Rousseau: Vallomások

(1-60.o.)

Polgári családba született, szülei már egész kis gyermekkoruk óta szerették
egymást. Egyébként is nagyon érzékeny emberek voltak. Édesanyja nagyon
erkölcsös nő lévén nagy odaadással és gyengédséggel szerette édesapját. Sajnos
édesanyja a szülés során életét vesztette, és édesapja soha nem tudta elfelejteni őt.

Anyja halála után apja húga vette gondozásba, és mentette meg egyben életét egy
betegségtől is. Felcseperedése során sokat olvastak apjával az édesanyjától örökölt
könyvekből, amelyekből alaposan megismerte az emberi érzéseket. Ennek
következtében nem az értelmével, hanem az érzelmein keresztül fogta fel a körülötte
zajló világot. Volt egy idősebb bátyja, akit nagyon szeretett, de sajnos szülei az ő
javára elhanyagolták őt, aki végül Németországba ment, s így ő maradt apja egyetlen
gyermeke.

Egész életében a környezetéből szelíd és szeretetteljes példát kapott. Nagynénjétől,

akiből óriási nyugalom és szeretet áradt, hozta magával a zene és a dalok szeretetét.
Már attól is boldog volt, ha a nagynéni közelében lehetett. Boldogsága megszakadt,
mert apja egy komoly erkölcsi nézeteltérés következtében elhagyta Genfet. Ekkor
nagybátyjához került gyámság alá, aki egy falusi lelkészre bízta fia és unokaöccse
neveltetését. Így falura is költöztek unokatestvérével, akivel nagyon közel kerültek
egymáshoz. Szerették a falusi életet, gyakorlatilag a falu segített megnyitni szívét
unokatestvére irányába, akivel mély és nagyon őszinte barátságot kötöttek.

Akkor volt igazán boldog, amikor a világ elégedett volt vele. A papnak volt egy leány
testvére, aki sokat fáradozott nevelésükkel, a nevelőnő esetében is akkor érzett
boldogságot, ha elégedettek voltak vele. Ez ki is hatott kapcsolatukra, amely egy idő
után érzékiséget váltott ki belőle, de félénk természetének köszönhetően érzékei is
megőrizték a tiszta érzéseket és a becsületes erkölcsöt.

Egy alkalommal igazságtalanul büntették meg egy olyan tettért, amit nem követett el.
Ezzel az igazságtalanság érzéssel véget is ért gyermekkora. (A kisasszony
fésűjének a fogai ki voltak törve, hiába nem ő tette, más nem volt a szobában rajta
kívül…)

Később Genfbe került vissza a nagybácsihoz, aki szabadjára hagyta őket, de rossz
szokásokat nem vettek fel. Elfoglalták magukat, kalitkát, sípot, sárkányt, házat,
bodzapuskát és íjat készítettek maguknak, bábukat és színházat is csináltak, aminek
segítségével különböző történeteket adtak elő a rokonoknak. Voltak gyermekkori
szerelmei is, amelyeket teljes érzelmi odaadással élt meg.

Nagybátyja szakmát szeretett volna találni neki, így először egy prókátor irodába
próbált szerencsét, de nem felet meg, így végül egy véső mellé szegődött inasnak.
Kezdetben tetszett neki, szeretett rajzolni és vésni, de a mestere durva magatartása
új viselkedésre terelte. Lassan megtanult csendben sóvárogni, rejtőzködni, színlelni,
hazudni és végül lopni is. Idővel hozzászokott a lopáshoz és a durvasághoz.
Megtanulta, hogy a lopás és a verés együtt jár. Soha nem találta a pénzt olyan
értékesnek mint mások, valahogy át kellett változtani, mert önmagában semmire sem
jó.