Csáth Géza
A kis Emma A novella egy „borzalmas eseményrõl”, egy gyermekgyilkos-
A „napló” sem pontos kifejezés,
hiszen nem egy naponként vagy
idõnként rögzített friss élményé-
rõl, hanem egy felnõtt visszate-
kintésérõl, gyermekkori énjével
való szembenézésérõl van szó.
ságról szól. Maga a történet nem az elbeszélõ „leleménye”.
A novella kerete megjelöli a forrást: egy távoli rokonának
naplójában olvasta a kis Emma tragédiába torkolló esetét. Ez
a keret részben elhatárolja a narrátort az általa mégiscsak el-
mesélt cselekménytõl, mintha fenntartásai lennének vele
kapcsolatban. Másrészt azt is jelezheti, hogy nem „kitalált”,
hanem „igaz” történetrõl van szó, bár utólag már nem ellen-
õrizhetõ ennek valódisága, írója ugyanis már nem él: „húsz-
éves korában öngyilkossággal pusztult el”.
A novella „hõsei” hat-hét éves kisiskolások, ártatlan gyer-
mekek, akik a szeptemberi-októberi napsütéses délutánokon
vidáman, önfeledten játszadoznak. Nem szegények, nem el-
hagyottak; jómódú családi környezetben élnek (alezredes,
õrnagy apák), legfeljebb szüleik kevesebb gondot fordítanak
nevelésükre.
Az éppen csak alakulgató, formálódó gyermeki lelkek mé-
lyén ismeretlen és félelmetes vágyak, indulatok, ösztönök
kavarognak. A szörnyû eseményeket újraélõ és följegyzõ sze-
mély borzongató-édes vágyakat érez a hatéves bájos, szõke kis
Emma iránt. Elhatározza, hogy mindig szeretni fogja, és fele-
ségül is veszi. Ezzel a még ismeretlen, éppen csak bimbózó
szerelemmel szemben ott sötétlik a lélek mélyén a gyermek-
kori kegyetlenség, agresszivitás, gyilkolási ösztön is.
Közismert (az irodalomból is), hogy a gyermekeket rend-
kívül érdekli a halál, a fájdalom misztériuma. Szinte komoly
és természetes szenvedélyükké szokott válni az állatok kín-
zása. Novellánk gyerekszereplõi is – mind az öten – szenve-
délyes állatkínzók voltak: hol eleven macskát vágtak ketté
konyhakéssel, hol új, izgató ötletként – mert hallottak egy
kivégzésrõl – kutyát akasztanak fel a padláson. Mindez persze
csak játék, izgalmas szórakozás számukra. A kisgyermekek
nem éreznek bûntudatot, nincs lelkifurdalásuk, még nem
kristályosodott ki bennük a jó és a rossz, a bûn és az erény fo-
galma. Nem tudatosan, megátalkodottan gonoszok. Ha más
játékra nyílik lehetõségük, például ha új labdát kapnak, egé-
Csáth Géza 101

Szadista: mások kínzásában, szen-
vedésének szemlélésében beteges
gyönyört, élvezetet találó ember.
102 A 20. SZÁZAD ELSÕ ÉVTIZEDEINEK MAGYAR IRODALMÁBÓL
szen elfeledkeznek az állatkínzásokról, az akasztásról, a durva
indulatokról. És ha az õket körülvevõ kisvilágban – az
iskolában, a családban – is csak erõszakkal, brutalitással
találkoznak, könnyebben, kevesebb gátlással bontakozhatnak
ki a lélekfejlõdés negatív tendenciái.
Az iskolában, az órák alatt egy kegyetlen, szadista tanító
„vágatása” miatt a rémület légköre uralkodott. Az a „rettenetes
dolog” – egy csöppnyi gyerek megalázása, akaratának kínzással
való megtörése – úgy hat például a naplóíróra, hogy aznap
este már láz ütött ki rajta és félrebeszélt. – Otthon az egyik
este épp egy gyilkos felakasztásáról beszélgettek. Ott hallotta
a hétéves kisgyerek a kivégzéskor használt parancsszavakat
(pl. „Hóhér, teljesítse kötelességét!”).
A felnõttek világa és a tanórák utáni játszadozás egybeol-
vad, nem különül el a gyermeki fantáziában. A rablógyilkos
vagy az ártatlan kutya felakasztása – fejletlen tudatukban –
csaknem egy és ugyanaz. Nem a szándékos kegyetlenség vagy
valamiféle szadizmus, hanem az új izgalmas „játék” kipróbá-
lása, a vele való hencegés vezetett el a szegény kis Emma ször-
nyû halálához. A kinyúlt aprócska test látványa ébresztett fel
– talán elõször – „rémes félelmet” az akasztósdit játszó gyere-
kekben: lerohantak a padlásról, és szanaszét elbújtak a kert-
ben.
Mind a naplóíró, mind a történetet közreadó (a kettõ per-
sze egyetlen személy) stílusa meglehetõsen visszafogott, tár-
gyilagos, szenvtelen. Érzelmi reagálás az eseményekre nem-
igen történik; kivétel a tanító kegyetlenségére adott gyermeki
és szülõi „válaszok”.