7.

A jól működő család jellemzői és a családi élet szakaszai

Mi a család?
A legkisebb társadalmi és gazdasági egység, minden kultúrában jelen van. Több funkciót is
betölt a társadalomban:
- Társadalmi reprodukció biztosítása
- Utódok szocializációja
- Érzelmi biztonság, lelki támasz, támogató rendszer a családtagok számára.

A jól működő család jellemzői

Egy család működése akkor tekinthető egészségesnek, ha:

 értékrendjük világos
 ha minden változás lassan, rugalmasan, folyamatosan zajlik, és ezek
bejósolhatóak a családtagok számára, nincs káosz,
 a stresszt megfelelő módon kezelik, nincs bűnbakképzés
 a családtagok kimutatják érzelmeiket, indulataikat, beszélnek róluk, és ezeket
normálisnak, önmagukhoz tartozónak érzik
 vannak családi „rituálék” (hagyományok?)
 támogatják egymást érzelmileg, kiállnak egymásért, biztatják egymást
 képesek lemondani valamiről a másikért
 megtanulják tisztelni saját magukat és egymást
 kiadhatják magukat egymásnak, mert bizalom van köztük
 a felelősséget megosztják, mindenkinek van feladata
 mindenkinek a véleménye fontos, és egyértelmű a kommunikáció a
családtagok között.
Egy család egészséges működése nemcsak kizárólag a családtagok lelki működésétől függ,
hanem a családot körülvevő társadalmi környezettől is. Ebben a környezetben, napjainkban az
értékválság, a kultúra gyors átalakulása, a tekintélyelvűség csökkenése figyelhető meg.

A családi élet szakaszai – Családi életciklusok

Hill az alábbi szakaszokat azonosította a családi életciklusoknak:

1. Az újonnan házasodott (gyermektelen) fiatal pár családja

2. A csecsemős család (0-3 éves korig)
3. A kisgyermekes család (3-6 éves korig)
4. Az iskolás gyermekes család (6-14 éves korig)
5. A serdülőkorú gyermeket nevelő család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, aktív korú szülők családja
8. Az inaktív öreg házaspár családja
Hill komplex modellje tulajdonképpen átfogja egy család alakulástól elmúlásig tartó
időszakát, azokat egymástól jól elkülöníthető és a családdinamika szempontjából
meghatározó szakaszokra bontva. Ezen életciklusok mindegyike normál krízisek formájában
alakul egyikből a másikba. Ezeket a kríziseket azonban nem mindenki éli meg normálisnak!

1. Az újonnan házasodott, gyermektelen fiatal pár:

A pár közös életének első szakaszában a fő feladat az összecsiszolódás, az
alkalmazkodás. A pár egyik legfontosabb feladat a házastársi identitás kialakítása.
Ez egy a közös „mi-tudat” kialakítását jelenti. Az ifjú párnak meg kell húzni a saját
határait, vagyis le kell válnia a szülőkről. Optimális esetben ez egy „lazább”, de
támogató kapcsolatot jelent a szüleikkel. A párnak önállóan kell dönteni életük
meghatározó területein (pl. pénzügyek, gyermekvállalás).
Az új életforma kialakítása és a hozzá kapcsolódó életmód jelentős megváltozása idézi
elő a családi életciklusok első krízisét. Ebben az életciklusban új szükségletként
jelentkezik a férj és feleség szerep tartalmainak kialakítása és működtetése, a nemi
szerepek kiteljesítése, a harmonikus szexuális élet, a kapcsolati intimitás megtanulása
és működtetése. A párnak elsősorban arra kell törekednie, hogy az elfogadottság és a
szeretve levés szükségletét ki tudják elégíteni egymás számára. Ehhez szorosan
kapcsolódik a szerető képesség fejlesztése, a másokra hangolódás vagy alkalmazkodás
kialakítása, illetve a lemondásokra való képessé válás kialakítása is. A szakasz egyik
sajátos feladata a pár számára, az “adok-kapok” egyensúly kialakítása és fenntartása.
Ehhez érteniük kell azt az új helyzetet, amelyben az eddig kétféle értékrend
összekapcsolódásával, egy új, harmadik lesz.

2. A csecsemős család:
Egy gyermek érkezése számtalan örömmel, és legalább ennyi operatív feladattal és
tennivalóval jár. Már a gyermekvárás időszakában átrendeződik a pár belső
struktúrája, a férfi és női szerepek egyre inkább elválasztódnak, és elkezdenek
erősebben működni az eredeti családból hozott minták is. A házastársak kapcsolata,
egymáshoz viszonyulása megváltozik, amiben szerepet játszik a gyermeket váró pár és
a (leendő nagy-)szülők közötti távolság. Felbukkan a hiányzó minták, és a szükséges
segítség megszerzésének igénye. Ebben a szakaszban jelennek meg az anya problémái
önmagával, illetve a csecsemővel, ami természetesen kihat az apa működésére is.
Az anyai szerep belső ambivalenciája a gyermeknevelés vs. önmegvalósítás dilemma
felhangosítódik, illetve a korábbi családi életszakaszban lezáratlanul maradt
problémák itt a gyermek érkezésével egy időre félretevődnek (megoldatlanul
maradnak, de nem akadályoznak). Megváltozik a házastársi kapcsolat és egy időre a
szexualitással kapcsolatos igények is nehezebben összeegyeztethetők. Ezt a szakaszt
terhelheti még egy kistestvér születése is, amely a család számára egy az addigiakban
kialakított struktúra teljes újrarendezését igényli.
A szülői szereppel való azonosulás nagy próbatétel. Az eddig szabadabban, elsősorban
önmagát előtérbe toló pár mostanra másfajta fontossági sorrendeket alakít ki, és a
szerepek teljesen új rendszerét építi fel. Hangsúlyosabb lesz az egymás támogatására
fordított erőfeszítések köre, mind a feladatok, mind pedig a pszichés síkon egyaránt.
A pár egy újfajta integrálódáson megy keresztül a tágabb családi hálózatban.

3. A kisgyermekes család (3-6 éves korig):

Néhány családdal beszélgetve, mikor a családi életút kapcsán ennél a szakasznál
tartunk, arról számolnak be, hogy alig várták már hogy a gyermek “végre” óvodába
menjen. Aztán ebből a nagy vágyból a teljesülést követően szívesen visszavettek
 volna. Ez az életszakasz alapvetően négy nagy krízis lehetőséget hordoz magában.
A gyermek óvodába kerülése, az anya munkába állása, az apa professzionális
problémái, és a házastársi kapcsolat alakulása. Ezek nem szükségszerű, de jellemző
fejlődési krízisek, amelyek megoldása hosszú időn keresztül (akár évekig)
folyamatosan igénybe veszi a szülőpár problémamegoldó képességét.

4. Az iskolás korú gyermeket nevelő család (6-14 éves korig):

E szakasz egységességét az iskola körüli rendeződése adja. A 8 év alatt azonban
hatalmas változás következik be: az iskolaérett gyermekből a felnőttkorra készülő,
biológiailag majdnem érett fiatal lesz.
Az iskolás korú gyermekes család életszakasz az első olyan időszak, amikor a szülők
egy várhatóan elnyúló, hosszú időszakra kell hogy felkészüljenek. Ebben az
időszakban (éppen a hosszú volta miatt) több idő áll rendelkezésre a fejlődési krízisek
családi életbe való integrálására, és az újonnan alakuló szerepek kimunkálására. Ebben
a szakaszban a gyermek(ek) már teljesen másféle szülői gondoskodást is igényelnek,
és folyamatosan erősödik az önálló működési igény mértéke. A kiskamasz korig tartó
időszak tele van felfedezéssel és kihívásokkal!

5. a serdülő gyermeket nevelő család (14+):

A gyermek függetlenedési kísérletei alapvetően szemben állnak a szülőktől való
függésükkel, a rászorultságukkal. Ebben a helyzetben a szülők szinte minden jó
szándékú intelme, javaslata vagy iránymutatása meddő, mert a serdülő vagy kamasz
azokat leginkább a saját elképzeléseinek kontrolljaként hallja. Ebben a helyzetben a
szülők addig kialakult eszköztára “csődöt mondani látszik”, türelmük pedig mintha
hatványozottan gyorsabban fogyna.

6. a felnövekedett gyermeket kibocsátó család:

A felnőtté vált gyermek önállósodása jóval előbb kezdődik, mint az elköltözése, önálló
családalapítással jelzett kilépése a családból. Minél alacsonyabb kvalifikáltságot
szerez a gyermek, annál hamarabb válik pénzkeresővé, ami az önállósodás útján
jelentős lépés.
A hosszabb tanulás következtében a biológiai érettségen messze túlnyúlik a családtól
való anyagi függés, amely természetszerűleg lassítja mind a szociális, mind az
emocionális érést illetve leválást. Ebben a fázisban a család legfőbb funkciója az, hogy
a gyermeket felkészítse az önálló életre, és hogy az ehhez szükséges készségei
alakulásában asszisztáljon. A szülők számára nagy a csábítás, hogy továbbra is a
korábban megszokott módon irányítsák gyermekeik életét. Mivel napjainkban a
fiatalok önálló életkezdéséhez szükség van a szülők anyagi támogatására (pl.
lakásszerzésben), ez megerősíti azt a természetes tendenciát, hogy a felnőtté vált
emberben is tovább éljen a „gyermeki igény”, hogy szüleitől maximális segítséget
várjon el, s természetes „járandóságként” fogadjon el mindent. A szülők meg is teszik
a maximális erőfeszítéseket (főleg az anyagiak terén), hogy az „áldozatkész szülő’
szerepében megmaradjanak.

7. a magukra maradt, aktív korú szülők családja:

Miután a gyermekek elhagyták a szülői házat, a szülők életmódjában lényeges
változások következnek be. Rendszerint még mindketten dolgoznak. A változás
alapvető megkönnyebbülést jelent a szociális, gazdasági, fizikai igénybevétel s az
állandó felelősség tekintetében. Ha ezt a szülőpár képes pozitívan megélni, az újra
megtalált szabadság, függetlenség örömet okozhat.
 Azt is be kell látnunk, hogy energiáik nagy részét kereső munkakörük még leköti (a
gazdaságilag fejlett országokban a nők zöme csak ekkor vállal újra házon kívüli
munkát, általában részidőben!), több szabad idejük juthat egymásra, közös
tevékenységre. Gyakori jelenség, hogy éppen az egymásra maradás, az eddig
„közvetítő” szerepet betöltő gyermekek távozása feszültséget okoz a szülők között.
Számos olyan konfliktus, melyet korábban nem tudtak ugyan megoldani, de a
gyermek jelenléte elfedett, most élesebben jelentkezik.
A háttérbe szorult szülőszerep helyett két újfajta szerepkör nyílik meg előttük: az
anyós/após szerepe, valamint a nagyszülő szerepe.

8. az inaktív, öreg házaspár családja:

Ennek az életciklusnak meghatározója az a tendencia, hogy a nyugdíjas létforma
(főként az anyagi korlátok és a fizikai erőnlét csökkenése miatt) az életlehetőségeket
beszűkíti. A házaspár nyugdíjas létre való átállásának sikere nagyrészt a férj újfajta
szerepmegoldásától függ. A pénzkereső teljesítményre való beállással szemben
nehezebb pótaktivitást találni. A „nincs rám szükség” érzését a házastárs segíthet
csökkenteni, ha férjét bevonja az otthoni munkába, ha értékként hangsúlyozódnak
érzelmi biztonságot nyújtó gesztusai s felesége számára nyújtott társasága. Ezek mind
segíthetik az énkép, az elvárások és a viselkedések szükségszerű módosításait.
Ebben az életciklusban következik be a megözvegyülések zöme. Ezt az eseményt
lélektanilag feldolgozni (ún. gyászmunka), majd bizonyos szerep-reintegrációt
kialakítani olyan megterhelő feladat a társát vesztett, egyedül maradt idős emberre
nézve, hogy a család támogatása ilyenkor nélkülözhetetlen. Amire a család
segítségnyújtásának irányulnia kell, az a gyászoló ember érzelmi teherbírásának
javítása.