JENYISZEJ - A SZIBÉRIA MERIDIÁNJA

“... Én még soha életemben nem láttam pompásabb folyót a Jenyiszejnél. A Jenyiszej hatalmas, szilaj vitéz,
aki nem tudja, mit kezdjen túláradó ifjú erejével. A Jenyiszejnél sóhajjal kezdődik az élet, és olyan szilaj
kedvvel végzõdik, amilyet álmodni se merne az ember!” (Anton Csehov. 1890. )

A Jenyiszej ereje mindenkit lenyűgöz, aki a partjára téved.

Hol bogatürnek, hol pedig az óceán testvérének nevezik. És még gyakrabban – a Szibéria meridiánjának.
Akár 20 ezer folyó és patak vízgyűjtő területeként, a Mongóliával határos szajáni hegygerincektől a Jeges-
tengerig szinte kizárólag észak felé zúdítja a vizét, kettészakítva Szibériát, Nyugat- és Kelet-Szibériára
osztva azt. Bal partján a Transz-Urál hatalmas síkságai végződnek, jobb partján pedig a hegyi tajga
birodalma kezdődik.

A Jenyiszej Szibéria valamennyi éghajlati zónáján keresztülfolyik: ugyanazon a májusi napon, mikor a
naptár a kertek virágzását jelzi a medence déli részén, mínusz húsz fokos fagyok és hóviharok tombolnak a
sarki peremvidékeken.

A jenyiszeji kapitány útja, aki a folyó forrásvidékétől egészen a torkolatáig utazik, nem rövidebb, mint a
tengerészé, aki a Leningrádból Londonba tartó hajót vezeti.

A két forrás, a Bij-Hem és Ka-Hem egybefolyásának helyét, ahol egy obeliszk áll “ Ázsia közepe” felirattal,
a Jenyiszej kezdetének tekintik. Szinte derékszögben találkoznak itt e folyócskák vizei, amelyek a
tengerszint feletti másfél kilométeres magasságból, a Szaján hegység kristálytiszta vizű tavaiból erednek. És
a Jenyiszej már a kezdetektől fogva átveszi heves, energikus, és időnként haragos természetét. A felső
szakaszon nem mindenki mer úszni, mert a víz ledöni az embert a lábáról. Mielőtt még megmártóznánk, jó
száz méteren át magával sodor bennünket. A középső szakaszon a folyó sebessége, akár a 7-10 km/h-át is
eléri, azonban ahogy halad lefelé, egyre inkább megnyugszik és lomhán hömpölyög tovább.

A Jenyiszejt a szélsőségesség jellemzi. Ha árviz, akkor árvíz, ha sellő1, akkor sellő. A Nyugati-Szaján
hegységen áttörve háromszázharminc kilométeres folyosón vág keresztül, és kőfalak közé szorulva tajtékzik,
miközben hatalmas köveket görget a meder alján. A vízfolyást akadályozó torlaszok következtében sellők
alakulnak ki az útjában. A legfélelmetesebb mind közül a- Bolsoj-sellő. Hossza 300, szélessége pedig 70
méter. A szajáni folyosó bal oldali meredek fala 400 méter magas. Jobb oldali partján kövek halmozódnak
fel. A Jenyiszej erőteljesen zúdul alá a rögös lejtőn. Zúgása több kilométerről is hallható, és sodrása olyan
erős, hogy egy tutaj szinte másodperc töredéke alatt képes áthaladni a sellőn.

A folyó legszélesebb és legfennségesebb része- az Alsó-Jenyiszej. Helyenként akár 20 kilométeres vízfelület

is elválasztja egymástól partjait. A Jenyiszej itt torkollik egymásba legnagyobb mellékfolyójával, a “Bajkál
leánya” néven is ismert gyorsfolyású és bővízű Angarával. A régi orosz mesékben tejfolyókkal
találkozhatunk, amelyek mentén kiszelpartok húzódnak. Az Angara és a Jenyiszej, ólomban, cinkben és
vasércben gazdag partú energiaforrások révén, beleillenek az ipari XX. század meséibe.
1
A sellő földrajzi jelenség, a folyóvíz meredekebb esésű szakasza, ahol a meder szikláin, a víz megtorlódik.
A Jenyiszejt forrásvidékétől kezdve tajga kíséri. Azonban a legfőbb tajgával borított területek az Angara
torkolatánál kezdődnek. A vidéken előfordulnak hatalmas lucfenyők, a híres Angara fenyő, a tajga szépsége
és büszkesége - a cédrus, és az örökkévalóság fája - a vörösfenyő. Tartósságáról beszélve gyakran eszünkbe
juthat az olasz Velence, ahol a paloták alapját 15 évszázaddal ezelőtt vörösfenyő törzsből építették. Amikor
1827-ben úgy döntöttek, hogy megvizsgálják az alapok szilárdságát, kiderült, hogy a cölöpök olyan erős
lábakon állnak, mintha kővé váltak volna a vízben, sem baltával, sem pedig fűrésszel nem lehetett kivágni
őket.