Kemény Zsigmond
Erdélyben, a régi Alsó-Fehér
Életpályája
Kemény Zsigmond (1814–1875) a
19. századi elbeszélô széppróza ki-
emelkedô alakja. Egyes írók, kritiku-
sok a legnagyobb magyar regényíró-
tehetségnek tartották és tartják.
Legfôbb irodalomtörténeti érdeme,
hogy a romantikus örökséget a lé-
lektani regény irányában fejlesztette
tovább, s megteremtette a történeti
forrásokra támaszkodó, hûséges
korrajzot nyújtó, realista írásmódot.
Legjobb alkotásai a történelmi regé-
nyek, melyek Erdély múltjába, a 16.
és a 17. századba vezetik az olvasót.
Ennek a röpiratnak a kulcsszava a
„súlyegyen” (egyensúly).
A történelmi fenyegetettségnek ez
a szorongása jelentkezik elsô nagy
történelmi regényében, a Gyulai
Pálban (1845–1847). A cselek-
mény idôpontja: 1591. A szeszé-
lyes és késôbb zsarnokká vált ifjú
Báthory Zsigmond fejedelem ke-
gyence, Gyulai Pál a rosszul értel-
mezett hûség, a túlzásba vitt erény
(a Báthory-család iránt érzett hála)
áldozata lett.
8 IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN
megyei Alvincen született 1814-
ben. Kilencéves volt, mikor édes-
apja meghalt anélkül, hogy má-
sodik házasságából született
gyermekei anyagi biztonságáról
gondoskodott volna. A mosto-
hatestvérek a vagyon nagy részé-
bôl kiforgatták az özvegyet, s így
valódi jótétemény volt a késôbbi
író számára, hogy alapítványi
helyhez juthatott a nagyenyedi
kollégiumban. 1823-tól 1834-ig
tanult Nagyenyeden mint kö-
zépiskolai diák, késôbb mint a
Bethlen-fôiskola hallgatója.
Már egészen fiatalon élénk
figyelemmel kísérte Erdély poli-
tikai eseményeit, kapcsolatba került a szellemi-politikai élet vezetôi-
vel, s az 1840-es évek elején az erdélyi ellenzék egyik irányadója lett.
Nevezetes vezércikkei az Erdélyi Híradó címû hetilapban jelentek
meg.
Elsô önállóan megjelent röpirata a Korteskedés és ellenszerei (1843–
44). Elítéli a polgárosodás türelmetlen ellenzését, de annak türel-
metlen sürgetését is károsnak tartja. Visszariad a polgárosodás túlzá-
saitól, s attól fél, hogy a gyors, erôszakolt haladás utat nyithat a
nemzetiségek mozgalmainak, valamint a szocialisztikus megmoz-
dulásoknak, a szegények forradalmának a gazdagok ellen. Úgy véli,
e kettôs katasztrófában elvész mind a magyarság, mind maga a pol-
gárosodás. Eszménye nem a mesterségesen gyorsított, hanem a las-
sú, önmagát alakító társadalmi fejlôdés.
Az 1840-es években Kemény többször is megfordult Magyaror-
szágon, megismerkedett Széchenyivel, Kossuthtal, Eötvössel, Csen-
geryvel, Vörösmartyval, Jósikával, 1847 márciusában pedig végleg
Pestre költözött. Politikai nézeteivel még leginkább a centralisták-
hoz állt legközelebb, ezért hozzájuk csatlakozott. A Pesti Hírlapban
közzétett cikkeiben 1848 elején Kossuth politikáját támadta. Elfo-
gadta a márciusi törvényeket, de irtózott a baloldali radikalizmustól.
Bár a szabadságharcot kilátástalannak és értelmetlennek tartotta, s
elítélte a Habsburgok trónfosztását, mégis követte a kormányt Deb-
recenbôl Szegedre, majd Aradra.

1851-ben írt esszéiben (A két Wes-
selényi Miklós; Széchenyi István;
Erdély közélete 1791-tôl 1849-ig) is
arra a kérdésre keresi a választ, ho-
gyan jutott el a nemzet Világosig.
Az 1850-es évek közepétôl az
1870-es évek elejéig a korszak leg-
fontosabb politikai napilapjának, a
Pesti Naplónak irányadó politikusa
és vezércikkírója: írásaiban Deák
Ferenccel együtt a kiegyezés elôké-
szítésén munkálkodott.
Írói világa Kemény a lélektani elemzés megszállottja volt. Semmit
„Keménynek nincs regénye, hol
szívbôl fakadó nevetést halla-
nánk, a naiv öröm, zavartalan vi-
dámság kifakadásait. Ez elég jel-
lemzô adat arra, hogy Kemény
világa csonka világ; olyan zord
tájék, hová a napsugarak csak
rézsút esnek, s nyomukat sárgás
köd mutatja.”
Péterfy Jenõ
„Vannak alakjai, akik semmi
rosszat nem cselekszenek, csak
az a vétkük, hogy jobbak, mint
amennyit az élet eltûr. A lélek
elôkelôsége sohasem volt a leg-
jobb ajánlólevél, Keménynél egye-
nesen csapás.”
Vajthó László: Halhatatlan
magyar irodalom. K. M.
Egyetemi Nyomda, 176. l.
A szabadságharc elbukása után két sokat vitatott röpiratot adott
ki: Forradalom után (1850), Még egy szó a forradalom után (1851). Azt
fejtegeti bennük, hogy a magyar néptôl távol áll minden radikaliz-
mus, forradalmi cselekvés, hiszen a nép békés természetû, s a nem-
zeti tragédiáért minden felelôsséget Kossuthra hárít. – Röpirataival
egyrészt az osztrák hatóságokat igyekezett meggyôzni arról, hogy ér-
telmetlen a bosszúállás, másrészt a nemzetet kívánta rávenni arra,
hogy alkalmazkodjék az új helyzethez. Meggyôzôdése, hogy forra-
dalom nélkül kell törekednünk nemzeti céljaink megvalósítására,
mert mindenfajta könnyelmû cselekedet, meggondolatlan ábránd
végzetszerû bûnnek számít. Még a jó szándék is megbosszulja ma-
gát, ha nélkülözi a józan megfontoltságot.
Az 1850-es évek elsô felében társadalmi regényeket írt (A szív ör-
vényei, 1851; Férj és nô, 1852; Ködképek a kedély láthatárán, 1852; Sze-
relem és hiúság, 1853), s a hagyományos novella terén is kipróbálta
erejét (pl. Két boldog; Alhikmet, a vén törpe; A szerelem élete), de hama-
rosan visszatért igazi témavilágához, az Erdély múltjában játszódó
történelmi regényekhez. Már 1854-ben elkezdte írni az Özvegy és
leányát, de csak 1857-ben fejezte be. 1857 és 1859 között alkotta meg
A rajongók címû regényét, s 1861–62 telén készült el az 1857-ben
megkezdett Zord idô.
1867 után megkezdôdött testi-szellemi erejének hanyatlása.
Betegsége mellett fokozta ezt a folyamatot zaklatott életmódja is. Lá-
tása romlott, elméje elborult. 1873 januárjában öccse hazavitte
Pusztakamarásra, s ott halt meg 1875 végén.
sem bízott a véletlenre: három utolsó regényében csak elvét-
ve fordulnak elô váratlan, elôre ki nem számítható esemé-
nyek. Szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy mindent megin-
dokoljon, megmagyarázzon: hôsei sorsát jellemükbôl bonta-
koztatta ki. Ezért merült el a lélekállapotok rajzába, az önelvû
belsô fejlôdés vizsgálatába.
Regényalakjai a legtöbb esetben valamiféle megszállottság,
felsôbbrendû makacsság nyûgében vergôdnek, csaknem
mindenki egy-egy uralkodó indulat rabja, s önmagukat kí-
nozva, gyötörve mondanak le saját boldogságukról. Komor,
tragikus világ tárul fel regényeiben. Szereplôi saját hajlamai-
kat követve, elhatározásukhoz végsôkig ragaszkodva szinte
monomániás következetességgel haladnak haláluk felé.
A Kemény-regények az összetépett boldogság történetei.
Az emberek a sors prédái, rabszolgái; passzív lények, kiknek
eredendô „bûne” a túlzott érzékenység.
Fôhôseit nem emberi gonoszságuk sújtja le: „bûneik”
nagy része túlzásba vitt erény, egy hibásan választott, de ma-
kacsul védett elv, valamilyen nemes ábránd megalkuvás nél-
küli követése. Valójában az író komor lelkivilága, tragikus
életszemlélete borul rá valamennyi mûvére.
Kemény Zsigmond 9
 Özvegy és leánya Kemény Zsigmond történelmi regényeihez különbözô for-
A szentléleki vár körül kíváncsis-
kodó idegen lovagról pl. csak ak-
kor derül ki, hogy ô Mikes János,
amikor nagybátyja megszólítja.
Tarnóczy Sára titkolt szerelmet
ápolgat szívében egy ismeretlen
férfi iránt, akivel Bethlen István-
né (Szécsi Mária) udvarában ta-
lálkozott egy színjáték szereplô-
jeként. A Mikes család szentül
meg van gyôzôdve róla, hogy
Sára Mikes Kelemenbe szerel-
mes. Senki sem tudja, hogy ki
volt az a névtelen „lovag”, aki a
vadászaton megmentette I. Rá-
kóczi György életét. Mikes Móric
megígéri szüleinek, hogy testvé-
reinek semmi bajuk nem történ-
het, de elhallgatja a fejedelem
záloggyûrûjének történetét. Er-
zsébetváros határában, az ör-
mény Girgucz Bogdán vendéglô-
jében a fejedelmi testôrség egyik
tagját, Kerekszegi Gábort Tar-
nóczy Sárára tett becsületsértô
megjegyzése miatt egy idegen, ki
késôbb Mikes Jánosnak mondja
magát, párbajra hívja ki. Egy óra
múlva egy halottat s egy sebesül-
tet hoznak a vendégfogadó udva-
rába, de az elbeszélô nem árulja
el, hogy ki a halott és ki a sebe-
sült.
„Nôt csak magunk számára ra-
bolhatunk. A többi a zsoldosok
szerepe” – mondta már akkor,
midôn tettét még azzal mente-
gethette, hogy a lány Kelement
szereti.
10 IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN
rásmunkákat használt fel. Az Özvegy és leánya ötletét is egy
17. századi emlékiratból merítette, Szalárdi Jánosnak 1662-bôl
való Siralmas magyar krónikájából, melyet maga Kemény ren-
dezett sajtó alá 1853-ban.
Ha csupán a mû témáját, a középkori szokásokhoz igazo-
dó lovagi leányrablást s a cselekménybonyolítás néhány ha-
gyományos eszközét, mint például a kölcsönös félreértések
nagy számát, ismeretlen szereplôk személyének hosszú ideig
való titokban tartását, az elhallgatásokat vesszük figyelembe,
akkor a három nagy történelmi regény közül az Özvegy és
leánya áll a legközelebb a romantikához. Feltûnô ugyanis a
szereplôk tájékozottságának hiányossága, a történetmon-
dó és az olvasó tudásának korlátozott volta. A félreértések,
elhallgatások balladai hangulatot kölcsönöznek a regénynek,
mégsem pusztán a romantika maradványairól van szó. Ezeket
a lélekbúvár író szoros összefüggésbe hozza hôseinek jelle-
mével: realista elemzôkészsége szükségszerûvé és elfogadha-
tóvá teszi azt is, ami önmagában esetleg valószínûtlennek lát-
szik. A regény ezáltal válik a romantika meghaladásává.
Mikes Jánosnak fogalma sem lehet Tarnóczy Sára igazi érzel-
meirôl, azt hiszi, hogy a lány Kelemennek ígérte szívét. A leány-
rablásban való részvételre testvére iránti eltúlzott szeretete
készteti, ôt akarja tettével boldoggá tenni. Megsajnálja ugyan-
is tehetetlenül gyötrôdô, bátortalan öccsét, aki csak „áncsorog,
ámolyg, sóhajtoz, s kerülgeti a várkastélyt, mint félénk macska a tejes
fazekat”. Nagylelkû, de oktalan gesztusával nemcsak önmagát
teszi szerencsétlenné, de akaratlanul az ártatlan Sárát is. Egye-
lôre csak baljós sejtelmei támadnak: saját boldogsága ellen
emelt kezet, bár nem tudja, miként; lelkét megérinti már a
késôbbi tragédia elôérzete: „Házunk romlása kezdôdhetik e mai
napon.” – Mikor Sára a lovag sisakrostélyát feltolva ráismer is-
meretlen imádottjára, s titkolt gyönyörrel belenyugszik a tör-
téntekbe, Mikes János még akkor is azzal a téveszmével ma-
gyarázza a leány engedékenységét, hogy Kelement fedezte fel
benne.
Sára és János a Mikes-várban kölcsönösen fölfedezik egy-
mást. A leányt a váratlan boldogság öröme tölti el, János azon-
ban így kiált fel: „El vagyok ítélve!” – Önmagát ítélte el, saját
idejétmúlt lovagi értékrendjét is megtagadta. Hiszen ha Sára
megtudja, hogy nem önmaga, hanem Kelemen számára ra-
bolta el, nem fogja lovagnak, becsületes embernek tartani.
Öccse még mindig remélt boldogságáért (s lovagi eszményé-
nek megsértése miatt is) feláldozza saját boldogságát. Sára
füle hallatára jelenti ki, hogy visszatér Jászvásárra: várja „je-
gyese”, Lupuj vajda lánya.
Tarnóczy Sárát a regény eleje erôs érzésekre s mély szen-
vedélyre is alkalmas, jó kedélyû leányként mutatja be, kinek
Az ô „vétke” is a rosszul értelme-
zett, makacs erény.
A történetmondó rendkívüli ro-
konszenvvel jellemzi Mikes Já-
nost a III. rész 13. fejezetében, s
következô megjegyzéseibôl átté-
telesen több megállapítás Sárára
is vonatkozhat:
János „más számára rabolva, a
bosszuló igazság törvénye sze-
rint, magát rablá meg. Testvéré-
nek nem viszonzott szerelmeért
lemondott a viszonzott szerelem
sérthetetlen jogáról, s az élettör-
ténet végzetes iránya e tartal-
matlan nagylelkûséget szigorúb-
ban szokta büntetni a hûtlenség-
nél. Általában lengeségünk azo-
kon, kiket szerettünk, kisebb
sebet tud ejteni, mint rosszul al-
kalmazott erényünk. A szeren-
csétlenség magva nem mindig a
bûn, s a bûnnek társképe a rossz
tapintatú jóság.”
Anyja örömhírének hallatára Sá-
ra bezárkózik hálószobájába, s
szíven szúrja magát (azt gondol-
ta: Mikes János halott). Tarnó-
czyné szörnyû átkot mond halott
leányára. Nemcsak Haller, ha-
nem a cselédség egy része is fel-
lázad a „tigris”, a „halottat rágó
hiéna” ellen.
világában a vallás tökéletesen megfér az életörömmel. Kötele-
zônek vélt nôi szemérembôl, zárkózottságból évekig titkolta
szíve vonzalmát, csak a vidám, könnyelmû, ábrándos kalan-
dori ötletekre hajló Naprádiné sejti meg, hogy egy ismeretlen
férfiba szerelmes.
Sárának nagyszerû lehetôsége kínálkoznék, hogy minden
akadályt elhárítson boldogsága útjából. A Mikes-várba érkezô
I. Rákóczi György éppen nyájas, kegyeket osztó hangulatában
van, mikor nagy csörömpölés közepette megérkezik a bosz-
szúra szomjas Tarnóczyné az alkirálybíróval, hogy a leányrab-
lás vádjával fô- és vagyonvesztésre ítéltesse a Mikeseket. A fe-
jedelem elé vezetett leánynak csak annyit kellene mondania,
hogy nem beleegyezése nélkül rabolták el, hogy halálosan
szerelmes nem Kelemenbe ugyan, hanem Jánosba, ám éppen
erre nem hajlandó. Nemcsak a túlhajtott nôi szemérem tiltja
meg neki az ôszinte vallomást, hanem a szégyen is, hogy ön-
kéntelenül elárulta Mikes János iránti szerelmét, de legin-
kább a sértett nôi önérzet, megtépázott büszkesége, hogy az
általa szeretett férfi más számára rabolta el. Szilajjá tette a fáj-
dalom, s inkább megadja magát a sorsnak. Szeplôtelenségét
több lovag is megvédené – kezét nyújtva neki, de engedel-
meskedik anyja kívánságának, igent rebeg az öreg, 50 éves
Haller Péter kérdésére, hiszen ebben a helyzetben a visszauta-
sítás a becstelenség bevallása volna. Mikor a fejedelem ki-
mondja a leányrablás minden résztvevôjére a vagyon- és fô-
vesztés lehetôségét, „Sára sikoltva rogyott össze”.
A két ifjú fôszereplô maga idézte fel maga ellen a sorsot:
végzetük jellemükben keresendô.
Az „árva özvegy”, Tarnóczy Sebestyénné jelleme a cselek-
mény megindulásakor már készen áll elôttünk: az „erény ször-
nyetege”, megszállott és rajongó, már-már a beteges monomá-
nia határán mozog. Ôszinte és mély vallásossága vakhitté,
mértéktelen fanatizmussá nôtt benne, különösen férje halá-
la után. Elvakult szenvedélyességgel kezdte gyûlölni a „pápis-
ta” Mikeseket. Félelmetes retorikája, akár Mikes Zsigmondot
rohanja le, akár belsô monológokban ünnepli allelujázva a
bosszúálló Isten haragját, telezsúfolódik biblikus átkokkal,
ószövetségi példázatokkal.
A vakhit, a felekezeti türelmetlenség az árva özvegyet
puszta eszközzé fokozza le: fáradtságot és akadályokat nem is-
merve ront célja felé. Lelkendezô öröm tölti el, mikor meg-
tudja, hogy a jezsuita Mikes Móricot börtönbe vetették, meg-
átkozza a súlyos sebesülten letartóztatott Mikes Jánost. Mikor
Meggyesen az országgyûlés kimondja a halált és a jószágvesz-
tést a három Mikes felett, diadalmámorban rohan Szebenbe
Haller Péterékhez, hogy megvigye leányának a gyôzelem hí-
rét. Szemében „villámlék a káröröm”, „arcvonásait édes merengés
borítá el”, és útközben zsoltárokat énekel.
Kemény Zsigmond 11

A Mikesek sorsa mégsem pecsé-
telôdött meg: Móric életét meg-
mentette a fejedelemnek a zá-
loggyûrûvel adott ígérete, a töb-
biekét Mikes Mihály eredményes
diplomáciai szolgálata, de min-
denekelôtt I. Rákóczi György
óvatos józansága, a felekezeti vi-
tákban elfoglalt önmérséklô ma-
gatartása és emberi nagylelkûsé-
ge. – Sára halála után János ma-
ga kereste a halált: egy kisebb
katonai hadjárat egyetlen halott-
ja volt.
Kemény Zsigmond történelmi re-
gényeiben is a politikai túlzások-
tól, a megfontolatlan tettek-
tôl óv, körültekintô józanságra,
bölcs mérsékletre int ugyanúgy,
mint röpirataiban és tanulmá-
nyaiban.
A rajongók A regény címe egy vallási mozgalomra utal. A „rajongók” a
E titkos szekta tagjai üldözöttek
voltak a 17. századi Erdélyben:
halálbüntetés várt rájuk.
12 IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN
A gyermekét fölfaló „nô Saturnus” még ezek után is meg-
próbál ártani, ahol lehet. A sebesült Mikes Jánosnak az ôt ápo-
ló palotahölggyel megüzenteti, hogy Haller Péterné egy ka-
landor iránti szerelembôl meggyilkolta magát. – Eszeveszet-
ten rohan kocsijával Mikes-várra, hogy elôbb érjen oda, mint
a fejedelmi kegyelem híre. Élvezni akarja a két fiúra kimon-
dott halálos ítélet hatását a kétségbeesett szülôkön. De el-
késett: a Mikes családhoz megérkezett közben I. Rákóczi
György kegyelme, maga Kassai István „korlátnok” hozta el azt.
Tarnóczyné szava most nem indult meg: egy tagolatlan, de
iszonyú sikoltást hallatva holtan esett össze.
Az eltorzult jellemû Tarnóczyné ellenlábasa Naprádiné
Tarnóczy Judit. Melegszívû, érzelgôs, életvidám asszony, a
megkésett lovag Mikes Mihályba szerelmes. Tud a szívekben
olvasni. Ô áll legközelebb Sárához, s ügyes taktikával még azt
is el tudná intézni, hogy maga Haller Péter egyengesse a leány
boldogságának útját.
Haller Péter taszító külseje ellenére is jóságos, mélyen
érzô, szelíd, nagylelkû ember. Nem tartja sokra magát, ezért
is tud szerény és engedékeny lenni. Szereti Sárát a maga
módján, nem ugyan ifjonti szerelemmel, de annál melegeb-
ben, szinte önmegtartóztató módon. Úgy kíván bosszút állni
a gyûlölködô özvegyen, hogy a Mikes-birtokok fölbecsült ér-
tékét, a 12 ezer tallért azonnal elküldi Moldvába az ott mene-
déket találó Mikesnek. Az ô nyugtájukat akarja Sára ágyvánko-
sa alá dugni fiatal felesége vigasztalására.
Az Özvegy és leánya szomorú krónikája azzal is meghalad-
ja a romantikát, hogy leszámol a hajdanvolt regényes lovag-
világgal, a lovagkor erkölcsi értékrendjével, amely a 17. száza-
di Erdélyben már anakronisztikus, elkésett jelenségnek szá-
mított. Az örökifjú Mikes Mihály már csak nosztalgiával em-
legeti Báthory Gábor palotájának örömeit, s megvetéssel szól
Rákóczi György puritán és fösvény háztartásáról, udvaráról.
szentháromság-tagadók szektájának megszállott tagjai, az ún.
szombatosok. Zsidózóknak is nevezték ôket, mert vasárnap
helyett szombaton ünnepeltek, és más zsidó vallási törvénye-
ket is megtartottak.
Legelszántabb ellenfelük I. Rákóczi György „cím nélküli
kancellárja”, a polgári származású Kassai István. A szombato-
sok iránti gyûlöletében nemcsak a vallási elvakultság vezeti,
hanem a vagyonszerzô kapzsiság is, hiszen a szombatosok tit-
kos támogatója Pécsi Simon, Bethlen Gábor volt kancellárja.
Pécsi is – Kassaihoz hasonlóan – egyszerû polgári családból
emelkedett a magasba. Az ô vagyonára szeretné rátenni a ke-
zét Kassai. Pécsi ellen hangolja az is, hogy egyetlen vérroko-

A regény világában sem az érte-
lem szempontjai, sem az erkölcsi
értékek nem érvényesülhetnek.
A mozgalom „tagjai azt állítják,
vakon hinni több, mint gondol-
kozni és megérteni. A szombato-
sok a Szentírásból csak a Jelené-
sek könyvét idézik, és úgy várják
az utolsó ítéletet és a Messiás
második eljövetelét, hogy nem
hajlandók tudomást venni az Úr
kegyelmérôl. Idegen tôlük a szá-
nalom érzése, és elutasítják a
részvétet.” Kádár, a megszállott
szombatos jós azzal vádolja Pécsi
Simont, hogy „többet tanult,
mint amennyit a rossz lélek segít-
sége nélkül lehetett”. Bizalmat-
lan minden ismerettel szemben,
mely meggátolhatja az embere-
ket, hogy higgyenek az ô kinyi-
latkoztatásaiban.
Szegedy-Maszák Mihály:
Kemény Zsigmond.
Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp.,
1989, 260–61. l.
Zord idô Kemény utolsó nagy történelmi regénye a Zord idô. A cselek-
A kisemmizett fiút lidérces álom-
ként kísértik a gyermekkori emlé-
kek, s apja szellemi bosszúra ösz-
tönzi, de nem tudja, hogy kikkel
is kellene leszámolnia.
nától és örökösétôl, a rokonszenves és becsületes Kassai Ele-
mértôl elhidegült Pécsi leánya, a kacér és gôgös Deborah, pedig
Elemér már a jegyesének számított.
Kassai a szekta elleni cselszövése eszközéül használja fel a
szombatos papot, Laczkó Istvánt, eredeti nevén Szôke Pistát,
aki az ô szökött jobbágya. Kémkedésre kényszeríti, hogy meg-
tudja tôle a szombatosok gyûlésének napját és helyét. Hason-
ló célból nevezteti ki Kassai Elemért Balázsfalva környékére
mezei kapitánynak. Elemért jellemének nemessége, gyanút-
lan becsületessége, nagybátyja iránti rokoni vonzalma viszi
majd a tragédiába.
A megtévelyedett Szôke Pistát annyira gyötri a lelkiisme-
ret, hogy Balázsfalvára megy, a szombatosok gyülekezôhelyé-
re, figyelmeztetni ôket a letartóztatás veszélyére. Közben a
szektában is elôtörnek a szélsôségesek, akik már a mérsékelt
Pécsi Simon életét is fenyegetik, s túlzott követeléseikkel
általános gyûlöletet idéznek fel felekezetük iránt. Pécsi és a
vak szenvedélytôl megszállott öreg Kádár vitája amúgy is fel-
tüzelte a gyülekezetet, s ekkor lép a templomba Kassai Ele-
mér. Azért jött, hogy megmentse a szombatosokat, de azok az
ô elfogatásukra küldött kapitánynak nézik, s kegyetlenül le-
gyilkolják. Halála után Kassai István fegyveresei megölik a
szombatosok egy részét, köztük Szôke Pistát, a többit Pécsi
Simonnal együtt fogságba vetik. Az elfogottakat mégsem vég-
zik ki, Kassaira pedig Elemér elvesztése után a teljes remény-
telenség, az értelmetlen élet terhe zuhan. Nem sokáig éli túl
a csapást.
Kemény A rajongókban is a túlzásokat, az elvakult fana-
tizmust ítéli el.
mény a mohácsi vész utáni idôkben történik: háttere Buda
1541-es török megszállása.
A Doboka megyei kastélyban él a két öregecske Deák fivér,
az idôsebb István és a valamivel fiatalabb Dániel. Ôk nevelik az
ismeretlen származású Komjáthi Elemért, kit rokonuk, Werbô-
czi István váltott ki egykor török fogságból. Ez az ifjú lovag
költô is, s énekeivel meghódította Deák Dániel tizenhat esz-
tendôs szép leányát, Dórát. A kastély házvezetônôje Dorka; ô
nevelte és támogatja unokaöccsét, a hóbortos, féktelen indu-
latú Barnabás diákot. Az egyébként jóravaló Barnabást a körül-
mények formálták szörnyeteggé, megszállott világgyûlölôvé.
Elôkelô úr volt az apja, kit koholt vádak alapján, politikai
ürüggyel és különösen kegyetlen módon végeztek ki. A följe-
lentô, a nagybátyja, a vagyont akarta megkaparintani.
Izabella királyné hadba hívja a nemességet a Buda várát
ostromló németek ellen. A két öreg maguk helyett Barnabást
Kemény Zsigmond 13

Barnabás nagynénje azért utazott
Dórával és Deák Dániellel Budá-
ra, hogy megmentse az ôrjöngô,
vérszomjas diáktól Elemért.
A Zord idô „Werbôczi belsô meg-
rendülésének vagy Barnabás diák
tébolyult szenvedélyének képé-
vel azt is jelzi, hogy Kemény szép-
írói pályafutása a romantikától a
realizmuson át a lélektani regény
irányába mutatott, és ennyiben
méltó lezárása egy olyan életmû-
nek, mely sok vonatkozásban
megelôzi az elbeszélô próza ké-
sôbbi fejlôdését”.
Szegedy-Maszák Mihály:
i. m. 299. l.
14 IRODALMUNK A 19. SZÁZAD MÁSODIK FELÉBEN ÉS A SZÁZADFORDULÓN
küldi a táborba, Dorka pedig Komjáthi Elemért vette rá a had-
ba vonulásra, mert rossz szemmel nézte, hogy a bizonytalan
származású lantos megnyerte Dóra szívét.
A Buda felé vezetô úton a két fiatal találkozik egymással, s
ettôl kezdve kettejük viszonya irányítja a cselekményt.
Bár egy vendéglôben összeszólalkoznak Dóra miatt, s Elemér
meg is alázza a diákot, késôbb összebarátkoznak. Elemérben
részvétet ébreszt Barnabás családi tragédiája, a barátság, az
emberi közeledés új érzése pedig alkalmas lenne arra, hogy
legyôzze a diák embergyûlöletét. Barnabásban lelki átalaku-
lás indul meg, s Elemér az egyetlen, aki segíthet rajta, ha
soha nem hagyja cserben ôt. Ebben reménykedik a szeren-
csétlen sorsú Barnabás, s szívében már a hála is megszületik,
mikor Pestre érve Elemér az életét menti meg. Barnabás sor-
sa attól függ, eleget tesz-e Komjáthi Elemér a diák óhajának,
hogy minden körülmények között együtt maradnak. – Buda
elfoglalásakor mindketten török fogságba esnek. Elemért
Werbôczi tetemes váltságdíjjal kiszabadítja, s megígéri, hogy
sorstársa számára is hamarosan kieszközli a szabadulást.
A kölcsönös ígéretnek ez a megszegése (ti. hogy Elemér
magára hagyta barátját) Barnabás lelki átalakulását kettétöri, s
a csalódás visszalöki féktelen világgyûlöletébe. Renegáttá lesz,
rövidesen magas török méltóságra jut. A hitszegésért kegyet-
len bosszút áll a Werbôczi titkárává lett Eleméren, aki végül is
nagyrészt önhibája miatt válik áldozattá: Barnabás egy budai
utcán török katonáival lefejezteti. Kéjes gyönyörrel tartja ke-
zében a levágott fejet, mikor egy vénasszony átkaitól megré-
mülve tébolyodottan elrohan, s vele tartanak babonás katonái
is. Az öregasszony Dorka volt, aki a zûrzavarban a lovak patái
alatt pusztul el. Hamzsa béget – ez lett Barnabás török neve –
Werbôczi kívánságára a törökök kivégzik. Fejét ezüsttálcán
viszik ajándékba Werbôczi fôbíró szállására, de a szolga csak
Deák Dánielt találja otthon. A hazasietô Dóra már holtan ta-
lálja a szélhûdött öreget. Nemsokára tisztázatlan körülmé-
nyek között meghal maga Werbôczi is, aki meghasonlottan
azzal a tudattal távozik az életbôl, hogy ha halála erôszakos
volt (esetleg a törökök mérgezték meg), „tanulságul szolgálhat
azoknak, kik természet elleni szövetségben bíznak”.
Kemény nagy beleélô készséggel eleveníti meg a kor lég-
körét. Az egyéni tragédiák hátterében ott komorlik egy egész
nemzet tragédiája, a magyar állam széthullása. Martinuzzi
(Fráter) György a Habsburgok uralma alatt kívánja egyesíteni
Magyarországot, s ezért Erdély elhagyására kényszeríti Zápo-
lya János özvegyét. Izabella királynét alig néhányan kísérik el
a számûzetésbe. Velük tart a boldogtalan Deák Dóra is.