Lexikon

AMAZONOK

E harcias asszonynép kizárólag Törökország déli határainak közelében él, s a más földrészeken (így például
Dél-Amerikában) élő, állítólagos amazonok valójában még csak rokonságban sem állnak velük. Egyes ősi történeti
munkák állítása szerint minden amazon nő mellét amputálják, hogy könnyebben meg tudják feszíteni az íjat, de ez
nem felel meg a valóságnak. Az elnevezés a görög mazos, „mell” szóból ered, s az a prefixum itt a nagy méretre utal.
Az amazon nők magasak, karcsúak és telt keblűek; végtagjaik a sok gyakorlatozástól igen erősen fejlettek, nemes,
kemény arcvonásaik, éles, kihívó pillantásuk messze földön híressé teszik őket. Magasabbrendűnek tartják magukat
a férfiaknál, akikben csupán ösztönéletük tárgyát látják. Az amazonok minden évben kijelölnek maguk közül néhány
szüzet, akik ellátogatnak az egyik szomszédos törzshöz, a gargárokhoz, s velük gyermekeket nemzenek. A fiúkat
aztán visszaküldik a feladóhoz (az apához), míg a lányokat saját mesterségükre, vadászatra, földművelésre, no meg
hadviselésre nevelik.
Félelmetes látvány a csatába induló amazonsereg. Az íjászok csak kurta, kis tunikát viselnek, felsőtestük
mezítelen; nyilakat és nyílvesszőket visznek. A többiek szűk, testhezálló nadrágot, tunikát és süveget viselnek, s
lándzsát, kézifejszét hordanak magukkal. Az amazon harcmodor jellemzője, hogy a támadás az nászok váratlan
rohamával indul. Ezek a hölgyek halálos nyílzáport zúdítanak az ellenségre, akiknek ily módon fellazult sorai közé
bevetik magukat a kézifegyverrel küzdő harcosok.
A matriarchális mintára felépült amazon társadalmi ranglétra csúcsán a királynő helyezkedik el. Az uralkodó
szabályos időközönként, választás útján kerül a trónra, s csak a legharciasabb, legerősebb tisztek pályázhatnak e
méltóságra. Az amazon nép kicsiny fővárosa Themiscyra. Itt él a királynő klasszikus stílusban épült, fényűző
palotájában, de gyakorta felkerekedik, és körbejár az országban; szemügyre veszi az erődökben, a földműves
falvakban és a kiképzőtáborokban uralkodó állapotokat. Az amazon nők az év néhány hónapját mezőgazdasági
munkával, a többit pedig valamilyen ipari tevékenységgel és katonai gyakorlatozással töltik.
Valaha az amazonok egész Kis-Ázsiát rettegésben tartották, s portyázásaik során nemegyszer még Leszbosz
szigetére is eljutottak. Manapság ritkán hagyják el saját földjüket, s inkább csak az éves termékenységi túra
alkalmával kerül sor ilyesmire. Békében élnek, mert szomszédaik nem mernek ujjat húzni ezekkel a rettenetes
asszonyokkal.

SZIRÉNEK

Ezek a madarak termetre akkorák voltak, mint egy felnőtt ember. A leggyönyörűbb női arcvonásokkal
rendelkeztek, hangjuk pedig olyan édes volt, hogy nem akadt férfi, aki ellen tudott volna állni hívásuknak. Felettébb
kedvelték az emberhúst. Legalább három, de legfeljebb nyolc példány élt belőlük a Földön.
Családfájuk bonyolult és ellentmondásos. Eredetileg vízi nimfák voltak, Achelous folyóisten lányai, de
szegről-végről rokonságban álltak Persephonéval, az alvilág királynőjével is. Senki sem tudja pontosan, miért
fejlődtek tovább. Az egyik rege úgy tartja, azért, hogy énekükkel vigaszt nyújtsanak az alvilág lakóinak a halál utáni
élet sivárságában, de ez még nem magyarázza madár létüket. Egy másik legenda azt állítja, hogy vízi nimfa
alakjukban annyira ragaszkodtak szüzességükhöz, hogy ezzel feldühítették Vénusz Aphroditét, aki büntetésből
madárrá változtatta őket.
Azt sem tudjuk pontosan, miért lelik örömüket az emberi lények s különösen a tengeri utazók lépre
csalásában. Valaki azt mondta, hogy annyira büszkék voltak muzikális képességeikre, hogy dalversenyre hívták ki a
Múzsákat. Miután veszítettek, egysziklás szigetre (valószínűleg Caprira) száműzték magukat, és az arra vetődő
tengerészeken töltötték ki bosszújukat. Mások szerint arra is képesek voltak, hogy sellővé változzanak, s fedetlen•
kebleik szépsége csak még inkább csábította a férfiakat.
Bármi is lett légyen az igazság, csalfa módszereiket pontosan ismerjük. Amikor észrevették, hogy hajó
közeledik, elhelyezkedtek a sziklákon, és olyan rendkívüli, transzcendens gyönyöröket ígérő, édes hangon kezdtek
dalolni, hogy a tengerészek hajóikról a vízbe vetették magukat, s kiúsztak a szárazra. Amint partot értek, a szirének
azonnal lecsaptak rájuk, és karmaikkal széttépték őket, csontjaikat pedig a sziget csonttemetőjébe vitték.
Végül a hajósoknak sikerült megmenekedniük a szörnyű veszedelemtől. Az elsők között Odüsszeusz
tengerészei jártak túl a szirének eszén, mert Kirké, a varázslónő előzőleg figyelmeztette őket a veszélyre. Odüsszeusz
betapasztotta társai fülét, így azok nem hallották a szirének énekét; ő maga kiköttette magát az árbocrúdhoz, s így
sikerült ellenállnia a csábításnak.
Odüsszeusz és társai életben maradtak, de később újabb hajók tengerészei lelték halálukat azokon a*
partokon, mígnem az argonauták is a szirének szigetének közelébe vetődtek. Amikor Orpheus, a kitűnő muzsikus
játszani kezdett lantján, és ő még a sziréneknél is csodásabban dalolt, a legénység inkább őt hallgatta. A sziréneket
annyira megrázta ez a másik kudarc, hogy szégyenükben a habok közé vetették magukat.