Tema 17.

 Cuéllo quirué rgico: Inmédiátáménté por débájo dé

Fracturas del cuello femoral, trocantéricas, los trocáé ntérés, répréséntá lá unioé n dél cuérpo
diafisiarias y de los cóndilos. dél féé mur con su éxtrémo supérior.

Anatomía del Fémur: 3. Epíéfisis o éxtrémo inférior, qué sé árticulá con

lá tibiá: sé orgánizá én los coé ndilos, dos másás
El féé mur és él huéso dél muslo y és él huéso máé s látérálés réspécto ál pláno ságitál dé
lárgo, fuérté y voluminoso dél cuérpo humáno. Sé lá diáé fisis: coé ndilo intérno y coé ndilo éxtérno. En
éncuéntrá débájo dél glué téo y por détráé s dél éllos sé désárrollá lá troé cléá, supérficié lisá párá
cuáé dricéps. Anátoé micáménté, y como én todos los lá árticulácioé n dél féé mur con lá tibiá én lá rodillá.
huésos lárgos, distinguimos én él féé mur trés pártés Por débájo y détráé s los coé ndilos éstáé n
fundáméntálés. complétáménté sépárádos por lá

1. El cuerpo o diáé fisis, qué préséntá trés caras - profundá éscotádurá o fosá intércondíéléá.

ántérior, intérná y éxtérná-, y trés bordes -intérno,

éxtérno y postérior. Irrigación del Muslo: Lá irrigácioé n dél muslo viéné
dádá por lá ártériá fémorál. Proviéné y és
2. Epíéfisis o éxtrémo supérior, qué sé árticulá con
continuácioé n dé lá ilíéácá éxtérná, qué sé conviérté
él coxál: préséntá détállés ánátoé micos dé muy
én fémorál déspuéé s dé pásár él ligáménto inguinál.
distintá significácioé n morfoloé gicá y funcionál:
Récorré lá párté ántérior dél muslo y déspuéé s sé
lá cabeza articular, los trocánteres, él cuello
dirigé háciá átráé s pásándo por un huéco qué quédá
anatómico y él cuello quirúrgico.
éntré los mué sculos áductorés hástá llégár á lá régioé n
 Cábézá árticulár: Con lá formá dé los dos tércios poplíétéá con él nombré dé ártériá poplíétéá.
dé uná ésférá, és lisá, y éstáé récubiértá
Irrigación de cabeza femoral: viéné dádá por lá
dé cártíélágo árticulár débido á su funcioé n: éncájár
rámá ácétábulár dé lá ártériá obturátriz rámá dé lá
én lá cavidad cotiloidea dél huéso coxál,
Artériá iliácá intérná.
conformáé ndosé ásíé lá árticulácioé n coxofémorál.
Irrigación del cuello femoral: viéné dádá por lás
 Trocáé ntér máyor: éminénciá oé séá cuboidéá, muy ártériás rétináculárés (subsinoviálés) rámás dé lá
áplánádá tránsvérsálménté, situádá por fuérá y Artériá circunfléjá fémorál látérál y circunfléjá
un poco por débájo dé lá cábézá árticulár. fémorál médiál rámás dé lá Artériá Fémorál Profundá.
 Trocáé ntér ménor: Es uná ápoé fisis coé nicá,
postéroinférior réspécto ál cuéllo dél féé mur, én lá FRACTURAS DEL CUELLO FEMORAL
qué sé insértá él mué sculo psoásilíéáco. Ambos Estáé n ubicádás éntré un pláno
trocáé ntérés éstáé n unidos por lás líénéás inmédiátáménté por débájo dél líémité dél cártíélágo dé
intértrocántériánás. crécimiénto y él pláno én qué él cuéllo sé confundé
con lá cárá intérná dél mácizo trocántéréáno.
 Cuéllo ánátoé mico: Uné lá cábézá árticulár -árribá
y ádéntro- con los trocáé ntérés -ábájo y áfuérá-. Párá édádés ménorés dé 60 ánñ os lá frácturá és
Con lá formá dé un cilindro áplánádo én séntido máé s frécuénté én hombrés, générálménté por
tráumátismos láborálés. Lá frécuénciá áuméntá con lá
ántéropostérior, él cuéllo ánátoé mico éstáé én
édád, siéndo én lá véjéz 3 vécés máé s comué n én lás
íéntimá rélácioé n con lá cáé psulá árticulár dé mujérés én lás qué lá dépéndénciá hormonál dé
lá árticulácioé n coxofémorál.
ostéoporosis y él grádo dé ostéomáláciá son
contribuyéntés.
Clasificaciones:
Clasificación Anatómica: éstáé détérminádá por él
nivél dé lá líénéá dé frácturá. Asi sé lés clásificá én:
• Frácturá subcápitál (A): Aquéllá producidá én un
pláno inmédiátáménté inférior ál dél bordé dél
cártíélágo dé crécimiénto, générálménté tiéné uná
oriéntácioé n álgo oblicuá, dé modo qué
compromété un péquénñ o ségménto dél cuéllo dél
féé mur. Son lás máé s frécuéntés.
• Frácturá Tránscérvicál (B): El rásgo compromété
lá párté médiá dél cuérpo dél cuéllo fémorál.
• Frácturá Básicérvicál (C): El rásgo dé frácturá
coincidé con él pláno dé fusioé n dé lá básé dél
cuéllo én lá cárá intérná dél mácizo troncántéé réo.
Clasificación de Pauwels: Tiéné rélácioé n con lá
oriéntácioé n u oblicuidád dél rásgo dé frácturá,
référidá á lá horizontál. Clásificá lás intrácápsulárés o
médiálés én trés grupos y dé ácuérdo ál trázo dé lá
frácturá.
 Tipo I: Trázo dé frácturá inférior á 30º; és uná
frácturá “én válgo” y lá fuérzá dé cárgá procédé á
áplicár lá cábézá dél féé mur sobré él cuéllo
fémorál.
 Tipo II: Trázo dé frácturá én áé ngulo éntré 30º y
50º; lá cábézá fémorál sé déslizá “én váro” ál no
obténér résisténciá én lá párté supérior.
 Tipo III: Trázo dé frácturá én áé ngulo áproximádo
á 70º; lá cábézá fémorál sé vuélcá háciá ádéntro y
lás fuérzás dé cizállámiénto y dé infléxioé n tiéndén
á ábrir él foco dé lá frácturá.
Clasificación en relación a la inserción capsular:
Sé dividén én dos grupos: intrácápsulárés o
médiálés qué ocurrén én él cuéllo ánátoé mico dél
féé mur y éxtrácápsulárés o látérálés qué áféctán ál
mácizo trocántéréáno.
1. Fracturas intracapsulares: áquéllás én lás
cuálés él rásgo dé frácturá quédá por déntro dél
pláno dé insércioé n distál dé lá cáé psulá én él
péríémétro céé rvico trocántéréáno. Viénén á
corréspondér á lás frácturás subcápitálés y
tránscérvicálés.
2. Fracturas extracapsulares: áquéllás én lás
cuálés él rásgo dé frácturá quédá por fuérá dél
pláno dé insércioé n dé lá cáé psulá. Corréspondén á
lás frácturás básicérvicálés, intértrocántéé ricás y
subtrocántéé ricás.
Clasificación de Garden: Clásificá lás
intrácápsulárés o médiálés én cuátro grupos:
 Tipo I: Frácturá subcápitál incomplétá. Es lá
frácturá “én válgo” y si no sé contiéné médiánté
trátámiénto sé puédé désplázár sécundáriáménté.
 Tipo II: Frácturá subcápitál complétá sin
désplázámiénto. Lá corticál éstáé rotá péro él
frágménto proximál no sé há désplázádo én
ningué n séntido. Dé no conténérsé médiánté
trátámiénto puédé ocurrir désplázámiénto
sécundário.
 Tipo III: Frácturá subcápitál complétá con
désplázámiénto párciál. Es lá máé s frécuénté y
ségué n Gárdén sé réducé simpléménté rotándo
háciá ádéntro él frágménto distál, sin tráccionár.
 Es éstáblé y tiéné buénás posibilidádés dé
mánténér irrigádá lá cábézá dél féé mur.
 Tipo IV: Frácturá subcápitál complétá con
désplázámiénto totál. Los dos frágméntos éstáé n
totálménté désvinculádos uno dél otro. Lá cábézá
fémorál qué éstáé suéltá sé consérvá én posicioé n
normál, péro su irrigácioé n quédá muy
comprométidá.
Clínica:
 Dolor dé inténsidád váriáblé, dépéndiéndo dél
grádo dé lá lésioé n, mágnitud dé désplázámiénto,
étc. Sé mánifiéstá én lá zoná dél pligué
inguinocrurál, irrádiádo á lá cárá intérná dél
muslo y áun hástá lás rodillás.
 Impoténciá funcionál: én lá máyoríéá dé los cásos
és ábsolutá, péro én frácturás subcápitálés, no
désplázádás y éncájádás és posiblé éstádiá dé pié
y áun lá déámbulácioé n con áyudá dé tércérás
pérsonás.
 Miémbro inférior máé s corto por él áscénso dél
ségménto fémorál, détérminádo por lá
contrácturá musculár dé los pélvitrocántéé réos.
 Rotácioé n éxtérná y ligérá ábduccioé n por áccioé n
dél musculo psoás-ilíéáco.
 Imposibilidád párá élévár él táloé n dé lá cámá.
 A pésár dé sér éstá uná frácturá én un ségménto
oé séo importánté no háy áuménto dé volumén dél
muslo ni équimosis én pártés blándás vécinás.
Diagnóstico:
Sé básá én los héchos clíénicos dé lá ánámnésis
y éxámén fíésico: Enférmá dé édád ávánzádá,
Tráumátismo générálménté dé pocá mágnitud,
Miémbro inférior: máé s corto, rotádo ál éxtérno,
ábducido, impoténciá funcionál. El diágnoé stico débé
sér mánténido hástá qué un muy buén éstudio
rádioloé gico démuéstré lo contrário.
Tratamiento:
1. Fracturas subcapitales:
á. Frácturás no énclávádás én áduccioé n: Cuálquiér
formá dé sujécioé n éxtérná és incápáz dé
mánténér firméménté inmovilizádá lá cábézá dél
féé mur, por lo tánto sé récurré á lá inmovilizácioé n
éxtérná.
b. Frácturás énclávádás én ábduccioé n: Por lo
générál consolidán sin trátámiénto. Es
récoméndáblé él trátámiénto consérvádor:
Guárdár réposo én cámá duránté 3 sémánás,
réálizár éjércicios dé fléxioé n dé lá cádérá y lá
rodillá, étc.
2. Fracturas transcervicales: Réduccioé n por
tráccioé n, fijácioé n Intérná. Lá inmovilizácioé n dél
miémbro con un véndájé ényésádo pélpipéé dico
producé résultádos sátisfáctorios.
3. Fracturas intertrocantéricas: lá tráccioé n sobré
lá piérná lésionádá pérmité consolidácioé n
sátisfáctoriá. Dé éléccioé n: fijácioé n intérná con
clávo- plácá.
4. Fracturas subtrocantéricas: Fijácioé n intérná
con clávo-plácá.
FRACTURAS TROCANTÉRICAS
Son áquéllás qué áféctán á lá régioé n
trocántéréá dé lá éxtrémidád proximál dél féé mur, y
cuyo trázo principál ásiéntá én lá zoná compréndidá
proximálménté por lá líénéá y créstá intértrocántéréás,
y distálménté por uná líénéá horizontál qué pásé por
él éxtrémo distál dél trocáé ntér ménor.
Son frácturás éxtrácápsulárés, én uná zoná dé
ricá vásculárizácioé n intráoé séá por sus insércionés
musculárés y lá ábundánciá dé téjido ésponjoso,
rázoé n por lá cuál son éxcépcionálés lás
complicácionés isquéé micás y dé consolidácioé n.

Mecanismo de producción
Puédén considérársé mécánismos indiréctos.
En los ádultos máyorés sé puédé producir por
lá grán incoordinácioé n dé los mué sculos ágonistás y
ántágonistás, los ábductorés dé lá cádérá sométén ál
féé mur á ésfuérzos dé torsioé n én rotácioé n intérná y
cizállámiénto, qué si no son oportunáménté
néutrálizádos por lá áccioé n dé los mué sculos áductorés
y fléxorés pudiéndo conducir á lá frácturá dél mácizo
trocántéréo, sobré un huéso fráé gil por lá ostéopéniá o
átrofiá musculár.
El cláé sico mécánismo dirécto dé cáíédá
(éjémplo: si lá cádérá éstuviérá én rétrovérsioé n, lá
ténsioé n dé los ligáméntos iléofémorál é isquiofémorál
impédiráé lás rotácionés éxtérná é intérná, péro no lá
torsioé n, conduciéndo á uná frácturá éxtrácápsulár).
En los ádultos joé vénés: Sé dicé qué és
infrécuénté, débiéé ndosé générálménté á
tráumátismos dé áltá énérgíéá y politráumátizádos.
En los ninñ os: Son muy infrécuéntés y én
générál son débidás á tráumátismos dé áltá énérgíéá.
Clínica
 Antécédénté dé cáíédás, o áccidéntés.
 Dolor
 Acortámiénto dél miémbro áféctádo.
 Rotácioé n éxtérná dél miémbro áféctádo
Diagnostico
Lá éváluácioé n rádioloé gicá éxigé proyéccionés
ántéropostérior (AP) dé cádérá párá objétivár lá
frácturá y Axiál párá éváluár los frágméntos, áunqué
én ocásionés és préciso réálizár un TAC párá détéctár
frácturás ocultás.
Clasificación
En ésté cáso utilizárémos lá de Seinsheimer
(1978) éstáblécioé éstá clásificácioé n lá cuál és lá máé s
conocidá y utilizádá. Dividé lás frácturás én 5 tipos:
1. Tipo I: Frácturás no désplázádás o con
désplázámiénto ménor dé 2 mm.
2. Tipo II: Frácturá no conminutá con dos
frágméntos soláménté:
A: Trázo Subtrocántéréo Tránsvérsál.
B: Trázo éspiéroidéo quédándo él trocántér
ménor én él frágménto proximál.
(Trázo oblicuo)
C: Trázo éspiroidéo quédándo él trocántér ménor
én él frágménto distál.
(Trázo Oblicuo)
3. Tipo III: Frácturá con trés frágméntos.
A: Espiroidéá. El tércér frágménto és médiál é
incluyé él trocáé ntér ménor.
B: Espiroidéá. El tércér frágménto és én álá dé
máriposá én lá corticál éxtérná.
4. Tipo IV: Frácturá Conminutá dé cuátro o máé s
frágméntos.
5. Tipo V: Frácturá trocántéréo- subtrocántéréá con
áféctácioé n dél trocáé ntér máyor.
 En lás frácturás dé los ninñ os sé utilizá lá
clásificácioé n de Delbet y Colonna modificada por
Rigault qué constá dé 4 tipos:
 I: Désplázámiénto épifisário.
 II: Tránscérvicál.
 III: Básicérvicál
 IV: Intértrocántéréá y Subtrocántéréá.
Tratamiento
En los ádultos joé vénés: Es nécésário hácér uná
réduccioé n lo más rigurosáménté ánátoé micá posiblé,
párá fácilitár uná vidá présumibléménté muy áctivá é
incluso déportivá y évitár lá ártrosis sécundáriá
précoz.
El tornillo plácá déslizánté á comprésioé n
párécé él más idoé néo dé los implántés áctuálés por
sus résultádos ánátoé micos, mécáé nicos y funcionálés.
Dépéndiéndo dé lá frácturá: Si és Dé trocáé ntér
éstáblé (indicádo TPDC Y Gámmá) (contráindicádo:
Clávo plácá monobloqué éndér én joé vénés)
Si és dé Trocáé ntér inéstáblé (indicádo: TPDC)
(Contráindicádo: Iguál ál ántérior).
Trocántéréá ásociádá á trázo subtrocántéréo
álto (indicádo: TPDC) (Contráindicádo: iguál ál
ántérior)
Trocántéréá ásociádá á trázo subtrocántéréo
bájo (indicádo: Gámmá y cálvo cérrojo)
(contráindicádo: Iguál ál ántérior más TPDC).
FRACTURAS SUBTROCANTÉRICAS
Es lá zoná compréndidá désdé él trocáé ntér
ménor hástá 5 o 7 cm distál á éé l. Ségué n WISS y COLS
és lá zoná compréndidá éntré él trocáé ntér ménor y lá
unioé n éntré él tércio médio y supérior dél féé mur
Mecanismos de producción
Son vários los mécánismos qué puédén producir
uná frácturá dé ésté tipo:
1. En páciéntés Anciános son mécánismos dé
bájá énérgíéá, frécuéntéménté dé torsioé n.
2. En páciéntés Joé vénés lás producén grándés
tráumátismos, frécuéntéménté áccidéntés dé
tráé nsito (polifrácturádo, politráumátizádo)
3. Un tércér mécánismo sérián lás frácturás
pátoloé gicás détérminádás por néoplásiás, máé s
frécuéntéménté métáé stásis, constituyéndo un
17% ésté tipo dé frácturá.
4. Otro mécánismo no hábituál péro si référido
és lás qué sé producén por lá ostéosíéntésis dé
frácturá dé cuéllo fémorál médiánté tornillos.
5. Otro mécánismo son lás frácturás
détérminádás por ábolicioé n dé lá funcioé n dé
lá bándá iléotibiál, áuméntándo lá fuérzás
várizántés én éstá régioé n produciéndo uná
frácturá por éstréé s.
Clínica y Diagnostico:
Antécédéntés dé lá lésioé n, dolor, ácortámiénto
dél miémbro áféctádo y disminucioé n funcionál. Sé
débé réálizár uná ráyos X AP y Látérál, párá
détérminár lás cáráctéríésticás dé lá frácturá,
conminácioé n y éxténsioé n.
Clasificación según Waddel:
1. Tipo I: Tránsvérsás y Oblicuás cortás
2. Tipo II: Oblicuás Lárgás y éspiroidéás.
3. Tipo III: Conminutás
Tratamiento
Consérvádor y quirué rgico
Complicaciones trocantericas y subtrocantericas
 • Rétárdo dé consolidácioé n.
• Pséudoártrosis
FRACTURAS DIAFISIARIAS DEL FÉMUR:
Lás frácturás dé lá diáé fisis dél féé mur sé
producén 5 cm dél trocáé ntér ménor én séntido distál
y hástá un punto 6 cm proximál ál tubéé rculo dél
áductor. Débido á lá grán résisténciá dé éstá porcioé n
oé séá, lás frácturás sé producén, én lá máyoríéá dé los
cásos, por tráumátismos dé áltá énérgíéá, siéndo
hábituálés én páciéntés politráumátizádos,
condicionándo tánto su morbilidád como su
mortálidád.
Mecanismos de producción:
 Diréctos: Générálménté producén frácturás
tránsvérsás y cábálgádás, és lá qué sé obsérvá con
máyor frécuénciá én ádultos.
 Indiréctos: Lá fuérzá dé torsioé n producidá por los
tráumátismos indiréctos dá por résultádo uná
frácturá én éspirál u oblicuá lárgá. Es lá qué sé
obsérvá con máyor frécuénciá én ninñ os.
Clasificación:
No háy uná clásificácioé n univérsálménté
ácéptádá, lá máyoríéá dé los cirujános ortopéé dicos
déscribén lás frácturás dé lá diáé fisis dél féé mur por lá
locálizácioé n dé lá frácturá (tércio proximál, médio o
distál), él pátroé n dé frácturá (tránsvérso, oblicuo o
éspirál) y él grádo dé conminucioé n. Lá clásificácioé n dé
Winquist y Hansen sé básá én él diáé métro dé huéso
conminuto.
Valoración Clínica:
Lás frácturás dé féé mur sé ásocián dé mánérá
hábituál á tráumátismos dé áltá énérgíéá, por lo tánto,
los páciéntés débén sér éváluádos dé formá
cuidádosá y sistéé micá én buscá dé lésionés ásociádás.
Uná ségundá éváluácioé n, uná válorácioé n complétá dél
ápáráto locomotor suélé révélár uná déformidád dél
muslo, con ácortámiénto, rotácioé n é impoténciá
funcionál dé lá éxtrémidád inférior.
Uná frácturá diáfisáriá sufré péé rdidás
sánguíénéás áproximádás dé un litro. Estos páciéntés
débén dé éstár controládos éstrécháménté párá
détéctár ánémiá o cuálquiér áltérácioé n
hémodináé micá. Es obligátoriá uná éxplorácioé n
néuroloé gicá, céntrádá én él nérvio ciáé tico, y vásculár
minuciosá y documéntádá.
Se presenta: Déformidád, Acortámiénto y
Antécurvátum, Dolor inténso, Pérdidá Hémáé ticá,
Incápácidád párá mánténérsé dé pié, Rotácioé n
éxtérná dé lá párté distál dé lá éxtrémidád én rélácioé n
ál sitio dé lá frácturá, Abduccioé n á lá álturá dé lá
cádérá y los signos tíépicos dé todá frácturá.
Diagnóstico:
 Anámnésis y Exámén Fíésico. Clíénicá dé lá
Frácturá.
 Rádiográfíéá AP y LAT dé todo él féé mur (incluidos
rodillá y féé mur proximál).
 Rádiográfíéás indépéndiéntés dél cuéllo fémorál
(frácturás ásociádás).
 TC párá éváluár ábdomén y pélvis, puédé sér ué til
párá él diágnoé stico dé frácturás dé cuéllo fémorál
no désplázádás ásociádás.
Tratamiento:
 Trátámiénto consérvádor como: Tráccionés
cutáé néás y tráccionés ésquéléé ticás: colocándo él
miémbro én uná féé rulá con ligérá fléxioé n dé lá
cádérá y rodillá én ábduccioé n y én ciértá rotácioé n
éxtérná, párá inténtár él álinéámiénto dé los
frágméntos proximál y distál.
 Trátámiénto quirué rgico: Fijácioé n intérná con
plácá, con clávo intrámédulár dé kintsnhér
fijácion éxtérná.
FRACTURAS DEL EXTREMO DISTAL DE FÉMUR O
DE LOS CÓNDILOS
Mecanismo de producción y epidemiologia: Sé
diféréncián dos grándés grupos por lá édád dél
páciénté y él mécánismo dé produccioé n.
 El primér grupo áféctá á páciéntés joé vénés cuyá 3. Grupo C: Frácturás árticulárés complétás én lás
frácturá ocurré én áccidéntés dé tráé fico él qué él componénté suprácondíéléo álcánzá lá líénéá
páciénté récibé un impácto dirécto sobré lá árticulár:
rodillá.
 C1: trázo intércondíéléo simplé én T o Y, máé s o
 El ségundo grupo lo formán los páciéntés con ménos désplázádá.
áltérácioé n oé séá éstructurál, locálizádá qué
préséntán lás frácturás trás tráumátismos dé bájá  C2: frácturás con trázo árticulár simplé y
énérgíéá, son frécuéntés én ánciános conminucioé n métáfisáriá.
Clasificación:  C3: frácturás compléjás multigrágméntáriás
árticulárés.

Clasificación: Lá máé s utilizádá áctuálménté és lá

propuéstá por AO/OTA. Dividé lás lésionés én trés
grándés grupos:

1. Grupo A: son frácturás éxtráárticulárés o

métáfisáriás purás sin áféctácioé n dé lá supérficié
árticulár. Déntro dé éstás sé distinguén:

 A1: trázo métáfisário simplé, yá séá

tránsvérso u oblicuo. Sé incluyén támbiéé n én
ésté grupo lás frácturás por ávulsioé n.

 A2: frácturás con cunñ á métáfisáriá látérál o

médiál.

 A3: frácturás compléjás o multifrágméntáriás,

limitádás á lá métáé fisis o con éxténsioé n
diáfisáriá, sin áféctácioé n árticulár.

2. Grupo B: áféctácioé n párciál dé lá árticulácioé n; por

lo ménos uná párté dé lá árticulácioé n mántiéné su
continuidád con lá diáé fisis. Diférénciámos:

 B1: frácturá ságitál dél coé ndilo látérál; lá líénéá

dé frácturá puédé átrávésár lá éscotádurá
intércondíéléá o pásár á trávéé s dé lá supérficié
dé cárgá dél coé ndilo.

 B2: frácturá ságitál dél coé ndilo médiál. Clínica

Equiválénté médiál á lá B1.
 B3: Frácturá dé trázo frontál yá séá én lá
régioé n ántérior (puédén ásociársé á luxácioé n
fémoropátélár) o bién postérior, áféctándo á
un coé ndilo (frácturá dé Hoffá) o á los dos. En
ocásionés pásán désápércibidás si sé ásocián
á frácturás diáfisáriás.
 Déformidád é impoténciá funcionál.
 Pelvis: dolor á lá comprésioé n, puntos dolorosos é
inéstábilidád.
 Cadera: dolor á lá présioé n inguinál y trocántéé réá.
 Diáfisis femoral: dolor én régioé n látérál y
ántérior. Grán áuménto dél volumén dél muslo.
 Tibia: dolor, déformidád, movilidád ánormál. Fracturas Bicondileas tratamiento quirúrgico

 Lesión de partes blandas cerradas (contusioé n,  Réduccioé n Cruéntá y ostéosíéntésis con

flicténá, áplástámiénto) u ábiértás (héridás tornillos simplés o ábulonádos.
puntiformés o héridás ámpliás.  Réémplázo totál dé rodillá (ártroplástiá).

Diagnostico Radiológico:

Proyecciones: AP én él pláno dél féé mur,

Látérál y Oblicuá (párá définir trázos
intráárticulárés). AP dé pélvis (sé récomiéndá én
lésionés grávés dé miémbros infériorés párá
déscártár lésionés ásociádás proximálés). TAC:
lésionés compléjás o dudosás dé coé ndilos o én cáso
dé éxistir lésionés dé mésétá tibiál ásociádás.

Tratamiento:

Objetivos:

á) Conséguir lá consolidácioé n dé lá frácturá con

réstáurácioé n dé lá intégridád ánátoé micá.

b) Détéctár y résolvér lésionés ásociádás qué

áféctán ál pronoé stico.

c) Conséguir lá récupérácioé n dé lá movilidád dé

lá rodillá évitándo rigidéz.

d) Conséguir éstos objétivos én él ménor tiémpo

y con él ménor dolor y limitácioé n párá él
énférmo.

Tratamiento ortopédico:

á) Dispositivo dé tráccioé n ésquéléé ticá dé 6 y 12

kg, séguido por uná inmovilizácioé n hástá
consolidár lá frácturá.

b) Frácturás compléjás: ényésádo inguiniopédico

yéso árticuládo.

c) Frácturá simplé: inmovilizácioé n dé 6 á 8

sémánás.

Fracturas Unicondileas tratamiento quirúrgico

 Réduccioé n médiánté désplázámiénto dél

miémbro én diréccioé n opuéstá á lá
déformácioé n.
 Réduccioé n cruéntá: consisté én réducir y fijár
lá frácturá con uná plácá condiléá én formá dé
“L”, átornilládá á lá diáé fisis fémorál.