetben kapják meg, s ezt követően az állami vállala-
tok és a magáncégek egyaránt élelemben adták ki a munkabér
meghatározott hányadát. Az élelmiszer-juttatás révén a nehéz
fizikai munkát végző emberek családja megszabadult az állandó
éhezéstől, s ha néha úgy adódott, hogy a vállalat vagy a cég több
élelmiszerhez jutott, a családok esetenként jól is lakhattak. Nem
így történt ez a pártiskolára küldött bányászok és más munká-
sok esetében, akiknek családja otthon csak a feleségnek és a gye-
reknek járó, szükös fejadagra volt jogosult, mindama többletek
nélkül, amit megkaphattak volna, ha a családfő otthon van.
A pártiskolán tanuló munkásoknak így nemcsak azért volt ne-
héz a tanulás, mert elszoktak tőle vagy soha hozzá sem szoktak,
hanem azért is, mert nyomta őket az otthon hagyott család nél-
külözésének gondja. Ezek közül a nehéz sorsú emberek közül
Snádler, akinek csak önmagával kellett törődnie, könnyűszer-
rel tűnt ki, s mivel kedve is volt a tanuláshoz, napról napra aktí-
van vett részt a szemináriumok munkájában, sőt, azzal is elis-
merést szerzett magának, hogy segített az anyag feldolgozásá-
ban két nógrádi bányásznak, akiknek ahhoz is nehéz volt a ke-
zük, hogy jegyzeteket csináljanak az előadások alatt.
1946 tavaszán váratlanul látogatást tett a pártiskolán Rákosi
Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkára. Váratlanul ér-
kezett, kísérete is csak négy emberből állt, s azonnal felhívta ar-
ra a pártiskola vezetőinek figyelmét, hogy mellőzzenek minden
formaságot, mert az iskola munkáját a maga természetes voltá-
ban szeretné tanulmányozni. Rögtön be is ült az egyik terembe,
"ahol éppen szemináriumi foglalkozás folyt. A hallgatók a kom-
munisták és a kispolgárság viszonyáról vitatkoztak, s a párt fő-
titkára figyelmesen hallgatta a hozzászólásokat. A második hoz-
zászóló Snádler volt, aki saját gyakorlati tapasztalataiból idézve
fejtegette, hogy a kispolgár akkor is kispolgár marad, ha beirat-
kozik a kommunista pártba. Konkrét példákkal bizonyította,
hogy számos Pest megyei kisiparos kihasználja ugyan pártszer-
vezetének befolyását, ha arról van szó, hogy anyaghoz lehetet
jutni, de feléje se néz a pártszervezetnek, ha párttagsági díjat
kell fizetnie. Mások, főleg tisztviselők, a létszámcsökkentés
miatt fenyegető elbocsátást akarják megúszni azzal, hogy be-
lépnek a pártba. Sajnos - tette hozzá -, a pártnak egyelőre ilyen
tagokra is szüksége van, aminek az az oka, hogy a kommunista
párt koalícióban kénytelen együttműködni polgári pártokkal,
s éppen a koalíciós viszonyok miatt kényszerül taglétszámának
minden eszközzel való növelésére. Mihelyt azonban a párt meg-
szabadul koalíciós partnereitől, mód nyílik majd arra is, hogy
kitisztogassa soraiból mindazokat, akik csak érdekből csatla-
koztak hozzá, s erre a munkára, ami bizonyára nem várat sokáig
magára, a pártmunkásoknak már most fel kell készülniök . . .
Rákosi érdeklődéssel figyelte Snádler lendületes hozzászólá-
sát, majd néhány szóval ki is igazította, mondván, hogy a párt
a népfrontpolitikán alapuló kormánykoalíciót nem taktikai en-
gedménynek tekinti, de - miután elhagyta a termet - felhívta a
pártiskola vezetőinek figyelmét erre a fiatal elvtársra, akiben
megvan a képesség, hogy kitekintsen a mindennapok prakticiz-
musából, és perspektivikusan gondolkozzék. Ezzel az elvtárs-
sal törődni kell - mondta -, az ilyen fiatal és dinamikus káderek
aranyat érnek. Még jó másfél órát időzött a pártiskolán, s távo-
zása előtt váratlanul újra Visszatért Snádler személyére: meg-
kérdezte, nős-e ez a fiatal elvtárs. A válasz hallatán, hogy Snád-
ler nem nős, szórakozottan megjegyezte, hogy bizonyára előse-
gítené az elvtárs fejlődését, ha megházasodna.
A párt főtitkárának megjegyzéséről természetesen tudomást
szerzett maga az érintett is. Snádler megtisztelő jó tanácsként
könyvelte el Rákosi elvtárs szavait, s egy alkalommal - amikor
a pártiskola vezetői egyéni beszélgetést folytattak minden hall-
gatóval, így vele is -, személyes gondjait érintve, elmondta,
hogy mindeddig azért nem gondolhatott házassá ra, mert letar-
tóztatása előtt keresete éppen csak arra volt elég, hogy eltartsa
magát és szegény anyját, hazatérése után pedig annyira lefog-
lalta minden percét a párt által rábízott munka, hogy eszébe se
jutott nőkkel foglalkozni, egyébként is nagyon nehéz olyan fele-
séget találni, akivel a házastársi kapcsolat mellett elvtársi kap-
csolatot is építhetne ki. A beszélgetés végén óvatosan visszaka-
nyarodott a kérdésre, s elmondta, hogy van itt a pártiskolán egy
elvtársnő, akiről úgy gondolja, hogy többet is jelenthetne szá-
mára pártiskolai tanulótársnál, de mindeddig beszélgetni se
mert vele, mert miután egyik alkalommal meghallgatta Bartos
Anna elvtársnő kiselőadását a magyar nőmozgalomról, úgy ér-
tékelte a maga helyzetét, hogy műveltségben messze elmarad
ettől a lánytól.
Bartos Anna a Magyar Nők Demokratikus Szövetségéből ke-
rült a pártiskolára, s a férfiak általános véleménye szerint a leg-
szemrevalóbb volt a nőhallgatók között. Apja - régi szervezett
munkás - négy polgárit végeztetett vele, majd bevitte a hajó-
gyárba, ahol a lány az egyik üzemirodán kapott munkát, de a
felszabadulás után otthagyta a hajógyárat, mert a nőszövetség
felkérte, hogy vállaljon részt a fővárosi munkásgyerekek vidéki
üdültetésének megszervezésében. Anna kitartónak bizonyult
ebben a nehéz munkában, s a háborútól megviselt gyerekek fel-
javítását célzó üdültetés szervezése során nemcsak fáradhatat-
lanságának vette hasznát, hanem éles nyelvének is. Az eredmé-
nyek mindenesetre őt igazolták, s jó munkájának elismeréséül
javasolta a nőszövetség, hogy küldjék pártiskolára.
Nehéz lenne kideríteni, hogy ki hívta fel a lány figyelmét
Snádlerre, s egyáltalán biztatta-e valaki, hogy foglalkozzék hoz-
zá hasonlóan aktív hallgatótársával, mindenesetre tény, hogy
egyik szombat este, amikor a kultúrbizottság műsoros estet ren-
dezett szavalatokkal, közös énekléssel, majd a rádió zenéjére
táncolni is lehetett, és Snádler többször is felkérte Annát, a klub-
est végeztével, a folyosón sétálgatva, csaknem éjfélig beszélget-
tek. Snádlernek 1944 októbere óta nem került nő a közelébe -
addig a szomszéd bérkaszárnya házmesterének sógornőjével
volt elég tartós viszonya -, s bár Bartos Annát szép arcúnak, de
a kelleténél húsosabbnak találta, közelsége izgatóan hatott rá,
s csakhamar rajtakapta magát, hogy szinte ékesszólóan mesél a
lánynak magányos életéről, amely főleg azért nehéz, mert ahogy múlik az idő,
egyre inkább bele kell törődnie, hogy örökre el-
vesztette partizán elvtársait, akikkel együtt vett részt az ellen-
állásban, s akik a főváros ostroma idején minden bizonnyal hősi
halált haltak Azóta, hogy lebukása miatt elszakadt ezektől a
nagyszerű emberektől, senkivel se tudott - talán nem is akart --
olyan mély kapcsolatot kiépíteni, amilyen ezekhez az elvtársak-
hoz fűzte. Ne vegye rossz néven - kérte Annát -, hogy ilyen sze-
mélyes dolgokkal terheli, de valahogy végre jólesik beszélnie
valakihez, aki iránt bizalmat és tiszteletet érez . . .
Két nappal a pártiskola befejezése előtt házasodtak össze. Es-
küvőjükre meghívták Rákosi elvtársat is, akinek - így mondták
mindketten - egymásra találásukat köszönhetik. Elfoglaltságai
miatt Rákosi Mátyás nem jelent meg az esküvőn, de titkársága
útján eredményekben gazdag életet kívánt az ifjú párnak, s két
ruhautalványt is küldött nekik: a papírok ellenében Bartos An-
na kosztümöt, Snádler pedig egy öltöny szövetruhát választha-
tott abban a raktárban, amely az UNRRA segélyakció ruhaszál-
lítmányait osztotta el. A pártiskola hallgatói őszinte szeretettel
ünnepelték meg a fiatal házaspárt -- az egyik bányász szeméből a
könny is kijött --, s hogy kézzelfoghatóan is segítséget nyújtsa-
nak az új háztartás indulásához, lemondtak másnapi húsadag-
jukról, s az így megmaradt öt vagdalthús-konzervet Snádlernek
és Annának ajándékozták.
A pártiskola végeztével Anna visszakerült a nőszövetséghez,
Snádlert pedig az újjáépítési minisztériumba delegálta a párt,
hogy legyen segítségére az ott dolgozó kommunista államtitkár-
nak.
A minisztériumi beosztás nem elégítette ki Snádlert: alig
akadt munkája. Készséggel vállalta tehát, hogy vidékre is jár-
jon, és a helyi pártszervezeteket instruálja. Kiszállásairól írt je-
lentései azt bizonyították, hogy éles a szeme, s gyorsan kiismeri
magát az embereken. Több esetben is -- nem kevés diplomáciai
érzékről téve tanúbizonyságot - kiderítette a koalícióban részt
vevő polgári pártok egy-egy vidéki fejesének korrupt ügyeit,
akik leleplezésével a kommunista párt növelte tekintélyét az
inflációtól nyomorgó emberek szemében.
A minisztériumban betöltött pozícióját csak egy ízben hasz-
nálta fel arra, hogy önmagán is segítsen: tekintettel arra, hogy
nősülése óta a kétszobás lakrész, amit Kendlyvel osztottak meg,
már kicsinyek bizonyult, Snádler elfogadta az újjáépítési minisz-
térium egyik kisgazdapárti osztályvezetőjének ajánlatát, misze-
rint vegyen igénybe egy nemrég rendbe hozott, kisebb budai
villát, amely fölött úgyis a minisztérium rendelkezik. A villa
és a hozzá tartozó kertészlakás csinos volt, s ha egyelőre nem is
jutott elég bútor a szobákba, legalább a fő gondjuk megoldó-
dott: Kendly - aki egyébként új munkahelyére is sofőrként kö-
vette Snádlert- a kertészlakásba költözött be, s hamarosan meg
is nősült. Anna eleinte rosszul érezte magát a villa kopár szo-
báiban, de amikor észrevette, hogy másállapotba került, belát-
ta, hogy igaza van a férjének : a nagy kert szép és egészséges kör-
nyezet lesz a születendő gyermek neveléséhez. A várható családi
öröm hallatán egyébként Kendly merész lépésre szánta el ma-
gát: bement az Elhagyott Javak Kormánybiztosságára, s elő-
adta, hogy főnökének - ismeretes szerénysége miatt - eszébe se
jut, hogy segítséget kérjen a berendezkedéshez, hiszen az a né-
hány bútordarab, amit a kormánybiztosság tavaly adott, elég
lehetett egy magányos legényembernek, de semmiképpen nem
elég, ha már gyerek is van . . . Az új bútorszállít nánnyal, amit
Kendly fuvarozott haza, elkezdődött a villa stílusos berende-
zése.
Időközben a minisztériumban megromlott a viszony Snád-
ler és a kommunista államtitkár, Lakatos között. Ez a magas,
ősz hajú hajógyári munkás nehezményezte, hogy Snádler elfo-
gadta a rózsadombi villát. Véleményéhez annyiban meg is volt
az erkölcsi alapja, hogy ő is kapott ajánlatot, miszerint költöz-
zön be a Jókai-villába a Svábhegyen, ezt azonban kötelességé-
nek tartotta visszautasítani, hiszen a múlt század legnagyobb
magyar regényírójának villája inkább való múzeumnak, mint
egy kommunista államtitkár lakásának, egyébként is ő változat-
lanul jól érzi magát abban az angyalföldi két szobában, ahol év-
tizedek óta él. Snádler azzal vágott vissza az államtitkárnak,
hogy Lakatos ne tőle sajnálja az emberhez méltó lakást, hanem
inkább azon gondolkozzék el, helyes-e, hogy egy kommunista
államtitkár unos-untalan reakciós mérnökök tanácsaira hagyat-
kozik, s ezzel a túlhajtott szakembertiszteletével nemcsak a saját
tekintélyét járatja le, de a pártét is, mert ahelyett, hogy ő dönte-
ne, ezeknek a diplomás ú iembereknek a kezébe játssza át a
döntés jogát. Ilyen körülmények között - tette hozzá - nem is
látja értelmét, hogy itt lopja a napot, Lakatos elvtárs árnyéká-
ban, s amint módja nyílik, kérni fogja felmentését jelenlegi meg-
bízásából . . . Meg sem várta Lakatos válaszát, elhagyta az ál-
lamtitkár dolgozószobáját.
Biztos volt a dolgában : már értesült róla, hogy hamarosan új
megbizatást kap.
Vidéki útjai során Snádler sok érdekes tapasztalatot szerzett, s
ahhoz is jó érzéke volt, hogy a helyi pártszervezetek megfigye-
léseit mérlegelő szemmel értékelje. A pártiskolán megtanulta a
jó fellépést, szerényen viselkedett a helyi emberek között, hagy-
ta beszélni őket, s a legtöbb pártszervezetben sikerült is meg-
nyernie a számtalan gonddal küszködő titkárok és más vezetők
rokonszenvét, akik hálásak voltak neki észrevételeik továbbí-
tásáért is, tanácsaiért is.
Egyik vidéki útján - éppen Telegéd járási székhelyen tájéko-
zodott a helyi viszonyokról - fiatal tisztviselő kereste a vá-
ros bankjából. Snádler egyre fokozódó érdeklődéssel hallgatta
az izgatott szavakat, amelyekkel a fiatalember - nemrég kérte
felvételét a helyi pártszervezetbe - arról számolt be, hogy a vá-
ros bankjának urai feltehetően már eddig is tetemes mennyiségű
valutát juttattak ki külföldre, s a jelek szerint újabb dollár- és
aranyszállítmány kicsempészésére készülnek. Snádler megkö-
szönte az információt, s haladéktalanul továbbította is illetékes
helyre.
Az ország alig néhány hete szabadult ki az infláció fojtogatá-
sából - 1946. augusztus elsejétől értéktelen pengőbilliók helyett
végre stabil forintot kaptak kezükbe az emberek -, tehát min-
den valutasíbolás a jó pénzt ronthatta, így az illetékes kormány-
szervek kemény kézzel csaptak le magánszemélyekre és bankok-
ra egyaránt, ha valutavisszaélés gyanúja vetődött fel. Snádler-
nek érthetően javára szolgált a Telegéden szerzett fontos infor-
máció, s ajánlatot is kapott, hogy mivel a Gazdasági Főtanács
rövidesen intézkedni fog a nagybankok állami ellenőrzéséről,
foglalkozzék a gondolattal, miszerint otthagyja az újjáépítési
minisztériumot, és felelős beosztást vállal a pénzintézeti Köz-
pontban. A forma kedvéért Snádler egyheti gondolkodási időt
ért, s miután otthon könnyedén leszerelte Anna aggályait, aki
nem tartotta helyesnek, hogy férje olyan területen vállaljon meg-
bízatást, amely területhez egyáltalán nem ért, egy hét után kö-
zölte Lakatos államtitkárral, hogy elválnak útjaik, s másnap el-
foglalta hivatali szobáját a Pénzintézeti Központban.
Fia születéséről már ebben a csupa szőnyeg szobában érte-
sült. Az eseményről sokan mások is gyorsan hírt kaptak, és
másnap-harmadnap Snádler nem csekély meglepetéssel vette
tudomásul, hogy az újszülött címére változatos - és zömmel nem
is csecsemőnek való - ajándékok érkeznek egymás után a vil-
lába: több garnitúra drága babakelengye mellett arany karkötő-
óra, villamos hősugárzó, villanyvasút is. Az ajándékokhoz mel-
lékelt névjegyeken fél tucat budapesti bank prominenseinek ne-
ve állt.
Snádler gyorsan ocsúdott meglepetéséből, s azonnal intéz-
kedett: Kendly a névjegyek szerint sorra járta a címeket, és ko-
csiján.visszaszállította az ajándékokat. Ezalatt Snádler írásos je-
lentést készített megkörnyékezéséről és a próbálkozás vissza-
veréséről, s még aznap eljuttatta a jelentést a párt káderosztá-
lyára. Korrekt eljárásáért az elismerés nem maradt el: amikor
egy év múlva - a nagybankok államosítása után - több intéz-
kedése helytelennek bizonyult, s kiderült, hogy a téves dön-
tések egyetlen oka Snádler hozzá nem értésében lelhető, vissza-
hívták ugyan a Pénzintézeti Központból, de fizetését továbbra
is folyósították, s afféle rendelkezési állományban várhatta ki,
amíg a gyárak államosítását követően újabb kísérletet tettek
vele az Állami Ellenőrzési Központban, ahol ismét fontos be-
osztást kapott.
Ebben az időszakban zavaró gondjai csak a felesége miatt vol-
tak. Bartos Anna a szülés után tovább dolgozott a nőmozgalom-
ban, nevét lassan országszerte megismerték a nőszövetség szer-
vezeteiben, s talán túlterheltsége miatt - legalábbis Snádler így
magyarázta mások előtt a dolgot -, megromlott az idegállapota.
Munkájában és közéleti szereplésében egyelőre senki sem vette
észre a változást, de otthon egymást érték hisztériás jelenetei.
Azzal vádolta Snádlert, hogy többször is cserélődő titkárnöivel
van viszonya, hiszen mi mással lehetne magyarázni, hogy a háló-
szobában már alig törődik a feleségével. A sokszor hajnalig tartó
érzelmi kitörések miatt reggelente Snádler gyakran indult
kialvatlanul az Állami Ellenőrzési Központba. Többen is észre-
vették, hogy megsápadt és lefogyott, s amikor Ida, a titkárnője
is aggódni kezdett érte, majd többször jelét adta, hogy szeretne
gondoskodni róla, Snádler - ha kelletlenül is - rászánta magát
arra, amire korábban nem is gondolt: valóban viszonyt kezdett
a titkárnőjével, bár zavarta, hogy Ida ugyanolyan húsos, mint
Anna volt megismerkedésük idején..
Egyébként az Állami Ellenőrzési Központban végre megta-
lálta azt a helyet, amit legalkalmasabbnak érzett képességeihez
és munkabírásához. Beosztása csaknem államtitkári rangnak fe-
lelt meg, s igyekezett is százszázalékosan élni hatáskörével. Di-
namikus egyénisége igényelte a szüntelen mozgást, s ha valaki
sohasem kapott bírálatot azért, hogy keveset járja az országot,
ő valóban nem szolgált rá ilyen kritikára. Hosszú vidéki útjaiba
csak Kendly fáradt bele, és a gépkocsik használódtak el sorra
alóla. Munkatársainak hasonló ütemet diktált, beosztottai még-
sem panaszkodtak rá, mert ha volt módja jutalmazni, nem fukar-
kodott sem az erkölcsi, sem az anyagi elismeréssel. Örökmozgó
buzgalma egyúttal attól is mentesítette, hogy sokat legyen együtt
Annával, bár azzal sem lehetett vádolni, hogy elhanyagolta volna
családját. Vasárnaponként - ha egyszer-egyszer itthon töltötte
a hétvégét - sokan látták a villanegyed lakói közül, amint előbb
a gyerekkocsit tolva, majd kézen fogva levegőztette a kis End-
rit.
Feleségének egy-egy nagyobb szabású féltékenységi jelenete
után felkereste a párt káderosztályát, hogy tanácsot kérjen Anna
miatt. Leverten panaszolta el, hogy az asszony idegei kikészül-
tek a túlterheltségtől, s nem önmaga miatt, hanem éppen Anna
érdekében számít az elvtársak segítségére, akár olyan formában,
hogy beszéljék rá orvosi kezelésre a feleségét, akár más módon
nyugtassák meg arról, hogy házasságuk ugyanolyan stabil ma
is, mint a kezdetén volt. A káderosztályon megértéssel fogadták
panaszait, s egy idő után rábeszélték Annát, hogy szánja rá ma-
gát alapos kivizsgálásra. Az orvosok valóban meg is állapítottak
bizonyos fokú neurózist, de súlyosabb bajnak Anna pajzsmi-
rigyzavarait találták, s a hormon-rendellenességgel magyaráz-
ták, hogy Snádlerné gyors ütemben fogy.
Időközben a Magyar Dolgozók Pártja - amely a kommunista
párt és a szociáldemokrata párt egyesüléséből alakult meg - tag-
zárlatot rendelt el, és a Politikai Bizottság határozatot hozott
arról is, hogy a párttagság felülvizsgálata keretében meg kell
tisztítani a pártot a tagságra méltatlan elemektől. Ezekben a na-
pokban Rákosi Mátyásnak eszébe jutott az a fiatal pártmunkás,
aki több mint két esztendeje, az első pártiskolán, a párttisztítás-
ról elmélkedett szemináriumi hozzászólásában, s maga elé hí-
vatta Snádlert. A kihallgatásra ugyan nem került sor - Rákosi-
nak időközben hirtelen megváltozott a programja -, de erről
Snádler senkinek se szólt, s a megtisztelő meghívás híre úgy ter-
jedt el szűkebb és tágabb környezetében, mintha valóban talál-
kozott volna Rákosival. Amikor pedig megbízást kapott, hogy
nyújtson segítséget az egyik magasabb szintű felülvizsgáló bi-
zottság munkájához, tekintélye tovább nőtt, nemcsak azok sze-
mében, akik bizonyos okokból féltek a párttisztítástól, de azok
előtt is, akiknek nem kellett tartaniok a felülvizsgálattól.
A felülvizsgálat idején Snádler dolga arra korlátozódott, hogy
előkészítse a magasabb szintű bizottság elé kerülő egyes pártta-
gok anyagát, de ez a hatáskör is elég nagy súlyú volt ahhoz,
hogy több minisztérium - elsősorban a gépipari és építőipari
terület - vezető beosztású emberei körében számos tisztelőt és
okkal, ok nélkül hálás hívet szerezzen magának, bizonyos ese-
tekben nem mással, csak barátságos magatartásával, s az ekkor
lekötelezett rangos káderek hálája a későbbiekben tartósnak bi-
zonyult.
A felülvizsgálat során Snádler kezén ment át Lakatos állam-
titkár káderanyaga is. Snádler kötelességének tekintette saját
észrevételeivel is kiegészíteni az anyagot, felhívta a bizottság
figyelmét, hogy Lakatos elvtárs elismerésre méltó illegális múlt-
tal rendelkező, régi kommunista ugyan, de mozgalmi tapaszta-
latai ellenére is erélytelen, ami elvtelen szakembertiszteletében
is megnyilvánul, túlhangsúlyozott puritánsága pedig azért ká-
ros mert az ő magatartása láttán helytelen színben tűnik fel,
hogy más kommunista vezetők társadalmi rangjuknak megfe-
lelő körülmények között élnek. Észrevételeitől Snádler nem
várt különösebb hatást, s őszintén meglepődött, amikor érte-
sült, hogy Lakatost kizárták a pártból, majd elmozdították ál-
lamtitkári beosztásából is, de az eseményt igyekezett azzal ma-
gyarázni magának, hogy bizonyára nem az ő észrevételei, ha-
nem más, sokkal nyomósabb okok miatt távolították el a párt-
ból ezt a régi kommunistát.
Az idő múltával, a Rajk-pert követő más koncep-
ciós perek idején, volt ugyan néhány nyugtalan hónapja amiatt,
hogy az esetek között olyan kommunistákról is hallott, akik az-
zal a koholt váddal kerültek börtönbe, hogy a nyilasok fogságá-
ban vagy németországi lágerekben előbb a nácik, majd felsza-
badulásuk után nyugati imperialista hatalmak kémhálózatai szer-
vezték be őket; s ilyen hírek hallatán elképzelhetőnek tartotta,
hogy ellene is kiagyaljanak efFajta vádakat, hamarosan megnyu-
godott azonban, mert újabb megtiszteltetés érte. Mi-
után káderanyagából kiderült, hogy nincs semmiféle magasabb
képzettsége, márpedig a szocialista építés óriási létszámú szo-
cialista értelmiséget igényel, választás elé állították, hogy vagy
végezzen főiskolát, illetve egyetemet a Szovjetunióban, vagy
vállalja, hogy elvégzi Moszkvában a hároméves pártfőiskolát.
Snádler-szokása szerint -ismét egy hét gondolkodási időt kért.
Számot vetve minden tényezővel, úgy döntött, hogy inkább a
moszkvai pártiskolát választja, s döntésében nem utolsósorban
az a körülmény befolyásolta, hogy ez esetben csak három évig
kell tanulnia, s tanulmányai idején is jelenlegi fizetésének meg-
felelő javadalmazásban részesül. Anna az új fejleménybe rezig-
náltan egyezett bele, mindössze annyit jegyzett meg, hogy amíg
Snádler a Szovjetunióban tanul, addig se itthoni cafkákkal szűri
össze a levet, s már ez is tiszta haszon . . .
A moszkvai pártfőiskolán Snádler eleinte-amíg csak az orosz
nyelvet kellett tanulnia - lépést tartott magyar társaival, de mi-
után elkezdődött a tantárgyak elmélyült tanulmányozása, egyre
több nehézséggel került szembe - különösen a politikai gazda-
ságtan miatt gyötrődött sokat -, s minden igyekezete ellenére,
amivel hamarosan fel is hagyott, hónapról hónapra érezhetőb-
ben elmaradt a többiektől. Vizsgáin így is sikerült sorra átcsúsz-
nia, amit nem utolsósorban hazulról származó jellemzésének
köszönhetett, ebben az anyagban ugyanis nem lényegtelen súly-
lyal szerepelt az a megjegyzés, hogy Rákosi elvtárs évek óta sze-
mélyesen kíséri figyelemmel Snádler elvtárs fejlődését, s ugyan-
csak személyesen állapította meg róla, hogy tehetséges káder,
akivel törődni kell . . . Egyik vizsgája közben megtörtént ugyan,
hogy szovjet professzora dühösen és hosszan kiabált vele, több-
ször is hangsúlyozva, hogy éppen a Rákosi elvtárs részéről meg-
nyilvánuló figyelemnek kellene tisztességes tanulásra serkente-
nie Snádlert, de az ősz szakállú öreg ezzel ki is adta dühét, és át-
engedte a vizsgán méltatlan hallgatóját.
Második pártfőis kolai évében a véletlen összehozta egy Moszk-
vában tanuló magyar ösztöndíjas diáklánnyal, s ez a viszony
olyan elképzeléseket is elindított benne, hogy váljon el Anná-
tól, és vegye feleségül Etelkát, de miután többször is végiggon-
dolta az ilyen lépéssel törvényszerűen együtt járó kellemetlen-
ségeket, úgy döntött, hogy további fejlődése érdekében le kell
mondania Etelkáról, és kötelessége megmaradnia fiának anyja,
Anna oldalán, bármennyire kínos is látnia minden hazautazása-
kor, hogy a felesége lassan, de szinte megállíthatatlanul tovább
fogy.
Miután tanulmányai végeztével, hazatért Buda-
pestre, arra számított, hogy az illetékes elvtársak megelégszenek
annyival, hogy kezében a pártfőiskola diplomája, s nem fogják
firtatni, milyen színvonalon végezte tanulmányait. Őszintén
csalódott volt, amikor tapasztalnia kellett, hogy pártfőiskolai
előmenetelének részletei iránt sokkal élénkebb az érdeklődés,
mintsem azt a dolog súlya indokolná. A második csalódást- ko-
rábbi, csaknem államtitkári szintű beosztása helyett csak főosz-
tályvezetői munkakört kapott az Állami Ellenőrzési Központ
utódjaként létrehozott Állami Ellenőrző Központban - már bi-
zonyos megnyugvással vette tudomásul Biztonságérzetét ha-
marosan tovább fokozta a kedvező légkör, amely az Állami El-
lenőrző Központnak Állami Ellenőrzési Miniszté-
riummá való átszervezése után itt a minisztériumban alakult ki
körülötte, őszinte és hamis, de megnyilvánulásaiban mindig
őszintének ható tiszteletből. További kedvező jelnek találta,
hogy időközben pártfőiskolai diplomáját a gazdasági vezető-
ket képző budapesti Vörös Akadémia oklevelével egyenértékű
diplomaként honosították. Fizetése is emelkedett, s nemcsak
anyagi gondokkal nem kellett számolnia, de tervszerű takaré-
kosságra sem kényszerült, hiszen amíg a Szovjetunióban tanult;
illetményének itthon kifizetett hányadából Anna - egy lakbe-
rendezőnő segítségével, akit a nőszövetségből ismert - tökéle-
tesen és szinte művészi ízléssel berendezte az egész villát. Ami-
kor pedig illetékes pártszervek felszólítására, a Vörös Akadé-
mia oklevelének megfelelő diplomával kezében, levelező úton
kellett továbbfolytatnia tanulmányait a Közgazdasági Egyete-
men, hogy teljes egyetemi végzettséget szerezzen, már termé-
szetesnek találta, hogy az egyetemi beszámolók és vizsgák alkal-
mával nem találkozik nehézségekkel : beosztott szakemberei ál-
tal összeállított dolgozatait tekintetbe véve, szóbeli vizsgáin
megelégedtek annyival, hogy meghallgatták néhány - a gya-
korlati munkában szerzett - érdekesebb tapasztalatát.
1953-54-ben - a Sztálin halálát követő jobb légkörben - a Ma-
gyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége és a kormány
intézkedéseket határozott el, amelyek a mezőgazdaság és a köz-
szükségleti cikkeket termelő ipar fejlesztését célozták, beleértve
a nem nehézipari jellegű és a lakásépítkezéseket is. Ebben az idő-
szakban Snádler - beosztásának megfelelően - részt vett néhány
nagy nehézipari beruházás ellenőrzésében, s több esetben is ész-
revételezte, hogy e beruházások anyagellátása azért akadozik,
mert illetékes szervek a mezőgazdaság és a lakásépítkezés javára
vonnak el anyagkészleteket. Egyik jelentésének elolvasása után
Gerő Ernő, aki a párt Politikai Bizottságában a Sztálin halálát
követő magyarországi változások ellenére is diktatorikusan tar-
totta kezében a népgazdaság, de főleg a nagy ipari beruházások
ügyét, maga elé rendelte Snádlert, elismeréssel szólt észrevételei-
ről, majd konkrét javaslatot is kért tőle az egyik monumentális
kohászati beruházás anyagellátásának megjavítását illetően.
Snádler elkészíttette szakembereivel a javaslatot, amelyekhez
hasonló indítványok értelmében Gerő és mások több intézke-
déssel is kontreminálták a kormányprogram megvalósítását.
Javaslatai miatt Snádler több vezető munkakörű mezőgazda-
sági is építőipari emberrel is ellentétbe került mind a pártköz-
pontban, mind a minisztériumokban, amikor a
párt Központi Vezetősége megvizsgálta, miért nem valósultak
meg az életszínvonal emeléséhez elengedhetetlenül szükséges
intézkedések, majd határozatban ítélte el mindazokat - köztük
Gerő Ernőt is -, akik a helyzet javulását akadályozták, mező-
gazdasági és építőipari területről Snádlert is több támadás érte,
s ellene is vizsgálatot követeltek. A vizsgálat során Snádler -
már a Gerőt is érintő elítélő határozatok ismeretében - önkriti-
kusan, de határozottan áthárította a felelősséget, kifejtve, hogy
ő a Gerő Ernő által megszemélyesített magasabb pártszervvel
szemben kötelező fegyelemnek engedelmeskedve tette, amit
tett. S mivel Gerő, minden bírálat ellenére, továbbra is a Poli-
tikai Bizottság tagja maradt, sőt, több beszédében a nyilvános-
ság előtt úgy támadta a helytelen intézkedéseket, mintha semmi
része nem lett volna azok meghozatalában, a Snádler ellen indí-
tott vizsgálat is félbeszakadt.
A történtekből Snádler gondos elemzéssel szűrte le a tanul-
ságot, s amikor Nagy Imre miniszterelnök leváltása és a párt-
ból való kizárása után módja lett volna, hogy visszaüssön ellen-
feleinek, ezt a szándékát gyorsan elvetette, s a továbbiakban -
éppen tapasztalatai miatt - munkája alapszabályává tette, hogy
minden javaslatát magasabb régiók egyetértését, sőt, sugalma-
zását sejtetve terjessze elő. Ezt az alapszabályt a hónapok múl-
tával - amikor a moszkvai XX. kongresszust követően orszá-
gosan mind világosabbá vált, hogy Rákosinak előbb-utóbb tá-
voznia kell a párt éléről - Snádler további gyakorlati megfonto-
lással is kiegészítette : nem észrevehetően, de fokozatosan igye-
kezett kivonni magát olyan ügyekből, amelyekbe beleszólva ké-
sőbb akár kisebb, akár nagyobb felelősséget kellett volna vállal-
nia. Ösztönösen megérezte, hogy Rákosi makacs ragaszkodása
a hatalomhoz - és ezzel párhuzamos törvényszerű gyöngülése -
előbb-utóbb alapvető változások eredője lesz az ország életé-
ben.
1956 őszén Anna egészsége súlyosan megromlott, s az orvo-
sok egybehangzóan azt javasolták, hogy ha már műtétnek nem
hajlandó alávetni magát, legalább vonuljon magaslati szanató-
riumba, ahol a gyógyszeres kezelés és a természet közösen ja-
víthatna valamelyest az állapotán. Az asszony nagy nehezen rá-
állt, hogy bizonyos időre Csehszlovákiába utazzon, s elképedve
vette tudomásul; hogy Snádler el akarja kísérni. Eszébe sem
jutott, hogy férje nem azért gondolta ki ezt a lépést, hogy a
gyógykezelés idején a közelében legyen, hanem inkább azért,
hogy távol maradhasson Budapest politikai zűrzavarától, s arra
hivatkozva, hogy az ő agyonhajszolt szervezetére is ráfér a kör-
nyezetváltozás, kivonja magát a vitákból, és mentesüljön min-
denféle kényszerű állásfoglalástól. Az ekkor már kilencéves
Endri felügyeletét részben a házvezetőnőjükre, részben Anna
nyugdíjas apjára bízták, s az öreg hajógyári munkás ki is költö-
zött a budai villába.
Snádlerék 1956 október elején utaztak el Csehszlovákiába,
ahonnan csak november negyedike után tértek vissza, amikor-
ra ugyan nem fejeződött be Anna kezelése, de az asszony - annak
ellenére, hogy a fegyverropogás napjaiban is sikerült telefon-
kapcsolatot találniuk Budapesttel, s tudták, hogy a villának és
lakóinak nem esett bajuk - a fia mellett akart lenni. Ezekben
a napokban kiújultak hisztériás rohamai, s többször is azzal vá-
dolta férjét, hogy Snádler és a hozzá hasonlók erkölcstelensége
vezetett az ellenforradalomhoz, Snádler és a hozzá hasonlók
okozták az ország tragédiáját, a magán- és közerkölcsöt egy-
aránt megcsúfoló cselekedeteikkel. Miután november közepén
hazajöttek a hegyi szanatóriumból, a budapesti orvosok iniek-
ciói lassan lecsillapították Annát, de olyan injekciója egyik dok-
tornak se volt, ami Snádlert megnyugtatta volna a párt decem-
beri határozata után, amely egyértelműen felelőssé tette a Ráko-
si-klikket is, meg a klikket elvtelenül kiszolgálókat is az ellen-
forradalomért.
Helyzetét ezekben a hetekben kilátástalanabbnak látta, mint
1944-ben, amikor a nyilasok kezében volt. Mivel a Forradalmi
Munkás-Paraszt Kormány úgy intézkedett, hogy az Állami El-
lenőrzési Minisztériumra a továbbiakban nincs szükség, a mi-
nisztérium munkatársai -- lévén a legtöbben kitűnően képzett
pénzügyi, jogi és más szakemberek - valamennyien javaslatot
kaptak elhelyezkedésüket illetően. Snádlernek is felaJánlották,
hogy osztályvezetői állást kaphat a Kohó- és Gépipari Minisz-
tériumban, ő azonban ez esetben is gondolkodási időt kért, arra
hivatkozva, hogy előbb konzultálnia kell a párt káderosztályán.
Be is járt napokig a pártközpontba, ahol azonban senki sem mu-
tatott hajlandóságot arra, hogy a felajánlottnál magasabb be-
osztást keressen részére. Megkísérelte, hogy kihallgatást kérjen
Kádár Jánostól, aki azonban nem ért rá fogadni, s titkársága út-
ján a párt káderosztályára igazította. Ekkor Snádler úgy érezte,
a kör bezárult, s belőle ejtett ember lett, s már-már ott tartott,
hogy elfogadja az osztályvezetői beosztást a kohó- és gépipar-
ban, amikor a véletlen a Parlament folyosóján összehozta egy
testes, kopasz férfival, akit első pillanatra a folyosó félhomályá-
ban meg se ismert, de amint közelebb értek egymáshoz, áram-
ütésként futott végig idegein a sejtés, hogy a sors eléje fújta a
szalmaszálat, amiben megkapaszkodhat.
Gyepessel 1948-ban, a párttisztítás idején ismerkedett meg,
aki akkor még nem volt se testes, se kopasz. Később is gyakran
hallott róla: Gyepes a párt központi ellenőrző bizottságának
tagja volt, s ebben a minőségében Rákosi mindenre elszánt, túl-
buzgalomtól lihegő eszköze az ötvenes évek első felében, a kon-
cepciós perekkel törvényszerűen együtt járó újabb és újabb tisz-
togató lépések idején. A politika logikája szerint együtt kellett
volna buknia Rákosival, hiszen számos régi kommunista kizá-
rása és megalázása terhelte, de -- paradox módon - éppen az ál-
tala oly rettegett ellenforradalom mentette meg. Az október vé-
gi fegyverdörgés napjaiban lélekszakadva menekült vidékre a
fővárosból, de amint megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt
Kormány, azonnal visszanyerte önbizalmát, s mivel a korábbi
években számos kedvezményt járt ki szűkebb pátriájának, most
benyújtotta a számlát, s nem volt nehéz megszerveznie, hogy a
területről több küldöttség is felkeresse a kormányt, a környék
szegényparasztsága nevében kérve ismételten, hogy Gyepes,
aki ugyan nem közönséges kubikos, hanem munkafelügyelő
volt valamikor, személyében képviselje a földmunkásokat és a
szegényparasztokat a kormányban. Így -- és más támogatókat
szintén igénybe véve - sikerült is bekönyökölnie magát a kor-
mányba, s ha kényelmetlen volt is számára a miniszterelnökség
épületében nap nap után olyan régi kommunistákkal találkozni,
akikkel szemben engesztelhetetlen inkvizitorként viselkedett
Rákosi idejében, azt a körülményt mindenképpen megnyugtató-
nak találta, hogy a meghurcolt régi elvtársak közül senki se ve-
szi magának a fáradságot, hogy emlékeztesse bűneire. Minden-
esetre számolt azzal is, hogy előbb-utóbb szembekerülhet az
egykor neki kiszolgáltatott emberekkel, ezért elhatározta, hogy
a legsürgősebben körülbástyázza magát minél több lekötelezet-
tel.
Miután a Parlament folyosóján Snádler - rövidre fogva a szót
- méltatlankodva elpanaszolta, hogy hiába a tettre készsége és
a nagy tapasztalata, nem talál a munkabírásával és hozzáértésé-
vel arányos beosztást, Gyepes másnapra magához rendelte, s a
következő délelőtt Snádler már a megalakítandó Tárcaközi Be-
ruházási Felügyelet leendő elnökeként hagyta el a tágas dolgo-
zószobát. A TBF betűkkel közismertté teendő Tárcaközi Be-
ruházási Felügyelet megalakítása ugyan elhúzódott néhány hó-
napig, majd miután megalakult az intézmény, az erről hozott
határozat is csak korlátozott hatáskört adott a kezébe, mindezek
ellenére Snádler ismét stabilnak érezte lába alatt a talajt: bizo-
nyos volt benne, hogy csak idő kérdése, s az ő gyakorlatával lé-
pésről lépésre bővülhet a TBF befolyása, az intézmény erejének
és hatókörének tágulásával pedig együtt nő majd az ő súlya is.
Igaz hálával nézett fel mindig a Kossuth Lajos térről azokra az
ablakokra, amelyek mögött pártfogója ült, s eltökélte, hogy -
az ésszerűség határain belül - mindig szilárd híve lesz Gyepes-
nek.
Amikor néhány év múlva Gyepest - nem elsősorban a sze-
mélyi kultusz légkörében viselt dolgai miatt - a Magyar Szocia-
lista Munkáspárt bomlasztását célzó rágalmak és frakciós tevé-
kenység sokszorosan bizonyított vádjával kizárták a pártból, s
távoznia kellett funkciójából is, Snádler leverten tette fel a kér-
dést szűkebb társaságában a megfejthetetlen rejtélyről: hogyan
is süllyedhet ilyen mélyre egy elvtárs, aki valaha annyira rendes
ember volt, mint Gyepes?
A 60-as évek elejéig Snádler arra fordította az időt, hogy óva-
tosan, de következetesen megalapozza, megszilárdítsa, majd -
anélkül, hogy akár pillanatnyilag is feszültségeket gerjesztene
- bővitse a Tárcaközi Beruházási Felügyelet hatáskörét. Vigyáz-
va került minden súrlódást a Pénzügyminisztériummal vagy a
Tervhivatallal, nehogy azzal vádolhassák, hogy illetéktelenül
hatol be más szervek területére, és ha esetenként mégis sor ke-
rült bizonyos keresztezésekre vagy átfedésekre, maga kezdemé-
nyezte a nézeteltérések tisztázását, s mindig előzékenyen vissza-
vonult. Sikerült visszaszereznie számos értékes szakembert az
egykori Állami Ellenőrzési Minisztérium személyzetéből, s
ezekre a pénzügyi, számviteli, ipari és jogi specialistákra építve
indította el a Tárcaközi Beruházási Felügyelet fejlesztésének kö-
vetkező fázisát, amelynek lényegét úgy fogalmazta meg magá-
ban, hogy most már jöhet néhány mutatós eredmény. Nem szólt
bele szakemberei munkájába, hangsúlyozottan lazára eresztette
a gyeplőket, hadd dolgozzanak kedvükre, s hadd élvezzék önál-
lóságukat. Valahányszor beszámoltatta őket, meghallgatásuk
után csak néhány elismerő szóra szorítkozott, és barátságos biz-
tatással-nos, csak így tovább-bocsátotta el embereit maga elől.
Bölcsen kivárta, amíg a munkák konklúziói megérlelődnek, s
Csak a kész következtetésekkel és pontosan kidolgozott javasla-
tokkal kezében lépett maga is előtérbe akár a kormánynál, akár
a Tervhivatalnál. Amikor a TBF szakemberei által kidolgozott,
és Snádler javaslataként előterjesztett indítvány alapján sikerült
az egyik kiemelt beruházás költségeit százmilliós nagyságrendű
összeggel csökkenteni, az intézménye által tett szolgálatot Snád-
ler - kellő mérséklettel - igyekezett ugyan tudatosítani minden
vezető fórum előtt, de hangsúlyozta, hogy bár az eredményt
természetesnek tekinti, arra mégis kénytelen felhívni a figyel-
met, hogy ha az ország minden intézménye ilyen gyorsan és ha-
tékonyan amortizálná a fenntartására fordított pénzt; elégedet-
tek lehetnénk. Később, amikor - a hatvanas évek közepe felé
közeledve - a Pénzügyminisztérium beruházásokat ellenőrző
tevékenysége is egyre erősödött, s egyre több esetben fordult
elő, hogy a Pénzügyminisztérium szervei egyidejűleg indítvá-
nyoztak ugyanolyan módosításokat vagy intézkedéseket, mint
a TBF, sőt, egy-egy alkalommal meg is előzték észrevételeikkel
a Tárcaközi Beruházási Felügyeletet, Snádlernek - szakemberei
egyik, szinte piackutató jellegű javaslatával - ismét sikerült elő-
nyösen befolyásolnia bizonyos vegyipari döntéseket, amivel új-
ból megerősítette pozícióját mindazokkal szemben, akik cáfolni
igyekeztek az általa folyton hangoztatott "több szem többet lát"
elvet, s a Tárcaközi Beruházási Felügyeletet afféle párhuzamos
i tézménynek titulálták. A TBF befolyása ezt követően lassan
gyorsuló ütemben nőtt : nemegyszer előfordult, hogy már köz-
vetlenül is beavatkozott a vállalatok gazdálkodásába, s fellépé-
se vagy jótékony előnyökkel segítette, vagy, kellemetlen meg-
szorításokat eredményezve, korlátozta az érintett tárcákat, il-
letve vállalatokat. Az évek múltával mindinkább megszokottá
vált, hogy szinte naponta megjelent Snádlernél egy-egy válla-
lat igazgatója, sőt, elvétve egy-egy termelő tárca minisztere is,
azzal a látszólagos céllal, hogy megtárgyaljon az elnök elvtárs-
sal bizonyos problémákat, valójában viszont azért, hogy támo-
gatást kérjen ilyen vagy olyan beruházási hitelek ügyében. Ilyen
tárgyalások során Snádler mindig megfontoltan ígért, s eseten-
ként hangsúlyozta, hogy bár jobb meggyőződése ellenére se-
gít, ezt azért teszi, hogy kifejezze rokonszenvét az illető minisz-
ter iránt.
A TBF elnöke voltaképpen elégedett lehetett volna saját és
intézménye fejlődésének ilyetén alakulásával: hatalom összpon-
tosult a kezében, folyamodtak hozzá, tanácsait és támogatását
kérték, igazgatók és vezérigazgatók jövedelme függött közvet-
ve -- de néha közvetlenül is -- döntéseitől, vizsgálatok indultak
vagy váltak elkerülhetőkké egyetlen szavára, bejárta fél Euró-
pát, hogy az őt kísérő szakemberekkel más országok beruházási
gyakorlatát, hitelpolitikáját tanulmányoztassa, sőt, szóban si-
került megvédenie több beosztottja által összeállított közgaz-
dászdoktori disszertációját is, nem nyilvános ülésen ugyan, mert
a téma természete miatt kérte a "szigorú titkosság" kimondását.
Annak ellenére azonban, hogy mem becsülte le eredményeit,
amelyek sikeres emberré tették, nem volt elégedett.
Elégedetlenségének egyik oka közéleti jellegű volt: értesült,
hogy legmagasabb szinten törvényerejű rendelet előkészítése
folyik arról, hogy több országos főhatóság vezetőinek súlyát
növelő céllal, államtitkári tisztséget létesítenek, s a tervezet sze-
rint várhatóan államtitkár lesz az Országos Anyag- és Árhivatal
elnöke, az Országos Vízügyi Hivatal vezetője, a Központi Sta-
tisztikai Hivatal elnöke és mások is, de az államtitkári tisztség
várományosainak sorában az ő neve nem szerepelt. Bár egyelőre
törvénytervezetről volt szó, előzetes mellőzését is méltányta-
lannak érezte, s gondolatai újra meg újra visszatértek a kérdés-
re: hogyan lehetne elérnie, hogy -- az önmenedzselés vagy tör-
tetés látszata nélkül -- felhívja a fygyelmet államtitkári kinevez-
tetésének szükségességére. Számtalan kapcsolatát sorra vette,
hogy egyiket vagy másikat szőr mentén támogatásra kérje fel,
de ha egyik éjjel megállapodott egy névnél, akit hajlamosnak és
alkalmasnak talált, reggelre elvetette a szándékot: minden eset-
ben visszatartotta a félelem, hogy az illető visszaél a helyzettel,
s a kísérlet bumerángként üt vissza. A cél érdekében arra is rá-
beszélte magát, hogy eljárjon olyan vadászatokra, ahol az or-
szág legfelelősebb vezetői is jelen vannak, egy-egy hétvégén
agyonfárasztotta magát a mezőkön vagy az erdőkben, de a va-
dászatokat követő puhatolózásai sem eredményeztek pozitív
információt államtitkárrá jelöléséről. Idegesítő volt tehetetlen-
nek éreznie magát, de éppen a siker késése erősítette meggyőző-
désében: nem szabad feladnia szándékát, valamilyen formában
igenis meg kell találnia a megoldást. Mivel nap nap után az is
eszébe jútott, hogy társai közül, akikkel annak idején Moszkvá-
ban együttwégezte a pártfőiskolát, ketten is miniszterek már,
lassan szinté rögeszméjévé vált, hogy legalább az államtitkári
rang jár neki is, s hitt benne, hogy valamelyik töprengés-
sel teli éjszakáján kipattan fejéből a tökéletes ötlet.
Elégedetlenségének nyugtalanságának - másik oka
a fia volt. Endri tanulmányi eredményei a gimnáziumban előbb
meglehetősen hullám ban alakultak, majd következetesen egy-
re romlottak. A fiú hanyagságáért Snádler a feleségét okolta, s
ismételten szemére is vetette Annának, hogy ideges magatartá-
sával és hol gyakrabban, hol ritkábban ismétlődő jeleneteivel
megzavarta Endrit, tönkretette az ő apai tekintélyét, cinizmust
fejlesztett ki a gyerekben. Mi mással, mint Anna felelőtlenségé-
vel lenne magyarázható, hogy amikor másodszor vagy harmad-
szor vonta felelősségre a fiút, Endri azzal vágott vissza, hogy
mit akar tőle az apja, aki a Szovjetunióban éppen csak átcsúsz-
kált a vizsgáin?! Egyébként is ő már kisgyerek korától a panto-
mimot tekinti élethivatásának, és semmi bizonyíték arra; hogy
Marcel Marceau a jobb tanulók közé tartozott volna az iskolá-
ban . . . Az ismétlődő felelősségre vonások elől a fiú mind gyak-
rabban menekült az egyik fővárosi klub pantomimstúdiójába,
ahonnan rendszerint csak éjfél felé ért haza, eleinte csak álmo-
san, később viszont - Snádler megdöbbent, amikor egyik éjjel
fennmaradt, hogy megvárja a fiát - italosan, sőt, nemegyszer ré-
szegen.
Anna időközben megvált a nőszövetségtől, s a Művelödés-
ügyi Minisztériumban vállalt sokkal kevésbé strapás áhást, de
onnan is sokat maradt távol, mert orvosai mind gyakrabban
szükségesnek tartották, hogy hosszabb-rövidebb szanatóriumi
gyógykezelésre küldjék. Idegei mégsem javultak, s nemegyszer
előfordult, hogy társaságban is nekitámadt a férjének, s szavait
egyáltalán nem válogatva, szidalmazta nőügyei miatt. A társa-
ság ilyenkor rendszerint gyorsan szétoszlott, s akik tanúi voltak
a jelenetnek, szinte kivétel nélkül Snádler mellé álltak vélemé-
nyükkel, nemcsak azért, mert ízléstelennek tartották Anna vi-
selkedését, hanem azért is, mert Snádlerről köztudomású volt,
hogy nőügyekben is ugyanolyan puritán, mint anyagi kérdések-
ben, amely utóbbiakat illetően az a legjellemzőbb, hogy meg-
vásárolta ugyan Balatondiósdon az olcsón felparcellázott terü-
let egyik telkét, de azóta se kezdte el nyaralója építését az egyéb-
ként tökéletesen közművesített helyen, ahol pedig már egymást
érik a szebbnél szebb villák . . .
Elérkezett az 1966-os esztendő, és Snádler egyik gondja sem
oldódott meg. Az államtitkári tisztségekről intézkedő törvény-
erejű rendelet kibocsátása egyelőre váratott magára, így a Tárca-
közi Beruházási Felügyelet elnöke nem adta fel a reményt, hogy
mégis megkapja az államtitkári kinevezést. Ami azonban a fiát
illeti, ez a gondja nem csökkent, ellenkezőleg, súlyosbodott: az
érettségi után - apjára való tekintettel elégségessel ment át a
vizsgákon a fiú - Endri egyik este váratlan bejelentést tett: kö-
zölte szüleivel, hogy megnősül, feleségül vesz egy lányt, bizo-
nyos Lénárt Violát, akivel iskolai táncon ismerkedett meg, és a
pantomimstúdióban barátkozott össze, s aki nélkül nem tud él-
ni. Kérte bejelentése szíves tudomásulvételét, s egyben szülei
engedélyét, hogy az esküvő után feleségével együtt itt lakhas-
son a villában, mivel nem érez elhivatottságot magában ahhoz,
hogy Vivi szüleihez költözzék.
Vivi szülei - Lénárt Oszkár és neje - 1943-ban állították fel
zöldségesstandjukat Budán, a Fény utcai piacon. Mivel a Fény
utcai piac vásárlóközönségének nem kis hányada a Pasarét, a
Rózsadomb és a Városmajor villanegyedeinek jómódú lakói
közül kerül ki, a standosok általánosan elfogadott, íratlan tör-
vénye, hogy mindent lényegesen drágábban kell adni, mint a
főváros más piacain és a vásárcsarnokokban, ugyanis valahány-
szor előfordult, hogy egyik-másik új kofa vagy standos olcsób-
ban mérte a többiekével azonos minőségű portékáját, árai lát-
tán vagy hallatán a vevők azonnal elálltak vásárlási szándékuk-
tól, és a drágábban árusító standokhoz pártoltak át, engedelmes-
kedve egyfajta pasaréti, rózsadombi vagy városmajori noblesse
oblige parancsának, miszerint csak a drágább a jó, csak a drá-
gábbat szabad megvenni. Lénárt Oszkár és neje kezdettől tar-
tották magukat a lehető legmagasabb árak íratlan törvényéhez,
s növekvő, de sohasem törvénytelen hasznukból nemcsak csinos
- villának is beillő - családi házat építettek maguknak Zugló-
ban, hanem amint autóhoz lehetett jutni, gépkocsit is az elsők
között vásároltak Magyarországon, egy Opel Caravant, amely-
nek nagy rakterét zöldségszállításra is kihasználhatták, bekal-
kulálva, hogy a rezsi ilyetén csökkentése újabb százalékokkal
növeli a haszonkulcsot.
Vivi i g47-ben született, s mire beszélni és járni kezdett, a zug-
lói villa kertje és szépen berendezett négy szobája jelentette kis
eszének az élet első benyomásait. Az általános iskolában és ké-
söbb a gimnáziumban nem lett volna se jobb, se rosszabb tanuló
az átlagnál, ha egyrészt ki nem tűnik eredményeivel számtanból,
másrészt híressé nem válik tökéletes tehetségtelenségével a nyel-
veket illetően. A felsőbb osztályokban, a matematika bonyolul-
tabb területeire érkezve, visszaesett ugyan - nem annyira tehet-
ségének visszafejlődése miatt, inkább azért, mert már nem volt
türelme a módszeres tanuláshoz -, a nyelvtanulásban bizonyí-
tott antitalentuma változatlan maradt továbbra is. Hiába fogad-
ta mellé apja egyik házitanítót a másik után, Vivi délután bema-
golta a másnapra feladott leckét, reggelre viszont ugyanúgy nem
tudott belőle semmit, mint magolás előtt. Ha Lénárt apukának
nincs pénze, és ha nem azokat a házitanítókat fogadja kislánya
mellé, akiket a gimnázium illetékes nyelvtanárai ajánlottak, Vivi
félévről félévre megbukott volna nyelvekből, Lénárt Oszkár
pénzének hatására azonban a pedagógusok úgy osztályozták a
nyelvórákon Vivit, mintha nem lett volna énekhangja, s ahogy
a botfülű gyereket se buktatják meg énekből, ha látták igyeke-
zetét az énektanítás elméleti részét illetően, úgy Vivi szorgalmát
és kínlódását is méltányolták, s mindig megadták neki az elég-
ségest.
Tudomásul vette az iskola Vivi egyéniségének másik érdekes
vonását is : korához képest szokatlanul fejlett üzleti érzékét s
ha időnként figyelmeztették is a kedves szülőket, hogy Vivi -
fölöttébb helytelenül - a tízóraijától kezdve gólyóstollakon,
hanglemezeken, slágerénekesek és filmsztárok fényképein át a
nemrég forgalomba került, és egyelőre nehezen hozzáférhető
Timidon fogamzásgátló labdacsokig mindennel kereskedik,
figyelmeztetésnél súlyosabb intézkedésre sohasem került sor,
annál kevésbé, mert Vivi sohasem szabott uzsoraárakat, ame-
lyek miatt esetleg botrányok törtek volna ki diáküzletfelei kö-
rében.
Kilábolva a bakfiskorból, Vivi feltűnően csinos lánnyá nőtt,
s ha hagyta volna, falkában rajzanak körülötte a fiúk. Ö viszont
egyáltalán nem tartott igényt arra, hogy vele azonos vagy ha-
sonló korú fiúk nyüzsögjék körül, érettebbnek érezte magát
diáktársainál, s nagy terveket forgatott fejében. Már tizenöt
éves korában jelentkezett statisztálni egy akkor készülő filmhez,
s bár a statisztálásra-Lénárt Oszkár több nyaklevese után-nem
került sor, a tervet, hogy egyszer mégis filmszínésznő lesz be-
lőle, Vivi nem vetette el. Indulni akart a televízió egyik "Ki mit
tud?" vetélkedőjén is, de mivel az előzsürizés során a minimá-
lisnál is kevesebb pontot, a zsüri egyik színművész tagjától és
egy ugyancsak ott lebzselő filmrendezőtől viszont egyértelmű
szexuális ajánlatot kapott, Vivi visszavonult a televíziótól is.
Az érettségire készülve - megkínzottan unta a tételeket -, egy-
szer elábrándozott ugyan, hogy hamarosan kimegy Nyugatra,
de mivel rögtön megszólalt benne a jól fejlett realitásérzék,
amelyre hallgatva számba vette, hogy nem képes megtanulni
semmilyen nyelvet, ha pedig valami disszidens magyarra ha-
gyatkozik odakint, kiszolgáltatott bábuvá válik, hát eltemette
ezt az álmot is.
Amikor már végképp csömört kapott a tételektől, találomra
elkezdte olvasni a Forsyde Sagá-t. Az első húsz oldalt még unta,
de amint lassan kirajzolódott előtte az a közös vonás - a tulaj-
don, a pénz iránti különleges érzék -, amitől egy Forsyte For-
syte-nak tekinthető, érdeklődése egyre nőtt, s csillapíthatatlan
kíváncsisággal falta tovább a köteteket. Úgy érezte, ettől a csa-
ládregénytől tudatosodott benne saját lényének meghatározó
vonása, amitől voltaképpen bele is illhetne a Forsyte-ok nagy
famíliájába: ő is arra született, hogy gazdag legyen, és egyszer
majd nagyon gazdag is, hogy sok pénzével széppé varázsolja
maga körül az életet, élvezzen minden kellemeset, ami pénzzel
megvásárolható, s ha már színpadon vagy filmen nem csillog-
hat - a filmgyárban és a televízióban elszenvedett kudarcai után
gondolni se akart arra, hogy jelentkezzék a Színművészeti Fő-
iskolára -, legalább sok pénze legyen, s a kényelem és a luxus
emelje ki az elviselhetetlenül szürke és unalmas átlagból.
Röviddel az érettségi előtt osztályukat klubestre hívta meg
a szomszéd gimnázium ugyancsak érettségire készülő IV B osz-
tálya. A klubesten többször is felkérte táncolni egy fiú, aki meg-
lehetősen kopott farmernadrágot és magas nyakú, bő pulóvert
viselt, és Snádler Endre néven mutatkozott be. - Jó fej, szép
arca van - jegyezte meg Giza, a barátnője. - Az, de csóró -
mondta Vivi -, semmi ingerem, hogy én pénzeljem. - El vagy
te tájolva - nevetett Giza -, ennek a csóró tagnak valami minisz-
ter az atyja . . .
Endri valóban jóképű volt: Bartos Anna lánykori arcvoná-
sait örökölte. Amikor már negyedszer táncoltak együtt, és a
lány megkérdezte tőle, mi a hobbyja, meghívta Vivit a panto-
mimstúdióba. Másnap délután találkoztak is a klubban, Vivi él-
vezte a jobbnál jobb lemezeket, érdeklődéssel figyelte; hogyan
gyakorolnak a fekete dresszbe öltözött fiúk és lányok, s amikor
a próba után egy szakállas férfi, akit a társaság edzőjének gon-
dolt, többüket meghívta a kéglijébe, Endrivel együtt ő is elfo-
gadta a meghívást. Utközben néhány üveg vódkát és gint meg
sok citromot vásároltak, s így felszerelkezve vonultak el a Gel-
lérthegy aljára, ahol az egyik nagy villában festők és más művé-
szek laktak. A szakállas otthona egyetlen terem volt, ahol össze-
tekert hajókötélkupacok szolgáltak ülő alkalmatosságul, s aki
a köteleket kényelmetlennek találta, elterülhetett a szőnyegeket
helyettesítő brazil kávés zsákokon. A világítást félbevágott zöld
palackokban égő gyertyák szolgáltatták. A terem egyik sarká-
ban Mick Jagger és a Rolling's Stones őrjöngött a magnetofon-
ból, de a csontokig hatoló üvöltés láthatóan senkit se zavart,
mert a társaság egyik tagja se akart senkivel semmit közölni : az
unott képű fiúk és lányok lustán ringatóztak a kötélkupacokon
vagy a brazil kávés zsákokon, itták a ginjüket vagy a vodkáju-
kat, fújták a füstöt, vagy összefonódva szívták egymás száját.
Csókolózni Vivi is hajlandó volt, de amikor Endri ujjai már a
blúza alatt motoztak, és a mellbimbóját simogatták, s közben
azt is észrevette, hogy a fal mellett az egyik páros egymást vet-
kőzteti, észbe kapott, és ellökte magától a fiút. A következő pil-
lanatban durva pofon csattant az arcán, amit ő habozás nélkül,
és a rendszeres tornából gyűjtött erővel azonnal visszaadott, s
már ki is rohant a teremből. Endri csak a villa kertjében érte
utol, de ott már nem mert hozzányúlni, láthatóan elhitte, hogy
a lány - ahol y sziszegi - igazán kikaparja a szemét. Miután
mindketten lecsillapodtak, Vivi a fiú kérdésére, hogy mit kép-
zel, óvodások kakaózsúrjára hívta-e, megmagyarázta, hogy őt
Endri ne képzelje se olcsó kis kurvának, aki két pohár citromos
ginért szétdobja a lábát, se olyan csajnak, aki megdöglik a sze-
xért, s hogy teljesen világos legyen, amit mondott, megismé-
telte :
- Nem vagyok kurva.
Endri hazáig kísérte, s észrevehetően szomorú volt. Utköz-
ben többször is elmondta magát mindenféle hülye állatnak és
baromnak, szidta magát, hogy mindent elrontott, s a történtek
után hiába esküdözne, Vivi úgysem hinné el neki, hogy bele-
szeretett.
- Csak álmodod - mondta a lány. - Megkívántál, és felforrt
az agyvized, ennyi az egész, és sajnálom, hogy ráfáztál nálam.
Olyan csajokkal kell neked kezdened, akiknek más a textilmin-
tájuk, mert nekem a férjem lesz az első, akivel lefekszem . . .
Már a zuglói villa kapuja előtt álltak. A fiú összeszorította a
száját, majd kisvártatva kimondta:
- Oké. Feleségül veszlek.
Ahogy belépett a lakásba, Vivi szenvtelen hangon bejelen-
tette, hogy valami miniszternek a fia megkérte a kezét, s anyjá-
nak a megjegyzésére, hogy más baja sincs egy miniszter fiának,
mint egy piaci zöldséges lányát feleségül venni, nem felelt, de
fél éjszaka gondolkozott, s mielőtt elaludt, elhatározta, hogy
igenis férjhez megy ehhez a krapekhoz, hadd pukkadjon anyu,
hogy mégse lesz igaza . . . Félálomban olyasmi is megfordult a
fejében, hogy leendő apósa biztosan fel tudja vetetni a Színmű-
vészeti Főiskolára, ahol - már a bűvös körön belül - talán mégis
kiderül, hogy van tehetsége . . .
A budai villában Endri bejelentése előbb megdöbbenést kel-
tett, majd miután Snádler azt is megtudta, hogy a fia egy zöld-
séges lányába habarodott bele, szokása ellenére ordítva tiltako-
zott, de szitkozódásával csak annyit ért el, hogy Endri konok-
halkan közölte: ha nem egyeznek bele a nősülésébe, elköltözik
hazulról, mert nem képes Vivi nélkül élni. Snádler erre taknyos-
nak és féleszűnek nevezte, s egyúttal kijelentette, hogy őtőle
Endri egy fillérre se számítson, pénz nélkül pedig gyorsan el
fogja veszteni a varázsát a lány szemében, nem is szólva arról,
hogy ez a kis kurva, aki így akar magasabb társadalmi szintre ka-
paszkodni, már előbb is szakít vele, ha megtudja, hogy a Snád-
ler szülők nem fogadják be.
- Akkor aztán mihez kezdesz? - kérdezte kifulladva. - Mert
így lesz, ezt megjósolhatom!
- Akkor öngyilkos leszek - hangzott a kurta válasz, ugyan-
olyan konokul, ahogy addig is beszélt a fiú.
Anna hajnalig nem hagyta aludni Snádlert. Ö se akarta ezt a
házasságot, de hirtelen támadt félelemmel úgy érezte, hogy ha
nem adják beleegyezésüket Endri szándékához, a fiú beváltja
fenyegetését, és öngyilkos lesz. - Nem hagyom, hogy tönkre-
tedd! - lihegte hisztériás, sírástól elcsukló hangon. - Nem bá-
nom, kinek a kölyke ez a lány, a fiad legalább tisztességes, fele-
ségül akarja venni, tőle idegen a te minden aljasságod . . .
Hajnalig Snádler teletömte magát fejfájáscsillapítókkal, s reg-
gel fél hatkor kimerülten krákogta ki magából a beleegyezést:
- Csináljatok, amit akartok, de a következményeket te fogod
lenyelni . . .
Reggelinél közölte a fiával, hogy rohanjon csak a vesztébe,
nősüljön meg, hozza ide azt a kis kurvát ebbe a házba, ő nem
bánja, de ha már Endrinek nincs kedve odaköltözni a zöldsége-
sékhez, hát hadd szabjon ő is egy feltételt, ehhez egy apának
joga van: kiköti egyszer s mindenkorra, hogy nem hajlandó
családi kapcsolatot fenntartani zöldséges nászurával és nász-
asszonyával.
Kikötéséről röviden értesültek az érintettek is, s Lénárt Osz-
kár előbb - bőséges és színes piaci szókincse ellenére - csak any-
nyit mondott, hogy le van szarva a nászura, aki nem is minisz-
ter, csak egy országos főhatóság elnöke, egyébként ő majd meg-
mutatja annak az uborkafára kapaszkodott pöffetegnek, mek-
kora gentleman egy zöldséges . . . Másnap fogcsikorgatva meg-
fejte hatszámjegyű takarékbetétjét, hazaérve egy egész akta-
táska pénzt szórt ki az asztalra, ráparancsolt a feleségére, hogy
olyan drága fehérnemű-kelengyét és ruhatárat szerezzen be a
lányának, amilyen drága egyáltalán kapható Budapesten, majd
felemelte a telefont, és közölte valakivel, hogy mégis megveszi
azt az Opel Kadettet. - Ez lesz a hozományod - ordított rá a
lányára-, hadd üsse meg a szél azt a hólyag apósodat!
A kerületi tanács házasságkötő termében csak a négy szülő és
a két tanú - Vivi mellett Giza, Endri mellett a szakállas panto-
mimtréner - volt jelen. Snádler - halaszthatatlan elfoglaltságára
hivatkozva - rögtön az anyakönyv aláírása után távozott, s a
Gellért-szálló különtermében rendezett esküvői ebéden Annát,
akit gyomoridegessége miatt hányinger kínzott, újdonsült me-
nyének kellett kikísérnie a mosdóba.
A nászéjszakán Vivi-nem bízva a Timidon labdacsban- két-
ségbeesetten koncentrált, hogy a kritkus pillanatban elővigyá-
zatosságra kényszerítse önző férjét, s később kínzó fejfájással és
kielégítetlenül próbált elaludni a szuszogó fiú oldalán. Sírni
akart, keservesen sírni, de ehhez is elkínzottan fáradt volt. Na-
gyokat nyelve sajnálta magát, és arra gondolt, hogy elrontotta
az életét, az ő szép, fiatal életét . . .
Amióta tizennyolc éves menyét a villában tudta, Snádler zavaró,
de bizonyos értelemben mégis kellemes változásokat észlelt ma-
gán.
Vivi megnyerően viselkedett, s természetes kedvességével
nemcsak Annát hódította meg szinte napok alatt, hanem apósát
is lehetetlen helyzetbe hozta: Snádler egyszerűen képtelen volt
barátságtalanul bánni a menyével. A fiatal nő őszinte vidámsága
kisugárzott a ház minden lakójára, a házvezetőnőre és Kend-
lyékre is, s amikor egy reggelen az autóban a sofőr szóvá tette,
hogy Endri feleségénél aranyosabb hölgyet még sohasem lá-
tott, Snádler önkéntelenül bevallotta magában, hogy ő is kelle-
mesen csalódott ebben a mini szoknyás, tökéletes lábú, ruganyos
mozgású - tehát minden tekintetben sen appeales - kis fehér-
népben.
A zavaró, ám mégis sajátosan kellemes változást egyetlen pil-
lanat indította el. Aznap Snádler egész délután értekezleten ült,
ahol egyebek között néhány ellene irányuló, éles bírálatot is
végig kellett hallgatnia, s mire este hazaért, kegyetlenül fájt a
feje. Vacsorázni sem volt kedve, beült koloniál hintaszékébe, s
amikor komor képe láttán Anna megkérdezte, mi baja, s ő azt
mondta, hogy úgy fáj a feje, mintha harangokat kongatnának a
koponyájában, Vivi kedvesen felajánlotta, hogy szívesen meg-
masszírozza a homlokát és a halántékát, hiszen otthon az édes-
anyja fejfájásait ugyanígy mulasztotta el mindahányszor. Menye
erős, és mégis gyöngéd ujjainak érintésétől bizsergető áramok
gerjedtek Snádler idegeiben, s ez az izgalom hasonlatos volt ah-
hoz a régi feszültsé hez, amit az első nőjéhez készülve érzett,
s azóta sem. Az izgalomtól mélyebbeket kellett lélegeznie, s ami-
kor hátrahajtott feje egy pillanatig hozzáért Vivi ruganyos mel-
léhez, torka összeszorult, és egyszerre kiszáradt.
A fiatalok a villa földszintjén laktak, s a forró nyári estéken
mindig nyitva hagyták hálószobájuk ablakát. Ugyanazon az es-
tén, amikor Vivi kinyomkodta fejéből a fejfájást, Snádler - szo-
kása szerint-jó negyedórát levegőzött az illatos kertben, s amint
észrevette, hogy a fiatalok hálószobájában kigyúlt a villany, újra
marokra fogta torkát az izgalom. Behúzódott a vadszőlővel be-
futtatott lugasba, ahonnan - tizenöt lépésnyiről - ráláthatott az
ablakra, és szívdobogva figyelte Vivit, aki hol feltűnt az ablak
négyszögében, hol eltűnt a szoba belsejében. Csak kombinéban
látta a menyét, de az alig ágyékig takaró, áttetsző nylontól a haj-
lékony, fiatal test izgatóbb volt, mintha meztelen lett volna.
A villany csakhamar kialudt a szobában, és Snádler csak ekkor
vette észre, hogy remeg a térde. Még aznap este kicsempészte
a lugasba vadásztávcsövét, éjjel nyugtalanul aludt, másnap pe-
dig idegesen várta az estét, amikor ugyan csalódottan kellett
tudomásul vennie, hogy a fiatalok csak éjféltájban érnek haza,
de becsapottsága nem csillapította, inkább fokozta benne a fe-
szültséget.
Mivel a következő reggelen borotválkozás közben észrevet-
te, hogy szőrszálak állnak ki az orrából és a füléből, déltájban
időt szakított magának, hogy beüljön a fodrászhoz, rendbe ho-
zatta orrát és fülét, s hirtelen ötlettel engedélyezte a borbélynak,
amit pedig korábban sohasem volt hajlandó, hogy egyszerűen
hátrafésült haját divatos, baloldalt elválasztott frizurává for-
málja. Kritikus szemmel figyelte magát a tükörben, s úgy talál-
ta, hogy az új frizura kifejezetten megfiatalította, sőt, szinte
markánssá alakította az arcát. Este otthon, megszokott frottír-
köpenye helyett, brokát háziköntösébe bújt, amit karácsonyra
kapott Annától, de még sohasem vett fel.
Csak a harmadik estén volt újra szerencséje: a lugasból sike-
rült távcsővel meglesnie, hogyan gombolja végig, majd veti le
Vivi a blúzát, hogyan bújik ki rövidke szoknyájából, s már-már
hinni kezdte, hogy meztelenül is láthatja a szép testet, de újabb
csalódás érte: Vivi - mintha megsejtette volna, hogy valaki le-
si-lesimogatta ugyan válláról kombinéja két pántját, de mielőtt
lecsúszott volna melleiről az áttetsző kombiné, fogai közé ha-
rapta a felső szegélyét, fejét át magára húzta hálóingét, s csak
ezután engedte ki fogai közül a kombinét, hogy kilépjen belőle.
A lugasban Snádler verejtékezni kezdett, mintha rosszullét kör-
nyékezte volna. Halántékán-homlokán megfeszültek, és kínzóan
lüktettek az erek, bőrén hideglelős borzongás futkosott, s ami
kamaszkora óta nem fordult elő vele, a didergető félelem paran-
csára, a felfuttatott vadszőlőfüggöny takarásában masturbálni
kezdett, attól rettegve, hogy ha nem teszi, azonnal agyvérzés
éri.
Iszonyú éjszakája volt, s ezt követően a nappalokon is újra
meg újra erőt vett rajta a nyugtalanságból kifejlődött félelem:
meg fogja bolondítani ez a fiatal női test a közös fedél alatt. Meg-
könnyebbülten fogadta a hírt, hogy bizonyos vegyipari beru-
házásokkal kapcsolatban, Olaszországba induló küldöttség tag-
jaként, neki is utaznia kell: legalább nem fogja látni Vivit az
olaszországi két hét alatt. Miután megkérdezte Annát, mit hoz-
zon neki, menyére is ránézett: mondja meg, mi a kívánsága.
Vivi nevetett, azt mondta, nem kér ő semmit, de ha apu odakint
végképp nem tudja mire költeni a napidíját, hát hozzon egy gar-
nitúra Calais-Gaudry-Lyon fehérneműt, ugyanis ez a cég szállít
a Diornak is - tette hozzá, s mindjárt meg is adta a méreteit:
mellbőség 88, derékbőség 66, csípőbőség 88 centi. Amint ki-
ejtette a szót : mellbőség- Snádler koponyáján újra dobolni kez-
dett az erekben a vér, s bár az akarata tiltakozott, nem tudta le-
venni szemét a vékony fehér blúzon átsejlő keblekről . . .
Ezt a tekintetét csípte el Vivi, s ösztönösen azonnal megérez-
te, hányadán áll az apósával. A felfedezés meglepte, maj d azon-
nal előhívódott a memóriájában néhány megfigyelés gyors-
fényképe, amelyek mindaddig nem tudatosodtak benne : Snád-
ler új frizurája, a brokát háziköntös és alatta a fehér ing és a nyak-
kendő az első napokban látott frottír fürdőköpeny és az atléta-
tnkó helyett, amelynek szövésén át-átbújt néhány sötét szál
mellszőrzetből . . .
Amíg Snádler oda volt Olaszországban,
Vivinek futotta az idejéből, hogy átgondolja a helyzetet. Már
házassága első napjaiban rádöbbent, hogy Endriből soha nem
lesz semmi, a fiúnak csak a fantáziája nagy, de hiányoznak a ké-
pességei minden komoly teljesítményhez, még autót vezetni se
akar megtanulni, s csak arra való, hogy - akár a pantomimstú-
dióban - mindig másod-harmadrendű feladatokat bízzanak rá,
ha már ott van, és muszáj foglalkoztatni. Örömet Endri a nász-
éjszakát követő napokon sem szerzett az ágyban, önző volt és
türelmetlen, amilyen bizonyára minden más férfi is, ellentétben
az olvasmányaival és a szüzességüktől már megszabadult osz-
tálytársnői szövegével. A szex - gondolta - csak kezdődő izga-
lom, az olvasott és hallott mámor, kielégülés, mennybe röppe-
nés nélkül, tehát tulajdonképpen tökéletesen mindegy, csinál-
ja-e vagy sem, és az is mindegy, hogy kivel csinálja, ha egyáltalán
rákényszerül . . . Rászorította magát, hogy türelmesen gondol-
kozva elemezze megérzéseit, s csakhamar arra a következtetésre
jutott, hogy elhamarkodott férjhezmenetelével talán mégsem
rontotta el végleg az életét, hiszen ha Nyugaton megengedhetik
maguknak a teenagerek, hogy hosszabb-rövidebb ideig próba-
házasságban éljenek együtt, ő is felfoghatja Endrit próbaházas-
társként, akitől. adott pillanatban meg kell szabadulnia, és meg
is fog szabadulni. Kár, hogy a megszabadulásra első sansz gya-
nánt éppen az apósa adódik, ostoba helyzet, belegondolni is
fölösleges, elképzelni is gusztustalan, hogy meny az apósával,
brrr. . . Várnia kell, majd csak adódik más is, ha nem előbb, hát
utóbb, fő a türelem, csak az a pech, hogy Snádlerék nem élnek
társasági életet, apósának-anyósának minden kapcsolata a hiva-
talukkal függ össze, mintha félnének attól, hogy ismerőseiket
vagy barátaikat - ha ugyan vannak - beengedjék ide, a villa fa-
lai közé. Itt ugyan nehezen fog megismerkedni érdekes és szá-
mításba vehető férfiakkal, s ahol még mozoghat, a pantomim-
stúdióban, ott eszébe se jut, hogy emberszámba vegye a tago-
kat, hiába kapja rajta őket alkalomról alkalomra, hogy rajta le-
geltetik a szemüket . . . Mindegy, valahogy majd csak lesz, fő a
türelem és ismét a türelem, elég fiatal, sőt, túlságosan fiatal, amit
férjhezmenetelének tanulságos ostobasága is bizonyít. Van ideje
várni, ez a lényeg, s amíg fel nem tűnik az első biztató lehetőség,
meg kell elégednie annyival, hogy akárhol áll meg az ultrama-
rinkék Opel Kadett-tel a Belvárosban, mindig megbámulják,
kocsányon lóg a férfiak szeme . . .
Egyik este elvitte autózni anyósát, s miután kiültek a Ger-
beaud-cukrászda teraszára, hogy coca-colát igyanak, Anna vá-
ratlanul beszélni kezdett az életéről, szomorúságairól, beletörő-
déseiről: rezignált mosollyal vallotta be, hogy már végképp
nem törődik Snádler nőügyeivel, betudja ezeket a Iorschluss-
paniknak . . . Vivi kérdésére meg is magyarázta a német szó ér-
telmét: kapuzárás előtti pánikot jelent, azt az állapotot a férfiak
életében, amikor - mint Snádler is - a negyvenen túl, és az ötven
felé közeledve, kétségbeesetten kapnak utána minden adandó
vagy megszerezhető örömnek, amit még férfiként élvezhetnek.
Nem tűnt-e fel Vivinek - kérdezte -- Snádler új frizurája, nagy
igyekezete a testápolásban? Ezek is a Torschlusspanik jelei, s ez-
ezzel a férfiállapottal szemben minden nő tehetetlen, nem marad
más, mint belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Ö csak any-
nyiban szerencsétlenebb a többi asszonynál, hogy Snádler ese-
tében az a kapuzárás előtt szokásos ijedelem már jóval koráb-
ban elkezdődött, hamarosan Endri születése után, s ő azzal hi-
bázta el az életét, hogy már akkor nem vált el Snádlertől, mert
annak idején még csinos volt, változtathatott volna a sorsán,
találhatott volna magának olyan férjet, akinél a Torschlusspa-
nik nem abnormisan korán, hanem csak a maga idejében kezdő-
dik . . . Amíg az asszonyt hallgatta, Vivi önmagát kezdte saj-
nálni, s észre sem vette, hogy elfutotta szemeit a könny. Anna
azt hitte, hogy a menye őt szánja, gyöngéden elmosolyodott,
megsimogatta Vivi gesztenyefényű haját, s azt mondta, örül,
hogy ilyen aranyos lányt ismert meg benne. Forró volt az este,
Anna egyik pillanatról a másikra mégis fázni kezdett, kérte Vi-
vit, hogy siessen haza vele, s másnap reggel, amikor megvizsgál-
tatta magát, az orvosok ott fogták a kórházban.
Egy hét sem telt bele -- Snádler még mindig Olaszországban
volt -, s Vivi azon vette észre magát, hogy egyedül van a villá-
ban: Endri a szakállassal és néhány társával Lengyelországba
utazott, hogy a varsói pantomimesek művészetét tanulmányoz-
zák. Kihasználva az alkalmat, rábeszélte szüleit, hogy látogas-
sák meg a villában. Lénárt Oszkár és felesége kritikus szemmel
járta körül a földszint és az emelet helyiségeit, szó nélkül, de lát-
ható elismeréssel konstatálták, hogy a földszinten is, az emele-
ten is külön fürdőszoba áll a ház lakóinak rendelkezésére, ön-
kéntelenül megtapogatták egyik-másik bútordarabot, s a láto-
gatás végén az asszony azt mondta, hogy Vivi igazán úri helyre
került, érdemes volt hozzámennie a Snádler fiúhoz. Ezzel Lé-
nárt Oszkár is egyetértett, de figyelmeztette Vivit, hogy ne
tartsa kicsinek magát ebben a villában, mert Snádlerék se csi-
náltak rossz vásárt, amikor megkapták a fiuk mellé az ő lányát,
vegyék megtiszteltetésnek, hogy ilyen szép menyük van. Egyéb-
ként most már, hogy benézett a bárszekrénybe, duplán nem bán-
ja, hogy nem kell összejárnia a nászurával, mert ez a felfuvalko-
dott alak unalmas szárazpipás lehet: alig tart italt a háznál.
Néhány nap múlva Snádler kitűnő szabású, olasz alpakka öl-
tönyben állított be a villába, s miután tudomásul vette, hogy
Anna megint az orvosait dolgoztatja, a fia pedig kivételesen Var-
sóban hódol a hobbyjának, megfürdött, felöltötte háziköntösét,
s Vivinek, aki a tágas földszinti hallban nézte a televíziót, azt
mondta, hunyja be a szemét, majd amikor engedélyt adott, hogy
most már kinyithatja, az asztalon ott feküdt egy halványrózsa-
szín és egy halványkék garnitúra csipkés fehérnemű-költemény:
két leheletvékony kombiné, két apró bugyi és két baby-doll.
Vivi gyerekes örömmel ugrott a nyakába, s ebben a pillanatban
eszébe se jutott, hogyan nézett rá az apósa az elutazása előtt.
Amikor pedig Snádler torz mosollyal és furcsa, szinte elfúló
hangon azt mondta, hogyha már nemcsak neki, hanem a meg-
rendelőnek is tetszik, amit hozott, hát látni is szeretné, hogyan
állnak rajta ezek a leheletfinom darabok, Vivi egy pillanatig meg-
ijedt a vá ható helyzettől, de rögtön meg is mozdult benne a ka-
landor ötlet: ha ez a kapuzárástól rettegő szivar kéjelegni akar
az éhes szemével, miért ne kínozza meg, miért ne fizessen visz-
sza valamit Anna nevében . . .
Összekapta az asztalról az ajándékot, beszaladt a szobájába,
s jó negyedóra hosszat próbálgatta a kombinékat meg előbb az
egyik, aztán a másik baby-dollt is, majd eszébe jutott, hogy va-
lamelyik olvasmánya szerint a nők kombinéban a legizgatób-
bak: felvette az egyik apróka bugyit és a hozzá tartozó, világos-
kéknél is világosabb árnyalatú, áttetsző kombinét, belebújt ma-
gas sarkú cipőjébe, és így penderült ki a hallba. Itt ismét meg-
mozdult benne az ijedség, mert Snádler szeme vérágas, arca ter-
mészetellenesen vörös volt, de ismét arra gondolt, hogy csak
hadd szenvedjen az apósa, ha már annyit bántotta Annát, pi-
ruettet csinált, két lépésnyire Snádler előtt, és fiImsztáros arcki-
fejezéssel, zöld szemeit nagyra kerekítve kérdezte, suttogóra
fogott hangon :
- Nos, apu, tetszem?
Snádler tüdejében oly kevés volt a levegő, hogy hörgő han-
got adott, amikor lélegzetet akart venni, Vivi után kapott, hogy
magához ölelje ezt az őrjítően szép, fiatal testet, rácsókoljon a
kombinén átsejlő mellbimbójára, de riadtában a lány volt für-
gébb, nem hagyta elkapni magát, Snádler ujjai csak a vállpántba
akadtak bele, letépve egyik melléről a kombinét, s amikor ettől
mindketten - egyik izgalmában, másik ijedelmében - másod-
percekre megdermedtek, Vivi ocsúdott előbb, s mielőtt Snád-
ler újra mozdulhatott volna, már el is tűnt a szobájában, és ma-
gára zárta az ajtót.
Vivi reggel elő se jött addig, amíg az ablakból figyelve meg nem
bizonyosodott, hogy apósa valóban elhajtatott szolgálati Mer-
cedesén, s mire Snádler estefelé hazaért, újra bezárkózott. Így
ment ez három napig. Akkorra hazaért Varsóból Endri, s Vivi
kénytelen volt ,úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna.
A legelső alkalommal, amikor néhány percre kettesben marad-
tak a televízió előtt, Snádler kapkodó szóval kérte, szánjon rá
valamikor néhány percet, szeretne mindent megmagyarázni.
Ezekben a napokban a TBF elnökének idegei tűrőképességük
határáig feszültek. Az olasz út eredményeinek értékelése és a
teendők meghatározása körüli vitában két javaslatát is elvetet-
ték, sőt, az egyiket olyan hangsúllyal, ami szinte sértő volt.
Snádler az ülésen csak magában tajtékzott, dühét később a be-
osztottain töltötte ki : megtörtént, amire nem volt példa a TBF
fennállása óta, hogy az elnök az alacsonyabb beosztású szakem-
berek előtt ordított legképzettebb és legtapasztaltabb vezető
munkatársaival, amikor azok önérzetesen igyekeztek bizonyí-
tani, hogy Snádler nem értette meg vagy félreértette álláspont-
jukat, s voltaképpen azért szenvedett csorbát a tekintélye, mert
csak átlapozta, de mindenképpen figyelmetlenül olvasta el az ő
előterjesztésüket, amely a tervezett, szerződés egyes pontjait
nem egyértelműen ellenezte, hanem ilyen formában ellenezte, java-
solva egyúttal a feltételek finomítását is . . .
A kínos jelenet után Snádler félhangosan káromkodott szo-
bájában, majd sokáig járt fel-alá a vastag bokharaszőnyegen,
gondolkodni próbált, megfejteni, mi is történt vele, mióta Vivi
a közelébe került, mi lehet az oka fejvesztettségének, egyáltalán,
megmagyarázható-e, hogy ő, aki mindig kénytelen-kelletlen
szánta rá magát egyik kezén megszámolható nőügyeire, most
elvesztette az uralmát maga felett ettől az érzéki szájú, hajlékony
testű, ruganyos mellű, hosszú lábú csitritől, aki ráadásul a fia
felesége . . . De ha Endri felesége ez a kívánatos, fiatal szuka -
ötlött fel benne a kérdés -, miért akart tetszeni neki, igenis, tet-
szeni, mégpedig nem úgy, ahogy egy meny akar tetszeni az apó-
sának, hanem ahogy egy nő akar tetszeni egy férfinak? Be se
kellett hunynia a szemét, hogy újra meg újra maga előtt lássa
Vivit az áttetsző kombinéban, s mindannyiszor elöntötte fejét
a vér, valahányszor - önkínzó kéjjel, mégis egyre gyakrabban -
maga elé képzelte a menye ruganyosan rezdülő mellét abból a
pillanatból, amikor ő letépte róla a kombinét. Ebbe bele lehet
bolondulni, bele lehet bolondulni - ismételgette magában, s jól-
lehet tudta, hogy fájni fog a gyomra, egyik fejfájás-csillapítót
nyelte a másik után.
Vivi csak harmadszori sürgetésre egyezett bele, hogy meg-
hallgassa Snádler magyarázkodását, s amikor estefelé leültek az
ebédlő nagy asztalához, úgy helyezkedett, hogy pontosan szem-
ben legyen az apósával, mert ha netán megint balhé lesz, az asztal
túloldaláról könnyedén elfuthat, s a nehéz, faragott bútordara-
bot Snádler úgyse képes ráborítani. Azt várta, hogy apósa bo-
csánatot fog kérni, s igencsak meglepődött, amikor mentegető-
zés és magyarázkodás helyett Snádler - szeme lassan ismét vér-
ágassá vált, és szinte percek alatt kicserepesedett a szája - reked-
ten arról kezdett beszélni, hogy szerelmes, életében először sze-
relmes. Vivinek meg kell értenie az ő Anna mellett elrontott
életét, Annába sohasem volt szerelmes, összeházasodásuknak
csak az ő magányossága volt az oka, később pedig Anna pokol-
lá tette az életét, állandóan gyötörte, s ha valamikor is egyálta-
lán szerette volna a feleségét, ez a szerelem vagy szeretet is tönk-
rement volna ezekben a keserves években. Vivinek meg kell ér-
tenie, hogy ő úgy érzi, joga van a bóldogsághoz, és ha eddig
nem lehetett boldog, legalább most, férfikora delén kell bátor-
nak lennie, és megküzdenie önmagáért, megszerezni a testi és
lelki örömet, amiben sohasem lehetett része. Belátja - folytatta
-, hogy lehetetlen a helyzetük, a sors szörnyű tréfát űz kettejük-
kel, hiszen Vivi nem más, miint az ő saját fiának a felesége, de ha
valaki tudja, hogy Vivi nem azt a férfit kapta meg Endri szemé-
lyében, akit várt, hát ő, Endri apja tudja ezt. Boldoggá kell ten-
niük egymást, Vivinek teljessé kell tennie egy érett férfi életét,
az ő dolga pedig, a férfié, hogy ha már Vivi a férjére nem bíz-
hatja a jövőjét, támasza legyen, megadja mindazt, amit érett fej-
jel és nagy tapasztalatával, tekintélyének és befolyásának birto-
kában nyúj that . . .
Vivi fejét lehajtva hallgatta apósa szövegét, de leeresztett
szempillái alól figyelte is Snádlert, hátha megint megvadul, majd
lassan felemelte és félrehajtotta fejét, kerekre tágította zöld sze-
mét, és megkérdezte:
- Tehát legyek a szeretőd, apu? Az apósom szeretője . . .
Megfogta az asztal szélét, hogy bármelyik pillanatban felugor-
hasson, mert észrevette, hogy Snádler szeme hirtelen összeszű-
kült. - Ne haragudj, hogy ki kell mondanom, de az az igazság,
hogy marhára eltájoltad magad. Várj, hadd mondjam tovább.
Mielőtt még jobban felmegy benned a lelki atmoszféra, bizto-
sítalak, hogy sok igazság van abban, amit leadtál. itt nekem.
Dilis voltam, Endrivel még négy találatom se lett a lottón. De
ebből nekem mégis nem az az abszolút tanulság, hogy veled vi-
gasztalódjak, neked feküdjek le, amikor rád jön az inger, apu.
Most pedig - felkelt az asztal mellől, és lustán nyújtózott egyet
- bocsáss meg, dolgom van . . .
S mielőtt Snádler elég levegőt gyűjthetett volna, hogy utána-
kiáltson, már el is tűnt az ebédlőből.
Ugyanezen az estén Endri részegen ért haza, és a szája is da-
gadt volt, látszott, hogy kiharapták. Vivi már aludt, s riadtan
ébredt, amikor magán érezte a fiú súlyát. Rosszullét fogta el
Endri savanyú alkoholszagától, s amint a harapást is észrevette
a száján, egyszerre eszébe jutott; hogy Endri megint olyan házi-
bulin volt, amilyenen őt akarta leteperni a szakállas alak hajó-
köteles kéglijében, megint ott volt, és biztosan meg se mosako-
dott a nő után, akivel hentergett . . . Összeszedte minden ere-
jét, lelökte magáról a férjét, s amikor Endri újra nekiesett, ön-
kéntelenül gyomorszájon vágta. A fiú összegörnyedt, hányni
kezdett, s a látványtól és a szagtól Vivi körül is forogni kezdett
a szoba. Odatámolygott az ablakhoz, a friss levegőtől valameny-
nyire erőre kapott, s anélkül, hogy visszanézett volna a saját
okádékában heverő férjére, felszökött Anna szobájába, magára
zárta az ajtót, és a vetetlen heverőn összekuporodva próbált el-
alúdni.
Másnap álmos és tanácstalan volt. Egész nap a városban te-
kergett az Opel Kadett-tal, egy étteremben ebédet rendelt, de
nem mert hozzányúlni, csak ült, amíg kihűlt az étel, aztán fize-
tett, és érintetlenül hagyta ott a tálat. Mihez kezdjen? Egyedül
van. Nem mehet haza a szüleihez : hallgathatná a szöveget, hogy
ők megmondták, ők nem akarták ezt a házasságot; ők találtak
volna szerényebb, de tisztességes partit, lapátolnák a sódert,
bele kellene dilizni . . . Aztán észrevette, hogy remeg a keze a
volánon, s ijedtében hazahajtott a villába.
A sofőr a kertben kapált, Snádler a lugasban ült, amikor az
Opel Kadett befordult a kapun. Snádler azonnal észrevette, hogy
Vivi sápadt, karikás a szeme, biztosan valami baja lehet, hiszen
ellenkezés nélkül hagyja magát a karjánál fogva vezetni, és szin-
te erejét vesztve zökken bele a lugas fonott karosszékébe. Őszin-
te aggodalommal próbálta faggatni, mi baja.
Vivi sírni kezdett; ettől csillapult, s dadogva elmond-
ta, mi történt az éjjel.
- Meg se mosakodott az után a tyúk után, úgy akart nekem
esni. Pedig még idejese volt elég, hogy megunja. . . Hát ak-
kor mi lesz ezután?
Snádler sokáig hallgatott, majd-anélkül, hogy akár megsimo-
gatta volna Vivinek az asztalra ejtett kezét - halkan, de határo-
zottan beszélni kezdett. Kérte a lányt, ne értse félre, tekintsen el
a napokban történtektől meg a tegnap elhangzottaktól, fogadja
úgy az ő mostani szavait, hogy azokat az elsőtől az utolsóig a
segítő szándék mondatja vele. Azt tanácsolja Vivinek, költöz-
zön el a villából, legalább ideiglenesen, s miután hosszabb-rövi-
debb távon nem fogja látni a férjét, döntse el, visszaköltözik-e
ide; vagy elválik Endritől. Ha elköltözik, erről a lépéséről nem
kell tudnia a szüleinek és másnak sem, s hogy Vivi ne kénysze-
rüljön senkitől segítséget kérni, ő készséggel a rendelkezésére
bocsátja a pénzt, amire szüksége lesz ebben az átmeneti időszak-
ban. Sőt, hogy mentesítse minden utánajárástól, Vivi beleegye-
zésével akár mindjárt telefonál egyik beosztottjának, hogy még
ma este béreljen ki lakást az idegenforgalom fizetővendég-szol-
gálatától.
- Gondold át, amit mondtam - fejezte be. - Én a rendelkezé-
sedre állok, kislányom.
Vivi fáradtan, szaggatottan sóhajtott:
- Csináld, ahogy a legjobbnak találod, apu . .
Snádler bement a villába, felhívta Lajtost a lakásán, és útasí-
totta, üljön taxiba, menjen el az idegenforgalmi hivatalba, bérel-
jen ki már ma estétől egy- fizetővendég-szolgálati lakást a legní-
vósabb kategóriából, az ára nem számít, s amint elintézte a dol-
got, azonnal csengessen vissza. Amíg Lajtos telefonjára vártak,
Vivi összecsomagolta minden holmiját, s mire csörgött a tele-
fon, Snádler segítségével be is rakta a három nagy bőröndöt és
a két turistaszatyrot az Opel Kadettba. Aznap éjjel már a Szent
István parki, elegáns bérházban aludt, miután öregecske házi-
asszonyának, aki szinte alázatosan fogadta, szigorúan lelkére
kötötte, hogy akármikor és akárki keresné, senkit se engedjen
be a lakásba, mindenkinek mondja azt, hogy telefonáljon, mert
ő azt is csak telefonon hajlandó megbeszélni akárkivel, hogy egy-
általán óhajt-e találkozni az illetővel . . . Hajnaltájban felébredt,
s úgy érezte, tökéletesen kipihente magát a néhány órás alvással.
Feje friss volt, s olyan nyugalom töltötte el, mintha soha semmi
zavaró esemény nem lett volna az életében. Felült a rekamién,
lerúgta magáról a pehelypaplant, felhúzta két térdét, és rájuk
támasztotta az állát, majd cigarettára gyújtott, és hozzáfogott,
hogy átgondolja a helyzetét. Nyilvánvaló - állapította meg
mindjárt a töprengés elején -, hogy apósa nem önzetlen szere-
tetből tette, amit tett, s hirtelen segítőkészségével határozott cél-
jai vannak. Feltehetően arra számít, hogy ebben az általa finan-
szírozott kégliben ő, Vivi, meg fog törni, ráébred kiszolgálta-
tott helyzetére, s mivel semmiképpen nem akar visszamenni a
szüleihez, előbb-utóbb beadja a derekát, és érett gyümölcsként,
szétvetett lábakkal hull apósa elé. Nos, erre hiába számít ez a
derék ember a kapuzárás előtti pánikjában, tisztelt apósa ismét
eltáiolta magát, ha őt esztelen kis tyúknak hiszi. Mindenesetre
ki kell várnia hogy az apósa lépjen elsőként . . .
Snádler egész éjjel álmatlanul forgolódott takarója alatt, izga-
tottan várta a reggelt, s fél kilenckor éppen csak benézett hiva-
talába, hogy közölje: egész délelőtt házon kívül fog tartózkodni.
Ezután tüstént a Szent István parkba hajtatott, ahol annyi tü-
relme sem volt, hogy kivárja, amíg a házmester előkászálódik a
liftkulccsal: gyalog sietett fel a harmadik emeletre, s amikor
csengetésére az alázatos kis öregasszony kikukucskált a kémlelő-
ablakon, idegesen mordult rá: nyissa már ki az ajtót. Elöntötte
a düh, amikor a töpörödött matróna határozottan - bár ismét
alázatosan - közölte vele, hogy a kisasszony senkit sem fogad,
s aki beszélni akar vele, hívja fel telefonon. Nem mert kiabálni,
mert a lépcsőházban két villanyszerelő dolgozott, fojtottan kö-
vetelte hát, hogy az öregasszony azonnal jelentse be őt, de ami-
kor a nénike erre az ismételt, majd harmadszori követelésére is
hajthatatlan maradt, nem volt mit tennie, le kellett kullognia az
utcára, a sarki talponállóból felhívnia Vivit, aki előbb azt
mondta, hogy egyelőre nincs ereje beszélgetni a történtekről
majd nagy nehezen mégis beleegyezett, hogy egy óra múlva vár-
ja meg őt Snádler a Duna-parton, a Bella Itália-eszpresszó tera-
szán.
Türelmetlen, nagyon türelmetlen - gondolta Vivi, amíg az
Opel Kadett-tal lassan végighajtott a rakparton. Ha akarnám,
élete végéig úgy forgathatnám az ujjam körül, mint a karika-
gyűrűmet . . . Mielőtt kiszállt a kocsiból, körülnyalta száját,
megnézte magát a visszapillantó tükörben. Üde volt, szinte kis-
lányosanártatlan az arca, szemének zöld irisze élénken csillo-
gott, mellein szorosan feszült vékony, tapadó pulóvere.
Amíg a teraszon Vivire várt, Snádler - izgalmát levezetendő
-, szokása ellenére, megivott egy fél rumot.
A lány a parkolóhely felől közeledett, a nap átsütött vékony
semmi szoknyáján, s ágyékáig kirajzolta izmos, telt comjai vona-
lát Komoly arcán kérdő tekintettel ült le apósa mellé a naper-
nyös hintapad árnyékába..
Snádler szeme fehérjén megint kirajzolódtak a kékespiros vér-
ágak, ujjai tétován Vivi keze után tapogattak, de a lány odébb
húzódott, mire ő is kényszerítette magát, hogy ökölbe szorítva
nyugtassa térdén a kezét.
- Nem bírom nélküled - nyögte ki rekedten. - Nem bírom
nélküled . . .
- Nem tehetek róla, apu - mondta halkan és komolyan Vivi.
Snádler feje hirtelen elnehezedett valami ólmos, sötét fáradt-
ságtól. Elkínzottan meredt rá a lányra.
- Tudom, mi zavar. Az, hogy a fiam felesége vagy. Válj el.
Gyorsan el lehet intézni. Én mindenről gondoskodom, neked
csak annyi lesz a dolgod, hogy a bíróság előtt kijelentsd, hogy
nem akarsz tovább együtt élni a férjeddel.
Vivi a Dunát nézte.
- Ahogy gondolod, apu - mondta nagy sokára, színtelen
hangon. - Elmehetek? Nagyon fáradt vagyok. Ne haragudj . . .
- s már fel is állt, szomorkás félmosollyal köszönt el.
Snádler utasította Lajtost, hogy intézkedjen a válás gyors és
zavartalan lebonyolításáról, fogadja meg a legmegfelelőbb ügy-
védet, a lényeg a gyorsaság és minden feltűnés kerülése. Az ügy-
véd másnap már beszélt is Endrivel, s a vártnál rövidebb idő
alatt meggyőzte, hogy vállalnia kell ízléstelen tette következmé-
nyeként a válást, meggondolva, hogy Vivi mellett vagy a rövid
pórázt kellene a nyakába vennie, vagy örökös botrányokkal kel-
lene napról napra szembenéznie, s ami elsősorban veendő szá-
mításba : Endri annyira fiatal, annyira nem volt még alkalma ki-
tombolni magát, hogy amíg végig nem kóstolta a legényélet
kellemetességeit, ne is házasodjon meg újra. Végül pedig - fe-
jezte be - az a legdöntőbb érv a válás mellett, hogy Endri mű-
vész, egy művész mellé pedig hozzá illő nők valók, nem ilyen
kispolgári egyéniség, mint Vivi, aki nem tudja elviselni egy mű-
vész természetes életformáját . . .
Anna keserűen, de belátással vette tudomásul a fejleménye-
ket, mindössze annyit jegyzett meg, hogy Endri sohasem csi-
nálta volna, amit tett, ha nem hat rá züllesztően az apja, a mocs-
kos ügyeivel.
A második válóperi tárgyalás után, amelyen a bíróság, a té-
nyek ismeretében azzal az indokkal mondta ki a házasság fel-
bontását, hogy a fiatal pár éretlenül és meggondolatlanul kelt
egybe, Vivi három napig még telefonon is letagadtatta magát.
Snádlernek alig volt már ereje, hogy lebírja minduntalan kitör-
ni készülő dührohamait. Szenvedett. Kényszerképzetes víziói
támadtak. Látta Vivit fiatal férfiakkal meztelenül ölelkezni.
Este elrohant hazulról, megállított egy taxit, és a Szent István
parkba vitette magát: éjfélig figyelte a házat, mikor ér haza a
lány. Nem tudott szabadulni a lidércnyomástól, hogy az ő pén-
zén bérelt fizetővendég-szolgálati lakásban Vivi egy véletlenül
ráakaszkodott, vagy a diákéveiből ismert férfival fetreng. A bér-
ház előtt ott állt az ultramarinkék Opel Kadett, s az ablak, amely
mögött Snádler a lányt sejtette, lehúzott redőnnyel sötétlett a
harmadik emeleten. Egy idő után azt mondta a türelmetlenül
pislogó taxisnak, várjon, s felsietett a harmadik emeletre. A kém-
lelőnyíláson át az alázatos öregasszony bocsánatkérő mosollyal
közölte vele, hogy a kisasszony nagyon fáradt, meghagyta, hogy
senki ne zavarja.
Snádler egész éjjel nem aludt a gyomorgörcstől. Reggel tás-
kás szemű, megviselt arc nézett vissza rá a fürdőszoba tükréből.
Mit csináljon? Nem tudta megállni, hogy ne telefonáljon Vivi-
nek. Elakadt a szava, amikor meghallotta a kagylóból a lány
hangját.
- Tudom, mit akarsz, apu - mondta szomorúan Vivi. - Hidd
el, én nem akarlak bántani téged, de nem arra való vagyok, hogy
valakinek a szerefője legyek. Mit csináljak, ha ilyen régimódinak
születtem?
Snádler a hallban állt, a telefon mellett. Itt tépte le Vivi ruga-
nyosan rezdülő, kicsiny bimbós melléről a Calais-Gaudry-Lyon
kombinét. Vivi combjainak árnyéka, ahogy átsüt mini szoknyá-
ján a nap a Bella Italia teraszán . . .
- Beszélni akarok veled - hörkent bele a telefonba. - Ha nem
vagy hajlandó találkozni velem, rád töröm az ajtót ott a Szent
István parkban !
- Miért ne beszélhetnél velem, apu? - kérdezte fáradt csodál-
kozással a lány. - Mikor alkalmas neked? Hová menjek?
- Én megyek fel hozzád.
- Inkább ne, apu. Kár lenne mindent elrontani. Délben ott
leszek a Halászbástya-eszpresszóban, oké?
Délig Snádler összeroppant. Fél tizenegykor telefonon össze-
szólalkozott a Tervhivatal elnökhelyettesével, s bár az esze va-
lahonnan mélyről figyelmeztette, hogy nincs igaza, és óvta az
indulatos szavaktól, nem volt képes parancsolni magának : mint-
ha valaki más beszélt volna a torkából, emelt hangon szintén meg-
fenyegette a Tervhivatal elnökhelyettesét, hogy amennyiben
nem ért egyet vele, terjessze a kérdést - természetesen az ő,
Snádler, jelenlétében - a kormány legközelebbi ülése elé. A
Tervhivatal alelnöke malíciózusan annyit válaszolt, hogy csak
Vespasianus császárnak volt olyan sok ideje, hogy
foglalkozzon még az utcai vécék problémájával is, s letette a
kagylót.
Délben jó negyedórát kellett várnia Vivire a Halászbástya
eszpresszójában. A lány három gombot nyitva hagyott a nyaka
alatt - meleg volt -, s az amúgy is áttetsző, fehér puplinblúz nyí-
lásában Snádler látta keblei völgyének felső hajlatát. Meg kel-
lene fojtanom, itt megfojtanom - gondolta.
Vivi vele szemben ült le. Mini szoknyájának szegélye felhú-
zódott kerek combján, szinte a combhajlatig. Snádler végigta-
pogatta szemével a lányt, s csaknem kimondta: meg kell adnom
magam . . .
A pincérfiú már fél perce ott állt mellette.
- Mit kérsz? . . .- kérdezte Vivi. Először nem tette hozzá
apu.
- Amit akarsz - legyintett erőtlenül Snádler.
- Két konyakot, legyen szíves . . .
A pincérfiú eltűnt. Snádler belenézett Vivi fényes, zöld sze-
mébe.
- Elválok - mondta.
Vivi lassan felhúzta hosszú szemöldökét.
- Elválsz? Miért?
Snádler elkapta a csuklóját. Oly erővel szorította, hogy Vivi
arca eltorzult a fájdalomtól.
- Miattad válok el. Miattad, te . . .
- Ne mondj olyant, amit később megbánnál . . ., - Vivi szája
remegett a fájdalomtól. - És engedd el a kezem. Fáj.
Snádler engedelmeskedett. Ujjaiban-tenyerében benne ma-
radt a görcs.
- Nem bírom nélküled . . . Elválok, és elveszlek feleségül.
Vivi hangtalanul felsóhajtott.
- Ahogy gondolod . . . Mindig úgy csináltad, ahogy a leg-
jobbnak láttad. - Kézitáskájáért nyúlt. - Ne haragudj, úgy meg-
döbbentettél ezzel, amit mondtál, hogy belefájdult a fejem. En-
gedd, hogy elmenjek, gondolkoznom kell.
Szinte kisuhant a Halászbástya eszpresszójából.
Úristen - gondolta, amíg lefelé gurult a kocsival a Várhegy-
ről-, ez az ember igazán megőrültőlem. Azt kellett volna mon-
danom, ne váljon el? Hiába mondtamwolna, előbb-utóbb úgyis
elvált volna valaki más nő miatt. Tegye, amit akar. Ha elválik
is, nekem nem kötelességem, hogy hozzámenjek. És ha hozzá-
mennék? Minden botrány három napig tart. Amíg él, azt csinál-
hatnám vele, amit akarok. Mindig félne, hogy elhagyom. Har-
minc évvel idősebb nálam. Volt már ilyen a történelemben . . .
Legalább nem kellene naponta lefeküdnöm vele, mint a fiával
vagy más fiatal krapekokkal, akiknek máson se jár az eszük . . .
Mindegy, majd meglátjuk.
Annára hisztériás nevetőgörcs jött rá, amikor Snádler bejelen-
tette, hogy válni akar. Nagy sokára sikerült lecsillapodnia, s
bár még mindig fuldokolva kapkodott levegő után, sípoló han-
gon, de végre ki tudta fújni magából:
- Eriggy, eriggy, eriggy, eriggy a pokolba . . . Húsz éve kel-
lett volna elmenned, te senki . . . Még csak azt se mondom, hogy
rohadj meg, ha volna isten, hálát adnék neki, hogy végre meg-
szabadulok tőled . . .
A helyzet rendezésének gyakorlati lebonyolítását Snádler
Lajtosra bízta, aki ismét bebizonyította diplomatához méltó
ügyességét mind a lakáscserét, mind a vagyonmegosztást ille-
tően. A villát egy háromszobás szövetkezeti lakásra és egy két-
szobás állami lakásra cserélte el, az érintettek megbízásából.
A háromszobás lakás Annáé és a fiáé lett, a kétszobás Snádleré.
A terjedelmes stílbútorokért is kivételesen magas árat csikart
ki Lajtos egy dúsgazdag nőorvostól, aki nemrég épített magá-
nak palotának is beillő, kétszintes villát az Isten-hegyen. A töb-
bi bútor elosztásával sem volt nehéz dolga: Anna rábízott min-
dent, cselekedjék legjobb belátása szerint. A csaknem százötven-
ezer forintos takarékbetétet, amit a balatondiósdi telken építen-
dő villára szántak, két egyenlő részre osztották. A balatoni telek
egyébként eszébe se jutott Annának. A bíróság elé egybehangzó
nyilatkozat került: a bontóperben szereplő felek a vagyonmeg-
osztást illetően vita nélkül megegyeztek.
A válóperről csak kevesen tudtak: feltűnés nélkül fejeződött
be. Snádler este a városligeti Gundel Étterem kertjében vacso-
rázott Vivivel. Aperitif után a lány elé csúsztatta személyi iga-
zolványát, ott kinyitva, ahol a kerületi tanács anyakönyvveze-
tősége már bepecsételte a válás tényét.
- Gratuláljak? - nézett rá tűnődő szemmel a lány.
- Magadnak gratulálj - nyúlt a kezéért Snádler. - A feleségem
leszel.
Vivi érezte, hogy Snádler keze idegesen remeg.
- A feleséged? - nézte maga előtt a pohár fenekén a konyak
maradékát. - Jó lesz az?
- Kinek?
- Neked. Féltelek. Botrány lesz. Azt még lenyelik az emberek,
ha valaki elválik, de ha rögtön utána a saját menyét veszi el . . .
Mondtad, hogy sok az ellenséged. Ütőkártyát adsz a kezükbe.
Tegnap is panaszkodtál, hogy sok a kellemetlenséged, fúrnak
téged is, meg az ízét, a hivatalodat is . . . Botrány lenne, és ki-
törnék a nyakad.
Snádler délután kozmetikusnál volt; a szeme alatt duzzadó
táskákat akarta elmasszíroztatni. A sók nyomkodástól fájt a
szeme környéke. Odanyúlt. Ekkor ő is észrevette, hogy remeg
a keze.
- Botrány? - Elhúzta a száját. - Van Pesten egy példabeszéd.
Úgy szól, hogy az akrobata, ott fent a kötélen . . . szóval, igaz,
leeshet a magasból, de alatta a mentőháló, és a háló alá nem le-
het esni. Érted? Nem vagyok mai gyerek ebben a mi közéle-
tünkben, gyakorlatból tudom, hogy a háló alá nem lehet esni.
Aki egyszer feljutott a magasba, azt esés után is fenntartja a
háló.
- Érdekes -nézett valahová messze Vivi. - Szóval, nem félsz.
Miben egyeztetek meg Annával?
Snádler elmondta. Vivi felnézett a csillagos égre, és kis ideig
számolt magában.
- Neked hetvenötezer jutott. Nem sok.
Snádler két tenyere közé fogta Vivi kezét.
- Fenét. Matus, ez egy vezérigazgató Kőbányán, egy éve pisz-
kál, hogy adjam el nekik a balatondiósdi telek felét. Hatszáz
négyszögölnek háromszáz a fele. Közművesített telek. Ezerkét-
száz forintot ajánlott legutóbb négyszögölenként. Számítsd ki.
- Háromszázhatvanezer. Egy háromszobás budapesti örök-
lakás ára. És Anna?
- Annának semmi köze a telekhez. Kezdettől az én nevemen
van az egész. Fillérekért vettem, akkoriban még senki se tudta,
hogy közművesíteni fogják, meg alatta építik fel az úi strandot.
Nem lesznek anyagi gondjaid. - Ráhajolt a lány csuklójára, és
beszívta a sima bőr parfümillatát. - Mikor?
Vivi félrehajtotta fejét. Zöld szeme nagyra tágulva csodálko-
zott bele a levegőbe.
- Amikor te gondolod.
A nászéjszakájukon, amikor Snádler - túlgerjedt izgalmától
-csődöt mondott az ágyban, Vívi megbocsátó mosollyal simo-
gatta pár percig a homlokát, aztán átment aludni a másik szobá-
ba. Szívta a cigarettáját, és kissé csodálkozott magán, hogy tulaj-
donképpen nem is érez semmi csalódottságot. Félig szomorúan,
félig öngúnnyal mosolyodott el: úgy látszik, ez az ő textilmin-
tája - nincs szerencséje a férfiakkal. Vagy csak a Snádlerekkel
nincs szerencséje? Mindenesetre ezután minden másképpen
lesz, mint ahogy a villában volt. Társasági élet lesz, ismerősök
lesznek, sok vendég. Aztán majd kiderül . . . Miért csak színész-
nők engedhetik meg maguknak, hogy három-négy-öt-hat férjük
legyen? Mindegyikben az igazit keresik. Lénárt Violának--volt
Snádler Endréné, jelenleg id. Snádler Endréné --miért ne len-
ne joga hozzá, hogy egyszer összeakadjon az igazival? Addig
pedig . . . A mai újságban hirdeti valaki, hogy vadonat-új ezer-
ötszázas fehér Fiat eladó. Ha dobja az Opel Kadettet, és az árá-
hoz hozzátesz harminc-harmincötezret . . . A bankban még min-
dig egy vagon pénz marad. Gondolkoznia kell, ki kell találnia,
hogyan lehet megmozgatni azt a pénzt. A bank csak tizszázalé-
kos kamatot fizet. Úristen, mit
fognak szólni apukáék, ha megtudják, hogy a saját apósomhoz
mentem férjhez?!
Másnap reggel Snádler észrevett az újságban egy hirdetést,
amit biztosan Vivi karikázott be magának a tollával. Reggeli
közben szórakozottan mondta:
- Azt a Fiatot . . . - Nem nézett rá Vivire, úgy mosolyodott
el : - Tekintsd nászajándéknak.
A pletykát Endri bocsátotta útjára. Annától a környezete és
más ismerősei csak annyit tudtak meg, hogy elvált Snádlertől,
de a fiú - valahányszor leitta magát, s válása óta mind gyakrab-
ban került ilyen állapotba - városszerte hirdette, hogy szeretve
tisztelt és mélyen nagyra becsült édes jó apja elszerette tőle a fe-
leségét, és halljátok csak, feleim, mobilizáljátok a fantáziátokat,
hogy kispolgár agyatok képes legyen felfogni az eseményt: a
Tárcaközi Beruházási Felügyelet elnöke a saját menyét vette
feleségül Ki mondja ezek után, hogy szép magyar hazánk nem
a korlátlan lehetőségek országa?!
A botrány 1967 tavaszán robbant. Különböző hivatalos szin-
teken belül is megoszlottak a vélemények. Kiderült, hogy Snád-
ler az évek során nemcsak ellenségeket, de támogatókat is szép
számmal szerzett. Sokan álltak mellé, azzal az érveléssel, hogy
Snádler rengeteget szenvedett Anna mellett, ki ne tudná, hogy
így volt?. Nem érdemli-e meg, hogy végre olyan felesége legyen,
aki nem idegroncs, hanem százszázalékos nő? Először fordul
elő a történelemben, hogy valaki elválik a feleségétől, és újra
nősül? Nos, igen, szokatlan húzás, hogy éppen a saját me-
nyét . . . Snádlernek, igenis, nagy érdemei vannak . . . Egyszerű
vasmunkásból, az ellenállás egyszerű harcosából vált azzá, aki-
vé vált . . . Rendben van, el kell ismerni, hogy az utóbbi időben
ügyetlenségeket követett el sorra a TBF elnökeként . . . Igen, a
dolgok összefüggenek, miért ne függnének össze, de mégis, mi-
csoda követelés, hogy egy ilyen régi, érdemes embert csak úgy
ejteni kell . . . Minden tényezőt figyelembe kell venni . . . Aki
annyi szolgálatot tett az országnak, és annyi gyakorlati tapasz-
talattal rendelkezik, mint Snádler Endre . . . Igen, egy országos
főhatóság elnökeként ekkora tekintélyromlással nehéz tovább,
de meg kell találni a módját . . . Ha valaki nincs ennyire előre-
tolt pozícióban . . . Igen, a közvélemény . . . Hát tulajdonkép-
pen miről van szó: arról-e, hogy Snádler nem alkalmas a gaz-
dasági reformmal összefüggésben megváltozott követelmények
szerint dolgozni, vagy a magánéletéről? . . . Lehet találni szá-
mára megfelelő helyet, miért ne lehetne találni, nem vagyunk
annyira bőviben tapasztalt vezetőknek . . . Ha nem ilyen magas
szinten, hát valamivel alacsonyabb szinten, de semmiképpen
nem ejteni . . .
Budapest nem lenne Budapest, ha időközben nem szült volna
viccet is az esetből, azzal a poénnal, hogy úgyis a családban ma-
rad...
A Snádler-ügy gordiuszi csomóját a kormány egyik ülése
vágta el, amely intézkedett a Tárcaközi Beruházási Felügyelet
- mint idejétmúlt és mindinkább bürokratizálódó intézmény -
megszüntetéséről, és hatáskörének a Pénzügyminisztérium és az
Országos Tervhivatal közötti megosztásáról, Snádlert illetően
pedig felkérte a termelő tárcák vezetőit, hogy gondoskodjanak
számára képességeinek és tapasztalatainak megfelelő beosztás-
ról.
1967 őszén, amikor Vízválasztón a Radius Híradástechnikai
Művek vezetésével megbízott miniszteri biztos már harmadszor
sürgette, hogy intézkedjenek felváltásáról, és engedjék vissza a
fővárosba, Snádler személye többek által a legkézenfekvőbb
megoldásként került előterjesztésre a Radius vezérigazgatói
posztjának betöltését illetően.
A vezérigazgató szobájában halkan zümmögött a légkondi-
cionáló. Az ablakok fehér függönyei megszűrték a reggeli nap-
fény ferdén beeső sugárpásztáit. A széles íróasztalon az iratcso-
mók között egy pohár tej állt. Árnyéka végignyúlt a katonásan
sorakozó, egyformán hegyezett fekete és színes ceruzák tucat-
ján.
Snádler felkelt széles karosszékéből. Visszahajolt az asztal fö-
lé, és az üveglapon heverő napi jelentés számoszlopában piros
cerúzájával megkérdőjelezett két adatot. Biztosan megint arra
fognak hivatkozni, hogy nem volt ütemes az anyagellátás . . .
Elsétált a bal oldali ablakig, s a függönyön át kinézett a nap-
fényben fürdő gyepágyra. Nem tesz jót a meleg a rózsafáknak,
fulladoznak a rózsafejek. Csupa sárga rózsa. Valamelyik nap ol-
vasta az újságban, hogy a nemesítők már fekete rózsát is csinál-
tak. Izléstelen ötlet. Fekete rózsa . . . Legfeljebb temetésre, sír-
virágnak.
Háta mögött, a rádió tetején, négy halkat, majd kilenc zengőt
ütött mahagóni házában az óra. Vivi mindjárt telefonálni fog.
Fél tízre megy teniszezni. Vivi szerint az idén gyé-
rebb a teenager közönség a teniszpálya körül. Több mint száz
diák a Tiszaháton dolgozik, az árvízben összedőlt házak újjá-
építésén . . .
Az íróasztalon megcsörrent a közvetlen vonalú telefon. Snád-
ler visszasétált a karosszékéhez, leült, és felvette a kagylót.
- Szervusz - hallotta a készülékből a felesége játékosan mély-
re fogott hangját. Vivi akar valamit, máskor nem játszik a hang-
jával.
- Szervusz, mi újság?
-Képzeld, megjött a posta . . .
- Minden reggel megjön.
- De most az is megjött, amit vártam - nevetett a vonal má
sik végéről az asszony. - Kitalálod?
Milyen levelet várt?
- Gyorsabban megy, ha megmondod.
- Sok a dolgod? - változott vissza természetessé, fiúsan ha-
tározottá Vivi hangja.
- Mikor nem sok a dolgom? Nos, ki írt?
- Az autószalon értesít, hogy átveheted a . . .
- Tehát megvan a Peugeot. Gratulálok az új kocsidhoz.
- Irtóra örülök - nevetett bele a telefonba az asszony.
- Én is. Egyéb?
- Ne légy ilyen izé . . . Attól, hogy nem szeretsz volánhoz ül-
ni, attól még nem kell ilyen közömbösnek lenned. Azt írják,
hogy kívánságod szerint türkizkék a kocsi.
- Örvendek, hogy a kívánságom megegyezik a te kívánsá-
goddal - nevette el magát Snádler.
- Végre jobb a kedved. Jutalmul megtiltom Fridának, hogy
paradicsomlevest főzzön.
- Köszönöm. Már megint engem akart felbosszantani ez a
fehérnép. Ha egy szer találok valakit, aki megfelelő házvezető-
nőnek . . .
- Halkabban!
- Ott hallgatózik melletted?
- Dehogy . . . Megittad már a tejedet?
- Még nem.
- Hát akkor idd meg. Nem is zavarlak tovább. Hopp, most
jut eszembe! Te, képzeld, most mondja Elli, Horváthné . .
- Vele mész teniszezni?
- Vele. Szóval, az előbb mondta, hogy Bojtárék egy héten
belül itthon lesznek. Te tudtad ezt?
Snádler a naptárjára pillantott. Bojtárék tényleg a jövő ked-
den esedékesek . . .
- Tudtam. Hallom a hangodból, örülsz.
- Hát persze ! Az az ember, Bojtár, ő legalább egyéniség
volt...
- Ezt Horváthné előtt mondod?
- Nem. Elli kint vár a teraszon. Miért?
- Ha ott lett volna melletted, tudomásul vehette volna, hogy
az ő férje se egyéniség . . .
Vivi úgy nevetett fel, mint egy huncut kamaszfiú.
Nem közlöm vele, azt hiszem, úgyis tudja. Oké, nem zavar-
lak tovább.
A lényeget még nem kérdezted meg.
- Mit?
- Hogy mennyivel járulok hozzá a Peugeot árához.
- Te hoztad szóba. Gondolkozz rajta, amíg hazaérsz. Biztos
vagyok benne, hogy megint gavallér leszel. Szervusz, csókol-
lak.
- Én is.
A készülék kattant. Snádler is helyére tette a kagylót. Uj ko-
csi, Peugeot. Az emberek megbámulják, megjegyzéseket tesz-
nek, hogy jól megy a Radius vezérigazgatójának, aztán kiszá-
mitják, hogy tulajdonképpen időszerű volt kicserélni az ezeröt-
százas Fiatot, hiszen Snádlerné azzal érkezett Vízválasztóra, te-
hát körülbelül három évig használta . . .
Megnézte a naptár következő oldalát. Tehát kedden. Bojtár
István, a Radius fejlesztési főosztályának vezetője visszaül a he-
lyére. Csaknem három évig dolgozott Kubában. Akkor indult,
amikor ő idekerült Vízválasztóra. Három nappal azután, hogy
átvette a Radiust. Vivi már előbb lejött, hogy berendezze a há-
zat. Bojtár feleségét kérte meg, hogy segítsen. Meghívta Bojtá-
rékat vacsorára. Vacsora az érkező vezérigazgató tiszteletére,
egyben Bojtárék búcsúztatására. Bojtár kezet csókolt Vivinek,
amikor éjféltájban elköszöntek. Vivi azt mondta: látod, ez egy
jol nevelt ember, ki hinné, hogy parasztgyerekből nőtte ki ma-
gát, tökéletes gentleman, nem cuppantott rá a kezemre, mint
egyik-másik beosztottad, hanem csak megérintette a szájával a
bőröm . . . Bojtár jóképű. Talán tetszett is Vivinek. Legalábbis
nem tett egyetlen csípős megjegyzést se Bojtárra, pedig minden-
ki másról rögtön mond valami kellemetlent . . .
Megnyomta a mahagóni regiszteren a harmadik gombot, és
felvette a soros készülék kagylóját.
- Jöjjön be, Lajtos elvtárs - szólt bele a mikrofonba.
Felállt, belekortyolt a tejébe, megtörölte a száját, és visszasé-
tált az ablakhoz. Kár a rózsákért, fullasztó odakint a hőség.
Nyár végi kánikula.
A párnázott ajtó nesztelenül nyílt mögötte. Csak akkor kat-
tant halkan, amikor be is csukódott.
- Parancsolj velem -- mondta Lajtos.
Snádler lassan megfordult. Lajtos ma reggel is megvágta bo-
rotvájával a pirospozsgás képét.
- Iskolás korodban nem figyeltél a hittanórákon.
Lajtos duzzadt szája körül megjelent a készséges mosoly.
- Nem tudom, mire célzol.
Snádler visszament az íróasztalához.
- A tízparancsolatban az áll - mondta közben -, hogy ne csi-
nálj faragott képet.
Lajtos megtapogatta párnás arcán a centis vágást.
- Uj pengével borotválkoztam. Parancsolj velem.
Snádler rátámaszkodott az íróasztalára:
- Tudsz te róla, hogy Bojtár jövő kedden itthon lesz?
- Természetesen.
- Helyes. Látod, én el is feledkeztem róla.
- Éppen elég a gondod . . .
Snádler kivett egyet a ceruzái sorából, és rákoppintott az író
asztalra.
- Elő kellene keríteni Bojtár dossziéját.
Lajtos közelebb lépett az íróasztalhoz.
- Egy hete a fiókomban tartom Bojtár anyagát. Vártam, hogy
kérni fogod, vezérigazgató elvtárs.
Snádler bólintott. Tulajdonképpen fogadní mert volna, hogy
Lajtos már jó ideje várja, mikor kell jelentkeznie Bojtár anya-
gával.
- Hát akkor hozd be.
Lajtos hátrált egy lépést, de mielőtt elindult volna a párná-
zott ajtó felé, még egyszer ránézett Snádlerre.
- Engedelmeddel . . . Megtudtam, hogy három évvel ezelőtt
megjelent egy terjedelmes irodalmi riport Bojtárról. Gondol-
tam, nem haszontalan, ha beszerzem. Azt hiszem, elég reális írás,
bár mintha elfogult lett volna az írója Bojtár javára. Ha érdekel,
mellékelem a dossziéhoz a folyóiratot.
- Mellékeld - bólintott Snádler.
Lajtos után nézett, s önkéntelenül megcsóválta a fejét. Rosz-
szul szabott-e Lajtos zakója, vagy tényleg ilyen nőiesen kerek
az ülepe? Vivi ellenszenves, meleg vérű hüllőnek nevezi Laj-
tost.Hát, ami azt illeti, Lajtos nem a legférfiasabb jelenség, de ezt a
negatívumát sokszorosan ellensúlyozza a pontossága, az állandó
önfegyelme. Számtalanszor előfordulhatott volna, a tavaszi nye-
reségrészesedés kifizetése után is, amikor a banketten mindenki
többet ivott a kelleténél, hogy Lajtos elfeledkezik magáról, és
mások előtt is letegezi véletlenül, de még félrészegen is fegyel-
mezett maradt : eszébe se jutott, hogy ne tiszteletteljesen, önözve
beszéljen.
A párnázott ajtó újra nyílt, Lajtos úgy hozta a dossziét és a
tetejére fektetett folyóiratot, mintha tálcát egyensúlyozott volna
a tenyerén. Biztosan kitűnő pincér lett volna belőle, ha nem kül-
dik számviteli pályára a szülei.
-Mondd, apád jobban van már?
Lajtos letette az íróasztalra a dossziét és a folyóiratot.
- Köszönöm kérdésed, édesanyám azt mondta tegnap, ugyan-
is felhívtam őket, hogy jobban van az öreg, amire a legpregnán-
sabb bizonyíték, hogy édesanyámnak is, a feleségemnek is reg-
geltől estig körülötte kell ugrálniuk, sőt, még éjjel is kikelti őket
az ágyból valami óhajjal.
- Örüljenek neki.
- Természetesen - bólintott Lajtos, és zsebkendőjével meg-
törölte kifényesedett homlokát. - Parancsolsz még velem?
Snádler az órára nézett.
- Tizenegyre jönnek azok az ármegállapítók, igen? Addig
belenézek Bojtár anyagába. Küldj pár szem kekszet.
- Azonnal hozok.
Snádler kinyitotta a dossziét. Belenézett, s közben maga elé
húzta a folyóiratot is. Félretette a dossziét, mutatóujja végig-
csúszott a folyóirat tartalomjegyzékén. Jó cím. Egyet lehet ér-
teni vele. Információi alapján maga is így jellemezte Bojtárt.
Az író rátapintott a lényegre a riport címével : "A technokrata."
Kíváncsian lapozott tovább, hogy megkeresse a tartalom-
jegyzékben jelzett oldalt. Terjedelmes írás. Huszonkét oldal.
Időbe telik, amíg átrágja magát rajta. Jobb, ha előbb a dossziét
böngészi át, azzal végezhet fél tizenkettőig, a folyóiratot pedig
hazaviszi, esti olvasmánynak.
A technokrata
remélni lehet, hogy a képzeletet boldoggá
tehetjük; boldoggá tenni a fantáziát annyit
jelent hogy biztosítjuk teljes kibontakozását.
Bachelard
szívós volt, és ha kellett, kemény; nem tudta
elviselni az igazságtalanságot, és ha nem tudod
elviselni az igazságtalanságot, mindjárt benne
vagy a politikában.
Heinrich Böll
Tulajdonképpen az lett volna a szabályszerű, hogy a terjedelmes
dosszié beporosodjon azóta, hogy Bojtár István, a Radius fej-
ř lesztési főosztályának vezetője elutazott Kubába. Ezzel szem-
ben az irattartó anyaga Bojtár ideiglenes távolléte - csaknem
három év - alatt is rendszeresen kiegészült Lajtos jóvoltából,
aki vezérigazgatói utasítás híján sem feledkezett meg a dosz-
sziéról. "Az anyag átvéve Hubert Antal személyzeti osztályve-
zetőtől 1968. I. 2." Minden kiegészítés tehát, amivel 1968 január
másodika óta gyarapodott a dosszié, Lajtos információjaként
került a többi papír mellé.
Bojtár István Okleveles villamosmérnök. A műszaki tudo-
mányok kandidátusa. A Radius Híradástechnikai Művek fejlesz-
tési főosztályának vezetője. Tartalékos százados, a légierő tar-
talékállományában.
Születési helye: Zalaimréd. Szülei
szegényparasztok, földtulajdonuk a termelőszövetkezetbe tör-
tént belépésükig öt hold.
1942- 50 : gimnáziumi tanulmányok. 1946-tól népi kollé-
gista, alapító tag, kollégiumi titkár. 1947-től a Magyar Kom-
munista Párt tagja: mivel belépésekor csak tizenöt éves volt,
korengedéllyel vették fel.
1950-1956 : egyetemi tanulmányok és megkezdett aspiran-
túra Leningrádban; egyetemi tanulmányai idején V. J. Murav-
jov akadémikus közvetlen munkatársa.
Murravjov, Valdemar Janics 1957-től a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának tagja. Vi-
világszerte ismert híradástechnikai szaktekintély, az űrkutatással
összefüggő rádióvezérlés és telekommunikációs kérdések stb.
specialistája. (Lexikon-kivonat, Lajtos kézjegyével és kézírásos
megjegyzésével: "Bojtár elvtárs ma is rendszeres kapcsolatot
tart fenn Muravjov akadémikussal. Kapcsolatuk szívélyes vol-
tára utal, hogy Bojtár elvtárs leveleiben Valdemar Janicsnak
szólítja a professzort.")
1956. december 20: Bojtár a moszkvai magyar nagykövetség
illetékesének utasítására megszakítja aspirantúráját, kénytelen
hazatérni Magyarországra. Üzemmérnöki beosztást kap a bu-
dapesti Híradástechnikai Alkatrészgyárban. 1957 novemberében
felmond a Híradástechnikai Alkatrészgyárban.
1957. december 1-től Vízválasztón dolgozik, előbb önálló
fejlesztő státusban, majd 1963-tól a fejlesztési főosztály veze-
tője.
1960: megvédi kandidátusi disszertációját, amelynek témáját
haladóhullámú csövek kutatásában elért eredményei szolgáltat-
ták. 1960 áprilisától a műszaki tudományok kandidátusa. 1964:
három lokátortechnikai megoldására szabadalmi oltalmat kap,
(mindhárom szolgálati találmány). A szabadalmak alapján
ugyanebben az évben elkészül a BO-RAD i. repülőgép-leszál-
litó lokátor prototípusa.
1965 : Bojtár Istvánt Állami-díjjal tüntetik ki, az említett loká-
torért. Ugyanebben az évben részt vesz a tárgyalásokon, ame-
lyeken megállapodásra kerül sor a BO-RAD I. lokátor szocia-
lista kooperációban megkezdendő gyártásáról. (A BO-RAD a
Bojtár név és a rádiólokátor szó rövidítésének összevonásából
származik.) A BO-RAD i. további fejlesztése 1966 óta ugyan-
ř csak szocialista kooperációban folyik.
Bojtár István 1958 óta házas. Felesége Bodnár Rozália (szüle-
tett 1932. június 6., Zalaimréd), tanítónő, majd 1964 óta-mi-
után levelező úton történelem-művészettörténet oklevelet szer-
zett - gimnáziumi tanárnő.
Bojtár Istvánt 1966-ban a Radius Híradástechnikai Művek
pártbízottságának tagjává választja a vállalati pártértekezlet.
1967 elején Bojtár dolgozni kezd disszertációján, amelynek
megvédésével a műszaki tudományok doktora tudományos fo-
kozatot tervezi megszerezni (a disszertáció első két fejezete 1967
első felében publikálásra került, s a magyar közlés alapján meg-
jelent szovjet és brit szakfolyóiratokban is).
1967: Bojtár István államközi szerződés keretében vállalja,
hogy meghatározatlan ideig - előreláthatóan három évig - a
Kubai Köztársaság kormányának rendelkezésére áll, s Kubában
meghatározott célú mikrohullámú lánc kiépítését és a szakem-
berek kiképzését vezeti.
(Külön papírlapon megjegyzés, Lantos kézjegyével: "Kubai
tartózkodásának kezdete óta Bojtár elvtárs Lissai Péterrel, az
Elektronika I. vezetőjével folytat rendszeres levelezést. Több
levél tartalmának értesülés alapján szerzett kivonata mellékel-
ve.")
Snádler levette szemüvegét, hátradőlt karosszékében, és meg-
nézte az órát. Öt perccel múlt tizenegy. Már nincs elég ideje,
hogy beleássa magát a dosszié anyagába, vagy elkezdje olvasni
a folyóiratban az irodalmi riportot. Összecsukta a dossziét. Alig
néhány papírlapot nézett át, az anyag zöme ezután következik.
Hazaviszi a dossziét is, a folyóiratot is. Amit most átolvasott,
nagyjából mind ismeretes volt előtte, különlegesen újat nem ta-
lált az anyagban.
Bojtár élete jellegzetes technokrata karrier. Magyarországon
elkezdődött a szocialista átalakulás, Bojtár fiatal volt, a párt és
az állam a hóna alá nyúlt, tálcán kapott minden lehetőséget az
érvényesülésre, s elég szorgalom volt benne ahhoz, hogy ezzel
a kedvező hátszéllel könnyedén haladjon előre. Szociális szár-
mazása tökéletes, világnézeti fejlődése nem is lehetett volna tö-
retlenebb, zsebében az egyik leghíresebb szovjet egyetem vil-
lamosmérnöki diplomája, pártfogóként mögötte a legnevesebb
szovjet tudósok egyike, itt a Radiusban pedig Lády Zoltán igaz-
gató biztosította számára a korlátlan lehetőségeket a kísérlete-
zéshez - minden együtt volt tehát, hogy Bojtár évről évre aka-
dálytalanul emelkedjék. Ö az az ember, akit a történelem az ölé-
be vett, és a körülmények a tenyerükön hordoztak : mindig a
legkedvezőbb pillanatban került a fejlődés újabb és újabb ka-
puja elé, s a kapuk automatikusan nyíltak ki előtte.
Háromszor találkozott Bojtárral. Összevéve sem beszéltek
többet egymással három-négy óránál. A kép, ami megmaradt
benne Bojtárról, világos és határozott: magas, nyugodt moz-
gású, fiatal férfi, rövidre nyírt, sötétbarna haj, sötét - biztosan
szintén barna - szem, széles homlok, sovány arc, nyáron gyor-
san barnuló bőr. Ha mosolyog, két keserű vagy szomorú ránc
gyűrődik a szája két oldalára. Halkan beszél, talán rekedtesen,
mindenesetre valami fátyol van a hangján. Nehéz elképzelni ró-
la, hogyan változik a magatartása, ha ideges. Ha nem mosolyog-
na elég gyakran, kimértnek kellene tartani, de ahányszor elmo-
solyodik, a szája mellé gyűrődő két ránc ellenére is megfiatalo-
dik az arca. A csaknem három év után is megmaradt összbenyo-
más egyszerűen összefoglalható: higgadtan magabiztos ember,
akit nehéz lehet kibillenteni az egyensúlyából.
Volt még valami, amit megjegyzett Bojtárról, mégpedig olyas-
fajta megérzéssel, hogy amit látott, ellentmond - és talán meg-
határozóan mond ellent - az egyéniség egységének. Mi volt az?
Aproság, amire más talán fel se figyelt volna, de az ő tapasztalt
szemét nem kerülhette el . . . A képet kellene visszaidéznie. Ott-
hon látta-e, vagy itt a gyárban? Úgy rémlik, otthon, azon az es-
tén, amikor Bojtárék Vivi meghívását azzal fogadták el, hogy
sajnálják - már nem tudják viszonozni, így a vizitjük egyút-
tal búcsúlátogatás is. Már átvonultak az ebédlőböl a zeneszo-
bába, mindenki elhelyezkedett egy-egy fotelban, a lemezjátszó
Valami modern muzsikát forgatott, és Vivi kérdezett valamit
bojtártól. Mit kérdezett? Mindegy. Bojtár kis ideig gondolko-
zott a feleleten, és közben cigarettáért nyúlt . . . Ez az! Ahogy
rágyújtott! Valami ideges mohóság volt a szemében. Úgy szívott
bele a cigarettába, és úgy sóhajtotta magába a slukkot, mint aki
levegő után kap . . . Ez az egyetlen pillanat elárulta: mégsem
hibátlan a páncélja, a magabiztos nyugalom mögött valami labi-
lis réteg is lapul, a túlfeszített idegek termelték ki a nikotinéhsé-
get, s ha így van - márpedig így van -, igenis ki lehet tapogatni
a sebezhető pontját . . .
Negyed tizenkettő. Lassan, kényelmesen, kortyonként itta
i a maradék tejet a vékony üvegpohárból, amelynek falára idő-
közben zsiradékkarika rakódott. Néhány éve még ő is rabja volt
a cigarettának, és a nikotin ellensúlyozására itta a tejet. Amióta
vízválasztón él, és életformájává tette a nyugalmat, nem kell a
cigaretta, de a tej megmaradt. Bojtár sohasem lenne képes, hogy
leszokjon a cigarettáról. Nemcsak orvosi ijesztgetésekkel nem
lehetne hatni rá, de áttételesen se, olyasfajta érveléssel, hogy
azért kell vigyáznia magára, mert ő a kor embere, az a típus, akire
ma szüksége van a világnak, tehát nem mindegy, hogy egy ilyen
kitűnő szakember, aki ráadásul tudja is az élete célját, meddig
marad üzemképes. Lády Zoltán is élhetett volna még egy-két
évtizedet, ha nem hajszolja agyon magát, és a túlfeszített életrit-
musához nem tartozik hozzá a napi ötven vagy több cigare ta
is . . . Mindenki mondja, hogy Lády meg Bojtár, a hivatalos
kapcsolaton túl, jó barátok is voltak. Tulajdonképpen termé-
szetesen illettek össze : a dinamikus menedzser és a magasan kva-
lifikált technokrata. Az egyiknek a sikere elismerést hozott a
másiknak is. Érthetően nőtt nagyra mindkettőnek a fejében az
önbizalom és a meggyőződés, hogy nélkülük nem haladna előre
a világ.
Maga elé húzta fekete irattáskáját, beletette a dossziét, és fölé
csúsztatta a folyóiratot is. Délután vagy este otthon folytatja.
Ezek az írások legalább le fogják kötni, nem alszik el felettük,
mint a könyvektől, amiket Vivi tukmál rá hol azzal a megjegy-
zéssel, hogy ez a regény nagyon tetszett neki, hol olyan figyel-
meztetéssel, hogy most ez a Salinger az országos sláger, és egy
vezérigazgató nem engedheti meg magának a luxust, hogy szak-
barbárnak tartsák . . .
Bevezetőben az "Alkotás" irodalmi riportjának szerzője arról
panaszkodott, hogy ez volt élete legnehezebben összeálló írása,
s ha előre tudja, mennyi futkosással, kényelmetlen faggatózás-
sal stb. jár, amíg sikerül egybegyűjtenie és rendszereznie az anya-
got, talán hozzá se fog a munkához. Több hét alatt felvett fél
tucat tekercs magnetofonszövegből és három füzetre való
gyorsírásos jegyzetből kellett mozaikként összeszerkesztenie
ezt az irodalmi riportot, amit ma már voltaképpen gyűlölnie
kellene, és gyűlölne is, ha nem volna érdekes a rengeteg nyers-
anyagból kirajzolódott emberi portré : egy kis parasztfiú karrier-
je, aki 1942-ben, a falusi tanító unszolására, rokonai által meg-
szavazott kisebb-nagyobb adományokból kezdte el tanulmá-
nyait, hogy két évtized múlva az ország állami-díjjal ismerje el
szolgálatait.
A kamaszkor éveinek jellemformáló kulcsélményeit egy-egy
rövid, de plasztikus képpel ábrázolta a továbbiakban az író.
Alig kezdi el 1942-ben a tízéves kis Bojtár a gimnáziumot, elvi-
szik katonának az apját, akinek csak azért nem kell a fronton
végigkínlódnia a háborút, mert - félig rokkantan hazakerül a keleti
hadszíntérről. Tizenegy éves t 43-ban
Bojtár István, amikor iskoláját, a premontrei kanonokok gim-
náziumát is eléri az antiszemita hisztéria: döbbenten figyeli,
hogy pap tanárai fellépnek ugyan a gyűlölködés ellen, de a zsidó
diákok célszerűbbnek látják, ha kimaradnak az iskolából. A ti-
zenegy-tizenkét éves Bojtár István a városban egy hentesmes-
ternél kosztos diák, s itt éri az első - társadalmi szintű - igazság-
talanság-élmény: a hentesüzlet előtt nap nap után hiába állnak
sort hajnaltól a jegyre járó húsért az asszonyok, de a hentes ti-
tokban ellátja hússal a város minden befolyásos emberét - az
urak a háborús nélkülözés közepette is urak. Tizenkét éves 1944-
ben Bojtár István, amikor a nyilasok átveszik a hatalmat, s ami-
kor a kis harmadikos gimnazista, mindszentek kora reggelén,
éppen ministrálni igyekszik a gimnázium templomába, a város
főterén ijesztő látványtól torpan meg: a villanyoszlopon akasz-
tott ember lóg, katonazubbonyán táblával - "Katonaszöke-
vény!" Osztálytársának és egyik legjobb barátjának, Barta Gé-
zának az apját, aki lakatos a vasúti fűtőházban, a nyilasok szabo-
tázs vádjával hurcolják el ugyanezen a héten. Alig tölti be tizen-
harmadik esztendejét, bezárják a gimnáziumot, s a fiú legkedve-
sebb pap tanárja, Vincze Xavér búcsúztató szavait viszi haza
magában: "Bármi történjék ezután, bármi lesz hazánk sorsa,
bármi lesz mindegyikünk sorsa együtt és külön-külön, ti azt
tartsátok örökké a legfontosabbnak, hogy minden körülmények
között maradjatok meg becsületes embereknek, magyarok-
nak . . ." ugyanezen a télen, amikor beteg apja helyett ő megy
el a többi kiparancsolt emberrel havat takarítani az országútra,
a dermesztő hidegtől agyonfagyva csak másnap vergődik haza,
és a félállat tizedest szidja, aki csőre töltött puskával hajszolta
őket, apjától is hall egy mondatot, hogy szintén egy életre meg-
őrizze: "A szolga a legrosszabb úr, ezt sose felejtsd el . . ." Báty-
ját Németországba hurcolják katonai szolgálatra, egyetlen lo-
vukat elrekvirálják, egyetlen disznajukat agyonlövik a vissza-
vonuló németek, s csepp híján az apja is a disznó sorsára jut - a
felnőttnek is sok félelem után a tizenhárom éves fiú negyvenöt
tavaszán igazán érzi, hogy felszabadult, s hamarosan - először
életében - ünnepélyes érzéssel állhat az apja mellett, aki maga
kezdi el kiosztani a földet az urak visszatérésétől rettegő parasz-
toknak, így bátorítva őket: "Engem maguk ismernek itt a falu-
ban. Tudják, ki vagyok. Senki se felejtse el, hogy én ütöttem le
ezt az első birtokcöveket, mindőjük szeme előtt. Ha valamikor
sor kerülne rá, hogy felelni kell ezért, én felelek érte !" . . . Kora-
vén szemmel néz szét 1945-ben a tizenhárom éves Bojtár István
újra a városban, ahol változott is, nem is a világ : barátja, Barta
Géza apjából, a sopronkőhidai rabból rendőrkapitány lett, má
sik barátjának, Lissai Péternek az apja a villanytelepen mérnök
létére a kommunista pártba lépett be, mert úgy tartja becsüle-
tesnek, hogy oda tartozzon, ahová munkásai, városszerte de-
mokráciát hirdetnek a plakátok, a város régi urai átszíneződve
politizálnak, de ami a kis Bojtárt közvetlenül érinti, maradt a
régiben: szállásadója, a hentes, most az inflációt meglovagolva
feketézik. De a már negyedikes gimnazísta Bojtár Istvánnak be
kell töltenie tizennegyedik esztendejét ahhoz, hogy elszánja ma-
gát az első lázadásra: amikor a hentes a szállásadó jogán őt is
cinkosává akarja tenni a feketézésben, a fiú megtagadja az enge-
delmességet, majd amikor házigazdái elégetik új kincsét, a
Kommunista Kiáltvány-t, amit felnőtt barátjától, a villanytelep
párttitkárától, Darabostól kapott, betelik a pohár, otthagyja a
hentesék házát. Már tizennégy éves.
Itt az író átadja a szót Bojtárnak, idézve szavait a magnetofon-
szalagról:
Barta Géza, Lissai Péter meg én sülve-főve együtt vol-
tunk, A tizennegyedik év a nagy barátkozások időszaka:
mindent meg kell beszélni, mindent tudtára kell adni va-
lakinek, mindenről megkell kérdezni valakit, mégpedig
nem akárkit, hanem éppen egy fiú barátot, aki ugyan-
olyan komolyan vesz téged, mint amennyire te is komo-
lyan veszed őt. Ezért tartott annyira össze a mi kis trium-
virátusunk.
Elmeséltem nekik, mit olvastam a Kommunista Kiált-
vány-ban. Csak most derült ki, hogy többet nem értek
belőle, mint először hittem. Mi mást tehettünk, ha már
én nem magyarázhattam kettejüknek, keresnünk kellett
valakit, aki mindhármunkat útba igazít a vadonatúj fo-
galmak között. S ki mást választhattunk volna kalauzul,
mint a mosolygós Darabost, a villanytelepről?
átfogta hármunk vállát két hosszú karjával, és össze-
koccantotta a fejünket, amikor végighallgatta, mennyi
mindent kérdezünk.
- Felnőttnek se egyszeregy - mondta. - Ne csodáljá-
tok, ha nektek magas. Hát ide hallgassatok . . .
Másnap vékony füzetkéket kaptunk tőle - ő brosurá-
nak hívta ezeket -, és elolvashattuk egyszerűen, a négy-
elemis embernek is érthetően, hogy milyen a világ, ami-
ben élünk, hogyan fejlődtek a társadalmi formák, milyen
gépezet ez a legutolsó, a kapitalizmus, és hol tartunk
most, 1946-ban Magyarországon, egy világégés után,
nyakig az inflációban, csaknem tucatnyi párt torzsalko-
dása közepette.
Nem tudtuk volna megfogalmazni szóval, de éreztük
magunkban, amit a Bibliából tudtunk : "Kemény beszéd
ez, ki hallgatja?!"
Hallgattuk, olvastuk, és magunkba szívtuk, mert tisz-
ták voltunk és fogékonyak minden új, minden természe-
tes igazság iránt - mi hárman, tizennégy esztendős kama-
szok.
Darabos pedig értett hozzánk. Talán ő is érezte, hogy
belőlünk és a többi magunkfajtából nő majd fel itt egy
olyan generáció, amelyiknek lesz ereje minden kemény
parancs teljesítéséhez, minden nagy kötelesség vállalá-
sához, amihez gyönge és fertőzött már a korábbi nemze-
dék. Ült velünk csupa kedvvel a villanytelep kapcsoló-
termében a táblák előtt, ahol műszerek mutatták állan-
dóan a helyzetet, és nem fogyott el a türelme, nem bánta,
hányszor kérdezzük meg ugyanazt-felelt, felelt, ameny-
nyiszer csak kellett, s közben figyelte a műszereket, mint-
ha a skálákról akarta volna leolvasni azt a feszültséget is,
ami bennünk gerjedt . . .
Az 1946-os évben veszi az első leckéket osztályharcból a tizen-
négy éves fiú. Egy romos villában, Darabos párttitkár és Barta
rendőrkapitány segítségével, megalapítják a népi kollégiumot,
hogy itt leljenek fedélre a gimnázium legszegényebb sorú diák-
jai. Barta rendőrkapitány akadályozza meg, hogy a romokból
rendbe hozott villát visszaperelje a földbirtokos, aki addig mit
sem törődött a házzal. A második válság : ősszel csak a jelentke-
zettek fele költözik be a kollégiumba, a többieket lebeszélik a
gimnázium pap tanárai a kommunisták alapította kollégiumról.
Valakinek vállalnia kell, hogy szembeszálljon a csendes agitá-
cióval, aminek legfőbb érve, hogy a kollégisták lopták a házat,
ahol laknak. A tizennégy éves Bojtár István a gimnázium önkép-
zőkörében áll fel, hogy összeszorult torokkal megvédje a kol-
légium igazságát. Részlet a magnetofonfelvételből:
Egészen előreléptem, a dobogó széléig.
- Nem loptuk azt a házat! Belementünk! Honnan vet-
tük a felszerelést? ágyakat a szovjet parancsnokság
adott, amikor elment a városból. Szalmazsákokat a ken-
derfeldolgozó. Kommunista munkások adták össze rá a
pénzt. A kommunista párt falujárói gyűjtöttek nekünk
lisztet, zsírt, szalonnát, babot, paprikát, köménymagot,
mindent, hogy legyen mivel kezdeni a főzést. Igenis, így
van Visontai méltóságos úr vissza akarja pörölni a vil-
láját, de amíg kommunista párt van, addig ebből nem
eszik. Megmondta Darabos elvtárs, és megmondta Barta
bácsi is, a rendőrkapitány. A villa a miénk marad, falusi
gyerekeké! Mitől féltek? Attól, hogy szigorúbban vesz-
nek benneteket itt a gimnáziumban? Aki attól fél, hogy
így lesz, annak megmondom, hogy a kollégiumban ta-
nulni kell ! Nálunk két órakor beáll a szilencium, és este
hatig tanulás egyfolytában. A tanulószobában olyan
csöndnek kell lenni, ez a házirend, hogy a légyzümmö-
gést is meg lehessen hallani Nem játszótér a kollégium,
senki se higgye! Azért is hívják kollégiumnak, mert kö-
zösség, ahol mindenkinek egyformák a kötelességei meg
a jogai is . . .
Itt elfulladt a hangom. Még sohasem beszéltem ennyit
nyilvánosság előtt. Láttam az arcokat. Krémszín reveren-
dás tanáraim komoran, megbántottan néztek rám, de kí
sérletet sem tettek, hogy félbeszakítsanak. Vincze tanár
úr állt legközelebb hozzám. Az ő tekintete szomorú volt.
átvillant az agyamon, hogy miért kellett nekünk szembe-
kerülnünk egymással. Azért, válaszoltam magamnak
nyomban, mert mást akarnak ők, és mást akarunk mi.
S a két akarat közül a miénk az igaz.
- Mi dolgozni akarunk. Szép életet akarunk itt az or-
szágban, jó lakásokat, jó fizetéseket, könnyebb munkát.
-Csodálkozva hallgattam magam: szinte szó szerint is-
mételtem azt, amit Darabos magyarázott nekünk a mi kis
szemináriumainkon. - Azt akarjuk, hogy jólétben éljen
mindenki . . . Nem tudom, mennyi ideig tart majd, amíg
így lesz. De ha a mi egész életünk rámegy, akkor is meg
kell csinálni. Ilyen embereket akar nevelni a kollégium.
Aki ilyen ember akar lenni, jöjjön, helye lesz közöt-
tünk . . .
Később kifulladva, némán baktattam Lissai Péter és
Barta Géza mellett haza, a kollégiumba . . . Novemberig
megtelt minden hely a kollégiumban.
Először történt- jegyezte meg itt az író -, hogy Bojtárból nem
kellett harapófogóval kihúzni a szót. Érdemes hagyni, hogy to-
vább beszéljen a magnetofonszalagról:
Nekünk a kollégium nem szállásunk volt, hanem ott-
honunk, a szó legszebb értelmében. Ahogy az otthon
neveli a gyerekeket, úgy nevelt a kollégium valameny-
nyiünket. Emberségre, őszinteségre, önzetlenségre. Bi-
zalmatlan, kuporgató parasztgyerekek tanulták meg elő-
ször csak azt, hogy az otthonról érkező elemózsiát meg-
osszák a többiekkel, majd azt is, hogy minden haszon
reménye nélkül segítsenek egymásnak. Kezdve azzal,
hogy órákig kínlódtak naponta egy-egy gyengébb ma-
tematikussal vagy latinistával, egészen addig, hogy az
egyetlen tiszta ingüket adják kölcsön a másiknak, ha an-
nak randevúja van egy kislánnyal. A választások idején
falusi agitációra jártunk, iskolák padlójára szórt szalmán
háltunk, és bokáig sárban kutyagoltunk, hajnali sötét-
ben, a legközelebbi vasútállomásig, hogy hétfő reggelre
visszajussunk a városba. Elmentünk délutáni napszámba
az aszfaltútépítőkhöz, amikor Csokány Pali apja meg-
halt, és hat gyerek maradt az özvegy nyakán - csaknem
ezer forintot kerestünk nekik négy-öt délután. Család
volt a mi kollégiumunk, nem diákszállás, és nemcsak a
sötétkék, NÉKOSZ-jelvényes svájcisapka tartott össze
bennünket, hanem elsősorban a biztos tudat, hogy amint
most együtt vagyunk, úgy megy majd az életünk mindig
úgyanabba az irányba: a barátság, az egyet akarás, ami
kialakult bennünk, kitart az életünk végéig. Tudtuk,
hogy nincs előttünk sorompó, bármi lehet most már be-
lőlünk. Minden napunkat Saint-Simon módjára kezd-
tük, akit az inasa így ébresztett reggelente: "Keljen fel,
gróf, önre ma nagy dolgok várnak . . "
Ekkor, 1948-ban Bojtár István már tizenhat éves, de kényte-
len felnőtt módjára élni, mert ő a kollégium titkára, minden moz-
dulatát, minden szavát vele egykorúak, nála idősebbek és nála
fiatalabbak figyelik . . .
Snádler félretette a folyóiratot, levette a szemüvegét, nyújtó-
zott egyet a heverőn, s amíg homlokráncolva nézte a szoba ka-
zettás mennyezetét, csaknem kimondta, hogy túl szép a meny-
asszony, idilli ez az egész, amit a szerző és Bojtár közösen fest
az olvasó elé. Úgy látszik, Bojtár ahhoz is ért, hogy a lehető leg-
kedvezőbb benyomást keltse, mégpedig ne csak olyan tapaszta-
latlan nőben, mint Vivi, hanem alkalomadtán egy íróban is,
akinek pedig szakmája az emberismeret, bár miért éppen egy
író esetében lenne garantálható, hogy nem hagyja magát meg-
téveszteni egy okosan eljátszott szereptől . . . Amit eddig olva-
sott, abból félelem és gáncs nélküli kamasz rajzolódott ki. Nem
vitás, Bojtár megfőzte a szerzőt. Amint megfőzte itt a Radius-
ban is az emberek zömét.
Könyökére támaszkodott, és visszahajolt a folyóirat fölé.
A kollégium mindig ragyogott. Egyszerűen elképzel-
hetetlen volt, hogy valaki rendetlenül hagyja a holmiját,
szemeteljen, leverje a falat. A levegő diktálta, hogy vi-
gyázzunk az otthonunkra, amely a miénk meg azoké,
akik utánunk költöznek be. Nem gondoltuk, hogy utá-
nunk senki se költözik már be a kollégiumba, mert nem
lesznek kollégiumok.
Nocsak - nyúlt újra a szemüvegéért Snádler -, talán itt kezd
érdekes lenni . . .
Vivi hat óra után ért haza. Snádlert már az íróasztalánál találta.
megérintette szájával a férje haját. Snádler szórakozottan át-
ölelte a felesége derekát, és amikor Vivi lehajolt, megcsókolta az
arcát. Rendesen ebédeltél ? - egyenesedett ki gyors mozdulattal.
Már megint gyomorszagod van.
Hozhatsz pár szem kekszet - hajolt vissza Snádler a folyó-
irat fölé. - Sajnálom . . .
kivette a bárszekrényből a sós süteménnyel megrakott
tálkát, és odatette Snádler elé az íróasztalra. Közben
önkéntelenül belenézett a folyóiratba.
- Mit olvasol?
- Dicshimnuszt egyik beosztottamról, aki neked is nagyon
rokonszenves . . .
- A te beosztottad? Nekem rokonszenves? - Vivi felvette a
folyóiratot, és beleolvasott. Zöld szeme csodálkozva fordult
vissza a férjére: - Bojtár? - Továbblapozott. - Nem is tudtam,
hogy írtak róla. És ilyen sokat . . . - Megnézte a folyóirat borí-
tólapját. - Ez hároméves. Hol találtad?
- Lajtos szerezte be.
Vivi összevonta a szemöldökét:
- Olyan fontos, hogy alá is huzkodod? - Rábökött a piros ce-
ruzával megjelölt sorokra, és hangosan kezdte olvasni : - Pan-
non vagyok. Apám, nagyapám, minden ősöm ezen a földön élt.
A szó szoros értelmében apáról fiúra szállt az okosság, amit az
élet kényszerített rájuk. Ösztönné vált bennünk az óvatosság:
mindenre odafigyelni, mindent meghallani, mindenben meg-
látni a lényeget, s ha nem, hát türelmesen kibogozni a rejtőző
igazat. De addig nem mozdulni egy tapodtat se, nem kockáz-
tatni, amíg egészen tisztán nem látsz, nehogy olyan erőkkel üt-
közz össze, amelyeknél gyöngébb vagy. Ezen a vidéken az em-
berek ezer változást láttak már, s tán felőrlődtek volna, ha nem
maradnak okosak . . .
Visszaejtette Snádler elé a folyóiratot, állt mégkét-három
másodpercig az íróasztal mellett, aztán hirtelen felült a szélére,
oldalt hajtotta fejét, zöld szeme fürkészővé húzódott össze:
- Azért olvasod, hogy a gyengéit keresd?
Snádler hátradőlt, és halkan elnevette magát:
- Miért keresném a gyengéit? - Rátette tenyerét Vivi comb-
jára. - Érdekel ez az ember, ennyi az egész.
Vivi lecsúszott az íróasztalról. Odament az ablakhoz, meglib-
bentette a függönyt. Nem fordult vissza, úgy kérdezte:
- Félsz tőle?
- Ne légy gyerek. - Snádler feltette a szemüvegét. - Félni. Én,
Bojtártól . . . Legfeljebb tanulmányozom, hogyan dicséri ma-
gát. .
Vivi hátranézett a válla felett:
- Aki így beszél magáról, mint Bojtár, az nem dicséri magát.
Azt mire mondta Bojtár, amit most olvastam?
Snádler maga elé húzta a folyóiratot.
- Érdekel?
- Olvasd.
- A népi kollégiumokat 1954 nyarán oszlatták fel. Olyan volt
azegész, akár egy puces. Összehívták a NÉKOSZ kongresszu-
sát, és ott előadták, hogy a kollégistáknak maguknak kifejezett
kívánságuk a NÉKOSZ feloszlatása . . .
- Mi volt a NÉKOSZ? - fordult vissza Vivi az ablaktól.
Snádler elmosolyodott.
- Népi Kollégiumok Országos Szövetsége. Te akkoriban
születtél, amikor a párt segítségével elkezdődött ez a mozgalom.
kollégiumokat szerveztek szegény sorsú munkás és paraszt
származású gyerekek számára, hogy legyen hol lakniuk, és be-
lőlük alakuljon ki a népi származású szocialista értelmiség. Ök
azt tán megpróbáltak a párt fejére nőni. Azt hitték, ők a forrada-
lom élcsapata.
- Ezt te mondod, vagy igazán így volt? - Vivi lekuporodott
az ablak előtt a börpuffra.
Ez így volt, persze, akik ehhez a társasághoz tartoztak, máig
is tagadják. Egyebek közt Bojtár is. Hallgasd, ha érdekel . . .
- Hallgatom.
Szóval . . . A kongresszuson a szónokok egymást licitálták
a vádakban: a kollégiumokat szét kell verni, mert az árulók
keze nyomát viselik. Rajk a népi kollégiumokból akart ma-
gának tömegbázist teremteni, amelyre támaszkodva maga mel-
lé állíthatja az egész ifjúságot abban a pillanatban, amikor elér-
kezettnek látja az időt, hogy átvegye a hatalmat . . .
- Állj meg - kapta fel a fejét Vivi. - Rajk Lászlóról utca van
elnevezve Pesten. Olvastam az újságban, hogy igazságtalanul
ölték meg. Te meg azt mondod . . .
Snádler felállt. Türelmesnek kell lennie Vivihez. Nemcsak a
nyelvekhez nincs érzéke, a politikában ugyanolyan analfabéta.
Attól, hogy Rajkot rehabilitálták, nem kell mindjárt szent-
nek hinni. Bizonyos érdekek úgy diktálták, hogy rehabilitálni
kell. De a dolog nem ilyen egyszerű. Rajk érdekel, vagy olvas-
sam tovább?
Vivi vállat vont:
- Olvasd. Bojtár is azt akarta, hogy . . . Na, csak olvasd.
- A kongresszuson a volt zárdában berendezett leánykollé-
giumot Rozika képviselte.
- Rozika? - nézett fel Vivi. - A felesége ? Már akkor is ismerte ?
- Gyerekszerelem, legalábbis az író szerint.
- Érdekes. Akkor hát Rozika körülbelül ugyanannyi idős,
mint Bojtár. Nem látszik rajta. Hogy van tovább?
- Jó volna, ha nem szólnál közbe minduntalan . .
- Ahogy tetszik parancsolni - bólintott Vivi. - Befogom a
szám. Tessék.
- Mellette ültem a kongresszuson.
- Rozika mellett.
- Igen, Rozika mellett . . . Amikor szavazásra került a sor,
szót akart kérni. Megfogtam a kezét, és leszorítottam. Itt most
hallgatni kell. Itt nem szabad semminek ellene szólni. Mi éb-
resztette fel bennem ezt a gyávaságot? Ma se tudom. De valami
parancs volt bennem, egy ismeretlen félelem parancsa: hallgatni
kell. Paraszt őseim megszenvedett óvatossága mozdult-e meg a
sejtjeimben? Pannon vagyok . . . Innen már elolvastad az előbb.
- Akkor azt hagyd ki.
- Hazafelé a vonaton Rozika azt mondta, hogy gyávák vol-
tunk. Pedig csak én voltam gyáva. Hogy utána még sokszor
gyáva legyek, és ne álljak ki azokért sem, akik legközelebb van-
nak hozzám . . . - Snádler beletette a folyóirat hajtásába a szem-
üvegét. - Ez legalább őszintén hangzik. Bojtárból az igazi pa-
raszt beszél. Az opportunista, aki csak biztosra utazik.
Vivi felugrott a puffról. Kivette Snádler kezéből a folyóiratot.
- Úgy beszélsz, mintha te sohase féltél volna életedben. - Ujja
hegyével megkereste a bekezdést, ahol a férje abbahagyta. -
Ezt meg nem is olvastad . . . Amikor mentegetőzni próbáltam
magam előtt, csak a halvány megérzésre tudtam hivatkozni : va-
lami készül, amivel szemben én úgyis gyenge vagyok. A kör az-
zal zárult be, hogy letartóztatták Géza apját . . . Ki az a Géza
Snádler kivette Vivi kezéből a folyóiratot és a szemüvegét.
- Ülj le nyugodtan, majd elmondom röviden.
Vivi visszaült a puffra. Snádler lapozott, a homlokát ráncolta.
-Barta Géza a barátja volt . . .
- Úgy olvasd, ahogy benne van.
- Ahogy parancsolod. Úgy olvasom . . . Előző nap ért véget
a szóbeli érettségi. Két nappal előbb pedig letartóztatták Barta
Géza apját, a rendőrkapitányt. Csaknem tíz hónappal a Rajk-
per után. Senki se tudta, miért. Éjjel mentek érte, és Gézának
reggel érettségiznie kellett. De előbb, hajnalban, az édesanyját
vitte be a kórházba, mert Bartáné újra szívrohamot kapott . . .
akkor már nem Darabos volt a város párttitkára, hanem egy
taki nevű ember . . . - Szemüvege felett ránézett Vivire: -
Bojtár, ez a kis lovag, természetesen elmegy megtudakolni a
pártbizottság titkárához, hogy mi újság . . .
- Ne te mondjad, hanem olvasd.
Jó . . . Bojtár elvtársunk éppen meg van sértve . . . Hall-
gasd csak . . . Darabos mindig tegezett. Pataki mindenkit ma-
gázott. "Barta elvtárs miatt jöttem." Pataki mosolygott, de nem
volt igazi a mosolya: "Hozzám?" "Kihez menjek?" "Csak köz-
vetve tartozik rám az ügy. Mit tehetek én hozzá ahhoz, ami tör-
tént?" "Miért vitték el?" "Letartóztatták. A hatóságnak nyil-
ván volt oka rá." "De mit követett el?" "Ok nélkül senkit
sem tartóztatnak le, Bojtár elvtárs. Az osztályellenség ma a pár-
ton belül lép fel. Barta belekeveredett valamibe." "Ez nem igaz.
44-ben a nyilasok vitték el. Félig agyonverték a bör-
tönben." Pataki odaült mellém a másik fotelba. Türelmesen be-
szélt akár egy gyerekhez: "Látja, Bojtár elvtárs, éppen innen
adódik minden. Nálunk a földalatti mozgalomból sok elvtárs
bukott le: A rendőrség, a Gestapo, a kémszervezetek a vizsgá-
lati fogságban, a börtönben kapcsolatba kerültek ezekkel az em-
berekkel . . . Legyen biztos benne, hogy az imperialista kém-
szervezetek már a háború végén átvették a Gestapótól a be-
szervezett ügynökök listáját. Nem nehéz felkutatni ilyen listák
szerint a fasiszták beszervezett ügynökeit. Ezek az emberek,
éppen a mozgalmi múltjuk miatt, a felszabadulás után felelős be-
osztásba kerültek. Az ellenségnek pontosan ilyen káderek kel-
lenek. Lent is, fent is. Itt a példa előttünk. Rajk maga is kém
volt. A társai is. Rajk gondoskodott róla, hogy a rendőrségnél
beszervezzen mindenkit, akinek valami titkolnivalója volt. Bar-
ta negyvenöttől dolgozik a rendőrségen. Őt is beszervezték.
Az osztályharc nagyon bonyolult, Bojtár elvtárs. Sose lehetünk
elég éberek . . . Szeretném valamire emlékeztetni, Bojtár elv-
társ. A Rajk-perben kiderült, mi volt Rajk célja a maguk NÉ-
KOSZ-ával. Talán magának már korábban is volt sejtelme egy-
ről-másról. Nem? Nem véletlen, hogy itt minálunk éppen Barta
volt a kollégiumuk pártfogója. Ért engem?" Bólintottam, és szó
nélkül kimentem a szobából . . . - Snádler összecsukta a folyó-
iratot. - Értelmes ember ez a Bojtár, te is így találod?
- Nem értem, mit akarsz - nézett fel rá Vivi.
- Megmagyarázhatom - mosolygott Snádler. - letartóztat-
ják Bartát, akit Bojtár nagyra becsül. Aztán gyerekkori szerel-
mének a szüleiről kimondják, hogy kulákok, Rozikát ki-
zárják az egyetemről. Törvénytelen adókkal sanyargatják a pa-
rasztokat. Bojtár eközben ösztöndíjas egyetemi hallgató a Szov-
jetunióban. Fáj a szíve, sajog a lelke, de annyira mégsem féle-
lem és gáncs nélküli lovag, hogy ne fogadja el ezt a kitüntetést.
Még ideológiát is gyárt magának, hogy megnyugtassa a lelki-
ismeretét. - Hirtelen bosszúsággal ütötte fel a folyóiratot. -
Egyik nyáron itthon van szabadságon Leningrádból, és a falu-
jában azzal fogadják, hogy egy csomó parasztot begyűjtött a
rendőrség, mert nem tettek eleget a beszolgáltatási kötelezett-
ségüknek. Boitár lovag berohan a járási pártbizottságra. Hall-
gasd a szövegét Azért jöttem, hogy megtudjam, miért hoz-
ták be azt a tizennégy embert a falunkból. Itt vannak a rendőrsé
pincéjében . . ." a járási párttitkár még szóba is áll vele.
üljön le. Megértem, hogy nem volt kellemes a hír, amivel fogadták,
de . . . magának magyarázzam, hogy az ország kenyeret, húst
vár tőlünk? Példát kellett statuálni, ezt magának meg kell érte-
nie. Ha ők eldugják a terményt . . ." Bojtár: "Nem dugják el,
higgye el nekem. Nincs miből adni, üresek a padlások." A já-
rási titkár: "Az elvtárs régen kiszakadt a faluból, elfelejtette a
viszonyokat. Az osztályharc ma ott dől el vidéken,
hogy teljesítjük-e a beadási előirányzatot vagy sem. Ne üljön
fel a sírásnak. Még egypár napig ott hűsölnek az emberek a pin-
cében, aztán meggondolják magukat, és előkerítik, amit várunk
tőlük." Hallgattam, amit mondott, és arra gondoltam közben
hogy mi itt két nyelven beszélünk. Szó nélkül felkeltem, és el-
köszöntem. Kikísért az ajtóig, és ott még ennyit mondott:
maga a Szovjetunióban tanul. Ne legyen ezeknek a szószólója
többet . . ." Most figyelj, most jön Bojtár elvtárs ideológiája.
eszébe jut, amit leváltott párttitkár barátja mondott neki:
robespierre akkor is a forradalom híve maradt, amikor a guil-
ine alá vitték. Nézd, nem kell vásárra vinned a bőröd értel-
metlenül, de talpnyaló se légy. Hallgass és várj " . . . Aztán meg-
fogalmazza az álláspontját: "Itt állok húszesztendős fejjel a vi-
lágban, amiről kiderült, hogy bonyolultabb annál, semhogy el-
igazodhatnék benne. Mit tegyek? Rohanjak neki a falnak, rúg-
jak be, és álljak oda a Rákosi-kép elé, ahogy a hívők végső két-
ségbeesésükben a Krisztus keresztje elé, hogy uram, uram, ho-
vá tetted a Barta Géza apját, miért engeded, hogy a falumban
gnyomorítsák a parasztokat, miért nem csapsz oda, amikor
Bodnár Rozika apjából kulákot csinálnak, és a lányát kizárják az
egyetemről?! Mit érnék el vele? Legfeljebb engem is elvinné-
nek, bevágnának egy börtönbe, és amire kiszabadulnék onnan,
egyáltalán kikerülnék, állhatnék megint a világban, akár a kis-
am, tudatlanul, haszontalanul, tehetetlenül - egy ember, aki
semmire se jó, senkinek se kell . . . Most a világ legelső egyete-
mén tanulhatok, maximális ismeretmennyiséget szedhetek fel
magamra, akár a mágnes a vasreszeléket. És ha soha semmi nem
változik, de én akár csak egytized százalékot javíthatok a mun-
kámmal az emberek életén, akkor sem éltem hiába. De ha fél-
ember maradok, senkinek sem válok hasznára a létezésemmel.
darabosnak van igaza: várni kell. Majd elválik, érdemes volt-e
vagy sem. S ha az derül ki, hogy nem volt érdemes . . . De azt
a pillanatot, amikor ezt el kell dönteni, nem én fogom megszab-
ni. Azt csak az élet produkálhatja . . ." A kis karrierista meg-
magyarázza magának, hogy okosan kell opportunistának len-
ni. Érted?
Vivi megmozdult a pufFon. Mintha fáradtan kelt volna fel.
Odament az ajtóhoz, onnan még visszafordult:
- Én értem, de te nem érted, vagy nem akarod érteni. Ez az
ember úgy szenvedett, mint egy megvert kutya. Ha abbahagy od
az olvasást, ideadhatnád nekem ezt a dolgot . . .
Az ajtó halkan csukódott be mögötte.
. . . eddigi életem legkiegyensúlyozottabb időszaka lehetett vol-
na az a csaknem két esztendő, amit Muravjov professzor, Val-
demar Janics mellett dolgoztam végig Leningrádban, ha nem
szólt volna közbe állandóan a külső világ, amit történelemnek
is szokás nevezni. Jó lett volna zavartalanul, mindenről elfeled-
kezve, nyakig merülni a munkába, minden percet alárendelni a
problémáknak, amikkel a tanszéken foglalkoztunk, jó lett volna
nem olvasni a Budapestről érkező újságokat, de én nem arra
születtem, hogy ne lássak túl a laboratóriumok falán. Hányszor
jutott eszembe: mennyivel jobb egy igazi szakbarbárnak! De a
mi századunk nem a szórakozott professzorok és szórakozott
diákok korszaka.
Lissai Péter megírta, hogy Barta Géza apja kiszabadult, és
segédmunkás egy építkezésen. Tehát otthon is elkezdődött va-
lami a XX. kongresszus után. De miért segédmunkás? Miért
nem adják vissza ezeknek az embereknek a becsületüket? S ha
őket kiengedik, miért hangsúlyozzák itt Leningrádban oly nyo-
matékosan a magyar diákok legutóbbi taggyűlésén is, hogy a
Rajk-perről nem változott a párt álláspontja? Még mindig téve-
sen hiszem, hogy Barta rendőrkapitányt ártatlanul börtönözték
be? Nem. Én már régóta tudom, hogy Géza apja ártatlan. És
még rajtam kívül tudja Darabos is, tudják Lissaiék is. Mi nem va-
gyunk a párt?
El van-e intézve azzal minden, hogy életfogytiglani börtönre
ítélték Péter Gábort és még néhány magas beosztású államvé-
delmi tisztet? El lehet hinni, hogy mindennek csak az az oka,
hogy ezek visszaéltek a rájuk bízott hatalommal? De hiszen
Rákosi maga vallotta be, hogy jó pár álmatlan éjszakájába ke-
rült, amíg kidolgozta Rajkék felszámolásának metódusát. Az
emberek memóriája nem olyan rövid, nyilván éppúgy sejtik az
összefüggést az 1949-es jelszavak és a felelősség között, mint én.
Jóvátehetik-e a vétkeiket ugyanazok, akik elkövették? De hi-
szen nem is akarnak semmit jóvátenni! Ha akarnák, már régen
az lett volna az első dolguk, hogy a rabruhával együtt levegyék
a bebörtönzöttekről az áruló bélyeget is. Igen, de azzal együtt
járna a másik következtetés : az, hogy én, Rákosi Mátyás, én,
Gerő Ernő, én, Farkas Mihály és a többiek, vétettem a párt és a
szocializmus ellen, vétettem az egész ország ellen, ezért nem va-
gyok méltó, hogy továbbra is a párt élén maradjak. Ezt a szöve-
get gondoltam ki, és eszembe jutott, hogy kísértetiesen hasonlít
a gyónás és a bűnbánat egyházi formulájához. De hát nem ők
tették-e kötelezővé önkritika elnevezéssel a gyónást és a bűn-
bánatot?
Azért mélyen magamban még mindig hittem, hogy mindent
helyre lehet hozni, és a pártnak lesz is ereje, hogy érvényt sze-
rezzen az igazságnak.
- Emlékszem Rákosira - mondta Valdemar Janics. - Tizenöt
éve, negyvenben érkezett Moszkvába, kevéssel előbb, hogy én
először szabadultam. Az újságok közölték a fényképét,.a fogad-
tatását. Tizenhat évet ült börtönben. Emlékszem. Mivé válik
egy forradalmár, ha megszédül a hatalomtól . . . Szomorú kép-
let. Azt mondta, Sztálin legjobb magyar tanítványának nevez-
teti magát? Dehogy az. Kisszerű utánzat. Történelmi tévedés.
- Apám azt mondta egyszer, hogy a nyakunkba ült ez a törpe.
Védeni próbáltam az apámmal szemben . . .
- Őszintén?
- Néha már azt se tudom, mikor voltam őszinte, és mikor ha-
zudtam. Miért rontottak el bennem mindent, ami egyértelmű
Volt?
- Mert nem bíborban született, fiam, és nem óvják jó tündé-
rek a széltől is. Embernek született, és kommunistává lett.
Olyankor nem nehéz hűségesnek maradni, amikor minden vilá-
gos és egyértelmű. Csak az mondhatja el magáról, hogy kom-
munista, aki olyankor is hű marad önmagához, amikor ez na-
gyon nehéz.
Nyáron, amikor itthon voltam egy hónapig, Barta Géza el-
jött hozzánk a faluba. Kimentem vele a szőlőhegyre. Leültünk
a hűs pincébe, és bor mellett beszélgettünk. Mindenről és sem-
miről. Azt mondta:
Hányszor hittem, hogy holnapig se bírom tovább. Közben
elment öt esztendő. Kibírtam. Apám is kibírta . . . Millió dol-
got tudok, csak egyet nem: hogy ki vagyok én? Miféle ember?
Mire való? . . . Emlékszel; amikor negyvennyolcban el akar-
tunk menni önkéntesnek Markoszhoz Görögországba?
Emlékeztem rá. El is keseredtünk, amikor a felnőttek azt
mondták, hogy nagyon szép a szándékunk, de nekünk egyelőre
más a dolgunk, bízzuk a fegyveres harcot az arra hivatottakra.
Arra gondolsz, hogy ennyi minden után vajon most is je-
lentkeznél-e?
Bólintott. Sokáig hallgattunk. Ö szólalt meg elsőnek:
- Jelentkeznék. Az ember nem bújhat ki a bőréből.
Sose utaztam vissza Leningrádba olyan rossz érzéssel, mint
1956 szeptemberében.
Október huszonharmadikán, huszonnegyedikén reggelig a
rádió mellett ültünk. Budapesten vér folyt. Bécs arról beszélt,
hogy rengeteg a halott. És Gerő még most se távozik. Aki a tör-
vényes rend katonáira lő, arra hivatkozhat, hogy Gerőék ellen
verekszik. Minden szándék összefolyik, mindent egy sodrásba
tereltek. Magyar ösztöndíjasok gyűlése Leningrádban: min-
denki ordít. Aki józan szóval próbálkozott, belefojtották a szót.
Megvártam a pillanatot, amikor lélegzetvételnyi szünet támadt,
és meghallhatták. a hangomat. Kezemben volt a távirat szövege,
amit vagy harmincan fogalmaztunk, de nem azzal kezdtem, ha-
nem Barta Géza apjának letartóztatásával, aztán - talán csodál-
koztam is, hogy hallgatnak - eljutottam addig, ami a legjobban
fájt, a kollégiumaink feloszlatásáig.
- Belénk akarták beszélni, hogy mindenkire, egymásra, még
önmagunkra is gyanakodjunk, belénk akarták verni a félelmet,
hogy mi mindig gyanúsak leszünk, mert Rajk belőlünk akarta
megszervezni a különítményeit. És gyávák is lettünk, mert fél-
tettük a koszos életünket, mert nem akartunk lebukni és börtön-
be kerülni, nem akartuk, hogy kirúgjanak bennünket az egye-
temről . . . Tönkretettek bennünket, és még mindig egy párt-
ban kell lennünk velük! Meddig maradhat még a párt tagja Rá-
kosi meg Gerő? . . .
Éktelen kiabálással helyeselt a gyűlés. Utána -- mintha min-
denki elfeledkezett volna arról, hogy addig belefojtották a szót
minden józan felszólalóba - elfogadták a táviratot, amiben kö-
veteltük az egész Rákosi-klikk felelősségre vonását, de egyben
biztosítottuk a pártot és a kormányt, hogy készek vagyunk fegy-
verrel is harcolni a néphatalomért, a szocialista vívmányokért,
a földért, a gyárakért, a proletárdiktatúráért . . .
Álltam a gyűlés előtt, örültem, hogy túl vagyunk az első lépé-
sen, most majd talán kitisztulnak a fejek, és nem tudtam, hogy
közben eldőlt a saját sorsom is.
Meglepődtem, amikor december huszadikán táviratot kap-
tam a moszkvai magyar követségtől, hogy haladéktalanul jelent-
kezzem. Este vonatra ültem, és reggelre Moszkvában voltam.
A követségen egy gépírónő elővett egy levelet, amiben utasí-
tottak, hogy adjam le az útlevelemet,
a szükséges kilépési engedély végett, és amint megkapom a kiutazási
engedélyt, azonnal térjek vissza Magyarországra. Budapesten
jelentkezzem az illetékes előadónál, aki majd közli velem a to-
vábbiakat. Dátum, aláírás.
Valdemar Janics jelenlétemben hívta fel telefonon a követ-
séget :
- Bojtár aspiránst én ismerem jobban, ezt vegyék tudomásul,
elvtársak. Felelőtlen vád! Mire alapozzák, hogy Bojtár lett vol-
na itt az ellenforradalmi agitáció lelke? . . . Nem, a követség
munkájába nem akarok beleavatkozni, elismerem, hogy ez az
önök ügye elsősorban, de az érveiket nem akceptálom ! Miért
lenne ellenforradalmi uszítás az, ha valaki követeli, hogyů a ma-
guk Rákósiját zárják ki a pártból . . . Igenis, követelem, hogy ů
tekintsék hivatalosnak a tiltakozásomat!
De én már tudtam; hogy hiába hadakozik értem Valdemar
Janics. Világosan láttam a helyzetet. Odahaza letörték az ellen-
forradalmat, de ezek itt Moszkvában - Rákosi, Gerő meg a
nagy követ is - arra számítanak, hogy visszaszerezhetik a hatal-
mat. S hogy éppen olyan ember került az ország élére, akit
itt löktek börtönbe! . . . Ebbe nem nyugszanak bele: be kell bizo-
nyítaniuk, hogy a Rákosi-ellenes kommunisták a felelősek az
ellenforradalomért. Vagy most találnak kommunista bűnbakot,
vagy soha. Valdemar Janics, ön hiába véd engem. Bojtár Istvánt
ellenforradalmi tevékenységéért" hazazavarják az aspirantú-
rája második évéről. Három fejezet kész a disszertációmból..
Nemsokára megjelent volna. De nem jelenik meg. Nem lesz
belőlem kandidátus. Barta Gézának ötvenben törték ki a nya-
kát. Énrám most került sor.
Elvették a munkámat, kirántottak megszokott közegemből,
ahogy a halat a vizből, és odahajítanak fulladozni a szárazra . . .
Mit tehetek? Nem a legkiválóbbak, hanem a legügyesebbek ér-
nek célba, mondta valami nagy koponya. Én nem vagyok sem
kiváló, sem ügyes. Ha éveken át szájtépve úsztam volna az ár-
ral, most sem lenne semtmibajom. De én mindig befogtam a
szám, és amikor egyszer megszólaltam, a nyakam tört
bele... .
Vivi még fél tizenegykor is a zeneszoba óriás plüssfoteljában
kuporgott. A lemezjátszóról Aznavour énekelt, Vivi nem is
hallotta a kopogást.
- Máskor ilyenkor már leragad a szemed -- mondta Snád-
ler. -- úgy, olvasod, mintha fizetnének érte.
- Csak vacsora után adtad ide - mondta bosszúsan Vivi. -
Mindjárt a végére jutok. Te végigolvastad?
- Nem. Ott hagytam abba, hogy hazazavarták a Szovjetből.
- Pedig aztán a legizgalmasabb. - Magasra húzta hosszú szem-
öldökeit, és belefürkészett a levegőbe. - Nem is tudom, én mit
csináltam volna a helyében. Hazazavarják Leningrádból azzal,
hogy ellenforradalmár, Pesten eldugják egy kócerájba, abba a
Híradástechnikai Alkatrészgyárba, ott meg spiclinek tartják.
Hallgasd csak . . .
Megállok valamelyik munkaasztalnál, rám néznek egy
pillanatra, hiszen mégiscsak én vagyok a kondenzátor-
műhely vezetője, aztán mindegyik visszagörnyed a mun-
kája fölé. Ha kérdezek valamit, kurtán felelnek.
Minden reggel utálkozva megyek ki a gyárba, teszem
azt a kevés dolgom, ami akad, hagyom, hadd menjen a
verkli a maga ütemére, és örülök, ha délután elszabadu-
lok. Addig tart a megkönnyebbülés, amíg kilépek a gyár
kapuján. De utána? Hová menjek? Mit csináljak az időm-
mel? Nincs semmi, amiért türelmetlen lehetnék, nincs
semmi, ami hajtana. Nem akarok semmit. Azt se tudom,
miért élek egyáltalán. Valamikor régen, diákkoromban
volt a kollégiumunk falán egy felirat. Körülbelül így
hangzott: akként éld az életedet, hogy amikor a végén
visszanézel, ne kelljen szégyenkezned értelmetlen per-
cek, órák, napok miatt . . . Nekem csak értelmetlen nap-
jaim vannak.
Nem tartozom sehová. A munka, amit rám bíztak, nem
érdekel. Voltaképpen nincs is szükség rám a műhelyben.
Elmenne nélkülem is. Készülnek százával a vacak kon-
denzátorok, mert terv van rá, hogy készüljenek. A mun-
kaasztalok mellett betanított nők tekergetik a csillám-
szalagot, babrálnak a munkadarabokkal, ahogy harminc
éve folyton. Mindenki teljesíti a normájít, a minőség-
ellenőr átveszi mindegyiktől a napi produktumot, az áru
megy a raktárba, onnan meg tovább, egy még nagyobb
raktárba. Ülök az elektromérnöki diplomámmal egy kó-
cerájban, aminek a színvonala nem magasabb egy manu-
faktúráénál, de talán ezt is el lehetne viselni, ha tudnám,
hogy az emberek, akikkel egy fedél alatt dolgozom, jó-
indulattal néznek rám. De annyit se kapok, hogy valaki
barátságosan köszönjön.
- És te nagyon sajnálod szegény Bojtárt - piszkált bele Vivi
rövid hajába Snádler.
- Hozd ide a gyufát.
Snádler meggyújtott egy szálat, és odatartotta a lángot a ciga-
retta végéhez. Vivi ráfújta a füstöt a folyóirat lapjaira.
- Bojtárt nem kell sajnálni. Itt éppen megtudja, hogy leállí-
tanak egypár üzemet, amelyik nem rentábilis, és köztük van az
ő műhelye is.
- Megint mázlista - nevetett Snádler. - Megszabadulhat on-
nan, úgysem érzi jól magát.
- Én is azt hittem. Először neki is ez jutott eszébe. De aztán
a harmincegy asszony is, hogy munka nélkül maradnak.
- És fájni kezd a feje értük.
Vivi legyintett.
- Nem érted te ezt . . . - Visszalapozott egy oldalt. - Azt
mondja magának, hogy ami történik, törvényszerű dolog. Özön-
víz előtti technológiával özönvíz előtti alkatrészeket gyártani
bele a vakvilágba . . . De harmincegy asszony és lány az utcára
kerül. Nem szakmunkások. Csupa betanított munkás. Hová
mehetnének? Különben nem az én dolgom. Ideje lenne meg-
szoknom végre, hogy ami nem tartozik rám, azzal ne is törőd-
jek. Nem vagyok jótékonysági íntézmény, nem az én szerepem,
hogy az igazság önjelölt bajnoka legyek.
Snádler kikapcsolta a lemezjátszót.
- De aztán kitör belőle a szocialista humanizmus, elkezd kilin-
cselni, hogy mégse állítsák le a műhelyt.
- Nem, drágám. Felteszi magának a kérdést: miért lett belő-
lem mérnök, miért taníttattak engem hat esztendeig külföldön,
ha nem látok tovább ezek után se az orromnál? Harmincegy
asszonyról lett volna csak szó? Azt akármelyik tisztességes em-
ber megteheti, hogy megmozgatja az agyát harmincegy nőért.
De nekem, ha valahogyan vissza akarom fizetni azt a hat eszten-
döt, ezért az egész országért kell gondolkodnom és csinálnom
valamit, mert az egész ország izzadta ki a pénzt, amibe a tanít-
tatásom került. Igen, kiizzadta, a szó szoros értelmében, mert
..amíg idehaza százezrével dolgoztak az emberek olyan kevés
bérért, amiből éppen csak meg tudtak élni, addig nekem oda-
kint minden hónapban akkora ösztöndíj volt a zsebemben, hogy
még a passzióimra is bőven jutott belőle.
- Bojtár elvtársból kitör az öntudat - bólintott Snádler, és
komoly képet vágott. - Szépen kicirkalmazta vagy ő, vagy az
író.
- Bojtár nem cirkalmazott, drágám - nézett fel rá Vivi. - Itt
le van írva, hogy kidolgozott egy új gyártmányt, valami újfajta
kondenzátort, ami - belenézett a szövegbe - az átviteltechniká-
hoz kell, meg egy mérnöknővel együtt megtervezett egy fél-
automata gépet is, ezt csinálta. Megmentette a műhelyt, és köz-
ben segített az egész gyáron is, mindenkin, aki az ellensége volt.
és el is hiszem neki, hogy azt gondolta, ami itt van . . . Csodál-
koztam, hogy nem érzek semmi ünnepélyes örömet. Semmi
mást, csak nagy fáradtságot. Pedig mit nem adtam volna egy kis
diadalérzetért! De még csak büszkeséget sem fedeztem fel ma-
gamban. Néztem, hogyan vizsgálgatják a többiek a kondenzá-
toraimat, tudtam, hogy ezek az alkatrészek jók, verik a világ-
színvonalat, stabilak leszünk velük idehaza is, a világpiacon is.
Négyhónapi munka fekszik bennük. Április vége van. Amikor
hozzáfogtunk, még lövöldöztek a városban éjszakánként.
Így teljes a dicsőség. Sokáig tart még a lelki élete?
- Nem. Egyik nap fülébe lut, hogy ki akarják nevezni főmér-
nöknek . . . Bojtár István főmérnök? Megháromszorozódna a
fizetésem, fotelok állnának a szobámban, bármikor igénybe ve-
hetném a vállalat személyautóját, magas prémiumokat ka nék,
önálló intézkedési jogom volna, könnyűszerrel elintézhetném,
hogy folytathassam az aspirantúrámat . . . Fölényesen átvehet-
ném Gara főmérnöktől az íróasztalát, az irattárát. Aki eddig ne-
ki gazsulált, mind nekem hízelegne. Hányan vannak az árban,
mást megelőzve sietnének gratulálni, közben meg
pusmognának egymással, hogy ők, akik ötször annyi ideje dol-
goznak itt, megint mellőzést szenvedtek. Itt ez a fiatal kommu-
nista, ez kibulizta magának a főmérnöki állást. Világos, hogy
miért sikerült neki. Kémkedni jött ide, és megszolgált az elő-
léptetésért. Vagy talán már akkor ki volt ez tervelve, mielőtt
idehelyezték volna? Szegény Gara főmérnök . . . És egyszerre
mindenki Garát sajnálná, még azok is, akik eddig utálták. Mert
már nem kellene féltékenykedni rá, nem kellene tartani tőle . . .
Nem, nem az én stílusom, hogy azzal a látszattal lépjek egyet
előre, hogy kitörtem valakinek a nyakát . . . Interurbán kap-
csolást kértem Vízválasztóra. Csaknem egy órát kellett várnom,
mire bejött a vonal. Lády Zoltán a helyén volt. Egy percig se
tartott a beszélgetés . . . Átmentem az igazgatóságra. Kiliti, az
igazgató betessékelt. Szélesen mosolygott: "Parancsolj." "Sze-
retném bejelenteni, hogy elmegyek." "Adjam oda a kocsit?"
"Nem. A gyárból megyek el." "Megőrültél?" - azt hitte, ugra-
tom. "Nem. Komolyan beszélek. Vízválasztóra akarom áthe-
lyeztetni magam." Idegesen ugrott fel a helyéről: "Elment az
eszed? Hogy képzeled? A miniszter azt akarja, hogy te itt . . .
"Megmondtam." Elsápadt: "Na, ebből elég!" "Szeretném, ha
simán tudomásul vennéd . . . "Te megőrültél. Mit akarsz ott
Vízválasztón, az isten háta mögött?" "Mikrohullámú csövekkel
akarok foglalkozni." "Itt sokkal komolyabb dolgokkal foglal-
kozhatsz hamarosan. Az egész gyár rekonstrukciója. A minisz-
ter . . . "Én mikrohullámú csövekkel akarok foglalkozni."
Gara főmérnök lépett be a szobába. Kiliti elhadarta neki, mi a
szándékom. Gara rám bámult: "Magad se gondolod komo-
lyan . . ." Nem figyeltem a szavára, az arcát fürkésztem, és leg-
szívesebben rákiáltottam volna : te ostoba ló, hiszen téged men-
telek meg azzal, hogy elmegyek innen ! Aztán egyszerre meg-
untam a sok szöveget, felálltam, és kimentem a szobából . . .
Snádler elsétált a zongoráig. Háziköntöse zsebéből ceruzát
vett elő, s megkopogtatta a zongora fedelét.
- Ebben az egész dologban az a legjellemzőbb, hogy szó nél-
kül hagyták a szeszélye szerint ugrálni.
- Nem egészen. Fegyelmit akasztottak a nyakába, hogy ke-
resztülhúzta a miniszter terveit. De ő akkor már itt volt Vízvá-
lasztón. Amikor a miniszter maga elé rendelte, visszatávirato-
zott, hogy sajnálja, de fontosabb elfoglaltsága van . . . Akkor
már azon a haladóhullámú csövön dolgozott, amire az egyik
szabadalmát kapta.
- A miniszter pedig futni hagyta.
Ismét nem egészen, drágám. A miniszter valahogy úgy
járt, mint te, fel kellett kelnie a székéről, és kinevezték egy gyár
igazgatójává. Érthető, hogy elfeledkezett Bojtárról, nem?
- Emlékszem - bólintott Snádler. - De az ő esetében arról
volt szó, hogy a feladatok túlnőttek rajta. Nekem viszont miat-
tad kellett vállalnom, hogy idekerüljek.
Vivi lustán felkelt a szőnyegről. Odahajolt Snádlerhez, szá-
jával megérintette az arcát, és végigsimított a haján is.
- Ezt én sohase felejtem el neked, hiszen tudod. Menj aludni,
szívem, nehéz napod lehetett . . .
Snádler éjjel fél háromkor halk, verdeső neszre ébredt. Elalvás
előtt - szokása szerint - égve hagyta éjjeliszekrényén a lámpát.
Szeme nehezen szokta meg a fényt. A verdeső nesz az ablak fe-
lől hallatszott. Odanézett. A zöld szúnyoghálón nagy bogáncs-
lepke vergődött. Egyik csápja valahogy beleakadhatott a háló
sűrű szitájá a, azt igyekezett kiszabadítani. Vörösbarna, csak-
nem fekete végű, fehér foltos szárnyával már fáradtan verde-
sett.
Snádler kibújt a paplan alól. A kora hajnal hűvösétől bor-
zongás futott végig a bőrén. Összefogta nyakán pizsamája gal-
lérját. Belebújt papucsába, megrázta fekvéstől elgémberedett
jobb lábát, és odasántikált az ablakhoz. Nagy lélegzetet vett, és
óvatosan ráfújt a kínlódó rovarra. A lepkén a gyönge levegő-
áramlat is segített : elszabadult a szúnyogháló csapdájából, és el-
tűnt a sötétben.
Snádler visszafeküdt. Fél három. Ha újra elalszik, agyonver-
ten fo ébredni. Meg kellene kérdezni Bakondi doktort, mit
kezdjen magával. Nem egészséges, hogy - lassan már egy esz-
tendeje - négy-öt óra alvással is beéri. Altatóra rászokni nem
akar. Sportolnia kellene, szakíthatna is időt, de ahányszor eszé-
be jut, hogy legalább nagyot sétáljon, mindig inkább hazaho-
zatja magát. Pedig a mozgás jót tesz: vadászatok után kilenc-tíz
óra hosszat is alszik egyfolytában. Vivinek van igaza: reggel
tornászik, minden héten legalább egyszer elmegy teniszezni,
nincs is gondja az alvással, este már fél tízkor látszik a szemén,
hogy nemcsak mímeli a visszanyelt ásítozást. Az este tizenegy
után feküdt le, ez is régen fordult elő. Ha nem Bojtárról szól az
az írás, már kilenckor letette volna, hogy nagyokat nyújtózva
botorkáljon el a szobájáig, és már félig alva fészkelje be magát
a takarója alá.
Félsz tőle? Ezt kérdezte Vivi, vagy valami hasonlót. Jellemző
kérdés volt. Előszeretettel tesz fel kiélezett kérdéseket. Nehéz
lenne megmagyarázni neki - és felesleges is -, hogy más dolog
félni valakitől, és megint más dolog elővigyázatosan mérlegel-
ni, mi várható egy ilyen embertől, mint Bojtár, aki több okból
is potenciális ellenféllé válhat: elsősorban a pozíciója miatt,
mert ha a vállalati hierarchia szerint a fejlesztési főosztály veze-
tője nem is második ember a vezérigazgató után, Bojtár szemé-
lyében gyakorlatilag itt és most igenis a második emberről van
szó, másodsorban pedig vakság volna fel nem tételezni, hogy
Bojtárra ott Kubában is hatottak a Vízválasztóról kapott érte-
sülések, s nem felesleges kétségbe vonni, hogy tárgyilagosan
vette volna tudomásul az elmúlt három év fejleményeit, amelyek
törvényszerűek voltak ugyan --- melyik új vezető nem törekszik
a számára legmegfelelőbb káderekkel kicserélni a készen kapott
garnitúrát? -, de Bojtár, aki Lády Zoltán barátja volt, a történ-
tek tudatában arra is gondolhat, hogy miután az új vezérigaz-
gató lassanként megszabadult Lády Zoltán teljes vezérkarától,
esetleg meg akar majd szabadulni tőle is, és ez a meggondolás
szintén potenciális ellenféllé teszi Bojtárt . . . Ha valamilyen
telekommunikációs módszerrel. vagy akár telepátiával át lehet-
ne hidalni a távolságot, és bele lehetne táplálni Bojtár agyába,
hogy Snádler Endre vezérigazgatónak egyáltalán nem eleve el-
tökélt szándéka, hogy megszabaduljon tőle, ellenkezőleg, min-
den lehetséges lépésre kész, hogy mindkettejük számára hasznos
együttműködést alakítson ki, nos, ha valami módon el lehetne
érni, hogy Bojtár ennek az együttműködési készségnek a tuda-
tában érkezzen vissza ide, akkor minden rendben lenne, nem
volna szükség általában is elővigyázatra, de főleg arra nem,
amit Vivi jó orral érzett meg a piros ceruzával aláhúzott sorok
láttán, hogy ő -- Snádler -- szemfájdító böngészéssel keresgélje
a betűk között Bojtár gyengéit . . .
Felült az ágyban, hátára is ráigazította a paplant, és az éjjeli-
szekrényből maga elé vette a dossziét. Az éjjel, mielőtt elaludt,
belelapozott Lajtos feljegyzéseibe is, és a felületesen elcsípett
mondatok után bizonyos derűlátással hunyta be a szemét. Laj-
tos tulajdonképpen dicséretet érdemel ezért a munkáért. Ova-
tos körültekintéssel ugyan, de megszervezte, hogy - bár több-
szörös áttétellel - értesüléseket kapjon Bojtár Havannából kül-
dött leveleinek tartalmáról. Ha kell is számolni bizonyos tor-
zulásokkal, amelyek elkerülhetetlenek, ha egy levél tartalma
három-négy ember közvetítésével jut el. a címzettől az infor-
mációra számot tartó személyig, adott esetben Lajtosig, a lé-
nyeg így is kiszűrhető. Lajtosnak 1967 elejétől kezdték szállítani
informátorai az értesüléseket, s ha nem sikerült is a kéthetente
érkező levelek mindegyikébe így közvetve belepillantania, a
több mint másfél éves levelezés tekintélyes hányadának kivo-
nata így is a dossziéba került.
"Az 1969 február második felében érkezett levél tartalma:
Bojtár elvtárs leveléből kiderül, hogy egyre nehezebben vi-
seli Kuba tropikus klímáját. Fáradékonyságot tapasztal magán
a rendkívül magas relatív páratartalmú levegőtől. fEeltehetően
nézeteltérések voltak Bojtár elvtárs és felesége között: vitáik
után Bojtárné felvetette, hogy férjének kérnie kellene vissza-
hívását, mert nem kockáztathatja, hogy egészsége súlyos káro-
sodást szenvedjen. Bojtár elvtárs az elgondolást visszautasítot-
ta. A házastársak között a levél me írásának napjáig feszült ma-
radt a viszony, Bojtár elvtársnak azt is nehezen sikerült elérnie,
hogy gyermekük előtt ne adják jelét nézeteltéréseiknek.
Bojtár elvtárs felhívja Lissai Péter figyelmét, hogy ami a ve-
zérigazgató elvtárs által leállított fejlesztési témákat illeti, Lis-
sai ne vonjon le elhamarkodott következtetéseket. Igaz, hogy
ezeket a témákat ő indította be a fejlesztési főosztály vezetője-
ként, mégsem kézenfekvő feltételezni, hogy a vezérigazgatói
intézkedés Bojtár-ellenes lenne. Emlékezteti a levél Lissait,
hogy annak idején hasonló profilú híradástechnikai vállalatok,
de egyesek a kutatóintézetből is támadták a tervet, ellenezték,
hogy a Radius fejlesztői foglalkozzanak a szóban forgó témák-
kal, mivel azok nemcsak fejlesztési jellegűek, de kutatási felada-
tokkal is együtt járnak. Lehetséges, állapítja meg levelében Boj-
tár elvtárs, hogy amit ő annak idején ki tudott védeni, azt Snád-
ler elvtárs (talán éppen fejlesztési főosztályvezetőjének hiányá-
ban) nem tudta kivédeni.
Nos, ez az egyik leglényegesebb pont, ami azzal biztat, hogy
Bojtárral szót lehet érteni. Snádler önkéntelenül rábólintott a
gondolatára. De ha Bojtár azért mutatja magát ilyen jóindula-
túnak, mert él a gyanúperrel, hogy levele illetéktelen kezekbe
is kerülhet? Ovatos pannon, önmaga jellemezte így magát . . .
Nos, egyelőre mindegy : amíg Bojtár hazaér, és azután is, mind-
addig, amíg nem tesz negatív lépéseket, meg kell előlegezni szá-
mára a bizalmat, hitelt kell adni a levelének.
"Az 1968április első felében érkezett levél tartalma:
Bojtár elvtárs levelében visszatér Lissai Péter közlésére, hogy
Komáromi Kolos műszaki igazgató kénytelen volt megválni a
Radius Művektől. Felhívja Lissai Péter figyelmét, hogy Komá-
rominak nem lett volna szabad meghátrálnia, mivel elsősorban
az ő érdeke lett volna, hogy tisztázza magát az ellene felhozott
vádak alól (ellentétes-e lányának egy olasz állampolgárhoz tör-
tént férjhezmenetele a beosztásával, vagyis Komáromi húszesz-
tendős megbízható munkája nem elég garancia-e arra, hogy ezek
után is megbízhatónak tekintsék stb.). A levélben Bojtár elv-
társ céloz arra, hogy nehéz olyan embert megváltani, aki (ahe-
lyett, hogy szembeszállna a támadással) a legkönnyebb megol-
dást választva, visszavonul, illetve - ami Komáromit illeti -
kapva kap a Külkereskedelmi Minisztérium által felkínált, ké-
nyelmes álláson."
Snádler szemüvege bepárásodott. Megtörölte a paplan huzz-
zatában, és visszatette az orrára. Hogyan sikerült Lajtosnak ki-
építenie a többszörös áttételt Lissai Péterig, akiről köztudott,
hogy zárkózott, szinte bizalmatlan ember, különösen azóta,
hogy - Komáromihoz hasonlóan - ellenlépés nélkül törődött
bele hatáskörének éppen a lényeget érintő megnyirbálásába?
Ha nem tartaná magát az önmagára erőltetett szabályhoz, hogy
egyszerűen tudomásul veszi Lajtos akcióit, de nem inspirálja,
és a részletekről sem érdeklődik, csak az eredménnyel törődik,
megtudhatná, hogy az informátorok közül ki az, aki Lissaival
is jó viszonyban van, mégpedig bizalmas viszonyban, hiszen a
levelek tartalma Lissai kompromittálására is felhasználható . . .
"Az 1969 április második felében érkezett levél tartalma:
Bojtár elvtárs levelében ismét megemlíti, hogy fáradt, ami-
nek okául ez esetben már nemcsak a kubai klímát jelöli meg, ha-
nem más nehézségekre is céloz, kubai beosztottainak latin-
amerikai természetére, a munkához való viszonyukra, amely
európai tempóhoz szokott műszaki ember számára nehezen ért-
hető: beosztottai között számosan akadnak, akik egyik héten
tökéletesen végzik munkájukat, lelkesen hajtanak, szorgalma-
sak és pontosak, a másik héten viszont szinte gyermeteg módon
hanyagok és felelőtlenek. Ismét feszültség a férj és feleség kö-
zött. Bojtárné arra hivatkozik, hogy egész életében keményen
dolgozott, idegei nehezen viselik el a semmittevést, Havanná-
ban viszont meg van fosztva minden értelmes munka lehetősé-
gétől: attól tart, hogy kubai száműzetését (sic!) nem bírja sokáig
idegekkel.
A levél a továbbiakban beszámol arról, hogy Bojtárék kisfia
ragyogóan halad zongoratanulmányaiban. Neves havannai zon-
goraművész tanítja a gyermeket; aki már tökéletesen beszél
spanyolul, és az angol nyelvben is kitűnően halad."
"Az 1969május második felében érkezett levél tartalma:
Bojtár elvtárs találkozott Fidel Castróval. A levél szerint be-
szélgetésük őszinte volt, Castro szinte türelmetlenül követelte,
hogy Bojtár elvtárs szépítés nélkül számoljon be tapasztalatai-
ról, ne kendőzze a bajokat. Castro egyetértett azzal, hogy nem
elég az emberek lelkesedése, a tömegek erejét hatékonnyá is kell
tenni. A nehézségek jórészt abból erednek, hogy Kuba lakos-
sága tíz évvel ezelőtt zömmel analfabéta volt, tíz év kevés ah-
hoz, hogy döntő emelkedést lehessen elérni az intellektuális szín-
vonalban. Megemlítette, hogy a forradalom után (törvénysze-
rűen) tapasztalatlan emberek kerültek a legtöbb irányító poszt-
ra. Castro szerint a kubai forradalom most újabb jelentős szaka-
szába lép. 1970 a tízmillió tonna cukor éve lesz, vagyis a kará-
csony táján kezdődő (cukornádaratás) során tízmillió
tonna cukor előállításához elegendő cukornádat kell learatni.
A beszélgetés végén Fidel Castro hatékony segítséget ígért Boj-
tár elvtárs munkájához."
"Az 1969augusztus második felében érkezett levél tartalma:
A nehézségek ellenére a munka, amely Bojtár elvtárs irányí-
tásával folyik, eredményesen halad. Komoly segítséget kapott
Kubában dolgozó szovjet híradástechnikai szakemberektől és
egy szovjet műszerészcsoporttól, további segítséget jelentett
számára, hogy végre hazaérkezett több fiatal kubai szakember
is, akik népi demokratikus országok egyetemein, illetve szak-
technikumaiban végeztek.
A levél ismét említést tesz Bojtár elvtárs fáradtságáról. Vala-
mi baj van a szívével is, de kéri Lissai Pétert, hogy válaszában
és következő leveleiben nehogy érintse ezt a kérdést, mert Ro-
zika (Bojtár elvtárs felesége) a szívpanaszokról nem tud.
Bojtár elvtárs felesége ismét jelenetet csínált, az ok Lissai
Péter levelének egyik része volt, amire Bojtár elvtárs nem tér
ki válaszában, csak céloz. Bojtárné azt követelte férjétől, hogy
ha hazaérnek Magyarországra, férje kövessen el mindent Víz-
választóról való mielőbbi elhelyezéséért."
Snádler félretette a papírokat. Levette a szemüvegét. Megint
ég a szeme. Lehet, hogy kevés már a másfél dioptriás üveg.
Bojtárné . . . Rozika kedves, derűs, kiegyensúlyozott asszony-
nak látszott annak idején, magatartása csak annyiban különbö-
zött a férjéétől, hogy mosolygósabb volt Bojtárnál. Kiborult ott
Havannában. Mit is mondott Vivi? Rozika körülbelül hasonló
korú, ha ugyan nem egykorú Bojtárral. eszerint harmincnyolc
éves. Már nem kimondottan fiatal, de ebben a korban akkor is
megviseli a nőket a közeledő öregség, ha egyébként nem is olyan
betegek, mint Anna volt ennyi idős korában. Csinos, barna asz-
szony Bojtárné, feltűnően vékony a dereka, szép vonalú a comb-
ja és -annak ellenére, hogy parasztlány volt - szinte törékenyen
karcsú a bokája. Három éve, harmincöt évesen is megenged-
hette magának a mini szoknyát.
Ránézett az ébresztőórájára. Háromnegyed öt. Ha felmenne
Vivihez . . . A néhány órás alvások jó hatásával magyarázható,
hogy rendszerint ilyenkor hajnaltájt jut eszébe Vivi teste is,
dr. Jelen Aranka is? Vivi teste átforrósodik az alvástól . . . Nem,
jobb lesz, ha marad. Vivi - ébresszék akár a leggyöngédebb si-
mogatások - nyűgös és goromba, ha hirtelen riad álmából.
Frida csak résnyire nyitotta meg az ebédlő ajtaját:
- Itt a kocsi, kérem - reszelte meg a torkát.
- Várjon. - Snádler kikortyolta a maradék tejes teát, és a fél-
retolt teríték után csúsztatta a porcelán csészét is.
Ma később kezdődik a Radiusban a szokásos reggeli jelentés-
tétel.. Néhányan morognak majd magukban, hogy tizenegy em-
bernek kell várakoznia egy miatt, de hangosan egyik se mer
szólni, nehogy visszakerüljön a megjegyzése a vezérigazgató-
hoz, aki aztán a másnapi vagy harmadnapi reggeli eligazításon
-nem személyre szólóan, de - megjegyezné, hogy valahányszor
késik, akkor is a Radius Művek ügyeivel foglalkozik, ami nem
mondható el egyes elvtársak félórás kávézó szüneteíről,
hiszen köztudott, hogy ilyenkor az elvtársak kikapcsolódni
szoktak, a szerdai-szombati-vasárnapi futballesemények inten-
zív megvitatásának is a kikapcsolódás a célja . . .
Itthon nyugodtabban a dosszié végére juthat, mint odabent.
Még két levélkivonat . . .
"Az 1970 február második felében érkezett levél tartalma:
Bojtár elvtárs arról számol be, hogy feszített tempót igyek-
szik diktálni kubai munkatársainak. Így is nehézségekkel kellett
megküzdenie, mivel (ahogy előre látható volt) a Żzafra® sikere
érdekében az ország minden ipari üzeméből és hivatalából újabb
és újabb önkéntes csoportokat irányítanak cukornádaratásra.
A Żzafra® nem hagyta érintetlenül az ő rendelkezésére bocsátott
létszámot sem, tehát azoknak, akik maradtak, a távollevők he-
lyett is végezniük kell a munkát. Ezért is maradt ki két levele.
Minden nap éjfél utánig dolgozik, s mire végre ágyba kerül,
már a kimerültségtől nem tud elaludni. Szíve ismételten rendet-
lenkedik (a levél igyekszik bagatellizálni az állapotát). Egyik
nap rosszul lett, azt hitte, összeesik, de sikerült ráncba szednie
magát. Feleségének ígéretet tett, hogy a nyáron mindenképpen
hazatérhetnek Magyarországra. Azért hajszolja magát és az em-
bereit, hogy a munka nyárig befejezést nyerjen. Hazafelé meg-
nézik Nyugat-Európát. Ezzel kapcsolatban el kellett fogadnia
felesége érvelését, miszerint háromesztendős trópusi kínlódás
után megérdemlik, hogy lássák Londont, Párizst stb."
"Az 1970május végén érkezett levél tartalma:
Már nyilvánvaló, hogy a Żzafra® nem hozza meg a tízmillió
tonna cukrot. Május első felében ellenforradalmárok tizenkét
kubai halászt raboltak el, és hurcoltak a Bahama-szigetekre.
Május y-én sikerült kiszabadítani őket Másnap Fidel Castro
rádió- és televízióbeszédet mondott. A beszédből kiderült, hogy
a Żzafra® nem végződik a várt sikerrel. Az emberek elkeseredet-
tek, hónapokig éltek szétszórva az egész országban, családjuk-
tól távol, hogy a cukornádat vágják. A tízmilliós program meg-
hiúsulásának oka nem utolsósorban az, hogy rosszul szervezték
meg a cukornád szállítását, és amíg a túlterhelt cukoripari köz-
pontokban felhalmozódott a nád, más cukorgyárak kapacitása
nem volt kihasználva. Bojtár elvtárs szerint Kubának nemcsak
a szocialista országok anyagi és műszaki segítségére van szük
sége, hanem szervezési szakemberekre is. A Żzafra® kudarca tu-
lajdonképpen nem vereség, mert Kuba az idei aratás során tör-
ténelme legnagyobb cukornádtermését takarította be, az ered-
mény kétmillió tonnával több, mint amennyit a legtöbb nyugati
cukornád-szakértö a múlt év végén jósolt. A nagyobb baj : je-
lentős lemaradások vannak a marhahús, a tej, a cement, a mű-
trágya, az üzemanyag, az autógumi és a nyersgumi termelésé-
ben és más iparágakban is. Bojtár elvtárs megemlíti levelében,
hogy környezetének rossz hangulata őrá is nyomasztóan hat,
közéjük tartozónak érzi magát, de tehetetlennek is. Levert han-
gulata bizonyára nagyfokú fáradtságával is magyarázható.
Ami Bojtár elvtárs megbízatását illeti, ez a munka hamarosan
befejeződik. Eredményeivel elégedett lehetne, ha nem keserí-
tenék el az említett gondok."
Snádler meglepetten vette kézbe az utolsó papírlapot. Nem
az esedékes levél kivonata, hanem pontos másolat a szövegről,
amit Lajtosnak valami módon sikerült megszereznie:
"La Habana, 1970. július 26
( jel)
Kedves Péter,
az idei július 26., a kubai forradalom nemzeti ünnepe nem
hasonlított egyetlen korábbi július 26-ára se. Most elsősorban
azt ünnepelték itt Havannában, hogy befejeződött az a rendkí-
vül kemény munka és emberfeletti erőfeszítés, amivel megpró-
bálták elérni a tízmillió tonnát. Félmillió ember, paraszt, mun-
kás, katona; hivatalnok dolgozott a cukornádültetvényeken az
utóbbi nyolc hónapban, és most, hogy a betakarítás teljesen be-
fejeződött, az eredmény nyolc és fél millió tonna, ami óriási tel-
jesítmény, Fidel mégis szinte komor volt, amikor a Plaza de Re-
volucionon a hatalmas tömeg előtt nemcsak a cukornád-elma-
radásról, de a többi nehézségről is beszélt. Azt mondta : ŻBen-
nünket terhel a felelősség, elsősorban engem. Sajnos, az önbí-
rálat nem jár együtt gyors megoldásokkal, jobb lenne azt mon-
dani az embereknek, hogy keressenek másokat. A nép bárkit
leválthat, engem is.® A tömeg lelkes volt, amilyennek mindig
ismertem őket, és ezt az önmagát is égető embert ŻFidel! Fidel®-
kiáltásokkal szakították meg beszédében, majd amikor Fidel az-
zal folytatta, hogy ellenségeinknek igazuk van, amikor azt
mondják, hogy súlyosak a problémáink, boldogtalanság és ked-
vetlenség tapasztalható, a munkások rongyos zokniban és láb-
beliben dolgoznak, a tömeg újra félbeszakította: ŻApreta la
tuerca!® - szorítsd meg a csavarokat!
Péter, mi már láttunk mindent és mindennek az ellenkezőjét,
te megérted, hogy féltem ezt a népet, és ha tehetném, itt marad-
nék segíteni nekik. Itt, a kezem alatt megtanulta a dolgát egy
klassz kis csapat, ezután ezeknek nemcsak a lelkesedésére, de a
szaktudásukra és a megtanult precíz munkastílusukra is számít-
hat a forradalom. De ha arra gondolok, hogy kényszerből -
igen, kényszerből - összecsapják a mindenféle jó szovjet meg
más gépekkel dolgozó emberek képzését, ökölbe szorul a ke-
zem a tehetetlenségemtől. Mit érek vele, ha káromkodok, ami-
kor megtudom, hogy elektronikus vezérlésű cukorgyári beren-
dezések (az NDK szállította ezeket) kezelőit, sőt, a kezelők ve-
zetőjét is tizenkét nap alatt (!) képezték ki.
Itt kellene maradnom, és ha csak rólam volna szó, a kikészült
szervezetemmel meg rongy idegeimmel is vállalnám, hogy ma-
radjak. Nem tehetem, eleget írtam róla, miért. Rozika
tönkremenne bele. Nem tudom megcáfolni, amikor azt mondja,
hogy mi már megtettük a kötelességünket, és ha mások is ennyit
vállalnának a szolidaritás jegyében, akkor Kuba már nem itt
tartana, ahol tart. Tehát: indulunk haza. Itt állunk az utazás kü-
szöbén. Nekem most kezdődik a következő etap.
Ahogy közeledett az elutazásunk időpontja, egyre többet kel-
lett gondolkodnom az ezutánról. Rozika hallgat, de a hallgatása
rosszabb, mintha állandóan arról beszélne, hogy ne menjünk
vissza Vízválasztóra.
A másik gondom ti vagytok. Azt hiszitek, hazaérek Vízvá-
lasztóra, és ezzel minden megoldódik. Azt hiszitek, én leszek
Robin Hood vagy Ivanhoe, aki elégtételt szerez nektek. Hidd el,
nem a fáradtságom mondatja velem, hogy semmi kedvem ehhez
a szerephez. Te is, Gábor is (volt párttitkárunk, Ugron értendő
- Lajtos megj.) hajlamosak vagytok a nagy nekibuzdulásokra,
pedig magatok is tudjátok, hogy így inkább csak elrontani lehet
a dolgokat. Ha erre gondolok, ötven évvel öregebbnek érzem
magam nálatok. Ezt a fáradtság is teszi, ismétlem, egyik-másik
pillanatban attól tartok, hogy amint hazaérek, és megszűnik a
stress, ami - remélem - kitart bennem Nyugat-Európán át is,
amíg vezetnem kell a kocsit, szóval, amint először érzem, hogy
vége ennek a hároméves hajszának, úgy fogok összecsuklani,
mint a colstok. Ti pedig azt hiszitek, hogy megjelenek, és máris
megváltalak benneteket, akik akkor húzódtatok vissza, vagy
hagytátok víz alá nyomni magatokat, amikor még volt esély,
nem is kevés, hogy ti kerekedjetek felül.
Most jövök én meg a szemeteskocsi, gondoljátok, és minden
szemetet percek alatt fellapátolok, mint egy sztahanovista utca-
seprő. Ha ti visszahúzódtatok akkor, amikor még cseppfolyós
volt az ellentábor, hát majd nekik rúgtatok a Rocinantémon
most, amikor már tökéletesen össze van szerelve, és olajozottan
jár a szélmalmuk. Ostobaság, hogy benneteket hibáztatlak. Ha
akarjátok, elfogadjátok a magyarázatot: kikészültem, ezért bán-
talak benneteket (bár talán el se küldöm ezt a levelet). Egysze-
rűen csak annyit kellene kérdeznem tőletek: milyen alapon vár-
tok tőlem megváltást
Fáradt vagyok, és ha imádsággal nyugalmat lehetne szerezni
hosszú távra, éjjel-nappal imádkoznék, hogy legalább Vízvá-
lasztón nyugalmam legyen. Szeretnék minden délután kiülni a
Veres-patak partjára, és horgászni sötétedésig, kár, hogy az
tilyen önhipnózisokhoz nincs türelmem.
Örülök; hogy Edgár állapota javul, és ha gyorsan meg fog
gyógyulni, hajlandó leszek hinni az idegorvosokban, hátha egy-
szer magamat is a kezükre kell adnom.
Még mindig nem döntöttem, feladjam-e ezt a levelet. Odakint
éjszaka van, Havanna még táncol, az emberek ünnepelnek, és
minden baj ellenére hisznek a fórradalomban. Egyébként, egy
hónappal ezelőtt, aki csak Havannában volt, sorba állt, Fidellel
" az élen, de nem élelemért, hanem hogy önkéntesen vért adjanak,
és azzal segítsenek a szörnyű perui földrengés életben maradt
áldozatainak. Ott voltam én is köztük, és egykori magunkra
gondoltam, Péter. (Egyébként kiemeltek a sorból, hogy ne ve-
szítsek sokat a drága időmböl, és harminc másik embert meg-
előzve adhattam vért.)
Hát ölellek, öreg fiú, és igyekezni fogok, hogy gyorsan haza-
érjek, ha megváltani nem, hát együtt nyavalyogni veletek:
Boj tár."
- Te még itthon vagy? - kérdezte Vivi csodálkozó hangja a
háta mögött. - És még mindig ezt a cuccot bújod?
- Már végeztem - nézett fel rá Snádler.
Vivi kurta pongyolájában állt mellette. Meztelen a pongyola
alatt. Rövid haja kócos, de a szeme már frisszöld, túl van a tor-
náján.
- Azt a folyóiratot hová tetted?
- Odafönt hagytam az éjjel - bökött Vivi .az emelet felé. -
Olyan álmos voltam már, hogy ott felejtettem a szőnyegen. De
ha kell, lehozom.
- Hálás leszek érte.
Nézte Vivit, amíg játékos-hintázó járással kiment az ebédlő-
ből, aztán összecsukta a dossziét. Bojtár . . . Talán Bojtárnak
ebben az utolsó levelében találta meg a lényeget. Mi történhet?
Töltőtollával, amit eddig az ujjai között forgatott, önkénte-
lenül odaírta a dosszié fedelére: I.
Hülyeség. Mintha a beosztottai által előterjesztett javaslatok
rendszerezésére készülne, ez már szokásává vált. Nos, az első
lehetőség: Bojtár nem dől be Lissainak és a többi sértett gőz-
fejűnek, mert inkább azzal törődik, hogy - engedve a feleségé-
nek-hozzáfogjon előkészíteni távozását Vízválasztóról. Kettő:
mégsem hallgat a feleségére, és itt marad, de ebben az esetben is
kétséges, hogy vállalja-e a faltörő kos szerepét másokért, még
ha azok a barátai is. Elsősorban azért nem vállalja, mert ahogy a
levélböl kiderül, nincs kedve végigverekedni azt a hiriget, amit
Lissai és Ugron és Tóth Edgár és Komáromi Kolos és a többi
annak idején nem vállalt. Másodsorban, ahogy a leállított fej-
lesztési témák kérdésére reagált, abból az derül ki, hogy nem is
biztos a barátai igazában. Harmadsorban: Bojtár fáradt, agyon-
hajszolt, talán igazán beteg is.
De ha ezek a feltételezések helytelenek, akkor is marad a má
sik lehetőség : 2.
Ha ezeknek mégis sikerül maguk mellé állítaniuk Bojtárt,
akkor se biztos, hogy hajlandó lesz fejjel menni a falnak, vagy
ahogy a hasonlatában írta, gebéjével Don Quijote módjára neki-
rohanni a szélmalomnak. Elsősorban azért nem, mert fáradt.
Másodsorban azért nem, mert ez irányú szándéka Rozika leg-
határozottabb ellenzésével találkozna. Harmadsorban pedig, és
könnyen megeshet, hogy ez a harmadik lesz a legfontosabb té-
nyező: miért ne érthetne szót egymással Snádler Endre, a Ra-
dius Híradástechnikai Művek vezérigazgatója és Bojtár István,
a Radius Híradástechnikai Művek fejlesztési főosztályának veze-
tője? Egy tapasztalt, a vezetés és az emberekkel való bánásmód
sokféle technikájában jártas pesti ember meg egy okos, meg-
ontolt, óvatos pannon? Miért lenne elképzelhetetlen, hogy Boj-
tár elfogadja az ő baráti jobbját, vagy - ha baráti kapcsolatról
nem is lehet szó - miért ne értené meg Bojtár, hogy kettejük
együttműködése hasznos lehet az egyiknek is, a másiknak is?
Ha Lajtost megkérdezné, a fickó azt mondaná, hogy Bojtárt
csak és csupán potenciális ellenfélnek szabad tartani. És ha nem?
Miért kell eleve a legkedvezőtlenebb kilátást feltételezni?
Mit mondana Vivi, ha megkérdezné?
Érezte, hogy Vivi már másodpercek óta ott áll mögötte de
nem fordult meg a széken. Érdekes : tökéletes a csend az ebédlő-
ben, mégsem hallja Vivi lélegzését.
- Tudom, hogy itt vagy.
- Még mindig nem tudok nesztelenül járni
Vivi leült az asztalhoz, és kinyitotta a folyóiratot, ahol eddig
is a lapok között tartotta az ujját.
- Találtam neked még valamit, talán érdekelni fog. Az író
arról faggatja Bojtárt, hogyan érezte magát, amikor otthagyott
csapot-papot Pesten, és lejött Vízválasztóra, nyakában a fegyel-
mivel. Félt-e? Bojtár azt mondja: "Miért féltem volna?" Az író:
"Hát akkor miért nem ment el a fegyelmi tárgyalásra?" Bojtár:
"Nem volt kedvem semmiféle színházhoz." Az író : "Így viszont
azt mondták magáról, hogy anarchista." Bojtár: "Mondtak már
énrólam annyi mindent, meg mindennek a fonákját is, eggyel
több jelző nem számít." Az író : "De ideges volt?" Bojtár : "Nem
idegesebb, mint máskor. Azt hiszem, nekem életformám az ide-
gesség. Ezért nem látszik sohasem, hogy ideges lennék. Miért
szoktak idegeskedni az emberek? Az egyik azért, mert bosszant-
ják. Engem nem tudnak boosszantani. Másokat a bizonytalanság
idegesít, féltik az egzisztenciájukat. Én nem féltem azt sem.
A harmadik azért ideges, mert egyszerűen idegbeteg. Én az sem
vagyok, egészséges a családfám, én meg nem estem messze tőle."
Az író megkérdezte Lády Zoltánt is, hogy így volt-e. Lády Zol-
tán: "Írtam a minisztériumnak, hogy szíveskedjenek gyorsan
dönteni az ügyben, mert nekem szükségem van erre az emberre,
megkövetelhetem hát, hogy hagyják nyugodtan dolgozni. Nem
mintha Bojtárt izgatta volna, hogy mit döntenek róla. Kérlek,
ismertem én már elég embert, de ilyennel, mint ez, először talál-
koztam. Ennek az agyából hiányzik az a tekervény, ami az egzisz-
tenciális problémákra reagál. Nem tudom másra magyarázni a
magatartását, ahogy fütyült mindenre, csak azzal a haladóhul-
lámú csővel törődött, amiről már beszéltünk. Az lett volna a
természetes, hogy idegeskedjék, minduntalan elakadjon a mun-
kában, ő viszont olyan nyugodtan számolt, és végezte a kísér-
leteit, mint akinek az égvilágon semmi függő ügye, semmi za-
varó tényező nincs az életében. Komolyan mondom, sokszoro-
sítani kellene." Az író: "Igazgatók álma . . ."
Vivi letette a folyóiratot. Rákönyökölt az asztal szélére.
- Mondd, miért nem kell neked egy ilyen ember?
Snádler elnevette magát:
--Kisfiam, én egy szóval sem mondtam neked, hogy Bojtár
nem kell nekem. Éppen ellenkezőleg. Az a kérdés, hogy én kel-
lek-e neki. Ha magam mellé tudnám állítani, mi ketten csodákat
művelhetnénk.
- Miért ne tudnád magad mellé állítani? Annyi más embert
megnyertél magadnak . . .
- Ezt szépen mondtad. Megnyerni . . . Sajnos, amikor kény-
telen voltam megszabadulni egynéhány embertől, azok éppen
Bojtár baráti köréből kerültek ki. Bojtárt innen Vízválasztóról
három éven át egyfolytában azzal etették, hogy én tönkreteszek
mindent, amit Lády Zoltán csinált. Minden attól függ, sikerült-e
ellenem uszítani. Egy-két jel arra mutat, hogy nem egészen. Biz-
tosítalak, én mindent el fogok követni, hogy Bojtárt Lissai meg
a többi sértett káder ne tehesse a saját eszközévé. Bízzunk ben-
ne, hogy sikerül.
Felkelt, begombolta zakóját, és megveregette Vivi vállát.
- Elég komplikált a jellemrajz, amit összeszedtem ebből a
dossziéból meg a riportból. Hidd el, nincs bennem előítélet
Bojtárral szemben, de kötelességem, hogy minden eshetőségre
felkészüljek.
Vivi zavartan elmosolyodótt:
- Én nagyon szeretnék segíteni neked, hogy Bojtár a bará-
tunk legyen, ne az ellenségünk.
- Hatott rád a sok olvasás, olyan ünnepélyesen fogalmazol,
mint bizonyos úri hölgyek bizonyos úri regényekben. Engedd
meg, hogy én is ünnepélyesen fejezzem ki köszönetemet a fel-
ajánlott segítségért.
Vivi rántott egyet a vállán.
- Hiába csúfolódsz. Tudom, hogy te nagyon tudsz bánni az
emberekkel, de én se vagyok buta tyúk. Lehet, hogy én sokkal
többet érek el Bojtárnál, mint te meg az okos kádereid. És azt se
felejtsd el, hogy én rokonszenves voltam Rozikának, és ha két
asszony megérti egymást . . .
Snádler lehajolt, és megérintette szájával Vivi haját.
- Rendben van. Számítok rád. Mikor indulsz?
- Ebéd után. Most jut eszembe, szólj Lajtosnak, rendeljen
szobát a Gellértben.
- Nem tudom, minek tartjuk a pesti lakást, ha te mindig a
Gellértben szállsz meg.
- Nem tudom, miért kell mindig újra megmagyaráznom. A la-
kásban félek egyedül, és nem is ébrednék fel magamtól reggel,
pedig pontosnak kell lennem, ha elkések, várhatok, amíg meg-
kapom a kocsit. - Úgy nevetett fel, mint egy gyerek: - Jaj, de
jó ! Egy igazi Peugeot
- Csak vigyázz vele. Ha egy ilyen sebességbolond meg egy
gyors kocsi összekerül.
- A sebességbolond és a gyors kocsi jól meg fogják érteni egy-
mást. Bár majd ti értenétek meg úgy egymást, Bojtár meg te.
- Én meg Bojtár, így gondoltad a sorrendet.
- Persze, szívem.
Na, ideje, hogy induljak. .
Snádler hóna alá vette irattáskáját. Az előszobában még meg-
állt, hogy megnézze magát a tükörben. Tökéletesen pihent az
arca, a szeme se fáradt. Tegnap még nyugtalan volt Bojtár miatt,
most százszázalékosan nyugodt. Vivinek köszönheti. Vivinek
jutott eszébe előbb, hogy nem szabad ellenérzéssel várni Bojtár
érkezését. Asszony. Az asszonyok okosak. Vivi felér egy főnye-
reménnyel.
A kapu előtt Kendly a Chevrolet mellett állva várta. Snádler
kezet nyújtott.
- Jó reggelt. Hogy aludt?
- Köszönöm, jól. És az elnök elvtárs?
- Köszönöm, kitűnően. - Kendly sohasem fog leszokni róla,
hogy elnöknek szólítsa, mintha még mindig a TBF elnöke lenne.
Beszállt a kocsiba.
- Takarítanak már Bojtáréknál? - kérdezte. - Nem látta,
ahogy elhajtott előttük?
- Minden ablakuk nyitva an, azt láttam. Biztosan takaríta-
nak.
A Chevrolet elindult. Snádler nézte a visszafelé futó házakat.
Tehát a jövő kedden . . . A Május i. úton, a virágüzlet előtt,
lovas kocsi állt, friss szállítmányt raktak le róla. Megbökte
Kendly hátát.
-Kedden reggel iöjjön el ide a virágboltba, állíttasson össze
egy szép csokrot rózsából vagy szegfűből, legyen legalább húsz
szál. Vigye el Bojtárékhoz. A névjegyet Bojtárnénak címez-
tesse.
hegyeshalmi határátkelő piros-fehér-zöld csíkos sorompója
lassan leereszkedett az Austin mögött.
István előrehajolt Bojtár és Rozika között. Odakoccantotta
homlokát az anyja fejéhez.
Itthon vagyunk!
Szálljatok ki, ne aszalódjatok itt a kocsiban. - Bojtár oda-
adta Rozikának az útleveleket. - Mosolyogj rá szépen valaki-
re.
A gyerek kiugrott, és ügyetlen meghajlással nyitotta ki Rozi-
kának az ajtót.
Nevettek. Bojtár nézte őket, amíg el nem tűntek az autók
között. István már csaknem az anyja válláig ér.
Rágyújtott. Köhintenie kellett a Philip Morris illatos füstjé-
től. Amint túlesnek a vámvizsgálaton, azonnal vesz egy csomag
magyar cigarettát, erőset és büdöset, a torkának elege van már
a pácolt dohányok füstjéből.
Az Austin előtt hűtőkonténeres bolgár kamion állt, elfogta
a kilátást. Az óriás szerelvény előtt is három kocsi várt, hogy sor-
ra vegyék a vámosok. Igazi nyári nagyüzem az osztrák-magyar
határon.
Valahonnan előkerült a kamion medvemozgású sofőrje, és
visszakapaszkodott a vezetőfülkéjébe.
Bojtár begyújtotta az Austin motorját. Fogytán a benzinje.
Győrben majd megáll tankolni.
A kamion megmozdult. Lassan utánagurult az Austinnal.
Odakint meglibbent a levegő. Meleg huzat csúszott át az Aus-
tin leeresztett ablakai között.
A kamion takarásából köpcös, kalácsképű vámtiszt került
elő. Megnézte az Austin rendszámtábláját, belelapozott a papír-
jaiba, és intett Bojtárnak, hogy szálljon ki.
- Magáé a kocsi? - Vékony hangja sehogy se illett köpcös
testéhez. Meg se várta, hogy Bojtár feleljen, oldalra mutatott.
-Álljon félre a kocsival, szerelje le a rendszámtáblát. Kap egy
legrövidebb útvonalengedélyt, azzal odáig mehet, de ameddig
nincs magyar rendszámja, a kocsit nem használhatja. Értettem
Mit feleljen ennek a gramofonnak? Visszaült a volánhoz,
félrekormányozta a kocsit. Ha István itt volna, mondhatná ne-
ki, hogy látod, öregem, ebből a hangból tudja meg az ember,
hogy itthon van . . .
Nekifoghat leszerelni a rendszámtáblát, és ha nem elég ügyes,
nyakig mocskos lesz a kosztól, ami a kétezer kilóméteres úton
az Austin elejére-aljára tapadt. Mert az senkinek se jutott eszébe
mindeddig, hogy nyugodtan mehet a kocsi idegen rendszám-
mal is, a tulajdonosnak úgyis saját érdeke, hogy mielőbb elin-
tézzen mindent a vámhivatallal, és magyar rendszámot kapjon.
Levette zakóját, kipattintotta mandzsettagombjait, és fel-
tűrte fehér inge ujját. Éppen válogatni kezdett a villás kulcsok
között, amikor hátulról mély férfihang szólította meg:
- Bojtár elvtárs?
Megfordult. Lépésnyire magas, erős állkapcsú, fiatal határőr
hadnagy emelte tányérsapkájához a kezét.
- Jó napot kívánok. Nem emlékszik rám? Vízválasztón dol-
goztam hatvanegyig. Műszerész voltam.
Illenék emlékeznie a fiúra,. de ebben az egyenruhában . . . és
1961 régen volt.
- Tessék velem fáradni.
- Le kell szerelnem a rendszámtáblát.
- Tessék hagyni. Majd én mindent elintézek.
- Másnak is?
A fiatal tiszt elnevette magát.
- Na nem. De az ön esetében kivételt lehet tenni. Jól érezték
magukat Kubában?
- Köszönöm . . . igen.
- Bocsánat. - A hadnagy ellépett mellőle, megállította a köp-
cösvámtisztet, és halkan mondott valamit. A válasz bosszús mor-
gás volt. A vámos rántott egyet kövér vállán, és továbbsietett.
Rozika és a gyerek az árnyékban állt.
- Megsürgetem az útleveleket, asszonyom - mondta a határőr
Nagyon kedves . . . - Rozika belekarolt Bojtárba, és eléje
tartotta a kézitáskáját. - Vettem neked cigarettát.
Kösz. Végre.
Mit akart az a vámos?
- Csak azt, amit a hozzám hasonlóktól, ha nincs protekciójuk.
Itthon vagyunk.
Én is erre gondoltam.
István felnézett rájuk.
Miért úgy mondod, hogy itthon vagyunk ? - kérdezte az any-
jától. - A protekció miatt? De apa elfogadta . . .
Apád fáradt. A vámos bosszantani akarta.
Bojtár megborzolta a gyerek haját.
A vámos a kötelességét teljesítette.
De az téged bosszant.
Most igen. Sietünk.
- Majd behozzuk az úton. Klasszul jöttél Bécstől is.
Jó volt az út.
- Pesten ebédelünk?
Ha időben felérünk. Ha nem, hát valahol útközben.
Rozika megemelte a gyerek állát.
- Éhes vagy?
Hát . . . de nem nagyon. Inkább mennénk már. Budapest
..István ráncokat erőltetett sima homlokára - más, mint Párizs
meg London meg Bécs?
Rozika tanácstalan képet vágott:
Bécshez hasonlít egy kicsit, de szebb. Látod, milyen jó dol-
god van . .
- Miért mondod?
- Előbb láthattad a fele világot, mint a saját fővárosodat.
Amikor elutaztak, sötét volt, mire a kocsi Budapestre ért ve-
A város belsejét elkerülve, egyenesen a ferihegyi repülő-
térre vitte őket a sofőr. István elaludt útközben, nem volt szí-
vük felébreszteni. Csak a repülőtér épülete előtt keltették, Bu-
dapest esti fényeit is csak a magasból, a repülőgépről látta.
- Most se maradunk sokáig Pesten.
- Mert apád alig várja, hogy újra Vízválasztón legyen.
Bojtár eldobta a félig szívott cigarettát, és rátaposott a csikkre.
- Mondtam, hogy ti maradhattok pár napig. Akár tovább is.
Legalább egy ideig lesz unokája az öreg Lissainak.
- Nélküled nem - rázta meg a fejét Rozika. - Ezt meg én
mondtam.
Mögöttük hangosan, affektálva kacagott egy nő. Rozika
odanézett, István is megfordult. Elhúzta a száját.
Három vámőr kíséretében keszeg-sovány nő sétált a kocsija
felé. Virágos nadrágkosztümje szárát vékony combjaira ta-
pasztotta a gyönge szél.
- Nem ismered meg? - kérdezte halkan Rozika.
István megrántotta a vállát.
- Tudom . . .
- Kiskorodban szeretted a hangját.
A gyerek rágógumit halászott elő nadrágzsebéből, és nagy
igyekezettel kezdte bontogatni.
- Zsuzsa a neve, rendes név. Akkor Londonban miért nem
Zsuzsa volt? Azt mondták neki, hogy nem jó a Zsuzsa, legyen
Jana. Az meg cseh név. Ö meg magyar. Apa azt mondta, hogy
eladta a nevét. Mert dollárt kapott. Maradt volna ott. Zsuzsa,
az Zsuzsa. Az angolok is megértik.
- Nem biztos. Lehet, hogy ki se tudják mondani.
- Apa nevét se tudták kimondani a kubaiak, aztán mégis meg-
tanulták.
- Apádat nem kellett eladni. Egy táncdalénekesnőt el kell
adni.
- De a nevét ne adja el. Én se adnám el, akármennyi pénzt
adnának . . . dollárért se . . .
Rozika megkönnyebbülten sóhajtott:
- Na, készen vannak az útleveleink.
A fiatal határőr tiszt István kezébe adta az útleveleket.
- Aquí tiene usted, jóven.
A gyerek meglepetten nézett fel rá.
- Habla usted espanol, companero?
- No, yo lo estudio solo. Te biztosan tökéletesen megtanultál
odakint, rapidamente.
- Si. - István tanácstalanul rakta egyik kezéből a másikba az
útleveleket.
A hadnagyon látszott, hogy gyorsan igyekszik összeállítani,
amit mondani készül.
- Úgy hallom, a kubai spanyol, általában a dél-amerikai nyelv-
járás más, mint a spanyolországi.
A gyerek előbb Rozikára nézett, majd mégis az apjától kér-
dezte:
- Que le digo?
Bojtár elmosolyodott. Istvánnak magas volt a kérdés. Que
e diga? Mit mondjon neki?
- No, la lengua espanola hablada en la América de Sur no
se distingue mucho de la lengua hablada en Espana. Meg fogja
értetni magát a dél-amerikaiakkal is. Sok a latin-amerikai be-
utazó ?
- Évről évre több. - A hadnagy kezet csókolt Rozikának, és
kezet fogott Bojtárral is, a gyerekkel is. - Jó utat, senora y seno-
xes. Talán még találkozunk.
- Gyakran jár Vízválasztóra?
- Nem. Nincs kedvem.
- Nem köti már oda semmi . . .
- De . . . a bátyám még ott melózik a Radiúsban. De amiket
hall az ember . . .
- Miket hall?
- Sok mindent. Nem akarom feltartani önöket, éppen elég
időt vesztettek. De a Radius már nem az, ami volt. Az új főnök-
ség . . . - A fiatal tiszt nevetős arcáról eltűnt a mosoly. - Én csak
tanultam a történelemben, amit a rómaiak találtak ki, hogy oszd
meg őket, és uralkodj. De ahogy a bátyámtól hallom, ez a Snád-
ler nemcsak tanulta, csinálni is tudja.
azért veti meg annyira az embereket,
mert jól ismeri önnönmagát.
Talleyrand Amikor 1967 nyarának végén Snádler kezébe kapta kinevezé-
sét, hogy vegye át Vízválasztón a Radius Híradástechnikai Mű-
vek vezetését, mindazok közül, akikkel jó viszonyban volt,
egyetlen embert keresett fel, hogy tanácsát kérje: Rados Árpá-
dot. 1946 óta ismerte Radost, aki annak idején több előadást
tartott a pártiskolán gazdaságpolitikai kérdésekről. Egyetértett
azokkal, akik Radost nemcsak gazdasági zseninek, de életmű-
vésznek is mondták. Radosnak fontos szerepe volt az infláció
felszámolásában és a stabil pénz megteremtésében, illetve ezzel
párhuzamosan a hároméves terv kidolgozásában, de mivel ké-
sőbb nem volt hajlandó eljátszani a Rákosi körül kialakított
személyi kultusz illemszabályai szerint a hódoló hűbéres szere-
pét, sőt, több cinikus megjegyzése széles körben közszájon for-
gott, Rákosi hamarosan ejtette, alacsonyabb szintre csúsztatta,
ha már - bizonyos okok miatt - nem rendelhette el a likvidálá-
sát. Az ötvenes évek elején Rados miniszterhelyettes volt, s eb-
ben a minőségében többször is kapcsolatba került Snádlerrel.
Snádler, akinek imponált Rados tehetsége és cinizmusa - ezt is,
azt is szívesen vállalta volna -, számos vitában rendszeresen
Rados mellett foglalt állást, s ahányszor alkalma nyílt, kereste a
társaságát, kihasználva Radosnak azt a gyengéjét, hogy imádja
a saját hangját, és hálás, ha közönsége méltányolja szövegeinek
szellemes fordulatait. Kapcsolatuk csak azokban a hónapokban
szakadt meg, amikor 1956-ban a Rákosi bukását követelő ifjú-
sági gyűlések egyikén Rados is hallatta a hangját: Snádler azt
hitte, hogy a Rákosi-klikk elleni támadással Rados túlfeszítette
a húrt, s ideiglenesen távol tartotta magát tőle. Az ellenforrada-
lom felszámolása után Rados nyugdíjba vonult, s életvitelének
lényegévé tette, amit korábban sem mellékesen művelt: ínyenc-
kedett, szép, fiatal nőkkel vette körül magát, megjelent minden
színházi premieren, és hozzáfogott, hogy megírja memoárjait.
1967 augusztusában a Balaton partján találkoztak, ahol Ra-
dos egy fiatal, talán huszonöt éves, fitos orrú, szőke nő társasá-
gában pihent. - Gratulálok - rázta meg Snádler kezét -, gratu-
lálok, hogy fütyült az álszent konvenciókra, és feleségül merte
venni ezt a szép, ifjú hölgyet. Nagyszerű! - kiáltott fel, amikor
elolvasta Snádler kinevezését. - Éppen ideje, hogy abbahagyja
a bürokrata életmódot, magát az istenek is menedzsernek terem-
tették.
Snádler kifejtette, hogy nagy várakozásokkal tekint új felada-
tai elé, bár nem tudja túltenni magát bizonyos aggályokon: el-
sősorban attól tart, hogy járatlan út számára a hamarosan életbe
lépő gazdaságirányítási szisztéma. Nem lennének kétségei ön-
magát illetően, ha a tervirányításos rendszer szabályai szerint
kellene vezetnie a Radiust, hiszen sokkal könnyebb egy vállalat
élén központilag meghatározott tervfeladatok teljesítését szor-
galmazni, mint élni a hirtelen nyakába szakadt önállósággal,
amivel a gazdasági reform ruházza fel a vállalatok vezetőit. Ra-
dos végighallgatta az aggályokat, majd jóízűt nevetett, és szeren-
csés fickónak nevezte Snádlert: örüljön neki, hogy szűz kézzel
veszi át a Radiust, nem paralizálják megkövesedett elvek, nem
csontosodtak belé a központilag irányított gazdasági élet lusta-
ságra csábító játékszabályai. Tekintse optimálisnak a helyzetét,
vegye tudomásul, hogy ő az új erő, akit nem kötnek a régi szisz-
téma békly ói.
- A gazdasági reform jó, nekem elhiheti - mondta Rados, és
hasára fordult a homokon. - Egyetlen szabályról ne feledkezzék
meg soha, kérem, nevezetesen arról a törvényről, hogy adni
kell azoknak, akik a javakat megtermelik. Adni, minél többet
adni !
Snádler napokig gondolkozott Rados szavain, s minél töb-
bet töprengett, annál világosabban sikerült megfogalmaznia új
helyzetének lényegét, illetve a rá váró feladatokat. Mire Vízvá-
lasztóra érkezett, úgy érezte, hogy helyzetelemzése világossá és
szabatossá kerekedett. Gondolatmenetét így indította: a szocia-
lizmus építése a pénz megvetésének jegyében kezdődött. Azóta
sok víz lefolyt a Dunán, és most már nem kell megvetni a pénzt.
A jólét a jelszó. Mögötte a másik jelszó, amit nem illik hangoz-
tatni, mert nem vonatkozik mindenkire, s akiket illet, inkább
gyakorolják, mint hangoztatják : gazdagodni kell. Mégpedig úgy
kell gazdagodni, hogy mások is kóstolhassanak a jólétből. Adni
azoknak, akik megtermelik a javakat-ahogy Rados is mondta-,
mert a javak gyarapodásával jut az átlagosnál lényegesen több
a javak termelését irányítóknak. Több pénz a tömegnek, sok-
kal több pénz a kiválasztottaknak, ez az alapvető egyenlet. Emel-
jük az embereket a létminimum fölé, és mi, akiknek a vezetésé-
vel feljebb emelkedtek, kétszeresen vagy ötszörösen vagy tíz-
szeresen részesedünk a javak elosztásakor. Mivel pedig elosztani
csak azt lehet, amit megtermeltünk, egyre fokozni kell az embe-
rek munkakedvét, versengésre kell ösztönözni őket, hangsúlyo-
san jutalmazni a szolgálatkészséget, irigységet kelteni a leg-
igyekvőbbek iránt, hogy mások is ezek nyomába törekedje-
nek . .
Este érkezett Vízválasztóra, s azonnal intézkedett, hogy más-
nap reggelre hívják össze valami nagyobb helyiségbe a gyár
minden vezető beosztású dolgozóját, az igazgatóktól a csoport-
vezetőkig. Ezen az éjszakán jól aludt, s reggel nyolckor frissen,
felvillanyozottan állt ki az emberek elé.
- Nem akarok önöknek programbeszédet tartani - mondta. -
Röviden foglalom össze a lényeget, ami intézkedéseim vezér-
fonalát fogja képezni. Azt akarom, hogy önök és a gyár minden
dolgozója többet keressenek, mint eddig. Ehhez természetesen
hatékonyabban kell dolgozni, mint eddig. Előadódhat, hogy
egyes intézkedéseimmel nem fogom elnyerni mindenkinek a
tetszését, és a magam részéről eleve számoltam is ezzel a lehető-
séggel. Öszinte leszek : nem azzal a céllal jöttem ide, hogy nép-
szerű legyek. Pontosabban fogalmazva: nem azzal akarok nép-
szerű lenni, hogy lazaságokat engedélyezzek, éppen ellenkező-
leg, a hatékonyabb munka törvényszerű velejárójával, a maga-
sabb jövedelmekkel akarom elnyerni a Radius kollektívájának
rokonszenvét. Meggyőződésem, hogy intézkedéseimet megér-
téssel fogadják valamennyien. Amennyiben pedig lesznek, mert
miért ne lennének, akik nem értik meg egyik-másik döntésem
távlatát, bízom benne, hogy elegen fognak mellém állni, és se-
gítenek megértetni elhatározásaim hosszabb-rövidebb időn be-
lül bekövetkező előnyeit. Lássunk munkához, barátaim. Én a
magam részéről hozzáfogok, hogy átvegyem az ügyeket.
A rövid bemutatkozás után azonnal szeretett volna értesülé-
seket szerezni szavai fogadtatásáról, de ezekre az információkra
néhány napig várnia kellett. Hogy méggyorsítsa a folyamatot,
a legcélravezetőbb eszközhöz folyamodott : egyenként hívatta
magához a gyár különböző rangú vezetőit, nem is fontosságuk
sorrendjében, hanem egy-egy magasabb beosztású mérnök után
egy-egy középszintű tisztviselővel vagy művezetővel beszél-
getett négyszemközt, hogy párhuzamosan szondázza meg a
Radius személyi állományának rétegeit. Elgondolása bevált:
két-három nap múlva jó néhány ember nevét sikerült feljegyez-
nie, akikről tnegállapította, hogy tőle várják előmenetelük meg-
gyorsulását, tehát biztosan számíthat rájuk, lévén olyan egye-
dek, akiknek alaptulajdonságuk, hogy késedelem nélkül és a
legkészségesebben álljanak a mindenkori főnök szolgálatára.
Mivel azonban elfogyott a türelme, hogy személyesen foglalkoz-
zon valamennyi alacsonyabb hatáskörű vezetővel is, maga után
hozatta Lajtost.
Vivi az első hetekben pocsékul érezte magát Vízválasztón.
egyetlen ember, akinek a jóindulatát igazinak találta -Rozika
eltűnt a közeléből, mielőtt összebarátkozhatott volna vele.
többi asszony - osztályvezetőnék, főosztályvezetőnék -, akik
egymással versengve igyekeztek felvenni a kapcsolatot az új ve-
zérigazgató feleségével, éppen túlzott kedvességükkel taszítot-
ták. nem tudott, de nem is akart felmelegedni közöttük. A meg-
hívások is fárasztották : minden este máshol vacsorázni, minden
este-sőt, napközben is-más-más emberek bájolgását hallgatni,
szőrmentén érintett kisvárosi pletykákat venni tudomásul mo-
mosolyogva, esküdözni, hogy igazán nem tud többet enni, hiszen
nem is szokott vacsorázni, ezek a kötelességek kimerítették és
feLidegesítették, de amikor kifakadt, hogy neki ebből a hercehur-
cából egyszer s mindenkorra elég, el kellett fogadnia férje érve-
lését, hogy egyrészt nem szabad megsérteni az embereket, más-
részt ezek a vacsorák és diskurzusok is kitűnő alkalmat jelente-
nek a tájékozódó vezérigazgató számára, hogy nem hivatalos
körülmények között tegye mérlegre beosztottait. Miután sike-
rült megegyezniük, hogy Snádler minden további meghívást
csak azzal a feltétellel fogad el, ha feleségét a háziak nem fogják
evésre kényszeríteni, Vivi beletörődött, hogy végigjátssza szere-
pét, s azzal vigasztalta magát, hogy egyszer úgyis végére érnek
a várható meghívások sorának. Amikor már úgy látszott, hogy
nindenki meghívásának eleget tettek, Halmos kereskedelmi
igazgató viszont, akinél legelőször jártak, újra akarta kezdeni a
programokat, Vivi kijelentette, hogy elszakadt a cérnája, és
nem bánja, ki hogyan sértődik meg, néki elege van ebből a tár-
sadalmi életből, ha pedig férje - érts meg engem, drágám -foly-
tatni akarja ezt az életformát, ám csinálja egyedül . . .
Nap nap után fáradtan tette fel magának a kérdést : hát ezután
így kell végigélnie az egész életét? Ha egyelőre nem is, de egy
idő után bele kell törődnie, hogy ugyanúgy gyűjtse magára a
kilókat, mint ezek az asszonyok? Ebbe bele lehet bolondulni.
Mihez kezdjen? Amióta él, mindig sikerült maga elé képzelnie
valami távolabbi célt. Először azt, hogy megnőjön, és olyan nőt
csináljon magából, aki valami módon kitűnik a többi nő közül.
Nem sikerült. Férjhez ment Endrihez, hogy ezzel a lépéssel te-
remtse meg a színiiskolai felvétel lehetőségét. Nem sikerült.
Férjhez ment az apósához, hogy bekerüljön a felső tízezerbe.
Nem sikerült. Ide kellett jönnie Vízválasztóra, ahol valóban a
krémhez tartozik, de ebből a krémből nem kér. Mi lesz ezután?
Elfogytak a célok, csak a ma maradt meg legföljebb a holnap?
Mindig ugyanaz a társaság, mindig ugyanazok a témák, mindig
ugyanazok az ételek? Így nem lehet élni, így csak megzápulni
lehet, elhülyülni, idő előtt megöregedni . . . pedig még húsz-
éves se . . .
Kezdettől észrevette, hogy a vízválasztói férfiak legtöbbje
éhesen legelteti rajta a szemét. Ezeknek a kanoknak egy nagyon
fiatal és csinos fővárosi nő, aki mindig divatos, és viselni is tudja
a divatot, érthetően fantáziabizsergető jelenség. Az is biztos,
hogy villámgyorsan elterjedt Vízválasztón az új vezérigazgató
és fiatal felesége házasságának története, aminek hallatán nem
egy férfinak a fejében megfordult a gondolat : ha ez a nő hajlandó
volt hozzámenni a nála több mint negyedszázaddal idősebb
apósához, miért lenne elképzelhetetlen, hogy másokat is - főleg
fiatalabbakat - kegyeibe fogadjon? Annyira egyik se volt me-
rész, hogy udvarolni próbáljon, de a felizgatott tekintetek, az
alakját tapogató pillantások minden szónál hangosabban adták
Vivi tudtára az idegekben mozgolódó vágyakat. Ilyen vetkőz-
tető szemektől körülvéve, és a vágyakat később biztosan követő
próbálkozások közepette élje le az életét? Akit talán rokonszen-
vesnek találna is ezek között az emberek között, azzal szem-
ben is ébren tartják az ellenérzését a többiek. Mi lesz vele itt Víz-
választón?
Kíváncsian - akár egy változtatható fókuszú színházi látcsö-
vön át - figyelte Snádlert: hogyan viselkedik új helyzetében?
Egymás mellé rakta, csoportosítgatta, összeadta és elválasztotta
egymástól ezeket a megfigyeléseket, s házasságnk negyedik hó-
napjának végén már pontosan tudta, hányadán áll a férjével.
Az izgalom, amit ő Endri feleségeként keltett akkori apósában,
hamar elmúlt, miután - a nászéjszakai gusztustalan kudarcót
köwetően - Snádlernek kétszer-háromszor is sikerült kielégü-
letlenül elaludnia mellette. Azóta legfeljebb havonta egyszer jön rá
kívánság a drágára. Egyébként örül, hogy ő, Vivi, tökéletesen
rendben tartja a házat, ügyesen szervezi a háztartást, az is tet-
szik neki, ha Vivi ragyog a társaságban, de lassan - hálaistennek
talán a havonta egyszeri összefekvések is elmaradnak. Ennek
azembernek az életében tehát csak huszadrangú vagy század-
rangú tényező a szex.
Nem érdekli a pénz sem. Tulajdonképpen igénytelen alak.
nem nagyevő, a gyomra miatt nem is lehet. Alig iszik, ugyan-
csak a gyomra miatt. A ruháira pedáns, minden holmiját kíméli,
különben is ahányszor külföldre megy, mindig felöltözteti ma-
gát. akkora a gardróbja, hogy némelyik öltönyét hónapokig
nem veszi fel. A gyárban a havi fizetése meg a fizetésbe épített
témiumátalány plusz a nyereségprémium együtt minden hónap-
ban meghaladja a tízezer forintot, többet keres, mint amíg a
BF elnöke volt, talán annál is többet, mint egy miniszter. Ezért
tán a pénz se érdekli. Csak a hatalma . . .
Igen, a hatalom. Hétezer ember engedelmeskedik neki. A hét-
ezerből százzal, nem többel érintkezik rendszeresen. Ezek zöme
úgy veszi körül, mintha udvarolnának neki. Apuka szerint ré-
gen az volt a köszönés, hogy alázatos szolgája. Hát ezek csak
azt nem mondják, hogy alázatos szolgája, mert valahogy rosz-
ul hangzana együtt az alázatos szolgája meg a vezérigazgató
elvtárs. De ahogy azt mondják, hogy "vezérigazgató elvtárs,
kérlek", abban benne van az alázatos szolgája is. Snádler egy-
szer azt mondta, hogy megveti ezeknek az embereknek a mézes-
mázos udvariaskodását. Lehet, hogy így van. De elfogadja. És
akiktől nem kapja meg, azoktól igyekszik megszabadulni, de
legalábbis hatalmában tartani őket, éreztetni velük az erejét,
hogy ha már alázatos szolgája nincs is, engedelmeskedni mégis
kénytelenek legyenek. Így járt Bojtár minden barátja . . . Bojtár
is így járt volna, ha itthon marad? Örá is ki tudta volna terjesz-
teni Snádler a hatalmát?
Igen, csak a hatalom érdekli. és ilyen ember mellett élje le az
életét?
Ha Bojtár nem ment volna el, beleszeretett volna. Feltéve,
ha nem hódolt volna be Snádlernek. Ha behódolt volna, ezen
nagyon el kellett volna keseredni. De Bojtár nem hódolt volna
be. Nem olyan a szeme. Az egész ember nem olyan. Talán jobb
is, hogy elment. Így nyugodtabb az élet. Lehet gondolkozni is.
Jövőről, távolabbi célról. Kitalálni valami jövőt . . .
Egyszer megkérdezte férjét : vannak-e Magyarországon olyan
emberek, akik teljes létbiztonságban, tökéletes anyagi jólétben
élnek? Azt mondta, vannak, az akadémikusok. Azokkal az ál-
lam úgy bánik, mint a hímes tojással, ellátja őket pénzzel, ko-
csival, mindennel. De az akadémikusok öregek. Van egy, aki
szintén öreg, de nagyon fiatalosan tartja magát, Gábriel Barna.
Magas; szálfatermetű, egyenes tartású, mint egy katonatiszt.
Amikor itt járt Vízválasztón, hogy szakértője legyen a gyárban
valamilyen kísérletnek, és együtt kellett vacsorázniuk vele, ez
a szép férfi úgy csinált, mintha udvarolna. Egy ilyen akadémi-
kussal lehetne valamit kezdeni, egy ilyen férj a tökéletes létbiz-
tonság mellett a legmagasabb társadalmi színvonalat is jelen-
tené, de hogyan szerezzen ő, Vivi, innen Vízválasztóról legalább
egy ilyen akadémikust, ha már olyant nem szerezhet, mint Bar-
nard professzor, aki nemcsak világhírű szívsebész, de jóképű
férfi is. Viszont, ha már játszik, hát igazán kell játszania: le-
gyen a távolabbi cél egy ilyen akadémikus . .
De addig? Addig itt kell számolgatnia a napokat Vízválasz-
tón, itt kell társadalmi életet élnie, itt kell esetlen vagy kétértel-
mű - később meg biztosan egyértelmű - bókokat hallgatnia,
tűrnie a derekán izzadó kezek bátortalan és alattomosan kísér-
letező tapogatását, ha egy-egy alkalommal nagy a hangulat és -
nehogy ünneprontó legyen - kénytelen rászánni magát, hogy
táncoljon férjének valamelyik alázatos szolgájával. Brrr . . .
Ismerve a társadalmi törvényszerűséget, miszerint nincs olyan
vezető, akinek ne lennének sértődött beosztottai, többen vagy
kevesebben, akik okkal vagy ok nélkül mellőzötteknek, igaz-
ságtalanul büntetetteknek, esetleg önérzetükben megbántottak-
nak érzik magukat, s vonatkoztatva ezt a törvényszerűséget
Lády Zoltánra és vezérkarára is, Snádler ilyen embereket kere-
sett, hogy tőlük informálódjék: kik azok, akik ellenérzéssel fo-
gadták az ő kinevezését. Négyszemközti beszélgetések során,
amikor a vele szemben ülőket nem feszélyezte mások jelenléte,
sikerült is gyorsan kihalásznia néhányat a sértődöttek kategó-
riájából.
Az első, aki nyíltan kijelentette, hogy elégedetlen az addigi
vezetéssel, Daru Imre volt, az Elektronika I. helyettes főnöke.
szavaiból kiderült, hogy sértődése régi keletű: annak idején ő
már jó fél éve itt dolgozott, amikor Lády Zoltán - Bojtár javaS-
latára - lehozatta Budapestről Lissai Pétert, s mellőzve őt, ki-
newezte az Elektronika I. vezetőjévé, annak ellenére, hogy az
elektronika I. gyártmányai között honvédelmi szempontból is
fontos konstrukciók szerepelnek, tehát meggondolatlanság volt
egy ilyen kényes üzemrész vezetését olyan emberre - Lissai Pé-
terre bízni, aki 1956 novemberében disszidált, és csak hóna-
pok után tért haza Nyugatról.
Daru közölte: tudomása van róla, hogy Lissai Pétet negatív
értelmű megnyilatkozásokra ragadtatta magát, amikor meg-
hallotta Snádler elvtárs vezérigazgatói kinevezésének hírét. Lis-
sai arra hivatkozott, hogy apja, aki nyugdíjaztatásáig fontos
mumkakört töltött be a Tervhivatalban, Snádler elvtársat pejo-
rativ jelzőkkel illette, nevezetesen félművelt, minden komolyabb
képzettség híján lébecoló karrieristának nevezte, s azt sem átal-
lotta kijelenteni, hogy Snádler elvtárs csak mások eredményei-
kisajátításához ért, hatni pedig úgy hat beosztottaira, hogy
maga is opportunista lévén - ismeri a gyávaság nagy gravitá-
ciós erejét, s ki is használja - akinél csak kihasználhatja - ezt az
emberi gyengeséget, Arról is tudomása van - folytatta -, hogy
Bojtár nem értett egyet százszázalékosan Lissaival, főleg akkor
intette mérsékletre barátját, amikor Lissai azért háborgott, hogy
Snádler elvtárs kinevezésével - akiről köztudomású, hogy azért
bukott meg Budapesten, mert elszerette a saját fia feleségét -
voltaképpen megaláztatás érte a Radiust. Bojtár felhívta Lissai
figyelmét, hogy Snádler elvtárs leváltásának és házasságának
körülményeit illetően kevés információ áll rendelkezésre, s kérte
barátját, ne ítéljen elhamarkodottan, várja ki, hogyan funkcionál
Vízválasztón az új vezérigazgató.
Snádler megjegyzés nélkül vette tudomásul Daru közléseit,
megköszönni is elmulasztotta az információt, csak annyit kér-
dezett: magasabb-e Daru képzettsége, mint Lissaié? Majd ami-
kor Daru részletezni kezdte, hogy éppen Lissai miatt nem tu-
dott elég időt fordítani saját továbbképzésére, sőt, tudományos
kísérletekre sem nyílt lehetősége, mivel a fejlesztési főosztályon
nem értékelték kellően elgondolásait, Snádler félbeszakította a
szapora szóözönt, s azzal bocsátotta el Darut, hogy az elhang-
zottak közül néhány kérdésre hamarosan vissza fog térni.
Ugyancsak használható informátornak ígérkezett Karmos
Tamás technikus, az átviteltechnikai gyáregység szakszervezeti
titkára, aki egyébként művezetőként dolgozott ebben a rész-
legben. Ennek az embernek a sértődése későbbi keletű volt, de
nem kevésbé nyomot hagyó, mint Darué. Karmos azt sérelmez-
te, hogy a gyáregység vezetője, Tóth Edgár-akiről szintén köz-
tudomású, hogy Lády Zoltán egyik kedvence volt, s nemcsak
egy házban lakik Bojtárral és Lissai Péterrel, de szoros barátjuk
is -beleavatkozott az ő szakszervezeti titkári hatáskörébe, s nem
átallotta a nyilvánosság előtt azzal vádolni, hogy részrehajló a
szakszervezeti segélyek odaítélésében. A szakszervezeti taggyű-
lésen, ahol ez a vád elhangzott, Tóth Edgár nem követelte ugyan
Karmos leváltását, de nyomatékosan felhívta figyelmét, hogy
saját érdekében szokjon le arról, hogy személyi szimpátiái sze-
rint bánjon az emberekkel nemcsak a szakszervezeti segélyek
elosztásakor, de - művezetőként - a keze alatt dolgozók jutal-
mazásakor is. Felesleges hangsúlyozni - mondta Karmos -,
hogy ezek a vádak elejüktől végükig megalapozatlanok, sőt, ha
valaki venné a fáradságot, és alaposabban a dolgok után nézne,
kiderülne, hogy éppen Tóth Edgár esetében van szó részrehaj-
lásról és szubjektivizmusról, amire eklatáns példa, hogy Tóth
Edgár - állítólag - felelősségre vonta Ugron Sándort : mint a
pártbizottság titkára, miért nem tiltakozott Snádler elvtárs ki-
nevezése ellen, és miért nem vetette latba az egész pártbizottság
befolyását azért, hogy Komáromi Kolost, a Radius műszaki
igazgatóját nevezzék ki Lády Zoltán utódává . . .
Snádler csak egy kérdést tett fel Karmosnak:
- Milyen embernek ismeri Komáromi Kolost?
Karmosról lerítt, hogy megtisztelve érzi magát a vezérigaz-
gatói kérdéstől, s lendületes előadásba kezdett. Miféle ember az
olyan, akinek köztudomásúan negyven pár cipője van, és min-
den vasárnapját azzal tölti - hobbynak nevezve ténykedését -,
hogy végigfényesíti a negyven pár lábbelit? Az is köztudott,
hogy Komáromi csaknem minden vasárnapra visz haza magá-
val munkát, de kérdi ő - Karmos -, lehet-e a gyár fontos ügyei-
vel komolyan foglalkozni, ha valaki azt csinálja, amit Komá-
romi saját bevallása szerint is csinál, konkrétan: minden pár
cipő kipucolása után visszaül az íróasztalához, hogy feljegyezze,
ami cipőkefélés közben jutott eszébe. Igaz, hogy Komáromi Ko-
los sokak által elismert tekintély a híradástechnikai iparban, ezt
ő - Karmos - nem is akarja cáfolni, de azt igenis állítja, hogy ha
valaki ilyen bogaras, alkalmas lehet professzornak egy egyetemi
tanszéken, de nem alkalmas műszaki igazgatónak egy nagy sú-
lyú híradástechnikai vállalatnál. . . Nincs konkrét tudomása
arról, hogy Komáromi ki akarta volna neveztetni magát a Ra-
dius vezérigazgatójává, de ha Snádler elvtárs óhajtja, készsége-
sen beszerzi a szükséges adatokat.
Snádler eleresztette a füle mellett a felajánlkozást, de barátsá-
gos kézfogással bocsátotta el Karmost.
Bizonyos derűvel mérlegelte a napról napra gyarapodó infor-
mációk súlyát, értékét, majd miután Lajtos is megérkezett, és a
tőle megszokott aktivitással látott munkához, hogy a már is-
mert adatokat egyre több különböző fontosságú értesüléssel
szaporítsa, 1968. január elsején Snádler abban a megnyugtató
tudatban kezdte az új esztendőt, hogy nem egészen három hó-
nap - tehát rekordidő - alatt sikerült pontos áttekintést szerez-
nie a Radius híradástechnikai Művekről, felhasználható embe-
rekről és ellenfelekről egyaránt, s a szerteágazó és sokrétű isme-
retanyag birtokában már azt is tudta, kinek az esetében kell meg-
várnia, hogy az illető támadjon elsőnek, és kik azok, akikkel
szemben célszerűbb, ha ő kezdeményez.
A Vízválasztón töltött első tél kellemesebbnek bizonyult Vivi
számára, mintsem remélni merte. Januárban Snádler elutazott
Marokkóba, s magával vitte őt is. Az út kellemes volt, eltekintve
attól, hogy férjét, aki nehezen bírta az afrikai klímát, gyakran
kellett vizes borogatással ápolnia. Öt nem zavarta a meleg, s ha-
zatérésük után elégedetten nyugtázta asszonyok és férfiak bók-
jait, amelyek szerint napbarnította arcával-lábával-karjával úgy
fest, mintha nyaralásból került volna elő. A februárt azzal töl-
tötte, hogy tökéletesítse a kis barokk palota berendezését,
kiegészítse hanglemezkészletét, és - a Marokkóból hazafelé be-
szerzett számos francia és olasz divatlap alapján - megtervezze
tavasszal esedékes új ruháit.
Azokon a hosszú téli estéken, amikor nem kényszerült tár-
sadalmi életet élni, a televízióhoz pedig csak nagy ritkán volt
türelme, bőven maradt ideje arra is, hogy többszörösen átgon-
dolja, majd végleges formába öntse saját kis államháztartásának
rendszerét. Mivel Snádler - látva, hogy feleségéből hiányzik a
pazarlás hajlama - szabad elhatározására bízta, hogy úgy kezelje
a pénzt, ahogy a legcélszerűbbnek gondolja, Vivi úgy döntött,
hogy a havi jövedelmet három részre osztja: az első részből fe-
dezi a háztartással és életvitelükkel kapcsolatos kiadásokat, a
másik hányadot félreteszi rövidebb-hosszabb időn belül esedé-
kes beruházásokra - a nyár elején vagy már a tavasz végén el kell
kezdeni a villa építését a balatondiósdi telken -, a harmadik té-
telként fennmaradó összeget pedig úgy tekinti, mint saját fize-
tését, annak a munkának az ellenértékét, amit a háztartás irányí-
tásával, társasági életük takarékos és mégis nagyvonalú meg-
szervezésével s nem utolsósorban a pénzügyek rendben tartá-
sával végez hónapról hónapra. Számításainak eredménye alap-
ján arra a következtetésre jutott, hogy nem méltánytalan sem a
férjével, sem önmagával szemben, ha saját havi illetményét
háromezer forintban állapítja meg. Átvizsgálva könyvvitelét, s
visszamenőleg is érvényesítve ezt az új jogát, öt hónap után ti-
zenötezer forint megtakarított pénze volt.
Márciusban, amikor - elsősorban azért, hogy ruhatárát fel-
frissítse, s egyúttal ellenőrizze, tisztességesen rendben tartotta-e
a tél folyamán a pesti lakást a házmesterné - felutazott a fővá-
rosba, a tavaszi-nyári ruhatárára szánt pénzen kívül magával
vitte saját tizenötezer forintját is, hogy Budapesten tegye taka-
rékba: Vízválasztó takarékpénztári tisztviselőnőinek semmi kö-
zük hozzá, mennyi pénz van Snádler vezérigazgató feleségének
fenntartásos betétkönyvén . . .
Pestre érve, elszánta magát, hogy - csaknem egy esztendő
után - találkozzék a szüleivel. Miután apját és anyját meglehető-
sen rövid idő alatt sikerült megnyugtatnia, hogy jól megy sora,
és bizonyára boldognak is érzi magát, Vízválasztóról kellett
mesélnie. Lénárt Oszkár elővette Vivi gimnáziumi atlaszát, és
hamarosan meg is találta a térképen Vízválasztót. De megtalált
- Vízválasztótól ötven kilométernyire - egy falunevet is, amely
sajátos, de törvényszerű képzettársítást keltett benne.
Vízválasztótól ötven kilométernyire - mondta -, a szomszé-
dos megyében, mégsem messze, Kálházán van egy üzletfele, bi-
zonyos Pintes András, aki nagyon ügyes gombatermesztő, bár
egy kicsit bolondos és fölöttébb becsületes, amely utóbbi tulaj-
donságával magyarázható, hogy átlagon felüli szaktudása elle-
nére se vitte sokra eddig. Ez a Pintes András rendszeresen szál-
lít a Fény utcai piacra - így a Lénárt-féle zöldségestand megren-
delésére is - csiperkegombát. A múltkor Pintes a viharos hava-
zás miatt nem indulhatott vissza, itt fogták hát éjszakára, s ami
ilyenkor természetes, éjfélig elborozgattak. Kvaterkázás közben
Snádler - hosszas mérlegelés után s kihasználva a véletlent,
ami váratlanul játszott kezére - úgy döntött, hogy először a leg-
rangosabb lehetséges ellenféltől, Komáromi Kolos műszaki
igazgatótól szabadul meg. Akcióját, amelynek sikeres kimene-
telét illetően nem voltak kétségei, arra is alkalmasnak tartotta,
hogy elegyengesse az utat további lépései előtt, amelyek során
a kisebb súlyú ellenfeleket pöcköli ki helyükről, de legalább
semlegesíti őket.
Mielőtt megtette volna az első lépést Komáromi Kolos ellen,
szükségesnek tartotta, hogy tájékozódjék: milyen hallgatólagos
vagy tényleges segítségre, illetve milyen ellenállásra számíthat
a megyei pártbizottságon? Lajtosra bízta, hogy miután hivata-
losan már kiépültek kapcsolatai a megyei pártbizottság legfon-
tosabb tagjaival, teremtsen lehetőséget kötetlenebb és feltétle-
nül jó hangulatú eszmecserére is. Lajtos megértette, mi a dolga,
felvette a kapcsolatot a pátrói erdő- és vadgazdasággal, s a
Radius költségére szombat-vasárnapi vadászatot szervezett, vad-
vacsorával, cigányzenével.
A megyei pártbizottság első titkára -- aki ismert szociológus-
ként tagja lévén két parlamenti bizottságnak és más, magas szin-
tű munkacsoportoknak, amelyek a gazdasági reform előkészí-
tése és indulása után az új intézkedések hatását elemezték - nem
jelent meg a vadászaton. Snádler sajnálkozva vette tudomásul
távolmaradását, de mindjárt meg is jegyezte a megyei pártbi-
zottság ipari ügyekkel foglalkozó másodtitkára, Emődi Imre
előtt, hogy úgyis elsősorban vele akart beszélni, részint az egész
megyét, de főleg a Radiust érintő kérdésekről.
Másnap, amikor fáradtan, de jó hangulatban ért haza, így
jellemezte Vivinek Emődit:
- Szomorú képlet. A felszabadulás előtt részt vett az illegá-
lis munkában, akárcsak én, de micsoda különbség van kettőnk
között! Te csak filmen láthattad, hogyan mulattak régen a
dzsentrik. Bor, nóta, nők, kivilágos kivirradtig. Hát Emődi túl-
tesz rajtuk. Ráadásul ideológiája is van hozzá. Éjfél után meg-
mutatta, hogyan kell lélegzetvétel nélkül kiinni egy kancsó bur-
gundit, aztán előadást tartott, meg kell hagyni, elég szabatosan,
arról, hogy eleget szenvedett, nélkülözött a múltban, kockáz-
tatta a szabadságát és az életét is, elég áldozatot hozott, amíg a
hatalom megszerzéséért folyt a harc, hát most már, a hatalom
birtokában neki is joga van, hogy ne legyen aszkéta többé, ha-
nem élvezze is az életet. Igenis, joga van mulatni, joga van észre-
venni a női bájakat, joga van vadászni, joga van a vidámsághoz
és a kikapcsolódáshoz, joga van az élethez, annál is inkább, mert
felelős beosztású pártfunkcionárius létére negyedannyi pénzért
dolgozik, mint mondjuk egy közepes termelőszövetkezet elnö-
ke . . . Később előadást tartott a vadhúsok pácolásáról, meg kell
hagyni, olyan színesen és szagosan, hogy az én számban is össze-
futott a nyál. Már attól féltem, hogy gyakorlatban is be akarja
mutatni a tudományát, de erre nem került sor; mert egy teltkar-
csú hölgy magával cipelte a vadászházba.
A szombat-vasárnapi vadászat két fontos mondatot eredmé-
nyezett Snádler számára. Miútán sikerült Komáromi Kolosra
terelnie a szót, Emődi röviden így foglalta össze a véleményét:
"Az az úr, kérlek, nem tetszik nekem, mert mindig olyan nett,
mintha skatulyából húzták volna ki. Az az úr, kérlek, lenéz min-
ket, prolikat, ez a meggyőződésem . . ."
A két mondat hallatán Snádler biztossá vált abban, amit ko-
rábban csak feltételezett: Emődi, mint a legilletékesebb, nem
fogja ővele szemben Komáromi Kolost támogatni.
A Radius műszaki igazgatójának lánya, Katinka a nyár köze-
pén két hetet Olaszországban töltött, ahol megismerkedett egy
fiatal olasz villamosmérnökkel. A találkozást pillanatokon belül
fellángoló szerelem követte, s Katinka a két hét után jegygyűrű-
vel az ujján és azzal a hírrel tért haza Vízválasztóra, hogy Gior-
gióval egy életre összekötötte a sorsát, s belepusztulna, ha szü-
lei elleneznék házasságukat. (Akár a fiam . . . -gondolta Snádler
az esemény hallatán.) A Komáromi család híres nyugalma egyik
napról a másikra összeomlott. Komáromi könyörögve sorakoz-
tatott fel érvet érv után a tervezett házasság ellen, kétségbeeset-
ten bizonygatta, hogy Katinka is gyerek még, Giorgio se ki-
forrott egyéniség, Komárominé pedig egyik migrénből a má
sikba szédülve kérlelte lányát, ne hagyja itt őket, egyezzen bele
hosszabb-rövidebb próbaidőbe, ami majd eldönti, igazán egész
életre szóló-e ez a szerelem . . . Minden érv és minden kérlelés
hiábavalónak bizonyult. Katinka kijelentette: ha nem engedik
normális módon megesküdni Giorgióval, nekimegy a határnak,
isten őt úgy segítse, megszökik; és akkor minden felelősség a
szüleit, életének megrontóit fogja terhelni . . .
Egy hét után az agyonfárasztott szülők beleegyeztek a házas-
ságba. Giorgio és egész rokonsága megjelent Vízválasztón,
nagy feltűnést keltve az Alfa Romeók és Ferrarik karavánjával
is, a túlméretezett templomi esküvővel is. Komáromi Kolos ösz-
szetörten, sápadtan, felesége is rosszulléttel küszködve szen-
vedte végig a szertartást.
Az esküvőt követően Snádler három napot várt, s csak miu-
tán a fiatalok elutaztak a Balatonra, hívatta Komáromi Kolost.
Kedvetlen hangon kezdett hozzá mondanivalójához, s minél to-
vább folytatta, annál gondterheltebbé vált. Komáromi Kolosnak
meg kell értenie, hogy ezzel a házassággal kínos helyzetbe hozta
önmagát is, de főleg a Radiust, ez utóbbi alatt elsősorban őt,
Snádlert értve. Komáromi Kolosnak tisztában kellett lennie az-
zal, hogy a Radius - gyártmánystruktúrájából adódóan - hon-
védelmi fontosságú létesítmény is, nemcsak egyszerű híradás-
tec hnikai vállalat, tehát annak utána, hogy a Radius Híradás-
technikai Művek műszaki igazgatója rokonságba került egy jó-
módú olasz családdal, amely család keretében a veje ráadásul
illamosmérnök, a dolgok ilyetén alakulásából törvényszerűen
le kell vonni az ugyancsak törvényszerű következtetéseket. Ne-
ked, Snádler Endre vezérigazgatónak - bármennyire fájdalmas és
kínos számára - az a kötelessége, hogy felszólítsa Komáromi
elvtársat, kérje felmentését jelenlegi bizalmas beosztásából. Ré-
széről - mint vezérigazgató részéről - nincs akadálya annak,
hogy Komáromi elvtárs más megbízást kapjon a Radius kere-
tében, de emberileg tökéletesen érthetőnek tartja, ha ilyen kel-
lemetlen fejlemények után Komáromi elvtárs eltendál a Radius-
ból, esetleg a városból is.
- Hidd el nekem, kérlek - tette Komáromi Kolos vállára a
kezét -, olyan ez, amit most csinálok, mintha a jobb karomat
vágnám le saját kezemmel. Ha nem szoktunk volna össze az el-
múlt néhány hónapban, ha nem éreztem volna a becsülésedet,
és ha én is nem becsültelek volna nagyra téged, nem verne le
ennyire engem ez a lépés, amire te kényszerítettél. Magamat lega-
lább annyira sajnálnom kell, mint téged, azt hiszem, ezt felesle-
ges is hangsúlyoznom . . .
Napokig kíváncsian várta Komáromi Kolos első lépését. Ar-
ra számított, hogy Komáromi üzemmérnöki, legfeljebb gyár-
egységvezetői beosztást kap, mondjuk, a szombathelyi REMIX-
nél vagy a pápai Elekthermaxnál, esetleg Budapesten az Orion-
ban, s csodálkozva vette tudomásul, hogy a Külkereskedelmi
Minisztérium örömmel hívta meg állományába a Radius fel-
mentett műszaki igazgatóját, mégpedig olyan munkakörbe,
amellyel természetszerűen együtt járnak a külföldi tárgyalások.
ElöSzör csaknem legyintett, és kis híján megjegyezte, hogy ez
is jellemző a jelenlegi helyzetre, de fennhangon így nyilatkozott:
- Nagyon örülök, hogy ilyen pozitívan alakult Komáromi
barátunk helyzete. Hasznos ember, sajnálom, hogy meg kellett
válnunk tőle.
Időközben tudomást szerzett arról is, hogy Ugron Sándor
lépéseket készült tenni Komáromi Kolos érdekében, jóllehet
mint magánember, és mint a Radius pártbizottságának titkára,
egyaránt helytelenítette, hogy a Komáromi szülők erélytelenül
engedték magukra kényszeríteni forrófejű lányuk akaratát, és
tehetetlenek voltak egy ilyen csitri megszédült nagyravágyásá-
val szemben. Komáromi Kolos - folytatódott az információ -
maga kérte Ugront, ne avatkozzék bele az ügybe, egyrészt azért
tartózkodjék minden lépéstől, mert máris elég ellentéte támadt
az új vezérigazgatóval, másrészt azért, mert mindenféle beavat-
kozás csak zavarná azokat a lehetőségeket, amelyekkel őt - Ko-
máromit - elhelyezkedését illetően Budapesten biztatják.
A műszaki igazgató posztjának betöltésére Snádler csak más-
fél hónap múlva tett javaslatot az iparági miniszterhelyettesnek.
A Komáromi Kolos távozása és az új műszaki igazgató kineve-
zése között eltelt hat hét alatt bizonyos kíváncsi derűvel figyelte,
kik és hogyan igyekeznek figyelmébe ajánlani magukat, majd
- kivárva, amíg a megyei pártbizottságról Emődi is megnyilat-
kozott, és néhány szóval az egyik jelölt mellé állt - Vikár Gézát,
a fejlesztési főosztály egyik mérnökét nevezte ki műszaki igaz-
gatóvá, lévén, hogy maga is csöndes, megfontolt, a helyzetek
kiélezésére egyáltalán nem hajlamos, viszont szorgalmas és mun-
kabíró embernek találta Vikárt. Ez helyes döntés volt - állapí-
totta meg gondolatban, amikor átnyújtotta a kinevezési papírt.
- Vikár nem vezető típus, de egy műszaki igazgatónak nem is
kell mindenáron vezetnie. Tartsa pontosan nyilván a mindenkori
helyzetet, szolgáltasson mindig világos és naprakész képet a
Radiusról, ez éppen elég . . .
Vivi örömmel észlelte, hogy az 1968-as nyár - első nyara Víz-
választón - egyáltalán nem olyan unalmas, mint korábban egy-
egy kedvetlen napján hitte, ellenkezőleg: néha szinte több is a
dolga a kelleténél.
Eleinte csak kíváncsiságától hajtva autózott el havonta két-
szer is Kálházára, hogy szemmel tartsa Pintes Andrást, mire for-
dítja a rendelkezésére bocsátott pénzt, de miután töviről hegyi-
re megismerte a gombatermesztő farmon folyó munkát, a kom-
osztálástól az ágyak takarásáig, a csúcshőkezeléstől a csomago-
lásig, érdeklődése egyre nőtt, s órákig szívesen hallgatta Pin-
test, ahogy ez a mániákus gombatermesztő a hőmérséklet és a
páratartalom szabályozásáról vagy az élősködő baktériumok és
az ugróvillás állati kártevők elleni védekezésről mesélt anélkül,
hogy egy pillanatra is abbahagyta volna a munkát. - Magának
köszönhetem, kedvesem - mondta Pintes -, hogy megcsinál-
hattam ezt a kétzónás termesztést, mert a maga pénze nélkül
csak álmodhattam volna róla. A kétzónás termesztés, kedvesem,
a jövő rendszere, mert az olcsó termesztőhelyek és a gépek révén
lényegesen csökkenteni lehet a gomba önköltségét. Nálam, ked-
vesem, a kétzónás szisztéma nem a jövő, hanem a jelen, és arról
is biztosíthatom, hogy a maga jóvoltából ötven százalékkal is
csökkenteni fogom az önköltséget . . .
Az ötvenezer forintból - egyebek mellett - gravitációs henger-
és trágyatömörítőt épített Pintes a komposztált trágya táro-
lohelye és a csúcshőkezelő helyiségek közé, és büszkén mutatta
be Vivinek, hogy az ő ládaelhelyezési szisztémájával a csúcshő-
kezelő helyiségekben háromszor annyi ládát lehet pasztőrizálni,
mint amennyi ugyanakkora alapterületű, de más rendszerű ter-
mesztőhelyiségben fér el. A fertőtlenítést huszonegy napról egy
napra csökkentette, a szedési Időszak százöt napról hatvan nap-
ra csökkent, s rövidesen arról is biztosította Vivit, hogy az ön-
költséget nem ötven, hanem nyolcvan százalékkal sikerül le-
szorítani.
Pintes már a második hónap után elkezdte a törlesztést, s át-
adta a kamat első részletét is. Vivi - előzetes számításai alapján -
nem vette át a pénzt, hanem miután megköszönte Pintes igye-
kezetét, arra is felhatalmazta, hogy további beruházásokat esz-
közöljön, s majd csak az első fél év leteltével kezdjenek hozzá
az anyagi kérdések rendezéséhez. Az örökmozgó gombater-
mesztő elképedten vette tudomásul csendestársa nagyvonalú el-
határozását, komposztos markába ragadta Vivi kezét, és három-
szor is megcsókolta, s közben meghatottan arról hadart, hogy
késedelem nélkül beszerez egy közepes teljesítményű trágyafor-
gató gépet . . .
Miután Vivi tökéletesen megbizonyosodott gombaüzlete si-
keréről, minden energiáját új teendőkre akarta fordítani - sze-
mélyesen ellenőrizte volna a balatondiósdi nyaraló építését -,
erre azonban nem került sor, mert Snádler udvariasan, de hatá-
rozottan megtiltotta, hogy az építkezés körül forgolódjon. Vivi
kíváncsiságát és hiúságát egyaránt piszkálta férjének ez az uta-
sítása, s nem is nyugodott, amíg ki nem szedte Snádlerből, mi
volt az oka ennek a szinte sértő elhatározásnak.
Snádler- ismerve Vivit, hogy úgyse hagyja békén, amíg nem
lát tisztán - egyik este végre beadta a derekát, és nekikezdett,
hogy pontosan ismertesse a helyzetet. Abból indult ki, hogy a
balatondiósdi villa felépítésére rákölthetnék az egész pénzt,
amihez a telek felének eladása révén jutottak, anyagi tartalékaik
teljes mozgósítása viszont csak akkor lenne célszerű, ha nem
volna más mód az olcsóbb megoldásra. Vegye számításba Vivi
- fólytatta -, hogy Nyugaton egy nagy - a Radiushoz hasonló
volumenű - vállalat teljhatalmú igazgatójának munkáját az ő
keresetéhez viszonyítva többszörösen honorálják, tehát neki -
a Radius vezérigazgatójának-tulajdonképpen természetes joga,
hogy megfelelő módon igyekezzék eliminálni a különbséget
közte és egy hozzá hasonló nyugati menedzser között. Konkré-
tan arról van szó, hogy élnie kell a lehetőségekkel, amelyek hely-
zetéből törvényszerűen adódnak : ki kell használnia az előnyö-
ket, amelyek természetesen járnak együtt hatáskörével. Erre
vonatkozóan két lehetőség állt rendelkezésére. Az egyik szisz-
téma szerint személyesen is intézkedhetne, hogy illetékes beosz-
tottai bizonyos vállalati beruházásokkal párhuzamosan gon-
doskodjanak a balatondiósdi Snádler-villa felépítéséről. Ez a
stílus azonban számára nem rokonszenves, ilyen módszerhez
csak türelmetlen és kevéssé bölcs emberek folyamodnak. Sok-
kal célravezetőbb és kockázatmentesebb a másik út, amelynek
felismerésére őt a tapasztalat vezette rá, nevezetesen: ki kell vár-
ni az előbb-utóbb bekövetkező pillanatot, amikor jelentkezik az
alkalmas ember, aki önként ajánlja fel szolgálatait, sőt, kifejezet-
ten rábeszéli őt - a vezérigazgatót - szolgálatainak elfogadására,
alkalmasint olyan indokolással, hogy ő - Snádler - tesz szíves-
séget az illetőnek. Ennek a pillanatnak a kivárásához türelem
kell, s-amint a fejlemények bizonyítják-érdemes volt türelem-
mel várnia.
Az történt ugyanis, hogy amikor a közelmúltban sor került
két építési jellegű beruházás-az Elektronika I. rekonstrukciója,
illetve a Balatonfüreden nemrég megvásárolt vállalati üdülő
rendbe hozásával és korszerűsítésével kapcsolatos munkálatok
tervtárgyalására, a megbeszélés során felfigyelt egy fiatal, ener-
gikus építészmérnökre, aki ugyan csak kisebb, vállalaton belüli
építkezések ellenőrzésével foglalkozott eddig, de látszik rajta,
hogy jóval többre termett. Nos, ezt a fiatal építészmérnököt -
Horkai a neve - a megbeszélések után behívatta magához, meg-
hallgatta ambíciózus elképzeléseit, majd részletesen elmondatta
vele a tervtárgyaláson már ismertetett, figyelemre méltó javas-
latát, miszerint a Radius az Elektronika I. rekonstrukcióját, il-
letve a balatonfüredi üdülő átépítését ne bízza állami építőipari
vállalatra, hanem végezzék el saját rezsiben a munkálatokat.
A saját rezsiben - tehát a Radius által felfogadott szakemberek-
kel és építőmunkásokkal, illetve a Radius által csak időlegesen
bérelt szállító és egyéb kapacitással - jelentős megtakarítások
érhetők el egyrészt azért, mert nem kell pénzt lekötni tartalék-
alapra, másrészt elmaradnak egy állami nagyvállalat felvonulási
és levonulási költségei stb. Horkai képesnek érzi magát arra,
hogy - amennyiben Snádler elvtárstól megbízást kap - vezesse
ezeket a munkálatokat, s garantálja, hogy a saját rezsiben vég-
zett építkezéssel a Radius is jól jár, meg ő - Horkai is, mivel
végre bizonyítékát adhatja képességeinek.
Snádler két napig fontolgatta a fiatal építészmérnök javasla-
tát, s mielőtt döntött, még egyszer maga elé hívatta Horkait.
Bevezetőben biztosította, hogy rokonszenvesnek találja elgon-
dolásait, majd - mintegy mellékesen - megkérdezte tőle, hogy
hozzá hasonlóan fiatal mérnök ismerősei vagy barátai közül tud-
na-e valakit ajánlani, aki megtervezze a Balatondiósdon épí-
tendő Snádler-villát, illetve esetleg vállalja az építkezés vezeté
sét is. Horkai képe kipirult, s felvillanyozottan jelentette ki: az
ő energiájából futja arra is, hogy az Elektronika I. rekonstruk-
ciója és a vállalati üdülő átépítése mellett - magánemberként --
megtervezze és felépíttesse Snádler elvtárs villáját, ami annál is
kevésbé jelentene számára a későbbiekben túlzott megterhelést,
mivel Balatonfüred, ahol a vállalati üdülő munkálatait irányítja,
ott van Balatondiósd szomszédságában, tehát a két munkát, to-
vábbá - ami a munkaerő-mozgatást, valamint az anyagbeszer-
zést és -elosztást illeti - az Elektronika I. rekonstrukciójának
munkálatait is előnyösen össze lehet hangolni.
Snádler fölöttébb érdekesnek találta a fiatal építészmérnök
villámgyorsan kialakított kombinációját, szinte oda se figyelve
vette tudomásul, hogy Horkai biztosította diszkréciójáról, ami-
re természetesen csak a félreértések elkerülése végett van szük-
ség, s az elmúlt héten megszövegeztette Horkai számára a meg-
bízást, aminek értelmében gyakorlatilag szabad kezet kap, hogy
az állami építőipari vállalat által tett ajánlatnál harmincöt száza-
lékkal alacsonyabb összegből végrehajtsa az Elektronika I. re-
konstrukcióját, s ezzel egyidejűleg a vállalat balatonfüredi üdü-
lőjének korszerűsítését.
Ami pedig a mi balatondiósdi villánk építését illeti - moso-
lyodott el Snádler -, a fiatalember rendelkezésére akartam bo-
csátani százhúszezer forintot, de csak nyolcvanötöt kért. Be-
vallom, eléggé untam, hogy ott lobogtatja az orrom előtt a szá-
mításait, és mindenfélét magyaráz a megtiszteltetésről, ami érte,
meg olyasmiről, hogy amilyen nagyvonalú voltam az iránta ta-
núsított bizalommal, kétségtelenül ugyanilyen tárgyilagosan fo-
gom értékelni a vállalat érdekében kifejtett teljesítményét is . .
Hát erről van szó, kisfiam. ki kellett várni az alkalmas pillana-
tot, az alkalmas embert, hogy csak elfogadnom kelljen egy rám
oktrojált szívességet.
Vivi csodálkozva csóválta a fejét. Mielőtt megszólalt volna,
arra gondolt, hogy az ő saját kis nagyra tartott pénzügyi zsenia-
lítása tulajdonképpen eltörpül Snádler ügyessége mellett, bár
talán nem is üzleti érzékre vall, amit Snádler csinál.
- Oké, de valamit nem értek - szólalt meg aztán. - Azt fel tu-
dom fogni, hogy ez a Horkai ügyesen takarékoskodik az anya-
gokkal, amiket az Elektronika I. rekonstrukciójához meg a vál-
lalati üdülőhöz vásárol, és amit megtakarított, abból hozza ki
a mi villánkat nyolcvanötezerért . . .
- Na és ha valamivel többől . . . - legyintett Snádler.
- Nem erről van szó. Engem az nyugtalanít, ha valaki azt
fogja mondani Horkairól, hogy csalt . . .
Snádler nevetett, majd nagy vonalakkal felvázolta Vivinek,
hogy egy olyan jelentős volumenű építkezés keretében, mint
az Elektronika I. rekonstrukciója, sok mindenre van lehetőség
anélkül, hogy az építkezés vezetőjének rossz hangzású eszkö-
zökhöz kellene folyamodnia. Százmilliós nagyságrendű rekon-
strukció keretében teljesen mindegy, hogy néhány teherautónyi
bazalt Vízválasztóra kerül-e vagy Balatondiósdra, ami úgyis út-
ba esik. Hasonló a helyzet a zúzalékkővel, a villához szükséges
parkettanyag és egyebek átdiszponálása pedig szintén nem bo-
szorkányság : ha például a Radius beruházási osztálya vagy va-
lamelyik revizor kifogásolná - bár az ilyen véletlenek szinte ki-
zárhatók -, miért fogyott el százhatvan négyzetméter parketta a
vállalati üdülő újraparkettázásához, hiszen százöt négyzetméter
is elég lett volna, Horkainak csak néhány soros igazoló jelen-
tésébe kerül annak bizonyítása, hogy ötvenöt négyzetméter
megvetemedett, használhatatlanná vált. Más anyagokat illetően
is az a lényeg, hogy a vegyesraktár vezetőjéhez csak a számla ke-
rül bevételezésre, s az már senkit sem érdekel, hogy a számlán
szereplő anyagot azonnal ki is vételezték, mindig az a fontos,
hogy aki utalványozóként aláírta az anyagkivételezési jegyet,
annak joga legyen az utalványozáshoz, márpedig Horkainak
joga van hozzá. A három építkezés közül a két legtávolabbinak
a földrajzi elhelyezkedése biztosíték arra, hogy a fuvarok körül
se adódjon differencia, hiszen Balatondiósd a két legtávolabbi
pont közé esik, s a sofőröknek fogalmuk sincs, hová és milyen
célra szállították Balatondiósdon a fuvarjukat. Végül már csak
a munkaerő kérdése marad, ezt illetően pedig Horkai biztosí-
totta őt, hogy mivel a Radiuson belül is termelőszövetkezetek-
től bérelt építőmunkás-brigádokkal végezteti az építőipari jel-
legű munkákat, az már csak munkaerő-mozgatás kérdése, hogy
valamelyik - Balaton melletti - termelőszövetkezet építőbri-
gádja Vízválasztón túlórázik-e a szabad szombatján és a vasár-
napján, vagy éppen Balatondiósdon dolgozik, a bérlisták erről
nem nyújtanak információt, lévén, hogy ezek a papírok nem egy
adott helyen, hanem adott mennyiségben elvégzett munka bé-
rének kifizetését tükrözik.
Vivi nem értette pontosan Snádler fejtegetéseit, de tudomá-
sul vette a hallottakat, sőt, azt is, hogy felesleges a balatondiósdi
építkezés körül mutatkoznia. Annál nagyobb lesz az öröme, ha
majd készen vagy csaknem készen láthatja a villát, amely úgyis
olyan szép lesz, amilyennek ő elképzelte: Horkai, akinek fize-
tése, új megbízatásával párhuzamosan, csaknem megkétszere-
ződött, s prémium tekintetében is magasabb kategóriába ug-
rott, készséggel vállalta, hogy teljesítse a vezérigazgató elvtárs
feleségének kívánságait is. Igaza van, asszonyom - lelkesedett,
s újra meg újra megtörölte verejtékes homlokát -, ha már épí-
tünk, építsünk nagyszerűt. Ez az ötlet a tetőn kialakított fürdő-
medencével, pompás gondolat . . .
Vivi örült, hogy a mérnök pompás gondolatnak nevezte öt-
letét, örült, hogy a következő nyáron már Balatondiósdon nya-
ralhat, és a saját tetőmedencéjében fürödhet, örült, hogy a vil-
la bebútorozása is izgalmas lesz, örült, hogy egyik éjjel újabb
kitűnő ötletként eszébe jutott, hogy azokra a hetekre, amikor
ők úgysem használják a villát, legalább a földszintet kiadja az
idegenforgalmi hivatalnak, amely ezért az osztályon felüli bér-
leményért osztályon felüli bért fog fizetni . . . Ki hitte volna an-
nak idején - istenem, mintha tíz éve lett volna -, amikor halá-
losan elkeseredett volt Endri ocsmánysága miatt, hogy hama-
rosan ilyen örömök érik! Mégiscsak van értelme az életnek,
még itt, Vízválasztón is !
miután biztató jeleket tapasztalt Ugron Sándornak, a pártbi-
zottság titkárának sima eltávolítását illetően, Snádler elérkezett-
nek látta az időt, hogy sort kerítsen Lissai Péterre, az Elektro-
nIka I. vezetőjére, akiről - Lajtos útján- továbbra is érkeztek az
információk, sorra azonos tartalommal: Lissai képtelen bele-
nyugodni, hogy ilyen alak, amilyen Snádler, legyen a Radius
vezérigazgatója. Lissai kijelentései az első hónapok után már
nemcsak úgynevezett morális kifogásokat tartalmaztak, s nem-
csak Snádler vezetői képességeit vonták kétségbe, hanem konk-
rétabb vádakkal is kiegészültek. A fejlesztési főosztályon leál-
lított témák egyikének kutatási és kísérleti munkálatai ugyanis
Lissai irányításával folytak, mivel az Elektronika I. vezetője ko-
rábban Bojtárral együtt dolgozta ki a téma problematikáját.
munka befagyasztásáról intézkedő vezérigazgatói döntés hal-
latán Lissai ingerült kirohanásokra ragadtatta magát, s mivel
maga mögött érezhette Ugront, nyíltan azzal vádolta Snádlert,
hogy döntése meghozatalával nemcsak műszaki tájékozatlansá-
gáról, de gazdasági rövidlátásról is bizonyítványt állított ki, s
utóbbi hiányosság - ezt a szót Lissai gúnyosan megnyomta -
még az egész Radius fogja inni. A kollégiumon, ahol ezek a ki-
jelentések elhangzottak, Snádler higgadtan és röviden figyel-
meztette Lissait, hogy ilyen hangnemnek nem szabad megho-
nosodnia a Radiusban, illetve ha korábban ez volt is a stílus, ő
a vállalat felelős vezérigazgatója - gondos kodni fog róla, hogy
elejét vegye . . .
Többször is átgondolta a helyzetet és a lehetőségeket, s mig
az ellenkező előjelű tényezők nem álltak egyensúlyban, egy
ideig várt a döntéssel. Mérsékletre elsősorban az a körülmény
késztette, hogy maga is ismerte az öreg Lissait, akivel annak ide-
jén magas szintű tárgyalásokon gyakran találkozott, s tudta,
hogy a veterán energetikai szakember nyugdíjba vonulása óta
nem vesztett tekintélyéből, ma is rendszeresen igénybe veszik
tanácsait még kormányszintű energiapolitikai döntések meg-
hozatala előtt is, mindezek folytán az öreg változatlanul jó vi-
szonyban van az ország gazdasági életének számos irányítójá-
val. Ha tehát nyíltan és támadható módon állítja félre Lissai
Pétert-például úgy, hogy leváltja az Elektronika I. éléről-, ve-
szélyes erőket szabadíthat magára, s ha nem is bukik bele a Lis-
sai-ügybe, álláspontja védelmében felesleges energiapocséko-
lásra kényszerülhet. Alapos mérlegelés után tehát úgy döntött,
hogy nem távolítja el Lissai Pétert a Radiusból, hanem semle-
gesíti, szinte észrevétlenül emel ki a kezéből minden hatáskört. .
Természetesen ehhez a lépéshez is ki kellett választani az alkal-
mas pillanatot, ami azonban nem váratott magára.
1968 nyarán az Elektronika I. laboratóriumának egyik fiatal
fizikusa, aki az egyetem végeztével nem kerülhetett áhított he-
lyére, a Központi Fizikai Kutató Intézetbe, s csak szükségmeg-
oldásként fogadta el a Radius által ajánlott állást, néhány napos
társasutazásra indult Bécsbe a Sirály szárnyashajóval, s miután
két hét múlva sem jelentkezett, nyilvánvalóvá vált, hogy vala-
melyik nyugat-európai országban akar szerencsét próbálni, hát-
ha ott elméleti fizikusként dolgozhat. Snádler a hír hallatán
azonnal elrendelte: ki kell vizsgálni, milyen gyártási és fejlesz-
tési kérdésekbe tekinthetett be a fiatal fizikus. A vizsgálat során
a vezértitkárságon kihallgatták az Elektronika I. minden mér-
nökét, sőt, számos munkást is. Az eredmény semmit sem bizo-
nyított, de Snádler , alkalmazva a szabályt, miszerint csak mani-
pulálás kérdése, hogy a szúnyog is elefánttá nőjön - elérkezett-
nek látta az időt, hogy meglazítsa a talajt Lissai Péter alatt.
Írásbeli figyelmeztetésben részesítette az Elektronika I. veze
tőjét, azzal az indokolással, hogy Lissai Péter i. nem figyelt fel
a gyáregység fizikai dolgozóinak jelzéseire, akik pedig nehez-
ményezték, hogy Király Ede fizikus nagyképű velük szemben,
lebecsüli és megvetően kezeli őket; ezek a megnyilvánulások
felkelthették volna az Elektronika I. vezetőjének figyelmét,
hogy Király nem akar beilleszkedni a gyáregység kollektívájá
ba, tehát amint teheti, kereket old a Radiusból . . . z. annak elle
nére, hogy Király több ízben is cinikus megjegyzéseket tett a
fiatal értelmiségiek hazai érvényesülését illetően, s ezekből a
megnyilvánulásokból is megfelelő következtetéseket kellett vol-
na levonni, Lissai Péter gyáregységvezető nem hozott intézke-
déseket, amelyek megakadályozhatták volna, hogy Király Ede
üzemi - esetleg honvédelmi - titkokat tartalmazó kísérletek kö-
zelébe férkőzhessen, azokról értesüléseket szerezzen. Mindezek
alapján -- élve a részére biztosított hatáskörrel - írásbeli vezér-
igazgatói figyelmeztetésben kénytelen részesíteni Lissai Pé-
tert . . .
Ezekben a napokban vált esedékessé, hogy Ugron Sándor el-
hagyja Vízválasztót, és megkezdje tanulmányait a pártfőisko-
lán. Snádler kivárta Ugron távozását, s ezt követően is csak egy
hét múlva szánta rá magát következő lépésére. Négyszemközti
beszélgetésre hívatta magához Lissai Pétert, s közölte vele, hogy
illetékes állambiztonsági szervek a történtek után helytelennek
tartják, hogy Lissai elvtárs legyen továbbra is az Elektronika I.
vezetője. Ö - Snádler - időlegesen azzal hárította el az állambiz-
tonsági szervek észrevételét, hogy a maga részéről, a mulasztá-
sok ellenére is, feltétlenül alkalmasnak és megbízhatónak tartja
Lissait jelenlegi munkakörének betöltésére, de - tette hozzá kis
szünet után - ki láthat bele a jövőbe, mi a biztosíték arra, hogy
az illetékes szervek megelégszenek az általa mint vezérigazgató
által nyújtott garanciával?
Néhány nap múlva bosszúsan kellett tudomásul vennie, hogy
hibát ejtett számításába, amikor nem tételezte fel Lissairól, hogy
ez a látszólag puha ember veszi magának a fáradságot, és fel-
keresi az illetékes állambiztonsági szerveket, mégpedig azzal a
követeléssel, hogy szeretné saját fülével is hallani az ellene fel-
hozott kifogásokat, majd miután szó nélkül nyugtázta, hogy az
állambiztonsági szervek részéről semmiféle kifogás sem merült
fel iránta, visszajön a vezérigazgatói irodába, és -- ismét négy-
szemközt - kijelenti, hogy "te, Snádler, nemcsak analfabéta
vagy, hanem szemét alak is"?
Minden önuralmára szüksége volt, hogy faarccal hallgassa
végig Lissait, de mire a mérnök kifújta magából dühét, készen
volt a válasszal:
Lissai, maga nem engem hozott kényelmetlen helyzetbe,
ahogy szándékában állt, hanem az állambiztonsági szerveket.
Hogy képzeli, maga naív, hogy az állambiztonsági szervek ki-
teregetik maga előtt a kártyáikat! Azt viszont, amit csinált, most
már nem hagyhatom következmények nélkül, ezt vegye tudo-
másul. Itt, az ön jelenlétében fogom felhívni az elvtársakat, és
bebizonyítom . . .
Amire számított, bekövetkezett. Lissai keze ökölbe szorult.
- Eriggy az anyád . . . - mondta, és bevágta maga mögött a
vezérigazgatói szoba párnázott ajtaját.
A tompa puffanás hallatán Lajtos idegesen és kopogás nélkül
rohant be, de mielőtt szóhoz juthatott volna, Snádler - feszült-
ségét levezetendő - rámordult:
-- Menj az anyád . . . - észre sem vette, hogy Lissai szavait is-
métli.
Amint visszanyerte nyugalmát, és elég higgadtnak érezte ma-
gát, hogy logikusan gondolkozzék, rövid időn belül kikalku-
lálta, mi módon fordíthatja Lissai ellen a történteket. Felvette a
kapcsolatot az illetékes állambiztonsági szervekkel, s tájékoz-
tatást kért: mit keresett náluk Lissai, ez a megrögzött bajkeve-
rő? Amikor közölték vele, mit kérdezett Lissai, és milyen vá-
laszt kapott, Snádler előbb szükségesnek tartotta leszögezni,
hogy ő soha egyetlen szót nem váltott Lissaival olyasmiről, hogy
az állambiztonsági szervek megbízhatónak vagy megbízhatat-
lannak tartják-e az Elektronika I. vezetőjét, majd hozzátette,
hogy ez a zavarkeltés tökéletesen beleillik abba a tervszerű haj-
szába, amit ellene, az új vezérigazgató ellen folytat Lissai, mivel
benne - Snádler Endrében - látja karrierista ambícióinak elsö
számú akadályát. - A magam részéről - folytatta -, saját eszkö-
zeimmel és hatáskörömön belül, megteszem a szükséges intéz-
kedéseket, de egyúttal hivatalosan kérem az elvtársakat, figyel-
meztessék Lissait, hogy a jövőben tartózkodjék hasonló zavar-
keltő akcióktól.
Lissai meg is kapta a figyelmeztetést, hogy a jövőben kímélje
meg az állambiztonsági szerveket kellemetlen tréfáitól, s Lajtos
arról is értesülést szerzett, hogy a figyelmeztetés hallatán "a le-
vegő is elakadt Lissai torkában, se köpni, se nyelni nem tudott
szegény, csak legyintett, és kifordult a helyiségből".
Egyheti fejfájdító töprengésébe került, amíg - következő lé-
pésként - sikerült megfogalmaznia vezérigazgatói döntését,
amelynek értelmében Lissai Péter köteles megosztani munkakörét
t Daru Imre okleveles villamosmérnökkel, tekintettel arra,
hogy az Elektronika I. rekonstrukciójának eredményeként a
gyáregység kapacitásának olyan mérvű bővülésére kerül sor,
nely megnövekedett követelményeknek egy vezető már nem
tehet eleget. A döntés ellen Lissai semmilyen jogcímen nem
enelhetett kifogást, nem is emelt, amint azt az új gyakorlatot is
tudomásul vette, hogy a döntés óta Snádler az Elektronika I.
minden problémáját Daruval beszéli meg, és Daru útján közli
áláspontját is.
Lajtos informátorai időközben jelentették, hogy Lissai - ba-
ráti körben - elkeseredetten jelentette ki: ha ebben a világban
olyan emberek, mint Snádler, még mindig vezérigazgatók lehet-
nek akkor ő szarik erre a világra. Majd pedig, egyik barátjának
a javaslatára válaszolva, hogy fütyüljön mindenre, hagyja
a Radiust, Lissai fáradtan kijelentette, hogy ezt a szívességet
nem teszi meg Snádlernek, itt marad, tűrni fogja, hogy Daru
vezesse helyette az Elektronika I.-et, de a jelenléte szüntelen
iritációs tényező lesz, várni fog, türelmesen várni, amíg elérke-
zik az alkalmas pillanat, hogy mozduljon a sakktáblán.
Snádler elégedetten tette ad acta a Lissai-ügyet. Aki eljut
ahhoz az önámító elhatározáshoz, hogy várni fog, az lassan, de
biztosan meg is szokja, hogy csak várjon, várjon, várjon.
Számítása az idő múlásával tökéletesen igazolódott.
1968 kora nyarán Vivi ismét elutazhatott: Snádler magával vitte
Párizsba, majd a francia Riviérára is, ahol kooperációs tárgya-
lásokat kellett folytatnia. Amíg Snádler tárgyalt, Viviről is fi-
gyelmesen gondoskodtak a francia partnerek: bebarangolhatta
Párizst, kedvére időzhetett a múzeumokban, divatcikküzletek-
ben, hanglemez-kereskedésekben; csak azt sajnálta, hogy el kel-
lett kerülnie a Quartier Latint, ahol a diáktüntetések és barikád-
harcok miatt nem volt biztonságos a helyzet. Május hetedikén,
amikor ötvenezer diák vonult fel a Denfert-Rochereau-tól az
Étoile-ig, még Párizsban voltak, éppen a "barikádok éjszaká-
ján" utaztak el. A francia munkásság általános sztrájkjának ki-
törése már a Riviérán érte őket, s mivel a kooperációs tárgyalá-
sok gyors előrehaladására a zavaros körülmények miatt nem
lehetett számítani, francia vendéglátóik egyik Citroénjén át-
autóztak az olasz Riviérára, s Itálián át tértek haza Vízválasz-
tóra.
Vivi csodálkozott, miért dühöng Snádler a francia diákokra
és munkásokra - a maga részéről szívből rokonszenvezett velük,
nagyszerűnek találta a "Hatalomra a fantáziát" jelszót, és cso-
dálta bátorságukat -, s azzal igyekezett vigasztalni férjét, hogy
ami késik, nem múlik, a kooperációs szerződést ugyanolyan elő-
nyösen meg lehet kötni egy hónap múlva is, de amikor erre
Snádler ideges lett, és buta tyúknak merte nevezni, kikérte ma-
gának ezt a hangot, felhúzta az orrát, keresztülnézett Snádleren,
és csak Rómában volt hajlandó újra szóba állni vele, miután cso-
magolás közben elégedetten állapíthatta meg, hogy a bevásár-
lások során minden kívánsága teljesült. Bizonyos elégtételnek
érezte, hogy amíg a repülőgép Budapest felé tartott velük, Snád-
ler rosszul lett, telehányta a zacskóját, és hullasápadtan ült,
mint akit megvert az isten neveletlenségéért.
Sajnos, gyorsan jött az ősz, és utána a tél is, s a hosszú esték-
kel együtt a vízválasztói társasági élet névnapokkal, disznóto-
rokkal, szilveszterrel, fejfájásokkal, s mire ráköszöntött a vá-
rosra és a Kaptatón behavazott barokk palotácskára az újesz-
tendő, Vivi azzal kezdett új életet, hogy felutazott Budapestre,
elfoglalta kis lakosztályát a Hotel Gellértben, ágyába hozatta a
reggelijét, lubickolt a pezsgőfürdőben, órákig feküdt a kozme-
tikus keze alatt, masszíroztatta magát, nagyokat aludt, naponta
háromszor-négyszer átöltözött, élvezte az étterem kellemesen
halk zsongását, ahol mindig egyedül ebédelt, és ügyet sem ve-
tett a férfitekintetekre, amelyek törvényszerűen tapogatnak kö-
rül egy csinos, elegáns és mindig egyedül étkező fiatal nőt, es-
ténként színházba és Operába járt, s a szálloda recepciójára bíz-
ta, hogy taxit küldjenek érte a színház elé, egyszer telefonált
Snádlernek is, hogy megveheti-e a nercbundát, amit már a mé-
retére igazíttatott, néha beült a bárba, és visszautasított minden-
kit, aki táncolni kérte, lefekvés előtt kvarcolt a szobájában, éj-
jel pedig nyugodtan és elégedetten aludt a pehelypaplan alatt,
keresztben fekve a nagy francia ágyon. Pihenését csak Snádler
zavarta meg, szerencsére mindössze egy napig, amikor valami
vállalati ügyben járt Pesten, s nehezményezte, hogy Vivi úgy
viselkedik, mintha nem volnának kötelességei a férje iránt, aki
Vízválasztón agyondolgozza magát. Össze is szólalkoztak, s a
vita következményeként harmadnap reggel Vivi meglepetten,
de szemrebbenés nélkül vette tudomásul, hogy Snádler Víz-
választóról távirati úton rendezte a szállodaszámlát és a járulé-
kos költségeket. Oké - mondta magában -, úgyis utazni akar-
tam, hadd higgye a drága, hogy kész helyzet elé állított, miért
ne csináljak úgy, mintha neki engedelmeskedtem volna azzal,
hogy hazautaztam . . . - Kiszámította, mennyit takarított meg
Snádler jóvoltából, s mielőtt vonatra szállt, a megmaradt össze-
get hozzácsapta takarékbetétjéhez.
Tavasszal elkészült a teniszpálya a vízválasztói fenyvesben,
s ettől fogva Vivi rendszeresen kijárt ugrálni a piros salakra,
élvezte ügyességét és a gyantaillatú levegőt, s ha unta a társa-
ságot, azzal vigasztalta magát, hogy a fegyves üde szagáért nem
nagy ár, hogy el kell viselnie teniszpartnereit. Snádler követke-
zetesen elkerülte a pályát, nehogy valakinek eszébe jusson arra
biztatni, hogy maga is teniszezzen, így Vivinek sohasem kellett
ürügyeket kitalálnia, ha elhajtott Kálházára: meghagyta Snád-
lert abban a hitben, hogy ilyenkor is a teniszlabdákat üti.
1969 nyarára visszakapta Pintestől az ötvenezer forintot, s
ezután csak pénze kamataival, illetve a kamatok újabb kama-
taival vett részt a gombaüzletben, amely valóban nagyszerűen
jövedelmezett. Megkísértette a szándék, hogy a Snádler folyó-
számlájáról leemelt harmincötezret is megtartsa, hiszen férje őrá
Bízta a folyószámla kezelését, és sohasem érdeklődik a betét ala-
kulásáról, tehát a harmincötezer hiányát se venné észre, de aztán
abban maradt magával, hogy nem is a jóformán elhanyagolható
kockázat miatt, inkább önérzete parancsára visszateszi a har-
mincötezret, hiszen feleségként végzett munkája méltányosan
meg van fizetve a havi háromezerrel.
1969 nyarán elkísérte Snádlert a Szovjetunióba, nagyokat na-
pozott és fürdött Riga közelében, a jurmalai tengerparton, ahol
a fehér föveny átforrósodik a balti napfénytől, s az öböl vize
langyosabb, mint a Balaton, élvezte az őszinte szívélyességet,
amivel vendéglátóik körülvették mindkettőjüket, élvezte a
Bach-orgonahangversenyt a rigai székesegyházban, élvezte a
kaviárt és a jégbe hűtött szovjet pezsgőt, élvezte a zamatos teá-
kat és az örmény konyakot, s csaknem felkiáltott örömében,
amikor a nagyszerű tíz nap után hazatérve, Horkai lelkesen és
izzadtan újságolta: elkészült a balatondiósdi villa a tetőterasz-
szal és tetőmedencével, s hadd jelentse büszkén, hogy összesen
százharmincezerbe került ez a milliónál is többet érő luxusnya-
raló . . . Megengedte Horkainak, hogy háromszor is kezet csó-
koljon, s amíg körülkalauzolja a villában, időnként megfogja a
könyökét, gratulált a szép munkához, s bár kifogásolta, hogy
zöldre festették a kerítés vaspálcáit, erről se szólt, ilyen apróság-
gal sem akarta rontani Horkai és főleg a maga örömét.
Snádler rábízta, hogy kedve és ízlése szerint rendezze be a
villát, s a bútorvásárlások ürügyén ismét három hétig távol ma-
radhatott Vízválasztótól. Elégedetten sóhajtott fel, amikor
Snádler - bár nem minden morgás nélkül - beleegyezett, hogy
a villa földszintjét az idegenforgalmi hivatal útján igényes kül-
földi turisták rendelkezésére bocsássák, s az ellen sem emelt ki-
fogást, hogy a bevétellel Vivi gazdálkodjék, "hiszen tudod, szí-
vem, hogy sohase költök fölöslegesen . . .
Amint végzett a villa bebútorozásával, és hazafelé útba ejtet-
te Kálházát, hogy felvegye esedékes járandóságát Pintestől, is-
mét kellemes meglepetés érte : a megszállott gombatermesztő
azzal fogadta, hogy előnyös üzletet ajánlhat, ugyanis egy barátja
- hozzá hasonlóan - bővíteni szándékozik kis vállalkozását, ne-
vezetesennutriatenyésztő telepét, s mivel a nutriaszőrmének jó
az ára, a Vivi által esetleg rendelkezésre bocsátható tőke ugyan-
olyan gyorsan visszatérülne, és ugyanolyan kedvező kamatokat
hozna, mint a gombaügyben vállalt csendestársi viszony. Vivi
másfél óra hosszat együtt számolt Pintessel, maj d közölte, hogy
elvileg hajlandó rendelkezésre bocsátani a kért harmincezer fo-
rintot, de mivel a nutriatenyésztőhöz nem fűzi olyan rokonszenv,
mint Pinteshez, gyakorlatilag csak azzal a feltétellel száll be az
üzletbe, ha a harmincezerre fél év múlva tízezer forint kamatot
kap, továbbá szükségesnek tartja, hogy a megállapodást Pintes
a saját nevében kösse, róla - Lénárt Oszkár lányáról - szó se es-
sen. Miután Pintes készséggel elfogadta feltételeit, Vivi berakta
a kocsiba a másfél kiló gombát, amivel Pintes virág helyett szo-
kott kedveskedni, és azzal a büszke érzéssel hagyta száz kilo-
méter körül remegni a Fiat sebességmérőjének mutatóját,hogy
elégedett lehet magával, csak így tovább, lányom, ha így foly-
tatod, egy év múlva kétszázezer forintod lesz vagy negyedmil-
liód, és annyi pénzzel már akármelyik pillanatban függetlenít-
heted magad Snádlertől, bár - légy őszinte magadhoz - a kisebb
kényelmetlenségektől eltekintve, nem lehet panaszod a fériedre
se . .
Úgy érezte, sikerült kialakítania életének menetrendjét : Frida
segítségével, megerőltetés és góndok nélkül, tökéletes gépezet-
té fejlesztette a háztartását, ezzel nincs sok dolga már, tehát
idejét kényelmesen megoszthatja a pénzbeszedő kirándulások,
a budapesti kiruccanások, a három dossziéban vezetett könyve-
lés rendben tartása között, és társadalmi kötelezettségeinek tel-
jesítése mellett mindig elég ideje jut arra is, hogy zenét hallgas-
son, olvasson, és Beethoven, Mozart vagy a West Side Story
muzsikája mellett álmodozzon valami változásról, aminek-szo-
morú - még a körvonalait sem sejti . . .
Snádler a legveszélyesebb potenciális ellenfelek közül Tóth Ed-
gárt hagyta utoljára. Kalkulációjának eredményei azt diktálták,
hogy előbb Ugrontól, Komáromitól és néhány kisebb figurától
kell megszabadulnia, illetve Lissait, Hubert Antal személyzeti
főnököt, Baksa Bálint főkönyvelőt és párhuzamosan néhány
kisebb figurát kell semlegesítenie, továbbá, ahogy Rados mond-
ta - és ez is elengedhetetlenül fontos -, adnia kell a Radius dol-
gozóinak, s mindezek révén határozottan meg kell erősödnie
ahhoz, hogy sort keríthessen Tóth Edgárra, akit a Radius szak-
szervezeti tagsága szinte egyhangúlag választott a szakszerve-
zeti bizottság elnökévé.
Sokáig fogalma sem volt, hogyan kezdjen hozzá Tóth Edgár
félreállításához, mert - s ebben az esetben Lajtos először mon-
dott csődöt - egyszerűen hiába keresett sebezhető pontot Tóth
Edgár személyén. Puritán életmódja közismert, agglegény létére
sincsenek botránnyá manipulálható nőügyei, a szakszervezeti
bizottság elnökeként és az átviteltechnika-gyáregység vezetője-
ként egyaránt őszinte segítőkészséggel és vele született ember-
szeretettel teszi a maga gondjává mindenkinek a baját, s annak
ellenére, hogy Bakondi főorvos szerint afféle labilis idegrend-
szerű ember, magatartását - még elfajult viták közepette is -
következetes mérséklet jellemzi. Ilyen embert botlásra kény-
szeríteni szinte lehetetlen, s annál is nehezebb, mivel egy ilyen
népszerű személy esetében a közvélemény hajlamos arra, hogy
még a hibáit is elnézően vegye tudomásul. Egyetlen lehetőség
marad tehát Tóth Edgárral szemben -- szűrte le a végső követ-
keztetést -, nevezetesen: szembe kell állítani az emberekkel,
olyasmire kell kényszeríteni, ami ellene fordíthatja a Radius köz-
véleményét.
Bevált taktikájához híven, türelmesen várt, hogy ismét a vé-
letlen tálaljon elő valamit, akármit, amit archimedesi pontként
felhasználva, kimozdíthatja tengelyéből Tóth Edgárt, de miután
lassan kénytelen volt beletörődni, hogy az idő ebben az esetben
következetesen adósa marad, semmi elfogadhatót nem produ-
kál, arra a következtetésre jutott, hogy - bármennyire ellenke-
zik is elveivel ez a gyakorlat - maga állítson elő kritikus helyze-
tet.
Segítőtársául Benedek Eriket választotta, akit - a pénzügyi
főosztály könnyűszerrel áthelyezett előző vezetője helyébe - ő
nevezett ki a pénzügyi főosztály élére, s akinek feltétlen szolgá-
latkészségében százszázalékosan biztos volt, továbbá - s ezt a
tényezőt még fontosabbnak ítélte - megtudta, hogy Benedek
annak idején maga is pályázott a szakszervezeti bizottság elnö-
kének tisztére, miután pedig nem választották meg, kudarcáért
Tóth Edgárt okolta.
Az akció bevezetéseként Snádler lehetőséget adott Benedek-
nek, hogy növelje népszerűségét az emberek szemében. Az öt-
letet, amelynek értelmében a Radius bizonyos exportmegrende-
lések pontos ütem szerinti teljesítését azzal a feltétellel vállalta
el, hogy a külkereskedelem háromszázalékos "szolgáltatási fel-
árat" fizessen az ütemes szállításért; ő találta ki, de lehetővé
tette Benedeknek, hogy a Radius üzemi lapja útján ezt a ked-
vező megállapodást a saját elgondolásaként reklámozza, sőt,
saját javaslataként tüntesse fel a vezérigazgató elvtárs által ho-
zott határozatot is, amelynek értelmében a háromszázalékos
bevételtöbbletet bizonyos bérfejlesztés eszközlésére kell fel-
használni, mégpedig a fizikai dolgozók javára. Az intézkedés
beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a műszerészek és a beta-
nított munkások elégedetten nyugtázták a rendkívüli bérfejlesz-
tést, s előfordult --- amire korábban nem volt példa --, hogy Bene-
deket több műhelyben is megállították, hogy megköszönjék
neki a váratlan pénzt.
Ezt az eseményt követően, 1969 nyarán - Snádler éppen a
Szovjetunióban volt -, szokatlanul nagy volumenű átviteltech-
nikai alkatrészmennyiség szállítására kapott megrendelést a
Radius. Vikár műszaki igazgató azonnal a vezérigazgató után
telefonált, kifejtette aggályait a megrendelés nagysága, illetve az
átviteltechnika-gyáregység kapacitása közötti ellentmondást il-
letően, beszámolt többek véleményéről, amely szerint kocká-
zatos elvállalni a megrendelést, de amikor Snádler azt mondta,
hogy több önállóságra számított és több bátorságra is, Vikár
azonnal megváltoztatta véleményét, és - Snádler távollétében -
maga engedélyezte a megrendelés visszaigazolását.
Snádler rászánt egy teljes éjszakát, hogy végiggondolja a
nagyarányú megrendelés révén ajándékba kapott váratlan lehe-
tőséget, amit kihasználva végre felléphet Tóth Edgárral szem-
ben. Másnap Rigából felhívta a Radius pénzügyi főosztályát, s
- ahogy eleve számította - Benedek Erik néhány szóból is pon-
tosan megértette teendőit: biztosítsa Tóth Edgárt, hogy akár-
milyen mennyiségű túlórát felhasználhat az alkatrész-megren-
delés teljesítése érdekében, ajánlja Tóth Edgár figyelmébe, hogy
a mérnököket és technikusokat, sőt, az adminisztratív és a mű-
szakirajzoló-létszámot is igénybe veheti fizikai munkára, termé-
szetesen megfelelő premizálás kilátásba helyezésével, továbbá
adja az átviteltechnika-gyáregység dolgozóinak tudtára, hogy --
bérfejlesztésként számításba véve a túlórázással szerzett maga-
sabb kereset és az előző kéresetek közötti különbséget - a dif
ferencia növelni fogja a nyereségrészesedésüket.
Hazatérése után Snádler észrevehető módon nem tanúsított
érdeklődést az átviteltechnika-gyáregységben folyó megfeszí-
tett munka iránt. Tudott róla, hogy az átviteltechnikában az em-
berek önmagukat hajszolva futnak versenyt a napokkal és a
tervszámokkal, tudta, hogy a gyártáselőkészítő mérnökök és a
technikusok asztalairól eltűntek a rajzok, iratok, logarlécek,
számológépek, s az üzemtechnológusoktól a műszaki rajzoló-
kig mindenki műszerészmunkát végez, abban a reményben,
hogy a rájuk szakadt nagy megrendelés teljesítésével valameny-
nyien meg fogják találni a számításukat. Tóth Edgár maga is
szinte bent lakott a gyárban, éjjel-nappal megtalálható volt,
hogy anyagellátási vagy más problémákat oldjon meg, akadá-
lyokat hárítson el, sőt, maga is odaüljön a műszerészek közé, és
kezébe vegye a forrasztó pákát és a csípőfogót, vagy ha éppen
arra van szükség, a mérőhíd mellett ellenőrizze az alkatrészek
minőségét. Snádler mindezt tudta, de egyetlen napon sem sike-
rült időt szakítania, hogy maga is körülnézzen az átviteltechni-
kában, majd amikor - számításainak pontosan megfelelő idő-
ben - jelentkezett az első rendellenes, de törvényszerű problé-
ma, kivett egy hetet úgyis esedékes szabadságából, és elutazott
Vivivel Balatondiósdra. A dolgok ezután úgyis a maguk útján
haladnak majd . . .
Snádler elutazása előtt egy nappal Tóth Edgár fáradtan hívta
fel a pénzügyi főosztályon Benedeket, hogy tájékoztatást kérjen
egy kérdésben, amivel jó néhány betanított munkása - csupa
asszony - fordult hozzá. Arról van szó - mondta -, hogy ezek
az asszonyok gyerekeik miatt nem tudják vállalni a fokozott túl-
órázást, de igazságtalannak tartják, hogy önhibájukon kívül ne
részesüljenek abból az előnyből, amit a bérfejlesztésként beszá-
mított túlórapénz alapján fizetendő magasabb nyereségrészese-
dés jelent majd. Ö - Tóth Edgár - annyira fáradt, hogy képte-
len a megoldáson gondolkozni, ezért kénytelen Benedekhez
mint a pénzügyi főosztály vezetőjéhez fordulni. Benedek meg-
nyugtatta Tóth Edgárt: biztosíthatja az asszonyokat, hogy szá-
míthatnak a kérdés megnyugtató rendezésére.
Két hónapig tartott a hajsza az átviteltechnika-gyáregység-
ben, két hónapig nem volt se szabad szombat, se vasárnapi mun-
kaszünet, de az agyonfáradt emberek zokszó nélkül dolgoztak,
bíztak Tóth Edgárban, aki velük együtt vállalta az éjszakázást,
és ugyanúgy feláldozta szabad szombatjait és vasárnapjait, mint
a fizikai dolgozók, bíztak benne annak utána is, hogy az első hó-
nap leteltével nem kapták meg a túlórapénzüket, hiszen miért
ne hitték volna el Tóth Edgárnak - amit ő Benedekre hivatkoz-
va mondott-, hogy a megrendelés teljesítése után egyszerre ke-
rül sor a két hónap túlóráinak kifizetésére.
Miután az átviteltechnika határidőre végzett a rendkívüli
munkával, Snádler elérkezettnek látta a pillanatot, hogy bekap-
csolja az időzített pokolgép robbantó szerkezetét. Személyesen
- kezében egy csomó kimutatással - jelent meg az átviteltechni-
ka-gyáregységben, hogy felelősségre vonja Tóth Edgárt a mér-
téktelen túlóráztatásért, higgadt felháborodással vádolta meg
Tóth Edgárt bizonyos felelőtlen ígéretekért, és közölte az ösz-
szeverődő emberekkel, hogy ilyen jogszabálysértő és minden
reális mértéket messze túllépő túlóráztatás terheit a Radius nem
vállalhatja. Ö - a Radius vezérigazgatója - minden tényezőt mér-
legelt, s arra a megállapításra jutott, hogy nem szabad megen-
gednie, hogy a dolgozók viseljék a gyáregységvezető felelőtlen-
ségének következményeit, ezért, ha jóvá nem is teheti Tóth Ed-
gár elvtárs hibáit, legalább azzal fogja kárpótolni a dolgozókat,
hogy elrendeli a túlórák egy hányadának kifizetését, a többi túl-
óráért, illetve a munkában töltött szabad szombatokért és vasár-
napokért pedig a dolgozók szabadnapokat fognak kapni. A dol-
gozók eddig is tapasztalhatták - folytatta -, hogy őt mindig a
személyi jövedelmek növelésének szándéka vezette, mi sem bi-
zonyítja eklatánsabban ezt a törekvését, mint a háromszázalékos
szolgáltatási felár alapján eszközölt bérfejlesztés, aminek az öt-
lete Benedektől származott, de ő örömmel adta hozzá vezér-
igazgatói jóváhagyását, amint a jövőben is mindent el fog kö-
vetni a bérek növeléséért, természetesen nem ilyen szabálytalan
eszközökkel, ahogy az átviteltechnika gyáregységvezetője tet-
te . .
Tóth Edgár agyonfáradtan, megdöbbenten és feldúltan hi-
vatkozott arra a biztatásra, amit a pénzügyi főosztály vezetőjé-
től kapott, mire Snádler lehívatta Benedeket az átviteltechniká-
ba, felelősségre vonta, de tudomásul vette, amit Benedek motyo-
gott neki bizonyos félreértésekről, s azzal is egyetértett, amit
ugyancsak Benedek mondott, hogy Tóth Edgár elvtárs túlbe-
csülte az átviteltechnika-gyáregység kapacitását. Ezután Bene-
dekkel együtt kivonult az átviteltechnika végszereldéjéből, ott-
hagyva Tóth Edgárt az emberei között.
Tóth Edgár úgy védekezett, ahogy tudott, bár eleve kilátás-
talannak érezte, hogy bármit is megmagyarázhasson az emberei-
nek. Megdöbbenten, de beletörődve vette tudomásul, hogy az
egyik műszerész hazugnak nevezte, a másik vád ellen pedig,
amely szerint a saját prémiumát növelendő, kapzsiságból vete-
medett arra, hogy becsapja az embereit, csak annyit mondott,
hogy ördögi dolog, ami történt. Meg-megtapogatta a homlokát,
meg-megcsóválta fejét, s amikor ki akart botorkálni a munkásai
közül, és valaki a lába elé köpött, zavartan elmosolyodott. Amíg
tartott a vesszőfutása, ez a furcsa mosoly végig ott is maradt a
szemében, s később többen is azt mondták, hogy úgy nézett rá-
juk, mintha nem is látná őket . .
Még egy hétig vagy talán tíz napig bírta idegekkel a gyáregy-
ség indulatoktól és megvetéstől fullasztó levegőjét Tóth Ed-
gár, aztán egyik napról a másikra eltűnt, s amikor kitudódott,
hogy bent fogták az erdődi idegszanatóriumban, ezen a híren
már senki sem csodálkozott.
A Tóth Edgár elleni felháborodásból kijutott Benedeknek is,
munkások nem köszöntek neki, vagy nem fogadták a köszö-
nését. Ilyen és más kellemetlenségek ellen azzal védekezett, hogy
korábbinál is kevesebbet mozdult ki irodájából. Mivel ifjú-
korában az volt az álma, hogy újságíró legyen, talán közgazda-
sági publicista valamelyik lapnál, újabb cikket írt a Radius üze-
mi újságjába. Cikkével biztosítani igyekezett az átviteltechnika
dolgozóit bizonyos kárpótlásról, de amikor a várt hatás helyett
szemétládának titulálta valaki, bement Snádlerhez,
hogy legalább védelmet kérjen, ha elégtételre úgysem számít-
hat. - Vezérigazgató elvtárs, kérlek - mondta -, méltánytalannak
tartom, hogy én legyek kénytelen viselni bizonyos fejlemények
következményeit, amelyekért pedig nem én vagyok felelős egy
személyben, ezt neked kell leginkább tudnod . . .
- Ki fogod bírni - szakította félbe a mondatot Snádler.
Benedek már az ajtónál volt, amikor visszahívta.
- Ülj le még egy pillanatra. Tudomásomra jutott, hogy az át-
viteltechnikában néhányan ellenem morognak, nem hajlandók
hinni, hogy ami történt, azért Tóth Edgár a felelős. Ezek a
személyek többnyire nők, a betanított munkások közül. - Ki-
nyitotta íróasztala fiókját, és belepillantott Lajtos jelentésébe.
A nehéz felfogásúak között van bizonyos Szabóné és Timárné.
mások is; de ez a kettő azért érdekes, mert mind a ketten most
nennek szülni. Nos, ha visszajönnek a szülési szabadságról, le-
gyen gondunk rájuk.
- - Mire gondolsz, vezérigazgató elvtárs?
- Már rá kellett volna jönnöd. Lády Zoltán annak idején úgy
rendelkezett, hogy a szülési szabadságról visszatérő nök auto-
matikusan megkapják a távollétük alatt eszközölt bérfejlesztés
átlagát, a csoportjuk bérfejlesztésének átlagát. Ezen a gyakor-
laton változtatni fogunk, például az említett Szabóné és Tímár-
né esetében. A szülési szabadságról visszatérő nők bérjavításá-
nak engedélyezését a magam jogának tartom fenn a jövőben.
Az emberek bizonyára megértik az álláspontomat, hogy nem
vagyok híve semmiféle automatizmusnak. Nem fogjuk bérja-
vítással jutalmazni a demoralizáló hangulatkeltést.
- Tökéletesen értelek, kérlek - mondta Benedek, és megha-
jolt.
1969 nyarán látogatást tett a megyében a Magyar Szocialista
Munkáspárt Központi Bizottságának néhány tagja, akik Vitális
Dénes miniszterelnök-helyettest, a párt Politikai Bizottságának
tagját kísérték el, hogy vele együtt tájékozódjanak a megye fej-
lődéséről és a fejlődéssel együtt járó gondokról. Snádler időben
felvette a kapcsolatot Emődivel, hogy a megyei pártbizottság
másodtitkára a vendégek programjának összeállításakor feltét-
lenül iktassa be a menetrendbe a Radius Híradástechnikai Mű-
vekben teendő látogatást is. Miután ígéretet kapott kérése tel-
jesítésére, lesétált az első emeletre, és beült egy kávéra Horváth
Pálhoz, akit Ugron távozása után Emődi javaslatára kooptál-
tak a Radius végrehajtó bizottságába, s a pártbizottság tagjai
ellenszavazat nélkül azonnal meg is választották a pártbizottság
titkárává a negyvenéves, sovány, töprengő tekintetű férfit.
Horváth a megyei szövetkezeti központ párttitkára volt,
Emődi innen emelte ki, azzal az indokolással, hogy Horváth
agilis pártmunkás, de a szövetkezeti központ irodai levegőjében
hajlamossá vált az elbürokratizálódásra, fejlődése érdekében te-
hát feltétlenül hasznos lesz, ha visszaküldik a termelő életbe,
célszerűen a Radiusba, hogy a nagy híradástechnikai gyár dina-
mikus légkörében kénytelen legyen maximálisan kihasználni
képességeit. Snádler eleve bizonyos volt benne, hogy Horváth
tanácstalan lesz a számára teljesen szokatlan nagyüzemi környe-
zetben, ezért az első naptól Horváth mellé állt, biztosítva a párt-
bizottság új titkárát, hogy tőle minden segítséget és tájékozta-
tást meg fog kapni, nem kerülhet tehát abba a nehéz helyzetbe,
amibe ő - Snádler - került, amikor ide kellett jönnie a Radius-
ba, olyan emberek közé, akik közül számosan sértve érezték ma-
gukat, amiért nem közülük valamelyikre bízták a vállalat veze-
tését, s ebből az atmoszférából törvényszerűen következett, hogy
ellenérzésekkel fogadták az új vezérigazgatót. - Meg akarlak kí
mélni a nehézségektől - mondta Horváthnak -, meg akarlak kí
mélni a gondoktól, amelyekkel nekem egyedül kellett megbir-
kóznom. A Radius nehéz terület, át van szőve bonyolult kapcso-
latokkal és összefonódásokkal, egyedül rengeteg energiádba ke-
rülne, hogy eligazodj ebben a dzsungelben, és megtanulj különb-
séget tenni a szavak és a hátsó gondolatok között. Tőlem meg-
kapsz minden szükséges információt, hogy az embereket olya-
noknak láthasd, amilyenek valójában, ne olyanoknak fogadd el
őket, amilyennek egyik-másik mutatja magát . . .
Már az első beszélgetés után megállapította, hogy Horváth
képzett ember, de fogalma sincs a híradástechnikai iparról és az
ipari vállalatok sajátos problémáiról, tehát éppen Horváth tájé-
kozatlanságára kell építenie, s miközben minden segítséget meg-
ad neki, nem lesz nehéz megnyernie Horváthot: őszinte segítő-
készség láttán minden ember hálás annak, akitől segítséget kap,
hogy beleilleszkedjék egy új környezetbe, és megszerezze a tisz-
tánlátást a dolgok szövevényében.
Előreküldte Balatondiósdra Vivit, hogy készítsen elő min-
dent a tökéletes vendéglátáshoz, majd szombaton reggel a
Chevrolettel levitte Horváthot és a feleségét a nyaralóba. A ví-
kend kellemes volt, Horváthék csodálkozva és bátortalanul
mozogtak a számukra szokatlan luxuskörülmények közepette, a
csöndes fiatalasszonyon látszott, hogy megtisztelve érzi magát
Snádler és Vivi kedves figyelmességeitől, s vasárnap ebéd köz-
ben zavart hálálkodással mondott köszönetet a vendéglátásért
is, azért a segítségért is, amit Snádler elvtárs, rengeteg elfoglalt-
sága mellett, férjének nyújt.
A tetőteraszon Snádler - hangsúlyozva, hogy nincs oka pa-
naszkodni, hiszen a dolgok végül is pozitívan rendeződtek, a
fáradsághoz és a gondokhoz pedig volt módja hozzászokni pá-
lyafutása alatt - tájékoztatta Horváthot a nehézségekről, ame-
lyeket Ugron, Komáromi, Lissai, Tóth Edgár és mások okoz-
tak, rezignáltan foglalta össze vízválasztói tapasztalatainak ta-
nulságát, miszerint a szép szándékokat csak a hiú és törtető em-
berekkel szemben vívott harccal lehet győzelemre vinni, majd
kifejezte meggyőződését, hogy Horváth személyében kitűnő
segítőtárs áll ezután mellette a Radius minden eddigi ütemet
meghaladó továbbfejlesztését szolgáló tervek megvalósítása so-
rán...
Időközben a két asszony a Balatonon csónakázott, s kint a
vízen Vivi kedvesen tájékoztatta Horváthnét egyebek között
arról is, hogy itt Balatondiósdon nem mindig ilyen nyugodt és
békés a víkend, mint ezen a szombaton és vasárnap, ugyanis a
párt több vezetője és néhány miniszter is itt szokta tölteni a hét-
végét, s nemegyszer előfordul, hogy a férfiak - az említettek és
Snádler - pihenés helyett országos gondokról vitatkozva fá-
ravztják tovább magukat az amúgy is fárasztó hét után. Vivi
élvezte, hogy vendége csodálkozva issza szavait, majd más té-
mára terelte a szót, módot adva a félszeg fiatalasszonynak, hogy
önmagáról és gondjairól beszélhessen. Annak hallatán, hogy a
férj új beosztása miatt Horváthék szép lakást - vízválasztói la-
kásukhoz nem is hasonlítható otthont - voltak kénytelenek ott-
hagyni a megyeszékhelyen, amiért nagyon fáj a szíve, Vivi hom-
lokráncolva biztosította vendégét, hogy Snádler bizonyára lat-
ba fogja vetni minden befolyását, hogy a Radius pártbizottságá-
nak titkára és felesége, a két kisgyerekkel együtt, a korábban
megszokotthoz hasonló életkörülményeket alakíthasson ki Víz-
választón. Erre a segítségre - tette hozzá - Horváthék annál is
inkább érdemesek, mivel köztudomású, hogy hivatásos párt-
munkásnak lenni áldozatvállalást jelent, hiszen a funkcionáriu-
sok javadalmazása lényegesen elmarad a hasonló felelősségű
gazdasági vezetők keresetétől. Elejét véve a szerény asszonyka
zavart hálálkodásának, kikötött a csónakkal, és meghívta Hor-
váthnét egy koktélra a parti Touring Hotel drinkbárjába, s amíg
italukat kortyolgatták, vendége érdeklődésére féltucatnyi ital-
receptet sorolt fel, biztosítva a kis asszonyt, hogy gyakorlatban
is örömmel bemutatja ezeket a koktélokat, ha Horváthék Víz-
válaszfón is megtisztelik látogatásukkal a Kaptatón álló, barokk
házat. A maga részéről örömmel ígérheti, hogy már a napok-
ban meg fogja nézni a két kis Horváth gyereket, akikről úgyis
többször hallotta, hogy aranyosak, nevetősek, okosak . . .
A balatondiósdi víkendet követő héten került sor Vitális Dé-
nes miniszterelnök-helyettesnek és a Központi Bizottság több
tagjának a megyében tett látogatására, s amikor a program har-
madik napján a vendégek eljutottak a Radiusba is, Snádler sze-
rényen, de kellően adagolt büszkeséggel számolt be az eredmé-
nyekről, amelyek alapján, a folyó év után, a Radius minden ko-
rábbi esztendő nyereségrészesedésénél magasabb összeget fizet
majd ki dolgozóinak, elsősorban annak köszönhetően, hogy na-
gyon előnyös feltételekkel sikerült megkötni két kooperációs
szerződést tőkés partnerekkel, amelyek bérmunkára veszik
igénybe a Radius tapasztalt és gyakorlott munkásgárdáját. Vi-
tális Dénes a beszámoló után megjegyezte, hogy bérmunka jel-
legű kooperáció mellett hasznos volna közös gyártást eredmé-
nyező együttműködés kialakítására is törekedni, de mielőtt foly-
tathatta volna a mondatot, Lajtos furakodott át az emberek gyű-
rűjén, és kipirultan jelentette, hogy a párt Központi Bizottságá-
nak külügyi osztálya keresi a miniszterelnök-helyettes elvtársat
Snádler elvtárs telefonvonalán.
Snádler engedélyt kért, hogy felkísérhesse Vitális elvtársat a
vezérigazgatói irodába, majd ott magára akarta hagyni, de mi-
vel a miniszterelnök-helyettes mozdulatát, ahogy az egyik fo-
telra mutatott, úgy kellett értelmeznie, hogy csak maradjon, hát
nem hagyta el a szobát, mozdulatlanul ült, amíg a politikai bi-
zottság tagja végighallgatta a több mint tízperces telefonjelen-
tést és a válaszokat is, amelyeket két rövid kérdésére kapott.
Amint véget ért a telefonbeszélgetés, Snádler lopva az órára
pillantott, s kiszámította, hogy tizennyolc percig volt kettesben
a miniszterelnök-helyettessel.
A vendégek távozása után, Vikár műszaki igazgató bátorta-
lan kérdésére válaszolva, röviden tájékoztatta a körülötte álló-
kat-elsősorban Horváth Pálhoz, a pártbizottság titkárához intéz-
ve a szót - arról, hogy Vitális elvtárs meghallgatta a budapesti
telefonjelentést, de utána kerek tizenöt percig alkalom adódott
arra is, hogy ő - a Radius vezérigazgatójaként - ismertesse Vitá-
lis elvtárssal néhány, a közelmúltban kidolgozott fontos elgon-
dolását, amely elképzelései - legnagyobb örömére - a politikai
bizottság tagjának egyetértésével találkoztak.
Lajtos információi szerint a miniszterelnök-helyettessel a ve-
zérigazgatói irodában négyszemközt töltött tizennyolc percé-
nek híre már úgy terjedt tovább, hogy Vitális elvtárs hosszú
eszmecserét folytatott vele. A következő napokban többször is
módját ejtette, hogy röviden szót ejtsen az eszmecsere során
érintett témák fontosságáról, hangsúlyozva, hogy a miniszter-
elnök-helyettes egyetértése folytán megerősítve érzi magát több
elgondolásában, amelyek eddig gonddal töltötték el.
- Sajnálom - mondta Horváthnak -, hogy te nem lehettél je-
len.
Horváth válaszából kiderült: bár ő is sajnálja, hogy nem lehe-
tett jelen, de ez a történtek lényegén nem változtat: véleménye
szerint helyes úgy értelmezni a szóban forgó eseményt, hogy az
egész Radiust, így őt, a pártbizottság titkárát is megtiszteltetés
érte, amikor Vitális elvtárs időt szakított arra, hogy- a politikai
bizottság tagjaként - véleményt nyilvánítson a Radius életét
érintő problémákról.
Másnap vagy harmadnap Horváthéknál tett látogatásáról
Vivi azzal tért haza, hogy a két kicsi valóban aranyos, az asszony
szavai pedig egyértelműen arra utaltak, hogy Horváth Pál élete
döntő fordulatának tekinti a szerencsét, hogy olyan vezérigaz-
gatóval működhet együtt, mint Snádler, akinek tapasztalatait
kétségtelenül sikerrel hasznosíthatja a jövőben saját munkája
terén.
1970 márciusában, amikor a Radiusban is sor került az ese-
dékes évi nyereségrészesedés kifizetésére, a gyár munkásainak
gyűlésén mondott beszédében Horváth Pál részletesen elemezte
az elért eredményeket, hosszasan foglalkozott a további teen-
dőkkel, majd leszögezte, hogy az eredmények elérésében döntő
szerepe volt annak a körültekintő vezetői stílusnak, amely Snád-
ler elvtárs munkáját jellemzi, ami pedig a jövőt illeti, nem két-
séges, hogy ez a vezetői stílus a további sikereknek is alapját és
biztosítékát fogja képezni.
A lépcsőházban félhomály volt. Rozika lehajolt, hogy meg-
nézze a lakás névtábláját. Bujdosó Antal.
A gyerek is odahajolt.
- Buidosó Antal. Miért nincs odaírva mellé, hogy atomfizikus
meg professzor?
Rozika megborzolta a srác haját.
- Nincs szüksége rá, hogy kiírja. - Megnyomta a csengő
gombját. - Ha te nagy leszel, te se fogod kiírni, hogy Bojtár
István zongoraművész.
- Ha az leszek.
- Igen. Ha az leszel . . .
Bentről nem hallatszottak léptek. Az ajtó is nesztelenül tá-
rult ki előttük. A küszöbön a professzor felesége állt. Mandula-
szeme mosolyra szűkült.
- Hát megjöttetek. Tessék beljebb . . .
Mély hangja puha, mint a simogatás - gondolta Rozika. - És
változatlanul szép, pedig már elmúlt negyven. Csak magasra
tornyozott, sűrű haja őszül.
- Ne haragudj, hogy zavarunk, Mária.
- Nem zavartok. Láthatod, nem lepődtem meg. - Bevezette
őket a hallba, majd tovább, a professzor dolgozószobájába, ahol
a lépcsőház félhomálya után vakítóan éles volt a fény a nehéz
bútorokon és a hosszú, fekete hangversenyzongorán. - Antal
hazatelefonált, hogy jöttök. Hamarosan itthon lesz. Ö is kí
váncsi rátok. Azt mondta, keverjek neked valami italt, István
pedig keressen kottát, zongorázzon. - Rátette keskeny kezét a
gyerek vállára. - Megnőtt ez a fiú, valóságos fiatalember már.
Rozika elmosolyodott. Észrevette a zavart pillantást, amit
István a szeme sarkából vetett rá.
- Hallod, odaülhetsz a zongorához. Igazi Bösendorfer.
- Látom - mondta halkan a fiú. Barna szeme körülsimogatta
a nagy, fekete hangszert, odaoldalazott hozzá, s vigyázva lapoz-
ni kezdett a kottatartóban.
A professzorné intett Rozikának, hagyják Istvánt kettesben
a zongorával.
A hallban helyet mutatott a dohányzóasztal mellett Roziká-
nak, maga pedig a szoba-hűtőszekrényt nyitotta ki, amely bar-
na burkolatával tökéletesen illeszkedett a bútorzathoz.
- Mivel kínáljalak? Whisky, gin, cola . . .
- Colát kérek, Mária.
- Gyújts rá. A gyereknek is colát adjak?
- Nem szereti. Többre tartja a vizet.
- Szódát viszek neki.
Amíg a professzorné átvitte Istvánnak a szódavizet, Rozika
rágyújtott. Az ablakon át a budai hegyekre látott. A nap a Vár-
hegy fölött állt. Valahol ütni kezdett egy óra. Kettőt kondult.
Fél öt.
A professzor felesége visszajött, colát töltött egy hosszú po-
hárba, és letette Rozika elé.
- Mindjárt főzök kávét.
- Köszönöm, miattam ne . . .
A dolgozószobában megszólalt a zongora. Mit választott a
srác? Chopin harmadik mazurka. Asz-dur. . .
Ránézett az asszonyra. Igen, Mária már észrevette, milyen sajá-
tosan telt hangokat billentenek a gyerek ujjai.
- Valaki egyszer azt mondta, hogy amikor Vénusz megszü-
letett a habokból, a tenger Asz-durban dúdolt neki egy kis dalt.
Nagyszerű a fiad keze. - Az asszony csodálkozás nélkül mosoly-
gott. - Igaz, megírtad, hogy kitűnő kezekben volt ott Havan-
nában.
- Ott igen - bólintott Rozika. - De itthon . . . illetve ott, Víz-
választón . . .
A professzorné cigarettáért nyúlt.
- Előbb fújd ki szépen az idegességedet, nehogy elbőgd ma-
gad . . . Na, mi van, Rozika, beszélj.
- Nem is tudom, mivel kezdjem. Már nem bírtam ott, fel kel-
lett jönnöm Pestre. És ha már itt vagyok, gondoltam, veszem
magamnak a bátorságot, felhívom a professzor urat. Valakinek
el kell mondanom.
- Mondjad.
- Először is a gyerek . . . Vízválasztón nincs senki, akitől ta-
nulhatna. Milenkó úr, a zongoratanár? . . .
Mindjárt elbőgi magát. Ilyenkor suta mosoly van az arcán,
szinte látja a tehetetlenség fintorát a szája körül. Már kaparja is
a torkát . . . Kinézett az ablakon, szembe a napkoronggal, és
nyelni próbált.
A fotel karfájára szorult ujjain érezte a professzorné kezét.
- Na . . . nyugodj meg, Rozika. Gondolom, nemcsak az a ba-
jod, hogy a gyerek nem haladhat ott Vízválasztón. Pistával van
baj? Szóval, elsősorban vele . . . Hány éves házasok vagytok?
Igen, tizenkét év után előfordul. Pista most harmincnyolc, ugye?
Megrázta a fejét.
- Félreérted a helyzetet. - Rendben van, most már jobb, mú-
lik a kaparás a torkából. - Nem nőügy. Ha az volna, nem izgatna.
- Igazad van. Felveheted a versenyt akármelyik húszévessel.
Hadd nézzelek meg jobban. Nagyszerű! Mondjam, hogy iri-
gyellek?
- Ne mondjad, mert kénytelen leszek rólad beszélni.
- Isten ments, csak hagyjuk az én külsőmet, akkor rögtön ki
kell mondani az éveim számát is. Az én korom már a bűnbánat
kora.
- Nem értem . . .
- Végre mosolyogsz. Arról van szó, hogy az én koromban az
ember elkezdi bánni minden bűnét, azt is, amit elkövetett, .azt
is, amit kihagyott. Máris rólam beszélünk. Ebből elég. Téged
akarlak hallgatni. Nos, hála istennek, nem nőügy. Hanem?
- Hogy is mondjam . . . Félek. Igen, egyszerűen félek. Pista
miatt. Azért jöttem fel Pestre, azért hívtam fel a professzor urat,
hogy szeretnék beszélni vele . . . Féltem Pistát.
- Nem az a fajta, akit félteni kell. Eh, már megint én járatom
a számat. Persze, ha belőled harapófogóval kell kiszedni min-
den szót. Ott tartottunk, hogy valamitől félted Pistát..Mitől?
- Nem tudom megfogalmazni. Akik között élünk . . . Leg-
alább annyira féltem őt a barátaitól, mint az ellenségeitől. Tu-
dom, mit várhatok az ellenségeitől. De a barátai . . . Lógnak a
nyakán, fűtik az agyát mindenfélével, azt akarják, hogy Pista
kaparja ki nekik a gesztenyét a parázsból, Pista legyen bátor he-
lyettük, Pista vigye vásárra a bőrét.
- Egy okos asszony még a barátokat is távol tudja tartani a
férjétől, márpedig te okos asszony vagy.
- Én nem akarok senkit megbántani, különösen őket nem,
éppen eleget bántották már őket. Én csak azt akarom, hogy ki-
szabadítsam közülük Pistát. Addig, amíg nem késő. Amíg bele
nem ugratják valami esztelenségbe. Hiszen egyiket te is ismered.
Lissai Péter. A professzor úrnak is tanítványa volt annak ide-
jén.
- Igen, feljárt hozzánk. Az apját is ismerem. Nahát, Rozika,
én a te helyedben már régen megmagyaráztam volna ennek a
Lissai Péternek, hogy nem helyes, ha az ember a barátját bosz-
szantja a gondjaival, jobban teszi, ha az ellenségeinek mondja
el a bajait, azok örömüket lelik benne . . . Mit akar Lissai?
- Nem akar semmit, nem mondja, hogy akarna valamit, de
állandóan azzal traktálja Pistát, ami a három év alatt történt,
ameddig mi Kubában voltunk. Pista meg, amilyen udvarias,
meg amilyen ragaszkodó, mindent meghallgat, nyeli a mások
keserűségét . . .
- Amíg úgy eltelik azzal, amit lenyelt, hogy robbanni fog
tőle. Ismerem Pistát. Ettől félted.
- Igen. És azt is tudom, hogy nagyon fáradt, ha nem is mond-
ja. Kímélni kellene . . . Én már nem merek szólni. Se neki, se a
barátainak. Aztán egy nap már késő lesz. Ezért félek. Olyan
rossz előérzetem van, mint valamikor régen, azokban a napok-
ban, amikor már vártam, hogy ki fognak rúgni az egyetemről.
Ugyanaz az előérzet. Ott ólálkodik körülöttünk a baj, csak a pil-
lanatra vár, én meg tehetetlen vagyok. A professzor urat aka-
rom megkérni, segítsen nekem. Ö talán tud hatni Pistára. Ne-
künk el kell kerülnünk Vízválasztóról, gyorsan el kell jönnünk
onnan, amíg baj nélkül jöhetünk . . .
- De mitől félsz?
-Belehajszolják Pistát, hogy tengelyt akasszon Snádlerrel.
Bele fogják hajszolni.
- Ki az a Snádler?
- A Radius vezérigazgatója. Innen, Pestről került oda.
- Snádler . . . Ismerős név. O, már tudom! Az a kékszakáll,
aki a saját menyét vette feleségül . . . Egész Pest tele volt az
üggyel. Ez a modern Don Juan a vezérigazgató Vízválasztón?
Nahát. Egy olyan ízetlen botrány után . . . Vezérigazgató.
- Akkoriban került oda, amikor mi elmentünk Kubába. Az-
tán, amíg odavoltunk, kinyírt egy csomó embert. Elsősorban
Pista barátait. Érted már, Mária, miért félek? Lissai és a többi
azt várja Pistától, hogy ő üssön vissza helyettük. Arra egyik se
gondol, hogy Pista fegyvertelen, Snádlernek pedig hatalom van
a kezében. Nagy hatalom. Olyan támogatók állnak mögötte,
akik nem engedik megbuktatni. Nem akarom engedni, hogy
tönkretegye Pistát. El kell jönnünk onnan, ugye, te megértesz?
Téged megértelek, de ahogy Pistát ismerem . . .
Ha olyan ember beszélne vele, mint Bujdosó professzor . . .
Öt éve a professzor úr hívta Pistát, jöjjön fel az intézetbe, kell
ilyen tapasztalt villamosmérnök, aki otthon van a fizikában is,
ezt mondta akkor . . . A lézerkísérletek . . .
- Igen, Antal nagyon szerette volna, hogy Pista belépjen az
intézetbe. Azt hiszem, még most is szeretné. Itthon lehetne
már...
- Ha te is segítesz nekem, Mária . . . El akarom vágni azokat
a kötelékeket is, meg akarom szabadítani a kísértésektől is. Ki
akarom menteni onnan.
Elhallgatott, mert a nappaliban is elhallgatott a zongora.
Bojtár kedden délután érkezett meg Vízválasztóra az austinnal,
s amíg - a városhoz közeledve - a visszapillantó tükörből Ist-
vánt figyelte, akinek nemcsak a nagy barna szeme, hanem a ke-
ze-lába is tele volt nyugtalansággal, mozoghatnékkal, magában
is a három évig várt izgalmat kereste, a "végre itthon vagyok
annyiszor elképzelt, jóleső örömét, de az izgalom is, az öröm is
hiányzott az idegeiből, csak a tompa nyomás volt valóságos a
szíve táján. Lissai Péter és Magda abban a pillanatban kirohant
a kapun, amikor az Austin megállt a ház előtt a Kaptatón, s Pé-
ternek annyi hangja se maradt, hogy legalább morogjon vala-
mit: zavartan megölelték egymást, aztán Péter csak Istvánnal
foglalkozott, torkát reszelve ismételgette, hogy mekkorát nyúlt
ez a kölyök, pöttöm mitugrász volt, amikor elment, most
meg . Felcipelték a lakásba a csomagokat, Péter konyakot
töltött, és úgy nyelte le, mintha három évig szomjazott volna
erre a kortyra, majd figyelmeztette Rozikát, ne lepődjék meg,
ha már ma este megrohannák őket mindazok, akik alig várták
a hazaérkezésüket, mert ő - Lissai -- lebeszélt ugyan mindenkit
az azonnali látogatásról, de ki hallgat ma már az ő szavára . . .
Rozika szemében rögtön megjelent a rosszkedv, s miután gyors
bocsánatkérő pillantást vetett Bojtárra, arra kérte Pétert, tegye
meg a kedvéért, hogy legalább ezen a legelső estén nem zúdítja
Pista nyakába azt a panaszözönt, amit leveleiben úgyis megírt
már. A hangulat ezzel egy csapásra elrornlott volna, ha - éppen
Rozika szavai közben - István vad indiánüvöltéssel fel nem
ujjong örömében, hogy semmi baja a zongorájának, nem
hangolódtak le a három év alatt a húrok, illetve lehangolódtak,
de - ezzel Lissai nyakába ugrott - Péter újrahangoltatta őket,
hogy jó legyen a zongora a hazaérkezésük napján. Péter elhá-
rította magától az elismerést: Magda nénéd intézkedett - mond-
ta, de a srác ezt már nem hallotta, mert közben visszarakétázott
a zongorához, találomra felütötte a Wohltemperiertes Klavier
első kötetét, s ujjai máris simán és egyenletesen játszották az
ötödik D-dúr preludiumot, "pontozott" értékek nélkül, és rit-
mikai bonyolítások nélkül, azzal a természetes tökéllyel, amit
Jesús Hernandeztől sajátított el Havannában, pontosan be-
tartva minden egyes negyednek a figuráját, ahogy Bach akarta
annak idején (rossz pillanataiban se sejtve, hogy bogaras zon-
gorapedagógusok - Jesús Hernandez hányszor szidta az ilye-
neket ! - később pontozással és metrikai késleltetésekkel fognak
belerondítani a tökéletes ütembe) . . . A gyerek belemelegedet
a muzsikába, örült az újra meglelt zongorájának, a Wohlternpe-
riertes Klavier egyik darabja a másik után szólalt meg erős ujjai
alatt, s észre se vette, hogy a felnőttek átvonulnak az apja dolgo-
zószobájába a konyakkal és Lissai Péter türelmetlen mindent el-
mondhatnékjával együtt . . .
Este kilencre elfogyott az üveg konyak, s amikor a két asz-
szony bejött a konyhából, hogy vacsorát tálaljon, Rozika idege-
sen fürkészte Bojtár sápadt arcát: rosszul van-e, vagy csak a hir-
telen sok italtól futott ki a fejéből a vér?
Vacsora közben hallották meg a csengetést. István futott le
a kapuhoz, s engedte be a virágüzlet küldöncét az óriás csokor
sárga rózsával és a névjeggyel, amely szerint Snádler tisztelettel
köszönti Bojtárnét, rég várt hazatérésük alkalmából. A kék kö-
penyes küldöncfiú megköszönte a tizest, s oly gyorsan tűnt el,
mintha megérezte volna, hogy Lissai Péterből menten kirob-
ban a düh, s - kihasználva, hogy István még nem ért vissza a ka-
putól - elkáromkodja magát: - látjátok, Snádler, ez az aljadék
megtanulta, hogyan kell csinálni . . . Ez a szemét - folytatta -
egyetemi szinten vizsgázhatna a képmutatásból. Tavaly például
-vagy most a télen, ki emlékszik már az időpontra-beütemezte,
hogy szorosabbra fűzi kapcsolatait a fizikai dolgozókkal, és egy
héten át minden reggel két-három műszerészt meg betanított
munkást látott vendégül a vezérigazgatói irodában, úgy intézve,
hogy a fél óra alatt, amit,rájuk szánt, ne végezzenek a témával,
és másnap reggel, amikor folytatták, már ki volt töltve a kávé
az embereknek, nem ok nélkül, persze, hanem azzal az előre ki-
tervelt céllal, hogy Snádler felhívhassa vendégei figyelmét : cu-
kor is van már a kávéban, ő tegnap megjegyezte, hogy az elv-
társak közül ki hány cukorral issza a feketét, és mindenkinek az
ízlése szerint előre adagolta a két vagy három szem kockacuk-
rot. Az eset híre persze gyorsan elterjedt, az emberek elámultak
a figyelemnek és a szívélyességnek ettől a páratlan megnyilvá-
nulásától, s ha akadtak is, akik átláttak a szitán, sokan igazán el-
hitték, hogy Snádler igazán ennyire figyelmes még az egyszerű
betanított munkásnőhöz vagy egy műszerészhez is.
Péter talán hajnalig se fogyott volna ki a szóból, ha vacsora
után Magda nem figyelmezteti, hogy elmúlt fél tizenegy, Boj-
tárék fáradtak, tegyék el magukat valamennyien holnapra. Ro-
zika ágyba parancsolta a srácot, de maga még sokáig rakodott-
rendezkedett, ami ellen -- kivételesen - Bojtár most nem is szólt,
ellenkezőleg, azt kívánta, minél tovább matasson Rozika a szek-
rényekben: amíg nem jön be a hálószobába, nem veheti észre
rajta a bénító rosszullétet, nem kérdezhet semmit, hogy a fele-
let hallatán ösztöne már a hangból is valami rendellenesre követ-
keztessen. Mozdulatlanul feküdt a heverőn, lassan és hosszúakat
lélegzett, hátha - a nyitott ablakon beáramló hűs levegőtől - el-
múlik szíve tájáról a tompa nyomás. Amikor Rozika nagy soká-
ra bejött a hálóba, sikerült elhitetnie vele, hogy már alszik, s
később - miután az egyenletes, halk lélegzés elárulta, hogy Ro-
zika elaludt - még sokáig feküdt álmatlanul és mozdulatlanul;
abban bízva, hátha annyira hozzászokik a válla és a hónalja felé
kisugárzó görcshöz, hogy közben el is feledkezik erről a nyo-
masztó érzésről. Éjfél után egy órakor még hallotta a kéttornyú
katolikus újtemplom harangjának kondulását, aztán mégis el-
nyomta az álom. Öt óra tájt, amikor a hajnal gyér világossága
bepárolgott a nyitott ablakon, s ettől felébredt, oly összetörtnek
érezte magát, mint már annyiszor odakint Kubában, a forró
trópusi éjszakákon. Nesztelenül kiment a hallba, cigarettára
gyújtott, és töltött magának a baccardiból, amit Rozika az este
csomagolt ki. Vagy a szesztől, vagy a hajnali hűstől gyorsult
meg karjában-vállában a vérkeringés, mindenesetre sikerült el-
hitetnie magával, hogy jobban van, s ettől az itthoni jó levegő-
től hamarosan össze is szedi magát, nemsokára úgy gondol
majd vissza a szíve körül bujkáló tompa nyomásra, mint valami
rossz és bizonyára nem is valós emlékre. Kihasználva a magába
szuggerált erőt - aminek a tartósságában néhány gyanakvó ide--
ge parancsára nem mert bízni -, gyorsan beállt a fürdőszoba hi-
deg zuhanya alá, majd kiment a konyhába, erős teát főzött, és
mire hét órakor Rozika is előkerült a hálóból, reggelihez ké-
szen találta az étkezőfülke asztalát, gazdagon megrakva mind-
azzal, ami Lissaiék jóvoltából a hűtőszekrényben várta érkezé-
süket. Rozika odabújt hozzá, végigcsókolta az arcát, a nyakát, s
olyasmit suttogott, hogy hiszen boldog ő, és biztosan zavarta-
lan volna a boldogsága, ha nem kellene minduntalan valami
kellemetlenre is gondolnia. -De hogyan ne gondolnék rá, hogy
mindjárt be kell menned a gyárba, ahol . . . - kedvetlenül legyin-
tett, és eltűnt a fürdőszobában.
A Radius kapujában kint állt a portás is, az ügyeletes üzemőr
is: kezüket tányérsapkájukhoz emelve köszöntötték Bojtárt és
a fehér Austint, majd a kevés mozgástól és a sok sörtől elhízott,
félkarú portás megmutatta a parkolóhelyen azt a mészcsíkokkal
határolt négyszöget, amely a sorban -- a vezérigazgató elvtárs
személyes és szigorú utasítására - Bojtár főosztályvezető elv-
társ kocsija számára van fenntartva.
Snádler - szobájának nyitott ajtajában állva - szívélyesen tar-
tózkodó mosollyal fogadta, megszorította kezét, és belekaroló
mozdulattal tessékelte be magához. - Ha megengeded - mond-
ta -, ma még nem terhelnélek semmi hivatalos problémával,
mindössze annyit szeretnék bejelenteni, hogy estére vacsorát
adok a tiszteletedre a Koronában, szűk körű vacsora lesz, nyu-
godtan beszélgethetünk. Egyébként megkaptátok a virágot?
Rózsákat a rózsának, gondoltam . . .
Bojtár megköszönte Rozika nevében a rózsacsokrot, s amíg
Snádlernek
röviden a néhány közömbös kérdésre felelt, amely
Kubáról, az utazásról, az Austinról és a hogylétéről tett fel., va-
lahogy nem is bánta, hogy elodázódtak a munkaköre átvételé-
vel és a gyár aktuális problémáival kapcsolatos témák. Szórako-
zottan bólintott, amikor Snádler megjegyezte, hogy fáradtnak
látszik, s bizonyára még fáradtabbnak látszana, ha ezt a benyo-
mást nem ellensúlyozná a napbarnított arcszíne, persze, ő -
Snádler - pontosan tudja, hogy Bojtár ezt a csokoládészínt se
gondtalan nyaralás közben szedte magára.
- Tehát este nyolckor a Koronában - nyújtott kezet. - Addig
nézelődj, tájékozódj, én pontosan tudom, hogy ilyen tartós tá-
vollét után nem helyes azonnal fejest ugorni a dolgok közé.
Bojtár csak keveset időzött a fejlesztési főosztályon, majd
amikor a gyáregységeket elválasztó füvesített udvarokon sokan
megállították, ezekkel az emberekkel is csak néhány szót vál-
tott, délelőtt tízre mégis olyan fáradtnak érezte már magát, mint
Kubában napi tizenkét-tizennégy órás munka után.
Vivi ijedten figyelt fel a hirtelen feszültségre, amit délután -- a
gardrobszoba beépített szekrényeit nyitogatva, éppen sereg-
szemlét tartott ruhái fölött, hogy mit vegyen fel estére - egyik
pillanatról a másikra észlelt, akár egy váratlan, gyenge áram-
ütést, s ami azóta lassan és alattomosan erősödött az idegeiben,
és mintha az ereibe is behatolt volna, szinte a vérpályáin járta át
egész testét. Türelmetlenül sürgette volna az időt, hogy múljon
gyorsabban, de ezzel együtt félt is az estétől, a találkozástól,
amire tudat alatt egyre várt az elmúlt csaknem három év alatt,
s ahogy kislány korában izgalommal készült az év végi vizsgá-
val együtt járó nyilvános szereplésre, de rettegett is valami eset-
leges kudarctól, egyazon fajta bizonytalan érzés bizsergett a bő-
rében attól fogva, hogy férje hazatelefonált: vacsorát ad a Ko-
ronában Bojtárék megérkezése alkalmából. Megpróbálta tisz-
tázni magával, mi lehet az oka ennek az eluralkodó feszültség-
nek, igyekezett rábeszélni magát, hogy sem félni nincs oka, sem
váratlan öröm nem fogja érni, de az ösztöne nem hallgatott az
eszére, hűvös bőre alatt tovább vibrált az izgalom, s amikor
végre eldöntötte, hogy a fehér koktélruháját veszi fel, amyřra-
vaszul egyszerű, és úgy simul rá, hogy tökéletesen meg is min-
tázza, amit takar, és ehhez a dísztelen ruhához csak az akvama--
rin köves aranyláncot kapcsolja majd a nyakára - saját kritikus
szeme is üde diáklánynak mutatja ebben a ruhában-, egyszerre.
pattant valami ideggóc a fejében, s már tudta, mire vár, és mi-
től fél : világosan maga előtt látta Bojtárt, ahogy három éve, az
elutazásuk előtt, magán érezte a barna szemek nem fürkész
mégis belelátó pillantását, ezt az udvariasan érdeklődő és vala-
hogy mégis unott vagy szórakozott tekintetet, amitől muszáj
megzavarodni és elbizonytalanodni, muszáj elfordulni tőle,
muszáj újra megkeresni, muszáj bosszúsan -- hiúságában me -
sértetten - nem törődni vele, de a következő pillanatban szinte:
visszakéredzkedni a látókörébe, mert közben azt is muszáj ř
elhinnie önmagának, hogyů ez a barna szempár barátságos, biz-
tonságot csillog, elgyöngíti, de meg is nyugtatja azt, akit ér.
Mintha meg se hallotta volna Snádler megjegyzését - "úgy
kicsípted magad, kisFiam, mint még sohasem" -, rákényszerí-
tette magát, hogy kelletlenül vállat vonjon, és idegesen kije-
lentse : úgy kell neki ez a díszvacsora, mint púp a hátára, de mi-
helyt Snádler elvonult borotválkozni a fürdőszobába, vissza-
surrant a gardrobba, tetőtől talpig végigellenőrizte magát a tü-
körben, megigazította szemhéján az ezüstkék festéket, pedig
nem is kellett volna hozzányúlnia, leheletfinoman végigsimo-
gatta arcát a púderpamaccsal, pedig elég hamvasnak találta a bő-
rét, elgyönyörködött a dereka hajlékony vonalán, és sokáig néz-
te, hogyan feszül hosszú combjára a koktélruha rugalma s nylon-
jersey anyaga, aztán hirtelen fintort vágott: a tükörképe felé
bosszúságában, hogy úgy készülődik, mintha élete első légyott-
jára, első szeretőjéhez indulna, ostoba liba, ideges és félénk házi-
szárnyas . . .
A Korona étteremben - a szerda este ellenére - szinte minden
szék foglalt volt, csak a Radius vezértitkársága által rendelt sa-
rokasztal várt fenntartva, fehér és vörös szegfűkkel az ezüst
vázákban, a Korona legpatinásabb ezüst evőeszközével és por-
celánjaival megterítve, damasztabrosszal és cizellált gyűrűkbe
fogott szalvétákkal. Horváthék - Snádler csak a pártbizottság
titkárát és feleségét hívta meg -- már ott ültek, Bojtárék még
nem érkeztek meg, s amíg -- balján a férjével, jobbján :a Korona
Étterem igazgatójával - végigment az éttermen, Vivi szája sar-
kát szinte csiklandozta az inger, hogy elnevesse magát a meg-
szokott helyzettől: a terem zsongása pillanatokra elcsöndese-
dett, majd egyszerre megéledt a fojtott megjegyzésektől, ame-
lyekkel a nők és a társaságukban ülő férfiak vették tudomásul
az ő érkezését. Innen-onnan meghajolt valaki ültében a Radius
vezérigazgatója és felesége felé, akik vissza-visszabiccentve vo-
nultak végig a hamis velencei csillárok alatt, a bordó szőnyegen
az asztalukig. Nos, Horváth a jól szabott alpakka öltönyét
vette fel, amit Snádler rábeszélésére nemrég csináltatott, zsuzsa
pedig az ugyancsak méretre készült, zöld csipkeruháját, amely
sajnos - nem karcsúsítja, igen, pár perce jöttek, hát lássuk,
mit igyunk vacsora előtt . .
-- A hölgyeknek Martini, egyébként konyak, jól teszi, kérem,
ha egy egész üveggel hoz . . . - Snádler megvárta, amíg a két
pincér elmegy, majd odahajolt Horváthnéhoz: - Tudja, zsu-
zsa, Bojtárról azt mondiák, hogy csak a bőséges aperitif miatt
szokott vacsorázni. Bevallom, ha engedné a gyomrom, oszta-
nám az ízlését.
Halk nevetés, halk zsongás körüs-körül, a terem túlsó sarká-
ban diszkréten szól a cigányzene, Strauss, a Déli rózsák, nesz-
telen járásúak a pincérek, a Korona már tökéletesen megfelel
az idegenforgalom folytán felfokozódott igényeknek Vivi
ki akarta pattintani a cigarettatárcáját, de megmerevedett az
ujja. Itt vannak . . . Bojtár tartása a puha tweed öltönyben ugyan--
olyan laza vagy hanyag, mint három éve volt, fehér inge túl-
hangsúlyozza az arca barna színét, rövidre nyírt, barna hajában
sok az ősz szál . . . Rozika -mintha kitalálta volna, hogy ő fehér-
ben lesz - princessz vonalú, rövid ujjú fehér ruhában, fekete pet -
tyes organza gallérral és kézelővel, derekához simul a ruha,
megengedhetI magának, karcsú és csaknem ugyanolyan barna
bőrű, mint Bojtár.
Gyorsan túlesni a kézfogáson, ha azon túl lesznek, és nem
hallják meg közben, hogy úgy ver a szívem, mint egy üstdob . . .
- tudta, hogy csak egy másodpercig maradt a keze Bojtár forró
és száraz szorításában, de ez is elég volt ahhoz, hogy a torkáig
lüktessen fel a szíve. Végre visszaült mindenki a helyére, és úgy
látszik, senki se vette észre az izgalmát és a zavarát. Rá kell pa-
rancsolnia magára, hogy keresse elő a könnyed hangját, talán
ez a konyak segíteni fog, csak ne nézne rá Bojtár koccintás köz-
ben. azzal az unott vagy szórakozott barna szemével . . .
Úgy figyelte magát, mintha egy idegen nő viselkedését ellen-
örizné, s ettől az összeszedettségtől lassan sikerült is vissza-
nyernie nyugalmát: pár perc múlva már természetesnek hallot-
ta a hangját is, természetesnek érezte a nevetését is, csak azt fur-
csállta, hogy a konyak - szokatlan -- enyhén a fejébe szállt. Nem
baj, ettől legalább elmúlik belőle az elfogódott zavar maradé-
ka is.
-- Vártunk ám benneteket, Rozika.
- Kedves tőled, hogy ezt mondod.
- Nem mondanám, ha nem így lett volna. Amikor elmentél,
olyan egyedül maradtam a sok mindenféle asszony között . . .
Kitalálta, mire gondol Rozika: - Zsuzsát- nevetett rá Horváth-
néra- csak később ismertem meg, ő segíthetett volna az én nagy
magányomon, de őt nagyon lekötik a csöppségek, ha látnád
őket, milyen két aranyos kislány. és a te fiad? Azt mondják,
kész zongoraművész.
- Szépen haladt odakint is. ezért vagyok gondban miatta itt-
hon. Ahhoz még kicsi, hogy elengedjem magam mellől . . . Itt
Vízválasztón Milenkótól már semmit se tanulhat. Az lenne az
egyetlen megoldás . . .
Rozika elhallgatott, mert Snádler és Horváth nagyot neve-
tett valamin, amit Bojtár mondott, s Vivi, a nevetés oka után
érdeklődve, megkockáztatta, hogy ránézzen Bojtárra, s most
már így közelről is szemügyre vegye az arcát. A széles homlok
és az okos szempár határozza meg az arcát. Ha nem volna olyan
megnyugtató a tekintete, amilyen, keserűnek vagy szomorúnak
kellene tartani ezt az arcot, a száj mellett sötétlő két barázda
miatt. Érdekes, ahogy a cigarettáját szívja: egyetlen szívásra ujj-
nyit nő a hamu a cigaretta végén. egyik ujján sincs gyűrű, jegy-
gyűrű sem.
- Nem fél, hogy így, gyűrű nélkül, legényembernek gondol-
ják a nők?
- Rozika babonája, hogy ne hordjak gyűrűt, mert árammal is
Vivi lassan Bojtár felé fordult. Most kell vennie a bátorságot,
hogy bele merjen nézni a szemébe.
- Jó, ha így féltik az embert.
Összeakadt a pillantása Bojtár tekintetével. Beleszédülne, ha
sokáig nézhetne a szemébe. Vigyázat, veszély !
Visszahajolt a roston sült ponty fölé, mintha szálkát keresett
volna a filézett halszeletben. Voltaképpen nem is szép férfi Boj-
tár, mégis jó nézni az arcát. Ha vacsora után sikerülne észrevét-
lenül rábeszélni a társaságot, hogy vonuljanak át a bárba, és ha
ott, abban a bordó-lila hangulatfényben valahogy úgy adódna,
hogy táncolhasson Bojtárral, és ha csak pillanatokra is hozzá-
simulhatna, és ölelésnek képzelhetné Bojtár kezének érintését
a hátán . . .
- A srác legjobb barátja egy hetvenéves, öreg néger volt. Ki-
járt vele a tengerpartra, távcsövön nézték, hol bukkan ki a víz-
ből egy hegyes cápauszony . Milicista az öreg, őrségbe jár ki a
tengerpartra. Sírt, amikor el kellett búcsúznia a sráctól.
Ez is érdekes, ahogy beszél: szórakozottan, tűnődve rakja
egymás mellé a hangsúlytalan szavakat. Rozika biztosan oda-
bújik mellé az ágyban, és úgy alszik el, hogy közben azt hall-
gatja, amit Bojtár mesél mellette. Irigyelnie kellene Rozikát,
irigyelnie kellene tőle Bojtárt. Ezek szeretik egymást, Snádler
azt mondta, hogy gyerekszerelem volt, jó nekik. Bólintott a
pincérnek, hogy töltsön bort, belekortyolt a hárslevelűbe, be-
szívta a pohárból párázó illatot. Neki miért nem jár egy ilyen
szerelem? Huszonegy éves, lassan huszonkettő, és még nem is
volt szerelmes, senkit se talált, akibe beleszerethetett volna. Mit
követett el, hogy így kell bűnhődnie? Semmit. Se Endrit nem
akarta, se az apját, se az első házasságát, se a másodikat, ezek-
nek még a kedvességét sem tudja kedvességnek érezni egyik
sem érdekelte soha. Miért jár Rozikának a szép szerelem, és
miért nem jár őneki?
- O, már fél tizenegy? Pedig lett volna egy nagy kérésem,
Rozika, állj mellém, úgy örülök neked, még alig beszélhettem
veled, menjünk át a bárba, ha csak egy órára is . . .
A bordó-lila világításban sugárzóan kéknek látszott a fehér
ruhája, a Rozikáé is, meg a férfiak fehér inge is, a háromtagú
zenekar pedig olyan halkan muzsikált, mintha csak magának
játszana. Snádler odaintette a bárpincért, halkan mondott neki
valamit, a fiatalember odament a zenészekhez, tolmácsolta a
Radius vezérigazgatójának kívánságát, s amint a zenészek be-
fejezték a számot, halkan megszólalt a zongorán és a gitáron a
Guantanamera kubai dallama, hangok szöveg nélkül, ritmus
ének nélkül, együtt kell dobolni a kicsiny asztal lapján az ütemet
a dobossal, Guantanamera . . . nem is tudta, amit Bojtár mond
halkan, hogy a dal versét José Marti szerezte, aki a kubaiaknak
Petőfi és Kossuth egy személyben . . .
Kár, hogy már vége, de nem is kár, ebben a bordó-lila félho-
mályban könnyebb bátorságot gyűjteni, hogy ránézzen Boj-
tárra:
- Miért nem kéri fel Rozikát?
Rozika megrázta a fejét:
- Én most nem táncolok, meghúzódott a bokám . . .
- Az a gyönyörű bokája! - Ez a bók pontosan illik Snádler-
hez. Rozika meg se hallotta.
- De Vivit igazán elvihetné táncolni valaki. Pista, végy erőt
a lustaságodon . . .
Tele a bár, tele a táncparkett, ebben a tangózó zsúfoltságban
nem feltűnő, sőt, természetes, hogy hozzá kell simulnia Bojtár-
hoz. Igen, így képzelte a keze érintését a hátán, ez a kéz becsü-
letes, nem rángatóznak benne gyáva tapogatások, nem próbál-
kozik közelebb simogatni magához az ő testét, Bojtár érintése
után nem kell undorral tisztítóba küldenie a ruháját, mint hány,
de hány vízválasztói táncosa után . . .
Felnézett Bojtárra.
- Sokat gondoltam magára.
- Igazán? - A kérdése is szórakozott, akár a szeme.
- Vártam.
- Engem?
- Igen. Magát, Rozikát. Hogy legalább két ember legyen,
akivel beszélgethetek. Nem jó itt nekem Vízválasztón. Eddig
nem volt jó.
Csodálkozik-e vagy gyanakszik? Valami van a szemében, már
nem szórakozott ez a barna szempár.
- Kedves, hogy ránk gondolt, de nincs igaza. Van itt Víz-
választón sok érdekes és értékes ember. Kár, hogy éppen azok-
kal nem sikerült találkoznia, Vivi.
Vivi . . . Ha még egyszer kimondaná a nevét. Meg kellene
csókolni a száját, amivel kimondta.
- Én csupa olyan emberekkel találkoztam, akiket nem lehet
megkedvelni. Ezek a Horváthék kivételek, de zsuzsával csak a
gyerekeiről meg a háztartásáról lehet beszélni . . . Ugye, elen-
gedi Rozikát velem teniszezni?
- Én? Rozika önállóan osztja be az idejét.
- Úgy értettem, hogy ugye nem lesz kifogása ellene, hogy
teniszezni járjon velem?
- Ezt úgy kérdezte tőlem, mint egy iskolás lány az osztály-
társnője papájától.
- Csak azért, mert nagy a tekintélye előttem. - Ránevetett
Bojtárra. - Engedje, hogy örüljek magának!
Mintha zavartan rebbent volna egyet a sűrű szempillája. Ha
egyetlen szót is szól, mindent elront vele. Egy, kettő, három,
négy, öt, hat . . . nem, nem szólal meg. Kár, hogy a zene is el-
hallgatott.
Bojtár bocsánatot kért, és odalépett a bárpulthoz. Amíg visz-
szament az asztalukhoz, Vivi könnyűnek és szerencsésnek érez-
te magát, mint akit nagy öröm ért.
- És Horváthék? - kérdezte csodálkozva, amikor észrevette,
hogy csak Rozika és Snádler ül a kis asztalnál.
- Elnézést kérnek, nem maradhattak tovább. A szomszéd né-
ni csak éjfélig vállalta, hogy vigyázzon a gyerekekre. - Snádler
lenyelt egy ásítást, és a poharáért nyúlt. - Mi is felkerekedünk?
Odaintette a bárpincért, hogy fizessen, de a csokornyakken-
dős fiatalember közölte vele, hogy Bojtár főmérnök már ren-
dezte a számlát.
- Az étteremben mi voltunk a vendégeik - mondta mosollyal,
de határozottan Rozika. - Jogos volt, hogy itt maguk legyenek
a vendégeink.
Az éjszaka kellemesen hűvös volt. Vivi Rozika mellé csatla-
kozott, belekarolt, és igazodott az asszony lépteihez. Lassan sé-
táltak felfelé a Kaptatón.
Istvánnak ki kell próbálnia a zongorámat - mondta, amikor
elköszöntek. - Maid átszaladok értetek.
- De előbb szólj át telefonon, otthon vagyunk-e - mondta
Rozika. Fáradt volt a hangja. - Rengeteg az elintéznivalóm . . .
Snádler bezárta a kaput, s mire felért az emeletre, Vivi már
lerúgta a cipőjét, és a nagy fotelban kuporgott.
- Hosszú este volt.
Vivi rácsodálkozott a férjére:
- Unatkoztál? Érdekes, máskor én szoktam unatkozni, most
meg, hogy végre érdekes emberekkel voltunk, te unatkoztál . . .
Mivel lehetett volna szórakoztatni téged?
Snádler nem hallotta meg a szavak csipkelődő hangsúlyát.
igazított a nyakkendőjén:
- Háromszor is szóba akartam hozni bizonyos személyügyi
döntéseimet, amikre a körülmények kényszerítettek rá. Bojtár
mind a háromszor kitért a téma elől.
- Nekem már elegem van ebből a búcsújárásból - fakadt ki
Rozika egy hét után. - Bent a gyárban is megtalálhatnak, miért
nem ott zarándokolnak hozzád a panaszaikkal? Este jönnek,
egyik a másik után, ha figyelném őket az ablakból, láthatnám,
hogy jobbra-balra lesnek, ki látja, hogy becsengettek ebbe a
házba. Miért lopakodnak, miért félnek, hogy meglátják őket?
Olyan a legtöbb, mintha rosszban sántikálna. És ülnek itt a nya-
kadon, lopják az idődet, miért nem mondod meg kereken nekik,
hogy még sehol se tartasz a kubai munkabeszámolóddal, pedig
a minisztérium csak tíz napot adott rá . . . Olyan fáradt vagy,
hogy rossz rád nézni. Pista, csinálj valamit ez ellen a búcsújárás
ellen, vagy én mondom meg nekik, hogy hagyjanak békében!
Ez a ház nem panasziroda, meg kell értetni velük. Most is csak
a vállad vonogatod . . .
Bojtár átfogta Rozika vállát. Mit mondjon neki? Voltakép-
pen igaza van, valóban, olyan ez a lakás, akár egy panasziroda.
Jönnek az emberek, mondja mindegyik a magáét. Arató Bandi
nyitotta meg a sort, a maga szókimondó stílusában mesélte el,
hogy amikor Snádler taccsra tette Lissai Pétert, ő igenis be
akart akasztani Snádlernek, bement a vezérigazgató úrhoz, oda-
köpte elé, hogy aljasság, amit Lissai Péterrel csinált, és ő nem
is nyugszik bele a történtekbe, lesz gondja rá, hogy ne marad-
jon annyiban a dolog. Snádler türelmesen végighallgatta, majd
megkérdezte, végzett-e a mondanivalójával Arató elvtárs, s az
igenlő válasz hallatán engedelmet kért, hogy néhány megjegy-
zést fűzzön az elhangzottakhoz. Hadd emlékeztesse Arató elv-
társat arra, hogy ő a Radius vezérigazgatójaként Lissai Péter
esetében sem passzióból cselekedett, amint nem passzióból cse-
lekedne az esetben sem, ha rákényszerülne, hogy kivizsgáltassa,
milyen körülmények között épült fel Arató elvtárs kis víkend-
háza a Veres-patak partján. Nem köztudott, de köztudottá vál-
hat, hogy Arató elvtárs vállalati gépkocsikat vett igénybe bizo-
nyos fuvarokra a víkendházzal kapcsolatban, jóllehet a vonat-
kozó rendelkezések csak lakásépítkezések támogatására enge-
délyezik vállalati gépkocsik ingyenes felhasználását. Ö - Snád-
ler - nem csinált ügyet az elmondottakból, részint azért, mert
nem akarta kellemetlen helyzetbe hozni Arató elvtársat; az
Elektronika II. vezetőjét, másrészt nem akart vizsgálatot indí-
tani Lovik gépkocsidiszpécser ellen, akiről köztudott, hogy
Arató elvtárs baráti körébe tartozik. Ilyen intézkedéshez ezután
se lesz kedve, ha Arató elvtárs belátja, hogy felesleges egy rossz
ügy - adott esetben Lissai Péter - miatt exponálnia magát . . .
-Mit tehettem volna, Pista, mondd meg? Tudom, mi jár a fejed-
ben. Nem lett volna szabad elfogadnom Lovik Feri ajánlatát,
hogy vállalati kocsikkal szállíttassam a telekre az anyagot. Akár
hiszed, akár nem, magam miatt nem csináltam volna problémát,
folytattam volna a balhét, de amikor arra gondoltam, hogy ve-
lem együtt Lovik is megüti a bokáját . . .
Másnap Baksa Bálint állított be a hét gyerekével, akik tizen-
kettőnek látszottak, amíg el nem viharzottak Istvánnal együtt
a Veres-patak partjára, a házilag készült pecabotjaikkal. Baksa
Bálint sokáig kerülgette a lényeget, végül oda lyukadt ki, hogy
ami disznóságról ő tud - és nemcsak a rekonstrukció több zava-
ros problémájáról van szó, hanem önkényes bérügyi intézke-
désekről is -, tehát amit ő alkalmasint be is tudna bizonyítani,
az mind csak úgy lenne bizonyítható, ha ő - a Radius főkönyve-
lőjeként - valóságos harakirit követne el. Mert joggal vonhat-
nák felelősségre a kiküldött revizorok jelentései alapján az ille-
tékesek, hogy miért szerepel itt is, ott is az aláírása, ha - állítása
szerint - már az aláírást megelőzően is világosan látta a vissza-
élést vagy a visszaélés lehetőségét. De-tegyük fel-ha sikerülne
is bizonyítania állításait, a vizsgálat után minden valószínűség
szerint beszámítanák azt a tényt is, hogy az Elektronika I. re-
konstrukciója mégis harmincöt százalékkal olcsóbban készült
el, mint ahogy tervezték, továbbá, hogy - a bérügyi önkényes-
kedések ellenére - az elmúlt két év alatt igenis nőtt a Radius
minden dolgozójának a személyi jövedelme, és emelkedett a
Radius által az államkasszába befizetett adó stb. is, végül pedig
méltányolná a vizsgálat, hogy ha meg is rövidítették Snádlerék
egyik vagy másik gyáregység, műhely, szalag dolgozóit, ezen
intézkedések bizonyíthatóan javították a munkafegyelmet . . .
- Te jössz, Pista, ítélj el, köpj szemen, én kibírom, de az ítéleted
és a szembeköpés fejében elvárom, hogy megmondd, hogyan
lennél te okosabb énnálam, akinek itt a nyakán ez a hét kenyér-
pusztító, ezeket fel kell nevelni, útra kell indítani az életben . . .
Pénteken este, sötétedés után csöngetett Ostoros, a Radius
szakszervezeti bizottságának titkára. Azzal kezdte, hogy nem
panaszkodni jött, csak - hosszú képén bocsánatkérő mosoly
jelent meg, ahogy Rozikára nézett tájékoztatni akarja Pistát
bizonyos dolgokról, elsősorban arról, hogy ő szót emelt bizo-
nyos rendkívüli jutalmazások ellen, amelyekkel - véleménye
szerint - Snádler nem elvégzett munkát, hanem egyeseknek
iránta tanúsított lojalitását, magyarán - ismét bocsánatkérö mo-
soly - a seggnyalást honorálta, de észrevételeit a vezérigazgató
elvtárs csak azzal a feltétellel vette tudomásul, ha a szakszerve-
zeti bizottság hivatalos vizsgálat alapján, a nyilvánosság bevo-
násával bizonyítja be, hogy a szóban forgó jutalmak esetében
méltánytalanul ért egyeseket elismerés. Mivel abban az időben
éppen nagy kampány folyt a vietnami nép megsegítésére, ő - a
szakszervezeti bizottság titkáraként - nem vállalhatta a felelős-
séget, hogy megzavarja a vietnami műszak őszinte szolidaritás-
tól lelkes hangulatát, hiszen ha a szakszervezet vizsgálatot indít
összesen se több, mint ötvenöt-hatvanezer forint ügyében, ez a
vizsgálódás olyan botrányt kavart volna, ami nem állt volna
arányban a jutalmak összegével. Így aztán az ügyben készített
feljegyzése ott maradt Snádlernél, s amikor később -az előzőek-
hez hasonló jutalmazási ügyekben - ismét nézeteltérése támadt
a vezérigazgatóval, Snádler emlékeztette, hogy a korábbi fel-
jegyzés még a birtokában van, s ha ő - Ostoros - ismét vádas-
kodásokra pazarolja az energiáit, nézzen szembe a következ-
ményekkel, nevezetesen azzal, hogy esetleg felelnie kell olyas-
fajta kérdésre is, hogy a korábbi alkalommal miért állt el a vizs-
gálattól, mindezek összesítése után pedig joggal vetődik majd
fel a kérdés, hogy ha a szakszervezeti bizottság titkára részre-
hajló volt az egyik alkalommal, miért olyan fontos számára,
hogy ebben az új esetben következetes legyen. - Pista - legyin-
tett Ostoros -, ez a fickó nem a falvédöről lépett le, ez úgy sak-
kozik velünk, ahogy akar, ez megtanította a Radiusban a káde-
reket, hogy aki lojális, elnyeri a jutalmát, és békében élhet, aki
viszont sokat ugrál, jó esetben bokaficammal, rosszabb esetben
nyaktöréssel kerül kórházba. És még valamit, komám: ne hidd,
hogy azért adtam be a derekam, mert a szakszervezeti fölötte-
seimtől féltem, nem, én az emberektől féltem, nekik nem tud-
tam volna a szemükbe nézni, és úgy hiszem, mert voltak jelei,
hogy ezt Snádler is tudta rólam . . .
Hétfőn este Lissai Péter egy gyámoltalan külsejű, vastag
szemüveges fiatalembert hozott - Urbán Jenő néven mutatta be
-, aki zavartan elmagyarázta, hogy ő ugyan csak szürke egér a
pénzügyi főosztályon, de egy ilyen kis senki is látja, amit lát,
egy ilyen számkukacnak is joga van a felháborodáshoz, és ha
Bojtár elvtársat érdekli, ő igenis szolgálhat egy ténnyel, kérem,
ismertetheti a szisztémát, hogyan jut dotációkhoz a gyár, mert
a Radius az utóbbi két évben nem is eszi, hanem zabálja az álla-
mi dotációkat. Arról van szó, hogy a Radius - tehát gyakorlati-
lag Snádler - másodállásban jogtanácsosként alkalmazza dr.
Dabasi Jenőt, a Pénzügyminisztérium egyik főrevizorát, aki a
minisztériumban betöltött munkaköre révén fontos szerepet
játszik a dotációk előterjesztésében és megszavaztatásában, s an-
nak a pénznek az ellenértékét, amit például tavaly vett
fel a Radiusból, dotációk megszavaztatásával szolgálja meg. Mi
az oka annak - kérdi ő, az egyszerű számviteli tisztviselő-, hogy
még sehol és senkinek nem tűnt fel a Radius és dr. Dabasi között
létesült jogviszony, amely összeférhetetlen dr. Dabasinak a fő-
állású munkájával? Bojtár kérdésére, hogy ezekkel a dotációk-
kal magyarázható-e a Radius nyereségességének kedvező alaku-
lása, illetve egyre emelkedő tendenciája, a fiatalember megiga-
zította az orrán vastag szemüvegét, majd megrázta sovány tes-
téhez képest nagy fejét, és hosszú fejtegetésbe kezdett arról, hogy
a dotációk csak az egyik tényezőt jelentik a nyereség kedvező
alakulásában, mert e fontos faktor mellett nem kevésbé deter-
mináns összetevője a nyereségnek a dolgozók szorgalma és az
országos átlagnál talán magasabb szakértelme, továbbá nem-
csak nem elhanyagolható, hanem szintén a döntő komponen-
sek közé számítandó az egyes termékek árképzésének kérdése,
mely utóbbi esetben arról van szó, hogy azok a kiküldöttek,
pitiáner főelőadók és előadók, akik idejönnek Vízválasztóra,
hogy itt folytatott megbeszéléseik alapján javaslatot tegyenek
az Anyag- és Árhivatalnak és más szerveknek az adott új termék
árának megállapítására vonatkozóan, nos, ezek a derék embe-
rek - tisztelet a nem számos kivételnek - Vízválasztón töltött
idejük kisebb-nagyobb hányadában a Veres-patak-parti mű-
vésztelepen pihenik ki a megbeszélések fáradalmait, hogy pihe-
nésük közben gyakorlatilag érvényesülhessen a vezérigazgató
elvtárs által már bizonyára régen felismert szabály, miszerint
nincs kedvezőtlen ár, csak kevés konyak vagy nem elég szín-
vonalas vendéglátás . . .
Alig távozott a vastag szemüveges kis tisztviselő, négy
fiatalember állított be, akik pillanatok alatt elárasztották füsttel
a lakást, s közben - vérmérsékletüktől függő indulattal - egy-
más szavába vágva adták elő közös sérelmüket. Arról volt szó,
hogy ők - a műszaki ellenőrzési főosztály mérnökei és techniku-
sai - vállalták egy univerzális katódsugárcső-mérő berendezés
elkészítését, amely műszerkomplexumra már régen szükségük
lett volna, de fontosabb teendők mindig kiszorították a kapaci-
tásból a témát. Ök tehát vállalták, hogy megcsinálják a konstruk-
ciós tervet is, maguk végzik el a berendezés megépítését is,
mondván, hogy ezzel a melóval vesznek részt a kongresszusi
munkaversenyben, s így természetes volt, hogy nem kötöttek
ki semmi jutalmat ezért a - napi munka mellett, túlóra-felhasz-
nálás nélkül - végzendő munkáért. Az is természetes viszont,
hogy megörültek, amikor Toldi főosztályvezető nyolcezer fo-
rint jutalmat ígért nekik a berendezésért. Örömmel dolgoztak,
Toldi rendszeresen figyelemmel kísérte a munkálatokat, majd
egyik pénteken közölte velük; hogy most abbahagyhatják a
melót, jöjjenek vele egy kicsit tornázni: szereljék fel a háza tete-
jére az új televíziós antennát, amivel Bécset is, Grazot is meg
Ljubljanát is foghatja. Ha tisztességesen kérte volna őket erre a
szívességre, fel is szerelték volna az antennát, de mivel a hang-
súlyban benne volt, hogy a kilátásba helyezett nyolcezer forin-
tos jutalom fejében az antenna felszerelése jár a főosztályvezető
elvtársnak, hát beintették az unalmast, és elmentek horgászni a
Veres-patakra. Nos; amikor elkészült az univerzális katódsugár-
cső-mérő, és várták a jutalmat, a nyolcezer forint helyett valami
borravalónyi összegről szólt az utalványuk. - Ne csodálkozzék,
Bojtár elvtárs, hogy felforrt az agyvizünk. Nem vettük fel a
bagópénzt, elmentünk a szakszervezethez. A szakszervezet pe-
dig, ugyebár, javaslatot tett a vezérigazgató elvtársnak, hogy
bíráija felül Toldi főosztályvezetö döntését. Snádler vezérigaz-
gató elvtárs viszont fütyült a szakszervezet illedelmes javasla-
tára, állítólag azt mondta, hogy versenyfelajánlásért nem lehet
sem kilátásba helyezni, sem elvárni jutalmat, s bár nem emel ki-
fogást a kiutalt összeg kifizetése ellen, arra semmiképpen nem
hajlandó, hogy ő tetézze meg ezt a zavaros Pénzt,. . .
Miután elmentek a fiúk, Rozika sarkig tárta az ablakokat, re-
mélve, hogy talán a huzat kiviszi a pipafüstöt és a cigarettabűzt,
de amikor a szag másnap reggel is érezhető volt a falak között,
idegességében elsírta magát.
Bojtár a szobája ablakánál állt, és a Radius füvesített udvarát
nézte, ahol feketerigók ugráltak a gyepet szegélyező bukszus-
vény árnyékában. Mögötte ült Fekete János, akit annak ide-
jén még a miniszteri biztos nevezett ki, hogy Bojtár távollété-
ben vezesse a fejlesztési főosztályt. Percek óta hallgattak mind-
ketten, mintha mindegyik arra várt volna, hogy a másik foly-
tassa. Fekete unta meg előbb a csöndet, felemelte nyurga testét
a fotelból, és láncán pörgetve a zsebóráját, odalépett Bojtár
mellé az ablakhoz.
- Ha nem szövegeltem volna elég világosan, te úgyis tisztán
látnád a helyzetet a tényekből ., . .
Bojtár bólintott. Ami a fejlesztési főosztály helyzetét illeti,
eddig is tisztán látott. Snádlernek könnyű dolga volt. Tálcán
kapta intézkedéseihez az érveket. A gazdasági reform önálló
döntési joggal ruházta fel, elsődleges kötelességévé téve, hogy
biztosítsa a vállalat gazdaságos működését. A fejlesztési témák,
nelyeket leállított, költségesek voltak, tehát rontották a Ra-
dius nyereségességét, kézenfekvő volt azzal indokolni a mun-
kák befagyasztását, hogy mind a három fejlesztési téma-az idő-
járási zavarokra érzéketlen leszállító lokátor is, a nyolc giga-
herzes rádiórelé-család is, a hajlékony mikrohullámú tápvonal
- csak hosszabb idő után biztat gazdasági eredménnyel, addig
viszont mindegyik teher lenne a Radius nyakán . . .
- Mit tehettem volna én? - szólalt meg mögötte újra a nyurga
mérnök. - Ugron a pártbizottság titkára, tehát hatalom a gyár-
ban . . . ha ő tehetetlen volt, mit tehettem volna én, a megbízott
főosztályvezető, aki mögött senki sem áll?
- Úgy beszélsz, mintha felelősségre vontalak volna.
- Én magamtól is éppen elégszer felelősségre vontam már
magam, ismersz, vagyok ennyire öntevékeny. Hidd el, neki-
áltam volna vitatkozni, ha értelmét látom. De ennek az ember-
nek a fülét hiába tömöd érvekkel. Te Pista, én azóta egyfolytá-
an figyelem ezt az alakot, mióta idekerült. Időbe telt, amíg ki-
ismertem magam rajta. De azóta világos előttem a kapcsolási
rajza. Érdekel?
Bojtár visszafordult az ablaktól, és elmosolyodott.
- Miért ne érdekelne? Mondjad . . .
Fekete visszadugta mellényzsebébe az óráját, s maga is el-
húzta a száját.
- Rövid leszek . . . Abból kell kiindulni, hogy Snádler jelleg-
zetes típusa a félművelt embernek. Egyetértesz velem?
- Tegyük fel, hogy igen. Tehát?
az értekezleteken az előadásaiból, mert imádja ám a saját
hangját, kiderült, hogy ez a középszerű fej összevissza olvasott
mindenfélét. Olvasott arról, hogy a szocializmus a Szovjetuniót
és a kelet-európai népi demokráciákat elvezette az ipari társa-
dalom küszöbére, de rugalmasság és hatékonyság hiányában
ezek az országok képtelenek arra, hogy át is lépjék ezt a küszö-
böt. Tehát a szocialista országok, hallatlan áldozatok árán, ké-
pesek voltak megtenni az ipari fejlődés első szakaszát, de idő-
közben, a tudomány és a technika megugrása miatt, éppen ezek-
ben az országokban olyan nagymérvű technológiailemaradás
állt be, amire ezek a Snádler-fajták példaként az elektronika ké-
sedelmét szokták felhozni, hogy e miatt a tragikus lemaradás
miatt ma már külső segítség nélkül a szocialista országok kép-
telenek átlépni a második ipari korszak küszöbét, mert nincs
kulcsuk a kapuhoz. Na most, Snádler tökéletesen igazolva látta
ezt az eklektikus módon összeeszkábált ideológiáját, amikor a
gazdasági reform egyik fontos cél gyanánt a külfölddel kiala-
kítandó kooperációkat jelölte meg. Csakhogy Snádler, éppen
azért, mert csak nyel, de nem emészt, arra a következtetésre jut-
tatta magát, hogy mivel a Radius sem képes az önálló fejlődés-
re, tehát a Radius jövőjét illetően is felesleges minden saját erő-
feszítés, sokkal helyesebb, ha költséges és bizonyára kilátástalan
fejlesztési erőfeszítések helyett a kooperációkra alapozza a Ra-
dius jövőjét, elsősorban azért, mert a kapitalista kooperációk
gyors pénzt hoznak, mégpedig a konvertibilis pénzt, másodsor-
ban azért, mert ez a műszaki és szakmunkásgárda arra igenis
előnyösen felhasználható, hogy a tőkés partner által előírt szín-
vonalon végezze el a kooperációs munkákat. Mindezek után
Snádler ráállt a nemzetközi együttműködés kiépítésére. Per-
sze, ezt a bulit is lehetett volna okosan szervezni, például bizo-
nyos konstrukciók közös gyártására és közös értékesítésére szer-
ződni, de az ilyen üzletekhez Snádler nem érezte elég okos part-
nernak magát, hát az egyszerűbb és komplikációktól mentesebb
utat választotta . . .
Bojtár bólintott:
- Tervszerűen elkezdte bérbe adni a gyárat.
- Igen, tömören ez a helyzet. Így lett a fejlesztési főosztály-
ból afféle gyártáselőkészítés, így lettek a fejlesztő mérnökeidből
gyártáselőkészítők, minőségellenőrök, gyártásközi ellenőrök
meg pedagógusok, mert pedagógusok is vagyunk már, öregem,
mi magyarázzuk meg az embereknek, hogy ha a tőkés partner
nem ragaszkodik strapabíróbb kivitelhez, akkor a Radius mun-
kása ne törje a fejét ennek a miértjén. Technológiákat honosí-
tunk, megtanítjuk rá a műszerészeket, adaptáljuk a gépeinkre a
külföldi szisztémát, mindent csinálunk, csak éppen nem fejlesz-
tünk, bár a fejlesztői munkakörökre megállapított bért vesszük
fel minden fizetési napon. Summa summarum: a Radius Hír-
adástechnikai Művek, Snádler elvtárs jóvoltából, megszűnt a
jövőre gondolni, megelégszik a kifizetődő jelennel és azzal a ké-
nyelmes státussal, hogy - gyártmányainak tekintélyes hányadát
tekintve - bérmunkát végez külföldi cégek számára . . . Semmi
újat nem tudtam mondani neked, mindez eddig is világos volt
előtted.
- Ha nem lennének a belőtt lokátortechnikai gyártmányok . . .
- Hát igen. Ha nem lennének a belőtt gyártmányaink, ha nem
számítana ránk a polgári és a hadirepülés, igazán el lehetne mon-
dani a Radiusról, hogy semmiben sem különbözik egy özvegy-
asszonytól, aki bedolgozik egy kötszövő szövetkezetnek. Ez a
tudat, persze, csak engem zavar meg téged, meg a hozzánk ha-
sonlókat, miért zavarná az embereket, akik többet keresnek,
mint korábban, és ha szerették is Lády Zoltánt, Snádlerről el-
ismerik, hogy több pénzt rak a borítékukba, mint amennyit ak-
kor kerestek, amikor meg kellett alapozni ezt a műszaki felké-
szültséget, ki kellett nevelni ezt a szakmunkásgárdát s a többi.
Mindent, amiből Snádler ezeket a látványos eredményeket ki-
hozza, mi alapoztuk meg, mi készítettük elő neki a kedvező
talajt . . .
- Nem érdemünk. Ez volt a dolgunk.
- Igen. De Snádler még ezt se látja be. Szó szerint tudom ne-
ked idézni, amit az egyik gyűlésen, talán éppen a szakszervezeti
küldöttértekezleten mondott. Elvtársak, én nem élvezhetem
elődömnek - értsd Lády Zoltánt - a tervszámok ernyője által
védett helyzetét, nekem nyereséget felmutatva kell megállnom
a helyem, nem utolsósorban éppen önök, munkások előtt, akik
számára az ügyes igazgató vastagabb fizetési borítékot jelent . . .
Taps. Mit mondjak ezután?
- Semmit, Jancsi.
- És te mit mondasz? Azt hiszed, nem tudom, hogy ezer pa-
nasszal tömték meg máris a fejed?
- Fáradt vagyok, cimbora.
- Mást nem mondasz?
-Nem akceptálható, hogy fáradt vagyok?
- De. Csak éppen . . . Valami mást is mondhatnál.
- Adj egy cigarettát.
Kivett egy Fecskét Fekete monogramos cigarettatárcájából.
- Köszönöm. Hálából megismétlem, hogy fáradt vagyok.
- Annyira te nem tudsz fáradt lenni, hogy kikapcsold a fe-
jed. Tudom, hogy biliárdozik az agyad a szürkeállomány mo-
lekuláival.
- Nem biztos. Hanem . . . te szenvedélyes alpinista vagy. Mit
csinálnak a hegymászók, ha ködbe kerülnek? leülnek, hogy
kivárják, amíg eloszlik a köd.
Fekete összerántotta kócos szemöldökét.
- Ezt hogy értsem?
- Ahogy akarod.
Snádler fejcsóválva mosolygott: Bojtárra, a hazaérkezésére volt
szükség ahhoz, hogy ő megtudja végre, ki informálja rendsze-
resen Lajtost mindarról, amit Lissairól és erről az egész baráti
körről tudni akar, beleértve Bojtár és Lissai levelezését is. Ki
gondolt volna Lovikra, a gépkocsidiszpécserre? Lovik bele-
tartozik Aratónak, az Elektronika II. vezetőjének baráti köré-
be, Arató viszont Lissai baráti köréhez is tartozik, tehát amit
Lissai elmond Aratónak, azt Arató elmondja Loviknak, a gép-
kocsidiszpécsernek viszont elég jó a memóriája ahhoz, hogy az
értesüléseit meglehetős pontossággal továbbítsa Lajtos vezér-
titkárhoz. Többszörös áttétel, de tökéletesen bevált, s minden
valószínűség szerint be fog válni ezután is, hiszen Bojtár haza-
térése óta ugyanolyan tökéletesen funkcionál, mint korábban.
Ahogy várható volt, Bojtárt mindenki megrohanta, aki elé-
gedetlen a jelenlegi vállalatvezetéssel. Van, aki világos délután
csönget be a házba, vannak, akik csak sötétedés után merészked-
nek el a Kaptatóra, ami érthető is, hiszen nem egyformák az em-
berek, abban az egyben viszont azonos valamennyi, aki Bojtár-
hoz fordul: egyik se önmagában bízik, mind Bojtárt akarja ma-
ga előtt tudni faltörő kosként, mind gyáva, és bizonyára mind
csalódott is többé-kevésbé, mert kihagyták a számításukból azt
az alapvető tényezőt, amire ő - Snádler - nagyon helyesen eleve
számított: Bojtár fáradtságát. És ha az élet törvényei érvénye-
sek lesznek Bojtár esetében is, márpedig miért ne lennének ér-
vényesek, akkor ez a fáradt ember a rengeteg panasz hallatán
nem dühre gerjed, ahogy pedig elvárják tőle, hanem - ellenke-
zőleg - csüggedten kiszámítja, hogy éppen a sértettek nagy szá-
mából, továbbá abból a tényből, hogy a sok sértett közül egy
sem kapott elégtételt, legkézenfekvőbb konzekvenciaként nem
juthat más megállapításra, mint arra, hogy valami módon nem
lehetett igaza ennek a sok panaszosnak. Bojtárnak-logikus ko-
ponya lévén - arra is gondolnia kell, mielőtt bármilyen lépéshez
folyamodna, hogy meghallgassa a másik felet is, tehát őt, a
Radius vezérigazgatóját. Már tíz napja, hogy Bojtár hazaérke-
zett, de - ellentétben a hírével, miszerint dinamikus ember -
semmi jele annak, hogy akár a fejlesztési témák őt is érintő leál-
lítása ügyében, akár más, a hozzá fordulókat illető ügyek miatt
akár tapogatózó beszélgetést is próbálna kezdeményezni. Ellen--
kezőleg, úgy viselkedik, mintha a természetesnél és érthetőnél
sokkal tájékozatlanabbnak érezné magát. Hangsúlyozottan be-
zárkózik a fejlesztési főosztályra, az elmúlt két év fejlesztési
munkálatainak kísérleti jegyzőkönyveit tanulmányozza, refe-
ráltatott magának a még folyó fejlesztési munkákról, az időköz-
ben beszerzett szakirodalmat böngészi, s mindezen tevékenysé-
gei közben úgy eszi a sok cigarettát, mintha három ember he-
lyett dohányozna..
Bakondi főorvos megértette, mi a dolga: anélkül, hogy egy
szót is ejtett volna a kifejezett vezérigazgatói óhajról, sikerült
rábeszélnie Bojtárt az alapos kivizsgálásra. A röntgenátvilágí-
tás, majd az EKG-diagnózis külön-külön és együtt azt bizo-
nyította, hogy Bojtár szívének állapota mindennek nevezhető,
csak kielégítőnek nem. Bakondi különféle gyógyszereket írt fel,
kímélő életrendet követelt Bojtártól, beleértve a dohányzás mér-
séklését is, de amikor referált a vizsgálat és a beszélgetés ered-
ményeiről, nem leplezte véleményét, hogy Bojtár sem a dohány-
zást nem fogja csökkenteni, sem a gyógyszert nem fogja szedni.
Ha pedig beválik Bakondi megérzése, Bojtár előbb-utóbb kény-
telen lesz belátni, hogy reménye, miszerint az itthoni levegő és
a kubainál mindenképpen szolidabb életritmus rendbe hozza a
szívét, hiú ábránd volt, s rosszabb esetben kórházba kerül, job-
bik esetben kénytelen lesz elmenni szabadságra, amire nemcsak
Bakondi főorvos fogja rábeszélni, hanem - minden bizonnyal
- Rozika is, s ha e kettős nyomás hatására Bojtár kérni fogja
szabadságolását, ő - a vállalat vezérigazgatójaként - mind Boj-
tár főosztályvezető, mind a Radius Híradástechnikai Művek ér-
dekében készséggel adja meg az engedélyt, sőt, arról is gondos-
kodik, hogy Bojtár elvtárs a társadalmi rangjával és eddigi nagy
érdemeivel arányos színvonalú üdülőben kapjon helyet.
Igen, Rozikára feltétlenül lehet számítani, mert ez az érdeke-
sen csinos és érzékeny idegzetű asszony - ahogy Vivi mondja --
egyre nyugtalanabbul aggódik Bojtár egészsége miatt, s ami
szintén nem elhanyagolható, különösen azért nyugtalan, mert
Bojtárnak még a szabad idejét is tönkreteszik az emberek. Ro-
zika nem árulta el ugyan - Vivi pedig honnan sejtené? -, hogy
Bojtárt az emberek panaszokkal gyötrik, kifogását csak a láto-
gatók kelleténél nagyobb számára vonatkoztatta, de ebből a félig
kifejtett rosszallásból is joggal lehet arra következtetni, hogy -
amint a kubai levelek tartalmából előre látható volt - Rozika
visszatartó erőként veendő számításba Bojtár esetleges aktivi-
zálódása alkalmával.
Mindenesetre célszerű és szükséges, hogy ő - mint a Radius
vezérigazgatója - a vállalat nyugalma, a saját zavartalansága és
nem utolsósorban Bojtár érdekében bizonyos lépéseket tegyen
a negatív hatások ellensúlyozására, amelyek Bojtárt a fejlesztési
főosztály vezetőjeként és a Radius pártbizottságának tagjaként
egyaránt érték. Ellenlépéseinek menetrendje voltaképpen há-
rom szakaszra osztható: az első szakaszban meg kell nyernie
Bojtárt, s ez - talán Rozika segítségével - elérhető lesz, de ha
mégsem lenne elérhető, a második szakaszban értésére kell ad-
nia Bojtárnak, hogy amennyiben ujjat húz vele - Snádlerrel -,
eleve számoljon a Radius vezérigazgatójának hatalmával, te-
hát a teendő: bemutatni Bojtár szeme láttára a hatalmát, s
egy megfelelő stílusú demonstrációból miértne értene egy óva-
tos és okos pannon, és végül, de csak ha ez az első két lépés -
minden valószínűség ellenére is - hiábavalónak bizonyul, ak-
kor kerülhet sor a harmadik szakaszra, amelynek keretében le-
het és kell valami módot találnia Bojtár kompromittálására.
Mivel alapjában véve egész életében optimista volt, nem tar-
totta megalapozatlannak bizakodását, miszerint ha a konkrét
lépésektől független, egyéb tényezők - Bojtár egészségi állapo-
ta, fáradtsága és Rozika hatása - nem is hoznának eredményt, az
ezekkel párhuzamosan az első szakaszra vagy a második szakasz-
ra tervezett lépések be fogják váltani hozzájuk fűzött reményeit.
A késlekedés luxusát azonban semmiképpen nem engedheti meg
magának, mert - Bojtár jellemének ismeretében -- kiszámítha-
tatlan, mikor produkálhat váratlan meglepetéseket ez az egyéb-
ként rokonszenves ember. Mert abban feltétlenül egyet kell
értenie Vivivel, hogy Bojtár egész modora, megjelenése,
tartózkodó lénye nemcsak tiszteletet parancsoló, hanem szim-
patikus is, s tulajdonképpen nem szabadna szégyellnie beval-
lani, hogy irigyli ezeket a megnyerő vonásokat Bojtártól, s va-
lahogy megmagyarázhatatlannak is tartja, hogy ő, aki ugyanúgy
a dolgozó népböl jött, mint Bojtár, miért nem tudott elsajátí-
tani ilyen kedvező benyomást keltő magatartást . . .
Vivi a Bojtárék érkezése alkalmából adott vacsora után - vagy
a késői lefekvés, vagy a megszokottnál jóval több szesz miatt -
szinte kábultan aludta végig az éjszakát, s reggel - miután fel-
ébredt, tornázott és reggelizett - jó ideig eszébe sem jutott Boj-
tár : ezen a reggelen néhány percig hinni merte, hogy nyugta-
lansága, amit Bojtárék megérkezése és az együtt töltött este
miatt a kelleténél erősebbnek érzett, nem lesz tartós, de amint
idáig jutott gondolataiban, újra végigfutott rajta - szinte meg is
borzongatta hűvös bőrét - a kívánság, hogy látnia kell Bójtárt,
éreznie kell a keze forró és száraz érintését, hallania kell ciga-
rettától rekedtes hangját . . . Kapkodva öltözött, idegességében
félretárcsázott a telefonon, s csak másodszorra sikerült eltalál-
nia a Bojtár-lakás számát, de amikor senki sem vette fel a vonal
másik végén a kagylót, s hiába tárcsázott újra, és az automata is
hiába csengetett ismét Bojtárék lakásán, olyan csalódottan ku-
porodott be a zeneszoba öblös foteljába, mintha becsapták vol-
na. Sokáig törte a fejét, mit csináljon, de mivel semmi okos nem
jutott eszébe, leszaladt az udvarra, kihozta a garázsból a Pest-
geot-t, és - szokása ellenére - céltalanul csatangolt a kocsival a
város egyik végétől a másikig, majd kihajtott a teniszpályára,
bár közben egyfolytában korholta magát, hogy fölösleges, amit
csinál, így sohasem fog találkozni Bojtárral. Már-már arra az
elhatározásra jutott, hogy kiszalad a kocsival a Radiusba - de
- szerencsére - megszólalt a józan esze, és miután kiszámította,
hogy nemcsak Snádler, de jó néhány ember is furcsállná a gyár-
ban a jelenlétét, hiszen amióta itt vannak Vízválasztón, csak a
kezdeti időben, és akkor is csak egyszer látták a Radiusban, s
érthetően kérdezné magában Snádler is, a többi is, hogy mi
ütött belé, mi hozta ki min en ok nélkül a gyárba, hát okosab-
ban teszi, ha megfordul a kocsival, és otthon vár valami ked-
vező fejleményre.
Szerencséjére már a Kaptató elején észrevette, hogy Rozika
és a kis Bojtár éppen hazafelé tart, gázt adott, utolérte őket, s
mielőtt befordultak volna a kapujukon, megállt mellettük.
Mindkettőjüket hívta, hogy ugorjanak át legalább egy kávéra
és egy colára, majd amikor Rozika arra hivatkozott, hogy ebé-
det akar főzni, megelégedett annyival, hogy csak Istvánt vigye
magával. Fent a zeneszobában csokoládét, coca-colát, teasüte-
ményt és apró sóspereceket rakott a gyerek elé, s amíg István
ebbe is, abba is belekóstolt, gyönyörködött benne, a barna sze-
mében, az apjáéhoz hasonló, lassú beszédében, s amikor - bá-
tortalanul, aminek nem tudta megfejteni az okát - megsimo-
gatta a srác haját, úgy érezte, Bojtár haja is ilyen erős szálú,
amint a gyerek és az apja hajának színe is hasonlóan sötétbarna.
Nem volt nehéz rábeszélnie a fiút, hogy üljön a zongorához,
s amíg az erős gyerekujjak a fehér és fekete billentyűket próbál-
gatták, majd amikor István - a zongora gyors levizsgáztatása
után - játszani kezdett, a szórakozottnak tűnő sötét gyereksze-
meket figyelve örömmel észlelte, hogy olyan ez a szituáció,
mintha Bojtár ülne gyerekké változottan a zongoránál. A srác
egy idő után észrevette, hogy ő szinte elbűvölten bámulja a sze-
mét, s váratlanul megkérdezte:
- Tessék?
Összerezzent, olyan zavar fogta el, mintha leleplezték volna,
s nehezére esett kipréselni magából a néhány hangot:
- Nem szóltam.
- De úgy tetszett nézni, hogy azt hittem . . .
- mit hittél?
- Hogy valamit kérdezni tetszik.
- Azt akartam kérdezni, hogy szoktad-e mosni a szemedet,
attól ilyen szép barna-e, csaknem fekete, hogy sohase mosod . . .
De ilyen butaságot már biztosan sokan kérdeztek tőled.
- Igen - bólintott komolyan a gyerek. - Játszhatok még?
- Ameddig akarsz. Mit fogsz most játszani?
- Hát . . . olyant kellene, amit tetszik szeretni.
- Én mindent szeretek, ami muzsika. Még a rosszat is.
- Én is mindent szeretek, ami muzsika - mondta a gyerek,
majd kis gondolkodás után hozzátette: - De a rossz, az nem
muzsika.
- Hát ezt az okos mondást kitől tanultad?
- Jesús Hernandeztől. De igazat mondott.
- Ki az a Jesús Hernandez, ugye, így mondtad?
Szemével simogatva a gyerek száját, arcát, haját, hallgatta,
ahogy a srác arról a kubai zongoraművészről mesélt, aki Ha-
vannában tanította, de egy ideig nem tanította, mert akkor el-
ment szolgálatra a miliciával, tetszik tudni, hajóval jöttek a jen-
kiktől ellenforradalmárok, és azokat kellett bekeríteni és el-
fogni . . .
- Egy zongoraművésznek nem ez a dolga.
- De ott igen, ott forradalom van. Én is féltettem companero
Hernandezt, de aztán visszajött, és azt mondta, hogy a forrada-
lom fontosabb, mint a zongora.
Nem tudta megállni, hogy oda ne lépjen a gyerek mögé, és rá
ne szorítsa száját a sűrű, barna hajára. Istenem, ha neki ilyen fia
lehetne . . . De ilyen fiút csak Bojtártól szülhetne . . .
- Játsszál csak, István . .
Állt a gyerekkel szemben, a zongorára könyökölve, és öklei-
vel feltámasztva az állát, s bár félt, hogy egyik pillanatról a má
sikra könnyek futják el a szemét ettől a sohasem tapasztalt han-
gulatától, nem volt ereje, hogy elmozduljon onnan, ahonnan
láthatja a barna szempárt, az elfeledkezősen félrehajtott gyerek-
fejet. Nem ismerte a dallamot, de érezte, hogy csak Bach lehet,
s a hangok nem nyugtatták meg, a fullasztó gombóc tovább
mozgott a torkában. Mi lesz vele ezután, hogy mindig itt kell
tudnia Bojtárt, néhány háznyira magától? Úgy tűnik, mintha
eddig is - csaknem három éven át - tele lett volna a teste szere-
lemmel, csak éppen nem mozdult meg benne ez az érzés, amíg
meg nem látta újra Bojtárt.
Amikor a gyerek hazament, kimerülten dobta végig magát
hálószobájában a heverőn, és látni vélte, hogyan lüktet szét a
vér szívéből a teste minden részébe, feszülő mellbimbóiba, ölel-
ni vágyó két karjába, nyílni kívánkozo combjaiba. Mi lesz
vele ?
Másnapra ismét megnyugodott, s csodálkozott is magán,
hogy társaságimodorban képes beszélgetni Rozikával, miköz-
ben szinte centiről centire vizsgálja végig kritikus szemmel ezt
a kitűnően karbantartott asszonytestet, amelynek joga van Boj-
tárhoz, és nemcsak joga van ahhoz, hogy Bojtár mellé bújjon az
ágyba, de a lehetősége sem hiányzik . . . Utolsó pillanatban si-
került fegyelmeznie magát, amikor Rozika panaszára, hogy Boj-
tár beteg, csaknem felcsattant, hogy felelősségre vonja Rozikát,
miért nem uszítja rá az orvosokat a férjére. Istenem - nyelte le a
dühvel határos gondolatot -, mit meg nem tennék én érte, ha
úgy tartoznék hozzá, mint ez az asszony, akit a vetélytársamnak
sem nevezhetek . . .
Esténként, ha volt ereje végignézni, hogyan vacsorázik Snád-
ler, hogyan bíbelődik a falatokkal, hogyan válogat a villája he-
gyével, érthetetlennek érezte, hogy ő itt él, ezzel az emberrel,
megmagyarázhatatlannak találta, hogy miért Snádler ül vele
szemben az asztalnál, és miért nem Bojtár, s amikor Snádler alud-
ni indult, és feléje lépett, hogy - szokás szerint - megsimogassa
a haját, ökölbe kellett markolnia mindkét kezét, egymáshoz kel-
lett szorítania térdeit, nehogy felugorjon, és kirohanjon a szoba
fullasztó melegéből a hűvös, esti levegőre.
Egyik reggel ijedten meredt rá a fürdőszobában tükörképé-
re: karikás a szeme, és olyan szomorú az arca, hogy így nem ke-
rülhet emberek elé. Hirtelen döntött: egy óra múlva már a
Peugeot-ban ült, s újabb néhány perc múlva - már a városon
kívül - százhúsz kilóméteres sebességgel száguldott a műúton,
hogy még délelőtt Budapestre érjen, befeküdjön a kozmetikus
és a masszőr keze alá, s ott - több mint kétszázötven kilométer-
nyire Vízválasztótól - legalább percei legyenek, amikor nem
kell Bojtárra gondolnia.
Bojtár még nem ért haza, amikor csengettek a kapun. A gyerek
elment focizni a Baksa csemetékkel - másfél órája rúgták már
a bőrt -, s Rozika be se engedte volna a látogatót, ha nem
veszi észre a kémlelőnyíláson, hogy a fiatalember, aki a kapu
előtt vár, két mankóra támaszkodik. A verandán ültette le a hí-
vatlan vendéget, aki Váci Károly néven mutatkozott be, s előre-
bocsátva, hogy régi tisztelöje és egykori közvetlen beosztottja
még a régi időkből Bojtár elvtársnak, aki talán emlékszik is rá,
szerényen megkérdezte, érdemes-e várnia a főnökre, ugyanis ar-
ról van szó - mint a mellékelt ábra is mutatja -, hogy a törött lá-
bával nehezen közlekedik, s mivel televíziószerelő kisiparosként
keresi a kenyerét, minden perccel spórolnia kell. Rozika - nem
merte biztosítani a vendéget Bojtár gyors hazaérkezéséről - za-
vartan azt mondta, hogy ha olyasmit akar üzenni, ami nem fel-
tétlenül bizalmas, ám tessék, foglaljonhelyet itt a verandán, ő
szívesen átadja a férjének.
A fiatalember nevetett, felmankózta magát a három lépcsőn
a fonott székekig, megdörzsölte borostás képét, majd hozzá-
kezdett a mondanivalójához, ami talán érdekelni fogja Bojtár
elvtársat. Amióta megalakult Vízválasztón és a Radiusban a
Kommunista I júsági Szövetség - hát innen a kapcsolata Bojtár
elvtárssal -, ő a lemezszerelde alapszervezeti KISZ-titkára volt,
s ebben a minőségében alkalma nyílt belepillantani bizonyos
ügyekbe. Konkrétan az történt, hogy tavaly a lemezszerelde
három hónapon át azért nem tudta teljesíteni a tervét, mert a
lemezanyag, amit a nyugat-németországi Saarbrückenből kel-
lett volna megrendelni, egyre késett, mégpedig nem más ok-
ból, hanem azért, mert Snádler elvtárs személyesen akarta meg-
rendelni Saarbrückenben az említett anyagmennyiséget, de mi-
vel - kiderítetlen okokból, ami azonban úgyis mellékes - uta-
zásának időpontja eltolódott, így a megrendelés elmaradt, ami-
nek a következményeit nemcsak a lemezszerelde viselte ugyan,
de elsősorban a lemezlakatosok érezték meg az anyaghiány
okozta munkakiesést s az ezzel járó keresetcsökkenést. A lemez-
szerelde vezetője - Kisfaludi Gergely - nem is hagyta annyiban
a dolgot : tagja lévén a vállalati szakszervezeti bizottságnak, igen-
csak kinyitotta a száját, nevén nevezve Snádler elvtársat mint a
bajok felelősét. Snádler természetesen visszaverte a támadást
azzal, hogy nem a vezérigazgató feladata a lemezanyagok meg-
rendelése, sem más anyagforgalmi kérdések elintézése, s hogy
biztosítsa jóindulatát, háromhónapos késéssel ugyan, de intéz-
kedett a szükséges lemezmennyiség beszerzéséröl, az eset kap-
csán azonban megjegyezte magának Kisfaludi Gergely nevét,
s amikor néhány hónap múlva a lemezszereldében halálos ki-
menetelű balesetre került sor - az egyik darus, saját hibájából,
súlyos balesetet okozott, s ebbe maga is belepusztult -, Snádler
intézkedett, hogy a lemezszerelde vezetőjét, Kisfaludit a leg-
szigorúbban vonják felelősségre, mert jóllehet közvetlenül nem
tehetett a balesetről, az üzemrész vezetőjeként elmulasztotta el-
lenőrizni, átesnek-e mindennap az alkoholszondás vizsgálaton
a darukezelők. A fegyelmi eljárás során Kisfaludinak nem volt
annyi esze, hogy az ellene indított vizsgálatot ne hozza kapcso-
latba a vezérigazgató és közötte korábban támadt nézeteltérés-
sel, s miután a tárgyaláson elmérgesedett a vita, és várható volt;
hogy el fogják bocsátani, vette a kalapját, és kikérte a munka-
könyvét.
Ö - Váci Károly - a lemezszerelde KISZ-titkáraként - közel-
ről kísérhette figyelemmel az ügyet, s amikor Kisfaludi távo-
zott, annyira elkeseredett, hogy dühében elvesztette a fejét, s
olyant tett, amire nem volt semmi szükség, bár, az igazat meg-
vallva, azóta sem bánja, hogy elkövette azt a dolgot.
Rozika nem akart semmit kérdezni - szabadulni akart ettől
az embertől is, ahogy a többit is távol tartotta volna Pistától -,
mégis meg kellett kérdeznie:
- Mit csinált?
- Fogtam egy jókora pauszpapírt, két redisztollat, fekete meg
színes tust, megrajzoltam a Radius új címerét, kék szegélyű
pajzs fehér mezejébe egy tölcsér fagylaltot és egy galambot, és
a gyöngébbek kedvéért odaírtam alája a heraldikai magyaráza-
tot is : elvtárs, itt a Radiusban. vagy nyalsz, vagy repülsz. Utána
én is vettem a kalapom. Snádler keze lehetett benne az akcióban,
hogy ki akartak zárni a KISZ-ből, de a srácok között elég nép-
szerű voltam ahhoz, hogy a javaslat megbukjon a szavazáskor.
Így aztán önálló kisiparos lett belőlem, televíziójavító vagyok,
megélek belőle. Tetszik tudni, hányan hagyták volna már ott a
Radiust, ha módjuk lett volna, hogy a gyáron kívül is a szakmá-
jukban maradjanak? Sokan, tessék elhinni. De nem mindegyik
ember olyan szerencsés, mint én, aki ugye letettem annak idején
a televíziójavító vizsgát, így hát megvan a kenyerem itt Vízvá-
lasztón is. De mit csináljon az olyan ember, aki csak egyszerű
műszerész, mert ez olyan dolog, tetszik tudni, mint a szabók kö-
zött a nadrágszabó, aki önálló úriszabó nem lehet, mert csak a
nadrágszabásra szerzett képesítést, vagyis a műszerész, ha már
kisiparos nem lehet, a helyi szolgáltató szövetkezetnél is éppen
elég van belőlük, hiszen az önérzetese idejében oda ment a Ra-
diusból, aki tehette, hát azok a szaktársak, akik később mentek
volna a gyárból, mégiscsak maradnak, mert nem tehetik, hogy
itthagyják a lakást, a családot, aztán valahol Pesten vagy más-
hol az országban keressenek munkát. Ez a helyzet . . .
- A lábával mi történt? - kérdezte Rozika; pedig ezt sem
akarta kérdezni.
- Ez az én külön pechem, tetszik tudni. Mert ugye attól, hogy
én önálló kisiparos vagyok, attól még nem hagytam el az elve-
met. KISz-titkár voltam én tíz évig, még tovább, hát most
nyár elején, amikor jött a felhívás, hogy gyerünk a Tiszahátra
újjáépíteni az árvízben elpusztult házakat, én is jelentkeztem,
ott melóztam kerek ötven napot önkéntesen, táborban. Ott ért
a baleset is, villanyvezetéket szereltem, pedig én nem vagyok
hálózati szerelő, de azt is vállalni kellett valakinek, aztán kidőlt
az oszlop; mert rosszul ásták be a földbe. Két helyen el-
törte a lábam, azt nyögöm mostanáig, de a doktorok azt mond-
ják, hamarosan levehetik a gipszet, a rosseb egye meg, elég is
már belőle . . . - Orájára nézett. - Hát Bojtár elvtárs csak
nem akar jönni.
- Azt szeretné - fogott hozzá óvatos-kelletlenül a kérdéshez
Rozika -, hogy a férjem segítsen megtalálni a maga igazát?
A borostás arcon szinte jókedvű volt a mosoly:
- Nem akarok én semmit, kérem. Csak éppen arra gondoltam,
miért ne tudjon Bojtár elvtárs azokról a dolgokról, amik ugye
a lemezszereldében estek. Biztosan látja ő, úgy éljek, látja, hogy
nagyot változott a gyárban a világ, amióta ez a pesti úriember
lett a császár. Hát amit én most előadtam, az is hozzátartozik a
megváltozáshoz. - Újra az órájára pillantott. - De most már iga-
zán mennem kell. Az önálló kisiparos, tetszik tudni, csak ma-
gára számíthat, nekem nem jár szakszervezeti segély meg vál-
lalati segély, miegymás, nekem csak az van, amit magam büty-
völök össze. Meg a féléves fiam. Azt is magam bütyköltem, bár
igaz, hogy egyik jó szomszédom szívesen besegített volna, ha
elnem tanácsolom az asszony közeléből. Az volt a szerencséje
a palinak, hogy gyorsan értett a szóból . .
Feltápászkodott a veranda fonott székéből, hóna alá igazí-
totta a mankóit, és igen ügyetlenül hajolt meg:
- Kezit csókolom, és tessék átadni Bojtár elvtársnak a tisz-
teletemet. Rozika - már régen bezárta a kaput a mankós fiatalember
után - megesküdött magának, hogy egy szót sem szól a hallot-
takról Pistának. Nem nyelt már úgyis annyi mérget?
- A másodállások . . . - Hubert tűnődve ismételte a szót. Nem
nézett rá Bojtárra.
A patak partján ültek. A Radius személyzeti főnöke előtt há-
rom horgászbot feküů t, az úszók legalább négy méternyire le-
begtek a víz nyugodt tükrén.
- Megszaporodtak a másodállások, igazad van. Biztosan igaz
az is, hogy a legtöbbje mögött nincs elvégzett munka. De ebbe
nekem nincs belelátásom. Ami iratot láttam, mindegyikben
olyan ember szerepel, aki odafönt Pesten kulcsfigura lehet, ha
a Radiusnak segíteni kell ebben vagy abban. Így aztán vissza-
térül, amit a gyár kifizet nekik. Hasznosak a Radiusnak, első-
sorban Snádlernek. Amit kifizet, visszakapja azzal, amivel a
prémiuma nőtt . . . esetleg, sőt éppenséggel a másodállásos ká-
derei jóvoltából. Visszatérül a pénz a többi fejes prémiumában
is. Látszólag tehát nincs semmi ráfizetés. Csak éppen az állam
fizet rá. Az állam finanszírozza, hogy vastagodjon a tejecskénk
föle. Az én tejecskémen is vastagabb a föl, a tiéden is vastagabb
lesz, Pista.
Mintha várta volna, hogy Bojtár mondjon valamit, de egy
perc múlva megelégelte a hallgatást, igazított az egyik pecabo-
ton, és folytatta anélkül, hogy Bojtárra nézett volna.
- Nem lehet mit tenni. Mivel bizonyítod, hogy iksz-ipszilon
másodállásos jogtanácsos, aki Pestről jogtanácsol a Radiusnak,
nem végez érdemleges munkát a pénzéért? Alkalmasint még azt
is a fejedhez vághatják, hogy megrágalmazod az illető kádert
is, a Radius illetékes vezetőit is. Majd ők igenis bebizonyítják,
milyen hasznosak voltak iksz-ipszilon doktor, mondjuk Domos
jogszakértő vámügyi tanácsai. Pedig nem is vették igénybe a
szakértelmét, csak azt kérték tőle, keressen kiskaput valame-
lyik vámügyi rendelkezésen, hogy az önköltség kisebb legyen,
de az árba mégis be lehessen építeni ezt a vámtételt, aminek csak
a felét fizettük ki. Igaz, hasznot hajtott a Radiusnak Domos dok-
tor, azzal meg ki törődik, hogy az állam több csatornán is ráfize-
tett a boltra . . . ráfizetett a vámilleték csökkenésével, ráfizetett
a magasabb árral, de beleőszülhetsz, amíg ezt be is bizonyítod.
Apparátusod sincs hozzá, meg ha elkezdesz is ugrálni, valame-
lyik másik összeköttetés majd elveszi a kedvedet ettől a sport-
tól . . . Örülj, hogy be van tömve a pénzzel a pofád. Többet ke-
resel, mint Lády Zoltán idejében . . .
- Mindig ez a refrén - fújta ki a füstöt Bojtár, s elnyomta ma-
ga mellett a fűben a csikket.
- Snádler dörzsölt nagymenő, nagyon ért az emberekhez,
Pista. Tudja, hogyan gondolkoznak az emberek. Azt is tudja, mi
a társadalmi valóság, divatos mostanában ez a kifejezés, de ke-
vesen értik úgy a jelentését, mint Snádler. Mert Snádler abból
indul ki, Pista, hogy a szocializmus a termelés társadalmasításán
túl a fogyasztás társadalmasítását is jelenti ugyan, ezzel szem-
ben nálunk is lehet úgy manipulálni az embereket, hogy a cél-
jaikat elsősorban, sőt, kizárólag a családi tűzhely, a magántulaj-
don iránti kispolgári vágyak kielégítésére irányítsák. Snádler
tudja, hogy a politikai konyhakertész álma, a kis magántulajdon
az a tényező, ami nélkül nem lehetne manipulálni az embereket,
tehát ha nem lenne meg az emberekben ez az álom, ő se tudná
manipulálni a Radius munkásait meg mérnökeit meg tisztvise-
lőit. A kapitalizmusnak mindig is ez a vágy volt a legfontosabb
támasza . . . olvashatod, a kismagántulajdon alakította ki Ame-
rikában is azt a sokaságoc, amit hallgatag többségnek neveznek.
Ez a vágy, Pista, neked nem kell magyaráznom, tömegesen je-
lentkezik még nálunk is, akadályozza az átmenetet a modern fej-
lődésbe, aminek a társadalmi termelés mellett a társadalmi fo-
gyasztás is a célja, mert csak ez a kettő együtt vezethetne min-
den magántulajdon teljes felbomlásához. De amíg a magántulaj-
donos szellem ilyen egészségesen létezik, addig Snádlernek min-
dig lesz talaja . . . Elég volt az ideológiából, igaz? A halak is el-
kerülnek minket ettől a szövegtől, jobb, ha itt a patakparton is
befogom a szám.
Bojtár új cigarettára gyújtott.
- Hallom, meghalt az öreg Tomori.
- Meg . . . - Hubert óvatosan megmarkolta a bal oldali peca-
botot. lassan tekerni kezdte az orsót, aztán gyors mozdulattal
kirántotta a vízből a másfél araszos pontyot. - Meghalt. De nem
igaz, hogy Snádler kergette a halálba. Ezt állítani, legyünk jó-
zanok, elfogultság volna.
- Kitiltotta a gyárból.
- Ki. De a szívasztmája már előbb megvolt az öregnek. Húsz
éve.
- Miért tiltotta ki? Mindenfélét mondanak . . .
- Az öreget azért hívta meg a szakszervezet minden ünnepé-
lyesebb gyűlésre, mert régi szervezett munkás volt. Aztán az
egyik gyűlésen, én nem voltam ott, az öreg szót kért, és elkezdte
mondani, hogy amióta Snádler idejött, azóta a vállalati gyűlések
szókincséből kivesztek az olyan szavak, mint szocializmus, kom-
munista öntudat s a többi, csak gazdasági mutatókat, termelési
faktorokat emlegetnek, nem emberekben számolnak már, ha-
nem normaórában, mert Snádler itt bevezette a kapitalizmust,
ez a Pestről szalajtott vigéc rosszabb, mint a Hofherr és Schranz
tőkés, aki alatt ő a régi rendszerben dolgozott . . . Aztán kitil-
tották a gyárból, de a kisöreg még egy évig szidta Snádlert min-
denütt a városban, ahol csak megfordult . . . Pedig nem is volt
igaza. Éppen elég a szóvirág a mi értekezleteinken Snádler be-
jövetele óta is. Éppen Snádler mutat példát. Nagy gondolatokat
szeretne közölni, de csak nagy szavai vannak. Megkínálhatsz
engem is egy cigarettával. Sokat szívsz. Mennyit?
- Hol többet, hol kevesebbet. Mindig nikotinista voltam,
emlékezhetsz.
- Mindig. De nem leszel mindig fiatal. Eszedbe juthatna, hogy
Lády Zoli is . . . Igaz, nekem se a sok cigaretta szokott eszembe
jutni róla. Látod, Snádler nem dohányzik. Nem is végzi majd
úgy, ahogy Lády Zoli végezte. Ágyban, párnák között fog meg-
halni, és a temetésén tizenkét fekete bársonyvánkoson viszik a
koporsója előtt a kitüntetéseit. Gyűjti is a plecsniket. Hamaro-
san ötvenéves lesz. Már biztosan elkezdte a szervezést, meg ne
feledkezzenek a fél évszázados fennállásáról.
- A Radius vezérigazgatóját anélkül is számon tartják.
- Számon tartják. De vannak értesüléseim, hogy nem valami
sokan szerették Snádlert ott abban a nagy Budapestben.
mit Változtat a lényegen?
-- Ebben viszont neked van igazad: Engem pedig ki fog ne-
vetni az asszony, hogy ma is csak egy árva ponttyal állítok be. . .
Hiába tanítgatom, hogy a maximalizmus ártalmas irányzat . . .
Eszébe jutott, hogy voltaképpen ki kellene nevetnie magát,
hogy érthetetlennek és idegennek érzi a tudatot, hogy ő ma sza-
bad szombatos, kétnapos víkend jár neki is, mint a Radius többi
dolgozójának. Szabad szombat . . . Sok mindennel együtt majd
ezt is megszokja.
- Elmegyek Tóth Edgárhoz - mondta Rozikának.
Beült az Austinba, nekieresztette az útnak a fehér kocsit, és
fél óra alatt odaért Erdődre. A portás ötperces vita után és tíz
forint borravalóért összekapcsolta telefonon egy fiatalos hangú
orvossal, akinek az utasítására aztán be is engedte az idegszana-
tórium óriási kertjébe, majd még utánaszólt, hogy Tóth mérnök
urat az aranyhalas medence körül keresse, biztosan ott nyírja a
gyepet.
A medence vizén tavirózsák libegtek, az áttetsző vízben a ha-
lak lassan úsztak ide-oda, s néha hirtelen rándulással változtat-
tak irányukon. A medence fölé hajló fűz hosszú gallyai mozdu-
latlanok voltak a nyugodt levegőben, s ebben a környezetben
egyáltalán nem volt elhihetetlen, hogy Tóth Edgár hórihorgas
figuráján betegségnek jele se látszik.
- Talán három hétig maradok még. Az orvosok elégedettek.
Rendesek voltak hozzám végig, sohase bántak úgy velem,
mint egy beteggel. Megmondták, hogy nem én vagyok az egyet-
len labilis idegrendszerű alak a világegyetemben, hát csak annyi
a dolgom, hogy bízzak bennük, ők rendbe fognak hozni. Már
lassan egy éve bízom bennük . . . Vagy több mint egy éve? ů
- De három hét múlva kiengednek.
- Vagy megint rábeszélnek, hogy gyógyultnak vagyok te-
kinthető.
István odaül a zongorához, én meg a telefonon át hallgatom egy
kicsit. Mondd meg neki, készüljön, aztán .
Edgár is észrevette a fehér köpenyes fiatal orvost, aki felé-
jük tartott, hogy jelezze: vége a látogatásnak.
Az országúton néhány kilométer után félrekormányozta a
padkára az Austint. Kiszállt, átlépett az árkon, és szakított egy
szál füvet. Nekitámaszkodott a legközelebbi fa törzsének, rágta
a fűszálat, és nézte a nagy ritkán elfutó autókat. Háta mögül, az
erdőből illatok páráztak elő a fülledt levegővel, borókaillat,
bodzaillat, zsályák szaga. Ha bemenne a fák közé, és elterülne
az avaron, biztosan elaludna. Fáradt. Olyan fáradt, hogy a fá-
radtsága regisztrálására nincs is mértékegység. Alig két hete,
hogy itthon van. Itthon? Ez nem az a levegő, amit itt hagyott,
amikor Kubába indult. Más levegő, megritkult vagy megsűrű-
södött, de mindenképpen mérgezett atmoszféra. Alig van ben-
ne oxigén. Ebben a levegőben nem múlik el a fáradtsága. Fá-
sult-végleges kimerültség lesz abból, amit most még fáradtság-
nak érez. Mit kezdhet ő a Radiusban és Vízválasztón, ennyi gaz-
emberség után? Kicsoda ő, Bojtár István? Jézus Krisztus? Ha
az volna, akkor is csak azért, hogy hagyja magát tönkretenni,
behajítani valami lyukba, a feltámadás legkisebb reménye nél-
kül. Hülye hasonlat, ez is csak fáradtságában juthatott eszébe.
Mihez kezdhetne ő, tudatában mindannak, ami történt, az idő
múlásával arányosan pedig majd tudatában annak is, ami még
nem kerülhetett a fülébe . . . mihez kezdhetne?
Végigszívja ezt a cigarettát, aztán visszaül a volánhoz, haza-
vezeti a kocsit, és megkéri a srácot, üljön a zongorához, és Mo-
zartot játsszon . . .
Pattantva tört ketté a gyufaszál a skatulya foszforcsíkján.
Arra kapta fel a fejét, hogy harminc-harmincöt méternyire éles
pneumatlkjajdulással fékez egy türkizkék Peugeot, hintázva
megáll, majd erős gázzal visszafelé kezd farolni. Hát ezzel mi
történt? Mintha megijedt volna valamitől, és hátrálna előle,
egyenesen az Austin felé. hogy méternyire a kocsitól meg is áll-
jon.
A Peugeot ajtaja kicsapódott, s nyúlánk, csaknem vékony nő
ugrott ki belőle, kék virágmintás nadrágkosztümben, fején
ugyanolyan mintás kendővel. Ismerős . . . persze. Snádlerné.
VIVI.
- Bocsánat, hogy megzavarom magányában, főosztályvezető
elvtárs. - Vivi lehúzta ujjairól lyukacsos szarvasbőr kesztyűjét,
és kezet nyújtott. - Hogy kerül maga ide, Pista?
- Ezt én is kérdezhetném magától.
Vivi nem húzta vissza kezét a tenyeréből.
- Pesten voltam, loholok haza, egyszer csak meglátom ezt az
Austint, gondoltam, ebből a márkából nem sok szaladgál mi-
felénk . . . Aztán rögtön megláttam magát is. Itt pihen?
- Meglátogattam egy barátomat az erdődi szanatóriumban.
Megálltam egy cigarettára . . .
- Cigarettázni a volán mellett is lehet.
- Igaza van.
- Tehát nem is a cigaretta miatt állt le itt.
- Nem. Levegőt szívni.
Vivi nevetett, de mintha nem lett volna jókedv a nevetésé-
ben.
- Miért nem az igazat mondja?
- Éspedig?
- Megérezte, hogy én most jövök Pestről, és leállt, hogy itt
várjon meg, és találkozzék velem. Gyakorlott úriemberek ezt
így csinálják. Ötven vízválasztói férfiismerősöm közül ötven
ezt a szöveget adta volna le.
- A vezérigazgatójuk feleségének . . .
- Engem csak úgy lehet számon tartani? Eddig azt hittem,
hogy mint egyszerű nő is észrevehető lehetek.
- Tréfáltam.
- Tudom. - Vivi körülnézett. - Szép helyen állt meg. Az a
völgy itt alattunk . . .. Siet?
- Ezen még nem gondolkoztam.
- Oké. Meghívhatom egy sétára? Elgémberedtem Pesttől
idáig, több mint kétszáz kilométer, egyszer se álltam meg köz-
ben. Jöjjön.
Könnyed-természetes mozdulattal fogta kézen Bojtárt.
A lejtőt, amely az országút töltésétől indult, borókabokrok
nőtték be ritkábban-sűrűbben. Vivi letépett egy tűlevelet, és
rágni kezdte, de közben nem engedte el Bojtár kezét. Ahol a
bokrok tisztássá ritkulnak, megállt és szembefordult Bojtár-
ral.
-Innen nézzen szét. Az a magányos kúp ott a Sirató..- Fel-
nevetett. - Magának mondom? Én csak három éve élek itt,
maga pedig . . . mióta is?
- Ötvennyolc óta.
- Igen. Úgy hagyta ott Budapestet, mint Szent Pál az oláho-
kat. Fegyelmit indítottak.
- Honnan tudja?
- Olvastam magáról egy irodalmi riportot az "Alkotás"-ban.
Csodálkozik? Mondja meg, miért csodálkozik.
- Régen jelent meg az a riport.
- Én mégis megszereztem. Kérdezze meg, miért. Mert meg
akartam ismerni belőle magát. Ha itthon lett volna, talán nem
is olvastam volna el azt az írást. De hát nem volt itthon, nagyon
messze volt, papírról kellett megismernem. Ismét megkérdez-
hetné, miért. Kérdezze meg.
- Úgyis elmondja.
- Maga nem szeret játszani? Vagy csak énvelem nem akar
játszani? Kár. Én nem vagyok játszótársfajta, de magának jó
pajtása tudnék lenni. Ha igényt tartana rá, hogy a pajtása legyek,
- Látszott az arcán, hogy már csak erőlteti a mosolyt. - Ne ha-
ragudjon, hogy kényelmetlen helyzetbe hoztam.
- Nem hozott kényelmetlen helyzetbe.
Az asszony zöld szeme nagyobbra tágult. Keze bizonytala-
nul mozdult, s ugyanolyan bizonytalan tartásban állt meg a le-
vegőben.
- Szamárság, amit csinálok.
- Semmi szamárságot nem csinált eddig.
- Tehát nem lepné meg, ha ezután csinálnék valami szamár-
ságot.
- Nem tudom.
- Például azt mondanám, hogy én nagyon egyedül vagyok
Vízválasztón. És azt is mondanám, hogy nagyon vártam magu-
kat, hogy jöjjenek már haza.
- A férjével is közölte, hogy ennyire vár bennünket?
Az asszony zöld szeme megbántottan csillant.
- Ezt . . . nem kellett volna kérdeznie.
- Tudom.
- Mégis kérdezte. Elrontotta a játékunkat.
- A maga játékát.
- Nem játszott együtt velem?
- Azt hiszem, magával én nem tudnék játszani, Vivi.
- Köszönöm, hogy hozzámondta a nevemet. Azt is köszö-
nöm, hogy még mindig a szemembe néz.
Bojtár nem mozdult. Az asszony két karja súlytalanul csú-
szott fel a vállára, ujjai alig érezhetően kényszerítették, hogy
hajtsa le a fejét. Ostobaság. Mit akar tőle ez a lány? Lány . . .
Asszony, Snádler felesége. Ott érezte kezét az asszony ívbe haj-
ló, izmos derekán, s valahogy nagyon természetesnek érezte a
száján Vivi forró száját, ahogy az ajkai kinyíltak, és ahogy anyel-
vével nyílni kényszerítette az ő száját is. Bizarr helyzet, itt csó-
kolózik, száz méternyire a műúttól a saját szemét vezérigazgató-
jának a feleségével, és jó magához szorítania Vivi izmos, karcsú
testét. A műúton autók zúgnak, ha ritkán is, és ha a vezetőik
vagy az utasaik lepillantanak a borókás lejtőre, azt hihetik, hogy
igazi szerelmesek csókolóznak, nem pedig a Radius vezérigaz-
gatójának felesége és a Radius fejlesztési főosztályának vezető-
je, akinek otthon a felesége, és akinek Vivi nedves szájától és
ettől a hajlékony lánytesttől átforrósodva is csak az jut eszébe,
hogy lehet érdekes Vivi, mégse izgalmasabb Rozikánál, ahogy
egyetlen nő se volt izgalmasabb azok közül, akik eddig bele-
szédelegtek az életébe . . .
Vivi hangtalanul zihálva emelte fel fejét és nézett fel rá a be-
párásodott, zöld szemével.
- Hát nálam nagyobb őrült . . . nálam nagyobb őrült nincs
ezen a földön. - Rebbent a szempillája: - Miért hagyta?!
Aztán mindjárt le is hajtotta a fejét.
- Menjünk. Mára elég volt az őrültségből.
Ahogy talán egy antilop menekül, könnyedén, ruganyosan
kapaszkodott felfelé a borókás lejtőn. Nem nézett vissza.
Bojtár megvárta, amíg felbúg a Peugeot motorja, aztán las-
san nekiindult a lejtőnek. Ahogy megérezte az országút enyhe
benzinszagát, egyszerre észrevette, hogy fáj a feje.
Beszállt az Austinba, feltúráztatta a motort és elindult. Alig
érintette a gázpedált, hagyta elhúzni maga mellett a forgalmat,
kiöregedett Skodákat, lusta Moszkvicsokat, sípoló Trabanto-
kat, amelyek hátsó üvegein át csodálkozó vagy csúfondáros te-
kintetek bámultak vissza az Austinra.
Otthon Rozika kérdésére, hogy milyen állapotban találta Er-
dődön Tóth Edgárt, azt mondta, lehetne jobb állapotban is a
fiú, majd leves közben megemlítette, hogy az országúton Vivi-
vel találkozott.
- Mit akart tőled?
Látta Rozika szemében a riadt fényt. Rámosolygott.
- Pestről jött. Megismerte az Austint. Azt hitte, defektet
kaptam, segíteni akart.
- Egy Austin nem szokott defektet kapni - mondta két ka-
nál leves között István.
Örült, hogy Rozika elmosolyodik a gyerek megjegyzésétől.
Csak a szemükkel nevettek össze, s nem tudta eldönteni, ma-
radt-e még nyugtalanság Rozika szemében.
Rozika hallotta, hogy autó áll meg a ház előtt. Ha megint ide
csengetnek - vasárnap délelőtt van -, akárki lesz az illető, nem
engedi be . . .
A teflon serpenyőben rózsaszínből barnavörösre kezdtek
már pirulni a zsírtalan hússzeletek. István kedvence a jól meg-
borsozott vesepecsenye: kenyér nélkül, körítés nélkül, csak
nyers paradicsommal, nyers uborkával . . .
Mégis ide csengetnek. Kihajolt az udvarra, leszólt a gyerek-
nek:
- Csillagom, csengetnek, ne nyisd ki a kaput, mondd az ille-
tőnek, hogy apu nincs itthon.
A srác ledobta a gyepre a kétrugós expandert, rántott egyet
kinőtt fürdőnadrágján, és elloholt a kapu felé. Szerencse, hogy
Pista nincs itthon. A múlt szombat óta nem járt a szanatórium-
ban Tóth Edgárnál, ma újra kiszaladt Erdődre. Az utolsó sza-
bad vasárnapjuk. A jövő héten kezdődik az iskolaév: Istvánnak
a tanulás, neki a tanítás. A gimnáziumban úgy fogadták, ahogy
várta. Lili - időközben igazgatóhelyettes lett - álszent bocsánat-
kéréssel mentegetőzött, hogy egyelőre se asztalt a tanáriban, se
szekrényrekeszt az öltözőben nem adhat, mert ugye három évig
hanyagoltál bennünket, Rozika, valakivel csak be kellett töl-
teni a helyed, de ne búsulj, majd minden kialakul. És mindjárt
megjegyezte: látta a szép Austint, érdemes volt Kubába men-
nie a Bojtár családnak . . . Jövő héttől tanítani fog, ez az utolsó
szabad vasárnapjuk. Pista azt mondta, elviszi fürödni ebéd után
vagy Győrbe, vagy Sopronba. Sopron lenne a jobb, a Tómalom
hideg vize . . . Hol van már a srác?
Elfordult a gáztűzhelytől. István valakivel együtt jön fel-
fele a lépcsőn. Ki az, akit mégis beengedett?
- O, Sándor!
Ugron Sándor . . . Hát hazaugrott végre Pestről, a pártfőis-
koláról. És megváltozott, pedig ugyanolyan sovány, mint há-
rom éve volt, ugyanolyan mélyen feketéllik a szeme is az erős
szemöldök árnyékában . . . De őszül, erősen őszül, ez a válto-
zás rajta.
- Meglepődtél, Rozika?
Ugron megcsókolta az arcát, ő is megcsókolta jobbról-balról.
Kesernyés borotvaszeszszagú a képe.
- Úgy örülök neked, Sándor!
Ugron megfogta a vállánál, és karnyújtásnyira tartotta ma-
gától :
- Rég láttalak, szépségem.
- Ugyan, Sándor, még mindig . . . folyton ugratsz.
Ugron a hóna alá kapta Istvánt, s megforgatta a gyerek csak-
nem meztelen, csokoládébarna testét.
- A fiad úgyis tudja, hogy nekem te vagy a legszebb, de nem
féltékeny. Igaz, négerke?
- Igaz - pattant lábujjhegyre a srác. - Nékem is ő a legszebb.
- Gyertek be . . .
- Ne zavartasd magad, Rozika.
- Gyertek csak. István ebben a pillanatban elrohan lezuha-
nyozni, úgyis fel kell öltöznie ebédhez, te meg, Sándor, kapsz
evés előtt valami jó hideg italt.
Bevezette Ugront a dolgozószobába.
- Tudom, ha kocsival vagy, nem iszol szeszt. Mit kérsz?
- Citrom, jég, szóda, cukor nélkül. Még mindig a sav-
hiány . . .
- A szóda itt van, a citromot, jeget hozom.
A konyhában úgy állt a hűtőszekrény előtt, mintha nem jut-
na eszébe, miért is jött ki. Ugron Sándor is előkerült, hogy csat-
lakozzon a többihez . . .
Lassú mozdulatokkal szedte ki a kocka formába fagyott jeget
a mélyhűtőből. Ha sikerülne megértetnie Ugronnal . . .
- Tessék, jég és citromlé. Megkeverjem?
- Majd kiszolgálom magam. Nem ég oda az ebéded?
- Nem. Eloltottam a gázt . . . - Sándor arcán a bőr is ugyan-
úgy feszül rá a pofacsontokra, mint három éve. Mohón issza
a citromos-jeges szódát, mintha most se érne rá. Mindig úgy
mozog, hogy aki nem ismeri, azt hihetné a hirtelen gesztusaitól,
hogy örökké kevés az ideje.
- Kösz, Rozika, ez jólesett.
- Egyenesen Pestről jössz?
- Nem. Már voltam a lakásomon. Át is öltöztem a tisztele-
tedre.
- Valóban megtisztelő.
Belehallgatózott a hirtelen csendbe. A fürdőszobában már
suhog a tus, István fúvatja magára a rózsából a vizet. Ki kell
használnia a néhány percet, amíg kettesben lehet Ugronnal.
Pista is akármelyik percben hazaérhet . . .
- Sándor, kevés az időm, és fontosat akarok kérni tőled.
- Örökké hűséges lovagod, állok szolgálatodra, Rozika.
Ha nagy lélegzetet vesz, talán ki meri mondani.
- Azt akarom kérni tőled, hogy most rögtön menjél el. Amíg
Pista haza nem ér . . .
Igen, elképedt, én is fejbe vertnek érezném magam az ő helyé-
ben, évtizedes barátság után. Vagy azt hiszi rólam, megbolon-
dultam hirtelenében.
- Nem akarom, hogy találkozz Pistával. Magyarázzam?
Ugron nem gyújtotta meg a gyufaszálat.
- Pár szóval . . . nem bánnám, ha pár szóval megmondanád,
mi van veled. - Ügyetlenül mosolyodott el. - Mit vétettem?
Miért nem kel fel? Miért nem sértődik meg inkább?
Sándor, kérlek, menj el . . . Kelj fel, és menj el! --Nem kiált-
hat rá, István itt van a fürdőszobában.
Végre megmozdult. De olyan lassan tápászkodik ki a fotel-
ból, mintha szándékosan húzná az időt, hátha hazaér közben
Pista.
- Megbántottalak benneteket?
Csak ne nézne ilyen ütött-meglepetten . . .
- Nem bántottál meg minket, Sándor, hát nem érted? Nem
akarom, hogy beszélj Pistával. Nem vagyok hisztériás, ne nézz
rám így! Te semmit se tudsz, vagy ha tudod, nem fogod fel, mi
van. Amióta hazaértünk, mindenki Pistát hajszolja. Mindenki a
panaszaival, mindenki . .
- Én nem akarok panaszkodni neki, Rozika.
- Elhiszem. Te rosszabbat akarsz. Te arról akarsz beszélni
vele, hogy csináljon is valamit. Te egyeztetni akarod vele a ter-
veidet, te azt akarod megbeszélni vele, mit kezdhetnétek most
már, hogy végre itthon van. - Még egy mondat vagy két szó,
és rögtön bőgnie kell. - Nem akarom. A barátságtokra, a ba-
rátságunkra kérlek, menj el, menj el . . .
Ugron a zakója belső zsebébe nyúlt.
- Hoztam Pistának egy levelet.
- Vidd vissza, ahonnan hoztad.
- Ahogy óhajtod, Rozika.
- Ne beszélj hozzám ilyen elnézően, ahogy egy hülye gyerek-
hez szoktak. Én Pista felesége vagyok, tizenkét éve a felesége,
jogom van hozzá, hogy féltsem. Ö tegye tönkre magát máso-
kért?
- Értem nem kell tönkretennie magát.
- Ne haragudj, Sándor . . .
- A levél . . . A levelet Bujdosó professzor küldi neki.
Ijedten rándult egyet a szíve. Miért Ugron Sándorral küldi
ezt a levelet a professzor? Miért nem postán küldte, miért be-
szélte meg előbb Sándorral, hogy mi legyen a levélben?
- Mit ír?
- Nem tudom:
-Nemigaz! Tudod!
Ugron tétova-tehetetlenül vont vállat.
- Csak annyit tudok, hogy te fent jártál Pesten, és beszéltél
Bujdosóval.
- Igen. Kértem, hívja meg újra az intézetbe Pistát.
- Biztosan erről van szó a levélben.
- Biztos? Arról, hogy meghívja?
Ugron újra vállat vont.
- Nem kérdeztem tőle, mit írt.
- Ha azt írta, hogy most éppen nem aktuális . . .
- Nem tudom.
- Akkor ne is add ide.
- Mit csináljak vele? Vigyem vissza a profnak azzal, hogy
nem vettétek át? Bontsd fel, olvasd el, aztán tépd össze, vagy
add oda Pistának.
- Nem szoktam felbontani a leveleit.
- A férjed védelmében tennéd, ahogy engem is azért küldesz
el...
- Sándor, miért bántasz?
- Mert buta vagy, és ez nem hasonlít rád, Rozika. Azt hiszed,
vattába pakolhatod Pistát?
- Nem. De akarom, igenis akarom, hogy ne legyen eszköz
senki kezében. Egy sereg gyáva ember kezében . . .
- Amilyennek engem is tartasz.
Úgy fáj már a feje, mintha minden hajszála végén súlyok lóg-
nának, és húznák ki a bőréből a szálakat.
- Menj el, Sándor. A gyerek is mindjárt előjön.
- Kikészültek az idegeid, Rozika.
- Pista beteg. - Le kell ülnie, alig bírják a lábai. - Itt, ebben a
rohadt városban Pista tönkremegy. Ti meg ahelyett, hogy vi-
gyáznátok rá . . . Miért nem mertétek vállalni, hogy ti legyetek
a hősök? Miért?
- Mert, ami engem illet, kevés volt a kezemben a bizonyíték.
Én semmit se akarok Pistától. Megtenném magam is, amit kell,
de nem vagyok abban a helyzetben . . .
- Ezt mondani a legkönnyebb. Újra kérlek, Sándor, ne ha-
ragudj rám, nem akarlak én bántani téged. Te nem vagy olyan
helyzetben, a másik sincs olyan helyzetben, a harmadik és a hu-
szadik se . . . Miért éppen ő legyen helyettetek olyan helyzetben?
- Megyek, Rozika. Itt se voltam.
- Bár ne látott volna a gyerek.
- Beszéld rá, hogy hallgasson rólam. Pistát is beszéld rá,
hogy hallgasson . . . mindenről. Szervusz, Rozika.
Felugrott a fotelból, és Ugron után lépett.
- Sándor! A levél . . .
-- Tessék.
Nézett Ugron után, amíg el nem tűnt a kapualjban. Megbán-
totta, és Ugron nem értheti meg, hogy igaza van. Sándor volt
a Radius pártbizottságának a titkára. Miért hagyta elüldözni
magát Vízválasztóról? Miért nem lett hős ő, akit itt szerettek
az emberek?
Nyílt mögötte a fürdőszoba ajtaja. István csillogó, vizes fej-
jel, bokáig érő frottírköpenyébe burkolózva bújt elő.
-- Hol van Sándor?
--- Csókoltat, csillagom. Nagyon kevés volt az ideje . . .
Nem is mondta. Nem zuhanyoztam volna.
-- Most már mindegy.
A gyerek már észrevette a kezében a borítékot.
-- Ezt a levelet hozta? --- Homlokráncolta kis arcán látszik,
hogyů nem érti, mi történt.
- Nem, a levelet nem ő hozta. Add ide a fésűt, rendbe kapa-
rom a hajad.
Amíg a srác visszament a fürdőszobába a fésűért, bedugta a
levelet a könyvespolcon két Böll-kötet közé. Megalázta Ugront
aki nem érdemelte meg, hogy így bánjon vele. Nem tehet róla.
Miért ne lenne joga, hogy féltse Pistát? Ki kell szabadítania in-
nen Vízválasztóról. Itt mindenki Pista vesztét akarja. Akik a
barátai, azért . . . Akik az ellenségei, azért . . . Gyűlöli ezt a vá-
rost, ellenségei itt az emberek. Itt senkitől se várhat jót. Ami-
kor Londonban megvették a kocsit, Pista nem értette meg,
hogy ő nem azért akar nagyobbat, mintha a kis Austin nem len-
ne elég hármuknak, hanem azért, mert ha már úgyis irigyelni
fogják, hát legalább szúrja igazán a szemüket a Bojtárék kocsi-
ja. Pedig nem is az irigységtől kellett volna elsősorban félnie.
Rosszabb ezer irigységnél is a bizalom, amivel a vesztébe akar-
ják kergetni Pistát. Még Ugron is, aki a kevés igazi barátja közé
tartozik . . .
magad megfésülködtél? Nagyon rendes lett a hajad. Jö-
hetne már apád. Amíg hazaér, kisütöm az utolsó két szeletet
IS . . .
Amikor Lajtos jelentést tett önállóan kitervelt, önállóan végre-
hajtott - és az arckifejezéséből ítélve zseniálisnak értékelt - pró-
bálkozásáról, Snádler nem tudta eldönteni, káromkodjon-e,
nevessen-e bosszúságában. De mielőtt behívatta volna Lajtost,
gondolkodási időt adott magának, s néhány perces higgadt mér-
legelés után arra a következtetésre jutott, hogy tulajdonképpen
önmagát kell hibáztatnia: az utóbbi egy évben mindig elége-
dett volt Lajtossal, mindig dicsérte, s elfeledkezett a szabályról,
hogy ezt a típust nem szabad elismeréssel elkényeztetni : bár-
milyen hasznosan ügyködik, a dicséretek közé időnként el kell
helyezni egy-egy kellő lélektani pillanatban kiutalt megalázást
is, igenis, megalázást, mert ez a típus hajlamos arra, hogy - Vivi
találó kifejezése szerint -- elharapóddzék. Hát most jóvá fogja
tenni a hibáját, s ami történt, tanulság lesz, hogy nem szabad el-
kényelmesednie, nem szabad tudomásul vennie, hogy olajo-
zottan mozog körülötte a rend, amit következetes munkával
alakított ki.
Becsengette Lajtost, s mindjárt ki is ment a vezérigazgatói
szoba mosdójába. Hallotta a párnázott ajtó halk csukódását,
tudta, hogy Lajtos ott áll a szobája közepén, s nem mer leülni.
Karórájára pillantva úgy döntött, hogy még hatvan másodper-
cig várakoztatja.
-Nem hiszem, nem valószínű. Vezérigazgató elvtárs, kér-
lek, ha mindent bekalkulálunk . . . Először is, ha Bojtár elvtárs
önerőből épít magának garázst, az legolcsóbb esetben is tizen-
nyolc-húszezer forint. Ennyi pénzt senki sem dob ki, ha nem
muszáj. Bojtárék kiegyensúlyozott anyagi körülményei köze-
pette is meggondolja az ember, hogy maga építsen-e garázst,
vagy fogadja el, amit a vállalat bocsát rendelkezésére. Így már
igazat adsz nekem?
Ha nem Bojtárról lenne szó, igazat adhatnék . . . - Mit
csináljon Lajtossal? Zavarja ki? Semmi értelme.
- De ha húszezer forintról van szó . . .
- Ne magadból indulj ki. Egyrészt Bojtárék nem szórták
szét a pénzt, amit az Állami-díjjal annak idején kapott, másrészt
Bojtár nem amolyan autóbuzi, mint sok ember. Megjövendöl-
hetem neked, hogy nem fogsz tőle választ kapni az ajánlatodra.
Nívótlan húzás volt. Alkalmat adtál neki, hogy rajtad röhög-
jön, ha éppen ráér.
- Vezérigazgató elvtárs, arról volt szó, te magad is többször
említetted, hogy le kell kötelezni.
- Lekötelezni, de nem korrumpálni. Bojtár nem megveszte-
gethető. Ha egy fillérje se volna, akkor se tudnád megveszteget-
ni. pláne ajtóstól a házba, ahogy próbálkoztál. - Újra inger kör-
nyékezte, hogy kizavarja Lajtost. Semmit sem érne el azzal,
ha kizavarná. -- Kiderült, hogy minden ellenkező véleménnyel
szemben, hiányos az emberismereted. Ha nem tartanám elég
okosnak Bojtárt ahhoz, hogy ez az ember igenis megfejtette,
hogy ez a megkörnyékezés nem tőlem indult ki, nem is tudom,
mit csinálnék veled. Bojtárnak köszönheted, hogy megúszod
ezt az ügyet. - Megrázta a fejét. -- Az embernek megáll az esze.
Korrumpálással kísérletezni, Bojtár esetében. . . . Egyszer s min-
denkorra jegyezd meg, hogy Bojtár se nem karrierista, se nem
pénzéhes, se nem gyengeelméjű. Összefoglalva, nem az a variáns,
amelyikhez te hozzászoktál.
Olyan egyetértően bólogat, mintha már régen tudta volna.
-- De azért minden embernek van gyengéje. Ha például Boj-
tár elvtárs megkérdezése nélkül építtetnénk meg számára azt a
garázst, és Horkai már a kulccsal csengetne be hozzájuk . .
Mégis ki kell zavarni innen.
--Elég a garázsból. Meddig magyarázzak? Kész helyzet elé
állítani Bojtárt . . . Tessék tudomásul venni, kérem, hogy Boj-
tárt legfeljebb azzal lehetne kész helyzet elé állítani, ha leköltöz-
tetném Vízválasztóra a Zeneakadémia zongoratanszakának a
vezetőjét, és azt mondanám, hogy kedves Bojtár barátom, ez
az ajándék nem neked szól, hanem a kisfiadnak. Ebben az eset-
ben talán zavarba jönne, ha csak pillanatokra is . . .
- Tréfálsz, direktor úr.
- Megható, hogy legalább ezt felfogta Lajtos elvtárs, a Ra-
dius vezértitkárságának vezetője! Tréfálsz, dírektor úr . . .
Na, ebből elég volt. Már izzad ez a pók. Igen, ahogy, maga
elé rakja a két karját, pókhoz hasonlít. Ki kellene zavarni, ha
nem lenne szükség rá.
- Van még valami?
- Direktor úr, kérlek, ez a nyüzsgés, amit Bojtár elvtárs kö-
rül tapasztalunk . . .
- Nyüzsgés . . . Természetes nyüzsgés. Valaki hazajön három
év után, magától értetődő, hogy felkeresi mindenki, aki tisztel-
te, köztük sokan olyanok is, akik tőle remélnek gyógyírt a sé-
relmeikre.
- Sajnos, én nem tudom ilyen könnyedén venni . . .
- Más dolog könnyedén venni, megint más a jelentőségénél
nagyobb súlyt tulajdonítani ennek a forgalomnak. Nyüzsgés . . .
Tömik Bojtár fejét a sírásukkal. De mit tehet Bojtár? Mit? Leg-
rosszabb esetben létrehoz egy vagy néhány kényelmetlen hely-
zetet. Nem tagadom, van más dolgom is, mint kellemetlen hely-
zetekkel foglalkozni, de egyrészt egyelőre semmi jele, hogy Boj-
tár ugrálni készülne, másrészt, ha megpróbál kellemetlenkedni,
azt se lesz nehéz kivédeni. Eltekintve néhány vitatható mozza-
nattól, ami elkerülhetetlen egy ilyen nagy vállalat életében, szó-
val, eltekintve apróságoktól, tessék tudomásul venni, hogyů amit
én eddig tettem ezért a vállalatért, az a munka egészében támad-
hatatlan. Én nem magamat nézem, ha valamit csinálok, hanem
ezt a céget, és a Radius Híradástechnikai Műveken keresztül az
ország érdekeit. Ha ilyen volumenű munka során hoztam is
bizonyos intézkedéseket, amelyekkel nem mindenki értett egyet,
ez csak természetes. Az összeredmény viszont döntően igazol
engem, bár erre az igazolásra sincs szükségem.
Elhallgatott. Érdekes, mindig olyankor jut az ember eszébe
a legcélszerűbb lépés, amikor egész máson gondolkodik.
- Intézkedj, hogy kéretem Mendét és Varjast.
- Igen, kéreted Mendét és Varjast.
Lajtos felkelt, összerakta papírjait, de mielőtt az ajtóhoz ért
volna, megállt.
- Értelek, direktor úr. Te megtaláltad Bojtár gyenge pont-
ját. A szakmai hiúsága által . . . lekötelezni.
Snádler intett, hogy elmehet.
A mikrohullámú készülékek gyáregységéből Mende és Varjas
körülbelül egy esztendeje kért kihallgatást a vezérigazgató elv-
társtól, s a következő héten létrejött megbeszélés során előad-
ták tervüket, miszerint - bár nem tartozik munkakörükbe, és
látszólag eddigi gyakorlatuk sem predesztinálná őket ilyen te-
vékenységre - hosszabb ideje dolgoznak egy célszimulátor ter-
vein, amely készüléknek - ezt a vezérigazgató elvtársnak fe-
lesleges is magyarázniuk - az a feladata, hogy a polgári és légvé-
delmi lokátorkezelők repülőgépek levegőbe emelése nélkül ta-
nulmányozhassák az indikátorernyőn a cél megjelenését és moz-
gását, illetve gyakorolhassák a cél nyomon követését stb. Mende
előadta, hogy a célszimulátor számításaival már csaknem elké-
szültek, s ezt Varjas terjedelmes dokumentáció kiteregetésével
támasztotta alá, majd rátértek problémájuk lényegére: arra ké-
rik a vezérigazgató elvtársat, bocsássa rendelkezésükre a leg-
szükségesebb kapacitást és anyagi eszközöket ahhoz, hogy meg-
építhessék a készülék kísérleti példányát, amelyet bemutatva,
a vállalat már kérhet pénzt az illetékes tárcától további kísérle-
tekre. Miután ismét átvette a szót, Mende meggyőzően kör-
vonalazta, hogy a célszimulátor iránt rendkívüli érdeklődés vár-
ható, tekintettel arra, hogy a lokátorkezelők kiképzése célszi-
mulátor alkalmazása nélkül felettébb költséges folyamat, szá-
mításba véve, hogy minden gyakorlat idejére egy vagy több re-
pülőgépet kell levegőbe emelni, meghatározott útvonalon és
magasságokon mozgatni, hogy a lokátorkezelők befogják és
nyomon követhessék a célt. Valóságos cél - tehát repülőgépek,
főleg szuperszónikus harci gépek - alkalmazása esetről esetre
nagy kiadást jelent a világ minden hadseregének, tehát a Radius-
nak szinte szabad keze lesz, hogy a célszimulátort, amely tete-
mes költségek megtakarítását teszi lehetővé, a legkedvezőbb
áron értékesíthesse belföldön, de minden valószínűség szerint
külföldön is. A Radius tehát, amennyiben - s ebben sem Mende,
sem Varjas nem kételkedett- a vezérigazgató elvtárs megadja a
szükséges segítséget, a célszimulátorral kivívhatja mind a légi-
erő, mind a polgári légi közlekedés elismerését.
Snádlernek tetszett a két mérnök elgondolása, biztosította
őket segítőkészségéről, majd pedig - látva, hogy Fekete János,
a fejlesztési főosztály megbízott vezetője nem lelkesedik ugyan
a témáért, de az elgondolás ellenzésétől is óvakodik - beleegye-
zését adta a kísérletekhez, s megfontolva, hogy a célszimulátor
kifejlesztésével megszületik az első új gyártmány az ő vezérigaz-
gatósága idején, intézkedett, hogy Mende és Varjas munkájához
álljon rendelkezésre a szükséges pénz is, kapacitás is.
Mende és Varjas hónapokon át egyik optimista jelentést a
másik után terjesztette elé, amikor azonban sor került a kísér-
leti példány első kipróbálására, s a kísérletsorozat enyhén szól-
va nem hozta meg a kívánt eredményt, és amikor a kísérletek
után felvett jegyzőkönyv szerint Fekete János, a fejlesztési fő-
osztály megbízott vezetője ki is fejtette, hogy bár nem az alap-
elgondolásban látja a hibát, mégsem tartja célszerűnek, hogy az
adott területen, a dolog természetéből következően, tapaszta-
latlan mérnökök továbbra is csak a maguk erejéből próbálkoz-
zanak tökéletesebb szerkezeti megoldás kidolgozásával, Mende
és Varjas feldúltan kért újabb kihallgatást a Radius vezérigaz-
gatójától, amely megbeszélésen szükségesnek tartották felhívni
a figyelmet arra, hogy a fejlesztési főosztály megbízott vezető-
jének és munkatársainak véleménye emberi tényezőkkel ma-
gyarázható, nevezetesen azzal, hogy ha már a fejlesztési főosz-
tálynak nem jutott eszébe a célszimulátor, hát a náluk dinami-
kusabb fiatal mérnökök se érhessenek el eredményt.
Miután végighallgatta Mende és Varjas fejtegetését, Snádler
arra a következtetésre jutott, hogy az elhangzottakban feltét-
lenül van igazság, de mivel a kimutatások szerint a kísérletekre
fordított összegek máris meglehetősen magas szintet értek el,
célszerűen cselekszik, ha időlegesen befagyasztja a célszimulá-
tor munkálataira előirányzott költségeket, egyúttal arra biz-
tatva azonban Mendét és Varjast, hogy amíg további döntésre
kerül sor a célszimulátor sorsával kapcsolatban, ellenőrizzék
alaposan számításaikat, értékeljék újra a kísérleti jegyzőkönyvek
anyagát, tehát elméleti síkon keressenek magyarázatot az eddigi
eredménytelenségre. Megragadva az alkalmat, hogy további tá-
mogatásáról biztosítsa a két mérnököt - értve a támogatás alatt
a fejlesztési főosztály esetleges gáncsoskodásai elleni védelmet
is -, párhuzamosan intézkedett, hogy az egész elgondolás és az
eddigi kísérletek anyaga jusson el a légierő szakértői kezébe,
hogy majd e szakértők véleménye alapján megalapozottan dönt-
hessen véglegesen a célszimulátor sorsáról.
Miközben Lajtossal foglalkozott, jutott eszébe, hogy a légi-
erő szakértői közül ketten - bizonyos Fiáth ezredes és Domony
őrnagy - csütörtökre jelezték érkezésüket, hogy személyesen
tárgyaljanak a Radius vezérigazgatójával a légierőhöz eljutta-
tott anyagról. Mendét és Varjast kénytelen volt megvárakoz-
tatni, hogy végighallgathassa a munkaerő-gazdálkodási osztály
jelentését a fizikai állományban a múlt hónap alatt bekövetkezett
változásokról, s amikor leültette a két mérnököt, azonnal a
tárgyra tért : mivel - tudomása szerint - az elméleti számítások
és a kísérleti eredmények újbóli átvizsgálása sem eredményezett
biztató megoldást, szükségesnek ítéli, hogy Mende és Varjas
kollégák vegyék igénybe tapasztalt szakember segítségét. A ma-
ga részéről - folytatta - azt tartaná célszerűnek, ha az elvtársak
Bojtár főosztályvezetőhöz fordulnának, aki bizonyára nem ta-
gadná meg a támogatást. Ha a kollégák elfogadják a segítségét
- tette még hozzá -, megígérheti, hogy személyesen fogja fel-
kérni Bojtár elvtársat, vállalja el a konstrukció tökéletesítését
célzó munka irányítását.
Látta, hogy sem Mendére, sem Varjasra nem hat lelkesítően
a dolgok ilyetén fordulata, s előrebocsátva, hogy ezt a maga ré-
széről meg is érti, határozott hangsúllyal hívta fel a kollégák
figyelmét, hogy a cél a fontos, nem pedig az a körülmény, hogy
ketten vagy hárman jegyzik-e nevükkel az új gyártmányt. - Azt
hiszem - fejezte be a beszélgetést -, ezt a megfontolást két ilyen
fiatal mérnöknek úgy kell méltányolnia, mint az irántuk tanú-
sított bizalom újabb jelét, hiszen olyan szaktekintéllyel együtt
dolgozni, amilyen Bojtár elvtárs, nem kis megtiszteltetés . . .
Miután - Mende gyulladásos szemét látva - néhány szóval ar-
ról is érdeklődött, nem az-e az oka a szemgyulladásának, hogy
a kelleténél több időt tölt az oszcilloszkóp, illetőleg az indikátor-
ernyő előtt, s Varjast is figyelmeztette, hogy nem ártana, ha
több időt töltene jó levegőn, elbocsátotta őket, s áttelefonálta-
tott Bojtárhoz, ott van-e a helyén, s nem lenne-e alkalmatlan,
ha átmenne hozzá. A kedvező válasz hallatán azt üzente, hogy
tíz perc múlva ott lesz Bojtárnál, majd miután még felhívta a
megyei pártbizottságon Emődit, hogy rövid időn belül fontos
dolgokról szeretne beszélgetni vele, s meg is állapodott az idő-
pontban, átsétált a fejlesztési főosztályra.
- Két fontos dolgot szeretnék megbeszélni veled, Pista -
mondta, miután Rozika és István hogylétéről érdeklődött. -- Az
első a célszimulátor, tudsz róla. Nos, azt szeretném, ha átven-
néd a kérdést, igen, jól értetted, a kezedbe szeretném adni a
munka vezetését. Ez a két lelkes fiatalember évekig elkínlód-
hatna ezzel a munkával, akkor sem jutnának semmire. Olyan
fába vágták a fejszéjüket, ami nem hozzájuk van méretezve. Át-
veszed a dolgot, nagy jót teszel a Radiusszal. Csütörtökön jön-
nek a légierőtől, két szakértő, ha meghallják, hogy a te kezed-
ben van a dolog, nem lesz akadálya, hogy pártolólag terjesszék
feljebb az ügyet, és megkapjuk a pénzt a további költségek fede-
zésére. Sajnos, de érthető, hogy Mendét és Varjast nem ejthet-
jük a munkából, de a te tekintélyed nem fogja megsínyleni, ha
a célszimulátor fejlesztöiként a te neved után ők is szerepelnek.
Már intézkedtem, hogy megkapd az egész anyagot, csütörtökig
lesz időd, hogy átnézd a számításokat is, a kísérleti jegyzőköny-
veket is, a katonák pedig meg lesznek tisztelve, hogy újra dol-
gozol nekik. Rendben van? Csütörtökön várlak a tárgyalásra.
Tízkor. Az ilyen katonák pontosak. A másik kérdés, amiről ér-
deklödnék, mi a terved a tudományok doktora címmel kapcso-
latban?
Észlelve, hogy Bojtár kitér a második kérdés elöl, nem eről-
tette a témát, elégedetten nyugtázta, hogy Bojtár nem utasí-
totta vissza a célszimulátor-ügyet, s így minden remény megvan
arra, hogy egyszerre két legyet üssön : Bojtár hiúsága is megkapta
a simogatást, a Radius is meg fogja kapni a honvédelmi költ-
ségvetésből a pénzt. Ami pedig a jövőt illeti, Bojtár személye
biztosíték, hogy a célszimulátorból kifogástalan gyártmány lesz,
s a készülék árát olyan kedvezően lehet majd megállapítani,
hogy az eddig kidobott pénz már az első sorozat értékesítése
során megtérüljön, a további sorozatok pedig tiszta nyereséget
hozzanak.
Jó hangulatban ment vissza a vezérigazgatóságra, s délután
ez a jó hangulata tovább nőtt, amikor Lajtos arról informálta,
hogy Bojtár - mivel délután kettőig se kapta meg a célszimu-
látor dokumentációját - áttelefonáltatott Mendéhez és Varjas-
hoz, hogy mi lesz már azzal az anyaggal . . . Kedve lett volna fel-
hívni Lajtos figyelmét, hogy Bojtárra nem garázsépítési kor-
rumpálással kell hatni, hanem így, ahogy ő csinálta, de mégse
szólt, abból a megfontolásból kiindulva, hogy ha Lajtos magá-
tól nem szűri le a következtetést a történtekből, úgyis hiába-
való lenne minden pedagógiai eszköz. Lajtosnak magától kell
megtanulnia, mikor és kivel szemben milyen eszközre van szük-
ség. Ha nem tanulja meg, egész életében az lesz a dolga, hogy
örökké a sajátjáéval azonos vagy alacsonyabb szintű emberek-
kel foglalkozzon.
Vivi óráról órára türelmetlenebbül, és ahogy a napok múltak,
előbb kedvetlenül, majd elkeseredetten várta, hogy a múlt szom-
bati találkozásuk hatására most már Bojtár keresse az alkalmat,
hogy lássa őt, de amikor tudomásul kellett vennie, hogy erre
hiábavár, előbb kedveszegetten arra gondolt, hogy gyűlölnie
kellene Bojtárt, majd megpróbálta jobb kedvre deríteni magát,
és megmozgatni az eszét, hogy ha már Bojtár nem veszi a fárad-
ságot - vagy nem meri venni a fáradságot, illetve nem meri vál-
lalni a kockázatot-, hát ő találja meg a módot és a lehetőséget
az újabb találkozásra. Idegein újra meg újra végigremegett az
izgalom, amit a borókafenyőkkel benőtt lejtőn Bojtár karjának
tétova, majd hirtelen erős szorításában érzett, s kicserepesedett
a szája, valahányszor arra emlékezett, hogyan engedelmeskedett
előbb Bojtár szája az ő akaratának, hogy aztán rögtön paran-
csolva csókolja az ő engedelmes ajkát. Nem lett volna szabad
beleringatnia magát a reménybe, hogy ha egyszer sikerül olyan
helyzetbe kerülnie Bojtárral, amilyen helyzetbe ott az országút
lejtőjén kerültek, hát ez a férfi is elveszti a fejét, s nem szabadul-
hat az ő teste varázsától. Hiszen egész testével hozzátapadt Boj-
tárhoz, mellére simogatta Bojtár ujjait, derekára a másik kezét,
combjával hozzánőtt szinte Bojtárhoz, hogy a börében és az iz-
maiban is vigye magával Bojtár az ő testének odaadó szorítását. . .
Miért nem bolondult meg, és ha megbolondult attól a csókoló-
zástól, miért van ekkora önfegyelme; hogy se a telefon nem csö-
rög, pedig ő egész nap itthon van, s hogy Bojtár láthassa, a ko-
csit is itt vesztegelteti a ház előtt . . . Mert megszokta, hogy a
nők bomoljanak érte, megszokta, hogy ajándékba kapjon meg
minden nőt, akit csak akar, s azt várja most is, hogy a többihez
hasonlóan ő, Vivi is kiéheztetett kutya módjára alázkodjon eléje
kényre-kedvre. Gyülölnie kellene Bojtárt, és nem tudja gyű-
lölni, és előre érzi, hogy meg kell alázkodnia, és meg is fog aláz-
kodni.
Kedd estére tervezte, hogy átmegy Bojtárékhoz, azzal az
ürüggyel, hogy Rozikának megkezdődik az iskola, és ezután még
kevesebb lesz az ideje, átmegy, megkéri a srácot, hogy zongo-
rázzon, s amíg a muzsikát hallgatja, loppal rá-ránézhet Bojtár-
ra is . . . De kedden délelőtt Snádler hazatelefonált a gyárból:
Frida úgy főzzön vacsorát, hogy estére vendégük lesz. Kicso-
da? Emődi, a megyei pártbizottságról. Oké, mondta, és vállat
vont. Vacsora közben és utána is hallgathatja majd Emődi sza-
kácsművészeti előadását szabad tűzön sütött húsokról, a elyek
elkészítésénél az se mindegy, milyen fa kerül az esti ég alatt ra-
kott tűzre, hiszen a hús zamata attól is függ, milyen illatú fa
adta alá a parazsat, továbbá szintén kulcskérdés, locsoljuk-e
különféle borokkal a szabad tűz parazsa felett forgatott húst és
a többi . . .
Vacsora után eleinte megnyugtatta, hogy Emődi mégse tart
előadást pecsenyékről és ízekről, mert Snádler következetesen
a Radius problémái körül tartja a beszélgetést, de miután Frida
helyett felszolgálta a kávét a két férfinak, a megnyugvásával
együtt járó unalma egyszerre eltűnt, mert Emődi - gondosan
nyírt bajuszát törölgetve - egyszerre megkérdezte:
- Na és Bojtár? Mi a tapasztalatod?
Snádler vállat vont, azzal kezdte, hogy egyelőre elég kedve-
zőek a tapasztalatai Bojtárral kapcsolatban, egyrészt azért, mert
- amiről Emődit már úgyis informálta - a Bojtár körüli nagy
nyüzsgés tart ugyan, de láthatóan nem serkenti semmiféle meg-
gondolatlan lépésre ezt a meglehetősen fáradt benyomást keltő
embert, másrészt azért, mert sikerült kizökkentenie Bojtárt a
semmittevésből, ami tudvalevőleg mindig célszerűtlen gondo-
latok szülőanyja : sikerült rábeszélnie Bojtárt, hogy fogjon bele
egy fontos munka kísérleteibe . . .
Emődi itt félbeszakította Snádler meglehetősen álmos fejte-
getését, s megkérdezte; nem untatja-e Vivit a témájuk, majd
amikor nemleges választ kapott; arról érdeklődött, vajon nem
arról van-e szó, hogy Bojtár, aki annak idején szintén kombi-
nációba volt véve a Radius vezérigazgató-jelöltjeként, olyan
összpontosított támadásra készül, ami feltétlenül megzavarná a
Radius mintaszerü rendjét, s károsan hatna az emberek hangu-
latára, illetve ezen keresztül a termelésre is . . .
Snádler a kérdésre - szintén meglehetősen álmosan - közölte,
hogy Emődi feltevését sem megerősíteni, sem megcáfolni nem
áll módjában, mindenesetre gondolt már arra, hogy talán nem
lenne célszerűtlen, ha állásfoglalásra kényszerítené Bojtárt, il-
letve - ezt megelőzően - bebizonyítaná Bojtárnak, hogy a Ra-
diusban nincsenek támadható pontok. Ezzel kapcsolatban jutott
eszébe, hogy bevonja Bojtárt annak az egyetlen kérdésnek a le-
rendezésébe, ami - hosszú idő óta először - vitát váltott ki a
minisztérium és a Radius-illetve egyfelől Móri miniszterhelyet-
tes, másfelől ö mint a Radius vezérigazgatója - között. Ha ez a
kérdés Bojtár jelenlétében kerül tisztázásra, ez a feltétlenül meg-
fontolt ember le fogja vonni a megfelelő konzekvenciát, neve-
zetesen arra a következtetésre jut, hogy felesleges felülnie olyan
emberek vádaskodásainak, akik arra számítanak, hogy bizonyos
felsőbb erőket is meg lehet mozgatni a Radiusban konszolidá-
lódott megnyugtató erőviszonyok megváltoztatására. Ezért ő
- Snádler - arra gondolt, hogy a jövő hétfőn, amikor úgyis elő-
adást kell tartania az esztergomi vezetőképző tanfolyamon, dél-
előtt - ha már érinti a fővárost - beugrik Móri miniszterhelyet-
teshez, s Bojtár jelenlétében tisztázza a nézeteltérést, amit an-
nak a bizonyos műszermegrendelésnek a sztornírozása okozott.
Emődi elgondolkozva bólogatott a hallottakra, majd -- mi-
közben egy ásítást takart el tenyerével a bajusza alatt - mintegy
mellékesen megjegyezte, hogy mivel a Radiusban folyó munka
zavartalansága a megyei pártbizottságnak éppen olyan fontos,
mint magának a gyárnak, a maga részéről nem tartja fölösleges-
nek, hogy bizonyos úton felhívja Bojtár figyelmét: tartsa tény-
leg távol magát az önérzetükben megbántott bajkeverőktől, ne
hagyja megzavarni tisztánlátását célzatos információk által, il-
letve amennyiben tisztázatlan problémái vannak, tárja fel nyíl-
tan ezeket, s ha a Radius illetékesei nem tudtak volna kielégítő
és megnyugtató magyarázatot adni, majd a megyei pártbizott-
ság ipari osztálya gondoskodik arról, hogy Bojtár elvtárs meg-
győző választ kapjon minden problémájára . . .
Vivi nem értette, miről is folyik valójában a szó a férje és
Emődi között, de egyre növekvő nyugtalansággal kezdte sej-
teni, hogy Snádler, aki ellenérzésekkel várta haza Bojtárt, azóta
is gyanakszik valami miatt, s Bojtár iránti bizalmatlanságában
Emődi is osztozik vele. Ha így volna, márpedig így kell lennie,
hiszen ha nem is érthető, de pontosan érezhető a beszélgetés
hangulata, akkor Bojtárt valami veszély fenyegeti. Ebben a pil-
lanatban fordult is egyet a gondolata: a kép, ami abból a riport-
ból meg egyébként is kialakult benne Bojtárról, őt arról győzte
meg, hogy ha Bojtár tudatában van igazának, nem tartható visz-
sza olyan lépéstől se, aminek esetleges kárát láthatja. Tehát itt
van még mindig a levegőben Bojtár és Snádler összecsapásának
veszélye, s teljesen mindegy, Snádler kezdeményez-e, vagy Boj-
tár teszi-e meg az első lépést, két ilyen erős ember összeütközése
mindegyiknek csak kárára válhat. Ezt pedig mindenképpen
meg kell akadályozni. Meg kell akadályozni Bojtár miatt, mert
mi lesz vele - Vivivel -, ha Bojtárnak el kell mennie innen, de
meg kell akadályoznia Snádler miatt is, hiszen bármennyire szín-
telen és unott az élete a férje mellett, ez az élet mégis nyugodt és
biztos, és semmi szükség arra, hogy Bojtár - akármennyire is
az igazáért teszi - tönkretegye ezt a nyugalmat és biztonságot.
Ha valamikor figyelnem kellett, hát most igazán kell, hiszen ha
akármilyen fejlemény - akár Bojtár veresége, akár Snádler po-
zíciójának megrendülése - felborítja a helyzetet, ő lesz a vesz-
tes, mert elveszíti Bojtárt, akit még meg se szerezhetett magá-
nak...
Miután Emődi felkelt az asztaltól, és lekiáltott a sofőrjének,
hogy azonnal indulnak, majd - biztosítva Snádlert, hogy ha-
marosan elbeszélget Bojtárral-el is búcsúzott, Vivi unott képet
erőltetett magára, és megkérdezte:
- Mit mondtál, miért viszed magaddal Bojtárt?
Snádler ásított, megveregette a hátát, s amíg a szemüvegét
keresgélte a szobában, újabb ásítások közben, szórakozottan a
kérdésre is felelt:
- Bojtár elvtársnak meg fogom mutatni, hogy én egy minisz-
terhelyettest is zsebre vágok, de ha kell, egy minisztert is. Boj-
tár van olyan okos, hogy megértse, miről van szó.
- Vagyis meg akarod mutatni neki a hatalmadat.
Snádler nevetett :
- Megint kiélezetten fogalmazol, de ez jól áll neked, nem is
te volnál, ha nem csinálnád . . .
Bojtár figyelte Rozikát, és várt. Vasárnap - az erdődi szanató-
riumból hazafelé-észrevette a lakótelep B lépcsőházának ka-
puja előtt Ugron Sándor kopott Zastaváját, azonnal odakanya-
rodott az Austinnal, és felszaladt a lakásba. Ugron tréfásan, de
kedvetlenül kért engedélyt, hogy szavát szegje, majd elmondta,
hogy Rozika megkérte, ne találkozzék vele, Bojtárral. Sokáig
beszélgettek, Ugron megemlítette Bujdosó professzor levelét,
majd zakója belső zsebéből papírcsomót húzott elő, és odatette
az asztalra: "Háromheti melóm fekszik ebben az elemzésben,
Pista. Pontosan és cáfolhatatlanul kimutattam, mennyi pépzt
vett ki eddig a Radius az állam zsebéből. Azt kezdesz ezzel a sok
számmal, amit akarsz. Ellenőrizheted, az adatok pontosak, min-
den Baksa Bálinttól származik, én csak az elemzést csináltam
meg."
Rozika egész vasárnap hallgatott. Sopronban fürödtek, a Tó-
malom hideg vizében, István elő se jött addig a tóból, amíg kékre
nem váltak az ajkai, de nevetett a reszketésén, és fagylaltot kért.
Hazafelé jókora kerülőt tettek, a műút mellett nemrég épült,
csinos kiskocsmában vacsoráztak, Rozika látszólag jókedvű
volt, Istvánt ugratta, de egy-egy fürkésző pillantása elárulta,
hogy nem biztos benne, elhiszi-e a férje ezt a jókedvet.
Hétfőn reggel, mielőtt elindult volna a kapu elöl a kocsival a
Radiusba, István utánaszaladt, és megmondta, hogy vasárnap
itt járt Ugron Sándor: "Anya nem mondta nekem, hogy ne
mondjam. Most már, hogy megmondtam neked, megmondom
neki, hogy megmondtam."
Várni kell, meddig bírja Rozika, hogy hallgasson Ugronról,
a professzor leveléről. Nem bírja sokáig.
Miután megkapta Mendétől és Varjastól a célszimulátor
egész dokumentációját, beleásta magát a papírokba, s előbb
bosszúsan, majd tárgyilagos kíváncsisággal vizsgálgatta to-
vább a számításokat. A képlet világos : itt van két nagyralátó,
fiatal mérnök, akik elégedetlenek az üzemmérnöki beosztásuk-
kal, és azt álmodták, hogy majd ők megmutatják . . . Senki se
magyarázta meg nekik, hogy nézzenek szembe a valósággal,
lássák be, hogy egyrészt a szaktudásuk is meglehetősen hiányos,
másrészt a precizitásukkal is baj van. A mi a szakértelem és a ta-
pasztalat hiányait illeti, ez megérthető: néhány éve kerültek ki
az egyetemről, s az üzemmérnöki munka meglehetősen szűk
határok közé szorítja az emberek fejlődését. Ami viszont az el-
nagyolt számításokat és a nehézségek látszólag nagyvonalú, de
valójában könnyelmű áthidalásait illeti, az már nem megbocsát-
ható. Kár, hogy ezt senki se mondta a szemükbe. Fekete Jancsi
megtehette volna. Nem tette meg, s erre is van magyarázat.
Másnap reggelre elment a kedve a további bogarászástól.
Ilyen esetben, amikor az alapelképzelés is felületes, az önkont-
rolt is hiányzik, meg aztán - ami szintén nem elnézhető - Men-
dének és Varjasnak fogalma sincs arról, hogy egy sor szerkezeti
elemet külföldről, nagyon drágán kellene beszerezni, ilyen eset-
ben saját idejét rabolja, ha részletről részletre bizonyítja a hibá-
kat. Mendével és Varjassal meg kell értetni, hogy mielőtt na-
gyot álmodnak, tanuljanak még egy keveset, ha van hozzá tü-
relmük, ha pedig nincs kedvük tanulni, ne idegesítsenek máso-
kat a dilettáns próbálkozásaikkal.
- Látom, mérgelődsz - állt meg mögötte Rozika, és vállára
tette a kezét. - Mi ez a sok papír?
Amíg Rozika leeresztette a redőnyöket, és szólt Istvánnak,
mosson fogat, és menjen lefeküdni, elmondta, mit bízott rá
Snádler. Rozika iménti jókedve egyszerre eltűnt, előbb lefek-
tette a gyereket, s csak azután hozta szóba újra a dolgot.
- Miért bízta rád Snádler?
- Miért? Először azért, mert ráköltöttek egy csomó pénzt a
célszimulátorra, és most fut a pénz után. Másodszor azért, mert
meg akart tisztelni azzal, hogy csak én húzhatom ki a kútból
ezt a dolgot.
- De te nem akarod kihúzni . . . Mit mondasz neki?
- Mit mondhatnék? Vessenek keresztet a pénzre, amit ki-
dobtak az ablakon, és ha sok a hely az irattárban, rakják oda ezt
a paksamétát.
Rozika idegesen nevetett.
- Hát nem érted, miről van szó? Ez a Mende és Varjas a ked-
vencei Snádlernek. Azt fogják mondani, hogy te fúrtad meg a
tervüket. Csapdába csaltak, Pista.
- Nem. Snádler biztos benne, hogy hozzáfogok. Csapda . . .
Ö le akar akasztani egy csomó pénzt a légierőről. Ehhez várja
a segítségemet. Kínos lesz neki, de kénytelen lesz belátni . . .
- Eszedbe se jut, hogy azt akarta, te támadj először.
- Nem így csinálta volna.
- Muszáj azt mondanod, hogy ezzel a dologgal semmit se
lehet kezdeni?
- Nem muszáj. Hagyhatnám, hogy tovább költsék a pénzt
egy ilyen halva született ötletre.
- Te lennél a felelős érte?
- Nem. Én is tévedhetek. Csak éppen mindenki kinevetne a
szakmában. Elküldték ezt a dokumentációt a légierő szakértői-
nek. Csütörtökön jönnek. Csodálkozom, hogy személyesen jön-
nek. Az ő helyükben én írtam volna egy tízsoros, udvarias le-
velet . . .
- Snádler nem fogja megbocsátani neked . . .
- Snádler be fogja látni, hogy én nem ellene csinálom.
- Nem fogja belátni. Aki nem ért valamihez, nem látja be . . .
Lefekvés után sokáig gondolkozott Rozika mondatán. Aki
nem ért valamihez . . . Rozikának lesz igaza. Snádler csak arra
tud majd gondolni a csütörtöki tárgyalás után, hogy Bojtár meg-
fúrta a célszimulátort, és lehet ugyan igazság az érveiben, de
más a fontos: Bojtár kapva kapott az alkalmon, hogy megtegye
az első kontremináló lépést. Igen, Rozikának igaza lesz: De ha
igaza lesz is, nincs mit tenni: nem járathatja le magát azzal, hogy
odaadja a nevét ehhez a dilettáns próbálkozáshoz. Ha Snádler
eleve arra gondolt, hogy Bojtár bekapja a horgot, beválik a szá-
mítása. Megtehetné, hogy ne mondjon ellent. A légierő szak-
értői udvariasságból talán hajlanának is arra, hogy meghajolja-
nak az ő ígérete előtt, s ne mondják ki, hogy még Bojtár István
neve se varázsolhat ki egy rossz elgondolásból egy jó, és főleg
elfogadható árú készüléket. Később nem lenne nehéz elhitetni
mindenkivel, akit illet, hogy ő - Bojtár - eleve tudta, eredmény-
telen lesz a munka, de bizonyos okok miatt nem fordulhatott
szembe Snádlerrel. Mindenki elhinné, hogy így történt, a tekin-
télye semmi csorbát nem szenvedne. Rozika azt kérdezte : "Mu-
száj azt mondanod, hogy ezzel a dologgal semmit se lehet kez-
deni?" Voltaképpen nem muszáj. Vállalhatja, hogy alulmarad-
jon önmagával szemben, s igazolhatja magát azzal a szellemes és
igaz aforizmával, amely szerint arra kell törekedni, hogy legyen
bátorságunk elfogadni azokat a dolgokat, amiken nem lehet
változtatni, és legyen erőnk változtatni azokon a dolgokon, ami-
ken lehet változtatni, de - és ez a legfontosabb - fejlesszük ki
magunkban a képességet, hogy meg tudjuk különböztetni a meg-
változtathatót a meg nem változtathatótól . . . Igazolhatja ma-
gát ezzel is, más aranyköpésekkel is, de semmiféle önigazolás
nem változtat a lényegen: alulmarad, nemcsak Snádlerrel szem-
ben, de önmagával szemben is, ha a kényelmesebb megoldást
választja, vagyis nem keresztezi Snádler elképzelését, hanem se-
gít leakasztani a pénzt, amit a további fölösleges kísérletekre
akarnak elherdálni.
Éjjel arra ébredt, hogy szinte elviselhetetlen szorítás fogja
marokra a szívét, s a fájdalom kisugárzása már nemcsak a vállát
bénítja, de a bal karját se képes mozdítani az angina pectoristól.
Bakondi főorvos megmondta: angiria pectoris, a koszorúerek
görcse, előjáték az infarktushoz. Homlokán kiütött a verejték,
egyre kábultabb lett a feje, s egyetlen gondolata maradt: ez a
halálfélelem ?
Később, amikor csillapult a görcs, és már nem érezte, hogy
akármelyik pillanatban megrepedhet valamelyik ér a szíve kö-
rül, világosan fogalmazva mondta ki magában, hogy mégsem
ez a halálfélelem, mert ha az lett volna, nem merte volna nevén
nevezni gondolatban. A koszorúerek görcse előjáték az infark-
tushoz, ami elvitte Lády Zoltánt . . . Bakondi azt mondta, hogy
nemcsak a cigaretta, hanem az idegizgalmak is, az idegrendszer
feszültségei is okozzák az angina pectorist. Csütörtökön először
kerül nyíltan szembe Snádlerrel, és utána még hányszor lesz al-
kalma, hogy szembeforduljon vele? Elhitetheti magával, hogy
sem a csütörtöki tárgyalás, sem más hasonló események nem
idegesítik, de az idegrendszere nem az önhipnózisa szerint funk-
cionál . . . Addig feszíti a húrt, amíg - bármelyik nap számíthat
rá, bármelyik percben számíthat rá, ahogy Lády Zoltán - eléri
az első infarktus. Nyugalom kell, kiegyensúlyozott kedély, sem-
mi túlterhelés az idegrendszernek, így mondta Bakondi. Azzal
kellene kezdeni, hogy csütörtökön . . .
Legföljebb alulmarad önmagával szemben is. Egy embernek,
aki minden percre várhatja az infarktust, joga van ehhez.
Snádlernek többször is eszébe jutott szerdán, hogy felhívja Boj-
tárt - hol tart a célszimulátor dokumentációjának tanulmányo-
zásában, illetve, ha végzett az anyaggal, milyen következteté-
sekre jutott -, de mindig sikerült lebeszélnie magát szándéká-
ról. Meg kell hagynia Bojtárt abban a tudatban, hogy számára
- a Radius vezérigazgatója számára - az olyan ügy, amivel tör-
ténetesen Bojtár István, a fejlesztési főosztály vezetője foglal-
kozik, semmivel sem fontosabb, de ugyanolyan fontos, mint a
vállalat irányításával kapcsolatos bármely ügy. Ha telefonálna,
Bojtár előtt hangsúlyt kapna a rábízott kérdés fontossága, te-
hát a saját fontossága is, amire pedig semmi szükség, végelem-
zésben tehát - fordult el ismét a telefontól - hagynia kell, hogy
Bojtár jelentkezzék az eredménnyel.
Délután háromig várt, s miután - korábbi elhatározásával
ellentétben - mégis felhívatta Bojtárt, Celliné, a második titkár-
nő rövidesen azzal kopogott be hozzá, hogy jelentse: Bojtár
elvtárs már elment a helyéről, s nem is megy vissza, azt az uta-
sítást hagyta a titkárnőjénél, hogy amennyiben Snádler elvtárs
érdeklődik a célszimulátor ügyében, jelentsék a vezérigazgató
elvtársnak, hogy ő, Bojtár, pontos lesz a másnap tízórai tárgya-
láson.
Snádler a válasz hallatán bosszúsan megjegyezte magában,
hogy Bojtár igazán vehette volna a fáradságot, hogy jelentést
tegyen, de közben eszébe jutott, hogy fél négyre ki kell mennie
a fenyvesbe, a gyógypedagógiai iskolába, hogy megbeszélje dr.
Jelen Arankával a jövő hétfő esti találkozásukat a Duna-kanyar-
ban, hiszen ha holnaptól ott fog üdülni Aranka, ő pedig úgyis a
vezetőképző tanfolyamon tart előadást Esztergomban, élniök
kell az alkalommal - ki kell használniuk a visegrádi üdülő és
Esztergom közelségét -, hogy Vízválasztótól távol találkozza-
nak végre. Ott, idegen környezetben talán feloldódik a zárkó-
zott gyógypedagógusnő tartózkodása, ami tulajdonképpen iz-
galmassá teszi. Amíg a kocsi a fenyves felé robogott vele, majd
amíg sikerült rábeszélnie dr. Jelen Arankát, hogy töltsék együtt
a hétfő estét, el is feledkezett a célszimulátorról és Bojtárról, s
csak másnap reggel jutott ismét eszébe az ügy, reggel héttől
tízig viszont úgy elárasztották mindenféle aktuális kérdésekkel,
hogy ha még mindig fontosnak tartotta volna, akkor sem jutott
volna ideje rá, hogy érintkezésbe lépjen Bojtárral.
A két repülőtiszt - Fiáth ezredes és Domony őrnagy - tíz
előtt öt perccel állított be a vezértitkárságra, s utánuk egy perc-
cel Bojtár is, mint Celliné rögtön jelezte telefonon. Mielőtt a
két katona és Bojtár belépett volna a vezérigazgatói szobába,
már élénk beszélgetés alakult ki köztük, amit Snádler nem is tar-
tott meglepőnek, hiszen Bojtár egyrészt a légierő tartalékos
századosa, másrészt ismert név minden híradástechnikai szak-
ember előtt a hadseregben is. Miután fél perccel Bojtárt és a két
repülőtisztet követve, megjött Mende és Varjas is, és így min-
denki együtt volt ahhoz, hogy elkezdődjék a tárgyalás, előbb a
katonáknak adta meg a szót.
Fiáth ezredes - nehéz, csupa izom teste alatt minden mozdu-
latára nyikordult egyet az erős szék - azzal kezdte, hogy a légi-
erő számára feltétlenül megfontolandó kérdés a Radius szak-
emberei által javasolt célszimulátor ügye, de mind ő, mind Do-
mony őrnagy, mind más híradástechnikai szakemberek szerint
a további lépések előfeltételeként feltétlenül tisztázandók bizo-
nyos, nem is lényegtelen kérdések. Feltételezve, hogy a Radius
jelenlevő illetékesei maguk is sokat foglalkoztak a célszimulátor
által produkálandó teljesítmény és a számításokból, továbbá a
kísérleti jegyzőkönyvekből következtethető, nem kielégítő ered-
mények közötti ellentmondással, azt javasolja, hogy előbb a
Radius mérnökei ismertessék álláspontjukat, s ő - Fiáth ezredes
- és Domony őrnagy csak e tájékoztatás után következzenek a
véleményükkel.
Snádler - elejét veendő, hogy Mende vagy Varjas szószapo-
rítva mentegessék magukat, vagy bizonyítsák igazukat - előbb
közölte, hogy bizonyára megnyugtatásukra szolgál az elvtár-
saknak, ha bejelenti, hogy Bojtár elvtárs maga vette kezébe a
célszimulátor ügyét, majd Bojtárra nézett, és kérte, adja meg
az ezredes és az őrnagy elvtárs számára a kért tájékoztatást.
Amíg Bojtár halk, kimért és szűkszavú szövegét hallgatta,
homlokában egyre erősebben kezdett lüktetni a vér, s mire Boj-
tár a mondanivalója végére ért, vissza kellett mennie íróaszta-
lához, hogy kortyoljon a tejéből. Mi volt ez? De mielőtt újabb
kérdést tehetett volna fel magának, már Fiáth ezredes vette át
a szót :
- Örülök, elvtársak, hogy nem kell vitatkoznunk. A doku-
mentáció alapos áttanulmányozása után mi magunk is ugyan-
olyan következtetésre jutottunk, mint Bojtár elvtárs. Amit most
mondok, itt van írásba foglalva is, és - elmosolyodott - egy kí
vülálló nehezen tudná eldönteni, hogy Bojtár elvtárs ismételte-e
meg a mi véleményünket, vagy ha felolvasom az álláspontun-
kat, én ismétlem-e Bojtár elvtársat. Örülök, hogy tökéletesen
egyetértünk elsősorban abban, hogy a Radius által javasolt cél-
szimulátor optimális fejlesztés után is csak megközelitené, de
nem érné el színvonalban sem a csehszlovákok TESLA gyárt-
mányát, sem a Siemens vagy a Rohde und Schwarz ugyanilyen
rendeltetésű produktumát. Ahhoz továbbá, hogy megközelit-
sük az említett gyártmányok színvonalát, olyan mennyiségű
import alkatrészt kellene felhasználni, ami hallatlanul megdrá-
gítaná a Radius célszimulátorát, következésképpen felesleges és
egyébként elkerülhető költségeket jelentene a légierő számára
is, a polgári repülés számára is, amennyiben egyáltalán igényt
tartanának a gyártmányra ezek az intézmények. Bevallom, elv-
társak, rossz érzéssel utaztunk ide, hiszen érthető, hogy senki-
nek sem kellemes, ha valakit vagy valakiket le kell beszélnie
egy olyan munka folytatásától, amire már igen sok energiát for-
dítottak. Bojtár elvtárs révén azonban önök megkíméltek ben-
nünket attól, hogy hosszas meggyőzéssel és rábeszéléssel rabol-
juk az idejüket, s ezért őszintén köszönetet mondok.
A tárgyalás befejeztével szólt Bojtárnak, hogy maradjon.
Össze kellett szednie magát, hogy kimérten, és a történteket
mintegy félvállról véve beszéljen.
- Ne vedd szemrehányásnak; de sokkal helyesebb lett volna,
ha már tegnap vagy ma korán reggel tájékoztatsz engem is a vé-
leményedről.
- Nem volt alkalmam rá, egyébként is elkésett tájékoztatás
lett volna.
- Amire keres alkalmat az ember, talál is. Mit értesz azon,
hogy elkésett lett volna?
- Nem változtatott volna a lényegen. Korábban lett volna
szükséged a tájékozódásra. Jóval korábban, hiszen magad is tu-
dod már.
Nem észrevehetően, de figyelmesen fürkészte Bojtár napbar-
nította arcát. Idegesítően szenvtelen. Kétségtelen, hogy tuda-
tában van a történtek súlyának. Izgalmát leplezi-e ez a közömbös,
nyugodt arckifejezés? Bojtárnak tudnia kell, hogy az iménti tár-
gyaláson megtette az első lépést azon az úton, amit mindkette-
jüknek célszerűen el kellett volna kerülniük. Lajtos azt mondta,
hogy vasárnap itthon volt Ugron. Nyilván azért jött, hogy fel-
heccelje Bojtárt.
- Nem az a baj; Pista, hogy ebből a célszimulátorból nem
lesz semmi, hanem az, hogy kivettél a Radius zsebéből egy va-
gon pénzt, amiből nemcsak a célszimulátor kísérleteit tudtuk
volna fedezni, hanem egyéb költségeket is. Nem műszaki szem-
pontból akarok vitatkozni veled. Amit te is, az ezredes is kifej-
tettetek, abban nyilvánvalóan igazatok van . . .
Érezte, hagynia kell, hogy Bojtár közbevágjon, s amint meg-
látta a szemén, hogy szólni készül, azonnal elhallgatott. Vajon
meddig tart a szenvtelen nyugalma?
- Amire ma sor került, elkerülhető lehetett volna. - Bojtár
cigarettát vett elő, s elfogadta a tüzet. - Az ilyen eseményeket
meg lehet takarítani. Őszintén beszélek. Ha nem te ülnél itt a
vezérigazgatói székben, hanem Lády Zoltán, neki is azt mon-
danám, amit most mondok. Ha valaki tájékozatlan egy terüle-
ten, vegye igénybe olyan specialisták szakértelmét, akiktől meg-
felelő tájékoztatást kaphat. Ha például konzultáltál volna a fej-
lesztési főosztállyal, akár Fekete Jánossal, akár valamelyik be-
osztottjával, mindegyik tájékoztathatott volna, hogy a Mende
és Varjas-féle elképzelésnél messze jobb, kipróbált és bevált cél-
szimulátorok vannak már jó ideje forgalomban, tehát fölösle-
ges időt és energiát fordítani egy eleve kilátástalan versenyre.
Figyelmeztette magát, hogy hagynia kell Bojtárt, hadd adjon
ki magából mindent; ami kikívánkozik belőle, s figyelmet eről-
tetett az arcára.
- Nem szándékom, hogy bíráljalak, és ha megemlítek még
egy ügyet, rájössz, hogy jót akarok.
- Miért vetődött fel benned, hogy esetleg az ellenkezője is
előfordulhat?
Szerette volna tudni, mire gondol Bojtár, amíg mosolyog.
Nem fog felelni a kérdésre.
-- Nem akarom sokáig igénybe venni az idődet. már csak egy
tavalyi javaslatra emlékeztetlek, ami a Mende-Varjas-féle ötlet-
tel együtt futott be hozzád. Az öreg Sajkódi tervéről van szó.
Hát az öreg félnótás is megkereste Bojtárt . .
- Pénzt kért tőled az epoxigyanta-üzem fejlesztésére. Kisipa-
rilag már megcsinálta, és be is mutatta neked a fenyőgyanta bá-
zisú műgyanták egész skáláját, a tereftalát és tereftalát-észter-
amid bázisú, magas hőállóságú zománchuzal-lakkot, a
hőosztályú, elektromos ipari impregnáló lakkot, a pentakkír-
fenilglicidiléter alapanyagot, amit világviszonylatban is első-
ként lehetett volna gyártani. Nem adtál pénzt az epoxigyanta-
üzem fejlesztésére . . .
- Nem tudtam adni. - Mit akar Bojtár? Védekezésre kénysze-
ríteni? - Nem én szülöm a pénzt, ezt te ugyanúgy tudod, mint
bárki más.
- Szerezni se iparkodtál, pedig minden adottság megvolt ah-
hoz, hogy ne csak saját szükségletre gyártsa ezeket a lakkokat a
Radius, hanem exportra is, hiszen az öreg elmondta neked, hogy
a mintáit három svéd cég is megvizsgáltatta Kölnben a Herbig
laboratóriumával, és azonnal rendeltek volna hatszáz tonnát,
mert a laboratóriumi vizsgálat igazolta, hogy az öreg lakkjai
megfelelnek a nemzetközi szabványoknak, sőt, jobbak.
- Az öreg összetévesztette a Radiust egy vegyi üzemmel.
- Igen, azt mondtad neki, hogy a Radius nem szappanfőző.
Ha megkérdeztél volna valakit, aki szakember, nem dobtad
volna ki az öreget. Ami az öreg Sajkódival történt, ellentétes elő-
jellel ugyanazt bizonyítja, mint a célszimulátor esete.
Ha megkérdezné Bojtárt, vegye-e megleckéztetésnek az el-
hangzottakat, lovat adna alája.
- Befejezted, Pista? Ha igen, felvilágosítalak valamiről, amit
nem tudsz. Az öreg lakkfestékei ügyében igenis kikértem szak-
emberek véleményét. lebeszéltek róla. Bebizonyították, hogy
azok a híres gyantakészítmények csak az öreg fantáziájában ütik
meg a mértéket.
Tudhatja-e Bojtár, hogy ez nem igaz? Valami látszik a szemé-
ben.
- Az Akadémia központi kémiai kutatóintézetének más volt
a véleménye. Pénzt ugyan nem tudott adni az Akadémia, a do-
log mégis megindult valamerre. Nem tudom, hallottál-e róla,
az öreg felajánlotta a tulajdonát képező szabadalmak hasznát,
hogy abból a pénzből alapozzák meg az üzemet, ami itt is mű-
ködhetne, a Radiusban.
- Ha itthon lettél volna, és ha történetesen téged kérdezlek,
te merted volna-e javasolni, hogy ugorjunk fejest egy nagy vo-
lumenű lakküzem létesítésébe? Mert itt körülöttem senki se
merte javasolni. Mindenki egyetértett velem, hogy tanácsoljuk
el az öreget. A két vegyészünk is.
- Mert már ismerték az előre kialakított véleményedet.
- Ha nem itt ülnél, velem szemben, és ha nem vitatkoznánk,
azt kellene hinnem, hogy olyan vezetőnek tartasz, aki eleve el-
fojtja a mások véleményét. De látod és hallod, hogy meghall-
gatlak. Ugyanígy meghallgatok mindenkit. Ha pedig vannak
egyesek, akik eleve félnek hangot adni a véleményüknek, ez a
jelenség csak azzal magyarázható, hogy már az elődöm sem
szoktatta rá őket az önálló véleményformálásra vagy arra, hogy
ki merjenek állni a véleményük mellett. Mi mással magyarázhat-
nám . . . - Asztalán búgni kezdett a telefon. - Bocsáss meg egy
pillanatra.
Felvette a kagylót, s miközben hallgatta Darut az Elektronika
I.-ből, és látta, hogy Bojtár indulni készül, nem tartóztatta.
Mire visszament Snádlertől a fejlesztési főosztályra, asztalán
ott találta a levelet, amelyben Detre, a megyei pártbizottság ipari
osztályának helyettes vezetője felkérte, hogy másnap - tehát
pénteken - délelőtt tízkor keresse fel őt a megyei pártbizottsá-
gon néhány, a Radiust érintő kérdés megvitatására. Este, ami-
kor otthon megmondta, hogy be kell mennie a megyei pártbi-
zottságra, Rozika szemében azonnal megjelent az ideges fény.
Nos, talán most megszólal . . .
Rozika valóban odament a könyvespolchoz, benyúlt két Böll-
kötet közé, és elővett egy fehér borítékot.
- Pista . . . - Ahogy elpirult, kislányosra vált az arca, s oda
kellett képzelni rá a két régi, vastag hajfonatát. - Nem mond-
tam meg neked, hogy vasárnap itt volt Ugron Sándor. Nem aka-
rom magyarázni, miért nem mondtam. Vagytudod magadtól,
vagy nem. Most is csak azért vallom be, mert hozott egy leve-
let. Bujdosó professzortól. Én már azt is tudom, mi van a le-
vélben.
- Jó vagy rossz? - mosolygott rá Rozikára.
- Tőled függ. A prof meghív az intézetébe. Újra meghív. -
Odaadta a levelet, és lekuporodott a szőnyegre az íróasztal mel-
lett. - Menjünk el innen, Pista. Menjünk, amíg nem késő. Os-
tobaság volt, amit Ugron Sándorral csináltam, úgy nem lehet
óvni téged, hogy távol próbálok tartani tőled mindenkit. Men-
jünk el innen. Sejted, miért hívnak holnapra?
- Majd kiderül.
- Figyelmeztetni fognak, hogy ha Snádlerrel húzol ujjat,
velük gyűlik meg a bajod.
Erről is levelet kaptál?
- Nem. De érzem. Holnap igazat fogsz adni nekem.
- Nem valószínű, hogy azonosítanák magukat Snádlerrel.
- De igen. Emődi együtt jár vadászni Snádlerrel.
-- Nem Emődiből áll a megyei pártbizottság.
- Irsági az első titkár, de folyton Pesten van. Mindent Emődi
intéz. Én is beszélek emberekkel, nemcsak te.
Feltépte a borítékot, és elolvasta a levelet. Honnan tudta Ro-
zika-hiszen nem bontotta fel a borítékot-, hogy Bujdosó való-
ban újra hívja, a lézeres kísérleteihez kéri a segítségét?
-- A prof ma még tudja tartani a lakást, de ha nem megyünk
hamar, később már azért sem mehetünk, mert nem lesz hova
költöznünk. - Rozika ráhajtotta homlokát a térdére. "Szegény
Tarsoly halálával megürült a lakása, három szoba, szép helyen,
szeretném, ha Ti laknátok benne, Pistám, hiszen a viszonyok is-
meretében nem nehéz elképzelned, milyen sziszifuszi erőfeszí-
tésbe kerül függőben tartani egy ilyen remek lakás kiutalását . . ."
- Istvánra is gondolnod kell, Pista. Tizenegy éves. Már fel-
vennék a Zeneakadémia előkészítőjére. Minden hónap, amit itt
kell még töltenie, ront rajta. Ugyanúgy tudod, mint én, hogy
ha most nem növeljük szakadatlanul az igényeket, veszít a tu-
dásából. Egy év is nagy kiesés az ő esetében. Ahogy hallgatom
azokat a tömör, súlyos hangokat . . . Miatta is el kell mennünk
innen. Miért nem mondasz semmit? Nem is figyelsz rám. Tu-
dom, hogy minden szavamat el tudnád ismételni . . . mégse
figyelsz.
Megint megmozdult a szíve körül a görcs. Felemelte Rozi-
kát a szőnyegröl, hogy kimehessen.
- Szomjas vagyok.
- Maradj, hozok vizet. Elsápadtál. Azt hiszed, nem tudom . . .
Rozika kiszaladt. Elmenni innen . . . Itt a görcs a szívén, már
indul a kisugárzás a válla felé, hogy aztán átterjedjen a bal kar-
jába. Ha igazat ad Rozikának, és elhiteti magával, hogy nem
arra való az élete - vagy az idő, ami még hátra van az életéből --,
hogy Snádlerrel huzakodjon itt értelmetlenül, fölöslegesen . . .
Belekortyolt a hideg vízbe, hátradőlt a széken, és bízott ben-
ne, hogy jókedvűre sikerül a mosolygása.
- Jobb már? - Rozika forró, sötét szeme párás a féltéstől.
- Jobb. - Talán nem éri el a fájdalom a bal karját. - Honnan
veszed, hogy bajom lenne? Fáradt vagyok, ennyi az egész.
- Nem igaz. Beteg vagy.
- Egy beteg ember nem így fest.
- Lády Zoltán se úgy festett. Néha megijedek az arcodtól.
Úgy hasonlít valami rajta Lády Zoltánhoz, amikor már beteg
volt, pedig senki se tudta . . .
- Ezt a képzelődést szíveskedik abbahagyni a hölgy. Fel-
téve, hogy nem akar idegesíteni.
- Nem akarlak idegesíteni. Csak annyit akarok, hogy halld
meg, amit mondok.
- Hallom és hallgatom is, asszonyom.
- Viccelni is van kedved . . .
- Láthatod, hogy semmi bajom. - Csak a válláig jutott el a
tompa fájdalom; bízni lehet benne, hogy nem megy tovább. -
Tudod mit? Tölts konyakot, magadnak is.
- Jót tesz az neked?
- Mindig jót tett. A lassú kiszolgálás tesz rosszat. Eszedbe
jutott végre, hogy jól áll neked, ha mosolyogsz?
- Mindig pojácát csinálsz belőlem . . . Tessék, a konyak,
uram. Egészségére.
a konyak - mint minden alkohol - értágító hatású. Mindjárt
érezni is fogja, hogy könnyíti a nyomást a szíve körül. Cigaret-
táért nyúlt.
Rozika rátette tenyerét a kezére.
- Havannában azt ígérted, hogy itthon kevesebbet fogsz szív-
ni. Semmivel se szívsz kevesebbet, mert ugyanolyan elnyűtt
vagy, mint odakint voltál. Nyűnek mások, és nyüvöd magad. -
Rozika visszakuporodott a szőnyegre. - El kell mennünk innen,
Pista. Ez az utolsó sansz, amit Bujdosó professzortól kaptál.
Téged is izgatnak a kísérletei, mondtad. Ö meg azt írja, hogy a
te tapasztalataid a mikrohullámú technikában . . . ezekre a pá-
ratlan tapasztalatokra van szüksége . . . olvashattad. Páratlanok
a tapasztalataid . . .
Igen, Bujdosó professzor mellett izgalmas lenne a munkája.
A Radiust úgysem válthatja meg.
- Nagyon megbántottad Ugron Sándort?
- Engem sem Ugron Sándor, se más nem érdekel, engem te
érdekelsz. Ha feleannyit gondolkodnál a helyzeteden, mint
amennyit én gondolkodom rajta . . .
- Mintha már hallottam volna ehhez hasonlót tőled.
- Még fogod is hallani. Nem engedem, hogy tönkretedd ma-
gad. Sem fizikailag, sem idegileg, sem a becsületedet. Mi lesz
itt veled? Rájössz, hogy hiába minden, aztán te is beadod a de-
rekad, mint a többiek? Te is szolgálni fogod Snádlert, besú-
vadsz, elfeledkezel róla, hogy akaratod is van, belehízol a ké-
nyelembe . . . Ezt akarod? Mert így lesz. Holnap a megyénél
kezdődik. Holnap még csak megmagyarázzák, hogy nyughass,
de ha nem értesz a szép szóból, majd megtalálják a módját, hogy
érthetőbben hassanak rád. Eljuthatsz arra a pontra, hogy azért
kell hallgatnod és engedelmeskedned, mert itt a családod, rám
kell gondolnod, és Istvánra kell gondolnod, engedelmesked-
ned kell, és be kell állnod a többi mellé a sorba, mert már nem
lesz lehetöséged, hogy itthagyd ezt a várost meg a Radiust . . .
Egyszerre vették észre, hogy a gyerek az ajtóban áll. István
nagy, barna szemében csodálkozó ijedtség csillogott.
- Veszekedtek?
Egyszerre nevették el magukat.
- Úgy ismersz bennünket, csillagom? - Rozika felugrott a
szőnyegről, odaszaladt a gyerekhez, és úgy szorította magához,
mintha óvni akarná, ahogy az apját akarja óvni.
Vivi este tudta meg Snádlertől, hogy Bojtárt másnap reggel tíz
órára berendelték a megyei pártbizottságra. Úgy tett, mintha
oda se figyelt volna a férje szavaira, éppen lemezt cserélt a ko-
rongon, s amint bekapcsolta a lemezjátszót, cigarettáért nyúlt,
kényelmesen gyújtott rá, s mintha minden figyelme Mozarté,
a klarinétötösé volna, zöld szemét kerekre tágítva bámult bele
a levegőbe, észre se véve, hogy Snádler fel-alá járkál mögötte.
Vacsora közben derült ki, hogy Snádler valamin összekapott
Bojtárral, s mostanáig ideges a dologtól. Nem szabad semmit
kérdeznie, várnia kell, hátha magától kezd beszélni. Ha igazán
izgatja, ami történt, úgysem képes magában tartani, belekezd, és
szokás szerint bizonygatni kezdi az igazát, abban a hitben, hogy
ő - ahogy jó feleséghez illik - együtt fog bosszankodni vele.
Bojtár tehát reggel indul. Itt az alkalom, hogy találkozzanak.
Bojtárnak tízre kell ott lennie a megyei pártbizottságon, tehát
kilenc előtt indul el az Austinnal. Kilencre tehát . . . Nézte, ho-
gyan forog a korongon a lemez fekete síkja, s kedve támadt
együtt fütyülni a dallamot a klarinéttal. Kilencre kimegy a ko-
csival a Koldus-kereszthez, ott várja be az Austint. Más úton
úgysem mehet Bojtár . . .
Nehezen aludt el, és - egészen szokatlanul - éjjel többször is
felébredt. Sikerült fegyelmeznie magát, hogy ne bosszankod-
jék a rossz éjszaka miatt, vegye természetesnek az ébredéseit,
hiszen ha felidegesíti magát, meglátszódhat reggel az arcán, a
szeme körül a fáradtság. Szépnek kell lennie ott a Koldus-ke-
resztnél, újra kell gerjesztenie Bojtárban azt az izgalmat, ami
csaknem két hete, szombaton, a pesti műút borókás lejtőjén vib-
rált a karja szorításából. Nem hálát vár Bojtártól, hanem vágya-
kozást. Snádler hétfőn felviszi Pestre Bojtárt . . .
Már hatkor ébren volt, s minduntalan az órájára nézett, in-
dul-e már a férje. Háromnegyed héttől ablakából figyelte, mikor
tűnik már el a ház elől a fekete Chevrolet, s amint Snádler be-
szállt a kocsiba, kirohant a fürdőszobába, kapkodva zuhanyo-
zott, a tornáját is elmulasztotta, majd a gardrobban - ahogy a
Bojtárék érkezése alkalmából adott vacsora estéjén -- ismét so-
káig nem tudott dönteni, melyik ruháját vegye fel. Végül az
egészen egyszerű, világoskék, fehér csíkos vászonruhát akasz-
totta ki: a könnyű anyag rásimul a testére, kirajzolja hosszú
combjait, és átsejlik rajta a mellbimbója is, ha feszesre húzza
derekán az övet. Bojtárnak el kell veszítenie a fejét. Bojtárnak
meg kell bolondulnia tőle, Bojtárnak ki kell készülnie hétfőig,
amikor Pesten fognak találkozni, négy fal között, ahol senki
se láthatja őket . . .
Leheletvékonyan púderozta be kipirult arcát, s minden ön-
fegyelmére szüksége volt, hogy szinte álmos legyen a hangja,
amikor megmondja Fridának, hogy csak tíz óra tájban ér haza,
s addigra Frida írja össze, mit kell vennie a piacon. Mégis, mint-
ha furcsa kifejezéssel nézett volna rá Frida a lustán kavargó ci-
garettafüstön át.
Kihozta a garázsból a Peugeot-t, s bár még csak negyed ki-
lenc volt, elindult a kocsival. Lépésben hajtott ki a városból.
nagyokat lélegzett a Peúgeot leeresztett ablakán beáramló hu-
zatból, de a forróság így sem múlt el a bőréből. A Koldus-ke-
resztnél az útpadkára kormányozta a kocsit, kiszállt, és beállt az
óriás tölgy árnyékába, mert a gyönge széljárásban is fullasztó-
nak érezte maga körül a levegőt. A Philip Morris füstjének il-
lata is zavarta, de végigszívta a cigarettát, s a csikk parazsán
mindjárt rágyújtott a következőre. Fél kilenc múlt öt perccel.
Ha nem lenne olyan gyors kocsi az Austin, Bojtárnak előbb el
kellene indulnia otthonról, és előbb ideérne. Mikor jön már?
Ahány kocsi előtűnik a kanyarból, egy se a fehér Austin. Reti-
küljéből elővette a Miss Diort, cseppentett az üvegből a tenye-
rére, és megsimogatta homlokát a kölnivel. Mintha láza lenne,
olyan forró a homloka. A tenyere is forró, mégis érzi, hogy tüzel
a homloka.
Szürke Moszkvics lassított le a Koldus-kereszt mellett, a vo-
lán mellől bajuszos alak hajolt ki az ablakon, hogy kiáltson va-
lamit a tölgy alatt ácsorgó, magányos nőnek, de valószínűleg
megismerhette, ki áll az óriás fa árnyékában, mert azonnal se-
bességbe kapcsolt, és eltakarodott a csettegő járgánnyal. Koc-
kázatos itt beszélgetnie Bojtárral, ha nem nagy is a forgalom.
Elég, ha egyetlen ismerős látja őket, órákon belül tele lesz Víz-
választó a pletykával, hogy Snádlerné és Bojtár a Koldus-ke-
resztnél randevúzgat mindennap . .Mindegy, vállalnia kell a
rizikót. És Bojtár? Ha kiderülne, hogy gyáva . . . Nem, Bojtár
nem gyáva. Ha félne az emberek nyelvétől, nem mert volna
csókolózni vele ott a borókás lejtőn, száz lépésnyire az ország-
úttól. Bojtár fütyül a világra, Bojtár szeretni fogja őt, Bojtár
meg fog bolondulni a testétől hétfőn, a Gellért-szállóban, a kis
lakosztályban, amely mindiga rendelkezésére áll Snádler End-
rénének, és abban a kis appartement-ban még nem fordult meg
férfi, ha ő lakott benne . . . Hétfőn, hétfőn, de hétfőig még vég-
telen időnek kell elmúlnia, kibírhatatlan várakozással tele,
őrület, mivel hat rá Bojtár, mivel babonázta meg őt, akit ed-
dig minden férfi hidegen hagyott, nemcsak a középszerű sen-
kik, de körülpletykált kanok is, mint Daru, akiről azt beszélik,
hogy olyan változatos forgalmat bonyolít le annál a festőnél a
művésztelepen, mint Casanova . . .
Az Austin! Jön, és milyen remekül vette a kanyart! Nem is
gondolta volna Bojtárról, hogy ilyen sportosan vezet . . .
Átszökellt az árkon, és meztelen karját felemelve állt lábujj-
hegyre a ráragyogó napfényben. Észrevette ! Fütyül a hirtelen,
erős fékezéstől az Austin négy abroncsa a betonon, hintázik ru-
góin a kocsi, s már kanyarodik is ide, hozzá . . .
Érezte, hogy kifut arcából a vér, s jó ez így, legalább eltűnik
a bőréről az izgatott pír.
- Jó reggelt, Pista. Magát várom itt . . .
Nem látszik rajta, hogy meglepődött volna.
- Mondani akarok magának valamit, azért várom. Jöjjön,
meleg van itt a napon . . .
Kezét nyújtotta Bojtárnak.
- Segítsen átugrani ezt az árkot.
Bojtár keze forróbb, mint az övé. Pedig már megint érzi a
hőhullámos izgalmat minden pórusában. Itt az árnyékban ta-
lán...
- Nincs időm, Pista, azért vártam itt magára, hogy figyelmez-
tessem valamire, ami fontos magának. Tudom, hogy tegnap
összebalhézott a férjemmel. .
- Én nem tudok róla. Beszélgettünk.
- Mindegy. Amitől féltem, bekövetkezett. Maga támadott
elsőnek.
- Nem szántam támadásnak.
- A férjem annak vette. Arra akarom figyelmeztetni, hogy
magának most Emődi utasítására kell bemennie a megyére.
- Gondoltam.
- Én nem akarom, hogy maga meg a férjem ellenségek legye-
nek.
Teherautó húzott el a Koldus-kereszt mellett. Akármelyik
pillanatban erre hajthat valaki ismerős is.
- Jöjjön, nem akarom, hogy itt lássanak bennünket. Meg-
nézzük a forrást . . .
Az óriás tölgy mögött, a mogyoróbokrok takarásában álltak
meg, a forrás kövekkel körülrakott mélyedése mellett.
- Miből gondolja, hogy a férje és én ellenségekké válhatunk?
- Hagyjuk most ezt, Pista. Nekem maga fontos, én magát
nem akarom elveszíteni. Ha maguk szembekerülnek egymással,
azt én fogom megszenvedni. Ne szóljon semmit, hallgasson vé-
gig. Tudnia kell róla, hogy a férjem hétfőn felmegy Pestre, Móri
miniszterhelyetteshez. Azt akarja, hogy maga is vele menjen.
- Miért gondolja, Vivi, hogy ha én is jelen leszek azon a meg-
beszélésen Mórinál, abból bármi kellemetlen következmény
adódhatna a rovásomra?
- Semmit se tudok, Pista, én csak féltem magát. Senki se
sejti, csak magának mondom meg, hogy hétfőn én is Pesten le-
szek. A Gellértben lakom. Tudni akarom, mi történt a minisz-
terhelyettesnél. Délután a férjem továbbmegy Pestről Eszter-
gomba, valami előadást kell ott tartania, a vezetőképző iskolán.
Amint végeztek a minisztériumban, kérem, hívjon fel engem a
Gellértben.
Érezte, hogy már párásodik a látása. Felnézett Bojtárra, és
nagyra nyitotta a szemét.
- Igérje meg, hogy felhív. - Istenem, örökké el lehetne nézni
ezeket a barna szemeket . . .
- Megnyugtatja, ha felhívom?
- Igen. Megígéri? Mondja már ki, hogy megígéri!
- Rendben van.
Bojtár barna szeme rámosolygott. Akár idelátnak az útról,
akár nem, mindegy. Nem mehet úgy tovább Bojtár, hogy meg
ne csókolja.
- Olyan gyenge a karom, alig bírom felemelni.
Átfonta a karját Bojtár nyakán, lábujjhegyre nyújtózott, és
lélegzetét visszafojtva - hiába nem akarja, remeg az ajka - meg-
kereste Bojtár száját. Nikotinos keserűséget érzett, nyilallás tá-
madt a derekában Bojtár kezének érintésétől, ahogy az ujjai a
hátáról lesiklottak a csípőjére . . . Hétfőig egy végtelenség . . .
De eljön a hétfő, és Bojtár is nyugtalan lesz addig, érezni az öle-
léséből, hogy kívánja őt . . .
Később - percek múlva vagy órák múlva? - még akkor is
remegés vibrált a térdében, a csuklójában, az ujjaiban, amikor
visszakényszerítette magát a Peugeot-ba, és tapogatózva ke-
reste a slusszkulccsal a gyújtáskapcsolót.
Emlékezett Detre Andrásra. Fűzfa korában az i júsági mozga-
lomból indult a fiú, s amíg ő Kubában volt, került a megyei párt-
bizottságra. Emlékezetében csöndes, töprengő fiúnak maradt
meg Detre. Kérdés, mivé vált azóta.
Leállította a megyei pártbizottság körülállványozott épülete
előtt az Austint. Ráfér már erre a házra a tatarozás . . . A kapu-
ban ácsorgó, szürke egyenruhás munkásőr bólintott: igen, a
második emeleten találja Detre elvtársat. Még volt öt perce tí-
zig, kényelmesen ballagott fel a széles lépcsőkön. Egész éjjel
egyenletes volt a nyomás a szíve körül, nem erősebb és nem
gyengébb, mint most. Ha mindig így viselkedne a szíve, nem
is törődne vele. Ezzel a stabil nyomással meg is lehetne barát-
kozni . . . Sajátos koegzisztencia . . .
-Igen, Detre elvtárs már várja önt - mondta mosolyogva a
hirtelenszőke adminisztrátorlány.
Nem sokat változott Detre. Megférfiasodott, szedett magára
néhány kilót, szegletesebbre telt az arca, és mintha nagyobbra
híZott volna bal szeme alatt a fekete anyajegy.
- Szervusz, Pista, foglalj helyet. Ne neheztelj, hogy bekéret-
telek, de annyi a melóm, hogy ha megfeszültem volna, akkor
se tudtam volna eljutni hozzád Vízválasztóra. Iszol valamit?
Legalább egy colát . . . Zsuzsa, hozzon két colát nekünk. Ne-
kem ne hideget . . . - Félszegen mosolygott : - Krónikus bron-
chitis, a cigarettát is el kellett hagynom. - Várt, amíg az admi-
nisztrátorlány bejön a colával, és tölt mindkettejüknek, s csak
akkor szólalt meg újra, amikor már becsukódott az ajtó. - Nem
akarlak most a kubai élményeidről kérdezgetni, arra lesz még
alkalmúnk meg időnk is, ha segítenek a mennybéli szentek.
Egyenesen a tárgyra térek. Pista. Rólad van szó, bizonyos jel-
zések miatt. Nagy a forgalom körülötted.
- Csodálkozol rajta?
- Nem. Rajtad csodálkozom. Amiért hagyod nyüzsögni ma-
gad körül a kádereket. Saját érdekedben akarlak figyelmeztetni,
Pista. A Radius kitűnő vállalat. Egy ilyen elismert kollektívá-
ban, amely rengeteget dolgozik, elkerülhetetlen, hogy olykor
egymás közt is nehézségek adódjanak elő, éppen az energiák ál-
landó feszítőereje miatt, időnként a túlfeszítettségük miatt.
- Rólam akartál beszélni.
- Nem is kertelek. Pista, te mindenféle bizonyítékokat gyűj-
tesz, és ez a helytelen. Nem vitatom, az előbb már oda akartam
kilyukadni, hogy vannak hibák a Radiusban. De amit te csinálsz,
nem célravezető, és nem is helyes módszer. Bizonyítékokat
gyűjtesz a vezérigazgatód ellen és mások ellen, mintha nem
bíznál ezekben az elvtársakban.
- Te mondtad, hogy vannak bizonyos hibák a Radiusban.
- Világos. De nem az a pártszerű magatartás, ha gyűjtöd a
hibákat, regisztrálod a hibákat, lajstromozod a hiányosságokat,
és ahelyett, hogy már eljöttél volna hozzám vagy más illetékes-
hez, és feltártad volna az észrevételeidet, hagyod hatni a vélt
vagy valódi hibákat, ahelyett, hogy beszámolnál róluk nekem
vagy Emödi elvtársnak, és ezzel segítenél, hogy minél előbb
sor kerülhessen a hibák kijavítására. Mondd meg, ha nem ér-
tesz egyet velem.
- Nincs mivel egyetértenem, és nincs mit cáfolnom.
- Sajnálom, Pista. Az a módszer, amihez folyamodtál, oda
vezet, hogy klikket alakítasz magad körül olyan emberekből,
akik elégedetlenek a Radius jelenlegi vezetésével.
Félreérti-e vajon Detre, hogy ő ilyen komoly szavak halla-
tán is elnevette magát?
- Klikket, mondod. Én . . . Az persze nem tűnt fel nektek,
hogy a gyár van már yó ideje olyanok kezében, akik igazán ha-
sonlítanak egy klikkhez.
- Pista, engem csak tények érdekelnek. Te összejöveteleket
tartasz ahelyett, hogy normális, pártszerű eszközökkel : . . Nem
akarok prédikálni. Kérdem tőled, mi a fontosabb, az ország szol-
gálata-e, éppen a szerinted fennálló hibák kijavításával, vagy a
vezetés megbuktatása? Rossz nézni, ahogy hallgatsz.
- Megjegyezhetném, hogy rossz hallgatni, ahogy beszélsz.
Ki kért fel, hogy közöld velem, amit közöltél?
- Nem kért fel senki, illetve amennyiben igen, akkor is a sa-
ját véleményemet mondom. Észrevehetően megromlott a Ra-
diusban a légkör, amióta te itthon vagy.
- Innen, az íróasztalod mellől is érzed a légkör romlását?
Mert ha a saját véleményedet mondod, arra kell következtet-
nem, hogy innen is látod, hogy a Radiusban én rontottam meg
az atmoszférát.
- Pista, ha nem tisztelnélek tíz éve vagy régebb óta, élesebb
hangot használnék veled szemben. Így azonban csak arra kér-
lek, ne élj vissza a tiszteletemmel. Határozottan és hivatalosan
felkérlek, itt és most, hogy ha hibákat látsz, haladéktalanul kö-
zöld velünk, és mi majd megtesszük a szükséges lépéseket a hi-
bák kijavítására. Felkérlek továbbá, hogy ne engedd magad kö-
rül tovább folyni a szervezkedést, ne légy zászló semmiféle szer-
vezkedő klikk élén, mert ez egyrészt méltatlan hozzád, más-
részt károkat okozhat a Radiusnak is, neked is. Amit mondtam,
tekintsd elvtársi figyelmeztetésnek, baráti figyelmeztetésnek.
Mi nem akarunk szembekerülni veled, és nem akarjuk, hogy te
szembekerülj velünk olyan emberek miatt; akiknek a hiúságán
éppen a saját hibájukból esett csorba, ha ugyan esett. A Radius
fontos vállalat, mi elégedettek vagyunk a Radius munkájával,
hiszen ha nem lettünk volna elégedettek, nem támogattuk vol-
na, hogy a Radius elnyerje a minisztertanács és a szaktanács vö-
rös vándorzászlaját. Magad is tudod, hogy az utóbbi három év
alatt kicserélődött a Radius termékeinek hatvan százaléka. Ha
egy gyár ezt meg tudja valósítani, annak a vezetése erős és rá-
termett, a kollektívája pedig bizakodással nézhet a jövő elé.
A Radius, igenis, büszkesége a megyének. Az elvtársak állás-
pontja ebben a kérdésben maradéktalanul megegyezik.
Miért kezdett hasonlítani, és miért lett hasonlatos Detre sze-
me egy üveggolyóhoz? Furcsa és zavaró. Detre tisztességes em-
ber, mégis vállalkozott, hogy a szócsöve legyen Emődinek,
ahogy Emődi. a szócsöve Snádlernek. Rozikának igaza lett:
Detre pontosan azt adta elő, amiről Rozika beszélt tegnap. Mi
minden lehet még Snádler füle mögött, ha ennyire siet bebizto-
sítani magát? Meg se várta, hogy ez a Bojtár valamit is csinál-
jon, és el se tudja képzelni, hogy korai a félelme vagy nyugta-
lansága.
- Végeztünk? Ha kijelentem, hogy megértettem a figyelmez-
tetést, megnyugtatlak vele?
- Cinikusan beszélsz velem, Pista, pedig nem érdemlem tö-
led. Én azért kérettelek, hogy téged is megkíméljelek kellemet-
lenségektől, a Radiust is . . .
- Fölösleges elismételned, pontosan megértettem mindent.
- Nem hangzik meggyőzően.
- Az egyéniségemben lehet a hiba, nem vagyok eléggé meg-
győző alak. Mit javasolsz, mit csináljak?
- Nem javasolok semmit, Pista. Nemsokára úgyis ki kell
mennem Vízválasztóra, megkezdődnek a vezetőségválasztó tag-
gyűlések, nyakunkon a kongresszusi előkészületek.
- Mikor is ül össze a pártkongresszus?
- November második felében. Átböngészted a kongresszusi
irányelveket?
- Van rá időm. A fejlesztési főosztálynak semmi munkája,
nem kell hajtanom magam, annyit olvashatok, amennyit aka-
rok.
- Úgy értsem, hogy nincs munkád? Végre egy konkrétum.
Miért nem csinálsz magadnak munkát?
- Mert fáradt vagyok, Detre elvtárs. El kellene mennem sza-
badságra, pihenni, de ahhoz is fáradt vagyok, hogy elmenjek.
- Másnak ismertelek mindig.
- Tempora mutantur . . . Változnak az idők, és mi is meg-
változunk bennük. - Ránézett az órájára. -- Máris sokáig ültem
a nyakadon.
- Én még szívesen beszélgetnék veled, de sajnos, tizenegyre
odaát kell lennem a megyetanácson.
- Azt hiszem, meg kell köszönnöm, hogy ennyi időt is szán-
tál rám.
Detre nevetett:
- Nálad sose tudja az ember, mit gondoljon, most se tudom,
komolyan beszélsz-e vagy ironikusan.
- Vannak ilyen kérdések, Detre Bandi, például előfordul,
hogy az ember nem tudja eldönteni, mi a helyesebb, azt monda-
ni-e, hogy a pohár félig tele, vagy azt, hogy félig üres . . .
1970 januárjában - március végi határidővel - a Radius vissza-
igazolt a külkereskedelemnek egy szovjet megrendelést jelen-
tős tételű mikrohullámú szűrőváltóról. Februárban kellett vol-
na hozzáfogni a sorozatok gyártásának előkészítéséhez, de ak-
kor befutott egy hasonlóan jelentős volumenű svéd kooperá-
ciós munka a Jörgensen Co.-tól, s mivel a kapacitás nem bírta
el a szovjet és a svéd megrendelés egyidejű teljesítését, Snádler
úgy döntött, hogy a Radius kereskedelmi főosztálya mondja le
a szovjet megrendelést. Bizonyos adminisztrációs zavarok foly-
tán azonban a szovjet megrendelés anullálását visszajelentő le-
vél csak késve került a külkereskedelem illetékesei kezébe, s mi-
vel a szovjet szállítmányt a külkereskedelem már korábban biz-
tosra ígérte, nem maradt más megoldás, mint felszólítani a Ra-
dius felügyeleti tárcáját, hogy - saját devizakerete terhére - im-
port útján szerezze be a márciusban szállítandó mikrohullámú
szűrőváltó-sorozatokat, s a tárca - kész helyzet előtt állva - vál-
lalta is, hogy az ügylet lebonyólításához rendelkezésre bocsátja
a szükséges devizakontingenst.
Amíg Budapest felé fütyült vele az Austin, Bojtár végiggon-
dolta az ügyet. Snádler a konvertibilis valutát választotta,
amelynek meghatározott százaléka közvetlenül folyt be a svéd
megrendelés teljesítése révén a Radius folyószámlájára, s rá-
bízta a minisztériumra, hogy mentse, ami menthető, tehát vásá-
rolja meg a Német Szövetségi Köztársaságban a szovjet meg-
rendelés teljesítéséhez szükséges szűrőváltó-mennyiséget. Ezért
kell tehát - bár jócskán késve - megjelennie Snádlernek Mori
miniszterhelyettes előtt. De miért van szükség őrá is ezen a meg-
beszélésen?
Fél tizenegykor találkoztak a minisztérium büféjében. Snád-
ler elküldte valahová Lajtost, s amíg a kávéját kavargatta, el-
mosolyodott :
- Decemberben Japánba kell mennem. Érdekes ország. Fan-
tasztikus nép a japán, le a kalappal előttük. Még egy-két év, és
oda jut a világ, hogy a japánok órákat fognak eladni Svájcnak,
sört a németeknek, cipőket az olaszoknak, tweedet Angliának,
pezsgőt a franciáknak. Már ők látják el háncsszoknyával a poli-
néziai nőket. Velem tartanál Japánba?
Kortyolt a kávéjából, s elmulasztotta, hogy feleljen. Látta,
hogy Lajtos megjelenik a büfé ajtajában, s már onnan jelzi, a
karórájára mutogatva, hogy indulniuk kell Móri miniszterhe-
lyetteshez.
Amilyen indulatos volt az alacsony, csaknem teljesen kopasz
miniszterhelyettes, olyan derűsen ült - kényelmesen hátradőlve
a kényelmetlen fotelban - Snádler, félig szemben vele, mintha
úgy helyezkedett volna, hogy ő - Bojtár - félprofilból láthassa
az arcát, vonásain a kiegyensúlyozott nyugalmat. A miniszter-
helyettes manipulációt emlegetett, visszaélést a tárca jóindula-
tával, vállalati önzést, övön aluli ütést, majd hirtelen - mintha
belefáradt volna lendületes szemrehányásaiba, fáradtan legyin-
tett, fejfájósok módjára megnyomogatta homlokát, és szembe-
fordult Snádlerrel:
-Csak hallgatsz és hallgatsz, nincs egy szavad se! Kivettél a
tárca kasszájából nyolcvanhatezer dollárt . . .
- Hoztam az országnak a svéd megrendelés teljesítésével száz-
hétezer dollárt.
- Annak jelentős hányada a Radiusban maradt, a többit el-
nyelték a devizagazdálkodási szervek. Az egész manipulációból
egyedül a tárca került ki vesztesen.
- Mit csináljunk? - mosolyodott el Snádler. - Indíts fegyel-
mi vizsgálatot ellenem. Kevés az időm, de annyi még akad, hogy
megjelenjek ítélkező bíráim előtt, öreg. - Megveregette a mi-
niszterhelyettes vastag karját. -Intézkedj, hogy elnyerjem méltó
büntetésemet.
- Irigylem az arcátlanságod, te szélhámos. - Móri is nevetett,
kelletlenül ugyan, de nevetett. - Irigylem . . .
- Én mást irigylek - vette át Snádler a miniszterhelyettes dö-
cögő nevetésének ritmusát. - Irigylem a nyugatnémet szuper-
valutát, irigylem az amerikai termelékenységet, irigylem a japán
tömeggyártást, és irigylem a húszéves fiúk farkát. Ne engem
irigyelj, öreg, nem vagyok én irigylésre méltó. Tedd a kezed a
szívedre, és valld be, hogy nem én vagyok az egyetlen vállalat-
vezető, aki úgy ügyeskedik, ahogy tud. A tárca pedig nem ke-
rült csődbe attól, hogy most az egyszer én nyúltam a zsebébe,
máskor úgyis mindig az állam üríti ki az én kasszámat. Nyakun-
kon a szarvasbőgés, látunk az erdődi nagyvadas területen? In-
tézkedjek, hogy várjanak? Mikor tudnál jönni?
Figyelte a lassan valóban kedélyessé szelídülő diskurzust, s
már tudta, miért kellett végighallgatnia a miniszterhelyettes
mérgelődését. Hogy utána végignézze és tanulmányozhassa,
hogyan csavarja az ujja köré Snádler ezt a jó szándékú, de a kö-
rülmények gúzsába kötött embert. Valóban, mit tehetne Móri a
Radius vezérigazgatójával? Intézkedhetne, hogy vonják felelős-
ségre Snádlert, intézkedhetne, hogy a Radius fizesse vissza az
államkasszába a manipulatív úton szerzett valutabevételt - Ug-
ron Sándor elemzésében ez az összeg is pontosan szerepel -,
ennyit elérhetne Móri, azzal a kockázattal természetesen, hogy
legközelebbi alkalommal, amikor a minisztériumnak lesz szük-
sége rá, hogy - ilyen vagy olyan megrendelés teljesítése érde-
kében - kössék fel a gatyát a Radius dolgozói, Snádler tucatnyi
kézenfekvő és cáfolhatatlan indokkal tér ki a korábbi kellemet-
lenkedés viszonzásául a minisztériumi kérés elöl.
Engedett a rábeszélésnek, hogy ebédeljenek együtt, s amíg
a meglehetősen kemény marhaszelettel győzködött, fél füllel to-
vább hallgatta Snádlert, aki ismét visszatért vesszőparipájára:
Japánra.
- Japán templomokban, úgy hallom, fizetni kell. Bemegy a
japán úriember a templomba, tapsol hármat, hogy Shinto vagy
Buddha felfigyeljen rá, aztán odaadja a papnak a pénzt. A pap-
nak van egy pálcája, azzal egy ládából kiszúr egy cédulát, és
odaadja az illető úrnak. Ha rossz hír áll a cédulán, az úr felszúr-
ja a cetlit az elsö fára a templomudvaron, és ezzel máris átruház-
ta a bánatát az istenségre. Egyszerű, nem?
Lajtos készségesen nevetett, majd körülményesen fejtegetni
kezdte, hogy őrá és bizonyára Snádler elvtársra is ráférne ilyen
cédulás lehetőség, hozzátéve, hogy bizonyára Bojtár elvtárs is
egyetért a megállapításával.
Ebéd után Snádler az órájára nézett, közölte, hogy tovább
kell indulnia Esztergomba, ahol már várják a vezetőképző tan-
folyamon: útközben a kocsiban, ha el nem alszik a Chevrolet
ringásától, még átnézi az előadás téziseit, bár semmi szüksége
erre, el is áshatná magát, ha mindenféle felkészülés nélkül is
nem tudna bármikor akár háromórás előadást is tartani a Radius
vezetésében követett módszeréről . . .
- Te, ugye, indulsz vissza Vízválasztóra?
- Körülnézek Pesten.
- Fogadni merek, hogy csak holnap érsz haza. Igen, a pesti
éjszaka olyan, mint a mágnes, a pesti nők pedig . . . Lassan el is
felejtem, milyenek a pesti nők. Na, majd otthon beszámolsz
róluk, Pista.
Megvárta, amíg Snádler és Lajtos beül a Chevroletbe, és a
kocsi eltűnik velük a Duna-part irányában, aztán lement a leg-
közelebbi trafikba, telefonérmét kért, kikereste a telefonkönyv-
böl a Gellért-szálló számát, és tárcsázott.
- Hotel Gellért - mondta egy női hang.
- Kérem . . . a szállóvendégek közül Snádler Endrénét. -
Szinte természetellenesen hangzik, hogy Vivit így hívják. -Igen,
kisasszony, Snádler Endréné . . .
- Kapcsolom az appartement-ját,. uram.
Két kattanás a membránon.
- Tessék . . . - ez már Vivi hangja.
- Bojtár. Megígértette velem, hogy hívjam fel. Mire kíváncsi?
- Telefonon semmire, Pista, arra kérem, jöjjön ide, én nem
akarok most kimenni a városba, nem érzem valami jól magam.
Várom.
Már le is tette a kagylót. Várom . . . Gellért Hotel, apparte-
ment, Snádler Endréné. Vivi. Pénteken, ott a Koldus-kereszt-
nél olyan izgatott volt ez a lány, hogy kis piros foltok jelentek
meg az arcán . . .
Vivi megfordította az ajtó zárjában a kulcsot. Huncut-kedvesen
próbált mosolyogni, de érezte, hogy meg-megrebben a szeme.
- Most foglyul ejtettem magát, Pista.
Hátával nekitámaszkodott az ajtónak, és tétova mozdulattal
kérte Bojtárt, menjen be az appartement nagyszobájába. Hát
itt van, kettesben lehet vele végre, bezárkózva. És mégse Boj-
tár van az ő hatalmában, hanem fordítva. Tele félelemmel min-
den tagja, alig mozdul a lába, szinte megbénult a nyaka is, fáj,
ha fordítja a fejét.
Meglátta magát az appartement belépőjének hosszú tükré-
ben. Sápadt, csaknem olyan fehér az arca, mint a földig érő pon-
gyolája. Fél, nagyon fél, mintha most veszítené el a szüzességét.
Becsukta maga után a szoba ajtaját is. Azt kellene mondania
Bojtárnak, hogy foglaljon helyet, de nincs ere e megszólalni.
Mintha súlyok nyomták volna a vállát, s mintha mágnes von-
zotta volna a parkettához a lábát, szédülősen imbolygott oda
Bojtárhoz. A barna szeme . . . Felnézett rá, nekitámaszkodott
homlokával a vállának.
- Fogjon meg, mielőtt összecsuklok itt.
Most már elengedheti magát, nem fog összeesni, Bojtár meg-
tartja.
- Igazán rosszul érzi magát, Vivi?
- Igen. Olyan gyenge vagyok, mintha beteg lennék. Köszö-
nöm, hogy nem hagy összerogyni. -Nagynehezen felemelte fe-
jét, behunyta szemét, és odatartotta a száját. - Csókoljon meg.
Most is cigarettaszagú a szája. Lassul a lélegzete, neki is ke-
vés a levegő.
- Szerelmem . . .
Mintha lebegne a levegőben, nem is érzi a derekán és a lábai
hajlatában Bojtár karját. Lebeg a levegőben, Bojtár viszi a széles
franciaágy felé, hogy odafektesse, ahogy apuka szokta régen,
esti fürdés után, és akkor régen is ilyen szédülős félálom égett a
szemében . . . Csak egy mozdulat, meg kell tennie Bojtár he-
lyett, megoldani a fehér pongyolán az övet, aztán a nehéz se-
lyem úgyis magától csúszik le jobbra-balra a két melléről, az
egész testéről. Megfullasztja Bojtár a csókjaival, ez is jó, vissza-
fojtott lélegzettel elkábulni, nem vacoghat a foga, mert Bojtár
szája nem engedi, csupa forró borzongás a teste, égnek Bojtár
simogatásától a mellbimbói, láz lüktet az ágyékában, és ez a for-
róság már áthevítette a combjait is.
Hátrarántotta fejét, összecsikordult a fogsora, nem szabad
feljajdulnia, de miért nem szabad, hiszen boldogságában teszi,
nem akar reszketni, mégis rázza a forró hideg az egész testét,
sohase ismert inger lüktet végig pillanatról pillanatra újra meg
újra a gerincén, hát erre várt, mindig erre várt, ennek a barna-
szeműnek örökké ölelnie kell őt, magába kell ölelnie, el ne tűn-
jön, istenem, ha az akaratával feloldhatná magában ezt az em-
bert, aki itt van a karjában és a combjai közt, tőle pattognak az
ideggócok a hátgerincében, tőle készül szétpattanni a mellbim-
bója...
Hallotta, hogy sikolt, és újra elfulladt a lélegzete Bojtár erő-
szakos szájától, görcsbe merevedett a karja Bojtár nyakán, bele
fog halni, mindjárt belehal ebbe az elviselhetetlen jóba, szerel-
mem, ne hagyd, hogy meghaljak, eressz el, megölsz, talán már
meg is haltam volna, ha a reszketésem nem tartana életben . . .
Mintha kimaradt volna egy szakasz az időből. Odakint már
szürkül, az ablak fehérre zománcozott szegélyén neonfény
tükröződik. Percekre vagy évekre szakadt meg az idő? Mintha
nem is lett volna igaz . . . De Bojtár itt van mellette, nyitott
szemmel, fáradt szemmel.
- Élünk?
Ettől megmozdult a sötét, barna szeme, és mintha mosoly
fénylene a nagyra nőtt pupilláján. Meg kellene csókolnia a sze-
mét, ha volna ereje hozzá. Talán van is . . . Igen, sikerült felkö-
nyökölnie, sikerült odahajolnia föléje, már könnyebb a feje,
nem fog lecsuklani, ha végigsimítja az ajkával Bojtár szemöldö-
két, szempilláját, homlokát, az orra élét, a száját, az állát, a nya-
kát . . . és most odaejtheti a homlokát Bojtár vállgödrébe. Érez-
te hátán, derekán, a csípője ívén Bojtár tétova ujjait. Szorosan
hozzá kell simulnia, nem is, mellbimbójával kell simogatnia a
barna bőrt Bojtár mellkasán, vajon melyikük bőre forróbb, va-
jon ugyanúgy vibrál-e fel a simogatásától Bojtár bőrében a láz,
ahogy őbenne kezd éledni újra? Csupa félhomály már a szoba,
sötétebb a múló fénytől Bojtár barna teste, szája hagyja bele-
bujni az ő ajkait a két fogsora közé, a karja már újra erős abroncs
az ő engedelmes derekán, mindkettejük testében feszül már a
hideglelős-türelmetlen kívánság, behunyt szemmel eltűnik a
szoba, és eltűnik az egész világ, csak mi ketten vagyunk, vagy
talán már mi se, csak a két lüktető testünk, és talán ő is úgy érzi,
hogy én szikrázok a gerincében, külön életet él, ahogy remeg a
combom feszülő bőre alatt az izmokban a vér . . .
Így kellene elaludni, és akár fel se ébredni többé, sötét van
már, alig szüremlik fel fény onnan lentről, az utcáról, és a villa-
moscsikorgás és az autók zúgása és valami zene is csak megszűr-
ve, fojtottan zümmög be az ablaküvegeken át vagy a falakból.
- Jó volna hinni, hogy szeret engem.
Nem fog felelni; nem hazudik. Kell a testének a testem, de én
nem kellek neki, és mégse érzem megalázottnak magam, ne-
kem az is elég, ha a testének kellek. Hallgat; és hideg a homloka.
Mozdulatlan, mintha fájdalom ellen védekezne a mozdulatlan-
ságával. Alig hallik a lélegzete.
Torkát megmarkolta a félelem.
- Szólaljon meg, kérem, kérem!
- Semmi baj . . . Ocska a szívem, ennyi az egész.
- Mit adjak?
Odatérdelt Bojtár mellé, két tenyere közé fogta az arcát, meg-
nedvesítette nyelvével a száját, és vigyázva, alig érintve csókolta
meg a hűvös homlokot.
- Hozok vizet. Jó? Hideg vizet . . .
- Ne . . . már jobb.
Nedves szájának apró, ütögető érintéseivel csókolta végig
Bojtár homlokát, s közben befelé kellett nyelnie a könnyeit.
Úgy elgyengült, hogy el kellett nyújtóznia Bojtár mellett, hozzá-
simítva Bojtár testéhez a mellét, a csípőjét, a combját, a térdét.
- Én úgy tudnék vigyázni magára . . . Mindenhogyan vigyáz-
ni. Ott lennék mindig maga körül, úgy vigyáznék magára, mint
a ruhája, betakarnám magammal.
Végre elmosolyodott. Hozzá lehet szokni ehhez az alig lát-
ható fényhez is. Már látja az arcát, minden vonását.
- Kedves kislány maga, Vivi.
- Igen . . . kedves . . . és szép a testem, és magának is jó volt,
hogy így szerettük egymást. De ennél több én nem lehetek, ha
nem meri is kimondani.
Hallgat. Mindegy. Ha csak ennyi jut belőle, hetek óta tűrt
izgalom és ilyen gondos előkészítés után ellopott órák, akkor
is kell, örökké kell.
- Nem akarom elveszíteni magát. Ezt a keveset se, ami jut
nekem a maga életéből. Nem sírok, nem fogom idegesíteni sí-
rással.
Ha tovább beszél, mindent elronthat. Nem volna szabad ide-
engedni kettejük mellé a férjét, még a nevét se. Mindegy. Ha
hallgat, holnap talán már késő lesz . .
- Félek. Féltem magát, féltem magamat. Nem akarom, hogy
magukkal rántsák egymást. Mert így lesz, ha nem hallgat rám.
Akár ő fogja magával rántani magát, akár maga őt . . .
- Lehet.
Végigfutott egész testén a félelem. Két karjával is, combjai-
val is ráfonta magát Bojtárra.
- Nem érti . . . Én magát féltem. A férjem mindig talpra esik,
mint a macska. Én szeretem magát, életemben először vagyok
szerelmes. Hallgasson rám! - Mindjárt kicsuklik torkából a sí-
rás, sietnie kell minden szóval. - Ha maga miatt nem, hát leg-
alább miattam . . . Miért ne lehessek végre én is boldog?
A csend . . . Mint a vatta. Körülöttük, közöttük, hiába simul
össze a testük. Hiába kérné tovább. Ki is mondta? Persze, a
nagymama, okos szemű, édes kis öreg nagymama . . . Ha a kor-
sóra kő esik, jaj a korsónak, és ha a korsó kőre esik, akkor is jaj
a korsónak.
- Hová kell mennie?
- Beszélni akar velem egy öreg barátom.
- Ki az?
- Bujdosó professzor. Biztosan hallotta már a nevét.
- Igen, mintha . . . Tudom, aki azzal a lézerrel csinál valamit,
ugye. Mit csinál?
- Kísérletezik. Lézersugárral továbbítani iszonyú mennyisé-
ű információt.
- Telefont is?
- Elvileg akár egymillió beszélgetést is párhuzamosan.
- Mondja el . . . - Ha beszél, később megy el. Odabújt Boj-
tárhoz.
- Tudja, amikkel mi dolgozunk ott Vízválasztón, azok az
ultrarövid- vagy mikrohullámú híradástechnikai rendszerek is
irányított sugárnyalábbal működnek, de a parabolaantennák a
sugárnyalábot mégis bizonyos nyílásszöggel sugározzák, így
aztán a sugarak szétszóródnak. A lézerrel össze lehet tartani a
sugárnyalábot. Ha sikerül az eddigieknél tovább csökkenteni a
gerjesztő áram mennyiségét . . . de minek beszéltet erről en-
gem?
- Nekem mindegy, miről beszél, csak hozzám beszéljen, és
itt legyen mellettem.
- El kell mennem Bujdosó professzorhoz.
- De utána visszajöhet. Igérje meg, hogy visszajön. Az egész
éjszaka a miénk lesz. Most én olyan vagyok, mintha ködsüveg
lenne a fejemen. Senki se tudja, hogy Pesten vagyok, csak maga.
Ugye, siet vissza hozzám? Addigra hozatok fel vacsorát a szo-
balánnyal. Siessen vissza.
Ráborult Bojtárra. Ködsüveg. Varázsszőnyeg is kéne, rá-
csalni Bojtárt, és ellopni a világ végére . . . Nem akarlak elve-
szíteni, szerelmem, barna testű, barna szemű szerelmem!
Reggel óta szünet nélkül zuhogott. Közben-közben feltámadt
a szél, és függönyként lengette az esőcseppek özönét. Délután
négyre úgy besötétedett, hogy villanyt kellett volna gyújtania,
ha látni akart volna valamit. De az ablakot így is láthatja, csurog
az üvegen a víz, mintha mosnák kívülről.
Jó így mozdulatlanul feküdni a heverőn, figyelni és nem figyel-
ni szíve körül a nyomást. Még van pár perce. Lissai Péter azt
mondta, fél hatra jön fel.
A szélroham újra odavágott egy csomó vizet a ablaküveg-
hez. Mintha vödörből loccsantották volna. A szél is feléledt,
megbúgatta a kémény kürtőjét. Elállhatna az eső, mire Roziká-
nak haza kell indulnia a gimnáziumból. Vele van a kocsi, de ha
így zuhog, addig is börig ázhat, amíg az iskola kapujától odaér
az Austinhoz.
A szél abbahagyta a tutulást. A szomszéd szobából áthallott
a halk fütty. István a napokban vette fel ezt a szokást: tanulás
közben halkan fütyörész. Talán nem is veszi észre. Rozika fél-
tette a gyereket, hogy nehezen szokik vissza az itthoni iskola
rendjébe. Újra kiderült, hogy szerencsés a srác természete. Unja
ugyan az iskolát, de csak ritkán mondja.
Az ablak alatt autó állt meg. Péter Steyr-Puchjának mérges
kis motorja berreg így. Hol járt ebben az esőben?
Az udvaron felgyulladt a villany. István halk füttye elhall-
gatott, s a csendben a csukott ablak üvegén át is felhallatszott
Péter erős köhögése. Ha párásabb a levegő, mindig kiújul a to-
rokfájása. Jön felfelé a lépcsőn, és úgy csahol, mint egy öreg
komondor.
Felkelt a heverőről, kiment, hogy ajtót nyisson.
- Szervusz. Hol tekeregtél?
Csupa víz a gyérülő, szőke haja.
- Dolgom volt. - Péter csak az öt ujjával gereblyézte hátra
az összetapadt hajszálakat. Elhúzta a száját, és hasas, zöld palac-
kot rángatott elő ballonja zsebéből.
- Courvoisier. Kétszázkilencven forint. Fő, hogy kapni lehet.
Érezd megtisztelve magad.
Felakasztotta Péter vizes ballonját, kinyitotta előtte a dol-
gozószoba ajtaját, s amíg Péter bement, elővette a hűtőszek-
rényből a szifont.
- Tedd kényelembe magad. A villanyt is felgyújthatod.
Kiállított két talpas pohárkát és két kis vizespoharat a do-
hányzóasztalra. Péter közben kinyitotta a Courvoisier-t, bele-
szagolt és csettintett.
- Azt mondják a bölcsek; hogy nyolcvanéves korában az em-
ber az egész jövőjét odaadná a múlt egyetlen órájáért, feltéve,
ha azt az órát maga választhatja ki. Hát, Pista, ha én megérem a
nyolcvanat, és választhatok, olyan órát fogok választani, ami-
kor jól teleszopom magam francia konyakkal.
- Például a most következő órát. Töltsek vagy töltesz
- Én vagyok a mohóbb, én töltök.
A csiszolt pohárkák fala borostyánosra színeződött a konyak-
tól. Péter a mennyezeti lámpa opál fénye felé emelte a poharát.
- Folyékony drágakő. Egészségedre.
- Egészségedre.
Torkát végigsimogatta a konyak. Az éjjel kicserepesedett a
szája, ezért csípi a szesz. Igaza van Péternek, utánozhatatlan ez
a zamat, csak a franciák értenek hozzá.
Tüzet adott, maga is rágyújtott, teleszívta füsttel a tüdejét,
és visszaült a heverőre.
Péter ránézett az íróasztalra.
- Látom, melóztál, amíg az eljövetelemre vártál? Mik ezek a
cuccok?
- A prof kért meg, Bujdosó, nyálazzam át ezeket a mérése-
ket, amíg ő oda van Jerevánban. Küszöbáram-kísérletek. Két-
ezerkilencszáz. Sok. A Bellnek már van kísérleti készüléke ezer
amper pro négyzetcenti néterre . . .
- Én meg azt hittem, a felszólalásodra készülsz.
- Hol szólalnék fel?
- Tudomásom szerint holnapután lesz a Radius vállalati párt-
értekezlete.
- Tudok róla.
- De nem szólalsz fel, ha jól ítélem meg a helyzetet.
- Nem.
- Csalódást okozol.
- Neked.
- Sokaknak.
- Akik azt várják, hogy helyettük beszéljek.
- És ha igen?
- Holnapután én fogom figyelni, hányan lesznek, akik ve-
szik a fáradságot, hogy önmaguk helyett beszéljenek.
Csökken a konyakXól a nyomás a szíve táján, de nem múlik
el. Elbódul az alkoholtól az erekben a görcs, de ott marad.
- Ma mondta Király, hogy téged is küldöttnek jelölnek a
megyei pártértekezletre. A Radius tizenkét küldöttet delegál-
hat. De ez a tizenkettő nem lesz tizenkét apostol. Hagyjuk, in-
kább igyunk. - Péter töltött, összekoccintotta a két kis poharat.
- Vigyem is a helyedbe?
Nyúlt a poharáért, s ahogy előre sejtette, újra megmozdult a
görcs a szíve körül. A csendben ismét hallotta István halk fü-
työrészését. Gondolatnyi ideig szájában tartotta a kortyot. Az
alkohol csodája:Ahogy Péter hátrahajtja a fejét, és a lámpafény ilyen megvál-
tozott szögből esik rá, olyan zöld a szeme, mint Vivié, ha nagyra
nyitja. Két hete nem látta Vivit. Pedig kétszer is átjött Roziká-
hoz. Jobb lett volna, ha ott Pesten, a Hotel Gellért appartement-
jában csalódást okoz Vivinek.
- Hol van Magda?
Péter elmosolyodott. Nocsak, milyen titokzatos a mosoly a
szája két sarkában.
- Orvosnál.
- Magda egészséges, mint a makk.
Péter elnevette magát.
- Mit gondolsz, pupák, miért szórom én a pénzem francia
konyakra? - Megemelte a palackot. - Hármat találgathatsz.
Ejha! Hát végre elszánták magukat!
- Gratulálok, fiú. mióta tudod?
- Tegnap óta egészen biztos. Én is gratuláltam magamnak.
Ha már úgysincs semmi értelme a létezésemnek, legalább le-
gyen egy fiam. Vagy lányom, a lány is ember. Belátod, hogy erre
megint töltenem kell?
- Feltétlenül.
- Ha fiam lesz, megtanítom, hogy más legyen, mint az apja,
vesse meg a szolgalelkű embert, aki akkor is félreáll, hogy utat
engedjen, amikor nem megy arra senki.
- Ebédeltél?
- Nem. Honnan tudod?
- Máris a fejedbe szállt a konyak. Bölcselkedsz.
- Ahhoz még keveset ittam, hogy a kritikádra áhítozzak. Ha
nyitva is felejtettem az ajtót, nem jelenti, hogy nem kell kopog-
nod.
Igen, már a fejébe szállt. Még megiszik két pohárkával, aztán
megszelídül. Amíg kevés benne a szesz, addig harapós.
Töltött.
- Éljen a fiad . . .
- Éljen! Ö lesz a jogcímgyerek. Jogcím, hogy ezután miatta
fogjam be a pofámat. Éljenek a gyermekek; a jövendő hordozói,
akik miatt a szülők úgy érezhetik, hogy joguk van a gyávaság-
hoz, az opportunizmushoz, a meghunyászkodáshoz, az elroha-
dáshoz! Éljenek a gyermekek, éljen a család, a társadalom sejtje,
isten és a haza után a legfontosabb értelme életünknek! Éljen!
Olyan tiszta és józan a tekintete, mintha egy kortyot se ivott
volna. És már megint szürke a szeme, nem zöld, mint Vivié.
- Mit csináltál délelőtt a vezérigazgatóságon?
- Snádler hívatott.
- Mint a fejlesztési főosztály vezetőjét, vagy mint a pártbi-
zottság tagját?
- Mint leendő útitársát.
- Utitársát az elveiben?
- Nem. Repülőgépen. Közölte, hogy vele repülök Japánba.
- Gratulálok ! Szalonképes lettél ! Igyunk rá, Bojtár elvtárs
Bojtár elvtárs szalonképes elvtárs!
Biztos kézzel töltötte színig a két kis poharat. A szomszéd
szobában megszólalt a zongora.
- Igyunk a vezérigazgató elvtárs nagyvonalú gesztusára,
igyunk Snádler elvtárs egészségére, aki biztosítéka jól fizetett
jelenünknek és bizonytalan jövőnknek! Hurrá!
A szomszéd szobában csilingelő, és mégis kemény futamok
kergették egymást.
- Hallod? Tust ver a fiad a tósztomra!
- Chopin.
- Hallom. Jó volna, ha az én srácom is ilyen tehetséges lenne.
Majd. De legyen.
- Lesz.
Havannában Jesús Hernandez mondta, hogy István játéká-
ban az a csodálatos, hogy ez a gyerek valami megmagyarázha-
tatlan ösztönnel érzi a zenében a szünetek, a kivárás tökéletes -
sem kevesebb, sem több - időtartamát, a hangok közé ejtett
csönd varázslatát.
- Mire gondolt most, tisztelt Bojtár elvtárs?
- Figyeld csak a srácot . . . ahogy néha kivár . . . nem is a
zongora néma, ő hallgat. Addig, amíg a muzsika kívánja.
- Én nem értek ilyen finomságokhoz.
- Nem baj.
- De baj. Te értesz hozzá?
- Próbálok érteni.
- Mit mondtál? Mit csinál a srác?
- Hallgat. Kivár.
Felkelt, odament a kisebb könyvespolchoz, ahol a gyerek is
tartja a könyveit. Jesús Hernandez ajándékozta meg búcsúzóul
a srácot Neuhaus könyvével. A zongorajáték művészete . . . Vala-
hol alá is húzott néhány sort Jesús Hernandez. Megvan.
- Mi az a könyv? Mutasd.
Péter kivette a kezéből a kötetet. Hó á or novemberben
- Hát ez spanyolul van. -Belelapozott. - Mi van itt aláhúzva?
- A srác kubai tanára húzta alá. - Péter vállán át belenézett a
szövegbe. - Ahhoz, hogy megszólaljunk, és jogot nyerjünk a
meghallgatásra, nem elég, hogy tudunk beszélni, mondaniva-
lónk is kell hogy legyen.
Most jutott el Péter a szelíd periódusába. Bólogat, pedig nem
figyelt a mondatra.
- Szépen játszik a srác. Mi ez, amit csinál? Chopin, mondtad,
de melyik? Valami megvillan, mint meztelen kardon a fény.
Visszatette a polcra a kötetet.
- Azt hiszem, a h-moll szonáta.
1970. július 12-16-i ülésén a Magyar Szocialista Munkáspárt
Központi Bizottsága úgy határozott, hogy 1970. november 2;-
ára hívja össze a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresz-
szusát. A Központi Bizottság megvitatta és jóváhagyta a X.
kongresszus irányelveit, valamint a párt szervezeti szabályzatá-
nak módosítására vonatkozó tervezetet, s azokat már augusztus-
ban a pártszervezetek rendelkezésére bocsátotta megvitatásra.
Az, említett ülésen a Központi Bizottság arról is határozott,
hogy felkéri a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, a Szak-
szervezetek Országos Tanácsát, az Országos Szövetkezeti Taná-
csot, a Magyar Nők Országos Tanácsát, a Magyar Tudományos
Akadémiát és a Kommunista I júsági Szövetséget, hogy tárgyal-
ják meg a Központi Bizottság irányelveit, és véleményüket jut-
tassák el a Központi Bizottsághoz.
A Radius Híradástechnikai Művek pártalapszervezetei augusz-
tus elején kapták meg az irányelveket, s a tézisek vitája szeptem-
berben, az alapszervezeti taggyűléseken kezdődött, egyúttal
megválasztották az alapszervezetek új vezetőségét, illetve a vál-
lalati pártértekezleten részt vevő küldötteket.
Bojtár - a Radius pártbizottságának tagjaként - több alap-
szervezet vezetőségválasztó taggyűlésén is részt vett, s érdek-
lődéssel figyelte a kongresszusi irányelvekkel kapcsolatban el-
hangzott észrevételeket. Felszólalásokban nem volt hiány, az
emberek egyetértésüket fejezték ki a kongresszusi irányelvek-
ben foglaltakkal, általában jóváhagyták a vezetőség beszámoló-
ját, bizonyos kérdésekről bővebb tájékoztatást kértek, s -mun-
kahelyük gondjait érintve - számos bíráló felszólalásra is sor
került a munkaszervezés és az anyagellátás problémáitól az
üzemi étkeztetés színvonalának ingadozásán át a lakáshelyzet
javításának stagnálásáig és a bölcsődei férőhelyek számának
nem kellő mértékű emeléséig. Az alapszervezeti vezetőségek
beszámolóit felolvasva, a titkárok és a vállalati pártbizottság
tagjai - főleg Horváth Pál, aki a Radius pártbizottságának tit-
káraként csaknem minden alapszervezeti taggyűlésen megjelent
- arra igyekeztek serkenteni a párttagságot, hogy éljenek de-
mokratikus jogaikkal, bírálják nyíltan és szókimondóan mind
a gazdasági vezetőket, mind az alapszervezetek tisztségviselői-
nek munkáját, s fejtsék ki véleményüket a vállalati pártbizott-
ság munkájáról is. Számos ösztönzés hangzott el arra vonatko-
zóan is, hogy amennyiben a bírálat foka indokolja, váltsák le
funkciójukból - illetve ne válasszák újra - azokat az elvtársakat,
akik az előző vezetőségválasztás óta eltelt időben nem igazol-
ták az irántuk megnyilvánuló bizalmat. Az alapszervezetek tag-
sága azonban - legalábbis Bojtár így tapasztalta - általában elé-
gedett volt a választott szervek munkájával, s csak elenyésző
számú vezetőségi tag esetében fordúlt elő, hogy az illetőt vagy
nem jelölték az új vezetőségbe, vagy ha jelölték, a szavazás so-
rán nem kapta meg a minimális szavazatszámot ahhoz, hogy
tagja legyen az alapszervezet új vezetőségének.
A Radius pártbizottságának ülése úgy értékelte az alapszer-
vezeti taggyűlések munkáját, hogy a vitákat a megfontolt bírá-
lat, a higgadt mérlegelés és a felelős döntések jellemezték, mi-
után a vállalat vezérigazgatóságának a Radius fejlesztéséről a
pártbizottság rendelkezésére bocsátott adatai, illetve a párt Köz-
ponti Bizottsága által az 1971-75. évi IV. ötéves terv célkitűzé-
seiről elfogadott irányelvek alapján a Radius következő ötévi
fejlődéséről kidolgozott és a taggyűléseken is ismertetett el-
gondolások egyaránt alkalmasak voltak arra, hogy bizakodással
töltsék el, és további lelkiismeretes munkára serkentsék a párt-
tagokat és a pártonkívülieket egyaránt. Mindezeket megfon-
tolva, a Radius pártbizottságának ülése - amit közvetlenül a
vállalati pártértekezlet előtt tartottak meg - arra a következte-
tésre jutott, hogy az alapszervezetek vezetőségválasztó tag-
gyűlései jó munkát végeztek, s az alapszervezetek által a vállalati
pártértekezletre jelölt küldöttek minden bizonnyal hasonlóan
eredményes munkát fognak végezni.
A pártbizottságnak a vállalati pártértekezletet megelőző ülé-
sén Snádler is felszólalt, s bár teljes egyetértését fejezte ki a párt-
bizottság előbbi véleményével, szükségesnek tartotta felhívni a
figyelmet arra, hogy a jövőben az alapszervezeti taggyűlések-
nek az üzemi demokrácia fórumaivá is kell válniok, me rt ha a
Radius valamennyi dolgozója elégedett lehet is az eddigi ered-
ményekkel, ebből az általában pozitív helyzetképből nem sza-
bad azt a következtetést levonni, hogy minden a legtökéletesebb
rendben halad, a további fejlődésnek ugyanis -éppen a Radiusra
váró, fokozódó feladatok miatt - záloga csak az lehet, ha a dol-
gozók bíráló szemmel figyelik, és rendszeres kritikával segítik
munkájukban a pártvezetőket és a gazdasági vezetőket, tehát -
hogy világosan fogalmazzon - ő a Radius vezérigazgatójaként
szükségesnek tartja kereken kijelenteni, hogy nem tartja eléggé
aktívnak a bíráló szellemet. - Mert - folytatta - olyan elvtársak
esetében, mint például Bojtár elvtárs, aki csaknem három évig
külföldön dolgozott, érthető, ha nem szólalnak fel, és nem vesz-
nek részt az elmúlt évek munkájának elemzésében, de más elv-
társak esetében a nem kellő mérvű aktivitás nem menthető ilyen
objektív körülményekkel. Nem akarom én lebecsülni az elért
eredményeket - mondotta befejezésül -, de egész életem min-
den tapasztalata azt bizonyítja, hogy csakis az állandó bírálat,
az aktív és operatív segítőkészség vihet tovább előre bennün-
ket.
A pártbizottság ülése egyetértett a vezérigazgató megjegyzé-
seivel, s felkérte Horváth Pált, a pártbizottság titkárát, hogy a
vállalati pártértekezletre készített beszámolójában a párt- és
üzemi demokráciáról szóló pontot dolgozza át hangsúlyosabbá,
mozgósítóbbá, ráirányítva a pártértekezlet figyelmét arra a -
károsnak ugyan nem nevezhető, de mindenképpen figyelemre
méltó- jelenségre, hogy a dolgozók általában tartózkodnak köz-
vetlen gazdasági és műszaki vezetőik munkájának bírálatától,
s ha bírálnak, észrevételeik általánosságban mozognak. Konk-
rétabban: a vállalati pártértekezleten elhangzó beszámoló lép-
jen fel az óvatoskodás ellen, amely kispolgári magatartás abból
indul ki, hogy a közvetlen gazdasági vagy műszaki vezető mun-
kájának bírálata bérben vagy munkakörülményekben tükrö-
ződő hátrányokkal járhat a bíráló számára.
Horváth Pál egyetértett ezzel a véleménnyel, s közölte, hogy
a pártbizottság vasárnap elhangzó beszámolóját ki fogja egé-
szíteni a Snádler elvtárs és más elvtársak által kifejtett helyes
észrevételekkel.
Vasárnap délben - a vállalati pártértekezlet szünetében - számo-
san, köztük a megyei pártbizottság képviseletében Emődi is,
megállapították, hogy a Radius vállalati pártértekezletének han-
gulata megfelel a gyár eredményeivel megalapozott helyzetnek,
s ezzel magyarázható, hogy valóságos munkaértekezletté vált a
tanácskozás. A pozitív alaphangot a pártbizóttság Horváth Pál
által ismertetett beszámolója adta meg, beszédes számokkal,
meggyőző adatokkal, világos fogalmazásával, s a beszámoló
után az alapszervezetek küldöttei hasonlóan optimista és fele-
lősségtől áthatott jelentéseket tártak a pártértekezlet elé, szá-
mos esetben nem kis büszkeséggel említve a X. kongresszus tisz-
teletére indított munkaverseny egyre növekvő eredményeit.
Több bíráló megjegyzés is hangzott el az anyag- és szerszámel-
látás nehézségeiről, a munkaszervezés terén fellelhető hiányos-
ságokról, egyes gazdasági és műszaki vezetők kényelemszerete-
téről, a munkaerő-gazdálkodási osztályon fellelhető felületes-
ségekről és túlzott adminisztrációról, továbbá értékes és alapos
elemzést igénylő javaslatok is kerültek a pártértekezlet elé, egye-
bek között néhány művezető közösen kidolgozott indítványa
arról, hogy a vállalat fejlődése időszerűvé tette a diszpécserrend-
szer megszüntetését, és a diszpécserek hatáskörének a műveze-
tőkre való átruházását. Az értekezlet résztvevői különösen ezt
az utóbbi javaslatot fogadták tapssal és néhány, a diszpécserek
fontoskodásáról ejtett, tréfás közbeszólással.
Ebédszünet után a kiegyensúlyozott hangulatot egyetlen fel-
szólalás törte meg. A Mikrohullám I. gyáregység hármas alap-
szervezetének küldötte, Talabér Illés szerkesztési csoportvezető
abból a - mindenki által ismert - helyzetből indult ki, hogy a
Radius Híradástechnikai Művek a szakmunkás-utánpótlás te-
kintetében igazán szerencsés helyzetben érezheti magát, mivel
Vízválasztó és környéke a népszaporulat tekintetében élenjáró-
nak tekinthető, ipartelepítés tekintetében azonban nem mond-
ható el ugyanez a szűkebb vidékről. Ennek az ellentmondásnak
logikus következménye, hogy a környéken most serdülő fiatal-
ság nagy számban törekszik a Radius irányába, mivel a Radius
szakmunkásképző iskolájában egész életre szóló és meglehető-
sen jól fizető mesterségeket kaphatnak kezükbe. Ez az ellent-
mondásos, de mindenképpen előnyös helyzet - folytatta a Mik-
rohullám I. gyáregység hármas alapszervezetének küldötte - le-
hetővé teszi a Radius szakmunkás-utánpótlásának nevelésével
foglalkozó illetékesek számára, hogy válogassanak a jelentke-
zők között, és a legügyesebbeket, a legeszesebbeket és a legal-
kalmasabbakat válasszák ki, és vegyék fel a vállalat szakmunkás-
képző iskolájába. - De mit is értek én azon, hogy ki a legalkal-
masabb a jelentkezők közül?-tette fel a kérdést Talabér, és kö-
rüljártatta tekintetét a pártértekezlet küldöttein. - Miért válasz-
tom el az ügyességet és az eszességet az alkalmasságtól? Azért,
elvtársak, mert az említett illetékesek közül a legilletékesebb,
tehát Rutka elvtárs, aki a munkaerő-gazdálkodáson az ipari ta-
nulók beiskolázásával foglalkozik, a szakmunkástanulónak je-
lentkező fiatalok közül azokat tartja igazán alkalmasaknak, akik-
nek szülei bizonyos áldozatokat is hajlandók vállalni azért, hogy
gyermekük olyan igazán perspektivikus szakmát nyújtó válla-
lat szakmunkásképző iskolájába kerüljön, amilyen a Radius.
A vállalati pártértekezlet légköre, amely az ebéd után - ért-
hető módon - kissé álmossá csöndesült, egyszerre megtelt bizo-
nyos figyelemmel. Székek csikorogtak, a küldöttek valameny-
nyien Talabér felé fordultak, s valaki fel is kiáltott, hogy konk-
rétumokat szeretne hallani. Talabér, aki eddig papír nélkül be-
szélt, gyűrött füzetlapokat húzott elő nadrágzsebéből, s előre-
bocsátva, hogy konkrétumokkal is szolgálhat, neveket és ösz-
szegeket kezdett felolvasni a gyűrött cetliről. I . Gele János
apja nyolcszáz forintot, Montág Béla apja ezeregyszáz forintot,
Sós Ernő szülei kilencszáz forintot, Kopik Rezső özvegy anyja
hétszázötven forintot, Laskó István apja kerek ezer forintot,
Gonda László apja ezerkétszáz forintot fizetett Rutka Ferenc-
nek, a munkaerő-gazdálkodás szakmunkásképzési főelőadójá-
nak azért, hogy a gyerek biztosan bekerüljön a Radius Híradás-
technikai Művek szakmunkásképző iskolájába.
A vállalati pártértekezlet elnökségéből Snádler szólt közbe:
- Jelen van Rutka elvtárs?
Rutka nem volt jelen. Talabér megkérdezte, folytathatja-e a
felsorolást, majd megjegyezte, hogy tulajdonképpen felesleges
is folytatnia, hiszen az eddig felsoroltak szüleitől beszerzett nyi-
latkozatokhoz hasonlóan, a továbbiakban felolvasható gyerekek
szüleinek nyilatkozatai is kezében vannak, s amennyiben ezek
az adatok érdeklik a vállalat vezetőit, készségesen rendelkezé-
sükre bocsátja a névsort is, a nyilatkozatokat is.
Snádler szükségesnek tartotta, hogy maga reagáljon a fel-
szólalásra. Mindenekelőtt köszönetet mondott Talabér elvtárs-
nak azért, hogy leleplezte ezt a minősíthetetlen, és a szocialista
erkölccsel, de a Radius egész közszellemével is mélységesen ösz-
szeférhetetlen visszaélést, majd miután ígéretet tett, hogy az
ügyet saját hatáskörében vizsgáltatja ki, biztosította a vállalati
pártértekezletet: a maga részéről oda fog hatni, hogy a fegyelmi
bizottság a vétség súlyának és a visszaélés morális kártétele ál-
tal okozott rombolásnak minden tekintetben megfelelő döntést
hozzon. - Ismét hangsúlyozom - tette hozzá -, hogy köszönetet
mondok Talabér elvtársnak ezért a leleplezésért, ugyanakkor
azonban nem tudom elhallgatni véleményemet, miszerint Tala-
bér elvtárs felelősségét is fel kell vetnünk ebben az ügyben. Né-
zetem szerint ugyanis Talabér elvtársnak az lett volna kötelessé
ge, hogy amint tudomást szerzett a legelső visszaélésről, azon-
nal jelentést tegyen akár nekem, akár a Radius más vezetői kö-
zül bárkinek. Ha így járt volna el Talabér elvtárs, lényegesen
kisebb kár érte volna azt a szellemet, amely mind hatékonyabban
jellemzi társadalmunkat. Talabér elvtárs azonban hallgatott, en-
gedte továbbfolyni a visszaélést, aminek következtében nem
egy vagy két szülőt ért olyan negatív hatás, amelyből messzebb
menő következtetéseket is vonhattak le, hanem sok szülőt, így
ilyen tekintetben Talabér elvtársat is felelősség terheli ebben a
kútmérgező-ügyben. Meggyőződésem, hogy a pártértekezlet
egyetért velem ebben. A magam részéről arra a meggyőződésre
jutottam, hogy bár fenntartom a köszönetet, amit Talabér elv-
társ felé nyilvánítottam, ellenzem azonban, hogy Talabér elv-
társat küldöttként jelöljük a megyei pártértekezletre.
Amint Snádler leült, Talabér - anélkül, hogy szót kért volna
- felugrott, és indulatosan visszautasította az őt ért vádat. -
Hogy képzeli Snádler elvtárs - fordult az elnökség felé -, ha én
elkezdek hőzöngeni, amikor megtudtam az első esetet, Rutka
talán nem azt csinálta volna-e rögtön, hogy megfélemlíti vagy
megvesztegeti azt a szülőt, aki nekem szólt? Igenis, ezt csinálta
volna, tisztára mosta volna magát, és óvatosabban folytatta vol-
na a disznóságait. Én meg ott álltam volna megfürödve, nya-
kamban a váddal, hogy megrágalmaztam ezt a becsületes, fedd-
hetetlen Rutka elvtársat. Ugyan kérem, ne viccelődjünk . . .
Mérgesen ült le, s arra is csak legyintett, amikor Vikár műszaki
igazgató - aki ebéd után vette át a vállalati pártértekezlet elnöki
tisztét - rendre utasító hangsúllyal felhívta a figyelmét, hogy ha
ismét szót kér, annak megvan a parlamentáris módja . . .
Az élénk közjáték után a pártértekezlet délután hatig folytatta
munkáját, s amikor sor került a megyei pártértekezletre jelölt
tizenkét küldött megválasztására, a szavazatszedő bizottság je-
lentéséből kiderült, hogy a Radius pártértekezlete - Snádler ja-
vaslata ellenére - meglehetősen nagy többséggel, a megyei párt-
értekezletre delegált küldöttek közé választotta Talabér Illés
szerkesztési csoportvezetőt, a Mikrohullám I. hármas pártalap-
szervezetének tagját is.
- Gratulálok, öregem, szívből gratulálok - állította meg Boj-
tárt a fejlesztési főosztály épülete előtt Semsey.
- Mihez?
- Küldötté választottak a megyei pártértekezletre. Úgy örü-
lök, mintha engem ért volna a megtiszteltetés.
- Köszönöm.
Amíg felfelé ment a lépcsőn, el kellett mosolyodnia. Semsey,
egy kisszerű senki, az áruforgalmi főosztály helyettes vezetője,
örökké vizslató szemű, az ürgére -emlékeztet, ahogy kidugja
magát a lyukából, és körülvizsgálódik, nincs-e ragadozó a közel-
ben vagy a levegőben. Ha már Semsey is alkalmasnak és szük-
ségesnek tartja, hogy akár mindenki szeme láttára odasiessen
Bojtár Istvánhoz, akkor végleg igaza van Lissai Péternek: sza-
lonképes lettél, öregem . . . Szalónképes. A vállalati pártérte-
kezlet után elsőnek Vikár Géza telefonált át, hogy ha nem zavar-
nálak, Pistám, átugranék hozzád egy kávéra: Semmi megbeszél-
nivalója nem volt Vikárnak, műszaki igazgató létére megtehette
volna, hogy átkéreti magához a fejlesztési főosztály vezetőjét,
de inkább ő jött, mintha jóvá akarta volna tenni, hogy mindad-
dig nem mert a közelébe somfordálni. - Mikor lenne egyszer
hosszabb időd, Pistám, hogy mesélj nekem Kubáról? Hallat-
lanul érdekel engem ez a különleges ország, Amemka szabad
földje, megmondom nyíltan, irigyellek érte, hogy három évet
töltöttél ott. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokat aggód-
tunk is érted, amíg oda voltál. Ahányszor arra lehetett és kellett
következtetni, hogy már megint éleződik a helyzet Kuba kö-
rül . . . - Másnap Benedek Erik ejtette módját, hogy odalépjen
hozzá a parkolóhelyen, amikor éppen begyújtotta az Austint, di-
csérte a kocsit, és rá volt írva a képére, hogy pénzügyi főosztály-
vezető létére is megtiszteltetésnek venné, ha történetesen nem
a vállalati autóval, hanem Bojtár Austinján menne haza. - Ra-
gyogóak az angol kocsik, Pista, nekem is az a tervem, hogy an-
gol kocsit veszek, persze, én nem juthatok Austinhoz, megelég-
szem alkalomadtán egy Ford Escorttal is, na, mondjuk, szeren-
csésebb esetben egy Ford Taunusszal vagy Ford Caprival. Ki-
tűnő, hát ha hazaviszel, szólok is, hogy ma nem veszem igénybe
a szolgálati kocsit . . . És ahogy ez az Austin gyorsít! Persze,
mindenki tudja, hogy te kitűnően vezetsz. Mintha már gyerek-
korodban is . . . Na igen, én se úriházból indultam neki az élet-
nek. Gondoltad volna gyerekfejjel, hogy egyszer majd? . . .
És jöttek sorra a többiek, ki a gyárudvaron, ki véletlenül be-
tévedve a fejlesztési főosztályra, ki bent a városban, de szintén
véletlenül. - Legalább csak néhány szót váltani veled, Pista,
hiszen neked nem kell mondani, hogy mindenki agyonhajtja
magát, olyan a fejünk este, mire hazaérünk, mintha megdagadt
volna a sok problémától, de azért, ha időd engedi, jó volna le-
ülni, eldumálnánk mindenről . . .
Szalonképes . . . Hazaérkezése után ezek mind tanácstalanok
voltak. Figyeltek, lestek, fogalmuk se volt, mihez tartsák ma-
gukat. Tudták, hogy Snádler vacsorát adott a Korona étter-
mében Bojtárék megérkezése tiszteletére. De azt is tudták,
hogy ezzel még semmi se oldódott meg. Még várni kell-mondta
magának mindegyik. Aztán látták, hogy Snádlerné a városban
Rozikával mutatkozik, és együtt jár teniszezni is vele. Jelenthet
is valamit a két nő találkozása, de nem szabad elhamarkodott
következtetéseket levonni a vezérigazgató felesége és Bojtárné
találkozásából. Azonnal elterjedt a hír, hogy Snádler felkérte
Bojtárt, szálljon be a Mende-Varjas-féle célszimulátor-ügybe.
Semmi se szivárgott ki azóta a célszimulátorról, se pozitív, se
negatív hír, és éppen ez a gyanús. Nem célszerűtlen tehát a to-
vábbi várakozás. Figyelemre méltó ugyan, hogy Snádler magá-
val vitte Bojtárt Móri miniszterhelyetteshez, de nem együtt
utaztak a fővárosba, és nem is együtt jöttek vissza Vízválasztóra,
tehát még mindig nem árt az óvatosság. Majd a vezetőségvá-
lasztó taggyűléseken és a vállalati pártértekezleten elválik a tü-
dő a májtól. Ezek mind lélegzet-visszafojtva várták, felszólal-e
Bojtár a saját pártalapszervezetének vezetőségválasztó taggyű-
lésén. Bojtár nem szólalt fel, éppen csak megköszönte, hogy
küldötté választották a vállalati pártértekezletre. Talán - bár
isten mentsen tőle - ott felszólal. Ott se szólalt fel Bojtár, tudo-
másul vette, hogy beválasztották a tizenkét küldött közé, akik
a Radiust fogják képviselni a megyei pártértekezleten. Hát így
együtt, így már tiszta a kép. Befuccsoltak a reményeikkel mind-
azok, akik abban bíztak, hogy majd hazajön, és rögtön tengelyt
is akaszt Bojtár a Radius vezérigazgatójával. Befuccsoltak a
képzelgések, nemlesz cirkusz a Radiusban, a jelek nemcsak arra
mutatnak, de kifejezetten bizonyítják is, hogy Bojtár és Snádler
igenis megfér egymással a közös csárdában, Bojtár ügyet sem
vet az elégedetlenkedőkre, maga is úgy látja, hogy a Radiusban
rendben mennek az ügyek, és helyesli Snádler koncepcióját,
miszerint a gazdasági reform alaptörvényét - a reform lett az
emberekért, nem az emberek vannak a reformért - azzal lehet
és azzal kell szolgálni, ha a reform adta lehetőségeket minden
gazdasági vezető úgy használja ki, ahogy Snádler: javít és kö-
vetkezetesen javít az emberek keresetén, nem szavakkal érvel
hanem bérlistákon szereplő forintokkal . . . Nyugalotn lesz te-
hát a Radiusban, senkinek se kell állást foglalnia se Bojtár mel-
lett, se ellene, nem alakulnak át éles hangú vitadélelőttökké a ve-
zérigazgatóságon hétfő délelőttönként megtartott értekezletek,
amelyeket Snádler vezérigazgató elvtárs kollégiumnak nevezett
el, békés-nyugodt vízen halad szép lassan tovább a Radius ké-
nyelmes hajója . . .
S aki a legelégedettebb - Snádler -, szintén megnyugodhatott
a vezetőségválasztó taggyűlések és a vállalati pártértekezlet
után. Eltekintve Talabér felszólalásától, minden taggyűlés,
a vállalati pártértekezlet is nyugodt, disztingvált légkörben zaj-
lott le, felelős emberek munkaértekezletei voltak ezek a tanács-
kozások, megerősítették a Radius vezetését meghatározó alap-
koncepciót, a vállalat tekintélyét a megyei elvtársak szemében,
tovább szilárdították azt az élenjáró pozíciót, amit a Radius a
megye valamennyi vállalatát megelőzve foglal el. Szalonképes
vállalat, szalonképes gazdasági és műszaki vezetők, szalonképes
fizikai állomány, voltaképpen nem is sántítana a hasonlat, ha
valaki kijelentené, hogy a Radius békebeli angol klubhoz hason-
lít, ahol őfelsége brit alattvalói gyűlnek össze nap nap után,
megszokott témák körül forgó, halk szavú eszmecserére . .
És ennek a klubnak immár - az események, illetve hiányuk
bizonysága szerint- teljes értékű tagja Bojtár István is, a Radius
fejlesztési főosztályának vezetője.
Október végén Rozika azt mondta: igazán illő lenne, ha viszo-
noznák Snádlerék meghívását; s mivel semmi kedve, hogy napo-
kig készüljön a vezérigazgatóék megvendégelésére, az lenne a
legjobb, ha ugyanúgy a Korona éttermébe hívnák meg Snád-
leréket, ahogy ők csinálták a hazaérkezésük másnapján. - És
még valamit, Pista : ha már úgy alakultak a dolgok, ahogy ala-
kultak, magunkkal visszük a vacsorára Pétert és Magdát Is,
ideje, hogy Péter és Snádler között feloldódjék ez az áldatlan
viszony, a nyugalom legyen igazi nyugalom, szűnjön meg a
neheztelés egyik részről is, másik részről is, Péteréknek szintén
kell a nyugalom, Magda állapotos, semmi szüksége arra az ideg-
feszültségre, amit Péter helyzete miatt évek óta el kell viselnie.
Beleegyezett Rozika ötletébe - legyen teljes a szalonképesek
színháza. Már másnap átadta Snádlernek a meghívást, amit
a Radius vezérigazgatója láthatóan őszinte örömmel fogadott el,
amint szintén észrevehető megelégedéssel vette tudomásul,
hogy Lissai Péter és felesége is jelen lesz a vacsorán.
Szombaton a Korona éttermének a cigányzenekarral átellen-
ben levő, legnyugodtabb és szinte szeparált sarkában a pincérek
már délután kialakították a hosszabb asztalt, a vendégek rang-
jának megfelelő terítékkel és - ősz lévén - virágok helyett gyer-
tyákkal; s mire a három házaspár megérkezett, a borok is kel-
löen hidegre hűltek az ezüstözött jegesvödrökben.
A vacsora kellemes légkörében, amikor a meglehetősen élénk
beszélgetés közepette - láthatóan - Lissai Péter is feloldódott,
anekdotáknak is beillő történeteket mesélt el abból a közös ka-
maszkorból, amit Bojtár Pistával éltek végig valamikor régen
- hát igen, húsz esztendeje, hogy kezükbe nyomták az érettségi
bizonyítványt, megy az idő -, Snádler a hamarosan esedékes ja-
pán utazás miatt kért többször is bocsánatot Rozikától, hang-
súlyozva, hogy nem rabolná el Pistát, ha nem lenne szüksége
arra, hogy a Radius legtapasztaltabb mérnöke is mellette legyen
a tokiói és oszakai tárgyalásokon, Vivi és Rozika pedig Magdát
hallgatta, aki - egy leendő kismamától rossz néven nem vehe-
tően - az állapotával természetesen együtt járó kisebb-nagyobb,
de mindenképpen újszerű izgalmakról számolt be, hozzátéve,
hogy osztja a Korona Szálloda igazgatójának gondját, ami szin-
tén természetes, hiszen jelen pillanatban még kilátás sincs arra,
kivel tölthetnék be az ö több nyelv ismeretét igénylő helyét a
recepción, ha az állapota és a szülés miatt időlegesen itt kell majd
hagynia a szállodát . . .
Vacsora után - fél tizenegykor - Snádler indítványára vo-
nultak át valamennyien a bárba, ahol ugyancsak Snádler hatá-
rozta el magát először táncra: meghajolt Rozika előtt, mond-
ván, hogy ha már a múltkori alkalommal a miatt a kellemetlen
bokahúzódás miatt eddig nem volt módja táncolni vele, hát
most szeretne kárpótlást kapni az akkor kimaradt táncért is.
A bár zsúfolt volt a sok külföldi turistától, alig lehetett mo-
zogni a parketten, a zenekar is meglehetősen hangosan játszott,
s Vivinek nem kellett suttognia, amikor tánc közben felnézett
Boj tárra :
- Gyűlölnöm kellene magát. Úgy bánik velem, mint egy szál
gyufával. Meggyújtott, aztán el is dobott. De én nem aludtam
el, mert arra már nem vette a fáradságot, hogy el is fújja a lángo-
mat. Jó, mosolyogjon, igaza van, készültem ezekre a szavakra.
Ne mondja ki azt se, hogy mit kezdjen velem itt Vízválasztón.
Két hete is fent voltam Pesten, mondtam Rozikának, hogy uta-
zom, magának csak annyit kellett volna csinálnia, hogy meg-
keres, legalább a telefont felveszi, és felhív. Nem mentem volna
Pestre, Sopronba mentem volna, oda igazán utánam jöhetett
volna délután, és estére már itthon is lehetett volna . . . Minden
második szavam: volna. Maga ítélt arra, hogy így éljek, felté-
teles módban. Azt hiszi, elég nekem, hogy megtette, amire kér-
tem?
- Mire kért, Vivi?
- Hogy ne csináljon őrültséget, ne tegyék tönkre egymást,
maga meg a férjem. De maga nemcsak öt hagyja békében, ha-
nem velem se törődik. Nekem nem elég, ha nagy ritkán látha-
tom, és maga rám néz. Bár inkább sohase látnám. Visszaél az-
zal, hogy én őszinte voltam, mertem kiszolgáltatni magam . . .
- Talán nem akarom, hogy megunjon, Vivi. A megszokás
előbb-utóbb . . .
- Legalább ne gúnyoljon. Megjátssza itt a hódítót, aki meg-
kapta, amit akart, és máris csömöre van. Ezzel hiába próbálko-
zik. Ott a Gellértben, azon az éjszakán nemcsak maga vette el
az én eszemet. Én akkor éreztem, és mindig érzem, ha vissza-
gondolok, hogy maga is elvesztette a fejét tőlem. Mosolyogjon,
Rozika idenéz . . .
Vivi teste hol hozzásimult, hol eltávolodott tőle, érezte hosz-
szú combjainak ruganyos izmait, és azt is tudta, hogy Vivi látja
a szemében: nem felejtette el azt a délutánt és azt az éjszakát ott
a Hotel Gellért zárt appartement-jában . . . Megégette magát
Vivivel. Az a néhány nő, akit korábban nem tartott távol magá-
tól, mert nem vette a fáradságot, hogy távol tartsa őket, azok
a nök-nem hatottak rá, pedig némelyik okosabb volt Vivinél.
Hagyta őket átszédelegni az életén, jönni és eltűnni. Nem adott
módot nekik, hogy követelőzzenek vagy akár megkíséreljék,
hogy jogokat formáljanak. Ök akarták, hogy történjen, ami tör-
tént, csak ők. Vivi nyomot hagyott. A testével, amely szenvedé-
lyes, mint Rozika volt valamikor. Szép a teste, és villamos fe-
szültség van a pórusaiban, attól süt, és attól hideg, és ezek a hö-
mérséklet-különbségek perceken belül is képesek cserélődni a
bőrében . . .
- Látom a gondolatait, és tudom, hogy kellek magának. Igér-
je meg, hogy rám bízza magát, Pista . . . Majd én leszek ravasz
kettőnk helyett is, tiszteletben fogom tartani a kényelemszere-
tetét. Engem nem szabad eldobni . . .
Ahogy félrehajtotta a fejét, Vivi visszaváltozott azzá a lány-
nyá, aki meztelenül feküdt a széles franciaágyon.
- Ugye megígéri? Csak bólintson, az is elég.
Bólintott. Aljas, amit csinál. Aljasabbul hazudik, mint ahogy
Snádler teszi. Vivi nem tehet semmiről, ezért kellene leköpnie
magát. Vivi szerelmes, ezért aljasság - és csak Vivivel szemben,
hiszen Snádler nem tényező a képletben - amit csinál, és amit
csinálni fog . . .
De ha már aljas, ám legyen velejéig az . . . Belemosolygott
Vivi szemébe, és magához ölelte rugalmas, feszültséggel fel-
töltött testét.
A megyei pártbizottság november elsejére hívta össze a megyei
pártértekezletet, miután megyeszerte lezajlottak a városi és
nagyüzemi pártértekezletek.
A küldöttek reggel héttől folyamatosan érkeztek a megye-
székhelyre. Az idő hűvös volt, az Alpok felől sötét felhők ker-
gették egymást, s a megyei pártbizottság kapujában az egyik
idős munkásőr azt mondta, hogy az ő csontjai nem csalnak,
igenis hó lesz, havat hoznak ezek a felhők . . .
Fél nyolcra érkezett meg Budapestről Vitális Dénes minisz-
terelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagja, akit a megyei párt-
bizottság frissen tatarozott épületének kapujában fogadtak. Vi-
tális Dénessel együtt érkezett meg a fekete Mercedesen Irsági
Albert, a megyei pártbizottság első titkára, akinek a megyei
pártértekezlet előtti napon is fel kellett utaznia a fővárosba,
hogy ötvenedik születésnapja alkalmából átvegye a Munka Ér-
demrend arany fokozatát, nemcsak a munkásmozgalom szol-
gálatában eltöltött évek, de szociológiai munkássága és az or-
szággyűlési bizottságokban kifejtett tevékenysége elismerése-
ként is.
A megyei pártértekezlet nyolc órakor kezdte meg munkáját.
Az elnökség, a munkabizottságok megválasztása után Emődi
Imre, a megyei pártbizottság másodtitkára mondott megnyitó
beszédet, majd dr. Irsági Albert fűzött szóbeli kiegészítést a
megyei pártbizottság beszámolójához, amit a küldöttek előző-
leg írásban megkaptak. A szóbeli kiegészítés után megindult
vitában elsőként Boros Mihály, az erdődi Aranyfürt Termelő-
szövetkezet elnöke szólalt fel, ismertetve a szövetkezet által az
utóbbi években elért eredményeket, s bejelentve, hogy a de-
cember 3I-én záruló gazdasági év sikereinek eredményeként a
zárszámadáskor kifizetendő összeggel s az évközi előlegekkel
az erdődi Aranyfürt tagjainak átlagos évi jövedelme az idén
eléri a huszonnyolcezer forintot, elsősorban a szőlőtermesztés,
másodsorban a nagyüzemi baromfitermelés eredményeinek kö-
szönhetően. A következő felszólaló, Tatai Endréné, a vedresi
Műanyagfeldolgozó Vállalat Tyereskova szocialista brigádjá-
nak vezetője a nagyüzemekben dolgozó munkásnők helyzetét
elemezte felszólalásában, azzal a következtetéssel, hogy a párt-
kongresszustól várják az anyasági segélyhez hasonlóan haté-
kony további intézkedések egész sorának kezdeményezését a
dolgozó nők életkörülményeinek jelentős javítása érdekében.
Dr. Hajnal Elemér, a turzai kórház igazgató főorvosa az egész-
ségügyi dolgozók bérezésének rendezését, Gráber Ildikó var-
jadi tanítónő a pedagógusok fizetésének mielőbbi emelését sür-
gette felszólalásában, hangsúlyozva, hogy a kongresszusi irány-
elvek és a IV. ötéves terv irányelvei lehetővé teszik az említett
bérezési kérdések legalább részleges megoldását. Lengyel And-
rás, a-gólyaházi Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat lakatosa azo-
kaf a gazdasági vezetőket bírálta, akik vagy képzetlenek, vagy
gyávák ahhoz, hogy éljenek a gazdasági mechanizmus reformja
által nyújtott önállóságukkal, s a megváltozott körülmények
közepette is ugyanúgy vezetnek, ahogy korábban, amikor a ve-
zetés tudománya nem állt másból, mint a felülről kapott terv-
utasítások teljesítésének megszervezéséből. Ehhez a felszólalás-
hoz csatlakozott Kása István, a zámbai Fémipari és Öntöde
Vállalat művezetője, aki a saját vállalatánál elérhető kereseteket
hasonlította össze a Radius Híradástechnikai Műveknél elért
keresetekkel, hangsúlyozva, hogy a Radius, amelynek vezetői
ügyesek, és el tudnak igazodni az új gazdasági mechanizmus le-
hetőségei között, másfélszer annyit fizetnek dolgozóiknak, mint
a zámbai Fémipari és Öntöde Vállalat. Tímár Vilmos lakatos, a
megyei Utépítö Vállalat szakszervezeti bizottságának tagja, a
megyei pártbizottságot és a megyei szakszervezeti tanácsot bí-
rálta az üzemi demokrácia fejlesztésének nem kellő mérvű ellen-
őrzéséért, s példákkal bizonyította, hogy vállalatának munkásai
hiába fordultak a megyei pártbizottság ipari osztályához, onnan
semmiféle sürgetés nem érkezett a vállalathoz bizonyos önké-
nyesen alacsony és önkényesen magas munkanormák felülvizs-
gálatának és megváltoztatásának szorgalmazása érdekében. Mik-
lósi Dávid, a sártói termelőszövetkezet brigádvezetöje egyes
termelőszövetkezeti vezetők pazarlásairól és mértéktelen rep-
rezentációjáról ismertetett adatokat, kérve a pártkongresszust,
hogy lépjen fel a közös vagyon herdálása ellen, s felszólítva egy-
úttal a megyei pártbizottságot, hogy ha kell, pártfegyelmi esz-
közökkel is hasson oda, hogy a megyei tanácstól és más szervek-
től kiszálló elvtársak ne megrakott csomagtartókkal hagyják el
a meglátogatott termelőszövetkezeteket, mert az ilyen esetek
visszatetszést szülnek az igen sokat dolgozó termelőszövetkezeti
tagok körében. Mesterics Gyula sándorvári KISZ-titkár a me-
gye fiataljainak az árvíz sújtotta Tiszaháton végzett önkéntes és
áldozatos munkájáról számolt be, majd dr. Snádler Endre, a
Radius Híradástechnikai Művek vezérigazgatója kért szót.
Felszólalásának bevezetőjében Snádler arról a hatalmas fej-
lődésről beszélt, amit a megye az elmúlt húsz év alatt ért el az
ipari termelés növelése terén, hangsúlyozva, hogy ez a koráb-
ban szinte teljesen mezőgazdasági terület az elmúlt évtizedek-
ben, s különösen az utóbbi években - a megyei pártbizottság
tudatos iparfejlesztő tevékenységének és a központi pártszer-
vek, illetve a kormány megértő segítségének köszönhetően -
komoly súlyú ipari megyévé fejlődött. Az új létesítmények és a
meglevőkben eszközölt nagyarányú beruházások lehetővé tet-
ték, az ipari termelés mennyiségének növelése mellett, a munka-
igényes termékek arányának döntő emelését is, ami a Radius
Híradástechnikai Művek esetében oda vezetett, hogy ez a vál-
lalat, amely korábban főleg belföldre, illetve bizonyos százalék-
ban szocialista megrendelések kielégítésére dolgozott, ma már
megbecsült partnere jelentős európai tőkés cégeknek, sőt, min-
den remény megvan arra, hogy nemzetközi kooperációját ki-
terjeszti Japánra is.
- Arról van szó ugyanis, elvtársak - mosolyodott el -, hogy
a japán kooperáció keretében a Radius megkezdi bizonyos szá-
mítógép-perifériák gyártását, amely új termékekhez a teljes do-
kumentációt a japán partner adja, a Radius műszaki vezetöinek
mindössze az lesz a feladatuk, hogy a kitűnő szakmunkásgárdát
betanítsák az új gyártmányok által igényelt munkafolyamatok-
ra, illetve ellenőrizzék a technológiákban előírt paraméterek szi-
gorú betartását. Felesleges külön hangsúlyoznom, elvtársak,
hogy ezzel az új kooperációval a Radius az eddiginél is több
dollárt hoz az országnak, és ezen belül természetesen megyénk-
nek is. A magam részéről nem sajnáltam az időt és a fáradságot,
a közgazdasági elemző munkát és a minden lehetséges tényező-
re kiterjedő . . .
Bojtár cédulát vett elő zsebéből, de mielőtt előbbre adta vol-
na, hogy juttassák el az elnökséghez, megtette, amit még sohase
tett meg - neve után odaírta: Állami-díjas.
- Bojtár István villamosmérnök, Állami-díjas, a Radius Hír-
adástechnikai Művek fejlesztési főosztályának vezetője követ
kezik felszólalásra.
- Tisztelt pártértekezlet, nem akarom hosszan igénybe venni
senkinek az idejét, ezért előre kérem, ne nehezteljenek rám
azért, hogy felszólalásom adatait nem ismertetem, hanem írás-
ban mellékelem a jegyzőkönyvhöz. Elöljáróban szükségesnek
tartom jelenteni a megyei pártértekezletnek, hogy vállalatunk
pártértekezletén fény derült bizonyos visszaélésekre. Azóta a
megye közvéleménye nemcsak arról értesült, hogy a Radius
szakmunkás-utánpótlásának felelőse pénzért adta a helyeket a
jelentkező gyerekek szüleinek, de arról is, hogy a Radius vezér-
igazgatója, igen gyors fegyelmi eljárással, két napon belül el-
távolította a vállalattól az említett tisztviselőt.
A taps élénk volt, de gyorsan elült.
- Ezzel az esettel kapcsolatban arra a következtetésre is lehet
jutni, hogy csirkefogók mindenütt akadnak, de aki ismeri a
Radius életét, márpedig a megyében és itt a küldöttek között is
számosan ismerik, másik következtetést is megfogalmazhatnak
magukban, illetve fennhangon is, ahogy én teszem most. Ez a
következtetés így hangzik: ha valahol, ahogy a Radiusban tör-
tént, csaknem három év következetes munkájával, mert ez is
munkának nevezhető, olyan légkört alakítanak ki, amely lég-
körre az a jellemző, hogy látszólag élve, valójában visszaélve a
gazdasági reform szellemével, mindent pénzzel mérnek, az
ilyen légkörben egy idő után mindent, terméket és embert is,
már nemcsak pénzzel, hanem pénzért kezdenek mérni, nos,
ilyen légkörben az említett visszaélés egyáltalán nem véletlen,
hanem törvényszerű. Hogy ne szaporítsam a szót, mindjárt ki-
mondom, amit azután bizonyítani is fogok: ezért a légkörért a
Radiusban a vezérigazgató, Snádler Endre felelős.
A csend döbbent volt, de figyelmes. Az elnökségben Vitális
Dénes miniszterelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagja meg-
igazította szemüvegét. Mintha észre se vette volna, hogy Emődi
papírszeletet csúsztatott eléje.
- Snádler elvtárs jelentős gazdasági eredményekről beszélt
felszólalásában: hogyan nőtt évről évre a Radius jövedelme,
és hogyan nőttek, a vállalati jövedelem emelkedésének köszön-
hetően, a keresetek. A Radius vezérigazgatója által említett
számok igazak, de nem valósak. Ugyanis itt van az én kezemben
is egy elemzés, amely szintén igaz, de valós is. Ezek a számok
azt mutatják ki, mennyi volt különféle megrendelések esetén
az államkasszából származó vállalati haszon, és mennyi a saját
munkával megtermelt nyereség, mennyi volt a különböző ma-
nipulatív eszközökkel az államról legombolt dotáció, árkiegé-
szítés, és mennyi a tételek valódi értéke. Ha befejeztem, ezt az
elemzést átnyújtom a megyei pártbizottságnak. Sok millióról
van szó, amely összegek jogtalanul csurogtak az államkasszából
a Radius pénztárába, s onnan különböző csatornákon ezeknek
az összegeknek megfelelő hányada nemcsak a vezetők, de a dol-
gozók borítékjaiba is tovább csurrant-cseppent. Nem jelenték-
telen százalékban ilyen úton-módon, megfelelő helyen ülő má
sodállásos emberek révén és egyéb ügyeskedésekkel nőttek
olyan arányban a Radius vezetőinek és dolgozóinak jövedelmei,
ahogy azt Snádler elvtárs emlegette. Snádler elvtárs most ott
ül az elnökségben, s merem remélni, hogy nem arra akarja rá-
venni Emődi elvtársat, hogy vonják meg tőlem a szót, szakít-
tassák félbe ezt az ünneprontó felszólalást. Egyébként nem ve-
szem sokáig igénybe az idejüket, már csak egy kérdésről aka-
rok beszélni.
Emődi nem hallgatja Snádlert, mert Vitálishoz beszél. Vitá-
lis nem hallgatja Emődit, mert a felszólalásra akar figyelni.
- Az egészséges kooperációnak, az egészséges nemzetközi
együttműködésnek mind szocialista, mind tőkés vonatkozás-
ban az az alapfeltétele, hogy a szerződő felek közösen fejleszte-
nek, illetve közösen tökéletesítenek bizonyos termékeket, majd
pedig közösen végzik a megtermelt gyártmányok értékesítését
is. Ha a Radius kooperációi esetében is így állna a helyzet, már
abbahagytam volna ezt a szöveget. Adva van tehát a Radius,
kipróbált és tapasztalt fejlesztőmérnöki kollektívával, amely az
elmúlt tizenkét évben számos esetben bebizonyította, hogy al-
kalmas és képes világszínvonalú gyártmányok tervezésére és
fejlesztésére. Ez a fejlesztő kollektíva ma abban a helyzetben
leledzik, amit házon belüli munkanélküliségnek szokás nevezni.
De bármennyire így áll is a helyzet, és ami engem illet, bármeny-
nyire lealacsonyításnak és tékozlásnak tartom is, ha egy vagy
több ember képességeit rosszul használják ki, vagyis keveseb-
bet követelnek tőlük, és kevesebbet bíznak rájuk, mint ameny-
nyire képesek, nem kockáztatnám a vádat, hogy a fejlesztési fő-
osztály vezetőjeként hazabeszélek. Nem is erről van szó, mint
majd kiderül. Sokkal szomorúbb a helyzet. A kezemben levő
elemzés, amit most már hamarosan átadok az elnökségnek, azt
is bizonyítja, hogy ha holnap vagy egy év múlva a Radius elve-
szítené a tőkés kooperációnak nevezett bérmunkát, egyik nap-
ról a másikra koldusbotra jutna, a szó szoros értelmében. Mert
amikor egy híradástechnikai vállalat abbahagyja a saját fejlesz-
tést, és vezetői a gyár kiárusításából, a munkaerő kiárusításából,
a szakértelem kiárusításából akarnak megélni, ezt a bibliai egy
tál lencsés hasonlattal az örökség, a jövő eladásának is lehetne
nevezni, ha nem lenne sokkal súlyosabb bűn : megtervezett és
következetesen végrehajtott öngyilkosság. A Radius nem két
évet vesztett, nem három évet vesztett. A tudományos és
technikai forradalom könyörületet nem ismerő jelen idejében
egy év vagy két év veszteség nem összeadásos módon, hanem
harmadik vagy negyedik hatványon érvényesíti hatását. Tör-
tént pedig mindez azért, mert egy vezérigazgató, aki beült a
Radius kormánykerekéhez, szűk látókörű és primitív koncep-
cióval ráhajtott a pénzre, és csakis a pénzre, kiárusította a vál-
lalatát, és rákényszerítette az embereket is a jobb meggyőződé-
sük, az önbecsülésük, egész önmaguk áruba bocsátására. Elné-
zést kérek a nagy szavakért, a lényeg úgyis ebben a két elemzés-
ben található, amelyeket ezennel átnyújtok a megyei pártérte-
kezlet elnökségének.
A szórványos tapsba belesziszegett néhány pisszegés is.
Bojtár István, a Radius Híradástechnikai Művek fejlesztési
főosztályának vezetője kivitte a megyei pártértekezlet elnök-
ségének asztalához a kezében tartott papírlapokat, s amikor Vi-
tális önkéntelen vagy szándékosan gyors mozdulattal átvette
tőle a számokkal sűrűn teleírt lapokat, még ennyit mondott:
- Mérleg egy hitbizomány gazdálkodásáról.
A hózápor hirtelen szakadt rá a vidékre, mintha ostorral vág-
tak volna végig a dombokon és a völgyeken. Egyszerre sötéte-
dett el az ég, szinte beesteledett, pedig még csak négy óra volt.
Öt óra tíz perckor tompa mennydörgéshez hasonló moraj hul-
lámzott elő az osztrák Alpok felől, s mire a megyei pártbizott-
ság elöl elindultak a küldötteket hazaszállító gépkocsik, már
nagy pelyhekben esett a hó.
Be kellett kapcsolnia az Austin ablaktörlőit. A gumilapátok
egy ideig kényelmesen törölték a szélvédőre csapódó hópely-
heket, de kisvártatva recsegni kezdtek az üvegre dermedő, majd
oda is jegesedő hótól. Fűtés nélkül nem megy . . .
Szándékosan választotta a kevésbé forgalmas zámbai utat.
Gondolkodni akart, vagy már előre érezte, hogy a szíve körül
előjön a tompa nyomás?
Hiába kapcsolta be a tompított világítást, a fény nem hatolt
át a függönysűrű hóesésen. De közben a szél is megéledt, és el-
fújta a hideget, ami a szélvédőre fagyaszthatta volna a rétegben
lerakódó hópelyheket. Látni így se lehetett. Lekormányozta az
Austint az útpadkára, és megállt.
Igen, amíg beszélt, észre se vette, pedig látta az emberek sze-
mét. Jobbra tőle az egész széksor a Radius küldötteié volt.
Hallgatták, egyik se nézett rá, csak egy-egy gyanakvó, megle-
pett, óvatos, kíváncsi vagy figyelmes pillantást vett észre a sze-
mükben. Aztán a tekintetek visszafordultak az elnökség emel-
vénye irányába, ahol középen Vitális ült: vajon mit gondol eh-
hez a felszólaláshoz a párt Politikai Bizottságának tagja, és mit
gondol mellette Irsági Albert, a megyei pártbizottság első tit-
kára, és mit gondol Snádler, a Radius vezérigazgatója, akinek
szintén az elnökségben ülve kell végighallgatnia az ellene sorolt
vádakat?
Az Austin motorja halkan duruzsolt, a fűtés nyomta a mele-
get a szélvédőre, és a szerves üvegen lassan folyt lefelé a megol-
vadt hólé.
Ahogy várható volt, Snádler azonnal szót kért. Tiszteletre
méltó és elég volt az ereje ahhoz, hogy higgadtan beszéljen.
Egy-egy kísérlete, hogy elmosolyodjon, arról árulkodott, hogy
mit nem adna, ha a gúnyhoz, de legalább a humorhoz is lenne
elég ereje. Nem, nem vádolni akarja a válasz jogán Bojtár elv-
társat, csak éppen felteszi a kérdést - elsősorban önmagának,
hiszen felelőssé tehető ebben a vonatkozásban -, hogy amióta
visszajött Kubából Bojtár elvtárs, miért nem vette magának
egyszer se a fáradságot, hogy felkeresse a vezérigazgatóját, és
megvitassa a Radius fejlesztési főosztályának helyzetét, sőt, is-
mertesse elképzeléseit bizonyos megindítandó fejlesztési té-
mákról. Mert Bojtár elvtárs nem a fejlesztési főosztállyal törő-
dött, hanem támadni készült, mégpedig hatásosan támadni,
megfelelő helyen és megfelelő időpontban, amikor nagyot rob-
banhat az előkészített bomba . . .
A nyomás lassan terjed a szíve tájáról a vállgödör és a váll-
ízület felé, alattomosan bénítja az izomkötegeket, paralizálja
bennük a mozgás képességét, s ha valahol megszűnik a mozgás
akarása, a megadó beletörődés a következő fázis . . .
Emődi emelt hangon beszélt, felháborodottan és sértetten,
hiszen a megyei pártbizottság ipari osztálya sem ült ölbe tett
kézzel az elmúlt időszakban, igenis volt tudomásuk Bojtár elv-
társ szervezkedéséről, a Vízválasztón támadásra készülő klikk-
ről, az adatok céltudatos csoportosításával koncepcióvá össze-
álló vádról, s ő, a megyei pártbizottság nevében, intézkedett is,
hogy - elsősorban Bojtár elvtárs érdekében, de a további folya-
matos és eredményes munka érdekében is - hívják fel Bojtár
figyelmét, tartsa távol magát a köréje szervezkedő csoportosu-
lástól, de a figyelmeztetés hiábavaló volt, Bojtár elvtárs nép-
szerűséghajhászó hiúsága erősebbnek bizonyult, nem hallga-
tott az elvtársi tanácsra, tovább szervezkedett, összeesküvők
módjára hallgatott a Radius vezetőségválasztó taggyűlésein,
hallgatott a Radius nagyüzemi pártértekezletén, mert a megyei
pártértekezletre összpontosított, ahogy a történelem során min-
den intrikus csinálta, ezért a megyei pártértekezletnek köteles-
sége, hogy visszautasítsa ezt a színházi fogást, amivel a Radius
fejlesztési főosztályának vezetője, abban a hitben, hogy fedezve
van eddig szerzett érdemei által, amely érdemeket, individua-
lista módon, egyedül a saját képességeinek tulajdonít, és lebe-
csülve azt a segítséget, amit a Radius példamutató kollektívájá-
tól, az illetékes pártszervektől, az egész magyar dolgozó néptől
kapott . . . A lendületes mondat nyúlt, mint a kígyó, és teker-
gett, mint a karikás ostor, Emődinek nem volt ideje, hogy csat-
tantsón is az ostor végére kötött sudárral.
El kell indítani a kocsit, mielőtt bénulni kezd a bal karja. Leg-
följebb lépésben halad a hófüggönyben, hiszen csak méterekre
láthat, az út közepén felfestett szaggatott terelővonal is alig tű-
nik elő a fehér pelyhek kristályos reszketéséből.
Több felszólalás után Vitális kért szót, előrebocsátva, hogy
csak később akart beszélni, de ha az események így alakultak,
éppen az elvtársak idejének célszerűbb beosztása miatt enged-
jék meg, hogy javaslatot tegyen a Bojtár-Snádler, illetve Snád-
ler-Bojtár vitával kapcsolatban, a sorrendet ki-ki szabja meg
hovatartozása szerint, ő nem kívánja senki érzelmeit befolyásol-
ni, csak a lényegre szeretné ráirányítani a figyelmet, pontosab-
ban arra, hogy a megyei pártértekezletnek még sok a teendője,
állást kell foglalnia a megye következő ötesztendei fejlődésében
döntő szerepet játszó bizonyos fejlesztési kérdések eldöntésé-
ben, s ha most a vita leszűkül Bojtár elvtárs felszólalására és a
felszólalásban foglaltakkal szembeni védekezésre vagy ellen-
támadásra, akkor számos nagy fontosságú kérdésre nem marad
energia, hiszen valamennyiünknek emberi gyengeségünk, hogy
véges a figyelmünk, s éppen e véges figyelemre való tekintettel
érdemes megfontolni, hogy mivel a Bojtár elvtárs által benyúj-
tott közgazdasági elemzésben úgyis határozott adatok szerepel-
nek, az ilyen adatok helytálló voltának kivizsgálására pedig meg-
vannak a célszerű eszközök és módszerek, a megyei pártérte-
kezlet utalja ezt a kérdést az illetékes pártszervek és állami szer-
vek elé, amelyek, kötelességüknek megfelelően, gondoskodnak
a felvetett kérdések kivizsgálásáról, ha pedig egyes elvtársak-
ban vagy többekben kétségek támadtak azzal kapcsolatban,
hogy az elhangzottak alapján rendben van-e minden a Radius
háza táján, módjuk lesz rá, hogy értesüljenek menet közben is
a vizsgálat eredményeiről . . . Felvetődött még egy kérdés az
egyik felszólalásban, mégpedig az, hogy Snádler elvtárs neve is
szerepel a kongresszusi küldöttek jelölő listáján. Ezzel kapcso-
latban csak egyetlen megjegyzést, elvtársak: itt a megyei párt-
értekezleten felnőtt emberek ülnek, akik minden bizonnyal ed-
dig is törődtek a megye ügyeivel, márpedig ha így van, tudniok
kellett egyről-másról, ami itt a Radiusszal kapcsolatban hang-
zott el. Ha ezek az elvtársak úgy ítélik, hogy kétségeik támad-
tak Snádler elvtársmiatt, vagyis arra gondolnak, hogy jó lelki-
ismerettel nem mernének rá szavazni, úgyis lelkiismeretük sza-
vára fognak hallgatni. - Ideje, elvtársak - fordult Emődi felé
Vitális --, hogy megtanuljunk élni a demokrácia lehetőségeivel.
és hagyjuk is érvényesülni a demokráciát . . .
Pocsékul fáj a bal karja, akár a kormányhoz nyúl, akár a tér-
dére ejtve pihenteti. Csillapulhatna már ez a hózápor. Novem-
ber van, korai még, hogy rászakadjon a vidékre a tél.
A kocsi fényében kristályosan szitált a sűrű hóesés.
Vízválasztón már hétfőn reggelre elterjedt, hogy a megyei párt-
értekezleten Snádler nem kapta meg a szükséges szavazattöbbsé-
get, tehát nem vehet részt küldöttként a Magyar Szocialista
Munkáspárt X. kongresszusán. A körülmények, amelyek köze-
pette a Radius vezérigazgatója kiesett a jelöltek közül, nem vol-
tak ismeretesek. A küldöttek, akik Vízválasztóról voltak jelen
a megyei pártértekezleten, csak a pártalapszervezetek soron kö-
vetkező taggyűlésein készültek beszámolni a megyei pártérte-
kezlet eseményeiről.
Bizonyos következtetésekre adott azonban lehetőséget, hogy
megélénkült a forgalom a Radius Híradástechnikai Művek ve-
zérigazgatóságán.
Snádler vezérigazgató már hétfőn kora reggel közölte Lajtos
útján az érdekeltekkel, hogy a szokásos hétfői kollégium el-
marad, a gyárrészlegek vezetői és más magasabb beosztású ve-
zetők később számolnak be az elmúlt hétről, és későbbi időpont-
ban kapják meg a jelen hétre vonatkozó vezérigazgatói utasítá-
sokat is.
Ugyancsak hétfőn kora reggel Snádler vezérigazgató magá-
hoz rendelte Baksa Bálint főkönyvelőt. Négyszemközti meg-
beszélésük több mint egy óra hosszat tartott, s amikor Baksa ki-
jött a vezérigazgató szobájából, máskor mindig joviális arca
szinte dacosan merev volt, pirospozsgás színe is megfakult, és
ami korábban sohasem fordult elő, a főkönyvelőségre visszaérve
kedélytelenül és csaknem szigorúan fordult beosztottjaihoz,
utasítva őket, hogy amíg ő más értelemben nem rendelkezik, a
főkönyvelőség aktáit senkinek rendelkezésre nem bocsáthatják,
ki nem adhatják, és bepillantást sem engedhetnek azokba.
Baksa Bálintot követően Snádler vezérigazgató Hubert An-
talt, a személyzeti főosztály vezetőjét kérette magához. A vezér-
titkárság beosztottainak megfigyelése szerint eszmecseréjük egy
óra tíz percet vett igénybe, s miután Hubert kisántikált a vezér-
igazgató szobájából, és az egyik titkárnő bement a kávéscsé-
széért, amiben Snádler Hubertnak kért kávét, a feketét kihűlten
és érintetlenül találta. A személyzeti főosztályra visszaérkezve,
Hubert Antal utasította beosztottait, hogy a személyzeti főosz-
tály aktáiba senki nem nyerhet bepillantást mindaddig, amíg ő
ellenkező értelemben nem rendelkezik. Egyben átvette illetékes
beosztottjától mindazokat az iratokat, amelyek a Radius Híradás-
technikai Művek és vállalaton kívül álló személyek között má
sodállásra, mellékállásra és más időszakos foglalkoztatásra vo-
natkozó jogviszonyok megkötését dokumentálták, s ezeket az
aktákat saját páncélszekrényében zárta el.
Időközben már Benedek Erik, a pénzügyi főosztály vezetője
ült bent Snádler vezérigazgatónál. A megbeszélés a két előbbi-
nél is hosszabb ideig - csaknem két órát - tartott, s Benedek az
arcát törölgetve lépett ki a párnázott ajtón. Visszatérve a pénz-
ügyi főosztályra, magához hívatta néhány közvetlen munkatár-
sát, s hosszú lista alapján úgy rendelkezett, hogy számos meg-
rendelés levelezését, továbbá ármegállapítási tárgyalásokról ké-
szült jegyzőkönyvek másolatait kéri haladéktalanul a kezéhez,
s egyúttal elrendelte, hogy a pénzügyi főosztály munkájával -
akár lezárt, akár folyó ügyekkel - kapcsolatban felvilágosítás
csak az ő engedélyével adható.
Ebédidő után Lajtost rendelte be magához a Radius vezér-
igazgatója. A mindössze tíz percig tartó megbeszélést követően
a vezértitkárság vezetője Snádler Chevroletjén elhagyta a vál-
lalat területét. Többen látták, hogy a fekete kocsi a Veres-pa-
tak-parti alpesi ház felé tartott, s a művésztelep takarítónője sze-
rint Fogarasi-Kiss művész úr még a délután folyamán csoma-
golni kezdte
holmiját és szintén nem nagy számú vásznait
s a kérdésre, hogy elutazik-e, röviden azt felelte, hogy egy időre
búcsút vesz Vízválasztótól, mivel sürgős megrendelések, nagy-
művészi tervek haladéktalanul a fővárosba szólitják.
A délután folyamán a Radius vezérigazgatója ismét hívatta
Lajtos vezértitkárt és rövid szöveget diktált. A szöveget Laj-
tos a saját szobájában tette át gépírásba, s vitte vissza aláírásra
a vezérigazgatónak. Utközben a vezértitkárságon odaszólt az
egyik titkárnőnek hogy
címezzen meg egy borítékot Bojtár
István elvtárs, a fejlesztési főosztály vezetője címére. A boríté-
kot később ismét saját szobájában ragasztotta le, majd intézke-
dett, hogy a vezértitkárság hivatalsegédje haladéktalanul jut-
tassa el a levelet a fejlesztési főosztályra, Bojtár főosztályvezető
elvtárshoz.
Snádler korábbi kérésének megfelelően, a pártbizottság tit-
kára, Horváth Pál délután háromra összehívta Radius Híradás-
technikai Művek párt-végrehajtóbizottságát. Az ülésre a vezér-
igazgató szobájában került sor. Snádler bejelentette a végre-
hajtó bizottság tagjainak, hogy a megyei pártértekezleten tör-
téntek után nem hajlandó tovább együtt dolgozni Bojtár főosz-
tályvezetővel, s úgy döntött, hogy felbontja a Radius és Bojtár
főosztályvezető között fennálló munkaviszonyt. Tekintettel ar-
ra, hogy Bojtár tagja a vállalati pártbizottságnak, szükségesnek
ítélte erről a döntéséről tájékoztatni a végrehajtó bizottságot,
kijelentve egyúttal, hogy ha a végrehajtó bizottság nem ért is
egyet Bojtár elbocsátásával, ez a körülmény nem változtat elha-
tározásán, mivel neki - a Radius vezérigazgatójának- joga, hogy
szükséges esetben a párt-végrehajtóbizottság véleményével el-
lentétben is elbocsáthasson a vállalattól olyan alkalmazottakat,
akiket sem szakmai, sem személyi szempontok alapján nem tart
alkalmasnak arra, hogy továbbra is felelős munkakört töltsenek
be a Radius Híradástechnikai Művek keretében. A vezérigaz-
gatói döntést a Radius párt-végrehajtóbizottsága felszólalás nél-
kül vette tudomásul, miután a jelenlevők a vezérigazgatói tájé-
koztatóból arról is értesültek, hogy a megyei pártértekezleten
elhangzott vádak és rágalmak, s ezzel együtt a Bojtár István ál-
tal benyújtott két közgazdasági elemzés alapján magas szintű
vizsgálat indul illetékes pártszervek és illetékes állami szervek
részéről a Radius Híradástechnikai Művek vezetését és gazdál-
kodását illetően.
Ezen a kora estén a fekete Chevrolet sofőrje nem törődött a
lakott területen belüli közutakra előírt 60 km óra maximális se-
bességgel, s nem törődött azzal sem, hogy az előző napi hózá-
port követően egész nap meg-megújuló eső öntözte Vízválasz-
tót és környékét. A Radius vezérigazgatójának fekete Chevro-
letje a város főútvonalán, a Május i. úton végigszáguldva, mé-
terekre fröccsentette szét gumiabroncsai alól az esőtől és az előző
napról maradt hólétől csatakos levet, s a sáros víz szanaszét
szállt a járdák embereire is, az autóbuszmegállókban várakozók-
ra is, akik több mint két esztendő óta elszoktak már attól, hogy
a fekete Chevrolet közeledtének láttán beidegzett reflexszel hú-
zódjanak a házak falához, vagy hátráljanak a megállóból, ha
akár a Kaptató felől jövet, akár a Kaptató felé tartva feltűnik
valahol a fekete gépkocsi.
Rozika csomagolt : fehér ingeket, fehér trikókat, fehér alsónad-
rágokat - és közben hullott a könnye. István a szobájában zon-
gorázott. Lissai Péter a logarlécét tologatta Bojtár íróasztalánál.
Magda még nem jött fel a lakásukból, Tóth Edgárt várta, aki-
nek a hét óra tizes autóbusszal kellett érkeznie, tehát legkoráb-
ban hét óra tizenötkor csengethetett a kapun.
- Hol van Pista? - kérdezte Lissai Péter.
- Itt vagyok. - Becsukta az ajtót. Látta, hogy Rozika sír.
Adjak zsebkendőt?
- Legalább hallgatnál.
- Eddig az volt a baj, hogy hallgattam. Ettől a felmondóle-
véltől kellett kiborulni?
- Nem.
Péter odébb tolta maga elöl a számításokat.
- Nem is mondta Rozika, hogy máris megkaptad. Mutassá-
tok...
- Nem különösebben érdekes.
- Reggel utazol?
- Hajnalban. Vagy nem is utazom.
- Már megint nyűvöd az idegeimet. - Péter lecsapta az író-
asztalra a logarlécet.
- Minden attól függ, telefonál-e még ma este a prof.
Rozika nem fordult feléjük. Péternek mondta:
- Bujdosó professzor már Moszkvában van. Jerevánból már
tegnap eljött. Még ma telefonálnia kell Pistának. Moszkvában
két órával előbbre jár az idő. Minden pillanatban befuthat a tele-
fon.
- Vagy nem . . .
Rozika erre nem felelt, de a mozdulatában benne volt, hogy
legalább az indulata levezetésére odacsapná a pamlagra a három
pár zoknit.
Péter legyintett. A szomszéd szobában a Wohltem erierter
Klavier egyik fugája zúgott a zongorából. Péter ránézett Rozi-
kára :
- Megint bőgni készülsz? Te akartad, hogy itthagyjátok Víz-
választót. Légy boldog, most már boldog lehetsz. A fiad a jövő
héten a Zeneakadémiai előkészítőre járhat, Pista ott lesz Buj-
dosó professzor mellett. Te beszéltél a proffal, hogy hívja meg
Pistát.
-Nem igaz!
Ezen a jeleneten most nevethetne, ha nem feszülne ólomsúly-
lyal a nyomás a szíve környékére. Belemosolygott Rozika sze-
mébe :
- Inni nem is adtál ennek a fiúnak . . .
- Péter nem akart inni.
- Attól még adhatsz neki. Nekem is.
- Könnyű nektek. Isztok, aztán a fejetekbe száll . . .
- Vagy nem száll.
- Mi bajod velem?
- Semmi. Csak azt kérem, ne légy ideges. Te akartál elmenni
Vízválasztóról.
- De te úgy csináltad, már két hét óta úgy csináltad, hogy nem
akarsz semmit.
- Amit csináltam, felelek majd érte.
- Nekem se mondtad, Péternek se, te csak magaddal . . .
- Magaddal törődsz . . . Be kellett volna fejezned. Mondha-
tod tovább is: én hajnalban elmegyek Pestre, holnap beállok
Bujdosó professzor intézetébe, téged meg itt hagylak, számold
fel a lakást, viseld el az emberek reagálását, azokét is, akik nem
mernek köszönni az utcán, azokét is, akik odarohannak hozzád,
hogy gratuláljanak a férjedhez, aki beváltotta a hozzá fűzött re-
ményeket.
Mintha krokodilcsipeszek kapnának bele minduntalan a szí-
ve körül az erekbe vagy az izomrostokba.
- Megkértelek, hozz valamit inni.
Ezt nem kellett volna. Vagy talán éppen ezt kellett: Ezután
már nem fog sírni, nem mer sírni . . .
A halk ajtócsapódás után Péter mindjárt megszólal. Máris . . .
- Hogy beszélsz vele? Rozika téged . . .
- Befejezted, amit magadra bízattál?
- Velem is úgy beszélsz?
- Felelj, utána nem kérdezek tőled se semmit.
Attól is kés reccsent a vállizmaiba, ahogy az ajtó felé fordult.
Nem kellett volna fordulnia, tudta, hogy Rozika hozza a konya-
kot.
- Tessék, igyatok.
- Megkérhetlek, hogy tölts?
- Megkérhetsz. Mit nézel így rajtam?
- Téged. Nem látlak boldognak. Mitől félsz még mindig?
- Nem félek. Nem tudom . . . A prof miért nem telefonál már?
- Mert Moszkvából nem olyan könnyű telefonálni, mint in-
nen a szomszédba.
- Nem igaz. Moszkvából könnyebb telefonálni, mint innen
a szomszédba. Miért nem telefonál a prof?
- Mert közben valaki megtiltotta neki, hogy engem odave-
gyen az intézetébe.
Ezt megint nem kellett volna. Szerencse, hogy Rozika már
nem mer bőgni. Tölt, előbb Péter poharába; aztán a másikba,
Bojtár Istvánéba, akinek pillanatnyilag nincs is beosztása eb-
ben a hárommilliárdos világban. Ma reggel még a Radius Hír-
adástechnikai Művek fejlesztési főosztályának vezetője volt,
délután már nem, és Rozika most attól fél, hogy hiába várják
Bujdosó professzor telefonját, hátha nem is telefonál a prof,
hátha megtiltották neki, hogy odahívja az intézetébe Bojtár Ist-
vánt, aki már nem a Radius Híradástechnikai Művek fejlesztési
főosztályának vezetője, hanem senki se ebben a hárommilliárdos
világban, olyannyira senki, hogy Bujdosó professzor se mer
telefonálni, mert ha oda is venné az intézetébe, már nincs lehe-
tősége, hogy beváltsa a Rozikának tett ígéretet . . .
- Nem a telefon, Rozika. A kapun csengettek. Tóth Edgár
érkezett az autóbusszal.
- A prof mikor telefonál?
- Nem tudom.
- Gyilkolod az idegeimet.
- Kíméld az idegeidet, ha egy mód van rá. Edgár mindjárt
bejön, köszönni fog, semmi szükség rá, hogy téged bőgni lás-
son.
A heverőn a nyitott utazótáska, benne ingek, trikók, fehér
alsónadrágok. Ha Bujdosó professzor telefonál . . . És ha a prof
nem fog telefonálni? Nem is lenne érdektelen szituáció. Valaki
megtiltotta közben, hogy odavegye magához Bojtárt, hiába
tartja Bojtárt a legalkalmasabb villamosmérnöknek a lézersugár-
modulációs kísérletekre . . . Bujdosó professzor Moszkvában a
Rosszija-szállóban szokott megszállni - így mondta Rozikának
- onnan kellene telefonálnia . . . És ha nem telefonál? A Rosz-
szija-szállót Budapestről is fel lehet hívni, üzenetet is lehet ha
ni Bujdosó professzornak, hogy nem alkalmazhatja az intéze-
tében Bojtár Istvánt. Rozika ettől fél.
- Nyiss ajtót . . . Tóth Edgár jött meg. Onnan, az erdődi sza-
natóriumból. Már a srác is észrevette . . . hallod, nem szól a zon-
gora . .
- De a telefon is !
Hagynia kell Rozikát, hadd vegye fel a telefont.
- Halló . . . Igen, Bojtár lakás . . . Moszkva? Halló, Bujdosó
professzor? Nem értem . . . Igen, értem. Valdemar Janics . . .
Yes, I Csend him on the phone . . . Pista, itt a prof, de előbb Val-
demar Janics akar beszélni veled.
Valdemar Janics . . .
Péter képén ez a hirtelen grimasz az öröm vigyora.
-Nem hallod? Valdemar Janics! A mentorod! Bujdosó pro-
fesszor becserkészte neked még Valdemar Janicsot is!
Az Austin elindult az egyemeletes barokk épület elől a Kapta-
tóról. A reggeli köd elnyelte a fehér kocsit, mielőtt leért volna
a város főutcájára.
Bojtár végighajtott a Május I. úton. Jobbra a Radius üzem-
épületei, amelyek közül csak három kocka emelkedik ki : a ve-
zérigazgatóság, a fejlesztési főosztály és a Mikrohullám I. épü-
lete.
Valamikor feleekkora se volt ez a gyár. Akkor jött ő ide.
Lády Zoltán hívta. Jött, úgy érezte, itt értelme lesz az életének.
Volt értelme. Amíg lehetett. Maradhatott volna itt tovább is,
voltaképpen békében, valójában meg . . .
Bujdosó professzor már Jerevánból értesítette Valdemar Ja-
nics Muravjov akadémikust, hogy szeretne vele találkozni
Moszkvában. Valdemar Janics vagy repülőgépen, vagy az éj-
szakai expresszel ment át Moszkvába. Egész nap együtt voltak,
és este, mire megkapták a táviratot, együtt telefonáltak. Valde-
mar Janics nevetett a telefonban. "Emlékszik, Pista? Én meg-
jósoltam magának . . ." Megjósolta. Az emberismeretével. Az
életismeretével. 1958 elején, amikor az az egykori Bojtár ott-
hagyta a fővárost, hogy idejöjjön Vízválasztóra.
Az Austin elhúzott a fenyőliget mellett. A gumik sisteregve
futottak a nedves reggeli betonon.
Valdemar Janics azt írta annak idején: "Gondolatban meg-
szorítom a kezét, fiam. Kívül és belül ezernyi ellentmondás vesz
körül bennünket. Csak a határozott keménység tarthat meg egy
úton."
Az este meg, a telefonban azt mondta: ugyan, István, láttunk
mi már különb szeleket is - latinul mondta, alios ventos -,
voltam én már szemben Sztálinnal, maga meg, Pista, Rákosival,
mit ér hozzájuk képest ez az élősdi, a maga igazgatója . . . Nem
is így mondta. Azt mondta: tetű. Nem is tetű . . . Voscska: ez
kis tetűt jelent.
Nincs igaza Valdemar Janicsnak. Nem tetvecske, nem kis
tetű, igazi, veszélyes élősdi Snádler. Vízválasztón semmi se dőlt
el, legföljebb elindult valami a maga útján. Bojtár István nem
a fejlesztési főosztály vezetője többé a Radiusban. A mai nap-
tól elvileg Bujdosó professzor intézetének kizárólag a profesz-
szor mellé rendelt szakértője. A státusa csak később tisztázódik.
Délelőtt tizenegyre kell kint lennie a professzorért a ferihegyi
repülőtéren. A prof gyűlöli a protokolláris fogadtatást, nem is
értesítette az intézetét az érkezése idöpontjáról.
A műút nedves betonja közepén a szaggatott, fehér terelő-
vonal nyolcvankilornéteres sebességgel futott visszafelé az
Austin mellett.
Aki egyszer szembekerült, és szembe mert nézni a kérdéssel,
hogy kinek a sorsa fontosabb, az enyém-e vagy a sok emberé,
tehát az országé, és aki egyszer már érezte ennek a kérdésnek a
szúrását, ahogy a tüntetők födetlen mellét szúrják a réndőrök
bajonettjei, az másodszor is, harmadszor is, meg ki tudja hány-
szor szembe fog még kerülni ezekkel a szavak, kimondatlan
szavak formájában a mellkasának szegeződő szuronyokkal.
Kinek a sorsa fontosabb? Másodszor kerültem szembe a dilem-
mával. Először semmit se veszthettem, csak az egzisztenciámat,
ki akartak nyírni a miniszter közbeiktatásával. A miniszter azóta
nem miniszter. Most - másodszor - Snádler bocsátott el, an-
nak tudatában, hogy úgysem fellebbezek sehova. Tizenkét éve,
akkor sem volt nehéz vállalni, amit kellett. Legföijebb kinyír-
tak volna. Most az mentett meg, engem, akit nem is kellett meg-
kímélni, hogy Rozika beszélt valamikor nemrég a professzor-
ral. Ami kényelmetlenség maradt, azt Rozika viseli. Ö számolja
fel a háztartást, ő intézi a hoimi felköltöztetését a budapesti la-
kásba, amit Bujdosó professzor megtartott a Bojtár családnak.
A prof intézetében jóval kevesebb lesz a kereset, de ha valami-
kor is törődtem volna a pénzzel, Vízválasztóra se kerültem vol-
na soha, Kubába se, most vissza a fővárosba se, és nem tudnám,
mi az angina pectoris, és nem tudnám meg hamarosan, mi a szív-
infarktus . . .
Havas eső eredt el pár perce, benyálkázta az úttestet, sistereg
a csatakos beton a pneumatikok alatt. Kinek a sorsa fonto-
sabb? . . . Aki először nem kerül szembe ezzel a szuronysorral,
bebiztosította magát, hogy másodszor se kerül szembe vele. De
aki egyszer érezte a mellén a szúrást, egyszer s mindenkorra el-
vesztette a védőpáncélját. .
A kocsi, amely megelőzte, végigverte csatakkal az Austin bal
oldalát, az ablakot is, de a szélvédöre is jutott a kásás-sáros-havas
léből.
Bekapcsolta az ablaktörlőt, s idejében, mert a kocsi, amelyik
megelőzte, kigyúló vörös lámpákkal fékezett előtte, s arra kény-
szerítette, hogy ő is fékezzen, mert szemből egy kamion, valahol
távolabb pedig szirénázó rendőrkocsi vagy mentőautó köze-
ledett.
Előrehajolt a volán fölött. A türkizkék Peugeot. Vivi.
A kamion elhúzott mellette, elfütyült sivító szirénájával a
mentőautó is, más kocsik követték, de a türkizkék Peugeot
nem mozdult a helyéről.
Kiszállt, szíve körül újra érezte a nyomást, és odament a
Peugeot-hoz.
Az ablakot Vivi csak félig húzta le. Zöld szeme kerekre tágul-
tan és nem gyűlölettel - vagy ha igen, hát valami szomorú gyű-
lölettel - nézett fel rá.
- Hiába kértem . . . Én figyelmeztettem magát akkor éjjel.
- Mire figyelmeztetett?
- A szabályra . . . Aki eljutott oda föl, alatta ott van a háló,
és ha leesik is, a háló alá nem eshet.
- Nem felejtettem el.
- Mégis . . .
- Mégis?
A zöld szemek összeszűkültek.
- Maga most megszabadult Vízválasztótól. De tőlem nem
szabadult meg. Én mindig tudni fogom, hol találom meg ma-
gát. Mindenkitől megszabadulhat, tőlem nem . .
A Peugeot megugrott a csatakos betonon, elfütyült százötven
métert az útkereszteződésig, visító abroncsokkal és szinte két
keréken fordult meg, s már el is tűnt Vízválasztó felé.
E sorok írója - értesülve a Snádler-ügyről - felkereste régi osz-
tálytársát, népi kollégiumi barátját, Tatár Mártont - pontosab-
ban dr. Tatár Mártont-, akiről hallotta, hogy részt vesz a Radius
és Snádler ügyeinek vizsgálatában, abban a minőségében, amit
e sorok írója egyik korábbi történetében így jellemzett: Tatár
a törvényesség apródja ott a kormány mellett, önmaga szavai
szerint kis szürke ember egy nagy szürke házban, akinek az a mes-
tersége, hogy törje a borsot, egyre törje mindazok orra alá, akik
hiszik és hinni fogják, hogy a szocializmus hitbizomány, s ha
már az, miért ne legyen az ő hitbizományuk . . .
- Mi van a Snádler-üggyel? - kérdeztem Tatárt.
Vállat vont, megigazította konok orrán a szemüvegét:
- Te magad is, én is, ez az egész egykori társaság onnan a népi
kollégiumokból. . . valamennyien gyakran emlegetjük, hogy
történelmi időket élünk. Csak éppen azt felejtjük el közben, hogy
a történelem nem biztosítóintézet: nem nyújt garanciákat.
- A Snádler-ügyről kérdeztelek.
- Arra feleltem. A vizsgálat folyik. Hogy aztán mi lesz a vége, .
majd meglátjuk.
- Arra gondolsz, amit Bojtár mondott, hogy a háló alá nem
lehet esni?
- Meg az ellenkezőjére. Mert arra is volt már példa. De ga-
rancia se egyikre, se a másikra . . .
Bólintottam, s arra kell gondolnom, hogy Tatárnak ezek a
fölöttébb mélyértelmű és - rajtam kívül minden bizonnyal má
sok szerint is - nagyfokú realitásérzékről tanúskodó megjegy-
zései nemcsak arra alkalmasak, hogy befejezzék az előbbiekben
leírt történetet, hanem-s ismét remélem, hogy sokak egyetérte-
nek velem-arra is érdemesek, hogy szabad időnktől függően el-
töprengjünk az értelmükön.
Tlége
E regény szituációinak és szereplőinek bárminemű azonos-
sága megtörtént helyzetekkel és élő személyekkel - kizárólag a
véletlen műve.
A szerző
Másolta:
Végh Miklós.
1999 Február 3