Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi

Közalapítvány
Székhely: 1051 Budapest, Akadémia u. 3.
Levelezési cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 48/B.

Egyéb jogsérelmek

és elkerülési módjai

Jogvédelmi füzetek sorozat

7. szám

2006. október hó
 2

Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi

Közalapítvány
Székhely: 1051 Budapest, Akadémia u. 3.
Levelezési cím: 1122 Budapest, Városmajor u. 48/B.

Egyéb jogsérelmek

és elkerülési módjai

Jogvédelmi füzetek sorozat

7. szám

2006. október hó
 3

Tartalomjegyzék

Bevezetés .……………………………………..…………………….………...….. 4

I. A gondnokság ………………………………………………………………………5
1. A jogképesség, a cselekvőképesség fogalma, a gondnokság alá helyezés
2. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság
3. Cselekvőképességet kizáró gondnokság
4. A gondnokrendelés, a gondnok feladatai

II. A tájékoztatás szerepe a szociális szolgáltatásokban ....………………………... 15

1. A tájékoztatási kötelezettség
2. Milyen feladatokat lát el a szociális információs szolgáltatás?
3. Milyen tájékoztatást kell nyújtani az igénybevétel kapcsán?
4. A házirend szerepe a tájékoztatásban
5. Az érdekképviseleti fórum lehetőségei a tájékoztatás területén
6. Milyen további tájékoztatáshoz van joguk az ellátottaknak?
7. Milyen tájékoztatások köthetők a korlátozó intézkedések alkalmazásához?
8. Melyek az intézményvezető tájékoztatási kötelezettségei az ellátottjogi
képviselő tevékenységével kapcsolatban?

III. Élelmezés …….……………………………….………………...……………….. 24

1. Hogyan rendelkezik az Szt. az étkezés kapcsán?
2. Melyek az étkezéssel kapcsolatos leggyakoribb panaszok?
3. Egyéb problémák az étkezés területén

IV. Dohányzóként és nem dohányzóként az intézményben ...............................… 30

1. Helyzetkép a magyarországi dohányzásról, a dohányzás visszaszorítására
tett intézkedések, a Népegészségügyi Program
2. Dohányzók és nem dohányzók együtt a szociális intézményekben

V. Halál a múló időben ……………………………………………………………. 35

Zárszó …………………………………………………………………………… 47

A jogvédelmi füzet szerzői:

Csúzné Baranyi Rozália ellátottjogi képviselő, Jász-Nagykun-Szolnok megye
Csizmaziáné Hubert Mária ellátottjogi képviselő Vas megye
Heidl Beáta ellátottjogi képviselő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Kiss Kálmánné ellátottjogi képviselő, Somogy megye
Molnárné Molnár Nikoletta ellátottjogi képviselő Zala megye

Lektorálta:
Kovács Ibolya ellátottjogi szakreferens
Ráczné dr. Lehóczky Zsuzsánna kuratóriumi alelnök
 4

Bevezetés

Füzetünkben a szociális ellátások biztosítása során előforduló egyes jogsérelmek jellemző

területeit mutatjuk be, illetve segítséget kívánunk ahhoz nyújtani, hogy a szolgáltatást nyújtók
a mindennapokban miként előzhetik meg ezeket a tipikus jogsértéseket. Tesszük mindezt a
vonatkozó joganyag ismertetésén és magyarázásán, valamint a gyakorlatban észlelt
problémák és konfliktusok bemutatásán keresztül.

Az ellátottjogi képviselők tevékenységük során igen sok területen tapasztalják a jogszabályok

téves értelmezését és alkalmazását, helytelen gyakorlatot, illetve ezen okokból az ellátottakkal
és a törvényes képviselőkkel kialakuló konfliktusokat. Ilyen folyamatos konfliktusos helyzetet
teremthet a nem megfelelő élelmezés, a dohányzó és nem dohányzó lakók közötti vita, vagy a
megfelelő tájékoztatás elmaradásának következményei.

Jelen kiadványunkban öt terület tipikus kérdéseit, az általunk követhetőnek ítélt hozzáállást és

jó megoldásokat adjuk közre, a teljesség igénye nélkül. Az ötödik rész egy előadás anyaga,
amely az elmúlással, az ellátottak halálakor szükséges teendőkkel foglalkozik. Az öt terület

 gondnokoltak helyzete,
 tájékoztatási kötelezettség,
 étkeztetés,
 dohányzás
 halál a múló időben.

Ezen témakörök mellett minden bizonnyal még számos olyan területet van, ami a
felsoroltakhoz hasonlóan nagy fontossággal bír az ellátottak teljes életminőségét tekintve.

A Közalapítvány gondozásában eddig megjelent, és az év végéig még megjelenő módszertani

kiadványok, a Jogvédelmi Füzetek sorozat egyes számainak közreadásával reméljük sikerül a
szociális szolgáltatások színvonalának fejlesztéséhez széles körűen hozzájárulni, egy más
szemlélet kialakulását elősegíteni az intézményi mindennapok sorában.

A Tisztelt Olvasó e témák mellett minden bizonnyal még számos olyan területet tud említeni,
ami a felsoroltakhoz hasonlóan nagy fontossággal bír az ellátottak teljes életminőségét
tekintve. Reményeink szerint a közeljövőben ezen témakörök elemzésével, további füzetek
megjelentetésén át sikerül a szociális szolgáltatások színvonalának fejlesztéséhez széles
körűen hozzájárulni.
 5

I.

A gondnokság

Mit jelent, ha valaki gondnokolt?

Kiszolgáltatottságot vagy biztonságot?

Döntésképtelenséget vagy segítséget a döntések meghozatalában?
Teljes életet vagy korlátokat az önrendelkezésben?
Zárt vagy nyitott kapukat az intézményekben?
Magányosan leélt életet vagy lehetőséget a családi kapcsolatokra?

A kérdésre adandó válasz akkor válhat hitelessé, ha a következőkben áttekintjük a

problémakör különböző elemeit.

1. A jogképesség, a cselekvőképesség fogalma, a gondnokság alá helyezés

Ahhoz, hogy a gondnokság fogalmát jobban megértsük, szükséges, hogy a személyekre

vonatkozó alapvető polgári jogi fogalmakat és szabályokat ismerjük. Ezek a jogképesség, a
cselekvőképesség és ennek korlátozása illetve nem léte.

A Polgári Törvénykönyvről rendelkező 1959. évi IV. törvény – továbbiakban Ptk. – 8. §

szerint a Magyar Köztársaságban minden ember jogképes: jogai és kötelességei lehetnek. A
jogképesség az életkorra, nemre, fajra, nemzetiséghez vagy felekezethez tartozásra tekintet
nélkül egyenlő.

A jogképesség az embernek olyan képessége, amely lehetővé teszi, hogy polgári jogviszony
alanya legyen, azaz polgári jogokat szerezzen és kötelezettségeket vállaljon. A jogképesség
megilleti a megszületett csecsemőt épp úgy, mint az aggastyánt.

A cselekvőképesség az embernek az a képessége, amelynél fogva saját akarat-

elhatározásából, saját nevében, saját cselekményével jogokat szerezhet, és kötelezettségeket
vállalhat.

A cselekvőképesség szűkebb fogalom, mint a jogképesség, és nem is illet meg minden embert
egyformán. Jogképessége minden embernek van, de cselekvőképessége nincs mindenkinek.
Az emberek nagyobb részének teljes a cselekvőképessége, de a törvény bizonyos korlátokat
állít meghatározott esetekben a cselekvőképesség teljességével szemben. Ilyen korlátok az
életkor és a beszámítási képesség. A cselekvőképesség szempontjából a személyek lehetnek:

- teljesen cselekvőképes mindenki, akinek cselekvőképességét a törvény nem

korlátozza vagy nem zárja ki,
- korlátozottan cselekvőképes az a kiskorú, aki 14. életévét már betöltötte és nem
cselekvőképtelen, valamint az a nagykorú személy, akit a bíróság ilyen hatállyal
helyezett gondnokság alá,
- cselekvőképtelen az a kiskorú, aki a 14. életévét nem töltötte be, valamint az a
nagykorú személy, akit a bíróság ilyen hatállyal helyezett gondnokság alá.
 6

A Ptk. 11. §-a alapján mindenki cselekvőképes, akinek cselekvőképességét a törvény nem
korlátozza vagy nem zárja ki. Mindenki, aki cselekvőképes önmaga köthet szerződést vagy
tehet jognyilatkozatot.

A gondnokságnak két fajtája van a cselekvőképességet korlátozó és kizáró gondnokság.

Gondnokság alá kiskorú és nagykorú személyek is helyezhetők, és minden esetben a bíróság
dönt a gondnokság alá helyezésről. Ha a 14. életévét betöltött kiskorút helyezi a bíróság
kizáró gondnokság alá, akkor annak a hatálya a nagykorúság elérésével áll be.

Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi,

akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi
fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt – általános jelleggel, illetve egyes
ügycsoportok vonatkozásában - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben
csökkent. (Ptk. 14. § (4) bekezdés)

Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezi a bíróság azt a nagykorú személyt,

akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége – pszichés állapota vagy szellemi
fogyatkozása miatt – tartósan teljes mértékben hiányzik. (Ptk. 15. § (4) bekezdés)

Megkülönböztet a Ptk. egy olyan esetet, amikor valaki gondnokság alá helyezés nélkül
cselekvőképtelen, azaz amikor valaki olyan állapotban van, hogy az ügyei viteléhez
szükséges belátási képessége – tartósan vagy a jognyilatkozat megtételekor átmenetileg -
teljesen hiányzik. (Ptk. 17. § (1) bekezdés)
Ilyen eset lehet pl. egy műtét alatti, vagy közvetlen utáni állapot, az alkoholos befolyásoltság,
kábult, bódult állapot. A körülményekből következik, hogy ezek átmeneti ideig tartanak.

Ki kérheti a gondnokság alá helyezést?

A gondnokság alá helyezést kérheti:

 a nagykorú személy házastársa,
 egyeneságbeli rokona,
 testvére,
 a gyámhatóság,
 az ügyész.

Amennyiben a gondnokság alá helyezés szükségességéről a gyámhatóság tudomást szerez, a

gondnokság alá helyezési eljárást meg kell indítania, ha ezt az előbbiekben felsorolt
hozzátartozók a gyámhatóságnak a perindítás szükségességéről való tájékoztatását követő 60
napon belül nem teszik meg.

Mennyi időre szól a cselekvőképesség korlátozása, kizárása?

A bíróságnak a cselekvőképesség korlátozását kimondó ítéletében rendelkeznie kell a

gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata iránti eljárás megindításának
időpontjáról, mely nem lehet későbbi, mint az ítélet jogerőre emelkedésétől számított öt év.
(Ptk. 14/A. § (1) bekezdés)

A bíróságnak a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezést kimondó ítéletében

rendelkeznie kell a gondnokság alá helyezés kötelező felülvizsgálata iránti eljárás
megindításának időpontjáról, kivéve, ha az érintett személy belátási képességének hiánya
 7

véglegesnek tekinthető. Erről az igazságügyi orvos-szakértőnek szakértői véleményében

nyilatkoznia kell. (Ptk. 15. § (5) bekezdés)

A gyámhatóság indítja meg a felülvizsgálati eljárást. A felülvizsgálatok ütemezésében 2006.

évben az 1998. és 2001. november 1-e között gondnokság alá helyezettek kerülnek sorra, azt
követően a bírósági ítéletben meghatározott időpontokban történik a felülvizsgálat.

Mire vonatkozhat a felülvizsgálati eljárás?

A felülvizsgálati eljárás kereseti kérelme irányulhat:

 a gondnokság alá helyezés megszüntetésére,

 a gondnokság alá helyezés hatályának fenntartására,
 a cselekvőképességet korlátozó gondnokság cselekvőképességet kizáró gondnoksággá
változtatására,
 a cselekvőképességet kizáró gondnokság cselekvőképességet kizáró gondnokság
aláhelyezésre történő módosítására,
 a cselekvőképességet korlátozó gondnokság esetén a gondnokolt által önállóan nem
gyakorolható jogkörök módosítására.

Jellemző problémák:

 Az intézményben élő ellátottak gondnokságának mértéke esetenként túlzott korlátokat

állít a gondnokoltak elé.

 Több esetben tapasztalható, hogy a cselekvőképességet kizáró gondnokság helyett

elegendő lenne a cselekvőképességet korlátozó gondnokság is, a felülvizsgálatot
mégsem kezdeményezik az érintettek.

Mit jelent a zárlat, mikor van szükség zárgondnokra?

Amennyiben a gondnokság alá helyezés indokolt, és az érintett személy vagyonának védelme

sürgős intézkedést igényel, a gyámhatóság a vagyonra zárlatot rendel el, és zárgondnokot
rendel ki.
A zárlat elrendelését követő 8 napon belül a gyámhatóságnak a gondnokság alá helyezési pert
meg kell indítania, és a bíróságnak a keresetlevél benyújtásától számított 30 napon belül a
zárlatot hivatalból felül kell vizsgálnia.

Hogyan lehet megszüntetni, módosítani a gondnokság alá helyezést?

A bíróság megszünteti a gondnokságot, ha elrendelésének oka már nem áll fenn. A

megszüntetés iránt keresetet indíthat:

 a gondnokság alatt álló,

 házastársa,
 egyeneságbeli rokona,
 testvére,
 gondnoka,
 gyámhatóság,
 ügyész.
 8

A gondnokság alá helyezés megszüntetése iránti perindítást a kötelező felülvizsgálat

időpontja előtt is lehet kezdeményezni. A gondnokolt a perben teljes perbeli
cselekvőképességgel rendelkezik.

A korlátozottan cselekvőképes személyek esetén van lehetőség az ügycsoportok módosítására

is, valamint állapotrosszabbodás esetén kizáró gondnokság alá helyezésre.
Kizáró gondnokság alatt állók esetén kérhető a korlátozó gondnokság alá helyezés.
Mindkét körben lehet kérni a gondnokság megszüntetését is.

2. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság

Miben korlátozza a bíróság a cselekvőképességet?

Amennyiben a belátási képesség korlátozottsága csak részleges a gondnokolt minden olyan

ügyben önállóan érvényes jognyilatkozatot tehet, amely ügycsoport tekintetében a bíróság a
cselekvőképességet korlátozó ítéletben a gondnokolt cselekvőképességét nem korlátozza.

 A bíróság különösen a következő ügycsoportok vonatkozásában korlátozhatja a

cselekvőképességet: (Ptk. 14. § (6) bekezdés)

 társadalombiztosítási, szociális és munkanélküli ellátás igénylése, illetve az azzal,

valamint a munkaviszonyból és munkaviszony jellegű jogviszonyból származó
jövedelemmel 50%-os mértéket meghaladó rendelkezés,
 ingó és ingatlanvagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog,
 családjogi jognyilatkozatok megtétele
o a házassági vagyonjoggal kapcsolatos jognyilatkozat,
o a származás megállapításával kapcsolatos nyilatkozat megtétele,
o a gyermeke nevének meghatározása és annak megváltoztatása,
o a gyermekének örökbefogadásához való hozzájárulás,
 tartási kötelezettséggel kapcsolatos vagyoni döntés meghozatala,
 lakásbérlettel kapcsolatos jognyilatkozat megtétele,
 örökösödési ügyek,
 bentlakásos szociális intézetben történő elhelyezéssel kapcsolatos jognyilatkozatok,
 az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása,
 tartózkodási hely meghatározása.

Jellemző problémák:

 A szolgáltatást nyújtók esetenként nem veszik figyelembe, hogy mely ügycsoportokra

vonatkozik a cselekvőképesség korlátozása, így általános jelleggel viszonyulnak a
korlátozáshoz. Ezzel nagymértékben csorbulhat az ellátottak számos alkotmányos
joga.

 A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevétele önkéntes.

Amennyiben az ellátást igénylő cselekvőképtelen, a kérelmet a törvényes képviselője
terjeszti elő, azonban ebben az esetben is az érintett személy véleményét a lehetőség
szerint figyelembe kell venni.
 9

 Az intézmény elhagyásának megtiltása, korlátozása alkalmanként még mindig a

gondnokoltság és nem az aktuális egészségi állapot következménye.
 Az egészségügyi ellátással kapcsolatos döntéseknél kevéssé veszik figyelembe az
ellátottak véleményét. /Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény –
továbbiakban: Eütv. – 16. § (5) bekezdése alapján az egészségügyi ellátással
kapcsolatos döntésekben a cselekvőképtelen, illetve korlátozottan cselekvőképes
beteg véleményét a szakmailag lehetséges mértékig figyelembe kell venni./

 Tapasztalható, hogy a gondnokság alatt álló ellátottak esetében a róluk, illetve nekik
szóló tájékoztatásokat kizárólag a gondnokok felé teszik meg a szolgáltatók, mellyel
sérelmet szenved a tájékoztatáshoz való joguk. /Eütv. 13. § (5) bekezdés alapján a
cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes betegnek is joga van a korának és
pszichés állapotának megfelelő tájékoztatáshoz./

 Az orvosválasztáshoz való jog esetükben nagyobb arányban sérülhet. /Eütv. – 7. § (1)

bekezdés alapján minden betegnek joga van a – jogszabályban meghatározott
keretek között – az egészségi állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan
hozzáférhető és az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő egészségügyi
ellátáshoz./

 Az egészségügyi dokumentáció megismerésének a joga a korlátozottan cselekvőképes

személyt is megilleti. Ezt a jogot a szolgáltatók nem tartják minden intézményben
szem előtt.

Mikor érvényes a korlátozottan cselekvőképes személy jognyilatkozata?

Amennyiben azt a gondnoka beleegyezésével vagy utólagos jóváhagyásával tette azokban az

ügyekben, amelyekben a bíróság korlátozta a cselekvőképességét. Ha a gondokolt és a
gondnoka között vita alakul ki a gyámhatóság dönt a jognyilatkozat vonatkozásában. Ha a
korlátozottan cselekvőképes személy cselekvőképessé válik, maga dönt a függő
jognyilatkozatainak érvényességéről. (Ptk. 14/B. § (1) bekezdés)

Milyen jognyilatkozatot tehet a gondnoka közreműködése nélkül is a korlátozottan

cselekvőképes személy?

 Olyan személyes jellegű jognyilatkozatot tehet, amelyre a jogszabály feljogosítja.

 A mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb
jelentőségű szerződéseket megkötheti.
 Rendelkezhet a munkaviszonyból, munkaviszony jellegű jogviszonyból,
társadalombiztosítási, szociális és munkanélküli ellátásból származó jövedelme 50%-
val, annak erejéig kötelezettséget is vállalhat.
 Megköthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez.

Jellemző problémák:

 Az ellátottak korlátozva vannak a csekély jelentőségű, a mindennapokban gyakran

előforduló szerződések – kis értékű vásárlások – megkötésében is.

 Nem rendelkezhetnek esetenként a jogszabályban meghatározott kötelező jövedelem

szabad felhasználásával.
 10

 A gondnokok az ellátottak jövedelmének nem minden esetben a reális és hasznos

felhasználására törekszenek, hanem a vagyon felhalmozására.

3. Cselekvőképességet kizáró gondnokság

Érvényes lehet-e cselekvőképtelen személy jognyilatkozata?

A cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis, nevében a gondnoka jár el, ugyanakkor

a gondnoknak a gondnokolt kívánságát, kérését a döntések meghozatala előtt meg kell
hallgatnia és lehetőség szerint figyelembe kell vennie. Amennyiben a gondnok e
kötelezettségét folyamatosan megszegi az az elmozdítását vonhatja maga után.

A cselekvőképtelen személy a különösebb megfontolást nem igénylő mindennapi életben

tömegesen előforduló csekély jelentőségű szerződéseket önmaga is megkötheti.

Jellemző problémák:

 A gondnok nem veszi figyelembe a gondnokolt kívánságait, kéréseit.

 A gondnokolt esetenként nem rendelkezhet a saját zsebpénzével sem, abból nem

vásárolhat.

 Az intézmény dolgozója vásárol, dönt, rendelkezik a zsebpénz felett, az ellátott kérései

nem teljesülnek a vásárlások során.

 Találkozunk olyan esetekkel is, amikor az ellátott helyett a gondnoka kötött

munkaszerződést, majd az ellátott által elvégzett munka után járó jövedelemből az
ellátottnak a gondnok semmit nem adott át, arra hivatkozva, hogy mivel kizáró
gondnokság alatt áll, pénzt nem kezelhet.

A gondnokság alá helyezés nélkül cselekvőképtelen személy jognyilatkozata semmis, kivéve,

ha tartalmából és körülményeiből arra lehet következtetni, hogy a jognyilatkozat a
cselekvőképessége esetén is indokolt lett volna. Ez a szabály a végintézkedésre nem
vonatkozik, azt semmisnek kell tekinteni.

Mikor rendel ki a gyámhatóság ideiglenes gondnokot?

Kivételesen és azonnali intézkedést igénylő esetben a gyámhatóság annak a nagykorú

személynek rendel ki ideiglenes gondnokot, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási
képessége – pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt – tartósan teljes mértékben
hiányzik, és az érdekeinek védelme más módon – elsősorban zárlat elrendelésével – nem
lehetséges. Az ideiglenes gondnok a gyámhatóság által a határozatában megjelölt
ügycsoportokban járhat el az érintett személy helyett.

A fenti szabály alapján ideiglenes gondnokot akkor rendelhet ki a gyámhatóság, ha

cselekvőképességet kizáró gondnokság iránt indít pert a kirendelést követő 8 napon belül.
Az ideiglenes gondnok tisztsége a per jogerős befejezésig tart, kivéve ha a bíróság a
keresetindítást követő 30 napon belül a gondnokrendelés felülvizsgálata során megszünteti a
hatályát.
 11

Az ideiglenes gondnok a gondnokoltja bentlakásos szociális intézményben történő

elhelyezését csak akkor kérheti, ha az érintett személy a gyámhivatal határozata alapján ezen
jognyilatkozat megtételében korlátozott, és a bíróság jogerős végzésében az ideiglenes
gondnokrendelést fenntartotta.

4. A gondnokrendelés, a gondnok feladatai

A bíróság által gondnokság alá helyezett személy részére a gyámhatóság rendeli ki a

gondnokot.

Gondnok lehet minden cselekvőképes, nagykorú személy. A gondnok kirendelés feltétele,

hogy a gondnok vállalja a gondnoki tisztséget.

Lehetőség szerint azt kell gondnoknak kirendelni, akit a gondnokság alá helyezett még
cselekvőképes állapotában, közokiratban kijelölt vagy a gondnokság alá helyezést követően
megnevezett. Elsősorban az együtt élő házastársat, amennyiben ilyen nincs, vagy
érdekellentét áll fenn, azt a személyt kell kijelölni, aki az összes körülmény
figyelembevételével a legalkalmasabb. Előnyben kell részesíteni a kijelölésnél a szülőket,
vagy a szülők által közokiratban vagy végrendeletben megnevezett személyt, ilyenek
hiányában más hozzátartozókat, akik szükség esetén a személyes gondoskodást is el tudják
látni.

Amennyiben leírtak szerint a hozzátartozók köréből a gondnok nem rendelhető ki, úgy
hivatásos gondnokot kell kirendelni. Hivatásos gondnok csak büntetlen személy lehet.

Nem lehet gondnokul kirendelni azt, akinek a személye ellen a gondnokság alá helyezett
kifejezetten tiltakozik. (Ptk. 19/A. § (4) bekezdés)

Jellemző problémák:

 A gondnok személye elleni tiltakozást nem veszik figyelembe, így olyan személyt
jelölnek ki gondnokul, akivel a gondnokolt nem tud – esetenként nem akar –
kialakítani bizalmas viszonyt.

 Amennyiben közalkalmazotti munkaviszony alapján látja el a gondnok a feladatait

kétséges, hogy a nem megfelelő feladatellátást tud-e hatékony intézkedés, szükség
esetén leváltás követni.

 A hivatásos gondnokoknak esetenként 80 fő gondnokolt ügyeit kell intézni, ami eleve

megkérdőjelezi a személyes kapcsolat lehetőségét. Ilyen esetekben gyakran csak a
pénzkezelésre korlátozódik a gondnoki tevékenység.

Mikor van szükség többes gondnokrendelésre?

Amennyiben a gondnokság alá helyezett személy mindkét szülője, vagy két közeli
hozzátartozója vállalja a gondnokságot, illetve ha a gondnokolt vagyonának kezelése vagy
más ügyeinek intézése külön szakértelmet igényel, lehetőség van több gondnok kirendelésére.
Ebben az esetben a gyámhatóságnak meg kell határozni a gondnokok feladatkörének pontos
megoszlását.
 12

Mi a szerepe a helyettes gondnoknak?

A helyettes gondnok dönthet a távollevő vagy más okból ténylegesen akadályozott gondnok
helyett a gondnokoltat érintő azonnali intézkedést igénylő ügyekben.

Mikor kerül felmentésre a gondnok a tisztségéből?

 Ha a gondnokság alá helyezést a bíróság megszüntette,

 a gondnokolt halála esetén,
 amennyiben a gondnok fontos okból a felmentését kéri,
 utóbb olyan kizáró ok keletkezik, amely a gondnok kirendelésének akadályát
jelenthette volna,
 a gondnok a kötelezettségét nem teljesíti vagy olyan cselekmény követ el, amellyel a
gondnokolt érdekeit súlyosan sérti vagy veszélyezteti.

Jellemző problémák:

 A gondnokolt halála esetén a gondnokok egy része nem intézkedik a temetésről, így
köztemetéssel temetik el az elhunytat, még abban az esetben is, ha jelentős
készpénzvagyonnal rendelkezett.

 A gondnok kötelezettségeinek súlyos és rendszeres megszegésekor sem történik

intézkedés a gondnok személyének megváltoztatása ügyében. Az Szt. 94/J. § alapján,
amennyiben a gondnok a gondnoki teendőket nem megfelelően látja el, különösen, ha
nem a gondnokolt érdekeinek figyelembevételével végzi ezen feladatait, akkor a
gondnokság alatt álló érdekeinek védelmében az intézményvezető köteles
kezdeményezni új gondnok kirendelését.

Mi a gondnok feladata?

A gondnok – általános jelleggel, illetve a cselekvőképességet korlátozó ítéletben

meghatározott ügyekben – a gondnokság alá helyezett személy vagyonának kezelője és
törvényes képviselője. A gondnok indokolt esetben – vállalása esetén – a gondnokság alá
helyezett gondozását is ellátja. (Ptk. 20. §)

 A gondnok köteles működéséről, a gondnokolt állapotáról a gyámhatóság felhívására

bármikor, egyébként pedig évente beszámolni.
 Köteles a gyámhatóság felhívására beszolgáltatni a gondnokolt pénzét, értékpapírjait,
valamint értéktárgyait, amennyiben azokat a kiadásokra készen tartani nem kell.
 Mivel a gondnok vagyonkezelésének a gondnokolt jólétét kell szolgálnia a gondnok
köteles a gondnokolt személyes kívánságait meghallgatni és lehetőség szerint azokat
teljesíteni.
 A vagyonkezelésről évente köteles számadást adni a gyámhatóságnak.

Jellemző problémák:

 A gondnokok egy része nagyon ritkán tart személyes kapcsolatot a gondnokoltjával. A

rendszeres kérés ellenére sem látogatja meg az ellátottat, vele alkalmanként, esetleg
csak telefonon beszél. Ily módon természetesen nem tud eleget tenni annak a célnak,
hogy a gondnokolt személyes kívánságai a lehetőségek szerint teljesüljenek.
 13

 A pénzkezelés során az intézményben fizetendő személyes térítési díj, az ellátottnak

küldendő zsebpénz elmaradásai tapasztalhatóak. Ennek következtében előfordul, hogy
az ellátott akár hónapokig sem kap zsebpénzt, így a tulajdonhoz való alapvető joga
sérül.

 Az ellátott kényelmét és komfortját szolgáló eszközök megvásárlásától esetenként a

gondnokok elzárkóznak, amely eredményeként sérülhet a legmagasabb szintű testi és
lelki egészséghez való jog.

 A kirándulások, nyaralások, programok kapcsán esetenként előfordul, hogy a

gondnokok lebeszélik az azokon való részvételről az ellátottat, inkább a
készpénzvagyon felhalmozására törekednek.

 Rendszeresen tapasztalható, hogy a gondnok a gondnokolt alapvető és legszűkebb

magánéletébe – intim szférájába – is egyértelmű döntéseket akar hozni, figyelmen
kívül hagyva a gondnokság alatt álló kívánságait, esetenként érdekeit. E terület tipikus
kérdése a gondnokság alatt élők nemi élethez való joga, illetve az e tekintetben
gyakorolható önrendelkezés joga.

Melyek a számadás szabályai? (Ptk. 20. §, Gyer.)

A számadás szabályairól egyrészt a Ptk. 20/D. § (1)-(5) bekezdései, másrészt a 149/1997. (IX.
10.) Korm. rendelet rendelkezik.

Ezek szerint a gondnok a vagyon kezeléséről évente köteles számadást adni a

gyámhatóságnak. Ez az ún. rendszeres számadás, amelyet minden évben annak a hónapnak a
február 15. napjáig nyújthatja be, amelyik hónapban a gondnokrendelésről szóló határozatot
meghozták. A számadás alapja a leltár, tartalmát a bevételek és kiadások képezik. A számadás
a benyújtás időpontját megelőző hónap első napjától visszafelé számított 12 hónapra
vonatkozik.
A számadáshoz csatolni kell a gondnokolt személyes ügyeire – pl. egészségi állapotára –
vonatkozó jelentést.

Amennyiben a gondnok a gondnokolt közeli hozzátartozója és a gondnokolt vagyoni

viszonyai rendes számadást nem tesznek szükségessé, a gyámhatóság egyszerűsített
számadást is engedélyezhet. Ebben az esetben a számadásban a bevételeket és a kiadásokat
nem kell tételesen feltüntetni és az igazoló iratokat sem kell csatolni.
Egyszerűsített számadásra kerülhet sor
 ha a gondnokolt rendszeres jövedelmének éves összege nem haladja meg az öregségi
nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 24-szeresét,
 ha a gondnokolt vagyonát eltartási költségei fedezésére engedélyezték igénybe venni,
és az évente nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a
10-szeresét.

A hivatásos gondnok kivételével a gondnok nem köteles éves számadásra, ha a

gondnokoltnak nincsen vagyona és a munkaviszonyból származó jövedelmének, nyugdíjának,
egyéb járadékának havi összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb
összegének
 négyszeresét, feltéve, hogy a gondnok a gondnokolt szülője,
 háromszorosát, ha a gondnok nem a szülő.
 14

A gyámhatóság a gondnokot indokolt esetben eseti számadásra is kötelezheti. Eseti

számadásnak a gondnokolt kérésére is helye lehet.

Jellemző problémák:

 A gyámhivatalok azonos megyében is nagyon változatos módon értelmezik a

jogszabályokat, így az elszámoltatás rendszere is nagy különbségeket mutat. Ez által
sokszor nem valósulhat meg az esélyegyenlőség.

 Esetenként a gyámhivatal munkatársai nem engedélyeznek az ellátottak kényelmét és

komfortját nagymértékben növelő, javító eszközök, ruhaneműk, textíliák, bútorok,
berendezési tárgyak megvásárlását, amellyel nagymértékben sérülhet az ellátottak
önrendelkezési joga.

Meddig tart a gondnoki tisztség?

A hatályos szabályozás különbséget tesz a gondnok felmentése és elmozdítása között.

A gyámhatóság a gondnokot a tisztségéből felmenti, ha
 a gondnokság alá helyezést a bíróság megszüntette,
 a gondnokolt meghalt,
 gondnok fontos okból kéri a felmentését,
 utóbb keletkezik olyan kizáró ok, amely a gondnok kirendelésnek is akadályát
jelentette volna.

A gyámhatóság a gondnokot tisztségéből elmozdítja – azonnali intézkedést igénylő esetben a

tisztségéből felfüggeszti -, ha a gondnok a kötelezettségét nem teljesíti vagy olyan
cselekményt követ el, amellyel a gondnokolt érdekeit súlyosan sérti, vagy veszélyezteti.

Jellemző probléma:

 A legtöbb gondot a gondnokolt halálával megszűnő gondnoki tisztség jelenti az

intézményben elhelyezett gondnokoltak halála esetén, mivel így a gondnok már nem
intézkedhet a gondnokoltja eltemettetéséről, és a gyámhatóság sem engedélyezi a nem
ritkán igen nagy összeget tartalmazó betétkönyvből a temetés költségeinek fedezésére
szolgáló összeg felhasználását, sem a gondnoknak, sem az eltemetést intéző szociális
intézménynek. Így ilyen esetekben marad a köztemetés. Ezzel sérül a végtisztességhez
való kegyeleti joga az ellátottaknak.

A leírtakkal semmiképpen nem volt célunk méltánytalan képet adni a gondnokok, illetve az
intézmények munkájáról. Fontosnak érezzük a feltárt problémák után megjegyezni, hogy az
intézményekben végzett tevékenységünk során számos kiváló gondnokot ismertünk meg, akik
a jogszabályi kötelezettségeken túl – hivatásos gondnokként is - meghitt és mély emberi
kapcsolatot tudtak kialakítani a gondnokoltakkal, valamint jellemzően olyan intézményekben
járunk, ahol példaértékű az ellátottak érdekében végzett szakmai munka, a gondnokokkal való
együttműködésben is. Ugyanakkor minden elemzett kérdés kapcsán láthattuk, hogy milyen
nagy jelentősége van a gondnok és a szolgáltatást nyújtók személyének, alkalmasságának,
humánumának és felkészültségének. Elsődleges célnak kell tehát tekintenünk a gondnokság
alatt állók érdekeinek, jogainak védelmében a megfelelően működtetett, az emberi és
 15

állampolgári, valamint az ellátásból fakadó jogokat kiemelten kezelő szolgáltatások

biztosítását. Ennek során meghatározó szerepet kell kapniuk a gondnokoltakat körülvevő
segítőknek, így a gondnokoknak is.

A gondnokság alatt álló ellátottak helyzetének elemzése után tehát bátrabban válaszolhatunk a
feltett kérdésre, hogy mit is jelent az, ha valaki korlátozottan cselekvőképesként, vagy
cselekvőképtelenként veszi igénybe a szociális szolgáltatásokat. Reményeink és
tapasztalataink szerint egyre inkább kell, hogy jelentse a kiszolgáltatottság helyett a
biztonságot, a döntésképtelenséget felváltva a segítséget a döntések meghozatalához, a teljes
életet, az önrendelkezés lehetőségét és a méltóságban megélt mindennapok biztonságát.

II.

A tájékoztatás szerepe a szociális szolgáltatásokban

A füzetünk második fejezetében a tájékoztatás kérdéskörben betartandó jogszabályi

előírásokra, valamint a témakör kapcsán megjelenő problémákra hívjuk fel a figyelmet.

Mit kell értenünk a tájékozott ellátott fogalmán, és mit kell megtennünk az intézményeinkben
az ellátások megszervezésekor, hogy - az állapot és a kor lehetőségeit figyelembe véve - a
lehető legmagasabb szinten kielégítsük az ellátottak igényét az információk birtoklására?

A téma elemzésekor a következő kérdéseket vizsgálhatjuk meg:

 Kinek kötelessége a tájékoztatás?

 Miről kell az ellátottakat tájékoztatni?
 Milyen gyakorisággal és módon történjen a tájékoztatás?

1. Tájékoztatási kötelezettség

Az Szt. 96/A. §-a alapján a megyei, fővárosi módszertani intézmény ismertetőt készít a
megye, főváros területén működő szociális intézményekről, valamint évente elvégzi az adatok
szükség szerinti módosítását.

Ezen ismertetőnek tartalmaznia kell:

 az intézmény székhelyét,
 telephelyeit,
 a szolgáltatások körét,
 az intézménybe történő felvétel adatait,
 az elhelyezés körülményeinek adatait,
 az ellátottjogi képviselő személyére, elérhetőségére vonatkozó információkat.

Fenti ismertető aktualizálása érdekében a szociális intézményeknek kötelességük a

módszertani intézmény felé közölni a felsorolt adatokat, valamint a változásokat azok
keletkezésétől számított 30 napon belül.
 16

Jellemző probléma:

 Az intézmények egy része nem tesz rendszeresen és folyamatosan eleget

adatszolgáltatási kötelezettségének, ami következtében az ismertetők egy része nem
aktuális és még kevésbé teljes.

2. Milyen feladatokat lát el a szociális információs szolgáltatás?

A szociális biztonság megteremtésének alapja, ha a szolgáltatásokat, ellátásokat igénylők

megfelelő tájékoztatásokat kapnak az ellátások hozzáférhetőségéről és az igénybevételükre
vonatkozó szabályokról. Ennek érdekében a szociális információs szolgáltatások részletes
tájékoztatást nyújtanak a pénzbeli és természetbeni szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal,
a családtámogatási ellátásokkal, a társadalombiztosítási és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó
ellátásokkal, a fogyatékossággal összefüggő ellátásokkal, valamint a személyes gondoskodást
nyújtó ellátásokkal és szolgáltatásokkal, valamint az egészségügyi ellátásokkal kapcsolatban.
(Szt. 61. §)

3. Milyen tájékoztatásokat kell nyújtani az igénybevétel kapcsán?

Az Szt. 95. §-a alapján a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás feltételeiről a
kérelem benyújtásakor tájékoztatni kell a kérelmezőt. A jogosultat, illetve hozzátartozóját
tájékoztatni kell továbbá az ellátás megkezdésének legkorábbi időpontjáról.

A bentlakásos intézményi elhelyezés esetén a tájékoztatásnak tartalmaznia kell:

 az igénybevétel megkezdésére fenntartott legalább nyolcnapos határidőt,

 annak elmulasztása esetén a követendő eljárást,
 az intézményi jogviszony létesítéséhez szükséges okiratokra, személyes használati
tárgyakra, hozzátartozói nyilatkozatokra, a személyes megjelenésre vonatkozó
szabályokat és feltételeket.

Amennyiben az ellátást igénybe vevő valamilyen okból az ellátást nem tudja, illetve nem
akarja a kijelölt határidőben igénybe venni, köteles az intézmény vezetőjét erről értesíteni. Ha
a jogosult ezt nem tudja megtenni, akkor a törvényes képviselő hivatott az intézmény
vezetőjét értesíteni. Amennyiben az értesítés elmarad, az intézmény vezetője megkeresi a
jogosult lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt, és tájékozódik a jogosult
beköltözésének elmaradásáról.

Az intézménybe való felvételkor miről kell tájékoztatni a jogosultat, illetve a hozzátartozóját?

- az intézményben biztosított ellátás tartalmáról és feltételeiről,

- a fizetendő térítés díj mértékéről és a teljesítés feltételeiről, a fizetés elmulasztásának
következményeiről,
- az intézményben vezetett nyilvántartásokról,
- a kapcsolattartás lehetőségeiről, az intézményből való távozás és visszatérés
rendjéről,
- a panaszjog gyakorlásának módjáról,
- az intézményi jogviszony megszűnésének eseteiről,
 17

- az intézmény házirendjéről,
- a jogosult jogait és érdekeit képviselő társadalmi szervezetekről.

Tájékoztatást kell adni továbbá arról, hogy a jogosult és hozzátartozója az intézménybe való
felvételkor köteles adatokat szolgáltatni a törvény alapján vezetett nyilvántartáshoz, illetve,
hogy a jogosult és közeli hozzátartozója személyazonosító adataiban beállott változásokat
haladéktalanul közölni köteles az intézményvezetővel. A jogosult illetve hozzátartozója
köteles nyilatkozni, hogy az intézmény házirendjét és az intézményvezető tájékoztatását
tudomásul vette, és azt tiszteletben tartja,

Jellemző problémák:

 Nem történik meg a kérelem benyújtásakor a tájékoztatás.

 Nem megfelelően történik meg a tájékoztatás, azaz nem elég részletes és pontos.
 Hiányosak az értesítések. A leggyakrabban hiányzó információk:
- az igénybevétel elmulasztása esetén követendő eljárás,
- az intézményi jogviszony létesítéséhez szükséges okiratok,
- a hozzátartozói nyilatkozatok.

 Az intézménybe való felvételkor nem kap az ellátott megfelelő tájékoztatást. Ennek

okaként gyakran az jelenik meg, hogy a beköltözéskor, - az eleve is tennivalókkal
zsúfolt időpontban – akarja az intézmény a tájékoztatást megtenni, amikor sem az
ellátott sem pedig a hozzátartozók nem tudnak megfelelően odafigyelni a kapott
információkra. Ekkor történik a szoba berendezése, a szobatársakkal való
megismerkedés, a munkatársak bemutatkozása, talán az első közös programok, stb,
így az alkalmazkodás alacsonyabb szintjén álló ellátott nagyon kevéssé alkalmas a
rengeteg új információ befogadására. Sok esetben érzelmektől, izgalmaktól sem
mentes ez a nap, így javasolható, hogy ez a tájékoztatás vagy előzze meg a tényleges
beköltözést, vagy a hely elfoglalása után, nyugodtabb körülmények között történjen
meg. Amennyiben ez a tájékoztatás a javasolt módon történik, nem csak felszínes
informálásról, a jogszabályi kötelezettségnek való kényszerű megfelelésről lesz szó,
hanem tényleges tájékoztatásról, amely az intézményi életre való felkészülésben
meghatározó segítségként szolgálhat.

4. A házirend szerepe a tájékoztatásban

Az intézményvezető az ellátás igénybevételekor a fenntartó által jóváhagyott intézményi

házirend egy példányát átadja a jogosultnak. A tájékoztatás gerincét tehát a házirendnek kell
képeznie, ugyanakkor az előbbiekben elemzett okok miatt nem szerencsés az első tájékoztatás
során a sokszor több tíz oldalas házirendet felolvasni, még kevéssé vázlatszerűen ismertetni.
Javasolható, hogy a házirendet az igénybevételi eljárás legkorábbi fázisában bocsássuk az
igénylő rendelkezésére, hogy az intézményi elhelyezést megalapozó döntésében a segítségére
lehessen. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999.
(XI. 24.) SzCsM rendelet 5. § (1) bekezdés b) pontja alapján az előgondozás egyik kiemelt
célja, a szolgáltatás biztosítása előtti tájékoztatás nyújtása az elhelyezést igénybe vevő
részére az intézményi életre való megfelelő felkészülés érdekében. A tájékoztatás
legalaposabb formája, ha az intézményi házirendet az igénybevevő haza viheti és nyugodt
 18

körülmények között átolvashatja, esetleg megbeszélheti hozzátartozóival, illetve kérdéseket

fogalmazhat meg a jövőbeni életére vonatkozóan.

A házirendet az intézményben jól látható helyen ki kell függeszteni és gondoskodni kell arról,
hogy az a jogosultak hozzátartozói és az intézmény dolgozói számára folyamatosan
hozzáférhető legyen.

Jellemző problémák:

Mivel a jogvédelmi füzetek 2. száma – a jogkövető házirendek elkészítéséhez kívánva

segítséget nyújtani - részletesen elemzi e kérdéskört, itt csak a tájékoztatási kötelezettséghez
kapcsolódó észrevételeket jelezzük.

 Az intézményi házirendek egy része nem követi a hatályos jogi szabályozás

változásait, következményesen korszerűtlenek és jogszerűtlenek.

 Az ellátottak nem kapják meg az ellátás igénybevételekor a házirend egy példányát.

 Nagyrészt kifüggesztésre kerülnek az intézményekben, de nem feltétlenül jól látható

helyen, illetve nem férhető hozzá folyamatosan sem az ellátottak hozzátartozói, sem
pedig az intézmény dolgozói számára. Esetenként nem a felülvizsgált, új házirend van
a falakon, hanem az évekkel ezelőtt hatályos, a jelenleg érvényben lévő, pedig csak az
intézményvezetőnél érhető el.

 Sajnos nem egy esetben találtak az ellátottjogi képviselők 5-10 éve nem módosított
házirendeket.

Amennyiben a házirend elérhetőségét nem, vagy nem a jogszabálynak megfelelő módon

biztosítják, sérül a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelménye.

5. Az érdekképviseleti fórum lehetőségei a tájékoztatás területén

Az Szt. 99. §-a írja elő, hogy a bentlakásos intézmény fenntartója köteles az érdek-képviseleti
fórum megalakításának és tevékenységének a szabályait meghatározni. Az érdekképviseleti
fórum a házirendben meghatározott feltételek és eljárás szerint működik, amelynek
megalakítását a székhelyen, illetve telephelyenként kell biztosítani.

Az intézményvezető kötelessége, hogy tájékoztassa az ellátottakat az intézményben működő

érdekképviseleti fórum feladatairól, működési szabályairól.

Az érdekképviseleti fórum tájékoztatást kérhet az intézményvezetőtől az ellátottakat érintő

kérdésekben, az ellátás szervezésével kapcsolatos feladatokban.

Jellemző problémák:

 Az ellátottjogi képviselők országos szinten tapasztalják, hogy az intézmények egy

részében nem, vagy csak formálisan működik az érdekképviseleti fórum. Az, hogy
miként is működik a fórum az adott szolgáltatónál nagy mértékben függ az
intézményvezető hozzáállásától.
 19

 Tapasztalható, hogy egy-egy intézményben az ellátottak jelentős része nem ismeri a

megválasztott érdekképviseleti fórum tagokat, nincs tisztában a fórum által nyújtott
lehetőségekkel. Javasolható tehát, hogy a tagok névsorát és elérhetőségét az
intézményben jól látható helyen függessze ki a szolgáltató. illetve, hogy a
lakógyűléseken ismételten, rendszeresen hívja fel az ellátottak figyelmét az intézmény
vezetője az érdek-képviseleti fórum jogkörére, feladataira és működési szabályaira.

Amennyiben nem működik vagy nem a jogi szabályozás szerint működik az érdekképviseleti
fórum az visszásságot jelent az ellátottak kérelemhez és panaszhoz való alkotmányos jogával
összefüggésben.

6. Milyen további tájékoztatásokhoz van joguk az ellátottaknak

Az ellátást igénybe vevőnek joga van megismerni az intézmény működésével és

gazdálkodásával kapcsolatos legfontosabb adatokat. Az intézmény vezetője ennek érdekében
köteles évente tájékoztatót készíteni. Ezt a tájékoztatót az intézményben jól látható helyen kell
kifüggeszteni, illetve szükség esetén szóban is meg kell adni az ellátást igénybe vevő részére a
tájékoztatást. (Szt. 94/E. § (3) bekezdés)

A tájékoztatónak tartalmaznia kell:

- az intézmény működési költségeinek összesítését,
- az intézményi térítési díj havi összegét,
- az egy ellátottra jutó havi önköltség összegét.

Jellemző problémák:

 Nem készülnek el a tájékoztatások, vagy nem aktualizálják évente.

 Elkészíti a tájékoztatást az intézményvezető, de nem kerül kifüggesztésre.

 Kifüggesztésre kerül, ám nem jól látható helyen, vagy az ellátottak számára nem
megközelíthető helyiségben.

 A tájékoztatások elkészülnek, de olyan formátumban, ami az ellátottak számára nem

olvasható, vagy nem értelmezhető.

 A szóbeli tájékoztatások maradnak el.

Az intézménybe való felvételkor az intézmény vezetője tájékoztatást köteles adni a jogosult és

hozzátartozója számára a panaszjogok gyakorlásának módjáról. Amennyiben az ellátást
igénybe vevő valamilyen módon akadályozatva van panaszos ügyeinek intézésében (az
illetékes szervek megkeresésében) az intézményvezető segítséget nyújt számára, értesíti az
ellátott törvényes képviselőjét, vagy az ellátottjogi képviselőt, az ellátott jogainak
gyakorlásához szükséges segítségadás céljából.

Az intézmény vezetője köteles tizenöt napon belül a panasztevőt értesíteni panasza

kivizsgálásáról írásban. A panasztevő amennyiben nincs megelégedve a panaszos ügy
rendezésével, nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat jogorvoslatért.
 20

Az intézmény vezetője az ellátás megszűntetéséről, valamint a megszűntetés ellen tehető

panaszról írásban értesíteni köteles az ellátottat vagy törvényes képviselőjét.

A hajléktalan személyeket ellátó intézmény vezetője köteles tájékoztatni az ellátott

személyeket arról, hogy postacímet biztosítanak számukra, ahol átvehetik a részükre érkező
küldeményeket.

Jellemző problémák:

 Az intézménybe való felvételkor az intézmény nem ad megfelelő tájékoztatást a

panaszjogok gyakorlásának módjáról, különösen nem az ellátást igénybe vevő
akadályoztatása esetén szükséges intézkedéseiről.

 Az intézmény vezetője nem a meghatározott tizenöt napon belül értesíti a panasztevőt

a kivizsgálásáról, illetve ezt nem írásban teszi meg.

 A panasztevőt nem tájékoztatják a jogorvoslati lehetőségekről.

Az egyes szociális intézmények (pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek fogyatékos

személyek otthona, fogyatékos személyek lakóotthona, rehabilitációs intézmények és
lakóotthonok) ellátását igénybe vevő személynek, törvényes képviselőjének joga van az
ellátott állapotának felülvizsgálatával kapcsolatos információk megismerésére. Az intézmény
vezetője a felülvizsgálatot megelőzően, valamint a felülvizsgálatot követően írásban
tájékoztatja az ellátást igénybe vevőt, illetve törvényes képviselőjét a felülvizsgálat céljáról,
folyamatáról, valamint annak eredményéről. (Szt. 94/F. § (1) bekezdés)

Az intézmény vezetője köteles tájékoztatni az ellátottat és az általa megjelölt hozzátartozót az

ellátott:
- állapotáról, annak lényeges változásáról,
- egészségügyi intézménybe való beutalásáról,
- az ellátás biztosításában felmerült akadályozó tényezőről,
- az ellátás ideiglenes szüneteltetéséről,
- áthelyezés kezdeményezéséről, kérelmezéséről,
- díjfizetési hátralék következményeiről, valamint a behajtás érdekében kezdeményezett
intézkedésről (Szt. 106. § ).

A fogyatékos személyek otthonába felvett kiskorú ellátását, gyógypedagógiai fejlesztését

ellenőrizni kell. A szakértői bizottság felülvizsgálatának eredményéről az intézmény vezetője
tájékoztatást kap. A kiskorú szülei, illetve törvényes képviselője – évente legalább egyszer -
tájékoztatást kell, hogy kapjanak a gyermek állapotáról, fejlődéséről, egyéni fejlesztési
tervéről. A szülők, illetve törvényes képviselők számára biztosítani kell a foglalkoztatások
látogatásának lehetőségét.

A fogyatékos személyek otthonában, lakóotthonában élő felnőtt személy állapotát

folyamatosan figyelemmel kell kísérni. A szakértői bizottság felülvizsgálatának eredményéről
az intézmény vezetője köteles tájékoztatni az ellátottat, annak hozzátartozóját, törvényes
képviselőjét.
 21

Jellemző problémák:

 Esetenként nem történnek meg az ellátott állapotának felülvizsgálatával kapcsolatos

tájékoztatások.

 A hozzátartozók jelzései alapján az intézmények leginkább a következő

információkról nem adnak megfelelő tájékoztatást:
- az ellátott állapotáról, annak lényeges változásáról,
- az ellátott egészségügyi intézménybe való beutalásáról,
- áthelyezés kezdeményezéséről, kérelmezéséről.

A személyi térítési díj összegéről az intézmény vezetője az ellátás igénybevétele után, de

legkésőbb az igénybevételtől számított 30 napon belül írásban köteles értesíteni a térítési díj
fizetésére kötelezettet (Szt. 115. § (2) bekezdés).

Jellemző problémák:

 Az értesítések esetenként nem történnek meg a megjelölt határidőn belül.

 Egy-egy esetben nem írásban, hanem szóban adják meg – messzemenőkig jogsértően
– a tájékoztatásokat. Természetesen a szóbeli tájékoztatás önmagában nem pótolhatja
az írásban történő értesítést.

7. Milyen tájékoztatások köthetők a korlátozó intézkedések alkalmazásához?

Korlátozó intézkedés elrendelésére sor kerülhet a pszichiátriai betegek, szenvedélybetegek és

fogyatékos személyek bentlakásos intézményében, ha az ellátott személy, veszélyeztető vagy
közvetlen veszélyeztető magatartást tanúsít. (Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvény vonatkozó rendelkezéseinek betartásával.)

Veszélyeztető magatartás: ha az ellátott pszichés állapotának zavara következtében saját vagy

mások életére, egészségére, testi épségére jelentős veszélyt jelenthet, de a megbetegedés
jellegére tekintettel a sürgős intézeti gyógykezelésbe vétel nem indokolt.
Közvetlen veszélyeztető magatartás: ha az ellátott pszichés állapotának akut zavara
következtében saját vagy mások testi épségére, egészségére, életére közvetlen és súlyos
veszélyt jelent.

Formái:
- pszichikai korlátozás,
- fizikai korlátozás,
- kémiai vagy biológiai korlátozás,
- a fizikai, kémiai vagy biológiai korlátozás komplex alkalmazása.

A korlátozó intézkedés alkalmazásáról a házirendben részletes eljárásrendet kell kidolgozni

(1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 101/A. §).
 22

Az eljárásrendnek tartalmaznia kell:

- az intézmény munkarendjét figyelembe véve a korlátozó intézkedés

elrendelésének szabályait,
- a korlátozó intézkedés egyes formái mellé rendelt maximális időtartamot,
- az egyes formák mellé rendelt megfigyelés szabályait,
- a korlátozás feloldásának szabályait,
- a korlátozó intézkedéssel kapcsolatos értesítési jogokra és kötelezettségekre
vonatkozó szabályokat,
- a panaszjog gyakorlásának részletes szabályait.

Az eljárásrendet az ellátott, törvényes képviselője, illetve az intézmény dolgozói számára jól

látható helyen ki kell függeszteni.

Az intézménybe történő felvételkor az intézményvezető írásos formában tájékoztatja az

ellátást igénybe vevőt és törvényes képviselőjét:

- a korlátozó intézkedésre vonatkozó szabályokról,

- az ellátotti jogokról a korlátozó intézkedés alkalmazása esetén,
- az ellátottjogi képviselő és az érdekképviseleti fórum elérési lehetőségeiről,
- a panaszjog lehetőségéről és gyakorlásának szabályairól.

A tájékoztatót az ellátott, törvényes képviselője és az intézményvezető aláírják.

Amennyiben az ellátást igénybe vevő cselekvőképtelen, az intézményi felvételkor az
intézményvezető írásos formában tájékoztatja az ellátást igénybe vevőt, illetve törvényes
képviselőjét a korlátozó intézkedés esetén az ellátottjogi képviselő megkeresésének
szükségességéről. (Szt. 94/G. § (4) bekezdés)

Korlátozó intézkedés elrendelésére az intézmény orvosa - elérhetőségének hiányában a

vezető ápoló - jogosult. Ez utóbbi esetben az intézmény orvosát azonnal értesíteni kell, és
jóvá kell hagynia azt.
Az intézmény orvosa a korlátozó intézkedés, eljárás alkalmazásáról tájékoztatja az intézmény
vezetőjét. Az intézményvezető feladata az intézkedéshez szükséges feltételek, ill. szükség
esetén a többi ellátott védelmének a biztosítása.
Az intézményvezető köteles 48 órán belül az ellátottjogi képviselőt tájékoztatni az eljárás
tényéről.

Korlátozó intézkedés végrehajtása előtt tájékoztatni kell az elrendeléséről, formájáról,

valamint feloldásáról:
- az ellátottat szóban,
- előtte, vagy a korlátozó intézkedést követő 3 napon belül az ellátott törvényes
képviselőjét.

Az ellátott folyamatos tájékoztatása a korlátozás teljes időtartama alatt szükséges. A

feloldásáról történő tájékoztatással egyidejűleg az adatlap másolatát át kell adni, illetve meg
kell küldeni az ellátottnak, illetve törvényes képviselőjének.

A korlátozó intézkedés, eljárás alkalmazása ellen az ellátást igénybe vevő vagy törvényes
képviselője panasszal élhet az intézmény fenntartójánál.
 23

Jellemző problémák:

 Az intézmény nem készíti el a házirendben az eljárásrendet a korlátozó intézkedés

alkalmazásáról.

 Az eljárásrend nem tartalmazza a jogszabályban meghatározott elemeket. A

leggyakoribb hiányosságként tapasztalható, hogy az eljárásrendben nem
szerepelnek a korlátozó intézkedéssel kapcsolatos értesítési jogokra és
kötelezettségekre vonatkozó szabályok, valamint a panaszjog gyakorlásának
részletes szabályai.

 Az eljárásrendet nem, vagy nem megfelelő helyre függesztik ki.

 Az intézménybe történő felvételkor az intézményvezető nem végzi el a

tájékoztatást, illetve azt nem írásos formában teszi.

 A tájékoztatás nem tartalmazza a kötelező elemeket: szabályok, ellátotti jogok, az

ellátottjogi képviselő és az érdekképviseleti fórum elérhetőségei, illetve a
panaszjog lehetőségei és gyakorlásának szabályai.

 A tájékoztató nem kerül aláírásra, a felek, vagy az egyik fél által.

 Az ellátást igénybe vevő cselekvőképtelensége esetén, az intézményi felvételkor az

intézményvezető nem tájékoztatja az ellátást igénybe vevőt, illetve törvényes
képviselőjét a korlátozó intézkedés esetén az ellátottjogi képviselő
megkeresésének szükségességéről.

 Amennyiben a korlátozó intézkedés elrendelésére - az intézményi orvos

elérhetőségének hiányában - a vezető ápoló jogosult, esetenként nem történik meg
az intézmény orvosának azonnali értesítése, annak jóvá hagyása céljából.

 Előfordul, hogy az intézmény orvosa a korlátozó intézkedés, eljárás alkalmazásáról

nem tájékoztatja az intézmény vezetőjét.

 Az intézményvezetők nem minden esetben tájékoztatják 48 órán belül az

ellátottjogi képviselőt az eljárás tényéről.

 A korlátozó intézkedés végrehajtása előtt nem minden esetben tájékoztatják az

elrendeléséről, formájáról, valamint feloldásáról az ellátottat szóban, illetve előtte,
vagy a korlátozó intézkedést követő 3 napon belül az ellátott törvényes
képviselőjét.

 Az ellátott folyamatos tájékoztatása nem történik meg a korlátozás teljes

időtartama alatt szükséges mértékben.

 A feloldásáról történő tájékoztatással egyidejűleg az adatlap másolatát nem minden

esetben küldik meg az ellátottnak, illetve törvényes képviselőjének.
 24

8. Melyek az intézményvezető tájékoztatási kötelezettségei az ellátottjogi képviselő

tevékenységével kapcsolatban?

A személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény vezetője köteles az ellátottakat

tájékoztatni az ellátottjogi képviselő által nyújtható segítségadás lehetőségeiről, az ellátottjogi
képviselő elérhetőségéről. A szolgáltatónak gondoskodnia kell arról, hogy a képviselő neve,
elérhetősége, fogadóóráinak helye és időpontja a szolgáltató területén jól látható helyen
kifüggesztésre kerüljön.

Jellemző problémák:

 Az intézményvezető az előírt tájékoztatást nem végzi el.

 A szolgáltató nem gondoskodik arról, hogy a képviselő elérhetőségei folyamatosan jól
látható helyen kifüggesztésre kerüljön.

Fejezetünk végén - az összes a témánkat érintő jogszabályi előírás és tapasztalat bemutatása

után - elmondhatjuk, hogy a tájékoztatási kötelezettség kapcsán megjelenő leggyakoribb
problémák a következők:

 feleslegesnek tartják,
 formálisan végzik,
 a tájékoztatás tartalma nem igazodik a jogszabályi előírásokhoz és az ellátottak
érdeklődéséhez,
 a tájékoztatás módja nem felel meg az ellátottak képességeinek,
 nem elég alapos, illetve nem rendszeres a tájékoztatás.

III.

Élelmezés

A szociális szolgáltatásokban tevékenykedők jól tudják, hogy az élelmezés minőségének

meghatározó szerepe és jelentősége van az ellátottak elégedettsége szempontjából. Minden
ellátotti csoport számára nagy fontossággal bír ez a kérdés, nem csak a testi, de a mentális
egészség és jólét oldalán is. Ez az a területe a szociális szolgáltatásoknak, - különösen a
bentlakásos ellátások során, - ahol a többi terület problémái is lecsapódnak. A panaszok és
problémák jelentős része az élelmezés területéről érkezik, így megkerülhetetlennek érezzük e
terület elemzését.

1. Hogyan rendelkezik az Szt. az étkezés kapcsán?

Az Szt. 7. § (1) bekezdése alapján minden települési önkormányzatnak kötelessége - tekintet

nélkül hatáskörére és illetékességére - az arra rászorulóknak étkezést biztosítani, ha ennek
hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyezteti.
 25

Az alapszolgáltatások körében az étkeztetés keretében kell gondoskodni a szociális – koruk,

egészségi állapotuk miatt - rászorultaknak a legalább napi egyszeri meleg étkezéséről,
amennyiben azt önmaguk és eltartottjaik számára nem képesek biztosítani. A településen élő
fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek, hajléktalan személyek, szenvedélybetegek
részére lehetőséget kell biztosítani az étkezések igénybevételére (Szt. 62. §).

Az Szt. 67. § (1) bekezdése alapján az ápolást gondozást nyújtó intézményekben napi
legalább háromszori étkeztetésről kell gondoskodni.

A lakóotthonban elhelyezett személy részére – szükség szerint – kell étkezést biztosítani (Szt.
85/A. §).

Az étkezésért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátást igénybe vevő
rendszeres havi jövedelmének 25%-át (Szt. 116. § (2) bekezdés).

Jellemző problémák:

 Étkezést csak a nyugdíjszelvénnyel rendelkezőnek biztosítanak.

 Nincs lehetőség a településen, vagy szolgáltatónál az igénylő által eltartottak

étkeztetésére.

 Aktív korú beteget, - pl. műtét után - nem látnak el.

 Nem jellemző, ám a jogsértés súlya miatt megemlítendő, előfordul, hogy ápolást
gondozást nyújtó intézményben nem biztosítanak háromszori étkezést.

 Nem veszik figyelembe az étkezésért fizetendő személyi térítési díj maximalizált

összeghatárát.

Felsorolt példák súlyosan sértik a szociális biztonsághoz való jogot.

2. Melyek az étkezéssel kapcsolatos leggyakoribb panaszok?

Diétás étkezés hiánya

Az alapszolgáltatások vonatkozásában a diéta biztosításáról az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet

21. § (2) bekezdés rendelkezik, miszerint amennyiben az étkezésben részesülő személy
egészségi állapota indokolja, a háziorvos javaslatára – a népkonyha kivételével – az ellátást
igénybe vevő részére diétás étkezést kell biztosítani.

A bentlakásos intézményben - 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 45. § (3) bekezdés alapján –

orvosi javaslatra az orvos előírásainak megfelelő étkezési lehetőséget, pl. diétát, vagy
gyakoribb étkezést kell biztosítani.

A rendelkezés tehát egyértelműen kimondja, hogy a népkonyha kivételével a szolgáltató

köteles diétát biztosítani, amennyiben orvosi javaslat támasztja alá az igényt. Ennek ellenére
gyakran találkozunk a felvetett panasszal. Esetenként a szolgáltató azzal érvel, hogy az
ellátott úgy sem tartaná be a diétát, így felesleges is azt a számára biztosítani. A
 26

szolgáltatónak nincs mérlegelési, főképp döntési lehetősége ilyen módon. A diétának az

ellátott általi be nem tartása tehát önmaga nem lehet oka a diéta megvonásának.

Amennyiben az ellátott igényli és az orvosa megerősíti a diéta szükségességét a

szolgáltatónak kötelessége azt számára biztosítani. Amennyiben ez nem így történik, sérül a
legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog.

Mi történik akkor, ha az ellátott mond le a diétás étkezésről? Megteheti akkor a szolgáltató,

hogy nem biztosítja a továbbiakban azt számára?

Természetesen erre az ellátottnak - az önrendelkezési joga alapján - van lehetősége,

ugyanakkor az intézménynek az ellátottat tájékoztatni kötelessége a diéta elhagyásának az
esetleges – az egészségi állapotára nézve – negatív következményeire. Amennyiben a
tájékoztatás után sem igényeli a diétát az ellátott, úgy írásos nyilatkozatban mondhat le
igényéről, mely nyilatkozatot javasoljuk két tanú jelenlétében megtenni.

Találkoztunk az ellátottjogi tevékenység során olyan intézménnyel is, ahol az intézménybe

való felvételkor automatikusan nyilatkoztatták az ellátottat, hogy nem igényli a diétát. Így az
intézmény mentesült a diétás étkeztetés „terheitől”. Súlyos megsértése ez mind az
alkotmányos, mind az ellátotti jogoknak.

A diétás étkezés megfelelő színvonalára garancia, ha az intézmény betartva a jogszabályi

előírásokat alkalmaz diétás nővért, lehetőség szerint szakirányú szakképzettséggel.

Esetenként találkozunk az intézményekben a pépes étel szükségessége ellenére annak

hiányával is, mely a testi és lelki egészséghez való jog megsértése.

A minőségre, mennyiségre és a változatosságra érkező panaszok

Az étkeztetés e három tulajdonsága az, amelyek az ellátotti panaszok között legnagyobb

számban fordulnak elő. Természetesen mi is tudjuk, hogy az étkezések minőségének
megítélésében jelentős szerepe van az egyén szubjektumának, egészségi állapotának, akár a
napi hangulatának is. Ugyanakkor a jogi szabályozás egyértelműen meghatározza azokat az
értékeket és mutatókat, amelyeket e téren a szolgáltatónak be kell tartani. Az 1/2000. (I. 7.)
SzCsM rendelet 21. § (3) bekezdése szerinti melléklet tartalmazza az étkeztetés keretében
biztosított nyersanyagok energia- és tápanyagtartalmának alsó értékeit. A melléklet
táblázataiban korcsoportonként kerülnek meghatározásra az értékek, amely egyértelműen
jelzi, hogy azoknak a szolgáltatóknak, akik több korcsoportnak főznek figyelembe kell venni
a korcsoportok eltérő szükségleteit mind az energia- és tápanyagbevitel, mind pedig az
étlaptervezés terén.

Az étlapok kevéssé szakszerű megtervezése következtében számos panasz érkezik az

ellátottaktól a munkatársaink felé. Nem elfogadható, ha az étkeztetés megszervezése nem
kellő gondossággal történik, így az adott korcsoport szükségleteinek és az egyéni igényeknek
nem felel meg.

Javasolható, hogy a szolgáltatás típusától függően a lehetőségek szerint az ellátottakat vonják

be az étlap megtervezésébe Az étlap-bizottságok tagjai a mellett, hogy önmaguknak is
elfoglaltságot találnak, a szolgáltató munkáját is megkönnyítik és a tapasztalataink szerint
reális és az adott korcsoport igényeinek megfelelő étlapot terveznek. Azoknál a
 27

szolgáltatóknál, ahol ún. étlap-bizottság működik sokkal kevesebb konfliktus keletkezik az

étkeztetés kapcsán.

Az étkeztetés körülményei

Számos alkalommal tapasztaljuk az intézményekben, hogy a nagy odafigyeléssel

megtervezett és elkészített ételt az étkezés körülményeinek a hiányosságaival, a nem
megfelelő tálalással, felszolgálással teszik az ellátottak számára elfogadhatatlanná. Esetenként
a tálalás olyan megoldásaival is találkozunk, ami az emberi méltósághoz fűződő alkotmányos
jog tekintetében okoz visszásságot.

Egy-egy intézményben az e hiányosság kapcsán feltett kérdéseinkre azt a választ adja a

szolgáltató, hogy az ellátottaknak nincsen igénye a kultúrált étkezésre, úgysem használná a
szalvétáját, nem képes késsel, villával enni, az igényesebb tányért, poharat csak ellopnák,
összetörnék, stb.

Rendszeresen találkozunk olyan panasszal is, amikor az ellátottak az étkezésben nyújtott

segítség módját sérelmezik. Az egyik intézményben súlyos látássérült ellátott tartotta
sérelmesnek, hogy a gondozók nem mondják meg neki, hogy mit eszik, ha kéri azt a választ
kapja, hogy majd rájön magától is. Az ellátott több türelmet és segítséget kért az étkezéshez,
amit hosszú ideig nem kapott meg. Ebben az esetben az emberi méltósághoz fűződő
alkotmányos jog súlyos megsértése történt.

Ha nem megfelelő környezetben, és körülmények között, megalázó hosszas sorakozás után,

vagy türelmetlen sürgetés közepette, a szükséges segítségtől és ez által a nyugodt és kellemes
étkezés örömétől megfosztva kell az ellátottaknak naponta háromszor étkezniük, a meglévő
igényeik leépülhetnek és valóban csak szükséges cselekvéssé válik az étkezés. A
szolgáltatóknak ez semmiképpen nem lehet célja.

3. Egyéb problémák az étkeztetés területén

Az étkeztetés kapcsán számos további felvetéssel találkozunk a mindennapokban, amely

hozzájárul az előbbiekben elemzett kérdésekhez.

 Az ellátottakkal együtt egyenek-e a munkatársak, vagy külön helyiségben, illetve

időben? Ugyanazt egyék-e, vagy külön étrend szerint étkezzenek?

Nincs ezekre a kérdésre egyértelmű és kizárólagos jó megoldás.

Az együtt étkezés szokásával jellemzően az egyházi fenntartású idősek otthonaiban

találkozunk. Akik ezt a formáját választják az étkezésnek, azok a közös étkezés során
természetesen ugyanazt az ételt fogyasszák, mint az ellátottak. Az elmondásuk szerint
fontosnak érzik ezen alkalmakkal is megerősíteni a közösség összetartását.

Akik nem szívesen esznek az ellátottakkal, azok véleményét is tiszteletben kell tartanunk,
miszerint a napi munka alatt szükségük van a munkatársaknak is az ebéd alatti elkülönülés,
kikapcsolódás lehetőségére. Természetesen egyes ellátotti csoportoknál – pl. súlyos
fogyatékkal élők – eleve megvalósíthatatlan a közös étkezés, hiszen az ellátottak étkeztetése
önmagában is feladatot ró a munkatársakra.
 28

Akármelyik formáját is válasszuk az étkezések megszervezésének, figyelnünk kell arra, hogy

azzal ne sértsük az ellátottak emberi méltósághoz való alkotmányos jogát.

 Lehessen-e menüválasztékot kínálni az ellátottaknak?

Az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító

tartós bentlakásos intézményekben élnek a szolgáltatók jellemzően a több menü
felkínálásának a lehetőségével. Tapasztalataink szerint az ellátottak örömmel veszik ezt a
szolgáltatást és az önrendelkezési joguk kiteljesedését látják e lehetőségben. Természetesen a
több menü jelenléte nem válthatja ki a diétás étkezés biztosításának a szükségességét.

 A különböző állapotú ellátottakat külön étkeztessék-e, pl. demens ellátottak étkezése

külön történjen-e? Szobában ehetnek-e az ellátottak?

Idősek otthonaiban számos panaszt kapnak a képviselők arra vonatkozóan, hogy a jobb
állapotú ellátottak sérelmesnek tartják, ha az étkezések alkalmával naponta több alkalommal
szembesülniük kell a szellemi hanyatlás súlyosabb fázisaiban lévő ellátottak étkezési
szokásaival.

Nem tekinthetjük az étkezés körülményeire vonatkozó kérést, - azaz, hogy legyen lehetőségük
zavartalanul elfogyasztani az ételt,- túlzottnak vagy feleslegesnek. Minden ellátottnak joga
ahhoz, hogy a legmagasabb szintű testi és lelki egészség jogával éljen, így az ilyen esetekben
javasolható, hogy vagy több turnusban szervezze meg a szolgáltató az étkezést, vagy térben
különítsük el azokat az ellátottakat, akik jóval több segítséget igényelnek az étkezéshez.
Javasolható, hogy a lehetőségek szerint az ellátottaknak legyen lehetőségük az általuk
választott asztaltársasággal étkezni.

Nem sértjük meg ezzel sem az egyenlő bánásmódhoz való jogot, sem pedig a diszkrimináció
tilalmának az elvét. Az Szt. 94/E. § (1) bekezdése alapján ugyanis az ellátottaknak joguk van
az egyéni szükségleteik, speciális helyzetük, állapotuk alapján az egyéni ellátás, szolgáltatás
igénybevételére. Ezen jog szerint tehát, ha az ellátottak egy csoportja speciális segítséget
igényel az étkezés során, ezt a szolgáltatónak meg kell szervezni, méghozzá a többi ellátott
megszokott napirendjének és igényeinek a figyelembevételével. Amennyiben az ellátott
fekvőbeteg az intézménynek orvosi javaslatra meg kell szervezni az étkezés legalkalmasabb
formáját, azaz a szobában, ágyban speciális étkezőasztalnál, stb. történő étkeztetést.

 Saját étel elfogyasztására van-e és amennyiben igen milyen lehetőség?

Az 1/2000.(I.7.) SzCsM rendelet 41. § (3) bekezdése szerint amennyiben az ellátást igénybe
vevő az intézmény által biztosított étkeztetést nem veszi igénybe, a vásárolt élelmiszer
intézményen belüli elfogyasztásának kultúrált feltételeit biztosítani kell. Leírtak alapján az
intézmények jelentős része már rendelkezik teakonyhával, kis étkezőkkel, ahol az ellátottak
elkészíthetik, megmelegíthetik és elfogyaszthatják a vásárolt élelmiszert.

 Az intézményben lehet-e élelmiszert vásárolni?

Az ellátottak jelentős részének alapvető igénye, hogy az intézmény által nyújtott étkezések
között, illetve azt kiegészítve vagy helyettesítve egyéb élelmiszert is tudjanak vásárolni.
Amennyiben az intézmény távol fekszik a településtől, vagy a vásárlási lehetőségektől, még a
fennjáró ellátottak sem tudják beszerzéseiket könnyen intézni. Az ágyban fekvő, vagy
 29

önállóan nehezen mozgó, tájékozódó ellátottak ilyen irányú szükségleteinek kielégítése

érdekében pedig egyértelműen javasolható, hogy az intézmény vagy szerezze be a szükséges
termékeket az ellátotti igényeknek megfelelően, vagy tegye lehetővé a büfé működését.

A büfék üzemeltetését általában nem a szolgáltató végzi, mégis az ellátottak érdekeinek

védelmében a figyelmének ki kell terjednie a büfé működésére is. Nem megengedhető
gyakorlat, ha az intézményi ellátottak vásárlásaira épülő büfé-vállalkozás nem tekinti
fontosnak az ellátottak alkotmányos és ellátotti jogainak a betartását.

Számos alkalommal érkezik az ellátottak részéről jelzés a büfék nem megfelelő működéséről.

Milyen tehát az ellátottak érdekeit és jogait szem előtt tartó büfé?

- olyan élelmiszereket árul, ami az ellátotti összetétel igényeinek megfelel,

- megfelelő minőségű árút tart,
- az árakat az ellátottak korrekt tájékoztatásához szükséges méretben tünteti fel,
- a kiszolgálást végző az elvárt hangnemben beszél az ellátottakkal,
- lehetővé teszi a fekvők vásárlásait is,
- megszervezi az ünnepek alkalmával is, hogy hosszú ideig ne legyen zárva,
- reális árakon dolgozik.

Amennyiben az otthon közelében vásárlási lehetőségek működnek, illetve az ellátotti

összetétel is lehetővé teszi az önálló beszerzéseket, nem jelenthet problémát a büfé hiánya,
ugyanakkor a fekvők és az otthont el nem hagyó ellátottak beszerzéseit ebben az esetben is
meg kell szerveznie a szolgáltatónak.

 Az étel tárolására milyen lehetőséget kínál az intézmény?

Az étel nem megfelelő tárolása következtében az intézményekben gyakran jelennek meg

konfliktusok mind az ellátottak között, mind pedig a szolgáltatók irányába. A tulajdonhoz
való jog sérülése állapítható meg, amennyiben lehetőség nyílik az ellátottak számára az
egymás tulajdonát képező élelmiszer tudatos, vagy véletlenszerű eltulajdonítására.

Megoldásként a nem romlandó élelmiszerek tárolására a zárható, az ellátottak nevével jelzett

rekeszes szekrények használatát a legtöbb intézmény már bevezette. Nagyobb gondot jelent a
romlandó élelmiszerek tárolása a közös hűtőszekrényekben. Jó megoldásként több intézmény
vásárolt már rekeszenként zárható, szintén névvel ellátható közösségi hűtőszekrényeket.
Utóbbi megoldás az ellátottak körében nagy elégedettséget hozott, a kérdés kapcsán kialakult
konfliktusokat megszüntette.

Több intézményben okoz gondot, hogy azon ellátottak, akik az étkezésen valamilyen okból –
orvosi vizsgálat, program, látogatók jelenléte, stb. – nem tudnak részt venni, később sem
kapják meg az ételt.

Ismert tény, hogy a közegészségügyi előírások szigorúan szabályozzák az étel tárolását.

Ugyanakkor mivel az intézményekben nagyrészt az egészségi állapotuk romlásával együtt élő
ellátottakról gondoskodik a szolgáltató, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy egy-egy étkezés
kimaradása az egészségi állapotot érintő negatív következményekkel járhat. Javasolható, hogy
azon ellátottak részére, akik az étkezésen nem tudnak részt venni a szolgáltató szervezze meg
az étel tárolásának biztonságos módját. Az intézménynek a házirendjében szabályozott módon
 30

szükséges tehát eljárnia ebben a kérdésben, tekintettel az élelmiszerbiztonsági előírásokra és

az alkotmányos jogokra, úgymint a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog, a
szociális biztonsághoz való jog és a tulajdonhoz való jog.

 Az étkezések időpontja körüli viták

Rendszeresen fordulnak e témában is az ellátottak a munkatársaink felé. Legjellemzőbben azt

sérelmezik, hogy a vacsora időpontja túl korai, esetenként délután négy órakor már
vacsoráztatnak, amihez képest a másnap reggeli időpontja nagyon távol esik. Így a két étkezés
között akár 16 óra is eltelhet, ami az önmaguk étkezését szükség esetén kipótolni nem képes
ellátottak számára egészségügyi problémákat okozhat, okoz.
 Az ellátottak számára hozzáférhető-e az étlap?

Számos intézményben tapasztaljuk, hogy az ellátottak számára nem elérhető helyen van
kifüggesztve az étlap. Gyakran panaszolják az ellátottak, hogy számukra nem megfelelő
módon készítik el az étrend-ismertetőt, azaz kicsi betűkkel, olvashatatlan írással, halványan,
stb.

Ennek a problémának a megelőzése a szolgáltatók részéről kis odafigyelést igényel, mégis az

ellátottak számára alapvetően növelheti az elégedettségét.

Az étkezés – ahogyan azt a fejezetünkből is láthatjuk - a mindennapok gondoskodásának azon

része, amely sokkal többről kell, hogy szóljon, mint a kalória és tápanyag biztosításáról.
Amint a családi élet központja lehet a közös étkezések öröme, együttléte, úgy az
intézményekben sem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy mit közvetítünk az ellátottak felé
az étkezések alkalmával. Reményeink és céljaink szerint az emberi méltóságot, az
önrendelkezéshez és a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot, valamint az
egyenlő bánásmódot az étkeztetés során is messzemenőkig betartó hozzáállás egyre inkább a
minőségi szolgáltatás alapvető elemévé kell váljon minden szolgáltatónál.

IV.

Dohányzóként és nem dohányzóként az intézményekben

A füzetünk befejező részében a dohányzás kapcsán kialakuló problematikus helyzeteket

elemezzük és azokra próbálunk általunk helyesnek vélt megoldásokat javasolni.

A tisztelt olvasó megkérdezheti, hogy ez a témakör – dohányzás – miért érdemel ilyen kiemelt
figyelmet.

A döntésünk okai:

 Az ellátottjogi képviselők tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy arányban fordulnak

hozzánk az ellátottak és a szolgáltatást nyújtók is az e területet érintő nem megfelelő
szabályozás mentén kialakuló konfliktusokkal, illetve panaszokkal
 31

 A mindennapi együttélést alapvetően meghatározza az intézményekben, hogy a két

csoport – dohányzók és nem dohányzók – mennyire tudják egymás kéréseit, igényeit
és elvárásait elfogadni.

 A helyzetek gyakran érintik a munkatársakat is, hiszen köztük is okozhat konfliktust a

nem konszenzusra épülő gyakorlat.

 Számos más területet és jogot érinthetnek a dohányzás kapcsán megjelenő panaszok,

mint pl. a pénzkezelés, a tulajdonvédelem, az önrendelkezés, stb.

 A dohányzóhelyiségek kialakításában az intézmények között – a helyi adottságok és

lehetőségek miatt – számtalan eltérés, egyedi megoldás tapasztalható.

 Végezetül pedig, adódnak olyan helyzetek, melyekben az intézmény a dohányozni

kívánó ellátott kérését, nem vagy csak részben tudja teljesíteni (súlyos beteg, nem
ültethető beteg, stb.).

1. Helyzetkép a magyarországi dohányzásról, a dohányzás visszaszorítására tett

intézkedések, a Népegészségügyi program

Mindannyiunk előtt ismertek a dohányzás egészségkárosító hatásai. A tények arról

árulkodnak, hogy a hosszú ideig dohányzók közül minden második belehal ebbe a
szenvedélyébe. Évente 4 millió ember hal meg a Földön valamilyen a dohányzással
összefüggő betegségben. Ha ez folytatódik a – WHO becslése szerint- 2030-ra, 10 millióra
fog növekedni az ilyen jellegű halálesetek száma.

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas a dohányzók aránya. Évente

körülbelül 25 ezer ember hal meg a dohányzással ok-okozati összefüggésben álló betegségek
következtében. Jelenleg Magyarországon a dohányzók száma egyre növekszik, ezzel egyenes
arányban nő a passzív dohányzók száma.

A népességfogyás és a nagy összegű kiadások a dohányzás visszaszorítása érdekében

intézkedéseket tettek szükségessé, mint a felvilágosító programok, a dohányzók védelmére
tett előírások.

A Népegészségügyi Program megítélése szerint a dohányzás a legsúlyosabb önálló

egészségkárosító tényező, amely miatt a program a dohányzás visszaszorítását tűzte ki célul.

Melyek a nemdohányzók védelme és az egészségmegőrzés érdekében született 1999. évi

XLII. törvény alapvető szabályai?

 A dohányzás számára kijelölt helyek kivételével nem szabad dohányozni

a) közforgalmú intézménynek a szolgáltatást igénybevevők számára nyitva álló
zárt légterű helyiségeiben,
b) tömegközlekedési eszközökön,
c) zárt térben megtartott rendezvényen,
d) munkahelyen, a külön jogszabályban, valamint a munkáltató rendelkezései
szerint meghatározott esetekben.
 32

 Nem jelölhető ki dohányzóhely

a) egészségügyi alapellátást, illetőleg járóbeteg-szakellátást nyújtó
egészségügyi szolgáltatónak, illetve egészségügyi szolgáltató ezen
ellátásokat nyújtó részlegének, valamint gyógyszertárnak a betegforgalom
számára nyitva álló helyiségeiben;
b) közoktatási intézménynek a tanulók által is használt helyiségeiben;
c) nappali vagy bentlakásos gyermekjóléti, gyermekvédelmi, valamint a
személyes gondoskodást nyújtó szociális intézménynek az igénybevevők
számára nyitva álló közösségi helyiségeiben;
d) helyi közforgalomban közlekedő tömegközlekedési eszközön, helyiérdekű
vasúton, valamint menetrend alapján belföldi helyközi közforgalomban
közlekedő autóbuszon;
e) sportlétesítménynek a sporttevékenység végzésére szolgáló zárt légterű
helyiségeiben.

 A dohányzóhely ugyanabban a helyiségben nem jelölhető ki, kivéve, ha annak légtere

a helyiség egyéb részétől elkülöníthető. A dohányzásra kijelölt hely zárt légterű csak
abban az esetben lehet, ha a megfelelő légcsere feltételei biztosítottak.

 A kijelölt dohányzóhelyek megfelelőségét, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi

Szolgálat, illetve a tűzvédelmi hatóság jogosult rendszeresen ellenőrizni.

 A dohányzási korlátozással érintett, valamint a dohányzásra kijelölt helyiségeket

felirat vagy más egyértelmű jelzés alkalmazásával szembetűnő módon meg kell
jelölni.

 A munkavállalók munkahelyi dohányzásának, valamint a dohányzóhelyek

munkavállalók részére történő kijelölésének feltételeire külön jogszabály, valamint a
munkáltató rendelkezései az irányadóak.

 Dohányzásra a törvényben foglaltaknak, valamint a tűzvédelmi szabályoknak

megfelelő helyet kell kijelölni és fenntartani, amennyiben megfelelő önálló helyiség
rendelkezésre áll. Dohányzóhely kijelölésének hiányában a helyiségen kívül
dohányzás céljára szolgáló területet kell meghatározni.

 Közforgalmú intézmény üzemeltetője az intézményt nemdohányzó intézménnyé

nyilváníthatja. Ebben az esetben az intézményben dohányzóhelyet kijelölni nem kell.
Nem dohányzó intézménnyé minősítés tényét jól látható egyértelmű felirat vagy jelzés
alkalmazásával a bejáratnál és valamennyi helyiségben fel kell tüntetni.

2. Dohányzók és nemdohányzók együtt a szociális intézményekben

A szociális szolgáltatást igénybevevők között a dohányzók és nemdohányzók aránya

hasonlóan alakul, mint a társadalom egyéb, más területén élők esetében. Ugyanakkor az
intézményekben a mindennapok eltérnek a család vagy egy munkahelyi közösség életétől. Az
intézményekben nagy számban élnek súlyos betegségben szenvedők, fekvőbetegek,
mozgásukban korlátozottak, fogyatékossággal együtt élők, illetve szenvedélybetegek.
Lehetőségeik, mozgásterük sok tekintetben beszűkülhet, esetenként sok ágyas szobában élik
életüket hosszú éveken keresztül.
 33

Az intézmények a nemdohányzók érdeke védelmében dohányzó helyiségeket alakítottak ki - a

helyi lehetőségek figyelembevétele mellett, - ugyanakkor ezeknek a helyiségeknek a
valóságban jelentős része nem felel meg az 1999. évi XLII. törvény előírásainak. Azt is
tudjuk, hogy bár a törvény megszületett, azt nem követték ágazati rendelkezések, amelyek
biztosítanák a helyes gyakorlatot. Az Szt. végrehajtási rendelete előírja az intézmények tárgyi
feltételeit, valamint felsorolja, hogy milyen helyiségekkel kell rendelkezni az intézménynek,
ezek között viszont nem szerepel a dohányzó helyiség kialakítása. A nemdohányzók
védelméről szóló törvény ugyanakkor előírja a dohányzóhely kialakításának szabályait.

Nehéz helyzetben vannak tehát a szociális intézmények vezetői, hiszen még a hivatalokban,
közintézményekben is sok esetben találkozunk helyiséghiány miatt az udvaron kijelölt
dohányzóhellyel. Ezt a bentlakásos intézmények vezetői az előbb felsorolt ellátotti összetétel
miatt nem, vagy csak kivételes esetben tehetik meg. A szociális szolgáltatásokat nyújtóknak
biztosítaniuk kell a dohányzók számára a megfelelő dohányzóhelyiségeket, egyúttal meg kell
oldani azok akadálymentes elérhetőségeit is. Figyelembe kell venni, hogy a lakók többsége
beteg, mozgásában akadályozott, ezért javasolható, hogy részlegenként, vagy szintenként
alakítsák ki a dohányzás lehetőségét. Tekintettel kell lenni arra is, hogy a téli időszakban a
kijelölt helyiség fűthető legyen. A dohányzók és nemdohányzók „békés egymás mellett élése”
érdekében tehát olyan dohányzóhelyiségeket kell kialakítani, ami mindenki számára könnyen
megközelíthető, fűthető, jól szellőztethető és kultúrált körülményeket nyújt, ezért szívesen
tartózkodnak ott a dohányosok. Tapasztalataink szerint a televíziózási vagy zene hallgatási
lehetőség biztosítása garanciát jelenthet, hogy a dohányzók nem tiltott helyen gyújtanak rá.
Leírtak szem előtt tartásával a konfliktusok és a panaszok sorozatát lehet megelőzni.

A szociális intézetek építészeti adottságaira sok esetben jellemző, hogy mivel több évtizede,
funkcionálisan nem szociális intézménynek épültek, zsúfolt szobák és nagy létszámú
közösségi terek állnak az ellátottak rendelkezésére. Az ilyen épületekben még hangsúlyosabb
a jelentősége, hogy az eleve nehezített közösségi kapcsolatokat tovább ne terhelje a
dohányzás miatt esetleg kialakuló feszültség. Az emeletes intézményekben több helyen, -
szintenként - kell a dohányzóhelyiséget kialakítani, ahhoz, hogy minden ellátott könnyen
eljuthasson oda.

Amennyiben a szolgáltatónak első lépésként sikerül elfogadható, a dohányzók számára is

kedvelt helyiséget kialakítani, az lesz a feladata, hogy következetesen ragaszkodjon ahhoz,
hogy csak a kijelölt helyiséget használják dohányzás céljából. Az egy-két ágyas szoba lakóira
is ezt a szabályzást kell alkalmazni. A dohányzás szabályainak mindenkire érvényesnek kell
lenni az ágyszámtól függetlenül. Igaz, hogy az egy ágyas szobában a lakó a társát nem
zavarná, de ennek helytelen szabályozása bármikor komoly gondot okozhat a többi
ellátottnak, intézménynek, pl. bármelyik lakótárs bemehet beszélgetni és dohányozni az egy
ágyas szobába, így „mini” dohányzók alakulnának ki. További problémát vethet fel az, ha az
egy ágyas szobában élő súlyos beteg lesz, vagy szellemi hanyatlás miatt válik a dohányzási
szokása kiszámíthatatlanná.

A dohányzó helyiségek kialakításnál figyelembe kell venni a tűzvédelmi előírásokat is. Egyre
több intézményben működik már tűzjelző rendszer, így ezekben az intézményekben az
alkalmazottakat és a lakókat is fel kell készíteni a rendszer működésére és az esetleges
dohányzással okozható problémákra, azaz a füst hatására beinduló oltásra.

Az intézménynek a házirendben részletesen, mindenki számára közérthetően kell

megfogalmazni a dohányzással kapcsolatos szabályozásokat.
 34

Jellemző problémák:

 A legtöbb intézmény már kialakította a dohányzóhelyiségeit. Ugyanakkor előfordul,

hogy dohányzónak folyosót, az intézmény előterét, bejáratát, két ajtó közti légteret, az
udvart, WC-t, vagy fürdőszobát neveztek ki. Ebből számos napi probléma keletkezik,
mint pl. a füstfüggönnyel lepett bejáratok, a szellőztetés miatt folyamatosan hideg
fürdőszobák, stb. Bár ismertek számunkra is az intézmények tárgyi feltételeinek a
korlátai, mégsem javasolhatóak ezek a megoldások, sőt előbb utóbb felszámolásra
hivatottak. Az ellátottak ezekkel a célnak nem alkalmas dohányzókkal csak rövid ideig
elégednek meg, majd számukra kényelmesebb megoldásokat keresnek. Nagy
valószínűség szerint ismét a lakószobákat, társalgókat fogják dohányzásra használni,
ezzel folyamatos konfliktusokat okozva önmaguknak és másoknak egyaránt.

 Nem jól megközelíthető helyet jelölnek ki, ami a mozgásukban akadályozottakat

korlátozza a helyiség használatában.

 Nem fűthető, nem szellőztethető a kijelölt hely, és ennek következtében a helyiség

használói esetében nagymértékben sérül a testi-lelki egészséghez való jog.

 „Átjáróház” a kijelölt helyiség, beszélgetni, tv-t nézni nem lehet, az ellátottak nem
szívesen használják.

 A berendezési tárgyak a funkciónak nem felelnek meg, nem nyújtanak megfelelő

kényelmet.

 Tűzveszélyes tárgyak vannak a helyiségben – esetenként raktárként funkcionál –

amely által sérül a testi épséghez való alkotmányos jog.

 Megalázó feliratokkal figyelmeztetik a dohányosokat az etikai, együttélési és higiénés

szabályok betartására, ezzel folyamatosan sértve az emberi méltósághoz való jogukat.

 A belső szabályzatok a nemdohányzók védelmében esetenként sértik a dohányzók

emberi jogait. Ezeket az útmutatókat úgy kell elkészíteni, hogy azzal a dohányzók és a
nemdohányzók csoportjait a szolgáltató ne állítsa szembe egymással. A megfelelő
kommunikáció kialakíthatja a szükséges együttműködést a problematikus helyzetek
feloldásához.

 A munkatársak adagolják - az ellátott kérése ellenére is - a napi, heti cigaretta adagot.

Amennyiben a szolgáltató ilyen rendszert működtet, azzal nagy mértékben sérti az
ellátottak emberi méltósághoz, önrendelkezéshez, tulajdonhoz való jogát.

 A cigaretta válik bizonyos intézményekben az ellátottak egymás közötti üzletelésének,

esetenként kihasználásának tárgyává, eszközévé. Az intézmény vezetőjének feladata
az ellátottak jogvédelme érdekében, a gondnokok, szükség esetén az ellátottjogi
képviselő bevonásával az ilyen helyzetek lehetőség szerinti megelőzése, orvoslása.

 A munkatársakra más szabályokat hoztak az intézményben, így ez folyamatos

konfliktusforrásként működik az ellátottak és a dolgozók között.
 35

Ahol kulturált, jól megközelíthető helyet alakítottak ki dohányzóhelyiségnek, ott a lakók és a

dolgozók is szívesen tartózkodnak benne, a helyiség tehát ténylegesen betölti funkcióját.
Ennek következményeként kevesebb a házirendet megsértő eset. Amennyiben tehát sikerül
olyan helyiséget kialakítani, ahol a dohányzók jól érzik magukat, akkor a panaszok,
jogsérelmek száma is csökken, hiszen biztosítani tudja az intézet a nem dohányzók számára
az egészséghez, a dohányzóknak pedig az önrendelkezéshez való jogot.

Bár a cél, amit a törvény is sugall a dohányzás visszaszorítása, mégis a mindennapokban

abból kell kiindulnunk, hogy az intézmények jelentős részében nagy számban dohányoznak
az ellátottak és a munkatársak is.
Miért is ne tennék?

A szociális ellátórendszer intézményei sok esetben hosszú időtartamú, vagy végleges

megoldásként az otthont pótolják az ellátottaknak. Amennyiben pedig az az otthona, akkor
azokat a szokásokat természetszerűen megtartja, amit az otthonában is folytatna.

A dohányzó ember nem hagyhatja figyelmen kívül a nem dohányzók jogait, de a nem
dohányzó közösségnek is számolnia kell a dohányzókéval. Az intézményekben élő dohányzó
lakókat is megilleti az önrendelkezés joga, ami alapján az 1999. évi XLII. törvény előírja a
dohányzóhelyiségek kialakítását, amivel a nem dohányzók jogai sem sérülnek.

Társadalmi és egyéni szempontból is fontos, a nem dohányzók és dohányzók békés egymás

mellett éléséhez szükséges feltételek megteremtése. Ez csak a felek érdekeit kölcsönösen
szem előtt tartó tolerancián, a betartható szabályok és az etikai követelmények együttes
érvényesülésén alapulhat. A társadalmi együttélés minden területére igaz, hogy csak az
ésszerű szabályozás járhat eredménnyel, amely figyelembe veszi és érvényesíti az
ellenérdekelt felek szempontjait és igényeit is.

V.

Halál a múló időben

Haláltudatunk változása, dilemmák, paradoxonok*
Ne Totus Abiret!

Az előadás, a halál, a halálhoz való viszonyunk feldolgozására vállalkozott, de nem a

hagyományos dimenzióból közelíti meg a kérdést, hanem Kunt Ernő tipológiája alapján,
aki társadalmi halált, pszichikai-biológiai, és fizikai halált határoz meg.

Ezen a megközelítésen keresztül, a teljesség igénye nélkül kerülnek elemzésre az

alkotmányos és alanyi jogok, valamint az előadók, mint ellátottjogi képviselők által tapasztalt
jogsérelmek, illetve jó gyakorlatok.

A nem hagyományos módú előadásban a két előadó a feladatot egymás közt megosztva-
elméleti és gyakorlati blokkokra bontva – dolgozza fel a témát abból a célból, hogy a
szociális munka során jobb minőségű ellátást tudjon minden szolgáltató nyújtani.
 36

Előadók:
Molnárné Molnár Nikolett Zala megyei ellátottjogi képviselő,
Csizmaziáné Hubert Mária Vas megyei ellátottjogi képviselő.
* Az előadás elhangzott:
A Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány Dunántúli Jogvédők Regionális Találkozóján
(Szombathelyen) és a betegjogi és ellátottjogi képviselők szakmai értekezletén (Salgótarjánban)

„Ember-e még mondd a halott is?

Alvóhoz hasonlít - de mégsem...
a halál mindenhez hasonlít,
de nem azonos semmivel sem...”
(Gilgames eposz)

Korunk civilizációja nem tudja befogadni a halált. A tudományos racionalista elutasítja, az

irracionalista beleborzad. A halál eltárgyiasult. A huszadik és huszonegyedik század embere
hiába épít modernebbnél modernebb kórházakat, hiába találta ki a higiénikus hamvasztást - a
halál elidegenedett társadalmunktól.
Civilizált korunk civilizált embere igyekszik elhárítani a halált, fél és iszonyodik tőle, a léten
kívül állónak igyekszik tekinteni. A média ugyanakkor közvetlenül közvetíti a háborúkat, a
gyilkosságokat, robbantásokat, az erőszakot.

Pellei Ilona: paradoxon a halálhoz való viszonyunk:

Túlzottan félünk tőle, illetve nem félünk eléggé a haláltól.
Félünk tőle, mert idegen számunkra, nem tudjuk feldolgozni, már nincsenek magatartási
mintáink.
Nem félünk tőle, mert nem a szemünk előtt zajlik.
Régen pénzérmét raktak a halott szemére, mára már vizes zsebkendőt. Érezzük a különbséget?
Ma az egészségügyi ellátás sivár, a hit veszett el. A pszichológiai feldolgozás is hiányzik,
passzívak lettünk. A halál neutralizálódott.

Vajon hol és miért változott meg a halálfelfogásunk, a halálhoz való viszonyunk, egyáltalán
mi a halál, hogyan definiálhatjuk?

Történeti oldal:
A középkorban a halál a természeti körforgás természetes része volt. Az élet nyilvánosan
zajlott, és a halál is közügy volt. A közösség együtt élt a halálba készülővel. A haldokló ott
feküdt kiterítve saját házában, ravatalon szerettei, ismerősei körében. Aries: Kegyes,
„megszelídített” halál időszakaként definiálja ezt.
A XVII. századtól erős élet felé fordulás következett be. Középpontba a biztonság és a család
került. A csecsemőhalandóság arra késztette a nőket, hogy figyeljenek egészségükre,
szoptassák gyermekeiket tovább, nőtt a partnerek közötti figyelem, törődés.
A világ kezdett tudományosan felvilágosulni. - Max Weber: „a világ feloldása a varázslat
alól” - értelmezi ezt az időszakot.
Az abszolutizmus korában a halál, a temetkezés a szabályozás tárgya lett. Mária Terézia
elrendelte, pl. a temető és templom szétválasztását, és közegészségügyi szempontok kerültek
a középpontba.
XIX. század embere az orvostudományhoz fordult. Történeti tény, hogy a forradalmi és
császári hadsereg a sebészek, orvosok iskolája lett. Már a „más ember” halála került előtérbe.
 37

XX. századra kezdetét vette a „modern, steril halál nyitány” (Lakner, 1993). A meghalni
tudást tanító egyházak befolyása csökkent. Mára már nem tudunk a halottal bánni, mert nem
tanultuk meg a halott kezét fogni, imádkozni mellette, gyöngéden bíztatni és felkészíteni.
A XX. század halál definíciója: „Halál tilalma a boldogság megőrzése érdekében.” (Aries).
A vén kaszás szerszáma kicsorbult, mára nem fog a legtöbb korcsoporton, ám röviddel a halál
előtt még további falak mögé, a haldoklók cellájába dugjuk az egyéneket, a nyilvánosság
szeme elől elrejtve helyezzük el őket.

Platón szerint: a test csak átmeneti burka a léleknek, amely viszont egy korábbi isteni, szabad
minőség, rokon a világot alkotó anyagtalan örök ideákkal, így maga is halhatatlan.
Arisztotelész: Test: a lélek sajátos megnyilvánulási formája.
Lélek: test lehetősége, az egyik dimenziója.
Heidegger: Születésünktől kezdünk meghalni. Az időnek is a halál ad jelentőséget, miután
időnk ki van mérve.

A keresztény vallásos világkép megváltáselmélete feltárja a halál utáni feltámadás

reménységét, - ezáltal a keleti vallásokkal szemben - nem az egyénre irányul, hanem
közösségi jellegű. A földi nevelés megszabja a halál utáni életet. A földi lét előkészülete az
örök birodalomnak. A vázolt bibliai eredetű felfogás alapjául szolgál az európai halálélmény
megfogalmazásának. Az alapeszme azonban koronként, társadalmanként, nemzetenként eltérő
intenzitással került megjelenítésre, feldolgozásra. Végső megítélés utáni feltétel nélküli
harmónia kerül kiemelésre.

A halál tipológiája: Kunt Ernő:

Az emberiség története során 5 viszonyulási lehetőséget alakított ki magának a halállal
szemben:
- a halál tagadása: korunk európai, igazi civilizációs felfogása,
- a halál elutasítása: kultúránk zsidó-keresztény hagyományában tükröződik vissza,
- halálvágy: egyéni szinten ragadható meg, nem társadalmi szinten dominál,
- halál elfogadása: keleti kultúrákon keresztül ismerhető meg (Pl.: Nirvána),
- halál megszokása: háborúk, járványok, éhínségek által megtizedelt lakosság attitűdje.

Kunt Ernő halál típusai: I. Társadalmi halál

II. Pszichikai halál
III. Biológiai- fizikai halál

I. Társadalmi halál
A halál ezen állapota megelőzheti a tényleges fiziológiai halált. Az egyén kivonul a
társadalmi életből, kapcsolatai beszűkülnek (család, barát, munkatársak), szerepei
felszámolódnak, a családi életnek nem aktív részvevője. Inkább kezd megtörténni a
személlyel az élet, mintsem azt aktívan befolyásolná. Erősödik a szegregáció.

A települési önkormányzat feladata, hogy az alapszolgáltatások megszervezésével segítséget

nyújtson az arra rászoruló és azt igénylő ellátottak számára, hogy saját otthonukban és
lakókörnyezetükben önálló életvitelüket továbbra is fenntarthassák. Meghatározó cél az, hogy
alkotmányos és emberi jogait továbbra is érvényesíteni tudja az egyén. Ha ezek nem, vagy
nem megfelelően működnek, az élet utolsó évei magányban, tele bizonytalansággal,
aggodalommal, a tehetetlenség érzésének terhével telhetnek el.
 38

Intézményi szinten az elhelyezést követően jelentősen leszűkülnek a társadalmi kapcsolatok.

Az ellátottak jobbára már csak a nővérekkel és egymással beszélgetnek, hisz sok helyütt nincs
megfelelő hely a barátok, ismerősök fogadására, megvendégelésére.

Alapszolgáltatások a társadalmi halál fényében

A következőkben ismertetett eset kellőképpen példázza a fentieket.

Az idősek otthonába történő felvételre várakozva az egyedül élő idős, Parkinson-kórban
szenvedő asszony este. 10- 11 óra között elesett, és másnap délután 3 óráig ott feküdt a
földön. Az idős hölgy fiatalabb korában az idősek klubjának aktív, meghatározó tagja volt.
Minden rendezvényen ott volt, szervezésükben részt vett, az alkalmakra külön saját maga írta
versekkel készült, bíztatta, segítette társait is, egyszóval a társaság lelke volt. Ahogy azonban
egészségi állapota romlott, el-elmaradozott a klubból, míg végül már nem tudott bejárni. A
gondozónők az első időkben látogatták, aztán már ők is „megfeledkeztek” róla, a klubból
névlegesen kikerülve szociális étkeztetésben részesült, és mivel az ételért nem tudott elmenni,
a társadalmi gondozó hordta neki az ebédet, és tette be az ablakába.

Mi is történt valójában? Egy idős, társasághoz szokott asszony betegsége miatt egyedül
maradt, a tevékenységre, amit szívesen csinált, nem volt szükség tovább, a gyermekei ugyan
szinte minden nap látogatták, de ezek a látogatások az étkeztetésről, a higiénés teendők
elvégzéséről szóltak, ezért ő tehernek érezte magát. Erőt vett rajta a kiszolgáltatottság, a
magány, a feleslegessé válás érzése. Elmagányosodott, azaz előadásunk tartalmába
beillesztve, a „társadalmi halál” állapotába jutott.
Milyen alapvető jogai sérültek?
Alkotmányos jogok: emberi méltósághoz való jog, esélyegyenlőség, legmagasabb testi-lelki
egészséghez való jog, szociális biztonsághoz való jog.
Az idős ember jogait, szükségleteit nem tudta megfelelően megfogalmazni, kifejezésre
juttatni.
A szolgáltató, akivel a szolgáltatásra szerződést kötött, azt nem teljesítette megfelelően. Nem
követte figyelemmel a kliens egészségi, mentális állapotát, és nem szabta ehhez a szükséglet
kielégítését. A háttérben a nem megfelelő gondozói létszám, (intézményvezetői - fenntartói
felelősség) állt, a szakmai hiányosságok mellett.

Jellemző problémák:

 Kötelező alapellátási formákat sem biztosítják (kivétel talán csak az étkeztetés), arra
hivatkozva, hogy kevés a rászorult, vagy forráshiány van.
 Nem megfelelő szakemberekkel végzik el a feladatot, a szakember létszám is
alacsony.
 Nem teljes körű a szolgáltatás, nem az igényekhez igazított.
 Ideiglenes működési engedéllyel rendelkeznek, gyakran még a nagyobb lélekszámú
településeken is a tárgyi, személyi feltételek hiányosságai miatt.
 Megjelenik a tájékoztatáshoz való jog sérelme. Nem adnak kellő felvilágosítást arról,
hogy mi tartozik bele az igényelt szolgáltatásba, illetve nem tájékoztatnak a
szolgáltatásokról.
 Hibaforrás, ha az önkormányzatok évente csak egyszer nyújtanak tájékoztatást
hivatalos lapjukban az ellátásokról. Szükséges ez, de nem elegendő. Folyamatos
tájékoztatásra van szükség. (Média, szóróanyagok, bemutatkozó tájékoztató
rendezvények, előadások szervezése, stb .).
 39

 Sokszor a tájékoztatás azért hiányos, mert az ott dolgozóknak annyira egyértelmű a

segítségnyújtás, a szolgáltatások tartalma, hogy elfelejtik közölni a számukra alapvető
dolgokat.
 Jellemző, hogy néhány közérdekű információ a jogszabályoknak megfelelően ugyan
az intézmény faliújságán kint van, de az információ nem jut el azokhoz a kliensekhez,
akik nehezen mozognak ezért nem, vagy csak ritkán mennek be az intézménybe, vagy
éppen olvasási nehézséggel küzdenek, esetleg fogyatékosságuk akadályozza őket a
tájékozódásban, pl. érdekképviselet, jogi képviselet, változások, stb.

Itt hívjuk fel a figyelmet az alap,- és szakellátásban gyakran előforduló hibára, ami
jogsérelemhez vezet. A segítségnyújtás folyamán a gondozó akár az egészségi állapotra, a
mentális állapotra, vagy bármely más adatra vonatkozóan információkat közvetít a kliensek
között, a másik gondozottról „beszélget”. Nem ez a mentális gondozás. Így jelentősen sérül az
adott személy emberi méltósága, személyes adatainak védelme.

Több településen ugyan biztosítják hét közben az étkeztetést, de miután általában óvoda,
iskola a kifőző hely, hétvégén, ünnepnapokon, vagy a nyári és téli szünetben nincs ebéd.
Természetesen lehetne - hiszen a jogszabály is lehetőséget ad rá - 10-12 fő számára családi
kifőző helyet biztosítani valaki által, de ennek megszervezése már nem jellemző, vagy a
költségek miatt nem vállalják a települések. Ez azt eredményezi, hogy a hozzátartozó nélküli
idős ember, esetleg napokon keresztül csak hideg élelem fogyasztására van kényszerítve.

A nem elégséges gondozói létszám, pedig még a nagyobb településeken is oka lehet a
szolgáltatás hiányosságainak. A hétvégi ügyeleti rendszer, illetve a jelzőrendszeres házi
gondozás még nem elég elterjedt. Ebben az esetben is sérül az ellátott teljes körű ellátáshoz
való joga, a személyre szabott bánásmód.

A társadalmi halál megjelenése az önrendelkezési jog tükrében

Nézzük, hogy lépünk át egyszerűen olyan „apróságokon” mint például, az önrendelkezés

jog. Intézményi szinten sérthetjük az önrendelkezési jog érvényesülését, ha az egyéni
gondozási terv kialakítása nem team-munkában zajlik, ha a szolgáltatást igénybe vevő nem
vesz részt benne, ha csak a kötelező papírforma érvényesül.
Önrendelkezési jog kerül előtérbe akkor is, amikor eldöntheti a szolgáltatást igénybe vevő,
hogy a saját szobájában szeretne meghalni, és nem a betegszobában, főleg nem egy sivár,
kórházi szobában.
Túlgondozás problémája is sértheti az önrendelkezési jogot. Megteszi az adott, napi
rutincselekvést a gondozó az ellátott helyett, mert így neki is egyszerűbb és gyorsabb és az
ellátottnak is „jobb”. Noha ezzel korlátozódik az egyén az önálló életvitelében,
kiszolgáltatottabbá válik. A leépülés meggyorsításával ténylegesen rászorulttá válik.
Mindenkinek joga van elhagyni az intézményt, intézni a saját ügyeit. Az intézményben jelezni
kell, ha az ellátott eltávozik az intézetből.
De, így sérül az önrendelkezési jog, ha meg kell mondani: hová megy, miért és meddig
marad!
Megszégyenülést hozó szituációk ezek, pl. alkoholizáló betegnél a kimenő megvonása, vagy
feltételekhez kötése.

Előfordul, főleg intézményi elhelyezés esetén hogy a kérelmet a hozzátartozó a kliens tudta
nélkül adja be, sőt alá is írja helyette, és ez csak az előgondozás folyamán (vagy még akkor
sem) derül ki.
 40

A felmérések szerint a szabad intézmény választás jogával a lakók 80%-a élt, ami jó
eredménynek számíthat, ha azt vesszük alapul, hogy ebből a szenvedélybetegek otthonában
lakók többsége nem tudta hova, milyen körülmények közé kerül.

Az intézménybe való felvételi protokoll folyamán hiba lehet, hogy a felvétellel kapcsolatos
teendőket, - „természetesen a zökkenőmentes bekerülés miatt” – az egyéb részleteket a
hozzátartozóval beszéli meg részletesen a tájékoztatást nyújtó személy, a felvételre kerülő feje
felett, aki hogy jelezze ő is itt van, félénken megszólal:- nem lehetne egy kicsit
hangosabban?

Az intézményi elhelyezést követően a lakók szinte már természetesnek tartják, hogy a

problémáikról, egészségi állapotukról a hozzátartozókat automatikusan az ő beleegyezésük,
megkérdezésük nélkül tájékoztatják.
Az intézmények többségében a látogatási időt indokolatlanul korlátozzák. A dolgozók
többsége kimondottan zavarónak tartja, ha a lakók nem érkeznek vissza vacsoraidőre, ha
látogatóik ilyenkor „zavarnak”. A korlátokat, a szigorú szabályokat, a lakók védelmében, a jó
színvonalú teljes körű gondozás biztosításának zászlaja alatt alkotják.
Gyakori eset hogy az aggódó hozzátartozó a legnemesebb szándéktól vezérelve rákényszeríti
akaratát a gondozottra. Egyik kliensünk, aki házi segítségnyújtást „kért” így fogalmazott
”nem tudom miért jó a lányomnak az, hogy kiszolgáltatottá tesz?”.

Egy új intézménylakó első kérdése az volt az ellátottjogi képviselőhöz:” Mondja asszonyom,

azzal, hogy az intézmény lakója lettem, máris kezdetét vette egyfajta lassú halál, és
bekövetkezik a csendes elmúlás?”

Társadalmi halál az adatvédelem szemszögéből

Személyes adat: bármely, a természetes személlyel kapcsolatba hozható adat, az adatból

levonható bármilyen információ, következtetés. Érdemes kiemelni, hogy az egészségügyi
területen az adatvédelmi törvény az elhunyt érdekeit is védi.

Különleges adat: „érzékenységük” miatt fokozott törvényes védelemben részesülő személyes

adatok: faji eredet, etnikai kisebbség, vallás, egészségi állapot, kóros szenvedély, szexuális
élet adatai.

Adatkezelés: az adatokon végzett bármely művelet.

Személyes adatnál: a) ahhoz az érintett hozzájárulás kell (szóban, ráutaló magatartás), vagy
b) azt törvény, vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban
meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.
A különleges adatnál: az érintett írásbeli hozzájárulása szükséges. Különleges adat kezelését
önkormányzati rendelet nem rendelheti el.

Családtámogatási ellátások igénylésénél, ha az eljárás az érintett kérelmére indul, az adat

kezeléséhez való hozzájárulását vélelmezni kell. Különleges adatnál, ahol az érintett írásbeli
hozzájárulása szükséges, és ez nincs meg, akkor a hozzájárulás meg nem adását kell
vélelmezni.

Az adatkezelésről való tudomás nem azonos az adatkezeléshez való hozzájárulással!

 41

Ezért függetlenül attól, hogy az adatkezelés önkéntes, vagy kötelező, az adatkezelőt széles
körű tájékoztatási kötelezettség terheli:
 Ügyintézésben való segítés során, illetve a szolgáltatás igényléséhez szükséges
nyilvántartásokban tapasztalható jogosulatlan adatkezelés.
 A szenvedélybetegeket ellátó bentlakásos intézményben különös figyelmet kell
fordítani az ellátottak adatainak, személyiségi jogainak védelmére. Egy közösségi
ellátási formában, a jogviszony keletkeztetése az alapszolgáltatásokra vonatkozó
eljárási rend szerint keletkeztethető, kivéve, amikor a szenvedélybetegek közösségi
ellátását igénylő személy anonimitást kér. Ekkor a személyes adatokat nem kell
megadni, igazolni és nyilvántartani, illetve egyéni gondozási tervet sem kell
készíteni. /1/2000.(I.7.) SZCSM rendelet 39/J. § (3)/
 Bentlakásos intézményben a hozzátartozó felkereste az intézményvezetőt, hogy
nyilatkozzon arról, hogy az ellátottnak mennyi a megtakarítása, és hogyan juthat
hozzá. Az intézményvezető elutasította a kérést, mivel az ellátott nem hatalmazta fel
írásban az intézményvezetőt. A hozzátartozó ezután fordult az ellátottjogi
képviselőhöz, de nehezen fogadta el, hogy olyan adatokhoz nem juthat hozzá, amelyre
felhatalmazása nincs.
 Pszichiátriai közösségi gondozás esetén sérti az ellátottak magánéletével kapcsolatos
titokvédelmét, ha egészségi állapotukról mások előtt beszélnek. Házi gondozó és az
orvosi adminisztrátor az ABC-ben, a kasszára várva beszélgetik XY közösségi
gondozásban lévő személy életét. Értékelik, hogy rehabilitációs kezelés milyen
előnyökkel járna.

Nem helyes, jogokat sért:

 A problémák megbeszélése nyitott ajtó mellett, a túl hangos eszmecserék, amelyek
még a zárt ajtók mögül is kihallatszanak.
 Egy másik kliens előtti ügyintézés.
 Gyors információnyújtás a folyosón, (a gyakorta visszatérő kliens esetén).
 Ügyintézés vonatkozásában a személyes adatokat tartalmazó dokumentumok
íróasztalon hagyása, stb.

Az emberi méltóság megsértése a társadalmi halál szemszögéből

Az emberi méltóság egy olyan mindennapi elvárás, ami a személy tiszteletére, a

gondolatvilágának, testi fizikai állapotának maradéktalan megbecsülésére vonatkozik.
Senkit nem lehet emberi méltóságától önkényesen megfosztani, megalázni, kegyetlen,
embertelen, megalázó elbánásban részesíteni. Oda kell figyelni a hangsúlyra, a hangnemre,
rutinfeladatok elvégzése során a felületesség és a lekezelés elkerülésére.
Középpontba kell helyezni a másik tolerálását, a problémák emberi módon való jelzését, és az
átbeszélését. Nem szabad hagyni kiszolgáltatott emberi testet idegen szemek előtt. Mellőzni
kell a harsogást, a hangos megjegyzéseket, harmadik személy előtti kibeszéléseket.

Jellemző problémák:

 Sérül az emberi méltósághoz való jog, ha nem figyel oda az ellátó személyzet arra,
hogyan megy kórházba a beteg, fel van-e öltöztetve, ha hagyják, hogy a hálóing a
combján felgyűrődjön, stb. Sérti az emberi méltóságot, ha nem megfelelő hangon
beszélnek a beteggel, ha világgá kürtölik a folyosón a betegségét.
 42

 Sérti az ellátott jogát, ha egy intézményben a mellékhelyiség használata után kiabálni

kell a szolgáltatást igénybevevőnek, hogy „kész vagyok” végeztem, segítsenek felállni
a WC-ről!
 Sérülnek az ember jogai, ha azt mondják neki: ”Mami! Maga már öreg,
használhatatlan, ne csodálkozzon, ha a rokonok, a gyerekei, unokái nem jönnek
gyakran! Ez az öregség”. Vagy azt, hogy: „Mami, ne aggódjon, halála után a fotóit
majd odaadjuk a rokonoknak, ha jönnek, nem égetjük el.”

Panaszjog intézménye és a társadalmi halál

Az ellátottjogi képviselők alapvető feladata a panaszjog érvényesülésének figyelemmel

kísérése. A panaszhoz való jog az alkotmányban szerepel, a szabadságjogok között.

Definiálva a petíciós jog: minden embernek joga van ahhoz, hogy egyedül, vagy mással
írásban, vagy szóban kérelmet, vagy panaszt terjesszen elő az illetékes állami szerv felé. A
panasszal érdemben foglalkozni kell. Nemcsak hatóságokra vonatkozik ez, hanem
szolgáltatókra, intézményekre is, ahol a jogszabály alapján el kell járni, azon a területen, és
abban az ügyben, ami a hatáskörébe is illetékességi körébe tartozik.

Intézményi szinten az intézményvezető tizenöt napon belül köteles a panasztevőt írásban

értesíteni a panasz kivizsgálásának eredményéről. Amennyiben az intézményvezető
határidőben nem intézkedik, vagy a panasztevő nem ért egyet az intézkedéssel, az intézkedés
kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat jogorvoslattal.

De mi a helyzet egy zárt közösségben, pl. egy intézményi keretek között élő esetében?
Működhet lakógyűlés, érdekképviseleti fórum, intézményvezetőhöz fordulás, fenntartóhoz
fordulás, kérdés, hogy érdemi választ kapnak-e, kivizsgálják-e egyáltalán a problémát?

Sértheti a panaszjog útját az is, ha kötelező szabályzatok (házirend, szakmai program,

gondozási megállapodások) nem felelnek meg az elvárásoknak. Ha a panaszjogról való
tájékoztatás az ellátott felé nem kielégítő. Ha az érdekképviseleti fórum csak formálisan
működik, vagy ugyan véleményt formál, dönt az elékerült kérdésekben, de az
intézményvezetés ezt figyelmen kívül hagyja.

II. Pszichikai halál

Ebben a stádiumban az egyén elfogadja a halál tényét. Magába roskad, belső magánya
kiteljesedik. Szerepei teljesen felszámolódnak. Az ember társadalmi, testi, kulturális helyzete,
kapcsolatai üressé lesznek. Ez a fázis is hosszabb idővel megelőzheti a véget, a tényleges
halált. A típus függ az egyén kapcsolataitól, a kultúra felkészítő és életigenlő erejétől.

Két dolgot fontos itt kiemelni.

- az élet méltó lezárása - amely egyrészt adminisztratív jelleg,
- az elköszönés, a halálba kísérés, amely a hospice jelleg.
A XX. század tragikuma, hogy századunkra a gyermekeink halála nagyobb sérülés lett az én
számára, mint a saját halál, hiszen az utód elmúlásával az életfolytonosság és a jövő szűnik
meg. Nehéz a gyermeknek a halálról beszélni nehézség nélkül, annál is inkább, mivel mára a
halál nem beszédtéma a felnőttek mindennapi interakciójában sem. A gyermek halállal
kapcsolatos kérdéseit a család is, és az iskola is igyekszik hárítani. A nevelésnek nagyon
 43

fontos szerepe van, annál is inkább, mivel a gyermek haláltudata felfogható úgy, mint az
egyéni lét végességéről szerzett tudás.

Egy halálos kórban szenvedő gyermek halálfélelme kusza. Számtalan információs csatornán
keresztül tájékozódik: egy kórházban figyelik az orvosokat, a nővéreket, a szülőket és a
társaikat. A látvány, a saját és a másik rosszulléte, amikor a társát elviszik máshová, de tudja a
gyermek, hogy a pajtása meghalt, és a távozásról mégis mindenki mást mond. Ott van még a
szülők félelme, ami a saját halálfélelmüket is indukálja.

Ilyenkor helyes magatartás a kimondás: az igazat mondani, és a gyermeket is beszélni

hagyni.
Megrázó történet Polcz Alain tapasztalatából:
A 6 éves Mónika meséje édesanyja felé: „és akkor ugye a kislány belépett a folyóba, és a
víz csak vitte, és vitte. Soha többet nem ért már partot.”

Ott van a gyermeknél a rejtett tudás is.

13 éves Szilárd feljegyzései, amelyre az édesanyja bukkant pár nappal a halála után.
„A gyermek két évig vezetgette a szobatárs gyermekek nevét, és egy keresztet rajzolt
azok mellé, kik már nem élnek, magának egy kis dobozban pénzt gyűjtögetett, a saját
temetésére.”

A hospice munka egyik alapja a halálfélelem és a haláltudat feldolgozásának segítése, az

érintés fontossága, a ráismerés; a ráismerés vállalása, vállalhatóvá tétele.

Semmiképpen nem szabad elbagatellizálni, hárítani, lerázni.

A több ezer éves tibeti halottas könyvben is meg írták, de a régi keresztény rítus és a népi
hagyományok is megmutatják: mit kell tenni az agonális szakaszban, és mit az exitus alatt.
Arról van szó, hogy az utolsó percig segíteni kell a lelket elszakítani a testtől, és szeretettel
kell ellátni. A távolodó lelket a keresztények imákkal, virrasztással segítik távozni, míg a
kínaiak muzsikálnak, vagy színházzal kedveskednek „az Út” során.
Ha szembeállítjuk mindezt a XXI. század napi gyakorlatával, akkor világossá válik, hogy
elveszítettük a kapcsolatot a haldokló testével és lelkével. Személyes búcsú helyébe a formális
búcsú mindenhatósága lépett.
Kezdetben a haldokló hagyatkozott, búcsúzkodott, halála „közösségi élmény” volt. Mostanra
a haldokló a kórházban teljesen elkülönítve, szerettei nélkül, kommunikációs lehetőségek
nélkül vesz búcsút az élettől. A kapcsolatok fő alkotórésze a szeretet, az őszinteség elveszett.
A hagyományos közösség felbomlott, az ember elmagányosodott, a gyász érzelmi töltése
neutralizálódott.
Racionalizálódott a halál, elidegenedett az élettől.

1. Jogeset: Két ágyas szobában egy aktív korú ellátott és egy haldokló tartózkodik.
A haldokló ragaszkodik ahhoz, hogy a megszokott környezetében búcsúzzon az élettől, sokat
járnak be hozzá a gondozónők, sokat jajgat, az aktív ellátott viszont az ellátottjogi
képviselőhöz fordul.
Mindegyik félnek joga van az emberi méltósághoz, a haldoklónak a teljes körű ellátáshoz, a
kapcsolattartáshoz, a másik félnek a nyugalomhoz, a félelemmentes környezethez, melyik
joga előbbre való? Ebben az esetben az intézményvezető a leghumánusabban, legsegítőbb
módon oldotta meg a helyzetet, elsőbbségben részesítette a haldoklót, ott maradt a szobában,
addig ideiglenesen egy másik helyiségben helyezte el az aktív ellátottat.
 44

2. Jogeset: Az emberek nagy része kerüli a halállal való foglalkozást, így kerüli esetleg a
haldokló hozzátartozójával való utolsó perceket is. Ezért is kerülnek sokszor haldokló betegek
a kórházakba. Külön szükséges foglalkozni az intézményben elhunytak esetével, amelyet egy
példán keresztül mutatunk be:

A bentlakásos intézményben haldoklik egy idős lakó. Nő hozzátartozója ott ül mellette. Más
lakó nincs a szobában. Eddig azt lehetne mondani, hogy az intézmény megadja azokat a
jogokat, melyek megilletik a haldoklót, hiszen nyugalom veszi körül, hozzátartozó kíséri.
Ekkor azonban bejön a takarító. Hozza a létráját, és elkezdi az ablakot pucolni, hiszen ünnep
lesz, takarítani kell.

Mi is történt? Gyakorlatilag a haldoklót mintegy „tárgyat” kezelték, aki fölött történhetnek

ilyen „fontos” dolgok, mint a takarítás. A takarítót és közvetlen részlegvezetőjét az
intézményvezető figyelmeztette. A takarító elcsodálkozott. El sem akarta hinni, hogy ő
valamit hibázott. Emberi méltóság megsértése, a haldoklók jogainak sérelme, közömbösség a
másik fájdalma iránt?

A bentlakásos intézményekben a meghalt lakó helyére viharos gyorsasággal igyekeznek új

lakót felvenni. Ennek oka a normatív állami támogatás kiesésének elkerülése, valamint emiatt
a fenntartó neheztelésének elkerülése. A lakók viszont esetleg ezt úgy élik meg, hogy biztos
majd azt is alig várják, hogy én meghaljak. Így sérül a mentális egészséghez való joguk.

Euthanázia kérdésköre

Gondolatokat vet fel az olyan helyzet, amikor is a betegségből már nem lehet kigyógyulni,
ahol a halál elkerülhetetlenül megrövidíti az életet. Mi már az életre vagyunk „programozva”.
Hajlunk arra, hogy úgy viselkedjünk, mintha örökké élnénk.
A tömegkommunikációs médiumok is általában a betegségek elleni küzdelmekről szólnak,
pedig az orvostudomány csak a halál kitolására vállalkozhat. Az egészséges ember a betegség
révén testileg és lelkileg is megváltozik.

Kórházainkban uniformalizált; jobb esetben paternalisztikus, rosszabb esetben inkább

tárgyszerű elbánásban részesülünk. A kórház a gyógyulás háza, de egyúttal a meghalás háza is
tud lenni. Pedig a betegség sors és nem szerep. Gyakori tapasztalat az, hogy a kórházakban a
munka inkább a gyógyítható betegek felé irányul, míg a haldoklókkal egyfajta tárgyiasult,
„alibi” kezelés folyik. A korszerű orvostudomány képes életmeghosszabbító eljárások
alkalmazására. Ezeknek nem minden esetben van orvosi javaslata; maga a beteg is
rendelkezhet arról, hogy ezekkel éljenek-e vagy sem.

Véleményünk szerint segíteni kell a beteget a halálban, de nem szabad őt a halálba segíteni.

Eme kérdéskörrel már a régi görög és római civilizációknak is szembe kellett nézniük, ami
elsősorban kora- és korcsszülöttekre vonatkozott, de alkalmazták a kegyelemből való
emberölést, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő felnőtteknél is.
Mára az életnek minőségre tekintet nélküli fenntartását szinte vallási felelősséggel ruházták
fel.
 45

Az euthanázia definíció szerint „jó halál”, vagy asszisztált halál. A fasizmus emberirtó
programja e szóval címkézte a faji alapon végrehajtott emberpusztítást. Ezen történelmi tény
negatív képzettársításokra ihletett sokakat.

Vaux szerint az euthanázia nem más, mint olyan módon keresni a könnyebb halál lehetőségét,
hogy segítséget nyújtanak egy személynek a kevésbé pusztító békés halálhoz.

Aktív euthanázia kérésre segítség nyújtása öngyilkossághoz, vagy az élet befejezéséhez.

A kettős halálú euthanázia a halál meggyorsítása a szenvedések kiterjedésének megelőzésére
irányuló kezeléssel.

A passzív euthanázia a halál bekövetkezésének lehetővé tétele rendkívüli beavatkozások el

nem végzésével, életmentő intézkedések mellőzésével.
Beszélhetünk önkéntes euthanáziáról, ami a beteg beleegyezésével, és nem önkéntes
euthanáziáról, ami ennek hiányával történik.

Elgondolkodtató az, hogy az orvostudomány fejlődésével a várható élettartam 40%-kal

növekedett a legutóbbi három generáció során. A hosszabb életért nem ritkán tartós
haldoklással kell fizetni. Az orvosoknak a közelmúltig nem volt joguk, hogy hagyják a
beteget meghalni, még a páciens kifejezett kérésére sem. Ma már sok országban megengedett
a passzív euthanázia, de aktív formája már jogi és morális szempontból is más elbírálás alá
esik. Magyarországon tiltják az euthanázia mindkét formáját, a jog szerint tilos;
bűncselekmény.

III. Biológiai-fizikai halál

Ez a fázis a szervek működésképtelenné válásakor lép be. A testi halál a fizikai lét tökéletes
megszűnését, a végérvényes elmúlást, a halál kiteljesedését jelenti. A test funkciói ellátásra
önállóan már nem alkalmasak. A mai orvostudomány már képes arra, hogy modern gépi
struktúrákkal szervek működését helyettesítse, mindez persze sok problémát vet fel az ember
és a gép problémájáról, a humanizálódás kérdésköréből.

Sokat utaltunk eddig rá, hogy jó esetben az exitus idején ott van a hozzátartozó, ott vannak az
egyén szerettei, rosszabb esetben csak egy tárgy csupán. A másik oldalon, az élők oldalán
viszont megjelenhet a halottól való elidegenedés, a félelem.

Gyakran előfordul, hogy nekünk a szociális szektorban dolgozóknak ilyen helyzetben a

részvétünk sematikus elsikálás a részt- vétel helyett. Meg kell változtatni a szemléletet.

A saját családban, családi környezetben való halál gondolatát újra el kell fogadni.
Ennek nemcsak az egészségügyi vagy a szociális szektorban dolgozók, illetve a betegek
ügyének kell lennie, hanem mindannyiunk ügyévé kell tenni, mivel mindannyian halandók
vagyunk. A halál nem megszünteti, hanem átváltoztatja az időt, átemelve egy más
időminőségbe. A temetési prédikáció sem a halottnak szól már, hanem az élőknek.

Ha a társadalom nem becsüli és gondozza halottait, és ebben nem tud segíteni a

családnak, akkor pálcát tör saját maga felett!
 46

A bentlakásos intézményekben, a kis közösségekben fontos és megoldható a halott lakótól

történő elbúcsúzás.

Példa:
Kis létszámú intézményben az elhunyt lakótól a közösség többi tagja búcsút vesz oly
módon, hogy egyesével (természetesen, csak aki akar) bemennek a halotthoz és saját módján -
imával, gyertyával, csendesem megállva az ágya mellett - elköszön.

A temetést követő napon csoportos foglalkozás keretén belül vesznek búcsút az elhunyttól.
Gyertyagyújtásos ceremónia során az életfáról lekerül a lakó „levele” a fa tövébe. A lakók
és a dolgozók felelevenítik az együtt töltött évek során szerzett emlékeket, történéseket,
élményeket. Hívő lakók a megemlékezést, elköszönést imával zárják. Arcképe felkerül egy
tablóra, ami szintén egy fa alakot mintáz. Minden évben halottak napján megemlékeznek
közös halottaikról.

Ehhez el kell mondani, hogy ugyanilyen befogadási ceremónia van a lakó érkezésekor is.
Kölcsönösen bemutatkoznak egymásnak, a régebbi lakók elmondják a szokásokat,
tudnivalókat, majd az új lakó felakasztja az ő nevével ellátott falevelet az életfára.
Ez a búcsúzás, a még élőknek is nagyon fontos. Hiszen tudják, hogy nem múlnak el
nyomtalanul a világból. A lakóközösség minden tagja számíthat arra, hogy az ő halála esetén
is gondolnak rá társai, elbúcsúztatják őt is, és az „élet-levele” a fa tövében megmarad, ahogy
emléke is az intézményben. Emberi méltósága nem sérül, intézményi ellátása teljes.
Talán ez a módszer segíti a még élőket a halál elfogadásában is.

A jogvédelmi képviselők munkája, intézményekben való megjelenése – tükör szerepe -

hozzásegíti a dolgozókat ahhoz, hogy munkájukat egyre tudatosabban végezzék, jogsérelmet
még figyelmetlenségből, vagy leterheltségből se kövessenek el. Ehhez természetesen
szükségesnek látjuk a dolgozók mentálhigiénéjét, kiégés elleni tréningen való részvételt.

Powys a halált Old Mother Death-nek, öreg mamának nevezi, aki mindenkit magával ragad.

Aki született az meg is hal.

Hamvas Béla szavaival élve, pedig próbáljunk meg vidáman, méltóságban, közösségben élni,
de HALJUNK MEG CSENDESEN!

„Titkokkal teli élet, te...

Ne hagyj meghalni, mielőtt még
nem tudhatnám,
Hogyan viszonyul hozzád a halál?
A világ ellentmondása ő?
A gyógyulása?
Az élet része, belőle egy darab?
Hiszen én is csak így tudok felőle gondolkodni- élve.”

R. M. Rilke 1901.
 47

Felhasznált irodalom:

1, Aries, Philippe: Gyermek, család, halál Tanulmányok, Gondolat K., Budapest, 1987.
2, Blasszauer Béle dr: Euthanázia, Lege Artis Medicin, 1991.
3, Elias, Norbert: A civilizáció folyamata Gondolat K. Budapest, 1987.
4, Imhof, Arthur E: Elveszített világok, Akadémia K. Budapest, 1992
5, Kunt Ernő: A halál tükrében Magvető K. Budapest, 1981.
6, Lakner Judit: Halál a századfordulón História- MTA Történelemtudományi Intézete
Budapest, 1993.
7, Polcz Alaine: Meghalok én is? Osiris K. Budapest, 1995.
8, Szabó Péter: A végtisztesség Magvető K. Budapest, 1989.
9, Weber, Max: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme Cserépfalvi K. Budapest, 1995.
 48

Zárszó

Füzetünkben öt olyan témát elemeztünk, amelyek nem megfelelő szabályozása vagy kezelése
következtében a mindennapokban számos konfliktus alakulhat ki a szolgáltatók és az ellátást
igénybe vevők között. Ezen konfliktusok megelőzése, csökkentése az ellátottjogi képviselők
fontos feladata.

A gyakorlatban a legtöbb szolgáltató tudja, hogy a szolgáltatások megszervezése során a

problémákat megelőzni, - a jogi szabályozások betartásával és az ellátotti érdekek
felismerésével – sokkal célravezetőbb, mint a kialakult, vagy elmélyült konfliktusokat
feloldani. Ezen felismerés jegyében tártuk fel a témák kapcsán tapasztalt hiányosságokat és a
jó megoldásokat egyaránt.

A példákból látható, hogy az ellátottak jogvédelmében nem találhatunk a vonatkozó

joganyagban mindig egyértelmű szabályozásokat. Az intézményvezetőknek a legjobb
megoldás megtalálásához, mindig mérlegelniük kell az ellátotti érdek individuális felismerése
és a közösségi normák, valamint a jogszabály adta lehetőségek mozgásterében. A jó gyakorlat
kialakításához gyakran a régi szokásokat alapvetően kell az intézményeknek átalakítaniuk,
amely nem megy konfliktusok nélkül.

Az intézményi változások menedzselése mindig az intézmény vezetőjének a feladata, így

elsősorban ő az, akinek a legfrissebb tudással a leghatékonyabb jogalkalmazási képességgel
kell rendelkezni. Ugyanakkor a szükséges változtatásokhoz elengedhetetlen az intézmény
munkatársainak a tudati és érzelmi involválódása az ügy iránt.

Az ellátotti jogok érvényesülésének a legjobb mutatója, ha a segítők képesek a szabályozások

mögött meglátni a tényleges ellátotti érdekeket és ennek megvalósulásához rendelik a napi
gyakorlatukat.

Mindezekhez szeretnénk a szakembereknek segítséget nyújtani.