Válassz

Szabédi László

Int a pillanat, ez a zsarnok:

Kettőből egyet kell akarnod!
Húznád, halasztanád a választ,
Ő követel: azonnal válassz!

Kétarcú pillanatok szörnyű

Sodra örvénylik, mint a gyűrű;
Készületlen és akaratlan
Választanod kell szakadatlan.

Hiába szólalsz, lázadozván:

Menj, pillanat! Mi közöm hozzád?
Fenyegetéssel hal meg ajkán:
Megtagadtál; emlékezz majd rám!

Vagy szólsz mohón: kettőből kettőt,

Add, hát, akarom mind a kettőt!
Kétes kincsét már eltemette
S: egyet se kapsz! – felel nevetve.

Adj időt, szólsz, a jót akarnám…

Máris ellök magától durván,
S helyette az elsőnél szörnyebb
Pillanat kérdőjele görbed.

Egyet, azonnal: kemény törvény.

Forog az idő, mint az örvény,
S behunyt szemekkel, tántorogva
Mi válogatunk hatra-vakra.

Majd a nagy pillanat, a végső,

Kinyitja a szemünket, későn,
S mit vakon vállaltunk s nem értve,
Kegyetlen megszámoltat érte.

Kérjétek az Irgalmazótól,
Válassza meg rosszat a jótól,
Gyújtson világot a szivünkben
Tudni a jót még életünkben.
 Legyetek őszinték
Dsida Jenő

Lássátok, fáradt vagyok már

S nem birok szavaitok labirintján
Tévelyegni. Szeretem a nyugodt,
Nyilegyenes, biztos utakat.

Legyetek őszinték, ne zúditsatok

Rám cifraszép szavakat,
Mert el tudom viselni a meztelen
Igét és ti is el kell, hogy viseljétek.

Amikor beszélek, ne nézzetek

A hátam mögé: az nyugtalanit.
Állitástok legyen: igen, igen –
És tagadástok: nem, nem.

Mindnyájan biztosan meghalunk.

Esik a hó, itt pattog a tüz
És mindnyájan testvérek volnánk
És nyájas, jó apánk az Isten.

Isteni bölcsesség
Bartalis János

Az isteni bölcsesség: minden.

Az én bölcsességem annyi, mint falevél,
Mit elsodor a szél.
Az isteni bölcsesség szintiszta viz,
Melyben meglátom az én szorongó, félszeg
Ügyefogyottságom…
Hibám sok van.
Tévelygésem töménytelen.
Bukdácsolok, mint szárnyalni nem tudó
Madár…
Elkárhozok minden bizonnyal.
Bünök tüzére jutok.
Egy virágháló összefog Szép-valakivel.
Halálos váltságban sem lesz nekem részem.
Egyetlen erényem,
Hogy szeretem a Szépet
És akarom a – Jót.
 A kor falára
Áprily Lajos

Itt éltem én is. Rabkoszton, vizen.

Itt lázadoztam, itt zúzódtam össze.
Egy vak poroszló szárnyam és tüzem
E zord idő-cellába börtönözve.

De néha túl a rácsozott időn

Csillagmezőket lobbantott a távol.
Szél jött és megtelt hervadó tüdőm
A végtelenség fenyvesillatával.

Olyankor ráztam gúzsos szárnyamat,

Kitörtem volna óriás terekre.
S ősökre néztem, gazdag és szabad,
Aranyformáló régi mesterekre.

S gondoltam rá, ki jő száz év után,

Arcába tüz az új világ sugara.
S szent szánalommal néz majd vissza rám,
Kortól kifosztott, koldus dédapára.

Vérömlés
Balázs Ferenc

Egymásba visszatérő csatornák.

Behálózzák az egész kis országot.
Hollandia tanulni járjon hozzá,
Nincs talpalatnyi hely, ahova el nem érnek.
Öntözés alatt áll az egész ország.

Babilon porrá lett, hogy árkai leomoltak.

Ma reggel bennem is átszakadt a part.

Piros húsvét, jaj, ömlik a piros vér!

Hiába elfolyik, nem öntöz többé földet.
Kiapadnak a csatornák,
Megáll a nagy szivattyú!

Orvos, valamit tenni kell!

Betömni a rést!
Önts cementet a vérbe!
Babilon porrá lett, hogy árkai leomoltak.
Én élni akarok!
 Egymagam maradtam
Balázs Ferenc

Ennyire egymagamra
Még sohasem maradtam.
A falum – úgy hirlik – megtagadott,
Az asszony megy Amerikába;
Viszi a gyereket is.
Titokzatosan csomagol.
Most még azt sem tudom,
Mi egyebet visz még el magával.

Tavasszal a kertet teleültettem virággal,

Ősszel azok vajon fognak-e nyitani?

Gyönyörködni fogok majd bennük,

Mert virágozni fognak bizonnyal.
Reá fogok emlékezni, aki ültette,
Vagy az Istenre,
Aki sebet üt s begyógyit,
Mindig
Egyenlő jósággal és szépséggel él,
A rosszat nem veszi észre,
De ezer nyelven addig beszél,
Amig az ember el nem mosolyodik.

Sirfelirat
Dsida Jenő

Megtettem mindent, amit megtehettem,

Kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedtem mindenki tartozását,
Felejtsd el arcom romló földi mását.
 Fától fáig
Kányádi Sándor

Fától fáig a sürüsödő alkonyatban

Fától fáig lopja magát a gyermek
Én istenem csak vissza ne
Csak ne gyalog kellene
Csak le ne menjen a nap a tisztásról
Legalább a csengettyüt hallanám.

Meg-megtorpan futásra készen

Kis szive mint a mókus szökne bújna
Borzongó nyárfalevelek közé de
Hol vannak már a nyárfák hütlenül
Ott maradtak a tenyérnyi tallérnyi
Fillérnyi tisztáson
Visszafelé majd
Sörényébe markolok Vágtába jövök
Csak addig a vastag bükkig ha még
Az innen számitott ötödik fáig

Őznek rókának farkasnak lenni

Bokornak ágnak avarnak lenni
Madárfészeknek lenni
Madártojásnak lenni
Nyárfalevélnek lenni
Kakukkhangnak lenni
Csak lovait kereső kisfiúnak
Ne lenni

Még két fáig három fáig

Hallom Nem halom Hallom
Ha eljutok addig a gyertyánig
Katona leszek hajóskapitány leszek
Fölfedezem Amerikát Amerika is
Elveszhet de én megtalálom
Sörényébe markolok
Még egy Még három
Próféta leszek betegeket gyógyitok
Jézus leszek
Feltámasztom édesanyámat
Tovább tovább most már hallom
„Áprilisnak bolondja
fölmászott a toronyba
megkérdezte hány óra
fél tizenkettő
fölmászott a toronyba”

Most nem hallom biztos állnak

Jóllaktak már bóbiskolnak
Hogy a kutyák ennék meg a bendőjüket
Hogy a farkas
Sirni kéne énekelni
Éjnek lenni
Nem is lenni
Csak ne kéne beljebb menni

Jól eljöttem Hol a tisztás

Még csak öt fát megyek s akkor
„ördögborda ördögborda
mézes lett a mackó orra”

szól a csengő most is hallom

Jól eljöttem Hol a tisztás

Innen még visszatalálok
Morzsát hintek
Gallyat török
Nevemet a fába vésem

Szól a csengő most is hallom

Folyton hallom hallom régen
Hallottam az anyaméhben

Megvár a nap
Meg a nyárfák
Róka-alkony farkas-éj
Haladj tovább fától fáig
Biztasd magad kislegény

Rég nem hallod mégis hallod

Hold világol a tisztáson
Már a hold is lemenőben
Morzsáid felcsipegették
Gallyaid a fák kinőtték

Neved heges hieroglif

Száraz ágon csüng a csengő
Lovad farkas tépte széjjel
Dzsungel már az erdő
Anyatej
hangyatej

Tovább tovább fától fáig

„Mézes lett a mackó orra
rá is szálltak a legyek”

Elszisszent az út alólad
Nyárfák félelme ülepült
Homlokod pólusaira
De csak tovább fától fáig
Nincs az a film az a magnó
Vissza ez már nem játszható

Kinálkozó ágak
Hurkot himbáló filozófusok
„C’est la vérité monsieur”
„Die letzte Lösung mein Herr”
„Fél tizenkettő
bolond mind a kettő”

tovább tovább fától fáig

magad lopva
botladozva
anyatej
hangyatej
ecet

Fekete-piros
Kányádi Sándor

Fekete-piros csütörtök
És vasárnap délután
- amikor kimenős a lány –
fekete-piros fekete
táncot jár
a járda szöglete.

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.

Zeneszó, énekszó nélkül.
Egy pár lány, két pár lány
Fekete-piros fekete
Táncot jár.

Kolozsvári telefonház,
Száz az ablak, egyen sincs rács,
Ki-bejár a világ rajta,
De azt senki sem látja.

Egy pár lány, két pár lány,

Fekete-piros fekete
Táncot jár.

A magnó surrog igy,

Amikor hangtalan másol.
Sir a csizma, sir
A széditő tánctól:
Tatár öröm, magyar bánat,
Megszöktették a rózsámat.
Ha megnyerte, had vigye!
Fekete-piros fekete
Táncot jár
A járda szöglete.
Mintha tutajon, billegőn,
Járnák süllyedő, háztetőn,
Alámerülő szigeten,
Úszó koporsófödelen.

Fejük fölött neon-ág,

Csupa világ a világ!
Ecet ég a lámpában,
ecet ég a lám-pá-ban.

Anyám, anyám, édesanyám,

Gondot mért nem viselsz reám.

Föl-föllobban
Egy-egy dallam,
- amit talán csak én
a botfülü hallhatok,
akiben kézzel-lábbal
mutogatnak a dallamok, -
föl-föllobban
egy-egy dallam,
s mint a gyertya huzatban
kialszik.
Szamos partján mandulafa
Virágzik;
Fekete-piros fekete
Táncot jár
A járda szöglete.

Körbe-körbe
Majd pörögve
Majd verődve
Le a földre
Föl az égre
Szembenézve
Sose félre:
Egy pár lány, két pár lány,
Fekete-piros fekete
Táncot jár.

Honnan járják, honnan hozták,

Honnan e mozdulat-ország?

Szétlőtt várak piacáról,

Csürföldjéről, még a sátor
Vagy a jurta
Tüze mellől, röptette föl
A csipők, a csuklók, térdek
Katapultja?
Vagy régebbről, húszezerből?
Még a nyelv előtti ködből
Teremti újra – az ösztön?
Akár a szemek mandula –
Metszését az anyaméh
Szent laboratóriuma?

Honnan járják, honnan hozták?

Honnan e mozdulat-ország?
S milyen titkos adó-vevők
Fogják, folyton sugározván,
Az egyazon vér és velő
Hullámhosszán?

Akár a kéz, ha ökölbe kékül.

Zeneszó, énekszó nélkül.

Egy pár lány, két pár lány,

Fekete-piros-fekete
Táncot jár.

A magnó surrog igy.

S amit ha visszajátszol?
Koporsó és Megváltó-jászol.

Köszöntő ezüstmennyegzőre
D.Timár Klára

Nagyapám! Az ágyad fölött

Régi képet látok én,
Nagymamával te is ott vagy,
Mint ünnepelt vőlegény.
Bár egy kicsit megváltoztál,
Látom, most is boldog vagy,
Köszönöm, hogy belém vésted:
„Isten minket el nem hagy.”
Köszöntő aranymennyegzőre
D.Timár Klára

Aranyszivü dédszülőkhöz
Aranyszájú unoka
Egy szép aranymondással jött
El az aranylagziba:
„Derék asszonyt ki találhat?”
Kincsnél drágább az ára,
Dédnagyapa megtalálta,
Rámutatott dédmamára.
Hogyha egyszer majd nagy leszek,
Feleséget eresek,
Ilyen nénit, mint a dédi
Magamnak is megveszek!
 Köszönöm, köszönöm, köszönöm
Ady Endre

Napsugarak zúgása, amit hallok,

Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem.
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban,
S éles, szomorú nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édesanyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, ami hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem.
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
 Volt egy Jézus
Ady Endre

Szent elgondolás: volt egy Jézus,

Ki Krisztus volt és tehetett
És szerette az embereket.

Ő mondta: fegyvert a fegyverrel

Győzni s legyőzni nem szabad:
Jézus volt, Krisztus: legigazabb.

Az emberek úgy elrosszultak

(hiszen nem voltak soha jók).
Most Krisztus-hitünket csúfolók.

Pedig ma is élhet. Föltámadt,

Ki Krisztus és nagyon nagy úr,
De él másképpen és igazul.

Járt köztünk drága Isten-ember,

Tavasz van, nőnek a gazok,
S kevesek az igaz igazok.

Úgy látlak, ahogy kigondoltak:

Egy kicsit véres a szived,
De én szivem egészen tied.
Hiszek hitetlenül Istenben
Ady Endre

Hiszek hitetlenül Istenben,

Mert hinni akarok,
Mert sohse volt még úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.

Szinte ömölnek tört szivemből

A keserü igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.

Most minden-minden imává vált,

Most minden egy husáng,
Mely veri szivem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjúság.

Szépség, tisztaság és igazság,

Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.

Szüzesség, jóság, bölcs derékség,

Óh, jaj, be kelletek.
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.

Meg-megállok, mint alvajáró

S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.

Minden titok e nagy világon,

S az Isten is, ha van,
És én vagyok a titkok titka,
Szegény hajszolt magam.

Isten, Krisztus, Erény és sorban

Minden, mit áhitok
S mért áhitok? – ez magamnál is
Óh, jaj, nagyobb titok.
 Miatyánk
Babits Mihály

Miatyánk, ki vagy a mennyekben,

Harcokban, bünökben, szennyekben,
Rád tekint árva világod:
A te neved megszenteltessék,
A te legszebb neved: Békesség!
Jöjjön el a te országod.
Véres a földünk, háború van,
Kezed sújtását sejtjük uram,
S mondjuk, de nyögve, szomorúan,
- add, hogy mondhassuk könnyebben - :
legyen meg a te akaratod!
- mint angyalok mondják mennyekben.
Előtted, Uram, a hon java,
S hulljon a lomb, csak éljen a fa:
De vajjon a legkisebb lombot
Nem őrzi-e atyai gondod?
Nem leng-e az utolsó fürtön is,
Áldva, miképpen mennyekben,
Azonképpen itt a földön is?
Megráztál, nem lehet szörnyebben,
Már most, ami fánkon megmaradt,
Őrizd meg szig a bús galyat:
Mindennapi kenyerünket add
Meg nekünk ma, és gyermekeinket
Növeld békére: ha bün, hogy lábunk
Ma vérbe csúszik meg: értük az!
Bocsásd meg a mi büneinket,
Miképpen mi is megbocsátunk
Ellenünk vétetteknek: a gaz
Tied, büntetni: mienk csak az,
Hogy védelmezzük a mieinket!
És ne vigy a kisértetbe minket,
Hogy ártatlanságunk tudatát,
Mint drága páncélos inget,
Örizzük meg bár véresen,
Hogy át ne hasadjon sohasem.
Jaj, aki ellenünk mozdul:
Megvivunk, készen, bármi csatát,
De szabadits meg a gonosztól,
Mert tiéd az ország,
Kezedbe tette le sorsát,
S te vagy a legnagyobb erősség:
Ki neveden buzdul,
Bármennyit küzd és vérez,
Előbb vagy utóbb övé lesz
A hatalom és a dicsőség!
 Jónás imája
Babits Mihály

Hozzám már hütlen lettek a szavak,

Vagy én lettem, mint túláradt patak,
Oly tétova, céltalan, parttalan
S úgy hordom régi sok hiú szavam,
Mint a tévelygő ár az elszakadt
Sövényt, jelzőkarókat, gátakat.
Óh, bár adna a Gazda patakom
Sodrának medret, biztos utakon
Vinni tengere felé, bár verseim
Csücskére Tőle volna szabva rim
Előre kész,s mely itt áll polcomon,
Szent bibliája lenne verstanom,
Hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
Bujkálva, később mint Jónás a Halban
Leszálltam a kinoknak eleven,
Süket és forró sötétjébe, nem
Három napra, de három hóra, három
Évre vagy évszázadra, megtaláljam,
Mielőtt egy még vakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
A régi hangot, s szavaim hibátlan
Hadsorba állván, mint Ő súgja, bátran
Szólhassak s mint rossz gégémtől telik
És ne fáradjak bele estelig,
Vagy mig az égi és ninivei hatalmak
Engedik, hogy beszéljek s meg ne haljak.

Krisztustövis
Devecseri Gábor

A szenvedésre emlékezzetek.
A szenvedésben lesz még részetek.
- mint volt is - , de én az Ő tövisével,
mely ágaimtól szivetekig ér el,
azt hirdetem, hogy igyekezzetek
szeliddé tenni próbált szivetek,
ti emberek kezétől szenvedő
és embert szenvedtető emberek.
És irgalmasabb lesz majd az idő,
Mit úgyis együtt kel töltenetek.
Kiüzetés a paradicsomból
Rónay György

Hol vagy Ádám? – kérdezte az Úr.

Nem mintha nem tudta volna, hogy hol van Ádám.
Az Úr nagyon jól tudta, hol van Ádám.

Ellenkezőleg:
Ádám volt az, aki nem tudta, hol az Úr,
S ezért hallotta szüntelen magában
A kérdést: - Hol vagy Ádám?

Elbújt a lomb alá

És azt felelte? – Nem vagyok sehol.

De hangja azt mondta helyette:

- Itt lapulok a lomb alatt.

Akkor az Úr
Elfordult tőle szánalommal –

S előlépett az Angyal
Lángoló pallosával.

Jelenlét
Rónay György

Nézz föl az égre: ott van

Felhők és csillagok közt.

Pillants körül a földön:

Ott van füben, virágban,
Állatok bámuló szemében,
Emberek arcán.

Áss le a föld alá:

Csontokból és kövületekből
Szándékainak lábnyoma
Dereng feléd.

Mindenütt láthatatlan.

Mindenben látható.
 Isten mühelyében
Túrmezei Erzsébet

Olyan jó élni Isten mühelyében,

Ott formáltatni hüséges kezében
Kemény vésővel, döngő kalapáccsal,
Szerető, szelid, szent simogatással.

Látni, hogy ime, szobrok száza készül,

Néhány vonással naponta egészül.
A Mester keze percre sem pihen meg.
Eszközei munkálnak, nem pihennek.

Tudni, hogy kemény, ormótlan kő voltam.

Akaratjára soha nem hajoltam,
Dacos énemből lepattant a véső.
És hálát adni, hogy még most se késő.

Csodálni Őt, amint szeretve fárad,

Amint nem sajnál drága életárat
Odaadni, értem és odaadni másért:
Egy megtörésért, hozzáfordulásért.

Csodálni Öt, ki annyi büszke lelket

Szeretetével örök rabul ejtett.
Sziklatömböket döntött le a porba,
Hogy átformálja szépséges szoborba.

Igen, csodálom Őt, csak őt csodálom.

 Mégis
Túrmezei Erzsébet

Milyen sokat kellene hinnem,

S mily keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
S mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,

S magamra révedek.
Ragyog a cél, viharban, vészben,
S hányszor eltévedek.

Mégis…elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz oly keveset hiszek még,
S már az is fölemel.

Mint minden én nyomorúságom,

Nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek, s szemem bünbánón
Megint ráemelem.

Kis hitet, hogy megerősitsen,

Mig többről többre nő,
S egész a célig elsegitsen:
Hatalmas Isten Ő.
 HEGYI BESZÉD
Szabolcska Mihály

A szeretet a világ megváltója,

Ez fedi a bünt, az árvát ez óvja;
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

A tudományod fölérhet az égig

És bölcs lehetsz, el a bölcsek kövéig,
Lehetsz okosabb, bátor mindeneknél:
Nem tudsz te semmít, hogyha nem szerettél.
- Egy bölcsesség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Lehetsz nagy úr, hogy akár a királyok

Irigyelik meg roppant gazdagságod,
De ha árván, szeretet nélkül éltél:
Koldusabb vagy az útszéli szegénynél...
- Egy hatalom van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!

Fürödhetsz a dicsöség özönében

És elboríthat minden földi érdem,
Ha nincs érzõ melege a szivednek:
Semmise vagy, akárkinek neveznek.
- Csak egy érdem van a világ fedett,
Örökkétig való: a szeretet!

Mert a szeretet a világ megváltója,

Ez fedi a bünt, az árvát ez óvja,
Ez ád kenyeret a koldus kezébe,
Az elhagyottnak ez a menedéke.
- Csak egy szentség van a világ felett,
Örökkétig való: a szeretet!