You are on page 1of 55

A felnőttkori tanulás fejlesztése

az Európai Unióban

Németh Balázs, PhD


Egyetemi docens
PTE FEEK
A 2008. március 13–14-i Európai Tanács kijelölte a 2008–2010-re vonatkozó
prioritásokat,és hangsúlyozta, hogy „az emberi tőkébe és kreativitásba való, az
emberek egész életén át tartó hatékonyabb befektetés a kulcsfontosságú feltétele
annak, hogy Európa sikeres legyen a globalizált világban”.
A több iparágban is tapasztalható növekvő készséghiányra reagálva a Tanács felkérte a
Bizottságot, hogy a technológiai változásnak és a népesség elöregedésének hatásait is
figyelembe véve nyújtson be átfogó,a 2020-ig tartó időszakot felölelő értékelést a jövőbeli
európai készségigényekről.

A Tanács és a tagállamok kormányainak a Tanács keretében ülésező képviselői


által elfogadott következtetések a szakoktatás és szakképzés (VET) területén való
fokozott európai együttműködés jövőbeni prioritásairól
Az Európai Unió Tanácsa 16459/2008 sz. állásfoglalás mellékelte – 7. pontja

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Európai oktatáspolitika formálódásának főbb szakaszai

1957 – 1971 Az oktatás és képzés nem elsődlegesen fejlesztendő


terület

1971 – 1986 Az EGK tervezett oktatási és képzési programjai,


törekvései egyre látványosabbak (pl. Petra, Force)

1987 – 1992 Az oktatás és képzés integrálódik az EU – EK


politikáiba

1992 – 2000 Felkészülés egy versenyképes gazdaság és munkaerőpiac és


igényeire és az európai állampolgársághoz kötődő új
kihívásokra

2000 – 2010 A lisszaboni folyamat elindulása és 2002-től az oktatás


és képzés terén történő erősítése.

A felnőttkori fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az emberi erőforrások fejlesztését elindító uniós oktatáspolitikai
dokumentumok:

Az Európai Bizottság Fehér Könyve: Tanítás és tanulás. Útban a tanuló


társadalom felé. (1995.)
- Az oktatás és képzés területén eszközölt beruházások egyenértékűek más
tőkebefektetési formákkal;
- A második esély ügye.

Delors-jelentés az UNESCO számára: Tanulás:Rejtett kincs.(1996.)

- Versengés;

- Kooperáció;

- Szolidaritás.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az emberi erőforrások fejlesztését elindító uniós oktatáspolitikai
dokumentumok:

Az EU AGENDA 2000. c. dokumentuma, mely a Lifelong Training (életen át


tartó képzések) fogalmát előtérbe hozza. (1997.)

A Bolognai Nyilatkozat az egységes európai felsőoktatási térség


létrehozásáról.(1999.)

Az ún. „Lisszaboni Folyamat” keretében megjelenő Európai Bizottsági


Memorandum az egész életen át tartó tanulásról.(2000.)

Új EU-s költségvetés és új Socrates program – A Grundtvig-program szerepe!

Kulcsfogalmak: - Foglalkoztathatóság
- Aktív állampolgárság

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A Lifelong Learning a következő elemeket foglalja magába:
a) Az emberek életük során többször, akár folyamatosan tanulnak;

b) Felértékelődik a szaktudás, a magas fokú szakmai ismeret, amely a stabil


alapismeretekkel, személyes képességekkel (számos országban az élethosszig tartó
tanulást a folyamatos képzésekkel, a felnőttképzéssel és a szakképzéssel – gyakran
a felnőttoktatás túlzottan is, szűkítően értelmezett, képzés-centrikus);

c) Az oktatás formális és nem-formális tereinek együttműködése szükséges,


különösen a felnőttoktatás vonatkozásában;

d) Felértékelődik a stabil alapkészségek, műveltség megléte, melyben a tanulás


tevékenysége cél öröm;

e) A tagországok első prioritása: A foglalkoztatás elősegítése


(Forrás: Lifelong Learning: the Contribution of Educ. Systems in the Member
States of EU. EURYDICE Survey, 2000.)

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A Memorandum on Lifelong Learning EU-s dokumentum
kulcsüzenetei (2000. október 31):

1. Új alapkészségeket mindenkinek
Az élethosszig tartó tanulás a társadalmi kirekesztés elleni eszköz;
Az élethosszig tartó tanulás az aktív állampolgárságot helyezi előtérbe.
2. Nagyobb befektetést az emberi erőforrásokba
Az élethosszig tartó tanulás koncepciója magába foglalja a több pénzt, a több időt
és az egyenlő esélyt.
3. Innováció a tanításban és a tanulásban
Az élethosszig tartó tanulás innovációt, strukturális változást is jelent.
4. A tanulás értékelése
Az élethosszig tartó tanulás új szerepek és új tanulási tartalmak értékelése fontossá
válik.
5. A támogatási és tanácsadási rendszerek átformálása
A Lifelong Learning a tanulók aktív támogatása fontos.
6. Vigyük közel az oktatást az otthonhoz.
A Lifelong Learning a mindenki számára elérhető tanulást jelenti.

Az emberi erőforrások fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Európai Bizottság Cselekvési Terve az egész életen át tartó
tanulásról*:

*„Minden, életünk során folytatott olyan tanulási tevékenység, melyet a tudás, a


készségek és kompetenciák fejlesztésének céljával folytatunk egyéni,
állampolgári/civil, társadalmi és/vagy foglalkoztatási perspektívában.”

Fő célkitűzés: - Foglalkoztathatóság, versenyképesség


- Aktív állampolgárság, egyéni fejlődés
- Társadalmi befogadás
- Helyi és regionális partnerség a hatékony
tanulás támogatására.
(Forrás: Communication from the Commission: Making an European Area of Lifelong Learning a
Reality, Nov. 2001. - http://europa.eu.int/comm/education/life/communication

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
További EU-s dokumentumok:

Az Európai Tanács Barcelonai Nyilatkozata az oktatási és képzési rendszerek


konkrét jövőbeli célkitűzéseiről.(2002.)

Három fő cél:

- Az oktatási és képzési rendszerek minőségének és hatékonyságának


fejlesztése: pl. hálózatok és erőforrások felhasználása.

- A hozzáférés javítása: pl. nyitott tanulási környezet fejlesztése.

- Az oktatási és képzési rendszerek külső kapcsolatrendszerének javítása,


fejlesztése: a kapcsolatok elmélyítése a munka világával.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A felnőttkori tanulás fejlesztése, mint az egész életen át tartó
tanulás stratégiai prioritásainak egyike:

- A tagállamok törekvései nemzeti stratégiákban jelennek meg 2004-2005


között (pl. A Magyar Köztársaság Kormányának stratégiája az egész életen át
tartó tanulásról, 2005. szept.) – www.okm.gov.hu

- Az eddig megismert stratégiák nem fordítanak elegendő figyelmet a


felnőttek tanulásának támogatására
(Joint Interim Report on Education & Training 2010 work programme ,
Council - EC, 2006)

- A legutóbbi kutatásokból kitűnik a felnőttek tanulása támogatásának haszna


(OECD, 2005):
1. Magasabb minőségű foglalkoztathatóság;
2. Nagyobb termelékenység;

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A felnőttkori tanulás fejlesztése, mint az egész életen át tartó
tanulás stratégiai prioritásainak egyike:

- Az idősödő felnőttek tanulásával foglalkozó kutatások kiemelik, hogy


a tanulás kihat az egészségre és csökkenti az egészségügyi kiadásokat.

(Forrás: The Benefits of Learning, University of London, 2004)

- A felnőttkori tanulás éppen a kulcskompetenciák fejlesztésével járul


hozzá a foglalkoztathatósághoz és a mobilitáshoz, valamint a társadalmi
beilleszkedéshez.
(lásd a Grundtvig-program eddigi eredményeit (EC, COM (2004) 153 final)

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kihívások a felnőttkori tanuláshoz kapcsolódóan:

- Versenyképesség – Fejlett és minőségi oktatás és képzés szükséges, fontos a


kompetenciák fejlesztése! (közel 72 millió alacsonyan képzett munkás él az
EU-ban*, ez a munkaerő 3%-a.(Eurostat, 2004)

- Demográfiai változások – Ezek befolyásolják az EU oktatási és képzési


rendszereit (Öregedő európai társadalmak, 15%-al csökken a 24 év alatti
fiatalok létszáma a következő 30 esztendőben. (Eurostat, 2005)
- Közel 6 millió korai iskolát elhagyó problémája (EC, Progress Rep. SEC,
(2006), 639
- Az 55-64 év közötti életkorúak között csak minden 10. polgár volt fizetett
foglalkoztatásban
- A felnőttkori tanulás fejlesztése hozzájárul a munkájukkal érvényesülni
kívánó bevándorlók teljesítményének javításához, társadalmi integrációjához

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

1) A részvételt korlátozó akadályok leküzdése – Továbbra is alacsony


Európában a felnőttek részvétele a tanulásban ( A 2010-re elérendő átlagos
12.5% helyett 2005-ben csak 10.8%, ez pedig 1.1%-től 34.7%-ig szóródik).

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

1) A részvételt korlátozó akadályok leküzdése – folyt. Különösen fontos, hogy


a felnőttkori tanulásban résztvevők számát növeljük a méltányosság elvét
követve. Kulcsszerepe van az önkormányzatoknak az alacsonyan képzettek
bevonása terén. Ezen a területen meghatározó a korszerű tanácsadási formák
fejlesztése, tanuló-központú szemlélet képviselete és a helyi partnerség
ösztönzése.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

2) A felnőttkori tanulás minőségének biztosítása - A minőség biztosítása


magába foglalja a tanácsadási formák, a pályaorientáció megújítása mellett a
szükségletelemzést, az értékelési módszerek fejlesztését, továbbá a
kompetenciák elismerését, értékelését egyaránt.

Kulcsterületek:

- Tanítási módszerek fejlesztése a felsőoktatásban jelen lévő elméleti


szakemberek és a gyakorló felnőttoktatók együttműködésével új módszertani
anyagok fejlesztése céljával.

- Felnőttoktató szakemberek képzése, továbbképzése (új curriculumok


kidolgozása európai szinten, pl. Grundtvig TEACH, Erasmus EMAE,
Grundtvig AGADE fejlesztési projektek)

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

2) A felnőttkori tanulás minőségének biztosítása - A minőség biztosítása


magába foglalja a tanácsadási formák, a pályaorientáció megújítása mellett a
szükségletelemzést, az értékelési módszerek fejlesztését, továbbá a
kompetenciák elismerését, értékelését egyaránt.

Kulcsterületek:
- A felnőttoktatás és képzés minőségi szolgáltatásainak fejlesztése (A
kormányzatok szerepe az akkreditáció és minőségbiztosítási folyamatok
racionalizálása, monitoring-rendszer működtetése terén)

- A szolgáltatásokat kiegészítő felnőtt tanulót támogató infrastruktúrák


fejlesztése (pl. a helyi tanulási lehetőségek bővítése, gyermekmegőrzés, ODL
formák fejlesztése, rugalmasság)

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

3) A tanulási eredmények elismerése és értékelése – Az egész életen át tartó


tanulási paradigmája elismeri mind a formális, a non-formális és az informális
tanulás tevékenységét, további tanulásban való elindulás részeként akár
kreditekkel, későbbi tanulmányok értékelése során beszámítási
megoldásokkal.
A tagországok sora már bevezetett új, a tanulási eredményeket beszámító és
értékelő formákat (pl. European Inventory –
www.ecotec.com/europeaninventory)

Fontos lépések:
- A szakmailag kompetens szereplők bevonása a fejlesztésbe (pl. civil
szervezetek, kamarák, szakszervezetek, stb.)
- Mérés és értékelési módszerek minőségi fejlesztése fontos
- A tanulási eredmény output-szemléletének erősítése.
(Forrás: Common European Principles on Validation –
www.ec.europa.eu/education/policies/2010/doc/validation2004_en.pdf)
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

4) Befektetés az idősödő és vándorló népességbe – Nemcsak a


nyugdíjkorhatár emelése fontos a demográfiai tényezők miatt, de „aktív-
életkori” programokra van szükség a nyugdíj előtt és után lévők számára.

Főbb szempontok:
- A munkavégzés kitolódásával még fontosabb a készségek és kompetenciák
fejlesztése az idősödő, nagyjából 55 év feletti korosztály vonatkozásában (pl.
www.activeage.feek.pte.hu)

- Felértékelődik a nyugdíjas-korúak tanulási lehetőségeinek fejlesztése,


például felsőoktatási programokkal. Ugyanakkor társadalmi kapcsolataikat is
fejleszti a szervezett tanulási lehetőségek biztosítása (pl. az ún. U3A modell,
idősek szabadegyeteme)

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

4) Befektetés az idősödő és vándorló népességbe – Nemcsak a


nyugdíjkorhatár emelése fontos a demográfiai tényezők miatt, de „aktív-
életkori” programokra van szükség a nyugdíj előtt és után lévők számára.

Főbb szempontok:
- A migrálók társadalmi és gazdasági integrációja felértékelődik (pl. az EU
támogatja az anyaországokban zajló oktatási és képzési programokat).

- Felgyorsulnak a korábban szerzett tanulási eredmények és tapasztalatok


elismerését célzó programok.

- Külön figyelmet szentel az EU a vándorló, bevándorló népesség nyelvi,


kulturális és társadalmi integrációjára képzésekkel.

- Az interkulturális tanulás fejlesztése előtérbe kerül.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

5) Indikátorok és határpontok/határidők alkalmazása – A felnőttek


tanulásának fejlesztése nem nélkülözheti a megbízható adatokat.

Meghatározó témák:

- Az EUROSTAT igyekszik a felnőttek tanulásával kapcsolatos felmérésével


és a harmadik szakképzési felmérésével az igényeket megbízható adatokkal
kielégíteni 2007 elejére.

- Az OECD a felnőttek készségeit mérő felmérése (PIAAC) jelenleg is zajlik


(www.oecd.org)

- Érdemes feltárni az informális tanulás szerepét a felnőttek tanulása


eredményességét befolyásoló tényezők és társadalmi hatásai okán is.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Kulcsüzenetek a felnőttek tanulásának támogatására:

5) Indikátorok és referencia értékek alkalmazása – A felnőttek tanulásának


fejlesztése nem nélkülözheti a megbízható adatokat.

Meghatározó témák:

- Az Európai Bizottság létrehozta az egész életen át tartó tanuláshoz


kapcsolódó kutatócsoportját az ISPRA kutatóközponton belül.

- Felértékelődő szerepe van az Európai Felnőttoktatási Szövetség (EAEA)


keretein belül körvonalazódó trendeknek és témaköröknek a felnőttek
tanulásával kapcsolatosan. (www.eaea.org)

- Az Európai Egyetemek Szövetsége (EUA) ugyancsak fontosnak tartja a


felnőttek tanulásának támogatását. Lásd: www.eua.be

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A minőség kultúrájának előmozdítása:

Befektetés a tanítási módszerek és a tanulói igények szerint elkészített tananyagok


fejlesztésébe;

A felnőttek tanulását segítő munkatársak minősítésében és készségfejlesztésében


történő előrelépés;

A felnőttképzési munkatársak alap- és folyamatos képzésének fejlesztése;

Minőségbiztosítási módszerek és lépések;

Hatékonyabb szolgáltatás

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A tanulási eredmények elismerése és értékelése:

4 évnyi határidő a tagországok számára;

Kapcsolódás a Nemzeti Képesítési Keretrendszerhez (NQF) és az Európai


Képesítési Keretrendszerhez (EQF);

Kapcsolódás az Európai Szakképzési Kreditrendszerhez (ECVET).

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Következtetések európai szinten:

A tagállamoké a felelősség a közös elhatározás megvalósításában. Az Európai


Bizottság a nemzeti keretek megújítását támogatja forrásokkal.
Az Európai Bizottság a tagállamok és a meghatározó döntéshozók között
konzultációt folytatni az alábbi témakörökben:

- Az európai források hatékony felhasználása ( pl. Strukturális Alapok, LLL-


integrált programok);
- A felnőttek tanulási igényeinek integrációja és megjelenítése a nemzeti
fejlesztési tervekben az oktatás és képzés területén;
- A tagállamok sajátos és eltérő oktatási és képzési, kulturális tényezőinek
figyelembe vétele;
- a jó gyakorlat cseréjének lehetősége az Oktatás és Képzés 2010, továbbá a
jelenleg futó programok felhasználásával;
- a statisztikai-alapú monitoring fejlesztése.

- (Bővebben: Tanulni sohasem késő – Európai Bizottsági Nyilatkozat a


felnőttek tanulásáról, 2006. 10. 23.)
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Mindig van jó idő a tanulásra/ It is always a good time to learn –
Az Európai Bizottság Akcióterve a felnőttkori tanulásról.
2007. Szeptember 27.

Általános célkitűzés:

-A 2006. évi Felnőtt-tanulási Nyilatkozat kulcsüzeneteinek alkalmazása;

- Egy hatékonyabb felnőtt tanulói környezet ösztönzése/fejlesztése.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Hatékony felnőtt-tanulási környezet:

Politika: A gazdasági és társadalmi igények kielégítése;

Kormányzás: minőség, hatékonyság, elszámoltathatóság;

Szolgáltatás: rugalmas hozzáférés, elismerés és értékelés, a tanulás elérhetővé


tétele a tanuló számára, anyagi támogatás

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Akcióterv kikre koncentrál?

- Elsősorban a hátrányos helyzetűekre, akik:

Alacsony íráskészségűek;

Nem rendelkeznek megfelelő, a munkavégzéshez szükséges készségekkel;

Nem rendelkeznek hatékony, a társadalmi integrációjukat elősegítő készségekkel.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Javasolt tevékenységi körök:

A nemzeti felnőtt-tanulási reformok vizsgálata;

A hozzáférés és kínálat javítása, bővítése;

Egy fokkal magasabb iskolai végzettség, vagy szakképesítés megszerzése/elérése


lehetőségének biztosítása;

A készségek és kompetenciák értékelése és elismerése;

Áttekinthetőbb és hatékonyabb monitoring a felnőttoktatás és –képzés területén.

Részletek: http://ec.europa.eu/education/policies/adult/index_en.html

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Észrevételek az Akciótervvel kapcsolatban:
EAEA konferencia Budapest, 2008. december 2.
A felnőttkori tanulás fejlesztését célzó nemzeti oktatási és képzési reformok
munkacsoport értékelése

A dokumentum nem tükrözi a valóságos térségi és globális változásokat és


kihívásokat, nem fogalmazódik meg benne egy valóban vonzó cél/
misszió;

Nem utal azokra a változásokra, melyek befolyásolják a


megvalósíthatóságát!;

Hiányzik a társadalompolitikai irányultság, nincs szó az Akciótervben a


békéről, az interkulturális párbeszéd szükségességéről, annak
fejlesztéséről, valamint az aktív társadalmi/állampolgári részvétel és
magatartás tanulással történő fejlesztéséről sem;

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Észrevételek az Akciótervvel kapcsolatban:
EAEA konferencia Budapest, 2008. december 2.
A felnőttkori tanulás fejlesztését célzó nemzeti oktatási és képzési reformok
munkacsoport értékelése

A migráció ügye már nem kap komoly hangsúlyt, szemben a 2006. évi
felnőtt-tanulási nyilatkozattal;

Esetleg szükség volna a CONFINTEA VI célrendszeréhez igazodó


módosított Akcióterv kiadására a 2010 utáni európai feladatok konkrét
megjelölésével;

Az Akciótervben ismét túlsúlyos a foglalkoztatási, gazdasági orientáció és


értelmezés a felnőttek tanulásával kapcsolatban;

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Észrevételek az Akciótervvel kapcsolatban:
EAEA konferencia Budapest, 2008. december 2.
A felnőttkori tanulás fejlesztését célzó nemzeti oktatási és képzési reformok
munkacsoport értékelése

Hiányzik az Akciótervből a társadalmi partnerség fejlesztésének


szükségességét jelző szemlélet, mely partnerséggel éppen a felnőttek
tanulásához hozzájáruló formákat lehetne támogatni! Ahelyett, hogy
állandóan tervek, dokumentumok sokaságát ontja a Bizottság, inkább a
működő szektorközi tanulási partnerségi, együttműködési formák
fejlesztésére, elterjesztésére kellene koncentrálnia (pl. oktatás, társadalom,
munkaerőpiac, egészségügy, család- és ifjúságügy, stb.;

Az Akciótervnek a felnőttkori tanulás és oktatás (ALE) eszközévé kellene


válnia;

A jó gyakorlat magyar példáit megjelenítő törekvések az Akciótervvel


kapcsolatos nemzeti dialógus fontosságára, továbbá a nemzeti
felnőttoktatási és -képzési felfogások megújításának szükségességére
hívják fel a figyelmet – Esetleges a nemzeti szintű párbeszéd az uniós
ajánlásokkal kapcsolatban!
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Észrevételek az Akciótervvel kapcsolatban:
EAEA konferencia Budapest, 2008. december 2.
A felnőttkori tanulás fejlesztését célzó nemzeti oktatási és képzési reformok
munkacsoport értékelése

Az Akciótervnek, mint eszköznek hozzá kell járulnia a nemzeti


felnőttoktatási és –képzési eszközrendszer korszerűsítéséhez, pl. a
jogszabályi környezet modernizációjához;

Fontos a lokális/helyi és regionális tanulási tevékenységek


fenntarthatóságának biztosítása, valamint a felnőttek tanulásának kutatása
egyaránt.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Európai Unió emberi erőforrás fejlesztési eszközrendszere:

- Politikai terület:
a.)Foglalkoztatás és szociális ügyek és esélyegyenlőség;

a/1. –Európai Foglalkoztatási stratégia;

a/2. – Új készségek az új munkához program;

a/3. – EURES portál. - http://ec.europa.eu/eures/

a/4. – Európai foglalkoztatási observatory/megfigyelő rendszer

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Európai Unió emberi erőforrás fejlesztési eszközrendszer:

- Politikai terület:
b.) Oktatás, képzés és ifjúság.

b/ - Lifelong Learning politika;


b/1. – Integrált keretrendszer az Oktatás és képzés 2010 program megvalósításához ;
b/2. – Egész életen át tartó tanulási stratégiák;
b/3. - Felsőoktatási reform;
b/4. – Európai Technológiai Intézet;
b/5. – Iskolai oktatás-fejlesztési politikák;
b/6. - A szak- és felnőttképzés területén megvalósuló kooperációk;
b/7. - A mobilitást gátló tényezők visszaszorítása;
b/8. - A többnyelvűség ösztönzése, fejlesztése;
b/9. – IKT az innovációért és az LLL-ért;
b/10 – Az oktatás és képzés fejlődésének mérése (statisztika, indikátorok és
referenciaértékek)
b/11. – Szakértői hálózatok a gazdaság- és a társadalomtudományok területén;
b/12. – Egyéb, a lisszaboni stratégiához kapcsolódó dokumentumok.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK

Progress of performance Five European


Benchmarks for 2010
Progress towards meeting the 5 benchmarks (EU average)

MST graduates 181


140
• Adult Learning
130
120
110
• Active Citizenship
100 progress required
90

• Lifelong Learning
80
70
2010 benchmarks = 100

60 Lif elong learning participation


• University Lifelong Learning
50
40 Early school leavers
30
20
Upper secondary completion
10
0
-10 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010
-20
-30 (below 0 = perf ormance
-40 getting worse)
-50
-60
-70
-80 Low achievers in reading
Year
B. Németh – International Seminar, Pécs – 2008 – www.feek.pte.hu
A CONFINTEA VI páneurópai konferencia ajánlása
Budapest, 2008. december 6.

1. Javasolt, hogy a szakpolitikai keretek:


Jelenítsék meg a felnőttkori tanulás és oktatás (ALE) formális, non-formális és
informális tereit, tevékenységeit;

Vegyék figyelembe a felnőttkori tanulás egyéni, társadalmi, egészségi, gazdasági,


kulturális, valamint generációk közötti hasznát;

A tanulók igényeire támaszkodó programokat támogassanak, melyek


hozzáférhetőek a megfelelő keretek között és kapcsolódó támogatási formákkal;

Erősítsék a kapcsolatot és koordinációt az egész életen át tartó tanulás


keretrendszerébe és stratégiájába illeszkedő Korai Gyermekkori Gondoskodás és
Nevelés (ECCE) programjával;

A megvalósítás során horizontális, egyeztetett és befogadó felfogást és


megvalósítás érvényesítésének igényét képviseljék.
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A CONFINTEA VI páneurópai konferencia ajánlása
Budapest, 2008. december 6.

9. A felnőttkori tanulás és oktatás (ALE) legitim és meghatározó kutatási


terület:

Az alaposabb szakpolitikai döntések és a minőség előmozdításának igényével


ajánljuk a felnőttkori tanulás és oktatás (ALE) kutatására és értékelésére fordított
források növelését.

Szükség van egy áttekinthető adatgyűjtési rendszerre annak érdekében, hogy a


felnőttkori tanulás oktatás (ALE) széleskörű társadalmi hasznát egyértelműen
jelezni lehesse és, hogy döntéshozók számára annak átfogó összehasonlíthatósága
és áttekinthetősége lényegesen javuljon.

A kutatási eredményesség, a disszemináció és alkalmazás ösztönzése okán


szükséges a kutatási infrastruktúra fejlesztése, a kutatások tevékenységek
előmozdítása és az eredmények elterjesztése, valamint egy kutatási adat- és
elemző bázis fejlesztése annak érdekében, hogy a kutatási eredmények
szakpolitikai fejlesztésekben és alkalmazásokban megjelenhessenek
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Mindig van jó idő a tanulásra/ It is always a good time to learn
Az Európai Bizottság Akcióterve a felnőttkori tanulásról.
2007. Szeptember 27.

Utómunkálatok:

Az Európai Tanács és a Parlament közreműködik az Akcióterv megvalósításában: Parlamenti határozat és


Tanácsi Következtetések jelennek meg;

5 munkacsoport működik 2007 ősze és 2010 ősze között az Akcióterv témakörei vizsgálatát támogatandó;

Megjelennek reflexiók az UNESCO CONFINTEA VI célokkal kapcsolatban;

Konferenciát szerveznek a Grundtvig eredményeiről 2010 őszén Koppenhágában és megvitatják a további


teendőket;

2011 márciusában Budapesten rendezik az EU felnőtt tanulási konferenciáját – www.eu2011.hu

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Az Európai Bizottság éves jelentése / Annual Progress Report (2008)

• Lépjünk előre az életen át tartó tanulás megvalósításában


• Az iskolai oktatás fejlesztése
• A szakoktatás és képzés fejlesztése
• A felsőoktatás fejlesztése
• Az életen át tartó tanulás kulcskompetenciái
• Méltányosság fejlesztése az oktatás és képzés terén
• Foglalkoztathatóság
• Befektetések az oktatás és képzés terén

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
A felnőtt tanulók részvétele az életen át tartó tanulásban (25-
64 közötti korosztály) Eurostat, 2009.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Aktív állampolgárság

„However, the key to the door of citizenship in contemporary society, according to EC


policy documents, is employability that, paradoxically, can produce life, which might
udermine the desire to participate in active citizenship.”
„Citizenship is now a responsibility rather than a right and,… there is still a
fundamental conceptual difference between citizenship and active citizenship –
the one about rights and the other about the excercise of responsibility, although
this need not occur only in traditional sphere of national citizenship. Territory and
playing a role in the political/public domain are no longer the basis of active
citizenship but being members of communities of interest – whether local, regional,
national or international.” (p. 12.)

P. Jarvis (2004) Lifelong Learning and Active Citizenship in a Global Society. JACE,
NIACE-Leicester. Vol 10., No1., Pp. 3-19.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Lifelong Learning

„Lifelong learning can be approached by the market and can be seen as a means of
control.”

”The value of the phenomenon depends on what aspects of lifelong learning are being
analysed and the perspective that is being adopted in the analysis.
Three market values of lifelong learning:
• An economic return on lifelong learning;
• An educational value given to personal learning through the accreditation of
experimental and prior experimental learning;
• skills, competencies, qualifications become currency in the labour market.”
P. Jarvis (2007) Globalisation, Lifelong Learning and the Learning
Society. Routledge Falmer, London. Vol. 2. Pp.132.-134.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Lifelong Learning
New Educational Order
„Five elements of a future strategy:

• rethinking the role of schooling in a learning society


• widening participation in adult learning
• developing the workplace as a site of learning
• building active citizenship by investing in social capital
• pursuing the search for meaning

J. Field (2007) Lifelong Learning and the New Educational Order.


Trentham Books, Stoke on Trent. p.148.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Oktatás és képzés 2020

Stratégiai célok A:

• Valósuljon meg az életen át tartó tanulás – előrelépésre van szükség az életen át tartó
tanulás stratégiái megvalósításának terén; a nemzeti képesítési keretrendszer bevezetése
és fejlesztése terén az ún. European Qualifications Framework/EKKR rendszerhez
kapcsolva, rugalmas tanulási utak bevezetésével. Az ún. European Quality Charter for
Mobility alkalmazásával a mobilitás ösztönzése;

• Az oktatás és képzés hatékonyságának és minőségének fejlesztése – minden


polgárnak meg kell szerezni kulcskompetenciákat , az oktatás és képzés területének
vonzónak és hatékonynak kell lennie;

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Oktatás és képzés 2020

Stratégiai célok B:

• A méltányosság, a társadalmi kohézió és az aktív állampolgárság növelése – Az


oktatásnak és képzésnek hozzá kell járulnia ahhoz, hogy minden állampolgár
megszerezhesse és fejlessze a foglalkoztatásához szükséges készségeket, továbbá hogy
azért tanuljanak, hogy aktív állampolgárok legyenek és interkulturális párbeszédet
folytassanak. Fel kell tárni a nevelési hátrányokat minőségi befogadó és hatékony korai
neveléssel.
• A kreativitás és innováció, továbbá a vállalkozói készségek fejlesztése az oktatás és
képzési minden szintjén – átfogó kompetenciák fejlesztése a tudásháromszög
alkalmazásával (education-research-innovation) A vállalkozások és az oktatási
intézmények közötti partnerség ösztönzése, tanuló közösségek fejlesztése a civil
társadalom tényezőivel és más véleményformáló szerveződéssel együttműködésben.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Európa 2020

Stratégiai célok:

• Értelmes növekedés – tudás növelés, innováció, oktatás és digitális


társadalom;

• Fenntartható növekedés – forrás-hatékony termelés, a versenyképesség


növelése;

• Befogadó növekedés – A munkaerőpiaci részvétel növelése, készségfejlesztés


és bővítés, valamint a szegénység elleni küzdelem.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Európa 2020

Az Európai Bizottság a következő célokat javasolja megvalósítani 2020-ig:

• A 20-64 év közötti korosztály 75 %-át foglalkoztatni kell;

• Az EU GDP 3%-át K+F területen kell hasznosítani;

• Az ún. "20/20/20" klíma/energia célokat szükséges elérni (ebbe beletartozik az


égéstermékek 30%-al történő csökkentése megfelelő feltételek esetén);

• A korai iskolaelhagyók számát 10% alá kell szorítani, továbbá a fiatalok


40%-ának diplomát kell szereznie;

• 20 millió alá kell szorítani a szegénységben élők számát.

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Felnőtt-tanulási problématerületek
Néhány alapvető kutatási kérdéskör:

- Történet, fejlődés/intézményesülés, orientációk és összefüggések;


- Feltételek - A: politikai/társadalmi – gazdasági – jogi (Ki, mikor, miért)
- Feltételek - B: módszerek – eszközök – curriculum (Mit, hogyan)
- Szaknyelv/terminológia;
- Térbeli összefüggések - A: helyi/regionális – nemzeti – szupranac. (Hol)
Összehasonlító megközelítések;
- Térbeli összefüggések - B: formális – non-formális - informális

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Felnőtt-tanulási problématerületek

• A felnőtt-tanulási akcióterv és a CONFINTEA VI ajánlások megvalósítása;


• Módszerek és eszközök bevezetése és alkalmazása a VPL, RPL terén;
• A felnőttek iskolái fejlesztése – második esély programok;
• Korai iskolaelhagyók, funkcionális analfabéták számának csökkentése;
• A munkaképes népesség képzettségi szintjének emelése/készség és
kompetencia fejlesztések/ Lépj egyet előre!?;
• A szakképzés minőségi fejlesztése. Képzések fejlesztése a vállalkozásokkal
és kamarákkal együttműködésben;
• A képzők képzése és továbbképzése – felsőoktatási szerep;
• Új finanszírozási formák a felnőtt-tanulók számára – több forrás kell!;
• Minőségi kutatások a felnőtt-tanulás és oktatás terén, az eredmények
hatékonyabb disszeminációja

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
EU benchmarks
Feln: It is never 2020, Evolution
too late to learn. (EC, 23.2000-2009
10. 2006.) COM (2006.)
100
614 final
80
Increasing participation (?): A retrospective approach! progress required

60 Tertiary attainment
Pre-primary
40 Early school leavers

Adult lif elong learning


20

0
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017 2018 2019 2020

-20

-40
Low achievers in reading
-60

A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban


Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
Felnőtt-tanulási célok az EU-ban

• Közös tanulási tevékenység a felnőttoktatás és képzés fejlesztése terén;

• One step up/Lépj egyet előre;

• A felnőttek alfabetizációja;

• Monitoring a felnőtt-tanulás terén;

• A non-formális és informális tanulás validációja.


http://ec.europa.eu/education/lifelong-learning-policy/adult_en.htm
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK
EURÓPAI CSELEKVÉSI PROGRAM A FELNŐTTKORI
TANULÁSRA – 2011-12-20

A 2012–2014-es időszakra vonatkozó kiemelt területek:

1. Az egész életen át tartó tanulás és a mobilitás megvalósítása;


2. Az oktatás és a képzés minőségének, illetve hatékonyságának javítása;
3. A méltányosság, a társadalmi kohézió és az aktív polgári szerepvállalás
előmozdítása a felnőttkori tanulás révén;
4. A felnőttek kreativitásának és innovációs készségének fejlesztése és a tanulási
környezetük javítása;
5. A felnőttkori tanulással kapcsolatos tudásalap növelése és a felnőttoktatási
ágazat figyelemmel kísérése
http://eur-
lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2011:372:0001:0006:HU:PDF
A felnőttkori tanulás fejlesztése az Európai Unióban
Németh Balázs, PhD, Egyetemi docens - PTE FEEK

You might also like