Azért ismerteti meg az emberi lélek minden titkos fogyatékosságát, azokat is, amelyek még a nagyon erényes

életet élő, jóra törekvő emberek lelkében is meghúzódnak, hogy ne maradjon bennünk semmi rossz tudattalanul;
hogy megismerjük azt, hogy az egész bűnrendszer egyetlen élő szervezet, amelynek minden legjelentéktelenebb
speciese (fajtája) is titkos csatornákon keresztül összefüggésben van a többivel, a főbűnökkel. Meddő erőlködés
tehát a sárkánynak egyik fejét nagy, és hősiesnek látszó ádáz viadalban levágni akarni, mert abban a
pillanatban hét másik nő helyébe. Hanem ha felismertük összes ellenségeinket, a bennünk élő bűnös elv egész
életét és az isteni jóval szemben elfoglalt hadállását, akkor szükségképpen rá kell ébrednünk jelentéktelenségünk
felismerésére, s arra, hogy magunktól nem vagyunk képesek semmire sem. Rá kell ébrednünk arra, hogy nincs
más menekvésünk, mint a megtérés, azaz a teljes és tökéletes fenntartás- és megalkuvás nélküli visszatérés
Ahhoz, „akitől jő minden tökéletes és jó ajándék”, akié a hatalom és a dicsőség. Sokan nem tudják, mit
értsenek ez alatt a kifejezés alatt: megtérés. Azt hiszik, aki imádkozni szokott és becsületes emberi életet él, az
megtért ember. Nem; az ilyen emberben még a bűnök egész rendszere elevenen élhet, legfeljebb talán az élet
nem szolgáltatott számára olyan alkalmakat és lehetőségeket, hogy azok őt mások előtt is nyilvánvalóan leverjék
a lábáról.
A megtért ember örök és halhatatlan típusa az atyjához visszatérő tékozló fiú, akinek immár semmije sincs: sem
vagyona, sem becsülete, sem önbecsülése. Megtért emberek akkor vagyunk, amikor teljesen és tökéletesen
fölismertük magunkban a tékozló fiút, s mint mindenre érdemetlen koldusok járulunk a Kegyelem asztalához,
hogy félénken kinyújtott reszkető kezünkbe hullathasson egy-egy morzsát a Kegyelemnek Ura. Hogy ezt az
állapotot elérhessük, meg kell ismernünk magunkat, bűnös lelkünket. Ehhez visz bennünket minden tanításával,
minden könyvével közelebb a mi szeretett Vezetőnk. Minél mélyebben behatolunk az ő eszméibe, s minél mélyebb
gyökeret vernek azok mibennünk, annál közelebb jutunk a tékozló fiú „fokozatához”, azaz az ő érzésvilágához,
tehát annál tökéletesebb lesz a mi megtérésünk, a mi alázatosságunk. És ha már magunkévá tettük a tékozló fiú
érzésvilágát, akkor megszűnik a lelkünkben a csikorgó erőfeszítés és a harc a bűnökkel, vagy éppen a bűnök
valamely fajtájával szemben. Ehelyett csodálatos békesség költözik a szívünkbe, mint a tékozló fiú szívébe,
akinek számára véget értek a nélkülözések, gondok és gyötrelmek, mert a legjobb, a legszeretőbb kézbe tette le
további sorsát. Ez a cél, ahova kedves Vezetőnk mindnyájunkat el akar vezérelni: az önmegismerésen át a teljes
megtéréshez és a megtérés által az atyai hajlékba, az üdvösség állapotába, a szabad szellem fokozatára.