99.

beszélgetés

Egy szannjászí azt kérdezte: Azt mondják, hogy az Önvaló túl van az elmén, de a felismerés mégis az
elmével történik. „Manó na manuté”, „Manasza na matam”, és „Manaszaivédamáptavjam” (Az elme
nem képes elgondolni azt. Nem lehet rágondolni az elmével, és csak az elme képes megvalósítani azt).
Hogyan lehet ezeket az ellentmondásokat összeegyeztetni?
M.: Az Átmant a mrita manasszal (halott elmével) ismerjük fel, azaz a befelé fordított és
gondolatoktól mentes elmével. Akkor az elme látja a forrását, és Azzá válik. Ez nem olyan, mint
amikor az alany észleli a tárgyat.
Amikor a szoba sötét, szükség van egy lámpára, hogy világítson, és szemre, hogy a tárgyakról
tudomást szerezzünk. De amikor a nap felkelt, nincsen szükség lámpára, és látjuk a tárgyakat. Ahhoz
hogy lássuk a napot, nincs szükségünk lámpára, elég, ha a szemünket az önmagától fénylő nap felé
fordítjuk.
Hasonlóképp van ez az elmével. Ahhoz, hogy lássuk a tárgyakat, szükség van az elme visszatükrözött
fényére. Hogy lássuk a Szívet, elég, ha az elmét felé fordítjuk. Akkor az elme elmerül, és a Szív
felragyog.