You are on page 1of 7

Vudu pecsétek, amikkel bármit

megszerezhetsz

Szerelmet, pénzt, boldogságot, egészséget teremthetsz a mágikus pecsétekkel

.
Ha erősen hiszünk valamiben, akkor az elérhetjük, hiszen a hit erőt, kitartást ad, és
arra motivál, hogy cselekedjünk, ám a tényleges tettek mellett mindig jól jöhet némi
égi támogatás, amit annyiféleképpen nevezhetünk, amennyi vallás, hiedelem a világon
létezik. Ilyen a vudu, amely szerint a régi, de hatásos pecsétekkel bármit
megteremthetsz magadnak, legyen az szerelem, pénz, boldogság vagy egészség
Lelektarstalalo ige:
Ha úgy érzed, hogy szeretnéd megtalálni a lelki társadat, esetleg az igazi párodat,
akkor ehhez kérheted Erzulie segítségét, ugyanis ő a szépség, a szenvedély, a
szerelem, a nőiesség, a szexualitás és a termékenység loája.
A szertartást kezdd azzal, hogy egy pénteki napon meggyújtasz két piros gyertyát, amik
közé helyezd el Erzulie pecsétjét, amit a fenti képen láthatsz. Vegyél a kezedbe egy kis
üveget, amibe önts másfél deci jojoba olajat, egy maréknyi vörös rózsát, egy teáskanál
gyömbért, fahéjat, csepegtess bele pár csepp ananász levet, majd tedd bele Erzulie
pecsétjét úgy, hogy teljesen elmerüljön benne.

Helyezd az üveget az oltárra! Most könnyed relaxálás közben képzeld el, hogy találkozol a
lelki társaddal, akivel teljes boldogságot éltek át.

Ha látod, érzed ezt, akkor vedd a kezedbe az üvegcsét, és mondd el ezt a varázsigét:

„Mennyek Királynője, Szerelem istennője, Erzulie, áldd meg ezt az üveget és a tartalmát,
hadd járja át a szerelem tüze, hogy amint a bőrömhöz ér, lelki társam messze földön is
megérezze illatomat és eljöjjön hozzám/párom szemében istennő váljak!”

Tedd vissza a oltárra az üvegcsét, amit hagyj ott éjszakára! Másnap egy ujjnyit kenj belőle a
nyakadra és a csuklóidra. Használd naponta, hogy bevonzd vele a lelki társadat!
Jövőbelátó varázs: Amennyiben örülnél, ha éjszaka belepillanthatnál a jövőbe, akkor neked
Ogoun loa pecsétjére van szükséged, mert ő amellett, hogy bátor, erős, mindig győz és
diadalmaskodik az ellenségei felett, még a mágia és a prófécia is az ő feladatai közé
tartozik.

Ha Ogoun segítségét kéred, akkor gyújts meg egy fehér gyertyát, majd vedd a kezedbe a
fenti képen látható pecsétet, és mondd el a következő varázsigét: „Ogoun adjon nekem
látnoki szemeket, amelyekkel éjszaka megláthatom a jövőmet!”

Ezt követően tedd éjszakára a párnád alá a pecsétet!

Ha reggel úgy gondolod, hogy látomásod volt, vagy álmodban láttál olyasmit, ami
utalhatott arra, amire kíváncsi voltál, akkor köszönd meg Ogoun segítségét, valamint
ajánlj fel neki valamilyen alkoholt, például egy pohár sört.

Ogoun pecsétjét arra is használhatod, hogy legyőzd az ellenségedet, vagy egy vitában a te
véleményed győzzön. Ebben az esetben a dolgod csak annyi, hogy a megfelelő napon
vidd magaddal a pecsétet, amit előző este a fentebb említett módon fogj és ezt mondd el:

„Ha engeded, hogy ellenségem felett diadalmaskodjak, hogy én nyerjem ezt a vitát ó
Ogoun, este megajándékozlak hatalmas és erős istenem”.

Amennyibe sikerrel jársz, akkor itt is köszönd meg Ogoun segítségét, amit alkohollal
jutalmazz meg!
A mindent teljesítő pecsét: Itt a hatalmas teremtő erővel rendelkező, legfőbb loa,
Damballah Wedo segítségét kérheted. A vudu hit szerint, az ő hatalma tényleg képes arra,
hogy bármit megteremtsen, megadjon neked.

A vágyadat azonban igazítsd az ahhoz megfelelő naphoz! Az adott napon vegyél elő egy
megfelelő színű gyertyát, amibe karcold bele a főisten nevét, majd gyújtsd meg!
Nyomtasd ki vagy rajzold le a fent látható pecsétet, amit helyezz az oltárra!

Tegyél köré három olyan dolgot, ami jelképezi a vágyadat! Hunyd le a szemed és
koncentrálj! Képzeld el, hogy már beteljesedett a vágyad, majd mondd ezt a varázsigét:

„Istenek és szellemek fejedelme, hatalmas Damballah Wedo, Mindennek Atyja, arra


kérlek, nézz szívembe, és ha szívemet jónak ítéled és vágyamat érdemesnek, kérlek
teljesítsd azt, mert azt jelentené nekem a boldogságot! Hálás köszönet Teremtő Atya,
amiért meghallgattad kérésem!”

Fújd el a gyertyát és hagyd úgy az oltáradat éjszakára, ahogy van!


Üzenet a szellemektől: Ha arra vágysz, hogy üzenetet kapj egy elhunyt rokonodtól, vagy
váltanál vele néhány szót, akkor neked Baron Samedi segíthet, mert a vudu szerint ő a
temetők őrzője, aki kapcsolatot teremthet az elhunyt szeretted és közted.

Vegyél elő egy fehér gyertyát, tisztítsd meg az elmédet és koncentrálj a vágyadra!
Nyomtasd ki vagy rajzold le a fenti képen látható pecsétet, amit tégy az oltárra, majd
mondd ezt a varázsigét:

„Halld fohászomat Baron Samedi, temetők ura, add, hogy újra halljam szerettem hangját,
újra lássam őt. Engedd át birodalmadból egy rövid időre, csak hogy megtudjam, mit
szívem tudni szeretne.”

A pecsétet tedd a párnád alá éjszakára! Végül, amint lehetőséged lesz erre, vigyél egy
szál fehér rózsát a legközelebbi temető kapujába Baron Samedinek!
Ép test-ép lélek varázs: Ha beteg vagy, testi, vagy lelki problémák kínoznak, és úgy
érzed, hogy a valós segítség mellett, némi égi gyógyításra is szükséged lenne, akkor
Simbi megszabadíthat a kínoktól, mert a vudu szerint hozzátartóznak a vizek, a
szökőkutak, a források, a mocsarak, de mindemellett képes meggyógyítani a különféle
betegségeket is.

A loa segítségét úgy kérheted, hogy egy szombati napon fogsz egy fehér gyertyát, amibe
belekarcolod a neved, majd meggyújtod. Nyomtasd ki vagy rajzold le a fenti képen
látható pecsétet, amit tégy a gyertya alá, majd hangosan mondd el ezt:

„Simbi, ki minden éltető forrás szelleme vagy, ki minden betegség gyógyítója, vedd el
tőlem betegségemet, engedd, hogy meggyógyuljak és fogadd el cserébe ajándékomat!
Engedd, hogy megváltsam egészségemet.”

Egész éjszaka legyen nálad a pecsét! A legjobb, ha meztelenül alszol, de az a fontos,


hogy a pecsét valahogy érintkezzen a bőröddel. Másnap reggel érintsd a hónaljaidhoz a
pecsétet, amire írd rá a betegségedet, és égesd el, miközben ezt mondd: „Simbi elvette és
kiégette belőlem a betegséget. Meggyógyultam!”

Képzeld el, hogy meggyógyultál! Végül, amint csak teheted, fogj egy érmét, amit dobj
egy folyóba, tóba vagy szökőkútba, ugyanis ez lesz az ajándék, fizetség, amit Simbi kap
tőled azért, mert segített abban, hogy újra egészséges lehess!
(Forrás: noiportal.hu)

You might also like