Tajtervezes Tajrendezes

1
Csemez, Attila
Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Tájtervezés - tájrendezés
Csemez, Attila
A könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Pályázatok Irodája által lebonyolított
felsőoktatási tankönyv-támogatási program keretében jelent meg.
Szerzői jog © 1996 Dr. Csemez Attila
Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó előzetes írásbeli
hozzájárulásához van kötve.

Tartalom
1. Ajánlás ............................................................................................................................................ 1
2. Bevezetés ........................................................................................................................................ 6
1. Tájfogalom, tájelemek ........................................................................................................... 7
3. 1. fejezet ....................................................................................................................................... 12
1. Tájalakítás-történet, történeti tájökológia ............................................................................ 13
1.1. Tájrendezés Pannóniában ....................................................................................... 14
1.1.1. Pannónia őstörténete .................................................................................. 14
1.1.2. Tájalakítás a római birodalom idején ......................................................... 14
1.2. Táj és vár(os) a középkorban .................................................................................. 22
1.3. Térképkészítés, tájrendezés .................................................................................... 25
1.3.1. Birtok-, telepítési- és úrbéri térképek ......................................................... 34
1.3.2. Első katonai felmérés (1766–1785) ............................................................ 35
1.3.3. Megyetérképek ........................................................................................... 36
1.3.4. Második katonai felmérés (1806–1869) ..................................................... 36
1.3.5. Harmadik katonai felmérés (1872–1884) ................................................... 36
1.3.6. Kataszteri térképek ..................................................................................... 37
1.3.7. Egyéb térképek ........................................................................................... 37
1.4. A polihisztor Mikoviny Sámuel .............................................................................. 37
1.5. A vízrendezés és a tájrendezés összefüggései ........................................................ 41
1.5.1. Alkalmazkodás az adottságokhoz .............................................................. 42
1.5.2. Ármentesítés, folyószabályozás, lecsapolás ............................................... 43
1.5.3. Csatornázás ................................................................................................ 50
1.5.4. Szabályozás víztározással és vízátvezetéssel ............................................. 52
1.5.5. A folyóhasznosítás ökológiai hatásai ......................................................... 53
1.5.6. Duna–Tisza csatorna .................................................................................. 59
1.5.7. Dunai csatornázási tervek ........................................................................... 63
1.6. Tájrendezés a XIX. században ................................................................................ 64
1.7. A város és környéke dinamikus fejlődése ............................................................... 69
1.7.1. Az óbudai városkörnyék alakítása .............................................................. 69
1.7.2. Aquincum, római colónia tájformáló szerepe ............................................ 70
1.7.3. A középkori „királynéi város‖ .................................................................... 74
1.7.4. Fellendülés a XVIII. század közepétől az első világháborúig .................... 77
1.7.5. Város és környéke a világháborúk között .................................................. 86
1.7.6. Településkörnyék 1950-től napjainkig ....................................................... 86
1.7.7. A városkörnyék változásának főbb ismérvei .............................................. 86
1.7.8. Az észak-budai városkörnyék várható alakulása ........................................ 87
1.8. A tájrendezés európai története .............................................................................. 88
1.8.1. A tájképi kertek létesítése és a tájszépítés (1740–1830) ............................ 89
1.8.2. A táj- és természetvédelmi mozgalmak kezdete (1830–1919) ................... 92
1.8.3. A természetvédelem általánossá válása, a tájtervezés kezdete (1919–1945) 96
1.8.4. A tájrendezés és a természet-védelem általánossá válása (1945-től napjainkig)
97
1.8.5. Tájrendezés az Egyesült Államokban ...................................................... 100
1.9. Tájtervezés Európában és az USA-ban ................................................................. 103
1.9.1. Tájrendezési tervek az Alpok-Adria térségben ........................................ 104
1.9.2. Tájtervezés Németországban .................................................................... 106
1.9.3. Tájtervezés más nyugat-európai országokban .......................................... 108
1.10. Tájrendezés az utóbbi évtizedekben Magyarországon ........................................ 110
1.10.1. 50-es évek .............................................................................................. 110
1.10.2. 60-as évek .............................................................................................. 110
1.10.3. 70-es évek .............................................................................................. 111
1.10.4. 80-as évek .............................................................................................. 111
1.10.5. Tervezői jogosultság .............................................................................. 112
1.10.6. Tájrendezői műhelyek, a tájrendezési feladatok megvalósítása ............. 113
1.10.7. Szakmai szervezetek .............................................................................. 114
1.10.8. 90-es évek .............................................................................................. 115
iii
1
1.11. A tájrendezés hazai oktatásának kialakulása ...................................................... 119

1.11.1. Egyetemtörténet ..................................................................................... 120
1.11.2. Kerttervezés oktatása ............................................................................. 122
1.11.3. Tájrendezés oktatása .............................................................................. 124
4. 2. fejezet ..................................................................................................................................... 135
1. Tájalakulási tendenciák, tájhasználati konfliktusok .......................................................... 137
1.1. Tájtípusok kialakulása .......................................................................................... 137
1.2. Tájhasználat változása a számok tükrében ........................................................... 140
1.2.1. Szántó ....................................................................................................... 143
1.2.2. Erdő .......................................................................................................... 144
1.2.3. Művelés alól kivett terület ........................................................................ 144
1.2.4. Szántó ....................................................................................................... 147
1.3. Dinamikusan fejlődő és hanyatló térségek ........................................................... 152
1.3.1. Dinamikusan fejlődő térségek .................................................................. 152
1.3.2. Hanyatló térségek ..................................................................................... 153
1.3.3. A művelés alól kivett terület sokoldalú hasznosítása ............................... 159
1.3.4. A művelés alól kivett területek szabályozása ........................................... 162
1.3.5. Tájismereti lehetőség ............................................................................... 162
1.4. A „széttelepülés‖ formái és mértéke ..................................................................... 163
1.4.1. Iparszerű mezőgazdasági épületek, építmények ....................................... 165
1.4.2. Ipari és egyéb létesítmények .................................................................... 166
1.5. Tájhasználati konfliktusok .................................................................................... 168
1.5.1. ................................................................................................................. 169
5. 3. fejezet ..................................................................................................................................... 178
1. Tájtervezési gyakorlat magyarországon ............................................................................ 179
1.1. A tájrendezés lényege ........................................................................................... 179
1.2. A 9007/1983. ÉVM közlemény és hatása ............................................................ 180
1.2.1. Regionális rendezési tervek ...................................................................... 180
1.2.2. Általános rendezési tervek ....................................................................... 180
1.3. Területfelosztás, osztályozás, tájbeosztás ............................................................. 181
1.3.1. Természeti földrajzi „táj‖-beosztás .......................................................... 181
1.3.2. Növényföldrajzi felosztás ......................................................................... 182
1.3.3. Talajföldrajzi beosztás ............................................................................. 183
1.3.4. Agroökologiai potenciál szerinti beosztás ................................................ 186
1.3.5. Vízrajzi tájfelosztás .................................................................................. 188
1.3.6. Éghajlati beosztás ..................................................................................... 189
1.3.7. Nagyságrendi „táj‖-osztályozás ............................................................... 190
1.3.8. Regionális területbeosztás ........................................................................ 191
1.3.9. Erdőgazdálkodási „táj‖-beosztás .............................................................. 192
1.4. Tájtervezési formák .............................................................................................. 193
1.4.1. Területrendezési tervek ............................................................................ 193
1.4.2. Tájrendezési tanulmányok, tanulmánytervek, tervek ............................... 194
1.4.3. Környezeti hatásvizsgálat ......................................................................... 194
1.4.4. Tájrendezés és melioráció ........................................................................ 195
1.4.5. Tájrendezés és „környezetvédelem‖ ........................................................ 195
1.4.6. Tájrendezés és beruházás ......................................................................... 196
1.5. Tájrendezési folyamat ........................................................................................... 196
1.5.1. A tájrendezési terv részei ......................................................................... 197
1.5.2. Tájvizsgálat (tájanalízis) .......................................................................... 197
1.5.3. Tájértékelés (tájdiagnózis) ....................................................................... 199
1.5.4. Tájrendezési terv ...................................................................................... 203
1.5.5. Mátyás-hegy– Remete-hegy tájrendezési terve (1991) ............................ 205
1.5.6. A Rókahegyi bánya fejlesztése (1991) ..................................................... 208
1.5.7. Ezüst-hegyi felhagyott (római) kőbánya rekultivációja (1995) ................ 209
1.5.8. Bélapátfalvi apátság tájrendezési terve (1984) ......................................... 210
1.5.9. XVII. kerület, környezetvédelmi tanulmány ............................................ 212
1.5.10. A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója (1993) ................. 214
1.5.11. A tervezett duna–dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési terve,
vizsgálat (1995) .................................................................................................. 216
1.5.12. Megvalósítás .......................................................................................... 218
iv
1
1.6. Törvények, jogi háttér ........................................................................................... 219

1.6.1. 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól .. 219
1.6.2. 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről ....... 220
1.6.3. 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről ....................................... 220
1.6.4. 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról ................................................ 222
1.6.5. Országos Épitésügyi Szabályzat ............................................................... 222
6. 4. fejezet ..................................................................................................................................... 224
1. Tájrendezési lehetőségek .................................................................................................. 226
1.1. Tájesztétikai szempontok figyelembevétele ......................................................... 226
1.1.1. Helyválasztás ........................................................................................... 229
1.1.2. Formaválasztás ......................................................................................... 229
1.1.3. Tereprendezés .......................................................................................... 230
1.1.4. Növényalkalmazás ................................................................................... 230
1.2. Tájba illesztési módok .......................................................................................... 234
1.2.1. Gáztartályok tájba illesztése ..................................................................... 238
1.2.2. A Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények .................................... 256
1.2.3. Vízlépcső-elhelyezési lehetőségek a Dunakanyarban .............................. 264
1.3. Egyedi tájértékek védelme .................................................................................... 268
1.3.1. Az egyedi tájértékek rendszerezése, felsorolása ...................................... 269
1.3.2. A termelés során keletkezett egyedi tájértékek ........................................ 269
1.3.3. Történelmi eseményekkel összefüggő egyedi tájértékek ......................... 276
1.3.4. Kultúrtörténeti egyedi tájértékek .............................................................. 277
1.3.5. Értékelési kritériumok .............................................................................. 282
1.3.6. A kritériumok értékelésbe vonása ............................................................ 283
1.3.7. Az értékek meghatározása ........................................................................ 286
1.3.8. Egyedi tájobjektum értékének meghatározása ......................................... 288
1.3.9. Tájvédelmi kataszter készítésének módja ................................................ 289
1.3.10. Intézkedés a veszélyeztetettség szerint ................................................... 290
1.4. Mérnökbiológiai építésmód alkalmazása és a tájfásítás ....................................... 290
1.4.1. Tájfásítás .................................................................................................. 293
1.4.2. A Gellérthegy betelepítése ....................................................................... 296
1.4.3. Erzsébet-emlékfásítások ........................................................................... 296
1.4.4. A Branitzi park betelepítése ..................................................................... 297
1.5. Ökológiai kiegyenlítő felületek rehabilitálása ...................................................... 298
1.5.1. Tájökológia .............................................................................................. 298
1.5.2. Ökológiai kiegyenlítő felületek ................................................................ 299
1.5.3. A víz integráló szerepe ............................................................................. 299
1.5.4. Zöldfelületi rendszer ................................................................................ 300
1.5.5. Szegélyhatás ............................................................................................. 301
1.6. Tájvédelem, élőhelyvédelem ................................................................................ 302
1.6.1. Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció ....................................................... 302
1.6.2. Görbeéri bányató rendszer ....................................................................... 307
1.6.3. Természeti adottságok .............................................................................. 308
1.6.4. Róka-hegyi bánya fejlesztése ................................................................... 312
1.6.5. Növényzet ................................................................................................ 313
1.6.6. Gőtés-tó rehabilitációja ............................................................................ 315
1.6.7. Állatátjarók ............................................................................................... 319
1.7. Tájsebek gyógyítása ............................................................................................. 320
1.7.1. Bányászat ................................................................................................. 321
1.7.2. Visonta, a nyugati bánya vég-gödre ......................................................... 322
1.7.3. Nagyharsányi kőbánya ............................................................................. 327
1.7.4. Majki tavak és utóhasználatuk ................................................................. 333
1.7.5. Kavicsbánya-utótáj rendezése .................................................................. 337
1.7.6. Murvabánya rendezése másképp .............................................................. 342
1.8. Hulladékelhelyezés, rendezett deponálás .............................................................. 344
1.8.1. Általános szempontok .............................................................................. 344
1.8.2. A hulladékelhelyezés hatása a tájra .......................................................... 345
1.8.3. Hulladékelhelyezési lehetőségek Petőfibánya térségében ........................ 346
1.8.4. Hulladéklerakóhely bővítése .................................................................... 352
1.9. Birtokrendezés, térségi melioráció és tájrendezés ................................................ 355
v
1
1.9.1. Hazai előzmények .................................................................................... 358

1.9.2. Sajnálatos tények ...................................................................................... 358
1.9.3. Aggasztó következmények ....................................................................... 359
1.10. Tájképi potenciálérték meghatározása ................................................................ 367
1.10.1. Módszertant alapozó elvek ..................................................................... 368
1.10.2. Táji adottságok vizsgálata ...................................................................... 369
1.10.3. Tájképi potenciál meghatározása a táji adottságok alapján .................... 373
1.10.4. A tájelleg meghatározása a térrendszerek szerint ................................... 382
1.10.5. Tájjelleg meghatározása a kilátóhelyek alapján ..................................... 388
1.10.6. Expo ‘96 területének vizuális-esztétikai értékelése ................................ 392
1.11. Táj munkarész a környezeti hatástanulmányban ................................................ 401
1.11.1. Az „első‖ hazai hatástanulmány ............................................................. 401
1.11.2. Az előzetes és a részletes környe-zeti hatástanulmányok táji munka-részének
tartalmi követelményei ....................................................................................... 403
1.11.3. Táji adottságok ....................................................................................... 405
1.11.4. Beruházás hatásai ................................................................................... 406
1.11.5. A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások
környezeti hatáselemzése ................................................................................... 408
1.12. Térinformatika alkalmazása a tájtervezésben ..................................................... 420
1.12.1. Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai és
vizuális hatásainak értékelésére ......................................................................... 422
1.12.2. Tájinformációs elemző rendzser kidolgozása az ökológiai tévcselekedetek
megelőzése és újabb területhasználati konfliktusok megakadályozása érdekében 425
1.12.3. Dunai nemzeti park és térségi regionális tájrendezési terve – vizsgálat . 428
1.12.4. A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója ............................. 428
1.12.5. A tervezett Duna–Dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési terve,
vizsgálati munkarész .......................................................................................... 433
7. Melléklet ..................................................................................................................................... 436
1. 1. melléklet. Fogalommeghatározások (Általános tájvédelem) ......................................... 436
1.1. .............................................................................................................................. 441
1.1.1. ................................................................................................................. 441
2. 2. melléklet. Művelésiág-változások a Duna–Tisza közén ................................................ 441
3. 3. melléklet. Vízgyűjtők és belvízrendszerek .................................................................... 442
4. 4. melléklet. Erzsébet-emlékfásítások Heves vármegye területén ..................................... 448
5. 5. melléklet. A millecentenáriumi közúti emlékfásítás helyszínei és fafajai ..................... 452
5.1. .............................................................................................................................. 452
5.1.1. 7 fából kialakított „Hét Vezér‖ facsoportok ............................................. 452
5.1.2. 1100 fából álló emlékfasorok ................................................................... 453
6. Összefoglalás .................................................................................................................... 455
7. Kitekintés .......................................................................................................................... 457
Irodalom ......................................................................................................................................... 459
vi
Az ábrák listája
1. Tényező komplexumok, elemegyüttesek kölcsönhatása (Veinitschke, 1976) .............................. 10
2. Pannónia városai és úthálózata Mócsy nyomán (Póczy, 1976.) ................................................... 14
3. Római limes Esztergom és Szentendre között (Soproni, 1978) .................................................... 15
4. A neszmélyi és az esztergomi római őrtornyok alaprajzai és sáncai (Visy, 1989.) ...................... 16
5. Aquincum térségében víz és mocsár volt (régészeti lelőhelyek Budapest területén, Kartográphiai
Vállalat, 1975) .................................................................................................................................. 17
6. Aquincumi vízvezeték-hálózat és a magasvezetékű szakasz nézeti rajza (Póczy,1980. p.61) ...... 18
7. A felszíni vízvezeték kialakítása, amely a Remete-hegy lábától a katona-városba vezetett ......... 18
8. A brigetioi aquaeductus nyomvonala a Fényes-forrástól Szőnyig (Póczy, 1980.) ....................... 19
9. A savariai aquaeductus nyomvonala (Póczy, 1980.) .................................................................... 19
10. A rómaiak műszaki munkálatai Pannóniában (Károlyi, 1973.) .................................................. 20
11. Védelmi célú földművek az alföldön (Soproni, 1978.) ............................................................... 21
12. Az Olgyay-fivérek városrendezési tervét az 1936-os aquincumi polgárváros és katonai tábor
helyszínrajza motiválta (Kaiser-Póczy, 1985.) ................................................................................. 21
13. A Via Antica-ról Rómához hasonló módon lehetett volna az aquincumi romokat látni (Kaiser-Póczy,
1985.) ................................................................................................................................................ 22
14. A Via-Antica az amphiteátrumnál végződik (Kaiser-Póczy, 1985.) ........................................... 22
15. A római romok és a középkori vár óbudán (Kaiser-Póczy, 1985.) ............................................. 22
16. Kézzel színezett fametszet, 1:1 152 000 méretarányban (Papp-Váry-Hrenkó, 1989) ................ 23
17. A visegrádi palotaegyüttes Mátyás király korában (Haufler, 1848?) .......................................... 24
18. Zrínyi várának kéziratos ostromtérképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989.) ......................................... 27
19. Marsigli térképe a Kárpát-medencéről (Papp-Váry-Hrenkó, 1989.) ........................................... 28
20. Magyarország területének közigazgatási beosztása a XVIII. század első felében (Bendefy, 1976.) 1.
Partium, 2. Jászkunkerületek, 3. Hajdúvárosok, 4. Határőr-kerületek .............................................. 31
21. Mikoviny Sámuel megyei térképeinek áttekintő vázlata (Bendefy, 1976.) ................................ 32
22. Mikoviny megyei térképeinek jelkulcsrészlete (Bendefy, 1976.) ............................................... 33
23. Edelény térképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989) .............................................................................. 34
24. A csákvári angolkert kéziratos, 1:4000 méretarányú térképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989) ......... 35
25. Buda és Pest az első katonai felmérés szelvényén (Papp-Váry-Hrenkó, 1989., Hadtörténeti Térképtár)
36
26. Mikoviny Sámuel (1700–1750) arcképe és aláírása (Bendefy, 1976.) ....................................... 37
27. Pest és Buda látképe Mikoviny természet utáni rajzán (Magyar Vízügyi Múzeum) .................. 38
28. A Dunaalmás, Ó-Szőny és Tata határában lévő mocsarak lecsapolási terve .............................. 39
29. A híres reichenaui vízfelfogó rendszer Mikoviny térképén (Deák, 1987.) ................................. 40
30. Természetes fokok működésének ábrázolása A. F. Marsigli szerint (Andrásfalvy, 1973) ......... 42
31. Nyitott fokok Mohács és Kölked határában egy 1820-as térképről (Andrásfalvy, 1973) ........... 43
32. A sárközi Duna-szakasz térképfelvételeinek azonos méretarány-szelvényei (Somogyi, 1974) . 44
33. Nagysárrát a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.) ....................................................................... 45
34. Nagysárrát a vízrendezés után (Vázsonyi, 1976.) ....................................................................... 45
35. Kissárrát a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.) .......................................................................... 46
36. Kissárrát a vízrendezés után (Vázsonyi, 1968.) .......................................................................... 46
37. Az Ecsedi-láp térképe 1783-ból (Vázsonyi, 1968.) .................................................................... 47
38. Az Ecsedi-láp a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.) .................................................................. 48
39. Az Ecsedi-láp a vízrendezés után (Vázsonyi, 1968.) .................................................................. 49
40. Kiss József Duna-hajózási térképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989. p.139) ....................................... 50
41. A szabályozás előtti Dráva Neu 1:192 000 méretarányú térképén, 178?–1784 (Hadtörténeti Levéltár)
51
42. Az első, az 1936-ban átadott Norris-gát (Jellicoe, 1988) ............................................................ 52
43. A Körösök vízpótlása a Tiszából (Goda, 1996) .......................................................................... 56
44. Szigetvár térsége Mikoviny 1740 körül készült térképén (MTA Kézirattár) .............................. 57
45. A Balaton kiszárításai terve Krieger javaslata szerint (Papp-Váry-Hrenkó, 1989. p.108) .......... 58
46. A magasvezetésű csatornatervek nyomvonalai (Lamp-Hallóssy, 1947) ..................................... 60
47. A különböző célt szolgáló csatornák legelőnyösebb helye (Lamp-Hallóssy, 1947) ................... 60
48. A gyóni vízlépcső és hajóemelő távlati képe (Lamp-Hallóssy, 1947) ........................................ 63
49. Nebbien Városliget ..................................................................................................................... 64
50. A berkek elválasztását követően az „előszűrő‖ hatás megszűnt ................................................. 66
vii
1
51. A Tisza hosszvonal szelvénye a szabályozás előtt és után (Károlyi, 1969. p.123) ..................... 66
52. A helytartói palota alaprajza (Szilágyi, 1956) ............................................................................ 70
53. A helytartói palota rekonstruált képe (Hajnóczi, 1987) .............................................................. 71
54. A légiós tábor alaprajza a II-III. században (Hajnóczi, 1987) 1.Táborkapuk, 2. tornyok, 3. principia,
4.Tribunus laticlavius házak, 5. kaszárnyák, 6.Thermae maiores,7.kórház, 8.műhelyek, olajprés, 9.magtár,
10.raktárak ........................................................................................................................................ 71
55. A légió II. adiutrix táborának rekonstruált képe a II-III. században (Hajnóczi, 1987) ............... 72
56. A Thermae maiores 1778–1984 között feltárt alaprajza (Kaba, 1995) ....................................... 73
57. Geometrikus díszítésű mozaik padozatok a helytartói palotából (Kaba, 1995) .......................... 73
58. Csúcs-hegyi villa. Mérete: 31,75x13,85m (Fitz, 1982) .............................................................. 74
59. A királynéi vár ásatásainak össze-sítő alaprajza (Bertalan, 1995) .............................................. 75
60. A klarissa kolostor és templom alapja (Bertalan, 1995) ............................................................. 75
61. A Mária templom kapujának rekonstrukciós képe az előkerült kövek alapján (Bertalan, 1995) 75
62. A keresztény seregek kimenekítik a lakosokat Óbudáról 1596 januárjában. (Gál Éva, in: Óbuda
évszázadai, 1995) .............................................................................................................................. 76
63. Az óbudai Zichy-kastély 1763-ban, a Duna felől nézve (L. Gál Éva, 1988) .............................. 77
64. A Zichy-kastély és kertje Jager 1746-ban készített tervén (Prímási Levéltár, Esztergom) ......... 78
65. Gföller Jakab felvételi rajza 1774-ből (Országos Levéltár) ........................................................ 79
66. Óbuda látképe 1812-ben a Duna felől (Koller szépiarajza) ........................................................ 82
67. A trinitárius kolostor, majd kórkatonaház és agyagbánya (1792 v. 1837-es kőmetszet Vasquez P.K.
térképsorozatából) ............................................................................................................................ 83
68. Bolgárkertészet. Ceruzarajz (1952) Magyar Nemzeti Galéria (Czibulya, 1987.) ....................... 84
69. A bolgár rendszerű kertészeti telep elrendezése az öntözőcsatornákkal (Czibulya, 1987.) ........ 84
70. A földszíne felett épített láncos vízemelő kerék (Czibulya, 1987.) ............................................ 85
71. Vízben álló és merülő bolgárkerék (Czibulya, 1987.) ................................................................ 85
72. Wörlitzi kertegyüttes (Hirsch, 1987) Az Elba menti kert a legkorábbi németországi alkotások egyike,
amelyet Franz von Anhalt-Dessau fejedelem 1765-ben kezdett építeni ........................................... 89
73. Rousseau emlék-sziget (1782) a wörlitzi park bejáratánál ......................................................... 90
74. Peter Joseph Lenne Sansouci, 1816 A kert és környezete kapcsolatát a kettős fasorok is jól tükrözik
91
75. Peter Joseph Lenne: Tiergarten, 1840 Az 1832-től készített részlettervek szintetizálása a mocsaras
terület rendezésére ............................................................................................................................ 92
76. Fürst Hermann Pückler: Muskau, park a Neisse jobb partján ..................................................... 93
77. Fürst Hermann Pückler: Branitzi park Cottbus mellett ............................................................... 94
78. Vízi piramis, a branitzi park jellegzetes részlete ......................................................................... 94
79. Louis de Soissons: Wewin kertváros (1920) Letzworth után a következő lényeges lépést a barátságos
Welwyn jelentette. A vasút által átszelt kertvárosban a középrétegek részére a nyugati városban, az ipar-
és a munkáslakások részére a keleti városrészben jelölt ki helyet. ................................................... 96
80. Altmühl, rétek az árterületen (Grebe-Mehler, 1988. p. 116.) ..................................................... 98
81. A csatornázást követően a réteket szántóvá alakították (Grebe-Mehler, 1988.) ......................... 98
82. Nyomvonal-javaslat a vízépítési normák szerint a Rajna-Majna-Duna csatornán (Grebe-Mehler, 1988.)
........................................................................................................................................................... 98
83. Nyomvonal-módosítási javaslat a tájrendezési terv szerint a Rajna-Majna-Duna csatornán (Grebe-
Mehler, 1988.) .................................................................................................................................. 98
84. Otto Rindt: Boblitz ................................................................................................................... 100
85. Otto Rindt: „Fürdőgyűrű‖ kialakítása Cottbus körül ................................................................ 100
86. Frederik Law Olmsted. Sr: Riverside (1869), Chicago ............................................................. 101
87. Alpok-Adria térsége ................................................................................................................. 104
88. Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem helyszínrajza az egyes épületek építési idejének feltüntetésével
(Horváthné Fejes Ágnes) ................................................................................................................ 119
89. Az egyetem „F‖ épülete (épült 1893-ban) ................................................................................ 121
90. Az egyetem „A‖ épülete (Épült 1951-ben), előtérben az un. Budai-telep ................................ 121
91. Az egyetem központi „K‖ épülete (épült 1970-ben) ................................................................. 122
92. Ormos Imre egyetemi tanár, aki 1932 és 1969 között a Kerttervezési Tanszék vezetője, 1955 és1960
között a Főiskola igazgatója volt .................................................................................................... 125
93. A Gellérthegy déli lejtője a XIX. század végén (Részlet Budapest fő-és székváros térképéből, 1896.
Eggenberger-féle könyvkerekedés) ................................................................................................ 133
94. A Gellérthegy déli lejtője a XX. század végén (Részlet Budapest térképéből, 1996. Cartographia
GmbH) ............................................................................................................................................ 133
95. A művelési ágak megoszlása Szigetközben .............................................................................. 142
viii
1
96. Szigetköz és térsége (vizsgált terület a tervezett Dunai Nemzeti Parkhoz) .............................. 142
97. Művelési ág változások Szigetköz és térségében ...................................................................... 143
98. Környezeti kategóriák és a tervezett beruházási körzetek lehatárolása. Megjegyzés: A Hátság „dunai
oldalát‖ a D–1, D–2, D–3 és D–4, a „tiszai‖ oldalát a T–1, T–2, T–3, T–4 és T–5 jelű területek jelentik
144
99. Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között hektárban
(Csemez-Madarassy-Balogh-Tőkei, 1996., 3. melléklet) ............................................................... 146
100. Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között százalékosan
(Csemez-Madarassy-Balogh-Tőkei, 1996., 3. melléklet) ............................................................... 146
101. Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint (KSH) ..................................... 148
102. Területhasználat az egyes időszakokban Óbuda térségében (Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991.,
p. 87.) .............................................................................................................................................. 149
103. Területhasználat koronként Óbudán és térségében (Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991., p. 129.)
......................................................................................................................................................... 150
104. Modrovits J. térképe a Carmuntum és Adl Flexum között rómia limes útról (Visy, 1989., p. 40.) 150
105. Plan über die grosse und kleine Schütt Insel (1964) (Hadtörténeti Térképtár, B.X a. 674/5) . 151
106. Rajka és Püski közötti részlet Hummitzsch: Panorama von Wien bis Pesth munkájáról (Wien, Peter
Rohrmann k. K. Hof-Buchändler) .................................................................................................. 152
107. A Duna medre a szabályozás után .......................................................................................... 152
108. Tájalakulás Óbuda térségében (Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991., pp. 95–99.) ......... 153
109. A népesség százalékos aránya városokban és községekben (KSH, 1995.) ............................. 154
110. Egy hektár szántó átlagos aranykorona értéke (KSH, 1995.) ................................................. 154
111. Mezőgazdasági aktív keresők aránya (KSH, 1995.) ............................................................... 155
112. A 7-x éves népesség által végzett átlagos osztályszám (KSH, 1995.) .................................... 155
113. A településen befizetett SZJA nagysága területegységenként ................................................ 156
114. Önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele 1996-ban ................................................ 156
115. A közözemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya százalékban (KSH, 1995.) .................. 157
116. Az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma (KSH, 1995.) ................................................. 157
117. Az aktív keresők megoszlása gazdasági ágak szerint (KSH, 1995.) ....................................... 158
118. A szántó aránya a természeti tájak területében (Ferencsik-Tirczka, 1996.) ............................ 160
119. Zártkerti anomáliák elsődleges oka: kis parcellán nagy épület ............................................... 163
120. Rendkívül nagyarányú zártkerti beépítés a Balaton-felvidéken .............................................. 165
121. Iparszerű mezőgazdasági objektum (Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát premix üzeme) .... 165
122. Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.) ....................... 166
123. Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.) ....................... 168
124. Tájhasználati konfliktusok Bélapátfalván (Csemez-Jámbor, 1984. 14. rajz) .......................... 171
125. A XVII. kerületi munka modellje ........................................................................................... 173
126. A veszélyeztetés mértéke a XVII. kerületben (Csemez, 1990., 20. rajz) ................................ 174
127. Magyarország természeti tájainak rendszere (Ferencsik-Tirczka, 1996.) ............................... 182
128. Magyarország klímazonális vegetáció térképe (Borhidi, 1961.) ............................................. 183
129. Magyarország főbb talajtípusai: 1. barna erdőtalajok, 2. csernozjomok, 3. szikesek, 4. réti talajok, 5.
láptalajok, 6. rendzinák, 7. homokos váztalajok, 8. öntéstalajok (Stefanovits Pál, 1992.) ............. 186
130. Magyarország agrárökológiai tájelosztása (Ghimessy, 1984. p. 41.) 1. Dunai Alföld, 2. Tiszai Alföld,
3. Kisalföld, 4. Nyugat-magyarországi peremvidék, 5. Dunántúli-dombvidék, 6. Mecsek-vidék, 7.
Dunántúli-középhegység, 8. Észak-magyarországi hegyvidék ....................................................... 188
131. Hegy- és dombvidéki vízgyűjtők, valamint belvízrendszerek lehatárolása és száma (Vízgazdálkodási
Intézet) ............................................................................................................................................ 188
132. Magyarország éghajlati körzetei (Péczely nyomán) 1. meleg-száraz, 2. meleg-mérsékelten száraz, 3.
meleg-mérsékelten nedves, 4. mérsékelten meleg-mérsékelten száraz, 5. mérsékelten meleg-mérsékelten
nedves, 6. mérsékelten meleg-nedves, 7. mérsékelten hűvös-mérsékelten száraz, 9. mérsékelten
hűvös-mérsékelten nedves, 10. mérsékelten hűvös-nedves, 11. hűvös-nedves, 12. igen hűvös-nedves 190
133. Tervezési-gazdasági körzetek lehatárolása ............................................................................. 192
134. Magyarország erdőgazdálkodási tájai (Danszky, 1963.) I. Alföld, II. Kisalföld, III. Alpokalja, IV.
Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI. Északi középhegység ................................ 193
135. A Remete-hegy-Mátyás-hegy tájrendezési terv felépítésének modellje ................................. 205
136. A Róka-hegyi bánya fejlesztési tervének modellje ................................................................. 208
137. Bélapátfalva tájrendezési terv felépítésének modellje ............................................................ 212
138. Szigetközi prekoncepció felépítésének modellje (Csemez-Rechnitzer: prekoncepció a Szigetköz
rehabilitációs és fejlesztési koncepciójához, 1993. p. 6. ................................................................. 214
139. Kapcsolat rendszerek a szigetközi koncepcióban ................................................................... 216
ix
1
140. Az Egyezményes terv szerinti állapot. A bal parti járulékos létesítmények ipari jellege egyértelműen
érzékelhető. A Visegrádi-öböl feltöltése a beépítést elősegíthette volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének
tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984) ........................................................................... 231
141. A bal parti „beépítettség‖ a fűtőmű és kéménye, a szabadtéri kapcsoló és a légvezetékes
energiakivezetés elhagyásával mérséklődött (Csemez: Vízlépcsők telepítésé-nek tájvédelmi szempontjai a
Dunakanyarban, 1984) .................................................................................................................... 232
142. Fák telepítésével néhány évtized múltán a dunakanyari tájkarakter szimulálható lett volna (Csemez:
Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984) ................................. 232
143. A Visegrádi-öböl „vízfelületkénti‖ megtartásával a tájjelleg nem olyan nagy mértékben változott
volna. A vezérlőépület méreteinek csökkentésével, a hídfeljáró pillérekre helyezésével és az átlós üzemi út
elhagyásával a létesítmény tájidegen hatása mérsékelhető (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi
szempontjai a Dunakanyar-ban, 1984) ........................................................................................... 233
144. A jobb parti „tó-lépcső‖ kialakításával a többcélú tájhasználat lehetővé vált volna, a part menti sáv
beépítésére nem kerülhetett volna sor (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a
Dunakanyarban, 1984) .................................................................................................................... 233
145. A csatorna még kísérő fásítással is markáns tájelem .............................................................. 236
146. Rézsűk meredekségét vízparton a használat szerint kell változtatni ....................................... 237
147. A tanulmány felépítésének modellje (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése) ........................ 240
148. Dombeljárás, földtakarásos tájba illesztés a sík vidéken ........................................................ 242
149. Egy sorba ültetés, oldaltakarásos tájba illesztés cserjeültetéssel (148–149. ábra Csemez: Gáztartályok
tájba illesztése) ............................................................................................................................... 243
150. Kordonos megoldás, takarás két oldalaról szőlőtelepítéssel ................................................... 245
151. Szárnyékszerű megoldás, takarás náddal (150–151. ábra, Csemez: Gáztartályok tájba illesztése) 245
152. Pinceszerű megoldás a gáztartály takarására .......................................................................... 246
153. Kombinált megoldás elsődlegesen kétoldali tereprendezéssel (152–153. ábra, Csemez: Gáztartályok
tájba illesztése) ............................................................................................................................... 247
154. Kombinált megoldás terepplasztika és növénytelepítés alkalmazásával (Csemez: Gáztartályok tájba
illesztése) ........................................................................................................................................ 248
155. A tájvédelmi munkarész mo-dellje (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km
szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) .......................................................................................... 249
156. Az út látványa a dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km
szakaszára 1988.) ............................................................................................................................ 250
157. Az út látványa sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km
szakaszára 1988.) ............................................................................................................................ 251
158. A rézsűk ellaposítása és lekerekítése dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0
autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) ......................................................... 253
159. A rézsűk ellaposítása és lekerekítése sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút
0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) .................................................................... 253
160. Rézsűhajlás-változtatás, töltésszélesítés és bevágásbővítés (Csemez: Környezeti hatástanulmány az
M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) ................................................... 254
161. Védősáv-típusok sematikus szer-kezete (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8
km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) .................................................................................... 255
162. Konkáv térforma kialakítása fás növényekkel (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0 autóút
0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés) ..................................................................... 255
163. A tervezett Nagymarosi Vízlépcső és a kapcsolódó létesítmények (Csemez – Szügyi: Vizuális
tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981) 258
164. Az építési terület a mederáthelyezés után (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértéke-lés a Dunakanyarba
tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981) ........................................... 258
165. Vízlépcső a bal parti beépítéssel, a jobb parti feltöltéssel és hídfeljáróval (Csemez – Szügyi: Vizuális
166. Vezérlőépület uralkodó tájképi elem (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba
tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981) ........................................... 260
167. Iparszerű beépítés a nagymarosi parti sávban (Csemez – Szügyi: Vizuális tájérté-kelés a
Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981) ................... 261
168. A fűtőmű és kéménye a 12-es közútról uralja a dunakanyari tájképet (Csemez – Szügyi: Vizuális
169. A Pilismaróti-mező a kavicski-termelést megelőző időszakban elsődlegesen mezőgazdasági és
részben üdülési hasznosítású volt ................................................................................................... 266
170. Az osztrák szakaszon „száraz‖ eljárással épített vízlépcső-megoldásokhoz hasonlító telepítési
változat. A hídfeljáró töltése „átszeli‖ a maróti mezőt ................................................................... 266
x
1
171. A hídfeljáró pillérekre helyezé-sével a kereszttöltés jelleg csökkenthető. Zebegény felé több
kilométer hosszú öböl keletkezett volna ......................................................................................... 267
172. Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983, p. 88.) .......... 268
173. A Tapolcai-medencében Szigliget vára és a hagyományos művelési szerkezet fennmaradt .. 269
174. Hegy-völgy irányú művelés a Tokaji szőlőhegyen ................................................................. 270
175. Feketefenyő allé Keszthely határában .................................................................................... 271
176. Szegedy Róza háza (XVIII. század vége). Badacsony ........................................................... 272
177. Pincesor. Villánykövesd (Baranya megye) ............................................................................. 272
178. Falusias utcarészlet Hajdúböszörmény belterületén ............................................................... 273
179. Békéssámsoni szélmalom a békéscsabai Gabonamúzeumban ................................................ 273
180. Túristvándi vízimalom a XVIII. század végéről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) .............. 274
181. Az 1968-ban elbontott hajógyári híd Óbudán ......................................................................... 275
182. Finom kidolgozású híd az Eszterházy kastélyparkban, a Kelemente-patak felett a XVIII. század
második feléből. Fertőd (Győr-Moson-Sopron megye) .................................................................. 276
183. A hédervári tölgyfa (Balogh András, 1968) ........................................................................... 276
184. Rommező. Gorsium (Pannonia Inferior tartomány vallási központja) (Fejér megye) ............ 277
185. Barokk kálvária (1738) Ásványrárón (Győr-Moson-Sopron megye) ..................................... 277
186. Kálvária párhuzamos stációsorral a temető melett (1861). Szajk (Baranya megye) ............... 278
187. Kőkereszt a földút mellett ....................................................................................................... 279
188. Református (Árpád-kori erődí-tett) templom a XII-XIII. századból. Szalonna (Borsod-Abaúj-
Zemplén megye) ............................................................................................................................. 279
189. Jakováli Hasszán pasa dzsámija a minarettel (XVI. sz. második fele). Pécs .......................... 280
190. Cseszneki vár a XIII. századból a Bakonyban (Veszprém megye) ......................................... 280
191. A siklósi vár távlati képe a XIX. században (Rohbock-Rochring metszete alapján, 1860) .... 281
192. Kút a kamalduli remeteségben. Majkpuszta (Komárom-Esztergom megye) .......................... 282
193. Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983) ..................... 286
194. Vízmosásokkal erősen erodált kopár megkötése rőzsefonással, fenyőtele-pítéssel ................ 292
195. A pilisvörösvári dolomit kopá-rok erdősítése feketefenyő magvetéssel ................................. 292
196. A csatornák kísérő növényzet nélkül nem karakteresek és gyomosodnak is .......................... 294
197. A csatornák mentére telepített fasorok tájökológiai és tájképi hatása egyaránt jelentős ......... 295
198. Erzsébet-liget Győrben (Erzsébet királyné emlékfái, 1899) ................................................... 297
199. Átjárás megakadályozása és erózió elleni védelem támfalakkal (Csemez: Tündérszikla –
élőhelyrekonstrukció, 1992) ........................................................................................................... 306
200. A látogatók irányítása és a kilátóhely védelme terasszal (Csemez: Tündérszikla –
élőhelyrekonstrukció, 1992) ........................................................................................................... 307
201. Területhasználatok megoszlása a Görbeéri-tó térségében (Csemez–Földi: Görbeéri bányató
tájrendezési terve, 1985) ................................................................................................................. 309
202. Javaslat a partok kialakítására (Csemez–Földi: Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985) . 311
203. Felszíni formációk a felső bányában (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)
312
204. Metszetek (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991) ........................... 312
205. Piknikezőhely a bányaudvarban (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991) 315
206. Fejlesztési javaslat (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991) .............. 315
207. A változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996) ................................................ 317
208. B változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996) ................................................ 317
209. C változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996) ................................................ 317
210. A Gőtés-tó rehabilitációjának első ütemében a felső tavat kialakították ................................ 317
211. A tó formája és a ligetesen telepített növényzet természetszerű hatást kelt ............................ 318
212. Alagút és kerítés elhelyezési megoldás ................................................................................... 319
213. Q–200-as polymerbeton alagút bejáratának kialakítása (Puky–Vogel: Környezeti hatásvizsgálat az
M3-as autópálya nyomvonalán, 1993) ............................................................................................ 320
214. Funkcióséma a véggödör többcélú utóhasználatára ................................................................ 324
215. A véggödör ivóvízvédelmi utóhasználata ............................................................................... 325
216. Szársomlyó ............................................................................................................................. 330
217. A Nagyharsányi kőbánya óriási tájseb a Szársomlyó tanúhegyén (Csemez: Állásfoglalás a bányászati
tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987) ....................................................................... 331
218. A Nagyharsányi kőbánya tervezett kitermelése (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység
hatásairól Szársomlyó példáján, 1987) ........................................................................................... 331
219. Javaslat a kőbánya felhagyására (Csemez: Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól
Szársomlyó példáján, 1987) ............................................................................................................ 332
xi
1
220. Majki remeteség az egykori kamalduliak celláival, a templom megmaradt tornyával ........... 333
221. Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén. (Csemez–Csillik:
Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó
helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez, 1983) ................................................... 335
224. Tocsogó a part menti sávban .................................................................................................. 342
225. Az erodálódó dolomitmurva-fal megkötéséhez támfalrendszer épült a fenyőfa megtartásával
(Balatongyörök) .............................................................................................................................. 342
226. Lépcsők és honos növények a meredek rézsűn (Balatongyörök, Mőcsényi Mihály) ............. 343
227. A bányaudvarban a feltöltés után medence épült (Balatongyörök) ........................................ 343
228. Hulladékelhelyezési érdekek (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési
tanulmányterv, 1986) ...................................................................................................................... 345
229. Hulladéklerakás hatásai és következményei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés.
Tájrendezési tanulmányterv, 1986) ................................................................................................. 345
230. A hulladéklerakóhely kiválasz-tásának szempontjai (Csemez–Csillik: Pető-fibánya –
hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986) ................................................................ 347
231. A rendezett deponálás feltételei (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési
tanulmányterv, 1986) ...................................................................................................................... 348
232. Rendezett deponálás teknőeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés.
233. Rendezett deponálás dombeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya – hulladékelhelyezés.
234. Intézkedési javaslatok az A változatnál (jelenlegi lerakóhely) ............................................... 350
235. Intézkedési javaslatok a B változatnál (felhagyott agyagbánya) ............................................ 351
236. Intézkedési javaslatok a C változatnál (Tsz-kőbánya) (Csemez–Csillik: Petőfi-bánya –
hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986) ................................................................ 351
237. Konfliktusok a hulladéklerakóhely bővítésekor (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995) 353
238. A bővítés várható hatásai (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995) .............................. 353
239. Tájrendezési javaslatok (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995) ................................. 354
240. A „modern‖ nagyüzemi szőlőtermesztésben a helikopter sem volt ritka ................................ 356
241. A takarmánykeverő telepeken óriási építmények emelkedtek ................................................ 356
242. Az iparosodó mezőgazdaság korszerű borkombinátot épített (Balatonboglár) ....................... 357
243. Tájidegen toronyházak Pasarét felett, a Budai-hegyek lábánál ............................................... 360
244. Egyforma lakótelepek épültek az állami gazdaságokban, a bányászvárosokban .................... 360
245. A „zárt kertek‖ a városok közelében beépültek (Szekszárd) .................................................. 361
246. A nagyüzemi gazdálkodás során a táblák geometrizmusa meghatározóvá válik .................... 362
247. „Korszerű‖ sertéstelep ipari jellegű hatása (Balatonnagybereki Á.G.) ................................... 362
248. Hollandiában a tengertől elhódított polderen kialakított táblák .............................................. 365
249. Angliában a hagyományosan alakult, sövényekkel osztott táblák .......................................... 365
250. A táji adottságok csoportosítása ............................................................................................. 368
251. A mezőnkénti pontértékek jelentése. a = 0–80 m; b = 80,1–160 m; c = 160,1–240 m; d = 240,1–320
m; e = 320,1–360 m; f = H maximum; g = H minimum; h = dombok száma; i = völgyek száma; j =
értékelési pontszám a reliefenergia szerint; k = értékelési pontszám a felszínmozgalmasság szerint 374
252. A borítottság százalékos megoszlása. a = víz; b = erdő; c = közpark; d = szőlő, gyümölcs; e =
gyepfelület; f = szántó; g = családiházas beépítés; h = temető; i = lakóterület; j = ipar, bánya stb.; k =
értékelési pontszám ......................................................................................................................... 377
253. A mezőnkénti szegély- és „mutató‖-értékek jelentése. a = víz-gyep szegély; b = szántó-erdő szegély;
c = gyep-erdő szegély; d = bányaszegélyek; e = összhosszmutató; f = perifériamutató; g = látványmutató;
h = agrármutató ............................................................................................................................... 380
254. A tájjelleg, a térrendszer feltárása ........................................................................................... 382
255. A látható terület nagysága dombvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint ................. 384
256. A látható terület nagysága síkvidéken, nézőpont helye és a domborzat szerint ...................... 385
257. Láthatóság értékelése a térrendszerek szerint a kilátóhelyekről ............................................. 386
258. Láthatóság értékelés a térrendszerek szerint haladás közben ................................................. 387
xii
1
259. Látványhatás vizsgálata (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál

meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991) ........................................................ 393
260. Partjelleg értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál
meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991) ........................................................ 395
261. Vizuális ártalmak értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál
meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991) ....................................................... 396
262. Látványértékelés (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás
Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991) ............................................................................... 397
263. Tájképi potenciált növelő javaslatok (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi
potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991) ....................................... 399
264. A környezeti hatástanulmány modellje (Csemez–Madarassy–Balogh–Tőkey: A Duna–Tisza közi
hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése és hatástanulmánya)
408
265. Befolyásoltság koronként (Csemez et al.: Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti
elemegyüttesek ökológiai, ökönómiai és vizuális hatásaihoz, 1990) .............................................. 423
266. A tanulmány felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992) ................ 425
267. A módszertani ismertetés felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo, 1992) 425
268. A tájgazdálkodás stratégiai mo-dellje (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs és
fejlesztési koncepciója, 1993) ......................................................................................................... 431
269. Tájgazdálkodási javaslatok összefoglalása (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A Szigetköz rehabilitációs
és fejlesztési koncepciója, 1993) .................................................................................................... 432
xiii
A táblázatok listája
1. A régi térképeken leggyakrabban használt mértékegységek. (PAPP-VÁRYHRENTÓ, 1989) .... 26
2. Mikoviny térképészeti munkái vármegyék és városok szerint. (BENDEFY, 1976) ..................... 29
3. Meder fejlodési adatok a Duna sárközi szakaszáról. (SOMOGYI, 1974) .................................... 43
4. Múlt századi átmetszések a Hármas-Körösön (GODA, 1996) ..................................................... 55
5. - ..................................................................................................................................................... 61
6. Az Óbudai bortermelok száma a termés nagysága szerint. (L. GÁL ÉVA, 1988) ....................... 81
7. Téglaipari vállalkozások Óbudán a XIX. század végén. .............................................................. 82
8. Tihany településsoros területi adatai hektárban (KbH) ............................................................... 140
9. Esztergom város településsoros adatai hektárban (KSH) ........................................................... 141
10. Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között (ha) ............................ 145
11. Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1985 és 1994 között (%) ............................ 145
12. Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint hektárban (KSH, 1995) ............ 147
13. A mezőgazdasági termesztéssel foglalkozók százalékos aránya egyes európai országokban .. 159
14. A mezőgazdasági termelésből kivont terület felhasználása 1962 és 1989 között ..................... 160
15. Tevékenységek felsorolása azok terápiás értéke szerint KIEMSTEDT nyomán ...................... 200
16. Üdülési tevékenységek a saját költségek alakulása szerint rangsorolásban, KIEMSTEDT nyomán
201
17. Védőövezet és telepítési távolságok méterben (Forrás: 2/1994. Műszaki Igazgatóhelyettesi utasítás
melléklete) ...................................................................................................................................... 239
18. A táj látványa (út mentére telepített növényzet nélkül) ............................................................ 250
19. Az autóút látványának értékelési szempontjai .......................................................................... 252
20. Az egyedi tájérték szakterületi jelentősége ............................................................................... 283
21. Az egyedi tájérték esztétikai jelentősége .................................................................................. 284
22. Az egyedi tájérték edukatív jelentősége ................................................................................... 285
23. A tájérték súlyozása a megközelíthetőség és az állapot szerint ................................................ 287
24. Területkimutatás ...................................................................................................................... 308
25. A három tókialakítási változat összehasonlítása ....................................................................... 316
26. Javaslatok a tények és a várható hatások figyelembevételével ................................................. 318
27. Természeti és társadalmi-gazdasági szempontok és ok-okozati összefüggéseik (a felsorolás nem tükröz
sorrendiséget!) ................................................................................................................................ 338
28. A változatok összehasonlító értékelése ..................................................................................... 347
29. A reliefszám pontértéke /p. 17 .................................................................................................. 373
30. A felszínmozgalmasság pontértéke / p. 18 ............................................................................... 374
31. A lejtőhajlás pontértéke / p. 19 ................................................................................................. 375
32. Borítottság művelési ágak és területhasználatok szerint / p. 20 ................................................ 376
33. Borítottság biológiai aktivitás pontértéke /p. 20 ....................................................................... 376
34. Szegélyértékelés az összhossz alapján /p. 21 ............................................................................ 378
35. Perifériamutató értékelése / p. 22 t ........................................................................................... 378
36. Látványmutató értékelése / p. 22 .............................................................................................. 379
37. Agrármutató értékelése / p. 23 .................................................................................................. 380
38. A tájképi potenciál pontértéke /p. 24 ........................................................................................ 381
39. Kilátópont - magassági kategóriák / p. 28 ................................................................................ 385
40. Láthatóság értékelése / p. 28 ..................................................................................................... 386
41. Láthatóság a térrendszerek szerint/ p. 28 .................................................................................. 386
42. Nézőpont értékelése a magasság és a látószög szerint /p. 30 .................................................... 389
43. A nézőpontok magassága, a térméret és a látószög adatai /p. 31 .............................................. 390
44. Látottak értékelése a térméret szerint/p. 32 .............................................................................. 391
45. A partjelleget ténylegesen meghatározó tényezők csoportosítása és minősítése látványuk szerint 394
46. Partjelleg pontozásos értékelése ............................................................................................... 394
47. Partjelleg megoszlása a dél-budapesti Duna-szakaszon ........................................................... 395
48. A tájkép érzékenység értékelése ............................................................................................... 410
49. A területhasználat és a térhatás értékelése ................................................................................ 411
50. Hatásintenzitás (erősség) a telepítésépítés alatt ........................................................................ 412
51. Hatásintenzitás (erősség) a megvalósítás-üzemelés során ........................................................ 412
52. Hatásintenzitás (erősség) a felhagyást követően ....................................................................... 413
53. Összesített hatásintenzitás és tendenciák .................................................................................. 414
xiv
1
54. A tájképi változások minősítése ............................................................................................... 414

55. A tájképi változások tendenciái ................................................................................................ 416
56. A tájképi változások hatása ...................................................................................................... 416
57. A vízpótlási beavatkozások hatáskiterjedése ............................................................................ 417
58. A vízpótlási beavatkozások minősítése .................................................................................... 418
59. A látványváltozás értékelése ..................................................................................................... 419
xv
1. fejezet - Ajánlás
A jövő század gazdasági, kulturális versenyét a világ azon régiójának népe fogja megnyerni, amelynek
környezetét, életterét hozzáértő tájépítészek olyanná alakítják, hogy az kreativitásra késztessen. Ez a mondat –
mintegy tizenöt évvel ezelőtt – egy Japánban rendezett tájépítészeti világkonferencia konklúziójaként hangzott
el.
A konferenciát a japán gazdasági élet vezetői, illetve ezek kommunikációs menedzserei szervezték,
finanszírozták; mégpedig ott is szokatlan nagyvonalúsággal.
A fent idézett mondatot itthon azóta számtalanszor elmondtam, leírtam. Az esetek többségében nem vártam
reagálást, de ha ritkán akadt, az többnyire a hóbortosoknak járó szánakozó mosoly volt.
A japán konferencia záróülésén megjelent szponzorok – úgy tűnik – igen komolyan vették az „ajánlást”, mert
azóta a dél-koreaiakkal szinte versenyezve szervezik egyetemeiken az újabb tájépítészeti szakokat, karokat. Igaz,
Japánban nem tekintik hóbortosnak azt, aki a szerinte legszebben virágzó cseresznyefák látványáért száz
kilométereket hajlandó utazni.
Hazánkban a pszihológia újra „menő” lett, de boncait figyelve, egytől sem hallottam még, hogy a táj
pszichotonikus (a lelki egyensúlyt erősítő, a jó közérzetet növelő) hatásai fokozhatóak, még kevésbé azt, hogy ez
– egyrészt az ökológiai, másrészt az esztétikai értékek növelésével – a tájépítészek feladata. (Van olyan gyanúm,
hogy sok pszichológus nem is tudja mi is a tájépítészet!)
Hazánkban Mikoviny Sámuel – a világon talán elsőként – már a XVIII. század első felében tájat rendezett. Azóta
folyamatos ez a tevékenység a Kárpát-medencében, igaz, nagyon elszigetelt módon. Mikoviny idején még nem
tájépítészeknek hívták e hivatás művelőit, hiszen az amerikai Olmsted csak a XIX. században vezette be ezt az
elnevezést.
Nebbien Henrik – a Brunswick grófok, és igen sok más nagybirtokos – tájrendezője a XIX. század első felében
gazdasági tanácsosnak („Ökonomie-Rat”) nevezte magát. A földbirtokok természeti adottságainak javításával
többlethozamot és ezzel együtt esztetikai értéknövelést vállalt illő javadalmazásért. (A városszéli mocsaras
területből tavakat, szigeteket létesítve – funkcióját tekintve – a világ első közparkjának, a Városligetnek
tervpályázatát ő nyerte 1813-ban.)
Nebbien javasolta, hogy a „tájtervezést” tanítani kellene. Az oktatás helyéül Mosonmagyaróvárt tartotta
alkalmasnak. Eredménytelenül kerestem erre vonatkozó okmányt, azonban feltehetően folyt ilyen jellegű képzés,
különben nem az ottani tanárt, Ilsemann Keresztélyt hívták volna Budapest kertészeti igazgatójául.
A múlt század végétől kezdődően Räde Károllyal egymást váltva tanították intézményünk elődjében a
„kertművészetet”. Talán nem véletlen, hogy a nemzetközileg elismert építészmérnök, Rerrich Béla (a szegedi
egyetemi épület és tér tervezője) – iskolánk igazgatójaként – haláláig tanította a kertépítészetet. Szinte biztos,
hogy nincsen ország, amelyben diszciplinánk tudatos gyakorlata és oktatása a miénknél korábbi és
folyamatosabb lenne.
Ormos Imre professzor a kertművészetnek, kerttervezésnek világszerte elismert mestere, művésze volt. A
tájrendezés, tájépítészet diszciplína művelésének, oktatásának ötlete – utódjában – az 1940-es években merült
fel. Az erre való felkészülés a kolozsvári egyetem közgazdasági karára való beiratkozással indult.
Ormos professzor idején szakterületünknek egy tanszéke volt. Ma egyetemi kara van, öt tanszékkel. (Az oktatás,
kutatás alakulását Csemez professzor jelen könyve részletesen ismerteti.)
Arra törekedtünk, hogy szakterületünkön olyan „utódok” nevelődjenek, akik a „konglomerátum”

részterületeinek művelésére – nemzetközileg elismerten – alkalmasak. Úgy tűnik, ez sikerült. Mind az öt
tanszékvezető a magyaron kívül más nyelven is tudott, tud akár itthon, akár külföldön egyetemi szintű előadást
tartani. Remélem, hogy karunk (egyetemi szövetségen belül) a mintegy huszonöt-harminc hasonló tudományágú
európai oktatási intézmény rangsorában (Hannover után) a második helyen lesz, közép-európai feladat- és
hatáskörrel.
Az 1963 óta önálló tantervvel működő táj- és kertépítészeti szakra évenként tíz hallgató „iratkozhatott”.
Általában hetven-nyolcvan jelentkező volt, többségük lány.
1
Ajánlás
Ma a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Karnak az első évfolyamon hatvan hallgatója van és negyvenen
iratkoztak (a jelentős tandíj megfizetésével) a „nulladik” évfolyamra.
Szakterületünk múltjának, jelenének vázlatos leírása után, Csemez professzor Tájtervezés – tájrendezés című
könyvét ismertetem, méltatom, ajánlom.
Hazánkban, magyar szerzőtől ilyen témájú, jellegű könyv eddig nem jelent meg. A szerző dícséretes úttörő
munkát végzett. Biztos vagyok abban, hogy az egyetemi hallgatókon kívül mind a szakterületet, mind a
határterületeket művelőknek és nem utolsósorban a magyar tájalakulásnak, alakításnak hasznára, előnyére fog
válni.
Julius Gy. Fabos, azaz Fábos Gyula, Massachusetts Egyetemének világszerte ismert tájépítész professzora,
talán harminc évvel ezelőtt mondotta: amikor egy tudományág ismeretanyaga egyetemi tankönyvként jelenik
meg, az azt jelenti, hogy annak nagyobb hányada elavult. (Persze vannak kivételek, példaként az anatómia.) Az
USA jobb egyetemein ezért félévenként olyan „órákra” bontott foglalkozástematikákat készítenek, amelyekben
előírják, hogy a hallgatóknak az újabban megjelent közlemények mely részeit kell elolvasniuk, értelmezniük. A
professzor nem szónokol a katedrán, hanem a hallgatók kérésére magyarázza, kiegészíti a javasolt
közleményeknek homályos, esetleg tévesnek tűnt részleteit, megállapításait. Ez a fajta brain-storming állítólag a
professzornak is hasznos. És jaj neki, ha – a magas tandíj fejében jogosan követelő hallgatók – nem tartják
eléggé „korszerűnek”.
A szakterületünk igényeit, fejlesztését szolgáló – többnyire megrendelés alapján készülő – tanulmányok,

fejlesztési tervek, koncepciók nem jelennek meg a hallgatók által is hozzáférhető kiadványként. Magyar nyelvű
szakkönyvek sem jelennek meg. Igaz, hogy a karunkra felvett hallgatók jelentős részének valamilyen
nyelvvizsgája van, de ez felvételi feltételnek egyelőre nem követelhető meg, azaz idegennyelvű irodalmat
kötelezőnek jelölni ma még nem lehet. Az USA-beli – idézett – oktatási módszer bevezetésére ezért még várnunk
kell.
Az előzőekben írtakat fontolgatva úgy tűnik, hogy Csemez professzor feltalálta a magyar „spanyolviaszkot”.
Nem „tankönyvet” írt a megszokottak analógiáján, hanem konkrét feladatok megoldását célzó
„esettanulmányokat” rendezett logikus rendszerbe. Olyanokat, amelyeket részint személyesen, részint
munkatársak segítségével készített, oldott meg. Ennek a módszernek – némi hátrány mellett – kettős előnye van.
Az egyetemi tankönyvek – Fábos professzor szerint – azért tekinthetők elavultnak megjelenésük idején, mert az
évtizedes gyakorlat során felfedezett, ellenőrzött tudományos ismereteknek olyan egyetemesen érvényes,
megszűrt általánosításait tartalmazzák, amelyek kreativitásra legfeljebb akkor késztetnek, ha részleteik
plagizált, avagy téves volta válik nyilvánvalóvá. Amikor Fábos professzor nálunk járt, az USA-ban már
egyértemű volt; nem kell memorizálni, hogy egységnyi területre hány gramm vagy szem zöldség-vetőmagra van
szükség. A számítógépek memóriájába minden belefér, egyetlen CD lemezre az érvényes magyar jogszabályok
mindenestől. Tanítani – többek között – a számítógépekben tárolt, a szakterületre vonatkozó ismeretek
alkalmazási módját kell. (Úgy mellékesen; Csemezék legutóbbi tanulmányának szövege az összes grafikus
anyaggal – a jelen könyvben megjelentnél részletesebben – az INTERNET-en már hónapok óta elérhető és
hasznosítható.)
Jelentős előnye e könyv sajátos jellegének az is, hogy az esettanulmányok feladatmegoldásra orientált
módszereit, rendszerét; a bennük manifesztálódott gyakorlati és elvi ismeretanyagot az egyetemi hallgatókon
kívül a konkrét területfejlesztési, -rendezési feladatok megoldásával megbízott tervezők is jól értékesíthetik.
Amennyiben – tegyük fel – első jelentős feladatának megoldásán dolgozó tervező bizonytalan a tekintetben, hogy
mi mindenre kell gondolnia, biztosan kézbe fogja venni Csemez Attila könyvét. Lehet, hogy nem talál
„másolható” megoldást, de értékes, jól használható támpontokat biztosan.
Az esettanulmányok között olyan is van, amelynek „tárgya” nem valósult meg. Példaként ilyen a visegrádi
vízerőmű. Az a módszer, illetve indokolásmenet, amellyel a tanulmány készítői a tervezett erőmű ökológiai,
esztétikai tájrontó következményeit bemutatták, igazolták, jelentős mértékben hozzájárult a koncepció
meghiúsulásához. Ezt a rendkívül tanulságos anyagot „tankönyvben” szinte lehetetlen lett volna úgy megírni,
hogy hasonló esetekben konkrét munkamódszerként hasznosulhasson.
Az első „környezetvédelmi” törvény „a nem védett tájak” védelmére az akkori mezőgazdasági minisztériumot
kötelezte. Mivel azon túlmenően, hogy a feladat ellátására két szakembert jelöltek, gyakorlatilag semmi sem
történt. Amikor az ügyért felelős hivatalvezetőnél a dolgok állása iránt külső szakemberek érdeklődtek, az volt a
válasz, hogy nekünk elsősorban a termesztést kell szolgálnunk, nem pedig olyan intézkedéseket hoznunk,
2
Ajánlás
amelyek csökkenthetik a megtermelhető élelmiszer mennyiségét. Amikor a környezetügyért felelős főhatóság

hivatalosan is tájvédelmi intézkedéseket kért, a földművelésügyiek intézkedtek; a feladatkört átadták a
környezetügyieseknek. Végzetes hiba volt.
Egy 1972-ben megjelent tanulmány szerzője azt írta, hogy Magyarország mezőgazdaságilag hasznosított
területének legalább egynegyedén, esetleg egyharmadán meg kell szüntetni az élelmiszer-termesztést, hogy
erdők telepítésével, vízfelületek létesítésével egyszóval tudatosan tervezett, létesített „klímatényezők” révén a
megmaradó területeken a termesztés gazdaságosabbá váljék, a termésmennyiségek növelődjenek. Szó volt ebben
a tanulmányban – sok minden más mellett – arról is, hogy végre hasznosítanunk kellene legértékesebb
természeti kincsünket, a termálvizet. Magyarország Európa gyógyüdülő régiójává válhatna.
Mintegy huszonöt évvel ezelőtt a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége (IFLA) a holland földművelésügyi
miniszter kezdeményezésére nemzetközi konferenciát rendezett. A miniszter a tájépítészektől kért javaslatokat
arra vonatkozóan, mi történjék a jövőben az addig mezőgazdaságilag művelt területtel, amelyet a túltermelés
káros következményeinek csökkentése érdekében másképp kell hasznosítani. (Az Európai Gazdasági Közösség
államaiban akkor tíz millió hektárnyi területet kellett úgy „közönbösíteni”, hogy az életszínvonalat tartani, az
„életminőséget” ugyanakkor javítani lehessen.)
Az IFLA akkori elnöke magyar tájépítész volt. A konferencia résztvevőivel együtt láthatta a három szinten folyó,
azaz a területfejlesztési, a területrendezési, illetve a kiviteli tervezést, amelynek következményeként a jelentős
részben tengerfenéken „fekvő” Hollandiának a közepén nagy kiterjedésű tavakat terveznek, erdőket telepítenek
főként az üdülést, a tömegsportot szolgálóan. E „népjóléti” létesítmények felelőse, az egész országra kiterjedő
tájvédelmi feladatokon túlmenően a földművelésügyi miniszter.
Csemez professzor könyvét ehelyig a jelenlegi magyar, a majdani európai tájépítészeknek ajánlottam. Most
gondolatban igen nagyot ugrom és nehány bekezdés erejéig a mindenkori magyar fölművelésügyi miniszternek
ajánlom.
Hazánk területének – a rurális belterületekkel – közel 85 %-a a földművelésügyi miniszter hatáskörébe tartozik.
Ő felel azért, hogy ezt a területet regionális léptékben úgy hasznosítsák, hogy a használat módja,
eredményessége az ország lakosságát ökológiai, fiziológiai, ökönómiai, pszihológiai, esztétikai értelemben az
Európai Unió ilyen értemű átlagának megfelelően szolgálja.
A most következő bekezdésben írottakat, az 1996. december 16-án hivatalba lépett földművelésügyi miniszter
sokkal jobban ismeri mint én. E bekezdést azoknak szánom, akik nem eléggé tájékozottak. Akik azok, tudják,
hogy Európa nyolc-kilenc országában a lakosságnak másfél-három százaléka él a mezőgazdaságból és az
össznemzeti jövedelemnek másfél-három százalékát termeli. (Portugáliában, Görögországban,
Spanyolországban mások az arányok.) Az Európai Unió országaiban a fenti arányoknak – nehány évtizeden
belül – egymáshoz közelállóaknak kell lenniök. Ez persze nem jelenti azt, hogy a mezőgazdasági termesztésünk
volumenét a jelenlegi szintről a mostani GDP 3 %-ára kellene csökkenteni. A nemzetgazdaság többi ágazatának
termelési értékét szükséges olyan mértékben növelni, hogy a jelenlegi vagy annál valamivel emeltebb
mezőgazdasági termékérték (nem a ma termesztett termékek mennyisége, illetve annak „mai” értéke), a GDP-
nek mindössze három százaléka legyen. Ezt a termékértéket „Európában” lakosságunk három-négy százaléka
fogja előállítania. Ez annyit jelent, hogy igen nagy mértékben növekedni fog az ágazat munkanélkülieinek a
száma. A szekunder és a tercier ágazat is csak akkor fog gazdaságosan termelni, ha csökkenti az élőmunka
költségarányát.
Hazánknak a földművelésügyi minisztériumhoz tartozó területét a jövőben a jelenlegitől nagyon eltérő módon
szükséges hasznosítani ahhoz, hogy az ország lakosságának a földből élő – jelenleg – mintegy húsz százalékából
tizenhat, tizenhét a jövőben is boldoguljon.
Köztudott, hogy a kommunista államkapitalizmus idején a Tervhivatal nem tudott megfelelni az elvárásoknak,
nyilvánvaló, hogy a mai vad-piaci adottoságok mellett a prognosztizálás a korábbiaknál is bizonytalanabb
kimenetelű vállalkozás. A tendenciák és az elvárások azonban ismertek és ezek megvalósulási realitása
nagyobb, mint a világkommunizmus utópiájáé volt.
Fejlesztési, rendezési, megvalósítási tervekre szükség van. A hollandok valószinűleg helyesen jártak el, amikor –
céljuk elérése érdekében – minden eshetőségre számítva, legalább három egymástól eltérő tervet dolgoztak ki,
hogy a valamennyire irányított folyamatok alakulását figyelve, azt a variációt támogassák állami eszközökkel,
amelyik életképesebbnek tűnik. A „spontaneitás” lényegre ható jelenségeinek regisztrálása céljából a különböző
szintű terveket hetenként, havonként, illetve negyedévenként kiegészítették, korrigálták. A helyszíni változások
3
Ajánlás
folyamatos nyilvántarthatóságának érdekében „mezei” kirendeltségeket létesítettek, ahol számítógépes

módszerrel a naprakészség nem okozott különösebb gondot. A mezei állomások személyzete – megfelelő
átképzéssel – azokból a szakemberekből verbuválódott, akiknek korábbi feladatköre megszűnt.
Hazánban jelenleg mintegy tíz olyan tájépítész egység van, amelynek mindegyike a világ legfejlettebb
térinformatikai (GIS = Geographical Information System) szoftvereit alkalmazza. E tervezőcsoportok vezetőinek
egy része az USA-ban (Massachusetts), valamint Németországban (Hannover) szerzett világszinvonalú
számítástechnikai ismereteket. A Csemez professzor könyvében közölt, térinformatikai támogatással készült
fejlesztési, rendezési tervekhez hasonló igen sok készült az elmúlt években.
Feltehető, hogy az Földművelésügyi Minisztérium feladatköre, szervezettsége a közeljövőben változni fog. A

magyar mezőgazdaságnak az EU országaiéval kontabilissá kell válnia. Ennek érdekében – többek között –
előnyös lenne, ha a rurális térség egészére kiterjedően ismét a minisztérium válna a tájvédelem „nesztorává”. A
táj egyedi, területi értékeit – ökológiai, történeti, esztétikai értelemben egyaránt – csak a használat során lehet
megtartani, több esetben növelni.
Jó fejlesztési koncepciókat, területrendezési terveket az tud készíteni, aki ezt tanulta, gyakorolta. Az építészek és
mérnökök kamarájáról szóló törvény értelmében területrendezési terveket csak az Építész Kamara tagjai
készíthetnek. A területfejlesztési diszciplínát hazánkban, egyetemi tanterv alapján, csak a tájépítész hallgatóknak
tanították, több mint harminc év óta. Az Országos Akkreditációs Bizottság határozata alapján hazánkban csak a
Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar keretében lehet a területfejlesztési témakörben egyetemi doktori
fokozatot (PhD) szerezni, illetve e szakterületen habilitálni.
Az Földművelésügyi Minisztériumban a Közgazdasági és Területfejlesztési Főosztályt (amennyiben van és így

hívják), a „vidékfejlesztés” korszerű feladatainak megoldás-irányítására alkalmassá kellene tenni és a
nemzetközi gyakorlatnak megfelelő országos területfejlesztési, -rendezési szervezetet létrehozni, esetleg a
meglévő tájépítész, tájrendező tervező-egységeket a feldatok megoldásával megbízni.
Adenauer az első világháború után – Köln polgármestereként – a munkanélküli segélyben részesülőket arra
„késztette”, hogy a város régiójában erdőket telepítsenek. A csemeteültetéshez nem kellett szakképzettség. Aki
ezt a munkát nem volt hajlandó vállalni, nem kapott segélyt. A telepítést követően egy évvel megszámolták az élő
csemetéket, hogy most már munkabért is kapjon, aki megérdemelte. Köln környéke – a Németországban hasonló
földrajzi fekvésű városokéhoz viszonyítva – ökológiai, esztétikai vonatkozásokban azóta is az egyik
legelőnyösebb tájkarakterű.
A zömében kontinentális adottságú Magyarország helyi-klimatikus adottságai akkor válhatnak a jelenlegieknél

előnyösebbekké, ha területének mintegy harminc százaléka erdősített. Az ökológiai feltételek módosításával
elérhető, hogy nyáron az Alföldön is tíz-húsz milliméter harmat képződjék havonta.
A területfejlesztés (a marxista-leninista megfogalmazás szerint leegyszerűsítetten, ma is – ha nem is teljeskörűen

– érvényesen) a termelőerők területi elrendezése. Tudtommal a most idézett meghatározásban az ökológiai
adottságok, viszonyok; a pszihésen ható esztétikai értékek, hatások nem szerepeltek termelőerőként. Márpedig,
ha jelen ajánlásomnak a kreativitásra – mint meghatározó „termelőerőre” – utaló bevezető soraira hivatkozom,
valószínűleg nem tűnik botorságnak azt állítani, miszerint az ország „képének”, az urban mellett elsősorban a
rural landscape-nek a megalkotására azok a tájrendezők, tájépítészek hivatottak, akik a Csemez professzor
könyvében közölt esettanulmányok tanúsága szerint erre képzettek.
Befejezésként; nem véletlen, hogy a könyvben nem szerepel a „térségi melioráció”-nak nevezett tevékenység
valamelyik példája. Sok oka van. Ezek közül szerepeljen itt mindössze három. A latin eredetű melior szó,
fogalom megcsúfolásaként e tervek – többnyire a minél nagyobb és egységesebb „tábla” kialakítása érdekében
– megszüntették az ökológiai kiegyenlítő felületeket; a mocsarat, a tocsogót, a csenderest, a fasort s minden
hasonlót. Az előírások szerint a nagy kiterjedésű termesztőfelületek esetén tájrendezési tervek készítése is
kötelező volt. Ilyen sohasem készült, mert ha a területméret ezt szükségessé tette volna, az összefüggő felületet
két egységként kezelték. Lehet, hogy a nagy létszámú melioráló gárdában tájtervező ezért nem is volt. Olyan
semmiképpen sem, aki ilyen feladatot szakszerűen meg tudott volna oldani.
A mezőgazdasági termékek zömét csak nagyüzemi módszerekkel lehet gazdaságosan termeszteni. Olyan
tájszerkezetet kialakító üzemekben, amelyek ökológiai, ökonómiai, esztétikai szempontokból egyaránt kedvezőek,
amelyek a fenntartható fejlesztést elősegítik. Olyanokban, amelyek netalán az előnyös geotermikus
gradiensünkre alapozott európai gyógyfürdő-régiónak kreativitásra késztető rurális hátterei lennének.
Példaként, amennyiben legalább száz Bük-fürdőhöz hasonló létesülhetne néhány évtizeden belül, valószínűleg
4
Ajánlás
százezrek élhetnének meg kerti termékek előállításából, helyi eladásból. A vendégek milliói győződhetnének meg
arról, hogy a világ kevés helyén ízesebb, zamatosabb a zöldség, a gyümölcs, a bor mint hazánkban. És persze
arról is, hogy az itt érlelt magból fakadt virág színesebb, illatosabb, a gyógynövény hatékonyabb a másutt
termettnél.
Mőcsényi Mihály
5
2. fejezet - Bevezetés
A tájrendezés jelentőségére sokféleképpen fel lehetne hívni a figyelmet. Lehetne külföldi jó, vagy hazai rossz
példával, vagy éppen fordítva kezdeni. Lehetne hazai tájrendezési munkákat dicsérni vagy a magyar-országi
ökológiai tévcselekedeteket, a tájrendezési szemlélet hiányát ostorozni. Választásom Konrad Lorenz: A
civilizált emberiség nyolc halálos bűne c. 1973-ban megjelent könyvére esett. Nem véletlenül.
A Nobel-díjas Konrád Lorenz1 (1903–1989) nyolc, egymástól megkülönböztethető, bár szoros összefüggésben
lévő folyamatot taglalt, amelyek az emberiséget bukással fenyegetik:
1. A föld túlnépesedése miatt az emberiség összezsúfolódik és a szűk tér agressziót vált ki.
2. A természetes életteret elpusztítjuk és környezetünk lerombolásával megfosztjuk magunkat a teremtés

szépségének és nagyságának tiszteletétől.
3. Az önmagunkkal folytatott versenyfutásban a technológia fejlesztése egyre inkább saját pusztulásunk

árnyképét vetíti előre.
4. Az érzelmek és indulatok eltűnnek az elpuhulás, a technológia előrehaladása következtében. Eltűnik az

emberek képessége a keserves erőfeszítéssel leküzdve elérhető örömök átélésére.
5. Az emberiség genetikailag széthullik. A modern civilizációban a természetes igazságérzet és néhány jogi

tradíción kívül nincs olyan tényező, amely szelekciós nyomást gyakorolna a szociális viselkedésnormák
fejlesztésére és megőrzésére.
6. Leromboljuk a tradíciókat és eljutunk odáig, hogy a fiatalabb generáció nemcsak azonosulni nem tud az
idősebbel, de azt kulturális értelemben sem képes megérteni.
7. Az emberiség egyre inkább dogmásítható. A közvélemény-kutatás, a reklámtechnika és az ügyesen irányított

divat a vállalkozókat és a funkcionáriusokat egyaránt segíti a tömegek feletti hatalom gyakorlására.
8. Az atomfegyverkezés veszélyekkel fenyeget, de azokat könnyebb el-kerülni, mint az előző hét folyamatból
fakadókat.
Jogosan felmerülhet a kérdés, hogy miért egy külföldire, miért egy pesszimistára, s miért egy orvos-filozófus-
etológusra esett a választásom. Éppen a nézeteiért, továbbá azért, mert az első négy pontban felsoroltak „ellen‖
tájrendezési beavatkozásokkal közvetlenül és hatékonyan lehet fellépni. Másik két pont pedig közvetve
tájrendezési összefüggésű. Nézzük sorjában:
1. A túlnépesedés a technológia, a tudományok fejlődésének eredménye. Paradox módon az, ami az emberek
jólétét hivatott szolgálni, tönkretételüket segíti elő. A civilizált, sűrűn lakott országokban, főleg a
nagyvárosokban az elhidegülés, az elidegenedés valamennyiünkön lemérhető.
– S mi az, ami a nagyvárosi zsúfoltságon, aszfalt- és kővilágon segíthet?
– Az ökológiai és a vizuális-esztétikai szempontokat érvényesítő tájrendezési intézkedések sorozata a városok

előnyös ökológiai szerkezetének kialakításával, a helyi klimatikus, a domborzati adottságok
figyelembevételével.
2. Az élettér elpusztulása, mert a természet nem kimeríthetetlen. Az élővilágban kialakult kölcsönhatásoktól

idegen, az állati és a növényi ökológiában egyaránt ismeretlen a rablógazdálkodás. A civilizált emberiség vandál
környezet-pusztítása ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát.
• S mi az, ami az ökológiai pusztítástól megmenthet?
• A táji adottságokhoz alkalmazkodó beavatkozás, a tájökológiai alázat, azaz a tájrendezési elvek következetes
érvényesítésével végzett szükségszerű változtatás, beavatkozás.
1
Az etológia, az összehasonlító viselkedéslélektan megalkotójának neve jól ismert hazánkban. Az osztrák környezetvédelmi mozgalom
egyik vezető személyisége, a Nobel-díjas (1973) tudós A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében tükröt tart az
emberiségnek az önmaga által létrehozott, saját létét fenyegető folyamatokról.
6
Bevezetés
3. Versenyfutás önmagunkkal a vélt, a pillanatnyi „jobb‖ elérése érdekében. A minden „teremtett‖ lerombolása,
„az idő pénz‖ (―Time is money‖) szemlélet terjedése, a félelem növekedése (félelem a lemaradástól, az
elszegényedéstől, a rossz döntéstől), a reflexek eltompulása, felhagyása, a luxusfogyasztások előtérbe kerülése,
mind-mind természetellenes folyamat.
• S mi az, ami az önmagunkra találásban segíthet?
• A tájban manifesztálódott hagyományok, egyedi tájértékek felfedezése, a változatosság, a gyönyörködtető

tájképi látvány tudatos álvezete, a tájrendezési lehetőségekben rejlő adottságok hasznosítása.
4. Az érzelmek fagyhalála a jutalom és a büntetés, az öröm és az elkedvetlenedés, azaz az érzelmek

intenzitásának, ingadozásának megváltozását jelenti. Az öröm, a kedvetlenség, a szenvedély megváltozását a
modern kényelem okozza. A modern ember a környezete feletti uralom vélt, átmeneti vagy tartós
megszilárdításának reményében megváltoztatja az öröm és a kedvetlenség ökonómiájának viszonyait. A
civilizált életfeltételek között az embert teljesítménykudarcok érik. Fokozódnak a kedvetlenséget kiváltó
ingerhelyzetek az örömet kiváltókkal szemben. Az új kívánságok azonnali kielégíthetőségének igénye és az
unalom-érzet tovább rontja a helyzetet.
• S mi az, ami az érzelmek fagyhalálától megmenthet?
• A természetadta „akadályok‖ elhárítása, a tájban kialakult rend, harmónia, hatásmechanizmusok folyamatos-

követése, átélése. Sokoldalúságot, változatosságot létrehozni, vagy arra a figyelmet felhívni, ráirányítani a
tájrendezési elvek érvényesítésével lehet.
Ahogyan említettem, a Lorenz-féle további pontok csak közvetve hozhatók kapcsolatba a tájrendezési
tevékenységgel, ezért a hasonlatok erőltetését mellőzöm.
A tájrendezési elvek, lehetőségek egyfajta gyógyírként összesen négy-szer kerültek említésre. A hogyan-ra nem
eshet a bevezetésben utalás, hiszen a könyv írásának célja éppen a tájrendezési szemlélet érzékeltetése, a
tájrendezési elvek megismertetése, a tájtervezési eljárások, módszerek, „fogások‖ elsajátíttatása és a
megvalósítási útvesztők elkerülhetőségének bemutatása.
A Tájrendezés tantárgycsoportot egyetemünkön három részben oktatjuk. Ezek: a tájtani alapismeretek, a

tájtervezés és a komplex tájtervezés. A könyv első része a tájtani alapismereteket, valamint a lényegesnek ítélt
tájrendezési szempontokat tartalmazza. Az országban kialakult sajátosságokról és a vonatkozó tájrendezési
feladatokról tájtípusonként adok áttekintést.
Elöljáróban valamit a tájrendezés megtanulhatóságáról. A könyvben szereplő szempontok általános érvényűek, s

a leírtak nyilván megtanulhatóak. A tájrendezési feladatok azonban mindig konkrétak. S mivel két egyforma táj
nincsen, úgy két azonos tájrendezési feladat sem létezik. Az igazsághoz hasonlóan a táj is „százarcú‖. Ahány táj,
annyi eltérő adottság, cél, megoldás. Patront, receptet ezért nem lehet adni, mert ilyen nem létezik.
Ellenkezőleg: mindenféle sillabusz a táj uniformizálódásához vezetne. Az adaptálás is veszélyes és végzetes
következményekkel járhat. A konkrét példák csak az alátámasztást, a megértést szolgálják. Célom az elvek, a
tájrendezési elvek, a tájrendezési szempontok megismertetése.
A tájrendezőt a gyakorlat teszi tájrendezővé. Mennyi idő alatt? A vélemények igen eltérőek. Általában az egy
évtizedes gyakorlattal rendelkező tájtervező már „beérik‖. De lehet, hogy valaki csak még hosz-szabb idő alatt
válhat rutinossá. Az utóbbit konkrét példával támasztom alá: Az Universität für Bodenkultur (Bécs) táj- és
kertépítészeti szakára a jelentkezők aránya az 1980-as félszázról (összes hallgató) öt év alatt hétszázra,
napjainkra 1400-ra emelkedett. A hallgatók tájékoztatására, a nemzetközi oktatási gyakorlat ismertetésére
többek között Mőcsényi professzort is meghívták. Az előadás utáni hasonló kérdésre, hogy hány év alatt lehet a
tájrendezési ismereteket elsajátítani, Mőcsényi Mihály 10–13 (zehn–dreizehn) évet akart válaszolni, de
nyelvbotlás miatt 10–30 (zehn–dreißig) lett a válasz.
A hallgatóság felzúdult. A szünetben tisztázódott a nyelvbotlás, de a professzor úr nem akart változtatni, mert
mindkét választ reálisnak érezte: három évtizedre is szükség lehet a magas szintű tájrendezési jártasság
megszerzéséhez.
1. Tájfogalom, tájelemek
7
Bevezetés
A „táj‖ szó a legkülönbözőbb értelmezésben látott napvilágot a hétköznapi és a tudományos szóhasználatban

egyaránt. A „táj‖ eltérő használatát példákkal érzékeltetem:
„Itt születtem én ezen a tájon,
Az alföldi szép nagy rónaságon,”

—(Petőfi: Szülőföldemen, 1848)
„A Duna-táj bús villámhárító.”

—(Ady: A Duna vallomása, 1907)
„Micsoda táj! Kivételes táj.
Királyi táj és királyok tája.”

—( Szeberényi, 1982)
A táj „hivatalos” értelmezése a szótárak, lexikonok szerint
„táj: a földfelszínnek több szempontból egységes, a környező területektől különböző része. A kialakításában
részes „tájalkotó‖ tényezők részben természetiek: domborzat, éghajlat, növényzet stb., részben társadalmiak:
település, földművelés. Megkülönböztetnek természeti és gazdasági, illetve műtájat.‖ (Új Magyar Lexikon,
1962)
„táj: A föld felületének vmely szempontból jellegzetes része, vidéke, kisebb területi egysége. Akácos, dombos,
erdős, fenyves, hegyes, lankás, mocsaras, szikes, sziklás táj; elhagyott, idegen, ismeretlen, kihalt, kietlen, kopár,
sivár, vigasztalan táj; kedves, kies, otthonos táj; őszi, téli táj.‖ (A magyar nyelv értelmező szótára, VI. kötet,
Akadémia Kiadó, 1966)
„táj: a földfelszínnek több szempontból egységesen jellemezhető része (lehet természeti, gazdasági, illetve
műtáj).‖ (Kislexikon, Akadémia Kiadó, 1968)
táj (Magyar Értelmező Kéziszótár, 1972)
1. Földrajza, növényzete stb. alapján egységes v. összefüggő (kisebb) terület. Dombos táj; a Duna tája. (A
körülöttünk látható természet. Téli táj.)
2. Környék, tájék. A világ minden táján; tájára se megy. (Vkinek a háza tája: otthona, otthoni környezete. Baj
van a házunk táján.)
3. A test vmely meghatározott része, vmely szerv környéke. A has tája; a szív tája.
A tájfogalom a legvitatottabb definíciók egyike. A gazdasági viszonyok változásával a tájfogalom is számtalan

értelmezésben látott napvilágot.
Néhány ismeretes meghatározást az alábbiakban közlök.
Hommeyer már 1805-ben meghatározta a tájat: „Igen magas helyről áttekintett területek körzete vagy vidékek
sokasága, amely a szomszédos téregységektől főképpen hegyekkel és erdőségekkel el-, illetve körülhatárolt.‖
A századfordulótól kezdődően a polgári földrajz egységességre, szintézisre, földrajzi módszerek kidolgozására

törekszik. Hettner, a polgári földrajztudomány vezető egyénisége korunk földrajzával szembeni kívánalmait az
adott valóság földrajzi értékelésében s ez alapján egy új valóság teremtő felépítésében, az ember szükségletei
szerinti tájalakításban jelölte meg. A német politikusok ezen az úton jutottak el a geopolitikai szemléletig.
Teleki a tájat a Föld egy olyan területeként értelmezte, amelyen a földfelszíni élet természettől való szintézise
összes jelenségeivel megtalálható. A tájépítő tényezők funkcióik szerint olyan egységet alakítanak ki a tájban,
amellyel még egy megegyező a Földön nincsen, tehát minden táj individuum.
A szovjet földrajz a földrajzi burok taxonómiai egységének a dokucsájevi zónát tekintette, amely Berg szerint
tájakra osztható. A táj a tárgyaknak és jelenségeknek olyan összessége, amelyben a domborzat, az éghaj-lat, a
vízrendszer, a talaj, a növény- és az állatvilág, valamint az emberi tevékenység tulajdonságai egységesen
harmonikus egészet képeznek, amely a Föld egy adott zónáján belül tipikusan ismétlődik.
8
Bevezetés
Troll (1950) kutatási eredményei szerint földrajzi tájon a földfelszín egy olyan részét értjük, amely külső
megjelenése, jelenségeinek együtt-hatása, valamint belső és külső fekvésvonzatai alapján meghatározott jellegű
téregységet képez, és amely a földrajzi határokon más jellegű tájakba megy át.
Schmithüsen (1963) A Tudományos tájfogalom című munkájában a tájfogalom értelmezésében a

nagyságrendnek is jelentős szerepet tulajdonított: a táj a geoszféra totálkaraktere alapján egységként felfogható
résznek földrajzilag releváns nagyságrendű alakulata. Az „alakulat‖ a geoszférikus hatásmechanizmus minőségi
teljességét jelenti.
Az ismert külföldi geográfus teoretikusok után lássuk a hazaiakat. Itt is a táj egészével legáltalánosabban
foglalkozó földrajztudományi definíciókkal kezdem.
Somogyi (1964) szerint: „ A táj a Föld felszínének olyan része, melyben a külső és belső erők által keltett
anyagmozgás-folyamatok törvény-szerűségei, valamint az általuk létrehozott formák típusai időben és térben
azonosak.‖
A Somogyi-féle tájdefiníciót Pécsi Márton (1964) magyarázta, pontosította: „A természeti földrajzi tájban -
szemben a geomorfológiai körzettel (régióval) - benne foglaltatik az élővilág minden eleme is. Sőt, mivel ma
már a társadalom által képviselt antropogén tényező nélküli természetes táj is csak ritkaságként fordul elő,
illetőleg Európában csak többé kevésbé a valóságos tartalomtól elvonatkoztatott elméleti absztrakció útján
rekonstruálható, a természeti tájban általában benne értjük a társadalmi munka által létrehozott, állandó jellegű
hatásokat is. Fenti definíció érvényes a kisebb és nagyobb tájak esetében is azzal a megszorítással, hogy a
nagyobb tájak elhatárolásakor inkább csak egyes tényezőkkel kapcsolatban – pl. morfolitogén adottságokban –
mutathatók ki az egyező rokon vonások.‖
A tájak elkülönítése egymástól nagy hangsúlyt kapott Báthory és Ghimessy (1978) közös megfogalmazásában:
„A táj önálló sajátos természeti egység, melyen belül a geológiai, a geomorfológiai, a meteorológiai és a
talajtani viszonyok egységesek. A természeti földrajzi a táj alatt érti azt a területet, melyet a különböző
természeti jelenségek és a vele kapcsolatban álló élővilág jellemez olymódon, hogy a szomszédos tájak
természeti viszonyainak arányaitól megkülönböztethető módon eltér.‖ Ebben a meghatározásban nem szerepel
az ember tájra gyakorolt hatása, a társadalmi hatás, ezért bizonyos visszalépést jelent a Pécsi-féle értelmezéshez
képest.
Az Országos Erdészeti Egyesület egyik munkacsoportja 1981-ben az ember tájformáló szerepét figyelembe
véve definiálta a táj fogalmat: „A táj a természeti erők által formált és az emberi tevékenység révén módosított
földfelszín állandóan változó, sajátos ökológiai rendszerből álló egysége, mely megközelítőleg hasonló formájú
és funkciójú, de különböző nagyságrendű lehet.‖
Az egyes táj-meghatározások kritikájától, illetve tájrendezési értelmezéstől eltekintek, ugyanis valamennyi

földrajzi, természeti föld-rajzi szempontból korrekt lehet. Sőt a földrajzi táj meghatározások állnak
szakterületükhöz legközelebb, tekinthetők ezért kiindulásnak, támpontnak. Tájrendezési szempontból azonban
nem felel meg egyik sem. „Hiányzik‖ belőlük az „ember‖, az emberi tényezők fontosságának hangsúlyozása.
Tájrendezési szempontból Mőcsényi Mihály (1968) meghatározást tartjuk mérvadónak, amely szerint: „A táj
nem más mint a természet és a társadalom kölcsönhatásainak ellentmondásos, ezért dialektikus egysége. A táj
egyrészt a társadalom anyagi életfeltétele, másrészt magas rendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója. Ezért
egyben az ember és a természet kölcsönhatásainak tárgyiasult – az ember alakította anyagi világban
manifesztálódott – története. A táj antroposzociocentrikus fogalom. A természet és a társadalom olyan
ellentétpár, mely kölcsönösen áthatja egymást, és megbonthatatlan egységet képez. Azaz a táj a társadalmi
igényeknek megfelelően a bioszférából nooszférává alakított, emberesített természet, emberi környezet.‖
Balogh Ákos (1993) hasonló értelmezésben definiálta a tájat, amely „dinamikus egyensúlyú társadalmasított
természet, az emberi közösségek élettere. Tartalmában és formájában múltját őrzi, tükrözi a természeti
adottságokat, a társadalmi-gazdasági-politikai viszonyokat.‖
Pécsi Márton úgy fogalmazott, hogy „antropogén tényező nélküli természetes táj is csak ritkaságként fordul
elő.‖ Mi tájrendezési szempontból tovább megyünk: ahogyan „természetes táj” nincsen, úgy „kultúrtájról” sem
beszélhetünk. „Csak‖ tájról! Ugyanezt tájrendezői szemlélettel Bacema professzor szépen kifejezte. Miután az
IFLA Kongresszusra 1970-ben Hollandiából Portugáliába kerékpáron érkezett, azt mondta: Amennyiben a nagy
előadó termet a Földhöz hasonlítjuk, akkor az abban elszórt néhány tucatnyi gombostű lehet csak bioszféra
9
Bevezetés
értékű, a többi az ember által közvetlenül vagy közvetve, de egyértelműen befolyásolt ionoszféra. S a közel
három évtized alatt a befolyásolás mértéke tovább fokozódott!
A felsoroltakon kívül számtalan tájdefiníció létezik. Hogy ezek meny-nyire fedik a táj lényegét, az egyes
szakterületek értelmezésétől függ. Minden esetre az 1930-as évektől intenzívebbé váló kutatások és viták a táj
fogalmának meghatározásán túlmenően
• a táj alkotó elemeinek csoportosítására,
• a táj térbeli szerkezetének megállapítására,
• a tájak közötti hierarchia tisztázására,
• a tájak közötti, nem szerkezetből adódó kapcsolatok feltárására, valamint a
• tájtípusok meghatározására, a tájrendszer felállítására is irányulnak.
Tájrendezési szempontból a mai napig sem tudunk „jobbat‖ a Mőcsényi-féle meghatározásnál, ezért a
továbbiakban ebben az értelemben használom a „táj‖ fogalmat. (A tájjal, tájrendezéssel kapcsolatos egyéb
fogalmakat az 1. melléklet tartalmazza.)
A tájban, az emberi környezetben található megjelenési formákat tájalkotó elemeknek, vagy röviden
tájelemeknek nevezzük. Jellegük szerint természeti, módosított és művi tájelemek ismeretesek. Az utóbbi kettőt
humán vagy antropogén elemeknek is szokás nevezni. A természeti tájelemekkel ellentétben az emberi
tevékenység valamennyi élettelen „termékét‖, az épületeket, a műtárgyakat, egyszóval az építményeket,
létesítményeket művi tájalkotó elemeknek tekintjük. Keletkezési idejére való tekintettel történeti, rendeltetése
szerint a természeti és a művi elemek között – a befolyásolás mértékétől függően – módosított elemek is
lehetnek. Ilyenek például a termesztést szolgáló teraszok, vízlevezetők, földutak, az öntözött táblák, a mező- és
erdőgazdasági monokultúrák. Az antropogén tájelemek többnyire csoportosan, elemegyütteseket képezve
jelennek meg a tájban.
1. ábra - Tényező komplexumok, elemegyüttesek kölcsönhatása (Veinitschke, 1976)
10
Bevezetés
Az egyes tájalkotó elemek többnyire igen bonyolult tényezőkombinációkban érvényesülnek (1. ábra).
Megjegyzések, kiegészítések:
• A sematikus ábra bal oldalán az abiotikus, jobb oldalán a biotikus tényezők szerepelnek. A „felső‖ két helyen
feltüntetett emberi tevékenység és az alapkőzet befolyásolatlan tényezőknek, illetve legfeljebb közvetetten
befolyásoltaknak tekinthetők.
• A domborzatban az általános felszíni formák és egymáshoz viszonyított magasságok mellett az expozíció

(lejtőhajlás) és az inklináció (lejtőszög) is kifejezésre jut.
• Az éghajlat makro-, mezo- és helyi, valamint állományklímaként egyaránt érvényesül.
• A vízháztartásban lejátszódó folyamatok sok irányúak, a víz körforgása gyors.
• A talajban a fizikai és a kémiai adottságok mellett a levegő és a vízháztartás is jelentős szerepet játszik.
• A növénytakaró és az állatvilág teljesítménye azért is fontos, mert mindkettőt az ember közvetlenül

hasznosítja.
A közvetlen kapcsolatokat a nyilak jelzik. Közvetett kapcsolat viszont az alapkőzet-éghajlat kivételével

valamennyi tényező között fennáll. Az ábra a kapcsolatok sokrétűségére utal. A nyilak az egyes tényezők
módosíthatóságát érzékeltetik. Mindenféle beavatkozás a tájalkotó elemekben és a tényezőkben előbb-utóbb
érzékelhető változást okoz. A változás jellege, mértéke viszont nem lehet közömbös.
A könyv felépítésénél a tájalakulás-történetből kell kiindulni. Az ember tájalakítási tevékenységéből

következően különböző tendenciák állapíthatók meg. A történeti adottságok és a tendenciák, valamint a
tájhasználati konfliktusok feloldása folyamatosan hat(ott) a tájtervezési gyakorlatra. A kialakult tervezési
gyakorlat és a hazai tájalakítás-, tájrendezés-történet újabb pozitív befolyásolási tevékenységeket indukál. A
tájrendezési lehetőségek magától értetődő módon országonként és a mindenkori társadalmi-gazdasági
adottságok szerint eltérőek.
A könyv tartalmi felépítésének modelljét, a fejezetek egymáshoz kap-csolódását az ábra teszi szemléletessé:
11
3. fejezet - 1. fejezet
„A táj fogalmát sem a tudomány teremtette. A modern földrajztudomány definiálja a tájat és le is írja szintézis
formájában, de ez még mindig mesterséges valami. Hiszen a szintézis nem más, mint az analitikus tudás
összegezése. A dolgoknak egyben való felfogásához képest a szintézis is csak részletmeglátás, kivágat.
A tájat régtől fogva a benne élő ember érezte meg, különböztette meg és nevezte nevekkel. Nem határozza meg,
nem definiálja, nem is tudná definiálni, bár sokszor egy-két jellegzetes vonásával nagyszerűen tudja jellemezni.
A tájban élő ember nem bontja a tájat elemeire, nem rakja újra össze ebből a fogalmat. Ismerete nemzedékek
tapasztalatán, a mienknél összehasonlíthatatlanul finomabb, élesebb látó, halló, szagló, tapintó szerveken,
élesebb, finomabb méret- és távolságérzéken, finomabb öntudatlan megérzésben, nagyobb nyugodtságon és a
környezettel, a tájjal való benső együttélésen alapszik. Ő maga része, eleme a tájnak.
Mi is azok vagyunk, de már nem érezzük meg igazán – még öntudatosan is ritkán vesszük észre, még kevésbé
öntudatlanul.
A tájban a természet öntudatlanságával élő ember valahogyan közelebb van az egyetemes, osztatlan valósághoz.
Logikai boncoló és rendszerező gondolkodásunkkal ezt el nem érhetjük. És fejlődésünknek mai fokán, amelyre a
XVIII. században felépített logikai alapokon és a XIX. század feltárta eszközökkel eljutottunk, úgy érzem, újra az
ember mindenféle képességét igénybe kellene vennünk, az elsorvadtakat is felélesztenünk, hogy továbbjussunk”
(p. 9.).
„A tájfogalom megértésének t.i. a kép, a színesség, a belső szintézis mellett egyéb haszna is van. A táj nemcsak
kép, a képnek értelmében megjelenési forma. A táj típusos teremtő élet is, amely hegyet, növényzetet, embert,
testet, lelket, gondolatot, érzést, munkát formál, – újat teremt, világot gazdagít, életet egyéni vonalban visz
tovább. A táj nem változatlan. Él saját maga tartalmának belső változásában, felszíne kopásában, növényei
küzdelmében és sok-sok egyéb jelenségében. Az utolsó évezredekben és főleg századokban az ember
tevékenysége is formálja. Úgy mondjuk ezt a földrajzban, hogy az ember, különösen a technikus ember a
földfelszínnek domináló tényezőjévé kezd válni” (p. 10.).
„A táj az emberi életet is formálja. Tőle függ lakójának életereje, anyagi, gazdasági életének jellege, törvényei,
de lelkisége és mindenütt a táj befolyása alatt is áll: a hangulatoktól a hitélet alapjául szolgáló adottságokig.
A táj egyéniségének is van kezdete, fennállása, elmúlása. Egyéni jellegének ereje, kifejezettsége is különböző,
néha szembeszökő, vagy élesen határolt, néha elmosódó, de azért nem mindig kevésbé állandó, kevésbé
12
1. fejezet
ellenálló, kevésbé egyéni. Néha egy-egy tényező dominálja a tájat, vagy valóban, vagy emberi szemünkben, mint
a sivatagban a felszín takaratlan formái, az őserdőben a növényzet, a városban az ember alkotásai.
Mégis, a föld tájai mindig az egésznek, a földfelszínnek és a rajta és a szférájában folyó történésnek, az életnek
változó és változatos kifejezői. A föld felszínének, mint a föld, bolygórendszerünk és az egész világegyetem
részének élete bennünk, a tájnak játékában folyik.
Ha csak kissé is bölcselkedve nézzük a világot, látjuk, hogy semmi sem magábanálló. Akár biológiai, akár
pszihikai, akár bármely más téren alkosson az ember egyedülálló, élesen határolt képzeteket, fogalmakat,
tárgyakat, ezek mindig irreálisak lesznek, és maradnak és csak kutatásaink céljára, képzetünkben állanak meg
egyedül.
A világ egyéniségekben, időben és térben, avagy időtérben ugyanúgy, ugyanott vissza nem térő egyéni
koncentrációkban folyik, történik, él, van” (p. 11.).
„A táj egy kivágat, egy nagy példa a földfelszíni térből, a világ sokritmusú életéből, ahol egyszerre és együtt
sok-sok ilyen ritmus van jelen, – a természetnek nevezett harmóniában. A tájmegfigyelés, az ismertnek és
ismeretlennek együttes kapcsolatban való érzékelése, a mindenség egy közvetlenebb, esetleg legközvetlenebb
bennünket körülvevő részletén, tudásunknak értékes kiegészítője, problémák teremtője és gondolkodásunk
elmélyítésének útján vezetőnk lehet‖ (p. 12.).
(Teleki Pál gróf1: A tájfogalom jelentőségéről, 1937. Részletek a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen
elhangzott rektori tanévnyitó beszédből.)
1. Tájalakítás-történet, történeti tájökológia

A társadalom fejlődését mindig a belső ellentmondások, azaz a társadalmi-természeti hatások összessége
határozza meg. A környezet a társadalom fejlődését gyorsítani, illetve fékezni tudja, de a történelmi fejlődést
nem határozza meg (a kapcsolat le-, illetve túlbecsülésére mindig is voltak példák).
A potenciális adottságok kihasználása érdekében az ember folyamatosan alakítja környezetét. Minden

beavatkozás – közvetlenül vagy közvetve – hat a tájalkotó elemekre, így a tájháztartásra, a tájszerkezetre, azaz a
táj egészére. A tájnak éppen a változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak tükrözése az egyik
legfőbb ismérve.
A társadalmi-gazdasági körülmények velejárója a táj folyamatos alakulása. Az egyes létesítmények

„nagyságával‖ a tájszerkezet-változtató hatás általában arányosan növekszik. Fejlesztés nélkül társadalmi
haladás elképzelhetetlen, fejleszteni viszont csak beruházással lehet. Az elsődleges tájszerkezet megőrzése a
fejlesztés kiküszöbölését jelentené, ezért az érdekellentétes követelmény lenne.
A létesítmények köztudottan gazdasági igényeket, ha úgy tetszik társadalmi érdekeket szolgálnak. Míg az egyes
beruházások közgazdasági vonatkozásai számíthatók, addig a táji adottságok befolyásolása, a táj
megváltoztatásának mértéke alig becsülhető és nehezen prognosztizálható. A tájban végbemenő folyamatokat, a
rendkívül bonyolult hatásmechanizmusokat több kötetnyi műben sem lehetne bemutatni. A jelenségek többsége
pedig csak hosszú idő után válik érzékelhetővé.
A tájrendezés lényegét az ember tájalakító tevékenységén, az embereknek a tájhasználatra irányuló

elképzelésein keresztül lehet megismerni.
A táj rendezésére irányuló tudatos tevékenységeket tájalakítási, tájtörténeti, tájökológiai példákon keresztül
célszerű áttekinteni.
A történeti áttekintést az ember tájalakító tevékenységének megkezdéséig vissza lehetne vezetni. Az inkák
termesztési feltételeket megteremtő teraszrendszerei, az ún. termékeny félhold országainak öntöző rendszerei, a
mediterráne-umban létrehozott városállamok, a görögök építészeti alkotásai (városok, amfiteátrumok, kikötők),
1
Teleki Pál gróf (1879–1941) nagybirtokos, földrajztudós, egyetemi tanár, az MTA tagja. 1920-ban külügyminiszterként tagja volt a
trianoni békeszerződést aláíró magyar küldöttségnek. 1920–1921, valamint 1939 és 1941 között miniszterelnök. Az Államtudományi Intézet
megalapítója, amely anyaggyűjtést, statisztikai és kartográfiai munkát, széles körű irodalomfigyelést, a külpolitikai viszonyok állandó
szemmel tartását végezte. A Jugoszláviával kötött barátsági szerződés ellenére a hitleristák agressziójához csatlakozási kényszert követően
öngyilkos lett.
13
1. fejezet
a bibliai tájak leírásai mind-mind magas szintű tájalakítási, mondhatjuk egyértelműen tájrendezési érzéket,
készséget, szemléletet tükröznek.
A tájrendezés-történet ismertetése – a terjedelmi korlátok miatt – elsősorban a hazai és az európai folyamatra

szűkül. A részletező ismertetés a mai értelemben is tájrendezésinek tekinthető XVIII. század második felétől
kezdődik.
1.1. Tájrendezés Pannóniában

Az ember környezetét folyamatosan alakítja. Az adottságok befolyásolásának mértékétől és jellegétől függően
változik a táj. A rómaiak tájalakító tevékenysége, építkezési módja volt az első általánosan ismertté vált, széles
körű beavatkozás a Kárpát-medencében. Jóllehet már a római hódítók sem „érintetlen‖ térségbe érkeztek.
1.1.1. Pannónia őstörténete

Az ember-táj kapcsolat széleskörű és még ma is látható nyomai a római birodalom idejéig vezethető vissza.
Természetesen az emberi élet nyomai az újkőkorig ismeretesek. Az Alföldön megtelepült Körös-kultúra vagy a
Duna–Dráva háromszögben élő Starcevo-kultúra népei a vadászat, a halászat, a gyűjtögetés mellett a csont és fa
kapáikkal fellazított földbe búzát, árpát, kölest, és babot vetettek. Házaik körül szarvasmarhát, juhot, kecskét és
sertést tenyésztettek.
A lengyeli kultúra és a késő rézkori péceli kultúra (i.e. 2200–1900) idején már a telepektől különálló védett
várban élt a törzs főnöke és családja.
A bronzkor (i.e.1900–1100) kezdetén kialakult nagy népmozgalmak a Kárpát-medencét sem kerülték el.
Népeiket edényeik formája (a harangedények, a mészbetétes edények kultúrájának népe), telepeik, temetőik
helye (a nagyrévi, a kisapostagi, a szeremlei kultúra népe) vagy éppen temetkezési szokásuk szerint nevezték el.
Kétségtelen, hogy leglátványosabb emlékeket az ún. halomsíros kultúra népe hagyott.
A korai vaskorban (i.e. 1100–350) más jellegű fejlődés indult el a halomsíros kultúra alapjain. A váli kultúra
hatalmas urnatemetői a lakosság újfajta koncentrálódására utalnak. A Hallstatt-kultúrában az állandó
viszálykodás miatt a lakosság telepekbe zsúfolódott, amelyeket 5–10 m magas, gyakran több kilométer hosszú
földsáncokkal vettek körül (pécsi Jakab-hegy, Lengyel, Tihany, Ság-hegy, Velem-szentvid).
A Kárpát-medence további alakulását jelentősen befolyásolta a több hullámban érkező kelta hódítás. A kelták és
az illírek harcai és együttélési időszaka az egyéb „barbár‖ törzsekkel folytatott folyamatos küzdelmet is
jelentette. Pannónia tarka nyelvi és népi arculatát a pannonok társadalma, a thrákok és utódaik keveredése
színesítette. Meglehetősen vegyes volt a kép a római hódítás előestéjén.
1.1.2. Tájalakítás a római birodalom idején

Pannónia tartomány i.sz. 8-tól hivatalosan is önállóvá vált, külön helytartóval, kormányzattal, megszálló
hadsereggel. Bár a római közigazgatás a Duna vonaláig érvényesült, a Csörsz-árok megépítésével az Alföld
nagy része is befolyásolása alá került a IV. században.
A II. századra kialakult Pannónia két közigazgatási egysége. A nyugati provincia (Pannónia Superior) központja
Savaria (a mai Szombathely), a keleti (Pannónia Inferior) központja pedig Aquincum (Óbuda) lett. Jelentősebb
települések – a mai Magyarország, illetve a Dunántúl területén – a limes-út, a Borostyánkő út mentén alakultak
ki: Arrabona (Győr), Brigetio (Szőny), Aquincum, Sophiane (Pécs), Scarabantia (Sopron), Savaria. Városi rangú
település volt Gorsium (vallási központ), valamint a Balaton pontjáig húzódó Mogentiana és a Marcal partján
Mursella. Pannónia városait és úthálózatát az 2. ábra mutatja.
2. ábra - Pannónia városai és úthálózata Mócsy nyomán (Póczy, 1976.)
14
1. fejezet
A Rómához közel fekvő Pannónia tartományból több császár került ki. A viszonylagos közelség az élet
valamennyi területén, így az intenzív építkezési, tájalakítási munkálatokban is tartományszerte megmutatkozott.
A jól és sokoldalúan képzett római hadmérnökök a táji adottságokhoz alkalmazkodás mintaképeinek

tekinthetők. Útjaik nyomvonalán, illetve a római hadiutak helyén alakult ki út- és vasúthálózatunk gerince a
Dunántúlon. A I. század végi katonai súlypont áttevődésével a Duna mentén kiépült az első limes. A táborok,
kiserődök, őrtornyok helyének kiválasztása – ma úgy mondhatnánk – széles körű tájökológiai és vizuális-
esztétikai vagy egyszerűen csak szükségszerű védelmi szempontokat tükröz. A létesítmények túlnyomó
többsége ármentes magaslatra, olyan védhető dombra, platóra, hegyre épült, amelyről a környékre jó rálátás
nyílott.
A limes egyik legjobban támadható, ezért jól megerősített Esztergom-Visegrád közötti szakaszán 23 őrtorony,
két kiserőd és két tábor létesült (3. ábra). Ma is lenyűgöző a látvány a Sibrik-dombról (Pone Navata), a
Hideglelős kereszt, a pi-lismaróti domb egykori táboraiból, a Gizella-telepi kiserődtől, vagy a vízparti burgusok
(őrtornyok) helyeiről. A limes védőműveinek helykiválasztása továbbá a földművek, a sáncok, a falak
maradványai egyaránt a táji adottságok és a művi létesítmények harmóniáját tükrözi. A fenékpusztai hídépítéstől
az aquincumi forrásfoglalásokig, az aquaeductusok nyomvonalától a töltések, a gátak építéséig, valamennyi
mérnöki létesítmény az adottságokhoz alkalmazkodás, a természet iránti „alázat‖ jegyében készült.
3. ábra - Római limes Esztergom és Szentendre között (Soproni, 1978)
15
1. fejezet
A római hadmérnökök vonalas létesítményeihez az utak, az erődök sáncai, a lecsapoló csatornák, valamint a
határt jelző Csörsz-árok tartoztak. Az úthálózat kiépítése – mai szemmel – aligha tekinthető jelentős
beavatkozásnak. A keskeny utak a földutakhoz hasonlóan követték a terepadottságokat. A Duna medréig húzódó
hegyoldalaknál, a Dunakanyarban a jelentős, nagyobb kőmunka elkerülése – és bizonyára védelmi okok – miatt
a limes-utat Hideglelőskeresztnél és a visegrádi Sibrik-dombnál nem a part mentén vezették.
Az utak közel sem annyira a földmunkák, sokkal inkább a kétoldali, nyíllövésnyi távolságra leirtott erdők miatt
jelentettek látványosabb tájképváltoztatást.
Az őrtornyokat, erődöket körülvevő kör alakú vagy négyzetes sáncok maradványai tájba illő, terepplasztikai
alkotásokkal felérő megjelenésű földmunkák. A Nesz-mély–Tekeres patak mentén és az Esztergom-
Szentgyörgy-mezőn feltárt római őrtornyok alaprajzai és a közéjük épített sáncok ma érdekes tájelemek, értékes
egyedi tájérték (4. ábra).
4. ábra - A neszmélyi és az esztergomi római őrtornyok alaprajzai és sáncai (Visy,

1989.)
16
1. fejezet
A mocsarak lecsapolására irányuló munkálatok jelentős mértékű helyi változásokat okoztak. A Duna menti, a
Balaton környéki tavak és a síkvidéki települések térségében, a hadiutak kritikus szakaszainál lecsapolásokat
végeztek.
A vízrendezési munkák közül a legjelentősebb a Balaton (Pelso) vízszintjének csökkentésére irányuló építkezés
lehetett. A Sió-csatorna építéséről Sextus Aurelius Victor római történetíró is megemlékezett. A Galerius
császár (293–311) parancsára épített csatorna a maitól keletebbre volt, amelynek főépítményei,
zsilipmaradványai az ásatások során Siófok északkeleti részén kerültek elő. A csatorna római kori falazata
hoszszabb szakaszon a Sió-csatorna jelenlegi nyomvonalánál követhető. (A csatorna a középkorban is
működött, s csak a XVI. század végén a végvárak védelme érdekében zárták el.)
Az öntözéses gazdálkodáshoz kiépített csatornahálózatok, tározók és az azokhoz tartozó gátak, duzzasztóművek

fejlett nagybirtokokra, a településkörnyékén elterjedt kertészeti termesztésre, a mesterséges tavakban folytatott
haltenyésztésre utalnak. A Fertő-tó partján, a Velencei-tó közeli Gorsium-ban, a Borostyánkő út melletti,
Scarbantia és Savaria térségében a vízrendezési létesítmények falai máig fennmaradtak. Gorsiumtól 30 km-re
két duzzasztógát falvonulata a felszínen látható (Pátka határa). A mai Öskü határában víztározót építettek. A
duzzasztógát quaderes főfala napjainkig megmaradt.
Az aquincumi polgárváros és katonaváros közötti mocsaras területek (Kaszás-dűlő, Mocsaras-dűlő), valamint a

polgárváros és a mai Békásmegyer közötti Ős-Duna által befolyásolt térségek lecsapolását minden bizonnyal
már a rómaiak megkezdték (5. ábra).
5. ábra - Aquincum térségében víz és mocsár volt (régészeti lelőhelyek Budapest

területén, Kartográphiai Vállalat, 1975)
A Kis-Balatontól délnyugatra fekvő, vízzel borított, mocsaras völgyek lecsapolására épült a Principális-csatorna.
Az 50 km-nyi hoszszúságú, észak-déli irányú létesítmény Nagykanizsa térségében halad el, s Murakeresztúrnál
ömlik a Drávába.
Jelentős vízi munkálatnak tekinthető a folyók és a mellékágak kotrása, kikötők építése a hajózás érdekében. Már
az időszámításunk előtt római fennhatóság alá került Duna-Száva közén a „szokásos‖ medertisztítási,
17
1. fejezet
karbantartási munkákon túlmenően megépítették a Kulpát és a Szávát a Drávával öszszekötő hajózható

csatornát.
A római vízépítés színvonalának látványos létesítményei a több emeletnyi magasságú, a völgyet átívelő
vezetékek. Pannóniában a domborzati adottságok miatt nem épülhettek látványos magasveze-tésű csatornák,
mint pl. Caesariensis tartományban, Cherchell-Algéria.
Az aquincumi, a Brigetio, a Savaria, a Scarbantia határában épített és rekonstruálható aquaeductusok, vagyis

folyóvizet szállító vezetékek gondos szintezési munka eredményei. Közülük az aquincumi volt az egyetlen
feltárt magas-vezetésű. A többi föld alatti, illetve föld felszíni vezetésű volt.
A polgárvárost a katonavárossal összekötő, pilléreken álló aquincumi aquaeductus 4,5 km hosszú rendszerében
4,5‰-es eséssel folyt a víz. A vízvezeték maradványa volt a főváros területén évszázado-kon keresztül az
egyetlen látható római kori építmény (6. ábra).
6. ábra - Aquincumi vízvezeték-hálózat és a magasvezetékű szakasz nézeti rajza

(Póczy,1980. p.61)
A középkorban határjelző szerepet betöltő vezetéket a XVII. századi metszeteken is ábrázolták. A vízvezeték
nyomvonala olyan markáns tájelemmé vált, hogy azzal párhuzamosan alakult ki a Szentendrei út (11-es közút).
Az 1888-ban Óbudáról Szentendréig megnyitott egyvágányú, gőzvontatású Budapesti Helyiérdekű Vasút
nyomvonalát is alapvetően meghatározta a közel két évezreddel korábbi vízvezeték.
Forrásfoglalásokat nem csak a mai Római fürdő térségében, hanem a katonaváros hegylábi részén is építettek.
Felszíni vezetésű, ikercsöves vezeték nyomvonalak kerültek elő Óbudán, az ötszintes házak pinceszintjének
kiemelésekor. Sajnálatosan a 10 és 15 szintes épületek vasbeton cölöpalapzata – az építést követő feltárási
lehetőség ígéretével ellentétben – minden maradványt tönkretett. A vezetéképítés a racionális anyagfelhasználás
ékes bizonyítéka. A felszínbe süllyesztett vezeték építésével
– a kiemelt árkot anyagtakarékosság miatt lapos terméskővel „zsaluzták‖,
– a terrazzóba („római beton‖) téglatörmeléket és kődarabokat kevertek,
– az időjárástól az egyébként fagyérzékeny terrazzót törött tetőcseréppel védték, fedték (7. ábra).
7. ábra - A felszíni vízvezeték kialakítása, amely a Remete-hegy lábától a katona-

városba vezetett
18
1. fejezet
Brigetioba, a légió I. adiutrix táborának kapujáig a tatai Fényes forrásokból vezették a vizet. A 14 km-nyi
hosszú vezeték egyes szakaszain ólomcsöveket alkalmaztak. Az út mentén haladó vezetéket a mocsaras
tereprészeken csak magasvezetéssel lehetett megépíteni. Az ingoványos talajon az alapozási munkák és a víz
elvezetéséhez szükséges szintkülönbség kijelölése a mérnöki ismeretek magas szintjét igazolja (8. ábra).
8. ábra - A brigetioi aquaeductus nyomvonala a Fényes-forrástól Szőnyig (Póczy, 1980.)
A savariai aquaeductus vonala a leghosszabb ismert pannóniai nyomvonal. A vizet 25–26 km-ről, a rohonci
völgyből vezették a városba. A föld alatti boltíves csatorna olyan magas volt, hogy abban járni lehetett. A
Bozsoki-patak felduzzasztott vízét, mintegy napi 900–1000 m3-t szállítottak a mai bozsoki Sibrik-kastély helyén
álló castrum térségéből (9. ábra).
9. ábra - A savariai aquaeductus nyomvonala (Póczy, 1980.)
19
1. fejezet
Scarbantiába az ivóvizet Bánfalvánál vitték. A város mindkét közfürdőjét is folyóvízzel látták el, amit csak a
Rák-patak feletti átvezetéssel lehetett megoldani.
A forrásfoglalások, a csatornaépítések, a vízelosztó rendszerek kialakítása, a vízemelés (dugattyús szivattyú,

vízkerék) technikai megoldása, a magasságkülönbségek, az esésviszonyok meghatározása mind-mind az akkori
haditudomány fejlettségének bizonyítéka. A Pannóniában végzett tájrendezéssel összefüggő műszaki
munkálatokat a 10. ábrán szemléltetjük.
10. ábra - A rómaiak műszaki munkálatai Pannóniában (Károlyi, 1973.)
A Dunakanyartól az Alföldön keresztül egészen a Vaskapuig megépített védelmi rendszer hatalmas mérnöki és
építési teljesítmény. A Csörsz-ároknak is nevezett határvonal markáns vizuális elemként érvényesült és egyúttal
fizikai akadályt is jelentett (11. ábra). Az árok elnevezés azért megtévesztő, mert nem csak mély fekvésben,
hanem több helyen a dombokon keresztül építették e hatalmas földművet. A Csörsz-árok egyes részeit a
20
1. fejezet
vízfolyások rendezése során (Zagyva) csatornaként hasznosították, más részei ma is „szárazon‖ láthatók
(Kerecsend).
11. ábra - Védelmi célú földművek az alföldön (Soproni, 1978.)
A városok, az utak építéséhez nagy mennyiségű kőre, téglára volt szükség. A szállítási távolságok redukálása
miatt a római légiós táborok, városok környékén agyagbányákat, kőbányákat nyitottak, égető kemencéket
építettek. A két évezred alatt feltöltő(dö)tt agyagbányák eltűntek. A kőbányákat a feltöltés vagy a fejtés
folytatásával „tüntették‖ el. Közülük hitelt érdemlően a Neszmély határában lévő brigetiai kőbánya látható,
amely védett egyedi tájérték. A Békásmegyer melletti Ezüsthegyen a feltöltésből egy „római‖ homlokfal még
látható. Megmentéséért, bemutatásáért az Óbuda-békásmegyeri és a Budakalászi Önkormányzat a Budapesti
Erdészet vezetőjével karöltve küzd.
A rómaiak a városok, a villa rusticák térségében a domboldalakon szőlőt termesztettek. A hegyoldalak

leirtásával a lejtős területeket, a dombvidékeket is jelentősen befolyásolták. Az erózió megakadályozására
vízrendezési, talajvédelmi beavatkozásokat kellett foganatosítaniuk. A szőlőkhöz a meredek lejtőkön teraszolni
is kellett. A domboldalak jelentős mértékű művelésére utal az óbudai talajszelvény. A római katonavárosi
terepszintet több métert elérő vastagságú évezredes feltöltődésében nem csak dunai öntés, hanem lejtőhordalék
is felhalmozódott. Ilyen tömegű „kő‖ csak a teraszok szárazon rakott támfalaiból, a Mátyás-hegy–Remete-hegy–
Vihar-hegy vonulatának művelt lejtőiről kerülhetett például a Hunor utcáig a szőlők, a vízelvezető rendszer
felhagyását követően.
A romanizációhoz tartozott a városok építése, a vallási kultuszok ápolása, s nem utolsó sorban a termesztési és
az üdülési igények kielégítése.
Az Aquincum térségében (Csúcs-hegyi-dűlő, Pomáz) feltárt villák (villa suburbana) elhelyezkedése, jellege,
funkciói alapján Mőcsényi professzor az akkori városkörnyéket az üdülőtáj első Kárpát-medencei megjelenési
formájának, csíráinak tekinti. Az üdülés feltételéül tekinthető változatos táji adottságok, a víz, a domborzat, az
erdő együtt voltak. Építkezéseik, „nagy‖ városaik, temetőik elhelyezése mai szemmel a város és környezete
közötti egyensúly fennmaradására utalnak. A nagyobb térségekre kiterjedő (pl. lecsapolások) és a lokális
tájalakító tevékenységük (erdőirtás, szőlőtelepítés) a relatíve nagy számú városlakó ellenére a táji adottságok
nagyfokú figyelembevételére utal.
A közel két évezreddel ezelőtti római kori tájalakítás a XX. századig végigkísér. Az amphiteátrumok olyan
hangsúlyos elemeknek bizonyultak, hogy az Olgyay-fivéreknek az Árpád-híd építéséhez kapcsolódó
közlekedési, városrendezési terve azok összekötésére alapult 1936-ban. A polgár- és a katonavárosi
amphiteátrumok közötti Via Antica 2x2 sávos, közepén osztott villamospályával kialakított sugárút lett volna.
Első, közel egy km-es szakasza, a Vihar utca elején el is készült. A második világháború a folytatást
meghiúsította (12–14. ábrák).
12. ábra - Az Olgyay-fivérek városrendezési tervét az 1936-os aquincumi polgárváros és

katonai tábor helyszínrajza motiválta (Kaiser-Póczy, 1985.)
21
1. fejezet
13. ábra - A Via Antica-ról Rómához hasonló módon lehetett volna az aquincumi
romokat látni (Kaiser-Póczy, 1985.)
14. ábra - A Via-Antica az amphiteátrumnál végződik (Kaiser-Póczy, 1985.)
1.2. Táj és vár(os) a középkorban

Történelmünk, tájtörténetünk, tájalakulásunk szempontjából a Szent István korabeli településhálózat kialakulása
döntő jelentőségű volt. A honfoglaló magyar törzsek telephelyeit nem jegyezték fel, a téli szállások
kiválasztásában viszont a táji adottságok nagy szerepet játszottak. A római romok (15. ábra) és a szláv
földvárak egyaránt kedveltek voltak (pl. az aquincumi katonavárosi amphite-átrum Kurszán „vára‖ volt). A
vizek melletti települések a hierarchiát is kifejezték. A Duna és mellékfolyói mente Árpád és fiainak partvonala,
Üllőé a Csepeli Duna-ág, Jutasé a Sárvíz mente volt.
15. ábra - A római romok és a középkori vár óbudán (Kaiser-Póczy, 1985.)
22
1. fejezet
A félnomád, állattartó és földművelő eleink a kalandozások időszakának lezárulása után életmódot

kényszerültek változtatni. Géza fejedelem, aki felismerte a településalapítási kényszert, a 970-es évektől kezdve
a szálláshelyek kétharmadát egy-egy vár fennhatósága alá helyezte.
A kezdetben kijelölt központokat még nem határolták körül. A földek kimerülése, újabbak művelésbe vonása
miatt azonban fokozatosan lecsökkentek, elfogytak az „érintetlen‖ erdők, puszták. A királyi várakhoz tartozó
földek „érint-kezésével‖ megkezdődött a vármegye rendszer területi elhatárolódása, kialakulása.
A települések létrejöttében a védelmi, a központi és a gazdasági funkció egyaránt jelentős szerepet játszott.
A védelmi funkció a település stratégiai védhetősége mellett az útvonalak védelmét is jelentette. A sáncrendszer
elégtelensége, a tatár betörés feltartóztathatatlansága egyaránt a védelmi rendszer erősítésére inspirálta az
uralkodókat. A várfalak védhetőségének felismerése után – Esztergom belső várának kőfalai ellenálltak a
támadásnak – meghatározóvá vált hazánkban a várépítkezés.
Az igazgatási, a kereskedelmi és az információs szerepkör a települések központi funkcióját növelte. A központi

szerep pedig az oktatási, az egészségügyi, a kulturális jellegű létesítmények kialakulásával csak fokozódott. A
települések lakosszámának és gazdasági súlyának növekedésével a várossá válási folyamat tovább gyorsult.
Az első ismert térképen a középkori Magyarország látható (16. ábra). Az 1270 településből 356 esik a mai
közigazgatási területre. A közel 1400 földrajzi név a maihoz hasonló formában és többnyire hibátlanul íródott.
16. ábra - Kézzel színezett fametszet, 1:1 152 000 méretarányban (Papp-Váry-Hrenkó,
1989)
Az Árpád-házi királyok idején, sőt a mohácsi csatavesztésig a tájalakítás lokális jellegű volt. A védelmi
munkálatokhoz sok építőanyagra volt szükség. Kőbányákat nyitottak minden lehetséges helyen.
A táj megváltoztatását a városok körüli védelmi jellegű terep- és vízrendezések, erdőirtások és a művelésbe
vonások jelentették. Halastavakat, vizesárkokat alakítottak ki. A városok körüli dombokon szőlőt termesztettek,
az irtásföldeket felszántották.
A helyi jellegű tájalakítások ellenére európai szintű, rangú építészeti együttesek születtek.
23
1. fejezet
A település és a táj kapcsolatát Visegrád példáján keresztül mutatom be.
Visegrád jelentősége a honfoglalást követően egyre nőtt. Kurszán halálát követően (894-ben) Árpád fejedelem
(895/96–900) foglalta el a Dunakanyar térségét. Miután Géza fejedelem (972–997) Fehérvárról 973-ban
Esztergomba helyezte át központját, a magyar feudális állam megszületési folyamata felgyorsult. I. István király
(997–1038) birtokán, Visegrádon épült fel a vármegye központja. A „civitas‖ védelmét a Sibrik-dombon
megmaradt római tábor falain belül telepített világi épületek biztosították. Az ispáni központba 1055-ben a
baziliták építettek monostort. A lendületes fejlődést a tatárdúlás megtörte. Az államalapítás századaiban épített
világi és egyházi épületek a tatárok pusztítását nem élhették túl.
A XIII. század közepétől megkezdett nagyarányú védelmi munkálatok során a visegrádi várrendszer gyorsan
felépült. A rendkívül gyors építkezés kezdetét Lascaris Mária királynő 1251-ben kelt oklevele, befejezését pedig
a pápa 1263-ban és 1264-ben kelt oklevele jelzi.
Az Alsóvár és a Fellegvár felépültével a település eredeti helyét, a mai katlanszerű Várkerti-dűlőt felhagyták. A
városi élet a védelmi rendszertől délre helyeződött át és IV. László uralkodása idején (1270–1290) a vár alatti
Duna menti sávban fejlődésnek indult a „suburbium‖ (1285. évi oklevél). III. András (1290–1301) Visegrád
fejlesztését két oklevelével is elősegítette:
– az egyikben a Duna-szakasz halászati jogát,
– a másikban a budaiak piacra szállított tűzifa bevételét a város polgárainak juttatta.
Az Árpádokat követően, az Anjou-dinasztia központi hatalmat megerősítő időszakában Visegrád Magyarország

fővárosává vált. A választást elsősorban Anjou Károly Róbert (1308–1342) és a budai polgárság gazdasági
okokkal magyarázható ellenséges magatartása indokolta. Az uralkodó 1308. évi koronázásától a királyi központ
kiválasztásáig (1323) több helyen is tartózkodott udvarával. Székesfehérvár valószínűleg mocsaras környéke
miatt nem felelt meg. Temesvár – a kényelmes királyi palota felépítése ellenére – földrajzi fekvése miatt nem
bizonyult alkalmas helynek. Esztergomra azért nem eshetett a választás, mert akkor az egyházfejedelmi önálló
város támogatása nem jöhetett volna számításba.
A királyi udvar Visegrádra költözésével a város az ország politikai központja lett. A pompás palota építkezései a
vár és a Duna közötti területen hamarosan megkezdődhettek. Rövid idő alatt olyan rangra sikerült a királyi
palotát hozni, hogy abban 1335-ben kongresszust rendezhettek. Visegrád a közép-európai békés fejlődést
elősegítő tanácskozásnak adott otthont. Visegrád és a szomszédos Nagymaros fejlettségét jól tükrözi, hogy négy
uralkodó kíséretének elhelyezését a két város meg tudta oldani.
I. Lajos (1342–1382) és Zsigmond király (1387–1437) is átvették eleik megkezdett palotaépítkezési lendületét.
A városi építkezéseket Mátyás (1443–1490) tetézte. Olasz mestereket bízott meg a nagyarányú munkák
folytatásával. A palotaegyüttes olyan csodálatot keltett IV. Sixtus pápa követében (17. ábra), hogy Castello
püspöke jelentését így kezdte: „Ex Viseg-rado, paradiso terrestri‖ (Kelt Visegrádon, a földi paradicsomban‖).
17. ábra - A visegrádi palotaegyüttes Mátyás király korában (Haufler, 1848?)
24
1. fejezet
Az ország „töretlen‖ fejlődését kétséget kizáróan a török hódoltság jelentősen visszavetette. A falvak tömeges és
szó szerinti elpusztítása véglegesnek bizonyult. A középkori települések egykori helyét manapság többnyire
szántják, mezőgazdaságilag művelik.
A török hódítás előtti mintegy 16 000 településnek negyede maradt meg.
A futótűzként végigperzselő tatárjárást az ország viszonylag gyorsan kiheverte. A védelmi rendszer kiépítése
pedig fejlődési lendületet adott az országnak. A másfél évszázados török megszállás alatt viszont maradandóan
átalakult a településhálózat, megváltozott a tájszerkezet.
1.3. Térképkészítés, tájrendezés

A térképek készítését mindig három szempont,
• a hadászati,
• a közigazgatási-adózási és
• a tájrendezési-területfejlesztési
motiválta. Az első kettőhöz aligha férhet kétség. A harci sikerek és a csatavesztések a terep alapos ismeretétől
meghatározó módon függöttek. Az utak, a horhosok, a mély fekvésű területek, a védhető hegytetők, a
megbúvást, az eltakarást nyújtó erdők, a nagyobb térségek megfigyelésére alkalmas pontok, az átkelőhelyek, a
hidak stb. helyének ismerete seregeket juttatott győzelemre.
A terepadottságok, a küzdelmi szempontból kritikus helyek ismeretének hiánya, a táji adottságok figyelmen
kívül hagyása a csaták kimenetelét az egyik fél részére végzetessé tette.
Az uralkodó, a hódító, a tulajdonos, az igazgatási hierarchia valamennyi szintje minden korszakban mielőbb
„képbe‖ akart jönni. Tudni akarták, hogy az adott térségben hányan élnek, milyenek a védelmi, a termesztési, az
adózási lehetőségek. Hogyan terjeszthető az információ, milyen a megközelítés lehetősége. A vezetői réteg
tudni akarta, hogy mekkora kiterjedésű és milyen adottságú terület felett rendelkezik. Földünk valamennyi
térségében így volt és így van ez napjainkig. A Kárpát-medence sem kivétel.
A térképek készítésének tájrendezési szempontjairól részletesebben kell írnom. Magától értetődően minden
társadalmat, annak valamennyi tagját minden időkben a jobblét iránti vágy hajtott. Az elvárt, a magasabb
25
1. fejezet
életszínvonal elérésének egyetlen módja a termelés, a termesztés fokozása. A termés mennyiségét fokozni
viszont évszázadokon keresztül csak a művelésbe vonható terület növelésével lehetett. Szántók, legelők
kialakításához az erdőket irtani kellett, a vizenyős felületeket, a lápokat, a tavakat ki kellett szárítani, le kellett
csapolni. A vizek elvezetéséhez a rómaiak aguaeductus-építésétől a Mikoviny-árok megépítéséig, a Balaton
szintjének csökkentéséhez, a folyók szabályozásához, az öntözőrendszerek kialakításához a magassági adatokat
tartalmazó helyszínrajzokra, térképekre volt szükség. De térképek kellettek az utak, a vasutak építéséhez, a
városok fejlesztéséhez, a bányák nyitásához is.
Bármely térség társadalmi-gazdasági fejlesztéséhez a tájat alakítani kellett. Mai szóhasználattal: tájrendezési
elveket kellett érvényesíteni, és ahhoz tájrendezési tervet kellett készíteni. A lecsapolási, az öntözési, a
folyószabályozási, a homokmegkötő fásítási, a talajvédelmi, a meliorációs, az árvédelmi terveket, amelyek –
még akkor is, ha azokat készítésük idején másként nevezték – egyértelműen a táj rendezésére irányultak és
tájrendezési tervnek kell utólag is tekinteni.
A legújabb térképekre a jelenlegi adottságok megismerésére, a régi térképekre a tájvizsgálat elvégzéséhez van
szüksége a tájtervezőnek. A régi térképek segítségével lehet egyes térségek, régió alakulásának történetét
feltárni, az ökológiai tévcselekedetekre – vagy éppen a táji adottságok iránti alázatra – rámutatni, az egyedi
tájértékek keletkezését megállapítani, tájvédelmi, természetvédelmi törekvéseket, tájrehabilitációs
elképzeléseket érvényesíteni. A régi térképek a mai tájrendezési tervek, környezeti hatástanulmányok, település-
fejlesztési koncepciók elkészítéséhez, az ok-okozati összefüggések feltárásához nélkülözhetetlenek. A hazai régi
térképek áttekintése ezért nélkülözhetetlennek minősül.
A térképek a készítésük idején lévő táji adottságokat a mindenkori technikai eszközökkel, a lehető legpontosabb
módon tükrözik viszsza. A feliratok, a korabeli megnevezések gyakran utalnak a tájhasználatra, s bepillantást
engednek a nyelvek szókincsébe. A térképek készítőiben a műszaki tökéletességre való törekvés a szép grafikai
kivitelezés igényével párosult.
A földfelszín felülnézeti ábrázolása miatt a domborzat, a harmadik dimenzió ábrázolása nehéz feladatnak
bizonyult. A kezdeti, a dombok, a hegyek oldalnézeti ábrázolása miatt a XVII. század végéig készült térképek
maiakkal történő felületszerű összehasonlítása körülményes és sok tévedésre ad módot. A XVIII. század elejétől
ismeretes a lejtők csíkozással történő, majd a XIX. század óta a lejtők meredekségét kifejező egyezményes
ábrázolás. Az ábrázolásmódból adódó torzulások mellett a régi térképek használatát azok eltérő, a ma már alig
ismert méretarányok átmásolása is nehezíti. A régi térképeken használt mértékegységek sokféleségét az 1.
táblázat tartalmazza.
1. táblázat - A régi térképeken leggyakrabban használt mértékegységek. (PAPP-

VÁRYHRENTÓ, 1989)
Mértékegység Méret (m)
bécsi hüvelyk 0.0263
bécsi láb (12 hüvelyk) 0.3160
bécsi rőf (29 hüvelyk) 0.7775
bécsi öl (láb) 1.8964
osztrák posta mérföld

7585.94
(4000 öl)
budai öl 2.9790
pozsonyi öl 1.9010
selmeci öl 2.0220
26
1. fejezet
bányaöl 2.0258
magyar mérföld 8353.6
magyar földrajzi mérföld 9276
magyar kis földrajzi

1855
mérföld
angol mérföld 1609
francia mérföld 4452
német földrajzi mérföld 7420
A méretarányból, a vetületi rendszerből adódó különbségeket tájtörténeti kutatásainknál a bedigitalizált térképek

mai térképekre igazításával, „torzításával‖ igyekeztünk korrigálni. Az ilyen fedvénykapcsolati megfeleltetés a
nagyobb összefüggések, a tájalakulási tendenciák megállapítására megfelelőnek bizonyult.
A magyar térképészet történetéből a tájvizsgálati szempontból érdekes, vagy az ország egész területére
egységesen elkészített munkák közül a legfontosabbakat emelem ki. A régi térképek legjelentősebb
gyűjteményei:
• Országos Széchenyi Könyvtár Térképtára (188 ezer térkép),
• Magyar Országos Levéltár (30–35 ezer térkép),
• Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára (400 ezer térkép),
• Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár,
• Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára,
• Fővárosi Történeti Múzeum,
• Földmérési és Távérzékelési Intézet, valamint
• az egyetemek és tanszékeik könyvtárai, térképtárai.
A Kárpát-medence területének korai ábrázolásai tájrendezési szempontból nem használhatóak. A

Magyarországot bemutató első térképet (lásd a 16. ábrát), amely 1514–1528 között készült, az érdekesség
kedvéért mutatom be. A Balaton, a Duna, a Tisza jól kivehető, bár zavaróan hat a térkép 45–90°-os
„elforgatása‖. A Bakócz Tamás esztergomi bíboros Lázár titkára által összeállított térkép legfőbb értéke a
települések ábrázolása.
Zrínyi várának 1664. évi ostromtérképén igen alapos a területhasználat feltüntetése. A szép grafikai
megjelenítést a német nyelvű feliratok is megerősítik (Acker = szántó, mühl = malom, wiesen = rét). A keleti
tájolású térképen fent jobbra a Somogy megyei erdősült dombok, balra a Zala megyei ártéri erdők láthatók.
Közöttük folyik keresztül a rómaiak által épített Principális csatorna (18. ábra).
18. ábra - Zrínyi várának kéziratos ostromtérképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989.)
27
1. fejezet
Alul a Muraköz mocsaras, erdős síkját és a kiterjedt szántóföldi művelést ábrázolta a térképet feltehetően
készítő Jacob von Holost császári mérnök. A térkép jobb szélén a Dráván (Légrád) épített hajóhíd van. A térkép
a táji adottságok hiteles ábrázolásán túlmenően a szomorú történelmi eseményt is tükrözi: az ostromló törökök
az erdőből lövik a tétlenkedő császáriak seregeit. Montecuccoli fővezérnek „semmi kedve‖ sem volt az
ütközethez, ezért a vár elesett.
A török megszállás alatt az ország egészéről – a Lázár-térképet követően – több sikeres munka látott napvilágot.
Természetesen a vár és a városábrázolások madártávlati képei voltak gyakoriak. Ezeken az ostrom megörökítése
mellett az utak, mocsarak, erdők is ábrázolásra kerültek. Az ilyen vár(os) ábrázolásokat egy-egy település vagy
városkörnyék történeti kutatásánál lehet felhasználni.
A törökök kiűzését követő időszakból főleg Marsigli (1658–1730) Duna térképezési munkái ismeretesek. A
Dunáról 1726-ban hatkötetes művet (Danubius pannonico-misycus) jelentetett meg. A Duna-atlasz bevezető
térképeit 18, a Duna közvetlen környezetét ábrázoló 1:103 061 méretarányú részlet követi. Megörökítette a
vízrajzi, az ásványelőfordulási adottságokat, a római maradványokat. A rómaiak „Csörsz-árka‖ olyan jól sikerült
földmű volt, hogy Marsigli másfél évezreddel később a nyomvonalát fel tudta mérni (19. ábra).
19. ábra - Marsigli térképe a Kárpát-medencéről (Papp-Váry-Hrenkó, 1989.)
28
1. fejezet
A Duna mentén túl felmérte a Maros, a Béga, a Temes folyók térségét, a Keleti- és a Déli-Kárpá-tokat, és
térképezte a Tiszát. A térképek készítése közben rajzolta a várakat (64 vászonrajza maradt fenn), színes képeken
örökítette meg a magyarországi növényeket, állatokat.
Mikoviny Sámuel (1700–1750) szinte forradalmasította, hosszú időre befolyásolta a magyar térképészetet.
Egykori tanára, Bél Mátyás (1684–1723) biztatására, a Notitia Hungariae Novae historico geographica
(Magyarország történeti földrajza) munkához megkezdte valamennyi megyéről a térképek gondos készítését. A
térképkészítési alapelveket 1731–32 telén megírta Bél Mátyásnak. A levelet részletesebb formában Irányelvek a
térképkészítéshez (Epistola, 1753) címmel később könyvként is kiadta. Megyetérképei közül a legszebbnek
tartott Pozsony vármegye készült el elsőként. Rendkívüli teljesítménye a 2. táblázatból, valamint a 20. ábrán
látható térképről egyértelműen kitűnik.
2. táblázat - Mikoviny térképészeti munkái vármegyék és városok szerint. (BENDEFY,

1976)
Mikoviny
Vármegyék Szabad királyi városok
térképezte
a) Dunán inneni kerület
1. Árva – igen
2. Trencsén Trencsén igen
3. Nyitra Szakolca igen
Bazin, Modor, Nagyszombat, Pozsony,

4. Pozsony igen
Szentgyörgy
5. Bars Körmöcbánya, Újbánya igen
6. Turóc – igen
7. Liptó – igen
Besztercebánya, Breznóbánya Korpona,

8. Zólyom igen
Libetbánya, Zólyom
9. Hont Bakabánya, Bélabánya, Selmecbánya igen
10. Nógrád – igen
11. Esztergom Esztergom igen
Pest-Pilis-
12. Buda, Pest igen
Solt
13. Bács-Bodrog Baja, Szabadka, Újvidék,Zombor igen
b) Dunán túli kerület
14. Baranya Pécs igen
15. Somogy – igen
29
1. fejezet
16. Zala – nem
17. Vas Kőszeg igen
18. Sopron Kismarton, Ruszt, Sopron igen
19. Moson – igen
20. Győr Győr igen
21. Komárom Komárom igen
22. Veszprém – igen
23. Fejér Székesfehérvár igen
24. Tolna – igen
c) Tiszán inneni kerület
25. Heves – nem
25 Külsőszolno
– igen
a. k
Gömör-
26. – igen
Kishont
27. Szepes Késmárk, Lőcse igen
28. Sáros Bártfa, Eperjes, Kisszeben igen
29. Abauj Kassa igen
30. Torna – igen
31. Borsod – igen
32. Zemplén – igen
33. Ung – igen
34. Bereg – igen
d) Tiszán túli kerület
35. Máramaros – igen
36. Ugocsa – igen
37. Szatmár Felsőbánya, Nagybánya, Szatmár igen
38. Szabolcs – igen
30
1. fejezet
39. Bihar Debrecen igen
40. Békés – igen
41. Csongrád Szeged igen
42. Csanád – igen
43. Arad Arad igen
44. Torontál – igen
45. Temes Temesvár igen
46. Krassó – igen
e) Szabad kerületek
Jász-Kun
47. – igen
terület
Hajdú
48. – nem
kerület
f) Partium
49. Kővárvidék – igen
Középszolno
50. Zilah igen
k
51. Kraszna – igen
52. Zaránd – igen
20. ábra - Magyarország területének közigazgatási beosztása a XVIII. század első

felében (Bendefy, 1976.) 1. Partium, 2. Jászkunkerületek, 3. Hajdúvárosok, 4. Határőr-
kerületek
31
1. fejezet
Mikoviny térképeinek tájrendezési jelentőségét abban látom, hogy azok áttekintést adnak egy-egy vármegye
településhálózatról, az utakról, a területhasználati módokról. Az ökológiai adottságok megváltozásáról, az ember
tájalakító tevékenységéről általánosítható áttekintést lehet kapni. Az ország nagyarányú térképi lefedettsége az
áttekintő vázlaton látható (20. ábra). A Mikovinyi-féle eredeti megyetérképek
• az Országos Széchenyi Könyvtár Térképtárában,
• a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtárában,
• a Magyar Országos Levéltárban,
• a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattárában és a
• Nat. Bibl. Kart. Sammlung Alber-tina-ban (Bécs) találhatók meg.
A XVIII. században az ország területe – amelyet II. József császár 1785. évi rendelete is megerősített –
közjogilag négy kerületre (Dunán inneni, Dunán túli, Tiszán inneni, Tiszán túli), két ún. „szabad kerületre‖
(Jász-Kun és Hajdú), valamint a Partiumra oszlott. Magyarország Királyhágón inneni részéhez 1848-ig 49
vármegye, öt szabad terület és 44 királyi város tartozott (21. ábra). Az ábra számozása a 2. táblázatban közölt
sorszámokkal megegyezik.
21. ábra - Mikoviny Sámuel megyei térképeinek áttekintő vázlata (Bendefy, 1976.)
32
1. fejezet
Mikoviny sokoldalú, alapos térképészeti tevékenységét megyei térképeinek jelkulcsa jól kifejezi (22. ábra).
22. ábra - Mikoviny megyei térképeinek jelkulcsrészlete (Bendefy, 1976.)
33
1. fejezet
A településeket rendszerezte, a természetföldrajzi adottságokat értelemszerűen ábrázolta, a területhasználatot, a

bányákat (réz-, vas-, só-, kénbánya) és az épületeket (vámhely, sóraktár, postaállomás, malom, kohó stb.)
rendeltetésük szerint jelölte.
Mikoviny Sámuel félbemaradt munkáit tanítványa, Fritsch András Erik fejezte be. Számos megyetérképet is
letisztázott, lemásolt.
Mikoviny kartográfiai tevékenységét megelőzte Hevenesi „Atlas Parvus”-a, Marsigli kiváló munkatársának,
Johann Cristoph Müller-nek és Fucker Andrásnak a munkássága. Mikoviny nagyságát hitelessége, a részletek
iránti fogékonysága, az ország nagy részére kiterjedő térképészeti munkája, harmóniája jelenti. A tájrendező, az
építész, azaz a területet fejlesztő szemléletével nem csak lelkiismeretesen, hanem lélekkel készítette térképeit.
Mikoviny műhelyéből több mint 500 alkotás került ki. Ezek közül mintegy 300 a térképek száma. A térképeken
rögzített adatok gazdag tárházából megismerhetővé válik a törököktől felszabadult ország helytörténeti, vízrajzi,
bányászati, közigazgatási arculata.
Mikoviny Sámuel térképészeti munkásságát azért fejtettem ki részletesebben, mert térképei tájrendezési
szempontból a legelső hiteles áttekintést adják a 250 évvel ezelőtti állapotokról. Felméréseit a táji adottságok
felismerése iránti messzemenő figyelmességgel készítette.
1.3.1. Birtok-, telepítési- és úrbéri térképek

A földbirtokosok tulajdonuk áttekintésére, adásvételi szerződésekhez, vízrendezési, lecsapolási, telekosztási
elképzeléseikhez, kastélyuk és kertjük rendezéséhez készíttettek felméréseket, birtoktérképeket. A városok
területeik feltérképezésére adtak megbízásokat. A tájrendezési jellegű munkák közül kettőt ismertetek.
Szeged város határában a helytartótanács 1775. évi rendelete alapján került sor a pusztabirtok felmérésére. Balla
Antal (1739–1815) kamarai mérnök a jövevények letelepítésére elkészítette Kistelek telkesítési tervét. A 100
urbéres telek mértani kiosztása ellenére (egyenként fél holdas telkek) alkalmazkodtak a terepadottságokhoz. A
mérnökök a tócsákat, lapályokat, szélerodálta dombokat kihagyták, azaz a táji adottságok messzemenő
figyelembevételével osztották fel a pusztát.
Edelény térségéről Sindler József piarista tanár festett térképet. A szántók közötti mezsgye karakteresen foglalja
a művelt felületet. A helynevek már önmagukban is elárulják az utóbbi évek változásait: a Pap erdő és a Köves
Szőllő dűlők helyén szántó van, Mogyoroson és Új hegyen viszont szőlő, a Helly föld és az Apró föld
jobbágytelkeket jelent, a Déli Ortás rét nyilván irtványeredetű. A L‘Huillier-kastély és kertje jól elkülöníthető, s
harmonikusan illeszkedik a településtől elválasztó Bodva-patakhoz. A határjelekként ábrázolt élő és levágott
fákat a jelmagyarázat tartalmazza: Szerfa, Patkós fa, Mocsár fa, Kökény, Fősz fa tőke, Topolya fa tőke (23.
ábra).
23. ábra - Edelény térképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989)
34
1. fejezet
A csákvári angolkert fejlesztési tervét (24. ábra) 1793-ban rajzolta Böhm Ferenc (1736–1799) földmérnök. A
kertről 1779-től maradtak fenn tervrajzok.
24. ábra - A csákvári angolkert kéziratos, 1:4000 méretarányú térképe (Papp-Váry-

Hrenkó, 1989)
A vízellátáshoz, a fellelhető források beméréséhez hossz-szelvényeket, szintezett helyszínrajzot kellett készíteni.

A „vízműterv‖ a kert és kastély együttesének ábrázolásával készült el. A kert legmagasabb részén elhelyezett
különleges vízműből a lóval hajtott gépek a kastély előtti főgyűjtőbe juttatták a vizet. Innen jutott a víz
lépcsőzetes eséssel, ívelt vezetéssel a tószerű medencébe. A látványosságokhoz tartozott a barlang, a madárház,
a fácánház, a napóra, a szökőkút.
A három sugárirányú, fasorokkal határolt nyiladék (gerade Allee) a tájképi kert távolabbi részeit (csillag,
konyhakert, sétálóliget) kapcsolta össze.
Az Esterházyak – hazai, kerttörté-netileg is mérföldkőnek minősülő – alkotása jóval túlnyúlik az ábrán

bemutatott tájrészletnél.
1.3.2. Első katonai felmérés (1766–1785)
35
1. fejezet
A zárt csatarendet felváltó, a terep adottságaihoz igazodó tagolt harcmodor a XVIII. században alakult ki. A
térkép ezért a harcrend kialakításának fontos eszközévé vált.
A hétéves háborút (1756–63) követően a birodalmi hadvezetés is rádöbbent a részletes, az egész országot
felölelő katonai térképek fontosságára.
Magyarország területére 1766–72 és 1782–85 között 963 felvételi szelvény készült (Josephinische Aufnahme).
A 64×42 cm felmérési szelvény 2×1,5 mérföld nagyságú területet ábrázol. Az egy óra alatt megtehető 4000
lépés távolságból kiindulva meghatározott méretarány méterrendszerre átszámítva 1:28 800. (A történelmi
Magyarország egészére, így a Temesi-Bán-ság, Erdély, Horvátország, Szlavónia és a katonai határőrvidékre is
elkészültek a felmérések.) Az első katonai felmérésről Buda és Pest szelvényét a 25. ábrán mutatom be. A
térképen jól láthatók a beépített területek, a puszta városkörnyékek és a budai szőlővel hasznosított
domboldalak.
25. ábra - Buda és Pest az első katonai felmérés szelvényén (Papp-Váry-Hrenkó, 1989.,
Hadtörténeti Térképtár)
A terepfelvételek utolsó évében, 1785-ben Neu ezredes irányításával elkészült Magyarország 1:115 200
méretarányú, 39 szelvényből álló színezett térképe. Az egyes szelvények 94×63 cm nagyságúak. Az első katonai
felmérés fekete-fehér másolatai a Hadtörténeti Térképtárban megtalálhatók. A tájvizsgálati munkákhoz általános
jellegű tájékoztatást ad. A térképező tisztek magas száma (60 fő) és az egyezményes jelkulcs hiánya miatt a
művelési ágak egzakt lehatárolására regionális léptékben nincs mód.
1.3.3. Megyetérképek
A tájalakítás-történet XVIII–XIX. század fordulójának megismerését elősegíti a Görög atlasz, Balla Antal
(1739–1815) 1793-ban kiadott Pest–Pilis–Solt vármegye térképe (1:300 000), Lichtenstern Bécsben kiadott öt
megyei térképe (Sopron, Tolna, Komárom, Pozsony, Bécs) és a Korabinszky János Mátyás (1740–1811)
szerkesztette német nyelvű atlasz.
A megyetérképek sorát Görög Demeter indította el. 1811-ben megjelent gyűjteménye igen alapos, részletes
munkát tükröz. Térképei az elsők, amelyek következetesen magyar megnevezésekkel készültek. A 35
vármegyéről 1739 és 1811 között 50 felvétel készült. A megyei térképek készítésének legfőbb mecénása
Festetics György volt.
1.3.4. Második katonai felmérés (1806–1869)

Az I. Ferenc császár és király jóváhagyásával indult munka a Habsburg birodalom egészére kiterjedt, jóllehet a
felvételezést, a térképezést országonként külön-külön végezték. A felmérési szelvényekből készített 1:144 000
méretarányú térképek egységes jelkulccsal készültek. A domborzat ábrázolása is szabványos csíkozással történt.
1.3.5. Harmadik katonai felmérés (1872–1884)

Az Osztrák–Magyar Monarchiát egyetlen területi egységként kezelve hozták létre az 1:25 000 méretarányú
térképeket. Vetületi egységen-ként 1:75 000, valamint 1:200 000 méretarányú általános térképek is készültek.
36
1. fejezet
A katonai felmérések azért jelentősek, mert viszonylag könnyen hozzáférhetők, az egész országot lefedik és
segítségükkel két évszázadig visszanyúlóan követhetők a hazai tájváltozások. A méretarányból és a jelkulcsból
adódó nehézségek ellenére a térképek valamennyi helyi és regionális szintű tájrendezési tanulmányokhoz jól
használhatók.
1.3.6. Kataszteri térképek

A földadó kivetéséhez a földek területét pontosan kellett ismerni.
Az 1849-ben császári parancsra elrendelt Állandó Kataszter létrehozásához hosszabb idő kellett. Ezért
ideiglenes földadókatasztert kellett készíteni, amelyhez minden térképet fel lehetett használni.
Az 1859-ben befejezett munka alapján vetették ki a földadót 1884-ig.
A kiegyezés után felgyorsult a kataszteri felmérés. Az 1:2880 méretarányú térképeket a fontosabb belterületen
1:1440 és az 1:720 méretarányú szelvények egészítették ki.
A kataszteri térképek sokszorosítására 1810-ben állami nyomdát hoztak létre.
A kataszteri térképek használatát nehezíti méretarányuk. Nagyobb térségek áttekintéséhez a szelvénytömeg

szinte kezelhetetlen, ezért pontossága miatt inkább a belterületre vagy lokális munkánál célszerű az egykori
állapot megismerésére használni.
1.3.7. Egyéb térképek

A tájvizsgálati kutatást előnyösen segíthetik elő az erdő-, a vízrendezési-, a bánya, a város-, valamint a turista
térképek. Érdekesek lehetnek még a tematikus térképek, amelyek közül az út-, a vasút-, a hajózási, a földtani, a
talajtani, a vízrajzi, a földművelési térképek a legérdekesebbek.
A XIX. század végétől meginduló térképdömpingre csak utalok. A kézi, a zseb, a megyei, az iskolai atlaszok, a
falitérképek, a néprajzi, a kulturális, a politikai, a közigazgatási, az egyházi, a gazdasági, a vízrajzi térképek már
nem – vagy ritkán – tekinthetők tájrendezési indíttatásúnak. Legalábbis nem a térképkészítés megoldásának
idejéhez hasonlítható módon.
A hazai térképekből összeállított áttekintéssel célom a gyökerek minél mélyebb feltárásának ösztönzése volt. A
térképek az adott időszak állapotának leghitelesebb forrásai. Segítségükkel nem csak a táj változásainak
mértéke, hanem a tendenciák jellege is egyértelműen meghatározható.
1.4. A polihisztor Mikoviny Sámuel

A XIX. század előhírnökeként, korát többszörösen megelőzve, üstöküsként alkotott maradandót Mikoviny
Sámuel (1700–1750). Jelentőségét, nagyságát a természettudományok és a technika történetében még ma sem
lehet pontosan felmérni. Latin és német nyelvű tanulmányai a bányászat, a kohászat és a kartográfia területén
egyaránt példamutatók. Ő vetette fel a topográfiai térképek készítésének szükségességét. Nagyszerű terveinek
csak töredékét tudta korai halála miatt megvalósítani, mégis történelmünk kiemelkedő tudósaként, mérnökeként
tartjuk számon (26. ábra).
26. ábra - Mikoviny Sámuel (1700–1750) arcképe és aláírása (Bendefy, 1976.)
37
1. fejezet
Mikoviny látképeket is készített Bél Mátyás Notitia Hungariae Novae Historico Geographica című, 1736-ban
megjelent művéhez. A megörökített számtalan város, vár látképből Pestet és Budát bemutató rajzából közlök
részletet (27. ábra).
27. ábra - Pest és Buda látképe Mikoviny természet utáni rajzán (Magyar Vízügyi
Múzeum)
Az egyszemélyben „asztronomus és geometra‖, a kamarai geometra és építész életművéből minket leginkább

tájrendezési tevékenysége érdekel.
Mikoviny tevékenysége között a Tisza–Duna–Sajó–Balaton–Dráva hajózható csatorna tervének elkészítése

éppen úgy szerepelt, mint birtokhatárok kijelölése, víztározók tervezése, a budai királyi vár újjáépítéséhez az
épületek terveinek elkészítése vagy a csillagászati helymeghatározás.
A mai értelemben is korszerűnek tekinthető komplett tájvizsgálatáról egyik levelében 1746-ban nyilatkozott:
„Szeretné a múltat feltárni, különösen Magyarországnak azt a részét, mely valaha Pannóniához és Daciához
tartozott… nem feledkezve meg a szarmata, gót és hun régiségekről sem… Szeretné feltárni minden járásban,
minden megyében és minden vidéken, hogy melyek a figyelemre méltó adottságaik, helyzetükből, fekvésükből
fakadó előnyeik, milyen erdeik, hegyeik, ásványaik és bányáik, folyóik és hágóik vannak, illetve lehetnének, és
miért lehetne ezeket a legkönnyebben, legeredményesebben kiaknázni. Feltüntetné, mi az, amit rajta a jövőben a
köz és az egyén javára lehetne fordítani és alakítani, miként a szántóterületek megnövelésére és feljavítására, a
vizek lecsapolására, száraz vidékek öntözésére, az árvizek elhárítására…”. Az idézet tájvizsgálattal kezdődött
és tájrendezési programjavaslattal végződött.
Mikoviny Sámuel széleskörű tudását a XVIII. századi világ egyik legkiválóbb egyetemén, Jénában alapozta
meg. Tevékenysége alapján kamarai mérnökként, vízszabályozó mérnökként, a selmeci bányászati akadémia
alapítójaként és tanáraként, bányamérnökként, matematikusként, kartográfusként egyaránt ismerik.
Mindamellett magas katonai rangja volt: őrnagy, majd alezredes (Obrist-Wacht-meister) a császári hadseregben.
Oklevelének kézhezvételétől (1723. október 4.) a Bécsi Udvari Kamara szolgálatába állásig (1729) Nyugat-
Európában tanulmányokat, majd itthon mérnöki gyakorlatot folytatott.
A főúri birtokok felmérése közben rajzokat is készített. Elismerést váltott ki a Nadragulyát ábrázoló
rézmetszete, a deménfalvi barlang rajza. Első, vízrendezési mappájának német nyelvű magyarázó szövege alatt
két soros magyarnyelvű záradék olvasható: „Anno 1728 Marinoni úr 2a originalisábul parialtatot Mikoviny
Sámuel Magyar Ingenieur által mg.” (A térképet ugyanis a Marinon-féle felvételi lapokat „pariálva‖ azaz
összeszerkesztve Mikoviny készítette, de a győri Kovács János geometra rajzolta meg végleges formában.)
Mikoviny a pozsonyi hiteles matematikusi (azaz mérnöki) tisztség mellett megbízásokat is vállalt. Festetics
Kristóf (a Georgicont alapító György gróf nagyapja) felkérésére érkezett Keszthelyre, aki Tolna megyei
birtokait és a somogyi folyók áldatlanná vált mocsaras völgyeit mérette fel.
38
1. fejezet
Az Esterházyak, a Festeticsek, a Grassalkovichok birtokaikat a „nyugati‖ államokban korszerűnek tekintett

elvek szerint művelték: a mocsarakat lecsapolták, utakat építettek, üzemi tervek szerint gazdálkodtak. Az
újszerű, a megnövekedett birtokrendezési feladatokhoz mérnököket alkalmaztak.
Pozsony szerepe a Mohácsi vészt követően fokozatosan megváltozott. I. Ferdinánd a kormány székhelyét
Pozsonyba helyezte át. A pozsonyi várban őrizték 1784-ig a királyi koronát. Miután a királyi mértékek etalonjai
Buda eleste után (1541) török kézre kerültek, a pozsonyi hossz-, terület-, súly- és űrmértékeket nyilvánították
országos etalonokká.
Ebben a lüktető városban vált a fiatal (27 éves) Mikoviny mérnökké, ami igen komoly tisztséget jelentett.
Mikoviny volt az egyetlen mérnök a bécsi városi Kamara státusában, ami egész életét meghatározta. Az Udvari
Haditanács (Hof-kriegsrat) is tagjai sorába választotta a jól felkészült mérnököt. Mivel polgári személy katonai
jellegű munkálatokban nem vehetett részt, kinevezték őrnaggyá. Számos munkája és túlterhelése a kettős
megbízatásból származott. Az udvar így építészi, földmérői, térképszerkesz-tői minőségben egyaránt
alkalmazta.
• A selmeci bányatisztképző intézet megszervezésével a Kamara egyetlen mérnökét bízták meg.
• A budai királyi vár átépítését szintén az egyetlen kamarai építészre bízták.
• Az északi bányavárosok bejáratának és a védelmi tervek elkészítésével az egyetlen hadmérnök szakembert

bízták meg 1742-ben.
• A sziléziai és a morvaországi határon átvezető mocsarak elzárásár a és védelmére az egyetlen törzstiszti

állományban lévő őrnagyot bízták meg 1744-ben.
• A sokoldalú mérnök tárgyal Pozsonyban a Budai Kamarai administratio képviselőivel a Dunát a Tiszával
összekötő csatorna építéséről 1744-ben.
Tájrendezési szempontból egyik jelentős tevékenysége a tatai Nagy-tó és a Cseke-tó szabályozása. Az Udvari
Haditanács 1747-ben Mi-koviny Sámuelt bízta meg Komárom városának és erődjének feltérképezésével. Az
erődméréssel egyidejűleg vízlecsapolási munkákba kezdett Tata, Ó-Szőny és Almás közötti területen. A nagy
mocsár fő-leg az Esterházy-birtokokat „veszélyeztette‖. Érdekességként megemlítem, hogy a felmérésben
Károly Szaniszló nevű fia segítette. Később a legfiatalabb, Tamás Lajos is apja mellett, mint térképmásoló tűnt
fel.
Munkáit nehezítette a tiltakozó földbirtokosok és az ellene hangolt nép. Ennek ellenére két csatornát ásatott. Az
almási 5053 öl (kb. 9,6 km), a kerektói csatorna 1824 öl (kb. 3,5 km) hosszú volt. Vizüket a Dunába vezette. Az
1747 nyarára, szinte élete kockáztatásával megvalósított nagyszabású munka közben nem mulasztotta el
Brigetio, az egykori római tábor romjainak tanulmányozását és leírását sem. Nevét a Mikoviny-ároknak nevezett
csatorna a mai napig megőrizte.
A tatai mocsár lecsapolásának terve egyértelműen termesztő-felület-növelési céllal készült. A 100×103 cm, 1:12
000 méretarányúnak megfelelő (aránymértéke 2000 bécsi öl) terven ábrázolásra kerültek
• a tatai tó vizét duzzasztó zsilip,
• a tavat tápláló három forrás (Feneketlen-, Magas- és Fényes-forrás)
• a kifolyó víz által hajtott három malom,
• a dunaalmási fürdő, amely már az 1740-es években állt.
A lecsapolásról részletterv is készült, amely a kiszárításra előirányzott teljes területet bemutatja. A 47×38 cm
nagyságú 1:5760 méretarányú rajzon (1‖=80 bécsi öl) a vizet levezető zúgókat és malmokat igen részletesen
feltüntette. A feliratokból az is kiderül, hogy a szőnyi határból levezetett humusz-savakkal telített vizet bőrök
cserzésére használták. A zúgó aljára ezért Mikoviny kallómalmot tervezett. A műtárgyat egy régi csatorna azon
pontjára helyezte el, ahol a tatai, az almási és a szőnyi határból csörgedező erek kereszteződése volt (28. ábra).
28. ábra - A Dunaalmás, Ó-Szőny és Tata határában lévő mocsarak lecsapolási terve
39
1. fejezet
A vízrendezési munkálatok során tudományos érdeklődése és egyéni kedvtelése arra ösztönözte, hogy a
brigetiói római kori romokkal is foglalkozzon. Különösen a vízvezeték – akkor még látható – boltívei
érdekelték, és a duzzasztógát 1330 öl hosszú, 20 öl széles és 4 öl magas kockakövekkel kirakott töltése keltette
fel érdeklődését.
Mikoviny 1738-ban kezdett hozzá a reichenaui (Selmecbánya) vízfelfogó rendszer (29. ábra) elkészítéséhez. A
tíz év alatt megvalósított hatalmas munka során 60 km hosszú gát épült 16 tóval, amelyek 7 millió m3 vizet
tudtak befogadni. A víztározó rendszer sikere – különösen a korábbi „hasznavehetet-len‖ kísérletek után – nagy
volt. Méltán minősíti a Technikai fejlődésünk története egyedülállónak, amelyhez hasonlót „a világ más
bányahelyén sehol sem végeztek‖.
29. ábra - A híres reichenaui vízfelfogó rendszer Mikoviny térképén (Deák, 1987.)
A vízfolyások szabályozására, a mocsarak lecsapolására irányuló XVIII. század eleji törekvéseket jól tükrözik a
következő felsorolások. Mikoviny foglalkozott
• a Balaton és a Kis-Balaton
40
1. fejezet
• a Hanság,
• a Dráva,
• a Fertő-tó,
• a Duna, valamint
• a Tatai Nagy-tó szabályozásával,
• a Tisza
• a Fekete- és a Sebes-Körös,
• a Vág rendezésével,
továbbá mintegy tucatnyi nagyobb mocsár lecsapolásával, csatornák tervezésével és több tucatnyi kisebb tó
adottságainak számbavételével.
Mikoviny Sámuel a „teljes‖ térképvertikummal foglalkozott. Az országrészek és vármegyék felmérésével

egyidejűleg városokat, községeket, uradalmi birtokokat, várakat és erődöket térképezett, bányákról, aknákról,
barlangokról és régészeti adottságokról készített térképeket. Térképei és tervei a fejlesztést és a megóvást
egyaránt szolgálták. A topográfiai térképek szükségességére vonatkozó érvei:
• a térképek segítik a hadsereget az ütközetekben és a hadtáp megszervezésében,
• a térképek lehetőséget adnak a kereskedelmi utak, az áruszállítási módok megválasztásában,
• a térképek alapján tájékozódhatnak a helységek fekvéséről.
Mikoviny a ma ismert „csak‖ az adottságokat rögzítő térképkészítésen messze túlmutatóan járt el. Adatokat
szolgáltatott a múltra, az akkori jelenre és a jövőre. A múltat főleg az építészeti emlékek bemutatásával
érzékeltette. A jelennek a táji adottságokat és azok hasznosítási lehetőségeit tárta fel. Célja volt „ugyanakkor
megmutatni azt is, hogy az egyes vidékek miben szenvednek hiányt és hogyan lehetne azt felszámolni‖. A
jövőre vonatkozóan az előnyösebb feltételek megteremtésének lehetőségeit kívánta bemutatni. Ezek „a
szántóterületek növelése, felújítása, a vizek lecsapolása, a száraz vidékek öntözése, az árvizek elhárítása,
malmok, üzemek‖ építése, az úthálózat fejlesztése, a „természetes kincsek haszonnal való feltárása‖. Két és fél
évszázaddal később a szakterület a múlt, a jelen és a jövő bemutatását tájvizsgálat, tájértékelés és tájrendezési,
területfejlesztési megnevezéssel jelöli.
1.5. A vízrendezés és a tájrendezés összefüggései

A víz- és a tájrendezés közötti szoros összefüggés az ember tájhasználati tevékenységét az ókortól napjainkig
végigkíséri. A racionális, a mindenkori pillanatnyi érdekeknek legjobban megfelelő tájhasználat érdekében
történt a vízfolyások szabályozása, a vizek elvezetése vagy éppen tározása.
A tájalakulás-történeti, a térképkészítési, a tájvédelmi, a tájökológiai fejtegetések alapján felmerülhet a kérdés:
• Érdemes a tájrendezés integráns részének tekintett vízrendezéssel elkülönítetten foglalkozni?
A költőinek minősíthető kérdésre egyféle válasz lehetséges:
• Egyértelműen igen, mert így még inkább látható a tájrendezési tevékenység interdiszciplináris és sajátos
jellege.
„Víz nélkül nincs élet‖. „A víz a táj vére‖… az idézetek a táj-víz kapcsolt fontosságára vonatkoztatva
folytathatók lennének. A víz és az ember, a vízfolyás és környezete kapcsolatban négy szakasz különíthető el:
• az ártéri gazdálkodás,
• a mederszabályozással elérhető ármentesítéses használat,
• a duzzasztással, csatornázással, valamint
41
1. fejezet
• a víz visszatartásával, tározásával történő hasznosítás.
1.5.1. Alkalmazkodás az adottságokhoz

Az állóvizek, a mocsarak, a folyók vadászati, halászati hasznosítása valamennyi társadalomban az ember
megjelenésétől napjainkig ismeretes. A folyók, a patakok mentén, a mocsarak, az időszakosan vízborította
felületek körül sajátos alkalmazkodási, gazdálkodási forma alakult ki.
A vízfolyásoknál ártéri gazdálkodásnak nevezett tájhasználati forma a település szerkezet, a lakóhely

kialakulását befolyásolta. Az állattartásban, a zöldségfélék termesztésében, a növénytermesztésben, a
fakitermelésben a vízközeli felületek felértékelődtek. Különösen a folyók mentén vált a társadalmi és a
gazdasági fejlődés támaszává az élelemellátásban betöltött (halászat, növény-, zöldség- és gyümölcstermesztés,
legeltetés, szénatermesztés) szerepe miatt. A járulékos jelentőség a közlekedésben, az energianyerésben,
munkavégzésben (vízikerék, úszó- és vízimalmok) nyilvánult meg. A Duna hadi és áruszállítási jelentősége a
rómaiaktól a törökökön, a második világháborún keresztül jól ismert. A Nyulak-szigeti, a Csepel-szigeti
legeltetés a Budát támadó seregek hadtápjának fontos eleme volt.
Az ártéri gazdálkodás sajátos formája a fokgazdálkodás volt (30. és 31. ábra). Már a középkorban kialakultak az
ország legjobb „halastavai‖ a Duna, a Tisza mentén. A fokok segítségével kötötték össze az élővízzel a
holtágakat, a természetes mélyedéseket, a palékat (magasabb víznél elárasztható medencék), a tavakat. Az ártéri
gazdálkodás lényege a víz tudatos irányítása volt:
• áradáskor egyenletes vízterítéssel megelőzték a hirtelen vízki-törtést.
• apadáskor megakadályozták a vizek megposhadását a növényzeten,
• biztosították a kiáradt sekély vízben a halak ívását, a szaporulat táplálásához szükséges állatok (vízibolha,
papucsállat stb.) elszaporodását,
• kihasználták a rövid idejű áradás termékenyítő hatását,
• a fő meder és az ágak közötti árkokat közlekedésre is használták.
30. ábra - Természetes fokok működésének ábrázolása A. F. Marsigli szerint

(Andrásfalvy, 1973)
42
1. fejezet
31. ábra - Nyitott fokok Mohács és Kölked határában egy 1820-as térképről
(Andrásfalvy, 1973)
A vízfolyások kisebb mértékű szabályozásának sikerei és kudarcai egyaránt hatottak az ártéri gazdálkodás
fejlesztésére.
1.5.2. Ármentesítés, folyószabályozás, lecsapolás

A XVI–XVII. században megindult módszeres mederszabályozási, gátépítési munkák a XIX. század végére
világszerte teljes mértékben megváltoztatták a tájszerkezetet, a tájháztartást, a tájképet. Hazánkban – a medence
jellegből adódóan – a vízrendezés rendkívüli módon elterjedt. A mérnöki tevékenység főként a városhoz
kapcsolódott, de valamennyi mérnök bizonyos mértékig értett a vízrendezéshez, illetve foglalkozott
lecsapolással, gátépítéssel.
Az ártérfejlődési, illetve a szabályozási munkálatok közel kétév-százados történetét Somogyi (1974) nyomán a
Duna sárközi szakaszának példáján mutatom be. A folyóvizek építő-romboló tevékenysége a medereltolódás, a
kanyarulat-alakulás, a folyószabályozás ütemének és mértékének ábrázolásával nyomon követhető. Az 1782 és
1950 közötti változás, állapot jól tükrözi a folyók és folyó mente alakulásának történetét (3. táblázat és 32.
ábra).
3. táblázat - Meder fejlodési adatok a Duna sárközi szakaszáról. (SOMOGYI, 1974)
43
1. fejezet
Időp h Medereltolódá Tengelyelto- Fejlettségi

L (m) H (m)
ont (m) s (m) lódás (m) fokozat
1783 13
3610 5750 Ny 625 K 175 IV.
** 250
1828 16
1400 8000 K 150 Ny 200 V.
** 000
1858 12
250 6500
** 000
1783 13
875 1125 I.
* 250
1828 16
2400 4000 Ny 275 K 175
* 000
1825 12
1600 3500 Ny 550 Ny 200 III.
* 000
1881 16
1550 4750 Ny 260
* 000
1903 18
1000 4500 K 350 K 175 IV.
* 000
1925
7000 K 350 K 2000 V.
*
1950
7000
*
L =a folyószakasz hossza a sodorvonalban mérve
h =hőr (inflexiós pontos távolságának hossza)
H =az inflexió közötti ív hossza
* =gyengén fejlett kanyarulatoknál
** =erősen fejlett kanyarulatoknál
32. ábra - A sárközi Duna-szakasz térképfelvételeinek azonos méretarány-szelvényei

(Somogyi, 1974)
44
1. fejezet
A folyószabályozások a közvetlen vízfolyásmenti területeknél lényegesen nagyobb térségek arculatát

változtatták meg. A Tisza szabályozásával a Rétköz, a Hortobágy vízvilága szűnt meg, a Hortobágy–Berettyó
főcsatorna megépítésével a Nagysárrét (33. és 34. ábra), a Sebes–Körös csatornázásával a Kissárrét (35. és 36.
ábra) száradt ki. Az Ecsedi-láp is hasonló sorsra jutott. A XVIII. század végén még összefüggően nagy
vízfelület (37. ábra) a XIX. század közepére mocsárrá vált (38. ábra). Az egykori vízbőségre, a hajdani
állapotra ma már csak a a belvízlevezető csatornák sűrűsége utal (39. ábra).
33. ábra - Nagysárrát a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.)
34. ábra - Nagysárrát a vízrendezés után (Vázsonyi, 1976.)
45
1. fejezet
35. ábra - Kissárrát a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.)
36. ábra - Kissárrát a vízrendezés után (Vázsonyi, 1968.)
46
1. fejezet
37. ábra - Az Ecsedi-láp térképe 1783-ból (Vázsonyi, 1968.)
47
1. fejezet
38. ábra - Az Ecsedi-láp a vízrendezés előtt (Vázsonyi, 1968.)
48
1. fejezet
39. ábra - Az Ecsedi-láp a vízrendezés után (Vázsonyi, 1968.)
49
1. fejezet
A Duna meanderező medre a szabályozások után megszűnt. Kiss József (1748–1813) kéziratos térképén igen jól
látható kanyarulatok (40. ábra) szinte kínálják a lehetőséget az átvágásokra.
40. ábra - Kiss József Duna-hajózási térképe (Papp-Váry-Hrenkó, 1989. p.139)
1.5.3. Csatornázás
50
1. fejezet
A Bős–nagymarosi polémia ellenére a duzzasztóművekkel történő folyóhasznosítási munkát a legjobban a

„csatornázás‖ szó fejezi ki. A technika, azaz a vasbeton és az acélszerkezetek fejlődése mintegy 100 éve tette
lehetővé duzzasztóművek – vagy azok egymáshoz kapcsolódó láncolatának – építését.
Az európai összefüggő víziút-rendszer kialakítása nem újkeletű szándék. A Dunát és a Rajnát Nagy Károly
frank uralkodó már a VIII. században össze akarta kötni. Nagy Károly Nyugat-Európa egészére kiterjedő hódító
politikájába és az erős központi hatalom megteremtésére irányuló törekvéseibe jól illett a viziút terve. A
munkálatok megkezdődtek, de az akkori technikai lehetőségek miatt a 150 méternyi magasságkülönbség
áthidalása meghiúsult.
A Duna és a Rajna összekötésére először 1846-ban, a Lajos-csatorna elkészítésével került sor. A 4 m

zsilipszélességű csatorna – bár az első világháborúig használták – nem volt versenyképes a rohamos léptékben
kiépített vasúti hálózattal.
A Duna németországi és ausztriai szakaszán az elsősorban energiatermelési és hajózási célú lépcsőzés mára
befejeződött. A járulékos beruházások (vízisport, kerékpárút jacht, ártéri erdők részleges üdülési igénybevétele)
következtében a csatornázott Duna-szakaszok többcélú hasznosítása megvalósult. (Az osztrákok Wachauban
nem építenek vízlépcsőt, mi a magyar Wachaut, a Dunakanyart nem kíméltük.)
Az Aldunán Széchenyi István kezdeményezésére a folyószabályozást Vásárhelyi Pál már 1843-ben megkezdte.
A folyamatos szabályozás eredményeképpen a század elejére készült el a 80 m szélességű, 2 m fenékmélységű
Vaskapu-csatorna. A „végső megoldást‖ a közösen felépített jugoszláv-román Vaskapu I. vízlépcső jelentette.
A Dráva osztrák szakaszán a vízlépcsők építése befejeződött, a horvátok a munkálatokat felgyorsították. A

Dráva lassabban veszítette el egykori meanderes medrét (41. ábra).
41. ábra - A szabályozás előtti Dráva Neu 1:192 000 méretarányú térképén, 178?–1784
(Hadtörténeti Levéltár)
A folyók csatornázással történő hasznosítására és annak ökológiai és gazdasági hatásaira számos jó és rossz
példa ismeretes. A Vág csatornázásának környezeti ártalmai, a Felső–Rajna csatornázások ökológiai
következményei, az Asszuáni Nagygát (1971) miatt víz alá került ókori történeti tájak, a Szir- és az Amu-Darja
vízlépcsőinek hatásai ismeretesek. Ugyanakkor a svéd Lule 15 vízerőműve az ország energiaszükségletének
51
1. fejezet
jelentős részét adja, a Rhone komplex hasznosítását sikeresnek tekintik, a spanyol Duero, Ebro, Guadiana,
Quadalquivir és Taja komplex hasznosítása nélkül az érintett térségek ipari és mezőgazdasági hasznosítása
elképzelhetetlen lett volna.
A folyók csatornázással történő hasznosításánál figyelembe kell venni azt a „kényszerítő‖ körülményt, hogy ha
valamely közbenső vízlépcső nem épül meg, csökken a víziút hossza és veszteséget jelent a vízerő-hasznosítás
elmaradása.
1.5.4. Szabályozás víztározással és vízátvezetéssel

A lefolyások évszakos ingadozásait vízvisszatartással vagy vízáteresztéssel lehet csökkenteni. A lefolyás-
szabályozás az iparosítás előrehaladtával, az utóbbi száz évben vált a kisebb és a közepes folyók
hasznosításának gyakorlatává.
A lefolyás szabályozásához, a víz visszatartásához nagy méretű tározási kapacitásra van szükség. Hazai
kiegyenlített vízjárású vízfolyásainkon az átlagos vízkivétel folyamatos biztosításához a folyóban lefolyó
átlagos éves vízmennyiség másfél-háromszorosának megfelelő tározótérre lenne szükség. A Duna teljes
szabályozásához például 100 milliárd m3 tározótérfogat kellene. Ezzel szemben a huszonegynéhány megépült és
a tervezett duzzasztóművek által együttesen visszatartott víz menynyisége 1 milliárd m3 körüli.
A Duna–Majna–Rajna csatorna Kelheim–Nürnberg közötti szakasz építésének megtekintésénél jöttem rá, hogy
a megvalósításban a hajózás csak indok, a víztározás az ok! A kiegyenlített vízjárású Dunából juttatnak vizet az
iparilag fejlett, magas laksűrűségű, de vízhiányos nürnbergi térségbe. A vizet közben a magas dombplatókon
kiépített óriási méretű tározókban visszatartják.
A többcélú folyócsatornázásnak, a nagyarányú vízvisszatartásnak egyik első példája a Tennessee vízgyűjtő

1930-as évek közepétől megkezdett fejlesztése (Tennessee Valley Authority = TVA). A 106 ezer km2-re
kiterjedő hatásterületen hét állam részvételével történtek a munkálatok. A rendezés elsődlegesen a
vízerőhaszosítás és a hajózás fejlesztésére irányult. A Dunához hasonló nagyságrendű folyón több milliárd m 3
nagyságú duzzasztó-műveket (Kentacky 5 milliárd m3, Norris 3 milliárd m3) építettek (42. ábra).
42. ábra - Az első, az 1936-ban átadott Norris-gát (Jellicoe, 1988)
A Tennessee menti 1000 km-es szakaszon – ahol négy és fél millió ember élt – 21 duzzasztótározót építettek az
energianyerés, a hajózás és az árvízvédelem érdekében. A rendszer másodlagosan vízellátási, mezőgazdasági
52
1. fejezet
termesztési, üdülési igények kielégítésére szolgál. A projekt hűen tükrözte az akkori jóléti társadalom
teljesítményét. A megtermelt energia olyan vonzóvá vált, hogy az ipari fejlesztés, a lakóházépítés a tervezettnél
lényegesen nagyobb méreteket öltött.
A környezeti hatásokra csak a 60-as években figyeltek fel. A talajlepusztulás megakadályozására komplex
védelmi intézkedéseket hoztak. A megváltozott ökológiai adottságok csak évtizedek után, napjainkra
„normalizálódtak‖.
A folyóhasznosítás alakulásában megkülönböztetett négy szakasz történeti sorrendet jelent, de szükségszerűen

követendőt nem. Adott ország területén – így hazánkban is – egyidejűleg előfordulnak a különböző szakaszok.
A megáradt patakok lezúduló vizei ma is házakat öntenek el (legutóbb Gyöngyösoroszin). A bökényi
duzzasztómű a Hármas–Körösön 1906. óta működik, az ikervári erőmű 100 éve hasznosítja a Rába energiáját.
A vízrendezési beavatkozások jelentős részét ma ökológiai tévcselekedeteknek tekintjük. Nem szabad azonban
megfeledkezni arról, hogy valamennyi korban a vízrendezések az akkori gazdasági fejlődést szolgálták. A
mocsarak lecsapolásának, a folyók szabályozásának finanszírozására közakarattal, kezdetben közadakozásból
került sor. A feladatok és a beruházási összegek nagysága miatt a létesítmények építésére politikai döntés
alapján került sor. A TVA-t az amerikai Kongresszus 1933-ban, a Tiszántúlon az öntözéses gazdálkodás
bevezetését az 1937. évi XX. törvénycikk, az korábban Gabci-kovo-nagymarosinak nevezett vízlépcsőrendszert
(GNV) a magyar kormány 1977-ben hagyta jóvá.
A négy fejlődési irányzat tehát változó súllyal és a kombinációk széles lehetőségével érvényesült.
1.5.5. A folyóhasznosítás ökológiai hatásai

A hasznosítás hatásainak érzékeltetésére a Duna kapcsán kerül sor. A folyóhasznosítás és a környezet kölcsönös
kapcsolatának feltárása és szabályozása a fejlesztés lényeges feltétele. A Duna csatornázásának több mint fél
évszázados tapasztalatai a fejlesztés érdemlegessége mellett példázzák az ember és a természet kapcsolatára
vonatkozó gondoskodás, nem kevésbé a társadalmi megítélés lényeges változását is. Kezdetben a tervezés –
mint akkor mindenütt és még ma is sok helyen – a kitűzött célokat (vízerő-hasznosítás, hajózás) elsősorban a
műszaki-gazdasági szempontból legelőnyösebben teljesíthető módon, biztonságos műszaki megoldásra
törekedve irányozta elő. Természetesen feltételként számításba vették – és törekedtek elhárítani – a beavatkozás
feltárt káros hatásait. A természeti folyamatok fenntartása érdekében építettek például hal-lépcsőket, lifteket.
Hiányzott azonban (mert nem is jelent meg annak szükségessége) a teljes hatásrendszer vizsgálata. A
duzzasztás, a vízjárás szabályozásának a vízi életközösségre és a parti területek vízháztartására gyakorolt – vagy
annak tulajdonított – hatása, valamint a művek tájformáló szerepe mintegy három évtizede kezdett értékelési
szemponttá válni.
A folyóhasznosítás jellege és a „tájháztartásba” történt beavatkozás mértéke szerint a közvetlen és a közvetett

környezeti hatások eltérőek. Amíg az ártéri gazdálkodás az ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó, addig a
folyóhasznosítás másik három irányzata, az ármentesítés, a folyócsatornázás és a lefolyás-szabályozás az eddigi
gyakorlat szerint döntően műszaki. Az utóbbiaknál ezért a folyóhasznosítás és a természeti, illetve ezen
keresztül a társadalmi környezet között csak akkor lesz szerves kapcsolat, akkor alakulhat ki összhang, ha erre a
létesítmények tervezése, kivitelezése és üzemeltetése során megfelelő hozzáértéssel gondot fordítanak.
(Manapság például nem erőltetnék a foszfortartalmú szennyvizek összegyűjtését és élővízbe vezetését a
telkeken jól hasznosítható foszfortartalmú víz elszikkasztása helyett.)
A folyók vízgazdálkodási fejlesztésének tájszerkezet-változtató hatása jelentős és sokrétű. Az árvízvédelmi

létesítmények kiépítésével párhuzamosan a mentett területek vízrendezését is meg kell oldani. Olyan
megoldásokra kell törekedni, amelyek komplex célokat szolgálnak. A vízrendezést úgy kell végrehajtani, hogy
lehetővé váljék a talaj optimális vízgazdálkodása és a tévesen „feleslegesnek‖ minősített vizek2 elvezetése, ill.
hasznosítása.
A folyócsatornázást a folyó völgyére kiterjedő hasznosítási tervekkel összhangban valósítják meg. Több
országban a 70-es években kötelezővé tették a Környezeti hatástanulmány (Environmental Im-pact Study)
készítését, amelyet az érdekelt szerveknek és önkormányzati intézményeknek bemutatnak. A tanulmány kiterjed
a művek környezeti hatásának széles körű ismertetésére, feltárja a pozitív és a negatív hatásokat, lehetőséget
teremt az érdekeltek véleményének figyelembevételére, a káros hatások kiszűrését célzó intézkedésekre. A
2
Magyarországon „feleslegesnek‖ a határon kívülről, az áradások alkalmával érkező vízhozamok tekinthetők. A területre jutó csapadékot
minden esetben hasznosítani kell(ene). A szóhasználattal élve; azt felesleges elvezetni.
53
1. fejezet
GNV esetében – éppúgy, mint bármi más hazai nagyberuházás esetén – a Közös Egyezményes Terv aláírásakor
ilyen tanulmány nem készült. A hatásvizsgálatot csak 1985-ben készítették el.
A Duna csatornázásának ökológiai hatásait az osztrák tapasztalatok alapján célszerű áttekinteni. Az

Österreichische Donaukraftwerke AG, valamint Bécs város illetékes hivatalai a Duna szabályozásával és a
vízlépcsők építésével kapcsolatos megfigyelés alapján közös összeállítást készítettek a környezeti hatásokról, a
szükséges tájrendezési beavatkozásokról és egyéb kapcsolódó kérdésekről.
Az általános klimatológiai, hidrológiai, talajtani és növénytársulástani vizsgálatok, megfigyelések,

evapotranspirációs számítások és ennek megfelelően a tapasztalatok a talajvízszint változásával legerősebben
befolyásolt sávra, elsősorban a jelenlegi ártéri erdők területére vonatkoztak. A felmerült kérdéseket és a
vonatkozó ökológiai ismereteket az alábbi időrendi-fejlődésbeni csoportosításban célszerű áttekinteni:
• a múlt század végi Duna-szabályozás ökológiai következményei,
• az osztrák vízlépcsők építésének táji hatásai,
• a kialakult állapot „javításának‖ lehetőségei az ártérben, valamint
• természetvédelmi-üdülési, illetve általános területhasználati szempontok érvényesítése a vízlépcsőknél.
Az 1870-es évektől az ausztriai dunai vízlépcsők építésének megkezdéséig (1954) a folyamatosan végzett
szabályozási munkák miatt az ártérben a talajvízszint általában csökkent. A vízszintsüllyedés maximálisan 1,5
m, illetve a Morvamezőn elérte a 3,0 m-t is. A vízszintcsökkenés egyrészt lehetővé tette a medertől távolabb
fekvő területeken az intenzívebb mezőgazdasági művelést, másrészt az ártéri erdőkben a fafaj-összetételben
lokális módosulás, hozamcsökkenés következett be.
A kavicshátakon (Heissländer) megkezdődött az elsztyeppesedés. Ott, ahol az erdők rendszeres évenkénti

vízborítása (minimálisan kétévente egyszer a talajhézag vízkapacitásáig történő telítése) elmaradt, puha
fafajoknál (nyár, fűz) 30%-kal, kemény fafajoknál (tölgy, éger) mintegy 20%-kal csökkent a növedék.
Az áradáskor szállított homokot és a lebegetett hordalék egy részét a fák, bokrok „kifésülik‖. Az évenkénti kb. 1
mm-es hordalékle-rakodásból az évszázadok folyamán a nyers kavicson ártéri öntéstalaj képződött.
Az ármentesítő szabályozás révén medermélyülés és ennek következtében vízszintcsökkenés történt, a

mellékágak egy részében a rendszeres vízátöblítés megszűnt, anaerob folyamatok indultak meg. Egyes holttá
vált ágakban a víz „felfordult‖, az eliszaposodás meggyorsult.
Az 1954-ben megkezdett vízlépcsőépítés (Jochenstein) megnyitotta a lehetőségeket a talajvízszint megemelésére

és az alvízmenti területeken a talajvízszint jelentős süllyedésének megakadályozására. A felhagyott
mederszakaszokon az emelés gravitációsan, időszakos vízátvezetéssel lehetséges. Az előbbire a művelési ágak
és hasznosításuk „megváltoztathatatlansága‖, az utóbbira (a talajvízszint süllyedésének korlátozására) megfelelő
szemlélet hiánya miatt azonban nem került sor.
Dunai duzzasztóműhöz tájrendezési keretterv Ausztriában először a greifensteini vízlépcső építésénél készült.
Az ökológiai adottságok feltárása után a terv készítői javaslatokat dolgoztak ki a Duna szabályozás előtti
állapotának szimulálására. A vízlépcső megépítésével az ártér vízellátása – az osztrák tapasztalatok szerint – két
módon lehetséges:
• a kétévenkénti legalább egyszeri árasztással és
• a felhagyott ágak vizének folyamatos átöblítésével.
Az ártéri erdők szempontjából a két módszer együttes alkalmazása tekinthető előnyösnek. A szakemberek a
greifensteini vízlépcsőnél nem látták az évenkénti egyszeri elárasztással a vízkapacitásig történő feltöltés
akadályát. Az ártér rehabilitálásához a holtágakat és a mellékágakat kilométerenként fenéklépcsőzték és 0,5–5
m3/s víz átvezetésével frissítő vízzel látták el. Greifensteinben az ártér vízkapacitásáig történő feltöltését az
erőtelepek kiépítési vízigénye feletti vízhozamok felhasználásával tervezték. A számítások szerint 3 m3/s
vízmennyiség előreláthatóan elegendő az eutrofizációs folyamatok megakadályozásához. Az érintett terület
700–800 ha kiterjedésű. A mező- és az erdőgazdaság eltérő vízszintigénye miatt az ártéri erdők és a szántók
határán lecsapoló csatornákat kellett építeni.
54
1. fejezet
A táj- és a természetvédelmi, az üdülési és ökológiai szempontok érvényesítésére a következő tervezési és

megvalósított példák hozhatók:
• Melknél 3–4 km hosszúságban légvezeték helyett földkábel fektetése az előnytelen tájképi hatások elkerülése
érdekében,
• az üdülési hasznosítású partszakaszokon a töltések rézsűinek 1:3 – 1:4 hajlatra történő ellaposítása a
tájbaillesztés, a többcélú használat és a kedvezőbb kezelhetőség miatt,
• a rézsűfelületek megfelelő vastagságú termőréteggel történő borítása az állékonyság megtartása és a fű

kisülésének megakadályozása miatt,
• az ártéri erdők vízutánpótlásának biztosítása (a fent említett módokon az elsztyeppesedés, valamint a

nagyarányú évi növedék-csökkenés megakadályozása érdekében,
• a vízlépcső mellett elgátolt Duna-medernek többcélú, főleg üdülési érdekeket szolgáló kialakítása,
• a töltéskoronán a kijelölt szakaszban aszfaltozott utak építése, amelyek a sétálási, kerékpározási célokat is
szolgálják.
A folyamatos üzemmód miatt (csúcsrajáratási igény a Dunán Ausztriában nincs) a tervezett ±30 cm
vízszintingadozás helyett a tározótérben csak ±10 cm ingadozás tapasztalható, bár a szél hatására ± 50 cm is
könnyen kialakul. A meteorológiai előrejelzések annyira megbízhatóak, hogy előürítéssel tudják a tározóban a
vízszintet ilyen kis ingadozásúvá szabályozni. Az előürítések árcsúcsai viszont Magyarországon éreztetik
hatásukat.
Ausztriában a vízlépcsőktől függetlenül is szabályozzák a táj alakulását, megfelelő építési és művelési

engedélyekkel érvényesítik a tájesztétikai szempontokat is. A Dunakanyarban, a Mátrában, a nagyvárosok
térségében, az egykori zártkertek üdülési használatakor az óbudai Csúcs-hegytől az Esztergom melletti
Szamárhegyen át – és még sok más helyen az országban – „engedéllyel‖ vagy anélkül épített bódékkal,
„kutyaólakkal‖ viszont vizuális értelemben környezeti ártalmat okoznak. S a helyzet tovább romlik: a 3x4m-es
gyümölcstárolók helyén kiskastélyok is épülnek.
Fel kell hívni a figyelmet az előnyös osztrák tapasztalatok mechanikus hazai adaptálásának veszélyeire.
Ökológiai vonatkozású kérdésekben az eltérő táji adottságok miatt a tapasztalatok átvétele természetesen csak
körültekintő vizsgálatok után kezdhető meg, a rendezési elvek viszont nálunk is érvényesek.
Az ember környezetét a potenciális adottságok kihasználhatósága érdekében folyamatosan módosította,

alakította. E folyamat az ipari fejlődés eredményeként nagyobb mértékben felgyorsult. Az elsődleges
tájszerkezet megtartása, azaz a változások teljes kiküszöbölése eleve irreális és érdekellentétes követelmény. A
változó társadalmi-gazdasági körülmények velejárója az emberi környezet, a táj folytonos alakítása.
A vízrendezéseknél a „valamit valamiért‖ elv igazolódására, bebizonyosodására gyakran csak évtizedek után
kerül sor. Az előnyös és a kedvezőtlen hatások érzékeltetésére szolgál a nílusi példa.
Az 1971-ben elkészült Asszuáni Nagygát mögött 510 km hosszú tó (Nasser-tó) keletkezett, amelynek vizét
öntözésre és haltenyésztésre használják. A beépített vízerőmű kapacitása 2100 MW.
Az újonnan öntözhetővé vált terület nagysága 520 ezer ha, s további 280 ezer ha mezőgazdasági területre
juttatható ki többlet öntözővíz. A duzzasztás miatt azonban megszűnt a rendszeres iszapszállítás. Elmaradt az
iszapkiülepedés évezredeken keresztül érvényesülő termékenyítő hatása. A hordalék kiülepedése miatt a
Földközi-tengeren csökkent a halakat tápláló szerves anyag, és ezáltal a kifogott szardínia mennyisége is. A
fertőzött öntözővíz miatt emelkedett a bilharziázis megbetegedések száma. (A 150 millió ember szenvedését
okozó súlyos féregfertőzés köztes gazdája egy vízicsiga.) S véglegesen víz alá kerültek ókori egyiptomi
építészeti alkotások is.
A jelenlegi állapotot nem a mai, hanem a közelmúltban végrehajtott vízrendezések idézték elő. A kirekesztett
hullámterek ármentesítésére a Hármas–Körös átmetszéseivel például már a múlt század végén két évtizeden
keresztül folytatódott (4. táblázat).
4. táblázat - Múlt századi átmetszések a Hármas-Körösön (GODA, 1996)
55
1. fejezet
Hossza
Neve Ideje (év)
(fm)
Rév-zugi 1875, 1890–94 990
Harangzugi 1890–91 800
Sirató-zugi 1890–91 1050
Csergettyűi 1877–78, 1880–90 3100
Halásztelki 1875–76, 1893–94 900
1872–74, 1878, 1882–

Peresi 3900
86, 1891–94
1871–74, 1880, 82, 88,

Nagyszirti 1300
89, 90
Torzsási 1873–75, 1887, 88, 89 610
Sirató-zugi 1872–73, 75, 1890 620
Félhalmi 2880
A folyószabályozások, az árvízmentesítések a belvízrendezések, az öntözőcsatornák nélkül a vízellátás

hiányossá válna, a táj „víz/vér-ellátása‖ egyes térségekben megszűnne. A tiszalöki és a kiskörei vízlépcsők
megépítése és a csatornahálózat kialakítása nélkül a „Körösök‖ vízpótlása elképzelhetetlen lenne.
Csapadékhiányos időszakokban a tiszai vízpótlás az egyetlen lehetőség az ország keleti térségének
élővízellátására (43. ábra).
43. ábra - A Körösök vízpótlása a Tiszából (Goda, 1996)
A vízrendezési cél egyértelmű kifejezésére érdemes Kvassay Jenő (1850–1919) „Magyarországi víz-műtan‖
címmel 1880-ban megjelent könyvével példálózni. A szakterület kiváló képviselőjét a Magyar Tudományos
Akadémia a Fáy András alapítványból 3000 forinttal jutalmazta. Az Akadémia a pályázatot a következő céllal
tűzte ki:
„Magyarország sajátszerű viszonyainak tekintetbe vételével írassék egy mezőgazdasági vízműtan, melyen a
vízépítészetnek a mezőgazdaság sikerét előmozdító munkálatai, nevezetesen az öntözés, a vízmentesítés és a
mennyiben ide tartozik a folyó- és állóvizek szabályozása, mezőgazdasági szempontból tárgyaltassék. Mindazon
körülmények, melyek egyrészt az építészettel, jelesen a vízerővel hajtott gépekkel, másrészt a mezőgazdasággal
kapcsolatban állván, a munkálatok sikerére befolynak, alapos taglalás alá veendők; az ismertetések pedig
rajzokkal érthetőbbé teendők.”
56
1. fejezet
A könyv az ún. mezőgazdasági és a technikai részből áll. A tárgymutatóban feltüntetett témakörök és a tartalmi
terjedelmek alapján látható az akkori megítélés fontossága:
• nagyobb mocsarak és a kisebb vízállásos területek lecsapolása (40%),
• a szántók és a rétek öntözése, öntözési módok (38%),
• a víz emelése, esővizek hasznosítása, iszapolás, sankolás (22%).
A mocsár igen nagy szálkát, a mezőgazdasági termesztés növelésének akadályát jelentette:
„De nemcsak egészségi, hanem mezőgazdasági szempontból is igen károsak a mocsárok, a mennyiben többnyire
a legkitűnőbb talajú területeket kárhoztatják majdnem teljes értéktelenségre” (Kvassay, 1880).
A kultúrmérnök a kisebb területeket sem kímélte. A mezőgazdasági területnövelő elvárásoknak megfelelően

érvelt a kisebb területek lecsapolásának fontossága mellett.
A „Lecsapolás és öntözés‖ fejezetben Kvassay a vízpótlás egyéb formáinak ismertetésénél önálló részt szánt az
alagcsövezés és öntözés kapcsolatának, „a folyékony trágyával és városi csatorna-vízzel‖ történő öntözés
lehetőségének.
A török kiűzését követően a vízállásos terület mindenütt irritálta a városok képviselőit, a birtokosokat. A
mocsarak, az átjárhatatlan völgyfenéki laposok védelmi szerepük elvesztése után potenciális termesztő
felületekké váltak. Mikoviny Somogy vármegye térképének felvételezésekor érdekes utalásokat tett a Szigetvár
térségi táji adottságokra. A „repás kátyú‖ (mármint Répás) találó kifejezés, ugyanis nem feneketlen mocsárról
van szó, hanem csak az Aszaló–Bize községektől délre fekvő, kissé elöntött földekről. A táj hidromorfológiai
jellegére utal a „Lapo fő‖ (ma Lápafő) helynév. Agrártörténeti vonatkozást jelent a Rinya-patakra telepített „Fő
malom‖ jelölés. Itt ma is nagyobb sziget található a Rinyán, amelyet minden irányból jól meg lehetett közelíteni
(44. ábra).
44. ábra - Szigetvár térsége Mikoviny 1740 körül készült térképén (MTA Kézirattár)
57
1. fejezet
A kor elvárásainak ismeretében kell a Balaton vízszintjének csökkentésére irányuló kétezer éves törekvést is
értékelni. A középkorihoz képest 3,5–4 méterrel alacsonyabb vízszintű tó a XVIII. század végi megítélés szerint
még mindig „nagy helyet‖ foglalt el.
Krieger Sámuel (1746–1781) a Balaton hullámzó vize helyett buja búzatáblákat álmodott az 1770-es évek végén
készített tervén (45. ábra). A Sió és a Kapos szabályozási feladatával megbízott mérnök „magánszorgalomból‖
előterjesztést állított össze a Balaton lecsapolására. A víz leeresztését három ütemben, egy (1,9 m), kettő (3,8 m)
majd három öl és két láb (6,3 m) szintcsökkentéssel javasolta. Számításai szerint a 129 738 hold termőterületet
lehetett volna 494 301 forint ráfordítással és évi 5424 200 forint becsült haszonnal nyerni.
45. ábra - A Balaton kiszárításai terve Krieger javaslata szerint (Papp-Váry-Hrenkó,

1989. p.108)
58
1. fejezet
A terv Mária Terézia tetszését megnyerte, s 1776. május 2-án további intézkedésre visszaadta a Kancelláriának.
A tihanyi gyűlésen az érintett megyék képviselői két hónap múlva szintén elfogadták a tervet. A végrehajtást a
Kapos, a Sárvíz és a Sió szabályozási munkálatainak befejezéséig azonban felfüggesztették.
A Balaton lecsapolása F. J. Maire mérnök csatornaterveiben, Beszédes József elképzeléseiben is szerepelt. Még
szerencse, hogy Széchenyi gróf balatoni gőzhajózási fáradozásaival az ilyen jellegű – mai értelemben vett –
lázálmok elmúltak.
A termőterület-növelési célú lecsapolás a Velence-tavat sem kímélte. 1791-ben lecsapolására szintén terv
született. A XIX. század végén pedig a tó kiszáradása okozott válságos helyzetet.
A Balaton Krieger-féle tervezett kiszárításához hasonló drasztikus beavatkozás volt a lápok, a vízborította
térségek (Ecsedi, Sárrét, Rétköz, Kis-Balaton, Hanság, Rába–Rábcaköz, Sárköz) lecsapolása. A Balaton, a
Fertő-tó, a Velencei-tó azonban üdülő tájjá fejlődött, ezért ma megbotránkozunk a kiszárítási terveken. A
lecsapolások helyein kialakult mai agrártérségek egykori vízháztartási jelentőségéről azonban megfeledkezünk.
Ne feledjük, ma is születnek az ökológiai, a táji adottságokat nélkülöző kriegeri gondolatok. A maiaknak
azonban lényegesen magasabb a száma, és meg is valósulnak, mégpedig engedélyezett építési tervek alapján …
A hidroprojektek megvalósulása évtizedekig, sőt évszázadokig is elhúzódhat az első kezdeményezésektől az

átadásig. A külföldi példaként a Duna–Rajna összekapcsolása már ismertetésre került. Következzék egy-egy
régóta dédelgetett hazai álom bemutatása is.
1.5.6. Duna–Tisza csatorna

A Tiszát a Dunával „öszve kap-tsoló ujj hajókázható Tsatorna‖ megépítésére báró Dillher 1715-ben őfelségéhez
felterjesztést nyújtott be. A Pest és Szolnok közötti víziút annyival olcsóbbá tenné a szállítást, hogy az építési
költség „kitelik a jövedelem egyévi több-letéből‖, érvelt Dillher az építés mellett. A csatorna egyéb hatásaiként
megemlítette, hogy „Márama-rosból olcsón lejöhet az Alföldre az épületfa, a csatorna mentén benépesülnek
majd az elhagyott tájak, végül hadi szempontból is jelentős lene a csatorna kiépítése” (Lamp-Hallóssy, 1947).
Az építésre azt javasolta, hogy a kerületéhez tartozó 16 vármegye lakossága ássa ki. Így megyénként csak egy
mérföldet kellene kiásni. A munkálatok három hónapig tartanának. A bécsi kamara a felterjesztést mérnöki
megfontolás ürügyén félretette.
Dillher báró teljességre törekedett. Az ötlettől a megvalósításig mindenre kitért. A szállítási előnyök mellett még
a környezeti hatásokra, az elhagyott tájak benépesülésének előnyeire is felhívta a figyelmet.
A Duna–Tisza csatorna megvalósításával Vedres Istvántól (1805-ben), Beszédes Józseftől (1839), gróf
Széchenyi Istvánon (1845), Reiter Ferencen (1866), Zichy Jenő grófon (1868) keresztül Türr Istvánig (1881) a
Magyar Mérnök- és Építész Egyletig (1897, 1902), a M.Kir. Kereskedelemügyi Minisztériumig (1905-tól), a
59
1. fejezet
Magyar Köztársaság Földművelésügyi Minisztériumáig (1919), a kiküldött országos tanulmányi bizottságig – a

legismertebbeket említve – sokan foglalkoztak. 1943-ban törvényjavaslat készült báró Bánffy Dániel m. kir.
földművelésügyi miniszter aláírásával. A törvényjavaslat indoklásából érdemes a következő részt kiemelni:
„A Duna-Tisza-csatorna megépítésével a javaslat valóra kívánja váltani ezt az immár évszázadosnál is régibb
tervet. Széchenyi István e csatorna hatását a magyarság legeredetibb bölcsőjének, az Alföldnek gazdasági
javulásában látta. Helyesen, mert e csatorna az ország keleti és nyugati részeinek a kereskedelem és közlekedés
szempontjából való minél szorosabb egységbe fonódását, ennek keretében az egymástól távol eső országrészek
áruforgalmának kevesebb költséggel járó lebonyolítását, végül a tiszántúli részeknek a nemzetközi forgalomba
vízi úton való bekapcsolódását mozdítja elő.
A fokozott követelmények miatt, továbbá egyes elszakított országrészek örvendetes visszatérése folytán a vasúti
közlekedési eszközök túlterheltsége oly nagy mértékben megnövekedett, hogy a forgalmat a meglevő
vasúthálózat lebonyolítani alig tudja. Különösen fennáll ez a nehézség a tömegárukra (gabona, szén, fa). A
hiányokon csak úgy lehet segíteni, ha a tömegáruk szállítását, amely az olcsó tarifa miatt a vasút számára
amúgy sem jövedelmező, onnan eltereljük, és az olcsóbb víziútra irányítjuk. A csatornának, mint új viziútnak a
jelentőségét nagymértékben emeli az, hogy általa körülbelül 6–700 kilométeres távolság takarítható meg, ami
nemcsak a Tiszavidék gabonájára és Kárpátalja erdőgazdasági termékeire, de az ország nyugati részében, a
Balaton környékén levő építőanyagok (kő, kavics) és egyéb termékek szállítására is kihat.
Felbecsülhetetlen a csatorna jelentősége, ha figyelembe vesszük a nagyarányú német víziút-terveket (a Duna–

Majna–Rajna hajozóút kiépítése, a Duna–Elba-csatorna és a Duna–Odera-csatorna), amelyek megvalósulása
után hazánk északkeleti része is közvetlen víziutat nyer az Északi- és a Keleti-tengerhez.”
Ilyen előnyök után nem véletlen, hogy a Duna–Tisza csatorna ajánlójaként Tildy Zoltán köztársasági elnök az
alábbiakat írta:
„Nagyra hivatott ez a nemzedék, mert nemcsak egy rombadöntött országot kell újjáépítenie, hanem a századok
elsikkadt országépítő terveit is megvalósíthatja, ha minden erejét összefogva, hozzá tud nőni hatalmas
feladataihoz. Az elmúlt száz év nagyszerű tervei közül is messze kimagaslik Széchenyi gyönyörű álma: a Duna-
Tisza csatorna megépítésének terve. Legyen ennek megvalósítása az egész nemzet ügye. Nagy korszakok így
térnek vissza nagy alkotásokban” (Lamp-Hallóssy, 1947).
A könyv szerzői a magasvezeté-sű nyomvonalváltozatokról összefoglaló térképet készítettek (46. ábra). A

legelőnyösebb helyet feltüntető területről a csatornák rendeltetése szerint vázrajzot adtak (47. ábra).
46. ábra - A magasvezetésű csatornatervek nyomvonalai (Lamp-Hallóssy, 1947)
47. ábra - A különböző célt szolgáló csatornák legelőnyösebb helye (Lamp-Hallóssy,

1947)
60
1. fejezet
A könyv szerzői részletesen foglalkoztak az egyes csatornatervekkel, a magas és a mélyvezetésű csatornák

összehasonlító értékelésével. A mélybevágású s a magas-vezetésű csatornák hátrányait és előnyeit a
következőkben foglalták össze (5. táblázat.).
5. táblázat - -
A mélybevágású vízhasznosítással Magasvezetésű csatornák

egybekötött hajózócsatornák
Hátrányai: Hátrányai:
1. A tervezett mélybevágású csatornák 1. Sok hajózózsilipre van szükség.

hosszabb szakaszon igen finom homokból
álló altalajban 20 métert is meghaladó 2. A csatorna táplálásáról részben
mélységű bevágásban haladnak. Az ilyen szivattyúzással kell gondoskodni.
csatornák megvalósítása nagy kockázattal jár.
3. Főleg csak a hajózás célját
2. A csatorna vízszíne nem követi a szolgálja. A vízerőkihasználásra
talajvízszint; a bevágás mentén, ahol a lehetőség nincsen, az öntözésre is
csatorna vízszíne sokkal mélyebben van, a csak korlátozott mértékben
61
1. fejezet
talajvíz esetleges süllyedéséből eredő alkalmas.

kártérítési perek származhatnak és a beáramló
talajvíz okozta erős partomlások ellen
nehezen lehet védekezni.
3. Az altalajviszonyok a tervezett
mélybevágású csatornák mentén
kedvezőtlenebbek.
4. A mélybevágású csatornák hosszabbak és

ezért nagyobb mérvű kisajátításra és
földmunkára van szükség.
5. A mélybevágású csatornákon magasabb és

valamivel hosszabb vasúti hidakat kell
létesíteni.
6. A vízhasznosítások érdekében a Soroksári

Dunaág felső torkolatánál levő vízbeeresztő
zsilip megfelelően bővítendő, a Soroksári-
Dunaág medrét 17 km hosszban ki kell
szélesíteni.
7. A vízhasznosítások céljaira a Dunából

bevezetett vízzel a Soroksári-Dunaágba
besodródó iszapot évenként el kell távolítani.
8. A csatornában a vízszint erősen ingadozó,

ezért nagyobb felületen kell hullámverés ellen
védekezni és költségesebb partvédő műveket
kell létesíteni.
9. A csatorna mélybevágású szakaszán a be-

és kirakás körülményesebb és költségesebb.
10. A vízhasznosítást a hajózócsatornával

megoldani általában nem célszerű. A többcélú
csatorna nem elégíti ki a hajózás érdekeit.
11. A mélybevágású csatornák kevésbé

lakott, gazdaságilag fejletlenebb és
értéktelenebb területeken haladnak át.
Előnyei: Előnyei:
1. Kevés hajózózsilipre van szükség. 1. A bevágásban haladó

csatornaszakasz rövid, a bevágás
2. A csatorna vízzel való táplálása a Dunából mélysége nem nagy.
természetes eséssel történ-
2. Kedvezőbbek az altalajviszonyok,
het. a terv megvalósítása kockázattal
nem jár.
3. Egyidejűleg több célt szolgálhat, éspedig a
hajózást, a vízerőki- 3. A csatorna vízszinével követni
lehet a talajvíz szintjét.
használást és az öntözést.
4. Kevesebb kisajátítással és
földmunkával járnak.
5. A vasúti hidak alacsonyabbak és

rövidebbek.
62
1. fejezet
6. Lényegesen olcsóbb megoldást

jelentenek.
7. A hajózás szempontjából
előnyösebb összeköttetést
biztosítanak.
8. A ki- és berakodás a csatorna

bármely pontján egyszerűen és
olcsón végezhető.
9. Sűrűbben lakott és gazdaságilag

fejlettebb területen át vezet a
nyomvonal.
10. Rövidebb idő alatt építhető meg.
Önálló fejezetekben került sor a csatorna általános tervének ismertetésére. Látványtervek is készültek, így a
gyóni vízlépcsőről és a később megépítésre javasolt hajóemelőről (48. ábra). A terveket a műtárgyak műszaki
rajzai, gazdasági számítások, hossz-szelvények és a természeti adottságokat bemutató térképek egészítik ki.
48. ábra - A gyóni vízlépcső és hajóemelő távlati képe (Lamp-Hallóssy, 1947)
A fél évszázaddal ezelőtt készített Duna–Tisza csatorna terve sok vonatkozásban felér a mai értelmű környezeti
hatásvizsgálattal. A két folyót összekötő csatorna gondolata a Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez
igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése és hatástanulmányának készítése során ismét felmerült.
1.5.7. Dunai csatornázási tervek

A Duna bajorországi és ausztriai szakaszán a nagyhajózás lehetővé tételére egyetlen megoldásnak a csatornázást
tartották. Fischer-Reinau svájci mérnök már 1917-ben összefoglalta az egyes Duna-szakaszokra készített
terveket, amelyek a hajózhatóságot energetikai tervezéssel együttesen, csatornázással kivánták megoldani. (A
Felső–Duna főbb árvédelmi munkálatai a századfordulóra már befejeződtek.) A Duna szakaszait Fischer
hajózási és energiatermelési szempontból három csoportba sorolta. Megkülönböztette:
• a kis esésű szakaszokat, melyeket folyószabályozással hajózhatóvá lehet tenni, de az energiatermelést

függetlenül lehet csak megoldani,
63
1. fejezet
• a közepes esésű szakaszokat, amelyeken a hajózást és az energiatermelést egymástól függetlenül csak

költségesen lehet megvalósítani,
• a nagy esésű szakaszokat, amelyek energiatermelésre kiválóan alkalmasak, és csatornázással hajózásra is

alkalmassá tehetők.
A magyar Duna-szakasz Szaptól az első csoportba tartozik.
A Felső–Duna Dévény és Gönyü közötti szakaszának csatornázására kétféle terv született:
• A Buss-Schmidthauer-féle terv (1911) a Mosoni-Duna csatornázását irányozta elő a gázlós szakaszok

kikerülésével. A magasságkülönbségek áthidalására Ligetfalunál, Bezenyénél és Máriakálnoknál épültek
volna vízlépcsők.
• Brandl osztrák mérnök és Smetana cseh tanár tervei a Pozsony és Komárom közötti Érsekújvári Duna-ág
csatornázását tartalmazzák.
Mindkét megoldás hajózási és energiatermelési szempontból előnyös, de a főágat, az Öreg-Dunát magára

hagyták volna. Tőry (1952) a Felső-Dunán a csatornázást nehézségbe ütköző megoldásnak tartotta. A partok
alacsonysága és a viszonylag nagy vízszintesés miatt sok lépcsőt kellett volna építeni terepszint feletti
duzzasztással. A megnövekedett talajvízszint és a fakadó vizek miatt a mezőgazdasági termelés az érintett
területeken csökkent volna. A duzzasztóművek sűrűsége miatt a hajózás gazdaságossága vált volna kérdésessé.
Az Öreg-Duna veszélyessége, zátonyossága, dinamikája miatt már a rómaiak is a Mosoni-Dunán hajóztak. A
mai helyzet jól ismert. A döntést a Rajna oldalcsatornás hasznosítása motiválta, jóllehet a franciák az ökológiai
és a medereróziós károk miatt lemondtak a háborús vívmányként kapott egyoldalú elterelésről, Rajna-
hasznosításról.
A Mosonyi-féle többlépcsős szigetközi csatornázást is elvetették. A gigantomániás méretű duzzasztást,

oldalvízcsatorna-hosszat a nagy vízenergiateljesítmény elérése, a csúcsenergia nyerése motiválta. Az 1977-es
államközi szerződés értelmében felépült bősi megoldás – a legenyhébben szólva – nem tekinthető tájba
illesztettnek.
A bősi polémia egyik sebe, a nagymarosi gyógyul. A rehabilitáció befejezés előtt áll. A dunakiliti duzzasztómű
bögéjét viszont felverte a fűzújulat. Az éltető vízfelület létesítésének esélye a duzzasztómű szlovák kiiktatása
miatt végleg meghiúsult. Sajnálatosan, hiszen a kontinentális éghajlati befolyásoltságú Kárpát-medencében új
vízfelület létesítése minden formában kedvező jelenség.
Gondoljunk arra, hogy milyen gyorsan vált a Tisza-tó, a Kis-Balaton világhírű „természetvédelmi beruházássá‖.
S a kiliti tározó adottságai sem voltak rosszabbak! A tározó elkészült, feltölthető lenne/lett volna. Az „új‖
vízfelület létesítése, nedves biotópok kialakulási feltételeinek, üdülési, sportolási lehetőségek kiaknázása helyett
ma csak a kavicson kialakult szukcessziós fázisokat lehet kutatni.
1.6. Tájrendezés a XIX. században

Tájrendezési szempontból a XIX. században a magyarországi birtokrendezést, vasútépítést és vízszabályozást
célszerű kiemelni.
Az első európai nemzetközi tervpályázat eredményeként készült közpark (49. ábra), a Városliget (1813)
díjnyertes tervezője Nebbien Henrik a kevésbé látványos, de eredményes birtokrendezésekből élt. A magát
Ökonomie-rat vagy Wirtschaftsrat (=gazdasági tanácsos) foglalkozásúnak nevező Nebbien a terveket a kor
divatja szerint a „tájszépítés‖ égisze alatt készítette, bár kifejezetten esztétikai hatások elérésére is törekedett!
Nemcsak vizuális-esztétikai megfontolások vezették. Ellenkezőleg, birtokrendezési terveivel a termésfokozást
kívánta elérni, amit honoráriuma is jól kifejez. Terveiért ugyanis a többlettermés egy tizedét kérte.
49. ábra - Nebbien Városliget
64
1. fejezet
A múlt századi birtokrendezés sem jelentett lényegében mást, mint amire napjainkban is törekszünk: célszerű
méretű, nagyságú és művelési irányú táblák kialakítását, az utak megépítését, vízrendezési munkákat, fásítást.
Fasorok ültetését a táblák határain, az utak mentén és művelési ág változtatást jelentettek a termőterület
növelése érdekében. Ne feledjük, a termésnövelés egyetlen módja a termőterület növelése volt. Jól tudták ezt a
tulajdonosok, ezért a korszerű nagybirtokok mindig rendezési elvek, tervek szerint kerültek kialakításra. A
„körülkerítés‖ (enclosure) a háromnyomásos rendszer megszűnésével, a személyi tulajdon „kerí-téssel‖ való
körülhatárolásából adó-dott.
Míg Angliában a legelő állatok szél elleni védelme volt a fásítások egyik célja, 3 addig nálunk a homok
megkötése miatt kellett fát telepíteni. Homokverés ellen létesítette az első mezővédő erdősávot Györkös József
1822-ben a Bakonyban.
A XIX. század közepétől hazánkban, illetve a Monarchiában is terjedő vasútépítés elsősorban mérnöki feladatot
jelentett. Az Alföldön csak töltést kellett építeni. A Dunántúlon is ritkán fordult elő egy-egy híd (biatorbágyi
viadukt) vagy alagút (Mőcsény4) építése. A földművek kialakításához a helyi anyagot használták. Ennek ma is
látható nyomai a nyomvonalat kísérő egykori kubikgödrök, amelyek kiváló nedves biotópok, ökológiai
3
A sövények kialakulása az állatok elkerítésére vezethető vissza Angliában. A kerítéskarók ugyanis kihajtottak, meggyökeresedtek,
kizöldültek. Így alakult ki a „sövény táj‖.
4
A Dombóvár–Bátaszék közötti vasútvonalon Mőcsénynél közel 1 km hosszú alagutat építettek az 1910-es években.
65
1. fejezet
kiegyenlítő felületek lehetnének, ha feltöltésük nem történt volna meg olyan nagy arányban. A kommunális
hulladék, a törmelék pedig nem csak az élővilágot pusztította el, hanem a talajvizet jelenleg is szennyezi.
Szakmai szempontból a Déli Vaspálya Társaság (Bécs, 1876) Budapest-Nagykanizsa közötti útvonalát érdemes
kiemelni. A Balaton menti töltés jég elleni védelmére ugyanis erdőt telepítettek. Az erdeifenyő erdők jelentős
részében hétvégi házak épültek, a tulajdonosaik nem is sejtik, hogy az egykori véderdőt pusztítják.
A berkeket a vasútépítéssel átvágták, elválasztották a Balatontól (50. ábra). Ami a vasúti töltéseknek
„kedvezett‖, az a tó öntisztulását, az előtisztítást rontotta, illetve megszüntette. Az első jelek azonban egy
évszázaddal később váltak aggasztóvá. A folyamatok megállításában, a berkek rehabilitálásában csak a
„visszamocsarasítás‖ segíthet.
50. ábra - A berkek elválasztását követően az „előszűrő” hatás megszűnt
A század közepétől kezdődően felgyorsultak a folyószabályozási és a patakmeder rendezési munkák. A folyók

szabályozása országos vagy egy adott vízgyűjtő területre kiterjedő tevékenység volt. A patakok rendezése és a
szomszédos rétek lecsapolása helyi jelentőségű. A terveket a kultúrmérnöki hivatalok készítették.
A beavatkozás méreteit illetően a Tisza szabályozása volt a legjelentősebb. A Tisza-szabályozás célja a

nagyvizek szétterülésének megakadályozása, a víz- és a jéglefolyási viszonyok megjavítása, valamint a hajózási
lehetőség megteremtése volt. A hajózás mindenkori biztosítása érdekében a Tisza nagyvízi, középvízi és kisvízi
medret egyaránt szabályozni kellett.
A munkálatok érdekében Széchenyi István gróf (1791–1860) 1846-ban megalapította a Tisza-völgyi Társulatot.
A „szerződmény‖ szerint magánjogi alapon a következő célokban állapodtak meg:
• A Tisza-völgy ármentesítésének és lecsapolásának költségeihez mindenki a ráeső haszon arányában járul

hozzá.
• Fenn kell tartani a Társulat önkormányzati jellegét.
• A Tisza-völgy rendezésébe az összes mellékfolyó is beletartozik.
Tiszaújlaktól Titelig 1846–72 között 107 átvágást végeztek 138 km hosszúságban. Levágtak 653 km
kanyarhosszt, ami 453 km rövidülést jelentett (51. ábra). Az ármentesítés keretében 4600 ha terület került
kisajátításra. Töltést 1250 km hosszban építettek 54,4 millió m3 föld felhasználásával. A mentesített terület
nagysága 1 360 000 ha volt, a költség pedig 20,2 millió Ft.
51. ábra - A Tisza hosszvonal szelvénye a szabályozás előtt és után (Károlyi, 1969.
p.123)
66
1. fejezet
A földterület-növelő szabályozás második honfoglalással felérő nyereséget jelentett. Ennek ellenére a munkát
számtalan kritika és támadás érte. A vádaskodók helyzetét könnyítette az 1863. évi rettenetes aszály. A földek
kiszáradását és a csapadék hiányát a szabályozásnak tulajdonították. A csapadékos esztendőkben pedig a
belvizek okoztak gondot. Az építkezések első stádiuma, az ármentesítés lezárult. A második, a belvízrendezés
csak vonakodva haladt, a harmadikra, a tájrendezésre, a mentesített területek öntözésére pedig nem, vagy csak
később került sor.
Az úttörő jellegű Tisza-szabályozási munka nem volt hibamentes. Az átvágások keskeny keresztmetszete, a
kanyarulatok nyitva hagyása, a töltések távolsága a tapasztalat hiányát jelezte.
A tárgyilagos bírálók közül Overmars hollandus mérnök véleménye megszívlelendő még ma is. A töltésépítés
csak a védőeszközt (defensive Mittel) jelentette, holott a megelőző intézkedések (preventive Mittel) a
fontosabbak az ármentesítésben. Javasolta ezért a Kárpátok lejtőinek erdősítését és gyepesítését, valamint a
Tisza és mellékfolyóinak felső szakaszán tározók építését. A lefolyó vizek viszszatartásával a veszély ab ovo
csökkenthető. A megrövidült szakaszon (Tisza-újlak és Tiszabecs között) ugyanis az átlagos esés a
kilométerenkénti 3,8 cm-ről 6 cm-re növekedett. Az 58%-os növekedés következtében az árvizek lefolyásának
időtartama lecsökkent.
Míg 1855-ben Vásárosnamény-tól Szegedig 55 nap alatt ért le a tetőzés, addig ehhez 1888-ban 26, 1895-ben
pedig csak hat nap kellett. A kiöntések időtartama az öt-hat hónapról két és fél hónapra, azaz a felére rövidült.
A mentesített területre hullott csapadék elvezetésére 1875 és 1914 között 9183 km hosszú csatornahálózatot és
93 szivattyútelepet építettek.
A Tisza mellékfolyóit is hasonló módszerrel szabályozták. A Szamoson 36 átvágással 78,8 km-rel (58%-ra), a
Bodrogon 15 átvágással 65 km-rel (42%-ra), míg a Körösök vízgyűjtő területén (Berettyó, Sebes-, Fekete- és
Fehér-Körös) 248 átvágással 545 km-rel (45%-ra) csökkentették a folyók hosszát. A nagyarányú beavatkozás
hatására a Berettyón a fenékesés 1,5 cm/km-ről 4 cm/km-re növekedett.
A Dunán és a Duna jobb oldali mellékfolyóin (Rába, Sió, Dráva, Száva) is folyamatosan végeztek szabályozási
munkákat.
A Balaton két métert meghaladó vízszintingadozása és a Sárvíz „si-keres‖ csatornázása Beszédes Józsefet
(1768–1852) a tó vízszintjének jelentős (3,8 m!) csökkentésére sarkallta. A Balaton kiszárítása 46 000 ha
földterület felszabadítását és a vasút védelmét egyaránt szolgálta volna. A Balatont természetes állapotából
kiforgató terv a pénzügyi nehézségek és a Nádor-csatorna Társulat kemény ellenállása miatt szerencsére nem
valósult meg.
67
1. fejezet
A XIX. századi kép nem lenne teljes a Monarchiában történtek részletesebb ismertetése nélkül, hiszen ami a
Habsburgoknak előrelépést jelentett, az számunkra is példaképül szolgált, illetve szolgálhatott volna.
A közhasználatú utak menti fák és fasorok károsításának büntetését a császári általános büntetési rendelkezések
(1837) is tartalmazták, amelyek az osztrák tartományokra vonatkoztak (Milánó, Velence és Dalmácia
kivételével). Császári dekrétum (1852) szabályozta bizonyos erdők művelését és fenntartását, továbbá az
erdőtüzek és a kártevők elleni védekezés módját, például az eperfákét. 5
Galíciában 1854-ben madárvédelmi törvényt hoztak, amelyhez hasonlót az örökös tartományokban is rövidesen
bevezettek. Sor került a sündisznó és a denevér általános védelmére is.
Az osztrák császári vadásztörvényt 1849-ben, a halászatit 1879 és 1885 között (a tartományok szerint eltérően)
hozták. A havasi gyopárt Salzburg 1886-ban védelem alá helyezte (Tirol 1889-ben, Vor-alberg 1904-ben). A
többi tartományban (Alsó-Ausztriában 1905, Karintiában 1908, Felső-Ausztriában 1910) az alpesi növényzet
egészét védettnek nyilvánították.
A föld védelmére Alsó- és Felső-Ausztriában 1860-ban hoztak rendeletet, amely alapja lett a földvédelmi, majd
a természetvédelmi törvényeknek. A földvédelmi törvényeket is egymás után hozták a tartományok: Karintia
(1875), Vor-alberg (1875), Tirol (1902), Steier-mark (1904) és Salzburg (1911). A földvédelmi törvények a
mezsgyén lévő fás növények és a fasorok védelmére, azokról az ágak levágásának tiltására, tőzeglápok
elégetésére is vonatkoztak. A határozat értelmében egyes hivatalok számos növény leszedését, kiásását és
kereskedelmi méretű gyűjtését is megtiltották.
Az egységes természetvédelmi törvény 1901-ig vezethető vissza. Gustav Novak képviselő a birodalmi gyűlésen
ekkor terjesztette elő természeti értékek védelme (Gesetz zum Schutz und zur Erhaltung von Naturdenkmäler)
iránti kérelmét. Az 1902. évi energikus ismétlés hatására a kultuszminisztérium szakvéleményt készített. Az első
tartomány Alsó-Ausztria volt, amelyben végül 1924-ben emelkedett a természetvédelem törvényerőre (a
többiben 1935-ben).
A Stuttgartban 1909-ben alapított Természeti-parkvédelmi Egyesületnek (Verein Naturschutzpark) Ausztria és

Magyarország is tagja volt, az osztrák Parkvédelmi Egyesületet mégis csak 1912-ben sikerült létrehozni.
A Hugo Conwetz kezdeményezésére kiadott Természetvédelmi Lapok (Blätter für Naturkunde und Naturschutz)
első száma jelentette az első természetvédelemről szóló hivatalos írást Ausztriában (1913. december).
A Bécs körüli erdő-mező gyűrű (Wald- und Wiesengürtel) kialakulása is tanulságos példával szolgálhat egy
közel egyévszázados munka sikerének megismertetésével.
A Bécsi-erdő 1870-ben került először az érdeklődés központjába, amikor Josef Schöffel, Mödling polgármestere
és az Alsó-ausztriai tartományi gyűlés képviselője meg tudta akadályozni a Bécsi-erdő egynegyedének tarra
vágását, jóllehet a kereskedőknek már engedélyük volt 770 000 öl 6 fa kivágatására.
A századvégi nagyarányú fejlődés, a város körüli falvak folyamatos hozzácsatolása miatt 1892 és 1893 között
nemzetközi tervpályázatot írtak ki „Bécs valamennyi településének általános szabályozási terve‖ címen. A
pályázat kapcsán fogalmazódott meg az erdő-mező gyűrű gondolat is. Eugen Fassben-der tervében hét övezet
kialakítását javasolta. Többek között egy zöld gyűrűt is. Ennek a „népi gyűrűnek‖ (Volksring) átlagosan 750 m
szélességűnek kellett volna lennie. Az 1898-as átdolgozás során „ellen-javaslatként‖ 600 m szélességű gyűrűt
javasolt a város körül pontos helymegjelölésekkel. Ennek az építési tilalom alá eső Volksringnek nem kellett
volna folyamatosan végig húzódnia, „hanem részekre szétesően, amelyek bizonyos mértékig a város körül a
zöldfelületek gyöngysorát képezték‖.
A terv megvalósítását Karl Lueger polgármester pozitív hozzáállása, valamint a későbbi városi építész-igazgató
és mérnöktársainak párizsi útja segítette. Az 1900-as párizsi világkiállításon ugyanis megismerték Hénard
párizsi zöldfelületi tervét. Bécs Város Tanácsa végül a tervet 1905 május 24-én jóváhagyta. Egyidejűleg egy
kisajátítási rendeletet is hoztak az erdők és rétek megvásárolhatóságára.
5
A selyemhernyó-tenyésztés elősegítése érdekében az utak menti telepítésen túlmenően epreskerteket is létrehoztak. Ilyen epreskert volt
többek között a Városliget.
6
Egy bécsi öl = 0,96×1,896×1,896 = 3,42m3
68
1. fejezet
Az első elképzelések szerint 4400 vagy 5860, illetve 5899 hektár terület vételéről lett volna szó. A sikert jól
jelzi, hogy 1940-re az erdő-mező gyűrűhöz 5039 hektár közhasznú zöldfelület tartozott. A második világháborút
követő átmeneti csökkenés után 1980-ra már 6683 hektár tartozott a bécsi erdő-mező gyűrűhöz.
Magyarország a múlt században iparilag visszamaradt ország volt, ezért sem mutatkoztak olyan jelenségek,
amelyek a természet védelmére irányították volna a figyelmet. Hazánkban is, a többi országhoz hasonlóan az
Erdőtörvény volt az első, amely természetvédelmi vonatkozásokat is tartalmazott. Az 1879-ben megalkotott
törvény tiltotta a káros következményekkel járó erdőirtásokat. Így több geológiai alakzat és bájos tájképi részlet
is megmaradhatott.
A Dunakanyar viszonylag gyorsan a fővárosiak érdeklődésének előterébe került. A kiegyezés után a hazafias
felbuzdulás hatására megnőtt a Fellegvár látogatottsága. Viktorin József visegrádi plébános a Várhegy nyugati
oldalán hozzákezdett egy sétány építéséhez. A maga nemében páratlan akció során épült az első turisztikai
célokat szolgáló út (a Buda környéki és a Soproni hegyvidéket megelőzve) Magyarországon.
A sétányt országos ünnepség keretében 1869. szeptember 19-én nyitották meg.
A madarak védelmére az 1883-ban hozott vadászati törvény alkalmasnak bizonyult. Az 1894. évi rendelet az
emlősök és a madarak egész sorának védelmét magában foglalta. A madárvédelem ügyét Herman Ottó (1835–
1914) vette kézbe. Életre hívta 1893-ban a Magyar Ornithológiai Központot. A madárvilág tanulmányozásában
jelentős kezdeményezése volt a vándorló madarak vonulásának megfigyelése 1890 tavaszán. Az önkéntes
megfigyelők (16 ornitológus) 104 napig primitív eszközökkel végezték munkájukat. A madarak hasznáról és
káráról (1901) éppen úgy közre adta a természetkutató polihisztor tudós megfigyeléseinek eredményeit, mint
Magyarország pókfaunájáról (1876–79) és a halászatról (A magyar halászok könyve, 1887–88, Halászat és
pásztorélet, 1898).
1.7. A város és környéke dinamikus fejlődése

A dinamikusan fejlődő települések egyik fő ismérve a folytonos terjeszkedés. A lakosság városokba tömörülése
a laksűrűség növekedésével és a művi elemek, elemegyüttesek által igénybe vett vagy érintett felületek
növelésével jár együtt. A középkori városfalak védelmi rendeltetésének elvesztése óta a városatyák
„városhatárt‖ állandósító mindenféle törekvése hiábavaló kísérletnek bizonyult. Drasztikus beavatkozásokra,
mint például a városperemen az éjjel épített bádog viskók eldózerol-tatására (Mexico City7) csak extrém
esetekben, az egyensúly felbomlása következtében van szükség.
A mindenkori városperem olyan „küzdőtér”, amelyet a beépítési tevékenységek előretörése jellemez, főleg a
mezőgazdasági és részben az erdőterületek rovására. A „küzdelem‖ egyoldalú. A településből kifelé áradó
aktivitással szemben a hagyományosan ellátó rendeltetésű környék nem versenyképes. Bizonyos funkcionális,
és elsősorban üdülési tevékenységekkel motivált társadalmi igények fellépése esetén célszerű beavatkozni. A
beavatkozások lehetnek egyértelműen környezeti vagy természetvédelmi jellegűek is.
A városperem olyan „forgószínpad”, amelyben egyes felületek, tájrészletek hasznosítása megváltozik, sőt
„visszarendeződhet‖. A visszaforgást az üdülési, a rekreációs igények, a környezeti szempontok és az üzemek
kitelepítése, a bányautótájak rehabilitálása egyaránt motiválhatja. A felületek „kedvező‖ irányú cseréje a
biológiailag aktív felületi arányt növeli, az ökológiai tévcselekedetek súlyát városi mértékben csökkenti.
A városkörnyék sajnálatos módon olyan „senki földje‖, amely vonz mindenféle illegális cselekedetet. A senki
földjén lehet büntetlenül hulladékot lerakni, környezeti ártalmat okozó tárolási, bontási üzelmeket folytatni,
„gunyeszokat‖ építeni, azokban élni, állatot tartani, bűncselekményeket elkövetni. A jól ismert példák
tucatjainak felsorolása helyett egy újszerűt, csak az abdai légyottok következményeit említem, ahol a kocsikból
– a lakosság legnagyobb felháborodására – a gumit is kidobálják a település széli rétekre, utakra. A nagyvárosok
peremén a „szemetelés‖ nagyságrendekkel súlyosabb.
1.7.1. Az óbudai városkörnyék alakítása

A helytelen művelés, a bányászati vagy az ipari termelés következtében parlaggá vált felületek, a hulladék-
lerakóhelyek többcélúan hasznosítható városkörnyékké válására számtalan példa ismeretes. A továbbiakban a
tájalakulást, az adott felületek folyamatos funkció váltását, a mindenkori városkörnyék változását és a szükséges
tájrendezési feladatokat budapesti példával, mégpedig Észak-Buda, pontosabban Óbuda (nagyjából a mai III.
7
A várost szó szerint fallal vették körül. Naponta ellenőrzik a bódéépítőket helikopterről, és a reniteskedőkhöz azonnal küldik a bulldózert.
69
1. fejezet
kerület) történetén keresztül mutatom be. A nélkülözhetetlen történeti adatszerűségek ismertetésén kívül a
tájtörténeti összefüggésekre és azoknak a mindenkori városkörnyéket befolyásoló hatásaira hívom fel a
figyelmet.
Óbuda–Aquincum két évezredes múltjának, a mindenkori városkörnyék folytonos alakításának máig érezhetőek
hatásai. Óbuda („Alt-Ofen‖, „Vetus Buda‖) története a rómaiak idejéig jól követhető. A hely fekvése, a dunai
átkelés lehetősége miatt a Budai hegyek és a Duna közötti terület igen alkalmas volt letelepedésre.
Az óbudai városkörnyék tényleges és feltételezett alakulása szempontjából
• a római kori,
• a középkori,
• a török megszállás alatti,
• az ipari fellendüléstől az első világháborúig tartó,
• a két világháború közötti, valamint
• az 1950-től napjainkig tartó időszak megkülönböztetésével célszerű az ember-táj kapcsolat fontosabb

ismérveire és a tájrendezési tevékenységekre utalni.
1.7.2. Aquincum, római colónia tájformáló szerepe

A mai Óbuda városrész, bár az őskortól kezdve lakott település volt, történelmi jelentőségűvé a rómaiak
megszállása után vált. A vízben, kőben, agyagban, fában gazdag táj nem véletlenül vált Alsó-Pannónia
(Pannónia Inferior) székhelyévé. Aquincum 124-ben muni-cipium, majd 194-ben colonia rangra emelkedett.
Aquincumban, az egymástól több kilométerre felépülő polgárvárosban, illetve a táborvárosban (canabe)
nagyarányú építkezések kezdődtek.
Aquincum egykori városi rangját hatalmas épületeinek romjai jól tükrözik. A Hajógyári-szigeten felépített
helytartói palota, a légiós tábor, az amfiteátrumok, a közfürdő (Thermae maiores) luxusszintű medencéi, termei,
a padlófűtéses rendszerek, a mozaikpadlók mind-mind az egykori város nagyságának megmaradt tanúi (52–
57.ábrák).
52. ábra - A helytartói palota alaprajza (Szilágyi, 1956)
70
1. fejezet
53. ábra - A helytartói palota rekonstruált képe (Hajnóczi, 1987)
54. ábra - A légiós tábor alaprajza a II-III. században (Hajnóczi, 1987) 1.Táborkapuk,
2. tornyok, 3. principia, 4.Tribunus laticlavius házak, 5. kaszárnyák, 6.Thermae
maiores,7.kórház, 8.műhelyek, olajprés, 9.magtár, 10.raktárak
71
1. fejezet
55. ábra - A légió II. adiutrix táborának rekonstruált képe a II-III. században
(Hajnóczi, 1987)
72
1. fejezet
56. ábra - A Thermae maiores 1778–1984 között feltárt alaprajza (Kaba, 1995)
57. ábra - Geometrikus díszítésű mozaik padozatok a helytartói palotából (Kaba, 1995)
A városkörnyéki villák száma is megszaporodott. Az Aquincum környéki hegyvidék lankás oldalain a jómódra
valló vidéki lakóházak (villa rustica) sora épült fel (58. ábra). A villagazdaságok kert- és szőlőműveléssel,
állattartással foglalkoztak. Ismeretesek vidéki villák a békásmegyeri téglagyár területén, az Arany-hegyen, a
Csúcs-hegyen, a Testvér-hegyi dűlőben, a Remete-hegyen. A városhoz közelebbi részeken az alapozási munkák
során városi lakóházak (villa urbana) kerültek elő. A Szépvölgy keleti oldalán például több díszes villa
emelkedett.
73
1. fejezet
58. ábra - Csúcs-hegyi villa. Mérete: 31,75x13,85m (Fitz, 1982)
A lakóházak, a villák, az erődítmények, az utak, a hidak építéséhez az anyagokat a szomszédos hegyekből

termelték ki. A hegylábaknál fakadó források vizét kútházakban összegyűjtötték, s vízvezetékeken
(aquaeductus) juttatták el a településekre. A polgárváros és a katonaváros közötti több kilométer hosszú
vezetékrendszer egyes szakaszai – részint rekonstruáltan – ma is láthatók.
A pezsgő élet a városkörnyékre is rányomta bélyegét. Kő- és agyagbányákat nyitottak. Az építkezéshez és

fürdők fűtéséhez erdőket irtottak. A napos hegyoldalokon, lankákon meghonosították a szőlőt.
A római vinitorok munkáját Domitianus császár 92-ben megkeserítette. A provinciák fejlődő bortermelésének
csökkentése érdekében a szőlővessző kivitelt megtiltotta, s Pannóniában kivágatta a szőlők egy részét! Ezzel
szemben Probus császár (276–282) céltudatosan ültettette a szőlőt. Az aquincumi szőlőtermesztésre a Bacchus
szobrok, a szőlőfürt-díszítésű sírkőfaragások, az oltárok, a szüreti mozaikjelenetek is utalnak.
A szőlőtermesztés mértékére az óbudai lakótelep építésekor kiemelt munkagödrök szelvényeiből is lehet

következtetni: a római szint a mai alatt 1–1,5 méterrel volt. A több dm vastagságú dolomit, köves agyag csakis a
felhagyott szőlőkről, esetleg leirtott erdők helyéről erodálódhatott az egykori város utcáira, beépített területére.
A lemosódást Füleky György szelvényvizsgálatai is igazolták.
A római hadimérnökök a táji adottságokat messzemenően ismerték. A polgárvárost környezetéből kiemelkedő

síkon építették, így a rommező évszázadokkal később is ármentes maradt. Az aquaeductus nyomvonalának
településszerkezeti hatása máig érződik, az országút és a HÉV egyaránt ahhoz igazodóan épült, mintegy másfél
évezreddel később.
A városkörnyék üdülési célú hasznosítása szintén a rómaiakig vezethető vissza. A feltárt villa suburbana-k egész
sora bizonyítja az igényesen kialakított épületek eredeti rendeltetését. A bioszféra nooszférává alakítása során
így üdülést szolgáló tájrészletek is keletkeztek, és – Mőcsényi professzor szerint – a római birodalom területén
csaknem kétezer évvel ezelőtt kialakult a mai értékben vett üdülőtáj kezdeti formája.
1.7.3. A középkori „királynéi város”

A népvándorlás viharainak elülte után, a budai káptalan királyi alapításával Óbuda a távolsági közlekedés
(Buda–Visegrád és Buda–Esz-tergom között) fontos állomásává vált. A középkori apácakolostorok egyikét, a
klarissza apácákét, valamint a legjelentősebb egyházi testületet, az óbudai prépostságot itt alapították. Az
egyház privilégiumát, kiváltságait oklevelek tanúsítják. Erzsébet királyné 1345-ben az egyház jövedelmeit
megerősítette. A hajóforgalomra, a szőlőtermesztés nagyságára utal a káptalant megillető hegyvám és tized
mellett a hajókikötési és halászati, valamint a boros csöbrök utáni díj.
74
1. fejezet
A fejlettségre mi sem jellemzőbb, mint – Zsigmond király kezdeményezésére – az első, bár rövid életű
felsőoktatási intézmény, az Óbudai Egyetem 1395-ös megalakítása, amely 1405-től teljes jogúvá vált (studium
generale).
A középkori Óbudát a királynéi vár (59. ábra), a ferences, a klarissza (60. ábra), a pálos kolostorok feltárt
együttesei, a Mária (61. ábra) és a Margit templomok, a piac és a lakóépület-maradványok egyaránt tükrözik.
59. ábra - A királynéi vár ásatásainak össze-sítő alaprajza (Bertalan, 1995)
60. ábra - A klarissa kolostor és templom alapja (Bertalan, 1995)
61. ábra - A Mária templom kapujának rekonstrukciós képe az előkerült kövek alapján
(Bertalan, 1995)
75
1. fejezet
A nagyszámú malomkőlelet (pl. Pomáz-völgyben) fejlett gabonatermelésre utal. Az államalapítást követően a

szőlőtermesztés ismét fokozódott. A nagyobb arányú szőlőművelés érdekében II. Géza (1141–1161) és III. Béla
(1172–1196) idején kezdték meg a budai erdők irtását.
Az első szőlőültetvényeket Óbudán, a Gellért-hegy déli lejtőin és a Sas-hegyen telepítették. A kolostorok alapító
leveleiben külön említették a szőlőket. Egy 1355-ben keletkezett okmányban, amely a káptalan birtokának
határát írja le, utalást tettek a Péter-hegy környéki szőlőkre is „az esztergomi úton át, szőlődombokon keresztül
a békásmegyeri határig‖. A szőlő jelentőségére utal, hogy a „nyulakszigetbeli‖ (Margit-sziget) apácák Kun
László király adományából palotákat, malmot, fürdőt és szőlőt bírtak.
Az óbudai szőlők a Kiscelli-fennsíkra és a Péter-hegy lankáira is kiterjedtek. A vadászatokhoz a szomszédos

Nyéken királyi vadaskertet létesítettek.
A középkor végén Óbuda élénk kézműiparral rendelkező mezőváros volt, amelyre Buda 1541. évi török
megszállásától kezdve nehéz korszak várt. A török uralom alatt a virágzó városból kis jobbágyfalu lett. Ó-
Budának jelentéktelenné válását az 1599-ből származó tollrajz is tükrözi. A szerző a települést mindössze
felvonulási területnek minősítette (62. ábra). Nem véletlenül.
62. ábra - A keresztény seregek kimenekítik a lakosokat Óbudáról 1596 januárjában.

(Gál Éva, in: Óbuda évszázadai, 1995)
Az állandósult harcok miatt a lakosság 1595-ben tömegesen költözött el a felégetett faluból. Óbuda teljes
lakosságát 1596-ban Pálffy Miklós esztergomi főkapitány a pócsmegyeri lakosokkal együtt áttelepítette az
Esztergom és Érsekújvár közötti területre. (A 2066 óbudai személyt 195 szekérrel szállították el.) Óbuda ezután
12 éven keresztül üresen, romosan állott. A szőlőtermesztés azonban a megszállás idején is folytatódott. A
76
1. fejezet
törökök a „főzött bor‖, a borpárlat készítésével ismertették meg a lakosságot. A gyakran hadszíntérré vált
városkörnyékeken a tömegtermesztést preferálták, ugyanis nem volt érdemes sok munkát befektetni a harcok
miatt bizonytalanná válható termesztésbe.
A lakosság megélhetésében a szőlőtermesztés fontos szerepet játszott. A budai hegyvidék állapotát eltérően
ítélték meg:
• Dernschwann 1555-ben pusztuló képet festett, „a szőlőnek századrésze nincs megművelve‖, mások, így
• Evlia Cselebi elragadtatással szólt a táj szépségéről, a sok szőlőről, kertről.
A két megítélésben nincs ellentmondás. Szemléletüket is érvényesítették. Bizonyára mindketten túloztak.

Egyikük a pusztulás, másikuk a művelési szint leírásában. Valószínű, hogy Buda eleste után 14 évvel a szőlők
valóban szomorú állapotban voltak. A szőlők mellett virágzó gyümölcsös kertek pompáztak. A városkörnyék
változatosságát, a méhesek, a kukoricások és dinnyéskertek is fokozták.
Buda és Pest városok határában hatalmas birkanyájak, tehéncsordák legelésztek. A török korabeli marhaitató
kutakról a későbbi határbejárások során többször is megemlékeztek.
Óbuda falunak a török jog szerint papja, bírája volt. A katolikus és protestáns vallású magyarok 1560-ban 35,
1580-ban 90, 1627-ben 33 adóköteles házzal bírtak. A földművelésből élő lakosságot azonban a magyarok és a
törökök is adóztatták. A Buda visszafoglalására kísérletet tevő seregek pedig gyakran rajtaütöttek a „pasa
jobbágyain‖.
1.7.4. Fellendülés a XVIII. század közepétől az első világháborúig

Óbuda fejlődését az új birtokos, a Zichy-család tevékenysége jelentősen elősegítette. A Fő téren felépült a
Zichy-kastély, a Lajos utcában a Városháza, a plébánia és a plébánia-templom, Kiscellen a trinitárius kolostor.
Óbuda, az Óbudai uradalom a Zichyek földesurasága alatt (1659–1766) sokat fejlődött (63. ábra). A lakosok
életében a gabonatermesztés, a szőlőtermesztés, az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás egyaránt fontos
szerepet játszott.
63. ábra - Az óbudai Zichy-kastély 1763-ban, a Duna felől nézve (L. Gál Éva, 1988)
77
1. fejezet
Zichy Miklós, aki 1745-től volt Óbuda birtokosa, igényeinek megfelelő új kastély építésébe kezdett. Az első
tervet Jäger János Henrik készítette, amelyen – Gombos (1974) szerint a Bebó Károly tervezte – francia kert is
szerepel (64. ábra).
64. ábra - A Zichy-kastély és kertje Jager 1746-ban készített tervén (Prímási Levéltár,
Esztergom)
78
1. fejezet
A megbízó kívánságának megfelelően az új kastélyt a két L alakú, régi szárny megtartásával alakították át. Az
oldalszárnyaknál Bebó cour d‘honneur-t, azaz díszudvart alakított ki. A kor divatjának megfelelően egy-egy
télikert és üvegház (orangeria) is szerepel a terven. A barokk parterreken íves ornamentikát terveztek virág,
örökzöld és színes kavics kombinációjával (broderie). A jóval későbbi, 1774-ből származó felmérésén látható,
hogy míg a főépület változatlanul maradt, az oldalszárnyak és a kertrészek kialakítása módosult (65. ábra).
65. ábra - Gföller Jakab felvételi rajza 1774-ből (Országos Levéltár)
79
1. fejezet
A kastély előtt és mögött kialakított kertben bizonyára szobrok, vázák, a teraszokat összekötő lépcsőkarok
épültek. A melléképületekhez csatlakoztak az üvegházak. A kerteket oromzatos, szabadíves kerítésfalak
határolták. A híressé vált, fényűzően berendezett palotát és a hozzá tartozó kertet 1764 szeptemberében Mária
Terézia is megtekintette Migazzi bíboros kíséretében.
A kastélyt és kertjét három évtizedes ragyogás után méltatlan módon használták. A kincstár tulajdonába
visszakerült épületekben katonai ruhatárat, gabonatárolót, később dohányraktárat helyeztek el. Milyen szép
lenne, ha a Fő tér környékén megmaradt városrészben a kastély barokk hímzéses parterre-jeit is helyreállítanák.
Az óbudai uradalomhoz 12 Buda környéki falu tartozott (Óbuda, Szentendre, Zsámbék, Tótfalu, Monostor,
Bogdán, Tök, Budakeszi, Szántó, Budaörs, Perbál, Békásmegyer), amelyek közül értelemszerűen Óbudát
emelem ki.
A művelési ágak megoszlását kiegyenlített arányok jellemezték. A gabonatermesztés mellett szőlőműveléssel is

foglalkozott a lakosság, de az a XVIII. század elején még nem volt monokultúra jellegű. A telepítések folytán
megnöveke-dett népességet a régi extenzív szántóföldi műveléssel egyre kevésbé tudta a terület eltartani. Át
kellett ezért térni a gabonatermesztésről az intenzívebb szőlőtermesztésre. A szőlő sokkal több kézimunkát is
igényelt (kapálás, töltögetés, kafaháncs-fejtés, kötözés).
A XVIII. században megsokszorozódott a bortermelés. Az óbudai szőlők telepítésének elősegítése érdekében

Zichy Péter földbirtokos öt éves adómentességet biztosított a század elején. A szőlők terjeszkedéséhez
elsősorban az erdőket és a megműveletlen „üres‖ telkeket vették igénybe. A szántók arányának növelése szintén
az erdők rovására történt, valamint a legelők feltörésével járt. A szőlők és a szántók növekedtek, az erdők és az
amúgy sem nagy kiterjedésű legelők csökkentek.
A gabonatermesztés háttérbe szorulását a községi adókönyvben szereplő adatok igazolják:
• 1754-ben a 411 családfő közül 96-nál (23,4%) írtak össze gabonaforrást és 280-nál (68,1%) bortermést;
• 1760-ban az 537 családfő közül 87-nek (16,2%) termett gabonája és 337-nek (62,8%) bora,
• 1766/67-ben a 656 családfő közül 150-nek (22,9%) volt gabona- és 424-nek (64,6%) bortermése.
A bortermelők megoszlását a 6. táblázat tartalmazza.
80
1. fejezet
6. táblázat - Az Óbudai bortermelok száma a termés nagysága szerint. (L. GÁL ÉVA,
1988)
Az összes
Bortermelők
bortermelők
száma
Borterm százalékában
és (akó)
1766/ 1766/6
1754 1760 1754 1760
67 7
1–15 87 40 56 31.1 11.9 13.2
16–30 80 56 99 18.6 16.6 23.4
31–50 61 79 84 21.8 23.4 19.8
51–100 45 89 101 16.0 26.4 23.8
101–200 7 54 59 2.5 16.0 13.9
201–300 – 12 17 – 3.7 4.0
300 akón
– 7 8 – 2.0 1.9
felül
Összesen 280 337 424 100.0 100.0 100.0
Az óbudai uradalom területén a természeti adottságok kedveztek a szőlőtermesztésnek. Kevés olyan lakos
maradt a XVIII. század közepére, akinek ne lett volna bortermése. A helyi lakosokon kívül extraneusok is
birtokoltak szőlőket. Óbudán arányuk 20% körüli volt.
A szőlőtermesztés a XIX. század közepén érte el fénykorát. Az 1850-es években a következő dűlőket foglalták
el szőlőskertek:
• Goldberghut, (Goldberg, Hut = Weide),
• Petersberghut (Hut),
• Kapuzienerberg (Kapuziener),
• Neuhut (neu),
• Grünthal (grün, Tal),
• Tranchement (Tranche),
• Kronavetberg (Kronowet = Juni-perus).
Az 1770-es évi német telepesek többsége szőlőműves (vinicola) volt, akik szorgalmasan művelték földjeiket. A
szőlőt hegyen termesztették, ezért a követ rendszeresen ki kellett szedni és el kellett hordani. Az erodálódott
földek trágyázására csak néhány utalás maradt fenn.
A szőlők hozama nehezen állapítható meg. 1760 körül fertályonként (800 négyszögölenként) 18 akóra
becsülték. Grassalkovich szerint Szentendrén a három hold szőlővel rendelkező bortermesztőnek nagyobb a
jövedelme, mint a 20 holdat művelő szántóvetőnek.
Az óbudai táj arculatára a szőlő monokultúra rányomta bélyegét. A hasznosítható lejtőkategória tartományú és
kitettségű hegyoldalakról az erdőt leirtották, azon szőlőt termesztettek (66. ábra).
81
1. fejezet
66. ábra - Óbuda látképe 1812-ben a Duna felől (Koller szépiarajza)
Az egykori szőlővel borított hegyoldalak telekkönyvileg is magánkézbe kerültek. A filoxéra pusztítása után,
majd a második világháborút követően a szőlőművelés aránya minimálisra redukálódott. A meredek
hegyoldalakat nem volt „érdemes‖ hasznosítani, ezért azok beerdősültek. A 60-as évektől az erdő leirtása után
hétvégi házak, majd a 80-as évektől családiházak épültek. Sokan az erdőgazdaság parcellázásának
tulajdonították a hegyoldalakon megjelenő építkezéseket.
A múlt századi térképekkel öszszehasonlítva a mára beépített lejtőket, azokon az új telkek helyei még nem érték
el az egykori szőlő kiterjedését. Az ügyeskedő ügyvédek „jóvoltából‖ fenn áll ezért az erdők további irtásának,
beépítésének veszélye. A beerdősült telkek elővásárlási jogát elmulasztották, ezért következhetett be, hogy a
150 évvel ezelőtti szőlőket mára beépítések váltották fel.
Az állattartási összeírások még hiányosabbak voltak. Óbudán a lótartás mindig fontos volt. Juhtartással 1701-
ben ketten foglalkoztak (206 db), 18 gazdánál 25 tenyész-sertést írtak össze. A vonómarhaállomány igen kicsi
volt, amely a jobb módúak kezén koncentrálódott. Óbudán 1766–67-ben 55 marhás gazda volt, ez a
családfőknek mindössze 8,4%-a. Közülük teljes ekefogata, azaz négy ökre csak egynek volt.
A táj arculatát az erdők aránya egyértelműen meghatározza. A gazdag tölgy- és bükkállományok a tűzi- és az
épületfa iránti keresletet kielégítették. A bogdáni és a tótfalusi erdőkből a Dunán úsztatták le a fát. Az
építkezésekhez 1736-ban Óbudán is létesült téglaégető. A téglagyártó mester ezer tégla vagy cserép kiégetéséért
két forintot kapott.
1767-től a kamarai mezőváros önállóan fejlődhetett. Az ipari üzemek (1730-tól a selyemgombolyító, a XIX.
század közepétől hajógyár, dohánygyár, lőporgyár, textilgyár, szeszgyár, gázgyár) kevésbé változtatták meg a
település környékét. Az óbudai téglagyártást azonban maradandó gödrök, tájsebek jelzik.
A kiváló minőségű kiscelli agyagra a középkortól napjainkig folyamatosan települtek téglaégetők a Bécsi út
mentén, egészen Pilisbo-rosjenőig. Agyagbányákat a hegylábaknál nyitottak. Az intenzív tájhasználatot a XVIII.
század végi kép (67. ábra) egyértelműen tükrözi: kolostor, szőlőművelés és agyagkitermelés. A téglát az akkori
városperemen égették. A nagyüzemi téglagyártás a három város (Óbuda, Buda és Pest) 1873-as egyesülése után,
Budapest nagyvárossá válása idején indult meg (7. táblázat).
7. táblázat - Téglaipari vállalkozások Óbudán a XIX. század végén.
A gyár neve 1 2 3
1. Első dunai gőztéglagyár 1860 130 12
2. Egyesült Tégla és Cementgyár Rt. 1865 220 –
82
1. fejezet
3. Kőszénbánya és Mészégető Rt. 1868 240 30
Újlaki Tégla és Mészégető Rt.

1868 1867
4. Künwald Jakab gyára Murchal 1000 600
1867
család gyára
5. „Olga‖ gőztéglagyár 1884 70 35
6. „Viktória‖ gőztéglagyár 1894 140 –
7. Budapesti Téglagyár Rt. 1894 500 100
Jelölések: 1. alapítási év; 2. foglalkoztatottak*; 3. gépek teljesítménye (PS)*
* Az adatok az 1894–95 évre vonatkoznak. 1891-ben az Újlaki Tégla- és Mészégető Rt. magába olvasztotta
67. ábra - A trinitárius kolostor, majd kórkatonaház és agyagbánya (1792 v. 1837-es

kőmetszet Vasquez P.K. térképsorozatából)
A bányászati tevékenység a tájszerkezet meghatározójává, a bányagödör a mai városkörnyék markáns elemévé

vált. Óbuda nevét és a bányagödrök jövőjét nem véletlenül emlegetik oly gyakran együtt.
Az 1850-es évekből Óbudán is fellendült a zöldség- és a gyümölcstermesztés. Még a községi kaszálón is

konyhakertek létesültek. A gabona- és a takarmánytermesztésben a kb. 200 négyszögöl nagyságú szérűskertek
játszottak szerepet.
Óbuda határának jellege az 1880-as évektől szintén megváltozott. Óbudán a filoxérát 1881-ben észlelték
először. A vész miatt – a védekezés ellenére – a sváb katolikus vinicola majd a braunhaxler korszak a XIX.
83
1. fejezet
század végén leáldozott. A filoxéra, a telkek felaprózódása, a bérmunkára alapozódott szőlőművelés, a

kapitalista ipar térhódítása egyaránt véget vetett az óbudai szőlőskerteknek.
A szőlők helyét gyümölcsösök, majd a beépítések foglalták el. Az első világháború előtti közel 400 óbudai
borkimérést már csak irodalmi forrásokból ismerjük. Sajnálatosan a történelmi szőlőgyűrű Budapesten nem óvta
meg a hegyoldalakat a beépítéstől, mint ahogyan azok Bécs (Grinzing, Nußdorf) környékén nagyrészt
fennmaradtak.
A szőlőkultúra nagy részét a filoxéra elpusztította. A szőlők helyére többnyire gyümölcsöst telepítettek, így az
1870-es évekig egyhetes iskolai szünettel hivatalos ünnepnek nyilvánított budai szüret hagyományaival együtt a
feledés homályába merült. Az óbudai laposon, a Kaszás-dűlőben viszont megkezdődött a kertészet, a későbbi
bolgárkertészet felvirágzásának kora.
Az 1870-es évektől – Magyarország más részeihez hasonlóan – Óbudán is megjelentek a bolgárkertészek.

Eleinte tavasszal érkeztek, a bérelt földeken termeltek, majd ősszel hazamentek. Később egyre többen
letelepedtek. A bolgárkertészkedés kialakulását a török megszállás alól menekülő kertész-parasztok
elvándorlása és a Bulgáriában kibontakozott felszabadító mozgalmak egyaránt elősegítették.
A fővárosban 1865-ben Káposz-tásmegyeren jelent meg az első, öt tagból álló bolgár kertészkolónia. Óbudán a
Kaszás-dűlőben és a Római-fürdőn béreltek földeket. A bolgárkertészek többféle vonatkozásban jelentettek új
színfoltot a magyarországi termesztésben. A városokban ők voltak az öntözéses zöldségtermesztés elindítói (68.
és 69. ábra). Általában a vízparttal rendelkező nagyvárosok köré tömörültek. Rendkívül takarékosan éltek.
Tevékenységüket a pénzszerzés motiválta. Óriási munkabírású emberek voltak. Hajnali 3–4 órától este 10–11
óráig dolgoztak. Szerzett értékeik nagy részét kivitték az országból. 1912-ben például 10,2 millió korona
deficitet okoztak a zöldségtermesztési ágazatban.
68. ábra - Bolgárkertészet. Ceruzarajz (1952) Magyar Nemzeti Galéria (Czibulya,

1987.)
69. ábra - A bolgár rendszerű kertészeti telep elrendezése az öntözőcsatornákkal

(Czibulya, 1987.)
84
1. fejezet
Az öntözéshez egyszerű emelőgépeket (bolgár kerék) használtak, amelyeket lóval működtettek (70. és 71. ábra).
A kerekeket (duláp) maguk ácsolták. Az óriáskerék 12–13 m magasra 120–150 l vizet emelt percenként. Az
öntözéses kultúra elterjedésére jellemző, hogy amíg 1881 és 1890 között az újonnan öntözött terület néhány száz
hektárnyi volt Magyarországon, addig a bolgárkertészek bérleményein több száz hektárt öntöztek rendszeresen.
70. ábra - A földszíne felett épített láncos vízemelő kerék (Czibulya, 1987.)
71. ábra - Vízben álló és merülő bolgárkerék (Czibulya, 1987.)
A múlt század végi táj hasznosítási módja és tájképének varázsa megragadta az utazókat. A főváros szépségére
idézem Cassius (1866) „Tájkép Budapestről‖ című munkájának bevezető mondatait.
85
1. fejezet
„Európa fővárosai közül talán csak Nápolynak, melyet a forró olasz éghajlat Vezuvja s tenger zöld hulláma tesz
tündérvárossá, és Konstantinápolynak, melynek lábaihoz Ázsia és Európa szépségüket kitárva, borulnak: csak
ezen két városnak van szebb tája mint Budapestnek. Dombsorok, sötétlő erdőségek, egy nagy folyam, völgyek és
messze nyúló pusztaság a természet minden színezési erejével változnak itt, hogy megragadják a képzeletet és
soha el nem feledhető benyomás bűbáját hagyják a kedélyen… E táj kimeríthetetlen szépségét eléggé mutatja az,
hogy bármely oldalról nézi az ember, új meg új kép tárul elébe”.
A „soha el nem feledhető benyomás bűbáját‖ a táji adottságok adják. A természet és az ember tájalakító
tevékenységének termékei az egyedi tájértékek. A mindenkori megítélés sorrendje változó. Cassius (1866) múlt
századi értékítéletében Óbuda nevezetességeit a következőképpen sorolta:
• „legszembetűnőbb az óbudai ha-jógyár‖,
• „másik legjelentősebb nevezetessége Ó-Budának a római víz-vezeték,‖
• „figyelemre méltó hely a római fürdő romjai a Flórián-téren, s egy hasonlóképpen ódon kolos-tor‖,
• a „híres zsinagóga, mely legnagyobb az egész ausztriai birodalomban, s egy katolikus plébánia‖,
• „van itt még egy katonai raktár, s egy amphiteater…
Ezek Ó-Buda nevezetességei.‖
1.7.5. Város és környéke a világháborúk között

A központi részek beépítésének fokozódásával egyidejűleg az agyagbányagödrök és a kőbányák mérete is
bővült. A földterületet a meredek hegyoldalak erdőborította lejtőinek kivételével művelték. A szorgalom
mértéke a hegylábakra erodált talaj mennyiségével is „mérhetővé‖ vált. Az árkok (pl. Remetehegyi-árok)
lemélyülése miatt a 30-as években szükségessé vált hordalékfogó gátak építése, a felszíni vizek elvezetése. A
városkörnyéki gyümölcsösökben a lakóépületek mellett megjelentek az első villák és a csak hétvégeken igénybe
vett épületek. A Mátyás-hegy – Hármashatár-hegy vonulat kirándulóforgalma megnőtt. A Római-part pedig
kimondottan a dunai fürdésre, evezésre épült ki. A domborzati adottságokkal meghatározott Duna menti első
„csápszerű‖ fejlődési irány mellett – a Vörösvári-törésvonal irányába – megkezdődött a második kialakulása is.
E fejlődésnek kedvezett a Bécsi úton a temetőig 1933. december 16-án megindított első fővárosi trolibuszvonal.
A háborús évek alatt a termesztő felületek kisebb arányú parlagon maradása tájökológiai szempontból
kedvezőnek tekinthető, a dolomitról leirtott erdőké annál kevésbé (Mátyás-hegy).
1.7.6. Településkörnyék 1950-től napjainkig

Óbuda, az 1873. évi fővárossá egyesülés „leggyengébb‖ láncszeme, fokozatosan került az érdeklődés előterébe.
Az új Duna-híd, az Árpád híd megépülésével (1950) a forgalom fokozódott. A nyugatra irányuló közúti
forgalom is e városrészen haladt keresztül a 60-as évek elejéig.
Pénzes (1942) Budapest élővilágának leírásakor az „örökzöld ré-teknek‖ külön fejezetet szentelt. Az örökzöld
rétek „a hegyek árnyékosabb, széltől védett oldalain, valamint Lágymányos és Óbuda fekete földjein fordulnak
elő‖. Uralkodó füvükként a franciaperjét (Arrhenatherum elatius), a csomós ebírt (Dachtylis glomerata), a
bennszülött nyúlfarkfüvet (Sesleria budensis), valamint a fehér virágú dunai zsálya (Salvia austrica), a magyar
zergevirág (Doronicum hungaricum), a margaréta (Chrysanthe-num leucanthenum) növényfajokat és a
kosborféléket nevezte meg. Pénzes a Budapest térképén feltüntetett kéttucatnyi „örökzöld rét‖ előfordulási
helynek közel felét a III. kerület területén tüntette fel. Az akkori hegyvidéki veszélyt 1942-ben így fogalmazta
meg: „Helytelen, s a természetvédelmi törvény szellemével is ellentétben áll, hogy ezeket a jellegzetes és
páratlan előfordulású kis gyepes lejtőket idegen földről származó fekete fenyővel mindenáron beerdősítik.” S
napjainkban mindent megteszünk, hogy az örökzöld rétek utolsóit is beépítsük, feltöltsük, jóllehet eleink sem
voltak különbek.
Az 1930-as években kiadott Székesfőváros térképén ugyanis a beépítetlen Filatori-, Kaszás- és Mocsaras-
dűlőkön a tervezett úthálózatot már ábrázolták.
1.7.7. A városkörnyék változásának főbb ismérvei
86
1. fejezet
Az elmúlt évtizedekben a mindenkori városkörnyék rohamosan megváltozott. Jelentős szerepük volt a

nagyarányú beépítéseknél a lakótelepeknek. Lakótelepek épültek
• a Bogdáni úton 1954-től, az árvízvédelmi töltésen belül,
• a téglagyári kemencék, szárítók helyén (kísérleti lakótelep) 1958–1964 között,
• Óbuda központjában 1969–1976 között (13000 lakás) a földszintes, vizes lakóházak szanálásával,
• Békásmegyeren (14000 lakás) mezőgazdasági területen,
• a Kaszás-dűlőben (3000 lakás) és a Pók utcában (4000 lakás), részben családi házas beépítés szanálásával.
Ipari üzemeket, raktártelepeket, szolgáltató létesítményeket az időszakosan vízborította kertészeti-

mezőgazdasági hasznosítású Mocsáros- és Kaszás-dűlő felöltése után nagyobb számban építettek.
A bányagödröket különböző módon hasznosították. Sajátos utóhasználati formák:
• a bányaudvarban Mechanikai Mérőműszerek Gyárának telepítése (ma az MMG Automatika Művek

utódüzeme),
• feltöltés kommunális hulladékkal, a Metró építéséből kikerült meddővel,
• bányagödör tereprendezése, beültetése fákkal.
A nagy gyümölcsöskertek tulajdonosait 1972 után arra kénysze-rítették, hogy 1000 m2-re osszák fel telkeiket. A
kertek lakó- és hétvégi házas beépítése a domboldalakon felgyorsult.
Az erdőtelepítést a Budai hegyek dolomit kopárjain főleg feketefenyővel (Pinus nigra) folytatták (Mátyás-hegy).
Parkot létesítettek a Hajógyári-szigeten (1973) a főváros 100 éves fennállása alkalmából (Május 9. park).
Az egyéb terület-igénybevételek közül, amelyek hatása a főváros környéki tájhasználatot alapjaiban

befolyásolják
• a bányanyitásokat (homok, kavics, agyag, kő),
• az angol katonai temető létesítését (Solymár határában),
• a radioaktív szennyezőanyagok elsüllyesztését a kiscelli agyagban,
• a katonai gyakorlótér és az egri vármodell kialakítását kell megemlíteni.
A városkörnyék forgószínpadán sajátos helyet foglalnak el a temetők és a bányák.
A városperemi temető a felhagyás, bezárás után a városrész zöldfelületi rendszerének fontos, gyakran egyetlen
hatékony elemévé válik.
• Új temetőt 1881-ben nyitottak a Bécsi út, a Táborhegyi út, a Farkastorki út és a Laborc utca között, amelybe
valamennyi felekezet temette halottait. Ma egy részében ifjúsági park van.
• A katolikus temetőt 1888-ban bezárták. A Kórház utca, a Vihar utca, a Raktár utca és a Kerék utca négyszög
egy részében ma közpark van.
• Az új köztemetőt (a mait) 1910-ben nyitották meg.
A kisebb agyagbányák területét beépítették. A nagyobbak részben feltöltve, részben rendezetlenül, hatalmas
gödrök, beépítetlen terek formájában tátonganak a Bécsi út mentén. A kemencék, a szárítók helyét beépítették
(Kísérleti lakótelep), kereskedelmi céllal hasznosítják, vagy még éppen üresek.
1.7.8. Az észak-budai városkörnyék várható alakulása
87
1. fejezet
A folyamatosan terjeszkedő városnak „legkönnyebben‖ a mezőgazdasági rendeltetésű területek estek áldozatul.

A többnyire sík, de legfeljebb 12–17%-os lejtőhajlású táblák a lakó és az ipari hasznosításra egyaránt
alkalmasak. A Duna-menti sávban az összeépülés megkezdődött, s úgy tűnik, hogy a 20 km-re fekvő
Szentendréig meg sem áll. A kavicsbányák tiszta vize máris rendkívüli vonzerőt jelent Békásmegyer térségében.
További kiépítésük a többcélú tájhasznosítás környezetkímélő lehetőségét rejti magában.
A Vörösvári-árok mentén a szántók óriási tartalékot jelenthetnek. A kedvező szélirány, a klímatényezőként ható
erdők közelsége és a domborzat adta vizuális hatások kihasználhatósága a lakó és az üdülési beépítésnek
egyaránt kedvez. A lineáris jellegű fejlesztés azonban ma még akadályokba ütközik.
A Budai Tájvédelmi Körzet létesítése (1978) egyfajta garancia a hegyvidék és az erdők beépítésmentes
megőrzésére. A szentendrei-szigeti vízvédelmi területek sem építhetők be. Egy kert-, esetleg mezőövezet
kialakítása viszont szinte lehetetlen. A filoxéravész után Budapesten nem maradt öszszefüggő szőlő, mint
például Bécs körül (Grinzing), de egy közel egy évszázados erdő–mező övezet tudatos kialakításával sem
dicsekedhetünk, mint ahogyan azt a példaképül oly gyakran szolgáló Bécs városa 1905 óta napjainkig bővíti.
Voltak és vannak viszont agyagbányagödreink, amelyek beépíthetetlensége (a metán-keletkezés vagy a
kommunális hulladék sülylyedése) miatt a zöldfelületi rendszer gazdagodhat. Az Újlaki volt I. és II. bánya 82
hektárnyi területe Margitszigetnyi kiterjedésű Óbuda „szívében‖. A bánya területére tervezett nemzetközi
kertészeti kiállítás is és az 1995-ös mezőgazdasági világkiállítás is elmaradt. Az évszázados sebek nyomai csak
lassan gyógyulnak.
A vázlatos áttekintésből is nyilvánvalóvá válik, hogy az ember-táj, a település-környék kapcsolat a mindenkori

társadalmi igények szerint alakul. A településkörnyék igénybevétele, illetve eltartóképes-sége a beavatkozás
mértéke szerint változik.
Az ember tájalakító tevékenysége során az ökológiai adottságokat befolyásolja, a befolyásolás mértéke viszont
koronként eltérő.
Az óbudai táj fejlődéstörténetének vázlatos áttekintése során értelemszerűen a belterülettel, a kereskedelemmel,

az ipari tevékenységgel, a vallási helyzettel, a nemzetiségekkel nem foglalkozhattam. A „korábbi‖ eseményekre,
az egykori hasznosítás maradványaira ritkaságuk miatt nagyobb hangsúlyt helyeztem, mint a századbeli, a
jelenlegi, az általánosan ismert és „mindenütt‖ előforduló építményekre, eseményekre. S teljességre még így
sem törekedhettem.
Az óbudai példálódzások aránya tudatosan magas. Ennek egyetlen oka a tájjal, településsel, annak történelmével
kialakult identitás. A kisgyermek korom óta tartó ösztönös, majd tudatos tájalakítási események megfigyelése a
kötődést erősen motiválja.
A kötődés szerint mindenki mást tart gyökereihez tartozónak. Jóleső érzés tölt el hallgatóim lakhelyükkel
összefüggően választott évközi munkáinak, tájvizsgálati leírásainak olvasása. Ők legalább annyi odaadással
viseltetnek szűkebb szülőföldjük tájtörténeti adottságai iránt, ahogyan bennem az óbudai kötődés kialakult
(hasonló a tervezési hajszában készült műszaki leírásokról ritkán mondható el). Minél jobban megismeri az
adott település, táj történetét, adottságait, jellegzetességeit, annál jobban megszereti azt az ember.
1.8. A tájrendezés európai története

A rómaiak út és aqueaductus építései, megkomponált városépítészeti alkotásai mai szemmel is az ember
tájalakító tevékenysége mintapéldáinak tekinthetők.
Hasonló mondható el a középkori városok, erődrendszerek táji adottságokhoz messzemenően alkalmazkodó

kialakításáról. A kolostor környéki gazdálkodás, a halastavak nyomai is az ember-táj kapcsolat magas szintjéről
tanúskodnak.
A reneszánsz kor embere házát, kertjét környezetétől izolálta, olykor a terepadottságokat erősen megváltoztatva
alkotott.
Az első, tervek alapján végrehajtott – mai értelemben vett – tájtervezési tevékenység a barokk korban jelent
meg. A tervezők a tájat többnyire a vizuális határig vették figyelembe. A barokk táji kompozícióba a „kerítésen‖
túli motívumokat is bekapcsolták. A tengelyek olykor városok fejlődését határozták meg (Versailles), máskor a
szomszédos falvakig a határ átrendezésére ösztönöztek (Eszterháza). A kert és a táj, a kertépítészeti és a
88
1. fejezet
tájrendezési elvek szerinti alakításban az átmenetet a tengelyeket lezáró obeliszkek, gloriettek, a hoszszan
vezetett kettős fasorok vagy a tóvá szélesedő csatornák, víztározó medencék, tavak építése jelentette.
A tájrendezési tevékenység – s ebbe beletartozónak tekintem a napjainkban inkább természetvédelemhez

sorolható törekvéseket is – Nyugat-, Észak- és Közép-Európában az iparosítással kezdődött. Az angliai ipari
forradalom egyaránt kisugárzott a gazdasági, a szociális, a politikai, a szellemi, a kulturális életre és
természetesen a tájfejlődésre.
Hazánk tájrendezés-történetét az európain belül is döntő mértékben a németországi befolyásolta. A gyakran

példamutatónak, máskor kötelezően utánzandónak vagy éppen az ökológiai hasonlóságok miatt célszerűen
átveendőnek tekintett német nyelvterületi intézkedésekre ezért mindvégig többször utalok.
Az európai szakmatörténeti öszszefüggéseket valamennyi országra kiterjedően képtelenség áttekinteni. Az

általános érvényű európai tájrendezés-történetet ezért főképpen a német nyelvterületi helyzettel részletezem,
amelyben négy főbb korszak különböztethető meg:
• a tájképi kert létesítése és a tájszépítés,
• a honi táj- és a kezdődő természetvédelem,
• a természetvédelem és a tájren-dezés állami feladattá válása, valamint
• az átfogó tájrendezés és környezetvédelem.
1.8.1. A tájképi kertek létesítése és a tájszépítés (1740–1830)

A XVIII. század végén, a XIX. század elején már univerzális jellegű, a táj megőrzésére és fejlesztésére irányuló
országos „tájfejlesztési és tájszépítési” mozgalom alakult ki az angliai példák hatására Német-országban.
A XVIII. században Angliában történt elsőként a fordulat. A természetszerűséget nélkülöző architektonikus

(barokk) kertek felől a festői tájak felé fordultak. A „szabad természet” nem az érintetlen tájat, sokkal inkább az
akkori mezőgazdasági termesztő felületek, az agrártérségek, a mezőgazdasági táj alakítását jelentette. A „vissza
a természethez” irányzat idején az abszolutizmus összeomlott, a polgárság kezdődő erősödése pedig egybe esett
az ipari forradalommal.
A James Watt hatékony gőzgépének feltalálása, az első modern gyár (a nottinghami szövőgyár, 1769)
üzembehelyezése idején kezdődött a „természeti stílus” szerinti első németországi kert, a wörlitzi park építése
(72. ábra).
72. ábra - Wörlitzi kertegyüttes (Hirsch, 1987) Az Elba menti kert a legkorábbi
németországi alkotások egyike, amelyet Franz von Anhalt-Dessau fejedelem 1765-ben
kezdett építeni
89
1. fejezet
Az angliai tájrendezés a kontinensen sok vonatkozásban „kertépítéssé degradálódott‖. Angliában a

birtokrendezéshez tartozott az épület környezetének alakítása. Wörlitzben, az Elba menti kertbe az angliai birtok
egészét igyekeztek bezsúfolni.
Az angliai birtokrendezés táblák kialakítását, utak építését, vízfolyások rendezését, tározók létesítését,
facsoportok, fasorok, sövények, erdősávok parkszerű telepítését jelentette az egész birtokon. A birtokrendezés
részeként természetesen a ház körül kertet építettek. Wörlitzben – a néhány kontinensi példa egyikében mindez
– a tájképi kerten belüli kis kiterjedésű szántó, legelő kialakítását, tehénistálló építését jelentette. A kor
szellemét a törekvések azért jól tükrözték: nem véletlen, hogy a „vissza a természethez‖ atyja Rousseau (1712–
1778) emlékét a wörlitzi park mesterséges szigetén őrzik (73. ábra).
73. ábra - Rousseau emlék-sziget (1782) a wörlitzi park bejáratánál
90
1. fejezet
A divatos „tájszépítést‖ egyértelműen tájrendezési elvek megvalósításával érték el. Lancelot Brown a tájak
szépíthetőségét (Capability of Improvement) vizsgálta.
Williem Senstone (1714–1763) 1745-ben birtokát (Leasowes) „díszfarmmá‖ (ornamentel farm) alakította. A
szépítés a birtokhoz tartozó falvakra, erdőkre, mezőkre, ólakra kiterjedő parkszerű kialakítást jelentett.
A wörlitzi park létesítésének évében (1768) jelent meg Hirschfeld (1742–1792) könyve, a Das Land-leben. A
műben tájszépítésről írt, jóllehet a termésfokozást is egyértelműen ide tartozónak érezte. Hirschfeld, a filozófia
tanára öt kötetes „Theorie der Gartenkunst” c. művében (1779–1785) tájszépítés alatt a kertből, parkból
kiindulva a birtok egészének, a falvaknak, a temetőknek, az utaknak a rendezését értette. A fa- és cserjesávok
védelmi jelentőségét elsőként így fogalmazta meg: „azok védik a táblákat a szél és a homok pusztításával
szemben, lehetővé teszik az állatok legeltetését, a trágya jobb hasznosítását, a talaj termőképességének
növelését…”.
A modern mezőgazdaság német atyja, Albrecht Thaer (1752–1828) az angliai sövénnyel szegélyezett legelőket
dicsérve javasolta többek között a szántók és a legelők fásítását.
A Peter Josef Lenne (1816–1866) vezette Kertészeti Egyesülés a szántók „ökonómiai díszítésére‖ (öko-
nomische Aufschmückung der Fluren) írt ki pályázatot. (Nebbien Henrik már az 1810-es években „szépítette‖ a
magyar tájat!) A feladat pedig nem mást, mint a rossz talajok erdősítését, a homokos dombok fásítását, a
szántók körüli fás védőnövényzet telepítését, utak építését jelentette. Lenne javaslatot tett, terveket készített a
vasutak, a csatornák menti fásításra. A potsdami kertegyüttest (74. ábra), a berlini Tiergartent (75. ábra) a táji
adottságok messzemenő figyelembevételével alakította.
74. ábra - Peter Joseph Lenne Sansouci, 1816 A kert és környezete kapcsolatát a kettős
fasorok is jól tükrözik
91
1. fejezet
75. ábra - Peter Joseph Lenne: Tiergarten, 1840 Az 1832-től készített részlettervek
szintetizálása a mocsaras terület rendezésére
Az angliai birtokrendezéstől eljutottunk a németországiig. A birtokrendezést a mai értelemben vett

mezőgazdasági területrendezés ökológiai, ökonómiai és esztétikai szintézist jelentő tájrendezési példáinak
tekintjük.
1.8.2. A táj- és természetvédelmi mozgalmak kezdete (1830–1919)

A XIX. század közepére a tájszépítési törekvések lendülete megtorpant. A szépítési egyesületek utolsó
próbálkozásai még tapasztalhatók, de az iparosítás egyre jobban erősödő befolyásolását nem tudták
ellensúlyozni. A megváltozott körülmények között új tájrendezési elvárásoknak kellett eleget tenni. A honi tájak
védelmére alakult egyesületek, az állami természetvédelem és első szervezetei, valamint a közhasznú
zöldfelületekért tett erőfeszítések és a kertváros mozgalom mind-mind az ember-táj kapcsolat kedvezőbbé
válását szorgalmazta.
Angliában bizonyos tájak, tájrészletek védelem alá helyezése – a normann királyi vadászterület létesítése óta –
több száz éve megvalósult. A XIX. század végére több magán szervezet jött létre, mint a Madárvédelmi Királyi
Társaság, vagy a The National Trust for Places of Historic Interest or Nature Beanty. Az utóbbi a
természettudományos szempontból értékes tájegységek védelem alá helyezését kezdeményezte.
Luxemburgban már 1617-ben rendeletet hoztak az erdők melletti rétek és szántók égetésének tiltására. A
Luxemburgi Nagyhercegség területének egyharmadát borító erdőt hagyományosan tisztelték, védték. Az 1669-
ben hozott erdészeti rendelet lényegében a mai napig érvényben van.
92
1. fejezet
A francia erdőtörvény (Code Forestier) már 1827-ben tartalmazta a természet értékek és az erdők védelmét.
Az első természetvédelmi törvény 1906-ban született meg.
A Dán Természetvédelmi Egyesületet (Danmarks Naturfrednings-forening) 1911-ben hozták létre, de a

századfordulón már sikerült 3000 hektárnyi Heide- és dűne-felületet – többek között a Borris-Heidét – állami
pénzből megvásárolni.
Fontainebleau állami erdőit 1861-ben helyezték védelem alá. Az első nemzeti parkot a szövetség (Association
Parcs Nationaux de France) 1914-ben, a Francia Alpokban alakította ki (Parc du Pelvoux).
Norvégiában, sok európai országhoz hasonlóan az első védelmi intézkedések az erdőkre vonatkoztak. Az első
erdőtörvény 1863-ben lépett életbe (Az erdők védelme és megtartása). A második a használati jelleggel
foglalkozott (1893), majd ugyanebben az évben törvényes intézkedéseket hoztak az erdőtüzek elleni védelemre
is.
Svédországban az 1880-as években kezdődő nemzeti park irányzat sokáig nem tudott látványos eredményt
elérni. Végül az 1909-ben, a nemzeti parkokról, a természeti emlékekről, valamint a fauna és a flóra védelméről
hozott törvény sikersorozatot indított el. Még abban az évben megalakult a Természetvédelmi Egyesület
(Svenska Naturskyddsför Eningen). 1910-ben pedig már 10 nemzeti parkot (többek között Sarek, Stroa, Sjö-
fallat, Abisko) tartottak nyilván.
Svájcban az első „sziklát‖ Neu-enburg mellett 1838-ban helyezték védelem alá. Ezt követte a Genf melletti
minerológiai-geológiai szempontból érdekes természeti emlékek védelme (1866/67) majd a „gleccsermalmok‖
sorának felfedezése (1872) és védelme Luzern térségében. Az 1865-ben alapított Jura Klub 1870-ben vásárlások
révén kialakította a Reservat du Creux du Van védett területet. A XIX. század utolsó évtizedében –
kantonokként eltérő módon – a nö-vények (havasi gyopár!) és a természeti emlékek védelme felgyorsult. Az
1914-es nemzeti-park törvény értelmében létrehozták a 16 000 hektáros Svájci Nemzeti Parkot.
Belgiumban az 1835-ben alapított Királyi Emlékmű Bizottság a műemlékek védelme mellett feladatának
tekintette a táj és a természet védelmét is.
Az első német természetvédelmi területet 1836-ban hozták létre. A természetvédők és a kőbánya tulajdonosai
közötti éles vitákat követően vált Darachenfels (Siebenge-birge Bonn mellett) védetté. A Quedlingburg melletti
Teufelsmau-ert geológiai természeti értéke miatt 1852-ben nyilvánították védetté.
A tájvédelem fontosságát, ezen belül a kőbányák tájképet rontó hatását a németek már 1866-ban felismerték. A
Rajna melletti Petersberg megmentésére mozgalom alakult. Rajna tartománya 200, Köln város 100 és Bonn 50
ezer márkás támogatásával a kőbánya működését sikerült leállítani, a területet kisajátítani és kártalanítani. A 7
km2-nyi területet megmentették a pusztulástól.
Az európai példák, illetve a védelem kiteljesedése nyilván országonként és kronologikusan is a végtelenségig

folytatható. Itt mindöszsze a kezdeti lépések érzékeltetésére vállalkozhattam. A németországi táj- és
természetvédelmi eredmények felsorolásával folytatom e korszak bemutatását.
A Müncheni Egyetem professzora és a Bajor Nemzeti Múzeum igazgatója Wilhelm Heinrick Riehl (1823–1897)
a Naturgeschichte des deutschen Volkes c. művében (1851) határozottan az élővilág védelmében fogalmazott:
„A haladás ismérve évszázadokon keresztül a termőterület növelésének joga volt; ma ezzel szemben a haladást a
szántóföldek joga mellett az élővilág jogának kell jelentenie. Ne csak az erdőségek, hanem a homokdűnék, a
lápok, a heidék, a sziklák és a gleccserek, azaz minden vadon és pusztaság a megművelt terület szükségszerű
kiegészítője. Örülünk, hogy még létezik néhány vadon az országban.‖
A múlt század közepi gondolatok ma is aktuálisak, sőt az intenzívebben hasznosított agrártérségben az egykori
tájhasználat emlékeinek, maradványainak, az egyedi tájértékeknek megőrzéséért olykor még az óriási küzdelem
is hiábavaló (lásd térségi melioráció).
Fürst Hermann Pückler (1785–1871) kastélya és Muskau város környékét a Neisse mindkét partján úgy
alakította, hogy a kastély körüli 74 hektárnyi kert, a közel 1000 hektáros birtok, illetve város a természet és a
művészet harmóniáját parkszerűen tükrözze (76–78. ábrák).
76. ábra - Fürst Hermann Pückler: Muskau, park a Neisse jobb partján
93
1. fejezet
77. ábra - Fürst Hermann Pückler: Branitzi park Cottbus mellett
78. ábra - Vízi piramis, a branitzi park jellegzetes részlete
94
1. fejezet
Ernst Rudorff (1840–1916), a Berlini Állami Zeneakadémia tanára a Porosz Évkönyvekben 1880-ban közzétette
alapvető írását a „A modern élet és a természet viszo-nya”-ról. Az 1888-ban meghatározott „természetvédelem‖
fogalom alatt a természeti értékek és a tájak megőrzését, gondozását értette. Az 1904-ben alapított „Német
Szülőföldvédelmi Szövetség‖ megalakulásakor a fogalom magyarázatát is megadta. A „szülőföldvédelem‖-hez
a tájmegőrzés, a természetvédelem és a műemlékvédelem tartozott. A Szövetség 1914-ben elfogadott feladatait,
célját az idézet szerint állapították meg: „A szövetség feladata az ország természeti és történelmi sajátosságainak
védel-me…‖ Különösen vonatkozik ez „a természet, név szerint a honos állat- és növényvilág és a geológiai
sajátosságok, valamint a tájkép jellegzetességeinek védelmére, továbbá az épületek, valamint az utca és
dülőnevek védelmére és megőrzésére: a vidéki és a polgári építésmód megőrzésére és fejlesztésére, a
népművészeti tárgyak védelmére, a szokásokra, a hagyományokra, az ünnepekre és a népviseletre
vonatkozóan‖.
A XX. század elején ismét előtérbe kerülő tájszépítés (Landesver-schönerung) Robert Milke a tájgondozás
(Landespflege) bevezetését, illetve használatát javasolta. A feladatokat négy csoportba sorolta:
1. Nagyvárosokban és székhelyeken: parkok, játszóterek, utak és terek; városok körüli erdő-mező övezetek;
kertvárosok kialakítása.
2. Kisebb településekben, városokban, falvakban, tanyákon, gyógyhelyeken: faluközpont, templomudvar, határ;

utak, vasutak és csatornák mente rendezése.
3. Részvétel a fák, a cserjék és az állatok védelmében és fenntartásában; természeti értékek megőrzése.
4. A kőbányák, a téglagyárak és a bányák által a tájképben okozott csúf sebek gyógyítása és megszüntetése.
Az USA-ban 1872-ben létesített Yellowstone Nemzeti Park az európai természetvédelmet is kedvezően

befolyásolta. Németországban az amerikai példa hatására 1899-től szorgalmazták az „állami parkok‖
létrehozását. Az első a Lünebrugi Heide Természetvédelmi Park lett 1905-ben.
Az 1870 és 1914 között épített nagyvárosokra és az ipari falvakra a tájidegen, a kert nélküli, az elkövesített
jelzőket használták. A szürke, négy emeletes, fény nélküli hátsóudvaros bérkaszárnyák terjedése miatt, valamint
a nyomorúságos földszintes beépítésű munkástelepek ellensúlyozására indult meg a kertváros-mozgalom.
Főbb állomások:
1864: A munkásság részére Hauschild létrehozta az első kiskertet (Schrebergärten).
1902: Megjelent Ebenezer Howard művének második kiadása (az első kiadás 1898-ben volt, de más címmel) a
jövő kertvárosairól (Garden Cities of Tomorrow).
1904: Az első angliai kertváros, Letchwok felépült.
1908–14: Hellerau kertváros építése Drezda mellett.
1913: Leberecht Migge könyve a XX. század kertkultúrájáról.
95
1. fejezet
Howard „táj-város‖ ötlete a táj és a város egyesítésére (ma úgy mondhatjuk, hogy a város tájba illesztése a táji
adottságok figyelembevételével történő városrendezés) a századunk második felében kezdett igazán elterjedni.
A városrendező és a zöldfelületi szakember, a tájépítész közös munkája eredményeképpen létesültek a laza
beépítésű, zöldfelületekkel tagolt városrészek, lakótelepek (79. ábra).
79. ábra - Louis de Soissons: Wewin kertváros (1920) Letzworth után a következő
lényeges lépést a barátságos Welwyn jelentette. A vasút által átszelt kertvárosban a
középrétegek részére a nyugati városban, az ipar- és a munkáslakások részére a keleti
városrészben jelölt ki helyet.
Az idézetek, az irányzatok egyértelműen érzékeltetik, hogy mindinkább közelebb kerültünk mai feladatainkhoz,
gondjainkhoz.
1.8.3. A természetvédelem általánossá válása, a tájtervezés kezdete (1919–

1945)
Az alcím kiegészítéseként azonnal hangsúlyozni kell, hogy a mai értelemben használatos, a mai tartalomnak
megfelelő tájtervezés kezdetéről van szó. Jóllehet egyes részterületek, mint például Mikoviny tatai munkálatai, a
Nebbien-féle és az angliai birtokrendezések a mai mezőgazdasági területrendezésekkel, meliorációs
beavatkozásokkal nem csak egyértékűek, hanem azt a táji adottságokhoz történt ösztönös és tudatos
alkalmazkodásban messze felülmúlják.
Németországban az 1919-ben nyilvánosságra hozott birodalmi alkotmány 150. cikkelye szerint: „A művészeti, a
történelmi és a természeti emlékek, valamint a táj élvezi az állami védettséget és megóvást.”
A táj alakítása fokozatosan és egyre határozottabban került előtérbe. Paul Schultzen-Namburgl főművét 1922-
ben A táj rendezése (Die Gestaltung der Landschaft durch den Menschen) címmel jelentette meg.
Az első Német Természetvédelmi Nap (1925) müncheni megrendezésétől a táj, a tájrendezés egyre inkább a
maihoz közel állóan került előtérbe. Később Kasselben (1927), Drezdában (1929) és Berlinben (1931) rendeztek
Természetvédelmi Napot.
Az első világháborút megelőzően a szakterületi feladatok többnyire a természeti értékek és tájrészletek

védelmére irányultak. A két világháború között azonban a tájvédelmet szociális és szociálhigiénás szempontok
motiválták. Az egyik legjobban veszélyeztetett térségben, a Ruhrvidéken 1920-ban létrehozták az első tervezési
és regionális jellegű egyesületet (Siedlungs-verband Ruhrkolenbezirk). Az egyesület egyik fő feladata az ún.
„egyesületi zöldfelületek‖ létesítése a népegészségügy és a népüdültetés érdekében.
Két évvel később a Porosz Népjóléti Minisztérium (és nem a természetvédelemért felelős Kultur-minisztérium!)
törvényt hozott a fák megóvására, a part menti utak megtartására és közhasználatra adására (!) a
népegészségügy érdekében.
Végül 1935-ben életbe lépett a Birodalmi Természetvédelmi Törvény (RNG) és annak végrehajtási utasítása.
Egyértelműen megtörtént a táj jogi szabályozása és a védettségi kategóriák meghatározása. Így
megkülönböztettek természeti emlékeket (3. §), természetvédelmi területeket (4. §), tájegységeket és táj-részeket
(5. §), fajvédelmet (2. és 11. §) és általános tájvédelmet (20.§).
96
1. fejezet
A természetvédelem állami feladattá válása során a „hagyomá-nyos‖ növény, állat, madár, erdő védelme mellett
megjelent a tájvédelem, a vizek és vízpartok védelme, a bányászati tevékenységgel érintett felületek
rendezésének előírása.
A németországi autópálya-építések során váltak a kertész tervezők először „táj kertésszé‖ (Landschaft-gärtner).
Az 1930–36 közötti építések jelentős, és mindenkori (nemcsak a városok környékén és az ipari körzetekben)
nagyarányú beavatkozást jelentettek a tájszerkezetbe. A vonalas művi létesítmény és környezete kapcsolatát, a
létesítmények tájbaillesztését ilyen nagy mértékben, elsőként és általános érvénynyel a német tájkertészeknek
sikerült megoldaniuk. Tájrendezési sikereik eredményét az utak nyomvonalának kijelölése, a magas bevágási és
töltési rézsűk alkalmazásának elkerülése, a rézsűk ellaposítása, és nem utolsó sorban az optikai vezetést is
szolgáló esztétikai értékű út menti fásítások jelzik. Tervmódosítási javaslataik alapján az elválasztó sávban
megmaradhattak az idős fák, facsoportok. Az autópályát lehetőség szerint erdőszegélyek mentén vezették,
illetve fásításokkal ezt a látszatot igyekeztek kelteni.
Magyarországon a két világháború között a Balaton környéki bazaltkúpokra valósággal rátelepültek a kőbányák.
A Tapolcai-medencében hallható robbantások és a láthatóan növekvő tájsebek a figyelmet a természetvédelmi
törvény megalkotásának szükségességére irányították. Kaán Károly (1867–1940) a tudományos köröket, a
közvéleményt és a hivatalos szerveket egyaránt előkészítette a természetvédelmi jogszabály megalkotására.
Jóllehet A természeti emlékek védelme címen megírt első könyvében, 1909-ben már közreadta gondolatait,
munkásságát a Természetvédelem és a természeti emlékek (1931) című, összefoglaló jellegű munkájából
ismerhették meg.
A piliscsabai kopárok fásítása a 20-as évek közepén kezdődött. A szintvonal menti padkákba feketefenyőmagot
vetettek. A szikláig erodálódott kopáron a helyben vetés volt az egyetlen növénytelepítési mód. A magas
költségek miatt azóta sokak által „pénztemetőnek‖ is titulált kezdeményezés világszerte ismertté vált. A
sziklákat borító 1000 ha-nyi erdők Dévényi Antal erdőmérnök egykori küzdelmét és sikerét példázzák, a
szélsőséges adottságú termőhelyek fásítóinak zarándokhelyévé váltak.
Az 1935-ben megjelent második Erdőtörvény már önálló fejezetet tartalmazott a természetvédelemről. A

törvénynek a gyakorlatban alig lehetett érvényt szerezni. A megalakult Természetvédelmi Tanács első elnöke
Kaán Károly sem volt képes a balatoni tájat pusztító bányaüzemeket leállítani. Az első védetté nyilvánítás 1939-
ben történt. A debreceni Nagyerdő egy részét nyilvánították védetté.
A második világháború végéig 100 természeti értéket vettek védelem alá. A védett kisebb erdőterületek, fák
összterülete kb. 2000 ha volt.
1.8.4. A tájrendezés és a természet-védelem általánossá válása (1945-től

napjainkig)
A második világháborút követően a tájrendezési feladatok a háborús károk megszüntetésekor, az újjáépítés
során, az ipari és a bányászati tevékenység kárhatásának csökkentésénél és az üdülési fejlesztésekkel
kapcsolatosan váltak ismertté. A természetvédelemmel összefüggésben a nedves biotópok kialakításától a védett
területek üdülés-idegenforgalmi hasznosításáig számtalan tájrendezési tevékenység vált szükségessé.
Az 1972-es Környezetvédelmi Világkonferencia (Stockholm) új aspektusból, de szintén a természeti

adottságokra, a táji értékekre, illetve a tájrendezési elképzelések mielőbbi megvalósítására terelte a figyelmet. A
tájrendező az, aki képes az ökológiai, a műszaki és az esztétikai szempontok együttes érvényesítésére. A
tájrendezési terv az, amelyben a műszakiak és a bio-lógusok, ökológusok nézetei szintetizálhatók, vagy
legalábbis együttesen felvethetők, megmutathatók, megismertethetők.
A Német Szövetségi Köztársaságban az újjászervezett természetvédelmi hatóság (Zentralstelle für Naturschutz

und Landschaftspfle-ge) kidolgozta a védelem keretkoncepcióját és újjáélesztette a természetvédelmi napokat.
Az 1953 óta Bonn-Bad Godesbergben működő szövetségi Hivatal (Bundesanstalt für Vegetationskunde,
Naturschutz und Landschaftspflege) tevékenysége folyamatosan bővült. A művi befolyásolás ellensúlyozásául
már 1966-ig 9177 tájvédelmi körzetet (= 33 212 km2, az ország területének 13,5%-a), 893 természetvédelmi
területe (= 2597 km2, az összterület 1%-a) és közel 40 ezer természeti emléket tartottak nyilván.
A második ipari forradalom (automatizálás, atomenergia-felhasználás) és a szabadidő-növekedés hatására ún.

természeti parkokat (Naturpark) hoztak létre. A megnövekedett szabadidő-igények kielégítésére már 1968-ben
35 természeti park (= 22248 km2 az NSZK területének 9%-a) állt rendelkezésre. Jóllehet a tájvédelmi körzetek
és a természeti parkok a mi tájvédelmi körzeteink akkori védettségi szintjét nem érték el.
97
1. fejezet
Az 1950-es évektől egyre inkább érződött a táj- és természetvédelmi szempontokat érvényesítő módszertan
hiánya. A tájrendezési feladatokat egyes tevékenységek, mint az utak, vizek menti növénytelepítések, a
mezőfásítások, a meddőhányó-újrahasznosítások, a városból kiáramlók üdülőhelyeinek tervezése, az ipartelepek
rendezése, a bányautótájak rendezése stb. jelentette. Tájak, tájegységek ökológiai és műszaki adottságokat
öszszehangoló fejlesztési eszköze a tájrendezési terv lett.
A megnövekedett tájrendezési feladatok ellátására egyetemi szakok alakultak meg, 1934-ben Berlinben, 1947-
ben Hannoverben és Weihenstephanban.
Az 1961-ben megfogalmazott Mainaui Zöld Karta a tájvédelemre, a tájrendezés szükségszerűségére

egyértelműen ráirányította a figyelmet.
A táj üdülési alkalmasságának értékelésére Hans Kiemstedt 1967-ben módszert dolgozott ki. Az értékelési
eljárások olyan áradatát indította ezzel el, amely a tájértékelést a tájrendezési tervek szerves részévé tette. Az
ökológiai szemléletű tájtervezés általánosan elfogadott érvényesítésére is sok példa hozható. A minket is érintő
Duna–Majna–Rajna csatorna német szakasza másképp alakult. Ott is a vízépítési technokrata szemlélettel
kezdődött a tervezés, de az ökológiai és üdülési tájpotenciált növelő megvalósítással végződött a megvalósítás.
Grebe professzor az Alt-mühl-völgyére készített terveit folyamatosan és egyértelmű lakossági
megelégedettséggel valósították meg (80–81. ábra). A Kagerer-irodában a Kelheimtől lefelé tervezett dunai
vízlépcsőkhöz tájrendezési tervei készültek (82–83. ábra).
80. ábra - Altmühl, rétek az árterületen (Grebe-Mehler, 1988. p. 116.)
81. ábra - A csatornázást követően a réteket szántóvá alakították (Grebe-Mehler, 1988.)
82. ábra - Nyomvonal-javaslat a vízépítési normák szerint a Rajna-Majna-Duna

csatornán (Grebe-Mehler, 1988.)
83. ábra - Nyomvonal-módosítási javaslat a tájrendezési terv szerint a Rajna-Majna-

Duna csatornán (Grebe-Mehler, 1988.)
98
1. fejezet
A környezetterhelési hatásvizsgálat (Umweltverträglichkeitsprü-fung) nagyobb beavatkozást okozó

beruházáshoz kötelező. Az autópályáktól a bányanyitásokig, a tározók építésétől az atomerőművekig készítettek
hatástanulmányokat. A vizsgálatok több változat összehasonlítására irányultak a beruházást előkészítő
szakaszban. Meglévő létesítményeknél az okozott változásokat rögzítették és a várható hatásokra
következtettek.
Az egykori NDK-ban a környezetrendezési törvény (Landeskul-turgesetz) adott korszerű keretet a

természetvédelmi szempontok és a tájrendezési törekvések érvényesítéséhez. A 11. § szerint (1970. május 14.) A
tájrendezés és a tájvédelem alapelvei: „Az olyan intézkedéseket, amelyek a tájat módosítják, vagy
befolyásolják, úgy kell megvalósítani, hogy a feltételeknek megfelelően a tájháztartást ne zavarják és lehetővé
tegyék a táj több célú hasznosítását. Az állami és a gazdasági szervek, valamint az üzemek kötelesek a táj
jellegét módosító beavatkozásokat, az építményeket, a nyomvonalakat, a közlekedési és az egyéb
létesítményeket idejében elkészíteni és úgy a tájba illeszteni, hogy a racionális és tájjellegű területhasznosítás
biztosított legyen. A beavatkozásokkal a táj üdülési értékét és szépségét megtartani és az adott lehetőségek
keretében fokozni kell.‖
A Német Építésügyi Szabályzat (Deutsche Bauordnung) megjelenése (1958. október 2.) óta jogilag is
szabályozott a vízpartok szabadon hagyása a tájvédelmi és az üdülési szempontok érdekében. A 74. § szerint:
„A közhasználatú tavak partján legalább 15 m széles sávot – a partszéltől legmagasabb vízszintnél mérve –
minden parcellázástól és beépítéstől mentesen kell tartani. A szabadon hagyott sáv szélessége a helyi viszonyok
szerint növelhető. Engedélyezhetők az olyan beépítések, amelyeknek használati célja üzemi okokból
szükségszerűen megköveteli a part közvetlen beépítését. Ilyen célok a kikötés, a vízi közlekedés, a
vízgazdálkodási, a kereskedelmi és az ipari létesítmények, amennyiben azok az általános rendezési tervben
szerepelnek. Ilyen létesítmények építése és bővítése nem zavarhatja a lakó- és az üdülőterületek közötti, valamint
a szabad vízi közlekedést.”
A vízügyi törvény (1963. 04. 17.) 23. §-a alapján: „A tömeges üdülés, valamint a városépítés és a tájrendezés
érdekében a helyi tanácsoknak gondoskodniuk kell arról, hogy a lakosság használhassa a víz menti
üdülőterületeket, azok használata építményekkel vagy más módon ne legyen gátolva. Az önkormányzatok ennek
érdekében használati korlátozásokat hozhatnak és megfelelő szolgáltatásokat adhatnak‖.
Az NDK-ban arra törekedtek, hogy tájrendezési tervek alapján biztosítani lehessen a vizek szabad
megközelítését. Sőt a Frankfurt/Oder megye tanácsa a parti védősávot 15 m-ről 100 m-re emelte. A tavakban
rendkívül gazdag Frankfurt és Cottbus megyékben az egy hektárnál nagyobb állóvizeket az üdülési célok szerint
osztályozták.
„Az építésügyi hatóságok feladatairól és munkamódszereiről‖ hozott rendelet (1964. május 14.) előírja „a tájkép
elrontása elleni intézkedések szigorú ellenőrzését‖, továbbá kiköti, hogy építési engedélyt „csak akkor szabad
kiadni, ha a kiadással kapcsolatban területrendezési vagy városépítési kétségek nem merülnek fel.‖
A táj és az építési elvek kapcsolatát Bauch (1968) találóan fejtette ki: „a mérnöki építmények táji jelenléte annál
megnyugtatóbb, minél inkább túlnőnek a csak technikai szemléleten, ha nyomvonalukkal, megjelenési
formájukkal alkalmazkodnak a táj karakteréhez; vagyis ha minden részletük a technika és a természet
szintéziséről tanús-kodik.”
A többcélú tájhasználat egyik jeles képviselője – egykori főnököm – Otto Rindt volt. Tájrendezési
tevékenységét az irányított földmozgatás révén hatékonyan érvényesítette. A mélyedésben fekvő megye
székhely, Cottbus város fejlesztésénél folyamatosan fel kellett az új lakótelepek, ipari üzemek helyét tölteni. A
magas talajvízszint és a homokos, kavicsos talaj egyaránt kedvezett az anyagkitermelő helyek hasznosításának.
A visszamaradt gödrök utóhasználatát úgy tervezte, hogy ott a visszamaradó meddő, a rézsűhajlás a
legkülönbözőbb célokat szolgálhassa. A rézsűk hajlásától függően, így természetvédelmi célú partszakasz éppen
úgy kialakulhatott, mint kis gyerekek fürdőpart szakasza vagy csúzdás mélyvíz. S a legkörültekintőbb tervek,
perspektivikus rajzok, engedélyek és jóváhagyások ellenére is a tavak környéke, a rézsűk hajlása a
földmunkagépek kezelőinek jóindulatán múlott, akiket mindig sikerült a közügynek megnyernie.
A Spreewald szomszédságában (Boblitz) és egy új ipari város közelében olyan látogatottá vált a fürdőtó, hogy a
nyári hétvégeken, elsősorban kerékpárral odalátogató 3–4000 üdülő után az öntisztulás már nem ment végbe. Az
erőművállalat (Lübbenau), ezért – a tájrendező javaslatát megszívlelve – csőkutakat fúratott és szivattyúkat
állított be. A vízcsere gyorsítása után a 40–50 000 m3-es egykori homokbánya gödör szinte medenceként és
tiszta vízzel várta a látogatókat (84. ábra). A cottbusi példáknál maradva ki kell emelni a város körüli irányított
99
1. fejezet
földmozgatás eredményeképpen létrehozott „cottbusi fürdőgyűrűt‖. Az európai hírűvé vált anyagnyerőhely-utó-

hasznosítást, illetve fürdőgyűrűt a 85. ábrán szemléltetjük.
84. ábra - Otto Rindt: Boblitz
85. ábra - Otto Rindt: „Fürdőgyűrű” kialakítása Cottbus körül
Az NDK közismerten gazdag volt barnaszénben, a kitermelést pedig igen nagy arányban végezték. Így Cottbus
megye egyes térségeinek közel 40%-át érintette. A hatalmas véggödrökben tavak keletkeznek. Otto Rindt és
munkatársai fáradhatatlanságának köszönhetően az 1000 hektárt is meghaladó tavak kialakítása a tájrendezési
tervek szerint történt. Sikerült elérniük, hogy a kitermelést végzők irodaépületei úgy és oda kerüljenek, ahol és
ahogyan azokat 10–20 évvel később, a kitermelés befejezése után a strand vetkőző kabinjaiként,
kutatóházakként vagy éppen raktárként a legjobban lehet hasznosítani.
Csak kibújik belőlem az összevetés igénye: Visontán két évvel a nyugati bánya kimerülése előtt még nem volt
döntés, hogy a véggödör hogyan hasznosuljon. Feltöltsék-e pernyével vagy ne, tó lesz-e benne vagy egyáltalán
lesz-e víz? Bizonyára nálunk is meg lehetett volna a 15 évvel ezelőtti NDK-hoz hasonlóan a bányautótájak
hasznosítását tervezni és valósítani.
A két német államban végzett tájrendezési tevékenységről adtam csak ízelítőt. A jelenlegi helyzetről a
Tájrendezés Európában fejezetben írtam. Az európai áttekintésre – a részletezéstől függően – több kötetnyi
terjedelemre lenne szükség. Feladatom pedig a hazai helyzet bemutatása. Az összehasonlításhoz ennyi is
elegendő. Az amerikai tájtervezésről viszont mindenképpen meg kell emlékezni.
1.8.5. Tájrendezés az Egyesült Államokban

Az USA-ban a tájrendezők kezdettől fogva szintézisre, a társadalmi szükséglet és a táji adottságok közötti
összhangra törekedtek. Céljuk a beavatkozások jellegének és mértékének csökkentése volt.
Az amerikai tájépítészet atyja Frederik Law Olmsted, Sr. (1822–1903). Olmsted használta először foglalkozása
megnevezésére 1862-ben a tájépítész (= Landscape architect) kifejezést. A New York-i Central Park építése
100
1. fejezet
(1857–1863) az amerikai tájépítészet kezdetét, tervezőjének sikerét jelentette. Rendkívül széles körű
tevékenységét a városi közparkok, a lakótelepek és középületek kertjeinek, campusoknak kialakítása, regionális
léptékű tájtervektől a temetők tervezéséig és megvalósításáig sok minden jelzi. A mértani utcahálózatú
várostervekkel ellentétben Olmsted terve szerves, falevélszerű telektömbjei a táji adottságokhoz alkalmazkodást
tükrözik (86 ábra). A nemzeti parkok ügyében írt filozófiai írása lett az 1916-ban hozott törvény alapja.
86. ábra - Frederik Law Olmsted. Sr: Riverside (1869), Chicago
Az Olmsted-et követő nemzedék a tájtervezést tovább fejlesztette:
• Charles Eliot Boston város környékére készített 1890-es és
• Massachusetts államra kidolgozott második terve (1928), valamint
• Henry Wright regionális jellegű tervei (1966) a fejlődés kiragadott mérföldkövei.
A tájrendezőket a műszakiak az 1950-es években „megelőzték‖. A területi tervezésben a közlekedéstervezők

uralták a mezőnyt, elsősorban a metropoliszok térségében. Befolyásolták a nagyvárosok növekedését. Barokk
felfogásban sugár irányú autópályákat terveztek, amelyeket mintegy 10 mérföldenként autópálya gyűrűkkel
kötöttek össze.
A környezeti mozgalmak az 1960-as évektől ismét a tájrendezési tervek szükségességére irányították a

figyelmet. A korszak jellegzetes képviselője Ian McHarg volt, aki tervei készítésével hozzájárult a tájtervezés
fejlesztéséhez:
• felelevenítette Olmsted és Eliot városrendezési filozófiáját,
101
1. fejezet
• felhasználta az ökológusok, hidrológusok, geológusok, azaz a természettudományok művelőinek kutatási

eredményeit,
• felölelte a társadalmi, emberi vonatkozásokat és igyekezett az igények szerint tervezni.
A jelenlegi tájtervezésben egyaránt érvényesül az Olmsted–Eliot féle filozófia, a McHarg-i elv és a

számítástechnika térhódítása. A tájrendezés és a tájtervezés tudománnyá válásának okait J. Gy. Fá-bos három
jelenséggel magyarázta:
1. A tudományos ismeretek rohamosan duplázódnak és az érdeklődés folyamatosan növekszik a környezeti

hatások, a táj iránt. Egyre nagyobb az igény az új ismeretek beépülésére a tervekbe, ezért a tájrendezési
tervekben a legújabb természettudományos ismeretek is tükröződnek.
2. Megváltozott a döntéshozatal; a változás a képviseleti demokráciától a közreműködési demokrácia felé halad.
3. Az 1980-as évektől nagyarányban terjed a számítógépes tájtervezés, a „paperless‖ („papír nélküli‖), azaz a
teljesen géppel végeztetett tervezés. A hagyományos „kézi-grafikai‖ tervezést nélkülöző tájtervezés a jövő
útja, ahogyan azt Seattle-ben az ASLA (Amerikai Tájépítészek Szövetsége) 1980. évi konferenciáján
hangsúlyozták.
A számítógépes tájtervezést a széles körű adatszolgáltatás, a hardver és a softver technológia óriási fejlődése és
a tömeges számítógépes szakemberképzés tette lehetővé. A számítógép az USA-ban egyfajta „kényszer‖ is
valamennyi szakterület képviselőjének.
A számítógépes fejlettséget jól érzékelteti, hogy már 1985-ben az ország valamennyi benzinkútját bekapcsolták
egy központi számítógép-hálózatba. A benzinkutas így azonnal ellenőrizni tudja, hogy a bankkártya-lappal
„fizető‖ vendégnek van-e fedezete – függetlenül attól, hogy melyik bankhálózatnál nyitotta betétjét. S
készpénzzel már a külföldi is ritkán fizet.
A J .Gy. Fábos vezette METLAND kutatócsoport kidolgozta a számítógépes tájtervezés módszertanát.

Alapelveik:
• a természeti értékek túlsúlyával jellemezhető tájak megőrzése,
• az emberi tevékenységgel már veszélyeztetett tájakon a beruházások visszafogása,
• az ökológiai terhelhetőség figyelembevétele,
• a legalkalmasabb térségek fejlesztése,
• a fejlesztés és a szolgáltatások együttes érvényesítése.
A tájépítészeti oktatás 1900-ban a Hardward Egyetemen kezdődött. A stúdiumot ifj. Frederik Law Olmsted
szervezte Arthur A. Shurcliff segítségével. Az oktatási idő négy év volt. A Tervezési Karon ma építész,
tájépítész, városépítő és regionális tervező mérnökképzés folyik mesterfokon.
A Massathusetts-i Állami Egyetemen a Tájkertészet Tanszéket (Department of Landscape Garde-ning) 1905-

ben hozták létre.
A tájépítészeti mesterfokozatot tájtervező, építész, geográfus, erdész, általános mérnök, kertész, de filmrendező
vagy éppen képzőművészeti diplomával rendelkezők akarnak szerezni. Míg a hazai gyakorlatban újabb diplomát
legfeljebb csak szakmérnöki szakon lehet szerezni, addig az angolszász oktatási rendszer lényege a folyamatos
változtathatóság. Aki már több diplomával rendelkezik, újabbat – a felmentési kedvezmények miatt – rövidebb
tanulási idő alatt szerezhet.
Az USA-ban mintegy 60 egyetemen lehet tájépítészeti mesterfokozatot szerezni. Az Egyesült Államokban 30

ezer tájépítész tevékenykedik és 5000 hallgató tanul az egyetemeken.
Az USA Tájépítész szövetségének (ASLA = The American Soci-ety of Landscape Architects) 7–8 ezer tagja
van. Évente rendezett konferenciái a leglátogatottabb szakterületi rendezvények (az IFLA konferenciákon
maximálisan résztvevő két-háromszáznak többszöröse!).
102
1. fejezet
Az Egyesült Államok területének 10%-a az Erdészeti Szolgálathoz (USFS) tartozik. R. Ross irányítása alatt a
70-es évben már 350 tájtervező dolgozott. Valamennyien számítógéppel. Programjaik igen korszerűek. A
beavatkozások okozta tájképi változásokat azonnal rajzoltatják. Értelemszerűen a tervváltozatok sokaságát
vizsgálják.
Ilyen háttér esetén nem véletlenül született az USA-ban az építész és a tájépítész közötti különbségre a találó
megállapítás. Míg az építész a tartalomhoz keresi a formát, addig a tájrendező, a tájépítész a formához a
tartalmat.
Az amerikai tájépítészek meggyőződése szerint a művi beavatkozásokat a táji adottságok figyelembevételével

tudják a területi tervezés egészén befolyásolni. Szerintük európai kollégáik tevékenysége „csak‖ a
természetvédelmi és az üdülési tervezésre korlátozódik, illetve abban ki is merül.
Másképp fogalmazva: úgy látják, hogy az amerikai tájrendező „mindent‖ szintetizál, míg az európai csak
részfeladatokat old meg.
Szerencsére ezt a tengerentúlról látják így.
Az európai gyakorlat mégiscsak más.
1.9. Tájtervezés Európában és az USA-ban

A jelenlegi külföldi tájtervezési helyzetet e könyv keretében nyilvánvalóan képtelenség áttekinteni. A
számunkra példaértékű országokban kialakult, ezért számunkra reálisan átvehető gyakorlat ismertetésére
szorítkozom. Mindenekelőtt a szomszédos és tőlünk nyugatabbra fekvő országokra irányítom a figyelmet.
Évezredes történelmünk, hagyományaink során a jó példák egész sorát Európa nyugati feléből vettük át. Így volt
ez a kereszténységtől kezdve a technikai eszközökig, a polgári fejlődési ismérvektől a természetvédelmi
törvényekig, az egyes építészeti és kerttörténeti korszakokig, a meliorálástól a tájrehabilitálásig. Miért lenne a
tájtervezés területén eltérő a helyzet? (Félreértések elkerülése végett nagyra becsülök valamennyi hírnévre szert
tett magyar tudóst, művészt, feltalálót, de ez a tendencián nem változtat.) Az utalás a „nyugatiak‖ időbeni
megelőzésére azonban nem maradhat el.
Választásom az Alpok–Adria országaira, Ausztriára, valamint Franciaországra, Németországra és Svájcra esett.
• Az Alpok–Adria csoportosuláshoz öt megyénk tartozik, ezért az öszszehasonlítás kézenfekvő, illetve

óhatatlanul folyamatosan történik.
• Ausztria szintén szomszédos ország, történelmünk szorosan összefonódott és kapcsolataink változatlanul

széleskörűek, továbbá 1995. január 1-től az Európai Unió tagja.
• Franciaország tájtervezésben is sajátos utat jár, melyet célszerű figyelemmel kísérni.
• Németország többféle szempontból is érdekes: a tájtervezési gyakorlat szabályozott, s az ex NDK gyorsított

ütemben azon törvények átvételére kényszerült, amit mi oly hőn várunk az Európai Unióhoz csatlakozás
reményében.
• Svájc változatlanul független és fél évezredes demokratikus hagyományokkal rendelkező ország Európa
szívében, ahol a természeti-táji adottságok iránti alázat nagyfokú, példaértékű.
• A sajátos és sok szempontból példa- és iránymutatónak számító amerikai gyakorlat kisugárzása világméretű.
Különösen nagy hatással van az európai államokon kívül egyes ázsiai és sok fejlődő országra.
Egyik országban sem volt azonban – a tájrendezési kiindulást jelentő – kertművészeti alapképzés olyan korán,
mint Budapesten.
Az egyes országokban kialakult regionális tervezési, területfejlesztési – és ennek megfelelően – a tájtervezési

gyakorlat is más és más. Adoptáció vagy adaptáció? — lehetne a kérdést feltenni. A tájtervezési módszerek
ismertetésével, majd minősítésével nem lehet célom, szándékom az adoptáció, az átörökítés, a feltétel nélküli
103
1. fejezet
„örökbefogadás‖. Ellenkezőleg, az egyes módszerek bemutatásával az adaptálhatóságot, az átalakítást, a hazai

viszonyokra alkalmassá tételt igyekszem elősegíteni mindenféle preferálási szándék nélkül 8.
1.9.1. Tájrendezési tervek az Alpok-Adria térségben

Az 1978-ban létrehozott Alpok-Adria Munkaközösséget mára jelentősen kibővítették. Tagjai: öt magyar megye
(Baranya, Győr–Moson–Sopron, Somogy, Vas és Zala), öt ausztriai tartomány (Burgenland, Karintia, Felső–
Ausztria, Salzburg és Stájerország), négy észak-olaszországi régió (Friuli–Ve-nezia Giulia, Lombardia,
Trentino–Dél-Tirol és Veneto), valamint Bajorország, Horvátország és Szlovénia. Az Alpok-Adria térségben
284 000 km2-en 38 millió ember él (87. ábra).
87. ábra - Alpok-Adria térsége
Az Alpok-Adria Munkaközösséghez tartozó országok, tartományok, régiók, megyék területi tervezési

gyakorlatát áttekintették, s arról öt nyelven kiadványt állítottak össze. A „hitelesség‖ kedvéért a magyar nyelvű
változatban közöltekből – tekintettel arra, hogy egyeztetett, összefésült anyagról van szó – emelem ki a
tájtervezési vonatkozásokat.
Az egyes tagországokra, tartományokra, megyékre készített áttekintő ismertetések hasonlóan felépített tematika
szerint kerültek kidolgozásra.
Öt fő tervezési kört különböztettek meg. Ezek
– a regionális tervezés,
– a településtervezés,
– a környezetterhelés értékelése,
– a falumegújítás, valamint
– a tájtervezés.
A tájtervezési gyakorlat lényegét, a tájtervezés értelmezését az olaszországi nemzeti parkok tervezésével együtt
soroltam fel.
Néhány helyen nem „tájtervezés‖, hanem más néven készül a terv vagy a tervezési tevékenység, de a
megnevezés ellenére a tartalom hasonló.
Tájrendezési tervek értelmezése
Az Alpok-Adria Munkaközösség által összeállított kiadvány második részében, az egyes köztársaságokban,

autonóm területeken, tartományokban, megyékben ismeretes tervek felsorolásánál nyolc tájrendezési jellegű,
tartalmú is meghatározásra került. Az orientálás érdekében ismertetem a különböző terv-típusokat és azok
értelmezését.
8
A táji adottságok messzemenő figyelembevételével készített Balaton regionális tervért 1967-ben Farkas Tibor építész Aber Crombi díjat
kapott.
104
1. fejezet
Tájgondozási terv (Karintia, Felső-Ausztria, Salzburg tartomány, Stájerország)
„A tervet a tartományi kormányzat készítteti a természetvédelmi törvény alapján a még urbanizálatlan tájakra,
abban az esetben, ha közérdekből felmerül a szükségessége:
• a védelemnek, a területrendezés jobbításának, a kulturális értékek felmutatásának, illetve megőrzésének,
• a tájkárosítás, a természeti egyensúly megbontása megelőzésének, illetve megakadályozásának,
• a rekreációs funkciók megmentésének, illetve megerősítésének,
• az ökológiai funkciók és a környezeti állapot fenntartásának, illetve jobbításának.
A terv leírja a meglévő természeti állapotot, meghatározza az elérendő célokat és az azok megvalósításához
követendő utat. Általában nincs törvényi megerősítése.
Felső Ausztria: ilyen terveket csak a táj állapotának felmutatása érdekében, a védett tájak, természeti értékek
megőrzésének biztosítására dolgoznak ki.
Salzburg tartomány: a tájgondozási terveket a tartomány rendeletileg adja ki. A terveknek ezért meg kell felelnie
a Tartomány szándékainak és döntéseinek.
Stájer tartomány: a terv nem lehet ellentmondásban a fejlesztési programmal‖ (p. 109.).
1.9.1.1. Tájkoncepció (Szlovénia)
„Az önkormányzatok hosszú távú terve területi munkarészének része, mely meghatározza a természeti
környezet és a beépítésre szánt területek értékvédelmének és fejlesztési tervezésének szempontjait, a területen
megjelenő különböző tevékenységek fejlesztésének szempontjait. A koncepció rögzíti a szociális természetű
igényeket, a táji értékek figyelembevételével a terület-felhasználásokkal kapcsolatos különböző igényeket, és
számba veszi azokat a várható legfontosabb fejlesztéseket, melyek erősen befolyásolják az adott övezet
helyzetét‖ (p. 96.).
1.9.1.2. Tájrendezési program (Bajorország)
„A programot a Tartományi Fejlesztési és Környezeti Minisztérium dolgozza ki a tartományi környezeti törvény

alapján. Területi jellegű, települési szintet meghaladó igényeket és előirányzatokat tartalmaz, amelyek érintik a
természetvédelmi célok realizálását és kapcsolatosak a tájrendezéssel. A tájrendezési program a tartományi
fejlesztési program része‖ (p. 108.).
1.9.1.3. Tájrendezési keretterv (Bajorország)
„A tervet a Regionális Tervezési Szövetség dolgoztatja ki a bajor természetvédelmi törvény alapján. Területi
jellegű, települési szintet meghaladó igényeket és előirányzatokat tartalmaz, melyek érintik a természetvédelmi
célok realizálását, és kapcsolatosak a tájrendezéssel‖ (p. 108.).
1.9.1.4. Tájrendezési terv (Bajorország, Karinta, Felső-Ausztria)
„Bajorország: a települési önkormányzat dolgoztatja ki és hagyja jóvá a tartományi természetvédelmi törvény

alapján. Olyan igényeket és előirányzatokat tartalmaz, melyek érintik a természetvédelmi célok realizálását, és a
tájrendezéssel kapcsolatosak.
A tájrendezési terv a területhasznosítási tervvel koordináltan készül.
Karintia: a tervet a tartományi Kormány dolgoztatja ki a tartományi természetvédelmi törvény alapján, a

tartomány egy részére vagy egész területére‖ (p. 108.).
1.9.1.5. Tartományi területi tájterv (Lombardia)
„Keret jellegű igazodást ad a feldolgozott terület részletesebb tervezéséhez, különös figyelemmel kezelve a táji
és környezeti értékeket (a tartomány által különös fontosságúnak minősített környezetet), melyekhez speciális
terület-felhasználási és környezetértékelési normákat állapít meg. Szerkesztésére a Végrehajtó Bizottság
felkérheti az érdekelt megyéket és a természeti parkokat kezelő testüle-teket‖ (p. 109).
105
1. fejezet
1.9.1.6. Településcsoport tájterve (Trentino–Dél-Tirol Bolzano autonóm terület)
„Több település teljes területére, vagy részterületeire kerül kidolgozásra. A terv legfontosabb célja, hogy
kijelölje a rekreációs övezeteket, a sport és turisztikai területeket, beleértve az azok működtetéséhez szükséges
infrastruktúrát is‖ (p. 112.).
1.9.1.7. Települési tájterv (Trentino–Dél-Tirol Bolzano autonóm terület)
„A tájtervezés olyan eszköze, mely a települési urbanisztikai terv alapján rögzíti a meglévő állapotokat és
meghatározza a szükséges beavatkozásokat.
E tervfajtát a tájvédelmi törvény vezette be. A terv nem foglalkozik a lakóterületekkel és az ipari területekkel‖
(p. 112.).
Horvátország és Szlovénia az átmeneti helyzetre hivatkozva nem közölt a tájtervezéssel kapcsolatos adatokat,
jóllehet Ljubljanában két évtizede az amerikai gyakorlaton alapuló tájtervezés oktatása folyik.
Megállapítható, hogy a tájtervezéssel kapcsolatosan, annak értelmezését illetően az Alpok-Adria térségben, a

szomszédos országokban milyen eltérések mutatkoznak. Nyugatról kelet felé, illetve északról dél felé haladva a
„tájtervezési‖ intenzitás csökken, vagy a tájrendezési terv készítése még nem vált országosan elismert
gyakorlattá.
1.9.2. Tájtervezés Németországban

A tájtervezési tevékenység súlya valamely országban akkor nő meg, ha a táj terhelése egy bizonyos szintet elér
vagy meghalad. Ökölszabályként szívesen példálódzom a küszöb meghatározásakor a művelésből kivett területi
aránnyal. Egy gazdaságilag fejlett országban ugyanis akkor lesz/van tájtervezőkre, tájrendezési tervekre
szükség, ha a művelésből kivett földterület aránya meghaladja a 10%-ot. Így volt ez Németországban is, így
van/volt ez hazánkban is.
A 60-as évek végén, hosszabb szakmai tanulmányi idő eltöltése után, az NDK-ból hazatérve, sokan kérdezték,
hogy mi volt a legnagyobb élményem. Summázva úgy feleltem: a takarítónőtől a kombinát igazgatóig mindenki
tudja, hogy mit jelent a Landschaftsplanung (= tájrendezési terv), mit jelent a Landschaftsplaner (= tájtervező).
Jóllehet megyénként az eltérés igen jelentős volt. Például
• Cottbus megyében a külszíni bányaművelés következményeinek felszámolása, a bányautótájak rendezése, a

Spreewald üdülési terhelésének mérséklése, az anyagnyerő helyek hasznosítása,
• Drezda megyében a káros ipari hatások elleni védelem, az üdülés-idegenforgalom, az érchegységi fenyvesek
pusztulása, a koncentrált állattartó telepek létesítési helyeinek kiválasztása,
• Rostock megyében a tengerpart védelme, a dűnék megkötése, az óriási mértékű idegenforgalmi csúcsok
ellenére a tájjelleg megőrzése jelentette a releváns tájtervezési feladatokat.
Büszkeséggel és iróniával tettem a fenti kijelentést, ugyanis hazánk három évtizeddel ezelőtt még nem volt
olyan mértékben befolyásolt (még nem haladta meg a „kivett‖ aránya a 10%-ot), hogy széles körben kellett
volna tájtervezőket alkalmazni. Azóta itthon is megváltozott a helyzet.
A művelésből kivett területek 10% feletti aránya természetvédelmi szempontból is bűvös számnak bizonyul. A
védetté nyilvánított területek aránya ugyanis a 10%-os kivett arány felett rohamosan növekszik a gazdaságilag
fejlett országokban.
Iróniával és büszkeséggel mondtam, hogy az akkori Németország keleti felében is mindenki ismerte
szakterületünket, vagy legalábbis tudott róla, a nyugati felében még inkább.
A Naturschutzrecht (= természetvédelmi jog) kiadvány tartalmi felépítése ígéretes. Németország egészére

tartalmazza a szabályozást. Ezek:
• a Szövetségi Természetvédelmi Törvény,
• a Washingtoni Fajvédelmi Egyezmény,
106
1. fejezet
• a Szövetségi Fajvédelmi Rendelet, valamint
• a tartományi természetvédelmi törvények.
A természetvédelem és a tájtervezés Németországban szoros kapcsolatban áll. A továbbiakban a

Természetvédelmi törvény főbb pontjainak, témaköreinek ismertetésével érzékeltetem az összefüggéseket. (A
hitelesség kedvéért egyes pontoknál közlöm a német nyelvű eredeti megnevezéseket is.)
Természetvédelmi törvény (Bun-desnaturschutzgesetz) A törvény bevezető pontjai és azok tartalmi felépítése a

paragrafusok megjelölésével:
1. Fejlődés a Birodalmi Természetvédelmi Törvény hatálybalépéséig
2. Jogi szabályozás 1945 után
3. Természetvédelmi és tájfenntartási célok (1. §) (Ziele des Natur-schutzes und der Landschafts-pflege)
4. A természetvédelem és a tájfenntartás alapjai (2. §)
5. Szervezeti felépítés (3. §)
6. Előírások az országos törvényalkotáshoz (4. §)
7. Tájtervezés (5–7. §) (Landschaftsplanung)
8. A természet és a táj befolyásolása (8. § 1–6 bek.) (Eingriffe in Natur und Landschaft)
9. Csereintézkedések és kiegyenlítések (8. § 9. bek.)
10. Mezőgazdaság (8. § 7. bek.)
11. Tartományi eltérések (8. § 8. bek.)
12. Eljárások szövetségi hatóságok beavatkozásánál (9. §)
13. Ápolási és fenntartási kötelezettség (10 és 11 §)
14. Védettségi kategóriák (12–19. §)
15. Fajvédelem (20–31. §) és a Washingtoni fajvédelmi megállapodás
16. Állattartás (24–26. §)
17. Üdülés a természetben és a tájban (27. és 28. §)
A Természetvédelmi és tájfenntartási törvény (Gesetz über Natur-schutz und Landschaftspflege), rövidítve a

továbbiakban: Szövetségi természetvédelmi törvény (Bundes-naturschutzgersetz) kilenc részből áll, amelyek
közül egy-egy – arányait tekintve terjedelmes fejezet – a tájtervezést (második rész), illetve az üdülést (hatodik
rész) tartalmazza:
Első rész: Általános előírások
Második rész: Tájtervezés (Land-schaftsplanung)
Harmadik rész: Általános védelmi, fenntartási és fejlesztési intézkedések
Negyedik rész: A természet és a táj meghatározott részeinek védelme, fenntartása és fejlesztése
Ötödik rész: A vadon élő állat- és növényfajok védelme és fenntartása
Hatodik rész: Üdülés a természeti, táji környezetben (Erholung in Natur und Landschaft)
Hetedik rész: Együttműködés szövetségekkel
107
1. fejezet
Nyolcadik rész: A szövetségi törvények megváltoztatása
Kilencedik rész: Átmeneti- és záróhatározatok
A természetháztartás teljesítőképessége és a tájkép feltárása, értékelése során
• a fajok és életközösségeik (faj- és biotópvédelem),
• a természet – és a tájélmény (üdülés-biztosítás),
• a talaj (talajvédelem),
• a vizek (vízvédelem),
• a klíma és a levegőtisztaság védelme, illetőleg fejlesztése a tájtervezésben megoldandó feladat.
A természetháztartás részrendszereinek, az abiotikus faktoroknak – így a talajnak, a vizeknek és a klímának –

regenerálását és szabályozását is a tájtervben kell előirányozni. A tájterv messzemenően és felülethatárosan
megfelel a környezeti törvényben (Umweltgesetz-buch) előírt környezeti irányterv-nek‖ (Umweltleitplan).
A tájrendezési kerettervek (Land-schaftsrahmenplan) sajátos kapcsolódási felületeket jelentenek

Németországban a természetvédelem és a tájtervezés között.
1.9.3. Tájtervezés más nyugat-európai országokban

Választásom a fejezet bevezetőjében említett okok miatt Ausztriára, Franciaországra és Svájcra esett. Az
érdekesség kedvéért a New England-i (USA) gyakorlatot is ismertetem. Amennyiben röviden, tőmondatokban
fogalmaznék, akkor a helyzet feltárása így hangozhatna:
• Ausztriában a tájtervezés jogi háttere nincs tisztázva.
• Franciaországban a tájalakulásra és a tájképi hatásra nagy hangsúlyt helyeznek.
• New Englandban térinformatikai eszközökkel oldják meg a feladatokat.
• Svájcban a tájtervezés az egyéb tervfajtákba integráltan jelenik meg.
Mint ahogyan – bizonyos vonatkozásokban – minden és annak ellentettje is igaz, érvényesíthető a megállapítás
Ausztriára és Svájcra. Ausztriában ugyanis még a városokra is készítenek tájrendezési terveket, s azokat így is
nevezik. Svájcban pedig rendkívüli körültekintéssel, tájtervek alapján teremtik meg a természeti és a művi
tájalkotó elemek közötti harmóniát.
1.9.3.1. Ausztria
A tájtervezés értelmezésében – éppen a jogi szabályozás hiánya miatt – óriási ellentétek alakultak ki. Egyes
szakemberek a tájtervezést a mezőgazdasági területekre a rurális tájakra (Rural-Landschaft), hazai
szóhasználattal a külterületekre szűkítik, illetve a tagosítással azonosítják. Mások a regionális léptékű
területhasznosítási terveket, a patakok renaturalizációs terveit és a sílesikló pályák tereprendezési-gyepesítési
terveit is tájrendezési terveknek tekintik.
A nagy (Wien, Salzburg, Graz) és a középvárosokra egyaránt készítenek „tájrendezésinek‖ nevezett terveket
(Urban Landschaft). A városi szintű, a központi részeket és a városkörnyéket együttesen tartalmazó tájrendezési
tervekben a lakossági, az infrastrukturális fejezetek részletesek.
A „nem‖ nagyvárosokra készített tájrendezési terveknél a címben előszeretettel tüntetik fel, hogy
„Landschaftsplanung für ländlichen Raum‖, azaz a „vidéki‖, a rurális térségekre, településcsoportokra
vonatkozik. A tájrendezési tervek jelentős hányada a védelemre érdemes területek megóvására, valamint a
védett területek fenntartására irányul.
A tájrendezési tervek készítésénél a 90-es évek eleje óta erőteljesen terjed a térinformatika alkalmazása.
1.9.3.2. Franciaország
108
1. fejezet
Az egyes régiókra készített rendezési, fejlesztési tervekkel együtt vagy gyakran azokkal párhuzamosan
készülnek a tájrendezési tervek, tanulmányok. Azok kidolgozása során nagy gondot fordítanak a tájalakulás-
történeti kutatásokra és a vizuális hatások feltárására. Az egyes tájagységekkel kapcsolatos tájtörténeti részek az
irodalmi és a képzőművészeti vonatkozásokat is részletesen felölelik. A változásokat az egykori térképek és a
jelenlegi állapot közötti összehasonlítással, valamint a festmények, korabeli felvételek összhasonlításával
végzik.
Különösen nagy figyelmet fordítanak a tájesztétikai összefüggésekre. A tájképi vizsgálatokat, értékeléseket igen
gazdag fényképanyag támasztja alá. A légvezetékek nyomvanalainak kijelölésénél például országosan
foglalkoznak a tájtervezők a tájképi hatásokkal.
A területi tervezésben jelentősen elterjedt térinformatikai eljárások alkalmazása ellenére a tájtervezők

pillanatnyilag idegenkednek az új technika használatától.
1.9.3.3. New England (USA)
A több mint egy évszázados, az Olmsted-i hagyományokra alapozott USA-ban a tájépítészek igen széles körben
tevékenykednek. (Frederic Law Olmsted, Sr. volt az amerikai tájépítészet megalapítója, a tervezési tevékenység
kiterjesztője, a kezdeti természetvédelmi mozgalom úttörője.) A Bostontól Washingtonig kialakult metropolitan
régió, valamint a keleti partvidék menti államok fejlettségi szintje miatt a térségben végzett tájtervezési
tevékenység az Egyesült Államok egész területére a mai napig kisugárzó jelentőséggel bír. A szövetségi és a
föderális kormányokhoz tartozó hivatalokban nagy létszámban dolgoznak tájtervezők.
Valamennyi regionális szintű terv, tanulmány, törvény, rendelet végrehajtása alapján születik. A tanulmányok
tematikájában nagyfokú „szabadság‖ tapasztalható. A tájrendezési terveknek része a fejlesztési koncepció, a
szociális viszonyok részletes feltárása és a javaslati rész. A metropolitan régióban vízvédelmi,
természetvédelmi, üdülési céllal, valamint a „történeti‖ tájak megőrzésére, autópályák tájbaillesztésére készültek
tervek.
Az utóbbi évtizedekben „divatos‖ szakmai tevékenység volt a panoráma (scenic) utak kialakítása. Az elmúlt
években a zöldfolyosó (Greenway) rendszer szemlélet integráló jelleggel, széleskörűen terjed. A terveket
kizárólag térinformatikai eszközökkel készítik (ARC/INFO, MapInfo).
A térinformatika tájtervezési alkalmazásában úttörő szerepe volt a magyar származású Julius Gy. Fábos
professzornak. Évtizedek óta fejlesztett METLAND módszere a világ legkülönbözöbb országaiban is ismertté
vált. Jelenleg a zöldfolyosó-hálózatok kialakításáért fáradozik eredményesen.
1.9.3.4. Svájc
Svájcban a tájterv sajátos helyet tölt be a tervezési hierarchiában. Egyaránt szerepel a területfelhasználási és az
iránytervekben. Kiegészíti a zöldfelületi terveket. A tájrendezési tevékenység sajátos formája a tájfenntartási
tervezés (Landschaftspflegerische Begleit-planung).
A területhasználati tervezés (Nutzungsplanung) keretében készülnek az ún. iránytervek (Richt-plan), amelyek a

természetvédelmi, a közlekedési, az üdülési, a mezőgazdasági stb. szempontokat tartalmazó szakági tervek
alapján készülnek. Az iránytervek megalapozó, koordinációs és az eredményeket tartalmazó munkarészekből
állnak. A megalapozó munkarészekhez
• a térségi összefüggések, környezeti állapot,
• a tájfejlesztési alapelvek és
• a tájrendezési tervek tartoznak.
A táji adottságokat figyelembe vevő terveket korábban is készítettek, de az első tájtervnek az 1970-ben, Zürich
kanton területére készült tekinthető. 1980 óta a tájrendezési tervek az iránytervek részét képezik. Az
irányterveken keresztül a tájrendezési tervek a területhasználati tervezésben a szakági szempontok
érvényesítésének eszközei.
A tájfenntartási tervek valamilyen konkrét létesítmény, objektum, területegység fenntartására, megóvására

szolgálnak. Részletesen tartalmazzák az ökológiai szemléletű, a fenntartható fejlesztést szolgáló, a tájbaillesztést
109
1. fejezet
preferáló intézkedéseket és azok érvényesítési módját. A tájgondozási tervek a területhasználati és az

iránytervektől teljesen függetlenek.
A svájci tájtervezési gyakorlat és fogalomhasználat sok hasonlóságot mutat a németországival. Azonban a

fogalmak értelmezésében és a tervek egymásra épülésében sok az eltérés. Más a hatósági és a jóváhagyási
rendszer.
A nyugat-európai országokban kialakult gyakorlatról írt alfejezetben közreadott megállapításaimat az egyes

országok tájtervezési intézeteinek professzoraitól vettem át, néhány iroda tevékenységének megismerése alapján
állítottam össze. Valamennyi ország esetén konzultáltam a Kertészeti Egyetem Tájépítészeti szakán végzett és
külföldön tevékenykedő kollégákkal, valamint az adott országban letelepedett magyar szakemberekkel.
Jóllehet törekedtem az általános érvényű igazságok közlésére, mégsem tudtam egyértelműen megítélni, hogy az
országrészenként, tartományonként eltérő teamek által készített tájrendezési tervek milyen mértékű eltéréseket
mutatnak.
1.10. Tájrendezés az utóbbi évtizedekben Magyarországon

Az interdiszciplináris jellegű tájrendezési tevékenységek felsorolását sokféle értelmezéssel lehet elvégezni. Itt
viszont csak a nemzetközi gyakorlat szerint is „tájrendezésinek‖ tekinthetők ismertetésére szorítkozom.
Éles és egyértelmű időhatárokat aligha lehet meghatározni. Az egyes évtizedek szerinti fejlődésben mégis
lényeges különbségek mutatkoznak. A tájrendezési jellegű munkákat, intézkedéseket ezért évtizedenkénti
csoportosításban közlöm.
Sajátos helyzet adódott Az emberi környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény értelmezéséből. A hat
témakörből kettő, nevezetesen a táj és a települési környezet védelme témakörök – más főhatósági
hovatartozásban ugyan – a tájhasználati konfliktusok feltárására, környezeti hatástanulmányok készítésére és a
tájrendezési lehetőségek kifejtésére adtak lehetőséget. A környezetvédelmi törvénynyel hivatalosan foglalkozók
ezért a „tájat‖, a tájvédelmet nem tudták „kikerülni‖. A tájvédelemmel igen eltérő módon, de sokan
kényszerültek ezért foglalkozni.
A környezetvédelmi konferenciák (1972) – világkonferencia Stockholmban, „szocialista‖ Drezdában – az

ökológiai és a műszaki szemléletet egyesíteni képes egyetlen tervfajtára, a tájrendezési tervre irányították a
figyelmet.
1.10.1. 50-es évek

Az 1950-es évek elejétől diktált nagyarányú iparosítási programmal annak „melléktermékei‖ is megjelentek. A
környezetet károsító Dunaújvárosi Vasmű körül például ezért telepítettek véderdőt, a növekvő meddőhányók
megkötésére erdészeti módszereket kezdtek alkalmazni. A megszüntetett kőbányák (Visegrád, Badacsony,
1960) rekonstrukciójára elképzelések születtek. A kétségtelenül dicséretes lépések és a megoldás HOGYAN-
jára tett intézkedések mind-mind tájrendezési tevékenységnek minősülnek.
1.10.2. 60-as évek

Szakterületünk képviselői az 1960-as évek elejétől a lakótelepek zöldfelületi tervezési munkáinak során és a
regionális tervek készítésekor társtervezőként – elsősorban a VÁTI-ban – oldottak meg tájrendezési jellegű
feladatokat. A munkák többsége azonban az akkor szokásos műszaki-fizikai tervezési szemléletet tükrözte és
messze állt a tájrendezési tervek színvonalától.
A hegy-völgy irányú művelés talajvédelmi szempontból mindig is látványos volt. Az 1959–62 közötti
szövetkezetesítés után a mezsgyék fokozatosan eltűntek, táblákat öszszeszántottak, az erózió fokozódott.
Intézkedni kellett. Az OMMI-ben és a VIZITERV-ben létrehozott talajvédelmi osztályokon készített komplex
talajvédelmi tervek műszaki és tájrendezési tartalma egyaránt magas színvonalú volt. A szükségszerű
vízrendezés mellett agrotechnikai, tájökológiai és vizuális-esztétikai szempontokat is sikerült a Horváth Vilmos
vezette osztályon a talajvédelmi tervekben és a kivitelezés során érvényesíteni. Az elkészült munkák többsége
tájrendezési tervnek is tekinthető.
110
1. fejezet
Az 1960-as évek végére az üdülési igények, a természetvédelmi szükségszerűség, a rombolt felületek aránya
újabb lépésre ösztönzött. Megindult a parkerdő-mozgalom, rádöbbentek a környezeti ártalmak veszélyeire,
elkészültek az első tájrendezési tervek.
A tájrendezési érdeklődést jól kifejezi az önálló táj- és kertépítészeti szak9 létesítése a Kertészeti Egyetemen
1963-ban.
1.10.3. 70-es évek

A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság létrehozása (1969) nagy lendületet adott a parkerdők kialakításának. Bár a
pilisihez megnevezésben is hasonlóvá más erdőgazdaság nem vált, városközeli erdők parkerdőkké alakítása,
nyilvánítása futótűzként terjedt az országban.
Az elsődlegesen szociális-üdülési rendeltetésű erdők aránya elérte az erdőterületek 10%-át. Az ezen belül
megkülönböztetett pihenő-, séta- és kirándulóerdők, valamint az erdei autóspihenők berendezései eltérőek
voltak. A padok, asztalok, szemétgyűjtők, tűzrakóhelyek, esőbeállók, útépítések és korszerűsítések,
kilátóépítések, információs táblák-elhelyezése mellett sífelvonók, erdei tornapályák is létesültek. A 80-as évek
elejére Budapest környékén mintegy 45, a Balaton térségében 20, Nyugat-Dunántúlon 16, Dél-Dunántúlon 26, a
Dél-Alföldön 16, Észak-Alföldön 6 és Észak-Magyarországon 40 parkerdőt, illetve kiránduló erdőt, erdei
pihenőt, autóspihenőt, berendezett kirándulási célpontot alakítottak ki odaadó munkával.
A parkerdőket a savas eső, a vandalizmus és a pénzhiány egyaránt pusztította. Az elsorvadt fák kivágására és
pótlására, a tönkrement berendezések cseréjére, az utak karbantartására, hulladék gyűjtésére és az illegálisan az
erdőbe hordott szemét elszállítására egyre kevesebb ember és pénz jutott. Az erdei tornapályákat nem kedvelték
meg a látogatók, így azokat is tönkretette az enyészet. Mindezek mellett a parkerdők kezelőit is sújtotta a
fakitermelés gazdasági kényszere.
Az átszervezett Országos Természetvédelmi Hivatal az 1970-es évek elejétől nyitottá vált. A paszszív, a zárt
természetvédelmi terület kutatási szemléletét a nemzeti parkok és a tájvédelmi körzetek létesítésének időszaka
váltotta fel. Rakonczay Zoltán úttörő munkát végzett a védettség kiterjesztésében, a nemzeti parkok
létesítésében. A széles körű propaganda nemcsak a területek megismertetésére, hanem azok védelmére is
ösztönzött.
Egymás után létesültek a nemzeti parkok: a Hortobágyi (1973), a Kiskunsági (1975), a Bükki (1977). A Tihanyi
(1952) és a Badacsonyi Tájvédelmi Körzet létesítését (1965) 1970 és 1980 között 25 követte. A főhatóság
Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatallá válása (1976) után értelemszerűen a feladat is és a hatáskör
is bővült. A természetvédelmi súly a védetté nyilvánítás arányán is lemérhető.
A félszáz, nagyobb kiterjedésű tájegységgel (nemzeti park és tájvédelmi körzet) a természetvédelmi védettségű
területek aránya rövid időn belül elérte az ország összterületének 6%-át.
Az első – mai értelemben is és a nemzetközi gyakorlatnak is megfelelő –- tájrendezési tervek a VÁTI-ban, a 70-
es évek elején készültek (Misley Károly és Plósz Sándor). A Tihanyi-félszigetre (1970), a Badacsonyra (1971)
készített tájrendezési tervek ma is megfelelnek a velük szemben támasztott szakterületi elvárásoknak.
A Pilisi tájegység rendezésének kísérleti terve (1973–1977) Kor-bonits Dezsőné vezetésével készült. Az
interdiszciplináris munkában több tájrendezési elv tükröződik (szakági tervező: Vörös László). Badacsony
tájrendezési és összevont rendezési tervének nemcsak címében, hanem tartalmában is kifejeződött a tájrendezői
szándék. A beépítések terjedésének, a szőlő felhagyásának, a parti sáv túlzott igénybevételének, a nádasok
gondozatlanságának tájpusztító hatásait a helyi lakosság életkörülményeinek javításával, szőlőrekonstrukcióval,
azaz a tájvédelmi körzethez méltó intézkedések sorozatának érvényesítésével kívánták ellensúlyozni.
1.10.4. 80-as évek

Az 1980-as évek közepétől a számítógépek alkalmazása, a számítógéppel támogatott tájtervezés hazánkban is
kezdett terjedni. Tájrendezési és környezetvédelmi, valamint agroökopotenciál értékelési munkák egyaránt
készültek a VÁTI-ban (Tenke Tibor), az ÖKOPLAN-ban (Rácz Tamás) és a Kertészeti Egyetem Tájrendezési
Tanszékén.
9
A hazai tájrendezés oktatásának részletesebb ismertetése a következő fejezetben olvasható.
111
1. fejezet
A területrendezési tervek tartalmi követelményeiről megjelent 9007/83. ÉVM számú közlemény alapján a
Tájrendezés és természetvédelem, valamint a Környezetvédelem kötelező alátámasztó szakági munkarészek
készítése az általános rendezési tervekben a tájrendezési szemlélet terjesztésének új lehetőségét jelentette.
A másik „újdonság‖ a környezeti hatástanulmányok készítésekor érvényesíthető. A beruházások rendjéről szóló

46/1984.sz. minisztertanácsi rendelet ugyanis előírja a nagyobb kiterjedésű, bonyolult hatásokat kiváltó
beruházásokhoz a hatásvizsgálatok, tanulmányok készítését.
Az utóbbi években divatossá (vagy kényszerré?) vált fenti két tájrendezési tartalmú terv, illetve tanulmány
mellett számtalan egyértelműen tájrendezési terv is készült. (Részletesebben a harmadik fejezetben írok erről).
1.10.5. Tervezői jogosultság

Szakterületünk megítélését, tevékenységünk hivatalos szabályozása is jól tükrözte. A tervezői jogosultságról
szóló rendelet kifejezte a bekövetkezett változásokat. Az építéstervezési jogosultságot az Építésügyi és
Városfejlesztési Minisztérium először 1972-ben szabályozta (16/1972. sz. ÉVM. sz. rendelet). A rendelet
értelmében a táj- és kertépítészek tervezési jogosultsága rendeződött. Dalányi László érdeme a szakterület
hivatalos elismertetése. A rendelet szempontjából (1.§ 1. pont) építéstervezési munkának minősült
a) az épület, műtárgy és más építmény (a továbbiakban együtt: építmény) építéséhez, felújításához,

helyreállításához, átalakításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez, elmozdításához, illetőleg bontásához, továbbá
a terep- és zöldfelület rendezéséhez valamint a kertépítéshez szükséges műszaki tervdokumentáció készítése,
ideértve a beruházással kapcsolatos általános elrendezési (beépítési) terv készítését is;
b) az építéstervezési munkát megelőző, azzal összefüggő és azt közvetlenül szolgáló
• geodéziai (terület-, építmény-felmérési és kitűzési földmérési) munka,
• talajfeltárási (talajmechanikai-, geológiai-, építésföldtani-, talaj-vízfeltárási-, valamint egyéb) munka és

vizsgálat…‖
„A területrendezés tervezésre (regionális rendezés, város- és községrendezés), illetőleg a magántervezésre külön

jogszabályok az irányadók‖ az 1. § 3. pontja szerint.
A közlemény 3. sz. mellékletében tevékenységi körök és A, B, C szakképzettségi osztályok szerint sorolták a

tervezésre jogosultakat a gyakorlati idő (év) megjelölésével.
Az A osztályba mindenfajta épület, építmény korlátozás nélkül tartozik.
A B osztályba tartoznak a lakóépületek max. fszt. +10 szintig, lakótelep 500 lakásig (max. fszt. +10 szintes
épületekkel) a történelmi városrészekben, illetve műemléki környezetben épülő lakóépületek kivételével,
továbbá a közösségi, a kereskedelmi és vendéglátóipari, az ipari és tárolási, a mezőgazdasági és az egyéb
épületek szintszám (általában fszt. + 3 szintig) és beépített térfogat korlátozásokkal.
A C osztályba „minden‖ még kisebb épület, építmény tartozott, általában fszt. +2 szintig az egyéb
korlátozásokkal.
A rendeletben az „okl. kertészmérnök (kertépítész szakos)‖
• a komplex épülettervezési munka irányításánál a „C‖ osztályban,
• a belső építészeti szakági tervezési munka végzésénél a „B‖ osztályban,
• a vízellátás-vízelvezetés tervezési munka végzésénél a „C‖ osztályban három-három év gyakorlati idő,

valamint
• a geodéziai munka végzésénél, a „B‖ osztályban öt év gyakorlati idő eltöltésével szerepelt.
A szakági tervezési munkák szerinti besorolásnál (a fenti B és C osztályok) lévő előírások ismertetésétől
eltekintettem. A „Zöldfelület-rendezés, kerttervezés, tereprendezés és belső lakótelepi, valamint üzemi stb.
úttervezés‖ esetében
• az „A‖ osztályt a tervezési szakág egészére nézve korlátozás nélkül,
112
1. fejezet
• a „B‖ osztályt a belső úttervezés, tereprendezés tervezés, költségvetés készítés korlátozás nélkül,
• a „C‖ osztályt a belső út tervezése, költségvetés készítése jelentette.
A teljesség és a történeti hűség kedvéért ennyit az első tervezési jogosultság szabályozásáról. A második 1983-
ban született (2. melléklet).
Az építésügyi és városfejlesztési miniszter 13/1983. ÉVM számú rendeletében szabályozta a területrendezési

tervezési jogosultságot. A területrendezési tervekkel kapcsolatos szakági (közlekedési, közmű, tájrendezési,
zöldfelületi, erdő- és mezőgazdasági stb.) tervezési feladatokat a tevékenységi körük alapján arra jogosultak
végezhetnek (1.§ 2.p.).
A rendelet szerint a regionális, az általános és az összevont rendezési terv, továbbá a jelentősebb részletes,
illetve a fővárosban a kisebb jelentőségű részletes rendezési tervek készítése területrendezési vezető tervezői
jogosultsághoz kötött. Területrendezési vezető tervező
• az okleveles építészmérnöki,
• a városépítési-városgazdasági szakmérnöki,
• az okleveles közgazdászi és
• az okleveles táj-és kertépítész-mérnöki képesítéssel és legalább 10 éves (ebből a területrendezési tervezésben

legalább öt éves) szakmai gyakorlattal rendelkező személy lehet. Tájrendezési és zöldfelületi szaktervező
csak okleveles táj- és kertépítészmérnök lehet.
1.10.6. Tájrendezői műhelyek, a tájrendezési feladatok megvalósítása

Tájrendezési tervek, tanulmányok, környezeti hatásvizsgálatok sokfelé készültek az országban és sokféle
tartalommal. Készítőik nagy tervező irodákban, igazgatási és oktatási intézményeknél, különböző vállalatoknál
és „szabadúszó-ként‖ egyaránt tevékenykedtek. Előre kell bocsátanom, hogy a széles körű tájrendezési
tevékenység valamennyi hazai művelési helyének felsorolására nem vállalkoztam. Az ismertetésnél elsősorban a
táj- és kertépítészmérnökök tájrendezői munkáira, munkahelyeinek bemutatására szorítkozom, helyesebben
annak egy részét tudom csak e könyv keretében felvillantani. Továbbá le kell szögeznem, hogy a sorrend nem
jelent rangsort.
A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) Üdülési és Zöldfelületi Irodája, illetve a jogelőd
osztályok munkái mindig is országosan úttörő jelentőségűek voltak. Itt készültek az első tájrendezési tervek,
tájértékelési munkák. A területrendezési tervek tájrendezési munkarészeit a kollégák korszerűen oldották meg.
Szinte „egyeduralkodóként‖ készítettek zártkertrendezési terveket. A regionális tervekben, a tervpályázatokban
eredményesen tevékenykedtek.
A Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat (PTTV) Településtervezési Osztályán olyan tájrendezői team alakult ki,
amely versenyképessé vált – legalábbis tervezői szinten – az agresszíven terjeszkedő agglomerációban a táji
értékek védelme érdekében. A területrendezési tervek komplett (!), egy szervezeti egységen belüli készítése a
szintézis valamennyi előnyét tükrözi. Egyik jelentős munkájuk Pest megye Természet és Környezetvédelmi
Koncepciójának kidolgozása volt.
A Vízügyi Tervező Vállalatnál (VIZITERV) korábban a Talajvédelmi Osztályon később a Nagylétesítmények

Irodáin készültek a vízépítési munkákkal összefüggésben tájrendezési tervek. Az intézmény és tevékenysége is
kétségtelenül a Bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer körül kialakult vita kapcsán került a figyelem központjába.
A Budapesti Városépítési Tervező Vállalat (BVTV) Városrendezési Irodáján a szakterületi tervezők a Kert- és
Tájrendezési Osztályon, valamint a Városrendezési Osztályon dolgoztak. Az objektum és a lakótelepi kertek
özönének tervezése közben folyamatosan végeztek környezetvédelmi tervezéseket, részt vettek környezeti
hatástanulmányok, hosszú távú koncepciók kidolgozásában.
Az Ipari Épülettervező Vállalat (IPARTERV) Területfejlesztő és Környezetvédelmi Osztályán főleg az ipari

zöldfelületek, véderdők tervezését végezték. A beruházásokhoz a tervdokumentációk környezetvédelmi
munkarészei az utóbbi években jelentettek újszerű feladatot.
113
1. fejezet
A Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat (LAKÓTERV) Környezetrendezési Osztályán

értelemszerűen a lakótelepek kertjeinek tervezése volt az elsődleges feladat. A város peremén épülő és a
korszerű igények kielégítésére törekvő lakótelepeket a tájrendező folyamatos, a városrendezővel együttműködő
tevékenysége nélkül manapság aligha lehet elképzelni.
Az Erdészeti Tudományos Intézetben (ERTI) az ökológiai szemlélet terjesztésén, az erdők jóléti-üdülési

hasznosításán és tájértékelési módszerek kidolgozásán egyaránt fáradoztak. Nagy súlyt fektettek a táji
információs rendszer kutatására, illetve az erdészeti információs rendszer tökéletesítésére.
A Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Zöldövezet-tervezési Irodájában Balatonfüreden sajátos tervezői feladatokat

oldottak meg. Nagyvárosok ún. zöldövezeti terveinek és a legkülönbözőbb fásítási, erdősítési terveknek a
kidolgozásától a kertépítészeti munkákig hatékonyan részt vettek a városi „zöldügy‖ szolgálatában.
A megyei és városi tervező irodák közül kiemelkedő tájrendezési munkarészek, illetve tervek készültek
Esztergomban, Győrben, Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Békéscsabán, Kecskeméten, Debrecenben és
Miskolcon.
A tervezőirodánkénti részletezés folytatása helyett még ki kell emelni a két hazai megszállott „magá-nyos‖
tájrendezőt.
Balogh Ákos a legkülönbözőbb formában küzdött városa, Esztergom ésszerű alakításáért. A 70-es évek elején
kidolgozta a „Környezetóvó térszervezés metodológi-áját‖. A négy környezeti elemre külön-külön készített
anyagával korát jóval megelőzte, munkáját nem értették meg.
A Bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer Komárom megyei szakaszára a legmeglepőbb ötleteket tartalmazó

tájrendezési tervek sorozatát szinte hobby szinten készítette el. Az akkori műszaki tervezői és társadalmi közeg
egyaránt alkalmatlan volt a nyitásra, a valóban tájpotenciált növelő megoldások befogadására. Balogh Ákost
ezért az elismerés helyett kudarcok érték. Remélhetőleg a közmegegyezés felé nyitó társadalmi irányzat
kedvezni fog az üstökösként felvillanó szakembereknek is.
Rácz Tamás, az ÖKOPLAN vezetője, dinamikus és eredményes tájrendező. Közel 100 munkájában elsősorban a
légifelvételek készítése és értékelése, valamint a számítógépes területi információk feldolgozása szerepelt.
Extravagáns munkáihoz, a számítógépet és a sárkányrepülőt egyaránt használta. A Pest megyei
agroökopotenciál értékelés volt egyik legismertebb hazai munkája.
A Tájrendezési, illetve jogutód tanszékeinek oktatási és kutatási tevékenységét, eredményeit különálló

fejezetben ismertetem.
1.10.7. Szakmai szervezetek

A táj- és kertépítészet szakterület kialakulása, erősödése a hazai szakmai szervezetekben kronologikusan is
tükröződik.
MAE Kertészti Társaság Dísznö-vénytermesztési és Zöldfelületi Szakosztálya
Kétséget kizáróan a Magyar Agrártudományi Egyesületen belül alakult ki a hazai táj- és kertépítészek első
társadalmi szervezete. Első, de nem önálló, ha úgy tetszik szélesebb körűen értelmezett szakmai szervezet.
Ahogyan a szakosztály nevében is kifejeződött, a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kollégákkal közös
szervezet.
A szakosztály a 70-es évek elejéig szakterületünk képviselőinek túlnyomó többségét átfogva működött. Ág
István vezetése alatt aktív és hatékony időszak alakult ki. A Szakosztály rendszeresen szervezett előadásokat,
klubdélutánokat és évente egy-egy tanulmányutat az aktuális kérdések megismerésére.
ÉTE Városrendezési Tagozat Tájrendezési és Kertépítészeti Szakosztálya
Az Építőipari Tudományos Egyesületen belül, az akkor fiatal, elsősorban táj- és kertépítész szakos
kertészmérnökök kezdeményezésére alakult a szakosztály. Rendszeresen szerveznek klubdélutánokat, ahol az
előadók az időszerű kérdésekről, munkáikról tartanak tájékoztatást. A Kertépítészeti alkotások a megvalósulás
tükrében c. nívódíjat a szakág kezdeményezésére hozták létre: a pályázó, tervező, kivitelező és fenntartó
kollektíva munkáját a klubdélutánokon ismertette. Évente egy-egy tanulmányút szervezésére kerül sor. A 200
főnyi tagságot számoló szakosztály elnöke Mőcsényi Mihály volt.
114
1. fejezet
1.10.7.1.
1.10.7.1.1.
1.10.7.1.1.1.
1.10.7.1.1.1.1. IFLA-tagozat
A Magyar Agrártudományi Egyesületen belül 1962-ben alakult a Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége

(International Federation of Landscape Architects=IFLA) magyar tagozata. A 39 tagú csoport rendszeresen
kapta az IFLA NEWS folyóiratot és az évkönyvet.
Magyarország volt az első – és egyetlen – szocialista ország, ahol nemzetközi konferenciát rendeztek (1984
Siófok).
Az IFLA-t 1948-ban alapították. A 70-es években 46 ország volt tagja a szervezetnek. Továbbá több országból
voltak egyéni tagok (az egyéni tagság öt év után megszűnik, addigra meg kell az adott ország IFLA-tagozatát
szervezni).
Az IFLA a tagdíjból (65%), az ASLA (15%) és az UNESCO (20%) támogatásából tartja fenn magát. Az IFLA
hivatalos nyelve az angol és a francia.
A különböző tanulmányok, vizsgálatok elvégzéséhez a Nagy Tanács munkacsoportokat hozott létre. Ezek – a
létrehozásuk időpontjának feltüntetésével: Oktatási (1958), Könyvtárügyi (1984), Út a tájban (1964),
Szakmapolitika (1964), Történelmi kertek (197) Szakszavak fordítása (1967), Szerkesztői (1970), Kutatási
(1970), Történelmi tájak megőrzése (1970), Jogi és adminisztrációs (1970), Települési tájtervezés (1970),
valamint A tájtervezés szociális aspektusai (1970) munkacsoportok.
Az IFLA titkárság Versaillesben működik. A Tájépítészek Nemzetközi Szövetsége Nagy Tanácsa évente
ülésezik, amelyet követően nemzetközi konferenciát rendeznek. A szervezet lapja, az IFLA NEWS 1978 óta,
évente két-három alkalommal jelenik meg. Az IFLA elnöke 1986-tól kétszer Mőcsényi Mihály volt, aki ezt
megelőzően a centrális régiójának négy éven át volt elnökhelyettese.
A MAE és az ÉTE a Műszaki és Természettudományi egyesületek Szövetsége (MTESZ) tagja. Természetesen a

MTESZ-nek sok más egyesület is tagja, amelyek munkájában bárki részt vehet(ett).
Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT)
Az urbanizációs hatások feltartóztathatatlanul érvényesülnek belterületen és városkörnyéken egyaránt. A

zöldfelületekkel és a tájrendezéssel foglalkozó szakembereknek ezért a MUT-tagság, tevékenység feladataik
megoldásához egyértelműen segít.
A szakterület sajátos seregszemléi az országos zöldfelületi konferenciák. Az utóbbi két évtizedben három-négy
évente, többnyire a fenti egyesületek támogatásával szervezték a konferenciákat (Budapest, Pécs, Debrecen,
1979; Kecskemét, 1981.). A VI-at Szolnokon, 1986-ban rendezték.
1.10.8. 90-es évek

A jelenlegi helyzet áttekintését lehet egyszerű és szinte megoldhatatlan feladatként is értelmezni. A tájtervezési
tevékenységről alkotott véleményemet az idő igazolhatja vagy éppen cáfolhatja. A mai állapot leírására azért
vállalkozom, hogy a tendenciák ismeretében a pozitívumok még inkább kihasználhatóbbá, a negatívumok
eltüntethetőbbé váljanak.
A rendszerváltozásig, azaz a 80-as évek végéig a hazai tájrendezési – elsősorban a tájtervezési – tevékenység jól
áttekinthető volt. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kerttervezők, a zöldfelületi tervezők mellett (vagy
azokból) tájtervezői műhelyek is kialakultak. A tájtervezési léptéket művelők köre (lásd előző fejezet)
szélesedett, formai keretei megváltoztak. Jóllehet, a tájtervezők száma lényegesen nem emelkedett meg.
A korábbi, a „nagy tervezőirodai‖ forma változtatás nélkül – mindössze részvénytársasággá átalakult módon – a
BUVÁTI-ban, a PTTV-ben és a VÁTI-ban maradt fenn. Vannak egykori osztályok, amelyek szinte változatlan
tervezői gárdával váltak magánvállalkozássá (pl. LAKÓTERV), de sajnálatosan nem ez a jellemző.
115
1. fejezet
A megyei, a városi, a fővárosi nagy múltú, színvonalasan működő tervezőirodák szétestek, tönkrementek,
megszűntek. Az egykori munkatársak tájtervezői tehetségük, vállalkozói kedvük és lakóhelyi térségük igényei
szerint folytatják tevékenységüket. A bt-k, kft-k nagy száma, egyesek tündöklése és bukása miatt a helyzet
áttekintésére, azaz a tervezői vállalkozások felsorolására a még máig átmenetinek tekinthető időszakban nem
vállalkozhatom. Azért sem, mert a tervezői túlkínálati piacon mindenki mindent elvállal. A minél nagyobb
haszon reményében a megbízottak – gyakran irreálisan alacsony díjakért – alvállalkozókat, szakági tervezőket
vonnak be egy-egy munkába. Az ilyen ad hoc kapcsolatok nem csak színesítik a tervezői palettát, hanem még
áttekinthetetlenebbé is teszik.
Az átmeneti, de a vártnál hoszszabb ideig tartó időszakban újszerű elemek is megjelentek. Előnyösnek
tekinthető a megbízások pályáztatása, a térinformatika szélesebb körű terjedése a topográfiai térképek, a
légifotók hozzáférhetősége, a környezeti hatástanulmányok készítése, a külföldi cégek megjelenése, a
nemzetközi együttműködés széles körűvé válása, az euroharmonizációs törekvések erősödése, önszerveződő
szövetségek létrejötte, az egyetemi képzés ugrásszerű emelkedése. Hátrányosnak minősítem a területfejlesztési,
a regionális, a tájrendezési tervek készíttetése iránti hiányt, a rendeleti, törvényi háttér bizonytalanságát, a
nyugat-európai tervezési támogatások visszásságait és a kontárok megjelenését. Sajnálatosan egyazon
folyamatot – a végrehajtástól függően – lehet kedvezőnek is és hátrányosnak is tekinteni. A „határok‖ nem
mindig élesek. Hasonló indíttatású munka az egyik esetben kedvezően hat a hazai tájak alakítására,
tájtervezőinek tapasztalatainak gyarapítására, míg a másik esetben ugyanennek az ellenkezője érvényesül.
A megbízások pályázati formában történő kiírása a monopolhelyzetet, a már szinte automatikusan működő
megbízó-tervező kapcsolatot elvben demokratizálta. Elvben igen, a gyakorlatban kevésbé. Kezdetben csak a
szakmai-baráti kapcsolatok működtek – tisztelet a kivételnek –, de az utóbbi években a megbízó egyre többször
szemrebbenés nélkül megmondja, hogy hány százalékért adja oda a kutatási, a tervezési megbízást.
A pályáztatási rendszerben a megbízó is sokat tanul. Az ajánlatok alapján összehasonlítást tud tenni, s
folyamatosan növelni tudja a vizsgálati munkarészek körét. Az utóbbi években így tartalmilag, pontosabban
tartalomjegyzékileg igen színvonalas regionális tájrendezési tanulmányok, tervek születtek. A tervező korábban
részt vehetett a megbízási feltételek konzultálásában. Ennek az időszaknak vége. Sőt pályázatot nyert
tervezőktől gyakran még a mások ajánlatában feltüntetett többlet munkarészeket is megkövetelik.
A térinformatika széles körű elterjedésére szolgáljon két tanszéki példa. Kezdeményezésünkre és a HUNGIS
Alapítvány támogatásával 1992-től évente immáron ötödik alkalommal rendezzük meg Praj-czer Tamás
áldozatos szervezőmunkájával a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen a „Térinformatika a felsőoktatásban”
szimpóziumot. A szimpóziumokat mintegy 20 felsőoktatási intézményből 80–100 oktató, kutató látogatja
rendszeresen.
Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen volt rajzoló nélkül tájtervezési munkát végezni. Az első
térinformatikával támogatott tájrendezési tervet 1990-ben készítettük el a Tájrendezési Tanszéken. Ma már
mindenféle tervezési munkát térinformatikai programok segítségével oldunk meg. El sem tudnánk képzelni a
hagyományos tervkészítést. A KTM is a pályázatokat évek óta térinformatikai adatkezelési feltétellel írja ki.
A „titkosság”, a TÜK (=titkos ügy-irat kezelés) a rendszerváltozással együtt megszűnt. Ma már „csak‖ pénz
kérdése az egykor „TITKOS‖ topográfiai térképek, légifelvételek, űrfelvételek használata. A 80-as évek elejétől
a légifelvételek hiányát Rácz Tamás például motoros sárkányrepülőről, majd kis repülőgépekről készített
légifelvételekkel oldotta meg.
A légifelvétel segítségével lehet a pillanatnyi állapotot a legjobban dokumentálni. Azon egyértelműen és

költséges mérések nélkül is látszanak a vízszennyeződések, növényzetpusztulások, az engedély nélküli
építkezések, a művelési ág változtatások. A tájvizsgálatokban, zöldfelületi adottságok megállapításában, a
környezeti ártalmak jellegének becslésében a légifelvétel igen megkönnyíti és meggyőzővé teszi a tervező
munkáját.
Általánossá vált a környezeti hatástanulmányok (KHT) készíttetése. A 12 000 km2-nyi Duna–Tisza köze
vízpótlásának hatásaitól az ipari objektumokig, az ártalmasnak is tekinthető szolgáltatásokig (szennyvíztisztító,
benzinkút, hulladék-lerakóhely, termelőüzemek), bányanyitások és terjeszkedések várható környezeti
következményeinek feltárásáig születtek munkák. Több olyan KHT-t „kellett‖ készíteni, amelyeket a nyugati
beruházók, az IMF kényszerített ki. Az ilyen jó értelmű erőszakoskodások kétséget kizáró módon nagy szerepet
játszanak a környezeti szemlélet terjesztésében.
116
1. fejezet
A 80-as évek végétől a külföldi cégek egyre nagyobb arányban jelentek meg a tervezési piacon is. A külföldi
beruházók gyakran már az előzetes tárgyalásokra is hozzák tájtervező szakembereiket. A külföldiek a hazai
díjszabásnál azonban lényegesen drágábban dolgoznak. A bevont hazai tervezőknek az érdemi munkáért pedig
aránytalanul keveset fizetnek.
A „nyugati‖ ökológiai szemlélet, a számítógépes feldolgozás az első időszakban kétségkívül imponáló volt.
Napjainkra már elmúlt az az idő, hogy csak egy-egy magyar gmk., bt. vagy kft. tudna hasonló színvonalú
tervezési munkákat vállalni. A tervezőirodák egész sora „felnőtt‖ a tartalmas, konfliktust feltáró színvonalas,
korszerű adatfeldolgozással készített és ízlésesen dokumentált anyagok összeállítására.
A nemzetközi együttműködés is új alapokra helyeződött. Közvetlen lehetőség nyílt regionális léptékű, település
szintű, környezeti és környezeti hatástanulmányok készítésére irányuló közös munkákra. A „nyugati‖ korszerű
metodológia, technika és ami talán fontosabb, a táji, az ökológiai szemlélet is bejut az országba, teret hódít,
terjed. A korrekt együttműködés keretében készülő munkák során a hazai szakemberek hosszabb időt tölthetnek
külföldi cégek irodáiban, ahol közvetlenül sajátíthatják el a tervezési módszereket, munkamorált. Az ilyen
kapcsolatok a szaknyelvi ismeretek elmélyítését is lehetővé teszik.
Az euroharmonizáció nemcsak a jogalkotásban kezdődött meg. A tájtervezési különbözőségek, hasonlóságok és

a közelítés várható előnyeinek és következményeinek feltárására is történtek lépések. Meggyőződésem, hogy a
hazai tájak, értékek védelme, a környezeti nevelés elősegítése, az ökologikus gondolkodásmód terjesztése
érdekében előnyökkel járhatna az európai uniós „táj‖ normák átvétele. Az Európai Unió fejlettebb országaiban a
tájtervezés, a tájrendezési terv különböző formában, rendeletekben és törvényekben is szerepel.
Az önszerveződő szövetségek létrejötte szakterületünket is kedvezően érintette. 1990-ben megalakult a

Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége. Az egyetemi hallgatóság pedig változatlanul hatékonyan működteti a
Táj- és Kertépítészeti Diákszövetséget.
Közel öt éves előkészítés után – az egyeztetéseken szakterületünket Jámbor Imre kitartóan képviselte – 1996.
június 25-én az Országgyűlés megszavazta a tervező és szakértő mérnökök, valamint az építészek szakmai
kamaráiról szóló törvényt. Törvény, kormányrendelet vagy miniszteri rendelet által engedélyhez és
névjegyzékbe vételhez kötött önálló építészeti tervezői és műszaki szakértői tevékenység csak a törvényben
szabályozott kamarai tagság alapján folytatható. A kamarai tagsághoz kötött építészeti tevékenységet a kamara
tagjai az ország egész területén végezhetik. Gazdálkodó szervezet és más jogi személy építészeti tevékenységet
csak építész kamarai tagsággal rendelkező alkalmazottja útján vállalhat. A kamarai tagság a tervezést és
szakértést végző építészek, tájépítészek számára kötelező. A kamara a tervezési tevékenység mederbe
tereléséhez a jogi keretet jelenti. A többi a végrehajtáson, a törvény érvényesítésén múlik.
A tájépítészeti képzésben10 is jelentős előrelépés történt. A kormány 1059/1992. határozata alapján a Kertészeti
és Élelmiszeripari Egyetemen új kar alakult. A Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar létrehozásával a
szakirányú képzés megkezdődhetett. A tájépítészmérnökök
• kertépítészet, településgazdálkodás, települési környezet-védelem,
• tájvédelem, természetvédelem és tájrehabilitáció, valamint
• tájrendezés, területfejlesztés és regionális tervezés szakirányon mélyíthetik ismereteiket.
A karon tanuló hallgatók létszáma is örvendetesen megnövekedhetett. Ma már több mint kétszázan sajátíthatják
el a tájépítészeti, tájtervezési tudományág legújabb kutatási, módszertani eredményét.
A felsorolt és kedvezőnek minősített jelenségeknél is lehetne árnyoldalakat találni. Most viszont következzenek
a hátrányos tendenciák.
A rendszerváltozással a táji, a „zöld”, az „ökológiai” szemlélet nem hozott átütő sikert. A nyugat-európai és
tengerentúli emlőkön is nevelkedő, művelt politikusaink a környezetügyet, a zöld szemléletet nem tűzték
zászlajukra. Jóllehet nyugati társaink választási beszédeikben előkelő helyen szerepeltetik az ökológiai
szempontokat. S ígéreteiket igyekeznek be is tartani, különben esélyük a következő választáson a minimumra
csökken.
10
A hazai tájrendezési oktatásról önálló fejezet készült
117
1. fejezet
Természetesen zöldek náluk is voltak, vannak. Többségük azonban sötétzöld, kompromisszumra képtelen, a
realitásokkal számolni nem tud, nem akar. A „zöldek‖ mesterkedése még tájökológiai értelemben is sokszor
vitatható kimenetelű. S nem utolsó sorban a minden józan megközelítés negligálása végtelenül kényelmes
álláspont. Mindig ugyanazt kell mondani, tiltakozni kell, legyen az atomtemető, akkumulátor feldolgozó üzem,
dunakiliti duzzasztómű, lágymányosi hídmegközelítő útszakasz, vagy a beépítetlen telken felcseperedett
bálványfa. Tévedés ne essék – hozzáállásuk alapján ab ovo – a tájtervezők is a természeti oldalról közelítenek,
érvelnek, de nem egysíkúan, hanem a könyörtelen realitások tudomásul vételével. A XX. század végi
Magyarországon mégsem járhat mindenki gyalog, kerékpáron vagy lóháton …
A táji, a területfejlesztési szemlélet nemcsak a legfelsőbb szinten hiányzik. Az önkormányzatok sem – vagy alig
– ismerték fel jövőjük szempontjából fontos területi tervezés jelentőségét. Ellenkezőleg, minden céljuk
potenciális jövőjük felélése, a pillanatnyilag gazdaságilag előnyösnek vélt területátadások, átjátszások
preferálása. Több nagyváros belterületének (Székesfehérvár, Sopron) lényeges növelésére törekszik a táji
adottságok, a zöldfelületi rendszer, az ökológiai kiegyenlítő felületek, a zöldfolyosók kialakítási lehetőségeinek
figyelembevétele nélkül.
A „zöld szemlélet‖ hiánya miatt a városi közparkok, terek, zöldfelületek, lakótelepi kertek aránya a
legkülönbözőbb trükkökkel csökken, a fenntartás extenzitása fokozódik. A városi közhasználati zöldfelületek
kaszálása is megritkult, az öntözés hiányáról nem is beszélve.
A korábban elképzelhetetlen szélsőségek napjainkban megvalósíthatók. Az építési engedélyeknél például olyan

„tető-telekkertek‖ is születnek, amelyek alatt a telek egészét „alápincézik‖. A tervezett és engedélyezett pince
helyett az utca felőli oldalon ablakokkal ellátott helyiségek épülnek, a tetőkert helyett pedig burkolt teraszok.
A közparkok rosszul értelmezett tetőkertdivatját a mélygarázsok, a föld alatti parkolóépítések jelentik. A

parkolóhelyek hiányára hivatkozva nem lenne szabad városi kerteket, fásított tereket (Szent István tér), utcákat,
közparkok részeit (Vérmező) garázsépítéssel megszüntetni. Minden esetben biztos, hogy a fákat kivágják és a
biológiailag aktív felületek aránya jelentősen csökken. Hosszú távon a várható hatás nem lehet kétséges.
Szintén negatívumként a jogi háttér hiánya (törvény, rendelet) mindenütt érződik. Bár 1996-ban több törvény is
– évek óta tartó vajúdás után – megszületett, a tájügy mindegyikből „kimaradt‖. Pontosabban: a
környezetvédelmi, a természetvédelmi, a területfejlesztési törvények előkészítési szakaszának időszakában még
önállóan szerepelt az általános tájvédelem jogi szabályozása is. Az utóbbiból nem lett törvény, de a többibe sem
épült be a táj a jelentőségének megfelelő módon, csak érintőlegesen. Gyógyírt az EU-tagságra kacsintás
jelenthet.
Az Önkormányzatok Európai Szövetségének (Congress of Local and Regional Authorities of Europe)

felkérésére a „tájkonvenció‖ első fogalmazványa 1995 őszére elkészült. A konvenció az Európa egészére
kiterjedő intézkedéseket, védelmet, menedzsmentet, tájjavítást hangsúlyozza.
A nyugat-európai támogatásokat csakis a kétélű kardhoz hasonlíthatom, mert éles, hegyes és szó szerint kétélű!
A visszásságok forrásai, okai:
• a támogatás túlnyomó többségét az adományozó ország a „saját‖ tervezőirodáinak juttatja,
• a szégyentelenül kis „hazai‖ hányad a vezetők utaztatására és a magyar szakemberek megalázó bérezésű
bevonására fordítódik,
• a külföldi szakemberek sokszor úgy viselkednek, mintha Afrikában járnának – tisztelet a kivételnek – de
ismeretük a mienkhez képest csak általános szintű (a remekművek helyett ezért gyakran fércművek
születnek),
• a legkülönbözőbb településekre, térségekre készített rendezési tervek, természetvédelmi célú tanulmányok

egy szűk, olykor szélsőséges szakmai réteg nézeteit képviselik, de a végtermékek alkalmasak hivatkozási
alapnak (jól hangzik az érvelésnél, ha így lehet kezdeni, hogy a hollandok, az angolok, a németek, a franciák,
az amerikaiak … azt mondták, hogy …),
• a túlzott „magyaros‖ bizalmat kihasználva a külföldiek olyan ismeretek birtokába jutnak, amelyeket közvetve
gazdasági érdekeik érvényesítésére használhatnak ki (modern kolonializáció), végül
• elveszik a magyar jó(bb) szakemberek elől a munkát.
118
1. fejezet
Tudom, hogy örülni kell(ene) minden tervezési segítségnek, mert támogatás nélkül adott térségre hazai erőből
semmi sem jutna. Mégis a „valamit valamiért‖ elvet át kellene gondolni, s az előnyöket és a hátrányokat is
feltüntető swot elemzés után a külföldiek „önzetlen támogatását‖ csak gazdasági mérlegelést követően
engedélyezni. Vegyük észre a területi tervezésben is, hogy a kapitalista nem szenved jótékonysági kórban. A
számító tőke közvetlen vagy közvetett módon akar/fog érvényesülni.
Kontárok a világon mindenütt vannak. A szokásos önbizalmuk, határozottságuk, lehengerlő modoruk miatt
nálunk is sikeresen halásznak a zavarosban. Az önkormányzati önállóság árnyoldalaként megjelenő szakismereti
tájékozottság hiányát használják ki hazánkban is a hályogkovácsok. A kellő ismeretekkel nem rendelkező
vezetőket – egészen a megyei önkormányzat elnöki szintjéig – sikerül olyan jelentős munkákra is rászedniük,
amelyekhez olykor még tervezői jogosultságuk sincsen. A tájtervezési dilettantizmus gyakran külföldi cégek
adminisztratív képviselőinek bevonásával is párosul. A kontárok kiszűrését nehezíti, hogy terveik és a
hozzáértéssel készült, színvonalas tanulmányok tartalomjegyzéke sokszor hasonló vagy megegyezik.
A tájtervezési tevékenység az általam hátrányosnak minősített szempontok ellenére folytatódott. A védett

területre regionális tájrendezési tervek (Fertő–Hanság, Szigetköz, Duna–Ipoly, Duna–Dráva térsége), környezeti
hatástanulmányok és területrendezési tervek készültek. Az általános rendezési tervek tájrendezési és
természetvédelmi, valamint környezetvédelmi munkarészei színvonalasak. Készültek továbbá elismerést aratott
terhelhetőségi vizsgálatok, élőhely-védelmi, tájbaillesztési, tájrehabili-tációs munkák (részletesebben a negyedik
fejezetben ismertetem).
1.11. A tájrendezés hazai oktatásának kialakulása

A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán a földművelésügyi miniszter 28/1963/Mg. É. 31./FM számú utasítása
hagyta jóvá a Kertépítészeti Szak létrehozását. A szak megalapítását társadalmi szükséglet indokolta.
Hiányoztak a kerttervezés, a kertépítés és a parkfenntartás mellett a nagyobb léptékű tájtervezési és zöldfelületi
feladatok ellátására is képes specialisták. A szélesebb körű és más irányú feladatok megoldása és a tevékenységi
kör egyértelmű kifejezése miatt 1971. január 1-vel a megnevezés Táj- és Kertépítészeti Szakra változott. A
szakterület iránti érdeklődés nagyarányú növekedése és a hallgatói létszám gyors emelkedése miatt a kormány
1059/1992 (X. 27.) számú határozata alapján megalakult a Tájépítészeti, -védelmi és -fej-lesztési Kar a
Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen (88. ábra).
88. ábra - Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem helyszínrajza az egyes épületek építési

idejének feltüntetésével (Horváthné Fejes Ágnes)
Az „új‖ kar keretei között az oktatási munka nagy részét öt szaktanszék látja el:
119
1. fejezet
• Kert- és Településépítészeti,
• Tájvédelmi ,
• Tájtervezési és Területfejlesztési,
• Kertművészeti,
• Kerttechnikai és Műszaki Tanszék.
A Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék gondozásában vannak a Tájtani alapismeretek, a Tájtervezés, a

Tájértékelés, a Tájgazdálkodás, a Tájképi potenciál meghatározása, a Környezeti hatásvizsgálatok, a Térségi
vízgazdálkodás, a Területi gazdaságtan, a Regionális tervezés, a Tájökológai, a Területfejlesztés, az Erdészet és
a Térinformatika tantárgyak.
A Tájvédelmi Tanszékhez a Környezetpolitika, a Környezet-esztétika, a Tájvédelem, a Tájrehabili-táció, a

Természetvédelem, a Hidrológia, a Környezetgazdaság-tan, a Környezetvédelem tantárgyak tartoznak.
A tájépítészmérnök képzésben a Kar létrehozásával a specializáció folytatódott. Jelenleg a közösen látogatott

előadások mellett három szakirány közül választhatnak hallgatóink.
• az „A‖ szakirány a kertépítészet, a településgazdálkodás, a települési környezetvédelem területén ad mélyebb

ismereteket, felkészítve a hallgatókat a környezettervezési, kerttervezési, települések zöldfelületi
rendszerének fejlesztési feladataira, valamint a közcélú zöldfelületek fenntartásával, üzemeltetésével
kapcsolatos teendőkre.
• a „B‖ szakirányon továbbtanulók a tájvédelem, természetvédelem és a tájrehabilitáció területén kapnak

speciális képzést, és megismerik az általános tájvédelemmel kapcsolatos szakirányítási, szakigazgatási és
tervezési feladatokat és felkészülnek azok megoldására.
• a „C‖ szakirányt azok a hallgatók választhatják, akik a tájrendezés, a regionális tervezés és a területfejlesztés
szakterület ellátására kívánnak felkészülni és ennek érdekében korszerű ökológiai, műszaki, jogi, ökonómiai
és esztétikai ismereteket sajátítanak el, hogy készek legyenek egyes tájegységek fejlesztéséhez, a tájpotenciál
növeléséhez területrendezési és regionális terveket készíteni.
A megnevezések változtatásánál és a tanszéki átszervezéseknél azonban fontosabb a tartalmi háttér. A

tájrendezési diszciplina kezdetei azonban igen mélyen gyökereznek.
A hagyományokra épülő fejlődést az oktatás kialakulásával érzékeltetem.
Nebbien Henrik az 1810-es években javasolta az általa gyakorolt tevékenység felső szintű oktatását. A
gazdasági tanácsos tájszépítéssel, birtokrendezéssel, közpark tervezéssel (Városliget tervpályázat, 1813)
foglalkozott. Tevékenységét mai szóhasználattal tájrendezésinek és kertépítészetinek egyaránt nevezhetnénk.
Nebbien kezdeményezésére azonban csaknem egy évszázadot kellett várni.
1.11.1. Egyetemtörténet
Dr. Entz Ferenc (1805–1877) – aki az 1848/49-es szabadságharcban aktívan részt vett és ezért orvosi praxisát
nem folytathatta – 1853-ban megalapította a „Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintéze-tet”. A
gyakorlatias képzés három évig tartott. A gyorsan benépesedett intézetre a kormányzat is felfigyelt. Entz Ferenc
a támogatások ellenére sem tudta a növekvő igényeket kielégíteni. Az Országos Ma-gyar Gazdasági Egyesület
(OMGE) ezért 1859-ben új kertészeti iskolát létesített „Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet”
néven, amelynek kapuit 1860. május 29-én nyitották meg a Gellérthegy déli lejtőjén.
A szenvedélyes kertész és szőlész Entz jótollú szakíró is volt. Írásait mindenki élvezettel olvasta. Az általa írt
„Kertészeti Füzetek” a tankönyveket pótolták. A „Borászati Füzetek”, majd 1874-től „Borászati Lapok”
szintén az ő szerkesztésében jelent meg.
Az OMGE anyagi helyzete nem tette lehetővé a lépéstartást a fokozódó igényekkel. Az akkori Föld-míves-,
Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium a Tanintézetet 1881. január 1-vel „Budapesti Magyar Királyi Állami
Vinczellérképezde” néven állami kezelésbe vette.
120
1. fejezet
A felsőfokú kertészeti tanintézet felállítását rudinai Molnár István javasolta. A kormányzat 120 000
ezüstforintos támogatásával végzett építkezések 1893 őszére befejeződtek (89. ábra), s ekkor kezdődött az
arborétum telepítése is.
89. ábra - Az egyetem „F” épülete (épült 1893-ban)
Az új iskola szervezeti szabályzatának kidolgozásánál – amelyet a király 1894. április 30-án jóváhagyott – a
vilvordei és a versaillesi intézetek szabályzatát adaptálták. A „Magyar Királyi Kertészeti Tan-intézetet” 1894.
november 25-én nyitották meg. Az igazgató rudinai Molnár István, valamint Angyal Dezső, Győri István,
Schilberszky Károly tanárok és Räde Károly főkertész kiváló szakismerete hamarosan bel- és külföldön
egyaránt elismerést vívott ki.
Räde Károly (1864–1946) megtervezte az arborétumot, majd 1893-tól beültette az addig szőlővel borított
területet. A négy és egynegyed kat. holdra 200 díszfa, 800 díszcserje és 90 évelő került. Räde 1913 márciusában
megvált a tanintézettől, mert a székesfőváros kertészeti igazgatójának11 nevezték ki.
Igazgatósága alatt nyugalomba vonulásáig (1930) számtalan budapesti köztér átalakult.
Lendületes és lassúbb fejlődési periódusok után a kormányzat az 1939/40-es tanévben „Magyar Királyi
Kertészeti Akadémia‖ néven nyitotta meg az intézményt. A kertészeti és szőlészeti szakoktatás több évtizedes
kettőssége 1943-ban „megszűnt‖. A Kertészeti Akadémia és a Felsőbb Szőlészeti és Borászati Tanfolyam
összeolvadásával a kormányzat megszervezte a „Magyar Királyi Kertészeti és Szőlészeti Főiskolát”. Az oktatási
időt háromról négy évre emelték.
A Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzeti Kormány 8740/1945. M.E. számú rendelettel létrehozta az
Agrártudományi Egyetemet. Az új egyetem négy kara közül az egyik a főiskolából alakult Kert- és
Szőlőgazdaságtudományi Kar lett (90. ábra).
90. ábra - Az egyetem „A” épülete (Épült 1951-ben), előtérben az un. Budai-telep
11
Részt vett a Gellérthegy kertészeti rendezésében (1925–27), a Városmajor átalakításában (1929), a Népliget áttervezésében (1928).
121
1. fejezet
Az önállósodási törekvések eredményeként a Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1953. évi 17. törvényerejű
rendelete értelmében jött létre a „Kertészeti és Szőlészeti Főiskola”. A később három szakon, a kertészeti, a
kertépítészeti és a tartósító szakon oktató intézményt az 1968/69-es tanévtől az Elnöki Tanács 1968. évi 25. sz
törvényerejű rendelete Kertészeti Egyetem rangra emelte (91. ábra).
91. ábra - Az egyetem központi „K” épülete (épült 1970-ben)
A Minisztertanács 1030/1972. sz. határozatával a szakokat megszüntette és engedélyezte a Termesztési és a

Tartósítóipari Kar létesítését. Az élelmiszeripari ágazat jelentőségének növekedése, és új tanszékek alapítását
követően a felsőoktatási intézményt 1980-tól Kertészeti és Élelmiszeripari Egye-tem-nek hívják.
1.11.2. Kerttervezés oktatása

Kezdettől, 1894-től a gyümölcstermesztés és a zöldségtermesztés mellett oktatási feladatként szerepelt „a dísz-
és tájkertészetben elméletileg és gyakorlatilag képzett kertész‖. A Kerttervezés tantárgy önálló, a
dísznövénytermesztéstől független oktatása 1907-ben kezdődött el. A kertművészet, a kerttervezés, a kertészeti
építészettan és a földmérés című tárgyakat Rerrich Béla (1881–1932) műegyetemi tanár oktatta. az okleveles
építész 1907-ben a versaillesi akadémián a kertművészetet és a kertépítészetet tanulmányozta. Párizsban R.
122
1. fejezet
André, Angolországban T. H. Mawson híres kertépítő műtermében dolgozott. 1908-ban a Berlin melletti
Dahlemben hallgatott kertművészetet.
A szaktanárok, illetve Rerrich Béla század eleji színvonalas oktatási anyagainak érzékeltetésére idézek a
Budapesti Állami Kertészeti Tanintézet 1894–1919 közötti időszakról készített évkönyvéből.
1.11.2.1. Kertművészet
A kert művészete a legrégibb időktől fogva az építőművészettel együtt halad és a kert megoldása egészen a
XVIII. század romanticizáló irányzatáig mindig szoros művészi egységben van az architektúrával. A legrégibb
korban csak ú.n. haszonkertről lehet szó, hiszen a művészi kerthez való fejlődéshez nyugodt gazdasági helyzet
és jólét volt szükséges. A haszonkert beosztását első sorban a használhatóság és a célszerűség irányítja, minek
legjobban a mértani elvek szerint való elrendezés felel meg. Az építőművészi irányban is fejlődésnek indul, a
kert szoros egységben a házzal oldódik meg és így keletkezik a mértani kert (Geometri-scher Garten). A
renaissance-ban, illetve a barokkban éri el a mértani kert fejlődésének legmagasabb fokát.
Sziklakertek és sziklacsoportok alakítása, a kőzetanyag geológiai tulajdonságainak és a növényzetnek

megfelelőleg. Ezen motívumok technikai elkészítésének ismerete tulajdonképpen annyira külön körvonalazható,
hogy a jövőben célszerűbbnek mutatkoznék azt mint külön tanítási tárgyat előadni. A növényzet a tájkertben és
a mértani kertben. Háttér és határültetés, a „vue‖-k és kertek, solitaire-ek és szabadon álló csoportok. A mértani
kert ültetési motívumai: rabattok, virágágyak, szőnyegágyak, virágszőnyegek, színfoltok és színsávok, parterrek.
A „parterre‖ kifejlődése az egyes korokban.
Egyes mértani kertrészletek: a parterre, a boulingrin, a rosarium. A növényanyag alkalmazása különböző

vezérelvek szerint, illetőleg különböző szempontokból, pl. a helyi növényzet szerint, a vízszükséglet és megélés
helyei szerint a habitus, a morfológiai szempont szerint.
A növényanyag részletes tárgyalása természetesen más tanítási tárgyak keretébe tartozik.
A kertművészet alkotásainak tárgyai. Magánkertek: előkertek, kertudvarok, házikertek, villakertek,

magánparkok.
Nyilvános kertek: fasorok (kertileg kiképzett utak), városi terek, square-ek, városi parkok és népkertek,
játszókertek, temetők, kórházi és szanatóriumi, szállodai, vendéglői és kávéházi kertek, kiállítási kertek,
botanikai kertek.
A kert művészetének története. Az előadandó anyag olyan nagy terjedelmű, hogy az előadó kénytelen egyes
részeknél az idevágó irodalomra való utalással beérni. (p. 87 és 90)
1.11.2.2. Kerttervezés
A kerttervezés a „Kertművészet‖ című tanítási tárggyal szoros kapcsolatban van és természetesen szükséges,
hogy a hallgató a kellő ábrázoló-mértani, földmértani és első sorban kertészeti előismeretekkel bírjon. A
tapasztalat azt igazolja, hogy a legtöbb hallgatónak olyan kevés rajzbeli készsége van, hogy – akármilyen elavult
módszernek látszik is – feltétlenül szükséges, hogy a hallgató mielőtt tervezési munkához fogna, egy-két
kiválóbb kerttervet lemásoljon, vagy megnagyobbítson, amely munka alatt alkalom nyílik egyes részletek
(lépcsők, teraszok stb.) megbeszélésére is.
A tervezés előbb vízszintes sík területen levő kisebb feladatokkal kezdődik.
Természetesen kívánatos volna, ha ezek csakugyan megvalósulásra kerülő feladatok lennének. Ilyen feladatok
kisebb házi kertek, vagy villakertek. Később kerül a sor a nem sík, vagy lejtős terep, nagyobb és bonyolultabb
feladatok megoldására. A hallgató önállóan elkészítvén a tervezendő objektum vázlattervét, a tanárral
egyetemben megbeszéli annak hibáit és fogyatékosságait és ezek alapján készítik el a tervezetet.
A tervezeten kívül a hallgató egyes feladatokból elkészíti a szükséges részletterveket, a terep átalakításához
szükséges szelvényeket, az ültetési tervet és a részletes költségvetést is. A vízvezetéki berendezésre tekintettel
kell lennie a megoldásnál. A kerttervezésnél természetesen a megoldásra helyeztetik a fő hangsúly, azonban a
tervek technikai kivitele sem hanyagolható el. A sikerültebb tervekről a hallgató távlati képeket is készít (pp.
90–91)‖
1.11.2.3. Kertészeti építészettan
123
1. fejezet
Cél az, hogy a hallgató a kerttel kapcsolatos gyakorlati építészeti kérdésekben bizonyos tájékozódást kapjon,
másrészt hogy érzéke az építőművészeti szép iránt felkelttessék.
Középítési enciklopédia. Az építés különböző anyagai és eszközei. A kő-, s fa- és vasszerkezetek.

Épületfelszerelési munkák, különös tekintettel a kertészet körébe vágó építkezésekre.
Növényházak építése. Szükséglet és célszerűség. Szerkezet, alak, tető-hajlásszög, asztalok, állványok, ágyak,
vízmedencék, vízellátás és víztelenítés, szellőzés, árnyékolás, padlóburkolat. Külső vízmelegítők, árnyékoló
szerkezetek. A szállítható és szilárd melegágyak és hajtató szekrények: fából, téglából vagy betonból.
Virág-házak: Hideg-, meleg-, szaporító-, pálmaházak. Az ananász-, szegfű-, orgona-, rózsa- és orchidea-
tenyésztések speciális házai.
Hajtató-házak: támasz-(talus)- falak, szőlő- és őszibarack-, cseresznye-, eper-, ugorka-, paradicsom- és

csiperkegomba-ház.
Gyümölcsfa-redélyzetek (anyag, elhelyezés, felállítás). Egyszerűbb építkezéseknek a hallgatók részéről való

felvétele.
A ház és a kert. A ház mint vezető motívum a mértani kertben. A kert a háznak a szabadba való folytatása. A
kert és a ház megtervezését közös célok és szükségletek irányítják. Míg a ház az időjárási elemek elől való
menedék motívumát, addig a kert a szépnek, az egészséges életnek a szabad természethez való visszatérés
gondolatát képviseli.
Az építészet iránt való érzék felkeltése, hogy a kert az architektúrával egységben oldassék meg.
A ház és a kert művészi egysége.
A történelmi stílusok. Az antik művészet. A görögök és rómaiak építő-művészete. Középkor. Renai-ssance és az

ezt követő stílusperiódusok.
Kert-berendezések: kerítések és kerti kapuk; teraszok; vízmedencék, szökőkutak, cascadeok; lugasok, pergolák,
stibádiumok; kerti bútorok; kerti hidak, csónakházak stb. Szobrok felállítása a kertben. Napóra.
Térművészet és ornamentika. Temetőművészet. A városépítészet főelvei a kertművészettel kapcsolatban. Városi

terek kertépítészeti kiképzése. Kertvárosok (pp. 79–80).
1.11.3. Tájrendezés oktatása

A kerttervezés oktatása már az 1910-as években „Tájkertészet” tantárgyi megnevezéssel is szerepelt (Budapesti
M. Kir. Kertészeti Tanintézet Szervezeti Szabályzata, 1915). Sajnálatosan tantárgyi program nem maradt meg,
de a megnevezés önmagában is a nagyobb léptékű munkák irányába történő nyitási szándékot tükrözte.
Rerrich szakterületi erőfeszítéseit többek között a tanártestületi ülésekről vezetett jegyzőkönyv 1908. április 28-i
sorai12 is jelzik. Angyal Dezső igazgató elnöki bejelentése szerint:
„A tájkertészeti és építészeti tanszék felszerelésére nézve előterjesztést tett az igazgatóság magasbb helyen …‖
Az 1908. június 27-i jegyző-könyvben13 többek között ez áll:
„Rerrich Béla építészeti és tájkertészeti tanár rendes teendői közé utaló …‖
A Tanácsköztársaság kertészeti szakoktatási tervében új főiskolává fejlesztés szerepel. Az új főiskola 12

tanszéke közül kettő kertművészeti lett volna. Az egyik tájkertészettel és kerttervezéssel, a másik rajzolással,
festéssel, virágkertészettel és díszítéssel foglalkozott volna. A kertészeti építészeti tanszéket szintén önálló
egységként tervezték létrehozni. A „táji‖ vonatkozású elképzelések megvalósítására azonban nem kerülhet sor.
Három évtizednek kellett eltelnie a „Tájrendezés „ újjáéledéséig.
12
Az idézetek a KÉE Levéltár 1.a.fond. A M. Kir. Kertészeti Tanintézet tanártestületi jegyzőkönyvei 1908–1920. I-II. kötetéből
származnak.)
13
Az idézetek a KÉE Levéltár 1.a.fond. A M. Kir. Kertészeti Tanintézet tanártestületi jegyzőkönyvei 1908–1920. I-II. kötetéből
származnak.)
124
1. fejezet
A Kerttervezési Tanszék 1950-ben javaslatot tett Kerttervezési Intézet felállítására, amelynek vezetője 1932-től
az intézményben oktató Ormos Imre (1903–1979) lett. A kerttervezési munkákon túlmenően a jóváhagyott
intézet feladatkörébe tartozott „a műszaki létesítmények mellett, vagy azokkal kapcsolatban létesített minden
ültetvény tervezése, a tájképben szépészeti szempontok érvényesítése céljából (utak, vasutak, víziút, csatornák,
távvezetékek, parti védelmi berendezések stb.).‖14
Az Ormos Imre emlékérmet a Táj- és Kertépítészeti Szak megalapításának 25 éves évfordulója alkalmából
1988-ban a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Tanácsa alapította. Az Emlékérem alapításával az a törekvés
jutott kifejezésre, hogy a Tanács
• méltó emléket állítson az önálló tájrendezési és kertépítészeti diszcplínának, valamint a Táj- és Kertépítészeti
Szak létrehozásának és az ebben több évtizedes munkásságával meghatározó szerepet betöltő Ormos Imre
Kossuth-díjas tanszékvezető egye-temi tanárnak,
• kitüntesse vele azokat a hazai és külföldi szakembereket, akik a tájrendezés és a kertépítészet terén kimagasló
tevékenységet fejtettek ki, illetve akik a szakterület fejlesztéséhez nagymértékben hozzájárultak.
92. ábra - Ormos Imre egyetemi tanár, aki 1932 és 1969 között a Kerttervezési Tanszék
vezetője, 1955 és1960 között a Főiskola igazgatója volt
14
Forrás: Ormos Imre: A Kertészeti Egyetem és jogelődei Kerttervezési tanszékének működése 1945–1970 (p. 124.).
125
1. fejezet
Az évente egyszer adományozható Ormos Imre emlékérmet (Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész alkotása)
és oklevelet a rektor – az előkészítő Bizottság javaslata alapján – a következő szakembereknek adta át:
Balló Borbála (1990),
Balogh András (1992),
Dalányi László (1988),
Fehér János (1994),
Kalla Gábor (1993),
Kiácz György (1994),
Krizsán Zoltánné (1989),
Mayer Antalné (1996),
Mőcsényi Mihály (1988),
Radó Dezső (1989),
Szendrői József (1995),
Tarjányi Ferenc (1993),
Virág János (1991).
A Kertészeti és Szőlészeti Kutató Intézetben 1950-ben megalakult a Kerttervezési Osztály. (A Kerttervezési

Osztály 1952. III. 28-ig működött, amelynek személyi ellátottsága a Kerttervezési Tanszékével azonos volt.) A
földművelésügyi miniszter két rendelete jelentősen emelte az osztály országos szerepét. A 2500 m2
alapterületnél nagyobb vagy 10 000 Ft építési költségen felüli létesítmények tervezését, valamint a kerttervezési
munkák láttamoztatását a Kerttervezési Osztálynak kellett elvégeznie. A községi, a közületi fásítások egy része
tájrendezési munkának minősült.
A fásítási feladatok tájrendezési jelentőségére az „Alföld-fásítás és egyéb közérdekű erdőtelepítések országos

felügyelőjének‖ hivatalos helységében 1949. november 23-án tartott értekezlet határozata utal.
„Tárgy: a községi belterületek, külterületi lakott helyek, tanyaközpontok, közutak és vasutak fásításának
tervezése és végrehajtása. A községi belterületek, külterületi lakott helyek, tanyaközpontok, állami és
törvényhatásági közutak és államvasutak tervezési munkáit a Kertészeti Kutató Intézet Kerttervezési Osztálya
végzi. A tervezési munkákkal kapcsolatban a Kerttervezési Osztály közvetlen összeköttetésbe lép a belügyi
tárca és a közlekedésügyi tárca illetékes szer-veivel.‖
A Kerttervezési Osztály „hazai‖ tájrendezési törekvéseit a Népgazdasági Tanácshoz 1950. március 16-án
eljuttatott feljegyzés is igazolja:
„A klímaváltoztató erdősítés, a mezőgazdaság ökológiai tényezőit megváltoztató erdősávrendszer létesítéssel

párhuzamosan, tudományos megalapozottsággal gondoskodni kell az e sávokon belüli, az ember szociális,
higiéniai és esztétikai igényeinek kielégítését célzó kertészeti létesítményekről.‖
A Kerttervezési Tanszék és Intézet 1950 és 1956 közötti kutatási témáiból kiemeltem a tájrendezési
vonatkozásúakat:
• Irányelvek szolgáltatása a mezővédő erdősávokkal kapcsolatos zöldövezetek tervezésére (Ormos Imre, 1950–
1966).
• Patakalakulás tanulmányozása természetes tájakon a tervezés szempontjából (Jonke Kálmán, 1952).
• A településekhez tartozó zöldterületek növényanyagának előzetes mennyiségi és minőségi meghatározásához

szükséges tanulmány készítése a növényföldrajzi, klímajósági, talajtani térképek, valamint a részletes
belterületefelhasználási mérlegek szabad területmutató számai alapján (Mőcsényi Mihály, 1953).
126
1. fejezet
A Kerttervezési Tanszék és Intézet 1967–70 között „A település- és üdülőterületi, továbbá mezőgazdasággal és

iparral hasznosított tájak biotikus, valamint esztétikai potenciálja hatásosságának gazdaságos fenntartására,
növelésére irányuló vizsgálatok és irányelvek kidolgozásá‖-val foglalkozott. Résztémaként Mőcsényi Mihály
„A táj gazdasági, esztétikai potenciálja, ennek aktualizálása‖ témát dolgozta ki.
(A mai szakterületi szóhasználat megváltozása ellenére az eredeti kifejezéseken nem változtattam.)
Szakterületünk az 1954. évi III. tc. értelmében a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium (VKGM)
hatáskörébe került. A VKGM támogatta a kertésztechnikusok, a kerttervezők és dísznövénytermesztő okleveles
kertészek speciális továbbképzését a kommunális üzemek igényeinek megfelelően.
A VKGM 1955 januárjában előterjesztés-tervezetet dolgozott ki a Minisztertanács részére Tájmérnöki Főiskola

megszervezésére. Idézek a tervezetből:
„A város- és községgazdálkodás különleges – város- és községrendezési, város- és községfásítási, tájfásítási egy

egyéb kertészeti, feladatai felsőfokú szakkáderképzés tekintetében ellátatlanok.
A Város- és Községgazdálkodási Minisztérium területén mutatkozó szakfeladatok ellátásra kívánatos volna a

tájmérnökképzés megszervezése a Tájmérnöki Főiskola felállítása útján.
A tájmérnökképzést – elvben a mezőgazdasági szaktanárképzés mintájára – a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola

keretein belül kell megszervezni.
A Tájmérnöki Főiskolára felvételizők az Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaságtudományi Karán,

illetve a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán végzett okl. kert- és szőlőgazdák abban az esetben, ha a Város- és
Községgazdálkodási Minisztérium főfelügyelete alá tartozó szerveknél, továbbá a Minisztérium szakterületéhez
kapcsolódó tudományos kutató, tervező stb. szerveknél, intézményeknél, vállalatoknál működnek.
A hallgatók a szigorlatok letétele után diplomatervet készítenek, amelyet féléven belül kell megvédeni, illetve
elfogadni.
A diplomatervek témáját a város- és községgazdálkodási miniszter az érdekelt tanszékek vezetőinek

meghallgatása alapján állapítja meg.
A Tájmérnöki Főiskolán az oktatást a budapestiek számára esti tagozaton (indokolt esetben levelező tagozaton),
a vidékiek számára levelező tagozaton kell megszervezni.
A Tájmérnöki Főiskola eredményes elvégzése után – a szigorlatok letétele és a diplomaterv sikeres megvédése
után – a hallgatók számára tájmérnöki diplomát kell kiállítani.‖
A VKGM-et 1957. január 1-vel megszüntették, így az ígéretes kezdeményezések nem vezethettek eredményre.
A tényleges tájrendezési oktatás a Kertépítészeti Szak megindítását követően, 1963-tól kezdődött (28/1963. FM.
sz. utasítás). Az önálló oktatási program révén a képzés kiszélesedett és elmélyülhetett.
A tanszék vezetését 1969. január 1-től – Ormos Imre nyugállományba vonulása után – Mőcsényi Mihály vette
át. Korábbi „tájorientálódása‖ folytatásaként a tanszék lett a „Települések, üdülőtelepek kialakítása‖ c.
középtávú kutatási feladat felelőse. Az új feladatok figyelembevételével három témacsoporttal:
• a lakótájjal,
• üdülőtájjal és
• a termőtájjal kapcsolatos kutatások kezdődtek. Jelentős és újszerű feladat volt 1970-ben a „Fürdők táj-, kert-
és enteriőr irány-elvei‖-nek kidolgozása.
Balogh András (1919–1993) foglalkozott tájesztétikai kérdésekkel, a tájkarakter esztétikai meghatározásával, a

táj eredeti jellegének stabilitásával. Elemezte a táji történelmi stabilitásának ismérveivel, a táj történeti
kontinuitásával. Szintén újszerű kutatási eredmények születtek a fejlődés és az enyészet dialektikájának
tájesztétikai kérdéseiről. Foglalkozott továbbá a formák történést kifejező értékelésével, a tájalakítás természeti
és társadalmi tényezőinek esztétikai céljaival.
Nagy lendületet adott a szakterületnek Mőcsényi Mihály
127
1. fejezet
• a víznek, mint energiatranszformátornak szerepe a tájrendezésben, valamint
• a táj- és a zöldterület fogalmi meghatározása témában végzett kutató munkája.
A tájjal kapcsolatos tanszéki kutatási eredmények – a kerttervezési jellegűekhez hasonlóan – publikálásra

kerültek, az oktatásba beépültek. Gazdagították a hazai és a külföldi előadások palettáját.
Az oktatott tárgyak és oktatók az önálló szak (1963) megalakulását követően (a szemeszterek sorrendjében):
• Ábrázoló mértan, rajz és festé-szet Balogh András egyetemi docens
• Geológia és hidrológia – Papp Ferenc egyetemi tanár
• Geodézia – Holéczy Gyula egyetemi adjunktus
• Építőanyagismeret – Dalányi László egyetemi adjunktus
• Statisztika, Szilárdságtan, vasbetonszerkezetek – Becker Sándor egyetemi adjunktus
• Tereprendezés – Mőcsényi Mihály egyetemi docens
• Kerttechnika – Dalányi László egyetemi adjunktus
• Művészettörténet, esztétika – Balogh András egyetemi docens
• Kerttervezés – Ormos Imre egyetemi tanár
• Tájrendezés – Mőcsényi Mihály egyetemi docens
• Városépítés – Perényi Imre egyetemi tanár
• Kultúrtechnika – Oroszlány István egyetemi tanár
• Mélyépítés és növényházépítés – Tomori László egyetemi docens
• Kertészeti és mezőgazdasági enciklopédia – megosztva
• Erdészet – Babos Imre c. egyetemi tanár
• Természetvédelem – Zólyomi Bálint akadémikus
A Tájrendezés c. tantárgyat a szak alapításától nyugalomba vonulásáig Mőcsényi Mihály oktatta. Érdemes a
három évtizeddel ezelőtti, az eredeti oktatási tematikát és tantárgyi programot részleteiben is megismerni.
A Tájrendezés c. tárgy előadásainak és gyakorlatainak programja
Tematika Előadás Gyakor

lat
7. félév
A táj fogalma, a fogalom tartalma és terjedelme 4 2
A táj alkotóelemei, ható tényezői és ezek kölcsönhatásszövedéke 5 4
A tájpotenciál és a termelési módok korrelációja (Földrajzi 6 4

determinizmus bírálata)
A tájtípusok és altípusok, ezek kialakulása, fejlődése 6 4
128
1. fejezet
A természeti szép, a táj esztétikai kvalitásainak kialakulása, 3 4

fejlődése
A tájrendezés, a melioratív célú tájalakító tevékenység gyakorlati és 6 4

esztétikai célkitűzései
33 22
Tartalék: 3 2
Összesen: 36 24
8. félév
A tájökológia lényege, feladata. A tájanalízis, termőhely vizsgálat 2 1
Az erózió általában, a vízerózió, védekezési rendszabályok, 4 4

talajvédelmi tervek
A szélerózió, védekezési rendszabályok, szélvédő ültetvények 4 4

tervezése
Por, füst, gázok okozta károk. Védekezési módszerek 4 3
A hideg levegő keletkezése, fagykárok, a fagyvédelem tájrendezési 2 2

módszerei
Kopárosok, árterületek, rombolt felületek, azok termékennyé tétele, 4 5

rekonstrukciós tervek
A mérnökbiológiai építésmód fogalma, alkalmazási lehetősége, 4 5

eljárások
24 24
Tartalék: 2 2
Összesen: 26 26
9. félév
A mezőgazdasági táj komplex tájrendezési faladatai 3 8
A kertgazdasági táj komplex tájrendezési feladatai 3 8
Az ipargazdasági táj komplex táj- és zöldfelület-rendezési feladatai 4 6
A lakóhely komplex táj- és zöldfelület-rendezési feladatai 4 8
Az üdülőtáj komplex táj- és zöldfelület-rendezési feladatai 4 8
A közlekedési pályák és terület komplex táj- és zöldfelületrendezési 4 6

feladatai
129
1. fejezet
22 44
Tartalék: 2 4
Összesen: 24 48
1.11.3.1. Program
1.11.3.1.1. 7. félév/Előadások
A táj fogalma, a fogalom tartalma és terjedelme
A tájfogalom népi és tudományos tartalma. A polgári földrajz tájelméletei. A szocialista földrajztudományok

tájmeghatározásai. Marx felfogása az „emberiesült természetről‖ és a „természetben tárgyiasult emberi
lényegek‖-ről. A bioszféra – nooszféra ellentétpár.
A táj alkotóelemei, ható tényezői és ezek kölcsönhatás-szövedéke
A táj természeti földrajzi elemei, tényezői. A litoszféra, hidroszféra, atmoszféra mozgásformái. A nap
elektromágneses energiájának hatása a földburok szféráinak anyagaira, azok mozgásformáira. A nooszféra fény-
, hőenergia forgalma. A víz hőenergia szabályozó, kiegyenlítő szerepe.
A tájpotenciál és a termelési módok korrelációja (a földrajzi determinizmus bírálata)
A bioszféra szervesanyag termelő potenciálja. A nooszféra-potenciál alakulása a termelési mód fejlődésének

relációjában. A földrajzi fekvés és a termelési mód kölcsönhatásai. A „tájrombolás‖ kritikus határértékei, a
termelési mód és a dinamikus biológiai egyensúly.
A tájtípusok és altípusok, ezek kialakulása, fejlődése
A termelő-, lakó-, és üdülőtáj különválása, ezek fejlődése, differenciálódása. A mező-, erdő-, kert-, illetve
ipargazdasági tájak mint a termelő táj sajátos altípusai. Ezek differenciálódásának és fejlődésének folyamata.
A természeti szép, a táj esztétikai kvalitásainak kialakulása, fejlődése
„A szépség törvényei szerinti alakítás‖ marxi elvei. Az esztétikum társadalmi objektivitása, az elsajátított
természet mint az esztétikai tetszés tárgya. A természeti szép. A természeti szép jellegének, értelmezésének
történeti fejlődése. A nooszférában tárgyiasult anyagi szellemi kultúra esztétikai kvalitásai. A gazdasági célú
tájalakító tevékenység esztétikai oldalai. Az esztétikai célú tájalakító tevékenység önállósulásának
fejlődésmenete.
A tájrendezés, a melioratív célú tájalakító tevékenység gyakorlati és esztétikai célkitűzései
Az agrotechnikai, kultúrtechnikai (műszaki) mérnökbiológiai és a komplex – tudatosan esztétikai értékekre is

törekvő – tájrendezés. A funkció és az esztétikum kölcsönhatásai, ezek kölcsönhatásos fejlődése. A gazdasági és
esztétikai célú tájalakító tevékenység egységesítésének lehetőségei a különböző tájtipusok és ezek altipusainak
rendezésénél, fejlesztésénél.
A gyakorlatok az elméleti órákon előadott anyagnak szemináriumi foglalkozás jellegű feldolgozását szolgálják.
A tájökológia lényeg, feladata. A tájanalízis, termőhely-vizsgálat
A tájanalízis módszere és tárgyköre, morfológia, geológia, a klíma, a talaj, a hidrológia, az alkalmazott

fitocönológia gyakorlati és gazdasági jelenségei. Termőhely vizsgálat és talajértékelés. Erdészeti,
mezőgazdasági, kertészeti termőhely térképezés. Meliorációs alapkutatások.
Az erózió általában, a vízerózió, védekezési rendszabályok, talajvédelmi tervek
130
1. fejezet
Fogalom, megjelenési formák, kiváltó okok és lefolyás. A kárterületek felvételének és lehatárolásának

módszerei, védekezési rendszabályok. A víz okozta talajerózió. Fogalom, megjelenítési formák. A
hatótényezők: csapadék, relief, talajhasznosítási mód és agrotechnika. A talajok talajeróziós károk okozta
változásai. A kárterületek felvételének és lehatárolásának módszerei, védekezési rendszabályok, lejtők
talajművelése.
A szélerózió, védekezési rendszabályok, szélvédő ültetvények, lejtők talajművelése
A cserjés és fás európai védősáv tájak keletkezése, jelentősége, szélviszonyok, szélhatások, szélmérés,
szélfékezés, hőmérséklet, csapadék, evapotranspiráció a védősávok hatáskörzetében, szélvédelem és
terméshozam. A védősávok szerkezetének és termőhelyének megválasztása.
Por, füst, gázok okozta károk. Védekezési módszerek
Definíció, források, kárterületek, kár-meghatározási módszerek, védekezése.
A hideg levegő keletkezése, fagykárok, a fagyvédelem tájrendezési módszerei
Fogalom, a hideg levegő keletkezése és fellépése, terepvizsgálat. Érzékeny kultúrák termőhely

meghatározásának alapjai, védekezési rendszabályok.
Kopárosok, árterületek, rombolt felületek, azok termékennyé tétele, rekonstrukciós tervek
Definíciók, a felszíni és felszín alatti bányászás tájmódosításai, bányászási módszerek, a fedőrétegek

termőértéke. Rombolt területek termékennyé tétele. (Hányók, meddők, süppedések, zagyterek stb.)
A mérnökbiológiai építésmód fogalma, alkalmazási lehetősége, eljárások
Fogalom, alkalmazási lehetőségek, előnyök, hátrányok, Anyagok. Építésmódok és eljárások. Alkalmazás

földműveknél, vízműveknél, talajvédelemnél, partvédelemnél.
Gyakorlatok. A félév során külső előadók és gyakorlatvezetők bevonásával (Vízügyi Tervező Vállalat, Erdészeti
Egyetem, Erdészeti Kutató Intézet, VITUKI)- összesen négy rendezési terv készül. Ezek: talajvédelmi terv,
szélvédő ültetvényrendszer terve, rombolt felület rekonstrukciós terve, mérnökbiológiai építésmód terve.
A 8. félév előadásai – a tematika szerinti témáknak megfelelően – a különböző tájtípusok, illetve altípusok
rendezési terveinek elkészítéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek szisztematikus közlését szolgálják.
A gyakorlatok során az elméleti órák anyagának ismeretében általános rendezési tervek készülnek, külső
gyakorlatvezetők – tervezők és gyakorlati szakemberek – bevonásával. A hat témából évenként 3 terv készül
úgy, hogy 2 évenként minden tervtipus feldolgozásra kerüljön. (A gyakorlati órák száma, illetve a tervek
elkészítéséhez szükséges idő nem teszi lehetővé mind a hat tervezési feladat megoldását) 15
Az intézetesítési hullámmal egyidejűleg, 1982-ben a Táj- és Kertépítészeti Tanszék külön vált. A Kertépítészeti
és Zöldfelületrende-zési Tanszék vezetője Jámbor Imre, a Tájrendezési Tanszéké Csemez Attila lett.
Tájrendezési Tanszéken végzett kutatások áttekintése következzék. A Környezetrendezési Intézet keretében

létrehozott tanszék tájtervezési hagyományokkal, munkatársai tájrendezői múlttal rendelkeztek. A tájrendezés
elvi jelentőségének elfogadtatása elsősorban Mőcsényi Mihály nevéhez fűződik. Az első (és részint a második)
„Balaton‖ regionális terv zöldfelületi és táj munkarészét Ormos Imre készítette. A hazai tájértékelési eljárások
megalapozásához 1973-ban és 1974-ben készült – a Táj- és Kertépítészeti Tanszéken – tanulmány. A
tájértékelési módszerek hazai bevezetésében, terjesztésében és a tájrendezési terv részévé tételében a tanszéki
kollektíva oroszlánrészt vállalt.
Az 1970-es évek végétől, illetve az 1980-as évek elejétől kezdődően egyre több tájrendezési terv készült a
tanszéken.
• Csima Péter elsősorban a természetvédelmi területek és tájsebek gyógyítására vonatkozó tájrendezési tervek
készítésében jeleskedett és környezetvédelmi terveket készített.
15
Forrás: Ormos Imre: A Kertészeti Egyetem és jogelődei Kerttervezési tanszékének működése 1945–1970
131
1. fejezet
• Csillik Mária – a munkatársak többségével egyetemben – az általános és az összevont rendezési tervek

szakági munkarészeinek kidolgozásában vett részt.
• Tenke Tibor a számítógéppel támogatott tájtervezésben és a környezeti ártalmak számítógépes vizsgálatában

végzett úttörő jellegű munkát.
• Tóth Csaba a tájrendezés mezőgazdasági összefüggéseit, a tájtervezés és a térségi melioráció kapcsolatát

vizsgálta, illetve építette be a rendezési tervekbe.
• Szerző a tájértékelési módszerek, a vizuális-esztétikai hatások vizsgálatában tevékenykedett, a táj- és a

tájképvédelmi szempontok kidolgozására, a környezeti hatásvizsgálat „táj‖ munkarészeinek értelmezésére,
bányautótájak rendezésére készített tanulmányokat és tájrendezési terveket (irodalomjegyzék).
A Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar megalakulásával, 1992-ben a Tájrendezési Tanszék ketté vált. A
Természet-, Tájvédelmi és -rehabilitációs Tanszéket Csima Péter, a Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszéket
Csemez Attila vezeti.
A Természet-, Tájvédelmi és -rehabilitációs Tanszék munkatársaik jelentősebb kutatási eredményei:
• Csima Péter tanszékvezető a Tájvédelem, a Tájrehabilitáció és a Környezetvédelem tárgyakat oktatja. Fő

kutatási területei: a „tájak üdülési terhelhetősége‖, a regionális tervezés és a védett területek tervezésének
módszertana, valamint a történeti tájak vizsgálata. Településrendezési tervek szakági tervezője, regionális
területrendezési tervek és tájvédelmi tanulmánytervek készítésének vezető tervezője. Területrendezési, illetve
építészeti tervpályázaton 18 alkalommal nyert díjat.
• Bugyi Ildikó a Természetvédelem és a Tájrendezés tantárgyak oktatásában vesz részt. A regionális és a

tájvédelmi tervek készítésében és a tervanyagok számítógépes feldolgozásában tevékenykedik.
• A Tájvédelmi Tanszéken - társtervező és kutatóhelyek bevonásával - készült, tervezés-módszertani

szempontból is jelentős munka a Zempléni Tájvédelmi Körzet regionális és tájrendezési terve.
A Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék munkatársai által végzett fontosabb kutatási témák és elért
eredmények:
• Kollányi László kutatási területe a térinformatikai rendszerek alkalmazhatósága a tájépítészetben.

Részvételével készültek az első térinformatikával támogatott regionális tájrendezési tervek. A tájértékelési
eljárások kidolgozásában, tájrendezési tervekben, tanulmányokban a térinformatikai feldolgozást végzi. A
tájrendezési oktatásban aktívan részt vesz.
• Prajczer Tamás aspiránsként a víz menti tájak vizuális-esztétikai értékelésével foglalkozott, majd l990-től
részt vett a tanszéki térinformatikai alkalmazások beindításában és oktatási feltételeinek megteremtésében.
Kollányi Lászlóval együtt készítették az első magyar térinformatikai tankönyvet.
• Az utóbbi évtizedekben részben munkatársaimmal együtt, illetve segítségével
• korszerűsítettem a tájvédelmi oktatást,
• megteremtettem a térinformatikai oktatás feltételeit a tájtervezésben,
• oktatom a Tájértékelés, a Tájképi potenciál meghatározása, a Környezeti hatásvizsgálatok c. fakultatív

tantárgyat,
• továbbfejlesztettem a tájértékelési módszereket,
• eljárásokat dolgoztam ki a táji adottságok vizuális értékelésére,
• részt vettem az első hazai környezeti hatástanulmányok kidolgozásában,
• irányítottam regionális tájrendezési munkákat,
• részt vettem törvénytervezetek, rendeletek, szabványok, előterjesztések, műszaki irányelvek kidolgozásában,
• tájrendezési szakági terveket készítettem,
132
1. fejezet
• javaslatot adtam a környezeti hatásvizsgálatok „táji‖ munkarészének módszertanára.
Tervezési, módszertani tapasztalataimat az oktatásba folyamatosan beépítettem.
A Kerttervezés és a Tájrendezés tantárgyak oktatásában a közelmúltig valamennyi hallgató egyformán részesült.

A három szakirány („A‖, „B‖ és „C‖) kialakítása változást hozott. Tájrendezési, tájvédelmi tantárgyakat
elsősorban a „B‖ és a „C‖ szakirányosok hallgatnak. A tájtervezési ismeretek oktatása a Tájtervezési és
Területfejlesztési, valamint a Tájvédelmi Tanszék gondozásában történik.
A Tájépítészeti, -védelmi és -fej-lesztési Karon akkreditált doktori képzés folyik. A kilenc alprogramunk fele
„táji‖ vonatkozású:
• A kertépítészet funkcionális, ökológiai és esztétikai alapjai (dr. Jámbor Imre)
• Dendrológia, alkalmazott ökoszisztémák (dr. Schmidt Gábor)
• Településépítészet és településökológia (dr. Preisich Gábor)
• Kertművészet-történet (Baloghné dr. Ormos Ilona)
• A természet- és a tájvédelem tájépítészeti összefüggései (dr. Csima Péter)
• Tájrehabilitáció, preventív környezetvédelem (dr. Mőcsényi Mihály)
• A tájtervezés ökológiai, ökonómiai és esztétikai alapjai (dr. Csemez Attila)
• A fenntartható fejlesztés tájökológiai alapjai (dr. Láng István)
• A fenntartható fejlesztés területfejlesztési stratégiái (dr. Kőszeg-falvi György)
(A zárójelben az alprogramok vezetőinek neve szerepel.)
A tájtervezési tevékenység iránti érdeklődés fokozódása, a településrendezési tervek újszerű munkarészeinek

kidolgozása miatt indokolttá vált a táj- és kertépítész-szakos kertészmérnökök és más végzettségű szakemberek
továbbképzése. Kezdeményezésemre és vezetésemmel 1984-ben Táj- és Környezetrendezési Szakmérnöki Szak
indult.
A Haszonkertészeket Képző Gya-korlati Tanintézettől a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kialakulásáig

eltelt csaknem másfél évszázad alatt az intézmény gyökeresen átalakult. Az oktatási változás dimenzióját a
Gellérthegy beépítéséhez lehet leginkább hasonlítani. A szőlővel betelepített domboldalon, a déli lejtőn a
térségben az első fák ültetését, az első épület emelését intézményünk jogelődjének megjelenése jelentette (93. és
94. ábra).
93. ábra - A Gellérthegy déli lejtője a XIX. század végén (Részlet Budapest fő-és
székváros térképéből, 1896. Eggenberger-féle könyvkerekedés)
94. ábra - A Gellérthegy déli lejtője a XX. század végén (Részlet Budapest térképéből,
1996. Cartographia GmbH)
133
1. fejezet
A kiadott diploma „bizonyít-vány‖, okl. műkertész, kertész, kertészmérnök és tájépítészmérnök elnevezés a kert,
a táj tudatos alakításának tudománnyá fejlődésével párosult. A múlt század végi, a század eleji Kerttervezés,
Tájkertészet tantárgyak oktatásától a mai Tájrendezés diszciplína önállóvá válásáig, az objektum tervezésétől a
tájtervezésig a fejlődés töretlenül ívelt felfelé. Ma már a tájrendezéssel összefüggően a tantárgyak tucatját
oktatjuk …
134
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vad regényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadult sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kiskunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszú gémű kútnál
Széles vályú kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven színével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadludak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meg/ebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményű csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
135
2. fejezet
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Oda fészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz, a megettök, mint halvány
[ködoszlop,
Egy-egy város templomának tornya. –
Szép vagy, alföld, legalább nekem szép!
Itt ringatták bölcsőm, itt születtem.
Itt boruljon rám a szemfödél, itt
Domborodjék a sír is fölöttem.

—Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1823. január 1. - Segesvár, 1849. július 31.): Az alföld, 1844
136
2. fejezet
1. Tájalakulási tendenciák, tájhasználati konfliktusok

A táj használata során alakulnak ki az egyes tájtípusok. A tájtípusok elkülönítése a hasonló jellegű tájrendezési
elvek érvényesítése miatt indokolt.
A táj alakulását az egyes művelési ágak, területhasználatok változásával lehet követni. A tájhasználatot a
művelési ágak arányával is számszerűsítettem.
A táj alakulása során egyes térségek dinamikusan fejlődnek, mások stagnálnak vagy hanyatlásnak indulnak.
A külterület szétszórt beépítése periodicitást mutat, az utóbbi években egyre erősödőbb folyamat, amelyet táji
értelemben is "rendezetten" kell folytatni.
A tájhasználat során az önös érdek érvényesítése előbb-utóbb konfliktusok forrásává válik. A tájhasználati
konfliktusok és okaik ismeretében lehet feloldásukra vagy megelőzésükre a tervek készítése során javaslatot
adni.
1.1. Tájtípusok kialakulása

A tájban tükröződő kontinuitás érzékeltetésére célszerű a tájfejlődés történetét áttekinteni.
Az ember és környezete közötti anyagcsere-forgalom a társadalmak kialakulásával, a megtelepedéssel, a

földterület művelésbe vonásával kezdődött (Európában a neolitikumban, i.e. 5000 és 7000 között). A
földművelés mellett folytatódott az állattartás, és megindult a kézműipari, valamint a kereskedelmi tevékenység
is. A három alapvető termelési struktúra eltérően hatott a tájháztartásra.
A nomád állattenyésztő népek tevékenysége kevésbé változtatta meg a tájszerkezetet. A terület adottságaitól, de
legfőképpen kiterjedésétől függött az eltartható állatlétszám. A közösséghez tartozó lélekszámot szintén a terület
eltartóképessége, nagysága határozta meg. A hírközlés fejlettsége határt szabott a terjeszkedésnek.
A földműveléssel lényegesen lecsökkent a legeltetés területi igénye. Megkezdődhetett a lakosság

koncentrálódása. A gabonatermesztéssel az élelmiszerszükséglet szénhidrát hányada biztosítottá vált, a
fehérjével a lakosságot változatlanul az állattenyésztés látta el, ami szintén helyhez kötötté vált.
137
2. fejezet
A szántóföldi művelés az embert munkaeszközök előállítására, az irtáshoz szükséges tűz „alkalmazására‖

ösztönözte. A talajerő kimerülése miatt szükségessé vált a vízgazdálkodás, majd a háromnyomásos rendszer,
amely a XIX. századig több régióban gyakorlat maradt.
Az ipar és a kereskedelem terjedésével a koncentrálódás tovább fokozódott, mert már nem kellett mindenkinek
az élelmiszer megtermelésével foglalkoznia. A technikai fejlődéshez, az építéshez, a közlekedéshez, a hamuzsír
előállításához a nyersanyagot nagy részben a fa biztosította. Megkezdődött a példátlan méretű erdőirtás. A
növény- és állatfajok kontinentális méretű áthurcolásával a produkcióképesség sokszorosára emelkedett. A
természetes ellenségek hiánya miatt ugyanakkor minden képzeletet meghaladó ökológiai változások
következtek be.
A táj, az emberi környezet igénybevétele, illetve eltartóképessége a beavatkozás mértéke szerint változott. Míg a
gyűjtögető, vadászó életmódhoz számítások szerint négy km2 területre volt szüksége egy embernek, addig a
növénytermesztés térhódításával ez egynegyedére, azaz egy km2-re csökkent. Ebben a 100 hektárnyi területben
természetesen a jelentős kiterjedésű legelők és a vadászattal hasznosított erdők is beletartoztak. A középkori
Európában már 3–4 hektár művelt terület elegendő volt egy ember eltartásához. A gazdaságilag fejlett
államokban ma egy hektár 5–6 ember élelmiszerszükségletének megtermelését teszi lehetővé.
Az ember tájalakító tevékenysége az ökológiai adottságokat jelentősen befolyásolta, megváltoztatta. A feltört

területeken a természetes növénytakarót megszüntette, a növényfajok szelektálásával a termelési célokra meg
nem felelőket fokozatosan kiszorította. A talajok termőerejének egyoldalú kihasználásával és a rohamos
erdőirtással megindította a szél- és a vízeróziót. Az állattenyésztés intenzívebbé válásával a talaj tömörödött, a
növényállomány fajszáma csökkent. Az öntözéssel olyan mértékű szikesedés indult meg, amely nyomán a
későbbi földművelés sok helyen lehetetlenné vált. A biológiailag inaktív felületek aránya a települések
fejlesztésével folyamatosan növekedett.
A tájfejlődés ezen első szakasza – országonként eltérően – a XIX. század elejéig tartott. A beavatkozások
ellenére a természeti folyamatok túlsúlyban maradtak, a keletkezett melléktermékek nem jelentettek ártalmakat.
Az anyagcsere nagysága a szétszórt települések és az alacsony laksűrűség miatt csekély volt.
A tájfejlődés-történet második szakasza az ipari forradalommal kezdődött és a múlt század végéig tartott. A
tájháztartást befolyásoló főbb ismérvek:
• a természeti kincsek gátlástalan kitermelése,
• a munka- és a lakóhely elkülönülése, valamint
• a melléktermékek felhalmozódása.
A tájalakítás harmadik szakasza a XX. század elején kezdődött és gyakorlatilag napjainkig tart. A jól ismert
jelenségek aspektusai az alábbiak:
• a természeti kincsek kimeríthetőségének felismerése,
• a tájháztartásnak a távolabbi jövőre is kiható változtatása,
• az "idegen" anyagok óriási mértékűvé felhalmozódása,
• az anyagcsere új termékének, az urbanizációnak mindenütt érezhető hatása.
Mi várható a jövőben? Mi jellemezheti az 1972-es stockholmi Környezetvédelmi
Világkonferenciával megindult időszakot?
A jelenlegi környezetkárosítás tarthatatlanságának felismerése, a kezdeti megdöbbenés után az

ellenintézkedések lassú ütemű meghozatala. A környezetkímélő tájháztartás nem csak tudományos-technikai,
hanem elsősorban gazdasági probléma.
A bioszféra nooszférává váltása a termőtáj kialakulásával mintegy nyolcezer éve kezdődött meg. Ötezer éve
annak, hogy az addig szórt lakóhelyekből lakótájak kezdtek kialakulni. Az egyes települések, városok
számszerű növekedésével, a mesterséges növénytelepítésű, az üdülést szolgáló ápolt tájrészletek létesítésével a
138
2. fejezet
római birodalom területén mintegy kétezer éve már megjelent az üdülőtáj. Mőcsényi professzor túlzónak tűnő,
talán meghökkentő állításának alátámasztására szolgáljon pannóniai példa.
Az Aquincum térségében épített villák, villa szuburbánák a római kori üdülőtáj tárgyi emlékei. Attila, a későbbi
hun vezér otthonosan mozoghatott Alsó-Pannónia fővárosának környékén. A római birodalom ugyanis barbár
szomszédaival a békét többek között úgy biztosította, hogy a helytartók, illetve a törzsfőnökök gyermekei
kölcsönösen egymás udvarában nevelkedtek. A „túsztartás‖ e célszerű és békés formája eredményeként – az
óbudai helytörténeti kutatások szerint – Attila gyermekkorát Aquincumban töltötte. Mielőtt az aquincumi légiót
a békásmegyeri Duna mentén megverte, szálláshelyéül főhadiszállásként a pomázi dombok egyik római
kőépületét használta. A sátorhoz szokott hun vezéreket megdöbbentette a helyiek szokásának ilyen formájú
átvétele.
A mediterrán éghajlati adottságokban kialakult tájtípusok a mérsékelt övben – így hazánkban is – a

feudalizmusban különültek el igazán. Az ipari forradalommal kiteljesedő differenciálódás során a termelőtáj
altípusai is megjelentek. Az ipari termelő és a növénytermesztő tevékenységek létrehozták az ipargazdasági és a
termesztő tájat. Az utóbbi altípusai a további specializáció során a mező-, az erdő- és a kertgazdasági táj
formájában alakultak ki.
Az urbanizálódási folyamatban a lakó és az üdülési funkciók még inkább elkülönültek egymástól, folytatódott a
jellegzetes lakó (települési) tájak és az üdülőtájak sajátos fejlődése. Az egységes emberi környezetet, a tájat és
ezen belül az egyes tájtípusokat a felszíni infrastruktúra-létesítmények, valamint a vízfolyások, a folyók, a
patakok, a csatornák tagolják, szelik át, illetve kapcsolják össze.
Az ismertetettekből következik, hogy a táj a természeti adottságokat jellegzetesen tükröző társadalmi és történeti
folyamatokban kialakult munkamegosztás eredményeképpen differenciálódott. Elsődleges rendeltetésük szerint
a következő tájtípusokat különböztetjük meg:
• a termelőtájat, amely lehet termesztőtáj (altípusok: mezőgazdasági táj, kertgazdasági táj, erdőgazdasági táj,)
ipargazdasági (ipari) táj,
• a lakó (települési) tájat, valamint
• az üdülőtájat.
Az érdekesség kedvéért szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az ismertetett Mőcsényi-féle tájbeosztáshoz

hasonló az egykori Szovjetunió szabványában kidolgozott tájbeosztás. Eltérést mindössze a lakótáj két altípusra,
városi és falusi jellegűre bontása, valamint a vízgazdálkodási tájtípus önálló elkülönítése jelent. A kertgazdasági
táj viszont nem önálló altípus, a mezőgazdasági tájhoz tartozik. (Közép-Európában, elsősorban a Kárpát-
medencében a kertészeti tájhasznosítási formák oly karakteresek, hogy elkülönítésük mindenképpen indokolt.)
Hogyan lehet tájtípusok sajátosságát feltárni? Egyáltalán szabad-e tájtípusok szerinti felosztásban egy rendkívül
összetett, sokrétű tevékenységről, a tájrendezésről írni? Az egyes tájtípusok kialakulásáról kifejtettek alapján
igen, illetve a tájrendezési elvek érzékeltethetősége érdekében így célszerű.
Adott tájegység monográfiájának elkészítésekor bármilyen tájtípusonkénti beosztás erőltetettnek tűnne. Az

országban kialakult tájszerkezet bemutatása, a tendenciák elemzése és a tájfejlesztési lehetőségek vázolása csak
általánosításokkal végezhető el. Jóllehet a konkrét példáktól eltekinteni nem lehet, és az nem is cél.
A tájegységek vagy tájtípusok fejlődéstörténetét csak időrendi sorrendben szabad vizsgálni. Mettől?
Visszatekinteni a mai tájhasználati formák kialakulásának időpontja, másrészt az összehasonlíthatóság miatt – a
gazdasági változások mértékétől függően – az utóbbi két-három évtizedig, illetve a statisztikai adatok szerint a
II. világháború előtti utolsó „normálévig‖, 1935-ig „kötelező‖. Az azt megelőző időszakra vonatkozóan – a
feladat jellegétől függően – érdemes. A tájrendezési tervek készítésekor visszatekinteni hitelesen,
számszerűsíthetőn a XIX. század végétől, térképileg pedig 200–250 évvel ezelőttiig lehet.
Összefoglalóan megállapítható, hogy a tájalakítás első szakaszában a tájháztartásban változások csak lokális
jelleggel következtek be, a biológiai teljesítőképesség túlsúlya a keletkezett kárhatásokat eltompította. A második
szakaszra a kárhatások mennyiségi növekedése, ennek megfelelően a hatások regionális mértéke jellemző. A
harmadik szakaszban a tájháztartásra gyakorolt társadalmi hatások minőségi változáson mentek át, a
befolyásolás kontinentális, sőt globális méretűvé vált; a bioszféra olyan nooszférává alakult át, amelyben a
„noosz" kevésbé érvényesült.
139
2. fejezet
1.2. Tájhasználat változása a számok tükrében

Az ember a táj potenciális adottságainak kihasználása érdekében környezetét folyamatosan alakítja. Mindenféle
beavatkozás közvetlenül vagy közvetve hat az egyes elemekre, elemegyüttesekre. A tájszerkezet, a tájháztartás,
a tájkép ezért állandóan változik. A tájnak éppen a változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak
tükrözése az egyik legfőbb ismérve. A folyamatokat, a változásokat, a rendkívül összetett hatásokat csak
részletezetten lehetne bemutatni.
Az ember a mindenkori pillanatnyi érdekei és a technikai eszközei szerint hasznosítja környezetét, alakítja a
tájat. A tájhasználat milyenségét és intenzitását a művelési ágak aránya tükrözi.
A tájhasználat változása egyértelműen jelzi a tájalakulási tendenciákat. A változás arányainak, mértékének

kimutatása pedig elősegíti az adott település, településcsoport, tájegység objektív megítélését, a kialakult állapot
megértését, az ökológiai hatások érvényesülésének okait.
Magától értetődő módon a művelési ágak arányának és változásának ismerete a tájökológiai hatások okaira nem
minden esetben ad választ. Mégis, a tendenciák megbecsülését igen jól segíti.
A tájalakulás-történeti változásokat hitelesen és valamennyi településre egyaránt alkalmazható módon a XIX.

század második felétől tudjuk nyomon követni. A múlt század végétől készültek ugyanis az első
településenkénti, ún. településsoros kimutatások, amelyekben a közigazgatási terület egészére művelési
ágankénti, valamint erdő és művelés alól kivett bontásban szerepelnek a számértékek.
A mai állapot kialakításában, valamint a főbb tendenciák érvényesülésében az utolsó évszázad meghatározó. A
tájváltozást a különböző időszakok, évek művelési ágankénti és felületszerű összehasonlításával célszerű
áttekinteni, és így viszonyítási alapot létrehozni. Az ország egész területére településsorosan 1985 óta állnak
rendelkezésre az adatok.
A statisztikai adatok megbízhatósága vitatható. Ismeretes ―statisztikai szőlő‖, a ―statisztikai szántó‖ fogalom.
Mindkettő a valóságban már felhagyott, de a statisztikai nyilvántartásban még szerepelő értékekre vonatkozik. A
terület nagyságát, az eltérés okát, a változás pontos idejét általában nehéz megállapítani.
A tényleges és a statisztikai adatok közötti eltérésnek oka lehetett
• a tényleges változások követésének hosszabb átfutási ideje,
• az adatok valamilyen kényszerítő ok miatti ―megszépítése‖, vagy
• a területhasználat szankcionálása, sújtása, adott művelési ág többlet terhelése magasabb adó vagy
beszolgáltatás miatti hamis adatszolgáltatás.
Mindenesetre az ország földterületéről ezt az egyetlen hivatalos nyilvántartást – a feltételezett pontatlanságok

ellenére – kiindulási adatnak kell tekinteni.
A művelési ágak, az erdő, a nádas és a művelésből kivett területek (továbbiakban: kivett) arányának változására
szolgáljon Tihany (8. táblázat) és Esztergom (9. táblázat) példája.
8. táblázat - Tihany településsoros területi adatai hektárban (KbH)
Mg. Össze
Kert,
Szánt tér. Náda s
gyümöl Szőlő Rét Legelő Erdő Kivett
ó Összes s terül
cs
en et
1895 412 21 13 144 380 970 84 19 1645 2718
1913 493 10 12 170 378 1063 85 18 1589 2735
1935 432 21 50 163 340 1006 128 25 1565 2724
140
2. fejezet
1962 309 98 48 172 261 888 192 10 1643 2733
1971 343 48 75 283 222 842 190 21 1680 2733
1984 139 142 130 283 * 694 856 116 1667 273
*19S4-hpn a rét és a leaelő összevonásra került
9. táblázat - Esztergom város településsoros adatai hektárban (KSH)
Mg. Össze
Kert,
Szánt Legel tér. Náda Kivet s
gyümöl Szőlő Rét Erdő
ó ő Összes s t terüle
cs
en t
227
1895 3174 82 910 384 1376 5926 3 1085 9289
5
228
1913 2945 94 1064 424 1143 5670 2 1191 9146
3
243
1935 3205 88 634 378 1148 5453 2 1182 9073
6
223
1962 2387 88 443 361 775 4054 11 2783 9079
1
231
1971 2394 486 456 358 467 4161 10 2698 9187
8
229
1984 2014 664 189 821 * 3688 3 3206 9188
1
*1984-ben a rét és a legelő összevonásra került
A változás mértékének bemutatásakor a százalékos megjelenítés kifejezőbb, ezért kerültek az értékek

átszámításra.
Az adatokból látható, hogy Tihany térségében az utóbbi évszázadban
• a közigazgatási terület nem változott,
• a szántó folyamatosan és jelentősen, 15,1%-ról 5,0%-ra csökkent,
• a kert, gyümölcsös többszörösére, 0,7%-ról 5,1%-ra nőtt,
• a szőlő művelési ág igen jelentősen, 0,4%-ról 4,7%-ra nőtt,
• a rét és a legelő folyamatosan, 19,2%-ról 10,3%-ra csökkent,
• a mezőgazdasági összterület 35,6%-ról 25,3%-ra csökkent,
141
2. fejezet
• az erdő háromszorosára, 3,0%-ról 9,3%-ra nőtt,
• a nádas 0,7%-ról 4,2%-ra nőtt,
• a kivett nagyságrendileg nem változott (60,5%-ról 60,9%-a módosult).
A változásoknál fel kell a figyelmet hívni, hogy a vízfelület a statisztikai nyilvántartásban művelés alól
kivettnek minősül. A nagyarányú beépítéseket, a belterület növekedését a vízfelület csökkenése ―kiegyenlítette‖.
Esztergom közigazgatási területén az utóbbi évszázadban
• a szántó 34,2%-ról fokozatosan 21,9%-ra csökkent,
• a kert, gyümölcsös 0,9%-ról ugrásszerűen 7,2%-ra nőtt,
• a szőlő művelési ág 9,8%-ról 2,05%-ra csökkent,
• a rét és a legelő 18,9%-ról 8,9%-ra csökkent
• az erdő szinte változatlan maradt (24,5%-ról 24,9%-ra nőtt),
• a kivett terület ugrásszerűen, 11,7%-ról 34,9%-ra növekedett.
Az egyes települések mellett tájegységek tájalakulási tendenciáit is célszerű megállapítani. A tervezett Dunai
Nemzeti Park és térsége vizsgálata során a szigetközi Duna-tájban feltártuk a tájváltozási tendenciákat (95.
ábra).
95. ábra - A művelési ágak megoszlása Szigetközben
A százalékos arányok – függetlenül a közigazgatási határoktól – egyértelműen kifejezik a tájökológiai, a

tájszerkezeti és a tájképi változásokat.
A tervezett nemzeti park vizsgált térségében, amely nyugat felé a Hanságig és a Duna mentén Gönyüig terjed
(96. ábra), a szántók aránya magas. A tájszerkezetet és a változásokat az erdő-mező megoszlás karakteresen
tükrözi.
96. ábra - Szigetköz és térsége (vizsgált terület a tervezett Dunai Nemzeti Parkhoz)
142
2. fejezet
A szántó, az erdő és a kivett változást részletesebben is bemutatom. A vizsgált térségben a szántó területe 60%-
ról átlagosan 55%-ra csökkent (97. ábra).
97. ábra - Művelési ág változások Szigetköz és térségében
1.2.1. Szántó
143
2. fejezet
A szigetközi térségben a ―legfelszántottabb‖ községekhez, amelyekben a szántó művelési ág aránya 1895-ben

70% feletti volt (alfabetikus sorrendben) Abda (70,7), Bezenye (75,0), Darnózseli (82,6), Dunaszentpál (75,3),
Győrladamér (74,2), Gyönújfalu (78,7), Hegyeshalom (75,3), Levél (92,2!) Mecsér (74,3), Öttevény (76,0), és
Rajka (78,6) tartoztak. Egy évszázaddal később, 1992-ben hasonlóan magas szántó arány Bezenye (71,7),
Darnózseli (78,3), Halászi (75,2), Kimle (70,5), Máriakálnok (72,6), Mecsér (71,7), Öttevény (82,2), Piski
(80,6) és Vámosszabadi (74,3) településekben volt. A felsorolásból látható, hogy száz év alatt Bezenye,
Darnózseli, Mecsér és Öttevény határa, tájszerkezeti aránya lényegesen nem változott.
A mezőgazdasági összterület ezen időszak alatt 80%-ról átlagosan 64,5%-ra csökkent. A szántók arányának
változása viszont nem utal a táblaméretekre. A táblák méretének növelése a fásítások, a "nedvesek", a
csenderesek stb. eltávolítását és a tájjelleg változását okozta.
1.2.2. Erdő
A XIX. század végéig a termésmennyiség növelésének elterjedt módja a termesztésbe vont felület növelése volt.
A szántóföldi növénytermesztést az 1885-től megkezdett Duna-szabályozási munkálatok segítették. Az erdők
aránya ezért alacsony volt, s az is az ártérre, a későbbi hullámtérre szorult. Az erdő aránya az intenzíven
hasznosított agrártérségben száz év alatt 10%-ról csak 14%-ra növekedett. Eltérés is adódott, amelyet a
következő változások példáznak.
Az erdő aránya
• Dunakilitin 0,6%-ról 9,2%-ra,
• Gönyűn 3,6%-ról 50,5%-ra,
• Hegyeshalomban 3,8%-ról 17,2%-ra,
• Kisbodakon 18,1%-ról 45,2%-ra,
• Lébénymiklóson 3,0%-ról 28,1%-ra emelkedett.
1.2.3. Művelés alól kivett terület

A tájváltozást a művelés alól kivett terület aránya egyértelműen kifejezi. Szigetköz térségében is megtévesztésre
adhat okot, hogy a művelés alól kivett területbe nem csak a beépített, a belterületbe vont felületek, hanem a
vízfelületek is hozzátartoznak. A kivett terület aránya 100 év alatt átlagosan megduplázódott, azaz 10%-ról
20%-ra emelkedett.
Rendkívül nagy, a 30%-ot meghaladó (1992) a művelés alól kivett területek aránya Dunakiliti (36,2),
Dunasziget (87,6! – a nagy vízfelületi arány miatt) és Vének (42,1) községekben. A kivett terület a száz év
előttinek mintegy
• hétszerese Győriújfalu és Dunaremetén,
• hatszorosa Dunaszigeten és Győrben,
• négyszerese Hegyeshalomban.
A kivett területek aránya Győr és Mosonmagyaróvár városok közelében fekvő településeknél lényegesen
nagyobb ütemű volt, mint a nagyvárosoktól távolabb fekvőkben.
A Duna–Tisza közén a tájváltozásokat többféle területi lehatárolásban vizsgáltuk. A megyénkénti változáson

túlmenően külön-külön foglalkoztunk a Duna és a Tisza mente, valamint a Homokhátság ―vízpótlás‖-határos ún.
dunai és tiszai oldalra eső területeinek változásaival (98. ábra).
98. ábra - Környezeti kategóriák és a tervezett beruházási körzetek lehatárolása.

Megjegyzés: A Hátság „dunai oldalát” a D–1, D–2, D–3 és D–4, a „tiszai” oldalát a T–1,
T–2, T–3, T–4 és T–5 jelű területek jelentik
144
2. fejezet
A megyékre vonatkozó számértékek az adott megyének csak a Duna–Tisza közi településeire vonatkoznak.
Bács–Kiskun megye az egyetlen, amelynek teljes területe a vizsgált térségbe esett. Bács-Kiskun megyére a
művelési ágak változását hektárban a 10. táblázat, százalékosan a 11. táblázat, grafikusan pedig a 99. és a 100.
ábrák teszik szemléletessé. A leírt száz éves változás alakulása, a tájváltozás mértéke így még inkább
követhetővé válik.
10. táblázat - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között (ha)
Kert,
Szán Legel Nád Kive
gyümö Szőlő Rét Erdő
tó ő as tt
lcs
420 21 7949 16766 61 1387 45

4 197
601 150 6 7 269 8 170
4440 84 124 4821 1083 51

3 990 44817
10 721 158 4 4 962
455 7724 11536 61 5036

23377 44824 7687
703 7 7 485 7
4349 5094 105 83 7442

15620 53094 5889
12 0 540 202 8
4126 61 4021 95 7572

24568 99545 6030
25 826 0 581 2
363 1429 1256 7981

27291 46084 1 002 7050
408 77 21 8
4304 3309 12622 1332 93

11 105 36427 6994
17 1 1 17 178
11. táblázat - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1985 és 1994 között (%)
Kert,
Szán Szőlő Rét Legel Erdő Náda Kivet
gyümö
tó % % ő% % s% t%
lcs %
51,7
0,52 2,60 9,77 20,61 7,53 1,71 5,55
1
145
2. fejezet
54,6 10,4
0,49 5,51 15,28 5,93 1,33 6,39
3 2
54,5
2,80 5,36 9,24 13,80 7,35 0,92 6,02
1
52,8
1,90 6,45 6,18 12,81 10,10 0,72 9,04
0
50,5
3,01 7,58 4,93 12,20 11,71 0,74 9,28
6
45,8
3,44 5,81 4,52 13,50 15,84 0,89 10,06
1
49,4
1,28 4,18 3,80 14,50 15,30 0,80 10,70
4
99. ábra - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között
hektárban (Csemez-Madarassy-Balogh-Tőkei, 1996., 3. melléklet)
100. ábra - Művelési ágak változása Bács-Kiskun megyében 1895 és 1994 között
százalékosan (Csemez-Madarassy-Balogh-Tőkei, 1996., 3. melléklet)
146
2. fejezet
A Duna–Tisza közén a művelési ágak az 1895 és 1994 közötti időszakban a vízpótlási beruházási körzetek
szerint és az érintett megyéknek térségre eső részén a következő módon alakultak.
1.2.4. Szántó
Az országosan jelentős mértékű csökkenés ellenére a mezőgazdaságilag intenzíven hasznosított térségben a
szántó művelési ág változása csekély mértékű volt.
• Baranya megyében a szántó a Margitta-szigeti meliorációs munkálatok következtében 45%-ról 61%-ra nőtt.
• Bács-Kiskun megyében a szántó az országos tendenciáktól eltérően minimális mértékben, 51,7%-ról „csak‖
49,4%-ra csökkent.
• Csongrád megyében az elmúlt évszázadban a szántó aránya – minimális ingadozás ellenére – gyakorlatilag
változatlan maradt (50%).
• Pest megyében a szántó aránya 57,7%-ról 48,6%-ra csökkent.
• A Duna mentén a szántó aránya minimálisan, 53,3%-ról 51,7%-ra csökkent.
• A Tisza mentén a szántó szintén csökkent (48,9%-ról 40,8%-ra).
• A Hátság dunai oldalán a csökkenés jelentős volt (53,3%-ról 40,8%-ra).
• A Hátság tiszai oldalán a szántó 63,2%-ról 53,8%-ra csökkent.
A rét, a legelő, az erdő és a művelés alól kivett terület hasonló jellegű ismertetését a 2. melléklet tartalmazza. (A
kert, a gyümölcsös, a szőlő, a nádas és a halastó változását nem részleteztem.)
Az ország földterületét művelési ágak szerinti megoszlásban a 12. táblázat, százalékosan a 101. ábra
tartalmazza. Az országos változást, a tájalakulási trendet is jelzi a 101. ábra.
12. táblázat - Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint hektárban

(KSH, 1995)
Kert
Egység Kivett
Szől Mg.-i Náda Termő Össze
1000 Szántó Gyep Erdő terüle
Gyii ő terület s terület s
ha m. t
1895 12030, 375,7 281, 6525, 19212, 7475,5 80,9 26 1 28
147
2. fejezet
„régi‖ 1 3 6 7 769,1 334,7 103,8
1 895 5 175, 2 1
95,0 7438,7 48,5 8 678,0 527,7 9205,7
„mai‖ 103,0 0 065,7 190,8
1913 12833, 303, 5 19449, 7 26 1 28

378,8 54,3
„régi‖ 7 1 933,9 5 280,2 784,0 443,5 227,5
1913 5 214, 1 1 9
97,5 7572,7 29,3 8 698,2 567,6
„mai‖ 577,6 7 682,9 096,2 265,8
5 206, 1 7 1 9
1935 113,9 32,0 8 697,4 603,1
601,1 8 644,4 566,2 099,2 300,5
5 219, 1 1
1962 268,2 7012,7 28,5 8 408,8 894,3 9303,1
135,2 2 390,3 367,6
5 229, í 6 075, I 9
1970 3)7,9 32,3 8378,1 925,1
046,2 7 281,3 T 470,7 303,2
4 147, 1 6 1 1
1986 237,6 66,4 8 249,2 9303,2
704,9 4 233,7 523,6 659,2 054,0
131, 1 61 1 1 9
1995 4715,9 184,6 68,3 8010,5
3 148,0 79,3 762,9 292,5 303,0
101. ábra - Az ország földterületének megoszlása művelési ágak szerint (KSH)
Az utóbbi évszázadban bekövetkezett és adatszerűen is jól követhető változásokon túlmenően gyakran szükség
van az elmúlt 1000, 1100 vagy 2000 éves változások áttekintésére is. A becsült adatokat az ország egészére
(Horváth, 1996), illetve Óbudára vonatkoztatva is áttekintjük.
A római korban a birodalom Kárpát-medencei, elsősorban Pannónia tartományra eső részében a művelt
felületek nagyságát 40%-ra, az erdővel borított felületeket 37%-ra és a mocsarakat valamint a pusztákat 23%-ra
becsülik. A honfoglalás idején a puszta és a művelt terület 33%-os, az erdősültség 42%-os, a víz és mocsár
148
2. fejezet
felület 25%-os arányú lehetett. A török megszállás, a mohácsi csata előtt az ország területének 45%-a művelt,
32%-a erdő és 23%-a vízborított, mocsaras volt. A XVIII. század végére az ország területének felét (50 %)
művelték, az erdő 27%, a víz és a puszta 23% volt. A millennium idejére a mezőgazdasági területek aránya
81%, az erdők 13%, a beépített és vízjárta területé 6% lett. Újabb 100 évvel később, napjainkban az ország
69%-a mezőgazdasági hasznosítású, 18%-a erdősült és 13%-a a művelésből kivett terület.
A háromféle területhasználati mód megkülönböztetésében a római kortól napjainkig finom különbség van:
• A „művelt‖ (a puszta és a valóban művelt) terület a múlt század végére válik mezőgazdasági területté.
• A víz, vízjárta, mocsár kategóriától a beépített terület csak a XIX században különült el.
• Az erdő az „egységes‖ jelölési módja ellenére a római korban, a honfoglalás idején, sőt később sem jelentett
csak zárt állományt, az a ligeteket, a nyílt erdőket is magába foglalta.
A becsült adatok ellenére a méretek és a tendencia egyértelmű:
• a művelt terület a honfoglalástól az első világháborúig folyamatosan növekedett,
• az erdő a honfoglalástól Trianonig folyamatosan csökkent, azóta emelkedik.
A művelési ágak, területhasználatok nagyságának és százalékos megoszlásának ismerete a tájjelleg

megállapításához elegendő. A tájrendezési tervek készítésénél azonban az egyes területhasználatok, művelési
ágak helyére, térképi megjelölésére is szükség van, illetve lenne.
Az egykori Óbuda, a mai III. kerület kétezer éves változását térképek felhasználásával lehet szemléletessé tenni.
A kiválasztott térképeket méretarányban és tartalomban is hasonló ―szintre‖ kellett hozni. A lekicsinyített és a
felnagyított térképeket 1:25 000 méretarányban egységesítettük.
Felhasznált térképek:
1. Római kor. (Forrás: Budapest története I. Az őskortól az Árpád-kor végéig, Akadémia kiadó, 1973,
Méretarány: 1 : 50 000)
2. Középkor. (Forrás: Budapest története II. A későbbi középkorban és a török hódoltság idején. Budapest
Főváros Tanácsa, 1973. Középkori települések Budapest területén, Méretarány: 1 : 50 000)
3. I. katonai (Josefiánus) felmérés: 1783. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára. Theil des Pester
Comitates XIV. Section 19 és 20. Méretarány: 1 : 28 800)
4. Buda és Pesth környéke, 1828. (Forrás: K.u.K. Kriegsarchív, Wien, Glh. 76/1 Sect 1. Col III. és IV.; Sect 2.
Col III. és IV. Méretarány: 1 : 14 400)
5. Königreich Ungarn, 1870 Verwaltungsgebiet Pest Ofen Comitat Pest Pilis. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és
Múzeum Térképtára. K.u.K. Kriegsarchiv, Wien, Section 49. és 50. Colonne XXXII.)
6. Budapest és Pilisvörösvár, 1922. (Forrás: Országos Széchenyi Könyvtár Térképtára. Méretarány: 1 : 25 000)
7. Topográfiai térkép, 1951. (Forrás: Hadtörténeti Intézet és Múzeum Térképtára. Méretarány: 1 : 25 000)
8. Topográfiai térkép, 1963. (Forrás: Országos Földmérésügyi és Térképészeti Hivatal. Méretarány: 1 : 10 000)
9. Topográfiai térkép, 1990. (Forrás: Országos Földmérésügyi és Térképészeti Hivatal. Méretarány: 1 : 10 000)
Az 1983-as állapotú topográfiai térképet (65–124, 65–144, 65–231, 65–142, 65–213, 65–233) a jelenlegi adatok
szerint egészítettük ki.
Az egyes időszakokat a 102. ábrán térkép-vázlatokon mutatom be. A koronkénti területhasználat a 103. ábrán
látható. Az egyes korok közötti változások aszerint, hogy miből mi lett, nyomon követhetők, kimutathatók.
102. ábra - Területhasználat az egyes időszakokban Óbuda térségében

(Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991., p. 87.)
149
2. fejezet
103. ábra - Területhasználat koronként Óbudán és térségében

(Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991., p. 129.)
Az azonos szintre hozás nélkül – vagy korabeli térkép hiányában – az összehasonlítás csak formálisan
lehetséges. A szigetközi táj változásának példáján látható, hogy az egyes térképek szintre hozás nélkül csak
bizonyos szempontok megállapítására elégségesek.
Az Aquincumot Carnuntummal összekötő római limes út Ad Flexumnál (Mosonmagyaróvár) ágazott ketté (104.
ábra). Az egyik nyomvonalat Rajka felé a Dunával párhuzamosan, a másikat a Lajtától északra építették. A
nyomvonal Mogrovits térképén jól látható.
104. ábra - Modrovits J. térképe a Carmuntum és Adl Flexum között rómia limes útról
(Visy, 1989., p. 40.)
150
2. fejezet
A Szigetköz és Csallóköz XVII. század közepi ábrázolása (105. ábra) csak a városok és a Duna-ágak
elhelyezkedésének felismerését teszik lehetővé.
105. ábra - Plan über die grosse und kleine Schütt Insel (1964) (Hadtörténeti Térképtár,
B.X a. 674/5)
151
2. fejezet
A szabályozás előtti „rendezetlen Duna kiváló élőhely volt. A számos holtág – hódduna – kitűnő halászhelyet
jelentett. A Duna legértékesebb hala, a viza a folyamszabályozás és a gőzhajózás megkezdése előtt Pozsonyig
felúszott. A rómaiaktól a szabályozásig „a Pozsony-Buda közötti hajóforgalom a Kis-Dunán bonyolódott le,
mert az sokkal könnyebben hajózható volt, mint a zátonyos, tekervényes Nagy-Duna‖ (106. ábra). A
szabályozásokat követően azonban a vízvilág megváltozott (107. ábra).
106. ábra - Rajka és Püski közötti részlet Hummitzsch: Panorama von Wien bis Pesth
munkájáról (Wien, Peter Rohrmann k. K. Hof-Buchändler)
107. ábra - A Duna medre a szabályozás után
Összegezve megállapítható, hogy a területhasználat számszerűsítésével a tájalakulási tendenciák jellemezhetők.

A konkrét helyek, a mély fekvésű, vízborított felületek, a domboldalak, a völgyek változásának nyomon-
követéséhez térképek szükségesek. Az áttekintést minden korabeli térkép segíti. Az egyes tájegységek, térségek,
táblák, tagok, vízfolyások felületszerű változását viszont csak az azonos vagy hasonló jellegű, méretarányú,
tartalmú térképek teszik lehetővé.
1.3. Dinamikusan fejlődő és hanyatló térségek

Hazánk településhálózata sajátos "rendellenességet" mutat a nyugat-európaihoz viszonyítottan. A sajátosságok
megmutatkoznak
• a városok közötti különbözőségekben,
• az aprófalvas térségekben,
• a tanyarendszer kialakulásában.
1.3.1. Dinamikusan fejlődő térségek

A kétmilliós főváros és a 200 ezer fős városok (pl. Debrecen, Miskolc) között nincsenek, nem alakultak ki 500–
800 ezres nagyvárosok. A főváros túlzottan felértékelődött, itt él az ország lakosságának közel egyötöde, a
budapesti agglomerációban pedig csaknem egyharmada. A főváros dinamizmusát Óbuda és térsége változása jól
mutatja (108. ábra).
152
2. fejezet
108. ábra - Tájalakulás Óbuda térségében (Csemez-Csillik-Kollányi-Prajczer, 1991., pp.

95–99.)
A népesség száma Budapesten és a többi városokban folyamatosan növekedett, a községekben csökkent (109.
ábra). (A népesség arányát az 1995. évi január 1-jei közigazgatási beosztás szerint vettük figyelembe.)
A megyeszékhelyek jelentik a második központi szerepkörű települési szintet. A megyei városokban hasonló
jelenségek játszódnak le, mint a fővárosban és térségében, csak eltérő időbeni és térbeli – elsősorban belterület-
növeléssel járó terjeszkedési – intenzitással.
A dinamikusan fejlődő térségek másik nagy csoportját az üdülőhelyek, az üdülőkörzetek, az üdülőtájak jelentik.
A Balaton és a Velencei-tó térsége sajnálatosan több vonatkozásban "vezet".
A dinamikusan fejlődő térségekben
• a városkörnyék folytonosan és nagy mértékben változik,
• a parcellázások, a beépítések gyorsan haladnak,
• a városi, az urbánus hatások gyors terjedése miatt ökológiai kiegyenlítő felületek szűnnek meg,
• a zöldfolyosók kialakítására nem marad hely,
• a kondicionáló bel- és külterületi zöldfelületi rendszer feltételeinek biztosítása elmarad,
• a tájkép nagy mértékben megváltozik.
1.3.2. Hanyatló térségek

A dinamikusan fejlődő térségekkel ellentétes jelenségek érvényesülnek a hanyatlóknál. Ide elsősorban az
aprófalvas régiók, valamint határmenti térségek tartoznak. A hanyatló térségekben
• a település-, a tájszerkezet évtizedek óta keveset változott,
• az elnéptelenedés miatt felhagyott kertek, megüresedő házak vannak,
153
2. fejezet
• a cigány lakosság aránya rohamosan növekszik,
• az infrastrukturális hálózatok kiépítettségi szintje elmaradott,
• a táji adottságok építési jellegű befolyásoltsága kis mértékű,
• az ökológiai kiegyenlítő hatású felületek nagyobb arányban maradtak meg (nem érdemes, nincs miért
megszüntetni),
• a tájkép alig, illetve fokozatosan vagy csak kis mértékben változott.
A hanyatló települések üdülési célú "felfedezése" esetén az épületek állagának további romlása megszűnik. Az
elnéptelenedés viszont folytatódik. A gyakran emlegetett, értelmiségi üdülő faluvá vált Vérteskozmán 1996
elején mindössze hét házban éltek állandó jelleggel.
Az ország eltérő adottságú részeinek összehasonlítására, a dinamikus fejlődés vagy a hanyatlás megállapítására
számtalan lehetőség kínálkozik. A térségek egymáshoz viszonyítására, az adottságok és a fejlettségi szintek
érzékeltetésére hat szempontot választottam:
• Az egy hektár földterület átlagos aranykorona értéke a mezőgazdasági hasznosíthatóságot befolyásolja (110.
ábra).
• A mezőgazdasági aktív keresők százalékos megoszlása az ország egyes térségei közötti jelentős eltéréseket
tükröz (111. ábra).
• Az iskolai végzettséget az átlagos osztályszám fejezi ki (112. ábra).
• A gazdasági lehetőségeket az egy lakosra jutó jövedelem területi megoszlása jól érzékelteti (113. ábra).
• Az önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele a kistérségek "elmaradottsági" szintjét fejezi ki (114.

ábra).
• Az infrastrukturális helyzetet a telefon és a vezetékes hálózatba bekapcsolt lakások aránya egyértelműen jelzi
(115. ábra).
• A személygépkocsi állomány száma, illetve területi megoszlása a lakosság tényleges anyagi helyzetére,
teljesítőképességére utal (116. ábra).
109. ábra - A népesség százalékos aránya városokban és községekben (KSH, 1995.)
110. ábra - Egy hektár szántó átlagos aranykorona értéke (KSH, 1995.)
154
2. fejezet
111. ábra - Mezőgazdasági aktív keresők aránya (KSH, 1995.)
112. ábra - A 7-x éves népesség által végzett átlagos osztályszám (KSH, 1995.)
155
2. fejezet
113. ábra - A településen befizetett SZJA nagysága területegységenként
114. ábra - Önkormányzatok személyi jövedelemadó bevétele 1996-ban
156
2. fejezet
115. ábra - A közözemi vízhálózatba bekapcsolt lakások aránya százalékban (KSH,

1995.)
116. ábra - Az ezer lakosra jutó személygépkocsik száma (KSH, 1995.)
157
2. fejezet
Az aktív keresők gazdasági ág szerinti megoszlása a foglalkozás szerinti tájhasználati kötődést is kifejezi (117.
ábra). A mező- és az erdőgazdaságban foglalkozók számának rohamos csökkenésével párhuzamosan az üdülő
népesség emelkedése figyelhető meg, növekszik az igény az előnyös természeti elemek túlsúlyával jellemezhető
térségek iránt.
117. ábra - Az aktív keresők megoszlása gazdasági ágak szerint (KSH, 1995.)
Az aktív keresők száma Magyarországon 1900-tól (2 841 273 fő) 1980-ig fokozatosan emelkedett (5 068 840
kereső). A keresők gazdasági ágak szerinti megoszlásában jelentős változások mutatkoznak. 1900-tól 1990-ig
• a mező- és az erdőgazdaságban (primer szektor) dolgozóké 61,1%-ról 15,4%-ra csökkent,
• az iparban foglalkoztatottak (szekunder szektor) aránya 14,9%-ról 38,1%-ra emelkedett,
• a szolgáltatásban (tercier szektor) 24,0%-ról 46,5%-ra növekedett.
158
2. fejezet
Az aktív keresők gazdasági ágak szerinti megoszlásának változása, valamint a lakosság városokba tömörülése
miatt növekszik a művelés alól kivont területek aránya.
1.3.3. A művelés alól kivett terület sokoldalú hasznosítása

Hazánk összes földterületének 13,89%-a művelés alól kivett terület (1995. január 1.). Az ország közel 1/7-nyi
részét kitevő felületet gyakran azonosítják a beépített belterülettel, a burkolt vagy a devasztált felületekkel.
• A kivett terület valóban beépített?
• A kivett területnek nincs termesztési értéke?
• A kivett valóban biológiailag inaktív?
A kérdésekre először a statisztikai adatok ismeretében kívánok válaszolni.
Magyarország az európai országok közül a sűrűn lakottak közé tartozik (114 fő/km 2). A mezőgazdasági
alaptevékenységben foglalkoztatott aktív népesség 9,5%-os aránya (1994-ben) jóval nagyobb, mint az európai
országok többségében (13. táblázat). Ugyanakkor Ausztriában 4,8%, Franciaországban 4,3%, Németországban
4,0%, a Benelux államokban 1,5%, de Albániában 45,7%, Görögországban 22,0%. A mezőgazdasági népesség
hányada fordítottan arányos az országok gazdasági fejlettségével!
13. táblázat - A mezőgazdasági termesztéssel foglalkozók százalékos aránya egyes

európai országokban
Ország T 980 1990 1994
Albánia 55,6 48,5 45,7
Ausztria 9,0 5,7 4,8
Bulgária 18,1 12,2 10,6
Belgium + Luxemburg 2,9 1,8 1,5
Csehszlovákia 13,3 9,3 8,7*
Dánia 7,3 4,7 3,9
Egyesült Királyság 2,6' 2,0 1,8
Finnország 12,0 8,1 6,9
Franciaország 8,6 5,2 4,3
Görögország 30,9 24,2 22,0
Hollandia 5,5 3,7 3,1
Írország 1 fi, fg 13,6 11,9
Jugoszlávia 32,3 21,7 -
Lengyelország 28,5 20,8 18,2
Magyarország 18,2 11,5 9,5
159
2. fejezet
Németország 6,9 4,7 4,0
Norvégia 8,3 5,2 4,3
Olaszország 12,0 7,1 5,7
Portugália 25,6 16,3 1 3,6
Románia 30,5 20,2 17,1
Spanyolország 17,1 10,7 8,9
Svájc 6,2 4,1 3,4
Svédország 5,7 3,8 3,3
*1992-esadat
Hazánk a világ legnagyobb arányú, mintegy 70%-os mezőgazdasági területtel rendelkező, és Dánia után
(60,3%) a második „legfelszántottabb‖ (54,3%) országa (1988. évi FAO évkönyv). A szántók területe csökkent,
de egyes kistájakon még mindig igen magas (118. ábra). A földellátottság mértékét kifejező 100 lakosra jutó 61
hektárnyi mezőgazdasági terület nagysága alapján hazánk így is a „kedvezőbb‖ adottságú országok közé
sorolható.
118. ábra - A szántó aránya a természeti tájak területében (Ferencsik-Tirczka, 1996.)
1962 és 1989 között évente 20 ezer hektárt elérő területet vontak ki a mezőgazdasági termelésből. A kivonásra
ipari, bányászati, erdőtelepítési, vízügyi, út- és vasútépítési, község- és városfejlesztési céllal került sor (14.
táblázat). A naponta átlagosan kivont 56 hektárnyi földterületen az ipari, a bányászati, az út és a vasúti, valamint
a község- és városfejlesztési használat jelentős része biológiailag inaktív felületek létrejöttét eredményezte.
14. táblázat - A mezőgazdasági termelésből kivont terület felhasználása 1962 és 1989

között
160
2. fejezet
Ipar, Vízügyi Község és

Erdőtelepít
bányásza létesítmén Út, vasút városfejleszt Összesen
és
t y és, egyéb
hektár 40821 284870 67258 16290 65 796 475 035
százalé
8,6 60 14,2 3,4 13,8 100
k
Minket elsősorban a község- és városfejlesztési kivonások sorsa, megoszlása érdekel. Sajnálatosan a beépített, a
burkolt, a roncsolt és ezért biológiailag inaktív, valamint a növényzettel tartósan fedett, azaz biológiailag aktív
felületek megoszlását a statisztikai adatok nem tartalmazzák. Pedig az utóbbiak a lakosság
• kondicionálását (komitatív hatások),
• rekreációját, pihenését, valamint
• kertészeti termesztését, élelmiszerellátását
is egyértelműen szolgálják.
1.3.3.1. Komitatív hatások
A zöldfelületek városszerkezeti, valamint környezetjavító (pormegkötő, szélfogó, páratartalmat növelő, árnyékot

adó, zajcsökkentő) jelentősége, szerepe közismert. Az egyes növények fajtája, formája, kontúrja, habitusa, szín
és illat hatása, tér- és tömegritmusa a pszichológiai kondicionálás alapja, elősegítője.
1.3.3.2. Rekreációs szerep
A városokban 21 180,5 ha (közhasználatú) zöldterület van, amelynek 1/3-a (7371,1 ha) a fővárosban található.
A városi véderdők, parkerdők, pihenőerdők összterülete országosan 10 656,1 ha, amelynek közel a felét (4905,7
ha) Budapesten alakították ki (1993. dec. 31-i adat).
1.3.3.3. Kertészeti termesztési, élelmezési jelentőség
A Magyarországon évente és fejenként elfogyasztott 76 kg zöldség, 71 kg gyümölcs, 30 l bor (1989-es adat),

valamint a dísznövények saját célú termesztésének jelentős részét és az értékesítésre kerülő egy részét a
belterületi kertekben állítják elő. A fólia és az üveg alatti termesztést is széleskörűen a családi házak telkein
folytatják.
Az ország földterületének – a korábbi nyilvántartások szerint – 91%-a külterületnek, 7%-a belterületnek és 2%-a
zártkertnek minősült. A zártkerti földhasználat megszüntetésével és jelentős hányadának belterületbe vonásával
az "egykori" zártkertek üdülési és/vagy termesztési rendeltetése nem sokat változott. Az ország lakosságának
97%-a a 7%-nyi belterületen (63%-a a városokban) él (1995. évi adat).
A környezeti ártalmakkal terhelt területen összezsúfolódva él, a szennyezett környezetben pihen, termel és
termeszt élelmiszereket az ország lakosságának több mint a fele. A termesztéshez felhasznált növényvédő
szerek mennyisége, tárolása, a csomagoló anyagok sorsa ellenőrizetlen. A családi házak pincéiben, a
melléképületekben folytatott ipari tevékenység melléktermékei, gyakran veszélyes hulladékai ártalmatlanítás,
újrahasznosítás nélkül szintén a talajba, a vizekbe, a levegőbe jutnak, közvetlenül az élővilágot és az embert
károsítják.
Az ország területének 7%-án tehát óriási mértékű koncentrálódás ment végbe. Itt él, közlekedik és a hobby-
kertészek jóvoltából termel, élelmiszereket termeszt 10,4 millió ember.
A kivett területek sokoldalú hasznosításával kapcsolatosan feltett kérdésekre visszatérve látható, hogy a kivett
terület
• NEM azonos a beépített területtel,
161
2. fejezet
• jelentős kertészeti termesztési célokat lát el és
• biológiailag aktív felületeket is jelent.
A településeket karakteressé tevő zöldfelületekre, a kertészeti termesztést szolgáló kertekre és nem utolsó
sorban a lakási, a termelési, a szolgáltatási és részben a rekreációs rendeltetésű művelés alól kivett terület
többcélú, egyidejű hasznosítására – különösen a kárpótlásokat követően – sokkal nagyobb, jelentőségéhez méltó
figyelmet kell(ene) fordítani.
1.3.4. A művelés alól kivett területek szabályozása

A dinamikusan fejlődő térségekben, a mindenkori városkörnyékeken a széttelepülési trend feltartóztathatatlanul
folytatódik. A tájrendezési feladatok egyikét éppen a rendezetlenségek megszüntetése, a folyamat helyes
mederbe terelése, kézben tartása jelenti. Ellenkező esetben konfliktusok, extrém esetek keletkeznek, amelyek
kezelhetetlenné válnak. A művelés alóli kivonásokat követő bel- és külterületi, városkörnyéki anomáliák
megszüntetésére, újabb tájhasználati, tájökológiai és környezetártalmi konfliktusok megelőzésére, illetve a
meglévők lehetőség szerinti feloldása érdekében el kell érni
• a művelés alól kivett területeken a biológiailag aktív felületek arányának országos szintű meghatározását,
• a művelés alól kivett területeken a kertészeti termesztési volumen (gyümölcs, szőlő, zöldség, dísznövény)
statisztikai kimutatását,
• a művelés alól kivett területeken a termesztéshez felhasznált kemikáliák alkalmazási módjának ellenőrzését és
a díjtalan szaktanácsadás országos szintű kezdeményezését,
• a művelés alól ipari, bányászati, út- és vasútépítési céllal kivett területek mielőbbi rehabilitálásának
előirányozását, a létesítmények tájba-illesztését,
• a biológiai diverzitás fenntartása érdekében az ökológiai kiegyenlítő felületek, a nedves biotópok megóvására
országos érvényű rendelet kidolgozását,
• a művelés alól kivett külterületeken a használati, az építési szabályozás mielőbbi kidolgozását az ország
"széttelepülésének", a művelési kötelezettség lejárta utáni beépítésének szabályozása érdekében.
A széttelepülés fejlődési trend, amelyet megakadályozni nem lehet, nem is lenne cél. A spontaneitásokat viszont
gondos, előrelátó tervezéssel, tájtervezéssel meg lehet és meg kell szüntetni. A Dunakanyarba a 70-es évek
közepén ellátogató német építész küldöttség előtt szégyenkezve mutattuk a „kutyaólakkal‖ beépített
domboldalakat, és szinte büszkén a komoly – az akkori értelemben nagy – hétvégi házakat. Véleményük a
mienkkel ellentétes volt. Szerintük a bódékkal nincsen "baj", mert azok könnyen átalakíthatók,
megszüntethetők. A komoly nagy házakkal annál inkább, mert azok "örökre" csúfítják a tájképet. Nekik volt
igazuk. Az új épületek lebontására ugyanis elvétve akad csak példa. Hévizen a védett területre a 80-as évek
végén felhúzott étterem-együttes megszüntetése a ritkán előforduló esetek egyike. Azért lehetett eredményesen
fellépni, mert a szakmai motiváció mellett megvolt a politikai is.
1.3.5. Tájismereti lehetőség

A hazai táj, a tájegységek változásának vizuális megítélésére a rendszeres felkeresés, bejárás kiválóan alkalmas.
Megfelelő szervezéssel adott térségeket évente a hazai teljesítménytúrák keretében is fel lehet keresni. Az
évenkénti, illetve a néhányéves változások a külterületi lakott helyek felhagyásával, a belterületek
növekedésével egyaránt mérhetők.
Az 1980-ban kezdődő hazai teljesítménytúra mozgalom első rendezvényei a KINIZSI SZÁZAS, a GERECSE
50 voltak, amelyeket egy-két évvel később a ZEMPLÉN 50, a MECSEK 50, a PILIS 50, HEGYHÁT 50, a
NYÍRSÉG 50 követett. A teljesítménytúrák szervezése olyannyira elterjedt, népszerűvé vált, hogy 1996-ban már
nem volt az országnak olyan része, amelyet a 115 túra valamelyike ne érintett volna. A jól ismert hegyvidékek
mellett az Alföldön is, így a Kiskunságban, a Tiszazúgban, a Hajdúságban, Abony, Jászberény, Martfű,
Mályvád, Mártély, Nyíregyháza térségében, a Körösök mentén, a Csepel-szigeten, a Merzse környékén, a
Mezőföldön rendeztek túrákat. A dombvidékiek közül Bia környéke, Göcsej, a Galga-mente, Gödöllő, a Zselic
térsége, Tolna és Zala megye részei szerepeltek. A hegyvidékeket pedig keresztül szelték a különböző túra
útvonalak. A szinte kivétel nélkül szombati napokon rendezett túrák némelyikén a résztvevők száma a 2000-et is
meghaladja.
162
2. fejezet
A hazai tájak megismerésén túlmenően, ne feledjük, hogy a túrázás viszonylag olcsó, különleges felszerelést
nem igényel. A fizikai és a pszichés terhelés mellett a folytonosan változó aspektusokat is végig lehet követni a
hófedte téli képtől az őszi lombszíneződésig. A honi tájak megismerésének, a tiszta levegőn való mozgásnak
népszerűsítésére különösen nálunk van/lenne szükség. Abban az országban, ahol az öngyilkossági ráta a
legmagasabb a világon (58 eset százezer lakosonként), ahol olyan magas az alkoholisták, a dohányosok, a
depressziósok aránya, ahol olyan gyenge fizikumú az ifjúság, a rendszeres testedzésnek a túrák jó keretet adnak.
A 25, 30, 50, sőt 75 és 100 kilométerek legyalogolása az ismeretszerzés mellett az „önkipróbálásnak‖ is kiváló
formája. (Egyes sportágakban az olimpiai részvétel jogát nyugodt szívvel például a KINIZSI SZÁZAS
teljesítéséhez kötném!) Az útvonal-vázlatok, az oklevelek, a kitűzők és a jelvények pedig kedves emlékként
megőrizhető szimbólumok.
Összegzésként megállapítható, hogy hazánk különböző tájain, kistérségeiben más-más adottság alakult ki. Az
eltérések igen jelentősek az ország nyugati és keleti, Északi-középhegységi és Dráva menti részei között.
Egészen más jellegű tájalakulási tendenciák érvényesülnek ennek megfelelően az egyes megyékben,
országrészekben. A tájrendezés, a területfejlesztési elképzelések érvényesítésekor hangsúlyozottan a táji
adottságokból, az ökológiai sajátosságokból kell kiindulni.
1.4. A „széttelepülés” formái és mértéke

A tőlünk nyugatabbra fekvő országokból érkező szakemberek őszinte irigykedéssel állapították meg, hogy
nálunk nincs ―minden‖ beépítve. Pontosabban: a belterület beépített, a külterület nem, illetve alig. Az
üdülőkörzetekben, üdülőtájakon, a nagyvárosok környékén jól ismerten nálunk is más a helyzet.
Széttelepülés, a szórtan elhelyezett építményekkel csúfított táj (= zersiedelte Landschaft) alatt a külterületen
történő olyan építkezéseket értem, amelyek
• aránya rendkívül magas, kiterjedése nagy (pl. zártkertek),
• az iparszerű mezőgazdasági termesztést szolgálják (állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek, tárolók),
• a mezőgazdasági termeléstől függetlenek, általában a zöldmezős beruházások (ipari létesítmények, katonai

objektumok, speciális raktárak, építmények).
A külterületi beruházásokhoz utakat is kell építeni, ivóvizet, elektromos áramot, telefont vezetni, a keletkező
szennyvizet kezelni stb. Az infrastruktúra nyomvonalas létesítményei a kevésbé befolyásolt – főként
mezőgazdasági területeket – tovább tagolják. A széttelepülési folyamat a 90-es évek elejétől újabb lendületet
vett.
Megjelenési formáját, a tájszerkezetre gyakorolt hatását tekintve, a tájkép befolyásolási mértékét illetően
valamennyi külterületi épület, építmény a tájat módosítja. A változás mértéke a létesítmény méretei, felületszerű
kiterjedése és láthatósága szerint eltérő. Kétséget kizáróan a zártkerti és a nem mezőgazdasági célú külterületi
építmények a funkcionális, a tájökológiai és a vizuális-esztétikai konfliktusok potenciális forrásai.
A „bajok‖ az 1968/18-as „hazugság‖-nak nevezett rendelettel kezdődtek. A rentábilisan mezőgazdasági

termesztésre nem használható termelőszövetkezeti területeket ettől kezdve lehetett parcellázni.
A parcellázások a Duna mentén, a nagyvárosok környékén, a Balaton-felvidéken különösen felgyorsultak. A

termesztésre kevésbé alkalmas dombvidéki szántók, lejtőkön lévő szőlők, gyümölcsösök feleltek meg legjobban
a rekreációs céloknak. Ettől kezdve ―mindenütt‖ lehetett, illetve lehetett volna parcellázni, ahol arra igény volt,
vagy a Tsz készséget mutatott, mert érdekelt volt. Hajlandóságban nem volt hiány.
Extrém esetben az erdőt is igénybe lehetett venni „csak‖ HM erdészetté kellett nyilvánítani, s már épülhetett a
vadonban a ―tiszti nyaraló‖.
Az ún. zártkertek kialakításával – amelyeket 1993 óta hivatalosan megszüntettek – 3 × 4 m-es alapterületű
szerszámos kamrát, gyümölcstárolót mindenki építhetett. Volt aki a rendeletet betartotta, s több szintes
szerszámkamrát épített. A többség ab ovo nagyobb alapterületű hétvégi házat épített (119. ábra). Jelenleg az
önkormányzat határozza meg, hogy hova lehet és hova nem lehet építeni, mit von az egykori zártkertből
belterületbe és mit nem.
119. ábra - Zártkerti anomáliák elsődleges oka: kis parcellán nagy épület
163
2. fejezet
Az üdülési célú zártkerteknél a problémákat nem annyira az építés ténye okozta. Sokkal inkább
• a kis telekméret, és ennek következtében
• az infrastruktúra-hálózatok kiépítésének hiánya, valamint
• a tájképi hatások figyelmen kívül hagyása, a tájkép rombolása.
A zártkerti széttelepülés – elsősorban a kis telekméret miatt – tájökológiai értelemben hátrányos, mert
• a beépített, burkolt felületek miatt jelentősen csökken a biológiailag aktív felületek aránya,
• a fák hiánya és a beépítések mértéke miatt módosulnak a helyiklímatikus adottságok (felmelegedés,

páratartalom, levegőhőmérséklet, légmozgás),
• a keletkező szennyeződések (fekália1, növényvédő szer, melléktermékek) veszélyeztetik a talajt és a felszíni,

valamint a felszín alatti vizeket,
• a fűtés, a lombégetés rontja a levegő minőségét, inverzió esetén a füst megül a völgyekben, a mélyebb
fekvésű területeken,
• az elkerítések akadályozzák a vad mozgását, gyakran elvágják az ivóhelyhez vezető csapást,
• a közlekedés (építés alatti és utáni) ugyanúgy, mint belterületen, szennyezi a levegőt, a földfelszínt, elriasztja
az állatokat.
A „zártkerti‖ beépítések – a belterületiekhez hasonlóan – vizuális-esztétikai értelemben (rá- és átlátások), főként

dombvidéken károsítják a tájképet
• a beépítettség kiterjesztése,
• a léptéktelen épületek (kutyaólszerű és pöffeszkedő egyaránt),
• a támfallal épített utak, a légvezetékek,
• a tarra vágott erdők, a kivágott fák, a védett területeken feltört gyepek látványa miatt.
1
Megjegyzés: A biológiailag tisztított szennyvíz foszfor mennyisége sokkal nagyobb veszélyt jelent az élővizekre, mint a kertben
elszikkasztott és a talajban megkötött, a növényzet által felvehetővé váló foszfor.
164
2. fejezet
A magánszférában végzett építkezéseket hatásaikban a vállalati, az intézményi, a minisztériumi, a párt, a

munkásőrség nyaraló-üdülő komplexumai mindenben túlszárnyalták. A szennyvíz részleges tisztítása, kezelése
talán az egyetlen, amelyet valamilyen szinten kényszerültek megoldani. A foszfort viszont a Balatonba vezették.
Az üdülési jellegű széttelepülés különösen a frekventált tájegységekre koncentrálódott. Elsősorban az

üdülőkörzeteket, a legszebb tájakat, a tavak, vízfolyások mentét és a nagyvárosok környékét érintették a 60-as
évek közepén meginduló és a mai napig változó intenzitással folytatódó beépítések (120. ábra).
120. ábra - Rendkívül nagyarányú zártkerti beépítés a Balaton-felvidéken
1.4.1. Iparszerű mezőgazdasági épületek, építmények

A hagyományosan téglából épített, cseréppel fedett istállók, ólak helyett hangárszerű alumíniummal borított
épületekből álló vagy lapos tetős koncentrált állattartó telepek létesültek. A zárt egységet képező majorokat
felváltották – állategészségügyi, környezeti szempontok miatt – az egymástól nagyobb távolságra épített
könnyűszerkezetes épületű telepegyüttesek.
A gazdaságok központjaiban sokszintes magtárak, silók és keverőüzemek épültek. A szállító járművek, a

kamionok részére színeket, javítóműhelyeket kellett emelni. A tárolást csarnokszerű hűtőházak, tárolók segítik.
A helyszíni feldolgozáshoz üzemekre volt szükség, amelyek udvarán az év nagy részében ládahegyek
emelkednek. Már messziről láthatóan, felkiáltójelként kiemelkedik és az országban mindenütt egyformán
csillogóan tükröződik a vízellátás vívmánya, a hidroglóbus.
Az iparszerű mezőgazdasági termelést szolgáló gépek, berendezések és épületeik meglepetésszerűen hatnak, de

az elsődleges tájhasználat korszerű kísérői. Melléktermékeik többnyire koncentrált terhelést jelentenek az
élővilágra, a vizekre, a földfelszínre (121. ábra).
121. ábra - Iparszerű mezőgazdasági objektum (Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát

premix üzeme)
165
2. fejezet
1.4.2. Ipari és egyéb létesítmények

Mindenféle ipari külterületi építkezés bizonyos mértékig tájidegen elem, legyen az benzinkút, antenna, lokátor,
kereskedelmi vagy szolgáltató komplexum, ipari üzem, szivattyútelep, raktár, csarnok, vízmedence vagy
hidroglóbusz, sílesikló pálya, légvezeték vagy autószalon. A felsorolás a tanyákon végzett tiltott ipari
tevékenységekkel, a libatelepekkel és a legkülönbözőbb „zártkerti‖ műhelyekkel melléktermék-tárolókkal
folytatható, s az utóbbi évek kiskastélyairól még nem is esett szó.
A külterületi létesítményekkel is úgy vagyunk, mint a tóparti óriási vízicsúzdákkal és mindenféle épülettel:
• ha egyet-egyet látunk, megcsodáljuk,
• ha mindenütt ugyanazt látjuk, irritál.
A külterületi ipari és egyéb létesítmények közvetlen látványa, tájképi hatása mellett sokkal súlyosabb azok
környezeti hatása, ártalma. A néhány tanyán, hétvégi telken ismertté vált veszélyes hulladék-tároláshoz,
olajszőkítéshez, ólomöntéshez hasonlóan súlyos – sőt gyakorisága miatt egyre súlyosabb – a családi házakban a
szabályozatlan roncstárolás, az autójavítás, a húsfeldolgozás, a vegyszer ártalmatlanítás, a gumiégetés, az
állattartás stb.
Az új létesítményeknél sem jobb a helyzet. A több hektáros feltöltések, sík felületek földmunkái során a felszíni
vizek lefolyási, a felszín alatti vizek áramlási iránya megváltozik. Az építési területen kivágják a fákat, pusztul a
talaj, az élővilág.
A 2%-os arányú külterületi beépíthetőség a privatizációt követően szintén érezteti hatását. Hektáronként 200 m2
legálisan beépíthető. A 200–300 négyzetméterenkénti zártkerti, de felületszerűen koncentrálódó beépítéseket
felváltják a hektáronkénti villák, istállók, raktárak. Az agrár térségekben kívánatos az ilyen jellegű építési
jelenség. Az üdülőtájak, a zárt dombvidéki települések körüli szántókon, réteken azonban egyértelműen
disszonáns.
Tévedés ne essék, nem a kiskastélyok, hanem a külterület szabályozatlan beépítése ellen ágálok. A helyzet az
autópályák mentén, a városok kivezető útjai közelében sem jobb. Sőt.
A külterületi lakott helyek aránya folyamatosan csökken. Ugyanakkor a külterületen, például termálvíz
hasznosítása esetén robbanásszerű terület-igénybevételt jelent az üdülőtelki parcellázás és beépítés (122. ábra).
122. ábra - Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)
166
2. fejezet
A külterületi épületek az utóbbi években felértékelődtek. A felhagyott bányák, a majorok, a tönkrement tsz
központok, a megszűnt melléküzemi épületek szinte kínálják az ellenőrizetlen, ellenőrizhetetlen
tevékenységeket a leleményes vállalkozóknak a gyors meggazdagodás reményében. A környezeti ártalmak
kitudódása esetén a kár orvoslására, a tettesek előállítására azok ―felszívódása‖ miatt nem kerülhet sor. Az
okozott környezeti kár pedig nagyságrendekkel több lehet a bérleti díjnál vagy az ingatlan forgalmi értéknél.
Az Európai Unióhoz csatlakozás tájrendezési feltételeit meg kell a művelés alól kivett területeken is teremteni!
Ellenkező esetben:
• az utak mentén, a mai mezőgazdasági területeken – a tulajdonos-cserét követően – az építkezések

megkezdődnek, folytatódnak,
• a városok környékén a mezőgazdasági területek beépülnek, a városok belterülete jelentősen megnövekszik,
• a beépítések következtében a dinamikusan fejlődő térségekben a hagyományos település-szegély,

városkörnyék, falukép megváltozik,
• a hanyatló térségekben az elnéptelenedett lakóházakat a külföldiek, a városiak megveszik vagy a cigányok

„lelakják‖, a mezőgazdasági termesztés háttérbe szorul,
• a ma "tiszta" mezőgazdasági termesztőfelületeken megkezdődnek az építkezések (tanyák, lakóépületek,

lakótelepek, ipari csarnokok, kereskedelmi központok, raktárak stb.),
• a felkapott térségekben, üdülőtájakon, védett területek közelében „elfogynak‖, azaz üdülési céllal beépülnek a
mezőgazdasági – elsősorban a kert, a szőlő és a szántó – területek,
• a még megmaradt ökológiai kiegyenlítő felületeket megszüntetik, a fákat kivágják, a mezsgyéket felszántják,
a nádasokat feltöltik, a nedves réteket kiszárítják stb.
• az egyedi tájértékeket elpusztítják,
• folytatódik a védett területek művelésbe vonása, pl. a termesztéshez gyenge adottságú gyepek feltörése,
vízjárta szántók lecsapolása,
• nagyarányú erdőirtások következnek be olyan térségekben is, amelyekben az erdő komitatív hatásairól
regionális léptékben sem szabadna lemondani ...
167
2. fejezet
A megoldást a szakemberek számának növekedésében, a kamarák hatékony fellépésében, a kialakult égbekiáltó

konfliktusok megszüntetésében, az újabb ökológiai tévcselekedetek kialakulásának megelőzésében, azaz a
tudatos tájalakítás érvényesítésében látom.
Összegzésként megállapítható, hogy a széttelepülés, a külterületi építkezések folytatódása esetén a ma még

kevésbé beépített külterület aránya csökken, a magyar táj vonzása veszít erejéből. Saját érdekünk és az Európai
Unióhoz csatlakozás feltétele a művelésből kivett területek arányának csökkentése, a külterületi
területhasználatok szabályozása.
1.5. Tájhasználati konfliktusok

A mindenkori társadalmi-gazdasági adottságokat tükröző táj sokféle szükségletet elégít ki. A tájhasználati
igények változatosak. A prioritást élvező, a preferált tájhasználatok az esetek többségében korlátozóan hatnak a
tájhasználat más módjaira, egyéb aktoraira.
Több tájhasználat megjelenése, halmozódása kultúra nélkül előbb-utóbb konfliktushoz vezet. Márpedig a
használók felületegységenként ritkán különülnek vagy különíthetők el. A stagnáló és a hanyatló térségekben
keletkező konfliktusok ellenkező előjelűek. A dinamikusan fejlődő térségekben sem keletkeznének tájhasználati
konfliktusok, ha rendezetten, kulturáltan, szakértelemmel történnek a beruházások.
Valamennyi új tájhasználati mód az ökológiai, az ökonómiai és a tájképi potenciálok közötti egyensúlyt

befolyásolja, módosítja. Az ágazati, a közösségi, a vállalati, az üzemi, a réteg érdekek mindig egyoldalúak és a
tájpotenciál előnyös kihasználására irányulnak. A látszatelőnyök össztársadalmi szinten idővel igen „drágákká‖
válnak, illetve válhatnak.
A tájhasználati konfliktusok jellegük és időtartamuk szerint eltérőek (123. ábra). Lehetnek megfordíthatók és
megfordíthatatlanok, lehetnek mérsékelhetők és nem mérsékelhetők, s végül lehetnek átmenetiek, tartósak vagy
véglegesek.
123. ábra - Összefüggések a tájhasználati konfliktusok jellege között (Gerzanics, 1984.)
Az utóbbi években tájrendezési tanulmányokban, tervekben a tájhasználati konfliktusokat a figyelemfelhívás és

a megkülönböztethetőség érdekében csoportosítottam. Elsődleges jellegük szerint funkcionális, tájökológiai és
vizuális-esztétikai konfliktus-csoportokba soroltam az adott tájhasználatból eredő, illetve annak ítélt
konfliktusokat.
• Funkcionális konfliktust az egymást akadályozó, egymás területét megszüntető, rendeltetését zavaró,

egymással konkuráló területhasználatok okoznak.
• Tájökológiai konfliktust (nézőpont, illetve megközelítés kérdése, hogy az adott hatást a környezet
szennyezéseként vagy az ökológiai adottságok károsításaként minősítjük) az egymást károsító, pusztító,
megszüntető, egymás létét veszélyeztető területhasználati módok okozzák.
168
2. fejezet
• Vizuális-esztétikai konfliktust a „csúnya‖ látvány, a rendezetlenség, a rendetlenség, a megoldatlanság, a

befejezetlenség, a folyamatosság érzékelhető megszakadása, hiánya okoz.
A tájhasználati konfliktusok csoportosítása ellenére átfedések lehetségesek. A funkcionális jellegű konfliktus a

tájökológiait is magába foglalhatja. A tájvédelmi-természetvédelmi jellegű konfliktusok részben funkcionálisak,
részben tájökológiaiak lehetnek. A bioconózis zavarását jelenti például a Bükk-fennsíkon a lucfenyő, a Balaton-
felvidéken, a Budai hegységben a feketefenyő telepítése, a barcsi borókásban az erdeifenyő, a késeimeggy, a
tölgyes régióban az akác elszaporodása. Az eseteket tekinthetjük funkcionális, tájökológiai és vizuális
konfliktusnak is.
A tájhasználati konfliktusok konkrét példák,
• a Bélapátfalvai apátság tájrendezési terve és
• a Budapest XVII. kerület, Környezetvédelmi tanulmánya alapján kerültek bemutatásra.
1.5.1.
1.5.1.1. Tájhasználati konfliktusok a bélapátfalvi apátság tájrendezési tervéből (Csemez –
Jámbor, 1984)
Az 1232-ben alapított bélháromkői apátság térségében a tájszerkezet, a tájkép az utóbbi évszázadban erőteljesen
megváltozott. A jelen és a múlt sajátosan találkozik a Bükk-hegység egykor impozáns előretolt bástyájánál, a
Bélkőnél. A természeti erőforrásokat racionálisan hasznosítani igyekvő, a megélhetését kereső ember
tevékenységének és a történeti-kulturális örökség megőrzésének szándéka együtt jelenik meg Bélapátfalva
északnyugati lejtőin.
A tájrendezési tervben javaslat született a kialakult tájhasználati konfliktusok feloldására, illetve újabbak
keletkezésének megelőzésére. Az elsődleges jellegük szerint kerültek a konfliktusok megállapításra. A rendezési
terv készítése óta sok minden megváltozott. Az adott időszakban meglévő konfliktusok megítélése viszont a
felsorolásból egyértelműen kiderül.
1.5.1.2. Funkcionális tájhasználati konfliktusok
1. Az apátsági templom mellett, a történeti tájban kerítéssel határolt vízmű terület van.
2. A Tófenék-völgyben2, a tájkert jellegű környezetben a lakóterület szomszédságában, a temető mellett depóina

terebélyesedik.
3. A volt ciszterci templomhoz üzemi úton lehet feljutni, az idegenforgalom a szállítással azonos úton történik
(jóllehet azt üzemi útként építették).
4. Az országos kék túra útvonalát agyaggal megrakott száguldó teherautók keresztezik, illetve a jelzett út az
üzemi úton halad.
5. A Puszta szőlő dűlőben, a templom közvetlen közelében – a geológiai feltárás eredményétől függően –
homokbánya nyitása várható.
6. Az agyagbánya terjeszkedése közeledést jelent a műemlékhez, az erdőborítottság ezzel arányosan csökken.
7. A kőfejtés és főleg a robbantás miatt a Bükki Nemzeti Park (BNP) újonnan kiegészült részén a növényzet
mechanikailag is károsodik, a ráfolyó, a legördülő kő megváltoztatja, eltakarja, befedi az eredeti felszínt.
8. A hétvégi házas telep BNP-hez tartozása megkülönböztető ismérv nélkül indokolatlan.
9. A zártkerttel határosan homokbánya üzemel.
10. A „működő‖ és rendezetlen hulladékdepónia a szomszédos zártkerti használattal össze nem

egyeztethető.
2
Megjegyzés: Tófenéknek az Apátság és Bélapátfalva település közötti völgyet, egykori dűlőt nevezik.
169
2. fejezet
11. A hulladékszállító járművek és az üzemi teherautók a zártkertekhez és a Gyári-tóhoz vezető utat

használják, jóllehet a szilárd burkolatú út üzemi útként épült.
12. A település fő útján, a Lenin úton, az átutazók által igénybevett úton rendszeresen bányaüzemi
teherautók közlekednek.
13. Az iparterületek közé ékelődve, az ipari vasútvágány mellett, a település peremén állandó úttörőtábor
működik.
14. A Cement- és Mészmű – az óriási porkibocsátás miatt – a lakott területhez viszonyítva rossz helyen
létesült.
1.5.1.3. Tájökológiai tájhasználati konfliktusok
1. A „Tófenéken‖ deponált hulladék szennyezi a vízfolyást, a fedetlen részeken diffúz por keletkezik, a
mozgatható szemetet a szél elfújja, a rothadó anyagok bűzkeltőek.
2. A kőtörő üzem zaja és pora egyaránt a műemlék felé terjed a széliránytól függetlenül.
3. A Bél-kő meredek lejtőjéről leáramló víz és kőgörgeteg a műemléket potenciálisan is veszélyezteti, a

kőbánya robbantása hangos, a felszálló por a műemlékre is hullik (a műemlék épületet rázkódás
pillanatnyilag nem éri).
4. Az agyagbányából erodálódó föld a Tófenéken, a tájkerti jellegű környezetben halmozódik fel.
5. Az agyagbányából lemosódó föld a Nagyszoros-patak völgyét tölti, a szélerózióval mozgatott por szintén itt
rakódik le.
6. A kőbánya üzemmódja környezeti ártalmakat okozó (erózió, diffúz por, robbantás).
7. A bányaüzem területén a biológiailag inaktív felületek aránya növekszik, ezért a csapadékvíz

hordalékmozgató ereje és a porkeltés fokozódik. A deponált és a szállítószalagokról lehulló zúzott kő a
növényzetet károsítja.
8. A kőbánya terjeszkedésével újabb erdőfelület válik mechanikailag károsítottá.
9. Az üdülési használattal (szemét elszórása, szennyvízszikkasztás, műtrágyázás stb.) a szennyeződés

fokozódik, a tóba jutva az eutrofizálódás felgyorsul és így a tó üdülési-horgászati hasznosítása meghiúsulhat.
10. A bányagödrök rendezetlen feltöltése a talajvíz elszennyeződését, diffúz por keletkezését és bűz
terjedését okozza.
11. Az újonnan kijelölt hulladéklerakó helyen a deponálás rendezetlenül történik, a talaj és a talajvíz
óhatatlanul szennyeződik, a szántókra a szél fóliát, papírt fúj.
12. A közút lakóterülettel határos szakaszán a zajhatás a megengedettnél nagyobb. A kipufogó gázok
szintén károsítanak.
13. A régi cementgyár területén keletkező por a szomszédos felületekre hullik.
14. A telephelyekről égéstermék és por kerül a környezetbe.
15. Az új cementgyár nagymennyiségű port és füstgázt bocsát ki.
16. Az olajtartályokból a talajt és a földfelszínt szennyező termékek származnak.
17. Az építkezési hulladék, a „sitt‖ potenciális szennyező forrás.
18. A szennyvíztisztító iszapja közvetlenül a földfelszínt, közvetve az Eger-patak vizét szennyezi.
19. A teherpályaudvaron és a Tüzép-telepen nagymennyiségű por képződik.
1.5.1.4. Vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktusok
170
2. fejezet
1. A „tófenéki‖ tájhoz nem méltóak a rendezetlen, „nyers‖, borítatlan, nem állékony rézsűfelületek.
2. A Tófenéken, a tájképi kert jellegű környezeten áthaladó légvezeték nem illik a völgy-karakterbe.
3. A tarvágás látványa nem egyeztethető össze a műemléki jellegű tájhasználattal. Az akácerdő letermelésével a
templom a Bél-kő felől „nyitottá‖ vált.
4. A bányaüzem nyugtalanságának látványa ellentétes az apátsági templom büszke, de szerény magányának

tájképi megjelenésével.
5. A kőbánya Bél-követ fogyasztó agresszivitásának képe az emberi tevékenység vegyes érzelmeket kiváltó
példája.
6. Az agyagbánya holt felületeinek látványa nem illik a műemléki-környezetről alkotott képbe.
7. Az agyagbánya település felől feltáruló látványa sivár.
8. A hulladékdepónia mindennek, csak szépnek nem mondható.
9. A régi gyár háború utáni állapotot tükröző épületei szégyenfolttá váltak. A Fogathajtó Világbajnokság idejére
nem véletlenül takarták le azokat Netlon-hálóval.
10. A rendezetlen depónia mindenütt a befejezetlenség érzetét kelti.
11. A pályaudvar és környéke elhanyagolt.
12. A hulladék lerakóhely undort keltő hatású.
13. Az agyagbánya képe az üdülési jelleggel hasznosított úttörőtábor felől sem megnyerő.
14. Az úttörőtábor környéke rendezetlen, szegényes, az ápolás-fenntartás teljesen hiányzik a tágabb

környezetben.
A konfliktusok csoportosítás szerinti előfordulási helyeit a 124. ábra tartalmazza. Az azonosítást a felsorolásban
lévő számozás segíti.
124. ábra - Tájhasználati konfliktusok Bélapátfalván (Csemez-Jámbor, 1984. 14. rajz)
171
2. fejezet
A tájhasználati konfliktusok feloldására, valamint a tájrendezési javaslatok megtételére
• a környezeti ártalmak elhárítása,
• a tájvédelmi, a természetvédelmi szempontok érvényesítése,
• a zöldfelületi rendszer kialakítása és
• az üdülés-idegenforgalom fejlesztése témakörök szerint került sor.
1.5.1.5. Tájhasználati konfliktusok felsorolása a Budapest XVII. kerület környezetvédelmi

tanulmányból (Csemez, 1990)
A konfliktusok milyenségének, jellegének bemutatására az eltérések érzékeltetésére szolgáljon egy más

indíttatású tanulmány. A tanulmány készítésének célja a XVII. kerületben kialakult
• környezeti állapot bemutatása,
• a konfliktusok feltárása és értékelése, valamint
• környezetvédelmi javaslatok kidolgozása volt.
A konfliktusok megállapítását követően történt azok csoportosítása. A környezeti állapot vizsgálatát felölelő
témaköröket két csoportba lehet sorolni. Megkülönböztettem az inkább "természeti" oldalt, valamint az inkább
vagy egyértelműen "társadalmi oldalt" jelentő adottságokat (125. ábra). A természeti szempontokat, tényezőket
a védelemre érdemesség, míg a társadalmikat a veszélyeztetés szerint rangsoroltam.
172
2. fejezet
125. ábra - A XVII. kerületi munka modellje
A védelemre érdemesség szempontjából öt fokozatot különböztettem meg és ezek alapján osztályoztam a

területeket:
IGEN NAGY mértékű:
• a Merzse-mocsár természetvédelmi terület,
• a Rákos-patak menti ökológiai kiegyenlítő felület,
• a Népkert.
JELENTŐS mértékű:
• a Merzse környéki „puffer‖ területek,
• az erdőterületek,
• a gyepfelületek, a vizenyős mély fekvésű rétek,
• a védett fasorok (platán és hárs allé),
• a Podmaniczky kastély kertje,
• a lakóterület menti szántók (terek, térrendszerek, átlátások),
• a sportpályák.
KÖZEPES mértékű:
• a lakóterületek,
• a mezőgazdasági termesztőfelületek, ültetvények.
173
2. fejezet
KIS mértékű védelemre érdemes területek:
• az állattartó telepek környéke,
• az ipari tevékenységgel befolyásolt területek,
• a honvédelmi célú területek.
VÉDELEMRE "NEM" érdemesek:
• a biológiailag inaktív felületek (vasúti pálya, AFIT, Hungarocamion, Vegyiművek, Ráfész),
• a devasztált felületek (bánya, depónia, derítő).
A veszélyeztetés nagyságrendjének differenciálásához négy fokozat került meghatározásra:
IGEN NAGY a veszélyeztetés
• az iparterületeken, üzemek, gyárak területén,
• az állattartó telepeken,
• a hulladéklerakó helyeken.
NAGY a veszélyeztetés
• a „puffer‖ területeken (iparterület, állattartó telep, hulladék-lerakóhely 100–300 m-es sávjában)
• a vasút menti 50 m-es sávban,
• a forgalmas utak mentén,
• a zártkertekben.
MÉRSÉKELT a veszélyeztetés
• a szántókon (kemikáliák, víz és szélerózió),
• az ültetvényeken.
CSEKÉLY vagy NINCS "belső" veszélyeztetés
• az erdőterületeken,
• a gyepterületeken,
• a mély fekvésű, vizenyős felületeken, réteken.
A veszélyeztetés mértékét felületszerűen – a kerület egészét feltüntetve – a 126. ábra mutatja.
126. ábra - A veszélyeztetés mértéke a XVII. kerületben (Csemez, 1990., 20. rajz)
174
2. fejezet
A környezeti konfliktus megállapítása, meghatározása úgy történt, hogy „fedvény-kapcsolatba‖ hoztuk
• a védelemre érdemesség, valamint
• a veszélyeztetés témakörben készített értékelő lapokat. Környezeti konfliktusok forrásául tekintettük azokat a
helyeket, ahol
• az igen nagy, vagy
• a jelentős mértékű védelemre érdemes felületeken igen nagy a veszélyeztetés.
A védelemre érdemesség és a veszélyeztetés térképszerűen ábrázolható adottságain túlmenően egyéb környezeti

konfliktusok is léteznek. A helyszíni szemlék és a fórumokon elhangzottak tapasztalata alapján indokolttá vált
további konfliktusok megállapítása (a felsorolásban nincs a konfliktusok keletkezésére, "eredetre" utaló
megkülönböztetés).
A konfliktusok három csoportba sorolásához a következő megjegyzés kívánkozik:
• A funkcionális jellegű konfliktus többnyire tájökológiai hatásokkal, következményekkel jár, illetve a

tájökológiai konfliktusokat is magába foglalja.
• A természetvédelmi-tájvédelmi jellegű konfliktusokat részben a funkcionálisoknál, részben a tájökológiai

csoportnál vettük figyelembe.
A konfliktusok csoportonkénti megkülönböztetése – mint minden csoportosítás – mesterkéltnek tűnhet. Mégis

úgy érezzük, hogy az elsődlegesség hangsúlyozásával a környezeti konfliktus jellege sokkal inkább érzékelhető.
Feloldásuk módjára, ütemére (sürgősségére illetve halaszthatóságára) a csoportok szerinti bontás szintén utal.
175
2. fejezet
A felsorolás ha rangsort nem is jelent, de egyfajta – általunk felállított és ökológiai-környezetvédelmi indíttatású

– sorrendiséget igen.
Elsődlegesen funkcionális konfliktusok:
• csatornázatlanság (a csatornahálózat kiépítésének hiánya),
• a Rákos-patak menti kondicionáló felület csökkenése,
• lakótelep, lakóépület közelsége a környezeti ártalom keletkezési helyéhez (védőtávolság, védőterület, véderdő
hiánya),
• a főgyűjtő-csatorna túlterheltsége (szűk keresztmetszet, a megfelelő fenékesés hiánya, dugulások),
• a 31. sz. közút (a kiszélesített 2x2 sáv) a központi szerepkörű városrészt átszeli,
• a mély fekvésű (magas talajvíz-állású) területek beépítése,
• a zöldfelületi (közpark, játszókert, véderdő) ellátottság hiánya,
• a buszvégállomás településközpontba ékelődése,
• a kisiparosok többségének lakóterületi tevékenysége,
• a városközpont, a főtér hiánya,
• a vonalas létesítmények szabdaló hatása (vezetékek, földművek),
• a népkert területének csökkenése,
• a kerékpárutak hiánya,
• a létesítmények, vezetékek fokozott tűz- és robbanásveszélye,
• a földutak magas aránya.
Elsődlegesen tájökológiai konfliktusok:
• az illegális hulladéklerakás,
• a kutyák közterület szennyezése,
• a széleróziós károk,
• a talajeróziós károk,
• az élővízfolyás koncentrált szennyezése,
• a csapadékvíz-elvezetés megoldatlansága,
• a felszín alatti vizek szennyezése,
• a levegőszennyezés pontszerű forrásokból,
• a forgalmas utak menti levegőszennyezés és zajterhelés,
• a lombégetés,
• a bűzkeltés,
• az allerogén anyagok keletkezése,
• a fertőzésveszély és állategészségügyi hatások,
176
2. fejezet
• a fajszegényedés,
• az információhiány,
• a jelentős beavatkozás a tájháztartásba,
• az ökológiai és fizikai határoló vonalak hosszának állandó növekedése,
• a külterületi fásítás hiánya,
• a környezet-minőségi ellenőrzés hiánya,
• a veszélyes hulladékok kezelésének hiánya,
• a környezeti ártalmakkal járó kisipari tevékenység a családi házakban,
• az állattartás lakóterületen,
• a zaj- és rezgésterhelés.
Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktusok:
• a Pesti út mente utcaképi, kertépítészeti rendezésének hiánya,
• az utcaképi spontaneitások,
• a lakótelepi zöldfelületek, kertek megvalósításának hiánya, illetve fenntartásának külterjes módja,
• a parkrongálás (4 év alatt 1 millió Ft eszközkár),
• a látványkárosítás (hulladékgyűjtő telep, devasztált felület a forgalmas út mentén, autóbontó-telep),
• az illegális hulladéklerakások (kommunális, melléktermék, roncsautó, háztartási gépek stb.),
• a szálló papír és fólia a hulladéklerakó helyek közelében,
• a felhagyott temetők kegyeletsértő állapota,
• a belterületi légvezetékek, valamint az alájuk telepített és visszavágott fák látványa.
A konkrét példákból látható, hogy a két, kiterjedésében eltérő térségben milyen konfliktusok fordulnak elő. A
vizsgált terület nagyságával arányosan a tájhasználati konfliktusok is általánosabb jelleggel kerültek
megállapításra.
Komplex területrendezési, környezeti és tájvédelmi, azaz tájrendezési szemlélettel el lehet érni, hogy a
beruházásokkal összefüggésben olyan döntések szülessenek, amelyek segítésével eleve lehetővé válik a
tájhasználati konfliktusok megelőzése. Kompromisszum-keresésnél a biológiailag aktív jellegű tájalkotó
elemeket kell előnyben részesíteni a biológiailag inaktív műviekkel szemben. Utódaink konfliktusmentesen csak
akkor használhatják a módosuló tájpotenciált, ha mi a táji adottságok iránt alázatot tanúsítunk.
Összegzésként megállapítható, hogy az egyoldalúan mezőgazdasági, ipari vagy üdülési tájhasználatok

konfliktusok forrásává válnak. A tájhasználati konfliktusok feltárása elősegíti azok következményeinek
megismerését, feloldását, újabbak keletkezésének megelőzését. A konfliktusok elsődleges jellegének
hangsúlyozásával a csoportosítás megkönnyíthető. Tudatos környezetalakítással, tájrendezéssel, az adottságok
kihasználásával vagy biztosításával az ökológiai tévcselekedetek száma mérsékelhető.
177
„A Duna a magyartelek legnagyobb kifejezője. Szabályozza és megméri életünket, mint egy
óriás hőmérő. Utainkat igazítja és vezérli. Tájainkat szervezi. Közlekedésünket és társadalmi
életünket, településeinket összeállítja és csoportosítja. Szeszélye sújt és felemel. Értelemhez
juttatja városainkat, beleavatkozik messzi északi és keleti vidékek életébe. Sikert és reményt
visz a szegény favágó otthonába és a pénzváltók palotáiba. Nagy varázsló a Duna.
Kölcsönösen hat mindnyájunkra. Titkon és nyilvánosan vele élünk, mint egy életosztó
szeretővel. Neve címerünk és előnevünk, zászlónk és jelszónk, emlékünk és reményünk.
Minduntalan átvonul életünkön, mint egy termékeny gondolat s a jövő lehetősége. Veszélyek
idején fejünk felett izzik és nyugtalanítja lelkiismeretünket. Jósorsban elandalít és felejtet
szépen, mint egy édes muzsikaszó. Szeretjük mi a Dunát nagyon.
Mindnyájan emlékszünk arra a percre, amikor először pillantottuk meg a folyót. Az élet döntő
látomásai ilyenek. A nagyság és erő, élet és álom, biztonság és hagyomány érzelmei fogták
meg szívünket. Vizének tükrén felcsillant egyéni sorsunk s nemzetünk sorsa is erősen. A táj
néha világnézet. Egy életre döntő hatással van a gyermekkori táj. Az első természeti kép
alakítja ki alaptermészetünket, képzeletünk állandó színpadát. Akkor jő létre a tájszemlélet,
amikor kialakul az emberben az egyéniség. Ez az ifjúság forrongó éveihez fűződik. Nem
kétséges, hogy a Duna állandóan hat a magyar nemzedékekre ilyen szempontból is. A Duna a
magyar egyéniségnevelés egyik észrevétlen tényezője‖ (pp. 9–10.).
„A Tisza a magyarok érzelmi tengelye, magyar földön születik, magyar főidőn hal meg, ő a
sajátosan népi folyó, népdalok tája és nóta fája. A Duna a magyar értelem és élet tengelye.
Különösen alkalmas volt arra, hogy az állami és gazdasági élet formáit az ő partjain bontsa ki
a magyarság. A Duna köt minket össze a világgal, mint egy óriási országút, elsősorban a
hozzánk legközelebb álló szlovákokkal és románokkal, azontúl pedig a németséggel és egész
Európával‖ (pp. 11–12.).
„Mostanában egyre tisztábban érzik az európaiak, hogy ember és táj mennyire egymáshoz
tartozik. Kölcsönösen hatnak egymásra. A táj műveltségalakító tényező, lelket formál
lakóiból. A nép és a költő száján átszellemül az erdő, a folyó, a dombtető. S e vallomásban
kivirágzik az egyéni emlék, mint az almafák a völgyben. Mindnyájan megértük ezt, ha a
Dunára gondolunk... A mi vidékeinken válik a Duna naggyá, érezhetővé, tájak és lelkek
szervezőjévé‖ (pp. 12–13.).
„Senki sem fogja tagadni, hogy az embert anyagi lehetőségek, tájékozódási könnyűségek
kapcsolták a nagy folyókhoz. De az anyagi lét csak alap és gyökér, belőle hajt ki a táj
rangosabb formája: a művelt vidék. Ez már nemzeti magatartás révén szépen fogalommá
finomul és szellemi tájékká alakul, mely terveket és kapcsolatokat sző a szomszédos tájakkal,
a földrajzilag és lelkileg zártabb, fanyarabb vidékekkel. Innen pedig már a közélet és politika
vezet az önellátás, öntudat országépítő tervezetéhez‖ (p. 14.).
„Mindez a városi létforma újdonságát is magával hozná, mert kialakulna a Duna-táj újforma
középvárosa, a mezőgazdasági és ipari egység várostípusa. S ezekhez fűződne a közlekedési
hálózat új erezete is, egy gazdaságosabb, gyorsabb és közvetlenebb hálózat. Mindez benne
van a Dunatájban, gondolatok és érzelmek viszik előre, költők énekelnek róla. A Duna népei
nem néznek kilátástalan jövő elébe‖ (p. 15.).
„A Duna olyan, mint maga a magyarság: sok tájból folyik össze. Akárcsak a magyar vére és
szava. Egységében, erejében van a míthikus jelkép... Mi voltunk a dunai öntudat, a tájból s
magatartásból szálló életérzés, első és teljes megvallói és hordozói" (p. 17.).
„A Duna kezdettől fogva igézi képzeletünket, érezteti átszellemült lényegét. A tájbeli

sajátosságok megbecsülésével, az igazi táj-líra kialakulásával csak a néprajzi kutatások
megindulása után, az 7640-es esztendőkben találkozunk. Európa-szerte s nálunk is mindig
névtelenek a tájak. Az az íz és hangulat, ami ma a Dunához fűzi a magyart, azonban mégis
már a középkor végén jelentkezik. Holott a középkori embert nem a táj, csak az események
izgatták. A középkori ember nagyon röghöz kötötten élt a tájban, nagy materialista volt, a
természet iránt csak hasznossági alapon, gyéren és szűken érdeklődött. Nincs középkori költő,
178
3. fejezet
aki a tájban úgy feloldódott volna, mint egy mai lírikus. A középkori poétának eszébe se
jutott, hogy a táj szép is lehet, nemcsak hasznos... De a lélek tisztán ragyogja be a dolgokat,
embereket és a tájat... a tájáthatja a lelket‖ (pp. 22–23.).
—Szalatnai Rezső (Nagyszalonta, 1904 - Budapest, 1979): A duna költői, 1944.
1. Tájtervezési gyakorlat magyarországon

A területi tervezéssel, az ökológiai és a vizuális hatások vizsgálatával, a környezetüggyel, a tájgazdálkodással
összefüggésben gyakran elhangzik a tájrendezés kifejezés. Jóllehet a fentiek valóban a tájtervezéshez, a
tájrendezéshez tartoznak, de a tájrendezés szakterületi értelmezése más, szélesebb körű és összetettebb.
A harmadik fejezetben a mai, az utóbbi évtizedben kialakult, illetve a magyarországi tervezési gyakorlatot
tekintem át. A cél a tájtervezés, a tájrendezés kereteinek bemutatása. A tájrendezés lényegének, a 9007/1983-as
közlemény hatásának, a tájbeosztásoknak ismertetése után következik a mai tájtervezési gyakorlat részletezése.
A tájrendezési folyamat áttekintése, a tájrendezési terv részeinek bemutatása és a jogi háttér ismertetése zárja a
helyzetelemzést.
1.1. A tájrendezés lényege

A tájrendezés kifejezést az egyes szakterületek képviselői eltérő módon értelmezik. A tájrendező szakemberek –
a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően – széles körű szintetizáló és a részletekre kiterjedő tervező, szervező
munkát végeznek. A tájrendezést – egyik hazai megalapítójának, Mőcsényi Mihály professzornak a
meghatározását idézve – „azon tevékenységek összességének tekintjük, amely a korszerű ökológiai és műszaki
ismeretek, valamint esztétikai elvek érvényesítésével az emberi környezet olyan jellegű alakítását irányozza elő,
amelynek eredményeképpen a táj élettani kondicionáló hatása, termőképessége, használati és vizuális értéke
növekszik, a benne élő ember teljesítőképessége fokozódik, fiziológiai és vizuális-esztétikai eredetű életöröme
kiteljesedik."
A tájrendezés viszonylag újnak minősülő tudományág hazánkban. Biológiai, műszaki és társadalomtudományi

határtudományok szintézise. Ennek megfelelően a tájépítész feladata kettős: egyrészt össze kell hangolnia az
egyes szakterületeken működő specialisták munkáit, másrészt sajátos tájrendezési tevékenységet kell kifejtenie,
tájrendezési feladatokat kell megoldania. Úgy kell szintetizálnia, hogy a káros egyoldalúságok elháruljanak, a
táj természeti és művi elemei, elemegyüttesei között olyan harmónia alakuljon ki, amely a tájban rejlő különféle
értékek lehető legnagyobb mértékű hasznosulását eredményezi. Művelői között különböző szakterületek
képviselői is megtalálhatók.
A mai értelemben használatos tájtervezés fogalomkörbe tartozó tevékenységek Európa iparilag fejlett
országaiban az 1930-as években váltak ismertté. Lényegét tekintve azonban sokkal korábbi keletű, hiszen az
emberi tevékenység a mindenkori környezet, a táj – közvetett vagy közvetlen – alakításával, „rendezésével‖
függ össze. A területi vonatkozású fejlesztés elképzelhetetlen a természeti adottságok figyelembevétele nélkül.
A települést bővítő, a termesztést hatékonyabbá tevő, a mocsarakat, a vízfolyásokat szabályozó, a lejtőket
teraszoló, az utakat, a vasutakat, a csatornákat építő ösztönös vagy tudatos tevékenység mind-mind a táj
alakítását jelenti. Tájrendezésnek viszont a valamilyen cél érvényesítéséért végzett tudatos tervezői-
megvalósítói tevékenységet tekintjük.
Összegzésként megállapítható, hogy a tájrendezési tevékenység az anyagi, az esztétikai értékek megtartására, a

termelőeszközök fejlődésével növekvő lehetőségek feltárására és megvalósítására irányul. A tájrendezés
179
3. fejezet
összetett és sokoldalú szintetizáló munka. A tájrendezés az ökológiai, a műszaki, az ökonómiai ismeretek és az

esztétikai elvek alapján az emberi környezet, a táj alakítását jelenti annak érdekében, hogy a táj élettani
kondicionáló hatása, termelőképessége, használati és vizuális értéke növekedjék.
1.2. A 9007/1983. ÉVM közlemény és hatása

Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium 9007/1983. számú, a területrendezési tervek tartalmi
követelményeiről kiadott közleménye tájrendezési vonatkozásokat is tartalmaz. A közlemény lényegének
megértéséhez a regionális és az általános rendezési terveket célszerű tájtervezési szempontból áttekinteni.
1.2.1. Regionális rendezési tervek

A regionális rendezési tervek készítésének célja, szerkezeti felépítése, időtávlata, léptéke igen sok rokonságot
mutat a tájrendezési tervekkel. Az ÉVM közlemény közzétételét követően a regionális tervek száma
fokozatosan csökkent, ugyanakkor megjelentek a regionális tájrendezési tervek. Az utóbbiakat elsősorban a
természetvédelmi területekre (Bükki, Duna–Dráva, Duna–Ipoly, Fertő-tavi, Hortobágyi, Kiskunsági Nemzeti
Park) készültek. Ezek a tervek nemzetközi mércével mérve tájterveknek minősülnek, de ezen tervfajta önálló
megjelenésének hiánya miatt csak a „regionális‖ jelzővel válhattak elfogadtathatóvá. Így a jogi szabályozás
szerint is – márpedig a törvény mindenkit kötelez – lehetett a regionális és tájrendezési, illetve a regionális
tájrendezési terveket egyaránt el fogadtatni.
1.2.2. Általános rendezési tervek

Az általános rendezési tervek „Részletes előírásai‖-ban szerepelnek a tájrendezési feladatok. Az „Alátámasztó
munkarészek‖-hez sorolták a Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat kötelező elkészítését.
A Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat sok hasonlóságot mutat a jóváhagyásra kerülő

Területfelhasználási és településszerkezeti terv-vel. A tervezés során gyakran megtörtént, hogy
• a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat tartalmát teljes mértékben átvették, vagy
• a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslati térképet területfelhasználási és településszerkezeti tervnek

nevezték és mindössze a szabályozási vonalakkal egészítették ki azt.
Az ÉVM közlemény (9007/1983) előkészítése során a minisztérium felelős munkatársai egyetértettek a

Városépítési Tudományos és Tervezőintézet, valamint a Kertészeti Egyetem tájtervező szakembereinek azon
igényével, miszerint a külterületi szabályozás és az ökológiai szemlélet érvényesítése érekében a tájrendezési és
természetvédelmi tervjavaslat ne csak alátámasztó, hanem jóváhagyásra kerülő munkarész legyen. Az
elképzelés, a szándék – a paradox módon „tájhivatalként‖ rövidített – Tájékoztatási Hivatal jogászainak
hozzáállásán bukott meg. Érvelésük szerint ugyanis nem volt elvárható egy „valamilyen‖ végzettségű,
képesítésű műszaki osztály vezetőjétől, hogy „szintetizálja‖ a területfelhasználási és -szerkezeti tervet a
tájrendezésivel. Jóllehet elegendő lett volna egyetlen, „tájrendezési‖ tervet készíteni, hiszen az tartalmában
gyakran megegyezett a területfelhasználási és területszerkezeti tervvel. A területfelhasználási és -szerkezeti terv
megszűnésébe, tájrendezési tervvé alakításába viszont az ÉVM építészei nem egyeztek bele.
Az ÉVM közlemény alapján készített
• regionális rendezési tervek tartalmi követelményei szerinti, továbbá
• az általános rendezési tervek
• tájrendezési és természetvédelmi,
• zöldfelületi, valamint
• környezetvédelmi és
• a részletes rendezési tervek
• zöldfelületi és durvatereprendezési, valamint
• települési "környezetvédelmi"
180
3. fejezet
munkarészeinek kidolgozása lehetőséget adott az ökológiai szemlélet kifejezésére. A regionális, az általános és a

részletes rendezési tervek alaposan kidolgozott és többnyire betartott tartalmi felépítése ellenére – a tervezőktől
függően – igen eltérő minőségű
• tájrendezési és természetvédelmi,
• zöldfelületi, valamint
• „környezetvédelmi‖
szakági munkarészek készültek. A rendezési tervek alapján a külterületre vonatkozó javaslatoknak nem vagy
alig lehetett érvényt szerezni. A tájrendezési és természetvédelmi munkarészeket ezért inkább csak formailag
tekintették kötelező munkarészeknek.
Összegezve megállapítható, hogy az ÉVM 9007/1983. számú közleménye a tájtervezési tevékenységet a

rendezési tervek készítésén belül szabályozta. A közlemény megjelenését követően a kisebb települések
belterületeire készített rendezési tervek – éppen a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat révén – a
közigazgatási terület egészét felölelően kiegészülhettek (gyakorta összevont rendezési terv felülvizsgálata
megnevezéssel).
1.3. Területfelosztás, osztályozás, tájbeosztás

A tájrendezési tervek készítésének első fázisa az adatgyűjtés. Az adatok beszerezhetősége a hazai
területfelosztás, a különböző osztályozások, a táj- valamint a körzetbeosztások szerint eltérő. Az ország
területének felosztásánál gyakran használják a táj kifejezést. Abban az esetben, ha a táj-fogalom a szakterületi
értelmezéstől eltérő, idézőjelet használtam.
Az egyes tudományágak szakterületüknek megfelelő "táj"-beosztást készítettek. A hazai osztályozásokat,

rendszereket a természeti földrajzi, a növényföldrajzi, a talajtani, a vízrajzi, a meteorológiai, az agroökológiai,
az erdőgazdálkodási, az általános területi nagyságrendi, a közigazgatási, a tervezési-gazdasági, a
foglalkoztatottsági, a természeti erőforrások, valamint a speciális térségek sorrendjében tekintjük át.
1.3.1. Természeti földrajzi „táj”-beosztás

A Földrajztudományi Kutató Intézet által kidolgozott tájbeosztásban a következő taxonómiai egységeket
különböztetik meg (Pécsi, 1967):
1.Természeti tájrész, kistáj, kistájcsoport (ökológiai faciescsoport, mikrorégió)
• A természeti tájak taxonómiai rendszere kisebb homogén egységekre, az ún. ökológiai facíestipusokra épül.
• Az ökológiai faciesek a legkisebb, azonos eredetű és felépítésű térelemek, amelyekben a vízellátottság, a

növényborítottság és a talaj azonos. Ilyen ökológiai homogenitást mutatnak a síkságok rét- és lápvidékei.
• Az ökológiai csoportokat a hasonló vonásokat mutató ökológiai faciesek megismétlődő rendszere alkotja.
Többen (Neef, Troll) az ökológiai faciescsoportokat tekintik a természeti tájak legkisebb topológiai
egységének.
• A természeti tájrészek genetikailag hasonló ökológiai csoportokból állnak. A természeti tájrészekből

kiterjedésük és típusuk szerint a természeti kis- és középtájak (régiók) különülnek el. A természeti kistájak
kistájcsoportokat képezhetnek (pl. Pesti-síkság).
2. Természeti középtáj (mezorégió)
• A természeti tájrészek, a kistájak vagy utóbbiak csoportjai bizonyos azonosság alapján mezorégiót hoznak
létre. Az azonos domborzat, a meghatározott fejlődéstörténet, az eltérő helyiklimatikus, növény- és
talajadottságok ellenére természeti középtájnak tekinthető (pl. a Pesti-síkság és a Csepeli-, a Mohácsi-síkság,
amely Dunamenti-síkság néven összefoglalható).
3. Természeti nagytáj (makrorégió)
181
3. fejezet
• Valamely domborzati típus (síkság, dombság vagy hegység) egészére kiterjedő és hasonló mezoklimatikus
adottságú természeti középtájak együttesen természeti nagytájat alkotnak. A hasonló természeti nagytájakból
nagytájcsoport áll össze.
A teljesség kedvéért megemlítjük a negyedik egységet, a földövet (geozónát), amely már a kontinensrészek
kapcsolódását jelenti.
A természeti földrajzi tájak felosztását áttekinthető módon a 127. ábra tartalmazza.
127. ábra - Magyarország természeti tájainak rendszere (Ferencsik-Tirczka, 1996.)
1.3.2. Növényföldrajzi felosztás

A növényföldrajzi felosztást csak vázlatosan ismertetem.
Magyarország földünk ún. északi extratrópusi flórabirodalmának (Holarktis) része. (Hortobágyi, 1980). A
Holarktison hazánk területe négy flóratartományba tartozik.
• Kárpáti flóratartomány
Hazánkat a kassai flóravidék érinti a Zempléni-hegység egy részénél.
• Alpesi flóratartomány
Az alpesi flóravidék a Soproni- és a Kőszegi-hegységben a Vas-hegyet és a Vend-vidéket érinti.
• Nyugatbalkáni flóratartomány
Hazánk déli részén két kisebb felület, a Villányi-hegység és a Dráva mentén Zákány–Őrtilos környéke tartozik
ide.
• Magyar vagy Pannónia flóratartomány
Az ország legnagyobb része ide sorolható. Az öt flóravidékre osztható felület egy része a Kárpát-medencében
lévő szomszédos országokra is kiterjed.
1. Az Alföld flóravidéke (hét flórajárással)
182
3. fejezet
2. Az Északi-középhegység flóravidéke (öt flórajárással)
3. A Dunántúli-középhegység flóravidéke (négy flórajárással)
4. A Dél-dunántúli flóravidék (négy flórajárással)
5. A Nyugat-Dunántúli vagy az Alpokalja flóravidéke (három flórajárással)
Az egyes flóravidékeken a mezőgazdasági és részben a települési, az ipari, a bányászati tájhasználat

függvényében a befolyásolás mértéke igen eltérő. Az Alföld flóravidékén a legjelentősebb, az Alpokalján a
legkisebb mértékű a tájalakító tevékenység.
A növényföldrajzi tájbeosztást a 128. ábrán tüntettük fel.
128. ábra - Magyarország klímazonális vegetáció térképe (Borhidi, 1961.)
1.3.3. Talajföldrajzi beosztás

A talajtani osztályozás a természeti földrajzi „táj‖-beosztásra épül. Stefanovits szerint (1975) az ország a
következő talajtani nagytájakra és tájakra különíthető el.
I. Alföld
1. Mezőföld (a Fejér megyei Sárréttel)
2. Duna-völgy
3. Dráva-melléki sík (az Ormánsággal)
4. Duna-Tisza közi hátság
5. Bácskai löszhát
6. Alsó-Tisza mente
7. Dél-Dunántúli löszhát
8. Körös-vidék
183
3. fejezet
9. Bereg-szatmári sík (az Ecsedi-láppal)
10. Nyírség
11. Bodrogköz (a Rétközzel)
12. Hajdúság
13. Jászság
14. Észak-alföldi hordaléklejtő
II. Kisalföld
1. Győr-tatai teraszvidék
2. Győri-medence és a Hanság
3. Marcal-medence
III. Alpokalja
1. Rábán túli kavicstakaró
2. Kemeneshát
3. Vasi-Hegyhát (az Alsó-Őrséggel)
4. Kerka-vidék
5. Göcsej
6. Soproni-hegység, Kőszegi-hegység
IV. Dunántúli dombság
1. Zalai-dombság
2. Belső-Somogy
3. Külső-Somogy
4. Tolna–Baranyai-dombság
5. Baranyai szigethegység
V. Dunántúli-középhegység
1. Bakony
2. Vértes (Vértesalja, Velencei-hegység, Zámolyi-medence, Bársonyos
3. Gerecse (a zsámbéki-medencével)
4. Budai-hegység és a Pilis
5. Visegrádi hegység
VI. Északi-középhegység
1. Börzsöny
2. Cserhát és a Gödöllői-dombság
184
3. fejezet
3. Mátra
4. Bükk
5. Nógrádi-medence
6. Karancs–Medves
7. Borsodi-medence
8. Aggteleki-karszt
9. Cserhát
10. Zempléni-hegység
Stefanovits (1975) 35 "talaj-táj" típust különböztetett meg a következő csoportosításban (a részletezéstől

eltekintettem, a további bontásra csak utalok):
I. Kontinentális erdőssztyepp síkság, uralkodóan mezőgazdasági tájtípus
1. Szabályozott árterek
• Azonális alacsony árterek liget- és láperdő maradványokkal (négy talajtájtípus)
• Tökéletesen sík, magas árterek kultúrsztyepp jelleggel (három talajtájtípus)
2. Megművelt löszös síkságok
• Egykori erdősztyeppek csernozjomos típusai (három talajtájtípus)
3. Homokkal fedett hordalékkúpok
• Egykori erdőmozaikos homokvidékek (négy talajtájtípus)
4. Szubkontinentális erdőmaradványos peremsíkság kultursztyepp jelleggel (két talajtájtípus)
II. Dombsági, dominálóan agrár, lokálisan ipari tájtípusok
1. Eróziós-deráziós dombságok cseres-tölgyes maradványokkal
• Szubkontinentális dombságok cseres-tölgyes maradványokkal (négy talajtájtípus)
• Szubatlantikus dombságok kevert erdőmaradványokkal (négy talajtájtípus)
2. Hegységközi zárt medencék dombságai
– Szubkontinentális éghajlat cseres-tölgyes maradványokkal (három talajtájtípus)
III. Hegységi, dominálóan erdős tájtípusok
1. Alacsony hegységek cseres- és gyertyános-tölgyesekkel (50 m-ig)
• Szubkontinentális és szubmediterrán cseres-tölgyesek (két talajtájtípus)
• Szubmediterrán éghajlat kettős csapadékmaximummal (két talajtájtípus)
• Szubatlanti éghajlat bővebb csapadékkal, gyertyános-tölgyesekkel (két talajtájtípus)
2. Középhegységek csapadékos szubatlanti klímájú bükkerdőkkel (700–1000 m között)
• Erősen tagolt vulkánikus hegységek (egy talajtájtípus)
• Karbonátos kőzetű platóhegyek (egy talajtájtípus, a Bükk-fennsík)
185
3. fejezet
Az ország talajtájtípusait a 129. ábra szemlélteti.
129. ábra - Magyarország főbb talajtípusai: 1. barna erdőtalajok, 2. csernozjomok, 3.

szikesek, 4. réti talajok, 5. láptalajok, 6. rendzinák, 7. homokos váztalajok, 8.
öntéstalajok (Stefanovits Pál, 1992.)
1.3.4. Agroökologiai potenciál szerinti beosztás

Az agroökológiai potenciál, az agrárökológiai felosztás az MTA irányításával került meghatározásra. A beosztás
kidolgozásánál
• a természeti adottságokat,
• az éghajlati adottságokat,
• a talajtani tulajdonságokat,
• a hidrológiai viszonyokat és
• a genetikai fejlődést vették figyelembe.
A községek közigazgatási határaihoz igazodó agroökológiai beosztást a mezőgazdasági üzemek és a KSH

agrárgazdasági adatai alapján különítették el.
I. Dunai Alföld
1. Dunamenti-síkság
2. Duna–Tisza közi hátság
3. Bácskai hátság
4. Mezőföld
5. Drávamenti-síkság
II. Tiszai Alföld
186
3. fejezet
6. Felső-Tisza-vidék
7. KözépTisza-vidék
8. Alsó-Tisza-vidék
9. Észak-alföldi hordalékkúp-síkság
10. Nyírség
11. Hajdúság
12. Berettyó–Körös-vidék
13. Körös–Maros köze
III. Kisalföld
14. Győri-medence
15. Marcal-medence
16. Komárom–Esztergomi-síkság
IV. Nyugat-magyarországi perem-
17. Alpokalja
18. Sopron–Vasi-síkság
19. Kemeneshát
20. Zalai-dombság
V. Dunántúli-dombvidék
21. Külső-Somogy
22. Belső-Somogy
23. Tolna–Baranyai-dombság
VI. Mecsek-vidék
24. Mecsek és Mórágyi-rög
VII. Dunántúli-középhegység
25. Bakony-vidék
26. Vértes és velencei-hegység vidéke
27. Dunazúg-hegység
VIII. Észak-magyarországi hegyvidék
28. Dunakanyar hegyvidéke
29. Nógrádi-medence
30. Cserhát-vidék
31. Mátra-vidék
187
3. fejezet
32. Bükk-vidék
33. Heves–Borsodi medencék és dombságok vidék
34. Észak-borsodi-hegyvidék
35. Tokaj–Zempléni-hegyvidék
Az agrárökológiai tájfelosztást a 130. ábra mutatja.
130. ábra - Magyarország agrárökológiai tájelosztása (Ghimessy, 1984. p. 41.) 1. Dunai

Alföld, 2. Tiszai Alföld, 3. Kisalföld, 4. Nyugat-magyarországi peremvidék, 5.
Dunántúli-dombvidék, 6. Mecsek-vidék, 7. Dunántúli-középhegység, 8. Észak-
magyarországi hegyvidék
1.3.5. Vízrajzi tájfelosztás

A vízrajzi természeti tájfelosztást a geomorfológiai tényezők határozzák meg. Megkülönböztetnek vízgyűjtőket
és belvízrendszereket. Hegy- és dombvidéken a vízfolyásokhoz tartozó vízgyűjtők, síkvidéken az ár- és
belvízlevezető csatornákhoz tartozó terület a mértékadó a besorolásnál.
Hazánk a Duna vízrendszeréhez tartozik, a Duna, a Tisza és a Dráva vízgyűjtő rendszerén terül el. A hazai
folyók vízgyűjtő területei közül a Zaláé az országhatáron belül fekszik, míg a Bodrog, a Hernád, a Körösök, a
Maros, a Sajó és a Szamos jelentős része a trianoni határainkon kívül van.
Kisebb tájegységeknek az állandó vízfolyások és az időszakos vízfolyások vízgyűjtő területei tekinthetők.
A kialakult vízgyűjtők és belvízrendszerek lehatárolását a 131. ábra tartalmazza. A vízgyűjtők és a

belvízrendszerek felsorolása a 3. mellékletben látható.
131. ábra - Hegy- és dombvidéki vízgyűjtők, valamint belvízrendszerek lehatárolása és

száma (Vízgazdálkodási Intézet)
188
3. fejezet
1.3.6. Éghajlati beosztás

A Köppen-féle osztályozás szerint az ország területének túlnyomó része az ún. meleg, mérsékelt éghajlat
övezetbe – egyenletes évi csapadékeloszlással – kisebb része az ún. boreális éghajlat övezetbe – hideg tél,
egyenletes évi csapadékelosztással – esik.
A Trewartha-osztályozás szerint hazánk az ún. hűvös éghajlatokhoz tartozik. Az osztályozás tekintetbe veszi a
növényföldrajzi adottságokat és az éghajlat genetikus tényezőit is, ezért a felületszerű osztályozásra jobban
alkalmas, mint a meteorológiai adatokra épülő Köppen-féle.
Az éghajlati körzetek kijelölésekor a Trewartha-osztályozás a vízellátottságot és a hőellátottságot veszi alapul.

A vízellátottság az ariditási indexhez (H) méri a nedvességtartalmat. (Az ariditási index a légnyomás és az évi
csapadékmennyiség hányadosa.)
Nedves, ha a H l 0,85
Mérsékelten nedves, ha 0,85 l H l 1,00
Mérsékelten száraz, ha 1,00 l H l 1,15
Száraz, ha a H g 1,15
A hőellátottság az átlaghőmérséklethez (tv) viszonyít. (Az átlaghőmérséklet a vegetációs időszak – áprilistól

szeptemberig – hőmérsékletének középértéke.)
Meleg, ha a tv g 17,5 °C
Mérsékelten meleg, ha 16,5 °C l tv l 17,5 °C
Mérsékelten hűvös, ha 15,0 °C l tv l 16,5 °C
Hűvös, ha a tv l 15,0 °C
A víz- és a hőellátottság szempontjából szóbajöhető 16 kombináció közül hazánkban 12 éghajlati körzet

különböztethető meg (132. ábra):
1. Meleg, száraz
2. Meleg, mérsékelten száraz
3. Meleg, mérsékelten nedves
4. Mérsékelten meleg - mérsékelten száraz
5. Mérsékelten meleg - mérsékelten nedves
6. Mérsékelten meleg- nedves
7. Mérsékelten hűvös - száraz
8. Mérsékelten hűvös - mérsékelten száraz
189
3. fejezet
9. Mérsékelten hűvös - mérsékelten nedves
10. Mérsékelten hűvös - nedves
11. Hűvös és nedves
12. Igen hűvös - nedves
132. ábra - Magyarország éghajlati körzetei (Péczely nyomán) 1. meleg-száraz, 2.

meleg-mérsékelten száraz, 3. meleg-mérsékelten nedves, 4. mérsékelten
meleg-mérsékelten száraz, 5. mérsékelten meleg-mérsékelten nedves, 6. mérsékelten
meleg-nedves, 7. mérsékelten hűvös-mérsékelten száraz, 9. mérsékelten
hűvös-mérsékelten nedves, 10. mérsékelten hűvös-nedves, 11. hűvös-nedves, 12. igen
hűvös-nedves
Az osztályozásokat, az ország felosztásának eltérő rendszereit két, megnevezésében „táji‖, jellegében területi
lehatárolású csoporttal zárom. A Ghimessy-féle „táj‖-beosztást azért ismertetem, mert
• a táj-megnevezéseket használja,
• a táji értelmezés több vonatkozásban helytálló,
• a Kárpát-medencei területi lehatárolások gyökereinek tekinthető a római kori rendszer.
1.3.7. Nagyságrendi „táj”-osztályozás

Ghimessy (1985) a nagyság szerinti osztályozásnál a császárkori Római Birodalomban használt területi
elnevezésekből indult ki, illetve annak analógiája alapján készített beosztást. Kategóriái a következők:
1. Provincia (tartomány)
A kontinens nagyobb kiterjedésű területei (pl. Kárpát-medence), amelyben folyamok vízgyűjtői, éghajlati
körzetek, flóratartományok, agglomerációs körzetek képeznek tartományokat.
2. Territórium (tájkörzet)
190
3. fejezet
A tartomány legmagasabb rendű egységei (pl. Nagy-Alföld), amelyben folyók vízgyűjtő területei, városok és
vonzáskörzeteik, termelési körzetcsoportok, erdőgazdasági tájak alkothatják a tájkörzetet.
3. Régió (nagytáj)
A tájkörzet 1 : 50 000 méretarányú térképen ábrázolható része a régió, amely kisebb folyók, vízfolyások,
nemzeti parkok, üdülőkörzetek, ipari körzetek mező- és erdőgazdasági üzemek területi egységeiből áll.
4. Municipium (táj)
A nagytáj 1 : 50 000 és 1 :10 000 méretarányú térképeken ábrázolható része a municipium, amelyet állandó
kisvízfolyások, tájvédelmi körzetek, mezőgazdasági üzemek, vonzáskörzet nélküli városok képezhetnek.
5. Vicus (középtáj) 1
A municipium alsószintű egysége a vicus, amelynek területe hegyvidéken 300–3000 ha, dombvidéken 1000–
6000 ha és síkvidéken 1000–10000, esetleg 20000 ha kiterjedésű lehet. Az 1 : 10 000 és 1 : 2000 közötti
méretarányú térképlapon ábrázolható vicust kisebb állandó és nagyobb időszakos vízfolyások vízgyűjtő
területei, erdészetek, természetvédelmi területek, 10 000 – 50 000-es lélekszámú városok belterületei,
faluközpontok jelenthetik.
6. Saltus (kistáj2
A municipium alsószintű egysége a vicushoz hasonlóan a saltus. A 1000 hektárnál nem nagyobb községek,
ivóvíztározók, mezőgazdasági üzemegységek, erdészetek, 10–50 ha területű ipari üzemek tartoznak ide.
7. Villa rustica (tájrészlet)
A saltus középszintű egysége a tájrészlet, amely 1: 2000 és 1: 500 közötti méretarányú térképen ábrázolható. A
100 hektárt meg nem haladó területi egységek, így védőterületek, mezőgazdasági táblák, dűlők, erdőrészletek,
műemléki együttesek, községek belterületei, 1–10 ha nagyságú ipari üzemek alkotják.
8. Centuria (tájsejt)
A municipium és a vicus legkisebb, de még önállónak tekinthető egysége a tájsejt. Tájsejtet 0,1–100 ha
nagyságrendű egységek, így a vízkivételi művek, az állattartó telepek, az arborétumok, a közparkok, a tanyák, a
laktanyák, a pályaudvarok, a lakótömbök, a kisebb ipari üzemek képezhetnek.
9. Locus (hely)
Helynek a m2-ben kifejezhető nagyságú tájalkotó elemek tekinthetők.
1.3.8. Regionális területbeosztás

A regionális lehatárolás egyértelműen területi és nem tájbeosztás. A tájfogalmak többszöri használata, valamint
az adottságok, a területre vonatkozó adatok nyilvántartása miatt indokoltnak tartom a regionális területi beosztás
közreadását.
A településtervezésben régiónak az olyan összefüggő területet és lakosságot magában foglaló területegységet

tekintik, amely jellege alapján, valamint a termelési viszonyok és a termelőerők által a gazdasági funkció magas
fokú kifejtésének lehetőségét biztosítja.
A régiók közös ismérve a fizikai-földrajzi adottságok szerinti lehatárolhatóság, a közös központhoz tartozás, az
egységes népesség, a jelentős gazdasági funkciók kielégítése és az igazgatási egység képzése.
A regionális területi beosztásnak több változata látott napvilágot. A változatok közötti eltérést néhány példán
mutatom be.
• Az ún. négylépcsős tájbeosztás körzetet, kistájat, középtájat és nagytájat különböztet meg.
1
A „középtáj‖ és a „kistáj‖ esetében a Ghimessy-féle táj fogalom megtévesztő, ezért a latin megnevezéseket ismételem meg.
2
A „középtáj‖ és a „kistáj‖ esetében a Ghimessy-féle táj fogalom megtévesztő, ezért a latin megnevezéseket ismételem meg.
191
3. fejezet
• Körzet: 100–200 km2, kb. 20 ezer lakos
• Kistáj: 700–800 km2, kb. 60 ezer lakos
• Középtáj: 3000–4000 km2, kb. 200–400 ezer lakos
• Nagytáj: 15000–20000 km2, kb. 1–2 millió lakos
• Az Országos Tervhivatal az ország területét hat régióra javasolta felosztani
• Az ELTE Gazdaságföldrajzi Tanszék és a volt Építésügyi Minisztérium egyaránt kilenc-kilenc régiót javasolt.
Az elfogadott tervezési-gazdasági körzetek száma végül hat lett.
A kialakult közigazgatási rendszer nyújtotta pozícionális gazdasági előnyökhöz az érdekeltek olyan mértékben
ragaszkodtak, hogy a megyei felosztást nem volt ajánlatos megváltoztatni (De Gauelle és Hruscsov elnökök
bukásának okai között kiemelték a közigazgatási rendszer megváltoztatására irányuló törekvéseket). A hat
tervezési-gazdasági körzetet (133. ábra) végül is a "legkisebb" változtatást jelentő, a közigazgatás átszervezését
nem igénylő módon – a megyék kvázi összevonásával – hozták létre.
133. ábra - Tervezési-gazdasági körzetek lehatárolása
I. Központi körzet (Budapest főváros és Pest megye)
II. Észak-Magyarország (Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén)
III. Észak-Alföld (Jász–Nagykun–Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg
IV. Dél-Alföld (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés)
V. Észak-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Esztergom–Komárom)
VI. Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy,Tolna, Zala)
A „szolgáltató‖ intézményrendszer, a hálózati (víz, gáz, villany, út, vasút) és az egyéb igazgatási rendszer
szerinti beosztásokra a tájértékelési fejezetben, az adat beszerzése kapcsán utalok.
1.3.9. Erdőgazdálkodási „táj”-beosztás
192
3. fejezet
Az erdőgazdálkodási tájfelosztást a földrajzilag összefüggő gazdaságok és a Bacsó-féle éghajlati körzetbeosztás

figyelembevételével határozták meg. A beosztás néhány kisebb – alföldi, kisalföldi és ormánsági – tájegység
kivételével hasonlóságot mutat a Bulla-féle természeti tájakkal, valamint Soó Rezső (1903–1980)
flóratérképével.
Erdőgazdasági tájcsoportok:
I. Alföld, II. Kisalföld, III. Alpokalja, IV. Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI. Északi
középhegység
A tájcsoportokon belül 50 erdőgazdasági tájat különítettek el., amelyek további 77 tájrészletre oszlanak. Az
erdőgazdasági tájak beosztása a 134. ábrán látható.
134. ábra - Magyarország erdőgazdálkodási tájai (Danszky, 1963.) I. Alföld, II.

Kisalföld, III. Alpokalja, IV. Dunántúli-dombság, V. Dunántúli-középhegység, VI.
Északi középhegység
Összegzésként megállapítható, hogy a táji, a természeti, a környezeti ismereteket, információkat a

legkülönbözőbb lehatárolásban tartják nyilván. Egységes adatbázis nincs, ezért az adatok beszerzése sokszor a
kelleténél körülményesebb. Nehezíti az adat-felhasználást a tájrendezési munkáknál, hogy – az érintett felület
kiterjedésétől függően – a különböző módon lehatárolt egységek nyilvántartása, térképeik méretaránya sem
azonos.
1.4. Tájtervezési formák

A tájrendező munkája szerteágazó. Feladatai közé tartozik tájrendezési tanulmányok, tanulmánytervek, tervek
kidolgozása, területrendezési tervek szakági munkarészeinek, továbbá környezeti hatástanulmányok, illetve
azok táj munkarészeinek készítése.
1.4.1. Területrendezési tervek

A területrendezési tervek tartalmi követelményeit az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium – mára részint
elavult – 9007/1983. ÉVM számú közleménye tartalmazza. A közleményből kiemeltem a tájrendezési
vonatkozásokat.
1.4.1.1. Regionális rendezési tervek
193
3. fejezet
A regionális rendezési tervezéshez tartozik többek között
• a műszaki-táji-ökológiai-környezetvédelmi adottságok összevetése,
• a tájrendezési és környezetvédelmi feladatok meghatározása.
A tervek megállapításra kerülő illetve alátámasztó munkarészekből állnak. A megállapításra kerülő

munkarészek területfelhasználási és területszerkezeti tervjavaslatában "a környezet- és természetvédelmi
intézkedésekre, a tájrendezésre és meliorációra kijelölt területeket, a tájvédelmi körzeteket fel kell tüntetni".
Alátámasztó munkarészként fel kell dolgozni többek között a tájrendezést.
1.4.1.2. Általános rendezési tervek
A terv jóváhagyásra kerülő és alátámasztó fejezetre oszlik. Az alátámasztó munkarészek között kiemelt
jelentőségű az ún. Tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslat, amelyet kötelező elkészíteni.
Az esetek többségében – a tájrendezési és természetvédelmi tervjavaslaton túlmenően – a táj- és

kertépítészmérnökök készítik a területrendezési tervek környezetvédelmi, valamint zöldfelületi rendszer
tervjavaslatait is.
A tájrendezési és természetvédelmi munkarész sajnálatosan jóváhagyásra nem kötelezett. Az ún. külterületi

szabályozási tervek tartalma a tájrendezési tervjavaslattal megegyező, illetve az csak szabályozással kiegészített,
ha a tájrendező a szakági munkarészt színvonalasan készítette el.
Regionális terv az utóbbi évtizedben alig készült. Általános rendezési tervet valamennyi településre,
településcsoportra kell készíteni, s azokat legalább 15 évente felül kell vizsgálni.
1.4.1.3. Összevont rendezési terv
Elterjedt az összevont rendezési tervek készíttetése, amelyek az általános rendezési tervekhez hasonló
tájrendezési munkarészekkel egészülnek ki.
Az általános és az összevont rendezési tervek három ütemben (vizsgálat, program, terv) kerülnek kidolgozásra.
Az ütemek között összevonás (pl. vizsgálat és program) lehetséges.
1.4.2. Tájrendezési tanulmányok, tanulmánytervek, tervek

A tájrendezési tanulmányok, tervek a legeltérőbb feladatok megoldásához készülnek: nagy beruházásokkal
érintett térségekre, bányatavak többcélú hasznosítására, természetvédelmi védettség alatt álló területekre,
rombolt felületek rekultiválására, felhagyott bányák rendezésére, vonalas létesítmények és egyéb művi
elemegyüttesek tájba-illesztésére, tájegységek üdülési fejlesztésére, tájvédelmi, tájképvédelmi céllal hulladék-
lerakóhelyek rendezett deponálására, meddőhányók, zagyterek megkötésére, "volt zártkertek" rendezésére,
mezővédő fásítások, tájfásítások kialakítására, komplex talajvédelemre, tájértékelési módszerek kidolgozására.
A felsorolás terjedelmes és folytatható lenne a feladat jellege, illetve az érintett felület nagysága szerint.
A tájrendezési tanulmányok, tervek a legkülönbözőbb gazdasági ágakat, gazdasági egységeket, vállalkozásokat,

gazdaságokat, intézményeket érintik. Tartalmukban ebből következően igen eltérőek. További részletezésüktől,
csoportosításuktól eltekintettem.
Rendeletileg az önálló tájrendezési tanulmányok, tervek nincsenek szabályozva. A különböző szerzők által
hasonló céllal és tartalommal készített tájrendezési terv között – éppen a szabályozás hiánya miatt – óriási
tartalmi különbség lehet. Bár nem lehet mentség, de a tájrendezési tevékenységben élenjáró Németországban
sem sikerült a tájrendezési terv tartalmi követelményeit rendeletileg egyértelműen meghatározni.
A hazai tájrendezési tervek „hivatalossá‖ tételének egyetlen módja a „regionális‖ szó használata. A regionális
rendezési tervek tartalmi követelményeit a már korábban hivatkozott 9007/83. sz. ÉVM közlemény tartalmazza.
Így "regionális tájrendezési" címen készültek tájrendezési tervek a Bükki, a Kiskunsági, a Dunai, a Duna–
Dráva, a Fertő-tavi, a Duna-Ipoly Nemzeti Park területére, a Zempléni Tájvédelmi Körzetre.
1.4.3. Környezeti hatásvizsgálat
194
3. fejezet
A Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer tájrendezési tanulmányterve (1979–81) készítésének idején a

megbízó képviselője az egyik tárgyaláson megkérdezte, hogy mi az az Environmental Impact Study. Mőcsényi
professzor gondolkodás nélkül rávágta: az, amit mi csinálunk.
A megállapítás közel állt az igazsághoz, bár nálunk akkor még hivatalosan nem készült KHV, amely ma
elsősorban a környezeti ártalmak hatásainak vizsgálatára irányul.
A környezeti hatásvizsgálatok készítését erősen befolyásolta az 1976-os ún. környezetvédelmi törvény. A

törvény egyik témaköre a "táj" védelme. Így a hatásvizsgálatokban jelentős szerepet kapott vagy kaphat a táji
adottságok, a tájrendezési irányelvek, a tájesztétika szakterületi szempontok szerinti értelmezése.
Az 50 millió Ft feletti nagy beruházásokra vagy a kritikussá vált nagyarányú beavatkozásokra környezeti
hatásvizsgálatot kell készíteni. Így készültek hatástanulmányok a Kis-Balaton rekonstrukciójára, a Bős-
Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel érintett területekre, az M0 autópályára, a paksi 2 x 1000 MW-os bővítéséhez,
a visontai külfejtés tervezett déli bányaterületére, több bányára és így tovább.
1.4.4. Tájrendezés és melioráció

A melioráció irányításáról, tervezéséről és ellenőrzéséről a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter (20/1981.
MÉM sz.) rendeletet hozott. Az általános rendelkezések 4. paragrafusa a tájrendezési terv. Idézem:
„(1) Ha a meliorációval érintett terület a 3 000 ha-t meghaladja a tájvédelem megalapozására, a tájvédelem
követelményeinek érvényesítése érdekében tájrendezési tervet kell készíteni. A tájrendezési terv elkészítéséről
és a megyei tanács végrehajtó bizottsága elé terjesztéséről a megyei mezőgazdasági osztály gondoskodik.
(2) A tájrendezési terv elkészítésének kötelezettsége alól a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter

felmentést adhat.
(3) Nem kell tájrendezési tervet készíteni, ha a térségi vagy üzemi meliorációs terv a tájrendezési feladatokat
önálló fejezetként tartalmazza.‖
A térségi terv (1. sz. melléklet a 20/1981. MÉM számú rendelethez) táj- és környezetfejlesztési koncepció, táj-
és környezetfejlesztési feladatok, meliorációs és tájrendezési feladatok, táj- és környezetvédelmi helyzet,
tájrendezési és környezetfejlesztési célok, feladatok kifejezéseket tartalmaz. Az üzemi tervben (2. sz. melléklet a
20/1981. MÉM számú rendelethez) pedig a tájrendezés és környezetfejlesztés kifejezések fő- és alcímekben
egyaránt és többször előfordulnak.
A térségi komplex melioráció a tájrendezéssel közvetlenül, a területrendezési terveken keresztül közvetve függ
össze, kerülhet átfedésbe. A különbség viszont jelentős: míg a tájrendezési tervek a nemzetközi gyakorlatban
elfogadott metodika szerint készülnek, addig a térségi komplex melioráció során – a Velencei-tó térsége
kivételével – tájrendezési terv nem készült. A magyarázat egyetlen oka: nem volt 3000 hektárnál nagyobb
terület, amellyel foglalkoztak volna, illetve ha nagyobb volt, megosztották, hogy a tájrendezési terv készítésének
kötelezettsége megszűnjék.
Felmerülhet a kérdés, hogy a 3000 hektáros értékhatár mennyire szerencsés, illetve miért ennyi? Valóban egy
termelőszövetkezet földterülete is ennek többszöröse volt. Az előzetes elképzelések szerint és az újabb
anomáliák elkerülésére az alsó határt tízszeresére, azaz 30 000 hektárra szándékozták emelni.
1.4.5. Tájrendezés és „környezetvédelem”

Sajnálatosan a fogalmakat környezetvédelem és tájrendezés sorrendben használják. Jóllehet a sorrendet az alcím
szerint kellene megválasztani: az aktív tevékenységet kifejező tájrendezést kellene a passzív, az utólagosságot
jelentő „védelem‖ helyett használni. Nem véletlen, hogy Nagy-Britanniában Környezeti Minisztérium
(Department of Environment), Bajorországban Környezeti Kérdések Minisztériuma (Ministerium für
Umweltfragen) működik. Nálunk viszont elterjedt, s az első törvény életbelépése (1976) óta hivatalossá vált a
környezetvédelem kifejezés. Ha környezetvédelem, akkor a törvény az irányadó, ha a törvény témaköreit
tekintjük, abban önállóan szerepelt a táj. Amennyiben a képviselők 1990-ben nem fáradtak volna bele a vitába,
és figyelembe vették volna Papp országgyűlési képviselő indítványát és Jávor Károly képviselő indoklásait, a
minisztérium megnevezésénél a környezetvédelmi helyett a „környezeti‖ vagy a „környezetügyi‖ kifejezést
szavazták volna meg.
195
3. fejezet
Az 1976. évi II. törvény az emberi környezet védelméről szól. A törvényben a föld, a víz, a levegő, az élővilág,
a táj, valamint a települési környezet szerepel. Ebben a felfogásban
• a közegek (föld, víz, levegő, élővilág) és
• a táj, a települési környezet, mint a környezeti közegek együttese azonos súllyal került megítélésre.
Másképpen fogalmazva: az elemek és azok együttesei, szintézise a törvényben egyenrangúak.
A környezetvédelmi törvényben feltüntetett témakörök egymás mellé rendelését szakmailag kétféleképpen

értelmeztük. Egyrészt örvendetes, hogy a közegek mellé, azok jellegét összességében tükröző táj és a települési
környezet önállóan is "felzárkózott". Másrészt sajnálatos, hogy valamely összetartozást, egységet, komplexitást,
ökorendszert, ember-természet kapcsolatot, az ember tevékenységét, évszázados hagyományait, tapasztalatát
megőrző és tükröző kontinuum, a táj "elemmé" degradálódott.
Az emberi környezet védelméről szóló törvényben az egyes témakörök közötti különbségekre viszonylag
gyorsan fény derült. Ennek ellenére a törvény az törvény, amely érvényben van és kötelez. Így valamennyi, a
környezet "védelmével" kapcsolatos tevékenység, intézkedés, tanulmány magában hordta a fenti
ellentmondásokból adódó következményeket.
A tájrendezés és környezetvédelem alcímhez visszatérve: a környezetvédelem több is, kevesebb is, és másabb is,
mint a tájrendezés. Az eltérés mértékének, jellegének megítélése szemlélet kérdése. Az 1996-os
környezetvédelmi törvényben viszont sajnálatosan sehogyan sem szerepel a táj. Az új törvény táji értelemben a
korábbihoz képest visszalépés. Úgy tűnik, a szovjet "tudomány" e téren maradandóbb nyomú, mint Liszenkó
tévtanai.
1.4.6. Tájrendezés és beruházás

Társadalmi haladás fejlesztés nélkül aligha képzelhető el. Fejleszteni létesítmények beruházása nélkül aligha
lehet. A nagy beruházásoknak pedig táji, területfejlesztési hatása is van. Nagy beruházások közgazdasági
vonatkozásai számíthatók, a műszaki paraméterek pontosan ismertek. A táji adottságokat befolyásolókat viszont
csak becsülni lehet.
Minden területi vonzatú beruházás (a későbbiekben csak erről lesz szó) rendkívüli mértékben, olykor
agresszíven hat a tájra. A természeti elemek túlsúlyával jellemezhető táj passzív, ezért a kívülről jövő ártalmak
ellen védelemre szorul.
A beruházási érdekek a területiekkel többnyire ütköznek. Adott beruházás hatására a területhasználat,

tájhasznosítás módosul, megváltozik, lehetetlenné válva megszűnik, vagy éppen kedvezően alakul.
A beruházások – még a nyersanyag kitermelő célúak is – létesítmények építésével valósíthatók meg. A

létesítmények és a beruházások tipizálhatók. Így ugyanolyan vagy hasonló műszaki paraméterekkel több
beruházás is megvalósulhat. A tájra gyakorolt hatásuk viszont minden esetben eltérő. Ahogy nincs két egyforma
táj, úgy két egyforma táji hatású beruházás sem létezik.
A beruházások jellegük szerint eltérő módon, de jelentősen megváltoztatják a táj adottságait. A változtatás
mértéke szerint a hatásterület (közvetlen és közvetett) különböző kiterjedésű. A hatásterületet előbb-utóbb
"rendezni" kell. A rendezés akkor hatékony, ha a beruházást megelőzően számolnak hatásával, mert a
tájrendezési elvek utólagos érvényesítése sok nehézségbe ütközhet, nagy költséggel járhat.
Összegzésként megállapítható, hogy a tájrendezési lehetőségek rendkívül széles köre ellenére a feladatok jellege
szerint bizonyos csoportosítás végezhető. Az egyes objektumok létesítésétől az országos jelentőségű nagy
beruházásokig, az élőhely-védelemtől a nemzeti park alapításig valamennyi fejlesztési, védelmi, beruházási,
műszaki tevékenység kapcsán a tájrendezés elengedhetetlen. A tájrendezési elveknek még lakótájak esetében is
érvényesülnie kellene.
1.5. Tájrendezési folyamat

A tájrendezés lényege az ökológiai, az ökonómiai, a műszaki és a vizuális-esztétikai szempontok hatékony és
maradandó érvényesítése. A tájrendezés hosszú folyamat, amelynek során megvalósulnak a rendezési elvek,
vagy az azok érvényesítéséhez szükséges feltételeket biztosítani lehet.
196
3. fejezet
A tájrendezési folyamat a cél megfogalmazásával kezdődik. Koncepció, terv és megvalósítás, valamint állandó
ellenőrzés és fenntartás a további állomások. A folyamatban vannak rövidebb idő alatt megvalósítható feladatok
és vannak akár évtizedig elhúzódóak. A meghatározó a tájrendezési elvek érvényesítése, azaz elsődleges a
szándék, a szemlélet. A megvalósítás időigénye másodlagos, ám vannak feladatok, amelyeket azonnal meg kell
valósítani, nem tűrnek halasztást elodázást. Nyilvánvalóan vannak olyan feladatok is, amelyeket csak évtizedek
alatt lehet megoldani.
A tájrendezési folyamatban döntő fontosságú a javaslatokat tartalmazó rendezési tervek, tanulmányok

elkészítése. A tervkészítés nem csak látványos, hanem szükségszerű része is a tájrendezési folyamatnak, ezért
azzal részletezőbben foglalkozom.
1.5.1. A tájrendezési terv részei

A tájrendezési terv alapos tájkutatáson alapul. A tájkutatás az adott terület természeti és művi elemeinek,
elemegyütteseinek, úgyszintén társadalmi adottságainak feltárását jelenti. A tájkutatás során a táji
adottságoknak, a tájszerkezetnek, a térség gazdaságföldrajzi helyzetének, a munkaerő ellátottságnak, a piaci
lehetőségeknek, a közlekedési viszonyoknak, a nyersanyag készleteknek, a környezeti ártalmaknak stb.
megismerésére kerül sor. Az általános tájékozódás a megismerés első mozzanata, amely az esetleges tervezési
és termelési célokat egyaránt szolgálja. Végső soron a tájkutatás a tájrendezési terv valamennyi fázisát
végigkíséri, mert minden javaslat új és újabb elemet jelent, amelynek vizsgálatát el kell végezni.
A tájrendezési tervnek a bioszféra adottságokra alapuló hányada az ökológiai tájkutatás alapján, azaz
tájökológiai módszerek alkalmazásával készül. A tájökológia olyan biotikusan orientált munkamódszer, amely a
tájban végbemenő komplex hatásmechanizmusok feltárására irányul. A tájökológiai vizsgálatok a tájháztartás
egészére kiterjedők és tájrendezési szempontból nagy jelentőségűek.
A tájrendezési terv fő részei a koncepció, a tájvizsgálat, a tájértékelés és végül a tájrendezési terv.
A koncepció (vagy program) a tájrendezési terv készítésének célját, lehetőségeit, illetve feltételeit tartalmazó
munkarész. A koncepcióban ki kell továbbá térni a tájfejlesztés várható hatásaira, a tájháztartásban várható
következmények megbecsülésére, a megvalósítás előnyének, jelentőségének kifejtésére.
A koncepció, a prekoncepció többnyire a megbízó tájékoztatására készülő, leginkább a beruházási programhoz

hasonlítható munkarész. Program készítésére az utóbbi időben egyre ritkábban kerül sor.
1.5.2. Tájvizsgálat (tájanalízis)

A tájanalízis során a táj természeti, módosított és művi elemei, elemegyüttesei közül azok kerülnek vizsgálatra,
amelyek a konkrét tervezési feladat szempontjából lényegesek, döntő jelentőségűek. A vizsgált elemeket
természeti és művi, vagy természeti, infrastrukturális és egyéb csoportosításban szokás áttekinteni.
A tájelemzés részletes vizsgálatot jelent, amely mindig a konkrét területegységre vonatkozó adottságok
feltárásából, adatgyűjtésből áll. A tájelemzést mindenkor a koncepcióban meghatározott cél érdekében végzik
azt vizsgálva, hogy a terület alkalmas-e valamely tervbe vett hasznosításra, vagy esetleg milyen más
tájhasznosításra a legalkalmasabb. A vizsgálat mélysége az adatszolgáltatás megbízhatósága és a tervezés
jellege szerint eltérő.
A tájelemzés a célkitűzéstől függően
• a vizsgálati terület jelenlegi állapotának feltárására (diagnosztika),
• új tájhasznosítási forma kijelölésére, meghatározására (exploratív),
• valamely tájhasznosítási formához az optimális terület kiválasztására (válogató),
• adott tájfejlesztés irányelveinek kidolgozására (fejlesztő), valamint
• a meglévő vizsgálati eredmények aktualizálására (megoldó) irányulhat.
A tájvizsgálatot alapvetően befolyásolja az adatok hiánya. A különböző szervek, hatóságok igen sok adatot
gyűjtenek és rögzítenek ugyan, de ezeket a közvetlen érintett szakterületen kívül úgyszólván senki sem tudja
hasznosítani. A különböző szervek, hatóságok által készített térképek léptéke sem minden esetben azonos!
197
3. fejezet
Mindenekelőtt a hazai adatszolgáltatás nehézségeire, a területi adatbank hiányára kell a figyelmet felhívni. Az
elvben rendelkezésre álló adatokkal sem jobb a helyzet. Tény, hogy Magyarországon 19 megye, hat tervezési
gazdasági körzet, 12 vízügyi igazgatóság, 50 termőhelyi adottságok szerint elkülönített erdészeti "nagytáj", öt
klímaterület, 35 "talajtáj", hat természetföldrajzi tájegység stb. található. A sort lehetne a mezőgazdasági, a
zöldség, a gyümölcs termesztő körzetekkel, a történelmi borvidékekkel, a földtani egységekkel folytatni. A
szolgáltató-ellátó hálózattal is hasonló a helyzet. Az áramszolgáltatás, a vasúti, a közúti igazgatás és fenntartás,
a bányászat, az üdülőkörzetek mind-mind eltérő lehatárolásúak. Az ország területén három református3 és négy
evangélikus4 egyházkerület, valamint négy katolikus érseki tartomány5 – és ezen belül – tíz érsekség, illetve az
átszervezést követően 12 katolikus egyházmegye alakult ki.
Hazánkban a területi (természeti, települési, infrastrukturális) adatok az egyes gazdasági ágak szerint eltérő
helyeken és különbözőképpen „feldolgozottak‖. Éppen ezért a nyilvántartási határok mindennek, csak
egységesnek, azonosnak nem mondhatók. A különbözőség nagyságrendjére jellemző, hogy a több "határt"
átszelő terület rendezési tervének készítéséhez ugyanazon ágazathoz tartozó adatok több helyen nyilvántartottak
(s még itt az ágazaton belüli eltérő adatnyilvántartásra ki sem tértem!). A nyilvántartás viszont nem azonos a
hozzáférhetőséggel, az adatszolgáltatással. Az egykor monopolizáltnak tekintett hazai adatszolgáltatási
gyakorlattal szemben az érdekesség kedvéért lássuk az USA-belit.
Az 1983-ban rendezett GATE-UMASS konferencia témája a tájértékelés volt. Az amerikai gyakorlat

ismertetése után szinte egyszerre kérdezték többen is, hogy az adatokhoz hogyan jutottak hozzá? Az előadó
Fábos professzor – miután többszöri ismétlés után "megértette" a kérdést – a legtermészetesebb módon közölte,
hogy az egyes "szolgálatok" (talaj, meteorológia, erdészeti, vízügyi stb.) dolga, kötelessége a naprakész adatok
azonnali és térítésmentes átadása.
Az ideális kétségtelenül a területi adatbank, az egységes, országos területi információs rendszer felállítása lenne.
Nehéz megjósolni – és ez nem is feladatom –, de feltehetően csak hosszú idő múlva "érik össze" tucatnyi
párhuzamos nyilvántartás (nyomvonalas létesítmények, vízügyi, útügyi területi információs rendszerek,
környezeti ártalmak, KSH adatok stb.).
A tájvizsgálatot a vizsgálati munkarészt az előzetes kutatások, a térségben szerzett információk és a helyszíni

bejárásokon szerzett ismeretek segítik, teszik teljessé.
Hazánkban található lehetséges források a tájvizsgálathoz:
• Digitális térképek (Budapest–4000, erdőfelületi kataszter, Budapest építésföldtani adatbázis, DDM–50,

DDM–10, DTA–200, DTA–50, DTT–100, genetikus talajtérkép),
• Digitális adatbázisok (CORINE Felszínborítási adatbank, MATÉRIA, TSTAR, FNT),
• Topográfiai, kataszteri, földnyilvántartási stb. térképek,
• Légifelvételek,
• Rendezési tervek (ÁRT, ÖRT, RRT, regionális) és mellékleteik,
• Tematikus térképek pl. turista, földtani-geológiai, talajtani (genetikai), talajhasznosítási, erdészeti üzemi,
közlekedési, szolgáltató hálózati, régészeti, műemléki, növényföldrajzi, vízrajzi, bányászati, statisztikai,
• Korabeli tervek, térképek pl. kultúrmérnöki, építészeti, kertkialakítási, hadi (Marsigli, XVII. sz. vége stb.),
folyófelvételek (Duna mappáció), országos felmérések (I. és II. katonai térképek) stb.,
• Monográfiák, útikönyvek,
• Helytörténeti kutatások, kiadványok,
• Helyszíni bejárások.
3
Dunamelléki, Tiszáninneni és Tiszántúli Református Egyházkerület
4
A mai Magyarország területén csak a Dunántúli, a Bányai és a Tiszai Egyházkerület nagyobb töredéke maradt meg, a Dunáninneni
Egyházkerület szinte megszűnt.
5
Esztergomi, Egri, Kalocsai és Veszprémi érseki székhelyek
198
3. fejezet
Az irodalmi forrásokban, térképeken szereplő adatoknak a terepen történő beazonosításához, kutatási

eredmények kontrolálásához mind a munka kezdetén, mind annak folyamán gyakori helyszínelésre van szükség.
Az ember tájalakító tevékenysége, a mindenkori társadalmi, gazdasági, esztétikai szemlélet ezernyi módon
tükröződik a tájban. A jelenlegi állapot, azaz a változások rögzítésének úgyszólván egyetlen megbízható módja,
a körültekintően előkészített és következetesen végrehajtott helyszíni bejárás.
1.5.3. Tájértékelés (tájdiagnózis)

Az utóbbi két évtizedben a tájrendezéssel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek körében egyaránt ismertté
vált a tájértékelés, illetve ismertté váltak tájértékelési módszerek, amelyek valamely meghatározott tervezési-
fejlesztési célkitűzés megalapozására kerültek kidolgozásra. A fiatal tudományterület kialakulásának egyik oka
az egyes gazdasági ágazatok növekvő "területéhsége", társadalmi-gazdasági szabályozásának igénye, az
optimalizálás kényszere. Telekkönyvileg a művelés alól kivett földterület egyre nagyobb mértékben csökken,
ugyanakkor a művelésből kihagyott (főleg felhagyott szántó) nő.
A természeti potenciál rohamos csökkenése és a környezeti ártalmak mennyiségi és minőségi fokozódása,

valamint az urbanizációs hatásoktól mentes térségek iránti kereslet növekedése egyaránt indokolja az ökológiai
szempontok érvényesítését előtérbe helyező tervezési döntések meghozatalát. A táji adottságok milyenségének
mennyiségi kifejezésére a tájértékelési módszerek alkalmasak.
Az egyes tárgyak, jelenségek összehasonlítása ösztönös emberi tevékenység. A csak korlátozottan rendelkezésre
álló naturáliák értékelése a tervezés és a gazdasági irányítás alapkövetelménye. A tervező valamely objektum
elhelyezésekor, fejlesztési tervek készítése során minden esetben végez értékelést és annak alapján dönt. Az
értékelési folyamatokban azonban sok a szubjektivitás. A szubjektív színezetű ítéletek meghozatalának
elkerülésére, a döntési folyamatok átláthatóvá tételére objektív kritériumok felállítása szükséges. Tudományosan
megalapozott tervezésről csak akkor beszélhetünk, ha a vizsgálat tárgyához objektív mutatókat lehet
hozzárendelni.
A tájértékelés a fentiekből következően a tájrendezési tervek készítésének szerves láncszeme, a vizsgálati

eredmények tudatosításának a tervező és a „nem szakemberek‖ számára hozzáférhető „kulcsa‖. A tájértékelés
ugyanakkor valamennyi szakági tervezőnek informatív támpont.
A tájértékelés történetének és az egyes tájértékelési módszerek bemutatásának, azok adaptálhatóságának, illetve

kritikájának ismertetéséhez önálló könyv megírására lenne szükség. Az értékelési módszerek bemutatására –
konkrét tervek kapcsán – a negyedik fejezetben kerül sor.
Hazánkban 1972-ben jelent meg az első, kizárólagos tájértékeléssel foglalkozó tanulmány. Oktatásának kezdete
a Tájrendezés című tantárgy keretében is ez időre tehető. A tájértékelési eljárásokat tartalmazó tervek,
tanulmányok, valamint előadások száma az utóbbi évtizedekben még inkább megnövekedett.
Mielőtt a magyarországi gyakorlat áttekintésére rátérnék, célszerű e fiatal tudományterületről alkotott általános
összefüggéseket is megismerni.
A tájértékelési módszerek alkalmazási lehetőségeiről azok kifejlesztésének szükségessége, elterjedésének

társadalmi-gazdasági körülményei és tartalmi felépítésének taglalása nélkül tájékoztatást adni nem lehet.
Tájértékelési eljárások kidolgozásának egyik oka az egyes gazdasági ágazatok növekvő „felületéhségének‖ az
össztársadalmi igények szerinti optimalizálása. Az iparilag fejlett államokban az összterületnek több mint 10%-a
valamilyen módon beépítetté vált. Ez hazánkban sincs másképpen. A művelésből kivont földterület
nagymértékben növekszik; 1960 és 1980 között – a hivatalos statisztikai adatok szerint – a mező- és az
erdőgazdasági földterület átlagosan naponta 24 hektárral csökkent, azaz az ország területének 0,1%-ával évente.
Az utóbbi években ez az érték növekedett.
A lakóépületek, az ipari üzemek, az utak stb., azaz a települések és a technikai infrastruktúra nyomvonalas
létesítményeinek felületigényével párhuzamosan jelentősen növekedett, sőt egyes térségekben elsődlegessé vált
az üdülési célú tájhasznosítás. A városiasodás következtében a „Természettel‖ a közvetlen "munkakapcsolat"
megszűnése miatt egy új táj-ember kapcsolat alakult ki. A viszonylagosan megnövekedett szabadidő egy részét
üdülésre fordítják
Az üdülési célú hasznosítás elsődlegesen a mező-, az erdő- és a vízgazdaságilag hasznosított tájegységekre

települt rá. Éppen a különböző művelési ágú felületekre „rátelepülő‖ üdülési tájhasználat elterjedése miatt vált
szükségessé a többféle értelemben kondicionáló hatású felületek, tájegységek, tájak további igénybevételének
199
3. fejezet
megalapozott eldöntéséhez a természeti elemek, elemegyüttesek használati értékéről meggyőző módszerek

kifejlesztése.
A természeti potenciálok rohamos csökkenése és a környezeti ártalmak mennyiségi és minőségi fokozódása,

valamint az urbanizációs hatásoktól mentes térségek iránti kereslet növekedése egyaránt az ökológiai és az
esztétikai szempontok fokozott érvényesítését előtérbe helyező tervezési döntések meghozatalát indokolja. A
táji adottságok milyenségének mennyiségi kifejezésére a tájértékelési módszerek alkalmasak.
A nevezetes látnivalók, a kastélyok, a várak, a templomok, a történeti kertek, a lakóépületek és az egyéb

építmények összehasonlíthatók egymással koruk, építészettörténeti értékük, kiterjedésük szerint. Ezeket az
útikönyvekben, a Baedekerekben már egy évszázada egy, két vagy három csillaggal jelölik.
A tájak iránti fokozódó érdeklődéssel összefüggésben, amelyet elsősorban a realizálható üdülési igények
váltottak ki robbanásszerűen napirendre került a „legszebb‖ tájak minőségi ismérveinek meghatározása.
A szakterület vizsgálati tárgyából adódóan a táji adottságok milyenségének kifejezésére – ahol numerikus
kiindulási adatok nincsenek – a rangsoranalízis célszerűen alkalmazható. A számszerűen ki nem fejezhető
elemek, elemegyüttesek legalább szubjektív alapon bizonyos értékkel felruházva egymással összehasonlíthatók.
Az értékek hozzárendelése az irodalmi tapasztalatok, a szakemberek gyakorlati útmutatásai és a nem

szakemberek véleménynyilvánítása alapján, illetve azok kombinálásával történhet.
A tájértékelési módszerek, a fentiekből is következően a tájrendezési tervek készítésének szerves láncszemei, a

vizsgálati eredményeknek a tervező számára hozzáférhető „kulcsai‖, az érdeklődők számára pedig szemléletes
bemutatási formái. A tájértékelés értelemszerűen valamennyi szakági tervező számára is informatív támpontot
jelent.
Az üdülési igények sokoldalú kielégítésére a szabdalt, változatos térségek, a több – de legalább két – természeti
elemegyüttes határvonalai bizonyultak a legelőnyösebbeknek. Ezen térségek üdülési hasznosításra egyébként is
a legalkalmasabbak, mert megközelíthetőségük, feltártságuk, lejtési adottságaik miatt beépítésre, kitettségük,
sekély termőrétegük, kedvezőtlen vízellátottságuk miatt pedig intenzív mező- vagy erdőgazdasági termesztésre
nem, vagy csak többletráfordítással alkalmasak. Részben ebből a felismerésből, részben pedig abból, hogy az
elsődlegesen üdülési rendeltetésű felületek iránti igények megnövekedtek, a "csökkent termőértékű"
termőhelyek felértékelődtek. A vizsgált tájegységek differenciálása, azok üdülési hasznosítása, azaz üdülési
értéke szerint történt.
A legváltozatosabb térségek üdülési értéke így a rangsoranalízis során a legmagasabbnak minősül, míg az
egyhangú tájegységek a csökkent üdülési hasznosíthatóság miatt a legkisebb értéket kapják. A tájértékelési
módszerek fejlesztésében ezért az üdülésorientáltság egyértelműen végig követhető. A folytonos komplexitásra
törekvés ellenére a tájértékelési módszerek többsége meghatározott cél érdekében, bizonyos szempontok
prioritásának hangsúlyozásával készült. Olyannyira, hogy az utóbbi években a táji adottságok az egyes üdülési
formák szerinti alkalmasságuk alapján kerültek értékelésre. Az érdekesség kedvéért az üdülési tevékenységek
bemutatására két példát hozok, amelyek az 15. és 16. táblázatokban láthatók.
15. táblázat - Tevékenységek felsorolása azok terápiás értéke szerint KIEMSTEDT

nyomán
Dinamikus mozgással járó Kirándulás, fürdés, úszás, játék,

tevékenységek, amelyben valamennyi sítúrázás/sífutás. Aktív sportolás:
„izom‖ részt vesz. hegymászás, korcsolyázás, golf.
Dinamikus mozgással járó Sétálás, kerékpározás,

tevékenységek, amelyben az „izom" természetmegfigyelés, csónakázás,
nagyobb része igénybe vett. vitorlázás, lovaglás.
Statikus izomerővel összefüggő és magas Sílesiklás

koncentráltságot igénylő tevékenység.
Terápiás érték nélküli tevékenységek, • Napozás, kempingezés, pecázás,
200
3. fejezet
amelyhez az „izom" alig vagy kevésbé horgászás,

igénybe vett.
közvetlen
közvetett • Sportrendezvények látogatása
• Műemléki érdekességek látogatása
• Szabadtéri színház- és hangverseny-

előadások látogatása
• Autózás
• Hajókázás
• - Motorcsónakázás
16. táblázat - Üdülési tevékenységek a saját költségek alakulása szerint rangsorolásban,

KIEMSTEDT nyomán
A költségforma és a
Költségek osztályozása Üdülési tevékenységek
felszerelési forma
Sétálás, kirándulás, úszás (fürdés

természetes vizekben), napozás a
Anyagi ráfordítás nélkül
szabadban, játék,
természetmegfigyelés
Csekély anyagi Fürdés (úszás), rendezvények

Belépődíj, utazási költség
ráfordítással megtekintése, hajókázás
Kerékpározás, sítúrázás, ródlizás, Kerékpár ára, sífelszerelés ára,

Egyszeri ráfordítás
aktív sportolás hegymászás, ródli ára, sportfelszerelés,
utóköltségek nélkül
korcsolyázás felszerelés ára, korcsolya ára
Egyszeri ráfordítás Kempingezés, csónakázás, (evezés),

Belépő
utóköltségekkel korcsolyázás, horgászás
Különleges kiképzést és
felszerelést igénylő Sílesiklás, vitorlázás, tenisz (golf),
tevékenységek folytonos vadászat lovaglás
költségek
Az egyes módszerek kidolgozása során a tényezőcsoportok a térségeknek
• elsősorban természeti potenciálja,
• részben infrastruktúra adottságai és
• esetleg egyéb szempontok szerinti bontásban kerülnek értékelésre. A táj "összpotenciálját", a térségeknek a
társadalmi reprodukciós folyamat követelményeire vonatkoztatott teljesítőképességét éppen a társadalmi
elvárások különbözősége miatt több parciális potenciálra osztva célszerű vizsgálni. Adott táj nyilvánvalóan
több használati lehetőséget tartalmaz, ezért a társadalmi elvárásoknak megfelelően a tájértékelést a következő
potenciálok szerint sokoldalúan el lehet végezni. Ezek:
• a biológiai hozampotenciál,
• a vízpotenciál,
201
3. fejezet
• a nyersanyag-potenciál,
• az üdülési potenciál,
• az építési potenciál és
• az ellátási potenciál.
Az általános értékelési szempontok további részletezésétől eltekintve, rátérek az értékelési módszerek

elterjedésének vázlatos, nemzetközi majd hazai áttekintésére.
Üdülőtájak, szabadidőkörzetek értékelése kezdetben ökonómiai aspektus szerint történt. Az első módszerek
egyike 1949-ből származik. A National Park Service az Egyesült Államokban a szabadidőkörzetek értékelését a
látogatók által ráfordított utazási és egyéb költségek alapján állapította meg.
A 60-as évek közepétől Nyugat-Európában is megjelentek az első tájértékelési publikációk. Az igen

széleskörűen – és gyakran szélsőségesen – továbbfejlesztett ökonómiai módszerek mellett 1967-től Hans
Kiemstedt hallatott sokat magáról, aki az alkalmassági módszerek kidolgozásának sorát indította el.
A 70-es évek közepéig még jól elkülöníthetők voltak az észak-amerikai közgazdasági, a szovjet földrajzi, a
nyugat-európai alkalmassági és ökonómiai, az angol vizuális indíttatású módszerek. Az utóbbi évtizedben a
legkülönbözőbb célok szerint készült tájértékelési módszerek száma hihetetlenül nagy mértékben
megemelkedett. Míg a kezdetben kidolgozott módszerekbe csekély számú kritériumot vontak be és az eljárást
manuális módon végezték, addig napjainkig a kritériumok száma egyre növekedett, a számításhoz pedig a
legkorszerűbb számítógépes technikát, a legújabb űrfelvételeket is alkalmazzák.
A tájértékelésben az ökonómiai módszereket az alkalmasságiak, azokat a komplexek követték. Az ökonómiai

módszerekben primer, könnyen mérhető paramétereket, az alkalmassági módszerekben a természeti
adottságokat, az elérhetőséget, a zavaró és az egyéb tényezőket is értékelték. Megnövekedett a természeti és a
művi elemek, elemegyüttesek üdülési aktivitások szerinti értékelése, sőt törekvés történt a táj használati
értékének monetáris kifejezésére is.
A tájértékelési módszerek elemzéséből levonható megállapítások
A tájértékelés célja lehet
• a használati érték meghatározása (monetáris értékben),
• az alkalmasság megállapítása (területhasználati, településhálózat-fejlesztési, üdülési, védőterület kijelölési,

úthálózat fejlesztési stb.),
• az üdülési értéknek, a tájkép vizuális-esztétikai értékének meghatározása,
• általános területértékelés, optimalizálás.
Az értékelés tárgyát
• területek (települések, termesztőfelületek, üdülőkörzetek stb.), valamint
• elemek (egyedi tájértékek, parkok, temetők, fasorok stb.) képezik.
A vizsgálati területek elkülönítése történhet
• természetföldrajzi határok szerint (tájegység, vízgyűjtő, flóravidék stb.),
• közigazgatás-határosan (tervezési-gazdasági körzet, megye, település, belterület, külterület stb.),
• rácshálón (azonos felületegységek többnyire négyzethálós képzésével), valamint
• objektumonként (idős fák, mező fásítások, földmű emlékek stb.).
Az eredmények ábrázolása történhet
202
3. fejezet
• táblázatosan,
• számértékkel,
• térképszerű ábrázolással és
• pénzértékben kifejezve.
A vázlatos nemzetközi áttekintés után nézzük meg a tájrendezési, tájépítészeti szempontból alkalmazott hazai
értékelési módszerek kidolgozása történetének kezdetét, az egyes módszerek főbb jellemzőinek feltüntetésével.
A tájértékelés alapjaival és az értékelési módszerek adaptálhatóságával foglalkozó első szintetizáló jellegű

munka hazánkban a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti Tanszékén készült 1972-ben. 1975-ben, szintén a
Városépítési Tudományos és Tervező Intézet (VÁTI) megbízásából a Termal-projekthez, a termálkutak 9 km2-
es környezetére készítettünk alkalmassági értékelési módszert.
Az első munkákat követően a VÁTI-ban az egyes tervekhez tanszékünkön diplomamunkaként is kerültek

tájértékelési módszerek kidolgozásra. Meg kell említeni Szabó Magda: Számítógépes módszerek alkalmazása a
tájértékelésben (1978) és Siklós József: a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi célú tájrendezési
tanulmányterve című munkákat, amelyek színvonalas értékelési fejezeteket tartalmaznak.
A VÁTI-ban két jelentős, tájértékelési eljárásra alapozott terv is elkészült. Az egyik a Pest megyére készített
agroökopotenciál értékelés, a másik az Országos üdülőterületi Terv (OÜT) tájértékelési munkarésze. Mindkét
eljárást számítógéppel futtatott programok felhasználásával dolgozták ki. Az első infrafelvétel felhasználásával
készített tájértékelési módszer Miskolc településcsoport rendezési tervének részeként készült szintén a VÁTI-
ban. Az Erdészeti Tudományos Intézetben 1982-ben a mezőgazdasági termesztés szempontjait a Tetves patak
vízgyűjtőjében értékelték (a VIZITERV munkatársainak bevonásával).
Az első tanszéki munkák közül még a Gabcikovo–Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel érintett térség tájrendezési
tanulmánytervéhez készült alkalmassági tájértékelési módszert, valamint a Dunakanyar fejlesztését bemutató
újszerű vizuális-esztétikai eljárást célszerű kiemelni.
A tájértékelési témakörben ülésszakokon, szakmérnöki szakon, mérnöktovábbképző tanfolyamon, tudományos

egyesületekben elhangzott hazai előadások sorát szépen egészítették ki Fábos, valamint Kiemstedt professzor
előadásai.
Az érdeklődők Fábos professzort a „GATE-UMASS‖ számítógépes földhasználati, meliorációs tájrendezési

szimpóziumon is hallgathatták.
Hangsúlyozni kívánom, hogy a tájértékelési módszerek alkalmazási lehetőségei szinte korlátlanok. A

tájértékelés "öncélú" azonban nem lehet, azt a tervezés objektív segédeszközeként, a tájrendezési tervek szerves
részeként kell alkalmazni.
Megállapítható, hogy a tájértékelési módszerekkel szemben támasztott valamennyi igény kielégíthetősége miatt
éppen úgy a természeti és az infrastruktúra adottságokat, mint az üdülési potenciált, valamint az egyéb parciális
potenciálokat egy egységes modellben, egységes szempontok szerint kellene értékelni. A tájértékelés viszonylag
rövid története során elérkezett az az időszak, amikor a differenciált vizsgálatok, módszerek nagy számára
támaszkodva, az értékelésnek komplexebb és egyben egyszerűbb, áttekinthetőbb formáját kellene
megvalósítani.
A jövőben a tájértékelési eljárások ismertetett gyakorlatias értelmezésén, főleg az alkalmassági eljárásokon

túlmenően, egy tágabb értelmű „értékelésre‖ is kísérletet kell tenni, ahol a tájértékelési eredményeket kiindulási
adatoknak tekintve a táj hasznosításának módját a társadalmi igények és elvárások objektív mutatók szerinti
értékelése határozza meg.
1.5.4. Tájrendezési terv

Folyamatosan változó környezetünkben, a tájban mindenféle beavatkozás – vagy annak hiánya – hosszú időre és
maradandóan befolyásolja életünk minőségét. A fejlesztési döntéseket hozók felelőssége az egyre növekvő
antropogén hatások, környezeti ártalmak, urbánus tényezők miatt mind jobban növekszik.
203
3. fejezet
A tájrendezési terv a táj komplex fejlesztése céljából a tájanalízis adatainak és a tájértékelési eljárással
megalapozott ismérveknek felhasználásával készül. A tájökológiai szemléletű terv ennek megfelelően magában
foglalja
• a többcélú tájhasznosítás lehetőségeire,
• a környezeti ártalmak megszüntetésére,
• az egységes zöldfelületi rendszer kialakítására,
• a települések fejlesztésére,
• a technika infrastruktúra bővítésére,
• a művelési ág változtatásokra,
• a védett területek (természetvédelmi, vízvédelmi, bányavédelmi, tájvédelmi stb.) fenntartására és

"fejlesztésére",
• a bányászati tevékenység következtében rombolt felületek újrahasznosítására,
• az ártalommentes hulladék-elhelyezésre,
• a mezőgazdasági területrendezésre,
• az üdülőtájak fejlesztésére,
• a művi létesítmények tájba-illesztésére vonatkozó javaslatokat.
A táj ökológiai, ökonómiai és vizuális-esztétikai potenciáljának fenntartásához, illetve az ágazati érdekek

alapján összehangolt fejlesztéséhez szükséges intézkedéseket a tájrendezési terv, a tervmellékletek és az azokat
kiegészítő szöveges magyarázatok tartalmazzák.
A műszaki leírás az ütemezési, az építési, illetve a megvalósítási, a fenntartási és kezelési feladatok egyeztetett
rendszere.
A tájrendezési terv tartalmi felépítését minden esetben a készítési cél határozza meg. A ―teljes‖ tájrendezési
terv, illetve a tájrendezési tanulmány vizsgálati, értékelési és javaslati részekből áll. A dokumentáció a szöveges
részeken, terveken kívül általában ábrákat, fényképeket rajzokat, grafikonokat, korabeli térképek, fotók
másolatait, egykori tervezési elképzelések ismertetését is tartalmazza.
A tájrendezési tervek a cél szerint eltérő tartalommal, terjedelemmel készülnek. A különböző tervek,
tanulmányok jellegének érzékeltetésére Szerző által összeállított vagy irányításával készült tájrendezési tervek,
tanulmányok tartalmi felépítésének, szerkezeti modelljének bemutatásával kerül sor (135.–139. ábrák). A
dokumentációk minden esetben általános bevezetéssel indulnak és összefoglalással, ábra-, kép- és
rajzjegyzékkel, a felhasznált irodalom közlésével, növénylista melléklettel, tervmellékletekkel egészülnek ki.
A hazai színvonalas tájrendezési tervek, tanulmányok száma igen nagy. A teljes paletta bemutatása képtelenség.
A „valaki‖ kihagyásának, esetleges rangsorolási tévedések elkerülése miatt a választás a „saját‖ anyagokra esett.
A tájrendezési munkák köre rendkívül széles, s ahány tervező, annyiféle stílus, irányzat. Kétséget kizáróan
hasonlóságok előfordulnak, de a szolgamódú „másolás‖ rendkívül veszélyes. A tájtervezési diszciplína
terjedésében a valamilyen szintű „átvétel‖ mégis gyakran előfordul.
Az egyes anyagok közreadásánál az eltérő célok és a céloknak megfelelően összeállított felépítés sokfélesége
motivált. A hazai áttekintésre terjedelmi okok miatt sem vállalkoztattam. A választás ezért is a „saját‖, illetve az
irányításommal készített munkákra esett.
A kiválasztott hét különböző tájrendezési tanulmány, terv közül három kisebb felületegységre, kettő-kettő pedig
települési/kerületi, illetve regionális léptékű. A hét terv közül egy kivételével valamennyi 1990 és 1996 között
került kidolgozásra. Az egyes anyagok tartalomjegyzékén a hitelesség megtartása érdekében nem változtattam,
noha időközben kiegészítésekre került sor.
204
3. fejezet
A tartalmi felépítés bemutatásával célom a tájrendezési tervek felépítésének érzékeltetése. A további

részletezésre terjedelmi okok miatt nem kerül sor.
A „kisebb‖ felületre, tájrészletre készített tájrendezési munkák közül kettő bányával (Róka-hegy, Ezüst-hegy),
egy pedig a Budai-hegyvidék egy részének fejlesztésével kapcsolatos.
A településszintű munkák közül a bélapátfalvi és a XVII. kerületi tervre esett választásom.
A regionális tájrendezési tervek közül a szigetközi fejlesztési koncepciót, valamint a Duna–Dráva Nemzeti Park
vizsgálati anyagát mutatom be.
1.5.5. Mátyás-hegy– Remete-hegy tájrendezési terve (1991)

Egyfajta kontraszt alakult ki a hegyek adottsága és használata között. A Mátyás-hegy és a Remete-hegy térsége
• a kedvező földrajzi fekvés,
• a változatos domborzati adottság,
• a növényi borítottság gazdagsága,
• a kellemes égtáji kitettség,
• az előnyös vizuális kapcsolat (ki- és rálátás) és
• a jó megközelítési lehetőség ellenére üdülési-turisztikai szempontból „kihasználatlan‖. Az egykori periféria, a

bányászati tevékenységgel (kő- és agyagbányák) jellemzett városkörnyék az utóbbi évtizedben sem vált
Óbuda és a főváros szerves részévé.
A „senki‖ földje, a szabad préda, a rendezetlenség, a gondozatlanság
• az egykori agyagbányák gödreiben,
• a Schmidt kertben,
• a Szépvölgyi árok fejénél, sőt
• a Budai TK-hez tartozó Mátyás-hegyi barlang bejáratánál is látható.
E helyeken lehet következmények nélkül
• hulladékot, „sittet‖, roncsot illegálisan elhelyezni,
• tisztítatlan szennyvizet közterületre folyatni,
• utat lezárni, konténert tárolni,
• telket foglalni és
• engedély nélkül házat, tornyot, "gunyeszt" építeni.
A tájrendezési terv tartalmi felépítéséből látható, hogy részletesebb indoklás előzi meg a szokásos vizsgálati,
értékelési és javaslati munkarészeket, mert szükségét éreztem a megbízó figyelmét felhívni a fejlesztés
lehetőségére, halaszthatatlanságára.
A tájrendezési terv felépítésének modelljét a 135. ábra mutatja be.
135. ábra - A Remete-hegy-Mátyás-hegy tájrendezési terv felépítésének modellje
205
3. fejezet
Tartalmi felépités
1. Indoklás
1.1. MIÉRT indokolt a fejlesztés?
1.1.1. Városi közelség
1.1.2. Lakótelepi közelség
1.1.3. Feltáratlanság
1.2. MIT lehet előirányozni?
1.2.1. Kiépítettség növelése
1.2.2. Biztonságérzet fokozása
1.2.3. Rendezettség elérése
1.3. HOGYAN célszerű megvalósítani
1.3.1. Természetes anyagok
1.3.2. Tájökológiai szempontok
1.3.3. Vizuális-esztétikai hatások
2. Tájvizsgálat
2.1. Természeti adottságok
2.1.1. Földrajzi fekvés
2.1.2. Földtani felépítés
2.1.3. Domborzat
2.1.4. Helyi klíma
2.1.5. Növénytakaró
2.1.6. Állatvilág
2.2. Társadalmi hatások, tájalakulás-történet
2.2.1. Művelési ág változás
2.2.2. Művelés alóli kivonás
2.2.3. Rohamos beépítés
3. Tájértékelés
3.1. Külső tájhasználati konfliktusok
3.1.1. Funkcionális
206
3. fejezet
3.1.2. Környezetártalmi
3.1.3. Vizuális-esztétikai
3.2. Belső tájhasználati konfliktusok
3.2.1. Funkcionális
3.2.2. Környezetártalmi
3.2.3. Vizuális-esztétikai
4. Javaslatok
4.1. Tájrendezési javaslatok
4.1.1. Fogadóhely kialakítása
4.1.2. Figyelemfelhívás balesetveszélyre
4.1.3. Tájseb rehabilitálása
4.1.4. Út-karbantartás, útépítés
4.1.5. Tisztás kialakítása
4.1.6. Kilátóhely létesítése
4.1.7. Berendezés
4.1.8. Informálás
4.2. Környezetvédelmi javaslatok
4.2.1. Körbeépítés megakadályozása
4.2.2. Szennyvízszikkasztás megtiltása
4.2.3. Hulladékgyűjtők környékének tisztántartása
4.2.4. „Gunyeszok‖ felülvizsgálata
5. Ütemezés – intézkedés
5.1. Első ütem
5.2. Második ütem
5.3. Hosszabb táv
A tájrendezési tanulmányban a fejlesztési koncepciót úgy állítottam össze, hogy
• a tájvizsgálati munkarészre (2. fejezet)
• a tájértékelés épül (3. fejezet).
A tájhasználati konfliktusok feloldására
• az indoklás alapján (1. fejezet)
• javaslatokat adtam (4. fejezet).
Az intézkedésre, az ütemezésre önálló munkarészben (5. fejezet) hívtuk fel a figyelmet.
207
3. fejezet
1.5.6. A Rókahegyi bánya fejlesztése (1991)

A főváros határában, a békásmegyeri lakótelep közelében, a Csillaghegyi strand szomszédságában, nagy
forgalmú és idegenforgalmi-üdülési használatú utak mellett, a tájegység legmagasabb pontján fekvő bányautótáj
olyan potenciális adottság, amelyet célszerű előnyösebben hasznosítani. A ma már védett területre fejlesztési-
rendezési javaslatainkat a „szokásos‖ tájrendezési terv formájában, a következő tartalommal állítottuk össze.
1. Tájvizsgálat
1.1.1. Domborzat
1.1.2. Növényzet
1.1.3. Helyi klíma
1.2. Társadalmi hatások
1.2.1. Területhasználat
1.2.2. Környezeti ártalom
1.2.3. Üdülés-idegenforgalom
2. Tájértékelés
2.1. Érdekközösségek
2.2. Védelemre érdemesség – veszélyeztetés
3. Tájrendezési javaslatok
3.1. Balesetveszély elhárítása
3.2. Környezeti ártalmak megszüntetése
3.3. Természetvédelmi-üdülési feltételek javítása
4. Intézkedési terv
A fejezetek egymáshoz kapcsolódását a 136. ábra mutatja be.
136. ábra - A Róka-hegyi bánya fejlesztési tervének modellje
208
3. fejezet
A megkopó sziklaalakzatok, az életveszélyes és a járható rézsűk, a megtelepedett lágyszárú és cserjés növényzet

mind-mind a félévszázada gyógyuló bányautótáj jellemzője. A fejlesztés terveink alapján történt.
1.5.7. Ezüst-hegyi felhagyott (római) kőbánya rekultivációja (1995)

A közel két évezredes bányászat mai nyomai meglehetősen méltatlan körülmények között láthatók. Az egykori
római kőfejtőt hatalmas méretűvé fejlesztették, majd a felhagyás után részlegesen feltöltötték, de a rekultiváció
elmaradt.
Az Ezüst-hegyi bányát és térségét
• az elhagyatottság, a rendezetlenség,
• az anarchikus területhasználat,
• a kedvezőtlen megközelítési lehetőség,
• a szilárd burkolatú út hiánya,
• az illegális hulladéklerakás,
• a balesetveszély és a rossz közbiztonság, valamint
• a 2000 éves egyedi tájérték,
• a potenciális és a tényleges kilátás,
• a lakótelep-közeli fekvés,
• a Pilisi Tájvédelmi Körzet közelsége,
209
3. fejezet
• az értékes élővilág és
• a fészkelő- és búvóhely egyaránt jellemzi.
A környéken a beépítés lendületes. A területfoglalások mindennaposak. Az egykori bányagödörben jelentős

mértékű illegális hulladék-lerakás történik. A szemételszállítás megoldatlan, ezért a lakosok a környékből
rendszeresen ide hordják hulladékaikat.
A budapestiek az Ezüst-hegyet fekvése és közelsége miatt egyaránt kedvelik. A békásmegyeri lakótelep és a

Pilisi Tájvédelmi Körzet közötti hegytető sokféle rekreációs és egyéb hasznosítást tesz lehetővé. A növényzet, a
terepalakulat, a kilátás egyaránt vonzó.
1. Jelenlegi helyzet
2. Rekultivációs lehetőségek
2.1. Területhasználati módok
2.2. Megvalósítási realitások
2.3. Fenntartási, kezelési szempontok
3. Tájrendezési javaslatok
3.1. Műszaki leírás
3.1.1. Előkészítő munkálatok
3.1.2. Feltöltés, tereprendezés
3.1.3. Erdősítés, növényzet kezelése, élőhelyvédelem
3.1.4. Szabadidős infrastruktúra kialakítása
3.1.5. Folyamatos feladatok
3.2. Anyagkimutatás és létesítményjegyzék
3.3. Ütemezési terv
1.5.8. Bélapátfalvi apátság tájrendezési terve (1984)

Aligha gondolták volna az 1232-ben alapított bélháromkúti apátság építtetői, hogy nyolcadfél évszázaddal
később a „Bükk-hegység impozáns előretolt bástyáját, a Bélkővet ilyen nagymértékben lepusztítják az utódok.
A bányaművelés és a tradícióápolás furcsa tájképet formált a Bélkő és Bélapátfalva közötti északnyugati

lejtőkön. A természeti erőforrásokat racionálisan hasznosítani igyekvő, megélhetését kereső, életszínvonalát
állandóan emelni kívánó, valamint a történeti-kulturális örökségét ápolni, a műemléket megőrizni kívánó emberi
szándék együttesen jelenik meg.
Évekkel ezelőtt történtek már olyan beavatkozások, pillanatnyi csoportérdekeket szolgáló, „látszólag‖ előnyös
intézkedések, amelyek a műemlék környékéhez – legenyhébb kifejezéssel élve – sok mindennek, csak
―méltónak‖ nem minősíthetők. Tekintettel a környezeti hatások, ártalmak, műemléket, nemzeti parkot,
üdülőövezetet, lakótelepet nem tisztelő, azaz ―határt nem ismerő‖ terjedésére, azok keletkezési okainak,
forrásainak feltárásától sem lehetett eltekinteni.
210
3. fejezet
A tartalomjegyzék alapján látható a terv felépítése. Újszerű elemnek tekinthető az érdekközösségek elvárásainak
feltárása, továbbá a védelemre érdemesség és a veszélyeztetés szerinti értékelés. A tájhasználati konfliktusok is
itt kerültek először ilyen formában, csoportosításban megfogalmazásra.
1. Tájvizsgálat
1.1. A terület lehatárolása
1.2.1. Domborzat
1.2.2. Vízfolyások
1.2.3. Borítottság
1.2.4. Helyi klíma
1.2.5. Biotópok
1.3.1. Területhasználat
1.3.2. Infrastruktúra
1.3.3. Zöld felület
1.3.4. Környezeti ártalom
1.3.5. Üdülés-idegenforgalom
2. Tájértékelés
2.1. Érdekközösségek
2.2. Védelemre érdemesség – veszélyeztetettség
2.2.1. Vízfolyás és helyi klíma értékelés
2.2.2. „Biotóp‖ adottságok értékelése
2.3. Tájhasznosítási konfliktusok
3. Tájrendezés
3.1. Környezeti ártalmak elhárítása
3.2. Tájvédelem, természetvédelem
3.3. Zöldfelület-rendezés
3.4. Üdülés-idegenforgalom
4. Kertépítészeti rendezés
4.1. Tereprendezési terv
4.2. Kertépítészeti terv
4.3. Növényalkalmazás
211
3. fejezet
4.4. Környezetrendezési terv
5. Intézkedési terv, javaslatok
A tanulmány első részében a tájvizsgálat során feltártuk az apátsági templom több kilométeres körzetében a
természeti adottságokat és a társadalmi hatásokat. A vizsgálat eredményét tájértékelési eljárás kidolgozásával a
szakemberek és az érdeklődők számára egyaránt hozzáférhetővé tettük. Felhívtuk a figyelmet a
tájhasznosításból eredő konfliktusokra. A konfliktusok feloldására tájrendezési tervek formájában tettünk
javaslatot. Az apátság környékének rendezésére kertépítészeti tervek készültek. A legfontosabb és sürgősebb
teendőkre az intézkedési tervben tértünk ki.
A tanulmányterv felépítését a 137. ábra szemlélteti.
137. ábra - Bélapátfalva tájrendezési terv felépítésének modellje
1.5.9. XVII. kerület, környezetvédelmi tanulmány

A 80-as évek eleje óta szakterületük képviselői egyre gyakrabban foglalkoznak „környezetvédelmi‖
kérdésekkel. A környezeti ártalmak feloldása, újabbak megelőzése témakörhöz számtalan, a tájvizsgálathoz, a
tájértékeléshez hasonló munkarész tartozik.
A tanulmány készítésének célja
• a környezeti állapot bemutatása,
• a konfliktusok feltárása és értékelése, valamint
• a javaslatok megtétele volt. A XVII. kerületben olyan térség- és létesítmény-centrikus módszert kellett
kidolgozni, amely megfelel
• a szakterületi elvárásoknak,
• a közérthetőségnek és
• a viszonylagos egyszerűségnek, gyors megvalósíthatóságnak.
Elveink megvalósításakor bizonyos kompromisszumra kényszerültünk. Ugyanis amíg a szakterületi elvárások

szerint sokféle szempontot igen részletesen kellene vizsgálnunk, addig a közérthetőség és a viszonylagos
egyszerűség érdekében kevesebb kritériumot (és nem túlzott mélységig) kellene választanunk. A két végletet
másképpen fogalmazva: a „tudományoskodó‖ és a keveset mondó megoldási javaslat között kellett, illetve
igyekeztünk az ún. arany középutat megtalálni.
1. Tájalakulás (település és tájtörténet)
1.1. Változások a statisztikai adatok szerint
1.2. Térképi összehasonlítás
212
3. fejezet
1.3. Művelési ág változások
2. Környezeti állapot
2.1. Témakörök szerinti áttekintés
2.1.1.Föld
2.1.2. Víz
2.1.3. Levegő
2.1.4. Élővilág
2.1.5. Táj
2.1.6. Települési környezet
2.2. Környezeti ártalmak forrásai
2.2.1. Nagyüzemek
2.2.2. Kisiparosok
3. Környezeti konfliktusok, értékelés
3.1. Konfliktusok megállapítása
3.2. Konfliktusok csoportosítása
3.3. Konfliktusok felsorolása
3.3.1. Elsődlegesen funkcionális konfliktusok
3.3.2. Elsődlegesen tájökológiai konfliktusok
3.3.3. Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktusok
4. Környezetvédelmi javaslatok
4.1. Javaslatok a konfliktusok csoportosítása szerint
4.1.1. Funkcionális konfliktusok feloldása
4.1.2. Tájökológiai konfliktusok feloldása
4.1.3. Vizuális-esztétikai konfliktusok feloldása
4.2. Javaslatok felsorolása az intézkedési lehetőségek szerint
4.2.1. Elsődlegesen környezetrendezési javaslatok
4.2.2. Elsődlegesen műszaki, technológia–korszerűsítési javaslatok
4.2.3. Elsődlegesen szabályozási jellegű javaslatok
4.2.4. Elsődlegesen vizuális-esztétikai jellegű javaslatok
4.3. Intézkedések részletezése az ütemezés és a várható hatás szerint
4.3.1. Elsődlegesen környezetrendezési intézkedések
4.3.2. Elsődlegesen műszaki–tecnológia–korszerűsítési intézkedések
213
3. fejezet
4.3.3. Elsődlegesen szabályozási jellegű intézkedések
4.3.4. Elsődlegesen vizuális-esztétikai jellegű intézkedések
Egyes fejezetek kapcsolódási összefüggéseit más megközelítésben is érdemes áttekinteni. az első fejezet – a
teljesség kedvéért és a „gyökerek‖, a kontinuum megismertetési szándékával – a MIBŐL és MIVÉ, a második
fejezet a MILYEN, a harmadik a MIÉRT és a negyedik a HOGYAN kérdésekre adható válaszok szerint
különböztethető meg.
• Miből és mivé alakult a falusias táj?
• Egy, a természeti tájalkotó elemek túlsúlyával jellemezhető térségből a főváros XVII. kerületévé (1. fejezet).
• Milyen a jelenlegi környezeti állapot?
• Rendkívül ellentmondásos, de se nem rosszabb és se nem jobb, mint az országos helyzet (2. fejezet).
• Miért alakultak ki környezeti konfliktusok?
• Mert az önös érdekek mindig a közösségiek elé kerülhettek (3. fejezet).
• Hogyan lehet az ellentéteket feloldani? Felismeréssel, javaslatok tételével és azok következetes

érvényesítésével (4. fejezet).
A tanulmány felépítésének modelljét, az egyes fejezetek kapcsolódásának indokait a 138. ábra mutatja.
1.5.10. A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója (1993)

Az MTA Regionális Kutatások Központja Északdunántúli Osztályával, illetve Rechnitzer János igazgatóval
közösen kidolgozott koncepció több szempontból újszerű a hazai gyakorlatban. Először kerültek regionális
szinten a tájrendezési és a közgazdasági szempontok megfogalmazásra.
A munka a prekoncepció kidolgozásával (138. ábra) kezdődött. A vélemények széleskörű, három fórumon
történő egyeztetése és az elhangzottak figyelembevétele után került sor a koncepció kidolgozására. A felépítés a
tartalmi felépítés alapján követhető.
138. ábra - Szigetközi prekoncepció felépítésének modellje (Csemez-Rechnitzer:

prekoncepció a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójához, 1993. p. 6.
1. A megújulás hordozói
1.1. Emberi tőke
1.1.1. Demográfiai szerkezet
1.1.2. Iskolázottság
214
3. fejezet
1.1.3. Foglalkoztatási viszonyok
1.1.4. Munkaerőpiaci pillanatkép
1.2. Társadalmi környezet
1.2.1. Lokális közösségek
1.2.2. Önkormányzatok
2. A táji, környezeti válsághelyzet feltárása
2.1. Társadalmi-politikai és ökológiai feltételek
2.1.1. Társadalmi-politikai feltételek
2.1.2. Természeti adottságok, ökológiai feltételek
2.2. Táj- és természetvédelmi, környezetvédelmi követelmények
2.2.1. Tájvédelmi elvárások
2.2.2. Természetvédelmi elvárások
2.2.3. „Környezetvédelmi‖ helyzet
2.3.Társadalmi-politikai, ökológiai, gazdasági, települési konfliktusok összegződése, a kistérségi válsághelyzet
2.3.1. Társadalmi-politikai konfliktusok
2.3.2. Vízépítési konfliktusok
2.3.3. Ökológiai konfliktusok
2.3.4. Gazdasági konfliktusok
2.3.5. Települési konfliktusok
3. A megújítás terei
3.1. Szocio-ökonómiai feltételek
3.2. Szocio-ökonómiai követelmények
3.3. Szocio-ökonómiai válság
3.3.1. Gazdasági potenciál
3.3.2. Településhálózat
3.3.3. Térkapcsolatok
4. Tájgazdálkodási javaslatok
4.1. Tájrehabilitáció
4.1.1. Az Öreg-Duna és ágrendszerének rehabilitálása
4.1.2. Gazdasági háttér
4.2. Természetvédelem, tájvédelem, „környezetvédelem‖
4.2.1. Természetvédelem
215
3. fejezet
4.2.2. Tájvédelem
4.2.3. „Környezetvédelem‖
4.3. Fenntartható területfejlesztés
4.3.1. Infrastruktúra
4.3.2. Minitérségek fejlesztése
4.3.3. Települési zöldfelület-fejlesztés
4.3.4. Gazdasági potenciál aktivizálás
4.4. Összegzés
5. A tájgazdálkodás intézmény- és eszközrendszere
5.1. Társadalmi háttér
5.2. Intézményi háttér megteremtése
5.3. Az eszközrendszer kialakítása
5.3.1. A pénzügyi alapok megteremtése
5.3.2. Tervezési-kutatási háttér megteremtése
6. Bevezetés a tájgazdálkodási stratégiába
Szabályozási elvek
Utószó, út a tájgazdálkodási tervhez
Az egyes témakörök közötti összetett kapcsolatrendszert a 139. ábra mutatja.
139. ábra - Kapcsolat rendszerek a szigetközi koncepcióban
1.5.11. A tervezett duna–dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési

terve, vizsgálat (1995)
A „Duna a magyar lélek legnagyobb kifejezője‖ — írta Szalatnai fél évszázaddal ezelőtt. A Duna–Dráva
Nemzeti Park térségében is évek óta kifejeződik a sajátos magyar lélek. „Veszélyek idején fejünk felett izzik és
nyugtalanítja lelkiismeretünket‖ — folytatódik az idézet. S mostanság is a veszélyek idejét éljük, az egymást
megérteni nem akarásból származóan a táj, a környezet pusztításának következményeit. A Duna és a Dráva a
fejünk felett izzik, de a környezet, a táj „ügye‖ csak kevesek lelkiismeretét nyugtalanítja. „Jósorban elandalít és
felejtet szépen, mint egy édes muzsikaszó‖ (Szalatnai). A Duna-táj, a Dráva-táj szeretete önmagában nem
elegendő: a táj védelméért, rehabilitálásáért az ott élőnek, politikusnak és szakembernek egyaránt sokat kell
tennie, hogy ismét felcsendülhessen az édes muzsikaszó...
A vizsgálati munkarész összeállítása rendkívüli részletességgel készült. A regionális tájrendezési munkák ilyen
alapos tematikai kidolgozása Magó Erzsébet körültekintő munkájának eredménye.
5. Építészeti és kultúrtörténeti értékek
216
3. fejezet
6. Környezeti elemek állapota
6.7. Táj- és természetvédelem
6.7.1. Nemzeti park területének kialakítása
6.7.2. Övezeti beosztás - iucn kategóriák
7. Gazdasági szerkezet
7.1. Agrárgazdaság
7.1.1. Egykori gazdasági helyzet, jellegzetes tájhasználati módok
7.1.2. A birtokrendszer, a termesztés átszervezése
7.1.3. Melioráció
7.1.4. Növénytermesztés
7.1.5. Zöldségtermesztés
7.1.6. Állattenyésztés
7.1.7. Szőlőtermesztés
7.1.8. Gyümölcstermesztés
7.1.9. A birtokszerkezet megváltozása
7.1.10. Az eltérő mezőgazdasági adottságok
7.2. Ipar
7.2.1. A térség ipari fejlődéstörténete
7.2.2. Az iparhoz kapcsolódó gazdasági szervezetek
7.2.3. Az ipari gócpontok áttekintése
7.2.4. A relatív ipari gócok legfontosabb gazdasági szervezetei
7.3. Erdőgazdaság
7.3.1. Az erdőgazdálkodás kiemelt sajátosságai
7.3.2. A természetközeli és a fenntartható erdőgazdálkodás lényege
7.3.3. Természetközeli erdőgazdálkodás és a nemzeti park
7.3.4. Az erdők jellemzése
7.3.5. Az erdőgazdálkodás áttekintő értékelése
7.4. Vadgazdálkodás
7.5. Halászat, haltenyésztés, horgászat
7.5.1. Hagyományos halászati módok és eszközök
7.5.2. Halászati helyzet
7.5.3. Horgászat
217
3. fejezet
8. Üdülés–idegemforgalom
9. Infrastruktúra
10. Vízgazdálkodás
11. Jogi, irányítási háttér
11.1. Területrendezési tervek
11.2. Jogszabályok
11.3. Kérdőíves felmérés
12. Vizsgálati eredmények
12.1. Konfliktusok, érdekellentétek feltárása
12.2. Természetvédelem és területfejlesztés
12.3. Vizsgálati összefoglaló
12.4. Veszélyeztetettség
A Duna–Dráva térségére készített munkarész tematikája a jelenleg ismeretes hazai hasonló tanulmányok közül a
legrészletesebb tartalmi felépítésű regionális tájrendezési vizsgálat. A mindenkori szakterületi elvárásoknak
megfelelően az ilyen részletezett tartalmi felépítés is változhat, jóllehet ebben több év tapasztalata sűrűsödött
össze.
1.5.12. Megvalósítás
A tájrendezési tervek érvényesítésének próbaköve a sikeres megvalósítás. A szakági tevékenységek túlnyomó
többségénél – a közműépítéstől a térségi meliorációig, az útépítéstől az erdőtelepítésig – kialakult egyfajta
kivitelezési gyakorlat. A beruházási, tervezői, kivitelezői hierarchiában mindenkinek ismert helye és szerepe
van. Ezzel szemben a komplex és szintetizáló jellegű tájrendezési tevékenységnek nincs gazdája. A tájrendezés
ezért mindenhova éppen úgy tartozhatna, mint ahogyan – némi túlzással – sehová sem tartozik.
A tájrendezési szempontok érvényesülhetnek művelési ág változtatásban, véderdő telepítésben, erdősítésben,

utak nyomvonalának kijelölésében (trasszírozás), az út menti növényzet telepítésében, bányák, depóniák,
hányók rendezésében, a többcélú tájhasznosítás biztosításában, tájfásításban, iparterület kijelölésben,
természetvédelmi tervezésben és üdülés-fejlesztésben egyaránt. A felsorolás folytatásával az érdekeltségi kör
bővíthető lenne. Az érintettek – remélhetően a jövőben az érdekeltek – között önkormányzatok, vállalatok,
szövetkezetek, mezőgazdasági és erdőgazdasági üzemek, intézmények, hatóságok, szolgáltató egységek
egyformán megtalálhatók.
A megvalósítás bonyolultságára néhány példa. A mezőgazdasági üzemet érintő művelési ág változtatás,

tájfásítás, dögkút kijelölés, az önkormányzathoz tartozó hulladék-elhelyezés, lakóhely-rendezés, az
áramszolgáltató vállalat által fenntartott nyiladék, a műemléki környezet kialakítása, egykori tó helyreállítása
vagy új tározó létesítése a tájrendezési terven egységesen jelenik meg. Még a tájrendezési tervek közös
elfogadása esetén is kérdéses, hogy ki mit, és miért valósítson meg.
• Mikor tekinthetők az egyes tájrendezési szempontok természetvédelminek?
• Mikor "környezetvédelminek"?
• Mikor meliorációsnak, erdészetinek, településfejlesztésinek?
• Ki és hogyan irányozza elő a költségeket?
• Kitől és mennyi támogatás várható, igényelhető?
A kérdésekre minden esetben alkalmazható választ adni aligha lehet. A tervek jóváhagyását követően,
megvalósítási szándék esetén
218
3. fejezet
• az intézkedési,
• az ütemezési terv szerint sokszor az önkormányzatok a címzettek. Az esetek túlnyomó többségében azonban
nincs igazi gazda. Még egyetértés esetén sincs olyan, aki a megvalósítási költségek oroszlánrészét vállalni
tudná.
A tájrendezési feladatok megvalósítása és következménye több gazdát is érinthet. A hófogó erdősávot például az
útügyi szerv megrendelheti az erdőgazdaságtól, a területet a földhivatal a művelésből kivonhatja, az erdészet
eltelepítheti és kezelheti, de a hatás érvényesül a szántóföldi táblán is és a termést fokozza. Hasonlóan egy
árvízvédelmi töltést lehet útként, üdülési céllal vagy az állattartó telep megközelítésére is használni.
A többcélúan hasznosuló tájrendezési jellegű beruházások ezért körülményesen és csak részekre bontva
valósíthatók meg a jelenlegi hazai gyakorlatban. Az áldatlan állapoton mielőbb változtatni kellene. A
változtatáshoz viszont a korszerű táji, a környezetügyi, a tájökológiai szemlélet terjedése szükséges.
A megvalósításnak vannak/lehetnek hosszú távon elérhető fázisai éppen úgy, mint azonnal végrehajthatók. A
távlati elképzelések megvalósítása sokkal inkább a szemlélet-formáláson múlik. A kisebb volumenű tájrendezési
munkákat kiviteli tervek alapján lehet megvalósítani.
Hosszú távú szemlélettel lehet adott település fejlesztését úgy irányítani, a táji adottságokhoz úgy
alkalmazkodni, hogy például
• az ökológiai kiegyenlítő felületek (nádasok, vizenyős felületek) ne kerüljenek feltöltésre,
• a zöldfolyosók megvalósítására hely maradjon,
• a vízfolyások széléig ne lehessen parcellázni.
A kiviteli terv szerinti rövid távú tájrendezési feladatokhoz tartoznak például
• a rézsűmegkötések,
• az elhabolás elleni partbiztosítások,
• a mérnökbiológiai módszerrel történő növény-telepítések,
• a rombolt felületek rekultiválására vonatkozó munkák,
• az élőhely rehabilitációs földmunkák,
• a fa- és cserjeültetések.
Összegezve megállapítható, hogy a tájrendezési terv tartalma bizonyos hasonlóságok ellenére a célnak
megfelelően módosulhat. A tájrendezési tervek vizsgálati, értékelési és javaslati részekre különíthetősége
ellenére a tartalmi felépítés más és más. Sillabusz nincsen, s rendkívül veszélyes, ha bárki adaptálással
kísérletezne. A százarcú táj sokféle adottságához alkalmazkodó tervet kell készíteni, mindig a táji adottságokhoz
kell az illeszkedő funkciót megtalálni.
1.6. Törvények, jogi háttér

A több éves szakterületi törekvés ellenére az általános tájvédelemről önálló jogszabály nem született. A
németországi és több fejlett nyugat-európai országban kialakult gyakorlattal szemben a hazai törvényekben a
tájrendezési terv nem szerepel. A tájra, a táj védelmére és a tájrendezésre – ha nem is egészen a nemzetközi
gyakorlatban használatos módon – több törvényben történt utalás. A kialakult hazai tájrendezési gyakorlathoz
közel álló törvények közül az öt legfontosabbat említem. Az ismertetés egyes törvényeknél csak a "táji"
vonatkozásokra korlátozódik.
1.6.1. 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól

Az első magyarországi (1976. évi) környezetvédelmi törvénnyel ellentétesen a jelenlegiben a környezeti elemek
egységes védelmének felsorolásából „kimaradt‖ a táj védelme. Jóllehet – az 1976. évihez hasonlóan –
változatlanul szerepel a föld, a víz, a levegő, az élővilág, valamint a települési környezet védelme. A táj védelme
219
3. fejezet
témakör elhagyása csak abban az esetben nem jelentett volna visszalépést, ha az 1995-ös elképzeléseknek
megfelelően, a környezetvédelmi törvénnyel összhangban külön törvény rendelkezett volna „a természet és a táj
védelméről” (3. §. 2a. pont). Az 1996. évi, a természet védelméről szóló törvény megnevezésében viszont nem
szerepel a "táj védelme". A természetvédelmi törvényben mindössze Tájvédelem alfejezetre redukálódott a
tájvédelmi ügy (a vonatkozó részt idéztem).
1.6.2. 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztésről és a területrendezésről

A területrendezési terveknek a tájrendezési és természetvédelmi munkarészek integráns részei. A törvény ennek
ellenére közvetlenül nem utal a tájrendezésre. A területfejlesztés, a területrendezés viszont a tájtól és ezért a
tájrendezéstől nem függetleníthető. A területrendezési feladatok megvalósításához tervek szükségesek, amelyek
a táji adottságokból indulnak ki.
Az alapfogalmak értelmezésénél (5.§.) szerepelnek a tájtervezési gyakorlatban kidolgozásra kerülő fogalmak,

így
• a táj terhelése és terhelhetőségének meghatározása,
• az ökológiai elvek érvényesítése.
Az Országos Területfejlesztési Tanács, valamint az önkormányzati társulások, a megyei és a regionális

fejlesztési tanácsok alapvető érdeke a táj védelme, a rendezett tájegységek kialakításának elősegítése. Kétséget
kizáróan a törvény megteremtette ezen központi állami szervek és a területi szervek létrehozásának feltételeit.
A területi információs rendszer létrehozásával és működtetésével sor kerülhet az alapvetően szükséges adatbázis
általános kiépítésére. A zárórendelkezések befejezése igen bíztató, amely szerint „felhatalmazást kap a
miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a területfelhasználás és tájhasznosítás, a terület- és tájrendezés
országos, illetve térségi szabályait‖ (27. § 2a. pont). Az országos szabályok kidolgozásakor elvben széleskörű
lehetőségek kínálkoznak a tájrendezési szempontok érvényesítésére.
A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény 27. § (2) a. és b. pontja alapján a környezetvédelmi ás

területfejlesztési miniszter – várhatóan – 1997 első félévében rendeletet ad ki A területfejlesztési koncepciók,
programok és a területrendezési tervek tartalmi követelményéről, valamint a területfelhasználás és
tájhasznosítás szabályairól. A kodifikált változat értelmében kerül szabályozásra
• a területfejlesztési koncepció,
• a területfejlesztési program,
• a területrendezési terv, tartalmi követelménye, valamint
• a területfelhasználás és a tájhasználat országos és térségi területrendezési terveinek tartalma.
1.6.3. 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről

A törvény célja „a természeti értékek és területek, tájak, valamint azok természeti rendszereinek, biológiai
sokféleségének általános védelme, megismerésének és fenntartható használatának elősegítése, továbbá a
társadalom egészséges, esztétikus természet iránti igényének kielégítése‖.
A törvény 6. és 7. §-a a Tájvédelmet elkülönítetten tartalmazza. Annak ellenére, hogy nincs "nevén nevezve a
gyermek", azaz nem szerepel a tájrendezés kifejezés, a pontok egyértelműen tájrendezési jellegűek.
Meghatározásra került a táj és az egyedi tájérték. Felsorolásra kerültek a létesítmények tájba illesztésétől a táj
jellegéhez igazodó rendezésétől a tájképi adottságok megőrzéséig, a művelési ág változtatásától a tájsebek
rendezéséig, a külterületi ingatlan belterületbe vonásától, a táj esztétikai értékének megóvásáig egyértelműen
tájrendezési, tájtervezési feladatok. A hitelesség érdekében a Tájvédelemről szóló megállapításokat idézem.
„6. § (1) A táj a földfelszín térben lehatárolható, jellegzetes felépítésű és sajátosságú része, a rá jellemző
természeti értékekkel és természeti rendszerekkel, valamint az emberi kultúra jellegzetességeivel együtt, ahol
kölcsönhatásban találhatók a természeti erők és a mesterséges (ember által létrehozott) környezeti elemek.
220
3. fejezet
(2) A tájhasznosítás és a természeti értékek felhasználása során meg kell őrizni a tájak természetes és
természetközeli állapotát, továbbá gondoskodni kell a tájak esztétikai adottságait és a jellegét meghatározó
természeti értékek, természeti rendszerek és az egyedi tájértékek fennmaradásáról.
(3) Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi
tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy
esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van.
(4) Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a természetvédelem állami területi szervei
(nemzeti park igazgatóság, illetve természetvédelmi igazgatóság; a továbbiakban együtt: igazgatóság) feladata.
(5) A területrendezési terv tartalmazza az egyedi tájértékek jegyzékét.
7. § (1) A történelmileg kialakult természetkímélő hasznosítási módok figyelembevételével biztosítani kell a

természeti terület használata és fejlesztése során a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájakra
jellemző természeti rendszereknek és egyedi tájértékeknek a megóvását.
(2) A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében:
a. gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése

során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával
történő tájba illesztéséről;
b. gondoskodni kell a használaton kívül helyezett épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények,

berendezések új funkciójának megállapításáról, illetve ennek hiányában megszüntetésükről, elbontásukról, az
érintett területnek a táj jellegéhez igazodó rendezéséről;
c. a település-, a területrendezés és fejlesztés, különösen a területfelhasználás, a telekalakítás, az építés, a

használat során kiemelt figyelmet kell fordítani a természeti értékek és rendszerek, a tájképi adottságok és az
egyedi tájértékek megőrzésére;
d. művelési ág változtatás, más célú hasznosítás csak a táj jellegének, szerkezetének, a történelmileg kialakult
természetkímélő használat által meghatározott adottságoknak és a természeti értékeknek a
figyelembevételével lehetséges;
e. biztosítani kell, hogy a gazdálkodással összefüggő épületek, építmények, létesítmények és berendezések

elhelyezése, mérete, formája, funkciója és száma alkalmazkodjon a táj jellegéhez;
f. a táj jellegének megfelelően rendezni kell a felszíni tájsebeket;
g. autópályát, valamint a vadon élő állatfajok ismert vonuló útvonalait keresztező vonalas létesítményt úgy kell
építeni, hogy a vadon élő állatfajok egyedeinek átjutása – megfelelő térközönként – biztosítva legyen;
h. biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását.
(3) Külterületi ingatlan, különösen természeti terület belterületbe vonására akkor kerülhet sor, ha annak
következtében a táj jellege, esztétikai és természeti értéke nem károsodik helyreállíthatatlanul.
(4) A tájvédelemre vonatkozó előírások érvényesítése érdekében a Kormány által rendeletben meghatározott és
a (2) bekezdésben foglalt tevékenységekkel, valamint az egyedi tájértékekkel kapcsolatos eljárásokban az
igazgatóság szakhatóságként működik közre."
A természet védelméről szóló törvénybe a „szovjet sugallatú‖ tévtanok egész sora beépült:
• „Esztétikus természet‖ nincsen! A szép, a szépség és az esztétikum nem azonos fogalmak. A szép az tetszést
keltő, a látás, a hallás számára gyönyörködtető. A szép esztétikai kategória. A szépség az tulajdonság: például
sok szépség van a természetben. Esztétikus pedig az, ami művészien szép, ízléses (lásd törvény célja).
• Esztétikai adottság nincsen. Esztétikai érték van (lásd 7. § 2. pont). A tájnak nincsen esztétikai adottsága,
esztétikai értéke van (lásd 6. § 2. pont).
• A természeti érték nem tájképi adottság (lásd 7. § 2c. pont)
221
3. fejezet
• Nem derül ki, hogy mi a tájjelleg (lásd 7. § 2e. és 2f. pont).
• A táj fogalom nincsen definiálva, ezért ellentmondások adódtak. A „természetes állapot‖ meghatározása
ugyanis a következő: „az az élőhely, táj, életközösség, melynek keletkezésében az ember egyáltalán nem,
vagy – helyreállításuk kivételével – alig meghatározó módon játszott szerepet‖ (4. § c. pont). Ám a táj
lényege éppen az emberi tevékenység tükrözése.
• A természeti terület és a védett természeti terület nem különült el egyértelműen a törvényben (lásd 7. § 1.
pont). „Természeti terület: valamennyi olyan földterület, melyet elsősorban természetközeli állapotok
jellemeznek‖ (4. § b. pont). „Védett természeti terület: e törvény vagy más jogszabály által védetté vagy
fokozottan védetté nyilvánított földterület‖ (4. § g. pont).
A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény rendelkezéseivel összhangban
külön törvények rendelkeznek
• a bányászatról,
• az erdőkről,
• az "épített" környezet átalakításáról és védelméről,
• a termőföldről,
• a halászatról,
• a területfejlesztésről,
• a városgazdálkodásról,
• a vízgazdálkodásról és
• a hulladékokról, amelyeket a tájtervezés során figyelembe kell venni.
1.6.4. 1993. évi XLVIII. törvény a bányászatról

A bányászati tevékenységgel összefüggésben a meddőhányók hasznosítása, megszüntetése, a bányatelek, a
biztonsági övezet és védőpillér, a bányatérkép, az építési tilalmak és korlátozások, a bányabezárás, valamint a
tájrendezés kifejezések jól ismertek. A „bányászati‖ tájrendezés fogalom értelmezése szakterületünkétől eltérő.
49. § 23. „Tájrendezés‖ a bányászati tevékenységgel érintett területnek újrahasznosításra alkalmassá tétele
(bányászati rekultiváció) vagy a természeti környezetbe illő kialakítása.
A bányászati tájrendezés lényegét a törvényben önálló alcímmel, a következő módon határozták meg:
36. § (1) „A bányavállalkozó köteles a külszíni területet, amelynek használhatósága a bányászati tevékenység
következtében megszűnt vagy lényegesen korlátozódott, a műszaki tervnek megfelelően, fokozatosan
helyreállítani, és ezzel a területet újrahasznosításra alkalmas állapotba hozni vagy a természeti környezetbe
illően kialakítani.
(2) A tájrendezéshez szükséges feladatokról a bányavállalkozó által készített terv alapján, az érdekelt
szakhatóságok egyetértésével és az érdekeltek meghallgatásával, a bányafelügyelet határoz.
(3) A tájrendezést követően a bányavállalkozó a tulajdonában álló ingatlanokkal szabadon rendelkezik."
A rekultivációs alap az utóbbi évben nagy lendületet adott a felhagyott bányák rendezésére. A különböző méretű
és elhelyezkedésű sebhelyek gyógyítási lehetőségeit a 4. fejezetben ismertetem.
1.6.5. Országos Épitésügyi Szabályzat

Az Országos Építésügyi Szabályzat (OÉSZ) jogszabály, amelyet az építésügyi és városfejlesztési miniszter
2/1986. (II. 27.) ÉVM számú rendelete alapján alkottak meg. Tartalmazza a településrendezési és az építési
tevékenységre irányadó általános, valamint az építésügyi hatósági tevékenység során érvényesítendő anyagi jogi
rendelkezéseket. A város- és községrendezési, valamint az építményekkel összefüggő előírásoknak megfelelően
222
3. fejezet
szabad területet felhasználni, telket alakítani, épületet és építményt tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani,
helyreállítani, felújítani, bővíteni, átalakítani, elbontani és a felsorolt tevékenységekre hatósági engedélyt adni.
A város- és községrendezési előírásokhoz tartoznak a bel- és a külterülettel, valamint a területfelhasználási

egységekkel (lakó-, üdülő-, intézmény-, ipari és raktár-, közlekedési, zöld-, erdő-, mezőgazdasági rendeltetésű
és egyéb rendeltetésű terület) kapcsolatos szabályozások.
A fővárosra vonatkozó előírásokat a Budapesti Városrendezési Szabályzatban (BVSZ) rögzítették.
Összegzésként megállapítható, hogy a törvények általános érvényűek, a végrehajtási utasítások, a miniszteri

rendeletek konkrétak. A tájtervezők hétköznapi munkáját az utóbbi jogszabályok hatékonyan segíthetik,
segíthetnék. A táji, a tájrendezési, a tájtervezési ügy nincsen jelentőségének, súlyának megfelelően kezelve a
törvényekben. Az euro-jogharmonizáció a tájtervezést – törvényes keretek formájában is – az azt megillető
helyre fogja emelni.
223
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt…
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kömíves Kelemen,
ki nem hamúval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
224
4. fejezet
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok ,leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és a békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
225
4. fejezet
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.‖
—(Wass Albert: ÜZENET HAZA, 1948.)
1. Tájrendezési lehetőségek
A hazai tájrendezési lehetőségeket és a tájtervezési gyakorlatot a negyedik fejezetben terveim, tanulmányaim
alapján mutatom be. Elsődleges célom az utóbbi években, évtizedben felmerült tájrendezési feladatok
megoldására készített tervek egy-egy részletének ismertetése. A tájrendezési javaslatokat kizárólag saját
munkáim alapján állítottam össze, mert tapasztalataimat akarom közreadni és terjedelmi korlátok miatt nincs
lehetőségem mások anyagairól áttekintést adni.
Az egyes témakörök részletes kifejtésére nem vállalkozhattam. Tervek, tervrészletek felvillantásával szándékom
a tájrendezési tevékenység sokféleségének, szinte korlátlan lehetőségeinek érzékeltetése volt. Hallgatóimnak
diplomaterv, tudományos diákköri pályázat, tervezési feladat témaválasztásakor szoktam mondani, hogy nincsen
olyan „külső‖ (azaz nem épületen belüli) felület, amellyel kapcsolatosan ne lehetne tájvizsgálatot végezni,
tájrendezési tervet, tanulmányt kidolgozni. A tájrendezésben rejlő lehetőségek kimeríthetetlenek. A
tájtervezőnek „csak‖ rá kell éreznie a megoldás hogyanjára.
1.1. Tájesztétikai szempontok figyelembevétele

A táj a társadalom anyagi létfeltétele, ugyanakkor magasrendű ökológiai és vizuális kvalitások hordozója. Ebben
a nooszférává alakított, emberiesített természetben, a tájban tükröződik a mindenkori társadalom: a kispénzű
emberek bódéi, az újgazdagok daganatosan terjengő, hivalkodó házai, a panellakótelepek, a posztmodern
próbálkozások, a monoton mezőgazdasági táblák, a tátongó bányagödrök, a mindent behálózó nyomvonalas
226
4. fejezet
létesítmények és így tovább. Egyes tárgyakra azt mondjuk tetszik, tájba illeszkedő, másokra, hogy rettenetes,
tájidegen. Mitől függ az ítélet?
A táj valamely összetartozást, egységet, komplexitást, ökoszisztémák együttesét, ember–természet kapcsolatot,

az emberi tevékenységet és a hagyományokat megőrző kontinuumot egyaránt jelent.
A tájban végbemenő folyamatok, a rendkívül bonyolult hatásmechanizmusok kötetnyi műben is nehezen

lennének bemutathatók. A jelenségek többsége pedig csak hosszú idő után válik érzékelhetővé. Mindenféle
beavatkozás viszont előbb-utóbb valahonnan látható! S nem lehet közömbös, hogy honnan és mit lehet látni,
hogy hogyan tükröződik történeti emlékeink és közvetve mentalitásunk a tájképben.
Az esztétikai szempontok táji vonatkozásban különösen az utóbbi évtizedben kerültek előtérbe a

legkülönbözőbb módon. Az esztétikai kérdések megítélésében a vélemények igen eltérőek. Az „igazsághoz‖
hasonlóan az esztétikai értékítélet is százarcú. Kialakításában esztétikai értelemben a partikularitás és a
nembeliség jelentős szerepet játszik. Partikularitásnak – Lukács nyomán – azokat a jelenségeket nevezzük,
amelyek egy szűkebb embercsoportra, azaz nemzetre, osztályra, társadalmi rétegre, szakterületre vagy éppen
családra jellemzőek. A nembeliség pedig nem tévesztendő össze a polgári elméletek „örök emberi‖
értelmezésével.
Az ember környezetét az adottságok kihasználása érdekében folyamatosan módosítja. A folyamat az ipari

fejlődés eredményeképpen felgyorsult. Az elsődleges tájszerkezet megtartása, azaz a változások teljes
kiküszöbölése ezért ab ovo irreális és haladásellenes követelmény lenne. Napjainkban a megőrzéshez is
„beruházásra‖ van szükség, nem beszélve a tájrekon-strukcióról.
Mindenféle beavatkozás – közvetve vagy közvetlenül – hat a környezeti elemekre, a tájháztartásra, a

tájszerkezetre, azaz a táj egészére. A tájképben is minden beavatkozás látványa megjelenik. A tájnak éppen a
változások, a mindenkori társadalom megnyilvánulásainak tükrözése az egyik legfőbb ismérve. A tájkép az
adott társadalom anyagi-technikai, ideológiai helyzetének mindenkori olvasókönyve.
A tájképpel, azaz a táj szépségével, rútságával, tájegységek, tájrészletek megjelenésének és várható

változásának vizsgálatával a tájesztétika foglalkozik. A táj, az emberi környezet, a természeti és a művészeti
szép elegyedésének sajátos színtere.
A tájképet formáló, olykor meghatározó művi elemek, elemegyüt-tesek a racionális tájhasználat során létesültek.
A funkcionálisan kifogástalan építmények viszont nem biztos, hogy tetszenek. A közvetlen használhatóság, a
műszaki korrektség nem azonosítható a szépséggel! Ám sokan állítják, hogy ami valamilyen értelemben nem
funkcionális, az ritkán szép.
A táj egyidejűleg sokféle szükségletet elégít ki. A tájhasználat ezért igen változatos. A prioritást élvező
használatok az esetek többségében korlátozóan hatnak más fejlesztésekre. Egyszerre több tájhasználati mód
halmozódása előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Az ágazati, a közösségi, a réteg érdekek mindig egyoldalúak
és a tájpotenciál előnyös kihasználására irányulnak. A pillanatnyi és a látszat előnyök, az ökológiai és a tájképi
alázatot nélkülöző beavatkozások idővel súlyos konfliktusok forrásává válnak, illetve a társadalom meg nem
értése miatt azzá válhatnak. A konfliktusok feloldása – a vizuálisoké olykor lehetetlen – minden esetben sokkal
„drágább,‖ mint azok megelőzése.
A céltudatos tevékenység következtében napról napra újabb és újabb gödrök, depóniák keletkeznek, épületek,
létesítmények készülnek, tarvágások és nagy felületű monokultúrák alakulnak ki. Ezek láttán gyakran
állapíthatjuk meg, hogy a fátlanná vált agrártérségek, a kopár meddőhányók, az intenzív nyárasok, a panelházak,
az elbódésodott zártkertek, a különböző ipari és mezőgazdasági termelést, feldolgozást, tárolást szolgáló
létesítmények nem illenek a tájba. A tájba illeszkedés vagy a tájidegenség az egyéni és a koronként változó ízlés
kérdése.
Valamely létesítményről a kérdés mindig ugyanaz: Tájidegen vagy tájba illeszkedő? Van, akit zavar, van, aki
érzékeli, s van, aki észre sem veszi, hogy egyes növények, műtárgyak, épületek, földművek hogyan hatnak
környezetükben, hogyan befolyásolják a látványt, a tájképet.
A szépség megítélésében különbséget kell tenni a laikus szeme, látásmódja és a szakemberé között.
Tájesztétikai szempontból – magától értetődően – a vizuális „érzékenység‖ a mérce. A szakember ugyanis a
funkcionális korrektséget a szépség képzetével összekötve nem az objektív tárgyakat ítéli meg, hanem azok
belső, aszszociációkkal módosított képét.
227
4. fejezet
A mindennapi esztétikai tudat szinte kizárólag spontán ítéletekkel alkot, míg a szakmaiban az elméleti
megfontolások lényeges szerepet játszanak. Nem jelenti ez azt, hogy a szakmai esztétikai ítélet magasabb rendű
volna, ellenkezőleg, a szakmai minősítés is sok szállal kötődik spontaneitásokhoz. A szakemberek elsődleges
esztétikai ítéletei is spontán jellegűek, míg a másodlagosakat alátámasztják az elméleti megfontolások. Az
esztétikai ítélőkészség automatikusan működik a táj, a tájkép esetében is.
A tájelemek megjelenési formája magában hordozza történelmi fejlődését. Az esztétikai értékelés a táj
alakításának egészére kiterjedt. A természeti, a módosított és a művi tájalkotó elemek, elemegyüttesek
egymáshoz való viszonyában új esztétikai tartalom, egyfajta többlet jut kifejezésre. A többlet, ez a komplex
hatás nem a részegységek összegződésének, hanem szinte meghatványozódásának az eredménye. A tájképben
érvényesülő ezen komplex hatások feltárása, a természeti és a társadalmi szép értelmezése és értékelése a
tájesztétika lényege.
Az emberi lét elemei a tájban hatnak a személyiség alakulására. Éppen ezért az, hogy valami tetszik vagy sem,
attól függ, hogy az a jelenség, dolog az illető életének előmozdítója vagy akadályozója. Az erdő kitermelőjének
a tarvágás, a mérnöknek az elkészült létesítmény, a kertépítőnek a kedvelt park jelenti munkájának eredményét
– nyilván azt is tartja szépnek. Ugyanott az ornitológus a honos állományú erdőben fészkelőhelyeket, a
mezőgazda szántót, a vállalkozó esetleg ipari csarnokot látna szívesebben.
Nem csoda a tájrendező és a vízépítő kölcsönös meg nem értése például a Dunakanyarba tervezett vízlépcső
kapcsán. A 80-as évek elején ezen még megdöbbentem, csodálkoztam:
• Hogyan lehetett a Dunakanyarba vízlépcsőt tervezni?
Az értetlenség, azaz a „viszont-megdöbbenés‖ legalább olyan volt. A mereven műszakiak válaszát így lehet
summázni:
• Én mindig úgy tanultam, hogy egy vízlépcső szép.
A nagymarosi létesítmények kritikájával kapcsolatosan mindig az értetlenség kemény falába ütköztem.
Érdekeltség nélkül nincs esztétikai élmény, jóllehet ismert az a meghatározás, hogy szép az, ami érdek nélkül
tetszik. A jelenségeket a szubjektív esztétikai érzékelés alapján ítéljük meg. Az, ami az egyik ember számára a
látvány javulását, az a másiknak rontását jelenti: mindez gusztus dolga. Van, akinek a kerti törpe, vagy más
egyéb cicoma felel meg jobban, van akinek Borsos Miklós Primavera szobra. Az előbbi olcsóbb és bizonyára
sokkal többen ismerik.
Az esztétikai ítélet a megszerzett információk szerint változik. Az információk azonban ellenőrizhetetlenül

hatnak az egyénre, s mindehhez érzelmi attitűdök is párosulnak. Hasonló adottságú, neveltetésű, képzettségű,
világnézetű emberek is gyakran eltérő esztétikai ítéletet hoznak.
A tájesztétikai ítéletben – mint az esztétikában mindenütt – az emberi lényeg nyilvánul meg, mégpedig az
egyénre, a csoportra, a rétegre stb. jellemzően. A tájban esztétikai értelemben is visszatükröződik az ott lakók
élete, foglalkozása, műveltsége, szokása, még világnézeti hovatartozása, hagyományszeretete, szelídsége,
akarnoksága, hivalkodása vagy alázata is.
Racionális területhasznosításra törekedve a települések környékén és a mezőgazdasági termesztő felületeken

feltöltik a lefolyástalan mélyedéseket, a felhagyott anyagnyerő helyeket. Az időszakosan vízzel borított fás-
bokrosokat, pangóvizes réteket igyekszik lecsapolni, vízmosásokat, lemélyült földutakat, horhosokat
megszüntetni, a fasorokat, erdőfoltokat, pagonyerdőket, erdősávokat kiirtani, a vízösszefolyásos hajlatokat
feltölteni. A változatosságot, a tájkaraktert jelentő elemek gyakran a növény- és állatfajok egyetlen
menedékhelyei. A terület gazdáinak szemében „akadályt jelentő‖, sokszor csak négyzetméternyi tájelemek a
kondicionáló, a komitatív hatás egyetlen hordozói.
Az ökológiai kiegyenlítő felületek vizuális-esztétikai és tájökológiai szerepe egyaránt jelentős. Vizuális-

esztétikai értelemben – főleg a fás növények – szegélyeket képeznek, így meghatározzák a táj arculatát,
hangsúlyozzák a tájszerkezetet, azaz karakteressé teszik a tájképet. A táj sokoldalúsága – a földfelszíni
adottságok mellett – a tájhasznosítási módok és a művelési ágak változatosságán, azaz határoló vonalaik,
szegélyeik hosszán és milyenségén keresztül jut kifejezésre. A szegélyeknél kezdődik és ezért a szegélyeken
keresztül válik „láthatóvá‖ a település, a tábla, az erdő. A szegélyek a táj változatosságának kifejezői.
228
4. fejezet
Az egyhangú, monoton tájkép az önkény megjelenési formája. A kulturált közösségé, a demokráciáé a

változatos, elemekben gazdag, szegélyekkel tagolt táj, látvány.
A hivalkodó építmények, a meredek rézsűk, a térfolyosók, a termőhelyi adottságoknak nem megfelelően

választott és ezért vegetáló növények, vagy a csúnya rendezetlen, biológiailag inaktív felületek nem illeszthetők
a tájba. A tájba illesztés történhet elsődlegesen műszaki megoldás megválasztásával, tereprendezéssel,
növénytelepítéssel. Valamennyi egyértelműen vizuális-esztétikai indíttatású. Előnyös, ha ezek a szempontok,
törekvések együttesen érvényesülnek.
A tájkép megítélése szubjektív és az egyes diszciplínák képviselői szerint eltérő. A tájrendezők, tájépítészek a
táj évszázados fejlődéstörténetének kifejezésre juttatására, a fás növényekkel tagolt tájrészletek kialakítására, a
változatosság és a harmónia összhangjára, a művi létesítmények tájba illesztésére törekednek. A tájba illesztés a
létesítmények helyének meghatározásával kezdődik, az egyes objektumok környékén tereprendezéssel,
növényalkalmazással folytatódik.
1.1.1. Helyválasztás
A vizuális jellegű tájhasználati konfliktusok egy része a létesítmény, a beruházás helyének megváltoztatásával
megelőzhető. Egyaránt ismeretesek nagy távolságokról látható és közelről is alig észrevehető csúf tájrészletek,
tájsebek. A láthatóak irritálnak, míg a „rejtettekről‖ nem szerezhetünk tudomást. Az utóbbiakhoz tartoznak a
völgyekben álcázottan felépített hadi üzemek, katonai objektumok, tárolók, hulladéklerakók.
A domborzati adottságoktól és a létesítmények rendeltetésétől függően vannak rejthető, és vannak nem

takarható objektumok. A tájképi adottságok felértékelődése miatt a látható és bántóan zavaró létesítmények
konfliktusokat okozhatnak.
Köztudott, hogy a nyersanyag-kitermelés helye többnyire adott. Bányát ezért csak ott lehet nyitni, ahol van mit
kitermelni. A kényszerhelyzetben az esztéta is kompromisszumot kénytelen kötni. Az ideális helyett az
elfogadható „szépet‖ keresi.
1.1.2. Formaválasztás
Az elhelyezés mellett a létesítmények formája is meghatározó. Találó az a tengerentúli, az építész és a tájépítész
tevékenysége közötti különbséget kifejező megállapítás: míg az építész a funkcióhoz keres formát, addig a
tájrendező, a tájépítész a formához funkciót. Micsoda különbség! Ha az építész is ügyelne a táj meghatározó
formáira, bizonyára nem tervezne, engedélyezne a gerincvonalat elérő beépítést, lapos tetős és többszintes
épület-elhelyezést természetvédelmi terület közelében (Sas-hegy, Dunakanyar), üdülőkörzetben (Balaton-
felvidék, Velencei-tó), történeti keretben (Ráckeve, Eger, Keszt-hely). Egy viszonylag kis térségből – A Budai-
hegyek Rózsadombig nyúló részéből – sok negatívum említhető:
• a panoráma megszüntetése, miniszteriális szintű „elépítése‖ a József-hegyi kilátónál,
• a Törökvész beépítése tízszintes toronyházakkal,
• az Árpád-kilátó előterének beépítése a Látó-hegyen,
• az antennaerdő a Hármashatár-hegyen és így tovább.
A jól ismert rossz példák százait lehetne sorolni, mert utólagosan rendkívül nehéz változtatni. Változtatást
olykor csak a legexponáltabb helyen lehet elérni, ha a közfelháborodás hullámai azt kikényszerítik.
Az új és hivalkodó épületek láttán elszomorodom. Mégiscsak elgondolkodtató, hogy az úrhatnám, alul-fölül

rézborítású, ívelt és csúcsosított épületeket valaki megrendelte, valaki megtervezte és valaki engedélyezte. Az
utóbbiak szakemberek. Az építész kiszolgálójává vált-e újgazdagéknak, a beruházóknak? Vagy ő az
ízlésdiktátor? Remélem a „new rich‖-ek művelt utódai szüleik, nagyszüleik alkotásait szégyellni fogják. Néha
derülök, mert az ország legkülönbözőbb részein az önmaguknak emléket állítók művei elképesztők. A kispolgár
álma giccses kiskastélyokban és bódékban egyformán megvalósul… Nekik nyilván az tetszik, nekem a
hagyománytisztelő, a cserép- vagy nádfedeles, nyeregtetős házak.
Paradox módon, aki tudna – vagy azt hiszi, hogy tudna – ízlésesen, tájba illesztetten, az adottságokhoz
alázatosan alkalmazkodva, építeni, annak többnyire nincs vagy korlátozott a lehetősége. Akinek viszont
229
4. fejezet
lehetősége van, az gyakran nem tud vagy nem akar a kialakult táji formához alkalmazkodni, a meglévő dallamot
folytatni, átörökíteni.
1.1.3. Tereprendezés
A rézsűk hajlásszögének csökkentésével a beavatkozás látszata is kisebb lesz. Az ősi földút követi a felszínt,
nincs töltés vagy bevágás. A falvak lakói is az évszázados tapasztalatok átörökítésével házaikat a terepre
helyezték. Az autópálya, a több ezer m2-es csarnok, a panelház tervezője, építője viszont egyre nagyobb arányú
földmunkák végzését involválja. S minél nagyobb a földmunka, annál nagyobb a földfelszínen ütött vagy
hasított vizuális és ökológiai seb.
A rézsűk hajlásszögének csökkentése mellett – aminek hegy- és dombvidéken a lejtő meredeksége eleve határt
szab – a korona- és a körömvonal lekerekítésével a földművek műszaki jellege csökkenthető. A lekerekítés
többletföldmunkával vagy többletföldigénnyel nem jár, de többletfigyelemmel igen!
Az igénybe vett felület laposabb rézsűk kialakításánál nyilvánvalóan növekszik. A rézsűk laposítása – így a
tájba illesztése – elméletileg akkor helyes, ha
• bevágási rézsűben a felső harmadon,
• töltési rézsűben az alsó harmadon a szomszédos művelési ág folytatható. Minden többlet-terület

igénybevétele ugyanakkor a beruházási költségeket növeli.
A tereprendezés „terepplasztika‖ alkalmazásával válik művészivé.
1.1.4. Növényalkalmazás
A térformálás, a szegélyképzés, az eltakarás, a szín- és formaadás leglényegesebb elemei a fás növények. A fák,
a cserjék és a gyepfelületek tájrendezési, kertművészeti elvek alapján komponált együtteseinek fiziológiai,
pszichológiai és vizuális-esztétikai kondicionáló hatása közismert.
Honos vagy tájidegen? A Kárpát-medence flórájában megtalálható növények honosak, míg a máshonnan
származók behozottak, tájidegenek.
De tekinthető-e a Mária Terézia korában behozott és megszokott akác, platán, jegenyenyár – az ismertebb
fafajokat említve – ma tájidegennek? Tájidegen-e az Észak-Amerikából behozott vörös tölgy (Quereus rubra),
az egyes erdőkben gyomhoz hasonlóan terjedő kései meggy (Prunus serotira), a gyalogakác (Amporpha
futicosa). Másképpen fogalmazva: melyik fás növény mikor és hol válik tájidegenné? Nyilván urbánus
környezetben és arborétumban nem. Külterületen viszont azzá válhat.
Tájidegennek tekintjük a termőhelyi adottságoktól merőben eltérő növények alkalmazását. Karsztbo-korerdős

hegyvidéken például a feketefenyőt, az bálványfát, az akácot, a Bükk-fennsíkon a lucfenyőt, a barcsi
borókásban az erdeifenyőt, a kései meggyet, az általában lombhullató fafajok között az exótákat. Vízparton vagy
a Balaton körül az örökzöldeket, a domboldalon a füzet és így tovább. Mégis az egyiket ide, a másikat oda
ültetik. A nyári üdülésnél a télre emlékeztető komor örökzöld ugyanis pszichológiailag „hűt‖, míg ugyanaz az
örökzöld lombját megtartva télen is a vegetációra emlékeztetve „fűt‖. Ennek ellenére az örökzöldek ily nagy
mértékű elterjesztése parkban és erdőben egyaránt indokolatlan. Különösen az a devizát hozó balatoni tájban, a
pannon tájban, ahová az északabbról, nyugatabbról érkezőket várják. Ők örökzöldet lépten-nyomon hazájukban
is láthatnak, nekik a lombhullató fák és cserjék kavalkádja jelenti a vonzerőt. Nekik elsősorban a honos, a
Kárpát-medence jellegzetességeit tükröző fafajok az érdekesek.
Az általános jellegű fejtegetést a Visegrád–Nagymaros térségi tájesztétikai vizsgálatok ismertetésével egészítem

ki. A Dunakanyar szíve, a „kivételes táj, a királyi táj és királyaink tája” (Szeberényi), így a vízlépcsőépítés,
majd felhagyás után az ún. állatorvosi ló valamennyi hátrányos ismérvét hordozza.
A Dunakanyar nem véletlenül került az érdeklődés középpontjába, hiszen ez a Duna hasonlíthatatlanul legszebb
magyar szakasza. „Tájképi tekintetben igen változatos vidék ez, megtaláljuk benne a folyam menti üdülő- és
fürdőhelyek láncolatát csakúgy, mint a klasz-szikus turisztikai területeket, lepusztult vulkáni hegységeket és
mészkő-dolomit hegységeket. Történelmi szempontból hazánk legősibb, legérdekesebb vidékei közé tartozik a
Duna-kanyar. Itt húzódott valaha a római birodalom limese, utóbb, évszázadokon át a magyar állami élet
központja volt, királyok székhelye, nemzetközi erővonalak gyűjtőpontja. Ezek következtében kultúrtörténeti
vonatkozásokban is páratlan nevezetességek halmozódtak itt össze, a Duna-kanyar volt a magyar középkor és
230
4. fejezet
reneszánsz szellemi életének egyik, európai hírű színhelye, ma pedig 6–800 éves építészeti emlék rezervátuma‖
— olvasható a Duna c. könyv (Panoráma útikönyvek, 1965) 241. oldalán. Az ide illő idézetek tucatjai helyett
lássuk a tényeket.
Az utóbbi három évtizedben óriási változásoknak lehettünk tanúi. Pozitív és negatív példák egyaránt
előfordulnak:
• A korábban csak termesztési célokat szolgáló zártkerteket parcellázták, beépítették. Kivételt mindössze –
Madas László1 jóvoltából – a Kis-Villám, Mogyoró-hegy és részben a Fekete-hegy szabadidőközponttá (Jurta
kemping, étterem, állatbemutató, parasztház stb.) alakítása jelentett.
• A Salamon-torony szomszédságában lapos tetős, többszintes MNB üdülőt építettek (talán javít a helyzeten,
hogy az új tulajdonos, a külföldi konzorcium nyeregtetőssé építi át).
• A hegygerincen a Silvanus Hotelt létesítették.
• Az Apátkuti-völgy, a Fellegvár, a Nagy-Villám, a Mogyoró-hegy és a Várkert között panoráma-utat és nagy

parkolókat építettek.
• Nagymaros és Visegrád belterületét lakóházakkal bővítették.
• Megkezdték a Nagymarosi Vízlépcső és járulékos létesítményei építését.
Tudjuk, hogy a Dunakanyart elsődlegesen jellemző hegyek, hegyoldalak hasznosításában sokféle anomália
tapasztalható.
Tudjuk, hogy valamely térség „konzerválása‖ irreális és fejlődésellenes, konfliktusokhoz vezető törekvés lenne.
… És mégis az egyetlen Dunakanyarban a tájkép megőrzését, a mértékletességet kellene, kellett volna előtérbe
helyezni.
A páratlan tájkép megóvása érdekében a kőbányákat megszüntették, a Sibrik-domb parcellázását

megakadályozták, az MNB épülettömbjét „visszalépcsőztették‖ (kilenc szobával kevesebbet építettek a tájba
illesztés miatt!), a Kis-Villámon, a Mogyoró-hegyen és a Fekete-hegy tetején és déli oldalán a parcellázást
megakadályozták, a Silvanus Hotelt nem építették hegytetőre, gerincvonal fölé … mindezek kétséget kizárólag
eredmények. De … a nagymarosi hegyoldalt szétparcellázták, a panorámaút mellett is hétvégi házak épültek, s a
Mátyás-hegyet most juttatják hasonló sorsra. A nagymarosi vízlépcsőt pedig hosszú vita, felfüggesztés, a
nyugatabbra helyezés vizsgálata ellenére elkezdték építeni. Az építést a Dunakanyar egyetlen hét kilométeres
olyan szakaszán kezdték meg, ahol mindkét oldalon a vízpartig húzódnak a hegyek, a Pilisi és a Börzsönyi
Tájvédelmi Körzetek határán, az ország harmadik legjelentősebb idegenforgalmi térségében, a természeti és a
történeti elemek évezredes harmonikus együttesében.
A visegrádi tájkép védelmére a jelenlegi és a várható vizuális-esztétikai hatásokat vizsgáltuk, értékeltük önálló
tanulmányokban. A részletek ismertetésére nem vállalkozhatom, mindössze egy képsorozattal kívánom
fáradozásaink eredményét érzékeltetni (140–144. ábra). Az eredmény sok-e avagy kevés? A részleteket illetően
rengeteg, a vízlépcső helyére vonatkozóan semmi: a Nagymarosi Vízlépcső helye „műszaki-gazdasági
optimum‖ volt, abba nem engedtek beleszólást.
140. ábra - Az Egyezményes terv szerinti állapot. A bal parti járulékos létesítmények
ipari jellege egyértelműen érzékelhető. A Visegrádi-öböl feltöltése a beépítést
elősegíthette volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a
Dunakanyarban, 1984)
1
Madas László 1969-től a 80-as évek közepéig a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság igazgatója, aki a parkerdőgazdálkodás kezdeményezője
volt Magyarországon. Tevékenysége elismeréséül többek között Geothe-díjban részesült.
231
4. fejezet
141. ábra - A bal parti „beépítettség” a fűtőmű és kéménye, a szabadtéri kapcsoló és a

légvezetékes energiakivezetés elhagyásával mérséklődött (Csemez: Vízlépcsők telepítésé-
nek tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)
142. ábra - Fák telepítésével néhány évtized múltán a dunakanyari tájkarakter

szimulálható lett volna (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a
Dunakanyar-ban, 1984)
232
4. fejezet
143. ábra - A Visegrádi-öböl „vízfelületkénti” megtartásával a tájjelleg nem olyan nagy

mértékben változott volna. A vezérlőépület méreteinek csökkentésével, a hídfeljáró
pillérekre helyezésével és az átlós üzemi út elhagyásával a létesítmény tájidegen hatása
mérsékelhető (Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyar-
ban, 1984)
144. ábra - A jobb parti „tó-lépcső” kialakításával a többcélú tájhasználat lehetővé vált
volna, a part menti sáv beépítésére nem kerülhetett volna sor (Csemez: Vízlépcsők
telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)
233
4. fejezet
Míg sík vidéken (pl. Kiskörén) a módosított és a művi tájelemek (töltések, építmények, mivel kiemelkednek), a
tájkép eddig ismeretlen látványát tárják fel, addig a Dunakanyarban a hegyek biztosította rálátás miatt a vizuális
kapcsolatok eleve erőteljesebbek és rendkívüli mértékben érvényesülnek. Sík vidéken a takarás fás növények
telepítésével, az átlátás irtással megoldható. Hegyeket táji értelemben „eltakarni‖ képtelenség, mindenféle
beavatkozás igen sok helyről látható.
A táj az emberi szépérzékre hat, a teljesítőkedvet és a kreativitást fokozza. A táj esztétikailag többet jelent
részleteinek mechanikus ösz-szegzésénél. A táj alakításával, illetve nagyarányú megváltoztatásával
foglalkozóknak ezért tájesztétikai szempontokat is kell érvényesíteniük, mert a látvány köztulajdon.
Összegzésként megállapítható, hogy minden tájalakító emberi cselekedet eredménye valahonnan feltárulkozik.
Nem lehet azonban közömbös, hogy honnan és mi látható. A nagyobb művi létesítmények jellegükből adódóan
uralják környezetüket. A műszaki tervezés a létesítmények funkcionális működését megoldja, az építéssel járó
környezeti kárhatások megelőzésére vagy megszüntetésére viszont nem mindig, illetve nem kellő mértékben
terjed ki. Beigazolódott – gyakran évtizedek eltelte után – hogy a beavatkozásoknak a táji adottságokhoz történő
helyes viszonyítása kedvezőbb gazdasági feltételeket is teremt és a későbbi károkozások így eleve elkerülhetők. A
látvány köztulajdon, ezt tudatosítani kell tervezőben, megbízóban, tulajdonosban, tájgazdában egyaránt.
1.2. Tájba illesztési módok

Valamennyi, a tájat, a tájképet befolyásoló tevékenységet lehet tájba-illesztési feladatnak is tekinteni.
Mindenféle beavatkozást tájba illesztési szempontok szerint kellene megoldani, a lakótelepek, az ipari üzemek,
a tornyok elhelyezésétől a gáztartályok helyének kiválasztásáig. Tájba illesztésnek a létesítményeknek, az
építményeknek a táji adottságok messzemenő figyelembevételével történő, funkcionális és esztétikai szempontok
szerinti, azaz tájértéknövelő célú elhelyezését és környezetalakítását értjük.
A tájba illesztésnek, illeszthetőségnek korlátai vannak. A fáknál magasabb épületet, nehéz tájba illeszteni.
Természetesen lehet a négy-öt szintes, a 15, maximum 20 méter magas építményeket másképp is kialakítani, de
ebben az esetben legfeljebb csak a táji adottságok figyelembevételéről beszélhetünk, tájba illesztésről nem.
A létesítmények tájba illesztéséhez Széchenyi – szóhasználatában bár ódivatú, de örökérvényű – 1834-ből

származó gondolatai ma is aktuálisak.
„Hogy eddigelé Hellasznak sem szobrait, sem építményeit a természethez vagy józan okokhoz közelébb nem
hoztuk, sőt nem is értük el hasonlatosságuk, s okos idomokhoz, az bizonyos, de az nem mutatja
234
4. fejezet
elérhetetlenségüket, hanem részint azt, hogy az új Európa … bizonyára legnagyobb javításokra s ekképp
»szebbítésekre« volna képes‖ (Buda-pesti por és sár, pp. 59–60).
A tájba-illesztés a helykijelöléssel kezdődik. „Legjobb házaink építésében sem vétetik azonban – általánosan s
kivált Magyarországot tekintve – két fő kérdés elegendő figyelembe. Legelőször is a földbolygó mily
szélességén, s másodszor a napszak mily tájékára építünk?‖ (Ebenda p.60).
Amennyiben Széchenyi gondolatát megfogadták volna, a kontinentális befolyásoltságú Kárpát-medencében

lapos tetős házak talán nem épültek volna. A kitettségre Széchenyi így érvelt: „kétségen kívül lakhatásra nincs
kedvezőbb kitétel, mint keleti és déli.‖ A domborzati adottságok, a kitettség miatt „Pestnek fekvése hiányos, s
Budáé sokkal kedvezőbb‖.
„A budai várnak mindazon házai, melyek a Duna felé feküsznek, minden józanság ellen éppen megfordítva,
tudniillik hátukkal állnak a kedvezőbb kitételnek – keletnek; s az egykori építői, nem tudom, azon időkben
divatozó éretlenségbül-e vagy hiú pompáskodási szellembül s városi szag utáni hajhászatbul, felette szép
kilátást, csendet s a legjobb kitételt áldozták fel - szomorú, szűk utcákba nézés, ablak előtti ronda s lármás vásár
és a nyugoti viharok szemközti dühe megvásárlása végett.”
„A lakház olyan, mint a kenyér, s ugyanis abban élünk, s ezzel élünk‖…„Mi azonban a jó s célirányosan
elrendelt ház?…‖ A hoszszabb fejtegetésből, egy-egy tőmondat kiválasztásával következzenek a feleletek:
• A ház homlokának kertje felé állítása…
• Falai ne legyenek igen vékonyak…
• Háza tetejét elég magasnak s jó rézsútosnak tanácsolom…
• Építsen kisebb, takarosb házat…
• Szag nélküli legyen a ház…
• Kapu soha ketté nem szegi azt…
A háznak, a lakásnak Széchenyi nagy jelentőséget tulajdonított: „Kinek se hazája, se lakja, ugyan milyen
kötelékekkel van embertársához, felebarátjához kapcsolva. Bizony felette gyengébbel…‖ (p. 57).
A kastély, a kúria, a városi és a falusi házak részletező belső kialakításáig Széchenyi sok-sok min-denre kitért.
Számtalan összehasonlítást tett a hazai és a mediterrániumban is, valamint az Angol-országban épített házak
között. „Tájba illesztési‖ szempontját a következőkben foglalta össze:
„I. Fekvése legelső. S ennek választásában legfőbb szempontok: kellő magasság; részint kilátás, részint a
vizeknek s nedvességeknek könnyebb eltávoztathatása miatt. Hegy-vagy domboldal azonban néha felcsapó
források következésében nedvesebb, mint a völgy, s ekképp ebben óvakodóknak kell lennünk.
II. Magány, azaz legalábbis 2000 öl távolságra mindenünnen, hol embersokadalom létez, mint falu, gazdasági
major sat., s mégis könynyű közösülés a szomszédságban lévő helységekkel – s legfőképp várossal, melynek két
mérföldnyinél odébb semmi esetre sem szabad feküdni. Minek elérhetése végett jó út vágjon vidéken keresztül, s
ez minden időbeni alkalmas függésben legyen tartva hasonlólag jó út által fejtegetésben lévő lakházunkkal.
Mindennapi levél- s újságposta - s postával juthatás a lakig.
III. Agg, de egészséges tölgyerdő. Urasági lakot soha nem citálhatni, ha vén, lombos fák nem környékezik azt
minden oldalul. S míg a közönséges ültetmények némi ábrázatot, de csak valami jobb formát is nyernek, addig
százszornál többször megfordul rajtunk a tavasz, és ekképp nem magunk, se gyermekeink, hanem csak
unokaivadékaink számára készítünk lak-környezőt, ha azt ültetjük. Balta és fejsze kell annak elrendelésére, s
nem ültetés; ne hozzáadás, de elvétel. S ekképp, hacsak lehet, erdő közepén épüljön a lak.
IV. Hajózható folyó vagy eleven természeti tó - minthogy tengerrel, fájdalom, nem diszponálhatunk -, nem
tőszomszédságában a laknak ugyan, de ennek homlokteremeibül láthatólag.
V. Kitétel. Merre legyen tudniillik fordítva a háznak homlokrésze, mely legtöbb tekintetet érdemel, minthogy
ébrenlétkor mindig a ház homloki termeiben szoktunk tartózkodni, s mind ebédlők, mind éjjeliek könnyebben
235
4. fejezet
lehetnek nyájas kitétel, valamint szép kilátás híjával, ezeknek alvás, azoknak pedig evés s inkább az ebédnek,
mintsem a környéknek bámulása lévén fő célunk.” (Ebenda pp. 96–97).
Létesítmények tájba illesztésekor tervezőnek, engedélyezőnek, szakértőnek, egyaránt dilemmája az ún. arany
középút megtalálása. Különösen esztétikai ítéletek megfogalmazásakor gyakori a szubjektív színezetű értékelés.
A tájtervezőnek mindig pártosnak kell lennie. A „táji‖ oldalt kell képviselnie, a tájba-illeszkedő megoldásokat
kell keresnie.
Az infrastruktúra nyomvonalas létesítményei, az utak, a vasutak, a csatornák, az árkok és a vezetékek, illetve

ezek nyiladékai, nyomvonalai fizikai, ökológiai és vizuális értelemben egyaránt határvonalat képeznek. A
vonalas létesítmények földművekként (töltések, teraszok, védőművek), vízfelületként (csatorna, árok) vagy
vezetékek formájában az egyes tájtípusokat összekapcsolva vagy azokat átszelve jelennek meg a tájképben.
Vezetékekhez a nagyfeszültségű villamos energiát szállító légvezetékeket, a kötélpályákat és a tartóoszlopokra

helyezett távhő-, zagyvezetékeit soroljuk. A külterületi vonalas létesítmények tájba illesztési szempontjait azok
eltérő jellege miatt részletezem.
Sík vidéken a művi elemek végtelenbe futó egyenesei, domb- és hegyvidéken pedig a különböző magasságú
pontokról látható, a felszínt kígyózóan követő vagy azt erőszakosan átszelő művi formák egyaránt hangsúlyos
tájelemek (145. ábra).
145. ábra - A csatorna még kísérő fásítással is markáns tájelem
Vonalas létesítmények, elsősorban a földművek
236
4. fejezet
• a felszíni vizek lefolyási irányának megváltoztatásával,
• a talajvizek áramlásának akadályozásával,
• a hideg levegő lefolyási irányának módosításával (fagykár),
• a légmozgások akadályozásával, erősségének változtatásával (szél-csatornahatás, hófúvás, hideglevegő-tó

keletkezés),
• helyi klíma módosításával,
• a növényzet, illetve a honos növények termései elterjedésének módosításával,
• az állatok mozgásának korlátozásával, illetve irányításával,
• a kártevők és gombabetegségek terjedésének megakadályozásával, valamint
• a tüzek terjedésének és
• a jégtáblák továbbsodródásának, árvizek terjedésének akadályozásával mesterséges és jelentős kiterjedésű

ökológiai határokat képezhetnek. Tájba illesztésükre méreteik, hatásaik jellege miatt gyakran nem kerülhet
sor.
A földművek a felszínből – olykor több méterrel – kiemelkedve (töltés) vagy az eredeti terepszint alá
süllyesztve (bevágás), a légvezetékek és a felszín feletti csővezetékek méretükből adódóan vizuálisan metszik,
keretezik, határolják, sokszor meghatározzák az egyes tájrészleteket.
A földutakat terepszintet követő kialakításuk, tájba illeszkedő vonalvezetésük miatt nem tekintjük ökológiai
határnak.
A technikai infrastruktúra vonalas létesítményeinek tájba illesztése tervezési szinten a nyomvonalvezetés

meghatározását, a kivitelezés alatt a terepalakítást és az építés befejezését követően a környezet kertészeti vagy
erdészeti módszerekkel való rendezését, beültetését jelenti.
A nyomvonal vezetését a funkcionális szempontokon kívül a létesítés gazdaságossága határozza meg. Ennek
ellenére a várhatóan előnytelen ökológiai, tájképi hatások indokolttá teszik jellegzetes terepalakulatok, geológiai
felszíni formák, történeti emlékek, településképek vagy természetvédelmi területek, tájvédelmi körzetek
megkímélését, kikerülését. Ne szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a módosítás többnyire nyomvonal-
hoszszabbítást is jelent. A létesítmény hosszával viszont nem csak a beruházási költségek növekednek
arányosan, hanem a művelésből kieső mező- és erdőgazdasági felületek nagysága is.
A műszaki gyakorlatban használatos 1:1,5, a vízépítésben 1:2 (ritkábban 1:3) lábas rézsűhajlás helyett az
enyhébbek (1:3 – 1:4) kialakítását tartjuk a tájba illesztés feltételének. Természetesen a rézsűk meredeksége az
eredeti terepfelszín hajlásától is függ (146. ábra).
146. ábra - Rézsűk meredekségét vízparton a használat szerint kell változtatni
A tájba illesztés igen hatásos lehetősége a növénytelepítés. A térformálás, az eltakarás, a megnyitás, a

térkapcsolatok és térrendszerek létesítése különféle habitusú, növekedésű fás növényekkel lehetséges.
A nyomvonalas létesítmények építésekor gyakran kialakuló előny-telenül meredek, termőréteg nélküli,

fakadóvizes vagy éppen túlzottan száraz, változó vízborítottságú, erősen kitett felületeken a növényzet
megtelepedése rendkívül lassú, telepítése hagyományos kertészeti vagy erdészeti módszerekkel nem lehetséges.
Ezekre a felületekre a termőhelyi tényezők feltárása alapján speciális eljárásokkal, mérnökbiológiai
módszerekkel lehet növényt telepíteni.
237
4. fejezet
A művi létesítmények tájba illeszkedésének vagy „tájidegen‖ voltának megítélése az egyéni és a koronként
változó ízlés kérdése. Van, aki egy folyami vízlépcsőt, egy 200 méteres kéményt a tájképet emelő, van, aki
eleve azt rontó műnek fog fel. Jellemző példa erre az Eiffel-torony. Az 1889-i párizsi világkiállításra épített 300
m magas öntöttvas szerkezetű torony – sokáig a világ, legmagasabb építménye – óriási felháborodást váltott ki a
város lakói részéről. Jogosan, mert ez a hatalmas vasalkotmány valóban nem illett bele az akkori idők Párizsába.
Ma viszont a bontás váltana ki tömegdemonstrációt. Az Eiffel-tornyot időközben Párizs látképének része lett.
Olyan karakterisztikus alkotórészévé vált, hogy lebontása történelmi emlékrombolás és tájképrombolás lenne.
Az Eiffel-torony azt példázza, hogy a tájesztétikai viták eldöntése elég nehéz, mivel az ízlés korszakonként
változik. A nagy művek maradandóbbak, túlélik a változásokat.
Az elméleti megalapozását követően három példán mutatom be a tájba illesztési lehetőségeket:
• a gáztartályok elhelyezését,
• az M0 autópálya nyomvonalának kijelölését, valamint
• a nagymarosi vízlépcső tervezett építését.
1.2.1. Gáztartályok tájba illesztése

Jelentőségéhez viszonyítva talán túlzónak tűnhet a viszonylag kicsi gáztartályok tájba illesztését ilyen
részletességgel ismertetni. A rendszerszemléletű megközelítés és a tájba illesztési lehetőségek sokfélesége miatt
mégis fontosnak tartom a példa bemutatásával a folyamat érzékeltetését.
Az utóbbi években örvendetesen terjed a „mindenütt‖ alkalmazható, korszerű kistartályos PB-gázellátás. A

viszonylag kis méretű, legfeljebb 5 m3 névleges űrtartalmú tartályok bizonyos esetekben, például védett
területeken vagy a városképben kellemetlenül ható, idegen testek.
A gáztartályok több értelemben is tájidegen elemek;
• gömbszerű formájuk,
• fehér reflektáló színük,
• anyaguk, valamint
• az épületektől független elhelyezésük miatt a környezet egyéb művi elemeitől elkülönülnek.
A tartályok látványa a környezeti adottságok, a tájhasználati módok szerint rendkívüli mértékben eltérő. A
tartályokat csak a településközponttól távolabb, városkörnyéken vagy vidéken alkalmazzák, ahol vezetékes
gázellátást nem gazdaságos kiépíteni. A gáztartályokat családi házak, tanyák, egyedül álló idegenforgalmi
létesítmények, kisebb ipari üzemek, telephelyek energiaszükségletének ellátására használják. A gáztartályok
alkalmazásának ténye az adott ország, valamint a felhasználó egyén
• gazdasági erejét, anyagi helyzetét,
• környezetkímélő gondolkodását egyaránt kifejezi. A gáztartályok látványa, valamint eltakarási lehetősége

más sík és dombvidéken, illetve történeti tájban, védett tájban.
1.2.1.1. Sík vidéken
Létesítmények, objektumok és így természetesen a gáztartályok eltakarása sík vidéken (5%-os lejtőhajlás alatt)
viszonylag egyszerűen megoldható. Sík vidéken ugyanis a felszínről nincsen rálátási lehetőség. A tartály menti
1,5 m-es fal vagy cserje ezért teljes (közvetlen) takarást jelent. Az eltakarás másik lehetősége a feltárulási
nyomvonal mentén történő térhatárolás. Így a séta- és a kerékpárutak menti legalább 180 cm magasságú
cserjesáv teljes takarást nyújt.
1.2.1.2. Dombvidéken
A lejtőhajlás növekedésével a rálátás növekszik. Minél magasabbról szemléljük a tájrészletet, az objektumokra

annál nagyobb a rálátás. A rálátást takarni vagy korlátozni ezért a tartályok fölé nyúló szerkezettel lehet.
1.2.1.3. Történeti tájon
238
4. fejezet
Történeti, védett tájakon mindenféle, a természeti és a módosított tájalkotó elemekkel konkuráló, hivalkodó
objektumot el kell takarni. Történeti tájban nem szabad a szemet csillogó fehér gömböknek elvakítania. A
preventív védekezés legjobb módja az engedélyek megtagadása vagy szigorú tájba illesztési feltételek kikötése.
Ebben az esetben nem fordulhatnak elő olyan anomáliák, amelyek vizuális ártalmat okoznak.
A tartályok elhelyezésénél a szállítási szempontokat figyelembe kell venni, a védőövezeti előírásokat, a

telepítési távolságot be kell tartani (17. táblázat). A tartály helyiségben történő elhelyezése esetére az előírások
szigorúbbak.
17. táblázat - Védőövezet és telepítési távolságok méterben (Forrás: 2/1994. Műszaki

Igazgatóhelyettesi utasítás melléklete)
Földdel takart
Föld feletti tartály térfogata
tartály térfogata
(m3)
Megnevezés (m3)
l5 g5 l5 5–25 g25
0 védőövezet 2 3 3 5 20
1 lakóházi nyílászárótól 3 3 3 8 25
közösségi épület
2 5 6 7,5 10 30
nyílászárójától
3 építmén „A‖ és „B‖ 6 7,5 15 22,5 30

ytől, tűzvédelmi osztály
4 5 7,5 15 22,5
szabadt „C‖ tűzvédelmi
értől osztály 3 4 6 7,5 15
„D‖ és „E‖
tűzvédelmi osztály
4 közforgalmú út szélétől 3 5 5 10 30
üreges, túlnyomás nélküli

5 3 3 3 5 20
közművezetéktől
400 V feletti villamos

6 3 3 3 5 20
berendezésektől
7 nyitott aknától, gödörtől 5 5 10 15 25
8 vasúti pályatesttől 5 5 10 15 25
9 szomszédos PB-tartálytól 1 1 1 1 1
10 védőfaltól - - 1,5 1,5 1,5
11 elgőzölögtető fűtőegységtől 3 3 3 5 10
tartálykocsi töltő-
12 3 3 3 5 20
lefejtőhelytől
13 villamos légvezeték 1,5-szörös oszlopmagasság
239
4. fejezet
oszlopától
A gáztartályok elhelyezésére kidolgozott tanulmányban a következő kérdésekre kerestem, illetve adtam választ:
• Milyen kiindulási feltételek figyelembevétele szükséges? (Kiindulás)
• Melyek a leggyakrabban előforduló szakkifejezések? (Fogalmak)
• Melyek a tartályok elhelyezésének feltételei? (Tartály elhelyezés)
• Hogyan lehet a tartályokat tájba illeszteni? (Tájba illesztési lehetőségek)
• Hol célszerű a tartályok tájba illesztésére hangsúlyt fektetni? (Tájba illesztési szempontok)
• Milyen elhelyezési módok ismeretesek? (Esettanulmányok)
(A tanulmány felépítésének modelljét az 147. ábrán mutatom be.)
147. ábra - A tanulmány felépítésének modellje (Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)
A tartályok tájba illesztése valamilyen formában történő eltakarásukat jelenti, amely történhet
• tereprendezéssel,
• növényzettel,
• kertépítészeti módszerekkel,
• építészeti megoldással, valamint
• kombinált módon, illetve
• színezéssel.
„Tisztán‖ és „csak‖ tereprendezéssel vagy kertépítészeti módszerekkel a gyakorlatban ritkán lehet találkozni. A
növénytelepítéses takarás a gyakoribb forma. Az igényes tulajdonos a megelőzéssel, azaz a telepítés helyének
megválasztásával eleve elkerüli, megelőzi a tartály szem elé kerülését. Indokolt esetben a tartály védő övezetét
körülkerítik. A családi házak között többnyire azonban úgy marad, ahogyan elhelyezték: szabadon, kerítés és
takarás nélkül.
Az egyes tájba illesztési szempontokat konkrét példák bemutatásával szemléltetem. A tartályok tájba illesztésére
tett javaslatok tartalomszerű áttekintése, felsorolása:
1. Tereprendezési lehetőségek
• Földtakarásos
• Sík vidéken
240
4. fejezet
• dombeljárásos
• félig süllyesztett
• Dombvidéken
• süllyesztett
• Terepplasztika
• Sík vidéken
• egyoldali földsávos
• földsávos (egyenes, L-alakú)
• földkaréjos (U-alakú)
• Dombvidéken
• katlanszerű (kráteres, gödrös)
2. Növénytakarásos lehetőségek
• Cserjeültetéses
• oldaltakarásos
• körbeültetéses
• nyírott sövényes (egyenes, L- és U-alakú)
• Fatelepítéses
• szoliterfás
• facsoportos
3. Kertépítészeti (kerttechnikai, kertberendezéses) lehetőségek
• Szőlőtelepítéses
• kordonos
• lugasos
• Planténeres
• vegyes cserjés (lombhullató és örökzöld)
• szoliterfás
• Térelválasztós
• térfalas
• térrácsos
• pergolás
• Zártteres
• filagóriás, szaletlis (növényzettel befuttatott, fedett fém vagy beton építmény)
241
4. fejezet
4. Építészeti
• Hagyományőrző
• szárnyékos
• pajtás („gázpajtás‖)
• Újszerű
• féltetős, tetős
• kisházas, pincés
5. Kombinált (a lehetséges variációk szerint)
• Elsődlegesen mélyépítési
• Elsődlegesen terepplasztikai
• Elsődlegesen növénytelepítéses
• Elsődlegesen műszaki, technikai, építészeti
A 30 tájba illesztési javaslat közül hatot választottunk ki.
1. Tereprendezési megoldás. A tartályok elhelyezésének műszaki lehetőségei, illetve kötöttségei szerint a

felszín rendezésével többféle eltakarási lehetőség kínálkozik. Az eltakarás sík vidéken és lejtőn másképp alakul.
A tereprendezés földtakarást és terepplasztikai megoldásokat jelenthet.
1.2.1.4. Dombeljárás
Alkalmazási hely: sík vidék.
Alkalmazási mód: földtakarásos, a tartály betakarása termőfölddel, minimálisan 50 cm (gyep, virágültetés)

vastagságban.
Előnyök: bárhol alkalmazható, alig látható, teljesen takar, a környéke füvesíthető, fás növények telepítésével
kombinálható.
Hátrányok: a tartály különleges szigetelése, a tartály korróziójának körülményes ellenőrzése,
Megjegyzés: viszonylag egyszerűen megvalósítható, alapozást nem igényel, terepfelszínbe „simítható‖,

természetszerű hatású (148. ábra).
148. ábra - Dombeljárás, földtakarásos tájba illesztés a sík vidéken
242
4. fejezet
2. Növénytakarásos megoldás. Fás növények ültetésével a tartályok a vegetációs időben viszonylag egyszerű
módon eltakarhatók. Örökzöldek alkalmazása esetén a takarás a nyugalmi időszakra is kiterjeszthető. A
tartályokat
• cserjék egy sorba ültetésével,
• sövénnyel határolva,
• cserjével körülültetve,
• szoliter fával vagy
• facsoporttal beültetve lehet ta-karni.
A cserjék, a fák alkalmazási módja az eltakarás iránya, a rálátás szöge, a rendelkezésre álló hely, az ökológiai
adottságok és az egyes növények habitusa szerint különbözik. A takaráson kívül a fák és a cserjék térhatároló
szerepét, árnyékadó, szélvédő, eróziógátló hatását is figyelembe kell venni.
A fák és a cserjék kiválasztásánál meg kell különböztetni tájba illő és tájidegen fajokat. Védett területeken vagy
azok közelében csakis a honos fafajokat szabad alkalmazni. Például vízfolyás mentén, tó partján az ezüstfenyő –
és általában az örökzöld – éppoly disszonáns, mint száraz domboldalon a fűz, karsztbokor erdő helyén a
feketefenyő. Tájidegennek minősülhet a honos fajok eltérő habitusú, színű nemesített változata is.
1.2.1.5. Egy sorba ültetés
Alkalmazási hely: sík és dombvidéken egyaránt.
Alkalmazási mód: díszcserjék egy sorba telepítése.
Előnyök: bárhol alkalmazható, egyszerűen megvalósítható, minimális fenntartást igényel, tereprendezés nem
szükséges, tereprendezéssel kombinálható.
Hátrányok: a fafajválasztást az ökológiai adottságok korlátozzák, nem takar azonnal.
Megjegyzés: különböző cserjefajok egymás mellé ültetésével a tartály takarásán túlmenően hangulatos kerti
növényegyüttes alakítható ki (149. ábra).
149. ábra - Egy sorba ültetés, oldaltakarásos tájba illesztés cserjeültetéssel (148–149.
ábra Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)
243
4. fejezet
3. Kertépítészeti megoldás. Az ab ovo művi elemként megjelenő tartályokat kertépítészeti (kerttechnikai,

kertberendezési) eszközökkel és növények telepítésével viszonylag egyszerűen, hatásosan és kis helyen lehet
takarni. Az eltakarást
• szőlőtelepítéssel (kordon vagy lugas),
• planténerrel (vegyes cserjés vagy szoliterfás),
• térelválasztással (térfal, térrács, pergola), valamint
• zárt teres kialakítással (filagória, szaletli)
ízlésesen meg lehet oldani. A műszaki berendezések, támrendszerek csak növénytelepítés, befuttatás esetén
takarják el teljes mértékben a tartályt. Azonban növények nélkül, illetve lombtalan állapotban is érvényesül
takaró, a figyelmet terelő szerepük.
1.2.1.6. Kordonos (magas művelésű) szőlő
Alkalmazási hely: elsősorban napos lejtőkön, ahol szőlőt egyébként is termesztenek (mély fekvésű, árnyas
helyeken a szőlőt más kúszó növénnyel kell helyettesíteni).
Alkalmazási mód: kordon kifeszítése, támrendszer építése.
Előnyök: haszonnövény (csemege- vagy borszőlő) termesztése, a „takaró‖ szőlő a hagyományossal azonos
kezelést igényel, egy, két és több oldali takarás egyaránt megvalósítható.
Hátrányok: kordon kifeszítése, támrendszer építése költséges, a vegetációs időn kívül takarás nincs.
244
4. fejezet
Megjegyzés: a támrendszerre iszalag (Clematis fajok), farkasalma (Aristolochia durior), loncfélék (Lo-nicera
japonica, L. periclymenum, L. caprifolium, L. × tellmanniana), lilaakác (Wisteria sinensis), kúszó rózsák,
görögtekercs (Periploca graeca) is futtatható (150. ábra).
150. ábra - Kordonos megoldás, takarás két oldalaról szőlőtelepítéssel
4. Építészeti megoldás. A gáztartályokat hatékonyan (gyorsan és teljes mértékben) építészeti megoldásokkal

lehet eltakarni. A legegyszerűbb kőfaltól a fészerszerű építményeken keresztül a kisházig, illetve más
rendeltetésű építményekkel, melléképületekkel (ól, raktár, tároló, szín stb.) kombináltan is ki lehet alakítani az
épületet. Az építészeti megoldás lehet hagyományőrző (szárnyék, pajta) és újszerű (féltető, kisház).
1.2.1.7. Szárnyék
Alkalmazási hely: elsősorban sík vidéken.
Alkalmazási mód: a tartály köré nádból a pásztorok szárnyékához hasonló térfal építése.
Előnyök: azonnali és teljes takarást jelent, kicsi a terület-igénybevétel, viszonylag olcsón és gyorsan
megépíthető.
Hátrányok: tűzveszélyes, csak nádasok, tavak közelében illik alkalmazni.
Megjegyzés: a tűzvédelmi előírások szigorú betartása (151. ábra).
151. ábra - Szárnyékszerű megoldás, takarás náddal (150–151. ábra, Csemez:

Gáztartályok tájba illesztése)
245
4. fejezet
1.2.1.8. Pince, kisház
Alkalmazási hely: sík és dombvidéken egyaránt.
Alkalmazási mód: tetővel ellátott (mini) pajta építése.
Előnyök: bárhol alkalmazható, időjárástól védett, azonnali takarást biztosít.
Hátrányok: magas beruházási költség, műszaki tervek szükségesek, szakértelem kell a kivitelezéshez, előírások
szigorú betartása szükséges.
Megjegyzés: egyéb használati móddal előnyösen kombinálható, a határoló felületek legalább 0,5 óra tűzállósági
határértékűek legyenek az MSZ 595–3 szerint, a tartállyal szomszédos helyiség nem szolgálhat emberek
huzamos tartózkodására (152. ábra).
152. ábra - Pinceszerű megoldás a gáztartály takarására
246
4. fejezet
5. Kombinált megoldás. A kombinált megoldásokat az elsődleges, a domináló jelleg szerint igyekeztünk

csoportosítani. Megkülönböztettünk ezért elsődlegesen mélyépítési, tereprendezési, növénytelepítési, illetve
műszaki változatokat. Ahogyan a táj, a táji adottság is mindenütt egyedi, úgy a hely jellege és a felhasználó
igénye szerint kell a megoldást keresni. Nagyszámú kombinációra ezért sem vállalkozhattunk.
1.2.1.9. Elsődlegesen terepplasztikai
Alkalmazási hely: elsősorban sík vidéken.
Alkalmazási mód: a tartály mellé töltés kialakítása vagy annak sülylyesztése.
Előnyök: bárhol alkalmazható, teljes körű és állandó takarást jelenthet, növények telepítésével kombinálható.
Hátrányok: viszonylagosan magas helyigénybevétel, esztétikai érzék, tereprendezési terv szükséges, szakértelem
kell a megvalósításhoz.
Megjegyzés: a felszíni vizek elvezetéséről gondoskodni kell, a hideg levegő nem állhat meg a tartály körül, a
fagyzug keletkezését meg kell előzni (153. és 154. ábra ).
153. ábra - Kombinált megoldás elsődlegesen kétoldali tereprendezéssel (152–153. ábra,

Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)
247
4. fejezet
154. ábra - Kombinált megoldás terepplasztika és növénytelepítés alkalmazásával

(Csemez: Gáztartályok tájba illesztése)
248
4. fejezet
Az M0 autóút 0,0–28,8 km szakasz tájba illeszése
Az M0 Budapest körüli első szakaszához készített környezeti hatásvizsgálatban a látvány kapcsolatokkal, a

vonalas létesítmény tájba illesztésével részletesen foglalkoztam. (155. ábra)
155. ábra - A tájvédelmi munkarész mo-dellje (Csemez: Környezeti hatástanulmány az

M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)
Vizuális szempontból az autóutat kétféle megközelítéssel lehet értelmezni. Milyen az út látványa, illetve mit
lehet az útról látni. Látványa más a sík és dombvidéken, más töltésben és bevágásban (156. ábra). Az autóútról
bevágásban vagy térfolyosó esetén (védőfal, védőtöltés, véderdő) semmit sem lehet észlelni, töltésről
„mindent‖.
249
4. fejezet
156. ábra - Az út látványa a dombvidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0

autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)
Bevágásban épített útszakaszt a mélységtől függően nem vagy alig lehet észrevenni (18. táblázat). A töltésen
kialakított út síkvidéken és dombvidéken egyaránt látható. Eltakarhatósága növénnyel a földmű magasságától
függően változik. (Az alapvető példákat a 157. ábrán szemléltettem.)
18. táblázat - A táj látványa (út mentére telepített növényzet nélkül)
Nincs
Korlátozott Korlátlan
kapcsol Táji kapcsolat
kapcsolat átlátás
at
térfoly (500 m-ig)
Tájegység osó
(100 m-ig) (500 m felett)
mindké
jobb bal jobb bal jobb bal
t oldal
Hosszúrét (0–2) 0,0–2,0 0,0–1,6 1,6–2,0
Tétényi-fennsík 2,3–2,5 3,15– 2,55–3,5 2,0–2,3 2,0–2,3

nyugati oldala 4,0
3,2–3,5 2,55– 2,65–
(2–4) 3,15 3,2
3,5–4,0
Tétényi-fennsík (4– 4,35– 4,0– 4,0–4,35 5,9–7,0 7,7–8,1 7,7–8,1

9,5) 5,8 4,35
5,8–7,0 8,9–9,3 8,9–9,3
5,9–6,5 5,8–5,9
7,0–7,7
8,1–8,9
9,3–9,5
Nagylapos és 9,5– 9,75– 10,7– 9,75–

Kislapos (9,5–11,0) 9,75 10,7 11,0 11,0
Duna mente (1 1–1 11,5– 11,0– 11,0– 14,6– 14,6–

1,5) 13,0 11,5 14,6 15,5 15,5
13,0–
14,6
250
4. fejezet
Csepel-sziget 18,7– 18,4– 15,5– 15,5–

(15,5–22) 19,7 18,7 22,0 18,4
19,7–
22,0
Dél-pesti sík (22– 23,9– 22,0– 22,0– 22,65– 22,6– 25,4– 24,4–
28,8) 24,4 22,65 22,6 23,9 23,9 26,6 25,0
27,9– 24,8– 25,0– 24,4 – 25,4– 26,7– 26,2–
28,1 25,4 25,4 24,8 26,2 27,5 26,6
26,6– 26,6– 27,5 – 26,8–
26,8 26,8 27,9 27,2
27,2– 28,1 –
27,9 28,8
28,1–
28,8
Megjegyzés: A táj látványát az autóút és a terep viszonya (töltés-bevágás), a művelési ágak látványkorlátozó
hatása alapján határoztuk meg a nyomvonalra merőleges 15°-os látószög alatt. Térfolyosó 6 méternél mélyebb
bevágásban és határoló erdőben keletkezik.
157. ábra - Az út látványa sík vidéken (Csemez: Környezeti hatástanulmány az M0

autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988.)
A műtárgyak látványa szintén eltérő. Az alagutak, az aluljárók alig, míg a felüljárók, hidak és a 9–10 m-nél
magasabb töltések markáns művi elemek, a tájképet jelentősen megváltoztatják.
A sík vidéki létesítmények, földművek minden esetben egyszerűbben „takarhatók‖. A 2–3 méter magasságú
cserjesáv teljes takarást jelent.
Dombvidéken a rálátás, az átlátás a terepadottságok és a művelési ágak szerint rendkívüli mértékben eltérő.
A bevágás és a töltés nagyságától függően már néhány százalékos lejtésű domboldalon is kialakulhatnak
növényzettel „eltakarhatatlanná‖ váló rézsűfelületek. Nyilvánvalóan nem vagy nem minden esetben az eltakarás,
hanem a tájba illesztés az elsődleges cél. Az adottságokhoz illeszkedő létesítményt nem szükséges, sőt
indokolatlan „elrejteni‖.
1.2.1.10. Az autóút látványa
Az autóút jellegéből adódóan szűkebb környezetét uralja. Látványa mégis igen eltérő a földmű kiterjedése,
magassága, a rézsűk hosz-sza, meredeksége, borítottsága, továbbá a műtárgyak jellege, formája, mérete,
valamint a „láthatási‖ szakasz hossza szerint. Tájképi hatása a területhasznosítási módtól és a domborzattól
függően változik.
A tájba illesztési mód megválasztásához ismerni kell az egyes pálya/földmű-szakaszok határát.
251
4. fejezet
Lényeges az eltérés az A és a B szakasz, azaz a sík és a dombvidéki adottságok között. Sík vidéken (157. ábra)
több méter magas töltés, többszintes épület is eltakarható egyetlen cserjesávval (Csepel-sziget, Dél-pesti sík).
Egészen más a helyzet dombvidéken. Eltérőek a vizuális kapcsolatok, ha az autóút völgyfenéken (Hosszúrét,
Kislapos és Nagylapos), hegyoldalon vagy hegytetőn (Anna-hegy, Tétényi-fennsík) halad. Nagy
magasságkülönbség esetén még az erdő sem jelent minden esetben takarást.
A vizuális hatásokat az autóút látványa szerint értékeltük (a 19. táblázat az értékelési szempontokat szemlélteti).
19. táblázat - Az autóút látványának értékelési szempontjai
Adottság
Földmű Műtárgy
Hatás
uralkodó g9 m töltés g6 m építmény
jelentős hatású 6–9 m töltés 3–6 m építmény
látható 3–6 m töltés 1 –3 építmény
illeszkedő ±1 m közötti + 1 és –1 m közötti

földmű építmény
nem látható g 1 m bevágás g1 m mélyebben

elhelyezett
építmény
Megjegyzés: A számérték a műtárgy magasságára vonatkozik, jóllehet annak hossza is lényeges.
A műtárgyakat kiterjedésük, esztétikai megítélésük alapján minősítettük. A földmű látványát a terepfelszínhez

viszonyítottuk. A kedvezőtlen hatások feloldására javaslatot tettünk.
A „háromméterenkénti‖ magasságintervallumok megválasztását az indokolta, hogy az emeletnyi

magasságkülönbségeket az épületeknél megszokhattuk. Így azok viszonyítási alapot képezhetnek, vizuális
mértékként meghatározóak.
1.2.1.11. Töltésben
• 3 m-ig a szintkülönbség alig, vagy csak éppen hogy érzékelhető; az egy emeletnyi magasság tereprendezéssel,
a rézsűk lelaposításával és ligetes növénytelepítéssel szinte „eltüntethető‖.
• 3–6 m közötti szintkülönbség már „látható‖ terepakadály. A kétszintes építménynek, vagy földszint plusz
tetőnek megfelelő magasságú földmű tájba illesztésére csak körültekintő beavatkozással kerülhet sor.
• 6–9 m közötti töltést „eltüntetni‖ nem, eltakarni is csak előnevelt fákkal lehet.
• 9 méternél magasabb töltés vizuálisan olyan markáns tájelem, amely a beavatkozás nyomát maradandóan
megőrzi, azaz a felszín harmóniája nem állítható visz-sza, a „földmű jelleg‖ állandósul.
1.2.1.12. Felszínközelben
• Az egyméteres magasságú töltést vagy az egy méternyi mélységű bevágást vizuálisan terepen vezetett
kialakításúnak tekintjük. A felfagyást gátló 80–100 centiméterre kiemelkedő töltés nem feltűnő. Bevágás
esetén a helyzet még kedvezőbb.
• 1–2 m-es töltés sajátos átmenete. A szemmagasságnál, a másfél méternél alacsonyabb rézsűre, illetve felületre
még rá lehet látni, ezért az nem jelenthet vizuális határt. A 1,5–3 m közötti földmű felett még át lehet nézni
megfelelő tereprendezéssel. Küszöböt teraszolásnál, földműnél a 2,5–3 m-nél magasabb szintkülönbségek
jelentenek.
1.2.1.13. Bevágásban
252
4. fejezet
A földmű bevágásban „kívülről‖ nem látható, ezért az útról feltáruló látvány, illetve látványkorlátozás a
meghatározó.
• 3 m-ig a környezet jól érzékelhető, a bevágás csak minimális korlátozást jelent.
• 3–6 m között egyértelműen érződik a látáskorlátozás.
• 6–9 m között az út „bevágásban‖ halad.
• 9 m-nél mélyebb bevágásban térfolyosó keletkezik.
(A térfolyosó hatás mesterséges falakkal, védőerdősávok telepítésével bevágás nélküli nyomvonal-kialakítás

esetén is elérhető.)
A megszokottól merőben eltérő, más és erőszakosnak tűnő beavatkozás, a „csúnya‖ látvány, a rendezetlenség, a
megoldatlanság, a tájba illesztés hiánya elsődlegesen vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktust okoz.
Az autóút tájba nem illesztett szakaszának látványa, valamint a kedvező tájképi adottságok eltakarása egyaránt
hátrányos. Míg az egyik a szemlélőt kívülről, a másik a közlekedőt belülről érinti. Eleve vizuális konfliktusnak
tekintettük a 3 méternél mélyebb bevágást és a 6 méternél magasabb töltést. Tájesztétikai konfliktusnak a tájba
illesztés hiányát – a meredek rézsűket, a növényzet nélküli útmentét – és a „csúnya‖ látványt minősítettük.
A tájba illesztési javaslatokat a feladatok egyértelműbb meghatározása érdekében három csoportba soroltuk.
Külön-külön foglalkoztunk az elsősorban tereprendezési, a hangsúlyosan tájökológiai és a főként tájesztétikai
jellegű szempon-tokkal.
1.2.1.14. Tereprendezési javaslatok
A rézsűk hajlásszögének csökkentésével azok egyre könnyebben betelepíthetők, füvesíthetők, járhatók és

fenntarthatók. A laposabb, járható rézsűk nem csak tájba illesztettnek tekinthetők, fenntartásuk is lényegesen
könnyebb (158. és 159. ábra). A korona- és a körömvonal lekerekítésével a földmű műszaki jellege
csökkenthető. A lekerekítés többlet földigénnyel nem jár, mindössze többletfigyelemmel, munkával.
158. ábra - A rézsűk ellaposítása és lekerekítése dombvidéken (Csemez: Környezeti

hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)
159. ábra - A rézsűk ellaposítása és lekerekítése sík vidéken (Csemez: Környezeti

hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)
253
4. fejezet
Nyilvánvalóan az igénybe vett terület és az eredeti talajréteg elhordása laposabb hajlású rézsűk kialakításával
növekszik.
A 30 m-es kisajátítási, illetve az 50–100 m-es immissziós sávot figyelembe véve a laposabb rézsű nem jelenthet
további területvételt. A többlet kitermelése, szállítása, helyének rekultiválása természetesen többletköltséget
jelent. Valamit valamiért: beruházáskor az egyszeri többletköltséget az évszázadokon keresztül érvényesülő
magyar szakterületi becsületért2.
Az egyhangú út menti rézsű a lejtőhajlás változtatásával és az úttesttel azonos magasságban lévő kiszélesedések
létesítésével megoldható (160. ábra). A földmű egészéhez viszonyítottan kevés többletföldmennyiséggel a
hosszú egyenes szakaszok is kellemesebb látványúvá tehetők.
160. ábra - Rézsűhajlás-változtatás, töltésszélesítés és bevágásbővítés (Csemez:

Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára 1988. II. rész:
Tájértékelés)
1.2.1.15. Tájökológiai javaslatok
A tájba illesztés részét képezi az ökológiai szempontok preferálása. Már elöljáróban hangsúlyozzuk, hogy
valamennyi immissziós szeny-nyező hatás a talaj, a vizek, a növény- és az állatvilág élő szervezeteit éri, azaz az
ökológiai adottságokat károsítja. A szorosan vett tájökológiai javaslataink a növényegyüttesek kialakítására, a
felszíni vizek elvezetésére, a talajvizek áramlására és a levegőmozgásokra vonatkoznak. Míg a tájökológiai
szándéktól eltérő „kényszerítő‖ helyzetekben a mesterséges védelmet irányoztuk elő.
2
Az M1 és az M7 autópályák elágazási szakaszán megmaradó földprizmák a rendezettséghez szokott autóst önkéntelenül is irritálják.
254
4. fejezet
A tájökológiai javaslatok lényeges eleme az autóút mindkét oldalán olyan fás-füves sáv kialakítása, amely a táji
adottságok, területhasználati módok eltakarása nélkül a termőhelyet kedvelő növényegyüttesek térrendszerét
jelenti. Tehát nem monoton erdőt vagy erdősávot javasolunk kialakítani, hanem gyepfelületek és fakulisszák
váltakozását a környező területek hasznosítási módja szerint változtatva.
A sáv lehet
• füves (a lágy szárú növények aránya 70%),
• cserjés (a fás növények többsége cserje vagy kisfa, a füves felület 30%),
• erdős (a fafajok többsége állományt alkotó, de legalább 30%-a tisztás), valamint
• véderdő (a sáv 90%-a fa-, 10%-a cserjefaj gyepfelület nélküli telepítéssel) jellegű (161. ábra).
161. ábra - Védősáv-típusok sematikus szer-kezete (Csemez: Környezeti

hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)
A változatos zöldsáv kialakításával az autóút–táj kapcsolat jobban fenntartható, a növény- és állatfajok száma
növelhető, a „kazettás‖, ligetes, kulisszás telepítés a közlekedési szennyező anyagokat hatékonyabban
„kifésüli‖, megköti.
Mesterséges védelmi rendszereket javasoltam minden olyan szakaszon felállítani (falak), kialakítani (töltések)
vagy létesíteni (véderdő), ahol a szomszédos területek elszennyezését máshogy megelőzni nem lehet. A művi
elemeket a konkrét helyeken feltüntettük.
A tereprendezési, a tájökológiai és a mesterséges védelmi, tájba illesztési célokat csakis esztétikai elvek,
megfontolások szerint szabad megvalósítani. A tájesztétikai szempontokat ezért
• tereprendezéssel (a rézsűk lelaposításával és lekerekítésével),
• növényzettelepítéssel (változatos szegélyek kialakításával) és
• mesterséges védelemmel (ízléses falakkal, ökológiai értékű töltésekkel) javasoltuk érvényesíteni.
Szegélyek célszerű kialakításáról, a szegélyhatás környezetvédelmi, ökológiai és esztétikai előnyeiről az autóút

mentén sem lehet lemondani. Jól ismert tény, hogy a tisztásokkal – terekkel váltakozó, ha úgy tetszik „kazettás‖
növénytelepítés – jobb levegőtisztító hatása mellett a térérzetet kiváltja, a térélményt elősegíti. A térformálás
elsődleges célja a kellemes hatású konkáv terek kialakítása (162. ábra).
162. ábra - Konkáv térforma kialakítása fás növényekkel (Csemez: Környezeti

hatástanulmány az M0 autóút 0,0–28,8 km szakaszára 1988. II. rész: Tájértékelés)
255
4. fejezet
A tájba illesztés eredményessége a fa- és cserjefajok megválasztásától is függ. A megfelelő színt, habitust,
formát kiültetési tervek alapján döntjük el.
A könnyed és/vagy növénnyel intenzíven betelepített és ökológiailag is hatékony zajvédő falak tájképi
szempontból is jobban megfelelnek. A növénytelepítés, a mérnökbiológiai építésmód alkalmazása az
esztétikusabb megjelenés alapfeltétele.
A nyomvonalas létesítmények tágabb értelmű tájba illesztését jelenti az állatok csapásainak, vonulási
nyomvonalainak „megtartása‖. A kétéltűek (főleg békák) és a hüllők (elsősorban siklók) kisebb átereszeken is át
tudnak az utak alatt menni. A kisemlősök csak a magasabb átereszeken merészkednek át. A nagyvadnak pedig
vadaluljáró vagy széles, cserjével beültetett felüljáró szükséges, hogy az elkerített autópálya egyik oldaláról a
másikra át tudjon jutni. A vad a vízfolyások mentén is mozog, ezért a békaátereszeket, a vadaluljárókat
vízépítési műtárgyakkal kombináltan szokták kialakítani.
Védett természeti területen a nyomvonalas létesítmények tájba illesztésére vonatkozó elveket az Mi–13–73
Műszaki irányelvek tartalmazza. A védett természeti területekre készített – ezért „szigorúbb‖ – irányelvben
foglaltak magától értetődően valamennyi, a védett területen kívüli szakaszok tájba illesztésére is irányadóak
lehetnek. Sajnálatosan az irányelv leíró jellegű, jóllehet az alapesetek sematikus ábrázolása az alkalmazást
megkönnyítette volna.
1.2.2. A Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények

A címet olvasva jogosan több kérdés merülhet fel:
• Miért kellett a Gabcikovo–Nagy-marosi Vízlépcsőrendszer (GNV) tervezett létesítményeit, a már 1977-ben

elkészített közös egyezményes tervet a kiviteli munkák megkezdése után, 1981-ben egy újabb vizsgálat
tárgyává tenni, azaz vizuálisan értékelni?
• Hogyan lehetett egy ilyen értékelést elvégezni, melyek voltak az irányadó szempontok?
• Hogyan lehetett az értékelés eredményeit a további munkálatok során figyelembe venni?
Nagy kiterjedésű és a természeti adottságokhoz ezer szállal kapcsolódó beruházások esetén a művi elemek,
elemegyüttesek megjelenése, sőt túlsúlyba kerülése következtében, a természeti és a művi elemek arányának
megfelelően
• az ökológiai adottságok megváltoznak,
• a tájháztartás módosul vagy tartósan átalakul és
256
4. fejezet
• a tájképben a megszokottól merőben új, gyakran abba soha bele nem illeszkedő, idegen motívumok jelennek
meg.
A tájképet előnyösen vagy előnytelenül módosító művi elemeknek – az építést megelőzően – az adott
természeti-történeti képbe illesztésére, valamint harmonikus tájba illesztésük lehetőségeinek bemutatására a
vizuális tájértékelés ad lehetőséget.
A vizuális tájértékelés a nemzetközi gyakorlatban a tájelemek harmóniájával jellemezhető felületegységek

minőségi elkülönítését jelenti a vizsgált térségben. Az ország egyik legszebb tájegységében, a Dunakanyarban
az összehasonlító jellegű értékelés helyett a vízlépcsőrendszerhez kapcsolódó létesítmények várható tájképi
megjelenésének, valamint a „vizuális környezeti ártalmak‖ megelőzésének, illetve kiküszöbölhetőségének
vizsgálatára fektettük a fő hangsúlyt.
A teljességre törekvés igényével szándékoztuk
• a térségben az évszázadok során bekövetkezett változások tájképformáló hatásait bemutatni,
• a természeti adottságokból eredő vizuális kapcsolatokat feltárni,
• a tervezett létesítmények vizuális hatásaira a figyelmet felhívni, valamint
• az előnytelen hatások elkerülésére javaslatokat tenni.
A kiviteli tervek készítésének és részbeni elkészültének, illetve az előkészítő munkák megkezdésének

időszakában megkésettnek tűnhet a tervezés első fázisához tartozó, a várható tájképi kapcsolatokat feltáró,
értékelő munka. Ennek ellenére azzal a meggyőződéssel állítottuk össze tanulmányunk vizsgálati, értékelő és
javaslattevő részeit, hogy azok hasznosíthatóságára
• a további kiviteli tervek készítésénél,
• az elkészült kiviteli tervek módosításánál, valamint
• az épülő létesítmények környezetének rendezésénél egyaránt számítunk. Abban a reményben dolgoztunk,

hogy a Dunakanyar-panoráma felesleges, indokolatlan mértékű megváltoztatását megakadályozhatjuk és a
tervezett művi elemek előnytelen tájképi megjelenését javaslataink figyelembe vételével csökkenteni lehet.
A Duna köztudottan legszebb magyarországi szakaszán a tájkép nagyarányú megváltoztatásával párosuló

műszaki beavatkozás esetén minden lehetséges oldalról fel kell tárni a természeti-tájképi adottságokat
megváltoztató beavatkozás várható következményeit.
1.2.2.1. A vizsgálati térség vizuális megjelenésének általános értékelése
A Duna Magyarországot átszelő 417 km hosszú (jobb part) szakaszát (a bal part 274 km) csak két helyen kísérik
hegyek és dombok: Budapesten 30 km-en a jobb parton, a Dunakanyarban 40 km-en a jobb part, 25 km-en a bal
part mentén. Hegyvidékben szegény országunkban nagy jelentősége van azoknak a tájegységeknek, amelyeken
legnagyobb folyónkat és a partjait kísérő hegyek vannak. A hegy és a víz kapcsolata azért jelentős, mert
egyrészt kontrasztos természeti elemeket látunk együtt, másrészt a hegy magaslatáról a vízre nyíló rálátás révén,
illetve a vízről a hegykoszorúra tekintve gazdag térélményhez jutunk.
Budapesten a hegyekről a lakótáj képe tárul elénk. Ameddig a szem ellát, a beépített terület a domináns. A Duna
is falak közé szorított. A szép fekvésű fővárosból üdülési szándékkal leggyakrabban a Balaton és a Dunakanyar
tájaira utazunk. (A kül- és belföldi turizmus szempontjából is e két hely – Budapest mellett – a leglátogatottabb.)
A Dunakanyar fiziológiailag, pszichológiailag és esztétikailag legértékesebb része az az 50 km2-re tehető, Dunát

kísérő területsáv, amelyben a víz és a hegyek együttes látványa a meghatározó. Az itt lévő természeti, történeti
és egyéb művi elemek vonzó jellege, egymáshoz való közelsége az aktív pihenés gazdag választékát nyújtja.
A Dunakanyar szívébe, a történeti tájba a vízlépcső és járulékos létesítményeinek tucatját irányozták elő (163.
ábra). 1980 őszén néhai Perczel Károly3 kétségbeesetten mesélte, hogy 50 m magas kéményt akarnak a
3
Perczel Károly építészmérnök, aki a Nagymarosi Vízlépcső hatásait a 80-as évek elejétől kezdve vizsgálta
257
4. fejezet
Dunakanyarba építeni. Kérte próbáljunk tenni valamit, adjunk javaslatot a kémény, tájba-illesztésére: esetleg
legyen ellipszis alaprajzú, vagy valamilyen kúszó növénnyel befuttatott …
163. ábra - A tervezett Nagymarosi Vízlépcső és a kapcsolódó létesítmények (Csemez –

Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba
illesztése szempontjából, 1981)
Egy 50 m magas – vagy bármilyen 10–15 méternél magasabb – építményt növénytakarással tájba illeszteni nem
lehet.
A drasztikus beavatkozás (164. ábra) „elleni tiltakozás‖ utolsó lehetőségének a létesítmények vizuális
értékelésével a tények feltárása tűnt. (Az építkezést már nagy ütemben megkezdték, a fűtőmű 50 m magas
kéményének 9 m átmérőjű alapját lebetonozták.) Elsődleges feladatunknak tekintettük, hogy a figyelmet
felhívjuk a létesítmények tájidegen hatásaira. Az épülő beruházás vizuális határainak bemutatásából néhány
objektumot kiemelek.
164. ábra - Az építési terület a mederáthelyezés után (Csemez – Szügyi: Vizuális

tájértéke-lés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése
szempontjából, 1981)
258
4. fejezet
1.2.2.2. Duzzasztómű, vízerőtelep, hajózsilip vizuális értékelése
A nagymarosi vízlépcsőt az 1696,250 fkm-nél a Duna medrében tervezték a csatlakozó, feltöltéssel „közelebb
hozott‖ partok között. Funkcionális részei a duzzasztómű, a vizerőtelep és a hajózsilip volt. A vízlépcső
építménye a ráépített közúti híddal egészült volna ki (165. ábra).
165. ábra - Vízlépcső a bal parti beépítéssel, a jobb parti feltöltéssel és hídfeljáróval
(Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények
tájba illesztése szempontjából, 1981)
A több célra rendelt létesítmény a műszaki követelmények szerint erősen tagolt tömbként állt volna a Duna
medrében. A tervezett leghatalmasabb építmény a Dunakanyarban. Hossza 450 m. Alvíz felőli látható
homlokzata 18,80 és 19,80 m között változott volna az 1000 m3/s vízhozam mellett kialakuló 98,40–99,40 mB
vízállásnál. Az alvízi vízhozam 6000 m3/s-ig növekedhet 104,29 mB vízszintmagasságot eredményezve. Ebben
az esetben az alvízi oldalon látható homlokzat magassága 14,00 m. A felvíz felőli látható homlokzat magassága
259
4. fejezet
11,0 és 11,50 m között változott volna az átlagosan 2300 m3/s vízhozam mellett kialakuló 107,33–107,83 mB
vízállásnál..
A vízlépcső összképének egyik hangsúlyos, igen zavaró építménye a legfelső szintre tervezett, pályán mozgó
két 29 m magas bakdaru volt.
Az építés idejére a Dunát ideiglenes mederbe terelték. Az ideiglenes meder, a munkahelyet védő töltésív, a
víztől mentesített mederrész, az egymást követő építési fázisok, a partok jelentős igénybevétele, a járulékos
berendezések, az utak, a raktárak, a munkagépek, a daruk sokasága az üdülőtájban várt látványhoz képest
szokatlan és egyértelműen zavaró volt.
1.2.2.3. Vezérlőépület
A nagymarosi vízlépcső környezetében a régi és a tervezett épületek között méreteit és tömegét tekintve a
vezérlőépület áll leginkább „egyedül‖ (166. ábra). Központi tömbje és vízszintes lepényeinek mérete a
monumentális vízlépcsőhöz mérhető. A két létesítmény funkciójából nem következik a méret rokonság. A
könnyed forma nem oldja fel a hatalmas épület (a legnagyobb alapterület 20 x 60 m, a legnagyobb magasság 34
m) nyomasztó tömegét. A vezérlőépület túl hangsúlyos, mivel a közelebbi és a távolabbi környezetéből
kiemelkedik és számtalan irányból látható.
166. ábra - Vezérlőépület uralkodó tájképi elem (Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés
a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése szempontjából, 1981)
Délkeletről északkeletig, illetve északnyugatig fordulva homlokzata előnyös. Az egymás fölötti szintek
északkeleti lépcsőzése a víz sodrásával harmonizál. Délkeletről délnyugatig, illetve északnyugatig
előnytelennek mondható a homlokzatok összképe. Ebből az irányból nézve a perspektivikus rövidülés
következtében a tömeg lelépcsőzése kevéssé érvényesül, és úgy tűnik, ellentmondásban van a lefelé keskenyedő
szintekkel, amelyek különösen alacsony horizont mellett, azaz a lepényeket alulról nézve tűnnekk föl.
1.2.2.4. Üzemi létesítmények a vízlépcső felvizének parti sávján
Az egyezményes terv alapján 130 ha-os parti sávon a lepencei strandfürdővel és sportteleppel szemben
helyezték volna el a szabadtéri kapcsolót, az olaj- és üzemanyag-ellátás telepét és épületeit, a fűtőmű kazánházát
az 50 m-es kéménnyel és a 35 kW transzformátorállomást, a vészenergia épületét, a hajóslaktanyát, valamint a
báziskikötőt (167. ábra). A létesítmények hosszú partszakaszt változtattak volna ipari jellegűvé, ami az
üdülőtájban disszonáns látványt okozott volna. A fűtőmű kazánháza volt a legzavaróbb elem a bal oldali parton,
különösen a fűtőmű hullámaluminiummal burkolt, a napfényben reflektálódó tömege és 50 m-es kéménye (168.
ábra). Vízerőmű mellett szénhidrogénből energiát termelni alapvetően ellentmondásos! A létesítmények
megépítése esetén a fűtőmű kéményének tájképromboló és a füstgázok környezetkárosító (a füstzászló várható
iránya Visegrád) hatását csökkenteni nem lehet. A kémény meglepő felkiáltójelként állt volna a víz közelében.
Látványa nem mosódhat a háttérbe, mivel kanyarulatban épült volna fel. Sok irányból nézve látszik a víz, az
260
4. fejezet
égbolt a visegrádi háttér előtt. A domb- és hegyoldalakról nézve a földbe süllyesztett tartályok felszíni részei is
látszanak. Nagy a létesítmények egymástól való távolsága, ami azzal a következménnyel járhat, hogy idővel
újabb épületek, raktárak, lerakóhelyek foglalják el a ma szabadnak tervezett területeket.
167. ábra - Iparszerű beépítés a nagymarosi parti sávban (Csemez – Szügyi: Vizuális
tájérté-kelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájba illesztése
szempontjából, 1981)
168. ábra - A fűtőmű és kéménye a 12-es közútról uralja a dunakanyari tájképet

(Csemez – Szügyi: Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények
tájba illesztése szempontjából, 1981)
1.2.2.5. Mólók és vezetőművek
A hajózsiliphez kapcsolódó mólók és a vezetőművek hosszan elnyúlva „kapaszkodnak‖ a Duna medrébe. A

vezetőművek egyrészt „megfogják‖, vizuálisan is rögzítik a duzzasztóművet, másrészt fokozzák annak
monumentalitását. Jellegzetesen olyan műszaki létesítmények, amelyek csak ívelt nyomvonalvezetéssel
lennének tájba illeszthetők, de ez nem egyeztethető össze a mű rendeltetésével. A Duna kanyarulatába tervezett
és a felvizen megjelenő széles móló tulajdonképpen művi „sziget‖. A vízfelület tagolja, legnagyobb szélessége
70 m.
1.2.2.6. Feltöltés a duzzasztómű felett a jobb parton
261
4. fejezet
A partvédőmű és az új nyomvonalú 11-es számú út között a több mint 200 m széles sáv feltöltésével a
duzzasztómű és a Fővárosi Kórház között mintegy 30 ha-nyi, part menti sáv keletkezett volna a közös
egyezményes terv szerint (lásd 165. ábra). Javasoltuk a part menti sáv feltöltés helyetti „kotrását‖, azaz
vízfelületté alakítását. A sáv fel nem töltése építési költségmegtakarítással járt volna (meddő anyag kitermelése,
szállítása, elegyengetése), ezen túlmenően a vízfelülettel egy potenciálisan többcélú hasznosításra alkalmas
területet lehetett volna nyerni. A vizet nem kell „kaszálni‖, fenntartása élőmun-ka ráfordítását nem igényli,
ennek ellenére biológiailag (a növényzettel borítotthoz hasonlóan) aktív. Sőt a vízfelület a kánikulában
párologtat, klímatényezőként hatékony. Megfelelő vízátöblítésről gondoskodni kellett volna a mocsarasodás, a
növényelburjánzás megakadályozása érdekében. A vizet „nyűni‖ (a lágy szárú növényeket, hínárt, nádat
eltávolítani) viszont sokkal nehezebb, mint a gyepfelületet kaszálással, a szántót rendszeres műveléssel
fenntartani. A feltöltést javaslatunkra elvetették. A jelenlegi rehabilitációs munkák során is vízfelületek
kialakítására került sor.
1.2.2.7. Feltöltés a duzzasztómű alatt a jobb parton
A víz felől és a Dömös térségi domboldalakról, üdülőterületről szemlélve a feltöltés a Dunát elvágta volna
Visegrádtól, azaz a vízpart-település látványt rontotta volna. Dömösről Visegrád felé közeledve, valamint a
Szent Mihály-hegy hegyorrairól nézve az 1967 és 1695 fkm közötti öblösödés előteret ad a Kálvária-hegy és a
Vár-hegy lábához épült történeti városmag, a világhírű Fellegvár–Sala-mon-tornya együttesnek. Mindez a terek
„csatornává‖ szűkített Duna partján kevésbé érvényesült volna. A mintegy 25 ha-os feltöltendő meder beépítése
vagy betelepítése esetén a településre nyíló panoráma elveszett, illetve egy rövid Visegrád környéki víz-város
látványra szűkült volna .
Dömös, illetve Zebegény felől ér-kezve, a Szent Mihály-hegy mögül kibukkanva a javasolt öblözet (azaz a
település előtti „üres‖ térség) jóvoltából nagy távlatból tárulhat fel Visegrád látványa. Az öblözet feltöltése
elterelné a településről a tekintetet. A feltöltés beépítése vagy közparkká fejlesztése tovább rontotta volna a
helyzetet. Az épületek és a fák eltakarnák a hegylábnál fekvő lakóépületeket, sőt a templomot is. A cseréptetős
házak látványának megszüntetésével szegényedne a jellegzetes Dunakanyar-panoráma. Elvben a duzzasztott és
ezáltal magasabban fekvő vízfelület nagyobb rálátást biztosíthatna Visegrádra, de a duzzasztómű magas falaival,
erőteljes szerkezeteivel korlátozná ennek érvényesülését.
1.2.2.8. Közúti híd feljárója
Az 1:2-es rézsűhajlással tervezett és a terepfelszínből 10 méterrel (!) kiemelkedő, mintegy 400 m hosszú, és az
alapsíkra vetítve 8000 m2 felületet elfoglaló – tehát nagy kiterjedésű – feljáró a Duna völgyének keresztgátját
képezte volna. A hatalmas földmű ökológiai és vizuális értelemben egyaránt káros. A 11. sz. útnál lényegesen
magasabb koronamagasságú töltés építése indokolatlan, csökkentését javasoltuk.
A három emelet magasságú (!) földmű tájba illesztésének a rendkívüli dimenziók miatt a „csak‖ növénnyel
történő eltakarás nem elegendő. A feljárót felüljárószerűen, könnyed pillérekre kellett volna állítani. A közúti
hídfeljáró pillérekre helyezésével a fagyzugok, a hideg-levegő tavak keletkezésének potenciális veszélye is
elkerülhetővé vált volna.
1.2.2.9. Légvezetékek
1977-ben készült közös egyezményes terv 110 kV-os bal parti (lásd 166. ábra) és 120 kV-os jobb parti
légvezetékes energiaszállítást irányozott elő. A magyar fél később az egyoldali, a jobb parti kivezetés mellett
foglalt állást.
A légvezetékes energia kivezetését a művi létesítmények egyik legkritikusabbjának tartottuk. Tekintettel a

Dunakanyar domborzati adottságaira a vizsgálati térségben bármilyen jellegű légvezeték építése drasztikus
beavatkozás a tájképbe.
1.2.2.10. Az energiakivezetés lehetőségei, táji következményei a bal parton
Légvezeték építése Hegyestető irányában elfogadhatatlan, mert
• a Börzsönyi Tájvédelmi Körzet szigorúan védett Szent Mihály-hegyi területén kellene vezetni,
• a minimum 300 méteres szintkülönbség áthidalása jelentős közvetlen környezeti ártalmakkal párosulna
(erdőirtás, útépítés, talajerózió),
262
4. fejezet
• a hegy-völgy irányú légvezeték-építés vagy kábelfektetés rendkívül előnytelenül bontaná meg az erdővel
borított hegyek képének harmóniáját.
Légvezeték építése Nagymaros feletti zártkerteken keresztül elfogadhatatlan, mert
• a Börzsönyi Tájvédelmi Körzeten kellene áthaladnia,
• a Duna–település–zártkert–domborzat együttest előnytelenül megbontaná, átszelné,
• a hosszabb nyomvonal miatt többlet költségeket jelentene.
Légvezeték építése a part menti sávban elfogadhatatlan, mert
• a rendkívül keskeny hegyláb–Duna–vízfelület alkotta, jellegzetes konkáv felület térhatásának zavartalan

érvényesülését megszüntetné,
• a támfal, vasút, út, partvédő-burkolat „abroncs‖ jellegét vertikális irányban is kiterjesztené,
• a Duna kanyarulatában „sűrűnek‖ látszó tartóoszloprend előnytelen „kerítés‖-hatása a természeti elemek

túlsúlyának érvényesülését nagymértékben csökkentené,
• az Ördöghegy és a Szent Mihály-hegy sziklakibuvásainak egyediségét károsan befolyásolná.
Kábel fektetése a Duna mentén az egyetlen, tájképi szempontból elfogadható megoldás. A 12-es út átépítésével
egy időben kivitelezhető az út menti padkába süllyesztve. Az energiaszállítást az erőműtől Zebegény Szob felőli
határáig, mintegy hat km hosszban kábelen kellene megoldani. Ilyen módon hátrányos vizuális hatások nem
jelentkezhetnek.
1.2.2.11. Az energiakivezetés lehetőségei, táji következményei a bal parton
Légvezeték építése Visegrádtól a Pilisi Tájvédelmi Körzeten keresztül elfogadhatatlan. Ezt az alternatívát a
tervezők már korábban elvetették.
Légvezeték építése a parti sávban nem megfelelő, mert
• a Duna Visegrádi szorosának egyedülálló tájképi értékét károsítaná a duzzasztómű és a dömösi Malom-patak
torkolata között,
• a Duna és a hegyláb közötti többcélú hasznosításra alkalmas, illetve jelenleg is rekreációs célokat szolgáló
part menti sávot (Lepencei Termálfürdő, Fővárosi Kórház, hétvégi házas telepek Gizellatelepen és Dömös
határában) rendkívül előnytelenül megváltoztatná.
A Dunakanyarban a légvezetékek és az ismétlődő hatalmas tartószerkezetek látványa a tájegység nagyfokú ipari

hasznosítását hangsúlyoznák. Az egyetlen tájképi szempontból elfogadható megoldás a kábelen történő
energiaszállítás az átépítésre kerülő 11-es közúttal párhuzamosan. Az út és az út menti vonalas létesítmények
(pl. csatorna) építésekor kellene a kábelfektetést megoldani. A légvezetékes megoldás örökös vizuális
környezeti „ártalmának‖ elkerülése érdekében az erőműtől a dömösi Malom-patakig, minimum 4 km hosszban
kellett volna a kábelt fektetni.
Dömöstől a légvezetékes megoldás elvileg
• a Duna parttal párhuzamosan,
• a zártkerteken keresztül,
• az erdővel borított hegyeken át és
• a dömösi zártkertek és az erdő határán képzelhető el.
A táj jellege, a dömösi településkép, a Duna menti konkáv térforma, a túlparti Szent Mihály-hegy szikláinak
közelsége, a vízfelület tervezett üdülési hasznosítása, mind a Duna menti légvezeték-építés ellen szól.
263
4. fejezet
A dömösi zártkertek egyre intenzívebbé váló üdülési hasznosítása és a Szent Mihály-hegyről feltáruló
kedvezőtlen vizuális hatások miatt a zártkerteken keresztül távvezeték építése nem tekinthető alternatívának.
A pilisi erdőkön át történő távvezeték építéssel ellentétesek az üdülési és a környezetvédelmi szempontok. A

terepadottságok és a várható hátrányos vizuális hatások miatt is indokolatlan lenne az erdő-domborzat egységet
légvezetékkel felszabdalni.
Helyszíni megfigyeléseink és a nyomvonal-vezetési alternatívák vizuális hatásának vizsgálatai is egy negyedik

megoldást sugalltak. Nevezetesen a távvezetéknek a dö-mösi zártkertek és az erdő határára helyezését.
Nyomvonalas létesítményeket a legkisebb ökológiai károsítással és a felület minimális igénybevételével, a
legkevesebb irtással és egyszerű kisajátítással, területrendezéssel, a művelés kismértékű akadályoztatásával az
egyes művelési ágak határvonalán lehet elhelyezni. A tájképet, vizuális értelemben is a legkevésbé az
évtizedeken, évszázadokon keresztül kialakult mezsgyék és „szegélyek‖ (pl. erdő–mező, erdő–kert, sík–hegy,
víz–erdő, település–me-ző …) mentén épített vonalas létesítmények befolyásolják, módosíthatják. Így nem jön
létre a felület újabb megbontása, hanem a meglévő, indokolatlan kialakult vagy kialakított határ újabb
funkcióval bővülne.
A létesítmények tájba illesztésére vonatkozó munkáink súlyának érzékeltetésére egyetlen példa: ERŐTERV
tervezője a velem folytatott „alkutól‖ tette függővé, hogy milyen hosszú legyen a jobb és a bal parti kábeles
energiakivezetés. Az olajkábelt nem „szeretik‖ az üzemeltetők, mert nagyobb az energiaveszteség és
meghibásodás esetén nem „látható‖ a hiba.
A 80-as évek elején a legkülönbözőbb módon foglalkoztunk a Gabcikovo-Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel

(GNV), valamint hatásterületével összefüggő – elsősorban – tájrendezési kérdések vizsgálatával. A fűtőmű
kéményének alapozása idején 1981-ben így fogalmaztunk: „Akkor kaptuk a megbízást a GNV tájrendezési
feladatainak megoldására, amikor a „Közös Egyezményes Terv‖ teljesen készen volt … amikor a megbízást
elfogadtuk, egyrészt tudomásul kellett volna vennünk, hogy a lényeget tekintve kész helyzettel kell számolnunk.
Sem a műszaki létesítmények helye, sem azok jellege nem módosítható… Hittünk abban és meg vagyunk róla
győződve, hogy javaslataink figyelembevételével sok esetben előnyösebb helyzet teremthető annál, mint amely
a közel három évtizedes munkával készített műszaki tervek szűkített értelmű kivitelezéséből adódott volna.
Vonatkozik ez elsősorban az ökológiai és tájesztétikai adottságokra, beavatkozásokra‖. Három év elteltével
tanúi lehetünk javaslataink részbeni megvalósításának.
1.2.3. Vízlépcső-elhelyezési lehetőségek a Dunakanyarban

A Duna komplex hasznosítását előirányzó, mintegy három évtizede megkezdett tervezési tevékenység első
fázisában már megállapították, hogy a természeti (elsősorban hidrológiai, geológiai stb.) adottságok alapján
vízlépcső telepítésére Nagymaros-Visegrád térsége a legalkalmasabb.
Az egyeztető tárgyalások idején (1981–84), a Nagymarosi Vízlépcső építésének szüneteltetése alkalmat adott a
létesítmény együttes szélesebb körű hatásainak tanulmányozására is. Egyes intézmények képviselőiben,
különböző csoportokban felmerült aggályok miatt indokolttá vált a vízlépcső nyugatabbra helyezésének
vizsgálata. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács 3/1983. (VI.21.) OKTT számú határozata
értelmében „A Dunakanyar esztétikai és táji értékeit a GNV járulékos létesítményeinek esztétikus és tájba
illeszkedő megvalósításával kell megőrizni. A gazdasági, műszaki és tájvédelmi szempontok mérlegelésével
alternatív koncepciót kell készíteni a nagymarosi duzzasztómű magyar területen való nyugatabbra
helyezéséről‖.
A megbízáskor három változatot kellett (volna) összehasonlítanunk;
• a Pilismaróton átvágásban,
• a nagymarosi mederben és
• az Ipoly torkolatáról előirányzott változatot. Az Ipoly-torkolati változatot azonban időközben „levették‖ a

lehetséges építési helyek listájáról!
A pilismaróti és a nagymarosi változat között a várható hatásokkal összefüggésben lényegesen eltérő
• tájszerkezeti,
• tájökológiai,
264
4. fejezet
• üdülés-idegenforgalmi,
• természetvédelmi,
• környezetvédelmi, valamint
• vizuális-esztétikai következményekkel kellett számolni.
A vízlépcső építésének tényén túlmenően a túldimenzionált járulékos beruházások előirányozása irritált.
A települési változatok között alapvető különbség, hogy míg a nagymarosi mindenhonnan, a pilismaróti csak
• a Szobi-magaspartnál (1750–1706 fkm között),
• a zebegényi Malom-hegyről tengelyirányból,
• a Szent-Mihály hegy zergejárta part menti szikláiról, valamint
• madártávlatban a Vadállókövek-ről és a Prédikálószékről lett volna látható.
A tervezett létesítmények tájba illeszkedése vagy „tájidegensége‖, azok láthatóságától függ. A „láthatóság‖
jelentőségére a hazai sváb és szlovák (akár magyar) falvak utcaképében mutatkozó különbségek például
szolgálhatnak: míg a hagyományos sváb falvakban a telekhatár fallal, át nem látható módon deszkával kerített,
addig az utóbbi legfeljebb fonattal vagy ritkán szögelt léccel. A zártsorú és azért városias jelleget kölcsönző
utcakép áll szemben a hézagos, falusiassal. Zárt utcaképnél az udvarba nem lehet belátni, csak a „telekhatárig‖,
azaz a kerítésül szolgáló falig. A hézagos, épület–kerítés diktálta ritmus esetén az utcaképbe a melléképületek, a
gazdasági udvar élete is beletartozik. Az úton haladó előtt az ott lakó tevékenysége, mentalitása is feltárul,
tükröződik. A völgyben épült sváb település látványa viszont azonnal megváltozik, ha telkeit, portáit a
domboldalról, azaz „hátulról(!) szemléljük.
A jól ismert sajátosságok, utcakép-eltérések a pilismaróti és a nagymarosi változatok közötti alapvető

látványkülönbségek érzékeltetésére szolgálnak:
A Pilismaróti-mezőn a főlétesítmények
• csak a légvonalban több, mint két kilométerre lévő hegyekről lennének láthatóak (Szobi-magaspart 2,5 km,
Malom-hg. 3 km, Kálvária-domb Zebegényben 2,5 km, Szt. Mihály-hg. 3 km, jobb parton Cseresznyés 3 km,
Bonc-hg, Bagó-kő, Nagy-Hábod 2,5–2,5 km),
• a 11-es és a 12-es közútról nem láthatók,
• a jelenlegi Duna-partról sem láthatók.
A Nagymaros térségébe tervezett létesítmények
• a légvonalban 1–2 km-re fekvő hegyekről (Sváb-hg., Rigó-hg. 1 km, Mátyás-hg. 1 km, Fellegvár, Sylvanus
Hotel, Fekete-hg. 2–2 km), domboldalakról „mindenhonnan‖ láthatók,
• a 11-es útról tartósan látható, a 12-es közútról a visegrádi-lepencei tájképet eltakarják,
• a Duna-part nyilvános megközelítését több száz méteren lehetetlenné teszik, további szakaszon korlátozzák.
A különbséget tovább növeli, hogy a Pilismaróti-mező távolabbról, kevésbé ismert, illetve utakkal fel nem tárt
sziklákról (Ördög-hg.) és hegyekről, lankás domboldalakról látható. A Nagymarosi Vízlépcső viszont
közelebbről, tömegesen látogatott kilátópontokról (Nagy-Villám, Salamon-tornya, Fellegvár, Fekete-hg.,
Panoráma körút, Várkert, Sylvanus Hotel, Lepen-ce-strand) és meredekebb, sziklabuvásos hegyoldalakról
látható.
A fenti tényezőkből következik, hogy a Pilismaróti-mezőn a látáskorlátozás
• a síksági adottságok,
• a nagyobb távolságok, és
265
4. fejezet
• a lankásabb domboldali potenciális kilátások miatt fás növények telepítésével megoldható. A hegyekkel két
oldalról szorosan övezett nagymarosi térségben
• a magasságkülönbségek,
• a kisebb távolságok és
• a meredek lejtők egyaránt „korlátlan‖ átlátásokat, lelátásokat tesznek lehetővé. A látványt lent a
létesítményeknél, fent a hegyoldalon fák ültetésével egyaránt képtelenség korlátozni. A létesítményeket és
környezetüket, valamint a tájhasznosítási, tájba illesztési javaslatokat, illetve – célszerű növénytelepítés
esetén – az évtizedek múlva esedékes látványt bemutató perspektív képsorozatok meghatározott nézőpontból
ábrázolják a táj várható arculatát. A „csak‖ repülőgépből látható madártávlati képábrázolás helyett a
ténylegesen, mindenki számára elérhető helyről, kilátópontból mutatjuk be a tájkép javasolt, illetve várható
változását. A pilismaróti (169–171. ábra) és a nagymarosi (141–145. ábra) változat közötti különbségeket a
képsorok egyértelműen igazolják.
169. ábra - A Pilismaróti-mező a kavicski-termelést megelőző időszakban elsődlegesen

mezőgazdasági és részben üdülési hasznosítású volt
(Csemez: Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban, 1984)
170. ábra - Az osztrák szakaszon „száraz” eljárással épített vízlépcső-megoldásokhoz

hasonlító telepítési változat. A hídfeljáró töltése „átszeli” a maróti mezőt
266
4. fejezet
171. ábra - A hídfeljáró pillérekre helyezé-sével a kereszttöltés jelleg csökkenthető.

Zebegény felé több kilométer hosszú öböl keletkezett volna
A tájba illesztési példák bemutatását Mőcsényi Mihály találó gondolataival zárom:
A tájban kialakult „dallamot‖ szinte kötelességünk új hangokkal, akkordokkal gazdagítanunk, a bővítés azonban
nem vezethet disszonanciához. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az igazán értékes tájban többnyire a
természeti elemek határozzák meg a dallam jellegét, a művi beavatkozással ritkán lehet új dallamot komponálni.
267
4. fejezet
A „tervezőknek‖ azt is tudniuk kell, hogy a természet nagyobb minden emberi alkotásnál és ahol a természeti
szép a domináns, annak a tervezőnek a munkája válik örök becsűvé, amely érezteti, hogy nem feltűnni, hanem
alázattal, szinte észrevétlenül illeszkedni akar az adott dallamhoz, harmóniához.
Összegzésként megállapítható, hogy valamennyi művi tájalkotó elem tervezése, építése és üzemeltetése során
arra kell törekedni, hogy a korszerű ökológiai és műszaki követelmények az esztétikai elvekkel együttesen
érvényesüljenek. Az emberi környezet, a táj alakítását annak teljesítőképessége, kondicionáló hatása, valamint
használati és vizuális értékének növelésével kell megoldani. Ilyen módon növelhető a társadalom és a benne élő
emberek teljesítőképessége, fokozható fiziológiai és vizuális-esztétikai eredetű életöröme.
1.3. Egyedi tájértékek védelme

Napilapok írnak, riportok hangzanak el arról, hogy autópálya, ipari csarnok, családi ház építésénél különböző
leletanyagok kerülnek elő. Egy részüket sikerül megmenteni, más részük elpusztul. Kunhalmok, földsáncok,
kőkeresztek, malomárkok, fasorok tűnnek el egyik napról a másikra. Kálváriák, kápolnák, temetők enyésznek el.
A korszerűnek tekintett nagyüzemi mezőgazdaság, az iparszerű termesztés nem vette figyelembe a kisüzemi
időkből megmaradt mezs-gyéket, árkokat, mezőfásításokat. A gépi művelés, a légi permetezés miatt nagy
táblaméreteket alakítottak ki, a föld használatát korlátozó akadályt eltávolították, megszüntették.
A bányászat, az útépítés, a városépítés sem volt kíméletes a korábbi időszakok emlékeihez. Így az elszórtan
„megbúvó‖ kultúrtörténeti emlékek sokasága a járatlanság, a jóhiszemű fejlesztés a táji értékek iránti
közömbösség, vagy érzéketlenség miatt károsodott, pusztult vagy véglegesen eltűnt.
A táj értékei, a tájemlékek előfordulásuk gyakorisága, illetve ritkaságuk következtében válnak, váltak, válhatnak
egyedi tájértékekké. A termeléssel, a közlekedéssel, a történelmi eseményekkel kapcsolatos vagy a
kultúrtörténeti vonatkozású egyedi tájértékek megjelenésük, jellegük, szakterületi megítélésük szerint
különböznek egymástól. Csoportosításuk az eltérések alapján történhet.
Az ember a természeti adottságokat a termelés és főleg a növénytermesztés bevezetésével alapvetően

megváltoztatta. A települések kialakulásával művelt és műveletlen területek jöttek létre.
A használati tárgyak, eszközök, fegyverek, élelmiszerek bősége, eltérő minősége vezetett a kereskedelem
kialakulásához. A települések, a népek közötti kereskedelemhez közlekedni kellett, amelynek feltétele az út, a
vízi út, később a vasút és a repülőgép.
A különböző népek történelmében, életében egyes események kiemelkedő jelentőségűek és konkrét helyhez
kötődnek. A csataterek, a hősi tettek mezei a népek életének emlékeivé, a tájnak történelmi helyeivé váltak.
A lakóhelyen – vagy annak közelében – a mindennapi élethez nélkülözhetetlen épületeket kellett emelni, a
vallási kötelezettségeknek, hiedelmeknek eleget kellett tenni. A pihenési igények kielégítésére éppen úgy
gondolni kellett, mint az elhunytak méltó elhelyezésére. Kultúrtörténeti emlékeink – előfordulásuk gyakorisága
szerint – váltak települési tájértékekké.
Módszert dolgoztunk ki az egyedi tájértékek jelentőségének megállapítására. A módszer meghatározásához el

kellett dönteni, hogy milyen kérdéseket teszünk fel az értékelési eljárás során.
• Miért és mit célszerű értékelni?
• Melyek az egyedi tájértékek?
• Milyen kritériumok szerint célszerű értékelni?
• Milyen legyen az értékelés módszere, menete?
• Hogyan lehet az egyedi tájértékekre vonatkozó adatokat beszerezni?
A kérdések sorrendjében ismertetem a tájértékelési módszer elvi alapjait, lényegét. Az értékelési modell teljes
felépítését az 172. ábra szemlélteti.
172. ábra - Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983,

p. 88.)
268
4. fejezet
1.3.1. Az egyedi tájértékek rendszerezése, felsorolása

A tanulmány első pontjában feltárt, keletkezési módja szerint ismertetett egyedi tájértékek rendszerezett
áttekintése megkönnyíti azok „megtalálhatóságát‖. Támpontul szolgál az értékelésbe vonható, az egyáltalán
szóba jöhető „tájelemekről‖.
Az egyedi tájértékeket négy csoportba soroltuk az ember tájalakító tevékenysége alapján. A rendszer nem zárja
ki a bővítés lehetőségét, sőt ellenkezőleg: folytonosan fejleszthető, kiegészíthető. A felsorolást a tájvizsgálat, a
tájkutatás segédleteként lehet tekinteni. Az egyedi tájértékeket
• a termeléssel,
• a közlekedéssel,
• történelmi eseményekkel, valamint
• kultúrtörténeti emlékekkel összefüggőekre csoportosítottuk, tudatában voltunk annak, hogy bizonyos

ismétlődések előfordulhatnak, illetve osztályozási gondok adódhatnak. Például fákat, fasorokat telepíthettek
emlékként, a közlekedési utak kísérőiként vagy éppen a termelési feltételek javítására. Az egyedi tájértékké
vált fasor több csoportba sorolhatóságára példa Keszthelyen a fenyőallé. Festetics Tasziló gróf – eleinek
haladó gondolkodásmódjával ellentétben sok vonatkozásban – a fejlesztés kerékkötőjévé vált. A „várossal‖
összeveszvén, „saját‖ bekötőutat épített a városon kívül. Az utak menti Pinus austriaca telepítést (az
útépítéssel együtt) ideológiai háttér motiválta, de a közlekedést az árnyékolással, a termesztést a
szélvédelemmel egyidejűleg szolgálta.
1.3.2. A termelés során keletkezett egyedi tájértékek

A termelés során keletkezett egyedi tájértéknek a művelési ág-szerkezetet, a földműveket, a telepített fás
növényeket, az épületek és építmények környékét, valamint az anyag- és az energiaforrások lelőhelyeit
tekintettük.
Művelésiág-szerkezet
• erdő–mező megoszlás, arány (173. ábra)
• erdő–rét–szántó ökológiai elkülönülése
• hagyományos művelési mód, művelési irány (174. ábra)
• tagoltság, elválasztottság (173. ábra)
• vízrendezések eredményei, nyomai (halastavak)
173. ábra - A Tapolcai-medencében Szigliget vára és a hagyományos művelési szerkezet

fennmaradt
269
4. fejezet
174. ábra - Hegy-völgy irányú művelés a Tokaji szőlőhegyen
Földművek
• –árkok, csatornák: lecsapoló, öntöző, belvíz levezető, malomárok,
• gátak: árvízvédelmi, duzzasztó, völgyzáró,
• töltések-töltődések: kő-föld mezs-gyék, teraszolt szőlők, gyümölcsösök, sávosan művelt szántók
270
4. fejezet
• halmok, kupacok: meddődepóniák, zagyterek, faszénégető boksák
Fás növények
• mezővédő erdősávok,
• fásított legelők,
• véderdők,
• csatorna menti fásítások,
• fasorok (175. ábra),
• majorfásítások,
• kettős fasorok,
• tanyafásítások,
• szélvédő sövények,
• utak menti fásítások,
175. ábra - Feketefenyő allé Keszthely határában
Épületek környékükkel
• majorok,
• villák, nyaralók (176. ábra),
• pincesorok (177. ábra),
271
4. fejezet
• istállók,
• pincetelepek,
• pajták,
• szórvány pincék,
176. ábra - Szegedy Róza háza (XVIII. század vége). Badacsony
177. ábra - Pincesor. Villánykövesd (Baranya megye)
272
4. fejezet
• magtárak,
• mészégetők
• tanyák ,
• házak, házsorok (178. ábra),
• malmok (179. és 180. ábra)
178. ábra - Falusias utcarészlet Hajdúböszörmény belterületén
179. ábra - Békéssámsoni szélmalom a békéscsabai Gabonamúzeumban
273
4. fejezet
180. ábra - Túristvándi vízimalom a XVIII. század végéről (Szabolcs-Szatmár-Bereg

megye)
Építmények
• műtárgyak: átereszek, vízszállító hidak (aquaductusok), aknák, zsilipek, kutak, forrásfoglalások,
• vízlépcsők
• egyebek: geodéziai gúlák, szál-lítópályák (kötél, cső), légvezeték
Anyag- és energiaforrások lelőhelyei
• bányák: felszíni (bányaudvarok, homlokfalak, meddőhányók), mélységi (aknák, vájatok, külső hányók).
• rendezett és felhagyott depóniák (hulladék, meddő).
• fakitermelés utótájai.
A közlekedési pályákkal kapcsolatos egyedi tájértékek
A közlekedési pályákkal kapcsolatos egyedi tájértéknek az utak, a hajózó csatornák, a repülőterek és azok
műtárgyai minősülnek.
274
4. fejezet
Útvonalak, nyomvonalak
• országutak,
• erdei kiközelítő utak,
• földutak (dűlőutak),
• hajóvontató utak,
• kiránduló utak,
• objektumokhoz vezető utak,
• lovagló utak,
• hadjáratok útvonalai,
Vasutak
• elsőként készült szakaszok,
• felhagyott (erdei, keskeny nyomtávú)
• megszüntetett,
• lóvasutak (mezőgazdasági erdészeti)
Hajózócsatornák
Repülőterek
Műtárgyak
• hidak (181. és 182. ábra),
• viaduktok,
• alagutak,
• hangárok.
181. ábra - Az 1968-ban elbontott hajógyári híd Óbudán
275
4. fejezet
182. ábra - Finom kidolgozású híd az Eszterházy kastélyparkban, a Kelemente-patak

felett a XVIII. század második feléből. Fertőd (Győr-Moson-Sopron megye)
1.3.3. Történelmi eseményekkel összefüggő egyedi tájértékek

A történelmi eseménnyel összefüggésben a pontszerű emléktáblától a vonalas jellegű védelmi sáncokon
keresztül a nagykiterjedésű csataterekig sok minden tartozik.
Pontszerű megjelenésűek
• műviek: emléktáblák, emlékoszlopok (Isaszeg, Pákozd),
• növényiek: emlékfák (Hétvezér, személy, millenniumi), emlékligetek (Erzsébet-ligetek) (183. ábra),
• védelmiek: ütegállások, géppuskafészkek.
183. ábra - A hédervári tölgyfa (Balogh András, 1968)
Vonalas megjelenésűek
276
4. fejezet
• védelmi jellegűek: földvárak, árokrendszerek (lövész, vizes), sáncok
• eszmei jellegűek: hadsereg-vonulások, halálmarsok nyomvonalai
Felületszerűek
• csataterek, ütközetek helyei,
• táborhelyek,
• országgyűlések helyei,
• tragédiák színhelyei,
• lőterek, gyakorló terek.
1.3.4. Kultúrtörténeti egyedi tájértékek

A kultúrtörténeti egyedi tájértékekhez terepalakzatokat (temető, sírhalom), kultuszhelyeket (kálvária, búcsújáró
hely), épületeket, parkokat egyaránt sorolhatunk.
Terepalakzatok
• temetők,
• temetkezési halmok: sírhalom, sírkert, sírmező,
• ásatások területe (184. ábra)
184. ábra - Rommező. Gorsium (Pannonia Inferior tartomány vallási központja) (Fejér
megye)
Kultusztörténeti
• kálváriák (185. és 186. ábra), kálváriadombok,
• fogadalmi-kegyeleti emlékeztetők,
• keresztek (187. ábra,)
• búcsújáróhelyek,
• kápolnák és környékük,
• templomok és környékük (188. és 189. ábra)
185. ábra - Barokk kálvária (1738) Ásványrárón (Győr-Moson-Sopron megye)
277
4. fejezet
186. ábra - Kálvária párhuzamos stációsorral a temető melett (1861). Szajk (Baranya
megye)
278
4. fejezet
187. ábra - Kőkereszt a földút mellett
188. ábra - Református (Árpád-kori erődí-tett) templom a XII-XIII. századból.

Szalonna (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
279
4. fejezet
189. ábra - Jakováli Hasszán pasa dzsámija a minarettel (XVI. sz. második fele). Pécs
Épületek, építmények
• várak (190. és 191. ábra,)
• kilátók,
• rommezők,
• műemlékek „táji‖ környéke
190. ábra - Cseszneki vár a XIII. századból a Bakonyban (Veszprém megye)
280
4. fejezet
191. ábra - A siklósi vár távlati képe a XIX. században (Rohbock-Rochring metszete
alapján, 1860)
Kertek, parkok
• arborétumok,
• botanikus kertek,
281
4. fejezet
• Erzsébet-ligetek, -kertek, -sétá-nyok,
• esztétikai céllal alakított tájegységek,
• gyűjteményes kertek (pl. rózsa,)
• intézménykertek (iskola, intézet, kórház, szanatórium,)
• kastélykertek, kastélyparkok,
• kolostorkertek, remeteségek (192. ábra,)
• temetők faállományai,
• vadaskertek,
• várkertek,
• városi közparkok,
• villakertek.
192. ábra - Kút a kamalduli remeteségben. Majkpuszta (Komárom-Esztergom megye)
Az egyedi tájértékekkel kapcsolatosan Műszaki irányelv készült (MI–13–25 Egyedi tájértékek kataszterezése),
amelyben a csoportosítás némileg eltér az itt ismertetettől. A műszaki irányelvekben településsel, közlekedéssel,
termeléssel, történelmi eseménnyel vagy személlyel kapcsolatos egyedi tájérték csoportok, valamint természeti
emlékek kerültek elkülönítésre.
1.3.5. Értékelési kritériumok

Az egyedi tájobjektumok, tájemlékek értékelése során rendkívül sokféle adatot, ismérvet kell eltérő szempontok
szerint rendezni, rangsorolni. Tájobjektumonként is több értékelési szempontot kell figyelembe venni,
amelyeknek „mérhetősége‖, kölcsönhatás elemzése elvi és gyakorlati nehézségekbe ütközik. Az egyedi
tájértékek többféleképpen értelmezhetők, jelentőségük meghatározásakor a számszerűen kifejezhető
értékmutatók mellett sok olyan tényező, kritérium is adódik, amelyeknek – az objektív mérőszámok hiánya,
illetve a mérhetőség lehetetlensége miatt – „csak‖ szöveges bemutatásával, jellemzésével is kénytelenek
vagyunk beérni. A leíró értékeléssel azonban sok esetben nem elégedhetünk meg. A tájobjektumok értékelésére
meg kellett találni a „számszerűsíthetőség‖ módját; vállalva az azt terhelő bizonytalanság következményeit.
A tájértékek értékelési szempontjaként a következő kritériumokat választottuk:
• szakterületi,
• ökonómiai,
• látvány,
• esztétikai,
282
4. fejezet
• idegenforgalmi,
• edukatív és
• ökológiai,
• etnikai jelentőség.
1.3.6. A kritériumok értékelésbe vonása

Többféle megközelítés, hosszas kísérletezés eredményeképpen a kritériumoknak az előfordulás gyakoriságával,
azaz a „ritkasággal‖ történő összevetése tűnt a legcélszerűbbnek. Valamennyi kritériumot ezért külön-külön az
egyedi tájértékek gyakoriságával és jelentőségével állítottuk táblázatba.
Az egyedi tájértékek kritériumokkénti jelentőségét és a ritkaságát egyaránt három-három fokozatban

különítettük el és a, b, c -vel jelöltük. A jelentőséget lineáris függvénykapcsolatként minősítettük, és a kilenc
mezőt ennek megfelelő számértékekkel láttuk el.
Az aa jelentőséget-ritkaságot kiemelten, az ab, ba és bb jelentőséget-ritkaságot pedig elkülönítetten

hangsúlyosnak tekintettük, ezért a védelem és az intézkedések szükségességére már ezen a szinten is felhívtuk a
figyelmet.
Az aa, ab és ac fokozatokhoz szöveges magyarázatokat is fűztünk az egyértelműbb besorolás megkönynyítése

céljából.
A táblázatokra épülő értékelési módszer előnyeit
• az egyszerűségben,
• viszonylagos gyorsaságban és
• a költségkímélésben, valamint
• az eredmények meggyőző bemutathatóságában látjuk.
A kritériumok szerinti mátrixokból a szakterületi (20. táblázat), az esztétikai (21. táblázat) és az edutatív (22.
táblázat) értékelést mutatom be.
20. táblázat - Az egyedi tájérték szakterületi jelentősége
Ritkaság Igen Ritka Kevésb

ritka é ritka
Jelentőség
a b c
nagyon a 10* 6** 3

jelentős
jelentős b 6** 3** 2
kevésbé c 3 2 1
jelentős
Érték:
10 = igen nagy 6 = nagy 3 = közepes 2 = csekély 1 = igen csekély
Kezelési, védelmi javaslat:
* hatékony védelem szükséges
283
4. fejezet
**egyedi intézkedés szükséges
Jelentőség
a. nagyon jelentős
• országosan, sőt nemzetközileg is ismert
• pusztulása társadalmi vita forrása lehet
• sajátos, pótolhatatlan, hozzá hasonló nem ismeretes
• irodalmilag feldolgozott, publikált
b. jelentős
• regionálisan ismert
• megtartása a tájjelleg miatt is lényeges
• hagyomány, nemzeti örökség ápolása fűződik hozzá
• az érzelmi kötődés nagyfokú
c. kevésbé jelentős
• helyileg, szűkebb körben ismert
• helytörténeti szempontból érdekes
• korábbi jelentősége csak leírásokból ismert
• speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára ismert
Ritkaság
a. igen ritka - egyedülálló jelenség, együttes
b. ritka -kevés van belőle
c. kevésbé ritka -hasonló módon máshol is előfordul
21. táblázat - Az egyedi tájérték esztétikai jelentősége

ritka é ritka
Jelentőség
a b c
nagyon a 10* 6** 3

jelentős
kevésbé c 3 2 1
jelentős
Érték:
284
4. fejezet
* kismértékű módosítása is lényeges ér-tékcsökkenéssel jár
** a lényegi adottságok változtatása veszélyes következményű
Jelentőség
a. nagyon jelentős
• színvonalas, művészi kvlalitásokkal rendelkező objektum, tájelem
• a „természeti szép‖ ismérveit magas szinten képviselő tájelem
b. jelentős
• a térségben „szépnek" minősített látnivaló (növény, növényegyüttes stb.)
• a táj, a település mindenkinek tetsző része (tájkép, településkép stb.)
c. kevésbé jelentős
• vizuálisan harmonikus tájegyüttes
• szép habitású (szelektált, nemesített növények)
• művészi szándékkal létesített tájelem, leírásokból ismert maradvány
Ritkaság
a. igen ritka -egyedülálló alkotás, ember formálta alakulat
b. ritka -viszonylag kevésszer előforduló alkotás, ember formálta alakulat
c. kevésbé ritka-hasonló módon máshol is előfordul
22. táblázat - Az egyedi tájérték edukatív jelentősége

ritka é ritka
Jelentőség
a b c
nagyon a 10* 6** 3

jelentős
kevésbé c 3 2 1
jelentős
Érték:
• közízlésre, közművelt-ségre való nevelés szempontjából nélkülözhetetlen, ezért nem változtatható
• a közízlést, közművelést fejlesztő nevelő hatása csak a lényegi elemek megtartásával érvényesül
285
4. fejezet
Jelentőség
a. nagyon jelentős
• a közízlés, a közműveltség fokozását a legáltalánosabb értelemben szolgálja
• széleskörűen nevelő hatású a hazafias érzés, a nemzeti tudat, a nemzetiségi érzelmek ébresztése és jó irányú
fejlesztése vonatkozásában
b. jelentős -társadalomtudományi ismeretek megszerzésére késztet
c. kevésbé jelentős - csak speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára jelent nevelő hatást
Ritkaság
a. igen ritka - országosan csak néhány van belőle
b. ritka -megyénként kevés van belőle
c. kevésbé ritka - több hasonló van, gyakrabban előfordul
1.3.7. Az értékek meghatározása

A fejezet bevezetőjében feltett negyedik kérdésre válaszolva a tájértékek meghatározásának szakaszait:
• az értékelendő terület(ek) kiválasztása, lehatárolása,
• a táji objektum(ok) felkutatása,
• a táji objektum(ok) adatainak felvétele (mérése),
• a felvételezett adatok dimenzió nélkülivé transzformálása,
• a tájobjektumok mátrixformula szerinti értékelése,
• súlyozás a tájobjektumok jellege szerint,
• az adott terület egyedi tájértékekben való gazdagságának, illetve egyhangúságának meghatározása (a

tájértékek alapján).
A fenti felsorolásból és a folyamatábrából (193. ábra) is látható, hogy a mátrixértékeléssel csak részértékeket
határozhatunk meg.
193. ábra - Az értékelési modell felépítése (Csemez–Mőcsényi: Egyedi tájértékek, 1983)
Az alapértékek súlyozása
• a szakemberek gyakorlati útmutatása szerint,
286
4. fejezet
• az irodalmi tapasztalatok alapján és
• az átlagember véleménye alapján végezhető el. A „helyes‖ megoldás a három lehetőség kombinációja.
Az egyes tájobjektumok, tájemlékek „reálértéke‖ – amelybe az állapotot, a megközelíthetőséget is beszámítjuk –

a „kritériumok‖ szerinti értékektől jelentősen eltérhet. Jóllehet, hogy az „állapot‖ és a „megközelíthetőség‖ nem
növeli, illetve nem csökkenti a tájobjektum értékét, de azok „érvényesüléséhez‖ nélkülözhetetlen:
• Az állapot kritériummal való súlyozására annak ellenére szükség van, hogy a mátrixokban az „állapotot‖
kimondatlanul is figyelembe kell venni, hiszen a tájobjektum jelentőségének egyik ismérve.
• Bármely tájobjektum, függetlenül attól, hogy hol van és hogyan közelíthető meg, eleve értéket jelent
(többnyire a valamely okból távoli helyeken lévők, a „kiesőek‖ maradtak fenn leginkább eredeti
formájukban).
A súlyozásnál
• az állapot alapján az értékszintet,
• a megközelíthetőség alapján pedig a látogatottság-, idegenforgalom-orientáltsági szempontokat

hangsúlyozzuk, illetve hangsúlyozhatjuk. A 23. táblázatban lévő számértékeket súlyozó szorzókként
alkalmazva (1 és 10 között), az összesített tájérték differenciáltabban fejeződik ki.
23. táblázat - A tájérték súlyozása a megközelíthetőség és az állapot szerint
jó nehéz rossz
állapot a b c
jó a 10 6 3
közepe
b 6 3 2
s
pusztul
c 3 2 1
ó
Érték:
Megközelíthetőség
(főleg a szárazföldire vonatkozóan)
a. jól megközelíthető - közlekedési eszközzel egyszerűen és gyorsan elérhető
b. nehezen megközelíthető
• csak körülményesen hozzáférhető
• csak időszakosan hozzáférhető
c. rosszul megközelíthető - nincs úttal feltárva
Ritkaság
a. jó állapotú - eredetinek megfelelő
b. közepes állapotú - eredeti rendeltetést még reprezentálja
287
4. fejezet
c. pusztuló állapotú
• az eredeti állapotra csak utaló -a rendeletésszerű állapot csak nyomokban -a tájérték már alig fellelhető,
alig érzékelhető
Az egyes tájobjektumok súlyozott értékeinek összesítése után a „kritériumok‖ számának, a táblázatban szereplő
értékek és a súlyozó értéknek a szorzata minimálisan 8×1×1 = 8, maximálisan 8×10×10 = 800 lehet.
Nyomatékosan fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy az elméleti felső határt – a kísérleti számítások tanulsága
szerint – még megközelíteni is alig lehet. Ugyanakkor a vizsgálat tárgyává tett tájobjektumok súlyozott
értékékeinek összesítése minden esetben magasabb nyolcnál.
A célszerűség – és az általános tájértékelési gyakorlat alapján is – a nyolctól nyolcszázig terjedő számhalmazban

„rendet‖ kell teremteni. Intervallumokat képeztünk, amelyeket az alábbi küszöbértékek figyelembevételével
határoztuk meg. A küszöbértékekhez egyben szöveges minősítést is rendeltünk:
• rendkívül magas = 501–800
• igen magas = 301–500
• magas = 151–300
• közepes = 73–150
• csekély = 33–72
• igen csekély = 8–32
Az egyes intervallumokba tartozó tájobjektumokat vonzáskörük szerint is meghatároztuk és azokat ilyen

értelemben
• nemzetközileg kiemelhető,
• településkörnyéki,
• országos,
• lokális, valamint
• megyei,
• csekély jelentőségűnek tekintjük.
A tájértékek számbavételére tájvédelmi kataszter elkészítése szükséges. Az egyedi tájértékek megmentéséhez

tájvédelmi intézkedéseket kell hozni, amelyek alapján indokolt lehet a tájvédelmi körzetté, vagy a védett
tájobjektummá nyilvánítás. Az intézkedés módját a veszélyeztetettség alapján kell meghatározni.
A bemutatott értékelési módszer alkalmazását egy reprezentatív példával ismertetem.
1.3.8. Egyedi tájobjektum értékének meghatározása

Az ország egyik legexponáltabb tájrészletében, a Dunakanyarban az egy évtizede még létező – a nagymarosi
vízlépcső építésénél kivágott – kettős jegenyefa-sort (allé) választottam ki, hogy az értékelést bemutassam.
A fasort – a rossz nyelvek szerint – a Duna-parti egykori kaszinó (később felvonulási épületként használták)
tulajdonosa az 1930-as években ültette azzal a szándékkal, hogy a hajnalig mulató és kapatosan hazafelé
igyekvő vendégeit a Duna parton magányosan álló épülettől az országútig vezesse. Az építkezés megkezdésekor
34 élő fából álló allét egy „tájesztéta‖ fél évszázaddal ezelőtt bizonyára még tájidegennek tartotta volna. A
dunakanyari látványnak viszont oly szerves részévé vált, hogy elvesztése ellen tiltakoztunk. A fasor volt az
egyetlen „renitenskedő‖ tájelem: a két oldalról hegyekkel kísért keskeny part menti sávban ugyanis „minden‖
(az utak, a vasút, a beépítés) a Duna vonalát követi, azzal párhuzamos. A vonalrendre merőlegesen telepített
fasor éppen ezért vált a tájképben oly jellegzetessé.
288
4. fejezet
A mátrixok (csak hármat közlünk) alapján a fasor egyedi értéke az alábbi módon határozható meg:
Szakterületi jelentősége
6 pont (ba) – mert – bár egyik szakterülethez sem, illetve többhöz is kapcsolódó – regionálisan ismert és
egyedülálló együttes
Látvány jelentősége
10 pont (aa) – mert egyedülálló jelenség
Idegenforgalmi jelentősége
2 pont (cb) – mert felkeresése véletlenszerű (nem ezért jönnek a látogatók), de kevés van belőle
Ökológiai jelentősége
1 pont (cc) – mert tájökológiai hatása alig észrevehető és gyakran előforduló ökológiai adottság
Ökonómiai jelentősége
1 pont (cc) – mert megtartását csak a helyi szokások indokolhatják és hasonló „megoldás‖ máshol is található
Esztétikai jelentősége
3 pont (ba) – mert a térségben „szépnek‖ minősített látnivaló és viszonylag kevésszer előforduló emberformálta
alakulat
Edukatív jelentősége
2 pont (cb) – mert csak speciális érdeklődésű rétegek, csoportok számára jelent „nevelő‖ hatást és megyénként
kevés van belőle
Etnikai jelentősége
1 pont (cc) – mert csak helytörténeti szempontból érdekes és a fatelepítés viszonylag gyakran előforduló
tevékenység.
Az értékelés során a nagymarosi nyárfasor – súlyozás nélkül – 26 pontértéket kapott, ami a maximálisan adható
pontok 32,5%-a.
1.3.9. Tájvédelmi kataszter készítésének módja

Az egyedi tájértékek kataszterét csakis egységes koncepció alapján szabad elkészíteni. Az ütemezést és a
végrehajtást országos hatáskörrel és a területen is tevékenykedő végrehajtási jogkörrel rendelkező szervezetnek
kell kézbe vennie. A munka eredményes lebonyolításához egyrészt széles körű felvilágosító, másrészt sokoldalú
továbbképző munkára van szükség.
Az egységes felvételezés alapjául körültekintően szerkesztett űrlapok szolgálhatnak. Csak így valósítható meg
az egységes nyilvántartás. A felvételezést alapos tájvizsgálattal kell kezdeni, amely során a tájértékeket le kell
írni. Az ismertetőben az adott tájobjektum rövid története is szerepeljen a létesítésétől napjainkig.
Az értékelést a legkisebb államigazgatási egységenként, községenként célszerű végezni. A munkába a helyi

szervek képviselőit is be kell vonni.
Az egyedi tájértékekről készítendő adatoknak
• nyilvánosaknak és
• településsorosan rendszerezettnek kell lenniük.
A természet védelméről hozott törvényben (1996. évi LIII.) az egyedi tájérték szélesebb értelmezést kapott (lásd
Törvények, jogi háttér a 3. fejezetben). A 6. § 3. pontja szerint egyedi tájértéknek minősül a természeti érték,
289
4. fejezet
képződmény is. Az ellentmondást fokozza, hogy az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a
természetvédelem állami területi szerveinek feladata (4. pont).
Bonyolítja a helyzetet továbbá, hogy az egyedi tájértékek jegyzékét a területrendezési terv tartalmazza (5. pont).
Az utóbbi kitételnek akkor lehetne értelme, ha a nemzeti park igazgatóságok, illetve a természetvédelmi
igazgatóságok az egyedi tájértékek jegyzékét az egész országra elkészítették volna. A törvény hatálya ugyanis
(3.§.) „valamennyi természeti értékre és területre, tájra, továbbá a velük kapcsolatos minden tevékenységre‖
kiterjed.
1.3.10. Intézkedés a veszélyeztetettség szerint

Az értékelési modellen (193. ábra) „eljutottunk‖ az egyedi tájérték, valamint az egyedi tájérték-gazdagság
meghatározásáig. Az egyedi tájérték „reálértéke‖ alapján a tájvédelmi intézkedések módja eldönthető. A védetté
nyilvánítás jellegének meghatározása után a veszélyeztetettségi mérték szerint kell az intézkedési tervet
elkészíteni, a kezelési utasítást kidolgozni.
A veszélyeztetettség lehet közvetlen és közvetett. Extrém esetben fennáll a tájérték fizikai megsemmisítésének
veszélye is. Külszíni és részben mélységi bányaművelés, víztározó létesítés és művelés alóli kivonás
(iparterületi hasznosítás, közlekedési vagy más nyomvonalas infrastruktúra építés stb.), de roszszul értelmezett
és végrehajtott térségi melioráció esetén is gyakori a tájértékek teljes vagy részleges pusztulása.
A közvetett hatásokat a tájháztartásban bekövetkező változások okozzák. Az erdőtelepítés, a talajvízszint

emelkedés vagy süllyedés, az erdőirtás, a környezeti terhelés növekedése többnyire csak hoszszabb idő után
válik láthatóvá. Az évtizedek múltán bekövetkezett kárhatások megváltoztatására, „visz-szafordítására‖ az
esetek többségében már nincs lehetőség. Például a bányászati vagy lecsapolási beavatkozások következtében
kiszáradásnak induló idős faállomány megmenthetőségének kicsi a valószínűsége. Hasonló a helyzet a tartósan
megemelkedett talajvízszint esetén a vízáztatta földműveknél, a levegőtlenné váló talajon élő fás növényeknél.
A veszélyeztetettség szerint három fokozatot különböztettünk meg. A tájobjektum
• erősen veszélyeztetett, ha fizikai megsemmisítésnek kitett;
• közepesen veszélyeztetett, ha eredeti jellege részbeni változásnak kitett, vagy az ökológiai viszonyok
nagymértékben változnak;
• gyengén veszélyeztetett, ha környezete megváltozik (fakivágás, művelési ág változtatás, beépítés, melioráció

stb.).
A környezeti ártalmak akkumulálódása is igen eltérő módon hathat. A talaj, a talajvíz, a földfelszín és a levegő
elszennyeződése szintén beláthatatlanul károsíthatja a tájobjektumokat.
A veszélyeztetettség jellegének, mértékének megállapítása alapján kell az intézkedési és kezelési tervet, illetve
javaslatot kidolgozni. A tájértékek megtartásának jogi, adminisztratív lehetőségeit az intézkedési tervben,
fenntartásának egyéb részleteit pedig kezelési javaslatban kell ütemezni, rögzíteni.
Összegzésként megállapítható, hogy az egyedi tájértékek megőrzése, óvása a táji változatosság megtartása, a
történelmi gyökerek hangsúlyozása alapvető társadalmi érdek. Az egyedi tájértékek védelmének feltétele azok
számbavétele, nyilvántartása, értékelése. Az értékelésnél a legkülönbözőbb szempontokat célszerű figyelembe
venni. Minden esetben döntő az egyedi tájértékek gyakorisága.
Az egyedi tájértékek kataszterének elkészítése interdiszciplináris munka. A tájrendezési tervek, tanulmányok

„egyedi tájértékek‖ c. önálló fejezetei jelentős lépést jelentenek táji értékeink megismeréséhez, védelméhez.
1.4. Mérnökbiológiai építésmód alkalmazása és a tájfásítás

A mérnökbiológia a holt anyagokat használó műszaki és az élőkkel foglalkozó biológiai tudományok között
képez átmenetet. A művi létesítmények tájba illesztése, az építményeknek növényekkel való védelme a
mérnökbiológiai építésmód. A fogalom tágabb és szűkebb körű értelmezése egyaránt ismeretes. Tágabb
értelemben ide sorolható a városok, mint a művi létesítmények komplex együttesének tájba illesztése éppen úgy,
mint egyes objektumok környezeti kapcsolatának fenntartása, azaz a táj- és kertépítészet egésze. Szűkebb
értelemben csak az infrastruktúra nyomvonalas létesítményeinek, a földműveknek növényzettel történő
290
4. fejezet
védelmére alkalmazzák. A vízügyi gyakorlatban a biológiai módszerek vízépítési biotechnika néven

ismeretesek.
A művi létesítmények jellegükből adódóan idegenek környezetükben. A műszaki tervezés a létesítmények

funkcionális működésére törekszik, az építéssel járó környezeti kárhatások megelőzésével vagy
megszüntetésével viszont nem, vagy gyakran nem megfelelő mértékben törődik. Beigazolódott, hogy a művi
létesítmények táji adottsághoz illesztése gazdaságilag is előnyös, mert a későbbi kárelhárítások így eleve
elkerülhetőek.
A mérnökbiológiai építésmód alkalmazása során élő és élettelen növényi, valamint művi anyagok vegyesen
kerülnek felhasználásra a konkrét adottságoktól függően. A mérnökbiológiai építőanyagok többnyire fás és lágy
szárú növények, illetve holt növényi, valamint szervetlen anyagok.
Az élő építőanyagok a gyepek, az egyéb lágyszárúak (főleg a nád és a pillangósok), a cserjék és a fák. Holt
növényi anyagként a rőzse (fonat, szőnyeg, kolbász, terítés, párna, paplan stb.) és a dorong (egysoros és kettős
dorongsoros rőzsegát, tűsgát) kerül felhasználásra.
Az egyes növények szél- és vízerózióval, hullámveréssel szemben nem jelentenek biztos védelmet. Hatékony
biológiai védelem speciális növényegyüttesek módszeres telepítésével, azok biológiai védműben történő
egyesítésével érhető el.
A csak élő növényekből létesülő élővédműveknél a műszaki megoldásokkal kombinált, vegyes védművek
hatékonyabbak.
A szélsőségesen száraz, meredek, déli kitettségű, azaz kedvezőtlen adottságú felületek gyepesítésére is
különböző kombinált eljárások ismeretesek. Ilyenek a hazánkban is alkalmazottak közül
• az aszfalttartalmú bitumenemulzióval, vagy
• a filmszerű réteget képező vivőanyaggal készült füvesítések,
• a Verdyol-Hydrosa füvesítés és
• a Derosion fűmagos gyepnemezzel végzett gyepesítés.
A fonatok, hálók, nemezek alkalmazása fokozza a mérnökbiológiai építésmód hatékonyságát. A műanyagok

tökéletesítésével a mikroorganizmusokkal, gombákkal, rágcsálókkal, a savas vagy bázikus talajjal szemben
ellenálló, azaz nem korrodáló, fenntartást nem igénylő, nem nedvszívó, fénystabil és hőálló, nagy fajlagos
szakítószilárdságú Netlon-hálók hazai alkalmazására is széleskörű lehetőség kínálkozik.
A mérnökbiológiai építésmód akkor eredményes, ha a növények kiválasztása a védelmi követelményeknek és a

termőhelyi adottságoknak egyaránt megfelel. Az alkalmazásra kerülő fás és lágy szárú növényeknek
• gyorsan gyökeresedőnek, elágazó gyökérrendszert fejlesztőnek,
• jó sarjadó képességűnek,
• a talajt jól takarónak és
• széles ökológiai amplitúdóval (tűrőképesség) rendelkezőnek kell lenniük.
A mérnökbiológiai építésmód főbb alkalmazási területei: a földművek védelme, az állóvizek és a vízfolyások

partvédelme, a rézsűk, lejtők biztosítása és a talajvédelem (termesztő felületek, kopárok védelme, vízmosások
megkötése). Az építésmód alkalmazását számos előny indokolja:
• a biológiai védelem építési és fenntartási költségei kisebbek a műszakiénál,
• az élő növényi építőanyag regenerálódó képességű, és ezért tartós védelmet nyújt,
• a növények változatossága lehetőséget ad a legmegfelelőbb „építőanyag‖ kiválasztására,
• a növények másodlagosan hasznosíthatók (pl. kaszálék, nádkéve, fűzvessző, fakitermelés),
291
4. fejezet
• a növények kondicionáló szerepe a tájökológiai (vízháztartás, helyiklíma módosítás) és a tájképi hatások

javításában egyaránt érvényesül.
A mérnökbiológiai építésmód eredményes alkalmazásának előfeltétele a széles körű műszaki, ökológiai és

biológiai szaktudás, valamint a nagy gyakorlati tapasztalat. Továbbá az, hogy a biológiai védelem a létesítés
pillanatában még nem érvényesül, sőt hosszabb idő szükséges a növények teljes kifejlődéséig, megerősödéséig.
A telepítési időtartam optimuma viszonylag rövid, azt ugyan konténeres növényekkel át lehet hidalni, de azok
alkalmazása költségnövelő. Végül a mérnökbiológiai létesítmények helyigénye nagyobb (rézsűk lelaposítása)
mint a műszakiaké.
Magas fokú növény és alapos műszaki ismereteket feltételező mérnökbiológiai felkészültséggel nemcsak a művi
létesítmények tájba illesztése, védelme oldható meg, hanem már előre következtetni lehet az esetleges károk
jellegére, mértékére. A károk megelőzésével jelentős költségek takaríthatók meg, mert ez általában olcsóbb,
mint a helyreállítás. A pilis-vörösvári kopárokat csak padkázás után, feketefenyő magvetéssel lehetett megkötni
(194. ábra).
194. ábra - Vízmosásokkal erősen erodált kopár megkötése rőzsefonással, fenyőtele-

pítéssel
A mérnökbiológiai építésmódot elsősorban meredek mállékony, erodálódó rézsűk, vízmosások megkötésére

irányozzuk elő. Ilyen helyek a felhagyott bányákban és a helyszűke vagy a lejtőhajlás miatt meredek
bevágásoknál adódnak. A talajvédelemben, az erdészeti vízmosáskötésnél (195. ábra) és a legelőkön kialakult
eróziós árkok rőzsefontos védelménél voltak időszakok, amikor elterjedt a kombinált mérnökbiológiai
módszerek alkalmazása. A vízpartoknál az elhabolás ellen nádpadka létesítéssel, rőzsefonattal lehet
eredményesen védekezni.
195. ábra - A pilisvörösvári dolomit kopá-rok erdősítése feketefenyő magvetéssel
292
4. fejezet
Meddőhányók rézsűinek megkötéséhez fűmag, kötőanyag és tápanyag-együttes kifecskendezésére a

legkülönbözőbb eljárásokat dolgoztak ki. A sikerek és a kudarcok váltakozva jelentkeztek, főleg a kijuttatást
követő időjárás függvényében.
A mérnökbiológiai módszerek hazai széles körű elterjedésének akadályát elsősorban
• a szemlélet, a szakértelem hiányában és
• az éghajlati adottságokban
látom.
Az első időszakban odafigyelést, rendszeres fenntartást igénylő mérnökbiológiai eljárásokhoz többnyire nincs
elegendő munkaerő. A gondos, munkáját becsülő emberek száma erősen megfogyatkozott, s lehetőséget sem
tudnak találni a kivitelezők, a vállalkozók az éveken keresztül tartó folytonos ellenőrzésre, pótlásra,
csapadékhiányos időszakban a locsolásra.
Az elterjedés másik fő gátja az alacsony páratartalom, illetőleg a rendszeres csapadék hiánya. Németországban
például az 500–600 mm-es éves csapadék mennyiség mellett a rendszeres harmatképződés olyan mennyiségű,
hogy elegendő a növények megeredéséhez és fennmaradásához. Magyarországon hasonló vagy nagyobb
csapadékmennyiségű térségekben sem ered meg az extrém helyre ültetett cserje, fa.
1.4.1. Tájfásítás
A külterületi tömbös és vonalas jellegű fásításokat gyűjtőnéven tájfásításoknak nevezzük. A tájfásítás
elsődlegesen ökológiai, védelmi, esztétikai rendeltetésű és csak másod-, harmadlagosan gazdasági, fatermelést
szolgáló tevékenység.
A tájrendező egyik legfontosabb feladata a fásítások előirányzása. Fasorok, kettős fasorok, mezővédő
erdősávok, véderdők tervezésének célja a kondicionáló hatás fokozása. Valamennyi tájrendezési tervben ezért a
fásítások hangsúlyos javaslatok. A fásítás helye és rendeltetése szerint út menti, vasút menti, csatorna és
293
4. fejezet
kisvízfolyás menti fásításokat, mezővédő erdősávokat, ipari és hullámtéri véderdőket, talajvédelmi célú
fásításokat, árvízvédelmi töltések melletti védőfásításokat, legelőfásításokat és majorfásításokat különböztetünk
meg.
• Az utak menti fásítások az optikai vezetés, valamint a biztonságtechnikai és a tájesztétikai szempontok

érvényesítését szolgálják. Hazánkban a 30 000 km hoszszúságú közlekedési úthálózat egytized része
hófúvásveszélyes. Hófogó erdősávok viszont csak 500 km hosszban védik a közutakat. Az utak menti
mintegy 2,5 millió fa többnyire spontán jellegű telepítés eredménye, de semmi esetre sem az optikai vezetést
szolgáló telepítésé. Az utak konvex ívei menti telepítések a balesetveszélyt növelik. Az azonos tőtávolságra
telepített fák a szekérúton a tájképet keretezték, árnyékot adtak, a mai átlagos utazási sebességnél rácshatást
(kerítéshatást) keltenek. A „növényi‖ térformálás adta lehetőségek alig használtak, a padkára telepített – vagy
az útszélesítés következtében oda került – fák a szabadon tartandó legkisebb űrszelvény-magasságba (4,50 m)
benyúlnak. Az erdőn keresztül haladó útszakaszok mentén fasort telepíteni értelmetlen.
• A vasút menti fásításoknál a hangsúlyt a hófogó erdősávok telepítésére kellene fektetni, amelyre legalább a
mezőgazdasági művelésre alkalmatlan felületeken kell törekedni. Hazánkban talajvédelmi céllal is csak ritkán
hoztak létre a vasutak mentén telepítéseket. A Déli Vaspálya Társaság a Balaton déli partján az erdeifenyőt az
elhabolás elleni védelem miatt ültettette.
• A csatornák és a kisvízfolyások menti fásításokra az 50-es évek közepén megindult nagy lendület, a 60-as
évek eleji stagnálás, majd az utóbbi évtizedekben a nagyarányú kitermelés jellemző. Az 1961. évi
földvédelmi, az erdő és a vízügyi, valamint az 1976. évi környezetvédelmi törvényekben megfogalmazott és
látszólag ellentmondó előírások eredménye a további telepítések teljes leállása volt. Jóllehet a fásítások a
csatornák mentén a szikesedést, a csatornák rézsűin a gyomosodást (árnyékolás miatt) is megakadályozzák
(196. és 197. ábra).
196. ábra - A csatornák kísérő növényzet nélkül nem karakteresek és gyomosodnak is
294
4. fejezet
197. ábra - A csatornák mentére telepített fasorok tájökológiai és tájképi hatása

egyaránt jelentős
Kontinentális éghajlati adottságú országrészeinken a szélerózió pusztító hatásának mérséklésére,

megakadályozására a mezővédő erdősávok kiválóan alkalmasak. Az 50-es évek elejétől kezdve telepített 2500
km hosszúságú erdősáv területe – a nagy teljesítményű erő- és munkagépek alkalmazása, a repülőgépes
növényvédelem térhódítása és újabb telepítések különböző szempontok miatti leállítása következtében –
folyamatosan csökkent.
• Ipari létesítmények rendeltetésszerű használatához gyakran védőterület kialakítása szükséges. Az Országos

Építésügyi Szabályzatban (OÉSZ) előírt „védőtávolságot‖ (100 m-től 1500 m-ig) ökológiailag hatékony és
vizuálisan meghatározó véderdő létesítésével célszerű fokozni. Bár a meglévő és káros környezeti hatást
okozó létesítmények jelentős részénél az előírt védőtávolság betartása képtelenség, a rendezési tervekben
törekedni kell azok kialakíthatóságára.
• A hullámtér előnyösebb erdő- és vadgazdasági hasznosítása érdekében hullámtéri véderdők telepítését

elsősorban a nagyobb folyók, vízfolyások mentén kell előirányozni.
• A talajvédelmi erdősávok telepítésére hegy- és dombvidéken a 20%-nál meredekebb szántókon a felszíni

vizek lefolyásának, illetve eróziómentes elvezetésének biztosítása érdekében kerülhet sor. Erdősávokat a
lejtős területek komplex, agronómiai és műszaki talajvédelmével együtt célszerű telepíteni.
• Árvízvédelmi töltések mellett, a mentesített és a vízoldalon – a töltésen a gyeptakaró fenntarthatóságának

akadályozása nélkül – a vízügyi törvény szerint 10–20 méter szélességű erdősáv telepíthető.
• A legelővédő fásítások a talajvédelmen túlmenően az állatok fiziológiai védelmét, a legelők lehatárolását

(szakaszos legeltetés elősegítése) szolgálták. Tölgyeket a makkoltatás kedvéért ültettek. A fásítás jellege,
295
4. fejezet
helye, célja szerint legelővédő erdősávok, cserjesorok, fasorok, valamint nagy tő- és sortávolságra telepített
szoliter fák ismeretesek.
• A majorok, állattartó telepek fásításával egyidejűleg több cél érhető el:
• megteremthető a szélcsendes (télen hófúvásmentes) munkahely,
• csökkenthető a majorokban keletkező bűzök, gőzök, porok tovaterjedése,
• megoldható a majorok fizikai és biológiai értelmű lehatárolása (fertőzések terjedésének, járművek, állatok
áthaladásának akadályozása),
• a táj jellegzetes vonásai körültekintő tervezéssel hangsúlyozhatók, a fásítások szakszerű kivitelezésével a

mezőgazdasági rendeltetésű építmények tájba illeszthetők.
A fásításhoz felhasznált, illetve elültetett növényanyag mennyiségére vonatkozóan – a park létesítési

gyakorlatból – két hazai és egy külföldi példát hozok. A Gellérthegy betelepítésének körülményei és az országos
méretű Erzsébet-emlék-fásítások a múlt század végi főváros, illetve az ország akkori teljesítőképességét
tükrözik.
1.4.2. A Gellérthegy betelepítése

Széchenyi István a Gellérthegyet „parkírozni‖ akarta. Az üdvlelde, a Walhalla létesítésének, a kopár hegy
erdősítésére tett javaslatával együtt 1843-ban fejtette ki. Megállapította, hogy a fanemmel is engesztelhetetlen
háborúban lévő lakosok baltája amíg nem jutott oda, lombos tölgy rengeteg lehetett a Gellérthegyen. Széchenyi
szerint a hegy „idővel ismét csend-kéjt lehelő tölgyessé válhatik‖. A sorok írásakor (1843) már 30 éve működő
csillagda nem jelentett a „parkírozáshoz‖ elegendő vonzerőt. A szabadságharc, majd az 1852-ben megépített
Citadella és a hozzá tartozó hadműveleti terület miatt fák ültetéséről sokáig nem lehetett szó.
Buda városa a Gellérthegy befásítását végül 1872-ben határozta el. A Közmunkatanács 1873. március 27-ei
ülésén megállapította, hogy a fásítási munkálatokat Buda város sikeresen végezte el: 300000 facsemetét ültettek
el több mint 12000 forint költséggel. A csatornázás nyomainak eltüntetésére, a „leásások gyeppel való
bevonására‖ a Közmunkatanács a „szépészeti szempont kedvéért‖ 3 000 forinttal járult a költségekhez.
1.4.3. Erzsébet-emlékfásítások
A „kegyelet‖ Erzsébet királyné tragikus halálát követően fák ültetésével országosan munkálkodott. A lakosság
szerette, hiszen Erzsébet „királyné volt a szó legmagasztosabb, legnemesebb és legtökéletesebb értelmében‖
(Darányi, 1989). Emlékére fásítási felhívás fogalmazódott meg. A nemzet – az egyénektől a közösségekig, a
falvaktól a városokig – megértette a felhívást. A dicsőült királyné emlékezetére 1898. november 19-e és 1899.
július vége között elültetett fák:
Tűlevelű fa 1 503 842

db
lombfa 1 023 470

db
gyümölcsfa 139 959 db
cserje 120 142 db
összesen: 2 787 413

db
Rendkívül rövid idő alatt, egyetlen tél, tavasz és nyár elmúltával telepítettek közel hárommillió fát, cserjét. A
széles körű mozgalom érzékeltetésére szolgáljon a Heves vármegyében telepített fásítások kimutatása (4.
melléklet).
296
4. fejezet
Országszerte Erzsébet-ligeteket, -kerteket, -tereket, -sétányokat hoztak létre az emlékfásítások során. Erzsébet-
ligeteket többek között Arad, Győr, Kecskemét, Keszthely, Karcag, Mezőtúr, Marosvásárhely, Nyíregyháza,
Sopron, Székesfehérvár, Szeged, Temesvár, Zala-szántó, Veszprém településeken létesítettek (198. ábra).
198. ábra - Erzsébet-liget Győrben (Erzsébet királyné emlékfái, 1899)
A millecentenáriumi emlékfásításokat a közutak menéte tele-pített helyszínek és fafajok felsoro-lásával

érzékeltetem (5. melléklet).
1.4.4. A Branitzi park betelepítése

A muskaui és a babelsbergi után Hermann von Pückler (1784–1871) harmadik nagy parklétesítése a Cottbus
melletti Branitz volt. A Gottfried Semper4 tervei szerint átépített kastély munkálataival egyidejűleg, 1846/47-ben
megkezdődött a fák telepítése. Az ún. vízi piramisról (lásd 78. ábra) ismertté vált, 92 ha nagyságú tájképi kertbe
– a 30%-os borítás elérése érdekében – 250–300 ezer fát és cserjét ültettek. Ma ugyanazon felületen 10–12 ezer
található a legkülönbözőbb korú egyedekből. A fáknak mindössze 10%-a térhatároló. A szegélyt alkotó 1360 db
(1984-ben) egyed fajok szerinti megoszlása: 33% tölgy, 20% bükk, 9% gyertyán, 6% hárs, 5% juhar és 27%
egyéb.
140 év alatt a fák száma igen nagy mértékben csökkent, a telepítetteknek mindössze 5%-a található a mai tájképi
kertben (Rippl, 1992).
Összegzésként megállapítható, hogy az extrém termőhelyeken, lokális jelleggel a mérnökbiológiai építésmóddal

lehetőség nyílik az erodálódó rézsűk megkötésére. Az eljárások a szakértelem hiánya és az előnytelen
kontinentális éghajlati adottságok miatt Magyarországon alig terjednek.
Az intenzíven hasznosított agrártérségekben a táblák, a csatornák mentén telepített fasorok, erdősá-vok a

tájszerkezetet módosítják, a szegélyek hosszát növelik, a tájképet változatossá teszik, a biodiverzitást fokozzák. A
fásításokat azok komitatív hatása miatt meg kell őrizni, arányukat jelentősen növelni kell.
4
Gottfried Semper (1803–1879) német építész, aki műveiben az olasz reneszánsz formavilágát elevenítette fel. Drezdában az udvari
színházat (Hoftheater), a zsinagógát, az új múzeumot (Gemäldegalarie), Zürichben a műegyetemet és a csillagvizsgálót építette.
Középületek terveit készítette Bukaresttől Bécsen, Münchenen, Párizson át Londonig számos város részére.
297
4. fejezet
1.5. Ökológiai kiegyenlítő felületek rehabilitálása

Az ökológiai kiegyenlítő hatás elsősorban vízfelületekkel és állandóan fásszárú növényzettel borított
zöldfelületekkel érhető el. Ökológiai kiegyenlítő felületté – szűkebb értelemben – az intenzív agrár-hasznosítású
térségekben megmaradt nedves biotópok vagy fás felületek váltak. A víz integráló szerepe azonban jóval
tágabban értelmezhető. A kiegyenlítő hatást az időszakosan zöld, azaz a mezőgazdasági felületek is jelentősen
befolyásolják.
A külterületi zöldfelületi rendszer, szerkezete és hatékonysága szerint, eltérő módon kondicionálja környezetét.
Lokális értelemben a szegélyek milyenségétől függően eltérő a különböző művelési ágak, területhasználati
egységek határvonalainak kiegyenlítő szerepe.
1.5.1. Tájökológia
Az ökológia szót 1866-ban Haeckel vezette be az élőlény és környezete közötti kölcsönhatások vizsgálatára (a
fogalom akkori értelmezése a mai autökológia tudományterülettel azonos). Az ökológiai szemléletmód
kiterjesztője Möbius volt, aki 1877-ben nem csak az abiotikus tényezők szerinti függőséget, hanem az
életközösségek tagjainak kapcsolatát is „ökológiai‖-nak tekintette.
Az ökológia az élőlények és környezetük közötti kapcsolatokat vizsgálja. A kapcsolatok színtere a

háromdimenziós környezeti rendszer, az ökoszisztéma. Az ökoszisz-téma a biotóp (élethely) és a biocönózis
(növény- és állattársulás) meghatározott anyag- és energiaforgalommal rendelkező egysége, az adott biotóphoz
kötött biocönózis hatásrendszere és ennek dinamikus változása. Az egyes ökoszisztémáknak sajátos szerkezete
(struktúrája), működése (funkciója) és változása (dinamikája) van. Az emberi környezetet, a tájat az
ökoszisztémák mozaikszerűen lehatárolható együttesei alkotják. Az ökoszisztémák létére
• a szabályozóképesség (folyamatos reakció a külső és a belső hatásokra a dinamikus „egyensúlyállapot‖

megőrzésével)
• a fejlődőképesség (más szervezetekkel való gyarapodás a konkurenciahatás következtében), valamint
• az anyagkörforgás (az anyagok és energiák ökorendszeren belüli cirkulációja) jellemző.
Az ökoszisztémákban táplálékláncok alakulnak ki. A tápláléklánc elején autotróf, növényi szervezetek

(producensek) állnak, amelyek a szervezetlen anyagokat a nap energiájával szervesekké alakítják. A szerves
anyagokat a növény- és húsevők (primer és szekunder konzumensek) és maga az ember már közvetlenül
felhasználhatja.
Az ökoszisztémákat az emberi befolyásolás mértéke szerint is célszerű megkülönböztetni. Így ismeretesek
• természetes vagy önszabályozó
• degradált vagy szabályozott és
• urbán vagy települési ökoszisztémák.
Az ismert biocönózis, biorend-szer, biotóp, ökotóp fogalmak az ökológia tudományterületté válásának

lépcsőfokait jelentették. Az Egyesült Államok kutatói (Barrow 1925-ben és Quinn 1950-ben) az eredeti
ökológiai fogalmat kiterjesztették, ha úgy tetszik, átértelmezték. Tevékenységük eredményeképpen alakult ki a
humánökológia, amely emberi közösségeknek a természettől teljesen független szociológiai, gazdasági, politikai
jelenségeivel is foglalkozik.
Az ökológiai fogalom folyamatos bővülése, értelmezésének korszerűsödése, aktualizálása eredményeképpen

alakult ki a tájökológia megnevezés.
A tájökológia szót először Troll használta 1939-ben a biológiai tájkutatás megjelölésére. Célja adott területek
anyagháztartásának meny-nyiségi meghatározása volt. A tájökológia megjelölést használták a német kutatók
többek között az ún. természeti táj és az ún. kultúrtáj 5 funkcionális kapcsolódásának megjelölésére is. Bauer
tájökológiának a maga teljességében felfogott természet-háztartástant tekintette. Több szerző a tájfogalom
5
Itt jegyzem meg, hogy amennyiben Mőcsényi szerint a táj „kultivált természet‖, akkor ez a megkülönböztetés nem szerencsés, ezért
felesleges.
298
4. fejezet
értelmezésekor két irányzatot, a földrajzit és a tájökológiait különböztette meg. A földrajztudomány a

tájfogalmat szakkifejezésként a XVIII. század vége óta használja, s annak definiálása a XX. században vált
központi kérdéssé.
A tájökológiában, illetve a tájökológiai tájfogalom értelmezésében az ember nem „tárgya‖, hanem az abiotikus
és a vitális jelenségek meghatározó résztvevője. A tájökológiai ténymegállapításon, az adottságok és a hatások
komplex összefüggéseinek feltáráson túlmenően – az azzal ellentétben – a tájszerkezetbe, a tájháztartásba
szükségszerűen történt beavatkozások következményeivel is foglalkozik.
Tájökológiai alatt elsősorban kutatási irányzatot értünk, olyant amelynek célja a természeti és – az ember által
befolyásolt – tájalkotó elemek, elemegyüttesek és az élővilág hatásmechanizmusának vizsgálata. Az ilyen
indíttatású tájökológia egyrészt a növény- és az állatvilág megőrzését helyezi a kutatás előterébe, másrészt a
tájat mint az ember életterét tartja meghatározónak. Megteremti a tájkutatás, a tájalakulás tudományos alapjait,
továbbá feltárja az ember–táj kapcsolatot, rávilágít a társadalmi hatások táji következményeire.
A tájökológiai kutatási irányzat a funkcionális kölcsönhatások felismerésére, azok fizikai, kémiai és biológiai
okainak megértésére, valamint a kölcsönhatások nagyságrendjének mennyiségi és minőségi meghatározására
irányul. Az ökológiai hatások egyoldalú kezelése helyett a vizsgálatot a táj egészére terjeszti ki. A kezdeti
lépések megtörténtek a termőhelyszerkezet, a talajkeletkezés, a vízháztartás, az éghajlat és a biotikus fejlődés
közötti összefüggések komplexitásának feltárására.
1.5.2. Ökológiai kiegyenlítő felületek

A korszerűnek tekintett agrotechnikai módszerek alkalmazásához viszonylag nagy, de mindenképpen
egységesen kezelhető termesztő felületek kellettek, ezért mindenféle „akadályt‖ igyekeznek a tervezők és főleg
az üzemeltetők a szántókról, a legelőkről eltávolítani. Az akadályok pedig nem mások, mint a sokszor
négyzetméteres kiterjedésű tájelemek, amelyek a monokultúrák oázisai. A gyakorlat az ilyen jellegű törekvések
sikerét azonban nem igazolta. Egyrészt a költségek a várt eredménnyel nem voltak arányosak, másrészt az
„elért‖ ökológiai, vizuális, szociológiai hátrányokat nem lehetett előzetesen felmérni és azokat monetáris
mutatókkal kifejezni.
Klimatényezőként valamennyi tartósan és összefüggően fás növénnyel (erdő) borított felület, továbbá a
vízfelületek, a lápok hatékonyak. Ökológiai kiegyenlítő hatásuk is közismert. Ökológiai kiegyenlítő felületeknek
– szűkebb értelemben – viszont elsősorban a mezőgazdasági és részben a kertgazdasági termesztő felületeken
lévő, időszakosan, illetve tartósan vízzel vagy fás növényzettel borított felületeket tekintjük. Ilyenek
• a lefolyástalan mélyedések,
• a rendszeresen vízzel borított fűzbokrosok, csalitok, csenderesek,
• nádasok, a vízállásos rétek,
• az egykori kubikgödrök, vályogvetőgödrök,
• a felhagyott anyagnyerőhelyek,
• a fával benőtt vagy füves mezsgyék,
• a mezővédő és a hófogó erdősá-vok,
• az erdőfoltok, facsoportok, pagonyok,
• a cserjével, fával benőtt vízmosások, horhosok, lemélyült földutak.
A növény- és állatfajok élet, illetve az utóbbiak táplálkozó helyéül is szolgáló ökológiai felületek a
monokultúrák között több faj egyetlen menedékhelyei. Bár a legelterjedtebb apróvadak (fácán, fogoly, mezei
nyúl) a téli időszakban a gabona táblákon, nyáron főleg a takarmánytermesztő felületeken táplálékot és
búvóhelyet találnak, a fauna és a flóra fajgazdasága csak az ökológiai kiegyenlítő felületek fenntartásával,
illetve az egykoriak felújításával érhető el.
1.5.3. A víz integráló szerepe
299
4. fejezet
Víz nélkül nincs élet, a víz a táj vére mondások a víznek mint az egykori „szabad javak‖ egyikének szűkössé
válásával mindinkább mindannyiunk számára igazolódnak. A víz mindennapi használata természetes, súlyos
gondokat csak hiánya, vagy ár- és belvizek esetén túlsúlya jelentett. Még nem tudatosult kellőképpen, hogy a víz
valamilyen formában csaknem „mindenütt‖ és valamennyi folyamatban jelen van. Fizikai tulajdonságai alapján
• a légköri anyag és energiaforgalom legfőbb alkotórésze,
• a kémiai átalakulás, az anyagcsere-forgalom eleme,
• a növénytermesztés és az ipari termelés nélkülözhetetlen természeti erőforrása.
Az emberi táplálkozás alapját képező növények 1 kg szárazanyag előállításához átlagosan 400–500 liter vizet
használnak fel, amin sem műszaki, sem agronómiai befolyásolással lényegesen változtatni nem lehet. Az állatok
táplálkozása, egyes fajok élethelye víz nélkül lehetetlen.
Az emberi élet sem függetleníthető a víztől. A testnek mintegy 70%-a víz. Egy felnőtt napi vízigénye 2,5–3 liter
jó minőségű ivóvíz. Három-négy napi vízhiány után beáll a halál. E közismert, de nem elégszer ismételt
összefüggések további sorolása helyett következzenek a kevésbé ismeretesek.
Az energiaforgalomban, a tájháztartásban a víz hőfelvevő és hőelvonó tulajdonsága nélkülözhetetlen. 1 kg jég

elolvasztásához 335 kJ (80 cal/gr) szükséges, ugyananynyi mint 1 liter 20 °C víznek átlagos légköri nyomáson
(0,1 MPa) a forrpontra emeléséhez. 1 liter víz elpárolgása 2240 kJ (5366 cal) hő elvonást jelent. A földfelszín
egészén a napenergia 1/3-a a víz párologtatásakor válik rejtett energiává. Felhőtlen tavaszi és őszi éjszakákon az
erős kisugárzás következtében a levegő hőmérséklete lecsökken, a pára harmat formájában kicsapódik és
közben 2240 kJ hő szabadul fel literenként. A hőmérsékleti szélsőségek csökkentése a növényi élet
szempontjából előnyös.
A vízkörforgalomban részt vevő és folyamatosan megújuló természeti erőforrás, a társadalom létének és

fejlődésének feltétele. A víz nélkülözhetetlen és pótolhatatlan
• az ember és az állat életfunkcióihoz,
• munkatárgyként és munkaeszközként az iparban,
• termelőeszközként a mező- és az erdőgazdaságban, termelőközegként a halászatban,
• fogyasztási eszközként a higiéniában, közegként az üdülésben, vízisportoknál, valamint
• a táj, az emberi környezet fenntartásának elemeként.
A vízháztartásba történő bármilyen beavatkozásnál, a vízrendezési, a vízgazdálkodási tervezésben érvényesülnie

kell a tájökológiai szemléletnek. A vízüggyel foglalkozóknak olyan szintű tájökológiai ismeretekkel kell
rendelkezniük, amelyeknek alapján a vízkörforgást ne csak ágazati, vízellátási és vízelvezetési szempontok,
hanem a komplex tájháztartás szerint is közügyként képviselhessék.
1.5.4. Zöldfelületi rendszer

A biológiailag aktív felületek öszszességét zöldfelületnek nevezzük. Alapvető rendeltetésük szerint termesztési
és kondicionáló célú zöldfelületeket különböztetünk meg.
A termesztési célú zöldfelületekhez a mező-, a kert- és az erdőgazdasági módszerekkel művelt termesztő

felületeket soroljuk. Kondicionáló célú zöldfelületeknek pedig az olyan, elsősorban fás növényekkel vagy
lágyszárúakkal tartósan fedett területeket tekintjük, amelyek az embert közvetlenül, illetve közvetve
érvényesülő, komitatív hatásokkal szolgálják. Ezekben a fiziológiai, pszichológiai és vizuális-esztétikai hatású, a
termelést, a termesztést csak másodlagosan szolgáló felületekben közös a kondicionáló szerep. Így a mezővédő
fásítás a termesztést, az út menti fásítás az utazót, a lakótelepi fás növényzet pedig az ott élő embert
kondicionálja.
A zöldfelületek elhelyezkedésük szerint belterületiek vagy külterületiek lehetnek. A belterületi kondicionáló

célú zöldfelületek közé a kerteket, a közparkokat, a véderdőket és az utak menti fásításokat soroljuk.
Külterületiek az erdők, az erdőfoltok, az erdőmaradványok, a mezővédő és hófogó erdősávok, a mezsgyéken és
a táblahatárokon (olykor a táblákon is), a horhosokban meghagyott facsoportok, a maradványfák, a vonalas
300
4. fejezet
létesítmények (út, vasút, csatorna, töltés stb.) menti tájfásítások, a kettős fasorok, a fasorok, a sövények,
valamint majorfásítások. A közigazgatási területen található növényzet együttesen a település zöldfelületi
rendszerét képezik. A zöldfelületek sokoldalú előnyös hatása
• a tájökológiai,
• a funkcionális és
• a vizuális-esztétikai szerepkör ellátása szerint csoportosítható.
• A fás növények tájökológiai értelemben javítják a helyi klímát, a terület vízháztartását, akadályozzák a talaj
pusztulását, hatékonyan csökkentik a levegőszenynyezettséget, tompítják a zajhatásokat, s nem utolsó sorban
a flóra és a fauna számos egyedének életfeltételeit teremtik meg.
• A kondicionáló célú fás növények rendeltetésük szerint elsődlegesen a termelést (pl. ipari véderdők), a
termesztést (pl. mezőfásítások), a tenyésztést (pl. legelőfásítások), a lakást (pl. kertek), az üdülést (pl.
parkerdők) vagy éppen az utazás biztonságát (út menti fásítások) szolgálják.
• A kondicionáló célú fás növények vizuális-esztétikai értelemben a táj arculatát élénkítik, meghatározzák, a
tájszerkezetet hangsúlyozzák, a települések megjelenését előnyösen befolyásolják, a művi létesítmények tájba
illesztését teszik lehetővé. A fák térrendszereket képeznek, tájképileg hátrányos létesítményeket
eltakarhatnak, az utcaképet javítják, azaz a látvány formálásának fontos elemei, elemegyüttesei.
A hármas szerepkör elkülönítése mesterkéltnek tűnhet, hiszen a tájökológiai, a funkcionális és a vizuális-

esztétikai hatások többnyire együttesen érvényesülnek, és a szoliter fák az erdőt képező fáktól „csak‖ méretben,
tömegben különböznek. A zöldfelületek jelentőségének hangsúlyozására viszont célszerű megkülönböztetni a
hatásokat.
A települések, településcsoportok, agglomerációk zöldfelületi rendszerének egységes kialakítása ma már

mindinkább elismert közügy. Nem szabad viszont megfeledkezni arról, hogy az életszínvonal majdani
emelkedésével a műszaki jellegű fejlesztések különösebb nehézség nélkül mindenütt megvalósíthatók lesznek, a
zöldfelületi rendszer „közkatonái‖, a fák azonban utódaink életében sem fognak gyorsabban növekedni.
Létezésük jövőbeni feltételeiről ma kell gondoskodni.
1.5.5. Szegélyhatás
A táj sokoldalúsága a tájhasznosítási formák és a művelési ágak változatosságán, azaz határoló vonalaik,
szegélyeik hosszán és milyenségén keresztül jut kifejezésre. A szegélyek egyrészt a táj karakterét, másrészt kis
területre korlátozottan az eltérő művelési ágak, területhasználati formák egymásmellettiségét jelenítik meg. A
szegélyek menti viszonylag „keskeny‖ sávokban
• a fény-árnyék hatások,
• a zártság-nyitottság érzete, valamint
• a szín- és formakontrasztok együttesen fordulnak elő.
A szegélyeken jelentősen eltérőek
• a benapozási,
• a lég- és talajhőmérsékleti,
• a légáramlási,
• a relatív páratartalmi,
• a hótartóssági különbségek. Az intenzíven hasznosított ipari és a szabályozott agrártérségekben a szegélyek

egyúttal a természetes vegetáció és több állatfaj élethelyei.
A „szegélyhatás‖ vizsgálata az utóbbi évtizedekben egyaránt a fiziológiai, a biológiai, a klimatológiai és az

esztétikai kutatások előterébe került. Sajátos viselkedésmódja alapján az ember is a különböző tájalkotó elemek
találkozási vonalát, a szegélyeket kedveli és elsősorban üdülési céllal szívesen tartózkodik ott. A hasonló
301
4. fejezet
viselkedésből adódóan az ember némi túlzással „szegélylakó‖, de legalábbis szegélykedvelő „állatnak‖

tekinthető.
A szegélyek horizontális (pl. szántó-legelő, rét-vízfelület) vagy vertikális (pl. erdő-szántó, település-gyepfelület)
határoló vonalak, illetve térfalak. A térkapcsolatokat, az átlátási lehetőségeket is végső soron a szegélyek
határozzák meg. Míg a szántók, gyepek szegélyei vizuális térfalat nem jelentenek, az erdők, erdősávok, fával
benőtt mezsgyék keretezik a tájképet, korlátozzák vagy lehetetlenné teszik az átlátást.
Összegezve megállapítható, hogy a táj – az ökológiai kiegyenlítő felületek, a szegélyek révén is – a mindenkori
társadalom tevékenységét tükrözi. A természeti elemek, elemegyüttesek hazánkban intenzíven hasznosítottak. Az
új tájhasznosítási módok a korábbi tájszerkezetet lényegesen megváltoztatták. A kiegyenlítő hatású felületek
aránya a nagyüzemi táblák kialakítása következtében különösen a fátlanná vált agrártérségekben jelentősen
lecsökkent. A táj sokrétű teljesítőképességének kihasználása, illetve fokozása érdekében – az ökológiai
terhelhetőség mértékének figyelembevételével és az ágazati érdekek öszszehangolásával – kell a tájfejlesztési
elképzeléseket megvalósítani.
1.6. Tájvédelem, élőhelyvédelem

A tájrendezési tevékenység mindenkor a táj védelmére is irányul. A fejezet címébe azért került a tájvédelem
kifejezés, mert a megóvása helyett a komplex törekvést szándékoztam kifejezni. Az élőhely-védelmi feladat
szűken és tágan is értelmezhető. Szűkebben a hektárnyi felületek élővilágának védelmét, rehabilitálását jelenti.
Az élőhely védelme tágabb értelemben a tájvédelemmel azonosítható. A kifejezés használata a
természetvédelmi prioritások hangsúlyosságát jelenti. A tájrendezés összetettségét az esettanulmányok
ismertetett részletei egyértelműen igazolják. Éles határt vonni, illetve elvonatkoztatni az élőhely rehabilitálásnál,
a bányató rendezésnél és a felhagyott kőbánya fejlesztésnél sem lehet.
1.6.1. Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció

A Tündérszikla és közvetlen környéke több kisebb és nagyobb sziklacsoportból áll. A térséget a kőfejtők, a
kirándulók és az öngyilkosjelöltek egyaránt felfedezték. A botanikusok „később‖ jöttek. A sziklacsoport
környékén lévő gyepek a Seslerium budensis kategóriába tartozó, jellegzetes dolomit-asszociációk. A
Tündérsziklát és közvetlen környékét Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága 1977-ben védetté
nyilvánította. Egy évvel később a Budai Tájvédelmi Körzet részévé vált. A természetvédelmi védettség azonban
a pusztulást nem tudta megakadályozni. Az erózió mértéke a taposás miatt felgyorsult. A Budapesti Erdészet a
70-es években az erodálódott dolomiton az utat rönklépcsők építésével igyekezett védeni.
A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság felismerve a védett botanikai és geológiai értékek pusztulását,

1986-ban a turistautat lezárta. Új kerülő utat alakíttatott ki, az erodálódást több tucat rőzsefonattal igyekeztek
gátolni. Az rőzsefonatok a védelmet csak részben szolgálják. A változatlanul nagyarányú taposásnak azonban
nem képesek ellenállni. A kerítést a kirándulók felszedték és elégették.
1.6.1.1. Veszélyeztetés
A Tündérszikla és környezetének pusztulása, pusztítása
• a kőbányák nyitásával kezdődött,
• a turistaút kialakításával és
• a libegő megnyitásával folytatódott, illetve
• a sziklamászók és az egyéb virtuskodók taposásával folytatódott.
A kialakult állapotot
• a védett növények pusztulása,
• a rendkívül nagy mértékű taposás miatti erodálódás,
• a dolomitjelenség (természetes erodálódás),
• a rőzsefonatok csekély hatása, valamint
302
4. fejezet
• a lekerítés meghiúsulása egyaránt jellemzi.
A nagymértékű taposás, pusztítás oka
• a virtuskodás,
• a kilátóhely felkeresése,
• az útrövidítés és
• a védelemre érdemesség ismeretének hiánya.
Virtuskodásnak minősítettem
• a sziklamászást,
• a mountainbike felszínrombolását,
• az edzési indíttatású taposást, futást,
• a Libegő felőli felkapaszkodást,
• az állatvilág zavarását (pl. hollófészek filmezése 1991-ben).
A botanikai, a geológiai értékek fel nem ismerése az ökológiai, a természetvédelmi szemlélet hiányára vezethető
vissza. A kerítés letaposása, elhordása, eltüzelése barbárság, a rőzsefonatok taposása, tönkretétele, az erodált
rézsűk további rongálása, a lágy szárú növényzettel borított hegyoldalon újabb „utak‖ taposása felelőtlenség.
1.6.1.2. Védelemre érdemesség
A természetvédelmi és az üdülési célú használatból eredő konfliktusok feloldására tett intézkedések, egyértelmű
sikerek, eredmények ellenére a Tündérszikla és térsége növényállománya, sziklaalakzata tovább pusztul. A
szubalpin jellegű endemikus nyúlfarkfű (Sesleria sad-leriana) asszociációja a dolomit sziklagyep meghatározó
növénytani értéke.
A lágy szárú növényzet gazdagságának érzékeltetésére szolgáljon a Siklósi Engelbert cönológiai felsorolásának
fajlistája:
Allium flavum
Allium moschatum
Alyssum montanum
Anthericum ramosum
Anthyllis macrocephala
Asperula cynanchica
Aster linosyris
Bromus erectus
Bupleurum falcatum
Carex humilis
Centaurea sadleriana
Cytisus hirsutus
Dianthus pontederea
303
4. fejezet
Dorycnium germanicum
Echium vulgare
Erysimum pannonicum
Euphorbia cyparissias
Festuca pallens
Gallium verum
Globularia aphyllanthes
Helianthemum canum
Inula ensifolia
Jurienea mollis
Poa annua
Polygonatum officinale
Potentilla arenaria
Sanguisorba minor
Scabisosa canescens
Scabiosa ochroleuca
Scorzonera austriaca
Sempervivum hirtum
Seseli hippomarathrum
Seseli osseum
Sesleria sadleriana
Stachys recta
Teucrium chamaedrys
Teucrium montanum
Thesium linophyllum
Thymus praecox
Veronica austriaca
Veronica spicata
A cönológiai kutatásokat Felhősné dr. Váczi Erzsébet, a KÉE Növénytani Tanszékének munkatársa 1990–91-
ben folytatta. Tíz mintavételi helyen két aspektusban kerültek feldolgozásra
• a nyílt sziklagyepek,
• a zárt sziklagyepek,
• a lejtősztyepp, valamint
304
4. fejezet
• a karsztbokorerdők.
A Tündérszikla és térsége rehabilitálásának feltétele
• a turistaforgalom elterelése,
• a további taposás mérséklése,
• az erózió megakadályozása.
A természetvédelmi szempontok érvényesítésének lehetőségei:
• az időszakos védekezés folyamatossága,
• a végleges megoldás kidolgozása, meghatározása.
1.6.1.3. Élőhelyrekonstrukció
Kinek mi ér többet?
• A budai nyúlfarkfüves sziklagyep asszociáció megmentése?
• A sziklaalakzat megőrzése?
vagy
• A balesetveszély további vállalása?
• A turistaönkény pusztításának tűrése?
E költői kérdésekre a XX. század végén nyilván csak egyféle választ lehet, szabad, kell adni: lépni kell. De
hogyan és mit?
1.6.1.4. Védelmi lehetőségek
A növényzet és a sziklaalakzatok, dolomitmurvás rézsűfelületek védelme érdekében
• a látogatást, az átjárást mérsékelni, korlátozni kell,
• az erózió ellen védekezni kell,
• a természeti értékekre a figyelmet fel kell hívni.
Hogyan védhető a Tündérszikla a látogatók ellen?
• az átjárás megakadályozásával,
• felvilágosító-magyarázó táblák kihelyezésével.
Hogyan védhető a Tündérszikla az erózió ellen?
• a felső réteg megfogásával, azaz a taposás megszüntetésével, valamint rőzsefonatok és támfalak építésével,
• a felszíni víz eróziómentes elvezetésével, illetve beszivárogtatásával.
Hogyan „zárható ki‖ vagy irányítható a jóhiszemű látogató?
• kilátási „csere‖ biztosításával (Kis-Tündérszikla, kilátóteraszok)
• rendezett elkerülő úttal,
• az átjárás megakadályozásával.
1.6.1.5. Időszakos védelem
305
4. fejezet
A megkezdett és átmenetileg eredményes, de kellően hatékonynak nem bizonyult védekezési megoldások:
• az „eredeti‖ turistaút lekerítése,
• a rőzsefonatokkal az erózió csökkentése.
A hatékonyság nyilván „csak‖ türelem, nevelés, valamint folyamatos javítás, fenntartás és pénz kérdése. A hazai
realitások és a szikla, a sziklagyep pusztulási mértékének ismeretében tartós, „véglegesnek‖ tekinthető
megoldást kellett találni.
1.6.1.6. Tartós védelem
A Hogyan kérdésekre adott válaszokból a megoldási mód egyértelműen következik:
• az átjárás megakadályozása kerítéssel, támfallal,
• az erózió csökkentése rőzsefonattal, támfallal,
• a kilátási „csere‖ megteremtése terasszal,
• az optikai irányítása rendezett utakkal,
• a látogatók nevelése felvilágosító-magyarázó táblákkal.
1.6.1.7. Átjárás megakadályozása
Abból a feltételezésből indultam ki, hogy
• a látogatók többsége mindkét irányból (Zugligeti út és János-hegy felől) a jelzett turistaútvonalon érkezik,
• a turisták többsége nevelhető, megnyerhető,
• a Libegő felől felmászók száma csekély és olyan hosszú szakaszon „védekezni‖ nem célszerű,
• tolvaj ellen nincsen zár, úgyszintén a virtuskodó, a sziklamászó, a fészekszedő, a növénygyűjtő bármilyen
akadályt leküzd.
Az átjárást a két végponton lehet és kell megfogni: a lezárt, illetve lezárni kívánt útszakasznál kerítést célszerű
építeni.
A kerítésnek tartós anyagúnak, át nem mászhatónak, időjárásállónak, vandálbiztosnak, fenntartásiigény-

mentesnek kell lennie. Az ilyen kerítés a kő vagy a betonfal.
Javasoltam
• a Zugliget felől érkezők átjárásának megakadályozására támfal-kerítés építését,
• az erózió mértékének csökkentésére és a gerincen haladni óhajtók akadályozására három támfal építését,
valamint a rőzsefonatos védekezés folytatását (199. ábra),
• a Tündérszikláról feltáruló látvány „helyettesítésére‖ és a hegycsúcs felől érkezők „jó útra térítésére‖
kilátóterasz építését (200. ábra),
• a Kis-Tündérszikla felől és a Zugligeti útról érkezők optikai vezetését, az elkerülő út korszerű kiépítését.
199. ábra - Átjárás megakadályozása és erózió elleni védelem támfalakkal (Csemez:

Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)
306
4. fejezet
200. ábra - A látogatók irányítása és a kilátóhely védelme terasszal (Csemez:

Tündérszikla – élőhelyrekonstrukció, 1992)
Javasoltam továbbá az „élőhely-rekonstrukció‖ jelentőségéről, módjáról felvilágosító táblák kihelyezését.
A budai nyúlfarkfű (Sesleria sandleriana) termőhelyének védelmére, a taposás megakadályozására, az erózió

megállítására, az életveszély (!) megszüntetésére „végleges‖ megoldást kell tenni: Rőzsefonat vagy betonfal?
Az „arany‖ középút megtalálása tervezőnek, döntéshozónak egyaránt dilemmája.
• Szabad-e a Tündérsziklánál betonozni?
• Meggyőződésem, hogy szükséges!
A mészkő burkolású támfal nem tájidegen. A szintvonalat követő támfal lehet az adottságokhoz illeszkedő és
környezetbarát. Kilátót vagy kilátó teraszt pedig az arra alkalmas helyeken mindenütt építenek. Miért kellene a
Tündérsziklánál kivételt tenni? Ellenkezőleg, úgy érzem a hatékony védelemnek, illetve a rehabilitációnak a
javasolt „műszaki‖ megoldás az egyetlen módja. A pusztulás terjedése másképpen nem állítható meg, s később
nagyobb arányban kellene beavatkozni.
1.6.2. Görbeéri bányató rendszer
307
4. fejezet
Élőhelyvédelem? Üdülési fejlesztés? Bányató rendezése? Valamennyi cél érdekében lehet bányatavat rendezni.
Itt az élőhely-védelmi szempontok kerülnek előtérbe. Az élőhelyvédelmi feladat komplex, sok egyéb kérdést
kell a siker érdekében megoldani.
A Hatvan és Jászberény közötti közút mellett a homok kitermelését 1972-ben kezdték meg. A terület a Görbeér
mély fekvésű részéhez tartozott. Az 1855-ben készített térképen a tájegység megnevezése Nagy Nád. Az ekkor
készült felmérésen – a vasút megépítése és a Zagyva töltések közé szorítása után – a terület már csak
időszakosan vált vízzel borítottá (a térképen: „Zeitweise nass‖ felirattal). 1914-ben a csatornázott felületeken
szántókat alakítottak ki.
Az új tájelem, de különösen a víz, mindenütt vonzó. Az átlagostól eltérő adottságú térségeket viszonylag hamar
meghódítja az élővilág. A folyamat gyors, ha az új terület „kedvező‖ adottságú. Az Alföld éghajlati viszonyai
között a vízfelület egyértelműen előnyös. A víz nemcsak a növény- és az állatvilág egyedeit, hanem a pihenésre
vágyó embert is vonzza.
Az „új‖ vízfelület első felfedezői a horgászok és a fürdőzők. A fürdésre alkalmas vízminőség – mindenféle
laboratóriumi vizsgálat nélkül is – a tisztaságra utaló ismérv. Értelemszerűen ilyen közegben a hal is jól érzi
magát.
A horgászattal egyidejűleg merült fel a parcellázás igénye is. Telket osztani csak úgy érdemes, ha a tó
vízminőségét a jövőben is meg lehet őrizni. Fejleszteni csak a táji adottságok és a várható hatásoknak
figyelembevételével célszerű. Munkánk célja a fejlesztés olyan értelmű befolyásolása, kialakulásának
„hogyanjára‖ olyan javaslatok tétele volt, amelyeknek megvalósítása esetén a következő évezredben is érdemes
lesz felkeresni a többcélúan hasznosítható, környezeti ártalmaktól mentes bányautótájat.
1.6.3. Természeti adottságok

A vizsgált térség változatos természeti adottságait az egyes elemek, elemegyüttesek főbb ismérvei alapján
jellemeztük. Célszerűségi okokból elkülönítetten vizsgáltuk
• a terepfelszíni,
• a talaj
• a helyiklíma,
• a borítottsági,
• a növényzeti,
• a partvonal és
• a talajvízszint adottságokat, továbbá az ökológiai értelemben határoló vonalakat.
A homok kitermelése után az eredeti felszínhez viszonyítva több méterre kimagasodó depóniákkal, 1–2 m mély
gödrökkel szabdalt változatos terep maradt vissza. A tereprendezés megkezdődött, több meddő-depónát a
bányafelhagyási terv értelmében ellaposítottak, a Görbeéri mocsár egy részét feltöltötték.
1.6.3.1. Területhasznosítás
A jelenlegi hasznosítási módokat öt főbb csoportba soroltuk. Ezek: vízfelület, szántó, erdő, lágyszárúakkal
állandóan fedett terület, egyéb felületek. („Egyéb‖-nek a tanyákat, a rombolt felületeket és az utakat tekintettük.)
A hasznosítási módok területi megoszlása a 201. ábrán, százalékos aránya a 24. táblázaton látható.
24. táblázat - Területkimutatás
Összterület
Terület ha
%-ában
308
4. fejezet
erdő 5,73 5,56
szántó 15,99 15,54
vízfelület 23,55 22,88
lágyszárúval állandóan
53,25 51,75
fedett terület
egyéb felületek 4,4 4,27
összesen 102,9 100,0
201. ábra - Területhasználatok megoszlása a Görbeéri-tó térségében (Csemez–Földi:

Görbeéri bányató tájrendezési terve, 1985)
1.6.3.2. Javaslatok
Az élőhelyvédelem, a tájrendezési tevékenység komplexitásának szemléletesebbé tétele érdekében a

javaslatokat témakörökre osztottam. Ezek
• a tereprendezéssel,
• a környezet védelmével, és
• a biotópok megtartásával, illetve kialakításával kapcsolatosak.
A javaslatok öszszeállításakor és a tájrendezési terv készítésekor arra törekedtünk, hogy a tó környéke úgy
alakuljon, hogy annak kondicionáló hatása, használati és vizuális-esztétikai értéke egyaránt növekedjék, hogy a
látogatók életörö-mét a részek és az összhatás egyaránt szolgálja.
1.6.3.3. Tereprendezés
A csúszásveszély, a balesetveszély elkerülése és az egyszerűbb kezelés, fenntartás érdekében a meredek

rézsűket el kell laposítani, a gödröket fel kell tölteni. A tereprendezést a bányára készített felhagyási terv szerint,
illetőleg azt kiegészítve célszerű elvégezni.
A tereprendezést a földtömegegyensúlyra törekedve, a legkisebb szállítási távolsággal kell megvalósítani, a

meglévő depóniák elegyengetésével. A tereprendezést a termőföldvédelmi szempontok figyelembevételével,
azaz érintetlen területek újabb megbontása nélkül javasoltuk megvalósítani.
1.6.3.4. Partkialakítás
A partvonalat a tó északnyugati végénél javasoltuk módosítani: a túlzottan geometrikus, derékszögű sarkokat

feltöltéssel megszüntetni, lekerekíteni. Mindenütt íves vonalvezetésű, természetszerű partvonal-kialakítást
terveztünk.
309
4. fejezet
A part mentén a rézsűket minimálisan 1:3 hajlásúra, vagy ennél laposabbra kell alakítani. Kivételt a parti
fecskék fészkelőhelye és az egyéb módon is védett partszakaszok képezhetnek. A meredek partok védelméhez
legalább 3 m széles nádpadka telepítését javasoltuk.
1.6.3.5. Humuszgazdálkodás
A talaj felső humuszos rétegét célszerű mindenütt a felszínen elegyengetni. Ügyelni kell, hogy szerves anyagban
gazdag talaj véletlenül se kerüljön a tóba, mert az az eutrofizálódást gyorsítaná.
1.6.3.6. Terepplasztika
Sík vidéken a dombok, a halmok, a töltések tájélénkítő elemek. A kialakult és nem balesetveszélyes
magasságkülönbségekről lemondani vétek lenne. A tó délkeleti felében ezért feltétlenül megtartásra javasoltuk a
nagy depóniákat. Itt egységes, de legalább egy padkával megszakított rézsűket irányoztunk elő.
1.6.3.7. Környezetvédelem
A tervezett tájhasznosítási mód a vízminőség megőrzésének függvénye. Ezért valamennyi környezetvédelmi

jellegű javaslatunk a vízvédelmi szempontok betartását célozza. A beépítést is úgy irányoztuk elő, hogy a
műszaki és az üdülési létesítmények ne jelenthessenek közvetlen veszélyforrást.
Köztudott, hogy a Kárpát-medencében a természetes és a mesterséges tavak egyaránt eutrofizáló-dásra

hajlamosak. Ezért mindenféle – főleg foszfor – terhelést, azaz szervesanyag-bejutást meg kell akadályozni. (A
vízfelszínre hulló por, savas csapadék stb. bejutását úgy sem lehet gátolni.)
A tó tehermentesítését elérhetjük
• a felszíni vizek befolyásának és
• a talajvíz elszennyeződésének, valamint
• a víz közvetlen szennyezésének megakadályozásával.
A felszíni vizek tóba jutását elleneséses partkorona kialakításával, valamint a felszíni vizek gyűjtésével és
elvezetésével szándékozunk megakadályoztatni.
A talajvíz további elszennyeződése az állattartás megszüntetésével (Brindza-tanyán) és a talajvíz lehetséges

szennyezésének megakadályozásával előzhető meg.
A beépítésre szánt területen sem az űrgödrös, sem a zárt emésztős megoldás nem jelenthet „teljes‖ biztonságot.
A hazai realitásokat ismerve, feltétlenül kívánatosnak tartottuk a vállalati és a magántelkes terület csatornázását.
A talajvíz tó felé áramlási irányában pedig bármilyen toxikus vagy szerves anyagot tartalmazó hulladék
elhelyezését meg kell tiltani. Még a szomszédos szántókra kiszórt műtrágyák menynyiségét is szabályozni
kellene.
A tóba jutó közvetlen szennyezést bármilyen hulladék, szemét vízpartra döntésének, gépkocsik part menti
mosásának tiltásával és az előírások hatékony betartatásával lehet csak elérni. Az utóbbi kitételre egy megfelelő
szintű környezet-kultúrával rendelkező nép esetében nem lenne szükség – honfitársaink fegyelmezetlenségét,
gátlástalanságát ismerve viszont annál inkább.
S végül meg kell említeni a horgászati hasznosítás szennyező hatását is. A túlzottan sok hal betelepítése és a
túletetés egyaránt indokolatlan és jelentősen fokozza a szerves anyag tóba vitelét.
A vízminőség megőrzésére maximálisan törekedni kell, mert a „legszebb‖ fejlesztési elképzelések is

meghiúsulnak, ha a Görbeéri-tó idő előtt elöregedne.
1.6.3.8. Vízi ökorendszerek megtartása
A vízfelületre és a közvetlen part menti sávra kiterjedő vízi ökorendszer meghatározását, illetve kialakulásának
feltételét a partvonal rendezésével és a parti rézsűkön vízinövények telepítésével irányoztuk elő. Így kívánjuk a
„tiszta‖ és „természetes‖ tavakban ismeretes szervetlen anyag → alga → kisrák → hal → szerves anyag →
310
4. fejezet
baktérium → szervetlen anyag ciklus kialakulását elősegíteni. A ciklusban a leglassúbb „láncszem‖ a hal, mert
szaporodási ideje években (minimum 1 év) mérhető, míg a többié órában, napban, hétben fejezhető ki!
1.6.3.9. Szárazföldi ökorendszerek megtartása
Az adottságként „elfogadott‖ vízi ökorendszerrel szemben a felhagyott bányató körül a szárazföldiek bővítésére
javaslatot dolgoztunk ki. Eltérő jellege miatt külön foglalkoztunk a „nedves‖ és a külön a „száraz‖ biotópokkal.
1.6.3.10. Nedves biotópok
Természetvédelmi szempontból a Görbeér egykori medrét, a terület mély fekvésű déli részét igen értékesnek
ítéltük. A viszonylag nagy kiterjedésű, időszakosan vízzel borított rétet jelen állapotában javasoltuk megőrizni.
Mindössze a terület megközelítésére terveztünk utakat. A felület a ritkán előforduló növény- és állatfajoknak
egyaránt kedvező életteret jelent.
A nedves és a vízi biotóp közötti átmenetet képez a tervezett „tocsogó‖. A tó vízszintingadozásával érintett
felület feltöltődését meg kell akadályozni. A sekély víz és a tó közötti átjárhatóságot talpfákból épített út
átvezetésével oldottuk meg. A nedves biotóp a növények mellett siklók, rákok, békák, valamint madarak élet és
táplálkozóhelyét jelentheti (202. ábra).
202. ábra - Javaslat a partok kialakítására (Csemez–Földi: Görbeéri bányató

tájrendezési terve, 1985)
1.6.3.11. Száraz biotópok
A háborítatlan, de új keletű felületeken a partikecske megtelepedése mellett gyíkok, rovarok sokasága található.
A megszokottól eltérő adottságok vonzóak, ezért a tó és a 32-es közút közötti szakaszon több ilyen
természetvédelmi célú helyet jelöltünk ki.
1.6.3.12. Nádsáv
311
4. fejezet
A part menti nádsáv nemcsak kitűnő partvédelmet nyújt, hanem még biológiai szűrőként is fontos. A nagy
kiterjedésű nád, káka, gyékény sűrű állománya védi a vizet a legjobban a szárazföldről érkező műtrágyák, olajok
és az eutrofi-zálódást okozó növényi tápanyagoktól. A meredek vízpartokon nádpadka telepítését javasoltuk. A
minimum 3 m széles padka 50 cm mélyen legyen a középvízszint alatt.
1.6.3.13. Füvesítés
A rendezett felszínt hatékonyan gyepesítéssel lehet megkötni. A hagyományos fűmagvetési eljárásokat extrém
termőhelyeken gyeptéglázással, Derosion fűmagos gyepnemez vagy fűtext alkalmazásával lehet kiegészíteni.
A hullámveréssel (elhabolás) erodált partszakaszok rőzseművekkel védhetők. A gyepesítési eljárások

hatékonyságát pedig fonatok, hálók terítésével lehet fokozni.
1.6.3.14. Vízparti fás növények
A jól gyökeresedő lágyszárúak mellett a hosszú ideig védő, gyorsan növekedő, jó sarjadóképességű, széles
ökológiai amplitúdóval rendelkező fás növények jelentősége egyértelmű. Ilyenek a mézgás éger (Alnus
glutinosa), a szőrös nyír (Betula pubescens), a hazai nyárak, a szárnyasdió (Pterocarya fraxinifolia), a
kocsányos tölgy (Quercus robur és változatok), a mocsárciprus (Taxodium distichum) stb.
1.6.3.15. Cserjék száraz rézsűkre
A kedvezőtlen vízgazdálkodású rézsűkön is telepíthető terjedő tövű fajok a fanyarka (Amelanchier ovalis), a
sóskaborbolya (Berberis vulgaris), a borsófa (Caragana frutex), a vörösgyűrűsom (Cornus sanquinea), a honos
rózsafajok, a szirti gyöngyvessző (Spiraea media) stb.
1.6.4. Róka-hegyi bánya fejlesztése

A 254 m magas Róka-hegy jelentősen kiemelkedik környezetéből. A HÉV megálló és a hegycsúcs közötti 149
méteres szintkülönbség egy közel 50 emeletes felhőkarcoló magasságával azonos. A bányaudvar és az érintetlen
felszín közötti maximális magasságkülönbség pedig eléri a 40 métert!
A Róka-hegy csúcsát és keleti oldalát elbányászták. A fél évszázada felhagyott bánya mint egy óriás szuvas fog
tátong. Meredek homlokfalak, részben erodálódó rézsűfelületek, bányaudvarok és az érintetlen felszín
egymásmellettisége jellemzi a felhagyott bányát.
A reliefadottságokat vetületben (203. ábra) és metszetben (204. ábra) szemléltettük. Az egymáshoz kapcsolódó
bányaudvarokban a típusos kifejlődésű dachsteini mészkő látható. A homlokfalon felismerhetők a vertikális és
horizontális tektonikai mozgások. Helyenként a nyitott töréseken a hajdan feltörő hévizek oszloposan képződött
kalcitkristályai is előfordulnak.
203. ábra - Felszíni formációk a felső bányában (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi

bánya fejlesztése, 1991)
204. ábra - Metszetek (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése, 1991)
312
4. fejezet
1.6.5. Növényzet
A Róka-hegy és környéke növényföldrajzi értelemben a Dunántúli-középhegység flóravidékén Pilisense
flórajárásába tartozik. Az előforduló lágy szárú növényekről, cserjékről és fákról Ruttkai Gábor felmérése
alapján adok áttekintést. (A felvételi helyek a 203. ábrán láthatók.)
I. Mészkő-sziklagyeptársulás a homlokfalon. A terület jellemző társulása a meredek sziklaoldalakon,

sziklakibúvásokban maradt fenn, növényelemei a xerofiton melegkedvelő fajok. Előfordul: Allium flavum,
Centraurea micranthos, Cynodon dactylon, Euphorbia cy-parissias, Euphorbia pannonica, Helianthemum
ovatum, Minnortia setacea, Potentilla arengeria, San-guisorba minor, Scabiosa ochroleuca, Sedum fajok
(S.acre, S: album, S. sexangulare), Seseli hippomaratrum, Siline otites, Teucrium montanum, Thalictrum minus
II. Rombolt karsztbokorerdő jellegű társulás a hegytetőn. A bányaterület északi platóján található társulásra
jellemző az igen gazdag cserjeszint és a lombkoronaszint hiánya.
Gyakoriak a szívós tüskés, tövises cserjék:
• Cserjeszint: Cornus sanguinea, Crataegus monogyna, Fraxinus ornus (elvétve), Pinus nigra (lokálisan),
Prunus spinosa, Robinia pseudoacacia (sarjak), Rosa canina, Tilia platyphyllos (1 példány)
• Gyepszint: Anthyllis marcoce-phala, Asparagus officinalis, Aster linosyris, Carlina vulgaris, Centau-rea
micranthos, Centaurea sadleriana, Cynodon daxtylon, Filipendu-la ulmaria, Galium verum, Lepidi-um
draba, Silene longiflora, Trago-pogon dubiusa, Xeranthemum annuum
III. A negyedik bányaudvaron található cserjék: Clematis vitalba, Crataegus monogyna, Prunus spinosa,
Rosa canina, Fraxinus ornus.
IV. A törmelékrézsű növényzete a nudum foltoktól a becserjésedő területekig széles összborítottsági skálát
vesz fel. A kopasz foltok a jelenlegi kőmozgásokra, taposásra utalnak.
A pionír növények (zuzmók és mohák) megjelenése után a sziklagyepeknél is megtalálható fajok:
Euphorbia cyparissias, Euphor-bia pannonica, Linaria vulgaris, Potentilla arenaria, Sanguisorba minor,
Sedum album (S. sexangulare), Teucrium chamaedrys.
Fás szárú fajok:
Clematis vitalba, Crataegus mo-nogyna, erasus vulgaris, Frangula alnus, Fraxinus ornus, Persica vulgaris,
Populus nigra, Prunus spinosa, Ulmus campestris.
Védelemre érdemesnek tekintettem valamennyi ritkán előforduló tájelemet, tájképi adottságot.

Veszélyeztetettnek a ténylegesen vagy potenciálisan módosítással, változtatással fenyegetett elemegyütteseket
kell nyilvánítani. A veszélyeztetettség származhat emberi befolyásolásból vagy természeti jelenségből (fagy,
erózió) egyaránt.
Veszélyeztetést jelent a róka-hegyi bányában
• a növények taposása,
313
4. fejezet
• a mállékony öszleteken a sziklamászás,
• a tüzelés,
• a növényzet mechanikai károsítása.
Védelemre érdemesek:
• a homlokfalak, a sziklaformációk,
• a sziklakerti jellegű növényegyüttesek,
• a karsztbokorerdő társulások,
• a sziklafüves gyepek.
1.6.5.1. Tájhasználati konfliktusok
A róka-hegyi bánya „átlagos‖ kőbányagödör lenne, ha
• a bányaművelés után nem maradtak volna lenyűgöző méretű és megjelenésű sziklaalakzatok,
• a földtani képződmények nem jelentenének felbecsülhetetlen értéket,
• a területről nem tárulna fel gyönyörű körpanoráma, s
• a terület nem a főváros peremén és rosszul megközelíthető helyen lenne.
A kialakult helyzetben és a további megőrzési használatot feltételezve konfliktust okoz
• a balesetveszély,
• a környezeti ártalom és
• a természetvédelmi-üdülési feltételek hiánya.
Az élőhely megőrzését, a geológiai értékek megtartását, a látogatók kultúrált időtöltését
• a balesetveszély elhárításával (drótkötél kifeszítése, korlát és lépcsők építése),
• a bejáratok kialakításával,
• utak építésével,
• bányászattörténeti kiállítás létesítésével,
• a honos növények bemutatásával,
• támfalépítéssel (törmelék felfogása, a bányaudvar sík felületének és a mállékony, erodált rézsűnek

elválasztása),
• tereprendezéssel,
• piknikezőhelyek létesítésével,
• növénytelepítéssel,
• erdei bútorok elhelyezésével, esőbeálló, WC építésével lehet elérni.
A munkálatokat a balesetveszély elhárításával megkezdték. A folytatást a faültetés, az óvatos „tereprendezés‖, a

támfal megépítése, a padok, az asztalok, a tűzrakó hely elhelyezése (205. ábra), a bejárat, a parkoló kialakítása
követte. A 206. ábrán feltüntetett rendezési javaslatokat többnyire megvalósították.
314
4. fejezet
205. ábra - Piknikezőhely a bányaudvarban (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi

bánya fejlesztése, 1991)
206. ábra - Fejlesztési javaslat (Csemez–Csillik–Tóth: A Róka-hegyi bánya fejlesztése,

1991)
Lenyűgöző, félelmet keltő és vonzó, izgatóan érdekes, nehezen megközelíthető, gépkocsival nem járható az
ötszintes gödöregyüttes, amelynek felső szintjei látogathatók. Geológiai olvasókönyv, pihenő-, kilátó- és
piknikezőhely, sziklamászási gyakorlófal. Messziről csupasz falu tájseb, belülről sajátos téregyüttes. 1977 óta
természetvédelmi terület. A tájvédelem sajátos együttese a Róka-hegyi bánya.
1.6.6. Gőtés-tó rehabilitációja

A Békásmegyer és Csillaghegy közötti vizenyős rét sorsa 1977-ben megpecsételődött. A lakótelep beton
előregyártó helyét az egykori réten hozták létre. A felületet feltöltötték és lebetonozták. Az ELMŰ
trafóállomása az erősen öszszezsugorított élőhelyet tovább csökkentette. A terület „teljes‖ feltöltésére „csak‖
315
4. fejezet
azért nem került sor, mert a forrásokat, a vízfeltörést nem sikerült megszüntetni. A hegyláb és a békásmegyeri
lakótelep között megmaradt a nádas, zsombékos terület. A beépítés, a feltöltés ellenére a viszontagságokat a
nedves biotópban – a névadó – pettyes és tarajos gőte is túlélte.
A tó megmentésének széles körű kezdeményezését, a példamutató összefogás folyamatát érdemes

részletesebben is áttekinteni. A természeti értékeket Ambrusné Kenézy Judit, Csorba László és Száraz Péter
biológiatanárok felismerték. Kezdeményezésükre a Gőtés-tó védelme bekerült az Önkormányzat
Természetvédelmi Koncepciójába (Lohrberer Á.– Pethő Á.– Vajda J., 1992).
A tó új keletű rehabilitálására a Guckler Károly Természetvédelmi Alapítvány kezdeményezése után került sor.
Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata (Budapest III. kerület) a nedves élőhely jelentőségét felismerte.
Rehabilitációs tervet, kutató fúrásokat finanszírozott és a kotrási munkákra jelentős összeget szánva a kiviteli
munkákat megrendelte. A munkák megindításában Farkas György környezetvédelmi előadónak, valamint
Kondor Kálmán helybéli lakosnak elévülhetetlen érdemei vannak. A rehabilitáció Zabó Katalin, Zacskó Balázs,
Zoltán Csaba tájépítész hallgatók terve alapján 1996 novemberében megkezdődött. A földmunkák első szakasza
a felső tó kialakításával befejeződött.
A nedves élőhely gazdag növény- és állatvilágából a kétéltű fauna képviselőit ismertetem:
barna varangy (Bufo bufo), kecskebéka (Rana esculenta), pettyes gőte (Triturus vulgaris), sárgahasú unka
(Bombino variegata), tarajos gőte (Triturus cristatus), tavi béka (Rana viribunda), zöld varangy (Bufo viridis).
A tó rehabilitációjának sikere a tájhasználati konfliktusok megszüntetésének függvénye. Konfliktust
• a lakossági szemétlerakás,
• a felszíni törmelék,
• a tereprendezés hiánya,
• a gyomnövények elszaporodása,
• a forrás lebetonozása,
• a csatornázás hiánya,
• a nagyfeszültségű távvezeték léte egyaránt okozott.
Az egyetemi hallgatók három tókialakítási változatot dolgoztak ki (207., 208. és 209. ábra). Az egyes
változatok várható hatásainak öszszehasonlítását a 25. táblázat tartalmazza.
25. táblázat - A három tókialakítási változat összehasonlítása
A B C
A1 A2 B1 B2 C1 C2
megvalósítás nehézségei - + --
ökológiai kockázat + ++ -- - + ++
időtartam + - + - + -
egyszeri ráfordítás
- + - + -- +
nagyságrendje
vízfelület aránya + - ++
várható költségek - + --
316
4. fejezet
nagyságrendje
Jelmagyarázat: - előnyösebb; + előnyösebb; *a költségbecslés csak hozzávetőleges, nagy léptékű
207. ábra - A változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)
208. ábra - B változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)
209. ábra - C változat (Zacskó Balázs: A Gőtés-tó rehabilitációja, 1996)
A hat alváltozat bármelyikének megvalósítása esetén a térség értéke
• a rendezettség elérése,
• az ökológiai kiegyenlítő hatás megőrzése,
• a környezeti nevelés elősegítése,
• a közparki rendezés bizonyos mértékű „pótlása‖,
• a természetvédelmi szempontok érvényesítése miatt egyértelműen növekedni fog.
Az első ütemben a rehabilitáció alapvető feltétele, a felső tó kialakítása megtörtént. A kiemelt 1000 m3-nyi föld
a helyszínen, terepplasztikai elvek érvényesítésével kerül elterítésre.
A felső tó kialakult (210. ábra), és betelepítés után illeszkedik a nedvesbiotóp adottságokhoz (211. ábra).
210. ábra - A Gőtés-tó rehabilitációjának első ütemében a felső tavat kialakították
317
4. fejezet
211. ábra - A tó formája és a ligetesen telepített növényzet természetszerű hatást kelt
A Gőtés-tó rehabilitálására vonatkozó javaslatok összegzését a 26. táblázat tartalmazza.
26. táblázat - Javaslatok a tények és a várható hatások figyelembevételével
Sorsz
Tény Javaslat Várható hatás
ám
1. A tó és környéke A hulladék elhordása A terület rendezetté válik

„szemetes"
Tiltó táblák elhelyezése A gyomnövények visszaszorulnak
2. A felszín rendezetlen A terület rendezetté tétele A víz minősége javul

(de rendszeresen
A terület bekerítése Védő A biodiverzitás nő
kaszált)
fásítás kialakítása
A tó és környezete szebb lesz
3. A vízháztartás labilis Felmérés a vízháztartás A vízháztartás stabilabbá válik

jellemzőiről Vízrendezési
terv készítése A vízszint emelkedése és állandósulása
A Honvéd utcai és Hegyláb A nedves élőhely fennmaradása

utcai rézsűk megkotrása
A flóra és a fauna stabilizálódása
4. A víztest túlzottan A víztest növelése Az élőhelyi feltételek kedvezőbbé

kicsi (mélység és felület) válása
318
4. fejezet
A kiszáradás veszélyének csökkenése
A tájképi potenciál növekedése
5. Az átalakítás Földmunkák nyugalmi A fauna és a flóra kisebb mértékű

időpontja állapotban (késő ősz vagy sérülése
kulcsfontosságú kora tavasz) végzése
Az élővilág gyorsabb regenerálódása
6. A Hegyláb utca A csatornázás mielőbbi A tó eutroficiójának lelassulása

nincs csatornázva, megoldása
szennyvíz jut a A N- és P-kedvelő gyomvegetáció
területre visszaszorulása
7. A terület Az egyéves gyomnövények Az értékes flóra elszegényedése megáll

gyomvegetációval visszaszorítása magérés
fertőzött előtti kaszálással A helyi növényzet megtartja uralkodó
szerepét
Az évelő gyomnövények
gyöktörzseinek mechanikai A terület rendezettebbé válik
eltávolítása
8. A meredek rézsű Szakszerű rézsűkialakítás A balesetveszély megszüntetése

nem állékony. Az
elhabolás elleni Meredek rézsűk megkötése A parti erózió megelőzése
védelemre szükség
van Mérnökbiológiai módszer Az élethelyi feltételek bővülése
alkalmazása
9. A terület látogatók Berendezések (stég, asztal, Esztétikai értékek növekedése

fogadására nem pad, esőtető,
alkalmas hulladékgyűjtő) A pihenés, a környezeti nevelés
kihelyezése feltételei javulnak
Növénytelepítés Az összkép rendezetté válik
10. A felvilágosítás Korlát, kerítés építése A sitt, a fa és -nyesedék és a kaszálék

hiányos lerakásának esélye csökken
Figyelmeztető és
információs táblák Nagyobb ismeret = fokozottabb
elhelyezése védelem
Környezeti nevelés fejlesztése
1.6.7. Állatátjarók
Az élőhelyvédelem egyik feltétele, hogy a nyomvonalas létesítmények (főleg az utak) ne jelentsenek halálos
veszedelmet az állatok számára. A nagyvad áthaladását kerítéssel korlátozzák. Megoldást a szintben átvezetett,
100 méter szélességű, fás növényekkel betelepített hidak jelentenek. Példaképül szolgálhat a Hegyeshalom–
Bruck közötti autópálya szakasz, amelyen hat állatátjáró hidat építettek.
Az apróvad és a kétéltűek életét és áthaladását, valamint a balesetek csökkentését alagutak építésével lehet
elősegíteni. A kétéltűeket veszélyeztetik leginkább az autópályák. A több száz, sőt néhány ezer méteres utat
mindenképpen megteszik a peterakó és a telelőhely között. Kísérleteket nálunk is végeztek az autópályák
tervezésekor elsősorban a kétéltűek megmentésére. Reméljük mielőbb megépülnek nálunk is az első
varangyátereszek (212. és 213. ábra).
212. ábra - Alagút és kerítés elhelyezési megoldás
319
4. fejezet
213. ábra - Q–200-as polymerbeton alagút bejáratának kialakítása (Puky–Vogel:

Környezeti hatásvizsgálat az M3-as autópálya nyomvonalán, 1993)
Összegzésként látható, hogy az élőhelyvédelem sajátos tájvédelmi, ha úgy tetszik tájrendezési feladat. Olyan
tájrendezési feladat, amelynél az ökológiai szemléletnek kell dominálnia. Az élőhelyek védelmét többnyire
valamilyen fejlesztéssel párhuzamosan lehet megvalósítani.
Az ökológiai szemlélet megköveteli, hogy a beavatkozások során ne csak egyes adottságokkal foglalkozzunk, ne
csak az egyes tájelemekre gyakorolt hatásokat vizsgáljuk, hanem a közvetlen kölcsönkapcsolatok, a
hatásmechanizmusok feltárásával a társadalmi-gazdasági következményekre is utaljunk.
A korszerű ökológiai felfogást úgy lehet érvényesíteni, hogy az új adottságok fenntartására a műszaki
megoldásokra visszaható szabályozási célokat kell érvényesíteni. Az ökológiai hatásmechanizmus és főbb
érvényesülési módja miatt célszerű a vízi és a szárazföldi ökoszisztémák önálló egységenkénti kezelése.
Az utóbbi nyilvánvalóan a tervezési terület határait jóval meghaladó távolságra is kiterjed.
1.7. Tájsebek gyógyítása
320
4. fejezet
A bányászat a legdrasztikusabb beavatkozás a tájszerkezetbe, a tájháztartásba. A nyersanyagok hasznosítása

céljából a felhasználási hely közelében kő-, homok- és agyagbányákat nyitottak, előfordulási helyükön
mészkövet bányásztak. A tőzegbányáktól a visontai külfejtésig, a Budapestről is jól látszó felhagyott Mátyás-
hegyi kőfejtőtől a Naszályon működő hatalmas bányáig különböző méretű tájsebek keletkeztek. Vannak,
amelyek után óriási gödrök, mások felhagyásakor bányatavak maradnak. A mélységi kitermeléskor külső
hányók, a megsüllyedt felszínen pedig horpák keletkeznek.
1.7.1. Bányászat
Meddőhányók, depóniák, horpák, gödrök, zagyterek … az eredményes bányászati tevékenység következményei,
a bányautótájak megszokott kísérőjelenségei. Egyesek uralják környezetüket, mások csupán láthatók,
érzékelhetők. Olyanok is akadnak, amelyeket csak a szakember, vagy az ott élő ismer fel.
Az „illeszkedő‖ meddőhányókat rekultiválták vagy azokat évtizedek során benőtte a növényzet. Vannak
véggödrök, amelyek szárazon tátonganak és vannak, amelyek vízzel feltöltődtek és fürdésre, horgászásra
hasznosítottak.
A bányászat agresszív, a mező- vagy erdőgazdaságilag hasznosított felület többnyire passzív. A bányászat során
tartósan vagy véglegesen megszűnik az elsődleges hasznosítási forma:
• a termesztés feltételei korlátozódnak, vagy megszűnnek,
• épületeket kell lebontani, utat, vezetéket áthelyezni stb.
Badacsony, Bél-kő, Esztramos, Naszály, Szársomlyó, Visegrád… felhagyott és működő kőbányák helyei.
Badacsonyban és Visegrádon a tájképi hatások miatt már évtizedek óta nem fejtik a követ. Szársomlyón keresik
a helyettesítő megoldásokat, a Bél-kő és az Esztramos sorsa végleg megpecsételődött. Hasonlóan a Zalahaláp-
hoz, ahol az egykori bazaltkúpra már csak a korabeli fényképek emlékeztetnek. A Káli-medence északkeleti
csúcsa, a Hegyestű egy része szerencsére megmaradt.
Vasútépítési vállalkozók 1879-ben a Rudas fürdő mögül 5000–8000 m3 sziklát akartak töltéseikhez elhordani. A
Közmunkatanács vegyes bizottságot küldött ki. A bizottság megállapította, hogy a sziklacsoport eltávolítása a
fürdők forrásaira nem lesz káros hatással, s az erőd védelmi képessége sem gyengülne, a Gellérthegyen nagyobb
kőtömeg bányaszerű kitermelése „szépészeti szempontból‖ nem engedhető meg. A Gellérthegy elhordását
megakadályozták.
A felhagyott bánya, legyen az száraz gödör, tó vagy meredek depónia „senki földjeként‖, szabad prédaként
egyformán vonz állatot, növényt és embert. Hulladéklerakástól filmezésig, horgászástól lőtérig minden található
a bányautótájakon. A tanúhegyen okozott károk örökre tanúsítják az adott kor ember-természet kapcsolatát, a
társadalom szemléletét.
A bányák többségét – főként a nagyvárosok közelében lévő agyag-, homok- és kőbányákat – feltöltik,
kommunális hulladéklerakó helyül használják. A lakott helyektől távolabb fekvő évezredes bányák közül
néhánynak (Brigetio melletti és az Ezüsthegyi római kőfejtő) ma is láthatók homlokfalaik.
A külszíni barnaszén, a lignit, a bauxitbányák gödreibe a meddőt visszatöltik. A véggödrökben gyakran pernyét,
zagyot és egyéb mellékterméket is elhelyeznek.
A bányák utóhasználata, a bányautótájak hasznosítása azok kiterjedése, fekvése, a gazdasági cél, a kitermelési
technológia függvényében igen sokféle lehet:
• mezőgazdasági,
• erdészeti,
• vízgazdálkodási,
• halászati,
• természetvédelmi,
• üdülési,
321
4. fejezet
• feltöltési,
• beépítési (lakó vagy üdülő épületekkel),
• ipari és
• egyéb.
Az „egyéb‖ használatként a katonaitól a kutyaidomító telepig, a piknikezőhelytől a közpark létesítéséig igen

széles körű megoldások ismeretesek. A hegyvidéki kőbányaudvarokban az állatok téli etetése, parkolók
kialakítása és beépítés egyaránt előfordul.
A bányák mindig is kettős értelemben kerültek az érdeklődés középpontjába.
• Az egyik oldalon a természeti erőforrások kitermelésével, a racionális tájhasználattal összefüggésben.
• A másik oldalon a környezetet ért káros hatások, a porszennyezés, a robbantás, az élővilág-pusztítás, a

vizuális ártalom, a karsztvíz-veszélyeztetés, a talajvízszennyezés, a kitermelt anyag szállítása miatt.
Valamennyi esetben – pro és kontra – az ellentétes nézetek gazdasági, társadalmi érvek hangoztatásával csaptak
össze.
Az ország különböző helyein lévő bányák bemutatásával adok áttekintést a tájrendezési feladatokról,
lehetőségekről, javaslatokról. Minden esetben az adottságokból és az utóhasználati célból kell kiindulni.
1.7.2. Visonta, a nyugati bánya vég-gödre

A település külterületének jellegét döntően befolyásolja, hogy bányautótájak közé ékelődött. Közigazgatási
területének több mint egyharmada művelés alól kivett terület: bányatelek, zagytér, üzemi terület. Visonta
általános rendezési tervének készítésekor 1987-ben döbbentem rá a beavatkozás mértékére, a véggödör
utóhasználatának bizonytalanságára.
A nyitógödörből kitermelt meddővel az eredeti felszín fölé magasodó külső hányót képeztek. Az óriási depónia,
a meredek rézsűkkel kialakult mesterséges hegy („műdomb‖) kétséget kizáróan igen jelentős tájszerkezet-
változást okozott. A lankás dombok helyén depóniákat és sík felületeket hoztak létre. A nyugati véggödör
minden eddigi változást felülmúló hatású. Az 50–60 méter mélységű gödör akár szárazon, akár vízzel feltöltődő
állapotban teljesen újszerű ökológiai és vizuális adottságokat jelent. Az 1990-ben befejezett művelés után
visszamaradó óriási tájseb utóhasználatának tervezése összetett tájrendezési feladat.
A „legolcsóbb‖ utóhasználatot, a pernyeelhelyezést, azaz a feltöltést sikerült megakadályozni. Éppen eleget

szenved(ett) Visonta a település fölé magasodó keleti zagytér fekete poraitól, a nyugati bányából érkezett sárga
porfelhőktől, a forrás elapadásától, az éjjel-nappal dübörgő teherautóktól.
A „legrosszabb―, a pernyeelhelyezési utóhasználat veszélye 1989-ben elmúlt. A „legjobb‖-ra, a tókialakításra, a

vízi-üdülési bázis létrehozására azonban sajnálatosan nem került sor.
A véggödör többcélú hasznosítását a térségben élő lakosok elképzeléseinek, valamint az érdekelt igazgatási,
szakhatósági érdekeinek összehangolásával kellett volna előirányozni. Az egyoldalú üzemi, valamilyen
szélsőséges ágazati, hatósági, vagy lakossági érdek megvalósítása egyaránt káros és érdekellentétes eredményre
vezetett volna. A sok gyarló gazda között még a „senki földjének‖ tekintett bányautótájon is ritkán születik
elfogadható kompromisszum. Tájökológiai, tájszerkezeti, területhasználati, tájesztétikai szempontból
elfogadható konszenzust valamennyiük kötelessége elérni. Nem szabad megfeledkezni, hogy
• a távlati hasznosítás potenciális feltételeinek megteremtése valamennyiünk kötelessége,
• a bányautótájak rendezésekor az egyik legfőbb erény a türelem.
A véggödör utóhasználatának alakulása a sokat szenvedett Visonta életében meghatározó volt. Az

utóhasználatot
• a véggödörben összegyűlő víz mennyisége és minősége,
• a rézsűk meredeksége és állékonysága, valamint
322
4. fejezet
• a fejlesztési célhoz szükséges akarat (szemlélet, pénz) határozza meg.
A véggödör formája technológia diktálta adottság. Azon lényegesen változtatni irreális kívánalom. A vízzel
feltöltés sokáig reális változat volt. Ökológiai szempontból a kör alakú mesterséges tó feltétlenül kedvezőbb a
hosszan elnyújtottnál. A „keskeny‖ tó ívelt partvonalú kialakítása pedig sokkal jobb az egyenes vonalúénál,
ezért az egyenes vonalú tó kialakítása helyett az ívelt vonalút javasoltuk .
Kiinduláskor elfogadtuk az előzetesen becsült feltételeket, amelyek szerint
• a tó vize kiváló minőségű,
• megfelelő mélységű és
• minimális (1–2 m) vízszint-ingadozású lesz. Az öntözési utóhasználatról már a tervezés során le kellett
mondani a rézsűk állékonyságának veszélyeztetése miatt.
„A legnagyobb biztonságot jelentő üdülési célú felhasználás feltételei nem teremthetők meg. Különösen kritikus
az északi hányóoldal, ahol a vízszint emelkedésekor úgynevezett ülepedéses folyással kell számolni, mely gyors
és nagymértékű, több száz méterre kiterjedő rézsűcsúszással járhat. Ezért várható, hogy a vízszint
emelkedésekor körülbelül 5–10 éves időtartamra ezt a területet le kell zárni‖ (Mátraaljai Szénbányák 3102–
74/1989. okt. sz. 2. old.).
Az idézet három lényeges megállapítást tartalmaz. Kettővel azonosultunk; az északi oldalon rézsűcsúszással kell
számolni, és ezt a területet 5–10 évig le kell zárni. Az első megállapítást, amely szerint az „üdülési célú
felhasználás feltételei nem teremthetők meg‖ – vitattuk. Elegendő ellenérvként az anyag egyetlen mondatát
idézni: „Elvileg nem zárandó ki az üdülési, pihenési célú felhasználás sem, ez azonban további
rézsűlaposításokat, újabb területek kisajátítását igényelné‖ (3. oldal).
Az akkori ismereteik és a véggödör várható alakulása alapján kétséget kizáróan a vízi-üdülési utóhasználat tűnt
ideálisnak. A megvalósítást illetően azonban anyagi „áldozatot‖ vállalni senki sem akart vagy tudott.
Valamennyi érintett egyetértett azzal, hogy a térségben egy jó vízminőségű tó mindenki számára vonzó, de
• a Mátraaljai Szénbányák Vállalat csak a jogszabályokban előírtakra (állékony rézsűk kialakítása,

rekultiváció) kötelezett,
• a Visontai Tanácsnak nem volt anyagi lehetősége egy hosszú évek múlva megvalósuló és pontosan alig
meghatározható utóhasználat támogatására,
• a vízszintet csökkentő kutak regionális vízellátásba kapcsolása, a védőtávolságok betartása ellentétes az

intenzív üdülési használattal.
Érdemes mindhárom megállapítással részletesebben is foglalkozni. A motiváció így válik világossá:
1. A Mátraaljai Szénbányák Vállalat 1988-ban 600–700 eFt-ot fizetett hektáronként a művelésből kivonásért a
földvédelmi alapba, mintegy 300 eFt-ot a kártalanításért. A bányászati tevékenység befejezése után a
tereprendezés újabb 300 eFt-ot emésztett fel hektáronként. Tehát hektáronként 1,2–1,5 millió forintba kerül a
Vállalatnak a kitermelés lehetősége. A rézsűállékonyság bizonyos értelemben viszonylagos. A „meredekebb‖ és
a kevésbé „meredek‖ rézsű egyaránt lehet állékony. A 19°-os és a 15°-os ellaposítás közötti különbség viszont
50 millió forint!
2. A bánya Visonta Nagyközségi Tanácshoz tartozott. Elvben, illetve az önkormányzat megalakulása esetén a
tanács „saját‖ területének korlátlan ura lehetett volna. A gyakorlatban a tanácsnak a napi, égető feladatok
elvégzésére is alig volt lehetősége. Érthető, hogy egy bizonytalan kimenetelű, hosszú távon hasznosuló
utóhasználat támogatására képtelen volt.
3. Az ivóvíz egyre nagyobb kincs. Vízhiányos térségben a vízszintsüllyesztő kutak hozamának ivóvízkénti
hasznosítása kézenfekvő. Az ÉVIZIG ezért megkezdte a kutak bekapcsolását a regionális vízműhálózatba.
Nyilvánvaló, hogy a Köjál vízminőséget veszélyeztető tevékenységet a kutak közelében nem engedélyez.
A kör így bezárult. A véggödör utóhasználatát illetően a mérleg
• egyik oldalán a „paradicsomi‖, üdülési utóhasználat,
323
4. fejezet
• a másikban az ivóvízellátás állt.
Mindkettő közérdek. Másképpen fogalmazva a képzetbeli mérleg
• egyik serpenyőjét az üdülési utóhasználat, míg
• a másikat a gazdasági korlátok, a pénz hiánya húzta, terhelte.
Ugyanis, ha lett volna elegendő „pénz‖
• az ivóvízellátáshoz újabb kutakat máshol is lehetett volna fúrni (kb. 2 millió Ft/kút),
• a rézsűk ellaposításához újabb területet lehetett volna igénybe venni,
• a többletföldmunkák elvégzésének nem lett volna akadálya.
A Thorez Bányaüzem a Nyugati bánya véggödrének újrahasznosítási tervezésére kétszer – 1989 júniusában és
szeptemberében – készített előzetes tanulmányt. A számtalan jó és részletes elképzelés méltatásától eltekintek.
Helyette a többcélú utóhasználat potenciális biztosításának szükségességét hangsúlyozom. Abból indultam ki,
hogy a vízparti hasznosítás lehetőségét el lehet érni, s ehhez csak a nőtt földön, azaz a déli oldalon van mód.
Elleneztem az egységesen 19°-os ellaposítást (a változat) éppen úgy, mint az egységesen 15°-ost (b =NDK
változat6). Elképzelhető volt, hogy lesznek partszakaszok, amelyek 19°-nál meredekebben is megállnak, s kell
olyanokat is kialakítani, ahol a várható legkisebb vízszint alatt két méterrel is mind-össze1:4–1:5-ös a
rézsűhajlás
A véggödör utóhasználatára, a realitások függvényében tájrendezési vagy részletes rendezési tervet kell
készíteni. Az érdeklődés felkeltésére olyan alternatívát (214. ábra) mutattunk be, amely hosszú távra
biztosíthatja a természetvédelmi, a környezetvédelmi és az üdülési fejlesztési igényeket. A másik alternatíva
(215. ábra) a műszaki megoldást tartalmazza, a kutakat védő területnek, illetve a véggödör déli oldalának
vízvédelmi területté nyilvánításával. A 200–250 m távolságra lévő kutaknál az 50 m sugarú védőterületek
„között‖ még elegendő felület maradna pl. üdülési hasznosításra is. Kérdés viszont, hogy elegendő-e az 50 m-es
terület, illetve van-e garancia „teljes‖ védettség esetén az ivóvíz minőségének hosszú távú megőrzésére.
214. ábra - Funkcióséma a véggödör többcélú utóhasználatára
6
A külszíni barnaszén-kitermelésben nagy tapasztalatokkal rendelkező keletnémet (NDK=Német Demokratikus Köztársaság) mérnökök
által kidogozott javaslat.
324
4. fejezet
215. ábra - A véggödör ivóvízvédelmi utóhasználata
Összegezve a gondolatokat, a tapasztalatokat:
325
4. fejezet
• A többcélú utóhasználat potenciális feltételeit, elsősorban a rézsűk kialakítását legcélszerűbben a kitermelő

gépekkel, azaz a termelés befejezése előtt lehet megvalósítani.
• A rombolt felületeken a türelemre nagy szükség van, az erőltetett intézkedések bizonytalan kimenetelűek.
• Az anyagi-technikai lehetőségek jelentős javulása esetén sem fognak a fák utódaink életében gyorsabban
növekedni, ezért a növénytelepítést a lehető leggyorsabban meg kell kezdeni.
A jogszabály nem mentsvár. Jóllehet a jogszabályokat be kell tartani, nem szabad azonban megfeledkezni arról,
hogy valamennyi jogszabály az előkészítése idején fennálló szakmai-társadalmi viszonyokat tükrözi. Gyakran
ezért már megjelenésük pillanatában korszerűtlenek lehetnek.
Sajnálatosan és jobb híján a hazai joggyakorlat is rendeletekre épül, olyanokra is, amelyek már kihirdetésükkor
túlhaladottak voltak; nem is beszélve a több évtizeddel ezelőttiekről.
Paradox helyzet. A jogszabály betartása kötelező, de mennyire érdemes adott térség fejlesztését elavult
jogszabályokra hivatkozva meghatározni, illetve szabad-e az elavult rendeleteket, a végrehajtási utasításokat
mindenáron betartani?
Javasoltam, hogy a véggödör utóhasználatára valamennyi érdekelt megkeresésével készüljön részletes rendezési
terv, amely akár precedenst teremtve olyan megoldást tartalmazna, amely a visontai lakosok évtizedes
szenvedéseit valamelyest kompenzálhatná.
Javasoltam, hogy a véggödör utóhasználatának meghatározására állami támogatással precedenst teremtve

szakmai-társadalmi bizottságot hozzanak létre, amely a többcélú használat módjának eldöntésére hivatott és
lehetősége van a megvalósítás kikényszerítésére.
(Nem szabad megfeledkezni, hogy minden tiszta vizű tó vonzza a fürdőzőket és FÜRÖDNI TILOS tábla
elhelyezésével az életveszély nem szűnik meg, csak a felelősség hárul el.)
1.7.2.1. Pernyekazetta rekultivációja
A pernyekazetták rendszeres locsolása kétséget kizáróan csökkenti a por keletkezését. A pernyekazetták

magasságának további növelése a belterülettel határos térségben a potenciális porforrás tartós fenntartását
jelentette volna. A kazetták töltésének idején semmiféle garancia sincsen a fekete viharok kialakításának
megakadályozására. Márpedig az évtizedek óta sanyargatott visontai lakosoknak is joguk van a tiszta levegőre, a
ruhák szabadban való szárítására, a pormentes környezetre.
Preventív intézkedésekkel, azaz a pernyekazetta további feltöltésének abbahagyásával és a felület gyors

rekultivációjával viszonylag gyorsan (néhány év alatt!) és hatékonyan meg lehetett volna a porforrást szüntetni.
A pernyekazetta káros levegőszennyező hatásának mérsékelésére a belterülettel határos oldalon széles
véderdősáv, az egyes teraszokon legalább fasorok azonnali telepítését javasoltuk. A teraszokon a fák ültetését
termőföldréteg ráhordásával (minimum egy méter), az első években rendszeres locsolással kell megoldani.
Csak hatékony, a teraszokat is beborító véderdő kialakításával lehet Visontán a minimális emberi létfeltételeket
létrehozni!
• Javasoltam a pernyekazetta település felőli oldalán 100 m szélességben a további feltöltés abbahagyását és a
sáv rekultivációját.
• Javasoltam a 100 m szélességű sávban és a belterület határain véderdő, a kazetta teraszaira kettős fasorok
telepítését.
1.7.2.2. Rézsűk, homlokfalak rendezése
A szelíd lankákat, a szőlővel borított domboldalakat Visonta körül a meredek erodálódó rézsűk váltották fel. Az
eredeti felszínnél magasabb depóniák esetén rézsűk, az eredetinél alacsonyabb platók határoló vonalán
homlokfalak keletkeztek. Jóllehet a nőtt felszínű homlokfal állékonyabb a meddőből kialakított hányók
rézsűinél, mindkettő nagy szintkülönbségű, ökológiailag sérült, erózióra hajlamos felület.
326
4. fejezet
Nem lehet megnyugtató a magasodó rézsűk szorító hatása alatt élni. Márpedig Visonta belterületét északnyugat
felől a Nyugati bánya, északkelet felől a Keleti bánya hányói, míg keleti irányból a zagytér veszi körül. A
hányók a település ökológiai adottságait befolyásolták:
• Megváltozott a hideg levegő természetes irányú lefolyása, a belterületen gyakrabban keletkezik hideglevegő-
tó, ezért növekedett a talajközeli fagyveszély.
• A magasabban fekvő hányókról, pernyekazettáról elfújt por az alacsonyabban fekvő belterületen ülepszik le, a
jelentős szintkülönbség miatt a pormegkötés, a véderdő telepítés hatékonysága lényegesen kisebb.
• A meredek és fedetlen rézsűkről erodálódó meddőanyag a vízfolyásokat feltölti, az út menti árkokat eltömi.
Javasoltam a rézsűk állékonyságának biztosítását, mielőbbi hatékony mérnökbiológiai módszerekkel történő

megkötését.
A domborzati adottságok változatossága, illetve a kitermelt felületen visszamaradó platók sík jellege és a
véggödör ténye miatt a nyugati bánya nyugati, déli és keleti oldalán különböző szintkülönbségű és jelentős
hosszúságú homlokfalak keletkeztek. A homlokfalak az állatok mozgását, a levegő áramlását akadályozó
ökológiai és szembetűnő vizuális határoló vonalakat képeztek. A meddő szállításának és elhelyezésének
technológiai kötöttsége és a minél nagyobb mezőgazdasági területek kialakításának igénye miatt a kitermelés
után hatalmas sík platók maradtak vissza.
A homlokfalak minél meredekebben hagyása úgy tűnik közérdek, nagyobb lesz a szántó, kisebb a
tereprendezési költség és kevesebb a rekultiválandó felület. Az állékony rézsűk meredekek maradhatnak, de
fenntartásuk sokkal körülményesebb. Megkötésük, erodálódásuk megakadályozása az előirányzott biológiai
védelem esetén eredményes lehet.
1.7.3. Nagyharsányi kőbánya

Az akkori Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal felkérésére 1986-ban szakvéleményt készítettem a
PANNOLIT Kőbányászati Vállalat Nagyharsányi üzemének bányaművelési és tájszabályozási koncepciójáról.
Célom a tájrendezési szempontok „kiegészítése‖ és a zárógödör tájba illesztésének elősegítése volt.
Hosszú időnek kellett eltelni a felismerésig: az egykori szabad javak már nem szabadok, a tájpotenciál sem
kimeríthetetlen. Meghatározott fejlettségi szint, azaz egy bizonyos tájhasznosítási fok elérése, illetve a
környezeti ártalmak fokozódása, valamint az üdülési mobilitás általánossá válása következtében az „érintetlen
felületek‖ és egyes természeti adottságok felértékelődtek. Így történt ez Szársomlyó estében is.
Egyedi táji adottság + természeti érték = védelmi kötelezettség. A képlet logikus. De legalább ennyire az a
„másik‖ oldalról is: jó minőségű mészkő + könnyű kitermelhetőség = gazdaságosság, gazdasági érdek.
A pannon táj védelme is gazdasági, sőt nemzetgazdasági érdek, természetesen az a kohászati és a cukorgyári
adalékanyag előállítása is. A népgazdasági érdekek leple alatt érdekellentétek alakultak ki, amelyek tájhasználati
konfliktust okoznak.
Mi ér többet?
1. A tonnákban kifejezhető mészkő vagy a szársomlyói „haszontalan‖ karsztvidék azzal a néhány „gazzal‖ az
oldalán? (az utóbbi sajnos egy „környezetvédelmi‖ osztályvezető megfogalmazása). Illetve:
2. A szársomlyói tájkép, a magyar kikerics (Colchicum hunga-ricum) legnagyobb előfordulási helye vagy a
„mindenhol‖ megtalálható mészkő?
Mindez nézőpont kérdése! Dunaújvárosnak nyilván a mészkő, a botanikusnak a kikerics, az üdülőnek a tájkép
megőrzése a fontosabb. A gyár nem állhat le, de a XX. század végén egy védett növényfaj egyetlen előfordulási
helyét megszüntetni mégsem lehet!
Van-e kompromisszum? S mi ér többet? Illetve megéri-e, gazdaságos-e a „termelés‖ a messzebbről szállított

mészkővel?
327
4. fejezet
A helyi, az ágazati érdek- és értékhatárokat kinőtte a nagyharsányi bánya. Országos üggyé vált a Szársomlyó
megmentése. A beavatkozás mértéke meghaladta a semleges tűrőképesség, a honszerető állampolgár és a
környezet- és természetvédő szakemberek „ingerküszöbét‖.
A kőbányát azonban nem lehet az egyik napról a másikra bezárni. A bányában dolgozók sem élhetnek meg –
legalábbis nem most és nem ennyien – a természetvédelemből. A mészkövet felhasználó vállalatoknak is meg
kellene találniuk a helyettesítő nyersanyagforrást.
Minden ment, megy a maga útján. Mindenki végezte a dolgát: a PANNOLIT munkalehetőséget adott és termelt,
a szállítók szállítottak, a felhasználók a mészkövet hasznosították. Szársomlyó egykor kies „cukorsüveg formájú
magas hegye‖ (Fényes, 1851) pedig tűrte, hogy bányásszák. És a folyamat folytatódhatott volna egészen addig,
amíg a mészkőre szükség van, amíg a hegy el nem fogy. Hasonlóan a Haláphoz, az Esztramoshoz, a Bélkőhöz.
Mégis … a Dunakanyarban a visegrádi andezitbányát a 60-as években, a badacsonyi bazaltbányát a 70-es

években bezárták. A Hegyestű 1/3-a megmaradt.
Magyarország egy-egy tájrészlete felértékelődött. Bizonyos fáziseltolódással, de rájöttek, rájöttünk arra, hogy a
visegrádi „királyok tája és tájak királya‖ többet ér, mint a kitermelt andezit. A balatoni táj Badacsony nélkül
nem képzelhető el, hiszen a hegy örök tanújegye is az adott időszak társadalom-természet kapcsolatának.
Elgondolkodtató, hogy a Bakonyban a bauxit kitermeléséhez kétévente Balatonnyi vízmennyiséget szivattyúztak

ki. A bányászat a világhírű hévízi meleg források hozamára, hőmérsékletére is kedvezőtlenül hatott.
Jogos lehet a kérdés: zárjunk be minden bányát, ha védeni akarjuk a honi tájat? Ez természetesen képtelenség,
fejlődésellenes lenne.
Valamit valamiért! Szársomlyót a racionális ipari termelésért feláldozni vagy Colchicum hungaricum-ot óriási
anyagi áldozatok árán menteni? A két szélsőség között számtalan átmenet van. Minden megoldás valamilyen
kompromisszum eredménye. S ami ma elfogadható, vajon azt néhány évtized múlva is annak fogják utódaink
tartani? Sajnos ma a mészkő ér többet!
Úgy tűnhet az eddigiekből, hogy a mérleg egyik serpenyőjében a „műrevaló‖ ásványvagyon, a másikban a
kikericcsel szimbolizált természetvédelem, tájvédelem áll. Ugyanakkor csak a bányászati kitermelés során
kerülhet elő számtalan „kincs‖: őslénytani lenyomat, állati csont, barlang, ásvány (Pálvölgyi-cseppkőbarlang,
Sámuel koponyacsontja stb.).
A homlokfalak a földtani felépítés óriási metszetei, amelyek a bánya felhagyásakor a környezetével teljesen
ellentétes adottságú tájelemeket eredményeznek:
• a lejtők túlsúlyával jellemezhető dombvidéken közel vízszintes bányaudvart és a legmeredekebb természetes

sziklafalhoz hasonló homlokfalat,
• az egyhangú sík vidéken kimagasodó meddődeponiákat, rézsűket és a véggödrökben gyakran vízfelületet.
A megszokottól merőben eltérő ökológiai adottságok; az arid déli fal, a fakadó vizes északi, a
megközelíthetetlen fészkelőhely, a búvóüreg és a víz mind-mind egy-egy újabb potenciális élethelyet, újabb
életközösségek kialakulásának feltételeit jelenti.
A vizuális hatások sem lebecsülhetők. A katlanszerű bányagödörben egészen más a térélmény, mint a
korlátozatlan kilátást nyújtó bányaperemről.
Új vizuális kapcsolatok, átlátások, együttlátások keletkeznek, amelyeknek látványát – a rézsű, illetve homlokfal
meredekségétől függően – a fás növényzet nem, vagy alig korlátozhatja.
Az elmondottakból is látható, hogy a bánya nyitása, üzemeltetése szükségszerű: népgazdasági érdek, és egyúttal
a tájhasználati konfliktusok egész sorának forrása. A bányászati tevékenység helyszínén tájrombolás, máshol az
építés alapja. Új bányát nyitni sem könynyű, de működőt megszüntetni még nehezebb.
A nagyharsányi bánya üzemeltetésénél egyértelmű a „mit miért‖. A védelemre méltó táj, tájkép, ökorendszer,
növényfaj jelentősége éppúgy túlnőtt a lokális hatáskörön, mint a kitermelt mészkő haszna. Az országos
jelentőségűvé vált ügynél körültekintő megoldást kell találni, nem megfeledkezve arról, hogy „valamit
valamiért‖. Arra is gondolva, hogy mészkő sok helyen van, míg a szársomlyói pannon táj egyedi.
328
4. fejezet
1.7.3.1. Tájba illesztési lehetőségek
Az ökológiai és a tájesztétikai elvek előtérbe kerülését a Bélkő, az Esztramos és a Szársomlyó körüli, olykor
igen indulatossá vált viták jelzik, amelyeken gyakran elhangzott a „tájba illesztés‖ is.
• Lehet-e több millió m3 kitermelése után egy bányagödröt tájba illeszteni?
• Egyáltalán mit jelent a tájba illesztés?
Nyilvánvaló, hogy célszerűbb lenne a létesítményeket „tájba illesztve‖ tervezni, megvalósítani, mint utólagos
„tájba kozmetikázással‖ kísérletezni. „Gyógyítási‖ lehetőséget a terepplasztika és a növénytelepítés jelent. Egy
kőbánya esetében tájba illesztést jelentenek a művelés közbeni tevékenységek és az utólagosan végzettek
egyaránt.
• Hosszú idő alatt keletkezett bányagödröket lehet-e tájba illeszteni?
• Egyáltalán szükséges-e tájba illeszteni?
• Beszélhetünk-e a kőbányák utótájainak rekonstrukciójáról?
A kérdésekre nehéz egyértelműen választ adni. Mindig a táji sajátosságoktól függően kell a tájba illesztés
módját, a tájrekonstrukció fokát eldönteni. Minden táj karakteres, ezért egyedi. Az uniformizálásra való törekvés
rendkívül veszélyes.
Kőbánya tájba illesztésével az eredeti állapotnál kedvezőbb hatás is elérhető, a táj változatosabbá, a tájkép
gazdagabbá tehető.
A kőbányák tájba illesztése alapvető követelmény. Kőbányát az élet- és balesetveszély, továbbá a környezeti
ártalom megszüntetése érdekében feltétlenül szükséges rendezni.
Adott bánya tájba illeszthetősége a beavatkozás mértékétől függően eltérő. A tájba illesztésre vonatkozóan két
esetet célszerű megkülönböztetni:
• Amennyiben a bányát közel vízszintes területen lemélyítették, egyhangú és csak kis térségből áttekinthető
helyen nyitották, a visszamaradó gödör új átlátások, kilátások lehetőségét jelenti. Ebben az esetben a tájba
illesztést nem szabad a kőbányautótáj eltakarásáért végezni.
• Amennyiben a bányaművelést szabadon álló, vagy messziről látható hegyoldalon végzik, néha a hegygerincet
vagy a hegycsúcsot is elbányászva, „gyógyíthatatlan‖ tájseb keletkezik. Ebben az esetben a tájba illesztést a
kőbánya mielőbbi eltakarása érdekében is célszerű elvégezni. Kőbányautótáj rekonstrukciója elvben
lehetséges, reálisan nem. Az „eredeti‖ terepfelszín visszaállítása feltöltéssel lehetséges, de ez az időtényező és
a költség, valamint a környezeti ártalmak miatt csak viszonylag kis bányák esetében jöhet szóba.
1.7.3.2. Terepplasztika, felületkialakítás
A kitermelés után kőbányát „teljes‖ mértékben lehet rekultiválni, sőt a tájat rekonstruálni, azaz az eredetihez
hasonló morfológiai formát feltöltéssel helyreállítani. A másik véglet; amikor a kitermelés befejeztével, a
minimális biztonsági-lekerítési intézkedések végrehajtása után a bányát „magára‖ hagyják. A két szélsőséges
megoldás között természetesen számtalan átmenet is elképzelhető.
A kitermelés során a „műre nem való‖ tömbök formálásával sajátos térplasztikai alkotásokat is létre lehet hozni.
Erre elsősorban külszíni vasérc-kitermelési példák ismeretesek. A biztonságtechnikai, geológiai,
talajmechanikai szempontból előírt dőlésszögű homlokfalak, valamint az állékony rézsűjű depóniák kialakítása
még nem jelenti a bánya, a felületek tájba illesztését. Az ilyen jellegű „tereprendezések‖ viszont tájba illesztési
szempontból is kedvezőek lehetnek.
Amennyiben a bányaművelés után visszamaradó felületek úgy kerülnek kialakításra, azaz ellaposításra, hogy
azokon a növényzet megtelepülhet, vagy telepíthető, azaz fásításra alkalmas, akkor a tájba illesztés alapvető
„növényi‖ feltétele biztosított.
1.7.3.3. Növénybetelepülés, növénytelepítés
329
4. fejezet
A kőbányák rekultivációja hagyományosan a tátongó üregek, a kimagasodó depóniák és a meredek homlokfalak

mielőbbi eltakarására irányul. Tartós és hatékony takarást fás növényekkel lehet elérni. Fásítani a vízszintes
vagy az enyhe lejtésű, egyenletes felszínű bányaudvarban a „legkönnyebb‖, ha van „mibe‖. A 20–30 m-nél
magasabb homlokfalakat teraszok kialakításával, az azokra ültetett fák vagy lecsüngő-kúszó növények
segítségével lehet – a nézőpont helyétől függően más-más mértékben – eltakarni7. Az arid adottságú,
tápanyagban szegény vagy talaj nélküli teraszokon általában csak a fás növények magjainak helybe vetésével
lehet eredményt elérni. A növényzet megjelenése a tájseb gyógyulásának első jele. Az illesztés módja a
beavatkozás mértéke és az utóhasznosítás jellege szerint eltérő. Tájrendezési szempontból
• a kitermelési technológia következtében visszamaradó adottságokhoz igazodó utóhasználat szerint, vagy
• a tervezett utóhasználat figyelembevételével már a kitermelés során kell a tájba illesztés módját előirányozni.
1.7.3.4. Felületátalakítás-térplasztika
Az egyértelműen mértani vonalakkal meghatározott kitermelés a bányautótáj túlzott művi jellegét hangsúlyozza.
A teraszok, illetve a 65°-os dőlésszögű sziklafalak merev síkokkal tervezett kialakítása helyett azok íves vonalú,
a bányautótáj ellipszisszerű, amfiteátrumszerű kialakítását javasolom. A lekerekített forma természetszerű, a
tájba illesztési alapkövetelményeknek megfelelő. A konkáv forma a tájba illesztés alapfeltétele (216. ábra).
216. ábra - Szársomlyó
1.7.3.5. Látvány
7
Ismeretes olyan németországi példa, ahol a kőbánya függőleges homlokfalát a felhagyás után azért teraszolták, hogy földet tudjanak
felhordani és abba kúszó növényeket, cserjéket telepíteni.
330
4. fejezet
Szársomlyó tömbjének alakulását, azaz a mészkőkitermelés tájképformáló hatását perspektivikus sorozattal

szemléltetjük (217., 218. és 219. ábra). Jóllehet a bányagödör ilyen szög alatt csak repülőgépről látható. A
„nézőpont‖ megválasztása mégis azért esett erre a madártávlati helyre, mert
• a kőbánya egésze, így
• a véggödör formája,
• a tájba illesztés felületalakítási és
• növénytelepítési hatása csak délnyugati irányból látható.
217. ábra - A Nagyharsányi kőbánya óriási tájseb a Szársomlyó tanúhegyén (Csemez:

Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)
218. ábra - A Nagyharsányi kőbánya tervezett kitermelése (Csemez: Állásfoglalás a

bányászati tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)
331
4. fejezet
219. ábra - Javaslat a kőbánya felhagyására (Csemez: Állásfoglalás a bányászati

tevékenység hatásairól Szársomlyó példáján, 1987)
A rombolt felület nagysága bármilyen, a bányatelken kívüli pontról szemlélve a valósnál kisebbnek tűnik. Már
két-három méterre megnövő cserjesáv a közútról a kilátást megszüntetné – nem is beszélve egy erdősáv látványt
korlátozó hatásáról. (Természetesen nem lehet cél a közutaknak a tájtól elszigetelt térfolyosóban történő
vezetése!) A kőbányához közeledve, annak „eltakarásához‖ egyre nagyobb és sűrűbben telepített fákra lenne
szükség, végső soron a térség erdősítésére.
De azért nem lehet a Szársom-lyó látókörzetében összefüggő erdőfelületet létrehozni, mert „szélsőséges‖
megoldás, ellentétes mindenféle tájvédelmi törekvéssel, és egyébként is képtelenség lenne megvalósítása.
A reflektáló, meredek, tájidegen homlokfalak eltakarását így a teraszok betelepítésével javasoltam megoldani
(219. ábra). Felvetődhet a 65°-os dőlésszögű felületek patkázásának lehetősége is. A patkákra telepített
növények kétségtelenül hatásosan takarnák a felületet.
De padkák, mikroteraszok kialakítására a kitermelés során aligha van lehetőség. Az utólagos kialakítás a
költségek miatt irreális és balesetveszélyes is lenne. A kialakításhoz pedig további, járható szélességű teraszok
megépítése is szükségessé válna.
332
4. fejezet
A fenti szempontok miatt a javaslatok felsorolásakor ezért a rézsűk betelepítésétől eltekintettem. A természetes
betelepülés, a magszórásból eredő kúszónövények évtizedek múlva hatékonyabbá válhatnak.
1.7.3.6. Fafajmegválasztás
A teraszok betelepítésére csak a Szársomlyón honos lombhullató fa- és cserjefajokat javasoltam. Örökzöldek két
értelemben is tájidegennek minősülnek:
• egyrészt a növénytársulásokban nem fordulnak elő,
• másrészt kontraszthatásuk nagyobb és egész évben érvényesülő, ezért a bányautótájat ahelyett, hogy
„beolvasztanák‖ a környezetbe, még jobban hangsúlyoznák.
A mészkő dőlésszöge és a kitermelési technológia következtében a 65°-os „rézsűk‖ már eleve nem lesznek
„sima‖ felületek. Az aprózódás, az erózió hatására további „mikroteraszolódás‖ várható. Így a 30–60 m magas
falakon is – évtizedek után – megtelepülhetnek lágy szárú növények. A növényi felülettakarást a honos cserje-
és fafajok magvainak elszórásával javasolom gyorsítani. A rézsűk takarására kúszónövények közül a Clematis, a
Parthenociussus és a Vitis fajok ültetését javasoltam.
1.7.3.7. Időtényező
A hegy fejtése, a gödör nagyobbodása folyamatos és még meg nem határozott ideig tart, illetve tarthat.
Amennyiben a művelés a tervek szerint folytatódik, a bányászati tevékenység befejezéséig a látvány csak
romlik. A növények ezután sem növekednek gyorsabban, mint eleink életében. Különösen a száraz, termőtalaj
nélküli, vízszegény mészkőteraszokon nem. Javasoltam ezért
• termőrétegnek a teraszokra terítési és
• a telepítendő fák, cserjék öntözési lehetőségének megfontolását.
Javasoltam a mielőbbi tájba illesztés érdekében a rekultiváció folyamatos végrehajtását, azaz a legfelső szint
kialakítása után a telepítés megkezdését. Így az első telepítések néhány év múlva megkezdhetők.
1.7.4. Majki tavak és utóhasználatuk

A majki remeteség építési terveit Franz Anton Pilgram (1699–1761) osztrák tartományi építőmester készítette.
A nagyszabású terv megvalósítása során felépült 17 cella, a konvent és az Anton Maulbertsch mennyezeti
freskóival díszített templom (220. ábra).
220. ábra - Majki remeteség az egykori kamalduliak celláival, a templom megmaradt

tornyával
A Majk-pusztai műemlékegyüttessel a 60-as évek közepén foglalkoztam először. Akkor a kamalduliak8 egykori
celláit nemzetközi nászutasszállodává akarták alakítani. Diplomatervemben ilyen értelmű javaslat van a Vértes
nyúlványain meghúzódó barokk épületegyüttes és környezete fejlesztésére. A terv a barnaszénrétegek
8
A kamalduliakat (néma barátok) ruhaviseletük miatt fehérbarátoknak is nevezték. A kamalduli remeteséget Galánthai Eszterházy József
gróf – a szerzetesi élet nagy barátja – kezdeményezésére, birtokán, 1734-től több periódusban építették fel Majkpusztán.
333
4. fejezet
kitermelése miatt nem valósulhatott meg. Az Oroszlányi Szénbányák Vállalat a térség alól három réteg mélységi
kitermelését irányozta elő. A két felső réteg kitermelésére frontfejtő gépekkel sor is került. A 80-as évek elején a
bányakárból származó helyreállítás tájrendezési összefüggéseket vizsgáltam.
1.7.4.1. A sajátos „majki adottságok” figyelembevétele
A szakmai szempontokat kettős értelmezésben igyekeztem érvényesíteni. Egyrészt törekedtem a várható „táji‖
méretekben is megnyilvánuló „bányakárokat‖ ökológiai értelemben előnyös tájelemekké alakítani, másrészt a
bányászati tevékenységtől függetlenül is felmerülő tájhasznosítási lehetőségek ökológiai szemléletű feltárására.
Bár az utóbbiak az előbbiektől nem függetleníthetők, a meghatározó az alábányászás káros következményeinek
elhárítása, megszüntetése volt.
A „bányakárok‖ elsősorban a több métert is elérő felszíni süllyedésekből származnak. Lesüllyedt, egyenetlen
felszínű, pangóvizes, művelésbe csak költséges melio-rálással vonható bányautótájak Oroszlány környékén is
ismeretesek. Balesetveszélyes, áttekinthetetlen, csak időszakosan járható bozótos területek „rendezetlenségre‖
utalnak, s ilyenek létrehozása ellentétes a környezetkultúrával. A majki műemlékegyüttes közelében, a több száz
éves tájtörténeti emlékekben gazdag területen ilyen bányautótájak nem keletkezhetnek.
Lehetőségeket az alakuló horpák víz, illetve „vizes‖ felületté válása jelent. Itt a nemzetközi gyakorlatban
emelkedő számú „visszamo-csarasításokra‖, a „visszacsapolások‖-ra (a lecsapolás ellentetteire) lehet utalni,
amelyek a vízfelületek sokoldalú, többcélú, egyidejű hasznosíthatóságának felismerésére utalnak. Míg a térségi
vízgazdálkodásban általánosságban ez a tisztított szennyvizek recipienskénti, és az ivóvíznyerés bázisakénti
hasznosítást jelent, addig a majki előirányzott megoldás szolidabb, de sokrétűbb.
A horpáknak részben vízfelületté, részben nádassá, illetve mocsárrá alakításával
• a természetvédelmi (az új biotopadottságok a madaraknak fészkelő és táplálkozóhelyül, a halaknak ívóhelyül,

egyes kétéltűeknek és számtalan növényfajnak élethelyéül szolgál),
• a környezetvédelmi (a mezőgazdasági termesztő felületekről, a hulladéklerakások felől, a roncsolt felületekről

szennyezetten úszó vagy lebegtetett hordalékot is tartalmazó felszíni, és a kemikáliákkal, toxikus anyagokkal
szennyezett talajvizek tisztítása szűréssel és ülepítéssel a nádasokban),
• a helyiklíma-javító (a víz és a vizes-nyirkos felület felett és közelében kiegyenlített a léghőmérséklet,

magasabb a relatív páratartalom)
• az üdülési (a csónakázási, a horgászási lehetőségek kiterjesztésével, a fiziológiailag és pszichológiailag is

hatékony vízfelület megnagyobbításával a táj üdülési potenciálja növekszik), valamint
• a tájesztétikai (a víz–erdő, a víz–lágy szárú növényzet határán szegélyek keletkezése, a térhatás fokozása, új
térkapcsolatok létesítése, átlátások tudatos megnyitása, illetve zárása) szempontok egyértelműen és előnyösen
érvényesíthetők.
Új vízfelületek – a jelen esetben – akár kotrással is növelhető létesítésének „fenntartási‖ szempontjairól sem
szabad megfeledkezni. A vízfelületet nem kell „művelni‖ (kaszálni mint a gyepet, forgatni mint a szántót,
gyomtalanítani stb.), fenntartása élőmunka ráfordítást nem igényel. Mégis a vízfelület klímatényezőkénti hatása,
biológiai aktivitása azonos értékű vagy jobb a fás növényzettel borított felületekénél!
A terv elkészítésekor mindvégig a táji értékek (műemlék és műemlék jellegű épületek, romterület, tározók, park)
és az alábányászás várható hatásainak egymásmellettiségéből indultam ki. A tájhasznosítás módját
• a műemléki környezet,
• a parkerdő-gazdálkodás,
• a hétvégi házas beépítés,
• a kialakult erdő-mező arány, valamint
• a telepített XX-as akna határozta meg. A bányászati tevékenységgel,
• a XX-as akna környéke, valamint
334
4. fejezet
• az egy- és a kétszeletes lefejtésre előirányzott szénréteg feletti terület érintett. A műemlékegyüttes alatti ún.
védőpillér nem került kitermelésre.
A süllyedés várható felszíni megjelenését a Központi Bányászati Fejlesztési Intézetben 1979. december 15-i
keltezéssel kidolgozott tanulmány (Sébor József: A majki műemlékvédelmi terület alatt tervezett bányaművelés
vizsgálata kőzetmozgás-bányakár szem-pontból) alapján sikerült meghatároznom. A várható felszín
szintvonalas ábrázolását az 221., a 222. és a 223. ábra szemlélteti.
221. ábra - Várható felszínváltozások a duzzasztott alsó, középső és felső tó környékén.

(Csemez–Csillik: Tanulmány a Majkpusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi
terület bányakárból származó helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez,
1983)

1983)
335
4. fejezet

1983)
Az alábányászás miatti speciális rendezési szempontokat elsősorban
• a horpák balesetveszélyes terepfelszín alakulása,
336
4. fejezet
• a „védett‖, vagy védelemre méltó létesítmények (malom, templom, gát, zsilip, temető) rendeltetésszerű
helyreállítása,
• a közút folyamatos karbantartása, valamint
• a patakok indokolt mederrendezése jelentette.
Az alábányászás miatt szükségessé váló közvetett hatások miatt
• a leengedett horgásztó fenekén feltörő újulatot rendszeres időközönként, de legkésőbb a tó feltöltése előtt
feltétlenül ki kellett vágni,
• a leengedett tófenékről a „berothadt‖ iszapot a tó gyors elöregedésének (eutrofizálódás) megakadályozására

több méter vastagságban el kellett távolítani,
• a lebontott majorsági épületek, udvarok helyét rendezni kellett (szemét, hulladék és törmelék eltávolítása, a
növényzet megtelepedési feltételeinek termőréteg – esetleg kotrási iszap – ráhordásával történő biztosítása),
• a tájhasznosítási mód fenntartásához (pl. a kísérleti erdőtelepítés helyén) talajvízszint-szabályozás, meliorálás

szükséges.
A bányászati tevékenység következtében a tájszerkezet módosul, illetve azt változtatni célszerű. A felszíni
süllyedés miatt
• a horpákban vízfelületet célszerű kialakítani a mellékelt ábrák szerint (221., 222. és 223. ábra),
• az utóbbi években létesült kiskerttelepet nagy valószínűséggel meg kell szüntetni. A műemléki környezet
hangulatához nem illő, az ipari megjelenés miatt a disszonáns XX-as aknát vizuális-esztétikai okokból
erdősávval mielőbb el kellene „takarni‖.
A bányászati tevékenységgel alig vagy csak közvetve hozhatók össze az üdülési jellegű tájhasznosítási
szempontok.
A történeti emlék iránti vonzerő, a látogatottság és a helyi üdülési igények fokozódó kielégíthetősége
következtében
• szabadidő-létesítmények,
• parkolók,
• igényesen alakított és fenntartott kertek, parkszerű erdőállományok, valamint
• parkerdei létesítmények kialakítása mindenképpen kívánatos.
Az elsődlegesen tájesztétikai jellegű szempontok előirányzását és érvényesítését
• téralakítással (takaró erdősávok telepítése, állományok ritkítása),
• a vonalas létesítmények „tereprendezéssel és növénytelepítéssel megvalósítható tájba illesztésével, valamint
• a tájsebek gyógyításával lehet elérni.
Itt is hangsúlyozni kell, hogy az utóbbi szempontok elsődleges tájesztétikai jellege ellenére e javasolt
intézkedések ökológiailag is hatékonyak, a többcélú tájhasznosítást szolgálják.
Az ismertetett tájrendezési szempontokat, a speciális és hipotetikus, de szintetizáló jellegű helyiklíma-

vizsgálatot a terv tartalmazta.
1.7.5. Kavicsbánya-utótáj rendezése

A realizálható üdülési igények fokozódásával egyidejűleg a figyelem – az utóbbi évtizedekben köztudottan –
mindenütt a vízfelületekre, vízpartokra irányult. Adott térségben a megszokottól eltérő, újonnan „keletkező‖
tájelemek embernek, állatnak, növénynek egyaránt vonzóak. Különösen vízben szegény és kontinentális
337
4. fejezet
éghajlati adottságú területeken a vízfelületeket eredményező kavicskitermelés után az üdülési lehetőségeket és a

vízi élethelyet keresők egyaránt gyülekeznek.
A kavicsbányák „ivóvíz-minőségű‖ szűrt vizei az üdülési tevékenységek széles körének kielégíthetőségére

alkalmasak. A hazai, évtizedek óta tartó spontán, gyakran utólag szentesített tóparti „vad építkezések‖-nek már
csak azért is véget kell vetni, mert a tavak öntisztuló képessége véges. A nyéki kavicsbányákkal kapcsolatosan
ismertetem a bányautótáj rendezésével kapcsolatos ok-okozati összefüggéseket, feladatokat.
A Nyékládháza melletti (továbbiakban „nyéki‖) kavicsbányatavak környéke sem volt különb – és nem is volt
rosszabb állapotú –, mint bármely rekultiváció és utóhasználati elképzelések nélküli kitermelésé bárhol a
világon. A nyéki tavak környéke is a területi adottságok-kötöttségek és a gazdaságos kavicsvagyon-kitermelési
szempontok szerint alakult. Az üdülési igények miatt a 200 ezer lakosú Miskolc vonzáskörzetében lévő tavak az
érdeklődés előterébe kerültek.
1.7.5.1. Tervezési-fejlesztési szempontok
Nagy érdeklődéssel készítettük a Nyéki Kavicsbánya Tavak és környékükre a tájrendezési tervet. A rendkívül
bonyolult és soktényezős feladatot a különböző szempontok figyelembevételével lehet megoldani. A
kitermelési, a gazdaságossági és utóhasználati, a területrendezési, az infrastruktúrafejlesztési, a közlekedési, a
termesztési, az üdülési, a termőföldvédelmi, a környezetvédelmi és tájökológiai, a vízrendezési, a
természetvédelmi, a vízbiológiai szempontokat célszerű mérlegelni - hogy csak a legfontosabbakat említsük. A
kérdés „csak‖ az, hogy mely szempontnak, vagy szempontoknak adjunk prioritást, illetve melyeket tekintsük
premisszáknak?
A felsorolt szempontokat, azok érvényesíthetőségének módját és a megvalósítás következményeit célszerű

„láncreakcióként‖ is áttekinteni (27. táblázat).
27. táblázat - Természeti és társadalmi-gazdasági szempontok és ok-okozati

összefüggéseik (a felsorolás nem tükröz sorrendiséget!)
Szempont Adottság Következmény
Kitermelés alacsony technikai színvonal a kavicsvagyon jelentős hányada

fejlett technikai színvonal utólagosan és többletköltséggel
termelhető ki a fedőréteg csak
kis távolságban helyezhető el a
„teljes" kavicsvagyon egyszerre
kitermelhető a terep többcélú és
balesetveszély-mentes rendezése
lehetséges
Gazdaságosság „látszattakarékosság" utóhasznosítás lehetőségi köre

többletráfordítás szűkül, vagy csak
többletráfordítással valósítható
meg többféle utóhasználat
potenciális feltételei
megteremthetőek
Utóhasználat vízgazdálkodási tározótéri kiépítés gondos

mezőgazdasági erdőgazdasági tereprendezés és humuszterítés
üdülési durva tereprendezés a
telepítéshez körültekintő
tájrendezési előkészítés
Területrendezés kitermelés lehatárolása, területfejlesztési távlati

ütemezése elképzelések feltételének
biztosítása
338
4. fejezet
Infrastruktúra- kitermelési infrastruktúra- utóhasználati berendezések

fejlesztés fejlesztés (hírközlési, rákötési lehetőségek
energiaellátási, ivóvíz-ellátási,
csatornázási stb.) kialakítása
új hálózati fejlesztés a tervezett

utóhasználat szerint
Közlekedés kitermelés előirányzása új szemvonalak kifejlesztése,

átépítések a jelenlegiek
továbbfejlesztése
Termesztés fedőréteg-letermelés hosszabb ideig tartó termesztés

ütemezése biztosítása hatékony termesztési
humuszgazdálkodás művi feltételek kialakítása
létesítmények (épületek, akadályoztatás, gépi művelés,
raktárak) területi korlátozása, kieső felületek redukálása
gyors elbontása
Üdülés lapos rézsűk kialakítása balesetveszély-mentes vízparti

elegyengetett depóniák üdülési formák lehetővé tétele
szabadidő-létesítmények
rombolt felületek megkötése telepítése és használata
(növénytelepítés) változatos könnyebb közvetlen napozási,
formájú partkialakítás, labdajátszási stb. hasznosítás
deponálás lehetővé tétele pormentes
környezet
üdülési potenciál fokozódik

tájrendezési elvek
érvényesíthetők
Termőföldvédelem racionális kitermelés kieső termőterület csökkenése a

kitermelési költségek
csökkentése
Környezetvédelem csatornázás, szennyvíztisztítás talajvízminőség megóvása

szélerózió elleni védelem porkeletkezés megakadályozása
ártalommentes talaj- és talajvíz-szennyeződés
hulladékelhelyezés megelőzése környezet
környezetkímélő technológia minőségének megóvása
alkalmazása
Tájökológia az ökológiai potenciál a többcélú utóhasználat

károsítása az ökológiai meghiúsulása a többcélú
potenciál növelése egyidejű utóhasználat alapja
Vízmedrek szennyezett felszíni vizek tóba vízöregedés (entofizíció)

jutása vízcsere megoldása gyorsulása a fürdőző-üdü'lő
terhelhetőség növelése a
vízminőség megőrzése
Természetvédelem vízi élethely (biotóp) kialakítás - természetszerű

tápláléklánc lehetővé válása
állat- és növényfajok
megtelepedése a táj gazdagodása
339
4. fejezet
Vízbiológia vízminőség megőrzése a legkülönbözőbb utóhasználatok

vízminőség romlása megvalósíthatósága entofizíció
felgyorsulása
1.7.5.2. Tervezési koncepció
Kavics kitermelésével sok mindent el lehet érni, extrém esetben a kitermelés célja olimpiai evezőspálya
létesítése (München) is lehet. Lehetne a kitermelést a 27. táblázatban felsorolt szempontok bármelyikének –
akár többnek – elsődlegességére törekedve irányítani.
Lehetne a kitermelés után az emberi hatásoktól mentesnek tűnő környezetben változatos terepadottságokkal
természetszerű tóegyüttest kialakítani. És még sok mindent lehetne, hiszen a tervezői fantázia és az igények
aligha szoríthatók korlátok közé. A fejlesztési szempontok mérlegelése, a megváltozott gazdasági körülmények
és a kavicsbányatervek, egyeztetések ismeretében a fejlesztési koncepció kialakítását döntően három szempont
motiválta:
• az ásványvagyon gazdaságos kitermelése,
• az ökológiai (vízminőség-védelmi stb.) elvek érvényesítése,
• a fürdésre alkalmas üdülés alapjainak megteremtése.
1.7.5.3. Gazdaságossági szempontok
Abból a köztudott gyakorlatból indultunk ki, hogy vízfelület azért keletkezik, mert a kavicsvagyont kitermelik; a
kavicsot minél olcsóbban kell kitermelni és a rekultiváció lehetőségét is meg kell teremteni.
Gazdaságos a kitermelés, ha
• a fedőréteget, a meddőt minél kisebb távolságra kell szállítani,
• a termőföld-igénybevétel a lehető legkisebbre redukált, a humuszgazdálkodás előirányzott,
• a rekultiválandó felület csökkenthető,
• a meglévő létesítményeket nem kell megszüntetni vagy helyettesíteni.
A bányatavak fejlesztésére olyan értelemben adtunk megoldási javaslatokat, hogy a természeti és a művi
tájalkotó elemek között harmónia alakuljon ki, káros – esetleg csak évtizedek múlva jelentkező – hatások ne
keletkezzenek, a térségben rejlő potenciális adottságok sokirányúan, optimálisan hasznosuljanak.
1.7.5.4. Tereprendezés, földtömegelosztás
A javasolt partvonal tervezésekor – a már említett szempontokon túlmenően (35-ös út és a nagyfeszültségű

távvezeték fő nyomvonalának a megtartása) – két fontos tényezőt tartottunk szem előtt:
• az ásványvagyonkészlet maximálisan kitermelhető és
• a meddő elhelyezése az optimális szállítási távolságon belül megoldható legyen. Ennek megfelelően
törekedtünk arra, hogy a Kavicsbánya Vállalat (KBV) által javasolt kitermelés határaihoz a lehetőségekhez
képest igazodjunk, és a meddőt többnyire visszatöltve helyezzük el, ezzel is növelve a tavak méreteihez
viszonyítva kicsinynek mondható szárazföldterületeket (pl. szigetből félsziget).
A meddő deponálását két helyen tartottuk szükségesnek. A 221 ezer m3 földtömeg elhelyezése azért szükséges,
mert felszíni vízbefolyás veszélyeztet a Gólem-tó északkeleti partján. A 22 ezer m3 meddőből kialakítandó
terepidomokat elsősorban a terepplasztika változatosabbá tétele érdekében terveztük. Megjegyezzük még, hogy
ahol a part menti rézsű tervezett koronavonala magasabb az eredeti terepfelszínnél, szintén a meddőből építhető
meg a töltéspadka.
Az egyes félszigetek kialakításához szükséges földmennyiségek meghatározásakor a közeli és rendezetlen

depóniák tereprendezése során „feleslegessé‖ vált földtömegekkel is számoltunk. A termelésből kivont kisebb
340
4. fejezet
bányatavakat szintén depóniarendezésből és a meddőből javasoljuk feltölteni az egységes tórendszer kialakítása

céljából.
A szállítási távolságokat átlagosan 500 m-re terveztük (max. 1000 m). A megmozgatott földtömegek
meghatározásakor 2–3 m (átlag 2,2 m) fedőréteg-vastagsággal és a Kavicsbánya Vállalatnál készült tájrendezési
tervben szereplő földmennyiségekkel számoltunk. A durva földtömegszámításnál a part menti rézsűket
egységesen 1:3-as kiképzéssel vettük figyelembe. A visszatöltött földmennyiség területi meghatározásánál 15 m
vízmélységet vettünk alapul.
1.7.5.5. Partkialakítás – felszíni tereprendezés
A részletes tervezés során szükségessé vált az 1:3 rézsűk helyenkénti ellaposítása (pl. a strandolásra kijelölt
partok mentén) vagy meredekebb kiképzése (pl. az északnyugati földnyelv estében). Mindezeket úgy oldottuk
meg, hogy a partvonal (koronavonal) kisebb mértékű módosításával földtömegegyensúly legyen. A meglévő, de
szabálytalan parti rézsűk rendezésére a KBV tájrendezési tervével összhangban szintén javaslatot tettünk. Ennek
nagysága 58 ezer m3 föld mozgatását jelenti, átlagosan 484 m-en, 12 m3/fm fajlagos földmennyiséggel számolva.
A már meglévő depóniák rendezésénél a KBV tájrendezési tervében is szereplő középmagasságot vettük alapul.
1.7.5.6. Humuszdeponálás
A talaj legfelső humuszos rétegét elkülönítetten kell kezelni. A letermelést úgy célszerű előirányozni, hogy
humuszos talaj
• három évnél hosszabb ideig ne álljon depóniában,
• a tóba ne kerüljön vissza (szervesanyag-dúsulást okozva),
• lehetőleg deponálás nélkül végleges helyére kerüljön.
1.7.5.7. Terepplasztika
A meglévő depóniák rendezésével a balesetveszélyesen szakadó partok megszüntetését, a „fenntarthatatlanul‖

meredek rézsűk lelaposítását és a terepegyenetlenségek kiküszöbölését irányoztuk elő. Sajnálatosan az ezen
okok miatt indokolt tereprendezéssel a növényzettel betelepült felületet meg kell bontani, ami átmenetileg szél-
és vízerózió forrásává válhat.
Körültekintően és ütemezetten végzett tereprendezéssel a kárhatások mérsékelhetők. A szerves anyaggal,

növényi részekkel dúsult felső humuszos réteg viszont a tóba nem kerülhet.
Bányanyitáskor a meddőt az eredeti földfelszínen lehet elhelyezni. A kettős földmozgatás, a felszíni befolyás
megakadályozása, az üdülési hasznosítás változatosabbá tétele és tájesztétikai elvek érvényesítése miatt
lepuhított formájú dombvonulatot terveztünk a tervezési terület északi részén.
Kisebb dombot javasolok a II. sz. tó keleti oldalán lévő központhoz is kialakítani.
A terepplasztikákat enyhe, 1:3–1:6-os hajlású tájba illesztett rézsűk kialakításával irányoztuk elő a színtvonalas
ábrázolásnak megfelelő módon.
A tó partvonalának kialakításakor kerültük a konvex formájú, hegyesszögű öblöket. Mindenütt íves

vonalvezetésű, áttekinthető, a tájba illeszkedő partvonal-kialakítást javasoltunk.
1.7.5.8. Tocsogó
A „tocsogók‖ kialakítási javaslatánál érdemes kicsit hosszabban elidőzni. A korszerű agrotechnikai módszerek
alkalmazhatósága miatt kialakított nagy tábláknál az „akadályokat‖ megszüntették. Az akadályok pedig nem
mások, mint az olykor csak négyzetméterekben kifejezhető kiterjedésű tájelemek, a vízösszefolyások,
pangóvizes foltok, bokrok, csalitok, pagonyerdők, vízállásos rétek, mezsgyék, egykori kubikgödrök, vályogvető
gödrök, fűzbokrosok, fával benőtt vízmosások horhosok. Az ökológiai kiegyenlítő felületek a monokultúrák
között a növény- és állatfajok egyetlen menhelyei, amelyek „pótlására‖ tocsogókat terveztünk.
A tocsogók lényege; a növények megtelepedését, állatok táplálkozóhelyét biztosító, gyorsan felmelegedő sekély
vizek kialakítása, amelyek az érkező szárnyasok, kétéltűek, rovarok élethelyeit jelentik. A bányatóban várható
legkisebb vízszint alatt kb. 1 méterrel mélyebb, enyhe lejtésű mélyedésekbe a víz folyamatosan áramlik, a szűrt
341
4. fejezet
vízutánpótlás így biztosított. Tocsogókat forgalomtól mentes, nehezen megközelíthető és az üzemi területtel
határolt keskeny partsávra terveztünk a Hejő csatorna mentén (224. ábra).
224. ábra - Tocsogó a part menti sávban
Az utóhasználatokat illetően sokáig lehetett német, amerikai és svéd irányzatról beszélni. Néhány évtizeddel
ezelőttig a német utóhasználati irányzat9 főleg mezőgazdasági területek kialakítását jelentette. A bányatavaknál
pedig az intenzív üdülési és a természetvédelmi célok szerepeltek. Az amerikai irányzat szerint a
bányautótájaknál főként a környező felületek védelmére irányultak az erőfeszítések. A víz- és a szélerózió
megakadályozására törekedtek. A svéd példa a külszíni vasércbányákban a „műre nem való‖ anyag kompozíciós
elvek szerinti meghagyására irányult. A negyedik csoportba a rendezetlen felhagyások tartoznak, amelyekből
minden országban ismeretesek példák.
Az utóbbi években a rekultivációs alap felhasználása a bányák utóhasználati tervezésének reneszánszát hozta.
Több száz bánya rendezésére érkezett pályázat. Sok helyen megkezdték a felhagyott gödrök rendezését is.
1.7.6. Murvabánya rendezése másképp

Mőcsényi professzor a 60-as évek végén Balatongyörökön felhagyott murvabányát vásárolt. A Keszthelyi-
hegység délkeleti nyúlványáról páratlanul szép kilátás nyílik. A kedvező tájképi adottságokat a 10–12 méteres
szintkülönbségű homlokfal és a megmaradt növénytársulás is növelte. A szőlők között – a kiemelkedő platón, a
bánya felett – a karsztbokorerdő-társulás megmaradhatott.
A Mőcsényi család a bányaudvaron medencét épített, a területre humuszt terített. A málló, erodálódó murvafal
megfogására – a helyben kitermelt murva felhasználásával – beton támfalrendszert alkotott. A rekonstrukciós
koncepció, a tájrendezési és kertépítészeti cél gyorsan megfogalmazódott. A megvalósítás a kivitelezés során a
helyi adottságoknak (pl. állékonyság, szemnagyság) megfelelően történt.
A rézsűmegkötés helye, a támfalak, a lépcsők mérete a felületek együttlátásának hatására folyamatosan

módosult. A művi elemek ilyen szintű tájba illesztését aligha lehetett volna íróasztal mellett megtervezni.
A két évtized alatt megvalósult bányarekonstrukció során kertépítészeti remekmű született (225., 226. és 227.
ábra). A györöki bánya nem csak a tanítványok és a hazai szakemberek körében vált ismertté. Túlzás nélkül
állíthatom, világhírűvé vált. A balatongyöröki Szép-kilátótól egy km-nyire fekvő tájseb begyógyult, s a Balaton
és a bazaltkúpok együttlátása következtében SZEBB-kilátóhely született.
225. ábra - Az erodálódó dolomitmurva-fal megkötéséhez támfalrendszer épült a

fenyőfa megtartásával (Balatongyörök)
9
Németországban az 1960-as évek közepétől bányanyitás csak jóváhagyott utóhasználati tervek alapján engedélyeztek. A tájrendezési terv
készítésének kötelezettsége a lokális jelentőségű kavicsbányára éppen úgy vonatkozott, mint az 1000 hektáros vízzel feltöltésre kerülő
kűlszíni bányaművelés megkezdésére. A gyakran évtizedekig működő bányák esetében is elkészültek az utóhasználati javaslatok.
342
4. fejezet
226. ábra - Lépcsők és honos növények a meredek rézsűn (Balatongyörök, Mőcsényi

Mihály)
227. ábra - A bányaudvarban a feltöltés után medence épült (Balatongyörök)
Összegzésként megállapítható, hogy a felhagyott bányák utóhasználata rendkívül sokféle lehet. Az

utóhasználatot elsősorban a bánya-utótáj jellege határozza meg (elhelyezkedés, véggödörforma, alkalmazott
343
4. fejezet
technológia). Ám lehet a kitermelést úgy irányítani, hogy az a tervezett utóhasználati szempontoknak

megfeleljen. A kitermelés gépeivel lehet a legolcsóbban a tervezett utóhasználat feltételeit biztosítani.
Bányát csak úgy szabad(na) felhagyni, illetve a kitermelést úgy kell(ene) irányítani, hogy az utóhasználat
potenciális feltételei biztosítva legyenek:
• ne álljon fenn a balesetveszély,
• ne szennyezze a bánya környezetét.
Balesetet
• a rézsűk lelaposításával (főként bányatavaknál),
• korlát, drótkötél kifeszítésével, körbekerítéssel (a homlokfal mentén), valamint
• támfalak építésével, hálók kifeszítésével (a leomló anyag megállítása) lehet megelőzni.
A határoló felületeket kímélni a felszíni vizek ártalommentes elvezetésével, a szél és a vízerózió

megakadályozásával lehet. A bánya-utótájon keletkező eróziót fás növényzet telepítésével, fűmagvetéssel lehet
megelőzni. Az erodálódott anyag befogadóba jutását – ülepítéssel – meg kell előzni.
1.8. Hulladékelhelyezés, rendezett deponálás

Korunkban egyre nagyobb mennyiségben keletkezik ipari és kommunális hulladék. Elhelyezése országszerte és
határainkon túl is nyomasztó, nehezen megoldható feladat. A lerakóhelyek és az ártalmak jól ismertek. Az
illegális hulladék mindenütt a mentalitásról és a gazdátlanságról tanúskodik. A tiltás a szabályos lerakás, azaz a
rendezett deponálás lehetőségének megadása és felvilágosító-nevelő munka nélkül nem járhat eredménnyel.
A keletkező hulladékok deponálásakor a ―valamit valamiért‖ elvet következetesen kell érvényesíteni. A

hulladék elhelyezését csak a táji-környezeti adottságok figyelembevételével, a különböző érdekek
egyeztetésével, illetve ütköztetésével, kompromisszumos és reális megoldások keresésével lehet hatékonyan
megoldani.
1.8.1. Általános szempontok

A települési hulladékok kezelésének utolsó fázisa optimális esetben a hulladékártalmatlanítás. A keletkező
hulladékmennyiség növekedése egyre nagyobb gondot okoz, jelentős feladatot ró a köztisztasági tevékenységet
végző szervezetekre; fokozott figyelmet kíván a felügyeletüket ellátó önkormányzatoktól. A keletkező sokféle
hulladék és azok eltérő tulajdonságai jelzik a szállítás, az eltávolítás, az ártalmatlanítás és a hasznosítás során
jelentkező problémákat. Ezek alapján megkülönböztethetők
• települési szilárd,
• települési folyékony,
• ipari szilárd,
• ipari folyékony, iszapszerű,
• mezőgazdasági, valamint
• építési és
• egyéb hulladékok.
Ma még számos település esetében nem adottak a környezetügyi és a közegészségügyi szempontból egyaránt
megfelelő hulladékártalmatlanítás lehetőségei. Kisebb költségvonzata miatt még hosszú ideig a lerakással
történő kezelés lesz a meghatározó. A korszerű ártalmatlanítási eljárásokat csak fokozatosan tudjuk levezetni. A
rendezetlen lerakás környezeti ártalommal, káros ökológiai hatással, „esztétikai szennyezéssel‖ jár. A környezeti
ártalmak mérséklése, elhárítása érdekében törekedni kell a hulladék rendezett deponálására.
344
4. fejezet
Az érdekellentétek oka többszörösen összetett (228. ábra). Egyrészt kényszerítő tény, hogy a keletkező
mellékterméket és hulladékot el kell helyezni, ez települési és lakossági érdek egyaránt. Másrészt tény, hogy a
hulladéklerakás – néhány lerakóhely kivételével – a jelenlegi formában a környezetre ártalmas és
balesetveszélyes is.
228. ábra - Hulladékelhelyezési érdekek (Csemez–Csillik: Petőfibánya –

hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)
1.8.2. A hulladékelhelyezés hatása a tájra

A hulladékelhelyezés számtalan környezeti és ökológiai problémát okoz. A rendezetlen deponálás károsan hat a
közegekre és előbb-utóbb környezetártalmi, funkcionális, valamint vizuális-esztétikai tájhasználati konfliktusok
forrásává válik (229. ábra). A rendezetlen deponálást mielőbb meg kell szüntetni. A „megszüntetéskor‖
• a fokozatosságot,
• a gazdaságosságot,
• a környezetkímélést egyaránt szolgáló eljárást kell alkalmazni: az ilyen megoldást rendezett deponálás-nak
hívják.
229. ábra - Hulladéklerakás hatásai és következményei (Csemez–Csillik: Petőfibánya –

1.8.2.1. Levegőszennyezés
345
4. fejezet
A jelenleg szokásos deponáláskor, a fedőréteg nélküli hulladék felületéről – a hulladék összetételétől és az

időjárástól függően – jelentős mennyiségű por kerül a levegőbe, amely fizikai értelmű szennyező hatása mellett
a korokozók, mikroorganizmusok terjedését növeli. A hulladékok bomlásakor, öngyulladásakor keletkező bűzös
gázok nagy távolságban is kellemetlenek.
1.8.2.2. Vízszennyezés
A hulladékban lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai folyamatok során számos másodlagos szennyező anyag
keletkezhet, amely a csapadékvíz kilúgozó hatása révén a felszíni vizekbe, illetve bemosódva a talajvízbe
kerülhet. A káros vegyületek megváltoztatják a víz fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságait, amelyek
következtében a víz élvezhetetlenné, gyakran fogyasztásra alkalmatlanná válhat.
1.8.2.3. Talajszennyezés
A hulladékok bomlása, a szenynyező anyagok talajba mosódása esetén csökken a talaj öntisztuló képessége,
veszélyeztetetté válhat, illetve megszűnhet a talajélet.
1.8.2.4. Egyéb kárhatások
A rendezetlen lerakás élet- és balesetveszélyes lehet, mivel omlás, roskadás léphet fel. A hulladékban található
szerves anyagok elősegítik a rágcsálók és a rovarok elszaporodását, ami közegészségügyi szempontból káros. A
fertőzés terjedhet közvetlenül (pl. guberálók) és közvetett módon (állatok közvetítésével).
A rendezetlen „hulladékhegyek‖, a nagy szemétfelületek és a szétszóródott papírok, fóliák a látványt jelentősen

károsítják, „esztétikai szennyezést‖ okoznak.
1.8.2.5. A hulladékelhelyezés hatásainak vizsgálata
Az egyre növekvő mennyiségben keletkezett hulladékok elhelyezése országos gond. Az engedély nélküli
hulladéklerakóhelyek számának növekedése utal a helyzet tarthatatlanságára. Tiltással nem oldunk meg semmit,
csak elfedjük a bajt. Érvényt kell szerezni arra, hogy a kommunális, az ipari és a veszélyes hulladékok kezelése,
ártalmatlanítása a környezetvédelmi előírások és követelmények szerint valósuljon meg. A környezet védelme
érdekében szükséges a védőtávolság betartása. Gazdaságossági okok miatt viszont a szállítási távolságot kellene
csökkenteni. A környezeti ártalom és a látványkárosítás elkerülése érdekében szükséges a kedvező természetes
vagy mesterséges terepalakulatok (bányagödrök, terepmélyedések) kihasználása, illetve takarás
tereprendezéssel, valamint növénytelepítéssel.
1.8.3. Hulladékelhelyezési lehetőségek Petőfibánya térségében

Az országszerte égető probléma megoldásának szükségességére a Petőfibánya mellett tervezett lerakóhellyel
összefüggésben világítok rá. Lőrinci (Heves megye) határában a kommunális hulladékot az egykori riolittufa
bányába hordták. A rendezetlen feltöltés miatt további két bánya utóhasznosítására kellett javaslatot adnunk.
A tanulmányban feltártuk, hogy a hulladék elhelyezésekor MIT, MIÉRT, MIKOR és HOGYAN lehet a jelenlegi
és a várható funkcionális, tájökológiai és vizuális-esztétikai jellegű tájhasználati konfliktusok feloldása, illetve
keletkezésük megelőzése érdekében tenni.
A hulladék elhelyezéséhez és rendezett deponálásához a lerakóhelynek sokféle szempontból kell megfelelnie

(230. ábra). Ezek:
• a településtől ne legyen túlzottan távol,
• a lakott területtől az előírt védőtávolság meglegyen,
• szilárd burkolatú úton megközelíthető legyen,
• környezeti ártalom ne keletkezzék,
• a művelésből minél kevesebb területet kelljen kivenni,
• a takaróréteg a közelben kitermelhető legyen.
346
4. fejezet
230. ábra - A hulladéklerakóhely kiválasz-tásának szempontjai (Csemez–Csillik: Pető-

fibánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)
A település környezetében jelentős ipari tevékenység folyt. Selypen cukorgyár, cementgyár, Lőrinciben egykor
barnaszénnel, később pakurával működő erőmű üzemelt. A szénbányászat a térségben megszűnt, amelyről csak
az egykori szénosztályozóból kikerült meddőhányók tanúskodnak.
A település közvetlen közelében több felhagyott külszíni (építőtufa-, kő-, homok- és agyag-) bánya található.
Szakadásra, suvadásra hajlamos rézsű vagy fedetlen, nyers földfelület egyik helyen sem volt. A durván rendezett
felületeket mindenütt lágyszárú vegetáció, illetve fű borította. A több helyen felverődött cserjék, a pionír fafajok
kis fává nőttek.
• Az útközeli 1. sz. terület szabdalt, sok helyen utólagosan deponált sitt, meddő és hulladék látható. A felszín
egyenetlen.
• A téglagyári 2. sz. téglalap alakú terület három oldalról rézsűvel határolt, felszíne közel vízszintes. Utólagos
deponálás nyomai itt is láthatók.
• Az agyagbánya felhagyott gödre hatalmas arénára emlékeztet. A viszonylag kis bányaudvart nagy, lapos
rézsűk határolják. A gödör csak a csillepálya nyomvonala felé nyitott.
1.8.3.1. A lerakóhelyek értékelése
A vizsgálati eredmények, az analízis alapján és a meglévő információk felhasználásával összehasonlító

értékelést készítettünk, amelyet a könnyebb áttekinthetőség érdekében táblázatos formában tüntettünk fel.
Az összehasonlítás alapját különböző szempontok – szállítási távolság, a megközelíthetőség, a térfogat, a

környezetszennyezés stb. – képezték (28. táblázat).
28. táblázat - A változatok összehasonlító értékelése
Változatok
1. A jelenlegi 2. A volt téglagyár és
3. A tsz-kőbánya
lerakóhely anyagnyerő helye
Szempontok
Távolság a
150 m 200 m 1000 m
településtől
Szállítási távolság 800 m 500 m 2000 m
347
4. fejezet
a településtől
új, feltáró út a feltáró út a jelenlegi feltáró út kis

Megközelíthetőség
megépítése szükséges csatlakoztatható korrekcióval megfelelő
Kezelő Lőrinci Tanács Lőrinci Tanács Zagyva-völgye Mgtsz
Térfogat 1 20 ezer m3 + bővítés 1 00 ezer m3 + bővítés 110 ezer m3
a bánya menti horhos

Fejleszthetőség a lejtő tölthető -
is tölthető
Időfaktor kb. 10 év kb. 10 év kb. 10 év
szigetelőréteg
Altalaj vízzáró vízzáró
szükséges
gödörfeltöltés +
Látvány gödörfeltöltés gödörfeltöltés
deponálás terep fölött
Tájba illesztés körülményes kevésbé körülményes kevésbé körülményes
Utóhasznosítás rekultiváció rekultiváció rekultiváció
1.8.3.2. Javaslatok
A tájrendezési javaslatokat négy témakör szerint csoportosítva állítottuk össze. Ezek
• a jelenlegi állapot megszüntetésére,
• az ártalommentes hulladékelhelyezés feltételeinek megterem-tésére,
• az ütemezésre és
• a távlati „fejlesztésre‖ vonatkoznak.
1.8.3.3. Az ártalommentes hulladékelhelyezés feltételei
Rendezett deponálással az ártalommentes hulladékelhelyezés megoldható. Azonban már elöljáróban fel kell
hívni a figyelmet arra, hogy a rendezett deponálás sem „mindenható‖! Száz százalékos garanciát a rendezett
deponálás sem jelent. Havária – a tervszerűség, a jó szándék és a technikai feltételek megléte ellenére is –
előfordulhat. A toxikus anyagot tartalmazó hulladék kijuttatását és az elemi csapások következtében fellépő
káros hatások következményeit csak irreálisan nagy beruházási költséggel épülő létesítményekkel lehetne
megakadályozni. Rendezett deponálásnál a váratlanul bekövetkező hatások minimálisra csökkenthetők. A
rendezett deponálás feltétele (231. ábra)
• a megfelelő ütemezés,
• a lerakás irányítása és ellenőrzése,
• a fedőréteg rendszeres elterítése,
• az utóhasználat feltételeinek potenciális biztosítása,
• a rekultiváció következetes végrehajtása.
231. ábra - A rendezett deponálás feltételei (Csemez–Csillik: Petőfibánya –

348
4. fejezet
A rendezett deponálás a töltésre kijelölt hely szerint történhet teknőeljárással (232. ábra) vagy dombeljárással
(233. ábra).
232. ábra - Rendezett deponálás teknőeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya –

233. ábra - Rendezett deponálás dombeljárással (Csemez–Csillik: Petőfibánya –

349
4. fejezet
1.8.3.4. Távlati „fejlesztési” lehetőségek
A hulladékelhelyezés helyének megválasztásakor a legkülönbözőbb szempontok szerint (lásd 230. ábra) kell a
területet kiválasztani.
A környezeti adottságokon, a gazdasági szempontokon és a társadalmi elvárásokon túlmenően igen lényeges az

„időtényező‖; azaz meddig lehet a településen vagy a településcsoportban összegyűlt ipari és kommunális
hulladékot az adott helyre szállítani. A gödörméretek nagysága kiszámítható, az „emberi reakciók‖ alig. Jóllehet
igen lényeges, hogy a lerakóhely ne csak rövid, esetleg közép, hanem még hosszú távon is megoldja az adott
térség hulladékelhelyezési gondjait.
Petőfibánya mellett, a jelenlegi lerakóhely közelében, illetve térségében az elhelyezés hosszú távon is
megoldhatónak tűnik. Feltöltési lehetőségek:
• riolitbánya (a megkezdett lerakóhely),
• volt téglagyári terület,
• felhagyott agyagbánya,
• az egykori csillepálya és a szántó közötti bozótos,
• a jelenlegi lerakóhely melletti horhos, illetve völgy,
• a megkutatott ásványvagyon kitermelése után a tsz-kőbánya.
A később ténylegesen vagy potenciálisan szóba jöhető térségeket
• a jelenlegi hasznosítás, illetve kezelői jog,
• a természetvédelmi szempontok,
• a környezeti ártalmak,
• a megközelíthetőség, valamint
• a látvány szerinti sorrendben célszerű külön-külön és részletesen áttekinteni. Az egyes lerakóhely-fejlesztési

lehetőségek és azok várható hatásai a 234., a 235. és a 236. ábrán láthatók.
234. ábra - Intézkedési javaslatok az A változatnál (jelenlegi lerakóhely)
350
4. fejezet
235. ábra - Intézkedési javaslatok a B változatnál (felhagyott agyagbánya)
236. ábra - Intézkedési javaslatok a C változatnál (Tsz-kőbánya) (Csemez–Csillik:

Petőfi-bánya – hulladékelhelyezés. Tájrendezési tanulmányterv, 1986)
351
4. fejezet
1.8.4. Hulladéklerakóhely bővítése

Dorogon a két évszázados szénbányászat megszűnésével egyidejűleg a tömedékelési homok kitermelése is
leállt. A kitermelés helyén tó („Palatinus-tó‖) keletkezett. A száraz kitermelés helyének egy részére sittet
hordtak. A délkeleti gödörrészt zaggyal töltötték fel.
A hosszan elnyúló bányagödör északi végében pedig évekkel ezelőtt megkezdték a hulladékelhelyezést.
A meredek, szakadó homlokfalakkal határolt tátongó gödör balesetmentessé tételének végleges megoldását a
feltöltés jelenti. Feltöltéssel a keletkezett tájseb eltüntethető. A feltöltéshez a hulladék nyilvánvalóan nem ideális
anyag. Más viszont ilyen mennyiségben nem állna sohasem rendelkezésre. A környezeti elvárások betartása,
teljesítése esetén ezért a hulladék-feltöltés is elfogadható megoldást jelenthet.
Sommásan megállapítható, hogy feltöltéssel, azaz a gödör eltüntetésével a tájba illesztés potenciális feltételei
adottak.
Az Esztergom-Kertváros határában már működő körzeti lerakóhely bővítésére 1995-ben készítettem előzetes
környezeti hatástanulmányt. A lerakóhely kijelölése, a vízzáró szigetelés megoldása, a részbeni szelektív gyűjtés,
kezelés és a tömörítés módja miatt a környezeti ártalmakat sikerült a minimumra csökkenteni. A RUMPOLD
Hulladékkezelő Kft üzemeltetésében lévő regionális hulladéklerakó hely egyfajta garanciát jelent újabb
környezeti ártalmak megelőzésére.
• A tömedékeléshez használt egykori homokbánya gödrének feltöltése a hulladéklerakó hely kijelölésére több
szempontból is optimális megoldásnak tűnt. Távol volt a belterülettől, nem volt látható helyen. Az egykori
352
4. fejezet
katonai gyakorlótér szomszédságában pedig senkit sem zavart. A Palatinus-tótól is elegendő távolságra feküdt
ahhoz, hogy fürdésre alkalmas vízminőségét ne veszélyeztesse.
• Az I. ütem az előírásoknak megfelelően, vízzáró agyagszigeteléssel készült. A felszín alatti vizek

elszennyezésének lehetősége ezért elvben ki volt zárva.
• A veszélyes hulladék égetőműbe szállítása, a papír bálázása, a gumi gyűjtése, az üveg elkülönítése és a
szerves anyag komposztálása a deponálásra kerülő hulladék jellegét és mennyiségét alapvetően meghatározta.
• A korszerű kompaktor beállításával lehetővé vált a hulladék 1:3–1:5 arányú tömörítése. A deponált
mennyiség így lényegesen kevesebb helyet vesz igénybe.
Az egykori szovjet katonai gyakorlótér és laktanya megszüntetésével, a Pilisi Tájvédelmi Körzet határának
kiterjesztésével, valamint a Dorogot elkerülő közút megépítésével új helyzet állt elő. Az isten háta mögötti
térség, a sok szempontból senki földjeként kezelt terület felértékelődött. A lerakóhely – jellegéből adódóan –
konfliktusokat okoz (237. ábra).
• Elsődlegesen környezetártalmi konfliktust okoz a deponálás ténye, azaz a biológiailag aktív felület arányának
csökkentése és az ismeretlen anyagokat is tartalmazó hulladék koncentrálása. Jóllehet valamennyi
hulladéklerakás, deponálás – átmenetileg mindenképpen – a biológiailag inaktív felületek növelésével együtt
jár.
• Elsődlegesen tájökológiai konfliktust okoz a Pilisi Tájvédelmi Körzet közelsége (a TK bővítése miatt került
közelebb a határa). Jóllehet a domborzati, a helyi klimatikus adottságok, a felszín alatti vizek áramlási iránya,
valamint az elkerülő út határoló szerepe miatt a védett terület veszélyeztetése csak közvetett, áttételes.
• Elsődlegesen vizuális-esztétikai konfliktust okoz a lerakóhely látványa. A gödör feltöltési módjából és a

rálátási helyzetből adódóan a hulladék lerakóhely az elkerülő útról, a meglévő gödör, valamint az egykori
Sátorkő-puszta felől látható. Jóllehet az utóbbi két irányból csak igen kevesek esztétikai örömét zavarhatja.
237. ábra - Konfliktusok a hulladéklerakóhely bővítésekor (Csemez:

Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)
A hulladéklerakó hely bővítése a jelenlegi helyzeten lényegében nem változtat. „Mindössze‖ a hatások területe
átmenetileg, – azaz az I. ütem feltöltésének és rekultiválásának befejezéséig – növekedni fog.
1.8.4.1. Tájképi hatás, tájvédelem
A II. ütem a meglévő környezeti ártalmak – remélhetően csak időszakos – kiterjesztését (238. ábra) jelenti.
Megnövekszik a szépnek nem mondható felület, azaz
• növekszik a biológiailag inaktív felület aránya,
• elpusztul a homokbányában fejlődött pionír növényzet.
238. ábra - A bővítés várható hatásai (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)
353
4. fejezet
A „szemét‖ látványa sehol sem szép, de az is tükröződik a tájképben (a hulladékrézsűk látványa a takaró hatás
miatt elviselhető a 10. sz. főút új szakaszáról). A biológiailag inaktív felület a II. ütemmel egyértelműen
növekszik. A deponálás velejárója újabb felület igénybevétele. A bányagödörben, a sívó homokon meglehetősen
fajszegény nyárfaállomány telepedett meg. A növényzetet eddig a spontán módon ásott tankgödrök és a hívatlan
favágók pusztították. A II. ütemmel egy összefüggő felületen szűnik meg a pionír növényzet.
A hosszú gödörben az újabb rész elválasztása zárógáttal és vízzáró agyag- vagy fóliaréteg terítéssel a várható
szennyező hatások továbbterjedése megakadályozható. A bányaüreg feltöltése pedig a tátongó seb
gyógyításának is tekinthető. Új hulladéklerakó létesítésekor mindenki tiltakozik. A meglévő hulladéklerakó
bővítése könnyebben elfogadtatható, mint a tájidegen létesítmény telepítése. A II. ütem a jelenlegi helyzethez
viszonyítva jelentős „újabb‖ hatásokat nem jelent. Kétségtelen tény, hogy az igénybe vett terület a lerakóhely
bővítésével növekszik.
A 10. sz. főút mint földmű is megváltoztatta a korábbi adottságokat (felszín egyenletes lejtésének
megszüntetése, rézsűfelületek kialakítása, a növényzet megbontása). Az út – határoló jellegénél fogva – jelen
esetben kedvezően választja el a védett területet a potenciális veszélyforrást jelentő hulladéklerakó helytől. Az
útépítés kedvező hatásai is érvényesülnek az egyébként hátrányos ökológiai és tájképi határolással egyidejűleg.
A tárgyilagosság kedvéért meg kell említeni, hogy a hulladéklerakó hely (azaz a környezeti ártalmak potenciális
forrása) előbb volt a térségben, mint a védett terület közelebbre húzott határa. A Pilisi TK kibővítésére ugyanis a
katonai gyakorlótér felhagyását követően kerülhetett sor. A páncélozott járművek porkeltő hatása, dübörgése,
elcsepegő olaja helyébe a közlekedésből származó levegőszennyezés, valamint zaj- és rezgéshatás lépett.
1.8.4.2. Tájba illesztés, rekultiváció
A javaslatok tájrendezési jellegűek, a tájba illesztést szolgálják, és a várhatóan kedvezőtlen környezeti hatások
mérséklésére, illetve megszüntetésére irányulnak. A részletesen kidolgozott javaslatok között
• a lerakóhely rekultiválása,
• a ligetes kialakítás,
• a kerítésépítés szükségességének kiemelése
• a véderdő telepítése
• az útmente fásítása szerepelt (239. ábra).
239. ábra - Tájrendezési javaslatok (Csemez: Hulladéklerakóhely bővítése, 1995)
354
4. fejezet
A hulladékok elhelyezése, rendezett deponálása Magyarországon a 80-as évek végéig megoldatlan volt.
A bányagödrök feltöltését követően a kényszerhelyzet miatt az utóbbi években korszerű lerakóhelyeket

alakítottak ki.
A felszín alatti vizektől a lerakóhelyeket vízzáró agyag vagy fóliaterítéssel elszigetelték (Dunakeszi, Esztergom,
Marcali). A helykiválasztási szempontok meghatározása, az utóhasználat módja, a felület végleges rendezése
azonban változatlanul olyan tájrendezési feladat, amelyet hatékonyan kell megol-dani.
Összegzésként megállapítható, hogy ahány település, annyi hulladéklerakó hely van az országban. S egyik sem
„szép”. Túlnyomó többségük rendezetlen, ökológiailag érzékeny területen alakult ki, a felszín alatti vizeket
potenciálisan veszélyezteti. A hulladéklerakó helyek időzített „ökológiai bombának” tekinthetők.
A természeti, a táji, környezeti adottságok iránti fogékonyság növekedésével a hulladéklerakó helyekkel

szemben támasztott igények, elvárások megfogalmazódtak. Az Európai Unióhoz csatlakozás is egyre inkább a
környezetvédelmi szempontok figyelembevételére késztet valamennyiünket. Szegényen ugyanis lehet
„Európába‖ menni, de degradált, elhanyagolt tájjal, az ökológiai, a tájképi adottságok iránt érzett fogékonyság
nélkül nem.
1.9. Birtokrendezés, térségi melioráció és tájrendezés

A sok vonatkozásban hasonló birtokrendezés, mezőgazdasági területrendezés, mezőgazdasági tájrendezés,
tagosítás, rurál tájfejlesztés kifejezések a hatósági, a földnyilvántartási tevékenységen túlmenően elvben a
jobbításra, a tájökológiai, a tájképi szempontok érvényesítésére irányultak.
Három évtizeden keresztül – az 1959 és 1962 közötti téeszesítést követően – a rurál táj alakításában, a magyar
mezőgazdaságban következetesen egyfajta törekvés, tendencia érvényesült:
• A nagyüzemi mezőgazdasági termesztés a szövetkezetekben és az állami gazdaságokban koncentrálódott,

ezek száma az öszszevonások miatt folyamatosan csökkent.
• A nagyüzemi termesztés során, a „racionális‖ géphasználat, a repülőgépes növényvédelem miatt a

táblaméretek egyre növekedtek (240. ábra).
• A táblák méreteinek növekedésével arányosan nőtt a fátlan térségek mérete és gyakran ezer, sőt több ezer
hektáros „kitisztított‖ felület keletkezett.
• A nagyüzemi gazdálkodás következtében a mezőgazdasági táj homogenizálódott, a tájalkotó elemek

számának csökkenése miatt szegényedett a táj.
• A térségi komplex melioráció utolsó láncszemének, a tájfásításnak elmaradása miatt a biológiai diverzitás
csökkent.
• A földtörvény erőszakolt érvényesítése és az építési telkek kialakíthatósága miatt az ökológiai kiegyenlítő

felületek, a nedves biotópok (kubik- és vályogvető gödrök, mély fekvésű rétek, nádasok, anyagnyerő helyek)
aránya jelentősen csökkent.
355
4. fejezet
• A mezőgazdasági termesztés környezetkárosítóvá, szennyező forrássá vált (kemikáliák nagyarányú

felhasználása, melléktermékek keletkezése stb.).
• A rurál tájban a dinamikus fejlődés (pl. koncentrált állattartó telepek, takarmánykeverő üzemek, mellékági
tevékenység) és a hanyatlás (hagyományos termesztő felületek felhagyása, tanyák megszűnése)
párhuzamosan érvényesült (241. és 242. ábra).
• A városok környékén, az üdülőtájakban a széttelepülés a 70-es évektől rendkívüli mértékben megindult és

napjainkig tart.
• Az urbánus, a városi táj agresszivitásaival, a technokrata szemlélettel szemben a „passzív‖ mezőgazdasági táj
védtelen.
• Az intenzíven hasznosított agrártérségekben az általános tájvédelmi és a természetvédelmi törekvéseknek

nem vagy alig lehetett érvényt szerezni.
• A több tízezer hektáros termesztő felületek irányítóiból gyakran hiányzott a gazdaszemlélet, az adottságokhoz
alkalmazkodási szándék (ritka kivétel a „bereki‖ gazdálkodás10 rehabilitálása).
240. ábra - A „modern” nagyüzemi szőlőtermesztésben a helikopter sem volt ritka
241. ábra - A takarmánykeverő telepeken óriási építmények emelkedtek
10
A hajdani „rejtelmes, óriási kiterjedésű, nádas, zsombékos, totyogós, sásos, lápos, zanócos, vadvízes, halásztanyás‖ Nagyberek a le-
csapolás után kaszálóvá, szélhordta szántóvá, tőzegbányává változott. Az 1970-es években tértek vissza az ökológiai adottságoknak
„megfelelő‖ gyepgazdálokodásra, rideg húsmarhatartásra, vadgazdálkodásra (az akkori vezérigazgató Sütő Ödön volt).
356
4. fejezet
242. ábra - Az iparosodó mezőgazdaság korszerű borkombinátot épített (Balatonboglár)
A hazai mezőgazdasági tájban kialakult tendenciák a magyar társadalmi-gazdasági helyzetet, az ország

vezetőinek politikai szemléletét, az utóbbi években végrehajtott kárpótlást, privatizációt egyaránt tükrözik. S –
rendeletektől, törvényektől függetlenül is – óriási különbségek vannak a hazai szemlélet és az Európai Unió
országaiban kialakult gyakorlat között.
A hazai rurális tájban az utóbbi fél évszázadban végbement változások jól ismertek. Abban a mindenkori
emberi, társadalmi mentalitás tükröződött. Olyan mentalitásoké, cselekedeteké, amelyek
• tájhasználati konflikutusokhoz,
• ökológiai tévcselekedetekhez,
357
4. fejezet
• vizuális ártalmakhoz vezettek.
A diktatúra a monoton tájjelleg kialakulásának kedvezett, míg a demokrácia a változatos tájképben,

tájszerkezetben jutna kifejezésre.
1.9.1. Hazai előzmények

A magát gazdasági tanácsosnak nevező Nebbien Henrik a XIX. század elején a birtokrendezési terveket a kor
divatjának megfelelően a „tájszépítés‖ égisze alatt készítette, de nem csak, vagy elsősorban nem vizuális-
esztétikai megfontolások vezették. Ellenkezőleg, birtokrendezési terveivel a termésnövekedést kívánta elérni. A
táji adottságokhoz jobban alkalmazkodó, a természeti erőforrásokat racionálisan kihasználó tájrendezési
módszereket alkalmazott. Megvalósított terveiért a többlettermés egytizedét kérte.
Az ökonómiai, az ökológiai, a műszaki és az esztétikai szempon-tok ilyen szintű megvalósult szintézisére azóta
is ritkán adódik példa.
A birtokrendezés a múlt században sem jelentett lényegében mást, mint napjainkban a mezőgazdasági
területrendezés: célszerű nagyságú és művelésű táblák kialakítását, utak építését, vízrendezési munkákat,
fásításokat. A táblák határain, a legelők szélén és az utak, földutak mentén kedveltek voltak a fasorok. A
termésnövelés a talajvízszint szabályozásával, a kondicionáló hatás növelésével volt elérhető. A kondicionáló
hatás pedig elsősorban a szél- és a vízerózió csökkentését, a helyes táblaméretek megválasztását jelenti. Sajnos
jelentős volt a mocsarak, a vízjárta felületek kiszárítása is. A termésnövelés általánosan elterjedt, olykor
egyetlen megoldása ugyanis a művelésbe vonható terület növelése volt … s többnyire maradt is.
1.9.2. Sajnálatos tények

Az 1990-es évekig egységességet jelentő mezőgazdasági tájfenntartás, tájalakítás, tájfejlesztés az utóbbi
években gyökeresen megváltozott. A felsorolt hazai tendenciák ismertetéséből már kiderülhetett, hogy – a szó
igazi értelmében vett, a lényeget, a nebbieni szemléletet tükröző – birtokrendezésről aligha beszélhetünk.
Sajnálatosan a kárpótlással, a privatizációval a helyzet nem javult. Ellenkezőleg, tovább romlott. „Táji‖ oldalról
szemlélve az utóbbi években történteket, a következők állapíthatók meg:
• A közel kétezer gazdálkodási egység helyett másfél millió lett.
• Az új tulajdonosok legnagyobb része nem akar gazdálkodni.
• Aki szeretne gazdálkodni, az nem tud vagy alig tud megélni belőle.
• A farmergazdálkodáshoz az általános feltételek (piac, bank) hiányoznak.
• Az évszázados kisüzemi gazdálkodási tradíciók kihaltak.
• A farmerszemléletnek nem volt honnan átöröklődnie.
• A tulajdonszerzést leginkább a spekuláció és a dzsentri szemlélet motiválta.
• A százhektáros táblák 5–10 hektárnyivá válása a tájszerkezetben még nem tükröződik.
• Megkezdődött az eddig csak mezőgazdasági hasznosítású területek beépítése.
• A városok óriási mezőgazdasági területeket igyekeznek belterületbe vonni anélkül, hogy a zöldfelületi
rendszer kialakításának feltételeit megtartanák.
• A nyomvonalas létesítmények (főleg az utak) a tájszerkezetet tovább darabolják.
• Az eddig tabunak tekintett erdők irtását az új tulajdonosok megkezdték.
• A mezőfásítások, az idős fasorok sok helyen a harácsolók áldozatává váltak.
• A külterülettel érdemben senki sem foglalkozik (hiányzik a szabályozás, a törvény).
• Az építési hatóságok a külterületi építkezések tehetetlen szemlélőivé váltak.
358
4. fejezet
• Nincs megfelelő szabályozási lehetőség a természetvédelmi, a tájvédelmi törekvések megvalósítására.
• A renitens polgárok büntetlenül szabadulnak meg hulladékaiktól a mezőgazdasági területeken.
• Nincs országos koncepció a mezőgazdasági táj célszerű alakítására, fejlesztésére.
• Hiányzik a birtokrendezéssel, a tájrendezéssel foglalkozó hatóság.
• Az ökológiai szemlélet érvényesítésére nincs megfelelő felvilágosító tevékenység.
• A gépek hiányának pótlására megjelent ismét a ló.
• Az új tulajdonosok többségéből hiányzik a táji adottságokhoz alkalmazkodás ismerete.
• A korszerű agrotechnika széles körű alkalmazására nincs lehetőség.
1.9.3. Aggasztó következmények

A bajor területfejlesztési hivatal elnöke – a Hans Seidl Alapítvány meghívására (1992) Budapesten tartott
előadás után, kérdésekre válaszolva – elmondta, hogy irigyli a magyar területfejlesztőket, tájtervezőket. Jóllehet
először járt Magyar-országon, s a repülőgépből látottak alapján tud csak nyilatkozni, de nálunk még nincs
„minden‖ beépítve. A széttelepülést (Zersied-lung) nyomokban sem fedezte fel: vannak beépített területek és
építésmentes mező- és erdőgazdasági területek (külterületek). Nem úgy, mint Nyugat-Európa valamennyi
államában.
Az ismert közmondás szerint más hibájából tanul az okos. S mi mindent megteszünk, hogy mások hibájából ne
tanuljunk. Minden jel arra mutat, hogy a spontán széttelepülés feltartóztathatatlanul bekövetkezik.
A kárpótlás során kapott földek művelési kötelezettsége öt évre szól. Az óra ketyeg… És utána?
Az Európai Unióhoz csatlakozási szándék kevés. Ahhoz rengeteget kell(ene) tenni! Ellenkező esetben
• az utak mentén, a mezőgazdasági területeken – a tulajdonoscserét követően – az építkezések megkezdődnek,
• a városok környékén a mezőgazdasági területek beépülnek, a városok belterülete jelentősen megnövekszik

(243. ábra),
• a beépítések következtében a dinamikusan fejlődő térségekben a hagyományos településszegély,

városkörnyék, falukép megváltozik (244. ábra),
• a hanyatló térségekben a megüresedett lakóházakat a külföldiek, a városiak megveszik vagy a cigányok

lelakják, a mezőgazdasági termesztés háttérbe szorul,
• a ma „tiszta‖ mezőgazdasági termesztőfelületeken megkezdődnek az építkezések (tanyák, lakóépületek,

lakótelepek, ipari csarnokok, kereskedelmi központok, raktárak stb.),
• a felkapott térségekben, üdülőtájakon, védett területek közelében „elfogynak‖, azaz üdülési céllal
kulturálatlan módon beépülnek a mezőgazdasági – elsősorban a kert, szőlő és szántó – területek (245. ábra),
• a még megmaradt ökológiai kiegyenlítő felületeket megszüntetik, a fákat kivágják,
• az egyedi tájértékek száma csökken,
• folytatódik a védett területek művelésbe vonása, pl. a termesztéshez gyenge adottságú gyepek feltörése,
vízjárta szántók lecsapolása (a gazdaságtalan termesztést ugyan abbahagyják, de az okozott ökológiai kár
tartósan hat),
• nagyarányú erdőirtások következnek be olyan térségekben is, amelyekben az erdő komitatív hatásairól sem
szabadna lemondani …
• A rurális tájat hátrányosan befolyásoló hatások közül néhányat kiemeltem. Ezek:
• folyamatosan növekedtek a fátlan térségek,
359
4. fejezet
• egyre nagyobbakká váltak a táblaméretek,
• megszűntek az ökológiai kiegyenlítő felületek,
• koncentrált állattartó telepek épültek,
• megváltozott a falvak szerkeze-te11, beépítési jellege.
243. ábra - Tájidegen toronyházak Pasarét felett, a Budai-hegyek lábánál
244. ábra - Egyforma lakótelepek épültek az állami gazdaságokban, a

bányászvárosokban
A fejlődés törvényszerű velejárója a rurális táj szerkezetének megváltozása. A változás ténye nem „baj‖, ha a tájváltoztatás kulturált
11
módon történik.
360
4. fejezet
245. ábra - A „zárt kertek” a városok közelében beépültek (Szekszárd)
A tendenciák következtében uniformizálódott a hazai mezőgazdasági táj. A kárpótlással bekövetkezett

tulajdonváltozások pedig a tájszerkezet rehabilitálása helyett növelik a környezeti ártalmakat, elősegítik a
széttelepülést, a „mindenütt‖ lehetővé váló beépítést.
1.9.3.1. Fátlan térségek növekedése
A táj jellegét a tájszerkezet, a rurál táj szerkezetét a művelési ágak változatossága, a mezsgyék milyensége
(szegélyeffektus) alapvetően meghatározza. A nagy teljesítményű munkagépek, a repülőgépes növényvédelem
alkalmazása, a térségi komplex melioráció utolsó láncszemének, a tervezett fasorok, a mezővédő erdősávok
telepítésének elmaradása miatt még dombvidéken is keletkeztek 1000 ha-nál nagyobb fátlan szántók. A fátlan
térségekben nincs lehetőség a vad megbúvására, fészkelőhelyekre, a természetes vegetáció megmaradt
képviselőinek életfeltételeire.
1.9.3.2. Táblaméretek növekedése
A rosszul értelmezett racionális géphasználat következtében a táblák mérete egyre növekedett. Fasorral,
erdősávval történő megosztásukra nem volt igény. Egyetlen kényszerű ellenpéldát ismerek: a dunabogdányi 300
ha-os szántón egy juharsort telepítettek a 27 kivágott cseresznyefa „pótlására‖. Paradox módon a múlt század
„tájszépítészei‖ nagy, összefüggő, ezért rendezett mezőgazdasági tájakról álmodtak. A mai tájtervezők a XX.
század végén pedig a kicsikre, a néhány tíz hektárnyi méretűre törekednek.
1.9.3.3. Ökológiai kiegyenlítő felületek megszüntetése
A nagyüzemi gazdálkodást akadályozó ún. tereptárgyakat, a mély fekvésű területeket, a tocsogókat, a

kubikgödröket, a mezsgyéket, a horhosokat, a vályogvető gödröket és a fasorokat, az erdősávokat az utóbbi
361
4. fejezet
évtizedekben feltöltötték, kivágták, lecsapolták, azaz megszüntették. Jóllehet éppen ezek a művelési
„akadályok‖ az olyan kiegyenlítő felületek, amelyek
• a tájképet változatossá teszik,
• táji kontúrokat képeznek,
• élethelyet jelentenek veszélyeztetett növény- és állatfajoknak (246. ábra).
246. ábra - A nagyüzemi gazdálkodás során a táblák geometrizmusa meghatározóvá

válik
A nedves réteket Nyugat-Európában 1972 óta védik, hazánkban a földtörvény értelmében ma is „meliorálják‖.
Az egy falu – egy rét mozgalom viszont a kezdeti szemléletváltás konkrét és jó példája.
1.9.3.4. Koncentrált állattartó telepek létesítése
Az új típusú majorok környezetszennyező forrásokká váltak. Az állattartó telepeken keletkező húgy-lé,

hígtrágya, az erős szaghatás emberre, növényre egyaránt kedvezőtlenül hat. Az ipari jellegű, zárt technológiájú
ólak, istállók pedig a mezőgazdasági tájtól idegen építészeti elemekként jelennek meg. Az állattartó telepek
környezeti és vizuális ártalmat egyaránt jelentenek.
A melléküzemágakban keletkezett hulladékok jellege és mennyisége új típusú környezeti ártalmak forrásává

vált (247. ábra).
247. ábra - „Korszerű” sertéstelep ipari jellegű hatása (Balatonnagybereki Á.G.)
1.9.3.5. Falvak megváltozása
Magától értetődően a hanyatló települések őrizték meg leginkább a népies jellegű lakó- és gazdasági épületeket.
A stagnálóak kisebb mértékben, a dinamikusan fejlődőek pedig uniformizálódtak. Az új épületek nélkülöznek
mindenfajta tájkaraktert. Hiányzik a mintául szolgáló példa. Zűrzavar alakult ki. A mezőgazdasági üzemek
utódjai már nem képesek a területeket egységesen kezelni. Az új gazdák még képtelenek a jövőjüket jelentő
külterület alakítását érdemben irányítani.
362
4. fejezet
Az időtényező valamennyi folyamatban meghatározó. A terv, a tanulmány statikus, adott időpontban felmerülő
ismeretekre épül. A dinamikusan változó környezeti-táji adottságok miatt a tájalakulás adott szakaszában
megállapított szempontok bizonyos idő elteltével érvényüket veszítik. A tervezett elképzelések megvalósításuk
után adottságnak számítanak.
A Kárpát-medence a rómaiak óta a népek nagy kavalkádjának színtere. Évszázadokon keresztül a mindenkori új
telepesek a földből meg tudtak élni. A mai betelepülők erre nem képesek, mert a tömeges mezőgazdasági
árutermelésre nincsen igény. A falvak pusztulása felgyorsul, a stagnálók helyzete romlik, és a dinamikusan
fejlődő települések tovább növekednek.
A hazai településhálózat „urba-nista‖, erőszakolt megváltoztatását az OTK (Országos Településhálózat-

fejlesztési Koncepció) szentesítette. A központi szerepkör megvonása (tanács, iskola, tsz-iroda áthelyezése, az
értelmiség elköltözése) után a településhálózat arányos fejlődése megbomlott. Az ENSZ által 1972 óta
hangoztatott ruralista szemlélet térhódítása pedig hazánkban – az önrendelkező települések, önkormányzatok
kialakulása ellenére – igen lassú folyamat.
A nagyüzemi mezőgazdaság a tájat tönkretette. Hiányzott a gazdaszemlélet. A rurális tájat nem alakították
okosan. Jóllehet nem a mezőgazdasági termesztés az egyetlen oka a hazánk tájszerkezete károsodásának.
Nagyüzemekre szükség lesz a jövőben is, de nem annyira és nem olyan módon, ahogyan eddig. A növekvő
forgalom, a városkörnyék terjeszkedése és az üdülési célú tájhasználat egyaránt oka a változásokat. A
kárpótlással pedig kiszabadult a szellem a palackból. Ma már elmondhatjuk, utolérjük a mindent elárasztó
építkezésekkel a fejlett országokat, holott egyetlen „eladható‖ értékünk a be nem épített, a kevésbé befolyásolt
hazai táj lenne (lett volna?).
Magyarország területének 86%-a mező- és erdőgazdasági hasznosítású, amely a közigazgatási, illetve az

építésügyi szabályozás szempontjából külterület. E területek hasznosítása, rendezése hosszú időn át az ÉVM
által irányított területrendezési tervezés – illetve ennek szakági munkarésze, a tájrendezési tervek – kapcsán,
valamint a MÉM által irányított térségi komplex meliorációs tervezés alapján történt. A természetvédelmi
területekre – amelyek az országnak nem egészen 7%-át jelentik – regionális tájrendezési, helykijelölési, kezelési
stb. tervek készültek.
A térségi komplex melioráció során tágabban értelmezve az adott terület potenciáljának maximális kihasználása,
szűkebb értelemben a mezőgazdasági termesztés gazdaságosságának, illetőleg a hozamok növelése érdekében
végeztek beavatkozásokat.
A tervezés során a feladatok tartalma konkretizálódott, szűkült. A tájrendezés a gyakorlatban elsősorban a

területrendezés – a „létesítmények‖ térbeli rendjének meghatározása –, illetve a területrendezési tervezés egyik
alkotóelemévé vált. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy a területrendezésben lett volna legjobban
kifejthető az a szakterületek közötti szintetizáló munka, ami a tájrendező feladata.
A térségi komplex melioráció metodikájának kialakításakor, 1980-ban a tervezési szempontok közé a

tájrendezési követelményeket is beépítették. Ez elsősorban a melioráció komplex szemléletű megvalósításának
és a térségi rendszer kialakításának köszönhető. A térségi komplex meliorációs tanulmánytervben a tervezés
megalapozását jelentő fejlesztési célok meghatározásához külön-külön vizsgálták
• a térségre általánosan,
• a táj- és környezetfejlesztésre, valamint
• a mező- és az erdőgazdasági termelésre vonatkozó előzetes elképzeléseket.
Az „általános‖ fejlesztési célokat nem szabad a táj- és környezetfejlesztési céloktól elvonatkoztatottan kezelni.
Az általános (jelen esetben minden, ami nem konkrét mező- és erdőgazdasági) fejlesztési elképzelések
mindegyike (pl. ipari fejlesztés) a kialakult tájhasznosítást erősíti vagy módosítja.
A tájhasznosítás lehetséges módjának, illetve céljának megfelelően alakított területegységek (termelés,

település, üdülés) összefüggő rendszert alkotnak. A domináns elemek számbavételével lehet tájtípusokat
megkülönböztetni, tipizálni.
A tájtípustól függően eltérő mértékben alakultak adott területen – így a meliorációra előirányzott térségben is –
a mező- és az erdőgazdasági területhasználatok. Az egyes táji funkciók ugyanakkor nem „sterilen‖, önállóan
363
4. fejezet
jutnak szerephez az egyes területegységekben, hanem ezért az elsődleges tájhasznosítás mellett másodlagos, sőt
több-célú tájhasznosítás is lehetséges.
A természeti adottságok jellemzéséhez ugyanúgy szükség van a vízügyi, a talajtani szakvéleményekre, a

meteorológiai adatokra, mint később a meliorációs beavatkozások konkrét megtervezéséhez.
A művi és módosított adottságok feltárása során meghatározhatók a tájhasznosítás általános jellemzői. A

területfelhasználási kategóriák, művelési ágak, vonalas létesítmények rendszere, a környezeti elemek állapota
adja a tájjelleg legfontosabb jellemzőit. A tájszerkezet feldolgozásakor érdemes elkülöníteni a meliorációs
tervezés szempontjából
• alapvető (pl. művelési ágak, mezőgazdasági telephelyek, művelési korlátozás alá eső területek, az
erdőgazdasági területek rendeltetése),
• kiegészítő (pl. vonalas létesítmények minőségi jellemzői, külterületbe ékelődött ipari telephelyek,
anyagkitermelő helyek, üdülési létesítmények, városgazdálkodási üzemi telephelyek),
• befolyásoló (pl. a települések belterületi jellemzői, a tervezési területként lehatárolt térségen kívüli
jelentősebb létesítmények, környezetvédelmi területi korlátozások, védőtávolságok) hatású táji adottságokat.
A tájvizsgálat során, az adottságok értékelésekor ki kell emelni azokat a jellemzőket, melyek a táj karakterének,
jellegének megőrzését, az egyedi tájértékek megvédését és hasznosítását segítik elő.
A tájjelleg megőrzése nem jelenti a meglévő állapot konzerválását. A termelési potenciál fokozására
előirányzott meliorációs beavatkozások megváltoztatták a táj „eredeti‖ állapotát. A tájjelleg megtartása, a
fontosnak ítélt elemek megőrzése a meliorációt finanszírozó mezőgazdasági üzem létérdeke lett volna. A mély
fekvésű területek egy részének igen nagy költségű vízrendezése árán nyert – esetenként rossz minőségű – szántó
például biztos, hogy nem hozott, és sohasem fog annyi gazdasági hasznot hozni, amennyi kárt okoz e terület
ökológiai kiegyenlítő szerepének, klímamódosító hatásának elvesztése.
A térségi melioráció a nagyobb és egységesen kezelhető táblák kialakítására irányult, ezért a természeti értékek,
az egyedi tájértékek többnyire elpusztultak.
A tájfejlesztési javaslatok és intézkedések során értékelni kell, hogy az egyes meliorációs beavatkozások hogyan
módosítják a táj jellegét, a tájszerkezeti változtatások mennyiben előnyös, illetve hátrányos hatásúak, a
meliorációs beavatkozások mennyiben segítik a környezet állapotának javulását. A tájrendezési tervlapon fel
kell tüntetni a tájszerkezet meglévő adottságait és tervezett változás jellemzőit:
• a tervezett területfelhasználást,
• a műszaki infrastruktúra vonalas létesítményeit,
• a műszaki infrastruktúra jelentősebb egyéb létesítményeit és telephelyeit,
• a mező- és az erdőgazdasági létesítményeket,
• az egyéb külterületi létesítményeket, amelyek tájhasznosítási konfliktust okozhatnak.
A tájfejlesztési feladatok fenti részletességű feldolgozása látszólag meghaladja a térségi komplex meliorációs
tervezés közvetlen célkitűzéseit. A melioráció azonban mind költségét, mind táji hatásait tekintve olyan szintű
beruházás, ami megköveteli a „területi tervezésben‖ egységes tájrendezési szemlélet átvételét.
1.9.3.6. A szabályozás szükségessége
Az Európai Unió nyugat-európai tagországaiban a mienktől lényegesen eltér a környezeti problematika, az

ökológiai helyzet, a táji adottságok megítélése:
• egyrészt más az emberi, a társadalmi, a politikai, a gazdasági szemlélet,
• másrészt kialakult egy következetes jogi (törvényi, rendeleti) háttér.
Az egyes országokban kialakult birtokrendezési, regionális tervezési, területfejlesztési, környezetterhelhetőségi

vizsgálati gyakorlat is más és más (248. és 249. ábra). A hazai harmonizáció kapcsán így is fel lehetne a kérdést
364
4. fejezet
tenni: adoptáció vagy adaptáció? A birtokrendezési, a meliorációs, a természetvédelmi, a tájtervezési módszerek

ismertetésével és minősítésével nem lehet célom, szándékom az adoptáció, az átvétel, a feltétel nélküli
„örökbefogadás‖. Ellenkezőleg, az egyes módszerek bemutatásával az adaptálhatóságot, az átalakíthatóságot, a
hazai viszonyokra alkalmassá tételt igyekszem elősegíteni.
248. ábra - Hollandiában a tengertől elhódított polderen kialakított táblák
249. ábra - Angliában a hagyományosan alakult, sövényekkel osztott táblák
1.9.3.7. Szabályozási javaslatok
A műszaki szabályozás általános érvényű, a táj viszont egyedi. Veszélyes lenne, ha a birtokrendezést
mechanikusan el lehetne végezni. A konkrét műszaki szabályozás helyett – éppen a mindenkori táj jellegének
megőrzése érdekében – elveket, szempontokat fogalmaztam meg. A javaslatok többsége korlátozó jellegű és az
alapvető változások, beépítések, művelés alóli indokolatlan kivonások megelőzésére irányul. (A felsorolás
rangsort nem jelent!)
1. Az élővízfolyások (patakok, folyók, öntözőcsatornák) mentén, azok partjától, illetve az árvédelmi töltéstől
minimálisan 200 m szélességben nem szabad építést, művelésiág-változtatást, valamint művelésből kivonást
előirányozni.
365
4. fejezet
2. Az élővízfolyások vízminőségének megőrzése, illetve további szennyezésének megakadályozása érdekében a

vízfolyás menti minimálisan 200 m-es sávban nem szabad intenzív szántóföldi vagy gyep-gazdálkodást
előirányozni.
3. Meg kell határozni az egyes hazai tájtípusokban (sík vidéki, dombvidéki, hegyvidéki), illetve azok földrajzi
tájegységeiben a legnagyobb táblaméreteket.
4. A vízfolyások, a táblák szélén, a földutak mentén fasorok, kettős fasorok, mezővédő erdősávok telepítését
kell előirányozni a tájszerkezet rehabilitálása, a diverzitás fokozása érdekében.
5. Törekedni kell a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szántók (mintegy 1 millió ha) erdősítésére vagy
gyepesítésére.
6. A védett területek (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, hidrogeológiai védőterület,
vízvédelmi terület, tájképvédelmi terület stb.) mentén minimálisan 1 km-es sávban puf-ferövezetet kell
létesíteni, amelyben csak a védett terület kezelőjének jóváhagyásával lehet a művelési módon, a művelési
ágon, a kemikáliák alkalmazásán változtatni.
7. Az egyedi tájértékeket meg kell óvni, és azok ökológiai, valamint tájképi környezetében jelentős módosítást
előirányozni nem szabad.
8. A völgyfenéki réteket feltörni nem szabad, sőt törekedni kell a mély fekvésű, belvízveszélyes szántók
rehabilitálására, esetleg víztározók létesítésére.
9. Mező- és erdőgazdasági területen anyagkitermelő helyet előirányozni csak környezeti hatástanulmány

alapján és az utóhasználat megtervezésével szabad.
10. Az ökológiai kiegyenlítő felületeket, a nedves biotópokat, az extrém száraz élőhelyeket a biológiai
diverzitás megtartása és/vagy fokozása miatt meg kell óvni, illetve rehabilitálásukat elő kell irányozni.
11. Az élővízfolyások, elsősorban a patakok további csatornázása helyett azok renaturálására kell
törekedni.
12. Nem szabad a mezőgazdasági területeken 0,5 ha-nál nagyobb felületen tereprendezést előirányozni, és
legfeljebb egy méternél kisebb bevágást vagy töltést szabad kialakítani.
13. Az erózióveszélyes, a 15–20%-nál meredekebb lejtésű szántókat feltétlen gyepnek kell tekinteni, vagy
erdősíteni kell.
14. A városok környékén ki kell alakítani az erdő-mező gyűrűt (green belt).
15. A mezőgazdasági területeken a fásításokat a meglévő fás növényzet (mezsgye, fasor, erdősáv, horhos
stb.) figyelembevételével úgy kell létrehozni, hogy azok zöldfolyosó-hálózatot alkossanak.
16. A fenntartható fejlesztés érdekében a mezőgazdasági területekre, a külterületekre birtokrendezési

és/vagy tájrendezési és/vagy külterület-szabályozási tervet kell a birtokrendezési elvek értelmében, a helyi
(megyei) rendelkezések figyelembevételével készíteni.
17. A birtokrendezési (tájrendezési, külterület-szabályozási) terveket (továbbiakban: birtokrendezési terv)

az érintett földművelésügyi, természetvédelmi, vízügyi stb. hatóságokkal egyeztetni kell.
18. A birtokrendezési terveket az arra illetékes szervekkel (közgyűlés, hatóságok) jóvá kell hagyatni.
19. A birtokrendezési tervekben foglalt javaslatokat folyamatosan meg kell valósítani.
20. A birtokrendezések megvalósításának finanszírozására bankot kell létrehozni.
21. A birtokrendezési tervek ellenőrzésére a Földhivatalt, a Földművelésügyi Minisztériumot, a megyei

Területfejlesztési Tanácsot kellene felkérni.
22. A kedvezőtlen látványú felületek eltakarásáról (depónia, ipari üzem, major, állattartó telep) fásítással
kell gondoskodni.
366
4. fejezet
23. A mezőgazdasági területeken áthaladó vagy azokkal vizuális kapcsolatban álló nyomvonalas
létesítmények tájba illesztéséről tereprendezéssel és/vagy fás növények telepítésével kell gondoskodni.
24. A birtokrendezési terveket nem szabad 1:10 000 léptéknél nagyobb térképeken elkészíteni.
25. A birtokrendezési terveket a területrendezési tervekkel összhangban kell elkészíteni.
26. A birtokrendezést a mezőgazdasági területek fejlesztésével, a területfejlesztéssel, a településrendezéssel

összhangban kell elvégezni.
Összegezve megállapítható, hogy az ország közigazgatási szempontból külterületnek minősülő mező-, kert- és
erdőgazdasági rendeltetésű területeivel a területrendezési tervek és a térségi komplex meliorációs tervek
tájrendezési munkarészeiben egyaránt kellett volna foglalkozni. A tájrendezési tervezési metodikát – amelynek
kötelezőek a területi tervezésben – módosítva, de tartalmában lényegesen nem csökkentve kellene a rurális
tájtervezés során alkalmazni. A tájfejlesztési célokat a speciális témájú meliorációs tervekben is csak a
tájhasznosítási szempontokat, valamint a környezeti elemek szennyezettségének mértékét (ami a tájhasznosítás
módját jelentősen befolyásolja) csak együttesen figyelembe véve szabad meghatározni.
A rurális, a mezőgazdasági táj rendezésére, a birtokrendezésre éppen az adottságok, a táj általános karaktere és
egyedi jellege miatt „patron” formájában alkalmazható szabályozást, sőt szabványt készíteni nem lehet.
Mezőgazdasági termesztés-politikai, területfejlesztési, természet- és környezetvédelmi koncepció alapján

kidolgozott birtokrendezési irányelvekre viszont annál nagyobb szükség van. Az újabb ökológiai
tévcselekedetek így megelőzhetőkké válnak!
1.10. Tájképi potenciálérték meghatározása

A tájkép a tájhasználat változásainak hatására alakul. A folyamat nem állítható meg, de nem közömbös, hogy
milyen a hazai tájkép.
A táj (a tájszerkezet, a tájkép) megóvásának, rehabilitásának lehetőségeivel csaknem három évtizede

foglalkozom. Kutatásaim homlokterében a tájképi potenciál meghatározása, a tájjelleg értékelése állt. A tájképi
hatások vizsgálatát Szügyi Edit munkatársammal kezdtük. A tájképi potenciálérték meghatározásában – a 80-as
évek végétől – Kollányi László vett részt.
A tájnak pszichológiai és esztétikai hatások révén érvényesülő hatását, „teljesítőképességét”, az ilyen értelmű
tájképi potenciált közvetett módszerekkel lehet érzékelhetővé tenni. A tájképi potenciál meghatározásához a táji
adottságokat vizsgálni, majd értékelni kell. Gyakran indokolt az aktuális tájképi érték és a potenciális tájképi
érték meghatározása. A tájkép, a tájjelleg megítélésére – a szubjektív színezetű ítéletek következtében –
általános érvényű módszert aligha lehet képezni. A tájképi potenciál feltárásának és a tájjelleg értékelés
módszertanának kidolgozásakor az utóbbi évtizedben végzett tájképvédelmi kutatásaimra támaszkodtam,
tervezési gyakorlatom tapasztalatait hasznosítottam. A szubjektivitást aligha nélkülöző vizsgálatoknál a MIT, a
HOGYAN és a MIÉRT kérdésekre kerestem a válaszokat. Adott térség tájképi potenciáljának egzakt, számszerű
megállapítása képtelenség. Ugyanis míg egy domboldalon álló társasház emeletéről nagyszerű kilátás tárul fel,
addig ugyanezen épület hegyre néző földszinti lakásból a tulajdonos egy bevágási rézsűt, vagy szerencsés
esetben a szomszéd házat láthatja. Jóllehet a domboldal adott részén a tájképi potenciál igen magas.
A tájszerkezet tájképi hatásait tipizálással és viszonyítással lehet meghatározni. A táj mindig egyedi, nincsen két
egyforma tájkép. Még hasonló tájképekről is nehéz beszélni.
• Hogyan lehet akkor típusokat megállapítani?
• Mihez lehet viszonyítani?
A tájképi potenciált a területhasználat mellett a domborzat erősen befolyásolja. A sík-, a domb- és a

hegyvidéken eltérőek az adottságok, más a reliefenergia és a lejtőhajlás is. A kiindulási pontot, a viszonyítási
alapot nehéz megválasztani. A legnagyobb tájképi értéket jelentő térség – az etalon – milyenségének
megállapításánál
• a szakirodalmi adatokat,
• a szakemberek tapasztalatait és
367
4. fejezet
• a laikusok ösztönös megállapításait vettem figyelembe.
A tájjelleg a nézőpont helyétől függően más és más tájképek együtteséből adódik. A tájjelleg legjobban a
kilátóhelyekről, a kilátókból tárul fel. A tájképi potenciálérték a szemlélő helyétől függően eltérő. A tájjelleget a
látvány, ezen belül a térélmény és a szegélyek milyenségével határozhatjuk meg.
• A MIT kérdésre a tájképi potenciálérték meghatározásához a táji adottságok vizsgálata, a releváns

elemegyüttesek kiválasztása kapcsán adok választ.
• A HOGYAN lehet a tájképi potenciálértéket megállapítani kérdésre a kiválasztott elemek, elem-együttesek

értékelésével válaszolok.
• A MIÉRT célszerű a tájképi potenciálérték ismerete kérdésre a tájjelleg, a vizuális-esztétikai szempontok

meghatározásának konkrét példáival adok választ.
A tájképi potenciál meghatározásának módszertanát a 250. ábrán szemléltetem. A fogalmakat az 1. mellékletben

adtam közre, amelyek között szerepel a tájképi potenciál értelmezése is.
250. ábra - A táji adottságok csoportosítása
A múlt század tájrendezési gyakorlatában a vizuális-esztétikai szempontok következetesen érvényesültek. Az

ökológiai, a műszaki, az ökonómiai ismeretek és az esztétikai elvek azonos súlyúak voltak. Példaként szolgáljon
a világ első nemzetközi tervpályázata alapján megvalósított első közpark, a Városliget (1813) nyertesének
tevékenysége. Nebbien Henrik a mai értelemben is komplex tájrendezési terveket készített, amelyekben az
ökológiai és a gazdaságossági szempontok mellett meghatározó volt az esztétika is. A tájszépítészet égisze alatt
tervező Nebbien – a korábban már mondottak szerint – magát a XIX. század elején gazdasági tanácsosnak
(Ökonomierat vagy Wirtschaftsrat) tituláltatta. Az ökonómia, az ökológia és az esztétika akkori együttes
értelmezési hagyománya ellenére a helyzet az elmúlt ötven év alatt eltérő volt. Egészen az előző évtized
közepéig az ún. műszaki-fizikai jellegű tervezés volt az uralkodó hazánkban.
A változást akkor érzékelhettem, amikor a Közép-Duna-völgyi Intéző Bizottságtól és az Országos Környezet- és

Természetvédelmi Hivataltól (OKTH) 1980 végén megbízást megkaptam. A létesítmények látványának
vizsgálatán, tájértékelési eljárások kidolgozásán keresztül jutottam el a tájképi potenciál, a tájjelleg
meghatározásáig.
A megbízás meghatározó jelentőségű volt. Lehetőségem nyílt arra, hogy állami megbízás alapján foglalkozzam
egyes objektumok tájképi megítélésével, majd a tájképi potenciállal.
1.10.1. Módszertant alapozó elvek

A tájképi potenciál és a tájjelleg meghatározására olyan általános módszert dolgoztam ki, amely
• az ország egész területén,
368
4. fejezet
• egyszerűen,
• viszonylagosan gyorsan és
• gazdaságosan alkalmazható,
• az eredmény meggyőzően bemutatható.
A rendszer megalkotásánál az általánosíthatóság és a részletezhetőség között az arany középutat kerestem, mert

tudom, hogy minden „általánosítható‖ törekvés a módszer „szegényedését‖ okozhatja.
Az ország egész területére a tájképi potenciált, a tájjelleget meghatározni csak a kritériumok alacsony számának
megválasztásával és értékelésével lehet.
Csak olyan kritériumokat lehet a vizsgálatba bevonni, amelyek általánosan érvényesek, illetve alkalmazhatók.
Az egyszerű értékelés alapja, hogy a meglévő adatokra alapozva, – azaz új adatbázis létrehozása nélkül –
szükség esetén manuálisan is megállapítható legyen a tájképi potenciál, a tájjelleg. A tájpotenciál és a tájjelleg
meghatározásának a szakember számára egyszerűnek, kezelhetőnek, ugyanakkor a szakmai–társadalmi
egyeztetéseken a módszernek áttekinthetőnek, értékelhetőnek kell lennie.
A gyorsaság viszonylagos. Bizonyos ökológiai folyamatok megítéléséhez egy évtizedes vizsgálat éppen olyan
gyorsnak tekinthető, mint operatív intézkedés esetén az egy hét vagy az egy hónap. A gyorsaságot úgy
értelmeztük, hogy bizonyos topográfiai térképek, területrendezési tervek birtokában szakemberek bevonása
esetén – a területnagyságtól függően – hónapok, maximum egy év alatt megállapítható legyen a tájképi
potenciál.
A gazdaságosság, a költségkímélés is viszonylagos, ugyanis lehet a jelenleg 1400 Ft-os EOTR topográfiai
térkép is drága, míg más esetekben milliókat kell kifizetni egy számítógépes adatbázisra. A gazdaságosságot
úgy értelmeztük, hogy területi tervezéssel, adatok kezelésével, táji adatbankkal rendelkező intézmények
munkatársai arányos ráfordítással megállapíthassák a tájképi potenciált.
Az eredmények meggyőző bemutatása sokoldalúságot kíván. Van ugyanis, akinek a grafikai megjelenítés,
másnak az összehasonlíthatóság, vagy a számszerűsíthetőség ténye elegendő. Akkor meggyőző a bemutatás, ha
az eljárás áttekinthető, nyomon követhető, a végeredmény táblázaton, grafikonon, számsorokban, térképeken
egyaránt megjeleníthető.
1.10.2. Táji adottságok vizsgálata

A tájképi potenciál, a tájjelleg meghatározásához a vizsgálatba, majd az értékelésbe vonható elemegyüttesek
körét különböző tényezők befolyásolják, kiválasztásukat eltérő szempontok motiválják. Az értékelés során csak
a tájképet alapvetően meghatározó adottságokkal számoltunk.
1.10.2.1. Befolyásoló tényezők
A tájalkotó elemegyüttesek vizuális-esztétikai értékelése – a feladat jellegéből adódóan – ab ovo szubjektív

elemeket is tartalmaz. Az értékelési eljárás kidolgozása, a tájképi potenciál meghatározása során felvett
munkahipotéziseket, „axiómákat‖ a következő összeállítás tartalmazza:
Az axiómák sokféleségéből kitűnik, hogy „mindent‖ a legkülönbözőbb összefüggésben kellene vizsgálni. Ám

teljes körű adatbázis létrehozását, a multidiszciplináris öszszefüggések feltárását nem tekinthettem a tájképi
potenciál meghatározásakor feladatomnak. A vizuális-esztétikai, tájképi szempontok értékelését ezért
meghatározott adottságokra, ezen belül a területhasználatra szűkítettem.
1.10.2.2. Kiválasztási szempontok
Egységes kiindulást az azonos elvek szerint szerkesztett térképek jelentenek. A térképi információkon
túlmenően még sok más adatra is szükség lenne. Ám a művelési ágakat, a területhasználati módokat tartalmazó
térkép az egyetlen olyan adatbázis, amely elvben az ország egész területére elkészült, illetve nagyobb
összefüggő felületekre rendelkezésre áll. (Az 1980-as évek elejétől kezdve készülő EOTR szelvények az ország
60%-át lefedik.)
369
4. fejezet
Az adatbehatárolást, a térképválasztást a méretarány, a tartalom és az adott korszakban ábrázolt jellemzők

egyaránt befolyásolják. A tájalakulási törvényszerűségek, ten-denciák ismeretéhez, a táji adottságok feltárásához
minél több időszakról és minél régebbről származó felmérések szükségesek. Az adott térség hajdani jelentősége,
egykori fontossága, szerepe függvényében eltérő a térképi ellátottság.
A térképi vizsgálat célja a vizuális szempontok szerint releváns tájak, tájrészletek rögzítése. A lehatárolást
motiválja a tájkép alapvetően eltérő sík-, domb- és hegyvidéki jellege. Az át-, a le- és a rálátások jellege a
domborzattól szintén meghatározó módon függ.
A tájképi potenciált többféle indíttatásból lehet meghatározni. Szolgálhat adott állapot rögzítésére,
összehasonlításra, területfejlesztési döntések megalapozására.
Reményeink szerint nem kell számolnunk a vízfelületek csökkenésével, a nedves rétek kiszárításával, a nádasok,
a kubikgödrök további feltöltésével, művi befolyásolással. Elvileg ezen felületeken tájképi változások sem
következnek be. Így a tájképi potenciál meghatározásától a vízzel fedett, náddal borított felületeken is el lehet
tekinteni.
A természetvédelmi védettség eleve egyfajta megkülönböztetést, felértékelést jelent. A védett területeket

egymáshoz és a szomszédos területekhez viszonyítjuk. Tabuterületeknek tekintem a védett területeket (nemzeti
park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, hidrogeológiai védőidom, ivóvíz-bázis), az erdőterületeket, a
vízfelületeket és a nádasokat. A nyugat-európai környezeti normák elfogadása esetén ökológiai kiegyenlítő
hatásuk miatt a védett területeken, a vízfelületek mentén és az erdőkben műszaki beavatkozásokat nem lehet
előirányozni. A tájkép megváltoztatásával ezért a felsorolt felületeken nem kell számolni.
A tájképi potenciál meghatározására kijelölt felületek további kiválasztási szempontja lehet
• a vízfelületek,
• a városképi és a műemléki jelentőségű térségek, valamint
• az egyedi tájértékek közelsége.
1.10.2.3. Tájképileg releváns elemegyüttesek
A táji adottságok a társadalom mindenkori fejlettségének és az egyének igényeinek megfelelően hasznosíthatók.

A folyamatos tájhasználat, tájalakítás, tájfejlődés során az adottságok az emberi cselekedetek hatására
megváltoznak. Az állandósult változások a következő időszakban már adottságnak számítanak.
A táji adottságokat „természetiekre‖ és „társadalmiakra‖ különítettem. Jóllehet a természeti adottságok sem

érvényesülhetnek manapság befolyásolásoktól mentesen. A bioszféra ugyanis egyre inkább a tudati szféra hatása
alá kerül, azaz nooszférává alakul. A társadalom a természeti adottságok jobb kihasználására törekszik, és ezért
számtalan „természeti‖ elemet hordoz.
1.10.2.4. Természeti viszonyok
A természeti viszonyok között megkülönböztettem a domborzatot, a borítottságot és a szegélyhatást. Míg a

domborzat „tisztán‖ fejezi ki a természeti adottságokat, addig a borítottságban és a szegélyhatásban számtalan
társadalmi hatás is érvényesül.
1.10.2.5. Domborzat
A felszíni formáció tekinthető a legstabilabb tájmeghatározó adottságúnak. A domborzatot a bányászati

tevékenység, a mély fekvésű területek többméteres feltöltése, melléktermékek, hulladékok deponálása és
valamennyi tereprendezés módosítja. A legnagyobb mértékű kitermelések, földmozgatások, tengermeder-
elhódítások hatásai minimálisak maradtak a földfelszín kiterjedéséhez viszonyítva. A domborzat ezért
természetinek és állandónak tekinthető. Megkülönböztethető a sík-, a domb- és a hegyvidék. A domborzati
adottságokat a reliefenergia, a felszínmozgalmasság és a lejtőkategória tartományok alapján lehet jellemezni,
meghatározni.
A reliefenergia az adott felületegységre vonatkoztatott legnagyobb szintkülönbség. A domborzati adottságok

kifejezésére a reliefszám, azaz egységnyi felületen a legalacsonyabb és a legmagasabb pont közötti érték
alkalmas.
370
4. fejezet
A felszínmozgalmasság egységnyi területen a legalacsonyabb és a legmagasabb pontok előfordulási

gyakoriságát fejezi ki. A felszínmozgalmasság az egységnyi felületen lévő dombok, hegyek, illetve a völgyek
szerint változik.
A lejtőkategória tartomány a hasonló lejtésű területek összevonását jelenti. A lejtőhajlás számszerűsítésénél a

hazai talajvédelmi gyakorlatot követem. A sík vidéki területekhez hasonlóan az azonos lejtésű domboldalakon is
hasonló tájhasználat alakult ki. Az egyes lejtőkategória tartományokban más és más a racionális tájhasználati
lehetőség:
• 0,0–5% közötti lejtésnél a termesztést és a beépítést semmi sem korlátozza;
• 5,1–12% közötti lejtésnél a szántó sík vidéki gépekkel művelhető, de az épületek körül már jelentős
tereprendezési munkák adódhatnak;
• 12,1–17% közötti lejtésnél talajvédő gazdálkodást kell folytatni, az építményeket körültekintően kell a terepre
helyezni;
• 17,1–25% közötti lejtés a szántóföldi művelés felső határa, nagyok az eróziós károk, az építkezések
földmunkája tájsebeket okoz;
• 25,1–40% közötti lejtésnél „feltétlen gyepek‖ alakultak ki, gyakori az erdő;
• 40% feletti lejtőket csak erdővel szabad hasznosítani.
1.10.2.6. Borítottság
A táj arculata, a tájkép a növényzet jellegétől és borítottsága mértékétől meghatározó módon függ. A
tájhasználati mód kihat a növényzet felszínarányára. A zárt erdőt 100%-osan, a működő bányát, a devasztált
felületet pedig egyáltalán nem vagy alig fedi növényzet, azaz borítatlan.
1.10.2.7. Szegélyhatás
A táj sokoldalúságát a hasznosítási módok, a művelési ágak egymásmellettisége, gyakorisága vagy ritkasága
fejezi ki. A gyakoriság vagy a ritkaság pedig az eltérő felületek egységnyi területen belüli nagyságától függ.
Nagy egységeknek kevesebb, kisebbeknek több az érintkezési felülete, azaz hoszszabb a szegélye. A
tájhasználati módok sokfélesége szegélyeiken keresztül is érvényesül.
A szegélyek jelentik – elsősorban az intenzíven hasznosított ipari és agrár térségekben – a kipusztulással

veszélyeztetett (vörös listás) növény- és állatfajok utolsó menedékhelyeit. Nem véletlen, hogy a szegélyhatás, az
ún. szegélyeffektus a tájökológiai, a tájklimatológiai, az etológiai, valamint a tájesztétikai kutatások tárgya.
A látványkapcsolatokat is a szegélyek határozzák meg. Míg a szántók, gyepek, vízfelületek szegélyei vizuális
„korlátokat‖ nem jelentenek, addig az erdők, erdősávok, tájfásítások cserjés-bozótos mezsgyék korlátozzák vagy
lehetetlenné teszik az átlátást. Az erdőt is csak a szegélyén, a szélén lehet látni, hiszen benne „nem lehet a fától
az erdőt látni‖.
1.10.2.8. Társadalmi hatások
A természeti viszonyok ismertetése során többször ki kellett térni az emberi tevékenységek különböző formáira.
A természeti viszonyok sem mentesülhettek teljesen az évszázados tudatos vagy ösztönös emberi
tevékenységtől. Ezen fejezetrészben – olykor sarkítottan hangsúlyosan – a napjaink társadalmi–gazdasági
hatásait tártam fel.
A társadalmi–gazdasági hatások eredményét a tájalakulásban, azaz a jelenlegi területhasználatban, a környezeti

ártalmakban és a technikai infrastruktúra kiépítettségében lehet lemérni.
A befolyásoltság mértéke szerint megkülönböztettünk művi és módosított természeti elemegyütteseket. Az

ember tájalakító tevékenységének további látható jelei a felületek biológiai aktivitása és a változatosság.
1.10.2.9. Művi elemegyüttesek
371
4. fejezet
Az elsődleges tájszerkezet (a különböző rendeltetésű tájalkotó elemek, elemegyüttesek elhelyezkedésének

térbeli rendje) az ember tevékenysége szerint eltérő. A területfelhasználási egységeket művi elemegyütteseknek
tekintettük.
Művi jellegűek az ipari, a bányászati, a lakó, az üdülő tájhasználatok. Az egyes területfelhasználási egységek
közötti óriási különbségek ellenére a művi jelleg valameny-nyin érződik.
1.10.2.10. Módosított természeti elemegyüttesek
Az elsődleges tájszerkezet a Kárpát-medencében jelentősen megváltozott. Ez a művelési ágak nagyarányú

tájalakító hatásáról tanúskodik.
A műszaki létesítményektől és azok közvetlen hatásaitól mentes, és ezért „természetszerű‖ művelési ágakat
módosított elemegyütteseknek tekintettem.
Módosított jellegűek a szántó, a kert, a gyümölcsös, a szőlő, a rét, a legelő, továbbá a telepített erdő, a halastó, a
nádas. Jóllehet erdő és erdő (papírnyáras és karsztbokor), gyep és gyep (völgyfenéki nedves és hegyoldali
száraz), szőlő és szőlő (alföldi és történelmi borvidéki) stb. között óriási különbségek vannak. A módosított
jelleg viszont valamennyinek jellemzője.
1.10.2.11. Biológiai aktivitás
A tájfejlesztés beruházások révéén valósul meg. A beruházások túlnyomó többsége a termőterület

csökkentésével, a biológiailag inaktív felületek arányának növekedésével jár.
Kivételt a ritkán előforduló és arányait tekintve elenyésző kiterjedésű rekultivációs és tájrehabilitációs

beruházások jelentenek. Lényeges a biológiailag aktív felületek mennyiségi, minőségi csökkenésének mértéke.
A csővezetékek fektetése, a légvezetékek építése csak kismértékben és átmenetileg csökkenti a biológiailag
aktív felületek arányát. A bányászat, az ipartelepítés viszont nagymértékben és tartósan igénybe vesz vagy
örökre megszüntet biológiailag aktív felületeket.
1.10.2.12. Változatosság
Adott táj, tájegység, tájrészlet jellege a területhasználati módok gyakoriságától függ. Az intenzíven hasznosított
agrártérség éppen any-nyira egyhangú, azaz önmagában ugyanolyan egynemű, mint az öszszefüggő
erdőrengeteg, a sík vidéki üdülőterület. A kukoricatáblán csak kukoricát, az erdőben csak fát lehet látni. A
felsorolt példák érvényesek lakóterületre, ahol csak lakóházak, iparterületre, ahol csak ipari létesítmények
vannak stb.
Bármely területhasználati mód tehát „belülről‖ nézve – a lényegtelen eltérésektől eltekintve – ugyanolyan,
egyforma. A tájszerkezet eltérése csak az egyes használati módok peremén, a különböző hasznosítású területek
határoló vonalán, szegélyein válik érzékelhetővé, láthatóvá.
A szegélyek hossza és milyensége, azaz látványa jellemzi a tájszerkezetet, a tájszerkezet pedig a tájjelleget. A
tájképi potenciál meghatározásához a szegélyeket jellegük szerint célszerű csoportosítani. Hans Kiemstedt12
szegélyértékelése alapján megkülönböztettem
• a víz,
• a gyep,
• az erdő,
• a szántó és
• a kert,
• a beépített területek között adódó szegélyeket. Az általánosnak tűnhető szegélytípus megjelölések

értelemszerűen bővíthetők.
12
Hans Kiemstedt professzor az 1967-ben megjelentetett alkalmassági tájértékelési módszerében tulajdonított először jelentőséget a
szegélyeffektusnak. Publikációja nyomán a szegélyhatás valamennyi tájértékelési módszerben meghatározóvá vált.
372
4. fejezet
1.10.2.13. A táji adottságok értékelése
Háromféle táji adottságértékelést mutatok be. Először közlöm a tájképi potenciál meghatározását. Majd a
tájjelleg értékelésére a térrendszerek, valamint a kilátóhelyek alapján kidolgozott módszert ismertetem.
1.10.3. Tájképi potenciál meghatározása a táji adottságok alapján

A táji adottságokat integráló szempontoknak a domborzatot, a borítottságot és a változatosságot tekintettem. A
tájalkotó elemeket, elemegyütteseket vizuális jelentőségük szerint pontozással, súlyozással értékeltem. (A
vizuális szempontból releváns táji adottságokat, illetve azok értékelését a fejezet első részében feltüntetett
sorrendben ismertetem.)
1.10.3.1. Domborzat
Az értékelési módszer kidolgozása során arra a megállapításra jutottam, hogy a domborzat sík-, domb- és
hegyvidék szerinti csoportosításától el kellett tekinteni, mert a különböző meredekségű területeket hasonló
módon hasznosíthatják. A sík-, a domb- és a hegyvidéki
• szántón is egyaránt termeszthetnek például lucernát,
• legelőre is egyformán kihajthatják az állatokat,
• erdőben is hasonló módon folytathatnak szálaló és tarvágásos üzemmódot,
• szőlőben is lehet ugyanúgy jó bort termelni.
A sík-, a domb- és a hegyvidék domborzati adottságait a reliefenergia értékeken és a lejtőkategória

tartományokon keresztül juttattam kifejezésre.
1.10.3.2. Reliefenergia
Adott felületegységben, négyzetkilométerenként a reliefszám mérési eredményeim szerint Magyarországon

nulla és 360 m között változik. A hazai domborzati adottságoknak megfelelően készítettem el a pontozásos
értékelést (29. táblázat).
29. táblázat - A reliefszám pontértéke /p. 17
Pont Reliefszám Minősítés
igen
1 l40
alacsony
2 40,1–80
alacsony
3 80,1–120
4 120,1–160
5 160,1–200 közepes
6 200,1–240
7 240,1–280
8 280,1–320 magas
9 320,1–360
10 360l igen magas
373
4. fejezet
Az értékelést 1 km2-es hálóban végeztem. Az 1:10 000-es méretarányú topográfiai térkép minden km2-éről
(mező) egy-egy ábrát készítettem, amely a vizsgálati adatokon kívül tartalmazza azok értékelését is. A
négyzetes ábrák a bal alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai térképen. A négyzetes
ábrák a domborzat legmagasabb és legalacsonyabb pontjainak magasságát, a felszín-mozgalmassági mutatót és
a reliefenergia csoportjait is tartalmazzák (251. ábra).
251. ábra - A mezőnkénti pontértékek jelentése. a = 0–80 m; b = 80,1–160 m; c = 160,1–

240 m; d = 240,1–320 m; e = 320,1–360 m; f = H maximum; g = H minimum; h =
dombok száma; i = völgyek száma; j = értékelési pontszám a reliefenergia szerint; k =
értékelési pontszám a felszínmozgalmasság szerint
A tájképi potenciál szempontjából a legkedvezőbb a legmagasabb reliefenergiájú terület. A reliefenergia

értékelést 1–10 pontos hozzárendeléssel végeztem.
1.10.3.3. Felszínmozgalmasság
A reliefszám „csak‖ a legmagasabb és a legalacsonyabb pontok közötti különbséget fejezi ki, de azt nem, hogy
négyzetkilométerenként hány magas és alacsony pont van. A reliefszám mellett ezért a dombok, a hegytetők,
valamint a völgyek, a mély pontok gyakoriságát is feltüntettem. A felületegységenkénti legmagasabb és
legalacsonyabb pontok gyakoriságának kifejezésére a felszínmozgalmasság alkalmas.
A felszínmozgalmassági pontérték a négyzetkilométrenkénti magaslatok és mélyülések száma szerint változik.
A hazai adottságoknak megfelelő pontozásos értékelést a 30. táblázatban közöltem.
30. táblázat - A felszínmozgalmasság pontértéke / p. 18
Pon Csúcsok Mélypontok

Minősítés
t száma száma
igen
0 0 0
egyhangú
1 0
1–2 egyhangú
0 1
kevésbé
3–4 0 2
mozgalmas
374
4. fejezet
1 1
2 3
5–6 változatos
1 2
2 1 igen
7–8
változatos
3 0
1 4
9 mozgalmas
1 3
2 2
igen
10
mozgalmas
5 1
A felszínmozgalmasság értékelésénél a kapott pontszám a dombok és a völgyek számának összegével egyezik

meg. A felszínmozgalmasság értékelését a reliefenergiával azonos négyzetes ábrákon tüntettem fel.
1.10.3.4. Lejtőkategória
A lejtőkategória-tartományok meghatározását Horváth Vilmos talajvédelmi szempontú beosztásából vettem át.

A lejtők meredeksége szerint nemcsak az erózió, a talajpusztulás mértéke, hanem az azonos művelési ág vizuális
hatása is más és más lesz.
Az első tartományban lévő búzatábla, erdő stb. tájjellegformáló szerepe másképpen érvényesül, mint például a
harmadik tartományban. Minél meredekebb a lejtő, annál nagyobb hatást gyakorol a rajta lévő növényzet a
tájképre. A lejtőkategória tartományok pontértékeit a 31. táblázatban közöltem.
31. táblázat - A lejtőhajlás pontértéke / p. 19
Lejtőkate Lejtőhajl Minősíté

Pont
gória ás % s
1 0–5 1 lapos
2 5,1–12 2 lankás
3 12,1–17 4 dombos
4 17,1–25 6 lejtős
5 25,1–40 8 meredek
6 40l 10 igen
meredek
Az értékelésnél a tájképi potenciál szempontjából legkedvezőbbnek a legmeredekebb felületeket tekintettem. Az

egyes csoportokat nagyságuk és értékelési pontszámuk alapján vettem figyelembe. A végeredményt az egyes
lejtőkategória-típusok részeredményeinek összesítésével kaptam. Értékelési példa egy négyzetre vonatkoztatva a
kategóriatartományok megoszlása szerint:
lejtőkategóri nagysága
pontszám érték
a (%)
375
4. fejezet
0–5 90 1 0,90
5,1–12 8 2 0,64
17,1–25 2 6 0,12
összesen: 1,66
1.10.3.5. Borítottság
A borítottság a művelési ág és az „áttörtség‖ szerint változik. Más az erdő, a szőlő, a gyümölcsös, a kert, a gyep,
a szántó és a nádas borítottsága, melyet a 32. táblázat mutat.
32. táblázat - Borítottság művelési ágak és területhasználatok szerint / p. 20
Fás szárú Lágyszárú

Áttört
ség időszako
állandó időszakos állandó
s
zárt erdő nádas
gyümölcs,
áttört
szőlő
nyílt gyep szántó
A borítottság művelési ághoz, területfelhasználási egységhez kötődik, attól el nem választható. Ugyanazt a
művelési ágat a természeti viszonyok és a társadalmi hatások szerint eltérő módon értékelni nem lehet.
Értelmezésem szerint a természeti viszonyok felől közelítve a borítottság ugyanazt jelenti, mint a társadalmi
hatások irányából szemlélve a biológiai aktivitás. A borítottság és a biológiai aktivitás ugyanannak a művelési
ágnak, illetve területfelhasználási egységnek ismérve, de eltérő szemléleti módot tükrözve.
A borítottság és a biológiai aktivitás a természeti viszonyok és a társadalmi hatások kifejezésére egyaránt

alkalmas.
1.10.3.6. Szegélyhatás
A szegélyhatás esetében a természeti viszonyok felől, míg a változatosságnál a társadalmi hatások irányából
közelítek és értékelek (250. ábra). A szegélyhatás és a változatosság tehát egyazon művelési ágat,
területfelhasználást eltérő szemlélettel értelmez. A szegélyhatás és a változatosság ezért a természeti viszonyok
és a társadalmi hatások emberre gyakorolt sajátos szintézisét jelenti.
1.10.3.7. Biológiai aktivitás
Valamennyi növényzettel borított felület biológiailag aktív. A borítottság mértéke és a biológiai aktivitás a
növényzet milyenségétől függ. A művelési ágak jellegük szerint eltérő biológiai aktivitásúak. A zöldfelületű
létesítmények (közpark, temető, sportpálya) és a családiházas beépítés bár eltérő módon, de jelentős mértékben
fás növényekkel tartósan borított. A borítottság–biológiai aktivitás pontozásos értékelését az 33. táblázatban
tüntettem fel.
33. táblázat - Borítottság biológiai aktivitás pontértéke /p. 20
Művelési ág,
Pont Minősítés
területhasználati mód
376
4. fejezet
10 víz megnyugtató
9 erdő harmonikus
8 közpark jól fenntartott
7 gyümölcs, szőlő ápolt
6 gyep üde
5 szántó homogén
4 családiházas beépítés szabadon álló
3 temető kegyeletőrző
2 telepszerű beépítés (lakó) nagy térközi,

nem zárt
1 ipari, működő bánya,
devasztált felület, zavaró
mezőgazdasági major,
állattartó telep
Az értékelést egy km2-es hálóban végeztem. Az 1:10 000-es méretarányú topográfiai térkép minden km2-ének
(mező) egy ábra felel meg, amely a vizsgálati adatokon kívül tartalmazza azok értékelését is. A négyzetek a bal
alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai térképen. A négyzetes ábrák a következő
területhasználati típusok %-os arányát mutatják (252. ábra).
252. ábra - A borítottság százalékos megoszlása. a = víz; b = erdő; c = közpark; d =

szőlő, gyümölcs; e = gyepfelület; f = szántó; g = családiházas beépítés; h = temető; i =
lakóterület; j = ipar, bánya stb.; k = értékelési pontszám
Az értékelésnél az egyes területhasznosítási típusokat nagyságuk (%-os arány) és értékelési pontszámuk alapján
vettem figyelembe. A végeredményt az egyes típusok részeredményeinek összesítésével kaptam.
Értékelési példa egy négyzetre vonatkoztatva:
nagyság
területhasználat pontszám érték
(%)
377
4. fejezet
telepszerű lakó 96 2 1,92
ipar, bánya,
4 1 0,04
devasztált
összesen: 1,96
1.10.3.8. Változatosság
A táj változatossága a szegélyek jellegével, azok hosszának növekedésével arányos. A szegélyek

felületegységenkénti összhossza utal a tájhasználat módjára. Szegélyértékelési tapasztalatomat a 34. táblázatban
foglaltam össze.
34. táblázat - Szegélyértékelés az összhossz alapján /p. 21
Hosszúság km2-
Pont Minősítés
enként (km)
l0,5
12 homogén
0,51–1,1
1,11–1,7
3
1,71–2,3 tagolt
45
2,31–3,0
3,01–4,7
6
4,71–6,3 változatos
78
6,31–8,0
9 8,01–9,0
igen változatos
10 9,0 K
A szegélyek összhossza a tájképi változatosságot, illetve monotonitást fejezi ki. Szegély és szegély között –
jellegéből adódóan – óriási különbség van. Éppen ezért a művelési ágak és a beépítettség szerint a tájképi
potenciál meghatározásához további „finomításokat‖ tartottam célszerűnek. Bevezettem
• a periféria-,
• a látvány- és
• az agrármutatókat, amelyeket az egyes szegélytípusok összegzésével képeztem.
A perifériamutató alapján lehet következtetni a beépítettségre, a nagymértékű befolyásoltságra, ezért a

településperem, a városkörnyék, az átmenet jelleget fejezi ki. Összegét a beépített és a rombolt felületek
szegélyeivel képeztem (értelemszerűen, a beépített területen – ahol nincs művelésiág határ – perifériaszegély,
illetve periféria-mutató sincsen). A periféria értékelést a 35. táblázat tartalmazza.
35. táblázat - Perifériamutató értékelése / p. 22 t
Hosszúság km2-
Pont Minősítés
enként
378
4. fejezet
(km)
10 l0,5
kevésbé
9 0,51–0,9
befolyásolt
8 0,91–1,4
7 1,41–1,9
6 1,91–2,4
befolyásolt
5 2,41–2,9
4 2,91–3,4
3 3,41–3,9
erősen
2 3,91–4,4
befolyásolt
1 4,41l
A látványmutató kifejezi a tájképet markánsan meghatározó víz- és a vertikális jellegű erdő szegélyeket.
Összegét a víz- és az erdőszegélyekből képeztem. A látványmutató értékelését a 36. táblázatban mutatom be.
36. táblázat - Látványmutató értékelése / p. 22
Hosszúság km2-
enként
Pont Minősítés
(km)
1 l0,5
előnytelen látvány
2 0,51–1,1 (homogén,
egyhangú tájkép)
3 1,11–1,6
4 1,61–2,2
5 2,21–2,7 egyhangú látvány
6 2,71–3,3
7 3,31–3,8
kedvező látvány
8 3,81–4,4
kiváló látvány
9 4,41–4,9 (szegélyekkel
gazdagon határolt
10 4,91l
tájkép)
Az agrármutató a mezőgazdasági hasznosítás mértékét juttatja kifejezésre. Ahol sok a szántó, a kert és a gyep,
nyilvánvalóan dominál az agrár jelleg. Ahol a táblaméret kicsi, ott több a szegély és változatosabb a tájkép. A
szegély-szegény agrártérség a nagy táblákról, monokultúrákról tanúskodik. Az agrármutató értékélését a 37.
táblázat tartalmazza.
379
4. fejezet
37. táblázat - Agrármutató értékelése / p. 23
Hosszúság km2-
enként
Pont Minősítés
(km)
1 l0,7 kedvezőtlen
látványú (mg-i
2 0,71–1,5
művelés nélküli)
3 1,51–2,2 terület
4 2,21–3,0
kedvező látványú
5 3,01–3,7 szabdalt
6 3,71–4,5 mezőgazdasági
terület
7 4,51–5,2
8 5 21–60 kedvező látványú

egybefüggő
9 6,01–6,7
mezőgazdasági
10 6,71l terület
Megállapítható, hogy a művelési ágak és a területhasználati módok vizuális hatása szegélyeiken keresztül jut
kifejezésre. A szegélyek összhossza a tájkép változatosságára, a szegélyek milyensége a tájkép jellegére utal.
Így
• a perifériamutató a beépítettséget,
• a látványmutató a harmóniát,
• az agrármutató a tájszerkezetet jelzi. (Hazánk összterületének fele szántó, ezért a mezőgazdasági

tájhasználatnak megkülönböztetett jelentőséget tulajdonítok.)
Az értékelési eredmények a négyzetek a bal alsó sarok melletti index alapján kereshetők vissza a topográfiai
térképen (253. ára).
253. ábra - A mezőnkénti szegély- és „mutató”-értékek jelentése. a = víz-gyep szegély; b

= szántó-erdő szegély; c = gyep-erdő szegély; d = bányaszegélyek; e = összhosszmutató; f
= perifériamutató; g = látványmutató; h = agrármutató
380
4. fejezet
Az urbánus tájképi potenciált Budapest III. kerületére, mint modellterületre határoztam meg. Az értékelést az
ismertetett módon kiszámított részértékek összesítésének eredményeképpen kaptam. A tájképi potenciált
• a reliefenergia,
• a felszínmozgalmasság,
• a lejtőkategória,
• a borítottság-biológiai aktivitás,
• az összhosszmutató,
• a perifériamutató,
• a látványmutató,
• az agrármutató számértékeinek összegével adtam meg.
A négyzetkilométerenkénti öszszeg maximálisan 8×10 = 80, minimálisan pedig hét lehet – tekintettel a
felszínmozgalmassági táblázatra, ahol nulla is szerepel. A térképen is ábrázolt pontértékek meghatározását a 38.
táblázat mutatja.
38. táblázat - A tájképi potenciál pontértéke /p. 24
Intervallu
Pont Minősítés
m
1 7,0–14,3 rendkívül
alacsony
2 14,4–21,6
igen alacsony
3 21,7–28,9
alacsony
4 29,0–36,2
közepesen
5 36,3–43,5
alacsony
6 43,6–50,8
közepes
7 50,9–58,1
közepesen
8 58,2–65,4 magas
381
4. fejezet
9 65,5–72,7 magas
10 72,8–80,0 igen magas
rendkívül
magas
extrém magas
Magas a tájképi potenciál a Hármashatár-hegy csúcsa és északkeleti lejtője, a Remete-hegy északkeleti oldala és
az Alsó-Kecske-hegy térségében. Legkedvezőtlenebb a Szentendrei út, a Bécsi út és az esztergomi vasútvonal
által közbezárt sík terület.
A tájképi potenciál meghatározásának értékelési hisztogramján a maximális érték 8 pont, a minimális 2 pont, az
átlag 3,8 volt.
1.10.4. A tájelleg meghatározása a térrendszerek szerint

A tájképi potenciál meghatározásánál a térrendszerek szerinti láthatóság vizsgálata és értékelése mindenfajta
állapotrögzítéshez és beavatkozás megítéléséhez nélkülözhetetlen.
A geomorfológiai adottságok vizuális érvényesülése a tengerszint feletti magasságtól, a lejtők hajlásától,

hosszától és a hegy-völgy formációk jellegétől függ. A hegyoldalak kitettsége a tájhasználatot döntő mértékben
befolyásolja. Sík vidéken a hasznosítást csak a felszín alatti vizek mélysége, illetve közelsége korlátozhatja.
A láthatóságot, azaz az át-, a ki- és a rálátást a geomorfológiai adottságok mellett a borítottság, a használati mód
és a beépítettség határozza meg. Másként tárul fel a térrendszerek jellege az egyes kilátóhelyekről és másképpen
haladás közben. Egyik eset sem lehet közömbös, ezért célszerű mindkét esetet körültekintően vizsgálni.
A tájjelleget, a térrendszert a 254. ábrán felvázolt logikai rendben tártam fel és értékeltem.
254. ábra - A tájjelleg, a térrendszer feltárása
382
4. fejezet
A tájjelleget a térrendszerek, az emberi cselekedetek, a kilátóhelyek és a haladás közbeni látvány alapján

határoztam meg.
Tájjelleg az emberi cselekedetek szerint. Az értékelés első része leíró jellegű. A legmarkánsabb, a
legszembetűnőbb látványt
• az urbánus,
• a rurális és
• a technicizált jelleg szerint állapítottam meg. A három csoporton belül a tartalmi felépítés eltérő.
1.10.4.1. Urbánus látvány
A város, a városi/települési táj és a városi látvány a nézőpont helye szerint igen változatos. Adott város,
agglomeráció magától értetődően más módon tárul fel az űrfelvételen, a légifotón és a templomtoronyból, a
nyolcadik emeleti erkélyről. Az urbánus látványt
• madártávlatból,
• felülről (lakóépületről) és
• belülről szemlélve vizsgáltam, tártam fel és értékeltem.
1.10.4.2. Rurális látvány
A rurális látvány a lakó- és a termesztő rendeltetésű területek együttes megjelenése miatt merőben eltérő az
urbánustól. A belterületek, a külterületi lakott helyek, a tanyák többnyire az évszázados hagyományokat
383
4. fejezet
mutatják. A termesztési célokat szolgáló szántók, gyepek, ültetvények is a táji adottságokhoz alkalmazkodó
hasznosítási módok.
Anomáliáktól azonban a rurális táj sem mentes. A lecsapolások, feltöltések, vízrendezések, továbbá technokrata
nagyüzemi fejlesztések tájökológiai és tájképi konfliktusokhoz vezettek. A tájidegen tévcselekedetek ökológiai
hatásai előbb-utóbb jelentkeznek. A hátrányos ökológiai következmények további tájképi sebeket okozva válnak
láthatóvá.
1.10.4.3. Technicizált látvány
A művi elemek, elemegyüttesek megjelenése elsősorban a rurális tájképben feltűnő. A technicizált

látványelemek lehetnek
• pontszerűek,
• vonalasak és
• felületszerűek.
A technicizált elemek többnyire a műszaki infrastruktúra létesítményeknek részei.
Láthatóság a kilátóhelyekről. A térrendszerek vizsgálatánál lényeges, hogy adott látvány kiknek tárulhat fel.
Tekintettel a lehetséges nézőpontok óriási számára, csak a közhasználatú, azaz a mindenki számára hozzáférhető
és a geomorfológiai kilátóhely adottságokkal foglalkoztam. A kiépített kilátóhelyeket, a kialakult kilátópontokat
vagy a kilátóhelyként minősíthető útszakaszokat a helyszíni szemlék alapján és a topográfiai térképek
segítségével jelöltem ki.
1.10.4.4. Kilátópont-magasság
Bármely nézőpontból szemlélve, a viszonylagos magasságkülönbségtől függ a látvány jellege. Minél

magasabbról látható a környezet, annál nagyobb a belátható felület mérete (255. ábra).
255. ábra - A látható terület nagysága dombvidéken, nézőpont helye és a domborzat

szerint
A látható terület nagysága és formája a térélménnyel szorosan összefügg. A potenciális térélmény elsősorban a
domborzati adottságok szerint változik.
1.10.4.5. Látott terület nagysága
Az azonos szög alatt különböző terület látható
• a nézőpont magassága és
• a nézőpontról adódó kilátás szöge,
• a látható terület távolsága, valamint
• magassága és
384
4. fejezet
• felszínének hajlásszöge szerint. A nézőpont magasságát már az előző pontban ismertettem. A nézőpontról
adódó kilátási szög a néhány fokos nyiladékhatástól a 360°-os körpanorámáig változhat. A kilátás, azaz a
látható terület nagysága nyilvánvalóan a látószög szerint változik.
A látható terület hajlásszöge a nézőpontból feltárulóéval szélsőséges esetekben lehet közel párhuzamos és arra
merőleges is (256. ábra).
256. ábra - A látható terület nagysága síkvidéken, nézőpont helye és a domborzat

szerint
A látott terület nagyságát a kilátópontból ténylegesen feltáruló látvány alapján lehet megállapítani és azt
topográfiai térképen ábrázolni.
1.10.4.6. Látható távolság
A látvány élessége távolságarányosan változik. A látható távolságot ezért elő-, közép- és háttérre osztottam. A
látótávolságra, az éleslátásra vonatkozó megfigyeléseim alapján
– előtérnek az 1 km-ig terjedő,
– középtérnek az 1 és 4 km közötti,
– háttérnek a 4 km feletti távolságot tekintettem.
A vizsgált óbudai térségben kilenc kilátóhelyet választottam ki. A kilátópontok relatív magassága szerint három
kategóriát állapítottam meg (39. táblázat).
39. táblázat - Kilátópont - magassági kategóriák / p. 28
Kategóriá Intervallumo
k k (m)
1. 280–390
II. 170–280
III. 50–170
A látott terület nagysága a látáskorlátozás és a nézőpont magassága szerint a III. kerületben a következőképpen
változott:
• Hármashatár-hegy – sárkányrepülő indulóhely – 117°
• Hármashatár-hegy – hegycsúcs – 360°
• Táborhegyi barlang – 190°
• Éva-kilátó – 31°
385
4. fejezet
• Kis-szikla – 139°
• Csillaghegy – 180°, illetve 260°
• Pogánytorony – 286°
• Schmidt-kastély – 204°
• Kis-Kecske-hegy – 251°
A „látótávolság‖ alapján tovább differenciálhatunk. A kilátópont magassági kategóriák és a látótávolság szerint

pontozásos értékelő táblázatot szerkesztettem (40. táblázat).
40. táblázat - Láthatóság értékelése / p. 28
Magassági Előtér (0–1 Középtér (4

Háttér
kategóriák km) km felett)
1. 5 6 3
II. 9 4 2
III. 6 2 1
Az egyes kilátópontokból az elő-, a közép- és a háttér vonalak egy és négy kilométeres távolságainak
berajzolása után látható, hogy – több kilátóhely esetén több, illetve igen sok – átfedés tapasztalható. Több
kilátópontból a medence azonos felületére több helyről is rá lehet látni. A rálátások száma és a látótávolság
pontértéke szerint az adott felület láthatósági értéke összegzéssel megállapítható. A vizsgált térség láthatósági
értékelését az egyes kilátóhelyekről feltüntettük.
Az eltérő számértékek közötti áttekinthetőség, illetve a hasonló felületek megállapítása érdekében a pontértékek
halmazát öt csoportba soroltuk (41. táblázat). A vizsgált terület láthatóságának minősítése a rajzon látható (257.
ábra).
41. táblázat - Láthatóság a térrendszerek szerint/ p. 28
Intervallu
Minősítés
m
lokálisan feltáruló
0–10
perifériásán feltáruló
11–14
megjelenő
15–19
központi fekvésűén
20–23 feltáruló
24–31 központi fekvésű több

helyről feltáruló
257. ábra - Láthatóság értékelése a térrendszerek szerint a kilátóhelyekről
386
4. fejezet
Látásélmény haladás közben. A kilátóhelyekről statikus „állókép‖ érzékelhető, míg haladás közben
dinamikusan változó „mozgó kép‖ adódik. A haladás közbeni láthatóságnál – az állóképekhez hasonlóan –
korlátozásokat tettem. A városi tömegközlekedési eszközökből, valamint a repülés 13 közben keletkező
láthatóságot nem vizsgáltam. (A kilátó helyekre felvezető drótkötélpályákkal, speciális vasutakkal minden
esetben külön kell foglalkozni.)
Részletesen értékeltem a gyalogosan, a kerékpárról, az autóból, a vonatról és a hajóról kibontakozó látványokat.

A modellterületen a haladás közbeni látásélmény értékelését 258. ábrán mutattam be. Szembetűnő a
nyomvonalak tengelyszerűsége, amely a városrész jellegéből adódik. (Az ábrán terjedelmi okokból csak az elő-
és a középtér értékelési eredménye szerepel.)
258. ábra - Láthatóság értékelés a térrendszerek szerint haladás közben
13
A repülés közben feltáruló tájszerkezet ugyancsak „érdekes‖. A „szocialista‖ területek és az egyebek között fentről is döbbenetes volt a
különbség. A tájszerkezet közötti eltérések fentről érzékelhetők istenigazában.
387
4. fejezet
1.10.5. Tájjelleg meghatározása a kilátóhelyek alapján

Valamennyi környezete fölé emelkedő építményről, „tereptárgyról‖, illetve domboldalról, hegytetőről, csúcsról
a közelebbi-távolabbi környezet feltárul. Minél magasabbról nézzük a tájat, tájegységet, illetve minél nagyobb
az abszolút szintkülönbség a kilátóhely és a látottak között, annál nagyobb a belátható felület.
Kilátóhelyet mindenütt lehet építeni. A városközpontban toronyházat, a falusias környezetben többszintes

lakóházat, az erdőszélen magaslest. A hegytetőről adódó lehetséges kilátást többnyire a fák fölé emelkedő
kilátók építésével teszik ténylegessé. A vizsgálat és az értékelés során mi a nyilvános kilátási lehetőségeket
nyújtó helyekkel és a meglévő kilátókkal foglalkoztunk.
A tájjeleget a nézőpont és a látottak értékelésével fejeztem ki.
1.10.5.1. Nézőpont értékelés
Hosszú időn keresztül foglalkoztunk azzal a gondolattal, hogy a tájképi potenciál meghatározásánál a tényleges
és a lehetséges kilátóhelyeknek nagyobb hangsúlyt adjunk. A modellterületen végzett értékelési munka során
azonban rá kellett jönnünk, hogy az önkényesnek tűnő nézőpont, illetve kilátóhely megválasztás túlzottan nagy
súllyal nem szerepelhet.
A nézőpontok számának növelésével a módszer „tökéletesíthető‖ ugyan, de rendkívülien adat és időigényessé

válik az eljárás. Számtalan olyan potenciális kilátó pont létezik, amely a területhasználat miatt ténylegessé
„soha‖ sem válhat, ezért azok értékelése sem indokolt.
A nézőpont és környezete vizuálisan szoros kapcsolatban van. A nézőpont és a látható felület elkülönített és
több szempontú értékelése a beavatkozások, illetve azok tájképi hatásainak megítélése miatt szükséges. A
nézőpontok értékelésénél
• a megközelíthetőséget,
• az állapotot,
• a tengerszint feletti magasságot,
• a látószöget,
• a látótávolságot és
388
4. fejezet
• térnagyságot tartottuk meghatározónak.
A kilátóhelyek értékelése szempontjából lényeges kritériumok kiválasztásából is kitűnik azok különbözősége.

Az „egységesítést‖ a kiválasztott kritériumok mátrixtáblázatos értékelésével oldottuk meg. A hatféle szempontot
úgy párosítottuk, hogy négy táblázatot kaptunk (a látószög és a megközelíthetőség kétszer szerepel). A
táblázatok olyan pontozásos eljárásra alkalmasak, amelyet egyszerűen és gyorsan el lehet végezni. A táblázatok
pontértékeit azért választottam meg egy és tíz között, mert a viszonylag könnyen létrehozható adatbázis
részletesebb differenciálást (pl. 1 és 100 között) nem tenne lehetővé.
A táblázatban mindig a látvány, a vizuális érvényesülés szerint kedvezőbb adottság, illetve hatás kapott
magasabb pontértéket.
A kritériumok olyannyira közérthetőek, hogy azokhoz részletező magyarázatokat nem fűztem. A párosítások az
alcímekben és a mátrixokban láthatók. Példaként a magasság és a látószög szerinti értékelést mutatom be (42.
táblázat).
• Magasság
a) Hegyvidéki adottság
• Hegyvidéki adottságúnak tekintünk minden 500 m tengerszint feletti magasságot meghaladó tényleges
kilátóhelyet.
• Hegyvidéken sok a potenciális kilátóhely.
b) Dombvidéki adottság
• Dombvidéknek tekintettük a 180–500 m tengerszint feletti magasságú területeket.
• Dombvidéken a kilátás erősen függ a növényborítottságtól.
c) Sík vidéki adottság
• Sík vidéknek tekintettünk minden 180 m tengerszint alatti területet.
• Sík vidéken gyakori a kilátáskorlátozás, ezért fokozott jelentőségűek a kilátóhelyek.
• Látószög
a) Panoráma kilátás
• A nézőpontról 270–360° között tárul fel a tájkép.
b) Többirányú kilátás
• A nézőpontról 90–270° között tárul fel a tájkép.
c) Egyirányú kilátás
• A nézőpontról 30–90° között vagy 30° alatt tárul fel a tájkép.
A nézőpontok magassági értéke mellett, a táblázatok szerinti értékeléshez az elő-, a közép- és a háttér, valamint
a látószög méretekre is szükség van. Az egyes nézőpontok adatait a 43. táblázatban közlöm.
42. táblázat - Nézőpont értékelése a magasság és a látószög szerint /p. 30
nagy
közep
Térméret kiterjedés kicsi
es
ű
Látótér
a b c
389
4. fejezet
panorá
a 10 6 3
ma
többirá
b 6 3 2
nyú
egyirá
c 3 2 1
nyú
Érték:
43. táblázat - A nézőpontok magassága, a térméret és a látószög adatai /p. 31
Adatok Magas Közé Hátt

Előté Látószö
ság ptér ér
r km2 g
Nézőpont mBf 2
km km 2
Hármashatár-
450 1,02 12,0 9,5 117°
hegy (s)
Hármashatár- 190°
490 1,65 4,5 10,0
hegy (cs) (360°)
Táborhegyi
310 1,26 16,5 8,75 145°
barlang
Éva-kilátó 375 0,27 3,75 1,0 31°
139°
Kis-szikla 280 1,21 16,25 10,2
(360°)
Csillaghegy 160 1,50 19,56 9,0 260°
Pogány-torony 175 2,49 22,20 6,0 286°
Schmidt-kert 150 1,62 1,75 - 204°
MMC töltés 150 2,18 3,25 - 251°
Az értékelésnél az 1 km-es távolságon belüli és az 1–4 km-es távolság közötti területek nagyságát vettük
figyelembe. A kilátóhelyek magassága és a látószög közvetett módon meghatározza a látott terület nagyságát.
A maximális 360°-os teljes körpanoráma esetén az 1 km-en belül látható terület 3,1 km2, az 1–4 km közötti 47,1
km2. Az egyes nézőpontokból feltáruló látványt a maximális értékhez viszonyítva határoztam meg.
A modellterületen kilenc kilátóhely értékű pontot választottam ki. A nézőpontok közül a Hármashatár-hegy
csúcsa kiváló, a sárkányrepülők induló helye igen jó, a Kis-szikla jó, a Táborhegyi barlang és az Éva-kilátó
elfogadható, a többi gyenge minősítést kapott.
A tájkép megítélésében a nézőpont milyensége igen lényeges. A kilátóhely adottságai a tájkarakterre és a

társadalmi adottságokra jellemzőekre egyaránt utalnak. Az emberek szemlélete a feltáruló tájképben és a
nézőpont állapotában egyaránt megnyilvánul.
1.10.5.2. Látottak értékelése
390
4. fejezet
A kilátóhely megítélésekor a nézőpont jellege, adottságai mellett a látható terület, azaz a „látottak‖ milyensége
is igen lényeges. A nézőpont és a látható terület között az értékelési határt nehéz meghúzni, mert a legszebb
kilátótoronyba hiábavaló felmenni, ha nincs belőle érdemleges látnivaló. Viszont az is igaz, ha a kilátásért
érdemes valahová felmenni, akkor közömbös lehet a nézőpont állapota, megközelítésének nehézsége.
A nézőpont és a látottak kapcsolata igen szoros. A tájkép miatt indokolt a látottak elkülönített, hangsúlyozott
értékelése. Az értékelésnél
• a nézőpont helyzetét,
• a látótér távolságát,
• a térméretet,
• az alakítottságot és
• a látványátfedést tartottam meghatározónak.
A kiválasztott kritériumok egységesítését táblázatos értékeléssel oldottam meg. Az ötféle szempont

párosításával négy táblázatot kaptam (a látótér jelentősége miatt háromszor, az alakítottság pedig kétszer
szerepel).
A táblázatok a nézőpont értékelésénél használatosakhoz hasonló módon készültek. A mátrixokban a vizuális

szempontból kedvezőbb adottság kapott magasabb pontértéket. A távolságarányos pontérték-növekedés, illetve -
csökkenés két esetben „szakadt‖ meg. A nézőpont helyzeténél a felülről adódó látvány nyilvánvalóan
kedvezőbb, mint a madártávlati. A látótérnél hasonló a helyzet: a középtér láthatósága lényegesebb, mint a
háttéré.
A kiválasztott kritériumok részletező értelmezésétől eltekintek. Az a, a b és a c pontokhoz fűzött tartalmi

magyarázatok egyébként is alaposak, az értékelést egyértelművé teszik. A kritériumok négy csoport szerinti
párosítását a táblázatokban tüntettem fel. A térméret szerinti (44. táblázat) értékelést mellékelem. A
kilátóhelyek rangsorolását a részpontértékek összegzésével végeztem el.
44. táblázat - Látottak értékelése a térméret szerint/p. 32
nagy
közep
Térméret kiterjedés kicsi
es
ű
Látótér
a b c
háttér a 10 6 3
középt
b 6 3 2
ér
előtér c 3 2 1
Érték:
• Térméret
a) Nagy kiterjedésű – 50 (illetve 12) km2-nél nagyobb felület látható.
b) Közepes –12 és 50 (illetve 5 és 12) km2 közötti nagyságú felület látható.
c) Kicsi –12 (illetve 5) km2-nél kisebb felület látható.
391
4. fejezet
• Látótér
a) Háttér
• A kontúrok, sziluettek, tömeghatások a látóhatárig érzékelhetők (kedvező helyi klimatikus hatások esetén)
• A háttérben akár 50–80 km-re lévő domborzati jellegzetességek (hegycsúcs) vagy objektumok (torony) is
láthatók.
• A háttér látványa az időjárástól függő és nem befolyásolható.
b) Középtér
• A tájjeleg elsősorban a tágabb környezetben érzékelhető.
• Az a 2–3 km-ig terjedő távolság, amelyen belül a nagyság, szín, forma és az egyes mozgásformák (ember,
állati, jármű) egyértelműen elkülöníthetők.
• A látható tér nagyságát a köd, a pára befolyásolja.
c) Előtér
• A közvetlen környezet állapota mindenütt érzékelhető.
• Az előtér adottságai változtathatók (kilátásnyitás nyiladékban, eltakarás fásítással, beépítéssel).
• Az előtér látványa az időjárási viszonyoktól független (adott esetben előnyös lehet: zúzmara, dér, harmat
látványa).
1.10.6. Expo ’96 területének vizuális-esztétikai értékelése

Az EXPO ‘96 térségére készített tanulmányt vizsgálati, értékelési és javaslati részekre osztottan állítottuk össze.
Az első és a második fejezetben a világkiállítási céltól elvonatkoztattunk, a harmadikban a „világkiállításra‖
tettünk tájképi, valamint vizuális-esztétikai szempon-tok szerint tájrendezési, tájökológiai, környezetóvó
javaslatokat.
1.10.6.1. Vizuális-esztétikai tájvizsgálat
Az alfejezetet három részre, a táji kritériumok vizsgálatára, a területegységek szöveges minősítésére, valamint a
látványt befolyásoló hatásokra és térrendszerekre tagoltuk.
1.10.6.2. Táji adottságok
A tájképi potenciál meghatározására kidolgozott és a Duna főváros feletti szakaszán jól bevált tájértékelési
módszer alkalmazhatatlannak bizonyult. Az ok: „nincsenek értékelhető táji adottságok‖!
Értékelhető táji adottságok, természetközeli elemegyüttesek helyett, a befolyásoltság, a rendkívül nagymértékű

változás, a művi elemek túlsúlya érezhető, látható mindenütt.
Lágymányos-Észak-Csepel térsége tipikusan városperem. Városperem, amely „küzdőtér‖, „forgószínpad‖ és

„senki földje‖ egyaránt.
1.10.6.3. Területegységek
A Lágymányos-Észak-Csepel „kiállítási‖ területen öt városképi részt különböztettünk meg.
A pesti oldalon
• a Ráckevei (Soroksári)-Duna és a Petőfi híd közötti partmenti sávot, valamint
• a Csepel-sziget északnyugati csúcsát.
A budai oldalon
392
4. fejezet
• a Petőfi híd és a Déli összekötő vasúti híd töltése közötti területet (Lágymányosi part),
• a Téli kikötőt és környékét, valamint
• a lágymányosi iparterületet.
1.10.6.4. Látványhatás, térrendszer
Az egyes tájrészletek, tájegységek látványa a nézőpont megválasztása szerint eltérő. Vannak felületek,
építmények, amelyek több helyről, majdnem „mindenhonnan‖ láthatók, míg mások csak egyes pontokról vagy
egyáltalán nem. Az egyes felületek látványának jelentősége attól függ, hogy több vagy kevesebb, illetve csak
egy-egy helyről láthatók. A sok helyről feltáruló felületek az összbenyomás, a vizuális hatások kialakulásában
meghatározóak (259. ábra).
259. ábra - Látványhatás vizsgálata (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és

tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)
„Táji‖ adottságok hiányában a látványhatások vizsgálatát más értelmezésben kellett elvégezni. A művi
létesítmények túlzó aránya miatt a látványban a műszaki elemegyüttesek dominálnak. Megkülönböztettünk
• felszíni elemet (partfal, rézsű),
• felszín feletti földművet (vasúti és HÉV töltés),
• felszín feletti műtárgyat (híd, zsilip, távhővezeték),
• kimagasló épületet, építményt (MAHART, VITUKI, hőerőmű, gabonatároló, kémény, cementsiló,

kavicsbunker és depó).
A természeti elemegyütteseket a növényfalak (fasor, galériaerdő), valamint a horizonton megjelenő hegyek

látványa jelenti.
A Duna mentén a terek sajátos együttese és egymásutánja alakult ki. A terek, térrendszerek jellegét alapvetően a
geomorfológiai adottságok, a borítottság, illetve a területhasználati módok határozzák meg.
A térrendszert a Duna alapvetően meghatározza („főtér‖). A Duna mentén a MÁV-pályaudvaron, a Kvassay-

zsilip térségében, a Csepel-sziget egykor kertészeti hasznosítású felületein, továbbá a lágymányosi parton és a
393
4. fejezet
Téli-kikötő öblében nagyobb, összefüggő lokális terek alakultak ki. Belső tereknek az üzemek, intézmények
udvarait, a Petőfi híd melletti parkot, az egyetlen megmaradt galériaerdőt és az épülő új szabadkikötő medencét
tekintettük.
A beépítés jellegéből adódóan az utak mentén sajátos térfolyosók alakultak ki. A folyosó hatását az utcaképben
a fátlanság, a betonkerítések sokasága és az ipari épületek komor, magas, egyhangú homlokzata fokozza.
Térhatároló falként jelenik meg a földmű, a távhővezeték és vasúti összekötő híd déli oldalára szerelt – negatív
értelmezésű – Patyomkin falszerű vaslemez borítás.
A háttér lehatárolása a vizsgálati térképen nem lehetséges. A látóhatáron megjelenő hegyek, épületek
érzékeltetésére csak irányuk feltüntetésével vállalkozhattunk. A háttérben elhelyezkedő felületek befolyásolása
aligha lehetséges, míg a sziluetten megjelenő hegyek figyelembevétele bármely fejlesztés esetén is indokolt.
Lényeges, hogy a térrendszerben az adott látvány, tájkép kiknek és honnan tárul fel. Mindenki számára
hozzáférhető, tényleges kilátóhelynek a hidakat, a terület közepén áthaladó vasúti töltést, a Kopaszi-gátat és a
Budai Malom mögötti Duna-partot tekintettük.
1.10.6.5. Vizuális-esztétikai tájértékelés
Az értékelési munkarészben cél a vizsgált adottságok egységes, látvány szerinti minősítése. A releváns tényezők
kiválasztása után külön-külön foglakoztunk a partjelleg, a vizuális ártalom és látvány értékelésével, valamint a
tájképi potenciál meghatározásával. Jóllehet a területegységenkénti leírást messzemenően vizuális-esztétikai
tájrajznak is lehet, illetve kell tekinteni. Egyes jellegzetes részeket fényképek segítségével mutatunk be.
1.10.6.6. Partjelleg
Lágymányos-Észak-Csepel legfontosabb tájeleme a Duna. A folyó és környezete összekapcsolódási sávja,

látható ütközőfelülete a folyópart. A folyópart milyensége ezért tájképi szempontból meghatározó. A folyó és a
folyópart kapcsolatát, azaz a partjelleget a partalakulat, a part menti növényzet és a partközeli területhasználat
határozza meg (45. táblázat).
45. táblázat - A partjelleget ténylegesen meghatározó tényezők csoportosítása és

minősítése látványuk szerint
Tényezők Partalak Növény Területhaszn

Pont
ulat zet álat
Minősítés
Előnyös beépítetlen
plage zárt 3
Közömbös üdülési-lakó
rézsű áttört 2
t.
Kedvezőtle
kiépítetlen nyílt 1
n ipari
A galériaerdővel folyamatosan kísért Duna menti partszakaszon az átlátást, azaz a növényzetnélküliséget

tekintettük előnyösnek. A kopár dél-budapesti városrészen viszont a helyzet fordított.
A pontérték-összesítések alapján határoztam meg a partjelleg értéket. Az előforduló kombinációk alapján,

plage–zárt–beépítetlen nem fordult elő, ezért a maximális pontszámot sem tüntettük fel (46. táblázat).
46. táblázat - Partjelleg pontozásos értékelése
Összpo
Minősítés Betűjel
nt
Előnyös 6–8 A
394
4. fejezet
Közömbös 5–6 B
Kedvezőtle
3–4 C
n
Az előnyös, a közömbös és a kedvezőtlen látványú partszakaszok tényleges megoszlását a 47. táblázatban

közlöm.
47. táblázat - Partjelleg megoszlása a dél-budapesti Duna-szakaszon
Összese
Pesti Budai Öböl
Hely n
Jel %
Minősítés
km km km
km
Előnyös A 0,7 1,2 1,8 3,7 42
Közömbös B 0,2 0,6 0,2 1,0 11,5
Kedvezőtle
C 2,6 1,5 - 4,1 46,5
n
100,
Összesen 3,5 2,0 2,0 8,8
0
A Ráckevei-ág a dunai látványban nem jelenik meg, ezért a partjelleg összesített minősítésénél sem vettem
figyelembe a Kvassay-zsilip előtti és mögötti partszakaszt (260. ábra).
260. ábra - Partjelleg értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és

tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)
1.10.6.7. Vizuális ártalom
395
4. fejezet
Az egyes területegységek „vizsgálati‖ leírása kétségtelenül értékítéletet sugall. A tömör jellemzésből

következtetések vonhatók le:
• Petőfi hídtól a Kvassay-zsilipig a Duna-parti sáv vasútvonalakkal, vasúti töltésekkel szabdalt partterület
(VITUKI látványa a toronyház ellenére sem kivétel).
• A Csepel-sziget „szabad‖ északnyugati csúcsa devasztált felület (szennyvíziszap, kavicsdepó, feltöltés,

gépkocsitároló).
• A lágymányosi part mentén egyetemi építkezés, sportpályák, törmeléklerakó és zöldfelület egyaránt

találhatók.
• A vasúti töltéstől délre az üdülési és raktározási célokat egyaránt szolgáló Téli-kikötő alakult ki.
• A Duna-part és a Budafoki út között iparterület van.
A jól ismert területhasználatból a látvány, azaz a vizuális ártalomhatás megítélés magától értetődően következik.
A jelzőket alfabetikus sorrendben:
ártalmas, beépített, bűzös, csúf, elhanyagolt, elszennyezett, fátlan, felhagyott, feltöltött, gazdátlan, ipari,
kétségbeejtő, kopár, lepusztult, meglepő, művi, nemtörődöm, primer, poros, rablógazdálkodó, rendetlen, senki
földje, sivár, szabálytalan, szemetes, természetellenes, undort keltő … azaz rendkívüli módon befolyásolt,
megváltoztatott, az ökológiai szemlélet hiányát tükröző.
A jelzők területi megfeleltetésétől eltekintettem. Helyette a vizuális ártalmak feltüntetésével végeztem el az

értékelést. Az összhatás alapján megkülönböztettem erősen, közepesen és gyengén károsított, valamint
rendezettnek tekinthető felületeket (261. ábra).
261. ábra - Vizuális ártalmak értékelése (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat

és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)
1.10.6.8. Látvány
A tájkép a nézőpont megválasztása és a markánsan megjelenő építmények láthatósága szerint változik. A

térélmény, azaz a látott tér nagysága és formája szorosan öszszefügg a magasságkülönbséggel. Potenciális
térélményt sík területen csak a Duna-parttól és a hidaktól lehet kapni, ugyanis a vízfelület beépítetlen, a
396
4. fejezet
szintkülönbség pedig – a vízállástól függően – többméteres. A dunai látványt a partnál legfeljebb a kikötő hajók
korlátozhatják, azt fa vagy épület nem takarhatja. A látványt a kiemelkedő, elsősorban a pontszerű művi elemek
döntően befolyásolják. A láthatóság szerint megkülönböztettem 8–15, 15–30, 30 méternél magasabb
építményeket.
A nemzetközi látványértékelési tapasztalatok szerint a megadott magasságú épületek, tornyok, kémények 200 és
1500 méterről, illetve 5 km-ről láthatók sík felületen, takarás nélkül.
A sziluetten, a látóhatáron megjelenő természeti és művi tájalkotó elemek a tájékozódást, a helymeghatározást

elősegítik, a vizuális-esztétikai hatást növelik. A hegyek, a házak magasságuk és a közelebb fekvő létesítmények
takaró hatása szerint eltérő módon láthatók (262. ábra).
262. ábra - Látványértékelés (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi

potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében, 1991)
1.10.6.9. Tájképi potenciál
A tájképi potenciál értékének meghatározására az ún. relief, a felszínmozgalmassági, a lejtőkategória és a

borítottsági szám, valamint az összhossz-, a periféria-, a látvány- és az agrármutató segítségével kidolgozott
módszert szerettem volna alkalmazni.
Az értékelési eljárás „alkalmazhatatlansága‖, azaz a természet-közeli állapot teljes hiánya miatt a helyszíni
bejárásokon látottak, az ott élők elmondásai és korábbi tájértékelési tapasztalatok alapján kényszerültem a
tájképi potenciál „érzékeltetésére‖. A tájképi potenciál hagyományos meghatározására ugyanis (táji adottságok
hiánya miatt) nem kerülhetett sor.
Az eltérő rendeltetésű felületek összehasonlításának eredményéül alakult ki a sorrend. Megkülönböztettünk
• közepes
• alacsony és
• rendkívül alacsony „tájképi potenciállal‖ rendelkező felületeket, továbbá
• magas tájképi potenciállal rendelkező kilátó helyeket.
397
4. fejezet
Kétséget kizáróan a Duna látványa jelenti a terület varázsát, ezért az a terület közepes tájképi potenciállal
rendelkezik. A beépítetlen területek és a part menti sáv alacsony, míg a Dunától távolabb fekvő és beépített
terültek rendkívül alacsony tájképi potenciállal rendelkeznek. A Petőfi híd és részben a vasúti híd, valamint a
vasúti töltés tájképi potenciálja azért magas, mert éppen a Duna irányú és nagy távolságú át- és rálátás lehetővé
válik.
1.10.6.10. Világkiállítási területalkalmasság
A tájvizsgálati és a tájértékelési fejezetekben leírtak alapján a térségről alkotott vizuális-esztétikai megítélésünk

egyértelmű. A tájképi adottságok megismertetése és bemutatása alapján levont következtetéseket és javaslatokat
egyaránt közre adom.
1.10.6.11. Következtetések
Lágymányos-Észak-Csepel térségét vizuális-esztétikai szempontok alapján kiállítási területként NEM

javasoltuk, NEM javasolhattuk!
A summás ítélet indoka:
• a természetszerűség, a természeti elemegyüttesek Teljes hiánya,
• a rendelkezésre álló Időhiány, illetve hátralévő maximálisan négy év miatt (az értékelés 1991-ben készült!),
valamint
• az ún. nulla állapot eléréséhez feltétlenül szükséges anyagi ráfordítások Óriási összege.
A természetközeliség és az idő hiánya egyértelműen tájépítészetileg motivált vélemény, míg a pénzkérdés

„csak‖ gazdasági. Ellenkezőleg, a tájrendezés beruházásérdekelt tevékenység, s a tájépítész előtt nem lehet
megoldhatatlan kérdés. Nemleges döntésem némi magyarázatra szorul.
A természetszerűség hiánya a tájban azt jelenti, hogy
• nincs szintkülönbség, azaz domborzati változatosság,
• nincs művelési ág, azaz elsődleges tájszerkezet,
• nincs eredeti talajréteg, azaz termőföld,
• nincs a Duna dinamikáját tükröző partszakasz,
• nincs fás növényzet, azaz erdő, erdősáv, fasor…
Szabad az ökológiai szemlélet előretörése, a tájesztétikai szempontok erősödése idején a természetszerűséget

nélkülöző területen az országot reprezentáló Világkiállítást rendezni?
Az idő hiánya azt jelenti, hogy egy tisztességes kiállítási terület színvonalához nélkülözhetetlenül szükséges
növénytelepítésre, faültetésre kerülő év sem elegendő, de
• nincs elég idő a kiültetésre kerülő fák felneveléséhez,
• nincsenek nagy tömegben előnevelt idős fák,
• nincs a durva földmunka elvégezve …
Szabad-e fátlan vagy új telepítésű csenevész növényzetű térségben reprezentáló Világkiállítást rendezni? (A
Bundesgartenschu-k területén legalább négy évvel a megnyitás előtt az idős fákat elültették vagy a kiállítást
idős, koros faegyüttesben rendezték!)
1.10.6.12. Javaslatok
A „valamit-valamiért‖ elvet sokféleképpen értelmezik. Némi túlzással minden „csak‖ preferálás kérdése.
Amennyiben
398
4. fejezet
• a lepusztult városrész szanálása, vagy
• a városközponthoz közel fekvő térség fejlesztése, vagy
• a Duna létének hangsúlyozása, vagy
• a közlekedési kapcsolatok kihasználása, vagy
• az infrastruktúra-hálózat fejleszthetősége, esetleg
• a kevésbé befolyásolt terültek kímélése, vagy
• a hét kilométernyi hosszúságú Duna-part, vagy
• a vízközelség, a dunai látvány kihasználása, vagy
• a főváros központjának kiterjesztése, tehermentesítése, vagy
• a Lágymányos-Észak-Csepel és a Gellérthegy, a Duna-hidak tájképi összehozása,
• a budafoki dombvonulat, a Gellérthegy, a Budai-hegyek koszorú látványának a fővárosi városképbe

kapcsolása,
• a két kilométernyi vízparttal rendelkező Téli-kikötő öblének tájrehabilitációja, vagy
• a Petőfi híd budai hídfőjénél lévő parkszituáció kihasználása, vagy
a felsoroltak valamely kombinációja az elsődleges CÉL, akkor arccal a Világkiállítás, a Lágymányos-Észak-

Csepel és Dél-Buda felé! De vizuális-esztétikai szempontok alapján a térséget kiállítási területként NEM
javaslom.
Mindezek ellenére tájrendezési javaslatot tettem a komfortérzet fokozhatóságára. A tájrendezési tevékenységnek

egyik lényege éppen a tájpotenciál növelések előirányozása.
Javaslataimat tájrendezési és szabályozási csoportosításban állítottam össze.
1.10.6.13. Tájrendezési javaslatok
Tájrendezési javaslataim kidolgozásával cél a tájképi potenciál növelési lehetőségének bemutatása volt.
Ugyanakkor nem titkolom, sőt egyértelműen sugallom, hogy a táji, a tájökológiai, a tájképi szempontok iránt
valamennyi érintettnek alázattal kell viselkednie. Meggyőződésem, hogy nemcsak figyelembe kell venni a táji
adottságokat, hanem a tájpotenciál növelése valamennyi érintett kötelessége is. A kötelezettség tervezőre,
beruházóra, vállalkozóra és döntéshozóra egyaránt vonatkozik (263. ábra).
263. ábra - Tájképi potenciált növelő javaslatok (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai

vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében,
1991)
399
4. fejezet
Javasoltam a Duna-parton faso-rokkal szegélyezett sétány kialakítását
• a két híd között és mindkét oldalon, valamint
• a Csepel-sziget nyugati szélén és
• a lágymányosi iparterület mögött.
Javasoltam kondícionáló hatású erdősáv telepítését
• a HÉV töltése mentén és
• az épülő új kikötőmedence eltakarásként.
Javasoltam öko-vízpartszakaszok rehabilitációját
• a Csepel-szigeten,
• a Téli-kikötő öblének északi irányú bővítésével,
• a Kopaszi-gáton,
• a lágymányosi iparterület Duna felőli oldalán.
Javasoltam az egykori Duna mentén az eredeti nedves biotópok optikai imitálását
• a Déli összekötő vasúti híd budai töltése mentén a jelenlegi árok felhasználásával és
• a Keserű-ér torkolati szakaszánál.
Javasoltam a tájképi potenciál növelése érdekében kilátó félkörtöltés építését az összekötő vasúti hídra vezető
töltések mentén
• a bal parton a töltés mindkét oldalán egyet-egyet,
• a jobb parton a töltés északi oldalán kettőt, a délin egyet.
Javasoltam a szintkülönbség növelése érdekében
400
4. fejezet
• térplasztikai megoldást a lágymányosi parton, valamint
• feltöltést a Csepel-szigeti szennyvíziszap lefedéseként és
• kilátódomb építését a Csepel-szigeten.
A javaslatok összegzése felesleges. A késés hatványozottan több anyagi ráfordítással „hozható be‖! S a nyugat-
európai rendezettséghez szokott szem rendkívül érzékeny a megoldatlanságra, a kapkodásra, a
befejezetlenségre, a sivárságra. Az EXPO ‗96 nem a tájképi potenciál hiányán bukott meg …
Összegzésként megállapítható, hogy a tájképi potenciál maghatározása, a tájjelleg értékelése összetett feladat.
Az általánosítható és a speciális szempontok mérlegelése eredményeképpen került sor a táji adottságok alapján
értékelési módszer kidolgozásra a tájképi potenciál meghatározására. A táji adottságok vizuális értékelése
során kiderült, hogy a tájképi potenciál meghatározása mellett igen lényeges a térrendszerek minősítése.
Jelentősen eltérő a látvány a különböző nézőpontokból, illetve haladás közben. A feltáruló látvány a
területfejlesztés, a tájalakulás során változik, ez a beavatkozás jellegétől függően lehet előnyös és hátrányos. A
kilátóhelyek a tájkép hangsúlyos elemei, ezért megkülönböztetett az értékelésük.
A tájképi potenciál ismerete a szakigazgatási, a tervező, a beruházó, az építő, a kezelő szervek munkáját
egyaránt segíti. Térségek, tájegységek, területek vizuális hatásainak megítéléséhez objektív eszköztárnak kell
rendelkezésre állnia.
1.11. Táj munkarész a környezeti hatástanulmányban

A társadalmi érdekek széles körű figyelembevétele, illetve az ökológiai szemléletmód terjedése következtében
komplex jellegű tanulmányok készítése vált szükségessé. A tájháztartást jelentősen megváltoztató
beavatkozások, nagyberuházások engedélyezéséhez több országban kötelezővé tették az ún. „Environmental
Impact Study/Assessment‖ készítését. Az 1970-es évektől kezdve az USA-ban és más iparilag fejlett országban
az új „nagy‖ létesítmények jóváhagyását nem csak műszaki és gazdasági szempontok szerint hagyják jóvá. A
létesítmény várható ökológiai és társadalmi hatásait is széleskörűen feltárják. A műszaki tervek módosítására,
vagy a várhatóan hátrányos hatásokra a figyelmet felhívják, és azok megelőzésére alternatív javaslatokat adnak.
A „minden‖ szempontra kiterjedő munkát hazánkban környezeti (és társadalmi) hatástanulmánynak14 nevezik.
1.11.1. Az „első” hazai hatástanulmány

A Balaton vízminőségének közismert helyzete és a környezeti hatástanulmányok elterjedése időszakában
érdeklődéssel olvastam gróf Széchenyi István „Balatoni gőzhajózás‖-ról 1846-ban írt röpiratát. A hajózással
összefüggésben kifejtett széles körű elemzés túlzás nélkül az első hazai – a mai értelmezésben – környezeti
hatástanulmánynak tekinthető munka.
Még egyszer hangsúlyozom, a röpirat a balatoni gőzhajózás megindításával foglalkozik. A gőzhajózással

együttesen azonban a társadalmi, a politikai, a közlekedési, az ökológiai, az idegenforgalmi, az üzemeltetési, sőt
még az esztétikai érvek is megjelentek benne. Fejtegetéseim helyett idézem Széchenyit: „A Balatonra gőzöst
állítani, körülbelül, s kivált europai szemüvegen nézve keresztül, szintezen viszonyok közé sorozható, mintha t.
i. nem volna a legsürgetőbb teendőknek egyike. S ugyanis az europai egyéb tavakra a partjaikon fekvő nagyobb
és számosb városok s az ezek közti élénkebb közlekedési szükség idézték elé a rajtuk evező gőzösöket; míg a
Balaton partjain alig fekszik nagyobb hely, alig van kereskedési mozgalom, s igy ezek létét viszont a gőzösök
nagyobb élénkséget szülő fel- s alájárása fogná előteremteni, ha t. i. el nem alszunk… (p. 4.).‖
A kor társadalmi-gazdasági helyzetének bemutatását a fejlődési lehetőségére adott válasz követi. „Jelen tárgyat
illetőleg a kérdés tehát az, valljon kívánatos-e, szövetséges Amerika példáját e tekintetben követni? és ha igen,
ennek eszközlése valljon közvetlen kinek tiszte? Az elsőre könnyű a válasz; mert hogy Magyarország szinte
legkiesb magyar vidékét elhanyagolt állapotá-bul kiemelni olly szempont, melly minden hű hazafinak
legközelebb fekszik érdekében, azon én legalább kételkedni nem tudok; midőn annak elhatárzása, hogy a dolog
közvetlen eszközlése tulajdonképen kit illet, még könnyebb, mert ugyan kit illethetne a világhátán mást, mint
legközelebbrül is Somogy, Veszprém és Zala megyék balatonparti birtokosait, és tüstént ezek után az érintett
megyék belebb lakó földtulajdonosit; mert hiszen ha ezek nem szeretik magukat eléggé, miszerint az eszmét
létesítsék, ugyan, kérdem, miért szeresse annyira őket bárki más? Nincs ok rá. Pedig valóban csak önszeretet
kell az illetők részérül a tárgy meginditása – s végbevitelére‖ (p. 5.).
14
Az angol nyelvű kifejezés a „környezetre gyakorolt hatás tanulmányát” jelenti.
401
4. fejezet
A balatoni közlekedés megindításában – jelen esetben egyetlen gőzös beállításában – óriási tájfejlesztést
involváló erőt lát. „Minthogy csak egyetlen egy gőzösnek megjelenése is a Balatonon olly fordulatot tenne e
gyönyörű víztükör mostani szunyadozó létén, annyira nevelné az egész vidék életerejét, s olly hosszú lánczolatát
következtetné a legszebb s előre ki sem számítható kifejléseknek, miszerint a so-mogy-veszprém- és zalai
földbirtokosok és lakosok mintegy bűbáj-vessző által jelen létükbűl kiemelve csakhamar olly állapot közt lelnék
magukat, melly a mostanihoz ugy állna mint májusi reg decemberi esthez, s melly ekkép a mostaninál
módnélkül kellemesb és hasznosb is volna‖ (p. 5.).
Széchenyi a megvalósítás folyamatát, a fejlesztés hatását reálisan ítéli meg. „Nem fogna ugyan ez átalakulás
pillanat alatt végbemenni, mert – ha csalni nem akarjuk magunkat – bizony még igen is fejletlen állapotban
hervadoz jelenleg a balatoni partvidék;‖ (p. 5.).
Minden új létesítésekor kockázatot is kell vállalni. Biztosra menni nem lehet, bár meggyőződése szerint a jövő
fejlődésének útja a gőzgép sokoldalú alkalmazása. „És e fölött olly honban mint a mienk, hol – bármilly
paradoxnak sőt ellentétesnek látszassék is mit mondandok – „biztos kereset sincs, s aztán elegendő alkalmas kéz
sincs‖, ugyan lehet-e valami, mi inkább megérdemelné a figyelmet mint mind az, mi uj kereseti kör nyitása
mellett egyúttal a magyarországi kézhiányt is hathatósan pótolja? Azt hiszem, nem. Illyes kettős czél pedig
mindenek előtt gőzmozdony által érhető el;‖ (pp. 8–9.).
A Balaton térségének bekapcsolása az ország közlekedési ütőerébe, a Dunába, szinte akadály nélkül
megvalósítható. Az idő és „minden körülmény fogja sürgetni azt: fogadni mernék, legott életbe lép a Balaton
lecsapolásának rég megpendített terve, mi egyuttal, midőn összeköttetésbe hozná Zala, Veszprém és Somogy
sajátlagos gazdagságait a Dunával s így Magyarhon legfőbb erével, és viszont; más részrül annyira emelné ki e
gyönyörű tájt minden mocsáribul és honi kis tengerünknek kíes partjait ollyannyira varázslaná lakhatóvá, mikép
pezsgőbb egészségü kellemeibe szeretvén még tán az is felütné közelében lakhelyét, ki eddigelé csak külföldön
tudott kivetkezni unalmibul. S ugyan, kérdem, nem volna-e ez haszon? Mire aztán, igaz, „igen‖-nel csak az
felelhet, kinek keble magyar és eleme honi hűség!‖ (p. 10.).
Az ökológiai összefüggésekre a lecsapolás elemzése és a hajózásnak a halállományt várhatóan befolyásoló

hatása hozható. „Nincs arrul bizonyos tudomásom, a Balatont egészen le lehetne-e csapolni; de annyit hiszek, ha
lehetne is, bűn volna illyest cselekedni‖ (p. 10.).
„Ámde kérdem, mit vesztene a Balaton, ha vagy egy öllel lejebb szállíttatnék? Egy kissé keskenyülne, igaz; de
ez volna az egész veszteség; midőn más részrül szántóföldet nyernének mocsár helyett az illető tulajdonosok;
jobb levegőt s ekkép kevesebb hideglelést a parti lakosok; fölötte kellemes helyzeteket nyári lakokra‖… (p. 12.).
A tó vízszintjének csökkentése Széchenyi szerint a hajózásnak is kedvez: „bármilly különösnek látszassék is

ezen állítás. S ugyanis a Balaton medre, mint ez számtalan vizsgábul kitűnt, bizonyos távulság-ra a parttul igen
sikér, mi a hajózást nagyon nehezíti, mert kikötni némelly helyeken alig, némelylyeken pedig éppen nem lehet;
egy kissé beljebb azonban, mintha igazi partja valaha beljebb lett volna, rögtön mélyebb leszen, ugy hogy
lecsapolás által odáig visszautasitatván, noha a tó mélysége egészben kisebbülne, mégis a szélén mindenütt
nagyobb mélységet lelnének s igy könnyebben kiköthetnének az illető hajók‖ (pp. 12–13.).
Hal tekintetében az a kérdés, hogy „hol és miként szaporodik a hal erőteljesebben, teljes nyugalomban-e vagy
néha néha egy kissé felfrisítve?‖ (pp. 13–14.). Bevallja, hogy nem lévén halászember, mégis – külföldi példákat
hozva – a hajózás mellett foglal állást: „Annyi azonban köztudomásu, hogy sem a constantzi, sem a zürichi sem
a garda tavakban a halszám nem csökkent, jóllehet több hajó és nem egy gőzös zavarja azok vizeit hosszabb idő
óta már‖ (p. 14.).
Széchenyi ezen megállapítását, ráérzését a tudományos ismeretek alátámasztják. A hajózás önmagában, sem a
Balatonon, sem egyéb folyóinkon nem hat károsan a halállományra. A hajózáshoz szükséges vízrendezés és a
kibocsátott szennyező anyagok annál inkább. Míg a Balatonon az olajbeeresztésekre szigorúak az előírások,
addig pl. a Dunán az uszályok – a Duna Bizottság serénykedése ellenére – „felesleges‖ olajaiktól az éj leple alatt
mindenütt megszabadulnak. A Balaton lecsapolása, a berkek leválasztása, a vasútépítés – így együttesen –
egyértelműen káros volt. Megszüntette az ívóhelyek jelentős részét.
A gőzhajózás megkezdéséhez szükséges részvénytársasági formára, az anyagi vonatkozások ismertetésére nem

térek ki, mert nincs szakterületi összefüggése. A rendszabályok humánus összeállítására tett javaslat viszont ma
is megszívlelendő: „Szükséges ezek után a társasági rendszabályok olly módo-ni megállapítását eszközleni, mi-
hezképest, mint fentebb érintők, lehető legmélyebb philosophiai tapintattal legyen azon kényes vonal kijelelve,
402
4. fejezet
melly minden emberi viszonyokban boldog lét és inség, siker és pusztulás közt határoz, és melly középen
fekszik a szabadság és korlátlanság, a rend és önkény közt ― (p. 29.).
Széchenyi az első gőzhajó gyártójára – az Óbudai Hajógyárra, – sőt nevére is tett javaslatot. Így azt
Kisfaludynak nevezték el. A sors őhozzá viszont nem volt ilyen kegyes. Több mint 120 évet kellett várni,
mígnem a Tihany és Szántód között közlekedő Komp IV-est Széchenyi Istvánra keresztelték.
Tudatos és célszerű tájalakítással a Balaton potenciális adottságait előnyösen ki lehetne használni és így „a
mezők kertekké válnak‖ (p.10.). „Balaton most annyira elhanyagolt partjait is, előbb mint gondolnók,
bájkertekké, mellyekbül megelégedés és szerencse mosolyog, fogná varázslani át!‖ (p. 30.).
S hogy az ilyen vizuális élmény mit jelenthet az ideérkezőnek? – arra a következő idézetben kapunk választ.
„Munkafáradt ember, ha a Balaton víztükrét meglátja, uj életkedvet érez ereiben csörgedezni‖ (p. 12.).
A tájrendezési feladatok, a tájfejlesztési célok meghatározásánál is gyakran hangoztatjuk a bátorság és a

mértékletesség összhangjának fontosságát. A múlt század derekán így hangzott: „Igazi javítást nem mindig lehet
a fenállónak csupán csak módosításával eszközleni, mert a fenálló néha ollyas, mi tökéletes ellentétben áll azzal,
mi eléretni czéloztatik; s ehhez képest illy esetben a réginek gyökerestűli megsemmisitése és az ujnak gyökeres
felállitása szükséges. Midőn más részrül nem egy eset van, hol az efféle összeillesztés nemcsak lehetséges, de
már létező alap olly jól áll, mikép lehetetlen volna a felállítandóra nézve annál jobbat lerakni. Mihezképest ez
esetben megint a réginek az ujjal czélszerű egybeházasítása a dolog bölcsészete‖ (p. 11.).
A balatoni hajózás megindítása – éppen úgy mint minden beruházás, költségigényes volt. A rosszul értelmezett
takarékosságra Széchenyi is felhívja a figyelmét „Az olcsóság sokak előtt ellentállhatatlan csábbal bír, kivált
Magyarországban… Én az mondom: sehol, s az olcsó husnak mindenkor és mindenütt híg a leve, s hogy kivált
kezdetnél, mikor annyi természetes nehézséggel s még ezek fölibe gördített mesterséges előitéletekkel is kell
küzdeni rendszerint, lehetetlen elég közel járulni a tökéleteshez, s hogy ekkép illy esetben egyenesen ki kell
törölni a cselekvési szótárokbul a középszerűt, s annál inkább a hibást‖ (p. 24.).
1.11.2. Az előzetes és a részletes környe-zeti hatástanulmányok táji munka-

részének tartalmi követelményei
Minden területi jellegű beruházás jelentősen befolyásolja a tájszerkezetet, a tájképet. Valamenynyi, a
tájháztartást, a tájszerkezetet jelenősen befolyásoló, megváltoztató beavatkozáshoz, területfejlesztéshez,
beruházáshoz a táj védelme érdekében környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.
A környezetügyi döntések során, az eljárási folyamatban a környezet egészére, a tájra vonatkozó

megállapításokat
• az előzetes (EKHT), valamint
• a részletes (RKHT) környezeti hatástanulmányokban kell kidolgozni.
A táj munkarész tartalmi követelményeinek megállapításánál valamennyi résztvevő (gazda, tervező, döntést
hozó, beruházó) dilemmája a „mélység‖, a vizsgálati és az értékelési szint meghatározása. A beruházás
megítélése a tájjelleg befolyásolásának és a tervezett létesítmény tájbaillesztési lehetőségének mértéke szerint
eltérő.
1.11.2.1. Kiindulás
• Nincsen két egyforma táj, tájegység, ezért hasonlóságuk ellenére két azonos beruházás sem lehetséges. A
KHT-hez ezért „receptet‖ adni nem lehet, illetve veszélyes. A táj egyedi, nem univerzálható, ezért a KHT táj
munkarésze sem. A hatásvizsgálathoz bármilyen sillabusz összeállítása éppen a sajátos tájvédelmi törekvések
érvényesítését hiúsítaná meg. A „formula‖ készítése a táj védelmének egyfajta degradálását jelentené.
• A táj munkarész elkészítéséhez olyan kritériumokat kell kiválasztani, amelyek az ország területére bárhol
érvényesíthetőek, viszonylag könnyen, olcsón és gyorsan beszerezhető adatbázisra épülnek, de mégis
lehetővé teszik a táji adottságok és a beruházások szerinti differenciálást.
• A 86/1993. (IV. 4.) Korm. sz. rendelet 1993. június 4-i hatállyal tartalmazza az egyes tevékenységek
környezeti hatásvizsgálatának átmeneti szabályozását. A Kormány 67/1994. (V. 4.) sz. rendeletében pedig a
fentiek módosításáról intézkedtek.
403
4. fejezet
Az egyes elemek, közegek (föld, víz, levegő, élővilág) vizsgálatának évtizedes, évszázados hagyományai
vannak. A hazai természetvédelem gyökerei is a századfordulóig nyúlnak vissza. A táj védelme viszont nem
azonosítható a természetvédelemmel, amely az országnak mindössze 7%-ára terjed ki. A beruházások esetében
az általános tájvédelmi szempontokat kell(ene) érvényesíteni, azaz az ország egész területén egységes elvek
szerint kellene a tájgazdálkodást – elsősorban a rurális térségekben – előirányozni, illetve végezni.
A táj jogi védelméből, pontosabban „védtelenségéből‖ következik, hogy mindenki foglalkozik vele, de
érdemben mostohán kezelt, intézményi háttér és adatbázis nélküli. Jóllehet a beruházásoknál a táj védelmével
kapcsolatosan hasonlóak – vagy fontosabbak – az ismeretek, az elvárások, mint az „agyonkutatott‖ föld, víz,
levegő és élővilág esetében.
1.11.2.2. Beruházás hatása
A beruházás hatására az adott térségben, tájban a pillanatnyi tájhasználati formák módosulhatnak,

megváltozhatnak, lehetetlenné válhatnak, vagy éppen kedvezően alakulhatnak. A beruházások szinte kivétel
nélkül a területi érdekekkel ütköznek vagy bizonyos érdekeket sértenek. Az érdekközösségek képviselete,
ütköztetése és a várható konfliktusok megelőzése ezért a táj védelmét szolgálja.
A társadalmi-gazdasági igények és a lehetőségek mérlegelésével bizonyos – és/vagy a tájvédelmi szempontok

preferálásával valamennyi – tájhasználati konfliktus megelőzhető, illetőleg kompromisz-szumos megoldással
oldható. Különböző javaslatok, tervváltozatok készítésénél minden esetben a táj értékének fokozására,
potenciáljának növelésére kell törekedni.
A várható hatások következményeinek mérlegelésével kell a beruházás elhagyására, változtatására vagy

módosítására a hatásvizsgálatban javaslatot adni. A táji adottságok előnyös vagy hátrányos megváltoztatásának,
valamint a javasolt beruházási változatok következményeit tájértékelési „visszacsatolással‖ lehet egyértelművé
tenni.
A környezeti hatástanulmányt nem szabad „csak‖ kötelezően elkészítendő és egyszeri munkarésznek tekinteni.
A tervezett vagy a megvalósított beruházás különböző stádiumaihoz (előkészítéstől, tervtől a megvalósításon
keresztül az üzemeltetésig) igazodóan kell a környezeti hatásokat vizsgálni. A hatásvizsgálatoknak „árnyékként‖
kellene a beruházási fázisokat követnie – adott esetben megelőznie –, még akkor is, ha minden egyes
szakaszhoz nem is készülne önállóan dokumentált környezeti hatástanulmány. Ily módon a táj védelme
megvalósítható, az ökológiai tévcselekedetek, a környezeti ártalmak száma, mértéke csökkenthetővé válna.
1.11.2.3. Tájvédelmi szempontok érvényesíthetősége
Akarva vagy ösztönösen, de tevékenységünk során általában a generalizálásra törekszünk. Az individuum – a

szubszidialitási elv érvényesítése – helyett a XX. századi fejlett társadalmak igénye az adott feladatok
elvégzésére képes mechanizált „élő robot‖. A technokrata ebbe a képbe igyekszik a táj védelmét is belepréselni.
Az általánosításra törekvés alól a beruházások környezeti hatásainak azonos szintű feltárására irányuló igény
sem kivétel. A vizsgált elemek sorában a tájhoz, a tájvédelemhez érve azonban egyfajta megtorpanás
következik, amelynek többféle oka van.
Az okok alapvetően az értelmezések közötti ellentmondásokra, valamint a táj különös kategóriájára vezethető
vissza. Az ellentmondások elsősorban
• a környezetvédelmi törvényben,
• a táji adatbank hiányában, valamint
• az eltérő tájvédelmi elvárásokban és
• a tájegységek különbözőségében gyökereznek.
1.11.2.4. Tájvédelmi igények, elvárások
A tájat a közelmúltig úgy tekintették, mint egykoron a „szabad javakat‖, vagy a nyersanyagokat, azaz
korlátlanul rendelkezésre állónak. Egy bizonyos társadalmi-gazdasági fejlettségi szint elérése esetén a védett
területek aránya növekszik. Tapasztalatom szerint, ha valamely ország összterületének 10%-át meghaladó a
404
4. fejezet
művelés alól kivett területek aránya15, akkor az ökológiai szemlélet teret hódít. Hazánkban is így történt. Ám
kulturális örökségünk számtalan megjelenési formája szemünk láttára napjainkban is pusztul. Jóllehet a tájban
manifesztálódott évszázados tapasztalatok, a látványt karakteressé tevő tájképek megőrzése éppen olyan fontos
– ha nem fontosabb – mint a több helyen is előforduló növényfajok vagy a visszatelepíthető állatfajok védelme.
A változások, a változtatások teljes kiküszöbölése, azaz egyes tájegységek, tájrészletek konzerválása eleve
fejlesztésellenes és ezért is irreális követelmény lenne.
1.11.2.5. Tájvédelmi kritériumok megválasztása
A táj egyedi, a beruházás konkrét. A KHT táj munkarészében a konkrét, de bármilyen beruházáshoz kell
valamilyen, bárhol érvényesíthető, azaz általános tájvédelmi kritériumokat meghatározni. A beruházások
különbözősége és a táj sajátossága miatt az ismeretlen beruházáshoz, az ismeretlen tájban, de mindenütt
alkalmazható kritériumokat kell választani.
A tájvizsgálati, a tájértékelési eljárások tapasztalatai alapján
• minden eljárás a készítés célja szerint eltérő, mert nincsen két azonos beruházás, illetve azonos adottságú táj,
• minél általánosabb szempontokat tartalmaz valamely módszer, annál nagyobb területre vonatkoztatható és
annál kevésbé használható adott beruházáshoz,
• az egyes módszerek adaptálása is körülményes az eltérő táji adottságok miatt.
A „táji‖ kritériumokat úgy célszerű megválasztani, hogy azok az előzetes és a részletes KHT készítésekor
• hasonlóan/egyaránt alkalmazhatóak,
• mindkét vizsgálati-értékelési szint-hez megfelelő mélységben kidolgozhatóak és
• a táj jellegét, a táji adottságokat egyértelműen kifejezők
legyenek.
A kritériumok meghatározásánál elsősorban arra törekedtem, hogy a táj, a tájvédelem komplexitása ellenére az
egyes közegeknél (föld, víz, levegő, élővilág) feltételezhetően előforduló elemeket ne ismételjem és lehetőleg
átfedésbe se kerüljenek az azokban előforduló szempontokkal. A kritériumok között ezért csak a „táji‖
szempontok szerepelnek.
Az előzetes és a részletes KHT tájvédelmi kritériumainak kidolgozásában az egyes részletességi szintek között
kell különbséget tenni.
1.11.2.6. Tájvédelmi kritériumok a részletes KHT-hoz
A kritériumokat két csoportba célszerű osztani:
• az elsőbe a tájvédelmi szempontból szóba jöhető meglévő adottságok,
• a másodikba a beruházással megváltozó adottságok, a hatások kritériumait soroltam. Az első alapján a

beruházás létét, azaz megvalósíthatóságát, a második szerint a beruházás hogyanját lehet, illetve kell
eldönteni.
1.11.3. Táji adottságok

A táji adottságoknál – az egyéb helyen feltételezhetően a KHT-be vont szempontok mérlegelésével – a tájkép és
az egyedi tájérték meghatározását tartom elsődlegesnek. A tájkép is és az egyedi tájérték is a táj jellegének
bizonyos értelmű összpontosítását jelenti.
Tájkép. A mindenkori társadalom gondolkodásmódját, az emberi tevékenységet a táj jellege, állapota, azaz a táj
képe egyértelműen tükrözi. A tájképet alapvetően meghatározza annak
15
A települések léte, az építések ténye önmagában nem negatív. A művelésből kivett terület aránya viszont utal a beépítettségre, a
befolyásoltság mértékére.
405
4. fejezet
• „eredetisége‖,
• „sokoldalúsága‖ és
• „egészségessége‖.
Az eredetiséget a művi befolyásolás mértékével, a sokoldalúságot a tájhasználati módok változatosságával, az

egészségességet a táj állapotával célszerű meghatározni.
Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „eredetibbnek‖, ha minél kevésbé szabdalják vonalas létesítmények (a
beépített felületet ab ovo nem lehet eredetinek tekinteni). A nyomvonalas létesítmények vizuális és ökológiai
értelemben egyaránt határoló vonalat képeznek, ezért előfordulásuk gyakoriságával jól ki lehet fejezni a táj
befolyásoltságának mértékét.
Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „sokoldalúbbnak‖, ha hasznosítási módja gyakran változik. A
sokoldalúságot az egyes művelési ágak, területhasználati egységek találkozási vonalaival, az ún. szegélyhatással
lehet kifejezni. A szegélyeken keresztül érvényesül ugyanis a táj karaktere. A látványkapcsolatok (ki-, át-,
rálátás, valamint látáskorlátozás és eltakarás) is a szegélyek szerint alakulnak.
Adott tájat, tájegységet akkor tekintünk „egészségesnek‖, ha ott a növényzet üde, fertőzéstől és környezeti
ártalmaktól mentes (az állatvilág állapota csak tömeges elhullás vagy túlszaporodás esetén válik „látvánnyá‖).
Az egészséges táj képének a megbontatlan talajfelszín, a rombolt felületek, a tájsebek hiánya is jellemzője. A
kórokozók, a kártevők, a környezeti ártalmak hatására pusztuló növényzet ökológiailag sérült, ha tájidegen, ha
látványa betegséget jelez.
A tájkép eredetiségét, sokoldalúságát és egészségességét a tájalkotó elemek, elemegyüttesek

négyzetkilométerenkénti méretével, illetve arányával határoztuk meg.
Egyedi tájérték. Az ember tájalakító tevékenysége során keletkezett elemeket, az egyedi tájértékeket
keletkezésük szerint különböztettük meg. Lehetnek
• a településsel, a termeléssel,
• a közlekedéssel,
• a történelmi eseménnyel, valamint
• a kultúrtörténeti emlékekkel öszszefüggően keletkezett egyedi tájértékek (lásd az önálló fejezetet).
1.11.4. Beruházás hatásai

A beruházás hatásait a biológiailag inaktív felületek növekedési arányával, a befolyásolás mértékével, a
látványváltozással javasolom kifejezésre juttatni. A három kritériumot úgy választottam és határoztam meg,
hogy azok a táji hatások szintéziseként érvényesüljenek.
Biológiai aktivitás. A beruházások túlnyomó többsége a termőterület csökkentésével és a biológiailag inaktív

felületek arányának növekedésével jár. A biológiailag inaktív felületek aránya, az összefüggő felületek
nagysága, valamint megoszlása, szerkezete szerint az egyes beruházások eltérőek. A csővezetékek fektetése
vagy a légvezetékek építése minimálisan, ezzel szemben például a beépítés, a bányanyitás rendkívül nagy
mértékben csökkenti a biológiailag aktív felületek arányát.
Befolyásolás. A környezeti hatásvizsgálat a beruházások várható következményeinek feltárására irányul.

Tájvédelmi szempontból fontos, hogy a beruházással határos területekre erodálódik-e föld, folyik-e
koncentráltan külvíz, azokon felhalmozódik-e por, lesz-e talajvíz-szintváltozás. A változás a befolyásolás
mértékétől és az érintett felület ökológiai érzékenységétől, azaz terhelhetőségétől függ.
Látványváltozás. A beruházások létesítményei gyakran uralják környezetüket. A létesítmények megjelenését

formatervezéssel és tájbaillesztéssel lehet befolyásolni. Lényeges az eltérés a sík és a dombvidéki adottságok
között.
1.11.4.1. Kritériumok értékelése
406
4. fejezet
A kiválasztott kritériumok értékelésére olyan pontozásos módszert dolgoztam ki, amely
• egyszerűen,
• viszonylag gyorsan és
• „olcsón‖ elvégezhető.
A mátrixban a ritkaság és a jelentőség hangsúlyos szempontként szerepel. A pontértékeket 1 és 10 között

választottam meg, mert az így könnyen létrehozható adatbázis részletesebb differenciálást nem tesz szükségessé.
A mátrixban mindig a tájvédelmi szempontból kedvezőbb adottság, illetve hatás kapott magasabb pontértéket.
A mátrixokban meghatározott pontértékek különböző méretarányú topográfiai térképek felhasználásával készülő

értékelésre alkalmasak, jóllehet az 1:10 000 méretarányú topográfiai alaptérképek információ mennyisége a
legmegfelelőbb.
Az értékelési eljárás első fázisában meg lehet állapítani, hogy a beruházás tervezett helye tájvédelmi
szempontból mennyire értékes, védendő.
Az eljárás második részében kerül sor a beruházás táji adottságokat befolyásoló hatásainak megállapítására.
1.11.4.2. Tájhasználati konfliktusok
A mindenkori társadalmi-gazdasági adottságokat tükröző táj sokféle szükségletet elégít ki, különböző
elvárásoknak felel meg. A tájhasználati igények éppen ezért igen változatosak.
A prioritást élvező tájhasználati mód többnyire korlátozóan hat a többire.
Egyszerre több tájhasználati mód keletkezése, halmozódása előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Az ágazati, a
közösségi, a réteg stb. érdekek mindig egyoldalúak és a táj potenciális adottságainak a mindenkori „előnyös‖
kihasználására irányulnak.
A pillanatnyi, a látszatelőnyök össztársadalmi szinten idővel igen „drágákká‖ válhatnak.
Valamennyi beruházás, új tájhasználati mód megbontja az ökológiai, az ökonómiai, a tájképi potenciálok közötti
egyensúlyt. A tájhasználati konfliktusok hatásai időtartamaik szerint lehetnek időszakosak, tartósak és
véglegesek. Jellegük szerint ismeretesek reverzibilis és irreverzíbilis, valamint mérsékelhető és nem
mérsékelhető hatású konfliktusok.
A hatástanulmány készítése, a táji munkarész alapos kidolgozása elsősorban a tájhasználati konfliktusok

kialakulásának megelőzésére irányul.
1.11.4.3. Tájvédelmi kritériumok az előzetes KHT-hoz
A maximalitásra törekvés jegyében az előzetes KHT-hoz is szívem szerint a „részletes‖ KHT-hoz ajánlott
kritériumok kiválasztását javasolnám. A szintek megkülönböztetése végett azonban egyfajta egyszerűsítést lehet
tenni. Ennek megfelelően
• a táji adottságokat a „tájjelleg‖, míg
• a beruházás hatásait a „tájidegenség‖ mérlegelésével célszerű előirányozni.
A tájjelleghez, azaz a sajátos természeti elemekből, a gazdálkodás és a népi kultúra együtteséből kialakult
karakterhez alkalmazkodás, illetve az attól való eltérés mértékének megítélése a beruházó, a tervező
szemléletétől, az adottságok iránti fogékonyságától függ.
A tájidegenség, illetve a tájba illesztés a létesítmények, az építmények funkcionális és esztétikai szempontok

szerinti elhelyezésének, a környezetalakítás mértékének függvénye. A létesítmény tájba illesztését növényi és
terepplasztikai takarással lehet elősegíteni.16
1.11.4.4. A tájvédelem érvényesítése a KHT-ben
16
Tájképet változtatni csak annak szabad, akinek arra „jogosítványa‖ van.
407
4. fejezet
A táj jellege miatt a tájvédelem „más‖ módon kerül a KHT-ben értékelésre. Jóllehet a táj rendezése és a
környezet védelme is a hatások szintézisét jelenti, de eltérő indíttatással. A környezetvédelemben a változásokat
az adott kiinduló helyzethez viszonyítjuk. A tájvédelmi megközelítésben viszont az összhatások elemzése
alapján igyekeznek a jót megtartani vagy az esetleges hátrányos helyzeten változtatni.
A beavatkozások, a beruházások általában tervezési folyamat eredményei. A tájvédelmi törekvéseket a tervezési

folyamatoktól ezért aligha lehet függetleníteni. Önálló tájvédelmi tervvel viszont éppen úgy nem lehet
eredményt elérni, mint tájvédelmi szempontokat nélkülöző területrendezési tervekkel vagy környezeti
hatástanulmányokkal.
A környezeti hatástanulmányt nem elégséges a kivitelezést előkészítő, illetve a kiviteli tervekből ismert műszaki
módszerek szerint elkészíteni. KHT-val a folyamat egészét végig kell követni. A tervezés utolsó fázisában
ugyanis már nem kérdőjelezhető meg a fejlesztés helyessége, iránya. A hibás koncepció a folyamat elején,
esetleg folyamán szűrhető csak ki.
1.11.5. A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó

beavatkozások környezeti hatáselemzése
A Duna–Tisza közi hátság vízviszszatartás és vízpótlás megoldása műszaki és pénzügyi megvalósíthatóságának
tanulmányterve (továbbiakban: megvalósíthatósági tanulmány) c. dokumentációban előirányozott fejlesztések
hatásainak elemzése több szempontból a korábbiakhoz viszonyítva új feladatot jelentett. A rendkívül bonyolult
kapcsolatban álló, egymással a legkülönbözőbb módon összefüggő hatásokat négy csoportra elkülönítetten
vizsgáltuk és értékeltük. Külön fejezetben tártuk fel az elsődlegesen
• környezeti, koncepcionális (1. fejezet),
• funkcionális (2. fejezet),
• létesítményi (3. fejezet), valamint
• társadalmi, gazdasági (4. fejezet) hatásokat.
Az egyes hatások, témakörök, fejezetek közötti kapcsolatokat, valamint az azok közötti hasonló arányokat az
264. ábrán szemléltetem.
• Az első fejezetben a „Kell-e vízpótlás?” kérdésre a vízhiány, a környezetállapot, a környezeti konfliktusok

feltárásával, a vízpótlás szükségességének hatáselemzésével válaszoltunk.
• A második fejezetben a „Mi lenne vízpótlás nélkül?” kérdésre a jelenlegi állapot bemutatásával, a
vízkészletek ismertetésével, valamint a vízpótlás módjának funkcionális hatásvizsgálatával adtunk választ.
• A harmadik fejezetben a „Milyen következményekkel járna a megvalósítás?„ kérdésre a várható hatásokat

részletesen elemeztük.
• A negyedik fejezetben a „Hogyan kellene a vízpótlásról döntést hozni?” kérdésre feltártuk a társadalmi és a
gazdasági hatásokat és hatásjavító szándékú javaslatokat állítottunk össze.
264. ábra - A környezeti hatástanulmány modellje (Csemez–Madarassy–Balogh–Tőkey:

A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti
hatáselemzése és hatástanulmánya)
408
4. fejezet
A hatástanulmány modelljén (264. ábra) jól látható, hogy a négy fejezetet azonos súlyúnak tekintettük,
feladatunk középpontjába a hatásvizsgálatokat állítottuk. A formai változtatások eredményeképpen kialakult
ábra középkori kolostorkerti motívumra emlékeztet. Az ábrát kettős értelemben is szimbolikusnak tekinthetjük.
A kerengőben kialakított kert középpontjában az éltető, a meghatározó víz van (kút vagy medence formájában).
A víz (itt a vonatkozó hatásvizsgálatok) köré egymáshoz kapcsolódó és egymás mellé rendelt részeket (itt
fejezetek) alakítottak ki. A víz köré szerveződött kolostorkerti motívumot az egykori szerzeteseknek olyan
mértékben sikerült elterjeszteniük, hogy az máig élő parasztkerti, előkerti motívum maradt. A hatásvizsgálat-
orientált tanulmánynak is legalább olyan széles körben és maradandóan kellene elterjednie, hogy a megvalósítás
mindenki számára tartósan elfogadható megoldást eredményezzen.
A hatástanulmányból egyetlen, de valamennyi összefüggést szintetizáló fejezetet, – a beavatkozások várható

tájképi hatásait – ismertetem. Az alábbiakban részletezett hatótényezők és a hatásviselők kiválasztása után
kerülhetett sor a többlépcsős értékelésre.
1.11.5.1. Hatótényezők
A hatótényezőket, azaz a vízpótlási beavatkozások tájképi következményeit a hatások erőssége és érvényesülési

tere szerint értékeltük. Hatótényezőknek a hatásmátrixban értékelt vízpótlási beavatkozásokat tekintettük. A
tájképi hatások vizsgálatánál a hatásmátrixban felsoroltak közül a következőket vettem figyelembe:
• nagyfeszültségű energiahálózat létesítése,
• szivattyútelep építése, üzemeltetése,
• nyomócső távvezeték építése, üzemeltetése,
• szerelvény, szabályozó, elzáró és mérőműtárgy,
• új vízszállító csatorna építése, üzemeltetése,
• többcélú tározó építése, üzemeltetése,
• természetvédelmet szolgáló vízfelület létesítése, fenntartása,
• tavi meglévő és új üdülőhely fejlesztése,
• üzemi, igazgatási stb. épületek,
• új földúthálózat építése,
• új közút, híd, áteresz építése,
• terület kisajátítások,
• szolgalmi jog érvényesítése.
A mátrixban feltüntetett beavatkozásokból a tájképi hatások hasonlósága miatt egyesek összevonásra, mások
elhagyásra kerültek.
409
4. fejezet
Az üzemelésből származó időszakos „szennyezés‖ vizuálisan igen sok módon érvényesülhet. A nyomócső
törése eróziót, átmenetileg vízfelület kialakulást jelenthet. A hidromechanikus csatornatisztítás után átmenetileg
iszapdepóniák keletkezhetnek, a kiömlő üzemanyag szennyezéssel járhat. Üzemelési katasztrófák
előfordulhatnak, ezek látványhatása is jelentős lehet, de lokális érvényesülésük és bizonytalan előfordulásuk
miatt látványintenzitásuk és hatáskiterjedésük értékelésétől eltekintettem.
1.11.5.2. Hatásviselők
A hatásviselőnek tekintett „tájképet‖ az egyes területfelhasználási, tájhasználati módok szerint csoportosítottam.

A Hátság vonatkozásában megkülönböztettem
• védett területet (NP, TK, TT),
• vízfelületeket, tavakat,
• gyepfelületet,
• szántót,
• szőlőt, gyümölcsöst (ültetvény, kert),
• erdőt, valamint
• belterületet és beépített területet.
(A belterülettel, a beépített külterülettel, – jóllehet a vízpótlási beavatkozások túlnyomó többségét külterületen

valósítanák meg – azért foglalkoztam, mert a táj megváltoztatása visszahat a települések szerkezetére is.)
A tájképi hatások a beavatkozásoktól (hatótényezők) és az egyes tájelemektől, elemegyüttesektől (hatásviselők)

függően változnak. A tájképet, mint hatásviselőt az egyes területfelhasználási, tájhasználati módok szerinti
csoportosításban értékeltem. Külön-külön foglalkoztam
• a tájkép, a látvány érzékenységével,
• a beavatkozások intenzitásával és
• a hatások „kiterjedésével‖.
1.11.5.3. Tájkép- és látványérzékenység
A tájképi hatások a domborzattól és a borítottságtól, a területhasznosítástól meghatározott módon függnek. A

Duna és a Tisza menti lapályok és a hátsági magaslatok ellenére az érintett térséget síknak tekintettem. Az
egyszerűsítésre azért kerülhetett sor, mert a Duna–Tisza köze alapvetően alföldi jellegű sík terület. Ugyanakkor
a későbbiekben, azaz a kiviteli terv szintjén a domborzatot az utaknál, a tározóknál figyelembe kell venni.
A tájkép érzékenységét valamilyen beavatkozás tájjelleget változtató mértéke szerint határoztam meg
(48.táblázat).
48. táblázat - A tájkép érzékenység értékelése
Pontsz
Érzékenység
ám
igen érzékeny,
1
sérülékeny
2 érzékeny
közepesen
3
érzékeny
410
4. fejezet
4 alig érzékeny
5 nem érzékeny
A tájképet meghatározó területhasználatokat (a hatásviselőket) jellegük (művelési ág és vizuális érvényesülés)

szerint csoportosítottam, a védett területet a művelési ágtól függetlenül kiemeltem (49. táblázat).
49. táblázat - A területhasználat és a térhatás értékelése
Pontszá
Területhasználat Térhatás
m
védett terület (NP, TK, borítottságtól

1
TT) vízfelület, tó függő
2 gyepfelület szántó nyílt
3 szőlő, gyümölcs, kert áttört
4 erdő
zárt
beépített, bánya
5
(belterület)
A tájképérzékenységet részletesebben és pontosabban a vízpótlási beavatkozások konkrét helyének ismeretében,

azaz a részletes KHT készítése során lehet meghatározni. A vízpótló létesítmények, a nyomvonalváltozatok
elkészítése alapján lehet a vizuálisan kevésbé „ártalmas‖ változatokat – az egyéb környezeti szempontok
figyelembevételével – kiválasztani. Az előzetes vizsgálatoknál az egyes területhasználatok tájkép-érzékenységi
értékelése megmutatja és előre jelzi a várható tájképi problémákat és ilyen értelemben elvi jelentősége van.
1.11.5.4. Hatásintenzitás (hatáserősség)
A vízpótlási beavatkozások zavaró mértéke, a látvány intenzitása szerint eltérő tájképi hatású. Ötféle fokozatot
különböztettünk meg a befolyásolás mértéke szerint. A fokozatokat 1–5-ig pontoztam:
1 = jelentős vizuális ártalom
2 = feltűnő, markáns elem
3 = csak lokálisan érvényesülő
4 = formailag nem zavaró vagy illeszkedő
5 = nem látható
A Kormány 152/1995. (XII.12.) rendelete a környezeti hatásvizsgálat elvégzéséhez kötött tevékenységek

köréről és az ezzel kapcsolatos hatósági eljárás részletes szabályairól 3. §-a alapján megkülönböztettem
• a telepítéssel (területfoglalás, építkezés, berendezések felszerelése),
• a megvalósítással (a létesítmény működtetése, üzemeltetése, használata) és
• a felhagyással (megszüntetés) járó tevékenységeket.
A beavatkozások zavaró fokozatainak megfelelően, a hozzárendelt pontszámok (1-től 5-ig) szerint értékeltem a
tájképi hatásokat: egyessel a leggyengébb, míg ötössel a legjobb, legkedvezőbb fokozatot minősítettem. A
beavatkozások területhasználati formák szerinti erősségét a telepítési, a megvalósítási, valamint a felhagyási
411
4. fejezet
fokozatokban az 50., az 51. és az 52. táblázatban tüntettem fel. A tájképi hatások zavarását és változását a
kategóriák szerint összesített pontszámok alapján is értékeltem (53. táblázat).
50. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a telepítésépítés alatt
Vízpótlási beavatkozások
1. 2. 3. 4. 6.új 11. 12. 13. tavi 14. üzemi, 15. új

nagyfeszült szivattyútel nyomócső szerelvény, vízszállító többcélú természetv meglévő és igazgatási földút
ségű ep építése távvezeték szabályozó csatorna tározó édelmi új stb. at épí
energiahál építése , elzáró és építése építése vízfelület üdülőhely épületek
ózat mérőműtár létesítése fejlesztése
létesítése gy
Védett
terület
1 1 1 1 1 1 1 1 1 3
(NP, TK,
TT)
Vízfelület,
1 1 2 2 1 1 l 1 1 3
tó
Gyepfelül
1 2 i 2 2 2 2 2 2 3
et
Szántó 1 2 3 3 3 2 2 2 2 3
Szőlő,
gyümülcs
2 3 3 3 3 2 3 3 3 3
(ültetvény,
kert)
Erdő 3 5 3 5 5 2 .i ) S 3
Belterület,
3 4 3 5 3 3 3 3 4 3
„beépített"
Beavatkoz
ások 12 18 18 21 18 13 15 15 18 2
erőssége
51. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a megvalósítás-üzemelés során
1. 2. 3. 4. 6.új 11. 12. 13. tavi 14. üzemi, 15. új

ségű ep építése, távvezeték szabályozó csatorna tározó édelmi új stb. at épí
energiahál üzemelése építése, , elzáró és építése, építése, vízfelület üdülőhely épületek
ózat üzemelése mérőműtár üzemelése üzemelése létesítése fejlesztése
létesítése gy
Védett
terület 1 1 3 3 3 3 4 1 1 4
(NP, TK,
412
4. fejezet
TT)
Vízfelület,
1 1 5 5 5 2 5 1 1 3
tó
Gyepfelül
1 2 3 3 3 2 2 2 2 4
et
Szántó 1 2 5 3 3 2 2 2 2 4
Szőlő,
gyümülcs
2 3 5 5 3 3 3 3 3 4
(ültetvény,
kert)
Erdő 3 5 3 5 5 3 3 3 5 4
Belterület,
3 4 5 5 5 3 4 3 4 4
„beépített"
Beavatkoz
ások 12 18 29 29 27 18 23 15 13 2
erőssége
52. táblázat - Hatásintenzitás (erősség) a felhagyást követően
1. 2. 3. 4. 6.új 11. 12. 13. tavi 14. üzemi, 15. új

ségű ep építése távvezeték szabályozó csatorna tározó édelmi új stb. at épí
energiahál építése , elzáró és építése építése vízfelület üdülőhely épületek
ózat mérőműtár létesítése fejlesztése
létesítése gy
Védett
terület
3 3 3 4 3 1 4 1 3 4
(NP, TK,
TT)
Vízfelület,
3 5 5 5 3 4 5 2 5 S
tó
Gyepfelül
3 .5 3 4 3 1 3 2 3 4
et
Szántó 3 4 5 5 3 2 2 2 4 4
Szőlő,
gyümülcs
5 3 5 5 3 2 3 3 3 4
(ültetvény,
kert)
Erdő 5 4 3 5 5 3 3 3 4 4
413
4. fejezet
Belterület,
5 5 5 5 3 4 4 4 5 4
„beépített"
Beavatkoz
ások 27 27 29 33 23 18 24 17 27 2
erőssége
53. táblázat - Összesített hatásintenzitás és tendenciák
1. 2. 3. 4. 6.új 11. többcélú 12. 13. tavi 14. üzem

nagyfeszülts szivattyútele nyomócső szerelvény, vízszállító tározó természetvé meglévő és igazgatás
égű p építése, távvezeték szabályozó, csatorna építése, delmi új üdülőhely stb. épüle
energiaháló üzemelése építése, elzáró és építése, üzemelése vízfelület fejlesztése
zat üzemelése mérőműtárg üzemelése létesítése
létesítése y
Telepítés 12 18 18 21 18 13 15 15 18
Megvalósí
12 18 29 29 27 18 23 15 18
tás
Felhagyás 27 27 29 33 18 18 24 17 27
Telepítésk
or a
1 2 2 3 2 1 2 2 2
hatáserőss
ég
Telepítés
utáni V V C B C A B V V
tendencia
Megvalósí
táskor a
1 2 4 4 3 2 3 2 2
hatáserőss
ég
Felhagyás
esetén a c C V B B V A A C
tendencia
Felhagyás
esetén a
4 4 4 5 3 2 3 2 4
hatáserőss
ég
Az egyes területfelhasználási módokat a mátrixban tájkép-érzékenységi sorrendben állítottam ösz-sze.

Értelemszerűen ezért a vízpótlási beavatkozások tájképi „összér-zékenysége‖ a védett területtől távolodva
csökken. A növekvő számsorban kivételt a vízfelület és a tó jelent, éppen sajátos tájképi jellege miatt (53. és 54.
táblázat).
54. táblázat - A tájképi változások minősítése
414
4. fejezet
Pontszám Intervallum Minősítés
igen nagy =
1 0–14
látványkárosítás
2 15–20 domináló, feltűnő
3 21–25 csak lokális
csekély vagy
4 26–30
illeszkedő
5 31–35 nem látható
1.11.5.5. Értékelési módszer
A vízvisszatartási és pótlási beavatkozásokkal, létesítményekkel érintett felületek tételes és összesített

meghatározásával lehet az értékelést elvégezni.
• Telepítés során, építés idején a 117 (67 + 50) szivattyútelep, az 530 km nyomócsővonal, a 280 km hosszú új
csatorna, az 1200 műtárgy építéséhez 2 300 ezer m3 földmunka szükséges. Átlagosan 2 m-es mélységű
földmunkával számolva 11 km2-t érint a megvalósítás. A csatornák rézsűs kialakítását és a felvonulási
területet beszámítva (háromszoros befolyásolás), a megvalósítás mintegy 30 km2-en a borítottságot, a
jelenlegi tájhasználatot megváltoztatja (50. táblázat). Ehhez jön még az új víztározókhoz szükséges 17 000 ha
felület. Az utóbbi új tájelem, de ökológiai kiegyenlítő szerepe és tájképi hatása miatt egyértelműen előnyös.
• A megvalósítást követően a földmunkákkal, felvonulással érintett károk megszűnnének (51. táblázat). A

befolyásolás tartósan a csatornákkal, szivattyútelepekkel, utakkal igénybe vett felületre korlátozódik.
• Felhagyás esetén (amely csak elvi lehetőség) a létesítmények tájképi hátránya eltérő módon – a
hatásintenzitási táblázatban is látható mértékben – de jelentősen csökken (52. táblázat). A csökkenés erőssége
az 52. és az 53. táblázat szerint állapítható meg.
A tájképi változások mértékét az összegezett hatásintenzitási számértékek közötti különbségek alapján képeztem
(54. táblázat).
A hétféle területhasználati mód és az öt hatásértékelési fokozat miatt (7×5) 35 pont lehet a maximum. A
táblázatban feltüntetett pontszámokat 1 és 5 között választottam meg. Az intervallumok képzése arányos
felosztással történt. Az összegző minősítésnél is ugyanazokat a hatásintenzitási jellemzőket használtam.
• Telepítés (50. táblázat) során magától értetődő módon az építmények és a földmunkák látványhatása a
legnagyobb. Végső soron valamennyi beavatkozás erőteljesen hat a biológiailag aktív felületek átmeneti vagy
végleges megszüntetése (felvonulás, tárolás, földmunka stb.) miatt.
• Megvalósítás után (51. táblázat) szintén az épületek, építmények (2. és 14.), valamint a nagyfeszültségű
hálózatok (1) látványhatása a legnagyobb.
• Felhagyás esetén (52. táblázat) a tározó, az épületek helye és a földművek nyomai jelentenek maradandó
hatásokat.
1.11.5.6. Tendenciák
A beavatkozási tevékenységek szakaszai között irányultság figyelhető meg. Magától értetődő módon a telepítés
jelenti a legerősebb tájképi hatást. Az idő múlásával, a környezet rendezése, fásítása, füvesítése befejeztével a
látvány folyamatosan javul. A tájképi hatásokban megmutatkozó tendenciákat (53. táblázat)
• a telepítési és a megvalósítási, valamint
• a megvalósítási és a felhagyási állapotok között mutattam ki.
415
4. fejezet
A tájképi változások tendenciáit (53. táblázat) az egyes telepítési, megvalósítási-üzemeltetési és felhagyási

szakaszok közötti hatásintenzitási különbségek számértékei alapján állapítottam meg (55. táblázat).
55. táblázat - A tájképi változások tendenciái
Betűjel Intervallum Minősítés
V 0 változatlan
5 vagy 5-nél kismértékben

A
kevesebb javuló
B 6–10 jelentősen javuló
11 vagy 11-nél illeszkedő v. nem

C
nagyobb látható
Az intervallumokat a legkisebb (1) és a legnagyobb (17) számértékek közötti különbség egyenletes elosztásával,
három minősítési kategória felállításával képeztem. A nulla a változatlanságot, az előző állapotot kifejezőnél
kisebb érték a romló tendenciát tükrözi.
A telepítési (építés alatti) és a megvalósított állapot között
• nincs változás a nagyfeszültségű hálózatok és az egyéb építmények esetében,
• kismértékben javuló a látvány a földművek és a műtárgyak esetében,
• jelentősen javuló a szerelvényeknél és
• nincs különbség a nyomócsővezetéknél (3.).
A megvalósított és a felhagyott állapot között a látvány
• kismértékben javuló a csatornák, a tározók esetében,
• jelentősen javuló a művi elemeknél (nagyfeszültség, épületek),
• illeszkedő vagy nem észlelhető a nyomócső és a szerelvények, valamint a műtárgyak esetében.
1.11.5.7. Hatásnövekedés
A vízpótlási beavatkozások érvényesülésének területe szerint eltérő azok tájképi hatása. Öt hatáskiterjedési
fokozatot különböztettem meg a beavatkozásoktól mért látótávolságok szerint, amelyeket 1 és 5 közötti
pontértékkel láttam el (56. táblázat).
56. táblázat - A tájképi változások hatása
Ponts Térhat
Távolság
zám ás
2000 m
1 háttér
felett
középté
2 500–2000
r
középté
3 100–500
r
416
4. fejezet
10–100 m- középté
4
ig r
5 10 m-ig előtér
A tájképi hatásoknak kiterjedése a telepítési, a megvalósítási és a felhagyási szakaszokban művelési ág

változtatások nélkül nem módosul, ezért csak egy összesítő értékelő táblázatot készítettünk. A tájképi hatásokat
hatótényezőkként az egyes területhasználatok szerint állapítottam meg 57. táblázat).
57. táblázat - A vízpótlási beavatkozások hatáskiterjedése
1. 2. 3. 4. 6.új 11. 12. 13. tavi 14. üzemi, 15. új

ségű ep építése, távvezeték szabályozó csatorna tározó édelmi új stb. at épí
energiahál üzemelése építése, , elzáró és építése, építése, vízfelület üdülőhely épületek
ózat üzemelése mérőműtár üzemelése üzemelése létesítése fejlesztése
létesítése gy
Védett
terület
1 1 4 4 3 1 1 1 1 4
(NP, TK,
TT)
Vízfelület,
1 1 4 4 3 1 1 1 1 4
tó
Gyepfelül
1 1 4 5 3 1 1 2 1 4
et
Szántó 1 1 4 5 4 1 1 2 1 3
Szőlő,
gyümülcs
2 3 4 5 5 3 3 3 2 4
(ültetvény,
kert)
Erdő 4 4 5 5 5 4 4 3 4 5
Belterület,
4 4 5 5 5 4 4 4 4 5
„beépített"
Beavatkoz
ások 14 15 30 33 28 15 15 16 14 2
erőssége
Összesítet
t
A A C C C A A A A C
kiterjedési
érték
Az egyes vízpótlási beavatkozások, területhasználatok szerinti hatások kiterjedésének összegzett értékeiből

intervallumokat képeztem (58. táblázat).
A vízpótlási beavatkozások jellegétől függően
417
4. fejezet
• „nagykiterjedésű‖ a nagyfeszültségű energiahálózat, a tározóépítés és a tófeltöltés, a pontszerű építmény

(szivattyútelep, épület, közúti híd),
• közepes „kiterjedésű‖ a kisajátítás és
• kis „kiterjedésű‖ a földművek, valamint a vonalas létesítmények vizuális hatásterülete.
A terek nagysága a vertikális határoló térfalak távolságától és formájától függ:
• tisztásszerű zárt terek, térfolyosók,
• áttört ligetes, fás állományok, ültetvények, valamint
• nyílt térségek egyaránt előfordulhatnak.
58. táblázat - A vízpótlási beavatkozások minősítése
Jel Intervallum Minősítés
nagy (háttér) elmosódottan

A 14–20
látható
közepes (középtér)
B 21–26
kontúrosan látható
C 27–33 kicsi (előtér) élesen látható
A táblázatos értékeléssel, a pontozással célom
• a tájképi hatások intenzitás és érvényesülési terület szerinti értékelése,
• a tájképi változások bemutatása,
• a vízpótlási beavatkozások összehasonlításának megkönnyítése, valamint
• a tájképértékelési eljárás áttekinthetőségének biztosítása volt.
1.11.5.8. A beruházás hatásai
A beruházás hatásait a biológiailag inaktív felületek növekedésével, a befolyásolás mértékével, illetve a

látványváltozással javasoltam kifejezésre juttatni. A biológiailag inaktív felületek aránya, a befolyásolás
mértéke a tájképben ösz-szegződik.
A beruházások túlnyomó többsége a termőterület csökkenésével és a biológiailag inaktív felületek arányának

növekedésével jár. A biológiailag inaktív felületek aránya, az összefüggő felületek nagysága, valamint
megoszlása, szerkezete szerint az egyes beruházások eltérőek. A csővezetékek fektetése vagy a légvezetékek
építése például minimálisan csökkenti a biológiailag aktív felületek arányát, ezzel szemben például a beépítés
rendkívül nagy mértékben.
A környezeti hatásvizsgálat a beruházások várható következményeinek feltárására irányul. Tájvédelmi

szempontból fontos, hogy a beruházással határos területeken
• erodálódik-e talaj,
• folyik-e koncentráltan külvíz, illetve azokon
• felhalmozódik-e por,
• csökken-e a talajvízszint,
• megváltozik-e a művelési ág,
418
4. fejezet
• történik-e kivonás, illetve beépítés stb.
A változás a befolyásolás nagyságrendjétől és az érintett felület ökológiai érzékenységétől, valamint

terhelhetőségétől függ.
1.11.5.9. Látványváltozás
A létesítmények látványa igen eltérő a felület mérete szerint, amelyről látható az adott építmény. Tájképi hatása
a területhasználat módja és a domborzati adottságok szerint nagymértékben változik (59. táblázat).
59. táblázat - A látványváltozás értékelése
illeszked hivalkod
megjelenés feltűnő
ő ó
láthatósag
a b c
eltakart a 10 6 3**
korlátozott b 6 3** 2**
korlátozás
c 3** 2** 1*
nélküli
Érték:
10 = igen nagy, 6 = nagy, 3 = közepes, 2 = csekély, 1 = igen csekély
Tájvédelmi javaslat:
* keresni kell a létesítmény eltakarásának lehetőségét
** a tájba illesztésre erőfeszítéseket kell tenni
Rálátás
a. eltakart – zárt területen van, nem látható és nem közelíthető meg
b. korlátozott – csak közelről látható a területhasználat és a domborzat miatt
c. korlátozás nélküli – nagy területről látható (fátlan, sík vidék, szántó, gyep)
Megjelenés
a. illeszkedő – a létesítmény formatervezett, tereprendezéssel és növénytelepítéssel tájba illesztett
b. feltűnő – a létesítmény tájba illeszthető, eltakarása lehetséges (pl. a fák idővel takarhatnak)
c. hivalkodó – a létesítmény tömegénél fogva aránytalan, eltakarhatatlan, tájba illesztése lehetetlen.
1.11.5.10. Vízpótlási beruházási változat tájképi hatásai
A vízpótlás megvalósításához szükséges művi beavatkozások a hátsági táj jellegét jelentősen

megváltoztathatják. A járulékos tájszerkezeti, tájökológiai, tájképi hatásokról most teszek említést. Az éltető víz
hatására
• az öntözött táblákon buja szántóföldi kultúrák alakulnak ki,
• a tavak, a szikes székek vízszintje szabályozhatóvá válik,
• az erdők, a rétek üdék lesznek,
419
4. fejezet
• a csatornák mellé fasorok telepíthetők, amelyek – számos kedvező ökológiai talajvédő hatásuk mellett –
jelentősen megváltoztatják a térrendszereket, a látványkapcsolatot.
A hollandiaihoz hasonló agyonszabályozott, csatornázott, intenzív mezőgazdasági termesztés, legeltetés

legalább annyira idegen lenne, mint a vízhiány miatt pusztuló növények látványa. Művi létesítményeket
megvalósítani ezért az I. és a II. kategóriájú területeken csak körültekintően, a tájjelleg figyelembevételével, a
tájba illesztési szempontok előtérbe hozásával, interdiszciplináris jelleggel szabad.
A mátrixokban meghatározott pontértékek különböző méretarányú topográfiai térképek felhasználásával készülő

értékelésre alkalmasak. Az értékelési eljárás első fázisában meg lehet állapítani, hogy a beruházás tervezett
helye tájképi szempontból mennyire értékes. Az eljárás második részében kerülhet sor a beruházás tájképi
adottságokat befolyásoló hatásainak megállapítására.
Összegzésként megállapítható, hogy minden területhez kötődő „külső” beruházás jelentősen befolyásolja a
tájszerkezetet, a tájképet. A természeti elemek, elemegyüttesek túlsúlyával jellemzett táj emberi idővel mérve
lassan gyógyul, ezért védelemre szorul. Valamennyi, a tájháztartást, a tájszerkezetet és ezért a tájképet
jelenősen befolyásoló, megváltoztató beavatkozáshoz, területfejlesztéshez, beruházáshoz a táj védelme
érdekében környezeti hatásvizsgálatot kell készíteni.
Jó beruházások a táj fejlesztése, értékesebbé tétele érdekében történnek, de esetenként azokat az átmeneti
tájrombolás (közvetlen beavatkozások) jellemzi. Kedvezőtlen esetben a gyógyulás az elhúzódó megvalósítás és a
fák csekély növekedési erélye miatt évekig, évtizedekig eltarthat – ha egyáltalán lehetséges – az objektum, a
létesítmény eltakarása, utólagos tájba illesztése.
A tájképben – a láthatár kiterjedéséig vizuálisan érzékelhető, élő és élettelen tájalkotó elemek formákkal és
színekkel jellemzett együttesében – mindenféle emberi tevékenység tükröződik.
A tájban minden látható, a tájképben valamennyi tájalkotó elem érvényesül.
A KHT-ban a táj munkarész meghatározó jelentőségű. Kidolgozásával az egész tervezési folyamatot lehet,
illetve kellene irányítani.
A hatástanulmányokat a tervezés szerves részévé kell tenni, így hatókörük kiszélesedhet és a beruházások
illesztésére is alkalmassá válna.
A tervezési rendszer ilyen formában történő átalakításával új tervtípusok, – tájfejlesztési, környezetrendezési,

tájgazdálkodási – is létrejöhetnek. Ezzel tájhasználati és beruházási szempontból egyaránt előnyös
megoldásokhoz lehetne jutni.
1.12. Térinformatika alkalmazása a tájtervezésben

A 80-as évek elején irigykedve, csodálkozva néztük az amerikai tájtervezők számítógéppel támogatott munkáit,
terveit. Rácz Tamás elszánt igyekezete a „kis‖ 2.0-ás Apple Mac géppel sokak szemében csodabogárként hatott.
A közelmúltban pedig irányításával dolgozták ki a Felső-Duna szakasz Környezeti és Adatgyűjtő Információs
Rendszert (FDKAIR) 6000 km2 nagyságú felületre.
Tíz éve rajzoló nélkül el sem tudtuk volna képzelni a tájrendezési terv készítését. S 1990 óta valamennyi
tanszéki munkánkat számítógépek alkalmazásával, térinformatikai rendszerek segítségével dolgoztuk ki. A
térinformatika alkalmazásának technikai megvalósítása elsősorban Kollányi László munkatársam érdeme.
A térinformatikai rendszerek nagy előnye, hogy az adatokat, az információkat képek, térképek formájában
jelenítik meg. A térinformatikai rendszer kifejezés az Egyesült Államokból származik. Megjelölésére az angol
megnevezés (Geographical Information System = földrajzi információs rendszer) rövidítése, a GIS forma
mindenütt elterjedt. A térinformatika és a térinformatikai rendszer kifejezéseket gyakran tévesen használják:
• A térinformatika a helyhez kötött jelenségekkel és a közöttük lévő térbeli kapcsolatokkal foglalkozik. A

térinformatika alkalmazott tudomány, amely a számítógépek megjelenése után a mai értelemben
technológiává alakult. A térinformatika a térbeli helyzeti adatok, valamint a leíró (nem térbeli) adatok
tárolásának, kezelésének, elemzésének, megjelenítésének technológiája.
420
4. fejezet
• A térinformatikai (vagy földrajzi információs) rendszerek a hardver, a szoftver, az adat és a felhasználói

környezet olyan együttesét jelentik, amelyek lehetővé teszik a térbeli jelenségek hatékonyabb kezelését. A
GIS többféle csoportosítása ismeretes (részletesen lásd Kollányi–Praj-czer, 1995).
A térinformatikai rendszerek alkalmazásával a folyamatba lényegesen több adat vonható be, mint amennyit az
emberi agy a képi információ során feldolgozni képes. A GIS alkalmazása a tájtervezési gyakorlatot is merőben
megváltoztatta.
A földrajzi információs rendszereket olyan eszközöknek tekintjük, amelyeket a vizsgálati, az értékelési

munkarészek kidolgozásánál és a tájrendezési elvek érvényesítésénél rendkívül előnyösen lehet alkalmazni. A
továbbiakban a technológiai vonatkozások ismertetésétől eltekintek. A figyelmet a tájrendezési tartalomra
fordítom.
Mőcsényi professzor úr az amerikai tájtervező, tájépítész oktatók éves konferenciájáról, Siettle-ből hazatérve,
1980-ban érdekességként említette, hogy megfogalmazódott a paperless land-use, landscape planning, mint a
jövő egyetlen tájtervezési lehetősége. Akkor még nem gondoltuk, hogy egy évtizeddel később tanszékünkön
készül el az első hazai „paperless‖ tájrendezési terv, majd regionális tájrendezési tanulmány.
Tanszékünk és a HUNGIS Alapítvány szervezésében 1996. október 15-én rendeztük meg egyetemünkön
ötödször a Térinformatika a felsőoktatásban szimpóziumot. Az első regionális jellegű tájrendezési-
térinformatikai tanulmányok, tervek elkészítése, diplomamunkák konzultálása és opponálása során jöttünk rá,
hogy
• viszonylag milyen sokan,
• mennyire elszigetelten és ugyanakkor
• milyen széleskörűen foglalko-zunk/nak az adatkezelés korszerű formájával, használjuk ki a szintetizálás

újszerű lehetőségeit. Egymás tevékenységének megismerése, a folyamatos tapasztalatcsere igénye motivált
bennünket a felsőoktatásban tevékenykedő oktatók részére a térinformatikai szimpózium megrendezésére. A
szervezésben öt éven keresztül vállalt jelentős szerepük miatt Prajczer Tamás munkatársamat, valamint
Berenczei Rezső ügyvezető igazgató nevét feltétlenül ki kell emelni.
Térinformatikai munkáink ismertetését megelőzően néhány jól ismert tényre, illetve sajátosságra térek ki:
• A legnagyobb gondot változatlanul az adatbázis létrehozása jelenti. Vonatkozik a megállapítás az

alaptérképre és az egyéb adatok beszerzésére egyaránt. Sajnálatos módon „olcsóbb‖ a szintvonalas térkép
bedigitalizálásával „új‖ alaptérképet előállítani, mint azt vásárolni.
• Örvendetes, hogy a térinformatika az elmúlt évek eredményes alkalmazását követően a gyakorlattá válás
útjára lépett. A legutóbbi regionális fejlesztési koncepció, valamint regionális tájrendezési terv pályázati
kiírásánál a KTM zsűrije a térinformatikát alkalmazó pályázatokat részesítette előnyben. Pedig három éve a
hagyományos tervkészítéshez szokott „Megbízó” a határidő közeledtekor némi szkepticizmussal
megkérdezte: kiszámoltam-e, hogy hány rajzoló mennyi idő alatt tudja a tervlapokat megrajzolni. A beadás
előtti héten hiába mutattuk a képernyőn a kidolgozott témaköröket. Persze sikerült az anyag elkészítése,
dokumentálása, s azóta az illetékes minisztériumi tanácsos a térinformatikai eljárások lelkes támogatójává
vált.
Az 1970-es évek elejétől kezdődően a legkülönbözőbb céllal dolgoztunk ki tájértékelési módszereket.

Tárgyilagosan állíthatjuk, hogy a tájértékelési munkarészeknek tanulmányokba, rendezési tervekbe épülése
kutatási eredményeink alkalmazása nélkül nem terjedt volna el Magyarországon, illetve aligha lett volna
hatékony. Úttörő munkát végeztünk a vizuális-esztétikai hatások értékelésében, a tájképi potenciál
meghatározásában. Ugyanakkor be kellett látnunk, hogy az értékelési módszerek kidolgozásának technikájában
szakadék keletkezett a hazai/tanszéki és a nemzetközi élmezőny között. A különbség oka a számítógép
alkalmazásának hazai hiánya volt: az értékelési módszerek kidolgozását nem tudtuk gépre vinni, pontosabban
nem tudtuk „saját‖ gépünkre vinni.
Az általános jellegű tájékoztatást követően öt munkánk kerül ismertetésre. Ezek
• a Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai és vizuális hatásaihoz (1991),
• Tájinformációs elemző rendszer kidolgozása (1992),
421
4. fejezet
• Dunai Nemzeti Park és térsége regionális rendezési terve, vizsgálat (1993),
• A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója (1993),
• A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park és térsége regionális tájrendezési terve, vizsgálat (1995).
1.12.1. Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai

és vizuális hatásainak értékelésére
Tájértékelési, kutatási tevékenységünket kétségtelenül egy OTKA pályázat elnyerése (1986) koronázta meg. Az
egymillió forintos számítógép-fejlesztési keret lehetővé tette a tanszéki GIS bázis kiépítését, az ILWIS program
megvásárlását, az alkalmas „perifériák‖ beszerzését. A pályázat adta anyagi támogatással sikerült széles körű
kutatómunkát végezni és a külföldi társintézmények hasonló jellegű tevékenységébe betekinteni (amerikai,
jugoszláv, német, osztrák).
Kezdetben nagy dilemmát jelentett a „legmegfelelőbb‖ program és periféria, illetve/vagy program és géptípus
kiválasztása.
Az alkalmazásorientált tájértékelési eljárások próbaköve a gyakorlati felhasználás. Másképp fogalmazva: a

tájértékelési eljárásokat minden esetben konkrét feladat kapcsán készítik, tehát az elméleti kidolgozás
elválaszthatatlan az alkalmazástól.
Választásunk a szakmai szempontból talán legizgalmasabb városkörnyékre, mégpedig Óbuda térségére esett. A
helyszín kiválasztásakor egyaránt motivált
• a két évezredes történelmi múlt,
• az önálló települési-közigazgatási szerepkör,
• a földrajzi adottság (Duna mente és hegyek közelsége, valamint a megközelítési lehetőség, távolság) és
• a viszonylagosan jó történeti feldolgozottság, térképellátottság.
A viszonylagosságot itt is hangsúlyozni kell, hiszen az adatbázis kialakítása rendkívül nagy nehézségeket
okozott.
Az értékelési eredményeket, a tanulmányt négy fejezetre tagoltan állítottuk össze (264. ábra). Az elsőben a
természeti elemegyüttesek értékelhetőségével foglalkoztunk. Kitértünk a tájvédelmi igényekre, a tájértékelési
lehetőségekre, a táji adatbank hiányának következményeire.
A második fejezetben a természeti elemegyüttesek vizsgálataként kiválasztottuk a modellterületeket és a térképi

adatbázist. Választásunk a jellegzetes óbudai városkörnyékre esett, ahol a két évezredes tájalakulás-történet
követhető nyomon.
A harmadik fejezetben végeztük el a természeti elemegyüttesek, a táji adottságok értékelését.

Megkülönböztettünk elsődlegesen ökológiai, ökonómiai, valamint vizuális szempontú értékelést.
Elsődlegesen ökológiai szempontú értékelés
Tájrendezési szempontból releváns elemegyütteseknek tényezőcsoportoknak
• a befolyásoltságot,
• a tájváltozást és
• a pufferhatást tekintettük.
A befolyásolás, illetve a befolyásoltság megállapítására három csoportot képeztünk. A táj lehet
• teljesen megváltoztatott,
• kevésbé (csekélyen) módosított vagy
422
4. fejezet
• alig alakított.
• Teljesen megváltoztatottnak a beépített területeket, a belterületet, az ipari létesítmények és a bányák területét

tekintettük.
• Kevésbé módosítottként a szántókat, a kertet, a zártkerteket, a szőlőt és a gyümölcsöst kezeltük.
• Alig alakítottnak az erdő, a rét-legelő és a mocsár minősült.
A befolyásoltság mértékét korszakonként állapítottuk meg (265. ábra).
265. ábra - Befolyásoltság koronként (Csemez et al.: Tájértékelési eljárás kidolgozása a

természeti elemegyüttesek ökológiai, ökönómiai és vizuális hatásaihoz, 1990)
A tájváltozást a területhasználatok csoportosításával követtük. A korszakonkénti és a különböző időszakok

közötti változásokat
• a beépítés és
• a felhagyás irányába történő elmozdulásokkal fejeztük ki.
423
4. fejezet
A pufferhatást a területhasználatok eltérő hatása szerint értékeltük. A szomszédos területfelhasználási egységek,

művelési ágak
• egymást kedvezően befolyásolhatják,
• egymásra lehetnek közömbösek, illetve
• egymást hátrányosan, sőt károsan befolyásolhatják.
1.12.1.1. Elsődlegesen ökológiai szempontú értékelés
A földterület egységes összehasonlítását a különböző talajértékelések, valamint a földforgalmi értékek alapján

végeztük.
1.12.1.2. Elsődlegesen vizuális szempontú értékelés
A tájképi hatásokat a borítottság, a művelési ágak, a területfelhasználási egységek alapján határoztuk meg. Az
egyes tájhasználati módok a szegélyeken keresztül válnak „láthatóvá‖. A tájképi hatások a borítottsági formák
egymásmellettisége, gyakorisága, formája szerint eltérőek, amelyeket a szegélyekkel lehet kifejezni. Az egyes
szegélytípusokra bevezetett (lásd Tájképi potenciál meghatározása)
• periféria,
• látvány és
• agrár mutatóval, illetve azok km2-es hálózati egységen belüli hosz-szának mérésével határoztuk meg a
vizuális-esztétikai értékeket.
Óbuda térségében igen nagyarányú volt a művelésből kivonás. A mezőgazdasági területek pedig olyannyira
lecsökkentek, hogy a mezőgazdasági jellegű talajbonitálási eljárások csak kis térségekre vonatkoznak.
Az értéklést „megfeleltetésekkel‖, mégpedig kettős értelemben végeztük. Megfeleltettük
• a domborzati adottságokat
• a lejtőkategóriákat, valamint
• a kitettséget külön-külön a földértékekkel és a telekértékkel.
Valamennyi esetben (földérték, telekérték, domborzat, lejtőkategória, kitettség) az adottságokat négy

intervallumba osztottuk, azaz négy minősítési szintet különítettünk el.
• Ahol az értékek (föld, telek) és a természeti adottságok (domborzat, lejtőkategória, kitettség) egyaránt
„magasak‖, az értékelés eredménye: „indokoltan magas‖.
• Ahol a föld- és a telekértékek és a természeti-domborzati adottságok egyaránt „alacsonyak‖, az értékelés

eredménye: „indokoltan alacsony‖.
• Ahol a föld- és a telekértékek magasabbak a domborzatiaknál, az értékelés eredménye: „magasabb földérték‖,

illetve magasabb „telekérték‖.
• S végül, ahol a föld- és a telekértékek alacsonyabbak, mint ahogyan az a domborzat, a lejtőkategória és a

kitettség alapján várható lenne, az értékelés eredménye: „alacsonyabb földérték‖, illetve „alacsonyabb
telekérték‖.
Az eredmények összesített érték-kénti megjelenítése helyett a kritériumorientált megjelenítésre törekedtünk.
A negyedik fejezetben a városkörnyéki tájalakulási törvényszerűségeket összesítettük. Felhívtuk a figyelmet a

változási tendenciákra, feltártuk a tájhasználati konfliktusokat és általános érvényű megállapításokat tettünk a
tájalakulási folyamatokra vonatkozóan.
424
4. fejezet
1.12.2. Tájinformációs elemző rendzser kidolgozása az ökológiai

tévcselekedetek megelőzése és újabb területhasználati konfliktusok
megakadályozása érdekében
Az interdiszciplináris szemlélet terjedése és az ILWIS program alkalmazásában megmutatható sikerek alapján,
valamint a területi tervezés eddigi gyakorlata láttán állítottuk össze pályamunkánkat. A három intézmény –
KÉE, Tájrendezési Tanszék, VÁTI (Hőna Eszter), VITUKI (Morvay Kálmán) – által a tájinformációs elemző
rendszer kidolgozására benyújtott pályázatot az OMFB támogatta.
Az eredeti elképzelés szerint három eltérő adottságú térség összehasonlítására került volna sor.
Modellterületként
• jelentős üdülési tájhasználattal terhelt és természetvédelmi védettség alatt álló térséget,
• erősen beépített városkörnyéket, valamint
• intenzíven hasznosított agrártérséget (esetleg bányautótájat) szerettünk volna összehasonlítani. A támogatási

összeg jelentős redukálása miatt azonban egyetlen modellterületet kényszerültünk választani.
Mintaterületként a Tihanyi-félszigetet és a hozzá csatlakozó, az ún. második vonalban fekvő térséget

választottuk. Tihany, Aszófő és Örvényes településeknél a tájinformációs elemző rendszer kidolgozásának célja
• újabb ökológiai tévcselekedetek megelőzése,
• a területi tervezés korszerűsítése,
• a módszertani lemaradás csökkentése, valamint
• a hazai realitások feltárásos figyelembevétele volt.
A tanulmány három részből áll. Az első részben a kutatási módszertant és a mintaterület adottságait ismertettük,
a másodikban az értékelési eredményeket közöltük, míg a harmadik rész a megállapításokat, a javaslatokat
tartalmazza. A tanulmány felépítésének modelljét a 266. ábra szemlélteti.
266. ábra - A tanulmány felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–Prajczer: Tájinfo,

1992)
Az első fejezet módszertani felépítése – az egyes alfejezetek számozásának feltüntetésével – a 267. ábrán
látható.
267. ábra - A módszertani ismertetés felépítésének modellje (Csemez–Kollányi–

Prajczer: Tájinfo, 1992)
A célok elérésének módját a MIT?, a HOGYAN? és a HOL? kérdésekre adható válaszok formájában
fogalmaztuk meg.
425
4. fejezet
Az Aszófő, Örvényes és Tihany településekre a VÁTI-ban készített vizsgálatok (1968 és 1990), valamint tervek
(1968, 1970, 1983, 1990) felhasználásával nyertük az információkat. A digitális térképi adatlánchoz a
vizsgálatok és a tervek mellett az 1980-as állapotot rögzítő 1:10 000-es méretarányú topográfiai térképet is
felhasználtuk.
A terveken, térképeken csaknem 50 területhasználati megjelölés szerepelt, amelyeket tartalmuk alapján 27

kategóriába, majd 11 kategóriatípusba vontunk össze.
Az ökológiai tévcselekedetek és a tájképi potenciál értékelése után kerülhetett sor az újabb ökológiai
tévcsekedetek megelőzési lehetőségeinek kimutatására. Az újabb tévcselekedetek
• a tájhasználati tendenciák felismerésével,
• a konfliktusok feltárásával és
• a javaslatok figyelembevételével megelőzhetők.
A tájváltozásban megnyilvánuló tendenciákból következtetések vonhatók le. A tendenciák ismerete alapján,

feltételezve azok
• további folytatódását vagy
• befolyásolási lehetőségét, esetleg
• változtatási módját, növekszik a tájökológiai szempontokra alapuló tájalakítás, területfejlesztés,

településrendezés előnyökkel járó esélye.
A táji adottságok kedvező befolyásolására készültek – és készülnek – a rendezési tervek. Az egyes tervekben,
koncepciókban kimutatható eltérések ellenére
• a vizsgálatok,
• a tervek és a megvalósítás, valamint
• a tervek egymás közötti folyamatos összehasonlításával a változások számszerűen kimutathatókká váltak,

válnak.
A tájinformációs elemző rendszer kidolgozásával célunk a tájalakulás és a tervezés kapcsolatának feltárása – és

nem a rendezési tervek minősítése – volt. A területrendezési, a tájrendezési terv munkarészei és a valóság között
iteráló, folyamatosan visszaköszönő összefüggés van.
Eredményeinket megállapítások és javaslatok formájában foglaltuk össze.
1.12.2.1. Megállapítások
A vizsgálatok során számtalan újszerű jelenségre, összefüggésre lettünk figyelmesek, amelyeket rangsorolási
szándék nélkül adtunk közre.
1. A területrendezési tervek és a topográfiai térképek összehasonlítása alapján az egyes tájalakulási tendenciák

változása kimutatható.
2. A területrendezési tervek kidolgozottsági színvonala szám-szerűsíthetően kimutatható, a részletezettség

hiányának tájváltoztató hatása nyomon követhető.
3. A területrendezési tervek vizsgálati és javaslati munkarészeinek időszakonkénti összehasonlítása alapján

nyomon követhető a tervek alapján megvalósult és a meg nem valósult tervezett változtatás, valamint a
spontán tájváltozás.
4. A területhasználati módok közötti változások csak a térképen vonalszerűek, ténylegesen sávot alkotnak.
5. A szegélyek pufferhatása a terület alakja szerint is változik.
426
4. fejezet
6. A szegélytípusok értékelése alapján meghatározott agrár-, látvány-, periféria- és összhosszmutatók a tájképi,

a tájszerkezeti változásokat jól tükrözik.
7. Az újabb területrendezési tervekben az azonos módon hasznosított felületegységek nagysága jelentősen

csökken.
8. Az össz-szegélyhossz kisebb mértékben növekszik, mint azt a felületnagyságok csökkenése alapján várni
lehetne.
9. A területhasználati módok csoportosítása az összhosszmu-tatót csak kis mértékben növeli.
10. A szegélytípusok elkülönítése alapján további, részletesebb következtetések vonhatók le a

tájszerkezetről.
11. A területfelhasználási kategóriák egyezősége, egységessége az adatbázis alapján nem állapítható meg
(a tervező szubjektív ítélete szerint nagyok az eltérések).
12. A topográfiai térképek és a területrendezési tervek összehasonlításakor indokolt a korrigálás vagy a

súlyozás (pl. a terveknél a szegélyhosszak növelése).
13. A tervek kidolgozottsági színvonala folyamatosan változik.
14. Az ökológiai adottságokhoz (domborzat, lejtés, kitettség) illeszkedő, vagy az attól idegen
területhasználatok számszerű kifejezése meggyőzően kimutatható.
15. A beépíthetőség tájökológiai, tájképi korlátai jól ábrázolhatók.
1.12.2.2. Javaslatok
Javaslatainkat a tervezéssel és az ökológiai tévcselekedettel összefüggésben tettük meg.
Javasoltuk
• a területi tervezésben a „papír nélküli‖ (paperless), azaz térinformatikai tervezés, illetve a számítógéppel
támogatott tervezés széles körű alkalmazását,
• hogy a tervezők vegyék figyelembe a térinformatikai elemzések lehetőségeit, eredményeit.
Javasoltuk a térinformatika
• alkalmazását a területi tervezésben,
• megismertetését a döntéshozókkal,
• sokrétűségének interdiszciplináris kihasználását.
Javasoltuk
• a tájökológiai konfliktusok számszerű kimutatását a kritikus térségekre készített tájinformációs elemzéssel,
• az ökológiai tévcselekedetek sokoldalú térinformatikai feltárását.
Az ILWIS elemzés során kísérletet tettünk adott terület tájképi potenciáljának meghatározására 17. Az
informatikai eljárás során az újszerű feladat elvégzéséhez, a tájképi potenciál meghatározásához ARC/INFO
vektoros szoftvert használtunk a következő fázisok elvégzésére:
• értékelési rácshálózat létrehozása,
• a területhasználatok szegélyeinek leválogatása,
17
Az ILWIS elsősorban a távérzékelési adatok feldolgozására és ezen keresztül bizonyos térinformatikai feladatok elvégzésére kifejlesztett
raszteres GIS. Célja, hogy a beépített menüinterface-ek segítségével a felhasználó általános adatbeviteli és képfeldolgozási eljárásokat
ismerjen meg. Az ILWIS-szel gyorsan lehet lekérdezéseket és elemzéseket végezni az adatbázis területegységeire vonatkozóan. Saját, belső
programnyelvvel az ILWIS nem rendelkezik, ezért csak kisebb módosításokra volt lehetőség.
427
4. fejezet
• a szegélyek és a rácshálózat megfeleltetése,
• a szegélyek rácsonkénti összegzése,
• az értékelés elvégzése,
• az eredmények megjelenítése.
Módszerünk project szintű alkalmazása esetén az eredmények alapján
• a tájalakulási, -változási tendenciák számszerűen kimutathatók,
• a tájhasználati konfliktusok feltárhatók,
• a tájökológiai folyamatok értékelhetők,
• az újabb környezeti ártalmak, ökológiai tévcselekedetek megelőzhetők,
• a természeti értékek, az egyedi tájértékek kimutathatóak,
• a területi tervezés objektívabbá, a döntéshozás megalapozottabbá tehető.
Az eredményeket az önkormányzatok, a területfejlesztési szakigazgatás képviselői, a terület-rendezési tervek

készítői, a természetvédelmi, a környezetvédelmi hatóságok és a táji adottságok, a tájalakítás iránt érdeklődők
egyaránt használhatják.
1.12.3. Dunai nemzeti park és térségi regionális tájrendezési terve – vizsgálat

Az Országgyűlés (OGY) 28/1991. (IV. 30.) határozata értelmében „a Duna Bécs-Gönyű szakaszán az Osztrák
Köztársaság, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság és a Magyar Köztársaság hozza létre a közös Dunai
Nemzeti Parkot …‖ A végrehajtásról szóló Kormányhatározat szerint – többek között – „el kell készíteni az
érintett magyarországi területek komplex regionális fejlesztési koncepcióját és rendezési tervét.‖
A Kormányhatározat értelmében állítottuk össze a vizsgálati anyagot. Az alaptérkép a Felső-Duna-szakasz

környezeti-regionális koncepciójának készítését támogató területi információs rendszerből került átvételre. Az
1:50 000 méretarányban megjelenített vizsgálati lapok digitalizálása ILWIS szoftverrel történt. A 10 A0 méretű
tematikus térképlap MapInfo állományokban került exportálásra.
A 600 oldalt meghaladó terjedelmű vizsgálati anyag az első olyan tanszéki munka, amelyet teljes terjedelemben
Kollányi László az Internet-re „vitt‖ (http:\\www. kee. hu), ezért a további tartalmi ismertetéstől eltekintek.
1.12.4. A szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója

A Szigetköz természetvédelmi, környezetvédelmi és területfejlesztési kérdéseiről szóló 69/1992. (XI.6.) OGY
határozat időszakos végrehajtásáról a kormány a 3016/1993. számú határozatot hozta, amelynek 6. pontja
értelmében:
„Ki kell dolgozni a Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepcióját a nemzetközi műszaki és jogi szakértői
munkák előrehaladásától függően, szükség szerinti változatban. A rehabilitációs és fejlesztési koncepciónál
figyelembe kell venni az országgyűlési határozatban foglaltakat (különös tekintettel az üzemelő és távlati
vízbázisok, valamint a természeti értékek védelmére, továbbá a közös vízgyűjtőn lévő tájvédelmi körzetek
egyesítésének lehetőségére).‖
A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Területfejlesztési és -rendezési Főosztálya megbízásából

elkészítettük a Dunai Nemzeti Park regionális tájrendezési tervéhez a vizsgálati munkarészt. A megkezdett
munka alapján kapta a KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszéke a megbízást a Szigetköz rehabilitációs és
fejlesztési koncepciójának kidolgozásához. A feladatba bevontuk az MTA Regionális Kutatások Központja
Észak-dunántúli Osztályát a területfejlesztés gazdasági, társadalmi alapjainak, valamint eszköz- és
intézményrendszerének kidolgozásához.
A természeti, a társadalmi, a gazdasági, a történelmi, a táji adottságok hatására a térségben különböző szintű
kapcsolatok alakultak ki. Ezek egyaránt lehetnek kedvezőek, hátrányosak is. Az egyes tájhasználatok
428
4. fejezet
feltételekhez, mégpedig ökológiai, tájökológiai feltételekhez kötöttek. A környezeti elemek védelméhez

bizonyos követelmények teljesítése szükséges.
Az 1977-es államközi szerződés felfüggesztése, majd a beruházás egyoldalú szlovák folytatása, s végül az ún.
„C‖-változat 1992. októberi üzembe helyezése óta a figyelem a Duna felső szakaszára, elsősorban a Szigetközre
irányult. Kutató, tervező, politikus, területkezelő egyaránt a Szigetköz térségét akarta megmenteni, illetve a
kutatási hiányt mielőbb pótolni.
A Szigetköz és térsége 36 település közigazgatási területére terjed ki. A lehatárolásnál a Szigetközzel

szomszédos településeket a térséghez tartozónak kellett tekintenünk. A kiterjesztést Gönyűig az OGY határozat
(28/1991.), nyugati irányba pedig a Fertő-Hanság regionális tájrendezési tervének határvonala indokolta (lásd
96. ábra).
Folyamatosan változó, alakuló, módosuló környezetünkben, a tájban mindenféle beavatkozás — vagy annak
hiánya — hosszú időre és maradandóan befolyásolja az életterünket, életünk minőségét. (A római hadi út
mentén kétezer év óta szerveződnek a vonalas létesítmények. A középkori települések jelentős része máig
fennmaradt.) A fejlesztési döntéseket hozók felelőssége a fokozódó antropogén hatások, környezeti ártalmak,
urbanizációs tényezők miatt mindjobban növekszik.
A térség rehabilitációs és fejlesztési koncepcióját hosszútávra készítettük el. A szigetközi táj ezerarcú. Szigetköz
és térsége hazánk „nyugati‖ kapuja, három ország érintkezési helye, a Duna-táj szerves része, az európai észak-
déli és kelet-nyugati infrastruktúra hálózatok, idegenforgalmi vonulások csomópontja, az ország egyik
kiemelten védett értéke (Szigetközi TK) és az egyik legfejlettebb, de megújításban is példamutató, s egyben
átalakuló — modernizálódó — régió (Győri térség).
A rehabilitációs és fejlesztési koncepció tengelyét egy olyan intézmény- és eszközrendszerben kell keresni,
amely a helyi adottságokra (endogén forrásokra) építve megvalósíthatja a térség társadalmi ellenőrzését.
A helyi (endogén) adottságok közül két „oldalt‖ célszerű hangsúlyozni
• a kialakult táji-környezeti válsághelyzetet és
• az emberi erőforrásokat, a térség gazdasági és településhálózati potenciálját, amit társadalmi-innovációs

tényezőnek is nevezhetünk.
Az ökológiai adottságoknak a környezetvédelmi, a természetvédelmi követelmények, míg a szocio-ökonómiai

feltételeknek, tényezőknek az ökonómiai követelmények „szűrőjén‖ is át kell menniük. A táji-környezeti
válsághelyzet, valamint a megújítás alanyainak, tereinek, a társadalmi-innovációs aktoroknak feltárása és alapos
értékelése után lehet a fejlesztési elképzeléseket megadni és javaslatokat tenni az ahhoz kapcsolódó, ahhoz
szükséges eszköz- és intézményrendszerekre.
A Szigetköz konfliktusokkal terhelt, potenciális/tényleges ökonómiai és szocio-ökonómiai válságtérség. Az

érdekellentétek ilyen mértékű feszülése miatt a tervezők statikus megoldás mellett nem érvelhetnek. A
Szigetköz fejlesztése szorosan összefügg a bősi vízlépcsővel kapcsolatos politikai döntéssel. A 17/1993. (IV.1.)
OGY határozatban foglaltaknak a koncepciókészítés határidejéig (1993. dec. 31.) csak megvalósíthatósági
fokozatok kidolgozásával lehet eleget tenni.
A fenntartható fejlesztés érdekében elvégzett értékelések alapján lehetett a szabályozási javaslatokat megtenni, a
megvalósítás intézmény- és eszközrendszerét vizsgálni.
A Szigetközi rehabilitációs és területfejlesztési koncepcióban
• a természet, a táj, a környezet védelmét,
• a táj rehabilitálására, a Duna és ágrendszere rehabilitálására, valamint
• a területfejlesztés fenntarthatóságának biztosítására, az infrastruktúra hálózat fejlesztésére, mint három

alapvető feladatra kellett megoldást javasolni (140. ábra).
Mindhárom feladatkörnek van gazdasági és társadalmi vonatkozása. A védelmi, a rehabilitációs és a

fenntartható fejlesztési problémák csak fokozatosan, egységükben oldhatók meg. A Duna rehabilitálása nem
választható el a tervezett trilaterális közös Dunai Nemzeti Park, illetve a Nemzet(köz)i Örökség Park
429
4. fejezet
létesítésétől, és ugyancsak kapcsolódik a nemzetközi és a helyi társadalmi elvárásokhoz, a mezőgazdaság, az

erdőgazdaság fejlesztéséhez. A kölcsönös kapcsolódások annyira szorosak, hogy csak egy-egy problémát
kiragadni és megoldani képtelenség. Így kudarcra van ítélve a nemzetközi lehetőségekkel, a helyi társadalmi
elvárásokkal, a gazdasági helyzettel nem számoló legjobb kezdeményezés is. A fokozatosan, párhuzamosan és
kölcsönösen bevezetett védelem, rehabilitáció, valamint fejlesztés érdekében határoztuk meg a javaslatok
kidolgozásánál a megvalósítási fokozatokat. A táj rehabilitálását a jelenlegi helyzetből kiindulva három
fokozatban tárgyaltuk:
• kárelhárítási kényszerlépések a „C‖ változat kárhatásainak minimalizálására,
• az ökológiai-társadalmi vízigényekre alapozott „vízkormányzás‖,
• a múlt századi szabályozást megelőző Duna-táj rehabilitálása, háromoldalú közös Nemzeti Park, illetve
Nemzet(köz)i Örökség Park létesítése.
A múlt századi szabályozásoknál kezdődtek a kedvezőtlen hatások, ekkor indult a lezárt Duna-ágak
eliszaposodása, elhalása, a főmeder mélyülése, amit tetőzött a kavicsutánpótlás megszűnése az osztrák
vízlépcsők építésének következményeként. A további medermélyülés megakadályozására is hivatott Bős-
Nagymarosi Vízlépcsőrendszer a helyzetet tovább rontotta volna, a „C‖ változat megépítésével pedig lehetetlen
helyzet jött létre.
Egy évszázados negatív következményű folyamatból, rossz döntések halmazából, egyik napról a másikra kilépni
nem lehet. Hosszú rehabilitációs munka szükséges, amelyhez kapcsolódnia kell a természetvédelemnek, a
tájvédelemnek. A rehabilitációval összhangban képzelhető csak el a területfejlesztés. A védelem, a rehabilitáció
és a fenntartható fejlesztés egysége tájgazdálkodási stratégiai módszerrel valósítható meg.
Koncepciónkban csak a legfontosabbnak ítélt táji elemek védelmének, rehabilitációjának, fejlesztésének

megvalósíthatóságára adtunk javaslatot. Kerestük azt az optimális utat, amely hathatós eredményhez vezethet.
Igyekeztünk kizárni a „járhatatlan‖ utakat, kirekeszteni a negatív hatással járó terveket.
A Hágai Alávetési Nyilatkozatot a Kormány az Országgyűlés jóváhagyásával aláírta. Ezzel kötelezettséget vállal
a hágai döntés végrehajtására, elfogadva a nemzetközi bíróság kompetenciáját.
Bármi lesz is a döntés, a kialakult állapotot semmi esetre sem tekinthetjük véglegesnek, hanem olyan kiindulási
helyzetnek, amelyben igyekeznünk kell a
• döntési következmények negatív hatásának visszaszorítására, minimalizálására,
• a döntés adta keretek közötti lehető legjobb részmegoldás megtalálására, valamint,
• a nemzetközi tárgyalásokkal a hazai, a helyi közösségek bevonására, a kiindulási helyzet megváltoztatására, a

továbblépésre.
A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciójának térinformatikai rendszere a vizsgálati munkarész során

kialakított térinformatikai modellen alapult. A vizsgálati munkarész, illetve a prekoncepció során felmerült
digitalizálási hibák, pontatlanságok korrigálásával és az azóta történt módosulások folyamatos átvezetésével az
adatbázist naprakészen tartottuk.
A rendszer kialakítása során a grafikus adatok tárolására, feldolgozására a MapInfo 2.0. és a PC ARC/INFO
térinformatikai szoftvereket használtuk. Míg a PC ARC/INFO az elemzésnél, addig a MapInfo a megjelenítésnél
bizonyult előnyösnek.
Az összegyűlt adatokat az ÖKOPLAN a Duna-Monitoring és a „Felső-Duna-szakasz környezeti-regionális

koncepciója‖ (FDKRK) készítését támogató területi információs rendszerbe integrálta. Az így kialakított
adatbázis alapul szolgált a további kutatásokhoz.
Munkánk stratégiai koncepciónak tekinthető, amely nyitánya lehet a települési, a kistérségi és a regionális
stratégiai tervezésnek. Ezek a stratégiai tervek lesznek alkalmasak a térségi rehabilitációs, védelmi és fejlesztési
célkitűzések előkészítésére, a megvalósítás területi, ágazati és időbeli összehangolására.
430
4. fejezet
A szigetközi gazdálkodás legégetőbb problémája a „C‖ változat kárhatásainak minimalizálása. Ezért tartottuk
szükségesnek rehabilitációs és fejlesztési koncepciónk alátámasztására kidolgozni a kárelhárítási stratégiai
munkarészt.
A stratégiai tervezés során az adottságok és a lehetőségek ismeretében, a rehabilitációs, a védelmi és a

fejlesztési célkitűzések — a célállapot — megközelítésének útja határozható meg (268. ábra).
268. ábra - A tájgazdálkodás stratégiai mo-dellje (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A

Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)
Meggyőződésünk, hogy a tájgazdálkodási stratégia kidolgozása nélkül nem lehet megoldani a Bős-Nagymarosi
Vízlépcsőrendszer leállítása, illetve egyoldalú továbbépítése miatt bekövetkező társadalmi-politikai, ökológiai,
gazdasági, települési konfliktus helyzetet. Ki kell dolgozni a magyar stratégiát a kár mérséklésére, a
vízkormányzásra, a tájrehabilitálásra. Koncepciónk elismerése után a már elfogadott rehabilitációs, védelmi és
fejlesztési célállapot ismeretében célszerű lenne azonnal elkészíteni a tájgazdálkodási stratégiai előtervet. Csak
ennek ismeretében tehetők meg a szükséges lépések a károk minimalizálására, a Duna-táj rehabilitálására.
A táj- és természetvédelmi, valamint a tájrehabilitációs stratégia egymást kiegészítik, mivel a Duna

revitalizációja és a háromoldalú közös Dunai Nemzeti Park, illetve a Nemzet(köz)i Örökség Park kialakítása
egymástól elválaszthatatlan. A fenntartható területfejlesztés során ehhez a védelmi-rehabilitációs „rendhez‖
igazodunk, kizárva a természeti, a táji, a környezeti károsodással járó fejlesztéseket, illetve az elkerülhetetlen
károkra előre felhíva a figyelmet, javaslatot téve a szükségessé váló rehabilitálásra. A fenntartható
területfejlesztés munkarésszel a területrendezési és a regionális terveket bekapcsoljuk a tájgazdálkodásba,
megteremtve ezzel a védelem, a rehabilitáció és a fejlesztés egységesítésének lehetőségét.
A szigetközi táj jellegét, potenciálját, gazdasági erejét a víz határozza meg. A hatvanas évek elején a
medermélyülés következtében megindult a talajvízszint csökkenése a Szigetközben. A „C‖ változat megépítése,
a Duna egyoldalú elterelése a korábbi vízszintcsökkenést kritikussá tette. A Duna elterelésének hatására
drasztikusan csökkent a vízmennyiség az Öreg-Dunában, a hullámtéri mellékágakban és a Belső-Szigetközben.
A kialakult vízhiány korlátja lett a táj és a természet védelmének, a táj rehabilitálásának és a terület
fejlesztésének. Elsődleges feladattá vált a szigetközi vízhiány megszüntetése, hisz ettől függ, hogy a térség
katasztrófa sújtotta, hátrányos helyzetű lesz-e vagy fejlődőképes gazdag vidék.
Tájgazdálkodási stratégiánk középpontjában a szigetközi vízhiány megszüntetése áll. Az első ütemben a „C‖
változat kárhatásainak minimalizálását, a második ütemben az ökológiai és a gazdasági-társadalmi vízigények
biztosítását, vízkormányzást, a harmadik ütemben a Duna szabályozás előtti állapotának rehabilitálását, Dunai
Nemzeti és/vagy Nemzet(köz)i Örökség Park kialakítását tekintettük meghatározó feladatnak.
A vízhiány fokozatos megszűnésétől függ a rehabilitációs, a védelmi és a fejlesztési javaslataink jelentős

részének megvalósulása. Ennek értelmében
• a kárelhárítási ütemben csak a táj- és természetvédelmi javaslataink egy részének megvalósításával lehet
számolni,
• a vízigényekre alapozott vízkormányzás ütemben a védelem mellett a tájrehabilitációs javaslataink is teret

kaphatnak és lehetővé válhat kisméretű fejlesztés is,
• a szabályozást megelőző Duna-táj rehabilitációja esetén arányos védelem, rehabilitáció és fejlesztés

valósítható meg.
Tájgazdálkodási javaslataink egy része az Öreg-Duna és ágrendszerének rehabilitálását segíti elő.

Stratégiánkban felsoroljuk azokat a feltételeket, amelyek gyorsíthatják és azokat, amelyek lassíthatják a
rehabilitációt. Alapvető célkitűzés: minden erőt mozgósítani a rehabilitáció gyorsítására. Ennek érdekében
kellett összehangolni a koncepciónkban ismertetett javaslatokat.
431
4. fejezet
A közel 100 javaslatot
• a rehabilitáció végrehajthatóságához nélkülözhetetlen,
• a rehabilitációtól függően megvalósítható,
• a rehabilitációtól függően hasznosuló, valamint
• a rehabilitációtól függetleníthető csoportosításban részleteztük. Tájgazdálkodási javaslatainkat a 269. ábrán

mutatjuk be.
269. ábra - Tájgazdálkodási javaslatok összefoglalása (Balogh–Csemez–Rechnitzer: A

Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója, 1993)
Javaslataink megtételekor nyugat-európai szintű társadalmi-gazdasági modellben gondolkodtunk. Feltételeztük,

hogy e mechanizmusok nálunk is — és először a nyugati országrészeken — a közeljövőben működni fognak.
Elér minket is a táji, a természeti, a környezeti, az ökológiai értékek, a vizuális adottság iránti fogékonyság, és a
primer gazdasági tendenciák „keleti‖ érvényesülését a környezetóvó szemlélet váltja fel.
A koncepcióban önerős fejlesztési programok beindítását kezdeményeztük. Olyan javaslatokat sugalltunk,

amelyeknek megvalósítására a Szigetköz és térsége adottságainál fogva alkalmas. A gazdasági környezet, a
társadalmi dinamizmus, az innovatív készség, a nyugati jellegű szemlélet a megvalósítás garanciája.
A Szigetköz „Szárazközzé‖, „Édenkertté‖ vagy „Ipari Paradicsommá‖ egyaránt formálódhat. A rehabilitáció, a

védelem, a fejlesztés iránya, módja, valamennyiünktől függ! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindenféle
beavatkozás, befolyásolás, beruházás a szigetközi tájjelleget megváltoztatja mind gazdasági, mind pszichológiai
vonatkozásban
Jogosan merülhet fel a kérdés a Szigetközzel összefüggésben:
• Lehet-e a természetvédelmi szem-pontokat, a tájvédelmi törekvéseket érvényesíteni?
432
4. fejezet
Mivel a tájhasználati módok többsége eddig ellentétes volt a természetvédelmi célokkal, a kérdésre a válasz
egyértelmű: nem lehet, hanem kell! Még a nyugati országrészen is fel kell zárkózni Nyugat-Európához, s ennek
egyik módja a védelmi, a megőrzési szempontok előtérbe állítása. Ellenkező esetben az igényes növény- és
állatfajok visszaszorulása nem marad következmények nélkül. Az 1993-as szomorú aszályos nyár a virágos
réteken az első intő jel volt …
Az ökológiai és szocio-ökológiai válságban lévő szigetközi táj rehabilitálására, védelmére, területfejlesztésére a

régi (hagyományos, jelenlegi) keretek nem felelnek meg. Javaslataink részletes kifejtését a tájgazdálkodási
tervfázisban tartjuk lehetségesnek. A koncepció készítésére ugyanis többszörösen hátrányos időszakban került
sor: a Duna elterelése csak tetézte az évtizedes aszály hatását, a kárpótlási folyamat elhúzódását, a bizonytalan
kimenetelű privatizációs átalakítást, a társadalmi változást és a gazdasági recessziót.
1.12.5. A tervezett Duna–Dráva nemzeti park és térsége regionális tájrendezési

terve, vizsgálati munkarész
A tervezett Duna–Dráva nemzeti park ötlete barátságban fogant: magyar-jugoszláv (időközben horvát)
„nemzetközi‖ parkot, térséget kellett volna, kellene a Duna teljes hosszában és a Dráva mindkét partján
kialakítani. A háborús helyzet következtében azonban ez a térség a politikai és a szakmai csatározások
mezsgyéjévé vált. A mezsgye – klasszikus értelemben – a néhai parasztság telkeit nem csak elválasztotta, hanem
össze is kötötte. A Duna és a Dráva mentén megmaradt „nemzeti örökséget‖ nemzetközi összefogással
nemzetközi rangra szándékoztak, szándékozunk emelni, s jelen vizsgálatunk a mezsgyén kialakult viszály
feloldásának reményével készült, hogy – Kenessey (1870) megfogalmazásában – „ismét jótevő közvetítőként‖
tűnhessenek fel a folyamatok.
A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park regionális tájrendezési tervének vizsgálati előkészítése csak olyan
komplex adatbázison, vizsgálatokon alapulhat, ami méreténél fogva megkövetelte a térinformatikai (GIS)
rendszerek alkalmazását. Úgy érezzük, hogy egyéb manuális adatfeldolgozási forma csak részsikert hozhatna. A
feldolgozást ezért térinformatikai szoftver alkalmazásával vállaltuk.
A szöveges vizsgálati munkarész alátámasztására 12 tematikus térképlapot állítottunk össze. Az írott részeket
ábrákkal és táblázatokkal támasztottuk alá. Az egyes fejezetek közötti térképeket, táblázatokat mellékletben
közöltük.
A vizsgálati munkarész készítésével különböző kérdéseket kaptunk:
• Meddig célszerű a tervezett nemzeti park közvetett hatásterületét kiterjeszteni?
• Érdemes-e a déli határszakaszon nemzeti parkot létesíteni?
• Célszerű-e szinte csak a hullámtérre korlátozottan (kivétel a barcsi borókás), hosszú, elnyúló formában
nemzeti parkot létesíteni?
• Szabad-e a Duna alsó szakaszát és a Dráva magyarországi részét egységes nemzeti parkként kezelni?
• Lehet-e egyáltalán öt megye 122 települését egységesen irányítani, szervezni?
A megfogalmazott kérdésekre a válaszok megadásával a különböző indíttatású véleményeket igyekeztünk

figyelembe venni. A döntések előkészítésekor
• érvek-ellenérvek,
• ágazatok közötti ellenérdekeltségek,
• aggályok-remények,
• helyi és országos érdekek, valamint
• természetvédelmi és kárpótlási érdekellentétek ütközhetnek. A döntéshozókat ezért számtalan tényező

motiválhatta.
A feltehető ellenérdekeltségek ilyen magas szintje esetén aligha lehet konszenzust elérni. A vizsgálati
munkarészekben nem is törekedhetünk érdekegyeztetésre. Célunk a természeti, a környezeti, a táji, a gazdasági,
433
4. fejezet
a társadalmi, a történeti adottságok széles körű feltárása, tárgyilagos bemutatása volt. A nemzeti parkká alakítás
célját mindvégig szem előtt tartottuk, és ennek alátámasztására részleteztünk egyes témaköröket (flóra, fauna,
építészeti értékek, egyedi tájértékek, környezeti ártalmak stb.).
A tervezett Duna–Dráva Nemzeti park térségében települések, szántók, erdők, rétek, vonalas létesítmények
éppen úgy előfordulnak, mint bárhol az országban. A Duna menti, a Dráva menti tájkaraktert azonban a
művelési ágak és a területhasznosítási egységek eloszlása és a víz nagymértékű jelenléte határozza meg. A
tájalakítás során
• a hullámterek,
• a városok agglomerálódó környéke,
• a biológiailag értékessé vált felületek,
• az intenzíven hasznosított mező- és kertgazdasági tájrészletek, valamint
• az infrastruktúra folyosók különültek el. A községeket tájba illő jellegük miatt nem tekintjük — a tájalakulás
során — idegen egységnek. A falvaknak a táj mozaikjában olyan „ékköveknek‖ kellene maradniuk, amelyek
a Duna és a Dráva mentének továbbra is szerves, értékes részét képezik.
A vizsgálatot a tervezett nemzeti park térségének egészére terjesztettük ki, amely öt megye (Bács-Kiskun,
Baranya, Somogy, Tolna, Zala) területét érinti és 122 települést foglal magába 3105 km2-nyi területtel (az ország
3,36%-a). Míg az ország déli része perifériális jellegű, addig a Gemenci TK-hoz kapcsolódó települések az
ország belsejét is érintik.
A települések megoszlása elhelyezkedésüket tekintve eltérő. A határmenti térségben 47 (37,2%, a második

vonalban 29 (21,1%) település helyezkedik el. Az egyéb települések száma 46 (41,7%).
A települések megyénkénti eloszlására jellemző, hogy
• Bács-Kiskun megye 116 településéből 9 (7,75%),
• Baranya megye 300 településéből 71 (24,33%),
• Somogy megye 239 településéből 29 (11,72%),
• Tolna megye 108 településéből 10 (9,25%), valamint
• Zala megy 257 településéből 3 (1,55%) helyezkedik el a vizsgált területen.
A településhálózat jellemző vonásai, hogy
• a baranyai és a somogyi részek kis egységekből alakultak ki, míg
• a Tolna és a Bács-Kiskun megyei területeken alföldi, nagy kiterjedésű települések találhatók.
A településeknek több mint a fele (63) 500 lélekszámnál kisebb:
• 23 településen (19%) a népességszám 500–1000,
• 13 településen (11%) 1000–2000,
• 15 településen (12%) 2000–5000,
• 2 településen (1,6%) 5000–10 000,
• 3 településen (2,5%) 10 000–20 000 lakos közé esik. Mindösz-sze három település lakosszáma magasabb 20
000-nél.
A kiterjedtebb vonzáskörzettel rendelkező Baja, Mohács, Szekszárd nagyobb városokon kívül még Barcs,
Csurgó és Siklós szerepe meghatározó. Gazdasági szerkezetét tekintve a Dráva mente elmaradott térség,
eredményes mezőgazdasági termesztésre kevésbé alkalmas felületekkel. A Duna mente viszont a hagyományos
434
4. fejezet
köny-nyűipar mellett korszerű szolgáltatóiparral rendelkezik és az ország legjobb termőhelyi adottságú

területeihez tartozik.
A vizsgálati munkarész elkészítésének célja magától értetődően a tervezett nemzeti park létjogosultságának
alátámasztása. A magasabb védettségi kategóriába minősítést
• a természeti értékek (elsősorban botanikai és zoológiai),
• a vízrajzi adottságok, vízbázisok,
• az egyedi tájértékek (építészet, régészet, műemlék, hagyományok),
• indokolják, illetve
• a terhelések, a környezeti ártalmak (föld-, levegő-, vízszennyezés, élővilág-károsítás, hulladék, zaj- és

rezgésterhelés) korlátozhatják.
A feladat céljából adódóan a vizsgálati összefoglalóban
• a tervezett nemzeti park területe,
• a fokozottan védett területek elhelyezkedése,
• a botanikai és zoológiai szempontból értékes területek,
• a vízbázisok,
• az egyedi tájértékek egy része,
• a tájképileg változatos térségek, valamint
• a terhelést okozó tájhasználatok kerültek ábrázolásra, illetve szintetizálásra az M = 1:100 000 méretarányú
térképlapon.
A szöveges munkarészben a térképlap jelmagyarázatával összefüggésben és annak sorrendjében taglaltuk az

egyes témaköröket, amelyeket
• az értékek,
• az ártalmak forrásai, valamint
• a veszélyeztetés szerinti csoportosításban közöltünk.
Összegzésként látható, hogy példákon keresztül igyekeztem a regionális léptékű munkák terén elért tanszéki
eredményeket érzékeltetni. Egy évtizede még el sem tudtuk volna képzelni tevékenységünket rajzoló nélkül. S
már hat éve annak, hogy megváltunk utolsó rajzolónktól. A térinformatika nálunk is rohamosan teret hódított.
Olyannyira, hogy el sem tudnánk alkalmazása nélkül képzelni terveink, tanulmányaink készítését. A „jót‖
gyorsan meg lehet szokni. Ma már azon csodálkozunk, hogy hogyan tudtuk eddigi munkáinkat klasszikus
módszerekkel elkészíteni …
435
7. fejezet - Melléklet
1. Fogalommeghatározások
2. Művelési ág változások a Duna–Tisza közén
3. Vízgyűjtők és belvízrendszerek
4. Erzsébet emlékfásítások Heves vármegye területén
5. Millecentenáriumi emlékfásítás a közutak mentén
1. 1. melléklet. Fogalommeghatározások (Általános

tájvédelem)
A definíciók az általános tájvédelem – Fogalommeghatározások c. Környezet- és Természetvédelmi Ágazati
Szabványból (MSZ–13–195–1990) származnak, amelynek kidolgozásában szerző részt vett.
Agroökológiai potenciál. A környezeti feltételek által meghatározott termesztési lehetőségek.
Antropogén változás. A társadalom tevékenységének hatására a tájalkotó elemek és tájformáló tényezők

tulajdonságaiban, illetve azok kölcsönhatásaiban bekövetkező módosulás.
Általános tájvédelem. A külterületeknek természetvédelmi oltalom alatt nem álló részén folytatott
tevékenységek összehangolása, amely a táj optimális teljesítőképességének keresését szolgálja, a társadalom
mindenkori tudományos és technikai színvonalán a teljesítőképesség megőrzését, helyreállítását és növelését
biztosítják.
Egyedi tájértékek. Az ember társadalmi tevékenységével létrehozott olyan jelentőssé vált tájalkotó elemek,
amelyek a termeléssel, közlekedéssel, történelmi eseményekkel, kultúrtörténeti tevékenységgel kapcsolatban
keletkeztek, valamint olyan jelentős természeti képződmények, amelyek természetvédelem alá nem esnek, de a
tájjelleg szempontjából számottevőek.
Erdőgazdasági táj. Az a tájtípus, amelynek karakterét az erdő jellegű faállomány tájképi együttese adja,
amelyben többnyire erdőgazdálkodási művelést folytatnak.
Erdőterület. A települések bel- és külterületének legalább 1500 m2 nagyságú, fákkal és cserjékkel borított
területfelhasználási egysége. Elsődleges rendeltetése szerint lehet: gazdasági, védelmi, közjóléti és egyéb
rendeltetésű. (Meghatározás: OÉSZ alapján)
Földterület. Az ország teljes területe, amely a következő részterületekre oszlik:
• termőterület
• mezőgazdasági terület
• erdőterület
• nádas
• halastó
• művelés alól kivett terület.
Intézményterület. A települések belterületének olyan területfelhasználási egysége, amely elsősorban az

alapfokúnál magasabb szintű (igazgatási és társadalmi, egészségügyi és szociális, művelődési és nevelési,
oktatási, testnevelési és sportolási, tudományos és nem üzemi jellegű kutatási, tervezési, kereskedelmi ellátó és
szolgáltató stb.) intézmények létesítményeinek elhelyezésére szolgál.
436
Melléklet
Ipargazdasági táj. Az a tájtípus, amelynek tájképi megjelenésében a bányászati, az ipari, az energiaellátási, a

raktározási építmények, létesítmények dominálnak, biológiailag inaktív felületek mozaikszerű összessége.
Ipari- és raktárterület. A települések belterületének olyan területfelhasználási egysége, ahol elsősorban az ipar,
az energiaellátás és a településgazdálkodás üzemi létesítményei, továbbá raktárak és más tárolóépítmények
helyezhetők el.
Kertgazdasági táj. Az a tájtípus, amelynek karakterét a kertészeti növények (gyümölcs, szőlő, zöldség,
dísznövény, gyógynövény) termesztése határozza meg.
Kilátásvédelem (rálátásvédelem). Olyan rendezési, területrendezési követelmény, amely tájrészletek, tájelemek,

építmények eltakarásának megakadályozására irányul.
Komplex melioráció. Olyan öszszehangoltan végzett tevékenység, melynek során egy önállóan meliorálható
terület egészén valamennyi helyileg szükséges beavatkozás meliorációs tervben meghatározott sorrendben és
időben megvalósul.
Környezetgazdálkodás. A környezetet befolyásoló olyan céltudatos emberi tevékenység, amely a környezeti

elemek harmonikus összhangjának megteremtésére és fenntartására az elérhető legkisebb ráfordítással irányul és
lehetővé teszi a tartamos és optimális tájhasználatot.
Környezeti elemek. A környezet élő és élettelen alkotórészei: föld, víz, levegő, élővilág.
Környezeti hatás. A környezeti elemeket (föld, víz, levegő, élővilág) és antropogén elemegyütteseket érő pozitív
és negatív irányú befolyásfolyamat.
Környezeti tényezők. Azok a földszíni és felszín alatti sajátosságok, valamint kölcsönhatások, amelyek a
környezeti elemek, jelenségek minőségét és hatását befolyásolják, változtatják.
Közlekedési terület. A települések bel- és külterületének olyan felhasználási egysége, amely az országos
közutak, tanácsi közutak közül a fő- és gyűjtőutak, ezek csomópontjai, az országos közforgalmú vasutak és nagy
területigényű egyéb közúti, vasúti, vízi és légi közlekedési, illetve szállítási építmények elhelyezésére szolgál.
Lakóterület. A települések belterületén az a területfelhasználási egység, amely elsősorban lakóépítmények

elhelyezésére szolgál. A beépítés jellege, mértéke, közmű-vesítettsége alapján építési övezetekre tagolják.
Melioráció. Minden olyan tartós és lényeges hatású beavatkozás, amely a földhasználat igényeivel összhangban
és a környezetvédelem követelményeinek megfelelően kedvezően módosítja a termőhelyi adottságokat.
Magában foglalja a mezőgazdasági területrendezési, a tájvédelmi, a mezőgazdasági célú vízrendezési és a
talajjavítási feladatok összességét.
Mérnökbiológia. Az alkalmazott műszaki és biológiai tudományok szintézise. Foglalkozik az építmények,

földművek növényekkel, növényi anyagokkal való védelmével és a művi létesítmények tájba illesztésével. A
vízügyi gyakorlatban a mérnökbiológiai módszerek vízépítési biotechnika néven ismertek.
Mezőgazdasági rendeltetésű terület. A települések külterületének a növénytermesztés és az állattenyésztés,

továbbá az ezekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás céljára szolgáló része. Zártkerti és zártkerten kívüli
övezetre lehet tagolni.
Mezőgazdasági táj. Az a tájtípus, amelynek karakterét a szántóföldön és a gyepterületen folytatott, idő- és

térbeli változékonyságot, labilis ökológiai állapotot eredményező növénytermesztés és állattenyésztés adja.
Mezőgazdasági területrendezés. Az ökológiai viszonyoknak és a termelési céloknak megfelelő racionális

földhasználat kialakítása. Kiterjed a művelési ágak elrendezésére, művelési egységek megvalósítására
(területcserék, táblásítás, tereprendezés, vízmosás bedöntés, felesleges utak, árkok megszüntetése, elhagyott
tanyahelyek, épületek nyomainak megszüntetése, ezekhez kapcsolódó irtási munkák, földúthasználati
kialakítása).
Nemzeti park. Az országnak jellegzetes, természeti adottságaiban lényegesen meg nem változtatott olyan
nagyobb tája, amely a növény- és az állatfajok jelenléte, a fölfelszíni formák és ezek együttese miatt a
tudomány, a közművelődés, valamint felüdülés szempontjából különleges jelentőségű és ilyen kategóriaként
védetté nyilvánított.
437
Melléklet
Ökológia. Az élőlény és környezete közötti kölcsönhatás-rendszert, a fizikai, kémiai és biológiai ismereteket

hasznosítva, rendszerelméleti alapon elemző tudomány.
Ökológiai egyensúly. Az élőlények és az élethelyek közötti kölcsönhatásokat jellemző dinamikus viszony.
Ökológiai potenciál. A növény- és állatfajok egyedei, illetve az egyedek összessége és azok élethelye
sajátosságaiból fakadó teljesítőképesség.
Ökonómiai potenciál. A tájban az adott ökológiai potenciál és adott gazdasági-társadalmi feltételekkel

megtermelhető legnagyobb produktum.
Rekultiváció. A roncsolt felszínű, korábbi használati mód következtében degradált területeknek művelésére vagy
más hasznosítására (üdülés, sportolás stb.) való előkészítése.
Szegélyhatás. Egyrészt biológiai, másrészt pszihológiai értelemben érvényesülő jelenség. A táj sokoldalúsága a
földfelszíni adottságokon túlmenően, a tájhasznosítási módok és a művelési ágak változatosságán, azaz határoló
vonalaik, szegélyeik hosszán és milyenségén keresztül jut kifejezésre. A szegélyek a táj karakterét, ezen belül az
eltérő területhasználati módok egymásmellettiségét is kifejezésre juttatják.
Táj. A természet és a társadalom kölcsönhatásaiban fejlődő komplex területi egység. Tükrözi a természeti
adottságokat, a társadalmi és gazdasági viszonyokat, ugyanakkor magas szintű vizuális-esztétikai értékek
hordozója. (E fogalom értelmezés során az emberi tevékenység nyomán állandósuló karaktervonások, míg a
„környezet‖ fogalom értelmezés esetében az ezek érvényesülését befolyásoló környezeti elemek minőségét
módosító jelenségek, hatásmechanizmusok a meghatározóak.)
Tájalakítás. Olyan intézkedések rendszere, amely a táj állapotának megváltoztatásával a tájhasznosítást vagy a
tájhasznosítás hatékonyságát növeli.
Tájelem. A táj alapvető alkotórészei, illetve azok kapcsolata („tájalkotó elem‖, amelyek lehetnek természeti és
társadalmi keletkezésűek. A táj természeti alkotóeleme gyakorlatilag a környezet elemeivel egyeznek meg,
miként azonban a táj és környezet fogalmából következik, a környezeti elemek állandósult karaktervonásaikkal
válnak tájalkotó elemmé. A táj társadalmi alkotó elemei a társadalmi tevékenységek eredményeképpen meg-
jelenő objektumok.
Tájesztétika. A tájképben érvényesülő természeti és társadalmi szép értelmezésével és értékelésével foglalkozó

tudomány.
Tájértékelés. A táj természeti, módosított és művi elemeinek, elemegyütteseinek elemzése, azok ökológiai,
ökonómiai és esztétikai jelentőségének meghatározása. Az ökonómiai, az alkalmassági, a komplexnek
tekinthető és egyéb értékelési módszerek a tájrendezési tervek készítésének szerves részi, a vizsgálati
eredményeknek a tervező számára meghatározó elemei, az érdeklődőknek pedig a szemléletes megjelenítés
formái. A táj egyes elemeinek külön-külön történő értékelése a relatív tájértékelés. A különböző elemek közötti
hatások értékelése a komplex, az elemcsoportok egymásra hatásainak értékelése az integrált tájértékelés.
Tájformáló tényezők. Olyan hatóerők, amelyek a tájelemek hatását befolyásolják, módosítják vagy változtatják.
(Pl. maradandó változást okozó természeti erők, az ember termelési ismerete és tevékenysége.)
Tájgondozás. A táj tulajdonságainak az eredményes tájhasznosításhoz szükséges állapotban való megőrzésére

irányuló szabályozó intézkedések és tevékenységek rendszere.
Tájhasználat. A tájpotenciál adottságainak társadalmi célú érvényesítése.
Tájhasználati konfliktus. Az optimális társadalmi-gazdasági hasznosítástól eltérően, a táj potenciális (ökológiai,

ökonómiai és tájképi) értékeit rontó tevékenység megnyilvánulása.
Tájhasznosítás. A tájpotenciál megőrzésére vagy növelésére irányuló tájhasználat.
Tájjelleg. A sajátos természeti elemekből a gazdálkodás és a népi kultúra együtteséből kialakult karakter.
Tájkép. A látóhatár kiterjedéséig vizuálisan érzékelhető élő és élettelen tájalkotó elemek formákkal és színekkel
jellemzett együttese.
438
Melléklet
Tájképi potenciál. A tájnak pszichológiai és esztétikai hatások révén érvényesülő teljesítőképessége, amely
közvetett módszerekkel értékelhető.
Tájpotenciál. A táj teljesítőképessége, alkotói az adott tájegység egymással kölcsönhatásban álló ökológiai,
ökonómiai és tájképi potenciáljai. Kifejezi a tájhasználat lehetséges mértékét, azt, hogy egy táj milyen
mértékben alkalmas a társadalom sokrétű igényeinek kielégítésére.
Tájrekonstrukció. A tájszerkezet helyreállítása vagy adott állapot megőrzése tájrendezési terv alapján.
Tájrendezés. Ökológiai, műszaki, ökonómiai ismeretek és esztétikai elvek alapján emberi környezet, a táj
alakítása annak érdekében, hogy a táj élettani kondicionáló hatása, termelőképessége, használati és vizuális
értéke növekedjék.
Tájrendezési terv. Ökológiai, műszaki, ökonómiai és esztétikai elvek érvényesítésével készülő terv, amely a táj
élettani kondicionáló hatásának, teljesítő- és termelő) képességének, vizuális értékének növelése céljából készül.
Tájszerkezet. A tájhasznosítás módjának térbeli vetülete, a különböző funkciójú tájalkotó elemek és

elemegyüttesek elhelyezkedésének térbeli rendje.
Tájterhelés. A tájra gyakorolt természeti és antropogén hatások, amelyek tulajdonságainak romlásához

vezetnek.
Tájtípus. A természetes adottságokat jellegzetesen tükröző, társadalmi és történelmi folyamatokban kialakult

munkamegosztás eredményeképpen differenciálódott táj. Elsődleges rendeltetésük szerint a következő
tájtípusok különböztethetők meg:
• termelőtáj, amely lehet termőtáj (ezen belül: mezőgazdasági táj, kertgazdasági táj, erdőgazdasági táj)
ipargazdasági táj
• lakó (települési) táj
• üdülőtáj.
Tájváltozás. Tájalakulás vagy önfejlődés következtében a tájalkotó elemek vagy tájformáló tényezők
módosulás.
Tájvédelem. Jogi, szervezési, gazdasági, technológiai, biológiai, felvilágosító és propaganda intézkedések

rendszere, amely az alapvető tájhasznosítási módok táji feltételeinek, a társadalmi-gazdasági tevékenység
biztosításának, a táji értékeknek a megőrzésére és helyreállítására irányul.
Tájvédelmi körzet. A természeti és társadalmi értékek, valamint kedvező természeti tulajdonságok megőrzésére
és fenntartására szolgáló nagyobb terület vagy tájrész, tájegység, amely ilyen kategóriaként védetté nyilvánított.
Tájvizsgálat (= tájvizsgálat, tájanalízis). A tájelemek számbavétele történeti változásaik és jelenlegi állapotuk

alapján, valamint jellemzésére és minősítésére irányuló folyamat.
Települési környezet. Az 1976-os II. törvény értelmében az emberi környezet védelem alá helyezett azon tárgya,
amely magában foglalja a lakó-, az üdülő- és az intézményterületeket, továbbá az emberi tartózkodásra szolgáló
egyéb területeket.
Települési táj (lakótáj). Az a tájtípus, ahol az a biotikus elemekkel meghatározott tájképi együttes a művi
létesítményekhez kötött lakóhelyi és egyéb szolgáltatási funkciókat látja el.
Terhelhetőség (a táj terhelhetősége). A táj folyamatos használatának azonos szintje, amely a táj ökológiai,
illetve a tájhasználat egyéb (egészségügyi, műszaki) feltételeinek veszélyeztetése nélkül nem haladható meg.
Természeti erőforrások. A geoszféra potenciálja, mint az emberi lét alapvető feltétele. (Természeti anyagok és
energiaforrások, amelyek a társadalom élet- és gazdasági feltételeit képezik.)
Természeti emlék. A természet különleges, egyedi képződménye (egyes fa, facsoport, szikla, földtani szelvény),
amelyet ilyen kategóriaként védetté nyilvánítottak.
439
Melléklet
Természeti táj. Egymással kölcsönhatásban lévő természeti alkotóelemből álló táj, amelyeknek kialakulásában
és fennmaradásában emberi hatás alig érvényesült.
Természetvédelem. A különleges oltalmat igénylő és az emberi környezet védelme érdekében föld-, víz-,
növény- és állattani, tájképi vagy kultúrtörténeti szempontból, illetőleg más közérdekből védelemre érdemes
természeti tájak, területek és tárgyak, vadon élő növény- és állatfajok (továbbiakban együtt: természetvédelmi
érték) körét veszélyeztető jelenségek okait feltáró, a károsodást megelőző, elhárító, illetve csökkentő vagy
megszüntető és a természetvédelmi értékeket megőrző, szükség esetén helyreállító, valamint tervszerű
fennmaradásukat biztosító intézkedések rendszere.
Természetvédelmi terület. Védett természetvédelmi érték megóvására és fenntartására szolgáló terület, amelyet
ilyen kategóriaként védetté nyilvánítottak. (Ide tartoznak a barlangok és a védetté nyilvánított felszíni területek
is.)
Területfelhasználási egységek. A települések igazgatási területén a jellemző rendeltetésnek megfelelő területi

kategóriák. Ezek lakó-, üdülő-, intézmény-, ipari és raktár-, közlekedési-, zöld-, erdőterületek, valamint
mezőgazdasági és egyéb rendeltetésű területek.
Üdülőhely. Olyan település vagy település egy része, amelyet adottságai, illetve jogszabály alapján határozattal
azzá nyilvánítottak.
Üdülőkörzet. Területileg összefüggő, olyan természeti, üdülési és idegenforgalmi adottságokkal rendelkező

települések rendszere, amelyeket az üdülési igények sokoldalú kielégítésére jelöltek ki.
Üdülőtáj. Az a tájtípus, amelynek karakter vonásaiban a természeti és a társadalmi tájalkotó elemek és tényezők
közül az üdülési lehetőségeket nyújtók vannak túlsúlyban.
Üdülőterület. A települések belterületének elsősorban üdülőépületek, üdülőtábor, kemping elhelyezésére

szolgáló területfelhasználási egysége. A beépítés jellege, mértéke és közművesítettsége alapján övezetekre
tagolják.
Zöldfelület. Növényekkel időszakosan vagy tartósan fedett, biológiailag aktív felület. Alapvető rendeltetésüket
tekintve termesztési, illetőleg kondicionáló célúak.
Zöldfelületi rendszer. Az elsősorban kondicionáló hatású zöldfelületek szerkezeti és funkcionális kapcsolatban

álló összessége a külterületen és/vagy a belterületen.
Zöldterület. A települések belterületének állandóan növényzettel fedett, más területhasználási egységekben nem
tartozó, közhasznú része (közpark).
A további definíciók Balogh Ákos (1993) értekezéséből származnak:
Ökológiai kiegyenlítő felület. Nagy biológiai aktivitással rendelkező, vízzel, illetve növényzettel borított felület.
Tájfunkció. A tájelemek fizikai, mechanikai, kémiai, biológiai sajátosságainak és a tájgazdák társadalmi

aktivitásának következtében kialakuló kötődések, kapcsolatok.
Táj gazdái. Az ingatlanok tulajdonosai, a táj használói és a tájhoz érzelmileg vagy értelmileg kötődő polgárok.
A táj gazdája az, aki felelősséget érez a tájért és kötelességet vállal az ott élőkkel.
Tájgazdálkodás. A tájrehabilitálás, a természetvédelem, a tájvédelem, a környezetvédelem és a fenntartható

területfejlesztés összhangjának megteremtése, beágyazása a megtartandó tájelemek rendszerébe.
Tájkészlet. Adott tájszerkezethez tartozó anyagok, energiák és információk összessége.
Tájrehabilitáció. A károsodott vagy az elpusztult tájelemek, tájrészek, tájegységek helyreállítása, társadalmi-

politikai, ökológiai, gazdasági, települési környezetbe illesztése.
Tájhasználati konfliktus. Az optimális társadalmi-gazdasági hasznosítástól eltérő, a táj potenciális (ökológiai,

ökonómiai és tájképi) értékeit rontó tevékenység megnyilvánulása.
Tájnak – tájrendezési, területfejlesztési szempontból – a társadalmi igényeknek megfelelően a bioszférából

nooszférává alakított, emberiesített természetet tekintjük (Mőcsényi).
440
Melléklet
1.1.
1.1.1.
1.1.1.1.
1.1.1.1.1.
1.1.1.1.1.1.
1.1.1.1.1.1.1. A táj
• a természet és a társadalom kölcsönhatásainak ellentmondásos ezért dialektikus egysége;
• a társadalom anyagi életfeltétele és magasrendű vizuális-esztétikai kvalitások hordozója;
• az ember és a természet kölcsönhatásainak tárgyiasult története.
A kölcsönhatás tárgyiasult emlékei az egyedi tájértékek.
Tájtervezés. Ökológiai, műszaki, ökonómiai ismeretek és esztétikai elvek alapján az emberi környezet, a táj
alakítása annak érdekében, hogy a táj élettani kondicionáló hatása, termelőképessége, használati és vizuális
értéke növekedjék.
2. 2. melléklet. Művelésiág-változások a Duna–Tisza

közén
Rét
A rét művelési ágat az utóbbi évszázadban nagyságrendi csökkenés jellemzi. A Duna–Tisza köze sem kivétel az
országosan érvényesülő tendencia alól.
• Baranya megyében a rét a Mar-gitta-szigeti meliorációs munkálatok következtében 18%-ról 1%-ra csökkent.
• Bács-Kiskun megyében a rét az országos tendenciáktól eltérően minimális mértékben, 51,7%-ról „csak‖
49,4%-ra csökkent.
• Csongrád megyében a rét aránya kisebb mértékben, 7,9%-ról 3,8%-ra csökkent.
• Pest megyében a rét 12,0%-ról 3,9%-ra csökkent.
• A Duna mentén a rét több mint felére,8,8%-ról 3,3%-ra csökkent.
• A Tisza mentén a rét jelentősen, egyharmadára csökkent 11,3%-ról 3,5%-ra).
• A Hátság dunai oldalán a csökkenés 50%-os volt (10,3%-ról 5,3%-ra).
• A Hátság tiszai oldalán a rét szintén a felére, 11,9%-ról 5,4%-ra csökkent.
Legelő
A legelő művelési ág – a réthez hasonlóan – országosan csökkent. Éppen a rét és a legelő megváltozása tükrözi
leginkább a „puszta‖ megszüntetését (a rét, a legelő, a kaszáló gyakran gyep művelési ágként szerepel).
• Baranya megyében a legelő száz év alatt 12%-ról 2%-ra csökkent.
• Bács-Kiskun megyében a legelő 9,7%-ról 3,8%-ra csökkent.
• Csongrád megyében a legelő aránya 22,5%-ról hirtelen csökkent, majd 9% körül állandósult.
• Pest megyében a legelő felére, azaz 16,2%-ról 8,5%-ra csökkent.
441
Melléklet
• A Duna mentén a legelő közel a felére, 19,3%-ról 10,5%-ra csökkent.
• A Tisza mentén a legelő csökkenése igen jelentős mértékű volt (23,4%-ról 6,0%-ra).
• A Hátság dunai oldalán a legelő 19,2%-ról 14,2%-ra csökkent.
• A Hátság tiszai oldalán a csökkenés szintén kisebb mértékű volt (14,9%-ról 11,1%-ra). Az 1884-es 86%-os
rét és legelő arány az akkori hátsági táj jellegét egyértelműen kifejezi.
Erdő
Az erdők területe az országos tendenciáknak megfelelően növekedett. A térségben a növekedés üteme azonban
az átlagosnál jóval nagyobb mértékű volt.
• Baranya megyében az erdő 1895 és 1994 között 3%-ról 17%-ra nőtt.
• Bács-Kiskun megyében megduplázódott, 7,5%-ról 15,3%-ra nőtt.
• Csongrád megyében az elmúlt évszázadban az erdő 3,7%-ról 10,9%-ra nőtt.
• Pest megyében az erdő aránya 4,9%-ról 17,8%-ra nőtt.
• A Duna mentén az erdők aránya 7,9%-ról 18,1%-ra növekedett.
• A Tisza mentén az emelkedés jóval kisebb mértékű (4,3%-ról 5,6%-ra).
• A Hátság dunai oldalán jelentős erdősítéseket hajtottak végre, ezért az erdő 7,6%-ról 18,2%-ra emelkedett.
• A Hátság tiszai oldalán szintén nagyarányú volt az erdősítés. Az 1,9%-os arány egy évszázad alatt 12,1%-ra
emelkedett.
Művelés alól kivett terület
A tájváltozást a művelés alól kivett területek nagysága jól érzékelteti. A kedvezőtlen irányú változás még inkább
szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy a kivettbe a vízfelületek is (vagy fordítva) beletartoztak. A vizsgált
időszakban a vízfelületek nem nőttek, következésképpen a beépített, a belterületbe vont területek bővültek
jelentős mértékben.
• Baranya megyében a művelés alól kivett területek nagysága – bizonyára a Margitta-szigeti adottságok
következtében – nem változott.
• Bács-Kiskun megyében a művelés alól kivett területek nagysága 5,5%-ról 10,7%-ra növekedett.
• Csongrád megyében az elmúlt évszázadban a művelés alól kivett területek aránya 6%-ról 18,4%-ra
emelkedett.
• Pest megyében a művelés alól kivett területek aránya 57,7%-ról 48,6%-ra csökkent.
• A Duna mentén a művelés alól kivett területek aránya minimálisan, 53,3%-ról 51,7%-ra csökkent.
• A Tisza mentén a művelés alól kivett területek nagysága szintén csökkent (48,9%-ról 40,8%-ra).
• A Hátság dunai oldalán a művelés alól kivett területek nagyságcsökkenése jelentős volt (53,3%-ról 40,8%-ra).
• A Hátság tiszai oldalán a művelés alól kivett területek nagysága 63,2%-ról 53,8%-ra csökkent.
3. 3. melléklet. Vízgyűjtők és belvízrendszerek

A hegy- és dombvidéki vízgyűjtők lehatárolása és száma
A Duna vízgyűjtője:
001. Répce
442
Melléklet
002. Kőris-patak
003. Hanság (Fertő-tó)
004. Ikva
005. Rába a Pinka felett
006. Pinka és Strém
007. Rába a Pinka és a Szaput között
008. Sorok-patak
009. Gyöngyös
010. Lánka
011. Rába a Lánka és a Marcal között
012. Marcal a Tarna torkolatáig
013. Tarna-patak
014. Marcal jobb part a Tarna és a Gerence között
015. Marcal bal part a Gerence és a Tarna között
016. Gerence-patak
017. Marcal a Gerence torkolatáig
018. Rába a Marcal torkolata alatt (Holt-Marcal)
019. Mosoni-Duna a Lajtával (Lajta)
020. Duna a Mosoni-Dunától a Concóig
021. Cuhai Bakony-ér (Duna–Cuha)
022. Concó–Fekete-víz
023. Duna a Concó és az Által-ér között
024. Által-ér
025. Duna az Által-ér és az Unyi-patak között
026. Unyi-patak
027. Duna az Unyi-patak és Dömös között
028. Duna jobb part Dömös és Érd között
029. Ipoly a Lókos-patak torkolata felett
030. Lókos-patak
031. Ipoly a Lókos-patak torkolata alatt
032. Duna bal part Szob és a Rákos-patak között
033. Benta-patak
443
Melléklet
034. Váli-víz
035. Duna jobb part a Váli-víz és a paksi vízmérce között
036. Duna bal part a paksi vízmérce és a Sió között
037. Zala a Válicka felett
038. Zala a Válicka és Zalaszentgót között
039. Zala Zalaszentgrót és a Balaton között
040. Balaton északi part a Zalától az Eger-vízig
041. Eger-víz
042. Balaton északi part Siófokig
043. Balaton déli part (a Nyugati-övcsatorna és a Keleti-Bozót-csatorna nélkül)
044. Nyugati-övcsatorna
045. Keleti-Bozót-csatorna
046. Sió a Balaton és a Bozót-patak között
047. Kis-Koppány
048. Sió a Bozót-patak torkolata alatt
049. Kapos a Tékes-patak torkolatáig (Tékes-patak is)
050. Kapos a Tékes-patak és a Baranya-csatorna között
051. Baranya-csatorna
052. Kapos a Baranya-csatorna és a Koppány között
053. Koppány
054. Kapos a Koppány és a Sió között
055. Nádor-csatorna a Séd torkolatáig
056. Nádor-csatorna a Séd torkolatától a Dinnyés–Kajtori-csatornáig
057. Gaja
058. Dinnyés–Kajtori-csatorna
059. Nádor-csatorna a Dinnyés–Kajtori-csatorna alatt
060. Völgységi-patak
061. Duna jobb part a Sió és a Lajvér között
062. Lajvér, országhatár
063. Borza
064. Karasica
065. Mura bal part, Kebele, Kerka, Cserta, Principális (Határ-patak nélkül)
444
Melléklet
066. Határ-patak
067. Kebele-patak
068. Kerka-patak, Cserta nélkül
069. Cserta-patak
070. Principális-csatorna
071. Dráva bal part a Babocsai-Rinya felett
072. Babocsai-Rinya
073. Dráva bal part a Rinya alatt
074. Fekete-víz
075. Pécsi-Bükkösdi
A Tisza vízgyűjtője:
076. Ronyva
077. Bózsva
078. Bodrog
079. Tisza jobb part a Bodrog és a Sajó között
080. Sajó a Bódva felett
081. Hangony
082. Bán-patak
083. Szuha-patak
084. Bódva-patak
085. Sajó a Bódva alatt
086. Hernád
087. Taktaköz
088. Hejő
089. Eger
090. Csincse-övcsatorna
091. Laskó-patak
092. Zagyva a Kiszagyvával
093. Zagyva a Kiszagyvával a Szuha között
094. Zagyva a Szuha és a Galga között
095. Galga
096. Zagyva a Galga alatt
445
Melléklet
097. Tarna a Gyöngyös torkolatáig
098. Gyöngyös
099. Tarna a Gyöngyös alatt
100. Tápió
A belvízrendszer megnevezése és száma
999. Vízgyűjtőre nem bontható
Szigetközi 001
Kis-Duna jobb part 002
Rábca-Hansági 003
Rába menti 004
Dunaalmási 005
Kis-balatoni 006
Balatoni (Berkek) 007
Nádor-csatorna 008
Dráva bal parti 009
Duna jobb parti Adonyi rendszer 010
Tolna – Duna jobb part 011
Szekszárd–Bátai 012
Mohács – Villányi 013
Ráckevei (Soroksári)-Duna 014
Gyáli 015
Dunavölgy északi, déli 016
Sárközi 017
Kígyós 018
Igali 019
Margitta-szigeti 020
Beregi 021
Bodrogközi 022
Taktaközi 023
Dél-borsodi 024
Hanyi–Sajfoki 025
Felsőszászbereki 026
446
Melléklet
Milléri 027
Dobai 028
Zagyva jobb part, Zagyva menti 029
Gerje–Perje 030
Kőröséri 031
Kécskei 032
Dongér–Kecskeméti 033
Dondér–Halasi 034
Vidraéri 035
Percsora–Sövényházi 036
Algyői 037
Tápé–Vesszősi 038
Gyálai 039
Köröséri (fécsatorna) 040
Tisza–Túr közi 041
Tisza–Túr–Szamos közi 042
Szamos–Kraszna közi 043
Kraszna bal parti 044
Felső-szabolcsi 045
Nyíri 046
Kálló–Alsónyárvízi 047
Keleti-, Nyugati-főcsatorna, Hortobágy 048
Tiszafüredi 052
Ágotai 053
Hamvas–Sárréti 054
Réhelyi 055
Szeghalmi 056
Ércsatorna 057
Berettyó–Sebes-Körös közti 058
Örvény–Abádi 059
Gyenda–Tiszabői 060
Hortobágy–Berettyó jobb part 061
447
Melléklet
Túrkeve–Mezőtúri 062
Mesterszállás–Bartapusztai 063
Szajoli 064
Cibakháza–Tiszaugi 065
Hármas-Körös jobb part 066
Gyomai 067
Holt-Sebes-Körös 068
Kettős-Körös jobb part 069
Hosszúfoki 070
Körösök szöge 071
Élővíz-csatorna 072
Mezőberényi 074
Dögös–Kákafoki 075
Hármas-Körös bal parti 076
Kurcai 077
Mártélyi 078
Tisza–Maroszugi 079
Sámsoni 080
Élővíz-csatorna 081
Újszegedi 082
Maros bal parti 083
Belvízrendszerre nem bontható 999
4. 4. melléklet. Erzsébet-emlékfásítások Heves

vármegye területén
A településnevek múlt század végi írásmódját megtartottam. (A felsorolás az Erzsébet királyné emlékfái, 1899.
c könyv 46. és 47. oldaláról származik.)
Beretvás Endre, Karácsond. Kará-csond község lőterén 4 drb vadgesztenye- és 14 drb erdei főfából buxusokkal
szegélyezett ligetet alakított, melyet a község Erzsébet királyné emlékfái felírású táblával jelölt meg.
Eger rend. tan. város közönsége a lyceum előtti téren ültetett emlékfákat.
Egri m. kir. állami elemi iskola az iskola udvarán 14 drb fenyő-, 14 drb tölgy- és 14 drb kőrisfát ültetett.
Egri m. kir. dohánygyár 12 drb. Thybai Asenlus és nyárfát ültetett.
Gy.-tarjáni községi elemi iskola a róm. kath. templom melletti teret Erzsébet tér-nek nevezte el s abba 30 drb
pyramis akáczfát ültetett.
448
Melléklet
Gyöngyösi községi elemi iskola az iskola udvarán 7 drb hárs-, 10 drb kőris- és 3 drb eperfát ültetett.
Gyöngyös rend.tan. város közönsége a kórház-téren 28 drb vadgesztenyfát ültetett a lakosok közt pedig 500 drb
gyümölcsfát osztott szét.
Hatvan róm. kath. egyház a templom körül 160 drb akáczfát ültetett.
Gróf Károlyi Mihály, Parád. A hitbizományi uradalomban Vörösvár környékén 200 drb Kerekégres környékén
pedig 600 drb vadgesztenyefát ültetett.
Ludasi községi elemi iskola az iskola udvarán 12 drb eperfát ültetett.
Perlaky Zeno, Domoszló, 11 drb fenyőfát ültetett, melyet emléktáblával jelölt meg.
Pétervásárai kir. járásbíróság a járásbírósági épület udvarán 24 drb tölgyfát ültetett.
Pétervásárai róm. kath. egyház 60 drb fenyőfát ültetett.
Puszta-Szárazbeői községi elemi iskola az iskola udvarán 4 drb akáczfát ültetett.
Samassa József egri érsek. Eger. Az egyházmegyében 5080 drb különböző faju disz- és gyümölcsfát ültettetett.
Adács község elöljárósága 70 négyszögöl területet kőris-, bükk- és tölgyfával ültetett be, ligetté alakította és
deszkakerítéssel látta el.
Aldebrö község elöljárósága a Nagyréten akácz- és füzfa ültetésével ligetet létesített.
Apcz község elöljárósága a szűzkút körül 20 nyárfát ültetett.
Aranyos község elöljárósága 10 drb emlékfát ültetett.
Átány község elöljárósága drb emlékfát ültetett.
Atkár község elöljárósága 20 drb szomorú fűzfát ültetett és Erzsébet királyné emlékfái feliratu táblával látta el.
Bakta község elöljáróság a főutczát Erzsébet-utczá-nak nevezte el és azonkívül 12 drb hársfát ültetett.
Bátony község elöljáróság 5 drb hársfát ültetett.
Bátor község elöljárósága 30 drb emlékfát ültetett.
Bekölcze község elöljárósága a templom körül 100 drb ákáczfái ültetett.
Bessenyő község elöljárósága a köztéren ültetett emlékfákat.
Bocs község elöljárósága 10 drb. emlékfát ültetett.
Boczonád község elöljárósága a templom körül 120 drb akáczfát ültetett és jelzőtáblával látta el.
Csehi község elöljárósága 200 drb hársfát ültetett.
Deménd község elöljárósága 12 drb hársfát ültetett.
Detk község elöljárósága a híd körül 12 drb jegenyefát ültetett és a hidat Erzsébet-híd-nak nevezte el.
Domoszló község elöljárósága Erzsébet-kert-et létesített és oda 1200 drb eper- és 20 drb fenyőfát ültetett és
jelzőtáblát alkalmazott.
Dormánd község elöljárósága a templom körül 8 drb bálványfát ültetett.
Ecséd község előjárósága a főtéren Erzsébet-liget-et létesített.
Eger-Szalók község elöljárósága a templom körül 22 drb emlékfát ültetett.
449
Melléklet
Erdőtelek község elöljárósága a vasuthoz vezető úton 70 drb vadgesztenyefát ültetett és azokat Erzsébet fái-nak
nevezte el.
Erk község elöljárósága akáczfák ültetett és Erzsébet-liget-et létesített.
Feldebrő község elöljárósága a templom körül 180 drb emlékfát ültetett.
Felnémet község elöljárósága a főtéren 5 drb emlékfát ültetett.
Felső-Nána község előjárósága 5000 drb akáczfa ültetésével egy erdőt létesített.
Felső-Tárány község előjárósága a főúton két sor hársfát ültetett.
Füzes község elöljárósága 4 drb emlékfát ültetett.
Füzes-Abony község elöljárósága a templomtéren 40 drb vadgesztenyefát ültetett.
Gyöngyös-Halász község elöljárósága az iskola előtt 4 drb akáczfát ültetett.
Gyöngyös-Oroszi község elöljárósága a Szent-János-szobor előtt és az iskola előtt emlékfákat ültetett.
Gyöngyös-Pata község elöljárósága a vár körül 5 drb emlékfát ültetett.
Gyöngyös-Püspöki község elöljárósága 85 drb emlékfát ültetett.
Gyöngyös-Tarján község elöljárósága ligetet létesített.
Hasznos község elöljárósága 300 négyszögöl területen emlékfák ültetésével Erzsébet-liget-et létesített.
Hatvan község elöljárósága a templom körül 200 drb akáczfát, a főtéren pedig 6 drb hársfát ültetett.
Heves község elöljárósága emlékfákat ültetett.
Hort község elöljárósága a községház előtti téren emlékfákat ültetett.
Ivád község elöljárósága 6 drb emlékfát ültetett.
Kaál község előjárósága a községház udvarán 10 drb gesztenyefát ültetett.
Kápolna község elöljárósága a templom-téren 50 drb emlékfát ültetett.
Karácsond község elöljárósága a főteret Erzsébet tér-nek nevezte el és azt fenyő- és gesztenyefákkal ültette be.
Kerecsend község elöljárósága a köztéren 27 drb emlékfát ültetett.
Kis-Köre község elöljárósága 300 drb eperfát ültetett.
Kompolt község elöljárósága az iskola előtt 14 drb emlékfát ültetett.
Kömlő község elöljárósága az iskola udvarán akáczfát ültetett.
Lelesz község elöljárósága emlékfákat ültetett.
Lőrinczfalva község elöljárósága 50 drb tölgyfát ültetett.
Ludas község elöljárósága emlékfákat ültetett.
Maklár község elöljárósága az iskola előtt 12 drb fenyőfát ültetett.
Markaz község elöljárósága a temető mellett ültetett emlékfákat.
Mezőtárkány község elöljárósága 15 drb hársfát ültetett.
Nagy-Füged község elöljárósága a templom körül 9 drb szilfát ültetett.
450
Melléklet
Nagy-Iván község elöljárósága a községház előtt 20 drb akáczfát ültetett.
Nagy-Rhéde község elöljárósága a meglevő akáczot Erzsébet királyné emlékeül felírású táblával jelölte meg.
Nagy-Tálya község előjárósága a községháznál 7 drb akáczfát ültetett.
Pély község elöljárósága 1200 drb fűz- és nyárfa ültetésével Erzsé-bet-ligetet létesített.
Pétervásár község elöljárósága 18 drb emlékfát ültetett.
Poroszló község elöljárósága több közhelyen 180 drb emlékfát ültetett.
Rózsa-Szent-Márton község elöljárósága 2 drb szomoru fűzfát ültetett.
Sarud község elöljárósága a kut körül ültetett emlékfákat.
Sirok község elöljárósága a főútczát Erzsébet-utczá-nak nevezte el és oda 24 drb hársfát ültetett.
Solymos község elöljárósága az iskola és templom közti teret Erzsébet tér-nek nevezte el és befásította.
Szalja község elöljárósága 150 drb eperfát ültetett.
Szarvaskő község elöljárósága 5 drb szomorúfűzfát ültetett.
Szék község elöljárósága 4 drb fenyőfát ültetett.
Sz.-Jakab község elöljárósága a templom körül 1 drb hársfát ültetett.
Sz.-Mária elöljárósága a községház előtt 8 drb gesztenyefát ültetett.
Szólát község elöljárósága a templom téren 10 drb emlékfát ültetett.
Szucs község elöljárósága 20 drb akáczfát ültetett.
Szurdok-Püspöki község elöljárósága a templom körül 16 drb hársfát ültetett.
Szücsi község elöljárósága akácz- és eperfákat ütetett.
Tar község elöljárósága 12 drb gyümölcsfát ültetett.
Tarna-Bod község elöljárósága a főteret diszfákkal beültette és azt Erzsébet tér-nek nevezte el.
Tarna-Méra község elöljárósága a templom előtt 12 drb emlékfát ültetett.
Tarna-Örs község elöljárósága a községház körül levő erdő Erzsébet-liget-nek nevezte el.
Tarna-Szt. Miklós község előjárósága 30 drb akáczfából álló csoportot ültetett és azt Erzsébet-liget-nek nevezte
el.
Terpes község elöljárósága 4 drb fenyőfát ültetett.
Tisza-Füred község elöljárósága négy holdas területen 300 drb tölgyből, 100 drb kőrisből és 200 drb hársfából
egy ligetet létesített
Tisza-Igar község elöljárósága Erzsébet-liget-et létesített.
Tisza-Nána község elöljárósága 800 drb fűzfa ültetésével Erzsébet ter-et létesített.
Tisza-Örs község elöljárósága 400 szögöl területet akáczfákkal ültetett be.
Tisza-Szőllős község elöljárósága a templom előtt 4 drb tölgyfát ültetett.
Tófalu község elöljárósága 200 drb akáczfát ültetett.
451
Melléklet
Ugra község elöljárósága 1899. év őszén fog emlékfákat ültetni.
Vámos-Györk község elöljárósága a templom körül szomorú kőrisfa-csoportot ültetett.
Váraszó község elöljárósága 20 drb vadgesztenyefát ültetett.
Vécs község elöljárósága a községház előtt 30 drb eperfát ültetett.
Veresmart község elöljárósága 4 drb fenyőfát ültetett.
Vepelét község elöljárósága a templom körül 36 drb emlékfát ültetett.
Vezekény község elöljárósága 20 drb akáczból facsoportot létesített és azt Erzsébet-liget-nek nevezte el.
Visznek község elöljárósága 400 négyszögöl területet díszfákkal ültetett be és azt Erzsébet királyné emlékfái
feliratú táblával jelölte meg.
Zaránk község elöljárósága a főutczán 30 drb akáczfát ültetett és azt Erzsébet-liget-nek nevezte el.
Zsadány község előljárósága az iskola és községház közti téren 30 drb akáczfát ültetett.
5. 5. melléklet. A millecentenáriumi közúti

emlékfásítás helyszínei és fafajai
A felsorolás a Millecentenáriumi emlékfásítás a közutak mentén c. kiadvány szerint készült (Állami Közúti
Műszaki és Információs KHT, 1996.)
5.1.
5.1.1. 7 fából kialakított „Hét Vezér” facsoportok
M0, M1, M5, M7 autópályák pihenőhelyein
1a – M0 autópálya 2 pihenőhelyén
1b – M1 autópálya 13 pihenőhelyén
452
Melléklet
1c – M5 autópálya 4 pihenőhelyén
1d – M7 autópálya 24 pihenőhelyén
5.1.2. 1100 fából álló emlékfasorok

Bács–Kiskun megye
2a – 44. sz. főút (Nyárlőrinc–Lakitelek)
2b – 54102. j. út (Kiskunfélegy-háza–Bugac)
Fafaj: ezüsthárs, nyír
Baranya megye
3 – 57. sz. főút 5618. j. út, 5619. j. út csatlakozó szakaszai (Pécs–Kozármisleny)
Fafaj: korai juhar, magyar kőris, kislevelű hárs, madárberkenye
Békés megye
4 – 4234. j. út (Tarhos–Doboz)
Fafaj: magaskőris
Borsod–Abaúj–Zemplén megye
5a – 3. sz. főút (Mezőkövesd)
5b – 37. sz. főút (Szerencs)
5c – 3719. j. út (Sátoraljaújhely–Széphalom)
Széphalomhoz kötődik történelmünk nagy alakjának, Kazinczy Ferencnek élete, és itt található múzeuma is.
Fafaj: kocsányos tölgy, magaskőris, kislevelű hárs
Csongrád megye
6. – 5. sz. főút, 5411. út csatlakozó szakaszai (Kistelek–Ópusztaszer)
A millecentenáriumi ünnepi események kiemelkedő helyszínéhez, az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkhoz

vezető közutak fásítása.
Fafaj: szürkenyár
Fejér megye
7 – 6211. j. út (Nagykarácsony)
A jelentős kulturális hagyományunkat nevében őrző községben a fásítással párhuzamosan más

millecentenáriumi megemlékezések is zajlanak.
Fafaj: kislevelű hárs
Győr–Moson–Sopron megye
8 – 8224. j. út (Pannonhalma)
Pannonhalmán az apátság idén ünnepeli fennállásának 1000. évfordulóját.
Fafaj: kislevelű hárs, madárberkenye, mezei szil
453
Melléklet
Hajdú–Bihar megye
9a – 42. sz. főút (Berettyóújfalu–Biharkeresztes)
9b – 42. sz. főút (Berettyóújfalu–Csökmő)
Fafaj: kocsányos tölgy, korai juhar, magyar kőris, vadkörte
Heves megye
10 – 33. sz. főút (Poroszló)
Fafaj: kislevelű hárs
Jász–Nagykun–Szolnok megye
11 – 4. sz. főút (Kisújszállás–Karcag)
Fafaj: kocsányos tölgy
Komárom–Esztergom megye
12 – 8136. j. út (Nagyigmánd–Bábolna)
Fafaj: nagylevelű hárs, ezüsthárs
Nógrád megye
13 – 2128. j. út (Szarvasgede–Csécse–Ecseg)
Fafaj: korai és hegyi juhar, ma-gaskőris, kocsánytalan tölgy
Pest megye
14a –51107. j. út (Szigetszentmár-ton–Ráckeve)
Ráckeve környékén telepedett le a honfolgalók egy része, és itt tartották a fejedelmi ménest is. Ennek emlékére
a millenium idején Árpád-szobrot állítottak fel.
14b – 5204. j. út (Kiskunlacháza–Bugyi)
E környék emlékhelyei a kunok letelepedéséhez kötődnek. Kiskun-lacháza millecentenáriumi

megemlékezéseihez is kapcsolódik a fásítás.
14c – 2104. j. út (Vác–Vácrátót) Ezen a területen zajlott 1849. július 15-én a második nagy váci csata.
Fafaj: kislevelű, nagylevelű és ezüsthárs, virágos-, magas- és magyarkőris, mezei, korai és hegyi juhar
Somogy megye
15a – 61. sz. főút (Taszár–Kapos-vár)
15b – 68. sz. főút (Nagyatád–Ötvöskónyi
Fafaj: kocsányos tölgy, magaskőris, budai berkenye
Szabolcs–Szatmár–Bereg megye
16a – 4. sz. főút (Ajak–Kisvárda)
16b – 491. sz. főút (Mánd–Fülesd)
A fasorok a Szabolcsi, illetve a Szatmári tájegységben kerülnek telepítésre.
454
Melléklet
Fafaj: magaskőris, ezüsthárs
Tolna megye
17 – 6535. j. út (Kisdorog–Tevel)
Tevel község honfoglaláskori település, mely Árpád egyik fiának nevét viseli.
Fafaj: mezei juhar
Vas megye
18 – 8707. j. út, 8712. j. út csatlakozó szakaszai (Ják)
A Jákon található templom egyike a legjelentősebb Árpád-kori műemlékeiknek. Kapujának mását készítették el
1896-ban a városligeti Vajdahunyad-vár kápolnájának bejárataként.
Fafaj: korai juhar
Veszprém megye
19a – 7301. j út, 7316. j. út csatlakozó szakaszai (Hegyesd–Tapol-ca–Gyulakeszi)
Gyulakeszi település eredete a honfoglalás korába nyúlik vissza.
19b – 7313. j. út, 73135. j. út csatlakozó szakaszai (Köveskál–Szent-békkálla–Mindszentkálla)
A fásítás környékén a Káli-medence néhány honfoglaláskori települése található. Itt telepedett le nemzetségével
Kál harka (a híressé vált Bulcsú vezér atyja), kinek nevét a települések is megőrizték.
Fafaj: kislevelű hárs, virágos- és magaskőris, korai juhar, madárcseresznye
Zala megye
20a – 6831. j. út, 7512. j. út csatlakozó szakaszai (Zalavár)
A honfoglaló korából eredő Zala-váron István király alapított bencés apátságot. Később I. László idehelyezte a
vármegye székhelyét. Az idén kápolnát szenteltek föl itt a honfoglalás tiszteletére.
20b – 7416. j. út (Lentikápolna–Kerkafalva)
Fafaj: magaskőris, kislevelű hárs, erdeifenyő
1996-ban, a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából az útügyi ágazat vállalta, hogy emléket állít nemzeti
múltunk e jeles eseményének, és tájfásítással fejezi ki tiszteletét ez alkalomból. Az egyes megyékben a
közúthálózat hosszával arányosan 1–3 fasor telepítésére került sor. A fasorok 1100 fából állnak a kerek
évfordulóra emlékeztetve.
Az autópályák pihenőhelyein hét fából álló, a honfoglalók hét vezérét jelképező facsoportok települése történt.
Az emlékfásítás kivitelezését az állami autópálya- és közútkezelő társaságok bonyolították le illetékességi

területükön. A fásítás keretében összesen 29 fasort és 43 facsoportot ültettek, 32 201 fa felhasználásával, 18 féle
(hazánkba őshonos) fafajból.
A munkák összehangolását a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium Közúti Főosztálya megbízásából

az Állami Közúti Műszaki és Információs Közhasznú Társaság, valamint az Útgazdálkodási és Koordinációs
Igazgatóság végezte.
A fásítási akció záróaktusaként 1996. novemberében emlékhely felavatására került sor Díszel község mellett, a
7301. jelű Veszprém–Tapolcai összekötő út 39. km-énél.
6. Összefoglalás
455
Melléklet
A tájrendezés tudományként az empirikus diszciplínákhoz tartozik. A tájrendezés pártos, sajátos szemléletet

tükröző tevékenységek láncolata; a „táji‖ oldalról értelmezi, fejleszti környezetünknek ökológiai, műszaki és
vizuális adottságait.
A négy fejezet megírásával célom a tájrendezésben rejlő széleskörű lehetőségek feltárása volt. Extrém esetekkel
– a néhány négyzetméternyi felületet igénybe vevő gáztartályok tájba illesztésétől a 12 ezer km2-nyi Duna–Tisza
köze vízpótlásának környezeti hatásvizsgálatáig – érzékeltettem, hogy a lépték lehet eltérő, de a megközelítési
mód, a feldolgozás hasonló.
Többször hangsúlyoztam, hogy bármilyen „sillabusz kitöltéses eljárás‖ a tájrendezés mechanikussá tételét, a
lényeg, az egyedi táji adottságokhoz alkalmazkodás elvesztését jelentené. Veszélyes lenne a tájrendezést, a
tájtervezést valamely szűk szakterületi feladat megoldására redukálni. Ellenkezőleg, minden esetben a komplex
sajátosságok kifejezésre juttatására kell törekedni.
A tájrendezési szemléletmódhoz elvek, sőt általánosítható elvek tartoznak. Az elvek a tájökológiai, a

tájhasználati, a tájképi, a műszaki, a gazdaságossági szempontok szintézisét jelentik. Az általános
megfogalmazást konkrét, részterületekre vonatkoztatott példákkal értelmezve
• rézsűk lelaposítását,
• erózió megkötését,
• térrendszerek kialakítását,
• nedves élőhelyek rehabilitálását stb. jelenti.
A negyedik fejezetben – a könyv terjedelmének több mint a felében – megoldott tájrendezési terveket,
tanulmányokat ismertettem. Az 50–100, illetve több száz oldal terjedelmű anyagok néhány oldalra tömörítésével
csak utalni tudtam a tájrendezésben rejlő lehetőségekre. Tudom, hogy az 5–10 évvel ezelőtti állapothoz képest
változás történt. Az aktualizálásra nem kerülhetett sor, de lényegesebbnek tartom az eredeti tartalmi felépítés, a
megoldás bemutatását – többek között – a „rendszerváltozással‖ bekövetkezett eltérések ismertetésénél.
A könyv szerkezeti felépítésénél a hazai gyakorlatra fektettem a hangsúlyt. A külföldi példák száma ezért kevés.
A tájrendezési, a tájtervezési feladatok megoldásakor gondolni kell a táji „axiómákra‖. A tájban sajátos
tendenciák érvényesülnek, a tájnak karaktere van. A táj a dinamizmus kifejezője:
• A táj állandóan alakul, változik.
• A tájkép, a tájszerkezet konzerválása fejlődésellenes.
• A tájban a társadalmi-gazdasági folyamatok tükröződnek.
• A „racionális‖ tájhasználat az ökológiai alázatot többnyire nélkülözi.
• Az ember pillanatnyi érdekeinek megfelelően hasznosítja környezetét.
• A tájszerkezet befolyásolásának mértéke a technikai lehetőségektől függ.
• Az „olcsó‖ tájhasználat előbb-utóbb konfliktusok forrásává válik.
• A többcélú és egyidejű tájhasználat érdekellentétes.
• A táji adottságok jellegük miatt eleve sokfélék és változatosak.
• Bármilyen fejlesztés a megvalósítást követően táji adottsággá válik.
• A tájban minden mindennel öszszefügg és a hatásmechanizmusok bonyolultak.
• A technokrata területfejlesztésben a tájvédelmi szempontok ritkán érvényesülnek.
• A prioritások megállapítása során a táj „érdeke‖, védelme gyakran nem érvényesül.
456
Melléklet
• A tárgyak, a jelenségek összehasonlítása ösztönös emberi tevékenység.
• A dinamikusan fejlődő tájat „statikus‖ tervekkel nem lehet fejleszteni.
• A vizuális-esztétikai hatások, értékek közvetlenül nem mérhetők.
• Valamennyi területi beruházás módosítja, változtatja a tájképet.
• Az időtényező minden értékelési eljárásnál meghatározó.
• Az ember tájformáló tevékenysége látható.
• A látvány köztulajdon!
7. Kitekintés
A könyv olvasása közben az Olvasóban feltehetően különböző emocionális hatások indukálódnak. Egyesek
hiányolnak témaköröket, mások terjengősnek tarthatnak bizonyos részeket. Lesznek, akik vibrálónak avagy
unalmasnak, esetleg feleslegesnek tekintenek fejezeteket. Van, aki elégedett lesz az ismeretanyaggal, és lesz aki
mást várt. És ez így is van rendjén.
Amennyire nincs két egyforma tájegység, annyira nem létezik két azonos tájrendezési terv, fejlesztési
megközelítési mód sem. A T. Olvasót alapképzettsége, gyakorlati tevékenysége, szakterületi attitűdjei
motiválják a véleménynyilvánításban. A szerző sem tehetett mást; szakterületi hitvallását, tájtervezői nézeteit
adta közre.
A hazai táj történetével, alakításával, a tájtervezés hatásaival foglalkoztam.
• Hogyan látod a jövőt? – teszik fel a jogos kérdést.
• Aggódom és reménykedem.
Az aggodalomra az elmúlt évtizedekben, fél évszázadban bekövetkezett, a táji adottságok iránti alázatot
nélkülöző ipartelepítés, lakótelep-építés, hétvégi-házas burjánzás, nyomvonalas „létesítmény-hálózat‖-fejlesztés,
környezetszennyezés, kárpótlási tévcselekedet éppen elegendő okot ad. Tévedés ne essék, nem a tények, az
életszínvonalat növelő szükségszerű beruházások ellen van kifogásom, hanem a megvalósítás hogyanja miatt
ágálok. Az utóbbi években a privatizációval megindult folyamat kedvezőtlen táji hatásai miatt az aggodalomra
minden okunk meglehet.
De reménykedem is. Ameddig még van védelemre érdemes tájegységünk, ameddig a táj rendezésével a lakosság
életörömét fokozni lehet, értelmét látom az igyekezetnek. Ameddig a káros emberi befolyásolás mértékét
csökkenteni, látszatát takarni lehet, ameddig adott tájrészletet vonzóbbá, az irritálóan alakult felületeket
rendezetté lehet tenni, addig hasznosak a tájtervezési erőfeszítések.
– Milyennek szeretném a hazai tájat 50–100 év múlva látni?
– Rendezettnek, kulturáltan alakítottnak.
A rendezettség kétféleképpen érhető el: egyrészt a beruházási létesítmények tájba illesztésével, másrészt
bizonyos beavatkozások megakadályozásával! Mindkét esetben az a jó, ha a tájtervezői tevékenység „nem
látható‖. Nem látható, mert sikerült az újabb befolyásolást megakadályozni, megváltoztatni, módosítani, vagy
mert a tájba illesztés olyannyira sikeres lett.
A „rendezettség‖ alatt – az objektumok környékén túlmenően – olyan fejlesztéseket is értek, amelyek

megvalósítása esetén
• a Duna, a Tisza és a nagyobb folyók mentén sétautakon illetve kerékpárral végig lehet menni, közben
kulturáltan lehet megszállni, étkezni, az egyedi tájértékeket, a nemzeti örökséget megismerni,
• a Balatont, a Velencei-tavat és a többi vízfelületet – a nádas sáv kivételével – körbe lehet a part mentén járni,
457
Melléklet
• az országot összefüggő zöldfolyosó-rendszer (greenway) hálózza be és kapcsolja össze a szomszédos

országokkal,
• a külterület viszonylagos beépítésmentessége megmarad, a széttelepülési folyamat nem gyorsul,
• a nyomvonalas létesítmények szabdaló hatása nem érvényesül,
• a tájsebek begyógyulnak, azaz a bányagödrök, a depóniák rekultiválására sor kerül,
• a látványkárosító hatások, a vizuális ártalmak száma nem emelkedik,
• az új létesítményeket tájba illesztetten valósítják meg,
• az utak, az autópályák mente nem épül be,
• a zöldmezős beruházások, a létesítmények belterületbe vonásának aránya csökken,
• a kedvezőtlen termőhelyi adottságú mezőgazdasági területeket beerdősítik,
• az erdősültség aránya 25% fölé emelkedik, illetve elérheti akár a 30%-ot is.
458
Irodalom
A budapesti M. Kir. Kertészeti Tanintézet tanári testületének értekezleteiről felvett jegyzőkönyvet 1908–1920 -,
KÉE Levéltár 1. a. fond. (I.–II. kötet)
A Duna távlati komplex hasznosítása. Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, 9–8204–ET -, Budapest 1984 (p.
350)
A tájrendezés fogalmi rendszere – szakkifejezés meghatározások. -, MÉM Környezetvédelmi OsztályBudapest

1987
A területi tervezés rendszere és fogalomtára -, Alpok-Adria Munkaközösség, Pécs 1993 (p.187.)
Buda–Pest – előadva 32 eredeti rajzolatban Alt, Rudolf (1845) Pesten, Hartleben Konrád Adolf sajátja (p. 69.)
Az építésügyi és városfejlesztési minisztérium 9007/1983. (Ép. Ért. 23.) -, ÉVM számú közleménye a
területrendezési tervek tartalmi követelményeiről. Építésügyi Értesítő 1983. aug. 5 (p. 348–355.)
Budapest szerepe Magyarország történetében Balla, Antal (?) Budapest Székesfőváros Házinyomdája (p. 178.)
A tájgazdálkodás alapjai Balogh, Ákos Kandidátusi értekezésEsztergom 1993 (p. 102).
Tájvédelem a környezetei hatásvizsgálatban Balogh, Ákos Csemez, Attila OKTHBudapest 1986 p. 83.
Pannónia története Barkóczi, L. Bóna, I. Mócsy, A. TankönyvkiadóBudapest 1963 (p. 151.)
Tájrendezés Bauer, Ludwig Weinitschke, Hugo Mezőgazdasági KiadóBudapest 1976 (p. 254.)
Pest város leírása Bél, Mátyás (1985) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (p. 161.)
Mikoviny Sámuel megyei térképei Bendefy, László MTA Könyvtára Sokszorosító részleg 1976 (p. 360.)
Budapest Lexikon Berza, László (főszerk ), Akadémiai KiadóBudapest 1993 (I. kötet p. 755. II. kötet p. 669.)
Budapest egykor és ma Biczó, Tamás PanorámaBudapest 1979 (p. 168.)
A Budapesti Állami Kertészeti Tanintézet évkönyve 1894–1919 Buchta Győző, Horn János, Schilberszky károly,
Szász Nándor (szerk.) Budapest 1919 (p. 243.)
Handbuch für Landschaftspflege und Naturschutz. Band 1: Grundlagen (p. 485); Band 2: Pflege der freien
Landschaft (p. 652); Band 3: Pflege der besiedelten Landschaft (p. 271); Band 4: Planung und
Ausführung (p. 252.) Buchwald, Konrad Engelhardt, Wolfgang Bayerischer Landwirtschaftsverlag
München Basel Wien 1968
Budapest Enciklopédia -, Corvina KiadóBudapest 1970 (p. 463.)
Pest-Budai történetek – Rendhagyó városnéző séta Buza, Péter Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat
1983 (p. 189.)
Szenzációk nyomában a békeidők Budapestjén Buza, Péter Kozmosz KönyvekBudapest 1989 (p. 200.)
Magyarország fővárosa Cassius, Helikon Kiadó Kft 1866 (p. 60.)
Bolgárkertészet magyar földön Czibulya, Ferenc Mezőgazdasági KiadóBudapest 1987 (p.146.)
Tájalakulás In Csemez, Attila Környezetminőség és környezetvédelem Magyarországon Műszaki Könyvkiadó:

Budapest (1984)
Táj- és környezetrendezési szakmérnökképzés Csemez, Attila Zöldfelületgazdálkodás, 61. sz 1986 (pp. 46–48.)
Tájtervezés az USA-ban (I.) Csemez, Attila Zöldfelületgazdálkodás, 64. sz 1986 (pp. 19–22.)
459
Irodalom
Tájtervezés az USA-ban (II.) Csemez, Attila Zöldfelületgazdálkodás, 61. sz 1987 (pp. 10–16.)
Fejezetek a tájrendezés történetéből Csemez, Attila Természetbúvár, XLVI. évf. 4 1991 (pp. 34–37.)
Tervek egymásra épülése Csemez, Attila A tájrendezési szakági munkarészek készítésének célja és tematikája.
KTM – TÁJINFO 1995 (p. 82.)
A „Hungaria Nova” megrajzolója Mikoviny Sámuel 1700–1750 Deák, Antal András Vízügyi Dokumentációs
Szolgáltató LeányvállalatBudapest 1987 (p. 159.)
Budapest története a török korban Fekete, Lajos Nagy, Lajos Akadémiai KiadóBudapest 1986 (p. 110.)
Firest non-legal Draft of the Convention. Working Group "European Landscape Convention", Concil of
Europe -, Strasbourg, 11 October 1995
Pannonok évszázada (Pannonia 193–284) Fitz, Jenő Hereditas Corvina KiadóBudapest 1982 (p. 79.)
A magyar térképírás Fodor, Ferenc Honvéd Térképészeti IntézetBudapest 1952 (I.–II.–III. köt. p. 441.)
Főiskolától egyetemig Földváriné, Kocsis Luca Zsidi, Vilmos KÉE Központi Könyvtárának Kiadványai
2Budapest 1996 (p. 130.)
Magyar agrártörténeti életrajzok Für, Lajos és Pintér János (szerk.) Magyar Mezőgazdasági MúzeumBudapest
1987–1989 (I.– III. kötet, p. 868+796+701)
A Budapesti Történeti Múzeum várostörténeti osztályának kéziratos térképei Gál, Éva Budapesti Történeti
MúzeumBudapest 1989 (p, 48. és 4 kép)
Tanulmányok Óbuda történetéből Gál, Éva Óbuda 1541–1848 1990 (p. 157.)
A budapesti Duna–hidak Gáll, Imre Műszaki KönyvkiadóBudapest 1984 (p. 146.)
Várépítészünk Gerő, László Műszaki KönyvkiadóBudapest 1975 (p. 381.)
Régi kertek Pesten és Budán Gombos, Zoltán NaturaBudapest 1974 (p. 270.)
Budapest arculatai Granasztói, Pál Szépirodalmi KönyvkiadóBudapest 1980 (p. 190.)
Landschaftsplanung im Altmühltal 1972–1988 Grebe, Reinhard Mehler, Rose-Marie CallweyMünchen 1988

(pp. 109–130.)
Pannónia római romjai Hajnóczi, J. Gyula Műszaki KönyvkiadóBudapest 1987 (p. 210.)
Visegrád albuma Häufler, J. Szerelmey Miklós Könyomda intéz. tulajdon Pesten (p. 16.)
Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig (V) Horváth, Miklós (szerk.) Akadémiai
KiadóBudapest 1980 (p. 665.)
Várak dícsérete, magyarországi királyi várak Illés, György Móra Ferenc KönyvkiadóBudapest 1984 (p. 103.)
Landschaftsplanung Jacsman, J. Schilter, R. Ch. Institut für Orts-, Regional- und LandesplanungETH Zürich
1995
Die Geschichte der Landschaft Jellicoe, Geoffrey Jellicoe, Susan Campus VerlagFrankfurt/New York 1988 (p.
400.)
A budai hegyvidék Juhász, Árpád Gál, Éva Képzőművészeti KiadóBudapest 1990 (p. 48 és 163 színes kép)
Budapest római öröksége Kaiser, Anna Póczy, Klára Corvina KiadóBudapest 1985 (p. 124.)
A Duna-völgy vizeinek szabályozása. Károlyi, Zoltán Országos Vízügyi Hivatal 1969 (pp. 151–280.)
A magyar vízi mukálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására Károlyi, Zsigmond Országos
Vízügyi Hivatal 1969 (pp. 23–150.)
460
Irodalom
Leitfaden zur Landschaftsplanung in der vorbereitenden Bauleitplanung Kiemstedt, H. Wirz, S. Rheinland-

Pfalz 1993 (p. 284.)
Óbuda évszázadai. Kiss, Cs. Mocsy, F. (szerk.) Kortárs KiadóBudapest 1995 (p. 592.)
Budapesti üdvözlet Kollin, Ferenc Helikon KiadóBudapest 1984 (p. 221.)
Buda–Pest dr., Kollin Ferenc (szerk) 1983 (p. 67.)
Várak és kastélyok Magyarországon a 11–19. században Koppány, Tibor Országos Műemlékvédelmi Hivatal
1995 (p. 64.)
Magyarország története képekben (IV. kiadás) Kosáry, Domokos (szerk.) Gondolat KönyvkiadóBudapest 1985
(p. 758.)
Budapest története a későbbi középkorban és a török hódoltság idején (II) Kubinyi, A. Gerevich, L. Fekete, L.
Nagy, L. Budapest Főváros TanácsaBudapest 1973 (p. 469.)
Mezőgazdasági vízműtan Kvassay, Jenő Kiadja Ráth MórBudapest 1880 (p. 406 + 315)
A Duna – Tisza csatorna Lampl, Hugó Hallóssy, Fewrenc Magyar Földművelésügyi MinisztériumBudapest
1947 (p. 318 és térképek)
Landschaftsplanung ind der stadt? -, Beiträge zur räumlichen PlanungUniversität Hannover 1995 (p.120.)
Landschaftsrahmenplan Landkreis Hannover -, Herausgegeben vom Landkreis Hannover Amt für Naturschutz
1990 (p. 468. + tervlapok, térképek 7 témakörben)
Környezetvédelmi lexikon Láng, István (főszerk.) Akadémiai KiadóBudapest 1993 (p. 530 + 483. )
Pesty Frigyes helynévtárának budapesti adatai. Létay, Miklós Budapesti Történeti MúzeumBudapest 1986 (p.
35.)
Az Óbudai uradalom L., Gál Éva Akadémiai KiadóBudapest 1988 (p. 248.)
A civilizált emberiség nyolc halálos bűne Lorenz, Konrad IKVA KönyvkiadóSopron 1988 (p. 102.)
Duna. Magris, Claudio Európa KönyvkiadóBudapest 1992 (p. 455.)
Budapest története a török kiűzésétől a márciusi forradalomig (III) Nagy, Lajos Bónis, György Akadémiai
Budapest története az őskortól az Árpád-kor végéig (I) Nagy, T. Györffy, Gy. Gerevich, L.) Akadémiai
Naturschutzgesetze des Bundes und der Länder Naturschutz, R. Deutscher Taschenbuch Verlag 1990 (p. 536.)
A főváros 120 éve. 1873–1993 Novotnyné, Pletscher Hedvig 1995 (p. 160)
A kerttervezés története és gyakorlata Ormos, Imre Mezőgazdasági KiadóBudapest 1967 (p. 579)
Az intézmény története Ormos, Imre Kertészeti EgyetemKézirat 1970 (p. 27.)
A Kertészeti Egyetem és jogelődei kerttervezés tanszékének működése 1945–1970 Ormos, Imre Kertészeti
EgyetemBudapest 1971 (p. 408.)
Magyarország régi térképeken Papp-Váry, Árpád Hrenkó, Pál Gondolat Könyvkiadó/Officina NovaBudapest
1989 (p. 254.)
Budapest természeti földrajza Pécsi, Márton (szerk ), Akadémiai KiadóBudapest 1959 (p. 416.)
Budapest élővilága Pénzes, Antal Királyi Magyar Természettudományi TársulatBudapest 1942 (p. 236.)
Pest–Budai városképek 1800–1870 -, Kiscelli Múzeum, ARTUNION 1987 (p. 35.)
461
Irodalom
Pannóniai városok Póczy, Klára Corvina KiadóBudapest 1976 (p. 92 és 105 fénykép)
Közművek a római kori Magyarországon Póczy, Klára Műszaki KönyvkiadóBudapest 1980 (p.154.)
Aquincum, római kori ásatások Budapesten, 1970–1985 Póczy, Klára Zsidi, Paula 1986 (p. 28.)
Budapest városklímája Probáld, Ferenc Akadémiai KiadóBudapest 1974 (p. 127.)
Séták a római Magyarországon Révay, József Kozmosz KönyvekBudapest 1965 (p. 236.)
Buda és Pest, 1856 Rohbock, L. Múzsák Közművelődési Kiadó 1986
A régi Pest Rómer, Flóris Eggenberger-féle Akad. KönyvkereskedésBudapest 1873 (p. 242.)
Térképezett történelem Rónai, András Püski Kiadó KftBudapest 1993 (p. 262.)
Buda–Pest és környékének helyrajzi története Rupp, Jakab M.T. Akadémia Történelmi BizottságaPest 1868 (p.
375 + két térkép)
Hogyan épült Budapest? (1870–1930) Siklóssy, László Fővárosi Közmunkák TanácsaBudapest 1931 (p. 623.)
Apám Óbudája Silló-Seidl, György Táltos KiadóDebrecen 1986 (p. 115.)
Meder- és ártérfejlődés a Duna sárközi szakaszán az 1782–1950 közötti térképfelvételek tükrében Somogyi,
Sándor 1974 (pp. 27–36.)
Der Spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre Soproni, Sándor Akadémiai KiadóBudapest 1978
(p. 231 és 95 ábra)
Budapest története a márciusi forradalmtól az őszirózsás forradalomig (IV) Spira, György Vörös, Károly
Budapest Főváros Tanácsa, Akadémiai KiadóBudapest 1978 (p. 809.)
A Közép-Tiszavidék két kéziratos térképe (1790, 1845.) Sugár, István Dobó István VármúzeumEger 1989 (p.
160 és térképek)
Tanulmány Nagy-Budapestről Szendy, Károly Székesfővárosi HázinyomdaBudapest 1942 (p. 276.)
Aquincum Szilágyi, János Akadémiai KiadóBudapest 1956 (p. 136 és 90 kép)
Budapest városépítése Takács, Sarolta Officina Nova KiadóBudapest 1991 (p. 64.)
A tájfogalom jelentőségéről (Rektori tanévnyitó beszéd a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen) Teleki,

Pál gróf Különlenyomat a Budapesti Szemle 1937. évi novemberi füzetéből 1937
Területrendezési fogalmak és értelmezések -, ÉVM. 10. sz Területrendezési tervezési segédlet 1985 (p. 193.)
A kertészeti szakoktatás helye a Magyar Tanácsköztársaság kultúrpolitikájában Tóth, Mihály Doktori

értekezésBudapest 1961 (p. 223.)
A Duna szabályozása Tőry, Kálmán Akadémiai KiadóBudapest 1952 (p. 454.)
A Tisza-völgy vizeinek szabályozása Vázsolyi, Ádám Országos Vízügyi Hivatal 1969 (pp. 281–372.)
A római limes Magyarországon Visy, Zsolt Corvina KiadóGyomaendrőd 1989 (p. 143.)
Panoráma útikönyvek Vitéz, András és Pap Miklós (Szerk.) 1961 (p. 482.)
A puszta balladája Zalai, Szalay László Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet RT: Budapest 1927? (p. 425.)
Ünnep és hétköznap a középkori Budán Zolnay, László GondolatBudapest 1975 (p. 280.)
Országos üdülőterületi terv (OÜT) – tájértékelési munkarész VÁTI Csemez, Attila 1982
462
Irodalom
Budapest XVII. kerület Csemez, Attila Környezetvédelmi tanulmány. KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1990
(p. 100 A3-as)
Tájvédelem a környezeti hatásvizsgálatban Csemez, Attila Balogh, Ákos 1986 (p. 83.)
Bélapátfalvi apátság tájrendezési terve Csemez, Attila Jámbor, Imre KE Tájrendezési Tanszék és Kertépítészeti
TanszékBudapest 1984 (p. 77 + 23 tervmelléklet)
Természetföldrajzi tájaink növénytermesztési térinformatikai adatbázisának kialakítása. V. Ferencsik, István

Tirczka, Imre Térinformatika a felsőoktatásban szimpózium, Budapest (1996. október 15.) 1996
Tájhasználati konfliktusok Gerzanics, Annamária 1984 (pp. 7–12.)
Hazai teljesítménytúrák -, Teljesítménytúrázók TársaságaBudapest 1996 (p. 104.)
Kistérségi vonzáskörzetek – a regionális térszerkezet az átmenet éveiben -, Központi Statisztikai Hivatal 1995
Magyar Statisztikai évkönyv -, Központi Statisztikai HivatalBudapest 1995
Mezőgazdasági statisztikai adatgyűjtemény 1870–1970 -, Központi Statisztikai HivatalBudapest
Petőfi Sándor költeményei -, Helikon Kiadó 1985 (p. 958.)
Történeti statisztikai idősorok 1867–1992 -, Központi Statisztikai Hivatal, I. kötetBudapest 1992
A Szigetköz rehabilitációs és fejlesztési koncepciója Balogh, Ákos Csemez, Attila Rechnitzer, János KÉE
Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék, valamint MTA RKK Észak-Dunántúli Osztálya 1993 (p.
264.)
Klimadiagramme und Klimazonale Karte Ungarns. Borhidi, Attila Annales Univ. L. EötvösBudapest 1961 21–
50.
Untersuchungen zur Anwendbarkeit von Bewertungsmethoden für Erholungslandschaften Csemez, Attila 1978
Regionális érdekek figyelembevétele a tájtervezésben Csemez, Attila Kertészeti Egyetem KözleményeiBudapest

1986 (pp. 149–156.)
Mátyás-hegy–Remete-hegy tájrendezési terve Csemez, Attila) KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1991 (p. 54.
és két rajz)
Ezüst-hegyi felhagyott (római) kőbánya rekultivációja Csemez, Attila Hubayné, Horváth Nóra KÉE Tájtervezési
és Területfejlesztési TanszékBudapest 1995 (p. 42.)
A rókahegyi bánya fejlesztése Csemez, Attila Csillik, Mária Tóth, Csaba KÉE Tájrendezési TanszékBudapest
1991 (p. 35. és öt rajz)
A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park regionális tájrendezési terve, vizsgálat Csemez, Attila Csillik, Mária
Kollányi, László Prajczer, Tamás Sallay, Ágnes KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési
TanszékBudapest 1995 (p. 525.)
A tájpotenciál Ghimessy, László Mezőgazdasági KiadóBudapest 1984 (p.348.)
MTA Földrajztudományi Kutató Intézet: Budapest Magyarország, kistájainak katasztere 1990 p. 1026.
Országos Építésügyi Szabályzat -, Építésügyi Tájékoztatási KözpontBudapest 1987 (p. 163.)
Magyarország nemzeti atlasza Pécsi, Márton Kartográfiai VállalatBudapest 1989
A Duna költői Szalatnai, Rezső Hungária kiadásBudapest 1944 (p. 187.)
1993: XLVIII. tv. A bányászatról -, Magyar Közlöny 1993. május 13 (pp. 3345–3357.)
1996: XXI. tv. A területfejlesztésről és a területrendezésről. -, Magyar Közlöny 1996. április 5 (pp. 1436–1444.)
463
Irodalom
1996: LIII. tv. A természet védelméről. -, Magyar Közlöny 1996. július 3 (pp. 3305–3325.)
1996: LIII. tv. A környezet védelmének általános szabályairól. -, Magyar Közlöny 1995. június 22 (pp. 2780–
2799.)
A vízgazdálkodás és a környezet egymásra hatása. -, OMFB. 9–8603-EtBudapest 1987
Ajánlás a beruházások környezeti hatásvizsgálatának tartalmára és módszertanára. -, 1989 p. 93.
Általános tájvédelem egyedi tájértékek kataszterezése. -, Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium

1992
Magyarország nevezetes fái. Balogh, András Mezőgazdasági KiadóBudapest 1968 (p. 111.)
Beispiele, aus der Planungspraxis. Planung Vernetzter Biotopsysteme im Landkres Altenkirchen. 1992 p. 201
Senki földje vagy paradicsom? Bodoczkyné, Tóth Zs. Gál, Cs. Pappné, Tóth A. Sallay, Á. Schmidtné, Nagy V.
Környezetvédelmi hatástanulmány másképpen KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1992 (p. 31.)
Landscape Planning Brian, Hacket O Riel PressBath 1971 (p. 162.)
Balatonfenyves Búza, Péter Balatonfenyvesi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1993 (p. 216.)
Bécs – Az új Dunasziget többcélú hasznosítása Csemez, Attila Zöldfelületgazdálkodás, 1. Sz 1983 (pp. 7–10.)
Tájökológiai és tájértékelési munkarészek Csemez, Attila Buváti 1983
Tájalakulás Csemez, Attila Műszaki KönyvkiadóBudapest 1984 (pp. 122–156)
Vízlépcsők telepítésének tájvédelmi szempontjai a Dunakanyarban Csemez, Attila Kertészeti Egyetem

Tájrendezési TanszékBudapest 1984 (p. 55 + 10 képsorozat)
Környezeti hatástanulmány Csemez, Attila 1985 pp. 7–9.
Tájökológiai és tájtörténeti összefüggések az ártéren Csemez, Attila 1985 (pp. 7–14.)
Szakvélemény a „Pannolit” nagyharsányi üzemének bányaművelési és tájrendezési koncepciójáról. Csemez,

Attila KRI Tájrendezési TanszékBudapest 1986 (p. 27.)
Tájrekonstrukció. Greifenstein (Ausztria) térségében. Csemez, Attila 1986 (pp. 11–16.)
Állásfoglalás a bányászati tevékenység hatásáról Szársomlyó példáján. Csemez, Attila (1987) KÉE
Tájrendezési Tanszék, Budapest. OKTH (p. 12.)
Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára I. rész Csemez, Attila KÉE Tájrendezési
Tanszák – UVATERVBudapest 1987 (p. 37 + tervek)
Bányatótájak Dorog térségében Csemez, Attila 1988 (pp. 29–31.)
Környezeti hatástanulmány az M0 autóút 0,0 –28,8 km szakaszára II. rész Csemez, Attila KÉE Tájrendezési
Tanszák – UVATERVBudapest 1988 (p. 73 + tervek)
Tájképi potenciál meghatározása – metodika Csemez, Attila KVMBudapest 1989 (p. 12.)
Agony of Szentendre Danube, Hungary. Landscape Issues. Volume 8. Csemez, Attila 1991 (pp. 8–17.)
Tájrendezési és tájökológiai koncepció a leányfalui Duna-part rendezéséhez. Csemez, Attila Leányfalui

Önkormányzat 1991 (p. 19.)
Állásfoglalás a Naszály tájképi hatásáról és jelentőségéről. Csemez, Attila KÉE Tájrendezési TanszékBudapest
1992 (p.7.)
Tündérszikla – Élőhelyrekonstrukció. Csemez, Attila KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1992 (p. 39 + 5 rajz)
464
Irodalom
A tájképi potenciál és a tájjelleg meghatározása. Csemez, Attila Doktori értekezésBudapest 1994 (p. 90 + 10
melléklet)
Balogh Ádám szikla természetvédelmi terület fejlesztése. Csemez, Attila Pilisi Állami Parkerdőgazdaság
Budapesti Erdészete 1994 (p. 20 + 10 rajz)
Hulladéklerakóhely bővítése. Csemez, Attila TÁJINFOBudapest 1995
Ördögoromi kőfejtő és környéke Csemez, Attila TÁJINFO – Pilisi Állami Parkerdőgazdaság Budapesti
Erdészete 1995 (p. 32 + 6 rajz)
Gáztartályok tájba illesztése. Csemez, Attila Benkő, Imre Csillik, Mária KTM, TÁJINFO 1994 (p. 44. + 30
rajz)
Tanulmány a Majk-pusztai műemlékegyüttes és természetvédelmi terület bányakárból származó

helyreállításának és fejlesztésének tájrendezési tervéhez. Csemez, Attila Csillik, Mária Kertészeti
Egyetem Tájrendezési TanszékBudapest 1983 (p. 10 + 3 ábra és 2 terv)
Petőfibánya – hulladékhelyezés. Csemez, Attila Csillik, Mária KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1986 (p. 26
+ 5 terv)
Tájképvédelmi vizsgálat és javaslat, I. rész Csemez, Attila Csillik, Mária Kollányi, László KÉE Tájrendezési
Tanszék, KVMBudapest 1988 (p. 99.+ 15 rajz)
A Rókahegyi bánya fejlesztése. Csemez, Attila Csillik, Mária Tóth, Csaba KÉE Tájrendezési TanszékBudapest
1991 (p. 35 + 5 rajz)
Dunai Nemzeti Park és térsége regionális tájrendezési terve – vizsgálat (I., II. és III. kötet ) Csemez, Attila
Csima, Péter KÉE – KTM 1993 (p. 501. + 10 térkép + mellékletek)
Görbeéri bányató tájrendezési terve. Csemez, Attila Földi, Hajnalka Kertészeti Egyetem Tájrendezési
TanszékBudapest 1985 (p. 29 + rajzok)
Tájinfo. Tájinformációs elemző rendszer kidolgozása az ökológiai tévcselekedetek megelőzése és újabb

területhasználati konfliktusok megakadályozása érdekében. Csemez, Attila Hőna, Eszter Kollányi,
László Morvay, Kálmán Prajczer, Tamás KÉE–VÁTI–VITUKIBudapest 1992 (p.113.)
Tájképvédelmi vizsgálat és javaslat, II. rész Csemez, Attila Kollányi, László KÉE Tájrendezési Tanszék,
KVMBudapest 1988 (p. 107. + 14 1:50 000 rajz)
Tájképi potenciál meghatározása. Csemez, Attila Kollányi, László KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1989 (p.
90)
Tájképvédelmi vizsgálat és javaslat, III. rész. Csemez, Attila Kollányi, László KÉE Tájrendezési Tanszék,
KVMBudapest 1989 (p. 110.+ két 1:50 000 rajz)
Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál meghatározás Lágymányos–Észak-Csepel térségében. Csemez,

Attila Kollányi, László KÉE Tájrendezési TanszékBudapest 1991 (p. 38 + 9 rajz)
Tájértékelési eljárás kidolgozása a természeti elemegyüttesek ökológiai, ökonómiai és vizuális hatásaihoz.

Csemez, Attila Kollányi, László Prajczer, Tamás. Kutatási zárójelentés, OTKABudapest 1991 (p. 132.)
A Duna–Dráva Nemzeti Park és térsége regionális tájrendezési terve, koncepció. Csemez, Attila Kollányi,
László Prajczer, Tamás KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési TanszékBudapest 1996 (p. 124 + tervek)
Vizsgálati összefoglaló. (A tervezett Duna-Dráva Nemzeti Park regionális tájrendezési terve) Csemez, Attila
Kollányi, László Prajczer, Tamás Sallay, Ágnes KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszék, KTM
1995 (p.126.)
Tájjeleg, tájesztétika. Csemez, Attila Kollányi, László Tóth, Csaba Tóthné, Pocsok Katalin KÉE Tájrendezési
TanszékBudapest 1989 (p. 61. + 4 terv)
465
Irodalom
A Duna–Tisza közi hátság vízhiányos helyzetéhez igazodó beavatkozások környezeti hatáselemzése és

hatástanulmánya. Csemez, Attila Madarassy, László Balogh, Ákos Tőkey, László KÉE Tájtervezési és
Területfejlesztési TanszékBudapest 1996 (p. 252 és térképek, nyolc melléklet)
Egyedi tájértékek. Az általános tájvédelem alapjául szolgáló tájértékelési módszer kidolgozása. Csemez, Attila
Mőcsényi, Mihály Kertészeti Egyetem Tájrendezési TanszékBudapest 1983 (p. 134.)
Vizuális tájértékelés a Dunakanyarba tervezett vízügyi létesítmények tájbaillesztése szempontjából. Csemez,

Attila Szügyi, Edit KDIB – OKTH, Kertészeti EgyetemBudapest 1981 (p. 73 + 33 fénykép és 6
helyszínrajz)
Nyéki üdülőközpont tervpályázat (kavicsbányautótáj többcélú hasznosítása) I. díj Csemez, és

munkatársai - 1984
Erzsébet királyné emlékfái -, Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten 1899 (p. 143.)
Az 1100 éves tájfejlődés eróziós vonatkozásai Horváth, Vilmos 1996
Tavunk, a Balaton Illés, István (szerk.) NATURABudapest 1981 (p. 459)
Térinformatika a gyakorlatban Kollányi, László Prajczer, Tamás Tikett KftSzombathely 1995 (p. 148.)
Településhálózatunk történelmi vetületben Kőszegfalvi, György 1996
Majk története Kulcsár, Emil Miklós Mikrolin Ipari Kisszövetkezet üzemi nyomdája 1987 (p. 26.)
Naturschutz – Illusion und Wirklichkeit. Kurt, Fred Paul PareyHamburg und Berlin 1982 (p. 216.)
Millecentenáriumi emlékfásítás a közutak mentén. -, Állami Közúti Műszaki és Ionformációs KHTBudapest

1996
Ökologische lösungswege landeskultureller probleme. Niemann, Ebenhard Österreichisches Institut für

Raumplanung (ÖIR)Wien 1988 (p. 220.)
Belastete Landschaft – Gefährdete umwelt. Olschowy, Gerhard Wilhelm oldmann VerlagMünchen 1971 (p.
351.)
Kulturlanderhaltung und kulturlandgewinnung. Press, Heinrich Paul PareyBerlin und Hamburg 1971 (p. 372)
Környezeti hatásvizsgálat az M3-as autópálya nyomvonalán. Puky, Miklós Vogel, Zsolt 1993 (pp. 35–45.)
Branitzer Parkenderungen. Rippl, Helmut Niederlausitzer LandesmuseumCottbus 1992 (p. 56.)
Ökologie, ein Lehrbuch. Remmert, Hermann Springer-VerlagBerlin – Heidelberg – New York 1980 (p. 304.)
Balatoni gőzhajózás. Gr., Széchenyi István Nyomt. Trattner és Károlyi intézetében 1846 Pest (p. 34.)
Buda-Pesti por és sár Gróf, Széchenyi István Balassi KiadóBudapest 1995 (p. 198.)
Ajánlás a beruházások környezeti hatásvizsgálatának tartalmára és módszertanára Tájvédelmi, kritériumok

kiválasztása. KVM 1989 (pp. 47–61.)
Természetvédelem. Nyomvonalas létesítmények tájbaillesztése védett természeti területeken. -, (p. 9.)
Utak és a környezet. (A Világbank kézikönyve alapján) -, Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium

1996 (p. 98.)
A láthatatlan lobogó. Wass, Albert Az Amerikai Magyar Szépmíves Céh kiadásaAstor park, Florida 32002
1969
A Gőtés-tó rehabilitációja. Zabó, Katalin Zacskó, Balázs Zoltán, Csaba KÉE Tájtervezési és Területfejlesztési
TanszékBudapest 1996 (p. 35 + 6 rajz)
466

Tajtervezes Tajrendezes

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Tajtervezes Tajrendezes

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

1

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

1.11. A tájrendezés hazai oktatásának kialakulása ...................................................... 119

1.6. Törvények, jogi háttér ........................................................................................... 219

1.9.1. Hazai előzmények .................................................................................... 358

259. Látványhatás vizsgálata (Csemez–Kollányi: Vizuális-esztétikai vizsgálat és tájképi potenciál

54. A tájképi változások minősítése ............................................................................................... 414

Arra törekedtünk, hogy szakterületünkön olyan „utódok” nevelődjenek, akik a „konglomerátum”

A szakterületünk igényeit, fejlesztését szolgáló – többnyire megrendelés alapján készülő – tanulmányok,

amelyek csökkenthetik a megtermelhető élelmiszer mennyiségét. Amikor a környezetügyért felelős főhatóság

folyamatos nyilvántarthatóságának érdekében „mezei” kirendeltségeket létesítettek, ahol számítógépes

Feltehető, hogy az Földművelésügyi Minisztérium feladatköre, szervezettsége a közeljövőben változni fog. A

Az Földművelésügyi Minisztériumban a Közgazdasági és Területfejlesztési Főosztályt (amennyiben van és így

A zömében kontinentális adottságú Magyarország helyi-klimatikus adottságai akkor válhatnak a jelenlegieknél

A területfejlesztés (a marxista-leninista megfogalmazás szerint leegyszerűsítetten, ma is – ha nem is teljeskörűen

2. A természetes életteret elpusztítjuk és környezetünk lerombolásával megfosztjuk magunkat a teremtés

3. Az önmagunkkal folytatott versenyfutásban a technológia fejlesztése egyre inkább saját pusztulásunk

4. Az érzelmek és indulatok eltűnnek az elpuhulás, a technológia előrehaladása következtében. Eltűnik az

5. Az emberiség genetikailag széthullik. A modern civilizációban a természetes igazságérzet és néhány jogi

7. Az emberiség egyre inkább dogmásítható. A közvélemény-kutatás, a reklámtechnika és az ügyesen irányított

– S mi az, ami a nagyvárosi zsúfoltságon, aszfalt- és kővilágon segíthet?

– Az ökológiai és a vizuális-esztétikai szempontokat érvényesítő tájrendezési intézkedések sorozata a városok

2. Az élettér elpusztulása, mert a természet nem kimeríthetetlen. Az élővilágban kialakult kölcsönhatásoktól

• S mi az, ami az ökológiai pusztítástól megmenthet?

• S mi az, ami az önmagunkra találásban segíthet?

• A tájban manifesztálódott hagyományok, egyedi tájértékek felfedezése, a változatosság, a gyönyörködtető

4. Az érzelmek fagyhalála a jutalom és a büntetés, az öröm és az elkedvetlenedés, azaz az érzelmek

• S mi az, ami az érzelmek fagyhalálától megmenthet?

• A természetadta „akadályok‖ elhárítása, a tájban kialakult rend, harmónia, hatásmechanizmusok folyamatos-

A Tájrendezés tantárgycsoportot egyetemünkön három részben oktatjuk. Ezek: a tájtani alapismeretek, a

Elöljáróban valamit a tájrendezés megtanulhatóságáról. A könyvben szereplő szempontok általános érvényűek, s

A „táj‖ szó a legkülönbözőbb értelmezésben látott napvilágot a hétköznapi és a tudományos szóhasználatban

„Itt születtem én ezen a tájon,

Az alföldi szép nagy rónaságon,”

„A Duna-táj bús villámhárító.”

„Micsoda táj! Kivételes táj.

Királyi táj és királyok tája.”

A táj „hivatalos” értelmezése a szótárak, lexikonok szerint

táj (Magyar Értelmező Kéziszótár, 1972)

A tájfogalom a legvitatottabb definíciók egyike. A gazdasági viszonyok változásával a tájfogalom is számtalan

Néhány ismeretes meghatározást az alábbiakban közlök.

A századfordulótól kezdődően a polgári földrajz egységességre, szintézisre, földrajzi módszerek kidolgozására

Schmithüsen (1963) A Tudományos tájfogalom című munkájában a tájfogalom értelmezésében a

Az egyes táj-meghatározások kritikájától, illetve tájrendezési értelmezéstől eltekintek, ugyanis valamennyi

• a táj alkotó elemeinek csoportosítására,

• a táj térbeli szerkezetének megállapítására,

• a tájak közötti hierarchia tisztázására,

• a tájak közötti, nem szerkezetből adódó kapcsolatok feltárására, valamint a

• tájtípusok meghatározására, a tájrendszer felállítására is irányulnak.

1. ábra - Tényező komplexumok, elemegyüttesek kölcsönhatása (Veinitschke, 1976)

• A domborzatban az általános felszíni formák és egymáshoz viszonyított magasságok mellett az expozíció

• Az éghajlat makro-, mezo- és helyi, valamint állományklímaként egyaránt érvényesül.

• A vízháztartásban lejátszódó folyamatok sok irányúak, a víz körforgása gyors.

• A növénytakaró és az állatvilág teljesítménye azért is fontos, mert mindkettőt az ember közvetlenül

A közvetlen kapcsolatokat a nyilak jelzik. Közvetett kapcsolat viszont az alapkőzet-éghajlat kivételével

A könyv felépítésénél a tájalakulás-történetből kell kiindulni. Az ember tájalakítási tevékenységéből

1. Tájalakítás-történet, történeti tájökológia

A potenciális adottságok kihasználása érdekében az ember folyamatosan alakítja környezetét. Minden

A társadalmi-gazdasági körülmények velejárója a táj folyamatos alakulása. Az egyes létesítmények

A tájrendezés lényegét az ember tájalakító tevékenységén, az embereknek a tájhasználatra irányuló

A tájrendezés-történet ismertetése – a terjedelmi korlátok miatt – elsősorban a hazai és az európai folyamatra

1.1. Tájrendezés Pannóniában