A szürke ember

„ A magyar író feladata minden időben az, hogy írjon, szóban és szellemben magyarul. Ha ezt
teszi nem kell politizáljon. Mert ha magyarul ír, magyar szellemben, lelkiismeretének és
felelősségének parancsa szerint s nemzete iránt érzett aggódó hűséggel, ez már több mint
politika. Ez már honvédelem. ”
Wass Albert
I.
Az 1989-es esztendő utolsó előtti napjának kora délutánján ötön ültek az Intercontinental
szálló egyik 17. emeleti apartmanjának nappalijában. Az Ügyvéd a szoba sarkában lévő
bőrfotelben, a Druzsbás, a Költő az Editor és a Közgazdász az asztalnál. Hárman
cigarettáztak, a Költő és az Editor csak passzívan szívta. Időnként kézzel hessegtették a füstöt
az orruk elöl és aprókat köhécseltek. Az asztalon hamuzók, Kent márkájú cigarettásdobozok,
poharak, bibarcfalvi ásványvíz, csehszlovák sör és egy üveg rum. Jó fajta kubai ! Havana
Club.
- Elvtársak ! ... azaz mától ... Uraim ! - törte meg az Editor a csendet. - A mai napi
ténykedéseinknek két napirendi pontja van. Az első a hasznos, a második a kellemes. Először
a kellemest vázolnám elétek. Amint tudjátok ma töltöttem be az ötvenedik életévemet.
Prefixet váltok. - ő volt a legidősebb, a többiek negyven köröliek lehettek - Kerek évforduló
és meg szeretnélek vendégelni benneteket. Na szóval ! ... A program a következő. Este nyolc
órakor vacsora itt a helyszínen. Ide rendeltem, mert dologidő van. A hűtőben vannak az italok.
Sör, bor, pezsgő meg egyebek. Ha más preferenciátok van szóljatok, mert hozatok. Tíz órakor
a torta érkezik és éjfélkor ... - itt hatásszünetet tartott - ... mondom éjfélkor ... szóval éjfélkor
érkeznek az eszkort lányok. Kettőt rendeltem barátaim. Egy szőkét, meg egy barnát. - a
többiek üdvrivalgással, tapssal köszöntötték. Majd az Ügyvéd megadta a hangot, a többiek
csatlakoztak és szörnyű, fülgyalázó kornyikálásba kezdtek : Boldog szü-li-na-pot ! Boldog
szü-li-nap-ot ! Boldog ... - közben a Druzsbás kisurrant az előszobába és egy díszes papírba
csomagolt téglalap alakú ajándékkal és öt szál tulipánnal tért vissza. Átnyújtotta az
ünnepeltnek, majd jókívánságok áradata közepette szerre megölelték és kezet szorítottak vele.
Az Editor meghatódva vette át az ajándékot és tépni kezdte róla a borítópapírt. Egy gyönyörű
rámába fogott, üvegezett krétarajzot tartalmazott. Fenyves fölött gyülekező viharfelhőket
ábrázolt. A fény fele tartotta és őszinte csodálattal gyönyörködött benne. - Na lássuk csak ki
az alkotó ? - mondta inkább magának és a festmény alsó sarkában a szignót kutatta. Majd
kitörő örömmel olvasta. - Jé ! Ez Nagy Ödön ! Csíkszeredában élő festő és
szobrászművész. ... és akkor ez itt a Hargita ! Hálásan köszönöm barátaim ! Ennél szebb
ajándékot nem is kaphattam volna tőletek. Köszönöm ! ... Köszönöm ! - Művészetkedvelő,
alkalomadtán bőkezű mecénás ember volt. Látszott rajta az elégedettség, tudta értékelni a
szépet. Beállította a képet a sarokba, még várt egy kicsit, hogy csituljon az ünnepi hangulat,
aztán rátért az egyes napirendi pontra. A hasznosnak tituláltra.
- Elvtársak ! ... azaz mától ... Uraim ! - javította ki magát és indította az ünnepélyes
szónoklatot a Editor. Hiába na ! Ennyi év kommunizmus után az elvtárs volt az otthonos, az
úr még idegenen hangzott az előbbihez szokott szájból. - Addig is, amíg a dolgok
örömteljesebb részéig érnénk, nagyon, de nagyon fontos közlendőm van a számotokra. -
kiérződött a beszédéből, hogy nagyszavakat keres, mert rendkívüli események dúlták fel a
diktatúrába fáradt ország monotóniáját. Ilyenkor mindig szükség van az ékes beszédre.
Íróember volt, nem kellett érte a szomszédba mennie.
- Aki felismeri a történelem fordulópontjait és meg van benne az az opportunizmus, hogy a
történéseket ne karba tett kézzel kövesse, hanem azonnal tegye meg a megkövetelt lépéseket,
az előbb-utóbb megnyeri méltó jutalmát. Nos a kerék fordult. Nagyot ! A vasat most kell ütni,
amíg meleg és ha nem mi tesszük, megteszi valaki más. Azért hívtalak ide benneteket, mert,
mi voltunk azon kevesek, akiket magyar létünkre megtűrt a diktatórikus román hatalom. A
szekusok békén hagytak, fontos intézményeket vezettünk, hatalom volt a kezünkben. és olyan
kiváltságokat élveztünk itt a fővárosban, amikről magyar ember nem is álmodhatott. Most az
árát nincs miért firtatni ! Hogy besúgtunk egy pár embert, néhányat elástunk, egy pár feneket
kinyaltunk - most minek szépítsem - és a párt, a Diktátor hűséges szolgái voltunk ? Ah ! Nem
a világ ! - legyintett. - Na de mindenünk megvolt ! Másképp itt nem lehetett haladni. ... de ez
a múlté ! Új idők, új vezetők jönnek és gondolom mindegyiketek meg szeretné őrizni eddigi
státuszát. - a többiek helyeslően bólogattak. - Most az itt a kérdés, amit Nagy István életrajzi
ciklusának zárókötetében megfogalmazott, hogy : Hogyan tovább ? - bújt ki az Editorból az
irodalmár, ám a Druzsbás nem díjazta.
- Hagyjad kérlek ezeket a literátori marhaságokat ! Egyszerűen, ha lehet ! - mordult rá
ingerülten. Talán ő volt itt a legnagyobb úr. Ő volt a Securitate legmagasabb rangú magyar
beosztottja. Minden cselről, minden ármányról tudott. Meg is lepődött, hogy társa újat tud
mondani neki. De hát elég zavaros napok voltak, egy kicsit csikorgott a hírszerzés
mechanizmusa. Az Editor folytatta.
- Nos ! A jövőről akarok beszélni. A folytatásról. Ma délben a TVR egyes stúdiójának
folyosóján, több mint félórát beszéltem a román Nagyfőnökkel. Ő fogja átvenni a hatalmat. A
puccs a végét járja. Amint tudjátok a Diktátort egy botcsinálta per alapján kivégeztette, ... a
Naccságát is. A forradalom látszatát keltő „terroristák” szerződése a mai nappal lejárt. Vége a
lövöldözésnek. Az általa bérelt ukrán zsoldosok a diverziót megcsinálták, úgy hogy,
megkapják a bérüket és mehetnek haza. A hadsereg, a szekú kapitulált és behódolt. A Tv, a
rádió az ő kezében van. Már a nagyobb lapokhoz is elküldte az embereit. A nép örömittas és
senki nem sejt semmit. Azt hiszi ő döntötte meg a rezsimet. Az áldozatokat, pedig hősi
halottaknak véli, pedig a valóságban csak látszatért feláldozott barmok. Pezsgősüvegekkel,
lyukas zászlókkal, lófrálnak az utcákon és egymást ölelgetve mutogatják a győzelem jelét.
Nem ismerik az aranyszabályt. Nem tudják, hogy a végső győzelem nem akkor születik,
amikor feladja magát a generális, hanem, amikor az utolsó katona is leteszi a fegyvert. Szóval
a dolgok jó mederben haladnak. ... és most mondom a lényeget. Amint tudjátok a nyugati
világ, mindig is neheztelt a román kommunista hatalom kisebbségüldöző politikája miatt. A
Nagyfőnök - azért, hogy imponáljon a nyugatnak és a demokrácia látszatát keltse - változtatni
akar ezen és úgy döntött, hogy engedélyezi a magyar kisebbségnek, hogy egy etnikai alapokra
épülő pártot alapítson. Nos uraim ! Most jön a nagyágyú ! - jelentőségteljesen magasba emelte
mutatóját. - Lévén, hogy jó barátok és kollégák voltunk az Editura-nál, engem bízott meg
ezzel a feladattal. Szóval egy magyar pártot alapítunk ! Itt Romániában ! ... Ezért, hívtalak ide
benneteket. Ennek a stratégiáját kidolgozni, ez a mai összejövetelünk célja. - pillanatnyi
hatásszünetet hagyott az Editor, hogy társai érezhessék, hogy ezek nem közönséges
pillanatok. Itt egy nép sorsa kerül dűlőre. A többiek belekortyoltak poharaikba, fújták a füstöt
a mennyezet fele és habzsolták minden szavát, mert megérezték ők is a tét súlyát, a rendkívüli
helyzet mibenlétét. Folytatta.
- Persze, mint mindennek, ennek is megvannak a maga szabályai. Nem kaptunk korlátlan
szabadságot. Logikus is, hiszen aki sikeresen puccsol, nem azért csinálja, hogy aztán
elveszítse a kontrollt. Lehet nem sikerül szóról szóra elmondanom, de azért megpróbálom
idézni a szavait, hogy minél reálisabb képet kapjatok a helyzetről, mert ennek függvényében
kell cselekednünk, hogy az eddiginél sokkal nagyobb hatalom és az ezzel járó gazdagság
részesei lehessünk. Ha konformálódunk, még az ükunokáinknak sem lesz szükségük munkára
kényszerülni. - ez mindenkinek tetszett. Aki egyszer mézet nyalt, az fanyalodik a kutyatejtől.
- Tehát ! A Nagyfőnök ezeket mondta : „ Csinálhattok egy magyar pártot, de néhány apró
feltétellel. Sorolom őket. Mindig követitek a tanácsaimat és a lényeges döntéseket én hozom.
Nem akarunk egy új diktatúrát, de teljes értékű demokráciát sem. Egy birodalom bukásakor, a
hatalom megkaparintására mindig az addigi zsarnokok az első esélyesek. Nem kell a régi
rendszert teljesen felrúgni, hiszen a diktátor volt szolgái, a pártapparátus felbecsülhetetlen
tapasztalattal rendelkeznek a tömegek feletti uralom fenntartásában. Csak éppen a saját
szolgálatunkba kell őket állítani. Vezetőiteket, agitátoraitokat, besúgóitokat, ha lehet tartsátok
meg ! Szemkiszúrásból a gyengébbekből, idősebbekből egyet kettőt elkergethettek, lehet
velük példát statuálni, de a tartópillérek maradjanak meg, mert nehéz új elnyomókat
kiképezni. Ha nagyon kompromittált az adott személy, gyűlöli a nép, akkor helyezzétek át egy
másik városba és az ottanit küldjétek a helyére. Sáncoljatok, mint a sakkban. Egy új arc
nyugtatja a kedélyeket. Az emberek nem fognak rájönni és hamar beletörődnek. A szerepek
maradnak. A dolgozók ezután is azok maradnak, akik voltak, a herék úgyszintén. Rokonokat,
közeli ismerősöket vonjatok be a munkába. Azok a legmegbízhatóbbak. Minden intézményre
kezet kell tenni. Gyereket, testvért, sógort, komát, gyerekkori barátot kell ezeknek élére
kinevezni. Különösen figyeljetek az alja munkát végző hangyákra. A szürke emberekre, akiket
plakátolással, aláírásgyűjtéssel, meg mindenféle fusside-fussoda munkákkal bíztok meg.
Ezeket iskolázatlan jóízű parasztokból toborozzátok össze, mert azok hűségét könnyű
megvásárolni. Az ilyenek nagyon meggyőzőek tudnak lenni, mert hisznek is abban, amit
csinálnak. ... A nagy gazdasági egységeket azonnal saját kézre kell játszani. Veszteségessé
tenni, majd gyufaáron kezet tenni rájuk. ... Demokrácia látszatát akarjuk kelteni, tehát
kénytelenek leszünk engedni egy keveset a szorításon. Új, humánusabbnak tűnő módszereket
kell bevezetnünk, de az eredmény ugyanaz kell maradjon. Igen ám, de a lágyabb eszközökkel
nem fogjuk tudni megakadályozni azt, hogy kialakuljon egy ellenzék. Ezért, amíg erőre nem
kapunk, de azután is, pártotok a mi pártunkat kell támogassa. És persze fordítva. Mi is
segíteni fogunk benneteket ! Szerepet kaptok a kormányzásban, minisztereitek,
államtitkáraitok lesznek. Törvényjavaslatainkat meg kell szavazzátok a parlamentben.
Választáskor, például az elnökválasztáson, - ahol indulni fogok - ha lesznek ellenjelöltek, az
én támogatásomra kell, hogy buzdítsátok a magyarokat. Persze cserében, ha netalán rezeg a
léc a fejetek fölött, ti is kaptok szavazatokat a déli megyékből. Az a másik feltétel, hogy egy
kézben tartsátok a magyarok fölötti hatalmat. A felbukkanó pártokat, politikai erőket el kell
lehetetlenítsétek, ki kell végezzétek. Ebben segíteni fogunk. Küldjetek kadétokat a bukaresti
szekusiskolánkba, - amit szigorúan megtartunk, de átnevezünk, hogy a nép ne morogjon - így
meglesz a saját titkosszolgálatotok is. A népet ellenőrizni kell ! A szárnybontogatók csápjait,
még a kifejlettség előtti stádiumban szegni kell ! ... A papságot meg kell nyerni az ügy
számára. Mi az ortodoxot, ti a katolikust s tudja a fene még milyen vallások vannak ott
felétek. Pénzt adni templomépítésre, a papokat kurvákkal lezülleszteni, majd zsarolva kézben
tartani őket, kivel nem megy, etetni, itatni, valami módon a kedvében járni. Nincs az a pap
kinek ne legyen gyengéje ! Mert nagyurak ők. Ők tudják a legkönnyebben befolyásolni a hívő
embert. Mi pedig ezekből élünk. Akiket a legjobban meg lehet vezetni. A vakon hívőt a
legkönnyebb az urnák elé terelni, minimálbérért rabszolgává tenni. Minden sikeres
rendszerben a politikus a pappal egy szekéren utazik. Ezek nem az én szavaim. Hallottam
valahol. De nagy igazság ! ... Még mit is akartam ? ... Jaj igen ! A médiára kezet tenni ! Az
nélkül nem lehet ! ... de ezt te is tudod. Nem ma cseppentél a szakmába. ... A tanügy
lezüllesztése ! Ezzel sok baj nem lesz, mert eddig sem volt valami fényes és mi sem fogjuk
jobban finanszírozni. Ostobán kell tartani a népet. Fontos, mert a tanult ember gyanakvó ! ...
Egy másik dolog, a szavazatok eredményeinek meghamisítása. Az ismertebb technikákat is el
kellene mondanom. Sok jó módszer van, de mindent a maga idejében. Majd küldök nektek
szakértőket. ... Most az a legnagyobb kérdés, hogy a megvékonyodott közpénzeken kívül
miből finanszírozzátok a rendszerépítés költségeit. Mert, amíg beindul, sok pénzt emészt fel a
gépezet. Még az Atyaúristent is le kell fizetnetek, a saját szolgálatotokba kell állítsátok és
ehhez rengeteg feketepénzre van szükségetek. Hogy ne kelljen törjétek a fejeteket,
megsúgom, hogy hogyan tudtok hozzájutni. A zöld arany barátaim ! Az erdő a ti kincsetek !
Hargita és Kovászna tele van vele. Egyelőre a senkié, mert régi tulajdonosaik, még nem
tartanak rá igényt, állam pedig nem létezik. Ki kell használni a káoszt ! Nyesni, vágni kell,
amíg lehet, s nyomni ki külföldre, mert ha új legiszláció születik, komplikáltabbak lesznek a
dolgok. Erdészt rendőrt, korrupttá tenni és vágni, amíg lehet. Érted ?! Majd választások után, -
ha megnyerjük - környezetvédelmi tárcát adok a kezetekre s akkor már hivatalosan is menni
fog a biznisz. Szóval még rengeteg dolog lenne, de ezekre majd menet közben visszatérünk.
Most csak a kezdeti lépések legfontosabb részleteire térek ki.
Számomra tiszta, hogy az erdélyi magyarság revizionista érzelmű. Ezt beléjük kell folytani.
Nem akarok autonómia, függetlenség, vagy elszakadásos törekvésekről hallani. Erdély örökre
a miénk ! Punktum ! Ha ebben partnereink lesztek és elfogadjátok a feltételeinket, akkor
cserébe megkapjátok a három megyét, ahol többségben vagytok, plusz a szórványt, ahol még
megválasztanak benneteket. Mi nem fogunk beleszólni ezek közigazgatásába és saját
belátásotok szerint kopaszthatjátok a fajtátokat. Végül az utolsó szabály. ... Viszont ! ... - jó
szónok volt, tapasztalt róka, de elkapott egy gyengébb pillanatot és nem tudta, hogy folytassa.
... de aztán újból belelendült.
- Mivel, hogy a nacionalizmus, az emberi érzelmekre hat, hatalmas erejű fegyver. Ezért néha
néha, kritikus pillanatokban, amikor döcög a gazdaság, ha elszabadul az infláció, ha
nincsenek felmutatható eredményeink, vagy ha rájönnek a korrupcióra és a szükség megkéri,
ehhez kell folyamodnunk. Nektek is és nekünk is. Mi megvádolunk, hogy Erdély
visszacsatolásán mesterkedtek s ezzel eltereljük a nép figyelmét a reális problémákról. Ti
pedig magyar zászlókat tűztök ki, magyar feliratokat tesztek intézményeitekre. Mi levetetjük.
Autonómiát, kértek, mi megtagadjuk. Szóval választási kampányban állandó cirkusz kell
legyen, utána elássuk a csatabárdot. „Panem et circenses”, ahogy a rómaiak mondták. Ha van
mit egyen és cirkusszal szórakoztatjuk, a nép önként hajtja fejét az igába. Őszre tervezzük az
első „szabad” választásokat, úgy hogy a legelső csindarattát most márciusra tervezem
Marosvásárhelyre. Ez fontos, mert ez az első, a rendszeralapító. Ennek sikerétől függ a mi és
a ti sikeretek. Ha jól és koordináltan csináljuk, hosszú ideig garantálva lesz a hatalmunk.
Odavezényelek egy magyarellenes megfélemlítő csőcseléket egy kis csetepatéra, de ne
féljetek, mert csak látszat az egész. Furkósbot, bikacsök, Molotov koktél, egy két sebesült, de
semmi komolyabb ! Betápláljuk a félszet, a pánikot mindkét félbe. Ti vehemensen felléptek és
jogorvoslást, védelmet és képviseletet ígértek a szavazóitoknak. Mi pedig Nagy Romániát a
mieinknek. Így simán hatalomra kerültök. Ti ott, mi itt. Egyszerű, mint a pofoncsapás. Ezt
már előttünk kitalálták. Mi csak alkalmazzuk. A részletekről még időközben beszélünk. Ha
bármilyen kérdés felmerül, állok rendelkezésetekre. Szívesen megosztom veletek
tapasztalataimat. A moszkvai iskola, ahol tanultam, ebben verhetetlen .... Jaj ! ... és meg ne
feledkezzünk a maximális diszkrécióról ! Gondosan válogasd meg a csapatod tagjait, főleg a
vezérkart, mert ez a siker legfőbb titka ! Baftă frate ! Bagă mare ! ” - az Editor itt leállt és
belekortyolt italába, jelezve, hogy befejezte a Nagyfőnökkel való megállapodás tolmácsolását.
Majd megtoldotta a mondottakat. - Azzal kezet ráztunk és bement a stúdióba direkt adásba. Ez
a tényállás elvtársak, ... azaz uraim ! A fenébe ! Ezek a kurva beidegződések ! Nehéz őket
levedleni. A többi már rajtunk áll, hogy képesek leszünk-e felnőni a feladat magaslatára ?
Sokáig nem szólt senki egy szót sem. És nem is mozdult. Csak a kusza formákat öltő
füstfellegek kergetőztek rakoncátlanul a szoba légterében. Áttetsző szövetet szőttek a
csillárból áradó fénynyalábokkal keveredve és palástként telepedtek az elmélkedők vállára.
Aztán papír, írószer került elő és tanakodni kezdtek. Ötletek tervek, stratégiák születtek.
Vázlatok, táblázatok, számítások kuszasága került a hófehér lapokra. Érvek csatáztak
ellenérvekkel és körvonalazódni kezdett a gyalázatos ármány. Nevet, szimbólumot, statútumot
öltött és elnök, vezetőtanács került az élére.
Közben nyolc óra lett és két, skatulyából kihúzott pincér érkezett fejedelmi falatoktól
roskadozó tálcákkal. Lazac, vadhús, fácán gőzölgött a citrommal, színpompás zöldségekkel és
krumplival körített, művészi ízléssel díszített tányérokon. Tíz embernek is bőségesen elég lett
volna. A vendégek rájuk sem hederítettek. Szokva voltak a bőséghez, a pompához. A diktátor
által népre erőltetett nyomor soha nem volt osztályrészük. Nem ahhoz a kategóriához
tartoztak, amelyet éheztetett a karhatalom. Felszabadították az asztalt a terítéshez, de amíg a
pincérek serénykedtek, azalatt is folyt a lázas szervezkedés. A felszolgálók csalódottan
mentek el, mert az önfeledten vitázó, botcsinálta politikusok - mert ezennel azzá lettek - még
a borravalóról is megfeledkeztek. Nem tudták mire vélni a máskor oly nagyvonalú vendégeik
fukarságát. Közben folyt a munka. Az ételhez, alig az evőeszközökhöz egyáltalán nem
nyúltak. Nagy ritkán lecsíptek kézzel egy darabot a tányérban levő finomságokból és
bekapták, majd ujjaikat az abroszhoz dörgölték, hogy nehogy zsírfolt kerüljön a papírra vázolt
történelemre. Aztán teli szájjal ásták a medret, amelyben az erdélyi magyarságnak haladnia
kell. Az idő telt, gyűltek a piszkozatok. Az ételek kihűltek és tíz órakor a pazarul díszített torta
is megérkezett. Kerekes, fehér, hímzett abrosszal borított asztalon. Magyar felirattal,
gyertyákkal, petárdával. A borravaló ezúttal is elmaradt. A tortaevés is. Csak az Ügyvéd
vakart le a mutatójával egy kis krémet az oldaláról. Egyre jobban szaporodtak a paragrafusok,
minden szerepet leosztottak és lassan megszületett a Párt. A Magyar Demokraták Pártja
elnevezést kapta (MDP). Románul, Partidul Democraților Maghiari (PDM). A magyar
elnevezés rövidítése a románnak a tükörképére sikeredett. MDP-PDM. Ezen el is szórakoztak.
Az Editor lett az elnök, a többi négy, egyenlő jogokkal rendelkező alelnök. Elosztották
egymás közt a magyarlakta területek fölötti uralmat és nevet adtak a szövetségnek.
Kezdetleges statútumot hagytak jóvá. Szimbólumként a népmeséink jellegzetes virágát a
tulipánt választották. Éjfélre, mikorra megjöttek a kurvák, teljes pompájában ott állt a Terv az
asztalon. A Terv, amely mentőövet nyújtott a bolsevizmusnak, megakadályozva, hogy a
diktatúra süllyedő hajójával együtt a pokol bugyraiba merüljön. A Terv, amely harminckét
évre tönkre rakta egy meghurcolt kisebbség álmait. Megállította a történelem kerekét és
szegénységre, megaláztatásra, jogainak tiprására és számbeli fogyatkozásra ítélte az erdélyi
magyarságot. Hűbéri jogokat élvező, korrupt, félanalfabéta, ingyenélő árulók jobbágyaivá
tette a közembert. ... és amíg a nép létminimumon tengette, addig a pártalapító vezérkar
akkora vagyonra, hatalomra és tekintélyre tett szert, amilyenre Báthory fejedelem óta nem
volt példa Erdélyben.
Maradtak még megválaszolatlan kérdések, de a lányok érkezésének tiszteletére azonnali
halasztást rendelt el az Ötök tanácsa. Tapasztalt, meglett emberek lévén tudták azt, hogy az
élet magasztos történései jól meghatározott fontossági sorrendben kell kövessék egymást.

Intermezzo
Az eddigiekben a büdösödő hal fejét ecseteltük. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mitől
rothad a farka. ... mert összetartoznak !

II.
Verebeș Daniel (született Verebes Dániel) sápadt volt, borostás és gondozatlan. Arca beesett és
szeme fehérjére vörös pókhálót szőtt a napok óta tartó álmatlanság. Remegő térdekkel állt fel
a csikorgó hokedlire és nyakába illesztette a gázcsőről lelógó kötél hurkát.
1990 január tizedike volt. Szerda. Az új, demokratikusnak keresztelt világ gyökerei kezdtek
megkapaszkodni a hétköznapokba. A kisváros intézményei, a gyárak, az üzletek megelégelték
a rendszerváltás okozta kényszerszünetet és az ember életösztönétől indíttatva lassan, de
biztosan újból belendültek. A forradalom - Verebeș annak hitte - győzött, a struktúra, amely
óvta és tenyeréből etette, összeomlott. Szövetségesei kegyvesztettek lettek és ellenségei erőre
kaptak. Félt, hogy akiket besúgott, akiket feljelentett, mint pártaktivista, most egyenlíteni
fogják a számlát. Félt, mert nem tudta, hogy a szekusok is a helyükön fognak maradni és nem
lesz érdekük a kollaboránsaik névsorát nyilvánosságra hozni. Napok óta pánikban élt, nem
mert a házból kimozdulni és a jövőtől való félelmében összeroppant. Tudta, hogy elveszett.
Nem lesz még egy olyan társadalom, amelyik nagyurat csinál egy emberből, aki keserves
nehézségek által bukdácsolta végig a kötelező tíz osztályt, majd a szakiskolát. Soha nem
tudott megfelelni a kérelmeknek. Csak a három hónapos gyorstalpaló pártiskola tett kivételt
ez alól. Ezt jelessel végezte. Párthűséget, az elnyomás és a megtorlás elméletét, valamint a
manipuláció eszközeit verték itt bele. A Securitate-val történő szoros együttműködést. A
felfele irányuló alázatot és a lefele történő aljas, kegyetlen leszámolást a rendszer
opponenseivel. Ehhez született tehetsége volt. Úgy gondolta, hogy ezzel az átkozott
forradalommal, majd kiegyenesedik a világ és a magafajta gerinctelen, csörtető megalkuvókat
beseprik a történelem lábtörlője alá. Iszonyodott a gondolattól, hogy megfosztják a
nyakkendőjétől, újra olajfoltos munkaruhába kényszerítik - ha meg nem lincselik - és
visszakergetik az esztergagép mögé. Ahonnan indult, mielőtt kiszúrta magának a
pártapparátus. Harmincéves volt, nős, három gyerekkel és tizenkét éve szolgálta fanatikus
hűséggel a Kommunista Pártot. Gonosz volt ostoba és gyalázatos. Nagy becsülete volt az
ilyennek. Fokozatosan tornászta fel magát a ranglétrán és a diktatúra bukásának pillanatában a
KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) megyei elnöke volt. Pénze volt, hatalma, karrierje,
külön irodája, titkárnője és mindez pár nap alatt beleveszett a semmibe. Most itt állt hurokkal
a nyakában, összetörten, üres tekintettel és végtelen önsajnálattal a szívében. A sajnálatnak ezt
az egyetlen válfaját ismerte. - Ha Párt nincs semmi nincs ! - gondolta magában. Futólag a
gyerekei is eszébe jutottak. - Valahogy felnőnek ! Én már nem segíthetek ! - aztán lévén, hogy
utolsónak szánta, mély levegőt vett. Imát mormolni, keresztet vetni eszébe sem jutott.
Meggyőződéses ateista volt. Semmiben nem hitt, csak a Pártban. Épp ki akarta rúgni a
hokedlit maga alól, amikor az előszobában megcsendült a telefon. Megdermedt, de nem
mozdult, csak hallgatta a készülék visszhangzó csörrenéseit. Számolni kezdte hányat csöng.
Nem akarta fölvenni. Minek ? Nincs már neki, amit mondjanak. Aztán valami furcsa
reménnyel kavarodó kíváncsiság uralkodott el rajta. Számolta a sorozatot. A nyolcadiknál
megfogta a hurkot és kibújt belőle. Leszállt a székről, kiment az előszobába és remegő
kezével felvette a kagylót.
- Szervusz Danikám ! - hallatszott a vonal túlsó végéről. A megyei első titkár volt.
Megismerte a hangját.
- Szervusz ! - köszöntötte közömbösen. Ő is csak egy vesztes ! Mit akarhat ? Töprengett
Verebeș.
- Na kipihented magad ? Elég hosszú szabadságunk volt. ... de új idők, új feladatok előtt
állunk.
- ... - Verebeș csak hallgatott, mert nem tudta mire vélni az első titkár hívását. Milyen
feladatok ? Meghibbant ? Mit akar ez az ember ?
- Ott vagy ? Hallassz engem ?
- Igen. - felelt egykedvűen. A másik megérezte rajta a közömbösséget.
- Fel a fejjel kenyeres ! Jó hírem van. Az este hívtak a fejesek Bukarestből. Egy magyar pártot
alapítanak és emberekre van szükségük. Engem bíztak meg a toborozással és én többek
között, rád is gondoltam. Tapasztalt emberekre van szükség. - Verebeș döbbenten, hitetlenül
hallgatta.
- De hát mi kommunisták vagyunk, ... voltunk, mit akarnak kezdeni velünk ?
- Jaj drága barátom, hogy te mekkora ökör vagy ! A jó káder nem olyan mint a bolondgomba !
... hogy esik az eső és csak úgy bújik ki a föld alól. Annak mindig becsülete lesz. Az emberek
hamar felejtenek. Csak a jelszavakat kell megváltoztatni, más zászlót kell lengetni és megy
minden a régiben. Eddig elvtársak voltunk és kommunisták, most urak leszünk és demokraták
! Ezidáig káromoltuk az Istent, holnaptól dicsérjük ! Mi ebben a nehéz ? Na de hagylak, mert
cseng az interurbán, szerintem Bukarestből hívnak. Holnap reggel nyolcra gyere be az
irodámba ide a megyeházára és a többit megbeszéljük. Na hagylak ! - azzal letette.
Verebeșnek zsongani kezdett a feje és hullámokban vettek erőt rajta a különféle érzések. Hol
az öröm, hol a szkepticizmus, hol egy reményt követő letargiahullám kavarta az indulatot
feldúlt lelkében. Aztán fokozatosan elhagyták a negatív érzések és szíve megtelt reménnyel.
Belenézett a fürdőszoba tükörbe és elégedetlenül tapogatta meg borostás arcát.
Megborotválkozott. Mire befejezte már teljesen elillant belőle az önveszejtési szándék. Arca
kisimult, gondolataiba mélyedve bámulta magát a tükörben. Egyszer csak meghallotta a kulcs
hangját a bejárati ajtó zárjában. - Úristen a kötél ! - szaladt végig az agyán. - A gyerekek
jöttek , vagy az asszony ? Mit fognak gondolni ? - és meglódult a konyha irányába, de már
elkésett. Az asszony ott állt az ajtóban és sáppadtan, a meglepetéstől szájához emelt kézzel
bámulta a morbid koreográfiára utaló díszletet. Majd megfordult és ránézett. A téboly jeleit
kutatta a férfi szemében. De az nyugodt volt, csak a tettenérés zavara ült ki az ábrázatára.
- Dani ! ... Megőrültél ? Csak nem ment ... - hebegett az asszony. Verebeș szótlanul tolta félre
az útból, elvette a konyhakést, felállt a székre és tőből levágta a kötelet.
- Nincs semmi ! Na ! ... Nem láttál semmit. Nyugodj meg, s köztünk maradjon ! - az asszonyt
nem elégítette ki a kurta-furcsa magyarázat, de nem tudta tovább boncolni a témát, mert
hazaérkezett a nagyobbik lány az iskolából. Értelmes nő volt. Ismerte a férjét és tudta, hogy
soha nem fog erről beszélni. Napokig ott motoszkált benne a kérdés, aztán mindent megértett.
Többet soha nem hozta fel a témát.
Verebeș másnap kosztümbe öltözött, nyakkendőt tett és pontban nyolc órakor ott állt a volt
első titkár irodája előtt. A titkárnő azonnal betessékelte. Szemmel végigpásztázta a jól ismert
helyiséget, de valami furcsaságot vélt felfedezni. Pillanatnyilag nem jött rá, hogy mi az. Aztán
tekintete megakadt az első titkár asztalán levő zászlócskán. A magyar zászló volt. Azonnal a
diktátor arcképére siklott a tekintete, azaz csak a helyére, mert már azt is levették. Csak egy
sötétebb téglalap alakú folt jelezte, hogy volt ott valami. Kezet fogtak, a titkár hellyel kínálta.
A zakója balján, a szív fölött egy apró jelvény ékeskedett. Egy stilizált tulipánt ábrázolt.
- Isten hozott Verebeș úr ! - majd barátságosabb hangnemre váltott. - Danikám ! Mától a
Magyar Demokraták Pártjának tagja vagy. - azzal újból kezet nyújtott és egy övééhez hasonló
jelvényt tűzött a Verebeș mellére. Majd kávét hozatott és hosszasan elbeszélgettek.
Verebeș egy élesen kirajzolódott jövőképpel hagyta el a megyeházát. Munkahelyhez jutott,
zsebében újból pártkönyv lapult és megbízták az első feladatok elvégzésére. Sorsát
megoldódni látta és azonnal tervezgetni kezdte a teendőit. Még aznap elment a lakóssági
nyilvántartóba és Verebeș Daniel-ről Verebes Dánielre változtatta a nevét. Utána felkereste a
plébániát - ahova életében nem járt - és elmesélte a papnak, hogy egy éjszakai látomást
követően megtért Istenhez és egy teljes esztendőre ki szeretné fizetni a kepét. Annak ellenére,
hogy továbbra sem hitt, attól a naptól kezdve minden vasárnap eljárt a misére.
Egyelőre nem kapott semmilyen pártfunkciót, hogy nehogy a népnek szemet szúrjon. Irodai
munkát végzett, országos viszonylatban csinos fizetése volt és mint szakreferens szerepelt a
hivatalos nyilvántartásban. Hogy milyen szakban, azt még ő sem tudta. Hamar belerázódott a
munkába. Egykettőre rájött, hogy ha kommunistáknak, ha demokratáknak dolgozik,
ugyanazok a célkitűzések és a feladatok. Hazudni, csalni, lopni, manipulálni, valamint titkot
tartani kell akár a múlt rendszerben. És ehhez ő kiválóan értett. Palkátokat ragasztott,
röplapokat osztogatott, aláírásokat gyűjtött, tagtoborozással foglalkozott és meggyőző munkát
végzett. Mivel ismerték a városban, falvakra küldték és nem az aktív lakossággal, hanem az
idősekkel való kapcsolatfelvétellel bízták meg. Öregotthonokban, nyugdíjsegélyező
pénztáraknál házalt, beteg, szellemi és testi fogyatékosok, szenilis, beszámíthatatlan emberek
szimpátiáját, ezáltal a szavazatukat megnyerni. A Párt szépen gyarapodott és már a legelső
parlamenti választásokon simán elérte az 5%-os küszöböt, ami által képviselőket és
szenátorokat küldhetett a román parlamentbe. Nem, csak elérte, hanem a majdnem 9%-ával
komoly politikai erőt képviselt. Akkoriban még csalniuk sem kellett, mert a nép ösztönösen
pecsételt a magyar nevek láttán. Azonnal szövetségre léptek és parlamenti többséget alkottak
a román Nagyfőnök pártjával. A szövetség fejében az új román kormány magyar nemzetiségű
minisztereket és államtitkárokat nevezett ki. Innentől már senki nem állhatott útjukban. Ők
lettek az állam. L’État, c’est moi ! - ahogy azt a Lajosok valamelyike mondta. Talán a XIV.
Csak amíg ott egy király létezett, addig itt minden régióra jutott egy tucat. A románokkal
vállvetve törvényesítették a korrupciót aztán az állam vagyonát szisztematikusan a saját
kezükre játszották. Posta, flotta, légitársaság, vasút, bányák, erdők, gyárak, minden, de
minden a hatalom embereinek a kezébe került. Bagó áron, óriási veszteséget okozva a román
államnak. Egy két év alatt felbukkantak a semmiből az első milliárdosok. Természetesen ezek
vagy politikusok voltak, vagy hozzájuk közelálló rokonok. Az intézmények élére is pártközeli
emberek kerültek. Dúlt a nepotizmus. Közben az országot infláció és munkanélküliség
sújtotta. Alacsonyak voltak a bérek, a nyugdíjak, hatalmas a kivándorlási ráta. Óriási adókra
kötelezték a vállalkozókat és nap mint nap újabb adókat vezettek be. Az egészségügy a tanügy
padlón volt. Orvosok, ápolók, tanárok ezrei emigráltak. Megcsappant a születések száma és
egyre szélesebb rétegeket érintett a szegénység. Fejletlen volt az infrastruktúra, a pályázati
pénzeket ellopkodták. Európai viszonylatban minden negatív rekordot megdöntött az ország.
Egekig ugrott az államadósság. Még az ükunokáinknak is jut majd belőle. Egyetlen területen
volt kimagasló a fejlődés. Éspedig a speciális, bérek, nyugdíjak és juttatások terén. A
karhatalmat fenntartó és védelmező apparátus élvezte ezeket a kiváltságokat. A katonák,
zsandárok, szekusok, az igazságszolgáltatók, honatyák és a magas állami beosztottak. Néhány
ezer ember évi bérét, hónapokig termelte a sok millió.
Ez alól persze Székelyföld és a többi magyarlakta terület sem képezett kivételt. Sőt ez a régió
még országszinten is sereghajtó volt a statisztikákban. A magyar vezetők még a románokat is
felülmúlták fösvénységben és gátlástalanságban. Sokkal ravaszabbak voltak román
kollégáiknál. Síkosak akár a kígyók. Egyetlen szempontjuk a pénz volt. Sorsokat tettek
tönkre, családokat züllesztettek szét. Közvetett módon emberi hullákon keresztül csörtettek a
saját érdekeik érvényesítéséért. Nem ismertek határt. Az erdeink több, mint felét kitermelték,
de a nép édeskeveset látott az árából. Miután a Közgazdász környezetvédelmi miniszter lett, a
Druzsbás - az első részben tettem említést róluk - és a hozzá közeliek aratták le a faüzlet
babérjait. Hegyipatakainkat erőművekkel dúlták fel, tönkretették az ökoszisztémát, kiirtották a
halállományt. Persze a közösség ebből sem látott semmit. Négycentis aszfalttal borították az
utakat, tizenhat centisnek könyvelték. A fennmaradó milliókat zsebre tették. Ahogy teltek az
évek egyre jobban nőtt az elégedetlenség és, ami a legsúlyosabb egyre jobban fogyott az
erdélyi magyarság, mert fiataljaink nyugatra menekültek a korrupció okozta kilátástalanság
elöl. Egyre kevesebben láttak garanciát a Pártban, de csalással, manipulációval,
pánikkeltéssel, az autonómia ígérgetésével, egyházi intervencióval mindig elérték a
törvényhozásba jutás küszöbét. Időközben egy gyenge magyar ellenzék is kialakult, de
ellehetetlenítették, vagy lefizették és embereiket beépítették ezekbe a pártocskákba.
Kampányszünetben a látszat kedvéért bírálták őket, de, amikor választásokra került a sor
félreálltak és csak a tulipán, meg a régi megszokott nevek kerültek a szavazólapokra. A
magyarságnak soha nem volt más alternatívája. Ha nem akart román pártra szavazni, muszáj
volt a saját tolvajait visszaküldje a parlamentbe. Közben új román pártok jutottak hatalomra,
de Párt mindig hatalom közelben lavírozott. Mindig a zsírosbödön körül, mint holmi ócska
kurvák. Kampányban ígértek, a mandátum alatt magas ívben tettek az fogadalmakra. A
bűnüldöző szervek is megelégelték az aggasztó méreteket öltő korrupciót és egyre több és
egyre magasabb funkciót betöltő politikus ellen indítottak bűnvádi eljárást. Államtitkárok,
miniszterek, sőt még miniszterelnök is került rács mögé. A magyar politikusok ellen is
megindult a tisztító hadjárat. Sokat elítéltek és több ellen indítottak hosszú évekig tartó
pereket. Soha egyikük sem vallotta be, hogy bűnös. Magyarellenességgel vádolták az
igazságszolgáltatás szerveit és mártír szerepben próbálták magukat feltüntetni a választóik
előtt. - „Szekusvilág !” - hintették a port a nép szemébe. Megyei tanácselnököket,
polgármestereket vádoltak milliós nagyságrendű sikkasztásokkal, de soha senki nem mondott
le. Foggal, körömmel kapaszkodtak székeikben. Ha nagy ritkán mégis elítéltek valakit, az
külföldre menekítette a vagyonát és eltűnt családostól. Kevesen vonultak a börtönbe. A
vezérkar tagjait - noha velejükig korruptak voltak - soha nem tudták vád alá helyezni, mert
mesterien használták mentelmi jogukat. Ráadásul törvényekkel, kormányhatározatokkal
bénították az őket vád alá helyező ügyészek munkáját.
Húsz év után a feledés Verebest is rehabilitálta. Azok, akik kommunista múltját ismerték,
vagy meghaltak, vagy már nem érdekelte őket a politika. A Párt úgy döntött, hogy
megjutalmazza önzetlen munkásságát és városi tanácsost csináltak belőle. Verebes
rendezvényeken szónokolhatott. Iskolák évnyitó és záró ünnepségein, nők napján, nyugdíjas
búcsúztatókon, valamint hivatalos ünnepeken tartott díszbeszédet. Összefogásról,
megmaradásról, önrendelkezésről, jogállamról, olyan dolgokról, amik a nép érzelmeire
hatottak. Mikor a polgármesterek nem értek rá, vagy egyszerűen untak szónokolni, őt küldték.
Nagy megtiszteltetésnek érezte. Élt is vele nagy előszeretettel. Titkárnők és tanácsadók
gondosan megfogalmazott szövegeit olvasta. Mindezt persze kokárdás, székelyzászlós
körítéssel. Vitézkötéses dolmányban jelent meg a nép előtt, hogy hazafinak tűnjön. De csak
egy sírásó volt a sok közül. Saját nemzetének gyilkosa.
Kerek harminc évig folyt a szemfényvesztés. Nyilvánvaló volt, hogy nem fog menni míg a
világ. A 2020-as helyhatósági választásokon, már semmi nem segített. Kezdetét vette a vég.
Hiába kampányoltak, hiába ígértek fűt-fát, hiába biztatták a papok a népet a szószékről és a
választás napján mindhiába hamisították az eredményeket. A magyar helységek több mint
hatvan százalékában független, vagy ellenzéki polgármester nyert és a tanácsosi többséget is
elveszítették. A három magyar megyéből kettőben ellenzéki tanácselnököt választottak.
Verebesnek és asszisztensének zsúfolt napja volt azon a vasárnapon. Nemes feladatot kapott.
A városvégi cigánytelepre küldték ki egy hordó olcsó köményespálinkával. A zsákutca
végében, egy csukott Iveco duba hátuljában rendezte be irodáját. Egy kempingasztal székkel,
mellette a csapravert hordó. Az asztalon néhány szavazólap és egy mustáros pohár. Kollégája
az utca másik végében, foglalta el őrhelyét. Egyszerű volt a taktika. Ha valaki gyanús érkezik,
telefonon riasztja Verebest, az pedig egyszerűen becsukja az autó ajtaját. Kezdtek érkezni a
bámészkodók és rövid instrukció után beindult a voksmasina. Adott a jelentkezőnek egy előre
lepecsételt szavazólapot, azzal átküldte a szomszéd utcában levő szavazóegységbe. Aki
betette az előkészített lapot az urnába és ingébe rejtve kihozott egy üreset, az kapott egy
mustáros pohár pálinkát. Verebes átvette az üres szavazólapot, pecsétet nyomott pártja
jelöltjeire és adta a következőnek. A hír eljárt és a pálinkától csakhamar feltámadt a romákban
a polgári kötelesség érzete. Vastag sorokban jött a nemzetség voksolni. Estére a stáb hetvenkét
szavazatot gyűjtött össze. Egy olyan kategóriát mozgósított meg, amelyik az itóka nélkül soha
nem ment volna urnaközelbe. Aznap a Párt minden tagját és szimpatizánsát hadba küldte,
hogy elkerüljék a kudarcot. A választási csalás minden válfaját bevetették. Olyan ismert
módszereket használtak, mint a Szuvejka, a Maradona, a Fifty-fifty, a Foto, az Ingujjas, vagy
a Mozgó urna. Szovjet import valamennyi. Még a nyilvántartásból nem törölt kivándorolók,
és az elhunytak is szavaztak azon a vasárnapon. Harminc év tapasztalatát vetették be, de
mindhiába. Az eredményt nem tudták megmásítani.
Nehéz idők következtek. A parlamentben még mindig a Párt jelöltjei voltak, a
közigazgatásban az ellenzékiek. A kormányon levő képviselők és szenátorok pedig csak
azokba a helységekbe nyomták a közpénzeket, ahol a saját jelöltjeik voltak hatalmon. Azon
spekuláltak, hogy a saját helységeiket fejlesztik, a többieket pedig a csőd szélére juttatják.
Bizonyítani akarva ezzel a népnek, hogy mégiscsak ők a legjobbak. Ez sem működött.
Zuhanórepülésben volt a népszerűségük. Már csak a rokonok és cinkosok támogatását
élvezték. A nép pedig reménytelten várta a parlamenti választásokat, hogy végső csapást
mérjen a tulipános maffiára. A 2022-es parlamenti választások hozták meg az igazi áttörést.
Az MDP a két ellenzéki pártot bekebelezte, vezetőiket lefizette. Képviselői mandátumot
ígértek nekik, a saját listájukon, ha félreállnak és választóikat megkérik az ők támogatására. A
régi, sokszor eljátszott mese. Be is jött ezúttal is. Igen ám, de néhány éve a semmiből jelent
meg egy fiatal értelmiségiek által alapított pártocska, a MZF (Magyar Zöldek Fóruma). A
fenyő volt az emblémájuk. Szépen gyarapodtak és megnyerték a nép rokonszenvét, mert a
többi párttal ellentétben ők lefizethetetlenek voltak. Nem kötöttek soha egyezséget az MDP-
vel. A maguk útját járták. Nem az volt az elsődleges céljuk, hogy elérjék a parlamentbe jutás
küszöbét, hanem az, hogy a háttérből még mindig az öreg kommunisták által vezetett MDP ne
kerüljön be. Ugyanis egy demagóg populista diktatúrát szisztematikusan kell felszámolni.
Nem elég csak lefejezni, vagy megcsonkítani, mert a gyíkok révén ismert farok-autonómia
elve szerint működnek. Ha nem részletekre kitérő radikális kíméletlenséggel lépsz fel ellenük,
ezeregyig talpraállnak. Ha hosszú évekbe kerül kifüstölni a társadalom minden zugába
befészkelődött korrupciót, akkor is megéri. Harminckét év szállt el hiába. Mit számít még
néhány ? Torkig voltak a liberalizmussal és konzervatív pártnak vallották magukat. A
tradicionális vallási, kulturális és intézményi örökség ápolását és védelmét hirdették.
Elkötelezett természetvédők voltak. A kötelességérzet, az erkölcsi tartás fontossága mellett
kardoskodtak. Először meg akarták tisztítani a terepet, mert tudták, hogy fertőzött földből,
csak fertőzött növény sarjad. Elmagyarázták a pánikban tartott népnek, - akit ezidáig azzal
riogatott az MDP, hogy képviselet nélkül marad - hogy az erdélyi magyarság a kisebbségi
törvény értelmében, akkor is képviselve lesz, ha egyetlen magyar párt sem jut be a
parlamentbe. Őszinték, átlátszóak voltak a szavazótáborukkal szemben és kiismerhetetlenek
ellenfeleik számára. Az egyenes gerinc volt az ingujjba rejtett ászuk. A két évvel korábbi
helyhatósági választásokon már megnyertek néhány települést. Ördögi stratégiát eszeltek ki.
Nem pártlistán indították jelöltjeiket, hanem függetlenként. Hat magyarlakta megyében egy
egy szenátort és képviselőt. Összesen tizenkettőt. A nép szimpátiáját élvezve néhány nap alatt
gond nélkül összegyűjtötték a szükséges aláírásokat. A közvéleménykutatók pedig háztáji 30
-35 százalékra becsülték a támogatottságukat. Ha jóslatuk beválik, akkor az elvont szavazatok
hiányában az MDP nem éri el az országos 5 százalékos küszöböt és nem jut be a parlamentbe.
A Párt nagyjait, akik ezidáig minden ellenzéki törekvést fölényesen megmosolyogtak, első
ízben rázta ki a hideg. Tudták, ha már nem lesz szükség a többséghozó szavazataikra, a román
hatalomnak nem lesz érdeke, hogy továbbra is szemet hunyjon sikkasztásaik, bűntetteik fölött
és az igazságszolgáltatás martalékaivá válnak. Ezért aztán minden szálat megmozdítottak. A
legtöbbel kudarcot vallottak, ám ekkor a Editornak - aki néhány éve a pártvezetést fiatal
kollégájára hárította, de a háttérből még mindig ő vezetett - mentő ötlete támadt. Lévén, hogy
a román Nagyfőnök pártjának kezén volt a Központi Választási Bizottság, megkérte, hogy
találjanak valami eljárásbeli kifogást, valami csalásra utaló hibát az aláírásgyűjtések listáján,
hogy az ellenzék jelöltjei ne kerülhessenek fel a szavazólapokra. A Bizottság mindent
leellenőrzött, de nem talált semmi rendellenességet. Végül parancsra azzal vádolta meg a
Magyar Zöldek „független” jelöltjeit, hogy aláírásgyűjtéskor fiktív személyeket is felvezettek
a listára. Gondolták a kivizsgálással majd elhúzzák az időt. Hátha az megold valamit ! A
nevezések határideje pedig vészesen közeledett. Az ellenzéket támogató tömegek
felháborodottan vettek tudomást, az aljas obstrukcióról.
Amíg a kulisszák mögött folyt a hidegháború, az MDP - noha még kampányszünet volt -
utcára küldte szürke embereit. 2022 április 21.én csütörtökön Verebest is kivezényelték egy
kampánysátorral a kisváros központjába. Kellemes tavaszi nap volt napsütéssel. Jelszavakkal
ékesített sátrát a mozi előtti téren húzta fel, szemben a Jehova Királyságát hirdető
hittérítőkkel. Ő autonómiát, erős Erdélyt, erős Székelyföldet hirdető szórólapokat kínált, a
jehovisták örök boldogsággal kecsegtettek. Senki nem volt vevő egyikre sem. Furcsán üres
volt az utca. - Hol lehetnek az emberek ? - morfondírozott Verebes. Mikor mégis arra tévedt
egy járókelő, szórólapot nyújtott feléje, de kevesen vették el. A zöme felnézett a sátor
homlokzatán a tulipánra és elhúzta a kezét. Utálattal néztek Verebesre. Több mint egy órája
álldogált ott, de csak egy két nyugdíjas állt meg a sátra előtt. Azoknak elmotyogott néhány
kelletlen frázist a magmaradásról, meg az összefogásról, de ő is érezte a szavaiban az
ürességet. Valahogy elkoptak már ezek a szlogenek. - Nem megy már a figura ! - gondolta és
egykedvűen bámulta az üres szökőkútban porfürdőző galambokat. Amint ott álldogált, tömeg
morajlására lett figyelmes. Dudákat sípokat, hallott. Elnézett a park irányába, ahonnan hallani
vélte, de nem látott semmit. A zaj erősödött és egyszer csak egy többnyire fiatalokból álló
zajos tömeg bukkant fel a Posta épülete mögül. A központi tér felöl közeledtek. Az ellenzék
fenyővel díszített zászlóit lobogtatták és MDP ellenes jelszavakat skandáltak, füttyögtettek. -
Le a maffiával ! Éljenek a Zöldek ! A galambok felröppentek a szökőkútból. Verebes próbálta
kivenni, hogy hol van a sor vége. De az épülettől nem látta. Eleinte ötvenre becsülte a
tüntetők számát, majd százra, aztán kétszázra. Egyre közelebb kerültek, de a sor vége még
mindig nem bukkant fel a posta mögül. - Mi ez ? Tüntetés ? Vagy forradalom ? Ez nem vicc !
- gondolta és térde megremegett. Ahogy közeledtek, egyre elviselhetetlenebb lett a hangzavar
és a tömeg létszámát ekkor már ezerre becsülte. Az emberek csak jöttek és jöttek, de a sor
végét még mindig nem látta. - Itt cselekedni kell ! Likas a csónak ! Itt már nincs mit időzni ! -
lázasan kereste a menedéket. Ekkor megakadt a szeme a hittérítőkön. Álltak ott szenvtelenül,
arcukon a világ legmélyebb nyugalmával. Hiszen ők tudták azt, amit Verebes nem, hogy „az
igazak öröklik e földet, és mindvégig rajta lakoznak.” Ez a tömeg nem Jehova tanúi ellen
lázad ! Nem fogja őket elseperni. Verebesnek mentő ötlete támadt. Otthagyta sátrát és odaállt
a hittérítők mellé. - Szabad lesz ? - kérdezte és levett egy lapot a polcukról. Úgy festett,
mintha közülük való volna. Aki ideológiát árul hasonlatosan öltözik. Tette, hogy olvas, de a
szeme sarkából a tömeget leste. Odaértek. Felismerték a gyűlölt logót és fékezhetetlen dühvel
rontottak a sátorra. Másodpercek alatt darabokra szaggatták. Aztán az autonómiát hirdető
röplapokat kezdték tépdesni, apró darabokra és a fecniket az ég fele dobálták. Tudták, hogy ez
egy „ittapirosholapiros” autonómia. Nem az, amiről a székelység álmodott. - Hova tűnt ?
Hova lett a rohadék ? - hallotta Verebes a kérdést innen is onnan is a tömegből. Tudta, hogy őt
keresik, de mivel a három jehovistán kívül nem láttak embert a közelben, továbbhömpölygött
az emberáradat. - Vége ennek is ! - gondolta Verebes. - Ez is megbukott, mint a régi rendszer !
Ha nem is ma, nem is holnap, de közelebbről. Hogyan tovább ? - merült fel benne a bukott
birodalmak által előidézett kérdés. Hatvankét éves volt, akár nyugdíjba is mehetett volna, de
esze ágában sem volt. Ez a típus nem tud leállni. Most nem volt halálfélelme, mint a diktatúra
bukásakor. Nem foglalkoztatták öngyilkos gondolatok. A volt megyei elsőtitkár - néhány éve
hunyt el - szavai jutottak eszébe : „A jó káder nem olyan mint a bolondgomba ! ... hogy esik
az eső és csak úgy bújik ki a föld alól. Annak mindig becsülete lesz. Az emberek hamar
felejtenek. Csak a jelszavakat kell megváltoztatni, más zászlót kell lengetni és megy minden a
régiben.” Amint így morfondírozgatott a Sors, amelyik megakadályozta annak idején, hogy
kötéllel a nyakában kirúgja a széket maga alól, megint segítségére sietett. Téves a felfogás,
ami szerint csak a jókat veszi pártfogásba. Nem messze tőle egy suhanc lépett ki a tüntetők
sorából. Nekitámasztotta zászlaját az épület falának és lehajolt háttal a lobogónak, hogy
cipőfűzőjét megkösse. Verebesben a másodperc tizedrésze alatt villant a sunyi opportunizmus.
Megragadta a falnak támasztott zászlót és korát meghazudtolva, mint a puma szökkent be vele
a tömegbe, majd a sodrással távolodni kezdett. Mire a suhanc felegyenesdett a zászló hűlt
helyét találta. Verebes már messze járt. Az áradat közepén csörtetett egyre jobban előre. Arca
kipirosodott az izgalomtól, hajába kapott a szél. Magasba lendítette frissen szerzett zászlaját
és teli torokból üvöltötte az új jelszavakat. - Le a maffiával ! Éljenek a Zöldek ! - és ment
reménnyel a szívében, konokul. Bízott népének naivságában. Pontosan tudta, hogy a fellázadt
nép időnként megrengeti ugyan, de sarkából képtelen kifordítani a világot. ... és azzal is
tisztában volt, hogy aki megállta a helyét, mint kommunista és demokratának is megfelelt,
azon nem fog kifogni holmi konzervativizmus.
Na ?
2019.04.18.