MI A ROMANTIKA?

A romantika a XVIII.század végén kialakult kultúrtörténeti időszak és stílusirányzat.

Angliából és Németországból indul.

Kelet – és Közép-Európában csak a század ’20-as, ’30-as éveitől vált uralkodóvá. Egészen a XIX.század
végéig tartott.

A regény jelentésű román szóból származik. A középkorban így hívták az anyanyelven íródott
elbeszélő műveket.

A romantikus alkotóra jellemző érzése a csalódottság, amit a vágy és valóság ellentmondása miatt
érez.

Kétféle forradalom jellemző a korszakra egyik az ipari (industrijska), a másik a társadalmi.

A szabadság, egyenlőség és testvériség jelmondata az uralkodó.

A klasszicizmus merev szabályaival szemben a romantika meghirdette a művész teljes szabadaságát

és az egyéniség kultuszát.

Az alkotó szeni a semmiből világokat teremt.

Legfőbb ihletforrása a szárnyaló fantázia.

Alapvető követelmény az eredetiség, életbe lép a plágium, az irodalmi tolvajlás fogalma.

A költői nyelvben kedvelt eszköz az allegória és a szimbólum.

A romantikus költő vagy saját művészi nyelvet teremt, és ezzel el is távolodik közönségétől, vagy a
népnyelv felé fordul.

Hangja pedig vallomásos, érzelmeit közvetlenül szóaltatja meg.

A romantikában a természet is kultuszát éli: vagy az egyén érzéseit tükrözi, vagy a végetelenséget éli
meg általa az alkotó.

A ROMANTIKA KORSZAKA MAGYARORSZÁGON

A XVIII.század utolsó harmadától csak lassan indulnak meg a modernizációs törekvések.

A polgárság gyenge, az ország a Habsburg Birodalom része.

A konzervatív nemesség ragaszkodik az előjogaihoz.

A XIX.század elején már jelentkeznek az első reformtörekvések is. A nemzeti tartalmak felerősödnek.

A magyar reformkort egyes tudósok az 1829-1830-as országgyűléstől számolják, amikor először

tárgyaltak a modernizációról.

A kulturális élet fellendülését

A tudományosság megújulását

A nyelv megújítását

És a nemzeti nyelvű irodalom létrehozását

A magyar romantika ideje az 1810-es évektől egész a XIX.század végéig él.

A kelet- és közép-európai romantikával rokon, népies színezettel, az 1830-as évektől pedig realista
vonásokkal gazdagodik.

Ekkor épül ki a magyar irodalmi élet Pest-Buda központtal és intézmény háttérrel, amelyet az
Akadémia és a Kisfaludy Társaság biztosít.

Az irodalomszervezést a romantikus triász irányítja: Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc és Bajza

József.

Új értelmiségi kör alakul ki, amelyben az alacsonyabb népreteg fiai is helyet kapnak.

Fontossá válik az originalitás, a szerzői jogok rendezése és a magyaros verbunkos zene. Erkel Ferenc
révén megszületik a magyar opera.

A romantika idején a magyar nyelvű színjátszás is fejlesztést igényelt.

A németnyelvűség ellenében Kazinczy Ferenc még elegendő mintának tartotta a német darabok
fordítását és magyarosítását.

A színház nem csak társasági együttlétre adott lehetőség, de erkölcsnemesítésre és a nemzeti nyelv
megőrzésére is.

Csakhogy:

Első s legnagyobb akadálya a színház nemléte.

Állandó kőszínház nem lévén, vándortársulatok járták az országot.

Az első hivatalos társulat Kelemen Lászlóé volt.

A Magyar Nemzeti Játékszíni Társaság 1790-től 1796-ig felváltva játszott a Rondellán és a
Várszínházban.

Második akadály nemzeti dicsekvés.

A nézőközönség inkább azokat a darabokat kedvelte, amelyek a nemzetet előnyös színben tüntettek
fel.  Katona József a közízlés alakítását is célba vette.

Harmadik akadály a nyomtatásbeli szükség.

Nincsenek tudományos újságjaink...

Negyedik akadály a cenzúra.

Ötödik akadaly a recenzió hiánya.

A magyar romantika a problémák egy részét orvosolta.

A Nemzeti Játékszíni Tudósítás, a Honművész és az Athenaeum olyan sajtóorgánumok voltak,

amelyek lehetőséget biztosítottak a recenziók, színkritikák megejelenésére. Vagy éppen pályázatot
írtak ki színdarabírásra, ahogy azt az Erdély Múzeum című tette.

A Pesti Magyar Színház 1837-ben nyitotta meg kapuit, 1841-től Nemzeti Színház néven működött.

A magyar romantikában jelentős irodalmi irányzatként a népiesség játszott döntő szerepet, amely
szinte – ugyan eltérő módon – minden szerző (Kisfaludy, Kölcsey, Erdely János, Petőfi Sándor, Arany
János) pályáján jelentkezik.

A népiesség már Csokonainál is megfigyelhető volt, de a 19-században már nem csupán formai,
hanem szemléleti síkon is érvényesül, a 40-es évektől pedig összekapcsolódik a jobbágyság
megszűntetésének ügyével, illetve a nemzet fogalmának átalakításával.