Általános Filozófiatörténet

Általános filozófiatörténet
A keresztény filozófia története

Excursus: A filozófiai gondolkodásról
általában
 A filozófia mint életforma
 A filozófia alapkérdései az ember létmódjából
(exisztencia) erednek:
- „Miért van egyáltalán létező, nem pedig inkább a
semmi?” (Martin Heidegger, Bevezetés a
metafizikába, 1935)
- „Mit tudhatok? Mit kell tennem? Mit remélhetek? Mi az
ember?” (Immanuel Kant, Pölitz-féle metafizikai
előadások, 1788-89)
- „Van-e az emberi életnek értelme? Van-e az embernek
rendeltetése?” (Maurice Blondel, A cselekvés
(L’Action), 1892)
Excursus: A filozófiai gondolkodásról
általában
 A filozófia mint tudomány
 Eredete: fordulat a mítosztól a logoszhoz
 A filozófiai és a köznapi gondolkodás diszkrepanciája
- „Bár a logosz ez, örökre képtelenek
értelmetlenségükben felfogni az emberek (…)”
Hérakleitosz, [B 1.] (i. e. 540-480/470)
- „A természetes tudat csak fogalma a tudásnak, de
nem reális tudás.” G. W. F. Hegel, A szellem
fenomenológiája, 1806.
 A filozófiai diszciplínák
- elméleti filozófia: metafizika, ismeretelmélet,
logika, nyelvfilozófia, tudományfilozófia etc.
- gyakorlati filozófia: etika, társadalomfilozófia
1. A „keresztény filozófia” fogalom története
1.1 Antikvitás
 Antik szövegforrások:
- Johannes Chrysostomos (347-407): „In
Kalendas” (386/387)
- Szent Ágoston (354-430): „Contra Julianum”
(410)
 Jelentése: keresztény vallás és világnézet,
bölcsesség
 Etienne Gilson (1884-1978) már a János
evangélium prológusában (Jn 1,1-18) is a
keresztény filozófia anticipációját látja
1.1 Antikvitás
 Justinus apologéta (100-165): a filozófia

előkészítette a kereszténységet, ill.
azonos vele („Második Apológia”)
 Alexandriai Szent Kelemen (150-215): a
filozófia Krisztusra nevelő tevékenység
(paidagógosz)
 Eusebios (265-339) és Chrysostomos:
szerzetesi élet
1.1-2 Antikvitás és középkor
 Tertullianus (155-225): a hit és a filozófia

ellentéte („Mi köze Athénnak Jeruzsálemhez?”
/ „Credo quia absurdum/ineptum est”)
 Lactantius (240-320): a kereszténység az igaz
filozófia (philosophia vera)
 Szent Ágoston: platonizmus és keresztény
filozófia összhangja
 A középkorban a fogalmat a „szerzetesi élet”
értelmében használták
1.3 Újkor és német idealizmus
 Rotterdami Erasmus (1466-1536):

Krisztus bölcsességére irányuló konkrét
életvezetés, melynek alapja a hit
 Luther Márton (1483-1546): az apostolok
bölcsessége a Szentlélek által
 G. W. F. Hegel (1770-1831): a spekulatív
filozófia és a kereszténység összhangja
 F. W. J. Schelling (1775-1854): a
kereszténység őskép a filozófia számára
1.4 19-20. század
 Maurice Blondel (1861-1949): a keresztény hit

„hipotézisének” igazolása
 Martin Heidegger (1889-1976): fából vaskarika
és félreértés
 Karl Barth (1886-1968): a keresztény filozófia
fogalmi ellentmondás
 Etienne Gilson: a keresztény filozófia
történelmi faktum
 Karl Rahner (1904-1984): az emberi
gondolkodás a priori az abszolút Létre irányul
2. Filozófia és kereszténység: tematikus áttekintés
2.1 A világ és a véges létező kontingenciája
 Hérakleitosz (i. e.: 540-480/470): a

világrend „örökké élő tűz: föllobban
mértékre és kialszik mértékre.” =>
sztoicizmus
 Platón (i. e.: 424-347): Timaiosz
- démiurgosz (δημιουργός): kozmosz
létrehozása az ideákra való tekintettel
 Arisztotelész (i. e.: 384-322): a kozmosz
mindig létezett
 Bibliai teremtéshit következményei:

- ontológiai függés a Teremtő akaratától
(creatio ex nihilo, creatio continua)
- valamennyi esemény egyszeri
 Szent Ágoston: a teremtés és a megváltás
egyszerisége
 kontingencia teológiai fogalma: minden létező
a Teremtő mindenhatóságától függ
 A kontingencia filozófiai fogalma

 Arisztotelész:
- contingens / ἐνδεχόμενος ≈ accidentalis /
συμβεβηκός
- a kontingencia és a lehetőség fogalmát
azonos értelműnek tekintette és
összekapcsolta az anyagisággal
 Aquinói Szent Tamás (1224-1274): a
választási aktus eredménye kontingens
Duns Scotus (1265-1308):

- csak szabadon cselekvő okok tudnak
kontingens valóságot létrehozni
- kontingens dolgok => szabad ok
Σ= A kontingens dolgok oka nem a
meghatározatlan anyagban, hanem a
szabadon teremtő isteni akaratban rejlik
2.2 Az emberi individualitás problematikája
 in-dividuum: oszthatatlan
 Platón: fogalmi felosztás (διαίρεσις): végpontja
a fajfogalom
 Arisztotelész: az azonos fajfogalom alá tartozó
individuumok fogalmilag azonosak
 A lélek halhatatlanságának a problémája:
- Platón: dualista antropológia, a lélek
részesedik az élet ideájából => nem halhat
meg (Phaidón)
 kereszténység:
- az ember örök meghatározottsága
egyszeri földi életének az
individualitásához kötődik (= identitás)
- lélek halhatatlansága + a test
feltámadása (de: Oscar Cullmann (1902-
1999): a görög metafizikai és a
keresztény üdvtörténeti gondolkodás
ellentéte)
 Az emberi méltóság (dignitas) értelmezése:

- Cicero: az értelemhez kötődik
- kereszténység: Isten képmása
 A személyes létmód:
 személy (persona) eredete: színház (szerep +
maszk)
 lat. per-sonare? / etruszk: phersu (maszk,
színész) / gör. πρόσωπον (arc, maszk)
 krisztológiai és trinitológiai viták
 Manlius Severinus Boethius (475-526):

rationalis naturae individua substantia
 Krisztus emberi természete részesedik a
Logosz személyében
 az Atya és a Fiú egyaránt a másikkal fennálló
viszonyánál fogva személy
=> a személyesség az interperszonális
relációban konstituálódik
(dialogikus perszonalizmus: M. Buber, F. Ebner)
 Személyes lét és szabadság

 Irenaeus (115-202): Isten „a szabad
akarat révén önmagához hasonlónak
alkotta meg az embereket.”
 Az ember szabad állásfoglalása a létét
konstituáló hatalommal szemben: a bűn
 A bűnbeesés-elbeszélés filozófiai
interpretációi (Kant, Schelling, Hegel)
 Hegel: a szellem szubsztanciája a szabadság

 szabadnak lenni = szabaddá válni
 Tételezett vs. abszolút szabadság
 Karl Löwith (1897-1973): az exisztencia
modern fogalmának előképe a creatio ex nihilo
eszméje
 Friedrich Nietzsche (1844-1900): a modern
kori ember léthelyzete: „Isten halott”;
nihilizmus(kritika); immoralizmus és az élet
morálja; az embert fölülmúló ember
 Középkori keresztény arisztotelizmus: az aktív

nousz az emberi lélek belső értelmi képessége
(Nagy Szent Albert => halhatatlanság)
 Nicolaus Cusanus (1401-1464): a szellemi
aktivitás által az ember megfeleltethető Isten
teremtő tevékenységének
 újkor: a szellemi szubjektivitással bíró ember
cselekvő részese a megismerés folyamatának
(a megismerő szubjektum Kantnál ≈
démiurgosz, Fichténél ≈ teremtő)
2.3 A történelem teleologikus és eszkatologikus felfogása
 Wilhelm Dilthey (1833-1911): az egyetemes

történelem eszméjének eredete az Ószövetség zsidó
történetteológiája és a kereszténység
 Mircea Eliade (1907-1986): kozmikus körforgás
(mitikus tudat) vs. történelem
 Karl Löwith (1897-1939): bibliai gondolkodás =
futurisztikus / eszkatologikus történeti tudat;
haladáseszme: a bibliai hit által megteremtett jövő
horizontján
 szubsztantív történelemfilozófia:szekularizáció (=> G.
W. F. Hegel: abszolút idealizmus; L. Feuerbach:
antropoteizmus; K. Marx: történelmi materializmus)
2.3 A történelem teleologikus és eszkatologikus felfogása
 Izrael történeti tudata: teremtés, kiválasztás,

Isten a történelem ura
 keresztény történeti tudat: teremtés,
megtestesülés/megváltás, végítélet
 „Ábrahám a hit által igazult meg” (Róm 4,4):
megváltás univerzalitása
 Irenaeus: történelem = beteljesedési folyamat
 felvilágosodás: a történelem teleologikus
folyamatának a szubjektuma az ember
2.4 A végtelen mint az isteni lényeg predikátuma
 A végtelen (ἀπείρων) filozófiai interpretációi az

antikvitásban:
- Arisztotelész: a matéria (ὕλη) végtelensége
- Anaximandrosz: a végtelen mint őselv (ἀρχή)
- Anaxagorász: az isteni értelem (νοῦς)
végtelen
 Nüsszai Gergely (335-394): az isteni lényeg
végtelensége (arianizmussal szemben)
2.4 A végtelen mint az isteni lényeg predikátuma
 A végtelen és a véges dialektikája

 Kant: a végtelen matematikai fogalom,
nem alkalmas Isten meghatározására
 Hegel: absztrakt / értelmi (rossz
végtelen: „n+1”) <=> affirmatív /
spekulatív végtelenség
 a végtelen és a véges egysége: a
végtelenben a véges „megszüntetve-
megőrzi önmagát” (A logika tudománya)
2.5 A megtestesülés hitének hatása a filozófiára
 Szent Ágoston: Isten megtestesülése a

platonikusok számára ismeretlen
 Az incarnatio a 18. századig a teológia
témája
 Immanuel Kant: morális relígiófogalom
=> Krisztus alakjának szimbolikus/morális
értelmezése: a jó princípium (erkölcsi
tökéletesség) megszemélyesített
eszméje
2.5 A megtestesülés hitének hatása a filozófiára
 Hegel: a filozófia és a vallás tartalmilag

azonosak
 a kereszténység az abszolút vallás
 Isten emberré levése nyilvánítja ki a valódi
végtelennek tekintendő Isten eszméjét
 Megbékélés / kiengesztelődés (Versöhnung):
a véges szellem és az Abszolútum viszonya
 Krisztus halála: spekulatív nagypéntek
 teológia: valóban szabadnak csak a jóval
egyesült akarat tekinthető (<=> Schelling: a
szabadság a jóra és a rosszra való képesség)
3. Keresztény filozófia a patrisztikus korban
3.1 Az egyházatyák
 Az egyházatyák (πατήρ, patres Ecclesiae) =

K: Alexandiai Kelemen, Johannes
Chrysostomos; Ny: Szent Ambrus, Szent
Jeromos, Szent Ágoston
 Patrisztikus kor: I-VIII. század
 Patrisztika: 1. ókeresztény egyház- és
irodalomtörténet 2. az egyházatyák kora
 Nincs éles határvonal a filozófia és a teológia
között
 Céljuk a keresztény tanok megszilárdítása az
antik filozófia segítségével
3.2 Aurelius Augustinus (354-430)
3.2.1 Augustinus élete
 Született: 354 Thagaste (Numídia, Africa

Romana)
 Szülei: Patricius, Monica
 361 Thagaste: grammatikai iskola
 366 Madaura: retorikai és irodalmi
tanulmányok, Apuleius hatása
 369 Thagaste: kicsapongó élet
 370 Karthágó: retorikai tanulmányok
 371-385 ágyassal él együtt => Adeodatus
 Cicero: Hortensius
- dialógus, az antikvitásban széles körű hatást
kifejtő, vallásos hangú, aszketikus szellemű
buzdítás
- a filozófia célja (a bölcsességen keresztül) a
legfőbb jó, a boldogság felkutatása
- a boldogság Isten (= igazság) megismerése,
birtoklása, aki változatlan és örök (Augustinus:
Isten birtoklása = participatio)
 373-382 Augustinus manicheus korszaka

 Manicheizmus:
- Mani (216-277) iráni vallásalapító
- zoroasztrizmus, buddhizmus, keresztény
gnoszticizmus ötvözete
- dualista kozmológia: Jó és Rossz harca
- rossz cselekedeteink ok a rossz lélek
- minden létező anyagi természetű
(materializmus)
- racionalitás-igény
383 Róma: retorikai iskola

 384 Milánó: Szent Ambrus hatása
- „A betű öl, a lélek pedig éltet.” (2Kor 3,6) =>
allegorikus bibliaértelmezés
- szakít a manicheusokkal
- beáll katekumennek
 Plótinosz (203-269): újplatonikus monizmus
- hüposztázisok (ὑπόστασις): Egy, Szellem, Lélek
- az Egy kiáramlásából (emanációjából) születik meg a
Szellem hüposztázisa
- minden létező az Egyből részesedik (participatio)
- a rossz a jó hiánya (privatio boni)
 A legfőbb jó, a végcél az Egyhez való visszatérés és a

benne való feloldódás az erkölcsi és értelmi
megtisztulás útján
 Augustinus Plótinosszal szemben az
akaratszabadságot (liberum arbitrium) hangsúlyozza
 Augustinusnál a hüposztázisok a Szentháromság
személyeivel azonosulva egyenrangúak
 Az Atyaisten az abszolút lét
 Teremtés: a létből való részesedés
 Perszonalisztikus istenfogalom
 Boldogság: a személyes Isten szemlélete (visio Dei)
 386 vallási megtérés (Conf., VIII: „tolle, lege”)

≈ keresztény neoplatonizmus
 Visszavonul Cassiciacumba
 387. április 25-én megkeresztelkedik
 Ostiában meghal Monica, Augustinus Rómába
megy
 389 Thagastéban kolostort alapít
 391 Hippóba költözik, pappá szentelik
 392 vita a manicheus Fortunatussal
 396 püspökké szentelik
 Küzdelmei kortárs eretnekségekkel:

1. donatizmus: Donatus (313-355)
- a szentek tiszta egyházát hirdette
- a szentség-kiszolgáltatás
érvényessége függ az átadó állapotától
- a bűnösöket újra kell keresztelni
Augustinus: a földi egyház „kevert
közösség” (corpus mixtum)
2. Pelagianizmus: Pelagius (360-431)

- kegyelemtani eretnekség: az isteni
kegyelem elsődlegesen a szabad akarat
adományozását jelenti
- elutasítja az eredeti bűn tanát
- az ember önerejéből elérheti az
üdvösséget
- morális perfekcionizmus
 426 visszavonul a püspöki hivatalától

 Összeállítja a Retractationest, melyben
93 írását tekinti át
 429 vandál partraszállás
 430. a város vandál ostroma idején
meghal
 „Azok nyerték a legtöbbet, akik látták és
hallották őt…” (Possidius)
3.2.2 Augustinus művei
386-391 korai írások: Az akadémikusok ellen, A boldog életről, A

rendről, Soliloquia (A lélek beszélgetése Istennel), A lélek
halhatatlanságáról, A tanító, Az igaz vallásról, A szabad akaratról
392 Fortunatus ellen
397-401 Vallomások
401 A keresztségről a donatisták ellen
401-415 A teremtés könyvének szó szerinti értelmezése
396-426 A keresztény tanításról
399-421 A Szentháromságról
418 Krisztus kegyelméről és az eredeti bűnről
419 Az ariánusok beszéde ellen
423 Julianus ellen
413-427 Isten városa (410 Alarik lerombolja Rómát)
426-427 Felülvizsgálatok
3.2.2 Augustinus keresztény bölcselete
 Filozófiája a legszemélyesebb egyéni élmény

 A hit igazolása az értelem előtt: „intellige ut credas,
crede ut intelligas” (Serm. 43.)
 Célja az Istennel azonos igazság és boldogság
elérése
 Az igazság megismerhetősége az akadémikus
szkepszissel szemben: „si enim fallor, sum” (De
Trin., XIV.)
 Centrális probléma: Isten és a lélek viszonya („Deum
et animam scire cupio.” Soliloqiua)
 „…az ember bensejében lakik az igazság.” (De vera
religione, 72.) => fordulat a szubjektivitás felé
3.2.2 Augustinus bölcselete: filozófiai istentana
 Isten testetlen, tiszta szellem, abszolútum (ab-

solutum = el-oldott, független, feltétlen), nem
szubsztancia (maga a Jóság, Igazság etc.)
 Létezés = részesedés az isteni formákból (rationes
aeternae)
 Anyag = tiszta posszibilitás, „propre nihil”
 Az isteni Logoszban rejlő formák a teremtett,
„csíraszerű formák / észcsírák” (rationes seminales)
ősképei
 Isten a semmiből (de nihilo) teremtette a világot
 A részesedés (participatio) révén minden, ami létezik,
ontológiailag jó => rossz = léthiány (privatio boni)
 Boldogság = Isten élvezete (Deo frui)
3.2.2 Augustinus bölcselete: antropológiája
 Az ember halandó és földi testet használó

értelmes lélek
 A lélek szellemi természetű (testetlen,
anyagtalan), halhatatlan
 A lélek eredete:
1. traducianizmus 2. krecionizmus
 Racionális és irracionális lélekrész
 Az értelem használja az irracionális lélekrészt
és a testet is legfőbb céljának elérésére
 A lélek optimális állapota a lélekrészek közötti
harmonikus hierarchia
 Az időproblematika tárgyalására a
lélekfilozófia összefüggésében kerül sor
(Conf. XI., ford. Heidl György, in: Tanítvány,
2002, VII/4, 49-74.)
 Manicheus érv a bibliai teremtéstannal
szemben: „Mit csinált Isten, mielőtt az eget és
a földet alkotta?”
 Értelmetlen a kérdés, mivel maga az idő is a
teremtéssel jött létre (nincs „előtt”)
 Isten a „mindig jelen örökkévalóság”
kiválóságánál fogva előzi meg az időt
 Mi az idő? Mit mérünk, amikor az időt mérjük?

 Múlt: már nincs
 Jövő: még nincs
 Jelen: van, de végtelenül osztható
 Az időnek valamiféle kiterjedésnek /
szétfeszülésnek (distensio) kell lennie
 A lélek tevékenységei: emlékezés (memoria),
feszült odafigyelés (contuitus), várakozás
(expectatio)
 Az idő nem azonosítható az égitestek

mozgásával
 A test az, ami az időben mozog, és a
mozgását az idővel mérjük
 Mi alapján mérjük magát az időt?
 Az idő a lélek természetén és tevékenységein
alapul
 Az idő az „értelmes lélek kiterjedése” /
„szétfeszülése” (distensio animi)
 Hogyan mérjük az időt?

 Deus | crea|tor om|nium (Mindenek teremtő Istene)
υ– | υ–|υ – |υ–
 Miként összemérhetőek a szótagok?
 Nem azt mérem, ami már nincs, hanem valamit, ami
az emlékezetemben (memoria) van
 „Benned mérem az időt, lelkem.” => nem a dolgokat
mérem, hanem azt az érzést (affectio), melyet a múló
dolgok keltenek a lélekben
 A lélek tevékenységei: várakozik (expectatio),
feszülten odafigyel (attentio), emlékezik (memoria )
 A szubjektív időkonstitúció alapja a lélek természete
és tevékenységei
 Nem tagadja az idő objektivitását, de a

szubjektív időélmény nem magyarázható a
tapasztalati világ folyamataival
 „Distensio animi”: nem definíció, hanem a lélek
ontológiai státuszának a jellemzése
 Téma: a teremtett és bűnbeesett lélek
természete
 Kiterjedés (distensio) <=> ráirányulás (intentio)
 Isten közvetlen szemlélete nem jár az
emlékezetre, figyelemre és várakozásra való
szétdaraboltsággal
 Akarat: autonóm képesség (voluntarista)

 Az erkölcsi rossz problémája:
- Plótinosz: helytelen irányú vágyakozás
- Ágoston: a természeti rosszért is az embert terheli a
felelősség; a rossz akarat léthiány (privatio),
létcsökkenés (defectus)
 A lélek és Isten megismerése a lélek morális
irányváltoztatását, megtérését (conversio) igényli,
melynek alapvető elemei a hit és a szeretet
 A megismerő értelemnek az isteni fény általi
megvilágítása az illuminatio
 Fokozatai az Istenben való részesedés (participatio)
mértékének megfelelőek
3.2.2 Augustinus társadalom- és történelemfilozófiája
410 Alarik lerombolja Rómát

413-427 Isten városa (De civitate Dei)
Az államban elválaszthatatlanul együtt él az emberek két
csoportja:
1. Isten városa: akik az örök dolgokat szeretik;
önmegvetésig menő istenszeretet (civitas Dei)
2. Földi város: akik az időleges dolgokat szeretik; Isten
megvetéséig menő önszeretet (civitas terrena,
civitas diaboli)
De: nem azonosíthatók semmilyen külsőleg
meghatározható szociológiai csoporttal
Az állam nem járul hozzá, hogy az ember a legfőbb jót
elérje
3.2.2 Augustinus társadalom- és történelemfilozófiája
 Ambivalens viszony az időhöz:

1. A keresztény tanítás alapvetően történeti
2. Az időbeli, változó alacsonyabb rendű, mint az
örökkévaló és változatlan
A történelmi események jelentőségét az adja, ami az
időbeliség felett áll: az örök és változatlan isteni
terv
Ahogy az egyéni élet idejébe a lélek figyelme, úgy a
történelembe az isteni terv visz egységet => a
történelem értelme a történelem felett áll
A valódi történelem az üdvtörténetben jelenik meg,
melynek kezdete Ádám bűnbeesése, végpontja
pedig Krisztus második eljövetele
4. Keresztény filozófia a korai skolasztikában
4.1 A skolasztika
 skolasztika schola (= iskola) / scholasticus (=

tanítómester) 1. oktatási módszer 2. történeti korszak
(Nagy Károlytól a reneszánszig)
 hét szabad művészet (septem artes liberales): trivium
(grammatika, logika/dialektika, retorika) + quadrivium
(aritmetika, geometria, zene, asztronómia)
 Filozófia = ancilla theologiae
 korai skolasztika (12. századig): újplatonizmus
 nagyskolasztika (13. század): arisztotelizmus
(Aquinói Szent Tamás, Bonaventura, Scotus)
 14. századtól: késői skolasztika (W. Ockham, Suarez)
 újskolasztika: XIII. Leó pápa (Aeterni Patris, 1879)
4.2 Canterburyi Szent Anzelm (1033-1109)
4.2.1 Anzelm élete
 Született: 1033 Aosta (Észak-Itália)

 1059 Bec (Normandia): csatlakozik Paviai
Lanfrancus kolostoriskolájához (logikai, retorikai és
teológiai képzés), szerzetes lesz
 1078-93 Bec apátja
 1093-1109 Canterbury érseke
 1097-1100, 1103-1106 száműzetés (invesztitúra-harc)
 1098 Bari: részt vesz a zsinaton (Filioque-vita)
 1106-09 az isteni mindentudás és az emberi lélek
eredete
 1109 Canterbury-ben halt meg
4.2.2 A Monologion (1076) és a Proslogion (1076/78)
 Monologion eredeti címe: „Példa a hit

ésszerű megokolásának szentelt
elmélkedésre”
 A Biblia tekintélyétől függetlenül, egyedül az
ész (sola ratione) segítségével vizsgálja, hogy
mi Isten: célja a hit ésszerű megokolása
(ratio fidei)
 Σ= Isten természete azonos azzal, amit az
igaz hit tart róla
 a posteriori (a tapasztalatból származó)
istenérvek
4.2.2 A Monologion (1076) és a Proslogion (1076/78)
 Proslogion eredeti címe: a megértés felé

törekvő hit (fides quaerens intellectum)
 Cél: azon egyetlen érv (unum argumentum),
amely önmagában is elégséges Isten létének
bizonyítására
 Program: „hiszek, hogy értsek” (credo ut
intelligam)
 Bibliai hivatkozás: Izajás 7,9: „ha nem hisztek,
nem fogtok megérteni.” (téves fordítás)
 A hit megléte nem teszi feleslegessé a
filozófiai argumentációt
4.2.3 A hit és a tudás (fides et ratio)
 A hit alapjainak a megértése: a hit és az ész

harmóniája
 Intellectus (racionális, diszkurzív: ebben az
életben) és visio beatifica (közvetlen
szemlélet: üdvözültek)
 az életünkben kapott belátás közbülső
helyzetben van a hit és a színről színre látás
között (Cur Deus homo)
 a hit előfeltétele az üdvözültek tudásának, így
nem állhat ellentétben a tudással
4.2.4 Az ontológiai istenérv
 Elnevezés: I. Kant (A tiszta ész kritikája)

 Argumentumtípus (Descartes, Spinoza,
Leibniz, Hegel, Charles Hartshorne, Norman
Malcolm, Alvin Plantinga, Kurt Gödel)
 a priori (= a tapasztalattól független),
analitikus és szükségszerű premisszák
 Elisabeth Anscombe (1919-2001): Anzelm
érve valójában nem ontológiai
 Kritikák: Gaunilo, Aquinói Szent Tamás, Petrus
de Alliaco, Arthur Schopenhauer, Gottlob
Frege, Bertrand Russell
4.2.5 Az ontológiai istenérv struktúrája
 Forma: reductio ad absurdum

 Proslogion 2. fejezet:
1. definíció: „Hitünk szerint az vagy, akinél semmi
nagyobb nem gondolható.”
2. Ezt a definíciót az Isten létét tagadó oktalan
(insipiens) is felfogja = Isten fogalma még az ő
elméjében is létezik
3. A valóságos létezés (esse in re) nagyobb, mint a
pusztán gondolati (esse in intellectu)
4. Nem lehetséges, hogy pusztán az értelemben
létezzen az, aminél nagyobb nem gondolható el
5. Konklúzió: Annak, aminél nagyobb nem gondolható,
az értelemben és a valóságban is léteznie kell
4.2.5 Az ontológiai istenérv struktúrája
 Proslogion 3. fejezet (modális argumentum):

 Norman Malcolm szerint ez a második érv
konkluzív
 Isten olyannyira valóságosan létezik, hogy el
sem gondolható nem-létezőnek
 Arról, aminél nagyobb nem gondolható, nem
gondolható el, hogy nem létezik
 => Isten léte szükségszerű
 Isten létét lehetetlen ellentmondásmentesen
tagadni
 ha Isten lehetséges, akkor valóságos
4.2.6 Az érvvel kapcsolatos ellenvetések: Gaunilo
 Gaunilo: szerzetes, Anzelm kortársa

 Liber pro insipiente
 Ha az érv igaz, akkor bármely legtökéletesebb
létező létét bizonyítja
 Sziget-argumentum
 Anzelm: nem a saját nemén belül
legtökéletesebb létezőről beszél
 Alvin Plantinga (1932-): a „legtökéletesebb
sziget” fogalma inkonzisztens (God, Freedom
and Evil, New York: Harper & Row, 1974)
4.2.6 Az érvvel kapcsolatos ellenvetések: I. Kant
 Kant az érv karteziánus változatait bírálja A tiszta ész

kritikájában (1781)
 Az abszolút szükségszerű lény fogalmából nem
következik a léte
 Minden létezésállítás szintetikus és kontingens, így
ellentmondásmentesen tagadható
 (De: Anzelm: ésszerű dolog-e feltételezni, hogy
kizárólag az értelemben létezik az, aminél semmi
nagyobb nem gondolható el?)
 A lét nem reális predikátum, hanem tételezés
(Setzung)
 Az egzisztenciális állítás nem bővíti a dolog
fogalmát
4.2.7 A transzcendentális neotomizmus álláspontja
 Weissmahr Béla: Filozófiai istentan

 Anzelm érve nem ontológiai
 Alapja az ún. „háttéri / transzcendentális
tapasztalat”
 Minden fogalomalkotás alapja a tapasztalat
 A feltétlen fogalma nem vezethető vissza semmilyen
véges fogalomra és nem is eredeztethető az empirikus
tapasztalatból
 E fogalom megalkotásának a lehetőségi feltétele a
transzcendentális tapasztalat: ez a vallási tapasztalat
alapja is
 „Hitünk szerint az vagy,…”: az érv a vallási
tapasztalat tartalmának fogalmi artikulációja
5. Keresztény filozófia a korai felvilágosodásban
5.1 A racionalizmus és az empirizmus
 A skolasztika realista ágából => racionalizmus (René

Descartes, Baruch Spinoza, Gottfried Wilhelm Leibniz)
 Ismereteink eredete az értelem (ratio)
 Deduktív-matematikai módszer
 Igazság: idea clara et distincta (Descartes)
 A skolasztika nominalista ágából => empirizmus
(Thomas Hobbes, John Locke, David Hume)
 Ismereteink eredete a tapasztalat (ἐμπειρία)
 Induktív-tapasztalati módszer
 Igazság: közvetlen tapasztalati ismeret (perception)
 Felvilágosodás (Aufklärung): ész(autonómia),
ésszerűség
5.2 Gottfried Wilhelm Leibniz
5.2.1 Leibniz élete (1646-1716)
 Született: 1646 Lipcse, etikaprofesszor fia

 Kiemelkedően tehetséges (filozófia, matematika,
jogtudomány, fizika, nyelvészet, etimológia), 18
évesen doktorál, 22 évesen a Royal Society tagja
 Diplomata Párizsban a mainzi választófejedelem
szolgálatában
 Törekvései: vallás és tudomány összehangolása; a
kereszténység egysége; az általános tudomány
 Találkozik Newtonnal (London), Spinozával (Hága)
 Felfedezi az infinitezimális számítást
 Történetíró és könyvtáros Hannoverben
 Fő művei: Monadológia (1714), Teodíceai tanulmány
Isten jóságáról (1710)
5.2 Gottfried Wilhelm Leibniz (1646-1716)
5.2.2 Leibniz metafizikája
 Vitatja Descartes szubsztanciaelméletét (res extensa)

 A szubsztancia „tevékenységre képes létező”
 Végtelen számú szubsztancia létezik
 Monász: kiterjedés nélküli, metafizikai pont;
oszthatatlan, egyszerű, egyedi, nem anyagi erőegység
 A monászok nem hathatnak egymásra („nincsenek
ablakaik”), => viszonyuk: Isten által előre megállapított
összhang (harmonia praestabilita)
 Minden monász más perspektívában tükrözi a
világegyetemet
 Az anyag kiterjedése (extensio) a monász
metafizikai erőkifejtésének az eredménye
 A világegészről csak Istennek van átfogó tudása
5.2.3 Leibniz teodíceája
 Teodícea: Isten igazolása (δικαίωσις) a világban

tapasztalható rosszal szemben
 Isten az abszolút tökéletes lény
 Az elégséges alap elve: „semmi sem jön létre
elégséges ok (ratio sufficiens) nélkül” => létkérdés:
„Miért van inkább valami, mint semmi?”
 Lex optimi: mivel a létező világ Isten választásának
az eredménye, ezért a lehetséges világok közül a
legjobb kell legyen
 Metafizikai rossz (= léthiány): végesség, korlátozottság
 Fizikai rossz (= szenvedés, fájdalom):testhez kötöttség
 Erkölcsi rossz (= bűn): szabad akarat
 A rossz sokszor valami nagyobb jónak a forrása
 A rossz az egész világ tökéletességét nem csökkenti,

hanem növeli (a harmónia feltétele a disszonancia)
 A jó erősebb, mint a rossz
 De causa Dei, 1710: a Teodícea érvrendszerének
rövid összefoglalása
 Probléma: miért engedi meg egy tökéletes lény a
világban tapasztalható rosszat? (elégséges ok?)
 Fenség: mindenhatóság + mindentudás
 Jóság következményei: igazságosság, szentség
 Középkor: a rosszból nem Isten létének a tagadása
következik, hanem a kompatibilitás problémája
 Istenben különbözik a létrehozó és a megengedő
akarat
 Szociniánusok: a rossz nem Isten létével, hanem a

mindentudásával összeegyeztethetetlen (futura
contingentia)
 Másik ellenvetés: a rossz kizárja az isteni
mindenhatóságot
 Leibniz: a dolgok puszta lehetőségének a realitása
Isten létében van megalapozva (= Isten
szükségszerű)
 A rossz megengedésére vonatkozó isteni akarat egy
tartalmilag a jóval azonos, ésszerű alapon nyugszik
 Az isteni jóságot a bölcsesség irányítja =>
gondviselés
 Optimizmus: Isten a dolgok végtelen számú

lehetséges sorozatából a legjobbat választotta =>
világunk a lehetséges világok legjobbika
 (Voltaire: Candide, vagy az optimizmus, 1759; Arthur
Schopenhauer: „világunk a lehetséges világok
legrosszabbika”)
 A világegyetemben minden harmóniában áll
egymással (harmonia praestabilita)
 Miként hozhatók összhangba a jövőbeli kontingens
dolgok és az isteni előretudás, gondviselés?
 Az isteni előretudás nem feltétlenül határozza meg a
dolgokat, hanem a saját okaikon keresztül
 Nem lehetséges jobb annál, mint amit Isten létrehozott
 Nem rendelkezünk elegendő ismerettel a

világfolyamat egészéről: egy bölcs, aki megértené,
úgy ítélné, hogy kívánni sem lehet jobbat
 Isten előzetes tudása nem ró a dolgokra
szükségszerűséget
 Isten a lehetőségek eszmei sorában úgy látta a
dolgokat, ahogy azok eljövendők voltak: azzal, hogy
a sorozat létrejötte felől határozott, nem tette
egyszersmind szükségszerűvé
 Nem lehetséges jobb annál, mint amit Isten létrehozott
 Miért nem áll arányban egymással az erkölcsi és a
fizikai rossz? (jók igazságtalan szenvedése etc.)
 Rossz: boldogság gyarapítása, szükséges, hasznos
6. Keresztény filozófia a 19. században
6.1 A német idealizmus filozófiai rendszerei
 Immanuel Kant (1724-1804): kritikai filozófia,

transzcendentális idealizmus; morális relígiófogalom
 Johann Gottlieb Fichte (1762-1814): szubjektív
idealizmus; Isten a „morális világrend”
 Friedrich Wilhelm Joseph Schelling (1775-1854)
objektív idealizmus; a kinyilatkoztatás filozófiája
 Georg Wilhelm Friedrich Hegel (1770-1831) abszolút
idealizmus; spekulatív relígiófogalom
 „Ami ésszerű, az valóságos; s ami valóságos, az
ésszerű.” (A jogfilozófia alapvonalai, 1821)
- „A vallás és a filozófia egybeesnek egymással.”
- „A szellem szubsztanciája a szabadság.” =>
szabadság = az ész szükségszerűsége
6.2 Søren Aabye Kierkegaard
6.2.1 Kierkegaard életútja (1813-1855)
 Született: Koppenhága 1813 („abban az évben, amikor

annyi hamis fizetőeszköz került forgalomba”)
 1800-1850 dán aranykor: (Andersen, Thorvaldsen,
Ørsted, Grundtvig, Heiberg, Martensen) irodalom,
képzőművészet, természettudomány
 Apai örökség: vagyon + búskomorság (a 7 testvérből
csak 2 élte túl az apát); családnév: kirke + gård
 1841 Regine Olsen; a jegyesség egyoldalú felbontása
(Lukács Gy., A lélek és a formák, 1910)
 1841 doktorál: Az irónia fogalmáról állandó tekintettel
Szókratészre (irónia: szerzői technika / közlésmód +
létmód: „Szókratész léte az irónia.”)
 1841/42 Schellinget hallgatja Berlinben
6.2 Søren Aabye Kierkegaard
6.2.1 Kierkegaard életútja és gondolkodása (1813-1855)
 1843-1849 intenzív alkotói periódus (Vagy-vagy,

Félelem és reszketés, Az ismétlés, A szorongás
fogalma, Filozófiai morzsák, Lezáró tudománytalan
utóirat, A halálos betegség, A keresztény hit iskolája)
 A hegeli spekulatív egységmetafizikai rendszer
kritikája: antihegeliánus polémia (Heiberg, Martensen)
 Konfliktus a dán államegyházzal (1854-1855 A
Pillanat: Christenhed versus Christendom)
 Az egzisztenciafilozófia kezdetei (20. sz.: K. Jaspers,
M. Heidegger, J.-P. Sartre, A. Camus, G. Marcel)
 Módszer: irónia, indirekt közlés („iam tua res agitur”)
 Autonim (pl. Építő beszédek, Keresztény beszédek)
és pszeudonim írások egyidejű publikációja
6.2 Søren Aabye Kierkegaard (1813-1855)
6.2.2 Filozófia és valóság
 Az egzisztencia (existentia) filozófiai fogalmának

jelentésmódosulása: az egyes ember fogalmilag
levezethetetlen létmódja; semmilyen előzetes lényeg
(essentia) által nem meghatározott; keletkezés
 Az a priori észtudományként felfogott filozófia a
gondolkodás immanenciájához kötött, ezért nem
képes megragadni a lét/valóság transzcendenciáját
(Schelling) => az individuális emberi létezés
(egzisztencia, szabadság, egyén) nem értelmezhető
egy filozófiai rendszer keretében (rendszerkritika): „A
létezés rendszer – Isten számára, de nem egy
egzisztáló individuum számára.” (Lezáró
tudománytalan utóirat)
 A spekulatív gondolkodás absztrakt (sub specie
aeternitatis), mert megfeledkezik a gondolkodóról
6.2.3 Filozófia és kereszténység
 Retrospektív szerzői önmeghatározás: „vallási író

vagyok és voltam.”
 Theologia naturalis: „Isten létét bizonyítani akarni –
mindennél nevetségesebb.” (szupranaturalizmus)
 Szubjektív versus objektív igazság
 „A szubjektivitás az igazság, a szubjektivitás a
valóság” (Lezáró tudománytalan utóirat, 1846)
 A filozófia és a kereszténység szintézisének (=
„keresztény filozófia”) a lehetetlensége:
- a(hegeli) filozófia alapelve a közvetítés (Vermittlung)
- a kereszténység alapelve a paradoxon, az abszurd
- a kereszténység nem hitismeretek összessége,
hanem paradox egzisztálás a hitben
6.2.3 Filozófia és kereszténység
 Az emberi egyén nem egy általános esete, hanem

levezethetetlen, fogalmilag megragadhatatlan létezés,
„egyes” (Enkelte) => sírfelirat: „amaz egyes” (az
„egyes” paradox módon, az általános fölé rendelve
egzisztál)
 Egzisztálni annyi, mint egyedül állni Isten előtt
 Tömegtársadalom kritikája, demokráciakritika
(absztrakt, numerikus egyenlőség: „A népuralom a
pokol hű mása.”)
 A keresztény hit dialektikus ellentmondásai:
- az örök tudat / boldogság kontingens, történelmi
tényen alapul (G. E. Lessing problémája)
- ez a történelmi tény minden emberi gondolkodással
ellentétes módon történelmi
6.2.4 Stádiumok az élet útján
 Az életstádiumok:
 esztétikai: érzéki közvetlenség (Don Juan),
 etikai: általános, reflexió (Wilhelm
törvényszéki tanácsos)
 vallási: paradox, abszurd hit; visszatérés a
közvetlenséghez (Ábrahám, Jób)
 Hit: szubjektivitás, szenvedély; a gondolkodás
számára: paradoxon, abszurd (Ábrahám
áldozata); mártírium; objektív bizonytalanság
versus szubjektív bizonyosság; az értelem és
a paradoxon „boldogságos ütközése”; döntés
6.2.5 Építő keresztény beszédek (1848)
 Autonim szövegkorpusz része; az eminens

értelemben vett keresztény perspektíva
 A keresztény hit filozófiai igazolására való törekvés a
hit hiányának a nyilvánvaló jele: a hit ugyanis nem
szorul védelemre, mivel maga a támadó
 Radikális, egyéni-személyes számvetés a keresztény
hittel: „számomra a bizonyításból semmi nem
következik, számomra minden a hitből következik”
 Halhatatlanság: nem spekulatív eszme (= játék),
hanem az egzisztenciális önmegértés alapja: „Nincs
semmi bizonyosabb, mint a halhatatlanság: … ne
kételkedj, hogy vajon halhatatlan vagy-e, hanem
reszkess, mert halhatatlan vagy!”
 Kurzuskód: BBNSF00100 N BA köt.
 Tanegység megnevezése: Általános
filozófiatörténet
 Kezdés: szerda, 10.00
 Oktató: Czakó István

Általános Filozófiatörténet

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Általános Filozófiatörténet

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Általános filozófiatörténet

A keresztény filozófia története

 Justinus apologéta (100-165): a filozófia

 Tertullianus (155-225): a hit és a filozófia

 Rotterdami Erasmus (1466-1536):

 Maurice Blondel (1861-1949): a keresztény hit

 Hérakleitosz (i. e.: 540-480/470): a

 Bibliai teremtéshit következményei:

 A kontingencia filozófiai fogalma

Duns Scotus (1265-1308):

 Az emberi méltóság (dignitas) értelmezése:

 Manlius Severinus Boethius (475-526):

 Személyes lét és szabadság

 Hegel: a szellem szubsztanciája a szabadság

 Középkori keresztény arisztotelizmus: az aktív

 Wilhelm Dilthey (1833-1911): az egyetemes

 Izrael történeti tudata: teremtés, kiválasztás,

 A végtelen (ἀπείρων) filozófiai interpretációi az

 A végtelen és a véges dialektikája

 Szent Ágoston: Isten megtestesülése a

 Hegel: a filozófia és a vallás tartalmilag

 Az egyházatyák (πατήρ, patres Ecclesiae) =

 Született: 354 Thagaste (Numídia, Africa

 373-382 Augustinus manicheus korszaka

383 Róma: retorikai iskola

 A legfőbb jó, a végcél az Egyhez való visszatérés és a

 386 vallási megtérés (Conf., VIII: „tolle, lege”)

 Küzdelmei kortárs eretnekségekkel:

2. Pelagianizmus: Pelagius (360-431)

 426 visszavonul a püspöki hivatalától

386-391 korai írások: Az akadémikusok ellen, A boldog életről, A

 Filozófiája a legszemélyesebb egyéni élmény

 Isten testetlen, tiszta szellem, abszolútum (ab-

 Az ember halandó és földi testet használó

 Mi az idő? Mit mérünk, amikor az időt mérjük?

 Az idő nem azonosítható az égitestek

 Hogyan mérjük az időt?

 Nem tagadja az idő objektivitását, de a

 Akarat: autonóm képesség (voluntarista)

410 Alarik lerombolja Rómát

 Ambivalens viszony az időhöz:

 skolasztika schola (= iskola) / scholasticus (=

 Született: 1033 Aosta (Észak-Itália)

 Monologion eredeti címe: „Példa a hit

 Proslogion eredeti címe: a megértés felé

 A hit alapjainak a megértése: a hit és az ész

 Elnevezés: I. Kant (A tiszta ész kritikája)

 Forma: reductio ad absurdum

 Proslogion 3. fejezet (modális argumentum):

 Gaunilo: szerzetes, Anzelm kortársa

 Kant az érv karteziánus változatait bírálja A tiszta ész

 Weissmahr Béla: Filozófiai istentan

 A skolasztika realista ágából => racionalizmus (René

 Született: 1646 Lipcse, etikaprofesszor fia

 Vitatja Descartes szubsztanciaelméletét (res extensa)

 Teodícea: Isten igazolása (δικαίωσις) a világban

 A rossz az egész világ tökéletességét nem csökkenti,

 Szociniánusok: a rossz nem Isten létével, hanem a

 Optimizmus: Isten a dolgok végtelen számú

 Nem rendelkezünk elegendő ismerettel a

 Immanuel Kant (1724-1804): kritikai filozófia,

 Született: Koppenhága 1813 („abban az évben, amikor

 1843-1849 intenzív alkotói periódus (Vagy-vagy,