Páskúlyné Kovács Erzsébet:BOLDOG CSILLAG

Egy fényes csillag elindult az égen,

egy boldog csillag ,karácsonyi éjben.
Betlehem fölött vibrálva megállott,
Nézte a kisdedet ,nézte a jászlat.

Fénye millió sugárra tört széjjel,

múlt ezredévek nagy ígéretével.
A gyermek életét beragyogta úgy,
dicső volt a fénye ,míg tartott az út.

Boldog csillag ! Ki először megláttad,

jöjj a szívembe vezető sugárnak !
Vezess Hozzá , s ragyogj mindig ott is,hol
az életutam néha megbicsaklik.

Ha mélyült örvény forgat eltemetve,

tündöklő fényed vezessen a keresztre !
Mutasd az utat ha eltévelyednék,
ne világíts már ,ha messzire mennék !

Csak mindig addig ,míg megláthatom Őt,

nem évfordulókon ,karácsony előtt.
De minden napon,míg éltem véget ér,
ragyogjon bennem a karácsonyi fény !
ÁMEN

Tamáska Gyula:JÉZUS ÉRTED SZŰLETETT

Betlehemi csendes este, angyalének hirdeti,

Földi embert-szent Fiáért - Isten nagyon szereti.
Egy új csillag, pásztor- beszéd, nekem, neked üzenet,
Örüljön ma gyermek- szíved, Jézus Krisztus született!

Karácsonyi csendes este, érzem Isten nagy kegyét,

Leborulva, gyermek módra, áldom Uram szent nevét.
Új világot, szeretetét hozta Jézus énnekem,
Így én ezt a szeretetet mindenkinek hirdetem.

Karácsonyi csendes este, Üdvözítő üzeni,

Őelőtte nincsen titok. Minden vágyad ismeri.
Zörget nálad, reád is vár…Add néki ma szívedet.
S ne felejtsd el – Betlehemben – Jézus érted született.
ÁMEN

Siktár Éva: KARÁCSONYI ÜZENET

A csoda Benned van, csak figyelj a hangra

megszólít téged, ne gondolj búra, bajra
ne törd darabokra szép kis életedet
figyeld a hangot, szépíti kicsi lelked.

Lelkedet melyből árad a sok szeretet

nyújsd át gyorsan szaporán az embereknek,
visszakapod milliószor mit Te adtál
boldog így lehetsz, mert jó ember maradtál!

Jó ember maradtál így éled életed,

éltető napsugár hozza a fényt neked!
Szeresd az EMBERT lelkedből úgy igazán
nem egy pillanatig, hanem nap nap után!

Kívánom Neked legyen szép az ünneped,

szeretteid körében éld az életed
vár még Rád boldogság, millió szeretet,
Kellemes, szép karácsonyt kívánok neked!

Kovács István:VIGYÜK EL AZ ÜZENETET!

Félhomályos kis szobákban,

Hol úr a csend a némaság.
Hol nincs csillogó fenyőfa,
Csak egy jelképes üres ág.

Kint a téren fények tánca,

Egy csodálatos színvilág!
A homályos kis szobákban,
Csak magány van és némaság.

Távolból a múlt emléke,

A magányban még visszaszáll!
Itt a szeretet ünnepe,
Sok ember mégis hiába vár!

Éljen köztünk a szeretett,

Életünkben minden napon!
Vigyük oda kit elfeledtek,
Hol már nincs fény az ablakon!
Hol még ég a gyertya lángja,
Pislákolgat, de még lobog.
Sötét házak ablakában,
Énekeljünk mi angyalok!

Vigyünk el ma a magányba,
Oda hová egy szó elég.
Karácsonyi éjszakába,
A szeretet üzenetét!

Kun Magdolna: Karácsonyi könnyek...

Vajon hány helyen nem lesz feldíszített fenyőfa,

és hány helyen nem vár senkit megterített asztal.
Hány megtört lélek bújik el könnyes arcvonással,
hogy fájdalmukat elrejtse a lassan múló nappal.

Hány megtört szív zokog fel gyermeksíró hangon,

magányosan bezárkózva a hideg falak között,
s mennyi gyönge kéz markol ködfoszlányos múltba,
mert éhnyomoruk elsiklik a magas égbolt fölött.

Hány éjszakán forgolódnak a kemény földön ülve,

várva egy kedves szóra, vagy egy szelíd mosolyra,
mely néhány percre feledtetné velük azt a tudatot,
hogy légben szállt álmaiknak nem magány az otthona.

Vajon hány gyermekarc nézi távolról a kirakatokat

megcsillanó tekintettel, hogy talán egyszer övé lehet
az a soha meg nem valósult reménytelen ajándék,
melynek nem más a neve mint szeretet- szeretet.

Mennyi árva vár babára a rombolt házak tövén,

hol csak néhány elkószáló vándorsólyom repül,
s mennyi homályos szemet takar a néma éji hold,
mikor fényontó útja során csak könnyel szembesül.

Lesz- e még viskókban is kacagó boldogság,

ott is hol fekete hollók károgják az örök téli jeget,
s lesz- e még valós öröm minden szegény házban,
hol fázósan dideregnek a kicsiny gyermekek.

Szól- e még szép dallam, ha már elmúltak az ünnepek,

és újra szürke színűek lesznek a zord hétköznapok.
Valóság lesz-e itt a földön az a szívben fogant jóság,
mit csak odafenn ismernek az égi angyalok...

Móra László:KARÁCSONYI ESTE

Mikor szent karácsony

Csillagfénye árad,
Kevesebb a könnycsepp,
Kevesebb a bánat.
Akinek asztalán
Nincs kalács, csak kenyér,
Káromló szó helyett
Imát susog szegény,
Hisz karácsony este Isten jár a földön,
Hogy a nyitott sebre fehér gyolcsot kössön.

Mikor szent karácsony

Ajtót nyit a szíven,
Súgja a gazdagnak,
Hogy máson segítsen!
Értse meg a könnycsepp
Kínzó kiáltását,
Nincstelen testvérek
Boldogtalanságát,
Hogy karácsony este: palota és börtön
Széppé szépüljön, ha Isten jár a földön!

Mikor szent karácsony

Angyalai szállnak,
Öröm a vendége
Minden magyar háznak.
Eltörpül ilyenkor
A lárma, az árnyék
S megszépül a szívben
Mindmegannyi szándék,
Mert karácsony este Isten jár a földön,
Hogy templommá váljék palota és börtön!

Mikor szent karácsony

Csillagfénye árad,
Termő öle nyílik
Égi barázdáknak
S amíg száll a szikra
A fenyőfa ágon:
Szóródik a sok mag
Szerte a világon.
A megszentelt földbe az Isten veteget.
Minden elvetett mag: szeretet! szeretet!
Túrmezei Erzsébet:A NAGY KÍVÁNSÁG

Siet haza. Fáradt a lépte.

A kopott ajtót már elérte.
Ott hallgatódzik egy parányit,
aztán a kis családra rányit.
Az öt kicsinyt az asszony éppen
most fekteti le sorra szépen.
Vidám, meglepett ujjongás a
fáradt apa fogadtatása.
Leül a székre, hosszan hallgat.
Örül az öt csicsergő hangnak.
Est imájuk, amint mondják,
mintha levennék minden gondját.
Ha ők hordozzák az imákat,
van dolga most az angyalkáknak.

Karácsonyeste nincs már messze,

s ki mit kívánna, mit szeretne,
elsorolgatja kérő szóval,
úgy beszélget a Megváltóval.
Egyiknek sincsen nagy igénye.
Szegény gyermek mi sokat kérne?
Karácsonyfát, cukrot a fára,
égő gyertyákat zöld ágára.
Pénzt apukának tüzelőre,
új talpat a lyukas cipőre.

A kis Annus csak várja békén,

míg rá is sor kerül a végén,
s kicsi kezét imára téve,
kitekint a csillagos éjbe:
„Édes Úr Jézus, kérlek szépen,
Hozz karácsonyra babát nékem.
Beszélőt, alvót, aranyhajút.
Az égtől ide úgyse nagy út.
S a ragyogó csillagboltokban
Teneked bizonyosan nagyon sok van.”

A bízva mondott kis imádság

után a fáradt szempillácskák
lecsukódnak, s az édes álom
öt gyermeket hord szelíd szárnyon.

Hallgatagon, szomorú szemmel

tekint az asszonyra az ember.
Úgy fölment mindennek az ára,
dehogy telik alvó babára.
Kicsi Annus, nagyot kívántál.
Ha szüleid szívébe látnál,
s tudnád, hogy ott marcangol, éget,
vissza is vonnád a kérésed.
Vagy mosolyognál bízva, szépen:
„Hiszen én az Úr Jézustól kértem!”?

Telnek a napok gyorsan, frissen.

Nem lelnek tétlenül senkit sem.
Annuska is dolgozik, fárad.
Kér anyukától rongyocskákat.
Kisimítgatja, összerakja…
„Minek, kislányom?” – kérd’ az apja.
S hittel felel a gyermek szája:
„Ez mind az új babám ruhája.”

Elérkezik a szívrepesve,
csengve várt karácsonyeste.
Cukrot raknak a fenyőfára,
égő gyertyát zöld ágára.
S egy olcsó kis baba is vár a
nevetőszemű Annuskára.

Jaj, ha majd sír: „Nem ilyet kértem.”

Miért is tud beszélni? Miért nem?
– Valaki zörget. Beeresztik.
Megkérdik nyájasan, mi tetszik.
Csomagot hoz a szomszéd házból,
egy szomszéd édesanyától.
Ő küldi szeretete jelét,
meghalt kislánya játékszerét,
hogy így áldozzék emlékének.
A szülők csak ámulnak, néznek.
Kibontják… Ó, csodák csodája,
Ott az Annuska nagy babája!
„Mama!” – sír a szó a szájárul.
Nagy kék szeme csukódik, zárul.

Láttán ennek a szép csodának,

Mozdulatlan, mély csendben állnak.
S kis Annuskával kéz a kézbe’,
közéjük mintha Jézus lépne.
Szelíd szemrehányással szólva,
„Hát van, amit a hit nem nyer meg?!
Miért nem hisztek, miként e gyermek?”

Túrmezei Erzsébet:ZSOLTÁR KARÁCSONYRA

Uram, örül és vigad a szívem.

Dalok zendülnek benne rólad
s hál’adó himnuszok,
hogy jászolban születtél.
Azon vigadozom,
hogy jászolban születtél,
nem puha palotában.
Selyem és cifra bársony
körül lágy hódolattal
nem fogta gyenge tested.
Értelmetlen szemekkel
szelíd juhocskák lestek.
Szegénységben születtél
és a szívtépő nyomorban.

Szegény, üres a szívem

azért merem én mégis
a színed elé vinni,
azért merem én hinni,
hogy lakhelyed lehet
a szomorú és árva.
Az minden reménysége,
hozsannás vigassága,
hogy jászolban születtél,
megváltó Istenem.
Azért zendülnek át
téged dicsérő, boldog énekek,
halk glóriák szegényes szívemen.

Túrmezei Erzsébet : EGYÜTT MENTÜNK

Testvérekké tett
ádventi vágy, karácsonyi öröm.
A csillagvonta, titkos fénykörön
belül mindenki testvér.
Te azt kerested, amit én keresetem.
Én azt kerestem, amit te kerestél.

A földi, szép karácsonyokon át

örök karácsony útján vándoroltunk.
„Közelebb Hozzá!” – súgta a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – verte az enyém.
És nem álltunk meg, és testvérek voltunk.

Halott vagy. Tudom. Sírban vagy. Tudom.

De én nem láttam halott arcodat,
sírod mellett se álltam.
Hogyan is keresnélek a halálban?!
Mi mentünk az úton,
örök karácsony útján
teveled mentem én.
„Közelebb Hozzá!” – súgta a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – verte az enyém.
Aztán fényes kapu tárult az éjben
és égi csengő halk hívásaképpen
szólalt a hang:
„Giling-galang! A karácsonyfa kész.
Ádvented véget ért. Giling-galang!”
Gyermekörömmel áthaladt a lábad.
A fényes kapu bezárult utánad.
Égi fenyők lobogó lángja mellett
Beteljesült minden ádventi vágyad.

Örök karácsony útján együtt mentünk.

Ádventi vággyal most is megyek én.
„Nyugodni Benne!” – súgja a szíved.
„Közelebb Hozzá!” – veri az enyém.

Bódás János:BENNÜNK SZÜLESS MEG, JÉZUS!

Úr Jézus: sok vak szemnek

most is gyermeknek látszol,
mint akit foglyul ejtett
a betlehemi jászol.

Éltető erőd még a

világot át nem járja,
mert magadra hagy néped
hűs templomokba zárva.

S mint a magot, mely alszik

a hombárban csírátlan,
elraktároztuk balgán
sok vastag Bibliában.

Jászolból, kőből, könyvből

lépj ki! Szüless meg bennünk,
hadd éljük a karácsonyt,
ne csupán ünnepeljünk!

Hullj a szívünkbe, szent mag

(most bűn van bennünk s rontás),
hass át rajtunk, mint égi
radioaktív forrás,
hadd vigyünk a világnak
– mit annyi baj, láz éget –
jóakaratot, békét,
s Istennek dicsőséget.
Bódás János:NE VESZTEGELJ!

Hozzád pásztorok és bölcsek

meghódolni jöttek
s gyönyörködtek… Örvend a szív
minden újszülöttnek.

Kedves vagy te, ahogy anyád

dajkál mosolyogva.
Mintha tested harmatos, friss
virágszirom volna.

S milliók, kik éj s nap csak a

testért robotolnak,
ma lélekben jászolodhoz
elzarándokolnak.

De én ennél messzebb látok:

látom a Keresztet,
melyre értem áldozatként
durván felszegeztek.

Látom a vért, mely a sötét

bűnt tisztára mossa,
s látom a nagy követ a zárt
sírról félredobva.

Látlak mennybe emelkedni

megdicsőült testben,
s tudom: tiéd a hatalom
földön és a mennyben.

Ezért van jó békességem,

neved ezért áldom,
nekem már nem Kisded vagy, de
Megváltóm s Királyom!
*
Ünnepelj, de ne vesztegelj
ott a jászol mellett.
Azt ismerd meg, kiben minden
ígéret betellett!

Hitet, reményt, békességet,

üdvösséget úgy hoz,
ha eljutsz a kisdedtől a
győzelmes Krisztushoz!
Gerzsenyi Sándor:KARÁCSONYI KÁNON

Ős Kelet mágusa,
csillagok látnoka
indul a fény után;
hallgat az éj.
Lép, lép, nem remeg,
útján bármi veszély.
Ott a Király,
őreá vár;
vonja és hívja a cél.

Betlehem pásztora
szendereg, hallgat a
csöndes éj lágy ölén;
nyugszik a nyáj.
Angyal hangja szól
Égi glória száll.
Jöjj, siess már,
jászolán vár
Jézus, a drága Király!

Halk szavú Mária

dúdol, és szent fia
Szendereg édesen,
Őrzi az Úr.
Ő a messiás.
Bűnök lánca lehull.
Áldd a Királyt,
mert a világ
általa megszabadul!

Lukátsi Vilma:BEZÁRT AJTÓK

…minden ajtót bezártak már:

éj van, alszik Betlehem,
szállás nélkül csak két ember
megy fáradtan, csendesen,
megy fáradtan, csendesen…

Egy útszéli istállóban

pislákol a mécsvilág…
– nem oltotta el a gazda?
Az apró fény messze lát,
hívogatóan föl-föllobban,
mintha szólna: – jöjjetek!
Van friss széna, korsóban víz,
tegyétek le terhetek!
Kívül a fák összesúgnak:
– Ott benn történt valami!
Amiről az egész világ
fog majd egyszer hallani!

A jászolban gyermek fekszik!

Édesanyja ráhajol,
…nyár illat árad feléje
a szénaszálak alól…
Szelíd tehén párás szája
leheli rá melegét…
A korsó víz friss forrásból
hozta a csorgás neszét…

Bezárt szívek, bezárt ajtók,

fösvény álmú emberek:
ott a boldog istállóban
Isten Fia szendereg!

Messze kint a nyájak mellett

hírt kaptak a pásztorok:
ének csendült a magasból,
zengte száz angyal-torok…

Napkeletről jó ideje
indult egy kis karaván,
a csillag jelét követve
ide is értek talán…

A csillag megállt az égen!

Kialudt a mécsvilág,
hivatását betöltötte,
mert más Fény jött most a földre:

Isten küldte szent Fiát!

Isten küldte szent Fiát!