12.

tétel: A Kádár korszak

Kádár-rendszer jellemzői, életmód, mindennapok 1) Időbeli elhelyezés A Kádár-korszak 1956-

1988/89-ig tartó szakasza a magyar történelemnek. Kezdete a Kádárkormány megalakulásához
köthet, míg a vége nem pontosan meghatározható. A korszak vége lehet 1988, mivel ekkor váltották
le Kádár Jánost az MSZMP XIII. kongres-- szusán pártfőtitkári pozíciójából, s kapta meg a hatalommal
nem bíró pártelnöki tisztséget. Leváltását követően Grósz Károly lett a párt új főtitkára. A korszak
vége lehet 1989 is, mivel ekkor került sor Nagy Imre és társainak újra temetésére. ez az újratemetés a
korszak ideológiáját semmisítette meg. 2) Kádár-kormány megalakulása és a megtorlás A Kádár-
kormány 1956 novemberében alakult meg. A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulását
Kádár már november 4-án bejelentette a szolnoki rádióban. A kormány tagjai Kádár november 7-i
hazatérése után tették le a hivatali esküt. A hivatali eskü letételekor a Nagy Imre –kormány még
hivatalban volt, s tagjait csak november 12-én mentették fel pozíciójukból. A Kádár-kormány
megalakulásakor Nagy Imre és közvetlen munkatársai a jugoszláv nagykövetségre, Mindszenty
hercegprímás az amerikai nagykövetségre menekült. Az új kormánynak még hosszú ideig meg kellett
küzdenie a helyi, üzemi szinten (pl. a munkástanácsokban) megnyilvánuló ellenállással és a
nemzetközi elszigeteltséggel. A kormány megalakulását követően kezdetét vette a megtorlás. A
megtorláshoz Kádárnak szüksége volt az ideológiai alap megteremtéséhez. Ez 2 várták Nagy Imrét és
társait a szovjet katonák), s Romániába szállították. Megpróbálták Nagy Imrét és társait rábírni az
együttműködésre,de ez nem sikerült, így haza kerültek, és 1958-ban zárt tárgyaláson ítélték el őket.
Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst és Szilágyi Józsefet kivégezték, társaik több éves
börtönbüntetést kaptak. Megtorlás részét képezte, hogy a forradalom tabuvá vált, s
ellenforradalomként is csak a kiválasztottak szólhattak róla, akik a történteket egyre inkább
elferdítették. 3) Stabilizáció és a rendszer jellege Uralkodó ideológia a Rákosi-korszakhoz képest nem
változott. Így megkérdőjelezhetetlen maradt az egypártrendszer, működött a cenzúra, a
külpolitikában meghatározó volt a Szovjetunióhoz fűződő „barátság”. A megtorlással párhuzamosan
helyreállították a pártállami struktúrát: így az állampárt visszakapta a forradalom előtti szerepét, az
országgyűlés ismét eljelentéktelenedett, a választásokon szavazni csak a Hazafias Népfront jelöltjeire
lehetett. 1957 tavaszán a DISZ (Dolgozó Ifjúság Szövetsége) helyére létrehozták a KISZ-t (Kommunista
Ifjúsági Szövetség), a munkavállalók érdekeit védő szakszervezeti tömörülést, a SZOT-t
(Szakszervezetek Országos Tanácsa) képviselte.  KISZ: a párt ifjúsági szervezete, 14-26 év közöttieket
fogta össze. Tagság együtt jár bizonyos előnyökkel pl.: egyetemi felvételinél fontos szempont volt a
KISZ tagság. A KISZ létszáma a korszakban 750 és 900 ezer fő között ingadozott. A Szövetség 1989.
április 22-én feloszlott.  SZOT: felülről irányított szakszervezeti tömörülés, mivel a SZOT elnöke a
tagja volt a párt legszűkebb vezetésének, Központi Bizottságnak és a Politikai Bizottságnak. A tagság
alól ki lehetett bújni, de ezt kevesen vállalták: így 4,4 millió dolgozó, a keresők 96 %-a volt
szakszervezeti tag. A SZOT tagság előnyökkel is járt: kedvezményes üdülést biztosított a tagok
számára. A stabilizálódó rendszer belpolitikájának legfontosabb jelszava a „kétfrontos harc”lett.
Kádár a kétfrontos harc jegyében nem tűrte el a dogmatistákat (Rákosi és hívei) és a revízionistákat
(reformkommunisták). A harc során arra ügyelt, hogy a két „szélsőség” ne szerveződhessen táborrá,
ne állhassanak élükre vezéregyéniségek. a legfontosabb vezetők az 1980-as évek második feléig
ugyanabból a szűk személyi körből kerültek ki, s a fiatalabb generáció tagjai csak a második vonalba
emelkedhetett. Az államot a párt, a pártot a Központi Bizottság irányította. A legfontosabb és
legszűkebb testület a Politikai Bizottság volt. az MSZMP, a KB és PB vezetője Kádár János volt (1956-
88). 4) Politikai konszolidáció A rendszer konszolidációja érdekében Kádár János szerződést kötött a
Szovjetunióval, a szovjet katonák ideiglenes itt tartózkodására. A szerződést a kormány nevében
Münnich Ferenc írta alá 1957-ben. A szerződés arról szólt, hogy a szovjetek csak addig maradnak
Magyarországon míg a rendszer nem stabilizálódik illetve konszolidálódig. 3 A politikai konszolidációt
szolgálta, hogy a forradalom leverése, majd a kegyetlen megtorlások egyre több emberben keltették
azt a meggyőződést, hogy a szovjetek által hazánkra kényszerített rendszer nemzedékeken át
fennmarad. Ezért a lakosság jelentős része megkísérelte a fennálló hatalommal való együttélést,
sokan pedig az új hatalom mellé álltak. Így demonstrálhatta az MSZMP és a kormány már 1957 május
elsején tömeges támogatottságát. Kádár a forradalom emlékét és a magyar nép ellenszenvét
kihasználva megakadályozta Rákosi visszatérését Magyarországra, s követőit fokozatosan kiszorította
a hatalomból. Azonban – néhány kivételtől eltekintve – a korábbi években törvénytelenséget
elkövetőket nem büntették meg, hanem az államigazgatás különböző szintjeire helyezték el őket, így
befolyásuk részben megmaradt. A forradalomból okulva a párt vezetői óvakodtak a személyi kultusz
bevezetésétől (Kádár János is visszautasította a személyi kultuszt), a politikai aktivitás
kikényszerítésétől és fokozatosan mérsékelték az előző rendszer törvénytelenségeit. Az új politika
lényegét Kádár nyilvánosan is megfogalmazta: „Aki nincs ellenünk, az velünk van”. 1963-ban komoly
nemzetközi nyomásra, cserébe azért, mert a „magyar kérdést” levették az ENSZ napirendjéről, az ’56-
os elítéltek zömét szabadon bocsátották, s ezzel párhuzamosan az MSZMP-n belül háttérbe
szorították a sztálinistákat. Ugyanakkor fenntartották az előzőrendszerben (Rákosi-rendszer) kiépült
besúgóhálózatot, a társadalom minél szélesebb körű megfigyelésére. A hatvanas évek közepétől a
társadalommal szembeni békülékenység, „az élesedő osztályharc” tagadása határozta meg a Kádár
János vezette párt hatalomgyakorlását. E politika jegyében a hatalom részlegesen rendezte viszonyát
a különböző egyházakkal. Az egyházakkal való rendezés során hamar elérte, hogy a protestáns
egyházak élére együttműködő személyek kerültek. Rómától függő katolikus egyházzal 1963-ban
kezdte meg a tárgyalásokat az állam, s a tárgyalások eredményeként az állam elismerte a Szentszék
kinevezési jogát, cserébe a papság esküt tett a magyar államra. A szerződéssel a Vatikán gyakorlatilag
elismerte a Kádár-rendszert. Kádár meghirdette a nemzeti egység megteremtésének szükségességét.
A több évtizedes megpróbáltatások után a lakosság többsége beletörődéssel fogadta el a hatalom
békülékenységét, kiegyezési szándékát. Tudomásul vették, hogy ha lemondanak a párt politikájának
nyílt bírálatáról, az ellenzéki politizálásról, akkor magán- és családi életük háborítatlan marad, sőt a
szerény anyagi gyarapodás lehetősége is biztosított számukra. Az „élni és élni hagyni” politikája több
mint két évtizedre megteremtette a hatalom és a társadalom nagyobb konfliktusok nélküli
együttműködését. 5) Gazdasági konszolidáció A forradalom tanulságaként a pártvezetés kiemelten
kezelte az életszínvonal kérdését. A politikai stabilizáció érdekében alapvetőnek tekintették az
emberek jólétének szerény, de folyamatos növelését, mintegy kárpótolva őket a politikai
szabadságjogok korlátozásáért. Gazdasági konszolidációt segítette, a szocialista tömb országai által
nyújtott jelentős pénz- és áruhitel segítette. A gazdaságpolitikában csökkentették a beruházások
arányát az életszínvonal emelésére szánt forrásokhoz képest, és nem erőltették a korábbiakhoz
hasonló mértékben az 4 alapanyag-termelő ágazatok (pl. bányászat, kohászat) fejlesztését, bár a
nehézipar továbbra is elsőbbséget élvezett. Gazdasági konszolidációt képezte a parasztság
helyzetének javítása: a kormányzat igyekezett megnyerni a parasztokat: kedvezményeket nyújtottak,
gépeket biztosítottak a gazdálkodáshoz, eltörölték a kötelező terménybeszolgáltatást, kiterjesztették
a társadalombiztosítást a termelőszövetkezeti parasztságra. Jelentősen csökkentette az ellenállást,
hogy nem a szovjet modell pontos másolására került sor, hanem engedélyezték a háztáji gazdaságok
kialakítását. Ezáltal lehetővé vált az otthoni állattartás, s így a magyar parasztság – ellentétben a
szovjet kolhozparasztokkal – nem idegenedett el a munkától. A háztáji gazdaságok a mezőgazdaság
termelési értékének 20%-át adta, miközben a művelt földek 5-10%-án zajlott ez a gazdálkodási forma.
Így összesességében elmondható, hogy a háztáji gazdálkodás rendkívül termékeny volt, s szerepe
gazdaságilag sem volt elhanyagolható. A háztáji gazdálkodásnak köszönhetően kevésbé esett vissza a
mezőgazdasági termelés, és később biztosította a jó élelmiszerellátást, ami a korszak életszínvonal-
politikájának egyik tartópillérévé vált. A parasztságnak tett engedményeknek köszönhetően sikerült
1962-re befejezni a mezőgazdaság kollektivizálását. A mezőgazdaság kollektivizálása biztosította a
szocialista tulajdon érvényesülést a mezőgazdaságban, illetve az iparosításhoz szükséges munkaerőt.
6) Új gazdasági mechanizmus Az új gazdasági mechanizmus bevezetéséhez hozzájárult az ország
nemzetközi hátterének a változása, a társadalom és hatalom kiegyezése, valamint gazdaságfejlesztés
extenzív fejlesztésének kimerülése. Nemzetközi háttér változása: A Kádár János vezette MSZMP az
1960-as évektől – kezdetben Hruscsov szovjet pártvezető támogatásával – olyan politikát kívánt
alkalmazni, mellyel a magyar lakosság és a nemzetközi közvélemény számára is bizonyítani lehetett a
szocializmus életképességét. Kádár számára meghatározó szempont volt az életszínvonal évenkénti
mértékletes emelése, és bizonyos fogyasztási javak iránti szükségletek kielégítése. A pártvezetés úgy
gondolta, hogy az életszínvonal mértékletes emelésével helyettesíthetik a politikai szabadságot és
politikailag passzívvá tehetik a lakosság jelentős részét. Társadalom és a hatalom kiegyezése: A
társadalom és a hatalom kiegyezését tette lehetővé az „élni és élni hagyni” politika”, amely a
rendszerrel együttműködők számára (nem lázadnak, nem folytatnak ellenzéki politizálást) biztosítja
magán és családi élet zavartalanságát és mérsékelt anyagi gyarapodás lehetőségét. A politikai
szempontból is oly fontos életszínvonal biztosítása megkövetelte a mezőgazdaság mellett az ipar
fejlődését is. Miután a mezőgazdaság átalakítása befejeződött, az ipar számára nem maradtak
jelentős munkaerő-tartalékok, így az ipar extenzív fejlesztésének lehetősége lezárult. A fejlődés a
továbbiakban csak a termelékenység fokozásán alapulhatott. A pártvezetés politikája, amely az
életszínvonal emelésre irányult és a gazdasági problémák megoldása reformok bevezetést tette
szükségessé. A reformok bevezetését segítette elő, hogy a Szovjetunió is hasonló problémákkal
(gazdasági probléma és a munkaerő-tartalékok kimerülése) küszködött a magyar pártvezetés
megkapta a szovjetek beleegyezését. 5 Az új gazdasági mechanizmus bevezetésére 1968-ban került
sor. A gazdasági reform kidolgozói az MSZMP-ben előtérbe kerülő reform kommunisták voltak: Nyers
Rezső, Fock Jenő (miniszterelnök), Fehér Lajos. Az új gazdaságirányítás központi gondolata: a
szocializmus elérése érdekében a piacgazdaság egyes elemeit is fel lehet használni: nagyobb teret
adtak az egyéni kezdeményezőképességnek; nagyobb önállóságot kaptak a vállalatok, érdekelté
tették a vállalatokat a nagyobb teljesítmény elérésében; megkönnyítették a tsz-ek működési
feltételeit, és nagyobb önállósághoz juttatták őket. Politikai megfontolásból fékeket építettek be
rendszerbe: továbbra is alapelv maradt a teljes foglalkoztatás, számos terméknél fennmaradt a
központi árszabályozás (főleg alapvető élelmiszerek), visszafogta a nagyobb személyi jövedelmeket.
Bár a gazdaság fellendült, az életszínvonal és az ellátás színvonala is emelkedett, de megakadályozta,
hogy a magyar gazdaság alkalmazkodni tudjon a válságok leküzdésére. Az új gazdasági mechanizmus
gazdasági-társadalmi változásokhoz járult hozzá: az ipari termelésen belül meghatározóvá vált a
nehézipar, ugyanakkor az élelmiszer- és könnyűipar részesedése tovább csökkent az ipari termelésen
belül. A gazdasági reformnak köszönhetően sikerágazattá vált a mezőgazdaság (gabona és
zöldségtermesztés vált világszínvonalúvá), annak ellenére, hogy kevesebb tőke és munkaerő állt
rendelkezésre. A mezőgazdasági termelés fellendülésében szerepet volt: gépesítésnek, műtrágya-
felhasználás elterjedésének, új növényfajtáknak, az iparszerű növénytermesztésnek, valamint a
háztáji gazdálkodásnak. Mezőgazdaság termelékenysége a nyolcvanas évekre megközelítette a
mezőgazdaságilag legfejlettebb európai országok színvonalát: gyümölcs-, zöldség-, és sertésállomány
jelentősen nőtt. Infrastruktúra területén is előrelépés történt főleg a motorizáció terén, de az ország
lemaradása alig mérséklődött a nyugathoz képest. Kezdetét vette a metró építése, valamint ebben az
évtizedben adták át az M7 autópálya Balatonig terjedő szakaszát. Továbbra is jelentős elmaradás volt
a telefonhálózat kiépítettsége terén. Társadalmi változás: Gazdasági reformnak köszönhetően
befejeződött a mezőgazdaságból az iparba történő áramlás, s kezdetét vette a szolgáltatás dolgozók
létszámának a növekedése. Ezzel párhuzamosan növekedésnek indult a szellemi foglalkozásúak
aránya. Felgyorsult a vidék urbanizációja, valamint az oktatás területén általánossá vált az óvoda, és
folyamatosan csökkent a nyolc osztályt el nem végzettek aránya. A reformnak köszönhetően
megszűnt a napi éhezés, eltűnt a jövedelmi különbség a szellemi és fizikai dolgozók, vezetők és
beosztottak között. A gazdasági sikerek ellenére a hetvenes évek elején sor került a reform
leállítására, amit Kádár sem tudott megakadályozni. A reform leállításában számos tényező járult
hozzá:  a magyar reformkísérlet a prágai tavasz után egyedül maradt a táborban.  a szovjetunióbeli
sztálinista vonal megerősödésének. Ennek hatására a dogmatikusok ideológiailag indítottak támadást
reform ellen. A támadást a munkásérdekek védelmének jelszavába burkolták, s megakarták védeni az
„egyenlőséget és az igazságosságosságot”. A támadás mögött az állt, hogy saját hatalmukat féltették
az egyre jelentősebbé váló gazdasági szakemberektől. 6 A munkásellenzéknek sikerült elérnie előbb
Nyers Rezső leváltását, majd a reform leállítását. A támadás burkoltan Kádár ellen is irányult, ő
azonban megvédte pozícióit, s a keményvonalasok egyik vezetőjét, Biszku Bélát kiszorította a
vezetésből. A reform leállításának ellenére a Kádár által irányított rendszer a hetvenes évek elejére
viszonylagos jólétet teremtett, mivel továbbra fő szempontnak tekintette a lakosság
életszínvonalának az emelését. Magyarországon robbanásszerűen nőtt a lakosság fogyasztása.
Általánossá váltak a tartós fogyasztási cikkek (TV, rádió, háztartási gépek: mosógép, hűtőgép –
frizsiderszocializmus a hűtőgép angol elnevezése után) használata, elterjedt az autó, de erre éveket
kellett várni. A személyautó használata átformálta a szokásokat, tájat, és városokat: az emberek
hétvégi telket vásároltak, új utakat, felüljárókat építettek. Az ország nyugatiasodott: a nők
divatbemutatókra jártak, megjelent az önkiszolgáló bolt, a Coca-Cola, a televíziókban nyugati filmeket
is bemutattak. Lényegesen nőtt a hús-, tej- és cukorfogyasztás. A nagyobb jövedelmek hatására
emelkedett a Nyugatra utazó magyarok és a Magyarországra látogató külföldiek száma. A nyugatra
(majd a hetvenes évektől) háromévente egyszer lehetett utazni. A nyugatra való utazást szolgálta a
kék útlevélnek a megjelenése. A rendszer keretein belül szabadabbá vált a sajtó és a könyvkiadás. Az
ellenzéki hírében álló értelmiségiek és művészek pályájukon maradhattak, akár még karriert is
csinálhattak, ha nem voltak a rendszerrel szembeni politikai megnyilvánulásaik. A szabadabb szellemi
élet működését az 1960-as évek elején meghirdetett „Aki nincs ellenünk, az velünk van” elv határozta
meg, ez alapján került bevezetésre az Aczél György által működtetett „három T” rendszer: miszerint a
kultúra részvevőit a rendszer három kategóriába osztotta – támogatott, tűrt és tiltott kategória. A
Támogatott kategóriába a "pártos" műveket és szerzőket, a Tűrt kategóriába a szocializmussal és a
marxizmussal nyíltan szembe nem állókat és a Tilt-ba a rendszerrel nyíltan szembe fordulókat sorolta.
A cenzúra nehezen átlátható, sehol sem leírt szabályok szerint működött: bizonyos dolgokat nem
lehetett elmondani tévében, rádióban fő műsoridőben, de elhangozhatott késő este; vagy bizonyos
dolgok nem jelenthettek meg napi- vagy hetilapokban, de megjelenthettek kevesek által olvasott
folyóiratokban; vagy személyes kapcsolatok révén el lehetett kerülni a betiltást. A rendszer keretében
megjelent az öncenzúra: az első számú cenzor maga az író volt, hiszen nem írt le olyat, ami nem
jelenhetett meg, vagy kiválthatja a hatalom megtorlását. A művek tartalmáért felelős volt a az
irodalmi vezető, a kiadói szerkesztő. Emellett még ott volt az Agitációs és Propaganda Osztály. Ennek
ellenére voltak olyan esetek, amikor is a nem kellő éberség miatt jelentek meg a rendszert kritizáló
művek, s ezeket utólag kellett bezúzni. Az áruval teli üzletek, a nagy autófogalom, a szabadabb
könyvkiadás, az utazási feltételek javulása, a hatalom nyílt erőszaktól való tartózkodása, az ideológia
viszonylagos háttérbe szorulása megváltoztatta a Magyarországról és a Kádár-rendszerről 1956 után
kialakult negatív képet a nyugati világban éppúgy, mint belföldön. Az egypárti diktatúra kádári
változatának, a „gulyásvagy frizsider-kommunizmusnak” vagy a „legvidámabb barakk”-nak a külső és
belső népszerűségét tovább növelte. 7 7) A valós szocializmus A társadalmi szolgáltatásokhoz
gyakorlatban nem mindenki jutahatott hozzá egyenlő mértékben. A vezető elit (nomenklatúra)
sokféle előnyt élvezett: luxuslakás, üdülés, külföldi utazás, sorok kívüli gépkocsi. A hiánygazdaság
miatt hosszú várakozás után vagy protekcióval („pult alól”) lehetett sokféle áruhoz hozzájutni. Az
egészségügy nem tudta mindenki számára biztosítani a színvonalas ellátást, s emiatt a hálapénz
rendszere alakult ki az ellátás biztosítása érekében. Az iskolák nem tudták csökkenteni, sőt fokozták a
társadalmi különbségeket. A fiatalok számára az anyagi biztonság, a jólét megteremtése továbbra is
fontos maradt: ezt fejezte ki a: „előbb a kocsi, aztán a kicsi” kifejezés. A jólétre irányuló törekvés oda
vezetett, hogy a hatvanas években az abortuszok száma meghaladta a születések számát. Az
életszínvonal politika sokba került, a gazdaság veszteséges ágazatait finanszírozni kellett: felgyorsult
az eladósodás.