ELLA MAISE

AKARLAK,
ADAM CONNOR

Álomgyár Kiadó
Budapest, 2019
 A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Ella Maise: To Hate Adam Connor, Ella Maise, 2016

Fordította
VARGA CSABA

Copyright © Ella Maise

Hungarian translation © Varga Csaba, 2019
Hungarian edition © Álomgyár Kiadó
Minden jog fenntartva!

Borítóterv: Faniszló Ádám, Németh Renáta

Szerkesztette: Komor Kata
Korrektor: Hoppe Adrienn
Tördelés: NovaBook

Álomgyár Kiadó, Budapest, 2019

Felelős kiadó: Nagypál Viktor
Elérhetőségeink:
+36 30 487 3552
admin@alomgyar.hu
www.alomgyar.hu
www.facebook.com/alomgyar

ISBN: 978-615-5929-20-5
Ajánlom ezt a regényt mindenkinek, aki valaha
is kételkedett abban, hogy méltó a szerelemre.
 Első fejezet

Lucy
Hiszek a szerelemben. Tiszta szívemből. Komolyan, ne
csóváld így a fejed. Tényleg hiszek.
Látom magam előtt, hogy vigyorognak mindazok, akik
ismernek. Hát, rosszul teszik. Nincs okuk rá, és őszintén
szólva, szemétség így kiröhögniük.
Tessék, kimondom még egyszer: szívből hiszek a
szerelemben. Mindent tudok a varázserejéről. A jóról és a
rosszról is. Azt is vágom, hogy a világ nagyszerűbbnek
tűnik, ha mámoros vagy a szerelemtől. Tudom, hogy
meggyógyítja az összetört szíveket, őrült boldogsággal,
izgalommal, reménnyel tölt el… meg rémülettel,
rosszulléttel… meg rengeteg olyasmivel, ami miatt sokkal
jobb hely lehet a világ, ahol élünk.
Itt van például a legjobb barátnőm, Olive. Gyerekkora óta
szerelmes a férjébe. Csak hatéves volt, amikor megkérte
Jasont, hogy vegye feleségül. Csak hat volt – hat! Hát nem ez
a világ legcukibb dolga? Aztán, amikor évekkel később
egymásra találtak, a srác már filmcsillag volt, és egyszerűen
levette a kis zöld Bogyókát a lábáról. Bejön a csajnak a
szerelem, nagyon is, és látszik rajta, hogy mennyire boldog.
Amúgy tényleg rászolgált erre.
És én? Úgy tűnik, a szerelmet nem nekem találták ki. Úgy
is mondhatnám, hogy nagy ívben elkerüljük egymást.
 Igazából arról beszélek, hogy a szerelem egyszerűen
mindenre képes… kivéve persze, ha valaki fölött ott lebeg
egy átok, mint az én esetemben. Az sem árt, ha hajlandó
vagy beengedni a szerelmet az életedbe, és arra, hogy tágra
nyisd a szíved áttekinthetetlen útvesztőjébe vezető vaskos
kaput, bizony.
Éppen ez a nehéz benne, igaz? Be kell engedned a
szerelmet. Ki kell tárulkoznod, meg kell osztanod valaki
mással a kevésbé rokonszenves tulajdonságaidat, a lelked
legmélyebb, legsötétebb szegleteit. Csakis ily módon lehet
átélni az igazi szerelmet. Ezzel a baromsággal már egész
kiskorunk óta etetnek minket, legalábbis így tapasztaltam. A
környezetünk nem más, mint a szerelem összefüggő
reklámfilmje. Tárulkozz ki valaki előtt, légy hűséges,
becsületes, és ha szeretni fognak olyannak, amilyen vagy,
akkor minden a legnagyobb rendben van.
Élvezd, ahogy a szél a képedbe vágja a sok ünnepi
konfettit. Ráleltél az igaz szerelemre. De jó neked! Mi,
többiek viszont szívunk.
Na most… beengedjem a szerelmet? Azt már nem! Mindent
megteszek azért, hogy kint maradjon. Egyszer már csúnyán
megégettem magamat. Ha pedig azt kérded tőlem, hogy
tulajdonképpen mi a bajom… szóval, ha ennyire kíváncsi
vagy, akkor elmondom, életem nagy problémája nem más,
mint hogy régi jó barátom, „a szerelem” nem viszonozza a
rajongásomat. Sosem tette. És valószínűleg már nem is
fogja.
Mondhatnám, hogy ez milyen szemétség a részéről, de…
mostanra már megbékéltem a helyzettel – legalábbis ezt
gondoltam, míg bele nem futottam Jamesonbe. Bele is
estem.
Igazi dögös, tetovált rosszfiú volt! Egyetemi szerelem.
Ha eddig még nem jöttél volna rá, nekem igen komoly
gondjaim vannak az apámmal és az anyámmal. És ha
mindez önmagában még nem volna elég ahhoz, hogy
elcsessze az életemet, az egészet nyakon önthetem azzal,
hogy bekavar a kiállhatatlan nagyanyám is.
Blablabla…
Úgy tűnik, kezded azt hinni, hogy uncsi vagyok, márpedig
ez cseppet sem járja.
Beszélgessünk inkább kicsit az egyéjszakás kalandokról.
Azok tök jók, nem? Végigsiklasz a szerelem peremén,
egymásra mosolyogtok az új partnerrel, és izgalomtól zúgó
fejjel, szédülten arra gondolsz, hogy most összejöhet valami
izgi, élvezheted, milyen az, ha a bőrödet megsimogatja
valaki, érzed a pasi forró leheletét, a hőséget és a gyönyört,
amikor néhány másodpercen keresztül sikerül telibe
találnia a megfelelő pontot – már ha sikerül neki.
Egyetértek. Ez mind tök jó. A fenébe is, csak javasolni
tudom, hogy éld át ezt a sok klassz dolgot, főleg, ha méretes
a kékeres.
Ne legyél ribanc; viselkedj hűvös, boldog vízesésként!
Nagykanállal kell falni az életet! Élvezd a pillanatot!
Ne zárkózz be; légy szabad, mint az esőcsepp!
A legfontosabb az, hogy élj!
Az a legértékesebb tanácsom mindenkinek, hogy bármit is
tesztek, semmiképpen ne térjetek vissza ahhoz a dögös,
egyéjszakás kalandhoz, amire azért volt szükségetek, hogy
kielégítsétek áruló testetek szükségleteit, feltéve, ha éppen
azzal próbálkoztok, hogy elkerüljétek a szerelmet.
Bulizzatok, éljetek egy kicsit, szeressetek valakit egy
éjszakán át, és aztán lépjetek tovább. Ha ugyanis elkezdtek
visszajárni ugyanahhoz a pasihoz, ó, nem is tudom…
mondjuk száz alkalommal… végül elkerülhetetlen lesz, hogy
ne érezzetek valamit a fickó iránt.
Nézze meg az ember… mégis lenne szívem? Erre ugye
nem számítottál, igaz? Szóval szépen lassan te is belezúgsz,
pont, mint én. Lépésről lépésre. Megtörténhet, hogy először
valami különöset érzel, mert a srác irtó ügyesen használja a
hatalmas farkát, te meg nem tudod nevén nevezni, hogy mi
történt (amúgy egy orgazmust éltél át, ez nem a szerelem). A
legkülönfélébb érzelmek zúdulnak rád, miközben ő tövig
átadja magát neked. És igen. Tényleg ennyire ügyes; a
szívtiprók általában csodálatosak az ágyban. Ami miatt még
jobban fogsz bőgni, ha továbblép. Jó, mi?
Csakhogy aztán ostoba módon elkezdesz egyre nagyobb
jelentőséget tulajdonítani a csodálatos orgazmusok
élményének, valahányszor csak a pasi ott van a közeledben
azzal az óriási farkával. A mosolya pedig lassacskán
mindent felkavar, és ahogy megsimogatja az arcodat és
végignéz rajtad, ahogy bámul, miközben kibújsz a
blúzodból előtte – füstölöghet a lángra lobbanó szív. Aztán
a fickó átkozott szavai befurakodnak a szívedbe és az
agyadba. Aztán esetleg, de tényleg csak esetleg, kezded
biztonságban érezni magad, mivel úgy tűnik, hogy valóban
fontos vagy neki. Utána pedig, mielőtt lehetőséged lenne
csendben lelépni… mielőtt rájöhetnél arra, mire is készül a
hátad mögött a szíved…
Bumm! Szerelmes lettél! Gratulálok! Amúgy pedig baszd
meg, áruló szívem! Te pedig most már tökéletesen
kiélvezheted az elkerülhetetlenül bekövetkező
nyomorúságot.
Természetesen nem beszélhetek mindenki nevében, de az
a helyzet, pontosan ez történt velem és Jamessonnel, első és
egyetlen egyetemi szerelmemmel, úgyhogy, ha most
kiakadsz, őt szidd, amiért tüzet okádok. Egészen pontosan
hat nap és huszonegy óra telt el azóta, hogy lelépett Los
Angelesből és átköltözött Pittsburghbe, hogy elkezdje az új
munkáját a rohadt új cégénél, engem pedig itthagyott
összetört szívvel, gyakorlatilag földönfutóként.
Na most, ha érdekel, mégis hogy szerethettem bele
Jamesonbe, és miként törte darabokra a szívemet… akkor
vissza kell mennünk kicsit az időben. A sráccal az egyik
közgazdaságtan-szemináriumon találkoztam a
tanulócsoportban. Ellentétben a széles körben elterjedt
nézettel, nem szokásom tíz perc ismeretség után
mindenkivel lefeküdni… vele sem tettem. Először csupán
élveztem a látványt, és úgy döntöttem, hogy csendben,
nyálcsorgatva bámulom… Ó, a várakozás, a szende
pillantások, meg azok a mindentudó mosolyok. Aztán
néhány héttel később valahogy beestünk egy épp ott lévő
ágyba. Esküszöm, pontosan így történt.
Véletlen volt, teljes mértékben, komolyan mondom.
Emlékszem, milyen tetoválások voltak a mellén meg az
alkarján, aztán megfordult, és megpillantottam az izmos
seggét. Egyszer csak az ágyban voltunk, és én meg a kis
puncim átélhettük életünk legboldogabb óráit. Ugye már
említettem, milyen nagyszerűek azok a hatalmas farkak?
Mondjuk, nem bántam volna, ha az övé egy kicsivel
vastagabb, de hát… azt hiszem, az ember nem kaphat meg
mindent az élettől.
Így aztán visszamentem a ráadásért. Emlékszem, azt
mondogattam magamnak, „csak még egyszer, Lucy, és aztán
vége”. Őszintén azt gondoltam, bűn lenne lemondani az
elképesztő gyönyör újabb átéléséről, és én ugye tisztelem a
törvényt. Mégis mi baj lehet abból, ha… na igen. Valahogy
úgy alakult, hogy hetente többször is átéltük ezt a bizonyos
egyéjszakás kalandot. Szóval igazából a srác már nem volt
futó kaland, de én továbbra is egyéjszakásként tekintettem
rá. Elég sok fejtörést okozott azzal is, hogy csak úgy elaludt
mellettem, mielőtt az agyam kellőképpen magához térhetett
volna ahhoz, hogy eszembe jusson, pontosan miért is
kellene kirugdalnom ezt a pasit az ágyamból. Furcsa módon
ez volt az oka annak, hogy egyre több időt kellett legjobb
barátnőm, Olive cicijéhez bújva töltenem. Egyéjszakás
kaland esetén ugyanis szigorúan tilos egymás mellett aludni
és összebújni a pasival. Ugyanakkor Olive két cicijénél
nincsen puhább párna ezen a világon! Ezt elhihetitek
nekem. Puhák, mégis rugalmasak. Varázslat volt ez a
javából, ám ezt a történetet majd valamikor máskor
mesélem el.
Száz szónak is egy a vége, belezúgtam Jamesonbe. Úgy
gondoltam, talán eljött az ideje annak, hogy adjak egy
lehetőséget a jó öreg szerelemnek, és kiderítsem, hat-e még
az átok. Igaz, nem feltétlenül számítottam arra, hogy már az
első próbálkozásomat követően boldogan élhetünk, amíg
meg nem halunk, mivel a valódi életben csak ritkán
találkozhatunk a felhők között szivárványt fingó szárnyas
egyszarvúakkal. A pokolba, arra azért én sem számítottam,
hogy pofára esés lesz a vége! Éppen csak hogy
belemártottam a lábujjaimat a vízbe, és eszem ágában sem
volt agyoncsapatni magamat egy elektromos angolnával.
Szóval igen, még mindig el vagyok átkozva. A szerelem
nem nekem való.
– Hahó? Lucy? Ó, szóval itt vagy! Tulajdonképpen miért
beszélsz magadban? – kérdezte Olive, amikor megjelent a
folyosó végén, éppen amikor a földhöz vágtam egy jókora
szemeteszsákot, tele Jameson ruháival. Felegyenesedtem,
vettem egy mély lélegzetet, és jól megnéztem magamnak az
érkezőt. Gyakorlatilag mindig leggingset és bő fehér inget
viselt, amikor nem akarta azon törni a fejét, hogy mit
vegyen fel. A melle még a bő ingben is szuperül nézett ki.
Szalmaszőke haját rendetlen kontyba fogta össze, és úgy
tűnt, hogy mostanában nem igazán mosta meg. Úgy véltem,
alighanem közvetlenül az íróasztala mellől jött ide.
– Minden ok nélkül. Csak hogy ne unatkozzak –
válaszoltam, és letöröltem a láthatatlan izzadságot a
homlokomról. – Hogyhogy ilyen korán itt vagy? Azt hittem,
csak jóval később bukkansz fel. Amúgy pedig van valami
különösebb oka annak, hogy így ránézésre már egy hete
nem zuhanyoztál?
Ekkor már Olive a fal mellett sorban felállított
szemeteszsákokban turkált, és azokat a ruhákat vizsgálta,
amelyeket Jameson nem vitt magával. A kérdésemet
meghallva felkapta a fejét, és szélesen elvigyorodott.
– Egy hét talán túlzás, inkább csak két nap lehetett. Már
csak pár fejezetet kell megírnom, hogy hivatalosan is
befejezzem a történetet. – Megvonta a vállát, és tovább
folytatta a turkálást. A jó ég tudja, hogy mit keresett. –
Egyébként is, kinek van ideje zuhanyozni?
Bár ez csak költői kérdés volt, mégis megválaszoltam egy
újabb kérdéssel – persze csak halkan.
– Mindazoknak, akik szeretik a tisztaságot, és nem
akarnak úgy bűzleni, mint te?
– Csak hogy megválaszoljam galád kis kérdésedet –
folytatta Olive –, azért jöttem, mert én vagyok ezen a világon
a legeslegjobb barátnőd. Tulajdonképpen miért kell ezekben
a zsákokban turkálnunk? Az a köcsög miért nem vitte el
magával a cuccait?
– Nem mi turkálunk a ruhái között, hanem te. Én már
átnéztem őket. Kirakom mindet az utcára. Jameson küldött
egy sms-t, és azt írta, hogy a spanja eljön értük. Engem
cseppet sem érdekelnek.
– Mi lenne, ha jelképesen elégetnénk az összeset?
Az ajtó felé rúgta az egyik szemeteszsákot, majd pedig
lehajolt, és felemelte az én apró, sárga hátizsákomat.
– Egész pontosan mit is akarna jelképezni ez?
– Nem is tudom… megmutatjuk neki, hogy egységfrontba
tömörültünk ellene, aminek amúgy gyógyító hatása lenne
rád nézve.
– Persze. Mi volna, ha inkább a lehető leggyorsabban
lelépnék innen?
Olive megvonta a vállát, és kikapta a kezemből a felé
nyújtott zsákot.
– Ha már itt tartunk, biztosra veszem, Jason mondott
volna valamit, ha tényleg bűzlenék. Amúgy pedig… éppen te
beszélsz? Úgy nézel ki, mint egy vízihulla. A gyönyörű kék
szemed ragyogása gyakorlatilag kihunyt. Még a hajad is
valahogy… sötétebb.
A szívemre szorítottam a kezemet, és rebegtetni kezdtem
a szempilláimat.
– Ó, köszönöm, drága kicsi zöld Bogyóm! Te is remekül
nézel ki. Jól áll neked a zsíros haj meg a begyógyult szem.
Az összhatás pedig csak kiemeli az arcbőröd szépségét.
Halvány mosollyal a szája szélén megcsóválta a fejét, és a
két zsákkal elindult lefelé a kocsijához. Kinyitottam a
fürdőszoba ajtaját, mert ellenőrizni akartam a gyógyszeres
szekrénykét, hogy nem hagytam-e itt valamit. Biztos, ami
biztos, benéztem még egyszer a hálószobába is. Amikor
megbizonyosodtam afelől, hogy mindent összecsomagoltam
és készen állok az indulásra, az utolsó bőröndömet átvittem
a nappaliba, ahol Olive, kezében egy egész üveg tequilával
várt rám.
– Neked hoztam – mondta, és két kézzel nyújtotta felém a
palackot, mintha annak a drágaságnak szüksége lett volna
az ajánlgatásra.
Odamentem mellé, kikaptam az üveget a kezéből, nem
törődtem azzal, ahogy felhördült, majd leseggeltem a
mellettünk lévő heverőre.
Miközben lekötöttem magamat a kupak lecsavarozásával,
Olive felsóhajtott, és odahuppant mellém. Gyorsan ittam egy
kortyot, és savanyú képet vágtam, amikor a drága folyadék
égetni kezdte a torkomat, majd a palackot visszahelyeztem a
csajszi várakozó kezébe.
Olive három és fél évvel ezelőtt lett a barátom, és nem
hiszem, hogy bárki is jobban ismert volna nála. Író volt,
mégpedig azon őrülten sikeres szerzők egyike, akik már az
első regényükkel feljutottak a sikerlisták élére. Nekem
azonban legjobban az tetszett, hogy Hollywood legdögösebb
színésze vette feleségül, az a férfi, akibe már gyerekkorában
is szerelmes volt. Azt hihetné az ember, hogy az ilyesmi
csak a könyvekben történik, de nem, Bogyesznak tényleg
összejött. Megszerezte magának a legdögösebb pasit.
Szeretném azt hinni, hogy a kellő pillanatban tőlem kapott
apró lökést ehhez a helyes irányba. Arra bátorítottam, hogy
váltsa valóra, amiről álmodozik. Persze az első pillanattól
kezdve odavoltak egymásért, így aztán tudtam, hogy a
biztatásom nélkül is egymás nyakában kötöttek volna ki.
Jason Thorn amúgy a rendkívül ritka, tisztességes, jóravaló
hírességek közé tartozott. Tiszta szívből szerette Olive-ot –
máskülönben már rég megszerveztem volna ellene egy
titkos támadást, hogy vegye le a mancsát a legjobb
barátnőmről.
– Na szóval… – kezdte Olive, miután maga is belekortyolt
a tequilába és kiköhögte magát. – Miről is beszélgettél
magaddal, amikor besétáltam ide?
Ittam egy kortyot, méghozzá kiadósat. Ez gyorsabban
lecsúszott, mint az előző.
– Igazából a csinos cicidről álmodoztam, és arra
gondoltam, hogy lehetsz annyira önző, hogy nem osztod
meg mással.
 Magasba vonta az egyik szemöldökét, és keresztbe tett
lábbal kényelmesebben elhelyezkedett a heverőn.
– Ki mondta, hogy önző vagyok? Tök kedvesen
megosztozom rajtuk a férjemmel.
Egy őszinte mosollyal válaszoltam.
– Hajlandó vagy egészen pontosan elmesélni, ez miként
történik? De részletesen ám! Érdekelne, hogy mi a kedvenc
pozíciója. Hátulról szereti? Játszik a melleddel is? Kedves a
cicidhez?
Tudtam, hogy nem fog mesélni – már korábban is
megpróbáltam kifaggatni. Igazából nem tudom, miért
kíváncsiskodom, ám ez egy pillanatig sem tartott vissza
attól, hogy tovább ostromoljam. Ezenfelül élveztem, hogy
ennyire zavarba jött. Megérdemli az olyan barát, aki nem
hajlandó elárulni az ilyen fontos részleteket.
– Sajnálom, no bueno.
Megpróbáltam a tekintetemmel az értésére adni
felháborodott nemtetszésemet, majd újra alkohollal
kínáltam. Nem kért, ami két ok miatt is kapóra jött. Először
is, több pia marad nekem – nagyon helyes –, másodsorban
pedig Olive nagyon el szokott kanászodni, amikor részeg.
– Semmiképpen sem szeretnék hálátlan barátnőnek
tűnni, de nem azt mondtad, hogy délután kettőkor jössz
értem, nem pedig délelőtt tízkor? Ezenfelül pedig ajándékot
is hoztál. Azért vagy ennyire kedves hozzám tán, mert
áldozattá váltam?
Értetlen arckifejezéssel fordult felém.
– Áldozattá? Minek az áldozatává?
– Természetesen a szerelem áldozatává! – vágtam vissza
megjátszott haraggal. – Minden tagom sajog, csúnyán
elbántak velem, de sajnos nem az ágyban.
A szemét forgatva felnézett az égre, ám ekkor a
kézitáskájában rezegni kezdett a telefonja. Egy gyors
pillantást vetett a kijelzőre, majd felsóhajtott.
– Bocsi, szegény kicsi áldozatom, fel kell vennem. A
lehetséges ügynökeimmel próbálok időpontokat
megbeszélni.
– Csak tedd, amit tenned kell, én meg addig rágyógyulok a
tequilára.
Mihelyst Olive kiment a szobából, becsuktam a szememet,
és a fejemet ráhajtottam a heverő támlájára. Szóval Jameson
itthagyott. Többé már nem voltam a barátnője. Na igen, ez a
helyzet. Amúgy egy percig sem gondoltam, hogy mi ketten
egy pár leszünk. De akkor meg miért nem vagyok boldog?
Ebben a pillanatban örülnöm kellene annak, hogy igazam
volt, és tényleg átok sújtja a családunkat? Érzek akár
halvány boldogságot is? Kicsit sem. Ugyanakkor tudtam,
hogy nem dől össze a világ, így aztán semmi értelme sem
volna úgy viselkedni, mintha máris temetnének. Hála a
családomnak, voltam már szarabb helyzetben is. Hozzájuk
képest Jameson igazi szent.
Amikor Olive visszajött, megpróbáltam elfordulni, hogy
ne vegye észre könnyben úszó szememet. Nagyon tévedsz,
ha azt hiszed, hogy elbőgtem magam és csendben
sírdogáltam. Egyszerűen csak allergiás voltam arra a rohadt
lakásra.
– Mi lenne, ha most lelépnénk innen? – kérdezte Olive
halkan.
 Úgy tűnt, nem voltam elég gyors, amikor elfordultam.
Letöröltem egy magányos könnycseppet, és ittam még egy
kortyot az üvegből. Bármennyire is szerettem volna a sárga
földig leinni magamat a legjobb barátnőmmel, hogy utána
rakjunk egy máglyát és nagy farkú voodoobabákat
faragjunk, mégsem tehettem. Szívás ám, ha valaki felnőtt.
– Ja. Az jó volna – bólintottam. A barátnőm kivette a
kezemből az üveget, én pedig vonakodva ugyan, de
hagytam. Persze csak rövid ellenállás után.
– Vigyázok a piára, és majd később folytatjuk.
– Becsszó?
– Becsszó. – Összeszűkülő szemmel nézett rám. – A
francba, tudod mit? Még azt is megengedem, hogy hozzám
bújj.
Egyből jobb lett a kedvem. A magasba vontam az egyik
szemöldököm.
– És miközben az ölelésedben keresek vigaszt, téged meg
a jóképű férjed fog magához szorítani? – kihúztam magam.
– Olive Thorn. Azért veszel bele egy enyelgő édeshármasba,
mert a szerelem áldozata vagyok? Ebben az esetben
örömmel élek a lehetőséggel.
– Nem, te kis perverz! Jasonnek ma forgatása van.
Hozzám bújhatsz, amíg el nem alszol. Aztán kiosonok a
szobádból, és ágyba bújok a szépséges férjemmel.
– Ó, kegyetlenül megforgattad a szívembe döfött kést.
– Remek! Ha nem tudnád, még mindig mérges vagyok rád.
Gyászos arcot vágtam.
– Rám? Hát mit tettem? Hiszen én vagyok az áldozat!
– Én pedig a barátnőd. Hat napot vártál, mielőtt elárultad
volna, hogy mit tett az a faszfej. Megfosztottál a baráti
felháborodás jogától.
– Ne csináld már! Nem igaz, hogy ezért rám vagy mérges!
Egyszerűen csak nem akartam, hogy te is pocsékul érezd
magadat. Rászántam egy hetet arra, hogy kisírjam magamat,
ez minden. És még csak egy teljes hét sem kellett. Túl
vagyok rajta. Lezártam. Ma éjjel megünnepeljük, hogy
szingli lettem. Meghagytam neked a legjobb részt: a bulizást.
Felmegyünk ünnepelni a Tinderre, és mindenkit elhúzunk
jobbra. Megígérhetem neked, élvezni fogod, hogy a
barátnőd vagyok.
Odanyújtotta a kezét, és talpra segített.
– Nehehem! Kiszúrtál velem! Ezen nincs mit szépíteni.
Nem volt lehetőségem arra, hogy veled együtt sírjak vagy
Jamesont átkozzam, amiért elhagyott. Mégis mit képzelsz?
Mi lesz az átmenettel a szomorúságból a dühbe? Kezdjek el
egyből ünnepelni? Még mindig dühös vagyok. Meg szomorú
is. Mivel örvénylenek az érzelmeim, átnyavalyogtam a múlt
éjszakát Jasonnel, miután felhívtál. Teljes mértékben nekem
adott igazat. Nagyon durván megfosztottál az előjogaimtól.
Félrehajtottam a fejemet, és megveregettem a karját.
– Ó, szóval szeretsz. Legszívesebben megölelnélek, kicsi
Bogyi, csak így közelről még büdösebb vagy.
Nagyot lökött rajtam. Kacagva visszazuhantam a
heverőre.
– Semmi szükség arra, hogy dühös vízesés legyél, Olive.
Legyél tavacska. Mint én. Nézd meg, mennyire nyugodt
vagyok. Na jó – tettem hozzá, mivel magasba vont
szemöldökkel még mindig ott tornyosodott fölöttem –, ha
attól jobban érzed magad, akkor ma este megpróbálok bőgni
egy kicsit, és akkor neked is lesz lehetőséged velem
szenvedni.
– Ezt már szeretem! Köszönöm! Ha lehet, még az
ünneplés elején essünk túl a bőgésen, rendben?
Fejcsóválva, segítség nélkül is feltápászkodtam, miközben
logikai érvekkel alátámasztott vitába kezdtünk arról, milyen
sokáig bőgjünk, mielőtt kezdődhetne a buli.
Olive segített levinni az utolsó bőröndömet is a kocsiba.
Utána otthagytam a zsákok mellett, és visszamentem az
emeletre, hogy még egyszer körülnézzek. Így történhetett,
hogy ott találtam magamat egyedül a nappaliban, ahol
körbepillantottam, és rám törtek az emlékek.
Amikor Jameson pár hónappal ezelőtt motorbalesetet
szenvedett, Olive és én berohantunk hozzá a kórházba. Ez
volt az a pillanat, amikor beismertem, hogy szerelmes
vagyok a srácba.
Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a rengeteg törött csontja
miatt képtelen lesz gondoskodni magáról, megkérdeztem
tőle, akarja-e, hogy odaköltözzek hozzá segíteni. Két ok
miatt is elöntött a megkönnyebbülés, amikor rám villantotta
csábító, magabiztos mosolyát – azt, ami kapásból ráveszi az
agyadat arra, hogy ostobaságot csinálj –, és azt mondta, attól
tartott, hogy már sosem kérdezem meg ezt.
Az első okom az volt, hogy így nem kellett az arcát
pépesre verve a tudatára adnom, hogy milyen nagy
szüksége van rám, hiszen kórházi ágyban fekszik. Egy ilyen
dühkitörés nem igazán vált volna a javamra, ráadásul
túlságosan imádtam az arcát ahhoz, hogy szétverjem.
Másodszor pedig ily módon kiköltözhettem végre abból a
lakásból, amit két hülye picsával kellett megosztanom –
egészen pontosan két hülye egykori barátnőmmel, akik
Olive-ot is ismerték. Mivel gyorsan kellett lépnem, nem
hoztam túl sok cuccot magammal. Amúgy sincs sok holmim.
Kissé lelombozott a felismerés, hogy huszonkét évesen,
közvetlenül a huszonharmadik születésnapom előtt
minden földi vagyonom elfér pár bőröndben.
Miközben ezen töprengtem, rájöttem, hogy immár új
emlékek büszke tulajdonosa lettem. Ezek viszont nem
fognak maguktól elpárologni. Bárcsak ne emlékeznék rájuk,
egyikre sem. Hiába bizonygatta Jameson oly sokszor, hogy
mennyire szeret, attól még magányosak lesznek az
éjszakáim.
Nem. Ezek az emlékek szétzilálják az elmémet, és arra
emlékeztetnek, ami soha nem lehet az enyém ebben az
életben. Azért, mert… igen, pontosan… a rohadt átok miatt!
– Hé, csajszi, ez a sok lépcső kikészít. Készen vagyunk
végre? – kérdezte Olive, miközben odalépett mellém.
– Nagyon úgy tűnik – feleltem, és ragadós kezemet
beletöröltem a leggingsembe. – Készen állsz arra, hogy
kilépj innen?
– Ezt nem nekem kellene tőled kérdeznem?
– Nem tudom. Szerinted?
Néhány másodpercen keresztül feszülten bámulva
próbált meg rájönni, hogy szívatom-e vagy sem.
– Nehem! – mondta végül, és belém karolt. – Nincs
szükség arra, hogy megkérdezzük, te készen állsz arra, hogy
bezárd ezt az ajtót. Idebent már minden a múlté, igaz?
 Vettem egy mély lélegzetet, és a fejemet Olive vállára
hajtottam.
– Bárcsak én is ugyanolyan biztos volnék ebben, mint te,
kicsi zöld Bogyim.
– Most komolyan azt mondod, hogy nem zártad le
magadban Jamesont? – Valamivel lágyabb hangon folytatta.
– Nem baj, ha így van, Lucy. Ezt te is tudod, ugye?
– Ó, az a szívtipró, bugyitolvaj, szemétláda teljesen
egyértelműen a múlté, én csupán azt nem tudom, hogy
ugyanez igaz-e az emlékeinkre, meg arra a sok szeretlekre,
amit e négy fal között suttogott a fülembe. De hát nem
mindig így történik? Előbb lehet megszabadulni egy pasitól,
mint a közös emlékeitektől.
A homlokát hozzányomta a fejemhez, és lágyan
megkérdezte:
– Biztos, hogy minden rendben van veled, Lucy? Örülök,
hogy beköltözöl hozzánk…
– Átmenetileg – vágtam a szavába, ám ő még csak nem is
törődött vele.
– …és szomorú lennék, ha elköltöztél volna a városból, de
hogyhogy nem tetted? Mégiscsak Jameson volt az elmúlt
négy évben az első pasi, akinek sikerült áttörni a szíved
köré épített várfalakon. Tudom, hogy szeretted. Láttam.
– Tényleg szerettem – ismertem el egy másodpercnyi
szünet után. Miután elhagyott, számtalan alkalommal
feltettem magamnak ugyanezt a kérdést. – Csakhogy, ahogy
már elmondtam neked, esze ágában sem volt megkérni arra,
hogy elkísérjem, Olive. Nem ült le velem, hogy elmondja a
terveit, és ha már itt tartunk, nem érdekelték az én terveim
sem. Egyszerűen csak közölte, hogy kapott egy
álláslehetőséget, és el kell költöznie. Ó, persze hozzátette,
hogy iszonyúan fogok hiányozni neki. Ez minden. Csupán
ennyit adott nekem. Eszem ágában sincsen olyan valaki
után futni, aki nem akarja, hogy vele legyek.
– Elmentél volna vele? Úgy értem, ha megkért volna rá.
– Ezt már sosem tudhatjuk, igaz? A fenébe, minden olyan
kulturált volt. Még csak esélyt sem kaptam arra, hogy fejbe
vágjam egy vázával, vagy valami. Szóba sem jött, hogy
búcsúzásképpen még dugjunk egy jót. Úgy érzem, hogy
ezzel kisemmizett. Egyszerűen csak közölte velem, mire
készül, meg azt, hogy a hónap végén lejár a lakás bérleti
szerződése. Az egész annyira… nem is tudom, milyen volt.
Egyedül az világos, hogy nem kért meg arra, hogy
elkísérjem, nem kérdezte, hogy volna-e kedvem vele menni.
Nem számolt velem a jövőben, amiért rohadjon meg! Az
pedig hétszentség, hogy nem fogok csak azért pitizni egy
faszinak, mert elhalmozott orgazmusokkal, nem bizony.
Kiegyenesedtem, és újra körülnéztem a nappaliban.
– Igen, baszódjon meg ő is meg a fehér lova is, amin
elügetett. Én pedig veletek maradok, amíg nem találok egy
melót, aztán pedig már titeket sem nyomasztalak.
– Felhívod a nagyanyá…
– Hát, ha valakit, akkor őt egész biztosan nem. Szakítottam
egy pasival, mindennapos dolog. Inkább Jamesont hívom
fel, mint Catherine-t. Az felérne egy öngyilkossággal.
Mérgesen nézett rám, és már nyitotta volna a száját, hogy
mondjon valamit, ám én megragadtam a karját, és
kivezettem az ajtón.
 – Ennek vége, Olive. Egyértelmű, hogy nem Jameson volt
számomra a nagy Ő. Nem mindenkinek jut ki, hogy
boldogan éljen, amíg meg nem hal. És ezzel nincs semmi
gond. Elfogadom, hogy ez a helyzet. Most viszont mi lenne,
ha lépnénk, és ezt a tök felesleges beszélgetést nálatok
folytatnánk? Lehetőleg úgy, hogy közben sokkal magasabb a
véralkoholszintünk.
Fújt egy nagyot, de sikerült anélkül jutnunk ki a lakásból,
hogy egészen a kocsiig kellett volna lökdösnöm. Kifele
menet felkaptam a kulcsot, és még egy utolsó pillantást
vetettem a lakásra.
– Nem árt, ha tudod… – mondtam Olive-nak, aki ott állt
közvetlenül mögöttem, valószínűleg azért, hogy
visszatartson, ha esetleg úgy döntenék, hogy hangosan
bőgve leborulok a padlóra. Azt hiszem, tényleg lelkesen
készült arra, hogy velem együtt szenvedjen. – …hogy soha
többé nem fogom egyetlen pasinak sem azt mondani, hogy
szeretlek! Jegyezd meg a szavaimat. Abban a pillanatban,
ahogy ezt meghallják, jól át fognak verni. Szóval rám ne
számítsanak. Még az sem érdekel, ha az a fickó egy igazi
lepedőakrobata, vagy ha harminc centit rejteget a
gatyájában. Soha többé nem mondom, hogy szeretlek.
Olive felhördült, ezért visszanéztem rá a vállam fölött.
– Harminc centit? Ajjaj, Lucy.
Galádul elmosolyodtam.
– Csak semmi ajjaj, éppenséggel ez a megvilágosodás
pillanata, mert még egy harminccentis farkú fickó sem fogja
azt hallani tőlem, hogy szeretem. A fasza talán igen, de ő
nem. Ha valaha is elkövetném ezt a hibát, akkor csípj belém
egy nagyot, vagy önts le egy vödör hideg vízzel. Bármi jó,
csak térjek magamhoz.
Bezártam az ajtót, szembefordultam Olive-val, és vártam,
hogy mit válaszol.
– Rendben – sóhajtotta, és elhúzott az ajtó elől. – Bántani
fognak.
– Nagyszerű. Na most, hogy túl vagyunk ezen,
gondolkodtál arról, amit a jó múltkor mondtam?
– Miről?
– Arról, hogy te meg a férjed örökbe fogadtok. Szóval…
alaposan megrágtam magamban ezt az egészet, és
meggyőződésem szerint e döntés előnyös lehet minden
érintett számára.
– Ó! Légy szíves, sorold fel ezeket az előnyöket.
– Az első előny: ugye tudod, hogy csorog a nyálam,
valahányszor a mozivásznon megpillantom a félmeztelen
férjedet? Többé nem fogom guvadó szemmel bámulni
Jasont, ha feltűnik a moziban.
– Azt hiszem, kezdetnek ez is megteszi. Folytasd!
– A második előny: mostantól többször kell hagynod,
hogy hozzád bújjak, mivel… gyakorlatilag a lányod leszek.
Ölelgetéssel kell kimutatnod az irántam érzett szeretetedet.
– Érdekes. Jár valamilyen előnnyel bárki más számára is
az, ha örökbe fogadtunk? Mivel ugye azt mondtad…
– Na szóval, olyan messzire még nem jutottam a
gondolkodásban. Ne már, Olive! Mégiscsak én volnék a
szerelem áldozata, igaz?
– Persze…
 TÖNKREMENT EGY ÚJABB HOLLYWOODI ÁLOMHÁZASSÁG!

Két hónappal ezelőtt közöltük azt a szomorú hírt,

hogy Adam Connor (28) és Adeline Connor (26) is
bedobta a törölközőt. Nyílt titok, hogy ez a fordulat
mélyen megrázta egész Hollywoodot. Őszintén
szólva, néhányan azt gondoltuk, hogy mindez csak
egy ügyes marketingfogás, amivel Adeline legújabb
filmjét akarják támogatni, ám sajnálatos módon ma
arról értesültünk, hogy mindketten aláírták a hat
évvel ezelőtt kezdődött szerelmük végét jelentő
válási papírokat.
Bár hetek teltek el, továbbra sem sejtjük, miért
mentek szét a sztárok. A párhoz közel álló források
különböző módon magyarázzák, hogy mi miatt
került zsákutcába a házasság, ám jelenleg még egyik
állítást sem tudjuk megerősíteni. Csupán egyetlen
dolog van, amiben mindenki egyetért, hogy senki nem
csalt meg senkit. Rövid házasságuk alatt a
lesifotósok hiába követték mindenhová Adeline-t és
Adamet, egyikőjüket sem sikerült elcsípniük valaki
mással.
Emlékeztetőül: E jobb sorsra érdemes szerelmespár
egy év együttjárás után házasodott össze. Adeline
Young csupán huszonegy éves volt, amikor kimondta
az igent, és Párizsban, csendben hozzáment a vonzó
színészhez. A szertartáson csupán a család néhány
tagja vett részt, majd rövidke hét hónappal később
Adeline megszülte most ötéves fiukat, Aident. Ahogy
azt mindenki tudja, Adam Connor a legendás
hollywoodi házaspár, Helena Connor és Nathan
Connor fia. Míg a testvére, Victoria Connor nem
követte a szüleik példáját és nem lett színész, addig
Adam Connor már tizennégy éves kora óta
otthonosan mozog a kamerák előtt. Óriási sikert
aratott az első filmjével, Az iszonyatos családdal.
A válás miatt alighanem drámai napokat élnek át,
ám Adam ennek dacára is szűkszavú, ha kérdéseket
kap a házasságával kapcsolatban. Ugyanakkor egy
jól értesült forrás a következőket mondta: „A
szakítás darabokra törte Adeline szívét, ám most
már hosszú hónapok elteltével végre készen áll a
továbblépésre. Ennek érdekében hamarosan
sajtótájékoztatót tart, és megválaszolja a média
minden kérdését a házasságukkal kapcsolatban,
illetve hogy miért kellett véget érnie.”
Ugyanakkor hiába próbáltunk meg kapcsolatba
lépni Adam Connor képviselőivel a fenti hír miatt, és
egyetlen választ sem sikerült kipréselnünk belőlük a
házasságuk végével kapcsolatban. Csupán azt
tudtuk meg a család egy régi újságíró barátjától,
hogy Adam a válás során és utána is minden
figyelmét a fiukra, Aidenre akarta összpontosítani.
A szülők közösen gyakorolják a fiuk felügyeletét, ám
mindabból, amit a verebek csiripelnek, arra
következtethetünk, hogy ez nem marad sokáig így.
 Ki akarja a teljes körű felügyeleti jogot, és miért?
Úgy tűnik, ez itt az egymillió dolláros kérdés. Ha az
elvált szülőknek tényleg sikerült megőrizni a jó
viszonyt, akkor most miért készülnek arra, hogy jogi
úton harcolják ki az egyetlen fiuk kizárólagos
felügyeleti jogát?
De ne csüggedjünk, éppen most sikerült
megtudnunk, hogy Adam Connor megvásárolta a
kedvenc, frissen összeházasodott párosunk, Jason és
Olive Thorn szomszédságában lévő ingatlant.
Fénykép készült a jóképű, de komor tekintetű
filmsztárról, ahogy tegnap a fia, Aiden társaságában
távozott új otthonából.
Ha önnek van elég pénz a számláján, akkor azt
javasoljuk, hogy villámgyorsan vegyen meg egy
házat, egy garázst vagy bármit, amit meg tud
kaparintani Bell Airben. Hollywood két legszexibb
filmsztárja ott él egymás mellett, és csupán egy kőfal
választja el őket egymástól. Persze világos, mi is
tudjuk, hogy az egyikőjük már nem szabad, ám
Adam Connor neve újra ott van az étlapon, hölgyeim.
Ki nem válna meg az összes megtakarított pénzétől,
cserébe, hogy Adam szomszédja lehessen? Mi
rávetnénk magunkat a lehetőségre!
 Második fejezet

Lucy
– Cssss… csend legyen! – suttogtam ingerülten.
– Neked cssss! Semmit sem csináltam!
– Nem mondtam, hogy bármit is csináltál. Csak azt, hogy
csend legyen. Elszúrod az egészet még az előtt, hogy bármit
is láthatnánk – sziszegtem Olive-ra. Felhorkant, és talán
mérges volt rám, de legalább befogta a száját, miközben a
hatalmas létrával tovább tántorogtunk a kertjük kőkerítése
felé.
Jó pár óra eltelt azóta, hogy eljöttünk Jameson lakásából,
és hivatalosan beköltöztem a barátaim vendégszobájába.
Ahogy azt megbeszéltük, alaposan megünnepeltük a
költözködést és a szakítást, mégpedig jó pár pohárnyi
tequilával és nem kevés Margaritával. Felmentünk a
vetítőterembe, karaokéval szórakoztattuk magunkat,
mielőtt kidőltünk.
Épp hanyatt fekve a mennyezetet tanulmányoztuk,
amikor Olive üzenetet kapott Jasontől. Azt írta, hogy csak
később tud csatlakozni az önsajnáltató partinkhoz, nekem
pedig abban a pillanatban bevillant, hogy mitől volt annyira
rossz ötlet megengedni Olive-nak, hogy négy tequilánál
többet igyon. Miután sikerült megvigasztalnom zokogó
barátnőmet – aki azért bőgött, mert Jason késni fog –, úgy
gondolta, milyen klassz volna, ha felkapnánk a kertben
látott létrát, és átkukucskálnánk a kerítés túloldalára, oda,
ahova néhány hónappal korábban beköltözött Adam
Connor, a dögös filmsztár. Mégis hogyan mondhattam volna
nemet egy ilyen remek tervre? Eszünk ágában sem volt
kémkedni vagy bármi rosszat tenni, hiszen nyilvánvaló,
hogy nem vagyunk holmi lesifotósok. Csupán arra voltunk
kíváncsiak, milyen a háza. Ha pedig a vakvéletlen azt akarja,
hogy megpillantsuk a félmeztelen – vagy jó esetben teljesen
pucér – szomszédunk testét, akkor ugye ezért senki nem
hibáztathat minket. Kizárólag Adam Connort terheli érte a
felelősség.
Szóval a végén kitántorogtunk Olive kertjébe, és
felkaptuk a létrát.
– De mi lesz, ha meztelen, Lucy? Akkor mit csinálunk?
– Izé, kiderítjük, hogy önszántából vetkőzött-e le. Fel is
jelenthetnénk közszeméremsértésért, de azt hiszem,
lemondunk a zsaruk riasztásáról.
– Komolyan mondod?
– Dehogyis! Figyelj, csak óvatosan – egy fa van mögötted!
Olive először dühösen rám meredt, aztán hátrasandított a
válla fölött, és így hajszálnyira sikerült elkerülnie a
fatörzset.
– Ó, köszönöm.
Mosolyogva megráztam a fejemet. Jason igencsak
meglepődik majd, amikor megtalálja holtrészeg feleségét.
Amikor már elég közel jártunk a falhoz, lassan
leengedtem a létra végét.
– Te ne engedd el, rendben? Neki kell támasztanunk a
falnak!
 – Tudom, hogy mit kell csinálnunk, úgyhogy ne
zsarnokoskodj fölöttem! És mi lenne, ha nem taposnád
össze a bokraimat?
– Ne már, Olive! A hülye bokraid éppen széthasogatják a
bőrömet, és téged még csak nem is érdekel, hogy esetleg
kipurcanok a súlyos vérveszteség miatt?
– Ne aggódj, pár karcolásba nem fogsz belehalni.
Ezenfelül ez az egész a te ötleted volt. Akkor is ezt fogom
mondani, amikor Jason hazajön és lebukunk.
Az utolsó mondatot már nem is mondta, hanem szinte
énekelte, miközben én megpróbáltam valahogy kikeveredni
a gyilkos bokorból.
– Az én ötletem?
Nyöszörögve segítettem nekitámasztani a nehéz
fémtákolmányt a falnak. Amikor a létra nagyot csattant,
összerezzentem, és lehuppantam a fenekemre a bokor és a
kőfal közötti részen.
– A picsába! – suttogta Olive, és átölelte a létrát. –
Szerinted meghallotta?
– Kicsoda?
– Adam Connor!
– Szerintem az egész szomszédság hallotta, de
remélhetőleg Adam nagyothalló.
– Akkor gyerünk, kelj fel! Leskelődni akarok! –
parancsolta Olive, miközben egyik lábáról a másikra ugrált
és felnézett a falra. – Csak egy pillanatra nézünk át,
rendben?
– Persze, persze. Ahogy azt már mondtad. Egyébként sincs
arról szó, hogy mostantól rendszeresen kukkolnánk. Ez az
egyetlen alkalom, hogy leskelődünk kicsit.
– Igen. Pontosan így van, Lucy. Örülök, hogy ezt mondod.
Figyelembe véve a nagyvilág falait, ez a kerítés nem volt
túlságosan magas, de ezért nem a mi fejünk fájt. Mondjuk
furcsa, hiszen a gazdagok megszállottan törekszenek a
biztonságra. Ugyanakkor persze, ha két egyformán jóképű
és sikeres filmcsillag költözik egymás mellé, akkor semmi
okuk sincs arra gyanakodni, hogy a szomszédjuk leskelődni
akar.
Vállig érő hajamat gyorsan összefogtam egy lófarokba.
Megkapaszkodva a létrában felemeltem a fenekem a puha
talajról.
– Na és akkor hogyan tovább? – kérdeztem, miközben
leporoltam a farmeremet. A létra elég széles volt ahhoz,
hogy egymás mellett álljunk a fokokon, ám lehetetlen lett
volna egyszerre elindulnunk felfelé. Figyelembe véve, hogy
mind a ketten részegek voltunk, akár meg is halhattunk
volna, ha ezzel próbálkozunk.
Amikor belenéztem Olive ragyogó zöld szemébe, ő
megvonta a vállát, és intett, hogy én menjek elsőnek.
Engedelmeskedtem.
– Amikor felértem, jöhetsz te is. Magasabb vagy, mint én,
úgyhogy maradj egy fokkal lentebb, rendben?
Amikor nem válaszolt, hanem tovább szökdécselt,
elkomorodtam.
– Neked meg mi a bajod? – kérdeztem suttogva.
– Pisilnem kell, de visszatartom. Gyerünk, essünk túl
rajta!
– Szeretnélek arra emlékeztetni, hogy ha már nem tudod
visszatartani, akkor eszedbe se jusson lehugyozni engem!
Két kézzel megragadtam a létrát, és a lábamat feltettem az
első fokra, amikor Olive a fenekemre szorította a kezét, és
elkezdett felfelé tolni.
– Nem vagyok gyáva.
– Te meg mégis miről beszélsz, Olive?
– Gyerünk már, siess!
– Jézusom, jól van, na! – kiáltottam, és a barátnőmre
pillantottam.
Amikor a fejem elérte a fal tetejének vonalát, megálltam,
és lepillantottam Olive-ra, aki közben utánam eredt.
– Menj már kicsit balra! – parancsolta szuszogva,
miközben megkapaszkodott a bokámban.
– Figyelj, tényleg jól va…
– Persze. Menjél eggyel feljebb. Innen semmit nem látok.
– Na, most ki a zsarnok? – mormogtam, és eggyel feljebb
léptem a létrán, hogy átkukucskálhassak a fal fölött. Bár a
házban égtek a lámpák, az alapján, amit láttam, senki nem
volt kint a kertben. De nem akartam kockáztatni, és eszem
ágában sem volt ügyetlen kémként mélyen behajolni a
kerítésen túlra, hogy jobban bepillanthassak az épületbe.
– Mit is nézünk most? – kérdezte Olive, amikor végre
felért.
– Én egy üres hátsó udvart, és egy szemmel láthatólag
ugyanennyire kihalt házat nézek. És te?
– Azt hiszem, én is pontosan ugyanezt látom. A fenébe,
nehogy eláruld Jasonnek, de tudod, szerettem volna egyszer
megpillantani Adamet. Persze a moziban mind a ketten a
nyálunkat csorgatjuk, ha a filmjeit nézzük – kihúzta magát,
és feljebb emelte a fejét, miközben én megpróbáltam
megtartani az egyensúlyomat.
– Már hónapok teltek el azóta, hogy ide költözött, és még
egyszer sem futottunk össze. Ráadásul Jason sem segít.
Pedig megkértem rá, hogy mutasson be Adam…
Egy dühös pillantással elhallgattattam.
– Megkérted arra, hogy mutasson be neki minket, igaz?
Nem csak téged.
– Persze, minket. Még szép, hogy ezt kértem. A jó barátok
megosztják a dolgaikat. Ó! Lucy, nézd!
Az állát a fal tetejére szorította, úgyhogy én is ezt tettem,
azt remélve, hogy így meglátom, mit is néz.
– Mi van? Hol van? Nem látom!
– Nem ő az! – suttogta Olive sietve.
– Akkor ki a fenét láttál? Mondd már!
– Azt hiszem… várj csak, ott! Nézz fel az ablakra, a nagy
növény mögött, jobb kéz felől!
Nyújtózkodni kezdtem, és az egész arcom kiemelkedett a
fal fölé.
– Ó, csak nem a fia?
– Egész biztosan. Milyen kis aranyos, Lucy! – lelkendezett
mellettem, és a hangja egészen elbizonytalanodott.
– Ó, istenem, el ne kezdjél újra sírni! Addig semmiképpen
se, amíg itt állunk a létra legtetején!
– Mondtam már, hogy nem vagyok puhány. Nem fogok
bőgni!
A csendes éjszakában némán néztük, ahogy a kisfiú két
kezét nekiszorítja az ablak üvegének, és a lehető
legszomorúbb tekintettel bámul kifelé apró arca. Néhány
másodperccel később sietve megfordult, és úgy emelte fel a
fejét, mintha éppen valakihez beszélne. Bárhogy is
meresztgettük a szemünket, nem tudtuk kivenni, hogy ki áll
mögötte.
– Ne dőlj ennyire rám! – mondtam sietve, amikor Olive
válla nekem nyomódott, mivel megpróbálta előrehajolva
kideríteni, kit néz a gyerek.
– Szerintem ő az – cincogta, nem törődve a
figyelmeztetésemmel.
Miközben minden tőlem telhetőt megtettem, hogy ne
essek le a létráról, a titokzatos alak előbbre lépett, és fél
térdre ereszkedett.
– Ő az! – suttogtam oda Olive-nak.
Néztük, ahogy Adam Connor összeborzolja a kölyök
sötétszőke haját, és az öklével játékosan megpaskolja az
állát. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közben a szívem
nem kezdett el rendetlenkedni, végül is ez a pasi egy dögös
szívtipró volt, és nem az én bűnöm, hogy a szívem annyira
gyenge. Nem láthattuk kristálytisztán az arckifejezésüket,
de az nyilvánvaló volt, hogy Adam szája mozgott, utána
pedig a kisfiú az apja nyakába vetette magát, és két kézzel
átölelte.
– Valamiért úgy érzem, mintha rossz fát tennénk a tűzre –
mondtam, amikor a kölyök hirtelen elengedte az apját, és
elszaladva eltűnt a szemünk elől.
– Mivel tényleg rossz fát teszünk a tűzre. Ez egy nagyon
meghitt pillanat volt, Lucy. Le kéne másznunk.
– Igen, le kéne.
Bár egyetértettünk abban, hogy csúnya dolog itt
kíváncsiskodnunk, egyikőnk sem mozdult. Nem tudtunk.
Adam egy pillanatra lehajtotta a fejét, miután a kölyök
elrohant, de aztán felkelt, és odajött közelebb az ablakhoz.
Olive ugyanúgy megfeszült, mint én, és készen álltunk a
megfutamodásra, ha Adam esetleg úgy döntene, hogy kijön
a kertbe, ám ő csak ott állt zsebre dugott kézzel, és a
tekintete a medencéjéből áradó tompa fényekre
összpontosult.
– A kurva életbe! – mondta Olive halkan, ami miatt
ráeszméltem, hogy nem egyedül vagyok itt.
Megborzongtam, és a barátnőmre pillantottam.
– Mi az?
Rám nézett, majd visszafordult Adam Connor felé.
– Semmi – megrázta a fejét. – Úgy értem, igazából nem
látjuk annyira jól, de ilyen közelről nézve nagyon is jól néz
ki. És… úgy tűnik, hogy szomorú. A válás alighanem
megviselte őt is meg a kölyköt is.
– Azt olvastam, hogy mind a ketten válni akartak.
Gondolod, hogy Adam még mindig szereti a volt feleségét?
– Azok után, hogy milyen sok marhaságot összehordtak
rólam és Jasonről, már tudhatnád, hogy nem szabad
mindent elhinni, amit az interneten olvasol. Van egy közös
gyerekük; sosem egyszerű, ha a dolgok középpontjában ott
áll egy kiskölyök. Le merném fogadni, nem is sejtjük,
valójában mi történt az életükben.
– Ez igaz. Ebben az esetben kizokoghatná magát a
vállamon – elhallgattam egy pillanatra, hogy átgondoljam,
mit is mondtam. – Vagy inkább a cicimen.
Olive azonnal felém fordult.
 – Ne nézz már így rám! Csakis azért, hogy kibőghesse
magát. Az én cuki cicim nem olyan kényelmes, mint a tied,
de akkor is majdnem jó rá a C kosár, és kedves lennék
Adamhez. Megsimogatnám a fejét, ágyba dugnám, talán
felmelegíteném, ha kihűlt volna a teste a sok sírástól.
Összebújhatnánk a takaró alatt… és bújócskázhatnánk, hogy
jobb kedve legyen.
– Nem azt mondtad, hogy eleged van a pasikból?
– Elegem van abból, hogy beléjük szeressek, de abban
biztos lehetsz, hogy azt sem fogom az orrukra kötni, ha
esetleg mégiscsak belezúgnék valamelyikbe. Olyat viszont
egy szóval sem mondtam, hogy nem kívánom rávetni
magamat bizonyos testrészeikre. A pasiknak számos olyan
hasznos tulajdonságuk van, amik miatt egyáltalán nem kell
szerelembe esnem.
Nem törődve Olive tekintetével, megvontam a vállamat, és
tovább bámultam Adamet.
– Te is ismered azt a mondást, hogy a szerelmi csalódást
leggyorsabban egy új pasi alatt feküdve lehet kiheverni. Az
ágyban gyorsan túl lehet lépni a korábbi
megpróbáltatásokon. Én pedig nem vagyok válogatós.
– Na jó, szálljunk le innen, mielőtt átmásznál a kerítésen,
hogy elkapd azt a szegény fickót. Nem tetszenek ezek a
fények a tekintetedben.
– Milyen fények? – kérdeztem, és ártatlan arccal
fordultam a legjobb barátnőm felé. Még rá is mosolyogtam.
– Kisangyal vagyok.
Elnevette magát, és a fejemre mutatott.
– Szerintem inkább kisördög.
 – Hé, csúnyán megbántottál.
Miközben így veszekedtünk, Adam Connor egy gyors
mozdulattal meglazította a nyakkendőjét, ami miatt halkan
káromkodni kezdtem.
– Mi az? – kérdezte Olive.
– Nagyon be tudok ám indulni attól, ha egy pasi lassított
felvételként bújik ki a ruháiból.
Némán bámultuk, ahogy leveszi a zakóját és odadobja
valamire, amit ebből a szögből nézve nem tudtunk
pontosan kivenni, hogy mi.
– Neked nincs meleged? – mormogta Olive.
– Ssss – suttogtam, mivel teljesen lekötötte a figyelmemet,
hogy mi lesz az egy méter kilencven centi magas, széles
vállú szuperhím következő lépése.
Amikor az ujjai megérintették a bal ingujj gombját,
miközben Adam kiismerhetetlen tekintettel bámulta a
látóhatárt, kénytelen voltam nyelni egy hatalmasat. Lassú,
de gyakorlott mozdulatokkal felhajtotta fehér inge ujját,
felfedve az alkarját – hajlandó lettem volna embert ölni,
csak hogy közelebbről megnézhessem magamnak. Utána a
jobb ingujj következett, megismételve az előbbi színjátékot,
miközben Olive és én egyetlen pisszenés nélkül bámultuk.
– A kurva életbe – suttogta végül Olive, amikor Adam
lehajtotta fejét és az ujjaival masszírozni kezdte a
halántékát. Még innen is jól látszott, hogy milyen izmos a
karja.
– Azt hiszem, elélveztem – ismertem be.
– Hogy érted azt… ó édes istenem, Lucy! – bömbölte Olive
olyan hangosan, hogy azzal az egész szomszédságot
felriasztotta, majd kacagni kezdett. Úgy tűnt, nem tartja
elegendőnek a dobhártyáim beszakítását, hanem jókedvűen
nagyot csapott a karomra. Elég erősen ahhoz, hogy
majdnem elveszítsem az egyensúlyomat.
– Hé! – kiáltottam én is csendben nevetve. Mielőtt
átzuhantam volna a szomszédba, megragadtam a kerítés
tetejét.
– Ó, édes istenem, hogy te milyen hülye vagy! –
mérgelődött Olive, amikor már annyira magához tért, hogy
meg tudjon szólalni. – Hogy a fenébe lehet ilyesmit
mondani?
Egy sértődött pillantást vetve rá, dörzsölni kezdtem az
ütés helyét.
– Mi van? A pasi majdnem levette az ingét, meglazította a
nyakkendőjét, és utána felhajtotta az ingujját. Szerintem az
egész iszonyúan izgató volt. Ugye tudod, hogy az alkar
külön kategóriát kapott a pornófilmek katalógusában?
Ezenkívül nem tehetek arról, hogy a testem így reagál egy
pasira.
– Kiállhatatlan vagy.
– Köszönöm. Igyekszem kilógni a sorból. Egyébként pedig
lazíts kicsit, mert csak vicceltem. Ha közelebb lettünk volna
hozzá, akkor talán tényleg elélvezek, de így nem kerültem
megfelelő hangulatba, mert túl messze vagyunk, ráadásul
nem hallom a zihálását. Persze még így is szívesen
rámásznék.
– A zihálását? Gondolod, hogy…
Egyszerre hallottuk meg a kattanás és a kinyíló üvegajtó
hangját. Olive elhallgatott, és megragadta a karomat. Mind a
ketten halálra rémült képet vágtunk, és nagyon is őszinte
volt az ijedtségünk.
– Dan? Te vagy odakint?
Olive felvinnyogott, aztán a szájára szorította a kezét,
hogy elfojtsa a hangot, mielőtt végképp lebuktatott volna
minket. Az volt az egyetlen szerencsénk, hogy a fal innenső
oldalán koromsötét volt, és Adam Connor egészen
egyszerűen nem vehetett észre minket. Intettem Olive-nak,
hogy húzza be a fejét, ő pedig ellenkezés nélkül
engedelmeskedett.
– Remélem, hogy csak egy kibaszott borz zajong odakint,
mert semmi kedvem ahhoz, hogy behívjam a zsarukat az
otthonomba – mondta a hang a fal másik oldaláról.
Olive rémülten meredt rám, de én megráztam a fejemet,
és a mutatóujjamat az ajkamra szorítva jeleztem, hogy
maradjon csendben. Egyértelmű volt számunkra, Adam
nem tudhatta, hogy a kertjét lezáró fal túloldalán két lány
csimpaszkodik. De mégsem sikerült megnyugodnom, mert
jól hallottam közeledő léptei zaját.
Visszatért a csend. Néhány újabb másodperc elteltével
távolodni kezdtek a lépések. Amikor ismét meghallottuk a
tolóajtó jellegzetes hangját, Olive végre ki merte fújni a
levegőt.
– Soha többé nem próbálkozunk ezzel – suttogta, és egy
fokkal lejjebb lépett a létrán.
Amikor nem vágtam rá egyből, hogy persze, rángatni
kezdte az ingemet, hogy rá figyeljek.
– Hallottad, hogy mit mondtam?
– Igen. Persze. Többet nem próbálkozunk ezzel.
 – Komolyan mondtam, Lucy.
– Bocsásson meg nekem, Thorn asszonyság, de nem
éppen kegyed hozta szóba, hogy esetleg átleshetnénk a fal
fölött?
– Amire te nem mondtál nemet. Éppen ellenkezőleg.
Emlékeim szerint megdicsérted a nagyszerű ötletemet.
Gyere, mássz le!
Éreztem, hogy újra megrántja a bokámat, miközben még
lejjebb ment.
Lassan felemeltem a tekintetem, mert látni akartam, hogy
elment-e már az a szuperpasi, akinek őszinte sajnálatomra
nyomát sem leltem. A fények még égtek, de ez a cukifalat
eltűnt. Lefelé pillantva észrevettem, hogy Olive dühösen
néz fel rám.
– Mi az?
– Ugye emlékszel arra a csajra, aki Londonban elbújt a
hotelszobánkban, igaz?
– Ne aggódj, kicsi zöld Bogyó, nem készülök betörni a
házába.
Nem állítom, hogy ez az ötlet nem merült fel bennem, de
meghúztam a határt. Nem vagyok annyira őrült, hogy
magánlaksértést kövessek el. Nagyon szívesen
bekukkantottam volna az egyik hatalmas ablakon, de ahogy
már mondtam, tudni kell, meddig lehet elmenni. Saját
magam számára a kerítés tetejénél húztam meg a
határvonalat.
– Ne törj pálcát felettem! Te mégis mit tennél, ha
beköltözne a szomszédba az egyik kedvenc színészed? Még
szép, hogy meglesnéd… vagy legalábbis megpróbálnád. Ne is
akard letagadni.
Bár a szülei igazi hírességek voltak, Adam Connorról
semmit nem lehetett tudni. Természetesen mindenki
ismerte – már azelőtt is, hogy az első filmjében szerepelt
volna –, ám ennek dacára is titokzatosság övezte. Ki ne
imádna egy ilyen titokzatos pasit? Én odavoltam érte.
Adam csendes fickó volt, azon színészek egyike, aki
belemosolyog a kamerákba, ha nem akar megválaszolni egy
kérdést. Azok közé a menő pasik közé tartozott, akik csak
akkor szólalnak meg, ha jót mondhatnak. Iszonyúan sikeres
színész lett, huszonhárom évesen megnősült, és látszólag
remek apa vált belőle. A teste pedig egyszerűen földöntúli
volt… és ezzel még távolról sem értem az előnyös
tulajdonságai felsorolásának a végére. Persze egy
közszereplőről ennél többet csak akkor tudhat meg az
ember lánya, ha időnként felmegy az internetre, és kicsit
kémkedik utána…
– Lucy, nem törhetsz be a házába.
– Nem éppen az előbb mondtam, hogy semmi ilyesmire
nem készülök? – kérdeztem halkan a barátnőmtől,
miközben egy fokkal lejjebb léptem.
– Már azzal is megijesztettél, hogy egyáltalán
megemlítetted. Ez ugyanis azt mutatja, hogy felmerült
benned a gondolat.
Amikor végre ismét páros lábbal álltam a talajon, minden
figyelmemet Olive-ra összpontosítottam.
– Esküszöm neked, hogy nem mászok át a fal túlsó
oldalára. Rendben?
Összeszűkülő szemmel nézett rám, mire én
rámosolyogtam, és hüvelykujjammal a magasba böktem.
Mivel nem tudtam volna átugrani a kerítésen, így tényleg
nem hazudtam a barátnőmnek. Az persze megtörténhet,
hogy ezen az oldalon újra felmászom a létra tetejére… úgy
gondoltam, hogy azzal semmi rosszat nem teszek.
Elegem volt abból, hogy Olive ilyen ádázul bámul rám,
ezért odahajoltam hozzá, és két ujjammal mosolyra húztam
a szája szélét.
– Mosolyogj, Olvie! Hadd lássam a fogadat! – Szerettem
volna megmutatni neki, mire is gondolok, ezért
rávigyorogtam. – Gyerünk, menni fog neked is! Tudom,
hogy képes vagy rá. Korábban már láttam, hogy szoktál
nevetni.
Amikor megtörtént és végre elmosolyodott, eggyel
hátrébb léptem, és kis híján hanyatt estem egy újabb
bokorban.
– Mi a fenéért raktátok tele ezt a hülye kertet ilyen
baromságokkal? Hogy megöljetek?
– Ezt inkább Jasontől kérdezd meg – mondta, és kihúzott
az ágak közül. – Jó volna, ha leülnénk.
Odamentünk a medencéhez, és lehuppantunk a fűre,
miután talált egy megfelelő helyet.
– Felhívod Jamesont? – kérdezte Olive, miután egy ideig
csendben bámultuk a csillagokat.
– Miért hívnám?
– Nem is tudom. Hülye kérdés volt, felejtsd el.
Rápillantottam a szemem sarkából, és zavarba jöttem,
amikor megláttam az arckifejezését.
– Olive, jól vagy?
 – Nem. Még mérges vagyok.
– Mérges vagy? Rám?
– Nem. Jamesonre. – Felém fordult, és savanyú képet
vágott. – Miért lennék rád mérges? Vagy talán titkolsz
előlem valamit?
– Dehogyis. Nincs okod haragudni. – Felsóhajtottam, és
visszafordultam a csillagok felé. A nagyváros fölött csupán
pár látszott. – Sajnálom, hogy nem szóltam róla hamarabb.
Nem akartalak terhelni vele, hiszen tudtam, hogy
rohamosan közeledik a könyved leadási határideje. És
talán… talán felbőszített a tény, hogy nem tudtam
egyszerűen csak megvonni a vállamat és továbblépni,
mintha az a pasi semmit sem jelentett volna nekem.
– Tudom, hogy mire gondolsz, de nincs semmi szükség
arra, hogy bármit is egyedül csinálj. Figyelj, Lucy! –
Elhallgatott, mire gyorsan visszafordultam felé. – A barátod
vagyok. Mintha nővérek volnánk. Mindenkinél fontosabb
vagy számomra. Nem számít, hogy el vagyok havazva
munkával, mert mindig te vagy a legfontosabb. Szeretném,
ha ezzel tisztában lennél, és többé nem takaróznál ilyen
kifogásokkal.
Visszafordult az égbolt felé, majd még hozzátette:
– Ez ugye azt jelenti, hogy ha újra megfosztasz a barátnői
előjogaimtól, akkor kénytelen leszek szétrúgni a seggedet.
Halkan felnevettem, és én is elfordultam.
– Hú, Olive. Nem is gondoltam, hogy ennyire vágysz a
nyomorúságra. Megígérem neked, hogy ha legközelebb
valaki összetöri a szívemet – ami eléggé valószínűtlen,
mivel soha többé nem leszek szerelmes –, akkor neked
szólok először a szenvedésemről.
– Rendben.
– Ugye tudod, hogy mi nagyon összeillünk, igaz? –
kérdezte egy perccel később.
Halványan elmosolyodtam.
– Mint a Grace klinikában Christina és Meredith?
– Igen.
– Jól van, te is nagyon fontos vagy nekem, kis zöld
Bogyóm.
– Remek. Lucy?
Ismét rápillantottam.
– Olive?
– Ne áruld el Jasonnek, hogy ezt mondtam, de szerintem
Adam iszonyúan jól néz ki.
– Komolyan? – kérdezte valaki, közvetlenül a hátunk
mögül, mire Olive és én is akkorát sikoltottunk, hogy
belezengett az egész éjszaka. Ha a szomszédok a környező
házakban nem figyeltek fel Olive első sikoltására, ezt egész
biztosan meghallották.
– Jason! – förmedt barátnőm a férfira, miközben
megpróbált feltápászkodni. Én a mellemre szorítottam a
kezemet.
– Szívinfarktus okozásával akarsz kinyírni, csak mert pár
napig itt maradok? – kérdeztem, miközben segítettem Olive-
nak felállni. – Mégis mi másért osontál volna ide mellénk?
– Én aztán nem osontam. Egyszerűen csak bejöttem a
házamba, ahol azt hallom, hogy a feleségem beismeri… –
jelentőségteljes pillantást vetett Olive-ra –, hogy milyen
jóképűnek tart egy pasit… egy olyan férfit, aki nem azonos a
férjével.
– Jason – ismételte meg Olive, csakhogy most már egészen
más hangon, mint az előbb. Elindult a férje felé. Tök részeg
volt, és ragyogó, nagyon fényes kis csillagok tündököltek a
szemében.
Jason gyorsan közelebb lépett, hogy a felesége a karjai
közé zuhanjon, és ne essen hasra. Utána rám pillantott, és
megkérdezte:
– Ezek szerint jó volt az ünneplés?
– Mérges volt rám, mert nem küldtem neki meghívót a
saját, jelképes temetésemre, de a második pohár tequila
után már túllépett a haragon.
Jason magához szorította a feleségét, és hagyta, hogy Olive
megragadja az arcát, és odahúzva magához, egy hosszú
csókot nyomjon a szájára. Ahogy rápillantottam erre a
gyönyörű szerelmespárra, elmosolyodtam, és ismét
rádöbbentem arra, mennyire imádom, hogy a barátnőm
ilyen gyönyörű szerelmesen. Nekem sosem volt részem
ugyanebben az élményben.
– Hiányoztál ám – suttogta Olive, vagyis inkább gondolta,
hogy suttog, mert még mindig kiabált. – Te pedig lemaradtál
a koncertünkről. Iszonyúan jók voltunk, Jason.
A férfi lágyan félresimította Olive arcából a hajtincseket,
és amikor szívből rámosolygott, a tekintetével ezt mondta:
nagyon szeretlek. Újra megcsókolta Olive száját.
– Sajnálom, édesem, de sokáig tartott, míg a forgatáson
mindent befejeztünk.
– Azt hiszem, ideje ágyba bújtatni a feleségedet, Jason –
mondtam, kipukkasztva ezzel boldogságuk apró buborékát,
és mind a ketten felém fordultak. – Arra készülök, hogy
holnap egész korán felkeltem, és mivel tudom, mennyire
utálja ezt, ezért…
Nem arról volt szó, hogy megpróbáltam lerázni őket.
Egyszerűen csak nem akartam, hogy hülyén érezzék
magukat velem, vagy azt gondolják, hogy társaságra van
szükségem, miközben tudtam, hogy ők sokkal vidámabb
dolgokat is csinálhatnának. Például, hogy egymásnak
essenek a hálószobájukban, még azelőtt, hogy én
bevonszolhattam volna magamat a saját szobámba, ami ott
volt a folyosó túloldalán. Ezenfelül nagyon jól jött volna, ha
egy kicsit egyedül maradhatok.
Olive elengedte Jasont, és odajött hozzám, hogy
megöleljen.
– Imádlak, Lucy Meyer – mondta a nyakamba borulva. –
Egészen biztos, hogy újra szerelmes leszel.
Hátrébb lépett, és a szemembe nézve még hozzátette.
– Ráadásul tudod, mit? Ha rád talál a szerelem, akkor az
mennyei lesz, és nem ám csak olyan köznapi mennyei
módon, hanem megrendítően mennyeien.
Rávigyorogtam, mire komor arccal bólintott.
– Na, ne felejts el időben lefeküdni, holnap reggel még
beszélünk.
– Jól van, anyu! – kiabáltam utánuk, ahogy kéz a kézben
elindultak. – Amúgy pedig köszönöm, hogy örökbe
fogadtatok, srácok!
– Istenem, ne – nyöszörögte Jason, amikor be akarta zárni
maga mögött az ajtót. – Nem fogadunk örökbe, Lucy.
– Szóval akkor gondolkoztok rajta? Nagyszerű! Alig
várom, hogy apunak szólíthassalak, Jason!
Halvány mosollyal az ajkán megrázta a fejét, és behúzta
az üveg tolóajtót.
Halkan nevetve hanyatt dőltem a fűre, becsuktam a
szemem, és vettem egy mély lélegzetet. Csodálatos volt az
éjszaka – nem túl meleg, nem túl hideg, tökéletes
szeptemberi hőmérséklet. Továbbra is csukott szemmel
elképzeltem, ahogy ott állok egy sziklaszirt legtetején,
széttárom a karomat, és miközben a szél végigsimítja a
bőröm, beletúr a hajamba, egy hatalmas mosoly jelenik meg
az arcomon.
 Harmadik fejezet

Lucy
– Sajnálom, Lucy.
– Abbahagynátok végre a bocsánatkérést? Mind a
kettőtöknek mondtam, hogy semmi baj. Jézusom, de hát egy
palotában hagytok; biztos vagyok benne, hogy életben
maradok nélkületek is – bizonygattam Olive-nak immár a
tizedik alkalommal, miközben keresztbe tett lábbal ültem a
kanapé közepén.
A barátnőm bocsánatkérő pillantást vetett rám, majd
hátrasandított Jason felé, miközben továbbra is minden
rendszer nélkül ruhadarabokat hajigált be egy jókora
bőröndbe.
– Az előzetes tervek szerint csak jóval később, nagyjából
egy hét múlva kellett volna Londonba repülnünk, hogy a
filmet népszerűsítsük. Mi a fenéért változtatták meg az
utolsó pillanatban az ütemezést?
Izé… ugye emlékszel, említettem, hogy tehetséges
barátnőm regénye egy pillanat alatt felkerült a sikerlisták
élére? Szóval a könyvből, a Sajgó lélekből filmet is csináltak.
Na és ki lett a főszereplő? Természetesen Jason Thorn.
Mégis mit gondoltál, ők ketten hogyan találkoztak ennyi év
után? Olive kibaszottul izgalmas könyvét Jason ihlette, és
íme! Álmai könyve miatt az ölébe pottyant álmai pasija is.
– Nem kell kapkodnod, Olive – mondta Jason, és
megragadta felesége kezét, hogy egy puszit nyomjon a
tenyerébe. – Még van két óránk, mielőtt jönnének értünk.
– Azt hiszed, két óra elég lesz eldönteni, hogy mit vigyek
magammal egy egész hetes utazásra? Veled leszek, a sajtó
pedig mindenhová követ minket; nem szeretném, ha egy
egész cikket írnának arról, milyen lepukkant vagyok
melletted, és annak sem örülnék, ha felvetnék, esetleg ki
kéne húzni az orromat a könyveim közül, mert még
elveszítelek.
– Erről már írtak, Olive – szóltam közbe segítőkészen.
– Éppen ezért mondom! – kiáltotta, és elkezdte kiszedni a
ruhákat a bőröndből. – Nem akarok újra ilyesmiről olvasni.
Jason azzal vonta magára a figyelmét, hogy becipzározta a
saját kis bőröndjét, amibe alig tíz perc alatt pakolt össze.
– Örülök, ha ziláltnak látszol. Nekem egyből az jut az
eszembe, hogy milyen jól nézel ki, ha megszeretgettelek egy
kicsit.
– Ú! – nyögtem fel, miközben sikertelenül megpróbáltam
eltüntetni arcomról a mosolyt. – Itt van a kislányotok is a
szobában, ne malackodjatok!
– Azt hiszem, inkább a nappaliban várakozom – mondta
Jason. – Úgyis fel kell hívnom Tomot.
Tom az ügynöke volt, és bár valószínűnek tűnt, hogy
tényleg beszélniük kell, én simán lefogadtam volna ezer
dollárba, hogy valójában így akarja megúszni a csomagolást,
és nem annyira a következő lehetséges szerződéseiről
szeretne beszélni az ügynökével.
– Beszari alak – mormogtam, ő pedig gyorsan rám
kacsintott, mielőtt kiment volna a szobából.
 – Segítesz? – kérdezte Olive, és reménykedve nézett rám.
– Ó, azt hiszem, segíthetek – bólintottam. – Viszont azt a
fekete ruhát nem viheted magaddal. Nem temetésre mész.
Ez a te filmed is, sőt igazából inkább a tied, mint az övé. Ez
pedig a díszbemutató lesz, ugye?
Lemásztam az ágyról, és elindultam Olive irdatlan
gardróbszobája felé. A barátnőm ott jött a nyomomban.
– Továbbra is tervben van, hogy Londonban is lesz
díszbemutató, de csak Los Angeles és New York után. Most
csak pár interjú és tv-s fellépés miatt repülünk Angliába.
– Te is beszélni fogsz a tv-ben?
Megrázta a fejét.
– Bár Megan lelkesedett az ötletért, én nemet mondtam az
élő adásokra. Csinálunk együtt pár felvett interjút, de ez
minden. Nem akarok túl sokat szerepelni. Az Jason feladata,
én már így is túl sok izgalomnak leszek kitéve.
– Világos. Akkor viszont nincs szükséged erre az estélyi
ruhára sem – mondtam, és kiszedtem egy újabb fekete
ruhát, amit feleslegesen vitt volna magával.
Fél órával később, amikor kiléptünk a hálószobájából,
annyi holmi volt a bőröndjében, amivel legkevesebb egy
hónapig simán kibírná.
– Itt a kocsi – mondta Jason, mihelyt észrevette, hogy két
bőröndöt görgetünk a bejárat felé.
– Máris? – kérdeztem kórusban Olive-val.
– Igen – felelte Jason, és már mozdult is, hogy kivegye
Olive kezéből a bőröndöt. – Megváltozott az ütemterv.
– Ó, annyira fogsz hiányozni. – Olive szorosan megölelt,
aztán kiment Jason után. – Tényleg sajnálom, hogy így itt
kell hagynunk. Esküszöm, mihelyst vissza…
– Majd mindent jóváteszel – vágtam a szavába, mielőtt
újra belekezdhetett volna egy újabb végeláthatatlan
bocsánatkérésbe. – Csak egy hétig lesztek ott, Olive. Inkább
szoríts értem, hogy találjak magamnak munkát, mire
visszaértek.
– Ami azt illeti – mormogta, és leült az ajtó melletti
kispadra, hogy felvegye a cipőjét –, küldtem neked egy e-
mailt néhány fontos telefonszámmal. Miközben kimegyünk
a repülőtérre, továbbküldök neked még pár e-mailt is.
– Figyu, mit is kell csinálnom azokkal az e-mailekkel?
– Nem sokat. Azt akarom, hogy játszd el az ügynököm
szerepét.
Rajta volt a cipő, ezért felállt és odalépett elém.
– Eljátsszam az ügynököd szerepét? – kérdeztem zavartan.
– Figyelj, belőled nem lenne jó könyvelő. Tessék,
kimondtam. Lehet, hogy értesz a számokhoz, de nem erre
születtél, és mielőtt nemet mondanál…
– Olive? – kiáltotta Jason az autó mellől, kinyitva a hátsó
ajtót a felesége számára. Olive hátranézett a válla fölött. –
Indulnunk kell! Mi lenne, ha útközben a kocsiból hívnád
fel Lucyt?
– Jövök, csak egy pillanat!
Amikor barátnőm visszafordult felém, savanyú képet
vágtam.
– Olive…
– Nem neked akarok szívességet tenni, Lucy! Arra kérlek,
hogy segíts. Ott voltál velem, amikor legelőször elmentem
tárgyalni a filmstúdióba, úgyhogy most sem mondhatsz
nemet. Jó pár ügynökkel beszéltem már, de egyik sem
tetszett. Szerintem bele sem néztek a könyvembe. Te viszont
kívülről tudod a regényemet; ha valaki képes eladni a jogait,
akkor az te leszel. És mielőtt kekeckedni kezdenél, jobb, ha
tudod, ha egyszer belemerülnék a leendő könyveim és
hangoskönyveim jogainak értékesítésébe, akkor egy percem
sem maradna az írásra. Ugye segítesz a barátnődnek, igaz?
Mivel te vagy az én legdrágább-legcukibb barinőm, igaz?
Magasba vonta a szemöldökét, és várta, hogy mi a
válaszom.
– Olive, én közgazdaságtanból diplomáztam. Fogalmam
sincs arról, mit csinál egy irodalmi ügynök.
Miközben elhátrált előlem, az égre emelte mindkét kezét.
– Csak adjál össze pár számot, utána meg szorozd meg
őket, és csináld azt, amit tenni szoktál a számokkal, de főleg
derítsd ki, hogy melyik ajánlat a legkedvezőbb számomra.
Még azelőtt döntenem kell, hogy befejezem a könyvet.
– Nem hiszem, hogy csupán a számok miatt kellene
aggódnod, Olive! – kiabáltam utána, miközben a fekete
kocsi felé sietett. – Milyen ajánlatot kaptál a marketing
területen? Terveznek bármi olyasmit is, amire egyedül nem
volnál képes, ha megint saját magad adnád ki a könyvedet?
Odaérve Jasonhöz visszakiabált:
– Látod, már is tudod, hogy mik a fontos kérdések. Csak
beszélj velük, rendben? Hívlak, ha megérkeztünk.
Ezekkel a szavakkal besurrant a kocsiba.
– Ebben a pillanatban nagyon nem csípem a feleségedet! –
morogtam elég hangosan ahhoz, hogy Jason is meghallja. A
szemembe nézett, és elmosolyodott.
 Bepillantott a kocsiba, aztán még szélesebb mosollyal
visszafordult felém.
– Azt mondja, hogy ő is szeret téged.
Égre emelt tekintettel odaintettem Jasonnek, és már
indultam volna vissza a házba.
– Lucy? – kiáltott Jason utánam.
– Igen? – feleltem a küszöbről.
– Ugye vigyázol magadra? Ha bármire szükséged van,
hívd fel Tomot!
– Ó, szóval akkor te is szeretsz? – Mindkét kezemet a
szívemre szorítottam, és látványosan felsóhajtottam. – Úgy
tudtam, hogy titokban örökbe akarsz fogadni! Én vagyok az
a kislányod, akiről nem is tudtad, hogy szeretnéd, hogy
legyen, igaz?
Miközben ezt kérdeztem, vadul rebegtettem a
szempillámat. Jason csak a fejét csóválta, mielőtt beugrott
volna Olive mellé.

Olive-ék Londonba indulása után a napok pontosan úgy

teltek, ahogy gondolni lehetett róluk: meglehetősen
eseménytelenül.
Álláskereső interjúk száma: kettő. Olive
telefonhívásainak száma: számtalan. A nagyanyámtól,
Catherine-től érkező telefonhívások száma: három.
Őszintén megmondom, ez pont hárommal volt több
annál, mint amennyit szerettem volna. Bármennyire is
akartam, nem tudtam teljesen kizárni az életemből az
öreglányt, ám igyekeztem a lehető legtovább halogatni a
beszélgetéseinket.
És izé… ami pedig a létrázásaim számát illeti, mert ugye
Olive távozása után az első pár napon… izé… szóval
nyolcszor másztam fel. Bizony, három nap sem telt el, és
éppen ennyiszer lestem át a kerítés fölött. Ne forgasd a
szemedet, légyszi! Te mit tettél volna a helyemben? Ne etess
azzal, hogy nem lettél volna kíváncsi. Mert ugye tudjuk,
hogy a közvetlen szomszédom Adam Connor volt.
Na, mindegy. Mivel egészen a negyedik napig nyomát sem
láttam a pasinak, így semmi szükség arra, hogy pálcát törj
fölöttem.
Éppen csak kimentem a kertbe az egyik kezemben egy
nagy bögre kávéval, a másikban pedig egy marék papírral.
Kinyomtattam az üzleti ajánlatot, amit Olive kapott az öt
legnagyobb könyvkiadó egyikétől. Ekkor hallottam meg egy
gyerek semmi mással össze nem téveszthető kacagását.
Nyilvánvaló, hogy mindent el kellett dobnom, hogy
ellenőrizzem a helyzetet, ahogy az el is várható egy
megbízható éjjeliőrtől. Mi van akkor, ha nem egy gyerek
nevetett, hanem betörők hangját hallottam? Az ilyesmi
bármikor megtörténhet, és mivel én Olive jó barátja vagyok,
ezért utánajártam a dolognak. Kizárólag az járt az
eszemben, hogy megvédjem a barátnőmék házát.
Megpróbáltam a lehető leghalkabban odaosonni a falhoz
és felmászni a létrára. A fejemet csupán annyira dugtam ki,
hogy lássam, mi történik a túloldalon. A zsákmányomat
akkor szúrtam ki, amikor kilépett a hátsó udvarra.
– Azt a kurva…
 Megpróbáltam nem kibillenni az egyensúlyomból, a
mobilom után nyúltam – amit elrejtettem a melltartómban
–, kikerestem Olive nevét, és felhívtam.
– Halló?
– Szerelmes vagyok! – ismertem be hadarva.
– Ez gyors volt. Azt hittem, ezeket a szavakat soha
egyetlen férfi sem hallhatja többé tőled.
– Ez a férfi mindent, de tényleg mindent megkaphat
tőlem, amit csak akar!
– Ki ez a szerencsés? Miért pont akkor találtál rá, amikor
nem vagyok ott, hogy ellenőrizzem?
Nem törődve a kérdésével, ezt mondtam:
– Szeretnék kérdezni valamit Jasontől. Leszel olyan drága
kincs, hogy továbbítod neki?
– Csak mondd! – válaszolta jókedvűen. – Ki vele!
– Hol tenyésztik Hollywoodban ezeket a pasikat? Van
valahol egy tanya, ahova elmehetünk kiválasztani azt,
amelyik a legjobban tetszik nekünk? Szeretnék kicsit
szétnézni ott. Ha tényleg van egy ilyen hely és te eltitkoltad
előlem… Ez esetben attól tartok, nem lehetek többé a
barátnőd.
Olive felkacagott.
– Nem tudok ilyen tanyáról, de a kedvedért rákérdezek.
Egy konkrét pasira gondolsz?
– Igen, pontosan. Annyira ari vagy, hogy megkérdezed,
szép és okos barátnőm. És mielőtt elküldenél a fenébe, nézd
meg ezt – mondtam, mielőtt gyorsan lefényképeztem volna
a szemem láttára lezajló eseményeket.
– Mi az? Te meg mit művelsz, Lucy?
 – Semmit. Igazán megbízhatnál a barátnődben. Csak egy
képet küldtem. Nyisd meg!
– Rendben. Csak egy pillanat.
Leengedtem a telefont, de továbbra is szemmel tartottam
magam előtt a két alakot. Ó, szóval szeretnéd tudni, hogy
mit bámultam, igaz?
A félmeztelen Adam Connort néztem. Laza rövidnadrágja
veszélyesen lecsúszott, és lenyűgözve bámultam karjának
és vállának figyelemre méltó izomzatát, miközben egyre
nyomta a fekvőtámaszokat, de úgy, hogy a vigyorgó gyerek a
hátán ült. Csakis nekem tartotta ezt az előadást. Ez nagyon
rendes volt tőle, amúgy.
– Lehet, hogy most nyáladzani fogok egy kicsit. Istenem,
ezek a karizmok! – nyöszörögtem.
– Te meg mégis miről beszélsz? – kérdezte Olive. –
Próbálom megnyitni a képet… Azt a kurva!
– Ráközelítettem az izmaira. Később majd
megköszönheted.
– Lucy… – Olive felsóhajtott.
– Mi van?
– Nem lenne szabad ott lenned.
– Úgy érted, hogy nélküled, igaz?
Csak rövid hallgatás után válaszolt:
– Igen, de csakis azért, mert a legjobb barátnőd nem
engedi, hogy egyedül ostobaságokat művelj.
– Persze. Eszem ágába sincs ellenkezni.
A kölyök lepattant Adam hátáról.
– Sikerült, apu! – harsogta, és izgatottan tapsolni kezdett.
Az hétszentség, hogy az apjának sikerült valamit
összehoznia a bugyimban, bizony.
Adam Connor, ez a hegynyi méretű férfi felkelt a földről,
lemosolygott a gyerekre, és beletúrt a hajába. A kölyök a
magasba vetette magát, pacsit adott neki, aztán, miután
odaszólt hihetetlenül jóképű apjának, berohant a házba.
Adam lehajolt, felvett egy törölközőt a napozóágyakról, és
elkezdte letörölni az izzadságot a mellkasáról és a
hasizmairól.
– Édes istenem, nekem annyi – suttogtam a telefonba.
– Mit csinál, mondd már! – suttogta Olive vissza.
– El akarom nyalni, mint egy fagyit, Olive. Csorog miatta a
nyálam. Meghámozom, mint egy banánt és…
– Mondd már!
– Jézusom, ne üvölts! – mondtam sietve, mielőtt
belekezdtem volna annak a leírásába, hogy ebben a
pillanatban mi történik a házuk szomszédságában. – A fia
berohant, ő pedig éppen a hasizmait törölgeti egy
törölközővel. Olyan izzadt! Olive… Van egy V-je az
ágyékánál! Egy kibaszott, szinte tökéletes V-je!
– Miért, van másfajta is?
– Igen. Bizony, de még mennyire. Némelyik egyszerűen
torz. De az övé… Kicsi zöld Bogyóm, azok a vállak… Úgy
tűnik, az előbb meghaltam és bekerültem a mennyországba.
Még a hajától is beindulok! Van ennek így értelme? Nem
csípem a szőkéket, de az ő sötét mézszínű hajától valami
bekattant bennem. Igazából már majdnem barna. Jézusom.
Be akarok mászni alá, hogy a vállába kapaszkodva csak
hagyjam, ahogy beledöngöl…
– Lucy, nyugodj meg, és be ne merd fejezni ezt a
mondatot! – figyelmeztetett Olive, de elkésett vele.
– De be kell! – mondtam kissé zihálva. – Ki kell
mondanom, hogy valóra váljon. Hogy beledöngöljön a
lepedőbe. Én csak odatartom neki, és hagyom, hogy ellássa a
bajom.
– Te kis… Nem találom a szavakat arra, ami vagy – mondta
Olive nevetve.
– És akkor még ott van az is a gatyájában, Olive! –
nyöszörögtem halkan, miközben Adam szembefordult
velem, és csukott szemmel, hátrahajtott fejjel nyújtani
kezdte a karját. – Édes jó istenem, még a torka is szexi. AZ
pedig óriási neki, Olive!
– Úgy érted, hogy felállt?
– Nem… A fenébe, nem is tudom. Kizárt dolog, hogy
ekkora legyen neki, ha nincs felállítva.
Édes jó istenem. Nehogy csak a heréi legyenek óriásiak, a
farka meg pici…
Töprengeni kezdtem arról, hogy börtönbe kerülnék-e, ha
most átugrok a kerítésen, odarohanok hozzá, amíg csukva
van a szeme, és lerángatom a nadrágját. Az ellenállhatatlan
kíváncsiság csak nem számít bűncselekménynek, igaz? A
fenébe, lehet, hogy simán megérné egy időre rács mögé
kerülni, ha láthatnám, mi van a gatyájában. Odabent a
farkáról álmodozhatnék.
Amikor a gyerek kiszaladt a házból, megráztam a fejemet,
hogy kitisztuljon az elmém. A kicsi pontosan ugyanolyan
sportnadrágot viselt, mint az apja. Az egyetlen különbséget
az jelentette, hogy rajta egy fehér póló is volt, talán a
váratlan hűvös idő miatt. Mosolyogva a kívánatos apukája
kezébe nyomott egy vizespalackot, amiből ő a szemem
láttára egy hajtásra kiitta a vizet.
Nekem is nagyon jól jött volna némi hideg víz. De hát
törődött is bárki velem? Hát nem.
Utána azt néztem, ahogy Adam lassan leül, és most a
tökéletes formájú seggét bámultam.
– Lucy, még itt vagy?
– Egen. Ú, ezt nézd meg!
– Mit?
– Felüléseket csinál, a kölyök meg átöleli a kis kezével a
térdét, és számol.
– Úúú. Képet! Képet!
– Egy pillanat, várjál.
Csináltam még egy fotót, és elküldtem.
– Tényleg jókora van neki – tettem hozzá, miközben
megpróbáltam kissé arrébb dőlni, hogy jobban lássam. –
Akkora, mint a lóé!
– Ott van a gyereke is, Lucy!
– Igen, és? Mit gondolsz, mivel csinálta azt a gyereket?
Szeretnéd, ha újra átbeszélnénk ezt a gólyás dolgot?
Olive belekacagott a fülembe, én pedig elmosolyodtam,
mert elképzeltem, ahogy a fejét csóválja.
– Ó, a fenébe! Itt jön Jason; mennem kell.
– Hova jön? Hol vagy most?
– Az ágyban. Amikor vacsoráról hazaértünk, néhány
rajongója a hotel előtt táborozott, ezért lement kiosztani
néhány autogramot, hogy ne kelljen itt tölteniük az éjszakát.
– Világos. Akkor most nem is zavarlak, érezd jól magad az
őrült rajongók társaságában.
 – Te is. Ó, már itt is van. Most leteszlek. Másszál le onnan!
A telefon elhallgatott.
Még néhány percen keresztül bámultam ezt a tökéletes
képet, ahogy az apa és a fia együtt tölti a szabadidejét. Utána
vonakodva lemásztam a létráról, és bementem, hogy
dolgozzak kicsit azokon az ajánlatokon, amiket Olive
átküldött.
A sportos közjáték után az időm nagy részét a létra tetején
töltöttem. Hogy büszke voltam-e magamra? Hát, nem
annyira. Viszont, tudod, hogy mi az, ami még annál is
izgalmasabb, hogy mindennap láthatod a hátsó udvarban
kondizó Adam Connort? Az, ha megfigyelheted, ahogy a
fiával játszik. Ez már önmagában is elég ok arra, hogy
magamra húzzam. Most azonnal. Hiszen kihívóan lóbálta a
farkát az orrom előtt.
Egyértelműen nem az én hibám, hogy csak gyarló emberi
lény vagyok. Ameddig senkit sem bántok, nem lehet felróni,
amit teszek, ugye?
Elérkezett az utolsó magányos napom, és ismét az
őrtornyom tetején állva, a tőlem telhető legnagyobb
diszkrécióval bámultam átmeneti szomszédomat, amikor
Adam beugrott a medencébe. Kicsinyített változata az egyik
napozóágyon ülve játszott az iPadjével, és csak időnként
nyújtotta ki apró lábait. Erősen megmarkolva a létrát a fal
tetejére tettem az államat, és ébren őrködtem. A hét minden
napján pontosan ugyanezt tettem.
Hiszen sosem lehet tudni, igaz?
 Negyedik fejezet

Adam
Elúsztam a medence túlsó végébe, és feljöttem levegőért.
Sajgott a karizmom, és a fejem egyre szörnyűbben lüktetett,
ahogy teltek az órák. Kitöröltem a vizet a szememből, és
Aident pontosan ugyanazon a helyen pillantottam meg, ahol
az elmúlt harminc percet is töltötte. Boldog arccal
összpontosított az iPadjére. Elnézve a feje fölött,
megpillantottam a nevelőnőjét, Anne-t, ahogy odakint állt a
ház ajtaja előtt. Két nevelőnőnk volt. A másikat Martának
hívták. Ő Adeline mellett maradt, félig nevelőként, félig
asszisztensként dolgozott nekem. Anne viszont itt volt
velünk, ha Aiden velem töltötte a hetet. Félénken rám
mosolyodott, én pedig odabiccentettem neki. Örültem, hogy
szemmel tartja Aident.
Kényelmesen visszaúsztam a fiam oldalára, és gondosan
ügyeltem arra, hogy kiszállás közben némi vizet fröcsköljek
a közelébe. Hátranézett a válla fölött, és valamiért elnevette
magát. Amikor rájött, hogy én is ott vagyok, kivette a
fülhallgatóját, és rám vigyorgott. Ránéztem, és valami
megszorult a mellkasomban.
– Mi az, haver? – kérdeztem, és elindultam felé.
– Pont úgy napfürdőzök, mint anyu.
– Jó neked – mondtam nevetve.
– Most akkor a fekvőtámaszok jönnek, apu?
 – Ma nem, haver – mondtam, amikor odaértem mellé, és
felvettem a törölközőt.
Az arcáról eltűnt a mosoly és óvatosan letette az iPadjét.
– Nem vagyok jó tanár?
– Nem tanár, hanem edző – figyelmeztettem.
– Találtál egy új edzőt? Majd jobban igyekszem. Képes
leszek rá, apu. Jobban meghajtalak.
Csendben, nevetve leültem a fiam mellé.
– Miért keresnék bárki mást, ha itt vagy nekem te?
Nagyon is keményen hajtasz, kisember. Alig tudok lépést
tartani veled.
Eltűnt az aggodalom a szeméből, és apró kezével
megveregette a karomat.
– Rendben, ma pihenhetsz. Holnap majd csinálunk
fekvőtámaszokat, ha ma lazítasz?
– Ugye nem felejtetted el, hogy ma vissza kell vigyelek az
anyádhoz?
Engem utánozva felült, és rákönyökölt a térdére. A lába
még nem ért le a talajig. Miután egy gyors pillantást vetett
rám, nagyot csapott a térdére.
– Ó, haver. És holnap? Eljössz értem holnap, hogy
fekvőtámaszokat csinálhassunk?
– Holnap iskolába kell menned, Aiden.
– Ó – suttogta a fiam, és lesütötte a szemét. – Gondolod,
hogy anyu megengedi nekem, hogy holnap suli után
visszajöjjek ide? Mert úgy segíthetek neked
fekvőtámaszozni.
– Mi lenne, ha akkor gyúrnánk együtt, amikor jövő héten
visszajössz?
 – Elmondhatom a barátaimnak, hogy én vagyok a tan… az
edződ?
– Még szép.
Leugrott a napozóágyról, és elkezdett szökdécselni, mert
újra minden rendben volt a kis világában.
– Olyan irigyek lesznek, ha majd meglátják az izmaimat!
Felemelte a karját, és megfeszítette figyelemre méltó apró
izmait, aztán a mutatóujjával végig is simított rajtuk.
Minél tovább néztem, annál jobban összeszorult a
szívem.
Jézusom!
Miért teszi Adeline ezt velem? Miért kínoz azzal, hogy
korlátozza a fiammal tölthető időt, miközben őt kicsit sem
izgatja, hogy a gyerekkel legyen?
Már majdnem hat hónap telt el azóta, hogy leült velem
szemben egy kanadai hotelszobában és közölte, hogy el kell
válnunk. Derült égből villámcsapás; a pokolba, még húsz
perc sem telt el, hogy keményen megkeféltem. Azt hittem,
hogy csak szórakozik velem, ezért ostoba módon felkeltem
a székből, és egy puszit nyomtam a homlokára. Emlékszem,
hogy tréfásan azt mondtam:
– Darabokra zúzod a szívemet, édesem.
Amikor viszont a feleségem felkelt és azzal a jellegzetes,
komoly tekintettel fordult szembe velem – olyankor ilyen az
arca, amikor némán kivárja, hogy megértsem, mit akar, mi
kell neki, és engedelmeskedjek –, na, ekkor rájöttem, hogy
komolyan beszélt.
Egészen napkeltéig beszéltünk. Elmondta nekem, hogy
kiveszett belőle a kreativitás, amiért ilyen fiatalon gyereket
vállalt. Aident hibáztatta azért, hogy már nem lelkesedik
annyira a karrierjéért, mint korábban. Megvádolta a fiút
azzal, hogy teljesen rátelepedett. Elmondta, újra arra az
időre vágyik, amikor nem kellett elmennie egy
meghallgatásra, ha játszani akart egy filmben. Azt szeretné,
hogy újra ezüsttálcán kapja a szerepeket. Az értésemre adta,
hogy kezdi megbánni az öt évvel korábbi döntését, mert
rosszul mérte fel a helyzetet, és nem érzi, hogy kötődne
Aidenhez. Aztán pedig megint csak nyomatékosan arra
emlékeztetett, hogy bár örömmel tölti el az, hogy a
házasságunk nem járt negatív hatással az én pályafutásomra
nézve, ám most eljött az ideje annak, hogy újra ő legyen
Hollywood legnépszerűbb színésznője.
Nem számítottunk Aiden érkezésére annak idején, amikor
mindketten a karrierünk csúcsán álltunk. Fiatalok,
sikeresek és szerelmesek voltunk. A lábunk előtt hevert az
egész világ, ám az a terhesség mindent megváltoztatott.
Erről éppenséggel maga Adeline gondoskodott. Mielőtt
felfoghattam volna, hogy apuka lettem, máris hozzám jött
feleségül. Persze szerelmes voltam belé. Többet jelentett
számomra mindennél, és pontosan úgy viselkedtem, mint
egy fülig szerelmes huszonhárom éves. Amikor azonban az
oltár előtt állva vártam, hogy odasétáljon hozzám, úgy
éreztem, nem helyes, amit teszünk.
Túl korai volt. Csapdába estem. Belementem egy
szükséges színjátékba. Megtanultam nem odafigyelni az
ösztöneimre, arra, amit az esküvőnkön éreztem, és
elhitettem magammal, semmi értelme sem volna tovább
várni, ha kellőképpen szeretjük egymást. Pár év múlva
amúgy is elvettem volna feleségül, nem igaz?
Így aztán feleségül vettem a lányt, akit szerettem, egy még
meg sem született kisbaba kedvéért, mivel nem
engedhettünk meg magunknak egy olyan nagy botrányt,
ami Aidennel járt volna. Ezek a családom szavai voltak.
Alighanem megfeszülhettek az arcizmaim, mert azt
éreztem, hogy apró kezek veregetik meg a képemet.
– Mehetünk most úszni, apu? – kérdezte Aiden, és a
szemembe nézett.
– Azt hittem, hogy te nem akarsz úszni.
– Az előbb még nem akartam, de most már igen. A
Spongya Bob véget ért, úgyhogy most már úszhatunk.
– Három óra múlva ott kell lenned az anyádnál, Aiden.
Úgyhogy most csak rövid ideig úszunk, rendben? Utána
pedig segítesz Anne-nek összepakolni a játékokat, amiket
magaddal akarsz vinni.
Lelkesen bólintott, és adott egy gyors puszit, amitől
megolvadt a szívem.
– Vedd fel a karúszóidat! – mondtam morcosan, mire ő
lelkendezve elfutott.
Aiden számára az úszás azt jelentette, hogy leül a
medencébe vezető második lépcsőre, a vizet csapkodja, a
játékaival játszik, és vagy tíz másodpercen keresztül
rúgkapálva úgy tesz, mintha tényleg úszna. A régi
házunkban – ami most már Adeline-é – nem volt
medencénk, így, amikor a fiam eljött hozzám és
megpillantotta a vizet, egyből elfogta a lelkesedés. Ami
viszont az úszástanulást illeti… ahhoz cseppet sem fűlött a
foga.
 Öt perce lehettünk a medencében, amikor kijött Dan.
– Dan, ide nézz! Figyelj! – kiabálta Aiden, és a karjával
vadul csapkodva megmutatta régi jó testőrünknek és
barátunknak, hogy milyen jól tud úszni. A válás után
legalább Dant sikerült magammal hoznom.
– Éppen téged nézlek, nagyfiú – mondta Dan, amikor
odalépett mellé.
– Lassíts, Aiden – szóltam a fiamra, és segítettem neki
felülni a lépcsőre, mielőtt beüthette volna az állát. Felnézett
Danre, és rávigyorgott.
– Ugye láttál? Láttad, milyen ügyes vagyok?
– Bizony. Ügyes vagy, nagyfiú.
– És azt is, hogy milyen gyors voltam?
– Mostanra igazi halacska lett belőled – bólintott Dan.
Aiden szeme elkerekedett, és a térdét csapkodva
felkacagott.
– Nem is vagyok halacska, Dan. – Felpattant, és felemelte a
két kezét. – Nézd csak, ez itt egy kisfiú!
Miután eleget nevetett, a játékaival foglalkozott, és
hangosan berregve a víz alá nyomta és a magasba emelte a
repülőgépét.
Hagytam, hogy Aiden játsszon, és odaléptem Dan mellé.
– Valami baj van?
Ingerülten a hátam mögé pillantott, aztán visszafordult
felém.
– Nincs. Michel már egy órája egyfolytában hívogat a
mobilodon. Gondoltam, nem árt, ha szólok.
– A picsába – mordultam fel. – El is felejtettem.
– Akarod, hogy lerendezzem?
 – Nem, jó lesz így. Először nekem kell kérnem tőle
valamit. – Elfordultam Dantől, és kivonszoltam a tiltakozó
Aident a medencéből. Lehúztam róla a karúszókat. –
Törölközz meg, aztán segíts Anne-nek!
– De hát csak most mentem be a vízbe, apu. Lécci! Csak öt
percet még. – Leguggoltam elé, és beburkoltam egy nagy
törölközőbe.
– Jövő héten majd fürödhetsz még egy csomót, rendben?
Megtanítalak arra, hogy lehet karúszók nélkül úszni.
Ahogy közeledett a pillanat, amikor Aident vissza kellett
adnom Adeline-nek, annál rosszkedvűbbé váltam. Az egész
reggelt egy stúdióba zárkózva töltöttem, mert a rendező azt
akarta, hogy vegyük fel újra néhány jelenethez a hangot.
Mihelyt Matthew azt mondta, kész vagyunk, máris
hazarohantam, hogy Aiden társaságában tölthessem utolsó
közös óráinkat. A válásunk óta mérgezett egérként
rohangáltam, megpróbáltam időt szakítani Aiden számára,
miközben a forgatásokkal és a promóciós fellépésekkel
zsonglőrködtem. Szerencsére már nem kellett sok ahhoz,
hogy elkészüljön A végzet órája, és én őszinte örömmel
készültem arra, hogy kicsit lazítsak, és több időt töltsek
Aidennel. Először azonban lépnem kellett a felügyeleti jog
miatt, amire persze már régóta készültem.
Aiden jó gyerek volt. Mindig is rendesen viselkedett, már
a válás előtt is, ám mostanában ő is kezdte megérezni azt a
baromságot, amit a szülei okoztak. Nem kezdett el balhézni,
nem tört rá síróroham, mint más kiskölkökre, de
valahányszor visszavittem Adeline házába, olyan nagy
aggodalom ült ki az arcára, mintha attól tartott volna, hogy
örökre otthagyom, és most lát engem utoljára. Minden este
felhívtam, mert azt akartam, hogy elalvás előtt még
hallhassa a hangomat, ő pedig minden egyes alkalommal
összetört bennem valamit, mert könyörögni kezdett, hogy
ígérjem meg, hamarosan eljövök érte.
Amikor meghallottam bizonytalan szavait, és eszembe
jutott, hogy egy egész héten át nem lesz itt mellettem…
Bassza meg, már én is kezdtem kikészülni.
Abban bízva, hogy Aiden engedelmeskedik és bejön
utánunk, visszamentem a házba Dannel.
Amikor a konyhában észrevettem, hogy Anne-nek a
kezében van a mobilja, figyelmeztettem, hogy hamarosan
indulnunk kell. Bólintott, és kiment mellettem a hátsó
udvarba.
– Öt percre lesz szükségem. Ellenőrzöm a főkaput, nem
állnak-e lesben ott lesifotósok. Ma reggel hármat is
elzavartam. Utána kiállok a kocsival – mondta Dan, és
kisétált.
Biccentettem, és visszahívtam Michelt.
– Hol a fenében vagy? Reggel óta hiába próbáltalak meg
felhívni, Adam.
– Miért kerestél, Michel?
– Beszéltem a szüleiddel, és szerintük jó volna, ha
megelőznéd azt a sajtónyilatkozatot, és rövidre zárnád a
felügyeleti joggal kapcsolatos pletykákat, Adam. Cáfolnunk
kell, mégpedig már ma. Jó lenne, ha megfontolnád a szüleid
javaslatát.
Michel volt annak a PR-csapatnak a vezetője, amelyik az
elmúlt tíz évben a Connor család ügyeivel foglalkozott.
Közös ügyeink azonban véget értek. Jobb lett volna, ha lett
volna időm személyesen lerendezni a dolgot, de nem értem
rá, hogy bemenjek az irodájába és ott rúgjam ki.
Összeszorított foggal hallgattam a magyarázatát arról, amit
kiötlöttek.
– Michel, elegem van abból, hogy azt tegyem, amit a
szüleim akarnak. Ezt már vagy ezerszer elmondtam neked.
Nézd meg, hova jutottam a jó tanácsaik miatt.
– Értem, hogy mire célzol, Adam. Ennek ellenére gondold
meg a javaslatukat, aztán hívjál vissza. – Vagy elengedte a
füle mellett a szavaimat, vagy eleve fütyült a
véleményemre. – Ha úgy gondolod, hogy egy
sajtóközlemény nem elég intim hangulatú, akkor
leszervezünk neked pár interjút a legnívósabb
műsorokban. Olyan sok kérelem fut be hozzánk, hogy
kiválogathatod a legjobbakat. Nézzük csak! Ki is a
legmegfelelőbb ebben a helyzetben?
– Michel…
– Csak egy pillanat. Mit szólnál James Holdenhez? Most
vette át azt az éjszakai beszélgetőműsort, és kiváló a
nézettsége. Előre leírjuk neki a kérdéseit, úgyhogy semmi
nem mehet félre.
– Michel – próbálkoztam újra, miközben ő további
neveket zúdított rám. Kinyitottam a hűtőszekrényt, és
kivettem egy üveg vizet. Michel már azelőtt is a család
barátja volt, hogy a PR-csapat vezetőjévé vált volna, és a
szüleim éppen ezért fogadták el, hogy szinte az összes olyan
titkunkról is tudjon, amelyeket megpróbáltak elrejteni a
sajtó elől. Nem állítom, hogy nem tudja, mit csinál;
valójában a szakmája legjobbjai közé tartozott. A leendő
ügyfelek hosszú csapata várt arra, hogy kezelésbe vegye
őket, én pedig arra készültem, hogy boldoggá tegyem az
egyiküket, mivel meg akartam szabadulni Micheltől. –
Annyi minden történt, hogy elfelejtettem megkérdezni
valamit… továbbra is Adeline képviselője vagy?
A telefonban elhallgatott egy pillanatra.
– Hogy érted azt, hogy még mindig a feleséged képviselője
vagyok-e?
Összeszorítottam a fogamat.
– A volt feleségemé.
– Bocsánat, Adam. Elég nehéz hozzászokni a változáshoz,
tudod. Persze, természetesen továbbra is képviseljük
Adeline-t. Igazából ma reggel beszéltem Helenával, aki úgy
véli, okos húzás lenne, ha ti ketten együtt állnátok a
kamerák elé, s megmutatnátok a világnak, hogy egy
hullámhosszon vagytok, és csakis Aiden érdekét nézitek.
Meg hogy barátok maradtatok. Én úgy véltem, ez túl sok lesz
neked. Ezért kérdezted?
– Nem. – Felállt a szőr a hátamon attól, ahogy a „világ”
szót használta, mivel nagy ívben leszartam, hogy a
közvélemény mit gondol az Adeline-hez fűződő
kapcsolatomról. Sikerült lenyelni a dühömet, és folytattam.
– Semmi szükség arra, hogy interjúkat szervezz nekem,
Michel.
Letettem a vizesüvegemet, és az öklömmel
megkocogtattam a pultot.
– Tudom, hogy te nagyon értesz ahhoz, amivel
foglalkozol, és szerettelek volna négyszemközt tájékoztatni
a döntésemről, de úgy határoztam, hogy ezentúl egy másik
PR-es csapatot alkalmazok.
– Várj egy picit, túl nagy a nyüzsgés az irodámban. –
Meghallottam egy bezáródó ajtó hangját. – Ezt most, hogy
érted? Ezért kérdeztél rá Adeline-re? Összeállíthatok egy
másik csapatot, hogy az ő ügyeit intézzék, ha ezzel van
bajod.
– Erre nem lesz szükség. Megtarthatod őt. Azt hiszem, itt
az ideje annak, hogy elköszönjünk egymástól. Nagyszerű
munkát végzel a szüleim számára, és abból, amit a sajtóból
látok, jól kezeled Adeline-t is, én azonban kétlem, hogy mi
ketten jól kijönnénk egymással.
– Adam, mi lenne, ha bejönnél az irodámba, és
átbeszélnénk, hogy mit akarsz? A jelenlegi helyzet nem
alkalmas az ilyen nagy változásokra, vagy arra, hogy
felelőtlenül viselkedj. Arra kell összpontosítanod, amit az
emberek gondolnak rólad, és hagyni, hogy a szakértők
lerendezzék a többit. Határozottan azt javaslom, adjunk
lehetőséget a sajtónak arra, hogy néhány közös képet
lőhessenek rólad, Adeline-ről és Aidenről.
Keserűen felnevettem, és megráztam a fejem.
– Te aztán tényleg tudod, hogy mi az, ami igazából fontos
neked, igaz? Sajnálatos módon elég hátul vagy az én
listámon, Michel. Igen, mostanában több súlyos döntést is
meghoztam, ám ez nem tartozik közéjük. Az ügyvédeim
majd megkeresnek a szerződésünk miatt, és onnan
folytatjuk. Iszonyúan jó szakember vagy, Michel, komolyan
a PR egyik nagymesterének tartalak, de ez így nem mehet
tovább.
 Nem törődve a szavaival letettem a telefont, és úgy
éreztem, hogy hatalmas kő zuhant le a szívemről. Ez volt a
könnyebbik feladat. Egy új PR-cég kiválasztása viszont igazi
rémálom lehet. Nem örültem annak, hogy ez vár rám, de
tudtam, hogy elkerülhetetlen.
Észrevettem, hogy Dan visszajött, így felsiettem a
szobámba, hogy gyorsan lezuhanyozzak és átöltözzek.
 Ötödik fejezet

Lucy
Mivel a lábam már remegett a fáradtságtól, hiszen majdnem
egy órája álltam a létra tetején, ezért, amikor megláttam,
hogy Adam bement, úgy döntöttem, hogy én is lemászom, és
jómagam is bevonulok az épületbe, mert csokis kekszet
akartam sütni, mielőtt Olive és Jason visszatérnek.
Reméltem, hogy nem szúrom el a sütést. Ez lett volna a
köszönetem azért, hogy itt lakhatok velük.
Csakhogy a kölyök nem eredt az apja nyomába, így azt
feltételeztem, hogy Adam is visszajön. Hát ez nem jött össze.
Helyette az a csaj dugta ki a fejét, akit már láttam itt pár
alkalommal – gondolom, nevelőnő lehetett –, hogy
odaszóljon a fiúnak, és utána újra eltűnt a házban.
Biztosra vettem, hogy aznapra véget ért az előadás, azért
eggyel lejjebb léptem. Amikor azonban észrevettem, hogy a
kölyök a ház felé pillant, majd visszanéz a medencére,
megtorpantam. Miért hagyták idekint egyedül? Úgy
döntöttem, hogy pár percet még várhat a sütikészítés, és
inkább maradtam. A fiú hirtelen elmosolyodott, és felkapta
azokat a karúszókat, amelyeket Adam leráncigált róla.
Erről az eszembe jutott, hogy rólam is egészen nyugodtan
leráncigálhatna ezt-azt – igazából az összes ruhadarabomat.
Igen, tudom, egy kis ribanc vagyok. Nem tehetek róla, egész
egyszerűen rám tört a heves nyáladzás, valahányszor
félmeztelenül megpillantottam azt a fickót.
Rövid próbálkozás után a kölyöknek sikerült felvenni az
egyik karúszót. Nagyjából a könyökéig felhúzta. A
másodikat viszont… hiába próbálkozott, az nem ment fel rá.
Erre fel pontosan azt tette, mint az összes ilyen korú gyerek.
Feladta a harcot, és eldobta a karúszót. Amikor elindult a
medence sekélyebb vége felé, én igencsak ideges lettem.
Ugye tud úszni, igaz? Úgy értem, valahányszor csak
megpillantottam a vízben, mindig rajta volt a két felfújható
karószó, de hát csak megtanították úszni, nem? Otthon,
abban a házban, ahol az anyjával élt – a nő bizonyára most
is kint napozott –, egész biztosan volt egy olimpiai méretű
uszodájuk. Persze szó sincs arról, hogy egyfolytában
szemmel tartottam volna, mi történik ideát.
Amikor viszont a víz a fiú melléig ért, komolyan
bepánikoltam. Az a valami egyáltalán nem tűnt
megbízhatónak a karján, és ha a kölyök nem tud úszni,
akkor egy ilyen segédeszköz nem lesz elég ahhoz, hogy a
víz fölött maradjon. Ráadásul a gyerek cseppet sem tűnt
magabiztosnak a medencében.
Nem törődve a lebukás veszélyével, megpróbáltam
magamra terelni a figyelmét.
– Pssszttt! Hé, kölyök! Szia?
Végre meghallott, és egyből rám nézett. Talán tudta, hogy
napok óta itt lógok a falon? Vigyorogva integetni kezdett.
Bassza meg!
Még arra sem volt időm, hogy pánikba essek és leugorjak
a kurva létráról, mert a gyerek nekilendült, és arccal előre
belevetette magát a vízbe. Csapkodni kezdett a karjával és a
lábával.
Az alapján, amit az elmúlt napok során láttam, mindig is
így úszkált, ám amikor a karúszó lecsúszott róla kapálózás
közben… kis híján megállt a szívem.
Először úgy tűnt, hogy nincs baj, és újra mertem levegőt
venni; mégiscsak tud úszni…, de aztán elszabadult a pokol.
A kölyök megrémült, a feje eltűnt a víz alatt, és egy
pillanatra csend támadt… Ez a csend elviselhetetlen volt
számomra. Ekkor felbukkant a gyerek – vagyis inkább
megláttam a fejét, miközben vadul kapálózott a kezével. A
szeme elkerekedett a rettegéstől.
– Bassza meg! – káromkodtam, és felmásztam a létrám
legtetejére, hogy körülnézzek. Senki nem jött ki a házból. A
pokolba, hiszen azt sem tudták, hogy baj van.
– A picsába! Baszd meg! Kurva élet!
Ebben a helyzetben egészen egyszerűen elengedhetetlen
volt a folyamatos káromkodás, miközben olyan gyorsan,
ahogy csak tudtam, átvetettem a lábamat a fal tetején, és
gyakorlatilag zsákként zuhantam le a túloldalán.
Térdre estem, a mobilom egyméternyire elrepült, és az
arcomat csak pár centi választotta el a talajtól. Mielőtt
felkelhettem volna, a gyerek újra eltűnt a víz alatt.
– Jézusom – jajdultam fel, mielőtt felkeltem volna, hogy
odarohanjak a medencéhez. Hiába kezdtem el üvölteni. –
Hol a pokolban van itt mindenki?
A kutya nem jött elő abból a kibaszott házból. Amikor
belezuhantam a vízbe, a gyerek feje ismét előbukkant, de a
kezével már alig csapkodott, miközben megpróbált levegőt
venni. Ha nyugton maradt volna, akkor bizonyára
észreveszi, hogy képes a felszínen lebegni, csakhogy egy
ötévestől nem lehet elvárni, hogy ne essen pánikba, amikor
elveszíti a talpa alól a talajt.
Odaúsztam hozzá. Az egész nem tartott tovább tizenöt,
maximum húsz másodpercnél, de amikor megragadtam a
karja alatt, és a fejét kiemeltem a víz fölé, hogy kapjon
levegőt, a szívem majdnem kirobbant a mellkasomból.
Ez a pár másodperc legalább tíz évvel megrövidítette az
életemet. A picsába, gyakorlatilag felnőttem. Minden jogom
megvolt ahhoz, hogy a gyerek pokolian szexi apukájától
fizetségképpen néhány orgazmust követeljek.
Végre elértem a medence lépcsőjét, és magamhoz öleltem
a kisfiút. Szegény, valószínűleg halálra rémült, ezért két
karral átölelte a nyakamat, és így szorított, miközben
prüszkölve köhögött és megpróbált lélegzetet venni.
Kitántorogva a medencéből térdre rogytam, hogy a gyerek a
lába alatt megérezve a talajt, biztonságban érezhesse magát.
Ő azonban még ekkor sem engedett el.
– Minden rendben – bizonygattam. Le kellett fejtenem a
karját a nyakamból, hogy megnézhessem az arcát és
kiderítsem, igazat mondtam-e. – Semmi baj. Megúsztad.
Hátralépett, rám nézett azzal a hatalmas, zöld szemével,
majd biccentett, miközben megremegett az ajka. A kezemet
zihálva emelkedő és süllyedő mellemre szorítva leültem a
fűbe.
– Majdnem szívinfarktust kaptam miattad, te kölyök.
Kétségbeesett képet vágott, és elkezdtek ömleni a könnyei.
Hangosan zokogott, és látszott, hogy továbbra is csak alig
kap levegőt.
 Nem tudván, hogy mégis mit tehetnék vele, magamhoz
öleltem, ő pedig az arcát a nyakamnak nyomta.
– Ne sírj, kis haver! Most már minden rendben.
Üvöltözés jelezte, hogy Adam Connor közeledik rohanva
felénk. Aiden meghallotta a hangját, elengedett, és az apja
karjába vetette magát, miközben még hangosabban
zokogott. Közben a testőr és a nevelőnő is futva
felzárkózott Adam mögé. Felkeltem, és mosolyt erőltettem
az arcomra, bár cseppet sem volt jó a kedvem.
Nem tudtam, hogy a seggfej nevelőnőre, vagy magára a
faszira förmedjek rá.
Adam vadul magához ölelte Aident, aki a lábával átölelte
az apja derekát. A férfi tenyere a gyerek tarkójára simult. Az
apja karjában Aiden még kisebbnek tűnt, ahogy egyre csak
rázkódott az alig visszatartott zokogástól.
Adam ekkor a szemembe nézett, én meg – kis hülye – azt
hittem, hogy hálás, ezért egy kicsivel jobban
elmosolyodtam. Közben pedig… na, most az vesse rám az
első követ, aki másként reagál, szemtől szembe találva
magát a világ egyik legdögösebb pasijával… szóval
elképzelhető, hogy valami kis bizsergés támadt a testem alsó
részében is.
A mosolyom viszont… nagy hiba volt.
– Dan – vicsorogta Adam összeszorított foggal, mire az
óriási termetű testőre úgy lépett oda eléjük, mint a bocsait
védelmező anyamedve. – Hogy jött ez be ide?
Felbőszülve, megsértve és bőrig ázva megszólaltam:
– Itt állok előtted, és nagyon szívesen.
Valósággal keresztüldöfött a tekintetével, mintha csak egy
büdös patkány bukkant volna fel a házában – na jó,
bizonyos szempontból nézve tényleg ilyesminek tűnhettem
–, csakhogy én nem jókedvemből kerültem be az udvarába,
hanem hogy megmentsem a fia életét.
Aident a karjában tartva odafordult az ütődött
nevelőnőhöz, és ráparancsolt:
– Hívd ki a zsarukat, Anne. Mondd meg, hogy elkaptunk
egy zaklatót.
– Egy zaklatót? – hördültem fel, és azonnal magamhoz
tértem a kábulatból.
Adam tekintete újra felém vágott, majd ráförmedt Anne-
re:
– Gyerünk!
– I-gen. Igen. Sa-sa-sajnálom, mister Connor.
– Hát sajnálhatod is – méltatlankodtam, és közelebb
léptem. A csaj a szemembe nézett, de gyorsan lesütötte a
tekintetét, és tárcsázta a zsarukat. Alighanem újabb hibát
követtem el azzal, hogy megmozdultam. Még le sem
tehettem a lábam, amikor az óriás a vállamra tette a kezét,
és hátrataszított.
– Hé! – sikoltottam, miközben hátratántorodtam és
megérintettem a fájó helyet. – Megőrültél?
– Lépjen hátrébb!
Miközben én így az életemért küzdöttem, Anne végre
hasznosnak bizonyult, és felhívta a zsarukat, hogy dobják
fel a kis partinkat. Azt akarta, hogy jöjjenek és
tartóztassanak le valakit. Adam megfordult, a síró fiút a csaj
kezébe nyomta, és rászólt – nem túl kedvesen –, hogy vigye
be. Komolyan mondom, olyan volt ez az egész, mint egy
rossz film, és valahogy én lettem itt a gazfickó.
– Éppen megmentettem a fiadat, te idióta. Te pedig így
mondasz köszönetet érte? Azzal, hogy rám hívod a
zsarukat?
– Fogja be a száját! – mondta a kőfalként előttem
tornyosuló óriás. Összefonta a karját a melle előtt, és
eltakarta előlem Adamet.
– Hogy érted azt, hogy fogjam be a szám? – kérdeztem,
szinte már kiabálva. – Ti egyszerűen kint hagytátok egyedül,
ő meg majdnem megfulladt. Nézzél végre rám!
Miközben ezt üvöltöttem, széttártam a karom, és
végignéztem magamon.
– Nem arról van szó, hogy betörtem ide, mert úszni
akartam egyet a medencében. Megpróbáltam megmenteni a
fiát.
– Szóval beismeri a magánlaksértést? – A testőr megrázta
a fejét, és úgy nézett rám, mintha én volnék a világ
legundorítóbb bogara.
A jó kurva életbe!
– Elegem van a fajtádból – mondta végre Adam, és odaállt
a testőre mellé. Bár eltörpült mellette, mégis iszonyúan jól
nézett ki.
Hülye hormonjaim vannak.
– Figyelj! – próbáltam meg valahogy enyhíteni a
feszültségen. – Mi lenne, ha bemennél, és megkérdeznéd a
fiadtól? Biztosra veszem, egész pontosan megmondja
neked, hogy mi történt.
– Nagy nyavalyát. Tudod, mennyire felzaklatja, ha valami
ilyesmi történik? Elviselem, ha csak rám szálltok, de te
csúnyán elvetetted a sulykot, amikor odamentél hozzá és
megérintetted.
– Édes jó istenem, mi az, hogy megérintettem? Ezt úgy
mondtad, mintha bűnt követtem volna el ellene. Ti mind
megbolondultatok? Hát nem láttátok, hogy csuromvizes a
gyerek? Bement a medencébe, miután te bementél. Én csak
lemásztam a kibaszott falon, hogy odafussak hozzá, mivel
ti, seggfejek, egyedül hagytátok idekint.
Adam megrázta a fejét, és undorodó pillantást vetett rám.
– Ezzel a mesével az ügyvédedet etesd, ha majd bemegy
hozzád a rendőrségre.
Felmordultam, és a kezemmel beletúrtam nedves és kócos
hajamba.
– Te nem is figyelsz rám – mondtam összeszorított foggal,
miközben elöntött a pulykaméreg. – A fiad fuldoklott.
Láttam, ahogy bepánikolt és eltűnt a víz alatt.
– Láttad? Szóval leskelődtél. Nagyszerű. – A testőre felé
fordult. – Dan, keresd meg a kameráját. Nem akarom, hogy
egyetlen kép is kiszivárogjon Aidenről.
A testőr távozott, én pedig toporzékolni kezdtem. Szó
szerint toporzékolni. A másik lehetőség az lett volna, hogy
valaki torkának ugrok, és az valószínűleg rossz véget ért
volna, figyelembe véve ezt a szemétládát meg az óriást.
– Szóval ennyit értettél meg abból, amit elmondtam?
Nemcsak hülye, de süket is vagy?
Valami megváltozott, és Adam olyan dühös képet vágott,
hogy befogtam a számat.
– Megtaláltam a telefonját, főnök.
A mellemhez kaptam, és ekkor rájöttem, hogy a mobilom
már nincs ott. Adam összeszűkülő szemmel nézett rám.
– Ellenőrizd a képeket.
Nem néztem a szemébe, hanem a telefonom után
vetettem magamat. Adam megragadta a csuklómat, és a
karomat kicsavarva arra kényszerített, hogy megálljak.
Közel kerültem hozzá. Amikor megpróbáltam kiszabadulni,
az ujjai még jobban megszorultak, és annyira odahúzott
maga elé, hogy az arcunkat csak pár centi választotta el
egymástól.
– A helyedben most nem ugrálnék.
Vegyél egy mély lélegzetet, Lucy! Nyugodj meg!
Ökölbe szorítottam a kezemet, mélyen beszívtam a
levegőt, aztán kifújtam, mielőtt megszólaltam volna:
– Ehhez nincs jogod.
A magasba vonta a szemöldökét, és mélyen a szemembe
nézett. Bassza meg! Senkinek nincsen joga ahhoz, hogy
ilyen mély, zöld szeme legyen. Ennek a seggfejnek meg
végképp nincs. A legdögösebb celeb? Nagy nyavalyát.
– Igen? Te most komolyan kioktatsz arról, hogy mihez
van és mihez nincsen jogom?
Na jó, talán tényleg nem ez volt a legmegfelelőbb érv, de
akkor sincs joga a telefonomban turkálni, igaz?
Olyan utálattal néztem rá, mint még egyetlen élő vagy
halott teremtményre sem, és csendben így feleltem:
– Hülye fasz.
Egy izom feszült meg az állán.
– Pont ezért jöttél ide, igaz? A faszom miatt. Bármire
képes vagy, hogy jól megbasszanak.
A seggfej pofátlansága úgy kiakasztott, hogy leesett az
állam. Mielőtt azonban bármit is mondhattam volna, a
testőre visszajött hozzánk.
– Úgy tűnik, hogy van rajta pár kép rólad Aidennel, Adam,
és nem mindegyik ma készült.
Adam keze még jobban megszorult a csuklómon, ahogy
dühösen lenézett rám.
Felszegtem a fejemet, de eszem ágában sem volt
magyarázkodni.
– Itt vannak a rendőrök – hallatszott Anne hangja a ház
belsejéből, megzavarva kis erőpróbánkat. A hülye picsa.
Ennek a seggfejnek a csajt kellene elvitetnie a zsarukkal,
nem engem.
– Nem akarom, hogy keresztülvigyék a házon. Mondd
meg nekik, hogy kerüljék meg az épületet – mondta Adam,
mire a csaj eliszkolt.
– Elengedheted, Adam. Menj, és mondd meg a
rendőröknek, hogy mi történt! Én majd vigyázok rá.
Adam újra a szemembe nézett, de a szavait a testőréhez
intézte.
– Nem, én vigyázok.
Dühös voltam, amiért megborzongtam a közelségétől. Azt
hitte, hogy megpróbálom lerázni, ezért nekiszorított a
mellének.
– Te menj!
Merevedő mellbimbók!
Elfordultam Adam vádló tekintetétől, és a távozó óriás
után néztem.
Ez az egész egyre inkább olyan volt, mint egy rémálom.
– Figyelj – mondtam sóhajtva, és felnéztem az
elképesztően zöld szemébe. – Én nem valami kukkoló
vagyok.
Már nyitotta volna a száját, de nem hagytam szóhoz jutni.
– Tudom. Tudom, hogy minek látszik, de akkor is igazat
mondok. A nevem Lucy. Lucy Meyer. A szomszédban
lakom. Ott, ni. – Remegő mutatóujjal Olive-ék háza felé
böktem. A jóképű szemétláda arckifejezése változatlan
maradt, de mivel legalább figyelt rám, folytattam a
magyarázatomat. – Hallottál már Jason Thornról? Na? Ő is
színész, mint te, csak éppen sokkal jobban néz ki, és
ráadásul aranyból van a szíve. Ismerős?
Nem válaszolt, a füle botját sem mozdította. Ezek szerint
nincs humorérzéke.
– Idén nősült meg. Olive a felesége. A legjobb barátnőm. A
barátjuk vagyok. Náluk lakom. Kérdezd meg tőlük
nyugodtan.
– És hol vannak ezek a jó barátaid, Lucy Meyer?
– Jasonnak valamilyen promóciót kell csinálnia, úgyhogy
az elmúlt pár napot Londonban töltötték.
– Ami neked kapóra jött, igaz?
Megpróbáltam kiszabadítani a karomat, de ő továbbra is
keményen fogta. Egy ingerült pillantást vetettem rá.
– Engedj el!
– Nem.
– Ma érkeznek. Kérdezd meg tőlük!
– Feljelentelek. Ilyen könnyen nem úszod meg.
– Isten szerelmére, hát miért nem figyelsz oda rám?
– Már láttam, amit látnom kellett.
Kezdtem zihálva kapkodni a levegő után, ezért
leengedtem a fejemet, és azzal próbáltam meg visszanyerni
a hidegvéremet, hogy becsuktam a szememet és
elszámoltam magamban tízig.
Olyan erővel szorította meg a csuklómat, hogy az szinte
fájt. Felhördültem, és dühösen ránéztem.
– Eszedbe ne jusson sírni. Nem fog használni.
Fel sem merült bennem, hogy bőgjek; amikor azonban
észrevettem a közeledő egyenruhásokat, a szemem megtelt
könnycseppekkel.
– Remek időzítés – mormogta Adam, amikor felfigyelt
erre, és bennem elpattant valami.
– Figyelj, faszfej – mondtam csendben. – Csak nyugodtan…
jelents fel. Én is feljelentelek. Te nem vagy alkalmas
szülőnek. Ha nem tudnád, a gyerekek veszélyeztetése
bűncselekmény. Ha belöksz a szakadékba, magammal
rántalak! Ennek a kölyöknek egy jobb apára van szüksége,
egy olyanra, aki odafigyel a biztonságára, te… te öntelt
seggfej!
Majdnem eltörte a csuklómat, de aztán elengedte, amikor
feljajdultam.
Talán most azt hiszed, hogy egy kicsit túltoltam a dolgot,
ezért szeretném leszögezni, hogy nem színészkedtem. Ez az
idióta gyakorlatilag kint hagyta a fiát meghalni. Nekem
kellett volna felhívnom a rendőröket, nem neki.
– Mister Connor – mondta az egyik egyenruhás, amikor
odajöttek hozzánk. Miután Adam beszámolt arról, hogy
szerinte mi történt és feljelentést tett, a zsaruk még csak
meg sem hallgattak, hanem megbilincseltek.
Megbilincseltek, engem!
 Öt perccel később egy rendőrautó hátsó ülésén ülve
száguldottunk a kapitányságuk felé. Szerettem volna
megölni azt a seggfejt. Ha egyszer kijutok a börtönből,
ahova mindjárt bevágnak, hétszentség, hogy kinyírom a
gennyládát.

Öt óra is beletellett – bizony öt! – mire Jason és Olive

megérkeztek, hogy letegyék az óvadékot. Némán ültek a
kocsiban, és én még mindig füstölögtem.
– Lucy – szólalt meg végre Olive, és hátrafordult az
ülésében.
– Gyűlölöm – ismételtem meg immár vagy tizedszer azóta,
hogy beültem a kocsijukba. – Meg akarom ölni. Jól
feljelentem, hogy megmentsem azt a gyereket tőle, és utána
megölöm.
– Ez valami fertőzés, Olive? Kezdjek el aggódni? –
kérdezte Jason a kormány mögül. A tekintetünk találkozott
a visszapillantó tükörben, úgyhogy rávicsorogtam.
Megmozdult a szája széle.
– Mégis miről beszélsz? – Amikor Olive-ra pillantottam, a
barátnőm megpróbálta elrejteni a mosolyát. – Ti ketten meg
mit mosolyogtok?
Most már üvöltöttem.
– Az igaz, hogy öt kibaszott órát rács mögött töltöttem, de
nem hinném, hogy elkaptam valamilyen fertőzést!
Olive még szélesebben mosolygott.
– Persze hogy nem. Jason valami másról beszél. Ne is
törődj vele.
– Mi van? Ne titkolózz előttem, Olive! Most nagyon
érzékeny vagyok.
– Én aztán semmit sem titkolok el előled, Lucy. Csak hát
annak idején, amikor Jason hazavitt a filmstúdió
igazgatósági épületéből, arról beszéltem, hogy kibelezlek.
Emlékszel, azon a napon, amikor tárgyalni voltam? Te pedig
nem voltál hajlandó elkísérni oda? Jason most azt hiszi,
hogy az ámokfutás a hobbink.
Jasonre pillantottam.
– Nem szeretnék több ilyen alamuszi kis viccet. Majd este
cukiskodj a feleségeddel. Ebben a pillanatban Olive
kizárólag az enyém. A börtönből jövök. Szükségem van a
barátnőmre.
– Feltételezem, hogy még nagyon sokáig fogjuk hallani
mindazt, ami a zárkában történt veled.
– Mi lenne, ha inkább az utat figyelnéd? Nem szeretnék
még azelőtt meghalni, hogy kinyírhatnám azt az önelégült
szemétládát!
Jason az egyik kezét Olive lábára tette, és ezt mondta:
– Teljes egészében tied a csaj, Picur.
– Köszönöm – mondtam gúnyosan, majd megismételtem.
– Gyűlölöm!
Olive keze rásimult Jason kézhátára, és valósággal
felszikrázott kettőjük között a levegő. Annyira aranyosak
voltak, hogy most nem szóltam be nekik miatta.
– Azt hiszem, ezt mostanra már felfogtuk – mondta a
barátnőm. – És ne akard letépni a fejemet, mivel nem
szívesen hívom fel a figyelmedet arra, hogy ugyebár
megmondtam…
– Ezt hajlandó vagyok beismerni – mondtam vonakodva. –
Nem volt szép tőlem, hogy kémkedtem utána. Ez azonban
egyáltalán nem zaklatás. Egyértelmű a különbség a kettő
között. Én csupán felmásztam egy kibaszott létrára, és ha
Adam véletlenül éppen kint volt a kertjében, akkor pár
percig bámultam. Ez minden.
– A magánélet rendkívül fontos számunkra, Lucy. Ezt
mostanra már tudnod kellene – szólalt meg Jason is.
– Nem állítom, hogy helyes volt, amit tettem, de ha nem
nézelődök, az a gyerek már halott volna. Ez talán nem
számít?
Jason csendben maradt.
Ekkor az eszembe jutott valami más is, mire előbbre
hajoltam az ülésemben.
– Ugye hisztek nekem? Mondjátok már ki végre, hogy
szerintetek is igazat mondok, amikor azt állítom, egyedül
azért ugrottam át a kerítés túloldalára, hogy megmentsem a
fuldokló kiskölyköt.
– Még szép, hogy hiszünk neked – bizonygatta Olive.
– Jason? Ugye te is hiszel nekem?
Ismét találkozott a tekintetünk, és Jason felsóhajtott.
– Hiszek, Lucy, de ez nem fontos.
– Hogy a fenébe ne lenne fontos? Annak a mocsoknak
térdre kellett volna esnie előttem, és hálásan a lábamat
csókolgatni, amiért ott voltam.
Korábban elfogadtam volna, ha a lábam helyett más
testrészeimet csókolgatja, de most már nem. Eszem ágában
sem volna megengedni neki, hogy bármelyik intim
testrészem közelébe kerüljön, a csókjait pedig megtarthatja
magának.
– Úgy értettem, nem számít, hogy én mit gondolok. Az
viszont tény, hogy Adam zaklatónak tart téged.
Gyűlölöm! Iszonyúan nagyon gyűlölöm! Hátracsúsztam az
ülésen, és keresztbe fontam a karomat a mellem előtt.
– És most mi történik? – kérdeztem, amikor
elviselhetetlenné vált a csend.
– Beszélek vele, és elintézem, hogy vonja vissza a
feljelentést – felelte Olive.
– Ezt mégis hogy gondolod? – mordult fel Jason, és a
szeme sarkából Olive-ra nézett.
– Elmondom neki, hogy Lucy csak segíteni akart. Nem is
tudom, talán kezeskedem azért, hogy mostantól jól
viselkedik.
– Nem – mondta Jason, most már jóval határozottabban.
– Nem ajánlom fel, hogy lefekszem vele, csak hogy vonja
vissza Lucy ellen a vádakat, Jason.
– Ezt örömmel hallom – mormogta a férje.
Végre hazaértünk – vagyis hát vendéglátóim otthonába –,
és begördültünk a kapun. Koromsötét volt, akárcsak az én
gyűlölettel teli szívemben. Jason leállította a motort, de
egyikőnk se szállt ki.
– Majd én beszélek vele – mondta Jason egy kicsivel
később. – Elintézem a dolgot, de Lucy, többet nem
mászhatsz fel, hogy meglesd. Világos?
– Hogy világos-e? – gúnyolódtam, és nagyon halványan
elmosolyodtam. – Mint a ragyogó napsütés, vadiúj apukám.
Megígérem, hogy többé nem lesem meg a buta fiúkat. Na de
áruld már el, hogy szobafogságra ítéltek-e, vagy sem?
 Hatodik fejezet

Adam
Már majdnem egy hét telt el azóta, amit egy ideje csak „az
incidensként” emlegetünk, de még mindig dühös voltam.
Dühös Aidenre, mert nem hallgatott rám. Danre, mert nem
végezte rendesen a munkáját. A pokolba, aznap este
kirúgtam Anne-t, miután sikerült kiszednem Aidenből a
teljes történetet, ám még így is mérges voltam a csajra.
Ráadásul senkire sem haragudtam annyira, mint
önmagamra. Hogy a fenébe lehettem ennyire
meggondolatlan? Miért nem vigyáztam a fiamra? Nem
számít, hogy jó gyerek volt-e vagy sem, mivel egyedül én
felelek érte. Nem lett volna szabad elkövetnem egy ilyen
hibát. Igazából… azt hiszem, jobban kellett volna figyelnem.
A kapu kinyílt, én pedig a fiam kezét szorítva bementem.
Amikor parányi ujjaival megszorította a tenyeremet,
lepillantottam Aidenre.
– Készen állsz, apu?
Megrándult a szám széle, és bólintottam.
– És te?
Komolyan bólintott, aztán gyorsan a szemembe nézett.
– Gondolod, hogy utál engem?
– Már miért utálna? – kérdeztem, de közben a házra
figyeltem.
– Azért, mert nagy bajt kavartam. Azt hiszem, hogy utál.
Soha többé nem akar újra találkozni velem.
– Ezt kétlem, kishaver, de majd megkérdezed tőle
személyesen, és akkor kiderül az igazság, rendben?
– Amúgy nagyon csinos – tette hozzá sietve. – Remélem,
hogy nem utál.
Csendben maradtam. A legcsekélyebb kedvem sem volt
ahhoz, hogy bemenjek és bocsánatot kérjek attól a
kiállhatatlan némbertől, ám az alapján, amit Aidentől és
később Jason Thorntól hallottam, ez a nőszemély
megmentette a fiamat. Mindezek dacára, ha a gyerek nem
ragaszkodott volna ahhoz, hogy találkozni akar vele, soha
az életben nem léptem volna át annak a háznak a küszöbét,
ahol ez a nőszemély lakik.
Már az is éppen elég volt, hogy visszavontam a kis zaklató
ellen tett feljelentést.
Istenem, már az is kikészített, ha csak az eszembe jutott.
Valahányszor valaki kimondta a nevét – és Aiden állandóan
őt emlegette –, lélekben egyből visszakerültem a hátsó
udvarba, és elfogott a rémület, mert azt hittem, hogy egy
őrült rajongó vagy riporter bántja Aident. Szinte magam
előtt láttam, ahogy a viharos, szürke szempár dacosan
felnéz rám, miközben én a vékony csuklóját szorítom.
Emlékszem, szerettem volna puszta kézzel elroppantani
formás kis nyakát, valahányszor csak kinyitotta a száját.
Figyelembe véve, hogy a pulzusom egyre hevesebben
vert, talán mégsem lesz olyan könnyű ez a találkozó, mint
amilyenre számítottam. Mielőtt bekopoghattam volna, Jason
kinyitotta az ajtót.
– Sziasztok! Mit tehetek e két úriemberért?
 – Te egy filmcsillag vagy? – kérdezte Aiden, mielőtt
elmagyarázhattam volna, hogy mi a fenét keresünk az ajtaja
előtt.
Jason arckifejezése ellágyult, és letérdelt a fiam elé.
– Színész vagyok, pont, mint az apukád. Te pedig
bizonyára Aiden vagy.
A gyerek szeme tágra nyílt, amikor felpillantott rám.
– Tudja, hogy ki vagyok, apu! – suttogta.
Jason halkan kuncogva kezet nyújtott neki.
– Már sokat hallottam rólad, Aiden. Örülök, hogy végre
találkozhatok veled.
Aiden Jason kinyújtott kezére nézett, majd felém fordult.
– Szabad, apu?
– Csapj bele, kishaver.
Rám mosolygott, és kezet rázott Jasonnel.
– Én is örülök, hogy találkoztunk, bácsi. Az apukám igazi
filmsztár. Csomó mindent alá kell írnia. Te is sok filmben
szerepeltél?
– Bizony. Szólíts nyugodtan Jasonnek.
– A barátom leszel?
– Szeretnéd?
A fiam újra rám pillantott.
– Lehetek Jason barátja, apu? Aranyos, és itt él egész közel
hozzánk, úgyhogy együtt játszhatnánk.
Biccentettem.
– Mi lenne, ha elmondanád az új haverodnak, hogy miért
vagyunk itt, még mielőtt megbeszélnétek, mit játszotok
legközelebb?
– Fogsz játszani velem, Jason? Apu néha nem ér rá.
 Ó, Aiden…
– Aiden…
Elkezdte a lábát bámulni, és mormogva ezt mondta:
– Azért jöttünk, hogy találkozzunk Lucyvel, mert nem
akarom, hogy utáljon.
Jason felegyenesedett, szélesre tárta az ajtót, és behívott
minket.
Miközben keresztülmentünk a keskeny előszobán, Aiden
mindent magába szívott a tekintetével, és valósággal
vonszolnom kellett magam után.
– Lucy, vendégeid jöttek! – jelentette be Jason.
– Mi van?
– Ki az?
Két női hang szólalt meg teljesen egyszerre.
A zaklató egy fakanállal a kezében bukkant elő. Amikor
észrevett, elkomorodott, és ráncok jelentek meg a
homlokán.
A másik nő, akiről azt feltételeztem, hogy Jason felesége, a
háta mögül bukkant elő, és a meglepődöttségét remekül
eltitkolva rám mosolygott.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte Lucy ellenségesen.
Pontosan azt mondta ki, ami az én fejemben is járt; az
egyedüli különbséget az jelentette, hogy én nem
viselkedhettem ellenségesen vele szemben, hiszen Aiden is
itt állt mellettem.
Jézusom! Még mindig meg akartam fojtani ezt a némbert!
Összeszorítottam a fogamat, hogy visszafogjam magam.
– Hidd el nekem, én sem örülök annak, hogy látnom kell
téged – vallottam be.
 Magasba vonta a szemöldökét.
– Ez esetben kérlek, távozz! – válaszolta, és kezével az ajtó
felé mutatott.
Jason és Olive is figyelmesen követte a párbeszédünket,
miközben némán állva nézték kettőnk összecsapását.
Bárcsak valahogy közbeléptek volna; szívesebben beszéltem
volna velük, mint ezzel az őrült némberrel, aki miatt valami
felszikrázott a belsőmben. Összeszűkülő szemmel
meredtem rá, ám ekkor megéreztem, hogy egy kis kéz
megrángatja a farmerom zsebét.
Aiden. Persze.
– A fiam akar mondani valamit neked – jelentettem be,
kihangsúlyozva, hogy egyáltalán nem az én
kezdeményezésemre jöttünk ide. Amikor Aiden hirtelen
szégyenlőssé vált és elbújt a hátam mögé, kénytelen voltam
oldalra lépni, hogy Miss Kukkoló megláthassa, ki is felelős a
látogatásunkért.
– Ó, szia! Szia-mia! – mondta Lucy, és ellágyult a tekintete,
amikor végre észrevette Aident. Mivel a gyerek már nem
bújhatott el a hátam mögött, gyorsan átölelte a lábamat,
ezzel biztosítva, hogy ne menjek túl messzire.
Aiden általában nem volt ennyire félénk, de szokatlan
volt számára az idegenek közelsége. Mivel a sajtó
kereszttüzében éltünk, megpróbáltuk a családunk
hétköznapjait a lehető legjobban megóvni, és ez azzal a
következménnyel járt, hogy a fiam nem igazán
találkozhatott túl sok ismeretlen felnőttel. Ennek az is oka
volt, hogy gondosan ügyeltünk a biztonságára.
– Szia! – szólalt meg halkan, és odaintegetett a nőnek a
kezével, mielőtt újra megragadta volna a nadrágomat, hogy
elrejtse az arcát.
Lucy közelebb lépett, de megtorpant, amikor találkozott a
tekintetünk. Legszívesebben felkaptam volna a gyerekemet,
hogy eltüntessem a némber közeléből, de ehhez már túl
késő volt.
– Aiden! – biztattam a fiamat, hogy minél hamarabb
túlessünk a dolgon, és leléphessünk innen. – Mit akartál
mondani Lucy néninek?
A gyerek azóta egyfolytában csak a Kukkoló néniről
beszélt, hogy tegnap elhoztam az anyjától.
– Kérni akarok tőle valamit – suttogta.
– Akkor mondjad!
– Nem lehetne, hogy te kéred meg helyettem?
– Megtenném, kishaver, de gőzöm sincs arról, hogy mit
akarsz kérni tőle.
– De hát elmondtam neked, apu. Emlékszel, amikor
jöttünk ide?
– Aiden, mondtam neked…
– Légy szíves, apu! Lééégysziii!
Megrándult a szám, ahogy a gyerek hevesen bólogatott, és
tágra nyílt ragyogó, zöld szeme.
Anélkül, hogy Lucy szemébe néztem volna, ezt mondtam:
– Tudni szeretné, hogy utálod-e, amiért bajba kerültél
miatta.
Egy gyűlölettel teli pillantás volt a válasz. Bevallom, ez
igazi újdonság volt számomra. A düh még csak jobban
kiemelte a kékesszürke szempár ragyogását, amire igazából
nem lett volna szabad felfigyelnem.
 Úgy rázta meg a fejét, mintha csalódást okoztam volna
neki.
– Ezt mondtad neki?
Miközben megpróbáltam rájönni arra, mégis mi a fenét
kérdezett, Lucy az egyértelműen jókedvű barátnője kezébe
nyomta a fakanalat, és elindult felénk.
– Viselkedj, Lucy! – mormogta Jason, miközben lazán
nekidőlve a falnak, szemmel tartott minket.
Ahelyett, hogy válaszolt volna neki, ez a némber egy
kihívó pillantást vetett rám, amivel mintha csak azt
kérdezte volna, hogy ugye nem baj, és nem várva a
válaszomra, törökülésben odaült elém.
– Szia! – mondta újra Aidennek.
– Na? Utálsz? – kérdezte a fiam, és még erősebben
szorította a combomat, miközben a válaszra várt.
– Nem!
– Kicsit sem?
– Picikét sem. Igazából nagyon is örülök annak, hogy újra
találkozunk.
Aident boldoggá tette a válasz, ezért elengedte a lábamat,
és odaállt Lucy mellé.
– Tényleg?
– Igen. Miután eljöttem tőletek, aggódtam miattad, ezért
örülök, hogy itt állsz előttem, és semmi bajod.
Teljesen elvarázsolta a gyereket, aki gyorsan átölelte Lucy
nyakát, és ügyetlenül magához szorította.
– Én sem utállak, becsszó. Nem úgy, mint az apukám.
Erre Lucy újra rám nézett.
– Ó, annyira jó, ha az ember fia egy szókimondó ötéves!
 – Semmi baj – mondta a némber, és megnyugtatóan
megveregette a fiam hátát. – Komolyan mondom, téged nem
utállak úgy, mint ahogy az apukádat.
Kit érdekel? Megmozgattam a vállamat, mert hirtelen
belenyilallt a fájdalom a nyakamba.
– Akkor most már barátok vagyunk? – kérdezte Aiden, és
komoly arccal nézett a nőre. – Jason azt mondta, hogy ő is a
barátom, és ha te is az lennél, akkor esetleg vele együtt
átjöhetnél meglátogatni.
– Ne már, Aiden! Ennyi elég! – mondtam, és a vállára
tettem a kezem. A gyerek felnézett rám.
– Most te jössz, apu!
Bassza meg!
Olyan várakozó tekintettel nézett fel rám, hogy képtelen
lettem volna bármit is megtagadni tőle. Még attól a valakitől
is hajlandó volnék bocsánatot kérni a kedvéért, akit
nagyjából azóta utálok, hogy először megpillantottam.
Amikor Aiden felpillantott rám, Lucy tekintete is felém
villant. A szemébe néztem. A szemébe bizony, és…
egyszerűen nem tudtam, hogy mit is mondhatnék.
– Apu, azt ígérted, hogy együtt csináljuk.
Semmi ilyesmit nem ígértem meg neki, de mivel már
amúgy is nyakig ültünk a… Mélyen beszívtam a levegőt,
aztán kifújtam, miközben Lucy felkelt a padlóról, és kicsivel
hátrébb ment.
– Aiden elmesélte, hogy mit csinált, és hogy mi történt
utána – kezdtem érdes hangon. Iszonyú megrázkódtatást
jelentett számomra arról értesülni, hogy a fiam mennyire
megijedt, amikor lejött a karúszója és elkezdett fuldokolni a
vízben. – Nem örülök annak, amit csináltál. Cseppet sem.
Összeszűkülő szemmel nézett rám, enyhén felszegte az
állát, és amikor karba fonta a karját a melle előtt, kissé
feljebb nyomta a mellét.
Ne nézz oda, Adam!
– Eltekintve attól a ténytől, hogy mindezek következtében
valószínűleg megmentetted a fiam életét. Ezért, és csakis
ezért hálás vagyok.
Váratlanul ellágyult a tekintete, és leengedte a karját.
Hátrasandított a válla fölött, és felsóhajtott.
– Igazad van – ismerte be. – Bár semmi rossz nem járt a
fejemben, de akkor is hiba volt felmászni oda és téged
bámulni. Mindezek dacára is örülök annak, hogy a döntő
pillanatban éppen ott voltam.
Legalább annyira tisztességes volt, hogy beismerje, ha
hibát követ el. Ettől kissé megnyugodva bólintottam.
– Köszönöm. – Lenéztem Aiden mosolygó arcára. – Akkor
mehetünk?
– Csak még egy percet? Légyszi!
Kíváncsi lettem, hogy miért van szüksége még egy percre,
ezért azt mondtam, hogy jó, mire a gyerek odarohant
Jasonhöz, és csak pár centire megtorpanva előtte,
hátrahajtott fejjel felnézett rá. Suttogva mondott valamit,
amit nem értettem, mire Jason felnevetett.
– Igen, ismerem a hölgyet. Szeretnéd, ha bemutatnálak
kettőtöket egymásnak? – kérdezte, és beletúrt a fiam hajába.
Aiden egy gyors pillantást vetve Jason feleségére,
bólintott. A szomszédom halkan elnevette magát, és utána
elindultak a mosolygó felesége felé.
 – Úgy tűnik, van egy rajongód – mondta a nőnek.
– Szia, Aiden – mondta a ház asszonya, és lehajolt, hogy a
fiam szemébe nézhessen. – Olive vagyok.
Aiden szeme tágra nyílt, és egy meglepődött vihogás tört
elő a száján.
– Olive? A neved azt jelenti, hogy olajbogyó?
– Bizony, pontosan azt.
A fiam újra nevetett, én pedig kifújva a levegőt, még
inkább ellazultam. Örültem annak, hogy ilyen jókedvű, de
tudtam, nemsokára indulnunk kell, mivel korán oda kellett
érnem a forgatásra, hogy átnézhessük az utolsó pillanatban
megváltoztatott forgatókönyvet.
Lucy hátranézett a válla fölött, és mosolygott, ám amikor
találkozott a tekintetünk, jegesen dermesztővé vált a
pillantása. Na, ennyit a fegyverszünetről. Mivel nem
terveztem, hogy valaha is újra találkozom vele, így nem fájt
a fejem a dühe miatt.
– Szeretnél esetleg kávét? – kérdezte. – Olive-éknak van
egy szuperbonyolult kávéfőző gépük; lefogadom, hogy a
tied is ugyanilyen, úgyhogy bizonyára élvezni fogod.
Ezzel meg mégis mi a fenét akart mondani? Oldalra
hajtottam a fejemet, és egy gyors pillantással megnéztem
magamnak a bajkeverőt. Mit láthatott, amikor rám nézett
rezzenéstelen szemével? Az biztos, hogy nem hasonlított a
sztárok közelében elaléló csajokra. Nem úgy viselkedett,
mint az összes többi nő, amikor azok ennyire közel
kerültek hozzám. Nagyon nem! Keményen farkasszemet
nézett velem, és még csak nem is pislogott. De akkor mégis
mi a fészkes fenéért tartott szemmel a fal tetejéről?
 – Nem kérek – feleltem zordan, miközben most Jason
hajolt le, hogy Aiden az ő fülébe suttoghasson.
– Ó, kisember! Hát megpróbálod elorozni tőlem? –
kérdezte, és a hangjából csak úgy csöpögött az őszinte
megbántottság, amikor a fiam a mondanivalója végére ért.
Aiden megcsóválta a fejét, és egy újabb félénk pillantást
vetett Olive-ra.
Bassza meg! A fiam beleszeretett a szomszéd feleségébe!
Jason felemelte, és felültette a konyhapultra.
– Mondd el te magad neki! Lefogadom, hogy örömmel
hallja.
– Tényleg? Biztos? – kérdezte Aiden suttogva.
– Hidd el nekem, minden lány szereti az ilyesmit.
Aiden bólintott, és komoly, töprengő arcot öltött,
feldolgozva azt, amit éppen hallott. Önkéntelenül is
elmosolyodtam, miközben néztem, ahogy valósággal
fürdőzik a felé áradó figyelemben.
– Na, elmondod végre? – kérdezte Olive, és újra odahajolt
hozzá egy bizonytalan mosollyal az arcán.
– Nagyon csinos vagy! – mondta Aiden, mire én
felmordultam.
– Aiden…
– Szerinted nem az, apu?
– De még mennyire hogy az, kishaver, viszont ideje
elköszönnünk. Biztosra veszem, hogy új barátaidnak sok a
dolga.
A fiam elengedte a füle mellett a szavaim, és csak Olive-ot
nézte.
– Szeretnéd, ha az apukám aláírna egy fényképet neked? –
Jasonre pillantott. – A lányok ezt is szeretik.
Lucy és Olive egyszerre kacagott fel. Aiden izgatottan
maga is felvihogott. Jason a feleségét figyelte, miközben
elmosolyodott.
A fejemet csóváltam. Őrület!
– Úgy tűnik, igazi hódítót faragsz a fiadból – mondta Lucy,
amikor kikacagta magát.
A szemébe néztem, és magasba vontam a szemöldököm.
Lucy valamit suttogott, és bár nem hallottam, de meg
mertem volna esküdni arra, hogy rózsaszín ajkával ezt a
szót formázta: seggfej.
– Na és mi történt a megbízható nevelőnővel? – kérdezte,
mielőtt rájöhettem volna, hogyan is vághatnék vissza a ki
nem mondott sértéséért. Már nem az ajkát néztem.
– Kirúgtam.
– Na, azért tudsz te, ha akarsz – mormogta.
– Kint kellett volna lennie a fiam mellett. Függetlenül
attól, hogy mit hiszel rólam, nem szoktam egyedül odakint
hagyni.
– Ó, persze. A nevelőnő. Ő törli ki a rózsás kis seggedet is?
– Te meg mit kötözködsz velem? – kérdeztem, és
odaléptem hozzá. Mivel meglehetősen alacsony volt, így
valósággal fölé tornyosultam.
Talán meghátrált, ahogy minden épeszű nő tette volna?
Nagy nyavalyát. Ő aztán nem!
– Ezt inkább nekem kellett volna megkérdezni tőled. Mi a
faszért szemétkedsz velem? Hiszen még kávéval is
megkínáltalak, miután bedobattál a börtönbe. Mégis mi
többet tehetnék?
 – Csupán előzetes letartóztatásba kerültél. Bármennyire
örülnék is annak, ha bezártak volna, arra már nem került
sor. Még csak meg sem indult az eljárás ellened.
– Én pedig lefogadom, minden tőled telhetőt megtettél
azért, hogy kiszúrj velem. Neked köszönhetően öt órát
töltöttem rács mögött. Ezt kaptam azért, mert megmentettem
a fiad életét!
A fogamat összeszorítva odaálltam közvetlenül elé.
– Mondtam már, nem tudtam, hogy Aiden bajba került.
Rezzenéstelen tekintettel viszonozta dühös pillantásomat.
De jó lett volna megragadni, és addig rázni, míg meg nem
jön az esze! Talán akkor nem zaklatna ennyire fel a
közelsége.
Egy pillanatra a számra nézett, mire rájöttem, hogy
zihálva kapkodok levegő után.
Feltűnt, hogy milyen nagy a csend, és a némber feje fölött
elnézve észrevettem, hogy Aiden érdeklődve figyel minket.
– Ez elég gyorsan elfajult – állapította meg Olive.
Lucyre pillantottam, és elkomorodtam, amikor
észrevettem, hogy milyen közel állunk egymáshoz, majd
Jasonre néztem.
– Bocsánat, hogy megzavartam a napotokat, Jason, de azt
hiszem, ideje mennünk.
Lucyt nagy ívben kikerülve lesegítettem Aident a padlóra.
– Szia, Olive! – mondta félénken, és odaintegetett a
háziasszonynak. Amikor Olive odahajolt hozzá és adott egy
puszit az arcára, majd meghívta, hogy látogassa meg újra, a
fiam lelkesen magához ölelte, és köszönetet mondott.
– Azt akarják, hogy itt maradjak, apu! Maradhatok?
 – Nem ezt mondták, Aiden. Meghívtak, hogy gyere máskor
is. Apunak dolgozni kell mennie, úgyhogy menjünk.
– De azt mondtad, hogy Anne elment, úgyhogy akkor ki
marad velem?
– Útközben odaviszlek anyukádhoz, Aiden. Reggel ezt
egyszer már megbeszéltük, emlékszel? Ma otthon találkozik
az ismerőseivel, úgyhogy vigyázni tud rád.
A fiammal beszélgetve már majdnem eljutottunk az
ajtóba, ám amikor megemlítettem az anyját, azonnal
megtorpant.
– Kérlek, apu! Kérlek!
Hátranéztem a mögöttünk állókra, és utána fél térdre
ereszkedtem a fiam előtt.
– Ez mégis mit jelentsen, Aiden?
Bár nyilvánvaló volt, hogy mind a hármójukat kedveli,
nem úgy viselkedett, ahogy szokott. Nem volt ő egy
elkényeztetett gyerek; valami nagyon nem stimmelt.
Mihelyt egy magasságba került az arcunk, két karral
átölelte a nyakamat, és rám csimpaszkodott.
– Nem akarlak itt hagyni. Légyszi, apu! Nem maradhatna
Dan velem?
– Aiden, Dannek ma van a szabadnapja. – Levettem a
karját a nyakamból, és vöröslő szemére pillantottam. A
fenébe! – Ne csináld már ezt velem, Aiden! Nincs senki, akire
rábízhatnálak, amíg a forgatáson vagyok, míg nem találok
egy új alkalmazottat, kisember.
Megdörgölte száraz szemét, és bólintott.
– Megint nagyon fogsz hiányozni.
– Megszakad a szívem! – tolakodott bele Lucy a
beszélgetésünkbe.
Persze. Mintha a legcsekélyebb mértékben is érdekelt
volna, hogy mi történik a kibaszott szívével. Megfeszült az
állam.
– Egy pillanatra békén hagynál minket?
Odajött hozzám.
– Mivel a te szívedet valószínűleg kőből faragták, így
fogalmad sem lehet, milyen érzés, éppen ezért én arra
akartam felhívni a figyelmedet, hogy ebben a pillanatban
számos szív meghasadt… nem mintha ez téged akár csak
kicsit is érdekelne.
– Lucy! – suttogta Olive ingerülten a háta mögül.
– Tessék? – kérdezte Lucy olyan arccal, mintha csak egy
földre szállt angyal lett volna. Az én szememben viszont
valóságos ördögnek tűnt.
– Én csak az igazat mondtam. Figyelj – fordult vissza
felém, és közelebb lépett. – Olive-nak és Jasonnek nagyjából
egy óra múlva el kell mennie egy megbeszélésre, nekem
viszont mára nincsen egyetlen állásinterjúm sem. Miért
nem hagyod Aident itt velem? Te majd elhozod, miután
visszajöttél onnan, ahova most éppen menned kell, és mivel
közös nevezőre jutottunk az ügyben, hogy nem jelentek
veszélyt a fiadra nézve, tekintetbe véve, hogy egyszer már
megmentettem az életét…
Nem. Kapásból ezt akartam rávágni, de mire kinyithattam
volna a számat, Aiden odarohant Lucyhez, és megölelte.
Vagyis hát átölelte a két lábát. A meztelen combját. A két
izmos combot. A fejemet csóválva felemeltem a
tekintetemet, és Lucy szemébe néztem.
 – Maradni akarok – ismételte meg Aiden immár vagy
tizedszerre.
– Igaza van, Adam – bólintott Jason. – Olive meg én
legkésőbb két óra múlva itt leszünk. Jól érzik magukat.
Vigyázunk a fiadra, amíg visszajössz, ne aggódj.
Felsóhajtottam, és megdörzsöltem a szememet.
– Nem tetszik ez nekem, Aiden. Nem lehet mindig minden
úgy, ahogy te akarod.
– De én itt jól érzem magam, apu, és ha itt maradhatok,
akkor nem kell hazamennem. Gyere vissza ide értem,
amikor kész vagy.
– Mindig visszajövök érted, hogy elhozzalak, Aiden. És
egyébként is, csak tíz perce vagy még itt.
Mivel a kis trükkje nem jött be, ezért új taktikával
próbálkozott.
– Kedvelem Lucyt.
– És Lucy is kedvel téged, kis földlakó – szólt közbe ez a
némber a vitánkba, miközben rámutatott valamire, amit én
nem láthattam, mert a konyha túlsó végében volt. Pár szót
suttogott Aiden fülébe, aki elszaladt, és Lucy odasétált
hozzám.
– Egyértelmű, hogy nem akar elmenni.
– Egyértelmű.
Becsukta a szemét, vett egy mély lélegzetet. Az ajka a
szemem láttára változott egyenes vonallá.
– Sajnálom, hogy leskelődtem, rendben? – morogta. –
Ennél nagyobb hibát soha az életben nem követtem el! Ilyen
közelről nézve nem is vagy annyira dögös. Hidd el nekem,
ha visszacsinálhatnám, egyből megtenném. Egyáltalán nem
olyan vagy, mint amilyennek gondoltalak.
– Köszi – mondtam elnyújtva a szót. – Én meg már azt
hittem, hogy szerelmes vagy belém.
Egy újabb hamis mosoly.
– Nem ismerem a szerelmet, és te egyébként sem vagy a
típusom. Bocsi!
Egy szavát sem hittem, hiszen láttam, hogy milyen
képeket készített rólam, amikor félmeztelen voltam.
– Darabokra törted a kibaszott szívemet, édesem.
– Nagyon helyes, viszont te ne szólíts édesemnek!
Kuncogva megráztam a fejem. Pofátlan kis dög!
– Na szóval – folytatta. – Mikor jössz vissza?
Beletúrtam a hajamba, és gondolkozni kezdtem.
– Leghamarabb hat óra múlva.
– Nem maradhat addig az anyjánál?
– A volt nejem ma este elutazik a városból. Már beszéltem
vele; ha ott hagyom nála a fiunkat, nem várja meg, hogy érte
menjek és elhozzam.
Tulajdonképpen miért is árultam el neki ezeket a
dolgokat?
– Akkor annyi. A kölyök itt marad, amíg vissza nem jössz
érte.
Aidenre néztem, aki éppen Jasonnek mutogatta a
karizmait. Elmosolyodtam. Kizárt dolog, hogy itt
hagyhatnám a gyereket. Jasonnel is csak pár alkalommal
dumáltam azelőtt, és arról még a leghalványabb
elképzelésem sem lehetett, hogy milyen is valójában az
orrom előtt álló, zilált külsejű, türelmetlen nőszemély.
Csakhogy, ha a fiamat visszaviszem Adeline-hez, akkor
egy újabb teljes héten át nem láthatom. Már így is
túlságosan hiányzott, és ha elküldöm Adeline-nel, akkor
kimarad az iskolából, és lakókocsikban kell aludnia…
Szóval úgy tűnt, ez sem lenne jobb megoldás.
– Aiden, gyere, ölelj meg! – mondtam.
Felkapta a fejét, és felragyogott az arca.
– Maradhatok?
– Maradhatsz. De csak most.
Odaszaladt hozzám.
– Köszi, köszi, köszi!
– Szeretlek, kishaver. Legyél jó, rendben?
– Én is szeretlek, apu. Most már mehetsz.
Ezekkel a szavakkal elengedett, megfordult, megragadta
Lucy kezét, és maga után húzta.
Amikor az a némber a válla fölött rám pillantott és egy
mosoly ragyogott fel az ajkain… egy pillanatra gyönyörűnek
láttam.

Minden megváltozik, ha gyereked születik. Átértékelődnek

a társas kapcsolataid, a munka világa, de még a családon
belüli viszonyok is. Volt idő, amikor gond nélkül kibírtam,
hogy napokon át ne aludjak, miközben simán ment a
forgatás. Mostanában viszont, különösen a válás után,
bármit terveztem, figyelembe kellett vennem Aident is. Ő
állt a középpontban. Jobb apa akartam lenni, a fenébe is,
hogy mindenütt ott lehessek. Hogy én legyek neki a
mindene.
 Hétórányi forgatás után a stúdióban véget ért a munka. A
rendezőnk, Matthew azt akarta, hogy maradjak még, hogy
leforgathassunk néhány éjszakai jelenetet Jamie Wilsonnal,
ám Aiden miatt kénytelenek voltunk átszervezni a forgatási
tervet. Nem akartam, hogy a fiam egy vadidegen házban
töltse az éjszakát.
– Tényleg nagyon sajnálom. Lefogadom, hogy másként
képzeltétek el a mai estét – mondtam, amikor beléptem az
ajtón és ott álltam Jasonék otthonának előszobájában.
– Semmi baj, haver. Olive és én csak néhány órája értünk
haza. A kisember addigra már rég beverte a szunyát.
– Elaludt?
– Felébredt, amikor meghallotta, hogy hazaértünk…
vagyis azt hiszem, hogy Olive hangját, de aztán nemsokára
újra elaludt.
Bementünk a tágas nappaliba, és a tekintetemmel Adient
kerestem, amikor észrevettem, hogy a hátsó kertből bejön
Olive. Átölelte Jason derekát, és odaszólt nekem:
– Szia, Adam!
– Szia! Remélem, Aiden nem okozott túl sok fejfájást.
– Ó, dehogyis. Gyakorlatilag egymásba szerettünk. Már
azon gondolkozom, hogy lepattintom ezt itt, ha nem erőlteti
meg magát jobban – mondta őszinte mosollyal, és
megveregette Jason mellkasát.
A házigazda átölelte a felesége vállát, és odahúzta
közelebb magához.
– Szemmel kell tartanom a fiadat, Adam. Olyan
rámenősen udvarol Olive-nak, hogy máskülönben halvány
esélyem sem maradna.
 Elnevettem magam, és rákacsintottam Olive-ra.
– Örülök, hogy a fiamnak ilyen jó az ízlése, ha nőkről van
szó.
Halványan elpirult, és egy óriási mosollyal felnézett
Jasonre. A férfi felnyögött, és megrázta a fejét.
– Hátul kint megtalálod, ott van Lucyvel. Jobb lesz, ha ma
este elzárom a feleségemet a Connorok elől.
Mikor fordult elő utoljára, hogy Adeline olyan szemekkel
nézett rám, mint Olive Jasonre? Évekkel ezelőtt? Mikor
fajultak el a dolgok annyira, hogy már nem is akar rám
pillantani? Ezek a kellemetlen gondolatok jártak a
fejemben, amikor a kertbe kilépve megpillantottam az alvó
fiamat egy kényelmes napozóágyon. Szétvetett keze és lába
éppen hogy csak kilátszott egy puha, fahéjbarna takaró alól.
Elkomorodva körülnéztem. Jason nem azt mondta, hogy
Lucy is itt van a fiammal? Amikor a közelből meghallottam
egy halk hangot, odamentem a ház mellé.
– Mondtam neked, hogy Olive-nél lakom, Catherine. Nem?
Akkor a hangpostafiókodnak mondtam el, hogy Olive-nél
lakom. Nem. Honnan a csudából tudhattam volna, hogy meg
akarod ünnepelni a diplomámat? Igazad van, sajnálom.
Lucy hangja és görnyedt, kétségbeesett testtartása olyan
éles ellentétben állt mindazzal, ahogy eddig viselkedett,
hogy önkéntelenül is megtorpantam. Egyértelmű volt, hogy
bizalmas dolgokról beszél valakivel. Nem akartam
betolakodni. Igazából el kellett volna jönnöm a közeléből,
ám ehelyett nekitámaszkodtam a legközelebbi fának, és
hallgattam, hogy mi az, amit Lucy mond az ismeretlennek.
Kölcsönkenyér visszajár.
 – Igazából segítek Olive-nak, Catherine. Nem ezt
mondtam. Tudom. Tudom. – Elkezdett fel-alá járni, és ha
kicsivel elfordította volna a fejét, akkor észrevett volna, ám
így az éjszaka elrejtett. – Éppen ez a baj. Nem hiszem, hogy
könyvelő akarok lenni. Igen, ezzel tisztában vagyok,
csakhogy kizárólag azért mentem pénzügyi szakra, mert te
ezt akartad. Világosan emlékszem arra a napra, amikor azt
mondtad, nem fizeted tovább a tandíjamat, ha felmerül
bennem, hogy szakot váltsak. Igen, tudom.
Elhallgatott, én pedig a lélegzetemet visszafojtva
figyeltem.
– Sajnálom, hogy olyan sok fejtörést okoztam neked,
Catherine, de hát csak ötéves voltam, amikor anya
otthagyott nálad. Nem szólhattam bele. Sosem szólhattam
bele. Bárcsak büszke lehetnél rám. – Hosszú csend
következett. – Értem.
Amikor Lucy elfordult, a holdfénynek hála tisztábban
láthattam az arcát. Elképesztően gyönyörű volt, főleg így, a
lágy ragyogásban. Sajnálatos módon ugyanakkor
megátalkodott bajkeverőnek is bizonyult… hiába csodaszép,
ha egyszer teljesen bolond. Rövidre vágott haját a füle mögé
simította, és becsukta a szemét.
Egy futó pillanatig arra gondoltam, hogy milyen lehet a
bőre érintése. Vajon puha az ajka? Rám is tudna úgy
mosolyogni, mint a fiamra? Felidéztem magamban azt a
pillanatot, ahogy a kertemben megpillantottam a
csuromvizes, őrjöngő nőszemélyt. Ha őszinte lennék,
beismerném, hogy élveztem a nekem nyomódott testét, a
zihálását és a gyilkos tekintetét. Egy pillanat töredékéig arra
gondoltam, hogy ez a nő pokolian vonzó. Ha az utcán, egy
kávéházban vagy éppen egy forgatáson futottam volna
össze vele, habozás nélkül jól megkeféltem volna.
Megráztam a fejemet, hogy megszabaduljak e kellemetlen
gondolatoktól. Eszem ágában sem volt közelebbi
kapcsolatba kerülni ezzel a némberrel. Az felérne egy
öngyilkossággal. A nagyvilágban amúgy is sok millió
gyönyörű nő él.
– Sajnálom, hogy én is pont olyan vagyok, mint az anyám,
Catherine – mondta Lucy egy újabb hosszú hallgatás után. –
Bár Olive azt akarja, hogy legyek az ügynöke, de akkor
mégis keresek egy állást magamnak. Rendben. Jól van,
esetleg beszélni fogok azzal a céggel, amelyiket javasoltad.
Néhány pillanattal később befejezte a hívást, és a
homlokát nekitolta a ház falának. Bár elméletileg én is
ugyanúgy meglestem, ahogy korábban ő tette velem, mégis
helytelennek tűnt, amit teszek. Mégsem tudtam otthagyni.
Keresztbefontam a karomat a mellem előtt, és vártam, hogy
észrevegye, hogy csendben ott állok és figyelek.
Meglepődve láttam, milyen gyorsan lerázta magáról a
kellemetlen telefonálás hatását; ahogy észrevett, egyből
felvette a megszokott arckifejezését – ez pedig nem volt
más, mint egy ádáz kis tűzokádó sárkány álarca.
– Te meg mit keresel itt? – kérdezte, és elindult felém.
– Minden alkalommal ugyanezt fogod megkérdezni,
valahányszor megpillantasz?
– Ha olyan helyen vagy, ahol nem kéne lenned, akkor azt
hiszem, hogy igen.
– Te igazából nagyon is élvezed ezt, vagy nem?
 – Mit?
– Hogy pokollá teszed az emberek életét – magyaráztam. –
Mivel ilyen nagy gyakorlatod van benne, feltételezem, hogy
nem én vagyok az egyetlen áldozat.
Egy pillanatig csak nézett fürkésző szemével, aztán
elfordult, és egyszerűen elsétált mellettem.
– Na most az a helyzet, hogy engem mindenki szeret, bocs.
Ezen hangosan felnevettem. Felém fordította az arcát, és
még jobban elkomorodott.
– Ahelyett, hogy ideosontál volna, inkább a fiad mellett
kellett volna maradnod.
– Alszik – figyelmeztettem Lucyt. – És ha ő egyszer
elszenderedett, akkor képtelenség felébreszteni, míg ki nem
aludta magát. Egyébként pedig éppenséggel te vagy az, aki
magára hagyta. Nem?
– Olive mellett hagytam, és függetlenül attól, amit
összehordasz, a gyerek bármikor felébredhet és beleeshet a
medencébe. Jobban kellene vigyáznod rá.
Mozgásba lendültem, és odaléptem mellé, mielőtt
elindulhatott volna vissza, az alvó Aiden irányába.
Megragadtam a karját, és szembefordítottam magammal.
– Ez a második alkalom, hogy megsértettél szülői
mivoltomban – sziszegtem összeszorított foggal, és
lehajtottam a fejemet az arcához. – Nem fog tetszeni, amit
akkor kapsz, ha még egyszer megismételed.
Hogy a fenébe volt képes arra, hogy ennyire felbőszítsen,
szinte minden alkalommal, amikor kinyitotta a száját?
– Gyáva vagy te ahhoz. – Összeszűkülő szemmel nézett
rám, és megrántotta a vállát, hogy kiszabaduljon a
szorításomból. – Vedd le a kezedet rólam!
Szégyellem, de csak komoly erőfeszítés árán tudtam
elengedni. Hátrébb léptem. Istenem, már megint annyira
dühbe gurultam. Eddig valahányszor csak megpróbáltam
kedvesen elbeszélgetni vele, mindig visszakerültünk oda,
ahol elkezdtük.
– Hihetetlen, és én még neked akartam munkát kínálni.
A homlokán elmélyültek a ráncok, és félrehajtotta a fejét.
– Milyen munkát?
– Kivel beszéltél az előbb?
– Milyen munkát?
– Kivel beszéltél az előbb, Lucy?
– Milyen munkát, Adam?
– Mondta már valaki neked, hogy egy kiállhatatlan dög
vagy?
– Erre most mit mondjak? Te a lehető legrosszabbat hozod
ki belőlem.
Találkozott a tekintetünk, és csak kővé dermedve álltunk.
Úgy döntöttem, nem törődöm azzal, hogy kétszer is az
ajkamra pillantott, így hátrébb léptem. Elfogott az az érzés,
hogy ha néhány percnél tovább állunk ilyen közel
egymáshoz, akkor ez a nőszemély megperzsel a
lángolásával.
Dühösen méregettük egymást. Ez elkerülhetetlennek tűnt
Lucy közelében.
Végül felmordult, és megdörzsölte a szemét.
– Te tényleg a lehető legrosszabbat hozod ki belőlem. Azt
hiszem, ki nem állhatlak – ismerte be.
Micsoda őszinteség.
 – Mivel én sem hiszem, hogy kedvelnélek, ezért emiatt ne
fájjon a fejed.
– Nem fájt a fejem, de azért köszi.
Jézusom, micsoda kis dög!
Mélyen beszívta a levegőt, aztán megrázkódott, talán
azért, hogy ellazítsa az izmait.
– A nagyanyámmal beszéltem. Nem nagyon szoktunk
telefonálni, ezért kissé… kicsit feszült vagyok.
– Erre én is rájöttem. Szóval munkát keresel?
– Valahogy úgy.
– Nem vagy biztos benne?
– Igenis keresek. Komolyan mondom. Most átmenetileg én
vagyok Olive ügynöke, és megpróbálok nyélbe ütni neki egy
jó kis szerződést az új könyvével vagy könyveivel
kapcsolatban. A könyvek száma attól függ, hogy milyen lesz
a megállapodás. Eddig nem nyűgözött le a cégek ajánlata. –
Megvonta a vállát. – Nem vagyok biztos abban, hogy jól
csinálom, de Olive megbízik bennem, így nem mondhattam
nemet neki. Csak segíteni próbálok, és közben azt remélem,
hogy nem szúrom el a dolgait.
Mivel kezdett úgy viselkedni, mint egy normális ember,
nekem is sikerült ellazulnom.
– Úgy tűnik, éppen azt teszed, amit egy jó ügynöknek
tennie kell.
Újra megvonta a vállát.
– Talán. A közgazdasági egyetemen végeztem, és nem
tudom, hogy milyen jó ügynök lenne belőlem. Mindegy.
Elfogadom.
E szavak után várakozóan nézett fel rám.
 – Mit fogadsz el? – kérdeztem zavartan.
– Azt gondoltam, megkönnyítem a dolgodat.
– Te meg mégis mi a fenéről beszélsz most?
– Talán nem arra akartál megkérni, hogy vigyázzak a
fiadra, amikor holnap a forgatáson vagy, vagy akárhol,
ahova járni szoktatok? Jason az ideje nagy részét a
forgatásokon tölti, ezért azt feltételeztem, hogy…
Felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam.
– Hogy jöttél… tudod, mit? Ne is törődj vele. Igazából azt
akartam megkérdezni, hogy tudnál-e vigyázni rá még pár
napig. Valami érthetetlen okból kifolyólag kedvel téged. –
Aznap telefonon kétszer is felhívtam Aident, és a fiam
másról sem tudott beszélni, mint hogy milyen jó fej csaj ez a
Lucy. Igazából nem is figyelt oda rám. Lucy közben egy
látványosan kényszeredett mosollyal az arcán ott állt
előttem, én azonban hajlandó lettem volna egy kisebb
vagyonba lefogadni, hogy magában válogatott szidalmakkal
illet, és azt sem tudtam kizárni, hogy a meggyilkolásomat
tervezgeti. Akárhogy is, kezdtem élvezni, hogy így fel tudom
mérgesíteni. – Csak azért kérdezem, mert nem találtam
senkit, akit hosszú távra szeretnék alkalmazni.
A válás után Adeline megtartotta magának az
asszisztensünket, és nekem még nem jutott időm arra, hogy
egy újat találjak.
– Értem én is, mennyire abszurd egy kukkolót megkérni
arra, hogy vigyázzon a fiamra, ám mégiscsak tény, hogy te
egyszer már megmentetted az életét, tehát tudom, hogy
nyitva tartod a szemed. Szerintem ez lesz a legmegfelelőbb
megoldás, vagy nem? Ezenfelül ebben a pillanatban nincsen
másik lehetőségem, hiszen a gyerek anyja elutazott a
városból.
– Először is – kezdte Lucy, és lángot hányt a szeme. –
Miért érzem úgy, hogy te azt akarod, hogy köszönetet
mondjak? Már bocsánatot kértem azért, mert kíváncsi
vagyok.
– Ó, ezek szerint mostanában így hívják a
magánlaksértést, vagy nem?
Azt hiszem, nem is figyelt oda a szavaimra. Folytatta a
kioktatásomat:
– Nem fogok állandóan bocsánatot kérni, úgyhogy ne hívj
kukkolónak vagy zaklatónak, és akkor egy hétre örömmel
beugrom és vigyázok a gyerekre. Mostanában amúgy is
minden csak átmeneti. Beugrós Lucy lett belőlem. –
Megfordult, és sietve otthagyott. – Persze ahhoz
ragaszkodom, hogy te ne legyél ott. Téged ki nem állhatlak.
A nyomába eredtem.
– Volt neked valaha is fiúd? Mert ahogy viselkedsz,
elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki is kibírjon.
Miközben éppen újra megsértettem, felfigyeltem arra,
ahogy a sötét farmere rásimul kerek fenekére. Annyi
gömbölyű rész akadt ezen a lányon… osztályon felüli volt a
segge, és a személyiségét sem lehetett volna átlagosnak
tartani.
Amikor megtorpant, majdnem belegyalogoltam. Kis híján
megragadtam a derekát, de erről ne beszéljünk.
– Én pedig most már pontosan értem, miért vált el tőled a
feleséged, mister Connor! – kiáltotta, nem is sejtve, hogy
milyen ötletek bukkantak fel a fejemben. – Egyáltalán nem
volt nehéz rájönni erre. Ha van egy kis időd, kérlek, add
meg az exnejed telefonszámát, mert szeretném felhívni, és
gratulálni neki, amiért ilyen bölcs döntést hozott.
Miért rándult meg a farkam, amikor mister Connornak
hívott? És tulajdonképpen miért is vettem észre a fenekét?
Mindezektől függetlenül újra dühösen meredtünk
egymásra, majd úgy mentünk tovább, mintha a kölcsönös
sértések közepette nem bámultam volna meg a hátsóját.
– Természetesen fizetni fogok a munkaidődért –
folytattam.
– Megbecsült bébiszitter lehetek. Állati. Mennyit fogsz
fizetni nekem? Szeretnélek arra emlékeztetni, hogy a
lelkemen mély sebeket ütött a börtönben eltöltött öt óra.
Nem törődtem a szurkálódásával.
– Dan, a személyes védelmem vezetője, vagy ha úgy
jobban tetszik, a testőröm hozza haza Aident az óvodából.
Így nem kell az egész napodat a gyerekkel tölteni.
– Én is elmehetek érte az oviba, ha szükséged van a
testőrödre, hogy megvédjen a túlhevült rajongóid elől. Isten
ne adja, hogy bárki is a közeledbe kerüljön. Mégis mire
mennél testőr nélkül?
Innen már jól láttam Aiden alvó alakját, és nem messze
tőle a Jason ölében ülő Olive-ot. Mivel ők ketten figyeltek a
fiamra, kinyújtottam a kezemet, hogy Lucy karját
megragadva megállítsam. Ezt azzal indokoltam meg
magamnak, hogy nem akartam Aident felébreszteni a
hangommal. Persze ez csak az egyik ok volt.
Amikor megérintettem, kiderült, hogy milyen hideg a
bőre. Lucy fázott. Gyorsan elengedtem, mielőtt lerázhatta
volna magáról a kezemet.
– Alá kell írnod egy titoktartási nyilatkozatot.
Már nyitotta a száját, hogy pontosan azt tegye, amire
számítottam és vitatkozzon, ám váratlanul becsukta, és
néma maradt. Alaposan megnézett magának, és akkor is
hallgatott, amikor a tenyerével elkezdte dörzsölni a két
karját. Én is észrevettem, hogy mindkét karja libabőrős lett.
– Hiszen te fázol! Menjünk be!
Mi a fenéért gondoltam, hogy engedelmeskedni fog
nekem. Megvetette a lábát, és felsóhajtott.
– Aláírom. Amúgy sem terveztem, hogy bárkinek is
beszélek rólad.
– Nem csak rólam van szó. Senkinek sem mesélhetsz
arról, amit Aiden társaságában hallasz. Még a barátaidnak
sem.
A házigazdáink felé fordult, és valami megváltozott az
arckifejezésében.
Nem tetszett ez nekem, főleg, ahogy számítóvá vált a
tekintete. Ebből csak baj lesz.
– Vigyázni fogok Aidenre, és aláírom a hülye titoktartási
nyilatkozatodat, de valamit én is kérek tőled – mondta
végül, és újra a szemembe nézett.
– Nem alkalmazlak teljes munkaidős nevelőnőnek. Nem
lehetnek kéréseid.
– Dehogynem. Az a kérésem, hogy hét közben a te
házadban aludhassak. Amikor esténként hazajössz, én
átjövök ide Olive-hoz, úgyhogy nem foglak zavarni, de
aztán visszamegyek hozzátok aludni.
Őszintén zavarba jöttem. Ingerülten lenéztem rá, és
megkérdeztem:
– Miért?
Jason talán nem örül annak, hogy itt él velük? Ezt,
mondjuk, nagyon is meg tudnám érteni, ám amikor a
szomszédom beállított hozzám, és csomó mindent mesélt a
lányról, hogy elérje a feljelentésem visszavonását, meg hogy
ne kérjek ellene távoltartási végzést, abból én arra
következtettem, hogy Lucy valamennyire fontos neki.
– Nézz rájuk! – mondta, és a fejével Jason és Olive felé
biccentett.
Odapillantottam, de csak ugyanazt láttam, mint az előbb
is: Olive Jason két lába között ült, és mosolyogva
sugdolóztak.
– És?
Lucy felsóhajtott, és az égre emelte a tekintetét.
– Szerelmesek egymásba.
Mintha ezzel bármit is megmagyarázott volna.
– Bárcsak én is értenék azon a nyelven, amin beszélsz,
mert akkor valószínűleg világossá válna csomó minden,
amit mondtál. Mivel nem értelek, kénytelen leszel
elmagyarázni. Mi a fenéért kellene az én házamban
aludnod azért, mert ők ketten szeretik egymást?
Ismét libabőrös lett a karja, mire ingerülten a farzsebébe
dugta a két kezét, nem is sejtve, hogy ezzel elém tolta a
mellét.
Gyorsan máshova néztem.
– Volt egy srác, akivel randizgattam és össze is költöztünk,
de amikor lediplomáztunk, elment a városból.
– Úgy érted, hogy otthagyott téged. Okos faszi.
 Szikrákat szórt a szeme, és összeszorította az ajkát.
Elmosolyodtam.
– Bocsánat, ez tök felesleges volt. Folytasd!
– Mivel nem én béreltem a lakásunkat, kitették a
szűrömet. Na most, egy hozzád hasonló ennyire okos fickó
mostanra már rájött, hogy nem vagyok jóban a
nagyanyámmal. Ha nála kellene laknom… na, ebbe még
csak belegondolni sem akarok. Mondjuk úgy, hogy kiszívja
belőlem az életet, az örömöt, mindent. Így aztán persze
Olive befogadott, és már több mint két hete itt lakom náluk.
– Továbbra sem sejtem, hogy ezzel mégis hová akarsz
kilyukadni, édesem.
– Ne merj édesemnek hívni! Ez már a második alkalom,
hogy szólok miatta. Utálom, amikor az emberek ilyen
hangsúllyal használják ezt a szót.
Továbbra is feszülten figyelt, miközben a bal lábáról a
jobbra tette át a súlypontját, és a kezét sem vette elő a
biztonságot jelentő farzsebekből. Csak úgy áradt belőle a
feszültség.
Egy biccentéssel jeleztem neki, hogy folytassa, aztán
összefontam a karomat a mellkasom előtt.
– Szóval, ahogy azt mondtam, már több mint két hete itt
lakom, és ez ugye az ő otthonuk. Persze az első hetet
Londonban töltötték, de hát akkor is. Mi történik, ha Jason,
mondjuk, a konyhában akarja jól megdugni a feleségét?
Leengedtem a karom.
– Hát nem teheti meg – folytatta. – Nem bizony, mert itt
vagyok a házban. Nem mintha hallgatóznék, vagy bármi
ilyesmi, de még egy nyöszörgést sem hallottam
éjszakánként, és nekem elhiheted, hogy Olive nem tudja
befogni a száját. A barátnőm iszonyúan hosszú időn át várt
erre a pasira, és kiérdemelte, hogy hangosan sikoltozva
dughasson vele. Éppen ezért fogok nálad lakni. Ezzel lesz
egy teljes hetük arra, hogy azt tegyék, amire kedvük
szottyan, akkor, amikor jólesik. Egyébként pedig azt
remélem, hogy kibérelhetek egy lakást, mihelyt szerzek
magamnak egy állást.
Annyira megdöbbentem, hogy csupán az egyik
szemöldökömet tudtam a magasba vonni. Elment az eszem,
hogy ezzel a nőszeméllyel akarom pár napra összezárni a
fiamat? Lucy elégedetten nézte magasba vont
szemöldökömet, biccentett, és megfordulva elindult a
barátai felé. Csakhogy közben megbotlott valamiben, és
nem maradt ideje arra, hogy a kezét a zsebéből kirántva
visszanyerje az egyensúlyát. Egyetlen másodperccel az előtt
ragadtam meg a karját, hogy arccal előre belezuhant volna
az egyik díszcserjébe.
Talán megköszönte? Ugyan már. Az túl sok lett volna.
– A kurva életbe, Olive! – harsogta bele az éjszakába. –
Saját kezemmel irtom ki a bokraidat!
Utána szembefordult velem, és lerázta magáról a kezemet,
mielőtt elengedhettem volna.
– Az isten szerelmére, te meg mégis miért taperolod a
karomat? Egyfolytában csak markolászol. Ez a fétised, vagy
mi van?
Nem emlékszem arra, hogy rábólintottam volna a
kérésére, de valahogy mégis sikerült neki meghívatnia
magát az otthonomba.
 Hetedik fejezet

Lucy
Ahogy teltek a napok, egyre jobban gyűlöltem Adam
Connort; ne kérdezd, hogy ez miként lehetséges.
Mindinkább úgy éreztem, hogy ez életem új értelme. Hogy
miért? Mert ez az alak… egy képmutató gazember, mert
félmeztelenül a hátsó udvarban edzi az izmait, mert
megnevetteti a fiát, mert mindkét karja annyira férfias és
szexi volt, ráadásul pedig kellőképpen szőrős.
Megemlíthetném még, hogy felizgatott az alkarja látványa,
és a hangja is elég volt ahhoz, hogy az ember lányára
lecsapjanak az apró vágyhullámok, olyan idegesítő, parányi
gyönyörhullámok, amik miatt kénytelen voltam keresztbe
tenni a lábamat, vagy észrevétlenül más módon nyomást
gyakorolni oda lentre. Gyűlöltem ezeket a vágyhullámokat;
kielégületlen maradtam utánuk, és csak arra emlékeztettek,
hogy hetek óta nem szexeltem. Bizony, hetek óta! Ha most
figyelmen kívül hagyjuk a szexet, még csak nem is
csókolóztam. Egy ártatlan kis csókot sem kaptam. El tudod
képzelni, hogy ez milyen hatással van egy lányra? A tested
elkezd egész furcsa módon reagálni a legkülönfélébb
dolgokra.
Például Adam Connor közelségére. Bizsereg. Mindenütt.
Sokáig. Fájdalmasan. Kéjesen.
Előfordult már veled, hogy felizgultál, csak mert egy pasi
a közeledben azt mondta… vagyis suttogta a fiának, hogy
„szeretlek, kishaver”, miközben lefekvés előtt megigazította
a takarót? Nem? Csak én vagyok ilyen? Hát akkor
kibaszottul nagy bocsánatot kérek. Te viszont sürgősen
menj el a háziorvosodhoz, és vizsgáltasd meg magadat, ha
nem kezd el mindened bizseregni, amikor meghallod,
ahogy Adam Connor elmondja a fiának, mennyire szereti.
Szóval igen. Adam Connor igazi seggfej, amiért bizsergek a
közelében, és most kifejezetten úri hölgyként fogalmaztam.
Most már ugye érthető, hogy miért vagyok ennyire
kiakadva, vagy tényleg azt akarod, hogy folytassam Adam
Connor iszonyatos bűneinek lajstromát?
Mindent egybevetve utáltam a hangját. Akkor is, amikor a
fiának gügyögött, de akkor is, amikor halkan a volt
feleségével beszélgetett. Ugyanúgy kiakadtam tőle, mint
magától a hang gazdájától.
A váratlanul nyakamba szakadó munkám első napja azért
nem volt akkora szívás. A nap nagy részét telefonálgatással
és e-mailezgetéssel töltöttem, mert a lehető legjobb
szerződést akartam kiverni a kiadókból Olive könyveivel
kapcsolatban. És tudod, mit? Ahhoz képest, hogy kezdetben
nem hittem volna, hogy a barátnőm hasznára lehetek,
kezdtem rájönni arra, hogy egészen jól megy az alkudozás.
Szóval az én kis zöld Bogyeszemnek mégiscsak igaza volt.
Az eddig előkészített szerződések feltételei – már négy
feküdt előttem az asztalon – már így is jobbak voltak
azoknál, mint amit más ügynökök ígértek neki. Szóval,
ideiglenes ügynökként egész jó munkát végeztem.
Aztán három órakor a nagydarab, ellenszenves testőr
hazahozta Aident, és durván arra utasított, hogy vigyázzak
rá, és ne engedjem ki az ingatlan területéről. Úgy
viselkedett, mintha az elnök életét bízta volna rám. Nem
mintha nem vigyáztam volna a gyerekre, de hát az isten
szerelmére, akkor is csak egy ötévesről beszéltünk.
Mindezek dacára a nap hátralévő része és az este
zökkenőmentes volt. Jól éreztük magunkat, rengeteg
mindenről beszélgettünk, kezdve az iskolai barátaival,
egészen addig a lányig, aki mellett szeretett ücsörögni, és
elmondta, miért utál lakókocsikban aludni. Kicsit később
Olive előbújt a barlangjából, szünetet tartott, és ahelyett,
hogy a legújabb regénye szövegét szerkesztette volna, átjött
hozzánk fagyit enni.
Bárcsak te is láthattad volna, hogy Aiden mennyire
megilletődött Olive közelében, és hogy milyen arccal bámult
rá. Egyértelmű, hogy ebből a fiúból nagy szívtipró lesz. Pont
olyan, mint a seggfej apja. Persze Aidenből nem lesz seggfej,
ahhoz túlságosan is cuki.
Jól éreztem magam. Vidám volt ez az aranyos és
talpraesett kisember. Cseppet sem hasonlított az apjára. Nem
csoda, hogy egy icipicit belezúgtam. A gyerekbe. Nem az
apjába.
Tökre nem az apjába.
Mégis, ki a fene szeretne bele egy olyan fasziba, akinek a
kibaszott hangja miatt kéjhullámok törnek az ember
lányára? Igaz?
De még mennyire.
Én pedig ugyebár végképp lemondtam a szerelemről.
Jobban járok, ha a lehető legcsekélyebb mértékben teszem
ki magam az átoknak.
Szóval minden a lehető legjobban ment, mindaddig, míg ő
be nem jött, hogy elvigye az álmos Aident. Két szót, ha
váltottunk egymással, de ez az alak nem feledkezett meg
arról, hogy aláírassa velem a hülye titoktartási
nyilatkozatot, majd közölte, hogy előkészített egy szobát
nekem, ahol lakhatok. Azt mondta, másnap náluk vigyázzak
Aidenre, és ne itt, Olive-éknél. Én csak bólintottam, és
eltűntem a szeme elől, miközben ő suttogva beszélgetni
kezdett Jasonnel, Aiden pedig azonnal elaludt a vállán.
Másnap valaki felhívott egy ismeretlen számon, amikor
éppen Tomnak, Jason ügynökének küldtem egy e-mailt,
hogy megkérdezzem a véleményét valamiről. Dan volt az, a
testőr, aki rám förmedt, hogy azonnal menjek át a
szomszédba. Kiakasztott, mert még az előtt letette a telefont,
hogy kinyitottam volna a számat. Átvágtattam hozzájuk,
erre kiderült, hogy ő már le is lépett. Nem balhéztam. Pedig
nehezemre esett.
Sokat segített, hogy megpillantottam Aiden boldog arcát.
Amikor elmeséltem neki, hogy a mai estét már itt töltöm
náluk, úgy tűnt, hogy a kissrác a világ legboldogabb embere.
Úgy értelmezte az egészet, hogy én vagyok az első haverja,
aki náluk aludhat, és arra készült, hogy hatalmas bulit
csapjunk.
Megint minden csak addig volt tökéletes, míg Adam fel
nem bukkant. Miközben a fia elcsacsogta neki, hogy milyen
volt a napunk, felemelte, hogy lefektesse a kisembert. Azt
gondoltam, hogy egy jó darabig nem fog visszajönni, így
igen meglepett, amikor felmásztam a korábban az erről az
oldalról a kerítéséhez támasztott létra tetejére.
– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdezte, én pedig
majdnem leestem a létráról.
– Azt énekelem, hogy Hakuna Matata – válaszoltam
anélkül, hogy lepillantottam volna rá. Nem szabad az ördög
szemébe nézni. Így is tudtam, hogy megrovóan a fejét rázza.
Előítéletes mocsok. – Ugye nem gondoltad komolyan, hogy
elzarándokolok a kapuig, és megkerülöm a fél világot,
valahányszor át akarok menni a szomszédba, igaz?
– Egy normális ember simán a kaput használná.
– Az annyira unalmas. Te persze csak nyugodtan járj arra.
Ez itt… – felnyúlva a magasba átkaroltam a fal tetejét, és
végre lenéztem a fickóra. Persze nem a szemébe; az túl sok
lett volna. – …sokkal gyorsabb és könnyebb.
– Felőlem aztán kitörheted a nyakadat – mondta, és
keresztbe fonta a karját maga előtt. Olyan volt, mint egy
király, a szemétláda.
A fogaimat kivillantva kényszeredetten rámosolyogtam.
– Iszonyúan aranyos vagy. Örök hálám.
Már éppen le akartam mászni, amikor kimondta a
nevemet, ezért visszafordultam felé.
– Ugye megteszed nekem azt a szívességet, hogy a fal túlsó
oldalán töröd össze magadat?
Egy édes mosollyal felmutattam neki a középső ujjamat, és
nem törődtem azzal, hogy enyhén megremegett a szája.
Éppen földet értem a fal túloldalán, és a hülye bokor már
megint megkarmolta a karomat, amikor meghallottam
Adam hangját.
– Ha nálunk akarsz aludni, akkor egy óra múlva legyél itt,
mert bekapcsolom a riasztót.
– Add meg a beléptető kódot! – kiabáltam, hogy meghallja.
– Nem.
Hallottam, ahogy a kikövezett ösvényen elindul vissza, a
ház felé. Mire felértem a létra tetejére, hogy a tudtára
adjam… nem is tudom, mit… talán, hogy elküldjem a fenébe
egy egyelőre még nem konkrét ok miatt, ő már be is ért a
házba.
A rendelkezésemre álló órát azzal töltöttem, hogy a késői
vacsora elfogyasztása közben egyfolytában ezt a szemétládát
szidtam Olive és a férje előtt. Utána visszamásztam a
kerítésen.
Amikor bekopogtam az üvegajtón, Dan éppen hogy csak
nem vicsorgott rám, amikor beengedett. Egy szó nélkül
bevonultam az előző nevelőnő szobájába, és magamban
morogva aludtam el. Egyértelmű volt, hogy itt nem látnak
szívesen. Nagyon nem. Mondjuk, én is bezártam a szívem
ajtaját Adam előtt… nem mintha őt kicsit is érdekelte volna a
szívem, de hát…
Inkább ugorjunk.
A harmadik nap szerda volt, és remekül sikerült. Adam
aznap nem jött haza a forgatásról, a testőr pedig képes volt
egész mondatokban beszélni hozzám. Mondjuk, csak három
mondatot nyögött ki, de hát ki számolta? Meg mertem volna
esküdni arra, hogy el is mosolyodott, bár lehet, hogy megint
csak képzelődtem. Aiden nagyjából ekkor tudta meg, hogy
az apja nem jön haza, ezért elsírta magát. Valószínűleg nem
lehettem teljesen magamnál, vagy a hormonjaim
szórakoztak velem, mert amikor észrevettem, hogy a gyerek
némán zokog, kicsit az én szívem is összetört, és elbőgtem
magam.
Hát igen. Attól még, hogy Adam Connor nem jött haza…
nem lett boldog a napunk. Ellenkezőleg. Szomorúak
voltunk.
A negyedik nap nem volt különösebben érdekes. Olive
ismét csatlakozott hozzánk, én pedig röviden
megemlítettem, hogy eddig milyen szerződéseket sikerült
kiharcolnom, de nem mentem bele különösebben a
részletekbe. A nap hátralévő részében elképesztő hosszú
időn keresztül a kockás nadrágú Spongya Bob kalandjait
bámultam, miközben arra ügyeltem, hogy Aiden
mosolyogjon. Aznapi legnagyobb sikeremnek azt tekintem,
hogy nem vettem fel Catherine hívásait.
Miközben a nappaliban az Oroszlánkirályt bámultuk,
elaludtam. Amikor felébredtem, Aiden már nem a padlón
hevert a lábával jókedvűen rugdalózva, és nem a hatalmas
laposképernyőt bámulta. Amikor az előbb becsuktam a
szememet, még nem volt rajtam az a kényelmes, vékony
pokróc. Leráztam magamról, felkeltem, és a szobámba
mentem. Az járt az eszemben, hogy Adam Connornak nincs
annyi esze, vagy nem kedves annyira, hogy betakarjon.
Egész nap nyomát sem láttam. Tulajdonképpen elég
szomorú nap volt. A seggfej.
Az ötödik nap…
Az ötödik napon Adeline Young, Adam volt felesége,
Aiden anyja hozta el a gyereket az iskolából. Adam felhívott,
és szólt, hogy aznap nem kell a kicsire vigyáznom. Mivel
dühösnek tűnt, nem erőltettem a kérdezősködést.
 A hatodik napon nyomát sem láttam egyetlen Connornak
sem. Mivel csak egy hétre szegődtem el Aiden mellé, így ez
lett volna az utolsó napom vele. Velük.
Ez a nap… tulajdonképpen… átlagosan telt. Azt hiszem.
 Nyolcadik fejezet

Adam
Dan ellenvetései dacára is úgy éreztem, jól döntöttem,
amikor Lucy segítségét kértem. Persze, amennyire ki
lehetett deríteni, korábban még sosem foglalkozott
gyerekekkel, de láttam, milyen jól elvan Aidennel, és a fiam
csakis róla beszélt. Boldoggá tette a lány közelsége, és én
éppen ezt akartam. Mindezeken felül tudtam, hogy Lucy
vigyázni fog rá. Egyszer már megmentette. Amúgy pedig
Dan ellenőrizte a múltját abban a pillanatban, hogy a lányt
elvitték a házunkból a zsaruk. Lucy tiszta volt, mint a
patyolat.
Az első nap, amikor vigyáznia kellett Aidenre, Dan
ragaszkodott ahhoz, hogy egy parányi lehallgatókészüléket
helyezzünk el a fiam egyik játékán, így gondoskodva arról,
hogy aznap minden a legnagyobb rendben legyen. Nem
tiltakoztam; mégiscsak a fiam biztonságáról volt szó.
Túllihegtem volna a dolgot? Kit érdekel, az a lényeg, hogy
nem aggódtam.
Aznap csak három órát aludtam, amikor átmentem
Jasonékhoz, hogy elhozzam Aident. Lucy morogva aláírta a
titoktartási szerződést, és utána még rosszkedvűbb lett. Én a
lehető leghamarabb leléptem mellőle.
Másnap, miután egy kis időt töltöttem Aidennel,
megpillantottam magam előtt Lucy igen feszes fenekét,
ahogy éppen felmászik a kertem falára, Jasonék irányába.
Ez a kiállhatatlan kis dög egyébként komoly
erőfeszítéseket tett azért, hogy ne kerüljön a szemem elé,
amivel meglepett, hiszen egyedül a jóisten volt annak a
megmondhatója, hogy korábban titokban mennyi időn
keresztül figyelt engem meg a fiamat.
Amikor eljött az első olyan este, hogy ő is ideát aludjon
nálunk, kifejezetten örültem annak, hogy ennyire betartja a
három lépés távolságot. Csak azért mondtam igent a
kérésére, mert nem volt más választásom. Aidennek
megvolt az a rossz tulajdonsága, hogy önmagába fordul, ha
elszomorodik, és az pedig szóba sem jöhetett, hogy elvigyem
magammal a forgatásra.
Soha az életben nem fogom elfelejteni, mennyire utáltam,
amikor a szüleim elvittek Vickyt meg engem magukkal, de
csak azért, hogy órákra elfeledkezve rólunk, elnyelje őket a
saját világuk. Persze az asszisztenseik időnként ránk
néztek, és ellenőrizték, hogy még dobog-e a szívünk és
tisztességesen viselkedünk, de előfordult, hogy napokig alig
láttuk a szüleink arcát. Ugyanakkor kiváló díszletnek
bizonyultunk. Anyám ékszerként viselte aranyhajú, zöld
szemű leányát. Szépen felöltöztette Vickyt, és odafigyelt
arra, hogy mindenki észrevegye kettőjüket. Így a
paparazzók lefényképezhették őket, és szóba kerülhetett
divatos öltözködésük.
Az apám hasonlóképpen használt fel engem. Persze mi
nem kerültünk fel a magazinok címoldalára divatos
öltözködésünk miatt. Nem is ez volt a lényeg, igaz? Egyedül
az számított, hogy a Connor család ismert márka legyen.
 Gyerekkorunk legszebb időszakai azok voltak, amikor
hónapokon át nem láttuk külföldön forgató szüleinket.
Ugyanez nem történhet meg Aidennel. Éppenséggel ez volt a
lényeg.
A harmadik nap iszonyúan hosszúra sikeredett. Alig
jutottam lélegzethez, miközben megpróbáltam találni egy új
PR-céget, és leforgattunk néhány extra jelenetet a filmhez.
Ráadásul összevesztem Adeline-nel Aiden miatt, majd a
filmstúdió is balhézni kezdett a szerződésemmel
kapcsolatban… sikerült teljesen elcseszniük a napomat.
Csak kora hajnalban értem haza. Annak dacára, hogy több
mint harminchat órája nem aludtam, odafigyeltem arra,
hogy egy kis időt töltsek Aidennel, mielőtt Dan elvitte volna
az iskolába.
A harmadik napon egyszer sem pillantottam meg Lucy
Meyer mosolygó arcát.
A negyedik napon hazaérkezve azt láttam, hogy Lucy és a
fiam ugyanannak a heverőnek a két oldalán alszik,
miközben a képernyőn Szimba Nalával hempereg.
Nem rohantam oda hozzájuk, hanem csak csendben
néztem őket.
Aiden szokás szerint tátott szájjal aludt, és két keze a feje
alatt pihent. Halkan mormogva megpróbált a másik oldalára
fordulni, és közben egy kicsit belerúgott Lucy lábába. A
tekintetem elkalandozott, és azon kaptam magamat, hogy
Lucy arcát bámulom. Összegömbölyödve feküdt. Vállig érő
haját kontyban fogta össze, így jól láthattam az arcát. Pólója
kivágásán keresztül még a válla egy kis részét is
megpillanthattam. Annyira ártatlannak tűnt, pont az
ellentéte volt a megszokott, hangos énjének. Ha nem
hallgattuk volna le, hogyan töltötte a napját Aidennel, akkor
valószínűleg nem hagytam volna egyedül itthon vele, mivel
azonban Dan kis készüléke révén pontosan tudtam, mit
csinálnak napról napra, így nem bántam meg gyors
döntésemet.
A hátam mögött kinyílott és becsukódott az ajtó, Lucy
pedig megmoccant. Szemmel tartottam, és arra számítottam,
hogy felébredve megint megvádol valamivel, de csupán a
válla moccant meg, és tovább aludt.
– Máris elaludtak? – kérdezte Dan, és odaállt mellém.
– Úgy tűnik.
– Jól kijön a lány a fiúval – mondta Dan halkan, és
továbbra is kettőjüket nézte. – Lucy megtanította arra,
hogyan kell valakivel együtt énekelni, Aiden pedig bevezeti
a színészkedés titkaiba. A fiad elég szigorú tanár.
– Úgy tűnik, jól szórakoztál, miközben lehallgattad őket.
– Persze – felelte szűkszavúan, és én elmosolyodtam a
hangvétele miatt.
– Igazi bajkeverő – mondtam, miközben alig tudtam
levenni a tekintetem a lányról.
Dan felmordult, mire ránéztem. Ő is Lucyt bámulta.
Megköszörültem a torkomat, és kisiettem a konyhába. Egy
pillanat habozás után Dan is követett.
Kinyitottam a hűtőszekrényt, hogy igyak egy kis vizet.
– Odakint minden nyugodt. Ma éjjel senki sem állt lesben.
– Nagyszerű. Adeline jobban érdekli őket, mint én.
– Mire mentél vele? Mit gondolsz? Sikerül meggyőznöd,
vagy bíróságra kell mennetek?
 Felsóhajtottam, és közelebb hajoltam a hűtőszekrényhez.
– Akarsz inni valamit? – kérdeztem, és kivettem egy üveg
vizet.
– Kihagyom.
– Nem. Nem vesz komolyan. Nem tudom, mi járhat a
fejében, de nem lesz olyan könnyű, ahogy gondoltuk. Azt
hittem, a volt nejem magánkívül lesz az örömtől, hiszen
éppenséggel a gyerek miatt indított válópert. Talán mégsem
ez volt minden. Tényleg nem tudom, mi járhat a fejében.
– Talán csak időre van szüksége. Esetleg aggódik, hogy a
közvélemény mit gondol róla, ha ellenállás nélkül lemond a
fia felügyeleti jogáról – töprengett Dan, miközben lazán
nekidőlt az ajtófélfának.
– Talán – feleltem. Ittam pár kortyot a vízből. – Esetleg
erről van szó. Talán majd jobb belátásra tér.
Egyedül a jóisten tudja, hogy a közvélemény mit gondol a
volt feleségemről. Adeline számára nagyon fontos volt,
hogy a barátai miről beszélnek a háta mögött. Nem tudná
olyan könnyen megmagyarázni nekik, hogy Aiden
váratlanul miért tűnt el az életéből.
– Ne aggódj, így lesz. Ezenfelül Aidennek sem lenne jó, ha
csak a hétvégeken látná az anyját.
– Azt akarom, hogy a fiam mellettem legyen, Dan –
mondtam, és a szemébe néztem. A testőröm azon kevés
emberek egyike volt, aki szinte mindent tudott a Connor
családról, az összes jó és rossz dolgot is.
– Tudom, hogy ez a helyzet, főnök, de az ilyesmi beletelik
egy kis időbe. Hagyd, hogy a volt nejed hozzászokjon a
gondolathoz. Most először azt lássuk, hogy mihez kezd
magával, miután megszabadult attól, ami eddig
visszatartotta.
Ezek Adeline, és nem Dan szavai voltak. Bólintottam, és
csendben maradtam.
Dan kihúzta magát, és a válla fölött bepillantott a
nappaliba.
– Ha itt minden rendben van, akkor megyek.
– Persze. Később majd felhívlak, de holnap reggel nem
kell eljönnöd Aidenért. Megígértem neki, hogy én viszem el
iskolába. Utána pedig találkozni fogok az új PR-céggel. Ha
akarod, kiveheted a holnap délelőttöt. A megbeszélés után
úgyis a forgatáson vagyok.
– Azt hittem, ezen a héten mindent befejeztek. Még tart a
munka?
– Igen, Matthew – vagyis a rendező – ki akar próbálni egy
másik befejezést és még néhány új jelenetet.
– Rendben, akkor beszélünk, mielőtt elmennék Aidenért –
felelte Dan, de aztán megtorpant a nappali ajtajában. –
Szükséged van segítségre a másikat elcipelni az ágyába?
Magasba vont szemöldökkel várta a válaszomat. Nem volt
nehéz kitalálni, hogy kire gondol, és ez cseppet sem tetszett
nekem.
Kidobtam a vizespalackot a szemetesbe, és odamentem a
testőröm mellé. Aidenék továbbra is az igazak álmát
aludták.
– Nem. Ez a nőszemély valószínűleg jelenetet rendezne,
és azzal vádolna meg minket, hogy álmában zaklattuk.
Dan halkan elnevette magát.
– Igaz. Nagyon is. – Ekkor hátat fordított az alvóknak, a
vállamra tette a kezét, és egy komoly pillantást vetett rám. –
Legyél vele óvatos, Adam! Lehet, hogy jól kijön Aidennel,
ám ez nem jelenti azt, hogy veled is ki fog jönni.
– Te meg mi a fenéről beszélsz?
– Csak figyelmeztettelek.
– Mi miatt? – kérdeztem dühbe gurulva.
Levette a kezét a vállamról, felnézett az égre, és elindult
kifelé.
– Látom ám, milyen szemekkel bámulod. Amit mondtam,
tekintsd csupán egy baráti jó tanácsnak.
Nem tudtam eldönteni, hogy azért figyelmeztetett-e, mert
neki is tetszik a kis tűzokádó, vagy más okból.
Megcsóváltam a fejemet, és a lehető leggyengédebben
magamhoz öleltem Aident.
Már éppen betakartam az ágyában, amikor kinyitotta a
szemét.
– Apu?
– Csitt – mormogtam, és az ujjaimmal elsimítottam a haját.
A szeme csak résnyire volt nyitva, amikor ezt kérdezte:
– Ugye nem fogsz meghalni?
Nesze neked Oroszlánkirály…
– Nem fogok, kis barátom. Most viszont ideje elaludnod.
– Jól van. – Nagyot bólintott, és egészen a nyakáig felhúzta
a paplant. – Lucy elsírta magát, amikor Mufasza meghalt,
ezért aztán magamhoz öleltem, és elmondtam neki, hogy
nem is igaz, amit láttunk, és mennyire bután viselkedik. Jól
tettem, ugye?
– Elsírta magát?
– Izé, igen. Mégpedig rendesen, úgy, hogy hullottak a
könnyei, bizony. Nem úgy, mint Pennynek, az
osztálytársnőmnek, aki csak megjátssza magát. Magamhoz
öleltem, megveregettem a hátát, és jól megnevettettem.
– Ez már derék, haver – mondtam mosolyogva. – Most
viszont tényleg aludnod kell.
– De ugye igazam volt? Jól viselkedtem?
– Jól bizony, Aiden.
– Szeretlek, apu.
Egy puszit nyomtam a homlokára.
– Én is szeretlek téged, Aiden.
Pár pillanat múlva már aludt.
Mihelyt leoltottam a villanyt a fiam szobájában, a lábam
magától visszavitt Lucy mellé.
Szóval megsiratta Mufaszát… ahhoz képest, hogy milyen
sokszor a képembe vágta, mennyire gyűlöl, mégiscsak volt
szíve.
Odatérdeltem elé, és vártam, hogy felébredve üvöltözni
kezdjen velem. Amikor ez elmaradt, azzal leptem meg
magamat, hogy felemeltem a kezem, és gyengéden
megérintettem a csuklóját. Talán én akartam, hogy
felébredjen és kiabáljon velem. Lehetséges, hogy boldoggá
tett, ha látom azt a tüzet a szemében, azt a lángoló valamit,
amit nem tudnék néven nevezni? Önkéntelenül is Adeline
jutott az eszembe, hogy mennyire nyugodt, mennyire…
ellágyult. Nem találtam rá jobb szót. Alig néhány év alatt
nagyon megváltozott… Talán hiányzik nekem? A régi, vad
Adeline? Erről szólna ez az egész?
Lucy is nagyon lágynak tűnt a megfelelő helyeken, de volt
benne valami nagyon is szilárd. Szilárdan állt a talajon.
Őrült viselkedése dacára is normális volt, ráadásul nagyon
irigyeltem tőle a szabadságát.
Pontosan tudta, hogy kicsoda valójában, és habozás
nélkül megmutatta ezt a világnak.
Amikor álmában halkan nyöszörgött, felkeltem, és
betakartam egy vékony takaróval, majd eljöttem mellőle.
Bármennyire is élveztem zabolátlan összecsapásainkat,
semmiképpen sem kerülhettem közel hozzá. Nem számított,
hogy rövid vagy hosszú időre, hogy komolyan vagy csak
futólag – súlyos hiba lett volna bármilyen kapcsolatot
kialakítani egy rajongómmal. Lucy Meyer pedig a
legrosszabbfajta rajongó volt, az, amelyik elszántan odaáll
eléd, hogy kiharcolja magának az elismerésedet. Nekem
viszont most kizárólag arra kellett összpontosítanom, hogy
megszerezzem Aiden teljes körű felügyeleti jogát, és
normális életet biztosítsak neki. Erről egy pillanatra sem
feledkezhetek meg. Nem mintha ez az egész bármit is
számítana; majd csak találok valakit, aki a fiamra vigyázzon,
amíg ő Adeline társaságában tölti a hetet, és utána többé
nem látjuk Lucyt.
Nemcsak egy gyors dugásra vágytam – azokból egy életre
elegem van már –, de nem kívántam belemenni egy tartós
kapcsolatba sem. Az ágyam viszont nagyon is vonzott.
Fáradt voltam és kialvatlan.
 Kilencedik fejezet

Lucy
– Olive, száz százalékig biztos vagy ebben?
– Miért? Gyere ki, hogy megnézhesselek!
– Biztos vagy abban, hogy az én méretemet adtad meg a
stylistnak, és nem az egyik regényed főszereplőnőjéét? –
Még egyszer végignéztem magamon, és megpróbáltam
döntésre jutni. – Ha megpillantasz ebben, az bele fog égni a
retinádba. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek!
– Lucy, ne csináld! Gyere már ki!
– Ahogy kívánod, kis zöld Bogyóm. – Megvontam a
vállam, vettem egy mély lélegzetet, aztán kiléptem a
fürdőszobából.
Délelőtt tíz felé járhatott az idő, és mi ketten Olive
hálószobájában voltunk, ahol ez a némber egyébként
csúnya, malac dolgokat művelt jóképű férjével, melyekbe
nem vonta be a barátnőjét – úgy értem, hogy nem mesélt
ezekről –, mégpedig azért, hogy ruhákat próbáljunk, mert
aznap este volt a Sajgó lélek Los Angeles-i díszbemutatója.
Nem sokkal korábban Jason stylistja mind a kettőnk
számára hozott tíz-tíz különféle ruhát, mi pedig addig
válogattunk, míg meg nem találtuk a megfelelőt.
– Ó, édes istenem – hördült fel Olive, amikor felemelte a
tekintetét a telefonjáról, és a pillantása a mellemre tapadt. –
Jóságos egek! Mi történt a ciciddel?
 Dühös képet vágva a két kezemet a melleim alá
csúsztattam, és gyorsan rájuk pillantottam.
– Csakis ez a ruha tehet róla. Onnan nézve milyennek
látszom?
– Ó, szóval… hogy milyennek látszik a cicid? Gyakorlatilag
csupasznak.
– Én figyelmeztettelek. Ne mondd, hogy nem! – Miközben
odasétáltam az egész alakos tükörhöz, a két hüvelykujjamat
megpróbáltam beerőltetni a vastag szövet és a melleim
közé, hogy feljebb húzhassam a ruhát. Sem az egyik, sem a
másik nem engedett. Belenéztem a tükörbe, aztán a vállam
fölött Olive-ra pillantottam.
– Tudod, azt hiszem, ebben a szerelésben kapásból
szoptatós dajkának nézhetnének. Mekkora nagy buli volna.
– Lucy – nyöszörögte Olive, és feltérdelt az ágyon. – Gyere
ide! Talán nekem sikerül feljebb húzni.
– Már megpróbáltam – feleltem, de aztán megfordultam,
hogy odamenjek hozzá. – Azt hiszem, ennél feljebb nem
lehet húzni. A szegény cicim megfullad ebben a
szörnyűségben. Te tulajdonképpen hogy tudsz járni a két
kis dinnyécskéddel? Úgy értem, persze remek dolog
odabújni, aludni a ciciden – a kezemmel még magasabbra
emeltem a melleimet –, de ezek így nevetségesek. Isten
szerelmére, majdnem hozzáérnek az államhoz! Segíts már
lehámozni magamról ezt a ruhát, mielőtt felrobbanok.
– De hát a pánt nélküli remekül megy a hajadhoz.
– Csinálj valamit, Olive! – mondtam, majd feladva a
küzdelmet, elengedtem a mellemet, miközben ott álltam a
barátnőm előtt. – Valamit, mert ez így elviselhetetlen.
 Ráharapott az alsó ajkára, és tovább bámulta a cicimet.
Az ujjammal nagyot csettintettem az orra előtt.
– Hahó! Nem a hentesnél bámulod az árut.
– Bocsi. – Elnevette magát. – Sajnálom, de nem tudok
máshova nézni.
Még mindig engem bámult, miközben felfele rángatta a
szövetet.
– Hát nagyon köszönöm – vicsorogtam, mert még
rosszabb lett a helyzet. – Mindig is tudni szerettem volna,
milyen érzés, ha az állam eltűnik a két mellem között.
Felkacagott, elengedte a ruhámat, és azt nézte, ahogy ettől
hullámzani kezd a mellem. Utána egy ujjal óvatosan
megérintette az egyik cicimet.
– Kellemes érzés, igaz? – kérdeztem, miközben
nekinyomtam egy ujjamat a másik mellemnek. – Mint egy
puha felhő. Ezért imádok hozzád bújva aludni.
Oda sem figyelve bólintott.
– Egyértelműen olyan, mintha D kosarat hordanál.
– De én nem D vagyok, legfeljebb C.
– Ebben a ruhában úgy nézel ki, mintha D lennél –
elhúzta az ujját, az arcomra pillantott, majd vissza a
mellemre. – Hűha!
– Mi az, hogy hűha?
– Az a helyzet, hogy az arcod kisebbnek tűnik a
melleidnél. Elég furcsa, remélem én nem így nézek ki, ha
pánt nélküli ruha van rajtam. Mert ha igen, és te egy szóval
sem figyelmeztettél…
– Egyértelműen szólnék arról, ha az arcod tízszer kisebb
lenne, mint a melled. – Visszamentem a tükör elé, hogy
kiderítsem, van-e legalább csekély esély is arra, hogy ma
este ebben a ruhában jelenjek meg. A ruha maga gyönyörű
volt; azzal, ahogy rásimult a derekamra és a csípőmre,
valósággal csodát művelt a testemmel. Ugyanakkor
kizártnak tartottam, hogy úgy álljak a nyilvánosság és
valószínűleg a kamerák elé, mintha közben szeretném
felfalni a saját mellemet. Ha nem lenne rövid a hajam, még
meg is kockáztatnám, hogy felveszem, csak hogy
felfigyeljenek rám az emberek. Az emberek alatt pedig a
jóképű pasikat értem. Nem, nem dögös srácokat, hanem
vonzó, érett férfiakat.
Hatalmasat sóhajtottam.
– Jóképű fiúkkal randizni szívás a javából. Jameson is
nagy farkú, tetovált, dögös srác volt. Nekem viszont vonzó,
érett férfiakra és az ő – remélhetőleg – méretes farkukra
van szükségem.
Ezen töprengtem egy pillanatig, aztán Olive-ra néztem.
– Ó, nem vagyok ennyire önző. Hajlandó vagyok
megosztozni a nagyvilág többi nőjével. Beérném egyetlen
dögös pasival is. Nem leszek belé szerelmes, de szexelni
nagyon is jó lesz. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy nagy
legyen a farka. Akkora, hogy beérjen a megfelelő helyekre,
tudod? Oda, ahova nem minden farok ér fel.
– Azt hiszem, értelek – felelte Olive félbeszakítva az
áradozásomat. – Egy nagy faszt akarsz.
– Ó – mondtam felsóhajtva, és a szívemre szorítottam a
kezem. – El sem tudod képzelni, mi történik a szívemmel,
ha kimondod azt, hogy „nagy fasz”. Úgy érzem, hogy végre
egy felnőtt nővel beszélek. És nem csak arról van szó, hogy
egy jókora dorongot akarok, Olive. Egy iszonyatosan nagy
fasz kell nekem. Mert ugye nem mind egyforma. Azt
szeretném, hogy vastag legyen, de ne túl hosszú, mivel ki
nem állhatom, ha rossz helyen bökdösnek. Szegény puncim
arra vágyik, hogy teljesen magába fogadja és átölelje. Egy
irtózatos farok kell nekem, olyan, ami miatt kómába
kerülök szexelés után.
A barátnőm kacagva lemászott az ágyról.
– Értem. Pontosan egy ilyen otrombát rendelünk neked az
internetről. Rózsaszínűt. Egyébként pedig miről beszélsz?
Olvastad te egyáltalán a könyvemet? Csomószor leírtam
benne, hogy fasz meg farok. Meg rengeteg… más dolgot is.
– Egészen más leírni és kimondani valamit. Lefogadom,
hogy Jasonnek egyből feláll, ha kimondod azt a szót, hogy
fasz. – Elvigyorodtam. – Ki szoktad próbálni vele a könyved
jeleneteit? Például, amikor egy izgalmas rész írása közben
bizseregni kezd a puncid, olyankor odahívod magadhoz:
„Gyere csak ide és lásd el a bajom, Jason!”? Amúgy pedig
irtózatos farka van neki, Olive?
Igyekezett úgy tenni, mintha nem is törődne velem, és az
ágy mellől odament a fogasra akasztott többi ruhához,
melyeket az eseményre kaptunk. Így akart megmenekülni
előlem.
– Mit szólnál ehhez? – kérdezte, felmutatva egy másik,
halvány rózsaszín, hajszálvékony pántú és elöl mélyen
kivágott, gyönyörű ruhát.
– Először is béna vagy, ha témát akarsz váltani; ezen még
dolgoznunk kell.
Magában morogva hátat fordított nekem, és turkálni
kezdett a többi ruha között.
– Másodsorban pedig nincs semmi gond azzal, ha egy
olyan nagy faszt akarok, amelyik jólesik a puncimnak. Végül
pedig, de nem utolsósorban, miért akarod ennyire, hogy ma
este kint lógjon a csöcsöm?
– Mert nem akarok egyedül lenni a rivaldafényben.
– Ó, azt hiszem, ezzel már elkéstél. Te írtad azt a könyvet,
amiből a filmet készítették. Azt hiszem, kizárt dolog, hogy
ne kerülj rivaldafénybe, és amúgy sem hiszem, hogy a cicim
segítségével valahogy elkerülhetnéd a feltűnést. Azt hitted
talán, hogy mágikus mellem van, vagy ilyesmi?
– Jól van, próbáld fel ezt! – parancsolta, és a kezembe
nyomta a rózsaszín ruhát.
– Rendben – feleltem, és odamentem mellé a fogashoz. –
Te pedig bújj bele ebbe!
Olive a kezemben lévő fehér ruhára pillantott: a hátul
mélyen kivágott estélyi leért egészen a padlóig.
Lenyűgözően szép lesz benne.
– Fehér ruha? – kérdezte.
– Igen. Fehér. Öltözz át! – Kicsit meglöktem és a fenekére
csaptam, mire eltűnt a fürdőszobában.
Egyedül azért nem vetkőztünk meztelenre egymás előtt,
mert azt akartuk, hogy meglepetés legyen minden újonnan
felvett ruha látványa. Így fokoztuk a feszültséget.
– Na szóval… – kiabált ki a fürdőszobából, amikor én
lecsüccsentem az ágyukra.
– Mit na szóval?
– Na… mi a helyzet Adam Connorral? Valahányszor szóba
hozom neked azt a pasit, te elkezdesz üvölteni arról, hogy
gyűlölöd, aztán témát váltasz. Sajnos te nagyon is értesz az
ilyesmihez.
– És miből gondolod, hogy most nem fogok témát váltani?
– Azért, mert megesik a szíved rajtam? Mivel amikor
átmásztál a falon ide, hozzánk azután, hogy Aiden lefeküdt
aludni, csupán annyit mondtál, hogy ki nem állhatod
Adamet, és ez nem tisztességes. Hogy a fenébe vagy képes
ennyire titkolózni azok után, hogy… eddig már négy, vagy
inkább öt éjszakát töltöttél a házában? Amúgy pedig el sem
tudom képzelni, hogyan tudtad rávenni erre azok után,
ahogy először találkoztatok.
– Na és ha azért nem beszélek róla, mert aláírtam egy
titoktartási nyilatkozatot?
– Hagyjál békén ezzel a hülyeséggel, Lucy! Te is tudod,
nem arra kérlek, hogy számolj be a véletlenül kihallgatott
magánbeszélgetéseiről. Csak az érdekel, hogy milyen ember.
Például miről szoktál beszélgetni vele? Szokott mosolyogni
rád? Előfordult, hogy éjszaka felkeltél és belestél a
szobájába? Pucéran alszik? Vagy félmeztelenül?
Felhorkantam, és Olive mobilja után nyúltam.
– Komolyan kezdesz úgy beszélni, mint egy őrült.
– Csakis olyasmiről kérdezlek, amire szerintem alapból
képes vagy.
– Köszi, Olive. A kérdéseid közül csak egyet tudok
megválaszolni.
– Nagyon remélem, hogy meztelenül mászkál a házában.
– Azt hiszem, beszélnem kell Jasonnel. Úgy tűnik, hogy te
távolról sem kapsz elég szexet. – Megnyitottam az
internetböngészőt a mobilján.
 – Köszönöm szépen, de mindennap megkapom, ami kell.
Elmosolyodtam. Imádom ugratni Olive-ot.
– Csak kíváncsi vagyok. Tekintsd a kutatómunkám
részének.
– Persze, csak kutatgatsz – mondtam lassan, nevetve.
Utána viszont üvöltve folytattam. – Mi a nyavalya tart ilyen
sokáig? Gyere ki végre, hogy megnézhesselek magamnak.
Kinyitotta az ajtót, és kilépett.
– Először pisilnem kellett.
– Azta! – kiáltottam guvadó szemmel. – Az anyját, de jól
nézel ki ebben!
Amikor végigpillantott magán, úgy csücsörített a szájával,
mint aki nem hisz nekem.
– A többit már fel se próbáld, Olive. Ezt a ruhát neked
varrták.
– Gondolod? – Odasétált a tükörhöz, és a válla fölött
megnézte a hátkivágását. – Imádom, ahogy végigsimítja a
bőrömet, de hátul szerintem nagyon merész.
– Szerintem tökéletes. Nem hagyom, hogy bármi másban
menjél. Jason odalesz érte.
Elmosolyodott, lesimította a ruháját, és közben a tükröt
bámulta.
– Azt hiszem, nekem is tetszik.
– Hidd el nekem, meg fog őrülni, valahányszor csak a
kezével megérinti a hátadat.
– Na jó, meggyőztél.
Arra vártam, hogy végre rám nézzen.
– Gyönyörű vagy benne. Csodálatos lesz a mai este, Olive.
Nem kell semmitől sem tartanod.
 Mélyen beszívta, majd kifújta a levegőt.
– Honnan tudod, hogy aggódom?
A magasba vontam az egyik szemöldököm, és
megkopogtattam magam mellett az ágyat.
– Azért, mert véletlenül nagyon jól ismerlek.
Bizonytalanul elmosolyodott, és leült.
– Ennyire nyilvánvaló, hogy ki nem állhatom az ilyen
látványos szerepléseket? Sokkal jobb volna, ha az első
alkalommal csak Jasonnel meg veled ülhetnék be a moziba.
Ott lesz az a sok kamera meg az a rengeteg ember, akit nem
is ismerek. Ez a film nagyon fontos számomra, ők meg azt
sem tudják, hogy ki vagyok.
– Ne is törődj velük, Olive! Gondold azt, hogy ez az este
csak a tied meg Jasoné. Bárhogy is legyen, minden szuper
lesz. Mindenki rólad fog beszélni. Legyél büszke magadra.
– Bárcsak a szüleim is el tudtak volna jönni a
bemutatóra… Nem akartak a kamerák és fényképezőgépek
kereszttüzébe kerülni, így jövő héten elmegyünk hozzájuk
Jasonnel, és együtt megnézzük velük a filmet.
Megdöbbentő, de kicsit megnyugtat a közelséged. Persze így
is remeg a lábam.
– Nekem mondod? – Megráztam a fejemet. – Te nagyon
utálod, ha én ébresztelek fel hajnalban, ma viszont
éppenséggel te keltettél fel öt órakor. Ez volt az első jele
annak, hogy mennyire ideges vagy.
Félszegen rám mosolygott, és hanyatt dőlt az ágyon.
– Semmi bajom nem volt, amikor más díszbemutatókra
mentünk Jasonnel. Ez viszont más. Nem akarom, hogy
velem foglalkozzanak, de Megan azt mondta, Jasonnel
együtt kell nyilatkoznom. Úgy el fogom szúrni…
Megan Jason kőkemény sajtófőnöke volt.
– Dehogy fogod. Én is ott leszek és Jason is ott lesz.
Miután pedig túljutsz az első részen, az interjúkon meg a
villódzó vakukon, minden tök izgi lesz. A film pedig
lenyűgöző.
Biccentett, és becsukta a szemét.
– Rendben.
Felemeltem a mobilját, és odafektettem mellé.
– Tessék, hadd mutassak neked valamit. Legszívesebben
üvöltenék és szökdécselnék, csakhogy attól tartok, hogy
ettől még inkább kiborulnál.
– Valamilyen rossz hír? Ha az, felejtsd el, mert nem
akarok tudni róla.
Feloldottam a mobilja zárját, és felmentem az Amazon
honlapjára.
– Szoktam én sikoltozni és szökdécselni, ha bajban
vagyunk?
– Nálad sohasem tudhatja az ember.
– Nagyon vicces. Inkább nézd meg ezt! – Úgy tartottam a
telefont, hogy jól lássa a képernyőt.
– Ó!
– Bizony. Ó. – A könyve újra felkerült az Amazon
sikerlistáinak legtetejére. Valószínűleg az összes hasonló
lista élére is. Az ágyra pottyantottam a mobilt, és némán
bámultuk a mennyezetet. – Iszonyúan jó író vagy, Olive, én
pedig büszke vagyok rád!
– Pont olyan, mint álmaid iszonyú farka? – kérdezte
jókedvűen.
 – Pontosan.
– Ennek igazán örülök. Mi lenne, ha most kicsit Adam
Connorról beszélnénk? Légy szíves! Attól egész biztosan
megnyugodnék.
– Ezzel senkit sem csapsz be, Olive – feleltem. – Mit
mondhatnék azon kívül, hogy ki nem állhatom a pasit? A
kölyköt viszont imádom. Annyira aranyos.
– És napokon át csakis azért bámultad, mert ki nem
állhatod, igaz?
– Az akkor volt, és nem most. Lehet, hogy lenyűgöző a
teste és a gatyájában óriási a…
– Ki ne hagyd a szívtipró mosolyát – figyelmeztetett Olive.
– Mivel rám nem szokott mosolyogni, így nem tudhatom,
de…
– Mit de?
– De… semmi. Ez a seggfej ártatlan embereket küld
börtönbe, én pedig gyűlölöm.
– Már megint kezdi – mormogta a barátnőm.
Feltételezem, hogy neked is pont ugyanez jár az eszedben,
igaz? Talán az égre meredsz a tekinteteddel? Nem kéne. Ne
érts félre, de attól a pasitól összefut a nyál a számban, és ha
fa lenne, már rég felmásztam volna rá. Hogy a fenébe ne
gondolnám ezt, miután testközelből láttam? Csakhogy ez
még az előtt történt, hogy kimutatta volna a foga fehérjét.
Gyűlölöm, és csak ez számít.
– Na, szóval – kezdte Olive rövid csend után. – Akarsz
Jamesonről beszélni?
Felnyögtem.
Rendben sikerült eljutnunk a díszbemutatóra, én
gyakorlatilag meztelennek tűntem a mélyen kivágott,
halvány rózsaszín ruhámban. A mellem ráköszönt
mindenkire, aki csak felém pillantott. Nem panaszkodom,
tényleg nem. Végül is egész jól néztem ki. Olive viszont… a
barátnőm lenyűgözően ragyogott Jason mellett. Bár nem ő
játszotta a filmben a női főszerepet, a sajtó mégis
filmsztárként kezelte, és egyértelműen jobban odafigyeltek
rá, mint a valódi főszereplőre. Ez az este Jasonről és Olive-
ról szólt. Én pedig nagyon, de tényleg nagyon boldog voltam
amiatt, hogy a barátnőm megtalálta, amit keresett.
Csakhogy közben nyomát sem láttam a rám váró,
iszonyatos faroknak. Egyelőre. De nem adtam fel a reményt;
tovább kerestem.
A piros szőnyeg végében állva figyeltem, ahogy Olive és
Jason megválaszolja a riporterek kérdéseit. A férje abban a
pillanatban megragadta Olive kezét, ahogy kiszálltak a
kocsiból, és az alapján, amit láttam, egyetlen pillanatra sem
engedte el. Elmosolyodtam, és arra gondoltam, ideje volna
beosonni, hátha találok egy bárpultot, amikor valaki
megszólalt a hátam mögött.
– Te meg mit keresel itt?
Ez a hang. Megdermedtem, de sajnálatos módon nem
tudtam megakadályozni, hogy libabőrös legyek. Lassan
megfordultam. Az átkozott Adam Connor állt előttem.
Édes istenem…
Túl jól nézett ki ahhoz, hogy itt rögtön ne másszak fel a
farkára. Olyan klassz dolgokat művelhettem volna vele, ha
nem lett volna ekkora seggfej!
– Te mit csinálsz itt? – kérdeztem válasz helyett.
A tekintete megállapodott a mellemen, és savanyú képet
vágott. Én is elkomorodtam, és lepillantottam magamra,
kiderítendő, hogy minden rendben van-e. Amikor semmi
kivetnivalót nem találtam, a két kezemet rátettem a cicimre,
és újra a pasi szemébe néztem. Még mindig engem bámult.
Kedves mosollyal az arcomon félrehajtottam a fejemet, és
megkérdeztem:
– Szeretnéd megérinteni őket?
Azonnal a szemembe nézett, és még savanyúbb képet
vágott.
– Mi van? – rázta meg a fejét. – Ne is törődj vele. Mit
keresel itt?
– Szerinted mégis mit kereshetnék itt? – kérdeztem vissza,
és eltüntettem a hamis mosolyom. Azt hihetné az ember,
hogy legalább kicsivel kedvesebb lesz, miután vigyáztam a
fiára. De nem. Ez az alak egy kicsit sem lett kedvesebb.
Becsukta a szemét, és felsóhajtott.
– Ó, igen, Jasonnel és Olive-val jöttél.
– Pontosan. Elnyerted a legokosabb vendég díját –
feleltem pléhpofával.
– Sajnálom, de amikor megláttalak itt, azt hittem…
– Azt ne mondd, hogy azt hitted, téged akarlak zaklatni.
Néma maradt, én pedig duzzogtam. Utána erőltetett
kedves arcot vágtam, közelebb hajoltam hozzá, és suttogva
ezt mondtam:
– Rohadj meg, jó?
 Megkeményedett a tekintete, én pedig arrébb húzódtam.
– Tényleg vonzó faszi vagy, ezt hajlandó vagyok
beismerni, de nem kedvellek annyira, hogy a nyomodban
lihegjek. Na most, ha te lennél Henry Cavill… akkor egész
más lenne a helyzet.
– Jó tudni, hogy már nem engem zaklatsz, hanem Henryt.
Na, már megint kezdi…
– Te meg mégis mi a fenéről beszélsz? Nem zaklattalak
téged sem – mondtam összeszorított foggal, amikor valaki
nekem ütközött; Adam még az előtt megragadta a karomat,
hogy az egyensúlyomat elveszítve nekizuhanhattam volna.
Megdermedtem. Két tenyerem véletlenül rásimulhatott a
mellkasára, én azonban nem voltam hajlandó beismerni,
hogy bármit is érzek.
– Jól vagy? – kérdezte, és lehajolva a szemembe nézett.
Jól voltam? Hát, az illata kellemes volt, úgyhogy nem
panaszkodtam. Ezenfelül a mellkasa kifejezetten izmos volt
a tenyerem alatt.
– Semmi közöd hozzá – mormogtam, és megpróbáltam
nem nézni a szemébe.
Ez volt az a pillanat, amikor Jason és Olive úgy döntött,
hogy csatlakozik hozzánk.
– Na, sziasztok – mondta Jason, amikor szétrebbentünk.
– Szia – tette hozzá Olive, és rámosolygott Adamre, mire
Jason közelebb húzta magához.
– Nem gondoltam, hogy ma találkozunk veled – mondta
Jason Adamnek, miközben Olive egy kérdő pillantást vetett
rám. Másfele néztem. Olyan szép volt ez az éjszaka.
Az óriás, vagyis Adam testőre a semmiből bukkant elő.
 – Adam, Adeline beállt a fotósok elé. El kell kapnod,
mielőtt bemenne.
Adam bólintott, és Jasonre nézett.
– Az utolsó pillanatban döntöttem el. Elnézést, de
beszélnem kell Adeline-nel.
Arrébb lépett, majd halvány mosollyal visszanézett Olive
felé.
– Gyönyörű vagy, Olive. Gratulálok a sikeredhez.
A barátnőm elpirult, és Adam távozott. Az égre emeltem a
tekintetem, és felmordultam:
– Hízelgő!
– Mintha nem is én lennék a film főszereplője – mondta
Jason, és a feleségére pillantott. – Mindenki csak veled
foglalkozik, Picur. Lehet, hogy bajban vagyok?
Olive felnézett a férfira, amit Jason alighanem
kihívásként értelmezett, mert lehajolt, és gyengéden
megcsókolta a száját. Kissé hátrahajolva megnéztem
barátnőm hátát. A férje tenyere szépen rásimult a kivágásra.
Szóval bejött ez a ruha.
Amikor odajött Jason sajtósa és azok a biztonsági
emberek, akiket a filmstúdió bérelt fel, a szerelmes
madárkák kénytelenek voltak szétrebbenni. Megan magával
vitte Jasont, hogy az utolsó pár interjút a film
főszereplőnőjével adhassa, én pedig Olive oldalán állva
várhattam rá.
– Mit akart Adam Connor tőled? – kérdezte Olive, mihelyt
Jason lelépett.
– Semmit – feleltem oda sem figyelve, miközben a
tekintetem végigsiklott a vörös kötélkorlát mögött sorakozó
fotósok és a rajongók tömegén.
– Azt hiszem, szívesen bemennék. Kezdek nyugtalanná
válni emiatt a rengeteg ember miatt.
– Eszedbe ne jusson témát váltani! Hogy érted azt, hogy
semmit? Miről beszélgettetek?
Amikor visszanéztem Olive felé, felfigyeltem a közeledő
biztonságiakra.
– Azt hitte, hogy leskelődöm utána, én meg azt mondtam
neki, hogy rohadjon meg. Nagyjából ennyi történt. Most
örülsz?
– Mi lenne, ha kedves lennél hozzá, és akkor feleségül
venne, és lehetnél a szomszédasszonyom?
Felhorkantam.
– Hagyjál már! Inkább meghalok, mint hogy ennek a
faszinak a felesége legyek!
– Mrs. Thorn? – szólalt meg a szőke biztonsági ember,
amikor megállt mellettünk. Nem is nézett ki rosszul. Vastag
karok, fehér ing, fekete nadrág, és nem feltűnően nagy
kitüremkedés a gatyáján… eddig nem igazán kedveltem a
szőkéket, na de mikor váltson az ember, ha nem ilyen
helyzetben? – Kérem, legyenek szívesek befáradni!
Amikor ezt mondta, a kezével megérintette a fülében lévő
rádiót. Ez egy kifejezetten vérpezsdítő mozdulat volt.
– Micsoda? Miért? – kérdezte Olive azonnal, és a
tekintetével Jasont kereste.
– Mi a baj? – kérdeztem a fickót, aki most már felém
fordult. Egy ragyogó mosollyal ajándékoztam meg.
– Asszonyom, ki kell ürítenünk a térséget, hogy…
Tovább beszélt, de egyetlen szavát sem hallottam.
Asszonyom?
Te most szívatsz, vagy mi van?
Olive a karomnál fogva az épület bejárata felé vonszolt.
– Hallottad? – kérdeztem kiabálva, miközben egyre csak
hátrafelé bámultam a vállam felett. – Az a seggfej
asszonyomnak szólított! Jó, hogy nem néninek! Hallottad,
hogy mit mondott?
– Hallottam – felelte Olive kuncogva.
– Ne nevess ki! Nem vicces, Olive! Az egész őmiatta
történik! – sziszegtem. – Ő az oka!
– Te meg kiről beszélsz? Jamesonről?
– Mi van? – Visszanéztem a barátnőmre, és megráztam a
fejem. – Nem, Adam Connorról. Erről a bajkeverőről. Ahol
csak felbukkan, ott kellemetlenségem támad. Gyűlölöm!
– Na, már megint…

A filmbemutató lenyűgözően sikerült. Én voltam a világon

az első ember, aki elolvashatta a regényt, amikor Olive
befejezte a kéziratot, és most felejthetetlen élményt jelentett,
hogy a történet a szemem láttára kelt életre a filmvásznon.
Amikor véget ért, felpattantam, megöleltem a legjobb
barátnőmet, és újra elbőgtük magunkat. Utána nevettünk.
Jason adott egy puszit Olive homlokára, én pedig újra
sírdogáltam kicsit. Ezután az after party következett,
zenével, dögös pasikkal és még több hírességgel. Biztos
voltam abban, hogy az egyiküknek iszonyatos méretű farka
lesz.
 Úgy alakult azonban, hogy még csak meg sem
pillanthattam a hőn áhított faszt.
Közvetlenül az után, hogy bejutottunk abba a hangárba,
ahol az after partyt megrendezték, a mobilomra üzenet
érkezett Jamesontól.
Annyira megrémültem, hogy nem is tudtam elolvasni.
Bár mindent megtettem azért, hogy Olive közelében úgy
viselkedjek, mintha ez a pasi sosem létezett volna, Jameson
időről időre felbukkant az elmémben, és elszúrta a
napomat. Csakhogy most először lépett tényleg kapcsolatba
velem azóta, hogy elhagyott.
A mobilomat becsúsztatva a kézitáskámba, leszakadtam
Olive és Jason mögül, és hagytam, hogy az ismerőseikkel
beszélgessenek, majd kerestem magamnak egy sötét
szögletet, ahol becsukhattam a szememet, és lelassíthattam
a szívverésemet.
Hát nem az a létező legszörnyűbb dolog, ha a volt pasid
éppen akkor lép kapcsolatba veled, amikor sikerülne
továbblépned az életben? Ez nagyon meggondolatlan tőlük,
ugye?
Nekivetettem a hátamat a téglafalnak, és elképzeltem,
hogy egy kihalt úton állok. Nem törődtem a feldübörgő
zenével, hanem elcsendesítettem az elmémet. Ragyogó
napsütés, lágy szellő. A frissítő szél simogatása. Arra
kényszerítettem magamat, hogy elképzeljem, ahogy Jameson
az út végén áll. Még mindig éreztem valamit iránta. Egy bő
hónappal ezelőtt még azt hittem, hogy ez a fiú az enyém,
hogy nem vagyok olyan, mint a többi családtagom. Hogy
rám más sors vár, mint rájuk. Pontosan erre vágytam.
Jameson megmutatta, hogy igenis lehetséges, és nincs
semmi baj azzal, ha az ember boldogságra vágyik.
Az elképzelt országút közepén állva hátat fordítottam
Jamesonnak, és lassan elindultam. Ott hagytam magam
mögött.
Kinyitottam a szemem, és újra az after party forgatagában
álltam. Meg akartam találni Olive-ot, hogy megmutassam
neki az üzenetet, de meggondoltam magamat. Ez az ő bulija
volt. Persze mérges lesz rám, hogy nem mutattam meg az
üzenetet, de majd kiengesztelem.
Szükségem volt egy újabb mély lélegzetre, hogy
elővegyem a mobilomat.

Jameson: Hiányzol, Lucy.

Legszívesebben szétvertem volna a mobilt a fején, ha itt

lett volna a közelben, de amilyen mázlista, nem volt. Ki a
fene küld „hiányzol” üzeneteket annak, akit elhagyott? És
mi a fenéért írnának tulajdonképpen ilyesmit? Ha csak
kínozni akart vele, akkor bejött a szándéka.
Remegő kézzel visszatettem a mobilt a táskámba, és
elindultam a bárpult felé.
Kétpohárnyi tequilával később megtaláltam Olive-ot, és
Jason segítségével meggyőztem arról, hogy jöjjön fel a
színpadra velem. A filmstúdió felfogadott egy együttest erre
az estére, és velük előadhatunk pár dalt. Meglehetősen
sokat kellett győzködni a csajt, de abban a pillanatban,
ahogy belekezdtünk kedvenc számunk, a Let’s Marvin Gaye-
be, Olive megnyugodott, és megfeledkezett a számtalan
hírességből és filmes szakemberből álló tömegről. Jason
bevallotta neki, hogy e miatt a dal miatt szeretett bele.
Ahogy mindig, most is egymásnak énekeltünk, nem a
nézőknek, és őrülten táncolva remekül szórakoztunk.
Miután felhajtottam az újabb tequilát, amit Jason Thorn
hozott, rábeszéltem a barátnőmet arra, hogy énekeljük el a
The Cardigans együttes dalát, a Lovefoolt. Nem jelentett
meglepetést, hogy Jason most sem tudott uralkodni magán,
és vadul csókolózni kezdett a feleségével a színpadon. Már
megint.
Ennél jobban nem is lehetett volna félbeszakítani a dalt.
Én pedig végre megfeledkeztem Jamesonról. Már megint.
Kicsit.
Olive és Jason oldalán állva rengeteg emberrel beszéltem.
Mosolyogtam és nevettem. Még Jameson sem tudta
elrontani ezt a fontos estét.

Néhány órával később – vagy talán csak eggyel –

megéreztem magamon egy pasi kezét, amikor kiléptem a
mosdóból, ahol alaposan megmosakodtam. Részeg voltam?
Talán egy kicsit. Nagyokat pislogva megpróbáltam rájönni
arra, hogy hol is vagyok. Olive after partyján.
Azért hagytam ott őket, hogy WC-re menjek. Pontosan.
– Hé – morogtam, és megpróbáltam ellökni magamtól a
pasit.
Megborzongtam, amikor a titokzatos ismeretlen
megnyalta a nyakamat.
A picsába!
 Egész kellemes volt.
Ismerem ezt a faszit? Bemutatkozott egyáltalán, mielőtt
lecsapott volna rám a nyelvével? Akkor sem tudtam volna
visszaemlékezni erre, ha az életem múlt volna rajta.
Miközben vadul nyálazta a nyakamat, én bandzsítva
megpróbáltam körülnézni. Már amennyire ez a sötétben
lehetséges volt. Nekiszorultam egy keskeny folyosó magas
falának a WC mellett. Az még rémlett, hogy Jason és Olive
oldalán jó pár emberrel beszélgetett, de nem tudtam
felidézni magamban, hogy ez a pasi is ott volt-e közöttük.
Sötétszürke inget viselt, és az alapján, amennyit láttam
belőle, egész robusztus alkata volt.
Pontosan tudta, hogyan kell a száját használni, ám én
látni akartam a nyelvhez tartozó arcot is, ezért
megpróbáltam arrébb tolni magamtól.
– Izé, szia – mondtam többször is, amikor az
erőfeszítéseimet nem koronázta siker. Ahelyett, hogy
válaszolt volna, még csak nem is tett úgy, mint aki hallja a
szavaimat, hanem erősebben megmarkolta a derekamat, és
behúzott maga után egy kisebb beugróba.
– Hűha – mormogtam, és szédülni kezdtem. A pasi háta
hangos csattanással nekiütődött valaminek, ekkor
megpördített, és most már az én hátam kapta telibe a
vasajtót. Levegő után kapkodtam. Feljajdultam, de úgy tűnt,
hogy a fickó nem veszi észre.
– Hé, ne durváskodj! – mondtam szinte teljesen érthetően.
– Csitt! Meglátod, jó lesz – suttogta a fülembe, és
masszírozni kezdte a vállamat. A két keze ekkor elindult
lefelé, és belemarkolt meztelen bőrömbe.
 – Hé… te meg mit csinálsz? – felemeltem a térdemet, hogy
eltaszítsam magamtól, de a ruhám közvetlenül a térdek
vonala alatt szűkült össze, így hiába próbálkoztam. Mintha
csak víz alatt mozogtam volna. Hangosabban folytattam. –
Azt mondtam, hogy hagyj békén!
Ekkor egy kéz keményen megmarkolta az államat, és a
fejemet nekinyomta az ajtónak. Alig kaptam levegőt.
– Csend legyen! – suttogta a támadó a fülembe, és
ráharapott az egyik cimpára.
Talán élvezhettem volna a helyzetet, ha az ujja nem
szorítja olyan erővel az arcomat, hogy biztosra vettem, ott
marad a nyoma.
Vagy talán nem.
Csakhogy fájdalmat okozott nekem, és én az előbb
egyértelműen a tudtára adtam, hogy nem akarom azt, amire
készül.
Az egyik keze megtalálta a ruhám alját, és elkezdte
feltűrni.
– Hagyd abba! – üvöltöttem olyan hangosan, amennyire
képes voltam, hiszen az ujjai az arcomba mélyedtek. A zene
basszushangjai amúgy is elnyomták a kiáltásomat.
Megharapta a nyakamat, és az ajka megtalálta a számat.
Becsuktam a szememet, és elfordulva megpróbáltam
kikerülni a szorításából.
– Imádom, amikor a hozzád hasonló csajok úgy tesznek,
mintha ellenállnának. Így még izgalmasabb az egész.
Ó, a pokolba, ne már!
Megpróbáltam lelassítani a szívverésemet, és magasba
rántottam a térdemet; mivel az előbb felgyűrte a ruhám
alját, most könnyebben ment, és telibe találtam. Felnyögött,
elengedte az arcomat, és előttem összegörnyedve a kezével
megpróbálta eltakarni sajgó heréit. Félresöpörtem a hajat az
arcomból, kinyitottam és becsuktam a számat, hogy
elmúljon a fájdalom.
– Te hülye faszfej! Mégis mi a fenét csinálsz? – förmedtem
rá. Amikor felegyenesedett, rájöttem, hogy valamennyire
ismerős az arca, de nem tudtam eldönteni, hogy honnan.
Talán megengedtem neki, hogy letaperoljon? Nem
emlékeztem semmi ilyenre, és valószínűtlennek tűnt, hogy
az Olive számára fontos estén belementem volna egy
kalandba. Jobban belegondolva, halványan rémlett, hogy
pár fickóval ártatlan, játékos flörtölésbe kezdtem, de csak a
vicc kedvéért. Jameson üzenetét követően szükségem volt
arra, hogy kicsit körülrajongjanak. Nem akartam senkivel
sem lefeküdni.
Sietve lejjebb húztam a ruhám alját, és egy dühös
pillantást vetettem a fickóra. Az arca kivörösödött, és
szélesen vigyorgott.
Nagyszerű…
– Figyelj – mondtam lassan. – Sajnálom, hogy tökön
rúgtalak.
Nagyot szusszantam, majd folytattam.
– Na jó, ezt visszaszívom. Nem is sajnálom.
Megérdemelted. Én akkor most megyek, rendben?
A magasba vonta a szemöldökét, és a vigyorától
végigfutott a hátamon a hideg. Hátrálás közben tenyérrel
előre magasba emeltem a két kezem.
– Megyek is. Nem történt semmi.
 Megnyalta az alsó ajkát, és közelebb lépett. Megpróbáltam
elfutni mellette, de túl erős volt, és újra nekicsapott az
ajtónak. Ezúttal a mellkasával nyomott hozzá a fémhez.
Mire üvölteni kezdhettem volna a fülébe, két kézzel
gyorsan majdnem a derekamig feltűrte a ruhámat.
Félelmetes, hogy milyen gyorsan ki tud józanodni az
ember lánya.
Meg az, ahogy előjön belőle a gyilkos.
A zene hangosan szólt, de biztosra vettem, hogy valaki
meghall majd.
Összegörnyedtem, nagyot rúgtam és üvöltöttem, ám a
fickónak még így is sikerült az egyik kezét a ruhám alá
gyömöszölnie, és vadul megmarkolta a mellemet. Biztos,
hogy kék folt marad a helyén. Persze figyelembe véve, hogy
éppen mi történik, egy-két kék folt jelentette a legkisebb
bajomat.
– Védekezz! – parancsolta a fickó. – Ne add meg magad!
Na ekkor estem pánikba.
Ez őrült!
Amikor megunta, hogy hangosan sikoltozok, a számra
szorította az egyik kezét, és tovább markolászta a testemet.
Még mindig azt hittem, hogy abba fogja hagyni. Még mindig
azt gondoltam, hogy ez csak egy rémálom. Még mindig
üvölteni próbáltam.
Amikor az ujjai megközelítették a bugyimat,
megdermedtem. Teljesen. Nem kaptam levegőt. A szemem
megtelt könnyekkel, és nagyot nyeltem.
Ostoba, ostoba könnyekkel.
Jó, a faszi persze abban a pillanatban meg fog halni,
amikor…
– Ó, szóval ez kell neked, igaz? – suttogta, miközben
ujjheggyel végigsimította a bugyimat.
A világ már nem forgott körülöttem.
A fickó ekkor levette a kezét a számról, én pedig minden
maradék erőmet összeszedve sikítani kezdtem.
 Tizedik fejezet

Adam
A veszekedés után otthagytam Adeline-t, és elindultam a
hátsó kijárat felé, hogy lelépjek és hazamenjek. Bár tudtam,
hogy nem fog hallgatni a jó szóra, mégis megpróbáltam jobb
belátásra bírni. Szerettem volna elkerülni, hogy a bíróság
előtt állva kelljen megszereznem tőle Aiden kizárólagos
felügyeleti jogát, de Adeline… sarokba szorított. Eljátszotta a
jogot arra, hogy Aiden anyukája lehessen.
A paparazzók a rendezvény bejárata előtt várakoztak, így
szóba sem jöhetett, hogy arra menjek haza. Már az is éppen
elég kellemetlen volt, hogy lefényképezték, amint vadul
vitatkozom a volt feleségemmel. A jóisten tudja, hogy mire
használják fel a fotóikat. Semmiképpen nem akartam, hogy
azt is megörökítsék, ahogy dühösen kirontok innen.
Megkerültem a csarnok hátsó részét, befordultam egy
sarkon, és észrevettem egy vadul csókolózó párocskát a
folyosó elején. Fejemet lehajtva elmentem mellettük. Jobbra
fordulva kinyitottam az egyik vasajtót, és az arcomon
megéreztem a friss levegőt. Abban a pillanatban, ahogy
átléptem a küszöb fölött, meghallottam, hogy valaki sikít.
Gyorsan hátranézve észrevettem, hogy egy másik,
igencsak egyértelműen viselkedő pár is van a közelben.
Valamiért gyanúsnak találtam, ahogy a pasi a csaj fölé
tornyosul. Valami furcsa volt…
 Kipillantottam az udvarra. Lehet, hogy csak félreértettem
a sikoltást? Adeline nem nagyon hangoskodott az ágyban;
szinte meg sem mozdult alattam. Lehet, hogy mostanra már
elfelejtettem, hogy milyen egy gyönyörrel teli sikoly?
Ennek dacára a lábam magamtól elindult a párocska felé.
Minél közelebb értem meghitt kis búvóhelyükhöz, annál
inkább úgy éreztem, hogy kukkolóként megzavarom őket
valamiben.
Megvillant egy ruha szövete, hasonló ahhoz, amilyet Lucy
is viselt, amikor utoljára láttam, és egy újabb elfojtott sikoly
miatt szaporábbra vettem a lépteimet.
– Hé! – üvöltöttem, hogy a hangom túlharsogja a dübörgő
zenét, a pasi pedig a válla fölött hátranézve üveges
tekintettel meredt rám. Elkomorodtam, és a tekintetem
megállapodott a férfi és az ajtó között csapdába esett lányon.
Az első dolog, amire felfigyeltem, az a könnyes szempár
volt; csak utána döbbentem rá, hogy Lucy viharos, szürke
szemét látom, amiből teljesen eltűnt a kékség. Amikor
rettegő pillantása megtalálta a tekintetemet, valami
elszabadult bennem.
Nyugodtan nevezhetjük a düh felszabadulásának,
számítani lehetett rá egy ilyen viharos éjszaka után.
– Adam Connor – mondta széles vigyorral a fickó. –
Tetszik a mi kis privát partink? Van kedved beszállni
közénk?
Megismertem Jake Callumot. Ez a fiatal színész igazi
seggfej volt, és azt gondolta magáról, ő a legnagyobb sztár,
mivel az egyik filmje nagyon szép bevételt hozott.
Amikor észrevettem, hogy Lucy megpróbálja ellökni
magától, még dühösebb lettem.
Megragadtam hátul a fickó ingét, lerántottam Lucyról, és
nekivágtam a falnak.
– Nyugi, haver! – mondta nevetve, és magasba emelte
mindkét kezét. – Beleegyezett a csaj. Ne idegeskedj!
A nadrágjára néztem, és megkönnyebbülten
fellélegeztem, amikor észrevettem, hogy nincs kigombolva
a slicce. Ekkor azonban felfigyeltem arra, hogy Lucy éppen
megpróbálja letörölni a könnyeit, miközben lejjebb rángatja
a ruhája alját. Pokoli erővel tért vissza a dühöm.
– Mégis mi a fene történt itt? – kérdeztem a fickó elé állva,
és nagyot löktem rajta.
Jake vigyorogva megvonta a vállát.
– Csak megpróbáltuk jól érezni magunkat a hölggyel,
haver. Nyugi – mondta, s amikor a tekintete visszasiklott
Lucyre, erősebben megragadtam az ingét, hogy rám
figyeljen.
– Ne merj ránézni! Téged kérdeztelek!
Nem tudtam befejezni a mondatot, mert az a kis nőstény
ördög, aki ma éjjelre olyan kihívóan öltözött fel, hogy
körülötte alighanem elélveztek a pasik, nekem ugrott, hogy
félrelökjön. A vállam fölött lenéztem rá. Amikor nem álltam
el az útjából, még ádázabb képet vágott, és újra taszított
rajtam egyet.
– Te meg mi a fenét csinálsz? – kérdeztem dühös
tekintettel. Most már nem lökdösött tovább.
– Állj el az utamból! – vicsorogta.
– A kurva életbe, éppen megpróbálok segíteni neked! –
mennydörögtem.
 – Azt mondtam – vicsorogta –, állj… el… az… utamból!
Az jutott az eszembe, hogy ez a lány nyilvánvalóan
elmebeteg, így talán félreértettem az egész helyzetet. Lehet,
hogy csupán turbékolt a két szerelmes gerlice? Úgy tűnt,
hogy semmit sem értek a helyzetből.
Elengedtem Jake-et, és hátrébb léptem.
– Rosszul ítéltem meg a dolgot. Bocsánat, ha
megzavartalak titeket.
Lucy összeszűkülő tekintettel nézett rám, de mihelyt
elálltam az útjából, máris visszafordult Jake felé. A
tekintetem megállapodott a mellén – persze csak egy
pillanatra –, és láttam, hogy valósággal zihál.
Odabiccentettem neki, és a kezemmel beletúrtam a
hajamba, majd vonakodva hátrébb léptem, miközben ő
közelebb hajolt Jake-hez, és az ujjával odahívta magához,
mintha csak valamit a fülébe akart volna súgni. Miért lettem
még dühösebb e miatt az egyszerű mozdulat miatt? Már
éppen hátat akartam fordítani nekik, hogy távozzak, amikor
Lucy apró ökle egy villámgyors mozdulattal telibe kapta
Jake orrát. A férfi az arcához kapott, és feljajdult a
fájdalomtól.
– Te kurva!
Lucy ekkor habozás nélkül térddel tökön rúgta.
Összerezzentem. Juj!
Lucy keze már lendült, hogy újra megüsse a fickót,
amikor elkaptam a csuklóját.
– Hé, lassan a testtel!
Ezzel nagy hülyeséget követtem el. Sose próbáld
megállítani Lucy Meyert! Soha. Rátaposott a lábamra.
Sarokkal. Nagy erővel.
– Jézusom, ne már! – kiáltottam, és azonnal elengedtem a
karját.
– Mocskos szemétláda! – üvöltött Jake-re nézve, miközben
újra megütötte volna a vállát.
– Hülye picsa! – sziszegte Jake, és elengedte vérző orrát,
hogy megragadhassa Lucy csuklóját. A lány elhallgatott, és a
fickó megpróbálta kicsavarni a kezét. Nem tudtam, hogy mit
mondjak, ezért egy kézzel torkon ragadtam Jake-et, a
másikkal pedig megpróbáltam távol tartani tőle Lucyt.
– Befejezni! – mondtam nyugalmat erőltetve magamra a
pasinak. Mégis mibe keveredtem?
Jake elkomorodott, és tovább csavarta Lucy csuklóját, ami
miatt a lány felhördült, és a testével kifordulva próbálta
meg enyhíteni a fájdalmat. Erősebben megszorítottam
ellenfelem torkát, és elszántan nekinyomtam a fejét a
falnak, míg ki nem vörösödött az arca, és alig kapott levegőt.
– Nem mondom még egyszer, Callum! Engedd el!
Ellökte magától a lány kezét, és a következő pillanatban
Lucy már ismét támadásba lendült. Sikoltozva válogatott
trágárságokat vágott a fejéhez. Elengedtem Jake-et, és hátat
fordítottam a köhögő férfinak.
– Állj le! – mondtam Lucynek, aki az erőfeszítéseimet egy
gyors ütéssel jutalmazta. A vállamat találta el.
Jézusom! Gondolod, hogy hallgatott rám? Nagy nyavalyát!
Szerintem soha senkire nem hallgat.
– Megölöm! – üvöltötte újra és újra, miközben mellettem
átnyúlva megpróbálta eltalálni Jake-et.
A csarnok felé fordultam, hátha észreveszem Jasont, de
nem volt senki sem a közelünkben, még az a pár sem, aki
alig pár perccel ezelőtt olyan vadul csókolózott a folyosón.
Lucy Jake-et bámulta.
– Mi a faszt gondolsz magadról? – süvítette újra, és
megpróbált félrelökni az útjából, hogy a pasi torkának
ugorhasson. – Mocskos szemétláda! Hogy volt pofád?
– Tüntesd el a csajt előlem, mert különben baj lesz,
Connor! – krákogta Jake a hátam mögül eltorzult hangon.
Talán túl erősen szorítottam meg a nyakát – nem mintha
megbántam volna.
– Fogd be a pofád! – vicsorogtam rá, és közben végre
sikerült elkapnom Lucy meglendülő karját.
– Engedj el, Connor! – üvöltötte a lány, és ismét felemelte
a lábát. Alighanem kifáradt mostanra, mert sokkal
lassabban mozgott, és mivel tudtam, mire készül, sikerült
arrébb lépnem, mielőtt szétzúzhatta volna a lábfejemet. A
lehető leggyengédebben elfordítottam a testét, és lefogva a
két karját, odaszorítottam a mellkasomhoz.
El nem tudtam volna képzelni, hogy lehet, hogy senki
nem hallotta meg az üvöltést.
Az államat a vállához szorítottam, és a fülébe suttogtam:
– Nyugalom, Lucy! Nyugalom!
Rózsaillat áradt belőle, meg nagyon finoman citrus is,
egyszerre lágyan, mégis erőteljesen. Megráztam a fejem,
hogy kitisztuljon az elmém.
Rövid habozás után újra rángatózni kezdett.
– Mi az, hogy nyugodjak meg, a kurva életbe? Megölöm!
Engedj el!
– Nem! Azt akarom, hogy megnyugodj. A kedvemért, Lucy.
Megtennéd értem? Kérlek, édesem. Ne dühöngj, hanem
mondd el nekem, hogy mi történt.
Zihálva kapkodott levegő után, és megmarkolta a
karomat. Arra számítottam, hogy mindjárt belém rúg, vagy
egyszerűen megpróbál eltolni magától, ám meglepődve
tapasztaltam, hogy csak megkapaszkodott bennem.
– Mondtam már… – mordult fel lassan – …hogy ne hívj
édesemnek.
– Ha megígéred, hogy megnyugszol, akkor soha többé
nem hívlak édesemnek. Ez jó lesz?
Komoly erőfeszítés árán vett egy mély lélegzetet, és
bólintott. A kezével még továbbra is a karomat szorította, de
úgy véltem, nem fogja megköszönni, ha erre felhívom a
figyelmét.
Jake ezt a pillanatot használta ki arra, hogy ellökje magát
a faltól, és elosonjon mellettünk. Felénk fordult, és hátrálva
ment tovább. Amikor gyorsan tisztelgett a kezével, és
rávigyorgott Lucyre… a lány egy pillanatra megmerevedett a
karjaimban, majd őrjöngve felsikoltott, és megpróbált Jake
torkának ugrani.
Felsóhajtottam, és megfogtam.
– Ennyi elég legyen! Elmegyünk innen.
A magasba tartva a rugdalózó és sikoltozó Lucyt,
elindultam kifelé.
Amikor elengedtem, azonnal megpróbált megkerülni,
hogy visszarohanjon. Az útját álltam, mielőtt ez
sikerülhetett volna.
– Mégis mi a fene ütött beléd? – förmedt rám ziháló
lélegzettel. Úgy tűnt, újra rám fog támadni.
 – Az előbb megmentettelek, és te így hálálod meg? –
kérdeztem elzárva az ajtót, nehogy valami hülyeséget
csináljon.
Futva egy biztonsági őr jött oda hozzánk.
– Minden rendben van itt?
Lucy gyilkos pillantást vetett az érkezőre.
– Igen! – vicsorogta.
A fickó azonban nem törődött vele, hanem hozzám
fordult.
– Minden rendben, Mr. Connor?
Lucy odapattant az orra elé, és lengetni kezdte a kezét.
– Hahó, van itt valaki? Miért tőle kérdezed? Talán éppen
nekem van problémám vele!
Az őr továbbra sem törődött Lucyvel, hanem az én
válaszomra várt. Megdörzsöltem a tarkóm, és bólintottam.
Mégis mit mondhattam volna? Mihelyt arrébb ment az őr,
Lucy szembefordult velem.
Felemeltem a kezemet, hogy elhallgattassam, mielőtt újra
lendületbe jöhetett volna.
– Fejezd be!
Már csak egy hajszál választott el attól, hogy én is dühbe
guruljak és üvölteni kezdjek vele. Amikor azonban
észrevettem, hogy mennyire remeg a keze, egyből semmivé
foszlott a haragom.
– Figyelj! – Becsuktam a szememet, és megpróbáltam
rájönni arra, hogy mit is kéne mondanom neki. – Figyelj,
úgy tűnik, hogy mind a kettőnknek elég szar éjszakája van.
Én csupán azt szeretném, hogy ne kerülj bajba, semmi
többet. Ha jól vagy, én máris lelépek, és utána azt ölsz meg,
akit csak akarsz, rendben?
Vettem egy mély lélegzetet, hogy egy kis időt adjak neki.
– Ha nem tartasz igényt a segítségemre, az sem baj. Csak
nyugodj meg egy kicsit, hogy mind a ketten mehessünk a
dolgunkra.
Meglepő módon Lucy bólintott, aztán hátat fordított
nekem. Nem hazudok, tényleg arra gondoltam, hogy némán
várok pár percig, és amikor már újra önmaga, egyszerűen
itthagyom. Azonban észrevettem, hogy egyre erősebben
karolja saját remegő testét, és rájöttem, hogy nem
hagyhatom itt.
A fenébe!
Arra gondoltam, hogy a vállára teszem a kezemet, és…
megvigasztalom? Felmelegítem? Valahogy segítenem kellett
volna rajta, de úgy véltem, nem értékelné az
erőfeszítéseimet, ehelyett inkább odaálltam elé, és az ujjam
hegyével feljebb emeltem az állát.
– Lucy?
Kinyitotta a szemét, és amit ekkor láttam, az darabokra
törte a szívemet: szinte nyílegyenes vonalban egy magányos
könnycsepp indult el az álla felé. Ösztönösen letöröltem.
Semmit sem tudtam erről a nőről, arról, hogy milyen ember
valójában, de mindabból, amit eddig láttam, arra
következtettem, hogy valami nincs rendben.
– Nem sírok – jelentette ki.
– Persze hogy nem – mondtam halkan.
– Nem is! – Kézháttal letörölte a két orcáját, és felnézett
rám. – Ezek csak a harag könnyei.
– Persze hogy azok! – feleltem. – Semmi másra nem
számítanék egy ilyen csajtól.
Elvörösödött, és még jobban kihúzta magát.
– Ezt meg hogy értetted? Mi az, hogy ilyen csajtól?
Természetesen kiforgatta a szavaimat. Különben hogyan
robbanthatott volna ki egy újabb veszekedést? Egyre
erősebben élt bennem a gyanú, hogy ez a nőszemély a
szenvedésemből táplálkozik. Megráztam a fejem.
– Nem fogok veled veszekedni. Jó éjszakát, érezd magad
jól, Lucy!
Megfordultam, hogy otthagyjam, de a karomra tette a
kezét, és megállított.
– Csak egy perc, hogy…
– Egy olyan csajra gondoltam, aki annyira erős, makacs és
akaratos, mint te, Lucy – magyaráztam a szavába vágva. –
Nem akarok veszekedni veled. Ma este nem.
Levette a kezét a karomról.
– Ó!
– Bizony.
– Ez esetben bocsánat.
– Ez aztán meglepő tőled. Előfordult már korábban is,
hogy ez a szó elhagyta a szádat?
– Ne szemétkedj!
A tekintetem végigsiklott a karomon, és megállapodott
Lucy kezén, ami valahogy visszakerült rám,
megakadályozva, hogy otthagyjam.
– Ha nem gond, akkor én most mennék.
A tekintetével követte a pillantásomat, és meglepte, hogy
újra megfogta a karom. Gyorsan elhátrált.
– Hát persze. Nem akartam ám hozzád érni. Remélem,
nem hívod ki emiatt a zsarukat.
Ahogy ezt mondta… istenem, annyira fel tudott dühíteni!
– Na szóval, érezd jól magad, Lucy!
Elindultam. Menet közben úgy éreztem, hogy helytelenül
cselekszem.
Tényleg ennyire hiányzik egy balhé neked, Adam? –
kérdeztem magamtól, ahogy lelassultak a lépteim. Mintha
csak nem lett volna elég, hogy egy kört már Adeline ellen is
küzdöttem, most arra készültem, hogy itt maradjak ezzel az
őrülttel.
Amikor visszanéztem, Lucy pontosan ott állt, ahol
hagytam. Az ég felé emelte az arcát, és becsukta a szemét. Jól
nézett ki a holdfényben. Vonásai ellágyultak, és enyhén
rózsaszín ajka hívogatóan ragyogott. A lábam visszavitt
hozzá.
– Akarod, hogy bemenjek és kihívjam a barátaidat?
Kinyitotta az egyik szemét, és dacosan rám nézett.
– Nem!
Félrehajtott fejjel vártam, hogy folytassa, de csalódnom
kellett.
– Akkor jó. Szeretnéd, hogy…
– Elmehetsz, jól vagyok.
– Akarsz velem együtt lelépni innen?
A másik szeme is kinyílt, és úgy tűnt, megfontolja az
ajánlatomat.
– Igen – mondta végül. – Szeretnék.
– Tegyelek ki Jasonék házánál, vagy valahol másutt?
– Jasonéknál. Nagyra értékelném, már ha ez nem túl nagy
erőfeszítés neked. – Úgy tűnt, elszállt belőle a tűz, és kissé
megroggyant a válla. Szerettem volna magamhoz ölelni…
becsukni a szememet, a karommal átfogni a vállát, és csak
lélegezni.
Megráztam a fejem.
– Akarod, hogy megvárjam, amíg szólsz a barátaidnak,
hogy eljössz innen?
– Nem akarom megzavarni őket. Majd útközben küldök
egy üzenetet Olive-nak.
– Ott van a kocsim – mondtam, és a fejemmel a parkoló
autók felé biccentettem. Egyetlen szó nélkül követett.
Sikerült elkerülnöm a paparazzókat, mivel a hosszú
kerülő úton mentem haza. Iszonyúan tűzbe jöttek volna, ha
megpillantják, hogy egy idegen nő ül a kocsimban.
Az autómban meglepő csend uralkodott. Többször is Lucy
felé pillantottam, de ő egyre csak az utat bámulta. Amikor
észrevettem, hogy a kézfejét beletörli a ruhájába,
odanyúltam, megragadtam, hogy megnézzem.
– Hé, mit csinálsz? – méltatlankodott, és megpróbálta
kihúzni a kezét a szorításomból.
– Nyugi egy pillanatra. – A bütykei teljesen kivörösödtek.
– Jeget kell majd tenned rájuk.
Megálltunk egy piros lámpánál. A hüvelykujjammal
öntudatlanul is megsimogattam a horzsolt részt.
– Hol tanultál meg így bunyózni?
Felhorkant.
– Béna volt az ütésem. Még csak be sem törtem az orrát.
– Ó, szóval erre készültél.
– Hát igen. Mi másért ütnél meg valakit? Látni akartam a
vérét.
 Szóval ez a nő ráadásul még vérszomjas is. Furcsa, de ez
nagyon illett hozzá.
Elengedtem a kezét, és arra kényszerítettem magamat,
hogy két kézzel fogjam a kormányt.
– Hajlandó vagy elmondani nekem, hogy pontosan mi
történt? – kérdeztem. – Nem alakultak jól a dolgok Jake-kel?
– Jake? Ez a neve? Te ismered?
– Jake Callum – mondtam komoran, és Lucyre
pillantottam, amikor zöldre váltott a lámpa. – Te nem
ismered?
– Ó, de! Azért engedtem meg neki, hogy izomból
megnyalja a mandulámat, mert ő Jake Callum. Úgy tűnt
neked, hogy ismerem? – Dühösen lesimította a ruháját, és
magában mormogott tovább. – Tudtam én, hogy valahol már
láttam a képét!
– Honnan tudhattam volna, hogy meg szoktad-e kérdezni
a pasik nevét, mielőtt egymásra másznátok?
Azonnal felém fordult, és éreztem, ahogy a tekintete
lyukat éget a fejembe. Felsóhajtottam.
– Sajnálom, ezt nem lett volna szabad mondanom.
Feldühített a válaszával, ami nagy hiba volt.
– Nem érdekel a bocsánatkérésed. – Visszafordult az úttest
felé. Senki nem járt az utakon.
Néhány pillanatnyi hallgatás után ismét megszólalt. –
Nem mintha tudnod kellene, de azért elmondom: még csak
nem is emlékszem arra, hogy beszéltem volna vele. Ott állt a
mosdó előtt, amikor kijöttem, és egyből rám mászott.
Levettem a lábamat a gázról.
– Hogy mi van?
 – Baj van a füleddel?
Az út szélén leálltam a kocsival, és Lucy felé fordultam.
– Hogy érted azt, hogy egyből rád mászott?
– Ha nem fogsz hazavinni, egyedül is odatalálok.
Már az előtt bezártam az ajtókat, hogy megérinthette
volna a kilincset.
– Úgy érted, hogy erőszakoskodni próbált veled? –
kérdeztem összeszorított foggal.
Az arca vöröslött a haragtól, amikor rám nézett.
– Miért, te mit gondoltál, mi történik?
Megemésztettem a hallottakat, aztán bólintottam.
– Most már mehetünk?
– Nem – mondtam szűkszavúan. Belenéztem a
visszapillantó tükörbe, és gyorsan csináltam egy U kanyart.
– Hé! – hördült fel Lucy, és megkapaszkodott az az
ülésében. – Hova mész?
Nem válaszoltam.
– Adam?
Tíz perc alatt visszaérünk a parti színhelyére.
– Adam! – mondta most már emelt hangon.
Egy gyors pillantást vetettem rá.
– Visszamegyünk megkeresni Callumot.
– Dehogy megyünk! – ellenkezett, és összevonta a
szemöldökét.
Nem törődtem vele.
– Hé! – Rácsapott a karomra, hogy odafigyeljek rá. – Már
szétrúgtam a seggét, te mégis mit tehetnél? Vagy másra
készülsz? Azért akarsz visszamenni, hogy köszönetet
mondj neki, amiért helyretett? Hihetetlen, már azt hittem,
hogy ennél jobban nem foglak utálni, erre te…
Olyan keményen beletapostam a fékbe, hogy Lucy
előrehanyatlott, és a keze nagyot csattant a műszerfalon,
ahogy megtámaszkodott.
– Kapcsold be azt a kibaszott biztonsági övedet! –
förmedtem rá.
– Megőrültél, te seggfej? – úgy nézett rám, mintha nekem
ment volna el az eszem, de a kiabálás hatott, mert ellenvetés
nélkül megtette, amire kértem. Hála istennek egyetlen kocsi
sem jött mögöttünk.
– Ha még egyszer ilyen szavakkal illetsz, mint az előbb,
nagyon megjárod, Lucy! Még az sem érdekel, hogy semmit
sem tudsz rólam.
– Mégis mit csinálsz? Jól elfenekelsz?
– Talán nem kéne ötleteket adnod.
Magasba vonta a szemöldökét, és kinyitotta, majd újra
becsukta a száját. Többször is.
– Mégis mit hittél, hogy mi történik? – kérdezte jóval
nyugodtabban, amikor újra elindultunk. Megfeszült az
állkapcsom.
– Azt hittem, azt akartad, hogy kicsit lassítson. A kurva
életbe, hát eszembe sem jutott volna, hogy éppen meg akar
erőszakolni!
Ilyen sebességgel száguldva pár perc alatt visszaérünk a
buliba. Akkor majd beverem a szemétláda fejét. Ha rájöttem
volna, hogy éppen mire készül Lucyvel, ha megértettem
volna a terveit, akkor nem tartottam volna vissza a dühös
lányt.
Alig hallottam meg Lucy halk mormogását.
 – Jól van. Jól van. Adam, jó lenne, ha most hazavinnél.
– Nem!
– Adam?
Valami megváltozott a hangjában, emiatt gyorsan
ránéztem.
Elsápadt, és nagy szürke szemével kétségbeesetten nézett
rám.
Bassza meg!
Bassza meg!
– Haza szeretnék menni – ismételte meg, és továbbra is
engem nézett. – Légy szíves.
Lelassítottam, és óvatosan kimentem a szélső sávba.
– Kérlek – mondta újra Lucy.
Az úttestre néztem, aztán az utasomra.
– Már majdnem odaértünk, Lucy.
– Te nem figyelsz rám. Vagy vigyél haza, vagy nyisd ki az
ajtókat, hogy egyedül mehessek.
Alaposan megnéztem magamnak, jól megfigyelve az
arckifejezését. Azt, ahogy összeszorította az ajkát, ahogy
megpróbált minél kevesebbet pislogni. Amikor mérges, a
homloka szélén felbukkan egy vékony erecske. Akkor is, ha
csalódott vagy aggódik. Cseppet sem tetszett a tény, hogy
tudok az erecske létezéséről.
Nem lett volna szabad felfigyelnem rá. Figyelmen kívül
kellett volna hagynom.
Miközben összecsapott az akaratunk, leheletnyivel feljebb
emelte az állát, és megparancsolta, hogy nyissam ki az ajtót.
Amikor nem tettem, elkezdte nyomkodni a gombokat, hogy
megtalálja a megfelelőt.
 – Jól van, rendben. – Odahajoltam, megérintettem, majd
megfogtam a hideg kezét. Amikor nem ütött meg,
visszahúztam az ölébe. – Hazamegyünk. Visszaviszlek.
Az út hátralévő része… hosszú volt. Hosszú, csendes és
fájdalmas. A város meglepően kihalt volt ezen az éjszakán.
Továbbra is a tenyeremben tartottam a kezét, azt remélve,
hogy gyorsan felmelegszik és már nem remeg tovább. A
tény, hogy nem rázta le az ujjaimat…
A kocsit Jasonék kapuja előtt állítottam le, és rövid
habozás után kinyitottam az ajtókat.
Lucy a kilincsre tett kézzel várakozott, készen arra, hogy
elmeneküljön.
– Tehetnék még valamit érted? – törtem meg a
kellemetlen csendet.
– Szeretnék most kiszállni.
Megértettem. Amikor kinyitotta az ajtót, némán figyeltem,
ahogy kisiklik a kocsiból. Mielőtt bezárta volna az ajtót,
elmormogott egy köszönömöt, és elsétált.
Hogy lehet ennyire elszúrni egy ilyen estét?
Meg akartam várni, hogy bemenjen a házba. Csakis azért,
hogy lássam biztonságban hazaérni. Semmi másért.
Ahelyett azonban, hogy beírta volna a kapu biztonsági
kódját, kicsivel feljebb húzta a ruháját, és leült a
kocsifeljáróra.
Na most kellett volna elfordítani a fejemet és hazamenni.
Mindjárt felhívja a barátait, megkapja a kódot, aztán bemegy
a hátsó udvarba, és ott azt tesz, amit csak akar. Csak a bajom
volt miatta azóta, hogy csuromvizesen megtaláltam a
medencém mellett a fiammal. Rohadtul nem volt rá
szükségem az életemben. Mindezzel nagyon is tisztában
voltam, mégis leállítottam a motort és odamentem hozzá.
Jó pár percen keresztül némán ültünk egymás mellett.
Hideg volt az éjszaka, és alig látszott néhány felhő a sötét
égbolton.
– Menjünk haza, és tegyünk jeget a sérüléseidre –
mondtam fáradtan.
Ő legalább ugyanannyira fáradtnak tűnt, mint én, amikor
megszólalt. Talán még fáradtabbnak.
– Nincs otthonom.
– Ma éjjel lesz.

Arra ébredtem, hogy kacagástól zeng a házam. Egy női és

egy gyerekhang nevetett – az én fiamé, hogy egész pontos
legyek. Csakhogy Aiden most Adeline-nél volt. A volt
feleségem volt a soros a hétvégén. Talán visszahozta?
Elkomorodva felkeltem, hogy kiderítsem, mi történik.
Az előző éjszaka kalandjai váratlanul akkor értek véget,
amikor segítettem jeget tenni Lucy kezére. Az egyik
pillanatban még a tenyeremen feküdt törékeny kis keze, és
élvezve a rám nehezedő súlyt, szinte már összeért az
orrunk, amikor elhátrált és sietve elmenekült a szobájába.
Pontosan tudtam, hogy ennél többet már nem tehetek, ezért
én is lefeküdtem, de nem tudtam elaludni. Azon túl, hogy
nyugtalansággal töltött el, mit is tesz Adeline, aggódni
kezdtem Lucy miatt is, mivel ennek a nőszemélynek
valahogy sikerült befurakodnia az életembe.
 Kikászálódva az ágyból bementem a konyhába, azt
gondolva, hogy Lucy esetleg csatlakozik hozzám.
Észrevettem az ajtaja résein kiszivárgó fényt, ezért tudtam,
hogy ő sem bír elaludni.
Nem jött elő, és egy idő múlva visszamásztam az ágyamba,
mert úgy véltem, hogy így lesz a legjobb.
A nappaliba érve megpillantottam, hogy Dan, arcán
halvány mosollyal Lucyt és Aident figyeli. Ők ketten pedig
önfeledten kacagtak, és egyértelmű volt, hogy nem törődnek
a környezetükkel. Azt sem vették észre, hogy odamentem
Danhez.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem.
A szája széle még magasabbra emelkedett, és ezt azzal
próbálta meg leplezni, hogy belekortyolt a kezében tartott
kávéscsészébe.
– A kacagást gyakorolják. Lucy úgy gondolta, hogy Aiden
nem eléggé önfeledt.
– Tényleg?
– Bizony. – A testőröm egy gyors pillantást vetett rám. – A
fiad tele volt önsajnálattal, így a lány közölte, hogy ő is
eléggé pocsékul érzi magát, és éppen ezért ez a legjobb
alkalom arra, hogy a nevetést gyakorolják.
Elmosolyodtam. Ez pontosan olyasmi volt, amit Lucy
javasolna.
– És Aiden mit keres itt?
– Átvert a kis gazfickó.
Nem maradt időm megkérdezni, hogy tudták átverni, mert
a fiam végre észrevett, leugrott a heverőről, és odarohant
hozzám.
 – Apu!
– Megvagy! – mordultam fel, és magamhoz öleltem.
– Iszonyúan hiányoztál nekem! Én is hiányoztam neked?
– kérdezte hozzám bújva, és erősen szorított vékony
karjával. Még jobban magamhoz öleltem, és adtam egy
puszit a fejére.
– Nekem is nagyon hiányoztál, kisember. Mit csinálsz itt?
Felemelte a fejét, és két keze közé fogta az arcomat.
– Nézem, hogy minden rendben van-e. Nem
borotválkoztál meg?
Elnevette magát.
– Egész pontosan mit ellenőrzöl?
– Téged.
– Engem?
– Nem tetszik, hogy egyedül vagy itthon. Ezen olyan sokat
gondolkozom, hogy néha nem bírok elaludni miatta.
Tudom, hogy hiányzom neked, ezért eljöttem, hogy
ellenőrizzem a helyzetet. Mivel pedig ilyen nagyon aggódok
érted, talán nem is lett volna szabad egyedül hagynom
itthon.
– Én meg azt hittem, hogy itthon felejtetted a kedvenc
könyvedet, és azért jöttünk ide, kishaver – mondta Dan
magára vonva Aiden figyelmét.
Miközben a fiam további mesékkel etette Dant, én Lucyre
pillantottam, aki leszállt a heverőről, és csendben minket
figyelt. Megpróbáltam rájönni, hogy milyen a hangulata, de
ő nagyon értett ahhoz, hogy semmit ne áruljon el. Továbbra
is mosoly ragyogott az arcán, nekem pedig még csak
sejtésem sem volt arról, mi járhat a fejében.
 – Azt mondtam magamnak, Dan az apu védelmezője,
úgyhogy bizonyára ő is szét akar nézni otthon. – Aiden még
mindig magyarázott.
– Ó, szóval ezt mondtad magadnak.
– Izé, hümmm. Tudtam, hogy ezt te sosem mondanád,
mivel nagyfiú vagy, és a nagyfiúk nem szoktak aggódni,
ezért kimondtam helyetted. Mivel pedig most már Lucy is itt
él, mind a kettőjüket meg kell védenünk. – Újra
megérintette, és úgy fordította az arcomat, hogy
ránézhessek. – Te is látni akartál engem, igaz? Mondd meg
Dannek, hogy jó volt, amit csináltam.
– Helytelenül cselekedtél, Aiden – javítottam, és
megpróbáltam megőrizni a komolyságomat. – Nem
hazudhatsz azért, hogy elérd a céljaidat.
– De hát nem is hazudtam. Azért jöttem, hogy
körülnézzek itthon!
Dan mobilja hanggal jelezte az új üzenet érkezését.
– Rendben, kis hazug, az anyukád üzent. Fogd a cuccod,
mert mennünk kell.
– De Dan, nekünk itt kell…
– Semmit nem kell itthon csinálnod, kishaver – mondtam
a szavába vágva. – Ugye nem akarod, hogy az anyukád
aggódjon?
Savanyú képet vágott.
– Nem, de…
– Semmi de, Aiden. Tudod, hogy nem hazudhatsz Dannek.
– Nagy bajba kerültem, apu? – lesütötte a szemét, és a
kezével elkezdett vonalakat rajzolni a bőrömre. Nemrég
vette fel ezt az ideges szokást.
 – Most nincs gond.
Felemelte a tekintetét, és széles, ragyogó mosolyt vetett
rám.
– Ugye örülsz annak, hogy eljöttem kicsit körülnézni?
Nem vagy mérges rám?
Visszamosolyogtam rá.
– Mindig örülök, ha láthatlak, kishaver.
A válla fölött hátrapillantott Lucyre, majd visszafordult
felém.
– Lucy azt mondta, ő is örül annak, hogy láthat.
Egy gyors pillantást vetettem a nőre, aztán lassan
leengedtem Aident.
– Úgy tűnt, hogy nagyon örül annak, hogy láthat.
A fiam bólintott.
– Azt hiszem, kedvel engem.
Bár Aiden megpróbált óvatosan és halkan beszélni, jól
tudtam, hogy Lucy mindent hall, amit a gyerek mond.
Láttam, ahogy lassan még szélesebb mosolyra húzódik a
szája, és boldogsággal töltött el a tény, hogy a tegnapi este
után még mindig tud mosolyogni. Annak is örültem, hogy
Aiden itt volt és megnevettette. Bárcsak korábban felkeltem
volna, hogy többet lássak ebből.
– Igazad van – mondtam. – Azt hiszem, nagyon is kedvel
téged.
– Meg tudod védeni helyettem? Nem érzi jól magát, és azt
akarom, hogy biztonságban legyen.
Újra Lucyre pillantottam. Elmondott valamit Aidennek?
– Persze – feleltem érdes hangon a gyereknek. Kezdett
felnőni és mások miatt aggódni. Utána Lucy szemébe
néztem, hogy biztos legyek abban, látja, komolyan beszélek.
– Én is azt akarom, hogy biztonságban legyen.
A szemét forgatta, én pedig megértettem, hogy nem lesz
semmi baja.
Kiderült, hogy Aiden tényleg itthon felejtette a kedvenc
könyvét, így miután felrohant a szobájába és begyűjtötte,
már mentek is Dannel, egyedül hagyva engem Lucyvel.
Elindultam a konyha felé, hogy kávét főzzek, a lány pedig
utánam jött. Tudtam, hogy valamit mondani akar.
– Vágod, hogy én meg tudom védeni magamat? Nem kell
megígérni a fiadnak, hogy vigyázol rám.
– Hát persze. Nekem csupán az járt az eszemben, hogy
egyszerűbb a szavamat adni a gyereknek, mint
elmagyarázni neki, hogy azért nem akarod a segítségemet
kérni, mert gyűlölsz.
– Igen, gyűlöllek. – Biccentett, mintha csak meg akarta
volna győzni magát. A tekintete megállapodott a
mellkasomon, aztán gyorsan máshová nézett. A középső
konyhapult túloldalán állt, és az ujjával a márványlapot
kopogtatta.
Vizet töltöttem a kávéfőzőbe, megnyomtam a start
gombot, és szépen kivártam, hogy Lucy elmondja, ami a
szívét nyomja.
– Felvehetnél egy inget – mondta végül.
Úgy döntöttem, egy kis ugratással fogom mosolyra
kényszeríteni. Jókat kacagott a fiammal, ezért nagyon is
helyénvalónak tűnt, hogy engem is megajándékozzon a
mosolyával.
– Mi van? – kérdeztem, és végignéztem magamon. – Nem
örülsz annak, hogy meztelenül ilyen közel vagyok hozzád?
A telefonodban az összes képen meztelen voltam, és még
rám is közelítettél.
– Az akkor volt. Most viszont azt hiszem, már nem tetszel
– mondta, újra rám pillantott, és nyelt egyet.
– Ó, persze. Hiszen börtönbe küldtelek, igaz?
Rám bandzsított.
– Te most gúnyolódsz velem?
– Dehogyis. Hogy merészelném?
Elégedetten bólintott.
– Jó. Félsz tőlem. Mégiscsak okos vagy.
Én is bólintottam, és megkerültem a konyhapultot, hogy
odaállhassak elé. A szemével követett.
– Mit csinálsz?
– Feltételezem, hogy valamit el akarsz mondani nekem,
ezért idejövök, hogy jobban halljalak.
– Miért is nem hallanál jól a túloldalról?
– Azt akarom, hogy tudd, komolyan veszlek.
– Próbálj meg a túloldalról komolyan venni, haver.
Az egyik kezét a mellkasomra szorította, hogy ne tudjak
túl közel kerülni hozzá. Megálltam, és a testemre simuló
apró kézre néztem. Nagyon tetszett az érintése, Lucy bőre az
enyémen. Ő is a kezére pillantott, és úgy tűnt, hogy
meglepődött. Nem is próbáltam meg eltitkolni a
mosolyomat.
– Szeretnék köszönetet mondani neked – magyaráztam.
Értetlen tekintetét látva folytattam. – Azért, mert
megnevettetted Aident. Biztos vagyok abban, már
észrevetted, milyen nehéz neki feldolgozni a válásunkat.
 A tenyeremet a kezére szorítottam, ami miatt
elkomorodott.
– Szóval köszönöm.
Elhúzta a kezét, és megtörölte a combjában.
– Hát valakinek jókedvre kellett derítenie. Mivel rád nem
számíthatunk…
Megvonta a vállát, én pedig elnevettem magam.
– Köszönöm ezt is.
– Szívesen. Most viszont vegyél fel egy inget. – Felém
legyintett. – Helytelen, hogy a meztelen… csupasz… pucér…
izmos mellkasodat mutogatod. Idegesít a látvány.
Félrehajtottam a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
– Ez az én otthonom. Jogodban áll máshova nézni, Lucy –
mondtam halkan. Amikor a szemembe nézett, felragyogott a
tekintete.
A pultra tette a kezét, és kissé előrehajolt.
– Ez most valamilyen játszma, Adam Connor? Mert én
imádok játszadozni.
Magasba vontam a szemöldökömet, de csendben
maradtam.
– Ó, szegény Adam. – Szomorú arcot öltött, én meg
halványan elmosolyodtam. – Hiszen te kicsit sem ismersz
engem, igaz?
Odalépett elém, és a kezét újra a mellemre tette, mégpedig
igen látványosan.
– A kis édes.
Mivel nem tiltakoztam, az ujjai elindultak lefelé, az
érintése könnyű volt, mint a madártoll.
Továbbra is egymás szemébe néztünk.
 Most én léptem közelebb hozzá, hogy emeljem a tétet.
Látni akartam, hogy mire fel ez a színjáték.
– Kellemes?
Elkomorodott a kérdésemet hallva, és a keze megdermedt
a hasizmomon.
– Pontosan olyan érzés, mint amilyennek elképzelted?
Vagy jobb? Túl puha? – Megfeszítettem az izmaimat, és
közelebb hajoltam hozzá. – Túl kemény?
Behajlította az ujját, és a körmét könnyedén végighúzta a
bőrömön. Nem tudtam eldönteni, hogy ezt önkéntelenül
tette, vagy még mindig játszadozott velem, ám látva hevesen
hullámzó keblét… nyilvánvalóvá vált, hogy nem hagytam
hidegen.
Pislogott. Kétszer. Ettől eltekintve nem változott meg az
arckifejezése.
Utána megnyalta az alsó ajkát, és az ujját óvatosan
elkezdte fel és le húzgálni a hasamon, követte az izmaim
vonalát, és csak akkor állt meg, amikor elért a
pizsamanadrágomhoz.
A kezére pillantottam, csupán egy töredék másodpercnyi
időre, így lemaradtam arról a pillanatról, amikor úgy
döntött, hogy lábujjhegyre áll és odahajol a fülemhez.
Lehajtott fejjel vártam, hogy mit fog mondani.
– Igazad van – suttogta, túlságosan is közel hajolva a
fülemhez ahhoz, hogy ez véletlen legyen. Ó, ügyes volt.
Nem annyira gyakorlott színész, mint én, de nagyon is
ügyes. – Tényleg sok időt töltöttem azzal, hogy elképzeljem,
milyen érzés volna, ha megsimogatnálak.
A tenyere megpihent a mellemen, én pedig becsuktam a
szememet, hogy a hangjára összpontosíthassak. Arra, hogy
milyen szépen cseng, ha éppen nem üvöltözik velem.
– Ha a lábam között éreznélek.
Elmosolyodtam, és a farkam megremegett a vágytól. Ezt a
Lucyt sokkal jobban kedveltem.
– Gondolod… – Elhallgatott egy pillanatra. –
Megfoghatom?
Újabb rövid szünet.
– Hogy lássam, kemény-e. Meg hatalmas…
Kinyitottam a szememet. Ha azt hitte, hogy így sikerül
sarokba szorítania, hát nagyon téved.
Hátrébb dőlt, és ragyogó szeme a pillantásomat kereste.
Megragadtam a kezét, és lefelé nyomtam, miközben
ügyeltem arra, hogy a tenyere egész idő alatt a bőrömre
simuljon.
Amikor a kezünk elérte a pizsamanadrágomat, megálltam.
Lucy várakozó arckifejezéssel nézett rám, hogy mit teszek
most. Úgy gondolta, hogy sarokba szorított.
Csak szeretnéd, kis kukkoló!
Közelebb léptem hozzá, és nekinyomtam a hátát a
konyhai pultnak. Erre aztán nem számított, így kénytelen
volt velem együtt mozdulni. Elengedtem a kezét, és
kétoldalt rátámaszkodva a pultra, csapdába ejtettem. El
tudott volna menekülni, ha akart, mivel a testünk nem ért
össze, ám most már nem tűnt annyira magabiztosnak, mint
néhány másodperccel ezelőtt.
Lehajtottam a fejemet, és csakúgy, mint az előbb ő, a
fülébe suttogtam:
– Hatalmas, Lucy. És kemény.
 Az orrom hegyével lágyan megérintettem a bőrét, és
beszívtam friss illatát. Lágy volt, hiányzott belőle minden
keménység.
– Érints meg!
Miközben arra vártam, hogy mit tesz, legszívesebben
megsimogattam volna a mellét, hogy lelassítsam lüktető
szívverését, hogy megfogjam… és talán szerettem volna a
nyakán is megérinteni azt a kívánatos erecskét.
Amikor halványan elpirult, elmosolyodtam. Abban
mondjuk nem voltam egészen biztos, hogy továbblép és
fejest ugrik a pizsamanadrágomba, ám ha elég vakmerő
ehhez, odabent pontosan azt fogja találni, amit megígértem
neki.
Eltelt egy pillanat. Aztán még egy.
Hátrébb húzódtam, és a szemébe néztem. Őrjöngött. Ezt
elárulta a tekintete. Már a gyilkosság tervein dolgozott.
Vérfürdőre készült. Ekkor belém villant, mennyire
vonzónak találom, amikor így tűzbe jön.
Megpróbált közömbös arcot vágni, és megvonta feszült
vállát.
– Nem hinném, hogy elég nagy volna, és nem szeretnék
illúzióromboló lenni, de azért köszi szépen.
Csendben maradtam, ő pedig nem fordult el.
A kávéfőzőgép hangjelzése törte meg a súlyos csendet.
– És most már sosem fogod megtudni – mondtam
elhátrálva. Miközben töltöttem magamnak egy csésze kávét,
a szemem sarkából továbbra is rá figyeltem. Nem mozdult el
a pult mellől. – Kávét?
Felém fordult.
 – Tessék?
Magasba vontam a szemöldökömet, és alig tudtam
elrejteni a mosolyomat.
– Kérsz egy kis kávét? – kérdeztem, és felmutattam a
bögrémet.
– Nem. – A tekintete egy pillanatra a mellkasomra
vándorolt, aztán megrázta a fejét. – Akarok neked mondani
valamit.
– Mielőtt bármit is tennél, el kell mondanom neked
valamit.
Kórusban szólaltunk meg. Lucy felmordult.
– Kezdd te! Egyébként pedig semmit sem akarok tenni.
Meglepő, hogy ezzel áltatta magát.
– Emlékszel arra a pár napra, amikor az iskola után te
vigyáztál Aidenre?
– Igen, mi van vele?
– Az egyik játékában volt egy lehallgatókészülék, hogy
Dan ellenőrizhesse, mit csináltok.
Ezen eltöprengett egy darabig. A szeme kissé
összeszűkült.
– Miért is?
– Mert idegen voltál. Ugye nem gondoltad, hogy semmit
sem teszek, igaz? Jasonben megbíztam, hogy vigyázni fog a
fiamra, viszont rólad csak annyit tudtam, hogy szereted a
kerítés tetejéről bámulni az embereket. – Belekortyoltam a
kávémba, miközben továbbra is Lucy szemébe néztem. –
Dan iszonyúan élvezte, amikor énekeltetek.
Még jobban összeszűkült a szeme.
– Figyelj csak! Most őrjöngenem kellene. A fenébe, dühös
is vagyok, de értem, hogy mit miért tettél. Azt hiszem, a te
helyedben én is ugyanezt tettem volna. Szóval mégsem vagy
olyan pocsék apa. Na kérem, tessék. Nem kell többé
bűntudatot érezned azért, hogy ennyire félreismertél.
– Egy szóval sem mondtam, hogy bűntudatot éreztem.
Csak el akartam mondani a dolgot.
– El is mondtad.
Egy darabig farkasszemet néztünk, aztán Lucy elfordította
a tekintetét.
– Te jössz. Figyelek.
– Most hirtelen olyan messziről is hallod a hangomat?
– Szeretnéd, ha közelebb jönnék? Menjek oda?
Megvillant a szeme.
– Nem.
– Szerintem meg szeretnéd.
– Tudod, mit? Felejts el! – válaszolta, s azzal kirohant a
konyhából.
Letettem a bögrémet, és akkor értem utol, amikor kilépett
a hátsó kertbe. Lágy hangon tettem fel a kérdést:
– Mi a baj, Lucy?
Nem gondoltam volna, hogy megáll vagy válaszol, de
éppen ezt tette.
– Feljelentést akarok tenni.
Megdermedtem. Engem akar feljelenteni?
– Tudod, mert megtámadott. Világos, hogy nem megyek
vele semmire, és az a fickó könnyedén hárít mindent, vagy
a zsaruk esetleg azt hiszik, én is csak az egyik hülye
rajongója vagyok, vagy valami ilyesmi, de legalább… – A
homlokán elmélyültek a ráncok. – Te meg miért nézel így
rám?
– Kiről beszélsz? – nyögtem ki nagy nehezen.
– Jake Callumról. – Megkeményedett a tekintete. – Nehogy
már a barátod legyen, és ezért ne akard, hogy ráküldjem a
zsarukat!
Hogy gondolhatott ilyet rólam?
– Úgy néztem ki, mintha a barátja volnék, amikor torkon
ragadtam? – vicsorogtam Lucyre.
– Nem úgy tűnt, de… sose lehet tudni.
– Nem vagyok a barátja, Lucy. És igen, jelentsd fel. Leszek
a tanúd.
Zsebre vágta a kezét, és ha nem is a szemembe, de az
arcomra nézett.
– Komolyan?
Szerettem volna odamenni hozzá, hogy megöleljem, de
visszafogtam magam.
– Még szép, hogy megteszem – válaszoltam ingerülten. –
Sőt, idehívom Dant, aki majd elkísér téged a rendőrségre. Ha
azt akarják, hogy én is tanúskodjak… – Az órámra
pillantottam. – Két óra múlva a forgatáson kell lennem, de
bemehetek a kapitányságra, mielőtt hazajönnék. Ma van a
munkálatok utolsó napja, különben veled jönnék, de…
– Semmi baj – vágott a szavamba. – Nem kértem, hogy
gyere velem, és nincs szükségem a testőrödre sem, de… de
azért köszönöm. Pontosan tudom, hogy úgysem tesznek
semmit, hiszen végül is nem történt bűncselekmény és…
talán túl sokat ittam. Azt fogják hinni, hogy hazudok.
Bizonytalanul téblábolt, és kerülte a tekintetemet.
– Azt akarom, hogy maradjon nyoma a dolognak. Egy
feljegyzés, vagy valami. Mert lehet, hogy egyszer majd
tényleg elkövet valamit. Akkor majd látni fogják, hogy nem
az az első próbálkozása.
Abban a pillanatban, amikor ezt meghallottam, kicsit
belezúgtam.
– És – folytatta, miközben a keze habozva megérintette a
mellét. – Hagyott rajtam egy kék foltot, ami talán segít.
Meglepett, mennyire nehezemre esett, hogy nyugton
maradjak és ne rohanjak oda hozzá arról biztosítani, hogy
nincs semmi baj.
– Egy kék foltot? – kérdeztem, vagyis inkább vicsorogtam.
Alig lehetett érteni a szavaimat.
Megvonta a vállát, mintha ez nem lett volna annyira
fontos, és elutasítóvá vált az arca.
– Jól vagyok. – A válla fölött Jasonék háza felé nézett.
– Elmondtad nekik? – kérdeztem, mert biztosra vettem,
hogy nem tette.
– Még nem – felszegte az állát, és határozottan folytatta. –
És te se tedd!
– Csak ha magaddal viszed Dant. Hidd el nekem, ez
segíteni fog.
– Úgy érted, hogy akkor komolyabban vesznek?
Nem válaszoltam, de Lucy amúgy is jól tudta a választ.
Nagyjából egy percig töprengett a dologról, aztán nagyot
sóhajtott, de a tekintetével kerülte a szememet.
– Jól van.
 ADAM CONNOR ÚJJÁSZÜLETETT A VÁLÁS UTÁN!

Ha a kedves olvasó nem egy sötét barlang mélyén

lakik, akkor egész biztosan látta az interneten
felbukkanó képeket a betört orrú, vérző képű Jake
Callumról. Bár ő csak nemrég futott be, mi tárt
karokkal fogadtuk, és azonnal beleszerettünk az
elbűvölő mosolyába. Ennek dacára is kénytelenek
vagyunk beismerni, az új színész megjelenését nem
dobta fel a betört orr. Persze Jake nem is tudott
arról, hogy lefényképezték, amikor sietve lelépett a
stúdió területéről, ahol jövő héten el kellene kezdenie
az új filmje forgatását…
Most pedig térjünk rá a szaftosabb részekre.
Amikor megjelentek ezek a meglepő fotók, még senki
sem tudta, hogyan tört be az újonc színész orra.
Csakhogy egy kicsit utánanéztünk az eseményeknek,
és kiderült, hogy Jake rendkívül éles szóváltásba
keveredett valakivel, aki nem volt más, mint a
nemrég elvált Adam Connor.
Sajnálatos módon ebben a pillanatban nem tudjuk,
hogyan és miért verekedett össze a két színész. Az
viszont tény, hogy Adam Connor ugyanott forgatja a
filmje utolsó jeleneteit, ahol Jake Callum is dolgozik.
Nem túlzás azt állítani, hogy megdöbbentett
minket az ügy. Adam Connor a kamerák előtt nőtt
fel, és amennyire mi tudjuk, még sosem keveredett
ilyesfajta összetűzésbe. Higgyék el, mi aztán tudnánk
róla, ha történt volna hasonló.
Egy szemtanú egész közel volt Jake
lakókocsijához, amikor megtörtént az eset. Szerinte
Adam már eleve felindult állapotban ment oda a
színészhez. „Még csak idő sem maradt arra, hogy
elfajuljanak a dolgok. Jake éppen visszajött egy
olvasópróbáról, és Adam megállította, mielőtt
bemehetett volna a lakókocsijába. Nem hallhattam a
szavaikat, de mihelyt Adam elég közel ért, máris
ütött, és valószínűleg ekkor törte be Jake orrát.
Utána azt láttam, hogy Adam nekiszorítja Jake-et a
lakókocsi ajtajának. Az ezt követő dühödt szóváltás
után Adam elengedte és otthagyta. Meglehetősen
furcsa volt az egész.”
Bennfentes körökben az a hír járja, hogy Adam
volt felesége, Adeline összejött Jake-kel, Adamben
pedig elpattant valami, amikor erről értesült.
Olvasóinknak tudniuk kell azt is, hogy éppen az
előző nap a Sajgó lélek díszbemutatóján fényképek
készültek az Adeline-nel veszekedő Adamről. Bár
mindez nagyon is hihetőnek tűnik, és nem most
fordulna elő először a világtörténelem során,
mégsem vagyunk annyira biztosak, hogy tényleg ez
történt. Először is ugye a válásuk óta Adam nagy
ívben kerülte az Adeline-nel kapcsolatos dolgokat.
Nem járt sajtótájékoztatókra, nem adott interjúkat,
nem fotózkodott. Ezenfelül a szóbeszédek szerint
Adeline közelebbi kapcsolatba került Mike Trevorral,
a hírességek személyi edzőjével, amiről Adam csak
annyit mondott, hogy „Legyenek boldogok!”. Na
most, ez nem úgy hangzott, mintha a volt felesége
iránt epekedne. Ön mit gondol? Amennyire meg
tudjuk ítélni, Adam nagyon is boldog a válás miatt.
Nem, szerintünk valami más lehet az oka, hogy
egymás torkának ugrott a két dögös szuperhím, és
mindent megteszünk, hogy olvasóink kedvéért fényt
derítsünk e titokra.
 Tizenegyedik fejezet

Lucy
Az történt, amire számítottam. A zsaruk nem mentek sokra
azzal, hogy konfliktusba kerültem Jake Callummal.
Őszintén szólva tudtam, hogy ez lesz, amikor odamentem,
de a pokolba is, arra nem számítottam, hogy az orrom alá
dörgölik, talán túl sokat ittam, és ezért nem emlékszem
mindenre, ami történt.
Csak tudnék arról, ha megengedtem volna egy
felfuvalkodott, öntelt seggfejnek, hogy a számba nyomja a
nyelvét, miután hetek óta nem csókolóztam! Te talán nem?
A zsaruk viszont ezt nem nézték ki belőlem.
Ha pedig ez nem lett volna elég, azt is mondták, hogy „az
efféle bulikon” csúnyán elfajulhatnak a dolgok.
Ez volt az a pont, ahol Óriás Dan mellém állt, és átvette az
irányítást. A zsaruk végül megígérték, hogy utánanéznek az
esetnek, és beszélnek Adammel és Jake-kel, ám azt nem
ígérték meg, hogy mindennek lesz bármilyen
következménye.
Bár ez távolról sem volt a legjobb végeredmény, a
rendőrök legalább feljegyezték Jake Callum nevét, így ha
valaha is újra megengedhetetlenül viselkedik valakivel –
mondjuk reméltem, hogy nem tesz ilyet –, akkor megtalálják
a rendőrségi adatbázisban, hogy nem az volt az első
erőszakoskodása.
 Tudod, mi lepett meg? Az, hogy Óriás Dan tulajdonképpen
egészen elviselhető emberi lény. Volt olyan viccem, amin
elnevette magát. Jó, ez az ő esetében azt jelentette, hogy
megrezzent a szája széle és a fejét csóválta. Szerintem
viszont ez egyértelműen nevetésnek számít.
– Mi jár a fejedben? – Olive kérdése kizökkentett a
gondolataim közül.
– Semmi különös. – Mozgatni kezdtem a borospoharamat,
és a körbeáramló vörös folyadékot néztem. – Azt hiszem,
nem annyira kedvelem a bort.
Olive rám nézett a laptopja fölött.
– Ez már a második poharad, nagyon is kedveled.
Péntek este volt, és Olive következő regényén dolgoztunk.
A cselekményt csiszoltuk és jegyzeteket készítettünk.
Remekül éreztük magunkat. Eszembe jutottak a régi szép
idők, például az, ahogy másodéves egyetemista korunkban
Olive elküldte nekem az egyik fejezetet, én pedig
elkunyeráltam tőle a következőt is.
– Na várjunk csak! Két pohárral ittam, de még nem tudom,
mit gondoljak. Előkelő dolog borozgatni, na de illik
hozzám? Az biztos, hogy zsong a fejem tőle, na de az íze?
Hát nem vagyok oda érte. Igazából elég pocsékul érzem
magamat.
– Akkor fejezd be az ivást!
– Igen, és mit csináljak? Azt hiszem, kifogytunk a sörből.
Kész vagy már a következő jelenettel? Hadd lássam!
– Még nem. Először át akarom olvasni, hogy elég jó-e. Ha
pedig sört akarsz, miért nem kérsz a szomszédunktól? –
kérdezte oda sem figyelve. – Talán megkínál vele.
 – Ó, a szomszédotok megkínálhatna ezzel-azzal –
mormogtam magamban, és továbbra is a hullámzó bort
néztem.
Olive kihúzta magát, de az arca nem bukkant elő a
monitor mögül.
– Tessék?
Azt hitte, átver azzal, hogy süketnek tetteti magát.
– Catherine újra hívott – mondtam érzelemmentes
hangon, nem törődve a kérdésével. Mivel nem voltam
hajlandó Adamről beszélni, barátnőm visszagörnyedt a gépe
mögé.
– Most éppen mit akart? – mormogta.
– Nem vettem fel. – Megvontam a vállam, beleszimatoltam
a poharamba, majd ittam még egy kortyot. – Valószínűleg
azért hívott, hogy megkérdezze, miért nem mentem el arra
a felvételi beszélgetésre, amit kegyesen megszervezett
nekem.
– Fel kellett volna venned a telefont, hogy elmondd neki,
most már az én ügynököm vagy. – Felkelt, letette a laptopját
a kisasztalra, és elindult a konyha felé. – Hozok vizet, te is
kérsz?
– Nem kérek vizet, és csupán az ideiglenes ügynököd
vagyok – javítottam ki. – Továbbra is állást keresek, de a
nagyanyámtól semmi sem kell.
A laptop után nyúltam.
– Most pedig elolvasom a jelenetet.
– Ne! – üvöltött fel, és becsapta a hűtőszekrény ajtaját. –
Még nem vagyok kész vele!
Visszahúztam a kezemet, és a vállam fölött a konyha felé
néztem.
– Tudod, milyen hosszú idő telt el azóta, hogy bármit is
olvastam tőled? Már elvonási tüneteim vannak. Könyörülj
rajtam!
Egy vizespalackkal a kezében odajött hozzám.
– Az új már majdnem kész van. Mihelyst Jasmine
elolvasta, elküldöm neked.
Lassan kihúztam magam alól a lábamat, és előrehajoltam,
hogy a boromat letegyem a poháralátétre. Megköszörültem
a torkomat, és megkérdeztem:
– Hogy mondtad? Volnál szíves megismételni? Jasmine?
Ki a faszom az a Jasmine, és mi a faszért olvassa el előttem a
könyved?
Először kiitta a vizespalack felét, majd egy önelégült
pillantást vetett rám.
– Ő az én béta-olvasóm… vagy talán helyesebb volna az
alfámnak nevezni?
Előbbre csúsztam, és minden figyelmemet a barátnőmre
összpontosítottam.
– Ő a te micsodád?
– Tudod, a béta-olvasóm, az a kedves kis ember, aki
elolvassa a könyv kéziratát, és megmondja, hogy miket
kellene kijavítanod, vagy bátorító üzeneteket küld. Imádom
az ilyen üzeneteket.
Most szívat engem ez a csaj?
– Te szórakozol velem?
Olive kérdő pillantással nézett vissza rám.
– Pontosan tudom, hogy micsoda a béta-olvasó, Olive. Én
voltam a te első és egyetlen béta-olvasód, emlékszel még rá?
Hogy árulhattál el ilyen galádul?
– Tudom, hogy tudod, hogy mi az – mondta, de olyan
hangon, mint akit nem izgat a dolog.
Ennél szörnyűbb árulást el sem tudtam volna képzelni.
Hogy engedhette meg bárki másnak, hogy előttem olvassa el
a regényt?
– Nem találok szavakat. Két hónapja várom, hogy
elolvashassam. Hogy tehettél ilyet?
– Azt is tudod, hogy kit hívunk a legjobb barátunknak?
Aki akár az édestestvérünk is lehetne?
Összeszűkülő szemmel néztem rá.
– Ezt a kérdést most akár én is feltehettem volna neked,
kis zöld Bogyóm.
– Most ugye elég pocsékul érzed magadat, igaz? –
kérdezte, és a szeme sarkából rám sandított. – Gondoltam,
hogy így lesz, mert az is szívás, amikor te titkolózol előttem.
Felhorkantam, és hátradőltem a heverőn. Szóval akkor
innen fúj a szél. Hogy a fenébe sikerült az aljas kis
jószágnak újra rám terelnie a szót? Olive felkapta a
laptopját, és folytatta a kioktatásomat.
– Először is, csak egy hét késéssel értesültem a
szakításotokról, amikor már semmit sem tehettem az
ügyben.
– És mégis, mit csináltál volna, ha hamarabb tudsz róla?
Kisírod a szemedet? – kérdeztem, de ő nem törődött velem.
– Aztán pedig egy beképzelt, sötét seggfej megtámad…
– Nem volt ez támadás, Olive. Ne csináljunk a bolhából
elefántot.
– És te csak másnap mondtad el nekem. Miután bementél
a zsarukhoz. A zsarukhoz, Lucy! És igenis megtámadtak.
Nem érdekel, hogy mit mondtak azok a rendőrök, ez a
seggfej megtámadott.
A keze megszorult a vizespalackon, úgyhogy én óvatosan
közelebb hajoltam, és kivettem a gyilkos szorításából.
– Mondjuk inkább úgy, hogy túlságosan fellelkesedett, én
meg ugye megütöttem, így aztán úgy is nézhetjük az egészet,
hogy viszonoztam a támadását, és így minden rendben.
Csupán azért nem szóltam neked egy szót sem rögtön utána,
mert nem akartam elrontani a díszbemutató éjszakáját.
Annyira boldog voltál. Iszonyúan régóta vártál erre a
filmre, nem akartam belekavarni a boldogságodba.
Magasba vonta a szemöldökét, és dühösen rám meredt.
– Csak azért nem lett baj belőle, mert Adam közbelépett.
Azon a bulin nyüzsögtek az emberek, és mégis éppen
Adamnek kellett odajönnie, hogy megmentsen? Hát remek.
Ilyen az én átkozott szerencsém. Nem mintha nem lettem
volna hálás azért, hogy ott volt, de nem lehetett volna
helyette valaki más?
Például annak a méretes fasznak az ismeretlen
tulajdonosa esetleg?
– Közbelépett?! – förmedtem a barátnőmre. – Te mégis
kinek a pártján állsz? Börtönbe kerültem miatta, az isten
szerelmére, ezért az a legkevesebb, hogy segít nekem
szétrúgni Callum seggét. Én pedig nagyon is tudok vigyázni
magamra, ha már itt tartunk.
– Senkinek eszébe ne jusson segíteni neked, igaz?
– Ezt nem mondtam.
– Erre nem is volt szükség.
 Megpróbáltam felkelni, de Olive megragadta a kezemet, és
durván visszarántott.
– Jézusom! – kiáltottam félig megdöbbenve, félig
jókedvűen. – Csak a konyhába akartam kimenni, hogy
kidobjam az üveget. Valaki kicsit feszült ma este, igaz?
Mivel a jellegzetes jobb lesz, ha kussolsz tekintetével
nézett rám, ezért becsuktam a számat. Talán igaza volt… egy
picikét. Úgy nőttem fel, hogy semmire sem számíthattam
Catherine-től, nem vártam tőle szeretetet, kedvességet,
tiszteletet, csak a nagy semmit. Még a szülőanyám is úgy
döntött, hogy nélkülem éli le az életét, így gyorsan
megtanultam, hogy csak magamra számíthatok, és ne
reméljek semmit se másoktól.
– Megkérdeztem tőled, ideköltözhetnék-e, hogy egy
darabig veletek éljek, igaz? Ez pont olyan, mintha segítséget
kértem volna.
Olive volt a nagy kivétel; tőle néha hajlandó voltam
segítséget kérni.
– Így igaz – bólintott, és a palackot kikapva a kezemből
letette a kisasztalra. – Ám ez nem elég. És mivel ez a helyzet,
haladéktalanul válaszold meg a kérdéseimet. Utána
átküldöm neked a könyvet.
Erre egyből felfigyeltem.
– Szóval hazudtál? Nem küldted el senkinek sem előttem?
Béna vagyok, hogy ennek ennyire örültem?
– Nem, már elküldtem Jasmine-nek ma reggel, és arra
készültem, hogy ma este te is megkapd, miután
megterveztük a következőt.
Az égre emeltem a tekintetem.
 – Na jó. Ameddig ez a Jasmine csajszi tudja, hogy én
vagyok a béta-olvasók alfája, vagy mi a fenének nevezik az
ilyesmit, addig megengedem, hogy ő is elolvassa.
– Hálás vagyok a nagylelkűségedért – mondta Olive
gúnyosan. Rávigyorogtam.
– Szívesen, kicsi zöld Bogyóm.
Megcsóválta a fejét, de én észrevettem, hogy halványan
elmosolyodott.
– Akkor most összeölelkezünk? Nagyon is jólesne a puha
cicid érintése – mondtam, és máris közelebb hajoltam.
– Nem, nem szolgáltál rá az ölelésre, még nem.
– Ez fájt.
– Kezdjük akkor Jamesonnel.
Felmordultam, és hátrébb dőltem.
– Mi van azzal a fasszal?
– Válaszoltál az üzenetére? Vagyis várj csak! Már nem
bízom benned. Add ide a mobilodat, magam ellenőrzöm.
– Jó volna, ha inkább újra regényt írnál – mondtam, de
mégis felkeltem, hogy odahozzam neki a mobilomat. –
Kezdesz teljesen hülyén viselkedni.
– Nem. Igazi barátként viselkedem. – Kivette a telefont a
kezemből, és figyelmesen átnézte a legutóbbi üzeneteimet
és hívásaimat.
– Most boldog vagy? – kérdeztem, és odanyújtottam a
tenyerem. Belecsapta a telefonomat, és bólintott.
– Igen. Ne írj neki! Menjen a fenébe!
– Egyetértek veled. Na jó, következő kérdés?
Úgy fordult, hogy a szemembe nézhessen.
– Mesélj Adam Connorról. Lefeküdtél vele?
 Elnevettem magam.
– Mi van? Ki nem állhatom a faszit. Te meg miről
beszélsz?
– Nála aludtál, miután az történt Jake-kel.
– És? – Vártam, hogy hogyan folytatja, de mivel néma
maradt, így kénytelen voltam válaszolni. – Ha esetleg
elkerülte volna a figyelmedet az első vagy inkább az első
száz alkalommal, amikor erről beszéltem, így megismétlem:
kicsit sem kedvelem azt az alakot. Mivel ott volt, ezért
megkértem, hogy hozzon el, vagy talán ő ajánlotta fel, nem
emlékszem. Aztán pedig ti még nem jöttetek haza a buliból,
nekem nem volt kulcsom, ezért áthívott, hogy aludjak
náluk. Hiszen már korábban is aludtam ott.
– Csakhogy most Aiden nem volt ott, igaz?
– Igaz, na de ennek mégis mi köze bármihez?
– Na jó – Olive felsóhajtott. – Nyugodtan makacskodjál.
– Én aztán nem makacskodom. Nem történt semmi, csak
jeget tett a kezemre, és máris mentem aludni.
– Aha! Jeget a kezedre? Na, ez már valami. – Magához
ölelt egy párnát, és várta a további részleteket. Sajnos nem
volt miről beszámolnom.
Éppen ezt akartam bevallani, amikor a megszólaló
mobilja a szavamba vágott. Olive magasba emelt mutatóujjal
figyelmeztetett arra, hogy ne mozduljak, amíg Jasonnel
beszél.
Én természetesen felkeltem, és elindultam a tolóajtó felé.
Odakint kicsivel melegebb lehetett huszonhét foknál,
gyönyörű volt az idő.
– Még nem kezdtem el, mire gondoltál? Egy pillanat,
megkérdezem tőle – mondta Olive a telefonba, és felém
fordult. – Jason szól Alvinnek, hogy hozzon kínai kaját. Mit
szeretnél?
Imádom a kínai konyhát, de ebben a pillanatban még csak
gondolni sem tudtam volna az ételre. Egyértelműnek tűnt,
hogy nem bírom a bort, vagy valami bajom lehet. Olive
dühösen nézett rám, aztán tovább beszélt Jasonnel. Amikor
befejezte a telefonálást, újra nekem esett.
– Hol is tartottunk?
– Sehol, mivel nincs miről beszámolnom.
– Bejön neked az a pasi.
– Nem jön be.
– De nagyon is bejön neked.
– Akkor viszont mivel magyarázod, hogy egymás után
kétszer is azt mondtam, nem jön be.
– Jobban kedveled annál, mint amennyire le akarsz
feküdni vele.
– Ne már! – mordultam fel sértődötten. – Boldogan
kefélnék egy hatalmasat vele, viszont kicsit sem csípem.
Valahányszor szóba áll velem, legszívesebben jól fejbe
vágnám.
Valójában fenntartások nélkül, bárhol és bármikor
rámásztam volna a farkára. Ha meghallod azt az édes,
érzéki, mély hangját, te is fejest ugranál az ágyába, vagy
szétterülnél bármilyen vízszintes felületen; akárhol
hajlandó volnék magamra húzni.
De hagyjuk is a hangját, ha befogná a száját és csak ott
állna, akkor is rohannál az ágyába, azért könyörögve, hogy
tegyen a magáévá. Ezenfelül ugye nem az én hibám, hogy
nőnek születtem; e tényállás ellen semmit nem tehetek. A
farka tökéletesen illeszkedne a puncimba, és csak egy
hajszál választott el attól, hogy a kezem közé kapjam.
Jobban belegondolva, meg kellett volna markolnom, ha
másért nem, azért, hogy lássam, mit lép erre. Milyen kár,
hogy megfutamodtam, mivel megrémültem attól, hogy mi
lesz a következő lépése.
Száz szónak is egy a vége, Adam Connort továbbra is
mocskos gazembernek tartottam, de ugyanakkor összefutott
a nyál a számban miatta. Na de hogy lefeküdjek vele? Nem-
nem, túlságosan is csábító volt, főleg ha ott volt a közelében
Aiden. Amikor láttam, hogyan játszik a kisfiával, ahogy
rámosolyog a gyerekre, vagy egyszerűen felkapja, odaviszi a
kiságyhoz és betakarja… hú, attól dorombolni kezdtem, és
gyorsabban olvadtam, mint a hó a napfényben. Az volt a
legszörnyűbb, hogy viharvert kis szívem kihagyott egy
ütemet, és ez cseppet sem tetszett.
Olive becsukta a szemét, és boldogan felsóhajtott.
– Lelki szemeimmel már együtt látlak kettőtöket.
Csókolóztok. Szenvedélyesen. Csak lopva persze, mert
Aiden is ott van. Te pedig boldog vagy. Őrülten. Aident
majdnem annyira szereted, mint Adamet. Az apja persze
észreveszi ezt, és emiatt még inkább rajong érted.
– Na jól van, őrült barátnőm – mondtam, és nagyot
csettintettem az ujjammal, hogy felriasszam az
álmodozásból. – Magadra hagylak az álmaiddal, és lassan
lelépek.
Pontosan ezt tettem, félrehúztam a tolóajtót és kimentem,
ám Olive a nyomomba eredt.
 – Gyere vissza, még nem fejeztem be!
Továbbmentem a létra felé.
– Hova mész? Lucy, nem szaladhatsz el az álmaid elől!
Megfordultam, és hátrálva mentem tovább.
– Az én álmaim? Te álmodsz ilyesmiről! Soha nem
álmodoztam erről a pasiról, persze az felmerült bennem,
hogy milyen volna, ha vasárnap vagy hatszor megdugna.
Bizony, erről álmodoztam, ám kizárólag csak az előtt, hogy
találkoztam vele.
Háttal ismét nekimentem annak a szemét bokornak, és
megfordultam, hogy felmászhassak a kerítés tetejére.
– Nem árt, ha tudod, csakis azért megyek át, hogy
köszönjek Aidennek.
Olive nekitámaszkodott egy fának, és a fogait elővillantva
rám vigyorgott.
– Nyugodtan áltasd ezzel magadat, kis Lucy.
Fent megkapaszkodtam a kerítés tetejében, és lenéztem a
kertbe.
– Neked komolyan elment az eszed. Menjél, vess papírra
pár szót, hogy az agyad újra rendesen működjön.
– Lucy! Csukd be a szemedet, és képzeld el, hogy egy
vízesés mellett ülsz. Egyszer csak Adam Connor bukkan elő
a semmiből. Meztelenül. Vagy félmeztelenül. Te pedig egy
nyugodt kis…
Felmutattam neki a középső ujjamat, és átmásztam a
túloldalra. Gyalázat, hogy így kigúnyolja a relaxációs
módszereimet.
– Várjalak meg, vagy arra készülsz, hogy az éjszakát Adam
ágyában töltöd? Ha ugyanis ez a helyzet, akkor utána be kell
számolnod a részletekről. Pontosan ugyanazokat a dolgokat
akarom tudni róla, amiket te kérdeztél tőlem Jasonról. A
méretét. Ez nagyon fontos. Mérd meg a fütyijét, hogy
képzeletben mindent magam előtt láthassak.
– Amennyiben továbbra is fütyinek nevezed, akkor egy
szót sem fogok mondani róla. Szia, Olive!
Szerencsére Adamnek nem jutott eszébe, hogy elvegye
innen a létráját. Amíg ez a helyzet, úgy véltem, hogy jogosan
lépek be a magánéletébe. Nem mintha arról lett volna szó,
hogy hozzá jövök, vagy valami ilyesmi. Egyszerűen csak
hiányzott nekem a fia, és azt reméltem, hogy még lefekvés
előtt találkozhatok a kislegénnyel.
Amikor elég közel értem a házhoz, meghallottam a zenét.
Úgy tűnt, hogy zárva vannak az ajtók, de a hang így is
kiszűrődött. Ezek a gazdagok meg az ő méregdrága
hangfalaik…
Megtorpantam, hogy hallgatózzak egy kicsit, és néhány
pillanattal később felismertem Frank Sinatra jellegzetes
hangját.
Ó, a kis seggfejemnek jó az ízlése! Izé, persze nem az én
seggfejem, nem ám, de érted, hogy mire gondoltam.
Bentről nem láthattak meg, én viszont kiszúrtam, hogy
Adam ott áll az italosszekrény mellett. Aiden már lefeküdt
aludni? Arra gondoltam, hogy bekopogok az ablakon, és
felhívom magamra a figyelmét, mielőtt becsinálna, és azzal
vádolna meg, hogy újra magánlaksértést követek el, csak hát
nem bírtam levenni a szememet róla. Fenemód jóképű volt,
annyira dögös, hogy az ember lánya kutya módra lihegni
kezd tőle, ha pár másodpercnél tovább bámulja.
 Éppen ezért némán figyeltem, ahogy tölt magának egy
pohár italt, és elolvassa a kezében tartott papírokat.
Töprengő arcot vágott – nem olyat, mint amikor az ember
valamilyen fontos dokumentumot olvas, hanem inkább úgy
tűnt, hogy milliónyi gondolat jár a fejében.
Vajon mi miatt tűnt ennyire szomorúnak?
Őszintén megmondom, amióta felkért arra, hogy
vigyázzak pár napig Aidenre, már más szemmel néztem rá.
Persze még mindig gyűlöltem. Egy kicsit. Valamennyire.
Azért, ahogy az első napon elbánt velem, meg azért, hogy
minden galádsága dacára továbbra is szerettem volna
magamra rángatni. Mindezektől eltekintve azonban a
szívem enyhén cseppfolyóssá vált, valahányszor
megpillantottam. Persze csakis akkor, amikor nem
viselkedett szemétláda módjára, például mint a minap.
Mégis ki ad engedélyt másoknak, hogy megfogják a
farkát? Persze ha engem kérdezel, szerintem ez óriási ötlet,
mivel élveztem a fülembe búgó hangját… komolyan,
engedélyt adott arra, hogy megérintsem? Buta, buta fiú!
Semmit nem tudott rólam. Ha ugyanis megérintettem volna,
akkor az földrengéserejű dugásban végződött volna, és
számomra is felfoghatatlan okok miatt ezt el akartam
kerülni.
Ne gyere nekem azzal, hogy de Lucy, hogy gyűlölhetsz egy
ilyen lenyűgözően vonzó férfit… Leginkább azért gyűlöltem
még mindig, mert rendkívül különös érzések törtek rám,
amikor azon a bizonyos éjszakán jeget akart tenni a
kezemre. Megéreztem a hasamban azokat az idegesítő
pillangókat, amelyekről Olive annyit mesélt. Őt is elkapták,
amikor először megpillantotta Jasont. Igencsak
megijesztettek a kis dögök. Amikor beindultam Jamesonre,
egészen másfajta pillangókat éreztem a bugyimban, míg
ezek, miközben a hasamban repkedtek, halálos veszélybe
sodortak. Ilyen lehet az az allergia, amelyik váratlanul
végezhet az emberrel.
Még néhány percen át figyeltem, aztán odaléptem az
ablakhoz, és bekopogtam. Felkapta a fejét, és észrevett. Egy
pillanatnyi habozás után felkelt a heverőről, és odajött,
hogy kinyissa az üvegajtót.
– Szia – mondtam, amikor már semmi sem választott el
tőle.
Egy parányi távkapcsolóval levette Frank Sinatra
hangerejét, mielőtt megszólalt volna:
– Látom, már megint a kertemben szimatolsz.
Mivel halványan elmosolyodott, ezért nem gondoltam
volna, hogy felbőszíti az, hogy itt hátul bóklászom.
– Ha nem akarod, hogy a kertedben szimatoljak – micsoda
durva megfogalmazás! –, akkor el kéne venned a létrát a
kerítéstől.
– Mit tehetek érted, Lucy?
– Semmit, de azért köszönöm. És te hogy vagy ma este?
Felsóhajtott, és egy intéssel beljebb invitált.
– Igazán kedves tőled, hogy behívsz – mondtam,
miközben beléptem és ő bezárta az ajtót.
– Van valami, amit akarsz tőlem, vagy csak azért jöttél át,
hogy rám zúdíthasd a mai adag…
A szavába vágtam, mielőtt befejezhette volna a mondatot.
– Mielőtt bármi olyat mondanál, amit később
megbánhatnál, felhívom a figyelmedet arra, azért jöttem,
hogy köszönjek Aidennek. Egész héten hiányzott nekem.
Adam egy hosszú, átható pillantást vetett rám, mintha
arra szeretett volna rájönni, hogy hazudok-e neki vagy sem.
Úgy tűnt, elégedett azzal, amit a szememben látott, mert
beletúrt a hajába, és utána intett, hogy üljek le.
Nem tudtam, hogy ezt miért teszi, így engedelmeskedtem
és leültem.
– Igen? – kérdeztem, mivel hosszú másodperceken
keresztül nem mondott semmit sem.
– Adeline nem hozta haza, úgyhogy átküldtem Dant
kideríteni, hogy mi a baj. – Az órájára pillantott. – Mindjárt
itt lesznek. Ha akarod, nyugodtan megvárhatod.
Felhúztam a lábam, és kényelmesen elhelyezkedtem.
– Nem teszed ki a szűrömet?
– Aiden rólad kérdez, valahányszor telefonon beszélünk.
Úgy vélem, boldog lesz, ha itt talál, és ilyen módon nem kell
megválaszolnom azt a rengeteg kérdést, amit ellenkező
esetben rám zúdítana.
Ezt hallva elmosolyodtam.
– Szeret a gyerek.
Adam visszamosolygott rám.
– Furcsa, igaz?
Komor képet vágtam.
– Te vagy a furcsa. Én is szeretem a kislegényt. Sokkal
menőbb pasi lesz belőle, mint az apjából valaha is.
Halványan elmosolyodott, megcsóválta a fejét, és odament
a szekrényhez italt tölteni. Korábban még sosem láttam
alkoholt inni.
 – Valami nyomja a szívedet? – kérdeztem, mert
udvariasan beszélgetni akartam, míg Aiden haza nem ér.
– Sok minden.
Felmordultam, és a mobilom után nyúltam, mert
megéreztem, hogy rezeg a zsebemben.

Jameson: Bárcsak eljöttél volna velem ide!

Meg sem kérdezted, hogy mit akarok, kis faszfej!

Nem ez volt az első alkalom, hogy üzenetet kaptam tőle
azóta, hogy a díszbemutatón arról írt, hogy hiányzom neki.
Egész héten küldözgetett mindenféle dolgokat.
Vettem egy mély lélegzetet, aztán letettem a lábamat a
padlóra.
– Azt hiszem, mennem kell – mormogtam, és felkeltem.
Adam két pohár itallal a kezében fordult meg. Ránézésre
whiskey lehetett.
– Beléd meg mi ütött? – Nem törődött a szavaimmal,
hanem a kezembe nyomta az italt. Már az erős szagától
rosszul lettem. Fintorogva megráztam a fejemet.
– Köszönöm, nem kérek. Elég pocsékul érzem magam…
majd máskor nézem meg a gyereket. – Visszadugtam a
mobilt a zsebembe, és letettem a whiskey-t egy
poháralátétre. Adam továbbra is engem bámult.
– Leülni! – parancsolta, miközben maga is helyet foglalt a
heverő legtávolabbi pontján. – Mindjárt itt lesz az a gyerek.
Kinéztem az ablakon, és fontolóra vettem a
lehetőségeimet: itt ücsörögve kivárom Aident, vagy
visszamegyek Olive-hoz, aki tovább faggatna az Adammel
kapcsolatos, nem is létező érzelmeimről.
 Úgy döntöttem, hogy inkább az ellenségemmel töltök egy
kis időt.
– Mi a bajod? – kérdezte újra, mielőtt belekortyolt volna a
whiskey-jébe.
Leültem, és csak a legnagyobb nehézség árán tudtam
elfordítani a tekintetemet tiszta, lenyűgöző szeméről.
– Semmi különös, csak magam alatt vagyok.
– Mi van a kezeddel?
Felemeltem a tenyerem, és megvizsgáltam a bütykeimet.
Még mindig vörösek voltak, és enyhén sajogtak. Erre azért
nem panaszkodtam, mivel a fájdalom arra emlékeztetett,
hogy egy jókorát bemostam annak a szemétládának. Erről
viszont az eszembe jutott, hogy…
– Na, én is pontosan ugyanezt akartam kérdezni. –
Leengedtem a kezem, és Adam felé biccentettem a fejemmel.
– Mi a helyzet veled és Jake-kel? Tényleg kavar valamit a
volt feleségeddel?
A magasba vonta az egyik szemöldökét, de csendben
maradt.
A dolog azóta is furdalta az oldalamat, hogy az interneten
olvastam róla. Amiatt ütötte meg azt a gazfickót, amit írtak,
vagy azért, ami az előző éjszaka történt? Olive értelmezése
szerint Adam miattam ugrott Jake torkának, amiben én
kételkedtem. A barátnőm menthetetlenül romantikus, és azt
akarta, hogy újra szerelmes legyek; még szép, hogy így
gondolkozott!
Elvörösödtem, és elöntött a forróság átható tekintete
miatt, ezért ráförmedtem:
– Neked meg mi a bajod?
 – Ezt hogy értetted? – kérdezte, és letette az italát.
– Miért bámulsz ilyen furcsán?
Ismét felvonta azt az idegesítő szemöldökét.
– Hogyan?
– Figyelj, ne is törődj velem! – Elfordultam tőle, és komoly
erőfeszítések árán átnéztem rajta a következő öt percben,
míg végre felkelt, hogy igyon még egy pohárral.
Éppen Jamesonra gondoltam, amikor egy vizesüveg jelent
meg az arcom előtt.
– Köszönöm – mondtam hálásan, és elvettem a kezéből.
– Szívesen. Eléggé sápadt vagy. Lehet, hogy el kéne
menned az orvoshoz – vetette fel, aztán leült mellém,
mégpedig egész közel.
– Jól vagyok.
– Ahogy gondolod.
Lecsavartam a kupakot, és ittam egy nagy korty hideg
vizet. Utána becsuktam a szememet, és elképzeltem, hogy
valahol másutt vagyok… talán az erdőben, vagy egy
folyóparti házban, ahol fák és csendes víz vesz körül.
Kiülhetnék a teraszra, közel a vízhez, és elolvashatnám
Olive új könyvét.
Elmosolyodtam. Rengeteg férfiba szerethetnék bele
anélkül, hogy a legcsekélyebb hatása is legyen az átoknak.
Megvolt a maga varázsa annak, ha valaki a szavak
közvetítésével elképzelt hősökbe lesz szerelmes. Ott a
teraszon kismadarak cikáznának körülöttem, a szél
beletúrna a hajamba, és boldog lennék.
– Mit csinálsz? – kérdezte Adam halkan.
Nem nyitottam ki a szememet, miközben válaszoltam:
 – Álmodozom.
Hosszú idő telt el, mielőtt újra megszólalt volna.
– Hol jársz?
– Egy tóparti házban. Olive új könyvét olvasom. Lágy
szellő fúj. Szeretem a szelet; valamiért boldoggá tesz.
Megérzem lágy érintését a bőrömön, a hajamon. A nap
kikukucskál a fák között, úgyhogy nincs hideg. A víz
lenyűgözően szép. Nyugodt és békés.
– Van melletted még egy üres szék?
– Te csak felidegesítenél, úgyhogy nincs. – Kinyitottam a
szemem, és ránéztem. – Ne szívd mellre.
Elmosolyodott, és felvette a papírokat onnan, ahová akkor
tette őket, amikor bejöttem.
– Semmiképpen, Lucy.
Kicsivel jobban érezve magamat, körülnéztem a házában,
és felsóhajtottam. Aidennek nemsokára le kell feküdnie.
– Gyakran csinálsz így? – kérdezte Adam, miközben a
kezében tartott papírokat nézte.
– Mármint hogy?
– Hogy máshova képzeled magad.
Megvontam a vállam.
– Nyugodtan képzeld azt, hogy bolond vagyok.
– Nem ezt mondtam. Igazából… – elhallgatott, a
kisasztalra dobta a papírokat, és megdörzsölte az
orrnyergét.
Kíváncsian rákérdeztem:
– Igazából…? Igazából mi? Ne csináld már, fejezd be a
mondatodat!
Becsukta a szemét, és hátrahajtotta a fejét.
 – Nem szeretném, hogy azt hidd, elkényeztetett
hollywoodi kölyök voltam… gyakran álmodoztam az
ágyamban arról, hogy egyszerűbb életet élek. Hogy nem
rángatnak el olyan partikra, ahol az üvegasztalokon
halomban áll a kábítószer és a pia. Vigyáznom kellett
Vickyre, a testvéremre, nehogy véletlenül leálljon játszani a
fehér porral, mert azt hiszi, hogy liszt. Könnyen
előfordulhatott volna, hogy gyümölcslének gondolja a
borospoharak tartalmát… olyan jó lett volna, ha hétköznapi
emberek a szüleim. Ha nem kellett volna amiatt aggódnom,
hogy a pillanatnyi hangulatuknak engedve hogy
viselkednek a barátaimmal. Ne nézz így rám! –
figyelmeztetett, amikor kinyitotta a szemét, és látta, hogy
bámulom.
Végigsimítottam a karomat, de csendben maradtam.
– Tudom, hogy mi jár az eszedben – folytatta, félreértve a
pillantásomat. – Semmiben nem szenvedtem hiányt. Jó
iskolákba jártam. Olyan lehetőségeket kaptam, melyekről
talán lemaradtam volna, ha nem ők a szüleim. Nem azt
mondom, hogy szörnyű volt az életem, de akkor régen
szerettem volna normális tizenévesként élni. Hétköznapi
szülőkkel. Normális életre vágytam, tudod, lesifotósok
nélkül, a sok hollywoodi szar nélkül.
Elkomorodott, és így folytatta:
– Persze azt hihetnéd, hogy mindent tudsz valakiről, csak
mert ráirányul a figyelem, ám azt nem is sejtheted, hogy mi
történik a zárt ajtók mögött.
– Értem – mondtam egészen halkan.
– Tényleg?
 Elfordultam.
– Mondanom kell valamit a múltamról. Nem tudom, ki
volt az apám – mondtam, magamat is meglepve ezzel. Most
komolyan leállok saját magamról mesélni neki? A szavak
azonban valósággal kitódultak a számon. – Catherine, a
nagyanyám szerint az anyám fülig belezúgott egy pasiba.
Együtt éltek, ám amikor kiderült, hogy az anyám terhes lett
velem, a pasi összepakolta a cuccát, és lelépett. Állítólag már
az elején megmondta anyámnak, hogy nem akar gyereket,
és árulásnak tekintette a terhességét. Miután pedig
megszülettem, az anyám is úgy döntött, hogy neki sem
kellek, és rásózott Catherine-re. Ami a nagyanyámat illeti…
odavett magához, csak hát ő meglehetősen nehéz
személyiség.
Adamre pillantottam, hogy lássam, figyel-e rám
egyáltalán. Amikor találkozott a tekintetünk, lehajtotta a
fejét, és biccentett.
– Folytasd!
Felmordultam; sokkal egyszerűbb lett volna, ha kiderül,
hogy nem törődik velem. Akkor abbahagyhattam volna.
– Catherine… szóval Catherine sem ment soha férjhez, ám
együtt élt élete nagy szerelmével, és aztán megszületett az
anyám is. Jó darabig olyan volt minden, mint egy
tündérmesében, azt hiszem. Csakhogy amikor anyukám
kétéves lett, a jó öreg nagypapi elkezdte megcsalni
Catherine-t, aztán otthagyta egy másik asszony kedvéért.
Alig egy hónappal később pedig feleségül is vette azt a
némbert. Catherine hazatért a szülői házba, ami nem volt
olyan jó ötlet, mivel a saját szülei – akik amúgy nem voltak
összeházasodva – úgy bántak vele, mint a szarral. Ennek
dacára is minden tőle telhetőt megadott az anyámnak, csak
csúnyán megkeseredett. Amikor az anyám lepasszolt neki,
már nem voltak beszélő viszonyban, így nyilvánvaló, hogy a
családomban eléggé elcseszettek a nők, és az életükből
hiányoznak a férfiak.
Újra Adamre pillantottam, és láttam, hogy várja a
folytatást.
– Szóval átok ül rajtunk. Catherine pedig… gondoskodott
rólam az anyám távozása után, ám ahogy mondtam, igazi
zsarnok és elviselhetetlen. Egy kívülálló azt hihetné róla,
hogy született angyal, hiszen befogadott, ám a valóság egész
más. A saját képére próbált formálni. Semmi nem volt jó,
amit csináltam. Mindennek pontosan olyannak kellett
lennie, ahogy ő akarta, és ha nem tartottam be a szabályait,
vagy nem úgy viselkedtem, ahogy elvárta volna tőlem,
akkor azonnal durván az orrom alá dörgölte mindazt, amit
értem tett. Nem hinném, hogy teljesen rend van a fejében,
ám ennek dacára is azt hiszem, tartozom neki, hiszen
befogadott ahelyett, hogy a képembe vágta volna az ajtót.
Csend támadt.
– Átok? – töprengett Adam. – Ez az oka annak, hogy
múltkor azt mondtad, sosem leszel szerelmes?
– Ezt mondtam?
Bólintott.
Én meg a nagy pofám. Ő még emlékszik rá?
– Izé… nem emlékszem, hogy bármi ilyesmit is mondtam
volna neked, de igen. Nem akarok annyira megkeseredni,
mint ők ketten. Egyébként pedig nagyon úgy tűnik, hogy a
családomnak nincs szerencséje a szerelemmel. Igaz? Akkor
miért erőltessem? Inkább vagyok boldog szingli, mint hogy
beleszeressek valakibe, kipottyantsak magamból egy
kölyköt… aztán lássam, hogy a pasim megcsal, vagy a nehéz
idők beköszöntével otthagy, és elvesz feleségül egy másik
csajszit.
Megcsóváltam a fejem, és átöleltem a térdem.
– A családom nőtagjainak nem szokták megkérni a kezét.
Szóval köszönöm szépen, de nem. Sokkal boldogabbá tesz,
ha azt nézem, ahogy mások szerelmesek lesznek, és így nem
kell attól tartanom, hogy darabokra törik a szívemet.
– Te még soha senkibe nem voltál szerelmes? – kérdezte
olyan hangsúllyal, mintha még soha az életben nem hallott
volna ilyen elképesztő dolgot.
– Én se szóltam be neked, amiért normális életről
álmodoztál, igaz?
Előrehajolt, a könyökével megtámaszkodott a combján, és
előrelógatta két szexi alkarját, miközben majdnem átdöfött a
tekintetével.
– Ez nem beszólás volt, Lucy.
Mi a fenéért önt el mindig a forróság, ha így néz rám? Az
üvegem után nyúltam, és ittam egy korty vizet, hogy időt
nyerjek.
– Pedig nekem nagyon úgy tűnt. – Megvontam a vállam. –
Na szóval, Catherine miatt kénytelen voltam elmenekülni.
Gyerekkoromban éjszakánként becsuktam a szememet, és
elképzeltem, hogy valahol másutt vagyok.
Egy gyors pillantást vetettem Adamre.
– Nem arról álmodoztam, hogy másként élek, vagy hogy
valaki jön és megment, de örömmel töltött el, hogy amikor
becsuktam a szememet, eljuthattam valahová messzire.
Megnyugodtam. Néha azt képzelem, hogy vízesés vagyok,
vagy szél, vagy nap. Gyakorlatilag álmodozás közben
ragyogó fényárba borítottam a legnehezebb napjaimat is.
Ebben találtam menedéket. Tudom, emiatt úgy tűnik, hogy
megőrültem, de a módszer segített megnyugodni, úgyhogy
rohadjál meg, ha azt hiszed, hogy őrült vagyok.
Adam hangosan felkacagott, én pedig lassan felkeltem a
helyemről. Látod, rengeteg okom van arra, hogy gyűlöljem.
Jól tudtam, hogy amit elmondtam, azt a látszatot keltette,
mintha háborodott volnék, ám ennek dacára is nagyon fájt,
ahogy így kinevetett. Óvatosan a heverőre dobtam a
vizespalackot, és elindultam az üvegajtó felé. Olive talán
megengedi, hogy kicsit hozzábújjak. Hiszen lehet, hogy
beteg vagyok, ugyebár. Csak nem lesz annyira kegyetlen,
hogy elutasítson.
Mielőtt azonban kinyithattam volna az ajtót, hogy kilépjek
a kertbe, Adam újra megragadta a csuklómat – meg mernék
esküdni arra, hogy ennek a pasinak ez a fétise! A vállam
fölött hátranézve megpróbáltam lerázni magamról a kezét
meg a gerincemen végigfutó bizsergést, amit a közelsége és
az érintése váltott ki. Nem voltam ám mérges vagy ilyesmi,
csak fáradt, és hát igen, talán egy kicsit megbántott.
– Örülök, hogy ilyen jól elszórakoztattalak ma este, de úgy
vélem, ideje lelépnem.
– Ne tedd! – mondta, és a hüvelykujja lágyan
végigsimította a csuklóm érzékeny bőrét. Összevontam a
szemöldököm, és odapillantottam, ahol megérintett, ám az
ujja már nem mozgott, mintha semmi sem történt volna. –
Nem téged nevettelek ki, Lucy.
Lágy hangját meghallva felkaptam a fejem. Túl közel
álltunk egymáshoz. Alighanem ő is ugyanezt érezte, mert
elengedett, és hátrébb lépett.
Egyáltalán nem bújtam oda hozzá. Kicsit sem.
Egy kézzel megérintette a derekamat – hű, milyen
hatalmas keze van, ami kifejezetten jól jönne, ha
elveszíteném az egyensúlyomat –, és lágyan a heverő felé
húzott.
Leültem a szélére, és néztem, ahogy előveszi a mobilját.
– Felhívom Dant, és kiderítem, hogy merre járnak. – Rám
pillantott a mobilja felett, és még hozzátette: – Nagyon
sokáig vártál rá, így a fiam elszomorodna, ha megtudná,
hogy elkerültétek egymást.
Őszintének tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy maradok.
– Rendben. – Kényelmesen elhelyezkedtem, és magamhoz
öleltem egy párnát.
Dan nem vette fel a telefont, és jól láttam az Adam arcára
kiülő csalódottságot. Elkezdett fel-alá járkálni előttem,
miközben felhívott egy másik számot. Amikor az sem
válaszolt, hosszan felsóhajtott, és megdörzsölte a tarkóját.
– Nem tetszik ez nekem – mondta végül, és nyomogatni
kezdte a telefonját.
– Hívtad a volt nejedet is?
– Nem válaszol. Dan sem. Az lehet, hogy Adeline éppen
forgat, de Aidennek ma otthon kellene lennie a nevelőjével.
– Lehet, hogy már elindultak ide? – kérdeztem, mivel
most már én is aggódni kezdtem.
 – Az lehet – mormogta, és eltette a mobilját. – Még várunk
egy kicsit. Aiden néha csak iszonyú lassan készül el.
Feszült csendben ücsörögve hallgattuk Frank Sinatra halk
duruzsolását. Ahogy telt az idő és a kisember nem sietett be
a bejárati ajtón, Adam annál inkább dühbe gurult.
Miközben vele várakoztam, egyre inkább úgy éreztem,
mintha ráerőltettem volna magamat egy idegen család
életére, ami elég furcsa volt, hiszen korábban már többször
is kéretlenül bejöttem hozzájuk.
– Az meg amúgy micsoda? – kérdeztem, és a papírokra
mutattam, mivel már nem tudtam tovább elviselni a
hallgatást.
– Új forgatókönyvek.
– Ne csináld már, ennél azért többet is mondhatnál róluk.
Még egyszer a bejárati ajtó felé pillantott, aztán
megfordult, hogy felvegye a papírokat.
– Egy új ajánlat. Olyan szerződésem van a filmstúdióval,
ami miatt tartozom nekik még egy filmmel. Átküldtek két
forgatókönyvet, hogy válasszak közülük, de nekem igazából
egyik sem tetszik.
– Megnézhetem őket? – Csípőre tettem a kezemet, és
vártam.
– Ez megint azon dolgok egyike, amelyekről senkinek sem
beszélhetsz, Lucy.
Szemforgatva felnéztem a magasba.
– Ide velük!
Vonakodva odaadta őket. Ezer jobb dolgom is volt annál,
mint hogy a várost járva arról pletykáljak, hogy Adam
Connor milyen új filmben játszik főszerepet.
 – Hogy megy az ügynökösködés? – kérdezte, miközben én
átlapoztam az első forgatókönyvet.
Anélkül válaszoltam neki, hogy felemeltem volna a
tekintetemet a kezemben tartott oldalakról.
– Már majdnem célba értem. Leszűkítettem a kört két
kiadóra, és várom, hogy mit válaszolnak. Ezenkívül
előkészítettem néhány másik üzletet is. Hangoskönyveket
meg ilyesmit. Ez miről szól?
Mocorogva nagyon, ismétlem, nagyon közel ült hozzám.
Arra kényszerítettem a szívemet, hogy megnyugodjon, mert
hát mégis mi a fene ütött bele? Halló, kis szívem, ugye
emlékszel, hogy mi cseppet sem kedveljük ezt a pasit? Nem
kell megőrülni csak azért, mert Adam kézzelfogható
távolságba került.
A karja hozzáért a vállamhoz, amikor kivette a papírokat
a kezemből, én meg véletlenül pont akkor szívtam be a
levegőt. Milyen furcsa egybeesés, igaz?
Vettem egy mély lélegzetet, és megéreztem a bőröm
bizsergését azon a helyen, ahol hozzám ért. Hülye bőr és
hülye bizsergés! Adamből whiskey szaga áradt, meg egy
másik meleg, vad és ínycsiklandóan férfias illat. Ennél
tökéletesebb felhívás nem is kellett volna arra, hogy
megszaglásszam a nyakát és elmerüljek az illatában meg a
testében… ami kifejezetten ostoba ötlet lett volna.
Becsuktam a szememet, hogy ne is törődjek vele, ám mivel
egész közel ült hozzám, ettől csak még intenzívebbé vált az
illata. Elég jó volt ahhoz, hogy most rögtön rávessem
magam. Ha valaki más lett volna, egy pillanatig sem
habozok, mielőtt támadásba lendülök. Adam miatt azonban
nyugalmat erőltettem magamra.
Te most persze azt gondolod, hogy kicsit arrébb húzódva
kikerülhettem volna a szorult helyzetből, ám én nem
vagyok gyáva; egyetlen pasitól sem futamodnék meg csak
azért, mert rá vágyok. Bassza meg! Ha játszadozni akar
velem, akkor rajtam ne múljon!
Megpróbáltam a számon át venni a levegőt, persze
anélkül, hogy őrültnek tűnjek, és közelebb hajolva
nekiszorítottam a karomat a karjának, miközben ő a
kezében tartott kéziratot bámulta. Iszonyúan pipa lettem,
amikor észrevettem, hogy mennyire nyugodtnak tűnik.
Én mindent megteszek azért, hogy ne tűnjön úgy, mintha
hatással lenne rám, ő meg észre sem veszi, hogy a közelsége
miatt éppen ideg-összeroppanásom van. A pokolba, hiszen
már csak másodpercek választottak el attól, hogy engedjek
zsigeri ösztöneimnek, és nyakon ragadva a pasit
elrángassam az ágyba.
Mekkora buli volna a zajongásunkkal felmérgesíteni a
szomszédunkat, főleg hogy Adam Connor szomszédjai Olive
és Jason voltak.
Amikor végre megszólalt, igen nehezen tudtam a szavaira
összpontosítani, mivel lélekben sok millió mérföldnyire
meztelenül feküdtem egy franciaágyban Adam mellett.
– Ebben egy odaadó férj szerepét kellene eljátszanom, aki
végül meggyilkolja feslett erkölcsű feleségét, majd
elmenekül, amikor egy elszánt detektív megpróbálja
elkapni.
– Uncsi – nyögtem ki nagy nehezen.
– Egen, erre én is nemet mondtam.
 – Az ügynököd ennél jobbat nem tud letenni az asztalra?
– Hát nem, és éppen ezért szabadulok meg tőle.
Magasba vontam a szemöldököm, és a szemem sarkából
ránéztem.
– Úgy hallom, mostanában rengeteg embernek adtad ki az
útját. Igaz, amiről pletykálnak? Belerúgsz azokba, akik
neked dolgoznak, mert megviselt a válásod? – Elkövettem
azt a hibát, hogy a szemébe néztem, ő pedig jéghideg
tekintettel viszonozta a pillantásomat.
– Úgy tűnik, már nem éred be azzal, hogy kémkedj, de
figyelemmel követed azt is, amit a pletykalapok írnak az
áldozatodról.
– Ne már! Mégis, mi a fenéért követném azt, hogy mi van
veled? Véletlenül megakadt a szemem egy cikken, amikor
megnéztem az Olive és Jason díszbemutatóján készült
fotókat. Az egyik oldalról átszörföltem a másikra, aztán a
következőre… nekem elhiheted, hogy nem utánad
szaglásztam. Hiszen egy hétig a házadban laktam,
emlékszel? Te egy tök unalmas fráter vagy! A fenébe, még
Dannek is izgalmasabb az élete, mint a tiéd.
Feleslegesen nagy erővel dobta le a kéziratot, ami a
padlón kötött ki. Nem törődve kíváncsi pillantásommal,
máris a következő szövegre összpontosított.
– Ez már bejön neked?
– Te meg mégis mit tudsz Dan izgalmas életéről? – A
kérdés önmagában egészen ártatlannak tűnt, ám Adam
valósággal megdermedt, mintha az élete függött volna a
válaszomtól. Furcsa.
– Onnan, hogy beszélgettünk. Már nem gyűlöl annyira,
mint amikor annak idején rám bukkant a hátsó kertben.
Abban, mondjuk, nem lehetek biztos, hogy a szívébe zárt-e,
de ma már hajlandó beszélgetni velem. Néhány alkalommal
még meg is tudtam nevettetni. Azt hiszem, össze fogunk
barátkozni.
– Mikor volt időtök ezekre a hosszú eszmecserékre?
– Amikor elküldted a rendőrségre velem. Neked meg mi a
bajod?
– Semmi. – Egy vállrándítással elintézte a kérdésemet. – Ez
a film egy fivérről és a nővéréről szól. Szélhámosok, és van
néhány cinkosuk. Akit én játszanék, az beleszeret a
kiszemelt célpontba, és a végén megöli a tulajdon testvérét,
amikor az rászáll a szerelmére.
– Ez egy kicsivel érdekesebb – ismertem be.
Felmordult, lapozott párat, aztán a forgatókönyvet a
kezembe nyomta.
– Nem elég jók a párbeszédek. A testvérek közül a lánynak
kellene erősebbnek lennie, hiszen végül ő akarja megölni a
fiú szerelmét. Csakhogy itt lelkileg kiegyensúlyozatlan
személyként ábrázolják, ami aláássa a hitelességét.
Valakinek át kéne mennie a forgatókönyvön, hogy alaposan
rendbe tegye.
Belenéztem a szövegbe, de nem láttam semmi
szembetűnőt benne.
– Mit kéne rendbe tenni?
Közelebb hajolt hozzám, és ekkor összeért a lábunk.
Édes istenem! Ez már gyakorlatilag szexuális zaklatás volt.
– Olvass bele, és akkor megérted, hogy miről beszélek.
– Olvassak bele?
 – Olvasd fel hangosan a szöveget, Lucy!
– Én melyik vagyok? Laurel? – Az egyik névre mutatva
Adamre néztem.
– Te vagy Laurel, a nővérem. Én pedig Damon.
– Rendben, te kezded.
Az oldal tetején a rövid összefoglalóból megtudtam, hogy
éjszaka egy temetőben vagyunk. Damon az apjuk sírja
mellett várta, hogy a különös arckifejezéssel közeledő
Laurel odaérjen hozzá.
Adam váratlanul felkelt, és a kezét nyújtotta felém.
– Álljunk fel, hogy jobban beleélhesd magad a szövegbe.
Felhorkantam, de elfogadtam kinyújtott kezét, és
felkeltem.
– Nem én fogom eljátszani ezt a szerepet, úgyhogy tök
felesleges beleélni magamat.
– Gyere már, a kedvemért!
– Azért akarsz rávenni erre a szerepre, mert azt hiszed
rólam, hogy én is őrült vagyok, igaz? Így pedig hitelesebben
el tudom játszani a partneredet?
– Ne legyél már ennyire bizalmatlan, Lucy! Olvasd fel a
szöveget!
A jelenetben a két testvér beszélgetett. Mégis mi bajom
lehetett volna belőle, igaz? Ki a fene ne csapott volna le a
lehetőségre, hogy együtt próbáljon Adam Connorral, főleg
ugye olyan szöveget, aminek jó esélye van arra, hogy
tényleg filmvászonra kerüljön?
– Te miből fogsz olvasni? – kérdeztem, és körülnéztem,
hogy van-e még egy példány a szövegből.
– Kétszer már elolvastam. Menni fog így is az a jelenet.
Csak kezdd el olvasni!
Egyik kezemben a papírokkal lesimítottam a blúzomat,
megmozgattam a vállamat, és beleolvastam a szövegbe.
– Miért akartad, hogy itt találkozzak veled, Damon?
Amikor Adam felemelte a karját és az ujjával megérintette
az államat, kapásból rövidre zárta az agyamat.
A háttérben Frank Sinatra énekelve arra kért, hogy
„röpíts fel a holdra”.
– Amikor beszélsz, rám kellene nézned. Ezenkívül nem
ártana egy kis érzelmet is vinni a hangodba. Ott vannak az
utasítások; amikor felolvasod a sorokat, kövesd az
útmutatót.
Megpróbáltam nyugalmat erőltetni a szívemre és azokra a
testrészeimre, ami miatt nőnek tarthatom magam, majd
mélyen belenéztem feneketlen zöld szemébe.
– Nem vagyok színésznő… már annak is örülhetsz, hogy
ennyi érzelemben lehet részed.
Mohó szemétláda!
Lenéztem a kéziratra, az emlékezetembe véstem a
következő néhány sort, és ezúttal úgy mondtam ki őket,
hogy nem bámultam a papírt.
– Miért akartad, hogy itt találkozzak veled, Damon?
– Azt gondoltam, hogy nagyon is helyénvaló lesz – felelte
Adam igazi színészként.
– Azt gondolták, hogy helyénvaló, ha két testvér a
temetőben találkozik? – kérdeztem, majd egy gyanakvó
pillantást vetettem a kezemben tartott papírra. – Ez meg
mégis mi a fenét jelent?
A nyomtatott vonalak közé írt kézírásos szavakra
mutattam.
– Azt gondoltam, hogy nagyon is helyénvaló lesz –
ismételte meg, és jelentőségteljesen rám meredt.
Jézusom! Neked meg mégis mi a bajod, haver?
Szemforgatva folytattam.
– Mikor jártunk itt utoljára? Tizenöt éve? Miért most?
– Annak idején leültünk apa sírja mellé, és megígértünk
valamit egymásnak. Emlékszel rá?
– Akkor vette kezdetét az életünk. Még szép, hogy
emlékszem, Damon.
Komoran bólintott, és végre elfordította a tekintetét.
– Most pedig eljutottunk egy másik út legvégére.
– Te meg miről beszélsz, Damon? – A papírra
pillantottam, aztán vissza Adamre.
Kifújta a levegőt, beletúrt a hajába, és odalépett mellém.
Túlságosan is közel, ha engem kérdezel.
– Ez így nem mehet tovább, Laurel. Elegem van abból,
hogy csak egy szellem lehetek az éjszakában. Nem akarom
tovább eljátszani, hogy valaki más vagyok. Mind a kettőnk
többet érdemel.
A lehető legelszántabb hangon olvastam fel a következő
sorokat.
– Ezt most miatta mondod, igaz, Damon? Jessie miatt van
az egész. Ő csak egy célpont. Vagy talán már el is felejtetted?
Adam odanyúlt, kivette a kezemből a papírokat, és egy
gyors pillantás után visszaadta őket. Már nyitottam volna a
számat, hogy jól beszóljak neki, amiért ilyen csapnivaló
színész, ám az egyik ujját az ajkamra nyomta.
Állandóan tapogat!
 Frank továbbra is a háttérben énekelt.
Savanyú képet vágva csendben maradtam.
– Ne mondd már azt, hogy neked nincs eleged a
hazudozásból, Laurel. Mikor telik be végre a pohár?
Kizökkenve a szerepemből felsóhajtottam.
– Komolyan így beszélnek egymással egészen a jelenet
végéig? Szemtől szemben?
Adam félrehajtotta a fejét, én pedig engedelmeskedtem, és
folytattam a felolvasást.
– Még nem, Damon. Nem, hiszen már egész közel járunk
ahhoz, hogy megszerezzünk mindent, amire a kezdetek óta
vágyunk.
Felsóhajtott, és ismét elfordult.
– Terhes lett, Laurel. Jessie terhes.
Fokozódik a feszültség.
Elolvastam a következő sorokat, és felhorkantam.
– Hogyan lehetsz biztos abban, hogy tied a gyerek? Tudod,
hogy még pár hónappal ezelőtt is Jake udvarolgatott neki.
Amikor Adam a szemembe nézett, merev volt az arca.
– Az én gyerekem.
Összevontam a szemöldököm.
– Intézd el! Vedd rá, hogy elvetesse! Ez nem húzhatja
keresztül a számításainkat. Nagyon régóta várunk erre az
alkalomra.
– Micsoda ribanc ez a Laurel! – mormogtam halkan,
miközben továbblapoztam. Ekkor Adam váratlanul
megragadta az arcomat, és egy csókot nyomott a
homlokomra.
– Mi a fene? – dadogtam, és felnéztem rá, miközben
megpróbáltam arrébb lépni.
Veszély! Veszély! Menekülés!
Odaintett a papír felé.
– Ott van.
Természetesen a lap tetejére tényleg odaírták, hogy
Damon megpuszilja a testvére homlokát.
Hűvös arckifejezést öltve megpróbáltam visszanyerni a
hidegvéremet.
Újra megpuszilt, és az ajkai meglepő puhasággal simultak
a homlokomra, miközben én megpróbáltam, amennyire
csak lehetett, mozdulatlanul állni, míg az arca ilyen közel
volt az enyémhez.
Ekkor erőnek erejével rávett, hogy a szemébe nézzek.
Bizony, erővel… biztosra veszem, hogy valamilyen mágikus
eszközt is használt, mivel alig kaptam levegőt, amikor a két
keze rásimult az arcomra, és a tekintete magába
szippantotta a lelkemet.
Seggfej!
Nagyot nyeltem, aztán biztos, ami biztos, megköszörültem
a torkomat.
– A nővérem vagy, Laurel. Szeretlek – mondta lágy
mosollyal az ajkán. – Szeretlek. De ennyi elég volt. Ne akard,
hogy válasszak kettőtök között. Nem bírom ezt tovább
csinálni, főleg nem úgy, hogy ilyen nagy a tét.
Miközben a szövegre pillantottam, az agyam képtelen volt
tisztességesen működni.
– És velem mi lesz, Damon? Mire számítasz, mit teszek?
Szépen eléldegélek? Elfeledkezem arról, hogy a lány
családja tönkretette a miénket?
 Adam hüvelykujja végigsimította az arccsontomat, és ettől
lángba borult az egész testem. Vajon ez is benne van a
kibaszott forgatókönyvben? Az arca ekkor egészen közel
került hozzám, én pedig felkészültem rá, hogy kapok egy
puszit az orrom hegyére, vagy valami más, hasonlóan
ártatlan apróságra.
Elég hülye kapcsolat van a két testvér között, na de hát
mit számít, ugye?
Találkozott a tekintetünk, és anélkül, hogy Adam
félrenézett volna, az ajkával lágyan megérintette az
enyémet. Megdermedtem.
Én, Lucy Meyer, a lány, aki alig egy hónappal ezelőtt
semmire sem vágytam jobban, mint hogy Adam Connor
megcsókoljon, most kővé váltam, az ajkamon érezve az
előbb említett férfiú ajkát. A testem áruló módon még
közelebb is lépett hozzá, hogy kapcsolatban maradhassunk.
Ez egy nagyon furcsa testvérpár.
Néhány veszélyesen hosszú másodpercen keresztül
hagyta, hogy az ajka megpihenjen az enyémen, mielőtt
lassan továbbmozdult volna. Lágyan ráharapott az alsó
ajkamra, és mielőtt felfoghattam volna, hogy mi történik,
rendesen is megcsókolt, kényszerítve a számat arra, hogy
megnyíljon. Finoman.
De akkor is éreztem a nyelvét! Esküszöm neked, hogy így
volt.
Vettem egy mély lélegzetet, de mielőtt bármit is tehettem
volna, Adam elhúzódott tőlem.
Szeretnék leszögezni valamit. Nem indultam meg a szája
után. Nem is bújtam oda hozzá, mint egy fülig szerelmes
tizenéves. Én nem ilyen lány vagyok. Csupán optikai
csalódás volt.
Mihelyt elengedett, lehajtottam a fejemet, és őrülten
elkezdtem lapozgatni a papírokat. Amikor nem találtam
meg, amit kerestem, egyszerűen felemeltem a kezemet, és
pofon vágtam. Keményen.
Egy hosszú pillanaton át egyikőnk sem mozdult. Frank
közben mesterien befejezett egy dalt, és eltekintve a hangos
zihálásomtól, ez volt az egyetlen dolog, amit hallottunk.
Végül Adam megszólalt:
– Ezt meg miért kaptam?
– Mit gondolsz? – nyögtem ki nagy nehezen. Bár az elmúlt
néhány perc során egyetlen lépést sem tettem meg, mégis
úgy éreztem, mintha lefutottam volna a maratoni távot.
Ráadásul ezt egyetlen apró csókkal érte el, ami közben még
csak meg sem ízlelhettem rendesen.
Megköszörültem a torkomat.
– Éppen megcsókoltad a nővéredet – mutattam rá vádlón
az ujjammal. – Ne áltass azzal, hogy ez csak egy puszi volt.
Szerinted mégis hogy reagált volna az a lány?
A hangszórókból ekkor felhangzott kedvenc a Sinatra-
dalom, az It Was A Very Good Year, és Adam két ujjal
megragadta az államat, hogy feljebb emelje a fejemet. Nem
volt éppen óvatos. Utána hatalmas, forró tenyere
gyakorlatilag beborította az arcom alsó felét.
Azonnal leolvadt a bugyim tartalma. Ki nincs oda azért,
ha egy férfi – főleg ha az illető olyan jól néz ki, mint Adam
Connor – átveszi az irányítást a testünk fölött…
természetesen csakis ilyen izgató módon.
 – Nem a nővéremet csókoltam meg, Lucy – mormolta,
odahajolt, és megint megcsókolt. Újra. A kezével erősen
megfogva az arcomat, félrehajtotta a fejét, és a nyelve utat
talált a számba.
Bizony, ez történt.
Akkor hát ilyen az íze. Meleg. Selymes. Szexi. Veszélyes.
Őrjítő.
A kézirat a kezemből a padlóra hullott. Az agyam
mostanra teljesen szétesett, és vészjelek seregét küldte
felém.
Az egyik csók simán átment a következőbe. Ennek most
volt értelme? Nem? Akkor és ott sem sikerült felfognom.
Igen, Lucy! Igen!
Nem, Lucy! Nem!
Mintha több személyiség is élt volna a fejemben, és csakis
erre a különleges alkalomra vártak volna, hogy
előmerészkedjenek a rejtekhelyükről.
De hát ugye Adam Connor csókolt meg éppen… mégis mi
a fenét tehetne az ember lánya, ha egy ilyen kihívással
szembesül? Akár utálod a pasit, akár nem, rágyógyulsz a
szájára. Mindent beleadsz a csókodba, és gondoskodsz arról,
hogy Adam is élvezze.
Mivel üres volt a kezem, megragadtam az ingénél fogva,
és odahúzva magamhoz vadul viszonoztam a csókját.
Írhatnék egy költeményt arról, milyen remek érzés volt,
ahogy így fölém magasodott, pedig még a prózám is
csapnivaló.
Olyan erővel szorította az államat, hogy az szinte már fájt,
mégis nagyon élveztem. Bár gyűlöltem a pasit, mégis
odavoltam attól, ahogy ezt a csókot kivitelezte. Ahogy
engem irányított. Hogy a fenébe lehet, hogy az ő érintése
egészen más volt, mint azé a seggfej Jake Callumé?
Élveztem, hogy egyre hevesebben zihál – pont, mint én.
Odavoltam azért, ahogy a bal keze megpihent a derekamon,
és odaszorított a testéhez.
Heves nyelvcsapásokkal küzdöttünk, és engem nem
érdekelt, hogy ki lesz a győztes, amíg az ajka rátapad a
számra.
Bár szerettem volna kihámozni az ingéből, hogy
végigsimíthassam a meztelen bőrét, ám ehhez cserben
kellett volna hagynom az ajkát, amihez semmi kedvem nem
volt. Akkor sem fejeztem volna be ezt a csókot, ha a talpam
alatt megnyílik a talaj. A másik irányba döntötte meg a fejét,
és fokozva a csók erejét, arra kényszerített, hogy hozzá
bújjak.
Már kezdtem azt gondolni, teljesen rendben van, ha egy
álló hónapon keresztül nem csókolnak meg, ha az aszályos
időszak végén ilyesmiben részesülhetek. Ettől a férfitól
bármit szívesen elfogadok.
A kurva életbe, valósággal felzabált, mintha csak az
éhhalál szélén állt volna. Másodpercek választottak el attól,
hogy rámásszak, és ott helyben megdugassam magam. Ez
meglehetősen komoly erőfeszítéseket igényelt volna, ám én
hajlandó lettem volna az önfeláldozásra.
Képtelen voltam tovább visszatartani magamat,
felnyögtem, ő pedig lassított, és miközben néhányszor
finoman ráharapott az ajkamra, én megpróbáltam valahogy
levegőhöz jutni. Elengedte az arcomat, és a hajamat egy lágy
mozdulattal a fülem mögé simította.
Már éppen azt hittem, hogy véget ér az érzéki
szenvedésem, amikor közelebb hajolt, megcsókolta az
arcomat, aztán egyre feljebb indult, a fülem irányában. A
fejem önállósítva magát oldalra dőlt, hogy Adamnek több
helye maradjon, ő pedig ezt a pillanatot használta ki arra,
hogy a nyelvével végigsimítsa a fülkagylómat, amitől még
hangosabban nyögtem.
Az erőmből nem tellett másra, mint hogy kapaszkodjak.
Ennyire elgyengültem. El tudod képzelni? A puncim viszont
nagyon is boldog volt.
– Lucy – suttogta Adam, és a testemen égnek állt az összes
apró szőrszál. Miért ilyen csodálatos érzés meghallani a
nevemet az ő szájából?
Odaszorította az orrát a nyakamhoz, szinte belélegzett,
mire a testem gyakorlatilag elolvadt a kezében. Közben
mégis úgy éreztem, hogy megteltem élettel. A lelkem mintha
kiemelkedett volna a testemből. Talán egyszerre történt ez a
kettő.
– Nyugodtan gondold azt, hogy megőrültem, kis zaklatóm,
de azt hiszem, kedvellek téged – mormogta a bőrömbe, és
forró lélegzete tetőtől talpig felmelegítette a testemet,
miközben piciket harapott a húsomba.
– Én viszont azt hiszem, ki nem állhatlak – suttogtam
vissza neki, amikor végre újra képes voltam értelmes
szavakat formálni a számmal.
– Hmmm – duruzsolta a fülembe, amitől önkéntelenül
becsukódott a szemem. Ez meg mi a fenét művel? – Akkor
nem is fogod viszonozni a csókomat, ha újra ilyesmivel
próbálkozom?
Micsoda ostobaság. Bármilyen csókot örömmel fogadok,
amíg az ő ajka érinti meg a testemet, és ezzel ez a seggfej is
tisztában volt persze.
Megpróbáltam hátrébb húzódni, mert úgy véltem,
szeretne egy újabb pofont kapni, ám két hatalmas tenyere
rásimult a csípőmre, és mielőtt rájöttem volna, hogy mire
készül – nem szégyellem bevallani, de azt reméltem, hogy
egy újabb lélegzetelállító csókot kapok –, Adam elindult
hátrafelé, és egyszerűen magával vitt engem is.
Rázuhant a heverőre, én pedig, mintegy varázsütésre az
ölébe telepedtem. Persze ezt ugyanolyan kevéssé akartam,
mint az előbb, így mindezért a hatalmas, erős kezét okolom.
Ha nem érintette volna meg a derekam az előbb, egész
biztos otthagytam volna. Csakhogy a két kéz még mindig
rám simult, arra ösztönözve, hogy kerüljek közelebb hozzá,
ahelyett hogy otthagynám. Inkább odahajoltam, hogy újra
megkóstolhassam az ajkát.
Dupla vagy semmi, igaz?
Egyik kezével még mindig a derekamat fogta, másikkal
benyúlt a blúzom alá.
Én közben megtámaszkodtam a heverőn, és egyik
tenyeremet nekiszorítottam a mellkasának. Részegítő volt
érezni, ahogy a kezem alatt vadul zakatol a szíve. Nem lett
volna szabad ezt éreznem a szívverése miatt. Ki kellett
volna szállnom az öléből, hogy elfuthassak. Errefel én?
Maradtam a következő adagért. A tenyere megpihent a két
lapockám között. Bőr a bőrön. Miközben a két térdem
tartotta testem súlyát, a cicimet nekiszorítottam széles
mellkasának, és rávetettem magamat, hogy egy újabb
észveszejtően gyönyörű csókot kapjak.
Hosszú, elégedett nyögése még inkább hazavágta az
agyamat és átáztatta a bugyimat. Ekkorra a keze feljebb
kúszott, hogy megragadja a nyakamat és odaszorítson az
ajkához. Uralkodott fölöttem. Ez iszonyúan izgató volt, és
valahogy aranyos is. Mintha védelmezne. Ennél már csak az
lett volna izgalmasabb, ha végre hajlandó lett volna
megkínálni a farkával is.
Ahogy ezt elképzeltem, minden korábbinál hangosabb
nyögés szakadt fel belőlem. A bennem élő nőstény
szörnyeteg letépte láncait, és felkészült arra, hogy felfalja a
lábam közt heverő férfit.
Adam elhúzta a száját az ajkamról, és kissé megszorította
a tarkómat, hogy odafigyeljek rá. A szemhéjam
ólomsúlyúnak tűnt, de valahogy sikerült annyira kinyitni a
szememet, hogy meglássam, kifejező tekintetével éppen a
lelkem legmélyét keresi.
– Nem vagy annyira jó, mint amennyire számítottam. –
Ezek a szavak csak úgy előtörtek a számon, és engem is
megleptek.
Adam szája enyhén megnyílt, de a tekintete semmit sem
árult el. Mielőtt azonban egyetlen szót is szólhatott volna,
valaki kinyitotta és becsapta a bejárati ajtót.
Aiden.
Ez éppen elég volt ahhoz, hogy mozgásba lendüljek.
Lepattantam az öléből, és a kezemmel megtöröltem a
számat. A blúzom hátul ismét eltakarta a hátamat,
miközben magamban némán átkoztam Adamet azért, mert a
keze érintése nélkül meztelennek éreztem magamat.
Ő meg csak ott ült a heverőn, és úgy nézett rám, mintha
életében először látott volna.
– Adam, baj van. Nem fogsz örülni neki – zendült fel egy
hang, és utána Dan, az óriás lépett be az előszobából.
– Megyek is a szobámba – mormogtam, mielőtt
eliszkoltam volna.
Adam ingerült pillantást vetett rám, amikor elmentem
mellette, de szerencsére egy szót sem szólt.
Jártamban kifelé viszont eszembe jutott, hogy már nem is
itt lakom. Hallottam, hogy a két férfi halkan beszélni kezd.
Legszívesebben bokán rúgtam volna magam. Felnyögtem,
és elindultam vissza a nappaliba.
– Bocsi, eltévedtem – mondtam, és megkerültem őket.
Minden magyarázkodás nélkül sikerült kijutnom a hátsó
udvarra. Pár pillanat alatt átmásztam a kerítésen, és ott
álltam Olive-ék verandájának ajtaja előtt. Az üvegajtók zárva
voltak.
– Mi a fene? – mormogtam, és dörömbölni kezdtem.
Odabent égtek a lámpák, ebből tudtam, hogy még ébren
vannak.
– Olive! – bömböltem, és közelebb hajoltam az üveghez,
hogy benézhessek.
Hirtelen félrehúzták a vékony bézs színű függönyt, és a
semmiből Olive bukkant elő.
– Ó, bazd meg! – sikoltottam, és hátratántorodtam. –
Elment az eszed? Majdnem beszartam, úgy megijesztettél!
– Nem foglak beengedni – mondta az üvegajtó túloldalán
állva. Jól láttam, hogy elégedetten mosolyog.
 – Mi van? Mi a fenéért nem?
Keresztbe fonta a karját a melle előtt, s a magasba vonta a
szemöldökét.
– Ki vele!
– Mi az, hogy ki vele?
Összeszűkülő szemmel közelebb hajolt az üveghez, és azt
hiszem, hogy alaposabban is szemügyre vett. Utána tágra
nyílt a szeme, és felhördült:
– Te megcsókoltad! Egészen duzzadt mind a két ajkad.
Megcsókoltad, és utána el akartad hallgatni előlem!
– Hogy mi van? Azért állok itt, mert be akartam menni,
hogy mesélhessek róla!
– Hazudsz!
– Nem is, Olive!
– Akkor mondd el nekem, hogy mit csináltál!
– Semmit nem csináltam.
Hitetlenkedő pillantást vetett rám.
– Na most komolyan, az üvegfalon át fogunk beszélgetni?
– Türelmes vagyok.
– Jézusom. Én még soha nem kényszerítettelek így arra,
hogy mesélj valamiről.
Hangosan felnevetett.
– Biztos vagy ebben? Gondold át jobban a dolgot. Te ennél
csúnyábban kiszúrtál velem. Emlékszem, amikor a
nevemben üzenetet küldtél Jasonnek, és elmondtad, hogy
szingli vagyok. Száz százalékig!
– Ezért hálás lehetnél. A végén ugyanis elvett feleségül a
fickó, vagy nem?
– Ne akarj témát váltani, Lucy. Mondd el, mi történt odaát,
mert különben nem engedlek be, és eszem ágában sincs
átküldeni neked a regényemet. Hallanod kellene, hogy mit
mond róla Jasmine. Szerinte fantasztikus.
– Szerintem mi ketten túl hosszú ideje lógunk együtt,
kezdesz úgy viselkedni, mint én.
– Mesélj végre!
Az égre emeltem a kezem.
– Jól van, na. Hátrébb az agarakkal, jóasszony! Azt hittem,
hogy Aiden is ott lesz, ám ő még nem ért haza, így Adam
megengedte nekem, hogy náluk várjak, míg a gyerek
megjön.
– Eddig ügyes voltál, folytasd.
A hülye helyzet dacára is elnevettem magam, és közelebb
bújtam az üveghez.
– Rendben. Adam megcsókolt – suttogtam elég hangosan
ahhoz, hogy Olive még éppen meghallja. – Utána pofon
vágtam, mert megcsókolta a nővérét.
Olive szeme tágra nyílt.
– Aztán akkora csókot kaptam, hogy majdnem
becsináltam. Persze viszonoztam is. A következő
pillanatban már arra készültem, hogy az ölébe ülök és
kitapintom, hogy mekkora a farka, mielőtt belehalnék a
kíváncsiságba, ám ekkor bejött Dan, az óriás.
– Ez marhaság, Lucy! Gőzöm sincs arról, hogy mit jelent,
amit most összehordtál. Megcsókolt téged és a nővérét, mire
te megpofoztad?
– Igen, nagyjából ez történt. Azután csókolt meg, hogy
beszámoltam neki Catherine-ről és az átkomról.
Olive közelebb jött, és a homlokát az üveghez szorította.
Kiült a döbbenet az arcára.
– Beszéltél neki az átokról?
Ismét gyorsan bólintottam.
– A pofon után újra megcsókolt és hú… – egy pillanatra
elhallgattam és megvontam a vállam. Azt hiszem, most jobb
volt. Legalább nem gyengédséggel próbálkozott. Az a pofon
helyre tette.
– Úgy utállak – mondta Olive.
– Én is egészen pontosan ezt mondtam neki. Azzal etetett
be, hogy kedvel engem, mire én a képébe vágtam, hogy
utálom.
Olive arcán hatalmas mosoly ragyogott fel.
– Adam Connor tehát szerelmes beléd.
Egykedvű pillantással válaszoltam.
– Semmi ilyesmit nem mondtam, vagy igen?
– Te pedig fülig beleszeretsz majd.
Vihogva megcsóváltam a fejem.
– Ha te mondod, bolond lány. Most viszont nyisd ki az
ajtót, hiszen megtettem, amire kértél.
Hátat fordított nekem, és nekidőlt az ajtónak. A válla
fölött felém pillantva ezt felelte:
– Írni fogok egy könyvet kettőtök szerelméről. Iszonyúan
izgalmas lesz!
– Az isten szerelmére, de hát én nem szerettem bele!
– Majd fogsz. Én pedig élvezni fogom minden egyes
pillanatát.
– Átok ül rajtam, ugye emlékszel, Olive? Ne szórakozz
már, nyisd ki az ajtót, mielőtt megfagynék.
– Ugyan már, Los Angelesben vagyunk. Mennyire lehet itt
hideg a szeptember? Abban pedig biztos vagyok, hogy Adam
jól felmelegített. Talán kéne írnom neki egy üzenetet. Hol is
hagytad a mobilodat?
– Olive! Esküszöm az égre…
Verni kezdtem az üveget.
– Nyisd ki azt a kurva ajtót! Egyre inkább olyan vagy, mint
én, és ez egy cseppet sem tetszik. Belőlem egy is elég! Te
legyél inkább a megfontolt, nyugodt barátnő, akinek esze
ágában sem volna idekint hagyni, hogy a fagyban
felfaljanak a prérifarkasok csak azért, hogy megtudja, mi a
helyzet! Úgy csak én viselkednék!
– Nagyon jó tanárnőm volt.
Úgy éreztem magam, mintha egyszerre lennék egy büszke
és ingerült anyuka.
Olive szeme ragyogott a jókedvtől.
– Éppen anyagot gyűjtök a következő könyvemhez, mivel
rólad fog szólni, ezért érdemes volna elmerülni a
jellemedben. – Utána elkomorodott és felsóhajtott. – Miért
szúrsz ki magaddal? Menj és legyél boldog vele!
A fejével Adam háza felé biccentett.
– Nincsen rajtad átok, Lucy. Ha megcsókolt, az azt jelenti,
hogy még mindig vonzónak talál, mindazok dacára, amit
tettél.
– Hogy mi van? Hát te nem ott leskelődtél velem az első
nap? Ha én zaklató vagyok, akkor te is az vagy.
– Csakhogy engem nem kaptak el, igaz?
– Remek. Milyen ügyes kifogás. Na nyisd ki az ajtót!
– Miért is?
– Mit miért?
 – Miért nem mész vissza hozzá szerencsét próbálni? Hogy
kiderüljön, mire mész.
Mivel nem volt hajlandó kinyitni azt a rohadt ajtót, hátat
fordítottam neki, és leültem az ajtó elé.
– Lucy? – szólt rám.
Az égre emeltem a tekintetemet.
– Azért, mert ha beleszeretek és utána pofára esek, azt
nem fogom túlélni.

ADELINE YOUNG ELVESZTETTE A FIÁT A REPTÉREN!

Az interneten pillanatok alatt mindenütt

felbukkantak a repülőtéren a paparazzók gyűrűjében
zokogó Aiden Connorról (5) készült exkluzív
fényképek. Adeline Young délután hat óra felé
érkezett meg a Los Angeles-i repülőtérre, és mihelyt a
kísérőivel kiszállt a kocsijából, egyből berohant az
épületbe, ahogy az világosan látszik a képeken.
Látszólag nem történt semmi különös, csak a
fotósok lekaptak egy újabb hírességet, igaz? Hát
nem. Mielőtt azonban tovább folytatnánk
beszámolónkat, szeretnénk arról tájékoztatni kedves
olvasónkat, hogy ezek a fényképek igen komoly vitát
váltottak ki szerkesztőségünkben. Nehéz volt
eldönteni, hogy közöljük őket, vagy sem. Végül, bár
nem tagadjuk, hogy szívfájdító, amit ábrázolnak,
úgy döntöttünk, hogy igazából nem volna semmi
jelentősége annak, hogy leközöljük őket vagy sem,
mert az összes híroldalon megtekinthetik a
felvételeket. Ugyanakkor arról is szeretnénk
beszámolni, hogy csak rövid időre mutatjuk be a
felvételeket, mivel olyan dolgokat ábrázolnak,
melyeknek nem lett volna szabad megtörténniük.
Felháborító dolog egy óriási kamerát egy kisgyerek
képébe tolni, miközben a riporter hangosan üvölt,
hogy felhívja magára a figyelmet, és közben halálra
rémíti a kisfiút. Ez helytelen, függetlenül attól, hogy
kinek a gyerekéről van szó. Ezek után tegyük fel
magunknak a kérdést, hogy kizárólag a fényképeket
készítő paparazzók itt a bűnösök? Hát nem!
Amikor Adeline Young megérkezett a repülőtérre,
hogy felszálljon a New York-i gépére, elkísérte
sajtófőnöke, Neil Germont, vagyis Michel Lewis
jobbkeze, és két személyi asszisztense. Miközben
kiszálltak a kocsijukból, hogy futásnak eredve még
éppen elcsípjék a gépüket, jól látszik, hogy egy újabb
asszisztens is kiszáll a kocsiból, és a nyomukba ered.
Ezen a ponton ment félre minden. A következő
felvételen azt láthatjuk, ahogy a kis Aiden Connor
egyedül mászik elő a terepjáróból, és egyértelműen
az anyját keresi. Jól látható az arcára kiülő pánik.
Azt gondolnánk, hogy valaki mindjárt odajön és
magával viszi, igaz? Potosan erre számítottunk,
hiszen hogy a csudában lehetne a kocsiban felejteni
egy gyereket, ha az embert rengeteg segítő kíséri?
A következő fotó azok közé tartozik, melyek
tegnap este bukkantak fel. Jól látszik rajta, ahogy a
gyerek sírva fakad, amikor körbeveszik a
paparazzók, és ugye most nem arról beszélünk, hogy
ketten vagy hárman messziről képeket készítenek
róla. Ha megvizsgáljuk a fénykép hátterét,
érzékelhetjük, hogy milyen embertömeg veszi körül a
gyereket, hogy a képébe nyomják hatalmas
kameráikat. Ugyanebbe a helyzetbe kerülve
bármelyikünk bepánikolna, és figyelembe véve, hogy
egy ötéves gyerekről van szó, még csak el sem tudjuk
képzelni, hogy milyen iszonyatos élmény lehetett.
Miközben a kisfiú az anyukáját kereste, vadidegen,
még sosem látott emberek nagy csoportja zúdul rá a
nevét kiabálva.
Szomorú, de arról is be kell számolnunk, hogy
egyetlen fotós sem segített Aidennek megtalálni az
anyukáját. Forrásaink szerint Adeline egyik
asszisztense visszajött a fiúért, amikor észrevették,
hogy nincs ott velük. Bár az egész megpróbáltatás
csupán egy vagy két percen át tartott, egy ilyen korú
gyerek számára ez egy örökkévalóságnak tűnhetett.
Azt pedig különösen felháborítónak tartjuk –
nemcsak mi, hanem sokan mások is –, hogy nem a
saját anyja, Adeline jött vissza megmenteni a kis
Aident, hanem csak egy asszisztens. Mindannyian
tudjuk, hogy a válása óta Adeline Young rendkívül
komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy
visszakerüljön a sztárok közé, és szerepet kapjon egy
fontos filmben, miközben árgus szemek figyelik
minden lépését. Biztosra vesszük, hogy ez a
balfogása komolyan hátráltatja majd a
pályafutását.
Továbbra is megpróbálunk kapcsolatba lépni
Adam Connor új PR-csapatával egy állásfoglalásért.
Nem nagyon valószínű, hogy az adott pillanatban
nyilatkoznának, ám nagy izgalommal várjuk, hogy
mi lesz Adam következő lépése.
 Tizenkettedik fejezet

Adam
– Még ma nyújtsd be! Nem érdekel, hogy mire van szükség
ehhez, azt akarom, hogy még a mai napon túl legyünk rajta.
A vonal túlsó végén az ügyvédem, Laura Corey volt.
– Egy pillanat, Adam.
Becsuktam a szememet, és vártam.
– Rendben. Kérelmezzük, hogy te legyél Aiden
kizárólagos gondviselője. Nem lesz egyszerű, készen állsz
erre?
– A fiamat akarom, Laura. – Ez többé már nem volt
kétséges; nem volt értelme még több időt hagyni Adeline-
nek, hogy megjöjjön a józan esze.
– Rendben, Adam. Rendben. Már ma elindítjuk az eljárást.
Akarod, hogy kapcsolatba lépjek az új PR-csapatoddal, és
megbeszéljem velük, hogyan reagáljanak erre az új
fejleményre? Kénytelen vagyok kendőzetlenül beszélni
veled. Azt javaslom, hogy lépj kapcsolatba egy megbízható
szerkesztőséggel, vagy legalább adj ki egy nyilatkozatot.
Jobb volna, ha mindenkit megelőzve előállnál egy rövid
magyarázattal ahelyett, hogy szabad teret engednél a
pletykáknak.
– Eszem ágában sincs felfújni ezt az egészet, Laura.
– Nem is mondtam, hogy azt kéne tenned. Csak fontold
meg. Ilyen helyzetben jobb a nyilvánosság elé állni egy
magyarázattal, ahelyett, hogy némán hagynád, hogy a sajtó
mindenféle hülyeséget összehordjon. A tegnap esti fotók
után pedig biztosak lehetünk abban, hogy őrjöngve rávetik
magukat a témára.
– Erről jut eszembe – mondtam, és éreztem, hogy súlyos
teher nehezedik a gyomromra –, azt akarom, hogy Aiden
fényképei tűnjenek el az internetről, és szükségem van a
fotósok nevére is. Jól tudták, hogy törvénybe ütköző, amit
tesznek. Nem lett volna szabad ennek megtörténnie.
Az ügyvéd felsóhajtott, ami miatt még ingerültebb lettem.
– Igazad van, törvénybe ütköző, csakhogy nehéz érvényt
szerezni a jognak. Ráállítom az ügyre a nyomozómat, hogy
próbálja megszerezni a fotósok nevét, de te is tudod, hogy
ezek mennyire védik egymást. Jó darabig eltart majd.
– Akkor is próbáld meg.
– Persze. Később majd jelentkezem.
Letette a telefont. Kezemben a mobilommal kimentem a
zárt földszinti teraszról, és felhívtam Adeline-t. Már megint.
Előző este, amikor Dan Aiden nélkül jött haza a volt nejem
házából, és közölte, hogy Adeline a gyerekkel együtt
távozott a városból, mégpedig anélkül, hogy értesített volna,
pedig jól tudta, hogy aznap a fiunk nálam alszik, többször is
felhívtam, mire végre felvette. Nem volt egy kellemes
beszélgetés. Döbbenten hallgattam a szavait, amikor
megpróbálta elmagyarázni, miért vitte magával a gyereket.
Az ötödik kicsengés után vette fel.
– Adam. Halló.
– Adeline. Hol vagytok?
– Most szálltunk le Los Angelesben.
 – Hazafelé tartotok? Átküldöm Dant, hogy hozza el
Aident. Utána viszont neked meg nekem… beszélnünk kell.
– Adam – felsóhajtott –, tudom, hogy hülyeséget
csináltam, minden jogod megvan, hogy dühös legyél rám,
ám én ettől még képes vagyok arra, hogy Aident elvigyem
hozzád.
– Én pedig azt mondom, hogy erre nincs szükség.
– De ezt akarom, Adam. Kérlek, adj egy esélyt, hogy
megmagyarázzam. A szemedbe nézve akarok bocsánatot
kérni, és azt hiszem, Aidennek is jót tesz, ha együtt láthat
minket.
Nem érdekelt a bocsánatkérése, és nem akartam látni sem,
főleg az után, hogy megnéztem az Aidenről készült fotókat,
ahogy a fiam ott állt az őrjöngő lesifotósok tömegében. Ha
engem kérdez, vége mindennek. Teljesen.
Miután befejeztem a beszélgetést Adeline-nal, még
egyszer felhívtam az új PR-csapatomat, és egyeztettünk,
hogy mi mindennel kell foglalkozniuk. Bármennyire is
szerettem volna megóvni a magánéletemet, és nem értettem
egyet az ügyvédemmel, mégis tudtam, hogy a dolgok
napvilágra kerülnek; ily módon viszont képes leszek
ellenőrizni, hogy pontosan micsoda és milyen mértékben
tárul a nyilvánosság elé. Egy órával később Adeline Aiden
kezét fogva besétált a házba. Az előző éjjel, mikor felhívtam
őket, azt mondta, a gyerek már alszik, így aztán nem
beszélhettem meg vele mindazt, ami vele történt, és azt sem,
hogy érzi magát.
Valahányszor elvittem a gyereket Adeline házába,
feltűnően csendes lett, és úgy nézett rám, mint egy árulóra.
Most pontosan ugyanezzel a tekintettel pillantott fel rám,
ami miatt valami megsajdult a mellkasomban. Nem tudtam,
hogy mire számítsak, ezért letérdeltem a fiam elé, hogy
megölelhessen. Ő viszont kővé meredve állt előttem, és nem
mozdult, amikor körbefogtam a karommal.
Aident magamhoz szorítva felpillantottam Adeline-re, aki
az ajkát csücsörítve mondta, hogy sajnálom.
– Szia, haver, hiányoztál.
Egy alig hallható sziát motyogott.
– Jól érezted magadat New Yorkban az anyáddal?
Egy újabb érthetetlen, motyogó válasz.
– Aiden – szólalt meg Adeline lágyan, és elengedve a fiú
kezét, elsimította a haját. – Pár percre magunkra hagynál
minket apuval?
– Persze.
Anélkül, hogy a szemembe nézett volna, megkerült, és
elindult a szobája felé, ám félúton megtorpant.
Egy pillanatra a szemembe nézett, amikor lassan
felemelkedtem.
– Jó voltam, úgyhogy kérhetek valamit?
– Persze – vágtam rá. Ebben a pillanatban az égadta
világon bármit megkaphatott volna tőlem, feltéve, ha a
szemembe néz.
– Játszhatok Lucyvel?
– Azóta csak őt emlegeti, hogy leszálltunk – tette hozzá
Adeline.
Még szép, hogy Lucy kellett neki. Az ő helyében én is ezt
szerettem volna. Sőt a saját helyemben is rá vágytam. Ez volt
a másik dolog, aminek a lerendezésére nem maradt időm…
Nem mintha bárki is megúszná, ha megpróbálná
„lerendezni” Lucyt. Beszélnünk kell arról a csókról. Lehet,
hogy most puhány, pipogya alaknak tűnök, de a tegnapi
éjszaka után… beszélnünk kell, majd pedig újra meg
akartam csókolni – valószínűleg azért, hogy befogjam a
száját.
– Áthívhatjuk most? Mert ha igen, akkor
megkérdezhetjük tőle, hogy hiányoztam-e neki. Ha
hiányoztam, akkor majd eljön értem, ebben biztos vagyok.
Adeline felé fordultam.
– Van annyi időm, hogy felhívjam?
– Persze, Adam – felelte lágy mosollyal, és egy pillanatra
megérintette a karomat, mielőtt átment volna a nappaliba,
amikor elővettem a mobilomat.
Aiden tett néhány bizonytalan lépést az irányomba, de
továbbra is zavartnak tűnt. Azt reméltem, hogy Lucy majd
segít. Felhívtam, és a harmadik kicsöngésre fel is vette.
Ezekkel a szavakkal nyitott:
– Azért hívtál, mert jó tanácsra van szükséged?
Mégis mi a fenéről beszélhet?
– Milyen jó tanácsra?
– Természetesen a csókolózással kapcsolatban. Ne félj,
nem te voltál az eddigi legpocsékabb, azt hiszem, de… Nem
is tudom, szerintem szükséged lenne néhány jó tanácsra, és
ha bennem felmerült ez a lehetőség, akkor neked komolyan
érdemes továbbképezni magadat.
Annak dacára, hogy Adeline ott ült nem messze, és Aiden
reménykedő tekintettel nézett fel rám, önkéntelenül
elmosolyodtam.
 – Mert te aztán annyira iszonyúan jó voltál, igaz?
Rövid hallgatás után szólalt meg.
– Ezt meg mégis hogy értsem?
– Hát csak úgy, hogy szerintem rád is rád férne egy kis
útmutatás. Nem akarom darabokra törni a szívedet, de…
Metszően éles hangon vágott a szavamba.
– De…? De mi?
– Sajnos ez most nem a legjobb alkalom a dolog
megvitatására. Majd máskor megbeszéljük.
Felhördült.
– Tőlem kaptad életed legjobb csókját, te seggfej!
– Ha te mondod, Lucy.
– Ha én mondom? Ha én mondom? Te meg mégis mit
képzelsz magadról?
Most már széles mosoly ragyogott az arcomon. Ha itt állt
volna mellettem, akkor örömmel megmutattam volna neki,
hogy mit képzelek magamról, de sajnos nem állt. Ehelyett a
fiam rángatta az ingemet, hogy felhívja magára a figyelmet.
– Beszélhetek vele? Azt hiszem, hiányoztam neki. Talán
most nekem kellene beszélnem vele.
Odabiccentettem Aidennek, és felemeltem a
mutatóujjamat.
– Van itt valaki, aki szeretne beszélni veled, Lucy.
– Most meg azt kérdezed, hogy ráérek-e egy percre? Azok
után, hogy elszúrtad az egész délutánomat. Na és ki akar
beszélni velem? Talán Dan? De hát vele ma reggel
beszéltem.
Beszélt Dannel? A kérdés magától tódult a számra, de
sikerült elnyelnem.
 – Nem, nem Dan az – feleltem ingerülten. Minden további
magyarázat nélkül Aiden kezébe nyomtam a telefont.
– Ne legyél rámenős, rendben? – mondtam halkan. – Ha
nem ér rá, akkor majd máskor is áthívhatod.
– Halló? Lucy? Te vagy az? – Két kézzel fogta a mobilt, és
a cipőjére összpontosított. – Aiden vagyok. Emlékszel rám?
Adeline felé pillantottam, hogy megnézzem, mit csinál.
Minket figyelt. Odabiccentett, és elfordult. Különös érzés
volt, hogy itt van a házamban. Mintha már nem is lett volna
része az életemnek. Rövid idő alatt nagyon sok minden
megváltozott.
– Hiányoztam neked? Mert ha igen, akkor most átjöhetnél
hozzám.
– Aiden, ne erőltesd – figyelmeztettem halkan, és már
csak rá figyeltem. Ő azonban nem is törődött velem.
– Rendben. Magaddal hozod Olive-ot is? Biztos neki is
hiányoztam. Ó, jaj. Mikor tud jönni? Rendben. Megvárlak.
Bármi is hangozott el a vonal túlsó végén, Aiden
elmosolyodott, és bólogatni kezdett.
– Öt perc múlva, Lucy. Nehogy elkéss, rendben?
Gyorsan a kezembe nyomta a mobilt, és elrohant a
szobájába.
– Aiden, óvatosan! – kiabáltam utána, de ő továbbra sem
törődött velem.
Meggyőződtem arról, hogy Lucy már nincs a vonalban,
elraktam a mobilomat, és elindultam vissza Adeline-hez.
Félúton járhattam, amikor belém villant, hogy Lucy
megrögzött kerítésmászó, ezért úgy döntöttem, hogy az
üvegajtók mellett maradok, hogy kinyithassam neki, amikor
felbukkan. Nekitámaszkodtam az üvegnek, és Adeline
szemébe néztem.
Egy szívdobbanásnyi ideig csak némán bámultuk egymást.
– Hogy vagy? – kérdezte.
– Tegnap estig tök jól voltam, Adeline.
– Nem hibáztathatsz engem, Adam.
– Ha nem, akkor kit hibáztassak, Adeline? Talán Aident,
amiért egyedül előkóválygott a kocsiból?
Volt feleségem felsóhajtott, és a füle mögé simította
hosszú szőke haját.
– Nem lett volna szabad kiszállnia az autóból, míg valaki
oda nem jön érte, de igazad van, nem szabad hibáztatni
emiatt.
– Milyen jó, hogy végre valamiben egyetértesz velem.
Megbántottság villant a szemében, de egész ügyesen
eltitkolta.
Felkelt a heverőről. Fehér farmere rásimult hosszú
lábára, míg a laza szürke blúza követte a teste vonalát. Jól
láttam, hogy semmit sem visel a blúz alatt. Fogalmam sem
lehetett arról, hogy előre megfontolt szándékkal
öltözködött-e így, de eszem ágában sem volt bedőlni neki –
főleg nem egy megvetett ágyba.
Már indult volna felém, amikor a kézitáskájában csörögni
kezdett a mobilja. A heverőre pillantott, és visszafordult,
hogy fogadja a hívást.
– New Yorkból várom a rendező hívását, Adam. Nem
gond, ha ezt most felveszem?
Nem várta meg a válaszom.
Ebben a szent pillanatban valaki megdöngette mellettem
az üvegajtót. Összerezzentem, és már nem azon töprengtem,
hogy a terveimről mennyit mondjak el Adeline-nek. Kifelé
fordulva megpillantottam Lucy dühös szemét.
Elmosolyodtam. Kezdtem elfogadni azt a tényt, hogy
imádom, amikor ennyire dühös, és megkockáztatom, hogy
tüzet okádjon rám.
Az én kis harcosom.
Felemelte a kezét, de mielőtt betörhette volna az üveget,
kinyitottam az ajtót, hogy bejöhessen.
– Seggfej – suttogta, ahogy eljött a hátam mögött.
– Tessék? – kérdeztem, és magasba vontam az egyik
szemöldökömet.
– Segg-fej – ismételte meg ezúttal kicsit hangosabban. –
Tulajdonképpen mikor csókolóztál te bárkivel is? Pocsék
volt. Iszonyatos csalódás.
Odahajoltam hozzá, és megpróbáltam nem mosolyogni,
látván, hogy önkéntelenül is közelebb húzódik hozzám. Az
ajkam súrolta a fülét, amikor belesuttogtam:
– Azt próbálod elérni, hogy újra megcsókoljalak, Lucy? Így
könyörögsz anélkül, hogy konkrétan kérned kellene?
Szerinted be tudsz csapni?
Halkan felhördült, és most már nem próbáltam eltitkolni
a mosolyomat.
– Mert ha igen, akkor te nyertél. Semmit sem akarok
annyira, mint hogy újra félholtra csókoljalak, és azt nézzem,
ahogy kétségbeesetten csimpaszkodsz belém.
Észrevettem, hogy egész testében megborzongott, és kissé
úgy fordította a nyakát, hogy az ajkam közelebb kerüljön a
bőréhez. Iszonyúan szexi és legalább annyira csábító volt.
Az üvegen észrevettem a nekünk háttal állva telefonáló
Adeline képét, és így az orrommal bátran megérintettem
Lucy bőrét, hogy beszívjam az illatát.
– Csakhogy ezúttal… Ezúttal szeretném befejezni azt, amit
te elkezdtél. Szeretnélek kifejteni a ruháidból. Megérinteni
téged. – Egy apró, gyors puszit adtam a nyakára. – Csak
csókolnálak… csókolnálak… és csókolnálak… Egyre csak,
ameddig csak akarod, édesem. És akkor is érezni fogod az
ajkamat, amikor elönt a gyönyör az ujjam hegyétől.
Még jobban odahajoltam, ügyelve arra, hogy az ajkam ott
legyen közvetlenül a füle mellett. A szemem sarkából
észrevettem, hogy a nyelvével titokban gyorsan
megpróbálta megnedvesíteni az alsó ajkát.
– És a farkamon – tettem hozzá sokkal érdesebb hangon
annál, mint ahogy akartam. – A szemedbe nézek, és addig
csókollak, míg megduzzadnak vöröslő ajkaid. Lefogadom,
hogy imádni fogod.
Amikor elhúzódtam, a teste megmerevedett, ám a szeme…
Ó, azok a szürke szemek, megolvadtak. Imádtam volna
nézni olvadásukat, mikor Lucy ott fekszik alattam, fölöttem
vagy körülöttem.
– Én… én…
– Igen, Lucy? – biztattam.
Résnyire szűkült a szeme. Amikor az ujjával intett, hogy
hajoljak közelebb hozzá, és már nyitotta a száját, hogy
mondjon valamit, nagy erőbedobással próbálta meg maró
szavaival elfedni, hogy mennyire jólestek neki a szavaim.
– Én még gumikesztyűben sem érinteném meg az ajkaidat,
Adam Connor – suttogta, miközben zihálva kapkodott
levegő után. – Azt pedig erősen kétlem, hogy alaposan el
tudnád látni a bajomat, mivel nekem túl kevés egy tízcentis
fütyike.
Hátrább hajoltam, és lemosolyogtam rá.
– Szerinted az enyém tízcentis?
– Adam! – kiáltotta Adeline, s láttam, hogy Lucy még
feszültebbé válik.
Hátrébb léptem, és Adeline felé fordultam.
– Íme, a híres Lucy – mutattam be neki a lányt.
A tekintetével megtalálta Lucyt, majd mosolyra húzta a
száját, miközben elindult, hogy üdvözölje az én kis
boszorkányomat.
A miénk volt ez a lány, Aidené meg az enyém.
Észrevettem, hogy Lucy pillantása ide-oda jár Adeline és
köztem, de nem mondott egy szót sem. Amikor a volt
feleségem odaért hozzánk, arrébb léptem, és néztem, hogy
Adeline ad egy puszit az arcára.
– Úgy örülök, hogy végre találkoztunk – mondta őszintén.
– Ó. – Lucy fürkésző tekintettel rám nézett, ám amikor
csalódnia kellett, inkább Adeline-re összpontosított. – Szia.
Én is örülök, hogy találkoztunk.
– Látnod kellett volna, hogy ragyog Aiden szeme, amikor
rólad beszél.
– Beszélt rólam? – kérdezte Lucy, és egy édes mosoly
villant fel a számomra egyre fontosabb nő ajkán.
Adeline megrázta a fejét, és megérintette a lány karját.
– Megállás nélkül csak rólad beszél. Te vagy az új kedvenc
játékszere. Örülök, hogy ma sikerült találkoznom veled.
Már meg akartam kérni Adamet arra, hogy egyszer hozzon
el magával, hogy összefuthassunk.
A fiam új kedvenc játékszere… Adeline és az ő
szóhasználata. Mégis mi a fenéért akarná, hogy odavigyem
magammal Lucyt?
– Tényleg? – kérdezte Lucy, pont olyan zavartan, mint én.
Adeline a válla fölött rám pillantott.
– Adam megemlítette, hogy el kellett küldenie Anne-t, az
előtted alkalmazott nevelőnőt. – Szembefordult Lucyvel,
mielőtt közbeszólhattam volna. – Persze azt nem mondta
meg, hogy miért, de Anne ugye túlságosan érdeklődött az
iránt, ami errefele történik, és ha engem kérdezel, nagyon
örülök, hogy Adam talált egy új nevelőnőt helyette.
– Hú. Ez furcsa – mondta Lucy, és Adeline válla fölött
felém nézett.
Megráztam a fejemet.
– Lucy nem egy nevelőnő – javítottam ki a volt nejem.
Adeline visszafordult felém.
– De hát Aiden azt mondta, hogy ő vigyáz rá.
– Ez igaz, de akkor sem nevelőnő. Volt annyira rendes,
hogy vele volt a múlt héten, mivel nem találtam senkit
egyelőre.
Adeline tekintete oda-vissza járt köztem és Lucy között.
– A szomszédban lakom – szólalt meg a lány. –
Átmenetileg.
Gyorsan folytatta.
– Olive barátnője vagyok. Olive Thorné. Aki Jason Thorn
felesége. – Gyorsan rám pillantott. – Biztos hallottál már
róluk.
Csak magadra számíthatsz, édesem.
 Adeline arca felragyogott, miközben én kettőjük kínos
párbeszédét hallgattam. Persze segíthettem volna, de akkor
távolról sem lett volna ennyire vicces a jelenet.
– Az írónő? Ő az az Olive, akit Aiden állandóan emleget? –
Adeline felém fordult. – Tudtam, hogy itt laknak a közelben,
de azt nem, hogy a szomszédaid.
– Ez mégis milyen különbséget jelentene?
Adeline szemforgatva megragadta Lucy kezét, és behúzta
magával a nappaliba.
– Gyere, ehhez le kell ülnünk.
Lucy zavart arccal a szemembe nézett, miközben
elmentek mellettem, én pedig lemosolyogtam rá.
– Imádtam a könyvét, és azt hallottam, hogy a filmje
iszonyú erősen nyitott. Szeretnék vele is találkozni –
folytatta Adeline, mihelyst leültek.
– Olive örülni fog, ha ezt meghallja – válaszolta Lucy.
– Remélem, nem hoztalak zavarba, Lucy. Mivel sok időt
töltesz Aidennel, szeretnélek egy kicsit jobban megismerni.
Tudom, hogy a fiam odavan érted, de…
Megcsóváltam a fejem. Szóval erre megy ki a játék.
– Aiden! – kiáltottam, és néhány másodperccel később
meghallottuk dobogó lábát, ahogy besietett. Amikor
megpillantotta Lucyt, irányt váltott, és odafutott hozzá. Lucy
felállt, a fiam meg rávetve magát átölelte a lábát. A lány
felnyögött a gyerek lendületétől, én pedig boldogan
hallgattam a nyögést követő kacagását.
– Szia, kis földlakó! – mondta barátságosan.
Aiden hátrahajtotta a fejét, és ragyogó arccal felnézett rá.
– Eljöttél!
 – Még szép, hogy eljöttem. Máskülönben hogyan
találkozhattunk volna?
– Majdnem elkéstél, úgyhogy szerintem sokáig kell
maradnod.
Aiden leengedte a karját, és miközben a válaszra várt,
erősen törte a fejét valamin.
Látva, hogy a fiam ilyen boldog, némiképpen enyhült az
aggodalmam. Talán már elmúlt az ijedtsége, hiszen itt volt
neki Lucy. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy Lucy mit
csinált volna, ha ott ülne a kocsiban a gyerek mellett.
Otthagyja, hogy az asszisztensei gondoskodjanak a fiúról?
Esetleg teljesen meg is feledkezne a gyerekről?
Ebben erősen kételkedtem.
Lucy egy jelentőségteljes pillantást vetett nem létező
karórájára.
– Ó, nem is tudom. Sokat késtem?
Aiden megragadta a csuklóját, és egy darabig azt bámulta.
– Egy egész órát késtél, Lucy! Most akkor maradnod kell
egy órát.
– Ó, nézze meg az ember! Én meg azt hittem, hogy csak öt
percet késtem! Hát akkor kénytelen leszek egy órát maradni.
Aiden boldogan felugrott a levegőbe.
– Éljen!
– Aiden! – szóltam rá, hogy magamra vonjam a figyelmét,
és ő rám nézett. Az az őszinte, édes mosoly ragyogott az
arcán, ami akkor látszik a gyerekeken, amikor sikerült egyik
kedvencüket csőbe húzva elérni, hogy hosszú időt töltsenek
velük. – Még nem beszéltem az anyáddal, úgyhogy esetleg
kimehetnél Lucyvel a kertbe, és elmesélhetnéd neki, hogy
mi jót műveltél New Yorkban.
– Rendben! – kiáltotta lelkesen, és a szeme még mindig
ragyogott az izgalomtól. Megragadta Lucy kezét, és maga
után vonszolta az udvar felé.
– Ó, Adam! – mormogta Lucy, mielőtt bezárhattam volna
az üvegajtót.
Aiden elengedte a kezét, és a medence felé rohant.
– Aiden, csak lassan! – kiabáltam utána.
Lucy egy gyors pillantást vetett Adeline-re, elmosolyodott,
és suttogni kezdett:
– Nem tudja, hogy miért rúgtad ki a nevelőnőt?
– De igen.
– Akkor azt nem tudja, hogy börtönbe küldtél?
– De azt is tudja.
Összevonta a szemöldökét, és alaposan megnézett
magának, mielőtt odasétált volna Aidenhez. Közben valamit
mormogott magában, de olyan halkan, hogy nem értettem.
Adeline a tekintetével követte őket, miközben Aiden
visszaszaladt Lucyhez, hogy újra maga után vonszolhassa.
– Ez a lány vigyáz rá?
– Ha Lucy ráér, átjön időnként pár órára, míg haza nem
érek. Vagy Dan vigyáz rá.
– Megbízol benne azután, ami Anne-nel történt?
– Arra gondolsz, amikor a fiunk majdnem vízbe fulladt?
Adeline tudott arról, hogy milyen baleset történt a
medencében, de cseppet sem meglepő módon nem látszott
rajta, hogy aggódna Aiden miatt. Most az égre emelte a
tekintetét.
– Nem kéne ilyen hangsúllyal mondanod. Nem
szeretnénk, ha bárki is megtudná, mi történt.
Tehát ő nem szeretné. Megpróbáltam kirázni a fejemből
ezt a gondolatot.
– Szóval megbízol benne? Na és mi a helyzet Jasonnel és
Olive-val?
Még csak gondolkodnom sem kellett azon, mit válaszoljak
erre a kérdésre.
– Nem hagynám ott Aident vele, ha nem bíznék benne.
Ezenfelül a gyerek élvezi Jason és Olive társaságát is. –
Kipillantva jól láttam, hogy Aidenék leültek az egyik
napozóágyra, és a fiam lelkesen csacsogott. – Az alapján,
amit láttam és Jasontól hallottam, ők is kedvelik.
Volt nejem nem Aiden miatt érdeklődött Olive iránt.
Eszem ágában sem volt megemlíteni neki, hogy egy
lehallgatókészüléket helyeztünk Aiden egyik játékába, mert
biztosak akartunk lenni abban, hogy minden rendben van.
Jobban belegondolva rájöttem, hogy igazából már semmit
sem akarok elmondani Adeline-nek.
Ahogy itt ültem szemben vele, lélekben még jobban
eltávolodtam tőle, attól, amit valaha jelentett nekem.
– Na és hogy vagy? – kérdezte, amikor tovább hallgattam.
– Jól, Adeline.
– Biztosan? Hallottam, hogy megszakadt a kapcsolatod
Michellel is. Ha akarod, megbeszélhetjük, Adam.
Magasba vontam a szemöldököm, benne pedig maradt
annyi tisztesség, hogy elforduljon.
– Sosem akartam így felbolygatni az életedet, Adam.
– Az életem teljesen rendben van, Adeline. Valójában
nagyon is elégedett vagyok a dolgok állásával, és Michellel
nem megszakadt a kapcsolatunk, hanem kirúgtam a fickót.
Te és én… mi már nem ugyanabban a csónakban evezünk.
Nem lett volna értelme megtartanom.
– Ennek nem kéne feltétlenül így lennie, ugye tudod?
Megcsóváltam a fejem, és kényelembe helyezkedtem.
– Semmi kifogásom az ellen, hogy manapság milyen a
kettőnk kapcsolata, Adeline. Meghoztad a magad döntését,
én pedig elfogadtam. Túlléptem rajta. Te is ezt tetted. Ebben
a pillanatban… és éppen erről szeretnék beszélni, Aiden
jelenti a problémát.
– Én nem tekintem problémának a gyereket, Adam.
– Ó, dehogynem, Adeline. Emlékszel, hogy éppen miatta
akartál elválni tőlem?
Felsóhajtott, és felállt, hogy kibámuljon az udvarra, ahol
Lucy és Aiden ült.
– Gondolod, hogy hibát követtünk el?
– Hibát? – kérdeztem, mert nem értettem, hogy mire
céloz.
Adeline szembefordult velem, hátratette a kezét, és
nekitámaszkodott az ablaknak. Ahogy ránéztem,
megpróbáltam felidézni magamban, hogy mit is éreztem
annak idején ez iránt a lenyűgözően édes lány iránt.
Képtelen voltam felidézni, amit kerestem. Tényleg véget ért
kettőnk kapcsolata. Nem csak arról volt szó, hogy már
nyoma sem maradt annak az Adeline-nek, akit
megismertem. Persze még most is tudott édesen és
megfontoltan viselkedni, ha akart, de már nem ugyanaz a
lány volt, akit annak idején megláttam és megszerettem.
Talán sikerült hozzáidomulnia Hollywoodhoz, és
valójában én változtam meg – drámaian.
– Aidenről beszélek. Gondolod, hogy hiba volt?
Úgy megdöbbentett a kérdése, hogy csak tátogtam.
– Hogy mondhatsz ilyet, Adeline? – nyögtem ki végül nagy
nehezen. Később, amikor visszagondoltam erre a pillanatra,
úgy éreztem, ez volt az a perc, amikor eldöntöttem, hogy
elveszem Aident tőle.
– Nem azt mondom, hogy hiba volt a gyerek, Adam. Ne így
értsd. Hiszen szeretem.
Úgy tudtam, hogy most egy de következik. És nem okozott
csalódást.
– De nem gondolod, hogy a döntésünk volt hibás?
Nem sikerült lényegi különbséget felfedeznem a két
kérdés között.
– Amikor értesültél a terhességről, te dolgoztad ki a
terveket, Adeline. Te hoztad meg a döntést.
– Később viszont már nem.
– Igaz. – Bólintottam, mert ezt hajlandó voltam elismerni.
– Miután megpillantottam, közösen döntöttünk.
Eljött az ablak mellől, és odaült mellém. Közel.
– Mit gondolsz, alakulhattak volna másképp is a dolgok,
ha nincs Aiden? Gondolod, hogy akkor is ugyanebbe a
helyzetbe kerültünk volna, vagy közben más döntéseket
hozunk?
A szemébe néztem, és láttam, hogy őszintén érdekli.
Kifújtam a levegőt.
– Nem tudom, Adeline. Hogyan is tudhatnám? Ha azt
kérdezed tőlem, hogy a gyerek nélkül is összeházasodtunk
volna… azt hiszem, igen, hiszen szerettelek. Talán nem
vettelek volna el olyan hamar, de igen, azt hiszem, akkor is
összeházasodtunk volna.
– Én is szerettelek, Adam – suttogta. – Annyira, hogy el
sem tudtam volna képzelni, hogy ne melletted ébredjek fel
reggelente…
– De most már el tudod – fejeztem be a mondatot.
Máshova nézett.
– Azt hiszem, hibáztam, amikor rád kényszerítettem a
gyereket meg magamat. Aiden megváltoztatott téged. Sőt
mind a kettőnket.
– Még szép, hogy megváltoztatott engem. Az a gond, hogy
téged nem tudott, és végül ez változtatott meg minket. Nem
értem, miért kell már megint erről beszélnünk, Adeline.
Alaposan megrágtunk mindent, amikor azzal álltál elém,
hogy el akarsz válni. Egész más dolgot akarok megbeszélni
veled. Semmi kedvem azt hallgatni, ahogy felemlegeted,
hogy a fiunk hiba volt számodra.
– A fiunk – ismételte meg, és a szemembe nézett. –
Sajnálom. Mostanában elég sok bajom volt.
– Tessék? Nem kaptál zöld utat attól a rendezőtől?
– Az a helyzet, hogy nem. Nem kaptam zöld utat. Már
mondtam neked, azért kellett magammal vinnem Aident,
mert a rendező látni akarta, hogyan bánok vele. Egy olyan
anya szerepéről volt szó, aki megpróbálja a fiát megmenteni
a kegyetlen férjétől. Aztán a pletykalapok lehozták a sztorit,
hogy a kocsiban felejtettem Aident… Ez valószínűleg
befolyásolta a döntését.
– Valószínűleg… – Megráztam a fejemet. – Ez a gyerek
nem egy retikül, amit bárhova elvihetsz, hogy dicsekedjél
vele, Adeline. Csak azért, mert sok időt töltesz az anyám
társaságában, még nem kell úgy viselkedned, mint neki.
A száját csücsörítve nézett rám.
– Azért akartam beszélni veled, hogy elmondhassam,
kérelmezni fogom, hogy én legyek Aiden kizárólagos
gondviselője. Nem akartam, hogy egy sajtónyilatkozatból
vagy a pletykalapokból értesülj erről.
A karomra tette a kezét, és közelebb hajolt.
– Tudtad, hogy így lesz, és azt hiszem, hogy a tegnapi
események után éppen itt az ideje megtenni – mondtam,
mielőtt tiltakozhatott volna.
– Adam, ezt nem teheted velem. Azután, ami történt. És
gondolnod kellene Aidenre is. Ezt már megbeszéltük. Velem
ne is törődj, de tudod, hogy mit fog gondolni? Hogy mit
gondol majd mindenki?
Úgy fordultam, hogy jól lássam az arcát. Kissé
megszorította a karomat.
– Szerinted mit gondol majd, Adeline?
Lassan kifújta a levegőt.
– Azt, hogy nem fontos számomra, és mindenki más is ezt
hiszi majd.
– Miért, talán fontos számodra?
– Igen, Adam. Persze. Ez így nagyon jó neki is. Egy hetet
velem van, egy hetet meg veled. Így van időm, hogy a
karrieremre összpontosítsak. Végre újra azt tehetem, amit
annyira szeretek.
– Én aztán sosem akadályoztalak meg abban, hogy azt
tedd, amit akarsz, Adeline. Akárcsak minden másról, arról
is te döntöttél, hogy egy időre visszavonulsz. Azt gondoltad,
hogy ha nevelőnőkre bízod és visszamész filmezni, akkor
megszólnak az emberek. Végső soron mindig is azt
csináltad, amit akartál, úgyhogy ne próbáld meg rám kenni
a felelősséget.
– Adam – kezdte újra, de nekem elegem lett belőle.
Felálltam, és a magasból néztem le szomorú arcára.
– Mi történt tegnap, Adeline? Elfelejtetted, hogy a gyerek
ott van veled a kocsiban?
Dühös képet vágott.
– Dehogyis!
– Akkor mi történt? – kérdeztem újra összeszorított
foggal.
– Ritának kellett volna vigyáznia rá. Az ő hibája volt.
– Rita az asszisztensed. Komolyan idejöttél, és az egyik
asszisztensedet vádolod azzal, hogy nem vigyázott a fiadra?
Csendben maradt. Amikor a heverőn rezegni kezdett a
telefonja, gyorsan odanézett. Meglepődve láttam, hogy nem
fogadta a hívást.
– Láttam a fotókat – magyaráztam. – Láttam bizony, és te
nem vagy ott egyiken sem, ahogy visszajössz megmenteni a
gyereket. A fiunk egyedül maradt, Adeline. Ott állt, és
mindaddig zokogott, míg az egyik asszisztensed ki nem jött
érte.
Volt nejem felkelt, és a szemembe nézett.
– A kocsiban kellett volna maradnia, Adam! – mondta
emelt hangon.
– Csak ötéves, Adeline. Elindult az anyukája után.
A mobilja elhallgatott egy pillanatra, de újra rezegni
kezdett.
 – Vedd fel! – mondtam. – Beküldöm Aident, hogy
elköszönhessen tőled – persze csak ha van időd erre, ha
nincs, akkor kimegyek hozzá, mert szeretnék több időt
tölteni vele. Annyit, hogy hajlandó legyen újra a szemembe
nézni, ahelyett, hogy a lábamat bámulná. Aztán pedig
beszélek az ügyvédemmel. Javaslom, hogy tedd ezt te is.
Amíg a bíróság meghozza a döntését, Aiden továbbra is
nálad lehet minden második héten.
Otthagytam, de a hangja megállított, mielőtt kimehettem
volna a kertbe.
– Olyan könnyen nem mondok le róla, Adam – mondta
sokkal keményebb hangon, mint ahogy eddig beszélt. – Nem
fogom hagyni, hogy az emberek azt gondolják, részemről
rendben van, ha te elveszed az anyjától.
– Még szép, hogy nem teheted, Adeline – értettem egyet
vele. – Akkor mégis, hogy tűnnél a nyilvánosság szemében?
Egy nő, akit nem érdekel a gyereke… – Megráztam a fejemet.
– Azt hiszem, sokkal ritkábban hívnának be
meghallgatásokra, ha a sajtó csúnya dolgokat írna rólad.
Tudom, hogy harcolni fogsz. Engem viszont… nem érdekel,
hogy mit gondolnak. Számomra ebben a pillanatban csakis
az a fontos, amit ez a gyerek gondol rólam. –
Hüvelykujjammal a hátam mögé böktem. – Azt hiszem, már
az is boldoggá tesz, ha nem kell a könyörgését hallanom,
hogy ne küldjem el újra magam mellől.
 Tizenharmadik fejezet

Lucy
– Kis kutya – mondtam Aidennek, aki kuncogni kezdett, és
eltakarta a száját a kezével.
– Nem is vagyok kutyus, Lucy – mondta ki nagy nehezen a
nevetés miatt. Rámosolyogtam.
Kint ültünk a hátsó kertben, miközben bent az apja az
anyjával beszélt. Hú, teljesen idióta módjára viselkedtem,
amikor megpillantottam. Az a nő mégiscsak egy filmsztár, és
bár igazából nem szerepelt olyan sok filmben, akkor is
színésznő volt. Ezenfelül mindenki tudta, hogy ő volt Adam
Connor felesége.
Csakhogy azok után, amit a körmönfont seggfej
mormogott a fülembe, egy pillanatra lekapcsolt az agyam,
amikor felemeltem a fejemet és megpillantottam a feleségét
– vagyis az exnejét.
– Na jó, igazából olyan vagy, mint egy cuki kis kutyi.
– És ha én kutyus vagyok, akkor te mi vagy? Cica? –
kérdezte, miközben a szeme ragyogott a huncutságtól.
– Miért gondolja mindenki, hogy én macska vagyok? Nem,
ma madárka leszek. Most csukd be a szemedet.
– De én is madár akarok lenni!
– Tényleg? – néztem rá félig nyitott szemmel. – Jól van,
akkor ma mind a ketten madarak vagyunk.
Lelkesen bólogatott, és becsukta a szemét.
 – Na és mit fogsz csinálni most, hogy madárka vagy?
– Elrepülök!
– Hova akarsz repülni?
– Olyan furcsa vagy, Lucy – méltatlankodott a gyerek.
– Jó furcsa vagy rossz furcsa?
Egy pillanatig habozott.
– Jó furcsa. Kedvellek.
– Akkor jó – mondtam mosolyogva. – Én is kedvellek.
– Aiden – hallatszott Adam kiáltása; a napozóágy fölött
ránéztem.
Jóképű seggfej.
Könnyed léptekkel elindult felénk, és én a tekintetemmel
valósággal felfaltam Adam Connort. Rám nézett, mire én
természetesen elfordultam, hogy a franc esne a két
szemébe.
Letérdelt a két napozóágy közé, és a kezével alig néhány
ujjnyira ragadta meg a támlát az arcomtól. Aidenre
összpontosított.
– Dan már úton van ide. Nem baj, ha vele hagylak pár
órára?
Aiden megvonta a vállát.
Hoppá, hoppá, hoppá… Ez aztán érdekes.
– Szeretném, ha rám néznél, Aiden – mondta Adam
sóhajtva.
A fiú az apja felé fordult, de láttam rajta, hogy ehhez a
legcsekélyebb kedve sem volt.
– Mennem kell, hogy beszéljek az ügyvédemmel. Elleszel
itt Dannel?
– Miért nem maradhatok Lucyvel? – kérdezte a gyerek.
 Adam a szemembe nézett. Magasba vontam az egyik
szemöldököm.
– Azért – kezdte a férfi, és közben visszafordult a fia felé
–, mert biztosra veszem, hogy Lucynek dolga van. Olyan
gyorsan jövök, amennyire csak tudok, és utána meg akarom
beszélni veled, ami történt, meg azt, hogy ez soha többé
nem ismétlődhet meg. Rendben?
Ó, szóval a kis földlakó ezért bánik olyan hűvösen az
apjával.
Aiden újra megvonta a vállát.
– Miről akarsz beszélni velem? Nem kellettem neked,
úgyhogy anyu elvitt repülővel.
A tekintetem Adamre rebbent, és észrevettem, hogy
valósággal görcsbe rándult az egész teste.
– Ezt mondta az anyukád, Aiden?
A fiú csak vonakodva válaszolt.
– Nem.
– Kelj fel! – parancsolta Adam, én meg rájöttem, hogy
ismét beletolakodtam egy meghitt pillanatukba. A fenébe is,
ez igazán nem az én bűnöm. Nem kéne ennyire
bizalmaskodniuk, ha én is ott vagyok a közelben, így aztán
maradtam.
Aiden lassan feltámaszkodott a napozóágyról, és odaállt
az apja elé. Miközben parányi ujjait tördelte, a tekintete
lesiklott a cipőjére.
Adam lágyan felemelte kezével a gyerek állát, hogy a
szemébe nézhessen.
– Tudom, hogy érthetetlen számodra, ami mostanában
történt, meg az, hogy hol az anyádnál, hol meg nálam…
 Aiden elfintorodott.
– Igenis értek mindent. Többé már nem akarod anyut
csókolgatni és ölelgetni, ezért elváltál tőle.
Megmoccant a szám széle, de ügyeltem a komoly arcra.
Adam viszont…
Tény, hogy cseppet sem látszott jókedvűnek, de édes
istenem, iszonyúan vonzó volt azzal a duzzogó
arckifejezéssel is.
– Mind a ketten válni akartunk, Aiden. Nem csak én.
Újabb vállvonás.
– Szóval még mindig csókolgatni és ölelgetni akarod
anyut?
– Azt nem mondtam.
Hogy lehet Adam ennyire béna?
– Azt hiszem, az apukád nagyon szeret téged, Aiden –
szóltam közbe. Semmi jogom nem volt arra, hogy
beleszóljak a dolgokba, de ez a vonzó apuka csak rohadt
lassan tért volna a lényegre. Amikor apa és fia is felém
fordult, a változatosság kedvéért én vontam meg a vállam. –
Tudom, hogy mennyire felzaklatja őt, amikor el kell
menned az anyukádhoz. A saját szememmel láttam. Itt ül, és
csak pityereg egész nap.
Fintorogni kezdtem.
– Annyira szánalmas.
– Dehogyis pityereg! – ellenkezett Aiden boldog mosollyal.
– Ó, dehogynem, bogárkám. Jól láttam!
Oldalra hajtotta a fejét.
– Már megint a kerítés tetejéről bámultad, Lucy?
– Bezony.
 Odafordult az apja felé, és a nyakába vetette magát.
– Nem akarom, hogy pityeregj, apu. Többé nem hagylak
itt, és nem megyek repülőzni, ígérem.
Adam a szemembe nézett, miközben átölelte a fiát.
– Nem, többet nem kell elmenned. Nem is hagyom, hogy
elmenjél. Soha többé.
Nem csöpög a nyálam.
Nem csöpög a nyálam.
Nem csöpög a nyálam.

– Kitetted a papírt az ajtóra? – suttogta Aiden a

rejtekhelyéről, az asztal alól. Én a heverő mögött bújtam el.
– Persze. Ne aggódj, látni fogja.
– A pisztolyt is odatetted, ahol észreveszi?
– Bizony.
Vihogni kezdett.
– Gondolod, hogy dühös lesz?
– Dühös? Ugyan már. Ez lesz az élete legboldogabb napja.
Hidd el nekem, még meg is fogja köszönni.
Miután Adam távozott, én Aiden mellett maradtam. Egy
órával később, amikor beállított Dan, az óriás, sikerült
meggyőznünk arról, hogy mentsen meg minket az
éhhaláltól. Rábeszéltük, hogy vegyen meg mindent, ami az
esti tv-nézéshez kell: pizzát, csokit, cukorkát, M&M’s-et,
hamburgert… és a lista egyre csak folytatódott. Mihelyst
kitette a lábát az ajtón – esküszöm, láttam, hogy majdnem
elmosolyodott –, kitaláltuk, hogyan álljunk bosszút
Adamen, amiért hagyta, hogy Adeline elvigye a fiát New
Yorkba. Persze tudtam, hogy Adamnek semmi köze nem
volt ehhez, ám mivel égtünk a bosszúvágytól – és épp ideje
volt egy kis csínytevésnek is –, én úgy gondoltam, hogy
érdemes kapva kapnunk az alkalmon. Aiden boldogan
mosolygott, amikor elmeséltem neki az ötletemet.
Telefonon gyorsan kiderítettük, hogy Adam mikor ér
haza, és kitettünk egy cédulát az ajtóra.

Készen állsz a küzdelemre, Adam Connor?

Kapj el minket, ha tudsz!
Ui.: Mivel nagyon megsajnáltunk, használhatod a
pisztolyt. Meg van töltve.

Az ajtó elé, közvetlenül a felirat alá odaraktuk a lehető

legkisebb műanyag vízipisztolyt is. Aidennél és nálam
sokkal nagyobb vízipuskák voltak. Olyan ormótlan
jószágok, hogy a gyerek alig bírta felemelni a sajátját.
Hallottuk, ahogy kinyílik az ajtó, majd beszivárgott Adam
hangja.
– Aiden?
A számra szorítottam a mutatóujjamat, és jeleztem
Aidennek, hogy maradjon csendben. Bólintott, de ennek
dacára sem tudta visszatartani az ajkáról előtörő halk
kuncogást. Iszonyúan boldognak tűnt. Rávigyorogtam, és
felkészültem arra, hogy Adamet telibe kapjam a jéghideg
vízsugárral.
Enyhén félrehajtottam a fejemet úgy, hogy csupán a fejem
és a homlokom látszódjon ki, miközben ő besétált a konyha
és a nappali közti területre. Mi ez utóbbiban rejtőzködtünk
olyan csendesen, amennyire csak tudtunk.
– Dan? Van itthon valaki?
Aiden újra felkuncogott.
Újra a hazatérőre pillantottam, és láttam, hogy nem vette
komolyan a figyelmeztetésünket: ernyedten tartotta a
kezében a vízipisztolyt és az ajtóra ragasztott cédulánkat.
Úgy kell neki. Mi figyelmeztettük.
Bejött a nappaliba, egészen közel hozzánk. Felhívtam
magamra Aiden figyelmét, és magasba tartottam egy ujjat –
ez volt a jel. Utána kinyitottam a tenyerem, és némán ezt
mondtam:
– Most.
Pontosan egyszerre álltunk fel úgy, hogy Adam ott állt
kettőnk között, és két oldalról telibe kaptuk a vízsugárral.
Felüvöltött, amikor a hideg víz eltalálta az ingét, és a
döbbenettől tágra nyílt a szája. Hangosan nevetve újabb
lövéseket adtam le rá a vízipisztollyal.
Aiden önfeledten kacagott, miközben újra és újra vizet
lövellt az apja hasára.
Adam döbbenettől tágra nyílt szemmel nézett hol rám, hol
meg a fiára, aztán felemelte parányi pisztolyát – ezzel
természetesen nem kívánok semmire sem célozni –, és
rálőtt a gyorsan közeledő fiára. Aiden felvisított, amikor
eltalálták, és kiszaladt a házból. Kint egy tartalék
vízipisztoly várt rá a napozószékek mellett. Így történhetett,
hogy egyedül maradtam az apjával.
Adam leengedte a pisztolyát, és szembefordult velem.
Nagy hiba.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte, és a kezével
elsimította nedves pólóját. Felemelte a karját, hogy lerázza
róla a vizet. Jól elbántunk vele. Próbáltam a kezére
összpontosítani, mert édes jó istenem, ellágyultam volna a
kigyúrt has- és mellizmok látványától. Jézusom! Csodálatos
volt! Közelebb lépett hozzám, mire én hátrálni kezdtem.
– Ne gyere közelebb! – figyelmeztettem felemelve a
pisztolyt.
Amikor megtorpant, olyan arckifejezést vágott, hogy a
bugyimból hangos dorombolás hallatszott. Ez a szempár… a
kurva életbe! Ez a szempár!
– Éppen felvidítjuk Aident – magyaráztam, miközben
igyekeztem eliszkolni, mert nagyon úgy tűnt, hogy ez az
alak nem fog megállni.
– Tessék? Szerintem kizárólag rám hárul a munka
neheze.
– Az a helyzet, hogy miattad volt ennyire szomorú. Nem
árt meg neked az a kis víz, Mr. Szívdöglesztő Filmcsillag.
Nem fogsz tőle elolvadni.
– Azt hiszem, te…
Nem hagytam, hogy befejezze, hanem egy vízsugárral
telibe kaptam a… az ágyékát.
Elhallgatott, és lepillantott az immár csuromvizes
nadrágjára. Amikor magasba vont szemöldökkel
visszanézett rám, csípőre tettem a kezemet, és megvontam a
vállam.
– Fuss, Lucy, ha kedves az életed – mormogta, és rám
vetette magát. Láttam, hogy eldobja a vízipisztolyát, és
mielőtt elkaphatott volna, megpördültem és eliszkoltam.
– Tűz! – kiáltottam, így adva Aiden tudtára, hogy
közeledik az apja. Mielőtt Adam utolérhetett volna, egy
újabb vízsugár csapott le az arcára. Az ujjai megérintették a
karomat, ám én képzett nindzsa módjára felvinnyogtam, és
kicsúsztam a szorításából, mielőtt újra rám törhetett volna a
jól ismert bizsergés, amit mindig éreztem, valahányszor
csak hozzám ért.
Mivel a vízipuskám kiürült, a kertben elrejtett ötödik
játék fegyver után vetettem magamat, és jól oldalba lőttem
vele Adamet.
Ő közben elindult a fia felé, aki felpattant, és nevetve
elszaladt.
– Apu, nem tudsz elkapni minket!
– Ó, dehogynem, meglátod!
– De hát tiszta víz vagy! Elkaptunk!
– Két gazfickó! Majd lesz nektek nemulass, ha fülön
csíplek benneteket!
Úgy tett, mintha el akarná kapni Aident, de az utolsó
pillanatban futni hagyta.
– Lucyt úgysem tudod elkapni! Próbáld meg! – rikoltotta
Aiden az apját figyelve. Mit gondolsz, kire támadott ekkor ez
a gazfickó?
– Na ne már! – bömböltem, de ezzel elkéstem, ráadásul
pedig csütörtököt mondott a vízipisztolyom – az ostoba
jószág! Mielőtt rájöhettem volna arra, hogy mi a baja és
hogyan lehet rendbe hozni, Adam mozgásba lendült, és
majdnem elkapott.
Elejtettem a pisztolyt, megpördültem, de túl lassú voltam.
A karja átölelte a derekamat, és megfogott, amikor éppen
futásnak eredtem volna. Bár a mellkasa felfogta a
becsapódás erejét, felnyögtem, mert olyan vadul szorított
magához. Már mindkét karral átölelt, amikor a fülembe
suttogta:
– Köszönöm, hogy megnevettetted a gyereket, Lucy. Te…
Nem csöppentem el, és nem is kezdett el zakatolni a
szívem. Kicsit sem. Egyáltalán nem. Az a helyzet ugye, hogy
nem igazán kedveltem a fickót.
– Attól tartok, hogy most kénytelen leszek kiteríteni téged.
Aiden! – bömbölte, mire a fiú ránk szegezett vízipisztollyal
odajött elénk.
– Aiden! Csapdába kerültem! Segíts rajtam, kis földlakó! –
harsogtam.
– Engedd el, apu!
– Gyere érte, és szerezd meg, ha annyira akarod! – felelte
Adam, és a karjával kissé megszorította a hasamat,
miközben közelebb hajolt, és észrevétlenül megcsókolta a
nyakszirtemet.
A mocskos szemétláda!
– Megmentelek, Lucy!
Úgy éreztem, hogy szabad és boldog vagyok. Nem fenyeget
semmi. Hátrahajtottam a fejemet Adam vállára, és
találkozott a tekintetünk. A mosolyom lassan semmivé
foszlott, amikor észrevettem, hogy milyen tekintettel néz
rám.
Bassza meg!
– Nem szabad így nézned rám – suttogtam, miközben ő
lassan hátrébb vonszolt. A hátammal éreztem, hogy a
ráfröcskölt sok hideg víz dacára is milyen meglepően meleg
a teste. És feszes. Összefutott a nyál a számban. Hevesebben
dobogott a szívem.
– Miért nem?
– Mert én egyszerűen nem kedvelhetlek téged.
Válaszul egy lágy mosolyt kaptam, és hirtelen az ujjai
összefonódtak az enyémekkel, mégpedig a mellemen.
– Én viszont nagyon is kedvellek téged, Lucy.
Mielőtt elküldhettem volna a fenébe, hideg víz öntötte el
az arcomat.
– Aiden! – kilátottam fuldokolva, miközben Adam
rázkódott a nevetéstől.
– Nem rád lövök, Lucy! Csak az utamban állsz!
– Az arcára célozz! – üvöltöttem vissza.
– Nem enged el téged!
– Igaza van – bólintott Adam a fia szavait meghallva. –
Nem hiszem, hogy elengedlek.
– Csak szeretnéd – mormogtam, és erőtlenül megböktem a
könyökömmel. Aztán még egyszer. Sajnos nagyon úgy tűnt,
hogy a könyököm jobban megfájdult, mint az oldala.
Szánalmas, tudom.
Odahúzott magához, és tovább hátráltunk. A fene egye
meg, még mindig átölelt, és én valamiért nem tudtam
panaszkodni emiatt.
Hanyatt zuhantunk vele a medencébe. A nagy csobbanás
után Adam elengedett. A felszínre rúgtam magam, hogy
levegőt vegyek. Mihelyst Adam feje felbukkant a víz fölé,
Aiden újra célba vette a vízipisztollyal. Segítettem a fiúnak,
és én is jól lefröcsköltem az apját.
Adam magasba emelte a karját, és kitörölte a vizet a
szeméből. Úgy tett, mintha mérges volna.
 – Most elkaplak, Aiden! – bömbölte.
Hátranézve láttam, hogy a fiú vinnyogva berohan a
házba. Szerencsére ő legalább viszonylag száraz maradt;
lefogadom, hogy Adamnek egy vagyonba került volna a
drága parketta és a sok puha szőnyeg rendbetétele. Amikor
viszont visszafordultam és megpillantottam a lassan felém
úszó férfit, pánikba estem, és teljes erőbedobással
megpróbáltam elhátrálni előle, míg a hátam neki nem
ütközött a medence peremének.
Adam alámerült a vízbe, és így csupán ragyogó zöld
szemét láthattam. Mielőtt visszanyerhettem volna a
hidegvéremet, vagy rávehettem volna a szívemet arra, hogy
végre viselkedjen tisztességesen, az a gazfickó már el is
kapott. Két kézzel megragadta a medence peremét, és én
csapdába kerültem a teste és a csempével borított fal között.
– Először téged kaplak el – mondta, miközben a
tekintetem lesiklott a szájára. Bár nem zihált olyan erősen,
mint én, azért ő sem tűnt teljesen nyugodtnak. – Mit tudsz
felhozni a mentségedre? Mi lenne, ha bocsánatot kérnél, és
akkor talán nem leszek olyan könyörtelen hozzád?
Amikor ezt mondta, már újra a szemébe néztem.
– Miért kéne bocsánatot kérnem?
– Amiért tőrbe csaltatok.
Félrehajtottam a fejemet, és a mutatóujjammal az ajkamon
dobolva töprengeni kezdtem.
– Hát nem.
– Remek.
Minden figyelmeztetés nélkül a számra tapasztotta az
ajkát. Felmordultam, és megpróbáltam eltolni magamtól a
mellkasát, de két kézzel újra megragadta az egyik
kézfejemet, és összefűzte az ujjainkat.
Hogy rohadjon meg!
Fene egye meg őt is meg a csalafinta nyelvét, amelyik
valahogy bejutott a számba.
Abbahagytam az ellenállást, és viszonoztam a csókját,
amilyen vadul csak tudtam. Mégis kit akartam volna
becsapni? Kibaszottul jól tudott csókolni. A torka mélyéről
morgás tört elő, mintha mindez nem lett volna még elég
neki, hanem ennél többre vágyott. Elengedte a kezemet,
hátulról megragadta a derekamat, és az ágyékomat
nekiszorította a combjainak. Én közben átöleltem a nyakát,
hogy jobban elmerülhessek a csókban, amikor… amikor…
megéreztem a farkát.
A kurva életbe!
Még csak nem is hasonlított arra a pici vízipisztolyra.
Alaposan melléfogtam azzal a tíz centivel is. Igen vastagnak
tűnt, egy ilyen ormótlan jószág pedig nem lehet rövid.
Rettenetes csalódást jelentene, ha mégis az volna, sőt,
felérne egy hazugsággal! Nem mintha bármikor is
komolyan azt gondoltam volna, hogy csak tízcentis van
neki, bár egy ilyen apró jószág igencsak megkönnyítette
volna az életemet.
A combommal éppen elkezdtem volna még erősebben
szorítani a derekát – csak hogy kipróbáljam, mennyi ideig
akarja még az ágyékomat odadörzsölni magához –, amikor
félrelökte a lábamat és elhúzta a száját.
Említettem mostanában, hogy mekkora seggfej ez az alak?
Lassan kinyitottam a szememet, és belenéztem a
hipnotikus erejű zöld szemébe, ami nem ment túl könnyen,
figyelembe véve, hogy erősen szédültem. A helyzeten
egyedül csak az javított, hogy ő is legalább annyira zihált,
mint én.
Mind a ketten egyszerre hallottuk meg Aiden izgatott
hangját, ezért a vállam fölött a ház felé néztem. Sehol sem
láttam a fiút, és azt reméltem, hogy elrejtőzött az egyik
konyhai szekrényben, hiszen ebben állapodtunk meg arra
az esetre, ha félresikerül a támadás.
– Apu, úgysem fogsz megtalálni! Remekül elbújtam!
Visszafordultam Adam felé.
Egy pillanatnyi habozás után a tekintete lesiklott a
szememről, én pedig nagyot nyeltem.
Hú! Ez nagyon közel volt! Az akaraterőm igazi diadalának
tekintettem, hogy nem szaggattam le róla a vizes ruháit és
nem nyaltam össze az egész testét – különös tekintettel egy
bizonyos részére.
– Ha nem alszol itt ma éjjel, Lucy, akkor betörök Jasonék
házába – figyelmeztetett, és újra a szemembe nézett.
Végigfutott a hideg a hátamon. Az egész testem
bizsergett… különösen a szívem. Megpróbáltam levegőt
venni, és végre megszólaltam:
– Azt azért megnézném.
Újra közelebb hajolt, és az ajkát arra a részre szorította,
ahol a vállam találkozik a nyakammal. Éreztem a szája lágy
érintését és a meleg lélegzetét, ahogy lassan kifújta a levegőt
nedves bőrömre.
Veszélyben vagy, Lucy. Menekülj! Rejtsd el a szívedet!
Kipróbáltad már, milyen érzés a forró lehelet a vizes
bőrödön? Nem? Próbáld ki, mivel az ilyesmi elképesztő
dolgokat művel a petefészkeddel.
– Maradj itt ma éjszakára, és én megígérem neked, hogy
sokkal izgalmasabb dolgokat is láthatsz.
Azzal fogta magát, és kimászott a medencéből, hogy
megkeresse a fiát.
 Tizennegyedik fejezet

Adam
Lucy persze nem hallgatott rám. Még szép, hogy nem.
Kinyitottam az ajtót, és beléptem a szobájába.
Törökülésben ült az ágy közepén. Őszintén szólva nem
lepett meg különösebben, hogy rám várt; annyira jellemző
volt rá, hogy kipróbálta, betartom-e a szavamat, és
megteszem-e, amit ígértem. Amikor megpillantott, tágra
nyílt a szeme, és halványan elmosolyodott.
– Te gazember! – suttogta elismerően. – Nem kamuztál!
Tényleg betörtél a házukba!
Dehogy törtem. Erről viszont eszem ágában sem volt őt
felvilágosítani. Felhívtam Jasont, és megkértem, hogy
engedjen be, mert beszélni szeretnék Lucyvel. Ő elég rendes
volt ahhoz, hogy ne tegyen fel kérdéseket furcsa
kérésemmel kapcsolatban, bár miután megmutatta, hogy
melyik Lucy szobája, ezt mormogta:
– Sok szerencsét!
Ahelyett, hogy beszámoltam volna találkozásomról
Jasonnel, nekidőltem az ajtónak, és megkérdeztem:
– Miért szöktél el, miután ágyba dugtam Aident?
A fiam kérésének megfelelően megnéztük a Táncoló
talpak című filmet, és ettünk pár szelet pizzát, miközben ők
ketten végigfecsegték az egész filmet. A gyerek végül a
heverőn merült álomba.
 – Dan azt mondta, nemsokára ő is eljön, én meg azt
gondoltam, szeretnél egyedül maradni a testőröddel és a
fiaddal. – Megvonta a vállát, aztán vett egy mély lélegzetet. –
Ne ácsorogj ott, hanem gyere beljebb!
– Nagyon jól tudtad, hogy Aiden már aludt, amikor
felvittem a szobájába, Lucy. Én pedig egyértelműen
mondtam neked, amikor a medencében voltunk, hogy
maradj nálunk.
– Tényleg, a medencében.
Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, amikor ő
visszadőlt a hátára, kinyújtotta a lábát, és széttárta a karját,
mintha csak azt akarná, hogy kötözzék az ágyhoz.
– Megengedem – mondta fájdalmas hangon.
Zavarba jöttem.
– Mit engedsz meg?
– Szóval – kezdte, és közben a mennyezetet bámulta –,
betörtél ide, így most kénytelen leszek lefeküdni veled. Úgy
értem, szívtelen volnék, ha nem ezt tenném. Hiszen
kiérdemelted.
Amikor nem mondtam erre semmit – mivel
megpróbáltam valahogy felfogni a szavai értelmét –, a
könyökére támaszkodott, és felnézett rám.
– Nem azért jöttél ide, hogy megbasszál? Most akkor mire
vársz? Gyere, és tégy a magadévá. Majd valahogy elviselem.
Majdnem hangosan felröhögtem.
– Hogy megbasszalak? Amit te elviselsz?
Drámaian felsóhajtott, én pedig önkéntelenül is
elmosolyodtam.
– Ez a kifejezés azt jelenti, hogy szexelünk, más szóval
kefélünk, becsempésszük a lompost, megdöngetsz,
kikormolsz, ágyakrobatikára kényszerítesz, és eltünteted
bennem a tízcentis fütyikédet. Jól ellátod a bajomat azzal a
kis jószággal, bár abban nem lehetek biztos, hogy a tízcentis
méretedet figyelembe véve mekkora élményben lesz
részem. Mindegy… kíváncsivá tettél, úgyhogy essünk túl
rajta.
Odamentem, és leültem közvetlenül mellé, az ágy szélére.
A tekintetével követte, ahogy a közelébe kerülök.
Bármennyire is igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha
éppen valamilyen szörnyeteg oltárán feláldozásra kerülő
szűz volna, korábban már jó pár alkalommal felfigyeltem
arra, milyen szemekkel néz rám. Valószínűleg elfelejtette,
hogy tisztában vagyok azzal, hogy a teste gyakorlatilag
vibrál, ha hozzáérek. Ha megcsókolom, önfeledten azonnal
hozzám simul. Ha úgy alakul, hogy mégis szexelünk, az
nem jelent igazi áldozathozatalt a számára.
– Te tényleg odavagy a tízcentis fütyikért?
Magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Jobban kedvelem a nagyobbakat, de lefogadom, hogy a
tied tök cuki.
Elmosolyodtam.
Habozva viszonozta a mosolyomat.
– Szóval azt akarod, hogy megdöngesselek?
Összevonta a szemöldökét.
– Talán nem ezért mondtad, hogy maradjak ott nálatok?
Úgy értem, hogy ezért törtél be ide hozzánk?
– Igazából azért kértelek meg arra, hogy maradj nálunk,
mert beszélni szerettem volna veled. Megköszönni, amit
Aidennel tettél. Amit Aidenért és értem teszel. Mind a
kettőnknek szüksége volt a mai napra. Azt, mondjuk, nem
állítanám, hogy kapásból megszavaztam volna a hideg vizes
támadást, de…
Egy pillanatra átvillant a csalódottság gyönyörű arcán, de
gyorsan elrejtette.
Az én kis hazugom.
– Ó – mormogta. – Amikor vadul megcsókoltál a
medencében, azt hittem, azért akarod, hogy maradjak, mert
meg akarsz dugni. Egyébként pedig szívesen, örülök, ha a
kis fickó nevet.
– Megszédülök a romantikus hozzáállásodtól.
– Távol áll tőlem a romantika, Adam Connor.
– Az átok miatt, igaz?
Bólintott, és a tekintetével majdnem átdöfött, mert azt
hitte, hogy gúnyolódom.
Amikor a szemem megállapodott szétnyíló ajkán, nem
tudtam visszafogni magamat, és közelebb hajolva egy ujjal
végigsimítottam az alsó ajkát.
Nem kapott levegőt.
– Élvezted a csókomat?
– Pocsékul csókolsz – nyögte ki nehezen, miközben
megrázta a fejét.
– Tényleg?
– Te vagy a legbénább.
– Ezek szerint soha többé nem csókolnál meg?
– Soha.
Közelebb hajoltam, és egy lágy csókot nyomtam az
ajkára… először a felsőre, aztán az alsóra. Lassan
becsukódott a szeme, és láttam, hogy a kezével megmarkolja
a lepedőt. Továbbra is az arcát nézve hátrébb húzódtam, és
megnyaltam az alsó ajkát.
– Ez is rossz volt?
– A legrosszabb – suttogta, és résnyire nyitotta a szemét.
– Nem szeretnék a legszörnyűbb élményed lenni, Lucy.
Megnyalta az ajkát, de csendben maradt.
– Azt akarod, hogy megdugjalak? – kérdeztem, és a
tekintetem végigsiklott a testén.
Fektében megmoccant. Még mindig azt a ruhát viselte,
mint korábban: fekete leggingset és supermanes pólót. A
szürke szövet látni engedte, hogy nincs rajta melltartó.
– Nem, nem akarom! Hiszen…
– Hiszen te nem kedvelsz engem – vágtam a szavába,
miközben a tekintetemet csak erőnek erejével tudtam
levenni a mellbimbóiról.
Bólintott.
– Mivel azonban betörtél ide, kötelességemnek érzem,
hogy megengedjem, mert ugye kiérdemeltél. Tekintsd úgy,
hogy ez a jutalom azért, hogy kalandvágytól hajtva
betöréses magánlaksértés útjára léptél.
Elfordultam, és megpróbáltam úgy tenni, mintha
fontolóra venném az elhangzottakat. Kinyújtottam a
lábamat, és nekitámaszkodtam az ágy támlájának.
– Hé, te meg mit művelsz? – kérdezte enyhe
ingerültséggel a hangjában.
– Kényelmesen elhelyezkedem. Nyugodtan dőlj csak
hátra.
– Jó így, köszönöm. De ha pihenni akarsz, azt miért nem a
saját ágyadban, a saját házadban teszed? – hirtelen felült, és
dühös pillantást vetett rám. – Ugye nem?
Magasba vontam az egyik szemöldököm.
– Mit nem?
– Ugye nem hagytad Aident egyedül a házban?
– Ezt most kérdezed, vagy állítod?
– Kérdezem.
A fejemet nekitámasztottam az ágy fejrészének, és
becsuktam a szememet.
– Pontosan ezért kedvellek téged, Lucy Meyer.
Természetesen nem hagytam egyedül a fiamat. Dan is ott
van a házban.
Felmordult.
– És most mégis mire készülsz itt, ha egyszer nem fogunk
szexelni?
– Ahogy azt már mondtam, azért jöttem, hogy köszönetet
mondjak neked, és esetleg újabb csókot csenjek, ha már
benne vagyunk. – Kinyitottam a szemem, és
szembefordultam Lucyvel. – Te úgyis egyfolytában azt
emlegeted, hogy pocsékul csókolok, ezért megpróbálok
fejlődni egy kicsit.
– És engem használsz kísérleti nyúlnak?
– Mivel egyedül te panaszkodtál…
– Menj, és kísérletezz valaki mással. Nekem elegem van a
csókjaidból.
– Ezt még meggondolom.
– Azért jöttél ide, hogy felidegesíts?
Ismét becsuktam a szemem.
– Láttad azt a rengeteg internetes cikket? Aiden fotóit?
 Éreztem, hogy elbizonytalanodik, aztán pedig
megmozdult mellettem az ágyon. Amikor odasandítottam,
már újra a lepedőn feküdt, és a feje egy magasságban volt a
derekammal.
– Egen. Nehéz lett volna nem észrevenni.
– A bíróság elé megyek a kizárólagos felügyeleti jogért.
Nem akarom, hogy a fiam újra ilyen helyzetbe kerüljön, de
ha az anyjával marad, biztos, hogy újra megtörténik. Talán
nem egy vagy két hónap múlva, de végül csak beüt a baj.
Amíg a bíró nem hozza meg a döntését, el kell küldenem
Aident az anyjához, de azt hiszem, hogy kedvező ítélet fog
születni.
– És Aiden? Gondoltál a fiadra?
– Mi van vele?
Megfordult, és a szemembe nézett.
– Tudod, mégiscsak az anyjáról beszélünk. Aiden szereti.
Elmesélte nekem, hogy pontosan tudta, hogy nem szabad
kiszállnia a kocsiból, és csakis azért szállt ki belőle, mert azt
hitte, hogy az anyja elfelejtkezett róla, és majd
elszomorodik, ha sehol nem látja a kisfiát. Gondolod, hogy a
fiad elfogadja, hogy csak hébe-hóba láthassa az anyját?
Aiden egy gyerek, Adam. Szüksége van mindkét szülőjére.
– Komolyan azt hiszed, akár csak egy pillanatra is, hogy az
a nőszemély szán időt a gyerekre? Hogy jó anya? Az elején
az volt. Aiden jelentette számára az egész világot, de aztán
elmúlt a varázslat. A volt nejem arra panaszkodott, hogy
nem sikerült olyan meghitt kapcsolatot kialakítani a fiával,
mint amire számított. Rádöbbent arra, hogy nem ezt akarta,
nem egy ilyen kisembert. Csakis azért vitte fel magával a
New York-i gépre, mert szüksége volt rá egy próbafelvétel
során. Így akart elnyerni egy szerepet, Lucy. Ami nem
sikerült neki. Nem hagyom, hogy kihasználja a fiamat. A
gyermekemet. Aki csakis az enyém. Mindig is az enyém volt.
– Szar dolog, ha nincs anyád – mondta Lucy halkan,
kizökkentve a gondolataimból. – Nincs jogom beleszólni az
életedbe. Tudom, hogy nincs jogom az ilyesmire, de…
Mielőtt bármit is tennél, gondold át, hogy az jó lesz-e
Aidennek is, és nem csak neked.
– Akkor találkozhat az anyjával, amikor csak akar. Eszem
ágában sincs megakadályozni, hogy együtt legyenek. Csak
ahhoz ragaszkodom, hogy a fiam biztonságban legyen,
amikor ott van vele.
– Ezt Aidennel kellene megbeszélned, nem velem.
Kérdezd meg tőle, hogy mit gondol. Arról, hogy csak veled
éljen.
– De hát csak ötéves, nem tizenkettő! – Témát akartam
váltani. – Találtam valakit, aki a gondját viselhetné,
Meredith Shay. Negyvenkét éves, jók az ajánlásai, és vidám
személyiségnek tűnik. Tetszik, hogy olyan gyakran
mosolyog. Azt hiszem, rendben lesz a dolog, bár tudom,
hogy Aiden továbbra is látni akar majd téged.
Halványan elmosolyodott, amikor felnézett a
mennyezetre.
– Szóval akkor kirúgsz, nem lehetek a nevelőnő?
– Egyetlen centet sem fogadtál el, úgyhogy nem is voltál az
alkalmazottam.
Elfordult, és visszadőlt az ágyra.
– Ha nem gond, ezután is szívesen találkoznék vele.
 – Hiszen szereted a fiamat. Látom ám, hogy milyen vagy
mellette. Nézem ezt a másik Lucyt, és nem bírom levenni
róla a szemem. Örülök, hogy a fiam közelében nem aggódsz
az átok miatt.
– Na most akkor, ki is a kukkoló, Mr. Connor?
Vártam, hogy tegyen egy csípős megjegyzést amiatt, amit
mondtam, de ehelyett ránk telepedett a csend.
– Tényleg szeretem – ismerte be habozás nélkül. – Aiden
egy kisgyerek. Rászolgált minden szeretetre, amit kaphat. Az
átok pedig nem így működik. Nyugodtan szerethetem a
barátaimat és ők is engem. Ebben a pillanatban Aiden a
legjobb barátom, mivel tele van a hócipőm Olive-val. Jó,
csak egy kicsit. – Nagyot sóhajtott. – Viszont nem szerethetek
bele olyan valakibe, akinek farka van. Ameddig nem
törődöm túlságosan a pasim lelkével, addig nincs baj.
Betartom a három lépés távolságot. Más leszek, mint a
felmenőim. Az átok velem száll a sírba.
A nagyanyjára és az anyjára gondolt.
Baromság – mondtam magamban. Ez a lány igazi
különlegesség, és ahogy teltek a napok, minden egyes
mosolya, minden zabolátlan nevetése, fintora és dühös
arckifejezése miatt csak egyre jobban kedveltem.
– Azt hiszem, hogy romokban hever a szíved, Lucy –
mondtam, bár sejtettem, hogy ezt ő is tudja, és minden tőle
telhetőt megtesz azért, hogy e tényt eltitkolja a környezete
elől. Persze előfordulhat, hogy még nem jutott el a
felismeréshez. Nem nézett rám, de így is észrevettem, hogy
szinte megdermedt a teste. Egy fájó pontjára tapintottam. Ez
jó jelnek tűnt.
 – Azt hiszem, már nagyon régen darabokra tört a szíved,
és azóta egyre csak magaddal hurcolod a szilánkjait, nem
tudván, hogy mit is tegyél velük. Nem sejted, kire bízhatnád
rá, és ez a helyzet egészen kiskorod óta.
Óvatosan maga elé húzta a két karját, és erősen összefűzte
az ujjait.
– Szerintem pedig itt az ideje annak, hogy elhúzz innen a
picsába!
A jobb szeme alatt volt egy szépségpötty, egész közel a
szempilláihoz. Először akkor figyeltem fel rá, amikor
átöleltem a derekát és magamhoz szorítottam a testét.
Lucyvel kapcsolatban minden lenyűgözött, még ez az apró,
nem túl feltűnő pontocska is. Amikor megállapodott rajta a
tekintetem, legszívesebben felemeltem volna a kezemet,
hogy megérintsem az ujjam hegyével.
– Nem azért mondtam, hogy felbőszítselek, Lucy –
figyelmeztettem halkan.
– Nem bőszítettél fel, Adam – válaszolta.
– Akkor minden rendben – mondtam, és megértettem,
hogy most teljes mértékben elzárkózott előlem.
Oldalra fordultam, hogy felkeljek az ágyból és magára
hagyjam Lucyt a gondolataival, hogy visszamenve Aidenhez
elengedhessem Dant ma éjszakára. Ekkor azonban a
tekintetem megállapodott a szemén, és meggondoltam
magamat. Lucy nem engem nézett. A figyelmét még mindig
a mennyezetre összpontosította, és én rájöttem, hogy ez
cseppet sem tetszik nekem. Annak sem örültem, hogy
miattam dermedt meg így a teste, hiszen semmire nem
vágytam annyira, mint hogy Lucy valósággal megolvadjon a
kezem alatt. Erre azonban még nem állt készen. Még nem.
Majd eljön az ideje annak is. Csak nem most.
Így aztán ahelyett, hogy felkeltem és leléptem volna,
oldalra fordultam, hogy egészen közel kerüljek hozzá, és a
tenyeremet a válla mellett az ágyra tettem. Közelebb hajolva
csak akkor álltam meg, amikor az ajkam már elég közel volt
ahhoz, hogy jól érezhesse forró leheletemet a bőrén.
Egyetlen izma sem mozdult, ám ennél fontosabbnak
találtam, hogy nem állított le.
Felsóhajtottam, és felemeltem a kezemet, hogy
megérintsem a szeme alatt azt a szépségjegyet. Több ilyen is
volt az arcán, az egyik az orra hegyén, egy másik közel az
ajkához, a harmadik pedig ott rejtőzött az alsó ajka
árnyékában… pont úgy, ahogy a szívét próbálta volna
elfedni.
– Mivel burkoltad be a szívedet, hogy megvédd magadat,
gyönyörűségem? – kérdeztem, és ujjheggyel végigsimítottam
az arcát az álláig. Felém villant a tekintete, és ebből tudtam,
hogy figyel rám. – Láttam ám, milyen az, amikor kibújsz
belőle, bármi is legyen a szíved körül. Tudom, hogy van ott
valami. Megváltozol, amikor a barátaid mellett vagy, vagy
Aidennel, ám mihelyt csak tudod, azonnal újra
beburkolózol. Remélem, nem egy acélketrec, Lucy. Jó volna,
ha finoman bánnál a szíveddel, és vigyáznál rá a
kedvemért.
Felemelkedett, megtámasztotta magát a kezével, és
sikeresen eltolt az arcától. Már nem dühös képet vágott,
hanem vigyorgott, ám a szeme megmutatta, hogy mennyire
sebezhető.
 – Most az egyik filmed szövegéből idéztél?
– Te talán csak egy szereplő vagy, Lucy? Amit valaki más
írt meg? – kérdeztem. – Vagy egy igazi, élő ember?
Újra rosszkedvű lett.
– Még szép, hogy valódi vagyok.
– Akkor ne kérdezz tőlem hülyeségeket. Semmi
szükségem filmes idézetekre ahhoz, hogy lenyűgözzek
valakit, aki kezd fontossá válni számomra.
– Komolyan azt hiszed, hogy lenyűgöztél? Tényleg úgy
gondolod, hogy egy olyan csaj vagyok, aki elolvad a lábaid
előtt, mert odalöktél nekem egy szívhez szóló szöveget?
Ahelyett, hogy válaszoltam volna a kérdéseire, tovább
beszéltem:
– Én egy egyenes és célratörő fickó vagyok, Lucy. Nem
szeretem a játszmákat. Persze vannak játékok, amelyeket
kifejezetten kedvelek, és egészen jó is vagyok bennük, ám
ilyen játszmát – Lucyre, aztán magamra mutattam – nem
akarok játszani. Csak egyszer élünk, és nem pocsékolom el
az időmet arra, hogy bárkivel is játszmákba bonyolódjak.
Távol áll tőlem az ilyesmi. Olyan vagyok, amilyennek
látszom, és minél többet nézek rád, minél több időt töltök a
közeledben, annál jobban tetszik, ami a szemem elé tárul.
Nem csupán az arcod, a mosolyod vagy a gyönyörű szemed
mesél nekem csodálatos történeteket, valahányszor csak
rájuk nézek. Tetszik, ahogy a fiammal bánsz, ahogy
őszintén élvezed, ha mellette lehetsz, meg az is tetszik,
ahogy össze szoktál csapni velem. Gyönyörű, ahogy
megpróbálod megvédeni tőlem a szívedet, miközben óriási
erőfeszítés árán el akarod titkolni, hogy ez mennyire
nehezedre esik. Szeretném, ha tudnád, tőlem megkaphatod
mindazt, amit igazán akarsz, amire attól kezdve vágytál,
hogy a legelső alkalommal meglestél a kerítés túloldaláról.
Le foglak fektetni, Lucy Meyer, és elborítalak a csókjaimmal,
kis kukkolóm. Úgy foglak megcsókolni, hogy előtte nem kell
trükköznöm.
Elbizonytalanodó tekintettel újra felém fordult.
– Mindezt csak azért mondom el neked, mert tudom,
időre van szükséged ahhoz, hogy felkészülj.
– Én nem szoktam lefeküdni a pasikkal. Használom őket,
vagy hagyom, hogy megdugjanak, aztán pedig szólok, hogy
le lehet lépni. Köszönöm, hogy megszántál és szexszel
kecsegtettél, de már elment a kedvem az ilyesmitől.
– Remek. Mivel én sem most akartam. Addig nem fogok
ágyba bújni veled, míg be nem vallod, hogy te is kedvelsz
engem. Nem számítok arra, hogy szerelmet vallasz nekem,
de nagyon jólesne, ha végre nem csak azt hallanám a
szádból, hogy mennyire utálsz.
Már nyitotta volna az ajkát, hogy megszólaljon, ám én
megelőztem.
– Igen, Lucy. Annak dacára is kedvelsz engem, hogy
„börtönbe küldtelek”. Tudom, hogy emiatt piszkosul ideges
vagy. – Elmosolyodtam, amikor a gyönyörű szempárban
felvillantak a harag szikrái.
Amikor megérintettem az ajkához legközelebb lévő
szépségpöttyöt, rácsapott a kezemre. Elnevettem magam.
Nem volt erős az ütése, igazából kettőnk között az ilyesmi
már az előjáték részének számított.
– Amikor viszont megtörténik – tudod, arról beszélek,
hogy bevallod, kedvelsz engem –, akkor ragaszkodom
hozzá, hogy porba hulljon a szívedet oltalmazó védőpajzs.
Nem foglak… ágyba vinni mindaddig, míg te minden
erőddel a szívedet védelmezed, méghozzá annyira, hogy
észre sem veszed, mi történik körülötted.
– Semmi sem történik, Adam. Akár darabokra keféljük az
ágyat, akár nem, soha semmi nem fog történni. Azt hiszem,
én már azt sem akarom, hogy bárki is jól megdugjon. Azt
hiszem, még akkor is jobban járok, ha a Tinderen találok
valakit, hogy lerendezzen. Durva pofára esés vár rád, ha
bebeszéled magadnak, hogy beléd fogok szeretni. Azt
javaslom, lépjél túl ezen az ábrándodon.
Elfordult, és megpróbált felkelni az ágyról, én azonban a
mutató- és a hüvelykujjammal megfogtam az állát, mire
megdermedt. A teste félig elfordult tőlem.
– Van egy fiam – mondtam, olyasvalamit kimondva,
amivel nagyon is tisztában volt. – Nem szeretem az
egyéjszakás kalandokat. Ha ágyba bújunk, az hosszú távú
kapcsolat lesz. Nem vagyok egy szoknyavadász. Ha valami
összejön kettőnk között, akkor én más leszek, mint
amilyenek a többiek voltak.
– Nős voltál, nem volt elég időd arra, hogy kitombold
magad. Jobbra-balra kúrogatni pedig tök jó dolog. Légy férfi,
és élvezd az életet!
– Nem tegnap váltam el Adeline-től, Lucy. – Elengedtem az
állát, ő pedig visszaült. – Rengeteg időm és még több
lehetőségem volt. De ahogy már mondtam, van egy fiam.
Eszem ágában sincsen puncik hosszú sorát parádéztatni
előtte. Nem én leszek az a szülő, aki az asszisztensei és a
nevelőnők gondjára bízza a fiát, miközben a forgatáson
dolgozom, vagy élem az életemet egy másik országban. És
ha Aiden nem létezne, akkor sem viselkednék így. Nem én
vagyok a bulik hercege, az ilyesmi sosem érdekelt. Nem te
vagy az egyetlen, aki nem akarja úgy végezni, mint a szülei.
– Tessék? – Beletelt egy pillanatba, mire felfogta a szavaim
értelmét, és akkor döbbenten nézett rám. – Az apád
megcsalta az anyádat? A nagy Nathan megcsalta az ő
Helenáját? És te tudtál róla?
– Mindkettőjüknek megvoltak a félrelépéseik, Lucy. Nem
hiszem, hogy azt gondolták volna, megcsalás az ilyesmi.
Más szemmel néznek a szerelemre és a házasságra, mint a
legtöbb ember. Kőkeményen dolgoztak, és abban hittek,
hogy ezért joguk van élvezni az életet. – Megvontam a
vállam. – Így döntöttek. Ez viszont nem jelenti azt, hogy
követem a példájukat. Ha rájuk akartam volna hasonlítani,
nem vettem volna el Adeline-t.
– Szóval nyitott házasságban éltek.
– Valahogy úgy.
– Hűha! Erre nem számítottam. Elismerem, meglepődtem.
Megnyugodtam.
– Akarod tudni, hogy miről oktatott ki egyszer rég egy
rendező?
– Végül is ráérek.
Elmosolyodtam, és megráztam a fejem. Micsoda süket
duma!
– Akkor dolgoztam először vele. Douglas Trenttel. –
Odafeküdtem Lucy mellé, és összeért a karunk. Nem
húzódott arrébb. – Azt hiszem, 18 éves lehettem, amikor
belekezdtünk a forgatásba. Ez volt az addig kapott
legnagyobb szerepem, és kirobotoltam a lelkemet is azért,
hogy mindenkit meggyőzzek, nem csupán a szüleim miatt
állhatok most a kamerák elé, hanem mert kiérdemlem a
bizalmat, és tényleg jó voltam a próbafelvételek során.
– Az első nap című filmről beszélsz?
– Igen. Micsoda csapat volt! Sok nagy név. Az első nap
elkéstem a forgatásról. A testvérem… valami közbejött, és
nem hagyhattam egyedül a házban. Amikor végre eljutottam
a forgatás helyszínére, Douglas bejött hozzám a
lakókocsimba, és alaposan kiosztott. Emlékszem, mennyire
tetszett, hogy kertelés nélkül a tárgyra tért. Előtte mindenki
a seggemet nyalta a befolyásos szüleim miatt, és ezért úgy
véltem, senki nem bánja, ha egy órával később kezdjük el a
jeleneteim forgatását. Douglas a képembe vágta, hogy
mielőtt betenném a lábamat arra a helyre, ahol ő rendez, el
kell döntenem, hogy mi a fontos számomra, és mi szeretnék
lenni tíz év múlva. Csak egy a Connor család tagjai közül,
vagy pedig Adam Connor? Iszonyú nagy különbség van a
kettő között. Én pedig valósággal megnémultam a
döbbenettől, hogy ez a fickó ennyire belém látott, pedig
azelőtt csak kétszer találkoztunk. Nagy hatást gyakorolt rám,
mert sokra tartom azokat az embereket, akik felfogják, hogy
a két dolog közötti különbség fontos számomra. Ne érts
félre, a szüleim nagyszerű színészek voltak, és még ma is
azok, de… na de ezt valamikor máskor mesélem el.
– És még mit mondott a rendező? – kérdezte Lucy.
– Sok mindenről mesélt. A szereplők között volt egy olyan
sztár is, aki úgy vélte, hogy kevés vagyok a szerepemhez, és
szégyent hozok rájuk. A filmben több jelenetben játszottunk
együtt, és ő úgy vélte, hiba volt engem beválogatni. Hogyha
kések a munkából, azzal bebizonyítom, hogy neki volt
igaza. Douglas rákérdezett arra, hogy megbirkózom-e
mindennel: az időbeosztással, a munkával, mindennel.
Tudni akarta, mi a fontos számomra. A sajtóinterjúk? A
rajongók? A közvélemény figyelme? A nők, a pénz?
Megmondtam neki; az az energia nyűgöz le, ami elönt, ha
meghallom a felvétel kezdetét jelző szavakat, meg a kamera,
a rendező, a színésztársak és a forgatókönyv. Meg a
munkatársak, és ahogy felkészülök egy szerepre. Ezek a
dolgok voltak fontosak számomra. Persze nem mondtam
nemet a pénzre, a rajongókra és az interjúkra – ez mind a
tied, ha híres színész vagy, csakhogy éppen ez benne a
lényeg. Mindegyiket megkapod azért, mert színész vagy. Így
nem is fontosak annyira. Nem miattuk vagyok színész.
Hanem önmagam kedvéért, mert úgy tűnik, hogy tehetséges
vagyok, és éppen ez az, amire vágyom. – E szavak után Lucy
felé fordultam, hogy a szemébe nézzek. – Na és számodra
mi a fontos, Lucy? Hol leszel tíz év múlva? Akkor is csak
arra fogsz ügyelni, nehogy valaki megérintse a szívedet,
mert nem akarod úgy végezni, mint az anyád meg a
nagyanyád? Vagy talán a saját életedet éled úgy, ahogy
neked tetszik? Azért élsz, hogy ne hasonlíts kettejükre, vagy
pedig a magad útját járod?
– Ugye tudod, hogy nemrég szakítottam valakivel? Igaz?
Nem arról van szó, hogy képtelen vagyok a szerelemre.
Gyakorlatiasan viselkedem. Tudom, hogy mi mivel jár, így
aztán eszem ágában sincs leugrani a szikláról, hiszen akkor
belezuhannék az óceánba. Ugyebár éppen ez történt velem
pár hónappal ezelőtt, levetettem magam a mélybe, és nézd
meg, mire jutottam.
– Soha egyetlen szóval sem mondtam, hogy alkalmatlan
volnál a szerelemre. Amúgy pedig mi is történt pontosan?
Leugrottál a szikláról, vagyis megmondtad a pasinak, hogy
szereted. Aztán belezuhantál az óceánba, és utána? Annyira
szeretted, hogy soha többé nem leszel újra szerelmes?
Keserűen felsóhajtott, és egy ingerült pillantást vetett
rám.
– Nem erről van szó. Természetesen kiúsztam az
óceánból. Csak mert egy pasi kitette a szűrömet, ez még nem
jelenti azt, hogy titokban pityeregve halálom órájáig érte
fogok epekedni.
Visszahúztam magam mellé. A torkából előtörő hang
félúton lehetett a zihálás és a nyögés között.
– Te meg mégis mit csinálsz? – kérdezte.
– Én tényleg nagyon kedvellek téged, Lucy Meyer. Éppen
ezért átgondolom a dolgokat – válaszoltam, miközben a
szemébe néztem.
– Milyen dolgokat?
– Azt, hogy meddig kell még várnom, mire túllépsz a
csalódásokon, és végre úgy érinthetlek meg, ahogy
szeretnélek megérinteni.
Egy lusta mosollyal felelt, és mielőtt le tudtam volna
venni a tekintetemet az ajkáról, valahogy sikerült
kijátszania a figyelmemet, mert nagyot lökött rajtam, hogy a
hátamra zuhanjak, és máris felmászott rám. Mire észbe
kaptam, moccanni sem tudtam, mert leszorított, mégpedig
nagyon rafináltan, ugyanis úgy helyezkedett el, hogy bár
csak egy hajszál választott el minket egymástól, a testünk
mégsem ért össze. Nagyon közel kerültünk. A döbbenettől
mozdulatlanná válva kőkeményen és boldogan feküdtem
alatta. Hajlandó lettem volna megengedni neki mindent,
amire csak vágyott, eszem ágában sem volt játszadozni vele,
bármennyire is szerette volna. Illetve nagyon is vágytam
erre a játszadozásra, pontosan úgy, ahogy ő szeretné, ám
nem akartam elfogadni a szabályait. Szó sem lehet egy gyors
dugásról. Eszem ágában sem volt beérni ennyivel, hiszen
miközben hozzám beszélt, valósággal megőrültem a
vágyakozástól.
Kétoldalt megtámaszkodott a kezével, közelebb hajolt a
testével, és hagyta, hogy a cicije nekinyomódjon a
mellkasomnak. Csak akkor állt meg, amikor az ajkát már
csak pár centi választotta el a számtól. Megmarkoltam a
derekát, és könnyedén tartottam magam fölött.
– Te aztán nagyra tartod magadat, igaz? – suttogta. –
Valószínűleg mindig is a lábad előtt hevertek a lányok, talán
már tizennégy-tizenöt éves korod óta. Akkor most
megleplek, szívtiprókám, mert nem vagyok a rajongód,
többé már nem.
Hátrébb húzódott, és előrehajolva belesett kettőnk teste
közé. Nem kellett a pillantásommal követnem a tekintetét
ahhoz, hogy tudjam, milyen jól látszik merevedő
férfiasságom. Ez a nőszemély még csak nem is sejtette, hogy
mi vár rá odalent.
Erősebben szorítva a derekát, kissé közelebb húztam
magamhoz. Azonnal felemelte a fejét, és jól láttam, hogy
mekkorát nyelt. Ekkor alighanem rádöbbent arra, hogy a
cicijét nekinyomja a mellkasomnak, mert egy gyors
mozdulattal megpróbált eltávolodni tőlem, és mindent
megtett azért, hogy ne érjen hozzá a testemhez.
– Miért nem ülsz le kényelmesen, Lucy? – kérdeztem nagy
nehezen ellenállva a késztetésnek, hogy letépjem róla a
nadrágját és egyszerűen felnyársaljam a farkammal. –
Helyezkedj el kényelmesen.
Összeszorította az ajkát, és továbbra is szinte lebegett
felettem.
Már kezdtem azt hinni, hogy mindjárt lemászik rólam…
– Tudod, hogy mitől indulok be, Adam Connor? –
kérdezte, de nem várta meg a válaszomat, hanem tovább
beszélt. – A tetoválástól; iszonyúan vadítónak tartom a
tetovált pasikat. Ha ilyet látok, egyből megengedem, hogy
letépd rólam a ruhát és a magadévá tegyél ott, ahol éppen
vagyunk. Nagyon szexi az ilyesmi. Ezenkívül csípem a nagy
faszokat is, mert csodálatos érzés, már ha a pasi tudja,
hogyan kell használnia. – Közelebb bújt hozzám. – El sem
tudod képzelni… el sem tudod képzelni, mennyire imádom
az ormótlan, kemény faszt, amelyik alaposan és keményen
ellátja a bajomat, Adam. Az az érzés, ami elfog, amikor
magamba erőltetem és körbeölelem őt… egyszerre túl sok a
gyönyör, miközben még többet akarok belőle.
Az ajka közvetlenül a fülem mellett vált mozdulatlanná,
és a torka legmélyéről feltörő halk nyöszörgés eljutott
egészen lentig, a farkamig.
– Hidd el nekem, olyankor iszonyatosan nagyokat élvezek
– tette hozzá.
 Becsuktam a szememet, és egy pillanatra elmosolyodtam.
Nem vette észre, miközben felemelt fejjel a vágyairól
szónokolt. Sejtelme sem lehetett arról, hogy egyre jobban
kedvelem. Semmi, de tényleg semmi nem vonzóbb annál,
mint amikor egy nő tudja, hogy mit akar a pasijától az
ágyban, és a legcsekélyebb szégyenkezés nélkül a tudtára
adja mindazokat a dolgokat, amelyektől elmegy, vagy azt,
hogy milyen módon akar elélvezni. Lucy Meyer pedig
veszélyesen vonzónak tűnt a szememben.
Ebben a pillanatban ez a vonzó kis jószág valósággal
belém ivódott, amiről fogalma sem lehetett. Én pedig arra
készültem, hogy elmerüljek benne, mélyebben annál, mint
amennyire eddig sikerült.
– Szeretem, ha egy férfi tudja, mit kell tennie a nyelvével,
a kezével és a farkával. Csípem, ha rá tud venni arra, hogy
könyörögve kérjem a folytatást, hogy lángra lobbanjak
miatta, mégpedig nem egyszer. – A felsorolás folytatódott. –
Tudnia kell, hogyan készítsen ki.
Megveregette a mellkasomat, és amikor hátrébb húzódott,
megváltozott a hangja.
– Te azonban nem az a pasi vagy, Adam Connor.
Ránézésre lehetnél egy olyan faszi is, de nem, nem olyan
vagy.
– Ezt most komolyan gondolod?
Bólintott.
– Felvilágosítalak, mégpedig ingyen. Először is pocsékul
csókolsz. Közben semmit nem érzek. Ezt ugye mind a ketten
tudjuk. Ezenfelül abban is megállapodtunk, hogy kicsi a
farkad. Számomra – tette hozzá gyorsan. – Persze sok
csajnak ennyi is elég volna, hiszen filmcsillag vagy meg
celeb. A kezed pedig…
Megnyalta az ajkát.
– Na jó. A kezed egész nagy. Ezt hajlandó vagyok
elismerni. Abban viszont kételkedem, hogy tudod is
használni.
Térden állva felegyenesedett.
– Szóval, ahogy te is látod, mi nem illünk össze. Jó színész
vagy, ez tény, ám az ágyban nekem nem elegendő a hihető
alakoskodás.
Felemelte a lábát, hogy leszálljon rólam, én pedig ezt a
pillanatot használtam ki arra, hogy visszavegyem a
kezdeményezést, amit az előbb magához ragadott.
Döbbent hördüléssel zuhant hanyatt, és most már csupán
pár centinyire az ajkától, én magasodtam fölötte.
– Szeretnéd meghallgatni, hogy én mit akarok csinálni
veled, Lucy? Hogy mi fog történni, ha végre befejezed az
alakoskodást?
– Szupi. Alig várom, hogy halljam – felelte zihálva.
Az orromat hozzádörzsöltem az övéhez, és lágyan arra
kényszerítettem, hogy feltárja a nyakát előttem. Utána a
számat a torkához szorítva halkan és megfontoltan így
szóltam:
– Először is addig csókollak, míg már a tulajdon nevedre
sem emlékszel, Lucy Meyer. Nem érdekel, ha ez órákig eltart
is, és közben meg kell nyalnom a gyönyörű szád minden
egyes parányi részét. Addig nem hagyom abba a csókok
özönét, míg nem locsogsz a vágytól, és a szíved nem akar
kiugrani a mellkasodból a csókomtól érzett vad izgalom
miatt. – Egyik kézzel odanyúltam a nyakához, és a
hüvelykujjammal lágyan megsimogattam puha bőrét. A
gyönyörtől párássá vált a tekintete. – Miközben a szám a
szádhoz ér, Lucy…
Ahogy suttogtam, az ajkam elsiklott a szája fölött. Ajkai
szétnyíltak, és rájöttem, hogy közben már be is csukta a
szemét. Lófaszt nem én vagyok álmaid pasija.
– Levetkőztetlek, hogy megérinthessem tested minden
egyes porcikáját. Az ajkammal, a kezemmel…
Rányomtam a számat az ajka szélére, és elindultam a
nyaka felé, majd a kulcscsontja irányába, miközben a kezem
lesiklott a csípőjére. Ahogy elértem a ruhája szélét,
megpróbáltam rávenni a farkamat arra, hogy ne törődjön
Lucy zihálásával. A ruhája alá bújva megérintettem a bőrét.
– Milyen puha – mormogtam, és most a füle alá
szorítottam a számat. A tenyerem közben felfelé siklott, és
lassan megközelítette a keblét.
Egyre gyorsabban kapkodott levegő után, és kinyitotta a
szemét.
Vihart láttam. Szemeiben gyönyörű vihar tekintett le a
lelkem mélyére.
Lucy mérges volt, ebben nem kételkedtem. Ugyanakkor
éhes is, így engedtem, és lágyan megcsókoltam az ajkát. A
kezem erősebben szorította a derekát, miközben elkezdte a
csípőjét riszálni alattam. A nyelve hegyével benedvesítette
az alsó ajkát, én pedig egy gyengécske harapással elértem,
hogy halkan felnyögjön.
– Csak egy kis kóstoló – mondtam. – Csak hogy velem
maradj.
 Újra dühös képet vágott.
– Lehet, hogy egyből benyomom a farkamat a szádba,
hogy megkóstolhasd, mielőtt bármi mást tennék. Vagy talán
mégsem. Talán nem leszek képes megálljt parancsolni
magamnak, és tövig betuszkolom, mielőtt összemocskolnám
a szádat és nézném, ahogy az utolsó cseppig lenyeled.
– Ki mondta, hogy le fogom nyelni? – kérdezte, és ökölbe
szorította a két kezét.
Elvigyorodtam – pedig nem akartam –, és néztem, ahogy a
tekintete a szám felé villan.
– Ó, szóval az utolsó cseppig le akarod nyelni. Igaz, Lucy?
Én is pontosan ugyanennyire szeretném kinyalni a
puncidat.
Hosszú másodperceken át némán bámultunk egymásra.
Végül nyelt egy nagyot.
– És még mit csinálnál? Nem mintha bármit is
megengednék neked, csak hát kíváncsi…
– Ó, annyi mindent csinálnék veled, Lucy! Persze neked is
megengedném, hogy mindenfélét művelj velem, hiszen jól
tudom, mennyire imádod, ha taperolhatsz. – A hasa felé
pillantottam, amiről lehúztam a pólót, és jól láttam meztelen
bőrét. Ne akard tudni, hogyan vettem rá magamat arra, hogy
a kezem ne csússzon feljebb, ám pontosan ezt tettem, és
lejjebb húztam a pólóját.
– Milyen kár, hogy nem szaggathatom le rólad a ruháidat,
és nem mutathatom meg neked, hogy milyen fantasztikus
dolgokat művelhetnék veled, ha megengednéd. Elérhetném
azt, hogy hangosan nyögj, amikor a lehető legnagyobb
gyönyört okozva elvenném az eszedet, miközben a cuki kis
puncid vadul szorongatja a farkamat – mormogtam a
szemébe nézve. – Le merném fogadni, hogy mohó puncid
van. Abban is biztos vagyok, hogy sírna a szád, hogy még
többet kapj belőlem.
Az előbb még azt hittem, hogy nem foghat el annál
égetőbb vágy, mint amikor megláttam és megérintettem
meztelen bőrét, ám ennél is hevesebb érzelmek fogtak el,
ahogy belenéztem a szemébe.
– Milyen kár, hogy most mennem kell, és nem lehetsz
egész éjjel az enyém.
Félrehajtotta a fejét, és felkönyökölt, miközben én
felemelkedtem. Csakhogy ekkor ismét nagyot taszított
rajtam, és újra felmászott rám.
– Erről le kéne szoknod – mormogtam, és felemeltem a
kezemet, hogy félresimítsam a haját az arcából, el a
gyönyörű szempár elől, amivel egyszerűen nem tudtam
betelni. Már amúgy is kemény farkam megrándult a
nadrágomban, ahogy észrevettem Lucy enyhén kipirult
arcát, és azt, ahogy zihálva kapkod levegő után.
– Hajlandó vagy végre bevallani, hogy nagyon is
kedvelsz?
Megrázta a fejét.
– Valahányszor azt mondom magamnak, hogy talán nem
is utálom ezt a faszit, te mindig elkövetsz valamit, ami
egyértelművé teszi, hogy milyen nagyon gyűlöllek.
Meglepődtem.
– Most éppen mit tettem, hogy meggyűlöltél miatta?
– Beszéltél hozzám. Megérintettél. Suttogtál. Túl közel
hajoltál. A szemembe néztél! A hangod egészen érzékivé
vált. Hagyd abba! Amikor azt mondtam, hogy nem
szexelhetünk, te elkezdtél a szívemről fecsegni, meg csomó
olyan dologról, amihez semmi közöd sincs.
Elengedtem a haját, és megadóan felemeltem a kezem.
– Nem tudtam, hogy ilyen nagyon szeretnél dugni velem,
Lucy.
Felhördült.
– Nem szeretnék! Éppen ez a lényeg. Te viszont
rákényszerítettél arra, hogy ügyesen használt jókora
faszokról beszéljek. – Ekkor egy váratlan mozdulattal
megragadta a csuklómat, és a kezemet belenyomta a
bugyijába.
Persze megállíthattam volna, odahúzhattam volna magam
mellé, hogy rászóljak, így nem lehet viselkedni, mielőtt
perzselő csókot nyomtam volna a szájára. Annyi mindent
csinálhattam volna ahelyett, hogy hagytam volna begörbülő
ujjaimat becsusszanni a nedves forróságba, ám ez a lány
annyira megdöbbentő volt, és engem amúgy is elfogott a
kíváncsiság, hogy kiderüljön, mégis mivel magyarázza azt,
hogy ennyire nedves, miközben egyre csak arról fecseg,
semmit sem jelent számára, hogy magán érzi a kezem és az
ajkam.
– Hogy mik vannak? – mormogta érzékien mély hangon.
– Nézze meg az ember! – mondtam, és lágyan játszadozni
kezdtem a szeméremajkával és a csiklójával, jobban
szétkenve rajtuk saját nedvességét. – Azért történt mindez,
mert rávettelek, hogy farkakról beszélj?
Lelkesen bólintott, és a tekintetem a két kezén állapodott
meg, amelyekkel még mindig erősen szorította a csuklómat,
nehogy el tudjam húzni az ujjaimat.
– Azt hiszem, most bocsánatot kellene kérnem –
mondtam, és a középső ujjamat egy kicsit beljebb nyomtam,
míg keresztül nem jutott a szűk záróizmok között – azért,
hogy ennyire nedves lettél.
Leheletnyit hátrébb hajtotta a fejét, megremegett a csípője,
és még jobban magába szippantotta az ujjamat.
– Nem miattad lettem nedves – suttogta, és halkan
felnyögött, amikor elkezdtem körbe mozgatni odabent az
ujjamat, majd pedig durván egészen a tövéig benyomtam.
Majdnem megőrültem a vágyakozástól, látván, hogy a teste a
szemem láttára telik meg élettel, és azt, ahogy halkan
zihálva ráharap az alsó ajkára… és persze az összes apró
rezdülését.
– Tényleg? – kérdeztem, és kihúztam az ujjamat szűk
puncijából, majd simogatni kezdtem vele érzékeny csiklóját.
– Hát ez kellemetlen.
Mielőtt kihúzhattam volna a kezemet a bugyijából, Lucy
megállított.
– Várj! Várj!
– Igen?
Haragosan nézett rám, és frusztráltan felsóhajtott.
– Na, ezért nem kedvellek!
Kihúztam a kezem.
– Várj! A kurva életbe!
Elszántan megragadta a csuklómat, és visszatolta a
bugyijába. Édes jó istenem, a szemével tényleg csinált
valamit velem, mert lenyűgözött viharos pillantása, elszánt,
de révedő tekintete. Ez a lány maga volt a vihar. A pokolba,
hiszen hurrikánként dúlta fel az életemet azóta, hogy
belecsöppent.
– Na jó. Jól van. A hangoddal fegyvereztél le – ismerte be
végül.
– Hmm – mormogtam, és a középső ujjamat lágyan
visszadugtam a puncijába.
– Kedveled a hangomat és a kezemet. Ahhoz képest, hogy
állítólag gyűlölsz, elég sok mindent vonzónak találsz rajtam.
– Csak a kezedet és a hangodat. Minden másodat…
gyűlölöm!
A másik kezemet a hátához szorítva lehúztam újra
magam alá.
– A gyűlölet nagyon erős érzés, Lucy. Azt pedig te is
pontosan tudod, hogy mit gondolnak a szerelem és a
gyűlölet határvonaláról. Nagyon könnyű az egyikből
átcsúszni a másikba.
Ellenállás nélkül széttette a lábát, aztán a szemembe
nézett.
– Csak álmodozol.
Rámosolyogtam.
– Majd meglátjuk.
Egy picit jobban szétfeszítve a lábát, még egy ujjamat
bedugtam az égető forróságba, és néztem, ahogy ismét
semmibe réved a tekintete.
– Azt hiszem…
Szabad kezemet a nyaka alá csúsztattam, és a számat az
ajkára szorítva olyan erősen csókoltam, hogy elakadt a
szava, miközben élvezettel tapasztaltam, hogy az izgalmától
egyre nedvesebbé váltak az ujjaim. Valahányszor
megcsókoltam, jól hallottam, ahogy az ereimben dübörög a
vér. Ami pedig ennél is jobb volt, éreztem, ahogy alattam
remeg, miközben a teste szinte lüktetett a vágytól, amit
erőnek erejével megpróbált eltitkolni.
Bár jól tudtam, hogy ezzel feldühítem, jobbnak találtam,
ha figyelmen kívül hagyom őrjöngő farkam kívánságát, és
távozom. Éppen ezért kihúztam az ujjaimat a puncijából,
megragadtam az állát, és sokkal vadabbul csókoltam meg,
mint addig. Utána viszont elszakadt ajkam az ajkától,
felkeltem az ágyról, és elindultam az ajtó felé.
– Mi az? – mormogta, és zavartan nézett fel rám. – Te meg
mit csinálsz?
A fenébe, milyen gyönyörű volt a cicije! A farkam őrülten
meredezett, amikor megpillantottam az izgatottan ziháló
fiatal nő fel és le mozgó tökéletes mellbimbóit.
– Jó éjszakát, Lucy.
Kijózanodott az arca, és kifejezéstelen tekintettel nézett
rám.
– Elmész? Most?
– Semmit sem szeretnék annál jobban, mint hogy a
nyögéseidet hallgassam, ahogy ott fekszel alattam, és
borzasztóan jó volna a farkamat belenyomni egy bizonyos
testrészedbe, csak hát ne feledd, hogy te nem is kedvelsz
engem, igaz? Mondd azt, hogy jó vagyok nálad, és akkor
talán meggondolom magam.
– Ki nem állhatlak.
Rábólintottam.
– Én is ezt gondoltam. Ezenfelül vissza kell mennem
Aidenhez.
 Amikor meghallotta a fiam nevét, mintha eltűnt volna a
feszültség a vállából, és a térdét felhúzva magához, átölelte
a lábát.
– Ezek szerint akkor sem maradtál volna, ha hazudok, és
azt mondom, hogy kedvellek. Kedves. Micsoda állhatatos
fickó!
Megvontam a vállam, és kinyitottam az ajtót.
– Talán nem. Viszont egész biztosan magammal vittelek
volna.
– Nem mentem volna veled. – Kiléptem a szobájából,
visszanéztem és elmosolyodtam.
– Szerintem pedig igen, kis kukkolóm. Jöttél volna,
mégpedig jóval többször, mint eddig bármelyik pasiddal.
Összeszűkült a szeme, és olyan képet vágott, mint aki nem
tudja eldönteni, hogy kimondja-e, ami a szívét nyomja, ám a
habozása nem tartott sokáig. Mióta ismerem, még nem
fordult elő, hogy megpróbálta lenyelni a szavait.
– Köszönöm, hogy megálltál, mielőtt súlyos hibát
követhettem volna el.
A rohadt életbe, minden egyes szava új kihívást jelentett
számomra, amit nem lehetett volna nem elfogadni. Engem
pedig éppen ez izgatott fel a legjobban – természetesen csak
a gyönyörű arca, viharos szeme és a mellbimbói után… Azt
hiszem, nem lett volna szép tőlem, ha ebből a felsorolásból
kimarad a tökéletes feneke.
– Nagyon szívesen – feleltem szolgálatkészen. – Azt
hiszem, jó úton indultál el. Nem voltam ugyanis biztos
abban, hogy képes leszel-e lépést tartani velem, vagy
kellőképpen kielégíteni. Nem szívesen színleltem volna
orgazmusokat csak azért, hogy ne gázoljak bele az érzékeny
kis lelkedbe.
Hallottam halk vicsorgását, és elég gyorsan zártam be a
szoba ajtaját ahhoz, hogy a fejemet célba vevő párna ne
találjon el.
Iszonyúan vágytam arra, hogy a gyönyör pillanatában
alattam fekve becsukja azt a két szép szemét.
 Tizenötödik fejezet

Lucy
– Olive! Olive, ébredj fel!
Semmi. Még csak egy mordulás sem.
– Olive! Olive! Olive!
Végre megmozdult.
– Menj innen, Lucy!
– Fel kell kelned – mondtam, és két kézzel ütni kezdtem
az ágyat.
– Mondj akár csak egyetlen jó okot is arra, hogy kinyissam
a szemem – mormogta, elfordult tőlem, és még erősebben
szorította a párnáját magához.
– Az, hogy én is felkeltem.
– Persze. Ez nem jött be. Jó próbálkozás volt, de hagyjál
békén.
– Olive.
– Lucy.
Felsóhajtottam, és felmásztam az ágyra.
– Olive, ébredj fel!
– Lucy, menj innen!
Ezúttal én mordultam fel.
– Ne változtasd meg a játékszabályokat, Olive! Amikor
bejövök a szobádba, hogy felébresszelek, te fel szoktál
ébredni. Ráadásul így nem tudok odabújni a cicidhez, hogy
jól érezzem magam, mert hason fekszel. Agyonnyomod
őket. Meg fognak fulladni. Hát nincs szíved, te némber?
– Mit csináltál Jasonnel?
– Hogy én mit csináltam vele? Arról álmodsz, hogy francia
párosozunk? – óvatosan meglöktem, és odafeküdtem mellé.
– Megtisztelsz azzal, hogy én is szerepet kaptam az
ábrándjaidban, kis zöld Bogyóm. Mondj el mindent
részletesen!
Hatalmasat sóhajtott.
– Nem vagy hajlandó elmenni, igaz?
– Izé… – Kihúztam az egyik párnát a feje alól. – Nem.
– Sejtettem, hogy ez lesz. Na jó. – Elfogadta az
elkerülhetetlent, a hátára zuttyant, és az ízlésemhez képest
kissé túl nagyot csapott a paplanra. – Mennyi az idő?
– Kilenc valamennyi.
– Tényleg? Ez aztán a meglepetés. Általában hajnalok
hajnalán szoktál felkelteni.
– Látod? – Meglöktem a vállát a vállammal. – Tudok én
kedves is lenni, a jó barátod vagyok.
– Persze. Na most, hogy felébresztettél… miért is
ébresztettél fel?
– Fontos híreim vannak.
– Jó hír vagy rossz hír? – kérdezte Olive, miközben
felemelte a takarót, hogy bemászhassak alá. Bármennyire is
igyekezett úgy tenni, mintha utálná, amikor korán
felébresztem, jól tudtam, hogy pontosan annyira szereti
váratlan látogatásaimat a hálószobájában, mint amennyire
én.
Na jó, talán annyira azért mégsem, de valamennyire csak
jólestek neki.
 Átgondoltam magamban mindazokat a dolgokat, melyeket
szerettem volna elmondani neki, és nem sikerült
eldöntenem, hogy jó vagy rossz hírt hoztam-e.
Egyértelműen akadt közöttük néhány jó, ám lehet, hogy a
gigantikus rossz hír árnyékba borítja az összeset? A
kellemetlenségre azonban egészen addig nem akartam
gondolni, míg ez elkerülhető.
– Néhány jó hír, meg talán pár rossz is – töprengtem
anélkül, hogy állást foglaltam volna.
– Rendben, ki vele!
– Melyiket akarod először hallani?
– Kezdd a sok jó hírrel!
Bólintottam. Helyes döntés.
– A rengeteg jó hír között az a legeslegizgalmasabb,
hogy… – lassan beszéltem, és egy pillanatra el is hallgattam,
hogy fokozódjon a feszültség.
– Igen… mi a legjobb…?
– Összehoztam neked… egy kurvajó
hangoskönyvszerződést a Sajgó lélekről!
Felült az ágyban, és tágra nyílt szemmel meredt rám.
– Összejött egy megállapodás?
– Bezony. Össze bizony. És az egészben nem is ez a
legjobb. – Mivel majdnem szétvetett az izgalom, felültem, és
keresztbe tettem a lábam.
– Na, mondjad már!
– Te leszel a narrátor!
Elkomorodott.
– Mi van? A narrátor? Már miért lennék én a narrátor?
– Azért, mert nálad jobban senki sem tudná felolvasni a
könyvedet. Ugye?
– Lucy, nem!
Akkorát löktem a vállán, hogy hanyatt zuhant.
– Olive, de!
A fejét rázva lassan kikászálódott az ágyból.
– Kizárt dolog. Eszem ágában sincsen.
Megvártam, amíg elér az ágy végébe, aztán kifújtam a
levegőt.
– Ó, dehogynem. És tudod, hogy miközben a
mikrofonokba beszélsz, miért fog fülig érő mosoly ragyogni
az arcodon, kis zöld Bogyóm?
– Ó, ne már! Ki vele!
– Azért, mert a dögös kis férjed lesz a másik felolvasó.
Bizony!
Megdermedt, én pedig alig tudtam elrejteni elégedett
mosolyomat.
– Jason? Együtt fogjuk felolvasni? Már megbeszélted ezt
vele?
– Még szép, hogy meg. Annak dacára, hogy szerintem
jogom lenne ilyen nagy döntéseket hozni helyette, hiszen
ezt a pasit egy gyönyörű kis csomagban gyakorlatilag én
pottyantottam az öledbe, mégis hagytam, hogy ő mondja ki
az utolsó szót. Szóval pár nappal ezelőtt megbeszéltem vele,
és figyelembe véve, hogy milyen lelkesen mosolygott, azt
hiszem, hogy nagyon, de tényleg nagyon tetszett neki az
ötlet. A kiadó is imádta, úgyhogy… áll az alku!
Visszamászott az ágyra, és japán ülésbe helyezkedve
boldogan elvigyorodott.
– Igazi zseni vagy, Lucy! Tetszik az ötlet! Az mondjuk
nem, hogy nekem is szerepelnem kell, de Jasonnal együtt…
nagyon jó!
Visszamosolyogtam rá.
– Szívesen, kicsi zöld Bogyóm. Először aggódtak, hogy
nem tudják megfizetni Jasont, de a férjed egy centet sem kér,
így aztán a szerződésben csupán a Sajgó lélek audiojogai
szerepelnek. És egy nagy halom pénzt kapsz előlegként.
Odafigyeltem erre is.
– Ami ugye azt jelenti, hogy a te markodat is szép pénz üti,
igaz?
Ráncolni kezdtem a homlokom.
– Izé, nem. Én csak segítek neked. Mivel tényleg örülök
annak, hogy én lehetek egyelőre az ügynököd, ezért
továbbra is képviselem az érdekeidet, de nem kérek a
pénzedből.
– Ó, dehogynem! Mégis mi másért töltenél olyan sok időt a
különböző kiadók képviselőivel beszélgetve?
– Azért, hogy segítsek neked.
– Igen. Mivel remekül megy ez neked. Átlátod a számokat,
és rá tudod venni az embereket arra, hogy azt tegyék, amit
akarsz. Odafigyelsz a munkádra. Fontosnak tartod a
regényem szereplőit, és a legjobbat akarod összehozni
nekem. Nem hiszem, hogy létezne nálad jobb ügynök
számomra, úgyhogy megtartalak, te pedig kiérdemelted a
részesedésedet.
Összeszűkülő szemmel töprengtem a szavain. Az a
helyzet, hogy tényleg szükségem volt egy munkahelyre,
ehhez semmi kétség nem fért, de hogy elvegyem a legjobb
barátnőm pénzét… ez az elképzelés cseppet sem tetszett. Ő
volt a legjobb barátom, és gyakorlatilag mintha nővérek
lettünk volna. Olyan sokat segítettem neki, amennyit csak
tudtam, és élveztem, hogy mindenben a keze alá
dolgozhatok, csak hát…
Olive nagyot csettintett az arcom előtt, hogy felriasszon a
töprengésemből.
– Nincs itt semmi meggondolnivaló. Felkértelek rá, hogy
legyél az ügynököm. Az ügynökök fizetést kapnak.
Összehoztál nekem egy szerződést, ami miatt hivatalosan is
az ügynököm vagy. Nem csak megbízott vagy átmeneti.
Hiszen én nem kértelek meg arra, hogy hozz tető alá egy
hangoskönyvszerződést, de neked mégis sikerült. Szóval te
vagy az ügynököm, Lucy. A bevétel huszonöt százaléka a
tiéd.
– Huszonöt százalék? Elment az eszed? Tudod, milyen
nagy összeg az előleged?
Tényleg pénzt kell elfogadjak a barátnőmtől? Ráadásul
olyan sokat? Nem tetszett az ötlet.
– Nagyjából ennyit kapnak az ügynökök. Akármilyen
könyvszerződést vagy hangoskönyv-megállapodást teszel le
elém az asztalra, meg persze az idegen nyelvű kiadások
jogait és ilyesmit, abból huszonöt százalék a tiéd. Az
előlegből és a jogdíjból is.
Kellemetlenül éreztem magamat, megcsóváltam a fejemet,
és mocorogni kezdtem.
– Kizárt dolog! – Rohadtul nem, hiszen ez túl sok pénzt
jelentett volna. – Huszonöt százalék túl sok. Senkinek se adj
ennyit a pénzedből!
Olyan képet vágott, mintha én beszéltem volna
ostobaságokat.
– Te vagy az ügynököm. Miattam méred fel a piacot, és
összehozod a lehető legjobb megállapodásokat. Most is ezt
tetted. Nem tudom, miért kell akár egyetlen szót is
fecsérelnünk erre. El sem tudom képzelni, hogy felmerült
volna bennem annak a lehetősége, hogy Jasonnel együtt
felolvassak egy hangoskönyvet. Még ha gondoltam is volna
erre, az életben nem tudtam volna rávenni a partnereket.
De várj csak, Jason már eljátszotta Isaacet. Biztos vagy
abban, hogy a filmes szerződése nem jelent gondot?
– Megelőztelek. Ezt már meg is beszéltem az ügynökével.
Tom azt mondja, ez nagyon jó promóció lesz a film számára,
amikor kijön DVD-n. Biztos, ami biztos, ellenőrizte a
szerződést is. Arról az oldalról minden rendben van.
– Látod? – A mutatóujjával a vállamra bökött – túlságosan
is erősen. – Máris gondoltál mindenre. Te vagy az
ügynököm.
– Igen – mondtam beletörődően, és megdörzsöltem a
sajgó vállam. – Na de milyen ügynök az, akinek fogalma
sincs arról, miről szól a következő könyved? Nyomorúságos
ügynök. Talán kérd fel Jasmine-t, hogy legyen ő a
képviselőd.
Még mindig kicsit féltékeny voltam emiatt? Igen, talán. Na
és akkor mi van?
Olive felém nyújtotta a kezét, és egy biccentéssel jelezte,
hogy csapjak bele. Ezt tettem.
– Huszonöt százalék.
Felsóhajtottam.
– Tíz százalék.
 Unatkozó arcot vágott.
– Huszonnégy százalék.
Azt hiszem, te is ki tudod találni, mennyi időbe telt, míg
meg tudtunk állapodni a megfelelő részesedésben. Ha
esetleg nem sejtenéd; nagyon hosszú időbe. Megfájdult a
nyakam, annyit csóváltam a fejemet, meg persze mind a
ketten bólogattunk is rendesen. A végén sikerült tizenöt
százalékban megállapodnunk, és ezzel lezártuk a kérdést.
– Most már aludhatok végre? – kérdezte Olive
reménykedve. – Egy rövid szunyókálás is jólesne.
Lendületből átöleltem, és mind a ketten rázuhantunk a
párnákra.
– Egy csapat vagyunk.
Elnevette magát.
– Igen. Máris hallom, ahogy csattog a kezedben az ostor.
Lassan kifújtam a levegőt.
– Miért vagy ennyire kegyetlen velem? Mindig tök
kedvesen viselkedem a kiadókkal.
– Imádom, amikor az ostorod csattogtatod, úgyhogy
semmi baj. Nem szeretném, ha bárki más lenne az
ügynököm. De tudod, hogy mit kéne tenned?
– Mit?
– Fel kéne hívnod Catherine-t, és elmondani neki, hogy
van állásod.
Felnéztem a mennyezetre, és felkavarodott a gyomrom.
– Nem hiszem, hogy boldoggá tenném ezzel a hírrel. Ő
nagyon azt szeretné, hogy könyvelőként dolgozzak.
Tudtam, hogy Olive engem néz, ezért megpróbáltam
közömbös arcot vágni, ám ez a nőszemély túlságosan is jól
ismert ahhoz, hogy bedőljön nekem.
– Na jó. Nem lett volna szabad szóba hoznom. Bocsi!
Felmordultam, és megpróbáltam elhessegetni a fejemből a
sok kellemetlenséget.
– Na jó. Készen állsz a második jó hír meghallgatására?
– Akkor nincs szunyókálás? Na jó. Ki vele!
– Nincs szunyókálás, mert indulunk, hogy
megünnepeljük a hangoskönyv szerződését.
– Mimosa koktélokkal?
Alkohol… nem voltam biztos abban, hogy ez most jó
lenne. Nagyon jó lett volna magamba önteni az összes
alkoholt, az összes tequilát, amire csak rá tudom tenni a
mancsomat, de erősen úgy éreztem, hogy erre még jó
darabig nem lesz lehetőségem. A biztonság kedvéért
bólintottam, és hálát mondtam az égnek azért, hogy Olive
nem kérdezett rá a hallgatásom okára, és ennyiben
maradtunk.
– Mielőtt megkezdődne az ünnepi reggeli, az a második jó
hír, hogy ebben a pillanatban egy még ennél is nagyobb,
iszonyúan kedvező szerződésen dolgozom, amiről csak
akkor számolok be, ha sikerült tető alá hoznom. A
harmadik jó hír pedig nem más, mint hogy találtam lakást
magamnak.
Olive félkönyökre emelkedett, és duzzogó arckifejezéssel,
szomorú, megbántott tekintettel nézett rám.
– Micsoda? Lelépsz innen?
A szemébe néztem.
– Hallottad, amit a hatalmas nagy szerződésről mondtam?
Nem?
 Rezzenéstelen tekintetét látva az égre emeltem a
pillantásom.
– Hetek óta itt lógok, Olive, és azóta keresek magamnak
egy kis lakást, amióta beköltöztem hozzátok. Eddig még
semmit sem találtam.
– Most viszont igen. Hol?
– Közel a régi lakásunkhoz. Emlékszel a teaboltra, amit
bezártak? Arra, ahol egy csésze teát öntöttél a fejemre, és
kidobtak minket? Két háztömbnyire van a lakás. Még
mindig elég közel a Dél-kaliforniai Egyetemhez, úgyhogy azt
hiszem, keresek magamnak egy lakótársat.
Dühösen nézett rám.
– Egyáltalán nem öntöttelek le! Megbotlottam és elestem.
– Igen. Rám estél. Miközben egy csésze forró tea volt a
kezedben.
– Nem volt forró. Hideg tejet is öntöttem bele. Egyébként
is túlélted. Amúgy pedig nem kéne most lelépned. Hiszen
éppen kezdesz közel kerülni Adamhez és Aidenhez.
Felmordultam, és cseppet sem nőiesen elnevettem
magam.
– Hogy közelebb kerüljek Adam Connorhoz? Te most
szívatsz? Sokkal jobban gyűlölöm, mint pár nappal ezelőtt.
– Miért? Talán azért, mert leállt a kerti gyúrással?
Jézusom! Még a legjobb barátnőm is az öntelt szemétláda
pártját fogja. Hátrahanyatlottam az ágyban.
– Na most hatalmasat csalódtam benned, kicsi zöld
Bogyóm. Azt viszont lefogadom, hogy nem leszel annyira
oda érte, ha megtudod, hogy tegnap éjjel betört ide, a
házatokba.
 Hmm. Talán meg tudom győzni Olive-ot arról, hogy
jelentse fel a rendőrségen a dögös filmsztárt? Hú, ez lenne
ám a váratlan fordulat! És édes bosszú a javából. Csakhogy
Olive a lehető leggyorsabban szertefoszlatta édes álmaimat.
– Nem is tört be ide. Felhívta Jasont, aki beengedte.
Miután pedig beosont a szobádba, én rátapadtam az ajtódra,
mivel hallgatóznom kellett, hogy kiderítsem, miért jött ide,
ám Jason elrángatott onnan, és így semmit nem hallottam.
Nyögd már ki végre! Megrengette a világodat?
– Nem szexeltünk – mormogtam halkan.
– De nem azért, mert te nem akartad. Igaz?
Nem törődtem Olive-val, hanem felvettem a mobilját az
ágy melletti asztalkáról, és megnéztem az időt.
– Nézze meg az ember, ideje indulnunk. Nem akarok
egészen délig közlekedési dugóban ücsörögni. Korog a
hasam, ételre van szükségem, talán gofrira, esetleg tojásra
vagy croissant-ra, de az is lehet, hogy minderre egyszerre.
Meg persze kávéra. Aztán pedig jöhet az édesség. Mozdulj
már, lustaság! – Kipattantam az ágyról, és jól fejbe vágtam
Olive-ot az egyik párnájával. – Megyünk ünnepelni!
– Soha nem értettem, mitől vagy ennyire boldog
reggelente, Lucy. – Kivette a kezemből a párnát, amivel
éppen újra fejbe akartam verni – persze csak gyengéden –,
és félresimította a haját az arca elől.
Már éppen mozdult volna, hogy felkeljen az ágyról,
amikor megdermedt, és savanyú arccal visszafordult felém.
– Azt mondtad, hogy vannak jó és rossz híreid. Egy szóval
sem említetted a rossz híreket.
Igyekeztem nem a szemébe nézni, miközben piszkálni
kezdtem az ágytakaró csücskét, hogy valamivel lefoglaljam
magamat.
– Maradjunk annyiban, hogy beugrunk a Targetbe enni
egy falatot. Mindent elmesélek neked az ünnepi reggeli
után. Igyekezz, mert mindjárt éhen halok! – A fejére dobtam
az ágytakarót. – Ne kínozz tovább, hanem kelj fel!
– Jézusom! Rendben. – Kimászott a takaró alól, hatalmasat
nyújtózkodott és ásított, majd odaállt az ágy mellé. – Mennyi
az idő?
– Nagyjából úgy… nyolc felé járhat – mondtam meg az
igazat a vállam fölött hátrasandítva, miközben gyors
léptekkel elindultam az ajtó felé. Mindenkinek szüksége
van egy kis előnyre, ha el kell menekülnie egy őrjöngő
nőstény elől.
Már odaértem a küszöbhöz, amikor Olive egy nagyon
lassú mozdulattal leengedte a kezét, és gyilkos fények
ragyogtak fel a szemében. Éppen ezért lelkesen
rávigyorogtam.
– A reggeli nevében jó okkal szerepel a reggel szó, Olive.
Nincs miért haragudnod rám.
– A te helyedben már menekülnék!

FIÁÉRT KÜZD AZ APA: EGY ÚJABB GYEREKELHELYEZÉSI PER A

BÍRÓSÁGON?

Ugye a kedves olvasó emlékszik arra, hogy a minap

szóba hoztuk, különféle pletykákat lehet hallani
arról, hogy Adam Connor és Adeline Young között
esetleg jogi vita támadhat? Eljött ennek is a napja.
Megkezdődött a küzdelem.
Általában, hogyha két celeb esik egymásnak egy
gyermekelhelyezési perben, akkor igyekszünk az
érintettekhez közel álló forrásokra támaszkodni,
hogy kiderüljön, mi zajlik a zárt ajtók mögött,
hiszen ki ne élvezné az egészséges drámai
feszültséget és azt, hogy betekintést nyerhet kedvenc
celebjeink magánéletébe? Ebben az esetben azonban
meglehetősen egyértelmű, hogy mi vezetett el idáig.
Ugye egyetértenek velünk?
Adam Connor tegnap nyilatkozatot adott ki,
amelyben leszögezte, hogy bár nincsenek
fenntartásai a gyermeke anyjával szemben, a
közelmúlt eseményeinek hatására abból a célból,
hogy gondoskodjon a fia biztonságáról, kérelmezni
fogja, hogy ő lehessen a gyermek, Aiden Connor
kizárólagos gondviselője. A paparazzókkal
kapcsolatos botrányt csupán egyetlen mondatban
említette meg a nyilatkozatában: „Érthető módon
Aiden még mindig bizonytalan a történtekkel
kapcsolatban, ám máris jobban érzi magát.”
Hollywood legdögösebb apukája azt is
nyilatkozta, hogy nem kívánja felszámolni az anya
és a fiú közötti kapcsolatot, és beleegyezik abba,
hogy Adeline Young rendszeresen meglátogathassa a
gyermekét. Az i tetejére azzal tette fel a pontot, hogy
kihangsúlyozta, mindezt nem azért teszi, mert
bántani szeretné Adeline-t, hanem csakis az jár a
fejében, hogy ebben az élethelyzetben mire van
leginkább szüksége a fiának. Mi viszont azt
gondoljuk, Adeline nagyon dühös lesz, ha majd
felhívja az ügyvédje.
Önök mit gondolnak erről? Adeline-t csúnyán
lehúzták a média különböző képviselői és Connor
elkötelezett hívei, amiért olyan esetlenül kezelte az
esetet. Mi magunk biztosra vesszük, hogy nem ez volt
az első olyan alkalom, amikor vitába keveredett
Adammel a fiuk nevelése miatt. Gondolják, hogy a
bíróság előtt felveszi a kesztyűt?
Amennyiben ön e házaspár rajongója volt, és arról
ábrándozott, hogy ők újra visszatalálnak
egymáshoz… sajnos azt kell mondjuk, hogy ez a hajó
már elment. Megpróbáltunk kapcsolatba lépni
Adeline képviselőivel, hogy állásfoglalást kérjünk
tőlük Adam bejelentésével kapcsolatban, ám eddig
nem sikerült semmit sem kiszedni belőlük. Ahhoz
kétség sem férhet, hogy ők is közzéteszik a saját
nyilatkozatukat, mihelyt sikerült rendezni a
soraikat, mi pedig gondoskodni fogunk arról, hogy
olvasóinkat folyamatosan értesítsük a
fejleményekről.
Végezetül pedig szeretnénk kiemelni Adam
állásfoglalásából a legizgalmasabb részt:
„A fiam mindennél fontosabb nekem.
Elengedhetetlen számomra, hogy biztonságban
legyen. Gondoskodnom kell arról, hogy ne aggódjon
olyan dolgok miatt, amelyekről – az életkorát
figyelembe véve – még csak nem is lenne szabad
tudnia. Ilyen például, hogy milyen érzés megijedni,
amikor egy paparazzó bukkan elő a bokrok közül,
miközben a gyerek a saját udvarukon játszik. Csak
úgy garantálhatom a biztonságát, ha én vagyok a
gondviselője, és pontosan tudom, hogy mikor hol van
és mit csinál. Leszögezem, semmit sem akarok
Adeline szemére hányni. Továbbra is beszélő
viszonyban vagyunk, vannak közös dolgaink, és sok
sikert kívánok neki. Ez a vita nem kettőnkről szól.
Az a lényeg, hogy mi a legjobb Aidennek. Bár
tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok ember
számára mindez érdekes szenzáció, mégis arra kérek
mindenkit, hogy tisztelje a magánéletünket. Kérem
önöket, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz. Nem
arról van szó, hogy Adam Connor harcol Adeline
Young ellen. Itt csupán egy apa küzd azért, hogy
minden a lehető legjobb legyen a fiának.”
 Tizenhatodik fejezet

Lucy
Néha évekbe is beletelik, míg megváltozik az életünk.
Másoknak egy emberöltő sem elég erre. Reggel felkelsz,
körülnézel, és hirtelen felismered, hogy minden
megváltozott. Vannak, akikről azt hitted, hogy a barátaid
vagy szeretnek… és már rég eltűntek. Nem olyan az életed,
mint amilyen volt. Az idő kifolyt az ujjaid között, és te még
csak észre sem vetted.
Ugyanakkor időnként… időnként a változás az orrod előtt
megy végbe. Ráadásul egy pillanat alatt túl vagy az egészen.
Az egyik percben még azt hiszed, könnyedén elintézed
mindazt, amit eléd sodor a sors… a következő pillanatban
viszont… szóval, hogy is mondjam… kicseszik veled az élet.
Miközben magányosan ücsörögtem Olive hátsó kertjében,
ilyen gondolatok kavarogtak a fejemben. Hogy kicsesztek
velem. Hogy minden jól elkúródott.
De nagyon ám.
Bent hagytam Olive-ot és Jasont, miután közöltem velük a
hírt, és kijöttem, megemlítve, hogy „olyan gyönyörű ez az
éjszaka, szeretném megnézni a csillagokat”. Ez valójában azt
jelentette, hogy friss levegőre volt szükségem, és nagy
nehezen megpróbáltam elhitetni magammal, hogy minden
rendben lesz, és nem szabad megfulladnom. Becsuktam a
szememet, és beszívtam a levegőt. Amikor Olive felkelt,
hogy utánam jöjjön, a szemem sarkából láttam, hogy Jason
óvatosan megragadja a kezét, és megrázza a fejét.
Nem hittem volna, hogy túl sokáig odabent tudja tartani a
feleségét, de nagyra értékeltem, hogy legalább megpróbálta.
Miután sikerült beszívni és kifújni a levegőt néhány
percen keresztül anélkül, hogy szívinfarktust kaptam volna,
hátranéztem a vállam fölött, hogy lássam, lefeküdtek-e már
aludni.
Hát nem. Éppenséggel táncoltak. Zene nélkül.
Nem tudnám megmondani, hogy miért hasított fájdalom e
látvány miatt a szívembe, de emlékszem, hogy abban a
pillanatban könyörtelenül sajogni kezdett valami a
keblemben.
Ne értsd félre, nem voltam irigy. Azt akartam, hogy ők
ketten boldogok legyenek, csak hát talán ez volt az első
olyan alkalom, amikor azt szerettem volna, hogy engem is
úgy öleljen, rám is úgy nézzen valaki, ahogy Jason nézett
Olive-ra. Az ujjai beletúrtak Olive hajába, miközben
barátnőm feje megpihent a mellkasán. Olive becsukta a
szemét.
Nem szólt bent a zene. Kettőjük számára azonban nem
létezett a világ.
Így aztán egy rövid pillanatig ugyanezt szerettem volna
saját magam számára is.
Arra az érzésre vágytam, amikor valaki átölel, és nem kell
egyedül megbirkóznom a gravitáció vonzásával, mivel
mellettem áll, akiben megbízom, és nem enged el.
Egy pillanatig arra vágytam, hogy öleljen át valaki, és
mondja azt, minden rendben lesz, és semmi okom félni.
 Amikor meghallottam a zene foszlányait, csupán egy
pillanatig haboztam, mielőtt felemeltem volna a fenekemet
a földről, hogy óvatosan átmásszak a falon, ami elválasztott
egymástól Adam Connorral.
Már a kavicsos ösvényen jártam, amikor megdermedtem,
mert észrevettem, hogy ott áll az üvegfal előtt, és engem
néz. Csupán kicsit különbözött attól az Adam Connortól,
akit Olive mellett állva az első éjszaka vettem észre: az ingét
begombolta, az ingujját felhajtotta, és fekete nadrágot
viselt… az egyetlen eltérést csupán az jelentette, hogy most
nem látszott töprengő arckifejezés rajta. Ennek pont az
ellenkezője volt az igaz. Ahogy egymást bámultuk, úgy
látszott, mintha valamennyi kérdésére választ talált volna.
Pontosan olyan volt, amiről minden lány álmodozik.
Ezenfelül pedig egy vérforraló, kívánatos pasi.
Éreztem, hogy végigfut rajtam a hideg. Átöleltem
magamat, és továbbmentem a ház felé.
Akkor is a szemembe nézett, amikor kinyitotta előttem az
ajtót. Mielőtt bármit mondhatott volna, odaléptem hozzá,
kihúztam magam, és megcsókoltam. Nem egy őrült,
hatalmas dugást ígérő csókot kapott, bár semmi kifogásom
sem lett volna az ellen, ha ez a következő lépésünk.
Hanem… másfajta csókot adtam neki. Olyat, amit nem
szerettem volna néven nevezni.
Ó, a fenébe! Na jó. Egy gyengéd csók volt. Az a fajta, amitől
annyira félek.
Nem állított le. Mozdulatlanul állt, és az ajka csak lágyan
mozgott az enyémen, miközben én megpróbáltam
visszafogni magamat, hogy ne ordítsak.
 Amikor a keze óvatosan megérintette a derekamat, talán
azért, hogy eltoljon vagy hogy odahúzzon magához – nem
tudtam volna eldönteni –, hátrébb húztam a fejem, és ekkor
már újra hallottam a zenét.
– Lucy… – mormogta Adam, és nedves ajkamon
megéreztem forró leheletét.
– Nem ismerem ezt a számot – suttogtam, és végre a
szemébe néztem. – Azt tudom, hogy George Michael, de
nem tudom, melyik dala.
Egy pillanatig csendben maradt, mintha csak keresett
volna valamit a szememben.
– Az a címe, hogy Jesus to A Child – törte meg a
kellemetlen csendet.
Bólintottam, de csendben maradtam.
– Azért jöttél át, hogy a zenéről beszélgessünk?
– Sosem hallottam ezt a dalt. Gyönyörű.
– Ez egy régi és gyönyörű dal.
Az elképesztően átható tekintetű zöld szempár pillantása
egészen lágy volt. Látja vajon, hogy mire van szükségem,
amikor ezt már én magam sem tudom? Egy mosolyt
erőltettem a számra, és erőnek erejével megpróbáltam
eltitkolni, hogy mennyire remegek, miközben ott állok
előtte.
Nem lett volna szabad átmásznod a falon azért, hogy ide
gyere – förmedt rám az agyam. – Hiba volt, hogy az ostoba
szívedre hallgattál!
– Szeretsz táncolni? – kérdeztem, nem törődve a józan ész
hangjával.
– Nem.
 – Ó – mondtam meglepődve. – Hát jó.
– De azért csak kérj fel – folytatta.
Haboztam.
– Akarsz táncolni velem?
– Igen.
Nagy, forró kezébe fogta a tenyerem, és behúzott a
lakásba. Mihelyst bezárta az ajtót és szembefordult velem,
odamentem hozzá, a szívére szorítottam a tenyerem, majd
pedig a mellkasára hajtottam a fejem. A teste megdermedt
egy pillanatra, ám utána egy kézzel átölelte a derekamat, és
odahúzott közvetlenül maga mellé.
Kifújtam a levegőt, amit eddig visszatartottam, és mintha
valami lehullott volna a szívemről.
Vagyis inkább azt kellene mondanom, hogy nagy kő esett
le az ostoba szívemről.
Adam nem kérdezte meg, hogy mi a bajom, bár tudtam,
hogy ez elkerülhetetlen lesz. Csupán lágyan a fülem mögé
simította a hajamat, és az álla megpihent a fejem tetején.
A kibaszottul ostoba szívem megremegett.
Ekkor bal kézzel megfogta a karomat, és elhúzta a
tenyeremet a szívéről. Enyhe csalódottságot éreztem, de
tudtam, hogy az előbb túl messzire mentem.
Amikor azonban leengedtem a kezem, félúton elkapta, és
megpróbálta egymásba fűzni az ujjainkat. Kinyitottam a
szememet, és néztem, ahogy a hüvelykujja gyengéden
megsimítja az én hüvelykujjam és a mutatóujjam közötti
érzékeny bőrt, miközben szinte egybeforrt a kezünk.
Megszorítottam a kezét, és erősen fogtam.
Mivel a fejem továbbra is a mellkasához szorítottam,
csupán a szempilláim alól nézhettem fel rá. Ő közben
kizárólag a kezünkre összpontosított. Úgy tűnt, hogy…
valami más, mint korábban. Töpreng? Aggódik? Ekkor
pislogott egyet, és a tenyeremet visszanyomta a mellére,
miközben a keze rásimult a kézhátamra.
A gazember… jó, tudom.
Hiszen most én akartam kicsalogatni a gatyájából; nem
volt joga, csipetnyi joga sem arra, hogy megpróbálja
meghódítani a szívemet. Viszont… mégiscsak hagytam, hogy
a kezemet fogja. Nagyon kényelmes az ilyesmi. Jól éreztem
magam, ahogy ott állok mellette. Ahogy az egyenletes
szívverését hallgatom. Ahogy a teste melegét érzem.
Ugyanolyan kellemes volt, ahogy az egyik keze széttárt
ujjakkal a hátamra simult, mint ahogy a másikkal az
ujjaimat fogta. Lehorgonyzott vele ebben a világban. Vagy
csak önmagához kötött. Elszállt a bánat a szívemből. Ami
miatt igencsak megrettentem. Mégis hagytam, hogy ezt
tegye. Ne törj pálcát felettem. Az én helyemben te már rég
elolvadtál volna; én meg ugye még mindig páros lábbal
álltam a földön. Nyertem, te pedig vesztettél.
Így aztán hagytam, hogy a tenyerében hordozza a
szívemet. Persze csakis egy pillanatig.
A dal váratlanul véget ért, és a szobát kitöltő csend
valahogy hangosabb volt annál, mint amilyen George
Michael volt az előbb. Néhány másodperccel később
azonban ismét elkezdődött ugyanez a dal.
Csakhogy… az alatt a néhány másodperc alatt Adam
lágyan tovább mozgott velem, és én megkaptam azt, amire
vágytam. Zene nélkül táncolhattam. Bár csak egy múló
pillanatig tartott az élmény, átélhettem azt, amit Olive és
Jason. Ettől pedig be kellett volna szarnom… de nem tettem.
Említettem már, hogy milyen nagyon ostoba a szívem?
Újra becsuktam a szemem, és hagytam, hogy Adam
vezessen, miközben magamba szívtam a dal fájdalmas
szavait. Nem csak a szavak sebeztek meg. Jól éreztem, hogy
ő is szenved – úgy értem, hogy George Michael.
Fájt a szíve, mert elveszítette a szerelmét. És én közben
utat tévesztettem egy olyan szerelem nyomában, amiről
tudtam, hogy sosem lehet az enyém.
– Igaz? Amiről énekel? – kérdeztem halkan.
– Melyik része?
– A szerelemben van boldogság?
– Ezt neked kell tudnod. Neked volt barátod.
– Neked viszont feleséged volt. Ami Jamesont illeti…
szerettem… de nem így. Ennyire sosem…
– Ezt hogy érted?
– Ő nagyon… mi nagyon… nagyon jól kijöttünk az ágyban,
ezt nyugodtan elmondhatom, ám ebből… nem is tudom.
Sosem bíztam meg benne annyira, amennyire Olive bízik
Jasonben. Csak egy futó kaland volt. Nem vett engem
komolyan, és még mindig fáj, hogy rájöttem, velem is csak
pontosan úgy viselkedett, mint maga körül mindenki
mással. Látom, hogy Jason milyen tekintettel néz Olive-ra;
akkor is, ha az a lány csak valami teljesen hétköznapi dolgot
csinál, például vizet iszik, vagy a maga megszokott őrült
módján viselkedik; a férje mindig mosolyog. Ha kellően
szentimentális hangulatban vagyok, és eléggé meresztgetem
a szemem, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mennyire
szereti. Tudom, hogy érzelgős vagyok, de annyira
gyönyörűek ilyen szerelmesen. Jól áll nekik ez az érzelem.
Illik hozzájuk. Mielőtt idejöttem volna… –
Elbizonytalanodtam, és nem tudtam, hogy folytassam-e vagy
sem. – Zene nélkül táncoltak. A nappalijuk közepén zene
nélkül táncoltak.
– Ó – mormogta, és a keze lassan simogatni kezdte a
hátamat – nem számítottam ilyen bensőséges, megnyugtató
érintésre. – Szóval ezért kértél fel egy táncra.
– Dehogyis! – tiltakoztam gyorsan… egy kicsit talán túl
hevesen is. – Nem. Nem irigykedem rájuk, semmi ilyesmi.
Ez a dal. Tetszett ez a dal. Ezért… jöttem ide.
– Én is szeretem ezt a számot, Lucy – suttogta olyan
halkan, hogy alig hallottam.
Még mindig arról a dalról beszéltünk? Nekem úgy tűnt,
hogy ő közben valami másra gondol.
Amikor csendben maradt, becsuktam a szememet, és
ismét arra az átkozott számra meg a szövegére
összpontosítottam. Tetszett ez a dal. A fenébe, azt hiszem,
kifejezetten szeretem. Nem úgy, mint Adam Connort.
Egyáltalán nem miatta jöttem ide. Eszem ágában sincs
belezúgni vagy valami hülyeséget csinálni. Nem számít,
hogy miről akar meggyőzni a szívem, mint ahogy az sem,
hogy lángra lobban-e a testem, valahányszor csak hozzám
ér a bőre. Cseppet sem.
Vagy mégis?
– Nyugalom, Lucy! – mormogta Adam, én pedig
észrevettem, hogy már megálltunk. Mélyen beszívtam,
utána pedig kifújtam a levegőt. A dal véget ért, majd újra
elkezdődött.
Tényleg jó volt ez a szám.
Pár perccel… vagy talán csak néhány pillanattal később
újra vettem egy nagy lélegzetet. Adam karjában szabadnak
éreztem magam, mégis egy olyan dolog része lehettem, amit
nem tudtam néven nevezni, miközben megfeledkeztem az
idő múlásáról, a világról, és arról a helyzetről, amibe
kerültem. Adam váratlanul elengedte a karomat, én pedig le
akartam csapni a kezére, hogy néhány másodperccel tovább
szorítson, csak addig, míg véget ér a dal, csupán addig… én
azonban nem akartam úgy viselkedni, mint egy olyan lány,
aki olyasvalamiért kuncsorog, amiről tudja, hogy nem
kaphatja meg.
Térj már magadhoz, Lucy!
Az ujja hegyével megérintette az államat, és a fejemet
arrébb tolta, el a mellkasától.
Mélyen belenéztem zöld szemébe, és rádöbbentem arra,
hogy nem akarok másfele nézni. Nem szerettem volna
félbeszakítani azt, amit a szívemmel csinál éppen.
Mi ez a boszorkányság?
A szája kinyílt, miközben ráncos lett a homloka. Haragot
láttam a szemében.
– Miért sírsz? – kérdezte érdes hangon. – Mi történt?
Elkomorodtam, és megérintettem az arcomat. Amikor
lenéztem az ujjaimra, nedvesség csillogott rajtuk. Sírtam
volna? Hogyan? Mikor?
– Én… – kezdtem, de egyszerűen nem találtam a szavakat,
és nem tudtam, hogy miként is fejezhetném be a mondatot,
miközben csak úgy záporoztak a könnyeim. Szóval ilyen az,
ha megőrülnek a hormonok. Már most nem tetszett ez az
egész.
– Lucy…
Adam kissé feljebb emelte a fejemet, és a hüvelykujjával
letörölte a könnycseppeket. Még mindig folytak a könnyeim.
Amikor Adam erősebben szorította a hátamat, én még
jobban elanyátlanodtam, és úgy éreztem, hogy zuhanok.
Annak dacára, hogy hozzám simult kisportolt teste és a
kezével erősen tartott, egyre erősebben remegtem, mert
kezdtem felfogni, hogy mennyire kétségbeejtő a helyzetem.
Mind a két tenyeremet a mellkasára szorítottam, és
megpróbáltam eltolni magamtól, ám ezzel az erővel akár
egy mozdíthatatlan oroszlánszobrot is lökdöshettem volna.
Neki viszont sikerült valahogy közelebb húznia magához,
amit én hagytam.
– Lucy – mondta jéghideg hangon. – Áruld el, hogy mi a
baj!
Egy jó darabig némán néztünk egymás szemébe.
– Terhes vagyok – mondtam elhaló hangon. Adam
elengedett.
Ez volt életem legszomorúbb pillanata. Nem magával a
terhességgel volt bajom, hiszen rengeteg olyan ember van,
aki szeretne kisbabát, aki örömmel gondol arra, hogy
nemsokára gyereke lesz… Maga a helyzet sújtott porba.
Számomra ugyanis… A terhesség ténye volt a bizonyíték
szörnyű feltételezésemre. Tényleg átok ül rajtam.
– Ez van – mondtam, és a karommal átöleltem a hasamat.
– Pont olyan vagyok, mint ők. Olyan leszek, mint ők.
Keserű. Boldogtalan. Gyűlölködő.
 Felemeltem a fejem, és Adam szemébe néztem.
– Nem a babára. Rá sosem leszek mérges. Magamat fogom
gyűlölni, és a végén az egész világot. Nem lett volna szabad
azt mondanom Jamesonnek, hogy szeretem. Csak egy futó
kaland volt, és én mégis azt mondtam neki, hogy szerelmes
vagyok belé. Tudtam, hogy ez nem jöhet össze, de mégis
kimondtam azokat az ostoba szavakat. Ez a büntetésem.
Nem lett volna szabad…
Mi a fenéért bőgök még mindig?
– Nem azért sírok, mert szomorú vagyok – próbáltam meg
elmagyarázni, mégpedig egyre hangosabban. Hogy lehet
valaki ennyire béna? – Mérges vagyok. Ezek itt a harag
könnyei. Vagy talán a hormonjaim miatt, nem is tudom!
Nem akarok sírni!
Ekkor az ajka rátapadt a számra, és én csak felhördülni
tudtam, amikor belém fojtotta a szavakat. Az ujjával beletúrt
a fürtjeim közé, én meg lábujjhegyre álltam, és a nyakát
átkarolva lehúztam oda magamhoz. Ez nem valamilyen
gyengéd vagy lusta csók volt. Amit tettünk, az tele volt
élettel, fájdalommal, gyönyörrel, gyűlölettel, haraggal, sőt
még egy egész kicsi reménnyel és szeretettel is.
Az orromon át mélyen beszívtam a levegőt.
Bassza meg! Ez az illat. A bőre illata.
Ne lélegezz, Lucy, ne vegyél levegőt! Ez a pasi mérgező. Ne
lélegezz!
A pokolba az egésszel! Felnyögtem, és beszívtam az illatát.
Megmarkolta a hajamat, én pedig hagytam, hogy a nyelve
lebirkózza az enyémet, nyaljon, szívjon, magához húzzon,
eltaszítson, miközben ő oldalra hajtotta a fejét.
 Nekem végem volt. Nem bírtam tovább.
Adam vadul felhördült, két kézzel fogva oldalra hajtotta a
fejemet, és mélyebbre belém nyomva a nyelvét még inkább
a magáévá tett. Megragadtam a gallérját, a nyakát, lehúztam,
és belemarkoltam a hajába vadul. Nem egyszerűen csak
kielégülést jelentett az, ahogy a fájdalom miatt belehördült a
számba, de az érzés végigremegett az egész testemen.
Átdöntötte a másik oldalra a fejét, és a csókjával a
kárhozatba taszított. Fölém tornyosuló teste arra
kényszerített, hogy kicsivel hátrébb lépjek. Tökéletes volt.
Ez lehetett volna életem legboldogabb pillanata. Az első öt
közé még így is bekerült.
A fenébe is! Ez volt az első csókom, ami valóban
kiérdemelte a nevét. Ahogy a keze mozgott, az ujjai
belemarkoltak a hajamba, és a tenyere a lágyság és a vadság
tökéletes összhangjában rásimult a tarkómra… Azt tett
velem, amit csak akart… közben pedig én már hallottam a
szíve zakatolását… Miközben megkapaszkodtam a hajában
és a nyakát megragadva közelebb húztam magamhoz, hogy
elmerülhessek benne… egész remegő testem az érintéséért
könyörgött, elfogott a gyönyör a forró bőre érintésétől,
miközben lázas, rángatózó mozdulatokkal ölelkeztünk.
Gyönyörű volt ez az őrület. Gyönyörű és tökéletes.
A szívem… A szívem olyan őrült iramban zakatolt, hogy
Adam zihálásán kívül semmi mást nem hallottam.
Mindent elnyelt a fehér zaj. A kurva életbe!
Amikor az ajka felemelkedett a számról, néma
tiltakozásban törtem ki, miközben a testem még forróbban
lángolt és még erősebben remegett a karjában.
 Nem nyitottam ki a szememet, hanem közelebb hajoltam
hozzá, hogy újra érezzem az ajkát, ám suttogó szavaival
lerángatott a valóság talajára.
– Állj meg, Lucy! Állj le!
Ő talán nem lángolt ugyanúgy, mint én? Nem vágyott
rám? Nekem nagyon kellett. Magamba akartam fogadni. Ó,
istenem! Azt akartam, hogy bennem legyen a farka, hogy az
idők végezetéig csókoljon. Még soha nem vágytam senkire
ilyen nagyon. Erre a melegségre. Arra, ahogy remegjek
miatta. A mámorra, amikor az ajka megállította számomra
az időt.
– Nézz rám – suttogta egészen halkan, én pedig kénytelen
voltam erőnek erejével résnyire nyitni a szememet, hogy
láthassam.
Istenem, olyan jól nézett ki! A sírba visz a kibaszott
szemével. Soha többé nem fogok tudni rápillantani a
zöldnek erre az árnyalatára. Még mindig zihálva és
feldúltan elengedtem a haját, és a tenyerem megpihent a
vállán. Jézusom, a haja alapján azt lehetett volna hinni,
hogy éppen túljutott élete legnagyobb dugásán. Imádtam az
ilyen csókokat; azokat, amelyik miatt az ember lánya úgy
érzi, hogy alaposan és kiadósan megdugták, miközben nem
is járt fasz a puncijában.
– Ez egy… A fészkes fenébe. Ez egy egész jó csók volt,
Adam Connor. – Megköszörültem a torkom, és vállon
veregettem. – Tanultál valamit. Örülök, hogy segíthettem.
– Csakis ezzel tudtam megakadályozni, hogy
baromságokat beszéljél és bőgjél.
Elfelejtettem levegőt venni, és a testem kővé vált a karjai
között.
– Micsoda? Azért csókoltál meg, hogy ne bőgjek? Te… Te
seggfej! – Ellöktem magam tőle, de ő elkapta a csuklómat, és
durván odahúzott újra a mellkasára.
– Engedj el! – mondtam összeszorított foggal.
– Csend legyen! – szólt rám érdes hangon, de már nem
szorította annyira a csuklómat. – Könyörgöm, fogd be egy
pillanatra!
Nem mozdultam.
– Hogyan? – kérdezte, majdnem egy teljes perccel később,
amit azzal töltöttünk, hogy egymás szemét néztük és
beszívtuk a másik illatát. – Lucy, hogyan lettél terhes?
Ó, tényleg…
Megpróbáltam valahogy lelassítani a zihálásomat, és a
szabad kezemmel félresimítottam az arcomból a hajamat.
Felzaklatott, hogy ilyen feszülten nézett rám, hiszen a
szemével olyan gyorsan döntötte porba jól megtervezett
sáncaimat, amilyen gyorsan fel tudtam építeni őket.
Ezenfelül még mindig jól éreztem a kibaszott kölnijét,
aminek az illata ostoba dolgokra késztette szegény
elhanyagolt puncimat… és talán a szívemet.
– Az úgy van, hogy a hímvessző behatol a női nemi
szervbe, és utána…
Nem csukta be a szemét, de a számra szorította az ajkát, és
addig csókolt, míg eltűnt a vállamból a feszültség, és újra
elolvadtam a karjában. Akkor viszont arrébb húzódott.
Ugye már mondtam néhány alkalommal, micsoda
szemétláda ez a fickó?
– Egy pillanatra próbálj meg őszintén viselkedni velem,
Lucy! Légy önmagad, és mondd el, mi történt!
– Szerinted én mégis mi a fenét csinálok?
Ismét megmozdult az ajka.
– Jól van. Állj le! Állj meg! Elég! Rendben? Ennyi elég.
– Kertelés nélkül mondd el nekem, mégis mi a fene
történt. Hiszen azt mondtad, hogy Callum nem…
Callum? Csak nem Jake Callum? Ez meg mégis mi a
fenéről beszél?
– Jake Callum? Neki meg mégis mi köze lenne az
egészhez?
Jól láttam, hogy mennyire megnyugtatta a válaszom.
– Ezek szerint nem ő volt az.
– Komolyan nem értem, hogy miről beszélsz. –
Megráztam a fejem. – A kicsi apja…
Újra megérintettem a hasamat, és úgy hajtottam le a
fejemet, mintha tényleg felfedezhetném az odabent
növekvő életet.
– Jameson. A volt pasim.
– Biztos vagy ebben? Vagyis abban, hogy terhes vagy?
Voltál már orvosnál?
– Ma csináltam egy terhességi tesztet. Úgy hallottam, hogy
ezek nagyon is megbízhatóak.
Most viszont Adam rázta meg a fejét.
– El kell menned egy orvoshoz. Elmondtad már neki? A
volt pasidnak?
– Még nem. Amúgy pedig tudom. Persze hogy el kell
mennem orvoshoz, csakhogy kimaradt a menstruációm, és
eléggé rosszul érzem magamat mostanában. Éppen ezért
fogtam a terhességi tesztet és… – Széttártam a karomat. – Ta-
dam, itt a bébi!
Teljesen kiszáradt a szám, és nem gondoltam volna, hogy
vidám a hangom.
– Az alma nem esett messze a fájától, igaz? Neked meg
volt képed kinevetni, amikor elmondtam, hogy átok ül a
családomon. – Szárazon felnevettem, ám a hang ugyanolyan
gyorsan elhalt, ahogy jött. – Na most ki is nevet?
Adam nem nevetett. Még csak el sem mosolyodott.
Kezdtem kikészülni.
Mélyen beszívtam a levegőt, és eloldalaztam a közeléből.
A tenyerembe temettem az arcomat, és masszírozni kezdtem
a halántékomat.
Tulajdonképpen miért jöttem ide? Ó! Megvan. Igen, azt
gondoltam, hogy el tudom csábítani Adam Connort, hiszen
ez a fickó ennyivel tartozott nekem, amiért múlt éjszaka
annyira felizgatott.
Ügyes voltál, Lucy, nagyon ügyes.
– Fel fogod hívni a… volt barátodat? Ő vissza fog jönni
ide? – kérdezte Adam olyan barátságos hangon, mintha csak
egy ijedt lóhoz beszélt volna.
Felnéztem rá, és felsóhajtottam.
– Csak pár órával ezelőtt jöttem rá én is. Igazából még
nem gondoltam át, hogy mit is tegyek.
Magasba vonta a szemöldökét.
– Nem fogod elmondani neki.
Ez most egy kérdés volt?
Ingerülten felmordultam:
– Mégis mit gondolsz rólam? – A hátam mögé pillantva
megbizonyosodtam arról, hogy a heverő még mindig ott
van, majd sietve letettem a fenekemet, mielőtt a lábam úgy
döntött volna, hogy összerogy alattam. – Nem egy könyvben
vagy filmben élek. Ne számíts romantikus történetre, ívelő
narrációra vagy boldog befejezésre. Nem fogom eltitkolni
előle, hogy terhes vagyok, hogy csak pár év múlva
bukkanjak fel nála, ha már nem bírom tovább elviselni a
bűntudatot. Nem fogom meglepni egy kisgyerekkel. Még
szép, hogy felhívom; ilyen könnyen nem úszhatja meg, és
elvárom, hogy segítsen átvészelni a vihart.
A heverő lejjebb süllyedt, amikor Adam odaült és a
karunk összeért.
Tényleg ilyen közel kell ülnie hozzám? Tényleg?
Még mindig el akarom csábítani, vagy már nem?
Az előbbi csók után? A pokolba, de még mennyire!
– Úgy döntöttem, hogy szeretkezni fogsz velem –
jelentettem be, mereven magam elé bámulva.
– Tessék?
– Hallottad.
– Alighanem félreértettem valamit. Megismételnéd?
– Szeretkezni fogsz velem.
– Ez most egy parancs?
– Nem. Csupán… egy tény leszögezése. Te már voltál nős,
úgyhogy tudnod kell, hogyan lehet szeretkezni. Ha pedig
mégsem, akkor is elég jó színész vagy. Játszd el a szerepet.
– Te talán nem?
– Ahogy azt el tudod képzelni, ügyesen szét tudom tenni a
lábamat és meglovagolni a farkadat, értek az ilyesmihez.
Csak hát… – Adam felé fordultam, és a szemébe néztem. –
Nem hinném, hogy bárkivel valaha is szeretkeztem volna.
 – A volt barátoddal? – kérdezte hitetlenkedő tekintettel. –
Azt hittem, hogy azt mondtad, szeretted őt.
– Én is ezt gondoltam. Vagyis, tényleg. Csak hát egy
hatalmas dorong lógott a lába között, és ahogy már
mondtam neked, kedvelem az ilyen husángokat, meg azt, ha
valaki alaposan és keményen megdönget. – Megvontam a
vállam, és elfordultam.
Most tényleg elvörösödtem? Mi a fene van veled, Lucy?
– És pontosan hogyan is kell szeretkezni?
Megkockáztattam egy gyors pillantást Adam felé, és
láttam, hogy remeg az ajka. A jókedvvel meg tudok birkózni.
Oldalra fordultam, felhúztam a lábamat a heverőre, és a
szemébe néztem.
– Biztosra veszem, hogy egész idő alatt néznünk kell
egymást. A behatolás lassú. Néhány halk nyögés és apró
hördülés még belefér. Azt természetesen kihagyjuk, hogy
szerelmes szavakat suttogjunk egymás fülébe. Ettől
eltekintve lassú az egész. Talán egy orgazmus is
bevállalható? Csak ha magától jön, ne izgasd magad miatta.
Bár ügyesebben csókoltál, eszem ágában sincs azt
feltételezni…
– Miért is akarod, hogy szeretkezzek veled? Talán nem
hiszed, hogy meg tudlak dugni?
– Ki tudja? Feltételezem, hogy nem vagy annyira béna az
ágyban, viszont azt akarom, hogy szeretkezz velem, mivel
feltételezésem szerint te, mert színész vagy, képes leszel a
hiteles alakításra, és így én legalább egyszer az életben
átélhetem, milyen szeretkezni.
Iszonyúan vonzónak tűnt, ahogy értetlen arccal
félrehajtotta a fejét.
– Egyszer az életben?
– Emlékszel az átokra? – kérdeztem. – Gyerekem lesz.
Pontosan azt csináltam, amit az anyám. Soha senkinek nem
mondom többé azt, hogy szeretem, és éppen ezért
szeretkezni sem fogok senkivel.
A tekintete végigsiklott az arcomon, és úgy csóválta meg a
fejét, mintha nevetséges volnék, és nem tudná, hogy mitévő
legyen.
– Lucy… én…
Elakadt a lélegzetem, miközben azt vártam, hogy
folytassa. Ha mást nem kapok, beérem azzal, hogy az ajka a
számra tapad. Elég lesz annyi is, ha nemet mondana az
ajánlatomra.
Kézháttal megérintette az arcomat, majd az ujja hegyét
végighúzta még mindig duzzadt ajkamon.
– Emlékszel arra, amit tegnap éjjel kérdeztem tőled?
Semmi nem változott meg. Ismerd be, hogy kedvelsz, és
akkor én megmutatom, hogyan kell szeretkezni.
– Nem áll módomban többet kérni egy esetleges
orgazmusnál.
– Azt akarod mondani, hogy túl nagyok az elvárásaim
veled szemben?
– Na jó. Szerintem jó harminckettes vagy.
– Ez most mit jelentsen?
– Százból szerintem harminckettőt érsz. Ennyire
kedvellek.
Úgy tűnt, ezt alaposan megrágta magában, mielőtt rám
mosolygott volna.
 – Ebbe nem fogok belehalni. Te viszont negyvenkilenc
vagy számomra.
A döbbenettől tágra nyílt a szemem, és anélkül, hogy
felfogtam volna, mit is teszek, elhátráltam előle.
– Nem!
A magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Nem?
A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból.
– Az ötven veszélyesen közel jár a szerelemhez. Vegyél
vissza belőle! Elég lesz, ha harmincötösnek vagy ilyesminek
tartasz. – Az ujjai ismét elindultak felém, én pedig a lehető
leghátrább távolodtam tőle. – Vegyél vissza!
A szerelem kérdése fel sem merülhet kettőnk között, nem
fogok még egyszer úgy lépre menni, mint Jamesonnel.
Úgy tűnt, Adam egy órán keresztül vizsgál, mielőtt felkelt
volna, hogy a fülemre szorítsa az ajkát.
– Én mindig őszinte leszek veled, Lucy. A fiam egyszerűen
imád téged. Ki tudja, talán én is beléd zúgok. Olyan nehéz
elhinni, hogy tényleg tetszik nekem az, amit látok, ha rád
nézek? Imádok beszélgetni veled, vitatkozni, nézni, ahogy a
fiammal kacagsz, és persze a mosolyodat. Talán, miután
szeretkeztem veled, még jobban beléd zúgok. Ezért úgy
vélem, hogy a negyvenkilenc pont megfelelő. Kérdezz rá
újra holnap reggel, és majd megmondom, hogy mekkorát
alakítottál.
Elhajoltam előle, és a hátamat nekiszorítottam a heverő
támlájának. Ez a pasi egyre veszélyesebb. A szája, a szeme, a
teste… Egyszerűen mindene túl veszélyes ahhoz, hogy a
közelében maradhassak. De ez talán elég lesz ahhoz, hogy
ne akarjam magamba fogadni? Hát nem igazán. Még nem.
Ahogy azt már említettem korábban, készen álltam arra,
hogy életemben először és utoljára szeretkezzek valakivel,
és a puncim szemmel láthatóan Adamet választotta erre a
feladatra. Egyetértettem a döntésével.
– Néma vagy? Nem tiltakozol?
Megvontam a vállam, és megpróbáltam kényelmesebben
elhelyezkedni a heverőn.
– Nem hiszek neked, úgyhogy minden rendben van.
Nyugodtan fecsegj összevissza, ahogy csak jólesik. Engem
nem veszel le a lábamról hangzatos közhelyekkel.
A tekintetével majdnem átdöfött, én pedig nyeltem egy
hatalmasat. Bár nem hittem neki, ám ennek ellenére is jól
éreztem a hatását.
Felegyenesedett, megigazította a két ingujját, ami miatt
önkéntelenül is a kezére néztem.
– El ne mozdulj innen! – parancsolta, és otthagyott.
Egy pillanatra felszállt annyira a köd az agyamról, hogy az
eszembe jusson Aiden. Felpattantam a heverőről.
– Aiden? Hol van Aiden? – kérdeztem.
Adam megállt félúton az ajtó felé.
– Holnap Párizsba megyünk, Dan, Aiden és én. Ma este a
legjobb barátjánál alszik. – Elhallgatott, és váratlanul
elmosolyodott. – Az egyik legjobb barátjánál, ha nem
tévedek. Ott alszik bizony nála, Lucy. Így te csak az enyém
vagy.
– Átment Herryhez? A brit színésznő gyerekéhez?
– Te tudod, hogy hívják Aiden legjobb barátját?
– Még szép, hogy tudom.
 – Ne csodálkozz a döbbenetemen, Lucy. Nem mindenkit
érdekelnek ezek a dolgok.
E szavakkal megfordult és kiment.
Ezzel meg mire célzott? És mi lesz a szeretkezésünkkel?
– Mi van a dugással? – üvöltöttem utána, hiszen senki
más nem volt a szobában rajtunk kívül. Hátradőltem,
felhúztam a két térdemet, és a fejemet a heverő karfájára
hajtva halkan motyogtam tovább. – Ki fog velem
szeretkezni?
Vonakodva felemeltem a kezemet, és a hasamra tettem.
Miért nem érzékeltem a változást? Nem kéne éreznem
valamit? Becsuktam a szememet, vettem egy mély lélegzetet,
és elcsendesedtem.
Mielőtt a gondolataim magukkal ragadhattak volna egy
olyan helyre, ahová nem akartam menni, meghallottam
Adam lépteit. A következő pillanatban az ujja végigsimította
az ajkamat. Kinyitottam a szememet, és láttam, hogy ott áll
előttem. Még így fejjel lefele is vadítóan dögös volt.
– Na most akkor dugunk, vagy sem? – kérdeztem
viszonylag egykedvűen. Felfigyeltem arra az apróságra,
hogy az ingét időközben kihúzta a nadrágjából. Kis híján
összerezzentem. Mindjárt szeretkezni fogok Adam
Connorral! Talán az értésére kellett volna adnom, mennyire
szeretnék végre kibújni a hülye nadrágomból. – Mert ha
nem, nekem…
– Megrögzött romantikus – mormogta szinte csak
magának. Amikor láttam, hogy lehajtja a fejét, befogtam a
számat, és hagytam, hogy fejjel lefelé megcsókoljon.
Bármennyire is imádtam a Pókember hasonló jelenetét,
hülye érzés volt így csókolózni. Összekoccantak a fogaink,
Adam ráharapott az alsó ajkamra, aztán a számba csúsztatta
a nyelvét, és esküszöm, ökölbe szorultak a lábujjaim attól,
ahogy megcsókolt. Amikor szerette volna elhúzni a fejét,
halkan felnyögtem, két kézzel megragadtam az arcát, és
ráfeszültem az ajkára.
Csak még egy kicsit…
Meglepő módon nem húzta el a száját, ám a csókja
lelassult. Azt hiszem, ezzel léptük át a szeretkezés küszöbét.
Arra számítottam, hogy szép és egyszerű dolgok várnak
rám. Amikor a hasamhoz ért a tenyere, kinyitottam a
szemem. Adam ezt alighanem megérezhette, vagy a testem
tette egyértelművé a meglepődöttségemet, amiért rám
simult a keze, mivel mozdulatlanná vált az ajka, és arrébb
húzódva a szemembe nézett. Elakadó lélegzettel vártam,
hogy most mit fog tenni.
A tenyere tovább csúszott lefelé. Kíváncsian a magasba
vontam az egyik szemöldökömet, mielőtt visszanéztem
volna hatalmas, gyönyörű kézfejére meg az alkarjára. Itt
volt pontosan az orrom előtt, és azért könyörgött, hogy
megsimogassam.
A picsába! Mióta is vagy ennyire ráállva az alkarokra,
Lucy?
Hála annak, hogy a heverőjén feküdtem, tökéletesen
láthattam a kezét. Megmarkoltam az alattam lévő párnát,
amikor az ujjaival felemelte az ingemet és becsúsztatta a
kezét a leggingsem alá.
Ezen… Ezen a területen otthonos érzés volt a keze.
Mocorogni kezdtem, miközben Adam forrón rálehelt a
fülemre. Ekkor a tenyere rásimult a puncimra, és két vastag
ujját a legcsekélyebb habozás nélkül feldugta belém.
– Milyen nedves és forró vagy, Lucy – mormogta.
Elővillanó nyelve nedves csíkot húzott a nyakamon.
Halkan felnyögtem, és hátrahajtottam a fejemet. Az
izgalomtól valósággal remegve megmozdítottam a csípőmet,
és a két ügyes ujja még mélyebben belém csúszott.
– Valósággal locsogsz, Lucy. Mindjárt beléd dugom a
farkamat.
– Pontosan erre vágyom – feleltem kéjesen.
Kihúzta az ujjait, én pedig elengedtem a párnát, hogy
megragadhassam a karját.
Megdermedt fölöttem, én pedig figyeltem, hogy mit lép.
Persze a farkát akartam, de abban az esetben, ha nem tudna
vele kielégíteni, arra vágytam, hogy az ujjaival rendezzen le.
Ekkor kezdett el masszírozni. Először csak lágyan, alig
hozzám érve siklottak nedves ujjai a csiklómon és
körülötte. Majd az ujja továbbcsusszant, mélyebben behatolt
a hüvelyembe, és néhány erőteljes lökés is elég volt ahhoz,
hogy úgy tapadjak a karjára, mint egy koalamackó. Ekkor
kihúzta az ujját, és újrakezdődött a kínszenvedésem.
– Te csak játszol velem! – hördültem fel, amikor immár
ötödször húzta ki belőlem. – Na ne már.
A fogával megérintette a torkom és a fülkagylómat.
– Tényleg? Én meg azt hittem, hogy játszadozásra vágysz.
– Körbedörzsölte a csiklómat, és most már három ujját
nyomta belém. Felnyögtem és széttettem a lábam.
– A kínzás is a szeretkezés része? Ha nem tudod elérni,
hogy jöjjek, akkor talán térjünk a tárgyra.
 – Ne gondold, hogy minden úgy lesz, ahogy te akarod,
Lucy. Vagy úgy lesz, ahogy én akarom, vagy sehogy.
– És ezt csak most mondod, miután felizgattál?
– Te döntesz.
Bolond ez a pasi, ez volt az egyetlen lehetséges
magyarázat, meg az oka is annak, hogy nem kedveltem.
Ugyanakkor kívántam, mégpedig olyan elemi erővel, mint
amilyennel még semmire sem vágytam életem során. A
fenébe, hiszen még a puncim is úgy viselkedett, mintha arra
számított volna, hogy mindjárt Henry Cavill teszi be neki.
– Na jó – mondtam ingerülten, majd hangosan
felnyögtem, mivel keményen végigsimította a csiklómat,
amitől fennakadt a szemem.
Ott volt aztán Adam hihetetlenül szexi karja is. Továbbra
is átkaroltam, és erős mozdulatokkal simogattam, mert
szerettem volna annyira felizgatni ezt az alakot, mint
amennyire ő felizgatott engem. Az ujjaim hegye végigsiklott
a karján, és időnként a húsába markoltam, amikor kissé
túlságosan is közel vitt a csúcsponthoz.
– Könyörgöm, jönni akarok végre! – kérleltem, mivel már
félőrülten vártam arra, hogy az érzékeny bőrömön táncoló
ujjaitól rám zúdulhasson a forró megkönnyebbülés.
Hiába tiltakoztam, kihúzta belőlem az ujjait, és a
nedvességemet elkente a hasamon, miközben annyira
feljebb tolta a blúzomat, hogy egészen a mellemig szabaddá
vált a testem. Ekkor kihúzta a karját a kezemből, és
odafeküdt mellém.
A tekintetemmel feszülten követtem minden egyes
mozdulatát, és megpróbáltam nem nézni az ágyékára.
 Egyetlen szó nélkül felültetett a heverőn, és levette a
blúzomat. A szívem vadul zakatolt, miközben hagytam,
hogy levetkőztessen. Amikor már teljesen meztelen voltam,
a tekintete végigsiklott rajtam, és az egész testem vadul
remegett, hiszen láttam, hogy milyen érzelmek ültek ki az
arcára.
– Egy perced van.
Anélkül, hogy kivártam volna egy következő lehetőséget,
két lépéssel áthidaltam a köztünk lévő távolságot, és
elkezdtem kigombolni az ingjét. Azóta vágytam erre, hogy a
legelső alkalommal megpillantottam a fal tetejéről. Adam
felemelte a két karját, én pedig felhajtottam rajtuk az
ingujját. Mielőtt lehámoztam róla az inget, találkozott a
tekintetünk, és jeges borzongás futott végig a hátamon.
Kiállhatatlanul jóképű volt és erős.
Utána a kezem végigsiklott széles mellkasán és az erős
vállán.
– Többet kéne súlyzóznod. Ez még nem tökéletes –
mondtam, és közben halványan elmosolyodtam. Egyáltalán
nem kellett volna gyúrnia. Már így is tökéletes volt, amivel
rohadtul felbőszített.
– Képtelen vagy egyetlen jó szót is… – Megrázta a fejét.
Válaszul előző kötözködésemre megfogta a
mellbimbómat, kissé megcsavarta, amitől felnyögtem.
Miközben lenyűgöző ajka hozzáért a nyakamhoz, a bőrömet
szívta és harapdálta, és a kezével a cicimet masszírozta, én
végre lecsaptam a nadrágjára, és kigomboltam. A kezem már
előre remegett, mert felizgatott, ami ott vár rám. Egy ujjal
végigsimítottam a cipzárját, és megéreztem valami
keményet. Ennél többre azonban nem maradt időm, mert
felemelt, és átrakott a heverőre.
– Letelt az idő – mondta összeszorított foggal.
Eszem ágában sem volt duzzogni; sokkal jobban érdekelt,
hogy végre belém kerüljön.
Sokatmondó arckifejezéssel becsuktam a szememet, és
nem bámultam a testét, amikor kibújt a nadrágjából és
felmászott a heverőre. Két hatalmas kezével szétnyitotta a
térdemet.
– Heverőn szabad szeretkezni? – kérdeztem enyhén
zihálva. – Ez nem számít szabálysértésnek?
Valószínűleg elpusztulok, mielőtt ez a kaland véget érne.
Hosszú időn át vágytam arra, hogy végre meztelen legyen
mellettem, és most, ahogy valóra vált az álmom, minden
kézzelfogható ok nélkül kezdtem megháborodni.
– Hát hol akarsz szeretkezni? – kérdezte, miközben
mindkét keze elindult a combom felől a rendkívül izgatott
puncim irányába.
– Nem tudom. – Összerezzentem, amikor hüvelykujjaival
széthúzta a szeméremajkaimat. – Nem az ágyban kellene
csinálnunk?
– Egy csomót álmodoztam arról, hogy ebben a szobában
duglak meg, a heverő is megteszi.
Egy gyors mozdulattal lejjebb húzott, én felsikítottam, és
egész testemben libabőrös lettem. Annyira féltem, hogy
nem nyitottam ki a szememet és nem pillantottam lefelé.
– Nem fogod kinyitni a szemedet? – A szájába vette a
mellemet, a nyelve körbenyalta ágaskodó mellbimbómat,
majd szívni és harapdálni kezdte.
 – A picsába!
Hátrahajtottam a fejemet, és gyakorlatilag elolvadtam,
miközben a szájával szegény mellemet ostromolta. A másik
keze megtalálta a másik cicimet, és megcsavarta a bimbóját.
– Válaszolj!
– Nem szeretnék rögtön az elején csalódni.
– A tízcentis farkam miatt? – Cseppet sem finoman
harapott meg, ami miatt felszisszentem, és kis híján
elcsöppentem a heverőn.
– Bezony.
– Nyisd ki a szemed, Lucy!
Nem haboztam.
Hoppá!
Találkozott a tekintetünk, és én elvesztem a szemében.
Lenyűgözött az arca. Az izmos válla.
A híres Adam Connor alatt feküdtem, és a legcsekélyebb
mértékben sem zavart, hogy átengedtem neki az irányítást.
– Megmondtam neked, hogy utálom a játszmákat, Lucy.
Biztos vagy abban, hogy így jó lesz neked is?
Mégis mi a fenéről beszélhetett?
– Úgy tűnik, mintha pocsékul érezném magamat? Gyere
már! – Ívben megfeszült a testem, és felemelve a fejemet
felnyögtem, amikor ő legalább annyira mohón, mint én,
megtámadta az ajkamat. Halkan folytattam. – A testemben
akarom a faszodat, Adam.
– Ezt akarod?
– Igen – mosolyogtam. – Mind a tíz centit.
Elnevette magát, és ez a halk, érzéki hang végigremegett
az egész testemen. Visszamosolyogtam rá.
 – Rendben, Lucy. Csukd be a szemed!
Engedelmeskedtem, és a karomat átbújtattam a heverő
karfája alatt. Megremegtem, amikor megéreztem az ajkát a
fülem tövében.
– Ettől újra összeáll majd a szíved, Lucy – ígérte meg
halkan.
Nem tudtam mihez kezdeni remegő testemmel.
– A szívem nincs darabokra törve, Adam – suttogtam
vissza ugyanolyan halkan.
A keze elindult lefelé a mellem alól.
Lejjebb, majd még lejjebb. Lángra lobbant a bőröm, ahol
megérintette. Egy ujj kezdett el játszani a puncimmal.
– Dehogynem – suttogta, és nyitott szájjal újabb csókokat
nyomott a nyakamra.
Ez volna a szeretkezés? Addig kínozzuk egymást, míg az
egyikünknek elmegy az esze?
– Dehogynem – ismételte meg, mielőtt óvatosan
ráharapott volna a mellbimbóra, és picit meg is rántotta.
Össze akartam zárni a lábamat, vagy vadul maszturbálni,
esetleg – a pokolba is – hozzádörzsölni magam a heverőhöz.
– Én pedig meggyógyítom a szívedet. Meg bizony, és akkor
érezni fogod, hogy mit teszel velem.
Korábban még sosem voltam ennyire izgatott, ilyen
nedves és ijedt.
Ekkor kissé hátrébb húzódott, és meghallottam a
felhasadó alufólia hangját. Számolni kezdtem. Nagyjából hét
másodpercig tartott, míg felhúzta az óvszert. Ez most jó hír?
Jól számoltam? Továbbra is ziháltam, és olyan ádázul
markoltam magam alatt a párnát, mintha az életem függött
volna tőle.
– Már bedugtad?
Na, szóval éreztem, ahogy az ujjai ki és be mozogtak
bennem, de lehet, hogy ez már a farka volt? Ennyire
kegyetlen volna az élet?
– Lucy… Már ez a megjegyzésed önmagában is elegendő
ok arra, hogy csúnyán ellássam a bajodat. Utánam egyetlen
férfi sem lesz elég jó neked.
Elvigyorodtam.
– Hűha. Azt akarod, hogy mostantól egyfolytában
hazudjak, és azt mondjam, hogy neked van a legnagyobb
farkad a világon?
– Mindjárt kiderül, hogy pár másodperc múlva a sikításon
és nyögésen kívül képes leszel-e bármire is a cserfes
szájaddal.
Nem volt szükség néhány másodpercre ahhoz, hogy
előtörjön belőlem az első hördülés. Majdnem
szétszakadtam, amikor belém nyomta a farkát. Amikor a
csípőm elmozdult volna felfelé, Adam megragadta a két
lábamat, és odahúzta őket a dereka köré.
– Ó, bassza meg! – káromkodtam, mivel ettől a
mozdulattól belém nyomódott. – A kurva életbe!
Kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy engem bámul.
Nagyot nyeltem, és viszonoztam a pillantását. Hátrahúzta a
derekát, a keze még mindig szorította a combomat, és újra
előrelendült. Ráharaptam az ajkamra.
– Még?
Bólintottam.
Igen, a picsába!
 Lehajtotta a fejét, és azt nézte, ahol összeért a testünk,
miközben kihúzta belőlem a farkát, köd borította be az
elmémet. A hüvelykujja megtalálta a csiklómat, dörzsölte,
körbesimította, izgatta, miközben még mélyebben hatolt
belém.
– Ömlik belőled a nedvesség, Lucy. Lehet, hogy kedveled a
farkamat?
Itt néhány másodperc kiesett. Én talán sikítottam, ő meg
esetleg hörgött.
Hagytam, hogy az egyik lábam lecsússzon a derekáról, a
másikat pedig oldalra húztam, hogy kinyújthassam a
heverőn.
– Ezzel most azt akarod mondani, hogy még többet
akarsz?
Nem tudtam nevetni, valami megragadta a szívemet, és
emiatt gyakorlatilag semmire sem voltam képes.
– Nem hinném, hogy ennél is hosszabb lenne a farkad.
Válasz helyett egy kibaszott mély taszítás érkezett, de
olyan csodálatos, hogy összeszorítottam a lábujjaimat.
Felhördültem és elmosolyodtam. Elengedtem a párnát,
hogy karmokat formázó ujjaimmal végigszántsam a
mellkasa lángoló bőrét, hogy jelet hagyjak rajta, az én
jelemet.
– Ó, Lucy – hörögte. – Ó, mégis mit csináljak veled?
Egyik kezével megtámaszkodott a csípőm mellett, a
másikat pedig a heverőn fekvő karomra tette.
Kijjebb húzta iszonyatos méretű farkát, majd még jobban
belém erőltette, miközben rám nehezedett.
Nekem annyi volt. Kész. Teljesen és tökéletesen
széthullottam.
Olyan mélyen belém hatolt, hogy teljesen kitöltött.
Komoly erőfeszítést tettem, hogy ne mocorogjak, mert ha
sikerül hozzászoknom irdatlan méretéhez, akkor nem
fogok két másodperc alatt elmenni. Nézni akartam, hogy mit
csinál. Tudni akartam, hogyan szeretkezik.
– Készen állsz? – kérdezte, és a teste úgy megfeszült, mint
egy gumiszalag.
– Ne fogd vissza magad – válaszoltam.
Nem fogta. Ó, nagyon nem. Az a lökés… Az a csodálatos
döfés egész mélyre hatolt.
– A kurva életbe! – És fennakadt a szemem.
A következő lökése miatt sietve meg kellett
kapaszkodnom benne. Minden egyes taszítása gyönyörrel
remegtette meg a csontjaimat. Belemarkoltam a húsába.
Talán azért, hogy ellökjem magamtól, vagy hogy mélyebben
magamba húzzam? Nem tudtam.
Kénytelen vagyok beismerni, hogy meglehetősen nagy
volt neki. Na jó, bevallom, iszonyatos méretű. A fenébe is,
annyira vastag volt, hogy ettől a legtökéletesebb kárhozat
várt rám.
– Jézusom, Lucy – hörögte, és több rövid lökés
következett. A teste még mindig fölém tornyosult, és
miközben a tekintetével foglyul ejtett, forró folyadékként
borított be. A tekintete elárulta, hogy valami erősen
foglalkoztatja, de mielőtt beazonosíthattam volna az
érzelmeit, újra a számra szorította az ajkát.
A két kezem felsiklott a hátán, belemarkoltam a hajába, és
a szájába ziháltam a gyönyöröm.
 – Megfelelő a méret? – kérdezte, amikor hátrébb
húzódtunk, hogy levegőt kapjunk.
– Éppen hogy – feleltem, és a testem csak egy remegő
roncshalmaz volt alatta.
Az ajka rásimult az egyik mellbimbómra, és ettől valami
történt a lábam között. Izmaim összeszorultak Adam körül,
mire ő káromkodni kezdett.
– Érzed a farkamat? – mormogta, és a tekintete olyan sötét
volt, mint odakinn az éjszaka.
– Igen – nyöszörögtem, és megpróbáltam még jobban
széttárni a lábamat, hogy még inkább magamba
fogadhassam.
Megtámaszkodott a párnák között, és feljebb emelte a
testét.
– Kellemes érzés?
Ráharaptam az ajkamra, és bólintottam. Egészen lassan
nyomult befelé, amitől lángra lobbantak az idegeim.
Elmosolyodott.
– Jól van – mondta suttogva. – Soha többé nem fogod
tudni elfelejteni, milyen az, ha tövig benned vagyok.
Nem álltam készen, amikor újra rohamra lendült. A
kezével leszorította a derekamat, és tényleg teljesen belém
nyomta a farkát, majd kihúzta, és újra lendületet vett.
Olyan mélyre hatolt, olyan keményen ostromolt, hogy
egyszerűen képtelen voltam visszafogni a sikításomat és a
nyögésemet. Nem mintha ezt akartam volna.
Éreztem, hogy kezdek rászorulni a farkára. Adam nyögése
és lihegése csak távoli zaj volt a fülemben. Megint ökölbe
szorultak a lábujjaim, és valami elindult bennem, a lényem
középpontjában. Adam közben iszonyatos sebességgel
tovább döngölt, és a csípője minden egyes alkalommal
nekem csapódott, mert olyan mélyen behatolt. A hang
pedig… Ó, annak a hangja, hogy a combunk összeér, én
nedves vagyok…
– Ez az, Lucy, ez az!
Megragadtam Adam kőkemény bicepszét, és máris rám
zúdult a remegő orgazmus. Ó, ha ezen túl leszünk, meg
fogom ölni ezt a pasit.
– Gyerünk, Lucy! – mormogta összeszorított foggal. – Csak
ennyire vagy képes? Többet akarok. Add oda teljesen
magadat.
Már éppen azt hittem, hogy véget ér a testemet megrázó
gyönyör, amikor Adam megváltoztatta döfései irányát, és
egy másik helyen talált el. Újra kezdődött az egész.
– A kurva életbe! A kurva életbe! A kurva életbe! –
kiabáltam, és hátralökve a kezemet, megpróbáltam
megragadni a heverő egyik karfáját. Ehelyett az ujjaim a
mellettünk álló lámpabúrára csaptak le.
A testem lángolt az orgazmus tüzében, nem törődtem az
összetörő lámpa hangjával, és ehelyett megpróbáltam
visszanyerni az önuralmamat. Nehogy már szívinfarktust
kapjak Adam miatt! A testem még mindig remegett, amikor
meghúztam Adam haját.
– Hagyd abba! – ziháltam, és alig lehetett érteni a
szavamat. – Valami nincs rendben! Adam, hagyd abba!
Lassított az ütemén, de még így is egészen mélyre hatolva
minden egyes lökéssel megtáncoltatta a cicimet. A farka
hegye továbbra is megérintette azt a tökéletes pontot. Ez
már túl sok volt a jóból.
A lábam tovább remegett, és a testem még mindig lángolt.
– Te szemétláda – nyögtem ki nagy nehezen. – Azt
mondtad, hogy szeretkezni fogsz velem, nem azt, hogy
szétkúrod az agyamat.
A tekintetével követte a pillantásomat, és észrevette, hogy
a kezemmel próbálom leszorítani remegő lábamat.
Hátrahajolt, az egyik karját a lábam alá dugta, felemelte, és a
lábszáramat nekiszorította a mellkasának.
– Nincsenek szabályok, Lucy. Én így szeretkezem veled.
– Ó, te ostoba, jóképű seggfej! Tönkretetted a puncimat.
Annyira kihúzta a farkát, hogy csak a makkja maradjon
bent, majd a lábszáramat hozzányomta a hátához, és lassan
teljesen visszacsúszott belém. Egy pillanattal később újra
alatta nyögtem.
– Szerintem a puncid tökéletesen működik – mormogta,
és ismét szájon csókolt.
Ahogy egy lassú mozdulattal felnyársalt, már megint az
idegeimmel játszott.
Mivel már úgyis a kárhozat útján jártam, megragadtam az
arcát, és a szemébe néztem.
– Újra jönni akarok, Adam. Újra el akarok élvezni a
faszodon.
Ha csupán egy egyéjszakás kalandban van részem, akkor
a lehető legtöbbször el akartam élvezni a farkával a
testemben.
– Bazd meg, Lucy, de hát még mindig lüktetsz körülöttem.
Ne aggódj, egész éjjel csak jönni fogsz.
Elengedtem az arcát, hátravetettem a fejem, és újra
magamba szippantottam. Megnyalta a mellbimbómat, és
nedves, meleg nyelve miatt az egész testem megremegett
Adam alatt.
– Imádom, ahogy így remegsz alattam.
Magasba vontam az egyik szemöldököm, de csendben
maradtam. Minden figyelmemet lekötötte az, hogy
megfelelően íveljen a hátam, és a csípőmet mozgatva
átengedjem magam a lökéseinek, és mélyebben befogadjam
a farkát oda, ahol annak lennie kellett.
– És ez a punci…
Teljesen kicsúszott belőlem, és most először végre
megláthattam a kezében tartott kemény, vastag farkát.
– Istenem!
Annyira tetszett! Nagyon, de nagyon odavoltam érte.
Ekkor megint belém dugta két ujját, és elkente a
nedvességemet a hasamon.
– Nézze meg az ember, mennyire nedves a puncid. Látod,
hogy imádja a farkamat?
Ó, még szép.
Miközben ő valósággal felfalt a tekintetével és nézte, hogy
csillog a testem saját szétkent nedvességemtől, én a farkát
bámultam, meg azt a vastag eret, ami jól látszott még az
óvszeren keresztül is.
Megfogadtam magamban, hogy még napkelte előtt
bekapom, kizárólag azért, hogy ő is olyan őrülten
szenvedjen, mint én most.
 Tizenhetedik fejezet

Adam
A szívem hevesen lüktetett a mellkasomban, és a kezemben
a farkam olyan kemény volt, mint a kő. Lucy arcát
bámultam. Amikor Aident elvittem a barátjáék házába, nem
számítottam arra, hogy meglátogat ez a lány. Arra sem, hogy
mostanában találkozhatok vele, legalábbis pár napig biztos
nem, míg ki nem ég belőle a harag.
Csakhogy átjött. Sikerült elűznie a fejemből zavaró
gondolataimat, és odadobott egy bombát a lábam elé.
Terhes. Gyereket vár.
Ráadásul megparancsolta nekem, hogy szeretkezzek vele.
Hogyan mondhatott volna bárki is nemet erre? Még ennél
is fontosabb, hogy Lucyről volt szó. Én képtelen lettem
volna elutasítani, hiszen olyan tekintettel nézett rám, mint
akinek romba dől a világa, ha elutasítom. Ennél is
lényegesebb volt viszont, hogy nem akartam nemet
mondani neki.
A terhessége… nem változtatta meg, hogy mit érzek
iránta. Azt a tényt sem, hogy még mindig akartam Lucyt. De
vajon mit jelentett számomra? Mit jelentett Lucynek?
Visszaköltözik a volt pasijához? Elmegy innen?
Ahelyett, hogy megválaszoltam volna ezeket a kérdéseket,
úgy döntöttem, hogy maradandó nyomot hagyok benne,
valamit, amit nem fog tudni egy kézlegyintéssel elintézni.
 Miközben a farkammal a kezemben a fekvő lány fölé
tornyosultam, néhányszor lassan végighúztam a kezem
férfiasságomon, miközben ő feszülten figyelt.
Miután megízlelhettem szűk punciját, eszem ágában sem
volt kézzel befejezni magamnak. Csakhogy látva Lucy
tekintetét, úgy döntöttem, kicsit elszórakoztatom.
Elengedtem a farkamat, hogy megpihenhessen egy
pillanatra. Felkeltem, megfogtam Lucy kezét, és felültettem.
– Kapaszkodj meg a heverő támlájában!
Magasba vonta az egyik szemöldökét, de nem tett fel
kérdéseket. Máris négykézlábra állt, és elém tárta ívelő hátát
meg a gyönyörű fenekét.
– Az meg mi a fene? – kérdezte. A tekintetét követve a
párnára néztem.
Közben megmarkoltam az egyik tökéletes alakú
farpofáját, lágyan megsimogattam, és annyira félrehúztam,
hogy megpillanthassam rózsaszínű, nedves punciját. A lába
közé nyúltam, és hallottam a nyöszörgését, amikor
belécsúszott két ujjam.
– Kikopott? – kérdeztem.
– Semmi bajom. Nem válaszoltál. Elmentél az előbb?
A heverőn ékeskedő nedves foltra pillantottam, és
közelebb hajoltam Lucyhez, hogy a farkamat
nekiszoríthassam tökéletes formájú feneke hihetetlenül
lágy bőréhez.
– Éreztél bármi olyasmit is? Ez mind te voltál.
Egy gyors mozdulattal hátranézett, és döbbenten bámult
rám.
– Tessék? – suttogta.
 Mélyebben benyomtam az ujjaimat, amitől még inkább
megfeszült a háta. Nem tudtam levenni a tekintetem vöröslő
ajkáról.
Kicsusszanó ujjaim megtalálták a csiklóját, és gyengéden
megszorították.
– Te folytál oda, Lucy – magyaráztam. – Hiszen mondtam,
a puncid imádja a tízcentis fütyimet.
Halványan rám mosolyodott a válla fölött, ám a kezén
kifehéredtek a bütykök, olyan erővel kapaszkodott a
heverőbe.
– Hála istennek, nem tízcentis vagy. Az iszonyú csalódás
lett volna, és nagyon sajnálnálak.
Benyomtam a farkam a két lába közé, és óvatosan löktem
egyet vele, hogy Lucy érezhesse, amint megdörzsöli
érzékeny csiklóját.
Egyből eltűnt a mosoly az arcáról, én pedig lenyűgözve
néztem a helyét átvevő ingerült kifejezést.
Megragadtam a csípőjét, és megkérdeztem:
– Készen állsz a harmadik orgazmusodra?
– A másodikra!
– Lucy! – A nedves folt felé biccentettem. – Majdnem
lemostál, akkorát spricceltél. Másodszor még az előtt
élveztél, hogy az első véget ért volna. Az összesen kettő.
A száját csücsörítve csendben maradt.
Nekinyomtam a csípőmet a fenekének, és a hajánál fogva
odahúztam magamhoz, hogy a háta nekisimuljon a
mellkasomnak.
– Azt kérdeztem, hogy készen állsz-e!
Apró keze megtalálta a farkamat, és megnyomta a végét. A
testem megremegett a gyönyörtől, beleharaptam a nyakába,
és magamba ittam a nyögéseit.
– Ezt igennek veszem.
Visszanyomtam négykézlábra, megragadtam a farkamat,
és lassan egy megfontolt mozdulattal belenyomtam a
puncijába, míg teljesen el nem tűnt odabent.
Valósággal kiszakadt belőle egy hördülés, és megpróbálta
még jobban széttenni a lábát. Ettől még keményebb lett a
farkam odabent, és amikor Lucy megpróbált előremozdulva
lecsúszni róla, én a fenekét megmarkolva egy néma
paranccsal arra figyelmeztettem, hogy ne mozduljon, és az
egyik lábammal beléptem a combjai közé.
– A picsába – nyöszörögte, amikor újra benyomultam.
Lehajtotta a fejét, és halkan mormogva folytatta. – Olyan
hosszú.
– Micsoda segg – suttogtam érzéki hangon, amivel sikerült
még saját magamat is meglepnem. Gyönyörködve
masszírozni kezdtem a fenekét. – Lenyűgözően szép a
segged.
Miközben a farkam odabent lüktetett, nem tudtam
visszafogni magamat, hogy ne kezdjem el óvatosan
masszírozni apró, szűk fenéknyílását. Vajon beenged oda?
Az ujjaim csúsztak Lucy nedvességétől, amikor egy lágy
mozdulattal beleerőltettem az egyiket, felnyögött, lehajtotta
a fejét, és megpróbált elhúzódni.
– Lehet, hogy nem ma. – De azért még mélyebben
bedugtam az ujjamat, míg végül ő a válla fölött rám nézett.
– Nem vagy annyira szerencsés, Connor.
Miközben kihúztam és visszanyomtam az ujjamat, nem
feledkeztem meg arról, hogy közben a farkam se álljon le a
benti nedves forróságban. Lucy feje újra lehanyatlott, és
megint felnyögött.
– Talán nem ma – ismételtem meg. Két kézzel
megragadtam a derekát, és teljes erőbedobással döngölni
kezdtem. A rövid döféseket időnkét hosszú, mély lökések
váltották fel.
– Igen, igen, Adam, ott a jó. Pont ott!
Boldog kiáltásai még jobban felizgattak, és miközben
egyre erősebben szorítottam a csípőjét, minden erőmet
beleadtam a lökésekbe, a döfésekbe…
Az egyik kezem elindult felfelé a hátán, és
megsimogattam lapockái között a forró bőrt. Annyira
gyönyörű, annyira kitárulkozó volt ebben a pillanatban. A
farkam számára. Nekem. Csakhogy túl messzire volt az ajka,
a bőre… Azt akartam, hogy közben a szemembe nézzen.
Megragadtam a torkát, és újra odahúztam a hátát a
mellkasomra. Láttam, hogy libabőrös lesz a keze, és a nyaki
ütőere vadul lüktetett. Alig kapott levegőt. Mindennap
ugyanígy elláthatnám a baját – gondoltam. – Mindennap ezt
tehetném vele, és még az sem volna elég.
– Nézd meg magad – suttogtam a fülébe, miközben a
kezem a nyakát markolta, a farkam pedig ki-be mozgott a
puncijában.
Hátranyomta a fenekét, én pedig becsuktam a szemem.
– Gyönyörű vagy – mondtam áhítatosan. – Kibaszottul
szép! Élvezed a farkamat, Lucy?
Miközben ezt kérdeztem, éreztem, hogy remeg a teste.
Hátrébb húztam a farkam és visszalöktem belé. Keményen.
 Felhördült, és az egyik kezével megragadta a nyakára
simuló tenyeremet. Az ujjaival átfogta a csuklómat.
– Kurva jó – suttogta érdes hangon. – Keményen elbánsz
velem? Úgy, hogy fájjon?
A másik kezemmel elengedtem a derekát, és megfogtam a
mellét.
– Azt akarod, hogy fájjon?
– Nagyon kellemes a sajgás, amikor te…
Szélesebb terpeszben álltam mögé, és teljes erővel
megtaszítottam, majd felnyögtem, mert az izmai
megszorultak körülöttem. Hörögve kapkodott levegő után,
és élveteg mosolyra húzódott a szája. Láttam, ahogy az
izzadságom rácsöppen a bőrére, miközben valósággal
elfolyt a farkam körül.
Durván megragadtam az állát, és úgy fordítottam el a fejét,
hogy a szemébe nézhessek. Viharos tekintetében csak a
nyers gyönyör és a szexuális éhség látszott.
– Azt akarod, hogy mélyen beléd nyomjam. – Nem
kérdeztem. – Jó érzés, amikor elélvezel a farkamon, Lucy?
Élvezted az előbb?
Ráharapott az ajkára, és bólintott.
Hangosan csattogott a húsunk, ahogy a testét magamhoz
szorítva újra döngölni kezdtem.
Becsukta a szemét, és újra megjelent az a kis fintor az
ajkán.
– Csókolj meg! – parancsoltam. – Csókolj meg, és újra a
mennyekben leszel.
Meglepődve láttam a szemébe kiülő döbbenetet. Hát nem
érti, hogy mi történik velem?
 – Csókolj meg, Lucy – mondtam jóval lágyabb hangon.
Megragadtam a két kezét, és a nyakamra szorítottam. Picit
megharaptam az állát, és a csípőm annyira lelassult, hogy
egyikünk se élvezzen el idő előtt. – Csókolj meg, drágám, és
akkor újra elélvezhetsz a farkamtól. Talán nem ezt akarod,
Lucy? Éreznem kell, ahogy a gyönyörű puncid megszorul
körülöttem. Megkapom ezt tőled? Megengeded, hogy
odabent menjek el?
Az ujjam hegye megtalálta a csiklóját, és amikor lágyan
megsimogattam, az izmai odabent őrjöngeni kezdtek
körülöttem.
Felnyögött, és átengedte nekem az ajkát. Egy kézzel az
állát fogtam, a másikkal pedig a derekát, és egyenletes, gyors
mozdulatokkal nagyokat löktem rajta. Egy pillanatra elhúzta
a száját az ajkamról, aztán mély torokhangon felhördült, és
a feje visszahanyatlott a mellkasomra.
Megcsókoltam, és magamba szívtam minden kiadott halk
hangot, miközben fokoztam az ütemet. Erősebben szorította
a nyakamat, belemarkolt a hajamba, húzni kezdte, és egyre
csak rángatta, míg végül be kellett csukni a szememet, mert
kizárólag arra akartam összpontosítani, hogyan ránt
magával az őrjöngő őrületbe. Belenyögtem a szájába, és
szívni kezdtem édes nyelvét.
Ellökte magát tőlem, és négykézlábra ereszkedve újra és
újra nekem nyomta az ágyékát, hogy minél mélyebbre
hatolhassak.
– Ó, istenem, Adam! Ó, istenem!
Letöröltem az izzadságot a homlokomról, és megragadtam
a csípőjét, hogy még keményebben elláthassam a baját.
 – Igen… igen… keményebben. Ott jó, Adam. Igen!
– Tedd szét jobban a lábadat, Lucy!
Bár a karja ugyanúgy remegett, mint a két combja, mégis
sikerült jobban széttennie.
– Olyan vastag vagy. Olyan mélyre beérsz. Imádom –
mormogta, én pedig valósággal megszédültem a
büszkeségtől, miközben önfeledt zihálását hallgattam. –
Kérlek, ne állj le, mindjárt, Adam! Mindjárt.
Erősen markolva karcsú derekát, minden erőmet
beleadtam a lökésekbe. Életem során még sosem éreztem
magamat ennyire hatalmasnak, mint amikor azt néztem,
hogy a puncija elnyeli a farkamat, és a heréim
nekicsapódnak a bőrének. Sosem voltam ennyire boldog,
elégedett.
Kibaszottul boldog voltam. Annyira összeillettünk.
– Beszélj hozzám, Adam! Mindjárt jövök, úgyhogy kérlek,
beszélj hozzám!
Beszívtam a levegőt, és alig tudtam megtartani a józan
eszemet. Lucy már a gyönyör határán tántorgott, és csak
másodperceken múlott, hogy mikor ránt le a mélybe
magával.
Őrjítő bombává változott, amelyik bármelyik pillanatban
felrobbanhat az érintésemtől, a farkamtól.
– Gyerünk, Lucy – suttogtam zihálva, és a tenyeremet
rászorítottam a hátára, hogy lágyan simogassam. – Szoríts
meg! Érzed, hogy milyen kemény vagyok tőled?
Közelebb hajoltam, kissé megváltoztattam a lökéseim
szögét, és telibe találtam.
– Ez az, Lucy! Ez az! Élvezz el a farkamon, édesem!
 Alig kapott levegőt, miközben a szemem láttára valósággal
darabjaira hullott. A háta libabőrös lett, a puncija pedig
megpróbálta szétpréselni a farkamat. Remegett a teste. Nem
akartam neki fájdalmat okozni azzal, hogy túl durva
vagyok. Tovább döngöltem, éppen hogy vissza tudtam
tartani a saját gyönyörömet.
Amikor nagy lendülettel belehátrált a farkamba és
hangosan felnyögött, egész mélyen benyomultam és
elengedtem magamat, miközben ő ott remegett alattam. A
két karja nem bírta tovább, így arccal a heverőre zuhant, én
pedig kemény lökésekkel átléptem a gyönyör küszöbét
mélyen odabent.
Miközben a puncija tovább szorongatott, kis híján
rázuhantam a hátára. Vettem egy mély lélegzetet, és
megpróbáltam lelassítani vad szívdobogásomat. Soha többé
nem engedem el ezt a nőt magam mellől, hiszen ma éjjel
elképesztő csodákat művelt velem.
– Lucy – mormogtam halkan. Remegő kézzel
megsimogattam a hátát, ő pedig összerezzent, mert túl
érzékeny volt a bőre. Ugyanúgy fürdött az izzadságban,
mint én. A tenyerem fel és alá siklott meleg bőrén, lágyan
megnyomkodtam a nyakszirtjét, miközben lassan kihúztam
a farkamat, hogy elintézzem az óvszert.
– Ki kell do… – kezdtem volna a magyarázkodást, de nem
fejeztem be, mert azt hallgattam, ahogy hörögve levegő után
kapkod, ahogy szétvált a testünk. Elkötöttem az óvszer
végét, és ledobtam a padlóra.
Lucy még mindig térdelve felegyenesedett, és láttam, hogy
a keze eltűnik a két combja között.
 – Bazd meg!
– Mi az? – kérdeztem újra mögé állva.
– Semmi.
Nem törődve a tiltakozásával, a szeméremajkai közé
csúsztattam a kezemet, és megsimogattam duzzadt húsát.
Összerándult a karjaimban.
– Mi a baj?
– Túl nedves – felelte, majdnem hogy felháborodva.
– Olyan nincs is. – Beljebb nyomtam az ujjaimat, ami elég
nehezen ment, majd pedig kihúzva tisztára nyaltam őket.
Lucy döbbent arccal bámult rám a válla fölött.
– Annyira gyűlöllek! – suttogta, és a tekintete az ajkamra
tapadt.
Megcsókoltam. Mi mást tehettem volna, amikor ilyen
közel áll hozzám meztelenül.
Az enyém. Megragadtam az állát, és erősebben
megcsókoltam.
– Mennem kell.
Gondoltam, hogy erre készül.
– Ma éjjel nem mehetsz el innen.
– Próbálj megállítani.
– Még meg sem kóstoltuk egymást, Lucy. – Megragadtam a
kezét, és rányomtam félmerev farkamra. Végigsimította, és a
tövénél megszorította.
– Óvatosan – suttogtam, és megcsókoltam a nyakát.
– Az előbb igenis megkóstoltál!
– Ez nem elég. Ki akarlak nyalni. Te pedig tényleg nem
kóstoltál meg.
– Azt javaslod, hogy menjünk le hatvankilencbe, Adam
Connor?
– Az ajánlatomban minden benne van – feleltem, és az
orrommal megböktem a füle mögött.
Néhány másodpercig nem kapott levegőt, én meg már
attól tartottam, hogy ölben kell elcipelnem a hálószobámba,
ahol kénytelen leszek kulcsra zárni az ajtót.
– A hatvankilenc nagyon is kedvező ajánlat, és én tényleg
a számba akarom venni azt a gyönyörű farkadat – mondta
végül.
– Remek – mormogtam, miközben tovább simogattam a
hasát.
Felsegítettem a heverőről. A ruháira pillantott, és lehajolt,
hogy összeszedje őket.
Hátulról átöleltem, és magamhoz szorítottam.
– Hagyd – suttogtam a fülébe. – Hagyjad! Az ágyamon
akarlak látni, ahogy széttett lábbal fekszel.
Talán azt hitte, nem érzem, hogy mennyire remeg a teste?
Mit gondolt? Mennyi ideig tudja eltitkolni előlem az
érzelmeit?
Halkan felkacagott.
– Attól nem foglak kevésbé utálni.
– Azt hiszem, az a vonat már elment, Lucy. Te már is
nagyon kedvelsz engem – mondtam érdes hangon. – Talán
még annál is jobban, mint ahogy a farkamat szeretnéd
érezni a testedben.
Erősen megmarkoltam a derekán a puha bőrt, és
mindennél jobban vágytam arra, hogy otthagyjam a testén a
nyomomat, mert akkor emlékezni fog, és nem felejti el,
hogy ki érintette meg, ki tartotta remegő, könyörgő testét a
karjai közt, pontosan akkor, amikor olyasvalaki ölelésére
volt szüksége, aki törődik vele.
Cseppet sem lepett meg a tény, hogy én akarok ez a valaki
lenni. Persze tudtam, egyből üvöltözni kezd velem, ha
szóba hozom, hogy szüksége van valaki ölelésére. Azt
hiszem, éppen emiatt találtam annyira vonzónak az első
találkozásunk pillanatától kezdve. Amikor a medence
partján magamhoz szorítottam a testét, a szemünkben
csupán a kölcsönös gyűlölet lángolt, mielőtt a rendőrökkel
elvitettem volna a házam kertjéből.
Minél tovább bámultam, minél inkább odafigyeltem rá,
annál jobban megértettem a szavait, még akkor is, ha nem
beszélt, és egyre jobban a rabja lettem.

ADAM CONNORT A REPÜLŐTÉREN LÁTTÁK A FIÁVAL:

ELRABOLTA A GYEREKET?

A lenti fényképeken Adam Connor látható, ahogy

ötéves fiával a vállán keresztülsiet a Los Angeles-i
repülőtér bejáratán, mivel el akarja érni a
Franciaországba tartó gépet. A tény, hogy a kisfiú az
apjához bújva elrejti az arcát, miközben a kamerák
vakui villognak, egyértelműen mutatja, hogy a
gyerekre milyen nagy hatást tett az, ami legutóbb
ugyanezen a repülőtéren történt. Apa és fia Párizsba
repülnek, hogy részt vegyenek az immár majdnem
hat esztendeje Franciaországban élő Victoria Connor
születésnapi partiján. Helena és Nathan Connor kéz
a kézben pár nappal korábban kelt útra, mégpedig
ugyanezen célból. Azt nem tudhatjuk biztosan, hogy
Aiden anyját is meghívták-e vagy sem, az viszont
egyértelmű, hogy azóta itt van a városban, hogy
visszatért New Yorkból.
Eltekintve attól, hogy mennyire sajnáljuk a kis
Aiden Connort, guvadó szemmel bámuljuk az egyre
dögösebb filmsztár apját. Nem tudjuk, önök hogy
vannak vele, de egy gondoskodó apa látványa
nagyon is vadító. Nehéz volna elképzelni annál
bizsergetőbbet, mint ez a fényképeken megörökített
páros. Amióta híre ment annak, hogy Adam Connor
a bíróságtól kéri a kizárólagos felügyeleti jogot,
most fordult elő első alkalommal, hogy a
nyilvánosság elé lépett a fiával. Ha jól tudjuk, a
gyerek anyja, Adeline Young nem nyilatkozott.
Abban pedig ön is biztos lehet, hogy mi nagyon is
ismerjük ezt a két sztárt.
Az olvasóinkat természetesen az érdekli, hogy még
mi mindent szivárogtathatunk ki Adam Connorral és
Adeline Younggal kapcsolatban. Tudjuk, hogy egyes
híresztelések szerint Adam Connor újra udvarol
valakinek (igen, mi is megdöbbentünk), és éppen ez a
váratlan fejlemény volt az egyik fő oka annak
(természetesen a repülőtéri botrány mellett), hogy
úgy döntött, kérelmezni fogja a kizárólagos
gondviselést. A filmcsillaghoz közel álló számos
forrásunk szerint az új barátnője nem túl boldog
amiatt, hogy Adam folyamatosan kapcsolatban áll a
volt feleségével a fiuk miatt. Az ismeretlen szemmel
láthatóan olyan nagy hatást gyakorolt az Oscar-
díjas filmsztárra, hogy Adam belevetette magát a
bírósági küzdelembe.
Az érme másik oldala viszont az, hogy Adeline
Youngot a híres rendező, Jonathan Cameron
társaságában látták távozni ezen a héten egy új
étterem megnyitójáról. Bár lehet, hogy csupán egy
megbeszélésre siettek egy következő film miatt,
számos szemtanú beszámolt arról, hogy Adeline
ingerültnek látszott, és Jonathan megpróbálta
megnyugtatni. Lehet, hogy ő Adeline Young új pasija?
Őszintén szólva, ezen nincs miért csodálkozni,
tudtuk, hogy így lesz. A párocska együtt jött ki az
étteremből, és Jonathan kocsijával távoztak.
Egyikőjük sem volt hajlandó megválaszolni az
újságírók kérdéseit.
Gondolják, hogy az egykori házaspár két tagja
sikeresen új életet kezdett? Új partnereik vannak?
Mi itt, a szerkesztőségben persze azt reméljük,
hogy nem igaz, hogy Adam Connornak új barátnője
van, mert akkor álmodozhatunk arról, hogy belénk
szeret a híres színész. Bizony előfordulhat. Sosem
tudhatjuk.
 Tizennyolcadik fejezet

Lucy
Napkelte előtt ébredtem fel Adam Connor karjában, amikor
még látszottak a csillagok az égen. Korábban még sosem
fordult elő, hogy egyetlen éjszaka során ilyen sokszor
elélvezzek. Szó szerint tönkrevágta a puncimat, ám
valamiért képtelen voltam haragudni rá. Arra sem
emlékeztem, hogy a kezét fogva aludtam el, ám mihelyst
felfedeztem ezt a tényt, azonnal elengedtem.
Mozgatni kezdtem az ujjaimat, szétnyitottam és
összezártam őket, hogy megszabaduljak a furcsa érzéstől. A
melegségtől. A váratlan ürességtől. Kellemesen sajgott
mindenem, amit normális esetben azzal ünnepeltem volna
meg, hogy odarohanok Olive-hoz és zavarba hozom. Most
azonban túlságosan is mérges voltam magamra, amiért
elaludtam Adam ágyában, így eszembe sem jutott, hogy
átszaladjak Olive-hoz és felébresszem.
Lecsúsztam az ágyról, és még egy utolsó pillantást
vetettem a rajta fekvő, szinte tökéletes alakra.
Az a mellkas.
Az a farok.
Azok az ujjak.
Ó, azok az ajkak.
Azok a mocskos, megátalkodott ajkak, melyek egész éjjel
egyre csúnyább dolgokat suttogtak a fülembe.
 Egyetlen nesz nélkül kijutottam a nappaliba, felöltöztem,
és kisétáltam a házából.

– Jó reggelt, Lucy – köszöntött Jason, amikor felbukkant

Olive mögött.
A barátnőm csendben, erősen összpontosítva figyelt.
– Jó reggelt! Sütöttem palacsintát. – Közelebb húztam
magamhoz a húsz palacsintával teli tálat, és a serpenyőből a
tetejére borítottam még egyet. – Jól aludtatok az éjjel?
– Nem ébresztettél fel hajnalban.
A vállam fölött Olive felé pillantottam, miközben
kinyitottam a hűtőszekrény ajtaját, hogy kivegyem az
almalevet.
– Jó reggelt neked is, drágám. Nem kell hálálkodnod.
– Miért nem ébresztettél fel?
– Azért, mert mindig megpróbálod megverni azt, aki fel
akar ébreszteni.
– Ez így van – mormogta Jason, miközben megpuszilta
Olive homlokát, és odanyúlt egy palacsintáért.
A barátnőm a férje segítségével felmászott az egyik
bárszékre, ahonnan továbbra is engem figyelt.
Jason kezébe nyomtam a juharszirupot, és elővettem a
gyümölcsöstálat, amihez a hozzávalót még a palacsintasütés
előtt vágtam fel.
A legújabb palacsintát Olive tányérjára téve nekiláttam
egy újabbnak.
– Megyek és megnézem azt a lakást, amiről meséltem
neked. Elkísérsz?
– Mert ennél fontosabb dolgot nem is csinálhatnánk,
igaz? Albérletet kell keresnünk neked.
Jason keze megdermedt a levegőben, amikor éppen fel
akart venni egy banándarabkát.
Felsóhajtottam, és megfordítottam a palacsintát.
– Akkor én most inkább megyek is – mormogta Jason,
mielőtt egy csókot nyomott volna Olive nyakára. Megkerülte
a középső konyhai pultot, kivett egy üveg vizet a
hűtőszekrényből, és igencsak meglepett azzal, hogy átölelte
a derekamat és odahúzott magához.
– Legyél kedves az örökbe fogadott lányunkkal, Olive –
mondta lágyan, és megsimogatta a karomat.
Elmosolyodtam, és sokatmondóan ránéztem Olive-ra.
Válasz helyett egy gyilkos pillantást vetett Jasonre, majd
felém fordult.
– Te meg miért jársz ilyen furcsán?
Szélesen elvigyorodtam.
– Mert Adam Connor órákon keresztül kefélt.
– Na jó. Én most megyek zuhanyozni, mielőtt találkoznék
Tommal. Viselkedjetek rendesen! – figyelmeztetett Jason,
mielőtt kihátrált volna a konyhából.
– Nem jöttél haza az éjjel.
Kikapcsoltam a gázt, és rátámaszkodtam a pultra.
– Ez így van, anyu.
Olive bólintott, és piszkálni kezdte az előtte álló
kávésbögrét.
– Kérsz kávét?
– Nem.
 – Almalevet?
Rövid habozás… Aztán:
– Igen.
Két pohárba almalevet öntöttem, és az egyiket a kezébe
nyomtam. Ez az ital volt mindkettőnk kedvence.
– Beszéltél Jamesonnel?
– Még nem. Azt akarom, hogy ott legyél mellettem, amikor
felhívom.
Amikor elernyedt a válla, egyből tudtam, hogy a helyes
választ mondtam.
Belekortyolt az almalébe, majd felvett a tálkából egy
mangódarabkát. Én is ugyanezt tettem, és utána
következhetett az első palacsintám.
– Akkor kisbabánk lesz, Lucy?
Egy jó adag juharszirupot öntöttem a palacsintámra, és
ettem belőle pár falatot, mielőtt válaszoltam volna.
– Igen, kisbabánk lesz.
Olive odavett magához még egy palacsintát és néhány
gyümölcsdarabkát a tányérjára.
– Időpontot kell kérnünk egy orvoshoz. Ez fontos.
– Igen. Emlékszel Karlára?
Bólintott.
– A minap kapcsolatba léptem vele, és megkérdeztem,
hogy akar-e a lakótársam lenni, mivel tudom, hogy nem jön
ki jól a mostaniakkal. – Olive válla ismét megfeszült. – Na,
szóval az ő apja orvos, ezért azt gondolom, hogy tőle
kérhetünk segítséget.
– Az orvos előtt vagy után hívod fel Jamesont?
Megvontam a vállam, és megettem a palacsintám
maradékát.
– Jól vagy?
– Most már semmi mást nem tehetek, kis zöld Bogyóm.
Egy darabig csendben ettünk. Nem tüntettük el az összes
palacsintát, de a halom magassága egyértelműen kisebb lett.
– És Adam?
Hogyan válaszoljam meg ezt a veszélyes kérdést…
– Mosolyogsz – mondta Olive, és gyorsan elfordult,
amikor rámeredtem. – Bár túl makacs vagy ahhoz, hogy
beismerd, de én látom rajtad, hogy kedveled.
Már nyitottam a számat, hogy egy viccel üssem el a
kérdést, de ő nem hagyott szóhoz jutni.
– Örülök, Lucy. Boldog vagyok, hogy tegnap éjjel jól
érezted magad vele. Rászolgáltál a boldogságra, még akkor
is, ha csak egy éjszakáig tartott. Persze lehetne ennél
hosszabb is.
Megitta az almalevet, és leugrott a bárszékről.
– Ó, és igen. Szeretnék veled menni, hogy megnézzem az
albérleted… ha még mindig arra készülsz, hogy kivegyél egy
lakást.
E baljóslatú szavak után otthagyott a konyhában.
Pár perc múlva Jason jött be.
– Jól vagy, kislányom?
– Olive mérges rám?
Felsóhajtott.
– Nem rád mérges. Csak hát… múlt éjjel ez eszébe jutott,
hogy esetleg átköltözöl Pittsburghbe.
– Isten szerelmére! Pittsburghbe költözni? Hogy
Jamesonnel legyek?
 – A bébi miatt…
A maradék palacsintát odatoltam Jason elé, és egy adag
juharszirupot is öntöttem rá.
– Találkoznom kell Tommal, Lucy. Nincs időm…
– Egyél! – parancsoltam. – Terhes kismama vagyok. Ne
zaklass fel! Halálra dolgoztam magam, hogy főzzek rátok.
Tessék megenni!
Kötelességtudóan beleharapott a palacsintába.
Otthagytam a konyhában, és kiabálni kezdtem:
– Olive! Kicsi zöld Bogyóm! Még nem kérdezted meg, hogy
mekkora farka van Adamnek. Szerintem az övé vastagabb,
mint a férjedé!
Hallottam, hogy a hátam mögött Jason fuldoklik, mert
félrenyelte a palacsintáját. Besiettem Olive szobájába.
– Most pedig elmesélem neked, hogy mire használta a
farkát a heverőjén, meg amikor nekinyomott a falnak és az
ágyában!

Adam: Vedd fel a telefont, Lucy.

Lucy: Hagyj békén!

Adam: Nem tűnhetsz el így az ágyamból.

Lucy: Soha többé nem fekszem be az ágyadba.

Adam: Két nap múlva hazajövök Párizsból Aidennel.

Ne legyenek illúzióid, Lucy. Megbeszéljük a dolgot.
 Hidd el nekem… vissza fogsz te még jönni az
ágyamba.

Lucy: Csak szeretnéd.

Adam: Ahogy te is.

A szemétláda.

– Halló? Lucy, te vagy az?

– Szia, Jameson! Hogy vagy?
Egy mély sóhajtást hallottam a telefonból.
– Nem is gondoltam volna, hogy felhívsz, hiszen semmibe
vetted az üzeneteimet.
Olive ott ült mellettem a kocsijában, amikor végre
felhívtuk Jamesont. Odadugta a fejét a mobilomhoz, és
ártatlanul elmosolyodott, amikor dühösen rámeredtem.
Felsóhajtottam, és kihangosítottam a beszélgetést.
Átvettem a mobilt a jobb kezembe, és megráztam a balt,
hogy abbahagyja a remegést. Meglehetősen közel jártam a
széteséshez.
– Nem vettem semmibe őket – mondtam, amikor Jameson
hallózni kezdett.
– Nem válaszoltál rájuk, Lucy.
– Mert nem volt mit mondanom.
– Nincs igazad. Csomó dolgot megbeszélhetnénk.
Hiányzol.
Olive-ra pillantottam.
 – Nos, igen. Most már tényleg van pár dolog, amit meg kell
beszélnünk. Ezért hívtalak fel.
– Szóval hiányoztam neked – mondta Jameson lágy,
csábító hangon.
Csendben maradtam, és egy pillanatra a szívem hangjára
hallgattam… rádöbbentem, hogy nem kezdett el hevesebben
dobogni, amikor meghallotta az ismerős hangot, amit
annyira kedvelt azelőtt. Ahhoz képest, hogy mostanában
mennyire odavan a szívem egy másik férfi hangjáért, ez
helytelennek tűnt.
– Sajnálom, Jameson, de nem emiatt hívtalak fel. É-é-én…
mindjárt visszahívlak.
Letettem a telefont, és a fejem hátrahanyatlott az ülés
fejtámlájára.
– Te meg mit csinálsz? – kérdezte Olive.
Bekapcsoltam a rádiót, mert azt gondoltam, hogy a zene
talán segít megnyugodni.
Olive kikapcsolta.
– Mi a fene van veled?
– El kell mondanom neki? Úgy értem, most? Most kell
elmondanom neki? Mindjárt bemegyünk a doktorhoz. Mi
lenne, ha csak az után hívnánk fel, hogy megvannak az
eredmények?
A barátnőm valahogy sokkal nyugodtabb maradt, mint én;
általában ennek pont az ellenkezője szokott történni.
Megragadta a kezemet, és megszorította.
– Lélegezz, Lucy!
Vettem egy mély lélegzetet.
– Szeretnél szellő lenni?
 Elmosolyodtam.
– Mi leszel inkább, kismadárként elkísérsz engem?
– Ha ez az, amit akarsz.
– Egy cuki kismadár vagy. Én vagyok a szél, és csúnyán
megtépázlak. Jason odajön hozzád, és megment, hogy aztán
röptében dughassatok egyet, aztán…
– Hé, te, lélegezz, Lucy!
Kifújtam a levegőt.
– Ó, istenem, Olive – nyöszörögtem, és a barátnőm
megértő szemébe néztem. – Mit tettem?
– Semmit. Semmit sem tettél. Magától történt. És ez nem
baj. Minden jó lesz. Függetlenül attól, hogy mi a vizsgálat
eredménye. Lesz ugye egy kisbabánk. A világ legboldogabb
csecsemője, mert te vagy az anyja. Ezenfelül a nénikéje is
iszonyúan jó fej.
– Szerintem meg nem így van. Az átoknak velem együtt
kellett volna sírba szállnia. Most viszont…
– Most viszont nincs semmi. Nem vagy megátkozva, Lucy.
– Újra megszorította a kezemet. – Hívd vissza! Mondd meg
neki, hogy mi a helyzet, és kész. Kiszállunk a kocsiból, és
együtt bemegyünk az orvoshoz.
Igaza volt. Tudtam, hogy igaza van, és hogy nincs semmi
okom összeomlani, de akkor miért a gyomromban zakatolt
a szívem? Vagy talán a bébiét éreztem?
– Ajaj, kezdek szétesni – mondtam ki a nyilvánvalót.
– Akarod, hogy én mondjam el neki?
– Nem. Nem. – Vettem néhány mély lélegzetet, és
visszahívtam Jamesont.
– Lucy? Jól vagy?
 Nem kerülte el a figyelmemet – ahogy Olive-ét sem –, hogy
Jameson nem hívott vissza, amikor az előbb letettem a
telefont. Ha tényleg annyira hiányzom neki, mint ahogy
mondta, akkor miért nem hívott vissza? Jason abban a
pillanatban visszahívta volna Olive-ot, hogy kiderítse, mi
van vele. Szóval Jameson mégsem az igazi.
– Sajnálom – mondtam a telefonba. – Sajnálom, de
bepánikoltam.
Meglehetősen éles hangon azt követelte, hogy adjak
magyarázatot a viselkedésemre.
Igyekeztem kertelés nélkül elmondani mindent.
– Azt gondoltam, hogy tudni akarod – kezdtem a
beszámolót. – Csináltam egy terhességi tesztet.
Temetői csend. Becsuktam a szemem.
– Pozitív volt, ám mivel az ilyen tesztek nem teljesen
megbízhatóak, pár perc múlva bemegyek egy orvoshoz,
hogy megvizsgáljon. Majd elmesélem neked, hogy mi derült
ki.
Továbbra is temetői csend.
– Jameson? Itt vagy még?
Olive-ra pillantottam, és láttam, hogy az ajkát harapdálva
feszülten várja, hogy Jameson mondjon valamit. Bármit.
Magasba vonta a szemöldökét. Közelebb tettem a telefont a
számhoz.
– James…
– Igen. Igen. Itt vagyok. Sajnálom. Szóval terhes vagy.
Babát vársz. Pontosabban szólva az én gyerekemet. Na, erre
nem számítottam.
Úgy vettem, hogy egész biztosan nem arra célozgat, hogy
valaki más a gyermek apja.
– Hát igen. Én sem.
– De hát szedted a tablettát. – Nem volt vádaskodás a
hangjában.
– Bizony.
– Hűha. Lucy… hűha.
Halványan elmosolyodtam, és megérintettem a hasamat.
– Bizony.
– Mit fogsz csinálni? Milyen döntést hoztál, úgy értem, a
bébivel kapcsolatban?
Ez szép – gondoltam. – Nagyon szép. A mosoly azonnal
eltűnt az arcomról. Egy gyors pillantást vetettem Olive-ra, és
láttam, hogy mindjárt kifakad.
– Persze – mondtam gyorsan. – Majd elmondom az orvos
után. Most mennem kell. Na, szia, Jameson.
– A szemétláda – vicsorogta Olive, mihelyt
megszakítottam a vonalat.
– Nem mondom, hogy nincs igazad.
– Ó, hogy rohadna meg a szemétláda! Add ide a mobilodat,
hogy felhívjam.
Erősebben fogtam a telefonom, és elhúztam Olive
közeléből.
– És pontosan mit mondanál neki? – Megráztam a fejemet,
és kikapcsoltam a biztonsági övemet. – Menjünk be és… és…
pisiljünk pohárba, meg ilyesmik.
– Úgy döntöttem, hogy ha majd regényt írok rólad, akkor a
könyvben kicsinálom Jamesont. A történetben Adam
Connor feleségül vesz téged, és utána Jameson a fűbe harap.
Megveregettem a karját.
– Ez a beszéd.
 Tizenkilencedik fejezet

Adam
A párizsi utunk során semmi nem változott. Bár Adeline
minden évben tiltakozott, ennek ellenére minden évben
magunkkal vittük Aident. Eltekintve attól, hogy Adeline
most nem kísért el minket, semmi sem változott.
Ugyanolyanok maradtak a válaszok. A nagyváros is, meg
benne az emberek. Nem volt változás.
– Apu? Elmehetek először a barátaimhoz? Tudom, hogy
mennyire hiányoztam nekik.
– Alig pár órával ezelőtt beszéltél Herryvel, Aiden.
Szerintem pár napig még kibírja, és akkor találkozhattok az
iskolában.
– Nem csak Herryről és Isabelről beszélek.
Isabel, persze. Hogy a csudába felejthettem el Isabelt?
– Tegnap is FaceTime-oztál vele, ha nem tévedek.
– Igen, de nem csak róluk van szó. Tudod, több barátom is
van. Ott van Lucy. Meg ugye Olive. Talán még Jasonnek is
hiányoztam. Hiszen napokig nem voltunk itthon. Igaz, Dan?
A visszapillantó tükörben Dan szemébe néztem, és a
testőröm megrázta a fejét.
– Mondd meg neki! – makacskodott Aiden.
– Lefogadom, hogy hiányoztál nekik, haver.
– Látod, apu? Még Dannek is hiányzom, ha nem lát egy
teljes napon át. Ha vele találkozhatok, akkor a többiekkel is
találkoznunk kellene.
– Nem hagytál ki véletlenül valakit?
Némán nézett rám, és tovább könyörgött a szemével.
– Az anyukádat? Neki is hiányoztál ám, haver.
– Tényleg?
Micsoda ártatlan kérdés.
Újra Dan szemébe néztem, miközben balra kanyarodtunk,
egyre közelebb Adeline házához.
– Hát persze, kishaver – válaszoltam Aidennek.
Komor arccal bólintott, és miközben az iPadjét a melléhez
szorította, az ablak felé fordult.
– Aiden mellett maradok – zökkentett ki Dan komor
gondolataim közül. – Te továbbmész a kocsival, hogy
találkozz az ügynököddel. Közben én leszek Adeline
sofőrje, akárhova is akarjon menni a saját kocsijával.
– Köszönöm. Lefogadom, hogy ennek örülni fog.
– Mikor jössz vissza értem? – kérdezte a fiam, és az ujját
annak dacára is végighúzta az iPadje kijelzőjén, hogy a
szerkezet már rég lemerült.
Beletúrtam a hajába.
– Ugye emlékszel, hogy egy hétig most az anyukádnál
leszel, igaz? Utána majd jövök és hazaviszlek.
A válasz csak egy gyors biccentés volt.
Bár már mozgásba lendült a gépezet, hosszú időbe is
beletelhet, míg megkapom a kizárólagos felügyeleti jogot,
ami miatt továbbra is be kell tartanom a korábban, a
válásunk után rögzített szabályokat. Mindaddig azonban,
míg Aiden végleg velem maradhat, gyakrabban eljövök ide,
hogy ellenőrizzem. Ettől még az sem riaszthat el, hogy így
gyakrabban kell találkoznom Adeline-nel, sőt időnként még
vele is kell vacsoráznom.
Kitettem Aident és Dant Adeline házánál, és néztem,
ahogy a volt nejem sietve megöleli a fiunkat. Egyszerűen
képtelen voltam felfogni, hogy a csudába nem képes
normális anya módjára szeretni a gyerekünket. Miért nem
sikerült közelebb kerülnie hozzá? A legelején sokkal jobban
akarta Aident, mint én. Elszántabban küzdött érte nálam.
Aiden tökéletes kisfiú volt. Tökéletes és az enyém.

Adam: Miért bujkálsz előlem?

Lucy: Ki mondja, hogy bujkálok?

Adam: Nem veszed fel a telefont.

Lucy: Válaszolok az üzeneteidre, nem? Talán

nem akarom hallani a hangodat. Lehet, hogy
nem tetszik. Lehetnél kicsit szerényebb.

Adam: Imádod a hangomat, Lucy. Akkor is imádtad,

amikor azért könyörögtél, hogy beszéljek hozzád,
mert úgy akartál elélvezni a farkamon. Hatalmas
orgazmusod lett.

Lucy: Gyűlöllek.

Adam: Beszélnünk kell.

– Hogy van Lucy? – kérdeztem Jasontől a hátsó kertjükben.
Késő éjjel volt, a medencénél csak tompa fények égtek, és a
ház sötétbe burkolódzott.
– Jól van – mondta egy pillanatnyi habozás után. –
Remekül kezeli a dolgokat. Lucy már csak ilyen. Nem fog
siránkozni vagy jajveszékelni.
Ezt már én is kezdtem belátni.
– Alszik?
Jason bólintott, és összefonta a karját a mellkasán.
– Hallottam, hogy beszéltél Tommal. Váltani akarsz?
– Az utolsó filmem már az utómunkálatainál tart, és
szeretnék valamilyen új dologba belevágni. Jól kijöttem Bob
Dunhammel, de azt hiszem, egy ideje már csak elbeszélünk
egymás mellett.
– Úgy hallottam, hogy még egy filmmel tartozol a Sun
Down Pictures Stúdiónak. Mi a helyzet velük?
Megráztam a fejem, és Jasonék házára pillantottam.
– Nem túl jó. Ez volt Bob első hibája. Túl gyorsan
cserélgeti az embereit. Nem igazán kedvelem a mostani
forgatókönyvíróit. 2018 végéig azonban még ráérek. Akkor
majd kitalálok valamit. Addig pedig azt hiszem, Tommal is
menni fog a dolog.
– Jó kezekben leszel. Nagyon örül annak, hogy veled
dolgozhat. Mivel te családcentrikus vagy, Tomnak nagy
megkönnyebbülés, hogy nem lesznek botrányaid a sajtóban.
Halkan felnevettem.
– Nem sok maradt a családomból.
 – Ettől függetlenül. Azt meg nem hinném, hogy
felbukkannának holmi titokban készített szexvideóid, igaz?
– Jason magasba vonta a szemöldökét, miközben a válaszra
várt.
– Nem nagyon valószínű.
– Akkor minden rendben van. Éveken át csúnyán
játszottam szegény Tom idegeivel, és nem hinném, hogy
kibírna egy újabb megpróbáltatássorozatot. Eltekintve attól,
hogy az újságok miket írtak össze a válásod meg a volt
feleséged miatt, alig látni téged a pletykalapok címlapján. Ha
mégis, akkor egy családi fotón mosolyogsz. Tom ilyen
megbízóról álmodozik. Élvezni fogja, hogy veled dolgozhat.
Fáradtan megdörzsöltem a tarkómat.
– Jól kijöttünk a múltkori megbeszélésen. Azt mondta,
lesz is valami érdekes a számomra. Meglátjuk, mi jön össze.
– Azt hittem, hogy kinyílt egy ajtó, ezért hátranéztem a
vállam fölött.
Jason halkan, őszintén felnevetett.
– Kicsit késő van ahhoz, hogy meglátogasd, nem
gondolod? De ha a saját szemeddel akarsz meggyőződni
arról, hogy jól van-e, nem kárhoztathatlak.
– Csak ha nem gond.
Még mindig mosolyogva leengedte a karját, majd egy
biccentéssel jelezte, hogy én menjek előre.
– Ne csodálkozz, ha esetleg rád támad.
– Vállalom a kockázatot – mormogtam. Számítottam arra,
hogy Lucy esetleg jelenetet rendez, de talán szerencsés
leszek, és anélkül jöhetek ki a szobájából, hogy
felébreszteném.
 Amikor megálltunk Lucy ajtaja előtt, Jason suttogva ezt
mondta:
– Fontos nekünk ez a lány, Connor. Remélem, tudod, mit
csinálsz.
Nem válaszoltam neki, hanem lehajtott fejjel beléptem
Lucy szobájába.
Nagyon is jellemző volt az egyéniségére, ahogy ez a vad és
szabad lány aludt: a takaró rátekeredett a lábára, az arcát
belefúrta a párnái közé, és keresztben feküdve elfoglalta az
ágy közepét. Túl sötét volt ahhoz, hogy gyönyörű
körvonalain kívül bármilyen részletet is kivehessek.
Ahol álltam, onnan békésnek tűnt, ám a lábam így is
közelebb vitt, hogy ellenőrizni tudjam. Félresimítottam
néhány hajszálat Lucy arcából, és néztem, ahogy alszik.
Csuklott egyet.
Elmosolyodtam, és azon kaptam magamat, hogy
bemászom mellé az ágyba. Egész nap rohangáltam.
Találkoznom kellett az ügyvédeimmel. Együtt ebédeltem a
rendezővel, és megbeszéltük, hogyan haladnak a közös
filmünk munkálatai. Tárgyaltam az új sajtósommal,
beszéltem a filmek reklámkampányát intéző céggel arról,
hogy milyen bemutatókon kell megjelennem, hogy részt
vehessek az új film promócióján. Megbeszélésekkel telt az
egész napom. Most már csak egy dolgot akartam: Lucy
szuszogását hallani.
Egy kézzel átkaroltam a hasát, és puha, meleg bőrét
simogatva a kezemet lassan becsúsztattam a pólója alá.
Halkan felnyögött, én pedig megéreztem, hogy életre kel a
farkam.
 Az ajkamat a bőréhez szorítottam, és az orrom
hozzásimult a nyakához. A kezem mozdulatlanná vált a
hasán, és így hallgattam halk szuszogását.
Megint csuklott.
Elnevettem magamat, és olyan lágyan, amennyire csak
tudtam, megsimogattam a karját. Megmoccant álmában.
– Olive?
– Ssss, én vagyok az – mormogtam, és megcsókoltam a
nyakát.
Megborzongott az ajkam érintésétől.
– Adam?
Tapogatózni kezdett a lámpakapcsoló felé.
– Nem kell.
– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte halk, álomittas
hangon. Iszonyúan vonzó volt. – Megint betörtél a
szomszédodhoz?
A kezembe vettem az ujjait, és megcsókoltam a csuklóját,
miközben felém fordította az arcát.
– Ne bújócskázz velem, Lucy – mondtam, és ezzel sikerült
meglepni önmagam. Nem azért jöttem be a szobájába, hogy
erről beszéljek vele. – Ne zárj ki az életedből.
– El sem tudom képzelni, hogy miről beszélsz, Adam.
Hány óra van?
– Elmúlt éjfél.
Egy ideig némán feküdtünk egymás mellett, és csupán a
másik szemét bámultuk. Az ajtó alatt beszivárgó fény nem
volt elég erős ahhoz, hogy láthassam Lucy szépségpöttyét
vagy viharos szemét, amelyek miatt valami mindig
megmozdult a szívemben. Így is boldog voltam; éppen
eleget láttam ahhoz, hogy békesség töltse el a szívemet.
– A doktor?
– Holnap tudom meg az eredményeket.
– A volt pasid?
Megrázta a fejét, és a plafon felé pillantott.
– Felhívtam, de nem akarok erről beszélni.
Nem erőltettem. Én sem szerettem volna különösebben a
volt barátjáról beszélni.
– Milyen volt a vakációd?
– Nem nyaralni voltam. Nekem… minden évben át kell
repülnöm Párizsba.
Mocorogva kényelmesebben elhelyezkedett.
– A húgod születésnapjára, igaz?
Halványan elmosolyodtam.
– Megint kukkoltál utánam az interneten, ugye?
Felmordult.
– Egyfolytában kukkolónak hívsz, így csak rászolgálok a
nevemre.
Képes leszek egy napon megosztani vele a titkaimat?
– Nem próbáltál meg kirugdalni az ágyadból, és nem is
pofoztál fel, amiért itt vagyok veled… beteg vagy, vagy mi?
A feje alá tette a két kezét, és vett egy mély lélegzetet.
– Félek, Adam.
Iszonyúan nehezére eshetett ennek az erős nőnek
bevallania, hogy fél. Enyhült a mellkasomban a szorongás.
Anélkül, hogy tudta volna, mit is tesz, Lucy
megajándékozott engem a szíve egy kis darabkájával.
– Gyere ide – mormogtam, és közelebb húztam
magamhoz. Nem tiltakozott ellene. Nem akarta tudni, hogy
mit keresek itt, vagy hogy miért ölelgetem. Egyszerűen
felemelte a fejét, és hagyta, hogy a karomat a tarkója alá
csúsztassam, majd kényelmesebben elhelyezkedett.
Játékosan megsimogattam a haját, becsuktam a szemem,
és a homlokomat hozzányomtam az övéhez.
– Minden rendben lesz, Lucy.
– Nem lesz. Nem lehet. Én pedig kibaszottul félek, mert
nem állok készen arra, hogy gyerekem legyen, Adam.
Semmit nem tudok az újszülöttekről.
– Én viszont igen. Együtt sikerülni fog, Lucy. Miattad
vagyok itt. Nem fogom megengedni, hogy elbújj előlem.
– Semmit sem értesz – tiltakozott, és megpróbált arrébb
húzódni.
A hátára tettem a kezemet, és odahúztam a
mellkasomhoz. Az orrunkat csak pár centi választotta el
egymástól, miközben beszívtam a lélegzetét.
– Ne rejtőzködj előlem, Lucy! Ne hátrálj!
– Annyira fáradt vagyok – suttogta, ám a teste továbbra is
megfeszült és készen állt arra, hogy elhúzódjon. – Elegem
van abból, hogy megpróbáljam egyben tartani a dolgokat, és
közben mindent egyre jobban elszúrok. Beszéltem
Catherine-nel.
Felsóhajtott, és a homlokát odaszorította az államhoz. A
keze rásimult a mellére.
– Nem is tudom, hogy miért tettem. Na jó, valójában
nagyon is egyértelmű. Azt gondoltam… tudod, hogy talán…
esetleg kiáll mellettem. Talán tesz valamit, és minden
rendbe jön. Hiszen egy család vagyunk, és éppen erre való a
család. Olive is mindig kiáll mellettem.
 – Feltételezem, hogy félrement a beszélgetés.
Keserűen felnevetett.
– Igen, így is lehetne mondani. Amikor csak beszélek vele,
legyek bár boldog vagy szomorú, ő valahogy mindig meg
tud ölni valamit bennem.
– Én vigyázok rád, Lucy. Megbízhatsz bennem. Tudom,
hogy ki vagy. Tudom bizony, és azt akarom, hogy engem
válassz. Nyisd ki a szemedet és nézz rám, mert akkor
meglátod, mennyire illek hozzád. Azt is, hogy képes leszek
vigyázni a szívedre.
– Már nem is utállak. – Az ujja végigsimította az államat, a
nyakamat, és az érintése izzó nyomot hagyott a szívemen.
Kellett nekem ez a lány… ez az erős, gyönyörű, fiatal nő.
Azt akartam, hogy az enyém legyen. Hogy kézen fogva
sétálhassak vele az utcán. Hogy összemosolyogjunk. Hogy
hétköznapi dolgokat művelhessünk. Olyasmiket, amiket
mások kézenfekvőnek tartanak. Együtt akartam nevetni
vele.
Ugyanúgy be akartam lopózni a szívébe, ahogy
belopóztam a hálószobájába.
– Már nem utállak, Adam Connor, de nem is lehetek
szerelmes beléd. Nem bizony. Nem akarok úgy összetörni,
mint ők.
– Lucy – mormogtam. – Hogy hihetnéd akár csak egy
pillanatig is azt, hogy hagynád magadat összetörni? Nem
látod, hogy ki néz vissza rád, amikor a tükörbe pillantasz?
Ha már összetört szívekről beszélünk, csakis te lehetsz a
szívtipró.
– Te összetörnél. Te meg a fiad szilánkokra zúznátok.
 – Aiden szeret téged.
– Én is szeretem őt. De amikor összetöröd a szívemet, el
fogom veszíteni a fiadat is. Miattad… te seggfej – és most
először érződött jókedv a hangjában. – Mindkettőtöket
elveszítelek.
– Szóval biztosra veszed, hogy az én hibám lesz. Az én
mulasztásom.
– Nem látsz a szemedtől? Én egy kisangyal vagyok.
Megfogtam a fejét, és egy lágy, gyors csókot nyomtam a
szájára.
– Nincs szükség szerepjátékra, Lucy. A szívedet akarom,
és meg is szerzem magamnak. Ne alakoskodjunk, hagyjuk ki
azt a részt.
– Hümm. – Nekiszorította az ajkát a számnak, és a két
tenyere közé fogta az államat. – Gazember.
Az ő szájából ez nem tűnt sértésnek.
– Csak azért, mert híres ember vagy, azt hiszed, hogy
bármit megkaphatsz, amit akarsz?
A mutatóujját az ajkaim közé nyomta. A fogammal lágyan
végigsimítottam a bőrét, majd szívni kezdtem. Közelebb bújt
hozzám.
– Kevéssel is beérem, Lucy. Mostanra már tudnod kellene.
– Mégis a szívemre pályázol.
– Csak egy esélyt kérek arra, hogy az enyém legyen a
szíved. Minden mást rám bízhatsz. Csak felejtsd el az ostoba
átkot és bízzál bennem! Csupán ennyit akarok.
A tenyere az arcomra, az ajka pedig a számra szorult.
Az idő megállt, és ő úgy csókolt, mint azelőtt soha senki.
– Nem tennél jót a szívemnek, Adam Connor – suttogta
bele az ajkamba. – Már így is fáj miattad.
Beletúrtam a hajába, és erősen fogtam a fejét, miközben
újra megcsókoltam. Nem ellenkezett. Édes volt, ahogy
felnyögött, ahogy odaadóan várt rám.
Tudta vajon, hogy remeg az arcomra simuló keze? Hogy
egyre jobban belém esik, miközben én úgy csókoltam,
mintha máris az enyém volna? Akárcsak halványan sejtette-
e, hogy romba dönt engem?
Erősebben a szájára szorítottam az ajkamat. Kihúztam a
karomat a válla alól, és megfogtam gyönyörű arcát. Minden
nyögéssel, minden hördüléssel egy kicsivel többet
megszereztem belőle. Magamba szívtam az élményt, és úgy
gondoltam, hogy most már mindig így lesz. Az éjszakáim és
a nappalaim, életem minden perce erről a nőről fog szólni.
Soha nem engedem el. Az otthonom az ő otthona is lesz.
Megajándékozom egy családdal. Én leszek a családja. A
szíve.
Mellette fekve az ágyban, miközben összeért az ajkunk és
az ujjai ráfonódtak a csuklómra, szavak nélkül megígértem
neki, hogy fenntartás nélkül elfogadom olyannak, amilyen,
és cserébe nekiadom a világot.
Én leszek az a szél, aminek érintését annyira kedveli, a
szellő, ami békés mosolyt varázsol az ajkára. Élete
legnagyobb szerelme.
Megtöröm az átkot, amiben olyan megátalkodottan hisz.
Ha gyereket szül, a kicsi megkapja a világomat. Cserébe
megszerzem magamnak az anyja mellkasában dobogó,
megviselt, de még mindig erős szívet.
Elengedte a csuklómat, és az egyik keze elindult lefelé a
mellkasomon, mégpedig egyre lejjebb. A csípője egy
pillanatig sem pihent, a teste egyfolytában csak mocorgott.
Elhúzódtam az ajkaitól, és kibújtam az ingemből, hogy
semmi se állja a kezei útját.
Még mindig zihált a csókom miatt, amikor egy pillanatnyi
habozás nélkül kibújt a pólójából.
– Lucy – morogtam halkan, miközben újra magamhoz
öleltem. Mellbimbói nekinyomódtak a bőrömnek.
– Akarlak – suttogta. – A faszodat akarom újra a
puncimban. Szakíts szét, Adam.
Lucy és az ő mocskos malac kis szája…
– A tied vagyok, mindenem a tied, Lucy.
– Most – suttogta, és a keze kígyóként besiklott kettőnk
közé, a lábait pedig ráfonta a combomra, mintha így akart
volna megbizonyosodni arról, hogy maradok.
Gyorsan kigombolta a nadrágomat, és a tenyere rásimult
forró bőrömre. Előhúzta a farkamat. Simogatta,
masszírozta.
– Komolyan beleszerettem a farkadba – mormogta csukott
szemmel, miközben ráharapott az alsó ajkára. – Még be sem
tettük, és máris remeg a lábam.
– Remek – mondtam érdes hangon. – Ami engem illet,
gondoskodni fogok arról, hogy egy jó ideig csak az én
farkammal találkozz.
Olyan gyönyörű volt, ahogy felnevetett.
– Hogy lehetsz ennyire öntelt? Hiszen csókolózni is csak
most tanultál meg. A helyedben én nem lennék annyira
biztos magamban.
A csípőm önkéntelenül kezdett el mozogni, hagytam,
hogy Lucy simogasson, játszadozzon velem. Előrehajolva
magabiztosan mozgó kezét nézte, miközben én becsuktam a
szememet. Tudtam, a sötét dacára is éppen eleget lát.
Lüktető farkam gyorsan növekedett és egyre keményebb lett
a kezében. Amikor a hüvelykujjával dörzsölgetni kezdte a
makkomat, majdnem elmentem, annyira égtem a vágytól,
hogy bedughassam szűk, nedves puncijába. Vadul
felemeltem a fejét, és olyan hosszan csókoltam, hogy újra
levegő után kellett kapkodnia. A marka megszorult
körülöttem, és az ujjai nem érték körbe vastag
férfiasságomat. Belehördültem a szájába, és még vadabbul
csókoltam.
Amikor megrészegült az ajkamtól, elhúzódtam, és picit
megharaptam az állát.
– Nem azt mondtad, hogy szeretnél odabent érezni? Elég
volt a játszadozásból?
Elengedett, és kibújt a bugyijából. A következő pillanatban
megragadtam a combját, és felhúztam az ágyékom fölé.
Megfogtam a fenekét, és becsukott szemmel az elmémbe
véstem, amit a tenyeremmel éreztem.
– Adam – hördült fel türelmetlenül.
A melléhez szorítottam a fejem.
– Lucy. Nem készültem fel erre. Nincs nálam óvszer.
A hördülésétől megremegett a farkam.
– Nincs… nincs semmi bajod, betegséged? – kérdezte.
– Természetesen nincs.
– Hát… nekem sem. Ha akarod… szóval… mivel… én
akarom…
A homlokom továbbra is nekisimult a mellkasának,
feljebb húztam a csípőjét, és belényomtam a farkam végét.
– Jézusom – hördültem fel, amikor a vékony gumiréteg
nélkül a bőrömön éreztem meg örvénylő, forró húsát.
– Igen… – nyöszörögte, és a feje halk puffanással a
párnára hanyatlott. – Igen.
Annyira szűk volt. Az egyik lába még mindig kinyúlva
feküdt a combomon, így a másikat kissé feljebb emeltem,
hogy kényelmesebben mozoghassak. Elfogott a késztetés,
hogy az egyik ujjamat bedugjam a fenekébe, pont úgy, mint
múltkor, de nem akartam túl messzire menni. Ez… ahogy
óvszer nélkül… bőr a bőrhöz ért, ez nagyon is elég volt.
Hatalmasat nyelve még jobban belémerültem, ahogy
centiről centire haladtam. Mielőtt teljesen belenyomhattam
volna magam, a hajamnál fogva megragadta a fejemet, és
őrjöngve megcsókolt.
Hasonló tűzzel viszonozva a csókját, kicsúsztam a forró
nedvességből, majd a fenekét erősen markolva máris
visszalöktem a farkam oda.
– Adam… – csak suttogta a nevem. Annyira kedves volt.
– Ugye nem kérdezed meg újra, hogy bent van-e már?
Hörögve felkacagott.
– Nem. Szépen bent van.
– Remek – mormogtam, és nagyot taszítottam rajta. –
Akarod az egészet?
Bólintott, és ráharapott az ajkára, miközben a fejét
nekiszorította a homlokomnak.
– Gyerünk.
Egyszerre löktem előre a csípőmet és húztam fel Lucyt
magamra.
 Felnyögött, ívben megfeszült a háta, és az izmai
hullámozni kezdtek a farkam körül.
– Bent van. De bent ám.
Megpróbáltam nem hangosan felnevetni.
– Te pedig tocsogsz a nedvességtől, már megint.
– Igen. – A keze fel-le mozgott a karomon. Az ujjai
megrándultak a csípőm leggyengébb mozdulatára is.
Kihúztam belőle és visszalöktem, majd lassú, de
egyenletes ritmusban folytattam.
Becsuktam a szemem, és így hallgattam ziháló lélegzetét.
– Nem húzom sokáig – suttogta, de úgy, mintha
szenvedne.
Leálltam.
– Fáj, amit csinálok?
Lágyan felnevetett.
– Igen, de közben nagyon jó. Úgy érzem, mintha repülnék.
Az sem számít, hogy elmegyek-e a végén, vagy sem, mert
ez… – Felnyögött, és hatalmasat hördült, amikor gyorsan
néhányszor nagyot löktem rajta, majd ismét lelassultam. –
Ez tökéletes. Megpróbálok nem mocorogni, de…
Elakadt a lélegzete, amikor keményebb és gyorsabb
ritmusba kezdtem.
– Jó lesz ez neked – vicsorogtam a fülébe.
– Igen… igen… jó lesz. Ne fogd vissza magad! –
Megmarkolta a két vállamat, és odasimult hozzám.
Erőteljes lökéseim közben azt figyeltem, ahogy az ajkára
ráharapva próbálja befogni a száját, miközben a farkam
egyre keményebb lett amúgy is szűk és most még inkább
összehúzódó puncijában. Az ujjai belemélyedtek a bőrömbe,
én pedig egyszerűen lenyűgözve bámultam.
– L-lassíts! Lassan, Adam. – A tenyerét nekiszorította a
mellemnek.
– Miért? – nyögtem bele a nyakába. Képtelen voltam a
farkamat körülölelő szűk, puha húson kívül bármi másra is
összpontosítani. Olyan nedves volt, annyira meleg.
Kétségbevonhatatlanul az enyém.
– Ha így dübörögsz bennem, egyből elélvezek, pedig azt
akarom, hogy tovább maradj odabent. Csak még egy kicsit.
Lusta, de mély lökésekkel folytattam, és félresimítottam
Lucy arcából a haját. Még mindig oldalt feküdtünk
egymással szemben, és a fenekébe kapaszkodva adtam
lendületet a lökéseimnek.
– Addig maradok benned, ameddig csak akarod, Lucy. Ne
fogd vissza magad. Nem megyek innen sehova.
Lehajolva megnyaltam a mellbimbóját, és felnyögtem,
amikor az izmai még jobban megszorultak körülöttem.
– Ó, istenem – nyöszörögte. – Ó, a picsába!
Kétségbeesetten arra vágyva, hogy még többet adjak neki,
egy gyors mozdulattal magamra ültettem, amire tágra nyílt a
szeme, és világosan kiült a döbbenet az arcára.
Hangosan felnyögött, amikor a farkam becsusszant a
hüvelyébe.
Éljen a gravitáció!
Megragadtam a csuklóját, és odahúztam magamhoz.
– Ssss – suttogtam, és megragadtam a nyakát. – Ugye nem
akarod, hogy felébredjenek a barátaid, igaz?
Válasz helyett elkezdte körözve mozgatni a csípőjét, és ez
olyan izgalmas volt, hogy majdnem megőrültem tőle.
 – Ezt imádod, igaz? Azt, ahogy megőrjítesz.
Amikor mind a két keze rásimult a mellkasomra, feltárult
előttem gyönyörű, duzzadó keblének látványa.
Megsimogattam a combját, és a bőre valósággal lángolt a
kezem alatt.
– Valójában te őrjítesz meg engem azzal a hülye farkaddal
– suttogta.
A kezem feljebb mozdult a fenekén, és rávettem arra,
hogy felüljön. Mielőtt teljesen rám csúszhatott volna,
felemeltem a térdemet, és elkezdtem alulról dugni.
Ökölbe szorította a mellkasomon lévő apró kezét,
miközben én átengedtem neki a farkam minden egyes
centijét, addig döngölve lentről, míg remegve szinte teljesen
szét nem olvadt fölöttem, és már csak néhány másodperc
választotta el a gyönyörtől. Kihúztam belőle a farkamat úgy,
hogy már csak a makkom volt odabent, utána pedig
hagytam, hogy újra rázuhanjon, és olyan mélyen
felnyársaltam, amennyire a teste csak engedte.
Nem hinném, hogy számított volna arra az orgazmusra,
ami ebben a pillanatban rázúdult a testére. Felgyorsítottam,
és olyan keményen dugtam tovább, hogy már alig volt képes
egyben tartania magát. Minden erőmet beleadtam, és
néztem, ahogy a keble táncra perdül a lökéseim lendülete
miatt… azt akartam, hogy teljesen az enyém legyen, hogy
átélje a gyönyört.
Elakadt a lélegzete, és a két kezét a szájára szorította, majd
hangosan felhördült, de a keze nem tudta lecsökkenteni a
hang erejét. Újra és újra nagyot döftem belé, míg a teste el
nem kezdett imbolyogni fölöttem, és fennakadt a szeme.
 Megfeszült az állkapcsom. Hörögve kifújtam a levegőt, és
lassítottam a lökéseim iramán, hogy Lucy is vehessen
levegőt és megnyugodjon. A puncija olyan erővel szorított,
hogy szinte lehetetlenné vált odabent mozognom.
Amikor kinyitotta a szemét és az ajkán felragyogott egy
gyönyörű mosoly, mozdulatlanná dermedtem. Átvette az
irányítást tőlem, mozgásba lendült a farkamon, miközben
belső izmai még mindig rángatóztak.
– Kicsináltál – mondta, és még mindig vigyorgott. –
Imádom. Kurvára csípem, ahogy mi ketten nagyokat
dugunk, Adam.
Miközben a szívem a mellkasomban zakatolt, elnevettem
magamat, és hagytam, hogy a kezem bejárja a hasát, a két
combját és a kebleit. Már nem tudtam sokáig visszatartani
magam.
– Hogy akarod a második orgazmusodat? – kérdeztem
érdes hangon. – Már nem bírom sokáig. Mit akarsz, hogyan
tegyelek a magamévá?
Félrehajtotta a fejét, és néhány pillanatig némán bámult.
– A számba gyere – mondta végül, és lecsúszott a
farkamról. Csöpögött rólam a nedvessége. Miközben
elhelyezkedett a két combom között, néhányszor
megsimogattam a farkamat, büszkén, hogy egyedül én
vagyok képes ilyen nagy gyönyört okozni ennek a nőnek.
– Micsoda mocsok! – mormogtam, és néztem, ahogy a
farkamra pillantva megnyalja az ajkát. – Hajlandó vagy
alaposan letakarítani?
Bólintott, és mindkét kézzel megragadta a farkam tövét,
majd az ujjai elindultak felfelé. Újra megnyalta az ajkát,
közelebb hajolt, és férfiasságomat a hegyétől egészen a
tövéig végignyalta.
– Gyere ide, Lucy!
Elengedett, feljebb mászott, és még azelőtt megcsókolt,
hogy erre megkérhettem volna. Viszonoztam a csókját, és
beszívtam a nyelvét a számba, élvezve az ízét. Sajnos túl
hamar visszavonulót fújt, hogy újra a farkammal
foglalkozzon.
Jobban széttettem a lábamat, és néztem, ahogy a makkom
lassan benyomul a szájába. Találkozott a tekintetünk,
miközben lassan eltűntem az ajkai között.
Ahogy magába szippantott, felhördültem, és elernyedve
elengedtem magamat az ágyon.
Egyik kézzel összefogta a haját, hogy ne takarja el ámuló
szemem elől, ahogy leszop.
– Tökéletes vagy Lucy, annyira tökéletes!
Felnyögött, miközben még mindig a szájában voltam, és
vadabbul szopott tovább, miközben fel-alá mozgatta rajtam
a kezét.
Már azt is izgalmas volt nézni, ahogy a farkam eltűnik a
puncijában, ám attól, ahogy a szájába vett és közben ennyire
élvezte… bizsergő hullámok futottak végig a gerincemen.
Kizárt dolog, hogy valaha is elengedjem magam mellől.
Életem végéig el tudnám nézni, ahogy azok az ajkak a
farkamat szopják, megcsókolnak, mosolyognak, és fennen
hangoztatják azt a hazugságot, hogy a tulajdonosuk
továbbra is gyűlöl.
Amikor reflexszerűen bokákolni kezdett, hátrébb húztam
a csípőmet, és megsimogattam az arcát.
 – Csak lassan, édesem. Szépen lassan.
Bólintott, és a nyelvével körbenyalta a makkomat.
Már csak másodpercek választottak el attól, hogy
összemocskoljam az arcát.
– A makkot szopd – mondtam hörögve, és szinte minden
erő elszállt belőlem. Hála istennek engedelmeskedett. – Még
egy kicsit! Ez az! Ez az, édesem! Vedd be jobban!
Kétségbeesetten vágytam arra, hogy elszálljak, hogy itt
legyen Lucy a karomban, hogy a keblemen érezzem a
szívdobogását. Megragadtam a vállát, és felhúztam magam
mellé.
– Te meg mit csinálsz? Már majdnem el…
Megcsókoltam, és ismét a kezébe nyomtam a farkam.
Utána ujjaim rásimultak a kézhátára.
– Azt akarom, hogy közel legyél – mondtam érdes hangon.
– Hogy összeérjen az ajkunk, amikor jövök.
Lágyan megcsókolt, mintha megértette volna, hogy mire
készülök, hogy mire van szükségem, és hagyta, hogy én
diktáljam az ütemet. Néhány pillanattal később rám tört a
gyönyör, és a kirobbanó, forró váladék hullámokban
borította be a kezünket és a hasamat.
Belehördültem Lucy szájába, becsuktam a szememet, és
hagytam, hogy a keze lassú mozdulatokkal levezessen a
gyönyör csúcsáról.
Néhány percen át mindketten csendben maradtunk,
miközben megnyugodott a testünk. Megragadtam a
törölközőt, és letöröltem a hasamat meg a kezünket. Amikor
a szívem már nem zakatolt vadul, vagy legalábbis az üteme
közel járt a normálishoz, odafordultam Lucyhez, és lágyan
megcsókoltam a száját.
Egyszerűen elolvadt a karomban.
Amikor lágyan végigsimította az arcomat, elhúztam a
számat az ajkáról, és egyszerűen csak belélegeztem az
illatát.
– Kellesz nekem, Lucy.
– Kizárt dolog, hogy most újra a puncim közelébe jöhess.
Valahányszor behatolsz, a lábam elkezd magától remegni.
Halkan elnevettem magam.
– Lucy, tényleg nem tudod? Ha a lábad nem remeg a
végén, akkor téged nem döngettek meg rendesen.
A mellemre hajtotta a fejét, én pedig megsimogattam a
haját.
– Köszönöm – mondta. – Csak most sikerült megértenem,
hogy milyen nagyon szükségem volt rád ma éjjel.
Köszönöm, hogy átjöttél hozzám.
Lehajtottam a fejemet, és egy pillantást vetettem az
arcára… Látva az arckifejezését, becsuktam a számat, és még
szorosabban öleltem magamhoz.
Lucy az enyém, és csak ez számít. Nem kell megértenem,
hogy mi rejlik a felszín alatt, egyszerűen csak el kell
fogadnom a tényt, és az sem okoz gondot, ha ő még nem áll
készen ugyanerre. Nem bántam, hogy várnom kell. Megérte
az erőfeszítést.
– Én leszek az a férfi, aki megszólítja a szívedet, Lucy
Meyer, pont úgy, ahogy te megérinted az enyémet –
mormogtam, miközben az ajkam végigsiklott a homlokán,
és Lucy lassan elaludt a karomban.
 I GAZI BOMBAHÍR:KISZIVÁRGOTT EGY SZEXVIDEÓ ADELINE
YOUNGRÓL

Igen, a hír igaz, kedves olvasó. Egyre több emberhez

jut el Adeline Young állítólagos szexvideója. Ez a
váratlan fordulat ráadásul egészen különösen
megdöbbentő, mivel a húszperces filmfelvételt
megvételre felkínáló ismeretlen azt állítja, a videó
akkor készült, amikor Adeline még férjes asszony
volt. A filmet az kapja meg, aki a legtöbbet fizeti érte.
Ön tudni szeretné, hogy mi láttuk-e ezt az
állítólagos szexvideót? Biztosak vagyunk abban,
hogy Adeline Young a főszereplője? Igen, és igen.
Megtekinthettük bizonyos részeit, és őszinte
sajnálattal le kell szögeznünk, hogy bizony Adeline
Young a rövidfilm főszereplője. Egészen elképesztő
dolgok történnek benne… Ha nem hisz nekünk,
vessen egy pillantást azokra a fényképekre, melyek
tegnap éjjel bukkantak fel az interneten.
Amíg tartott a házasságuk, sem Adeline-t, sem
Adamet nem látták félrelépni. Amikor először
hallottunk a válásukról, egyfolytában a hűségük
miatt csodálkoztunk rajta, ám ha igaz, hogy a
felvétel még a válás előtt készült, akkor nyilvánvaló,
hogy Adeline Young legalább egyszer bizonyíthatóan
megcsalta a férjét.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy kicsoda a filmen
szereplő titokzatos férfi, ám mihelyt megtudjuk a
nevét, meg fogjuk osztani önökkel. Nagy kérdés
persze, hogy számít-e a neve… Jelent-e Adam Connor
számára bármilyen különbséget, ha nem egy másik
színésszel, hanem csak egy hétköznapi fickóval
csalták meg? Nem hinnénk.
Kapcsolatba léptünk Adeline sajtósaival ma reggel,
ők pedig határozottan tagadták a szexvideóval
kapcsolatos felvetéseket. Szerintük az állóképeket
meghamisították. A fiatal színésznő a válása óta
minden alkalmat megragadott arra, hogy a kamerák
elé állhasson, ezért arra számítunk, hogy
hamarosan megjelenik az állásfoglalása, vagy egy
élő interjúban próbálja meg a helyre tenni a vádakat.
Adam Connor képviselői eddig semmit sem
nyilatkoztak.
 Huszadik fejezet

Lucy
A laptopot óvatosan letettem az ágyra, arra a helyre, ahol
előző éjjel elaludtam Adam karjában, majd felkeltem.
Beszívom a levegőt, kifújom a levegőt.
Amikor eléggé megnyugodtam ahhoz, hogy normális
ember módjára lélegezzek, átmentem a nappaliba, ahol
Olive a kéziratán dolgozott.
– Olive – nyöszörögtem, és ahogy ott álltam előtte, nem
tudtam, hogy mit csináljak a kezemmel.
A barátnőm szeme elkerekedett, mert észrevette, hogy
remegek, mint a nyárfalevél, és felugrott a heverőt borító
puha párnák közül. Odarohant hozzám.
– Terhesség? A bébi? Hívott a doktor? Leletek?
Megráztam a fejemet, és elkezdtem helyben ugrálni,
miközben a két kezem egyre jobban remegett.
– Sikerült. Neked – vinnyogtam, és utána az öklömet
rászorítottam a számra.
Beszívom a levegőt, kifújom a levegőt.
– Mi sikerült nekem? – megragadta a karomat, hogy ne
ugráljak egy helyben. – Lucy, komolyan megijesztesz. Mi
sikerült?
Majdnem szétrobbantam az izgalomtól. Megmarkoltam a
két kezét, és annyira közel hajoltam hozzá, hogy valósággal
beleüvölthettem a hírt a képébe.
 – Összejött neked egy kibaszott tízmillió dolláros
szerződés!
A döbbenettől leesett az álla.
– Tessék? – kérdezte suttogva, majd felüvöltött. – Mi van?
A torkomban dobogott a szívem, és lassan kifújtam a
levegőt.
– Olive – megpróbáltam a lehető legnyugodtabban
elmagyarázni a helyzetet, csakhogy magam is iszonyúan
izgatott voltam. – Ha aláírod a szerződést, amit átküldtek
hozzánk, máris bezsebelhetsz… tízmillió kurva dollárt!
Csak egész rövid ideig szökdécselt előttem, majd
váratlanul megdermedt.
– Ó, egy pillanat. Lucy, nem. Mit tettél? Felajánlottad nekik
a még meg sem született első gyermekemet? Mi történt?
Miközben kacagtam, megfájdult a szám a boldog
vigyortól.
– Nem. Újra ki akarják adni a Sajgó lelket, és további
három könyvet kérnek tőled. Mivel egyet már amúgy is
befejeztél, így csupán két új regényt kell megírnod.
Mind a két tenyerét a szájára szorította, és az arcára kiült
a sokk. Vadul átöleltem, majd mindketten önfeledten
szökdécselni kezdtünk.
– Ó, édes istenem, Lucy. Ó, édes istenem. Ó, édes istenem!
– Én is pont ezt mondtam, amikor egy órával ezelőtt
beleolvastam a szerződésbe.
Még akkor is óriási szemekkel bámult rám, amikor
elengedtem és összenéztünk.
– Akkor ezért mentél be a szobádba? Azt hittem, hogy… ó,
nem számít. Azt mondtad, hogy tízmillió dollár?
 – Bezony – biccentettem, és alig tudtam nyugton maradni.
Ezúttal Olive ölelt át engem hatalmas erővel.
– Ügyes vagy! Ezzel hivatalosan is te lettél az ügynököm,
Lucy. Együtt fogunk dolgozni. Ó, édes istenem! – Hátrébb
lépett, és még szélesebben mosolygott. – Te is gazdag vagy
ám! Soha többé nem kell felhívnod Catherine-t! Lesz egy
kisbabánk, dőlni fog a lé, és ontjuk magunkból a könyveket!
Utána egy örökkévalóságig kacagtunk és sírtunk
egyszerre.
– Fel kell hívnom Jasont – lelkendezett Olive. – Meg az
anyukámat.
Éppen az ő mobilját kerestük, amikor megszólalt az
enyém. Úgy éreztem, mintha a kisasztalon nem a telefonom,
hanem egy igazi eleven szörnyeteg feküdt volna, ami képes
leharapni a fejemet, ha túl közel kerülök hozzá, ezért a
hátam mögé dugtam a kezemet, és csak óvatosan
odasandítva néztem meg a kijelzőn, hogy ki hív.
– A nőgyógyász az – suttogtam, és Olive-ra néztem,
valószínűleg halálra rémült tekintettel. – Az orvos hív. Mit
csináljak?
– Akarod, hogy én vegyem fel?
Nyeltem egy hatalmasat, és megragadtam a mobilt.
– Nem lesz semmi bajom – nyögtem ki, aztán gyorsan
végigsimítottam a kijelzőt, és odaköszöntem annak, aki a
vonal túlsó végén akart beszélni velem.
Istenem, ugye nem fogok most szívinfarktust kapni?
Ígérem, mostantól jó kislány leszek.
– Halló. Igen, én vagyok Lucy Meyer.
Megragadtam Olive kezét, ő pedig erősen megszorította az
ujjaimat.
– Igen. Igen, szeretném tudni, kérem.
Jól hallottam a választ. Megköszöntem az asszisztensnek.
Bontottam a vonalat. Óvatosan letettem a telefonomat, és
nem mozdultam.
– Lucy?
Éreztem, hogy mindjárt rosszul leszek, odamentem a
heverőhöz, és leültem. Olive berohant a konyhába, és egy
pohár vízzel jött vissza; alighanem motyogtam valamit
arról, hogy szédülök.
Letérdelt elém, és várta, hogy megszólaljak.
Nyeltem egy nagyot, megköszörültem a torkomat, és a
barátnőm aggódó szemébe nézve végül megszólaltam:
– Nem vagyok terhes. Én… – A hasamra szorítottam mind
a két tenyeremet. – Nem lesz kisbabánk.
– De hát a menstruációd…
– Nem is tudom. Lehet, hogy elment nyaralni?
– Az lehet. Iszonyúan kikészültél és szomorú voltál a
szakítás miatt.
Csendben teltek a másodpercek, aztán Olive felkelt a
padlóról, és odaült mellém.
– Mégis milyen ember vagyok, Olive, hogy most elfogott a
megkönnyebbülés? Talán egy lelketlen szemétláda?
– Ó, Lucy. – Átölelt, és együtt dőltünk hanyatt a heverőn. –
Dehogy vagy rossz ember.
– Mégis úgy érzem magam.
– Márpedig nem vagy az, úgyhogy ne is gondolj ilyesmire.
– Nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát, mint anyámék.
Az egésznek ez a lényege.
 – Tudom, Lucy, és nincs ezzel semmi baj. Nyugodtan
lehetsz más, mint ők, és szerintem már most sem
hasonlítasz rájuk.
Szerettem volna témát váltani.
– Nem vagyok terhes, te viszont meggazdagodtál. – Rövid
hallgatás után legjobb barátnőmre pillantottam, és
halványan elmosolyodtam. – Szerintem ezt meg kell
ünnepelnünk.
– Táncos parti?
– Énekelni fogunk és bulizni.
– Jason most Tommal találkozik és… Adammel. Éppen
ezért azt hiszem, meg kellene hívnunk álmaid leendő
lovagját és a cuki kicsi fiát is.
Felnyögtem, és felkeltem a heverőről.
Várjunk csak…
– Az az alak miért találkozik Jasonnel és Tommal is?
– Tom szerzett egy olyan filmet, amiben mind a ketten
játszhatnak. Még a végén mindketten főszereplők lesznek.
Látod, drágám, most már mindenképpen hozzá kell
menned, hogy együtt utazgathassunk, miközben a férjeink
külföldön forgatnak. Talán még interjúkat is adunk.
Olyanok leszünk, mint Kristen Bell és Mila Kunis.
– Csak hát ők színésznők, mi meg nem – figyelmeztettem.
– Ez mondjuk igaz, de ők is színészek feleségei és tök jó
barátnők.
Átgondoltam a dolgot – természetesen nem azt, hogy
olyanok volnánk, mint Kristen Bell és Mila Kunis, és persze
nem is a házasság őrült ötletét –, hanem azt, hogy
meghívhatnánk Adamet és Aident. Nagyon hiányzott nekem
a kisember, és… abból sem lehetne baj, hogy itt van Adam
Connor a közelemben; meglehetősen jól nézett ki a fickó.
Főleg, mivel butuska kis szívem boldogan csipog, ha az az
alak ott van mellettem.
– Remek – morogtam. – Hát jó. Hívjuk meg őt is.
Olive boldogan felkiáltott, felugrott, és megpróbálta
megtalálni a mobilját a párnák között.
Kezdek meggondolatlanná válni? A szívem éppen egy
újabb hibát követ el azzal, hogy átengedi magát a szédítő
boldogságnak, ha itt van mellettem ez a lenyűgöző és
iszonyúan dögös pasi? Aki azt állítja, hogy kezd belém
szeretni.
 Huszonegyedik fejezet

Adam
Egész jól sikerült a megbeszélés Tommal. Sőt, valójában
elképesztően jól. Miután megvitattuk, milyen a jelenlegi
helyzetem a Sun Down Pictures filmgyártónál, Jason is
csatlakozott hozzánk, és megtárgyaltuk annak a lehetőségét,
hogy együtt szerepeljünk egy új filmben. Tomot
egyértelműen izgatottá tette ez a lehetőség, és azt hiszem,
hogy Jasont is. Átpörgettem a forgatókönyv lapjait, és
megígértem nekik, hogy a lehető leghamarabb elolvasom.
Abból, amit láttam, úgy tűnt, hogy jó lesz a film.
Sajnos attól viszont teljesen kiakadtam, ami a találkozó
után történt. Kijöttünk a kávéházból, ahol addig ültünk, és
elköszöntünk Tomtól. Miután megállapodtunk abban, hogy
Jasonéknál találkozunk, mert Olive valamilyen meglepetést
emlegetett, valaki felhívta Jasont. Egymás mellett álltunk a
parkolóban.
Befejezte a hívást, és odafordult felém.
– Na jó. Figyelj csak! – mondta, és beletúrt a hajába.
Kíváncsian vártam, hogyan folytatja. Lehet, hogy már nem
érvényes Olive meghívása? Emiatt nem lepődnék meg,
főleg, ha Lucy mondta ki az utolsó szót.
– Nem teszek úgy, mintha tudnám, hogy mi a helyzet
veled és Lucyvel, azt azonban feltételezem, hogy valami van
kettőtök között.
 Elhallgatott, és várta, hogyan reagálok. Biccentettem, hogy
folytassa.
– Tudom, hogy terhes, és mégis vele töltötted a múlt
éjszakát. Emiatt megint csak az az érzésem, hogy kettőtök
között komoly a dolog, és ez a lány valamennyire fontos
neked.
– Tulajdonképpen miről beszélsz, Jason? Lucy hívott fel
az előbb?
– Nem. Őszintén megmondom, tényleg nem akarok
bekavarni a dologba, de ha Lucy elköltözik, akkor Olive…
– Hogy érted azt, hogy Lucy elköltözik?
Sietve a mobilomra pillantottam: az ügyvédem volt az.
– Hogy átköltözik Pittsburghbe.
Lassan felemeltem a fejem, és Jason szemébe néztem.
– Pittsburghbe? Lucy egy szóval nem említette, hogy át
akar költözni abba a városba.
Nem hittem volna, hogy hazudott nekem egy ilyen fontos
dologgal kapcsolatban. Kizárt dolog, hogy csak úgy lelépne.
– Nem állítom, hogy átköltözik oda, de ez a hívás… –
Felsóhajtott, és megrázta a fejét. – Nem tudom, hogy mit
teszel, ha elmesélem, de szerintem jó lesz, ha tudsz róla.
Lucy volt barátja azt várja, hogy érte menjek a reptérre. –
Felemelte a mobilját. – Ő hívott az előbb.
– És…? – Néztem rá kérdően, és az elmémben hirtelen
igencsak veszélyes lehetőségek bukkantak elő. – Újra
összejönnek?
Jason megrázta a fejét.
– Nem tudom, hogy mi a helyzet kettőjükkel, de nem
hinném, hogy összejönnének. A pasi a terhesség miatt van
itt. Szerintem nem viselkedett megfelelően, amikor
meghallotta Lucytől, és feltételezésem szerint azért van itt,
hogy rendbe hozza a dolgot. Elviszem magunkhoz.
– Lucy kell neki – mordultam fel.
Jason elkomorodott és megdörzsölte az orrnyergét.
– Az alapján, amit Olive-től hallottam, igen. Azt hiszem,
vissza akarja szerezni.
– Adj pár perc előnyt – kértem azonnal, és beugrottam a
kocsimba, miközben Jason mozdulatlan maradt. – Menjetek
kerülő úton, vagy találj ki valamit. Csak egy kis előnyt
kérek.
Amikor elhajtottam, Jason mosolygott.

Beálltam a kocsival az udvarba, Olive pedig az ajtóban

fogadott.
– Ó – motyogta igencsak meglepődve. – Szia! Azt hittem,
Jason az.
Oldalra lépve a hátam mögé nézett.
– Aiden?
– A fiam még iskolában van, és attól tartok, hogy nem
hozhatom el Adeline-tól. Ma semmiképpen.
Esély sem volt rá, amikor az egész sajtó Adeline-on
csámcsogott.
– Hú, de kár. Na mindegy, gyere be!
Utánamentem, és bezártam az ajtót magam mögött.
– Beszélhetek Lucyvel?
– Persze. Akarod, hogy idehívjam?
 – Ugye nem bánod, ha rövid időre elszakítom tőled? Csak
pár percre lenne szükségem.
Egy kíváncsi pillantást vetett rám, és lágyan
elmosolyodott.
– Semmi gond.
Lucy szobájának az ajtaja tárva-nyitva állt. Bementem, és
becsuktam magam mögött.
– Adam? Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte a
fürdőszobából kilépő Lucy.
– Hát nem te hívtál meg?
Közelebb jött, és hamiskásan elmosolyodott.
– Igazából Olive a meghívó, de mivel nem tiltakoztam
ellene túl erősen, ezért tekintheted kedvező jelnek.
Bólintottam.
– Ilyesmire számítottam.
– Nem válaszoltál a kérdésemre. Mit keresel itt, a
szobámban? Ha nem látnám az arckifejezésedet, azt
hinném, hogy egy gyors menetért jöttél, ám a tekinteted
elárulja, hogy másról van szó.
– Beszélnünk kell.
– Miről is…? – Keresztbe fonta a mellén a karját, és várta,
hogy folytassam.
– Nem akartam elkapkodni a dolgot, Lucy. Ahelyett, hogy
lerohantalak volna, várni akartam, hogy megnyisd a
kapudat előttem, ám kiderült, hogy kifutottunk az időből.
Leengedte a karját és kihúzta magát. Nem tükröződtek
érzelmek az arcán.
Közelebb léptem hozzá.
– Valami megindult kettőnk között. Érzem, hogy nem
vagyok neked közömbös, és ami velünk történik… Nem
tudnám pontosan megmondani, hogy mi ez a változás, de
azt akarom, hogy az életem része legyél. Ismerlek… vagy
legalábbis azt hiszem, ismerlek. Még többet szeretnék kapni
belőled. Tegnap éjjel azt kértem tőled, hogy adj nekem egy
esélyt. Arra, hogy én vigyázhassak a szívedre. Sajnos most
rögtön szükségem van a válaszodra.
Mozdulatlanul állt előttem, és a tekintete sem árult el
semmit. Szokás szerint még csak nem is sejthettem, hogy
mit fog mondani, és ennek nem örültem. Felbőszített, hogy
ennyire elzárkózik előlem.
– Mit jelentsen ez? – kérdezte végül. – Épp most mondtad,
hogy nem akarsz siettetni, erre mégis pont ezt teszed.
Odaléptem közvetlenül elé, ő nekihátrált a falnak. A
szemébe néztem, és a homlokomat nekinyomtam az
övének. Belélegeztem az illatát, és megpróbáltam
megnyugtatni őrült szívemet. Nem engedhetem meg, hogy
Lucy itthagyjon.
– Itt van a volt pasid Los Angelesben. Jason idehozza a
házba.
A homlokát ráncolva zavartan nézett fel rám.
– Jameson? Itt van?
Bólintottam.
– Nem tudhatom, de talán a bébi miatt jött… és érted.
– Adam, nincs semmilyen…
– Nem. Még az előtt tudni akarom a válaszodat, hogy
találkoznál vele.
– Nem hinném, hogy értem jött volna, Adam. Nevetséges
vagy. Amikor elmeséltem neki, hogy terhes lettem, azt
akarta tudni, hogy mi a tervem a bébivel. Aki ilyesmit
kérdez, annak nem vagyok fontos.
– Lucy – mondtam halkan, és a két tenyerembe fogtam az
állát. – Ha egy férfi elrepül egy másik városba egy lány
kedvéért, akkor az fontos neki.
Az ujjam végigsimította az állát, és néztem, ahogy
szétnyílnak az ajkai. Odahajolva egy lágy csókot loptam tőle.
– Azt akarod, hogy bevessem a nagyágyúkat is, igaz?
– Nem tudom, hogy miről beszélsz, de jól van, megnézem
őket. Vedd elő, amid van!
– Én csak egy fiú vagyok… Itt állok egy lány előtt, és azt
kérem, hogy szeressen.
Egy félszeg mosoly jelent meg az ajkán.
– A Notting Hillből idézted? Igazad volt, ez tényleg
nagyágyú. Gondolod, hogy ezzel leveszel a lábamról? Hogy
a szívem hevesebben fog dobogni, ha e szavakat mondod
nekem?
Megragadta a kezemet, és a tenyeremet a szívére
szorította. Jól éreztem, hogy odabent valami vadul zakatol.
Miattam.
Egy hosszú pillanaton keresztül így néztük egymást. A
bőréhez ért a bőröm.
– Úgy hallottam, vannak csajok, akik elolvadnak, ha
filmekből vett idézetekkel udvarolnak nekik. Gondoltam,
kipróbálom, bejön-e neked is.
Elengedte a kezemet, én pedig megérintettem a nyakát, és
éreztem lüktető pulzusát.
– Megőrjítesz, Lucy.
A mosoly lassan szertefoszlott az arcáról.
 – Megijesztesz, Adam.
– Nem baj. Semmi gondom vele, ha így hajlandó leszel
beismerni, amit mindketten érzünk egymás iránt.
– Nem szerethetlek – tört ki belőle, még azelőtt, hogy
befejezhettem volna a mondandómat. – Nem mondhatom
neked, amit hallani akarsz. Nem hiszed el, hogy átok ül
rajtam, ám ettől még tény marad, hogy ez a helyzet.
Odahúztam magamhoz, hogy hozzám simuljon a teste.
– Lucy, mondd azt, hogy gyűlölsz. Nem számít. Inkább te
hazudj nekem, és állítsd azt, hogy gyűlölsz, mint valaki más,
azt hazudva, hogy szeret.
– Ha arról beszélek, hogy gyűlöllek, akkor tényleg
gyűlöllek. Nem kamuzok. Mivel pedig irtóra fel szoktad
cseszni az agyamat, ezért valóban utállak.
– Jól van. – Nekinyomtam az orromat a nyakának, és
elmosolyodtam. – Akkor tehát az enyém vagy? Az a fickó
nem vihet el, ha visszatér ide?
Az ajtón felhangzó kopogás megakadályozta, hogy Lucy
rendes választ adjon.
– Lucy? Izé… Jameson van itt. Rád vár.
Lehajolva észrevettem, hogy Lucy engem bámul.
– Egy perc és ott leszek. Köszönöm, Olive.
Olive hangja csupán halk mormogás volt az ajtó
túloldaláról.
– Persze.
A számmal megérintettem Lucy ajkát, és felsóhajtottam.
– Megengedem, hogy minden este az történjen, amit
akarsz.
– Jól van. Rendben. Majd igyekszem.
 – Tudom, hogy az van rád a legnagyobb hatással, ha az
ágyban hancúrozunk. Persze lehet, hogy aggódnom kellene
amiatt, hogy mennyire szereted a farkamat.
Halkan felnevetett, és mindkét tenyerét a mellkasomra
szorítottam. Én közben átöleltem a derekát, és egy erős
mozdulattal még közelebb húztam magamhoz.
– Tényleg kedvelem a farkadat. Nem is használod annyira
bénán. A csókod is elmegy, és az ágyban sem vagy annyira
csapnivaló.
Végre ki tudtam fújni a levegőt, és megnyugodtam.
Annyira jó volt így. Elmosolyodtam, miközben összeért az
ajkunk.
– Jó. Megengedem, hogy újra játsszál vele, mihelyst
egyedül maradtunk.
Elhúzódtam tőle, mire Lucy elmosolyodott, és elindult az
ajtó felé.
– Azt hiszem, most le kell mennem.
Megfogtam a kezét.
– Mehetünk együtt is. Ha tényleg annyira fontos neki az a
bébi, akkor a jövőben még sokat fogom látni.
Lucy felhorkant, és megcsóválta a fejét.
– Te tényleg annyira biztos vagy abban, hogy olyan sokáig
megtartalak?
– Ez a tervem, és attól nem kell tartanod, hogy olyan
könnyen megszabadulsz tőlem. Tudom, hogyan vigyázzak
arra, ami az enyém. Eszed ágában sem lesz lemondani
rólam.
A kilincset fogva megállt az ajtóban, és egy hosszú
pillantást vetett rám.
 – Engem akarsz és a bébit? Nem zavar, hogy terhesen
nemsokára akkora leszek, mint egy bálna? Csak az
egyértelműség miatt kérdezem.
– Függetlenül a babától, te az vagy, aki. Téged akarlak.
Téged, és mindent, ami hozzád tartozik – még azt a kis átkot
is.
Azon az éjszakán, amikor odajött hozzám, megígértem
neki, hogy meggyógyítom a szívét, és én leszek az, aki
leveszi róla a rontást, ha erre van szükség ahhoz, hogy
higgyen nekem.
 Huszonkettedik fejezet

Lucy
Így aztán igent mondtam. Megszegtem a saját szabályaimat,
és engedtem neki. A kivétel ugyebár erősíti a szabályt, nem?
Ezúttal nem fogom kimondani a döntő szavakat. Nem
fogom elárulni, mennyire fontos nekem, és hogy milyen
iszonyatosan belezúgtam. Álarcot viselek. Ha nem lát
belém, akkor nem is tud majd bántani.
A híres Adam Connor a pasim.
A szívem kelepcébe esett vadállatként őrjöngött a
mellkasomban, miközben Adammel a nyomomban kiléptem
a szobából.
Jamesont odalent találtam a nyitott ajtóban állva, kifelé
bambult. Zsebre vágta a kezét, és feszültség áradt a
testtartásából.
Nyoma sem volt Olive-nak és Jasonnek. A hátam mögé
pillantva láttam, hogy Adam pár lépésnyire lemaradt
mögöttem. Megnyugtatóan rám mosolygott, és
nekitámaszkodva a falnak jelezte, hogy esze ágában sincs
kimenni a szobából.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Jameson a nevemen
szólított, így kénytelen voltam elszakadni Adam hipnotikus
tekintetétől.
– Lucy – mondta Jameson lágy hangon. Mintha halványan
egy másik érzelem is keveredett volna benne… a bűntudat?
Vagy talán csak kifárasztotta az utazás, én meg
ábrándoztam?
Vettem egy mély lélegzetet, és elindultam felé.
Éreztem, hogy Adam tekintete lyukat fúr a hátamba,
hagytam, hogy Jameson közvetlenül a fülem alatt
megpuszilja a nyakamat. Az volt a kedvenc helye, mint
ahogy nem is olyan régen az enyém is.
Egy futó pillanatra becsuktam a szememet, és vártam,
hogy az érintése miatt rám törjenek az érzelmek. Semmi.
Semmit nem éreztem. Nem szerettem. Még csak nem is
haragudtam rá.
Meglepődve hátrébb léptem eggyel.
– Mit keresel itt, Jameson? – kérdeztem enyhén érdes
hangon.
– Sajnálom mindazt, amit a telefonban mondtam, Lucy. –
Lassan kifújta a levegőt, és egy kétségbeesett mozdulattal
beletúrt a hajába. – Annyira meglepődtem, hogy nem
gondolkodtam, és helytelen dolgokat mondtam.
– Semmi baj.
Ha tényleg terhes lettem volna, talán felzaklattak volna a
szavai, de mivel nem voltam, így nem akartam alakoskodni.
– Nem. – Megragadta és erősen megszorította a kezemet. –
Igenis számít, és nagyon hiányoztál nekem, Lucy. Tudom…
Jameson tekintete ekkor elsiklott a vállam fölé, és
elnémult, amikor meglátta Adamet.
– Egy pillanatra magunkra tudnál hagyni minket?
– Sajnos nem tehetem.
Jameson még mindig erősen szorítva a kezemet
elkomorodva rám nézett.
 Megfeszült a testem, amikor a hátamon megéreztem
Adam kezét.
– Most már elengedheted.
– Lucy?
Megköszörültem a torkomat, és arra gondoltam, hogy
ezzel az erővel be is mutathatnám őket egymásnak. Ez,
mondjuk, elég nagy ostobaság volt, hiszen ezek ketten
pontosan tudták, hogy ki kicsoda. Sajnos semmi más nem
jutott az eszembe, amit mondhattam vagy tehettem volna.
Lassan kihúztam a kezemet Jameson szorításából.
– Jameson, ő itt Adam Connor. Ő… Olive és Jason
szomszédja.
Adam elvette a kezét a hátamról, és ettől mintha hirtelen
hidegebbé vált volna a szoba.
– Adam… – Megkockáztattam egy hátravetett pillantást,
miközben arra számítottam, hogy talán kiment a szobából.
De nem, nem hagyott ott. Még mindig ott állt. Hiába éreztem
azonban az illatát, mert már… nem ért hozzám. Eltűnt a
meleg.
A fenébe.
Hogyan mutassam be neki Jamesont? Az, hogy a volt
pasim… hülyén hangzik.
– Adam, ő a barátom, Jameson.
Nem fogtak kezet, csak biccentettek.
Kellemetlen.
– Újra kérdezem: egy percre magunkra tudnál hagyni
minket?
– Én pedig megint azt mondom, hogy sajnos nem tehetem.
Ó, az isten szerelmére…
 Nem adva Jamesonnek esélyt a válaszra, megragadtam a
karját, hogy rám figyeljen. Rosszkedvűen azonnal felém
fordult, mihelyst megérintettem.
– Jameson, nem vagyok terhes – mondtam sietve. Sosem
élveztem a drámai feszültséget.
Jól tudva, hogy ez újdonságot jelent Adam számára is, úgy
döntöttem, hogy Jamesonre összpontosítok. Nem baj, hogy
Adam is itt van velünk a szobában, de ez most rám és
Jamesonre tartozott. Ettől még annak dacára sem fosztom
meg, ahogy otthagyott.
Továbbra is savanyú képet vágva megkérdezte:
– Ezt hogy érted? Hiszen azt mondtad…
– Azt mondtam, hogy majd értesítelek, miután megkaptam
az orvosi vizsgálat eredményeit.
– De hát azt állítottad, hogy csináltál egy terhességi tesztet
is.
– Igen. De csak egyet. – A vállam fölött Adamre
pillantottam, mielőtt folytattam volna. – Annyira
megrémültem, hogy nem mertem megismételni.
Nyilvánvaló, hogy ezek a tesztek is tévedhetnek.
– Szóval megjött a doktortól az eredmény… és ez már a
végleges.
Bólintottam.
– Igen. Ma. Alig pár órával ezelőtt. – Hátralesve
megpróbáltam felmérni Adam érzelmeit. Megfejthetetlen
volt az arca. Rossz jelnek tűnt, hogy nem hajlandó a
szemembe nézni.
– Fel akartalak hívni. Őszintén megmondom neked, nem
igazán hittem abban, hogy téged érdekelne a dolog… éppen
ezért lepődtem meg, hogy itt állsz előttem.
– Én nem csak a… izé, a terhesség miatt jöttem vissza.
Téged akar…
Azonnal odabújtam Adamhez, amikor megéreztem a
derekamon a karját.
– Lucy. – A belsőm egészen cseppfolyóssá vált,
valahányszor ezek az ajkak kimondták a nevemet, ami miatt
utáltam is kicsit. Persze csak icipicit. – Nekem mindez nem
számít. Van-e kisbaba, vagy sincsen. Csupán azért vagyok
boldog, mert így nem kell hosszú órákon keresztül azzal
marcangolnod magadat, hogy te is úgy végzed, mint kedves
családod hölgytagjai. És…
Elhallgatott, és egy gyors pillantást vetett a feltűnően halk
Jamesonre. Úgy vélem, azért, hogy ezzel nyomatékosabbá
tegye a szavait.
– Sokkal jobbat érdemelsz ennél. Nehogy már egyedül
kelljen rettegned az ilyesféle dolgok miatt. Nem szolgáltál rá
a magányra.
E szavak után odahajolt hozzám, és megcsókolt. Csak így,
Jameson orra előtt. Nem hinném, hogy ezzel akarta
féltékennyé tenni, de lehet, hogy mégis arra ment ki a játék.
Honnan a csudából tudhattam volna? Csakis az számított,
hogy az ajkamhoz ért a szája.
Nem hinném, hogy így akarta volna megmutatni, kié is
vagyok. Csakhogy, bár a csók lágynak indult – talán csak
finom, intim biztatás volt –, ám amikor véget ért, ugyanúgy
leigázott vele, mint az összes többi lenyűgöző csókjával.
Megkockáztatom, hogy pontosan úgy sajátított ki vele, mint
azokkal a csókjaival, melyeket akkor kaptam, amikor
bennem volt, és közben úgy érzetem, mintha a felhőkön
járnék.
Érzéki és érdes hangon folytatta:
– Találkoznom kell az ügyvédemmel. Már egy órája próbál
elérni. Lehet, hogy valami baj van.
Még mindig kissé kótyagosan a csókjától, bólintottam.
– Légy készen este nyolcra. Étterembe megyünk, hogy
vacsora közben beszélni tudjunk, rendben?
Fogalmam sem volt róla, hogy miről akart beszélni.
– Én… – Megköszörültem a torkomat. – Az a helyzet, hogy
ma megünneplünk valamit, így aztán Jason nevében termet
foglaltunk, és italt meg kaját rendeltünk. Óriási buli lesz.
– Engem is meghívtatok?
– Érdekelne akár csak egy kicsit is, hogyha az mondanám,
nem?
– Dehogyis.
Felnéztem az égre, de azt hiszem, észrevette a
mosolyomat.
– Akkor te is eljöhetsz.
Kaptam egy puszit az arcomra, egészen pontosan a szájam
szélére, ami miatt a szívem újra izgatottá vált.
– Akkor majd a buli után megyünk haza. Beszélni.
– Haza? – kérdeztem halkan, és leheletnyit
elmosolyodtam. Pontosan ugyanezeket a szavakat használta
akkor, amikor a Jake Callum-os közjáték után hazavitt
autóval.
Bólintott, és megsimogatta az arcomat.
Nem voltam egészen bizonyos abban, mit is akarok
mondani, de a szemébe néztem.
 – Nem szívesen ismerem be, de ebben a pillanatban az
értéked felkúszott nálam negyvenkilencre, Adam Connor.
A sérelmeim listájára ekkor került fel, hogy azért is
gyűlölöm, mert elhitette velem, hogy a háza egy napon az
otthonom lehet.
– Tetszik a negyvenkilenc. Jó kis szám.
Amikor Adam még egy pillantást vetett Jamesonre és
távozott, már jól tudtam, hogy nekem annyi. Egyetlen
csókjával elérte, hogy azt higgyem, egyedül vagyunk a
szobában, és elfelejtsem, hogy a volt pasim ott bámul
minket, iszonyatosan kétségbeesett kifejezéssel az arcán.
– Mikor történt mindez, Lucy? – törte meg Jameson a
csendet.
Nem volt értelme hazudni.
– Nem tudom biztosan. Öt perccel ezelőtt? Egy hónapja?
Otthagyott, és leült a heverőre. Zavarba jöttem, és én is
leültem vele szemben.
– Szóval akkor nem vagy terhes.
– Nem.
Nehéz lett volna kitalálni, hogy mi jár az eszében.
Összekulcsolta az ujjait, és előrehajolva rákönyökölt a
combjára. Egy gyors pillantást vetett rám, felsóhajtott, és
beismerte:
– Tudod, annak idején azt akartam, hogy gyere el velem.
Mielőtt itthagytalak volna, ezerszer is elképzeltem, hogy
megkérlek erre. Te pedig ezer alkalommal válaszoltad azt a
szavaimra, hogy „Igen, Jameson, veled akarok menni”. Csak
hát rájöttem, hogy ezt sosem mondanád. Eszed ágában sem
lesz ekkorát kockáztatni. Hiszen hónapokon át még csak
arra sem voltál hajlandó, hogy reggelig mellettem maradj az
ágyban. Kizárt dolog, hogy elköltöztél volna velem, igaz?
Aztán arra gondoltam, hogy mégis mitől ilyen nehéz
feltenni egy ennyire egyszerű kérdést? Talán, ha igazam lett
volna, és te tényleg el akartál volna jönni velem, akkor
érdeklődtél volna kicsit, amikor értesültél az
álláslehetőségemről. Te azonban hallgattál. Ezért aztán
otthagytalak.
– Ezért otthagytál – mondtam halkan, amikor
nyilvánvalóvá vált, hogy nem folytatja. Talán arra várt, hogy
beigazoljam a gyanúját. Nem tehettem meg. Bár tudtam,
hogy úgy már nem tett volna szemrehányásokat a döntései
miatt, mégsem tudtam… mégsem akartam hazudni neki. –
Ha megkértél volna rá, elmentem volna veled, Jameson.
Szomorúan elmosolyodtam.
– De talán igazad van. Ha neked ilyen fejtörést okozott,
hogy beszélj velem, hogy megkérdezd, el akarlak-e kísérni,
és ha kételkedtél az érzelmeimben, amelyekről tudtad, hogy
csak nehezen vallom be őket, akkor kettőnk kapcsolatának
nem igazán lett volna jövője.
– Gázul viselkedtem, amikor meghallottam, hogy terhes
vagy.
– Nem, dehogyis.
Bólintott, és körülnézett. Hova tűnt Olive és Jason?
Jameson elmosolyodott és felkelt.
– Nem tudom, hogy szomorú vagyok-e vagy
megkönnyebbülést érzek, hogy nincs bébi.
Én is felálltam.
– Lehet, hogy most szívtelennek tűnök, de én
megkönnyebbültem.
Úgy tűnt, megleptem a szavaimmal.
– Egyikünk sem elég érett ahhoz, hogy gyereke legyen,
Jameson. Lehet, hogy én sosem leszek az.
Egy hosszú pillanatig mindketten hallgattunk, majd
Jameson rosszkedvűen felnevetett, és megdörzsölte a
tarkóját.
– Micsoda baromság. Micsoda kibaszott baromság. Azt
hittem, hogy meg tudlak győzni, költözz át hozzám
Pittsburghbe, miután úgy döntöttél, hogy megtartod a
gyereket. Úgy véltem, ez a jel arra, hogy újra
megkérdezzelek… nem mintha az első alkalommal nem
szúrtam volna el mindent. Ezért jöttem ide, ahol kiderült,
hogy nemcsak hogy nincs gyerek, de te bepasiztál.
– Nem pasiztam be! – mérgelődtem.
– Akkor mi volt ez a kis előadás? – A fejével az ajtó felé
biccentett, amin át Adam az előbb távozott.
Elkomorodtam.
– Nem erről van szó.
Vagy mégis? Pontosan mibe is egyeztem bele? Mit akar
tőlem Adam? Hogy egy ágyban aludjunk? Mert számomra
már ez is nehéz ügy. Együtt járjunk? Képes lesz erre? Hogy
a nyilvánosság elé álljon velem? Szex? Mit jelentsen az,
hogy „az enyém vagy”? És hogy a csudába jár az ember egy
filmsztárral? Hogyan?
– Értem – mormogta Jameson, és erről az eszembe jutott,
hogy nem vagyok egyedül.
Odajött hozzám, a kezét a vállamra tette, és a szemembe
nézett. Ekkor megéreztem valami halvány kis érzést,
valamit, amire emlékeztem. Ő viszont pillanatnyi habozás
nélkül az ujjaival beletúrt a hajamba, és egy határozott
csókot nyomott a számra. A nyelvét nem használta, ám ez az
utolsó csók elmulasztott lehetőségekről és
bocsánatkérésekről mesélt. Annyira meglepett vele, hogy
nem tudtam, mitévő legyek. Csupán annyira húzta hátra a
száját az ajkamtól, hogy az orrunk hegye majdnem összeért.
Utána becsukta a szemét, és magához szorított.
– Jameson… – suttogtam, és a kezemet tetovált csuklójára
tettem. Elengedte a hajamat, de nem lépett hátrébb.
– Amikor először arról beszéltél, hogy szeretsz, úgy
éreztem magam, mintha megmásztam volna egy kibaszott
hegyet. Ez a faszi kurvára szerencsés. Dolgoztasd meg
alaposan; igaza van, te ennél többet érdemelsz.
Egy gyors puszit nyomott az arcomra, és otthagyott.
 Huszonharmadik fejezet

Adam
Amikor a fényárban úszó városon keresztül elindultam az
étterem felé, hogy találkozzak Jasonékkal, elmémben újra és
újra eljátszottam, hogy mi történt az ügyvédemnél a
megbeszélés során. Jason üzenetben értesített, hogy hol
lesznek.
A felbukkanó szexfilm – az állítólagos szexfilm – nagy
valószínűséggel igazi volt. Bárkinél is volt az eredeti
felvétel, az a lehető legtöbb pénzt akarta kihozni belőle, és
azzal fokozta a licitálók étvágyát, hogy újabb és újabb
állóképeket töltött fel a filmből az internetre… ezeken
világosan látszódott, ahogy Adeline félmeztelenül egy faszt
tart a kezében, míg a másik képen éppen bekapja. A kép
nem adta tökéletesen vissza gyönyörű arcát, ám amit
ábrázolt, az elég volt ahhoz, hogy a sajtó megőrüljön, és azt
találgassa, hogy ki szerzi meg magának a teljes videót.
– Ez a hasznunkra válhat – mondta Laura, az ügyvédem.
Alighanem felfigyelt az arckifejezésemre, mert pillanatnyi
szünet nélkül folytatta. – Övön aluli ütés, tudom, de ha
komolyan gondolod, hogy tied legyen a gyerek kizárólagos
felügyeleti joga, akkor ez nagyon is a hasznunkra lehet.
Nézd meg rajta a dátumot; ha nem piszkáltak bele, akkor a
felvétel szerint a volt feleséged megcsalt. Ha pedig egyszer
történt ilyesmi, akkor valószínűleg más alkalmak is
lehettek. Lehet, hogy akkor nem készítettek videót, de
valamit csak találni fogunk. Használjuk fel, Adam! Nekem
elhiheted, ez megkönnyítené a dolgunkat.
– Nem! Eszem ágában sincsen sárba tiporni a volt
feleségemet. Azzal is éppen elég baja lesz, hogyan álljon
talpra ezek után; nem akarom, hogy további terhelő
bizonyítékokat keressetek. Nem azért pereskedünk, hogy a
sárba döngöljem őt, Laura; ez mindenképpen lebegjen ott a
szemed előtt, miközben folytatod a pert. Én csupán a fiamat
akarom. Találj más megoldást! Ásd bele magad az ügyeibe,
beszélj az ügyvédeivel, és keress egy másik megoldást.
A fotók nem voltak hamisítványok. Adeline tényleg
megcsalt, amikor még a feleségem volt. Ezt onnan tudtam,
hogy a fényképeken jól látszott a keze, és felfigyeltem a
csuklóján a kivörösödött bőrre. Ezt az irritációt az okozta,
hogy az egyik film forgatásán rézből készült karkötőt kellett
viselnie. A fényképek dátuma pedig egybeesett azzal,
amikor a kiütések megjelentek rajta.
Hogy meglepődtem-e, amikor értesültem a szexvideó
felbukkanásáról? Nem hazudok; igen, meglepődtem.
Adeline… Adeline bár nem volt hibátlan, kitartott
mellettem, legalábbis ezt gondoltam. Csakhogy már
túljutottam azon a ponton, amikor még feldühített volna
egy ilyen film létezése. Nem mehetek vissza, hogy
megváltoztassam a múltat, hogy kijavítsam közösen
elkövetett hibáinkat. Már semmit nem számított. Ez a nő
többet nem játszott szerepet az életemben. Saját magával
szúrt ki, csakis önmagával. Időközben már kiadtam az
utasítást a sajtósaimnak, hogy tegyenek meg mindent azért,
nehogy belekeveredjek az ügybe. Eszem ágában sem volt
kommentálni az eseményeket. Ne hivatkozzanak rám!
Ennek dacára egy álló napon át nem voltam hajlandó
fogadni Adeline vagy az asszisztensei hívását. Csakis
Aidenre tudtam gondolni, és hogy ez az új helyzet milyen
hatással lehet rá. Tíz perccel este hét után érkeztem meg az
étteremhez. Egy forgalmi dugó miatt késtem tíz percet.
Először semmire sem gondoltam, amikor hiába kerestem
Olive mellett Lucyt. Minél közelebb értem azonban a félig
fedésben lévő asztalukhoz, annál jobban megerősödött
bennem a gyanú, hogy esetleg még mindig azzal a faszival,
Jamesonnel lehet. Hibát követtem el talán, hogy egyedül
hagytam vele?
Olive háta mögül Jason feje bukkant elő, majd az integető
keze. A felesége is felfigyelt rám, és félénken elmosolyodott.
Elbizonytalanodva lelassultam, ám mielőtt odaérhettem
volna az asztalukhoz, hogy rákérdezzek, hol van Lucy,
éppen ő bukkant elő a barátaitól jobbra, és egy gyönyörű,
bizonytalan mosolyt küldött felém.
Lenyűgöző volt – ahogy mindig is! Magas sarkú fekete
platformcipőt és ugyanilyen színű koktélruhát viselt, ami
közvetlenül a térde fölött ért véget. A ruha nyakkivágása
lehetővé tette számomra, hogy megpillantsam a keble
csodálatos domborulatait. Mi mást tehettem volna, mint
hogy irányt váltok, és elindulok felé, mégpedig egyre
könnyedebb léptekkel, hiszen már tudtam, hogy ő is itt van.
Leheletnyit elvigyorodott, és a tenyerét beletörölte a
ruhájába, amit közben észrevétlenül lejjebb húzott, majd
elindult felém. A tőlünk jobbra lévő asztalhoz váratlanul
odalépő pincérnő kis híján elgáncsolt.
Lucy elmosolyodott, én felkacagtam.
Segítettem a pincérnőnek visszanyerni az egyensúlyát,
bocsánatot kértem tőle, és sietve megkerültem az asztalt.
Mihelyt odaértem Lucy elé, a két kezembe fogtam az arcát,
és kifújtam a levegőt.
– Hát itt vagy!
Felhorkant.
– Azt hitted, hagyom, hogy nélkülem ünnepeljenek? Nagy
nyavalyát! – Megragadta a csuklómat. – Te meg miért vágsz
ilyen savanyú képet?
Ekkor azonban a szájára tapasztottam az ajkamat, és addig
csókoltam, míg majdnem elalélt a karjaimban. Amikor
elengedtem és a hüvelykujjammal végigsimítottam pirosló
alsó ajkát, már két kézzel kapaszkodott az ingembe.
Megköszörültem a torkomat, és hátrasimítottam a haját,
mert így legalább egy másodperccel tovább érhettem hozzá.
– Egy pillanatra azt hittem, hogy az a fiúcska valami
trükkel rávett téged arra, hogy lelépj vele.
Játékosan magasba vonta az egyik szemöldökét.
– Ilyen naiv kiscicának tartasz?
Felkacagtam, és egy újabb csókot nyomtam az ajkára.
– Nem. Téged aztán senki sem tud átverni, Lucy Meyer.
– Remek. Örülök, hogy ezt te is tudod. – Körbevillant a
tekintete. – Mi lenne, ha most leülnénk? Minket bámulnak
az emberek. Nagyon kellemetlen!
Leszartam, hogy mit gondolnak rólunk az emberek –
annyira hozzászoktam már ahhoz, hogy éjjel-nappal
szemmel tartanak, hogy már fel sem figyelek az ilyesmire –,
ám ennek dacára elfogadtam, amit kért, és Lucy kezét
megmarkolva elindultunk az asztal felé.
Adtam egy puszit Olive-nak, Lucy alá toltam a széket, és
üdvözöltem Jasont.
– Úgy tűnik, nem csak egy dolgot kell ma
megünnepelnünk – állapította meg Olive ragyogó mosollyal
az arcán.
– Olive… – sóhajtott fel Jason.
– Mi van? – A férje felé fordult, és ártatlan tekintettel
nézett rá. – Semmi rosszat nem csináltam.
Miközben Olive megpróbálta kiengesztelni Jasont, én az
ujjam hegyével megsimogattam Lucy csuklóját, amitől a
karján felálltak az apró szőrszálak. A fülébe suttogtam:
– Minden rendben a volt pasiddal?
Rám mosolygott, és bólintott.
– Azt hiszem, most már tényleg vége.
– Eddig még nem volt tényleg vége?
Mégis mi a fenéről beszéltek ezek ketten, miután én
eljöttem?
Megcsóválta a fejét, és a vizespohár után nyúlt.
– De, nagyon is, viszont azt hiszem, hogy így már
egyértelmű, tudod? Visszavonhatatlan. Nem hinném, hogy
még egyszer látjuk egymást az életben.
– És ezzel nincs probléma?
Belekortyolt a vizébe, bólintott, majd a tekintete a
barátain állapodott meg.
Úgy döntöttem, kibírok még pár órát, amíg négyszemközt
maradva beszélni tudunk.
– Úgy hallottam, hogy ideje gratulálnunk – mondtam,
megszakítva ezzel Jason és Olive csendes beszélgetését.
– Ó, köszönöm – felelte Olive, és rámosolygott Lucyre. –
Csakhogy szerintem igazából Lucynek kellene gratulálni. Én
ugyanis semmit nem tettem. Ő az, aki összekalapálta a
megállapodást.
Olive a szemembe nézett.
– És végre hivatalosan is elfogadta a tényt, hogy mostantól
az én ügynököm.
– Gratulálok! – mondtam újra, és az asztal alatt
megfogtam Lucy kezét. – Mindkettőtöknek.
A két fiatal nő egyszerre mosolygott rám.
Ezt követően ételt rendeltünk, én pedig diszkréten
megkérdeztem a pincérünktől, hogy tudna-e hozni egy üveg
pezsgőt. Az este könnyed csevegéssel folytatódott, én pedig
felfedeztem, hogy Lucynek van egy másik oldala is,
miközben figyeltem, hogyan beszélget Olive-val. Gondtalan
és boldog volt a barátnője oldalán. Nyoma sem volt
aggodalomnak vagy bánatnak. Azt akartam, hogy az én
társaságomban is pontosan így viselkedjen.
Nem is egy alkalommal felfigyeltem arra, hogy Jason
ragyogó arccal nézi a feleségét, miközben Olive önfeledten
kacag Lucyvel. Annak dacára, hogy Adeline miatt fájt a
fejem, azon kaptam magam, hogy együtt nevetek velük.
A szomszéd asztalnál ülők közül ketten átjöttek hozzánk,
és autogramot kértek Jasontől és tőlem. Gyorsan aláírtuk a
felénk nyújtott szalvétákat, és mielőtt tiltakozni tudtunk
volna, rajongóink lefényképeztek mind a négyünket, majd
sietve távoztak.
Lucy feszült teste hozzám bújt, amikor a fülembe
suttogott:
– Nem kapod el őket?
– Már miért tenném?
– Hogy elvedd a telefonjukat és kitöröld belőle a képeket.
– Lucy – sóhajtottam, és közelebb húztam a székét
magamhoz.
– Ma este nem csak ők fényképeztek le minket. Hidd el
nekem, az alapján, amit láttam, legalább három másik
asztalnál is készültek fotók rólunk.
– És ez így rendben van? Úgy értem, tudom ám, hogy
megy az ilyesmi… mi van, ha felrakják az internetre? Na jó,
ez ostoba kérdés volt, mert valószínűleg máris kiposztolták
a képeket.
– Igen? – kérdeztem, és feszülten figyelve megpróbáltam
rájönni arra, mi miatt aggódik ennyire.
– Mi az, hogy igen? – mondta elfúló hangon. Hátradőlt,
félrehajtotta a fejét, és látszott, hogy valamin erősen
gondolkodik. – Húha, szóval akkor ez már csak ilyen.
Komolyan gondoltad, amit az előbb mondtál.
– Te talán nem?
– Nem tudtam…
– Mit nem tudtál? – kérdeztem, amikor elhallgatott.
– Nem tudtam, hogy pontosan mire gondoltál. Azt hittem,
arról fogunk beszélgetni, amit délelőtt mondtál.
– Melyik része ennyire nehezen érthető? Most már az
enyém vagy. Nem tudom, ezt hogyan lehetne még jobban
körülírni.
– Haha – nevetett rosszkedvűen.
A pincér kihozta az édességet és még egy üveg pezsgőt a
hölgyeknek, így Lucy kénytelen volt elhallgatni. Mihelyst a
felszolgáló távozott, ott folytatta, ahol abbahagyta.
– Pontosan tudod, hogy mire gondoltam!
– Igazából nem tudom, viszont tisztázzunk már valamit.
Az, hogy az enyém vagy, azt jelenti, hogy mostantól az
enyém vagy, és senki másé.
Felháborodva felhördült.
– Szerinted így kéne megmagyarázni bármit is? Semmit
nem mondtál el. Most arra gondolsz, hogy csakis egymással
szexelhetünk? Vagy arra, hogy együtt járunk? És ha ez
lenne a helyzet, képes vagy egyáltalán normális udvarlásra?
Vagy ez már egy kapcsolat? Minden éjjel ugyanabban az
ágyban kell aludnom, ahol te is alszol? Ezek mind fontos
kérdések, és én nem tudom rájuk a választ.
– Úgy tűnik, hogy elég sokat gondolkodtál rajtuk.
– Tudni szeretném, hogy mibe bocsátkozom.
– Mi volna, ha nem aggódnál miatta?
– Mi volna, ha segítenél egy kicsit?
– Az nem volt segítség, hogy elmondtam, mennyire beléd
zúgtam? Azt hittem, hogy azzal mindent egyértelművé
tettem.
Valaki felhördült mögöttünk, mire odafordultunk.
– Sajnálom, bocsánat, ne hagyjátok abba – suttogta Olive
meglehetősen jókedvűen.
– Nem szívesen szakítalak félbe titeket, de azt hiszem,
ideje lelépnünk – mondta Jason, miközben a bejáratot
figyelte.
Odapillantva észrevettem, hogy a tulajdonos olyan
emberek útjában áll, akik mind felénk mutogatnak; úgy
tűnt, egy egész seregnyi lesifotós várakozik odakint. Jason
odahívta magához a pincérünket, és megkérdezte tőle, hogy
használhatnánk-e a konyha mögötti hátsó kijáratot, ami
sajnálatos módon már egyikőnknek sem jelentett
újdonságot.
Amint megkaptuk az engedélyt, máris elindultunk. Olive
és Lucy ment elöl, miközben mi mutattuk az utat a hátsó
ajtó felé.
– Fel kellett volna hívnom Dant – mormogtam magamban,
és dühösen megráztam a fejem. – Olyan nagy a felhajtás
Adeline miatt, hogy valószínűleg a házam előtt is lesben
állnak a fotósok.
Jason felém pillantott, miközben odaértünk a hátsó
ajtóhoz.
– Hívd fel most, hogy jöjjön ide, és intézkedjen a kocsid
miatt. A sofőröm majd elvisz minket. Te meg szépen
átmászol a kerítésen, így nem fogják tudni, hogy hazaértél.
– Köszönöm. Azt hiszem, ez jó ötlet.
Megvártuk, hogy Jason sofőrje az épületet megkerülve
felszedjen minket, én pedig gyorsan felhívtam Dant, és
megkértem, hogy hozza el a kocsimat, majd ellenőrizze, mi
van Adeline-nel és Aidennel, mielőtt visszajönne a
házamba. Bár a nap folyamán nem volt hajlandó felvenni
volt feleségem a hívásaimat, ez távolról sem jelentette azt,
hogy nem aggódtam. Hogyan bánik Aidennel a nagy
zűrzavar közepette? Lehetséges, hogy még mindig
haragszik rám, amiért bíróság elé idéztem, és nem hajlandó
megengedni, hogy bármikor találkozzak a fiunkkal, amikor
egy hétig nála van, ám ez még távolról sem jelentette azt,
hogy én beletörődnék ebbe.
– Tudok valamit segíteni? – kérdezte Lucy, amikor
befejeztem a beszélgetést Dannel.
– Itt a kocsi, srácok! Gyorsan beszállás, mielőtt az eszükbe
jutna hátraküldeni egy őrszemet.
Rámosolyogtam Lucyre, és reméltem, hogy ezzel sikerül
meggyőznöm arról, hogy minden rendben van – vagy
legalábbis rendben lesz. Odavezettem a várakozó járműhöz.
Miután mind bezsúfolódtunk az autóba, és a hátunk
mögött hagytuk az étterem bejárata előtti fokozódó őrületet,
Lucy a kezébe fogta a kezemet, ami miatt úgy éreztem,
mintha meghódítottam volna a világot.
 Huszonnegyedik fejezet

Lucy
Megdöbbentő módon az Adam kapuja előtt várakozó tömeg
nagysága még annál is szörnyűbb volt, mint amit az
étteremnél tapasztaltunk. Szerencsére egyikőjük sem
láthatott keresztül Jason kocsijának elsötétített ablakain, így
nem vették észre Adamet, amikor behajtottunk a kapun, és
utána velünk együtt Adam besétált Jason és Olive házába.
Miközben megkapaszkodtam a heverő támlájában, hogy
levegyem a magas sarkú cipőmet, láttam, hogy Adam
csapdába esett állatként jár fel és alá. Nem igazán tudtam,
hogy mit is mondhatnék ebben a helyzetben, ezért
csendben maradtam. Talán részben azért ilyen mérges, mert
megcsalták? Megérezte, hogy őt nézem, és felém fordult.
– Sajnálom, Lucy. Azt ígértem, hogy átbeszéljük a
dolgainkat, de még semmi hírem sincs Dan felől, és tudnom
kell, milyen nagy a baj Adeline-nél.
Megráztam a fejem, és magam mögött hagyva a
biztonságot ígérő heverőt, odamentem hozzá.
– Megőrültél? Eszembe sem jutott, hogy számonkérjem
rajtad. Én is aggódom a kis cimborám miatt.
Felsóhajtott, és megdörzsölte a homlokát.
Tehetetlennek éreztem magamat, és Olive szemébe
néztem.
– Jason! – szólt ki a férjének, aki bejött hozzánk a
nappaliba. – A sofőr esetleg elvinné Adamet Adeline
házához?
– Igen, még nem ment el. Adam, ha ennyire szar a helyzet
a kapud előtt, akkor Adeline-nél sem lehet jobb.
– Igen, én is ettől félek…
Ekkor végre megszólalt a telefonja.
– Dan? Mi a helyzet? – Egyik kézzel eltakarta a szemét, és
szenvedve felsóhajtott. – Igen? Láttad elmenni? …rendben,
rendben! …jól van, hozd át a kapun, Jasonéknél vagyok. Ott
leszek pár perc múlva.
Letette a mobilt, és felém fordult.
– Idehozza a fiamat. Úgy tűnik, Adeline-nél még rosszabb
a helyzet, mert amikor Dan felajánlotta neki, hogy áthozza
ide Aident és akkor ő jobban odafigyelhet a dolgaira,
Adeline még csak nem is ellenkezett.
Odasiettem hozzá, és megérintettem a karját.
– Ez jó hír, ugye? Akarod, hogy én is veled menjek, és
eltereljem Aiden figyelmét arról, ami kint történik?
Forró tenyerével megérintette az arcomat.
– Csak ha megígéred, hogy engem is megnyugtatsz.
Nem lehetett nem rámosolyogni; mostanában egyre
többször késztetett erre.
– Majdcsak kitalálunk valamit.

Adam a karjában hozta be a fiát. A vadul vicsorgó Dan

jelentette a hátvédet.
– Nézd csak, ki jött hozzád látogatóba, nagyfiú! –
mormogta Adam a fiának, aki az apja nyakához szorította az
arcát, és vékony karjával erősen magához ölelte. A
pizsamáját aranyos kék kisautók díszítették.
– Szia, Aiden! – Odamentem hozzájuk, bár fogalmam sem
lehetett arról, hogy mi történt és mennyire rossz a helyzet.
Az isten szerelmére, hát történhet több baj is egyetlen
napon? A reggel még tök jól indult, mostanra viszont
minden elfajult.
Aiden előbújt a rejtekhelyéről, és odaintegetett nekem.
– Szia, Lucy! Miattam jöttél?
Felragyogott az arcom.
– Bizony! Apád megkérdezte, hogy akarok-e találkozni
veled, én meg kapva kaptam a lehetőségen. Na mi a helyzet
veled?
– Nehéz napom volt. Anyu nagyon szomorú. Nem
akartam otthagyni, de azt mondta, hogy nem tudok segíteni.
Ó, baszd meg! Adamre pillantottam, és láttam, hogy
megfeszül az álla – az a nagyon szexi álla. Megráztam a
fejemet, és az aggódó kisfiúra összpontosítottam.
– Időnként mindenkinek van nehéz napja. Tudod, mit
szoktam csinálni, amikor különösen rám jár a rúd? – A kis
kezével megkapaszkodott az apja ingjében, és megrázta a
fejét. – Eszem egy kis jégkrémet, és a legjobb barátommal
megnézem az Oroszlánkirályt vagy a Zootropolis – Állati
nagy balhét.
Ez volt az ő két kedvenc filmje.
– Olive-val nézed meg?
Bólintottam.
– Igen. Ő legalább annyira imádja őket, mint én.
 Pislogott párat, és máris nagyon álmosnak tűnt. Dan
alighanem az ágyából halászta ki.
– Én is szeretem őket. – Az apja felé fordult. – Apu,
tévézhetek egy kicsit Lucyvel? Nagyon nehéz napom volt.
Adam kényszeredett mosolyt erőltetett az arcára, és
beletúrt Aiden hajába.
– Már rég aludnod kellene, Aiden.
– Csak egy kicsit, apu, légyszi!
– Mi lenne, ha építenénk egy kis párnavárat ide, a
nagyszobába, és onnan néznénk meg a filmeket? Talán az
apádat is behívhatnánk oda, szerintem nem fog nemet
mondani.
Aiden szeme tágra nyílt, és reménykedve kihúzta magát
az apja karjában. A szemem sarkából láttam, hogy Adam
elmosolyodott, Dan pedig a fejét csóválja.
– De hát nem tudom, hogy kell párnavárat építeni, Lucy!
Még sosem építettem ilyet! Te igen?
– Még szép! Sajnos a segítséged nélkül nem biztos, hogy
sikerülni fog. Lenne kedved segíteni?
– Igen, az menni fog. – Megérintette az apja arcát, hogy
felhívja magára a figyelmét. – Építhetünk egy sátrat, apu? Te
is nézhetsz minket közben. Ha Lucy újra elsírja magát,
megölelheted és szólhatsz neki, hogy ne legyen megint
butuska.
Adam elnevette magát, és bólintott.
– Rendben. Pontosan ezt tesszük. – Letette Aident, aki
azonnal a hálószobája felé iramodott, mihelyst a kis lába
megérintette a talajt.
– Hozom a kedvenc párnámat!
 – Én pedig a lepedőket. – El akartam menni Adam mellett,
de megragadta a csuklómat, és megállított. Magasba vontam
az egyik szemöldökömet, és felnéztem rá. – Tényleg ez a
fétised?
Lehajolt és megcsókolt. Ajka lágy érintése és a bensőséges
köszönetnyilvánítása miatt szédülni kezdtem, majd a nyelve
is becsúszott a számba. Mielőtt rájöhettem volna, hogy mi
történik, már véget is ért.
– Köszönöm, hogy itt vagy, Lucy. Hogy velünk vagy –
mondta érdes hangon. Aiden két párnával a hóna alatt
berohant a szobába.
– A másik kedvenc párnámat neked hoztam, Lucy.
– Köszönöm, kis földlakó! – mondtam halkan. Óvatosan
felrakta a párnákat a heverőre, és a kezem után nyúlt.
– Gyere, megmutatom neked, hol vannak a paplanok. –
Elhúzott az apjától, és csak a folyosó elején állt meg. – Apu,
segítesz nekünk?
– Beszélnem kell Dannel, mielőtt elmenne. Utána rögtön
odajövök hozzátok.
– Te nem nézed meg velünk a filmet, Dan?
– Mennem kell, nagyfiú. Megkérhetlek arra, hogy vigyázz
helyettem apádra meg Lucyre?
Aiden jól láthatóan kidüllesztette a mellkasát, és bólintott.
– Persze. Számíthatsz rám.
Az ígéret után bevonszolt magával a szobájába, hogy
válogathassunk a kedvenc paplanjai között.
Egy darabig turkáltunk a különféle ágyneműk között,
aztán kiválasztottunk két világoskéket és egy zöldet, ami
majdnem pont olyan árnyalatú volt, mint a kisfiú szeme.
Összeszedtünk még egy pirosat és egy fehéret is, rajta piros
és fekete vonatokkal. Elloptunk pár párnát az apja ágyáról
is.
Amikor bevonultunk a zsákmányunkkal, sem Adam, sem
Dan nem volt a nappaliban. Aiden mindent ledobott a
földre, és segített a rakományommal.
– Le tudnád szedni azokat a párnákat? Felhalmozzuk őket
a heverőre, így jóval magasabb lesz. Addig megyek, és
megnézem, hol van az apád.
– Lucy… szerinted megengedi, hogy jégkrémet is együnk?
– Hümmm. – Összevont szemöldökkel úgy néztem,
mintha mélyen elgondolkoznék rajta. – Majd megkérdezem
tőle, de szerintem azt feleli, hogy túl késő van a jégkrémhez.
Aiden összefonta a karját a melle előtt, és a testtartásomat
utánozva félrehajtotta a fejét.
– Igen, azt hiszem, igazad van. Holnap viszont, ha
megkérjük, nem fog nemet mondani! És talán anyu is
idejöhet hozzánk.
– Igen, igazad van. Holnap rákérdezünk.
Segítettem neki felmászni a heverőre, hogy a
díszpárnákat ledobhassa a padlóra, majd elindultam a
bejárati ajtó felé. Jól hallottam, hogy Adam egyre
hangosabban beszél.
– Hé! – förmedtem rá halkan a két rendkívül dühös
férfira. – Már így is eléggé meg van ijedve, mi lenne, ha nem
üvöltenétek?
Dan majdnem vicsorgott, de nem szólt egy szót sem. Adam
a mobiljába beszélt, és úgy tűnt, hogy mindjárt felrobban.
– Mi történik? – kérdeztem halkan Dant.
 – Adeline – mordult fel, és a hangsúlyából egyértelműen
kiderült, mi a véleménye Adam volt feleségéről.
– Adeline, eszem ágában sincs közös nyilatkozatot kiadni
veled. Nem érdekel, hogy ennek milyen hatása van a
karrieredre. Akkor kellett volna erre gondolnod, mielőtt
úgy döntöttél, hogy megcsalsz egy rendezővel, csak azért,
hogy megkapjál egy szerepet.
Döbbenten néztem Danre, és megpróbáltam lenyelni a
számra tóduló szavakat.
Ó, a fenébe!
Következő pillanatban Adam egész teste megfeszült. A
nyakán lüktetni kezdett egy vastag ér. Becsukta a szemét,
vett egy mély lélegzetet, ám ettől sem sikerült
megnyugodnia.
– Nagy nyavalyát fogod ezt tenni Aidennel! Kizárt dolog,
hogy kitedd a gyereket annak.
– Lucy! – kiabálta a kisfiú a nevemet, mire Adam azonnal
a zaj irányába fordult.
– Bocsánat, mennem kell – mormogtam, miközben Adam
tekintete meglágyult, ahogy rám nézett. Egyetlen további szó
nélkül visszarohantam Aidenhez.
Itt mégis mi a fene történik?
 Huszonötödik fejezet

Adam
– Vagy idejössz ma este, hogy mindenki láthassa, amint
mosolyogva belépsz a házam kapuján, vagy holnap egy
egészen másfajta nyilatkozatot adok ki, Adam.
Ezek voltak Adeline utolsó szavai, mielőtt lecsapta volna a
telefont.
– Mi a helyzet? – kérdezte Dan, komoly erőfeszítést téve,
hogy ne kiabáljon. Jól hallottam, hogy Lucy halkan beszélget
a fiammal, miközben belekezdtek a megígért vár építésébe.
Az órámra néztem. Tíz óra volt, Aidennek már rég aludnia
kellett volna.
– Azt akarja, hogy közösen adjunk ki egy nyilatkozatot,
amiben gyakorlatilag arra utalunk, hogy újra összejövünk.
Dan még jobban elkomorodott.
– És ha nem teszed?
– Ha nem, akkor kitálal Aidenről.
– Ezt még ő sem tenné – hitetlenkedett Dan. – Hát nem
látja, hogy ezzel saját magának is keresztbe tenne?
Összeszorult a torkom, miközben megpróbáltam elfojtani
a dühömet. Legszívesebben a falhoz vágtam volna a
telefonomat, hogy együtt lehessek a fiammal és Lucyvel.
Hallottam, hogy Lucy játékosan felmordult, majd Aiden
nevetése töltötte be a házat.
– Oda kell mennem – mondtam dühösen. Dan szemébe
néztem, miközben Lucy és Aiden kacagása ott csengett a
fülemben. – Adeline csapdába esett. Képtelen tisztán
gondolkodni, én pedig nem kockáztathatom meg, hogy ilyen
hibát kövessen el.
– Odaviszlek hozzá.
Biccentettem, amikor Dan kinyitotta az ajtót és kilépett az
udvarra.
– Indítsd be a kocsit, rögtön jövök.
Aiden a tévé előtt állt és nevetett, miközben Lucy
megpróbált elmenekülni a fejére dobott lepedőtámadása
elől.
– Elkaplak, kis földlakó! – vicsorogta, és a fiam felé
mozdult, aki feljajdult, és sietve elbújt a hátam mögé.
– Aiden, nyugodtan kihozhatjátok az én szobámból is a
párnákat, rendben?
Felemelte a fejét, hogy rám nézzen.
– Kihozhatjuk mindet?
– Persze. Ha várat építetek, akkor az legyen jó kényelmes.
Nem gondolod?
Lelkesen bólogatva elrohant, én pedig megfordulva
szemközt találtam magam Lucyvel. Mindent tudó
pillantással nézett rám, miközben lehúzta a válláról Aiden
vonatos lepedőjét.
– Oda kell menned.
Magamhoz öleltem, és beszívtam lágy illatát, hogy
megnyugodjak. A lepedő lecsúszott a válláról, és szétterült a
padlón, miközben Lucy két tenyere végigsimította a
mellemet, mivel ösztönösen megértette, hogy mire van most
szükségem.
 – Beszélnem kell vele. Ő most… ha nem teszem,
iszonyatos hibát követ el.
Lucy hátrébb húzódott, és néhány pillanatig a szemembe
nézett.
– Értem.
Elmosolyodtam. Dehogyis érti! El sem tudta volna
képzelni, milyen nagy fájdalmat okozna Aidennek, ha
Adeline valami ostobasággal állna elő, csak hogy a sajtó
végre ne rá figyeljen.
– Most még nem, de megígérem, hogy egy napon mindent
elmagyarázok.
Abban a pillanatban, ahogy kimondtam ezeket a szavakat,
máris tudtam, hogy hibát követtem el. Még azelőtt, hogy
Lucy összerezzent volna. Teljesen elzárkózott előlem.
– Tényleg, mondtad, hogy beszélni fogunk. Egy napon
meg is tesszük.
– Lucy, ne csináld ezt! – Megérintettem az arcát, és
megnyugodtam, hogy nem hagyott faképnél. – Ez az egész…
bármi is történjen Adeline életében, az minket nem érint.
Nem fogsz tudni elmenekülni előlem.
Aiden két párnát magához ölelve jött ki a szobámból.
Mindegyik nagyobb volt a kis testénél, és én kénytelen
voltam elengedni Lucyt.
Elvettem a párnát a fiamtól, és felemelve egy puszit
nyomtam a homlokára.
– Mennem kell, hogy megnézzem az anyádat. Sietek
vissza hozzád. Ugye rendben van így?
– Lucy itt maradhat? – A tekintete ide-oda cikázott
közöttem és Lucy között.
 – Igen. Lucy veled maradhat. Ti ketten megnéztek egy
filmet, én meg majd csatlakozom hozzátok, rendben?
– Vigyázol anyura, hogy többet már ne sírjon? Meg
akartam ölelni, de nem hagyta.
Erősebben magamhoz szorítottam.
– Gondoskodom az anyádról. Nem kell aggódnod miatta,
kishaver. Akkor megállapodtunk?
Megölelte a nyakamat, és bólintott.
Egy néma „köszönömöt” dobtam Lucy felé, és leengedtem
Aident, hogy visszatérhessen a várba és tovább építhesse a
barátjával.
Mielőtt Lucy elfordulhatott volna, egy gyors csókot loptam
az ajkáról, ami sajnos nem tartott elég sokáig, majd
kimentem a szobából.

Amikor az asszisztens beengedett minket a főbejáraton,

Adeline fel és alá járkált a nappalijában. Az összes függöny
el volt húzva. Jól sejtettem: az utcája tele volt
paparazzókkal, akik egyből tülekedni kezdtek, mihelyt
megpillantották a bekanyarodó autómat.
– Hagyjatok minket magunkra! – parancsolta Adeline az
asszisztensének és Dannek.
Bár a testőröm mostanára már mindent tudott rólunk,
amit csak tudni lehetett, én is úgy láttam jobbnak, hogy erre
a beszélgetésre tanúk nélkül kerül sor.
– Ki kell adnunk egy nyilatkozatot – mondta Adeline, és
rágyújtott egy cigarettára. Mielőtt kinyithattam volna a
számát, máris rám förmedt. – Ne nézz rám ilyen
sokatmondóan. Csak a stressz miatt van. Nem kezdtem el
újra dohányozni.
Csendben maradtam. Engem az sem érdekelne, ha halálra
dohányozná magát.
– Ki kell adnunk egy nyilatkozatot – ismételte. – Közösen.
Nem tudom, hogy pontosan mit fogunk mondani, legalábbis
egyelőre még nem, de ott kell állnod mellettem a kamerák
előtt, a kezemet fogva. Neil és az anyád is egyetért velem.
– Az anyám? Te még beszélő viszonyban vagy vele?
Adeline kifújta a füstöt, én meg azon kaptam magamat,
hogy töprengek: pontosan mikor is siklott félre a kettőnk
kapcsolata? Valaha is normális volt?
– Anyád azt mondja, hogy nem fogadod a hívásait. Ez… ez
a dolog rájuk is hatással van. Nem akarják, hogy a család
nevét egy botránnyal kapcsolatban emlegessék.
– Talán elfelejtették, hogy te már nem vagy a családunk
tagja?
Egy rángatózó kézmozdulattal elnyomta a cigarettáját a
hamutartóban, és azonnal elővett egy újat, miközben
félrehajtott fejjel rám nézett.
– Talán nem én vagyok Aiden anyukája, Adam? Emiatt
nem leszek mindörökre a családod tagja? Lehet, hogy te
nem szoktál beszélni a szüleiddel, ám én továbbra is a
rokonaimnak tekintem őket.
Még szép, hogy ezt teszi. Zsák a foltját megtalálja.
Ökölbe szorítottam a kezemet, és a hátsó udvarra nyíló
ablak felé fordultam.
– Én is így gondolom. Neil úgy véli, a zsarolók csakis azért
nem említették meg, hogy kivel vagyok azon a videón, mert
nem látszik a férfi arca. A kiszivárogtatott állóképek alapján
valószínűtlennek tűnik, hogy másik szögből is készült
felvétel. Ez az, amit kihasználhatunk. Kiadunk egy
nyilatkozatot, majd Neil készít velünk egy interjút, esetleg
valaki más, ha úgy akarod. Szerinte akkor járunk a
legjobban, ha azt állítjuk, hogy a film a beleegyezésünk
nélkül készült, és mi semmit sem tudtunk az egészről.
Valahol félúton elveszítettem a fonalat.
– Tessék? Hogy érted azt, hogy a beleegyezésünk nélkül?
– Azt kell mondanunk, hogy mi ketten vagyunk a filmen.
Az időpont stimmel. Egyedül azért őrült meg mindenki a
felvételtől, mert azt hiszik, hogy megcsaltalak, és miattam
ért véget a házasságunk. Ha megmondjuk nekik, hogy te
vagy az a férfi, akkor már nem lesz olyan érdekes az ügy.
Azzal, hogy idejöttél ma este… – Az ujjai között tartott
cigarettával az utca felé mutatott. – Az is jól jön, hogy
lefényképeztek, ahogy behajtasz ide. Végül is nem jöttél
volna, ha megcsaltalak volna.
– Csakhogy nem emiatt jöttem ide, igaz?
Mélyen beszívta a cigaretta füstjét, majd a magasba fújta a
mennyezet felé.
– Nem bizony. Ahogy azt már elmondtam neked a
telefonban, én tényleg nem akarom kiteregetni Aiden
szennyesét, de ha sarokba szorítasz, akkor pontosan ezt
teszem, hogy megmeneküljek és megmentsem a karrierem.
A válás után semmi más nem maradt nekem, Adam. Talán
nem fújták volna föl annyira ezt a videót, ha nem indítottál
volna pert a felügyeleti jog miatt. Így viszont látszólag
összefügg a két dolog egymással. Nem hagyhatom, hogy
tönkretegyen egy szexvideó.
Némán bámultuk egymást a szavait követő csendben.
Mosolyt erőltettem az ajkamra, és megtapsoltam az
előadását.
– Ha pedig a busz alá taszítasz minket, még azt is
hozzáteszed, hogy az egész az első pillanattól kezdve a te
ötleted volt?
Elmosolyodott, és az arcáról eltűnt a feszültség. Bájosnak
és kedvesnek látszott.
– Még szép, hogy ezt teszem. Hiszen te egyáltalán nem
akartad. Én voltam az, aki meggyőzött téged. Ezt nem
tagadhatod, igaz?
– Mi történt, Adeline? Mi történt veled? – kérdeztem,
hiszen már túljutottam a döbbeneten és az undoron.
Eloltotta a cigarettáját, és elindult felém.
– Szeretem őt. Tényleg szeretem, Adam! Kérlek, ne
kényszeríts arra, hogy fájdalmat okozzak neki. Semmi nem
történt úgy, ahogy szerettem volna, de én minden tőlem
telhetőt megtettem. A lehető legjobb feleséged voltam, és
nem szolgáltam rá minderre. Csak annyit kérek, hogy segíts.
Semmi mást. Könnyedén eljátsszuk nekik, hogy az jár az
eszünkben, esetleg újra összejöhetünk. Úgy teszünk, mintha
ez a vihar ismét összehozott volna minket, majd pedig, ha
lecsendesednek a dolgok, és én újra rendszeresen kapok
filmszerepeket, átengedem neked a kizárólagos felügyeleti
jogot…
A nappali ajtaja olyan hangos csattanással vágódott ki,
hogy mind a ketten összerezzentünk.
– Dan, mi tör…
– El kell mennünk innen! Most azonnal mennünk kell!
 Huszonhatodik fejezet

Lucy
Az alvó Aiden mellett feküdtem, és már majdnem
lecsukódott az én szemem is, miközben Adamre vártam.
Nem lehettem egészen biztos abban, hogy tényleg
megbeszéljük-e a közös dolgainkat, amikor visszaér.
Valószínűleg ebben a pillanatban egész más dolgok
foglalkoztatták, nem pedig én. Akár beszélünk, akár nem,
pontosan tudtam, hogy sokkal jobban érzem magam, ha
majd itt lesz velünk.
Aiden tíz perccel az után aludt el tévénézés közben, hogy
befejeztük a párnavár építését. Olyan kicsi lett, hogy csak mi
ketten fértünk el benne. Álmában egészen közel bújt
hozzám, én pedig rámosolyogtam. Egyszerűen tökéletes volt
ez a gyerek.
– Tudsz titkot tartani, Lucy? – kérdezte tőlem pár
pillanattal azelőtt, hogy csatát veszített volna az elalvással
vívott küzdelemben.
– Persze. Imádom a titkokat. Na mesélj!
Elfordult a tévétől, és piszkálni kezdte a pizsamája
gombjait.
– Sírtam ma.
– Mi történt? – suttogtam vissza ugyanolyan halkan, mint
ahogy ő beszélt.
Felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen, miközben
még mindig idegesen rángatta a pizsama szövetét.
– De az apukámnak nem mondhatod el! Rendben?
Bólintottam, és vártam, hogy folytassa.
– Az anyukám telefonált és sírva fakadt, én meg azt
gondoltam, hogy átölelem és megvigasztalom, pont úgy,
ahogy veled is tettem, amikor sírva fakadtál az
Oroszlánkirály miatt. Amikor azonban odamentem hozzá,
rám förmedt, és azt mondta, hogy menjek vissza a
szobámba. A nevelőnő utánam szaladt, és elmondta, hogy
anyu csak szomorú, és igazából nem is akart kiabálni
velem, de én még így is sírdogáltam egy kicsit, hiszen nem
akartam őt elszomorítani. Csak szerettem volna megölelni.
A ribanc!
– Biztosra veszem, hogy nem akart veled kiabálni, Aiden!
Azt hiszem, ma nehéz napja van, és éppen ez az oka annak,
hogy az apukád átment hozzá segíteni. Nem lesz semmi
baja.
– Tudom – mormogta a gyerek. – De akkor is sírnom
kellett. Apu mindig hiányzik, amikor anyu kiabál velem,
mert akkor sosem szokott üvöltözni, ha apu is ott van.
Hiába próbáltam meg mondani valamit, semmi nem jutott
az eszembe.
A picsába!
– Szeretlek, Lucy – suttogta a gyerek, miközben
lecsukódott a szeme.
Megolvadt a szívem, és titokban elkezdtem kitervelni,
hogyan is lehetne eltenni láb alól azt a büdös ribancot.
Talán a fejére eshetne egy nehéz kamera? Mekkorát
nevetnénk. Ki a fene annyira elvetemült, hogy ráüvöltsön
egy gyerekre, aki azért akarja megölelni, hogy jobb kedvre
derítse? Mégis milyen elcseszett világban élünk?
– Én is szeretlek, kis földlakó – mormogtam vissza, és egy
apró puszit nyomtam az arcára.
Éreztem, hogy elnehezednek a szempilláim, ezért anélkül,
hogy felébresztettem volna Aident, kicsit lejjebb csúsztam,
hogy kényelmesebben feküdjek.
Nem voltam benne biztos, hogy csak másodpercek vagy
csak percek teltek-e el, de valami felébresztett. Álmosan és
zavarodva felültem, körülnéztem, hogy látom-e valahol
Adamet.
Az ajtó nem nyílt ki. Nem hallottam a kocsi hangját. Adam
sehol sem volt.
Mielőtt elaludtam volna, levettem a tévé hangját, és a
képernyő fénye elég volt ahhoz, hogy viszonylag jól lássam
a környezetemet.
Amikor nem múlt el a különös érzés, megdörzsöltem a
szemem, és lassan kihúztam magam.
Ekkor hallottam meg egy elroppanó faág éles hangját. A
mellkasomban vadul zakatolt a szívem, miközben
félrehúztam egy lepedőt, és apró búvóhelyünkről kilestem a
hátsó udvar felé. Odakint viszont sötét volt, ráadásul az
ablak előtt álló heverő miatt innen egészen egyszerűen nem
lehetett kilátni.
Négykézlábra állva kimásztam a várból, és figyeltem.
Hallgatóztam. Semmi.
Majd észrevettem, hogy egy alak megy el az ablak előtt,
mivel az ismeretlen árnyéka az orrom előtt siklott végig a
deszkapadlón.
 Majdnem felkiáltottam, de inkább sietve visszamásztam a
várba, hogy felébresszem Aident.
– Aiden! Aiden! Keljél fel! – suttogtam szinte alig
hallhatóan.
Nyöszörögve résnyire nyitotta a szemét.
– Aiden, kelj fel a kedvemért, rendben?
– Apu visszajött?
– Még nem, édesem, de most akkor is fel kell kelned,
rendben?
– Jól van – motyogta, és hagyta, hogy felültessem.
A kattanás gyanúsan olyan volt, mintha valaki
megpróbálta volna kinyitni az ajtót. A következő
pillanatban azonban visszatért a csönd.
A gyerek a szemét dörzsölgette, én viszont megragadtam a
kezét, hogy újra rám figyeljen.
– Aiden, hallgass rám! Azt szeretném, hogy… – A kurva
életbe! Ekkor jöttem rá, hogy a mobilomat Adam szobájában
hagytam, amikor elloptuk a párnáit. – Aiden, amikor azt
mondom, hogy futás, be kell rohannunk az apukád
szobájába, rendben? Megteszed a kedvemért?
– De miért?
– Azért, mert el kell bújnunk, világos?
– Baj van?
– Igen, igen, baj van. El kell bújnunk, hogy felhívhassam
az apukádat, és szóljak neki, hogy jöjjön vissza ide.
Megvakarta a fejét, és egy elbűvölően zavart pillantást
vetett rám, amit iszonyúan cukinak találtam volna, ha nem
lett volna ennyire veszélyes a helyzet.
– De ha baj van, akkor fel kellene hívnunk a rendőrséget
és Dant. Ezt apu mondta.
– Annyira igazad van! Először azonban be kell jutnunk az
apukád szobájába, mert tudod, ott van a mobilom.
Bólintott, miközben talpra állítottam. Én térden állva
maradtam. A fiú elég alacsony volt ahhoz, hogy ne láthassák
meg a heverő miatt.
Remegve beszívtam a levegőt, és egy pillanatra elmásztam
a gyerek mellől. Megkapaszkodtam a heverő támlájában,
kikukucskáltam, és amikor megbizonyosodtam arról, hogy
senki sem áll lesben az ablakok előtt, felpattantam, és
szóltam Aidennek, hogy fussunk.
El sem tudnám mondani, milyen boldog voltam, amikor
habozás nélkül engedelmeskedett és berohant az apja
szobájába. Ott futottam mögötte.
Úgy remegett a kezem, hogy miután felkaptam a
mobilomat az öltözőasztal tetejéről, alig tudtam kikeresni
Dan számát a névjegyzékből.
– Minden rendben, Lucy?
– Dan – suttogtam, és elöntött a megkönnyebbülés, ahogy
meghallottam a hangját. – Dan, valaki van odakint a hátsó
kertben. Azt hiszem, megpróbálnak bejönni ide. Gyertek
most azonnal vissza.
– Lucy? – A hangja ugyanolyan nyugodt volt, mint mindig,
ám ennek dacára sem sikerült megnyugtatnia hevesen
lüktető szívemet. – Kérlek, bújj el Aidennel együtt! Képes
vagy erre? Be tudsz menni Aidennel egy szobába, hogy
elbújjatok?
– Figyelj, lehet, hogy csak rémeket látok – mondtam, mert
a megnyugtatónak szánt szavaival csak még jobban
felzaklatott. – Talán csak…
Valami nekicsattant az egyik ablaknak, ami akkorát
zendült, mint egy harangszó. Összerezzentem, és majdnem
kiugrott a szívem.
– Beszélj tovább! – parancsolta Dan élesebb hangon.
– Rendben. Rendben, mi akkor most elbújunk, nektek
viszont azonnal vissza kell jönnötök ide, Dan! Be akarják
törni az egyik ablakot. Azonnal gyertek vissza!
Befejeztem a hívást, és úgy éreztem magamat, mintha a
telefonálással töltött egy perc alatt lefutottam volna egy
kibaszott maratoni távot. Ekkor szemközt találtam magamat
egy halálra rémült ötévessel, aki az előbb minden szavamat
hallotta. Némán szidva az ostobaságomat, letérdeltem elé,
ám mielőtt akár csak egyetlen szót is mondhattam volna, a
gyerek átölelt.
– Félek, Lucy.
– Semmi baj – mondtam remélhetőleg nyugodt és
magabiztos hangon. – Minden rendben lesz, Aiden. Itt
vagyok melletted, és az apukád meg Dan is olyan hamar
visszaér, amilyen gyorsan csak lehet.
Na, ekkor vált valóra a legfélelmetesebb rémálmom:
meghallottuk a betörő ablak semmivel össze nem
téveszthető hangját!
Aiden felsikoltott, én pedig a szájára szorítottam a
tenyerem, hogy lehalkítsam az üvöltését.
Könnyes szemmel nézett rám, én pedig megráztam a
fejem. A derekamra szorítottam a lábát, felpattantam a
padlóról, és a szomszédos helyiség, Adam gardróbszobája
felé futottam.
 Ez vagy a legrosszabb, vagy a legjobb búvóhely lesz.
Körülnézve a legrejtettebb helyet kerestem. Széthúztam a
nadrágok sorát, letérdeltem, és rávettem a kisfiút, hogy
másszon be a lógó ruhadarabok és a fal közötti üres helyre.
Azt reméltem, ott nem találnak meg minket. Bemásztam
utána, a blúzom egyből átázott, mert a gyerek némán tovább
sírt.
Visszafojtott lélegzettel hallgatózva fülelni próbáltam, de
semmit sem hallottam. Gyorsan felhívtam a rendőrséget, és
suttogva elmondtam a diszpécsernek, hogy mi a helyzet.
Megadtam neki a címet, és jeleztem, hogy elbújtunk.
Azt válaszolta, hogy hagyjam bekapcsolva a mobilt, és
máris elindultak a rendőrök. Én azonban már nem rá
figyeltem, mert meghallottam a közeledő léptek zaját és azt,
hogy valaki suttogva Aiden nevét mondogatja.
– Lépteket hallok. Nem beszélhetek. Hallom a lépteit –
motyogtam a rendőrnek, aki minden tőle telhetőt megtett
azért, hogy megnyugtasson. Erősen remegve letettem a
mobilomat, és intettem Aidennek, hogy maradjon csendben.
Biztos, ami biztos, az egyik kezemet a szájára tettem, és a
fülébe súgtam, hogy csukja be a szemét. Nem szégyellem
bevallani, hogy én is ugyanezt tettem.
A ház és a búvóhelyünk teljesen sötét volt, ám azzal, hogy
becsuktam a szememet, elfogott a biztonság csalóka érzése.
Semmit sem segít, ha az az alak megtalál minket.
Ha csak egyedül lettem volna itt, ha Aiden nem bújik úgy
hozzám, mint akinek az élete függ ettől – és talán tényleg ez
volt a helyzet –, akkor felkaptam volna egy hegyes vagy
nehéz tárgyat, hogy rátámadhassak az ismeretlenre. Így
viszont tudtam, hogy nem tehetem, nem kockáztathatom
Aiden biztonságát.
A lépések zaja Adam szobája előtt halt el. Vagy talán már
odabent? Kevés kellett ahhoz, hogy elájuljak, és ettől csupán
az tartott vissza, hogy egy még nálam is jobban remegő
kisfiút tartottam a karomban. Hideg borzongás futott végig
a hátamon, amikor suttogva újra felhangzott Aiden neve.
– Aiden, azért jöttem, hogy hazavigyelek. Bújj elő! Az
anyád küldött engem érted.
Még erősebben magamhoz szorítottam a gyereket, és az
arcom hozzásimult az övéhez. A tenyerem továbbra is a
szájára tapadt. Iszonyatos erőfeszítésembe került
megakadályozni, hogy egyikünk se mozogjon. Ennek dacára
is úgy éreztem, hogy ha az ismeretlen belép az öltözőbe,
azonnal felfedez minket.
Csak akkor sikerült lenyelni a torkomban bujkáló
sikoltást, amikor a léptek csendben távolodni kezdtek. Az
ismeretlen a gyerek nevét suttogva átkutatta az összes
szobát.
Ekkor azonban meghallottam a rendőrségi szirénák érdes
hangját, és a szememből előbukkant az első könnycsepp.
 Huszonhetedik fejezet

Adam
Valóságos embertenger fogadott a házunk előtt. Három
rendőrségi járőrkocsi tetején villogott a vörös és kék fény.
Számtalan kamera próbált meg belesni a tágra nyitott
kapukon, miközben két egyenruhás igyekezett visszatartani
a kíváncsiskodókat.
Útközben felhívtuk a rendőrséget, és megtudtuk, hogy
Lucy egy másik vonalon beszél a diszpécserrel. Amikor
elkérték tőlem a kapu beléptetőkódját, mert Lucy nem
válaszolt a kérdéseikre, úgy éreztem, hogy leáll a
szívverésem.
Senki, de tényleg senki nem tudott volna felkészíteni arra,
ami a saját otthonomban várt rám.
– Őrizd meg a hidegvéred! – utasított Dan. – Mindenütt
kamerák vannak, Adam. Nem vesztheted el a fejedet, ha a
behatoló még odabent van.
Olyan köd volt az elmémben, hogy nem fogtam fel a
szavait. Így bámultam a lesifotósokat, akik azonnal
otthagyták a kaput, ahogy felismerték a kocsimat.
Körbefogtak minket, megakadályozva, hogy
továbbmehessünk.
Nem törődve Dan kiabálásával, jó pár kamerát kiütve a
fotósok kezéből, kilöktem az ajtót, és a kapu felé rohantam.
Az első dolog, amit észrevettem, az a fiam volt. Jason
Thorn tartotta a karjában, a házunk előtt álló járőrkocsi
mellett. Valami elpattant bennem, vagy talán begyógyult egy
seb… esetleg mind a kettő. Nagy nehezen átverekedtem
magam a rendőrök között, akik megpróbáltak megállítani,
és odasiettem a várakozókhoz.
– Elaludt – mormogta Jason, miközben óvatosan
odanyújtotta felém a fiamat. A kezem végigtapogatta a
gyerek testének minden porcikáját, hogy megbizonyosodjak
arról, nincsen semmi baja és nem bántották. Utána
magamhoz szorítottam, miközben hörögve kifújtam a
levegőt. Az alvó kisfiamat a legcsekélyebb mértékben sem
zavarta az alig pár méternyire tomboló zűrzavar. A
vállamra hajtotta a fejét, és kis kezével ösztönösen
megkapaszkodott az ingemben.
Odanyomta a homlokomat a vállához, én pedig vettem egy
mély, megnyugtató lélegzetet.
Amikor felemeltem a fejem, már csak az érdekelt, hogy
megtaláljam Lucyt… Ő pedig ott állt, közvetlenül Olive
mellett, erősen szorítva a barátnője kezét, miközben mind a
ketten sírtak.
– A kurva életbe, annyira szeretlek – mondtam
vicsorogva, és elindultam feléjük. – Kibaszottul szeretlek,
Lucy.
Ugyanolyan erővel szorított magához, mint amilyennel én
öleltem át.
Az egész testében remegett, és hallottam, ahogy zihált. Ha
lehetett volna, ha képes lettem volna rá, még szorosabban
magamhoz öleltem volna.
– Szeretlek – suttogtam a tarkójába, mielőtt egy csókot
nyomtam volna a bőrére. – Szeretlek. Szeretlek.
Becsuktam a szemem, és nem törődtem az üvöltözéssel, a
vakukkal.
Számtalan csókot nyomtam az ajkára, amin jól éreztem a
könnyeit. Megcsókoltam a nyakszirtjét, a torkát, az orrát.
Mindenét. Minden porcikáját.
Újra és újra köszönetet mondtam neki azért, hogy
másodszor is megmentette a fiamat.
Hosszú perceken át tartottam a karomban. Nem érdekelt a
minket körülvevő világ. Ez volt az a pillanat, az a
különleges időpont, amikor egyszerűen minden eltűnt
körülöttünk, és csak mi hárman álltunk együtt. Lucy most
már kellőképpen bízott bennem ahhoz, hogy átöleljem,
hogy a fülébe suttogva szerelmet valljak neki, és emiatt
egyértelművé vált, minden tőlem telhetőt megteszek azért –
még akkor is, ha emiatt veszekednem kell vele –, hogy
megértse, én fogom őt közös életünk hátralevő részében
boldoggá tenni, hiszen én vagyok az az ember, akinek
sikerült megtörnie az átkot.

A CONNOR CSALÁD ISZONYATOS ÉJSZAKÁJA

Ez volt ám a nap, emberek! Elképesztő, hogy mi

minden történt… Ugyebár az események azzal
indultak, hogy Adeline Young nem volt hajlandó
kommentálni vagy megválaszolni a szexfilmmel
kapcsolatos híresztelésekre vonatkozó kérdéseket. A
vége egy igazi rémálommá vált, amikor Adeline egyik
állítólagos zaklatója betört Adam Connor Bel Air-i
házába. Csakhogy az Oscar-díjas színész éjszakája
nem ezzel ért véget. Óriási meglepetésünkre hagyta
magát lefényképezni, ahogy egy másik nőt magához
ölelve csókolt a kamerák kereszttüzében. Beletelt egy
kis időbe, míg végül sikerült kiderítenünk, hogy a
szerencsés hölgy nem más, mint Olive Thorn irodalmi
ügynöke, Lucy Meyer. Kettőjükről már korábban is
készültek fényképek, amikor együtt vacsoráztak
Jason és Olive Thornnal.
Mielőtt krokodilkönnyeket hullajtanánk azért,
mert lecsapták a kezünkről a jóképű Adam Connort,
gondolatban idézzük fel magunkban, milyen
iszonyatos éjszaka várt a fiára és az új barátnőjére.
Az állítólagos zaklató, J. D. alighanem Adeline
Young leglelkesebb rajongói közé tartozik, de kissé
túlzásba vitte a rajongást. Miután a színész házában
letartóztatták zaklatásért és magánlaksértésért, J.
D. bevallotta, hogy napok óta Adeline nyomában
járt. Beismerte, azért tört be a házba, hogy
megbüntesse az „Adeline-t felzaklató Adam
Connort”.
A színésznőről leendő feleségeként beszélt: „Nem
ülhettem ölbe tett kézzel, a zokogó
menyasszonyomat bámulva, amikor Adam Connor
elvette tőle a gyerekét.”
Ha rákattint a lenti videóra, akkor
meghallgathatja, ahogy a rémült új barátnő felhívja
a rendőrséget, és átélheti, hogy milyen iszonyatos
rettegésben lehetett része mindaddig, míg a
gardróbszobában elrejtőzködve arra vártak, hogy a
rendőrök bejussanak a házba és ártalmatlanná
tegyék a behatolót. Amennyire tudni lehet, a
letartóztatásakor J. D. nem viselt fegyvert, ám mi
még elképzelni sem szeretnénk, hogyan viselkedett
volna, ha sikerült volna felfedeznie Aiden Connor és
Lucy Meyer rejtekhelyét. Ez az alak azt hitte, azért
megy oda, hogy megmentse a kisfiút az apjától és
visszajuttassa az anyjához.
Egy órával a rendőrségi riasztás előtt fénykép
készült Adam Connorról, ahogy belép a volt felesége
otthonába. Forrásaink beszámolója szerint azonnal
hazasietett, mihelyst arról értesült, hogy otthon
valami nincs rendben. A lenti fényképeken láthatják,
ahogy berohan a házába, és átveszi a szomszédjától,
Jason Thorntól az alvó gyermekét. Utána magához
öleli zokogó barátnőjét. Iszonyú megkönnyebbülést
jelent számunkra, hogy senkinek sem esett baja, és a
kis Aiden Connor biztonságban, az apja karjában
töltheti az éjszakát.
Természetesen mindent megteszünk azért, hogy a
lehető legtöbbet megtudjuk a filmsztár új
barátnőjéről.
 Huszonnyolcadik fejezet

Adam
Miután a zsaruk megbilincselték a behatolót, Jason és Olive
is hazamentek. Megígérték, hogy reggel visszajönnek és
segítenek, amiben csak kell. Miután mindenki távozott, már
csak mi négyen maradtunk.
Az alvó Aidennel a karomban megragadtam Lucy kezét, és
bevonszoltam magam után a hálószobámba. Bezártam az
ajtót magam után. Azt akartam, hogy ezen az éjszakán mind
a ketten itt legyenek velem.
Jól tudtam, Dan fáradhatatlanul telefonál és intézkedik, és
mindent elrendez. A reggel már amúgy sem volt túl messze.
Pár óra múlva nekem is farkasszemet kell majd néznem
mindennel. Az éjszaka hátralévő néhány óráját azonban
pontosan ott töltöttem, ahol lenni akartam.
Lucy segített ágyba tenni Aident, és némán ott ült
mellettem, miközben én csak bámultam békésen alvó
fiamat. Aiden a feje alá dugta a két kezét, és félig nyitott
szájjal pihent. Elsimítottam a haját a homlokából, és
elmosolyodtam, amikor egy kicsit megrúgta a lábamat. Ha
nem tudtam volna róla, hogy mormotaként szokott aludni,
komolyan aggódtam volna amiatt, hogy képes lesz-e ennyi
megpróbáltatás után elszenderedni. Amikor
megbizonyosodtam arról, hogy minden rendben van vele,
nem törődve Lucy kérdő pillantásával, behúztam magam
után a fürdőszobába.
Amikor meghallottam a bezáródó ajtó jellegzetes, halk
kattanását, a fejemet mindaddig nekiszorítottam a fának,
míg az elmémben elrendeződtek a dolgok. Közben éreztem,
ahogy Lucy a hátamat és a vállamat simogatja.
– Minden rendben, Adam. Biztonságban van a fiad.
Megfordultam, és megragadtam a két csuklóját. Nem olyan
erősen, hogy ezzel fájdalmat okozzak neki, de nem is olyan
gyengén, hogy azt higgye, könnyedén elszabadulhat
mellőlem.
– Te is biztonságban vagy. Ez a helyzet, Lucy – mondtam
érdes hangon. – Ennél jobban nem is kell átbeszélnünk a
dolgokat. Gyerünk, zúdítsd rám az érveidet. Sorold fel,
miért nem lehetünk együtt. Én majd bebizonyítom, hogy
minden érved hibás. Ez minden. Nem kapsz még egy esélyt.
Nem hagyom, hogy elmenj.
Az ajtó előtt állva, a kiutat elzárva várakoztam. Nem
hittem volna, hogy megpróbál elszaladni, csak hát Lucy
esetében sohasem tudhatja az ember; rossz szokása volt,
hogy mindig meglep, és ezúttal nem akartam kockáztatni.
– Na jó – mondta sóhajtva. – Jól van, Adam. Te győztél.
Átöleltem a derekát, és odahúztam magamhoz.
– Na és mit nyertem?
– Úgy tűnik, hogy engem. – Habozva elmosolyodott, és az
öklét felemelte a magasba. – Hurrá? Örülünk? Máris nyakig
vagy egy kapcsolatban. Élvezd!
– Elvakít a lelkesedésed.
– Nagyon szívesen.
Váratlanul előtört belőlem a nevetés, ám amikor
odahajoltam, hogy megcsókoljam Lucyt, ő még az előtt
megállított, hogy megízlelhettem volna a száját. Nem
sikerült elérnem, hogy a vágyakozástól elködösüljön a
tekintete.
– Mielőtt a számra nyomnád azt a valószínűleg iszonyúan
béna csókot, a tudtodra akarom adni, hogy biztosra veszem,
ebből semmi jó nem sülhet ki.
Megráztam a fejem, és kifújtam a levegőt.
– Vigyázz, ennyi derűlátás megárt, Lucy.
– Komolyan beszélek. Tudnod kell, hogy részemről
rendben. Ha viszont üt az óra és ez véget ér…
– Az átok miatt, igaz?
– Igen. Te csak vigyorogj és gúnyolódj, ahogy jólesik, ám
amikor véget ér a…
Megragadtam a blúza alját, és lehúztam róla. Ezzel
sikerült elhallgattatnom.
– Te mégis mit csinálsz? – kérdezte hűvösen.
– Lejárt a beszélgetés ideje.
– Csak annyit akartam mondani, hogy részemről ren…
A bokájára húztam a nadrágját, majd egymás után
felemelve a lábait, kiszabadítottam belőle. Ugyanezt tettem a
bugyijával is, miközben ő a vállamba kapaszkodott. Utána a
melltartója jött. Megérintettem a fejét, és kihúztam a hajából
a hajpántot. Néztem, ahogy a tincsei a meztelen vállára
omlanak.
– Rendben, Adam. Jól van.
Most ő következett, hogy a két kezét az ingem alá
csúsztassa. Az ujjai megérintették forró bőrömet. Izmaim
nekifeszültek lágy ujjainak. Néztem, ahogy lehúzza
nadrágomon a sliccemet, és az alsónadrágommal együtt
lerángatja rólam.
Készen álltam. Teljesen. A szívem és a testem is őt akarta.
A keze rásimult kemény, forró farkamra, én pedig a
szememet lecsukva élveztem a bőre érintését. Egész közel
jártam a boldogsághoz. Utána a szemébe néztem,
megbámultam gyönyörűségét, és szájon csókoltam.
A két tenyerem lesiklott a hátán, majd megragadtam és
felemeltem. A karjával átölelte a nyakamat, a combja
ráfonódott a derekamra, miközben felültettem a
mosdókagyló peremére.
Többé már nem volt szükségünk szavakra.
Közelebb hajolva beszívtam jellegzetes illatát, amit
időközben annyira megszerettem. Lucy hátrahajtotta a fejét,
és lágyan felnyögött. Annyira élveztem, hogy képes vagyok
erre. Mellettem elveszti a keménységét, és ellágyul a szíve.
Feljebb emeltem, hogy a keble a számhoz kerüljön, és a
nyelvemmel körbenyaltam az egyik mellbimbóját. Addig
simogattam a mellét, míg zihálássá változott a légzése.
Megcsókoltam, és abbahagytam, amikor felnyögött.
Hátrahajtotta a fejét megérezve behatoló ujjaimat. Magamba
szívtam minden lélegzetét, az összes nyögését és az ajkait
elhagyó, könyörgő szavakat. Amikor végül kibírhatatlanná
vált számomra a várakozás, behatoltam a nedvességtől
tocsogó puncijába, és elnyeltem hosszú, elnyújtott nyögését,
miközben mind a ketten azt néztük, ahogy eggyé válunk.
– Mostantól csakis ketten vagyunk, Lucy – leheltem a
bőrébe. – Csak te és én.
A homlokomat a vállára szorítva hátrébb húztam a
csípőm, amikor már félig odabent jártam, majd tudván, hogy
készen áll az egész befogadására, egy kicsivel beljebb
nyomtam. Ujjai megmarkolták a vállamat, megfeszült a háta,
és a keblét nekinyomta a mellkasomnak. Elnéztem, ahogy
ráharap az alsó ajkára, és amikor egész mélyen elmerültem
benne, összevonja a szemöldökét.
Így szeretkeztem vele, pontosan úgy, mint egyszer már
korábban. Az első pillanattól kezdve csodálatos volt vele
lenni. Boldoggá tett minden kis hörgése, ahogy beljebb
nyomultam, és amikor még többre vágyott, megadtam neki.
Keményebben nekilendültem. Elmélyült a csókom.
Erősebben a mellkasomra szorítottam, hogy még többet
tudjak adni neki magamból.
– Mindent akarok, Adam! – lihegte a fülembe, miközben a
lökéseimtől remegett a teste. Hátrébb csúszott a márványon.
Egyik kezemet a hátára szorítva visszatartottam, és a
karomat a térde alá csúsztattam, hogy még szélesebbre tárva
mélyebbre hatolhassak belé.
– Akkor már nem éred be csak a farkammal? Így állunk?
Mert a farkam nem minden. Neked én is kellek.
Az ujjai még mélyebbre nyomódtak a bőrömbe, miközben
bólintott.
– Te is meg a farkad is kell nekem. Mindenedet akarom!
– Mindent meg is kapsz – suttogtam, amikor lüktetni
kezdtek körülöttem az izmai, és a teste megdermedt a
karomban.
A vállamba harapva nyomta el a sikolyát, én pedig
fokoztam a lökéseim erejét, megadva neki mindazt, amire
vágyott, ahogy azt minden döfésem után kérte. Addig
folytattam, míg elernyedt a karomban, utána én
következtem. A puncijában mentem el, és amikor
felnyögtem, a két kezébe fogta az arcomat, és a csókja
látszólag napokon át tartott.
Már az övé volt mindenem, ám óvatos lökésekkel még
tovább mozogtam. Ha ráérnénk, még órákon keresztül
tudnám folytatni. Bár elég kemény voltam ahhoz, hogy ne
kelljen visszavonulnom, közben jól tudtam, hogy legalább
annyira szeretném a karomban tartani alvó fiamat, mint
amennyire itt akarok lenni, annak a nőnek a testében, akit
szeretek.
Megajándékoztam magamat még néhány perccel, és csak
lassan haladtam, újra és újra elmerülve forró szorításában,
egészen addig, míg meg nem nyugodott a légzésünk. Még
egy percet adtam magamnak… amikor Lucy, mindkettőnket
meglepve, újra elélvezett a farkamon. Borzongás futott
végig a hátamon, és én is vele együtt jutottam csúcsra.
Suttogva kimondtam a nevét, és szentül hittem abban,
hogy mi összetartozunk.

ADAM CONNOR ÚJ SZERELME EGY GÁTLÁSTALAN CSÁBÍTÓ?

Tegnap, alig néhány nappal azt követően, hogy annyi

minden történt Adam Connor házában, Adeline
Young leült a Vanity Fair újságírójával, hogy a
házasságáról meséljen, és beszámoljon arról, hogy
valójában mi történt velük, az egykor oly boldog
párral.
Miközben még tovább keringenek az állítólagos
szexvideóval kapcsolatos híresztelések – továbbra is
izgatottan várjuk, hogy mikor bukkan fel a
nagyközönség előtt a teljes film –, Adeline Young egy
olyan váratlan kijelentést tett, amivel egyelőre nem
tudunk mit kezdeni.
„Soha nem jutott eszembe, hogy erről beszéljek, de
miután láttam őket együtt a fotókon, nem akartam
hagyni, hogy a szőnyeg alá söpörjék az igazságot” –
nyilatkozta a hollywoodi színésznő, amikor
megmutatták neki a Lucy Meyerrel ölelkező Adam
Connorról készült fotókat. A volt férje közös fiukat
is a karjában tartotta. – „Senki sem hívott fel, hogy
szóljon, mi is történik, hogy veszélyben van a fiam.
Csak másnap olvastam az eseményekről és a
részletekről, csupán akkor értesülhettem, amikor
megválaszoltam az ajtómon kopogtató nyomozók
kérdéseit. Csúnyán kijátszottak. Ebben a helyzetben
nem a nevelőnőnek kellett volna vigyázni a fiamra,
az anyjára lett volna szüksége, én pedig esélyt sem
kaptam arra, hogy ott lehessek vele.”
A gyönyörű színésznő szerint Lucy Meyer még
azelőtt kezdett el Adam Connornak dolgozni Aiden
nevelőnőjeként, hogy Olive Thorn irodalmi ügynöke
lett volna. Bár mindez már az után történt, hogy
Connorék elváltak, Adeline Young állítása szerint
szóba került, hogy ismét összejöhetnének, hogy
tennének még egy próbát a kapcsolatuk
megmentéséért. „Találkoztam azzal a nőszeméllyel.
Láttam, hogyan játszik a fiammal. Annyira
elvakított a férjem iránt érzett szeretet és bizalom,
hogy nem figyeltem fel, mire is készül ez a némber.
Nem ismertem fel, hogy valójában kicsoda. Az idők
végezetéig harcolni fogok a fiamért.”
Adeline Young továbbra is azt állítja, hogy a
szexvideón volt férjével szerepel. „Fiatalok voltunk.
Hibát követtünk el. Attól tartok, az a videó csak
azért bukkant fel most, mert Adam nem akarta, hogy
a nyilvánosság elé álljak és leleplezzem, hogy
megcsalt, mégpedig éppen akkor, amikor annyira
kiszolgáltatott voltam, és még mindig fülig szerelmes
belé.” Az interjú ebben a hangnemben folytatódott, és
egyelőre még nem tudjuk eldönteni, hogy mit is
gondoljunk róla.
Váratlanul és közvetlenül az interjú megjelenése
után Adam képviselői kiadták a saját rövid
állásfoglalásukat arról, hogy Adeline és Adam egy
pillanatra sem vette fontolóra az újrakezdés
gondolatát. Leszögezték, hogy Adam Connor és Lucy
Meyer kapcsolata csak nemrég kezdődött.
Hozzátették, hogy az ifjú hölgy sosem dolgozott
nevelőnőként Adam Connornak. Kezdetben csupán
barátok voltak, ám a kapcsolatuk fokozatosan
elmélyült, ahogy egyre több időt töltöttek egymás
társaságában.
A kedves olvasó ugye nem felejtette el, hogy mi
szóltunk, vegyen gyorsan házat Adam Connor
szomszédságában, hiszen akkor bármikor
bekopogtathatott volna a sztárhoz, hogy friss
sütivel kínálja meg, vagy esetleg egy kanál cukrot
kérjen tőle kölcsön. Úgy tűnik, erről mindannyian
lemaradtunk.
 Huszonkilencedik fejezet

Lucy
Elolvastam az interjút. Aztán még egyszer és még egyszer.
Nem tudtam felfogni, hogy ez mégis mit jelentsen, de
akárhogy is néztem, a nevem szerepelt ott, és kendőzetlenül
azzal vádoltak, hogy tönkretettem egy házasságot.
Hogy a csudába tehettem volna tönkre valamit, ami már
nem is létezett? Azok az alakok tényleg ennyire ostobák?
Amikor ötödszörre is nekiláttam az olvasásnak, Olive
kénytelen volt kirángatni a kezemből a tabletet.
– Mi a fene? – üvöltöttem, aztán gyorsan elhallgattam,
mert a körülöttünk ülők elkezdtek ingerült pillantással
méregetni. Előrehajoltam a székemen, hogy az asztal
peremében megkapaszkodva visszanyerjem az
egyensúlyomat. Ekkor csörögni kezdett a mobilom, és egy
újabb dühroham tört rám. – Hogy tudták megszerezni a
telefonszámomat?
Olive sóhajtott.
– Szar ügy.
– Ez jóval több annál! Mégis mi a faszt vétettem ellene?
– Te semmit sem csináltál, Lucy. Azt hiszem, csak azért
kavar, hogy a sajtó vele foglalkozzon, ne inkább Adammel,
vagy talán így próbál meg bosszút állni; ki tudja? Amióta
elváltak, vele van tele a sajtó. Te is ismered a mondást, hogy
mindegy, mit írnak rólunk, csak írjanak az újságok… Azt
hiszem, ez az új vezérelve.
A belvárosban, kedvenc kávéházunkban ültünk, és azt
vártuk, hogy felbukkanjon Olive új kiadói csapata, és
megbeszéljük a következő regényével kapcsolatos terveket.
Ezenfelül pedig meg akartuk ünnepelni a szerződést. Az
interjúra Jason sajtófőnöke, Megan hívta fel a figyelmünket.
Felhívta Olive-ot, és figyelmeztette, hogy a cikk óriási vihart
kavart a sajtóban, és valószínű, hogy engem is zaklatni
fognak.
Ha tudom, hogy ez konkrétan mit jelent, eszem ágában
sem lett volna kilépni a kapun. A paparazzók egyből a
nyomunkba szegődtek, ahogy kigördültünk az utcára.
– Talán abban reménykedett, hogy újra összejöhet
Adammel. Igen, ez nyilvánvaló, hiszen maga mondta. Talán,
ha nem másztam volna át azon a kurva falon, akkor
mostanra újra együtt lennének. Adam egy szóval sem
említette, hogy szeretnének kibékülni, de hát mégis, mit
tudhatok kettőjük kapcsolatáról, igaz? Éveken át együtt
éltek, és van egy közös gyerekük.
– Ne csináld ezt, Lucy! Ha komoly lett volna a kibékülés
lehetősége, akkor egy tucatnyi kerítésén is hiába másztál
volna át.
Mélyen beszívtam, aztán kifújtam a levegőt.
– Tudod, leléphetünk innen. Biztosra veszem, hogy Jason
vagy Adam eljön, hogy elvigyenek.
– De miért kellene elmenekülnöm? Semmi rosszat nem
tettem. A kurva életbe! Itt akarok lenni a megbeszélésen.
Tényleg nem csináltam semmi olyat, ami miatt fülem-
farkam behúzva pucolnom kéne a keselyűk elől.
 Újra rezegni kezdett az asztalon a telefonom, így
felkaptam a mobilomat, és kikapcsoltam. A másik lehetőség
az lett volna, hogy belevágom az előttem álló
vizeskancsóba.
Mielőtt Olive megszólalhatott volna, csörögni kezdett az ő
mobilja is. Vicsorogva a tenyerembe temettem az arcomat.
– Várj! Adam az. Akarsz vele beszélni?
Ez nehéz kérdés volt. Nem lett volna szabad erre
vágynom, de sajnos mégis azt tettem.
– Nem hinném, hogy ebben a pillanatban képes lennék rá
– ismertem be végül. Olive összerezzent, és aggódó
pillantást vetett a telefonjára. – Nincs semmi baj, Olive.
Egyszerűen csak nem akarok erről beszélni. Pár órán
keresztül úgy akarok tenni, mintha semmi sem történt
volna, hogy a megbeszélésre összpontosíthassak.
– Rendben, akkor nem vesszük fel. Igazad van. Amúgy is
tudja, hogy hol laksz, így aztán nem tudnál elfutni előle.
– Jó pár napja egyre csak azon töröm a fejem, hogy te
tulajdonképpen kinek az oldalán állsz. Amit most mondtál,
abból szerintem egyértelműen kiderül.
Olive lelkesen rám vigyorgott.
– Mit mondhatnék erre? Annyira tetszik, ahogy ilyen
könnyedén elérte, hogy beleszeress. Azt hiszem, emberedre
találtál benne; Adam nem fog olyan könnyen lemondani
rólad, függetlenül attól, hogy mit teszel vagy mondasz. Azt
hiszem, megszabadultál az átoktól, Lucy Meyer, és most
nem tudod, hogy mihez kezdjél magaddal.
– Hagyjál már! – mordultam fel. – Csak akkor szabadulok
meg az átoktól, ha fehér ruhában az oltár elé vezet valaki. A
családunkban ez a döntő pont. Még senki nem jutott el
odáig. Ezenfelül…
Olive lesütötte a pillantását, majd megragadta a
vizespoharát, hogy elrejtse immár fülig érő vigyorát.
– Neked meg mi a bajod? Miért vihogsz?
Az állával a hátunk mögé bökött, és megfordulva azt
láttam, hogy Adam Connor közeledik felénk gyors, dühös
léptekkel.
– Miért van kikapcsolva a telefonod? – kérdezte köszönés
helyett.
– Te meg mi a fenét keresel itt?
Megragadta a könyökömet, és talpra rántott.
– Velem jössz! Meg kell beszélnünk pár dolgot.
Annak dacára, hogy dühösnek látszott, nem szorította
meg túl erősen a karomat, így egy gyors mozdulattal
kiszabadultam.
– Bár mostanában mindenki azt hiszi rólam, hogy én
vagyok a bébiszitter, valójában irodalmi ügynökként
dolgozom, és most egy megbeszélésem van. Tapodtat sem
mozdulok innen.
Még jobban elkomorodott, és odafordult Olive felé.
– Nem gond, ha ezt most kihagyja?
Olive lenyűgözve hallgatta a párbeszédünket.
– Ó, dehogyis! – csivitelte. – Elviheted.
Mire észbe kaphattam volna, máris kilökdösött a hátsó
ajtón, be egy várakozó terepjáróba.
Halotti csendben tértünk vissza Adam házába.
Mihelyt beléptünk az ajtón, szembefordultam vele.
– Ez a találkozó fontos volt nekem, Adam.
– Ahogy te is fontos vagy nekem. Miért nem fogadtad a
hívásaimat?
– Senki hívását nem vettem fel, nemcsak a tiedet.
Egyébként is, ahogy mondtam, sok volt a dolgom.
– Nem hagyom, hogy ilyesmi miatt emészd magad, Lucy.
Nem, ha ez elkerülhető.
– Hát jól van, beszélj! – Keresztbe fontam a karomat a
mellem előtt, és vártam, hogy folytassa.
Egy hosszú percen át csak bámult rám, majd intett, hogy
üljek le, de én állva maradtam.
– Rendben, Lucy. Jól van. Legyen úgy, ahogy akarod…
feltéve, ha nem próbálsz meg elszökni előlem. Az interjú…
azt mondta, hogy velem van azon a szexfilmen, hogy én
vagyok rajta, de ez nem igaz.
– Azért hoztál ide, hogy ezt elmondd nekem? Férj és
feleség voltatok, Adam. Dugtatok egyet, amit videóra
vettetek. Na és akkor mi van? Gondolod, hogy a paparazzók
ezért szálltak rám? Tudni akarják, hogy mit gondolok róla?
Eddig nem is foglalkoztam ezzel a szexfilmmel. Lenne
kedve megnézni? Kizárt dolog, és igazából az interjúnak
nem is ez a része zaklatott fel. Adam odalépett hozzám, én
pedig leengedtem a karomat, és felkészültem a futásra.
– Megvettem a filmet.
Még közelebb lépett, én pedig ingerült arccal elhátráltam.
– Mi van?
– Ma reggel kifizettem egymillió dollárt azért, hogy
megvegyem azt a szexvideót, ami bebizonyítja, hogy a volt
feleségem megcsalt, amikor még házastársak voltunk. Egy
rendezővel… valószínűleg azért, hogy szerepet kapjon a
filmjében… ami nem jött össze neki.
– Ezt miért csináltad?
– Azért, mert sarokba szorított. Nem fogok kiállni a
kamerák elé, és nem adok interjúkat, csak hogy hiteles
legyen az a baromság, amibe belevágott. Ezt viszont
megtehettem, úgyhogy megtettem. Na most, ha tovább
szemétkedik velem… vagy éppen veled, ha már itt tartunk,
akkor tudni fogja, képes vagyok bebizonyítani, hogy
minden szava hazugság.
Most már kénytelen voltam leülni.
– Meg fogod zsarolni?
– Ez igazából nem zsarolás. Na jó, elméletileg annak
számít, ám az a némber nem engedheti meg magának, hogy
kiderüljön az igazság, így nem kell felhasználnom a videót.
Amúgy pedig nem erről akartam beszélni veled. Csak azért
mondtam el, hogy tudd, soha többé nem veszi a szájára a
neved. Ha tovább folytatja a kavarást a házasságtörő
videójával, akkor kénytelen lesz viselni a
következményeket.
– Ha nem erről van szó, akkor mégis miről akartál
beszélni velem? – Hátradőltem, és felkészültem a
legrosszabbra.
– Elmesélek neked egy érdekes kis történetet. Vicky, a
húgom… tizennyolc éves korában Párizsba költözött. Előtte
itthon meglehetősen rossz társaságba keveredett, és
belekóstolt a kábítószerekbe is… nem drogozott keményen,
de akkor is. Ahogy azt már korábban is említettem, a
szüleim gyakran szerveztek partikat. Amíg a húgom kicsi
volt, megpróbáltam távol tartani a vad dolgoktól… egy
bizonyos életkort elérve azonban már nem volt igénye a
segítségemre. Száz szónak is egy a vége, elfajultak a dolgok,
és ő… terhes lett.
Elkomorodtam, és bár nem sejtettem, hogy hova akar
kilyukadni, de figyelmesen hallgattam. Adam leült a heverő
másik végébe, és ökölbe szorította a kezét.
– A szüleim elintézték, hogy a húgom Párizsba mehessen,
hogy az ott élő nagynénémnél lakjon. Nem engedhettek meg
maguknak egy ilyen botrányt. Hathetes terhes volt, amikor
elküldték. Vicky pedig… olyan kicsi volt még, Lucy. – Egy
félmosollyal rám nézett, és lesütötte a tekintetét. – Mindent
megtettem azért, hogy távol tartsam a szüleinktől, de a
végén saját maga döntött. Azt hiszem, néha nem számít,
hogy milyen nagyon szeretnél megmenteni valakit, mert el
kell fogadnod, hogy erre nem vagy képes. Nem, ha ő nem
akarja.
Egy újabb pillantást vetett rám, aztán felkelt, és elkezdett
fel-alá járni.
Nem tetszett nekem ez a történet. Nagyon nem tetszett.
– Vicky nem akart gyereket, de fel sem merült benne az
abortusz lehetősége. És hát… – Beletúrt a hajába, és
keserűen felnevetett. – Erről még soha, senkinek nem
beszéltem. Hülye érzés.
Odalépett az ablakhoz, és nekem háttal megállt előtte. Az
előbb pontosan olyan volt az arca, mint a legelső éjjel,
amikor meglestem. A nagy különbséget az jelentette, hogy
ezúttal semmilyen akadály nem állt kettőnk közé. Nem
voltak közöttünk falak, üvegablakok. Alig néhány
méternyire volt tőlem.
– A szüleim nem igazán lelkesedtek azért, hogy valakivel
örökbe fogadtassák a gyereket – folytatta. – Biztosak voltak
abban, hogy előbb vagy utóbb kellemetlenségeik lennének
emiatt. Miközben mindez történt, én Adeline-nel jártam.
Eljött velem Párizsba, amikor meglátogattuk Vickyt. Csak
azért értesülhetett a húgom terhességéről, mert hallotta,
amikor megtudtam a hírt. Én meg ugye szerelmes voltam
belé, és azt gondoltam, hogy az ember megbízhat a
szerelmében.
Felém fordult, és talán várt valamire. Vagy talán inkább
felkészült a vallomásra?
– Aiden nem a te fiad – mondtam ki a nyilvánvalót, hogy
megkönnyítsem Adam helyzetét, hiszen lehet, hogy éppen
erre várt.
– De igenis a fiam, Lucy! – javított ki azonnal. – Abban a
pillanatban, ahogy Vicky megszülte és a kezembe vehettem
a gyereket, Aiden a fiammá vált, és mindörökké az is lesz.
– De hát hogyan? – értetlenkedtem. – Vagyis… nem értem.
– Adeline ötlete volt. Először nem is nekem szólt róla. A
szüleimmel beszélt, akik két kézzel kaptak a lehetőség után.
– De hát hogyan? – ismételtem meg. Hogy ostobának
éreztem-e magamat amiatt, hogy képtelen voltam felfogni a
dolgokat? Persze… de tényleg tudni akartam a választ. –
Emlékszem, hogy láttam Adeline fotóit… szóval… terhes
volt.
– Nem volt. Hosszú időt töltött Párizsban Vickyvel. Nem a
városban laktak, és így minimális volt az esélye annak, hogy
lefényképezzék őket. Itthon, Los Angelesben egy olyan
kitömött műpocakot viselt. Ugyanez volt rajta, amikor
képeket rakott fel a közösségi médiára. Hidd el nekem, az
ilyen kosztüm félelmetesen valósághű. Mivel sokat
forgattam, egyikőnk sem töltött túl sok időt itt, a városban.
Csupán egy maroknyi ember tudott Vicky terhességéről.
Például Dan. Így aztán egy kívülálló nem jöhetett rá a
titokra.
– Hűha! – Mi mást mondhattam volna?
– Adeline a feleségem akart lenni, és mi volna
alkalmasabb időpont a boldogító igen kimondására, ha nem
az, amikor babát vár a barátnőd?
– Nem semmi.
Adam még nem fejezte be.
– A szüleim úgy gondolták, hogy ez lesz a tökéletes
megoldás. Vicky is elfogadta. Őszintén szólva, őt nem igazán
izgatta az egész. Mindenki boldog volt.
– És te? Te is elfogadtad? Örömmel töltött el ez a
megoldás? Értem én, hogy a húgod csak tizennyolc éves
volt, és szörnyű, ha valaki ilyen fiatalon egyedülálló anyává
válik… Amúgy meg ki a gyerek apja?
Egy újabb rosszkedvű mosoly.
– Vicky nem tudta. Kellemes helyzet, igaz?
Tovább beszéltem.
– Aha, igen. Na most igazából arra céloztam, hogy a húgod
tényleg kislány volt, de te sem lehettél annyira idős. Hány
éves is voltál? Huszonkettő?
Gyorsan bólintott.
 – Óriási botrány lett volna abból, ha egy tizennyolc éves
lánynak gyereke születik egy ismeretlen apától, és az anya
ráadásul a legtökéletesebb hollywoodi álompár lánya. Az
apa simán lehetett volna Vicky egyik barátja, vagy a fenébe
is, talán a kedves szüleink valamelyik cimborája. Vicky
életmódját figyelembe véve lehetetlen beazonosítani. Egész
más a helyzet, ha Adeline Young gyermeket szül nekem, és
összeházasodunk… ez nagyon is jó hír. Iszonyúan jó.
Szerelmes voltam Adeline-be. Szerettem a húgomat. Azt
gondoltam, ő talán azért fogadta el ezt a megoldást, mert ha
nálam van a bébi, akkor majd találkozhat vele.
– Még mindig Párizsban él, igaz?
– Igen. Azóta nem nyúlt kábítószerhez, hogy kiderült a
terhessége, de esze ágában sincsen visszajönni ide. Ezért én
látogatom meg. Magammal viszem Aident, és elrepülök
hozzá minden évben a születésnapján.
– Hogy láthassa a fiát? – töprengtem halkan.
Adam bólintott.
– Hogy láthassa, milyen gyönyörű a fia. Csakhogy őt nem
érdekli a gyerek.
– Adam… nem is tudom, mit… – Szerettem volna
odamenni hozzá, de mivel legalább annyira érdekelt a
története vége, ezért ülve maradtam, és vártam, hogy
folytassa.
– Vicky nem akarja, hogy Aiden megtudja az igazat, ezért a
fiam Adeline-t fogja az anyjának tartani. Engem meg az
apjának. Én már nem bánom a dolgot. Legutóbb, amikor
elmentünk Párizsba Vicky születésnapjára, sem a húgom,
sem a szüleim nem töltöttek pár percnél többet egyedül
Aidennel. Nem akarom, hogy a gyerek úgy érezze, senki
sem szereti, és azt sem szeretném, hogy keményen kelljen
küzdenie bárki figyelméért. Azt hiszem, egy jó darabig nem
megyünk vissza Párizsba.
Én sem akartam, hogy Aiden úgy érezze, senki sem
szereti. Nincs ember, aki rászolgált volna erre, főleg nem
egy gyerek.
– Hát a kurva anyjukat! Hogy nem látják, mennyire
aranyos és okos ez a gyerek…? Ne haragudj, tudom, hogy a
rokonaid, de akkor is rohadjanak meg.
– Egészen addig a pillanatig, míg a karomban nem
tartottam a gyereket, nem voltam biztos abban, hogy képes
leszek rá. Persze nem bántam, hogy feleségül kell vennem
Adeline-t, hiszen szerettem, na de hogy egy bébi… Ahogy te
is mondtad, tényleg csak huszonkét éves voltam magam is.
Mégis mi a fenét tudtam volna egy kisgyerek
felneveléséről? Csakhogy a kezembe adták, és akkor…
Felkelt, és otthagyott. Ezúttal a nyomába eredtem, de
megálltam, mielőtt utolértem volna.
Nem nézett rám, miközben folytatta.
– Megérintettem az arcát, azokat az apró ujjakat, a kis
fejét. – A hangján érződött, hogy elmosolyodott. –
Koraszülött volt, aprócska, de tökéletes. Hogy a fenébe
lehetett volna odaadni valami idegennek?
Megfordult, és meglepődve fedezte fel, hogy ott állok
előtte.
– És a papírok? A születési anyakönyvi kivonat?
Felemelte a kezét, és az egyik hajtincsemet a fülem mögé
simította.
 – El sem tudod képzelni, hogy mire képesek az olyan
dúsgazdag, befolyásos emberek, mint a szüleim… mindenkit
meg tudnak venni. A sajtófőnökünknek, Michelnek
mindenre megvolt a maga embere; ez is az egyik oka annak,
hogy annyira sikeres a munkájában.
Megcsóváltam a fejem.
– Micsoda őrület!
– Bizony.
– És tulajdonképpen miért mondtad el mindezt nekem?
– Nem is egy okom van rá.
– Hanem?
– Azt akartam, hogy mindent tudjál rólam, mivel félek
tőled, Lucy Meyer.
Hogy mi?
Egy hitetlenkedő pillantást vetettem rá, és megkérdeztem:
– Félsz tőlem?
Bólintott.
– A másik ok az, hogy szeretném, ha mindent tudnál. Így
akarom kimutatni, hogy megbízom benned. Azt is tudnod
kell, hogy a minap, amikor kénytelen voltam elmenni és
itthagyni téged egyedül Aidennel, Adeline azzal
fenyegetőzött, hogy kiáll a sajtó elé, és elárulja, hogy Aiden
nem a mi fiunk. Azt gondolta, ez elég nagy durranás lesz
ahhoz, hogy utána kutyát se érdekelje a szexvideó. Ezért
mentem át hozzá olyan gyorsan.
– Mégis miért tenne ilyet?
– Hogy megmentse a karrierje roncsait. Hogy befeketítsen
engem. Egymás után követi el a hibákat. Egészen addig, míg
le nem fényképeztek téged velem és Aidennel, ő volt a
történetünkben a negatív hős. Most viszont, hogy te szó
szerint színre léptél…
– Azt akarja, hogy engem tartsanak gazembernek, így ő
makulátlan hősként ellovagolhatna a napnyugtába.
– Pontosan. Amit most már nem tehet meg. Ha bárkinek is
beszél Aidenről, nyilvánosságra hozom a videót. Ha csak
egyszer is a szájára veszi a nevedet, máris jön ez a szexfilm.
Nem csak arról készült felvétel, ahogy leszopja a pasit, és
rosszul gondolja, hogy nem látszik a fickó arca. Ha pedig a
videó önmagában nem tenné helyre, akkor én is adhatok
interjúkat, és egész biztos, hogy azt nem fogja megköszönni.
– Adam, ugye mindez nem miattam történik?
A két tenyere közé fogta az arcomat.
– Ennek tényleg nem te vagy az oka, Lucy. Ha nem
jelentek volna meg kettőnkről a fényképek, Adeline akkor is
belekötött volna valamibe a siker érdekében. Nem törődik
Aidennel. A gyerek miatt akart elválni tőlem, és éppen ezért
mindig is az járt a fejemben, hogy én leszek az egyedüli
gondviselője. Nem te vagy ennek az őrült kavarodásnak az
okozója.
– Miért félsz tőlem? – tértem vissza arra a kérdésre, amit
nagyon nem értettem. Nem tudtam felfogni, hogy a fenébe
rémíthetem meg őt, éppen őt. Valójában ebben a pillanatban
Adam ijesztett rám, de annyira, hogy majdnem beszartam.
Ráadásul elegem volt abból, hogy arról a megátalkodott
ribancról beszélgettünk.
– Azért, mert én szerelmet vallottam neked, de te semmit
nem reagáltál. – A hüvelykujjával végigsimította az
arccsontomat, miközben a szemembe nézett. – Arra nem
számítottam, hogy te is valami hasonlót mondasz nekem,
legalábbis egyelőre még nem, és tényleg nem akarlak
sürgetni, de úgy viselkedtél, mintha egyetlen szót sem
mondtam volna.
– Azért nem hoztam szóba a dolgot, mert nem te vallottál
szerelmet, hanem a benned tomboló adrenalin.
– Ó? Tényleg?
A tekintetében csillogó fények, ahogy az arcomat nézte…
olyan sok melegség, olyan nagy szeretet áradt belőle, hogy
hirtelen egy gombóc nőtt a torkomba.
– Kilenc szépségjegy van az arcodon. Tudtad?
Mi van?
– Izé… nem. Sosem számoltam meg őket.
– Én viszont igen. Ez itt a kedvencem.
Ujjheggyel megérintette a bőrömet közvetlenül a szemem
alatt, majd az ujját végighúzta egészen az állkapcsomig.
Semmit nem tettem, csak néztem, ahogy a tekintetével
követi az ujját, majd amikor elérte az állam hegyét,
felemelte az arcomat, hogy ránézzek.
Elakadó lélegzettel vártam, hogy megcsókoljon, reméltem,
hogy ezt teszi, ám nem hajolt oda hozzám. A tekintetünk
viszont találkozott.
– Szeretlek, Lucy Meyer.
Olyan sok mindent akart tőlem… miközben valójában
semmit sem kért. Először belekényszerített egy viszonyba,
és amikor nagy nehezen már kezdtem volna elfogadni ezt,
előállt azzal, hogy többet akar. Más talán könnyedén
rábólintott volna, ám számomra mindent jelentett ez a
kérés.
 Odaállt közvetlenül mellém, és ezt suttogta:
– Tudom, hogy te is megrémültél, Lucy, és te tudod,
hogy… szóval, ha van valami, ami egyértelmű a
szerelemben, az az, hogy tényleg megrémíti az embert.
Kicsit vagy nagyon? Nem a mértéke a lényeg, hanem az,
hogy érezd. Te pedig, gyönyörű, makrancos Lucym… – Az
ajka megérintette a számat, majd Adam gyorsan hátrébb
húzódott. – Megrémítesz engem… na jó, őszinte leszek
veled, hiszen ezt ígértem: rettegés tölt el miattad, Lucy, amit
nagyon élvezek. Örökké küzdeni fogok érted, és tudom,
nem hagyod… téged akarlak, Lucy Meyer. Beléd szerettem.
Minden egyes szava nyílvesszőként ütötte át a szívemet.
Dermedten, enyhén remegő testtel álltam, és elakadt a
lélegzetem. Néztem, ahogy engem néz. Két erős kezével
gyengéden megfogta az arcomat, és megcsókolta az ajkamat.
Zihálva előtört belőlem a visszafojtott lélegzet. Nagy bajban
vagyok. Adam hátrébb húzódott, megcsókolta az orromat, a
szememet, a homlokomat és újra az ajkamat.
– Most pedig te fogsz megcsókolni engem, Lucy. Tudom,
hiába is várnám, hogy elmondd az érzelmeidet, de most
arra van szükségem, hogy tiszta szívből megcsókolj –
suttogta, és az ajka megremegett a számon. – Aztán pedig
adsz nekem is egy esélyt, ugyanolyat, mint amit Jameson is
kapott. Rászolgáltam erre, és te kiérdemeltél engem.
Ó, ez a seggfej! Jóval többet fog kapni egy csóknál.
Amikor kinyitottam a számat, egy pillanatig sem habozott,
mielőtt mindent elfogadott volna tőlem. A lassú csók során
egyszerre mozgott a fejünk, és lágyan összesimult a
nyelvünk. Amikor rájöttem, hogy mi történik, úgy éreztem,
hogy mindjárt elsírom magamat. Megkapaszkodtam a
karjában, és hagytam, hogy átvegye az irányítást. Amikor
odaállt közvetlenül elém, végre a testünk is
összesimulhatott.
Biztonságban voltunk így együtt.
Tudtam, hogy évek múltán is emlékezni fogok erre a
pillanatra, és abban sem kételkedtem, hogy amikor majd
felidézem magamban Adam emlékét, érezni fogom arcomon
forró, erős kezét. Jól tudtam, megőrzöm a fülemben csengő
szavai igazát, akár ott lesz majd mellettem, akár nem.
Amikor véget ért a csók, Adam egyszerűen a
homlokomhoz nyomta a fejét, és így lélegeztük be egymás
illatát. Azt reméltem, hogy ez volt élete legjobb csókja. Meg
azt, hogy senki mástól nem kaphat ugyanilyet, és így én
leszek élete nagy szerelme, és örökké emlékszik majd az
ajkamra.
– Mondd ki, hogy jól csókolok – mormogta csukott szájjal.
– Ismerd be, hogy én vagyok a legjobb!
Halkan elnevettem magamat. Két kézzel átöleltem a
nyakát, és egy kicsivel jobban magamhoz szorítottam,
miközben lábujjhegyre álltam, hogy az orromat
végighúzhassam a nyakán, és még jobban
megrészegülhessek az illatától.
– Jó tanárod voltam, még szép, hogy most már érsz
valamit.
Elnevette magát, és átölelte a derekamat. Éreztem
egyenletes szívverését.
Mélyen beszívva a levegőt becsuktam a szememet, és
mozdulatlanul élveztem biztonságot jelentő ölelését.
 – Nem akarom, hogy elszakítsanak tőlem, Adam.
A tenyere rásimult a derekamra, és ugyanolyan erővel
szorított magához, mint ahogy én tartottam őt.
– Nem engedem, hogy bárki is elvegyen tőlem, Lucy.
Ebben biztos lehetsz.
Egy könnycsepp bukkant elő a szememből, és az arcomat
gyorsan Adam nyakához szorítottam.
A következő pillanatban a két keze végigsiklott a
testemen, és egyszerűen felemelt. Az arcom továbbra is
nekinyomódott a nyakának, miközben hagytam, hogy
bevigyen a hálószobájába.
Óvatosan lefektetett az ágyára, majd fölém hajolt, de nem
annyira, hogy összeérjen a testünk. A két karjára
támaszkodott, és az arcát csupán tenyérnyi távolság
választotta el az enyémtől.
– Megáll az idő számomra, amikor megcsókollak –
mormogtam, és megsimogattam az arcát. – Eléred azt, hogy
megfeledkezzek önmagamról, amikor ilyen átható pillantást
vetsz rám, Adam Connor. Úgy érzem magamat, mintha én
lennék az egyetlened.
Kifújta a levegőt, becsukta a szemét, és közben még
jobban nekiszorította a fejét a tenyeremnek.
– Mondd ki végre, hogy szeretsz! Mondd ki, és ajándékozz
meg a szíveddel, én pedig megígérem neked, Lucy…
megígérem neked, hogy vigyázni fogok rá.
– Már így is elloptad a szívemet, seggfej.
– Nem ezekre a szavakra gondoltam. Próbáld újra!
Halkan elnevettem magamat.
– Azt hiszem, beléd zúgtam, Adam Connor.
 Mondani akart valamit, de én az ajkára szorítottam az
ujjamat.
– Szeretlek – ismertem be halkan. – Igazad van, szeretlek,
és ez a tény halálra rémiszt. Én is félek.
Nagyon lassan mosolyodott el, és a szívem felragyogott,
mert olyan szép volt a látvány.
Azt hiszem, már jó ideje nem említettem meg, hogy micsoda
seggfej ez az alak, igaz?
– Vigyázni fogok rád.
– Persze, másról sem beszélsz.
– Mert ez az igazság. Többé nem kell már védelmezned a
szívedet. Biztonságban lesz mellettem, Lucy. Te is mindig
biztonságban leszel velem.
Lenyeltem a torkomat elszorító jókora gombócot, és
megpróbáltam nem odafigyelni arra, hogy boldog
szívemnek egyszerűen nem volt elég hely a mellkasomban.
Nagyon is készen állt arra, sőt kifejezetten örült annak,
hogy megpihenhet Adam Connor kezében.
Buta, buta kis szívem! Becsuktam a szememet, és
megpróbáltam felidézni magamban, hogyan kell beszélni,
vagy legalábbis lélegezni. Adam türelmesen várt.
– Adam… Amikor arról beszélek, hogy átok ül rajtam,
nem cukiskodni akarok. Szeretném, ha tudnád, függetlenül
attól, hogy ez az egész kettőnk között hogyan ér véget, én
mindig megőrzöm a titkaidat. – Álmélkodva megcsóváltam a
fejemet, és a szemébe néztem. – Amit tettél… nagyszerű
ember vagy, csodálatos apa, viszont elég szar ízléssel
választod ki a nőidet.
Elmosolyodott, és egy gyors csókot lopott az ajkamról, ami
miatt a szívem ismét egészen izgatottá vált.
– Köszönöm, kicsim.
– Az utolsó mondat nem dicséret volt – pontosítottam.
Egy újabb lopott csók következett, ami miatt megragadtam
és magamra húztam, mert érezni akartam, ahogy a teste
súlya belenyom az ágyba.
– Várj, várj!
Megdermedt, és ugyanúgy zihálva kapkodott levegő után,
mint én.
– Neked szurkolok – suttogtam. – Sosem akartam, hogy
fehér lovon jöjjön a herceg és megmentsen, mivel –
köszönöm szépen – tudok én vigyázni magamra. Most
viszont… ezt szeretném, Adam Connor. Remélem –
mégpedig tiszta szívemből –, hogy a csókod megtöri az
átkot. Azt remélem, hogy te vagy az igazi, Adam. Hogy te
vagy a történetem főhőse, mivel – a kurva életbe –
megérdemlem, hogy szeressenek. Meg azt is, hogy valaki
zene nélkül táncoljon velem.
Elhallgattam, mert elfogyott a levegőm, és néztem, ahogy
Adam szeme még sötétebb lesz.
– Megérdemlem, hogy az enyém legyél. És azt is, hogy
szerethesselek.
Csak nézett hosszú másodperceken keresztül,
mozdulatlanul bámult, miközben én megpróbáltam
elhallgattatni üvöltő szívemet. Ekkor egyetlen szó nélkül
hátranyúlt, kibújt az ingéből, és elém tárta elképesztően
vonzó felsőtestét. Utána egy lassú mozdulattal, mintha csak
a miénk lett volna a világ minden ideje, megfogta a
blúzomat. Segítettem neki, felemeltem a két karomat, és
amikor a farmerem következett, a csípőmet is.
Levetkőztetett, és anyaszült meztelenül feküdtem ott előtte
– feltárult a testem és a lelkem is –, majd ő is levetkőzött,
visszafeküdt rám, és a becéző szavakról megfeledkezve
azonnal belém nyomult. Nem volt szükségem szavakra;
csupán rá.
Máris kemény volt, és készen állt arra, hogy kitöltsön.
Vettem egy mély lélegzetet, és széttettem a lábamat,
miközben ő egészen addig nyomakodott előre, míg végül
sikerült elhelyezkednie mélyen bennem. Igazi varázslat
volt, ahogy így eggyé váltunk; Adammel eddig minden
orgazmusom mágikusnak tűnt.
Ezúttal én fogtam két tenyerem közé az arcát, és
belenéztem feneketlen szemébe.
– Ne okozz fájdalmat, Adam! Ne okozz csalódást!
– Soha, Lucy.
Lassú, egyenletes döfésekkel tett magáévá, örökké az
emlékezetembe véste a farkát, és elérte, hogy az egész
testem sajogva vágyakozzon iránta, meg azért a gyönyörért,
amit egyedül tőle kaphattam. Aztán pedig rávett arra is,
hogy elélvezzek a farkától, pedig csupán suttogva beszélt
hozzám, ígéreteket lehelt a bőrömbe. Amikor ő következett,
az arcát nekiszorította a nyakamnak, és a farkát a lehető
legmélyebben belém nyomva egy nagy hördüléssel jutott fel
a csúcsra. Utána egészen addig szorított magához, míg újra
normális ütemre nem lassult a szívverésünk. Felemelte a
fejét, és megkért arra, hogy mondjam ki újra, mit érzek. Ezt
tettem.
– Nagyon szeretlek, Adam.
 Milyen gyönyörű szavak! Ugyanabban az ágyban
feküdtem, mint ő, belenéztem a szemébe, és bevallottam,
hogy belezúgtam. Minden korábbinál jobban szerettem
volna, hogy ő legyen az, akinek sikerül megtörnie az átkot.
 Epilógus

Hat hónappal később

Hiszek a szexben. Tiszta szívemből.
Hiszek abban, hogy amikor a szerelmeddel szexelsz –
főleg, ha jó nagy farka van –, akkor földöntúli élményekben
lehet részed. Nehéz megmagyarázni. Egyáltalán nem
hasonlít arra, mint amikor olyan valakivel dugsz, akivel
csak egy éjszakára sodort össze a sors, még akkor is, ha az
illető valódi lepedőakrobata. Ne érts félre, azzal a fickóval is
jó kefélni, hiszen az orgazmusok általában kellemes,
mágikus élményt jelentenek, ám most szeretném a
különbségekre helyezni a hangsúlyt.
Jól figyelj!
Szeretni valakit, és olyan valakivel szeretkezni, aki téged
tiszta szívéből szeret és mindenki másnál jobban megbízik
benned… csodálatos, alázatra tanító, földrengésszerű, és
őszintén szólva kissé őrült élmény.
Na most, ha összehasonlítunk egy egyéjszakás kalandot
azzal, hogy Adammel dughatok… mondjuk úgy, hogy Adam
minden egyes alkalommal sokkal jobb teljesítményt
nyújtott.
Szeretnéd tudni, hogy milyen az a szex, amit legjobban
imádok? Mivel szinte mindent tudsz rólam, így jogos az
igényed, hogy ezzel is tisztában légy.
Van a „jó reggelt szex”. Imádom az ilyesmit. Annyira
odavagyok érte, hogy már a puszta gondolatától is tetőtől
talpig bizsergek.
Csak hogy pontosítsak, Adam Connorral szeretek
félálomban szexelni. Arra ébredni, hogy rám tapad a szája,
belenyögni az ujjaiba, amikor a számra szorított kezével
próbálja megakadályozni, hogy a nyögéseim és a hörgéseim
megzavarják a másik szobában alvó tökéletes, apró emberi
lényt…, vagy arra ébredni, hogy egy varázslatos fasz
nyomódik belém… Ismét csak Adam mágikus farkáról
beszélek, ha esetleg ez eddig nem lett volna egyértelmű. Na,
ez a fajta szex az, amire soha nem mondanék nemet.
Mivel imádok félálomban szexelni, nagyon is kellemes
volt erre ébredni életem legboldogabb napján. Arra
eszméltem, hogy egy jókora tenyér markolja meg a
mellemet, összeszorítja és megmasszírozza a
mellbimbómat. Felnyögtem, mire lágyan csendre intettek.
Adam ajka ott volt a nyakamon, csókolt, nyalt és harapott.
– Te meg mit művelsz? – kérdeztem kábultan, miközben
egy apró harapása után kellemes borzongás hullámzott
végig a testemen. Valahol még mindig félúton jártam az
álmok és a valódi világ között.
A keze hosszú utat tett meg a mellemtől a combomig,
majd megragadta a lábamat, és odahúzott az ágyékához. Még
mindig csukott szemmel elmosolyodtam, és segítettem neki.
Egészen addig felcsúsztam, míg a csupasz hátsóm meg nem
telepedett rendkívül kemény hasizmain. A lábam rásimult a
combjára, a keze pedig a derekamat fogta, miközben kissé
lejjebb húzott.
– Halkan – mormogtam álmosan, amikor megéreztem
kőkemény farkát a lábam között. A kezem már attól is
izgatottan bizsergett, hogy ez a húsdarab ilyen közel került
hozzám.
Mozgásba hoztam a csípőmet, már amennyire erre
lehetőségem volt Adam hasához szorulva, és
hátrafordítottam a fejemet, hogy megkaphassam a reggeli
puszimat.
Abban a pillanatban, amikor kellő közelségbe ért az ajka,
egy lassú, csábító csókkal igázta le a számat. Felnyögtem, és
hagytam, hogy a testem elernyedjen az ölelésében,
miközben az Adamből áradó forróság egészen a csontjaimig
hatolt. Lassan minden elhomályosult körülöttünk, és én
csupán a kettőnk közötti szerelmet éreztem.
Anélkül, hogy az ajka elhagyta volna a számat, éreztem,
hogy a két kezével széthúzza a lábamat, és ahhoz sem
férhetett kétség, hogy mindent megtesz azért, hogy készen
álljak a befogadására. Aztán lassan belém araszolt,
elképesztően megfontoltan mozgatva a csípőjét. Amikor
már túl sok volt a rám zúduló gyönyör, elhúzódtam az
ajkától, és elakadt a lélegzetem. Még pár centi, és teljesen
bennem volt. Teljességgel az enyém.
A karom alá nyúlt, és az ujjaival megragadta a vállamat,
hogy mozdulatlanul tartson, miközben lusta lökésekbe
kezdett.
– Jó reggelt, Lucy – suttogta, én pedig a lehető
leghalkabban kifújtam a levegőt. Még nem álltam készen
arra, hogy bármit is mondjak.
– Hmmm – nyögtem ki nagy nehezen.
Kihúzta belőlem a farkát, és csak a vastag makkot hagyta
bennem, majd lassan visszanyomult, miközben én
megpróbáltam jobb kezemmel megragadni a bicepszét.
– Óóó – mormogtam, mert képtelen voltam szavakat
formálni.
– Imádlak így felébreszteni – suttogta a fülembe, és
közben sikerült megtartania az egyenletes ütemét. – Olyan
puha vagy, olyan lelkes, és hajlandó bármire, amit csak
kérek tőled, amikor így felébresztelek reggelente.
Egy csókot nyomott a vállamra, amit egy tökéletesen
időzített, kemény lökés követett.
Jézusom!
– Hát megtagadtam valaha is bármit tőled az ágyban? –
kérdeztem halkan.
– Nem, de mégis más az, ahogy reggelente a magamévá
teszlek. Szerintem te is élvezed.
Tényleg mindenét imádtam, ehhez kétség sem férhet.
Azért különösen odavoltam, ahogy magára vállalta az
erőfeszítéseket, és a karjában tartott, miközben én álmos
tekintettel bámultam. Néha hajnalban én ébredtem fel
hamarabb, és ilyenkor mindig gondoskodtam arról, hogy jól
kezdődjön a reggele… kellemesen és megnyugtató módon.
– Imádom a faszodat, ehhez kétség sem férhet – ismertem
be. – Nem számít, hogy mennyi az idő, odavagyok azért,
hogy bármelyik napszakban ott legyen bennem.
Sikerült jobban széttenni a lábamat, és a csípőmet riszálva
rávettem Adamet, hogy fokozza az ütemét.
– Te mindig mohó és türelmetlen vagy – mormogta,
mielőtt a szájába vette volna a fülcimpámat. – Szeretlek,
Lucy.
 Amikor kimondta e szavakat, elkezdtem összehúzódni a
farka körül, és elmosolyodtam, meghallva a nyögését.
– Szeretlek, Adam – mondtam immár a legcsekélyebb
habozás nélkül. – Azt pedig kifejezetten imádom, ha kora
reggel a farkadon mehetek el.
– Micsoda? A farkamon akarsz elmenni? A múlt éjszaka
nem volt elég?
– Tegnap este csak kétszer mentem el. Fáradt voltál,
úgyhogy nem akartalak kicsinálni. – Szembefordultam vele.
Amikor találkozott a tekintetünk, suttogva folytattam. – A te
hibád! Addig nem érzem igazán kielégítve magamat, míg
egymás után háromszor nem élvezek el veled. Ha nincs meg
a három, akkor úgy érzem, hogy valami hiányzik.
– Hmm. Akkor most el kell érnem, hogy háromszor
elmenjél?
Rámosolyogtam, és egy apró nyögés csúszott ki a
torkomon, amikor megváltoztatta a lökései szögét, és eltalált
a legmegfelelőbb helyen. Most már teljesen kiismert,
pontosan tudta, hol jó nekem.
– Csitt – szólt rám, miközben tovább mozgatta bennem a
farkát, olyan irányba sodorva, amire még nem álltam
teljesen készen. – Ugye nem akarod, hogy Aiden meghalljon,
és berohanjon, hogy megmentsen?
Megráztam a fejemet, és az alkarja után nyúltam, hogy
valahogy megkapaszkodjak. Már nem azokat a lassú, lusta
lökéseket éreztem; azért döngetett, hogy minél hamarabb
elélvezzek, és pontosan tudta, hogyan érheti el a célját. Bár
tiszta szívből imádtam Aident, ám ebben a pillanatban
cseppet sem kívántam, hogy ránk törjön és megmentsen az
apjától. Azt akartam, hogy Adam szétszedjen, bár valójában
ez már rég megtörtént.
Úgy tett a magáévá, ahogy akarta, miközben még
mélyebben belém nyomult, és elkezdte körben mozgatva
még feljebb tolni a farkát. Ó, csodálatos volt! Megragadtam a
tenyerét, és a számra szorítottam, miközben elélveztem
rajta, ő pedig egészen addig döngölt, míg remegni nem
kezdett a lábam. Megragadta a combomat és megszorította,
hogy megnyugodjon. Utána egy lágy mozdulattal hasra
fektetett, és felült a két combomra úgy, hogy a térde a
csípőm két oldalán legyen.
Így beszűkültem, és az új szögből lassú, de mélyebb
lökésekkel ostromolt. Ma reggel teljesen átadta magát
nekem, én pedig az egészet befogadtam.
– Teljesen elvetted az eszemet, Lucy – mormogta a
fülembe, miközben én megpróbáltam nem elalélni a rám
zúduló gyönyörhullámok miatt. – Annyira boldoggá teszel!
Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ezek a szavak nem
jutottak el a szívem legmélyebb, legsötétebb zugaiba is.
Ezen a reggelen négy orgazmussal ajándékozott meg, amit
én kettővel viszonoztam… mivel igen, én is ennyire ügyes
vagyok.
Tudnom kellett volna persze, hogy ennyi gyönyörnek
meglesz a maga ára.

– Jó reggelt!
– Áááá, neee!
 – Jó reggelt, Aiden!
– Neee! Csak még egy kicsit, Lucy!
– De hát fel kell kelned.
– Miért is? Annyira álmos vagyok, Lucy! Szerintem még
nyugodtan alhatnék egy kicsit.
– Jaj, annyira szeretnék egy kis palacsintát, Aiden!
Megkértem rá az apukádat, de ő nem segít. Azt hittem, hogy
rád számíthatok, de hát…
A hátára fordult, és kinyitotta a szemét. Pont olyan zöld
volt, mint az apjáé.
– Nem segít?
Megcsóváltam a fejem, és megpróbáltam nagyon
szomorúnak látszani.
– Tényleg palacsintát szeretnél? Komolyan és nagyon-
nagyon?
Bólintottam.
– Hát bizony. Nagyon, de nagyon szeretnék juharszirupos
palacsintát. Rengeteg juharsziruppal.
Aiden szenvedő arccal felsóhajtott, és kis kezével nagyot
csapott a lepedőre. Egy hónappal ezelőtt töltötte be a hatodik
évét, de az én szememben még mindig kisgyereknek tűnt.
Cseppet sem örültem annak, hogy Adeline-t is be kellett
engednünk a kölyök születésnapi bulijára, de hát mégiscsak
ő volt Aiden anyukája – már ahogy a kisfiú tudta. Csodálatos
érzés volt látni széles, boldog mosolyát, az örömét, ahogy
megpillantotta a barátait, a sok léggömböt és játékot, meg a
hatalmas, színes ugrálóvárat a hátsó udvarban… A gyerek
öröme elfeledtette velem, hogy az a némber is itt van a
szobában.
 A javára legyen mondva, hogy miután Adam
rákényszerített egy újabb nyilatkozatot, amiben alapvetően
bocsánatot kért tőlem, már nem csinált semmi olyasmit,
amivel felmérgesíthetett volna. Mivel Adam megvásárolta a
szexvideóját – ezt amúgy nagyon szívesen megnéztem
volna, de tudom, hogy már megsemmisítette –, ez a
nőszemély nem is viselkedett olyan szemét módon. Gond
nélkül aláírta a papírokat, melyekkel átengedte a
kizárólagos felügyeleti jogot Adamnek.
Jó, Aiden továbbra is eljárt hozzá, néha még ott is aludt
nála, ám az apja társaságában mindig sokkal boldogabban
viselkedett. Pont, mint én.
– Apu ezzel tartozni fog nekem. Egy nagy szívességgel –
mormogta, amikor felült és lekászálódott az ágyból.
– Segíteni fogsz? – Pontosan tudtam, hogy ez a helyzet.
Legalább annyira odavolt a palacsintáért, mint Olive és én.
– Ha már amúgy is felkeltettél, azt hiszem, segíthetek,
hogy én is ehessek belőle. Te mindig többet eszel, mint én
vagy apu. Ez hogy a csudába lehetséges, Lucy? A lányok
nem szoktak ilyen sokat enni.
– Ó, hogy oda ne rohanjak! Csak egyszer történt ilyesmi,
amikor majdnem éhen haltam.
Elindult a fürdőszoba felé, ám most a válla fölött
hátranézve egy ragyogó mosolyt küldött felém.
– Te mindig éhen akarsz halni, Lucy.
A kis gazfickó.
Kis segítőmmel az oldalamon palacsintát sütöttünk,
miközben az apja lezuhanyozott, és felkészült az aznapi
forgatásra. Aiden kérésének megfelelően áthívtuk
Thornékat is reggelizni. Mivel Adam és Jason ugyanabban a
filmben szerepelt, így a forgatáson és azon kívül is sok időt
töltöttünk együtt. Szerencsére a két pasinak csak pár órával
később kellett munkába mennie.
Olive segített megteríteni az ebédlőasztalt, miközben
Aiden és Jason megvédte előlünk a palacsintákat. Nekem
elhiheted, Olive majdnem ugyanolyan dühös volt, mint én,
amikor Aiden után Jason is azzal rágalmazott meg, hogy túl
sok palacsintát eszünk.
Jason elég okos volt ahhoz, hogy a fenti kijelentés után
egyből magához ölelje és megcsókolja a feleségét, meg
szerencsés is, mivel Olive nem vette észre, hogy a férje
titokban ad egy pacsit Aidennek.
Amikor Adam előjött a fürdőszobából, igencsak
meglepett, mert elegáns, fekete öltönyt viselt.
– Ezt mégis mire véljem? – kérdeztem kíváncsian,
miközben ő beletúrt még nedves hajába.
– Különleges okom van rá. – Átölelt, és lágyan
megcsókolta az ajkam. Letettem a kezemben tartott
gyümölcsöstálat, és meglepődve bámultam rá.
– Mit ünneplünk?
– Azt, hogy öt hónapja élsz itt – felelte.
Ezt én is tudtam. Öt hónappal ezelőtt költöztem be hozzá
és Aidenhez. A költözködés nem járt nagy hercehurcával,
mivel még csak esélyem sem volt kibérelni azt a lakást,
amivel oly sokáig szemeztem. A ruháim egyik nap még ott
voltak Olive-ék házában, a másik nap meg már nem. Nem
mintha bárki is megkérdezte volna a véleményemet, de
azért nem panaszkodtam. Ahogy azt az előbb említettem,
kiderült, hogy a reggeli szex a kedvencem.
Ami pedig Aident illeti… Amikor elé álltunk és
elmeséltük, hogy „az apukád meg én komoly kapcsolatban
állunk, rendben van ez így?”, akkor a gyerek félig boldogan,
félig félénken rám mosolygott. Pont olyan volt, mint az apja.
– Ez azt jelenti, hogy most már bárhol megcsókolhat, ahol
csak akar? – kérdezte továbbra is mosolyogva.
– Igen, azt hiszem, ez azt jelenti, hogy ott csókolhat meg,
ahol csak akar. Persze ha mérges vagyok rá, akkor csak
álmodozhat a csókolózásról.
Elnevette magát.
– És még mit jelent?
A listámon még számos olyan dolog szerepelt, amit a fiú
két kis fülének semmiképpen nem lett volna szabad
meghallania, éppen ezért nem is kötöttem egyiket sem az
orrára.
– Ha pedig ez ellen nincs kifogásod, akkor mindez azzal is
jár, hogy itt fogok lakni nálatok.
– Itt?
– Igen.
– Itt, ebben a házban? Nem pedig Olive-éknál?
– Nem, itt fogok élni.
Elkerekedett a szeme.
– Velünk fogsz lakni? Örökre?
– Lassan a testtel, kis földlakó. Ha apád felmérgesít, nem
is tudom, mit fogok érezni azzal kapcsolatban, hogy örökké
a képét bámuljam. A tiedet viszont… – megsimogattam az
állát – a tiedet szívesen nézem egy örökkévalóságig.
A szoba csengett a nevetésétől, amikor elrohant, hogy
elárulja az apjának, jobban szeretem őt, mint magát Adamet.
Ugye már említettem, hogy ez az apróság egy tökéletes
kisfiú?
Adam következő csókja erősebb, intenzívebb és valahogy
még gyönyörűbb volt. Sikerült visszahoznia vele a
valóságba.
– Ezt miért kaptam? – kérdeztem, amikor végre újra
kaptam levegőt.
– Azért, mert ma van az esküvőnk.
A mosoly azonnal lefoszlott az arcomról, és gyorsan
hátrébb léptem.
– Mi van?
– Ma van az esküvőnk.
– Hogy mi van? Beestem az időgépbe és lemaradtam a
lánykérésről?
Ott termett mellettem, és megakadályozta, hogy tovább
hátráljak. Nem is vettem észre, hogy sietve hátrálni
próbáltam előle.
– Minden nap, minden egyes csókom leánykérés volt,
Lucy.
– Tényleg?
– Nem az én hibám, hogy csak ilyen lassan készültél fel a
válaszadásra. Most már hiába is várnád a lánykérést. Túl
késő van ahhoz.
– Tényleg?
– Igen, Lucy. Sajnálom.
– De én szeretnék egy lánykérést, Adam. Nagyon, de
nagyon szeretném. Kérd meg a kezem! Légyszi!
Közelebb hajolt, és egy lágy csókot nyomott a szám
szélére.
– Sajnálom, édesem.
– Nem lesz lánykérés? Ez most akkor egész pontosan mit
jelent?
– Azt, hogy összeházasodunk.
– Mi ketten? Mikor?
– Ma.
– Tessék? – nyöszörögtem alig hallhatóan.
Ekkor Olive bukkant fel, én pedig megdermedtem, amikor
megláttam, hogy mi van a kezében.
Egy menyasszonyi ruha. Egy kibaszott menyasszonyi
ruha, amiről kénytelen voltam beismerni, hogy kurva
gyönyörű.
A szám elé kaptam a kezemet, és kővé dermedve
bámultam a csodát.
Olive szeméből persze ömlöttek a könnyek, és ahhoz sem
fért kétség, hogy valami az én szememből is kicsordult az
arcomra.
– Én… – dadogtam.
Aiden odament az apjához, és megfogta a kezét, miközben
mosolyogva felnézett rám. Továbbra is küszködtem a
szavakkal.
Most Olive lépett oda hozzám.
– Azt kívánom, hogy te legyél a legboldogabb ember az
egész világon, Lucy. Hogy mosolyból, nevetésből és
szeretetből álljon az életed – mondta nevetve, és letörölte a
könnyeit. – Rászolgáltál erre, gyönyörű barátnőm.
Kiérdemelted a legcsodálatosabb szerelmi történetet és a
legboldogabb befejezést. Óriási megtiszteltetés számomra,
hogy ott állhatok melletted, amikor feleségül vesz életed
nagy szerelme.
Leengedtem a kezem és felkacagtam, miközben
természetesen tovább sírtam.
– Ki meri azt mondani, hogy ez az alak életem nagy
szerelme? – Amúgy tényleg az volt. – És ha már itt tartunk,
arra sem emlékszem, hogy megkértelek volna téged arra,
kicsi zöld Bogyó, hogy a tanúm legyél.
A lenyűgöző ruhakölteményt Jason kezébe nyomta, és a
karjaimba vetette magát.
– Senki nem kérdezi a véleményedet! Próbálj csak meg
elzavarni magad mellől, ha van merszed hozzá.
Ahogy elhallgatott, Jason odalépett mellé, és kirángatta a
karomból. Magához szorította Olive-ot. Kivörösödött,
könnyes arcunk miatt egyikünk sem lehetett túl szép ebben
a pillanatban.
– Mivel pedig te sosem kértél engedélyt arra, hogy apunak
hívhassál, én sem kérdezem meg, mit szólsz ahhoz, hogy az
apád helyett odakísérjelek a vőlegényedhez – mondta Jason,
mielőtt egy puszit adott volna az arcomra.
Elnevettem magamat, és a könnyeim közt felnéztem az
arcára.
Aiden elengedte az apja kezét, és odaszaladt mellém. Még
mindig a supermanes pizsamája volt rajta.
– Ne sírj, Lucy! Hát nem akarsz a feleségünk lenni?
– Haver, hát elfelejtetted, hogy ezt nem kérdezheted meg
tőle? – szólt közbe Adam.
– De miért? Nem értem.
– Ezzel nem vagy egyedül. Én sem értem. Miért nem
kérdezheti meg tőlem?
Adam odajött hozzám, és az egyik kezét az arcomra
szorította. Alig vettem észre, hogy Aiden elengedte a
kezemet és odaállt Jason mellé. Az apja mindig is ilyen
hatással volt rám, nem tudtam másra nézni, csakis rá.
– Azért, mert nem akarom, hogy gondolkozz. Nem
akarom, hogy lehetőséged legyen nemet mondani. Az
enyém vagy, Lucy! Ha egy kérdésre csupán egyetlen válasz
létezik, és te már amúgy is tudod, hogy mi az, akkor nincs
értelme feltenni. A feleségem leszel ma. Hozzám jössz, és
mindig az enyém maradsz.
A felesége. Nyeltem egyet, és bólintottam.
– Igazad van. Nincs értelme kérdezni, ha tudjuk a választ.
Most már a másik keze is az arcomra simult.
– Szóval igen? Hajlandó vagy rá?
– Ha nem tévedek, az előbb azt mondtad, hogy nem
mondhatok nemet.
– Hát nem is – válaszolta halkan, és a tekintete valósággal
beitta az arcomat. – Csak hát, sosem lehetek biztos abban,
hogy mit fogsz lépni.
– Értem. Úgyhogy… Jól van. – Felemeltem remegő
kezemet, és az övére szorítottam. – Házasodjunk össze.
Miért is ne ma, igaz? Ez a nap is van olyan jó, mint
bármelyik másik, és mivel itt van mindenki, akit szeretek,
elmondhatjuk, hogy ez a legmegfelelőbb alkalom.
Lassan elmosolyodott, mintha tényleg attól tartott volna,
hogy nemet mondok. Mintha nem tudtam volna, hogy ez
képtelenség.
Amikor egyre jobban mosolygott, a szemem újabb
könnyekkel telt meg.
– Elég legyen, Lucy! – mormogta, és lecsókolta a
könnyeimet. – Ennyi elég ebből, gyönyörű harcosom.
A testem megremegett, és Adam szorosan magához ölelt,
mielőtt elgyengülve a padlóra zuhanhattam volna.
Megszűnt a világ, és csak a suttogása jutott el hozzám.
– Nem leszel olyan, mint anyád és nagyanyád, Lucy! Nincs
átok rajtad, édesem. Sosem volt. Csupán arra vártál, hogy
megtaláljalak. – Lágy hangja tele volt szeretettel. – Na de kit
akarok becsapni? Eszed ágában sem volt kivárni, hogy rád
találjak. Odapottyantál a hátsó kertembe, és egyből a
torkomnak ugrottál.
Még mindig sírtam a karjában, és még jobban magamhoz
öleltem. Hiszen megtalált. Bár ezt sosem fogja beismerni, de
igen, Adam rám talált.
– Szeretlek – suttogtam bele már átázott ingjébe.
– Én is szeretlek, Lucy. – Becsuktam a szemem, amikor
megéreztem a száját a fejemen. Ez a férfi tökéletes.
Megtestesítette mindazt, amiről még csak álmodni sem
mertem.
Felemeltem a fejem, a szemébe néztem, és félszegen
elmosolyodtam.
– Akkor ennek a mesének mégiscsak te vagy a hőse, Adam
Connor. A váratlanul felbukkanó herceg, aki megtöri az
átkot. Ki gondolta volna, igaz? Azt hiszem, örülök, hogy így
alakult, mert kellemetlen volna mindent újrakezdeni, és
valaki mást is megtanítani arra, hogyan kell jól csókolni.
Felnevetett, és ellágyult a tekintete.
– Attól tartok, hogy rajtam kívül te már senki mást nem
csókolhatsz meg. Beleegyezel ebbe?
Bólintottam, mert a szívem még mindig ostobán
viselkedett a mellkasomban.
– Majd csak kibírom valahogy.
– Jól van.
– Na most akkor, Lucy, a feleségünk leszel-e, vagy sem? –
csendült fel egy vékony hang.
Elengedtem Adamet, és lehajolva megpusziltam Aiden
arcát.
– Köszönöm, hogy rákérdeztél, kis hercegem. Egy
határozott igen a válaszom.
– Remek. Megehetjük végre a palacsintákat? Nagyon éhes
vagyok, és eddig türelmesen várakoztam.
Nevetve felegyenesedtem.
– Igen. Igen, megehetjük a palacsintát.
Olive már nem sírt. Gyorsan rám kacsintott, és ment, hogy
segítsen Aidennek és Jasonnek a palacsintával. Amikor
Adam újra magához ölelt, nekem nagyon jólesett a teste
melege és a közelsége.
– Köszönöm, Lucy.
– Mit?
– Hogy leskelődtél. Hogy az enyém lettél.
– Hát hálás is lehetsz mindezért.
– Arra készülök, hogy minden adandó alkalommal
köszönetet mondjak.
– Nagyon helyes. Háromszor mondj nekem hálát minden
alkalommal, légy szíves.
Adam elmosolyodott, és én elolvadtam.
Odahajolt hozzám, és a fülembe suttogott:
 – Köszönöm, hogy rám bíztad a gyönyörű szívedet.
Szóval még ezen a napon, miután megettük a palacsintát,
a szememben buta, boldog könnyekkel igent mondtam a
híres Adam Connornak.
A megdöbbentően bensőséges első csókunk után
odahúztam magamhoz, és a fülébe leheltem egy aprócska
titkot.
Sosem fogom elfelejteni, hogy milyen tekintettel nézett
rám… Egyértelmű volt, hogy én jelentem neki az egész
világot.
A tenyere rásimult a hasamra, a mi kisbabánkra, és egy
újabb tökéletes csókot kaptam. Ezt is nyugodtan felírhatom
a csodás csókok listájára.
Az a picurka kislány, aki egész álló nap csak sírdogált és
sehogy sem tudta megérteni, hogy az anyja miért nem
szerette annyira, hogy mellette maradjon, aki nem tudta
felfogni, hogy a nagyanyja miért nem fogja soha annyira
szeretni, mint amennyi szeretetre szüksége lett volna…
Szóval az a lányka, aki egészen idáig megértette és
elfogadta, hogy ebben a világban nem mindenkire vár sírig
tartó boldogság… Ez a bennem élő kislány… Ez a
reménykedő, apró teremtés végre elmosolyodott ezen a
napon.
Csak mosolygott, mosolygott, mosolygott és mosolygott.
Ha megszeretted Olive-ot és érdekel az ő története is, akkor
továbbolvasva belepillanthatsz a róla szóló regénybe is.
Figyelmeztetlek, ha élvezted ezt a könyvet, akkor igen nagy
az esélye annak, hogy imádni fogod Olive sztoriját, a
Szeretlek, Jason Thornt.
Íme, a regény első fejezete:
 Első fejezet

Olive
Egészen addig, amíg nem találkoztam Jason Thornnal,
kizárólag bolyhos fehér felhőkről, csinos, rózsaszín
ruhácskákról, finom almás süteményről és természetesen a
szomszéd kislány, Kara bátyjáról álmodoztam.
– Egy szót se többet erről, Jason! Drágám, te bármikor itt
aludhatsz nálunk.
Már éppen indultam volna le, hogy segítsek anyunak
megteríteni az asztalt, amikor meghallottam a hangokat, és
megálltam.
– Látod? Mondtam, hogy rendben lesz! Gyere, menjünk
fel a szobámba!
– Várj csak, Dylan, ne siess annyira!
Hallottam a halk koccanást, ahogy anyu a konyhapultra
tette a kávéscsészéjét, majd néhány pillanattal később újra
megszólalt:
– Jason, egész biztos vagy abban, hogy ne szóljunk
senkinek se? Talán jó volna, ha valaki ránézne a mamádra,
és meggyőződne arról, hogy minden rendben van-e, vagy
felhívhatnánk az apádat, és szólhatnánk neki, hogy ma éjjel
itt alszol nálunk. Lefogadom, hogy nagyon aggódna, ha
hazatelefonálna, és egyikőtökkel sem tudna beszélni.
Az anyu kedves, együttérző nő volt – senki nem
kételkedett abban, hogy a szíve aranyból van. Ezt a
megállapítást olyan sokszor hallottam a nagyapámtól, hogy
gyerekként biztosra vettem, szó szerint igaz. Nagyapa azért
dicsérte a mamát, mert képes volt elviselni az apukámat.
Ugyanakkor anyunak megvolt a maga sötét oldala is, ami
akkor mutatkozott meg, amikor vad elszántsággal
megpróbálta megvédeni mindazokat, akiket a családja
tagjainak tekintett.
Eltekintve ettől, igazi tündér volt, ahogy az apám mindig
is hívta. Varázslatos módon bárkit mosolyra tudott
fakasztani, még azokat is, akik éppen szomorúak voltak
valami miatt. Erre a bizonyíték, hogy engem is mindig
megnevettetett a fogorvos előszobájában, pedig egy hatéves
(kis híján hét!) gyerek számára az nagyon félelmetes hely.
Ha anyu belépett a szobába, nagy volt az esélye annak, hogy
pillanatokon belül boldogan nevetünk majd.
Nemcsak engem és a bátyámat varázsolt el így, ugyanilyen
hatással volt a barátaimra is. Valahányszor anyu jött el az
iskolába, hogy hazavigyen minket, mindannyian fülig érő,
bugyuta mosollyal bámultak fel rá. Most, hogy jobban
belegondolok, a barátaim arckifejezése Buzzra, arra a
kutyusra emlékeztetett, akit Kara kapott pár héttel ezelőtt.
Ó, mennyire imádtam, ahogy Kara bátyja, Noah játszott a
kiskutyával; mindig is úgy véltem, megmenthetünk néhány
kutyakölyköt, miután megkérte a kezemet, hogy a felesége
legyek.
Ajaj…
Na szóval, nekem nem engedték meg, hogy saját
kutyusom legyen otthon, és természetesen fel sem merült
volna bennem, hogy titokban hazahozzak egyet, amikor
anyu nincs otthon – csitt, ezt nehogy elmondd bárkinek is –,
viszont sokszor láttam, milyen képet vág az apró jószág, ha
akart valamit Karától.
Mindent egybevetve, akkor régen úgy véltem, elég nehéz
a gyerekek élete, ám ha valakinek olyan anyukája van, mint
az enyém, az azért kicsit javít a helyzeten. Éppen ezért
mindig is rá szerettem volna hasonlítani. Boldoggá akartam
tenni az embereket, hogy egy időre megfeledkezhessenek a
bánatukról, arra készültem, hogy felvidítsam őket, mint
ahogy a mama is tette velünk.
Csakhogy akadt egy icipici kis bibi… az az igencsak
szembeötlő tény, hogy az én szívem nem volt aranyból,
mivel sosem sikerült békésen vagy méltóságteljesen
viselkednem, míg anyu maga volt a béke és a méltóság
eleven szobra.
Ez persze nem az én hibám volt, mindig Dylan miatt
gurultam dühbe. Ha valakit okolni lehetne helytelen
viselkedése miatt, úgy a felelősség kizárólag Dylant illeti,
nem engem.
A bátyám folyamatosan pokollá tette az életemet,
valószínűleg már a születésem pillanatától kezdve.
Sajnálatos módon nem emlékszem létezésem első éveire, de
le merném fogadni, hogy már akkor is egyfolytában
szemétkedett velem. Anyu és apu szerint alig néhány
nappal az után, hogy hazahoztak a kórházból, Dylan közölte
velük, hogy vigyenek vissza oda, ahol találtak – a
szemeteskuka mellé. Hihetetlen, hogy ennyire pofátlan volt,
igaz? Az én szerető bátyókám.
Még csak arra sem volt szükség, hogy hozzátegyen egy
ravaszul elkendőzött fenyegetést. Emlékszem, egyszer
ellopta velem a babakocsit, és körbe-körbe rohangáltunk a
parkban. Szerintem azt akarta, hogy belehaljak az
izgalomba.
Már egész kis koromban rájöttem, hogy simán lehetne
nekem is aranyból a szívem, ha a körülöttem sertepertélő
Dylan nem térítene mindig vakvágányra. Valahányszor
felbukkant a közelemben, igen nagy volt az esélye annak,
hogy valamivel kikészít, én kiborulok, és emiatt őrjöngve
üvöltözünk egymással.
Cseppet sem bájos, ha valaki vöröslő arccal, teli torokból
üvölt, mert egyvalaki nem hajlandó „Én Kicsi Pónim”-at
játszani vele.
Jason gondosan megválogatott szavai hoztak vissza a
jelenbe, miközben bal kéz felől a lépcső mellett a falra
tapadva hallgatóztam.
– Köszönöm, Mrs. Taylor, de nem hiszem, hogy az apámat
akár csak kicsit is érdekelné, hogy hol alszom, és… az
anyám pedig reggelre valószínűleg rendbe jön. Bizonyára
csak mélyen elaludt. Ez az egész amúgy is az én hibám; oda
kellett volna figyelnem az időre, hogy hat előtt hazaérjek.
– Ott játszottunk kint, az utcán, Jason. Éppenséggel a
házatok előtt. Nem hiszem, hogy bárki is téged okolhatna.
Amúgy pedig ki a fene fekszik le aludni hat órakor, anyu?
Ennél még Olive is tovább maradhat ébren.
– Dylan – mondta anyu halkan, mielőtt felsóhajtott volna.
Büszkén elmosolyodtam. Kifejezetten sokáig fent
maradhattam. Néha még 9-kor sem aludtam.
Néhány pillanatig teljes volt a csend, aztán egy szék lába
súrolta a padlót, mivel valaki felkelt az asztal mellől.
– Jól van, Jason. – Anyu beletörődő hangja törte meg a
kellemetlen csendet.
Ki az a fiú, akit mindenki Jasonnek szólít? Lehet, hogy
annak a családnak a gyereke, akik pár nappal ezelőtt
beköltöztek az egyik szomszédos házba?
Hogy a csudába lehet, hogy Dylan nem mutatott be az új
barátjának?
– Téged mindig örömmel látunk ebben a házban.
Szeretném, ha ezt sosem felejtenéd el.
– Köszönöm, Mrs. Taylor. Ez sokat jelent nekem.
– Mi volna, ha felmennétek megmosakodni, amíg én
tálalom a vacsorát? Utána felhívjuk az apádat, és
gondoskodunk róla, tudja, hogy biztonságos helyen vagy.
– Arra tényleg semmi szü…
– Mondjuk azért, hogy én megnyugodjak.
– Gyere, Jason! – hallottam a bátyám halk hangját. –
Megmutatom neked az új videojátékomat. Aputól kaptam.
Ó, ami azt illeti… mindig is úgy véltem, szemétség, ahogy
ilyen irigyen őrzi a játékait. Sosem engedte, hogy én is
együtt játsszak vele.
Sarkon fordultam, hogy visszarohanva a szobámba, az
ajtórésen keresztül kilesve derítsem ki, ki is ez az új fiú,
amikor a mamám újra megszólalt:
– Dylan, segítenél megteríteni az asztalt? Aztán te is
felmehetsz Jason után az emeletre, és én majd szólok, ha
kész a vacsora.
– Persze, anyu – válaszolta a bátyám szolgálatkészen. – A
fürdőszoba a második ajtó balról, Jason. A szobám mellette
van. Mindjárt jövök én is.
– Segíthetek valamit, Mrs. Taylor? Szívesen segítek.
– Ó, olyan aranyos vagy, Jason. Figyelj csak, ma este még a
vendégünk vagy, de holnaptól kezdve, valahányszor csak
átjössz ide, megengedem neked, hogy segíts, rendben? És
legyél szíves, hívjál egyszerűen Emily néninek.
– Rendben, Mrs. Ta… izé… Emily néni. Nagyon szépen
köszönöm, hogy itt aludhatok ma este. Na, akkor fent leszek
a szobádban, Dylan.
Hallottam, hogy jön fel a lépcsőn.
Csendben, türelmesen vártam, hogy odaérjen hozzám.
Mivel Dylan nem volt ott vele, a legcsekélyebb gond nélkül
ráköszönhetek, hogy üdvözöljem az új szomszéd fiút.
Jaj, ez a Dylan… csak azért, mert négy évvel idősebb volt
nálam, nem kellett volna zsarnokként viselkednie.
Lehet, hogy szőke az új fiú? Lehet, hogy sötét szeme, sötét
haja van, meg olyan álmodozó tekintete, mint Kara
bátyjának, Noah-nak, aki alig pár héttel ezelőtt töltötte be a
tizennyolcat. Anyu szerint Noah egy kicsit öreg volt
hozzám, ám egyszer korábban azt is megemlítette, hogy egy
lány igenis legyen merész. Bár tiszta szívemből szeretem
anyut, ebből azért rájöttem, hogy néha ellentmond
magának.
Mivel úgy tűnt, hogy ez a Jason Dylan barátja, ezért
erősen kételkedtem abban, hogy bárki is szívesen
álmodozna róla.
Ekkor azonban váratlanul nagyon különös dolog történt a
pocakomban. Elkomorodtam, és lesimítottam a ruhámat.
Akár Dylan barátja, akár nem, igenis kötelességem
köszönteni házunk vendégét, hiszen ahogy hallottam, ez a
fiú igen nyugtalan volt amiatt, hogy itt kell aludnia nálunk.
Tommy, az egyik legjobb iskolai barátom biztosra vette,
hogy egy szép napon a felesége leszek, ám én semmi ilyet
nem ígértem neki. A közelében sosem fogott el izgatottság,
amikor délutánonként együtt játszottunk.
Először Jason sportcipőjét pillantottam meg. Ma is
emlékszem rájuk: a fehér cipő meglepően tisztának tűnt egy
ilyen korú fiú lábán. Belém villant, hogy talán ez a srác nem
lesz annyira bunkó, és nem fog kigúnyolni, mint Dylan
többi haverja.
A lehető legédesebben elmosolyodva lassan felemeltem a
fejemet, hogy a szemébe nézzek. Megtorpant, amikor
észrevette, hogy ott lapulok a fal mellett. Így volt alkalmam
alaposan szemügyre venni, és eltűnt a mosolyom, mivel
leesett az állam.
Jason? Mi ez a Jason? Pillangók? Pillangók tömege kelt
szárnyra a hasamban? Róluk mesélt olyan sokat anyu?
Nagyon úgy éreztem, sok ezer pillangó repked a hasamban.
Lehetséges, hogy ugyanolyanok, mint amilyeneket a
mamám is érzett, amikor először találkozott apuval?
Mi lehet a srác vezetékneve? Mert azt akartam… na jó, ezt
töröljük… arra volt szükségem, hogy az ő vezetékneve
legyen az enyém is. Nem holnap, nem is tíz vagy húsz év
múlva. Egy napot sem akartam várni – most azonnal volt
szükség a csodára.
Úgy tűnt, egy pillanatra meglepte, ahogy ott állok, mert
gyorsabban magához tért, mint én. Egy bágyasztóan édes
mosolyt villantott felém, és az arca bal oldalán megláttam
egy gödröcskét.
– Van egy gödröcskéd – nyögtem ki, mivel valósággal
elvesztem abban az apró mélyedésben. Mintha varázserő
hatott volna rám.
Becsuktam a számat, és éreztem, ahogy tűzbe borul az
arcom. Nagy nehezen, bizonytalanul sikerült viszonoznom
a mosolyát.
– Szia, Picúr, biztos te vagy Dylan kishúga. Jason vagyok.
– Szia – mondtam bátortalanul, és félénken odaintegettem
neki.
A mosolya még fényesebben ragyogott, és az arcom ismét
tűzbe borult. Az ujjam köré csavartam egy elszabadult
hajtincsemet, és szinte fülig ért a szám.
Hűha!
Annyira cuki volt! Megköszörültem a torkomat, és felé
nyújtottam a kezemet pontosan úgy, ahogy az apukám is
szokta, ha egy ismeretlennel találkozott és be akart
mutatkozni.
– Olive vagyok, a barátaim Livnek vagy Olinak szólítanak,
mert azt hiszik, hogy hülye nevem van.
Jason a homlokát ráncolva a tenyeremre nézett, majd a
szemembe, és utána erősen megszorította a kezemet.
– Tényleg? – kérdezte, miközben én lelkesen bólogattam,
és a jobb kezemet gyorsan eldugtam a hátam mögé. –
Szerintem nagyon is szép neved van, kicsi Olive. Nehéz
volna elfelejteni azt, akit Olive-nak hívnak. Ráadásul
gyönyörű a zöld szemed; szerintem ez a név nagyon is illik
hozzád!
– Gyönyörű?
 Gyönyörű?! Soha többé nem fogom megmosni a jobb
kezemet!
A mosolyom már majdnem körbeért a fejemen, és
biztosra veszem, ez volt az a pillanat, amikor fülig
beleszerettem ebbe a titokzatos, gödröcskés arcú fiúba, aki
ma éjjel itt alszik, alig háromlépésnyire a szobámtól.
– Te vagy az új szomszédunk? – kérdeztem. Nagyon
reméltem, hogy ez a helyzet. Mindenképpen újra akartam
találkozni vele.
– Igen, múlt héten költöztünk ide.
Biccentettem. Ez jó hír volt – így majd több időt tölthetünk
együtt.
– Mivel azt mondtad, hogy tetszik a nevem, feleségül is
veszel? – kérdeztem.
Elvörösödött, és néhányszor kinyitotta, majd újra
becsukta a száját. Végül elnevette magát, és ezt kérdezte:
– Tessék?
Megvontam a vállam.
– Az apukám nem szeretné, ha mostanában férjhez
mennék. Még legalább harminc évig nem. Én azonban nem
hiszem, hogy olyan sokáig kellene várnunk. Na most akkor
hamarabb is el tudnál venni?
Megvakarta a fejét, ami miatt még jobban nézett ki.
– Azt hiszem, még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy
összeházasodjunk, Picúr.
Összetörten lesütöttem a pillantásomat.
– Apukám is pont ezt mondja. Én mindig is azt gondoltam,
hogy Noah, a szomszéd srác lesz a férjem, de a papa ezt
határozottan ellenzi. Még anyu is úgy véli, hogy Noah túl
öreg hozzám. A te esetedben viszont azt hiszem,
kivárhatom, míg idősebb leszel.
Töprengve bólintottam.
– Közben persze neked is várnod kell rám. Na jó, most
lemegyek, és segítek anyunak vacsorát csinálni. Dylan
mindent elszúr.
A hátam mögött összekulcsoltam a kezemet, és újra a
cipőjét bámultam.
– Az a helyzet, hogy segítettem anyunak almás pitét sütni,
és vaníliaöntetet készíteni. Odafigyelek arra, hogy te kapd a
legnagyobb szeletet. Imádni fogod, és először te kóstolhatod
meg.
Tudtam, hogy a srácok számára fontos a kaja, hiszen az
apukám is mindig nagyon örült a finom házi kosztnak. Az
én kicsi szívem ezen a napon lett először szerelmes, és azt
reméltem, hogy Jason is belém zúg, miután megkóstolta a
süteményt.
Halkan elnevette magát, és egy ujjal megérintette az
államat. Ez úgy meglepett, hogy tágra nyílt szemmel
felkaptam a fejemet. Amikor megpillantottam ragyogó
mosolyát, rá kellett harapnom az alsó ajkamra, hogy ne
vigyorogjak úgy, mint valami kis pisis, mivel abból egyből
rájött volna, hogy szerelmes vagyok belé.
– Köszönöm, Picúr. Lefogadom, hogy finom a süti, ha te
csináltad. Jobb lesz, ha most engedlek lemenni. A
vacsoránál majd találkozunk.
Amint ellépett mellettem, óvatosan meghúzta az egyik
tincsemet, és még mindig széles mosollyal továbbsietett a
fürdőszoba felé.
 Összekulcsoltam a kezemet, nehogy integetni kezdjek
utána, pontosan úgy sóhajtozva, mint Amanda barátnőm
teszi, valahányszor megpillantja Dylant.
Lélekben már a felhők tetején táncoltam. Jason
megérintette a hajamat. Megérintette az államat és a
szemembe nézett. Jason. A gödröcskés arcú új
szomszédunk. Hoz-zám ért.
Hozzám. Ó…
Biztosra vettem, hogy belém szeretett. Hiszen mi okból
mosolygott volna, miért nézett a szemembe, miért érintett
meg, ha nem szerelmes belém? Ugye? Ugye?!
 Köszönetnyilvánítás

Kedves Olvasóim… Rendkívül nagy feladat megírni egy

könyvet, egy történetet. Éppen ezért sok ember segítségére
volt szükség ahhoz, hogy kapcsolatba kerülhessek veletek.
Nem lehetek egészen biztos abban, hogy Adamre és Lucyre
is olyan nagy figyelem árad majd, mint Olive és Jason
irányába, ám teljesen őszintén elmondhatom nektek, hogy
szerintem ők ketten rászolgáltak a figyelmetekre és még sok
mindenre. Iszonyúan élveztem a szereplőim megalkotását,
és még jobban beleszerettem Lucybe. Bár nemrég darabokra
törték a szívét, ő mégis elszántan talpon maradt, és
rászolgált a szeretetre. Szóval… ha ezeket a sorokat
olvassátok, ha élveztétek Adam és Lucy történetét, akkor
szeretnék köszönetet mondani nektek… Mégpedig a szívem
legmélyéről. Nagyon fontos számomra a támogatásotok.
Hálával tartozom azoknak a csodálatos blogíróknak,
esélyt adtak nekem és a regényeimnek. Nagyon sokan
elolvasták és szerették Jason és Olive történetét, valamint
most (remélhetőleg) Lucy és Adam kalandjait is. Fogalmam
sincs róla, hogyan mutathatnám ki az irántatok érzett hálás
köszönetemet. Az a sok gyönyörű könyvismertető,
megosztás, hozzászólás és üzenet… Az a sok figyelem –
nagyon szépen köszönöm!
Jasmine… Te vagy minden. Azt hiszem, ennél többet nem
is kell mondanom. Köszönöm, hogy kitartottál mellettem,
hogy nem küldtél el üvöltve a fenébe, amikor egyfolytában
piszkáltalak. Köszönöm, hogy jól seggbe rúgtál, amikor arra
volt szükségem. Hálás vagyok, hogy boldog mosolyra
késztettél. Köszönöm a történeteket és azt, hogy segítettél
mindent helyre tenni. Ahogy azt mondtam, minden te vagy,
és nincs annyi szó a világban, amivel kifejezhetném, mit
érzek. Boldog vagyok, hogy a barátomnak nevezhetek egy
ilyen lenyűgöző teremtést. Nélküled nem sikerülhetett
volna!
Caitlin… Valószínűleg én vagyok a legpocsékabb szerződ.
Esküszöm neked, eljön még a nap, amikor időben leadom a
kéziratomat. Köszönöm, hogy mindig szakítottál időt rám,
és a történeteimet kiadásra alkalmas könyvekké
változtattad. Lenyűgöző szerkesztő vagy!
Erin Bailey… Fogadd hálámat azért, mert mindent
elolvasol, amit leírok, még akkor is, ha alig jut időd
önmagadra. Te mindig ott vagy mellettem; vagy azért, hogy
megnyugtass, amikor éppen szétesnék, vagy hogy jókedvre
deríts.
Sanzana (Hű, azok a hangfájlok!), Natasha G., Suzette,
Rita, Samantha, Natasha M., Laura Gladden H., Amy –
sajnálom, ha esetleg bárkit kifelejtettem volna –, köszönöm
mindannyiótoknak, hogy a megjelenés előtt elolvastátok a
kéziratot. El sem tudom mondani, hogy mennyire boldoggá
tettetek azzal, hogy miközben olvastatok, megosztottátok
velem az észrevételeiteket.
Erin Spencer… (Southern Belle Promotions), nagyon
köszönöm a segítségedet abban, hogy minden kijöhetett.
Imádlak!
 Kelley… (The Hype PR), fogadd hálámat mindazért, amit
értem tettél, és hogy megnyugtatsz, valahányszor eljön a
megjelenés napja. Alig várom, hogy kiderüljön, hogy alakul
Adam és Lucy sorsa. Szorítok azért, hogy sikeresek
legyenek.
 A szerző bemutatkozik

Imádok olvasni. Éppen ezért sokat álmodozom. Semmit sem

szeretek annyira, mint a valódi világból elmenekülve
megtaláljam egy jó könyvben a ritka mágikus pillanatokat.
Imádom, ahogy egy izgalmas olvasmány megszabadít az
aggodalmaimtól, mosolyt varázsol az arcomra és
természetesen eléri, hogy időnként belezúgjak egy
képzeletbeli szereplőbe. Ha e dolgok közül akár csak egyet
is meg tudok tenni az olvasómmal, akkor boldog író leszek.
El sem tudom mondani, mennyire izgalmas életet adni új
szereplőknek, és utána elmerülni a kalandjaikban. Az
ilyenfajta megszállottság ugyanis megérdemli, hogy sokáig
hódoljunk neki.
Nagyon várom, hogy az én életembe is beköszöntsön a
boldogság. Egészen addig másodkézből élem át a csodát, az
általam megalkotott karakterek segítségével.

Angolul itt léphetsz kapcsolatba velem:

www.ellamaise.com
www.facebook.com/authorellamaise
www.twitter.com/ellamaise
www.instagram.com/authorellamaise
www.goodrick.com/ellamaise

Ha pedig szeretnél már egész korán belekukkantani a

könyveimbe, értesülni az újdonságaimról és exkluzív
dolgokat olvasni, iratkozz fel a hírlevelemre!

Hírlevél:
https://ellamaise.us9.list-manage.com/
subscribe?u=ce367a7ad033e87880254ed65&id=79e375ebcc