Professional Documents
Culture Documents
Zsolt. 95,7
Az 1526-os Mohácsi vész miatt sok egyházi vezető meghalt,akik a reformáció ügyét előbbre vihették
volna. Az ország három részre szakadt. Voltak,akik Isten Igéjével igyekeztek megvigasztalni a
bátorítani a népet.
Szerzetesként kísérte földesurát a mohácsi csatába,de onnan csak egyedül ő tért vissza. Miután egy
rövid ideig Wittenbergben tanult ,megismerte a reformáció tanait. Perényi Péter földesúr birtokára
került,aki támogatta ezeket a tanokat és 1531-ben megalapította a sárospataki iskolát.
Laskón lett lelkipásztor. A hagyomány szerint úgy vigasztalta a bujdosókat,hogy zsoltárokat énekelt
nekik,melyeket ő fordított le magyarra.
Sokat vitázott katolikus papokkal. A nép sokszor mellé állt,de az is előfordult,hogy megszégyenítették
és elkergették (teknő alá kellett bújnia) . Sztárainak is vigyáznia kellett életére,ezért mielőtt kilépet
volna a házból,egy karóra szúrt tököt dugott ki. Megesett ,hogy szétverték a tököt ,mert a fejének
vélték.
Sztárai 120 gyülekezetet alapított. Megmaradt Luther tanításai mellett élete végéig.
Az egri püspök börtönbe záratta ,ahol igyekeztek visszatéríteni a katolikus hitre,de ő nem hagyta
magát. Sikerült kiszabadulnia,de később ismét börtönbe zárták. Szapolyai János erdélyi fejedelem
juttatta börtönbe.
Továbbra is üldözték ,ezért végül külföldre menekült. Eljutott Baselbe,ahol megismerte a kálvini
reformáció tanait és hazatérve már azokat a tanokat hirdette.
Egyik legnagyobb reformátorunk. Nagyon okos ember volt. Két szenvedélye volt:tanulni és tanítani. A
wittenbergi egyetemen személyesen Luthertől tanult. Hazatérve Csanádon lett lelkész és tanító.Nagy
lelkesedéssel hirdette a reformáció tanait.
Szárszón lelkipásztor lett. Még püspöknek is megválasztották(szuperintendens). Öt év múlva
Kálmáncsa lelkipásztora lett. Újév napján a keresztnevek jelentéséről prédikált. Fájlalta,hogy az
emberek nem részesítik előnyben a keresztyén neveket ( Irén=Béke, Erzsébet= Isten nyugodalma,
Klára =tiszta). Amikor elmondta,hogy az Orsolya pogány név és a jelentése anyamedve,egy előkelő
asszony,akit Orsolyának hívtak sértésnek vett ,ezért beárulta a töröknél,akik fogságba vetették
Szegedit.
Bilincsben is tovább prédikált a piactéren. Végül Mező Ferencné kérésére szabadon engedték,akik
halálos ágyán kérte férjét,hogy szabadítassa ki a prédikátort.
Ezután Ráckevén lett lelkipásztor; mikor a török bég,akik fogságba tartotta odalátogatott, Szegedi
ajándékkal látogatta meg,aki nagyon meglepődött ettől a gesztustól és bocsánatot kért a sok kínzás
miatt.
Szintén a wittenbergi egyetemen folytatta tanulmányait. Az ott tanuló magyar diákokból álló csoport
őt választotta meg vezetőjének,vagyis seniornak. Debrecenben sürgősen szerettek volna egy
talpraesett lelkészt Kálmáncsehi Sánta Márton helyére,aki elhunyt. A város tele volt ugyanis
zavargásokkal ( a lakók egy része Luthert ,a másik része Kálvint követte). Az unitáriánusok is
felbukkantak a városban,akik azt vallották,hogy csak egy Isten van,tehát Jézus nem Isten Fia,hanem
egy tökéletes ember,és a Szentlélek sem létezik. Magukat tartották az igazi reformátoroknak.
Méliusz alig 22 éves ,mikor Debrecen egyik lelkészévé válik,és döntenie kell,hogy melyik pártot
támogatja a kialakult helyzetben. Miután megismerte Kálvin tanításait,ezen a vonalon haladt tovább
és határozottan lép fel az unitáriánusok ellen. 1561-ben megválasztották püspöknek, és ettől kezdve
védte a református egyházat a Szentháromság tagadókkal szemben.
De az unitárius vallás egyre erősebb lett. Sokan átálltak,ezért szükség volt arra,hogy felvilágosítsák az
embereket a református hit lényegéről. Ezért Méliusz 1567-ben zsinatot tartott Debrecenben( ez volt
az első református zsinat). Ezen a zsinaton többen között elfogadták a II.Helvét Hitvallást és a
Heidelbergi Kátét,mint a református hitvallásokat.
Méliusz munkássága nyomán a magyarság nagy része megismerte megismerte és elfogadta a kálvini
reformáció tanításait. Sikeresen harcolt az unitáriánusok ellen és megalapozta református egyházunk
alkotmányát.
Károli Gáspár(1529-1592)
Magánélete nagyon szomorúan alakult,mivel három gyermekét és két feleségét veszítette el.
1586-ban kezdte a Biblia magyarra fordítását. Három évi előkészítő munka után sikerült kinyomtatni
az első teljes magyar Bibliát,amely 2412 oldalból ált és 5 kg-ot nyomott.800 példányban jelent meg.
Segítségére volt még Szenci Molnár Albert is,aki a kéziratokat és nyomdaíveket Göncről Vizsolyba és
Vizsolyból Göncre vitte gyalog (15 km). Az első magyar nyelvű Biblia 1590-ben készült el.
A Károli Biblia a legtöbb kiadást és példányszámot megért magyar könyv.
Fiatalon kiderült róla,hogy okos gyerek,ezért taníttatni kezdte,de amikor édesanyja meghalt,apja egy
vándortanítóra bízta .Ekkor szerette meg a vándorlást. Majd külföldre ment tanulmányútra. Sok
országot bejárt. Genfben franciául énekelték a zsoltárokat az istentiszteleten,ez nagyon megtetszett
neki és arra gondolt,hogy lefordítja Dávid zsoltárait magyar nyelvre. 100 nap alatt le is fordította
mind a 150 zsoltárt. már csak pénzre volt szüksége,hogy kiadhassa. Herbornban találkozott egy
könyvnyomtatóval,aki a pestisjárvány idején fogadalmat tett,hogy ha életben marad,akkor hálából
kiad ingyen egy Istennek kedves könyvet. Hazavitte Magyarországra az elkészült zsoltárfordítást. Neki
köszönhetjük,hogy magyarul énekelhetjük a zsoltárokat.