Ja ako zviera

Kora reggel kelek, a nappa együtt. A házam kicsi, nem jól felszerelt, viszont szeretem. Can egy
pokrócom, amit szinte mindenhova magammal viszek. Nem tudom honnan kaptam, de amikor a
családom befogadott ez volt az egyetlen dolog, ami a tulajdonomat képezte. Szulocsaládomra már
alig emlékszem, alig voltam pár hetes, mikor már anyukámtol fuggetlenul jártam. Annyira
emlékszem, hogy míg testvéreimmel játszottam, egy hideg csupasz kéz kiragadott, és tobbé nem
láttam rokonaimat. Csak a pokróc, és már elmúlásban lévo szag maradt.

Új otthonomra sem panaszkodhatok. A mindennapjaim egyszeruek. Vigyázok, hogy az udvar apró

állatoktól mentes maradjon. A minap egy a foldbol kimászó fura lényt ugattam meg. Szerencséjére
azonnal visszamászott a lyukába, de eskuszom nem lett volna problémám szétmarcangolni, és
neveloapám ajtaja elé tenni, hadd lássák milyen ugyes vagyok a ház védelmében.

A nyelv, amit a családom beszél sajnos idegen. Hiába értem, nem tudok olyan hangokat kiadni,
mint ok. Mindent megteszek, hogy megértsék amit akarok, testem minden részével mutatom
hangulatom, vagy gondolataim. Nehéz, de célravezeto. Sok szeretetet kapok, a legjobban azt
szeretem, amikor a bátyusom, a “neveloapám” fia a fulem tovét vakarja, pont ott, ahol a lábammal
már nem érem el. Hálából mindig megnyalom az arcát, amit néha nevetéssel, de néha azzal koszon
meg, hogy az orromra csap.

Hiába telnek a napjaim ilyen boldogságban, azért mégis zavar pár ismeretlen dolog. Mint például
azok a madarak akik nagy hangot adnak ki, és a szárnyukat sem mozgatják, mégis fent repulnek.
Félek, hogy bajt okoznak a családomnak, akiket védenem kell. Amit tehetek, az a tolem telheto
legnagyobb erofeszitést sem teszi ki: Ugatok.

A veszély nem áll el ennyiben. Gyakran látogat el hozzánk egy idegen, rengeteg fura illattal
keveredve. Egy éllettelen állaton lovagol, és házról házra fura fehér dolgokat hagy itt.. Mindig azt
hiszem a teruletét akarja megjelolni, ezért hát ot is elkergetem, a jól ismert ugatásommal.

A napok fénypontja az ebéd. Néha száraz ízes kavicsokat kapok, néha viszont ízletes húst,
zoldségeket, de azon is érzem családom illatát. gondolom azt adják, ami nekik már nem kell. Hiába
minden, nem panaszkodhatok. Szeretem a létet, a furdetéseket, és ha játszok a családommal. Fura
módon akárhányszor egy ehetetlen puha dolgot adok nekik, mindig messze dobják, de én akkor is
visszahozom. Tudom, hogy más vagyok, de engem így is szeretnek, és ami meglepo. Minden
háznál vannak hozzám hasonló családok. Néhol ketten vannak, néhol egyedül, és még máig találok
olyan helyeket, ahol sorstársaim láncra verve tengetik napjaikat. Bárcsak tudnék rajtuk segíteni.

Alig várom, hogy egyszer nekem is legyenegy lány, ahogy az annak idején a “bátyámnak” is volt.
Akkor talán lehetne családom, és a kis fakunyhómból is kikoltozhetnék. Remélem hogy a
nevelocsaládom nem osztogatja szét a kicsiket, ahogy azt velem tették. biztosra veszem, viszen
mindig csak jót teszek nekik. Nem buntetnének így.

Addig is, jó kutya leszek.