Forrás: http://www.doksi.

hu

Középkor – Szent Ágoston, Assisi Szuent Ferenc, Vogelweide,

Dante

Történeti középkor: 476-tól 1453-ig (Bizánc bukása)

1492-ig (Amerika felfedezése)
1640-ig (Angol polgári forradalom)
Kultúrtörténeti középkor:
A kereszténység megjelenésétől, uralomra jutásától
1. a reneszánszig
2. Vasari szerint a trecentóig (1300-as évekig)
3. 1348-ig, a nagy pestis-járványig (Egon Friedell: Az újkori kultúra története c. munkája)
Értékelése:
1.) Sötét középkor
Így értékelik az ún. aufklärista (felvilágosult) századok, a racionális, az ész
mindenhatóságában bízó századok.
2.) A középkor az utolsó korszak az európai kultúra történetében, melyet egység jellemzett,
ezért a diszharmóniát érzékelő századok (romantika, XX. század) eszményüknek tekintik.
Egysége:
1.) A közös ideológia, a keresztény vallás biztosítja az egységét.
2.) Az egyetemesség élményét nyújtotta a közös nyelv, az ún. középkori latin.
Emberképe:
Radikálisan új az ókorhoz képest: Isten előtt minden ember egyenlő.
Időszemlélete:
A mai értelemben vett időélmény csak a késő-középkortól kezdve válik tömegélménnyé, sőt
az idő, mint változás, mint állandó mozgás csak a XVIII. századtól lett sajátjává az európai
embernek.
a.) Ciklikus időszemlélet:
Saját életét az ember a természet körforgásához hasonlóan érzékelte, s ezt fölerősítette
benne a középkori társadalom mozdulatlansága is.
b.) Istenhez, az örökhöz képest nincs változás.
“Az Írás mégis időről, idő szerint beszél,
igém azonban idő nélkül van, mert egyenlő
örökkévalóságban létezik velem...
Forrás: http://www.doksi.hu

Ti azonban időbelileg láttok valamit, én

idő nélkül, s éppen így, ha valamit ti
időben szóltok, én azt idő nélkül mondom.”
(Szent Ágoston: Vallomások XIII.könyv, XXIX.fejezet)
Filozófia
1.) Közvetíti és átmenti az újkor számára a nagy antik gondolkodókat. (Platón, Arisztotelész)
2.) Nincs valódi filozófiai gondolkodás, hiszen az ‘a priori’ (=tapasztalást megelőző) elem
mindvégig jelen van a gondolkodásban. Az istenbe vetett hit megerősítését várják el a
filozófiától.
Két nagy korszaka:
1.) Patrisztika kora (egyházatyák kora)
Kb. VI–VII. század. Legnagyobb alakja: Aurelianus Augustinus (=Szent Ágoston; 354–
430); “a Nyugat tanítómestere”.
Főbb művei:
– De civitate Dei (Isten országáról)
– A szabad akaratról
– Confessiones (Vallomások)
Ágoston szerint az embert az igazsághoz való viszonya teszi emberré:
“Kételkedhet az ember, amiről csak akar, de magáról a kételkedésről már nem
kételkedhet.”
Aki kételkedik, az tudja, hogy tudása nem biztos, s így kételkedése révén utal a biztos
tudás, az igazság létére.
Hol keressük az igazságot?
“Noli foras ire, redi in te ipsum” (Ne menj ki a fórumra, térj vissza magadhoz; = belül
van az igazság)
Az ember önmagától képtelen a jóra, képtelen felismerni az igazságot. Ehhez szükséges az
isteni kegyelem, amely magával hozza az illuminációt, a megvilágosodást:
“Ki választ szét minket kívüled? Mink van ugyanis amit nem kaptunk volna? Ugyanabból
az anyagból egynémely edényt tisztességes célra, mást meg dísztelenségre alkottál.”
A patrisztika hit és tudás viszonyában egyértelműen a hit elsődlegességét vallja:
“Credo quia absurdum” (Hiszem, mert ésszel el nem érem)
2.) Skolasztika kora
XI–XIII. századbeli filozófiai irányzat, gondolkodásbeli módszer, melyet a tények,
jelenségek közti rendkívül erős ok-okozati összefüggés megteremtése, a gondolatok
Forrás: http://www.doksi.hu

egymásra épülése jellemez. Ezt a gondolkodási és bizonyítási módszert az iskolákban,

egyetemeken tanították, innen az elnevezés.
Hit és tudás viszonyában árnyaltabban foglal állást, nem kizáró, hanem egymást
feltételező tényezőkről beszél:
“Credo ut intelligam, intelligo ut credam” (Hiszek, hogy tudjak, tudok, hogy higgyek)
A skolasztika atyja: Szt. Anzelm (1033–1109). A skolasztika fejedelme: Aquinoi Szt.
Tamás (1224–1274). Összefoglalója és rendszerezője a középkori filozófiának
(tomizmus, neotomizmus). Főműve: Summa teologica. Merev hierarchikus világkép
jellemzi, mely szerint a világ az élettelen anyagtól jut el az abszolút és tiszta szellemig
(Istenig). Az ember középen helyezkedik el a m aga anyagi és szellemi voltával.
Társadalomképét is a h ierarchia határozza meg, mely a n incstelen jobbágytól terjed az
uralkodóig. A hierarchiában elfoglalt hely nem minősíti az embert. Az alattvalónak
kötelessége szolgálnia a felette állót, annak viszont kötelessége gondoskodnia az
alattvalóról. A hierarchia alapvetően kizárja a társadalmi mobilitást (mozgást), de megadja
a belső békét és harmóniát az embernek. Aquinoi Szt. Tamás: Isten bizonyítékai (Istenhez
vezető öt út):
1. mozgás
2. létesítő okság
3. kontingencia (esetlegesség elve)
4. a különböző létkötelességi fokozatok
5. a célszerűség elve
A középkor esztétikája
Az arisztotelészihez hasonló zárt rendszer nincs. Az esztétikai gondolkodást alapvetően a
platóni-ágostoni szemlélet határozza meg.
Jellemzői:
1. A miméziselméletnek nincs kontinuitása (folytonossága).
2. Jelenség és lényeg viszonyában a lényeg elsődlegességét vallja.
3. Erősen elvonatkoztató, absztraháló művészet
4. Nem önkifejező művészet, célja nem a személyiség művészi objektivizációja
(=tárgyiasítása), hanem az eszme, az ideológia szolgálata.
5. Ebből fakad a középkori művészet erőteljes anonimitása (névtelensége).
A középkori művészettörténet korszakolása
1.) Román stílus:
Ideológiai háttere:
Forrás: http://www.doksi.hu

A védekező egyház eszméjének művészi kifejezése. Vastag falaival, lőrés szerű ablakaival
nem csupán azt jelzi, hogy az egyház védekezik a külvilággal szemben, hanem azt is,
hogy megvédi híveit.
2.) Gótika:
A diadalmas egyház eszmei kifejezője. Filozófiai hátterében a skolasztika áll. (Erwin
Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás).Égbe törő csúcsai az Isten felé
tötekvést jelzik. A bonyolult fény- és árnyékhatások, a d íszítés gazdagsága a t úlvilág
előképét jelentették a hívek számára.
A középkor irodalom-felfogása
1.) Alapvetően latin nyelvű (középkori latin); az anyanyelvűség kérdése a laikus testvérek, az
apácák és hívők fokozódó nyomására és elsősorban a Biblia fordításokon keresztül kerül
előtérbe.
2.) Országonként és kultúrkörönként változik, hogy mit tartottak, vagy mit tartanak ma
középkori irodalomnak. Ahol sok emlék maradt fenn (Franciaország, Olaszország), ott
elsősorban a belletrisztikát (=szépirodalom) sorolják ide. Ahol kevés az írásos emlék
(Magyarország) ott szinte csak az írottság a kritérium.
Nevelés- és oktatáskultúra
1.) A szerzetesrendek:
Az elsőt Szt. Benedek alapította Montecassionoban 539-ben (bencések).
Jelmondatuk: “Ora et labora” “Imádkozzál és dolgozzál” Azaz egyensúlyt teremteni a
vita contenplativa (=elmélkedő élet) és a vita activa (=cselekvő élet) között. Az európai
kultúrtörténetben alapvető és meghatározó szerepet játszottak. Ők voltak a letéteményesei
és terjesztői az európai keresztény értékrendnek, az ő munkásságuknak köszönhetően
illeszkedtek be a népvándorlás barbár népei az európai szokásrendbe és erkölcsbe.
2.) Egyetemek:
Az universitas szó kezdete a h allgatók, máshelyütt a hallgatók és oktatók egységét
jelentette. Első egyetemek: (XI. század) Bologna és Salermo; később (XII. század) Párizs
(Sorbone), Oxford. Az első magyar egyetemet Pécsen (1367–1400) Nagy Lajos a
másodikat Óbudán Zsigmond alapította. A tanítási idő 4–5 év, ez alatt lehetett
megszerezni a boccalaureatus címet, további 3–4 év után a magister fokozatot. Az oktatás
formája: előadás + szeminárium. Tanították a 7 szabad művészetet (=septem artes
liberales): trivium (grammatika, retorika, logika) és quadrivium (aritmetika, geometria,
asztronómia, zene).
A XVI. századtól kezdve emellett tanulhatták a hét mechanikai (gyakorlati) mesterséget
Forrás: http://www.doksi.hu

(septem artes mechanicae). Egyetemenként változó volt, hogy mit tanultak. Leggyakoribb:
takács, kovács, építészet, hajózás, földművelés, vadászat.
A középkori irodalom tagoltsága
1.) Hivatalos vagy egyházi művészet:
Színhelye: kolostorok, monostorok
Művelői, terjesztői: papok, egyházi személyek
Műfajok szerint:
a.) epika:
1. prédikáció, ima:
Halotti Beszéd és Könyörgés (XII. sz. vége) Az első összefüggő magyar
nyelvemlék.
Laskai Osvát két latin nyelvű prédikáció-gyűjteménye. Stellárium =
csillagkoszorú; Pomérium = gyümölcsöskert
Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteménye
2. legenda (=olvasandó):
Általában szentek életét dolgozza fel, népszerűvé válásával egyre gyakoribbak
benne a vándormotívumok, ennek egyik oka, hogy korán kiadják két nagy
gyűjteményét:
Legenda aurea (=Arany legenda)
Catalogus sanctorum (=Szentek gyűjteménye)
Később ezek alapján állítanak össze legendákat.
3 típusa van:
– acta-jellegű: Száraz, leíró; a szenttéavatási jegyzőkönyv kivonatához áll közel
(Turzó Gábor: Advocatus diaboli = az ördög ügyvédje).
– vita-jellegű: Élet, életrajz.
– legenda-típusú: Belletrisztikai elemekkel dúsított.
Magyarországi latin nyelvű legendák: Szent István major (nagy legendája), Szent
István minor (kis legendája) (utóbbi kettő együtt: Hartvig-legenda); Szent Gellért
legenda
Magyar nyelvű legendák: Érdi-kódex (XVI.sz.) szerzője: Karthauzi Névtelen; a
késő-középkor legnagyobb formátumú alakja; Margit-legenda (Ráskai Lea
másolata 1510-ből)
Forrás: http://www.doksi.hu

3. visio (=látomás):
Túlvilági jelenést ír le a gyönyörködtetés vagy elrettentés szándékával. pl.: Visio
Philiberti (=Fülöp látomása)
4. exemplum (= példa, példázat): Erkölcsi tanító szándékú történet. pl.: Exemplum
mirabile (=Csodálatos példa)
5. certamen (=viaskodás, viadal): A Test és Lélek, Angyal és Ördög vetélkedése az
ember üdvéért.
6. haláltánc:
A drámai műnemmel érintkező műfaj. A késő-középkorban, a nagy
pestisjárványok idején vált népszerűvé. Élete utolsó percében a halál mindenkit
fölkér egy utolsó táncra, miközben a fölkért elmondja elkárhozásának történetét. A
halál egyetemességét és demokratizmusát hirdeti.
b.) líra:
himnusz:
A legnépszerűbb középkori lírai műfaj, különösen a Mária-himnuszok. Kiemelkednek
az ún. ferences himnuszköltők. (gyűjteménye: Amor sanctus: Babits Mihály
válogatása és fordítása)
Ómagyar Mária-siralom 1300 körül:
Egy franciaországi latin nyelvű himnusz magyarítása; az első összefüggő magyar
nyelvű költemény. Bár fordítás, a kiérlelt költői eszközök, nyelvi fordulatok arra
utalnak, hogy nem lehetett “társtalan mű” a korabeli magyar lírában.
c.) dráma:
1. Az egyetemeken, a jelentősebb iskolákban folytatódik az antik hagyomány, az ún.
“iskoladrámák” keretében.
2. Újfajta dráma- és színháztípusok jönnek létre, melyek nem folytatják az
Arisztotelészen alapuló hagyományt. A kiindulópont a szent mise (tragikum +
dialógus) és a nagyobb ünnepkörök (karácsony, húsvét, pünkösd). A templomban
való színjátszásnak illetve dramatizálásnak a profán (= hétköznapi, világi) elemek
megjelenése vetett véget, s ezzel a dráma a piactérre került.
Típusai:
– passiójáték:
Jézus szenvedéstörténete és halála. Egész közösséget megmozgató, többnapos
rendezvény.
Forrás: http://www.doksi.hu

– misztériumjáték:
Bibliai történetet, elsősorban a Genezist adták elő.
– mirákulum:
Többnyire szentek életét feldolgozó történet.
– moralitás:
Az erkölcsjobbítás szándékával allegorikus alakok szerepeltetése (Buja, Jóság,
Hiúság).
Előadásmód – színpad:
állványszínpad (3 szintes: pokol, édenkert, menny; 20 m magas lehetett)
kocsiszínpad (vagy a kocsit húzták a nézők előtt, vagy a nézők vonultak el a
kocsik előtt)
Naturalisztikus, illúziókban gazdag, fejlett színpadtechnika.
3. Késő-középkori vásári komédia:
Rögtönzött komédia; állandó szereplők, melyek alapvető emberi jellemvonásokat
hordoznak (Pulcinella, Harlekin, Dottore, Capitano).
– comedia dell’ arte
– farce
Személyek szerint:

Szent Ágoston (354–430)

Észak-Afrikában élt. Később Hyppó püspöke lett. Apja pogány, anyja Szent Mónika. Két
korszak határán élt, a pogányság és kereszténység fordulópontján.
Irodalomtörténeti jelentősége:
1. Vallomások (=Confessiones) című művében ő teremti meg az európai irodalom egyik fő
vonulatát és irányát; mi szerint az irodalom gyónás, Istennel folytatott párbeszéd.
2. Megalkotja a modern európai embertípust, az önmagára reflektáló személyiséget.
3. Műfajt teremt: a vallomás, emlékirat, memoár műfaját.
Vallomások (408 körül)
Nem önéletrajz, inkább fejlődésrajz, életgyónás, istenkeresés, az intellektuális majd
erkölcsi megtérés műve.
Felépítése:
1–9: fejlődésrajz
Forrás: http://www.doksi.hu

10: lélektani kitérő

11–13: a Szent Írás magyarázata
Memoár, emlékirat, vallomás (műfaj):
Poétikai értelemben olyan, általában egyes szám első személyben megírt epikai alkotás,
melyben a szerző és az elbeszélő azonos. (≠énregény) Az igazi nagy hatású memoár
általában két korszak határán íródik, mikor a történelem, a külvilág erőteljesen szól bele
az egyén életébe, így annak tettei, válaszai igazolandóak az utókor számára. Ezért
létrejöttének legfontosabb lélektani indítéka az önigazolás szándéka. A műfaj konvencióit
Szent Ágoston dolgozta ki, s ha később el is maradt a merev felépítés, az életút egyes
állomásai ismétlődnek az önéletrajzokban.
Felépítése:
1. gyermek és serdülőkor
2. viharos ifjúság
3. eszmélkedés a felnőttkor küszöbén
4. egy eszme fölvállalása
5. én és történelem viszonya
Két típusa van:
1. emlékirat típusú:
Én és történelem viszonya, az események rekonstrukciója a fontos, a történetíráshoz
áll közelebb.
2. vallomás jellegű:
A személyiségfejlődés a fontos, a szépirodalomhoz áll közelebb.
A világirodalom legismertebb emlékiratai:
Benvenuto Cellini mester élete (XVI.sz.)
Rousseau: Vallomások (XIX.sz.)
Gorkij: Önéletrajzi trilógia
Sartre: A szavak
Simone de Beauvoire: Egy jó házból való urilány naplója
Simone de Beauvoire: A kor hatalma
Simone de Beauvoire: A körülmények hatalma
Malraux: Antimemoár
A magyar irodalom legismertebb emlékiratai:
Első fénykor a XVII–XVIII.sz. fordulója, Erdély független állami létének elvesztése:
Kemény János önéletírása
Forrás: http://www.doksi.hu

Misztótfalusi Kis Miklós: Maga mentsége

Bethlen Miklós önéletírása
Bethlen Kata önéletírása (a magánember önéletírása) (Németh László egytömbből
faragott nőtípusainak ősalakja)
II. Rákóczi Ferenc: Confessio peccatoris (=Egy bűnös vallomása)
II. Rákóczi Ferenc: Memoires (=Emlékiratok) (francia nyelvű)
Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete
Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója
Újabb fénykor a XX. században:
Kassák Lajos: Egy ember élete
Déry Tibor: Ítélet nincs
Vas István: Nehéz szerelem
Vas István: Miért vijjog a saskeselyű
Illyés Gyula: Hunok Párizsban
Illyés Gyula: Beatrice apródjai
Illyés Gyula: A Szentlélek karavánja

Assisi Szent Ferenc (1181–1226)

Gazdag kereskedőcsalád tagja. Éli a gazdag ifjak megszokott életét. A háborúból sebesülten
tér haza, szakít addigi életével, életmódjával, s megalapítja a ferences rendet (minorita rend =
kis testvérek rendje); később a klarissák rendjét, majd a ferencesek harmadik rendjét (világi
rend). Halála után két évvel (1228-ban) szentté avatják. A róla szóló legendák és történetek
gyűjteménye a Fioretti (=kis virágok).
Jelentősége:
– Vallástörténeti:
A XII–XIII. században világi hatalmának csúcspontjára érkezett el az egyház. Gazdasági
és politikai egyeduralkodóvá vált Európában. Ezzel együtt szükségszerűen eltávolodott a
kereszténység evangéliumi lényegétől: a szeretettől, szegénységtől, alázattól. Ferencé az
első radikális fordulat az egyház történetében, de még az egyház keretein belül toleránsan
és alázattal: vissza kell térni az evangéliumi eszményekhez.
Forrás: http://www.doksi.hu

– Új embereszmény és magatartásforma:
A szelíd, a világgal és önmagával harmóniában élő ember jelképe. (hatása érzékelhető:
Rousseau, Tolsztoj, Gandhi, 50–60-as évek hippi mozgalmaiban)
– Költészettörténeti jelentősége:
Pilinszky János szerint ő az utolsó katolikus (egyetemes) költő, aki nem ember és világ
antitézisét, hanem harmóniáját ábrázolja.
Naphimnusz:
Ember és világ egységét a teremtettség biztosítja. Mivel a világon minden teremtett,
minden jelenség Isten célját szolgálja; a halál nem tragikus élmény, hanem a Gondviselés
tervének része.
1.) Populáris művészet:
A hivatalos művészettől távol álló, többnyire támadott, tiltott művészet.
a.) Joculátorok, csepűrágók, regősök énekei, melyekben többnyire keveredik a keresztény
és pogány hitvilág. (Andrej Tarkovszki: Andrej Rubljov)
b.) Nem kanonizált, ún. apokrif iratok. (Selma Lagerlöf: Jézus-mesék)
c.) Kicsapott diákok, elcsapott szerzetesek énekei. Jellemzője a hivatalos értékrend
támadása, kigúnyolása, pajzánság, trágárság. (Carmina Burana)
2.) Lovagi vagy arisztokratikus kultúra:
(Huizinga: A középkor alkonya)
Helye: paloták, várak
A XI. századtól jön létre a középkori alacsony életminőség ellenhatásaként, tudatosan
elzárkózva a tömegtől, a plebstől. Mesterségesen létrehozott konvenciórendszer alapján
élő és alkotó művészet.
A lovagi értékrend:
– Fölesküvés a király és hűbérúr szolgálatára
– A nők és elesettek védelme, tisztelete
– A szerelem eszménnyé emelése
– Az előírt rítusok, szertartások betartása
a.) epika:
Alapja: a chanson de geste (=hősi, eredeti ének), mely valós történelmi eseményből
merít, s erre építi rá a lovagi értékrendet.
Franciaország: Roland-ének
Oroszország: Igor-ének
Kelták: Arthurs-mondakör
Forrás: http://www.doksi.hu

Németország: Nibelung-ének (Wagner)

Izland: Edda-dalok
Grúzok: Rusztaveli: Tariel (A tigrisbőrös lovag)
b.) líra:
Konvencionális, bókoló, udvarló költészet, melyben nem az egyéni érzés a fontos,
hanem a nőnek, mint eszménynek a megjelenítése. A lovagi szerelem mindig
viszonzatlan szerelem, a nő fölötte áll a társadalmi hierarchiában a lovagnak és mindig
férjes asszony.
Észak-Franciaország: trouvere-k
Dél-Franciaország: trubadúrok
Németország: minnesängerek

Walter von der Vogelweide (1170–1230)

A mai Ausztria területén született. Bejárta egész Európát. Többször járt Magyarországon is.
Németországi tartózkodása idején trónviszály tört ki (Fülöp és Ottó között; Frigyes császár
Fülöpöt, III. Vince pápa Ottót támogatta. A pápa kitagadta Fülöpöt és követőit, Vogelweide-t
is. Frigyes megszerzi a trónt és 1228-ban keresztesháborút indít).
Költészettörténeti jelentősége:
Az európai lovagi költészet legjelentősebb alakja. Kitágítja a lovagi konvenciók kereteit a
személyesség és személyiség bevitelével a műbe. Nem csak összefoglalója a lovagi
költészetnek, hanem túl is mutat rajta, miközben őrzi a lovagi eszményeket. Szintetizálja a
német költészet addigi eredményeit, bekapcsolva művészetébe a populáris regiszter
néhány motívumát és a folklór elemeit, s mindezeket magas művészi szintre emeli.
A középkor és reneszánsz határán álló Villon költői hagyatéka
Villon költészetének lényege az ellentétekből adódó feszültség:
1.) Villon mélyen Isten-hívő; önmagát a Nagy Testamentum bevezetőjében az emmauszi
tanítványokhoz hasonlítja (az úton lévő, bizonyosságra vágyó, de azt még fel nem ismerő
ember jelképe), gyakorta hivatkozik Krisztus irgalmára. Ezzel áll ellentétben minden
erkölcsi normát felrúgó élete, életvitele.
2.) Egyszerre hirdeti a hedonista életszeretetet, és hatja át költészetét a félelem, a szorongás,
az élet múlandóságának tudata, az élet, mint állandó értékvesztés tudata.
Forrás: http://www.doksi.hu

3.) Szintézist teremt a különböző esztétikai minőségek között: a rút és a szép, az alantas és az
emelkedett egyszerre van jelen költészetében.
4.) Szintézist teremt a középkori líra regiszterei között: a lovagi líra formai fegyelmét,
műgondját ötvözi a populáris líra szabadszájúságával.
Nagy Testamentum
A mű 173 nyolcsoros strófából, ún. oktávából áll, 15 ballada meg néhány más jellegű
költemény ékelődik a versszakok közé (egy „panasz", egy rondó, egy „tanítás", egy dal, egy
sírfelirat). - „Csupa cinikus és zokogó vallomás" (Babits Mihály) ez a hosszú költemény.
Villon úgy látja, hogy az ember esendő, szükségszerûen minduntalan visszazuhan a bûnbe,
képtelen védekezni ellene, ezért a szánalomban, az isteni könyörületben keresi a feloldozást.
A törvénytől üldözött csavargó-költő a halál fenyegető közelségében tekinti végig életét,
készít számvetést. Az élet szépségei, örömei és súlyos viharai negatív módon jelennek meg
mint örökre elvesztett és visszasírt értékek vagy fájdalmas őszinteséggel megbánt bûnök.
Hatalmas ellentétek fezsülnek egymásnak Villon művében: a kicsapongó, züllött élet olykor
hetyke megvallásával áll szemben a középkori vallásos áhítat, a bűnbánó vezeklés az
életöröm, az élet rajongó szeretete minduntalan ellentétbe kerül a gyötrő haláltudattal, a
haláltól való rettegéssel. Villon hívő keresztény volt, s elhibázott élete ellenére is hitt a
megváltásban, az isteni megbocsátás kegyelmében.
Egyéni szenvedéseinek emlékével kezdi költeményét: elpanaszolja életének keserű
eseményeit, személyes sérelmeit; átkot szór a rabtartó orléans-i püspökre, s kifejezi háláját a
szabadító király iránt; bánkódva, hol indulatosan, hol már-már lázadozva beszámol azokról az
okokról - fiatalos meggondolatlanságokról, szegénységről, a gazdagok szívtelenségéről -,
amelyek végül is rossz útra terelték. Diomedes meséjével (diomédész) (17-21.) is azt igazolja,
hogy a szegényeket csak sanyarú helyzetük, a szükség kényszeríti bűnre. Diomedes kalóz
volt, s megkötözve a császár elé állították.
A császár szólt: „Kalóz felelj, Miért vagy réme a hajósnak?"
A költeményben jelentős szerepet játszik - mint általában a középkor művészetében - a halál,
az élet gyors mulandóságának tudata. A halál bizonyossága nemcsak arra figyelmeztet, hogy a
földi dolgok mulandók és hívságosak, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek megszűnését is
jelképei: a halálban a különböző rangú és hivatású halandók mind egyformák.
Villonra hatott a késő középkor népszerû képzőművészeti és irodalmi műfaja, a haláltánc.
Korábbi hagyományokra támaszkodva a 14. század második felétől kezdve templomok,
temetők falára festett képek, miniatúrák, fametszetek s lírai alkotások figyelmeztették az
élőket az elmúlás közelségére és könyörtelenségére: a társadalmi rangok, életkorok és nemek
Forrás: http://www.doksi.hu

szerint különböző embereket utolsó táncra szólítja és így ragadja el a halál. A nagy
testamentumban többször is visszatér a fájdalmas gondolat: minden mulandó a földön;
eltűntek a régi szép asszonyok, a daliás lovagok, s „mindenkit elvisz a halál".
Villont elsősorban már nem a lélek halál utáni sorsa izgatja, hanem az élet elvesztése, a
szépség hervadása tölti el fájdalommal. Az elmúlásban a p usztulás folyamata ragadja meg,
különösen a női bájak összeomlása kelt benne borzadályt. Balladáiban elsiratja a tűnt idők
asszonyait, a szép fegyverkovácsné hajdani bájait, prostituált szeretőjét, a „kövér Margot"-t
(margó), atyai jó barátját, az iszákos Cotard (kotár) mestert, de ír megható, mélyen vallásos
verset is édesanyja számára, hogy imádkozhassék Miasszonyunkhoz.
A provanszál eredetû ballada (pontosabban: ballade - „ballád") Villon idejében táncdalt, egy
bizonyos műformát jelentett. A 13. századtól virágzó provanszál, francia, olasz, spanyol
ballada elnevezésének pusztán verstani, formai jelentése volt. Terjedelmük alapján szokás
megkülönböztetni a rövidebb, négy versszakos egyszerű balladákat és a hat strófából álló
kettős balladákat. Az előbbiek jellemzője, hogy a voltaképpeni költeményt alkotó három (8-
10 soros) versszak után következő negyedik, rövidebb (4-6 soros) strófa, az ún. a jánlás
mintegy összefoglalja a vers mondanivalóját, s igen gyakran a hûbérúr megszólításával
kezdődik („Herceg", „Hercegnő", „Uram" stb.). A versszakok három rímet váltogatnak
meghatározott sorrendben, s refrénnel végződnek. (A kettős balladának többnyire nincs
ajánlása.) - A ballada szónak az irodalomelméletben van egy másik jelentése: drámai
feszültségû, szaggatott menetû, rövid, rendszerint tragikus tárgyú verses kisepikai mûfaj,
párbeszédes és lírai elemekkel (lásd pl. Arany János balladáit).
A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek című költemény A nagy testamentum egyik betétje.
A cím maga kiábrándultan félrevezető, megtévesztő, hiszen a vers éppen arról szól, hogy
semmiféle jó tanítással nem váltható meg a világ. Villon kissé cinikusan, ironikusan ismétli a
vissza-visszatérő refrénben, hogy akár tisztességes, akár tisztességtelen valaki, pénze, keresete
borra és leányra megy el. A bor és a szerelem mámora tűnik az életet irányító legfőbb
értéknek, minden emberi tevékenységet meghatározó célnak. Papok és hamiskártyások,
csalók, rablók és tolvajok, énekesek, költők és szerencsejátékosok, parasztok és iparosok
sorsa villan fel a strófák egymásra torlódó halmozásában, szinte ott kavarog a versben az
egész középkor végi világ. Minden ember közös, vidám és egyben tragikus sorsa társadalmi
hierarchiától függetlenül - az élet örömeinek hajszolása, újabb és újabb gyönyörök
megszerzése. S mindez addig tart, míg „pórul nem jár" az ember - figyelmeztet a b allada
Ajánlása -, míg a h alál véget nem vet az emberi létnek. Kijózanítani csak a h alál, illetve a
halál közelsége képes az esendő, a bűnökbe minduntalan visszazuhanó embert.
Forrás: http://www.doksi.hu

A meghökkentő ironikus őszinteség, a valóságot megszépítő hazugságokkal szembeforduló

tisztaság, mindenféle képmutatás megtagadása Villon legvonzóbb erénye, költői
halhatatlanságának, 20. századi reneszánszának egyik titka. Mûvészete önmagában tárja fel a
középkor kétarcúságát, bonyolult ellentmondásosságát.
A Testamentum végén álló Záróballada úgy szól egyes szám 3. személyben a „szegény
Villon"-ról, mint aki már halott, befejezte életét, lezárta testamentuma lapjait. A halállal való
játék, „komázás" félelmet, borzongást kelt, de a verset indító gyászos hangulat komorságát
egy groteszk fordulat komikumba váltja át: élete utolsó perceiben is „Ámor vad fulánka
kínozta, marta, szúrta, vájta". Szeretőjének bosszúja okozta halálát: úgy kidobta, hogy
Roussillonig (ruszijon) minden bokor, tüske, bozót megcibálta. Az Ajánlás tovább oldja a
gyászos hangulatot, hiszen a vers hőse borral búcsúzott a földtől: „jó burgundit szívott
magába". A bor és a szerelem motívuma jelenik meg itt is, mint oly sok versében, s játékos-
ironikus módon azt sejteti, mintha életének ez lett volna legfőbb tartalma, célja.
Villonból sohasem halt ki a tiszta, nemes, tartalmasabb élet utáni vágyakozás. Olykor
megrázó erővel tör fel belőle a megigazulás, megtisztulás óhaja, az őszinte bûnbánat imája.
Úgy érzi, méltó az Isten és az emberek irgalmára. Sírfeliratát így fogalmazta meg:
Megölte Ámor fegyvere,
Most itt nyugszik e hant alatt.
François Villon a neve,
És szegény kisdiák maradt.
Nem szerzett vagyont ezalatt,
Hisz odaadta mindenét,
Kenyeret, asztalt, kosarat,
Mondj egy imát, az Istenért. . .
(Vas István fordítása)

Dante: Isteni színjáték:

Régi firenzei polgár család sarja. 11 éves korában megpillantja a 9 éves Beatrice Portinarit, és
ettől kezdve ő jelenti Dante számára az eszményt, a tökéletességet. Élete a politikai
pártharcok időszaka, a pápaság és császárság küzdelmének ideje. A közéleti szerepet is
vállaló Dante a p ápaság világi hatalmát támogató ‘guelf’ párt tagja; ezen belül a m érsékelt
szárnyhoz, a fehérekhez tartozik. 1300-ban 7 hónapra Firenze priorjává (=első ember)
Forrás: http://www.doksi.hu

választják, diplomáciai küldetésbe utazik Bonifác pápához, aki társai közül őt visszatartja.
Eközben a r adikális feketék veszik át a h atalmat Firenzében, és Dante-t távollétében előbb
tűzhalálra, majd teljes vagyon-elkobzásra és száműzetésre ítélik. Élete végéig nem térhet haza
szülővárosába. Kiábrándul a politikai küzdelmekből, a pártharcokból (“Magam csinálok
pártot önmagamból”). A száműzetés ideje alatt fokozatosan kapcsolódik be a közéletbe, most
már a cs ászárpárti ‘ghibellinek’ soraiba. (Ezért nevezhette Engels az Isteni színjátékot
ghibellin-pártkölteménynek.)
Művei:
Az új élet
Beatricehez írt szerelmes versek és e verseket értelmező kommentárok.
A köznyelvi ékesszólásról
Cavalcanti hatására az olasz irodalmi nyelv megteremtésének programját hirdeti.
Az egyeduralomról
Politikai értekezés már a ghibellin szellem jegyében; az állam és egyház
szétválasztását sürgeti, de eszménye a vallásos állam.
Isteni színjáték (1307–1320)
Eredeti cím: Commedia.
Dante a középkori poétika alapján nevezte el művét, mely szerint minden mű, mely
viszontagsággal kezdődik, de szerencsés véget ér és kevert hangnemű: komédia. A ‘divina’
(=isteni) jelző az utókor elragadtatását jelzi (=csodálatos mű), és Boccaccio használta, aki
egyben a mű első magyarázója és Dante életrajzírója volt.
Nyelve: az egységes olasz irodalmi nyelv megteremtése jegyében toscan nyelvjárásban, és
Cavalcanti ösztönzésére az ún. ‘ dolce stil nuovo’-ban íródott. (emelkedett köznyelv, a
fenségesnek és a vulgárisnak a keveréke).
Műfaj:
a.) poétikai szempontból:
Dante latinul kezdte írni művét, s ekkor még szigorúan követte az eposzi konvenciókat.
Az olasz nyelvű változatban elszakad ezektől, az eposzi konvenciókat lazán kezelő mű.
Valójában epikus keretbe foglalt lírai filozófiai alkotás, melyben a sok párbeszéd, a
kiélezett szituációk drámai jelleget is adnak.
b.) eszmei szempontból:
Enciklopédikus alkotás. Magába foglalja a kor lexikális tudásanyagát,
természettudományos ismereteit: csillagászat, jelen van az antik filozófia ismerete és
korának teológiai összegzése.
Forrás: http://www.doksi.hu

Célja: Az egésznek és a r észnek is az a célja, hogy az életben lévőket a nyomorúság

állapotából eltávolítsa és a boldogság állapotába vezesse.
Szerkezete: A skolasztikus gondolkodásnak megfelelően zárt, hierarchikus szerkezet, erős
számmisztikai hatással.
14233 sorból áll:
1 bevezető ének
33 ének Pokol (9 kör)
33 ének Purgatórium (=tisztítóhely) (9 gyűrű)
33 ének Paradicsom (9 ég)
Verselése: tercina:
Szűkebb értelemben rímképlet: ‘a b a b c b c d c’ Tágabb értelemben strófaszerkezet: 3
sorból álló, 10–11 szótagos jambikus lejtésű sorok, adott rímképlettel.
Feloldás:
1 – unus es deus (=egy az Isten)
3 – Szentháromság jelképe
33 – Jézus életkora halálakor
9 – a tökéletesség, Beatrice jelképe
Epikus váz:
A 35 éves Dante eltéved az élet erdejében, nem találja a mélységből a magasságba vezető
utat, mert elfordult, elfeledkezett Beatriceről, a tökéletességtől. Útját 3 allegorikus állat
állja: párduc (=kéjvágy), oroszlán (=erőszak), nőstényfarkas (=kapzsiság). E 3 állat
jelképezi Dante korának erkölcseit és az emberben magában meglévő hajlamokat.
Beatrice Vergiliust küldi segítségére, ő vezeti Dantét al- és túlvilági útján a Purgatórium
30. énekéig.
Miért Vergilius?
– A középkor Vergilius-kultusza (lásd IV.ecloga)
– Vergilius, mint író eszménykép, a tökéletes műalkotás szerzőjeként tartják számon.
– A műfaj (eposz) azonossága
– Az alászállás motívuma, az alvilágjárás (lásd Aeneis 6. ének)
Időpont: 1300 Nagycsütörtök, és mindenhol 3 napot tölt Dante
Pokol:
Dante számára az a hely, ahol a Földön megbomlott erkölcsi világrend helyreáll. A
szenvedések alapja nem elsősorban külsődleges büntetés (melyek többnyire analógiásak
vagy ellentétesek az elkövetett bűnnel), hanem az, hogy a bűnösök be vannak zárva
Forrás: http://www.doksi.hu

személyiségük börtönébe, és képtelenek megszabadulni a bűntől. (A paradicsomi

boldogság alapja éppen az, hogy megszabadulnak az emberek személyiségük korlátaitól
és feloldódnak az abszolút jóban és szeretetben, Istenben.) Dante elismeri a büntetés
jogosságát, de viszonya a különböző bűnösökhöz (Pokolbeliekhez) más és más.
Büszkeség tölti el az antik szerzők körében, érzelmileg azonosul Paolo és Francesca
történetével, de politikai ellenfeleivel szemben kíméletlen gúny, sőt durvaság jellemzi.
A Pokol beosztása megfelel a k eresztény etikának, de az egymásutániság Dante
leleménye, saját felfogását, megcsalattatását, fájdalmát tükrözi.
Az Isteni színjáték mint két korszak határán álló mű:
Mai felfogás szerint Dante műve a középkor nagy összefoglalója, de egyúttal a reneszánsz
és a humanizmus felé is nyit:
1.) Az antikvitás tisztelete
2.) Az anyanyelvűség
3.) Erős érzelmi viszony tárgyához
4.) Bizonyos kiragadható citátumok:
“Nem születtünk tengni, mint az állat
Hanem tudni és haladni előre.” (Odüsszeusz utolsó utazása)
Dante 1300 nagycsütörtökén a „nagy sötétlő erdőbe” jut, ahol párduc, oroszlán és
nőstényfarkas állja útját. Ez a három vadállat konkrét, látható képként jelenik meg a
költeményben, de mindegyikük elvont fogalom helyett áll: a párduc a testi örömök utáni
sóvárgás, az oroszlán a gőgöt és a belőle származó erőszakot, a nőstényfarkas a kapzsiságot
helyettesíti. Az Atya-Fiú-Szentlélek együttesét allegorizáló hármas szám a mű felépítésének
alapja: Pokol, Purgatórium, Paradicsom, 33 ének, tercina. A költemény a túlvilágról szól. A
pokol, a tisztítótűz és a paradicsom lelkiállapotok. Dante a halál utáni állapotot kívánta
ábrázolni. A keresztény világkép szerint a halálkor a lélek különválik a testtől. Dante a
léleknek ezutáni életét jeleníti meg. A lelket azonban önmagában nem tudja ábrázolni, fantom
testtel ruházza fel, hogy láthatóvá váljék, szenvedni és beszélni tudjon. A holtakat az élőktől
az különíti el, hogy az élők a jelent, a holtak a múltat és a jövőt ismerik.
A poklon Vergilius kalauzolja végig, míg a paradicsomnál Beatrice, aki Dante gyermekkori
szerelme.Dante szerint a legnagyobb bűn az árulás (Júdás).