77.

beszélgetés

A Mester, miközben a Biblia 46. zsoltárában található idézetre utalt – “Légy csendes, és tudd, hogy én
vagyok Isten” –, a Prédikátor könyvében ezt találta: “Csak egy létezik, és nincsen második”, és “A
bölcs ember szíve a jobb oldalon van, a bolondoké pedig a bal oldalon.”

78. beszélgetés

Egy Masullából való ember azt kérdezte a Mestertől: “Hogyan kell felismerni az Önvalót?”

M.: Mindenki életének minden pillanatában tapasztalja az Önvalót.

K.: De nem ismerjük fel úgy az Önvalót, ahogyan azt szeretnénk.

M.: Igen. A jelen tapasztalat különbözik a valóstól – viparita. A nem létezőt összekeverjük a létezővel.

K.: Hogyan lehet megtalálni az Átmant?

M.: Az Átmant nem lehet vizsgálni. Csak a nem-önmagunkat lehet vizsgálni. Egyedül a nem-
önmagunk kizárása az, ami lehetséges. Az Önvaló, mivel mindig önmagától értetődő, önmaga által
fog felragyogni. Az Önvalót különböző nevekkel illetik – Átman, Isten, Kundaliní, mantra és így
tovább. Tartsa magát bármelyikhez, és az Önvaló meg fog nyilvánulni.

Isten nem más, mint az Önvaló. A Kundaliní most az elmeként jelenik meg. Amikor az elmét nyomon
követjük a forrásához, az a Kundaliní. A mantra dzsapa elvezet a többi gondolat kiküszöböléséhez és a
mantrán való koncentrációhoz. A mantra végül beleolvad az Önvalóba és az Önvalóként ragyog fel.

K.: Meddig szükséges a Guru, ha az Önvalót akarjuk megvalósítani?

M.: A Gurura addig szükség van, amíg van laghu. (Szójáték a Guru = nehéz, illetve laghu = könnyű
szavakkal – a ford.). A laghu az Önvalónak a saját magunk által magunkra vett, de helytelen
korlátozása miatt létezik. Isten, ha imádjuk, az odaadásban való állhatatosságot adományozza, mely
az önátadáshoz vezet. Az önmagát átadó követőnek Isten megmutatja a kegyelmét azáltal, hogy Guru
formájában megnyilvánul számára. A Guru, aki egyébként Isten, vezeti a követőt, és azt mondja, hogy
Isten benne van, és Ő az Önvaló. Ez az elme befelé fordulásához, majd végül a megvalósításhoz vezet.

Az erőfeszítés a megvalósítás állapotának megvalósulásáig szükséges. De az Önvalónak még akkor is

spontán módon kell megnyilvánulnia. Egyébként a boldogság nem lesz teljes. Az erőfeszítésnek
egészen a spontán állapot megvalósulásáig ilyen vagy olyan formában jelen kell lennie.

K.: A mi munkás hétköznapjaink nem egyeztethetők össze az ilyen erőfeszítéssel.

M.: Miért gondolja azt, hogy ön cselekszik? Vegyük például az ön ide érkezésének példáját. Ön egy
szekéren indult el otthonról, azután vonatra szállt, itt leszállt a vasútállomáson, felszállt egy szekérre,
és aztán ebben az ásramban találta magát. Amikor megkérdezik, azt mondja, hogy a saját városából
egész idáig utazott. De hát igaz-e ez? Nem az történt-e, hogy ön maradt, ahogy volt, és egész úton a
járművek mozogtak. Ahogy azokat a mozgásokat összetévesztjük az ön saját mozgásával, ugyanígy
van ez a többi tettünkkel is. Azokat nem ön hajtja végre, hanem Isten…
K.: Az efféle gondolatok az elme kábaságát idézik elő, és a munka nem fog megfelelően haladni.

M.: Hatoljon el egészen addig a kábaságig, és azután majd beszélhetünk ezekről a dolgokról.

K.: Azt mondják, ha bölcseket látogatunk, az segít az Önvaló felismerésében…

M.: Igen, valóban segít.

K.: Az én mostani látogatásom nem fogja ezt előidézni?

M.: (Rövid szünet után) Mit kellene előidézni? Kinek a számára? Fontolja és vizsgálja ezt meg
alaposan! Kinek a számára merül fel ez a kétely? Ha megkeressük a forrást, akkor eltűnik a kétely.